Dan Millman - A Békes Harcos

DAN MILLMAN: A BÉKÉS HARCOSAunguttara Nikaya: „Harcosoknak, harcosoknak nevezzük magunkat. A magasztos erényért harcolunk, a fennkölt erőfeszítésért, a fenséges bölcsességért, ezért nevezzük magunkat harcosnak.

Benzinkút a Rainbows Enden

- Mindannyian bolondok vagyunk, de egyesek tudják magukról, mások nem. Az egész világ egy rejtvény, és semmi szükség arra, hogy kutassuk az értelmét. Ami igazán érdekes, az a nevek és a kérdések mögött lakozik. Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.

- Honnan tudod, hogy az egész eddigi életed nem álom volt-e? Honnan tudod, hogy most nem alszol? Sok ember álmában ott voltam már, ahogyan te is.

- A te időd szerint kilencvenhat éves vagyok. Mit tehetnénk mi egymásért? Nem bánom, ha lesz még egy utolsó tanítványom. Neked pedig minden bizonnyal szükséged van tanítóra. Az, hogy megfelelő-e egy tanító, attól függ, hogy mit akarsz tanulni. A világ egy iskola, és az élet az egyetlen valódi tanító. Számtalan tapasztalatot kínál. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke. Az intuíciód tudja, hogy így van, de az elméd tiltakozik. Téged is arra tanítottak, hogy kívülről szerezd be az információkat. Magadba fogadod a tényeket. Túlcsordulsz az előítéletektől, tele vagy használhatatlan tudással. Mielőtt bármit is megtanulhatnál, először is ki kell ürítened a tartályodat. Igen keveset tudsz önmagadról. Minden, amit valaha tudnod kell, az benned van. Az univerzum titkai bele vannak vésve tested sejtjeibe. Azt soha nem tanultad, hogyan láss bele önmagadba, hogyan olvass a testedből. Ha megtanulod a test bölcsességét, tanító lehetsz a tanárok között.

- A megértés egydimenziós dolog. Az intellektus megértése az, ami ahhoz a tudáshoz vezet, amellyel te is rendelkezel. A ráébredés ugyanakkor háromdimenziós. Ez az egész test szimultán megértő képességén alapul, a fejen, a szíven és a fizikai ösztönökön. Csak a tiszta tapasztalatból származhat. A „nahát, szóval ez az!” érzés, ez a kifejezés tökéletesen leírja, mit jelent a ráébredés.

- Hol vagy most? - Nem tudom a választ. - Erről van szó. Nem tudod a választ, és soha nem is fogod megtudni. Erre vonatkozó tudás nem létezik. Nem tudod, hol van a világegyetem, és így azt sem tudhatod, hol vagy te. Valójában semmiről sem tudhatod, hogy hol van, azt sem, hogy micsoda, és hogyan keletkezett. Ez rejtély Az én ostobaságom ennek megértésén, a te megértésed viszont ostobaságon alapul.

- Egy titok értéke nem abban rejlik, amit tudsz, hanem abban, amit csinálsz. Használd mindazt a tudást, amivel rendelkezel, de ismerd ennek a határait. A tudás magában még nem elegendő. Nincsen szíve. Nincs az a tudás, amely táplálhatná vagy erősíthetné a szellemet, mely a végső boldogságot és békét elhozhatná. Az élethez több kell, mint tudás, az élethez intenzív érzés és állandó energia szükséges. Az életben a megfelelő cselekvésre van szükség, ha a tudás megelevenedik.

- Tudod, de nem cselekszel. Nem vagy harcos. Egy harcos elszánt, rugalmas, világos és kételyektől meg nem fertőzött az elméje. Ruganyos, hajlékony, érzékeny és energiával feltöltötte a testét. A harcos szíve, mindent és mindenkit szeret. A harcos cselekszik. A bolond pedig csak reagál a cselekvésre. A te érzéseid és reakcióid automatikusak és kiszámíthatóak, az enyémek nem. Én spontánul alkotom meg az életemet, a tiedet a múltad határozza meg. Ha azt akarod, hogy egyáltalán valami esélyed legyen arra, hogy harcossá válj, jobban tennéd, ha átgondolnád, mi a fontos az életben.

- Hogy a most következő órákon megálld a helyed, sokkal több energiára lesz szükséged, mint korábban. Meg kell tisztítanod a tested a feszültségtől, meg kell szabadítanod az elméd a pangó ismeretektől, és ki kell tárnod a szíved az igazi érzelem energiái számára.

1

Hogy meglásd, mire vezet valami, legjobb, ha megvárod, amíg az a végéhez ér. Mindannyiunkban különös képességek rejlenek.

2

- Ismernem kell a személyes illúzióidat ahhoz, hogy megragadhassam a betegséged mibenlétét. Meg kell tisztítanunk az agyadat, mielőtt a harcos útjához vezető kaput kinyitnánk.

- Jobban teszed, ha felelősséget vállalsz egész életedért, és nem a többieket vagy a körülményeket hibáztatod a kellemetlenségeidért. Amikor kinyílik majd a szemed, látni fogod, hogy egészségi állapotod, boldogságod, és életednek minden körülménye legnagyobb részben miattad olyan, amilyen, legyen ez tudatos vagy tudattalan. Akkor lesz belőled tökéletes emberi lény, ha tökéletesen felelőssé válsz az életedért. És amikor tökéletesen emberi leszel, felfedezheted, mit jelent harcosként élni.

Érezni kezdtem, egyre erősebben elidegenedek mindennapi világomtól. Életemben először két elkülönült valóság közt választhattam. Kezdtem valóságosan látni, hogyan is viselkedem a többi emberrel, és zavarni kezdett, amit láttam. A felszínen meglehetősen barátságos voltam, de valójában csak önmagammal voltam elfoglalva. Növekvő önismeretem súlya alatt sebesen csökkenni kezdett az önbecsülésem. - Itt az ideje, hogy visszatérjek a harcos világába, ezúttal nyitottabban és alázatosabban, mint a múltkor.

3

ELSŐ KÖNYV A VÁLTOZÁS SZELE

Csodakitörések

Ebben a emberben hatalmas melegség és együttérzés lakozik, de sötét szemei mögött valami ismeretlen veszélyt érzékeltem. - A világ az agyamra kezdett menni. - Figyeld a szelet. Változtatja az irányát. Ez azt jelenti, hogy elérkezett a fordulópont az életedben. Most. A mai éjszaka döntő fontosságú a számodra. Elment, de visszatért. És megfordult a szél.

- Először meg kell változtatnod a gondolkodásodat ahhoz, hogy a harcos útját megpillanthasd. Konfucius mondása: „Csak a legbölcsebb és az ostoba nem változik.”

A homlokomra tette a kezét. Valami haldoklott bennem, valami más pedig éppen megszületőben volt! Ezután mindent elnyelt a fény. - Manipuláltam az energiáidat és megnyitottam néhány új áramkört. Az eredmény az, hogy megszabadultál a tudás egész életre szóló illúziójától. Mostantól fogva a közönséges tudás nem elégít ki, attól tartok.

Nem bántam valami könnyen az emberekkel. Soha nem voltam benne biztos, mit mondjak nekik. A gyötrő gondolatoktól nem menekülhettem. - Szókratész, az életemnek már nincsen értelme. Semmi nem működik. Nem arról volt szó, hogy jobbá teszed számomra a dolgokat? Azt hittem, egy tanítónak ez a dolga. Én mindig azt hittem, hogy magunknak kell megtalálni a helyes életet. Senki nem mondhatja meg a másiknak, hogyan kell élni. Most mondd meg, merre tartunk? Merre tartok én? Nekem kéne irányítani a dolgaimat, nem neked!

- Dan, mindent nem mondhatok meg. A harcos útjának nagy része bonyolult és láthatatlan a beavatatlan számára. Egyelőre azt mutattam meg neked, hogy milyen nem, egy harcos, azáltal, hogy megmutattam neked, milyen az elméd. - Kihúzott néhány hosszú pamutdarabot, és a székhez kezdett kötözni. - Repülni fogunk, Szok? - Úgy is mondhatjuk. - Kezébe vette a fejemet, és hüvelykujjait a szemgödröm felső csontjaira helyezte. Csattogtak a fogaim, kínzó vizelési inger jött rám, de a következő másodpercben elfelejtettem az egészet. A köd kitisztult. Már nem tudtam uralkodni a remegésemen. Szókratész a hasamra tette a kezét. Nagyon meleg volt, csodálatosan megnyugtató hatást tett. Ellazultam, erősen megfogta a karomat, erősített a szorításán, és előrevetődött a világ széléről, magával rántva engem is.

Élesen suttogott: - Ez egy valóságos utazás. Valóságosabb, mint a mindennapi életednek ébren töltött álmai. Figyelj oda! - Rájöttem, mi történik. Valahogyan a gondolataikban olvasok! Észrevettem, hogy nem szavakat fogok fel, hanem érzéseket. Olykor csendeseket és nehezen kivehetőket, olykor hangosakat és tisztákat. Észrevettem, hogy a legjobbaknak volt a legnyugodtabb az elméjük az igazság pillanatában. Most jöttem csak rá, miért szeretem annyira a tornát. Áldott pihenés menedékét nyújtotta zajos elmémtől. Amikor aktív volt a testem, az elmém a csend pillanatait élvezhette. - A dolgok más törvényeknek engedelmeskednek, amikor velem utazol. Látod, az utazástól mindig szélesebb lesz az ember látóköre.

Újra a fejem felé nyúlt. - Én magam voltam a szél, de szemeim és füleim voltak. Messzire és széles körben láttam és hallottam. Mindenféle érzelemmel találkoztam. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. és mindennek a forrása az emberi elme volt. Láttam a világban uralkodó szenvedést, az emberi elmét, és majdnem elsírtam magam vigasztalhatatlan szomorúságomban. Úgy

4

éreztem nincs menekvés. - Mindössze a számos párhuzamos valóság egyikébe vittelek el, hogy szórakozz és okulj belőle. Aludj jól! Számíts egy kis meglepetésre, amikor felébredsz.

5

Hol vagyok, és ki vagyok én? Úgy éreztem, jó életem volt. Mindent megkaptam, amire vágytam. Miért nem vagyok boldog? Egyedül ültem. Úgy tűnt, mintha egész életemben egyedül lettem volna. Hirtelen rettenetes, makacs félelmet éreztem, a legrosszabbat életemben. Lehet, hogy elmulasztottam valami nagyon fontosat, valamit, ami mindent mássá tett volna? Elsoroltam minden eredményemet, de a félelem maradt. Hová tűnt az életem? Mire való volt? Ezután a testem jéggé változott, a szívem, pedig kővé. Visszazuhantam a székbe, a fejem előrecsuklott. A fájdalom hirtelen elmúlt és soha nem látott fények jelentek meg előttem, soha nem hallott hangokat hallottam. Látomások lebegtek a szemem előtt. Végül minden látvány és hang egyetlen fényponttá sűrűsödött össze, majd eltűnt. Megtaláltam az egyetlen békét, melyet valaha ismertem. - Az egész csak álom volt. Az álmom kivételes módon életszerű volt. A múlt tökéletesen pontos volt, még azok a részletek is, amelyeket már el is felejtettem. Szókratész azt mondta, hogy ezek valóságot utazások. Lehetséges, hogy ez az utazás a jövőmet is megjósolta?

Nagyon lassan és kedvesen válaszolt, mint mindig, amikor olyasmit mondott, amire azt akarta, hogy különösen figyeljek oda rá. - Ahogyan a múltunkat sokféleképpen magyarázhatjuk, és a jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk, különféle lehetséges jövők állnak előttünk. Amit álmodban láttál, az az igen valószínű jövő volt, amely felé tartanál, ha nem találkoztál volna velem. Sőt még mindig lehetséges, de választhatsz, és megváltoztathatod a jelenlegi körülményeidet, megváltoztathatod a jövődet.

- Ez a titkos élet itt veled, ezek az álmok és utazások nagyon megviseltek. - Szókratész mély lélegzetet vett, valami nagyon fontosat készült mondani. - Dan, növelni fogom a veled szembeni követelményeimet, amint készen állsz rá. Biztosíthatlak, hogy majd el akarod hagyni azt az életet, amit ismersz, és olyan alternatívákat fogsz választani, amelyek vonzóbbnak, kellemesebbnek, „normálisabbnak” tűnnek. De egyelőre nagyobb hiba volna ezt tenni, mint gondolnád. Még mindig bámulatos képességed van, hogy becsapd magad. Ezért volt szükség arra, hogy megálmodd az életedet. Emlékezzél erre, amikor vágyat érzel, hogy elszaladj és az illúzióidat kergesd.

Az illúzió hálója

- Saját illúzióid foglya vagy - az önmagadról és a világról alkotott illúzióké. Hogy kiszabadítsd magad, nagyobb bátorságra és erőre lesz szükséged. Nem látod a börtönödet, mert a rácsai láthatatlanok. Feladatom része, hogy megmutassam kínos helyzetedet, és remélem, ez lesz életed legkiábrándítóbb élménye. Az, hogy kiábrándítalak, a legnagyobb ajándék, amit adhatok. Mivel te kedveled az ábrándokat, úgy érzed, hogy ez valami negatív dolog. A kiábrándulás ugyanis szó szerint azt jelenti: megszabadulás az ábrándoktól. Te azonban ragaszkodsz az ábrándjaidhoz. Dan, te szenvedsz. Alapvetően nem élvezed az életet. Játékos ügyeid csak arra valók neked, hogy egy időre eltereljék a figyelmedet a benned bujkáló félelemérzettől.

- Azt akarod mondani, hogy a torna, a szex és a filmek rossz dolgok? - Önmagukban véve nem azok, de te függsz ezektől, és nem szórakozásként használod őket. Arra jók neked, hogy eltereljenek attól, amit tudod, hogy meg kellene tenned: a szabadulástól. - Várj Szókratész. Ezek nem tények. - De igen. és tökéletesen igazolhatóak, akkor is, ha ezt te még nem látod. Dan, a te eredményért és élvezetért indított kutatásod során elkerülöd szenvedésed alapvető forrását. - Miért nem mondasz valami biztatóbbat? - Na persze. Az az igazság, Dan, hogy csodálatos az életed, és egyáltalán nem szenvedsz. Semmi szükséged rám, és máris harcos vagy. Ez hogy tetszik? - Mindjárt jobb! - nevettem. De tudtam, hogy ez nem igaz. - Az igazság valahol középen van, nem gondolod? - Úgy gondolom, hogy ez a „középen” az én perspektívámból nézve maga a pokol.

6

- Az emberiség nagy része osztozik a te nyomorúságodban. - Miféle nyomorúság ez? - Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz. Ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz. Sőt, ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké. Az elméd a te nyomorúságod. Meg akarsz szabadulni a változásoktól, a fájdalomtól, élet és halál kötöttségeitől. De a változás törvény, és semmiféle tettetéssel nem lehet megváltoztatni ennek a valóságát. - Szókratész, igazán lelombozó tudsz lenni, tudod? Ha az élet nem más, mint szenvedés, akkor mire jó az egész? - Az élet nem szenvedés, de te végigszenveded, és nem élvezheted, hacsak meg nem szabadítod az elmédet a kötődésektől, és nem kezdesz szabadon szárnyalni, bármi történjék is.

- Szóval, akkor hogyan lehet az elmét pozitívan használni? - Sehogy. - Szókratész ez őrület! - Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha néhány kifejezést pontosítok számodra. Az „elme” szó ugyanolyan megfoghatatlan, mint a „szerelem”. A megfelelő definíció a mindenkori tudatállapotodtól függ. A következőképpen értsd ezt: rendelkezel egy aggyal, amely irányítja a testet. Információt raktároz és eljátszik ezekkel az információkkal. Az agy elvont folyamatait „intellektusnak”-nak nevezzük. Sehol nem említettem az elmét. Az agy és az elme nem ugyanaz. Az agy valóságos, az elme nem az. Az „elme” az alapvető agyi folyamatok illuzórikus kinövése. Olyan, mint egy tumor. Magában foglalja az összes véletlenszerű, irányíthatatlan gondolatot, mely a tudattalanból felbukik a tudatban. A tudatosság nem ugyanaz, mint az elme. A tudat sem az elem. A figyelem sem az elme. Az elme akadály, az elme bajt okoz. Valamiféle evolúciós hiba ez az emberi lényben, egy elsődleges gyengeség az emberi kísérletben. nekem nincs szükségem az elmére. - Nem vagyok biztos benne, hogy értem, miről beszélsz, de komolynak tűnsz. - Az agy hasznos eszköz lehet. Képes telefonszámokra emlékezni, matematikai feladatokat megoldani, vagy költészetet létrehozni. A test többi részét szolgálja. De amikor valaki nem képes megszabadulni a matematikai problémától, vagy zavaró gondolatok és emlékek merülnek fel benne akarata ellenére, akkor nem az agya dolgozik, hanem az elméje irányítja őt.

- Ahhoz, hogy igazán megértsd, meg kell figyelned önmagadat, hogy lásd, miről beszélek. Egy dühös gondolat buzog fel benned, amitől dühössé válsz. Ugyanígy működik ez a többi érzelemmel is. Kificamodott válaszok ezek, ellenőrizhetetlen gondolataidra. Túl sokat gondolkodsz! - Tényleg szeretnék megváltozni. Mindig nyitott voltam a változásokra. - Ez az egyik legnagyobb illúziód. Nagyon készséges vagy abban, hogy bármit megváltoztass, kivéve önmagadat, de változni fogsz. Vagy én segítek neked, hogy kinyíljon a szemed, vagy az idő fogja kinyitni, de az idő nem mindig kíméletes. Válassz. De először is vedd észre, hogy börtönben vagy. Az után megtervezhetjük a szökésedet.

Egy kis jegyzetfüzetet kezdtem vezetni, amelyben leírtam a napi gondolataimat. Megdöbbentett gondolatfolyamaim tömege és általános negatív jellege. Ez a gyakorlat tudatosította bennem elmém hangját. Felerősítettem gondolataim hangját, amelyek korábban csak tudattalan háttérzeneként voltak jelen. Abbahagytam az írást, de a gondolatok tovább zengtek a fejemben. Talán Szok segíthetnek nekem a hangerő beállításában.

- Éppen ideje, hogy elkezdj tanulni az élet nyújtotta tapasztalatokból, ahelyett, hogy panaszkodsz rájuk vagy sütkérezel a fényükben. Két nagyon fontos lecke adódott számodra. Az égből hullottak alá, úgy is mondhatjuk. Sem a csalódásodnak, sem a dühödnek nem az eső volt az oka. Az eső a természet tökéletesen törvényszerű megnyilatkozása volt. Az, hogy „ideges” lettél a tönkrement kirándulás miatt, vagy boldog, amikor a nap visszatért a gondolataid eredménye volt. Semmi közük nem volt magukhoz az eseményekhez. Az elméd, és nem más emberek és a körülményeid befolyásolják a hangulatodat. Ez az első lecke. A második lecke abból ered, hogy megfigyeltem, hogyan lettél egyre mérgesebb, amikor észrevetted, hogy én egy cseppet sem lettem ideges. Láttad magadat egy harcossal összehasonlítva. Ez nem tetszett neked. Azt jelezte, hogy szükséged van a változásra. Csak egy szerelmes, fiatal bolond nem látja, hogy a csalódásai és örömei az elméjének szüleményei csupán.

7

- Próbálj meg ellazulni. Ha továbbra sem látod meg a gyenge pontjaidat, nem tudod kijavítani őket, és nem tudsz élni az erősségeiddel sem. - Amikor megszólaltam, a hangom reszketett a feszültségtől, a dühtől és az önsajnálattól. - Én nézek... - Az, hogy kötelezően figyelsz az elméd hangulataira és impulzusaira, alapvető hiba. Ha így folytatod, önmagad maradsz, és ennél rosszabb végzetet el sem tudok képzelni! Mérges vagy, de nem valami jól titkolod, szamár! A dühöd azt bizonyítja, milyen makacsok az illúzióid. Minek védelmezni egy olyan Ént, amiben nem hiszel? Mikor fogsz felnőni? - A szégyentől, zavarodottságtól és fájdalomtól megvakulva kitámolyogtam az ajtón, és fogadkoztam magamban, hogy elfelejtem Szókratészt, és azt, hogy valaha betévedtem ehhez a benzinkúthoz, azon a csillagos éjszakán. Méltatlankodásom öncsalás volt. Ami még rosszabb, tudtam, hogy ő is tudja ezt. Gyengének és ostobának éreztem magam, mint egy kisfiú. Leittam magam, amennyire csak tudtam, végül hálás voltam, hogy egyáltalán nem tudok magamról.

