A doktorno titka - Alexa Alexandra.pdf

8/17/2019 A doktorno titka - Alexa Alexandra.pdf

1/70

Alexa Alexandra

A

doktornő titka

Fejezetek egy orvos életéből

Dr. Anders sorozat 34

Viktor Uhlig doktor sietős léptekkel haladt a folyosón a tanácsko-zóterem felé. Dr. Anders megbeszélésre hívta össze kollégáit.

Uhlig doktor már nyitotta is ki az ajtót, amikor hirtelen megtor-pant, s arcára kiült a meglepetés. Magas, karcsú, szőke fiatal nő álltelőtte.

– Lehetséges lenne? – szólalt meg döbbenten a belgyógyász f őor-

vos. – Irene! Irene Römer! Micsoda véletlen!A nő elsápadt, keze reszketett.– Nem ismersz meg, Irene? – folytatta az orvos. – Én vagyok,

Viktor. Nem emlékszel a heidelbergi időkre?– Én... Sajnálom – felelte zavartan a fiatal nő. – Valami tévedésről

lehet szó. Dr. Anja Clasen a nevem, nem Irene Römer.– Dr. Anja Clasen? – ismételte hitetlenül Viktor Uhlig. – Milyen

furcsa... Bámulatos hasonlóság... Nem létezik, hogy tévednék.

– Márpedig téved – felelte már határozottabban a fiatal nő. Meg-fordult és besietett a szobába, ahol már többen összegyűltek a klinikaorvosai közül.

Katja Anders látta a kis jelenetet Uhlig doktor és az új kolléganő között, s megkérdezte f őnökét.

– Ismeri Clasen doktornőt? Úgy láttam, mintha régi ismerőskéntnézett volna rá.

Uhlig doktor még mindig nem tért magához.


2/70

– Mégis tévedés... – motyogta zavartan. – Azt hittem, ismerem.Tudja, Heidelbergben végeztem el az egyetemet, s akkoriban ismer-tem ott egy fiatal lányt, Irene Römer volt a neve. Esküdni mertemvolna rá, hogy őt látom magam előtt, de valószínűleg összetévesztet-

tem a kolléganővel.– Előfordul néha ilyesmi – bólintott Katja. – Egyébként Clasen

doktornő miatt is kértem a férjem, hogy jöjjenek be hozzá egy kismegbeszélésre.

Ebben a percben feltűnt az ajtóban az Erdei Klinika f őorvosa.Hosszú léptekkel jött be a szobába és elfoglalta szokásos helyét azasztalf őn.

– Jó reggelt mindenkinek – mondta barátságosan. – Azért hívtamössze Önöket, hogy bemutassam új kolléganőnket. Kérem, Clasendoktornő, jöjjön ide előre egy percre.

Az új orvosnő arca feltűnően sápadt volt, s amikor felállt, a kezeökölbe szorult.

– Anja Clasen doktornő – mutatta be a f őorvos. – Belgyógyászszakorvos, s remélem, jól fogja érezni magát a belosztályon. Azt hi-szem, jól meg fogjuk érteni egymást. Más mondanivalóm nincs is

mára, köszönöm, hogy szántak rám néhány percet.Az orvosok mozgolódni kezdtek, néhányan máris odaléptek az újkollégához, hogy bemutatkozzanak neki, aztán már siettek is visszaosztályukra, hogy megkezdjék a napi munkát.

Viktor Uhlig is odalépett dr. Clasenhez.– Uhlig doktor vagyok – nyújtotta a kezét. – Dr. Viktor Uhlig. Az

én osztályomon fog dolgozni. Kérem, bocsásson meg az előbbi téve-désemért.

– Nincs mit megbocsátani – felelte halkan az orvosnő. – Minden-kivel előfordulhat ilyesmi.

– S mikor kezdi meg a munkát az osztályon? – tért át más témáraa belgyógyász f őorvos.

– Holnap reggel.– Rendben. Jöjjön, meghívom egy kávéra, közben megbeszélhet-

jük a részleteket.

Clasen doktornő

mintha segélykérő pillantást vetett volna Andersdoktorra, aki azonban egyetértéssel üdvözölte dr. Uhlig javaslatát.


3/70

– Jó ötlet – bólintott. – Megismerkedhet egy kicsit a klinikával.Nincs mára semmi sürgős dolga?

– Be kell még rendezkednem az új lakásban – felelte zavartan azorvosnő. – Nem tudom pontosan, mikor érkezik a bútorszállító kocsi,

de azt hiszem, még maradhatok körülbelül egy órát.– Köszönöm – bólintott Uhlig doktor. – Jöjjön, meg is mutatom

mindjárt, merre van a kávézó.Ezzel az új kolléganővel együtt eltűntek a folyosón.– Látnod kellett volna őket néhány perccel ezelőtt, Robert – for-

dult férjéhez Katja Anders.– Miért? – lepődött meg a f őorvos.– Furcsa helyzet volt. Uhlig doktor és az új kolléganő ott álltak

egymással szemben, és a f őnököm azt hitte, egy régi ismerősét látjaviszont, az egyetemi évekből. Clasen doktornő pedig elsápadt és akeze reszketni kezdett.

– Különös – tűnődött el a f őorvos. – Most, hogy mondod, nekemis feltűnt a sápadtsága és a halk beszéde, pedig a bemutatkozó látoga-tásnál nagyon magabiztos, határozott teremtésnek mutatkozott.

– Furcsa – bólogatott Katja. – Ha valóban csak tévedés volt, miért

váltott ki ilyen hatást belőle?Anders doktor elmosolyodott.– Talán megvan rá az oka, hogy letagadja az ismeretséget. Tudod,

milyen az ember egyetemista korában. Lehet, hogy Uhlig doktor va-laha szerelmes volt belé és ki tudja, hogyan végződött a dolog.

– Te csak tudod – nevetett föl Katja. – Talán te is ilyen szerelmestermészetű voltál egyetemista korodban?

– De drágám – tiltakozott vidáman a f őorvos. – Hiszen nyitott

könyv előtted a múltam.– Remélem is – bólintott Katja. Anders doktor szeretettel karolta

át feleségét.– Nem hiszem, hogy Clasen doktornő múltja különösebben titok-

zatos lenne – jelentette ki. – Szerintem jól kijönnek majd Uhlig dok-torral.

– Jó lenne – bólintott Katja. – Nincs annál borzasztóbb, mint ami-

kor kollégák gyűlölködnek egymás között.


4/70

Anders doktor aki találkozott már néhányszor ezzel a gonddal,felsóhajtott.

Uhlig doktor eközben megérkezett új kolléganő jével a kantinba.– Ez a sarokasztal éppen nekünk való, itt nyugodtan beszélgethe-

tünk. Hozok kávét.Miközben a pulthoz lépett, az orvosnő elboruló tekintettel nézett

utána. Barna szemébe fájdalom költözött. Lehajtotta a fejét és idege-sen babrált a terítő szélével.

– Köszönöm – nézett fel, amikor Uhlig doktor megérkezett a ká-

véval.– Engedje meg, hogy megmagyarázzam a reggeli tévedésemet –

kezdte Uhlig doktor, de a nő megrázta a fejét.– Kérem, ne – mondta elsápadva.– Csak azt akartam elmondani, miért voltam annyira meglepve –

magyarázkodott a belgyógyász.– Nem hiszem, hogy számomra érdekes lenne.– Komolyan nem?– Komolyan. De térjünk a lényegre, hiszen azért ültünk le, hogy

megbeszéljük a gyakorlati kérdéseket. Higgye el, soha nem érdekelta munkatársaim magánélete.

Hangjának érdessége feltűnt az orvosnak, s gyanúja, hogy mégisIrene Römert látja maga előtt, egyre erősödött. Miközben közömböshangon elmondott egyet-mást a munkáról, figyelmesen szemügyrevette a doktornőt. Mintha visszaszállt volna a múltba. Igen, ez Irene.

Az ő arca, az ő vonásai, még ha hagytak is nyomot rajta az elmúltévek.A f őorvos befejezte előadását és az órára nézett.– Ó, hogy elszaladt az idő. Vár a munka.– Én is megyek, sok tennivalóm van még ma – állt fel a magát

Anja Clasennek nevező orvosnő is.– Jó lakást kapott?– Nem panaszkodhatok – bólintott a nő. – Tetőtéri lakás, de én

szeretem a manzárdot. Kellemes, megnyugtató hely.


5/70

– Remélem, jól fogja érezni magát Bergesfeldenben – búcsúzott af őorvos, de még megkérdezte. – Eddig hol, merre élt?

– Észak-Németországban – felelt röviden a doktornő.– Pontosabban?

– Hamburgban – válaszolta Anja Clasen kis habozás után. Hol ta-lálok taxiállomást a közelben? – tért át azonnal más témára. – Azautóm javításon van, defektet kaptam közvetlenül Bergesfelden előtt.

– Majd én hívok taxit – ajánlotta fel a f őorvos. – Jöjjön, felme-gyünk az osztályra.

Ahogy elindultak, a doktornő Uhlig doktor mögött haladt. A bel-gyógyásznak kellemetlen volt hátában éreznie a különös asszonypillantását. Miért nem lép előre mellé? Mintha így akarná kikerülni,hogy a szemébe kelljen néznie.

Uhlig doktor számára egyre rejtélyesebb lett a helyzet.A belosztályon Katja jött szembe velük. Nem volt rajta fehér kö-

penye, csinos kosztümöt viselt.– Egy pillanatra, Anders doktornő – állította meg a f őorvos. –

Kimegy a városba?– Igen, miért?

– Magával vinné Clasen doktornőt? Így nem kellene taxit rendel-nie.– Természetesen – bólintott barátságosan Katja. – Jöjjön, már me-

hetünk is.Az új kolléganő elköszönt Uhlig doktortól, s amikor a f őorvos

megfogta a kezét, az asszony elpirult.– Holnap reggel várom – búcsúzott az osztályvezető f őorvos. –

Örülök, hogy együtt dolgozhatunk.

– Köszönöm – biccentett Anja Clasen, aztán gyorsan megfordultés követte Katját a parkolóba.

– Remélem, jól fogja érezni magát nálunk az Erdei Klinikán. Habármilyen gondja lenne, a férjemhez nyugodtan fordulhat. Szívesensegít mindenkinek.

– Nem hiszem, hogy gondjaim lennének – felelte az új orvosnő,de az arca egészen mást tükrözött.


6/70

Katja, miközben kikormányozta kocsiját a parkolóból, eltűnődöttaz új orvosnő hangjának furcsa színezetén.

– Mindenkinek lehetnek gondjai – mondta végül. – Persze ha nemakar velük a férjemhez fordulni, nem muszáj. Azt hiszem, kissé fél-

reértette, amit az előbb mondtam, Clasen doktornő. A munkavégzéssorán az embernek mindig akadnak problémái. Én sem vagyok kivé-tel ez alól.

– Lehet, hogy valóban félreértettem – hangzott a válasz. – Vala-hogy zavart vagyok ma.

– Esetleg Uhlig doktor úr tévedése zavarta meg? Higgye el, min-denkivel előfordulhat ilyesmi, ne törje rajta a fejét. Jól meg fogjákérteni egymást dr. Uhliggal.

– Biztosan – felelte sóhajtva Anja Clasen.– Merrefelé lakik? – tért át más témára Katja. – Hová vigyem?– Kiszállok a piactérnél, az lesz a legjobb. Onnan már egy perc

alatt hazasétálok.Amikor bekanyarodtak a piactérhez, Katja kezet nyújtott búcsú-

zóul.– Érezze jól magát nálunk a klinikán.

– Köszönöm, Anders doktornő. Katja elgondolkozva nézett a ha-tározott léptekkel elinduló fiatal nő után, aztán fejcsóválva indult elújra.

Másnap reggel már nem maradt idő udvarias üdvözlésekre abelosztályon. Életveszélyes állapotú beteget hozott be a mentő.

