Pénzügytan I

Dr. Sóvágó Lajos

Pénzügytan I.

Írta:Dr. Sóvágó Lajos

Lektorálta:dr. Baranyi Aranka phdKároly Róbert Főiskola

Pénzügyi és Számviteli Tanszék

Kincs Gyulavezető főtanácsos

Pénzügyminisztérium

Műszaki szerkesztő:Varga Júlia

Korrektor:Boncz Éva

© Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft., 2010

2. változatlan utánnyomás

ISBN 978 963 637 327 6

Kiadja a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft.1077 Budapest, Rózsa u. 4–6.

Felelős kiadó: KIT Kft. ügyvezetőjeKészült a Rosental Kft. nyomdájában

Ny.sz: 852

3

TARTALOM

I. GAZDASÁGPOLITIKA, PÉNZÜGYPOLITIKA1. A gazdaságpolitika fogalma, célja, feladatai .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 5

2. A pénzügypolitika fogalma, jellemzői, cél- és eszközrendszere. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 7

3. A közpénzügyek alapismeretei . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 9

II. A PÉNZÜGYI RENDSZER1. A pénz fogalma .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 16

2. Nemesfém pénz és a pénzhelyettesítők .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 17

3. A pénzügyi rendszer közvetítő szerepe .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 22

4. A pénz időértékének elve .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 29

III. A PÉNZÜGYI RENDSZER SZEREPE A GAZDASÁGBAN1. A pénzügyi rendszer és a pénzügyi piacok .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 40

2. A pénzügyi piacok csoportosítása .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 40

IV. HITELINTÉZETI RENDSZER A PÉNZKÖZVETÍTÉS KÖZVETETT FORMÁJA1. A bankrendszer helye a makrogazdasági folyamatokban .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 44

2. A jegybank szerepe és funkciói .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 46

3. Az üzleti bankok szerepe és funkciói .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 51

4. A pénzintézetek és a pénzalapok. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 54

5. A kétszintű magyar bankrendszer . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 57

6. A bankok mérlegei. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 65

7. A passzív bankműveletek .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 66

8. Aktív műveletek .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . 73

9. A fizetési forgalom lebonyolítása. Fizetési módok .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 100

4

V. ÉRTÉKPAPÍROK, AZOK HOZAMSZÁMÍTÁSAI. TŐZSDE1. Értékpapírok.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 110

2. Tőzsdei forgalomba kerülő értékpapírok .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 113

3. Egyéb értékpapírok .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 122

4. Értékpapírpiacok .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 127

VI. DEVIZAPOLITIKA, DEVIZARENDSZEREK1. Devizapolitika, devizarendszerek .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 145

2. A fizetési mérleg . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 151

3. A konvertibilitás . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 154

VII. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI RENDSZEREK INTÉZMÉNYEI ÉS MŰKÖDÉSÜK1. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 157

2. A Világbank-csoport .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 163

3. Multilaterális beruházási (fejlesztési) intézmények .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 166

4. Magyarország kapcsolatai a nemzetközi pénzügyi intézményekkel .. .. .. .. .. .. .. .. 168

5. Az Európai Unió pénzügyei .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 169

VIII. ÁLLAMHÁZTARTÁS1 A költségvetés .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 173

2. Az államadósság .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 176

3. Helyi önkormányzatok finanszírozása .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 177

4. Társadalombiztosítás . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 180

5. Adók és adójellegű bevételek . .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 182

6. Vám .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 200

7. Egyéb adók és adójellegű és nem adójellegű kötelezettségek .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 201

IRODALOMJEGYZÉK .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 203

5

I. GAZDASÁGPOLITIKA, PÉNZÜGYPOLITIKA

1. A GAZDASÁGPOLITIKA FOGALMA, CÉLJA, FELADATAI

Legáltalánosabb megfogalmazás szerint a gazdaságpolitika a gazdaság mozgá-sába történő tudatos és célszerű beavatkozás a kitűzött célok elérése érdekében. Mindig az adott társadalmi és gazdasági környezet alakulásától függően alakul, és meghatározza a gazdaságfejlesztés jellemzőit.

Konkrétabban megközelítve, a gazdaságpolitika a társadalmi fejlődés adott pontján működő gazdaság számára a politikailag legjelentősebb célok, irányok, arányok és módszerek kombinált megfogalmazása és gyakorlata. A gazdaságpo-litika tehát az általános politika része, minden időszakban a kormány feladata az elérendő célok kijelölése, és minden – az adott ország számára – jelentős kér-dés a gazdaságpolitika részét képezi, megvalósítása az állami vezetés feladata.

A gazdaságpolitika a modern polgári közgazdaságtan megközelítésében a makroökonómia fogalmával azonos, így feladata a gazdasági növekedés bizto-sítása, a gazdasági stabilitás megteremtése és fenntartása, valamint az igazságos elosztás megvalósítása.

A gazdaságpolitika a rendszer- és a folyamatszabályozás megvalósulását jelenti, amelyben a részérdek összekapcsolódása valósítható meg, azaz a gazda-ságpolitika mindig megszabja a gazdaság szereplőinek lehetőségét és mozgáste-rét, ezzel a részérdekek koordinálását segítve.

A tudatosan kialakított gazdaságpolitika lehet:– expanzív (fejlesztő, kiterjesztő), bővülő gazdasági folyamatokon keresz-

tül és– restriktív (visszafogó, szűkítő) formájú, amely a gazdasági élet szereplői

számára szűkebb mozgásteret jelent.A gazdaságpolitika gyakorlatában két elem különíthető el a célok és a cse-

lekvések időhorizontja figyelembevételével, ezek:– a gazdaságpolitikai stratégia, amely a hosszú távon elérendő célok, a vál-

tozás irányai, a feladatok és az eszközök meghatározását jelenti, és– a gazdaságpolitikai taktika, amely rövid távú szabályozás, azt határozza

meg, hogy milyen tevékenységgel és eszköztárral van mód a gazdaságpoli-tikában megjelölt célok elérésére.

A gazdaságpolitika részterületei a cselekvés módja szerint is csoportosítha-tók, így lehet:

– gazdaságpolitikai koncepció, amely átfogó formában a fő célokat tartal-mazza, a tudományosan kialakított gazdaságpolitika megvalósításához szükséges átfogó elképzelések és variánsok komplex rendszere, részkon-cepciók és részdöntések összefüggő rendszere,

6

– gazdaságpolitikai gyakorlat, amely időhorizonttól függetlenül a cselekvés módjára vonatkozik.

A gazdaságpolitikában szinte mindig döntéshozatalra kerül sor. A döntés szempontjából több tényező jelenti a meghatározó környezetet, ezek:

– jogi, intézményi tényezők, azaz a törvények, rendeletek, nemzetközi szer-ződések, egyezmények, fennálló, működő intézmények stb.,

– társadalmi tényezők, azaz az adott társadalmi struktúra, amely hatalmi viszonyokat, érdekeket, ideológiákat, gondolkodásmódot, elvárásokat stb. jelent,

– bel- és külföldi gazdasági alanyok, ezek a fogyasztók, a termelők, a beru-házók, a kereskedők stb. magatartásformái, elvárásai,

– műszaki, gazdasági tényezők, mint kapacitások, ismeretek, erőforrások stb.,

– egyéb tényezők.A gazdaságpolitikai eszközrendszer a következőképpen csoportosítható:a) Magatartásra utasító eszközök, amelyek betartása előírás jellegű, ideso-

rolhatók a következők: a parancsok, tilalmak, előírások, ráták, minimál-, ma-ximális, határ- és fix értékjelölések, időnormák, kontingensek stb., amelyek a gazdaságpolitikai érdekeknek megfelelnek, és a lehetőségeket a lehető legjobban felhasználják.

Az alábbi területeken jelennek meg ezek:– termeléspolitika,– árpolitika,– bér- és munkaerő-politika,– külgazdasági politika.b) Magatartást indukáló eszközök, amelyek a döntés szempontjából jelentős

feltételek:– rendszer-szabályozási politika, amelyben a tulajdonviszonyok, a pénzügyi

viszonyok, a versenyrend, a vállalati törvény, a magatartásra vonatkozó eszközök szerepelnek,

– folyamatszabályozási politika, amely a költségvetési politika, a pénz- és hi-telpolitika, valamint az árfolyam-politika alakítására terjed ki,

– információs politika, amelyben a döntés szempontjából meghatározó, a környezet befolyásolását szolgáló eszközök, prognózisok, mennyiségi és minőségi információk lehetnek.

c) Magatartást egyeztető eszközök, amelyek a termelőkkel, munkaadókkal, munkavállalókkal és egyéb szervezetekkel történő egyeztetési folyamatot, esetleg fórumokat jelentik.

A gazdaságirányítás gyakorlata a cselekvési módot jelöli meg, azaz a gazda-ságirányítás elméleti rendszeréhez képest a mechanikai és az intézményi rend-szert is tartalmazza. Ez összességében jelenti a gazdaságirányítás működő mo-delljét.

7

A gazdaságirányítási rendszer direkt és indirekt rendszerekből épül fel, at-tól függően, hogy a benne lévő elemek magatartást kikényszerítőek vagy alakí-tóak-e. A direkt gazdaságirányítási rendszert az erőforráshiány teszi szükségessé, ha az elosztás nem pontos, gátolja a fejlődést. Az indirekt szabályozási rendszer sok szabály alkalmazását jelenti, ezek gazdasági szabályozók, amelyekhez alkal-mazkodni szükségszerű.

A gazdaságirányítás mechanizmusa önálló mozgásra nem képes, a gazdasá-got a pénzfolyamatok, a pénzügypolitika és a pénzügyi rendszer irányítja.

2. A PÉNZÜGYPOLITIKA FOGALMA, JELLEMZŐI, CÉL- ÉS ESZKÖZRENDSZERE

A pénzügyi politika a gazdaságpolitika egyik eleme, azon felső szintű döntések, intézkedések összessége, amelyek meghatározzák a pénzmozgások és pénzkap-csolatok szabályozásának konkrét céljait és eszközeit. A pénzügypolitika nem más tehát, mint a pénzügyi rendszer működését biztosító alrendszerek és jogszabályok összessége. A pénzügy-politikai döntés a legfelső szintű irányítás hatáskörébe tartozik (Országgyűlés).

A pénzügyi politika három alrendszerből tevődik össze, ezek a fiskális poli-tika, a monetáris és a devizapolitika.

A pénzügyi politika feladata, hogy a gazdaságban keletkező jövedelmek fel-adatokkal arányos elosztása a jövedelemtulajdonosok között megvalósuljon, a gazdaság főpiacain az áru- és pénzegyensúlyhoz szükséges vásárlóerő szabályo-zása megtörténjen, és a jövedelemtermelő képesség ösztönzése, illetve a gazda-sági hatékonyság javítása az egyéni és vállalati teljesítményekkel arányos jövede-lemképződés és -szabályozás révén megvalósuljon.

A pénzügyi egyensúlyviszonyok tehát főként reálegyensúlyi feltételeket je-lentenek, ezek vetületeként jelennek meg, de ettől eltérőek is lehetnek, mert:

– a fizetőképes kereslet vásárlóerő-szabályozással megváltoztatható (pl. nő a forgalomban lévő pénzmennyiség, vagy befagyasztják a forgalomban lévő pénzmennyiséget),

– viszonylag szabad piaci ármechanizmus alkalmazásával, amely a kereslet és a kínálat segítségével az árak mozgására teremt lehetőséget.

Pénzügy-politikai szempontból az egyensúlyi feladat a következőképpen fogalmazható meg: globális és strukturális áru- és pénzegyensúly létrehozása a megtermelt és az országon belül felhasználható javak (ezek lehetnek fogyasztási cikkek és beruházási javak) kínálata és az egyes részpiacok kereslete, a vásárlóerő között, ez beruházási javak és fogyasztási cikkek piacának vásárlóerejét jelenti. Zárt gazdaságban a hazai termelés és a kereslet egyensúlyát kell megteremteni, míg nyitott gazdaság esetében a hitelezés jelentős változtatást eredményezhet,

8

átalakítja a megtermelt és a felhasznált javak mennyiségét és a rendelkezésre álló forrásokat. Túlzott mértékű külső forrás bevonása a gazdaságban jelentős eladósodást eredményezhet. A pénzügyi politika tehát segíti eszközeivel a kor-mány gazdaságpolitikájának megvalósítását. A pénzügyi politika feladata, hogy összhangot teremtsen az alrendszerek kölcsönhatása tekintetében.

1. A költségvetési vagy fiskális politika a közvetlen állami pénzügyi kötele-zettségekre és a gazdaságpolitikát szolgáló állampénzügyi beavatkozásra vonat-kozó koncepciók, elvek, döntések összefüggő rendszerét jelenti. A költségvetés feladatai részben állampénzügyi szerepköréből erednek (közösségi fogyasztás, amely az igazgatás, honvédelem, kommunális ellátás stb. területeit jelöli), rész-ben gazdaságirányítói szerepből adódnak (ilyen feladatok a szociálpolitika, egészségügyi politika, oktatáspolitika stb.). A költségvetés feladatainak megva-lósítását eszközrendszer segíti, ezek az adók, támogatások, állampapírok adásvé-tele, központi beruházások finanszírozási formája, társadalmi közös fogyasztás pénzellátása.

2. A monetáris politika működésének intézményi kereteit azon pénzügyi intézmények jelentik, amelyek monetáris és kvázimonetáris passzívái a gazda-ságban a likviditást biztosítják. Ide három csoport tartozik, ezek:

– monetáris hatóságok, amelyek adott ország legfontosabb monetáris kér-déseit szabályozzák, egy vagy több intézmény részvételével, feladatmeg-osztással vagy e nélkül (pl. csak a jegybank a monetáris hatóság, vagy ezt a jogkörét más intézményekkel, pl. bankokkal, pénzügyminisztériummal megosztja), de lehetséges kollektív monetáris hatósági funkció kialakítása, ilyen lehet pl. a valutazóna,

– monetáris intézmények, bankok, amelyek működésén keresztül érvénye-síthetők a monetáris politika szabályai,

– nem monetáris intézmények, amelyek minden pénzügyi műveletet végző intézményt megjelenítenek.

A monetáris politika a pénz-hitel kereslet és kínálat alakítását jelenti a pénz-ügyi egyensúly megteremtése érdekében. Szabályozza a forgalomban lévő pénz-mennyiséget, miközben a gazdasági stabilitás létrehozására és fenntartására törekszik. A monetáris politika döntések és intézkedések összességét jelenti a hitel- és pénzvolumen szabályozásának céljára, eszközeire és intézményeire vo-natkozóan. A monetáris politika alkalmazásának egyik sarkalatos pontja a célki-tűzések meghatározása. Ezek három csoportra oszthatók:

– végső célkitűzések, ilyen a gazdasági növekedés mértékének, ütemének alakítása, külgazdasági egyensúly alakítása, infláció mértékének változta-tása,

– közbeeső célkitűzések, amelyek olyan mérőszámok, aggregátumok, ame-lyek nincsenek közvetlenül a monetáris hatóságok ellenőrzése területén, de alakulásuk igen fontos, mert az összkereslet változtatását teszi lehetővé, ilyen pl. a hitelállomány, kamatszint, árfolyam-alakulás stb.

9

– operatív célkitűzések, amelyek esetében a monetáris hatóság közvetlen ellenőrzési lehetőséggel rendelkezik, ilyen lehet pl. a monetáris bázis ala-kulása, a rövid lejáratú pénzpiac kamatszintje, a monetáris hatóságok által nyújtott hitelek összege stb. Eszközrendszere minden gazdaságban adott gazdasági igényekhez igazodó, de klasszikus elemeket is tartalmaz.

3. A devizapolitika olyan döntések, intézkedések összessége, amely a fizetési mérleg kiegyensúlyozásának és az egyensúly fenntartásának feltételeit és eszköz-rendszerét adja. Megteremti a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsoló-dást, biztosítja a belső és külső gazdasági kapcsolatok mechanizmusának műkö-dését, és lehetőséget ad az eszközök rugalmas alkalmazására. Az eszközrendszer két csoportot alkot, lehet gazdasági eszközökről beszélni, amelyek alkalmazása döntési szabadságot ad a folyamat résztvevőinek, és lehet adminisztratív eszkö-zökről beszélni, ezek alkalmazása kötelező, az alkalmazás hiánya szankciókkal jár.

A devizapolitika több részterületből épül fel, ezek:a) nemzetközi pénzforgalmi politika, amely meghatározza, hogy milyen

feltételek mellett szabad valutát váltani, hazai valutát külföldre vinni, és fontosak lehetnek az államközi megállapodások is,

b) valutaárfolyam-politika, amely mindig a nemzeti pénzrendszerrel függ össze, azaz meghatározza, hogy az állam milyen mértékben avatkozik bele az árfolyamok alakulásába, lehet lebegő-, intervenciós pontok által meghatározott és rögzített az árfolyam-politika,

c) fizetésimérleg-politika, amelynek célja a fizetési mérleg egyensúlyának megteremtése és fenntartása, illetve az egyensúlytól eltérő pénzügyi helyzetek rendezése,

d) nemzetközi hitelpolitika, amelynek alakulása a fizetési mérleg alakulá-sától függ, lehet expanzív, azaz ösztönözheti a tőkebehozatalt, és restriktív, azaz visszaszoríthatja a tőkebehozatalt,

e) tartalékpolitika, amely meghatározza, hogy milyen legyen adott ország tartalékállománya összetétel és tartalékszínvonal tekintetében.

3. A KÖZPÉNZÜGYEK ALAPISMERETEI

Az állam a pénzügyek területén igen jelentős szerepet tölt be minden gazdaság életében. Szervezi és irányítja – meghatározott feltételekkel – a pénzügyi folya-matokat. Az állam hatalmi szervezetének fenntartásához, működtetéséhez, vala-mint adott ország zavartalan gazdasági életének feltételrendszere megteremtésé-hez összegyűjti a szükséges pénzeszközöket. A társadalmi közös szükségleteket kielégítő feladatok a közfeladatokat jelentik, amelynek ellátása az állam feladata. Irányító, ellátó és társadalomszervező tevékenysége a történelmi fejlődés meg-határozott szintjéhez mindig igazodik, ezáltal meghatározza a központosított és

10

elosztható pénzek mennyiségét, ezek megszerzését és felhasználását is. A jöve-delmek felhasználását természetesen gazdasági, társadalmi és politikai érdekek és célok, valamint nemzetközi kapcsolatok és feltételek alakítják. Ezek jelentik tulajdonképpen a közpénzügyek megvalósulását.

A közpénzügyek tehát olyan pénzkapcsolatokat jelölnek, amelyek pénzmoz-gást okozó társadalmi-gazdasági kapcsolatok, amely esetben a bruttó hazai ter-mék (GDP) egy részét központosítják, majd ezeket a szükséges feltételek szerint újraelosztják (ez a redisztribúció) a közszükségletek kielégítése érdekében sza-bályozott (állam, önkormányzatok) formában.

Az állam jelentős funkciókat lát el adott ország pénzügyi-gazdasági életében. A funkció feladatokat, illetve feladatok összességét, csoportjait jelöli. Ezek a kö-vetkezők:

– önfenntartó funkció jelenti az állami feladatok ellátását biztosító intéz-ményrendszer létrehozását és működése feltételrendszerének megteremté-sét,

– a társadalom és a gazdaság jogi kereteinek kialakítása területére a munka-megosztás és az érdekegyeztetés magatartási szabályainak létrehozása tartozik (ez részben a saját működés kereteit, részben az egyéb együttmű-ködő intézmények jogi kereteit jelenti),

– allokációs funkció a közbevételek megszerzését, a közszükségletek ellátá-sa érdekében történő felhasználását jelenti,

– újraelosztási funkció a reálgazdaságban létrejött jövedelemarányok mó-dosítását teszi lehetővé, hogy hatékonyság, stabilitás és igazságosság érvé-nyesüljön,

– az állam stabilizáló funkciója a konjunkturális ingadozások hatásainak csökkentésére irányul.

Az állami kiadások fedezéséhez szükséges bevételek formái sokfélék, és minden gazdaságban célszerűen jöttek létre. Jellegük alapján két csoportot al-kotnak: végleges vagy vissza nem térülő bevételek, és átmeneti vagy visszatérülő bevételek lehetnek. A végleges vagy vissza nem térülő költségvetési bevételek több részegységből tevődnek össze, ezek:

– adók, amelyeket az állam, vagy felhatalmazása alapján valamely állami szervezet előre meghatározott és közzétett mérték és feltételrend szerint természetes és jogi személyektől egyaránt megkövetel,

– vámok, ezek olyan közvetett adók, amelyeket az országhatáron átszállí-tott (gyakorlatban behozott, importált) áruk (vámköteles áruk) után szed a vámszervezet, előre meghatározott feltételek alapján és mértékben,

– illetékek, olyan fizetési kötelezettségek, amelyeket nem gazdasági termé-szetű, az állam vagy meghatározott szervezetei által nyújtott szolgáltatás ellenében a természetes vagy jogi személyek teljesítenek,

11

– járulékok befizetése speciális szolgáltatások későbbi kiadásainak fedeze-téhez biztosít forrásokat (pl. egészségbiztosítási járulék, nyugdíj-biztosítási járulék, munkaadói járulék stb.),

– díjak olyan befizetések, amelyeket gazdasági, kulturális, oktatási, egészség-ügyi stb. szolgáltatásért teljesítenek a természetes vagy jogi személyek (pl. tandíj, vámkezelési díj, kamarai tagsági díj stb.),

– hozzájárulások akkor jelennek meg, ha speciális feladatok megvalósítása támogatást élvez akár önálló döntés, akár előírás szerinti feltétel miatt (pl. szakképzési hozzájárulás),

– bírság kivetésére akkor kerül sor, ha a jogszabály megsértése nem olyan mértékű, hogy ez bűncselekmény lenne, de szankcionálni célszerű (pl. adó-bírság, mulasztási bírság).

Az átmeneti vagy visszatérülő bevételek fontosabb csoportjait a következők adják:

– belső kölcsönök, amelyeket az állam természetes vagy jogi személyektől önkéntesen vagy kényszerítő feltétellel kölcsönvesz, előre meghatározott feltételekkel és időszakra (pl. kincstárjegyek, állami pénztárjegy),

– külföldi kölcsönök olyan forrásként jelennek meg, amelyeket meghatáro-zott feladatokkal kapcsolatosan külföldi bankok vagy célalapok nyújtanak az állam részére,

– egyéb visszatérítéses pénzigénybevételek.Az eddigiek együttesen adják az adó- és nem adójellegű bevételeket. Emel-

lett jelentős a felhalmozási jellegű bevételek csoportja, ilyen lehet a privatizáci-ós bevétel, koncessziós díj, tőkebevétel, ingatlanértékesítés stb., de idetartoznak az adományok és a segélyek is.

A megismert bevételek finanszírozzák a nagy elosztási rendszerek működé-sét, így a:

– szociális és egészségügyi ellátást,– kultúrát és oktatást,– honvédelmet, rend- és jogbiztonságot.Az elosztási rendszereken kívül szükséges egyéb kiadásokkal is számolni,

ezek:– a központi költségvetés gazdálkodó szervek részére nyújtott támogatásai,– nemzetközi kapcsolatokból eredő kiadások,– adósságszolgálat (azaz a korábban felvett hitelek törlesztőrészletei és ka-

matai).Az állami bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése, a beszedett

bevételek felhasználása, a kötelezettségek teljesítése az államháztartás feladata. Az állami feladatok köre azonban szűkebb, mint a közfeladatoké, mivel a közfel-adatok egy része az önkormányzatok hatáskörébe tartozik.

12

Az állami feladatok egy részét a költségvetési szervezeteken keresztül látják el, más feladatokhoz részben vagy egészben, közvetlenül vagy közvetetten az ál-lamháztartás biztosítja a finanszírozás forrását.

