Wehli Tünde „MARGARETA UNGARIE ÁBRÁZOLÁS EGA Y …

Wehli Tünde

„MARGARETA UNGARIE" ÁBRÁZOLÁSA EGY REGENSBURGI KÓDEXBEN

Hans Swarzenski a német kódexfestészetről 1936-ban közzétett, máig alapvető feldolgozásá-ban foglalkozott egy kódexszel, mely magyar szempontból sem érdektelen.1 Ennek ellenére mind a magyarországi történetírás, mind a hazai művészettörténeti irodalom figyelmen kívül hagyta. Ez a körülmény sarkallt bennünket az alábbi, lényegében recenzió jellegű tanulmány megírására.

A kérdéses kódex az első feldolgozó szerint a szentek legendáriumát tartalmazza, a jelen-legi őrzőhely (Oxford, Keble College MS. 49) kódexkatalógusában és az újabb irodalomban „Lectionarium ordinis fratrum praedicatorum" címen szerepel.2 A kódexet két egész oldalas kép és számos figurális-jelenetes iniciálé díszíti. A képek és az iniciálék stílusa alapján Swar-zenski 13. század második feléből származó regensburgi munkaként határozta meg a kézira-tot. A Keresztrefeszítés kép (9. kép) alatt és az Utolsó ítélet kompozíció (10. kép) alsó sze-gélyében, továbbá az iniciálék alatt vagy mellett, térdelő, imádkozó alakok foglalnak helyet. Ezek kilétéről többnyire felirat tájékoztat. A feliratokat Swarzenski a képekkel egyidősek-nek tartotta, a Keble College katalógusának szerzője (legalábbis egy részüket) későbbieknek tekintette.3 A feliratok szerint a Keresztrefeszítés alá egy bizonyos „Sophia" és „Gebehard comes" alakját helyezték, az Utolsó ítélet szegélyében térdelő dominikánus apáca „Marga-reta Ungarie", a pap pedig „PPosit! Heinr! de Oting". Az iniciálék körül térdelő személyek többségükben apácák, a Margareta, Jutta, Matild, Dimut nevek mellett többször szerepel „Margareta Ungarie" is.4 (11., 12. kép) A kisebb részt különböző rendű és rangú, pl. „Pruder Franch" és Heinricus nevű papok képezik.

A felsorolt személyek egy részének azonosítása Hans Swarzenski érdeme. Gebhard von Hirschberg comes és Zsófia bajor hercegnő a regensburgi Szent Kereszt rendház alapítói-ként, vagy pedig a szóban forgó Lectionarium adományozóiként térdelnek a Keresztrefeszí-tés kép alatt.5 „Margareta Ungarie"-t Árpád-házi IV. Béla király később szentté avatott leá-nyával azonosította a tekintélyes szerző.6 A Margittal párhuzamosan térdelő egyházi sze-mély pedig Heinrich von Oettingen prépost.7

A kódex képein névvel megkülönböztetett és minden bizonnyal történeti személynek te-kinthető ábrázoltak közül „Margaréta Ungarie"-val kívánunk bővebben foglalkozni. Mint em-lítettük, Swarzenski szerint Magyarországi Margit IV. Béla leánya. E meghatározásban azért kételkedhetünk, mert két regensburgi forrás, a Necrologium és a Regesták8 egybehangzóan állítja, hogy „soror Margareta de Ungarie" illetve „Margareta Ungarie" a regensburgi Szent Kereszt női dominikánus rendház lakója volt, és annak falai között halt meg 1305. február 10-én (12-én). Ezeket a forrásokat Swarzenski is ismerte, de figyelmen kívül hagyta.9 A ko-lostorra vonatkozó legújabb irodalom sem vesz tudomást ezekről az adatokról és fenntartja a Swarzenski-tól kiinduló kegyes hagyományt, miszerint az Utolsó ítélet kompozícióján Ár-pád-házi Szent Margit térdel.10