Amikor Anja Clasen belépett a vizsgálószobába, Uhlig doktort ésKatját gondterhelten találta a beteg mellett.– Jó, hogy itt van, Clasen doktornő – pillantott fel a f őorvos, aztán

újra lehajolt a beteghez.A férfi csukott szemmel, sápadtan feküdt a vizsgálóasztalon, lég-

zése akadozott, ajka kékre színeződött.Uhlig doktor felegyenesedett és ismertette, amit eddig sikerült

megtudni.

– A beteg neve Heinrich Kamphausen, negyvennégy éves. Egyéve már kezeltük az osztályon, s amikor elbocsátottuk, a lelkére kö-


7/70

töttük, hogy ne igyon többé. Amint látni lehet, nem tartotta magát atilalomhoz. Aggasztó az állapota, nézzék, milyen püffedt az alhasiterület.

– A máj vizsgálatot már elvégezték? – kérdezte Anja Clasen.

– Igen – bólintott Katja. – Sajnos az eredmény elkeserítő. A májegy része nagyon súlyos fokban károsodott. Meg kell próbálnunkleszívni a felgyülemlett folyadékot a hasból. Kétlem, hogy gyógysze-rekkel még elérhetünk valamit.

– Hadd nézzem meg én is – lépett előre az új kolléganő, s alapo-san megvizsgálta a beteget.

– Sajnos mindenben ugyanazt mondhatom, amit Ön, Anders dok-tornő – egyenesedett fel újra. – Semmit nem remélhetünk a gyógy-szeres kezeléstől, meg kell kezdenünk a leszívást.

A kényes művelet nagy figyelmet igényelt, hiszen mechanikusúton kellett eltávolítani a felgyülemlett vizet.

– Ha a püffedés eléri a tüdőt, nem sok jót remélhetünk.Uhlig doktor az új orvosnőhöz fordult.– Milyennek látja a kilátásainkat?Anja Clasen a fejét csóválta.– Nagyon rossz az állapota – felelte. – Nem tudom, ebben az álla-

potban egyáltalában elérhetünk-e még valamiféle javulást.Amikor a művelet után kiléptek a folyosóra, alacsony, gyámolta-

lanul erre-arra nézelődő asszony jött szembe velük. Arca sápadt volt,szeme pedig vörös a sírástól.

– Bocsánatot kérek – állította meg az orvosokat. – AnneliseKamphausen vagyok. Mi van a férjemmel? Ugye nem sok jót tudnakmondani? Ettől féltem.

– Jöjjön be a szobába, kérem – intett dr. Uhlig. – A kollégámClasen doktornő és én együtt kezeljük a férjét.

Uhlig doktor szobájában hellyel kínálták a súlyos májbajjal küsz-ködő beteg feleségét.

– Asszonyom – kezdte az osztályvezető f őorvos. – Gondolom,

emlékszik még a férje tavalyi ittlétére a klinikán.– Igen – bólintott Kamphausenné.


8/70

Uhlig doktor látta, hogy egész testében reszket, s el tudta képzelni,mit érezhet magában az asszony.

– Előkerestem a tavalyi dossziéját – folytatta a belgyógyász. – Aférje állapota akkor is súlyos volt, de nem életveszélyes. Ugye em-

lékszik, milyen utasításokkal engedtük haza?Az asszony elcsukló hangon felsírt. Anja Clasen odalépett hozzá

és megfogta a reszkető nő vállát.– Nyugodjon meg, Kamphausenné – mondta barátságosan, szinte

gyöngéd hangon. Hangjának bársonyossága hirtelen újra a heidelber-gi időket idézte Uhlig doktor emlékezetébe...

Annelise Kamphausen kétségbeesetten nézett fel.– Nagyon súlyos a férjem állapota, ugye? Nagyon félek.– Megtiltottuk tavaly a férjének, hogy alkoholt fogyasszon – foly-

tatta Uhlig doktor. – De ahogyan most látom, nem sok eredménnyel jártunk.

Az asszony bólintott.– Pedig eleinte tényleg nem ivott, higgyék el – mondta halkan. –

Aztán először csak egy korsó sört ivott meg, aztán már kettőt, aztánegyre többet. Visszaszokott a kocsmába, a törzsasztalához. Pedig

mindig óvtam, figyelmeztettem, de falrahányt borsó volt mindenszavam. Nem is foglalkozott velem, egyszerűen elengedett mindent afüle mellett. Azt mondta, nincs semmi baja, jól érzi magát.

– És ez így is volt, aztán hirtelen összeesett – bólintott az ilyeneseteket jól ismerő Uhlig doktor. – A mája már alig működik.

– Mit jelent ez, f őorvos úr?– A máj igen sok feladatot lát el a szervezetben – magyarázta dr.

Uhlig. – Az egyik legfontosabb funkciója a méregtelenítés. A táplál-

kozás, a gyógyszerek, mind-mind tartalmaznak mérgező anyagokat,amelyeket a májnak kell kiiktatnia. Az egészséges máj ezt el is tudjavégezni. A f ő ellenség az alkohol. Ha rendszeresen és nagy mennyi-ségben fogyasztják, károsítja a májat. Egy idő elteltével a máj márnem képes megbirkózni a felhalmozódott méregmennyiséggel, elzsí-rosodik, megduzzad, a sejtjei végül elhalnak.

– Doktor úr, kérem, mondja meg őszintén, mit remélhetek. Higgye

el, erő

s vagyok. Annyi mindent elviseltem már az életben.Uhlig doktor Anja Clasenre pillantott. Az orvosnő megértette.


9/70

Odament az asszonyhoz és leült mellé. Kinyújtotta a kezét ésmegfogta az apró termetű Kamphausenné reszkető kezeit.

– Egyelőre stabilizálni próbáljuk a férje állapotát – mondta. –Rengeteg víz gyűlt össze a szervezetében, a mája súlyosan károso-

dott, alig funkcionál. Megpróbáljuk leszívni az összes felgyülemlettfolyadékot, így legalább a szívet és a keringést stabilizálni tudjuk.Egyetlen reményünk, hogy a máj még működő apró része képes leszátvenni az elhalt részek feladatát is. Megértette, amit mondtam?

– Nem tudom – felelte remegve az asszony. – Nekem ez olyanbonyolult. Én csak azt szeretném tudni, meggyógyul-e a férjem. Hi-szen nem öreg még...

Anja Clasen felnézett a f őorvosra. Uhlig doktor előrelépett.– Mindent megteszünk, ami módunkban áll, asszonyom, de még

így sem kelthetek Önben alaptalan reménységet. A férje soha nemlesz teljesen egészséges. A betegsége gyógyíthatatlan, legjobb eset-ben javítani tudunk csak az állapotán. És ha továbbra sem mond le azalkoholról, semmi remény az életben maradására.

Annelise Kamphausen bólintott.– Meddig kell itt maradnia a klinikán?

– Még nem mondhatok pontos időpontot, mikor engedjük haza.Még nem végeztünk az összes vizsgálattal. Úgy becsülöm, legalábbegy hónapra szükség lesz, hogy valamennyire rendbehozzuk.

Az asszony kétségbeesetten fürkészte az orvos arcát.– Kérem, bízzon bennünk! – mondta Uhlig doktor határozottan.– Nagyon szeretnék hinni Önöknek – suttogta Kamphausenné alig

hallhatóan. – De a férjem bátyja egy fél éve halt meg ugyanebben abetegségben. Ő is úgy kezdte, mint a férjem. Felpüffedt, tele volt

vízzel, a szája elkékült, a mellén furcsa foltok jelentek meg.– Májfoltok – bólintott Anja Clasen. – A máj működési zavaraira

utalnak.– Akkor most mi lesz?– Menjen haza, asszonyom, és próbáljon meg megnyugodni. Ha

idegeskedik, semmit sem javít a helyzetén, sőt...– Mikor látogathatom meg a férjemet?

– Holnapra már valószínűleg olyan állapotban lesz, hogy be lehetmenni hozzá. Ma még semmiképpen sem járulhatok hozzá.


10/70

– Köszönöm – állt fel az asszony. Magához szorította kopottastáskáját, s csüggedten, elkeseredett arccal kiment a szobából.

– Meg kellett volna mondanunk neki az igazat – szólalt meg AnjaClasen, amikor Kamphausenné már eltűnt a folyosó végén.

– Mire gondol? Mit kellett volna mondanunk?– Hogy a férje semmiképpen sem élhet már sokáig. Megnéztem a

vizsgálati eredményeket. Semmi remény.– Történtek már csodálatos gyógyulások. Hátha sikerül valami

eredményt elérnünk.– Nem hiszem. Ez nem egy operáció, ahol minden az orvoson mú-

lik. Ha egy szerv ilyen nagymértékben károsodott, az orvos szintesemmit nem tehet már.

Az új orvosnő a tegnapi nappal ellentétben most határozottan ésmagabiztosan, beszélt, hangjában nyoma sem volt zavarnak vagynyugtalanságnak.

– Én őszinte ember vagyok – folytatta. – A betegekkel szemben is.Akkor is, ha őszintén sajnálom őket. Nem szeretek hiú reményeketkelteni. A csalódás sokszor szörnyűbb, mintha rögtön az igazsággalszembesülnek.

Uhlig doktor megállt előtte és összehúzott szemmel nézett rá.– Irene Römer is így beszélne – mondta lassan.A nő összerezzent, arca mintha megdermedt volna, szeme nagyra

nyílt, aztán megfordult és az ablakhoz lépett.– Hagyjon nekem békét ezzel az Irene Römerrel – szólt hátra szin-

te dühösen. – Megállapodtunk, hogy nem beszélünk többet erről abuta históriáról. Miért hozakodik vele megint elő? Nem értem magát,Uhlig doktor úr.

– Én pedig azt nem értem, miért idegesíti Önt ez ennyire – feleltea f őorvos. – Nem csak külsőségekben hasonlít arra a bizonyos régiismerősömre. A stílusa, az elvei is ugyanolyanok. Meg kell mondjam, még mindig meggyőződésem, hogy maga valójában IreneRömer. Miért tagadja ilyen kitartóan?

A nő szeme szikrát szórt.– Maga képzelődik, Uhlig doktor! Ez egyenesen rögeszme már

magánál! Menjen be Freiburgba és vizsgáltassa meg magát a klinikánegy pszichiáterrel!


11/70

Dr. Uhlig csak mosolygott.– Ez a kitörés nagyon is Irene Römerre vall.– Ha még egyszer kiejti a száján ezt a nevet, panaszt teszek An-

ders doktor úrnál.

Az orvosnő ezzel megperdült, és amikor kisietett, nagy zajjal be-csapta maga mögött az ajtót.

Uhlig doktor felnézett irataiból és kipillantott az ablakon, amely akertre és a parkolóra nézett.

Hirtelen összerezzent. Anja Clasen lépett ki a klinika kapuján és

autója felé tartott. A parkoló kijárata felől azonban hirtelen futni kez-dett feléje egy férfi. Uhlig doktor látta Clasen doktornő rémületét, s atétova mozdulatot, mintha az asszony egy pillanatig a meneküléstfontolgatta volna. A férfi azonban már el is érte. Megragadta a karjátés hevesen gesztikulálva beszélni kezdett hozzá. Mintha cinikus mo-soly játszadozott volna a szája körül.

Uhlig doktor nem hallhatta, mit beszélnek odalent, de a férfi nemúgy nézett ki, mintha szerelmi ügye lenne Clasen doktornővel. Ala-csonyabb volt a nőnél, haja ritkult, s pocakot is eresztett már.

Negyvenes évei vége felé járhat – állapította meg a belgyógyász.Látta, hogy Anja Clasen kitépi magát a férfi kezéből, s hangosan

kiabál vele. Az ismeretlen most egy papírt kezdett lobogtatni, s Uhligdoktor látta, hogy Anja Clasen arcából minden csepp vér kifutott.

