Szerda. 1976. szeptember 8. / Másfél millió üveg lecsó Szegedről Az idén 2454 vagon para- dicsom szállítására kötött szerződést a Szegedi Kon- zervgyár a környező gazda- ságokkal. A becslések sze- rint 30 ezer tonnát kitevő termény várható. Jó ideje működnek már a mosó, a zúzó, a feldolgozó gépsorok, de most van a dömping, az i sazi lecsŐ6zezen. Naponta * >00—5000 mázsa szántóföl- di paradicsomot paszíroz- nak át a gépsorok. Nagyobb íesze a rúzsai Napsugár, a forráskúti Haladás és ugyan- csak Haladás nevet viselő mórahalmi közösség para- dicsomtábláiról való. A kedvezőtlen időjárás miatt később értek a bo- gyók, így csak most kap- csolhatnak teljes sebességre a feldolgozó gépsorok. Ugyanis a korábbi években a közösségek ilyenkorra mar nagyrészben letették válluk- ról a paradicsomszedés gond- ját. Ugyanígy a konzerv- gyárban is túl voltak már n munkák zömén. Néhány öve még arra is volt példa, hogy hosszú sorokban, néha fél' napokat várakoztak a paradicsomos ládákkal meg- rakott Zetorok, tehertutók. Mindez természetesen már a múlté. A tervszerű üte- mezés, a konténeres szállí- tás sokat segített, enyhített HZ értékesítési gondokon. Ha mostanában mégis úgy adó- dik, hogy többet szállítanak, mint amennyit a gépek fel- dolgozni képesek, akkor a szomszéd, a Kecskeméti Konzervgyár besegít, átveszi a többletet. Az idei jó pa- radicsomtermést igazolja, hogy néhány vagonnal már ét is küldtek. Naponta 45—50 vagon pa- radicsomból készítenek sű- rítményt, lecsót: emelyből exportra ls jut. Irakba kül- dik például a kis 10 dekás sűrített paradicsomkonzer- veket, 40 vagonra való árut kell becsomagolni az üzem dolgozóinak. Más országok az úgynevezett 5 kilós dobo- zokban kérik a Szeged kör- nyéki homok termését. Nagy- Britannia 450 tonna paradi- csomkészítményt rendelt, s rövidesen útnak indítják a szállítmányokat. Nélkülözhe- telen tápláléka az emberek- nek, elmaradhatatlan nyers- anyaga a nagyüzemi kony- háknak a lecsó. Szegeden az idén 1 millió 400 ezer üve- get töltenek meg, amelynek nagy része a belföldi fo- gyasztókhoz kerül. A pap- rikaterméstől függ a szocia- lista országokba irányuló export teljesítése, ahová le- csókészítményeket külde- nek. Akadályozza a terv teljesítését ugyan, hogy az idén nem biztatnak sok jó- val a paprikaíöldek. Eddig csak 20 vagonnyi cecei pap- rikát -dolgoztak fel, a kal- kulált 473 vagonnyi ter- ményből. Sok tényező köz- rejátszik abban, hogy ebből a terményből csak fele Legerősebb fegperiink: a munkásosztály egysége somogyi Károlyné felvétele Dobozokban a lecsó mennyiségre számíthat a feldolgozóipar. A konzervgyárban a fő tennivalókat most' a para- dicsom 6zabja meg, de a dömpingmunka mellett nem feledkeznek meg az új ter- mékekről sem. Nagyon nép- szerűek a különböző halétel- készítmények. melyeket ta- valy óta nem henger alakú dobozba, hanem tányér for- májú edényekben kínálják a vásárlóknak. A gyártá6 szempontjából is előnyös ez a megoldás, mert a zárt tá- nyérokat kevesebb ideig kell főzni, szaknyelven mondva sterilizálni, hogy tökélete- sebben átmelegedjen tartal- muk. M. T. K orunk nemzetközi kommunista és mun- kásmozgalma abban látja történelmi feladatát, hogy előmozdítsa, segítse a társadalmi haladást, — s biz- tosítsa az ahhoz múlhatatla- nul szükséges feltételek megvalósítását. Magától ér- tetődik, hogy e feladat meg- valósítása elválaszthatatlan a munkásosztály sorainak tömörítésétől. Az európai történelem egyik legnagyobb fordulata: a Szovjetunió után immár egy sor más országban ha>- talmon van a munkásosztály. De hatalmas erő — a forra- dalmi világfolyamat egyik nagy osztaga — a fejlett tó- késországok munkásosztálya is. Az 1969—1970-es adatok szerint a fejlett tőkésorszá- gok aktív kereső népességé- nek csaknem 80 százaléka (Angliában 93, az