Az államháztartás rendszere a gazdasági tevékenység (azaz az állami köz-feladatok teljesítése) és a gazdálkodási rendszer egészét jelenti. Az államháztar-tás gazdálkodási rendszerét a munkamegosztás szerint kialakult alrendszerek alkotják, ezek:

a) központi költségvetés,b) helyi önkormányzatok,c) társadalombiztosítás rendszere,d) elkülönített állami pénzalapok.a) Az államháztartás alrendszerei között a központi költségvetés kiemelke-

dő jelentőségű, mivel ez az államháztartás átfogó alrendszere. A központi költ-ségvetési mérleg a közbevételeket és a közkiadásokat állítja szembe részletesen, teljes összegben (ún. pénzforgalmi szemléletben). A mérleg költségvetési évre készül, amely a magyar gazdaságban a naptári évvel azonos időszakot jelöli. A központi költségvetés olyan pénzügyi terv, amelyet az Országgyűlés fogad el és emel törvényerőre. Amennyiben a központi költségvetési mérlegben a bevéte-lek és a kiadások egyenlőek, a mérleg egyensúlyban van. A mérleg többlete akkor alakul ki, ha a bevételek nagyobbak az éves kiadásoknál, ezt szokás még szufficitnek is nevezni. Hiány vagy deficit jön létre, ha a kiadások nagyobbak, mint a bevételek. A deficit finanszírozása történhet belföldi megtakarításból, külföldi megtakarításból, állami vagyontárgy értékesítéséből, vagy privatizáci-ós bevételből, devizatartalék értékesítéséből, illetve pénzteremtéssel. A magyar gazdaságban a hiányt pénzpiaci eszközökkel kell finanszírozni, mert a közvetlen jegybanki hitelnyújtást, illetve állampapír-vásárlást a törvény tiltja.

b) A helyi önkormányzatok költségvetéseA helyi közigazgatási feladatokat önkormányzatok látják el. A helyi önkor-

mányzat önállóan gazdálkodó szervezet, ahol a pénzügyi egyensúly megterem-tése és fenntartása a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűsége pedig a polgármester felelőssége. Az önkormányzatok feladataik ellátásához vagyonnal rendelkeznek, amely két részből áll, a törzsvagyonból és a vállalkozói vagyon-ból, ez utóbbival vállalkozói tevékenységet végezhet.

Az önkormányzatok bevételei jogcímenként, illetve jogcímcsoportonként meghatározottak. A jogcímcsoportok pedig a következők:

– saját bevételek (intézményi bevételek, illetékek, helyi adók, kamatbevéte-lek, bírságok, egyéb bevételek),

– átengedett bevételek (szja),– felhalmozási és tőkejellegű bevételek (tárgyi eszköz, föld, immateriális ja-

vak értékesítése, privatizáció, egyéb felsorolt bevétel),– állami hozzájárulások és támogatások (normatív támogatás, címzett, céltá-

mogatás stb.),

13

– államháztartáson belüli átutalások (tb-től, központi költségvetési szervtől, elkülönített pénzalaptól, hitel stb.).

Az önkormányzatok négy évre szóló gazdasági programot és éves költségve-tést készítenek. Ez utóbbi pénzforgalmi szemléletű – mint a központi költségve-tés – pénzügyi terv, amely az önkormányzat bevételeit és kiadásait tartalmazza. Az önkormányzat az éves költségvetést rendeletben állapítja meg.

c) A társadalombiztosítás a közös kockázatvállaláson alapuló kötelező biz-tosítási rendszer. Feladatait és pénzügyi alapjait törvény határozza meg. Két al-rendszerét a Nyugdíj-biztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap alkotja. For-mailag és tartalmilag is elkülönül a központi költségvetéstől, önálló pénzalapként működik, ahol a fedezeti elvet érvényesítik. Ez azt jelenti, hogy a bevételeknek fedezniük kell a juttatásokat. Ugyanakkor a járulék mértékének összhangban kell lennie a jövedelemadó mértékével is, és szem előtt kell tartani a gazdálkodó szervezetek érdekeit is.

A Nyugdíj-biztosítási Alap az öregségi nyugdíjakat, a hozzátartozói baleseti nyugellátást, a rokkantsági nyugellátást a nyugdíjkorhatárt betöltötteknél, és a baleseti nyugellátást fedezi. A bevételek a következőkből erednek:

– járulékbevételek (munkáltatói, munkavállalói befizetések stb.),– egyéb bevételek (késedelmi pótlék, rendbírság),– kamat- és egyéb hozambevételek,– vissztehermentesen átvett vagyonból származó bevétel,– likviditási tartalék visszapótlása,– alapok közötti elszámolás,– működési bevétel.Az Egészségbiztosítási Alap finanszírozza a táppénz, öregségi nyugdíjkorha-

tárt be nem töltöttek rokkantsági nyugdíját, baleseti ellátást, gyógyászati szolgál-tatást stb. Forrásai a következők:

– járulékbevételek (gazdálkodó szervezetek, lakosság, költségvetési szerveze-tek befizetései),

– központi költségvetést terhelő egészségügyi feladatokhoz kapcsolódó be-vételek,

– egyéb bevételek (egyéni és költségvetési térítések, díjak, kártérítések, rend-bírság stb.),

– kamat- és egyéb hozambevételek,– likviditási tartalék visszapótlása,– alapok közötti elszámolások egyenlege,– működési bevétel.d) Elkülönített állami pénzalapot hozhat létre az állam egyes feladatok fi-

nanszírozására. Jellemzői a következőkben foglalhatók össze:– állami feladatot finanszíroz, amelyet törvény határoz meg,– a finanszírozáshoz államháztartáson kívüli forrásokat is alkalmaz (termé-

szetes és jogi személyek befizetései, privatizációs bevételek),

14

– olyan sajátos működést valósítanak meg, amelyet az államháztartáson be-lül elkülönítetten kell finanszírozni.

Az elkülönített állami pénzalap csak törvénnyel hozható létre, ekkor kell meghatározni az alap rendeltetését, bevételi forrásait, a teljesíthető kiadásokat, és a felelős irányítót, minisztert. Az alapok állami feladatot látnak el, de tevékeny-ségük független a központi vagy a helyi költségvetés feltételeitől. Az elkülönített állami pénzalapok bevételei a következők:

– folyó bevételek (adójellegű, nem adójellegű, költségvetési támogatás, más alaptól átvett összegek, egyéb),

– tőkebevételek (tárgyi eszközök értékesítéséből, értékpapírból, egyéb),– hitelfelvétel (hitelfelvétel pénzintézetektől, hitelfelvétel alaptól).Az elkülönített állami pénzalapok kiadásai jogcímenként a következők:– folyó kiadások (áru, szolgáltatás, pénzbeli juttatás, kamatfizetés, támogatá-

sok, más alapnak átadás, egyéb),– tőkekiadások (tárgyieszköz-beszerzés, tőketranszfer),– költségvetés által elvont összeg,– hitelkapcsolatok,– hiteltörlesztés pénzintézetnek,– hiteltörlesztés alapnak.Az alap költségvetését és zárszámadását a szöveges indoklás egyidejű bemu-

tatásával az Országgyűlés hagyja jóvá. A beszámolót és a mérleget könyvvizsgá-lóval hitelesítetten meg kell küldeni az Állami Számvevőszéknek.

A fentiek alapján említést érdemel, hogy a közfeladatokat az államháztartás alrendszerei, a gazdasági társaságok és a nonprofit szektor látja el. Forrásai el-sődlegesen a közbevételek lehetnek, de egyre jelentősebb a társadalmi önszerve-ződés is. A közfeladatok ellátásának intézményi keretét a költségvetési szervezet adja sokféle, igen összetett tevékenységével.

15

1. ábra. A gazdaságpolitikai beavatkozás lehetőségei

16

II. A PÉNZÜGYI RENDSZER

1. A PÉNZ FOGALMA

A pénzelméleti irodalomban a pénzfogalom számtalan változatával találkozha-tunk. Ha elfogadjuk, hogy a pénz eredendően áru jellegű, akkor ezzel együtt a pénzt az árutermelő gazdaság kategóriájaként értelmezzük, a többi formációt pedig, amelyek a még nem árutermelő gazdaságokban töltöttek be pénzszerű funkciókat, kezdetleges vagy primitív pénznek nevezzük. A pénz tehát az álta-lános egyenértékes szerepét tartósan betöltő csereeszköz.

A pénzforma kialakulásától a modern pénzrendszer pénzformájáig terjedő időszak a pénz anyagát tekintve három jól elhatárolható szakaszra bontható. Az első szakaszra kizárólagosan az aranypénz (anyagát tekintve általában fém-pénz), a másodikra az árupénz és pénzhelyettesítők együttes forgalma, a har-madikra a belső érték nélküli pénz a jellemző.

A pénz társadalmi viszonyt fejez ki, s mint ilyen, az árutermelő gazdaság ka-tegóriája. Az árutermelő gazdaság általános ellentmondása a termelés egyéni és társadalmi jellege közötti ellentmondás. Ez az ellentmondás a cserefolyamatban önmagából kényszeríti ki azt a formát, vagyis a pénzt, amely attól elkülönülve viszonylagosan önállóvá válik. A pénz tartalmában termelési – általánosabban társadalmi – viszony megjelenése, anyagiságában kezdetben áru, majd viszony-lagosan (vásárlóértékéhez képest) értéktelen papír vagy fémdarab, és bank-számlán megjelenő könyvelési tétel.

Az árak pénzbeni kifejezésének technikai eszköze az ármérce, amely a mérés feltételeként meghatározható mértékegység és annak törtrésze. A mértékegysé-get pénzlábnak nevezzük.

A pénzláb eredendően egy fémsúly, aranypénzrendszerben aranysúly (pl. 1 forint = 2,5 g arany). A pénzláb mint fogalom nem létezett mindig, mert nem volt rá szükség mindaddig, amíg a pénzegységek súlymértékek voltak. A fém-súlyok mint mértékegységek fokozatosan elváltak a tényleges súlymértéktől, és mint önálló pénznevek jelentek meg.

A pénzegység arany- vagy ezüsttartalma súlymértékben kifejezve a pénz-rendszer érvényes pénzlába, amelynek meghatározása elvileg önkéntes tetsző-leges mérték szerint, gyakorlatilag pedig a hagyományos mértékhez igazodva történt.

Ahhoz, hogy a pénz a forgalom lebonyolítását meggyorsítsa, a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie: osztható, tartós, egyszerű, felismerhető, szállítható, és kellő mennyiségben és minőségben található legyen. Ezekkel alapvetően a fémek rendelkeztek, majd egyre inkább a nemesfémek vették át a pénz szerepét.

17

2. NEMESFÉM PÉNZ ÉS A PÉNZHELYETTESÍTŐK

Tiszta nemesfémforgalomban arany vagy/és ezüst forgott, aszerint mono me-tallizmus vagy bimetallizmus volt érvényben. Azt a pénzrendszert, amelyben kizárólagosan egyfajta nemesfémből készülnek az érmék – aranyból vagy ezüst-ből –, monometallizmusnak nevezzük. Ha pedig két fém együttesen, azaz pár-huzamosan működik, azt a pénzrendszert bimetallizmusnak nevezzük.

A tiszta nemesfémforgalom mechanizmusa a pénz áruérték-elmélete alapján egyszerűen felvázolható: mindig csak annyi pénz volt a forgalomban, amennyi a forgalom lebonyolításához szükséges volt. A fölös pénzmennyiség érme, majd tömb formájában kicsapódott (betöltve ezzel a kincsképző funkciót), a hiányzó mennyiség viszont éppen az érme-, és rajta keresztül a tömbtartalékból feltöl-tődött. E mechanizmus zavartalan működésének előfeltétele, hogy az arany- és ezüstérme természetes kopásából és az állandóan növekvő értékű áruforgalom-ból eredő hiányt a folyó aranytermelés (ezüsttermelés) képes legyen pótolni. A két fém párhuzamos működése sok gondot okozott. Az arany- (ezüst-) érme forgalma a nagyobb távolságok, a nagyobb tételű eladások és vételek miatt az arany- (ezüst-) érmékben való fizetés (súlya és tömege miatt) nehézkessé és (a rablás miatt) veszélyessé vált. A már korán kialakuló bankszerű intézetek szíve-sen fogadták az érmeletéteket, amelyekből fizetést közvetítettek, később a leté-tekre jegyeket bocsátottak ki.

A nemesfémek kezdetben rúd, tömb formájúak voltak, és darabolással hasz-nálták fizetésre ezeket, majd a rudak, tömbök jelzésére pecséteket alkalmaztak. Később az állam vállalta azt a feladatot, hogy a fizetések megkönnyítésére ér-méket alakítson ki. Az érme meghatározott súlyú és finomságú fémkorong, ve-rettel ellátva. A bimetallizmus időszakában kialakult a pénzrontás, kisebb súlyú érméket bocsátottak ki, így az arany és az ezüst önmaga helyettesítőjévé vált. Grasham megfogalmazta törvényként azt a jelenséget, hogy a rossz pénz kiszo-rítja a jó pénzt a forgalomból.

Tekintsük át azt a folyamatot, amelyben a klasszikus aranypénzből kifejlődnek a pénzhelyettesítők.

Az aranypénz, mint belső értékkel bíró pénz, fontos pénzfunkciókat lát el, ezek röviden a következők:

a) értékmérő funkcióját úgy tölti be, hogy a belső értéket összehasonlítja más termékben megtestesült munkamennyiséggel, ezért az árucserében az ár és az érték megegyező,

b) forgalmi eszköz szerepkörében a pénz és az áru azonos időpontban, el-lentétes irányban mozog, így az árucsere folyamatában az arany ténylegesen sze-repet játszik,

c) fizetési eszköz funkcióban az arany a reálfolyamatokat követi, időben el-tér a pénz és az áru mozgása. Lehetséges, hogy az arany előbb mozog az áru tulajdonosa irányában, és lehet, hogy az áru mozgását követi az arany mozgása.

18

Mindkettő kereskedelmi hitelezést jelent. E funkció jellemzője, hogy az áru-mozgás és a pénzügyi teljesítés időben eltérő, de ellentétes irányú,

d) kincsképző funkció, amely automatikus folyamat a gazdaságban. Mivel az ár és az érték egybeesik, a forgalom számára feleslegessé vált pénz a forgalomból kicsapódik, és kinccsé merevedik. Amennyiben a gazdaság számára szükségessé válik a felhalmozódott arany, az ismét visszakerül a forgalomba,

e) világpénz funkcióban a pénz a korábban megismert feladatokat látja el a nemzetközi kapcsolatok területén.

A fejlődés anyagisága alapján a második fejlődési szakaszt az árupénz és pénzhelyettesítők alkalmazása jelenti. Ez tette lehetővé a pénzhelyettesítők megjelenését. A forgalmi eszköz szerep betöltése során az is kiderült, hogy az aranyra szóló jegy képes az aranyat helyettesíteni, így kialakult a klasszikus papírpénz. Az állami akarattal kibocsátott, kényszerforgalmazású, kényszer-vá-sárlóértékű pénzt nem önmagáért, hanem az érte megvásárolható dolgokért, árukért igénylik. A papírpénz tehát önálló belső értékkel nem bíró pénzhe-lyettesítő.

A papírpénzforgalom első törvénye szerint, ha a papírpénz csak a mögöt-te ténylegesen megjelenő arany képviseleti jele, akkor nem okoz inflációt. Teljesen helyes műveletnek nevezi a pénzügyi szakirodalom azt a papírpénz-kibocsátást is, amikor a forgalom növekedése következtében szükséges pénzt – mivel a monetáris aranykészlet a lebonyolításhoz szükséges pénzmennyiségnél kisebb – az állam vásárlás útján történő papírpénz-kibocsátással biztosítja.

A papírpénzforgalom második törvénye szerint, amennyiben a papírpénz-kibocsátás a forgalom pénzszükségletét meghaladja, és a többletpénz a for-galomban marad – ez valós papírpénz-kibocsátás –, amely tényleges keresletet eredményez, emelkednek az árak, és ha más feltételek változatlanok, a pénz egy-ségének vásárlóereje csökken. Az árszínvonal emelkedése az infláció megje-lenését jelzi, amely túlzott mértékben a gazdaságban súlyos zavarokat eredmé-nyezhet.

A pénzhelyettesítők másik formája a klasszikus bankjegy, amely a relatív pénzhiány megjelenése következményeként alakult ki a pénz fizetési eszköz funkciójából. Az áruk és szolgáltatások mennyiségének növekedése következté-ben megnőtt a forgalom pénzigénye, de ha újabb pénzmennyiség nem kerül forgalomba, megnő a lebonyolítás időigénye, amely lelassítja a forgalmi folya-matot, és a termelők esetében bevételkiesést eredményez, ami profitcsökke-nést hoz létre.

A vevő tehát hitelbe vásárol, így az áruk eladásának időpontja és helye eltér-het a kiegyenlítés időpontjától és helyétől. Az ügyletben részt vevőknek azonban biztosnak kell lenniük a másik áruszállítási vagy fizetési ígéretében. Ennek kiala-kult írásos formája a kereskedelmi váltó, amely már a XII–XIII. században Itá-liában megjelent. A váltó alkalmazása csak akkor célravezető, ha a későbbiekben a forgalom folyamatában is felhasználható, azaz más kereskedők részére ezzel

19

fizetést lehet teljesíteni. Ez azonban továbbra is korlátozott felhasználási lehető-séget jelent csak a kereskedelmi váltó számára, így szükségszerűvé teszi a bankár váltójának megjelenését. A bankár váltója iránt nagyobb a bizalom, forgalom-képessége kevésbé korlátozott, nem tartalmaz kamatrészt, előre nyomtatott címletekben kerül forgalomba, ezen tulajdonságai megteremtik a bank önmagá-ra kiállított, látra szóló váltóját, azaz a klasszikus bankjegyet.

Ebben az időszakban fontos kérdésként jelent meg, hogy milyen arányt cél-szerű kialakítani a nemesfémek és a pénzhelyettesítők között. A vita Angliában a currency iskola hívei (ezt a Peel-Act rögzíti, amely szerint a kibocsátott össze-sített pénzmennyiség nem haladhatja meg a nemesfémek mennyiségét, mert a különbség inflációhoz vezet) és a bankingelmélet (nem okozhat gondot, ha aranymennyiséget meghaladó pénzhelyettesítő kerül forgalomba, ha a for-galom ezt igényli, és mögötte árutömeg áll) között zajlott, és végül a currency iskola javára dőlt el. Következményeként súlyos pénzügyi zavarok keletkeztek, és a parlament jóváhagyásával évenként jelentős eltérés volt az aranymennyiség és a kibocsátott pénzhelyettesítő között. Végül a törvényt eltörölték.

A bankjegyek tehát kezdetben aranyra átválthatók voltak, az arannyal együtt forogtak. A múlt század utolsó harmadától kezdődően változott az arany szerepköre, amely 1976-ban a demonetizálásig tartott. 1976-tól beszél-hetünk a mai pénzről, amely modern pénz vagy hitelpénz. Ez a pénzfejlődés harmadik időszaka.

AZ ARANY DEMONETIZÁLÓDÁSÁNAK FOLYAMATA

Az arany demonetizálódásának első szakaszában az arany jogilag még pénz, de már nem értékmérő.

Az aranyalapú pénzrendszer szükségszerű felfüggesztésének oka a termelési viszonyokban bekövetkezett változásokban rejlik. Egyrészt az állam beavatko-zott a gazdaságba, másrészt a nemzetközi kereskedelmi és termelési kapcso-latokban minőségi változás következett be.

Az állami beavatkozás jelentős fokozása az aranypénz sajátosságával szem-ben manipulálható pénz létét igényelte. A jegybank expanzív hitelpolitikája, de különösen a keynesianus gazdaságpolitikai ajánlásból eredő államháztartási politika lehetetlenné tette a nemzeti pénz aranyra történő átváltásának fenntar-tását, és feleslegessé az aranyalaphoz való bárminemű kötöttséget.

A nemzetközi kereskedelmi és termelési kapcsolatokban bekövetkezett válto-zások az aranyalapú pénzrendszer felfüggesztéséhez vezettek.

A tőkeexport kiszélesedése, a nemzetközi monopóliumok kialakulása ellen-tétben van az aranyalapú pénzrendszer mechanizmusával, kizárja a rendszer „játékszabályainak” betarthatóságát. A tőkekivitel nemcsak tőkeexportot, hanem áruexportot is jelent. Ilyen esetekben a tőkeexportőr feltételként szabja meg, hogy

20

az importőr a tőkeexport egy része ellenében köteles árut vásárolni. Az egyirányú ármozgások és tőkekivitellel szerzett jövedelmek (kamat, profit) következménye-ként egyes országok fizetési mérlege tartósan aktív, míg másoké tartósan pasz-szív lesz. A fizetési mérlegek kiegyensúlyozatlansága következtében a monetáris arany a legfejlettebb országokban koncentrálódik, megfosztva ezzel a gazdasá-gilag kevésbé fejlett országokat az aranykészletüktől. Az aranytartalékok elapadá-sa, az országonként eltérő árszínvonalak kialakulása következtében az aranypon-tok automatizmusa nem képes a valutaárfolyamok stabilitását biztosítani, így az arany nemzeti pénzkénti pályafutását végérvényesen befejezte.

Az arany monetáris jellegét ma még az adja, hogy egyes jegybankok mo-netáris tartalékai között nyilvántartott tétel. Ebből következően az arany demonetizálódása akkor fejeződik majd be, ha a bankok aranytartalékaikat a szabad aranypiacon értékesítik.

A belső értékkel nem rendelkező pénz mesterségesen teremtett eszköz, a gazdaságba történő bekerülése és az onnan történő kivonulása a bankrendszer segítségével valósítható meg. A hitelpénz olyan bankpasszíva, amely betölti a forgalmi, a fizetési és felhalmozási vagy megtakarítási eszköz funkciót. Formáját tekintve készpénz és számlapénz lehet.

A pénzteremtés művelete a jegybank és a hitelintézetek/bankok gyakorlatá-ban jelenik meg. A jegybank által teremtett pénz jellemzője, hogy készpénz és számlapénz formájú, a gazdaság minden szereplője számára törvényes fizetési eszköz. A hitelintézet/bank által kibocsátott pénz csak számlapénz formájú, és csak a bank ügyfélkörén belül felhasználható pénz. Adott gazdaságban, függet-lenül attól, hogy a bankrendszer milyen felépítésű (egyszintű vagy kétszintű), a pénzteremtés a következőképpen valósulhat meg:

– hitelnyújtással (amely lehet közvetlen formájú és közvetett formájú, ez utóbbi az értékpapír-vásárlás),

– külföldi fizetőeszköz- (valuta, deviza) vásárlással.A hitelnyújtás gazdasági feltétele, hogy a cégnek a termelés zavartalan fenn-

tartása érdekében hitelre van szüksége, ezért a bankhoz fordul. A közvetlen hi-telnyújtás esetében hitelkérelmet nyújt be, és ha a bank a hitelkérelmet meg-alapozottnak találja, a vállalkozás rendelkezésére bocsátja a pénzt, rávezetve a cég számlájára az összeget. Ezzel párhuzamosan a nyújtott hitel a bank hitel-számláján is megjelenik. Ezzel a forgalomban megnő a pénz mennyisége. A pénz megsemmisülése a hitel visszafizetésével történik, a termékek eladásából származó árbevételből. Ez úgy történik, hogy a bank a cég számláján lévő ösz-szegből a szükséges pénzt leemeli, ezzel párhuzamosan a banknál a hitelszámlán lévő összeget is csökkenti, ami a bankrendszer egészében lévő pénzmennyiség csökkenését eredményezi.

Az értékpapír-vásárlás alapvetően a váltó leszámítolásával forgalomba ke-rülő pénzmennyiséget jelenti. A pénz visszafizetése a váltó ellenértékének lejá-ratkori beszedésével történik. Ez utóbbi a közvetett hitelnyújtás.