A férfi a doktornő autója felé intett, s a nő bólintott. Mindkettenbeszálltak. Anja Clasen lehajtott fejjel ült. Mintha övön aluli ütést

kapott volna.Uhlig doktor elgondolkozva ült vissza az íróasztalhoz. Mit jelent-het ez a kis jelenet? Nagyon titokzatos.

Valaki kopogott az ajtón.– Tessék – szólt ki a belgyógyász. – Ó, maga az, Anders doktornő.

Jöjjön csak.– Ön is látta, f őorvos úr? – kérdezte Katja minden bevezetés nél-

kül.

– Mit?


12/70

– Azt az előbbi incidenst a parkolóban. Éppen az ablaknál álltam.Clasen doktornőnek igen súlyos gondjai lehetnek, nem gondolja?

– Nagyon úgy nézett ki – bólintott Uhlig doktor. – Foglaljon he-lyet, kolléganő. Jobb lesz, ha őszintén elmondom, mit gondolok.

– Kérni is akartam rá – bólintott Katja.– Meggyőződésem, hogy Clasen doktornő azonos az egyik egyko-

ri évfolyamtársammal az egyetemről. A hasonlóság óriási, s a beszé-de, a tartása, a stílusa is ugyanaz. Ő Irene Römer, biztos vagyok ben-ne. Ekkora hasonlóság nem létezik.

– Nagyon érdekes – felelte őszintén Katja. – De hát ha tényleg ő az, miért tagadja le? Nem értem. Nem lehet, hogy volt valami Önökközött, amit ő nem tud megbocsátani?

– Kizárt – jelentette ki Uhlig doktor. – Semmi megbocsátani va-lónk nincs egymással szemben. Fiatalok voltunk, gondtalanok. Sokidőt töltöttünk együtt, szerelmesek voltunk, ragaszkodtunk egymás-hoz.

– És mi lett a vége?– Nem is tudom, tulajdonképpen hogyan történt. Jól megértettük

egymást, még a házasság gondolata is felmerült. A szakdolgozatun-

kat is együtt készítettük, aztán hirtelen szem elől vesztettük egymást.– Összevesztek?– Nem volt köztünk semmi vita. Úgy gondoltuk, kipróbáljuk még

egy kicsit a szabadságot, mielőtt véglegesen döntenénk. Eltűntünkegymás szeme elől, és később már valahogy egyikünk sem kezdtekeresni a másikat. Tudja, még nagyon fiatalok voltunk. Egyetlenegy-szer még találkoztam vele. Hannoverben dolgozott egy kórházban.Amikor legközelebb felhívtam, azt mondták, külföldre utazott. Dél-

Amerikát említették, ennél többet nem sikerült megtudnom. Azótaévek teltek el és most hirtelen ott állt előttem az Erdei Klinika folyo-sóján.

– Egyszóval semmi kétsége nincs, hogy valóban ő az?– Biztos vagyok benne. Az az érzésem, nagyon fél, hogy kiderül,

ki ő valójában. Érdekelne, miért viselkedik így.– Komoly oka lehet rá – vélte Katja. – Tudja, a nők szeretik a ti-

tokzatosságot. Egy asszony mindig vonzóbb, ha titkok övezik, nemgondolja? – tette hozzá mosolyogva.


13/70

– Így van – felelte sóhajtva Uhlig doktor. – Pedig nem akarok be-avatkozni az életébe. Nős vagyok és nagyon boldog a feleségemmel.Eszembe sem jutna feltámasztani a régi időket.

– Azt tanácsolnám, ne faggassa többet Clasen doktornőt – jelen-

tette ki Katja Anders. – Hagyja, hogy megnyugodjon. Lehet, hogymagától is beszélni kezd majd.

– Köszönöm, sokat segített – biccentett a belgyógyász f őorvos. –Tartani fogom magamat a tanácsához.

Katja belépett férje irodájának előszobájába, ahol a titkárnő, Ve-

ronika Baier dolgozott.– Jó napot, Baier kisasszony. Bent van a férjem?– Most ment el valahová néhány perce, azt hiszem, átment a rönt-

genosztályra. Nemsokára visszajön, üljön le, várja meg.– Lenne egy nagy kérésem – folytatta Katja.– Miről van szó? Ha tudok, szívesen segítek.– Ugye itt tartják a klinika orvosainak személyi dossziéit?– Igen, ott, az iratszekrényben – intett a szekrény felé Veronika

Baier.– Clasen doktornő csak most lépett be hozzánk, az ő iratai is meg-

vannak?– Igen, tegnap rendeztem össze.– Megnézhetném?Veronika Baier tétovázott.– Nem is tudom, doktornő. Igazság szerint tilos kiadni ezeket az

aktákat. Nem tudom, mit szólna hozzá a f őorvos úr.– Gondolja, hogy olyasmit tennék, amivel a férjem nem érteneegyet? – próbálkozott Katja.

– Bocsásson meg, doktornő, de inkább várjuk meg a f őorvos urat.Néhány perc múlva itt lesz. Kérem, ne értsen félre, de nem tehetekkivételt senkivel. Az a szabály, hogy egyetlen orvos sem tekinthetbele a kollégái irataiba.

Katja megértette.

– Tiszteletben tartom a szabályokat, Baier kisasszony – mosolyo-dott el. – És Önt sem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni.


14/70

Még be sem fejezte a mondatot, amikor a f őorvos lépett be a szo-bába.

– Hogyhogy itt vagy, Katja? – kérdezte csodálkozva, s az órárapillantott. – Azt hittem, már régen hazamentél. Theresa az előbb tele-

fonált, hogy Michael erősen köhög, és nem érzi jól magát.– Reggel alaposan megvizsgáltam, csak egy kis torokfájás az

egész. Hagytam otthon egy kiváló köhögéscsillapító orvosságot –nyugtatta meg Katja az aggódó apát. – Robert, szeretnék néhány szótváltani veled.

– Miről van szó?– Clasen doktornőről. Kérlek, nézd át még egyszer a személyi

dossziéját.A f őorvos összeráncolta a homlokát.– Talán nincs rendben vele valami?– Dehogy, minden rendben. Csak szeretnék meggyőződni valami-

ről.– Rendben – bólintott Robert. – Baier kisasszony, legyen szíves,

hozza be az aktát a szobámba.Katja leült férje dolgozószobájában egy kényelmes karosszékbe.

– Hogy van a máj beteg páciensetek? – érdeklődött a f őorvos.– Sajnos rosszul. Félek, hogy nem sokat tehetünk érte.– Szomorú – mondta halkan Anders doktor.Veronika Baier kopogott az ajtón, aztán bejött, és a f őorvos aszta-

lára tette a kért dossziét.– Köszönöm, Baier kisasszony – szólt utána Anders doktor, ami-

kor a titkárnő már indult is kifelé. – Szóval, drágám, miről van szó? –fordult vissza a feleségéhez.

– Uhlig doktor egyre biztosabb benne, hogy Anja Clasen azonosaz egyik egyetemi évfolyamtársával.

– És? – kérdezte értetlenül dr. Anders. – Mi közünk nekünk eh-hez? Miért fontos, hogy tényleg évfolyamtársak voltak-e vagy sem?

– Az az érzésem, ezzel a nővel valami nincs rendben. A parkoló-ban nagyon erőszakosan beszélt vele egy furcsa férfi. Alacsony volt,csúnya és sokkal idősebb nála. Kényszerítette, hogy együtt menjenek

el.


15/70

– De drágám – mosolyodott el gunyorosan Anders doktor. – Hát-ha Clasen doktornőnek ilyen az ízlése. Hátha az alacsony, csúnya ésöreg férfiakat szereti. Az ilyesmibe nem lehet beleszólni.

– Kérlek, Robert, vedd komolyan ezt a dolgot – csóválta a fejét

Katja. – Ahogy néztem őket, az a különös érzésem támadt, hogyClasen doktornő valamiképpen veszélyben van.

– Képzelődsz. Miért lenne veszélyben?– Hidd el, én magam örülnék a legjobban, ha kiderülne, hogy kép-

zelődöm. Légy szíves, nézd meg, mi volt Clasen doktornő lánykorineve.

– Anja Clasen, született Römer – olvasta ki az aktából dr. Anders.– Szóval tényleg ő az – bólintott tűnődve Katja. – De miért nevez-

teti Anjának magát?– Sok embernek több keresztneve is van – vont vállat a f őorvos. –

Azt használja, amelyik jobban tetszik neki. Clasen doktornő az irataiszerint elvált. Látod, nincs benne semmi titokzatos.

– De miért tagadja le Uhlig doktor előtt, hogy valaha is találkoz-tak? – tiltakozott Katja. – Ha egyszer ez az igazság, miért lesz azon-nal ingerült, ha Uhlig doktor szóbahozza?

– Több oka is lehet rá – vélte dr. Anders. – Nem szereti, ha a ma-gánéletéről kérdezik. Hidd el Katja, nincs jogunk beleszólni. Uhligdoktorral előbb-utóbb majdcsak elrendezik egymás között ezt a dol-got. A magam részéről örülök, hogy Clasen doktornő idejött hoz-zánk. Az az érzésem, nagyon jó szakorvos.

– Igazad van – látta be Katja. – Gondolod, adjam tovább ezt Uhligdoktornak is?

– Mit?

– Hogy Anja Clasen neve valóban Römer volt.– Nem, Katja, ne mondj neki semmit. Ne is törődj ezzel többet. Ez

az ő dolguk, semmi közünk hozzá és jogunk sincs rá, hogy beleavat-kozzunk mások magánéletébe.

– Rendben. – Az asszony lehajtotta a fejét. – Talán igazad van. Deazért nagyon aggódom.


16/70

Az Erdei Klinika f őorvosa kevés szabadidejének néhány percétigyekezett kiélvezni otthonában. Kényelmesen elhelyezkedett egynyugágyban a kertben, és behunyta a szemét.

– Kér egy pohár limonádét, doktor úr? – szólt ki Theresa

Mansfeld. – Házi készítésű alapanyagból.– Igen, Theresa, legyen szíves – felelte barátságosan Anders dok-

tor, és a kisfiúkkal játszó Katját figyelte.– Végre van egy kis időnk egymásra – nevetett az orvosnő, karjá-

ba emelve a kis Michaelt. – Kár, hogy ritkán fordul elő ilyen nap.Máskor alig kezdünk játszani, máris cseng a telefon és valamelyi-künknek mennie kell.

– Ne fesd az ördögöt a falra, Katja – óvta Robert. – Boldog va-gyok, hogy végre pihenhetek egy kicsit.

Jókedvűen üldögéltek a kertben, amikor az ajtóból kiszólt TheresaMansfeld.

– Doktor úr, látogatója érkezett.– Látogatóm? – csodálkozott Robert.– Igen, méghozzá azt hiszem, örülni fog neki – felelte a házveze-

tőnő.

– Kíváncsi vagyok, ki lehet az – tápászkodott fel a nyugágybólAnders doktor.– Várj, én is jövök! – állt fel Katja is.Együtt mentek be a házba. A nappaliban magas, szőke férfi várta

őket.– Axel! – kiáltott fel dr. Anders. – Axel Brinkmann! Nem lehet

igaz!– Hogy vagytok? – kérdezte Axel Brinkmann doktor, Robert An-

ders egykori évfolyamtársa, aki már jó ideje a freiburgi egyetemiklinikán dolgozott. Hiába élt azonban közel Bergesfeldenhez, idejesoha nem engedte, hogy átránduljon egy kicsit. Alig volt egy-egyszabad órája, s nem utolsósorban azért még mindig agglegény volt.

– Itt volt dolgom a környéken és gondoltam, benézek. Remélem,nem zavarok.

– Ugyan, dehogy, nagyon örülök, hogy itt vagy – biztosította dr.

Anders. – Gyere, ülj le.A házvezetőnő érdeklődött, mivel kínálhatja meg a vendéget.


17/70

– Kérünk egy nagy kanna kávét, Theresa – felelte Katja. – Olyanszép idő van, kiülünk a teraszra.