IV. Béla leánya. Árpád-házi Szent Margit (1242-1270) sajátos helyet foglal el a középko-ri magyar kultúrában. A születése pillanatában Istennek felajánlott gyermek 4 éves korában kerül a veszprémi beginák közé, majd a l l . életévétől a Nyulak szigeti — később róla elne-vezett margitszigeti - dominikánus női kolostorban él. Dinasztikus és politikai megfontolás-ból a szülök többször próbálják őt fejedelmi vőlegényhez férjhez adni, ő azonban, nyilván sa-ját érzelmei mellett a dominikánus rend, főleg lelki vezetőjének nem kis ösztönzésere, apácá-nak szentelteti magát. Halálakor a margitszigeti dominikánák fejedelemasszonyaként temetik

160 Ars Hungarica 1986 /2

el. Margit az ő korában induló aszkétikus, imákban elmerülő penitens életforma követője volt. Nyomban a halála után, majd 1276-ban szenttéavatási kérelmével fordult bátyja, V. Ist-ván király a pápai curiához. Hasonló kéréssel több utódja is sikertelenül próbálkozott. A ka-nonizáció csak később valósulhatott meg.11

Margit életvitele és csodái, melyeket a 13-16. századi legendák és a kanonizáció kérelmét alátámasztó akták tartottak fenn, a szenttéavatás korabeli követelményeihez nem szolgáltat-tak elegendő alapot, illetve olyan vonásokat is tartalmaztak, amelyeket az egyház nemkívá-natosnak ítélt. Ezért késlekedett olyan sokáig a pápai jóváhagyás. Ez a körülmény azonban nem törölte ki sem a dominikánák — elsősorban a margitszigetiek —, sem az Árpád-ház tagjai-nak emlékezetéből Margit emlékét. A margitszigeti kultusz egyfelől a Margit-legenda folyto-nos alakításában és az officium — 1300 körüli — kiépítésében nyilvánult meg, másfelől a sze-mélyéhez kapcsolódó tárgyak ereklyekén ti tiszteletében öltött formát.12 Az Árpád-házon belül elsőként Margit testvére, V. István ápolta a kultuszt. Szorgalmazta a szenttéavatást, szívesen időzött a margitszigeti kolostorban és végül ide is temetkezett.

Kérdéses, hogy az Árpádok körében és a dominikánák között élő hagyomány elegendő volt-e ahhoz, hogy Margit magyarországi képzőművészeten belüli ábrázolásokon feltűnhes-sen, ikonográfiája kialakulhasson. Az eddigi vizsgálatok a középkori magyarországi művészet több emlékén, főként falképén vélték felismerni Szent Margit alakját. Huszka József például egy 1886-ban írt tanulmányában két erdélyi falkép ikonográfiái elemzésekor vetette fel, hogy Antiochiai Margit legendájának ciklikus előadásába az Árpád-házi hercegnő élettörténe-tének jelenetei olvadtak be.13 Az ötvöződés — Huszka vélekedése szerint — a két szent egy-forma népszerűségéből következhetett. A gelencei képsor első jelenetén a Legenda aurea szö-vegéhez híven Margit Mária előtt térdel, a következő kompozíción pedig Olybrius elé vezetik őt. A vértanú szűz fejét mindkét képen korona ékesíti. Huszka arra gondolt, hogy a korona a királyi származás bizonyítéka, így az ábrázolt szent csakis a magyar királyleány lehet. Őt szü-letésénél fogva illetné meg a korona. Az Árpád-házi hercegnő életének jeleneteit, Mária előtti hódolatát és az apja által óhajtott férjhezmenetelt elhárítandó, szerzetesi eskütételét ábrázol-ná a Huszka-féle interpretációban a falkép. A homoródszentmártoni Margit legenda a vértanú szűz életének azt a két eseményét taglalja, amikor a helytartó emberei Margitért mennek és a helytartó elé vezetik őt. Margit ezen a képen hermelin bélésű köpenyt visel, ami Huszka sze-rint kizárólag királyi személy öltözékének darabja lehet.

A középkori művészetben nem ritka, hogy valamely téma megfogalmazásakor korábban kialakult kompozíciókhoz nyúltak. Ilyen alapon az se lenne elképzelhetetlen, hogy az antio-chiai vértanú szűz legendájának ábrázolásahathatott az Árpád-házi királyleányéra. Valószínű azonban, hogy ez esetben mégsem erről, hanem arról van szó, hogy a négy koronás vértanú szűznek — köztük Antiochiai Margit is helyet kapott - a 14. században már kimutatható álló alakos, együttes megjelenítése befolyásolta a ciklikus ábrázolást. A korona ez esetben nem vi-lági felségjelvény, hanem mennyei korona, akárcsak az ókeresztény mozaikok vértanúinak fe-jén.

