XVIII. évf. 4. szám 2008. április Nagyigmánd közönsége méltó módon ünnepelt az 1848-49- es Forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján. A néhány éves hagyomány szerint az iskolások és az óvodások nyitották az ünnepségek sorát 14-én reggel, majd délután az önkormány- zati megemlékezések is megkezdődtek Szent Mihály-pusztán, Gyhczy honvédhadnagy sírjánál. 15-én a Vértanúk terén ün- nepeltünk a Magvető Asztaltársaság ünnepi műsorával, majd a katolikus temetőben koszorúztuk meg a csákberényi lelkészek sírjait. Az ünnepi eseménysort Buktáné Fikner Piroska kiállítá- sának megnyitása zárta a művelődési házban. Tudósításunk a 2. oldalon. A Komárom-Esztergom Megyei Szabadművelődési Társaság a megyénk és a felvidéki Nyitra megye közt fennálló kultu- rális együttműködés alapján évek óta szervez közös rendez- vényeket a Zoboraljai Kulturális és Információs Központtal, határon innen és túl. A magyar nemzeti ünnephez kapcsolódva nyílt kiállítás Nyitrán március 16-án délután. A huszonöt éve – a művelődési ház szak- köreként – működő Kézimunka Szakkör a magyar népi hím- zések világát bemutató anyagát egy hónapig tekinthették meg a helyi Csemadok épületében. Az egész napos ünnepi program megkoronázása volt a kiállítás megnyitója. A nyitrai vendéglá- tók jó hangulatú rendezvénye után élményekkel gazdagon tér- tünk haza. Tudósításunk a 4. oldalon A 160. évfordulón Kézimunka kiállítás Nyitrán Református Református n nő őkonferencia konferencia Március 29-én Nagyigmándon rendezte meg a Nagyigmándi Református Egyházközség a Tatai Református Egyházmegye Nőkonferenciáját. Az évente 200 embert megmozgató eseményen nagy volt az érdeklődés a téma iránt: „A betegséghez és a beteg embertárshoz való kapcsolatunk”. Az idő is kedvezett, hiszen épp a hétvégére múlt el a hideg hullám, s igaz egy kis délelőtti eső még hullott, de délután már kisütöttek a tavasz meleg napsugarai. A konferencia kezdésére közel háromszázan gyűl- tek össze a megye különböző gyülekezeteiből, főleg hölgyek, de a kísérők között férfiak is akadtak szép számmal. Tudósításunk a 8. oldalon Fotó: Nagy Adrienn Fotó: BM
16
Embed
XVIII. évf. 4. szám 2008. április - jamk.hu...XVIII. évf. 4. szám 2008. április Nagyigmánd közönsége méltó módon ünnepelt az 1848-49-es Forradalom és szabadságharc
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
XVIII. évf. 4. szám 2008. április
Nagyigmánd közönsége méltó módon ünnepelt az 1848-49-
es Forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján. A néhány
éves hagyomány szerint az iskolások és az óvodások nyitották
az ünnepségek sorát 14-én reggel, majd délután az önkormány-
zati megemlékezések is megkezdődtek Szent Mihály-pusztán,
Gyhczy honvédhadnagy sírjánál. 15-én a Vértanúk terén ün-
nepeltünk a Magvető Asztaltársaság ünnepi műsorával, majd a
katolikus temetőben koszorúztuk meg a csákberényi lelkészek
sírjait. Az ünnepi eseménysort Buktáné Fikner Piroska kiállítá-
sának megnyitása zárta a művelődési házban.
Tudósításunk a 2. oldalon.
A Komárom-Esztergom Megyei Szabadművelődési Társaság
a megyénk és a felvidéki Nyitra megye közt fennálló kultu-
rális együttműködés alapján évek óta szervez közös rendez-
vényeket a Zoboraljai Kulturális és Információs Központtal,
határon innen és túl.
A magyar nemzeti ünnephez kapcsolódva nyílt kiállítás Nyitrán
március 16-án délután. A huszonöt éve – a művelődési ház szak-
köreként – működő Kézimunka Szakkör a magyar népi hím-
zések világát bemutató anyagát egy hónapig tekinthették meg
a helyi Csemadok épületében. Az egész napos ünnepi program
megkoronázása volt a kiállítás megnyitója. A nyitrai vendéglá-
tók jó hangulatú rendezvénye után élményekkel gazdagon tér-
tünk haza. Tudósításunk a 4. oldalon
A 160. évfordulón
Kézimunka kiállítás Nyitrán
Református Református nnőőkonferenciakonferencia
Március 29-én Nagyigmándon rendezte meg a
Nagyigmándi Református Egyházközség a Tatai
Református Egyházmegye Nőkonferenciáját.
Az évente 200 embert megmozgató eseményen nagy
volt az érdeklődés a téma iránt: „A betegséghez és
a beteg embertárshoz való kapcsolatunk”. Az idő is
kedvezett, hiszen épp a hétvégére múlt el a hideg
hullám, s igaz egy kis délelőtti eső még hullott, de
délután már kisütöttek a tavasz meleg napsugarai.
A konferencia kezdésére közel háromszázan gyűl-
tek össze a megye különböző gyülekezeteiből, főleg
hölgyek, de a kísérők között férfiak is akadtak szép
számmal.
Tudósításunk a 8. oldalon
Fotó: Nagy Adrienn
Fotó: BM
2 • 2008. április
A 160. évfordulón március idusán
Az idei esztendőben ünnepel-
tük az 1848-49-es Forradalom
és Szabadságharc 160. évfor-
dulóját.
Az ünnepségek, megemlékezé-
sek sorát a Pápay József Általá-
nos Iskola ünnepsége nyitotta
14-én délelőtt, amelyen a Nap-
közi Otthonos Óvoda nevelői
és növendékei is jelen voltak,
együtt emlékezve az iskolá-
sokkal. Március 14-én délután
a települési megemlékezéssel
folytatódott az ünnep. Szent
Mihály-pusztán Ghyczy József
’48-as honvédhadnagy sírjánál
Róth Csaba önkormányzati
képviselő mondott beszédet
az általános iskola diákjainak
– Bánházi Anett, Bors Niko-
lett és Viola Enikő – előadása
után. A beszédet követően pe-
dig a Nagyigmándi Lovaskör
Nemzeti Lovasőrséghez tartozó
tagjai közül Bauer Márton ko-
szorúzta meg a honvédhadnagy
síremlékét.
Március 15-én a Vértanúk terén
tartottuk a jubileumi ünnepsé-
get. Bajcsai Miklós művelődési
ház igazgató köszöntője után
Szijj Ferencné polgármester
mondott ünnepi beszédet. Az
ünnepi műsort – a tavalyihoz
hasonlóan – a Magvető Asztal-
társaság szervezte, amelyben
szerepet kaptak a nagyigmándi
fiatalok, Pásztor Tibor és
Máté Krisztián ifjú színészek,
a helyi lovaskör, a Vatacsanak
Hagyományőrző Íjászkör,
valamint a Zúgó és Árgyélus
Néptáncegyüttesek tagjai. A
műsor betekintést adott a ’48-as
márciusi eseményekbe, az első
magyar kormány munkájába,
s a korabeli katonaéletbe. A
műsort ünnepélyes kokárdafel-
kötés követte a 160. évforduló
alkalmából, a kokárdát a helyi
ifjúság nevében Fischl Ágnes,
Molnár Nóra és Halász Bar-
nabás kötötték fel településünk
zászlajára.