Theresa Mansfeld már sietett is megteríteni a kinti asztalt.– Szép otthonotok van – állapította meg Axel Brinkmann. – Örü-

lök, hogy végre találkozhatunk.– Itt maradsz vacsorára, ugye? – invitálta Katja.Brinkmann doktor az órára pillantott.– Igazság szerint már vissza is kellett volna érnem Freiburgba.

Nagyon gyorsan szaladnak a percek.– Nem utasíthatsz vissza – tiltakozott az asszony. – Minden szö-

kőévben jó, ha eljössz hozzánk. Maradj itt.– Jó, maradok – felelte a vendég egy sóhajtással. – Majd kitalálok

magamnak valami mentséget, miért nem értem vissza időben. Bárnem szeretek hazudozni senkinek.

– Megyek, előkészítem a vacsorát – indult be a házba Katja. – Be-szélgessetek nyugodtan. Itt van egy üveg konyak is a jobb hangulatkedvéért.

– Megfogtad az Isten lábát ezzel az asszonnyal, Robert – jelentetteki elismerően Brinkmann doktor, amikor Katja eltűnt a házban.

– Tudom – bólintott dr. Anders. – Csodálatos feleség, anya és há-ziasszony, ráadásul kitűnő szakorvos.– Tényleg, szakorvosok! – kiáltott fel dr. Brinkmann. – Tudsz ró-

la, hogy az egyik orvosnőtök jelentkezett nálunk?– Mikor? – lepődött meg a f őorvos.– Néhány napja.– Nem emlékszel a nevére?– Dehogynem. Anja Clasen a neve és belgyógyász.

– Nem létezik! – kiáltott fel Anders doktor. – Jelentkezett hozzá-tok? Erre innom kell egy kortyot. Kérsz te is?

A vendég bólintott, s a házigazda teletöltötte a poharakat.– Egészségünkre. Elmondom, miért döbbentem meg ennyire.

Clasen doktor kitűnő orvosnő, de nem értem, miért szeretne hozzátokmenni, amikor az Erdei Klinikán is alig néhány hete állt munkába.

– Nocsak. Különös – állapította meg Brinkmann doktor. – Talán

nem tetszik neki a klinikátok?


18/70

– Eddig nem panaszkodott – felelte értetlenül a f őorvos. – Nemértem az egész históriát. Pontosan tudja, hogy nagyon örültünk a jövetelének, mert nagy szükségünk volt egy jó belgyógyászra. Miértakar elmenni tőlünk? Miért keres máshol állást?

– Talán tőle kellene megkérdezned.A f őorvos értetlenül csóválta a fejét.– Nem is tudom, mit tegyek. Mit mondjak neki, honnan tudok a

freiburgi próbálkozásáról? A jelentkezéseket mindenhol bizalmasankezelik. Mivel magyarázzam, hogy mégis tudok róla? Azt hinné,kémkedem utána, azt pedig semmiképpen nem szeretném.

– Próbáld meg megtudni tőle, miért akar elmenni. Beszélgess elvele, talán elmondja, mi nem tetszik neki nálatok.

– Talán – ismételte dr. Anders. Eszébe jutott a beszélgetéseKatjával Anja Clasenről. Az asszony azt mondta, úgy érzi, Clasendoktornő veszélyben van. A parkolóban erőszakosan beszélt vele egyismeretlen férfi. Talán valóban van valami titok az életében?

– Nagyon elgondolkodtál, Robert – hallotta barátja hangját. Talánvoltak már gondjaid ezzel az Anja Clasennel?

– Nem mondanám. Ugye ismered Viktor Uhligot? Belgyógyász,

osztályvezető f őorvos nálunk a klinikán. Mellette dolgozik Clasendoktornő.– Igen, tavaly találkoztunk. Emlékszem, milyen gyönyörű a fele-

sége. Talán van közöttük valami, mármint Clasen doktornő és a f ő-orvosa között?

– Nem hiszem, de Katja szerint valaha volt.– Hogy érted?– Clasen doktornő elvált. A lánykori neve Römer. A heidelbergi

egyetemen Irene Römer együtt járt Viktor Uhliggal, s volt valamirománcuk is.

– Gondolod, hogy ez kezdődött most újra?– Nem. Anja Clasen letagadja, hogy azonos lenne Irene Römerrel.

– válaszolta Anders doktor.– Ez aztán különös – csóválta a fejét Axel Brinkmann. – Talán va-

lami titkolnivalója van?

– Én is erre gyanakszom – bólintott dr. Anders. – Katjának meg-győződése, hogy az asszony segítségre szorul. Veszélyben van. De


19/70

hiába próbáltam elbeszélgetni vele, nem értem el semmit. Igazságszerint nem erőltettem nagyon a dolgot, nem szeretek beleavatkoznimások magánéletébe. Most azonban félek, hogy ezúttal mégis megkell tennem.

– Volna egy javaslatom – mondta Brinkmann doktor. – AnjaClasen jövő héten személyes meghallgatásra bejön Freiburgba. Meg-ismerkedem vele és megpróbálok kiszedni belőle valamit.

Két nappal később Anders doktor összefutott a klinika folyosójánaz új orvosnővel.

– Jó, hogy látom, Clasen doktornő – üdvözölte. Igyekezett barát-ságos, nyugodt hangon beszélni. – Szeretnék néhány szót váltaniÖnnel, volna rám egy kis ideje?

– Természetesen, f őorvos úr.– Jöjjön, menjünk be az irodámba.A dolgozószobában Anders doktor hellyel kínálta kolléganő jét.– Mennyi ideje is dolgozik nálunk, Clasen doktornő?Az asszony egy pillanatra elgondolkodott.– Hat hete, f őorvos úr.– És ezalatt a hat hét alatt sikerült már valamiféle mérleget készí-

tenie?– Mérleget? – kérdezett vissza értetlenül az orvosnő.– Úgy értem, arról, hogy érzi magát a klinikán. Tetszik-e a munka.– Szeretem a hivatásomat, f őorvos úr – tért ki az egyenes válasz

elől Clasen doktornő.

– Felmerült talán valami gond, probléma, amióta itt van?– Nem, nem is értem, miért kellett volna felmerülnie. Jól érzemmagam az Erdei Klinikán, jó a hangulat, kedvesek a kollégák.

– Jól kijönnek az osztályon Uhlig doktorral? – kérdezte a f őorvos.Az asszony arca lángba borult.– Ő kérte a f őorvos urat, hogy beszéljen velem? – csattant fel.– Nem, dehogy, miért kérte volna? Nem szokás a klinikán, hogy

az orvosok hozzám szaladgálnának, ha valami gondjuk van a kollé-

gáikkal. Megbeszélnek mindent egymás között. Mindössze úgy lá-tom, magának kellemetlen Uhlig doktor törődése.


20/70

– Uhlig doktor úr nős, méghozzá úgy tudom, boldog házasságbanél. Nem szeretném, ha esetleg...

– Folytassa csak – biztatta a f őorvos.– Nem szeretném, ha bárkiben is felmerülne, hogy más közünk is

van egymáshoz, nemcsak a munka. Nem szeretem a pletykákat, – jelentette ki Anja Clasen.

– Én sem szeretem – biztosította Anders doktor. – Éppen ezért ké-rem, hogyha bármilyen gondja lenne, forduljon hozzám. Ha úgy érzi,hogy terhes magának Uhlig doktor törődése...

– Nem, dehogy – tiltakozott azonnal az asszony.– Ennek örülök. Még egyszer megismétlem, nyugodtan forduljon

hozzám bizalommal, ha bármi problémája támadna itt a klinikán.– Ide hallgasson, f őorvos úr – Anja Clasen hangja ingerültté vált.

– Miért akarja mindenáron bebeszélni nekem, hogy problémáim len-nének?

– Szó sincs ilyesmiről – nyugtatgatta Anders doktor. – Bocsássonmeg, ha megbántottam.

– Nem bántott meg. – Clasen doktornő felállt. – Elmehetek? Gon-dolom, más mondanivalója már nincsen.

– Kérem – állt fel a f őorvos is. – Természetesen elmehet.Elgondolkozva nézett a távozó nő után. Most már ő is szilárdanhitte, hogy az asszony körül valami titok lappang.

Viktor Uhlig doktor gyakran tért be ebédre vagy vacsorára az„Arany Mór” Szálloda éttermébe, ahol a személyzet már ismerte.

Ezúttal már éppen végzett a vacsorával és a pincérnő eléje tette aszámlát, amikor kinyílt az étterem ajtaja és Anja Clasen doktornő lépett be, egy ellenszenves arcú alacsony emberke társaságában.

Nem vette észre azonnal a f őorvost, aki így alaposan szemügyrevehette a kis embert. Az ismeretlen egy sarokasztal mellé állt és hí-vogatóan intett Clasen doktornő felé.

– Ülj le – hallotta a hangját dr. Uhlig. A furcsa férfi arcán cinikusmosoly jelent meg.

Anja Clasen helyet foglalt és az étlapot kezdte tanulmányozni.Arca ijesztően sápadt volt, egész megjelenéséből sugárzott az ideges-


21/70

ség. Látszott, hogy egyáltalán nem érzi jól magát a rosszarcú embertársaságában.

Leengedte az étlapot és felpillantott – éppen Uhlig doktor szemé-be.

A nő összerezzent. Megpróbált mosolyogni, de ajka nem enge-delmeskedett.

Uhlig doktor felállt, megigazította nyakkendő jét és odalépett azasztalukhoz.

– Jó estét, kedves kolléganő – hajolt meg. – Örülök, hogy látom.Nem zavarom?

– Dehogy zavar – felelte az asszony Uhlig doktor legnagyobbmeglepetésére minden habozás nélkül. – Foglaljon helyet, ha nemsiet valahová.

– Köszönöm – a f őorvos leült.– Raimund – fordult Anja Clasen az alacsony férfihoz. – Bemuta-

tom kollégámat, Uhlig osztályvezető f őorvos urat az Erdei Kliniká-ról. Raimund Forstner. Egy ismerősöm – tette hozzá.

Viktor Uhlig világosan látta, miért marasztalta udvariasan az or-vosnő. Nem akart egyedül maradni ezzel a Raimunddal. Vajon ez a

furcsa, ellenszenves férfi lenne a kulcsfigurája az asszony körül lap-pangó titoknak?– Ajánlhatom a vörösboros csirkét – szólalt meg. – Nagyon jól ké-

szítik el.– Mi a véleményed, Raimund? – fordult Anja Clasen a kísérő jé-

hez.– Nekem mindegy, mit választasz, Anja – felelte kellemetlen han-

gon a férfi. Homlokán veríték gyöngyözött, zsebkendőt vett elő és

letörölte.– Bocsáss meg egy pillanatra, Anja – fordult aztán az asszonyhoz,

felállt és az ajtóhoz sietett.Anja Clasen gyorsan közelebb hajolt Uhlig doktorhoz és váratla-

nul megragadta a karját.– Főorvos úr, kérhetek Öntől valamit?– Ha módomban áll, szívesen teljesítem – bólintott Uhlig doktor.


22/70

– Kérem, ne menjen el. Ne hagyjon most egyedül. Nem adhatokmagyarázatot, talán majd egyszer elmondhatok mindent. Ugye nemkell sietnie?

– Szívesen maradok – felelte a f őorvos. – Tudja, hogy mindig szí-

vesen beszélgetek magával azaz inkább csak beszélgetnék...– Kérem, ne kezdje megint – szakította félbe Anja Clasen. – Ne

beszéljünk erről.– Anja, árulja el nekem, mi köti össze magát ezzel a férfival? Ta-

lán a barátja?– Méghogy a barátom! – a nő hangjából keserűség áradt.– Ha nem a barátja, akkor kicsoda?– Halkan! – intette az asszony. – Már jön is vissza.Forstner újra leült az asztalhoz.– Remélem, jól elbeszélgettél a kollégáddal, Anja – mondta furcsa

hangon.– Jól megértjük egymást – felelte Clasen doktornő. – Bár így, ma-

gánemberként ritkán találkozunk.– Kár – tette hozzá dr. Uhlig. – Szívesen meghívnám egyszer hoz-

zánk, megismerhetné a feleségemet is.