Egyesült Államokban és Kanadában 85 százaléka bérből és fize- tésből élő. S e kategória több mint fele üzemi mun- kás. A közepes fejlettségű tőkésországokban az aktív kereső népességnek 40—60 százaléka (Latin-Ameriká- ban átlagosan 61 százalék) tartozik a bérből és fizetés- ből élők kategóriájába. A tőkésországok munkás- osztálya nagy létszámú (szá- ma meghaladja a 30 milliót), s a társadalom legszervezet- tebb osztálya. Ez a munkás- ság sok tapasztalatot szer- zett a tőkével vívott harc- ban. A munkásmozgalom számos országban nagy for- radalmi hagyományokra tett szert a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelemben. S a társada- Munkásszállító kocsik az autójavítóból Egyre több vállalat és in- tézmény vásárol új autóbu- szokat, hogy eleget tegyen egy szociálpolitikai szem- pontból nagyon fontos köte- lezettségének: javítsa a mun- kásszállítás körülményeit E célra az Ikarus Karosszó. ria- és Járműgyárban a 211-es típusú buszt tervezték meg, s gyártják néhány éve. Ezekben a kocsikban ké- nyelmesen és gyorsan utaz- hatnak a munkások — szi- lárd burkolatú utakon. Csak- hogy Csongrád megyében is — elsősorban az olajmező fölkutatása és föltárása miatt — igen sok olyan munkahely található, amely, hez nem vezet műút Az autóbuszokon kívül szükség Beváltak a mezőgazdasági márkaszervizek Az Ágrotröszt a mezőgaz- dasági gépszolgáltatásban be- vezette a márkaszervizek rendszerét: szakosított szere- lőhelyek, telepek állnak a megrendelők szolgálatára. Ez- zel teljesítették a mezőgaz- dasági nagyüzemek gépész- szakembereinek régi kérését: a nagyüzemek gépparkjának több fontos típusát gyorsan és szakszerűen tarthatják rendben. A márkaközpontok szolgál- tatása valamennyi megyére kiterjed, a szerelőkocsik az egész országot járják a trak- torok nyomában. Megszervez- ték mar a Rába—Steiger- traktor márkaszervizét Is, négy helyen fogadják az or- szágban a Győrben gyártott vontatókat, és az erőgépek hét kötelező szemléjét ezek a telepek vállalják. Üj szolgáltatás, hogy sza- kosított ellátást szerveztek egyes géptípusokra. Elsőként a cukorrépa-betakaritó gépek alkatrészellátását oldották meg. Az országban hét he- lyen, a legnagyobb répater- mő területek körzetében össz- pontosították a rendelkezésre álló alkatrészkészlet túlnyo- mó többségét, de rövid ki- szállítási határidővei más megyék! megrendelését is ki- elégítik. • van tehát olyan járművekre is, amelyek a nehéz terepe- ken is biztonsággal juttatják át az embereket. Öröm le- írni, hogy a közelmúltban megoldás született erre, s éppen Szegeden: az AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat- nál hozzáláttak a terepjáró munkásszállító autók gyár- tásához. Méghozzá nagyon lendületesen, hiszen a konk- rét Igény jelentkezése után fél évvel elkészült a proto- típus, majd annak jóváha- gyása után tavaly év végére a 15 darabból álló 0-szérla. Idén hatvanat gyártanak e kocsikból, s a következő esztendőkben is hasonló mennyiség kerül vállalatok- hoz, intézményekhez. A munkásszállító autók legfontosabb alkotórésze a GAZ—66-os szovjet alváz, valamint az autójavító vál- lalatnál tervezett és konst- ruált fölépítmény. Az alváz természetesen nem használ- ható változtatás nélkül, hi- szen azt eredetileg teherko- csikhoz gyártották. Személy- szállításhoz lényegesen szi- gorúbbak a biztonsági elő- írások. Tóth Ferenc és Ré- vész András, Tóth Tibor irá- nyításával kétkörös bizton- sági fékrendszert terveztek és készítettek. Ennek lénye- ge, hogy amennyiben az egyik körben netán hiba ke- letkezne, a másik még le- fékezi az autót. A tetszetős, fűthető és szellőztethető föl- építményeket a vállalat mű- szaki és technológiai cso. portja tervezte; a legna- gyobb munkát Szabadvári Gyula és Pesti Lajos tech- nológusok végezték, termé- szetesen a