A Hont megyei Bát községből származó táblaképeket elemezve Divald Kornél vetette fel, hogy a Mária kép előtt térdelő és imádkozó nőalak Árpád-házi Szent Margit lenne, így a táb-lák Margit szerzetesi fogadalmát ábrázolnák.14 Az újabb irodalom korrigálta ezt a meghatáro-zást.15

Rómer Flóris a múlt században a veleméri templom déli hajófalán még négy szent álló alakját látta. Ezekben Szent István, Imre, Erzsébet és Margit alakját ismerte fel.16 A temp-lom falképeinek ez a része napjainkra olyan mértékben károsodott, hogy a személyek megha-tározása lehetetlen. A négy Árpád-házi szent együttes ábrázolásának lehetőségét azonban et-től függetlenül is elvethetjük. Az Árpádok családi tradícióit kifejező, és a szent királyok iko-

9. f . 7r. Keresztrefeszítés Sophia és Gebhard cornes alakjával.

10. f. 235v. Utolsó ítélet Margareta Ungarie és Hen-rik prépost alakjával.

11. f . 42v. L iniciálé Pál megtérése jele-nettel és Margareta Ungarie alakjával.

12. f. 112v. В iniciálé Antiochiai Margit vértanúságával és Margareta Ungarie alak-jával.

Ars Hungarica 1986/2 161

nográfiáját is elsőként képviselő emlék, az ún. berni diptychon, mely III. András személyével hozható összefüggésbe, csupán Szent Istvánt, Imrét, Lászlót és Erzsébetet helyezi egymás mellé.

Az eddigiek összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy Szent Margit alakját a jelenleg is-mert emlékek alapján a nápolyi Anjouk megjelenéséig a középkori Magyarország művészeté-ben hiába keressük. Úgy tűnik, hogy nem ábrázolták. A szent tiszteletének két szála — a csa-ládon belüli, és a margitszigeti dominikánák között őrzött hagyomány — meglehetősen vé-kony volt ahhoz, hogy Szent Margit képi ábrázolása, ikonográfiája kialakuljon a 13—14. szá-zadban.

Más a helyzet a nápolyi Anjouk környezetében. Nápolyban V. István király leánya, Mária királyné hintette el Margit tiszteletének magvát. Az Anjou udvar dinasztikus érdeklődése és a családi szentek iránti igénye állhatott a Nápolyi, másként Avignoni Margit-legenda mögött. A nápolyi Anjouk érdeklődése magyarázhatja a 14—15. századi, Margitot ábrázoló itáliai képzőművészeti emlékek sorát.17

Ilyen előzmények után természetes, hogy Mária nápolyi királyné Magyarország trónjára került unokája, Károly Róbert is megpróbálkozott Margit kanonizációjának keresztülvitelé-vel. Feltételezhető, hogy az 1330—1340-es években emelt új Szent Margit síremlékben sem annyira a margitszigeti dominikánák, mint inkább az Anjouk kívánsága, művészeti igénye öl-tött formát. A nápolyi—sienai mesterektől származó fehérmárvány, nápolyi típusba tartozó szarkofág oldallapjait Ráskai Lea leírása és a Budapesti Történeti Múzeumban őrzött töredé-kek tanúsága szerint Margit életének jelenetei — a felajánlás mozzanata, a siratás és a cso-dák — borították.18 A Magyarországon meghonosodott Anjouk érzelmeit tükrözhette az a kárpit is, amelyet Erzsébet királyné ajándékozott 1343-as római útja során a Szent Péter ba-zilikának. Ezen, az egykorú leírások szerint az Árpád-ház szentjei között helyet kapott Mar-git is.19 A nápolyi, majd a magyarországi Anjouk azon törekvése, hogy a családi szentek kö-rét egy Árpád-házi női szenttel is gyarapítsák, a képzőművészet tárgyi emlékein és írott for-rásain egyaránt kimutatható.

