Kiskunsági Nemzeti Park - Vagyonkezelési koncepció 3knp.nemzetipark.gov.hu/_user/downloads/Vagyonkonc.pdf · 2009-08-18 · 1 Helyzetelemzés I. Kiskunsági Nemzeti Park A nemzeti

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ

2007.

1

Helyzetelemzés I. Kiskunsági Nemzeti Park A nemzeti parkot a Hortobágy után az országban másodikként 1975-ben alapították (a Nemzeti Park alapító határozata – Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1800/1974. számú határozata – 1975. január 1-én lépett hatályba). Az alapító határozat szerint a Kiskunsági Nemzeti Park rendeltetése, többek között:

– „Védje a kiskunsági táj jellegzetes és változatos arculatát és őrizze meg a táj

legjelentősebb természeti értékeit; – A különböző homokbucka–típusokat, a homokpuszta maradványait, a szikes

pusztákat, és a tavakat, a lápokat, zsombékosokat, mocsarakat, turjánosokat és réteket, a Tisza menti ártéri természetes galériaerdők maradványait;

– Biztosítsa a Kiskunság különleges madárvilágának háborítatlan fészkelését és vonulását;

– Segítse elő a Kiskunság növényi és állati géntartalékainak természetes körülmények közötti fenntartását;

– Természetes körülmények között, hiteles formában őrizze meg a kiskunsági hagyományos pusztai állattartás és a jellegzetes tanyai, paraszti életforma emlékeit, mint a táj kulturális értékeit;

– Biztosítsa a tudományos kutatások zavartalanságát; – Környezetvédelmi mintaterületként szolgálja a természeti környezetünk védelmét.”

A nemzeti parkot a nemzetközi gyakorlattól eltérően nem egy összefüggő területen

hozták létre, hanem egymástól kisebb-nagyobb távolságra fekvő, hat különálló területegységből. Az alapításkor hat különálló darabban létesített (mozaikos elrendezésű) nemzeti park területe a bővítések, beolvasztások, átcsatolások, újabb védetté nyilvánítások eredményeként növekedett, ugyanakkor már kilenc különálló részből áll. A Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületei: 1. Felső-Kiskunsági puszta (Apaj, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós) 2. Felső-Kiskunsági tavak 3. Kolon-tó, (Izsák) 4. Fülöpházi buckavidék 5. Orgoványi rétek 6. Bugac 7. Szikra és az Alpári rét 8. Miklapuszta 9. Peszéradacsi rétek

A Duna-Tisza köze nyugati részén, a Duna-menti síkságon a nemzeti park nagykiterjedésű szikesei találhatók. A három területegység, a Felső-Kiskunsági puszta, a Felső-Kiskunsági tavak és Miklapuszta kialakulásában azonos földrajzi tényezők hatottak.

2

Egyediségük alapján viszont sokban különböznek egymástól. E területek kialakulása a másodlagos szikesedésnek köszönhető. Az 1800-as évek közepéig tartó, állandóan ismétlődő dunai árvizek és a tartós vízborítottság meggátolta összefüggő szikesek kialakulását. Az árvíz mentesítési munkák és belvízelvezetések, valamint meliorációs tevékenység miatt az ország második legnagyobb szikes területe jött itt létre. 1. A Felső-Kiskunsági puszta (Apaj, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós)

A szikes formáció legészakibb tagja a Felső-Kiskunsági puszta. Felszínét tágas rétek, legelők uralják a közéjük beékelődő zárvány szántókkal. Az északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát. Sok helyen, a talajon, fehér foltok árulkodnak a szikes jellegről. Az uralkodó alkáli sókban gazdag meszes-szodás talajok felszínén gyakran tanulmányozható a sókiválás, a sóvirágzás jelensége. A talajok rossz vízgazdálkodása és az uralkodó agyagásványok miatt változatos mikrodomborzati formák jellemzik a szikeseket. Tál alakú mélyedések, magasabban fekvő szikpadkák és szikfokok váltakoznak.

A szikesek madárvilága rendkívül gazdag. A gyepek környéki településeken figyelemre méltó fehérgólya (Ciconia ciconia) állomány fészkel. A pusztákon költő fajok közül a fokozottan védett túzok (Otis tarda) érdemel különleges figyelmet. A nagytestű, röpképes madár násza (dürgése) a természet különös rituáléja. A költés befejeződése után ezek a szép pusztai madarak kisebb csapatokban élnek, veszélyt észlelve rögtön elszállnak. A nemzeti parkban folyó túzokvédelmi program biztosítja e ritka madár természetes táplálkozó- dürgő és fészkelő helyének zavartalanságát.

A szigetszerűen elhelyezkedő facsoportok telepesen költő madara a kék vércse (Falco vespertinus), mely szarkák varjak elhagyott fészkeiben neveli fiókáit. A környék legelterjedtebb ragadozó madara az egerészölyv (Buteo buteo). Az itteni nagy kiterjedésű nyílt puszták terített asztalt kínálnak számukra. A vizenyős rétek lakója a nagy goda (Limosa limosa), mely lapos mélyedésekbe építi fészkét. A fogoly (Pedrix pedrix) és a fürj (Coturnis coturnis ) ma már ritka lakója a pusztának. A kis termetű széki lile (Charadnus alexandrinus) és a székicsér (Glareola pratincola) a gyér növényzetű szikesek lakója. A nagyobb vízborítások, mint Kisapaj térsége, Szúnyog-puszta, Csárdalapos, és Pozsáros április-májusig megmaradó vizei kedvező költő és táplálkozó helyet biztosítanak a parti madarak számára. Az elhagyott tanyaromok padlásain fészkel az éjszaka vadászó kuvik (Athene noctua). Az Igazgatóság vagyonkezelésében lévő területeken a legelő állattartás fenntartása, a szikes élőhelyek megőrzése, fenntartása és a szántóterületek visszagyepesítése a fő célkitűzés. Az itt élő túzok populáció fenntartása, növelése érdekében kell a területhasználatot megtervezni. 2. Felső-Kiskunsági tavak

