Péntek", 1976. szeptember 3. 5 kulcsproblémája Munkaerő-tartalékok — útközbon (4.) Az elmúlt őt év egyik leg. fontosabb tapasztalata, hogy a gazdálkodás mai feltételei között, a munkaerőforrások beszűkülése önmagában nem váltja ki az ésszerűbb vál- lalati munkaerő-gazdálko- dást. Mi több: ebben az idő- szakban a vállalatok úgy „alkalmazkodtak" az erŐ6en csökkenő munkaerő-kínálat- hoz, hogy ínég jobban növel- ték a keresletüket. De meg- kockáztatnám: ezért nem. csak — s talán nem is első- sorban — a vállalatok hibáz- tathatok. Igaz: számolni kell az úgynevezett — és sokat ostorozott — „helytelen vál- lalati szemlélettel", a kon- zervatív vállalati magatar- tással. De nem szabad meg- feledkezni egyéb tényezők- ről; arról például, hogy a vállalati bér- és jövedelem- szabályozási rendszer a leg- utóbbi időkig lényegében az 1967—69-es állapotoknak megfelelően működött s ez alapvetően befolyásolta a vállalati munkaerő-gazdál- kodást. Tekintsünk most el az átlagbérszabályozás elő- nyeinek és hátrányainak ap- rólékos méricskélésétől, s annak boncolgatásától is, hogy a különböző bérszabá- lyozási fonnák, ösztönzési módszerek esetleges korábbi alkalmazása mennyit segít- hetett volna a munkaerő- gazdálkodás korszerűsítésén. Ma már tény: az átlagbér- szabályozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vállalati létszámgazdálkodáson s min- denre ösztönözte a vállalato- kat, éppencsak a munkaerő- vel való takarékos, ésszerű gazdálkodásra nem. De ne feledkezzünk meg egyéb, úgymond „aprósá- gokról" sem, amelyek hosszú évek alatt szintén nem a legkedvezőbb irányba befo- lyásolták a sokat emlegetett vállalati magatartást. Gon- dolok például arra, hogy nem is olyan régen, alig né- hány éve, az átlagosnál ma- gasabb színvonalú szociális ellátást nyújtó vállalatok egyrészt követendő példaként állíttattak a közvélemény elé, másrészt kárhoztatnivaló munkaerő-csábítókként ítél- tettek el, abban az esetben, ha szociális tevékenységüket — nagyon is önös és érthető szempontoktól vezettetve — közhírré tették. Vagy gon- dolok azokra a szórványos és félénk kísérletekre, ame- lyek a vállalati létszám belső átcsoportosításával voltak kapcsolatosak, vagy éppen bizonyos létszámfeleslegek megszűntetésével próbálkoz- tak s aztán gyorsan beleüt- köztek azok értetlenségébe és ellenállásába, akik előtt egyedüli és kizárólagos szem- pontként lebegett a teljes foglalkoztatottság jelszava és akik közül sokan, a mai na- pig is képtelenek fölfogni, hogy a teljes foglalkoztatott- ság megteremtése és fenn- tartása nem a vállalatok, nem a munkahelyek, hanem az állam feladata. A létszámgazdálkodással és általában a munkaerő-politi- kával kapcsolatos vállalati magatartást befolyásoló té- nyezők közül — meglehet: önkényesen — a már-már parttalan méretű fluktuációt tartom a legfontosabbnak. És gyorsan hozzáteszem: a amelyben a munkaerő spon- tán, befolyásolhatatlan és jó- szerével ellenőrizhetetlen mozgása tág teret kapott A társadalmilag nem szük- ségszerű munkaerőmozgás összes költsége — tehát a nép- gazdaságot ért közvetlen anyagi kár — már a hetve- nes évek elején is megha- ladta a 3 milliárd forintot. Egy-egy nagyobb vállalatnál, évente több millió forint veszteséget okozott a mun- kaerő-fluktuáció, s amikor az ebből származó károkat bizonyos nagyvállalatok már elviselhetetlennek minősí- tették és egymással szövet- kezve radikális intézkedése- ket hoztak a fluktuáció csökkentésére, akkor megint- csak bizonyos körök, bizo- nycwfajta értetlenségével és tiltakozásával találhatták magukat szemben. Mondván: nem lehet korlátozni a sza- bad munkavállalás jogát. (Megjegyzendő: ezek a pró- bálkozások, kicsiben és a helyi viszonyok figyelembe- vételével, kísértetiesen ha- sonlítottak a mai — és or- szágosan érvényes — kötele- ző munkaerő-közvetítéshez.) Az egyre nagyobb méretű fluktuációnak volt azonban egy másfajta — s a közvet- len anyagi kárnál talán sok- kal súlyosabb — következ- ménye is. Az emberek tekin- télyes része ugyanis állandó — és