műhely közössé- gével együttműködve. . Az autóbuszban 18 ember- nek jut hely, a vezetőfülké- ben pedig további kettőnek. Készül azonban más válto- zat is: mégpedig 6 dolgozó és speciális munkaeszközök szállítására. Végül ugyané családba tartozik a geofizi- kai intézet megrendelésére készített műszerkocsi, ame- lyet az értékes eszközök vé- delme érdekében kettős szi- geteléssel és klímaberende- zéssel látnak el. Gondot pillanatnyilag in- kább az okoz, hogy a GAZ— 68-os alvázak beszerzése egy- re nehézkesebb. Ezért foko- zatosan áttérnek az IFA- és a Robur-alvázak alkalmazá- sára. Az utóbbira más konk- rét elképzelések is születtek: megegyezett az autójavító aa AUTÓKER-rel. hogy a ke- reskedelmi vállalat által be- szerzett Robur-alvázra elké- szítik a terepjáróprototípust. Az AUTÓKER belépése el- sősorban a kisebb vállala- toknak előnyös, mert így, a kereskedelemből könnyen kielégíthetik az igényeket. Jelenleg ugyanis alvázat minden esetben a megren- delőnek kell beszerezni, a kért jármüvet pedig az autójavítótól kapja meg. A korszerű, kényelmes és tetszetős munkásszállító autók közül kettőt bemuta- tott az autójavító vállalat a Centenáriumi Szegedi Ipa- ri Vásáron és Kiállításon. A járművek sok szakember ér- deklődését felkeltették, en- nek megfelelően az elmúlt hetekben néhány vállalat bejelentette az igényét. Ezek legtöbbjét egyelőre ki tudja elégíteni a szegedi autójavító vallalat Sz. J. lom állandóan nő a munkás- osztály tekintélye, befolyása. A munkásosztály forradal- mi pártjának eredményes harca nem utolsósorban at- tól függ, sikerül-e a mun- kásosztályt egységben maga mögé állítania. „A munkás- osztály egysége nélkül — hangsúlyozta Lenin — a har- ca nem lehet sikeres." Ma azonban a tőkésorszá- gok munkásmozgalma nem egységes. A munkások egy része a kommunistákat, más része a szocialistákat követi, ismét mások vagy a kispol- gári és a polgári pártokat támogatják vagy részt sem vesznek a politikai küzde- lemben. A munkásmozga- lomnak ez a megosztottsága volt az oka számos kudarc- nak a múltban, s ugyancsak ez a megosztottság idéz elő sok nehézséget és balsikert ma is. A kommunista pártok — és ez vonatkozik a szocialis- ta országok hatalmon levő testvérpártjaira is — számí- tásba veszik politikájukban, hogy a mai szociáldemokrá- cia nagy erőt képvisel a tő- késországok munkásmozgal- mában és demokratikus moz- galmában. Jelentős tömeg- befolyással rendelkező szer- vezeteket, egyben számottevő szavazótáborra hatást gya- korló politikai pártokat hí- vott életre és működtetett. Az 1951-ben létrehozott Szo- cialista Internaclonáléhoz ma 48 párt tartozik, a pártok taglétszáma 14 millióra te- hető.. A hetvenes években rendezett választásokon a világ különböző országaiban csaknem 80 millió választó szavazott a szocialista, szo- ciáldemokrata pártok jelölt- I jeire. A szocialista, szociálde- mokrata pártok szerepét kü- lönösen jelentőssé teszi, hogy részesei a tőkés hatalmi in- tézményeknek. Nyugat-Euró- pában 20 ilyen párt műkö- dik és általában 15 ország- ban a kormányhatalomban is jelen vannak, nyolc ál- lamban pedig a kormányfői posztot is a kezükben tart- ják. Társadalmi bázisát tekint- ve a szociáldemokrata moz- galom nem egynemű, és az egyes pártok összetétele is Jelentősen eltér egymástól. A társadalomban betöltött helyére vonatkozóan — első- sorban osztályösszetétele alapján — abból kell kiin- dulni, hogy a szociáldemok- rácia a nemzetközi munkás- mozgalom sajátos része. Né- hány különösen befolyásos szociáldemokrata pártban a munkások aranya a követ- kező: Német Szociáldemok- rata Párt: 49 százalék; Olasz Szocialista Párt: 45 százalék; Osztrák Szocialista Párt: 42 százalék; a brit Munkáspárt- ban és a Svéd Szociálde- mokrata Pártban pedig meg- közelíti a 80 százalékot. Ál- talában