A Solti-lapályon Szabadszállás és Akasztó között fekszik a Felső-Kiskunsági tavak területe. Itt található a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A tavak közül – melyek Szabadszállás és Fülöpszállás környékére koncentrálódnak – a Zab-szék, Kelemen-szék és elmocsarasodott Fehér- szék a legjelentősebbek. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték. Napjainkra a szikes tavak száma megfogyatkozott, ezért víztani és természetvédelmi értékük felbecsülhetetlen. Jelentős madárállomány koncentrálódik területükre. Ennek egyik meghatározó része a sziki fészkelő közösség. Az itt költő fajok közül jelentős állománya van a gulipánnak (Recurvirosta

3

avosetta), a küszvágó csérnek (Sterna hirundo). Különböző cankó fajok is nagy számban költenek itt. A piroslábú cankó (Tringa totanus) bizarr külleme és dallamos fütyülése alapján könnyen felismerhető. Kormos cankók (Tringa erythropus) vonuló csapatai ősszel és tavasszal hosszabb pihenőt tartanak itt. Leggyakoribb itt a danka sirály (Larus ridibundus), de a piros csőrű szerencsensirály (Larus melanocephalus) is rendszeres fészkelője a területnek. A szikes mocsarak és csatornák nádasaiban költ a nyári lúd (Anser anser), a búbos vöcsök (Podiceps cristatus), a barna réti héja (Circus aeruginosus) és sok nádi énekesmadár. A tavak és csatornák nyílt vizein táplálkozó gémféléket lehet látni. A betakarítás után a földeken visszamaradt vagy elszórt termés tartós táplálékforrást biztosít a madárvilágnak. A Ramsari egyezmény védelme alatt álló terület fontos állomása a madárvonulásoknak. Vagyonkezelési szempontból a „működő” szikes tavak és környékének fenntartása a legfontosabb cél, ezt legeltetéssel és szükség esetén tisztító kaszálással kívánjuk biztosítani. Emellett az itt kialakult nádasok tervszerű kezelése és hasznosítása folyamatosan megoldandó feladat. 3. Kolon-tó (Izsák)

A térség legnagyobb édesvízi mocsara az Izsáki Kolon-tó. A Kolon-tó tágabb környezetét telepített erdők és megművelt földek övezik. A tó nyugati oldalán emelkedő magasabb homokbucka, a Bikatorok 126 m magasságú.

A Kolon-tó medre egy észak-déli irányú, a Homokhátságba benyomuló holocén Duna-ágból alakult ki. A rétegtani vizsgálatok alapján egy rövid folyami, és egy hosszabb tavi fejlődési szakasz különíthető el. A tó ma az elmocsarasodás és az elöregedés előrehaladott állapotát mutatja. A meder feltöltődését gyorsította az eolikus üledék felhalmozódása, és a benne termelődő szervesanyag mennyiség. A sekélyebb részeken szikesedési és tőzegképződési folyamatok is beindultak. Tavon nyílt vízfelületet szinte nem találni, nagyobb része nádas-mocsár. Átlagos mélysége 60-80 cm.

A tavat fajgazdag láprétek, mocsárrétek, láperdők határolják. A nádasok ritka növénye a lápi csalán (Urtica kioviensis). A déli rész fajgazdag láprétjeinek védett növényritkaságai közül az orchideákat kell megemlíteni. Védett fajai még a területnek a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a korcs nőszirom (Iris spuria). A Páhi melletti részen fennmaradt tölgy-köris, szil ligeterdők legszebb darabja a Közös-erdő, melynek állományát 40-60 éves magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) és 80-100 éves kocsányos tölgyek (Quercus robur) alkotják. Állatvilága élőhelyi adottságainak megfelelően változatos. Halfaunájának védett faja a réti csík (Misgurnus fossilis), mely járulékos béllégzése segítségével az oxigénhiányos, sekély vizekben is képes fennmaradni és a lápi póc (Umbra krameri). A kétéltűek közül gyakran láthatjuk a pettyes- és a tarajos gőtét (Triturus vulgaris, T. cristatus), az erdei békát (Rana dalmatina) és a zöld levelibékát (Hyla arborea). A hüllők közül a mocsári teknős (Emys orbicularis), a vízisikló (Natrix natrix) és a zöld gyík (Lacerta viridis) a gyakoriak. A nádasok apró fészkelői a nádi rigó (Acrocephalus arundinaceus) és a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides). A terület rendszeres fészkelő fajai: kanalasgém (Platalea leucorodia), nagykócsag (Egretta alba), szürke gém (Ardea cinerea), bölömbika (Botaurus stellaris), nyári lúd (Anser anser), cigányréce (Aythia nyroca), egerészölyv (Buteo buteo), hamvas réti héja (Circus pigarus). Az emlősök közül az erdei cickány (Orex araneus), a törpe egér (Micromys minutus), a vidra (Lutra lutra) és a menyét (Mustella nivalis) él itt. A Kolon-tónál kialakított madárgyűrűző táborban fontos faunisztikai és vonulás-kutatási vizsgálatokat végeznek. A vagyonkezelés legfontosabb szempontjai:

- a nádasok természetkímélő kezelése,

4

- nyílt vízfelületek kialakítása és megőrzése, - a védett gyepek legeltetéssel és kaszálással történő természetkímélő kezelése.

4. Fülöpházi buckavidék

A homokhátságon három, valamikor összefüggő homokvidék tartozik a nemzeti parkhoz: a Fülöpházi homokbuckák, Orgovány és Bugac. Ezek közül a legészakibb a Fülöpházi buckavidék, mely egykor szervesen kapcsolódott a turjánosokhoz is. Itt a homokbuckákat elsősorban nyílt homoki gyepek fedik. A legeltetés megszűntével lassan megszűnik a homok aktív mozgása is. Ma már csak két mozgó homokbucka található a fokozottan védett területen. A szinte növényzetmentes homokon először zuzmók és mohák települnek meg. Köztük laza csomókban homoki csenkesz (Festuca vaginata) köti meg a talajt. Májusban legszebb a vidék. Ilyenkor hozza termését a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), mely az összes buckát beborítja. Később bontja szirmait a homoki vértő (Onosma arenaria), a szalmagyopár (Helichrysum arenarium) a kék virágú báránypirosító (Alkanna tinctoria) és az apró termetű homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii). Nyár derekán virít a kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus) és a királydinnye (Tribulus terrestris). A nedvesebb buckaközi mélyedésekben a serevényfűz (Salix rosmarinifolia) jellemző. A napsütötte buckaoldalakon a naprózsa (Fumana procumbens) apró virágai nyílnak.