többnyire csak szemé- lyes indokkal okolható — mozgásban volt (Mert ked- vezőbb körülmények kőzött akartak dolgozni, mert töb- bet akartak keresni, vagy egyszerűen csak azért mert unták a munkahelyüket...) E mozgás mértékét, nagy- ságát könnyű volt — külön- böző ígérgetésekkel — fo- kozni. S miközben sokan jöttek és mentek, kiléptek és beléptek, rövidebb távon és vállalati szinten valahogy elmosódtak az általános munkaerőhiányra utaló té- nyek és jelek. Jutott ls, ma- radt is. Ha valaki kilépett, helyére rendszerint másva- laki jelentkezett, a vállalati létszám — bár a fluktuáció miatt sokat kínlódtak — va- lahogy azért mindig megvolt. S mert a vállalati munkaerő- gazdálkodás többnyire csak az aktuális tennivalókra, a rövidebb távra szóló felada- tokra figyelt (ez is jórészt a „szoktatáson" múlott, mert sokáig, még a legnagyobb, a népgazdasági szempontból különösen fontos beruházá- soknál sem vizsgálták ko- molyan, hogy honnan és ho- gyan lesz majd kellő számú ember az új gyár működte- téséhez), szóval, mert mun- kaerő-szempontból inkább csak máról holnapra gondol- kodtunk, a munkaerő társa- dalmilag szükséges mozga- tása gyakorlatilag ismeretlen volt. A kívánatos — és terv- szerűen alakított — munka- erő-mobilitás helyett kizá- rólag a spontán fluktuáció jellemezte a „munkaerő- piacot". A feltételeket a munkavállalók diktálták, a munkáltatók — irányító ha- tóságaikkal együtt — kény- telen, kelletlen alkalmaz- kodtak ezekhez a feltételek- hez. S mert ez éveken át így volt, nyilvánvaló, hogy — az ugyancsak éveken át jelzett — belső munkaerő- tartalékok mobilizálása, hasznosítása, nem automati- zálható, nem könnyen meg- oldható feladat Annak el- lenére sem, hogy az elmúlt öt évben, az ipar, a tervezett létszámnövekedés egyhar- madával teljesítette az ere- detileg tervezett termelési tervét Vértes Csaba Következik: Elrejtett milliárdok. szerencsét! Ismerősen cseng ma már a bányászköszöntés Szege- den és a környező alföldi vidéken is. A szénhidrogén- medence dolgozói, az olaj- bányászok, amikor föltár- ták a szegedi mezőt, egy csapásra változtattak a tá- jon, s Szeged hagyományos iparszerkezetén is. Már nem tűnik újdonságnak az sem, hogy a móravárosi családi házak szomszédságában fú- rótorony kémlel a Belváros felé, vagy a homoki tanya- világ kútgémjei mellett acélszerkezetek zömmögnek. Egyik legfontosabbá vált nyersanyagot és energiafor- rást hozzák a felszínre az olajbányászok. A mi szű- kebb pátriánk örömmel fo- gadta a „Jó szerencsét!" köszönő embereket, s az itt lakók közül is egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Sok- sok régi olajbányász szak- ember vált szegedivé és szegedi olajbányásszá. Így van ez az élet rendjén is. A szegedi szénhidrogén- medencében több ezer em- ber szorgoskodik, hogy a mélyben szunnyadó olajat és földgázt előbb megtalál- ja, majd kitermelje. A kor- mányzat is jelentős anyagi támogatást nyújtott, hogy mielőbb korszerűvé váljon a szegedi olajmedence, és a termelés zavartalanul meginduljon. Több mint 6 milliárd forintot költöttek kutakra, berendezésekre, műhelyekre, csővezetékekre és természetesen a dolgozó ember körülményeinek job- bá és szebbé tételére. Az algyői területen épült ki az olajbányászok központja, modern étteremmel, für- dőkkel, öltözőkkel, orvosi rendelőkkel, s természete- sen korszerű munkahelyek- kel. Ezer szegedi olajbá- nyásznak építettek lakást. A mai, energiában és nyersanyagokban szűkös és drága világban, különösen hazánkban igen lényeges, hogy minden rendelkezé- sünkre álló lehetőséget és ásványi forrást kiaknáz- zunk. A szegedi medence dolgozói mindent megtesz- nek annak érdekében, hogy a rájuk háruló feladatokat teljesítsék. Több mint 1 millió tonna kőolajat és 3 milliárd köbméternél több földgázt adnak a népgazda- ságnak évente. Részben eredményeiknek, szorgal- mas munkájuknak ls kö- szönhető, hogy a hazai ener- giamérlegben a szénhidro- gének aránya meghaladta a 60 százalékot, s környeze- tünkben is alig találni már olyan