Elhatároztam, hogy megpróbálok visszatérni hónapokkal azelőtt eltaszított régi, normális életemhez. Minden szexuális vágyamat levezettem az izzasztó edzéseken. Az életem kész kínszenvedés lett. Megpróbáltam fantom módra átevickélni iskolai kötelezettségeimen. Az egész világom kifordult, fejjel lefelé állt. Megkíséreltem visszaszerezni régi, ismert életemet, értelmet találni a tanulásban és az edzésben, de semminek nem volt jelentősége többé. Idegenként sodródtam egy idegen földön, két világ határán megrekedve, kapaszkodót nem lelve egyik felé sem. Egy késő délután a legmegfelelőbb öngyilkossági módszeren töprengtem. Már nem tartoztam erre a földre. Aznap éjjel elvonszoltam magam a benzinkúthoz. - Búcsúzni jöttem. Tartozom neked ennyivel. Megrekedtem félúton, és ezt nem bírom tovább. Nem akarok élni többé. - Két dologban tévedsz, Dan. Először is, nem vagy még távolról sem az út felénél. De nagyon közel vagy az alagút végéhez. Másodszor pedig - a homlokomra tette a kezét -, nem fogod megölni magadat. - Mi történik velem? Ezek az utazások mindig nagy hatással voltak a szervezetemre. Hirtelen rengeteg energiát éreztem magamban. - Nos, meg fogod ölni magad? - Nem. - Semmit sem kell csinálnod azon kívül, hogy rá kell jönnöd, nem nézheted a világot egyedül a saját kis vágyakozásaidból kiindulva. Lazíts! Ha megszabadulsz az elmédtől, felszabadulhatnak az érzékeid. Addig is szeretném, ha tovább szemlélgetnéd elméd maradványait.

A következő hetekben az elmémben dübörgő zaj irányított mindent bennem. Vad, összefüggéstelen, ostoba gondolatok, bűntudat, aggodalom, vágyakozás - zaj. Álmaim siketítő robaja még alvás közben is bántotta a fülemet. Szókratésznek tökéletesen igaza volt. Rab voltam. A benzinkúthoz rohantam. - Szókratész! Megbolondulok, ha nem tudom lehalkítani ezt a hangot! Megvadult az elmém azoktól a dolgoktól, amiket te mondtál nekem! - Nagyszerű! - mondta. - A harcos első megnyilvánulása. - Ha ez valamiféle haladás, hát én nem akarok fejlődni. - Ha tudod, hagy vad lóval van dolgod, annak megfelelően tudsz vele bánni. - Azt hiszem, ezt értem, Szókratész. Azzal mentem el, hogy hagyjam ezt az új megnyilvánulást „rögzülni” néhány napig. A tudatosságom sokat fejlődött ebben az elmúlt néhány hónapban, de ugyanazokkal a kérdésekkel nyitottam be az irodába. - Végre tudatosodott bennem a belső hangzavar mértéke, de hogyan szelídíthetném meg? Hogyan halkíthatnám le a hangot? Mit tehetek? - Nos, azt hiszem ki kell magadban fejleszteni némi humorérzéket. - Nyújtózkodott egyet, úgy, mint egy macska. Begörbítette a hátát, aztán hallottam, ahogyan a csigolyái finoman ropognak egymás után. - Az állatok pozitív tulajdonságainak az utánzása nagyszerű gyakorlat. Éppenúgy, ahogyan más emberek jó tulajdonságait is követhetjük. A macskákat történetesen igen nagyra tartom, olyan a mozgásuk, mint a harcosoké.

Erősen koncentráltam, ettől elcsendesedtek a gondolataim. Csak most láttam igazán, milyen könnyed, milyen kecses a mozgása. Egyetlen felesleges mozdulatot sem tett. Azon a délutánon a pokol minden dühével edzettem. Senkivel nem beszéltem, és a többiek sem szóltak hozzám, bölcsen. Csendben dühöngtem és fogadkoztam magamban, mindent meg fogok tenni azért, hogy Szókratész elfogadja, harcos vagyok. Egyik csapattársam egy borítékot

8

nyújtott át nekem. Feltéptem a borítékot: Egy tiszta papírra a következő volt írva: „A düh erősebb, mint a félelem, erősebb, mint a bánat. Egyre erősebb a lelked. Megérdemled a kardot - Szókratész.”

9

A szabadulás

Elkalandozó volt a figyelmem. Az elmémen gondolkodva próbáltam legyőzni önmagamat, ha ez egyáltalán lehetséges. Megfigyeltem, hogy a tornateremben képes voltam a figyelmemet tökéletesen összpontosítani, de amikor abbahagytam a szárnyalást, a gondolataim az észlelésre való képességemet ismét elhomályosították. Aznap éjjel korán elsétáltam az állomásra. - Szókratész, hogyan tudnám megállítani a gondolataimat, az agyamat azon kívül, hogy némi humorérzékre teszek szert? - Először is meg kell tudnod, honnan jönnek a gondolataid, hogyan keletkeznek. Például, most náthás vagy. A nátha fizikai jelei azt mondják neked, hogy a testednek helyre kell állítania az egyensúlyát, vissza kell szereznie a normális kapcsolatát a napsugárral, a friss levegővel, a természetes ételekkel, hogy nyugalomra lelhessen a környezetében. - Mi köze ennek az egésznek az elmémhez? - Minden. Az összevissza jelentkező gondolatok, amelyek zavarnak és eltérítenek, szintén szimptómák, jelzik, hogy nem vagy összhangban a környezeteddel. Amikor az elme ellenáll az életnek, gondolatok keletkeznek. Amikor valami olyan történik, ami ellentmond egy hiedelemnek, zavar keletkezik. A gondolat nem más, mint az élet öntudatlan reakciója.

- Ha ellenállsz annak, ami történik veled, az agyad működésbe lép, és pontosan azok a gondolatok kezdenek kínozni, amelyeket te magad teremtettél meg. - És a te agyad nem így működik? - Az én elmém olyan, mint egy tó soha nem fodrozódó vize. A tiéd azonban állandóan hullámzik, mert úgy érzed, hogy semmi kapcsolatod nincs a gyakran fenyegetőnek tűnő, tervezhetetlen, nem örömmel várt jelenségekkel. A te elméd olyan, mint egy tó, melybe valaki éppen belevetett egy sziklát! Hatalmas tudati ugrást kell megtenned. Mikor tisztán megérted a forrást, rájössz, hogy elméd fodrozódásainak semmi közük nincs hozzád. Pusztán látni fogod őket anélkül, hogy hozzájuk lennél kötve. Amint lecsillapítod a gondolataidat, kiszabadulsz a világból Amikor bajban vagy, engedd el a gondolataidat és az elmédet! - De hogyan, Szókratész? - A tudat ugrásai nem olyan egyszerűen történnek meg. Időre és gyakorlásra van hozzájuk szükség. A saját fodrozódásaid forrásába való betekintés gyakorlása pedig a meditáció.

- A csend a harcos művészete, a meditáció pedig a kardja. Ez a legfontosabb fegyver, hogy keresztülvágja magát az ember az illúzión. De értsd meg: az, hogy mennyire használható a kard, a használójától függ. Te még nem tudod, hogyan kell használni a fegyvert, ezért veszélyes, csalóka vagy használhatatlan eszközzé válhat a kezedben. A meditáció kezdetben segíthet, hogy elengedd magad. Kiteszed a „kardodat”, büszkén megmutatod a barátaidnak. Ennek a kardnak a csillogása további illúziók felé tereli a meditálókat, míg végül meg nem válnak tőlük, hogy egy újabb „belső alternatívát” keressenek. Ám a harcos hozzáértéssel és mély megértéssel használja a kardot. Szalagokra szabdalja vele az elmét, széthasítja a gondolatokat, hogy felfedje: szubsztancia híján vannak. Figyelj és tanulj. Végül egy napon semmiféle fegyverre sem lesz szükséged.

- És mire van nekem szükségem? - Még több gyakorlásra. Az egyhetes meditációs gyakorlat önmagában nem volt elég, hogy nyugodt maradj. Egyfajta meditációs technika még nem jelenti a harcos teljes útját. Ha nem vagy képes megérteni a teljes képet, tévedésed eredményeképpen egész életedben csak a meditációt gyakorlod. és a tanulás előnyeinek csak töredékét arathatod le. Ahhoz, hogy megmaradhass a helyes úton, speciális térképre van szükséged, amelyen az egész terület megtalálható, amit fel fogsz fedezni. Ekkor meg fogod látni a meditáció hasznát és határait. Az a probléma - sóhajtotta végül -, hogy nem tudom neked leírni a területet, legalábbis szavak segítségével nem.

Fölkelt és különös csillogással a szemében elindult felém. Pillantása azt súgta, hogy legjobb lesz, ha csomagolok- ismét útra kelek. - Semmi nem maradt rajtam kívül, én lettem minden. Én voltam a Tudat, mely felfedezi önmagát, én voltam a tiszta fény. Egy voltam és minden voltam, elhomályosítva a világok mindegyikét. Abban a pillanatban az örök, a megismerhetetlen tárult fel előttem, leírhatatlan bizonyosságként.

10

Saját testem is ragyogó prizmává változott, amely sokszínű fényszikrákat lövellt ki mindenfelé. Rájöttem, hogy az emberi testnek az a legmagasabb rendeltetése, hogy ennek a tiszta fénynek tiszta csatornájává legyen, hogy a fény világossága szétoszlathasson minden akadályt, csomót, ellenállást. Éreztem, amint saját testem rendszerében megtörik a fény. Aztán tudtam, hogy a tudatosság azzal egyenlő, ahogyan az emberi lény átéli a tudat fényét. Megértettem a figyelem jelentését - ez a tudatosság akaratlagos közvetítése. Ismét éreztem testemet - üreges testként. Végül ráébredtem, hogy a valódi meditáció folyamata: a tudatosság kitágítása, a figyelem irányítása, a Tudat Fényének való behódolás.

- Szókratész, tartozom neked, és soha nem leszek képes visszafizetni ezt az adósságot. Már mindent megértettem, és tudom, mit kell tennem. - Még nem jártad ki az iskolát, kölyök. A munkád épp, hogy elkezdődött. Alapvetően semmit sem változtál. Amit láttál, csupán látomás volt, nem pedig bizonyító erejű tapasztalat. Emlékké fog halványulni, de így is alapként szolgálhat a gyakorlásodhoz. Most pedig lazíts, és ne vedd magad olyan komolyan! Tudod, ezek az utazások arra jók, hogy megspóroljam a bonyolult magyarázatokat, amelyekkel felvilágosíthatnálak.

- Ha tudni akarod, te is jó szolgálatot teszel nekem. Én is „le vagyok ragadva” egy bizonyos helyen a térben és időben, és nekem is vannak adósságaim. Lényem nagy része a te fejlődésedhez van kötve, a te tanításod a feladata. Szó szerint beléd kellett plántálnom egy részem. Nem kis befektetés, biztos lehetsz benne. Úgyhogy ez most már csapatmunka. Az én munkámban egy csomó szabályhoz kell tartanom magamat. - Egy kis kártyát húzott elő. Dombornyomásos betűkkel a következő állt rajta: „Harcos Rt. Szókratész, igazgató. Szakterületek: paradoxon, humor és változás.” - Tartsd jó helyen. Jól jöhet valamikor. Ha szükséged lesz rám - ha valóban szükséged lesz rám -, fogd a kártyát a két kezedbe és hívj. El fogok jönni valahogyan.

- Szókratész, hogyan nyitom meg magamat a tudatosság fényének? - Nos, mit csinálsz, ha látni akarsz? - Hát nézek. Úgy érted, hogy meditálok, nem igaz? - Igen! Ez a lényege. Két szimultán folyamat létezik: az egyik a belátás - a figyelem akarása, a tudatosság irányítása arra pontra, amelyet látni akarsz. A másik folyamat a megadás - minden felmerülő gondolat szabadon bocsátása. Ez a valódi meditáció, melynek segítségével megszabadulhatsz az elmétől.

Ettünk. Ő minden egyes kis darabot fa evőpálcikával vett ki, és rágás közben csendesen lélegzett. Soha nem vett ki újabb falatot addig, míg meg nem rágta az előzőt, mintha minden egyes falat maga is egy-egy étkezésre való eledel lennel. Én fejeztem be elsőnek az evést. Hátradőltem, és kijelentettem: - Most már készen állok egy igazi meditációra. Tudatosságot akarok, ezért vagyok itt. - Te képet akarsz kapni magadról, nem tudatosságra vágysz. Azért vagy itt, mert nincs jobb választási lehetőséged. - De én tényleg meg akarok szabadulni a zajos elmémtől. - Ez a legnagyobb illúziód, Dan. A lényeg az, hogy te a kisszerű, idegesítő, rendkívül zavaros meggyőződéseiddel és gondolataiddal azonosulsz. Azt hiszed, hogy egyenlő vagy a gondolataiddal. Azt ajánlom, addig engedd el őket, amíg nem késő.

- Te honnan tudhatod, hogy én az elmémmel azonosulok? - Mi értesz azon, amikor azt mondod, „ma fáj valamim”? Ki az az Én, aki különbözik a testtől, és úgy beszél róla, mint a birtokáról? A nyelv hagyományai felfedik, hogyan látjuk a világot. Valójában úgy viselkedsz, mintha egy „elme” vagy valami testen belüli kifinomult valami lennél. - Miért tenném ezt? - Mert legjobban a haláltól félsz, legmélyebben pedig a túlélés van beléd vésődbe. A Végtelent akarod, az Örökkévalóságra vágysz. Tévhitedben - amely szerint ezzel az „elmével”, „lélekkel”, „szellemmel” azonosítod magadat - úgy véled, van egy kibúvót nyújtó záradék a halandósággal kötött szerződésedben. Talán „elme” formájában elszárnyalhatsz a testedből, ha az meghal, nem igaz? - Létezik ilyen elképzelés - vigyorogtam. - Pontosan ez az, Dan. Ez olyan elképzelés, amely semmivel sem valóságosabb, mint az árnyék

11

árnyéka. Íme az igazság: a tudat nem a testben található. Valójában inkább a test van a tudatban. És te ez a tudat vagy, nem a fantom elme, amely annyi gondot okoz neked.

12

- Te vagy a test, de minden más is vagy. Csak az elme van félrevezetve, csak azt fenyegeti a változás. Így, ha ellazulva, gondolat nélkül létezel a testedben, boldog, elégedett és szabad leszel, nem érzékeled az elszakadást. A halhatatlanság máris a tiéd, de nem oly módon, ahogyan elképzeled, vagy reméled. Halhatatlan vagy azóta, hogy megszülettél, és jóval azután is az maradsz, hogy a tested elenyészett már. A test a tudatosság; halhatatlan. Csak megváltozik. az elme - saját személyes hiedelmeid, történeted, identitásod - halandó részed; mi szükséged rá?

- Nem tudom, hogy mindez leülepedett-e bennem. - Persze hogy nem! - felelte nevetve. - A szavak soha nem jelentenek sokat, csak ha magad is megtapasztalod az igazságukat. És akkor végül felszabadulsz, és tehetetlenül zuhansz az örökkévalóságba. - Ez elég jól hangzik. - De most egyelőre az alapokat teszem le az azután következőkhöz.

- Szókratész, ha nem vagyok azonos a gondolataimmal, mi vagyok én? - Elővett egy hagymát, és beletette a kezembe. - Hámozd meg, rétegenként! - Elkezdtem hámozni. - Mit találtál? - Egy másik réteget. - Folytasd, amíg nincs több réteg héj. Most mit találsz? - Semmi nem maradt. - De van valami. Az univerzum. Gondolkozz el ezen hazafelé menet.

- Igazán odafigyelsz a járásodra? Igazán odafigyelsz arra, hogyan beszélsz? Eléggé odafigyelsz arra, hogyan gondolkozol? - Szókratész, szállj le rólam. Igyekszem a legjobbat nyújtani! - A legjobb teljesítményes sem elég jó.! Égessen a figyelmed intenzitása. Ha leülsz és csukott szemmel hagyod, hogy a figyelmed ide-oda kalandozzon, attól még nem edződik a tudatosságod. A gyakorlás, intenzitása arányában hozza meg az eredményt.

- A harcosnak miért kell ülnie és meditálnia? Azt hittem, a harcos útja tettekkel van tele. - A meditáció a nemcselekvés tette. Mégis, igazad van, a harcos útja dinamikusabb ennél. Végül meg fogod tanulni, hogyan meditálj minden tetteden. De az elején az ülő meditáció szertartás, olyan időtöltés, mellyel a gyakorlás intenzitását lehet fokozni. Először el kell sajátítani egy rituálét, mielőtt a mindennapi életre is megfelelően kiterjesztené az ember. Tanítónként minden rendelkezésemre álló módszert és leleményt fel fogok használni, hogy felkeltsem az érdeklődésedet, és segítsek neked megbirkózni az előtted álló feladattal. De eljön az az idő is, amikor minden harcosnak a maga útját kell járnia. Egyelőre minden szükségeset megteszek, hogy itt tartsalak, és így tanítsalak.

Úgy éreztem, manipulálnak és dühös voltam. - Tehát itt fogok megöregedni ennél a benzinkútnál, mint te, és arra fogok várni, hogy ártatlan diákokra lecsaphassak? - Ne ismerd félre ezt a helyet és a tanítódat? Dan. A dolgok és az emberek nem mindig olyanok, amilyennek látszanak. Engem az univerzum határoz meg, nem ez a benzinkút. Én tökéletesen boldog vagyok, mint láthatod. Te is az vagy? - Ő valóban tökéletesen boldog! Mintha semmi sem tudná elrontani a jó hangulatát. Amióta ismerem, láttam már mérgesnek, szomorúnak, gyengédnek, keménynek, viccesnek, sőt gondterheltnek is. A szemében azonban mindig ott csillogott a boldogság, akkor is, ha könnyekkel volt tele.

- Minden változik. Minden eltűnik, azután megint megjelenik. Aminek meg kell történnie, megtörténik. Dan, megkezdődött számodra az átalakulás tudatos folyamata. Ezt nem lehet visszafordítani: nincs visszaút. Őrültség lenne megpróbálni. Most már csak előre haladhatsz. Elkötelezted magadat. Egy bizonyos ponton túl senki nem segíthet neked. Egy darabig irányítani foglak, de egyszer még nekem is vissza kell majd vonulnom, és egyedül fogsz maradni. Egy kemény próbát ki kell majd állnod, mielőtt kész leszel. Hatalmas belső erőt kell majd kifejlesztened. Nagyon remélem, hogy időben sikerül neked. - Akkor még nem tudtam, de az előkészítésem véget ért. Ekkor kezdődött a kiképzésem. Először olyan próbát kellett kiállnom, melyet alig éltem túl.

13

MÁSODIK KÖNYV A HARCOS KIKÉPZÉSE

A kardot megélesítették

Ideges gondolatok árasztottak el. Éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom. Amint ezt észrevettem, elengedtem őket, ahogyan tanultam. Ellazultam, elgondolkodtam a múltban olya gyakran rám törő, stresszt okozó gondolatokon. Éppen amikor a motorom odaért a kereszteződéshez, a Buick hirtelen felgyorsult és egyenesen elém fordult. Még néhány értékes másodpercig a test, amelybe beleszülettem, egyben volt. Valószerűtlen volt, mint egy álom, amíg meg nem láttam a sofőr rémült arcának felvillanó képét. Motorom borzalmas puffanással ütődött neki az autó lökhárítójának - a jobb lábam szétzúzódott. Ekkor minden felgyorsult, és elsötétült a világ. A testem átszaltózott az autón, és a betonra zuhant. Az áldott üresség pillanata után megkezdődött a fájdalom. Hirtelen eszembe jutottak Szókratész szavai: „Egy kemény próbát ki kell majd állnod, mielőtt kész leszel.”

- Mindennek megvan az értelme, Danny. Neked arra kell törekedni, hogy a lehető legjobban kihasználd. - Mi hasznát vehetem ennek a balesetnek? - Balesetek nincsenek, Danny. Minden egy lecke. Mindennek megvan a maga értelme, értelme, értelme. A fájdalom megtisztítja az elmét és a testet. Számos akadályt kiéget belőlük. Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de ha a fájdalom eljön, felhasználja azt. Most pihenj, Danny, pihenj.

Huszonegy végtelennek tűnő nap nagy részét egyedül töltöttem, a hátamon fekve. Órákon át meditáltam melankolikus, önsajnáló és hiábavaló reményektől kergetve. Majdnem tizenöt kilót fogytam, és a nadrágom lelógott kiálló csípőcsontjaimon. Jobb lábam olyan volt, mint egy pálcika, hosszú, lila sebhellyel az oldalán. Ezután néhány napig a szüleimnél maradtam, pihentem a forró napsütésben, és lassan úszkáltam az úszómedence sekélyebb végében, fájdalmasan munkára erőltetve varratokkal teli izmaimat. Nem sokat ettem, jobbára joghurtot, magokat, sajtot és friss zöldségeket. Kezdtem visszanyerni az életerőmet. Barátaim meghívtak, hogy néhány hetet töltsek náluk Santa Monica-i házukban, amely öt háztömbnyire volt a tengerparttól. Elfogadtam a meghívást, mert örültem, hogy lehetőségem nyílik még több időt tölteni a szabad levegőn. Minden reggel kisétáltam a meleg homokba, és mankóimat letéve leültem a hullámok közé. A sirályokat és a hullámverést hallgattam. Aztán becsuktam a szemem, és órákon át meditáltam, megfeledkezve a körülöttem levő világról. Nem sokkal ezután elkezdtem tornázni, először lassan, aztán intenzívebben. Amíg minden izom el nem jutott teljesítőképessége határáig, és a testem fényleni nem kezdett a verejtéktől. Ekkor fél lábon beugráltam a tengerbe. Volt időm - időm, hogy végiggondoljam mindazt, ami azóta történt velem, hogy Szókratésszel találkoztam. Gondolkoztam az életen, annak értelmén, a halálon, és annak rejtélyén. És emlékeztem titokzatos tanítómra - szavaira, élénk kifejezéseire -, de leginkább a nevetésére emlékeztem. A magányosság ideje alatt élveztem a békét, amit már évek óta nem éreztem. - Az orvos átadta a röntgenleleteimet. - A balesete természetéből adódóan nemigen valószínű, hogy újra tud majd tornázni. - Semmit nem szóltam. Ideje volt visszatérnem Berkeleybe.