A buckavidéken a legfontosabb feladat az özön fajok visszaszorítása, míg a kiszáradt szikes tavak környékén a természetkímélő gyepgazdálkodás fenntartása és fenntartatása. 5. Orgoványi rétek A korábbi intenzív gyepgazdálkodás jelentősen megváltoztatta az eredeti társulásokat. A természetvédelmi célból elvégzett kaszálásokkal javítható az állapot.

Azonban lassan a fás szárú növények is megjelennek a területen. Ezek közül elsők a cserjék, az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) és a boróka (Juniperus communis). A borókások jelentős állománya az Orgoványi és a Bugaci területen alakultak ki. A fákat elsősorban a nyárfa fajok - fehér- és szürke nyár (Populus alba, P. canescens) és az akác (Robinia pseudo-acacia) képviseli.

Az orgoványi réteken a természetkímélő gyepgazdálkodás a kívánatos, míg meg kell akadályozni a terület további kiszáradását. A szükséges vízpótlását biztosítani kell. 6. Bugac

A bugaci ősborókás borókás-nyárasai szinte elegymentes borókásai feledhetetlen látványt nyújtanak. A homokvidék állatvilágából az ízeltlábúak a legfajgazdagabbak. A hangyalesők tölcséreit mindenhol könnyű megtalálni, de sok poloska, bogár, sáska és szöcske is él a gyorsan felmelegedő és gyorsan kiszáradó homokon. Csak nedvesebb időben láthatjuk nappal a barna ásóbékákat (Pelobates fuscus), a zöld varangyokat (Bufo viridis) és levelibékákat (Hyla arborea). A zöld-, a fürge- és a homoki gyíkok (Lacerta viridis, L. agilis, Podarcis taurica) azonban szívesen sütkéreznek a napon. A homokbuckások madarai közül sok a földön fészkel, mint a mezei pacsirta (Alauda arvensis), mások inkább a bokrosokban találják meg élőhelyüket. Az idős nyárfák odvaiban költenek a harkályok. Megürült fészkeiket szívesen foglalják el a szalakóták (Coracias garrulus) és a búbosbankák (Upupa epops).

5

A bugaci területen a zárt homoki gyepeken valamikor rengeteg állatot tartottak. Ma a nemzeti park egyik legismertebb területe, ahol a Pásztormúzeumban a természeti értékek mellett a pásztor-hagyományokat is bemutató kiállítás látható. A homokbuckák között szélvájta medrekben kisebb-nagyobb szikes tavak alakultak ki. Ma ezek közül csak kevésben gyűlik össze a víz, nagy részük kiszáradt medrében zárt gyep fejlődött. Ez az egész Kiskunságban jellemző folyamat sajnos az élővilág változását, esetenként elszegényedését is maga után vonta. Az utóbbi évtizedekben száradt ki a Homokhátságon a Kondor-tó, a Szívós- és a Szappan szék, és a bócsai Szappanos-tó. A bugaci gyepek hosszabb távú fenntartása a KNP törzsgulyája mellett biztosított. Az erdőterületek és a borókások kezelésére – a védett állami erdők átvételét követően – hosszú távú erdészeti koncepciót kell kidolgozni. 7. Szikra és az Alpári rét

A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területegysége az Alsó-Tiszavölgyben található. A Lakitelek és Tiszaalpár között fekvő terület hivatalos neve Szikra és az Alpári rét. Közismertebb neve Tőserdő, mely kedvelt vízparti üdülőhely. Az itteni természeti értékek már a Tisza meanderező tevékenységéhez köthetők. Élővilága a tiszai árterek nyüzsgő életét őrzi. Itt találkozik a Hátság keleti eróziós pereme, a mélyebb fekvésű Tisza-völggyel. Az elkülönülő tájak rétegtani határain a csapadékosabb időszakokban talajvízforrások is a felszínre törnek. A környék tekintélyes termál- és ártézi víz készlettel rendelkezik, melyet a turizmus ki is használ. A magasabb térszínt képviselő buckavonulatok és meredekebb löszpartok végig kísérik ezt a területet. Ezeken a magasabban fekvő részeken települtek a falvak, hiszen a korábbi időszakokban az Alföld 1/3-a állandóan, másik 1/3-a időszakosan vízzel borított volt. A terület két holtágat is magába foglal, a szikrait és a tiszaalpárit, melyeket értékes ártéri erdőtársulások öveznek. Dél felé a védett terület az Alpári rétben öblösödik ki.

A XIX. században végrehajtott folyamszabályozások során keletkezett Szikrai holtág 9 km hosszú. Érintkezése az élő-Tiszával csak szimbolikus. Csak a nagyobb árvizek idején – 1970-ben és 2006-ban – került kapcsolatba egymással újból a holt és az élő Tisza. A Tőserdő természetes lefűződésű morotvája a Dög-Tisza, melynek vizén csodálatos fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) állomány él.

A szikrai holtág mentén ma is jól tanulmányozhatók a ártéri erdőtársulások. Közvetlenül a vízparton találhatók a puhafás ligeterdők. Jellemző fajai a bokorfüzesek, fűz-nyár éger ligetek. A mélyebb fekvésű vízzel borított helyeken égerláp erdők állnak. A magasabb térszíneken tölgy-kőris-szil ligetek képviselik a keményfás társulásokat. A holtág erdeiben gyakori a fákra kapaszkodó ligeti szőlő (Vitis sylvestris), mely beárnyékolja az alsóbb szinteket. A Tisza-völgy bennszülött virága a tiszaparti margitvirág (Leucanthemella serotina). A nyirkosabb helyeken a ritka foltos kontyvirág (Arum maculatum) él.