lakást, vagy üzemet, ahol a vezetékes, vagy a palackos gázt ne használ, nák. A társadalom ls elismeri az olajbányászok erőfeszí- téseit. A kitüntetett válla- latok és dolgozók sorából sohasem hiányoznak az „olajosok". A Nagyalföl- di Kőolaj- és Földgázter- melő Vállalat az elmúlt öt- éves tervidőszakban végzett kiemelkedő munkájáért az idén elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös zászlaját, s a szocialista brigádok közül a dorozsmai feltárók legjobb kollektívá- ja, a Münnich Ferenc nevét viselő műszerészcsoport el- nyerte a Népköztársaság Ki- váló Brigádja kitüntetést, amely a szocialista brigád- mozgalom, a munkaverseny legmagasabb kitüntetése. Az Állami díjas főfúrómes- tert, Vad Jánost is a sze- gediek között köszönthet- jük. Az idei bányásznapon ujabb munkasikereket mondhatnak magukénak a szegedi mendence dolgozói is. Ma adják át a rendel- tetésének a móravárosi ötö- dik termelőkutat, s ha ta- lán hihetetlennek is tűnik, de a szegedi olajbányászok közül száznál többen már a törzsgárdajelvény ezüst fokozatát vehetik át. Bi- zony, telik az idő, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy a tápéi terme- lőszövetkezet földjén a fel- színre buggyant az első csöpp szegedi kőolaj. To- vábbi munkaslkereket. és „Jó szerencsét!" minden olajbányásznak. Gazdagh István Önálló műsor Intorjú Döme Lászlóval Tél éve a rádió Gondolat című irodalmi műsorában jelentkezett először Péchy Blanka színművésznő és Deme László nyelvészpro- fesszor Beszélni nehéz című „rovata". Hat hónap alatt kinőtte kereteit, s Péchy Blanka rádióújságbeli írását idézve „Adj a tótnak szál- lást, kiver a házból" — má- tól önálló műsorként jelent- kezik 17 óra 5 perckor a A cél kiválasztása Üj film Kétrészes színes szovjet film. Forgatókönyv: Danylil Granyin és Igor Talankin. Rendezte: Igor Talankin. Fényképezte: N. Ardasnyi- kov. Zene: A. Snyitke. Fő- szereplők: Szcrgej Bondar- csuk, Szergej Jurszkij, Iri- na Szkobceva, Innokentyij Szmoktunovszkij, Georgij Zzsnov, Mihail Uljanov, Alla Gyemldova. Amerikai és szovjet kato- nák találkoznak 1945. április 23-án az Elbánál. A folyó egyik oldalán sarló-kalapá- csos zászló, másik oldalán amerikai lobogó. Egy szov- jet katona aknát észlel a sebes sodrású folyóban. Érte megy, kiderül, hogy egy földgömb. Vállán hozza ki a partra. E kimerevített képre vetül a kétrészes szovjet film címe: A cél ki- választása. Az ért- vagy az ellen nagy dilemmáját érzé- kelteti ez a jelképes mozza- nat. Mert ennek a filmnek középpontjában az atom áll. Az atombomba, mely Hiro- simában 1945. augusztus 6-án a tudomány eredményét az ember ellen használta fel, holott van egy másik célja: az atomenergia békés célok- ra való felhasználása. , , , Igor Talankin dokumentu- vallalatok legföljebb csak mokra épülő krimuzgalmas- j| hozzájárultak ahhoz a gaz- I sa gú filmje a második vi- tt dálfcoclá6i ._ időszak azon momentumait idézi, melyeknek középpont- jában azok a tudósok állnak, akik Németországban, Ame- rikában és a Szovjetunióban az atomkutatás szolgálatá- ban állnak. Megjelenik a filmen Ottó Hahn, Heisen- berg, von Laue, Niels Bohr, Oppenheimer és a szovjet atomkutató munka irányító- ja, Korcsatov. Talankin, a rendező nagyszerűen él film- jében a montázs techniká- val. az idősíkok egymásra vetítésével. így végigkísér- hetjük 1940-től 1947-ig azo- kat az eseményeket, ame- lyek a világon az atomener- gia kutatása körül zajlanak. A film első része a Hiro- sima elleni atomcsapással indul. A pusztítás megdöb- bentő, jelképes erejű kép- sorai többször visszatérnek a filmben, hol valóságként, hol félelmetes vízióként. Az alkotók nem kitalált esemé- nyeket és jellemeket fércel- tek történetté, hanem a ren- delkezésre álló gazdag, sza- katlan drámaisággal telített történelmi anyagból építet- tek szinte deketívhistóriák izgalmasságával vetekedő dokumentum-játékfilmet. Al- kotásuk lényege a tudósok jellemének pszichikai elem- zése és a történelmi esemé- nyek bonckés alá vétele. A mas tudású, kimagasló