21

A pénzteremtés másik módja a devizavásárlás. Erre akkor kerül sor, ha valamely belföldi vállalkozás exporttevékenységéből származó külföldi devizáját értékesíti. A bank által megvásárolt deviza ellenértéke a cég számlájára kerül, ez egyben azt is jelenti, hogy a bankrendszer egészében megjelent a többletpénz. Ekkor a bank követelése megnő azzal a gazdasággal szemben, amelytől a pénz származik. A pénz megsemmisülése a deviza eladásával történik, mert az importőr a számára szükséges devizát a banktól vásárolja, amelynek ellenértékét hazai pénzben fizetve lecsökken a hazai pénz mennyisége a forgalomban.Az eddigiek alapján felmerül a kérdés, hogy mennyi lehet a bank által teremtett pénzmennyiség, hogy a gazdaságban megfelelő pénzügyi feltételek teremtődjenek?

A forgalomhoz szükséges pénzmennyiség meghatározását a pénz forgalmi eszköz funkciójából kiindulva közelítjük:

M × V = Q × P

ahol:M: a pénzállomány,V: a forgási sebesség,Q: a terméktömeg, amelyet a bruttó hazai termékkel mérhetünk,P: árszínvonal.Amennyiben a fenti összefüggést értelmezzük, egyértelmű, hogy a forgalom-

hoz szükséges pénzmennyiség az áruforgalom pénzigényével egyezik meg. A forgalomban lévő pénz felhasználhatósága attól függ, hogy milyen gyorsan juthatunk az egyébként rendelkezésre álló pénzhez. Azt, hogy az egyes pénzügyi eszközök milyen gyorsan, illetve milyen feltételek között lesznek azonnal fel-használhatók, likviditási fokozatnak nevezzük. A pénzforgalomban betöltött (és a likviditás csökkenő sorrendje szerint) szerepe alapján megkülönböztetünk:

– jegybankpénzt vagy nagy erejű pénzt (szokásos megjelölése még monetá-ris bázis vagy forró pénz), amit M0-val jelölünk. Két részből tevődik össze, a forgalomban lévő készpénz és a bankok által a jegybanknál kötelezően, illetve önként elhelyezett tartalék az idegen források alapján.

– szűken értelmezett pénzt, amelyet M1-gyel jelölünk. Ezt a készpénz és a látra szóló betétek összege adja. A látra szóló betétek a bankmérlegben a passzívák között találhatók.

– szélesebben értelmezett pénzt, amelyet M2-vel jelölünk. Ez tartalmazza a szűkebben értelmezett pénzállományt és a határidős betétek összegét. A határidős, vagy másként tartós betétek tartoznak e területre, valamint le-kötéstől függetlenül a devizabetétek. A tartós betétek összegét kvázipénznek is nevezik.

– tágan értelmezett pénzt, amelyet M3-mal jelölhetünk. Tartalmazza az M2-t és a bankrendszer által kibocsátott értékpapírok összegét.

22

– legtágabban értelmezett pénzt, melyet M4-gyel jelölhetünk, amely a bankrendszeren kívüli elemeket is tartalmaz, ilyenek a vállalatoknál és a lakosságnál lévő államkötvények.

Az előbbiekből jól látszik, hogy a bankok a betétállomány megteremtői, kezelői, de a jegybank nem hagyatkozik arra, hogy a bankok milyen mértékben növelik hitelnyújtásaikat, hanem alkalmazza a kötelező tartalékok rendszerét. Erre azért van szükség, mert a modern bankrendszer a résztartalékok elvén épül, így a forgalomba kerülő pénz bővülése a pénzügyi multiplikátor hatására változik.

A pénzügyi multiplikátor jelzi, hogy hányszoros a forgalomba kerülő pénz bővülése. Pontosabban megfogalmazva, a pénzügyi multiplikátor jelzi, hogy a bankrendszer egészében minden egyes pótlólag megjelenő pénzegység hányszo-rosára növekszik adott időszak alatt. Úgy is megfogalmazható, hogy egységnyi jegybankpénz ellenében hány egységnyi – pénzként megjelenő – bankpasz-szíva teremthető. A multiplikátor a tartalékráta reciproka. A fentiekből látszik, hogy a pénzteremtés hatása nem korlátozódik a hitelfelvevő input és output piacaira, hanem az egész gazdaságban megjelenik. A pénzforgalom a cégek, vállalkozások, a költségvetés, lakosság és a külgazdasági kapcsolatok egészében valósul meg. Adott időszak körforgásából pénzmegtakarításként, hitel-vis-szafizetésként, illetve import ellenértékének kifizetése formájában léphet ki. Az is jól megérthető, hogy elméletileg a jegybankpénz tömege felső határt szab a pénzteremtésnek, de a valóság az, hogy a bankok önkéntes tartalékolása, a bankrendszeren kívüli tényezők és a készpénzszivárgás befolyásolja a teremthe-tő pénz mennyiségét. A gazdaságban az M adott időszakban a pénzkínálatot jelenti, és igen jelentős makrogazdasági változóként kell értelmezni.

3. A PÉNZÜGYI RENDSZER KÖZVETÍTŐ SZEREPE

A megtakarítás és a beruházás kapcsolata

A megtakarítás egy adott időszak jövedelmének az adott időszakban fogyasz-tásra fel nem használt része

S = Y–C

ahol:Y: a jövedelem,S: megtakarítás,C: fogyasztás.

23

a) A választott időszak hossza jellemzően egy év, de lehetne például havi bontásban is vizsgálni a jövedelmet és a fogyasztást. A jövedelem, a fogyasztás és a megtakarítás viszonya erőteljesen függ a megválasztott időszak hosszától. Amennyiben például heti bérfizetés esetén a heti jövedelemmel állítjuk szembe a heti fogyasztást, akkor az időszakok többségére nagyobb megtakarítási rátát kapunk, mintha éves szinten mérnénk ezeket a változókat. Többen állítják, hogy az egy év is túl rövid időszak az esetlegességek kiszűrésére, így a mért jövedelem és a mért fogyasztás viszonya helyett egy hosszabb távon is remélt jövedelem-szint (permanens jövedelem) és hosszabb távon is fenntartani kívánt fogyasz-tási szint (permanens fogyasztás) határozza meg a fogyasztási, és ezen keresztül a megtakarítási döntéseket.

b) A megtakarítás nagysága attól függ, hogy kinek (mely szektornak) és milyen jövedelmére gondoltunk. Amennyiben a gazdaságot egyetlen szektor-ként kezeljük, és zárt gazdaságot feltételezünk, akkor

Y = GDP = GNP = C+I

A GDP = GNP azonosság a gazdaság zártságának feltételezéséből adódik, a C (fogyasztás) egyaránt jelenti a magán és a közös fogyasztást, ugyanígy az I (beruházás) a gazdaság egészének a beruházásait jelenti az egyszektoros meg-közelítésből adódóan.

Gyakori tévedés a megtakarítás definícióját összekeverni a megtakarítás hét-köznapi értelmezésével, amely azt el nem költött jövedelemnek tekinti. A beru-házási célú költekezés igenis része a megtakarításnak.

A beruházás és a befektetés kategóriák közül az utóbbi a tágabb. A befektetés magában foglalja azokat a tranzakciókat, amelyek révén jelenbeli pénzt (jöve-delmet) jövőbenire váltunk. A beruházás olyan befektetés, amely nem értékpa-pírok, hanem beruházási jellegű anyagi javak vásárlását jelenti. Tipikus példája a gépek, berendezések, ingatlanok vásárlása, illetve a készletfelhalmozás. Ezek célja a jövőbeni termelési feltételek biztosítása, és ezen keresztül jövőbeni jöve-delmek realizálása, akárcsak a befektetések egyéb formáinál.

Az egy adott időszakban keletkező megtakarítás három alapvető formát ölthet:a) anyagi beruházás,b) értékpapír- (részvény, kötvény) vásárlás, a lekötött bankbetétbe helyezés,c) pénzkészlettartás (készpénz vagy látra szóló betét formájában).A b) és c) formát nevezik pénzmegtakarításnak. Az értékpapír-vásárlás ez

esetben az újonnan kibocsátott papírok megvásárlását jelenti. Betétek és kész-pénzkészletek esetén az év végi és az év eleji állományok különbsége jelent meg-takarítást az adott évi jövedelemből, ami lehet negatív is. Ugyanígy elvileg lehet negatív az a) és a b) forma is: az a) esetben a készletek szintjének csökkenése, b) esetben a nettó hitelfelvétel (mint negatív betétképzés) miatt. Ez utóbbi formánál végeredményben a hitelnyújtás növekedésével azonos a felvett hitelek visszafi-zetése.

24

Pénzmegtakarítás esetében nem költjük el a pénzünket. Ezen belül a b) esetben odaadjuk másnak, hogy ők használják fel az adott időszakban. A c) eset-ben nem adjuk oda, sőt valószínűleg tudatában sem vagyunk annak, hogy más használja a tartósan zsebünkben lapuló pénzt. Ez csak hitelpénz esetében lehet-séges, ahol nem a megtakarított pénzünkre, hanem csak a felhasználástól való tartózkodásra és az erről való információra van szükség, nem pedig magára a pénzre (mint aranypénz esetén).

Technikailag ez úgy néz ki, hogy a bankok látra szóló betétállományának mindig van egy olyan kemény magja, amelynek szintje alá sohasem süllyed ezen betétek állománya, ennek fedezete mellett a bank nyugodtan nyújthat hitelt más ügyfeleinek. Hasonlóan makroszinten a készpénzállománynak is van egy olyan része, amelyet biztonsági tartalékként állandóan tartunk, de gyakorlatilag sohasem költjük el.

Megtakarítási formák:

a) A megtakarítás a beruházónál képződik (önfinanszírozás).b) A megtakarító pénze újraelosztással a beruházóhoz kerül:

• végleges újraelosztással, többnyire a költségvetésen keresztül adók és tá-mogatások útján,

• közvetlen ideiglenes újraelosztással, ennek fő megtestesülési formái az értékpapírok (pl. a kötvény),

• közvetett ideiglenes újraelosztással valamely pénzintézeten keresztül, főleg lekötött bankbetétek és ezek alapján nyújtott bankhitelek formá-jában.

c) Hitelpénzrendszer esetén a kereskedelmi bankok pótlólagos pénzterem-téssel implicit újraelosztást hajthatnak végre a pénzkészlettartók és a be-ruházók között.

A különböző megtakarítási formák teljesen fokozatos átmenetet biztosítanak a készpénztartástól egészen a közvetlen anyagi felhalmozásig: készpénz, át-utalási betétszámla, látra szóló takarékbetétkönyv, határidős takarékbetétkönyv, takaréklevél, másodlagos piaccal rendelkező fix kamatozású államkötvény, fix kamatozású kötvény garancia nélkül, változó kamatozású kötvény, elsőbbségi részvény, részvény, közvetlen anyagi felhalmozás.

A felsorolás sorrendjében egyre hosszabb a lejárat és egyre magasabb a ho-zam, illetve a hozamok (kockázatok) egyre jobban kötődnek a megtakarításból finanszírozott beruházás hozamához.

25

A megtakarítás: jövőbeni jövedelmek vásárlása

A megtakarítások ideiglenes újraelosztásának alapvető jellemzője, hogy jelenbe-li megtakarítást cserélnek el jövőbeni megtakarításra: hitel esetén a meglévő jelenbeli megtakarítást cseréli el a hiteladós jövőbeni (a törlesztés és a kamat forrásául szolgáló) megtakarításra. Az ideiglenes újraelosztás során a lebonyo-lítás technikai formájától, intézményi feltételeitől függetlenül a megtakarító a jelenbeli pénzért jövőbeni pénzt vásárol, akár váltót, kötvényt, részvényt vagy életbiztosítást vesz. A pénz- és tőkepiacok sokfélesége éppen ezen adásvételek eltérő feltételeiből fakad.

A bankhitelek és az értékpapírok (az áruval kapcsolatos jogot megtestesí-tő értékpapírok kivételével) jövőbeni pénzre szóló követelések (hitel esetén: a törlesztésre és a kamatra vonatkozó követelések), a jelenbeli és a jövőbeni pén-zek cseréjének lebonyolítási eszközei. Ezek a követelések különböznek aszerint, hogy:

– milyen jog alapján biztosítják a jelenbeli pénz jövőbeni ellenértékét: hitelezői jog alapján a törlesztést és a kamatot, vagy társtulajdonosi jog alapján a részvény osztalékát, vagy a biztosítás alapján a kártérítést, illetve nyugdíjat stb.

– ki a kibocsátójuk, kinek a kötelezettségeit képviselik: az állam, vállalat, magánszemély, pénzintézet stb.

– milyen időpontbani pénzekre szólnak, illetve mi a valószínűsége, hogy mekkora lesz a befolyó összeg.

A jelenbeli megtakarítás ellenértékeként kapott jövőbeni pénzösszeg lehet:a) előre meghatározott nagyságú:

• egyetlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. váltó),• rendszeres időszakonként, véges időtartamon keresztül fizetendő pénz-

összeg (pl. a kötvény kamat- és törlesztőrészlet-kifizetése),• rendszeres időszakonként, végtelen időtartamon keresztül (lejárat nél-

kül) fizetendő pénzösszeg (pl. örökjáradék-kötvény kamatai),• véletlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. életbiztosítás),• rendszeres időszakonként, véletlen hosszúságú időtartamon keresztül fi-

zetendő pénzösszeg (pl. nyugdíj);b) de lehet előre csak feltételeiben meghatározott (az egyes megtakarító

számára véletlen) nagyságú:• egyetlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. nyereménybetétkönyv),• rendszeres időszakonként, véges időtartamon keresztül fizetendő pénz-

összeg (pl. változó kamatozású kölcsönök és kötvények),• rendszeres időszakonként, végtelen időtartamon keresztül fizetendő

pénzösszeg (pl. részvények osztaléka),• véletlen időpontban fizetendő pénzösszeg (pl. vagyonkár-biztosítás).

26

Az ideiglenes újraelosztás intézményei

Az ideiglenesen újraelosztható megtakarítások létrehozóit úgy tekintjük, mint akik jelenbeli pénzükkel keresletet támasztanak a jövőbeni pénzekre, illetve a megtakarítások végső felhasználói a jövőbeni jövedelmeik terhére jövőbeni pénzkínálatot biztosítanak jelenbeli pénzek esetében. Maga a csere úgy zajlik, hogy a jelenbeli pénzért közvetlenül nem jövőbeni pénzt, hanem fizetési ígére-tet, pénzügyi követelést kap a „vásárló”. Ezek a követelések vagy valamely bank könyvelésében, biztosítónál, vagy valamilyen értékpapírban öltenek testet.

E követeléseknek sem a kereslete, sem a kínálata nem tekinthető homogén-nek. A megfelelő keresletnek a megfelelő kínálattal kell összetalálkoznia ahhoz, hogy a megtakarítás ideiglenes újraelosztása végbemenjen. Eltérés lehet többek között abban, hogy:

– milyen nagyságrendű jövőbeni pénzt keresnek, illetve kínálnak,– milyen időpontbeli pénzre vonatkozik a kereslet, illetve kínálat, azaz mi a

megtakarításnak, illetve a beruházás forrásigényének a tervezett időtarta-ma,

– mekkora annak a valószínűsége, hogy a jövőbeni pénz átadása elmarad (a nemteljesítés, a csőd kockázata),

– amennyiben nem abszolút összegben, hanem csak feltételeiben rögzített a jövőbeni ellenérték mértéke (pl. biztosítás vagy részvény esetén), akkor mi a jövőbeni kifizetés várható nagysága, illetve valószínűség-eloszlása,

– milyen könnyen lehet a megvásárolt jövőbeni pénzt a későbbiekben jelen-beli pénzre visszaváltani.

Eszerint az értékpapírok különböznek egymástól:– névértékükben (címletük nagyságában),– lejáratukban,– a kockázat mértékében,– likviditásukban (mobilizálhatóságukban).Az egymásnak megfelelő kereslet és kínálat egymásra találását elősegíti:– ezek szabványosítása, azaz különböző megtakarítási formák kialakítása,– az adásvétel általános szabályainak kialakítása, a jogi háttér biztosítása,– a kereslet és kínálat összetalálkozásának, a piacnak a megszervezése, ide-

értve a közvetítés intézményeinek megteremtését, a szükséges információk áramlásának elősegítését.

Alapvetően kétféleképpen lehet elősegíteni a tőkekereslet és -kínálat egy-másnak való megfeleltetését. Az első esetben a megtakarító és a megtakarítás végső felhasználójának igényei megfelelnek egymásnak, csak összetalálkozásu-kat kell gyorsabbá és biztonságosabbá tenni. Ekkor a megtakarítás közvetlenül cserél gazdát a végső felhasználó (beruházó) jövőbeni pénzével, illetve a fizetési ígéretet megtestesítő értékpapírral.

27

2. ábra. A megtakarítások áramlásának irányai

Megtakarításértékpapír

pénz

Értékpapír-kereskedők

értékpapír

pénz

A megtakarítás végső

felhasználója

Befektetési alapok

közvetettkövetelések Biztosítók értékpapír

bankhitel

pénz Nyugdíjalapok pénz

Finanszírozó társaságok

Takarék-pénztárak

Kereskedelmibankok

A második esetben a megtakarításokat egy közbenső intézménynek (tipi-kus esetben valamely banknak) össze kell gyűjtenie, és nagyságrendjében, lejá-ratában, kockázatában és likviditásában átalakítva továbbadni az anyagi felhal-mozást végzőknek, ez a közvetett finanszírozás.

A megtakarítások e két áramlási módjának megfelelően a megtakarító vagy– közvetlen követelést, más szóval elsődleges értékpapírt, azaz a végső fel-

használó fizetési ígéretét, vagy– közvetett követelést, azaz másodlagos értékpapírt kap a megtakarításáért.Elsődleges értékpapír pl. a kereskedelmi váltó, a vállalati vagy kincstári kibo-

csátású kötvény, a részvény stb.Másodlagos értékpapír – tehát valamely pénzintézet fizetési ígérete – pl. a biz-

tosítási kötvény, a takarékbetétkönyv, a csekkfüzet, a pénzintézeti kibocsátású kamatozó kötvény stb.

A befektetési alapok (a biztosítókhoz és a nyugdíjalapokhoz hasonlóan eze-ket is szokás intézményi befektetőknek nevezni) összegyűjtik ügyfeleik érték-papír-vásárlásra szánt megtakarításait, és nagyobb szakértelemmel, pontosabb információk alapján, kisebb tranzakciós költséggel – és az egyes értékpapírok

28

között jobban megosztva a kockázatot – mintegy az ügyfeleik helyett végzik el az értékpapírok vásárlását. Értékpapírállományuk (portfóliójuk) folyamatos „karbantartásával” igyekeznek minél nagyobb jövedelmet biztosítani ügyfele-iknek, akik befektetéseik arányában, befektetési jegyeik alapján részesednek a hozamból. A befektetési alapok jegyeit úgy tekinthetjük, mint a tőzsdei érték-papírok egy köréből kombinált értékpapírt, amely ennek a körnek az átlagos hozamával és kockázatával rendelkezik. A befektetési alapok az értékpapírpiac kínálatának egy részét felszívják, és a megtakarítók számára kényelmesebb, biz-tonságosabb értékpapírrá alakítva adják tovább.

A biztosítók és a nyugdíjalapok szintén fontos szerepet játszanak a megta-karítások ideiglenes újraelosztásában, bár többnyire tevékenységüknek nem ezt az oldalát szokás hangsúlyozni. Az általuk összegyűjtött pénzalapok felhaszná-lásának csak az egyik fele az, hogy kártérítéseket fizessenek, illetve nyugdíjakat folyósítsanak ügyfeleiknek. Ilyen jellegű kifizetéseik a bankok (takarékpénztá-rak) betét-visszafizetéseivel rokon. A bankok tevékenysége nyilvánvalóan nem korlátozódik a betétek gyűjtésére és visszafizetésére, hanem a hitelkihelyezések kamataiból képesek kamatot fizetni a betéteseknek, illetve fedezni az üzemvi-tel költségeit. Hasonlóan, a biztosítóintézetek tevékenysége sem korlátozódhat a biztosítási díjak beszedésére és a kártérítések kifizetésére. Ugyanilyen fontos ele-me ezen intézetek működésének az általuk összegyűjtött és ideiglenesen szabad pénzalap megfelelő befektetése. E befektetések jövedelmének kell (vagy kelle-ne) fedeznie a biztosító működési költségeit és nyereségét. Ellenkező esetben a biztosítottak összességükben még nominálisan sem kapják vissza a biztosítási díj formájában befizetett pénzüket.

A kereskedelmi bankok a legjelentősebb, a legrégibb és a legszélesebb kö-rűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Abban különböznek a többi betéti intézettől, hogy a megtakarítások ideiglenes újraelosztásán kívül a pénzforgalom lebonyolítása is feladatuk. Így a határidős betétek – amelyek kamatozó, meghatározott időre lekötött betétek – és a takarékbetétek – ame-lyek kamatozó, de nem meghatározott időtartamra lekötött betétek – mellett látra szóló betéteket is ajánlanak az ügyfeleiknek – ezek a betétek általában nem kamatoznak, viszont kifizetési utasítás adható rájuk. Ezeken a látra szóló be-tétszámlákon bonyolódik le a fizetési forgalom zöme, és ilyen módon az eze-ken a látra szóló betétszámlákon történő jóváírások jelentik a pénzteremtés fő formáját. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, szokás a kereskedelmi bankokat monetáris közvetítőknek is nevezni, a többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézetek, biztosítók stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.

29

4. A PÉNZ IDŐÉRTÉKÉNEK ELVE

Pénzmegtakarítás esetén nem költjük el pénzünket, hanem a jelenbeli megtaka-rítást jövőbeni megtakarításra cseréljük.

Ha egy évre befektetünk száz forintot húsz százalékos kamatra, akkor a hét-köznapi életben ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy egy év múlva esedékes a 100 forint tőke, valamint a 20 forint kamatrész. A tárgyalt elv egészen más megkö-zelítésen alapul, mely a jövőbeni 120 forintot nem a tőke és kamat összegeként értelmezi, hanem mint a jelenbeli 100 forint egy év múlva esedékes jövőbeni értékét.

A gondolatmenet lényege, hogy minden befektetés esetén valójában a jelen-beli pénzünket cseréljük el valamennyi jövőbeni pénzre, vagyis a példánkban szereplő száz forint a különböző későbbi időpontokban más és más értékkel rendelkezik. Az egy évvel későbbi időpontban lévő 120 forint nem más, mint a jelenbeli 100 forint jövőbeni értéke.

Teljesen nyilvánvaló, hogy senkinek nem mindegy, mikor kap 40 forintot – most, vagy épp három esztendő elteltével. Tudjuk, hogy a különböző időpont-beli pénzek különböző értékkel bírnak – de konkrétan mekkorával? Valamilyen módszerre lesz szükségünk, hogy e jövedelemáramlási elemeket „közös nevező-re hozzuk”. Több megközelítés lehetséges, világszerte elfogadott eljárás a pénz időértékének elvére épülő számítás.

4.1. A pénz jövőértéke

Abból indulunk ki, hogy ma rendelkezünk 1 forinttal, s az a kérdés, mennyi lesz az első, második, „n” év végén e pénzegység értéke.

Egy forint egy év múlva esedékes jövőbeni értéke 1 + r, ahol „r” a piaci ka-matláb (elvárt hozam). Fontos, hogy egy adott pillanatban, adott körülmények között, adott gazdaságban a „piaci kamatláb” nem egyetlen számba sűríthető kategória, hiszen a különböző lejáratú, és legfőképp kockázatú lehetőségektől elvárt hozam (amennyiért lemondunk a jelenbeli pénzünkről) különböző.

FV = C (1 + r)n

ahol:FV = jövőérték – Future Value,C = kezdeti befektetés,n = idő (év),r = kamatláb.A fenti felírás tulajdonképpen egy kamatoskamat-formula. Ügyeljünk arra,

hogy a kamatlábat minden esetben együtthatós formában írjuk fel. (10% esetén r = 0,1 míg mondjuk 3% esetén r = 0,03).