A holtágak gazdag hínár vegetációjának néhány képviselője: a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), a sárga virágú vízi tök (Nuphar lutea), a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) és a békaliliom (Hottonia palustris).

A változatos élőhely sokszínű madárvilágnak biztosít táplálkozó és fészkelőhelyet. Énekesmadár faunája a Duna-Tisza közén kiemelkedőnek számít. Az ártéri erdők fontos fajai a szürke küllő (Picus canus) és a fekete harkály (Dryocopus martius). Az ártéri odvas füzesek baglyok és denevérek számára biztosítanak otthont.

A Duna-Tisza közén az egyik legszebb látvány az alpári templom-dombról tárul a szemünk elé. Szinte a honfoglalás kori állapotokat láthatjuk a vízzel borított Alpári-réten. A mély fekvésű öblözetbe új életet serkent a rendszeresen benyomuló árvíz. Kora tavasztól

6

nyüzsgő madárvilág életét figyelhetjük meg. Az elmúlt évtized szárazsága miatt az Alpári-rét gémtelepe szinte teljesen elnéptelenedett, de ahogy újra víz alá került, az ismét úszó fészektelepek gémfélék százait csábították ittmaradásra. Újra fészkelnek itt a kanalasgémek (Platalea leucorodia), a nagy- és kiskócsagok (Egretta alba, Egretta garzetta), a bakcsók (Nycticorax nycticorax), a vörös- és szürke gémek (Ardea purpurea, Ardea cinerea). Számos más madár faj is megjelent a területen. Kormoránok (Plalacrocorax cabro) lepték el a halban gazdag vizeket. Magyarországon ritka fészkelő kis kárókatonát (Plalacrocorax pygmaeus) is megfigyelték a madarászok. A halász sas (Pandion haliaëtus) is feltűnt a kiterjedt vizek felett. A színpompás jégmadarat (Alcedo atthis) is többször megfigyelhetjük vadászat közben. Sokfelé úszkálnak récék, vöcskök is a hirtelen újjászületett Alpári-réten.

Tiszaalpár község külső megjelenésében, településszerkezetében a Tisza menti települések hangulatát őrzi. A falu északkeleti részén két meredek falu löszdomb emelkedik. Ezek egyikén egy bronzkori földvár maradványa, míg a másikon a római katolikus templom található. A templomdombot és környezetét 1990-ben a hagyományos faluszerkezet, mint tájképi és kultúrtörténeti értéket kapcsolták a KNP-hoz. A térségben KIOP élőhelyrekonstrukció zajlik. A természetvédelmi célú erdő és gyepgazdálkodási vállalásokat következetesen végre kell hajtani. Az új alapokra helyezett vízkormányzást pedig biztosítani kell. 8. Miklapuszta

Miklapusztát szinte csak az 53-as főút választja el a Felső-Kiskunsági tavak területétől.

A 6119 hektáros terület a Solti-síkság déli részén húzódik. A másik két szikes területtől abban különbözik, hogy a Duna-Tisza köze legnagyobb összefüggő szikes talajtakarója itt található. Rossz vízháztartású, mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan szoloncsák-szolonyec talajok jellemzik. Tájképi és felszínalaktani karakterét a Duna hátrahagyott medermaradványai és üledékei határozzák meg. Az itteni szikesedés hasonló okokra vezethető vissza, mint az előbbi területeknél. A bő vízellátottság utáni beavatkozások miatt drasztikus talajvízszint süllyedés, és a rendszeres vízutánpótlás elmaradása okozta a másodlagos szikesedést. Különleges eróziós formakincse ezek után szikes elemekkel gazdagodott. Szikes mocsarak, időszakosan vízzel borított gyepek, nagy felületű vakszikek és erősen tagolt morfológiájú szikpadkák jellemzik.

A vízellátottság és a talajadottságok miatt a szikesek növénytársulásait sótűrő fajok uralják. A szikes legelők uralkodó növényfaja a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina). A fehér virágú pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium) mellett nyár közepén a lila virágú sóvirág (Limonium gmelinii) ad üde színfoltot a pusztának. A szárazabb szikpadkák és vakszikek elterjedt növénye a gyógyászatban is ismert orvosi székfű (Matricaria chamomilla) és a bárányparéj (Camhporosma annua). A nedvesebb részeken tömegével virágzik az apró virágú sziki őszi rózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus).

Jelentős a terület kétéltű és hüllő állománya. Gyakoribb fajok a zöld varangy (Bufo viridis), a vöröshasú unka (Bombina bombina), a tarajos gőte (Triturus cristatus), a mocsári teknős (Emys orbicolarus), a vízi sikló (Natrix natrix). Madárvilágát a szikesekre jellemző fajok uralják. Előforduló védett fajai az ugartyúk (Burhinus oedicnetincola), a túzok (Otis tarda) és a széki lile (Charadrius alexandrinus). Néhány szórványosan költő réceféle, mint a kanalas réce (Anas clypeata) vagy a nyílfarkú réce (Anas strepera) is megfigyelhető a területen. A felszíni adottságok miatt Miklapusztát is nagy csapatokban keresik fel a vonuló madarak.