te- hetségű, rendkívüli tudósai, akiknek a legkiélezettebb helyzetekben adódott a nagy emberi dilemma: az emberi- ségért vagy az emberiség el- len. A film alkotói számára fontosabb tehát a tudósok munkájának morális, politi- kai oldala. A film főhőse. Kurcsatov akadémikus nagy- szerű tudós, kiemelkedő ál- lamférfi, aki életét teszi fel a Szovjetunió atomhatalmá- nak megteremtésére, mert tudja, hogy ez a munka a világbéke egyik záloga. Ép- pen ezért hordoz nagyszerű humanista gondolatokat A cél kiválasztása című szovjet film. mely megaján- dékozza a nézőt néhány ki- emelkedő színészi alakítás- sal. Elsősorban a Kurcsatovot megszemélyesítő Szergej Bondarcsuk. szerepformálását kell kiemelnünk, aki minden külső effektus nélkül, vissza- fogottan, szinte befelé játsz- va tárja fel előttünk e nagy- szerű ember belső életének, gondolatainak jelentőségét, fontosságát. A cél kiválasz- tása olyan film, mely nem- csak történelmi lecke vala- mennyiünk számára, de pél- da az emberi helytállásra, s figyelmeztet, hogy életün- ket jó cél szolgálatába ál- lítsuk. Ui., Kossuth adón. A kétheten- kénti műsor közbeeső heté- nek keddjein pedig az adá- sok ismétlésére kerül sor. Deme Lászlótól, a nyelvtu- dományok doktorától, a JATE tanszékvezető egyete- ml tanárától, a Kincskereső főszerkesztőjétől, e műsor egyik szülőjétől kérdeztük, mi az oka e népszerűségnek. — Természetesen elsődle- ges oka nemzeti beszédkul- túránk fontossága. Az önálló műsoridőt nem mi, hanem a műsor képviselte ügy kap- ta. Ügy indultunk a Gondo- lat keretében, hogy öt-hat perces műsorainkkal. játé- kunkkal próbáljuk alakitani, formálni beszédkultúránkat. Ezt az öt-hat percet rend- szeresen túlléptük mégany- nyival. A gondolatok, a fel- adatok fontossága szorított bennünket, az nyújtotta a műsoridőt. Az adás időpont- ja eddig mindig a Tv-híradó alatt volt. Az emberek vá- lasztásra kényszerültek, vagy a híradót nézték, vagy a Gondolatot hallgatták. Most nagyszerű időpontban, 12 perces önálló műsorral je- lentkezhetünk kéthetenként. Az időpont azért megfelelő, mert 5 órakor már az embe- rek nagy része otthen tar- tózkodik, s még nem kap- csolta be a televíziót Az ön- álló műsor azért is jó, mert a kéthetes időtartamban a megfejtéseket is fel tudjuk dolgozni. — Kedden indult a televí- zióban egy új beszédművelő műsor, a Szépen, jól, magya- rul... — örülünk a televízióban megindult beszédművelő műsornak, mely elsősorban beszédtechnikai ismeretekkel gyarapítja a nézők felké- szültségét Biztosak vagyunk abban, hogy a televízió és a rádió e két műsora segíti, kiegészíti egymást, hiszen mindkettő azonos céllal szü- letett. —A változás hordoz-e ma- gában új terveket, lehetősé- geket? — Tervek mindig vannak. A Gondolat keretében létre- jött műsorunk bebizonyítot- ta léte értelmét, ezt szeret- nénk önálló műsorként is folytatni, ezt igyekszünk gaz- dagítani. Várjuk a hallga- tók megfejtéseit, véleményét. Bízunk benne, hogy az ér- deklődők tábora mindig szé- lesedik és aktivizálódik. T.U A Magyar Numizmatikai Társulat jubileumi közgyűlése Idén ünnepli megalakulá- sának 75. évfordulóját a Ma- gyar Numizmatikai Társulat. Ebből az alkalomból rend- kívüli közgyűlést tartottak csütörtökön a Magyar Tudo- mányos Akadémián. Csillag Ferenc, a társaság elnöke ünnepi beszédében szólt az éremgyűjtéssel tudományo- san és amatőr szinten foglal- kozó szakembereket egybe- gyűjtő társaság történetéről, s a legújabb eredményekről. A társaság jelenleg 530 tá-, kot ssx&áL » nak mindenkit, aki a nu- mizmatika iránt érdeklődik. Az ünnepi közgyűlésen ad- ták át a társaság emlékér- mét Huszár Lajosnak, a nemzetközi szaktekintélyű tudósnak, a Numizmatikai Közlöny szerkesztőjének. A jubileumi év kiemelke- dő eseménye lesz a szeptem- ber 13-án Varsóban kezdődő nemzetközi numizmatikai szimpózium, amely szeptem- ber 16-tól 18-ig Budapesten folytatja majd munkáját.
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Péntek", 1976. szeptember 3. 5
kulcsproblémája Munkaerő-tartalékok — útközbon (4.)