Minden reggel, mankóimat szorosan megragadva, elmentem a tornaterembe, és edzettem a súlyzógépeken, majd kimerülten belezuhantam az úszómedencébe. A víz felhajtóerejének segítségével erőltettem a lábaimat, a fájdalom határáig próbálgatva a járást - mindig, mindig a fájdalom határáig. Később a gyepen feküdtem, a tornaterem mögött, és nyújtottam az izmaimat, hogy visszanyerjem a hajlékonyságot, amelyre szükségem lesz az elkövetkezendő edzéseken. Végül a könyvtárba olvasva pihentem, míg könnyű álomba nem merültem. Felhívtam Szókratészt. Azt mondta, akkor menjek el hozzá, mikor képes leszek mankó nélkül járni. Ez nekem is tetszett, mert még nem voltam rá kész, hogy találkozzam vele. Kisiklott jövőmön gondolkoztam, és azt kívántam, bárcsak megszabadulhatnék örvénylő elmémtől.

14

Egy szerdai nap éjszakáján sántikáltam be az iroda ajtaján, Szókratész ragyogó arcát megpillantva. Újra otthon voltam. Ránéztem erre a férfira, aki a tanítómmá vált, és olyan dolgokat vettem észre, amelyeket azelőtt soha. Már korábban úgy láttam, hogy valamiféle fény veszi őt körül, de akkor azt hittem, hogy az egész csak fáradt szemem játéka. Ekkor azonban nem voltam fáradt. Kétségtelenül egy alig látható aura fényét láttam. - Szókratész, fényt látok a tested körül. Honnan jön ez? - A tiszta élet teszi.

Szókratész nemcsak benzint adott. Talán az aurája miatt volt. Abból jött az energia, az érzelem. Akárhogy is, az emberek szinte mindig boldogabban mentek el tőle, mint ahogyan érkeztek. De nem a ragyogás tette rám a legnagyobb benyomást vele kapcsolatban. Inkább az egyszerűsége, mozgásának és tetteinek gazdaságossága. Korábban ezt nem értékeltem igazán. Úgy éreztem, mintha egyre mélyebben megérteném Szókratészt, minden egyes új leckével, amelyet megtanultam. Amint kezdtem látni elmém összetettségét, rájöttem, hogy ő hogyan haladta meg a sajátját.

- Dan, többé már nem vagy az a fiatal bolond, aki több mint egy évvel ezelőtt besétáltál az irodámba. - Szóval, azt mondod, hogy már nem vagyok bolond? - Nem, csak azt mondom, hogy már nem vagy fiatal. De most már olyan bolond vagy, akiben van szellem, Dan. És ez nagy különbség. Még mindig van halvány esélyed, hogy megtalálod a kaput és átjutsz rajta. - Kaput? - A harcos birodalma, Dan, egy kapun túl van. Jól el van rejtve, mint egy kolostor a hegyekben. Sokan kopogtatnak, de kevesen jutnak be rajta. - Hát mutasd meg nekem a kaput, Szókratész. Készen állok, ki fogom találni, hogyan jussak be. - Ez nem olyan egyszerű, te fajankó. A kapu benned van, és egyedül kell rátalálnod. Én csak vezethetlek. De még nem vagy kész, távolról sem. Ha most megkísérelnél átmenni a kapun, az valószínűleg a haláloddal lenne egyenlő. Még sok mindent el kell végezned, hogy készen állj arra, hogy megkopogtasd a kaput. - Amikor Szókratész beszélt, szavai kinyilatkoztatásként hatottak. - Én egy életformát, egy cselekvésformát tanítok neked. Ideje, hogy teljességgel felelősséget vállalj a viselkedésedért. Hogy megtaláld a kaput, követned kell... - A házszabályokat? - kérdeztem önkéntelenül. Ő nevetett.

- Akkor tehát valamiféle utat kell kiépítenem ehhez a kapuhoz? - Igen. Bizonyos értelemben mindenkinek ezt kell tennie. Saját munkáddal kövezed ki az utat. Mindenki, minden egyes emberi lény, férfi vagy nő, képes rá, hogy megtalálja a kaput és átmenjen rajta, de nagyon kevesen éreznek késztetést erre, keveseket érdekel a dolog. Ez nagyon fontos. Nem azért határoztam el, hogy tanítani foglak téged, mert bármiféle különös képességed lenne. Igazság szerint erősségeid mellett néhány igen gyenge tulajdonsággal is rendelkezel, de te meg akarod tenni ezt az utat. És annyit mondhatok: a te ösvényed nagyon meredek lesz.

A szemem sarkából láttam, ahogy Szókratész közeledik és a fejem felé nyúl. - Dan, az energiáid elvesztették egyensúlyukat. Lehetséges, hogy meg van duzzadva a léped. Azt javaslom, menj el orvoshoz, még ma. Most. - Tényleg pocsékul éreztem magam. Elmentem a kórházba. A doktor megerősítette Szókratész diagnózisát.

Szókratész belépett egy csokor szalmavirággal. - Szókratész. Nem kellett volna. Megkérem a nővért, hogy tegye vázába. Rád fogok gondolni, amikor rájuk pillantok. - Nem azért vannak, hogy nézegesd, hanem hogy megegyed őket. - Összemorzsolt néhány virágot, belerakta őket egy tülldarabba, amelyet magával hozott, és beletette a teát a vízbe. - Ez a tea megerősít majd, és segít megtisztítani a véredet. Tessék, idd meg! - Keserű, erős orvosságíze volt. Ekkor elővett egy sárga folyadékkal teli kis üveget, amelyben szintén összemorzsolt gyógynövények úszkáltak, és a folyadékot mélyen bedörzsölte a jobb lábamba, közvetlenül a sebhely fölött. - Mi az a sárga valami az üvegben, Szok? - Vizelet, gyógynövényekkel. - Vizelet! - és undorodva elkaptam a lábam. - Ne butáskodj. A vizeletet nagyon fontos elixírként ismerik a régiek. Jó, a gyógynövények már hatnak. Ma éjjel jön majd a krízis. Holnap már jobban fogod érezni magad. - Kösz, Szok, doki.

15

Kezét a hasi idegközpontomra helyezte. Szinte azonnal megfeszült a testemben minden. Úgy éreztem szétrobban fejem. - Hagyd abba, Szókratész! - Elvette a kezét. - Csak egy kicsit több energiát juttattam a testedbe, mint amennyihez hozzá vagy szokva. Ez majd felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. Csak ott éget, ahol csomók vannak benned. Ha nem lennének benned akadályok, ha az elméd tiszta lenne, a szíved nyitott, és a testedben nem volnának feszültségek, kivételes gyönyört éreznél ettől az energiától, amely a szexnél is jobb. Azt hinnéd, hogy a mennyben jársz, és bizonyos tekintetben igazad is lenne. - Szókratész, néha megrémítesz. - A felsőbbrendű emberektől mindig félnek. - mondta vigyorogva. - Bizonyos tekintetben te is felsőbbrendű vagy, Dan, legalábbis külsőleg. Úgy nézel ki, mint egy harcos, karcsú, kifinomult és erős vagy a tornaedzésektől. De nagyon sokat kell még dolgoznod, hogy olyan egészséges legyél, amilyen én vagyok. - Aztán a homlokomra tette a kezét, én pedig mély álomba merültem. A következő reggelen úgy éreztem, mintha újjászülettem volna.

Meg voltam döbbenve, hogy mennyit javult a lábam. Még mindig erősen sántítottam, erősen kicsaptam a csípőmet minden egyes lépésnél, de majdnem képes voltam rá, hogy bot nélkül járjak. Lehet, hogy Szókratész mágikus vizeletkezelése, vagy az az elektromosság tette, ami belőle kisugárzott.

Elkezdődött az iskola. De sokkal fontosabb teendőim voltak a benzinkútnál. - Sok dolgunk van. Teljes generálozás. Téged fogunk generálozni. Főnix módjára a lángok közé fogod vetni magad, aztán kiemelkedsz a hamvaidból. Most kicsavarodott áramkörök és elavult szokások kusza egyvelege vagy. Meg fogod változtatni cselekvési, gondolkodási, álombéli és világszemléleti beidegződéseidet. Ami jelenleg vagy, az nem sokkal több, mint rossz szokások tömkelege. - Tudnál némi megbecsülést tanúsítani irántam? - Ide figyelj, te pojáca, mindenki azt akarja, hogy tiszteljék. De a tiszteletet nem lehet úgy megszerezni, hogy azt mondod: tisztelj engem. Ahhoz, hogy tiszteljenek, az kell, hogy tiszteletreméltóak legyenek a cselekedeteid, és egy harcosnak kijáró tiszteletre nem könnyű szert tenni. Ehhez megváltoztatod a cselekedeteidet. Az önsajnálatból fakadókat, természetesen. Ne legyél ilyen büszke a középszerűségre. Mutass némi szellemet! A düh az egyik legfontosabb eszközöd arra, hogy megváltoztasd régi szokásaidat és újakkal helyettesítsd őket. A düh el tudja égetni a régi szokásokat. A félelem és a sajnálat visszatart a cselekvéstől, ám a düh éppen arra késztet. Ha megtanulod, hogyan használd fel helyesen a dühödet, akkor a félelmet és a sajnálatot dühvé tudod változtatni, a dühöt pedig cselekvéssé. Ez tested belső alkímiájának titka. Sok olyan szokásod van, amely legyengít, a változásnak az a titka, hogy minden energiádat újabb felépítésére összpontosítsd, nem pedig a régiek leküzdésére. - Hogy uralkodhatok a szokásaim fölött, ha még az érzelmeimen sem tudok uralkodni, Szok? - A következőről van szó: amikor az elméd létrehoz egy problémát, amikor elutasítja az élet egy adott pillanatát, tested megfeszül, és ezt a feszültséget „érzelem”-nek érzi, amelyet különböző módokon lehet értelmezni, félelemként, szomorúságként vagy dühként. Az igazi érzelem, Dan, tiszta energia, mely szabadon áramlik a testben.

- Akkor a harcos soha nem érez normális érzelmeket? - Bizonyos értelemben ez igaz. Az érzelem persze természetes emberi képesség, kifejezésmód. Olykor helyénvaló kifejezni a félelmet, a szomorúságot vagy a dühöt, ám az energiát teljességgel kifelé kell irányítani, nem szabad bent tartani. Az érzelmek kifejezésének tökéletesnek és erőteljesnek kell lennie, azután pedig nyom nélkül el kell tűnniük. Az érzelmeid felett tehát úgy kell uralkodnod, hogy hagyod őket áramlani és távozni. - Tudnál mondani egy konkrét példát, Szókratész? - Tölts el néhány napot egy csecsemővel. - Különös, de soha nem gondoltam, hogy a csecsemők az érzelmek feletti uralkodás nagymesterei. - Amikor egy csecsemő ideges, egyszerűen csak sír. Ha a csecsemő mérges, azt egyértelműen tudtodra adja, ugyanakkor nagyon gyorsan meg is szabadul tőle. El tudod képzelni, hogy egy csecsemő bűntudatot érez, mert mérges volt? Egy csecsemő engedi, hogy szétáradjon a testében a méreg, aztán pedig hagyja távozni. Tökéletesen kifejezik magukat, aztán elhallgatnak. A

16

kisgyerekek jó tanítók. És az energia helyes felhasználását mutatják be. Tanuld meg ezt, és képes leszel bármelyik szokásod megváltoztatására.

17

- Örülök, hogy látlak, Joseph, mint mindig. - Én is.... Ő az, Szókratész? - Joseph, ezt az ifjú kérdezőgépet Dannek hívják. - Kedvesebb lett valamivel az öreg vén napjaira? - Ó igazán ellustultam már. - Még csak most kezdjük az alapoknál, úgymint: hogyan kell enni, járni, lélegezni. - Az evésről jut eszembe. Reggel gyertek el az étterembe. A vendégeim vagytok.

- Ő is olyan harcos, mint te, Szok? - Senki nem olyan harcos, mint én. De senki nem is szeretne olyan lenni. Minden férfinak és nőnek megvannak a természetes értékei. Például mialatt te a tornában képezted magad, Joseph elsajátította az ételkészítés mesterségét. Joseph nem nagyon melegíti az ennivalót, mert azzal tönkretenné a természetes enzimeket, melyek az étel megemésztését segítik elő. Természetes ételeket készít. - Mi olyan különleges a főzőművészetében? - Valójában csak két dolog. Először is az, hogy teljes figyelmét arra irányítja, amit csinál. Másodszor, hogy a szeretete a szó szoros értelmében az egyik legfőbb hozzávaló az ételeiben.

- Dan, hatalmas mennyiségű energia kell ahhoz, hogy elméd ködén keresztülvágd magad, és megtaláld a kaput. Ha megtisztulsz, regeneráló gyakorlatokra lesz szükség. - Ezt elmondanád még egyszer? - Meg fogunk tisztítani, szétszedünk, aztán pedig újra összerakunk. - Ó, hát miért nem ezzel kezdted? - Újra hozzá fogsz szokni minden egyes emberi funkciódhoz, a mozgáshoz, az alváshoz, a lélegzéshez, a gondolkodáshoz, az érzéshez és az evéshez. Minden emberi tevékenység közül az evés az egyik legelső, amit át kell állítani. - Min fog változtatni, ha változtatok az étrendemen? - Lehet, hogy a jelenlegi étrended „normális” mennyiségű energiát ad, de annak nagy része, amit eszel, egyszersmind fásulttá is tesz, befolyással van a hangulatodra, csökkenti a tudatszintedet, és hatással van a tested optimális életerejére. Az ételekből, amelyeket eszel, mérgező lerakódás marad, amelynek hosszú távon jelentős befolyása van arra, hogy milyen hosszú lesz az életed. A legtöbb lelki és érzelmi problémádat a minimumra lehetne csökkenteni, pusztán azzal, ha figyelmet fordítanál a helyes étkezésre. - Hogyan befolyásolhatja az étrend megváltoztatása azt, hogy mennyi energiám van? Hiszen, hogyha kalóriához jutok, azzal energiára teszek szert. - A hagyományos szemlélet szerint igen, de ez igencsak sekélyes: a harcosnak ennél rejtettebb hatásokat is fel kell ismernie. Ebben a rendszerben az elsődleges energiaforrás a Nap. Ám általában véve, az emberi lény, azaz te, evolúciójának jelenlegi állapotában még nem fejlesztette ki a napenergia közvetlen felhasználásának képességét. Nem tudunk „napsugarat enni”, legalábbis csak korlátozott mértékben. Amikor az emberiség kifejleszti ezt a képességet, el fognak csökevényesedni az emésztőszervek. Jelenleg az étel a konzervált napsugárnak az a formája, amelyre szükségünk van. A helyes étrend képessé tesz rá, hogy a lehető legközvetlenebb módon hasznosítsd a Nap energiáját. A belőle származó energiatároló megnyitja az érzékeidet, kiterjeszti a tudatodat, koncentrációs képességedet pedig pengeélessé teszi. Nem a rossz szokások számítanak, hanem a jók. Ez azt jelenti, hogy a jó szokásaidnak olyan erőseknek kell lenniük, hogy felszámolják azokat, melyeknek semmi hasznuk. Én csak azt eszem meg, ami egészséges, és csak annyit eszem, amennyire szükségem van. Meg kell élesítened az ösztöneidet, természetes emberré kell válnod. Az étrendem első látásra spártainak tűnhet. De az én étkezésem, Dan, valóban örömöt nyújt nekem, mivel kifejlesztettem magamban azt a képességet, hogy a legegyszerűbb ételeket is tudjam élvezni. És ugyanezt fogod te is tenni.

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kis falatokat harapjak; mélyeket lélegeztem minden egyes falat között, ahogyan tőle láttam, de kibírhatatlanul lassúnak tűnt a dolog. - Az étkezés nyújtotta élvezetnek határt szab az étel íze és a teli gyomor érzése. Meg kell tanulnod, hogy az egész folyamatot élvezd. A megelőző éhséget, a gondos felkészülést, egy hívogató asztal megterítését, a rágást, a lélegzést, a szaglást, az ízlelést, a nyelést, és az étkezés utáni könnyűség és energia érzését. Végül pedig élvezheted az étel teljes és könnyed felszívódását, miután megemésztetted. Ha mindegyik részre figyelmet fordítasz, akkor majd értékelni tudod az egyszerű ételeket, és nem lesz szükséged olyan sok ennivalóra. Jelenleg nem vagy teljesen tudatában annak, mit eszel meg.

18

- A következő hét napon ez a mostani az utolsó étel. Tisztító koplaláson fogsz keresztülmenni. Egyedül higított juice-t vagy tiszta herbateát fogsz kapni. - Szókratész összefoglalta az elveket, amelyeket be kell tartanom, míg testem visszanyeri természetes ösztöneit. - Néhány év múlva már nem lesz szükséged elvekre. Egyelőre azonban ki kell iktatnod minden olyan ételt, amely finomított cukrot, fehér lisztet, húst és tojást tartalmaz, továbbá a kávét, alkoholt, dohányt, és minden felesleges ennivalót. Csak friss, finomítatlan, nyers ételeket ehetsz, amelyekben nincsenek kémiai adalékok. Reggelire friss gyümölcsöt egyél, esetleg túróval vagy joghurttal. Az ebéded, a főétkezés, nyers saláta legyen, sült vagy főtt krumpli, esetleg egy kis sajt, és teljes őrlésű gabonából készült kenyér vagy pirított magok. A vacsora nyers saláta legyen, és alkalmanként kicsit megfőzött zöldségek. Jól használd fel a nyers, sótlan magokat minden étkezésnél.

- És nemcsak az étkezési finomságoktól kell megtartóztatnod magad most egy ideig. Bensőséges, szívből jövő kapcsolatokat természetesen addig is folytathatsz, amíg teljesen érett nem leszel, a szexuális feloldódásba való belefeledkezésről teljesen le kell mondanod. A jövőben a friss levegőben, a friss ételekben, friss vízben, a friss tudatosságban és a napsütésben keresd az izgalmakat. Jussanak eszedbe Buddha utolsó szavai, melyeket a tanítványaihoz intézett. „Tégy meg mindent, ami tőled telik!”

Szókratész megtanított mélyebben és lassabban lélegezni, könnyedén becsukott szájjal, szájpadlásra helyezett nyelvvel. Egyik nap azt mondta, hogy a hasammal lélegezzek, másnap felszólított, hogy a szívemmel vegyek levegőt. Kritizálta a járásomat, a beszédemet, azt, ahogyan a szemeim körbevándoroltak a szobában, ahogyan az „elmém körbevándorolt az univerzumban”. - A helyes testtartás nem más, mint a gravitációval való elegyedés, Dan. A helyes attitűd pedig az élettel való elegyedés. - A böjt harmadik napja volt a legnehezebb. Gyenge és rosszkedvű voltam. Fájt a fejem, és rossz szagú volt a leheletem. - A tisztulási folyamathoz ezek is hozzátartoznak, Dan. A tested kitisztul, megszabadul a felhalmozódott mérgektől. - A böjt hetedik napján valójában már jól éreztem magam. Az éhségem eltűnt, a helyébe kellemes fáradtság és könnyűség érzete lépett.

Szókratész azt akarta, hogy ne is beszéljek, csak ha nagyon fontos. - Elég a tétlen fecsegésekből. Ami a szádon kijön, az legalább olyan fontos, mint ami bemegy rajta. - Kontrollálni tudtam az ostoba megjegyzéseket, amelyek miatt bolondnak tűnhettem korábban. Jólesett a kevesebb beszéd, amikor kezdtem rájönni az ízére. Nyugodtabbnak éreztem magam. A betartandó elvek súlya alatt viszont összeroppant a társasági életem. Mélyen le voltam törve, és zavart, hogy egy másik ember igazgatta az életemet. Ennek ellenére minden szabályt betartottam.

A következő három nap nem aludtam valami jól, gyötört, hogyan fogom bevallani a dolgot Szókratésznak. Elkészültem a legrosszabbra. Egy éjjel elmondtam neki mindent. - Dan, én megértem, miért választasz egy fagylaltot, vagy egy szép nővel való kalandot az út helyett, amelyet mutattam neked, de te is meg tudod érteni? Nincs dicséret és nincs elmarasztalás. Most már tudod, milyen, amikor gyötör az éhség a gyomrodban és az ágyékodban. Ez jó. De vésd az eszedbe: azt kértem, hogy tedd meg, ami tőled telik. Tényleg ennyi telik tőled? Gyere vissza egy hónap múlva, de csak ha tényleg szigorúan betartottad az elveket. Találkozz azzal a lánnyal, ha akarsz, szolgáld őt a figyelmeddel és igaz érzelemmel, de akármilyen késztetést érzel is, tartsd magad a felsőbb elvekhez! - Ezt fogom tenni, Szókratész; esküszöm, hogy így lesz! Most már értem, miről van szó. - Sem az eltökéltség, sem a megértés nem fog soha erőssé tenni. Az eltökéltség őszinte, a logika kristálytiszta; de egyik sem tartalmazza az energiát, amelyre szükséged van. Engedd, hogy a harag legyen az eltökéltséged, a logikád. Találkozunk a jövő hónapban. - Tudtam, ha még egyszer megfeledkezem az elvekről, vége a Szókratésszal való kapcsolatomnak. Növekvő belső eltökéltséggel így szóltam: semmi sem tompíthatja el többé az akaraterőmet. Uralkodni fogok a vágyaimon, vagy meghalok.

