Top Banner
 ÉRIT IV.  - egy ifjúsági tábor krónikája   Augusztus 8-13 között került megrendezésre immár negyedik alkalommal az Érmelléki Református Ifjúsági Tábor (ÉRIT), melynek helyszíne, ahogy eddig minden esztendőben, úgy idén is a Hegyközszentmiklósi Református Egyházközség tulajdonában lévő Termál -strand volt. A tavalyi esős tábor után, (amely miatt időnap előtt véget is kellett vetni a tábornak) idén megújuló reménységgel tekintettek a szervezők a minden kegyelem Urára, hogy az időjárás kedvezőbb lesz. Iste n meghallgatta a könyörgéseket, mert az első éjszakát leszámítva, amikor kisebb vihar sepert végig a Hegyközön, és az Érmelléken is, végig napsütéses, táborozásra, fürdőzésre alkalmas idő volt. Több mint száz gyermeknek adott otthont az idei tábor, amelyne k az ingyenes strandolási lehetőség mellett a másik fő vonzereje a tartalmas program volt. Tartalom Igei rovat Székely István: Belső megújulás………………………..10 Könyvtár   Amikor erősen fújt a Lélek……………………………. ....6 II. Helvét Hitvallás……………………………………… 8 Egyházzene Kórus-emlékek Érbogyoszlóból………………………....11 Egyházmegyei Zene-tábor, Hegyközszentmiklós……...19 Gyülekezeti őrjárat   Apátkeresztúr………………………………………….14 Egyházmegyénk életéből  IV. Érit – egy ifjúsági tábor krónikája – ………………. 1 XII . Egyházkerületi Nőszövetségi Találkozó…………...3 VI. Emlékünnep a Nyúzóvölgyben………………….4 Gyülekezeti hírek Új lelkészt iktattak be Érsemjénben………………….. .12 Holland munkacsoport Jank afalván…………………. ..13  Margittai gyülekezeti kiránd ulások………………..12-13 Érszőlősi ifjúsági tábor………………………………..16 Vakációs Bibliahét: Asszonyvásárán  ; Értarcsán  ;  Margittán  ; Vedresábrányban  ; Kiskerekiben ………….17 Egyházi anekdoták  Sok a jóból is megárt…………………………………20 A 2011-es esztendőtől ugyanis a méltán népszerű, és közkedvelt „Volt egyszer egy Érmellék ” elnevezésű képzőművészeti-kézműves ifjúsági tábor is beolvadt az ÉRIT- be, így azok a fiatalok, akik kézműves foglalkozások iránt érdeklődtek, idéntől ezt az ÉRIT - ben találták meg.  Fiatalok érkeztek szép számban: Apátkeresztúrról, Albisról, Biharkeresztesről, Bihardiószegről, Éradonyból, Érbogyoszlóról, Érkeserűből, Érmihályfalávról, Érseléndről, Értarcsáról, Gálospetriből, Hegyközszentmiklósról,  Jankafalváról, Nagykágyáról, Ottományból, Szentjobbról, Székelyhídról, Vedresábrányból, Vajdahunyadról. A tábor részvételi díja jelképes volt, évről-évre célul tűzve ki magának az Egyházmegye, hogy mindenki számára elérhetővé tegye ezt a keresztyén tábort. A fő szervező  Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi lelkipásztor volt, az Érmelléki Egyházmegye ifjúsági előadója, aki gazdag tapasztalattal rendelkezik ifjúsági táborok szervezésében, általában az ifjúsági munkában. Segítői az egyházmegye lelkipásztorai, akik közül meg kell említenünk Árus László Csongor helyi lelki pásztort, házigazdát, Rákosi Jenőt, az egyházmegye esperesét, valamint Kulcsár Árpád értarcsai és Forró Csaba apátkeresztúri lelkészeket. Az első napi megérkezés, sátorállítás, táborozási szabályok ismertetése után a gyereksereg hatalmas zsivajjal vette birtokába a medencéket, hogy megmártózhasson a strand gyógyvizében. Délután Farkas Zsolt toldinagyfalui lelkipásztor tartott előadást a templomban. Az egész heti témákat az előadások rendjén a gyülekezeti ifjúsági vezetők tavaszi találkozóján elhangzott java slatok alapján állították össze a szervezők. Így első nap a „ káros szenvedélyek”-ről hallhattak, kérdéseket fogalmazhattak meg, hozzászólhattak a fiatalok. Az esti áhítaton, amely egyben a tábor megnyitó istentisztelete is volt, Rákosi Jenő esperes szólt a fiatalokhoz, aktualizálva a témához vágó igei tanítást az 1Kor 6, 12 alapján: „  Mindent szabad nekem, de nem minden használ.” A második nap reggelén Szabó Zsolt lelkipásztor Gálospetriből érkezett igei üzenettel, a Préd. 11, 9 -10 alapján. Szükség is volt  az igei megerősítésre, hiszen az éjszaka folyamán a viharos idő miatt többek sátra beázott, sokan nem tudtak aludni, fáradság és kimerültség lepte meg a táborlakókat. Az idő kiderültével újfent lehetett fürdőzni, majd csoportos
21

Reformatus Ermellek 2011/05

Apr 06, 2018

Download

Documents

Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 1/20

ÉRIT IV. - egy ifjúsági tábor krónikája –

Augusztus 8- 13 között került megrendezésreimmár negyedik alkalommal azÉrmelléki ReformátusIfjúsági Tábor (ÉRIT), melynek helyszíne, ahogyeddig minden esztendőben, úgy idén is aHegyközszentmiklósi Református Egyházközségtulajdonában lévő Termál-strand volt. A tavalyi esőstábor után, (amely miatt időnap előtt véget is kellettvetni a tábornak) idén megújuló reménységgel

tekintettek a szervezők a minden kegyelem Urára,hogy az időjárás kedvezőbb lesz. Isten meghallgatta akönyörgéseket, mert az első éjszakát leszámítva,amikor kisebb vihar sepert végig a Hegyközön, és azÉrmelléken is, végig napsütéses, táborozásra,fürdőzésre alkalmas idő volt. Többmint százgyermek nek adott otthont az idei tábor, amelynek azingyenes strandolási lehetőség mellett a másik fővonzereje a tartalmas program volt.

Tartalom

Igei rovatSzékely István: Belső megújulás………………………..10

Könyvtár Amikor erősen fújt a Lélek…………………………….....6II. Helvét Hitvallás………………………………………8

EgyházzeneKórus-emlékek Érbogyoszlóból………………………....11Egyházmegyei Zene-tábor, Hegyközszentmiklós……...19

Gyülekezeti őrjárat

Apátkeresztúr………………………………………….14Egyházmegyénk életéből IV. Érit – egy ifjúsági tábor krónikája – ……………….1 XII . Egyházkerületi Nőszövetségi Találkozó…………...3 VI. Emlékünnep a Nyúzóvölgyben…………………….4

Gyülekezeti hírek Új lelkészt iktattak be Érsemjénben…………………...12Holland munkacsoport Jankafalván…………………...13 Margittai gyülekezeti kirándulások………………..12-13Érszőlősi ifjúsági tábor………………………………..16Vakációs Bibliahét: Asszonyvásárán ; Értarcsán ; Margittán ; Vedresábrányban ; Kiskerekiben………….17

Egyházi anekdoták Sok a jóból is megárt…………………………………20

A 2011-es esztendőtől ugyanis a méltán népszerű,és közkedvelt „Volt egyszer egy Érmellék” elnevezésűképzőművészeti-kézműves ifjúsági tábor is beolvadtaz ÉRIT- be, így azok a fiatalok, akik kézművesfoglalkozások iránt érdeklődtek, idéntől ezt az ÉRIT-ben találták meg.

Fiatalok érkeztek szép számban:Apátkeresztúrról, Albisról, Biharkeresztesről,

Bihardiószegről, Éradonyból, Érbogyoszlóról,Érkeserűből, Érmihályfalávról, Érseléndről,Értarcsáról, Gálospetriből, Hegyközszentmiklósról, Jankafalváról, Nagykágyáról, OttománybólSzentjobbról, Székelyhídról, Vedresábrányból,Vajdahunyadról. A tábor részvételi díja jelképes volt,évről-évre célul tűzve ki magának az Egyházmegye,hogy mindenki számára elérhetővé tegye ezt akeresztyén tábort.

A fő szervező Jakó Sándor Zsigmondjankafalvilelkipásztor volt, az Érmelléki Egyházmegye ifjúságielőadója, aki gazdag tapasztalattal rendelkezik ifjúsági

táborok szervezésében, általában az ifjúságimunkában. Segítői az egyházmegye lelkipásztorai,akik közül meg kell említenünkÁrus László Csongor helyi lelki pásztort, házigazdát, Rákosi Jenőt, azegyházmegye esperesét, valamintKulcsár Árpád értarcsai és Forró Csaba apátkeresztúri lelkészeket. Azelső napi megérkezés, sátorállítás, táborozásiszabályok ismertetése után a gyereksereg hatalmaszsivajjal vette bi rtokába a medencéket, hogymegmártózhasson a strand gyógyvizében. DélutánFarkas Zsolt toldinagyfalui lelkipásztor tartottelőadást a templomban. Az egész heti témákat azelőadások rendjén a gyülekezeti ifjúsági vezetőktavaszi találkozóján elhangzott javaslatok alapjánállították össze a szervezők. Így első nap a „károsszenvedélyek”-ről hallhattak, kérdéseketfogalmazhattak meg, hozzászólhattak a fiatalok. Azesti áhítaton, amely egyben a tábor megnyitóistentisztelete is volt, Rákosi Jenő esperes szólt a fiatalokhoz, aktualizálva a témához vágó igei tanítástaz 1Kor 6, 12 alapján: „ Mindent szabad nekem, de nemminden használ.”

A második nap reggelénSzabó Zsolt lelkipásztorGálospetriből érkezett igei üzenettel, a Préd. 11, 9-10

alapján. Szükség is volt az igei megerősítésre, hiszenaz éjszaka folyamán a viharos idő miatt többek sátrabeázott, sokan nem tudtak aludni, fáradság éskimerültség lepte meg a táborlakókat. Az időkiderültével újfent lehetett fürdőzni, majd csoportos

Page 2: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 2/20

2 Református Érmellék

vetélkedőkre került sor. Négy csapat mérkőzött megegymással, a „Halak” (Jakó Sándor Zsigmondcsoportvezető), „Keresztesek” (Rákosi Jenő), „Csillagok” (Árus László Csongor), „Hajósok”(Kulcsár Árpád) társasága versengett a hét végi „fődíjért.” A jelképescsapat- nevek mögött is evangéliumi üzenetetfedezhettek fel a résztvevők: a „Hal” I. sz.-iőskeresztyén hitvallás – Jézus Krisztus Isten FiaSzabadító -, a „Kereszt” Jézus Krisztus keresztjéreemlékeztet, a „Csillag” a betlehemi csillagra, a „Hajó”pedig a keresztyén egyház egyik jelképe. Közben„angyal-bárány” játék is kezdődött a táborban,amelynek eredményeképpen a táborzáráskormegválasztották a tábor „főangyalát”, aki a következőtáborig viseli ezt a megtisztelő címet. Ebéd előtt a négycsoport bibliaórára vonult el, ahol az előzőnapielőadás, valamint az azokhoz kapcsolódó igeigondolatok kerülhettek megbeszélésre a csoportvezetőlelkipásztorok segédlete mellett. Ebéd után kezdődtekmeg az egész héten át tartó kézműves-képzőművészetifoglalkozások, ahová a gyermekek tetszésük szerint jelentkezhettek, a csoportok létszámához mérten. Akövetkező választási lehetőségeik voltak: agyagozás-Veress Zsanett és Farkas Fanni (Debrecen)vezetésével; gyöngyfűzés-mézeskalácssütés – Jakó Jolán (Érmihályfalva) vezetésével; nemezelés- PitlikFanni és Juhász Anikó (Debrecen) vezetésével;fafaragás – Forró Csaba (Apátkeresztúr) vezetésével;zene – Szabó Nagy Attila (Gyergyószentmiklós) ésTarcsa Tamás (Budapest) vezetésével; festészet-grafika- Pásti Anett (Debrecen) és Domahidi Krisztina (Székelyhíd) vezetésével; valamint újságírás – „tábori

tudósítók” – Kulcsár Árpád (Értarcsa) vezetésével. Nagy segítséget jelentett a szervezők számáraPalcert Judit (Székelyhíd),aki nemcsak a csoport- vezetőkmeghívásánál, de több kézműves csoport munkájába isbekapcsolódva a hét folyamán, a vetélkedőkmegszervezésében is részt vállalt, törődve figyelt agyerekekre egész tábor-idő alatt. DélutánKövendiIstván kügypusztai lelkipásztor tartott előadást a„csoportosulások (klikkesedés) egy (keresztyénifjúsági) közösségen belül” témakörében, amely sokfiatalt megérintett. Este Forró Csaba apátkeresztúrilelkipásztor szolgált az 1Kor 3, 3-7 alapján. Lefekvés

előtt ismét lehetősége nyílt a fiataloknak a fürdőzésre.Szerdán Bara László nagykágyai lelkipásztoráhítatára ébredeztek a fiatalok, akik sajáttapasztalatukból tanulhatták meg, hogy az éjszaka azalvásra, a nappal az ébrenlétre adatott az Úristentől. AMt 7, 1-5 alapján megtartott áhítatot követőennémelyek számára fel kellett frissíteni máris a táboriszabályokat, a további fegyelmezetlenségeketelkerülendő. A délelőtti fürdőzést vetélkedő követte,majd bi bliaóra. Ebéd után a csoportos foglalkozásokkerültek sorra, a templomban pedigVeres KovácsAttila Nagyvárad-Olaszi lelkipásztora tartott előadást

az „önbizalomhiány-önértékelés” témakörben. Azimmár negyedik alkalommal előadó lelkipásztor ezúttal is lekötötte a fiatalok figyelmét tanulságoselőadásával. Az esti áhítat a Bír 6, 14-16 alapján szólt,melyet Kulcsár Árpád tartott. Lefekvés előtt

filmnézésre is lehetőség volt: a másnapi témáhozkapcsolódóan a fiatalok megtekinthették a „2012” c.filmet.