A fiatal nő összerezzent az utolsó szavakra.– Miért? – Arcán váratlanul fájdalmas vonás jelent meg.A pincérnő lépett oda és felvette a rendelést, aztán egy másik pin-

cér jött, hogy Forstner urat keresik telefonon.Amikor a férfi eltávolodott az asztaluktól, Uhlig doktor határozot-

tan megszólalt.– Tudom, hogy te vagy az, Irene.Anja Clasen arca halottsápadt lett.

– Miért... miért olyan biztos benne?– A végső bizonyíték a jobb csuklódon a forradás. Egy laborgya-

korlaton szerezted, jól emlékszem rá.– Kérlek, Viktor, hagyd abba – nyögött fel az asszony.– De Irene, miért tagadod le, ki vagy valójában?– Kérlek, ne szólíts Irenének. Clasen doktornő vagyok, Anja

Clasen, érted? Nem szabad tegeződnünk. Ó, Istenem...

– Miért nem bízol bennem? – faggatta a f őorvos. – Régen nagyon jól megértettük egymást.


23/70

– Régen... – a nő becsukta a szemét. Mintha könnyek csillogtakvolna a lezárt szempillák alatt. – Régen minden másképpen volt. Né-ha visszasírom a heidelbergi időket, de az időt nem lehet visszafordí-tani. Sok minden történt azóta, Viktor.

– Anja... szólíthatlak így?– Kérlek, ne. Ne is tegezz.– Félsz valamitől?– Igen – felelte halkan az asszony. – Nagyon félek. Most pedig fe-

jezzük be ezt a beszélgetést.– De miért? Mondd el, mi a gondod.– Nem tehetem – hajtotta le a fejét Anja Clasen.– Ez a Forstner játszik valamilyen szerepet a problémáidban? –

kérdezgette tovább Uhlig doktor.– Ő is – bólintott Anja Clasen. – Előtte egyetlen szóval se említsd,

hogy régebbről ismerjük egymást. Kikészítene engem...Uhlig doktor megütközve nézett rá.– Jól van, Anja – válaszolta végül. – Bízhatsz bennem. Vigyázni

fogok a szavaimra, megígérem.– Köszönöm – suttogta az asszony alig hallhatóan.

Raimund Forstner ebben a pillanatban ült vissza melléjük. Izga-tottnak és nyugtalannak tűnt.– Vacsora után azonnal el kell mennem – mondta. – Sürgős dol-

gom van Frankfurtban. De előbb még el kell intéznem veled valamit,Anja.

– Nem tudom, megfelelő-e az idő...– Vacsora után felszaladunk hozzád és megbeszélünk mindent, vi-

lágos? – kérdezte fenyegetően Forstner.

Az asszony lehajtotta a fejét. Szánalmasan reszketett, kiszolgálta-tottnak, nyomorultnak tűnt ebben a pillanatban.

Amikor kihozták a vacsorát, az orvosnő alig evett néhány falatot,aztán eltolta maga elől a tányért.

– Mi az, drágám? – szólt oda színlelt aggodalommal a testes férfi.– Nincs étvágyam.– Talán megfeküdte valami a gyomrodat?

– Nagyon is jól tudod, mi bajom! – csattant fel váratlanul AnjaClasen.


24/70

– De drágám, mit jelentsen ez a hang?– Ne haragudj – az orvosnő lehajtotta a fejét. – Kérlek, bocsáss

meg. Nem akartam...– Jó kislány – mondta elégedetten Raimund Forstner. – Most egy

kis időre egyedül hagylak a kollégáddal, van néhány elintéznivalómBergesfeldenben. Kérlek, Anja...

– Nem kell kérned – szakította félbe Clasen doktornő. – Felnőttember vagyok, tudom, mi a dolgom.

– Csakugyan? – vágott vissza gúnyosan az alacsony ember. –Nem voltál mindig ilyen engedelmes.

Az asszony nem bírta tovább a kínzást, felugrott és kisietett az ét-teremből. Uhlig doktor már mozdult, hogy utánamenjen.

– Hagyja – tartotta vissza Forstner. – Többször rendezett márilyen jelenetet. Régóta ismerem már Anját. Nem tudta, hogy pszichi-átriai kezelés alatt is állt?

– Clasen doktornő? – kérdezte hitetlenül a f őorvos.– Nem mondhatok többet, de talán kérdezze meg őt magát, né-

hány perc múlva úgyis visszajön. További kellemes estét kívánok,doktor úr.

– Engedjen meg még egy utolsó kérdést – állította meg Uhlig dok-tor.– Nos?– Milyen alapon beszél maga ilyen hangon Clasen doktornővel? A

stílusa igencsak kifogásolható, Forstner úr.– Valóban? Én nem így gondolom. Anja más beszédből nem ért.

Maga nem ismeri őt.– Nem, valóban nem – hazudta gyorsan Uhlig doktor. – Megsej-

tette, hogy az Anját fenyegető veszély ettől a férfitól ered.A fiatal nő néhány perc múlva valóban visszajött, s leült az asztal-

hoz.– Ne haragudjon – mondta elgyötörten. – Kicsit ziláltak az idege-

im. Kérem, bocsásson meg.– Nincs mit megbocsátanom – biccentett a f őorvos. – Igyon egy

pohár bort, az majd segít. Forstner úr már amúgy is menni készül.

A kövér ember felállt.


25/70

– Ugye leszel olyan jó, Anja, és kifizeted a számlát? Egy óra múl-va a lakásod előtt leszek a kocsival. Viszlát.

Ezzel elégedetten kivonult az étteremből.– Mi köti össze magát ezzel az emberrel? – ismételte meg sokad-

szorra a kérdést Uhlig doktor. – Mitől fél?– Nem mondhatom el, hosszú, elég rémes történet – felelte halkan

az asszony. – Nem mondhatom el senkinek, tekintettel kell lennemmásokra is. Ha megtörném a hallgatásomat, tönkretennének.

– Kell legyen valami kiút – biztatta a f őorvos.– Nincs, ha már valaki így hozzá van kötve a hazugsághoz. Vala-

mi mást viszont el kell mondanom. Elmegyek az Erdei Klinikáról.– Ezt nem mondhatja komolyan! – kiáltott fel Viktor Uhlig. –

Szükségünk van magára, maga jól képzett, kitűnő szakorvos.– Sajnálom, de nem maradhatok. Meg kell próbálnom máshol újra

kezdeni.– Szökni akar? De hát mi elől menekül, Anja?A nő azonban csak a fejét rázta.– Nem mondhatom el – suttogta. – Nem tehetem.– Hová akar menni?

– Jelentkeztem a freiburgi egyetemi klinikán – felelte már nyu-godtabban Anja Clasen. – Remélem, ott újra tudok kezdeni mindent.– És Forstner?– Nem tudom, mi hogyan lesz. De egy biztos: segíteni senki nem

segíthet rajtam.

– Későn jöttél – fogadta férjét szemrehányóan Eva Uhlig.– Igen, drágám és nagyon sajnálom. Tudod, hogy van ez.Eva tudta, mit jelent az orvosi hivatás, hiszen régebben maga is

műtősnővérként dolgozott az Erdei Klinikán.– Éhes vagy? – kérdezte.– Nem, beugrottam az Arany Mórba és bekaptam valami vacsorát.– Úgy...– De Eva, miért keresel minden mögött valami rejtett értelmet?

Tudtam, hogy ma sok dolgod volt, nem akartalak azzal terhelni, hogymég vacsorát is kelljen f őznöd.


26/70

– Azért hazatelefonálhattál volna – jelentette ki az asszony. –Egyébként is szeretnék már elbeszélgetni veled.

– Jaj, Eva, nagyon fáradt vagyok – mondta panaszosan a belgyó-gyász.

– Mindig találsz valami kibúvót. Az az érzésem, valami nincsrendben. Nyomaszt valami? Gondjaid vannak? Tudod, hogy mindentelmondhatsz nekem. Gyere, üljünk le, beszélgessünk egy kicsit.

Eva gyengéden megfogta férje kezét és megcsókolta az arcát.Uhlig doktor azonban kibújt az öleléséből.

– Tudod, hogy ki nem állom, ha úgy beszélsz velem, mint egygyerekkel, Eva.

Az asszony megtorpant.– Miért beszélsz így velem? – kérdezte csodálkozva. – Érzem,

hogy valami bajod van. Elég jól ismerlek ahhoz, hogy az ilyesmitazonnal meglássam rajtad.

– Hagyjuk – kérte a férfi. – Bocsáss meg, ha durva voltam. Nehéznapom volt.

– És milyen az új kolléganő? – kérdezte Eva, aztán meglepve lát-ta, hogy férje összerezzent az érdeklődésre. Az asszony szívébe be-

lemart a szerelmes nő féltékenysége.– Nagyon jó szakorvos – felelte Viktor Uhlig. – Meg vagyunkelégedve vele.

– És emberileg milyen?– De Eva, muszáj ezt éppen ma kitárgyalni?– Nem – az asszony hangja szomorúan csengett. – Nem. Tudod,

hogy nem szoktalak faggatni, ha magadtól nem akarsz elmondanivalamit. Csak segíteni szeretnék.

– Nincs semmi gondom – jelentette ki határozottan a férje. – Csakrettenetesen fáradt vagyok és el is megyek lefeküdni. Jó éjszakát,kedvesem. Felhúztad az órát?

– Igen – suttogta Eva. Maga sem tudta, miért ilyen bánatos. Férjeigazán jó férj volt, nagyon szerette őt és mindig hűséges volt hozzá.Nemigen lehetett komoly oka féltékenységre.

Most azonban feltűnt megváltozott magatartása. Az utóbbi napok-

ban idegesen, ingerülten jött haza, alig váltott vele néhány szót, leg-inkább már ment is lefeküdni.


27/70

Hallotta, hogy a fürdőszobában folyik a víz, aztán elaludt a villanya hálószobában.

Eva töltött magának egy pohár konyakot. Tudta, hogy nincs okaszemrehányásra, hiszen maga is ismerte a munkát az Erdei Klinikán,

tudta, mennyire a magánélet rovására mehet a fáradtság.Most azonban mást érzett. Habozva a telefonkönyv után nyúlt és

kikereste az „Arany Mór” számát, ahol őt magát is ismerték.Tétovázott még egy pillanatig, aztán tárcsázott.– Jó estét, Eva Uhlig vagyok – kezdte. – Szeretném megkérdezni,

ott van-e még Önöknél a férjem.– Körülbelül egy órája már elment – felelte az egyik pincérnő.– Megengedne még egy kérdést?– Parancsoljon.– Egyedül volt a férjem?Eva görcsösen igyekezett, hogy a kérdés könnyednek tűnjön.– Egy kolléganő jével volt, Anja Clasen doktornővel.– Értem.Eva letette a kagylót. Töltött magának még egy pohárral, aztán

hirtelen sírva fakadt.

Az ég szerelmére, miért hazudott neki Viktor? Mit akart eltitkolnielőle? Talán van valami közötte és az új orvosnő között?Elhatározta, hogy végére jár a dolognak, de megfogadta, hogy

amíg ki nem deríti az igazságot, nem beszél erről többet Viktorral.Hiszen lehet, hogy alaptalanul vádolja magában...

Két nappal később azonban szörnyű felismerés várt Eva Uhligra.Férje tudta nélkül bement az Erdei Klinikára, gondolta, megvárjaViktort a munkaidő végeztével és együtt mennek majd haza. AmikorUhlig doktor kilépett az épületből, Eva előrehajolt autójában ülve.

Egy csinos fiatal nő jött a férje mellett, együtt lépkedtek le a lép-csőn, s Eva látta, hogy elmélyülten beszélgetnek valamiről.