19

Túl voltam rajta. Többé nem voltam önkényes vágyaim rabszolgája. Az az este az önbecsülés új fényének és a személyes erő érzésének kezdetét jelölte ki.

20

Kis változások kezdtek megjelenni az életemben. Gyerekkorom óta mindig kisebb betegségeim voltak. Most mindezek eltűntek. Állandóan könnyűnek éreztem magam, és tele voltam energiával, amely sugárzott körülöttem is. Talán ezért volt, hogy egy csomó nő kezdett flörtölni velem. A kisgyerekek és a kutyák állandóan odajöttek hozzám, és játszani akartak velem. Néhány csapattársam személyes problémáit velem kezdte megbeszélni, tanácsot kértek. Nem voltam tengeren hánykolódó apró csónak többé. Elmondtam Szókratésznak az élményeimet. - Az energiaszinted növekszik. Az emberek, állatok, sőt a tárgyak is vonzódnak az energiamezőhöz, de meg is rettennek tőle, ez így működik. - A házszabály része? - Úgy bizony. Hogy tudd, merre tartasz, legjobb lesz, ha hozzám hasonlítod magad, és akkor rájössz, hogy még csak az óvodai szintet lépted túl.

Tanulmányaim, amelyek korábban oly nagy nehézséget okoztak, kisebb akadálynak tűntek csupán, amellyel meg kellett birkózni. Továbbra is a fájdalom, önfegyelem, kitartás felső határáig gyötörtem magam, és természetesen mindent megtettem, hogy helyesen étkezzek, mozogjak és lélegezzek - de a tőlem telhető minden még mindig nem volt elég jó. Szókratész emelni kezdte velem szemben a követelményeit. - Most, hogy megnövekedett az energiád, belekezdhetünk a komolyabb kiképzésbe. - Olyan lassan gyakoroltam már a légzést, hogy minden egyes lélegzetvétel egy percbe telt. Intenzív koncentrációval és a speciális izomcsoportok ellenőrzés alatt tartásával, ez a légzőgyakorlat szaunaként hevítette fel a testemet, és kellemes érzést kölcsönzött bármilyen hőmérsékletű levegőben. Kezdtem bízni abban, hogy talán, csakis talán, olyan harcossá válhatok, mint amilyen ő. Felsőbbrendűnek éreztem magam.

Újsütetű önbizalmammal felfegyverkezve egy éjjel elmentem a benzinkúthoz. Az elkövetkező hetekben annyi alantas, ház körüli munkát végeztem a kútnál, hogy nem jutott időm a fontosabb gyakorlatokra. Igazságtalanul, ésszerűtlenül, sőt bántóan viselkedett. Eszembe jutott, hogy amikor bántott, mindig az volt a célja ezzel, hogy megmutassa saját elmém és érzéseim örvénylő kavarodottságát, hogy a dühömet tettre váltsa, és segítsen nekem kitartani. - Dan, legjobb lesz, ha most elmész, és vissza sem jössz, amíg nem tanultál meg udvariasan viselkedni - és helyesen lélegezni. Talán egy kis távolmaradás segít a rossz hangulatodon. - Hazafelé menet azon töprengtem, Szókratész milyen türelmesen tűrte a hisztériáimat, panaszkodásomat, kérdezősködésemet. Minden követelése a hasznomra vált. Megfogadtam, hogy soha többé nem kiáltok rá mérgesen. Eztán keményebben, mint valaha, egyedül próbáltam átalakítani rossz légzési szokásaimat, de úgy tűnt, rosszabbul megy, mint valaha. Tovább ettem a salátáimat, kerültem mindenféle kísértést, és kitartóan küzdöttem a légzésemmel.

Josephet meglátogattam. A konyhában találtam, amint finom porcelánedényeit tisztogatta szeretetteljesen. Joseph és én teljesen különböző alkatúak voltunk. Én alacsony, izmos, atlétatermetű. Joseph magas, karcsú, egyenesen törékenynek tűnő ember volt. Én gyorsan beszéltem és mozogtam, ő mindent lassú mozdulatokkal, figyelmesen csinált. Vonzódtam hozzá. - Szókratésznak a szakácsa és az alkalmazottja voltam évekig. - Nem lehetsz idősebb huszonnyolc-huszonkilenc évesnél. - Ötvenkét éves vagyok. - (Azért kell, hogy legyen valami ezekben az elvekben.) - Miből állt a te kiképzésed? - Dan, én nagyon dühös, önző fiatalember voltam. Szókratész szigorúan megkövetelte, hogy szolgáljak, és megtanított az adakozás boldogságára, az igaz szeretetre. Szókratésznak igen szokatlan, mozgalmas élete volt. - Mesélj nekem róla. Azt sem tudom, hol lakik. - Nem lep meg. Nos, azt hiszem jobb, ha én sem árulom el, amíg ő nem akarja, hogy megtudd. - Csalódott voltam, de lepleztem. - Te is Szókratésznak nevezted? - Nem, de ennek az új névnek, éppúgy, mint az új tanítványnak, van szelleme. - Azt mondtad, igen szigorú követelési voltak veled szemben. - Igen, nagyon szigorúak. Semmi sem volt elég jó, amit csináltam, és ha egyetlen rossz gondolatom támadt, mintha mindig megérezte volna, hetekre elküldött magától.

21

- Nekem most azt mondta, hogy nem mehetek el hozzá, amíg meg nem tanultam helyesen lélegezni, lazán, természetesen. Annyit gyakoroltam, de egyszerűen képtelen vagyok. - Szóval erről van szó. - Hozzám lépett, egyik kezét a hasamra, a másikat a mellkasomra helyezte. - Most lélegezz! - Mélyen lélegezni kezdtem, ahogyan Szókratész tanította. - Nem, ne erőltesd annyira. - Néhány perc múlva különös dolgot éreztem a hasamban és a mellkasomban. Melegek, lazák és nyitottak voltak ott belül. Hirtelen sírni kezdtem, mint egy csecsemő, vad boldogsággal, nem tudom, miért. Abban a pillanatban minden erőfeszítés nélkül tudtam lélegezni, mintha lélegeztetett volna valaki. Annyira élveztem az egészet. Annyira izgatott voltam, hogy alig bírtam visszatartani magam. De ekkor éreztem, hogy a légzésem újra megfeszül. - Joseph, elvesztettem! - Ne aggódj, Dan. Csak relaxálnod kell egy kicsit. Ebben segítettem neked. Most már tudod, milyen érzés a természetes légzés. Hogy stabilizáld, hagynod kell magadat természetesen lélegezni, egyre inkább, amíg azt nem érzed, hogy normalizálódik. A légzés kontrollja azt jelenti, hogy kibogozzuk az érzelmi csomókat magunkban, és ha ez sikerül, egy újfajta testi boldogságot fedezhetsz fel. - Joseph - mondtam átölelve őt -, én nem tudom, hogyan és mit csináltál, de köszönöm, nagyon köszönöm. . - Add át üdvözletemet Szókratésznak.

A légzésem nem kezdett el azonnal javulni. Még mindig küszködtem. De egy délután, éppen hazafelé sétáltam, amikor észrevettem, hogy a légzésem, anélkül, hogy odafigyeltem volna rá, teljesen természetessé vált. Aznap éjjel berontottam az irodába, le akartam nyűgözni Szókratész a sikeremmel, és elnézést akartam kérni a viselkedésemért. Úgy tűnt, mintha már várt volna rám. Nyugodtan csak annyit mondott: - Oké, akkor folytassuk. - Nincs semmi egyéb mondanivalód, Szok? - Az ösvényen, amelyet választottál, nincs dicséret, nincs elmarasztalás. A dicséret és az elmarasztalás a manipuláció olyan formái, amikre már nincs szükséged. - Elkeseredetten megráztam a fejem, aztán erőltetetten mosolyogtam. Mindent meg akartam tenni, hogy jobban megbecsüljön, így bántott a közömbössége. De legalább újra itt voltam.

Új, még frusztrálóbb gyakorlatokat tanultam, mint például a belső hangokra való meditálás, amely addig tartott, amíg több hangot nem hallottam egyszerre. Egy éjszaka, amikor ezt a gyakorlatot tanultam, a béke és az ellazulás olyan állapotában találtam magam, amelyet korábban nem ismertem. Rövid időre úgy éreztem, hogy kívül kerültem a testemen. Ez volt az első alkalom, hogy saját erőfeszítésem és energiám egy paranormális élményhez juttatott. Nem volt szükségem Szok ujjaira a homlokomon. Izgatottan elmeséltem neki. Ő csak annyit mondott: - Dan, ne hagyd, hogy az élményeid eltérítsenek. Vágj keresztül a látomásokon és hangokon, és találd meg a mögöttük levő üzenetet. Ezek az átalakulás jelei, de ha nem hatolsz be mögéjük, soha nem jutsz el sehová. Ha valamilyen élményre vágysz, menj el moziba. Ez egyszerűbb a jógánál. Meditálj egész nap, ha akarsz, halljál hangokat, láss fényeket, sőt akár láss hangokat, hallj fényeket. Mindenképpen szamár maradsz, ha az élmény csapdájába esel. Engedd, hadd menjen. Azt tanácsoltam, hogy vegetáriánus, nem azt, hogy zöldség legyél. - Éppen kezdtem dühbe gurulni, de azon kaptam magam, hogy nevetek. - Ő is nevetett és rám mutatott. - Dan, csodálatos alkímiai átváltozás tanúja lehettél most. A dühöt nevetéssé változtattad át. Ez azt jelenti, hogy energiaszinted sokkal magasabb, mint volt. Lehullanak a korlátok. Talán tényleg fejlődsz a végén?

A következő éjjel Szókratész első ízben egy szót sem szólt a viselkedésemről. Értettem az üzenetet: mostantól fogva az én felelősségem volt, hogy figyeljem magam. Ekkor jöttem rá, milyen kedvesen kritizált mindig. Majdnem félreértettem. S csak hónapokkal később jöttem rá, hogy azon az estén Szókratész valamiféle „szülőből” a barátommá változott.

Joseph étterme leégett. Joseph csak állt elszenesedett, kiégett étterme előtt. Én még húsz méterre voltam Josephtől, amikor meghallottam, ahogy kínjában felkiált, és láttam, hogy lassan térdre ereszkedve sírva fakad. Dühös kiáltással felugrott, de aztán ellazult. Meglátott engem. - Dan, örülök, hogy újra látlak. - Nyugodt volt az arca. - Joseph, láttalak egy perccel

22

ezelőtt. Nagyon feldúlt voltál. - Nagyon feldúlt voltam, ezért kiadtam magamból a dolgot - mondta mosolyogva.

23

Eszembe jutottak Szókratész szavai. „Hagyd áramlani és távozni.” Mostanáig ez csak egy érdekes gondolatnak tűnt, de itt ez a törékeny harcos, éttermények megfeketedett, eláztatott maradványai előtt valóságosan is bemutatta, miként képes tökéletesen uralkodni az érzelmei fölött. - Egyáltalán nem vagy már feldúlt? - Nem. - Joseph, te legalább olyan őrült vagy, mint Szókratész. - Ó, köszönöm, Dan, ám te elég feldúlt vagy kettőnk helyett is. Különben se aggódj értem, már éppen változtatni akartam, talán hamarosan délre költözöm, vagy északra. Végül is mindegy. - Nos, ne menj el köszönés nélkül. - Hát akkor, a viszontlátásra, holnap indulok - mondta olyan ölelés kíséretében, amely örömmel töltött el. - Szókratésztól is el fogsz búcsúzni? - Szókratész és én ritkán búcsúzkodunk. Majd később megérted ezt - felelte nevetve. Azzal elváltunk. Akkor láttam utoljára. Jobban éreztem, mint valaha, milyen rengeteget kell még tanulnom.

Legnagyobb megöbbenésemre, Szókratész elővett egy doboz cigarettát, és rágyújtott. - A füstről jut eszembe. Említettem valaha, olyasmi, hogy rossz szokás, nem létezik? - Nem hittem a szememnek és a fülemnek. - Még nem. És javaslatodra elég sokat küzdöttem, hogy változtassak a rossz szokásaimon. - Ez azért volt, hogy fejlesszük az akaraterődet, tudod. És hogy az ösztöneidet kicsit felfrissítsük. És mondhatjuk, hogy már maga a szokás, vagyis minden tudattalan, kötelező rituálé, negatív. De az egyes cselekedetek - a dohányzás, az ivás, a kábítószerezés vagy az ostoba kérdezősködés - lehetnek rosszak vagy jók. Minden tettnek megvan az ára és az élvezete. Ha mindkét oldalát megismered, realista leszel, és felelősséget tudsz vállalni a tetteidért. És csak ekkor adatik meg neked a harcos szabad választása, hogy valamit megtegyél vagy pedig ne. Ha egyszer választottál, teljes lélekkel azon legyél. ne legyél olyan, mint a hittérítő, aki az imádkozásra gondolt, miközben a feleségével szeretkezett, és a feleségével való szeretkezésre gondolt, miközben imádkozott. Jobb, ha léted teljes erejét felhasználva hibát követsz el, mint hogyha reszkető lélekkel gondosan elkerülöd a hibákat. A felelősségtudat azt jelenti, hogy felismerjük az élvezetet és az árat, ezen felismerés alapján választunk, és aztán együtt élünk a választással, aggodalom nélkül. - És mi a helyzet a megfontoltsággal? - A megfontoltság, nem más, mint középszerűség, félelem és leplezett zavarodottság. Az ördög átverése. Az a félszeg kompromisszum, amely senkit nem tesz boldoggá. A megfontoltság a nyájas, a bocsánatért esedező emberek számára van, az óvatoskodók számára, akik félnek állást foglalni. Azok számára, akik félnek élni vagy meghalni. A megfontoltság langyos tea, magának az ördögnek a főzete!

- A dohányzás nem gusztustalan. A szokás az. Amikor dohányzom, nem teszek úgy, mintha a tüdőm nem látná kárát. Utána megteszem a szükséges intézkedéseket, hogy ellensúlyozzam a negatív hatást. - Soha nem hittem volna, hogy egy harcos dohányzik. - Soha nem mondtam, hogy a harcos annak megfelelően viselkedik, amilyennek te a tökéletes viselkedést képzeled, és azt sem, hogy pontosan úgy viselkednek, ahogyan én. De a házszabályokat mindannyian betartjuk. Tehát, akár megfelel a viselkedésem az új normáidnak, akár nem, annyi azért legyen világos a számodra, hogy uralkodom minden kényszer és viselkedés fölött. Nincsenek szokásaim. Tetteim tudatosak, szándékosak és befejezettek. Túlságosan régimódi vagy, minden büszkeséged és emelkedett elveid ellenére. Ideje, hogy ünnepeljünk egy kicsit. - Azzal kivet egy üveg gint az asztalából. Csak ültem hitetlenkedve, fejemet rázva. Kevert nekem egy italt ginből és szénsavas üdítőből. - Nos, bulizhatunk, nincsenek előttünk akadályok. Fogd a kabátodat, kölyök, és gyere velem. - Mentem. Egész este összemosódtak előttem a fények, a csilingelő poharak és a nevetés hangjai. Emlékszem a vasárnap reggelre. Öt óra volt és lüktetett a fejem. Mentünk végig az utcán. Szókratész hirtelen megállt és belebámult a ködbe. Kuncogva nekiütköztem, de aztán hirtelen magamhoz tértem: valami nem stimmelt. Egy hatalmas sötét alak bontakozott ki a ködből, majd még kettő. Három férfi volt. Elállták az utunkat. A harmadik odajött hozzánk, és ócska bőrdzsekijéből egy tőrt húzott elő. Éreztem, hogy a pulzusom a halántékomban ver. Nem voltam képes tisztán gondolkodni. - Ide a pénzt! - parancsolta.

24

Szókratész gyorsabban mozogva, mint valaha, megragadta a férfi csuklóját, megperdült, és az útra hajította a pasast, miközben egy másik mozdulattal kirúgta egy másik gengszter alól a lábát. Mielőtt a harmadik támadó egyáltalán megmozdulhatott volna, Szókratész már rajta volt, hirtelen kézmozdulattal leszorította a csuklóját. Ráült a férfira. - Nem gondoltál még arra, hogy gyakorolnod kellene az erőszakmentesség erényét? - A következő néhány másodperc összemosódott előttem. A járdán kiterülve fekvő három férfi felé fordult, letérdelt és megvizsgálta a pulzusukat. Megfordította a testeket, és szinte szelíden, gyengéd szurkálásokkal megnézte, hol sebesültek meg. Csak ekkor jöttem rá, hogy azon fáradozik, hogy meggyógyítsa őket! - Hívjad a mentőket! - mondta felém fordulva. Szókratészra néztem. Könnyek csillogtak a szemében, és amióta csak ismertem, most először láttam őt sápadtnak és fáradtnak. - Jövő szerdán gyere át egy italra hozzám... Gyógyteára, természetesen. - Az alkoholgőzbe fulladt mulatozásból két dolgot tanultam meg: először is, hogy szükségem van rá, hogy ellazuljak, és hagyjanak ellazulni. Másodszor pedig felelős választást tettem: nem iszom többé, nem éri meg. Ezen túl pedig az élvezet, amit az ivás nyújtott, eltörpült amellett, amilyen örömöket kezdtem tapasztalni.

Még erősebben elhatároztam, hogy fizikailag és lelkileg újra teljes emberré válok. A lábam jobban gyógyult, mint valaha is remélhettem volna, hiszen egy különleges ember kezelte. Hazafelé menet annyira megteltem hálával, hogy a lakásom közelében letérdeltem, és megérintettem a földet. Néhány értékes másodpercre úgy éreztem, hogy lassan beleolvadok a földbe. Ekkor, kisgyermek korom óta először, megéreztem egy ismeretlen, életadó lény jelenlétét. Majd megtört a varázs. Visszatértem a földi viszonylatok közé - ismét átlagember voltam.

Belekerültem a tanórák forgatagába. Nyugalmam, melyről azt hittem, már örökké fog tartani, a különféle idegeskedések és régi kényszerek miatt hamar szétoszlott. Nagyon csalódott voltam. Erőteljesen megszólalt bennem egy bölcs intuíció: „a régi kényszerek továbbra is meg fognak jelenni, talán még évekig. De a kényszer nem, csak a tett számít. Harcosként kell kitartani.” - Először azt hittem, az elmém szórakozik velem. De ez nem gondolat, nem is belső hang, hanem valamiféle bizonyosságérzés volt. Úgy éreztem, mintha Szókratész, egy harcos lenne bennem. És ez az érzés azóta is kísér.

Aznap este elmentem a benzinkúthoz. - Joseph ma reggel meghalt - jelentette be közömbös hangon. - Leukémiája volt, tudod. Már évek óta betegeskedett. Régóta bizonytalan volt már az élete. Nagyszerű harcos volt. - Szeretet csengett a hangjában, de bánatnak, együttérzésnek nyomát sem éreztem benne. - Azt hittem, jól ismerlek, Szókratész, de sohasem gondoltam volna, hogy ilyen szívtelen tudsz lenni. - Semmi okom a bánkódásra. - De Szókratész, ő elment! - Talán igen, talán nem. Lehet, hogy sohasem volt itt! - Szeretnélek megérteni, de nem vagyok rá képes. Hogy lehetsz ilyen könnyed, amikor a halálról van szó? - Dan, vannak dolgok, amelyeket még nem érthetsz. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a halál egyfajta változás. De semmi különösen megrázó nincs benne. Csak annyi, hogy az embernek megváltozik a teste. Amikor megtörténik, megtörténik. A harcos nem keresi, de nem is kerüli a halált. A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él. - Ekkor a szeme megtelt könnyel. Ültünk, két barát, csendesen, majd hazasétáltam. Ekkor újra eljött az Érzés: a „tragédia”, egészen mást jelent a harcosnak, mint a bolondnak. Szókratész csak azért nem szomorú, mert Joseph halálát egyszerűen nem tekinti tragédiának. Mindenesetre továbbra is úgy hittem, hogy nekem és Szókratésznak pocsékul kéne éreznünk magunkat, ha lecsap a halál. Zavaros gondolatokkal a fejemben zuhantam álomba.

Reggel megkaptam a választ. Szókratész egyszerűen nem úgy viselkedett, ahogyan vártam. Ehelyett a boldogság felsőbbrendű voltát demonstrálta. Egy új eltökéltség töltötte el a szívem. Láttam, már, hogy mennyire meddő dolog más emberek vagy a saját elmém reflexes elvárásai szerint viselkedni. Ezentúl harcos módjára, magam fogom eldönteni, hol, mikor és hogyan cselekszem vagy gondolkodom. Ezzel a szigorú elhatározással, úgy éreztem, kezdem megérteni a harcos életformát.