30

Tételezzük fel, hogy befektettünk 1000 forintot, és a kockázat, lejárat stb. té-nyezőit is magában foglaló elvárt hozam 15%. A jelenlegi 1000 forint egy év múlva esedékes jövőbeni érték pedig 1000 × (1,15) = 1150 Ft, a két év múlva esedékes jövőbeni érték pedig 1000 × (1,15) × (1,15) = 1322,5 Ft. Ha a kamatláb 15%, akkor a jövedelemtulajdonosok számára jelenbeli 1000 forint ugyanany-nyit ér, mint ha egy év múlva 1150 forinthoz jutnak. Ugyanúgy, ha két év múlva 1322,5 forint jövedelme keletkezik majd, de a jelenben pénzre van szüksége, akkor a tőkepiac segítségével megvalósítható az eltérő időpontokra vonatkozó jövedelmek cseréje.

4.2. A pénz jelenértéke

A befektetési döntések elemzésekor gyakran alkalmazott módszer (az első „in-verze”):

MA kifizetünk 100 forintot, ezzel szemben áll egy jövedelemáramlás, mely-nek minden eleme más-más értéket képvisel (hiszen különböző időpontokban keletkeznek), minden elemet a jelenre vetítjük, s azt vizsgáljuk, mennyit ér a pénzáramlás MA.

PV=C

ahol:PV = jelenérték – Present Value,C = jövedelem,n = idő (év),r = kamatláb.

A fenti műveletet jelenérték-számításnak, vagy másként diszkontálásnak nevezik.

Folytatva példánkat: Az első év 40 forintja jelenértéket tekintve nem 40 fo-rintot ér, hanem összeget. A második évi 40 forint esetében még kevésbé mondhatjuk el, hogy az 40 forintot érne, annak jelenértéke , és így tovább a következő évekre.

Ha mondjuk az elvárt hozam 15%, akkor az egy év múlva esedékes 40 forint jelenértéke = 34,78 Ft. Ez azt jelenti, hogy ha éves szinten 15%-os kamat-lábat feltételezünk, akkor a jelenben kapott 40 forint és a két esztendő elteltével szerezhető 30,25 forint a befektetők számára azonos értéket képviselnek. A két esztendő múlva esedékes negyvenegységnyi összeg jelenértéke = 30,25,

n

r⎟⎠⎞

⎜⎝⎛

+11

401 + r 40

(1 + r)2

401,15

40(1,15)2

31

míg például az öt év elteltével szerezhető 40 forint jelenben számított értéke 19,89 forint.

Mikor mondanánk tehát azt, hogy a befektetés számomra kedvező? Akkor, ha a jelenértékek összege nagyobb, mint száz.

4.3. Nettó jelenérték

Ezzel eljutottunk egy új fogalomhoz, a nettó jelenértékhez (Net Present Value; NPV). Lényege, hogy a befektetésből, beruházásból származó pénzáramlást (más néven cash flow-t) a jelenre vetítik (diszkontálják), majd az így kapott értékből kivonják a kezdeti befektetés összegét. Ha a végeredmény nagyobb, mint nulla, akkor az NPV-módszer alapján az adott lehetőséget elfogadásra javasolhatjuk, ellenkező esetben elutasítjuk. Gyakran keveredik a jelenérték és a nettó jelen-érték fogalma, pedig két különböző tartalmú értékkel állunk szemben. Kezdeti példánk szerint felkínálnak egy befektetési lehetőséget, mely 100 forintos kezdeti befektetést igényel tőlünk a jelenben, az ebből származó jövedelemáramlás öt éven keresztül 40-40 forint. Ha az elvárt hozam éves szinten 25%, akkor a pénz-áramlás jelenértéke:

40 + 40 + 40 + 40 + 40 =1,25 1,252 1,253 1,254 1,255

= 32 + 25,6 + 20,48 + 16,38 + 13,11 = 107,57 Ft.

A nettó jelenérték pedig az imént kiszámított jelenérték és a kezdeti befek-tetés különbsége, esetünkben 107,57 – 100 = 7,57 Ft.

Ha képletbe foglaljuk az eddig elmondottakat:

NPV = - C0 +C1 +

C2 + … +Cn

1 + r (1 + r)2 (1 + r)n

ahol:NPV = nettó jelenérték,C0 = kezdeti pénzáramlás (befektetés),Cn = n időszak pénzáramlása,n = időszakok száma,r = elvárt hozam.

32

4.4. Speciális pénzáramlások

Az előbbiekben már áttekintettük a pénz időértékének elvét. Ha különböző idő-pontokban jövedelmeink keletkeznek, akkor ezeket valamilyen módon közös nevezőre kell hoznunk. Ennek módja a jelenérték, ill. jövőérték számítása. Ami-kor azt vizsgáljuk, hogy öt éven keresztül évi 40 forint jövedelmünk keletkezik, akkor ezen ötször negyven forint a befektetési lehetőségből származó pénzáram-lás, vagy más néven cash flow. Egy pénzáramlás minden eleme más és más lehet, hiszen az egyik évben több, míg máskor esetleg kevesebb jövedelemre tehetek szert. Mi néhány speciális cash flow-értéket próbáljunk meg számszerűsíteni, és a hétköznapi életben is használható képletbe sűríteni.

4.4.1. ÖrökjáradékEbben az esetben olyan pénzáramlásról van szó, melynek egyrészt minden ele-me megegyezik, másrészt végtelen számú tagból áll. Ha például egyik ismerő-sünk rendelkezik egy elsőbbségi részvénnyel (az ilyen típusú konstrukciók rész-letes leírása a részvényekről szóló fejezetben), melynek a névértéke ezer forint, s mely évente 12% fix osztalékot fizet – akkor egy ezer forint névértékű papírral elvileg az idők végezetéig évi 120 forint jövedelemhez juthat. Tegyük fel, hogy el kívánja adni nekünk a fentebb említett elsőbbségi részvényét. Mennyit ér nekünk eme értékpapír? A konstrukció pénzáramlása: 120-120 forint minden évben. Az árfolyam általános definíciója, hogy az nem más, mint a későbbiekben keletke-ző jövedelmek jelenértéke, hiszen a jelenben meglévő pénzünk ellenében egy későbbi pénzáramláshoz jutunk.

A különböző időpontbeli pénzösszegek közötti „átváltási arányt” a piaci ka-matláb adja meg.

PVö = C + C + … + C + …1 + r (1 + r)2 (1 + r)t

ahol:Pvö = örökjáradék jelenértéke,C = adott évi jövedelem (példánkban 120 Ft),r = hosszú távon elvárt hozam.

PVö =

A zárójelen belül a matematikából megismert végtelen mértani sor látható.Mivel az hányados bármilyen kicsiny pozitív „r” esetén is egynél ki-

sebb eredményt ad (negatív elvárt hozam pedig nincs), másrészt végtelen elem-ből áll az összeg, így alkalmazhatjuk az ott levezetett képletet.

)( )( ⎟⎟⎠

⎞+

++⎜⎜

⎝

⎛+

+++

+⋅+

LL 32 11

11

111

r 1C

rrr

11 + r

33

PVö = Cr

Ha tehát az elvárt hozamon 15%, akkor az 1000 forint névértékű, 12%-os jövedelemtermelő képességű papírt 120 : 0,15 = 800 Ft-ért vesszük meg. Hogy a pénz időértékének elvét és lényegét felelevenítsük: 15%-os éves kamatláb mellett tehát nekünk mint befektetőknek teljesen mindegy, hogy a jelenben rendelke-zünk 800 Ft-tal, vagy pedig az idők végezetéig minden esztendőben kapunk 120 forintot. Ha viszont az ilyen kockázatú befektetésektől hosszú távon elvárt ho-zam 10%, akkor névérték feletti összeget, 120 : 0,10 = 1200 forintot is fizetnénk érte.

Nézzünk egy másik példát örökjáradékok számítására. Alapítványt kívánunk létrehozni korosodó, ám egykor szépreményű tankönyvírók megsegítésére. Ter-veink szerint évente 150 ezer forintot fordítunk e jótékony célra. Ha a hosszú távon érvényes kamatláb 10%, akkor mekkora összeget kell ma elhelyeznünk? A kérdéses összeg nem más, mint a későbbi kifizetések jelenértéke, vagyis

150 000 : 0,1 = 1 millió 500 ezer Ft.Másképpen közelítve a kérdést: 10%-os kamatláb mellett 1 millió 500 ezer

forint éves kamata biztosítja a folyamatos kifizetéseket, mert ebben az esetben a kezdeti tőke megmarad, és az alapot ad a további esztendők támogatásaira.

4.4.2. Növekvő örökjáradékE pénzáramlás jellemzője, hogy végtelen számú elemből áll, másrészt az egyes elemek értéke állandó (tegyük fel: g%-os) növekedést mutat. Előző példáink egyikét tovább alakítva: az általunk létrehozott alapítvány az első időpontban 150 ezer forintot, míg a továbbiakban a megelőző időszakban kifizetett összegnél 4%-kal többet fizet ki.

A pénzáramlás jelenértéke az alábbi formában foglalható össze:

PVnö = C + C(1 + g) + C(1+g)2

+ … + C(1 + g)t-1

+ …1 + r (1 + r)2 (1 + r)3 (1 + r)t

ahol:Pvnö = a növekvő örökjáradék jelenértéke,C = első évi jövedelem (példánkban 150 ezer Ft),r = elvárt hozam,g = éves növekedési ráta (példánkban 4%),

34

Az immár ismerősként visszatérő képlet csak abban az esetben alkalmazható, ha a tört értéke egynél kisebb, ugyanis csak akkor beszélhetünk konvergens so-rozatról. Ezért a röviden levezetendő képlet kikötése: g < r.

PVnö = C1 , ha g < r.r – g

Nézzünk egy példát: Az alapítvány az első esztendőben 150 ezer forintot, míg a további években 4%-kal növekvő összeget szándékozik kifizetni. A hosszú távú kamatláb 12%. Mekkora összeget kell elhelyezni, amely biztosítja majd a fenti elvárásoknak megfelelő kifizetéseket? Mivel g < r, ezért alkalmazható újonnan alkotott formulánk.

PVnö = 150 000 = 150 000 = 1 millió 875 ezer Ft0,12 – 0,04 0,08

4.4.3. Annuitás (évjáradék) jelenértékeAnnuitásról akkor beszélünk, ha a pénzáramlások minden eleme megegyezik, másrészt véges időszakra vonatkozik.

Egy értékpapír négy éven keresztül, minden év végén biztosít évi tíz forint jövedelmet, az elvárt hozam 15%. Mennyiért vegyük meg e papírt? Tudjuk, hogy az árfolyam a jövedelmek jelenértékével egyenlő.

PVA = C + C + … + C1 + r (1 + r)2 (1 + r)n

ahol:PVA = annuitás jelenértéke,C = adott évi jövedelem (példánkban 10 Ft),r = elvárt hozam (példánkban 15%),n = időszakok száma (példánkban négy).Mivel itt nem végtelen elemből áll az összegünk, az örökjáradéknál alkalmazott

képlet természetesen nem alkalmazható. Nézzünk egy rövid, ötletes levezetést.

0. 1. 2. 3. … n.

Az időegyenes „n”-ig terjedő szakaszán keletkező jövedelmek jelenérték-összegére vagyunk kíváncsiak. Ha a jövedelmek számolgatását nem hagynánk abba „n”-nél, hanem megállás nélkül, egészen a végtelenig továbbhaladnánk, ak-kor egy örökjáradékot kapnánk. De nekünk nem erre van szükségünk, s ha a fen-ti értékből kivonjuk az alatta lévő, az n. pontban kezdődő második örökjáradék jelenértékét, akkor pontosan az eredeti terveinkben szereplő értékhez jutunk.

35

A két örökjáradék különbsége alapján:

PVA = C – C × 1r r (1 + r)n

A második tag úgy keletkezett, hogy az örökjáradék jelenértéke C : r, vagyis ekkora összeggel egyenértékűek a végtelen számú elemek. Igen ám, de ez a C : r nagyságú, konkrét számmal jellemezhető összeg az n. időpontban keletkezik, viszont mi a 0. időpont bázisára vetítünk mindent. Ennek megfelelően a má-sodik örökjáradékot egy egyszerű diszkontálás segítségével a 0. időpontra kell vetíteni.

A lényeg az, hogy

PVA =

E képlet különösen hasznos lehet, ha banki törlesztőrészleteket vagy lízing-

díjat kalkulálunk – de nézzünk néhány példát.

1. feladatNégy éven keresztül, minden év végén 10 forintot kapok. Az első évi tíz forint 10 : 1,15 = 8,69 forintot ér, a második évi jövedelem 10 : 1,152 = 7,56 forintot, és így tovább. Ha négy éven keresztül tíz-tíz forint jövedelemhez jutok és a kamat-láb 15%, akkor még véletlenül sem mondjuk azt, hogy negyven forint jövedel-münk keletkezett, hanem 28,53 forint.

Mit mutat a képletünk? 0. 1. 2. 3. 4.

8,697,566,575,71

28,53

PVA=10

× 1–1

= 28,540,15 1,154

Az értéket egyébként annuitásfaktornak hívják, és azt mutatja

meg, hogy ha „r”%-os kamatláb mellett „n” évig egy-egy forint jövedelemhez

jutok, akkor ez mennyit jelent jelenértékben. A mi esetünkben 15%-os kamatláb

( (

( ) ( ) ⎥⎦

⎤⎢⎣

⎡+

−+

⋅− nn rrCvagyis

rrC

r 111,

11C

11–

1r (1+r)n

( (

36

és négy időszak esetén ez az érték 2,854. Ha pedig nem egy forint jövedelmem lesz, hanem C, akkor nyilván a jelenérték is C-szeresre változik. Például ha négy évig évente 19 forintot kapok, akkor ennek 0. időpontban vett értéke 19 × 2,854 = 54,226 Ft, évente tíz forint esetén pedig 10 × 2,854 = 28,54 Ft.

2. feladatTegyük fel, hogy egy kötvényt kínálnak megvételre, mely három év lejáratú, száz forint névértékű, 10% névleges kamatozású (vagyis évente tíz-tíz forintot fizet). A névértéket a futamidő végén, egy összegben fizetik vissza. Az elvárt hozam 13%. Az egyes pénzáramlási elemek külön-külön történő diszkontálása helyett észrevehetjük, hogy a kamatfizetések összege minden évben megegyező, így használható az annuitás képlete. (Ez különösen akkor jelenthet könnyebbséget, ha viszonylag sok pénzáramlási elem jellemzi a konstrukciót.) Lesz tehát három évig tíz-tíz forintos kamatbevételünk, illetve a harmadik év végén visszafizetik a kötvény százforintos névértékét.

Kamatjövedelem: 10

1–1

= 23,61 Ft0,13 (1,13)3

Tőketörlesztés jelenértéke: 100 ×1

= 69,30 Ft(0,13)3

Árfolyam: 92,91 Ft

3. feladat100 000 forint hitelt veszünk fel, melyet egy év alatt négy egyenlő részben, min-den negyedév végén való törlesztéssel fizetünk vissza. Az éves kamatláb 24%. Mekkora a törlesztőrészlet?

A leggyakrabban elkövetett hiba: 100 ezer forint után 24% kamat fizetése 24 ezer forintot jelent, az összesített 124 ezer forintot négyfelé osztva 31 ezer forin-tot kapunk. Még egyszer hangsúlyozzuk: az előbbi mondatban vázolt gondolat-sor alapvetően hibás, úgyhogy mihamarabb felejtsük el.

A legfőbb probléma, hogy nem egy évig áll rendelkezésünkre a 100 ezer forint kölcsön, hiszen már negyedév elteltével elkezdjük a törlesztést, így ka-matot sem fizethetünk a teljes 100 ezer forint után. A legnehezebb feladat a probléma helyes megfogalmazása – de tegyünk erre kísérletet. A bank négy egyenlő törlesztőrészletet kalkulál, melynek a kölcsönösszeg teljes visszafize-tését és a kamatkötelezettség teljesítését kell lehetővé tennie. A bank szemszö-géből vizsgálva a kérdést: jelenbeli 100 ezer forintját elcseréli velünk jövőbeni törlesztőrészletekre.

A különböző időpontbeli pénzek közötti kapcsolatot a piaci kamatláb je-lenti, s a fentieket összegezve elmondhatjuk: a négy törlesztőrészlet jelenértéke (negyedévente 6%-os kamat mellett) 100 ezer forinttal kell egyenlő legyen.

( (

37

100 000 =C

1–1 ahol a C a törlesztőrészlet.0,06 (1,06)4

C = 28 859,1 Ft.

Ellenőrizzük az eredményt! A törlesztőrészlet – elméletben – két részre oszt-ható: egyik része az eltelt időszakban még fennálló tőketartozás utáni kamatte-her, míg a másik része a tőketartozás csökkentésének szolgálatában áll. Ha ez utóbbi hányad nem lenne, s csak kamatot fizetnénk, soha nem fizetnénk vissza a hitelt.

A képlet felhasználásával végzett számítás eredménye szerint négy alkalom-mal átutalt 28 859 forinttal teljesítjük fizetési kötelezettségünket, ha a negyedévi kamat 6%.

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a négy fizetés hatásait:

Időszak Fennállótőketartozás

A törlesztőrészlet azon hányada, mely a tőketartozás

utáni kamatként fizetendő

A törlesztőrészlet azon hányada, mely a tőke-

tartozást csökkenti

Megmaradó tőketartozás

1. 100 000 6 000 22 859 77 1412. 77 141 4 628 24 231 52 9103. 52 910 3 175 25 684 27 2264. 27 226 1 634 27 225 » 0

Az időszak elején még fennáll a teljes, 100 ezer forintos tartozásunk, ezért – mivel az időszaki kamat 6 százalék – 6 ezer forint kamatot kell fizetnünk. De valamek-kora összeget tőketörlesztésre is kell fizetni (hiszen egyébként soha nem tűnne el a tartozás), a képlet alapján számolt 28 859 forintos teljes törlesztőrészlet alapján ez 22 859 (28 859 – 6000) forint. Az időszak végén (és a második időszak kez-detén) tartozásunk 77 141 (100 000 – 28 859) forint. A fennálló tőketartozásunk utáni kamatteher (mivel az időszaki kamat 6 százalék) 4628 forint, így az ismét befizetendő 28 859 forintos törlesztő-részletből 24 231 (28 859 – 4628) forint jut a tőketartozás csökkentésére – és így tovább. Úgy tűnik, hogy képletünk alkal-mas a probléma megoldására, mivel a fenti módon számolt törlesztőrészletek valóban elvezetnek a hitel visszafizetéséhez.

Egyúttal magyarázatot kapunk az ügyfelek egyik gyakori döbbenetének oká-ra is. A banki kimutatásokat böngészve sokszor úgy tűnik, hogy hiába fizetjük a havi törlesztőrészleteket, a fennálló tőketartozás alig csökkent, és „csak a ka-matot fizetjük”. Ez az érzés akkor keríthet hatalmába bennünket, ha a futamidő eleje felé járunk, és a törlesztőrészletnek még valóban viszonylag nagy hányada szolgál a kamatfizetésre – később, ahogy a fennálló tőketartozás csökken, érte-lemszerűen csökken a kamatfizetés súlya, hiszen maga a tartozásunk is fokoza-tosan mérséklődik.

( (

38

4.4.4. Annuitás (évjáradék) jövőértékeTegyük fel, hogy négy évig minden év végén egy forintot betétként elhelyezünk egy számlára, mely összeget a negyedik év végén vehetjük fel. Az időszakra vo-natkozó kamatláb 10%. Mekkora összeget látunk majd négy év múlva e számlán?

0. 1. 2. 3. 4.1, vagyis 1(1 + 0,1), vagyis 1,1(1 + 0,1)2, vagyis 1,21(1 + 0,1)3, vagyis 1,331

4,641

A negyedik év végén elhelyezett egy forintnak még nem volt ideje kamatozni, a harmadik év végén befizetett egy forint egy év alatt 1,1 forintra növekedett és így tovább.

Ha „n” évig minden esztendőben befizetek egy forintot, akkor az n. év végén rendelkezésünkre álló összeg:

1 + (1 + r) + (1 + r)2 + … + (1 + r)n.

Egy teljesen hétköznapi mértani sorozat képe bontakozik ki szemünk előtt, melynek összegképletét a négyjegyű függvénytáblázat segítségével

(1 + r)n – 1 formában írhatjuk fel.(1 + r) – 1

FVA =(1 + r)n – 1

rahol:FVA = annuitás jövőértéke,r = az időszakra vonatkozó kamatláb,n = időszak.

FeladatHúsz éven keresztül minden esztendő végén elhelyezünk egy-egy alapba egy-egy forintot, s ezen összeget nyugdíjba vonulásunkkor kívánjuk felvenni. A hosszú távú kamatláb 10%, mekkora összeghez jutunk a huszadik év végén?

FVA =(1 + 0,1)20 – 1

= 57,27 Ft0,1

vagyis a húsz éven keresztül befizetett egy-egy forint 10%-os kamatozás mel-lett 57,27 forintra növekszik.

Természetesen a képlet akkor is használható, ha nem egy-egy forint elhelye-zése történik. Amennyiben például évente hét forintot fizetünk be a fenti feltéte-lekkel, akkor a huszadik év végén 7 × 57,27 = 400,89 Ft-hoz jutunk.

39

Az értéket annuitásfaktornak nevezzük (csak ezúttal jövőérték-faktorról beszélünk), s ha nem 1 forintot helyezünk el az alapba, hanem C-t, akkor a képlet általános formája:

FVA = C ×(1 + r)n – 1

r

Ha feladatunkban évi 12 forintot helyeznénk el, akkor húsz esztendő eltelté-vel 10%-os kamatláb mellett 12 × 57,27 = 687,24 Ft-hoz jutnánk.

(1 + r)n – 1r

40

III. A PÉNZÜGYI RENDSZER SZEREPE A GAZDASÁGBAN

1. A PÉNZÜGYI RENDSZER ÉS A PÉNZÜGYI PIACOK

A pénzügyi rendszer olyan piacok, egyének és intézmények, törvények, szabá-lyok és technikák összessége, amelyek lehetővé teszik a pénz- és tőkekapcsolato-kat a gazdaságban.

A pénzügyi rendszer elsődleges feladata a gazdaságban keletkező szabad tő-kék, megtakarítások eljuttatása a megtakarítások felhasználóihoz. A pénzügyi rendszerben a pénzkereslet és -kínálat mechanizmusain át kialakult a hitel ára – vagyis a kamatláb –, az értékpapírok árfolyama és a rendelkezésre álló hitel mennyisége, amelyek együttesen befolyásolják a gazdaság egészének működé-sét. A pénzkereslet és -kínálat, tehát a megtakarítások és azok felhasználóinak találkozási helye maga a pénzügyi rendszer.

A gazdasági rendszerben három alapvető piac működik:– az erőforráspiac: a termeléshez az erőforrások megszerzését biztosítja

(föld, munkaerő, tőke),– a termékpiac: a gazdaságban forgalmazott termékek megszerzésének he-

lye,– a pénzügyi piac: a pénz, a tőke és az értékpapírpiac összességét jelenti.A háztartások nem költik el jövedelmük egészét fogyasztásra, így megtaka-

rítások keletkeznek. A kormányzat és a vállalatok is képeznek ideiglenes megta-karításokat, de makrogazdasági szinten az egyetlen nettó megtakarító általában a háztartási szféra, ami azt jelenti, hogy összességében a hitelfelvételeit megha-ladják a megtakarításai.

A megtakarítás a jövedelemnek a fogyasztásra el nem költött része. A meg-takarítás tehát olyan jövedelem, amely nem csapódik ki a gazdaság vérkeringé-séből fogyasztás formájában. Ha a megtakarítást a jövőben pénz formájában kí-vánják felhasználni (ez általános szándék), akkor valamilyen formában jövőbeni pénzre kell cserélni. Tehát a megtakarító jelenbeli pénzét jövőbeni pénzre szóló követelésre váltja értékpapírok vásárlásával, bankbetét elhelyezésével.

A pénzügyi piacok feladata a csere közvetítése. Így a pénzügyi piac a pénz-ügyi rendszer lüktető centruma, ahol meghatározódik a rendelkezésre álló hitel összege, kialakul a piaci kamatláb, és ezzel együtt az értékpapírok árfolyama.