Az elmúlt őt év egyik leg. fontosabb tapasztalata, hogy a gazdálkodás mai feltételei között, a munkaerőforrások beszűkülése önmagában nem vál t ja ki az ésszerűbb vál-lalati munkaerő-gazdálko-dást. Mi több: ebben az idő-szakban a vállalatok úgy „alkalmazkodtak" az erŐ6en csökkenő munkaerő-kínálat-hoz, hogy ínég jobban növel-ték a keresletüket. De meg-kockáztatnám: ezért nem. csak — s talán nem is első-sorban — a vállalatok hibáz-tathatok. Igaz: számolni kell az úgynevezett — és sokat ostorozott — „helytelen vál-lalati szemlélettel", a kon-zervatív vállalati magatar-tással. De nem szabad meg-feledkezni egyéb tényezők-ről; arról például, hogy a vállalati bér- és jövedelem-szabályozási rendszer a leg-utóbbi időkig lényegében az 1967—69-es állapotoknak megfelelően működött s ez alapvetően befolyásolta a vállalati munkaerő-gazdál-kodást. Tekintsünk most el az átlagbérszabályozás elő-nyeinek és hátrányainak ap-rólékos méricskélésétől, s annak boncolgatásától is, hogy a különböző bérszabá-lyozási fonnák, ösztönzési módszerek esetleges korábbi alkalmazása mennyit segít-hetett volna a munkaerő-gazdálkodás korszerűsítésén. Ma már tény: az átlagbér-szabályozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vállalati létszámgazdálkodáson s min-denre ösztönözte a vállalato-kat, éppencsak a munkaerő-vel való takarékos, ésszerű gazdálkodásra nem.
De ne feledkezzünk meg egyéb, úgymond „aprósá-gokról" sem, amelyek hosszú évek alat t szintén nem a legkedvezőbb irányba befo-lyásolták a sokat emlegetett vállalati magatartást. Gon-dolok például arra, hogy nem is olyan régen, alig né-hány éve, az átlagosnál ma-gasabb színvonalú szociális ellátást nyújtó vállalatok egyrészt követendő példaként állíttattak a közvélemény elé, másrészt kárhoztatnivaló munkaerő-csábítókként ítél-tettek el, abban az esetben, ha szociális tevékenységüket — nagyon is önös és érthető szempontoktól vezettetve — közhírré tették. Vagy gon-dolok azokra a szórványos és félénk kísérletekre, ame-lyek a vállalati létszám belső átcsoportosításával voltak kapcsolatosak, vagy éppen bizonyos létszámfeleslegek megszűntetésével próbálkoz-tak s aztán gyorsan beleüt-köztek azok értetlenségébe és ellenállásába, akik előtt egyedüli és kizárólagos szem-pontként lebegett a teljes foglalkoztatottság jelszava és akik közül sokan, a mai na-pig is képtelenek fölfogni, hogy a teljes foglalkoztatott-ság megteremtése és fenn-tartása nem a vállalatok, nem a munkahelyek, hanem az állam feladata.
A létszámgazdálkodással és általában a munkaerő-politi-kával kapcsolatos vállalati magatartást befolyásoló té-nyezők közül — meglehet: önkényesen — a már-már part talan méretű fluktuációt tartom a legfontosabbnak. És gyorsan hozzáteszem: a
amelyben a munkaerő spon-tán, befolyásolhatatlan és jó-szerével ellenőrizhetetlen mozgása tág teret kapot t
A társadalmilag nem szük-ségszerű munkaerőmozgás összes költsége — tehát a nép-gazdaságot ért közvetlen anyagi kár — már a hetve-nes évek elején is megha-ladta a 3 milliárd forintot. Egy-egy nagyobb vállalatnál, évente több millió forint veszteséget okozott a mun-kaerő-fluktuáció, s amikor az ebből származó károkat bizonyos nagyvállalatok már elviselhetetlennek minősí-tették és egymással szövet-kezve radikális intézkedése-ket hoztak a fluktuáció csökkentésére, akkor megint-csak bizonyos körök, bizo-nycwfajta értetlenségével és tiltakozásával találhatták magukat szemben. Mondván: nem lehet korlátozni a sza-bad munkavállalás jogát. (Megjegyzendő: ezek a pró-bálkozások, kicsiben és a helyi viszonyok figyelembe-vételével, kísértetiesen ha-sonlítottak a mai — és or-szágosan érvényes — kötele-ző munkaerő-közvetítéshez.)