25

Aznap éjjel besétáltam a benzinkút irodájába és közöltem Szókratésszal: - Kész vagyok, senki sem állíthat meg többé. - Vad pillantása megsemmisítette többhavi kiképzésem minden eredményét. Reszkettem. Suttogva beszélt, hangja mégis metsző volt. - Ne járjon a szád! Talán kész vagy, talán nem. Egy dolog bizonyos, nincs már sok időd! Minden elmúló nappal közelebb kerülsz a halálodhoz. Nem játszadozunk itt. Megértetted végre? - Váratlanul megéreztem meleg ujjainak érintését a halántékomon. - Szok, egész életemben illúziókkal küzdöttem, és folyton jelentéktelen személyes problémákkal voltam elfoglalva. Önmagam fejlesztésére áldoztam az egész életem, anélkül, hogy megértettem volna azt a problémát, amely eredetileg keresésre ösztönzött. Miközben a világ minden dolgából ki akartam hozni a lehető legnagyobb hasznot, mindig az elmém rabságában maradtam. Mindig önmagammal voltam elfoglalva. Az óriás az egyetlen valódi problémám az életben - és ő a saját elmém. És, Szókratész keresztülvágtam rajta magam. Mi történt volna, ha az óriás győz, akkor mi van? - Ne mondj ilyeneket- mondta sötéten. - Tudni akarom. Tényleg meghaltam volna? - Nagyon valószínű. Legalábbis megőrültél volna.

A hegyi ösvény

- Az, hogy a párbajt túlélted, valódi bizonyíték arra, készen állsz, hogy továbbhaladj az Egyetlen Cél felé. - Mi az? - Ha rátalálsz, meg is érkezel. A kiképzésed addig is egy új területen fog folytatódni. - Változás. A fejlődés jele. Kezdtem izgalomba jönni. Végre továbblépünk. - Szókratész, milyen területre gondolsz? - Először is, nem leszek többé válaszolgatógép. Önmagadban kell megtalálnod a választ ezentúl. Mindjárt el is kezdheted. Menj hátra, a benzinkút túloldalára. Találsz egy nagy, lapos követ. Ülj azon a kövön, amíg valami olyan értékre nem lelsz, amelyről beszámolhatsz nekem. - Ez minden? - Ülj, és nyisd meg az elméd saját belső bölcsességed számára. - Kimentem és leültem a sötétben. Először véletlenszerű gondolatok futottak át az agyamon. azután azokon a fontos fogalmakon gondolkodtam, amelyekről iskolaéveim során hallottam. Eltelt egy óra, kettő, majd három. Néhány órán belül fel kellett, hogy keljen a nap, én meg fázni kezdtem. Lelassítottam a légzésemet, és erőteljesen elképzeltem, hogy meleg a gyomrom. Nem sokkal ezután kellemesen éreztem magam. Eljött a hajnal. Merev, zsibbadt lábbal felálltam és elsántikáltam az irodába. Majdhogynem zavarban voltam, hogy az egyetlen dolog, amiről úgy gondoltam, hogy elmondhatom neki, kielégíti-e. De reménykedtem. - Nos, minden nyilvánvaló ellentét ellenére, mindannyiunknak hasonló emberi szükségletei és félelmei vannak. Mindannyian ugyanazon az ösvényen járunk, és egymást irányítjuk. Ennek a megértése együttérzéssel tölthet el bennünket. - Nem rossz. Most pedig vissza a szilához! - De mindjárt itt a hajnal, és te elmész. - Biztos vagyok, hogy valami még eszedbe jut ma éjjel. - Ma éjjel én... - Az ajtóra mutatott.

A kövön ülve, miközben egész testem fájt, gyerekkoromra gondoltam vissza. A múltamon tűnődtem, betekintést kerestem. Mindazt, amit a Szókratésszal töltött hónapok alatt megismertem, egy elmés aforizmába próbáltam sűríteni. A nap halálos lassúsággal kúszott le az égről. Ott ültem éhesen, idegesen, később leverten, közben leszállt a sötétség. Semmi mondanivalóm nem volt Szókratész számára. Körülbelül éjfélkor megtaláltam. Becsoszogtam az irodába. - Az emberek társadalmi álarcain átlátva felismertem közös félelmeiket és zavarodott elméjüket, s ez cinikussá tett, mert még nem voltam képes arra, hogy ezen túllépjek, és meglássam bennük a fényt. Rájöttem, hogy ez hatalmas léptékű megvilágosodás. - Csodálatos. De nem egészen erre gondoltam. Nem tudnál valami még meghatóbbal előállni? - Felüvöltöttem, senkire nem irányuló dühömben, aztán kicsörtettem a filozófuskövemhez. Olyan merevvé és fájdalmassá lettek a tagjaim, hogy nem tudtam koncentrálni többé. Üres lett az elmém, aztán egy jelenet bukkant fel benne. Néhány nappal korábban a Berkeley Gimnázium közvetlen szomszédságában megálltam. Hogy segítsek magamnak a relaxálásban, előre-hátra kezdtem lengeni a t’ai chi mozdulatokban. A lágyságra és az egyensúlyra koncentráltam, úgy éreztem magam, mint egy óceánban lebegő alga. Hagytam, hogy a koncentrációm együtt lebegjen a mozdulataimmal.

26

Azon tűnődtem, még mindig a kövön ülve, hogy ez az esemény vajon miért lehet fontos. És beugrott. Tudtam, hogy valami értékes mondanivalóm van Szókratész számára. Bementem az irodába, Szókratész asztala elé álltam és azt mondtam: - Közönséges pillanatok nem léteznek. - Szok mosolygott. - Üdvözöllek körömben.

Ezután a tornateremben - a földön és a levegőben - eltöltött minden egyes pillanatot különlegesnek tekintettem, mely koncentrált figyelemre volt érdemes. De azért további leckékre van szükség, sokkal több gyakorlásra van szükség.

Szókratész kinyújtotta a kezét, és megszorította a combizmomat. - Áh! - üvöltöttem. - Mindig is azt hittem, hogy az izmaim normálisak - mondtam, a combomat dörzsölve. - Normálisak, Dan, de mindig túl kell jutnod a normálison, a hétköznapin, a megszokotton és ésszerűn túlra, a harcos valóságába. Te mindig a hétköznapi valóságban igyekeztél felsőbbrendűvé válni. Most a felsőbbrendű valóságban leszel hétköznapi. Így állj. - Bemutatta: félig behajlította a térdét, csípőjét előretolta, vállát hátrahúzta. Kinyújtotta maga elé a kezét, mintha valami láthatatlan strandlabdát tartana benne. - Maradj így, moccanás nélkül, és lassan lélegezz, amíg elmondok néhány dolgot, amelyeket tudnod kell a helyes gyakorlásról. - Rögtön elkezdtek fájni és remegni a lábaim. - Meddig kell így állnom? - nyögtem. - Anélkül, hogy tudomást vett volna a kérdésemről, folytatta: - Az átlaghoz képest jól mozogsz, Dan, ám a tested mégis tele van csomókkal. Izmaid túlságosan merevek, a merev izmok mozgatásához pedig több energiára van szükség. Először is azt kell tehát megtanulnod, hogyan szabadítsd fel a felhalmozott merevséget. - Lábaim remegni kezdtek a fájdalomtól és a fáradtságtól. - Fáj! - Csak azért fáj, mert olyanok az izmaid, mint a kő. - Verítéktől gyöngyözött a homlokom. A vállam és a lábam erősen fájt. Végül Szókratész így szólt: - Pihenj! Ébredj fel. Nincs több alvás munka helyett. Sok teendőnk van. Hozd el a futócipődet, tíz perc múlva itt találkozunk.

Joy jött el. Beszélni kezdett. - Danny, Szókratész megkért, hogy vezesselek be a kiképzés egy új fázisába. A meditáció értékes gyakorlat, de idővel ki kell nyitnod a szemed és körül kell nézned. A harcos élete nem ülő gyakorlatozás. Mozgalmas élmény ez. Ez az ösvény a cselekvés ösvénye és most részed lehet a cselekvésben!

Szókratész elkezdte a fizikai képzés finomabb elemeibe való bevezetésemet. - Mostanra már meg tudod ítélni, milyen feszültséget ró az elme a testre. Az évek során rengeteg aggodalommal, nyugtalansággal és más lelki roncsolódással lettél tele. Itt az ideje, hogy feloldd az izmaidba záródott régi feszültségeket. - Most pedig csináld pontosan utánam. - Édes illatú olajjal kezdte dörzsölni a bal lábát. Minden egyes lépést megismételtem, a szorításokat, nyomásokat, lent a lábszárnál, aztán fent, az oldalakon, és a lábujjak között, nyújtás, nyomás és húzás közben. - A csontokat masszírozd, ne csak a húst és az izmot, hanem mélyebben. - mondta. Egy fél óra múlva készen voltunk a bal lábbal. Ugyanezt megismételtük a jobb lábbal is. Ez ment órákon át, a test minden egyes részén. Olyan dolgokat tudtam meg az izmaimról, amelyekről addig fogalmam sem volt. Ki tudtam tapintani, hol kapcsolódnak össze, és éreztem a csontok formáját. Elképesztő volt, hogy én, a futó, ennyire nem ismerem a testemet. Amikor öt órával később felvettem a ruhámat, úgy éreztem, mintha új testet is hordanék. Szok azt mondta: - Sok régi félelmet kitisztítottál a testedből. Szakíts rá időt, hogy a következő hat hónapban hetente legalább egyszer megismételd ezt. Figyelj a lábaidra. A sérült oldalt két héten át minden nap dolgozd meg.

- Joy, számomra úgy tűnik, hogy nem természetes, ha ilyen keményen és ilyen gyorsan haladunk. Nem voltam megfelelően felkészülve arra, hogy ilyen messzire fussak. Nem hiszem, hogy ez túl jó lenne a testnek. - Igazad van. ez nem a tested próbája volt, hanem a szellemedé, hogy világos legyen, vajon továbbléphetsz-e a képzésed egészét illetően. Ha megálltál volna, akkor számodra befejeződik az egész. Átmentél a vizsgán, Danny, méghozzá nagyszerű osztályzattal.

27

Szókratész következő szavai kíváncsivá tettek. - A torna akár több is lehet, mint aminek eddig gondoltad. Ennek megértéséhez pontosan meg kell tudnod, miért is élvezed az akrobatika művészetét. Hadd beszéljek neked a satoriról, egy zen-fogalomról. A satori a harcos létmódja, akkor jelenik meg, amikor az elme minden gondolattól mentes, csak tiszta tudat, a test aktív, érzékeny, ellazult, az érzelmek nyitottak és szabadok. - Sokszor volt ilyen érzésem, különösen versenyek alatt. - Igen, az a satori élménye. és most, ha megérted, amit mondani fogok, meg fogod érteni a sport valódi hasznát, vagy a satorihoz vezető bármely más aktív vagy kreatív utat. Te úgy képzeled, hogy a tornát szereted, pedig pusztán az abban rejlő ajándékról van szó: a satoriról. A tornának az a helyes használata, hogy teljes figyelmedet és minden érzésedet a cselekedetedre összpontosítod, és akkor eléred a satorit. A torna az igazság pillanatához vezet, amikor az életedről van szó. Teljes figyelmet követel: satori vagy halál! Ezért van, hogy a torna, a harcos művészete, a test mellett ugyanúgy az elme és az érzelmek kiképzésének is egy módja, a satorihoz vezető kapu. A harcos számára az az utolsó lépés, hogy tisztaságát mindennapi életére is kiterjeszti. A satori lesz az a valóság, amelyben élsz, a kapuhoz való kulcs, csak akkor leszünk mi egyenlőek. Egyik lépést kell tenned a másik után. Ez így működik. - A házszabály, mi?

Hamarosan rájöttem, hogy kidolgozott edzésterve van számomra. A kibírhatatlan guggoló testhelyzetben eltöltött fél órával kezdődött, aztán a harci művészet néhány alapelvét vettük át. - A valódi harci művészetek a harmóniát vagy a nem ellenállást tanítják, ahogyan például a fák meghajlanak a szélben. A beállítódás sokkal fontosabb, mint a pszichés technika. Soha ne küzdj senkivel és semmivel. Amikor tolnak, húzz. Amikor húznak, tolj. Találd meg a dolgok természetes menetét, és alkalmazkodj hozzá. Akkor a természet erőivel lépsz szövetségre. - Tettei voltak szavaira a bizonyítékok. Aznap a tornateremben mindent megtettem, hogy alkalmazzam a tanultakat: „hagyni, hogy megtörténjenek a mozdulatok”, ahelyett, hogy megpróbálnám végrehajtani őket. Végül pedig kezdtek újraéledni a régi, szaltókat vető lábaim!

Minden reggel rögtön napfelkelte után találkoztunk Szókratésszel. Én lépegettem, Szókratész pedig ugrálva futott, mint egy gazella. Napról napra egyre lazább lettem, reflexeim pedig egyre gyorsabbak. Megdupláztam a Szókratész által kijelölt gyakorlatok mennyiségét. Nagyobb összpontosítással edzettem, mint valaha. Hajnali négy órakor keltem, hajnalig t’ai chi-ztam, aztán a dombokra futottam, mielőtt Joyjal találkoztam volna.

Amikor befejeztük a reggeli nyújtó- és meditációs gyakorlatokat, Szókratész odajött hozzám, átkarolta a vállamat és azt mondta: - Dan, mindig igyekvő és talpraesett tanuló voltál. Mostantól neked kell összeállítanod az edzéseidet. Annyi gyakorlatot végezz, amennyire úgy érzed, szükséged van. Én most valami ráadást adok neked, mivel ezt már megszerezted. A tornaedződ leszek. Ha egy kicsit tökéletesítettük a technikádat, akkor majd a hozzáállásoddal is foglalkozhatunk. Majd a tornateremben találkozunk. - A hét hátralevő részében Szókratész soha nem vette le rólam a szemét. Olykor más tornászoknak is adott egy-két remek tanácsot, melyek, úgy tűnt, mindig hasznosnak bizonyultak. Megdöbbentem a tudásától. Míg mindenki mással végtelenül türelmes volt, velem egyáltalán nem volt az. - Ne felejtsd el: minden egyes pillanatban satori. - Vagy máskor: - Dan, még mindig tanulnod kell, hogyan meditálj a cselekedeteiden. Meditálni egy cselekedeten más, mint végrehajtani azt. A végrehajtáshoz végrehajtó kell, egy öntudatos végrehajtó valaki. De amikor meditálsz egy cselekedeten, már minden gondolattól megszabadultál, még az „én” gondolatától is. Nem marad „te”, aki végrehajtsa. Ha megfeledkezel magadról, azzá válsz, amit csinálsz, tehát cselekvésed tiszta, spontán, és mentes minden ambíciótól, gátlástól és félelemtől. - És ez így ment. Minden arckifejezésemre, minden egyes megjegyzésemre figyelt. Azt mondta, állandóan több figyelmet kell fordítanom lelki és érzelmi formámra.

28

A következő napon, egy kiábrándító edzés után, ahol úgy tűnt, semmi sem megy valami jól, Szókratész odahívott, hogy üljek le vele egy szivacsra. - Dan, magas szintű képzettséget szereztél. Profi tornász vagy. Egy profi azért képzi testét, hogy versenyeket nyerjen. Lehet, hogy egyszer majd a mestere leszel a tornának. A mester a képzésnek szenteli az életét, ezért állandóan hangsúlyt fektet az elmére és az érzelmekre. - Értem, Szókratész. - Tudom, hogy érted. Azt mondom, hogy még nem ismerted fel, még nem éled. Továbbra is örömöd leled néhány új fizikai készségben, aztán meg depressziós leszel, hogyha az egyik napon nem megy jól a fizikai képzés. De amikor tényleg felismered a lelki és érzelmi formákat, és azokra törekedsz - ezek a harcos gyakorlatai -, akkor a fizikai ide-oda ugrálásoknak többé nem lesz jelentőségük. Nézd, mi történik, hogyha egyszer megsérül a bokád? - Valami más munkát találok ki, valamilyen más területen. - Mind a három központoddal ugyanez a helyzet. Ha az egyik nem megy jól, még mindig megvan a lehetőség, hogy a másik kettőt fejleszd. A gyengébb fizikai napjaidon tudhatsz meg legtöbbet az elmédről. Többet nem jövök a tornaterembe. Már eleget mondtam neked. Azt akarom, érezd úgy, hogy a bensődben vagyok, figyellek és minden hibádat kijavítom, bármilyen kis hiba legyen is.

Elérkezett a végső próbatétel ideje. Egyre növekvő erőt éreztem magamban, dühöt mindazokkal szemben, akik azt mondták, hogy soha nem sportolhatok többé. A szenvedély hirtelen jeges nyugalomba csapott át. Ott, abban a pillanatban úgy tűnt, egyensúlyba kerül a sorsom és a jövőm. Kitisztult az elmém. Az érzelmeim túláradtak. Megcsinálom, vagy meghalok. Egyetlen hang sem volt a tornacsarnokban. A csend pillanata, az igazság pillanata. Aztán vége volt. Elértük a rég óhajtott célt. Csak ekkor eszméltem rá, hogy a taps, a pontszámok, a győzelem már nem ugyanazt jelentették számomra, mint egykor. Nagyon megváltoztam, többé nem kerestem a győzelmet. Nem voltam se boldogabb, se elégedettebb az eredményeimtől. Végre átláthattam a felhőkön. Megláttam, hogy nem tanultam meg élvezni az életet, csak azt, hogyan érhetek el dolgokat. Egész életemben a boldogságot kerestem, de sohasem találtam meg, s nem tudtam megtartani. Zsákutcába érkeztem, és nem tudtam, merre forduljak.

Az elmén túli élvezet.

- Olvastam a sporthíreket. Gratulálok. Nagyon boldog lehetsz. - Te tudod jól, mit érzek, Szókratész. - Az igaz. Jól haladsz, a menetrendnek megfelelően. - De merre megyünk menetrend szerint? - A kapu, a valódi örömök, a szabadság, az életvidámság, a megmagyarázhatatlan boldogság felé! Az egyes-egyedüli cél felé, mely valaha is előtted lebegett. És hogy nekikezdjünk, ideje, hogy ismét felébresszük az érzékeidet. - Ismét? - Valamikor te is fürödtél a boldogságban, és képes voltál örömöt lelni a legegyszerűbb dolgokban. - Ez nem mostanában lehetett. - Nem, nem mostanában. Dan, a kárt az évek tették benned, s hogy miként, azt hamarosan látni fogod. Minden gyerek egy ragyogó kertben él, ahol mindent közvetlenül érzékel, a gondolat közvetítése nélkül. Mindannyian „kegyvesztetté” válunk, amikor elkezdünk gondolkodni, nevet adni a dolgoknak, és ismereteket szerezni. Nemcsak Ádám és Éva, mindannyian. Az elme születése egy az érzékek halálával. Nemcsak arról van szó, hogy ettünk egy almát, és egy kicsit szexivé váltunk! - Bárcsak visszamehetnék. Annyira ragyogó, tiszta, gyönyörű volt. - A gyerekként átélt gyönyör újra a tiéd lehet. A Názáreti Jézus, a legnagyobb harcosok egyike, egyszer azt mondta, hogy kisgyermeké kell válnunk, hogy átléphessük a mennyország kapuját. Most már érted, mit jelent ez.

29

Másnap nagyot sétáltunk a zöldben a számtalan fa, bokor, növény és virág között. Bementünk egy hatalmas üvegházba. - Gyerekkorodban ez mind úgy jelent volna meg előtted, mintha először találkoznál velük, de ma már kategóriákat és neveket adsz mindennek. Ez jó, az rossz, ez asztal, az szék. Meguntad a dolgokat, mert nem mások számodra, csak nevek. Az elme száraz fogalmai elhomályosították a látásodat. Most már mindent a dolgokra vonatkozó asszociációk fátylán keresztül látsz, amely a közvetlen, egyszerű tudatosságra vetül. Mindezt „már láttad egyszer”. Olyan ez, mintha huszadjára látnád ugyanazt a filmet. Csak a dolgok emlékét látod, ezért unatkozol. Az unalom pedig az élet tudatának alapvető hiánya. Az unalom az elmébe zárt tudat. Először el kell veszítened az elmédet, hogy eljuthass az érzékeidhez.

Bögréje volt a kezében. Megtöltötte vízzel, rám mosolygott, felemelte a vizet, azután felhajtotta. - Nos? Egyetlen nyomorult dolgot nem csináltál. - Ó, dehogynem. Csak nincs szemed hozzá, hogy értékeld a mutatványomat. Éreztem, hogy kicsit mérgezettek a veséim. Néhány napon belül az egész testemre kiterjedtek volna. Úgyhogy, mielőtt megjelentek volna a tünetek, azonosítottam a baj helyét és eltávolítottam a veséimből. - Szok, te vagy a legnagyobb szélhámos, akivel valaha is találkoztam. Ismerd el, hogy blöffölsz. - Teljesen komolyan beszélek. Amit most leírtam, az valóban megtörtént. A belső energiákra való érzékenység és néhány finom mechanizmus fölötti uralom kell hozzá. Te még halványan sem vagy tudatában annak, mi történik a bőrödön belül. Mindennap élesítsd egy kicsit az érzékeidet. Végül a tudatosságod mélyen behatol majd a testedbe és a világba. Akkor majd kevesebbet fogsz gondolkodni az életről, és többet fogsz érezni belőle. Akkor még az élet legegyszerűbb dolgait is élvezni fogod, többé nem leszel a teljesítmény vagy a drága szórakozás rabja.