Az ünnepség zárásaként az ön-
kormányzat és a helyi történel-
mi egyházak, civil- és pártszer-
vezetek mellett a Csákberényi
Református Egyház képviselői
is megkoszorúzták az 1849-
ben kivégzett két csákberényi
lelkész, Szikszay János és
Mansbarth Antal emlékművét,
a Vértanúk terén. A 15-i ese-
mények a katolikus temetőben
folytatódtak, ahol Simonics
Péter római katolikus plébános
mondott beszédet a vértanú
lelkészek sírjánál Jókai Annát
idézve, majd az ünneplők meg-
koszorúzták a sírokat. Az ünne-
pi délelőtt a művelődési házban
zárult Buktáné Fikner Piroska
KÖSZÖNET
Nagyigmánd Önkormány-zata és a Magvető Asztal-társaság köszönetet mond
mindazoknak, akik a jubileumi ünnepség meg-szervezésében és lebonyo-lításában közreműködtek.
Kokárda felkötés az évfordulónKokárda felkötés az évfordulón
Fotó: Tóth Norbert
Simonics Péter plébánosSimonics Péter plébános
Fotó: BM A 7. osztályosok ünnepi műsora Fotó: BM
Bauer Márton
koszorúzta
meg a hadnagy
sírját
Fotó: NA
Kossuth toborzottKossuth toborzott
Fotó: NATalpra, magyar!Talpra, magyar!
Fotó: NA
Pásztor TiborPásztor Tibor
volt a narrátorvolt a narrátor
Fotó: NA
Szijj Ferencné Szijj Ferencné
mondott beszédet mondott beszédet
• 32008. április
Jubileumi kiállítás az évfordulón
A nemzeti ünnep alkalmából
a művelődési ház Buktáné
Fikner Piroska 10 éves jubile-
umi kiállításának adott helyet,
a 15-i ünnepségek zárásaként.
A kiállítás-megnyitó a „775 éves Nagyigmánd” programsorozat
első eseménye is volt egyben,
amely folyamán egész évben
Nagyigmándhoz kapcsolódó
tárlatokat láthatnak a nagyköz-
ségbe látogatók.
Az ünnepi alkalom a műve-
lődési ház színháztermében
kezdődött az alkotó Szonáta
c. rövidfilmjének levetítésével,
amelyet Lengyel Gábor mű-
vésztanár ajánlott a nézőknek
– a film témája a kenyér volt.
A vetítést követően a földszinti
teremben berendezett olajké-
pek adtak kellemes környeze-
tet a kiállítás megnyitásához
Lengyel Gábornak. A kiállítás
megnyitóján Fikner Szabina
fuvolajátékával és Fikner Dáni-
el csellóelőadásával örvendez-
tette meg a vendégeket – az ifjú
csellistát Medveczky Szabolcs
komáromi zenetanár kísérte
zongorán. A megnyitó szavakat
követően Fikner Piroska is szólt
a vendégekhez, s köszönetét fe-
jezte ki az eddigi munkájában
segítségére lévőknek – férjének,
Bukta Józsefnek, Nagy István
nyugalmazott művelődési ház
igazgatónak, Lengyel Gábor-
nak és Bajcsai Miklós jelenlegi
igazgatónak.
Az olajképek mellett garfikák és
más, különböző stílusban ké-
szült képeket is megtekinthet-
tek a kiállítás résztvevői a mű-
velődési ház galériáján. A tárlat
két hétig volt megtekinthető,
amely során nagy érdeklődésre
tartott számot.
További eredményes munkát
kívánunk a festőnőnek!
-bm-
Egy áprilisi tréfa története1978-ban április 1-i tréfának
indult, aztán 30 éves valóság
lett belőle, hogy én itt élek
Nagyigmándon.
Friss diplomásként 1976-ban a
Győr-Moson-Sopron Megyei
Kórház 4. belosztályán kezdtem
dolgozni, nagy álmom a kardi-
ológia volt. Közben megismer-
kedtem leendő férjemmel és az
új álom a család lett.
„Pénzünk nincs, lakásunk
nincs, mit csináljunk?” – tettük
fel a nagy kérdést. Férjem rá-
bökött a térképre: Nagyigmánd
– „Így mindkét szülőtől egy-
forma távolságra vagyunk, ide
megyünk”.
Az akkori tanácselnök, Angyal
József szívélyesen fogadott,
azt mondta: „Meglátja doktor-
nő, itt jól fogja magát érezni,
itt csak jó emberek laknak, a
biciklijét is bárhol otthagyhat-
ja, nem viszik el.” Hát azóta a
helyzet megváltozott, de egy-
ben igaza volt: Itt jól érzem
magam! Büszke vagyok arra,
hogy a rendszerváltozás után a
község első alpolgármestere le-
hettem, azóta is képviselőként
a közösségért, és az itt élő em-
berek jobb életkörülményeiért
dolgozhatok. Büszke vagyok
arra, hogy mennyit fejlődött,
szépült a falunk, szinte mindent
meg tudtuk valósítani, amit el-
terveztünk.
Nagyigmánd rendez vény nap-
tárát szoktam mutatni ismerő-
seimnek, akik irigykedve meg-
jegyzik: „Jé, mennyi program
van, nálatok mindig történik
valami!” Igen, itt mindig törté-
nik valami, legtöbbször VALA-
MI JÓ!
Úgy érzem, a 30 év alatt elfo-
gadtak az itt élő emberek, hi-
szen ennyi idő
alatt akarva-
akaratlanul is
része lettem éle-
tüknek, nagyon
sokat örültem,
nevettem, mu-
lattam velük, és
a tragikus pilla-
natokban velük
sírtam. Egy-
egy számomra
kedves ember
halála elvitte lelkem egy-egy
darabját.
Gyermekeim itt nőttek fel, bár
messzire kerültek, számukra
az otthont, azt hogy: haza me-
gyünk, Nagyigmánd jelenti.
Köszönöm mindenkinek,
hogy itt lehetek, hogy mint
„gyütt-mentet” befogadtak, jó
itt lenni, szeretek itt élni!
Dr. Horváth Györgyike
KöszönetKedves Doktornő!
Köszönjük a doktornőnek a
nagyigmándiakért végzett ál-
dozatos munkáját, s kívánjuk,
hogy erőben, egészségben dol-
gozzon még sok évig az általa
oly’ szeretett Nagyigmándon!
A szerk.
Fotó: Bukta József Áron
Lengyel GáborLengyel Gábor
Fotó: Tóth Norbert
Sokan voltak kiváncsiak a jubileumi kiállításraSokan voltak kiváncsiak a jubileumi kiállításra
Fotó: BJÁ
Az alkotóAz alkotó
4 • 2008. április
képes sírjához. Ladányi Lajos,
a kulturális központ igazgatója
köszöntötte a megemlékező-
ket, ekkorra már kibővültünk
az alsóbodoki szakközépiskola
szombathelyi testvériskolájá-
nak tanáraival és diákjaival.
A síremléknél Szabó Tibor, a
Határontúli Magyarok Hivata-
lának volt elnöke mondott be-
szédet, majd a helyi szervezetek
után a szombathelyi és a megyei
vendégek, köztük szakkörünk
tagjai is elhelyezték a megem-
lékezés virágait a jelképes sír-
nál, s gyertyát is gyújtottunk. A
Himnusz eléneklését követően
az ünnepi menet a nyitrai köz-
temetőben folytatta a megemlé-
kezések sorát, ahol Erdősi Imre
’48-as honvédpap sírjánál rót-
tuk le kegyeletüket. A nap zá-
róeseményeként került sor a
Kézimunka Szakkör kiállításá-
nak megnyitására a zoboraljai
kulturális központ és a nyitrai
Csemadok közös épületében.