2. A PÉNZÜGYI PIACOK CSOPORTOSÍTÁSA

A pénzügyi piacokat négyféle csoportosítás szerint tárgyaljuk:– pénzpiac és tőkepiac,– nyílt és zárt piac,

41

– elsődleges és másodlagos piac, valamint– azonnali és határidős piac.

2.1. Pénz- és tőkepiac

A gazdaság pénzügyi piacait alapvetően pénzpiacra és tőkepiacra szokás bonta-ni. A pénzpiac a rövid lejáratú, a néhány órától az egyéves lejáratig terjedő ügy-leteket, míg a tőkepiac általában a hosszú, egy évnél hosszabb lejáratú ügyleteket foglalja magában.

Mindkét piacon pénzt cserélnek pénzért, mégpedig a különböző időpontbe-li pénzek cseréje bonyolódik. A pénzpiac, mivel a rövid lejáratú ügyletek piaca, forrásként a rövid lejáratú megtakarításokat használja, lehetővé téve a vállalatok és a költségvetés számára a rövid távú finanszírozási, likviditási problémák or-voslását. Ez a funkció alapvetően a vállalati forgóeszköz-finanszírozást, vala-mint a költségvetés azon problémájának áthidalását jelenti, ami az adófizetések szakaszosságából és a költségvetési kiadások folyamatosságából ered.

A pénzpiac legfontosabb eszközei:– a váltó (kereskedelmi vagy kincstári),– a kincstárjegy,– a rövid lejáratú bankbetét és bankhitel,– egyéb.Mivel a pénzpiacon végrehajtott hiteltípusú tranzakciók általában nagy ösz-

szegek mozgását jelentik, ezért ezt a piacot „nagybani” piacnak is szokás nevezni. (Rövid lejárattal természetesen csak nagy összegek mozgatásával térülnek meg a kihelyezéssel kapcsolatos adminisztratív kiadások.) A pénzpiaci ügyletekre a bankszerűség jellemző. A kereskedelmi bankoknál koncentrálódik az ügyfelek-től kapott megbízások nagy tömege, így ezen intézmények a pénzpiacon össze-vont, vagyis nagy összegű tranzakciókat hajtanak végre.

A tőkepiac a hosszú lejáratú, egy éven túli ügyleteket foglalja magában, kö-vetkezésképp forrásai a hosszú lejárattal képződő megtakarítások. A tőkepiac fogalma nem annyira letisztult, mint a pénzpiacé. Tágabb értelemben a tőkepi-ac a hosszú lejáratú hitelek piacára és az értékpapírpiacra bontható, de a fejlett pénzügyi piacokkal rendelkező országok gyakorlatában általában csak az érték-papírpiacokat sorolják ide.

A tőkepiac legfontosabb eszközei tehát:– a részvény,– a kötvény,– a záloglevél,– a hosszú lejáratú bankbetét és bankhitel,– egyéb.

42

2.2. A nyílt és zárt piac

A nyílt és zárt piac fogalmaknál jobban csengnek a nyílt és zárt kibocsátás fogal-mak, amelyek szorosan összefüggnek a fenti elnevezésekkel. A nyílt piacon forgal-mazott pénzügyi eszközök nyílt kibocsátással kerülnek forgalomba, a zárt piacon lévők pedig zárt körben kerülnek kibocsátásra. A nyílt kibocsátás lényege, hogy a piacon lévő széles befektetői körből (lényegében bárkitől) kíván a kibocsátó tőkét kivonni saját üzletébe. A zárt kibocsátás során előre meghatározott partnerek, kiválasztott befektetői kör tőkéjét célozza a tőke jövőbeni felhasználója.

Az értékpapírok nyílt piacának két megjelenési formája van tehát:– a tőzsdei forgalmazás és– a tőzsdén kívüli kereskedés.Az értékpapírok zárt piacának tipikus példája egy vállalati alaptőke-emelés

részvényeinek felajánlása egy intézményi befektetőnek (befektetési társaság, nyugdíjalap, biztosítóintézet stb.). A nyílt piac kézzelfogható példája a tőzsde.

2.3. Az elsődleges és másodlagos piac

Az elsődleges és másodlagos piac megkülönböztetése rendkívül hasznos lesz a pénzügyi piacok megértéséhez. Az elsődleges piacon a pénzügyi eszközök kibocsátása, első eladása történik, amit másképp úgy fogalmazhatunk, hogy ezen a piacon „új” értékpapírok kerülnek forgalomba. A másodlagos piac ezzel szemben a már korábban kibocsátott értékpapírok forgalmazását jelenti, tehát „használt”, valaki kezén már átment értékpapírokkal kereskedik.

A fenti formai különbségeken túl mély közgazdasági, tartalmi különbség is rejlik a kétfajta piac között. Az elsődleges piacon valósul meg a megtakarítás átalakítása működő tőkévé. Ezen a piacon juthatnak a vállalatok saját tőkéhez részvénykibocsátással, és kölcsöntőkéhez kötvények kibocsátásával. A másodla-gos piac nem képes a fenti transzformációra, de annál fontosabb, hogy megte-remti a már kibocsátott pénzügyi eszközök eladhatóságát, likviditását, tehát a másodlagos piacon a tőketulajdonos változhat, ami nyilvánvalóan nem érinti a kibocsátót közvetlenül.

Másképp közelítve a kérdést, ha az elsődleges piacon történt kibocsátás, ak-kor az makrogazdasági szinten a vállalatok rendelkezésére álló saját vagy idegen tőkét, illetve a költségvetési tartozásokat növeli. Egy másodlagos piaci ügylet természetesen változatlanul hagyja a fenti nagyságokat.

A másodlagos piac:– biztosítja a befektetések likviditását,– képes összehangolni a különböző lejáratú megtakarításokat és befektetése-

ket, valamint– információt szolgáltat a befektetőknek és a kibocsátóknak.

43

2.4. Az azonnali és határidős piac

Az azonnali (prompt) és határidős (futures, forward) szétválasztás az ügyletek esedékessége szerint osztja szét a piacokat. Az azonnali piacon kötött ügylet jellemzője, hogy az értékpapírra vagy egyéb pénzügyi eszközre kötött szerződés azonnali szállításra vonatkozik. Az adásvételi szerződés és a teljesítés tehát lényegileg nem tér el egymástól, eltekintve a néhány napos technikai időszük-séglettől, amely a vevő pénzátutalását és az eladó eszközátadását foglalja magába.

A határidős piacon – a fentiekkel szemben – a jelenben kötött adásvételi szerződésben valamilyen jövőbeni időpontban teljesítendő szállításban ál-lapodnak meg. Például: ha várakozásaink szerint a Fotex éves eredményeinek nyilvánosságra hozatala a tavaszi közgyűlésen a részvények árfolyamát emelni fogja, akkor érdemes még télen kötni egy határidős vételi szerződést ezen pia-cokra, a jelenlegi nyomott árfolyamok mellett kialkudott jövőbeni árfolyamon, a közgyűlés utánra kijelölt szállítási, vagyis lejárati időponttal.

44

IV. HITELINTÉZETI RENDSZER – A PÉNZKÖZVETÍTÉS KÖZVETETT FORMÁJA

1. A BANKRENDSZER HELYE A MAKROGAZDASÁGI FOLYAMATOKBAN

A bankárság kezdete az ókorba vezethető vissza, a templomokban alakultak ki a bankok „őstípusai”, feltehetőleg azért, mert a legjobban őrzött és védett helyek voltak. Az élénk kereskedelmi kapcsolatok által, a szárazföldi közlekedés és a hajózás fejlődésével egyre nagyobb távolságot hidaltak át a kereskedők. Ezért szükségessé vált a pénzérmék közötti átváltás, csere biztosítása. Így alakult ki a bankok, bankári műveletek első, legkezdetlegesebb – de ma is létező – formája, a pénzváltás. A nem kielégítő közbiztonság mellett biztonságosabb volt a pénz-váltóknál elhelyezni a kötelezettség teljesítéséhez vagy a vásárláshoz szükséges pénzmennyiséget, s az elismervényt vinni nagyobb távolságokra.

A pénzváltóknál elhelyezett pénzösszegek, a letétek – fokozatosan egy új üzletág, a betétgyűjtés kifejlődését eredményezték. Így az egyszerű pénzváltók fokozatosan bankokká alakultak át. Az idők során a pénzváltók felfigyeltek arra, hogy a náluk elhelyezett összeget egyedileg ugyan mindig visszakérik, illetve fel-használják, de mivel újabbakat is elhelyeznek, a letéteknek kialakult az az állandó állománya, amit tulajdonképpen hosszú időn keresztül nem vesznek vissza a tu-lajdonosok. Ezeket az összegeket tehát hasznosítani lehet, mégpedig hitelnyúj-tás formájában. Az így nyújtott hitelek és kölcsönök után a bankárok használati díjat, azaz kamatot számítottak fel. Ez jelentős bevételt és vagyonosodást tett lehetővé a pénzváltók és a bankok számára. A pénztulajdonosok gyorsan felfi-gyeltek arra, hogy pénzükkel a bankárok igen jövedelmezően gazdálkodnak, és azzal az igénnyel léptek fel, hogy ők is kapják meg az általuk elhelyezett pénzek után a használati díjat, azaz betéti kamatot kértek. A hitelkamat mindenkor meghaladta a betéti kamatok mértékét, s ez a különbség – a kamatrés – a ban-kári tevékenység hasznát jelenti. A bankok egyre nagyobb szerephez jutottak, minden gazdasági területet figyelemmel kísértek, és befolyásukat egyre jobban érvényesítették.

A bankrendszer felépítése az egyes országokban különböző lehet, azonban két nagy alrendszere alakult ki, úgymint

– a központi vagy jegybankoké, valamint– az üzleti bankoké.

45

A kezdeti időszakban minden banknak jogában állt bankjegyek kibocsátása, de a felhasználók részére ez igen nagy nehézségeket okozott. A bankjegyek be-váltásakor a felhasználóknak nagy távolságra lévő bankokat kellett felkeresniük, és nem mindig ismerték a jegyek kibocsátóját sem, ami igen jelentős kockázatot jelenthetett.

Kezdetben a bankjegyek kibocsátását néhány bankra korlátozták, ami kedve-zőbbé tette a lebonyolítást, majd a bankjegykibocsátás jogát a XIX. század végén és a XX. század elején egyetlen bank jogává tették. Ezt a bankot nevezték jegy-banknak (bankjegykibocsátó bank). A kialakulás oka, hogy a gazdasági fejlődés és a pénzügyi együttműködés továbbfejlesztése szükségessé tette a bankok álla-mi szabályozását, így a szabályozó szerepet ellátó központi szerepet játszó bank kialakítását is.

Az egyes országok törvényben szabályozták az aranyfedezet és a kibocsát-ható bankjegymennyiség arányát. A leggyakoribb szabályozási formát az ún. harmadfedezeti elv jelentette, amikor a szabályozás 1/3 arányú aranyfede-zetet határozott meg. Mód volt emellett kontingentálással, azaz összegszerűen meghatározott, illetve százalékkal meghatározott fedezeti feltételek meghatáro-zására is.

A bankrendszer felépítése

A bankrendszer adott ország bankjainak összességét jelenti. Felépítése mindig a gazdasági élethez, adott gazdaságpolitikai megfontolásokhoz igazodik. Alapve-tően két megoldás érvényesül:

– kétszintű bankrendszer, és– egyszintű bankrendszer.A gazdasági fejlődés során a természetes kiválasztódás miatt a kétszintű

bankrendszer kiépítése valósult meg. A gazdálkodó szervezetek részére szol-gáltatást nyújtó bankok közül kiemelkedett központi bank/jegybank megha-tározóvá vált adott országban. Tevékenysége során csak a bankrendszer többi tagjával áll közvetlen kapcsolatban.

A jegybank jelenti a bankrendszer első szintjét. A második szint az üzleti bankok csoportja, feladatuk, hogy az üzleti szféra részére szolgáltatásokat vé-gezzenek.

Attól függően, hogy a különböző részpiacokon a bankok részére léteznek-e a tevékenységükben korlátozások, alapvetően két modell szerint dolgoznak. Adott ország gazdaságában a bankok által végzett tevékenység szerint lehet-nek:

– specializált (szakosított) angolszász bankrendszerek, vagy– német típusú vagy univerzális bankrendszerek.

46

2. A JEGYBANK SZEREPE ÉS FUNKCIÓI

A törvényes fizetőeszköz kibocsátásának a jogával felruházott jegybank vált a bankrendszer központi intézményévé, ezáltal tevékenysége számos olyan fel-adattal bővült, amely nemcsak a bankrendszer működésére, de a makroszintű gazdasági folyamatok egészére meghatározó befolyást gyakorol.

Bár az első állami bankot Velencében alapították, a banktörténet a megha-tározó és klasszikus jegybanknak az 1694-ben létrehozott Bank of Englandot tekinti. Ettől számítják a modern jegybankok kialakulását és fejlődését.

2.1. A jegybanktörvény

A jegybankok, központi bankok tevékenységét, működését és feladatait a jegy-banktörvény határozza meg. A jegybanktörvény kiterjed a jegybanki tevékeny-ség elsődleges feladataira, amelyek rendszerint a nemzeti valuta vásárlóereje stabilitásának megőrzésére, a fizetési rendszer működőképességének biztosításá-ra, a belső és külső monetáris egyensúly fenntartására irányulnak, de magukba foglalják a jegybank státusára (jogállására), a parlamenthez és a kormányhoz való viszonyára, a pénzkibocsátásra, a monetáris készletek gyűjtésére és keze-lésére, valamint az egyéb ráruházott feladatokra vonatkozó előírásokat is.

A jegybanktörvény tehát a jegybank legfontosabb feladatává a pénzkibocsá-tást (emissziót) és a monetáris politika megvalósítását teszi, amelynek végre-hajtásához megfelelő monetáris eszköztárat biztosít.

A monetáris politikaA monetáris politikával szemben általában azt a követelményt támasztják, hogy segítse elő a gazdaságpolitika legfőbb céljainak megvalósítását: a teljes fog-lalkoztatottság biztosítását, a pénzérték külső és belső stabilitását, a nemzetközi fizetési pozíció kívánatosnak tartott állapotának elérését, valamint a kiegyensú-lyozott gazdasági növekedést.

A monetáris politika kétféle megközelítésben határozható meg:a) a cél- és eszközrendszer szempontjából, és b) a tevékenység oldaláról.Ami a célrendszert illeti, a monetáris politika az aggregált pénztömeg mér-

tékének nemzetgazdasági szintű meghatározására és befolyásolására, a külső pénzkapcsolatok erősítésére, a monetáris egyensúly megteremtésére alkalmas intézkedések összessége.

A jegybanki tevékenységet illetően a pénzforgalmi, a hitelezési és a deviza-döntések, valamint intézkedések együttese fejezi ki a monetáris politikát.

A monetáris politika hatását a devizapolitikával és a költségvetési politiká-val együttesen fejti ki. A költségvetési politika alakítja ki a tartós, meghatározó

47

pénzügyi jellemzőket és a pénzügyi közérzetet a jövedelemszabályozáson és az adópolitikán keresztül. A monetáris politika viszont elsődlegesen a rövidebb vagy a középtávú jellemzők formálásában játszik szerepet.

A monetáris politika: a pénzrendszerrel, a pénzforgalommal kapcsolatos legalapvetőbb intézkedések összessége.

A költségvetési (fiskális) politika: az állam meghatározott időszakra vonat-kozó bevételeinek, illetve kiadásainak összesítése.

A devizapolitika: a külgazdasági egyensúly megtartására vagy elérésére irányuló: árfolyam-politika, nemzetközi hitelpolitika, valutáris likviditási politi-ka, állami tartalékpolitika.

A pénzkínálat alakítására a központi bank monetáris eszközöket alkalmaz, ezek két nagy csoportra oszthatók:

– direkt eszközök és – indirekt eszközök.Direkt eszközök alkalmazásakor a monetáris hatóság közvetlenül határozza

meg a szabályozandó tényezőt, ennek értékét. Ide több megoldás tartozik, lehet:– hitelkontingentálás, ekkor a bank függetlenül a tényleges hitelnyújtási le-

hetőségtől, igénytől, meghatározza a kihelyezhető hitelek globális összegét,– viszontleszámítolási plafon esetében a központi bank az üzleti bank szá-

mára a viszontleszámítolás összegét írja elő, ezzel adminisztratív módon behatárolva a forgalomba kerülő pénzmennyiséget,

– kamatszabályozás esetében a betéti és a hitelkamat konkrét mértékét írja elő a központi bank.

Ezzel beavatkozik a bank eredményének alakulásába, és a hitelek kereslet-kínálatát is befolyásolja. Jól működő piacgazdaságok esetében ezen módszerek alkalmazása nem jellemző.

Indirekt eszközök alkalmazása esetében a központi bank előírásai közvetett hatást gyakorolnak a bankok tevékenységére, azaz a bankoknak a megfelelő mű-ködési rendszerben alkalmazkodni kell az eszközökhöz a saját feltételrendszerük figyelembevételével. Az idetartozó eszközök közül mindegyiket, vagy ezek közül néhányat alkalmaznak az egyes országokban.

Ezek a következők lehetnek:– Kötelező tartalékráta – a klasszikusan alkalmazott eszköztár jelentős sza-

bályozója. Alkalmazása esetén a jegybank előírja, hogy a betétek után mek-kora hányadot kell jegybankpénztárban tartani.

Számítása a következő:

Tartalékráta =Készpénz + jegybanki betét

Kereskedelmi bank összes betéte

48

Ezt a szabályozót először az Egyesült Államokban alkalmazták, nem a napi likviditási feltételeket változtatja, hanem hosszú távú szabályozóeszköz alapvető-en. Változtatásával a bankok hitelnyújtó tevékenységét befolyásolja a jegybank, alakítva a forgalomban lévő pénzmennyiséget.

A konkrét szabályozás a következő:Amennyiben növeli a központi bank a tartalékrátát, a bankok kevesebb hitelt tudnak nyújtani, a pénzmultiplikátor, és ezzel együtt a forgalomban lévő pénz-mennyiség csökken.

Amennyiben csökkenti a központi bank a tartalékrátát, a bankok hitelezési lehetősége megnő, mivel megnő a pénzmultiplikátor és ezzel párhuzamosan a forgalomban lévő pénzmennyiség is.

– Refinanszírozás – alkalmazásakor a bankok hitelnyújtási lehetőségének növelése történik. A bank újrafinanszírozása formájában pótlólagos köz-ponti forrás jelenik meg, mert a bank által nyújtott hitel mögött jegybanki forrás áll.

– Rediszkontpolitika – ez az eszköz is pótlólagos jegybanki forrás megje-lenését teszi lehetővé, mivel a központi bank a hozzá benyújtott váltókat viszontleszámítolja. Ennek eredményeként pótlólagos forráshoz jutnak a bankok.

– Kamatpolitika – a refinanszírozási kamatlábakat változtatja, ezzel alakítja a gazdálkodók pénzkeresletét és a forgalomban lévő pénzmennyiséget. A jegybank kamatláb-változtatása ugyanis megváltoztatja a bankoknál alkal-mazott kamatlábakat (bár ez nem feltétlenül következik be, mégis valószí-nűsíthető), ezek pedig a hitelfelvevő üzleti tevékenységet végzők keresleté-nek módosulását eredményezik.

– Nyílt piaci műveletek – ennek megvalósításához a jegybanknak igen je-lentős mennyiségű állampapírral kell rendelkeznie, mivel ezek adásvételé-vel tudja alakítani a pénz mennyiségét a gazdaságban. Alkalmazásakor a pénzmennyiség azonnali változása következik be, mivel az értékpapírt vá-sárló a jegybanknak fizet, így csökken a forgalomban lévő pénzállomány. Az állampapír/értékpapír vásárlója gyakorlatilag hitelt nyújt az államnak. Amennyiben az ügylet fordított, és a jegybank vásárol értékpapírokat, ak-kor növeli a forgalomban lévő pénzállományt.Igen hatékony módszert jelent a pénzmennyiség alakítására, jellemző rá, hogy autonóm, azaz alkalmazása csak a monetáris hatóság döntésétől függő, rugalmas, azaz rövid távon, pontosabban naponként lehet változtat-ni a pénzmennyiséget az adásvétel segítségével. Közvetlen módszer, mivel azonnal érvényesül a hatása, megváltozik a forgalomban lévő pénzmeny-nyiség, hiszen a vevő vagy eladó bankszámláján azonnal megváltozik a pénzmennyiség, ami a gazdaságban lévő pénzkínálat változását jelenti.

49

– Visszavásárlási megállapodások – másként „repók” jelentik az egysze-rűbb eladások és vételek mellett a pénzmennyiség alakításának összetet-tebb formáját. Ekkor a központi bank állampapírt vásárol, de partnerével azonnal megállapodik abban, hogy a bank adott időpontban az érték-papírt visszavásárolja. A jegybank a repokamatok növelése esetén arra számít, hogy a bankokat ez visszatartja a megállapodástól, így a forgalom-ban lévő pénzmennyiség nem növekszik. Amennyiben a repók kamata nö-vekszik, a monetáris hatóságok várakozása szerint a forgalomban nem fog nőni a pénzmennyiség, mert a bankok nem, vagy kevéssé használják fel ezt a lehetőséget. Előnye, hogy rövid időszakra terjed a hatása, mert az ügylet megkötése időpontjában a visszavásárlás időpontja meghatározott. Ez teszi lehetővé, hogy a jegybank a piac aktív szereplőjeként az éppen időszerű megoldással élhessen.

– Erkölcsi ráhatás – alkalmazása azt jelenti, hogy a jegybank a szükséges, ál-tala fontosnak tartott cél elérése érdekében egyeztetésekkel, meggyőzéssel próbálja a bankokat a megfelelő tevékenységre rávenni. Vannak országok, ahol ez igen hatásosan működik, ezen eszköznek már hagyománya van, ilyen pl. Japán, Németország. Az erkölcsi ráhatás alkalmazásának erősségét az is meghatározza, hogy a monetáris hatóságok milyen mértékben tudnak más területeken befolyást gyakorolni.

A pénzteremtéssel kapcsolatban a jegybankok nem tekinthetnek el a pénz forgási sebességének kialakult mértékétől, és intézkedéseiknek a forgási sebes-ségre gyakorolt hatásától. A pénz forgási sebességének növekedése ugyanis pénzteremtéssel, csökkenése pedig pénzkivonással egyenértékű, ha az egyéb tényezők nem változnak. A pénz forgási sebességének alakítása tehát értelemsze-rűen a jegybankok pénztömeg-szabályozásának szerves részét képezi.

A pénz forgási sebességét legáltalánosabban a Pénzforgalom

Pénztömeg

viszonyszám fejezi ki. Ez a mutató azonban meglehetősen kevés információt nyújt, ezért a jegybankok részletesebb ismeretek megszerzésére törekednek. Így a pénz forgási sebességén belül megkülönböztetik:

– a készpénz és – a bankszámlapénz;– a működő és– az elfekvő pénzforgási sebességét.Egybevetve tehát a jegybankok a pénzteremtés és a hitelkibocsátás útján oly

módon kívánják szabályozni a pénztömeget, hogy– keresleti hiány esetén a fizetőképes kereslet feleljen meg a létrejött kínálatnak,

50

– a kínálati hiány esetén vagy mérsékelik a fizetőképes keresletet, vagy bőví-tik a kínálat fokozását célzó hitelkihelyezéseket.

A hazai valuta külső értékének alakítása (árfolyamának szabályozása)A jegybankoknak a hazai valuta belső viszonylagos értékének megőrzésével kapcsolatos feladatai között előkelő helyen áll a valuta külső vásárlóerejét kife-jező árfolyam megfelelő alakítása. Ezt a tevékenységet árfolyam-politikának nevezik.

Az árfolyam-politika legáltalánosabb törekvése, hogy:– megfelelően közvetítse a világpiaci árakat a hazai termelők és szolgálta-

tók felé, hogy költségeik alakulásakor ezekre tekintettel lehessenek,– védje a belső árszínvonalat, azaz a világpiaci árakhoz való alkalmazkodás

ne idézzen elő túlzott áremelkedést, és ezen keresztül inflációs hatásokat.Az árfolyam tehát olyan mérce, amelyhez a gazdasági egyedek igazodnak,

illetve amelynek módosítása átmeneti vagy tartós hatásokkal járhat. Ismeretes, hogy pl. a leértékelés exportösztönző és importkorlátozó hatású, míg a felérté-kelés ellenkező előjelű következményeket idéz elő.