erős a kölcsönhatás e pártok és a szakszerveze- tek között. Mindebből követ- kezik, hogy a szociáldemok- rata pártok nem tagadhatják meg a munkásság követelé- seit — természetesen nem az alapvető hatalmi, hanem a szűkebb értelemben vett szo- ciális érdekeket —, és így programjaikban, állásfogla- 1 lásaikban és intézkedéseik- ben, kisebb-nagyobb mérték- ben kifejeződnek a dolgozó rétegek követelései, törekvé- sei. A politikailag alapvető természetesen az, hogy a munkáspárti jelleg ellenére a szociáldemokrácia elméle- tét és gyakorlatát továbbra is a burzsoáziával való együttműködés, a kizsákmá- nyoló társadalmi rendszer iránti békülékenység jel- lemzi. A kommunista pártok a szocialista pártok tevékeny- ségének, összetételének, az összes „pluszoknak" és „mí- nuszoknak" gondos elemzése alapján ügy vélik, hogy a kommunistáknak es a szo- cialistáknak — mélyre ha?* elvi nézeteltéréseik ellenére — már ma is van lehetősé- gük az együttműködésre. S a lehetőség szükségszerűség is: erre tanít a múlt sok tör- ténelmi tapasztalata. Pártunk — mint ez a XT kongresszus határozata is ki- mondja — „minden lehetse- ges kérdésben és területen együttműködésre törekszik a szocialista és a szociálde- mokrata pártokkal a nem- zetközi enyhülés és bizton- ság erősítése, a munkosztály akcióegysége érdekében". Sa- ját pártunk tapasztalata azóta is igazolja, hogy ez reális szándék, hogy sok te- kintetben lehetséges együtt- működés, akcióegység a kommunisták és a szociál- demokraták közt a dolgozó osztályok és a haladás érde- kében. (A Francia Szocialis- ta Part Mitterrand vezette delegációjának látogatása Magyarországon s a tárgya- lásokról kiadott érdemi és tartalmas közös közlemény ezt példázta.) Ilyen módon foglalt állást a kommunista és munkás- pártok berlini tanácskozása is, üdvözölve a testvérpártok együttműködését a szocialis- ta és szociáldemokrata pár- tokkal, egyszersmind kije- lentve, „elutasítanak minden olyan politikát és világnéze- tet, amely lényegét tekintve a munkásosztályt a kapita- lista rendszernek rendeli alá". így. ilyen kiegyensú- lyozott állásfoglalással teljes értékű a munkáosztály egy- ségének szolgálata. A munkásosztály egységé- ért, s ezen belül a kommu- nisták és a szocialisták egy- ségéért folyó harr egytk leg- főbb színtere a szakszerve- zeti mozgalom. A szakszer- vezetek a munkásosztály leg- nagyobb párton kívüli szer- vezetei, amelyek a legkülön- bözőbb felfogású munkáso- kat egyesítik azon az alapon, hogy azok együttesen száll- nak szembe a tőkés kizsák- mányolással. Napjainkban a nemzetkőzi szakszervezeti mozgalom óriási erőt képvisel. 1945. ben világszerte összesen még csak 65 millió, ma viszont már több mint 250 millió a szakszervezeti tagok száma. Növekedett a szakszerveze- tek aktivitása, nagyobb mé- reteket öltött akcióegységük és együttműködésük a béke megőrzéséért, a dolgozók életkörülményeinek megjaví- tásáért, a demokratikus sza- badságjogokért és a szak- szervezeti jogokért folytatott küzdelemben. A dolgozók valóságos lm- perialistaellenes harci szö- vetségének kialakulását azonban ma is erősen aka- dályozza a munkások és al- kalmazottak hiányos szerve- zettsége, valamint a szak. szervezeti mozgalom meg- osztottsága. A Szakszervezeti Világ- szövetség — az a szövetség, amely a proletariátus forradalmi osz- tálycéljaiért, nemzeti és nemzetközi érdekeiért kö- vetkezetesen küzd — ismé- telten hangsúlyozza, hogy tá- mogat minden olyan kezdő, ményezést. amely a dolgo- zók egyesítésére irányuk Az európai testvérpártok berlini tanácskozása e kérdésben is közös álláspontra jutva le- szögezte: „a kommunisták a jövőben is minden módon támogatni fogják a szakszer, vezeti szervekben egyre nö. vekvő egységtörekvéseket és a szakszervezetek önálló ak- cióit is". VAJDA PEIES .