Ladányi Lajos köszöntő szavai
után dr. Márkus Jánosné, szak-
körünk veze-
tője ajánlotta
a megjelentek
figyelmébe a
h ímzés eket .
Egy, az ország-
térképet áb-
rázoló közös
munkát és a
Kiállítás Nyitrán a nemzeti ünnep alkalmából
A Komárom-Esztergom
Megyei Szabadművelődé-
si Társaság a megyénk és a
felvidéki Nyitra megye közt
fennálló kulturális együttmű-
ködés alapján évek óta szer-
vez közös rendezvényeket a
Zoboraljai Kulturális és Infor-
mációs Központtal, határon
innen és túl.
A magyar nemzeti ünnep-
hez kapcsolódva nyílt kiállítás
Nyitrán március 16-án délután.
A huszonöt éve a művelődési
ház szakköreként működő Ké-
zimunka Szakkör a magyar
népi hímzések világát bemutató
anyagát egy hónapig tekinthet-
ték meg a helyi Csemadok épü-
letében.
Tavaly ősszel a társaság
elnökasszonyával jártam elő-
ször Nyitrán. Az ottani kollégák
nagy örömmel fogadtak min-
ket, s egy beszélgetés keretén
belül arra jutottunk, hogy az
idei nemzeti ünnephez kapcso-
lódó programok alkalmával a
mi szakkörünk képviselje me-
gyénket a Zoboralján.
A zoboraljai kulturális központ
munkatársai egész napos ren-
dezvényt szerveztek részünkre
március 16-án. A megyei tár-
saság és a nagyigmándi szakkör
tagjait Alsóbodokon, az egyet-
len zoboraljai magyar szakkö-
zépiskola fenntartójánál várták
ebédre. Azt követően egy rövid
nyitrai városnézés következett,
amely során megtekintettük a
várnegyedet és a püspöki várat,
amely ma is egyházi tulajdon-
ban van. A nemzeti ünnephez
kapcsolódóan két koszorú-
zásra került sor. Nyitraújlakra
utaztunk először, Eszterházy
János felvidéki politikus jel-
legtöbb Kárpát-medencei táj-
egység jellegzetes motívumait
bemutató, több mint száz mun-
kát tekinthettek meg a jelen-
lévők. A kiállítás megnyitón
jelen volt Nagyné Kis Hilda, a
Komárom-Esztergom Megyei
Szabadművelődési Társaság
elnökasszonya és Körmendi
Csaba alpolgármester úr is.
A visszajelzések alapján nagy
örömmel látogatták a kiállítást
a zoboraljai magyarok – felnőt-
tek, iskolások egyaránt. A szak-
kör tagjai a nyitrakörnyéki jel-
legzetességeket eddig még nem
dolgozták fel, így nagy valószí-
nűséggel lesz folytatása a közö-
sen szervezett eseménynek. Ez-
úton is köszönetet mondunk
a meghívást adó szervezetek
munkatársainak, s reméljük a
jövőben erősödik a Zoboralja
és Nagyigmánd kapcsolata
– az előzetes egyeztetések alap-
ján a néptáncos csoportok közt
is kialakulóban van az együtt-
működés.
- bm -
Szeretettel várunk mindenkit
a Magyarock Gálára!
Születésnap a Kézimunka Szakkörben
Inkó Gézáné 80. és Szautler Imréné 70. születésnapját
ünnepelték a szakkör tagjaiFelhívás a köv. oldalon...
Fotó: BM
Szakkörünk tagjai gyertyát gyújtottak Szakkörünk tagjai gyertyát gyújtottak
Eszterházy János jelképes sírjánálEszterházy János jelképes sírjánál
Fotók: BM
• 52008. április
Magyar Költészet Napja
2008. április 10-én, csütör-
tökön 15.00 órától kerül sor
a Magyar Költészet Napja
alkalmából rendezett ese-
ményre a művelődési ház-
ban, amelyre szeretettel vár-
Egészségünk megőrzése érdekében,amit az emlőszűrésről tudni érdemes
Az egészség megőrzésének
többféle módja ismert ma
már. Tudnunk kell azonban,
hogy nem elegendő egészsé-
gesen táplálkozni, mozogni,
kerülni a dohányzást és az al-
koholfogyasztást.
Figyelnünk kell egészségi ál-
lapotunkat is, melynek egyik
lehetséges módja a szűrővizsgá-
lat. A szűrővizsgálatokkal elke-
rülhető több súlyos daganatos
megbetegedés, illetve korán
felismerhető jó eredménnyel
gyógyíthatók.
A népegészségügyi célú célzott
szűrővizsgálatoknak egyik fon-
tos jellemzője, hogy behíváson
alapul.
Néhány gondolat az emlőszű-
résről:
A kétévente esedékes szűrő-
vizsgálat a 45-65 éves hölgyeket
érinti. A szűrővizsgálat célja,
hogy az emlők röntgenvizsgá-
latával felderítse a még nem is
tapintható rendellenességeket.
A vizsgálat rövid ideig tart, a
szükséges adatok rögzítése után
a szakasszisztens az emlők meg-
tapintását követően felvételeket
készít az emlőkről. Az emlők
összenyomása – ami a jól érté-
kelhető képek készítését szol-
gálja – csak ritkán okoz kisebb
kellemetlenséget.
A behíváson alapuló emlőszűrés
kétévenként esedékes, ajánlott
azonban havonta figyelemmel
kísérni az emlők állapotát, és ha
bármilyen elváltozást észlelünk,
forduljunk orvoshoz. A vizsgá-
lat rövid ideig tart, gyakorlati-
lag kockázatmentes és általában
fájdalmatlan.
Bíztatjuk tehát azokat, akik kéz-
hez kapják az emlőszűrésre szó-
ló behívólevelet, hogy éljenek a
szűrővizsgálat lehetőségével.
***
További, részletes
információ kérhető:
Kaszás Zsidákovits Ildikó
szűrési koordnációs munkatárs
Tel: 34/311-124
Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat
Közép- dunántúli
Regionális Intézete
Május 1-től fogászati szakellátás NagyigmándonDr. Pártos Géza nyugállomány-
ba vonulását követően a fo-
gászati ellátás településünkön
helyettesítéssel oldódott meg,
amely a betegek számára nem
volt megfelelő, mivel a helyi
rendelés megszűnt.
A helyettesítés megoldásá-
ra több orvossal is felvettük a
kapcsolatot, de az országban
jelenleg fogszakorvos hiány
van, így sokáig tartott, amíg
erre vállalkozó orvost sikerült
találnunk. A jövőben a fogá-
szati ellátást településünkön
Dr. Győry Magdolna adjunk-
tus, a fog- és szájbetegségek
szakorvosa, fogszabályozó
szakorvos biztosítja. A rende-
lés beindításához szükséges
anyagok és eszközök beszerzé-
se már megkezdődött, amint
a rendelő ismételten alkalmas
lesz a betegek fogadására, úgy
haladéktalanul megkezdődik
a fogászati rendelés. Ennek ha-
tárideje 2008. május 1.
dr. Füles Zoltán jegyző
juk Önt és kedves családját, barátait.
A versek, költemények elhangzása után a Nyug-
díjas Klub régi mesterségekből összeállított kiállí-
tásának megnyitására kerül sor a művelődési ház
galériájában.
Hozzon magával Ön is egy verset!
Várjuk szeretettel!