Csütörtök reggelSimon- Szabó István éradonyilelkipásztor szolgált az 1Móz 31, 28 alapján. Aszokásos napi programot ismét csak fegyelmezés áránsikerült megvalósítani. Bebizonyosodott, hogy aszervezők türelmét egyesek jócskán kihasználják,visszaélve azzal. Sajnos a szervezőknek rá kellett jönniük, hogy nem mindenki tud a táborlakók közülkeresztyén viselkedést felmutatni, sőt, olyan is akadt,akit a fürdőzésen kívül szinte semmi más nemérdekelt, a gazdag program ellenére. DélutánFazekasFerenc mezőtelki lelkipásztor tartott látványos,vetítéssel egybekötött előadást, komoly teológiaialapot adva a napi témának, ami a „világvége” volt.Rámutatott a Biblia pontos tanításaira a kérdésselkapcsolatosan, és ellentétbe állította a világban jelentkező, meg-megújuló hisztériával, ami a világvéget illeti. Erre sajnos egyes vallási szekták is alapotadnak téves „jóslataikkal”. Az estét Árus Lászlóáhítata zárta a Mt 24, 5-13 alapján.

Az utolsó előtti nap reggelénifj. Mátyás Árpád monospetri lelkipásztor szólt a fiatalokhoz a 2Pt 3, 10-18 alapján. Mivel a pénteki nap volt az utolsó egésznap a táborból, így a kézműves csoportok ezen adélutánon végezték el munkáikon az utolsósimításokat. Nagyon szép munkák születtek, sokgyerek nyakában megjelentek a gyöngyből, vagynemezből készült ékszerek, megcsodálhattuk a festőcsoport remekműveit is, de az agyagból készültbögrék, kigyurmázott figurák is szemet

gyönyörködtetők voltak. A mézeskalácsosok márelőző nap meglepték az egész tábort, mertmindenkinek ajándékoztak egy az ízletes süteményből.A fafaragóknál mini-kopjafák, hamutartók, és másapróságok készültek el. Az újságírók villáminterjúkatkészítettek a csoportvezetőkkel, riportokat, fotókatkészítettek, megörökítve a táborban zajló eseményeket.Összességében minden csoport szép eredményeketmutatott fel a hét végére.

Délután a tábor csúcs-pontjaként úrvacsorázássalegybekötött istentiszteltre került sor, amelyremegérkezett Csűry István püspök úr is. Az immár

hagyománnyá vált ünnepi istentiszteleten a püspök arefor mátus bibliaolvasó kalauz napi igéjét magyaráztaa fiataloknak, a Jn 12, 35- 36 alapján beszélt a fényről, avilágosságról, amelyet Jézus Krisztus hozott el ebbe avilágba, és biztatott, hogy merjünk a világossággyermekei lenni, akik világosságban is járnak. Tudjuk,hogy hová megyünk, és hogy Ki által. Az úrvacsoraiágendát Rákosi Jenő esperes végezte. A meghitt,bensőséges lelki pillanatok az Úr asztala körül végreegy közösséggé, gyülekezetté kovácsolták a táborbanrésztvevőket. Kihirdetésre került a csoportosvetélkedők eredménye: I. helyezet lett a „Keresztesek”,

II. a „Hajósok”, III. a „Halak”, a IV. a „Csillagok” csapata.Minden csapat tagjai kisebb- nagyobb figyelmességgellettek megajándékozva a tábor főszervezőjétől. A„báránykák” javaslatai alapján megválasztásra került atábor „főangyala.” – ő Györkei Ákos lett Albisról.

Page 3: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 3/20

3 2011. Szeptember - október

Szombaton Jakó Sándor Zsigmond az ároniáldással a 4Móz 6, 24-26 alapján búcsúzott el arésztvevőktől. Hitet tett a mellett, hogyha egy valaki atöbb mint száz résztvevő közül elindult ezen a héten Jézus felé, és Isten mellett döntött, már nem volthiábavaló a tábor.

Köszönet illeti a tábor szervezőit, mindazokat acsoportvezetőket, akik a képzőművészeti-kézművestevékenységek szakszerű irányítását vállalták el, akikegész héten át gondoskodtak a táborlakókétkeztetéséről. A tábort kiemelten a Bihar MegyeiTanács R. M. D. Sz. frakciója, a Communitasalapítvány, az Érmelléki Református Egyházmegye, aHegyközszentmiklósi Református Egyházközségtámogatta. Köszönetet mondunk azon szülőknek is,akik különféle élelmiszer-adományokkal segítették azegész heti étkeztetését a gyerekeknek. Urunknakköszönjük a sok áldást!

Kulcsár Árpád

Áldásosztók és áldáshordozók - nőszövetségi konferencia Székelyhídon-

A végre megújított, új közlekedési táblákkalellátott országúton Székelyhídra érkezőket új keletű,nyíllal jelölt táblák irányították a KirályhágómellékiReformátus Nőszövetség 12. konferenciájánakhelyszínére, a városi sportcsarnokba. Azútkereszteződéseknél karszalagos presbiterekmutatt ák az utat, így mindenki könnyedénmegtalálhatta a konferencia új helyét, melyet az utolsópillanatban változtattak meg a gondos szervezők az

időjárás viszontagságaira és a nagyszámúbejelentkezőkre való tekintettel. A bölcs döntéseredményeképpen kényelmesen elhelyezkedhetettmind a közel 1200 részt vevő, akik nemcsak aKirályhágómellék kilenc egyházmegyéjéből, hanemErdélyből, Magyarország különböző vidékeiről-Győrből, Debrecenből, Budapestről,- valamint 38-anKárpátaljáról érkeztek.

Szombaton délelőtt ünneplő ruhába, népviseletbeöltözött asszonyokat és leányokat, mosolygós arcokat,egymást üdvözlőket fogadtak a székelyhídi reformátusgyülekezet tagjai, akik szervezésben ugyancsakkitettek magukért. Az ízlésesen, népi szőttesekkel,

kézimunkákkal berendezett és díszített sportcsarnokígy vált istentiszteleti hellyé, ahol búzakalász,házikenyér és napraforgóvirág természeteskörnyezetében mintegy száz zászlóval vonultak anőszövetségek képviselői, az egyházi vezetők,meghívott vendégek és előadók.Vin czéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos köszöntő szavai utánCsűryIstván püspök igehirdetésére került sor, a 118. zsoltár24-26. verseiből.

A nőszövetségi találkozó nemcsak areformátusság, de a magyar nemzet ünnepe is, az igazihálaadásnak, igazi örömnek a napja. Bizonyságtételarról, hogy az Úr a mindennapokban megsegített, azünneptelen, találkozás nélküli napokban is velünkvolt. Az Úr beváltotta ígéreteit, de mi vajonmegtettünk-e mindent, ami ránk bízatott? „Ó, Uram,segíts most”. Úgy kell kérni, zörgetni, hogy azimádság órájában tudjuk teljesen átadni magunkat. Ígyválhatnak az imádkozók áldáshordozókká, hogyelvigyék a találkozó áldásait is az otthon maradtbetegeknek, időseknek, imádkozva a 21. századért, azifjúságért, az idősekért, hogy az Úr kárpótoljonmindazért, ami az életünkből hiányzik. A püspökigehirdetését követően Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök köszöntötte azünneplő sokaságot, majd Balázsné Kiss Csilla nőszövetségi alelnök szólt az egybegyűltekhez. Eztkövetően Peres Imre, a Debreceni ReformátusHittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékénektanára tartott előadást „ A nők szolgálata az apostolikorban” címmel. Gavrucza Tibor lelkipásztorházigazdaként köszöntötte a találkozó résztvevőit,akinek gyönyörű akvarelljeiből válogatott kiállításékesítette a sportcsarnok falait. A nyugdíjba vonulólelkész röviden bemutatta a település és azegyházközség történetét.Gaál Botondné CzeglédiMária a Tiszántúli Református Egyházkerület

Page 4: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 4/20

4 Református Érmellék

Nőszövetségének elnöke „Hit, hűség, növekedés” címmel a református nők küldetéséről szólt.Zsindelyné Tüdős Klára írásaibólNémethi Zsuzsa,Nagy Orbán és Nagy Anikó szatmárnémetiszínművészek elevenítettek fel néhányat. Az ebéd – töltött káposzta és kalács – több gyülekezetasszonyainak adak ozó szeretetéből és munkájábólvalósult meg. Ezután a Tálentum zenekar előadásahangzott el.

A nőszövetségek vezetőinek beszámolóiból azasszonyok sokrétű szolgálataiba, eredményeibe ésgondjaiba nyerhettek bepillantást a részt vevők. Eztkövetően három nőszövetség új zászlójának avatásakövetkezett. A biharpüspöki, az érbogyoszlói és aszaniszlói nőszövetségek zászlóit az egyházkerületinőszövetségi elnök áldotta meg.Füzes OszkárnéBajtai Erzsébet, Magyarország romániainagykövetének felesége elmondta, hogy a következőtalálkozót akár Debrecenben is megrendezhetnék,ahová mindenki „hazamehetne”. A záróistentiszteleten Nagy Erika sárközújlaki lelkipásztorhirdetett igét, az úrvacsorai ágendát Balázsné KissCsilla érmihályfalvi lelkipásztor végezte. A találkozónadományokat gyűjtöttek Varga Eliz gyógykezelésére.

Köszönet illeti a szervezőket, a találkozó sikereslebonyolításában munkálkodókat, különösképpenPerecsenyi Judit érmelléki nőszövetségi titkárt.Azsoltáros szavait mindenki szívében magával vitte, ígyváltak a részt vevők áldáshordozókká, hogy amindennapok kihívásait Isten jelenlétében élhessékmeg.

Orosz Otília Valéria

Ünneplő sereg a Nyúzóvölgyben

Ebben az esztendőbenaugusztus 7 -én márhatodik alkalommal került megrendezésre aNyúzóvölgyi vallási-művelődési- történetinépünnepély . Az egész ünnepség egykorimegálmodója, és fő szervezőjeGellért Gyula voltérmelléki esperes, bihardiószegi lelkipásztor elmondta,hogy a célja az volt, hogy a Nyúzóvölgyben egyreformátus zarándokhelyet hozzon létre, hasonlót,mint Csíksomlyó, s ugyanakkor Bocskai Istvánemlékét is méltóképpen ápolni kívánta e

rendezvénnyel. Örömmel nyugtázta, hogy tervemegvalósulni látszik, hiszen már évről-évremegrendezésre kerül a csataimitáció, s az egész naposprogram mind en évben bővül és fejlődik, valamintegyre többen érzik úgy, hogy ezt az ünnepségetfolytatni kell, mert értékes és értéket teremt. Atiszteletes úr szerint szükség van erre az ünnepre, mertsok ünnepünk szól nemzetünk tragédiáiról, de kevés agyőzelmeinkről, a dicső múltunkról, ami büszkeséggeltölthetné el a fiatalokat is, hogy ne szégyelljék magyarnemzetiségüket.

Az idén igazán magasra tették a mércét aszervezők mind a terep előkészítésében, mind aprogramok tekintetében. A leglátványosabb ésleggazda gabb népünnepélyt sikerült elkészíteni amostani, hatodik alkalommal, s ez köszönhető volt egyelnyert Európai Uniós pályázatnak a Magyarország -Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program2007-2013 keretében, mely Határmenti HajdúHagyományőrzés HURO/0901/172/2.5.1 címet viselte. Ennek a pályázatnak áldásaként már áprilisbanelkezdődött a rendezvény színterének kialakítása,majd kirándulás és táborozás által készültek a fiataloka program megvalósítására és színsebbé tételére. Azünnepség előtt egy héttel pedig élettel és munkálkodóifjakkal, idősekkel telt meg a Nyúzóvölgy. A felnőtteka komolyabb, erőt próbáló munkákat végezték afaszerkezetű építményeknél, míg az ifjú leányok ésfiúk a terep tisztogatását, a gödrök betöltését, a sátrakfelállítását végezték nagy lelkesedéssel, és sok-sokfáradtsággal. A mostani rendezvényen két színpad lettfelállítva, és kétszer annyi sátor, mint tavaly. Végülvasárnap reggel minden készen állt a több ezer főfogadására. Hajnalhasadáskor már elindultak aszakácsok, hogy tüzet csiholjanak az üstök alá, így a 11órára érkező nézelődők már jó illatok közöttkereshették a vásárfiát az árusok sátrainál.

A második alkalommal megrendezettÉrmellékiNemzetközi Népi- és Képzőművészeti Kiállítóvásár most is Dr. Szabó József helytörténész szervezésénekvolt köszönhető, sőt az idei még nagyobb volumenűresikerült, hiszen a kiállítók sátrai megduplázódtak. Avásárló, nézelődő tömeget Frugyi Attila dorombolónvaló játéka hívogatta a színpad előterébe, ahol aközönség tömör és érdekes előadásokat hallhatott Bibó

Page 5: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 5/20

5 2011. Szeptember - október

Istvánról (Dr. Kovács Béla Lóránt - Debrecen),Karácsony Sándorról (Péter Imre - Földes) és LisztFerencről (Ghitea Angéla - Bihardiószeg). Azelőadások közt a tépei gyermekek, a diószegiSzömörce, a derecskei Szivárvány ésKikeletegyüttesek, a földesi néptáncosok, a hajdútáborbanösszeállt fiatalok csoportja néptánc-műsorokkal lépettfel, ezáltal is színesítve a programot.