Az eddig elmondottak alapján Szent Margit emlékét és liturgikus kultuszát az Árpádok és a dominikánus apácák is őrizték, gondozták. A szentként tisztelt hercegnő képzőművészeti ábrázolása azonban úgy tűnik, a nápolyi Anjou-udvar kezdeményezésére jelenik meg Magyar-országon is, a 14. század folyamán.20

A Margit kultusz magyarországi és itáliai helyzetének felvázolása után visszatérhetünk a regensburgi Lectionárium problémájához. Jogosan tehetjük fel a kérdést: ábrázolhatták-e Árpád-házi Margitot Magyarország és Itália területén kívül akár élő személyként, akár olyan közelmúltban elhunytként, akit a szenteknek járó tisztelet megillet. A kódex Keresztrefeszí-tés képén Bajor Zsófia térdel. A hercegnő bátyja, Bajor XIII. Henrik 1243-ban lépett házas-ságra IV. Béla Erzsébet nevű leányával. Esetleg ez a rokoni láncszem magyarázhatná Margit fejedelemasszony feltűnését az Utolsó ítélet képen. Ezen az összeköttetésen túl a bajor her-cegi családnak az a talán már ekkor csírájában jelenlevő szándéka szolgálhatott volna alapul, hogy hatalmát Magyarországra is kiteijessze, ami sikerült is III. Ottónak (Zsófia és XIII. Henrik testvére, II. Ottó hasonló nevű fia), aki 1305-ben IV. Béla unokájának jogán lépett Magyarország trónjára. A bajor hercegi család rokoni kapcsolatai, dinasztikus-politikai tö-rekvései feltételezhetnék, hogy Regensburgban is kialakult egy, a nápolyihoz hasonló kép-zőművészeti kultusz.

A két kép három problémamentes szereplője 1270—1280 között élő személy. Szent Mar-git viszont ekkor már halott volt, tehát királyi koronával, vagy nimbusszal illett volna őt megörökíteni. E hiányok figyelembe vételével indokolt arra gondolni, hogy mégsem a mar-gitszigeti női kolostor fejedelemnőjét, hanem egy másik, az 1270-es évektől Regensburgban

162 Ars Hungarica 1986/2

élő, és 1305. február 10-én elhunyt ,.Margareta Ungarie" sorort ábrázolták. Hazai forrá-saink egyetlen olyan Margitról sem adnak hírt, akit Regensburgban előkelő származása jogán megilletett volna a „de Ungarie" megnevezés. A Necrologium és az Urkundenbuch kivételé-vel a regensburgj források sem emlékeznek meg róla.

A Szent Kereszt kolostor a 13. század utolsó negyedében, tehát a Konradin leverését (1268) követő időkben, amikor a bajor hercegek megszilárdíthatják hatalmukat Regensburg-ban, az érdeklődés fókuszába kerül. A hercegi család tagjai ajándékokkal halmozzák el a ko-lostort.21 A Lectionarium is ajándékképpen kerülhetett a dominikánákhoz. A Heiligenkreuz b a j o r hercegi család általi kedveltségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az a tény, hogy f a -

lai között élt XIII. Henrik és Erzsébet két leánya — IV. Béla unokája —, Petrissa és Elisabeth i s . 2 2 Ebben a kiemelt kolostorban, talán rokoni környezetben é l t , . M a r g a r e t a Ungarie". Sze-mélyére sajnos nem sikerült rátalálnunk, talán az eljövendő történeti kutatások megvilágít-ják kilétét.23

J E G Y Z E T E K

1. S WARZENS KI, H.: Die lateinische illu-minierten Handschriften des XIII. Jahrhunderts. Berlin, 1936 . S. 37 skk., 111 .skk., Taf. 6 1 - 6 7 .

2. PARKERS, M. В.: The Medieval Manuscripts of Keble College Oxford. L o n d o n , 1979. 227. , 7 5 0 Jahre Dominikanerinnenkloster Heilig Kreuz Re-gensburg. Austeilung im Diözesaninuseum Regens-burg 22 . Juli bis 18. September 1983. Katalog. München-Zürich , 1983. 13.

3. SWARZENSKI, H . : i. m . 111. Parkers az ini-ciálék fe l i ra ta i t a kódex kele tkezésénél későbbinek tar t ja . I. m . 241 .