Bajcsai Miklósművelődési ház igazgató
Néptáncos siker a megyei fesztiválon
Lapzárta után érkezett a hír:
az elmúlt hétvégén, Bábolnán
megrendezett Megyei Gyermek
Néptáncfesztiválon sikeresen
szerepelt a Túri György vezet-
te Árgyélus Néptáncegyüttes
nagy csoportja. Az színvonalas
fellépést a zsűri kiemelkedőnek
értékelte, s így a gyermeke-
ink továbbjutottak a 8 legjobb
között az Örökség Regionális
Fesztiválra. Fontos megjegyez-
ni, hogy a kicsik tavalyi sikere
után a nagyobbak is megmutat-
ták, hogy munkájuk nem volt
hiábavaló.
Gratulálunk, további szép si-
kereket kívánunk!
Erről részletesebben a következő lapszámban. -bm-
6 • 2008. április
Önkormányzati HírekÖnkormányzati fejlesztések
2008-banlőépülete. A volt Kalot épületé-
nek elbontása már megtörtént,
ami szintén az idei fejlesztési
tartalékból fedezett az önkor-
mányzat. Ebben az évben sor
kerül a közterületi játszóterek
felülvizsgálatára, a szabadtéri
színpad fedésének megépíté-
sére és a régi gyógyszertár mel-
letti buszváró újjáépítésére,
valamint a polgármesteri hiva-
tal étkezőjének ablakcseréjé-
re. Emellett a fejlesztési tervek
közt szerepel az Ötvenhatosok
terének díszburkolattal való
ellátása, a Kandó Kálmán ut-
cai építési telkek vezetékes
földgázellátásának kiépítése,
a Góger-hídhoz kapcsolódó
gyalogút, valamint a „Roll-köz”
közvilágításának és járdájának
fejlesztése.
A képviselők egyetértettek
abban, hogy a fejlesztéseket
mindegyikét akkor tudják vég-
rehajtani, ha a pályázati lehető-
ségeinket ki tudjuk használni, s
a bevételek beérkezése a terve-
zett ütemben zajlik, ellentétben
a tavalyi évvel, amikor is a bevé-
teleink jó része csak az év utol-
só hetében érkezett be a községi
kasszába. A pályázatok sikerte-
lensége esetén is, arra törekszik
a képviselő-testület, hogy a fen-
tiekből az anyagi lehetőségeink
ismeretében a legtöbbet megva-
lósítsuk.
A márciusi képviselő-testületi
ülésen határoztak a képvise-
lők az idei fejlesztési prog-
ramról. A tervek közt szerepel
egy már beadott pályázati cél
magvalósítása: a közoktatási
infrastrukturális fejlesztés.
Ez tartalmazza a korábbi isko-
latető-építésből kimaradt belső
átrendezést, átépítést, valamint
az iskolához kapcsolódó torna-
csarnok új épületének magva-
lósítását, és az ehhez kacsolódó
háttérinfrastruktúra kialakítását
a meglévő tornaterem épületé-
ben. Szintén regoinális pályá-
zati lehetőséghez kapcsolódik
az egészségügyi szolgáltatá-
sok fejlesztésének terve, amely
során lehetőség nyílik a II. sz.
orvosi rendelő váróhelyiségé-
nek kibővítésére. Idén is meg-
pályázzuk az „ipari park” cím
elnyerését, valamint az ehhez
kapcsolódó Ördöghegyi út fej-
lesztését. A testület tervezi több
lakóutca felújítását, útburkolat
és csapadékvíz elvezető rend-
szer kiépítése a Gábor Áron, az
Akácfa, a Fácán, a Mező utca
Dobi utca és a Kurtasor tekin-
tetében, emellett a kátyúzásra is
fordít összeget az év folyamán.
Tervben van a helyi intézmé-
nyi és egyéb épületeinek fel-
újítása pályázati- és önerőből
– gondozási központ, műve-
lődési ház, buszvégállomás,
Gyhczy-pusztai ivóvízkút keze-
Új elnök a művelődési bizottság élén
A februári képviselő-testületi
ülésen Szijj Ferencné polgár-
mester jelezte a képviselők felé,
hogy Mészáros Miklós képvi-
selő, az Ifjúsági, Művelődési és
Sportbizottság elnöke írásban
lemondott a bizottsági elnöki
posztról, a továbbiakban bizott-
sági tagként kíván dolgozni.
A márciusi bizottsági ülés-
re készített előterjesztésben
Somogyiné Zeke Tünde képvi-
selőt, az említett bizottság tagját
jelölte a posztra a polgármester.
A képviselők nagy többség-
gel, két tartózkodás mellett
elfogadták a javaslatot, így a
bizottság további munkáját a
képviselőasszony vezeti majd.
Döntöttek a hiányosságok pótlásáról
Az általános iskola szakmai
felülvizsgálatát, a törvényi elő-
írásokhoz igazodva, tavaly vé-
geztette el az önkormányzat.
A vizsgálat során feltárt hiá-
nyosságokat az iskolavezetés
egy megadott ütemterv alap-
ján végezte el, amelyről az
elmúlt testületi ülésen adott
tájékoztatást a képviselőknek.
A kért változtatások a naplók,
tanügyi nyomtatványok hasz-
nálata, a pedagógiai program,
a helyi tanterv, tanmenetek, a
szervezeti és működési szabály-
zat, a házirend, a továbbképzési
program, valamint a minőség-
irányítási program területén
történtek meg. A képviselő-
testület elfogadta az iskola
erre vonatkozó beszámolóját,
s megtárgyalta és elfogadta az
iskolai házirendet is.
A képviselők támogatják a „hanti-expedíciót”
Az iskolával kapcsolatos hír,
hogy az elmúlt lapszám-
ban már tudósított han-
ti-expadícióhoz a képvise-
lő-testület is hozzájárul. Az
előterjesztésben megfogalma-
zott 40.000 Ft/fő támogatási
összeget Nagyigmánd Nagy-
község Képviselő-testülete
60.000 Ft/fő összegre növelte.
Döntése alapján támogatja az
oroszországi Muzsiba utazó 15
fő (10 tanuló, 4 tanár, Vándor
Anna tolmács-szervező) kiuta-
zását. Az önkormányzati támo-
gatásnak is köszönhetőn elér-
hető közelségbe került az utazás
megvalósulása.
Legyen szép, gondozott az Ön háza tája is!
A képviselő-testület az elmúlt
ülésen a szép környezet kiala-
kítása és megőrzése érdekében
pályázati kiírást fogadott el a,
amelyet az alábbiakban köz-
lünk. Nagyigmánd ebben az
évben 775 éves, tegyünk egyen-
ként is és közösen is, hogy lakó-
környezetünk méltó legyen az
ünnephez, az évfordulóhoz!
Felhívás a köv. oldalon.
„Indul a kocsi”Ahogy arról már tájékoztat-
tuk az olvasókat, önkormány-
zatunk csatlakozott a Mátyás
király-korabeli első kocsiút
felélesztésén dolgozó csoport-
hoz. Az elmúlt ülésen arról is
döntöttek a képviselők, hogy
a „Kocsiprojekt” hosszú távú
gondozására létrejövő egye-
sületben tagként részt kíván
venni, s a létszámarányosan
rá eső 150.000 Ft összeget be-
fizeti az egyesület részére. Az
idei kocsitúra, a tervek alapján,
a szeptember 13-14-i hétvégén
ér Nagyigmándra, amely alak-
lomból egy reneszánsz napot
szervezünk Mátáys király és a
kocsi tiszteletére.
Köszönet a szervezőknekNagyigmánd Nagyköz-
ség Képviselő-testülete a
9. Mátyás Napi Tavaszváró
Néptáncfesztivál megrendezé-
sében közreműködő, segítő, tá-
mogató néptáncegyütteseknek,
szülőknek, magánszemélynek,
vállalkozónak, vállalkozásnak
köszönetét fejezte ki az elmúlt
ülésen.