A délutáni forró szélben messzire szállt azÉrmelléki Kórusok (Bihardiószeg, Érkeserű, Jankafalva, Szalacs) énekhangja Ghitea Angélavezetésével, felszólítva a nyüzsgő tömeget azelcsendesedésre, az imádságra. Az istentiszteletetCsűry István püspök úr tartotta a természet lágy ölén,az Úristen hatalmas, égszínkék mennyezetűtemplomában. Az istentiszteletet követteRákosi Jenő érmelléki esperes köszöntő beszéde, valamint azénekkar újabb szolgálata, majdMeleg Vilmos színművész megható és szívet gyönyörködtetőelőadása. Az ünneplő sereghezSzabó Ödön, a megyeiRMDSZ ügyvezető elnöke is beszédet intézet, buzdítvaa szervezőket és az ünneplőket, hogy ezt arendezvényt a jövőben is tovább éltessék. A szózateléneklése után a debreceni Népi Együttes és ahajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes zenés-táncos produkciója szegezte a közönség tekintetét mégmindig a színpadra.

Ezt követte a hajdúszoboszlói csikósok látványoslovasbemutatója, mely mintegy áthidalást képezett aszínpadi műsorok és a csataimitáció között. Közbendobbal és gólyalábasok közreműködésével toboroztáka népet a csatatér közelébe, ahol a csikósok bemutatójaután megindult a seregek felvonulása.

A felsereglőket Dr. Papp Gyula ezredesköszöntötte, s egyben ünnepélyesen megnyitotta acsatajelenetet is. Horváth Lajos hadtörténész vette beaz esküt a hajdúcsapattól, majd szintén az őtolmácsolása mellett megkezdődött a várva vártcsatajelenet is. Láthattuk Petz seregeit felvonulni, majdaz első kisebb összecsapást követte a kukoricábanmegbújó hajdúk zajos rohama, akiket látványos(pirotechnikának köszönhetően) füstölő ágyukkal,durrogó puskákkal vertek vissza az osztrák katonák. Atöbbszöri gyalogrohamot a nádasban elrejtőzöttlovasság érkezése múlta felül. A csodás paripák és a

hátukon daliásan ülő lovasok nemcsak a kicsik, de azidősebb nézők tetszését is kiváltotta. Az osztrákseregben szer eplő ifjak és örök ifjak nagy keserűségéreaz idén is ők vesztettek, mert csak így válhatott a jelenet történelmileg hitelessé. Végül a nagycsatározásban a szekértábor „felrobbanása” és nagyfüstfellege, s az osztrák sereg „lemészárlása”eldöntötte a csata győztes kimenetelét Bocskai éshajdúi javára.

Gellért Gyula lelkész meghatódva és örömmelszólt az imitációt követően az ünneplőkhöz, szavaivaltovább fokozva e nap lelki, szellemi szépségét. APusztai Farkasok (Székelyhíd, Érmihályfalva,Kiskereki, S zalacs) íjászbemutatója, az emléksziklamegkoszorúzása és a Himnusz eléneklése zárta azünnepi programot. Az üstök azonban csak ekkornyíltak meg a szereplők, vendégek és szervezők

számára, hogy a sok fáradtságnak meg legyen a méltóés finom bogrács jutalma. Közben egy kisebb viharosszél felborzolta a sátrakat és a kedélyeket is, mertvihart jósolt, de szerencsére a sötét fellegek elkerültekbennünket.

A nyári est víg éneklésben, boldog eszmecserébenszállt lassan alá a kitartó ünneplőkre, s az augusztusinapvörös palástját künn felejtve az égen bukott le a nyugatidombok között, talán emlékezve az egykori vérescsatamezőre, s talán emlékeztetve bennünket arra, hogymennyi verejtéknek és vérnek kellett hullnia, hogy mi ittlehessünk, itt élhessünk, s büszkén ünnepelhessünk.

Jakó Sándor Zsigmond

Page 6: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 6/20

6 Református Érmellék

Dr. Gyökössy Endre

Amikor erősen fújt a Lélek (Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv magyarázata)

A Lélek parazsa szertehull

ApCsel 6 rész.

Ismét azt halljuk, hogy növekedett a keresztyének– pontosabban: a t anítványok száma. Már nem isszámolják őket, mert oly sokan vannak. Nagygyülekezet a jeruzsálemi. Még nem szakadtak el, ésmég sokáig részét alkotják a zsinagógai közösségnek,sőt a zsidók is úgy tekintenek rájuk, mint akik közéjüktartoznak. Sajátos szekta – gondolják. Míg nemrobbantak ki az ellentétek. A gyülekezet növekszik,Isten igéje terjed. Olvassuk, hogy „igen sok pap isengedelmeskedett a hitnek”. Ez különös, hiszen Péter és atöbbiek: iparosok, halászmesterek. Most a papokmennek a halászokhoz? Abban az időben, mikor eztörtént, tízennyolcezer pap élt Izráelben, ebből tízezerlévita volt, és nyolcezer pap. Sokan voltak. JosephusFlavius, a korabeli zsidó történetíró feljegyezte, hogy anyolcezer pap közül hétezerötszáz igen nyomorúságoskörülmények közt tengette életét. Egy évben csak egy-két hónapot szolgáltak a templomba beosztva, az évtíz-tizenegy hónapját, mint kézművesek, vagyföldművesként dolgozták végig az évet, sokszor nagyszegénységben élnek. Flavius, azt is feljegyzik, hogy apapi fej edelmek kizsákmányolták őket, mert nemcsaka néptől várták a tizedet, hanem tőlük is, fizetésük egyrészét le kellett adniuk a főpapoknak! Tehát nem volt jó a viszony az alsó papság, és a főpapok között.

Hallatlan ereje volt Péterék evangelizációjának.Kiáradt Isten Szentlelke. Nem csak egyszerű jeruzsálemi „kültelki” emberek, hanem az alsópapságból is sokan mentek hallgatni Jakabot, Jánost,Pétert, és a többieket, és csatlakoztak a gyülekezethez.Egyre többen vannak, és olyan nagy már a gyülekezet,hogy az apostolok nem tudják áttekinteni. A 6.Részben olvassuk az első zökkenőt. Azóta a kétezer évalatt sok egyéb „zökkenő” megesett már, és ezeketIsten Szentlelke sokszor javunkra is használta,

tisztogatásunkra. Kibírja Krisztus teste és egyháza. Miaz e lső zökkenő? Itt kis kitérőt kell tennem. Az elsőgyülekezet kétnyelvű volt, mert kétféle csoportból állt: az arámul beszélő, Jeruzsálemben élő zsidóból lettkeresztyénekből; a görögül beszélő prozelita, adiaszpórákban szétszórtan élő zsidók csoportjából.

A zsidók akkor is sok helyre szóródtak szét.Ezeket a kisebb zsidó településeket vagy pogányvárosokban alakult gettókat nevezték diaszpóráknak.Rengeteg ilyen diaspóra volt szerte a görög latinvidékeken, pl. Antiochiában, amely akkorháromszázezer lakosú város volt. Akár harmincezer

zsidó is élhetett egy ilyen diaszpórában, és ők görögülbeszéltek. A görög vidéken született zsidók közülsokan áramlottak Jeruzsálembe, ahogy amohamedánok Mekkába zarándokolnak még ma is. ARómában, Kis-Ázsiában élő görög műveltségűek, akikmagasabb szinten álltak, mint a bennszülött zsidók,

hazautaztak Jeruzsálembe, a Nagytemplomba, éssokszor évenként. Ott egyiknek másiknak volt egy kisszőlője, vityillója, hogy a nagy ünnepet ott töltse.Közülük is sokan megkeresztelkedtek, keresztyéneklettek. A jeruzsálemi zsidóságnak jól megszervezettszegénygondozása volt. A Nagytemplom lévitái vagyaz alsó papság gyűjtött házról házra, és azözvegyasszonyoknak minden pénteken tizennégyétkezésre elegendő pénzt adtak, hogy a következőhéten naponta kétszer tudjanak enni. Meglátogatták azözvegyeket, vagy azok mentek el minden pénteken, ésa templom kasszájából megkapták az özvegyi járulékot, a segélyt.

Az idegenek, a görög vidékről valók azonbankevesebbet kaptak. Talán nem is pénzt kaptak, hanemaz összegyűjtött élelemből hét napra való adagot. Azaposto lok nem vették át a nagytemplomszegénygondozási módszerét, másképp oldották meg:agapé val. Együtt étkeztek, mindenki hozta a pénzét,beadta vagyonát, ennivalóját, és amíg kicsi volt agyülekezet, együtt, egy nagy asztalnál ültek, ott törtemeg a kenyeret az apostol – legtöbbször talán Péter-,és elmondta az imát. Tehát úrvacsorával kezdődött,majd agapéval, azaz szeretetvendégséggelfolytatódott. Mindenki egyformán kapott a vacsorából,tehát minden nap volt agapé, minden nap voltigehirdetés! Ha meghalt egy jeruzsálemi férfi,özvegyéről mindenki tudott a keresztyéngyülekezetben. De tegyük fel, hogy Antiochiából Jeruzsálembe érkezik egy házaspár, meghal a férfi, ésvalami kis vendégfogadóban marad az özvegy. Azilyen özvegyasszonyokról az apostolok nem mindig

szereztek tudomást. Amikor azonban az ilyenözvegyasszonyok szűkölködésenyi lvánvalóvá lett agyülekezet görögül beszélő férfitagjai előtt, zúgolódástámadt. Felpanaszolják: a mi özvegyeinket nem látja ela gyülekezet, mint a jeruzsálemi zsidókból lettkeresztyének özvegyeit!

Hogy Isten Szentlelke milyen magasfeszültségűvolt, látjuk a megoldásból: az apostolok nem utasítjákvissza a vádat, fölényeskedve, hanem örülnek, hogyfülükbe jut a hír, és intézkednek, bár nagyon sok mármunkájuk. Megtehettékvolna azt is, hogy sorrameglátogatják az özvegyeket, ám kimerültek volna

ebben a s zolgálatban, és egyre kevesebbethirdetik azIgét, egyre kevesebbet imádkoznak. Így szociálismisszióvá alakult volna át a keresztyén gyülekezet.Megoldják a dolgot, de úgy, hogy a magukszolgálatából nem adnak fel semmit. Megosztják aszolgálatot. Nem maguk alá rendeltneveznek ki,hanem maguk mellé rendelt szolgálatokat alakítanak ki.Az apostolo k azt mondják a gyülekezetnek:-Válasszatok! Péter nem „kinevez”, hanem azt mondja:Ti magatok, görögül beszélő férfiak válasszatokmagatok közül hét férfit! Isten Szentlelkével teljes,bölcs embereket jelöltek ki, mi pedig tovább

szolgálunk imádkozásban, és igehirdetéssel. Valakiúgy vélhetné, különös, hogy az apostolok csupánimádkoznak, és igéthirdetnek , és másokra bízzák alegnehezebb szolgálatot. Legalábbis kézben tartották.A hét, Szentlélekkel teli bölcs ember szolgálata, és a

Page 7: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 7/20

7 2011. Szeptember - október

tizenkét apostolé szervesen kiegészítette egymást. Deakkor igét hirdetni és imádkoznioly nagy valami volt,amit mi csak ritka, megrendítő pillanatokban érzünk,amikor Isten Szentlelke egyszer- egyszer kiárad ránk.

Fiatal koromban történt: apám, a rákospalotaiegyház akkori főgondnoka, egyszer késő este ért hazavidéki hivatalos útjáról, fáradtan, kimerülten. Kopogaz ajtón az egyházfi, és átnyújtva apámnak valamiírást, azt mondja:- A nagytiszteletű úr üzeni, még maeste tessék elintézni, nagyon sürgős! Az akkor épülőArany János utcai templomunkkal függött össze adolog. – Ránéztem apámra, és láttam, hogyelfelhősödik az arca. Ingerülten kérdezte azegyházfitól:- A nagytiszteletű úr mit csinál? Matulabácsi magától értetődően válaszolta:- A nagytiszteletűúr a szobájában térdel, és imádkozik. Apámnakkisimult az arca, és a kabátja után nyúlt:- Megyek! Ésakkor, mint fiatal diák éltem a két szolgálat egységét.

Modersohn életrajzában olvastam, hogymeglátogatott a gyülekezetéből egy szegény és betegembert a faluvégen. Előveszi a Bibliáját, és beszél neki Jézusról. Ám egyszer csak észreveszi, hogy az ágybanfekvő beteg nem figyel oda. Modersohn körülnéz éslátja, hogy a kályhában nem ég a tűz. Mindenüttpiszok, a szoba hideg. – Mikor evett utoljára? – kérdi.– Két napja! Modersohn hazasiet, majd visszatér afeleségével, és egy nőtaggal a gyülekezetből.Azokkitakarítottak, begyújtottak a kályhába, enni adtak abetegnek, s amikor mindez megvolt, folytatta az igét.Akkor már hallotta is a beteg. Így ment ez heteken át,amíg el nem érkezett a gyógyulás napja. –Engedjemeg, hogy mást már én járjak önhöz, és beszéljen

nekem Jézusról!- kérte a meggyógyult beteg a lelkésztbúcsúzáskor.Azt tapasztalom ötvenévi szolgálat után, hogy az

ige nélküli diakónia, a jótékonykodás, azelszemélytelenedett szociális-gondozás önmagábannem elég. De azt is el kell mondanom, hogy a diakónianélküli igeszolgálat sem! Gazdánk mindkettőt számonkéri tőlünk. Ezt oldották meg az apostolok, amikor aző javaslatukra a gyülekezet hét embert választott, hétgörögöt, a görög özvegyek ügyének intézésére. Hogymennyire nem csak az asz talok körüli szolgálatotvégezték, a diakóniai szolgálatot végzők, Kitűnik a

következő néhány sorból. Istvánról, az első vértanúrólszól: „István pedig – kegyelemmel és erővel telve –nagycsodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonbannéhányana szabadosok ( azaz fölszabadított rabszolgák ),a ciréniek, és az alexandriaiak zsinagógájából, valamintnéhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztakIstvánnal.” Afrikai és ázsiai, tehát szintén görögülbeszélő zsidók voltak. Mindegyiknek külön-különzsinagógája volt. Vitatkoztak Istvánnal, aki közülükvaló volt. Idegesek voltak, irritálta őket, hogykiszakadt közülük. „De nem tudtak szembe szállniazzal a bölcsességgel és lélekkel, amivel beszélt”.