Végül azonban biccentettek egymás felé, aztán mindketten be-szálltak saját autójukba.

Eva is elindult, de útba ejtette még a portát.


28/70

– Bocsásson meg, Ida nővér – szólította meg az ügyeletest. –Megmondaná, ki az a hölgy, aki az előbb jött le a férjemmel?

– Anja Clasen doktornő. Új orvos a klinikán.– Igen, igen, köszönöm.

Eva kisietett és újra kocsiba ült. Igyekezett tartani magát, miköz-ben kikanyarodott a f őútra. Látta, hogy előtte a két autó a tóhoz veze-tő kis útra kanyarodik.

Eva Uhlig maga is elszántan arrafelé vette az irányt. Összerezzent,amikor a tóparti étterem előtt megpillantotta mindkét autót.

– Ó, nem – suttogta kétségbeesetten. – Nem lehet igaz!Óvatosan az épülethez osont és benézett az egyik ablakon. Férje

és Anja Clasen élénken beszélgetve ültek egy asztalnál.Eva nem akart többet látni. Megfordult és sírással küszködve be-

szállt autójába.Nem tudott az útra figyelni, a kanyarban kishíján balesetet is oko-

zott, mikor meg akart előzni egy teherautót.Kikormányozta kocsiját az út szélére és megállt.– Ó, Istenem – nyögött fel a kormányra görnyedve. – Miért? Mi-

ért?

Hazaérve megpróbált nyugodtan gondolkozni, de egyre idegeseb-ben várta Viktor hazajöttét.Férje másfél órával később érkezett meg, Eva hallotta, ahogy

megcsördült a kulcs a zárban.– Szép jó estét, drágám – lépett be Viktor Uhlig a nappaliba. – Ne

haragudj, hogy késtem egy kicsit.Vajon milyen mentséget fog kitalálni? – gondolta az asszony.

Vagy talán megmondja végre az igazságot?

– Tovább kellett bent maradnod a klinikán? – kérdezte és igyeke-zett, hogy ne remegjen a hangja.

– Igen, sajnos. Tudod, milyen ez a munka.Eva lehunyta a szemét. Azt hitte, mindjárt ráomlik a mennyezet.

Miért hazudik a férje? Mit akar eltitkolni előle, miért nem mondjameg az igazat?

– Nagyon csöndes vagy ma – mondta a férje.

– Ó, nem, semmi baj – tiltakozott Eva. – Igazán semmi.


29/70

A f őorvos azonban ismerte a feleségét, tudta, hogy valami nyo-masztja az asszonyt, de nem is sejtette, hogy Eva látta őt ma délutánAnja Clasennel.

Nem akarta elmondani az asszonynak régi ismeretségét Anjával,

egyszerűen nem akart alaptalan féltékenységet, bánatot ébreszteni azasszonyban. Nem is sejtette, hogy tapintatossága az összeomlás szé-lére taszította Evát.

Másnap reggel, amikor a belgyógyász f őorvos megérkezett a kli-nikára, Cornelia nővér már várta.

– Kamphausen úr nagyon rosszul van – fogadta a rossz hírrel. –Kérem, azonnal jöjjön, doktor úr.

A folyosó másik oldalán Clasen doktornő bukkant fel.– Jó, hogy jön, kolléganő – fordult feléje a f őorvos. – Elkísérhet

Kamphausen úrhoz.Cornelia nővér nyomában siettek a betegszobába.Kamphausen szervezetében ismét veszélyesen nagy mennyiségű

víz halmozódott fel, s állapota egyre rosszabbra fordult.– Nagyon gyenge a keringés. Azt hiszem, elkezdődött a kómába

zuhanás.– Akkor pedig már semmit nem tehetünk érte – mondta halkan

Anja Clasen. – Át kell vinnünk az intenzív osztályra.Csöndesen álltak a beteg ágya mellett. A férfi nem volt eszméle-

ténél, nehezen, akadozva lélegzett. A víz elérte a tüdőt is.– Át kell vinnünk – ismételte meg Clasen doktornő, s amikor a

f őorvos nem felelt, élesen tette hozzá. – Csak nem akarja hagyni ígyfeküdni itt?– Nem tudunk már segíteni rajta – válaszolta kis szünet után Uhlig

doktor. – Gondolja meg, ha átvisszük az intenzívre és rákapcsoljukaz életbentartó készülékekre, csak a kínjait hosszabbítjuk meg. Ígynem érez semmi fájdalmat.

– Én mégis szükségesnek érzem – jelentette ki az orvosnő.– Jól van – bólintott Viktor Uhlig és a nővérhez fordult. –

Cornelia nővér, kérem, intézkedjen, hogy Kamphausen urat a lehető


30/70

leggyorsabban átszállítsák az intenzív osztályra. Értesítsék a felesé-gét is.

– Annyira rossz a helyzet? – kérdezte halkan Cornelia nővér.– Sajnos igen. Félek, hogy a beteg a végét járja.

Elgondolkozva indultak vissza az orvosi szobák felé.– Szörnyű dolog a tehetetlenség – szólalt meg végül Anja Clasen.

– Állni és nézni, ahogy egy beteg meghal.– A tévhittel ellentétben mi sem vagyunk urak élet és halál fölött –

felelte komolyan a f őorvos. – Nemcsak a betegekét, de a saját beteg-ségeinket sem tudjuk legyőzni. Az orvosok sem élnek örökké. Még alegjobb szakember sem képes halhatatlanná tenni saját magát.

Annelise Kamphausen délután megérkezett az Erdei Klinikára.Arca még mindig sápadt és nyúzott volt.

– Megmondjam neki én? – fordult Uhlig doktor Anja Clasenhez.– Nem kell. Én vállalom. Egy nő könnyebben tud ilyesmiről be-

szélni egy másik nővel.Kinyitotta az ajtót és behívta az asszonyt.– Foglaljon helyet, Kamphausenné.A törékeny termetű kis asszony görcsösen szorongatta kopottas

táskáját. Egészen a fotel szélére ült és félve nézett az orvosnőre.– Hogy van a férjem?Anja nagy levegőt vett. Mintha segélykérő pillantást vetett volna

Uhlig doktor felé, de aztán összeszedte magát.– Kérem, Kamphausenné, legyen erős.

– Ó... Nem! Nem! – jajdult fel az asszony. – Csak nem...?– A férje él – felelte gyorsan Anja Clasen. – De az állapota válsá-gos. Többé nem óvhatjuk meg Önt az igazságtól. Fel kell készülnie alegrosszabbra.

– De hát maguk, orvosok, semmit sem tudnak tenni érte? Segítse-nek rajta!

– Mindent megtettünk – szólalt meg Uhlig doktor is. – De a mitudásunk is véges. A férje betegsége gyógyíthatatlan. Szerencsés

körülmények között javítani lehet az állapotán, vagy legalábbis stabi-lizálni, a férjénél azonban már semmi nem segített.


31/70

Az asszony halkan sírni kezdett. Hagyták, hadd sírja ki magábólaz első megrázkódtatást, aztán, amikor kissé magához tért, ő magaigyekezett összeszedni magát.

– Mennyi ideje van még hátra? – kérdezte halkan.

– Nem tudom – felelte őszintén a f őorvos. – Lehet, hogy napok,lehet, hogy csak órák.

– A bizonytalanság a legrosszabb – sóhajtotta az asszony. – Mostmár biztos, hogy meg fog halni? – kérdezte még mindig reményked-ve.

– Teljesen biztosak soha nem lehetünk, de a férje mája már egyál-talán nem működik.

– Bemehetek hozzá?– Még valamit tudnia kell – mondta válasz helyett Uhlig doktor.Az asszony megrettenve nézett rá.– A férjét átvittük az intenzív osztályra, ott jobb a felszereltség.Annelise Kamphausen lehajtotta a fejét. Mintha kezdett volna be-

letörődni a sors akaratába.– Clasen doktornő elkíséri Önt a férjéhez – állt fel dr. Uhlig.– Jöjjön, asszonyom – állt fel az orvosnő is. – Legyen erős. Erős-

nek kell lennie. Egyszer mindannyian el fogunk indulni ezen az úton.– Igaza van – suttogta az asszony, aztán hangtalanul indult el azorvosnő nyomában.

A beteg műszerekhez kötve feküdt az ágyán, s Hildegard nővér ültmellette.

– Azt hiszem, nagyon közel a vég – jelentette halkan, hogyKamphausenné ne hallhassa meg.

– Ó, Heinrich – suttogta a kis asszony. – Miért kellett annyit in-

nod? Nem figyelmeztettelek? Miért nem hallgattál rám?– A férje nem hallja Önt, asszonyom. Eszméletlen.– Magához tér még egyszer?– Neki lenne jobb, ha nem térne magához többé. Ez a betegség az

utolsó stádiumában nagyon heves fájdalmakkal jár.– Itt maradhatok vele egy ideig?– Természetesen. Itt maradhat, ameddig csak akar.


32/70

Délután három órakor Hildegard nővér lépett be Anja Clasenhezaz orvosi szobába.

– Kamphausen úrnál beállt a halál, doktornő. Jöjjön át, kérem.Az orvosnő leverten indult az intenzív osztályra.

Heinrich Kamphausen anélkül halt meg, hogy akár egyetlen perc-re is visszanyerte volna eszméletét. A felesége sírva állt az ágya mel-lett.

– Egyetlen szót sem szólt... egyetlen szót sem... – zokogta.– Jöjjön, asszonyom. Most már nincs miért itt maradnia.Anja kikísérte a síró asszonyt, Hildegard nővér pedig letakarta a

halottat. Heinrich Kamphausen arca békés volt, nem tükröződött rajtasem félelem, sem pedig fájdalom. Sorsa megkímélte a kínos haláltól.

Uhlig doktor és Anja Clasen munka végeztével kiautózott a vá-rosból, hogy nyugodtan beszélgethessenek.

– Anja – kezdte újra a f őorvos. – El kell mondanod mindent. Se-gítségre van szükséged, igaz?

A nő lehajtotta a fejét.– Igen – suttogta alig hallhatóan.– Mondj el mindent, biztosan tudok segíteni – biztatta az orvos.– Számomra már nincs segítség.– Kérlek, Anja, csak egyetlen kérdésemre felelj, de arra őszintén.

Zsarol téged valamivel ez a Forstner? – tette fel a kérdést egyenesenUhlig doktor.

Anja Clasen rémülten nézett rá.

– Igen – suttogta kiszáradt szájjal. – Teljesen a markában vagyok.– Anja, a zsarolás ellen csak úgy lehet védekezni, ha az ember ki-fogja a zsaroló vitorlájából a szelet. Bízzál bennem. Vagy fordulj ahatósághoz.

– Azt nem! – sikoltotta megrettenve az asszony. – Éppen azt nemtehetem!

– Akkor pedig a zsarolásnak soha nem lesz vége. Soha többé nemtalálhatsz nyugalmat sehol. Ez az ember mindenhová követni fog.

Mondd el, miről van szó.


33/70

– Nagyon nehéz – sóhajtotta a nő. – Kérlek, ne most. Menjünkvissza a városba. Ha Forstner rájön, hogy gyakran találkozunk, nemis tudom, mire lesz képes. Az pedig még rosszabb lenne, ha a felesé-ged hallana meg valami pletykát. Viktor, nem sodorhatod veszélybe

a házasságodat.– Eva okos asszony, fel sem merül benne rossz gondolat.– Beszéltél már vele rólam? A hiedelbergi időket elmondtad neki?– Nem – felelte zavartan a férfi. – Miért mondtam volna el? Az az

idő elmúlt, most már egyszerűen csak barátot látunk egymásban.Nem vagyok szerelmes beléd és nem is leszek soha többé.

Az asszony halványan elmosolyodott.– Nagyon kedves tőled, hogy ezt egyenesen megmondod, Viktor.