Megkérdeztem Szokot, mit gondol, a gazdag emberek vajon boldogabbak-e, mint a magunkfajta szegény fickók. Mint mindig, most is megdöbbentett a válasza. - Én nem vagyok szegény, Dan. Hihetetlenül gazdag vagyok. És ami azt illeti, neked is gazdaggá kell válnod, hogy boldog lehess. - Zavarodott arckifejezésemre elmosolyodott, felvett egy tollat az asztalról és egy üres fehér papírra azt írta: boldogság = kielégülés/vágyak.Ha elég pénzed van, hogy kielégítsd a vágyaidat, Dan, gazdag vagy. De kétféleképpen lehetsz gazdag: elegendő pénzt keresel, örökölsz, kölcsönt veszel fel, koldulsz vagy lopsz, hogy kielégíthesd költséges vágyaidat. Vagy pedig kevés vágyad van, és egyszerű életmódot folytatsz. Az utóbbi esetben mindig több a pénzed, mint elég. Csak a harcos látja be, hogy a második mód a helyes, és csak neki vannak ilyen elvei. A minden egyes pillanatra vonatkozó teljes figyelem az én vágyam és örömöm. A figyelem nem kerül pénzbe, az egyetlen befektetés a képzés. Ez egy másik előnye annak, ha az ember harcos, Dan, - hogy olcsóbb! A boldogság titkát, tudod, nem akkor lehet megtalálni, ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.

- Mennyi az idő? - Hajnali két óra. - Tévedés! Az idő mindig a most! A most az idő! Az idő pedig a most. Világos? - Persze, hogy világos. - Azt tanultad meg, hogy az egyetlen dolog, amit abszolút módon tudsz, az az, hogy mindig itt vagy, bármi is legyen az az itt. Mostantól fogva, ha valaha is más idők és helyek felé fordul a figyelmed, én majd visszafordítalak. Ne feledkezz meg róla, hogy az idő a most, a hely pedig az itt.

Hazafelé menet a változásokon gondolkodtam, amelyek belül jelentek meg bennem Valami újfajta világosságot érzékeltem az ösvényemen és az értékeimben. Most végre sikerült magam mögött hagyni régi elvárásomat, hogy a világ majd kielégít, és ezért csalódásaim is eltűntek. Természetesen továbbra is bármit megtettem volna, ami szükséges a hétköznapi világban való életben, de csak a saját feltételeimmel. Szabadnak kezdtem érezni magam. Szókratésszal való viszonyom is megváltozott. Egyrészt kevesebb illúzióm volt, amit meg kellett védenem. Amikor szamárnak nevezett, csak nevettem, mivel tudtam, hogy az ő értékeihez képest igaza van. És most már aligha tudott rám ijeszteni.

30

- Maradj a jelenben. Semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled. Soha nem voltak múltbéli harcosok, és jövőbeliek sem lesznek. A harcos itt és most van. Fájdalmad, félelmed és dühöd, sajnálkozásod és bűntudatod, irigységed és terveid és sóvárgásaid csak a múltban vagy a jövőben élnek. A cselekvés mindig jelenbéli, mert a test kifejezése, ami csak a jelenben létezhet. Ám az elme, tudod, valójában olyan, mint egy fantom, és valójában soha nem létezik a jelenben. Csakis annyiban uralkodik feletted, hogy képes elfordítani a figyelmedet a jelenről. - Ekkor éreztem, hogy valami a tarkómhoz ér. Az Érzés tört rám. - Maradj ott, ahol vagy. Az ötszög a jelen pillanata. Ott biztonságban vagy. A démon és segédei: a múlt. Az ajtó: a jövő. Vigyázz. - Remegve ébredtem. - Jól megértetted? Maradj a jelenben, mert az biztonságosabb. Ne hagyd, hogy bárki vagy bármi, legkevésbé pedig, hogy saját gondolataid kivonjanak a jelenből. - Úgy tűnik, sok dolgunk van még, pedig már azt hittem, eljutottam valahová. - Nem az a dolgod, hogy eljuss valahová, hanem hogy itt legyél. Dan, te még mindig egyáltalán nem a jelenben élsz. Tényleg szedd össze magad, ha azt akarod, hogy esélyed legyen megtalálni a kaput. Itt van előtted, nyisd ki a szemed! - De hogyan? - Szegezd a jelen pillanatra a figyelmed, Dan, és megszabadulsz a gondolatoktól. Amikor a gondolatok megérintik a jelent, feloszlanak.

Úgy meditáltam, ahogyan Szókratész javasolta, figyelmemet egyre inkább a jelenre irányítva. Kezdtem ráébredni a világra, és mint egy gyerek, újra megtanultam érzékelni. Az ég fényesebbnek látszott, még a ködös májusi napokon is. Szókratésznak nem szóltam Lindáról, talán ugyanazért, amiért Lindának sem beszéltem a tanítómról. Életem különböző részei voltak, és úgy éreztem, Szókratészt jobban érdekli a belső fejlődésem, mint a világi viszonyaim. Joy felől semmit sem hallottam, hacsak elő nem került a semmiből, vagy valamelyik álmomban meg nem jelent. Múltam „fontos céljai” nem érdekeltek többé. Egyetlen cél maradt csupán: a kapu. Egyetemi tanulmányaim befejeződtek.

- Jelenleg leginkább az foglalkoztat, hogy ki kell találnom, milyen pályát válasszak. Van valamilyen ötleted? - A tanácsom az, hogy csinálj, amit akarsz. Tedd, amit meg kell tenned. Nem az számít, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy milyen jól csinálod.

- A valóságnak nincsenek jól definiált határai, Dan. A Föld nem homogén. Molekulákból és atomokból áll, kicsiny világegyetemekből, amelyeket űr tölt ki. Ha nyitva tartod a szemed, rájössz, hogy a fény és a csoda világa ez.

Joy megszólalt. - Danny, valamit el kell mondanom neked. Te nagyon különleges vagy számomra. De abból, amit Szókratész mond - pillantott vissza Szókratészre, aki lassan jobbra-balra ingatta a fejét -, úgy látszik, hogy a te utad nem elég széles a kettőnk számára, legalábbis így tűnik. és én még nagyon fiatal vagyok. Danny, nekem is sok dologra oda kell figyelnem még. Van még valami, amit el kellett volna már mondanom neked. Csak tizenöt éves vagyok. - Leesett állal meredtem rá. - Ez azt jelenti, hogy hónapokon át törvénybe ütköző vágyálmaim voltak? - Mind a hárman nevettünk, de az én nevetésem tompa volt. Életem egy darabja leesett és összetört. - Várni fogok, Joy. Még mindig van esély. - Joynak könnyekkel teltek meg a szeme. - Ó, Danny, mindig van esély... mindenre. De Szókratész azt mondta, az a legjobb, ha elfelejtesz. - Szókratész csendben jött felém hátulról, miközben Joy fénylő szemeibe néztem. Joy felé nyúltam, ekkor Szókratész könnyedén megérintette a koponyámat a tarkómnál. Kialudtak a fények, és hirtelen elfelejtettem, hogy valaha is ismertem egy Joy nevű nőt.

31

HARMADIK KÖNYV BOLDOGSÁG, OK NÉLKÜL

A végső kutatás

Szókratésszel futni mentünk. Egy hosszú, egyenes, erőltetett menet után visszanéztem, arra számítva, hogy meglátom Szókratészt, amint mögöttem szökdécsel. Sehol nem láttam. Vártam. Aztán gyengén fújni kezdett a szél, és hirtelen tudtam, hogy valami nincs rendben - nagyon nincs rendben. Felugrottam és visszarohantam az úthoz. Szókratészt a kanyarban találtam meg, fejjel lefelé feküdt a hideg földön. Néma volt a szíve. - Istenem, jaj, Istenem. - Szok testét lefektetve számat a szájára tettem, és levegőt fújtam a tüdejébe. Egyre nagyobb pánikba esve pumpáltam a mellkasát. Túl késő. Felülkerekedett rajtam a világ igazságtalansága miatti düh. Ekkora dühvel soha életemben nem találkoztam. Neeeeem! - sikítottam, és gyötrelmem végighangzott a kanyonon. Nem halhat meg - nem hagyhatom! Éreztem, ahogy átfut lábaimon, karjaimon, mellkasomon az energia. Mindet neki adtam volna. Ha az életet jelentette volna a számára, boldogan megfizettem volna érte ezt az árat. - Szókratész, élj, élj! - De semmi nem történt... semmi. Bizonytalanság töltötte el az elmémet. Vége volt. Mozdulatlanul álltam, könnyeim az arcomra folytak. Végül feladtam a harcot, feladtam a reményt. Meghaladta az erőmet. Nem sikerült. Egy élettelen öregember testét tartottam gyengéden a karjaimban. És ekkor éreztem meg ugyanazt a jelenlétet, melyet már hónapok óta ismertem. Eltöltötte a testemet. Belélegeztem; belélegzett engem. - Kérlek - mondtam még utoljára -, engem vigyél el helyette. - Komolyan gondoltam. És abban a pillanatban éreztem, hogy Szok nyakában lüktetni kezd a pulzusa. Gyorsan a mellkasához tettem a fülem. Hallottam az öreg harcos szívének gyors, ütemes dobbanásait. Leheltem bele az életet, míg mellkasa emelkedni és saját ütemében működni nem kezdett. Amikor Szókratész kinyitotta a szemét, nevető arcomat pillantotta meg maga fölött, majd halkan sírtam a hálától. - Szókratész, élsz. - Látom, hogy borotvaéles a megfigyelőképességed, mint mindig - válaszolta halkan. - Megpróbált felállni, de túlságosan gyenge volt és fájt a mellkasa, ezért a vállamra emeltem, és elindultam vele a három kilométernyire fekvő út végéhez. Csak azután mentem haza, hogy elhelyezték a Herrick Kórház intenzív osztályán. Aznap éjjel visszatért az álom. A halál kinyúlt Szókratészért. Kiabálva ébredtem. A következő napot mellette ülve töltöttem. Az idő legnagyobb részében aludt, de késő délután beszélgetni akart. - Oké, mi történt velem? - Fekve találtam rád. Megállt a szíved és nem lélegeztél. Én azt akartam, hogy élj. - Emlékeztess rá, hogy megemlítselek a végrendeletemben. Mit éreztél? - Ez volt a furcsa az egészben, Szok. Először azt éreztem, hogy szétáramlik bennem az energia. Át akartam adni neked. Már majdnem feladtam, amikor... - Sohase mondd, hogy vége! - Szókratész ez komoly dolog! - Folytasd, csak biztatlak. Alig várom, hogy megtudjam, hogy sikerült. - Nagyon is jól tudod, hogy sikerült. Újra elkezdett verni a szíved, de csak azután, hogy abbahagytam a próbálkozást. A Jelenlét, amit egyszer éreztem - az indította el a szívverésed. - Bólintott. - Érezted a Jelenlétet. Jó lecke volt. - Lecke?! Szívrohamod volt, és azt mondod, jó lecke nekem? Hát neked ez csak ennyi? - Igen. és remélem, hasznát tudod venni majd. Mindegy, akármilyen erősnek látszunk is, mindig van valamilyen rejtett gyengeségünk, és lehet, hogy végül ez lesz a vesztünk. Házszabály: minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva. Természetesen, már gyerekkoromtól fogva, mindig a szívem volt a gyengeségem. Neked, fiatal barátom, másfajta „szívbetegséged” van. - Valóban? - Igen. Még nem nyitottad meg a szíved a természetes módon, hogy életre segítsd az érzelmeidet, ahogyan az tegnap este sikerült. Megtanultad a test fölötti uralmat, és részben az elme fölöttit is, de a szíved még nem nyílt meg. A cél nem a sebezhetetlenség, hanem a sebezhetőség a világtól, az élettől, és ezért a Jelenléttől, amit éreztél. A harcos élete nem egy elképzelt tökéletességről vagy győzelemről szól, hanem a szeretetről. A szeretet a harcos kardja. Ahol lesújt, életet ad, nem halált. - Szókratész, beszélj nekem a szeretetről. Meg akarom érteni. - Ez nem olyan valami, amit megérteni kell. Ezt csak érezni lehet. - Hát akkor mi a helyzet az érzéssel? - Látod? Mentális fogalommá akarod változtatni. Feledkezz meg magadról és érezz!

32

Lenéztem rá, és rájöttem, mekkora áldozatot hozott. Hogyan képzett engem, pillanatnyi kihagyás nélkül, bár tudta, hogy beteg a szíve. Mindent megtett, pusztán az én érdekemben. Könnyel telt meg a szemem. - Érzem, Szok... - Lószart! A sajnálat nem elég jó. - Szégyenérzetemet frusztráltság váltotta fel: - Te aztán dühítő tudsz lenni, öreg varázsló! Mit akarsz tőlem, vért? - A düh sem elég jó! - intonálta drámaian, kiugró szemekkel rám meredve. Úgy nézett ki, mint a régi filmekben a gonosz. - Szókratész, te teljesen homályosan beszélsz. - nevettem. - Ez az, a nevetés az jó! - Mindketten elragadtatva nevettünk, aztán, halkan, kuncogva elaludt. Csendben elmentem.

Másnap reggel meglátogattam. - Szókratész miért futottál velem, ha tudtad, hogy bármikor a halálodat okozhatja? - Minek aggódjak? Inkább élek addig, amíg meg nem halok. Harcos vagyok. Az én utam a cselekvés. Tanító vagyok, és példák által tanítok. Lehet, hogy egyszer majd te is úgy fogsz tanítani másokat, ahogy neked én mutattam. Akkor majd megérted, hogy a szó nem elég: neked is példák által kell tanítanod, és csak azt tudod megtanítani, amire tapasztalaton keresztül tettél szert.

Dan, testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. - Mi mást tanítanék, mint tornát? - A torna elég jó, egészen addig, míg arra használod, hogy valamilyen egyetemesebb üzenetet hordozzon. Tartsd tiszteletben a többi embert. Add meg nekik először, amit akarnak, és azután, egyszer talán némelyikük akarni fogja azt, amit adsz nekik. - Honnan fogom megtudni, hogy valami mást akarnak? - Tudni fogod. - Biztos vagy abban, hogy tanárnak kell lennem: Én nem érzem magam annak. - Úgy tűnik, hogy abban az irányban haladsz. - Sokszor úgy tűnik, hogy olvasol a gondolataimban, és belelátsz a jövőmbe. Lehetséges, hogy egy napon én is rendelkezni fogok majd ilyen képességekkel? - Reméltem, hogy nálad tökéletesen elmarad a különleges képességek iránti vonzalom. De ha már felmerült, el kell távolítanunk az utunkból. Szóval, mit akarsz tudni? - Hát, először is, valamit a jövőbe látásról. Te mintha időnként képes volnál rá. - A jövőbe látás a jelen realisztikus észlelésén alapul. Ne akard ismerni a jövőt, amíg a jelent sem vagy képes tisztán látni. - Legtöbbször olvasni látszol a gondolataimban. - Ami azt illeti, az esetek többségében tudom, mi jár a fejedben. Könnyű olvasni a gondolataidban, mert rá vannak írva az arcodra. Nem kell varázslónak lenni ahhoz, hogy valaki olvasni tudjon a másik gondolataiban. - És a valódi képességek? - Tényleg léteznek különös képességek. A harcos számára azonban ezek a dolgok teljességgel mellékesek. Ne hagyd, hogy eltérítsenek. A boldogság az egyetlen képesség, ami számít. És a boldogságot nem nyerheted el. A boldogság talál meg téged, de csak akkor, ha minden másnak megadod magad.

Határozott hangon olyan szavakat intézett hozzám, amelyeket nem szívesen hallottam: - Világosan látom, hogy még mindig csapdában vagy. Még mindig valahol máshol keresed a boldogságot. Addig fogod keresni, míg teljesen bele nem fáradsz. El kell menned egy időre. Keresd, amit keresned kell, tanuld meg, amit tudsz. Aztán majd meglátjuk. - Milyen hosszú időre? - A hangom reszketett az érzelemtől. - Kilenc-tíz év elegendő kell hogy legyen. - A szavai mellbe vágtak. - Szókratész, annyira nem izgatnak azért a képességek. Őszintén megértettem, amit mondtál. Kérlek, engedd meg, hogy veled maradjak - mondtam rémülten. - Behunyta a szemét és felsóhajtott. - Ne félj, fiatal barátom. utad majd irányít téged, nem tévedhetsz el. - De mikor láthatlak, Szókratész? - Amikor befejezted a kutatást, amikor tényleg befejezted. - Mikor leszek majd harcos? - Harcossá nem lehet válni, Dan. Vagy az vagy már ebben a pillanatban, vagy nem. Maga az Út hozza létre a harcost. Most pedig teljesen el kell felejtened engem. Menj és ragyogó arccal térj vissza. - Annyira függtem a tanácsaitól, a bizonyosságától. Még mindig remegve az ajtóhoz léptem. Aztán még egyszer belenéztem ragyogó szemébe. - Mindent megteszek, amit kérsz, Szókratész, egy dolgot kivéve. Soha nem foglak elfelejteni. - Lementem a lépcsőkön, ki az utcára, a bizonytalan jövő felé.

33

Úgy döntöttem, visszatérek Los Angelesbe, a szülővárosomba. Lindára gondolva a sarki telefonfülkéhez mentem és felhívtam új lakásában. - Valamit meg kell beszélnünk. - A vonal másik végén csönd volt. - Ó, nagyszerű. a nyolcórás géppel megyek. - Hosszabb szünet. - Hmm, miről akarsz beszélni, Danny? - Valamiről, amit személyesen kellene megbeszélnünk. De elárulhatok valamit: az együttélésünkről, gyerekekről, és arról, hogy reggel egymást átölelve ébredjünk. - Ismét hosszabb szünet. - Linda? - Dan, most nem tudok beszélni. Holnap korán megyek.

Nyolc óra negyvenötkor érkeztem a reptéri kijárathoz. Ő már ott állt csillogó szemekkel, fénylő vörös hajú szépség. - Összeházasodtunk. Gyönyörű, zártkörű esküvőnk volt. Énem egyik fele nagyon boldog volt, a másik leírhatatlanul le volt törve. Az éjszaka közepén felriadtam, és lábujjhegyen kimentem nászutas lakosztályunk erkélyére. Hangtalanul sírtam. Miért éreztem úgy magamat, mintha elvesztettem volna valamit, mintha megfeledkeztem volna valami fontosról? Soha nem hagyott el ez az érzés. Hamarosan beköltöztünk új lakásunkba. Kényelmesen, tisztességes életünk volt, de túlságosan elfoglalt voltam, nem tudtam elég időt szánni új feleségemre. Késő éjszaka, amikor aludt, meditálva üldögéltem. Kora reggel néhány gyakorlatot végeztem, de hosszú ideig a munkám csak kevés időt hagyott az ilyen dolgokra. A kiképzésem és az elvek, melyeket korábban betartottam, kezdtek elhalványulni. Hat hónap ügynöki munka után elegem lett. Leültem, és hosszú hetek után végre egy jót beszélgettem Lindával. - Mit szólnál hozzá, ha visszaköltöznénk Észak-Kaliforniába, és valami más munka után néznénk? - Ha ezt akarod, Dan, én nem bánom. Egyébként, jó lesz megint a családom közelében élni. Nagyon szeretik a gyerekeket. - A gyerekeket? - Igen. Mit szólnál hozzá, ha apa lennél? - Neked és nekem, egy baba? - Hosszú idő után először öleltem át gyengéden.

Ezután egyszerűen képtelen voltam bármit is eldönteni. Elköltöztünk. Edzői állást ajánlottak szeptembertől. Augusztus végén megszületett gyönyörű lányunk, Holly. Egy kényelmes lakásba költöztünk. Egy ideig elégedetten éltünk, de hamarosan elmerültem a munkában. Energiám és figyelmem újra sok irányba szárnyalt, nem Linda felé. Szinte észrevétlenül eltelt egy év. Minden olyan jól ment. Nem értettem, miért van már régóta állandóan az az érzésem, hogy valamit elvesztettem. A Szókratésszal való tréningjeim éles képei emlékképekké halványultak. Nem sokkal egyéves házassági évfordulónk után Linda közölte, szeretné, ha elmennénk egy házassági tanácsadóhoz. Teljesen megdöbbentem, éppen, amikor úgy éreztem, hogy most már lazíthatunk és több időt tölthetünk együtt. A házassági tanácsadó tényleg segített, mégis árnyék lépett közénk. Linda csendes és magába húzódó lett, és Hollyt is magával vitte saját világába. Esténként teljesen elcsigázottan értem haza a munkából, és túl kevés energiám maradt ahhoz, hogy foglalkozzam velük.