István igét hirdetett. Meg akarta nyerni honfitársait Jézus ügyének. Amikor látták, hogy ez sikerült,megismétlődik Jézus elítéltetése. „Ekkor felbujtottakembereket, akik ezt mondták:- Hallottuk, amikor káromolta Mózest, és az Istent.” Itt valami finom különbséget kellészrevennünk a tizenkét apostol és a hét új, hellén

műveltségű ember között. A tizenkét apostol izráeli,Galileából való. Ők nagyon vigyáztak arra, hogy megne botránkoztassák a zsidókat. Ügyeltek Mózestörvényére, a körülmetélkedésre. Nekik még fontosvolt a Nagytemplom, hiszen o tt nőttek fel, ottnevelkedtek. A külföldről jött, görög műveltségűdiaszpórából származónak már nem jelentett olyansokat a Nagytemplom. Igehirdetésük középpontjábanfélreérthetetlenül nem a törvény, nem a Nagytemplomállt, hanem Jézus. A szabadosok, a hellénműveltségűek ellen támadtak. István ellen, mert az őbeszéde irritálja őket. Nem hangzik elég „zsidósan”.„Ezzel fellázították a népet, a véneket, és az írástudókatrárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták. Hamtanukat is állítottak, akik ezt mondták:- Ez az ember állandóan e szent hely, és a törvény ellen beszél. Hallottuis, amikor azt mondta, hogy az a Názáreti Jézus leromboljezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyek Mózes hagyott ránk.” Ezek a görögül beszélők voltak az„élcsapat”, akik egy lépéssel a zsidó származásúkeresztyének előtt jártak. Úgy látszott, hogy aSzentlélek felhasználja a messziről jött hellénműveltségű Istvánt, és a másik hatot, hogy kiragadjáka gyülekezetet ebből a megrekedtségből, és enyhevisszacsúszásából a Nagytemplom, a régi zsinagógafelé. Elfogják Istvánt, és elkezdődik akeresztyénüldözés – azaz Isten Szentlelke szétdobja aparazsat az egész világra. Ha nem lett volna István,meg a hat, akkor óvatosan a zsidóságon belül, aNagytemplo m árnyékában talán szép békességbenéldegél az első keresztyén gyülekezet. Mint egy szekta,betokosodva. De Istvánék jönnek, és azt mondják:Nem a Nagytemplom fontos, Jézus a fontos! Fontos atörvény, Jézus beszéde mégis fontosabb!

Istvánt kivégzik. A görögül beszélő Antiochiábaés Alexandriába menekülnek, ott telepednek le. Onnanárad tovább a keresztyénség. A görög és a latin nyelvűvidékre. János, aki később ugyancsak hellén stílusbanírja meg a Jelenések könyvét és a negyedikevangéliumot. Valószínűleg a görögül beszélőkkel tart.A legenda úgy tudja, Efézusban telepszik le. A jeruzsálemi gyülekezet azonban nem menekül meg.Amíg Poncius Pilátus a helytartó,- ő erősenantiszemita, - addig meghúzódnak. Utána jön Sejanus,aki, hogy ne legyen robbanás Izráelben, már enyhébbkézzel bánik a zsidókkal. Azután Heródes Agrippa akikiterjeszti a zsidók felett való uralmát, 44 és 46 közöttújra rátámadnak a zsidókból lett első gyülekezetre. Jakabot felcipelik a Nagytemplom párkányára, onnanletaszítják, így pusztul el. Kicsire zsugorodik azsidókból lett első gyülekezet. Mégis árad és megkezdidiadalmenetét a görögül beszélő zsidókból lettgyülekezet, Alexandriában és Antiochiában. Az elsőszázad végén, a második század elején ez a feszültségmegszűnik. A nagy égésben, tűzben, Néró,Domicianus, Traianus, üldözésében már nem az alényeg, hogy görögül vagy arámul beszél-e akeresztyén, hanem ha Krisztus követője, egyarántszenved mind a kettő. De Isten Szentlelke elsőnekIstvánt és a hét embert használja fel, hogy meginduljona keresztyénség terjedése Kis-Ázsiában.

(Következő lapszámunkban folytatjuk)

Page 8: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 8/20

8 Református Érmellék

A II. Helvét Hitvallás

XI. fejezet

Jézus Krisztus igaz Isten és ember, a világ egyetlenüdvözítője

(Krisztus igaz Isten .) Hisszük továbbá és tanítjuk,hogy Istennek Fiát, a mi Urunkat, a Jézus Krisztustöröktől fogva eleve elrendelte és kijelölte az Atya evilág megváltójának. Hisszük azt is, hogy ő nemcsakakkor született, mikor Szűz Máriától testet öltöttmagára, sem nem csupán e világ fundamentumánakfelvettetése előtt, hanem az egész örökkévalóság előtt,mégpedig az Atyától, kibeszélhetetlen módon. MertÉzsaiás azt mondta: Az ő nemzetségétkicsodabeszélhetné meg? (Ézs 53,8). – Mikeás pedig: Az őszármazása eleitől fogva, öröktől fogva van (Mik 5,2) – Mert János is azt mondja az evangéliumban:Kezdetben vala az Ige; és az Ige vala az Istennél, ésIsten vala az Ige (Jn 1, 1). – Ezért a Fiú istensége szerintegyenlőképpen örökkévaló és egylényegű az Atyával,valóságos Isten (Fil 2, 11), nem elnevezés vagy fiúváfogadta tás vagy bizonyos felmagasztaltatás révén,hanem lényegénél és természeténél fogva, amintugyancsak János apostol mondta: Ez az igaz Isten és azörök élet (1Jn 5, 20). Pál apostol is így beszélt: A Fiúttette mindennek örökösévé, aki által a világot isteremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, ésaz ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget (Zsid 1,2 sk). – Mert azevangéliumban maga az Úr is ezt mondta: Most te

dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal adicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt(Jn 17, 5). Mert az evangéliumban másutt is írvatalálható: meg akarták őt ölni a zsidók, mivel az Istentsaját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát azIstennel (Jn 5, 18).

(Szekták.) Utálattal elvetjük tehát Ariusnak ésminden ariánusnak az Isten Fia elleni kárhozatostanítását, különösen pedig a spanyol Servet Mihálynakés minden követőjének káromlásait, amelyeket IstenFia ellen a Sátán általuk mintegy a pokolból hozott előés szemérmetlenül és istentelenül hinteget szerte a

világba.(Krisztus valóságos ember, akinek valóságosteste van.) Hisszük és tanítjuk, hogy az örökkévalóIstennek ugyanez az örökkévaló Fia embernek fiává islett, Ábrahám és Dávid magvából, nem férfiúnakindulatából, mint Ebion mondta, hanem úgy, hogy alegtisztább módon a Szent Lélektől fogantatott és amindenkor Szűz Máriától született, ahogy azt nekünktüzetesen elmagyarázza az evangéliumi történet (Mt 1). Pál apostol is ezt mondja: Nem angyalokat karoltfel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Jánosapostol szintén így beszél: Valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az

Istentől. Tehát Krisztus teste nem volt jelenésszerű, sem mennyből aláhozott test, mint ahogy Valentinusés Marcion képzelődött róla. (Krisztusban értelmeslélek volt.) Továbbá a mi Urunk Jézus Krisztusnak alelke nem volt érzékelés és értelem nélkül való, ahogy

Appolinaris gondolta, sem a teste lélek nélkül való,ahogy Eunomius tanította, hanem értelmes lelke ésérzékelő teste volt és ez érzékek által szenvedésénekidején valóságos fájdalmakat állott ki, amint errőlmaga is bizonyságot tett mondván: Felette igenszomorú az én lelkem mind halálig (Mt26, 38). És:Most az én lelkem háborog (Jn 12,27).

(Két természet van Krisztusban.)Megkülönböztetünk tehát a mi Urunkban, a JézusKrisztusban két természetet vagy lényeget, egy istenitmeg egy emberit (Zsid 2) és azt mondjuk, hogy ezekúgy kapcsolódtak össze vagy egyesültek egymással,hogy sem egymásba nem olvadtak, sem össze nemzavarodt ak, sem össze nem elegyedtek, hanemmegtartván természetük sajátságait egy személybenegyesültek, vagy kapcsolódtak össze. (Nem két,hanem egy Krisztus van. ) Így hát egy Úr Krisztustimádunk, nem kettőt; egyet, mondom, aki valóságosIsten és ember, és aki isteni természete szerint azAtyával, emberi természete szerint pedig velünk,emberekkel egylényegű és hozzánk mindenbenhasonló, kivéve a bűnt (Zsid 4,15). (Szekták.) Mintahogy utálattal elvetjük azt a nestori tanítást, mely azegy Krisztusból kettőt csinál, és személyének egységétfelbontja, ugyanúgy teljességgel kárhoztatjukEutychesnek és a monothelétáknak vagymonophysitáknak őrültségét, akik az emberi természettula jdonságait kiküszöbölik Krisztus személyéből. (Krisztus isteni természete nem szenvedett, sememberi természete nincs jelen mindenütt.) Tehátegyáltalában nem tanítjuk azt, hogy Krisztusban azisteni természet szenvedett, vagy, hogy Krisztus

emberi természete szerint még mindig itt van ezen avilágon, sőt mindenütt jelenvaló. Mert nem isgondolunk és nem is tanítunk olyasmit, hogy Krisztustestének a valósága a megdicsőüléstől kezdvemegszűnt vagy istenivé lett, sőt hogy úgy lett istenivé,hogy testi-lelki tulajdonságait levetkőzte, teljesen istenitermészetűvé változott át és csak egylényegűvé lett.(Szekták.) És ezért semmiképpen sem helyeseljük, sembe nem vesszük Schwenkfeldnek és a hozzá hasonlócsácsogóknak szellemtelen szellemességeit és erre adologr a vonatkozó bonyolult, homályos ésönmaguknak ellenmondó fejtegetéseit és nem vagyunk

az ő követői. (Valósággal szenvedett a mi Urunk.) Továbbáhisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus igazánszenvedett és amint Péter mondja, meghalt értünk testszerint (1 Pét 4,1). Tehát utálattal elvetjük a mi Urunkszenvedését gyalázó jakobitáknak és az összestörököknek istentelen őrjöngését. De azért nemtagadjuk, hogy – Pál apostol szavai szerint – a dicsőségura is megfeszíttetett érettünk (1Kor 2,8). (Atulajdonságok áthárulása.) Mert a „tulajdonságokáthárulását”, melyet a Szentírásból vettünk és melyetaz egyetemes ős egyház is felhasznált a látszólag

egymásnak ellenmondó szentírási helyekmagyarázatára és egyeztetésére, kegyelettel és áhítattalelfogadjuk és felhasználjuk. (Krisztus valóságos feltámadása.) Hisszük és valljuk,hogy ugyanaz a mi Urunk Jézus Krisztus támadt fel

Page 9: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 9/20

9 2011. Szeptember - október

halottaiból abban az ő valóságos testében, melybenmegfeszíttetett és meghalt és nem más testettámasztott fel az eltemetett test helyett, semnem vettfel szellemi alakot test helyett, hanem valóságos testéttartotta meg. Azért mikor tanítványai úgy vélték, hogyaz Úr szellemét látják, megmutatta nékik kezeit éslábait, melyek a szögek és sebek helyével voltakmegjelölve, és hozzátette: Lássátok meg az én kezeimetés lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatokmeg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa éscsontja, am int látjátok, hogy nékem van (Lk 24,39).(Krisztus valóságos mennybemenetele.) Hisszük,hogy a mi urunk Jézus Krisztus ugyanabban az őtestében ment fel feljebb minden látható egeknél, magába a legfelső égbe, azaz Isten és a boldog lelkeklakóhelyére, az Atya Isten jobbjára. Ámbár ez az Istendicsőségében és királyi felségében való egyenlőrészesedést jelenti, mindamellett bizonyos helyet ésértünk rajta, amelyről az Úr az evangéliumban szólvaezt mondja: Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek(Jn. 14, 2). De Péter apostol is az mondja: Krisztust azégnek kell magába fogadnia, mint az időkig, míglenújjá teremtetnek mindenek(ApCsel 3, 21). Ugyanőazonban a mennyekből vissza fog jönni ítéletre akkor,amikor legjobban elhatalmasodik a világon a bűn és azAntikrisztus, megrontván az igaz vallást, elárasztottmár mindent babonasággal és istentelenséggel és azegyházat vérrel és tűzzel kegyetlenül pusztította (Dán.11). Vissza fog jönni pedig a Krisztus, hogymegszabadítsa az övéit és megsemmisítse az őmegjelenésének feltűnésével az Antikrisztust ésmegítéljen eleveneket és holtakat (ApCsel 17, 31). Mert

feltámadnak a halottak (1Thess 4, 14 skk.) és akik azona napon (mely egy ter emtmény előtt sem ismeretes,Mk 13, 32) még életben lesznek, egy szempillantás alatteltávoznak és a hívek mindnyájan együtt Krisztus eléragadtatnak az egekbe, hogy onnan vele bemenjenek aboldog hajlékokba örök életre (1Kor 15,51 sk). Ahitetlenek pedig és az istentelenek leszállnak azördögökkel a pokolba, hogy örökké égjenek ésgyötrelmeiktőlsoha meg ne szabaduljanak (Mt 25, 46).(Szekták.) Elítéljük tehát mindazokat, akik tagadják atest valóságos feltámadását (2Tim 2,18) vagy akik Jeruzsálemi Jánossal, aki ellen írt Jeromos, helytelenül

vélekednek a megdicsőült testekről. Elítéljük azokat,akik úgy vélekedtek, hogy mind az ördögöknek, mindpedig minden istentelennek valamikor üdvözülniükkell és büntetésüknek vége lesz. Mert világosanmegmondotta az Úr: Az ő férgük meg nem hal, éstüzük el nem aluszik (Mk 9, 48). Elítéljük továbbáazokat a zsidós ábrándokat, hogy az ítélet napja előttaranykor lesz a földön és a kegyesek, miután istentelenellenségeik megkötöztettek, elfoglalják a világországait. Mert az evangéliumi igazság (Máté 24–25 r,valamint Lukács 18) és az apostoli tanítás (2Thess 2 és2Tim 3–4) egészen mást állít.