Az az igazság, villámcsapásként ért, amikor egyszercsak összetalál-koztunk a klinikán. Ismeretlen akartam maradni és akarok ma is. Énis barátnak tekintelek téged, semmi másnak.

– Felnőtt emberek vagyunk – mondta a f őorvos. – Őszintén megtudunk beszélni mindent. A házasságomat ez egyáltalán nem veszé-lyezteti.

– Remélem is – felelte az asszony. – De az én bajomra te sem

tudsz orvosságot. Holnapután bemegyek Freiburgba, hogy személye-sen is bemutatkozzak a klinikán.– Szóltál már erről Anders doktornak?– Nem. Szégyellem magam előtte. Sajnálom, hogy csalódást kell

okozzak neki.– De hát miért nem maradsz? Senki nem fogja megtudni az igazi

nevedet.– Nem, képtelen vagyok itt maradni. Ahol csak felbukkantam ed-

dig, bajt hoztam másokra. Félek, hogy a régi kapcsolataink miatt te iskellemetlen helyzetbe kerülhetsz. Soha életemben nem volt szeren-csém.

– Túl pesszimista vagy.– Nem ismered a helyzetemet.– Sajnos nem. De Forstner tett valami célzást...– Mire? – rezzent össze az orvosnő.

– Hogy idegbeteg vagy.– Szemenszedett hazugság! – csattant fel Anja Clasen.


34/70

– Mégis, honnan vehette?Látta, hogy az asszony elpirul és tudta, hogy az előbb nem mon-

dott igazat.– Fogalmam sincs, honnan szedte – felelte Clasen doktornő érdes

hangon. – Nem is akarok erről többet beszélni, kérlek, te se hozdszóba.

– Ahogy akarod, Anja. De így biztosan nem tudok segíteni rajtad.– Nem is kell. Nekem nem segíthet senki. Menjünk vissza a vá-

rosba, négykor megbeszélésre jön Forstner.– Egyszerűen ki kellene hajítani azt az aljas zsarolót! – tört ki

Uhlig doktorból a felháborodás.– Kérlek, Viktor, ne törődj vele. Ne akarj találkozni Forstnerrel,

hidd el, nagyon veszélyes ember, gátlástalan és semmitől sem riadvissza.

– Honnan ismered egyáltalán?– Ápoló volt abban a kórházban, ahol én is dolgoztam. – válaszol-

ta fáradtan az asszony.– És te hagyod, hogy egy ápoló zsaroljon?– Hagyjuk ezt, könyörgök. Nem veszed észre, hogy csak fájdal-

mat okozol a kérdéseiddel? – mondta panaszosan Anja Clasen.Lehajtotta a fejét és halkan sírni kezdett. Ez volt az első alkalombeszélgetéseik során, hogy Uhlig doktor sírni látta. A f őorvos vártnéhány percet, aztán vigasztalón átölelte az asszony vállát.

– Ne haragudj, Anja – mondta halkan. – Nem akartalak bántani.– Semmi baj – suttogta Anja Clasen. – Úgy viselkedem, mint egy

buta kislány.A visszaúton Bergesfeldenbe egyikük sem szólt egy szót sem.

Uhlig doktor néha oldalra pillantott és figyelte, hogy az asszony arcaidőről időre fájdalmasan megvonaglik. Nyomasztotta a tehetetlenség,hogy nem tud segíteni rajta. Felvetődött benne, hogy beszél a dolog-ról Anders doktorral, de hogyan tehetné? Megígérte Anjának, hogysenkinek sem szól a titkairól egy szót sem.

– A férjemet keresem – mondta Eva Uhlig az Erdei Klinika portá-sának.


35/70

– Ó, Uhligné, sajnos a férje házon kívül van. Körülbelül egy órájaelmentek valahová Clasen doktornővel, de ötre biztosan visszajön af őorvos úr.

– Megvárom a kantinban – bólintott nehéz szívvel Eva. Leült,

rendelt egy csésze kávét és várt. Szótlanul üldögélt, amígegyszercsak fel nem tűnt mellette Katja Anders, aki természetesenazonnal felismerte az egykori műtősnővért.

– Eva! Nahát, micsoda meglepetés! Régóta nem láttuk már a kli-nikán. Leülhetek egy percre?

– Hogyne, doktornő. Örülök, hogy újra látom.Katja azonnal látta, hogy a fiatal nő egész testében reszket, s ide-

gesen ökölbe szorul a keze. A szeme alatt sötétlő árkok álmatlan éj-szakára vallottak.

– Nem tetszik maga nekem – mondta Katja őszintén. – Valaminincs rendben?

Az asszony fásultan legyintett.– Nem, nem doktornő. De kérdezhetek én is valamit?– Természetesen.– Mondja csak, ez az új doktornő... Clasen doktornő... Clasen

doktornő... Szóval...– Értem – vágott közbe a jó emberismerő Katja. – Nyugtalanítjaés nyomasztja, hogy a férje sokat van együtt Clasen doktornővel,igaz?

– Igen! És szeretném megkérni, doktornő, beszéljen a férjemmel!Egyedül Önt merem megkérni rá. Nekem nem mond igazat a férjem,elhallgatja, ha ezzel a nővel tölti az időt. Miért hazudik a szemembe?Gondolja, hogy viszonyuk van egymással?

– Ezt én nem tudom megítélni – felelte őszintén a f őorvos felesé-ge. – A férje nem beszélt otthon az új kolléganő jéről?

– Említette, de mindig csak a munka kapcsán és szigorúan Clasendoktornőként. Én már semmit nem értek, doktornő. Hogyan okozha-tott nekem Viktor ekkora csalódást? Most is azzal a nővel van vala-hol.

Katja Anders látta, hogy a fiatalasszony közel áll a síráshoz.

– Kedves Eva – kezdte gyengéden, s megfogta az asszony reszke-tő kezét. – Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Mi lenne, ha


36/70

szép nyugodt körülmények között megbeszélne mindent a férjével?Talán kiderül, hogy egészen másról van szó, mint amire gyanakszik.

– Nem hiszem – felelte keserűen Eva Uhlig. – Örökké azzal a nő-vel van együtt. Mi más oka lenne rá, ha nem az, hogy viszonyuk

van?Katja tudta, hogy óvatosnak kell lennie a válasszal. Ő maga sem

látta át tisztán a helyzetet. Lehet, hogy újra fellobbant a régi szerelemUhlig doktor és Anja Clasen között? Katja úgy érezte, nincs jogaerről beszélni az orvos felesége előtt.

– Ha az én véleményemre kíváncsi, nem hiszem, hogy bármi islenne közöttük – mondta. – Egyetlen tanácsot adhatok csak: beszél- jen a férjével.

– Bár tudná, doktornő, hogy szenvedek! – jajdult fel az asszony. –Ez az Anja Clasen válságba sodorhatja a házasságunkat.

Katja egy pillanatig maga is teljes tanácstalanságot érzett. Meg-próbált témát váltani, de látta, hogy az asszony gondolatait nem lehetelterelni. Eltűnődött, vajon ő maga mit tenne hasonló helyzetben.Hiába törte azonban a fejét, nem talált választ.

– Eva! – szólalt meg hirtelen. – Ne forduljon hátra. A férje bejött a

kantinba. Clasen doktornő is vele van. Most lenne a legjobb alkalomegy őszinte beszélgetésre.Amikor a belosztály f őorvosa megpillantotta feleségét, észrevehe-

tően összerezzent.– Eva, hogy kerülsz te ide? – kérdezte csodálkozva.– A közelben volt dolgom, gondoltam, benézek hozzád, de el vol-

tál foglalva.Kínos csend támadt, amelyet végül Uhlig doktor tört meg.

– Meg kellett beszélnünk Clasen doktornővel egy problémát ésúgy gondoltuk, jobb lesz, ha házon kívül intézzük el, ahol senki nemzavar. Clasen doktornő, bemutatom a feleségemet.

– Örülök – nyújtotta a kezét az orvosnő.– Én akkor talán nem is zavarok – mondta Eva. – Otthon sok dol-

gom van. Ha a túlóráid miatt ma is később jössz haza, légy szíves,legalább telefonálj.

Felállt és már indult is. A három ember szótlanul nézett utána.– Mi baja van? – szólalt meg Viktor Uhlig.


37/70

– Vajon mi? – kérdezett vissza kissé élesen Katja. – Főorvos úr,beszélhetnénk néhány percig négyszemközt?

Anja Clasen felé fordulva folytatta.– Nem Önről van szó. Azaz, nem közvetlenül.

– Értem – felelte fojtottan Anja és elsietett.– Árulja el, Anders doktornő, mit jelentsen ez az egész? Mit akart

itt a feleségem? – kérdezte hevesen Uhlig doktor.– Kérem, üljön le, doktor úr – felelte Katja nyugodtan. – Szeret-

nék komolyan beszélni Önnel. Hát nem veszi észre, mennyire szen-ved a felesége?

– Szenved? De hát miért? Semmi oka rá!– Csakugyan? Gondoljon csak bele. Magáról azt tartják a klinikán,

hogy jó férj és boldog házasságban él, mégis, szinte minden percétClasen doktornővel tölti. Egyébként azóta bizonyosságot nyertem.Clasen doktornő lánykori neve Römer volt, így tényleg azonos azegykori heidelbergi iskolatárssal.

– Tudom, mit gondol magában, de higgye el, nincs igaza – felelteUhlig doktor.

– Biztos benne? Nem lehet, hogy megmaradt valami a heidelbergi

szép napok emlékéből? Egy új kaland? – Katja hangjában enyhegúny érződött.– Butaság – felelte határozottan a f őorvos. – Alaptalan gyanúsítás.– Ne legyen már ilyen érzékeny – vágott vissza Katja. – A házas-

sága komoly válságba is kerülhet. Mondja el őszintén a feleségének,mi köti össze magát Anja Clasennel, azaz Irene Römerrel. A felesé-gének joga van tudni. Minden eltitkolt érzés, töréshez vezethet a há-zastársak között.

A belgyógyász egy ideig tűnődve nézte Katját.– Szeretnék bizalommal lenni magához – mondta végül.– Örülnék neki – bólintott az orvosnő. – Tudja, hogy kiálltam már

néhány próbát az Erdei Klinikán. Ketten talán találunk valami meg-oldást.

– Igen, csakhogy megígértem, hogy ezekről a dolgokról nem be-szélek senkinek.

– Néha jobb megszegni egy ígéretet, mint elrontani egy egész éle-tet. Mondjon el mindent.


38/70

– Előbb hozok egy csésze kávét. Maga is iszik egyet?– Szívesen – bólintott Katja.Nem érezte igazán jól magát. Nem volt biztos benne, Robert he-

lyeselné-e, amit most tesz.

Uhlig doktor visszajött az asztalhoz a csészékkel.– Olyan dologról van szó, amelyet magam sem ismerek igazán –

kezdte nehezen. – Tény, hogy Clasen doktornőt zsarolják.– Micsoda?– A zsaroló neve Forstner és az „Arany Mór” Szállodában lakik.

Azt azonban nem tudom, mivel tartja kézben Anját.– Miért tagadta le Clasen doktornő, hogy azonos Irene Römerrel?– Nem akarta tovább használni azt a nevet. Végül is teljesen jog-

szerű az is, amit most használ.– De miért?– Nem mondta el. Nem beszél ezekről a dolgokról. Higgye el, a

tiszta barátságon kívül semmi más nincs közöttünk. Segíteni szeret-nék Anján, ennyi az egész.

– Csakhogy ez törést idézhet elő a házasságában – figyelmeztetteKatja. – Ne értsen félre, nem akarok beleszólni a magánéletébe, de

olyan szörnyű volt boldogtalannak látni Evát. Csak azt mondhatom,beszéljen meg mindent a feleségével.– Még egy embert beavassak? És Anja mit fog szólni hozzá?– Ahogy gondolja, doktor úr – csóválta meg a fejét Katja Anders.

– Döntse el, mi fontosabb magának. Anja Clasen, vagy a mindeddigboldog házassága.