Az egyre nagyobb méretű fluktuációnak volt azonban egy másfa j ta — s a közvet-len anyagi kárnál talán sok-kal súlyosabb — következ-ménye is. Az emberek tekin-télyes része ugyanis állandó — és többnyire csak szemé-lyes indokkal okolható — mozgásban v o l t (Mert ked-vezőbb körülmények kőzött akartak dolgozni, mert töb-bet akartak keresni, vagy egyszerűen csak a z é r t mert unták a munkahelyüket . . . ) E mozgás mértékét, nagy-ságát könnyű volt — külön-böző ígérgetésekkel — fo-kozni. S miközben sokan jöttek és mentek, kiléptek
és beléptek, rövidebb távon és vállalati szinten valahogy elmosódtak az általános munkaerőhiányra utaló té-nyek és jelek. Jutott ls, ma-radt is. Ha valaki kilépett, helyére rendszerint másva-laki jelentkezett, a vállalati létszám — bár a fluktuáció miatt sokat kínlódtak — va-lahogy azért mindig megvolt. S mert a vállalati munkaerő-gazdálkodás többnyire csak az aktuális tennivalókra, a rövidebb távra szóló felada-tokra figyelt (ez is jórészt a „szoktatáson" múlott, mert sokáig, még a legnagyobb, a népgazdasági szempontból különösen fontos beruházá-soknál sem vizsgálták ko-molyan, hogy honnan és ho-gyan lesz majd kellő számú ember az ú j gyár működte-téséhez), szóval, mert mun-kaerő-szempontból inkább csak máról holnapra gondol-kodtunk, a munkaerő társa-dalmilag szükséges mozga-tása gyakorlatilag ismeretlen volt. A kívánatos — és terv-szerűen alakított — munka-erő-mobilitás helyett kizá-rólag a spontán fluktuáció jellemezte a „munkaerő-piacot". A feltételeket a munkavállalók diktálták, a munkáltatók — irányító ha-tóságaikkal együtt — kény-telen, kelletlen alkalmaz-kodtak ezekhez a feltételek-hez. S mer t ez éveken át így volt, nyilvánvaló, hogy — az ugyancsak éveken át jelzett — belső munkaerő-tartalékok mobilizálása, hasznosítása, nem automati-zálható, nem könnyen meg-oldható fe lada t Annak el-lenére sem, hogy az elmúlt öt évben, az ipar, a tervezett létszámnövekedés egyhar-madával teljesítette az ere-detileg tervezett termelési t e rvé t
Vértes Csaba Következik: Elrejtett milliárdok.
szerencsét! Ismerősen cseng ma már
a bányászköszöntés Szege-den és a környező alföldi vidéken is. A szénhidrogén-medence dolgozói, az olaj-bányászok, amikor föltár-ták a szegedi mezőt, egy csapásra változtattak a tá-jon, s Szeged hagyományos iparszerkezetén is. Már nem tűnik újdonságnak az sem, hogy a móravárosi családi házak szomszédságában fú -rótorony kémlel a Belváros felé, vagy a homoki tanya-világ kútgémjei mellett acélszerkezetek zömmögnek. Egyik legfontosabbá vált nyersanyagot és energiafor-rást hozzák a felszínre az olajbányászok. A mi szű-kebb pátriánk örömmel fo-gadta a „Jó szerencsét!" köszönő embereket, s az itt lakók közül is egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Sok-sok régi olajbányász szak-ember vált szegedivé és szegedi olajbányásszá. Így van ez az élet rendjén is.
A szegedi szénhidrogén-medencében több ezer em-ber szorgoskodik, hogy a mélyben szunnyadó olajat és földgázt előbb megtalál-ja, majd kitermelje. A kor-mányzat is jelentős anyagi támogatást nyújtott, hogy mielőbb korszerűvé váljon a szegedi olajmedence, és a termelés zavartalanul meginduljon. Több mint 6 milliárd forintot költöttek kutakra, berendezésekre,
műhelyekre, csővezetékekre és természetesen a dolgozó ember körülményeinek job-bá és szebbé tételére. Az algyői területen épült ki az olajbányászok központja, modern étteremmel, f ü r -dőkkel, öltözőkkel, orvosi rendelőkkel, s természete-sen korszerű munkahelyek-kel. Ezer szegedi olajbá-nyásznak építettek lakást.
A mai, energiában és nyersanyagokban szűkös és drága világban, különösen hazánkban igen lényeges, hogy minden rendelkezé-sünkre álló lehetőséget és ásványi forrást kiaknáz-zunk. A szegedi medence dolgozói mindent megtesz-nek annak érdekében, hogy a rá juk háruló feladatokat teljesítsék. Több mint 1 millió tonna kőolajat és 3 milliárd köbméternél több földgázt adnak a népgazda-ságnak évente. Részben eredményeiknek, szorgal-mas munkájuknak ls kö-szönhető, hogy a hazai ener-giamérlegben a szénhidro-gének aránya meghaladta a 60 százalékot, s környeze-tünkben is alig találni már olyan lakást, vagy üzemet, ahol a vezetékes, vagy a palackos gázt ne használ, nák.