(Krisztus halálának és feltámadásánakgyümölcsei.) Továbbá szenvedésével és halálával, sőtmindazzal, amit testben való megjelenésétől fogvacselekedett és szenvedett a mi Urunk, minden hívővelmegbékítette a mennyei Atyát, engesztelést szerzett a

bűnért, lefegyverezte a halált, megtörte a kárhozat és apokol hatalmát, és a halottak közül valófeltámadásával visszahozta és helyreállította az életetés a halhatatlanságot. Mert Ő a mi igazságunk, életünkés feltámadásunk, egyszóval minden hívő számára ateljesség és tökéletesség, az üdvösség ésmindenreelégséges gazdagság (Róm 4, 25;10, 4, 1Kor 1, 30, Jn 6,29 skk; 11, 25 skk). Azt mondja ugyanis Pál apostol:Tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egészteljesség. És: Őbenne vagytok beteljesedve (Kol 1 –2).( Jézus Krisztus a világ egyetlen Megváltója és igaz ésvárt Messiása.) Mert tanítjuk és hisszük, hogy ez a Jézus Krisztus, a mi Urunk, az emberi nemzetségnek,sőt az egész világnak egyetlen és örök Megváltója,akiben hit által üdvösséget nyertek mindazok, akik atörvény előtt, a törvény alatt és az evangélium alattüdvözültek, és akik még a világ végéig üdvözülnifognak. Mert maga az Úr mondja az evangéliumban:Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanemmásunnan hág be, tolvaj az és rabló. Én vagyok a juhoknak ajtaja (Jn 10, 1.7). Másutt pedig ugyanabbanaz evangéliumban: Ábrahám látta az én napomat ésörült (Jn 8, 56). De Péter apostol is kijelenti: Nincssenki másban üdvösség: mert nem is adatott emberekközött az ég alatt más név, mely által kellene nekünkmegtartatnunk. Hisszük azért, hogy az Úr JézusKrisztus kegyelme által tartatunk meg, mint a miatyáink is (ApCsel 4, 12; 10, 43; 15, 11). Mert Pálapostol is ezt mondja: A mi atyáink mindnyájan egylelki eledelt ettek és mindnyájan egy lelki italt ittak,mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, ekőszikla pedig a Krisztus volt (1Kor 10, 3 sk). Jánosnál

is ezt olvassuk: Krisztus az a Bárány, aki megöletett evilág alapítása óta (Jel 13, 8). Keresztelő János isbizonyságot tett arról, hogy Krisztus az Istennek amabáránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1, 29). Ezért teljesnyomatékkal valljuk és hirdetjük, hogy Jézus Krisztusa világ egyetlen megváltója és üdvözítője, királya ésfőpapja, az igaz és várt Messiás, vagyis az a szent ésáldott valaki, akit a törvény minden jelképe és apróféták jövendölései előre ábrázoltak és megígértek, sakit Isten nekünk megadott és elküldött úgy, hogysenki mást nem kell várnunk többé. Nincs is máshátra, mint hogy mindnyájan minden dicsőséggel

Krisztusnak adózzunk, benne higgyünk, és egyedülbenne nyugodjunk meg, életünknek minden másoltalmát megvetvén és elvetvén. Mert kiestek az Istenkegyelméből és Krisztust maguk számára hiábavalóváteszik mindazok, akik más valamiben keresik azüdvösséget és nem Krisztusban (Gal 5,4). (Elfogadjuka négy első zsinat hitvallásait.) És hogy kevés szóvalmindent elmondjunk, ami erre a kérdésre tartozik,mindazt, amit a régiek a mi Urunk, a Jézus Krisztusmegtestesülésének titkáról a Szentírásbólmegállapítottak és a négy első legfőbb és leghíresebbzsinatnak, a niceainak, konstan tinápolyinak,

efézusinak és kalcedoninak hitvallásaiba és döntéseibebelevettek, boldog Athanasius hitvallásával és mindenezekhez hasonló hitvallással együtt, azt tiszta szívvelhisszük és kényszer nélkül őszintén valljuk. (Szekták.)Elvetünk tehát mindent, ami ezekkel ellenkezik. És ily

Page 10: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 10/20

10 Református Érmellék

módon sértetlenül és teljesen megtartjuk a Szentírás-szerinti, egyetemes keresztyén hitet, tudván, hogy azemlített hitvallásokban nincs semmi, ami nemegyeznék meg Isten igéjével és nem szolgálna a hitigaz magyarázatára.

(Következő lapszámunkban folytatjuk)

Belső megújulás

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevétkapja minden nemzetség mennyen és földön: adja megnektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasanmegerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy aKrisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetbenmeggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogniminden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság,magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnakminden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” Ef 3, 14-19

Hallani némelyektől, hogyha egy száz évvelezelőtt élt ember feltámadna, volna mit néznie,csodálnia! Nem ismerne rá mai világunkra. De óriási isa fejlődés! Valóban, a tudomány és technika forradalmivilágát éljük. Egyházi kérdésünk: hogy ez a külsőmegújulás kit milyen irányba vezet belsőleg, lelkileg?Mert sokan elbizakodnak, önhitté, hitetlenné válnak…Isteni meghagyás, hogy az emberiség hajtsa birodalmaalá a földet: „Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekikIsten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátokmeg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain,és a földön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1, 28),- de

Isten helyébe nem léphet, mert csak az Úr az Isten, ésnincsen kívüle több! (5Móz 4, 35). Az apostol alázatosan hajtja meg térdét az Úr

Jézus Atyja előtt, akiről neveztetik minden. Mi látjuk-eés ismerjük-e, hogy minden az Isten műve? HogyŐróla neveztetik minden nemzetség? Pál apostol nem(csupán) a külső világ megerősödése, fejlődése irántviseltetik alázatosan, mint aki tudja, hogy mindenIstentől van, hanem ő levélben megkeresettgyülekezete tagjainak belső megújulásáért könyörög,hogy hatalmasan megerősödjék az Isten Lelke által abelső emberben. A belső ember –a lelki ember, a

krisztusi ember. A külső a test szerinti, a bűn alárekesztett ember. Pál apostol a Róm 7, 14-25-ben írja lea belső és külső ember harcát. Bevallja, hogy az akarásmegvan benne, de a jó véghezvitelét nem találja abenne lakó bűn miatt. A belső ember szerintgyönyörködik Isten törvényében, de a külső embere, atest vágya rabul ejti. „Én nyomorult ember! Ki szabadítmeg ebből a halálra ítélt testből?” (24 v.) – kiált fel aküzdelemben.„… a mi Urunk, Jézus Krisztus!” adja mega helyes feleletet.

A belső ember megerősödése alapigénk 17. verseszerint: „… hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a

szeretetben meggyökerezve és megalapozva…”.Ez az igemondanivalójának központi gondolata. „Ha pedigKrisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, aLélek életet ad az igazság által” (Róm 8, 10). A Krisztusbennünk lakozása az a kegyelem, amellyel mindre van

erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít (2Kor 12, 9;Fil 4, 13). A hit által bennünk lakozó Krisztus teljessélesz a szeretetben Isten és embertársaink iránt. Ez akrisztusi szeretet tesz képessé, hogy felismerjük ésmegértsük Isten jóvoltának szélességét és hosszúságát,mélységét és magasságát. Ez az ismeret nem teszelbizakodottá, mint amilyen a hitetlen emberönhittsége, aki tudományával úgy járja be a világszélét – hosszát, mélységét és magasságát-, hogy seholsem látja meg Istent csodálatos alkotásaiban, és így aztmondja, hogy nincs Isten. Az Istenben nem hívő emberszámára a megismerés alapja az értelem, az ész. Ezzeligyekszik feltárni a világ dolgait, így akarvatökéletességre jutni. A hívő embernek a megismerésalapja Isten kijelentése, amellyel megismeri aKrisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét,azt, hogy életét adta váltságul sokakért… Így juthatunk el mi is Krisztus által, hitbeli szívünkbenlakozása által a tökéletességre, beteljesedve az Istennekegész teljességéig. Jézus a Hegyi Beszédét azzal afelhívással summázza: „Ti azért legyetek tökéletesek, mintahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5, 48).

Pál apostol szerint most még tükör által,homályosan látunk, és rész szerint van bennünk azismeret. A teljességben, Isten országában majd színről-színre fogunk látni, s úgy ismerni, ahogyan Jézus ismegismert itt a földi életben bennünket (1Kor 13, 12).Külső világunk, életkörülményünk sokat változott arégebbihez képest, s még változhat, még számunkra issok új dolog várható. Bár „… semmi nincs új dolog anap alatt” (Préd 1, 9). Azt mondják, hogy egy százévvel ezelőtt élt ember elcsodálkozna… Bizonyára

igen. De lehet, hogy nemcsak a külső változásokon,hanem, fájdalmasan, sok ember belső lelki változásán,önhittségén… Isten igaz gyermeke a múltban és a jelenben is változatlan hitében, isteni szeretetében.Dávid ezer esztendőkkel ezelőtt az Úrban bízottingadozás nélkül, és gyűlölte a rosszak társaságát.Viszont szerette az ártatlanságot, Isten hallható szóvalvaló dicséretét, az Úr házában való lakozást, és áldottaaz urat a gyülekezetben…(Zsolt 26).

Váltózó világunkban, s a bűn miatt változó lelkiéletünkben az legyen a fontos, hogy újul junk meglélekben, megerősödve a Lélek által a belső emberben,

hogy éljünk többé nem mi, hanem éljen bennünk aKrisztus. Ámen.

Székely István Asszonyvására

Vagy a Biblia tart távol a bűntől, vagy a bűntávol tart a Bibliától.

Ha látsz egy embert, aki feltűnően sokkedvességet tett a „kirakatába”, akkor biztos

lehetsz abban, hogy annak kevés van belülraktáron. (C.H. Spurgeon)

[Mézcseppek]

Page 11: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 11/20

11 2011. Szeptember - október

Kórusemlékek Érbogyoszlóból

Az érbogyoszlói gyülekezetben 1948-igmozgalmas lelki élet folyt.Balázs Lajos lelkipásztorirányította a Dalárdát, maga is zenélő ember lévén.1948-ban államosították az egyházi ingatlanokat,megszüntették a felekezeti iskolát, ugyanakkorbetiltották a gyülekezeti mozgalmakat is, az ifjúsági,nőszövetségi tevékenységet, a gyülekezetiünnepségeket. Balázs Lajos tiszteletes az átlagosnál jobban megszenvedte itt a kommunizmust, velekihajtatták a falu csűrhéjét is, –nyilván megértette,hogy az aktív gyülekezeti életet tovább folytatni nemlehet. Ezzel függ össze, hogy pályázat útjánhamaros an átkerült Szalacsra. A következő időkbenHorváth János lelkipásztorsága alatt szó sem lehetettkóruséletről, de még javításokról, építkezésekről sem.

1980-ban Bereczki András lelkipásztor került azérbogyoszlói gyülekezetbe. A meglehetősenelhanyagol t állapotban kapott gyülekezetben rengetegrenoválás következett. Zenéhez értő, orgonán játszólévén a gyülekezeti éneklést is igyekezett fokozatosanélénkíteni. A teológus korában a kolozsvári Farkas-utcai templomban is kántoroskodó lelkipásztor sokkaltöbbet tehetett volna, de ekkoriban a karácsonyi műsortervét is előre be kellett mutatni a püspökségen. Azakkori hírhedt püspök által egyébként is rosszszemmel nézett lelkipásztor éneklő csoportja szépenénekelte aHalld az ég harangi zengnekvagy az Öröm ,öröm, ó drága kedves hír kezdetű énekeket. De a jóvaligényesebb Pellegrini:Ó jöjj le Messiásunk című éneketis vállalni tudták. 1980-ban a lelkipásztor tízévesérettségi találkozója alkalmából Krasznán vett résztegy vasárnapi istentiszteleten. Legnagyobbmeglepetésére a krasznai gyülekezet ritmikusanénekelte a zsoltárokat. Azonnal tudta, hogy ezt ígykellene, de azt is tudta, hogy saját gyülekezetében nemvállalkozhat erre. Viszont ízelítőt adott agyülekezetnek a 47. zsoltár:No minden népekvagy a 65.zsoltár: A Sionnak hegyén Úr Istenkétszólamú, ritmikusbemutatásával. Alkalomadtán beszélt a reformációénekeseiről, Szenczi Molnár Albertről, SztáraiMihályról, a debreceni eredetű énekekről. De ekkormég fényévnyi távolságból próbált szólni az alig 50km- re lévő debreceni örökségünkről.