4 . A f é n y k é p e k alapján úgy tűnik , hogy az ini-ciálék k ö r ü l a Margareta és az Ungarie felirat nem egykorú , az u tóbbiak ú jabb ke le tűek lehetnek.

5.*A kolostor alapítóira vonatkozó források nem egyértelműek. Tájékoztatásuk szerint Bajor Zsófiával és férjével, Gebhard von Hirschberggel éppúgy számolhatunk, mint Heinrich von Orten-burggal és Richza von Hohenburggal, illetve szü-leivel. Ld. HEINRICH, G . - S C H R A T Z , W.: Urkun-den und Regesten zur Geschichte des Nonnenklos-ters zum Heiligen Kreuz. (Verhandlungen des his-torischen Vereins von Oberpfalz und Regensburg. XLI. 1887) 142 skk., Necrologium monasterii s. crucis Ratisbonensis. Paris, BN. Nouv. acq. 7 7 2 . M GH III. 1900. 294.

6 . I. m . 117. 7. SWARZENSKI , H . : i . m . 111. 8. Necrologium: 294 . , Urkunden 163.: , ,Anno

domini MCCCV obiit soror Margaretha de Ungarie X. mensis Februarii:"

9 . Ta lán téves ford í tás m i a t t , Id. i. m. 111. 10. 7 5 0 Jahre, 13. 11. MÁLYUSZ E.: Árpád-házi Boldog Margit.

A magyar egyházi műveltség problémája. Károlyi Árpád Emlékkönyv. Bp., 1933 . , 341 skk. MEZEY L.: A középkori laikus mozgalmak és irodalmi anyanyelvűségünk kezdetei az Árpádkor végén. Bp., 1955 .

12. Árpád-házi Szent Margit ereklyéjének tiszte-lete hatot t Rómer szerint a pozsonyi klarissza templom festett kaputimpanonjának ikonográfiá-jára ( ld . : RÓMER F.: Régi falképek Magyarorszá-gon. Bp. , 1874. 133.)

13 . H U S Z K A J.: Magyar szentek a Széke ly fö ldön a X V . és XVI. s zázadokban . Archaeológiai Ér tes í -tő , U F . 6 . 1886. 123 skk .

14. DIVALD K.: Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai. Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye. ( 1 9 0 9 - 1 9 1 1 ) II. 23 skk.

15. RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei. Bp., 1955. 275 skk.

16. RÓMER F.: i. m. 23 . Ezt a meghatározást Radocsay Dénes is átvette (ld. Falképek a középko-ri Magyarországon. Bp., 1977. 172.)

17. JAJCZAY J. : Árpádházi Boldog Margit a mű-vészetben. Szépművészet, III. 1942. 271 skk., JAJCZAY J.: Árpádházi Szent Margit hétszázéves arculata. Bp., 1943. , Lexikon der christlichen Iko-nographie. VII. Red. KIRSCHBAUM, E . - B R A U N -FELS, W. Rom—Freising—Basel—Wien, 1974. col . 506 skk.

18. HORVÁTH H.: Árpád-házi Szent Margit sír-emléke és egyéb tanulmányok. Bp., 1944. 5 skk., BALOGH J.: Tino di Camaino magyarországi kap-csolatai. Művészettörténeti Értesítő, II. 1953 . 107 skk., LŐVEI, P.: The Sepulchral Monument of Saint Margaret of the Arpad Dynasty. Acta Histó-riáé Artium, XXVI. 1980. datálás, nápolyi kapcso-latok főleg: 211 skk., ikonográfiája főleg: 182, 187, 211 skk. A teljesség kedvéért itt kívánjuk megje-gyezni, hogy a Margit síremlék képkiválasztása, az előadás tagolásának módja a Magyar Anjou Legen-dáriuméval rokon.

19. KARÁCSONYI J.: Nagy Lajos anyja Rómá-ban. Katholikus Szemle, VII. 1893. 50.

20. A 15-16. századi ábrázolások, többek közöt t az 1510 körüli Szent Margitot ábrázoló fametszet (Esztergom, Keresztény Múzeum) a magyar nyelvű legendairodalom kibontakozásának függvényeként jelennek meg. A Szekfüs mester bázeli Francia templomban levő dominikánusok családfáját ábrá-zoló képén is helyet kapott Margit. Ez az ábrázolás talán a dominikánus rendházak közötti kapcsolat-nak köszönhető .