A társadalom ls elismeri az olajbányászok erőfeszí-téseit. A kitüntetett válla-latok és dolgozók sorából sohasem hiányoznak az
„olajosok". A Nagyalföl-di Kőolaj- és Földgázter-melő Vállalat az elmúlt öt-éves tervidőszakban végzett kiemelkedő munkájáér t az idén elnyerte a Miniszter-tanács és a SZOT Vörös zászlaját, s a szocialista brigádok közül a dorozsmai feltárók legjobb kollektívá-ja, a Münnich Ferenc nevét viselő műszerészcsoport el-nyerte a Népköztársaság Ki-váló Brigádja kitüntetést, amely a szocialista brigád-mozgalom, a munkaverseny legmagasabb kitüntetése. Az Állami díjas főfúrómes-tert, Vad Jánost is a sze-gediek között köszönthet-jük.
Az idei bányásznapon u jabb munkasikereket mondhatnak magukénak a szegedi mendence dolgozói is. Ma adják át a rendel-tetésének a móravárosi ötö-dik termelőkutat, s ha ta-lán hihetetlennek is tűnik, de a szegedi olajbányászok közül száznál többen már a törzsgárdajelvény ezüst fokozatát vehetik át. Bi-zony, telik az idő, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy a tápéi terme-lőszövetkezet földjén a fel-színre buggyant az első csöpp szegedi kőolaj. To-vábbi munkaslkereket. és „Jó szerencsét!" minden olajbányásznak.
Gazdagh István
Önálló műsor
Intorjú Döme Lászlóval Tél éve a rádió Gondolat
című irodalmi műsorában jelentkezett először Péchy Blanka színművésznő és Deme László nyelvészpro-fesszor Beszélni nehéz című „rovata". Hat hónap alatt kinőtte kereteit, s Péchy Blanka rádióújságbeli írását idézve „Adj a tótnak szál-lást, kiver a házból" — má-tól önálló műsorként jelent-kezik 17 óra 5 perckor a
A cél kiválasztása Üj f i lm
Kétrészes színes szovjet film. Forgatókönyv: Danylil Granyin és Igor Talankin. Rendezte: Igor Talankin. Fényképezte: N. Ardasnyi-kov. Zene: A. Snyitke. Fő-szereplők: Szcrgej Bondar-csuk, Szergej Jurszkij, Iri-na Szkobceva, Innokentyij Szmoktunovszkij, Georgij Zzsnov, Mihail Uljanov, Alla Gyemldova. Amerikai és szovjet kato-
nák találkoznak 1945. április 23-án az Elbánál. A folyó egyik oldalán sarló-kalapá-csos zászló, másik oldalán amerikai lobogó. Egy szov-jet katona aknát észlel a sebes sodrású folyóban. Érte megy, kiderül, hogy egy földgömb. Vállán hozza ki a partra. E kimerevített képre vetül a kétrészes szovjet film címe: A cél ki-választása. Az ért- vagy az ellen nagy dilemmáját érzé-kelteti ez a jelképes mozza-nat. Mert ennek a filmnek középpontjában az atom áll. Az atombomba, mely Hiro-simában 1945. augusztus 6-án a tudomány eredményét az ember ellen használta fel, holott van egy másik célja: az atomenergia békés célok-ra való felhasználása.
, , , Igor Talankin dokumentu-vallalatok legföljebb csak m o k r a é p ü l ő krimuzgalmas-
j| hozzájárultak ahhoz a gaz- I s a g ú fi lmje a második vi-tt d á l f c o c l á 6 i . _
időszak azon momentumait idézi, melyeknek középpont-jában azok a tudósok állnak, akik Németországban, Ame-rikában és a Szovjetunióban az atomkutatás szolgálatá-ban állnak. Megjelenik a filmen Ottó Hahn, Heisen-berg, von Laue, Niels Bohr, Oppenheimer és a szovjet atomkutató munka irányító-ja, Korcsatov. Talankin, a rendező nagyszerűen él film-jében a montázs techniká-val. az idősíkok egymásra vetítésével. így végigkísér-hetjük 1940-től 1947-ig azo-kat az eseményeket, ame-lyek a világon az atomener-gia kutatása körül zajlanak.
A film első része a Hiro-sima elleni atomcsapással indul. A pusztítás megdöb-bentő, jelképes erejű kép-sorai többször visszatérnek a filmben, hol valóságként, hol félelmetes vízióként. Az alkotók nem kitalált esemé-nyeket és jellemeket fércel-tek történetté, hanem a ren-delkezésre álló gazdag, sza-katlan drámaisággal telített történelmi anyagból építet-tek szinte deketívhistóriák izgalmasságával vetekedő dokumentum-játékfilmet. Al-kotásuk lényege a tudósok jellemének pszichikai elem-zése és a történelmi esemé-nyek bonckés alá vétele. A
mas tudású, kimagasló te-hetségű, rendkívüli tudósai, akiknek a legkiélezettebb helyzetekben adódott a nagy emberi dilemma: az emberi-ségért vagy az emberiség el-len. A film alkotói számára fontosabb tehát a tudósok munkájának morális, politi-kai oldala. A film főhőse. Kurcsatov akadémikus nagy-szerű tudós, kiemelkedő ál-lamférfi, aki életét teszi fel a Szovjetunió atomhatalmá-nak megteremtésére, mert tudja, hogy ez a munka a világbéke egyik záloga. Ép-pen ezért hordoz nagyszerű humanista gondolatokat A cél kiválasztása című szovjet film. mely megaján-dékozza a nézőt néhány ki-emelkedő színészi alakítás-sal.