2.2. A jegybank mint az „állam bankja”

A jegybank második fontos feladata, hogy az állam bankja. Vállalja, hogy segíti az állam gazdaságpolitikájának megvalósítását, őrzi az ország aranykészletét, tartalékállományát, lebonyolítja az államközi szerződéseken alapuló fizetése-ket, finanszírozási feladatokat. Sok országban feladata az államháztartás szám-láinak vezetése. Feladata az árfolyam-politikai döntések meghozatala, illetve az árfolyam-politikával kapcsolatosan – a szükséges esetekben – intervenciós kötelezettség végrehajtása. Említést érdemel, hogy a pénz értékállandósága megóvása érdekében nem nyújt hitelt az állam számára (a megoldást törvény szabályozza).

2.3. A jegybank mint a bankok bankja

A jegybankok végső hitelforrásként töltik be a „bankok bankja” szerepkört, és ebben a minőségükben elsődleges feladatuk az üzleti bankok hitelkihelyezései-nek és likviditásának alakítása. A nemzetközi tapasztalatok szerint a monetáris fejlődés irányát kedvezőtlenül befolyásolja a túlzott beavatkozás.

A jegybankok által élvezett számos jogosítvány mellett igen sok országban a jegybankok olyan tekintélyre tettek szert, hogy az üzleti bankoktól elvárt ma-gatartást, a monetáris hatóságok által kívánatosnak tartott cselekvéseket nem a

51

törvény erejével, nem utasítások formájában, hanem erkölcsi befolyáson keresz-tül érik el.

3. AZ ÜZLETI BANKOK SZEREPE ÉS FUNKCIÓI

3.1. Törvény a hitelintézetekről és az állami felügyeletről

Az üzleti bankok tevékenységét és felügyeletét – a jegybankokéhoz hasonlóan – törvények szabályozzák. Az egyes országok törvénykezésében ugyan fellel-hetők bizonyos eltérések (pl. a külföldi tulajdonú bankok alapítása, a felügye-letet gyakorló intézmény stb. tekintetében), a hatásköröket illetően azonban megegyezőek, sőt egyes nagyobb integrációkban (pl. az Európai Unió) szigorúan összehangoltak.

a) A hitelintézeti (vagy bank-) törvények hatásköre általában a belföldi pénzintézetek és a külföldi pénzintézetek belföldön működő fiókjainak, képviseleteinek állami felügyeletére terjed ki. Hatálya alól mentesülnek a nevesített nemzetközi pénzügyi intézmények.

A hitelintézeti törvények engedélyhez kötik a hitelintézeti alapítást (amelyhez egyébként általában a jegybankok egyetértése is szükséges, il-letve vétójogot gyakorolhatnak), meghatározzák a minimális alaptőke mértékét, a szükséges személyi és tárgyi feltételeket.

A hitelintézeti törvények előírják a szavatolótőke mértékét és az ab-ban figyelembe vehető tényezőket, a tőkemegfelelést, azaz a súlyozott mérlegfőösszeg és a tőketényezők közötti arányt, a betétvédelem és hi-telkonszolidáció módozatait stb. Kitérnek a biztonság olyan tényezőire is, mint a hitelkihelyezések határa, a belső hitelek értéke és kezelése, a biz-tosítékok rendszere és a tartós befektetések limitje, az ügyfelekkel kapcso-latos magatartás. Tételesen meghatározzák azokat a tevékenységeket, ame-lyeket nem, vagy csak korlátozott mértékben végezhetnek a pénzintézetek. Ezek az előírások az üzleti bankok és az egyéb pénzintézetek biztonságos működésének elősegítésére, illetve ellenőrzésére hivatottak.

b) A bankfelügyeleti funkciót ellátó intézmény(ek) feladata a banktevé-kenység folyamatos ellenőrzése, főként az, hogy mennyiben felel meg a jogszabályi előírásoknak és engedélyeknek, elsősorban azoknak, amelyek a bankok mindenkori fizetőképességét, a betétesek és a hitelezők biztonsá-gát szolgálják.

A felügyeletek a pénzintézetek számára normatív szabályokat írhatnak elő, amelyek keretében meghatározzák a szolgáltatandó adatok körét és az adatszolgáltatás módját, a helyszíni ellenőrzés feltételeit, valamint azokat a szankciókat, amelyekre jogosultak.

52

A felügyeletek szükség esetén a pénzintézetektől intézkedési tervet kér-hetnek, javasolhatják a hitelintézeti vezetők visszahívását, felmentését, korlátozhatják a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok sza-vazati jogát, megkövetelhetik a hiteleszközökkel szembeni tartalékok növelését, ha azok nem érik el a jogszabályban meghatározott legkisebb értéket, vagy veszélyeztetve látják a pénzintézetek biztonságos működését. Határozott időre megtilthatják egyes üzletviteli tevékenységek folytatását, bankfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezhetnek, súlyosabb esetekben visszavonhatják a hitelintézeti tevékenység folytatására adott engedélyt, felfüggeszthetik a pénzintézetek kifizetéseit, javasolhatják a pénzintézetek más pénzintézetekkel való egyesülését, vagy részvényeinek más pénzinté-zetek által történő megvásárlását. Kezdeményezhetik, hogy a részvény-társasági formában működő pénzintézetek a veszteségek összegével csök-kentsék alaptőkéjüket, elrendelhetik kényszerhitel igénybevételét, indítvá-nyozhatják a pénzintézetek fúzióját, átalakítását.

3.2. Az üzleti bank (hitelintézet) funkciói és tevékenysége

Az üzleti bankok (hitelintézetek) két alapvető típusa alakult ki:a) Az angolszász rendszer az üzleti bankok tevékenységi körét mereven

elhatárolja aszerint, hogy mely bankok foglalkozhatnak kizárólag betét-gyűjtéssel és hitelezéssel, és melyek értékpapír-műveletekkel vagy be-fektetésekkel (projekt- és létesítményfinanszírozással).

b) Az európai kontinensen az univerzális bankok alakultak és terjedtek el, amelyek valamennyi bankári tevékenység művelésére jogosultak.

Az utóbbi két évtizedben – a versenyhelyzet hatására – alapvető változások figyelhetők meg az üzleti bankok (hitelintézetek) tevékenységében. Az üzle-ti bankok (hitelintézetek) pénzügyi szolgáltatásainak kínálata bővült, és ehhez természetesen létrejöttek az intézményi keretek is. Nyilvánvaló hatásaként az angolszász bankrendszer is jelentős átalakuláson megy keresztül, amelyet a jogi szabályozás fokozatos módosítása is lehetővé tesz.

Az ügyfelek ma már rendkívül rugalmasak a bankkapcsolatok megválasztá-sában, és mivel igen nagy a szolgáltatások kínálata, ezért azzal az igénnyel lépnek fel számlavezető bankjaik felé, hogy:

– optimalizálják a vállalatok aktív és passzív hitelműveleteit, azaz határoz-zák meg a tranzakciós és a lekötött betétek mértékét és arányát, tegyenek javaslatot a legésszerűbb portfólió kialakítására, ajánlják a legkedvezőbb hitelfeltételeket és kamatkondíciókat stb.

– a hitelintézetek fokozottabban kapcsolódjanak be a vállalati ügyekbe, ajánljanak fúziókat vagy szétválásokat, tegyenek javaslatot a vállalatok szervezetének átalakítására stb.

53

– a kis- és közepes méretű vállalatok részére szükséges kockázati tőke pi-acának létrehozásával a hitelintézetek a gazdaságnak ezt a szektorát is te-gyék versenyképessé és jövedelmezővé.

A legdinamikusabb fejlődés a bankoknál az értékpapírokhoz kapcsolódó szolgáltatások területén megy végbe. Mivel a megtakarítások mind nagyobb há-nyada ölt papírformát, egyre több bank terjesztette ki az értékpapír-üzletágát, nemcsak a belföldi, de a külső pénz- és tőkepiacokon is. Így a pénzintézetek és a pénz- és tőkepiacok egyre inkább integrálódnak, s ezáltal megszűnnek a hagyományos munkamegosztásból adódó merev határok az egyes pénzinté-zetek között. A bankok benyomultak a biztosítók, fejlesztési társaságok stb. ed-dig elkülönült területeire, s ez utóbbiak egyre inkább bankári tevékenységet is folytatnak, vagy pénzintézeteket vonnak érdekkörükbe. Ehhez magasan fejlett technikát használnak fel, a deviza- és árfolyamkockázatok kivédésére speciális konstrukciókat (pl. kamat- és devizahedge-ügyleteket) alkalmaznak, hogy előnyt élvezhessenek a versenyben.

A verseny élesedése ellenére – vagy éppen annak következtében – megnőtt a bankközi piac jelentősége. Ez nemcsak összekapcsolja az adott ország pénz-intézeteit, de áthidaló szerepet tölt be az átmeneti likviditási gondok megoldá-sában is. Az üzleti bankok (hitelintézetek) olyan szervezetek, amelyek betéteket gyűjtenek, és azokat hitel formájában kihelyezik vagy befektetik, értékpapírokat bocsátanak ki és forgalmaznak, sajátos gazdasági szervezetükből eredően pénz teremtésére is alkalmasak, valamint széles körű pénzügyi és bankszolgáltatáso-kat látnak el. Az ezeknek a funkcióknak megfelelő tevékenységbe elsősorban:

– a betétgyűjtés,– a bankszámlák vezetése,– az ügyfelek pénzforgalmának – bankszámlapénz, készpénz és készpénzkí-

mélők útján történő – lebonyolítása,– a hitelek nyújtása, garanciaügyletek, pénz- és kölcsönügyletek közvetítése,– az értékpapírok kibocsátása, vétele és eladása, kezelése és megőrzése,– a vállalkozásokban való részvétel, befektetés,– a követelések megvásárlása és eladása, forfaitügyletek,– a külföldi fizetőeszközök vétele és eladása,– a nemzetközi pénzügyi műveletek lebonyolítása,– a készpénzkímélő és -helyettesítő eszközök kibocsátása,– a pénzügyi lízing,– az ügyfélorientált szolgáltatások nyújtása stb.tartozik.Részvénytársasági formában működnek, élükön elnök vagy vezérigazga-

tó (elnök-vezérigazgató) áll. Vezető testületei: a közgyűlés, az igazgatóság, a felügyelőbizottság, valamint az ügyvezetőség.

54

4. A PÉNZINTÉZETEK ÉS A PÉNZALAPOK

Míg az üzleti bankok (hitelintézetek) jogosítványa valamennyi bankári művelet végzésére kiterjed, addig a pénzintézetek egy része nem teljes, csak meghatá-rozott körű bankári tevékenységet végezhet vagy bizonyos speciális szándékkal alapították. Ennek keretében betéteket gyűjtenek, finanszírozási tevékenységük elsősorban a fejlesztésekre és a vállalkozásokban való részvételre, értékpapírok, lízing-, faktoring- stb. üzletágakra és egyéb bankszolgáltatásokra terjed ki.

A nem teljes körű jogosítvánnyal rendelkező pénzintézeteknek alapvetően háromféle irányzata különböztethető meg, mégpedig:

– a tevékenység jellege,– a bankári műveletek, valamint– az ügyfelek (pénztulajdonos-csoportok)szerinti.Ami a tevékenység szerinti csoportosítást illeti, idetartoznak a zsíróbankok

(elsődleges feladatuk az elszámolási, a fizetési forgalom lebonyolítása), a taka-rékintézetek (takarékpénztárak, takarékszövetkezetek, takarékegyesületek), a befektetési társaságok (saját részjegyeiket, értékpapírjaikat adják el a megta-karítóknak, és az így összegyűjtött pénzből a tőkepiacon értékpapírokat vásá-rolnak), a jelzáloghitel-intézetek (elsősorban lakás- és ingatlanvásárlást finan-szíroznak), a fogyasztóihitel-bankok, a kockázatitőke-társaságok. Speciális feladatok finanszírozására szolgálnak az export-import bankok, a mezőgaz-dasági bankok, a fejlesztési bankok, a kis- és középvállalatokat finanszírozó intézetek stb.

A bankári műveletek szempontjából a hitelnyújtás, a takarékbetét-gyűjtés, az alapátadás, a garanciavállalás, a lízing, a faktoring, a forfait, a franchise, a különböző kártyakibocsátás, a jel- és kézizálog, a bankári tanácsadás, a letét- és vagyonkezelés, a széfszolgáltatás, az értékpapír-kibocsátás és -vásárlás, a portfóliókezelés stb. tekinthető olyan csomópontnak, amely köré a hitelintézeti tevékenység kialakítható.

4.1. A pénzintézeti szakosodás főbb irányai

Röviden áttekintve az egyes fontosabb pénzintézeti tevékenységeket, illetve mű-veletekre szakosodott szervezeteket, tanulságos átalakulási folyamat figyelhető meg.

Az üzleti (vagy gyakran nevezik kereskedelmi) bankokhoz talán a legköze-lebb állnak a takarékbankok. Kezdetben a lakossági megtakarítások gyűjtésére és kezelésére jöttek létre, hitelintézeti funkcióik nem vagy alig voltak. A betétek után fizetendő kamatot azonban valahonnan ki kellett „termelni”, ezért fokoza-tosan kiterjesztették üzleti tevékenységüket a hitelezés területére is.

55

Az állami takarékpénztárak közül a postatakarékpénztárak igen széles kör-ben elterjedtek, mivel a lakosság és a posta kapcsolata napi és igen szoros volt. Általában intenzív együttműködés alakult ki a jegybankokkal, sőt számos or-szágban az állami bevételek és kiadások, valamint a tisztviselők és nyugdíja-sok illetményének a kezelését is ellátták. Legtöbbjük megkapta az üzleti banki jogosítványát is, ezért olyan pénzintézeteknek tekinthetők, amelyek fő üzleti te-vékenysége a lakossághoz, a kisvállalkozásokhoz és az önkormányzatokhoz kap-csolódik.

A takarékpénztárak és -szövetkezetek a betétgyűjtés sajátos változatát alakí-tották ki, azaz a takarékbetétet, amely egy takarékbetétkönyv formájában tartal-mazza az ügyfél megtakarításait.

Az összegyűjtött betéteket – hitelként történő kihelyezések mellett – általá-ban állampapírokba, jelzálogkölcsönökbe, záloglevelekbe stb. fektetik. A likvi-ditás mindenkori fenntartása azonban megköveteli, hogy váltóleszámítolással, lombardüzletekkel és más, a fizetőképességüket elősegítő üzleti tevékenységek-kel is foglalkozzanak.

A takarékpénztárakhoz hasonló utat jártak be a hitelszövetkezetek, ame-lyek a kis egzisztenciák hiteligénye kielégítésének a szükségességéből indultak ki. Ezek főleg a mezőgazdasági és a kisiparból álló lakosságot célozták meg, sza-kosodásuk is kétirányúvá módosult. Elterjedtebbé a mezőgazdasági finanszíro-zás vált, az ún. Raiffeisen-típusú hitelszövetkezeteken keresztül, míg a Volksbank inkább az ipari kisvállalkozásokat szolgálja ki.

A befektetési tevékenységben jelentős a szerepük az ún. „intézményes befek-tetőknek”. Ezek nem erre szakosodott intézmények, hanem tevékenységük jel-legéből következően váltak befektetőkké. Ilyenek a biztosítótársaságok, nyug-díjalapok, alapítványok és az egyéb hasonló intézmények, amelyek hosszú ideig fennálló kötelezettségeik miatt kénytelenek a kezelésükbe tartozó pénzalapok reál- vagy nominális értékének megőrzése, illetve növelése érdekében befekte-tési tevékenységet is folytatni, vagy pedig azzal befektetési bankokat, illetve tár-saságokat megbízni.

A földhitelintézetek létrejöttében a mezőgazdaság sajátos feltételrendszere játszott elsődleges szerepet. A földhitelintézetek azonban nemcsak állami, ön-kormányzati vagy egyéb közösségi alapokból rendelkeznek forrásokkal, hanem záloglevél kibocsátása útján is. A záloglevél olyan értékpapír, amely viszonylag alacsony kamatozás mellett képes tőkét felszívni a mezőgazdaság finanszírozása számára.

A jelzálog intézménye azonban nemcsak a mezőgazdaságban honosodott meg, hanem minden olyan ingatlan biztosítékként való elfogadása terén, ahol a hosszú lejáratú hitelek nyújtásának legcélszerűbb fedezetét képezte. Így a vá-rosi és a közületi ingatlanok (ház, lakás, telek, ipari építmények stb.) már olyan biztos fedezetnek mutatkoztak, hogy kialakultak azzal foglalkozó sajátos pénz-

56

intézetek, azaz a jelzálogbankok (jelzáloghitel-intézetek), más bankok pedig a jelzálogüzlettel bővítették tevékenységüket.

A pénzintézeti tevékenység sajátos területe a zálogüzletág. Az erre szerve-ződött intézmények, a zálogházak lényegében a fogyasztási hitelek nyújtásának lehetőségét biztosítják, mégpedig kézizálog ellenében.

A portfólió- vagy vagyonkezelő pénzintézetek arra szakosodtak, hogy a re-ájuk bízott értékpapír, követelés, tulajdon, meghatározott dologi javak és saját tőke optimálisan jövedelmező összetételét kialakítsák, vagy a veszteségeit mini-malizálják.

A legtöbb ország bankpiacán nemcsak a „hazai” pénzintézetek vannak jelen, hanem külföldi és vegyes tulajdonban lévő bankok is. Meg kell azonban ezektől különböztetni az off-shore bankokat, amelyek működése nem tér el egyéb ban-kokétól, mégis székhelyükön területenkívüliséget élveznek, ügyleteiket nem korlátozzák és szabályozzák a fogadó országok felügyeleti előírásai, azaz nem integrálódnak a belső pénz- és hitelforgalmi, valamint adórendszerbe.

Az előzőekből következik, hogy off-shore központok ott alakultak ki, ahol a felügyeleti előírások alól mentességet kapnak, vagy ahol nincs szigorú bank- és valutaszabályozás. Mindez jelentős versenyelőnyt biztosít az off-shore bankok számára.

4.2. A pénzintézetek közös alapítású intézményei

A bankok – meghatározott funkciók zavartalan ellátása érdekében – létrehoz-nak olyan közös intézményeket, amelyek elsősorban a bankközi kapcsolatokat biztosítják, illetve sajátos érdemi funkciókat látnak el. Ezek közül a legfontosab-bak:

– a zsíró- vagy klíringházak, illetve -központok,– a zsíró-bankkártyaközpontok, valamint– a hitel- és betétvédelmi alapok.A pénzforgalom lebonyolítása, a terhelések és jóváírások biztonságossága

szükségessé tette, hogy a bankok egy része ezekre a műveletekre szakosodjék. Ezeket a bankokat nevezték zsíróbankoknak, amelyek a hitelműveletekbe való bekapcsolódásuk után rendszerint üzleti bankokká váltak, elsorvadt eredeti funkciójuk, s ma már csak a nevükben viselik azt.A funkció azonban nélkülözhetetlen a bankrendszer számára, ezért a követelések és tartozások kölcsönös elszámolására klíringházak jöttek létre, amelyek nagy, országos méretű zsíróközpontokká alakultak át. Ezek többsége fejlett számítástechnikai rendszert alkalmazva, automatizált módon működik.

A zsíróközpontok széles körű szolgáltatásokat nyújtanak a rendszerben részt vevő bankok és pénzintézetek számára. Ezek közül ki kell emelni azt a szolgál-tatást (klíringszerviz), amely nemcsak a bankközi (külső), hanem az egyes ban-

57

kokon belüli tranzakciókat (belső klíring) is lebonyolítja. Ez különösen a kisebb méretű pénzintézetek számára előnyös és nyújt fejlett technikai lehetőséget.

A klíringközpontok utóbbi évtizedekben kialakult sajátos formái a bankkártyaközpontok. A kártyarendszer elterjedésével szükségessé vált olyan elszámolási központok létrehozása, amelyek nemcsak bonyolítják a terhelési és jóváírási forgalmat, de a bankkártyák kibocsátásához és felhasználásához nélkülözhetetlen egyéb funkciókat is ellátják.

Ezek közül igen fontos a kártyahasználat jogosultságának a megállapítása (autorizáció) és a tiltólista, a diszponibilitás (fedezet) vizsgálata, a kártya-előál-lítás néhány vonatkozása (személyi azonosító szám – PIN-kód – előállítása).

A bankok által létrehozott hitelvédelmi alapok célja a bankok várható ne-hézségeinek az elhárítása a hitelkihelyezések kockázatának jelentős megnöve-kedése esetére. Bár a hitelkihelyezések egy részénél gyakran az állam garantálja a visszafizetést, továbbá létezik a hitelbiztosítás rendszere, amely a normális hi-telkockázatok kivédésében nyújt segítséget, mindez rendszerint nem bizonyul elégségesnek. A biztosítók ugyanis már nem, vagy csak nagyon magas díj elle-nében vállalnak át kockázatot, ha annak magas a mértéke. Így a bankrendszer-nek magának is fel kell készülnie bizonyos önvédelemre, mivel a konjunkturális helyzet változása miatt – a leggondosabb hitelbírálat mellett is – befagyhatnak vagy kétessé válhatnak a hitelek. A hitelvédelmi alapok éppen ennek ellensúlyo-zását célozzák jól körülírt határok között.

A betétvédelmi alapok elsősorban a bankok ügyfeleit, a betéteseket védik, ugyancsak meghatározott feltételek mellett. Ezzel egyben közvetve a bankok ér-dekeit is szolgálják, ezért szorgalmazza a bankrendszer is ezeknek az alapoknak a működését.

Számos országban természetesen betétbiztosítási módozatok is működnek, mégpedig a biztosítótársaságok egyik fontos üzletágaként. A betétbiztosítás azonban szűkebb hatókörű és költségesebb a betétvédelmi alapokénál.

Mind a hitel, mind pedig a betétvédelmi alapok létrehozásának, működé-sének feltételeit rendszerint törvény írja elő, függetlenül attól, hogy a bankok kezdeményezték-e megszervezésüket. A törvény szigorúan meghatározza a „vé-delem” felső határát és az igénybevétel kritériumait, a döntést hozó testület sze-mélyi összetételét, az összeférhetetlenségi és az eljárási szabályokat.

5. A KÉTSZINTŰ MAGYAR BANKRENDSZER

A magyar bankrendszer a második világháborút megelőzően kétszintű, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező sokszínű bankrendszerként működött. A II. világháborút követően átalakították egyszintű bankrendszerré, érvényesítve a központosítás és a szakosítás jellemzőit. Ez tette lehetővé a gazdasági folyamatok

58

egészének áttekintését, ellenőrzését. A kétszintűvé történő átalakulásra 1987-ben került sor.

5.1. A Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank 1924-ben alakult meg részvénytársasági formában. Ezt a formáját a mai napig megtartotta, bár a tulajdonosokban időszakonként lé-nyeges változások következtek be. A Magyar Köztársaság jegybankja, központi bankja, jogi személy.

A pénzforgalom jelentős része számlapénzforgalom formájában valósul meg, a pénzteremtés folyamata ennek kialakítását szolgálja. A jegybank – a Ma-gyar Nemzeti Bank – pénzt teremt ennek megvalósításához. Ez a jegybankpénz vagy monetáris bázis. Jellemzője, hogy az egész gazdaság területén felhasznál-ható, egyik banktól a másikhoz a fizetések teljesítése útján jut el.

A szervezeti felépítésre a részvénytársasági jellemzők érvényesülnek, így leg-főbb szerve a közgyűlés, amely a törvényben rá hárított feladatokat végzi, ezek:

– alapszabály megállapítása,– alaptőke és tartalék tőke meghatározása,– éves mérleg, vagyon és eredménykimutatás jóváhagyása,– személyi kérdések stb.A jegybanktanács a monetáris politika legfontosabb irányító szerve. A

felügyelőbizottság az MNB általános ellenőrző szerve. Az MNB élén az elnök áll, akit tevékenysége ellátásában az igazgatóság segít. Az elnök évente az Ország-gyűlésnek hivatott beszámolni az MNB tevékenységéről, a monetáris politika éves irányelveinek végrehajtásáról.