21. Urkunden, 7., 11. 22. Urkunden, 163. Wertner nem tud ezekről az

unokákról: WERTNER M.: Az Árpádok családi tör-ténete. Nagybecskerek, 1892. 482 .

23. Ezen a helyen szeretném megköszönni Dr. Bogyay Tamás, Dr. Szabolcs de Vajay és nem utolsó sorban Dr. Paul Mai, a regensburgi Bischöf-liche Zentralarchiv igazgatójának munkámhoz nyúj-tott szíves támogatását.

Ars Hungarica 1986/2 163

Tünde Wehli: Die Darstellung der „Margareta Ungarie" in einem Regensburger Kodex

In einem Lektionar des Oxforder Keble College (Ms. 49 ) lässt sich das Ehepaar unter dem Kreuzigungsbild aufgrund der Inschriften mit Sophie von Bayern und Gebhard von Hirspech identifizieren. Die kniende Ordensfrau in der Randleiste des Jüngsten Gerichts ist laut Inschrift „Margareta Ungarie", der Priester wiederum Propst Heinrich von Oettingen. Die Forscher des Kodex setzten Margareta Ungarie mit der heili-gen Margarethe aus dem Arpadenhaus gleich.

Erster Besitzer des Kodex war das Dominkanerinnenkloster Heiliges Kreuz in Regensburg. Die For-schung hält ungeachtet des im Kodex abgebildeten Ehepaares Heinrich von Ortenburg und Richza von Hohenberg für die Stifter des Klosters. In den angegebenen Quellen sind sie aber als Stifter des Dreifaltig-keitsklosters genannt, und in späteren Urkunden werden im Zusammenhang mit dem Kloster Heiliges Kreuz nur ihre Schenkungen erwähnt. Die Person des Stifters und späteren Patrons ist also anderswo zu suchen.

Margareta Ungarie kann gewiss nicht mit der Tochter des Ungarnkönigs Béla IV. identifiziert werden, denn erstere war laut Urkundenbuch und Necrologium Nonne im Dominikanerinnenkloster Heiliges Kreuz und verstarb dort am 10. oder 12. Februar 1305 . Ihre Person lenkt unsere Aufmerksamkeit auf das darge-stellte Ehepaar. Besonders wichtig ist in diesem Zusammenhang Sophie von Bayern, die Tochter Ottos II. von Bayern, eine Schwester von Heinrich I. und Ludwig II. Heinrich I. ehelichte um 1243 eine Tochter des ungarischen Königs Béla IV. namens Elisabeth. Eines ihrer Kinder, Otto III. war eine kurze Zeitlang König von Ungarn. Die bayrischen Herzöge standen also mit dem Arpadenhaus in Verbindung. In ihrem Kreis wäre also eine aus Ungarn gebürtige - „de Ungaria" - oder mit dem Attribut „Ungarie" bedachte Margareta durchaus denkbar, der nach ihrer Geburt der hervorgehobene Platz in Kodex zukam. Die un-garischen Quellen berichten leider von keiner Margarethe, die in Regensburg lebte oder gelebt haben dürf-te. Aufgrund der Quellenlage lässt es sich zur Zeit nicht eintscheiden, ob Sophie und Gebhard als Stifter des Klosters oder als Auftraggeber des Kodex unter dem Bild in Erscheinung treten. Es hat jedenfalls den Anschein, als wäre das Interesse der bayrischen Herzöge nach der Niederwerfung Konradins (1268) für das Kloster Heiliges Kreuz reger geworden: dafür sprechen wiederholte Schenkungen und die Tatsache, dass zwei Töchter Heinrichs I. und der Elisabeth - Petrissa und Elisabeth - ihr Leben in diesem Kloster beendeten. In Anbetracht der Lebensdaten der vier dargestellten Personen halten wir eine Datierung des Kodex auf die Zeit um 1270 für vertretbar und neigen sogar zur Annahme, dass mindestens die Inschrif-ten der beiden Bilder mit der Ausmalung gleichaltrig sein müssten.