Fotó: BM
A közmeghallgatásról a következő számban tudósítunk.A közmeghallgatásról a következő számban tudósítunk.
• 72008. április
Önkormányzati felhívás Tavaszi-húsvéti klubdélután a
Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében
A hosszú tél után már alig vár-
juk az első langyos, meleget
adó napsugarakat, a tavaszt és
a természet megújulását.
A húsvét ünnepe is a tavasz-
váráshoz kapcsolódó, egyben
régi időkre visszanyúló egy-
házi és népi hagyományokat is
magában foglaló jeles alkalom.
2008. március 19-én délután a
nagyigmándi művelődési ház-
ban kikapcsolódni és az ün-
nepet felidézni hívtuk össze a
gyermekeket. Először feleleve-
nítettük a húsvét történetét és
a vidám, régi hagyományokat
is. Ezután vidám verskoszorú
következett, tavaszi és húsvéti
locsolóversekkel. Akik ezeket
előadták: Molnár Andrea, Ud-
vari Annabella, Katona Vivi-
en, Csiszár Hajnalka, Csecse
Péter, Gábor Sándor, Farkas
Tímea, Csiszár Zsolt, Renner
Mónika. Mindannyian nagyon
ügyesek voltak.
Az édességcsomagok mellett
Hausleiten testvérközségünk és
Nagyigmánd Nagyközség Pol-
gármesteri Hivatala
jóvoltából ajándékok-
kal kedveskedtünk a
gyermekeknek. Ezek
kiosztásában Szijj
Ferencné polgármes-
ter asszony és Dr.
Horváth Györgyike, a
Családsegítő és Egész-
ségügyi Bizottság El-
nöke vett részt.
Miután finom pogá-
Pegrine-ben táncoltak néptáncosaink
A Zúgó Nép tánc-
együttes, a Komá-
r o m - E s z te r g o m
Me gyei Népmű-
vészeti Egyesület
s z e r v e z é s é b e n ,
meg hívást kapott
az olaszországi
Pergine-ben meg-
rendezésre kerülő
Húsvét Népművé-
szeti Fesztiválra.
A megyei delegáció
Magyarországot mutatta be a
fesztiválra kilátogató nemzet-
közi vendégseregnek.
A fesztiválon együttesünket 6 fő
képviselte. A napi négy fellépé-
sen szatmári, sárközi táncokat,
illetve lánykarikázót, és a fiúk
kónyi verbunkot mutattak be.
A talpalávalót a váci Butykos
zenekar szolgáltatatta.
Az olasz népi kézművesek mel-
lett a hazai fazekasok, csuhéjas,
tojásfestő, hímző és szövő mu-
tatta be és árulta portékáit.
Ezenkívül izsai rétessütő asz-
szonyok kínálták finom, illatos
rétesüket, és hogy szomjan se
maradjon az arra látogató, a
neszmélyi borvidékről szárma-
zott nedűből lehetett kóstolni,
illetve vásárolni.
A fesztiválnak nem kedvezett
az időjárás. Ennek ellenére
mindenki a legjobb tudását és
tehetségét mutatta be a közön-
ségnek. Hangulatban és vidám-
ságban nem volt hiány, s ebben
jó partnerek voltak olasz ven-
déglátóink.
Itt szeretném megköszönni
minden táncosnak – a hideg el-
lenére is – a helytállását, kitar-
tását és jókedvét.
Molnárné Talabér Irénegyüttesvezető
csával és üdítővel vendégeltük
meg a gyermekeket és szüleiket,
a művelődési ház színházter-
mében a magyar népmesékből
tekinthettek meg néhány epi-
zódot. Ezt követően önfeledten
játszottunk, a játék lebonyolí-
tásában és kivitelezésében Mé-
száros Piroska tanárnő segéd-
kezett, amit ezúton szeretnék
megköszönni neki.
Továbbá köszönet a művelő-
dési ház dolgozóinak: Knoll
Józsefnénak, Müller Józsefnek,
Bajcsai Miklósnak, akik ismét
segítséget nyújtottak a techni-
kai feltételek létrejöttéhez.
Molnár Gábor mb. szolgálatvezető
Pályázati felhívás a „Virágos
Nagyigmándért” ház
és közterület szépítő versenyre
A verseny célja a település köz-
területeinek, udvarainak széppé,
virágossá összességében ren-
dezetté, hangulatossá tétele, a
gyomnövények elleni védekezés.
A versenyben való részvétel:
Az ingatlanok előtti közterü-
letek és udvarok szépítését az
adott ingatlan tulajdonosa,
használója saját elképzelései
alapján szabadon rendezheti,
virágot ültethet, örökzöldet,
növényt telepíthet.
A verseny időtartama: 2008.
május 1-től 2008. augusztus 15-
ig.
A verseny ideje alatt a Bíráló
Bizottság havonta megtekin-
ti az ingatlanokat. Az értékelés
augusztus hónapban történik, a
díjak átadására az augusztus 20-
a tiszteletére rendezett önkor-
mányzati ünnepségen kerül sor.
Díjazás: A legesztétikusabbnak
ítélt ingatlanok közül az
I. helyezett 50.000 Ft
II. helyezett 30.000 Ft
III. helyezett 20.000 Ft,
értékű díjazásban részesül,
amelyen további növények, vi-
rágok vásárolhatóak.
A közterületek, utcák rende-
zettségét, szépítését a Bíráló
Bizottság értékeli külön jelent-
kezés nélkül. A legszebbnek
minősített utca illetve utcák
elismerésként erről szóló táblát
kapnak.
A Bíráló Bizottság tagjai: Szijj
Ferencné polgármester, a Tele-
pülésfejlesztési és Ügyrendi Bi-
zottság tagjai.
Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete
Néptáncosaink a helyi olasz szokásokat is
felelevenítették
Molnárné Talabér Irén, Nyitrai János, Vincze Judit, Molnárné Talabér Irén, Nyitrai János, Vincze Judit,
Lakatos István, Csapó Éva és Kolozsváry KálmánLakatos István, Csapó Éva és Kolozsváry Kálmán
A gyermekek örültek A gyermekek örültek
a húsvéti ajándékoknaka húsvéti ajándékoknak
Molnár Gábor köszöntött
Fotók: BM
8 • 2008. április
Református hírek
Óvodai Hírek
A Fehérlófia csoport köszönetet mond
Az idei évben is a pünkösd
előtti vasárnapon tartjuk a
konfirmációt, mely a délelőtti
istentisztelet keretein belül lesz
megtartva. Imádsággal várjuk
erre az alkalmunkra ifjú egy-
háztagjainkat, akik felnőtt egy-
háztagságuk küszöbén teszik le
fogadalmukat és adnak számot
ismereteikről.
A konfirmáció vasár-
napjának egybeesése
miatt ez évben nem
május első vasárnap-
ján, hanem a másodi-
kon tartjuk szokásos
anyák napi műsorun-
kat. Az anyák napi és
pünkösdi ünnepsé-
günkre így május 11-
„Erő a betegségben”
2008 március 29-én Nagy-
igmándon rendeztük meg a
Tatai Református Egyházme-
gye Nőkonferenciáját.