A bank elnöke a bankra háruló feladatok egységes értelmezése és végrehajtá-sának biztosítása érdekében jegybanki rendelkezést bocsát ki. A jegybanki ren-delkezés kötelező előírásokat tartalmaz:

– pénzügyi intézményekre,– hitelintézeti tevékenységet végző jogi személyekre,– hitelintézeti tevékenységet végző jogi személyiség nélküli gazdasági társa-

ságokra,– egyéni vállalkozókra.A jegybanki rendelkezést a Pénzügyi Közlönyben teszik közzé. A pénzfor-

galomra vonatkozó jegybanki rendelkezéseket, amelyek jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra és természetes személyekre is kiter-jednek, a Magyar Közlönyben teszik közzé.

Az MNB feladatai ellátása során részt vesz a kormány gazdaságpolitikai programjának kialakításában, és együttműködik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével.

59

Az MNB monetáris politikájaA monetáris politikán azt a pénzügyi politikát és annak olyan gyakorlatát értjük, amely a pénz- és hitelkínálat, valamint a pénz- és hitelkereslet olyan befolyásolására irányul, amely elősegíti a pénzügyi egyensúly megteremtését, megőrzését, ezáltal hat a nemzetgazdaság stabilitására.

Az MNB kötelessége olyan monetáris politika kialakítása és megvalósítása, amely elősegíti a nemzeti fizetőeszköz vásárlóerejének védelmét, a gazdasági egyensúly stabilizálását, a gazdasági növekedést. Az éves monetáris politikára vonatkozó elképzeléseket a Pénzügyminisztériummal egyezteti.

Az MNB a monetáris politikát – a törvény keretei között – és ennek eszköztá-rát is önállóan alakítja ki. A jegybanktörvényben meghatározott feladatkörében a kormány nem utasíthatja.

A monetáris politikának részét képezi az államháztartás finanszírozási kap csolat rendszere is. Ennek keretében elsődlegesek az államháztartás hitel-kapcsolatai, de jelentős szerephez jutnak az értékpapírügyletek, továbbá az ezek-hez szükséges számlavezetési kapcsolatok, valamint az árfolyammozgásokkal kapcsolatos elszámolások is. Ezt a feladatkörét mint az állam bankja látja el. A Magyar Köztársaságban az MNB a devizagazdálkodás központi szerve.

A magyar gazdaságban a központi banki monetáris irányítás eszközei meg-felelnek az ún. klasszikus eszközöknek. Az alapvető eszközök – a jegybank-törvényben foglaltak szerint – a következők:

– refinanszírozás (hitelezés, nyílt piaci műveletek, értékpapírok viszontleszá-mítolása),

– hitelintézetek kötelező jegybanki tartaléka,– hitelintézetek kötelező likviditási tartaléka,– árfolyam-szabályozás,– kamatbefolyásolás vagy -meghatározás.A monetáris politika eszközeit szükséges részletesen megismerni:a) Refinanszírozás: ennek keretében az MNB viszontleszámítolja az érték-

papírokat, refinanszírozási hiteleket nyújt értékpapír-fedezet mellett (vagy a nélkül), értékpapírügyleteket köt visszavásárlási megállapodással (repó). Ezek lebonyolításakor fontos, hogy a hitelintézet saját kibocsátású értékpapírja nem fogadható el a hitelek fedezeteként. A refinanszírozási hitelek feltételeinek és nagyságának szabályozásával az MNB számára lehetővé válik, ha a bankok forrásaiban jelentős részt képviselnek a refinanszírozási hitelek. A refinanszíro-zási hitelkeretek nagysága a bank alaptőkéjéhez igazodik. (Ezeket nevezik folyó-számlahiteleknek.)

A refinanszírozási hitelek sorában likviditási problémák megoldására is vet-tek igénybe hiteleket a bankok, ezek általában a szezonális ingadozások okozta pénzügyi nehézségek megoldására szolgálnak. Eltérő a hitelek kamatszintje is. Ezek kereteinek szűkítése erőteljes befolyásoló eszköz a bankok számára. A leg-

60

gyakoribb felhasználás – szűkülő hitelkeretek mellett – az áruváltók leszámíto-lása.

A jegybanktól 1 évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hitelek is igénybe vehetők, de ezek esetében a jegybank csak közvetítőként tevékenykedik. Ezek a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a külföldi bankok által nyújtott hitelek.

b) Nyílt piaci műveletek: ennek végzése elsősorban állampapírokkal való-sul meg, ezért a cél eléréséhez nagy tömegű értékpapírra van szükség. A forga-lomban lévő pénzmennyiség alakítása az értékpapírok adásvételével valósítható meg. Állampapír megvásárlásakor csökken a bankszámlán lévő pénzösszeg, így csökken a forgalomban lévő pénz, mert a természetes vagy jogi személyek meg-takarításuk egy részét az állam feladatainak finanszírozására fordították. Eladá-sakor fordított a folyamat. Ekkor a jegybank vásárol értékpapírt. Az értékpapír vásárlásakor a jegybanktól kiáramlik a pénz a bankoknál vezetett számlákra, megnő a forgalomban lévő pénz mennyisége. A jelen időszakban többféle ér-tékpapír forgalmazására van mód, ilyenek a kincstárjegyek (ezek értékesíthetők aukciós formában is), államkötvények, bank letéti jegyei stb.

c) Kötelező tartalékráta: ennek keretében a jegybank előírja, hogy a beté-tek után mekkora hányadot kell jegybankpénzben tartani. A ráta emelésé-vel a központi bank arra készteti a bankokat, hogy csökkentsék betéteik nö-vekedési ütemét, azaz kevesebb legyen a pénzteremtő hitel nyújtása. Ezzel a pénzmultiplikátor és a pénz mennyisége csökken.

A tartalékráta csökkenése esetén fordított a helyzet, növekszik a bank hitel-lehetősége, és nő a pénzmultiplikátor is, ami növeli a pénz mennyiségét a forga-lomban.

A tartalék-előírások megvalósítása napi forgalmi adat felhasználásával tör-ténik. A banknál a tartalék összegének megállapításánál figyelembe kell venni valamennyi idegen forrás állományát. Ezt a következő adatokkal kell korrigálni:

– jegybanki refinanszírozási hitelek összege,– nemzetközi pénzügyi szervezetek, intézmények hiteleinek összegei,– kormányközi hitelek,– üzemvitellel és klíringelszámolásokkal kapcsolatos passzívák összege.d) Hitelintézetek kötelező likviditási tartaléka: vagy másként a likviditá-

si ráta azt határozza meg, hogy a bankok összes eszközük, illetve korrigált mérlegfőösszegük mekkora százalékát kötelesek likvid eszközökben tartani. E feltételnek is napi bontásban kell megfelelniük. Érdemes említést tenni arról, hogy ez az eszköz nem számít hagyományosan a monetáris eszközök sorába.

e) Árfolyam-szabályozás: ez az árfolyamok megállapításának és befolyásolá-sának rendje, amelyet az MNB és a kormány együttesen állapítanak meg. Fontos monetáris eszköz. A külföldi pénznemek és a hazai pénz közötti átszámításra vo-natkozó árfolyamokat az MNB jegyzi és teszi közzé, valamint a bel- és külföldi devizapiacokon védi és befolyásolja – szükség esetén interveniál – a kialakított árfolyamok fenntartása érdekében.

61

f) Kamatpolitika: ennek segítségével a bankok a hitelkereslet és a hitelkíná-lat változását érik el. A központi bank a hitelintézetek/bankok részére folyósított hitelek után viszontleszámítolási kamatot számít fel. Ezen kamatláb emelésével megnő a bankok refinanszírozási kamatköltsége, és ezt a növekedést megpróbál-ják áthárítani ügyfeleikre, azaz növelik az ügyfelek felé felszámított kamatokat (kamatlábemelés). A kamatpolitika keretében a jegybank többféle kamatszint megállapítására jogosult. Ezeket a jogszabály a következőképpen határozza meg: megállapíthat rögzített és mozgó kamatokat, ezen belül jegybanki alapka-matot (ezt irányadó kamatként), napi pénzpiaci kamatokat, kedvezményes ka-matokat és büntetőkamatokat.

5.2. Pénzügyi intézmények

A hitelintézeti törvénynek megfelelően pénzügyi intézmény alatt pénzügyi és befektetési szolgáltatást végző hitelintézetet vagy pénzügyi vállalkozást kell érteni. A pénzügyi intézmény két csoportra osztható, lehet hitelintézet (mely működhet bank, szakosított hitelintézet és szövetkezeti hitelintézet formában, ez utóbbi lehet takarék- vagy hitelszövetkezet), és lehet pénzügyi vállalkozás.

Pénzügyi szolgáltatás közvetítésén kívül más szervezet vagy vállalkozás nem végezhet pénzügyi szolgáltatást, csak a pénzügyi intézmények. Ennek megfe-lelően a korlátozás pénzügyi intézményeknél is megjelenik, mert a pénzügyi intézmények viszont nem végezhetnek üzletszerűen más tevékenységet, csak pénzügyi szolgáltatást, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást. Ezen túlmenően jogosultak biztosítási vagy árutőzsdei ügynöki tevékenység végzésére, befekte-tési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére, aranykereske-delmi ügylet megvalósítására és részvénykönyv vezetésére. Pénzügyi intézmény alapításához a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye szükséges.

A hitelintézetekA törvény értelmében a hitelintézetek jogosultak a saját tőkéjüket meghaladó mértékben betétgyűjtésre és visszafizetendő pénzeszközöknek a pénztulajdo-nosoktól való elfogadására. A hitelintézetek a törvényben meghatározott felada-tokat végezhetik, ennek megfelelően a következő típusok alapítására van mód:

a) Bank: a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére jogosult, „univer-zális hitelintézet”, ahol az ügyfél részére egy helyen adnak teljes körű szolgálta-tást. Részvénytársaságként működhetnek, jegyzett tőkéjük összege minimum 2 milliárd forint, amelyet teljes összegében be kell fizetniük az alapításkor.

b) Szakosított hitelintézet: külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult pénzügyi szolgáltatások végzésére. Vagy a tevékenysége, vagy az ügy-félköre korlátozott, előfordulhat, hogy mind a kettő. A tevékenység végzésének módját, a vállalható kockázatokat, illetve a kockázatok csökkentésének módsze-

62

reit sajátos feltételek rendezik. Ugyanezek vonatkoznak a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások végzésére is. Nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatások teljes körének teljes végzésére. Kizárólag részvénytársaságként működhet. A jegyzett tőke általában minimum egymilliárd forint, de ezt a rá vonatkozó tör-vényi szabályozás mindig konkrétan meghatározza. Ilyen a lakás-takarékpénz-tár, a jelzáloghitel-intézet, a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Magyar Export-Im-port Bank.

c) Szövetkezeti hitelintézet: ez takarékszövetkezet, illetve hitelszövetkezet formájában működhet. E szervezeteknél az elsődleges szempont a szövetke-zeti forma dominanciája, az ebből eredő jellemzők érvényesítése a szabályozás során. A hitelszövetkezet a szövetkezeti hitelintézet által végezhető tevékeny-ségeket a pénzváltás kivételével csak a szövetkezeti tagok körében végezheti. A szövetkezeti hitelintézetek a világ egész területén a lakosság részére végeznek szolgáltatásokat falvakban, kisvárosokban, kisvállalkozások részére, illetve olyan területeken, ahol a nagybankok részére már nem gazdaságos a fiók megnyitása.

A szövetkezeti hitelintézetek a következő feladatok végzésére jogosultak: be-tétgyűjtés, kölcsönnyújtás, pénzügyi lízing, pénzforgalmi szolgáltatások, kész-pénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, valamint az ezekkel kapcsolatos szolgáltatások nyújtása, pénzügyi szolgáltatások közvetítése, letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás, pénzváltási tevékenység. Kizárólag saját számlára végezhet valu-tával, devizával, váltóval, illetve csekkel kereskedelmi tevékenységet. Az elmon-dottakból adódik, hogy a hitelintézeti törvény nem ad arra lehetőséget, hogy a szövetkezeti hitelintézetek az univerzális bank irányában a szolgáltatásaikat bővítsék.

A szövetkezeti hitelintézet köteles csatlakozni olyan integrációs szervezethez, amelynek központi szerve biztosítja a csatlakozott intézmények ellenőrzését, il-letve folyamatos fizetőképességének fenntartását. A szövetkezeti hitelintézet ala-pítása legalább 15 tag részvételével történhet.

A pénzügyi vállalkozásEz képezi a pénzügyi intézmények másik csoportját. Ez olyan pénzügyi intéz-mény, amely egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez. Úgy is megfogalmaz-ható, hogy a betétgyűjtésen és a számlavezetésen kívül minden egyéb pénz-ügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatás végzésére jogosult. Pénzügyi ügynöki tevékenységet a bankközi piacon pénzügyi vállalkozás csak kizárólagos tevékenységként végezhet.

Ezen a csoporton belül a törvény nem tesz különbséget, hogy adott vállalko-zás milyen szolgáltatással foglalkozik, pl. pénzügyi lízing, bankkártya-kibocsá-tás, fogyasztás hitelezése, bankközi pénzpiaci ügynöki tevékenység stb.

Az érvényes szabályozás a pénzügyi vállalkozások tevékenységének végzését megszigorította, és a megalakulás időpontjában a jegyzett tőke legkisebb ösz-

63

szegét 50 millió forintban határozta meg. A korábban már működő egységek számára két évet biztosított, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

A banküzem működéseA banküzem esetében alapvető kérdés a saját tőke nagysága. A pénzügyi intéz-mények esetében a saját tőke nem lehet kevesebb az engedélyezés előfeltétele-ként előírt legalacsonyabb jegyzett tőke összegénél. A jegyzett tőke befizetésére teljes egészében szükség van.

A banküzem biztonságos működéséhez tevékenysége kockázatának megfe-lelő szavatolótőkével kell rendelkeznie, illetve el kell érnie az előírt nagyságú tőkemegfelelési mutatót. A szavatolótőke a hitelintézetnek a számviteli sza-bályok által meghatározott saját tőkéje, és azok a források, amelyek a hitelin-tézettel szemben fennálló követelések kielégítésébe tőkeként bevonhatók. A szavatolótőke több részből tevődik össze, amelyet alapvető és járulékos tőke-elemek alkotnak. Ezek a következők:

Alapvető tőkeelemek:– jegyzett tőke,– tőketartalék,– eredménytartalék,– mérleg szerinti eredmény,– általános tartalék.Járulékos tőkeelemek:– értékelési tartalék és az– alárendelt kölcsöntőke (ennek jellemzői a törvényben külön részletesen

meghatározottak).A hitelintézetnek az adózott eredményből az osztalék, illetve a részesedés

kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie. A tárgyévi adózott eredmény 10%-át köteles az általános tartalékba helyezni. A rendelkezésre álló eredmény-tartalékot az általános tartalékba részben vagy egészben átcsoportosíthatja.

A hitelintézetnek a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a kötelezettségek teljesíthetősége érdekében az általa végzett pénzügyi és befekte-tési kockázatának mindenkor megfelelő nagyságú szavatolótőkével kell rendel-keznie, amely nem lehet alacsonyabb, mint az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke. A hitelintézetnek a jogszabályban meghatározott módon számított és nyolc százalékban meghatározott mértékű tőkemegfelelési mu-tatót folyamatosan fenn kell tartania. A tőkemegfelelési mutató a fizetőképes-ség mérését szolgáló összetett mutatószám, amelyet a következőképpen számít-hatunk ki:

SzavatolótőkeMérlegfőösszeg

64

Az előírás szerint a súlyozott eszközkockázati arány 8 százalék alá csökkenése esetén intézkedéseket kell tenni, hogy meghatározott időn belül ismét megfelelő mértékű legyen. A hitelintézet köteles a kihelyezések és kötelezettségvállalások megalapozottságát, áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkenését lehetővé tevő belső szabályzatot kidolgozni és alkalmazni.

Fontos feltétel, hogy a hitelintézet rendszeresen köteles arra, hogy eszközeit, vállalt kötelezettségeit és egyéb kihelyezéseit értékelje és minősítse.

A betétbiztosításA törvény szabályozza a betétbiztosítási tevékenységet is. Az Országos Betétbiz-tosítási Alap (OBA) 1993-ban alakult, külön törvényi szabályozással, ezt az ala-pot a jelen szabályozásban egységes rendszerként a hitelintézeti törvény részévé tették.

Az OBA jogi személy, irányító szerve az igazgatótanács. Minden hitelinté-zetnek csatlakoznia kell az OBA-hoz. Csak az a hitelintézet léphet ki a tagjai sorából, amelyiknek már nincs biztosított betétállománya. Az OBA szerepe és tevékenysége a hitelintézetek számára felfogható úgy is, mint a „kötelező felelős-ségbiztosítás”.

Az OBA forrásai a következők:– a hitelintézetek éves tagdíja, amelynek nagysága a biztosított betétek ösz-

szegétől függő csatlakozáskor egyszeri befizetési kötelezettség (csatlakozá-si díj) a jegyzett tőke 0,5 százaléka,

– az PSZÁF által beszedett bírságok 80 százaléka,– kölcsönt vehet fel hitelintézettől, illetve a Magyar Nemzeti Banktól,– egyéb bevételek.Az alap által biztosított betétek (betétkönyvek, számlakövetelések) csak névre

szólóak lehetnek, a kifizetett kártalanítás 6 millió forint összeghatárig terjed.

Önkéntes intézményvédelmi alapokA takarékszövetkezetek tagjai az OBA-nak, de 1993-ban csatlakoztak az Orszá-gos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alaphoz (OTIVA). Ez alapvetően ál-lami pénzből és állami irányítással létrejött, elsősorban az intézmények védelmét szolgáló alap, amelynek feladata, hogy a takarékszövetkezetet mint intézményt segítse a csőd időszakában talpra állni, vagy esetleg beolvadni más takarékszö-vetkezetbe. Csak másodsorban segíti a betéteseket. Az OTIVA tagjai a szervezet fenntartására évente a mérlegfőösszegük egy ezrelékét fizetik.

A hitelszövetkezetek esetében egész más kérdés jelenik meg, ugyanis nem lehetnek tagjai az OBA-nak, így betéteseik biztonsága és a hitelszövetkezetek stabilitása érdekében engedélyezési feltételként jelenik meg valamely önkéntes betét- és intézményvédelmi alaphoz való csatlakozás. Ennek érdekében a hitel-szövetkezetek önálló alapot hoztak létre, amely az OBA felépítését és feltétel-rendszerét követi, a neve Hitelszövetkezeti Betétbiztosítási Alap.

65

6. A BANKOK MÉRLEGEI

A bankári műveletek a letéti, később a betéti üzletágból fejlődtek ki. A bankoknál elhelyezett betétek nemcsak kötelezettséget fejeznek ki az ügyfelek irányában, de egyben forrásul is szolgálnak más bankügyletek számára. Mivel a kötelezett-ségeket és a követeléseket mérlegszerűen kell ábrázolni ahhoz, hogy a bankok pénzügyi helyzete megállapítható, illetve követhető legyen, az üzleti bankok mérlegének jobb oldalán a kötelezettségeket (forrásokat, passzívákat) tüntetik fel, míg a bal oldalon mutatják ki a követeléseket, a különböző befektetéseket (vagy az arra szóló „jogokat”) és az egyéb eszközöket (aktívákat). Így passzív bankműveleteknek nevezik azokat a tevékenységeket, amelyek a forrásoldali tényezőket módosítják (növelik vagy csökkentik), míg aktívaknak azokat, ame-lyek a követelések és egyéb eszközök változását (bővülését vagy mérséklődését) idézik elő.

A semleges és az egyéb bankműveletek esetében sem követelés, sem tartozás nem keletkezik, ezért ezeket indifferens bankműveleteknek is nevezik. Ezek fontosságát és arányát a jövedelemtermelésben játszott növekvő szerepük ha-tározza meg, annak ellenére, hogy a bankszolgáltatások kiteljesedésével a semle-ges és az egyéb bankműveletek közül számos a passzív vagy az aktív banktevé-kenységre utaló jellemzőkkel is bír.

Az üzleti bankok (hitelintézetek) mérlege bemutatja az adott bank (hitelinté-zet) vagyoni helyzetét, kötelezettségeit, követeléseit, eszközeit és forrásait, vala-mint üzleti eredményét. A mérleg a bank éves tevékenységét statikusan világítja át, informálva a vezetést, a különböző felügyeleteket és az ügyfeleket egyaránt.

A bankmérleg mellett természetesen eredménykimutatás is készül, amely az üzleti bank jövedelmeit és ráfordításait veti egybe. A bank- vagy pénzintézeti mérleg napjainkban alkalmazott sémája tehát a banktevékenység sajátossága-inak és a különböző nemzetközi intézmények (pl. az Európai Unió, BIS stb.) ajánlásainak megfelelően alakult ki.

A mérleg két oldalának egyenlőségét az eredmény teremti meg, amely a for-rások között nyereség esetén pozitív, veszteségkor pedig negatív előjellel kerül kimutatásra. Az eredmény tehát az egyenlegező tétel, amely technikailag sem hagyható figyelmen kívül.

A banktevékenység nagyságára a mérlegfőösszeg ad választ. Természetesen a mérlegfőösszeg nagysága és az üzleti bankok szakmai megítélése között nincs li-neáris kapcsolat, mégis a növekvő mérlegfőösszeg sikeresebb banktevékenységre enged következtetni. Ez azonban mélyebb elemzést igényel, mert igen gyakran a túlzott tevékenységbővítés mögött nem kellően átgondolt és megfontolt bankári magatartás áll, amire az utóbbi két évtizedben számos példa utal.

A banktevékenység minősítésében jelentősebb a szerepe a források és az esz-közök, a passzívák és az aktívák belső szerkezetének és egymáshoz viszonyított megfelelőségének.

66

3. ábra

Eszközök (Aktívák) Források (Passzívák)

A) FORGÓESZKÖZÖKI. Pénzeszközök

1. Készpénz2. Bankszámlapénz

II. Értékpapírok1. Váltók2. Egyéb értékpapírok

III. Követelések1. Pénzintézetekkel szemben2. Ügyfelekkel szemben3. Egyéb követelések

IV. KészletekB) BEFEKTETETT ESZKÖZÖKI. Befektetett pénzügyi eszközökII. Immateriális javakIII. Tárgyi eszközökC) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

(Egyéb aktívák)

D) KÖTELEZETTSÉGEKI. Rövid lejáratú kötelezettségek

1. Pénzintézetekkel szemben2. Ügyfelekkel szemben3. Értékpapír-kibocsátás4. Egyéb kötelezettségek

II. Hosszú lejáratú kötelezettségek1. Pénzintézetekkel szemben2. Ügyfelekkel szemben3. Értékpapír-kibocsátás miatt4. Alárendelt kölcsöntőke5. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

E) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (Egyéb passzívák)

F) CÉLTARTALÉKOKG) SAJÁT TŐKE

1. Alaptőke2. Tőketartalék3. Eredménytartalék4. Általános tartalék

H) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

Mérlegfőösszeg Mérlegfőösszeg

7. A PASSZÍV BANKMŰVELETEK

A „passzív” bankműveletek elnevezés a bankok tevékenységének kezdetétől szár-mazik, amikor a legfőbb ténykedésük a letétek kezelése volt. A letéttel valóban nem lehetett és lehet ma sem mást kezdeni, mint megőrizni, és ezért díjat szedni. Ekkor a bank valóban passzivitásra van kárhoztatva, ezért ez az elnevezés vált elterjedtté. Így „passzív”-nak nevezzük mindazokat a műveleteket, amelyek a források mértékét és összetételét módosítják, annak ellenére, hogy tartozáso-kat, kötelezettségeket fejeznek ki. Más szóval a passzív bankügyletekkel tartozás is keletkezik.