Anja Clasen nagyon elveszettnek érezte magát a freiburgi egye-temi klinika folyosóján. A személyzeti osztályra igyekezett, de a ren-geteg ajtó között elvesztette az irányt és tanácstalanul megállt.

– Segíthetek valamit?A rokonszenves férfihangra megfordult. Magas, kisportolt alkatú,

szőke férfi állt mögötte.– Igen, legyen szíves – felelte Anja könnyedén elpirulva.

– Axel Brinkmann doktor vagyok – mutatkozott be a férfi. – Ittdolgozom, úgyhogy elég jól kiismerem itt magam. Hová tart?


39/70

– Anja Clasen doktornő a nevem – mondta az asszony.Egy pillanatra mintha meglepetés suhant volna át a férfi arcán.– A személyzeti osztályt keresem – folytatta. – Ott kell jelentkez-

nem bemutatkozásra.

– Elkísérem – ajánlkozott Axel Brinkmann.Ez tehát a rejtélyes Anja Clasen – gondolta magában. Jól emléke-

zett a beszélgetésre Anders doktor házában.– Köszönöm a segítségét – bólintott Anja. A magas férfi társasá-

gában valahogy biztonságban érezte magát.– Honnan jön? Messziről? – érdeklődött Brinkmann doktor.Anja csak röviden válaszolt.Nem is sejtette, hogy a férfi mennyi mindent tud róla és nem akart

sokat elárulni magáról.Fellifteztek az emeletre, aztán továbbmentek egy hosszú folyosón.– Micsoda útvesztő – mondta Anja Clasen. – Könnyen el lehet té-

vedni.– Igen, ha valaki nem ismerős errefelé. Volt már látogatónk, aki

három óra hosszat bolyongott az épületben.– Lehet, hogy velem is ez történt volna, ha nem siet a segítségem-

re – mosolyodott el az asszony.– Már itt is vagyunk – állt meg Brinkmann doktor. – Dr. Brenneraz új jelentkezőkért felelős kolléga. Ugye nem kezdő már?

– Nem.– Mi a szakterülete?– Belgyógyász vagyok.– Megkérdezhetem, jelenleg hol dolgozik?Az asszony tétovázott, aztán fölemelte a fejét.

– Azt hiszem, ezt a kérdést majd Brenner doktor előtt kell megvá-laszolnom.

– A világért sem akartam megbántani. – Szabadkozott a férfi.– Köszönöm a segítségét – búcsúzott Anja.– Nincs mit. Sokáig marad Freiburgban?– Nem tudom – felelte Anja őszintén. – A környék tetszik, szíve-

sen élnék itt.

– Elfogadna idegenvezető

nek? Ma délután véletlenül szabad va-gyok.


40/70

Az asszony gondolkodás nélkül igent mondott a rokonszenves fér-finak.

– Örülök, hogy segít nekem – mondta. – Szívesen elfogadom azajánlatát, de egyet már előre meg kell mondanom.

– Tessék.– Ne hívjon meg egyetlen étterembe sem. Ha eszünk valahol, ma-

gam fizetem a számlámat, rendben?– Ahogy gondolja. A magam részéről soha nem voltam a közös

kassza híve – nevetett a férfi és névjegyet húzott elő, amelyen rajtaállt a telefonszáma is.

– Ha végzett Brenner doktornál, hívjon fel. De nehogy megszök- jön előlem.

Egy perc múlva a fiatal nő már egyedül állt a folyosón. Habozvalépett a mutatott ajtóhoz, és bekopogott.

– Tessék! – szólt ki egy erélyes hang.Anja belépett a nagy, levegősen berendezett szobába. Az íróasztal

mögül magas férfi állt fel.– Anja Clasen doktornő vagyok.– Brenner doktor – mutatkozott be a szemüveges férfi, és kezet

nyújtott. – Örülök, hogy idetalált. Sokan eltévesztik az épületben azutat.– Én is így jártam volna, de Brinkmann doktor úr a segítségemre

sietett és elkísért Önhöz.– Értem. Foglaljon helyet, doktornő. Megkínálhatom valamivel?– Talán egy csésze kávét kérnék. Elfáradtam az úton.Brenner doktor kiszólt a titkárnő jének.– Nos, Clasen doktornő, az írásos anyagait ismerem – fordult visz-

sza. – De személyesen is el szoktam beszélgetni a jelentkezőkkel.Belepillantott az előtte fekvő dossziéba.– A leánykori neve tehát Römer.Hirtelen csend borult a szobára.Amikor Brenner doktor felpillantott, meglepve látta, hogy az asz-

szony arca mészfehér.– Talán nem érzi jól magát, doktornő?

– De, igen... Igen, Römer volt a nevem.Brenner a homlokát ráncolta.


41/70

– Ismerősnek tűnik ez a név, de nem tudom honnan. Úgy tűnik,mintha régebben hallottam volna.

– Elég gyakori név – vágott a szavába hevesen az orvosnő. – Aválás után mindenesetre megtartottam a férjem nevét.

– Nem mintha a névnek bármi jelentősége lenne – vont vállatBrenner doktor. – Jelenleg tehát a bergesfeldeni Erdei Klinikán dol-gozik.

– Igen – bólintott az asszony.– Jól ismerem, és igen nagyra becsülöm a f őorvosukat, Anders

doktort. Érdekelne, miért akar eljönni a klinikáról. Mi az, ami nemtetszik ott? Természetesen nem akarok tolakodó lenni, de az ErdeiKlinika nagyon jóhírű intézmény. Tudom, hogy nemrégen dolgozikott, hát kíváncsi vagyok, miért akarja mégis otthagyni.

– Magánjellegű okokból – felelte kitérően az asszony. – Szakmaiszempontból semmi problémám nincs és nem is volt.

– Rendben – bólintott Brenner doktor. – Tiszteletben tartom adöntését.

Megbeszéltek még néhány szakmai kérdést, az orvosnő nyugodtanés okosan felelgetett.

– Azt hiszem, semmi nem áll az alkalmazása útjában doktornő, –mondta végül Brenner doktor. – Mikor tudna eljönni az Erdei Klini-káról?

– Itt még felmerül egy kis nehézség – vallotta be Anja Clasen. –Meg kell mondjam, még nem éreztem elég erőt, hogy beszéljek An-ders doktorral.

– Úgy érti, még nem is adta be a felmondását? – kapta fel a fejétBrenner doktor. – Ez esetben, ha megengedi, én felhívom Robert

Anders doktort...– Ne! Nem kell, doktor úr. Azt hiszem, ez az én dolgom. Elinté-

zem néhány napon belül, aztán felhívom Önt.– Rendben. Örülök, hogy idejön, remélem jól tudunk majd együtt

dolgozni.A fiatal nő felállt és mosolyogva nyújtotta a kezét.– Köszönök mindent – mondta. – Még egy kérésem lenne búcsú-

zóul. Telefonálhatnék innen?Brenner doktor megnézte az elővett névjegyet.


42/70

– Ez klinikai szám – állapította meg. – Kérem, parancsoljon, ott atelefon.

Anja tárcsázott.– Brinkmann – jelentkezett a férfihang.

– Anja Clasen vagyok. Végeztem a beszélgetéssel.– Néhány perc múlva ott vagyok – mondta a férfi. – Ne mozduljon

el az ajtó elől.– Köszönöm – tette le Anja a kagylót.– Brinkmann doktorral beszélt, igaz? Megismertem a hangját –

szólalt meg dr. Brenner.– Ő volt az a kedves úriember, aki idekísért – mosolyodott el

Anja. – És megígérte, hogy délután megmutatja nekem egy kicsit avárost.

– Gondolom – mosolyodott el Brenner doktor is. – Igazán kedvesfiatalember, ha nőkről van szó. Mindig is a rohamozás volt a mód-szere.

– Vigyázok magamra – ígérte vidáman az asszony.– Jól teszi. Gondolom, Ön sem szeretné, ha már akkor pletykálná-

nak magáról, amikor még be sem lépett hozzánk.

Mindketten nevettek és Anja Clasen jókedvűen hagyta el az iro-dát.

– Nagyon szeretem a Fekete-erdőt, egészen elvarázsol – mondtaAnja. – Ezek a kis falvak, a csúcsok és a fenyőerdők. Maga erre avidékre való?

– Nem, Münchenből jöttem – felelte Brinkmann doktor. – De már jónéhány éve itt élek Freiburgban. És maga honnan jött ide?– Észak-Németországból – felelte kitérően az asszony. – De sok-

felé jártam már életemben.– Ezek szerint szép mennyiségű tapasztalatot is sikerült össze-

gyű jtenie.– Hogy érti? – pillantott rá elkomolyodva Anja Clasen.– Természetesen szakmai tapasztalatokra gondoltam – mosolyo-

dott el Brinkmann doktor. – Nem kell mindjárt rosszra gondolni.Az asszony is elmosolyodott.


43/70

– Meg kell mondjam, nemcsak szakmai téren gyű jtöttem tapaszta-latokat. Voltak keserű élményeim több helyen is, de azt hiszem, ettőlválik teljessé egy ember élete.

– Lehet – bólintott Axel Brinkmann. – Legalább nem követi el az

ember kétszer ugyanazt a hibát.– Van aki elköveti – sóhajtott fel az asszony.Brinkmann doktor gyorsan témát váltott.– Nézze csak azt a kis völgyet ott!– Csodálatos! – kiáltott fel őszintén Anja. – És milyen jól fest a

tájban a szélmalom!– A malomban nagyon jó kis étterem működik. Azt hiszem, ideje

ennünk valamit. Természetesen külön kassza terhére – tette hozzá aférfi vidáman.

– Farkaséhes vagyok – vallotta be Clasen doktornő.

A parkoló a malom mögött, egy kis patak partján bújt meg. Anjakiszállt és csodálattal nézte az elbűvölő tájat.

– Jöjjön – a férfi a karját nyújtotta.Bizalmas hangulat támadt kettő jük között, s ezt mindketten termé-

szetesnek érezték. Észre sem vették, milyen gyorsan szalad az idő.– Pompásan f őznek – állapította meg az étkezés végeztével Anja.

– A bor is remek volt. Nagyon jó ötlet volt, hogy jöjjünk ide. Gyak-ran vannak ilyen jó ötletei?

– Attól függ, ki mit tart jó ötletnek. Mindenesetre szép hölgyektársaságában sosem vagyok elveszett.

– Legalábbis önbizalom tekintetében nem – mosolyodott el Anja.– Ugyan már – legyintett a férfi. – A hangsúly a szép nőkön volt.Még soha nem mondták magának, milyen csinos?

Az asszony elpirult. Semmi kedve nem volt közelebbi kapcsolatbakeveredni Brinkmann doktorral. Tetszett neki a férfi, de rettegettminden új kapcsolattól.

Az orvos azonnal látta, hogy Anja nem érzi igazán jól magát, sügyesen más témára tért át.

– Milyen volt a beszélgetése Brenner doktorral?


44/70

– Jól sikerült. Csak az okoz gondot, hogyan mondjam meg a je-lenlegi munkahelyemen, hogy eljövök. A f őorvos meg van elégedvevelem, a kollégák kitűnőek és szükségük is van szakorvosra.

– Akkor miért akart eljönni onnan?

Anja tétovázott egy pillanatig. Keze mintha reszketni kezdett vol-na.

– Tudja – kezdte végül. – Vannak helyzetek az életben, amikor azember úgy érzi, feltétlenül valami újba kell kezdenie.

– Talán egy boldogtalan szerelem?Az asszony felkapta a fejét, szeme megvillant.– Dehogy – mondta gunyorosan. – Bárcsak az lenne. Nem, nem...– Akkor miről van szó, Anja? – Brinkmann doktor megfogta a fia-

tal nő kezét és érezte reszketését.– Olyan dolgokról amikkel magam kell tisztába jöjjek. Egyedül,

érti?– Anja, szeretn

A doktorno titka - Alexa Alexandra.pdf

Documents