Nagy volt az izgalom, hiszen
egy évente 200 embert meg-
mozgató hagyományról van
szó. Az idő is kedvezett, hiszen
épp a hétvégére múlt el a hideg
hullám, s igaz egy kis délelőtti
eső még hullott, de délután már
kisütöttek a tavasz meleg nap-
sugarai. A konferencia kezdé-
sére közel háromszázan gyűltek
össze a megye különböző gyü-
lekezeteiből, főleg hölgyek, de a
kísérők között férfiak is akadtak
szép számmal. Az áhítat után
a Nagyigmándi Református
Gyülekezet műsorral és beszá-
molóval köszöntötte a vendé-
geket. Verset mondott Sárközi
Stefánia, Horváth Mariann,
Szajkó Zsigmondné és Péntek
Lajosné, a szavalatok közben
a református kórus énekelt.
A gyülekezet életét és az asz-
szonyok szolgálatát Kovács
Julianna gondnok ismertette.
A konferencia témája a „beteg-
séghez és a beteg embertárshoz
való kapcsolatunk” volt. Az
előadást Édes Tünde pécsi kór-
házlelkész, mentálhigénés szak-
ember tartotta. Egy olyan témát
boncolgatott a hallgatás falának
ledöntésével, amely minden
ember életét érinti, hiszen be-
tegségeken mindenki esik át,
és nem ritkán szeretteink be-
tegségén át kerülünk kapcsolat-
ba ezzel a sokak által tabuként
kezelt élethelyzettel. Az előadó
beszélt az életkori sajátosságok
és saját kórházlelkészi tapaszta-
latai alapján a betegség és gyász
okozta sokk feldolgozásának le-
hetőségeiről.
Az előadást követően lehetőség
volt személyes kérdéseink felte-
vésére, azok megbeszélésére. A
konferenciát Máté László, a Ta-
tai Református Egyházmegye
esperese zárta.
A templomi részt követően a
Református Iskolában vártuk
szeretetvendégségre a jelenlé-
vőket. Asszonytestvéreink fino-
mabbnál finomabb hidegtálak-
kal, sültekkel és süteményekkel
készültek, így a megye sok
helyére juthatott el az igmándi
vendéglátás híre. Sokan meg-
ragadták az alkalmat, és meg-
tekintették „A református keresztelők és esküvők hagyo-mánya Nagyigmándon” című
kiállításunkat is. A nap jó han-
gulatban, Isten áldásával telt.
Szeretnék köszönetet monda-
ni mindazoknak, akik segítet-
ték a program megvalósulását.
Külön köszönetet szeretnék
mondani Nagy Lajosnak a
húsárúk, Horváth Sándornak
az üdítők és Vörös Sándornak
a bor felajánlásáért, az önkor-
mányzat és a művelődési ház
támogatásáért, a gyülekezeti
tagok segítségéért, a berende-
zésben, takarításban, sütésben
és lebonyolításban, valamint
Kovács Julianna gondnok se-
gítségét a szervezésben.
Istennek adunk hálát, hogy ál-
dását adta munkánkra, és segí-
tett mindenek szép megrende-
zésében. Sugár Tamás lelkész
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülő-
ket, hogy a Napközi Otthonos
Óvoda nyári takarítási és kar-
bantartási szünete: 2008. au-
gusztus 4-22-ig tart.
Ez idő alatt az óvodánk zárva
lesz.
Az első nyitvatartási nap: 2008.
augusztus 25-e, hétfő.
Az óvoda dolgozói
Jól sikerült a Gergely járás, szép színfoltja volt a nagycsoporto-sok iskolába készülődésének. Köszönet illeti a több éves jó kapcsolat ápolásáért Karsai Bálint iskolaigazgatót, a 8-as osztályfőnököket, a felkészí-tő tanárokat, a látogatásunkat fogadó elsős tanító néniket, a verbuváló 8. osztályosokat. A
én vasárnap du. 17.00
órakor kerül sor. Sze-
retettel várjuk minden
kedves vendégünket.
Hagyományaink sze-
rint május közepén
rendezzük meg a kon-
firmációi találkozót.
Erre az alkalomra hív-
juk mindazokat, akik
10, 20, 30, 40, 45, 50, 55, 60,
65, 70, 75 évvel ezelőtt konfir-
máltak. Az ünnepség alkalom
lesz a konfirmációs fogadalom
megújítására, a találkozásra és
szép emlékek megidézésére.
Időpontja május 17-én szomba-
ton 14.00 óra. Szeretettel várjuk
minden kerek évfordulós test-
vérünket családjaikkal együtt.
Sugár Tamás lelkész
TÁJÉKOZTATÓ
diákok vidám, önfeledt, fiatalo-san tavaszias éneklése nyomán indultak az iskola felé a Pillan-gó csoport, Fehérlófia csoport, csémi- és csépi óvoda leendő is-kolásai. A gyermekek örömmel ültek tavalyi játszótársaik mellé az iskolapadba egy órácskára. Ezek után még kellemesebben csiklandozza lelküket az iskola-
várás gondolata.Az óvodában nem mindig kel-lenek egy-egy ünnepen beszé-dek, szavak. De szükséges a példaadás méltóságból, korokat összekötő időtlen hangulat-ból, tavaszi lendületből, ma-gyar virtusból, viselkedésből. 1848-ra emlékeztünk az óvo-da udvarán énekekkel, verssel, tánccal. Köszönjük a Nyug-díjas Klub tagjainak, Urbán Gergely 1. oszt. tanulónak,
a Zúgó Néptáncegyüttesből Kolozsváry Kálmánnak és Dr. Szijjné Szabó Csillának a pél-damutatást, az óvónéniknek pedig, az ünnepet megelőző ké-szülődést a csoportokon belül. Örültem, hogy meghívásunkat elfogadva szülők is érkeztek. A zászló alatt felsorakozva együtt vonulhattunk a Vértanuk terére az iskolások műsorát megnézni. Pőcze Lászlóné óvónő
Mentők: 104, Tűzoltók: 105, ill. 34/356-800, Rendőrség: 107
A Komáromi Rendőrkapitányság telefonszáma: 34/541-020
Nagyigmándi Polgárőrség:
ifj. Bedecs János elnök, Tel.: 30/98-97-396
Folytatás az előző oldalról...
• 112008. április
A Vatacsanak CsikvándonA Vatacsanak Íjász és Hagyo-
mányőrző Kör bemutatkozott
Győr megyében!
Meghívást kaptunk március
utolsó szombatjára a Tét mel-
letti kis faluba, a Csikvándon
rendezett hagyományos
Forraltbor- és Kulturális Fesz-
tiválra (Nagy Lajos hentes íjász-
társunk üzleti kapcsolata révén).
Kolozsváry Kálmán összeál-
lított egy bemutató íjászatot:
támadás arcvonalban, nyilazás
menekülést színlelve hátrafelé,
körben vágtázva (gyalog, mivel
mi „talpas” íjászok vagyunk),
lövések futva, -hátra, -előre stb.
Kellő ügyességet és felkészült-
séget igénylő hadműveleteket
vittünk a szép számú közönség
elé az ő megelégedettségükre!
Tetszett nekik, nem tagadták!
A „műsort” a nap folyamán né-
hányszor még előadtuk. Nagyon
sok kíváncsi érdeklődő kipró-
bálta a célba lövést, volt néhány,
aki igen tehetséges lövőnek
bizonyult! Talán az ősi székely-
szittya gének? A helyi, csikvándi
hagyományok valami összetartó
székely ősöket tartanak számon,
ebben lehet valami, mert egy kb.
Csép méretű (lakják vagy 300-
an) és adottságú település ön-
erőből megrendezett egy olyan
„falunapot”, ahol 22 fellépő köz-
tük a Balatonfüredi fúvósok, és
korhű viseletben palotást tánco-
ló hagyományörzők is előadták
művészetüket! Volt még, kérem,
sült kolbász, disznótor, halászlé,
veterán és túramotor, néptánc és
örökzöld operettsláger. A ren-
dezőnek feltett – illetlen – kér-
désemre az ÖSSZEDOBTUK,
mindenki adott bele, ki többet,
ki kevesebbet választ kaptam.