7

Miklapusztán is – hasonlóan más szikes területekhez – a legeltető állattartást és a természetkímélő gyepgazdálkodást kell hosszú távon biztosítani. Úgy, hogy a szántó művelési ágú területek – főleg a túzok – illetve más természetvédelmi értékek fenntartását biztosítsák. 9. Peszéradacsi rétek

A Duna-menti síkság és a Homokhátság találkozásánál találhatók a nemzeti park kiterjedtebb mocsaras területei. Ezt a területet „Turjánvidék” elnevezéssel illették. Önálló földrajzi egységnek nem tekinthető, mégis mint sajátos képződmény jelentős természeti értéket képvisel a Duna-Tisza közén. A Turjánvidék a Duna egykori árterületén alakult ki. A turján nagyobb kiterjedésű lápos-mocsaras terület jelent. A Duna negyedkori meder-maradványaiban szervesanyag feltöltődéssel keletkeztek ezek a többségében tőzeges lápok. Az észak-déli irányban húzódó Turjánvidék a holocén medrek vonalát követi. A Turjánvidék képződményei füzérszerűen helyezkednek el, és különböző társulásokat képviselnek szukcessziós fejlődési soruk alapján. Példa erre Ócsa, Peszéradacs, Kecel, Kiskőrős stb. közelében levő területek. A Turjánvidék egyes tagjai jól lehatárolható tájrészleteket alkotnak. A Duna-menti síkság alacsonyabb és a Homokhátság magasabb térszínei közé ékelődő Turjánvidék földrajzi helyzetéből adódóan átmeneti jellegű. Ez az alapja változatos geomorfológiai felépítésének és élővilága sokféleségének. A természetátalakítással járó vízelvezetések és beavatkozások nyomait erősen magukon viselik ezek a területek, ennek ellenére fajgazdagságuk miatt a nemzeti park legértékesebb részei közé tartoznak. A Peszéradacsi rétek területe Kunpeszér, Kunadacs, Kunbaracs és Tatárszentgyögy települések közé ékelődik. A ritkán lakott vidék különleges tájképi értékeket hordoz.

Változatos élőhelyei közül említést érdemelnek a lápok, láprétek, mocsárrétek, nedves kaszálók, valamint az itt található homokterületek és homoki erdők. Erdőrezervátumai évszázados tölgyfákat őriznek. Számos példa van itt, a homoki, a szikes és lápi szukcesszió változataira és átmeneteire. Ezek jól tanulmányozhatók pl. Kunpeszér térségében. Homoki legelői számos csüdfű-félét rejtenek. A lápréteken számos védett- és fokozottan védett faj található, mint a vitézkosbor (Orchis militaris), a szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) vagy a légybangó (Oprhys insectifera). Ritka faja még a területnek a közép-európai-mediterrán elterjedésű a mocsári kardvirág (Gladiolus palustris).

Számos ritka lepkefaj állandó élőhelyei a dúsan virágzó mocsár- és láprétek, de több fokozottan védett gerinces faj jelentős állományai is megtalálhatók itt. Hüllőfaunájának érdekesebb képviselői a védett és ritka rézsikló (Coronella austiraca), az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara) és a veszélyeztetett rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis).

Területén mind a szikes, mind a homokterületekre jellemző fészkelő madárfajok előfordulnak. A láprétek ritka madara a nagypóling (Numenius arquata). A ragadozó madarak közül a kerecsensólyom (Falco cherrug) és a kékvércse (Falco vespertinus) is kedvező életfeltételeket talál itt. Szinte valamennyi kis ragadozó emlős jelenléte bizonyított a területen. A Turjánvidék természetvédelmi kezelése, fenntartása – precízen szervezett és megtervezett állattartással és természetkímélő gyepgazdálkodással biztosítható.

8

II. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Tájvédelmi Körzetek 1. Mártélyi Tájvédelmi Körzet

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 390/1971 sz. határozata nyilvánította Tájvédelmi Körzetté. 1979 óta szerepel a Ramsari területek listáján. A Tihanyi-félsziget és a Badacsony után ez az ország harmadik tájvédelmi körzete. A TK a Tisza folyó bal parti hullámterében fekszik a 210-197 fkm közötti térségben.

Mivel a terület (melynek kiterjedése 2248 ha) a Tisza hullámterében fekszik, a folyó vízjárása a terület állapotát, növény- és állatvilágát és hasznosítását döntően befolyásolja. A rendszeres vízszint megfigyelések a térségben 1831-ben kezdődtek. Az áradásokra Mártély térségében a Kőrösök duzzasztó és a Maros visszatartó hatással bír.

A területen két holtág található: Ányási és a Körtvélyesi. A holtágak az eredeti folyásirány szerinti alsó végükkel egy fokon át vannak kapcsolatban az élő Tiszával. A felső végük feltöltődő, beiszapolódott, a növényzet elhalása és egyéb eutrofizációs folyamatok eredményeként. Mindkét holtágba mesterséges úton is kerül víz. Mártély a Mindszent -Elegei szivattyútelepen és a Mártélyi szivattyún, míg a Körtvélyesi morotva a Körtvélyesi szivattyún át kapja a mintegy 300 km2 vízgyűjtő belvizét. A Mártélyi holtágba az Élő-Tiszából egy 1993-ban megépített vízkivételi művön is lehet vizet juttatni.

Az 1846-ban elkezdett szabályozás alakította ki a mártélyi hullámtér mai képét. Azt megelőzően Sövényházától Orosházáig lehetett csónakkal járni áradás után. A hullámtér változatos élővilágának megőrzése szakszerű és természetkímélő erdőgazdálkodással és megfelelő vízkormányzással biztosítandó. A beékelődő szántók és gyepek arányát nem szükséges változtatni. 2. Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet

Az 1939-ben védetté nyilvánított Szegedi Fehér-tó, az 1951-ben természetvédelmi oltalmat kapott Sasér, valamint az 1965-ben természetvédelmi területté nyilvánított Büdös-szék beolvadt az 1976-ban létrehozott 22 293 hektár kiterjedésű Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetbe.

A Tisza jobb partján elterülő, mintegy harminc kilométer hosszú, és több mint tíz kilométer széles védett sáv két nagytáj határán húzódik, a Tisza-parti ártéri társulásoktól és galériaerdőktől, a füves pusztán át, a szikesedő területekig őrzi és tárja a látogatók elé a Duna–Tisza közének jellegzetes társulásait és tájformáit. A keleti rész a Tisza legdélibb magyarországi szakaszának jobb partjáig nyúlik, magába foglalva a Tisza ligetes árterét, és azokat a területeket, amelyeket a folyó a szabályozás előtt épített magának. A terület különösen értékes élőhelyei a folyó valamikori mederrészeinek, holtágainak helyén kialakult vizes élőhelyek és a – többnyire mesterségesen kialakított tavak, halastavak élővilága.