Az 1989-es rendszerváltásra már megvoltak aszellemi alapjai az azonnal beindított kórusnak.Minden ünnepen szolgáltak ezután a gyülekezetben,az Érmelléki Egyházmegye kórustalálkozóin szépsikerekkel vettek részt. A gyülekezetben pedigdicséretesen sokan vállalták a rendszeres gyakorlást.Stiák László, kitűnő presbiter húsz év után is kapásbólsorolta fel az 1990- ben formálisan is megalakult,felnőtt kórus és ifjúsági csoport tagjait. A felnőtt kórushárom-négyszólamú éneklésre is könnyedénvállalkozott. Kedvelt énekeik között voltak a ritmikuszsoltárok mellett a Megnyitott szent Biblia, Ha vállamon akereszt, Itt van Isten köztünk és Draskóczy László:Sűrűsötét van mindenfelé című énekek, ez utóbbit alelkipásztor-karvezető dolgozta fel három szólamra. Anorvég testvérgyülekezet jelentkezése után szintehimnusszá lett a norvég eredetűÉgi harsonák hazengnek kezdetű ének. A lelkipásztor következetesenigyekezett, hogy a népszerű dallamok mellett azigényesebb darabokat is terjessze.

1990-től a kórus tagjai voltak:Férfiak: Csizmány Imre, Dászkál György, Gáspár

József, Koszta Barna, Móricz József, Cs. Nagy Béla,Oláh Gyula, Osváth András, Stiák László, SzűcsGáspár, Tarpai Ferencz, Várkonyi István.

Nők: Bánya Katalin, Bereczki Ilona, Borsi Ilona,Csizmány Mária, Dászkál Irén, Erdei Piroska, KardosAdél, Nagy Piroska, Koszta Emma, Kupás Teréz,Marinecz Julianna, Máté Erzsébet, Móricz Julianna,Móricz Piroska, Nagy Ilona, Nagy Mária, ifj. NagyPiroska, Stiák Katalin, Szilágyi Piroska, VárkonyiPiroska, Várkonyi Viola, Móricz Katalin, Tarpai Irénke.

Az ifjúsági csoport az ifjúsági énekek egész soramellett hamarosan népdalzsoltárok szép kis csokrátterjesztette el a gyülekezetben is. A lelkipásztoregyszer arra lett fig yelmes, hogy a cigánysoronnépdal-foszlányokat hall. Ezeket a dalokat énekelték.Az ifjúsági csoport lelkes tagjai voltak 1990-től: BartaTünde, Bánya Angéla, Bánya Katalin, BereczkiAnnamária, Bereczki Zsuzsa, a Dászkál testvérek:Gyöngyi, Csilla és Irénke, Kupás Hilda, Nagy Piroska,Stiák Annamária, Stiák Gabriella, Szilágyi Gabriella,Szilágyi Hajnalka, Tarpai Márta.*

A bogyoszlói énekkar 2011 -ben

Page 12: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 12/20

12 Református Érmellék

Néhány éve Oroszné Mészáros Márta lett azérbogyoszlói gyülekezet lelkipásztora. Beindította azasszonyo k kórusát és az ifjúsági énekkart, akikkel őmaga foglalkozik. Kórustalálkozókon is részt vettekszép eredménnyel. A kórusélet lassan újra ébredezik.Érbogyoszló énekkara több éves szünet után idénháromszólamú énekkarral vett részt aBerettyószéplakon megtartott egyházmegyeikórustalálkozón. Az énekkartMészáros Csilla kántor,vallástanár készítette fel. A Draskóczy Lászlógyülekezeti énekfeldolgozásaiból összeállított műsorBereczky András egykori bogyoszlói lelkipásztor,kórusvezető munkájának szép folytatása. Bízunkbenne, hogy a nagy múltú énekkar immár megújulterővel, folyamatosan gazdagítja majd szolgálataival azérbogyoszlói gyülekezet életét és az érmellékiegyházmegye kórusainak sorát. ** ________________

* Lejegyezte: Bereczki András lelkipásztor, 2009. július 6. ** a szerző kiegészítése2011-ben

Forrás: Orosz Otília Valéria: Téged, óh Isten, dicsérünk.Kórusok az Érmelléki Református Egyházmegyében,Nagyvárad 2009

Új lelkészt iktattak be Érsemjénben

Az érsemjéni községi napok keretében került sor2011. augusztus 21- én, vasárnap délelőtt a reformátustemplomban arra az ünnepi istentiszteletre, melynekkeretében beiktatták újonnan meghívott pásztorukat,Csákiné Simándi Márta lelkésznőt. Az ünnepiigehirdetéstDénes István Lukács, a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerület generális direktora, élesdilelkipásztor végezte, bibliai lekcióként Pál apostolKolossébeliekhez írott levele 3. részének első 17 versétolvasta fel, majd prédikációja alapigéjeként ugyanazonfejezet 12-17. verseit, mint az apostol mindenkinekszóló útravaló üzenetét tolmácsolta a Kol 3,12-17igeszakasz alapján.

Az apostol közösségi szabályokat tár elénk, melynélkül nem lehet hitben, lélekben fejlődni. Aközösségből kimaradó vagy elmaradó ember olyan,mint a tűzből kivett fadarab, amely kihűlt szénnéválik, de visszatéve a tűzbe, újra égni fog. Így kellene aközösség minden tagja meleget és világosságotárasszon. Az újjászületett és a közösségbe tagolódóembernek a Kolossé-levél itt mintegy lelki ruhatáratkínál fel, azt, hogy mi mindent kell belülről, szívbőlmagára öltsön a keresztyén ember: a mindenkinekmegbocsátó könyörületességet, az Isten szerinti jóságot, a másokat tisztelő alázatosságot, aháborúságokban és üldöztetésekben is megőrzöttszelídséget, a mindenkinek megbocsátó, többszörösterhet is elviselő, az egymást elszenvedő hosszútűrést.Mindez pedig csak a szeretet összefogó kötelékébenlehetséges, ez köti össze a lelkipásztort és gyülekezetetis, ezzel lehet csak a közösség tagjait megtartani vagyvisszahívni, ahogy a hegymászók is megtartják ésvisszahúzzák a lezuhanókat. Ha ekképpen is mindentmegtettünk közösségeinkért, így lesz csak Isten

békességének áldása rajtunk, csak így lakozik Krisztusbeszéde a templomban, a gyülekezetben, a családban,a keresztyén ember szívében.

Rákosi Jenő, az Érmelléki ReformátusEgyházmegye esperese beiktató beszédének alapjáulPál apostol Timóteushoz írt első levele 4. részének 6.versét választotta. Akárcsak az egykori ifjú apostolt, amai lelkipásztorokat is arra buzdítja az Ige,hogytanítsák az evangéliumot, buzdítsanak a tisztességeséletre és kivétel nélkül, mindenkiért imádkozzanak. Eza tanítás, amit „eleikbe adás”-ként olvashatunk aBiblia szóhasználata szerint „az alapok lefektetését” jelenti, így az apostolok az evangéliumra alapozó„lelki házépítők” kell legyenek. Mindezt a másiktestvéreként és Krisztus jó szolgájaként (nemrabszolgaként kényszerből, hanem szolgálattevőkéntszeretetből), a csak Krisztustól való tanulással és lelkitáplálkozással, másokat is táplálva lehet elvégezni. Alelkészért és a gyülekezetért mondott imádság utánkövetkezett az egyházközség szimbólumainak átadása:a gyülekezet Bibliáját, templomkulcsát és hivatalipecsétjét az esperes adta át a beiktatott lelkésznőnek.

Rövid beköszönő beszédében Csáki Márta lelkipásztor az 1. Korinthusi levél 1. részének 10. versétvette alapul: „legyetek teljesen egyek ugyanazonértelemben és ugyanazon véleményben.” Idézve még Pálapostol példáját az egy közös test tagjairól (1Kor 12,12)abbéli reményét fejezte ki, hogy a közösség ápolása ésa békesség nemcsak a lelkipásztor, hanem az egészgyülekezet feladata lesz.

A községhez tartozó egyházak képviselőinek,valamint a meghívott és a vasárnap délelőttiistentiszteleti időpontnak eleget tenni tudószolgatársak igei köszöntése, áldáskívánása semmaradt el. Duma Sándor érseléndi görög-katolikusesperes is megtisztelte jelenlétével az ünneplőgyülekezetet- igaz, szolgálati kötelezettségei már ezenmomentum előtt elszólították.Demsa Pál érsemjénirómai katolikus plébános az újonnan beiktatottlelkésznek eredményes igehirdetést kívánt, agyülekezetet pedig arra buzdította, hogy fogadják beaz Igét szívvel. Az ünnepi igehirdetés igéjéhez iskapcsolódva arra kérte az érsemjénieket, hogy ők islegyenek jóságosak, hiszen „ A jó ember az ő szívének jókincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonkincséből hoz elő gonoszt.” (Lk 6,45).Radu Sab ău

Page 13: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 13/20

13 2011. Szeptember - október

érkenézi ortodox pap Pál apostol Kolossébeliekhez írtlevele 4. részének 2. és 3. versének idézésével folytattaaz ap ostoli tanítások sorát. Az imádságnak, mint akeresztyén ember legfontosabb kötelességének,valamint a templomnak, mint az imádság házának akihangsúlyozásával kívánta, hogy mindnyájan tudjukaz üdvözítő egyházba gyűjteni az embereket.

Csákiné Simándi Márta

Baloghné Balázs Enikő, kismajtényi reformátuslelkésznő, mint nagykárolyi egyházmegyebeli korábbiszolgatársa és úgy is mint lelki barát Péter apostoltanácsaival köszöntötte szolgatársát az 1Pt 5, 6-11kívánva, hogy ez a beiktatás legyen a lelkész és agyülekezet egymásra találásának a napja is, illetve,hogy mind a lelkésznő, mind kántor férje krisztustpéldázva legyenek a gyülekezet előtt példák.OrosziKálmán érseléndi református lelkész, mint a teológián

évfolyamtársa, mint a községhez tartozó szomszédosgyülekezet pásztora, de úgy is, mint a lelkésznő elsőszolgálati helyén utódja az 5Móz 5, 32-33-alköszöntötte a beiktatott szolgatársat.Székely István asszonyvásári lelkipásztor szintén a Deuteronomiumkönyvéből kívánt áldást a lelkésznő életére (5Móz28,2), remélve, hogy Isten kegyelméből áldásos leszszolgálatuk, és hogy Érsemjén nemcsak szép községmarad, de szép lelkek is lakják. Szolgálati útravalóulpedig egy idézetet olvasott fel Makkai Sándor egykorierdélyi református püspöktől:„A gyülekezeti misszióközösségében ismeretlen fogalom a szereplés. Csak a

szolgálat ismeretes. A szereplés az egyén érvényesülését, feltűnését, ünneplését jelenti. A szerepléshez az emberek gratulálni szoktak, és a szereplők ezt el is várják. Aszolgálatban az ügy, a munka, annak lelkülete fontosegyedül. Ezért a szolgálat őszinte és komoly valóság. Érettenem gratuláció. hanem Istennek adandó köszönet jár. ’ Ahol

én vagyok ott lesz az én szolgám is., ha valaki nekem szolgazt megbecsüli az Atya’.”

Ezt követően a gyülekezet gyermekeinek verses-énekes áldáskívánása következett,Keresztúri Lajos főgondnok pedig a jókívánságok során CsihaKálmánné, az érsemjéni származású néhai püspökhitvesének lelkipásztorokért szóló imádságát olvastafel. Csáki Márta a hirdetések során köszöntötte avendégeket - köztük Bagamér testvér-települési ésgyülekezeti küldötteit, az érkőrösi és pelekeszi előzőgyülekezeteink képviselőit, köszönetet mondott aparókia és a templom felújításában nyújtotttámogatásokért.

Az újonnan beiktatott lelkész és a gyülekezetpedig máris a vakációs gyermek-bibliahétre, azÚjkenyér vasárnapi úrvacsoravételre és az aztmegelőző bűnbánati hétre készül. Isten áldása legyen agyülekezeten és presbitériumán, új lelkészén éskántorán, a település vezetőin, hogy békességbentudják szolgálni Istent és a közösséget!

Oroszi Kálmán érseléndi lelkipásztor

Margittai ifjak Feketeerdőn

„… az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél, meraz Istennél minden lehetséges.” Márk 10,27.

Kellemes, napsütéses időre ébredtünk augusztus6.-án szombaton. Ifjúsági csoportunk Feketeerdőreutazott, hogy ott egy csendes nap keretében lelki éstesti táplálék közepette élvezzük az Isten általteremtett természeti világ szépségét és egymásszeretetét. A finom bográcsos mellett a gazdag ifjútörténetének üzenete töltött el bennünket. Jó voltegyütt lenni, Istennek és egymásnak örülni!