Gondolom, Csikvándon nem
kétszer emlékeznek a nemzeti
ünnepeken. Mikle György
Tisztelt Nagyigmándiak!
Megalakulóban aNagyigmándi Biciklis Kör
A Nagyigmánd-szőkepusztai
Skultéti Gábor ötlete alapján
megalakulóban van a helyi,
kerékpározni szeretők köre.
A kör várja a felnőtteket és gyer-
meket egyaránt. Céljuk, hogy
a szabadidő hasznos eltöltése
mellett ismereteket nyújtsanak
a kerékpározni szeretőknek az
országúti közlekedés szabá-
lyairól, kerékpáros rendezvé-
nyeken, versenyeken vegyenek
részt, kerékpáros kiránduláso-
kat szervezzenek rövid és hosz-
szútávra egyaránt, és a kerék-
párok javításáról is kicseréljék
tapasztalataikat, ötleteiket egy-
egy összejövetel alkalmával.
Az érdeklődők számára az első
összejövetel: 2008. április 20-
án, vasárnap 14.00 órakor lesz
a művelődési ház aulájában.
A tervek szerint az első ke-
rékpáros kirándulásra 2008.
május 3-án, szombaton 9.00
órakor kerül sor. Indulási hely:
a művelődési ház parkolója,
úticél: Bábolna (lovasmúzeum,
kocsimúzeum, arborétum), és
Ács (Duna-parti szalonnasü-
tés). Az út részletes megbeszé-
lése az első találkozón lesz, az
előbbiek csak tervek!
Várunk minden érdeklődőt!Skultéti Gábor
06-70-628-3406
Községünk 2008-ban fennál-
lásának 775. éves ünnepség-
sorozatára készül. Ilyen jeles
évforduló csak nagyon kevés
kistelepülésnek adatik meg.
Az Igmánd Sport Club részé-
ről 2008. május 3-án 9.30 órá-
tól Nemzetközi Magyar Senior
Bajnokságot szervezünk.
Meghívtuk valamennyi magyar
dobóatlétát és Európa több
országából is várjuk a dobóat-
létákat. Így kívánjuk, többek
között, emlékezetessé tenni a
jeles évfordulót. Mindez na-
gyon sok feladatot, szervezést,
összefogást kíván, az előkészü-
letek, a lebonyolítás alkalmával.
Azt szeretnénk, ha szép, tiszta,
rendezett körülmények között
tudnánk fogadni az ide látogató
magyar és külföldi sportbaráta-
inkat, hogy elvigyék az igmándi
emberek és településünk jó hí-
rét. Mi az ISC versenyzői azon
leszünk, hogy eredményeink is
méltóak legyenek az eddigi hír-
nevünkhöz.
Kérjük az iskolásokat, felnőtt
lakótársainkat minél többen
jöjjenek ki a versenyre. Az
ifjak azért, hogy lássák az idő-
sebb generációk sport iránti,
az egészséges életmód iránti
elkötelezettségünket. A felnőtt
lakosok, pedig biztassanak ben-
nünket, erősítsék bennünk azt a
hitet, hogy az élet nagyon hosz-
szú szakaszában lehet aktív, sok
örömet jelentő életet élni.
Az ISC jelszava: „Sporttal az egészségért”.
Mészáros MiklosA Szervező Bizottság Elnöke
Tisztelt Gazdálkodók!2008 márciusában a község
gazdálkodói az Agrárkamara
helyi irodájában megkapták a
területalapú támogatásokhoz
kapcsolódó megszemélyesített
kérelemcsomagjaikat. Mint
arról személyes tájékoztatást
kaptak, a támogatásigénylés
ettől az évtől mindenki számá-
ra elektronikus úton, interne-
tes felületen is lehetséges.
Nagyigmándon az igénylők 92
%-a ezt a módozatot választot-
ta. Tájékoztatom Önöket, hogy
a kérelemkitöltő felületen 2008.
március 25-én 10 órától már
az éles, benyújtandó kérelmek
tölthetők ki. A kérelem hivata-
los benyújtását csak a vonatkozó
rendeletekben meghatározott
időszak kezdetétől, várhatóan
2008. április második hetétől
lehet elvégezni, ez azonban a
kitöltést semmilyen formában
nem hátráltatja, az előre kitöl-
tött kérelmek az időszak kez-
detétől azonnal benyújthatóak
lesznek.
Aki a támogatási kérelmét az
agrárkamarai irodában, tanács-
adói segítséggel nyújtja be, erre
keddi és szerdai napokon foga-
dóidőben (9-15 óráig), illetve
hétfőn és csütörtökön telefo-
non (34/556-084) egyeztetett
időpontokban van lehetősége.
A kérelmek 2008. május 15-ig
szankciómentesen, 2008. júni-
us 9-ig pedig késedelmi szank-
cióval nyújthatók be.
A fenti határidőig a tanácsadói
segítséget kérő támogatásigény-
lők keressenek fel a helyi ta-
nácsadói irodában, a Könyvtár
mellett!
Gubucz Péter kamarai tanácsadó
06-30-9015-911
Köszönet tűzoltóinknakA Kocs községi
Önkormányzat
Képviselő-tes-
tülete, a falu
lakossága és
magam nevé-
ben szeretném
megköszönni a 2008. március
1-én és 2-án, a falut ért rendkí-
vüli helyzetben nyújtott gyors,
szakszerű és emberséges segít-
séget a kárenyhítésben.
Bódis JánosnéKocs község polgármestere
12 • 2008. április
mas játékok, amelyek nem elég sokoldalúak ahhoz, hogy több-féle tevékenységre alkalmasak legyenek. Ilyen játék példá-ul egy beprogramozott robot, ami nem igazán mozgatja meg a gyerek fantáziáját. Az építő-kocka egy sokoldalú játék, kez-detben tapogatják, felemelik, összeütögetik, másfél évesen 3-4 kockából tornyot építenek vele, 3 és fél évesen híd készül belőle, idővel egyre bonyolul-tabb szerkezeteket hoznak létre segítségével, amelyek egyre na-gyobb összpontosítást, türelmet igényelnek, közben fejlődik a gyermek térbeli tájékozódása, amely már az iskolára készít fel. Kedvükre készíthetnek be-lőle óvodáskorban babaházat, boltot, vagy bármit, ami a gyer-mek képzeletét serkenti. Szerk.: Honnan bizonyosod-hatunk meg arról, hogy jó, a gyermek tanulását elősegítő játékot vettünk-e?B.H.: Onnan, hogy hosszasan, élvezettel elfoglalja magát!
Képességfejlesztő JátszóházGEKKO KOMÁROM
2900 Komárom, Honfoglalás u. 16. (A Vállalkozók házával
Rendőrségi felhívásEgyre több a trükkös lopás, a gépkocsi-feltörés!