A nyugati oldalon a tájvédelmi körzet már a Duna–Tisza közének jellegzetes szikes, sziktavas, homokhátas, löszös táján húzódik. Ezek a területek – tájképi, növénytani – értékeik mellett kiemelkedően jelentősek madártani szempontból, ezért a tájvédelmi körzet legféltettebb részei nemzetközi egyezmények védelme alatt állnak.

A szikes területek közül talán a legértékesebb a Büdös-szék. A több mint négyszáz hektár nagyságú terület egy környezeténél mélyebb fekvésű területen kialakult, mintegy hatvan hektáros szikes tó, és a határában elterülő szikes, szikpadkás gyep, valamint homokos

9

legelő. Igazi sós, szikes világ, amilyen csak egyes tengerpartokon és a távoli ázsiai pusztákon található. A Büdös-szék legnagyobb értéke a kiemelkedően gazdag madárvilág: gólyatöcs (Himantopus himantopus), széki lile (Charadrius alexandrius), gulipán (Recurvirostra avosetta), nagy goda (Limosa limosa), piroslábú cankó (Tringa totanus), dankasirály (Larus ridibundus) költ a tó környékén, az erdőfoltokban kékvércse (Falco vespertinus) él, a pusztákon parlagi pityer (Anthus campestris), és a ritka ugartyúk (Burhinus oedicnemus) fészkel, de a színpompás szalakóta (Coracias garrulus)gyakori látvány.

A Büdös-széktől pár kilométerre, északra, Csanytelek mellett található a Csaj-tó, ami – az előbbivel ellentétben – egy mesterségesen kialakított, kiterjedt halastórendszer, ezért vízmélysége és minősége alapvetően különbözik a szikes tavakétól. A tíz kisebb-nagyobb tóból álló rendszer náddal, sással, gyékénnyel határolt tavain vörösgémek (Ardea purpurea), kis- és nagykócsagok (Egretta alba, Egretta garzetta), szürke gémek (Ardea cinerea), bakcsók (Nycticorax nycticorax), selyemgémek (Ardeola ralloides), és récefélék sokasága fészkel – a területen 270 madárfajt számláltak eddig össze.

Hasonló ehhez az egykori szikes tavak helyén, a múlt század első felében kialakított szegedi Fehér-tó környezete és élővilága is. A felsorolt madárfajokon túl a tó szigetén több ezres dankasirálytelep található, közöttük olyan ritka fészkelőkkel, mint a szerecsensirály. A tájvédelmi körzet másik két, különösen értékes területe a Tisza menti két holtág és környezete: a Sasér és a Labodár.

A Sasér védett területe Sándorfalvával egy magasságban található a Tisza mellett: a holtágat és az általa körbefogott kis félszigetet tartalmazza. A holtágat nedves, tocsogós mocsárrétek, botoló füzesek, nyár- és fűzligetek veszik körül, lenyűgözően szép tájat formálva (élőhelyei megegyeznek a Tisza túloldalán található Mártélyi Tájvédelmi Körzetnél ismertetett típusokkal). A ligeterdőkben gémfélék fészkelnek telepesen: üstökösgém (Ardeola ralloides), szürke gém (Ardea cinerea), kiskócsag (Egretta garzetta), bakcsó (Nycticorax nycticorax) költ a telepen, és visszajár a réti sas (Haliaetus albicilla) is.

A Csanytelek határában található Labodári-holtág környezet is hasonló: a holtágon lebegő hínártársulás, értékes fajokkal, körötte ligeterdők, mocsárrétek, és hasonló fajokból álló gémközösség. A tájvédelmi körzet vizes élőhelyeinek fenntartása a fő cél. A halastavak kezelésénél a gazdálkodóknál szorgalmazni kell a természetkímélő módszereket. A Büdös-szék fenntartását legeltető módszerrel hosszú távon biztosítani lehet. Az erdőfoltok megőrzése tájképi és természetvédelmi szempontból indokolt. III. Egyéb védett területek:

A hazai jogszabállyal kihirdetett és az Igazgatóságunk működési területén lévő védett területek listáját az alábbi felsorolás szemlélteti: Természetvédelmi Területek

1. Kunfehértói holdrutás-erdő TT 2. Kiskőrösi turjános-erdő TT 3. Kéleshalmi homokbuckák TT 4. Szelidi-tó TT 5. Péteri-tó TT 6. Csólyospálosi réti mészkő- és dolomitfeltárás TT 7. Pusztaszeri Hétvezér-emlékmű TT 8. Pusztaszeri fülöpszék TT

10

9. Császártöltési Vörös-mocsár TT 10. Ásotthalmi láprét TT 11. Hajósi kaszálók és löszpartok TT 12. Kiskunhalasi Fejetéki-mocsár TT 13. Bácsalmási gyapjas gyűszűvirág termőhelye TT 14. Érsekhalmi Hét-völgy TT 15. Kunpeszéri Szalag-erdő TT 16. Hajósi homokpuszta TT 17. Csongrádi Kónyaszék TT 18. Jásszentlászlói Kalmár-erdő TT

Az 1996. évi LIII. törvény erejénél fogva védett (ex lege) országos jelentőségű védett természeti területek a) természeti területek: – láp (Tvt. 23. § (3) d) pont alapján): „olyan földterület, amely tartósan vagy időszakosan víz hatásának kitett, illetőleg amelynek talaja időszakosan vízzel telített, és amelynek jelentős részén lápi életközösség, illetve lápi élő szervezetek találhatók, vagy talaját változó kifejlődésű tőzegtartalom, illetve tőzegképződési folyamatok jellemzik.” – szikes tó (Tvt. 23. § (3) e) pont alapján): „olyan természetes vagy természetközeli vizes élőhely, amelynek medrét tartósan vagy időszakosan legalább 600 mg/liter nátrium kation dominanciájú oldott ásványi anyag tartalmú felszíni víz borítja, illetve a területén sziki életközösségek találhatók.” b) természeti emlék: – kunhalom (Tvt. 23. § (3) f) pont alapján): „olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilág védelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak.” – földvár (Tvt. 23. § (3) g) pont alapján): „olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.” – forrás (Tvt. 23. § (3) b) pont alapján): „a felszín alatti víz természetes felszínre bukkanása, ha a vízhozama tartósan meghaladja az 5 liter/percet, akkor is, ha időszakosan elapad.”