A Stanfordon töltött harmadik évben megpályáztam egy bentlakó felügyelői állást a karnál, hogy Linda is emberek között lehessen. Hamarosan kiderült, hogy ez nagyon is jól bevált, különösen a szerelem szempontjából. Megteremtette saját társasági életét, és engem megszabadított attól a kötelezettségtől, amit nem tudtam vagy nem voltam hajlandó teljesíteni. A harmadik stanfordi tavaszon Linda és én különváltunk. Egyre jobban elmerültem a munkámban, és újra a belső világom felé fordultam. Reggelenként egy zen-csoporttal üldögéltem a tornatermünkben. Esténként az aikidót kezdtem tanulmányozni. Egyre többet és többet olvastam, azt remélve, hogy megtalálom a kulcsot, az útmutatást, vagy a válaszokat befejezetlen dolgaimhoz. Felajánlottak egy ohiói művészeti iskolában állást. Ott még intenzívebben folytattam tovább a boldogság utáni személyes kutatásomat. Első ott töltött évem végén egy különleges ösztöndíjat kaptam az egyetemtől, mellyel körbeutazhattam a világot. Lindát és Hollyt otthagyva elindultam arra, amiről azt reméltem, hogy a végső kutatás lesz. Mindenhol, ahol jártam, minden városban jógát, lelki gyakorlatot, ashramot, harcművészeti iskolákat és tanítókat találtam. De választ nem kaptam. Ahogy utazásom vége felé közeledtem, egyre jobban elkeseredtem. Folyton kérdések pattantak ki

34

az elmémből: „Mi a boldogság?” „Mi a megvilágosodás?” „Mi van a keresésem végén?” Szókratész sokszor beszélt ezekről a dolgokról, de igazán sohasem hallottam meg őt.

35

Utazásom utolsó állomására értem. Az a kérdés foglalkoztatott - úgy tűnt, ez mindegyikhez megadhatja a kulcsot: - Ki vagyok én? Szókratész szavai és tettei darabokban jelentek meg előttem, összetörve lebegtek a hullámok között: „Gondolkodj el a tovatűnő évekről! Egy nap rájössz, hogy a halál nem az, aminek képzelnéd; de akkor az élet sem az. Mindkettő csodálatos lehet, változással teli. Vagy, ha nem világosodsz meg, mindkettőt csalódásként foghatod fel. Emlékeimből feltört a nevetése. Egyszer, amikor letargikusnak látszhattam, Szókratész megragadott és megrázott: „Kelj fel! Ha biztosan tudnád, hogy halálos beteg vagy, ha kevés lenne hátra értékes idődből, hogy hasznosítsd az életed és eltöprengj azon, ki vagy, nem pocsékolnád az idődet önmagad kényeztetésére, félelmeidre, letargiákra vagy ambíciókra. Nos, Dan, azt mondom neked, hogy halálos beteg vagy; meg fogsz halni ugyanis. Néhány évvel több vagy kevesebb idő, mielőtt elmúlnál, nem sok különbséget jelent. Légy boldog most, ok nélkül - vagy soha nem leszel az.” Hirtelen nagyon mehetnékem támadt, de nem volt hova mennem. Szókratész egyszer régen azt mondta nekem, hogy a halál felett még a harcos sem arathat győzelmet. Számára csak az adatik meg, hogy rájön, kik vagyunk valójában.

Az éjszaka közepén felébredtem, fényesen sütött a hold. Szok hangját hallottam, de tudtam, ez is csak emlék: „A megvilágosodást nem lehet elérni, Dan. Csak ráébredni lehet. És amikor felébredsz, minden megváltozik és semmi sem változik meg. Ha egy vak ember rájön, hogy lát, attól megváltozik a világ?

- Jobb soha nem elkezdeni; de ha már elkezdted, jobb befejezni - mondtam magamnak. Tudtam, ideje hazamennem. Linda és Holly a repülőtéren vártak rám. Mint megtudtam, Linda nem volt magányos a távollétemben. Barátokra és bensőséges kapcsolatokra lelt. És nem sokkal ezután, kevéssel visszatérésem után, én is találkoztam egy nagyon különleges lánnyal. Egy édes, fiatal diákkal, akit Joyce-nak hívtak. Pici volt és élettel teli. Nagyon vonzódtam hozzá, minden időt együtt töltöttünk, amit csak lehetett, az arborétumban és a nyugodt vizek körül. Úgy tudtam vele beszélni, ahogyan Lindával soha. Az ő ösvényei és érdeklődése valahol másutt voltak. Joyce tavasszal végzett, mellettem akart maradni, de én úgy éreztem, kötelezettségeim vannak a házasságom miatt. Tudtam, hogy soha nem felejtem el őt, de a családom volt az első.

A kegyelemdöfést a házasságunknak talán az adta meg, hogy annyira el voltam foglalva a munkámmal és önmagammal. De egyetlen ómen sem volt olyan szomorú, mint az az állandó idegesítő kétség és melankólia, amelyet először a nászéjszakánkon éreztem. A fájdalmas kétely, az érzés, hogy valamire emlékeznem kellene, valamire, amit évekkel azelőtt magam mögött hagytam. Csak Joyce mellet nem éreztem ezt.

A válás után Linda és Holly egy szép régi házba költöztek. Én a munkámba temetkeztem, tornát és aikidót tanítottam. Őrült kísértést éreztem, hogy elmenjek a benzinkúthoz, de nem akartam menni, amíg nem hívnak. Különben is, hogy mehetnék vissza. Semmit nem tudtam felmutatni az évek során. Egyedül éltem, olyan magányosan, amilyen még soha nem voltam. Sokszor eszembe jutott Joyce, de tudtam, nincs jogom felhívni. Még mindig voltak befejezetlen dolgaim. Újra elkezdtem a kiképzést: testgyakorlatokat végeztem, olvastam, meditáltam, és különböző kérdéseket tettem fel az elmémnek, melyeket egyre mélyebbre és mélyebbre döftem, mint egy kardot. Néhány hónap múlva kezdtem olyan jól érezni magam, mint már évek óta nem. Ez alatt az idő alatt jött meg a kedvem az íráshoz is. Feljegyzéseket készítettem a Szókratésszal töltött napokról. Igazából semmi nem változott, legalábbis semmi látható, azóta, hogy elküldött. Egy reggel visszagondoltam az elmúlt nyolc évre. Bolondként kezdtem, és majdnem harcos lett belőlem. Akkor Szókratész elküldött a világba, hogy tanuljak, és újra bolond lettem. Úgy tűnt, kárba veszett ez a nyolc év. Itt ültem, bámulva a város fölött a hegyeket. Hirtelen felkeltette a figyelmemet, hogy a hegyek lágyan világítani kezdtek. Ebben a pillanatban tudtam, mit fogok tenni. Eladtam azt a kevés holmit, amim volt, felszíjaztam a hátizsákomat és autóstoppal délre indultam. Késő nyár volt - nagyszerű idő arra, hogy elvesszek a hegyek között.

36

A kapu kinyílik

Az Edison-tó közelében kezdtem haladni olyan terület irányába, melyet Szókratész egyszer említett - egy befelé és felfelé, a vadon szíve felé eső terület irányába. Éreztem, hogy itt a hegyekben megtalálom a választ - vagy meghalok. Bizonyos szempontból mindkettő bekövetkezett. Alpesi rétek és gránitsziklák között kapaszkodtam felfelé a kanyargós úton, a magas tavak vidékére, ahol az emberek ritkábbak voltak, mint a pumák, a szarvasok és a gyíkok. A következő napon még magasabbra jutottam. Délután ehető gyökereket és bogyókat gyűjtöttem, és egy kristályos forrásnál heveredtem le. Évek óta először éreztem elégedettnek magam. Egy égbe nyúló fenyőfa alatt meditáltam, megadva magam a hegyeknek. Ha valamit fel akartak ajánlani nekem, én kész voltam elfogadni. Aztán az ég feketére változott. Kezeimet és arcomat éppen a pattogó tűznél melengettem, amikor az árnyékból Szókratész lépett elő! - Erre jártam, gondoltam, beugrom hozzád. - Hitetlenkedve és elragadtatva megöleltem és a földre birkóztam. - Szinte semmit nem változtál, öreg harcos. (Valójában öregebbnek látszott, de szürke szemei még mindig ugyanúgy csillogtak.) - Te viszont - vigyorgott, végigmérve engem - sokkal öregebbnek látszol, és nem sokkal okosabbnak. Mondd, tanultál valamit? - Nos, megtanultam, hogyan készítsem el a saját teámat. - Elkezdtek ömleni belőlem a szavak. Ahogy beszéltem, az elkeseredettség, melyet oly sokáig távol tartottam magamtól, végül rám telepedett. - Semmit nem hoztam neked, Szókratész. Még mindig el vagyok tévedve, semmivel nem vagyok közelebb a kapuhoz, mint akkor, amikor először találkoztunk. Cserbenhagytalak, és az élet is cserbenhagyott engem. Az élet összetörte a szívemet. - Igen! Összetört a szíved, Dan, hogy felfedje a belül ragyogó kaput. Ez az egyetlen hely, ahol még nem kerested. Nyisd ki a szemed, te bohóc, már majdnem megérkeztél! - kiáltotta ujjongva.

Zavarodottan és frusztráltan, csak ültem tehetetlenül. Szókratész erőt öntött belém. - Már majdnem készen vagy, nagyon közel vagy. - Mihez vagyok közel? - csaptam le mohón a szavaira. - A végéhez. - Egy pillanatra végigfutott a hátamon a félelem. Szókratész azt mondta, minden érzésemről hallani akar, melyet azóta átéltem, amióta nem találkoztam vele. Három napon és három éjszakán át beszéltem - teljesen kiürítettem a memóriámat. Szókratész egész idő alatt alig szólalt meg, csak néha tett fel egy-egy rövid kérdést. - Szókratész, minden illúzióm szertefoszlott, és úgy tűnik, semmi nem lép a helyükbe. Te megmutattad nekem a kutatás hiábavalóságát. De mi a helyzet a békés harcos útjával? Nem egy ösvény az, nem keresés? - Elragadtatva felnevetett és vállamnál fogva megrázott. - Mindezek után végül ezzel a pikáns kérdéssel hozakodsz elő? De hát ott a válasz az orrod előtt. Mindeddig a békés harcos útját mutattam meg neked, nem a békés harcoshoz vezető utat. Amíg ezen az úton lépdelsz, harcos vagy. Az utolsó nyolc évben elvesztetted „harcos voltodat”, úgyhogy most újra kutatnod kell utána. De az út a most; mindig is az volt. - Akkor most mit csináljak? Merre menjek innen? - Mit számít? - kiáltott vidáman. Egy bolond akkor „boldog”, ha sóvárgásai kielégülnek. A harcos ok nélkül boldog. Ezért a boldogság a végső elv - mindenekelőtt ezt tanítottam neked.

- Dan - mondta szelíden -, ez az utolsó feladat, melyet valaha is adok neked, és ez örökké tart. Cselekedj boldogan, érezd magad boldognak, a világban felfedezhető mindenféle ok nélkül. Akkor képes leszel szeretni, és azt teheted, amit akarsz. - Egyre álmosabb lettem. - De Szókratész, néhány dolgot és embert nagyon nehéz szeretni; lehetetlen, hogy valaki mindig boldog legyen. - És mégis, Dan, ettől lesz harcos valaki. Nem azt mondom, hogy legyél boldog, hanem azt, hogy boldog legyél. - Ezeknél az utolsó szavaknál elaludtam.

Szókratész hajnalban szelíden felrázott. - Hosszú gyaloglás áll előttünk - mondta. Hamarosan elindultunk a magasabb területek felé. Szok korára vagy érzékeny szívére csak annyi utalt, hogy lassabbra vette mászása ütemét. Újra tanítóm sebezhetőségére és áldozatára emlékeztem. Soha többé nem tudhattam őt biztonságban. - Szókratész, merre megyünk? - Egy különleges dombhoz megyünk, egy szent helyre, a környék legmagasabb

37

területére. Egy kicsi, ősi amerikai törzs temetkezési helye volt ez. Róluk még a történelemkönyvekben sem tesznek említést.

38

Ez a nép magányosan, békében élt és dolgozott. - Honnan tudod? - Őseim éltek köztük. De most menjünk tovább; még sötétedés előtt fel kell érnünk a fennsíkra. - Ekkor már mindent elhittem Szókratésznek - mégis, az a kellemetlen érzésem támad, hogy komoly veszélyben vagyok, és hogy valamit titkol előlem. Már nehezen lélegezve, egyik hatalmas sziklától a másik felé ugráltunk és másztunk mélyen az árnyékban. Szókratész két szikla között eltűnt, hatalmas kövek által alkotott szűk csatornában követtem lefelé, aztán újra nyílt terepre jutottunk. - Ha egyedül jönnél vissza, ismerned kell ezt a járatot. Ez az egyetlen be- és kivezető út. - Faggatni kezdtem, de elhallgatott. Alattunk tál formájú bemélyedés terült el. Lefelé tartottunk a tál felé, egyenesen a csipkézett csúcs irányában. - Közel vagyunk már a temetkezési helyhez? - kérdeztem idegesen. - Rajta állunk. Egy régi nép, a harcosok törzsének kísértetei fölött. - A szél, mintha meg akarná erősíteni Szok szavait, belecsapott az arcunkba. Ekkor meghallottam a leghátborzongatóbb hangot életemben - olyan volt, mint egy siránkozó, emberi hang. - Milyen szél ez, a pokolban? - Szókratész nem válaszolt, Megállt egy fekete lyuknál, a szikla szélénél. - Menjünk be.

Ösztöneim vadul veszélyt jeleztek, de Szok már belépett. A zseblámpámat bekapcsolva magam mögött hagytam a nyögő szelet, és a lámpa gyenge fényét követve beljebb mentem a barlangba. A vibráló fénynél mélyedéseket és hasadékokat láttam, melyeknek nem látszott a mélysége. - Szok, nem örülök, hogy ilyen messze, a hegy belsejében járkálunk. - Rám bámult. De megkönnyebbülésemre a barlang szája felé tartott. Nem mintha számított volna: kint ugyanolyan sötét volt, mint bent. Letáboroztunk. Hamarosan ropogott a tűz. Testünk bizarr, kicsavarodott árnyékokat vetett, melyek vadul táncoltak előttünk a barlangfalon. Az árnyékokra mutatva Szókratész azt mondta: - Ezek az árnyak a barlangban az illúzió és a valóság, a szenvedés és a boldogság lényegi képei. A világ minden népe elméje barlangjának a foglya. Csak néhány harcos látja a fényt, szabadítja ki magát. Ők képesek az örökkévalóságba nevetni. És te is képes leszel. - Ez elérhetetlennek tűnik, Szok, és valahogy ijesztőnek is. - Ez túl van kutatáson és félelmen. Ha egyszer megtörténik, majd meglátod, hogy nyilvánvaló, egyszerű, hétköznapi, éber és boldog dolog. Az árnyékokon túli valóság.

Csendben ültünk. Figyeltem Szókratészt, mintha várakozott volna. Valami rossz érzésem volt, de a hajnal gyenge fénye, mely felfedte a barlang száját, új élettel töltötte el a lelkemet. De aztán újra sötétbe burkolózott a barlang. Szókratész gyorsan felállt és a bejárathoz ment. Én közvetlenül mögötte voltam. Ózonszagot éreztem, amint kiléptünk. Éreztem, hogy a statikus elektromosság felborzolja a hajamat a tarkómon. Ekkor kitört a vihar. Szókratész megpördült és szembenézett velem. - Nincs sok idő hátra! El kell menekülnöd a barlangból; az örökkévalóság nincs olyan messze! - Villámlott. A villám belecsapott egy közeli sziklába. - Siess! - mondta Szókratész soha nem hallott izgalommal a hangjában. Abban a pillanatban rám tört az Érzés - az érzés, amely soha nem tévedett. - Vigyázz - a Halál közeleg! - szólt hozzám. Aztán Szókratész vészjósló és metsző hangon újra megszólalt: - Itt veszélyes. Menj messzebb, vissza a barlangba. - A lámpám után kezdtem kutatni a csomagomban, de rám üvöltött: - Mozogj! - Visszahátráltam a sötétségbe és nekiütköztem a falnak. Alig lélegezve vártam, hogy eljön és elvisz engem, de eltűnt. Miközben éppen kiáltani akartam neki, akkorát estem, hogy majdnem elájultam. Egy satu alakú valami ragadta meg a nyakamat és visszahúzott a barlang belsejébe. - Szókratész! - kiáltottam. A szorítás a nyakamon enyhült, de akkor egy még borzalmasabb fájdalom jött: Valami hátulról szorítani kezdte a fejem. Kétszer egymás után felsikoltottam. Mielőtt a koponyámat az őrjítő nyomás összetörte volna, a következő szavakat hallottam: - Ez lesz az utolsó utazásod. - Összetéveszthetetlenül Szókratész hangján szóltak hozzám.

Borzalmas csattanással eltűnt a fájdalom. Összeomlottam s tompán lehuppantam a barlang földjére. Villámlás fénye látszott és a pillanatnyi világosságban láttam Szókratészt, amint fölöttem áll és lebámul rám. Ekkor egy másik világból mennydörgés hangját hallottam. Ebből tudtam, hogy haldoklom. Egyik lábam kicsavarodva függött egy mély lyuk széle fölött.

39

Szókratész belelökött a szakadékba, a mélységbe, és zuhantam a szikláknak ütődve, pattogva, a föld belsejébe esve. Áthullva egy nyíláson, a hegy kiengedett magából a napsütésbe, ahol összetört testem lefelé pörgött, végül egy nedves, zöld mezőn, messze, messze lent, egy rakáson értem földet. Testem összetört, kicsavarodott húsdarab volt csupán. Dögevő madarak, rágcsálók, rovarok és férgek jöttek, hogy széteső testemből lakmározzanak, a húsból, amelyről valaha azt gondoltam, hogy „én” vagyok. A napok egyre gyorsabban tovaröppentek, aztán a napok hetekké lettek, a hetek pedig hónapokká. Váltakoztak az évszakok, és a test maradványa beleolvadt a földbe, gazdagítva azt. A testem nyújtotta tápláléktól virágok és fák nőttek és haltak meg azon a réten. Végül még a rét is eltűnt. A dögevő madarak részévé lettem, akik a húsomon lakmároztak, a rovaroké és a rágcsálóké, az élet és halál nagy körében pedig az őket felfaló ragadozóké. Én lettem az ősük, míg végül ők is visszatértek a földbe. Az a Dan Millman, aki sok évvel azelőtt élt, örökre eltűnt, csak egy felvillanó pillanat volt az időben - de én változatlan maradtam minden korban. Most Önmagam a mindent megfigyelő Tudat, és minden voltam egyszerre. Valamennyi részem fennmarad örökre; örökké változik, örökké új. Most rájöttem, hogy a Félelmetes Kaszás, a Halál, amelytől Dan Millman annyira félt, az ő nagy illúziója volt, és ily módon az ő élete is nagy illúzió volt csupán, probléma. Nem több, mint egy vicces baleset, amikor a Tudat megfeledkezett magáról. Amíg Dan élt, nem jutott át a kapun; nem ébredt rá valódi természetére, halandóságban és félelemben élt csupán. De én tudtam. Ó, ha tudta volna, amit én most tudok.

A barlang földjén feküdtem mosolyogva. A falnak támaszkodva felültem, belebámultam a sötétségbe, megzavarodva, de félelem nélkül. Szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, és megláttam, hogy egy fehér hajú ember ül mosolyogva mellettem. Ekkor, több ezer év távolából, minden visszatért, és egy pillanatra elszomorodtam, amiért visszakerültem halandó formámba. Ekkor azonban rájöttem, hogy nem számít - semmi sem számít! Hirtelen ezt nagyon mulatságosnak találtam és minden mást is, s nevetni kezdtem. Ránéztem Szókratészre, szemünk eksztatikusan csillogott. Tudtam, tudja, amit tudok. Feléje ugrottam és megöleltem. Körbetáncoltunk a barlangban, vadul kacagva a halálomon.

Később bepakoltunk és lementünk a hegyoldalon. Nem sokat beszéltem, de gyakran felnevettem, mert akárhányszor körbenéztem - a földre, az égre, a napra, a fákra, a tavakra és a patakokra -, eszembe jutott, hogy ez mind Én vagyok! Mindazokban az években, mikor Dan Millman felnőtt és azért küzdött, hogy „legyen belőle valaki”. A múltról szólva, Dan Millman valaki volt. Egy félelemmel teli elme és egy halandó test foglya. Hát - gondoltam - most újra Dan Millmant játszom, és akár hozzá is szokhatok ehhez, még néhány másodpercre az örökkévalóságban, amíg ez is el nem múlik. De már tudom, hogy nem csupán egy húsdarab vagyok - és ez a titok mindent megváltoztat. Nem lehetett leírni ennek a tudásnak a hatását. Egyszerűen megtörtént a felébredésem. És így ráébredtem a minden jelentéstől, a minden kutatástól mentes valóságra. Mi után is lehetne kutatni egyáltalán? Halálommal Szókratész minden szava életre kelt. Ez volt minden paradoxonja, humorossága, a nagy változás. Minden kutatás, minden teljesítmény, minden cél egyformán élvezetessé, és egyformán szükségtelenné vált. Energia áramlott szét a testemben. Túlcsordult bennem a boldogság és nevetésben törtem ki. Egy ok nélkül boldog ember nevetése volt. Minden szabályt, minden erkölcsi törvényt és minden félelmemet fent hagytam a hegyen. Többé soha semmi nem uralkodik fölöttem. Milyen büntetés fenyegethet? És mégis, bár nem volt viselkedési kódom, éreztem, hol a középút, mi a megfelelő, és mi a szeretet. Képes voltam szeretetteljes viselkedésre, és csakis ilyenre. Ő mondta; mi lehet ennél nagyobb hatalom? Elvesztettem az elmémet és a szívembe hullottam. Végül kinyílott a kapu, átbotorkáltam rajta, és közben nevettem, mert ez is egy vicc volt. Kapu nélküli kapu volt, egy másik illúzió, egy másik kép, amelyet Szókratész font valóságom szövetébe, ahogy sok évvel ezelőtt megígérte. Végül megláttam, amit meg kellett látnom. Az ösvény folytatódik, vég nélkül, de most fényben úszott.