Megszaporodtak a trükkös lo-
pások Komárom-Esztergom
megyében. A bűnelkövetők
rendkívül kreatívak, hogy
minél könnyebben pénzhez
jussanak. 2008-ban számos
olyan esetben indult eljárás,
melyben főként időseket lop-
tak meg a tettesek. A trükkö-
sök tárháza igen széles. Talál-
koztunk már álrendőrökkel és
olyanokkal is, akik valamelyik
helyi szolgáltató képviselőjé-
nek adták ki magukat. A tette-
sek gyakran párban dolgoznak,
így ugyanis könnyebben tudják
elterelni a sértett figyelmét. Mi-
közben egyikük az áldozattal
beszélget, másikuk már ki is
fosztotta a sértettet.
sággal szintén elkerülhetők len-
nének. Laptopokat, kézitáskákat
és egyéb értékes tárgyakat hagy-
nak az állampolgárok autójukban,
gondolván, hogy néhány perc tá-
vollét után, mindezeket a helyü-
kön találják. Sajnos nem így van.
A tolvajok gyorsan dolgoznak. A
szélvédő ablakát betörve néhány
másodperc alatt kipakolják a gép-
kocsit, ezért a Komárom-Eszter-
gom megyei Rendőr-főkapitány-
ság arra kéri a lakásságot, hogy
semmilyen értéket ne hagyjon az
autóban jól látható helyen! Vagy
tegyék azokat a csomagtartóba,
de a legjobb és legbiztosabb meg-
oldás, ha magukkal viszik, még
akkor is, ha csak néhány percre
hagyják el az autót.
Kedves Szülők!Ebben a havonta ismétlődő rovatban, GEKKO Komárom Képességfejlesztő Játszóház tulajdonosa, Bajai Hilda ad válaszokat a gyermeknevelés során sokszor felmerülő kér-désekre.A gyermeki képzelet fejlesztése
jól megválasztott játékokkalB.H.: Bármilyen meglepően hangzik, a másféléves gyer-mekek már fantáziálnak. Ettől a kortól a gyermekek képesek egy tárgyat annak távollétében is képszerűen elképzelni. Ko-rábban a csecsemőnek nincs képzete arról, hogy valami máshogy is lehetne, mint ahogy van.Szerk.: Hogyan fejleszthető a gyermeki képzelet? B.H.: Természetesen, játék-kal. Játék során a gyermekek képzeletük segítségével olyan problémákat oldanak meg, amelyekkel a valóságban eset-leg nem tudnak megbirkózni. Játék során a gyermekek meg-tanulnak eligazodni a világban, bánni saját testükkel, tárgyak-kal és más emberekkel. Játék során senki sem írja elő, hogy mit tegyen, önmaga irányít olyan dolgokat, amelyektől a valóságban megijedne.Szerk.: Melyek a legalapve-tőbb képzeletfejlesztő játé-kok?B.H.: A rajzolás, festés és gyur-mázás.Már zsírkrétával való firkálga-
tás közben rájön a gyerek, hogy képes létrehozni valamit. A fiúk rajzai általában mozgalmasab-bak, mint a lányoké. A kislány-ok inkább a lap bal oldalára helyezik a főszereplőt, cselek-mények helyett inkább a hát-teret díszítik. Kezdetben rövid, vastag zsírkrétát, marokkrétát vásároljon gyermekének!Festeni lehet ecsettel is, de na-gyon élvezik a gye-rekek, ha ujjukkal, tenyerükkel masza-tolhatnak, például háztartási csomago-lópapírra!Gyurmázás során eleinte nyomkodnak, hengergetnek, vag-dosnak a gyerekek. A boltokban kapha-tó gyurmaformák és sodrófák is érdeke-sek. Később figurá-kat, formákat alakítanak kezük és térbeli gondolkodásuk fej-lődésével. Gyors sikerélményt adhat lenyomatok készítése, amikor például műanyag kato-nát nyomunk bele a gyurmába és megnézzük a mélyedést. Ráadásul megtanuljuk, mi mi-nek az ellentéte. A gyurmákat díszíthetjük tökmaggal, rizzsel, kukoricával.Szerk: Hogyan hat a gyerme-kek képzeletének fejlődésére a TV nézés? B.H.: A modern életkörül-
mények, a szigorú napirend megszabják életritmusunkat. A gyermekeknek ugyanakkor bőséges időre volna szükségük, hogy gazdag fantáziavilágot alakítsanak ki maguknak. Ehe-lyett a pihenéssel töltött idejü-ket tévézéssel töltik. A televízi-ózást érő legjelentősebb kritika, miszerint ellustítja a nézők kép-zeletét. Van erőszakmentes,
kedves, békebeli me-séket sugárzó magyar gyerekcsatorna is, amelyből meríthet a gyermek. A tévézés-nek előnyei is van-nak: beszélgetések kiindulópontja lehet, szélesíti a látókört, ötleteket adhat játé-kokhoz. Tanácsolom azonban minden szü-lőnek, hogy teremt-sen tévémentes időt
gyermekének, amikor szabadon játszhat otthon néhány órácskát anélkül, hogy bárki beleszólna, így alakíthatja ki gazdag belső képzeletvilágát.Szerk.: Sokunkkal előfordult már, hogy amikor hosszas keresgélés után megvettük a „legjobb játékot”, az a gye-rekszoba valamelyik sar-kában landolt, a „hálátlan” gyerek inkább rongyos babá-jával, vagy egy kopott faka-nállal játszott inkább.B.H.: Vannak drága, de unal-
A rendőrség tapasztalata sze-
rint az állampolgárok túlzott
jóhiszeműsége ad lehetőséget
a tolvajoknak, hogy újabb és
újabb módszerekkel keressék
fel a gyakran egyedül élő idő-
seket, pedig nagyobb elővi-
gyázatossággal az ilyen jellegű
bűncselekmények és az áldo-
zattá válás elkerülhető lenne. A
Komárom-Esztergom Megyei
Rendőr-főkapitányság azt ta-
nácsolja az embereknek, hogy a
lakásba csak azután engedjenek
be bárkit, ha meggyőződtek cél-
juk valódiságáról és még akkor
se hagyják őket felügyelet nél-
kül. Egyedülállók esetében ér-
demes kizárólag a családnevet
feltüntetni a bejárati ajtón vagy
a postaládán, így ugyanis nem
derül ki a lakó életkora és a la-
kásban élők száma. Egyre több
egyedül élő idős ember szereltet
fel a bejárati ajtóra egy ráccsal
védett „kukucskálót” mely na-
gyobb biztonságot ad és egy
újabb akadályt jelent a tolvajok
számára. Fontos továbbá, hogy
az állampolgárok ne otthon
tartsák megtakarított pénzü-
ket. Sajnálatos tapasztalt, hogy
többszázezer forintot, vagy akár
milliókat dugdosnak a szekré-
nyekben, sok esetben jól látható
helyen.
Hasonlóképpen a trükkös lopá-
sokhoz, megyénkben elszapo-
rodtak a gépkocsi-feltörések is,
melyek nagyobb elővigyázatos-
• 132008. április
• Építési törmelék • Kommunális és lomhulladék • Iparihulladékok
A néptáncegyüttesek és az íjászkör tagjai a verbunkbanA néptáncegyüttesek és az íjászkör tagjai a verbunkbanA lányok, asszonyok énekkelA lányok, asszonyok énekkel
búcsúztatták a bevonulókatbúcsúztatták a bevonulókat
Fotó: Tóth Norbert
Fotó: BM
A Gyermekjóléti Szolgálat húsvéti ünnepségénA Gyermekjóléti Szolgálat húsvéti ünnepségénA Zúgó Néptáncegyüttes tagjaiA Zúgó Néptáncegyüttes tagjai
az olaszországi Pegrine-ben léptek fel Húsvétkoraz olaszországi Pegrine-ben léptek fel Húsvétkor
Az énekverseny legjobbjai az iskolábanAz énekverseny legjobbjai az iskolában Összemérték tudásukat a diákok a Víz VilágnapjánÖsszemérték tudásukat a diákok a Víz Világnapján