- az ifisek -

Margittaiak Székelyföldön

A Margittai Református Egyházközséggyülekezeti életének szerves részét képezik agyülekezeti kirándulások. Augusztus 12- én, péntek

Page 14: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 14/20

14 Református Érmellék

reggel gyülekezetünk egy csoportja autóbuszra szálltés elindult, hogy gyönyörködjön Székelyföld tájaibanés nevezetességeiben, mely Isten teremtő munkájátdicséri. Kovács Gyula lelkipásztor lelki útravalója utánaz első pihenőhelynél mindenki a saját tarisznyájábólelfogyasztotta a testi táplálékot is. Majd továbbindultunk, Szovátára érve már várt bennünket azidegenvezető-nő, aki velünk maradt három naponkeresztül és kedvesen mutatta be Székelyföld (Hargitamegye) tájait és jellegzetességeit. SzovátárólParajdrautaztunk, ahol végigsétáltunk a Só szoroson mely kb.2hónapja nyílt meg, ahonnan Korondra, majd pedigFarkaslakára érkeztünk, ahol meglátogattuk TamásiÁron síremlékét.

Szombat reggel kipihenve, reggeli után ismétbuszra szálltunk, s a székely kapuk alatt felsétáltunkOrbán Balázs sírjához, majd pedigSzékelyudvarhelyen megnéztük a szoborparkot, areformátus templomot és a város többi jellegzetességeit. Udvarhelyről, Csíkszeredára ésCsíksomlyóra érkeztünk, ahol megtekintettük a jellegzetességeket, majd pedig Tusnádon keresztülleértünk a Szent Anna-tó, és a Mohos Tőzeglápig.Estefelé megékeztünk Madéfalvára, ahol megálltunkaz emlékműnél. Ezután Gyergyószentmiklósravezetett utunk, ahol városnézés után a vendéglőben bőséges és ízletes vacsorával vártak bennünket. Vasárnap reggel, megnéztük a gyergyószárhegyiLázár-kastélyt, a Gyilkostót, a Békás- Szorost, ahonnanelindultunk hazafelé. Hazafelé úton már mindenkifáradt volt, de azért még jókat beszélgettünk,énekeltünk.

Ezek az alkalmak nagyszerű lehetőséget kínálnaka kikapcsolódásra, egymás jobb megismerésére,barátságok ápolására és új barátságok létrejöttére. Hálát adunk Istennek a jó időjárásért, a gyönyörűtermészetért és a lelkészcsalád szervező és lelkesmunkájáért.

Balázsi Emma, gondnok

Jöttek, láttak, építettek

Az idei Húsvét és Anyák napja különleges ünnepvolt a gyülekezetünk életében. Nagyszombaton esteegy 13 főből állóNarancs Hadsereg (Orange Army)érkezett hozzánk, azazRijsseni testvérgyülekezetünkfiataljaiból és presbitereiből álló csapat. Bár az előbbemlített nevet adták maguknak, azért korántsem

hadsereg voltak ők, hanem inkább segítő, áldottemberek. A sereg pusztít, kifoszt, ők pedig építettek ésinkább adtak, mint vittek. Húsvét szent ünnepétegyütt ültük meg velük, s az egység jeleként együtt isvettük magunkhoz az úri szent vacsora jegyeit. Azünnepi pihenő után azonban elkezdődött a keménymunka.

Kedd reggel aztán kis csapatokra oszolvanekiláttak a feladatoknak. Fiúk és lányok egyformán kivették a munkából a részüket. Öröm volt nézni,ahogy sürögnek-forognak. A szükséges szerszámokatés anyagokat vagy ők hozták magukkal, vagy itt

megvásárolták. A Jóisten pedig megáldotta amunkánkat, hiszen a két hét alatt drága jó időt adottnekünk. A közbeesett hétvégén egy kicsit kiengedték afáradt gőzt, elmentek Hajdúszoboszlóra fürödni,Váradra vásárolni, majd másnap együtt ünnepeltékvelünk az édesanyák napját.

Munkájuk eredményeként a templom eresze lelett festve, a templom kert körbe lett kerítve, a gyep lelett nyírva, szép virágoskertek születtek, a parókiahátsó terme belül teljesen be lett pucolva, a ravatalozóalapjai is le lettek téve. Munkájuk mellett ajándékokatis hoztak: ajándékot a vallásórásoknak, hangszereket

és csocsóasztalt az ifiseknek , konyhabútort akonyhába. Hatalmasat lendítettek gyülekezetünkéletén, amiért Isten áldja meg őket sokszorosan.Hálánk és imánk kísérje lépteiket. Köszönetmind azoknak is, akik vendégeink ittléte alatt segítetteka munkálatokban, és azoknak is, akik finom ételekkellátták el a mi Narancs Hadseregünket.

Bár ők könnyes búcsúzás közepette hazamentek,de kezük munkája itt maradt gyülekezetünk számára,emlékeztetve bennünket nagy szeretetükre és jóságukra.

Jakó Sándor Zsigmond Jankafalva

Page 15: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 15/20

15 2011. Szeptember - október

Apátkeresztúr: élő gyülekezet

Új lelkész a gyülekezetben

Május 1-i dátummal felkértek, hogy töltsem be azApátkeresztúri Református Egyházközség frissenmegüresedett lelkészi állását. Bevallom őszintén, báritt van 10 km- re a szülőhelyemtől, még sohasem jártam

ebben a kis faluban, hiszen a Székelyhíd–Margitta fő út nem megy keresztül rajta.A bemutatkozó istentiszteletre május 8-án került

sor, amelyre nagy izgalommal indultunk el.Reményekkel és várakozással szívünkben fordultunkle a főútról, és alig egy kilométermegtétele után mármagunk előtt láthattuk a kicsi, rendezett reformátustemplomot. Ekkor még csak a harangozó és afőgondnok várt bennünket és körbevezettek a felújítotttemplomban. Új padlózat és padok, felújítottmennyezet várt a templomba érkezőkre. Miközbenismerkedtünk a környezettel lassan gyülekeztek az

emberek.

Forró Csaba és a 2011 -ben konfirmált ifjak

Örömmel nyugtáztuk, hogy nem csak az idősebbkorosztály látogatja a templomot, hanem néhány fiatalis jelen van , akik az óta is vasárnapról-vasárnapra résztvesznek az istentiszteleti alkalmakon. Az első sorbanfoglalt helyet a 4 kátés (Erdei Tímea, Kovács Antónia,Nagy Róbert, Sajó István), akik már izgatottan vártákaz új lelkipászort, hiszen már csak néhány hétválasztotta el őket attól a naptól, amikor reformátushitükről bizonyságot tehettek a gyülekezet színe előtt.Sok nagyobb egyházközséggel ellentétben, egy ilyenkis gyülekezetben, amely csupán 118 lelket foglalmagába, az idei évben is konfirmálásra kerülhetett sor.Istennek legyen hála ezért, hiszen ez azt a reménytkeltheti bennünk, hogy az elkövetkezendő években islesz református gyülekezet Apátkeresztúron.

Sajó János főgondnok úr nagy segítségünkre voltaz első hetekben a gyülekezet megismerésében. Tőletudtuk meg, hogy az előttünk szolgáló lelkész kollégáka presbitériummal és a gyülekezeti tagokkal mekkoranagy munkálatokat végeztek ebben a kisgyülekezetben: 2006-ban leverték a templom belsővakolatát, 2007-ben került sor az új villanyhálózat és

hőszigetelő ablakok beszerelésére, 2008-banbeborították a templom belső falait és felújították aszószéket, 2009-ben készültek el az új templompadokés a padlózat, 2010-ben pedig a templom mennyezetétilletve az egyházközség irodáját állítottákhelyre.Reményeink szerint a munkálatok tovább folytatódnakaz előttünk álló években is. Terveink között szerepel aparókia felújítása és egy temetői ravatalozó felépítése.A polgármesteri hivatal segítségével a munkálatoklassan elkezdődnek a temetőben, és ha Isten segít, azidei évben az alapok és a falak el fognak készülni.

A megszépült templombelső

Nem könnyű a helyzet egyetlen kisgyülekezetben sem, de együtt, egymást segítve, haIsten is úgy akarja, mindig lesz remény a folytatásra ésaz előre haladásra.

Apátkeresztúr rövid történelme

Apátkeresztúr neve 1333-ban bukkan fel előszörKerezthur formában. Ebben az időben még a Borsi és aSzéplaki család birtoka volt. A hagyományok szerintitt is a veres- barátok kolostora állott, ezt bizonyítandóazt emlegetik, hogy a dombtetőt árok övezi, amelyenbelül rommaradványokra bukkantak a századelőn. Aromok egy része ma is látható. 1582-ben mégKerezturteleknek nevezték, majd 1863-ban Apáti-Kersztúr néven ismerték. A falu Apátinak ésKeresztúrnak az összeolvadásából jött létre. Keresztúrnevét a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomárólkapta. Első földesurai a Ravaszdyak voltak majd azÉrmelléken nagybirtokkal bíró Stunberg tulajdonbakerült.

A község határában volt Érsek-Apáti puszta,amely a 16. században önálló településként létezett.Saját postája nem volt a településnek, de volt távírójaés állomása. Az 1986-os bejegyzések szerint 347 emberélt itt 219 református és 128 római katolikus. 1992-bena lakosok száma 461, ebből 322-en vallottákmagyarnak magukat, 2002- ben a lakosok száma: 507.A magyarság egyedüli összetartó ereje a reformátusegyházközség. A falu kicsi központjában közvetlenül areformátus templom szomszédságában néhány évvelezelőtt obeliszket állítottak a világháborúban elesettek

Page 16: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 16/20

16 Református Érmellék

tiszteletére, ahol minden évben megemlékezéseket tartanak a gyülekezet ifjúságának szereplésével.

A református templom 1871-ben épült, eklektikusstílusban. Egy hajós templom, déli homlokzata előttitoronnyal. A hajó sík deszkamennyezetű, a karzatotnégy fejezettel faragott faoszlop tartotta, melyetnemrég cseréltek ki. A szószék a nyugati falon vanfelállítva. Az úrasztala korláttal van körbevéve. Főlegdélelőttös gyülekezet. Az istentiszteleteklátogatottsága 20-30 százalékos, amely az ünnepialkalmakkor a dupláját is elérheti.

Kedves, Istent tisz telő embereket ismertünk meg,akik mindent megtesznek a templomért és agyülekezetért, így a vasárnapok barátságos éscsaládias hangulatban telnek. Arra kérjük a mindenkegyelemnek Istenét, hogy tartsa meg ezt a kisgyülekezetet ugyanilyen szeretetben és összetartásban az elkövetkező években is, és az Ő áldása legyen ezena parányi gyülekezeten.

Forró Csaba apátkeresztúri lelkipásztor

Hegyek a Bibliában

Ezzel a címmel szerveztük meg gyülekezetünkgyermekei számára immár harmadízben az egyhetestáborozást a Lesi tónál lévő Peniél táborhelyen, július4-11 között. A tábor főszervezője (Szabó Ágota,gyülekezetünkből elszármazott kolozsvári tanítónő)mellé felsorakoztak ebben az évben is avasárnapiskolai oktatók és a gyülekezet ifjúságicsoportjának tagjai, munkatársakként. A szervezésimunkák már több hónappal a tábor előttmegkezdődtek a munkatársi csapat tagjai között.Megbeszéltük a bibliai történeteket, leosztottuk aszolgálatokat és a feladatköröket, összeállítottuk a napiprogramot az előző évek tapasztalatait figyelembevéve. Az ifjak minden iskoláskorú gyermek számáraszemélyre szóló meghívót készítettek és kézbesítettek,melynek meg is lett az eredménye, hiszen egy híján 50gyermek jelentkezett a táborra. Voltak közöttükolyanok, akik az előző két táborban is részt vettek, deolyanok is, akik először merészeltek kiszakadni amegszokott családi fészekből. A munkatársak mellett

Sántha Ágnes háziorvos, presbiter biztosította azorvosi felügyeletet, a konyhán pedig Dolhai Benjámin,kántor és felesége vezetése mellett még két anyukavállalta az egy hetes szolgálatot az asztalok körül.Végül is 76-an vágtunk neki a tábornak, kiautóbusszal, ki mikrobusszal, ki személyautóval, hogyvalóban átéljük, megtapasztaljuk Isten jelenlétét,közelségét a hegyen.

Mindennap egy- egy hegyet másztunk meglélekben: Ararát, Mórija, Sínai, Kármel, Golgota ésOlajfák hegyét. Igyekeztünk megérteni mindazt, amiakkor és ott a hegyen történt valamint azt, hogy mitüzen ma számunkra Isten e történeteken keresztül.Megérthette kicsi és nagy, hogy a hegyen lehettalálkozni Istennel, aki kész újat kezdeni az emberrel,szövetséget kötni vele, de ezeknek a találkozásoknaksokszor része az áldozatvállalás, az áldozatbemutatásaz ember részéről. A Golgota hegyén járvamegláthattuk, hogy a legnagyobb áldozatot mégis azélő Isten vállalta az emberért. Fiában, JézusKrisztusban, új és örök szövetséget kínált a tőleeltávolodott ember számára. Minden nap, egy, atémához kapcsolódó új éneket valamint aranymondásttanultunk meg, és az elhangzott igei témát korosztályszerinti kiscsoportokban mélyítettük el.

A délutáni programok sokszínűségébenelkészítettük Nóé bárkáját élőláncból (a gyermekekegy fonál mentén sorakoztak fel a bárka méreteinek akiábrázolására), oltárt építettünk, mint Ábrahám ésIllés, Izrael népéhez hasonlóan vándoroltunk, hogymegkaphassuk a két kőtáblát a rajta levő igékkel. Éstermészetesen nem maradhattak el a közös játékok,vetélkedők, a számháborúk, valamint a patakban valópancsolás, a tábortűz és az „esti mese”, melynekkeretében idén Onézimusz történetévelismerkedhettek meg a gyermekek Patricia M. St. Johnkönyve alapján. A napi eseményekről tábori napló iskészült, melyet az esti tábortűznél olvastunk fel.Érdemes volt a tábor egész ideje alatt vigyázni arendre, a tisztaságra, a csendre, hiszen pontokatlehetett gyűjteni, melyek alapján, szombaton délutánlicitálni lehetett különféle tárgyakra. Senki sem maradtajándéktárgy nélkül, sőt voltak olyanok is, akiknemcsak önmaguk számára, de otthon maradttestvéreik számára is gondoskodtak ajándékról.