Az Igazgatóság működési területén összesen jelenleg 48 851 ha védett terület vagyonkezeléséről kell gondoskodnunk. A felsorolt egyéb védett területek és ex lege területek esetében a saját használatunkban lévő területek aránya kicsi, és nem jelentenek a törzsterületen megfogalmazott tevékenységektől eltérő kezelést, ezért ezeket külön nem ismertetjük.

11

Az Igazgatóságra bízott kincstári vagyon kezelésének legfontosabb feladatai Vagyonkezelésünkben lévő területek – (adatait a mellékelt 1. sz. táblázat mutatja)

A védett területek elhelyezkedését és a saját vagyonkezelésben lévő területek nagyságát a mellékelt átnézeti térkép mutatja. Területeink változatos élővilággal, szétszórtan, mozaikosan helyezkednek el. Saját használatban tartjuk a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően azokat a területeket, amelyeken természetvédelmi szempontból a gazdasági tevékenység egyáltalán nem kívánatos, a terület hasznosítása tilos, vagy nagymértékben korlátozott (pld. érzékeny lápterületek, fészkelőhelyek védelme miatt egyes nádasok, partmenti, időszakos vízborítású területek, stb.).

A saját, illetve földhaszonbérlet útján történő hasznosítás arányát tekintve az Igazgatóság álláspontja szerint nem kívánunk változtatni a közel 50-50%-os arányon. A helyben lakó és természetkímélő gazdálkodást folytató vállalkozókkal szívesen együttműködünk, mindaddig amíg nem vétenek a természetvédelmi előírásoknak. Bízunk a sikeres együttműködés intézményében. Az esetleges módosításokra a kialakított majorságok közvetlen környezetében lévő területeinken kerülhet sor. A gyepek kezelése

A koncepció készítésekor a vagyonkezelésünkben lévő gyep területből közelítőleg

6000 hektár természetvédelmi oltalom alatt álló terület kezeléséről gondoskodunk. Az 1. sz. táblázatból egyértelműen kiderül, hogy a gyepterületek aránya meghatározó.

A természetvédelmi célú gyepgazdálkodás legfontosabb szempontjai:

A legeltetés feltételeinek megteremtése a legfontosabb feladat. A gyepeken a területhasználat célja a rövidfüvű gyepstruktúra kialakítása, illetve a gyomfajok mennyiségének visszaszorítása, míg a mélyebb fekvésű, mocsaras foltokban a nádasodás túlzott, másodlagos előretörésének megakadályozása a cél. A rövidfüvű struktúra mind a védett növények megőrzése, mind pedig a talajon fészkelő fajok szempontjából kiemelt fontosságú.

A legeltetés mellékhatásaként lokálisan feldúsul az egyes gyomfajok mennyisége. Ez a degradációs hatás időszakos kezeléssel (tisztító kaszálás) felszámolható. Egységesen, minden területünkről elmondható az invaziv növényfajok (selyemkóró (Aschlepias syriaca), gyalogakác (Amorpha fruticosa), olajfűz (Elaegnum angustifolia) stb.) egyre nagyobb mértékű terjedése, melyeknek megállítása egyre inkább sürgető és jelentős erőfeszítéseket jelent. A szántók kezelése

Mintegy 3200 ha szántó művelési ágú terület van saját művelésben, melynek – jelentős része, közel 1800 ha terület – természetbeni állapota gyep (legelő). A fennmaradó területrész hasznosítása a túzok állomány igényeinek kielégítése érdekében (700 hektár), illetve a vándorló madarak (darvak, libák) táplálkozó helyeként történik (50+70 hektár), a

12

többi (kb. 600 ha) a szarvasmarha állományunk takarmánybázisát adja. A tartási feladatokhoz a gabonafélék termesztése, szemes termény abrakolása érdekében szükséges, valamint alomanyagként hasznosítható melléktermékek (szalma, eseti jelleggel lucerna-szenázs, illetve kukorica-szilázs) előállítása a kiegészítő feladat.

A lucerna terület optimális kialakítása a jószágállomány és a túzokkíméleti területek figyelembevételével történik.

Nádasok kezelése

A nádgazdálkodás és a nádasodott területek tisztító vágása is rendszeresen zajlik. Ez a tevékenység szerepet játszik a tápanyag egy részének eltávolításában, illetve a nyílt vízfelület fenntartásában. Ezen szempontot figyelembe véve a nádaratás mozaikos mintázatban történik, elsősorban az előző évi fészkelő helyek kihagyásával. A szikes tavakon a nádvágás az elnádasodás teljes visszaszorítása, a szikes tó vízfelületének és jellemző struktúrájának megőrzése érdekében, míg a gyepterületeken a nádasodás teljes visszaszorítása, az élőhelyek jellemző struktúrájának megőrzése érdekében történik. E tekintetben kiemelkedő fontosságú a szikes tavak parti madarak élőhelyeként betöltött szerepe. A nádas tavakon az aktuális területhasználat mellett fajösszetételben, struktúrában lényeges változások nem észlelhetők, a szikes tavakon a nád visszaszorítása egyértelmű alapfeltétele az élővilág megőrzésének. Erdőterületek kezelése A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a kezelésében lévő erdőterületeken folyó erdőgazdálkodását az érvényben lévő Körzeti Erdőtervek alapján készített 10 éves üzemtervekből összeállított éves erdőgazdálkodási tervek alapján végzi, mely végrehajtása során fokozott figyelmet szentel a természeti értékek védelmére és a szakszerű munkavégzésre. Az éves gazdálkodási terv mellett folyamatos és igen jelentős nagyságú feladatot jelent az erdők védelme, különös tekintettel a vagyonvédelem és az erdőtüzek megelőzésének biztosítása, mely feladatot a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Természetvédelmi Őrszolgálat bevonásával oldja meg. Kivett területek természetvédelmi kezelése

Művelés alól kivett területként tartjuk nyilván a kezelésünkre bízott terület jelentős részét (6400 ha). Ezeken a területeken csak különleges esetekben kell vagyonkezelési tevékenységet folytatni. A legfontosabb feladat az itt lévő értékek őrzése, védelme és az özönnövények visszaszorítása.