Elsősorban a Kurcsatovot megszemélyesítő Szergej Bondarcsuk. szerepformálását kell kiemelnünk, aki minden külső effektus nélkül, vissza-fogottan, szinte befelé játsz-va tá r ja fel előttünk e nagy-szerű ember belső életének, gondolatainak jelentőségét, fontosságát. A cél kiválasz-tása olyan film, mely nem-csak történelmi lecke vala-mennyiünk számára, de pél-da az emberi helytállásra, s figyelmeztet, hogy életün-ket jó cél szolgálatába ál-lítsuk.
U i . ,
Kossuth adón. A kétheten-kénti műsor közbeeső heté-nek keddjein pedig az adá-sok ismétlésére kerül sor. Deme Lászlótól, a nyelvtu-dományok doktorától, a JATE tanszékvezető egyete-ml tanárától, a Kincskereső főszerkesztőjétől, e műsor egyik szülőjétől kérdeztük, mi az oka e népszerűségnek.
— Természetesen elsődle-ges oka nemzeti beszédkul-túránk fontossága. Az önálló műsoridőt nem mi, hanem a műsor képviselte ügy kap-ta. Ügy indultunk a Gondo-lat keretében, hogy öt-hat perces műsorainkkal. játé-kunkkal próbáljuk alakitani, formálni beszédkultúránkat. Ezt az öt-hat percet rend-szeresen túlléptük mégany-nyival. A gondolatok, a fel-adatok fontossága szorított bennünket, az nyújtotta a műsoridőt. Az adás időpont-ja eddig mindig a Tv-híradó alatt volt. Az emberek vá-lasztásra kényszerültek, vagy a híradót nézték, vagy a Gondolatot hallgatták. Most nagyszerű időpontban, 12 perces önálló műsorral je-lentkezhetünk kéthetenként. Az időpont azért megfelelő, mert 5 órakor már az embe-
rek nagy része otthen tar-tózkodik, s még nem kap-csolta be a televíziót Az ön-álló műsor azért is jó, mert a kéthetes időtartamban a megfejtéseket is fel tudjuk dolgozni.
— Kedden indult a televí-zióban egy új beszédművelő műsor, a Szépen, jól, magya-rul...
— örü lünk a televízióban megindult beszédművelő műsornak, mely elsősorban beszédtechnikai ismeretekkel gyarapít ja a nézők felké-szültségét Biztosak vagyunk abban, hogy a televízió és a rádió e két műsora segíti, kiegészíti egymást, hiszen mindkettő azonos céllal szü-letett.
—A változás hordoz-e ma-gában új terveket, lehetősé-geket?
— Tervek mindig vannak. A Gondolat keretében létre-jött műsorunk bebizonyítot-ta léte értelmét, ezt szeret-nénk önálló műsorként is folytatni, ezt igyekszünk gaz-dagítani. Várjuk a hallga-tók megfejtéseit, véleményét. Bízunk benne, hogy az ér-deklődők tábora mindig szé-lesedik és aktivizálódik.
T . U
A Magyar Numizmatikai Társulat jubileumi közgyűlése
Idén ünnepli megalakulá-sának 75. évfordulóját a Ma-gyar Numizmatikai Társulat. Ebből az alkalomból rend-kívüli közgyűlést tartottak csütörtökön a Magyar Tudo-mányos Akadémián. Csillag Ferenc, a társaság elnöke ünnepi beszédében szólt az éremgyűjtéssel tudományo-san és amatőr szinten foglal-kozó szakembereket egybe-gyűjtő társaság történetéről, s a legújabb eredményekről. A társaság jelenleg 530 tá-,
k o t ssx&áL »
nak mindenkit, aki a nu-mizmatika iránt érdeklődik.
Az ünnepi közgyűlésen ad-ták át a társaság emlékér-mét Huszár Lajosnak, a nemzetközi szaktekintélyű tudósnak, a Numizmatikai Közlöny szerkesztőjének.
A jubileumi év kiemelke-dő eseménye lesz a szeptem-ber 13-án Varsóban kezdődő nemzetközi numizmatikai szimpózium, amely szeptem-ber 16-tól 18-ig Budapesten folytatja majd munkáját .
Related Documents