40

Mire a táborhoz értünk, már sötétedett. - El fogod veszteni, tudod. - Mit vesztek el? - A látomást. Ritka ugyan - csak a körülmények alkalmi egybeesése folytán lehetséges -, de akkor is tapasztalat, úgyhogy el fogod veszteni. - Ez talán igaz, Szókratész, de kit érdekel? - nevettem. - Az elmémet is elvesztettem, és úgy tűnik, nem is találom meg soha! - Örömteli meglepetésében felhúzta a szemöldökét. - Hát, akkor úgy tűnik, veled végzett munkám a végéhez ért. Az adósságom ki van fizetve. - Hurrá! Úgy érted, hogy ma vizsgát tettem? - Nem, Dan. Én tettem vizsgát. - Felállt, hátára vette a hátizsákját és elment, beleolvadt a félhomályba. Ideje volt visszatérni a benzinkúthoz, ahol az egész elkezdődött. Valahogyan olyan érzésem volt, hogy Szókratész már ott van, és vár rám. Napkeltekor felpakoltam a hátizsákomat és elindultam lefelé a hegyről.

Hihetetlennek tűnt, hogy mindössze néhány héttel korábban hagytam el a lakásomat, egy tehetetlen „valaki”-ként. Kipakoltam és délután háromkor érkeztem az ismerős utcákba, jóval azelőtt, hogy Szókratész munkába állt. Sétáltam. Bárhová mentem - mindenütt, mindenki tökéletesen az volt, aminek hitte magát. Róttam az utcákat, mint egy boldog fantom, Buddha szelleme. Az emberek fülébe akartam súgni: „Ébredjetek fel! A személy, akinek hiszitek magatokat, hamarosan meg fog halni. Úgyhogy most ébredjetek fel és legyetek elégedettek ezzel a tudással: Nincs szükség keresésre, a teljesítmény semmire nem vezet, semmin nem változtat. Csak legyetek boldogok most! A szeretet az egyetlen realitás a világon. Mert ez mind Egy. És az élet törvényei a paradoxon, a humor és a változás csupán. Problémák nem léteznek, soha nem is voltak és nem is lesznek. Hagyjatok fel a küzdelemmel, szabaduljatok meg az elmétektől, dobjátok el aggodalmaitokat és lazítsatok. Nincs szükség arra, hogy ellenálljatok az életnek; csak cselekedjetek legjobb tudásotok szerint. Nyissátok ki a szemeteket és vegyétek észre, hogy sokkal többek vagytok, mint képzelitek. Ti vagytok a világ, ti vagytok az univerzum - önmagatok vagytok és mindenki más is egyben. Ez az egész Isten csodálatos játéka. Ébredjetek fel, nyerjétek vissza a humorérzéketeket. Ne aggódjatok, egyszerűen legyetek boldogok. Máris szabadok vagytok!” - Mindenkinek el akartam mondani, akivel találkoztam, de ha megteszem, talán azt hitték volna, hogy háborodott, sőt veszélyes vagyok. Ismertem a hallgatás bölcsességét. Felhajtottam a hegyek közé. Kiszálltam az autóból és leültem egy öböl felé néző sziklára. Lenéztem a városra. Mindent éreztem. és tudtam, hogy ez az egész, a jó és a rossz, a magas és az alacsony, a szent és a profán, mind a Játék tökéletes részei. Mindenki olyan tökéletesen játszotta a szerepét! És én voltam ez az egész, és minden morzsája is én voltam. A világ végei felé bámultam, és imádtam az egészet. Behunytam a szemem, hogy meditáljak, de rájöttem, hogy már mindig meditálok, nyitott szemmel is.

Éjfél után a benzinkúthoz vezettem, amikor megérkeztem megszólalt a csengő. A melegen megvilágított irodából előjött egy izmos, ötven év körülinek látszó, karcsú, kecses, szikár férfi, a barátom. Körbejött a vezető oldalára és vigyorogva azt mondta: - Feltöltsem? - A boldogság: teli tank - válaszoltam. (Hol hallottam ezt a mondást? Mi volt az, amire emlékeznem kellene?) Utoljára bementem az irodába. Olyan volt számomra, mint egy szent hely - egy valószerűtlen templom. Úgy tűnt, aznap este a szoba tele volt elektromossággal. Biztos voltam benne, hogy valami van a levegőben, de nem tudtam, mi. Szókratész a fiókba nyúlt, és egy hatalmas jegyzetfüzetet adott át, melyet elnyűtt az idő. Gondos, szép írással írott feljegyzések voltak benne. Ez az én folyóiratom - feljegyzések az életemről, ifjúkorom óta. Választ kapsz belőlük a kérdéseidre. Mindent odaadtam, amit csak tudtam. Most te jössz. Én elvégeztem a munkám, de neked még sok dolgod van. - Maradt valami teendő egyáltalán? - mosolyogtam. - Írni és tanítani fogsz. Hétköznapi életet fogsz élni, megtanulod, hogyan maradj hétköznapi egy összezavarodott világban, melyhez bizonyos értelemben már nem tartozol hozzá. Maradj hétköznapi, és hasznos leszel mások számára. - Szókratész felemelkedett a székéből és óvatosan az enyém mellé tette bögréjét. Ránéztem a kezére: fényes volt és ragyogóbban tündökölt, mint valaha. - Nagyon különösen érzem magam - mondta, meglepett tónussal a hangjában. - Úgy érzem, mennem

41

kell. - Tudok tenni érted valamit? - kérdeztem, azt gondoltam, hogy felfordult a gyomra. - Nem. - Belebámult a semmibe, mintha a szoba és én már nem is léteznénk, lassan a „Privát” feliratú ajtóhoz ment, kinyitotta és belépett.

42

Azon tűnődtem, vajon rosszul van-e. Éreztem, hogy a hegyekben együtt eltöltött idő kiszívta az erejét, pedig Szókratész fényesebb volt, mint valaha. Ezúttal is, mint mindig, kiismerhetetlen volt. A kanapén ültem és az ajtóra meredtem, vártam, hogy visszatérjen. Az ajtón keresztül bekiáltottam neki: - Hé, Szókratész, ma éjjel úgy fénylesz, mint egy szentjánosbogár. Karácsonykor át kell jönnöd hozzám vacsorára. Csodálatos karácsonyfadísz lesz belőled. - Úgy éreztem, valami felvillanó fényt látok az ajtó alatti résen. - Szok, az egész estét ott töltöd? - Azt hittem, hogy a harcosoknak soha nincsen székrekedésük. Eltelt öt perc, aztán tíz. Az értékes naplóval a kezemben ültem. Szólítottam, aztán újra szólítottam, de csak a csend volt a válasz. Hirtelen tudtam; lehetetlen volt, de tudtam, hogy megtörtént. Talpra ugrottam, odarohantam az ajtóhoz, és kinyitottam. Tompa visszhang hallatszott az üres mosdóban. Eszembe jutott a villanás, percekkel azelőtt. Szókratész ragyogva besétált a mosdóba, aztán eltűnt. Hosszú ideig álltam ott. Hátradőltem a díványon. Körbepillantottam a szobán, aztán beszélni kezdtem. Bárhol is volt a játékos, öreg harcos, szólnom kellett hozzá még egyszer, utoljára. - Hát, Szok, itt vagyok, múlt és jövő között, újra, menny és föld között lebegve. Mit mondhatnék neked? Köszönöm, tanítóm, inspirálóm, barátom. Hiányozni fogsz. Viszlát. - Végleg elmentem a benzinkúttól, semmi mást nem éreztem, csak csodálkozást. Tudtam, hogy valójában nem vesztetem el őt. Ennyi évbe telt, hogy rájöjjek a nyilvánvalóra: Szókratész és én soha nem voltunk különbözőek. Egész idő alatt egy és ugyanaz voltunk.

EPILÓGUS NEVETÉS A SZÉLBEN

Átmentem a kapun; láttam, amit látni kellett; a hegyek között, ott a magasban ráeszméltem valódi természetemre. Tudtam: annak ellenére, hogy minden megváltozott, semmi sem változott meg. Még mindig a hétköznapi ember életét éltem, a hétköznapi ember kötelezettségeivel. Ahhoz kellett igazítanom magam, hogy boldog és hasznos életet éljek egy olyan világban, mely nem szereti az olyanokat, akik már nem kíváncsiak a keresésre és a problémákra. Megtanultam, hogy egy ok nélkül boldog ember az emberek idegeire mehet! Számomra a kapás ideje lejárt, és eljött az adás ideje.

San Franciscóba költöztem és szobafestőként kezdtem dolgozni. Találtam egy házat, és befejezetlen ügyeimet kezdtem intézni. Oberlin óta nem beszéltem Joyce-szal. Most felhívtam. - Dan, micsoda meglepetés, hogy vagy? - Nagyon jól, Joyce. Sok mindenen mentem keresztül az utóbbi időben. - Csönd volt a vonalban. - Ööö, hogy van a lányod és a feleséged? - Köszönöm jól. Linda és én egy ideje már elváltunk. - Dan - újabb szünet -, miért hívtál fel? - Mély lélegzetet vettem. - Joyce, szeretném, ha Kaliforniába jönnél és velem élnél. Nincsenek kétségeim felőled... és felőlünk. Rengeteg hely van itt. - Dan - nevetett Joyce. - Ez kicsit gyors nekem! Mit javasolsz, mikor kellene megtenni ezt az apró kis lépést? - Most, vagy amilyen hamar csak lehet. Joyce, annyi mindent akarok mondani neked, dolgokat, melyekről senkinek nem beszéltem soha. Olyan régóta tartogatom magamban. Felhívnál, amint döntöttél? - Dan, biztos vagy ebben? - Igen, higgy nekem, és minden este itt leszek és várom a hívásodat. Körülbelül két héttel később, egy napon hét óra tizenöt perckor megjött a hívás. - Joyce! - A reptérről telefonálok. - A Newark Repülőtérről? Jössz? - A San Franciscó-i reptérről. Megérkeztem. - Egy pillanatra nem is értettem. - A San Franciscó-i reptérről? - Igen. Nos? Kijössz értem vagy stoppal menjek? -

A következő napokban minden szabad percet együtt töltöttünk. Otthagytam festőállásomat és egy apró tornateremben tanítottam. Meséltem Joyce-nak az életemről, nagyjából azt, ami itt is le van írva, és mindent elmondtam Szókratészről. Nagyon figyelt. - Tudod, Dan, amikor erről az emberről mesélsz, az a különös érzésem van, hogy ismerem. - Nos, minden lehetséges. - Nem, igazából. Ismertem őt valamikor. Ezt még soha nem mondtam el neked, de otthagytam az otthonomat, mielőtt középiskolába mentem. - Nos, ez különleges, de azért nem olyan furcsa. - Az a különös ebben, hogy az otthonom elhagyása és az Oberlinbe kerülésem közötti évek teljesen kiestek az emlékezetemből és ez még nem

43

minden. Oberlinben, mielőtt jöttél, emlékszem, hogy különös álmaim voltak, valakiről, aki rád hasonlított, és egy fehér hajú emberről! és a szüleim - a szüleim, Danny...

44

Hatalmas sugárzó szemei nagyra nyíltak és megteltek könnyel. - A szüleim mindig egy becenéven szólítottak... - Megfogtam a vállát és belenéztem a szemébe. A következő pillanatban elektromos sokként az emlékezetünkben feltárult valami - ...a becenevem Joy volt.

Kalifornia hegyei között, barátok társaságában házasodtunk össze. Olyan pillanat volt ez, melyet mindáron meg szerettem volna osztani azzal az emberrel, aki az egészet elindította, mindkettőnk számára. Aztán eszembe jutott a kártya, amit adott - amit csak abban az esetben használhattam fel, ha tényleg szükségem volt rá. Úgy véltem, itt az idő. Egy pillanatra otthagytam a többieket, és átmentem az úton egy kis földhalomhoz, melyről kilátás nyílt az erdőkre és a hullámzó dombokra. A tárcámba nyúltam és a többi papír között megtaláltam a kártyát. Szamárfüles volt, de még mindig fénylett. „Harcos Rt. Szókratész, tulajdonos. Szakterületek: paradoxon, humor és változás. Csak sürgős esetben!”

Két kezembe fogtam, és csendesen beszélni kezdtem. - Nos, Szókratész, te öreg varázsló. Tedd a dolgod. Látogass meg minket, Szok! - Vártam, aztán újra megpróbáltam. Semmi nem történt. Semmi a világon. Egy pillanatra feltámadt a szél - ez volt minden. Csalódottságom meglepett. Titokban reménykedtem, benne, hogy valahogyan visszatér. De nem jött; most sem, és soha máskor sem. Karjaim lehullottak az oldalam mellé, és lenéztem a földre. - Viszlát, Szókratész. Viszlát, öreg barátom. - Kinyitottam a tárcám, hogy visszacsúsztassa bele a kártyát, és közben rápillantottam a fényére. A kártya megváltozott. A „Csak sürgős esetben” helyett, helyén egyetlen szó állt rajta, mely fényesebben világított, mint az összes többi rész. Az állt rajta: „Boldogság”. Szókratész nászajándéka. Abban a pillanatban meleg szellő simogatta meg arcomat, kócolta össze a hajamat, és egy lehulló levél ráesett az arcomra, miközben lefelé lebegett a szilfáról. Nevetve és elragadtatva hátravetettem a fejem, felnéztem az odafent lustán tovahaladó felhőkre. Újra feltámadt a szél és egy magányos madár röppent el mellettem. Akkor megéreztem az egész igazságát. Szókratész nem jött el, mert soha nem is ment el. Csak megváltozott. Ő volt a szilfa a fejem fölött, ő volt a felhő és a madár és a szél. Ők mindig a tanítóim, a barátaim maradnak. Szókratész ott volt. Mindenütt ott volt.

45

TÖRTÉNETEK

1. Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt. Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király „különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan azt is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját. A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából. Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk „visszanyerte a józan eszét”.

2. Egy meditációt tanuló mély csendben ült egy csoport gyakorlatozó között. A vér, halál és démonok látványától megrettenve felállt, odament a tanítóhoz, és azt súgta neki: - Roshi, iszonyú látomásom volt. - Hadd menjen. - Néhány nappal később fantasztikus erotikus képzet látogatta meg. S bepillantást nyert az élet értelmébe, működésébe, angyalokkal, kozmikus környezetben ágyazva. - Hadd menjen - mondta a tanító, mögé lépett és egy bottal hátba verte.

3. Egy zen tanuló a zen legfontosabb összetevőjéről kérdezte a Roshiját. A Roshi azt válaszolta, hogy a figyelem az. - Igen, köszönöm - mondta a tanuló. - De megtudnád mondani, mi a zen második legfontosabb összetevője? - A Roshi azt válaszolta: - A figyelem.

4. Egy öregember és a fia kis gazdaságot műveltek meg, de csak egy lovuk volt a szántáshoz. Egy napon a ló megszökött. - Milyen borzalmas - sajnálkoztak a szomszédok. - Micsoda balszerencse. - Ki tudja, vajon szerencse vagy balszerencse? - válaszolta a gazda. Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből, öt vadkancát vezetett az istállóba. - Milyen csodálatos szerencse - mondták a szomszédok. - Szerencse, balszerencse, ki tudja? - válaszolta az öregember. Másnap a fia, miközben megpróbálta betörni az egyik lovat, leesett róla, és a lábát törte. - Micsoda balszerencse! - Balszerencse? Szerencse? - A katonaság minden gazdaságot végigjárt, hogy a fiatalembereket elvigye a háborúba. A gazda fiát nem tudták semmire sem használni, úgyhogy otthon maradt. - Jó? Rossz?

5. Japánban, egy kis halászfaluban élt egy fiatal hajadon, akinek gyermeke született. Szülei nagyon sajnálkoztak, és tudni akarták, ki az apa. A lény félt, és nem mondta meg. A halász, akit szeretett titokban, azt mondta neki, hogy elmegy szerencsét próbálni, aztán pedig visszatér, és feleségül veszi. Szülei azonban nem hagyták annyiban a dolgot. A lány elkeseredettségében Hakuint, a hegyekben élő szerzetest nevezte meg apának. A feldühödött szülők odavitték a csecsemőt Hakuin ajtajához, addig dörömböltek, míg az ajtót nem nyitott, azután a következő szavakkal átadták neki a gyermeket: - Ez a gyermek a tiéd, neked kell gondoskodnod róla! - Valóban? - kérdezte Hakuin, és kezébe véve a gyermeket, búcsút intett a szülőknek. Eltelt egy év, és az igazi apa hazatért, hogy feleségül vegye az asszonyt. Azonnal elmentek Hakuinhoz, és könyörögtek neki, adja vissza a gyermeket. - Szükségünk van a lányunkra - mondták. - Valóban? - kérdezte Hakuin, és átadta a gyermeket.

46

6. Japánban két szerzetes, egy öreg és egy fiatal, egy őserdő sáros ösvényén sétált, vissza a kolostorukhoz. Egy gyönyörű nővel találták szemben magukat, aki tehetetlenül állt egy iszapos, gyors folyású folyam partján. Az öreg szerzetes, a nő szerencsétlen helyzetét látva, erős karjaiba vette őt, és átvitte a folyón. A nő rámosolygott és átölelte a férfi nyakát, míg az le nem tette a túlsó parton. Köszönetet mondva meghajolt, a két szerzetes pedig csendben folytatta útját. Amikor a kolostor kapujának közelébe értek, a fiatal szerzetes nem tudta tovább tartóztatni magát. - Hogy voltál képes átvinni egy gyönyörű nőt a karjaidban? Úgy tűnik, az ilyen viselkedés nem illik egy paphoz. - Az öreg szerzetes ránézett a társára és azt válaszolta: - Én ott hagytam. Te még mindig a karjaidban tartod?

7. Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: - Kérlek, Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot. - Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta: - Két hét múlva hozd vissza a fiadat. - A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: - Ne egyél cukrot! - Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: - Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt válaszolta: - Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.

8. Lao-ce elaludt és azt álmodta, hogy lepke. Amikor felébredt, feltette magának a kérdést: „Ember vagyok, aki éppen azt álmodta, hogy lepke, vagy alvó lepke vagyok, aki most éppen azt álmodja, hogy ember?”

9. Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ - míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át. - Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás? - Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett. - Igen, most már látom! - kiáltotta Milarepa. - Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után? - Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján.

10. Volt egyszer egy nép, mely egész életét az Illúziók Barlangjában élte le. Miután több nemzedéke így élte le életét, azt hitte, hogy saját falra vetülő árnyékaik a valóság szubsztanciái. Csak a mítoszok és a vallási elbeszélések számoltak be egy élénkebb valóságról. Az árnyjátéktól elborított nép hozzászokott a sötét valósághoz, és ez lett a börtöne. A történelem során, mindig voltak áldott kivételek a barlang foglyai között. Néhányuknak elege lett az árnyjátékból, néhányuk kételkedni kezdett benne. Néhányukat pedig nem elégítették ki az árnyak, bármilyen magasra ugrottak is. A fény keresői lettek. Néhány szerencsés talált egy idegenvezetőt, aki az illúziókon túlra vezette őket, a napfényre.

11. Egy kolostorban hosszú napokon át egy koannal birkózva ütem, egy rejtvénnyel, amelyet a tanítóm adott nekem, hogy sarkalljam vele az elmém, hogy meglássa valódi természetét. Nem tudtam megoldani. Soha nem tudtam semmit mondani a Roshinak, amikor elmentem hozzá. Lassú tanuló voltam, és elbátortalanodtam. A Roshi azt mondta, hogy még egy hónapig dolgozzak a koannal. - Addigra biztos, hogy megtalálod a megoldást - biztatott. Elmúlt egy hónap, mindent megtettem, de a koan továbbra is rejtély maradt. - Foglalkozz vele még egy hétig, de legyen tűz a szívedben! - mondta. A koan éjjel-nappal égett, de továbbra sem láttam át rajta. - Még egy nap, de add bele az egész lelkedet - mondta a Roshi. A nap végén teljesen kimerült voltam. - Mester, semmi értelme. Egy hónap, egy hét, egy nap, nem tudom megfejteni a rejtvényt - mondtam neki. - Hosszan rám nézett. - Meditálj még egy óráig - mondta. - Ha addigra sem sikerül megoldanod a koant, meg kell ölnöd magad.

47