A VAGYONKEZELÉS ESZKÖZEI:

Állatok A területek eltartóképessége alapján kialakított jószágállomány elérése a cél (szürke

marha és bivaly). A jószágállomány helyzetét a 2. sz. táblázat mutatja.

13

Az állatállomány tartásával egyrészt a gyepterületek természetes állapotának fenntartásában, visszaállításában, másrészt az őshonos fajta genetikai értékének megőrzésében veszünk részt, harmadrészt biztosítjuk a feltételeket a területalapú támogatások elnyeréséhez szükséges „Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot” fenntartásához. A nemzeti és Európai Uniós forrásból származó, gyepterületek kezelésére vonatkozó agrár-környezetgazdálkodási pályázatban kiírt célprogramok elnyerése kifejezetten állatlétszámhoz kötött, ezért az állatállomány további fenntartása, fiatalítása és fejlesztése ezért is kiemelt célunk.

Az állatlétszámot tekintve elsősorban a területeink hagyományos módon történő kezelése, a fajtatiszta tenyésztés, génmegőrzés a fő szempontok. A jelenlegi mintegy 1200 egyedből álló magyar szürke és bivaly állomány növelése a cél, ami nagyságrendileg 2000-3000 egyed magyar szürke szarvasmarhát és 250-300 egyed bivalyt jelent. Mindamellett egy 500 egyedből álló magyartarka állomány felállítása is tervezett. A fent említett állomány hosszabb távon tovább bővíthető, amennyiben az uniós szabályok kedvező hátteret biztosítanak. Mezőgazdasági erő-és munkagép szükséglet

A géppark fejlesztése alapvető igényünk. A korszerű technikai háttér elengedhetetlen feltétele az adott helyzetben a magyar szürkemarha tartásnak, tenyésztésnek. Igény van továbbá a védett területek „karbantartásához” (özön fajok irtása) még erőgépekre, illetve több munkagépre (kasza, sodró, bálázó, szállítóeszköz, szárzúzó). Ezeken felül gondolni kell a természetvédelmi kezelés érdekeit kiszolgáló speciális munkagépekre (aprítógép, vízalatti növényzet írtó, úszó-gép, vegyszer-kenő gép). A szükséges technikai háttér nélkül lényegesen drágábban és a piacnak kiszolgáltatottan tudunk megfelelni. Személyi állomány

Igazgatóságunk a jelenlegi helyzetben kétféle módon üzemelteti majorságait. Saját erőből, közalkalmazotti státuszban működteti a Bugaci majorságot (5 fő), míg a Pusztaszeri, az Izsáki illetve a Kígyósháti majorságot vállalkozó igénybevételével. A területeink megfelelő módon történő kezelését ellátó gépparkunk üzemeltetését alkalmazotti státuszban álló kollégákkal látjuk el, 6 fővel. A jövőbeni sikeres működtetés alapvető és sarkalatos pontja, hogy a feladatok teljesítése, a speciális feladatok megvalósítása és a precíz, pontos, gondos munkavégzés érdekében is saját alkalmazottak felvételével történjen. Készítette: Zrínyi Péter Balázs Réka Kecskemét, 2007. szeptember 17. Kállay György mb. igazgató

14

1. sz. táblázat

Az Igazgatóság saját vagyonkezelésében lévő területek A Magyar Állam tulajdonában és az Igazgatóság vagyonkezelésében – művelési ágankénti bontásban – az alábbi védett területek vannak:

saját használatban haszonbérbe

(hasznosításba) adva művelési ág

2006-ban vásárolt

terület (ha) terület (ha)

ha % ha %

szántó 464 5 405 3 207 59% 2 198 41%

gyep, legelő 123 28 785 10 335 36% 18 450 64%

kert 0 0 0 0% 0 0%

szőlő 0 20 20 100% 0 0%

gyümölcsös 0 2 2 100% 0 0%

nádas 0 3 000 1 524 51% 1 476 49%

halastó 0 752 316 42% 436 58%

erdő 99 3 113* 3 105 99,7% 8** 0,3%

kivett 99 6 923 6 364 92% 559 8%

összesen 785 48 000 24 873 52% 23 127 48%

Megjegyzés: A vásárolt területek között csak azok szerepelnek a táblázatban, amelyekre az Igazgatóság javára a vagyonkezelői jogot 2006-ban jegyezték be.

* az ÁESZ által nyilvántartott, üzemtervezett erdőterület 5 693 ha

** természeti állapota szerint nem erdő, művelési ág változtatása folyamatban van

2006. december 31-i állapot!

15

2. sz. táblázat

tartási hely (majorság)

tenyész tehén

tenyész bika növendék üsző növendék bika

tinó bivaly

Bugac 129 *19 170 *108 3

Izsák 187 105

Pusztaszer 72 218 37

*Apajon a bikatelepen (4 egyed tenyészbika, 7 egyed növendék bika)

2006. december 31-ei állapot szerint

Az Igazgatóság tulajdonában levő állatállomány létszámát az alábbi táblázat mutatja:

faj fajta egyedszám

2006. január 1. egyedszám

2006. december 31.

szarvasmarha magyar szürke 870 1 012

bivaly 12 37

juh racka 62 0

ló shagya arab 1 1

arab telivér 1 1

angol telivér 1 1

16