Page 17: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 17/20

17 2011. Szeptember - október

Vasárnap délelőtt az Olajfák hegye és a misszióiparancs volt az istentisztelet fő témája, és rendkívülimódon a gyermekek nemcsak hallhatták, de láthattákis Isten Igéjét: a mennybemenetel eseményeit alelkipásztor és az ifjak mutatták be a táborozókszámára. A tábor zárásaként vasárnap délután hatstációból álló zarándoklaton végighaladvaeleveníthették fel a gyermekek a héten tanultakat.Hétfő délelőttre már csak a takarítás, a rendrakás és ahazautazás maradt, bár akadtak olyanok, akik mégmaradtak volna szívesen egy hétig.

A soron következő vasárnapon, a délutáni zenésáhítat keretében, a gyülekezet számára idéztük fel atáborban tanultakat. Hogy ki mivel maradt ebben atáborban, azt nagyon nehéz lemérni, de hisszük, hogyaz Ige ígérete ránk is érvényes: a ti fáradozásotok nemhiábavaló az Úrban. (1Kor 15, 58). A tábori kiértékelőna munkatársak elmondhattuk, hogy az üzenetelsősorban bennünket érintett, nekünk szólt, dehisszük, hogy rajtunk keresztül a gyermekek isvehettek/ehettek az Ige asztaláról. Jövőre, ha az Úréltet, szeretnénk újra megszervezni a tábort, melynekcélja minden alkalommal az, hogy Jézushoz vezessük agyermekeket, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt,amit Ő parancsolt nekik, nekünk, mindnyájunknak.

Illyés Tamás Zoltán Érszőlős

Gyermek-Bibliahet ek az Érmelléken:

Vedresábrányban

2011. július 25- 30. között Vedresábrányban ismegtartottuk a Biblia- hetet gyermekek számára. Ezena hat napon sok élményben volt részünk, együtt agyermekekkel. A kics iny gyülekezet számához képesta gyermekek szép számban jelentek meg, nem csupánreformátusok, hanem más felekezethez tartozók is.Mindenkit szeretettel vártunk és mindenki örült, hogyitt lehetett. Vigyázz! Kész! Rajt! – ez volt a jelszó azona héten.

Megismerkedtünk a szabályokkal, megtudhattuk,hogy mindnyájan beállhatunk Isten csapatába, és hogy

együtt indulhatunk a legfontosabb cél felé: bejutniIsten országába. Együtt vettünk részt azénektanulásban, bibliai történetek megismerésében éseljátszásában, aranymondások tanulásában, arajzolásban, a színezésben és a kézimunkákelkészítésében. Mindezek után a játék semmaradhatott el, mely valóban összekovácsolta a kiscsapatunkat. A gyermekek szülei uzsonnávalvendégelték meg a kis csapatot. Köszönet érte! Nyolcszép éneket tanultak ezen a héten a gyerekek, és eztvasárnap a gyülekezet előtt a templomban iselénekelték. Nagyszülők, szülők, szomszédok és másgyülekezeti tagok is örvendezve hallgatták agyermekek énekét. Reméljük, hogy nem fogjákelfelejteni, amit ezen a héten tanultak, emlékeznekmajd a megtanult aranymondásokra és szabályokraazért, hogy el tudják érni azt a célt, amelyet Istenrendelt őnekik is és mindnyájunknak. Istennek legyenhála mindezért!

Uri Brigittatiszteletes asszony - kántornő

Asszonyvásárán

Mint minden esztendőben hosszú idő óta ebbenaz esztendőben is megtartottuk gyermekeinknek avakációs bibliaheti alkalmakat. Hasonlóan másévekhez, most is meglepetésként tapasztaltukmennyire szeretik gyermekeink az ilyen nyárifogla lkozásokat – ezt bizonyította a résztvevők száma.Naponként harmincöt –negyven gyermek jelent meg a játékos foglalkozásokon. Sok érdekes bibliaitörténettel, játékkal, énekkel ismerkedtek meg anaponkénti alkalmakon. Köszönet a vallástanárnőnek– Balogh Katalin nak, akit elkísértBoglárka leánya is,hogy gitárkísérettel segítse az énekek tanulását. Mivelsok óvodás korú gyermek is szorgalmasan járt, nagyon jól jöttSzékely Éva óvónő segítsége a foglalkozásokidejére. A vasárnapi istentiszteleten aztán bemutatásrakerült mindaz, amit tanultak. Öröm volt hallgatni agyermeksereg ajkáról a sok szép Istent dicsérő éneket.Bizony sok jelen lévő szülőnek, nagyszülőnek könnyszökött szemébe gyermekeiket, unokáikat hallgatva.

Istennek adtunk és adunk hálát az ilyen csodálatos alkalmakért.

Székely István lp.

Page 18: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 18/20

18 Református Érmellék

Margittán

Hála legyen Istennek az idei nyáron is, július 26-31. között megrendezésre került a Vakációs Bibliahétegyházközségünkben. Az idén is, mint minden évbennépes gyermeksereg vett részt az egyhetesfogla lkozáson. A Bibliahét címe „Vigyázz! Kész! Rajt!”volt. Minden napnak megvolt a maga témája és ezek

mellett a gyermekek felhőtlenül érezhették magukat,amíg társaikkal játszottak, énekeltek. Első nap Gedeontörténetét ismerték meg a gyermekek, miképpenválasztotta ki Isten Gedeont a nép szabadítására, majdaz irgalmas szamaritánus történetén keresztül értettékmeg a szeretet nagy parancsolatának fontosságát.Mária és Márta történetére a harmadik napon kerültsor, amikor is megtanultuk, hogy nekünk is a jobbikrészt kell választanunk, ahogyan Mária is tette. Majdmegismerhettük Zebedeus fiainak történetét ésrájöttünk, hogy mi is a hit bajnokai kell legyünk. Atörténeteket énekek és kézimunkák tették színesebbé.

A szünetekben a parókia udvara megteltgyermekzsivajjal és ugyanekkor fogyaszthatták el anőszövetség által biztosított süteményeket is. Szombatdélben a fiatalokat dinnyével lepték meg, akikboldogan mondtak köszönetet érte. A Bibliahétvasárnap délelőtt zárult a gyermekek ünnepiszolgálatával, melynek keretében előadták a hétentanultakat.

Hégető Emma KRISZ-tag

Értarcsán

Az idei esztendőben július 25-31 között kerültmegtartásra a gyülekezetben a vakációs bibliahét. Azidők során kialakult az a korcsoport a konfirmáltaksoraiból, akik hetekkel a bibliahét megkezdése előttmár rendszeresen összejárnak, áttanulmányozzák afelkészítői könyvet, megtanulják az új, ismeretlenénekeket, betanulják a jeleneteket, amelyek napról-napra az aktuális igeszakasz tanításának elmélyítésétsegítik elő, ez által nagy segítségére vannak alelkésznek. Átlagban 40 gyermek vesz részt egy-egy

nap, akik a szülők jóvoltából tízóraiban is részesülnek.A helyszín a templom, amelyet kivetítővel szerelnekfel erre a hétre, így az éneknek szövege is könnyebbenkövethető, valamint segítséget nyújt a napi témákmegtanulásban is. Évről-évre a technikai feltételeket ahelyi általános iskola biztosítja az egyházközségnek,amelyet ez úton is köszönünk.

A „Szülők délutánja” mindig sok családot bevonzaz Isten házába, hogy gyermekeik bizonyságtételétmegnézzék, meghallgassák. Ekkora érik beazelőkészületeknek, áldozatos munkának, egész hetifigyelemnek, játszásnak, jó hangulatnak a koraigyümölcse, amely a gyerekek vidám hangjában,éneklésében köszön vissza. Isten dicsőségéremunkálkodva reménykedünk abban, hogy azok azóvódások, általános iskolások, akik egy egész héten áttudnak tanulni az Úrtól- felekezeti hovatartozástólfüggetlenül-, felnőtt korukban ugyanilyen buzgó, degyermeki hittel fognak ragaszkodni életükMegváltójához!

Köszönet mindazoknak, akik sok energiával,adományaikkal, jó szívvel, imádsággal járulnak hozzáévről évre a gyermek-evangelizáció eme nagyszerűlehetőséghez. Vigyázz! Kész! Rajt! Úgy legyen!

Kulcsár Árpád lp.

Kiskerekiben

Egy felejthetetlen hét telt el a vakációs bibliahéteseményeivel Kiskerekiben is, amelyen sokan vettekrészt. Bár igencsak kitett magáért az augusztusikánikula, mégsem tudta eltántorítani agyermeksereget a foglalkozásokon való részvételtől.Zengett a két terem és az udvarahol zajlottak afoglalkozások: vágás, ragasztás, hajtogatás, színezés,tanulás, tanítás és énekszó – kicsik és nagyok egyarántmindenből kivették a részüket. Naponta ötvenen ésvolt, amikor több mint hatvanan is eljöttek. Nem voltkönnyű dolga a vallástanárnőnek, ha azt akarta, hogyrendben menjenek a foglalkozások.Azonban nemmaradt egyedül, hiszen volt segítője nem is egy. Haddillesse köszönet a lelkiismeretes munkáértBaloghKatalin vallástanárnőt, leányát,Boglárkát, valamintazt a két felnőttet is (Szi lágyi Enikő és Kovács

Page 19: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 19/20

19 2011. Szeptember - október

Melinda ), akik vállalták azt, hogy naponként együttlegyenek a gyermeksereggel és segítsenek mindenben,amiben tudnak. Külön meg kell említeniSztreteaErika iskola- igazgatónőt, aki finom keksszelkedveskedett nemcsak a gyermekeknek.

Hamar eltelt a hét és az idei bibliahétbőltanultakat aztán vasárnap az Isten házábanbemutatták a szülőknek, nagyszülőknek és a jelenlévőknek. A valósághoz igaz azt is hozzá kelltenni, hogy nem minden hozzátartozó volt kíváncsicsemetéjére, sőt a gyermekek között is voltakhiányzók. A bemutató után meglepetés csomagotosztott ki a község iskola igazgatónője egymozgássérülteket segítő alapítvány és az iskoláttámogató hollandoknak a jóvoltából, aminek mindenkinagyon megörvendett.

A búcsúzás során hálát adtunk Istennek az eltelthét minden szépségéért és ajándékáért, mert őt illetielsősorban a hála és dicséret.

Székely István lp.

Egyházmegyei Zene-tábor

Hegyközszentmiklós júl. 4-10.

Első ízben került megrendezésre azegyházmegyében zenei tábor. Mivel a zene szervesrésze a református istentiszteleti szertartásnak, és afiatalok körében is van érdeklődés az evangéliumiszellemiségű zenére, nem utolsó sorban pedigutánpótlásra is mindig szükség van templomizenészek, kórusvezetők személyében, adta magát azötlet, hogy az idei évtől, a székelyhídiképzőművészeti-kézműves alkotó-tábor megszűntévelegy kifejezetten a zenére, a zenetanulásraösszpontosító tanulmányi tábort szervezzen azegyházmegye. Az ötlet gazdája és kivitelezőjeFehérnéBalogh Renáta egyházmegyei zenei előadó volt, ahelyszín pedig a gyerekek egyik kedvenc nyáritartózkodási helye, a strand, Hegyközszentmiklóson.Vagyis az „izzasztó”, „fáradságos” zenei gyakorlatokután az önfeledt kikacsolódásnak is adva volt alehetősége. Istennek legyen hála, hogy az idő is

kedvezőnek bizonyult, hiszen a zene-tábor résztvevőisátrakban töltötték az éjszakákat.

Érkeztek fiatalok: Apátkeresztúrról, Éradonyból,Érolasziból, Hegyközszentmiklósról, Jankafalváról,Székelyhídról, Érkörtvélyesről, Érkeserűből,Szentjobbról, illetve Debrecenből és Nagyváradról is.Orgona, gitár, dob és furulya-órákat lehetett vennikezdő és haladó szinten az oktatóktól. Az orgonátFehérné Balogh Renáta, a gitártSzabó Nagy Attila (Debrecen), a dobot Tarcsa Tamás (Budapest), afurulyát Simon- Szabó István (Éradony) szakszerűoktatásában tanulgatták a gyerekek.

Zongoralecke a strand új vendégszobáinak tornácán

Öröm volt a felkészítőknek napról-naprafigyelemmel követni lelkes tanítványaikat, a jövőegyházzenészeit, kántorait, kórus-vezetőit, amint

napról-napra fejlődtek a hangszerismeretben, zeneitudásban, és tették mindezt Isten dicsőségére.El ishatározták, hogy vasárnap, egy ünnepi istentiszteletkeretei között meg is mutatják majd szüleiknek, hogymit tanultak, egy hatalmas koncertet adva az Istenházában. Felajánlás is történt: a az ünnepi istentiszteletperselyes adakozását az Érmelléki DiakóniaiAlapítvány javára szeretnék fordítani.

Fotók: Rencz Csaba

Így is történt. Vasárnap a szülök örömmeltapasztalhatták, hallgathatták a gyermekek széphangjátékát, éneklését. Bár egyesek számára talán amegszokottól kicsit eltérőbb volt ez a koncert, hiszen

Page 20: Reformatus Ermellek 2011/05

8/3/2019 Reformatus Ermellek 2011/05

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201105 20/20