A forrásképzés főbb módozatai:– számlanyitás, betétgyűjtés, pénzalapok és alapítványok kezelése,– értékpapírok kibocsátása,– jegybanki refinanszírozási hitelek igénybevétele,– váltók viszontleszámítolása, egyéb értékpapírok fedezete mellett igénybe

vett hitelek,– bankközi hitelfelvételek,

67

– nemzetközi közvetlen hitelfelvételek,– tőkeemelés,– alárendelt kölcsöntőke igénybevétele.Az üzleti bankok tehát forrásaikat betétek gyűjtése, hitelek igénybevétele, ér-

tékpapír-műveletek, valamint tőkeemelés és tartaléknövelés útján bővíthetik.

7.1. Számlanyitás, betétgyűjtés

A forrásszerzés leginkább elterjedt és méreteiben is legjelentősebb módja a számlák nyitása és vezetése az ügyfelek részére, valamint betétek elfogadása. A gazdasági alanyok ugyanis tevékenységük során bevételekre tesznek szert és kiadásokat teljesítenek, illetve bevételeik egy részét – rövidebb-hosszabb ideig – pénz formában tartják. A banki gyakorlatban kialakult a bankszámlák és a be-tétek megkülönböztetése, amely szerint az előbbieken bonyolódik le az ügyfelek pénzforgalmának jelentős hányada, míg az utóbbiaknak inkább megtakarítási jelleget tulajdonítanak.

A bankszámlák és a betétek esetében mindig az ügyfelek és a bankok közötti közvetlen kapcsolatról (jogviszonyról) van szó.

A bankszámlák megkülönböztethetőek funkcióik szerint is, azaz a bankok vezetnek:

– pénzforgalmi,– folyó-,– betét-,– elkülönített és – letéti számlákat.A számlát nyitó vagy betétet elhelyező ügyfelek – főbb pénztulajdonos-cso-

portonként – a következők lehetnek:– vállalatok, vállalkozók, szövetkezetek (gazdálkodó szervezetek),– költségvetési szervezetek és intézmények, önkormányzatok és egyéb közü-

letek,– lakosság,– egyéb szervezetek,– külföldiek.A számlák megnyitásával keletkezett betéteken belül – a lekötés módját ille-

tően – lehetnek:– látra szóló betétek, amelyekhez a betéttulajdonosok azonnal, minden

megkötés nélkül hozzájuthatnak,

68

– határidős betétek, amelyek feletti rendelkezés már korlátozott, azaz lekö-tési, illetve felmondási időhöz kötött, melyen belül• a lekötött betét bármikor felvehető, de kamatkonzekvenciákkal jár,• a felmondásos betét viszont csak az előre meghatározott lejáratkor ve-

hető igénybe.A lekötés idejét tekintve különbség tehető: a rövid, a közép- és a hosszú

lejáratú betétek között.A megtakarítások kezelési formáját tekintve lehetnek:– folyószámlabetétek,– takarékbetétek,– értékpapírok,– egyéb betétek.Az ügyfelek nyithatnak számlát vagy elhelyezhetnek betéteket:– a hazai és– külföldipénznemben egyaránt.A betét feletti rendelkezési jog szerint lehetnek: fenntartásos/névre szóló

betétek, ez esetben a pénzintézet kifizetés előtt ellenőrzi a kivétet kérő jogosult-ságát.

Kiköthető az is, hogy a betét csak meghatározott idő elteltével vehető fel, vagy teljesíthető arról kifizetés, azaz ez esetben zárolt betétről van szó.

A bankok és ügyfeleik között a számlák és betétek megnyitásával szerződéses viszony keletkezik. A számlavezetéssel kapcsolatos viszonyt bankszámlaszer-ződésben foglalják össze, amelyben a bank kötelezettséget vállal a számlán lévő pénzeszközök kezelésére, nyilvántartására, a javára és terhére szóló megbízások teljesítésére, a számla egyenlegéről szóló értesítés rendszeres időközönként tör-ténő megküldésére. Ennek fejében a bank a számlán lévő összegeket felhasz-nálhatja, amely után kamatot fizet, ugyanakkor a számla kezeléséért jutalékot számíthat fel. A számlatulajdonos feladatai közé tartozik, hogy mindig köteles olyan mennyiségű összeget a számláján tartani, amely fedezi kötelezettségeit, lehetővé teszi azok kiegyenlítését.

A betétszerződés sok tekintetben hasonló a számlaszerződéshez, ami a köl-csönös jogokat és kötelezettségeket illeti. Ennek lehetnek speciális alváltozatai, mint a takarékbetét-szerződés vagy a csekkszámla, illetve a kártyaszámla-szer-ződés. A bank kötelezettséget vállal a betéti összeg szerződés szerinti visszafize-tésére és a megállapított kamat megfizetésére. Ezáltal viszont a betétre – mint forrásra – hosszabb távon számíthat. A betét idő előtti felmondásának természe-tesen kamatmérséklő következményei vannak a betéttulajdonos számára.

A számlaszerződés egyik sajátos formája a folyószámla-szerződés, amely-nek három változata ismert:

69

– az alapváltozat esetén a gazdasági alanyok megállapodnak egymás köz-ti fizetéseik kölcsönös beszámításában oly módon, hogy időközönként csak az egyenleget számolják el egymásnak,

– a gazdasági alanyok megállapodhatnak abban is, hogy a bankot hatalmaz-zák meg a folyószámla vezetésével és az elszámolások lebonyolításával,

– a bank által vezetett folyószámla másik változata az, amikor a bank – a folyószámla-szerződésben meghatározott mértékig – lehetővé teszi a túl-lépést, de azt már hitelnek tekinti, amelyért hitelkamatot számol fel.

A betéti és a pénzbeli letéti számlák közötti korábbi fogalmi különbség már jórészt elmosódott, mivel mindkettő állományát forrásként használják fel az üz-leti bankok. Ha mégis megmaradt valami különbség, az az, hogy a letéti számlák általában látra szólóak, likvidek, míg a betéti számlák jelentős része inkább a tartós elhelyezést (megtakarítást) szolgálja.

Bár funkcióik eltérőek, mégis a betétekéhez hasonló a szerepük az üzleti ban-koknál elhelyezett pénzalapoknak és alapítványoknak. Mivel ezek általában hosszabb időszakra vonatkozó pénzkezelést igényelnek, a bankok igyekeznek forrásként való megszerzésükre. Ezek a források rendszerint tartósak, hosszú lejáratúak, így kihelyezésre különösen alkalmasak.

A bankoknál elhelyezett pénzalapok rendszerint nagyobb és hosszabb lejá-ratú beruházások pénzügyi fedezetéül szolgálnak. Elhelyezésükkor általában jelentősebb banki hitel igénye is felmerül, tehát „kapcsolt” műveletről van szó, ezért rendszerint azt a bankot bízzák meg a számlavezetéssel, amelytől a felme-rülő hiteligény kielégítésére is számítanak.

Az alapítványok kezelését illetően kétfajta gyakorlat ismert: az egyik ese-tében mód van az alapítványi tőke felélésére, azaz fokozatos felhasználására, a másiknál viszont csak a hozadékból (kamatból) gazdálkodhatnak. A bankok számára általában ez utóbbi változat előnyösebb.

7.2. Az értékpapírok kibocsátása

A forrásgyűjtés egyre terjedő módját a bankok saját értékpapírjainak kibo-csátása jelenti. Míg a számlavezetés és a betétgyűjtés feltételezi, majd nélkülöz-hetetlenné teszi az üzleti bankok és az ügyfelek közvetlen kapcsolatát, addig az értékpapírok kibocsátásával a bankok ügyfélkörén kívül eső pénzforrásokat is meg lehet célozni. Ez a kapcsolat olyan gazdasági alanyokra is kiterjedhet, akik az adott bank normális tevékenysége, üzletágai és termékei révén egyébként nem válhatnának ügyfeleivé.

A bankok – forrásszerzés céljából – általában részvények, kötvények és zá-loglevelek formájában bocsátanak ki értékpapírokat. A legelterjedtebb változat a kötvény, amely a tőkeforrás megszerződésének általánosan ismert eszköze.

70

A rövid lejáratú értékpapírok legkülönbözőbb elnevezése honosodott meg, úgymint a pénztár-, érték-, hozam-, kincstárjegy stb. A rövidebb és hosszabb lejáratú értékpapírok közötti rést a letéti jegyek hidalják át. Ami a forrásszerzés indítékát illeti, a rövid lejáratú értékpapírok kibocsátásának rendszerint likvi-ditási motívumai vannak, ezért többségében 90, 180 és 270 napos lejáratúak. A középlejáratú értékpapírok mögött általában a tartós forgóeszközök finanszí-rozását célzó források megszerzésének a törekvése húzódik meg, de a bankok újabban a gyorsan megtérülő (2-3 éves) befektetések számára is kibocsátanak értékpapírokat.

A hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátásának célja a tartós befektetésekhez szükséges források előteremtése, továbbá a bankok ilyen módon oldják meg a tő-keemelés egy sajátos változatát, azaz az ún. alárendelt kölcsöntőke megszerzését.

A hosszú lejáratú források gyűjtésének ugyancsak ismert módja a zálogle-vél-kibocsátás. A záloglevél olyan állandó kamatozású értékpapír, amelynek fedezetét ingatlanok zálogjogi lekötésére teremti meg. Ezért elsősorban a me-zőgazdaság (földhitelintézetek) és az építési ágazat tartós hiteligényének kielé-gítését teszi lehetővé. A záloglevél mögött tehát föld- és ingatlanfedezet áll, ezért a legtöbb országban meghatározzák a záloglevél kibocsátásának felső határát, vagy a kibocsátó bank által képzendő garanciaalap mértékét, egyszóval a zá-loglevél kibocsátásának törvényes feltételeit.

7.3. Refinanszírozási hitelek igénybevétele

Az üzleti bankok – forrásaik alakulásának függvényében – hitelezési tevékenysé-gük fenntartása vagy bővítése érdekében, esetleg hitelkihelyezéseik miatt kelet-kezett forráshiányaik esetén hitelt vehetnek igénybe a bankrendszertől. Ha ezt a jegybanknál kezdeményezik, akkor jegybanki refinanszírozásnak nevezik, ha a bankrendszer egyéb tagjaitól, akkor pedig bankközi hitelfelvétnek.

7.4. A váltók viszontleszámítolása, az egyéb értékpapírok fedezete mellett igénybe vett hitelek

A bankok kezdeményezése a tárcájukban lévő váltók viszontleszámítolására szolgál alapul a jegybank váltó-viszontleszámítolási műveletei számára. Bár a váltók viszontleszámítolása a monetáris szabályozás egyik fontos eszköze, azon-ban a bankok egymás között is kezdeményezhetnek viszontleszámítolást, nem csak a jegybanknál.

A váltók viszontleszámítolása forgatással történik, azaz a követelés átruhá-zásával. Létezik azonban a váltóval összefüggő hitelezésnek egy olyan formája is, amikor a váltó – a többi értékpapírhoz hasonlóan – fedezetül, illetve bizto-

71

sítékként szolgál. Ekkor ún. penzióhitelről van szó, amikor is a nyújtott hitel 2-3-szorosának megfelelő váltófedezetet kell felajánlani, mivel ennek hitelezési kockázatát a bankok nagyobbnak ítélik az egyéb hitelnyújtási változatokénál.

A hitel nem szükségszerűen jár le a váltók esedékessé válásakor, azonban ezeket a váltókat ugyanolyan összegű, később esedékes váltókra kell kicserélni. A penzióhitel-konstrukció igénybevételére rendszerint akkor kerül sor, ha az adott bank már kimerítette viszontleszámítolási keretét, vagy más okok miatt viszontleszámítolásra nincs mód.

A jegybanktól értékpapír-fedezet ellenében is kérhető hitel. Az értékpa-pír – az előzőekhez hasonlóan – ebben az esetben is tulajdonképpen kézizálog funkciót tölt be. Az értékpapír névértéke vagy árfolyama rendszerint ugyancsak meghaladja a nyújtott hitel összegét. Ezt a tevékenységet értékpapír-lombard-hitel felvételnek nevezik, s a váltó-viszontleszámítoláshoz hasonlóan a forrás-szerzés egyik módozatát jelenti.

7.5. Bankközi hitel

Az üzleti bankok nemcsak a jegybankhoz fordulhatnak hitelért, de egymáshoz is. Bár a bankközi hitelezést kemény törvényi korlátok szorítják keretek közé, a bankközi pénzpiaci kapcsolatok szükségszerűek, sőt egyre szélesebb körre terjednek ki. Monetáris szempontokból helytelen lenne ugyanis az üzleti ban-kok részéről felmerülő hitelkereslet kielégítését kizárólag a jegybankra hárítani, amennyiben ezt a bankrendszer belső likviditási helyzete is lehetővé teszi. Külö-nösen érvényes ez az igen rövid távú – napi – hitelkereslet esetében.

A bankok azért veszik igénybe a bankközi piacot, hogy rövid lejáratú, át-meneti likviditási problémáikat áthidalhassák. Természetesen bizonyos köl-csönösség szükséges, valamint a banklimitek is megszorító tényezőt jelentenek. A bankközi piacról való hitelfelvételnek elvileg nincs időkorlátja.

A gyakorlatban leginkább kialakult bankközi hitelfelvét az ún. napipénz, amely általában egy–három napos likviditási nehézségek áthidalását teszi le-hetővé, különösen akkor, amikor a bankok fizetési kötelezettségei egy-egy napra koncentrálódnak, pl. az ügyfelek tömeges adófizetéseinek esedékességekor.

7.6. Nemzetközi közvetlen hitelfelvét

A bankoknak – a jegybankok által közvetített hiteleken túlmenően – módjuk van közvetlenül is részt venni a nemzetközi hitelkapcsolatokban, mégpedig:

– kötvénykibocsátás,– direkt (bank to bank) hitelfelvét, vagy– betételfogadás útján.

72

A kötvénykibocsátás technikailag hasonló módon bonyolódik le, mintha belföldön történnék. A kötvény rendszerint abban a valutában kerül kibocsátás-ra, amely piacon az értékpapírt el kívánják helyezni. Számos országban előnyben részesítik a jegybankok által kibocsátott kötvényeket, illetve az üzleti bankok értékpapírjainak csak jegybanki garancia (készfizető kezesség) esetén vannak esélyei az elhelyezésre.

A közvetlen hitelfelvét lehetőségét az a tapasztalati tény támasztja alá, hogy a rövid lejáratú hitelkihelyezések egy része – egyenlő biztonsági feltételek mellett – abba az országba áramlik, ahol a legkedvezőbb kamatkondíciók alakultak ki. Így a bankok – a kamatszínvonal függvényében – vagy hitelt vesznek fel egymás-tól, vagy hitelt helyeznek ki egymáshoz.

A közvetlen hitelfelvét mellett gyakori a bankok közötti betételhelyezés, amely tulajdonképpen a hitelnyújtás sajátos formájának is felfogható. Gyakran nehéz is a megkülönböztetés, mert a rövid lejáratú hitelnyújtás rendszerint be-tétátengedés útján történik. Ez a fajta kapcsolat akkor is kialakítható, amikor – bármilyen ok miatt – hitel nem nyújtható vagy vehető igénybe. A betét elhe-lyezhető rövid, közép- és hosszabb távra egyaránt, a kölcsönösen megállapított kamatkondíciók mellett.

7.7. Tőkeemelés

A banktevékenység tartós bővülésének vagy az erre irányuló törekvésnek ter-mészetes következménye, az előírt tőkemegfelelési mutató miatt pedig – eseten-ként – kötelező a saját tőke emelése. Mivel az üzleti bankok részvénytársasági formában működnek, a saját tőke emelésére többféle módon van lehetőség, úgymint jegyzett tőke, a tartalékok (tőke- eredmény-, általános), valamint az alárendelt kölcsöntőke növelése útján.

Ami a jegyzett tőke emelését illeti, az lényegében új részvények kibocsátását és elhelyezését jelenti. A jegyzett tőke emelésének négy fajtája ismeretes:

a) új részvények kibocsátása névértéken,b) új részvények kibocsátása névértéken felüli árfolyamon,c) a már kibocsátott részvények névértékének felemelése,d) új részvények kibocsátása névértéken alul.Az a) változatra akkor kerülhet sor, ha a banknak nincsenek tartalékai, azaz a

tőke egyszersmind a társaság tiszta vagyona is. A b) változat a leggyakrabban alkalmazott módozat, amihez a régi részvénye-

sek elővásárlási joga kapcsolódik. A d) változatot a bankcsőd vagy szanálás esetén alkalmazzák. Így tehát a források bővítése érdekében az a) és b) változat a célravezető, míg

a c) esetében inkább a már meglévő vagyon tőkésítéséről van szó (rendszerint a

73

tartalékok egy részét „minősítik” át tőkévé). A d) pedig az egyértelmű veszteség ellensúlyozását, illetve annak a tőketartalékból történő fedezését jelenti.

A bankok eredménytartalékokat képeznek az előző évek üzleti tevékeny-ségéből származó eredményeiből. A saját tőke tehát az eredményes bankári te-vékenység útján is növelhető, mint ahogy veszteség esetén viszont mérséklődik. Számos országban a bankoknak általános tartalékot is képezniük kell arra az esetre, ha a kockázati tartalékok nem lennének elegendőek a megnövekedett kockázatokból adódó veszteségek fedezetére.

Az alaptőke-emelés sajátos módja az ún. alárendelt kölcsöntőke fogalom-körébe vonható, olyan tartós hitelfelvét, amely öt évet meghaladó lejáratú, és a hitelt nyújtó szerződésben rögzítette egyetértését, hogy a bank bevonhatja az adóssága, illetve vesztesége rendezésébe.

8. AKTÍV MŰVELETEK

A bankok ügyfél- és üzletköre a passzív bankműveletek révén alakult, illetve alakul ki. Az ezek alapján képződő források „hasznosítása” az aktív bankmű-veleteken keresztül történik. Aktív bankműveletek azok az ügyletek, amelyekkel a bankoknak követelésük vagy vagyonra szóló joguk keletkezik.

Az aktív bankműveletek során az üzleti bankok – forrásaikat felhasználva – fizetőképességük jelentős részét ügyfeleiknek, illetve partnereiknek engedik át. Összetettebb a helyzet azáltal, hogy ezt csak részben teszik saját vagyonuk erejé-ig, nagyobb hányadában ügyfeleik náluk elhelyezett pénzét használják fel.

Az aktív bankműveletek főbb módozatai a következők:– hitelnyújtás (hitelközvetítés),– bankgarancia nyújtása, kezesség vállalása,– pénzügyi lízing,– követelések megvásárlása, megelőlegezése: váltóleszámítolás, faktorálás,

forfetírozás,– befektetések, értékpapírügyletek (tőkeérdekeltségek szerzése),– bankközi hitelkihelyezések,– egyéb aktív bankműveletek.A bankok forrásaikat elsősorban hitelkihelyezésekre, követelések megelő-

legezésére, befektetésekre használják fel, de egyéb műveletek finanszírozását is ellátják.

8.1. Hitelnyújtás, hitelközvetítés

A hitel fogalmát többféleképpen határozzák meg, amelyek közül a legáltaláno-sabban elfogadott, hogy

74

– a hitelt nyújtó pénzeszközöket, árukat vagy szolgáltatásokat enged át ideiglenesen, kamatfizetés ellenében, illetve

– a hitelt felvevő idegen tőkét vesz igénybe meghatározott időre.A „hitel” és „kölcsön” kifejezést a mindennapi szóhasználatban egymás szi-

nonimájaként használják, holott mind a pénzügytudomány, mind pedig a jog megkülönbözteti azokat, mégpedig egymástól is eltérő értelmezésben.

A pénzelmélet-művelők a hitel fogalmát mindig a pénzteremtéssel kötik össze, míg a kölcsönt a pénz újraelosztásához kapcsolják. A jogászok viszont hitelnek nevezik a bank kötelezettségvállalását a hitelnyújtásra, s kölcsönnek a konkrét folyósítást. A hitel lehet bankhitel vagy áruhitel (kereskedelmi hitel). A hitel uralkodó formája: a bankhitel.

Finanszírozás és beruházás a vállalat szemszögébőlMinden vállalat tőkeigényes, céljai megvalósítása érdekében finanszírozásra szorul. A tőke a passzív mérlegtételek értékösszessége, amely szemben áll a mér-leg aktív oldalán lévő vagyonnal, és a társaság tőkenyújtóival szembeni kötele-zettségeiről ad információt.

A külső finanszírozás nem az üzemeltetési eljárásból, hanem kívülről pumpál tőkét a vállalatba, amely általában hitelfelvétel útján megy végbe. A tulajdonosi kölcsön kívülről rendelkezésre bocsátott tőke, amely a társaság tulajdonosaitól származik. A belső finanszírozás eszközeit a vállalat maga termeli ki. A sa-ját finanszírozás nyereség-visszatartást jelent tartalékképzéssel. Más pénzének használatáért kamat jár (idegen pénz használatának ellenértéke). A hitelkamat-kondíciók az egyes országokban a mindenkori jegybanki viszontleszámítolási kamatlábbal és az átlagos passzív (betéti) kamatlábbal közvetlen kapcsolatban állnak. A hitelkamat függ a gazdasági környezettől és a folyósított hitel jellegétől. A hitelkamat nagyságát befolyásolja: a hitelkereslet, -kínálat, az infláció mérté-ke, a likviditás, a hitel célja, a hitel futamideje.

A hitelszerződésA bank (hitelintézet) az ügyfelével hitelszerződést köt, amelynek jellemzőit az alábbiak szerint összegezhetjük:

– Fennáll a pénzintézeti készenlét a kölcsön folyósítására.– Előszerződés jellege van, azaz a bank köteles kölcsönszerződést kötni a

hitelszerződés szerinti későbbi időpontban.– A körülmények megváltozása esetén a pénzintézet megtagadhatja a köl-

csönszerződés megkötését, tehát a bank csak akkor köteles a kölcsönszer-ződést megkötni, ha a bankhitel-szerződésben foglalt feltételek még a köl-csön igénybevételekor is fennállnak (pl. a cél aktuális, az adós hitelképes-sége fennáll).

A kölcsönszerződés általában nem különálló szerződés, a kölcsön tulajdon-képpen a lehívással jön létre, és a lehívás feltételeit a hitelszerződésben rögzítik.

75

A hitel és a kölcsön esetében járó ellenszolgáltatások a következők:1. A kamat olyan ellenszolgáltatás, mely a tőkéhez és az időtartamhoz iga-

zodik. A kamatláb a kamat tőkéhez viszonyított százalékos aránya általá-ban egy évre vetítve.

Az évi kamat kiszámításának képlete:Tőke × kamatláb × 360

36 000

A hitelszerződésben változó kamat is kiköthető, amely a pénzintézet által a hitelszerződésben meghatározott módon és időben változtatható (pl. jegybanki refinanszírozási kamat + felár).2. A rendelkezésre tartási jutalék, amelyet az adós fizetni köteles a hitelező-

nek a pénzösszeg rendelkezésre tartásáért a le nem hívott összegek után.3. Az egyszeri díjak a pénzintézet költségeire vonatkoznak, tulajdonképpen

a kölcsön engedélyezésével kapcsolatos egyszeri (hitelképesség elbírálásá-val, szerződés kötésével kapcsolatos stb.) költségek megtérítését szolgálják. A gyakorlatban folyósítási, szervezési jutalék a nevük.

A hitelképesség vizsgálata, a hitelbírálatA hitelnyújtás előtt a pénzintézet megkísérel meggyőződni arról, hogy olyan ügyfelének kínálja-e ezt a szolgáltatást, aki képes és kész a hitelt a megállapodás-nak megfelelően visszafizetni. Ezt szolgálja a hitelképesség vizsgálata, amely az anyagi helyzet vizsgálatát és a jövőbeni gazdasági elképzelések áttekintését foglalja magában.

A hitelképesség feltételei:– a jövedelmező gazdálkodás,– termékek rendszeres értékesítése,– a fizetési kötelezettség teljesítése (folyamatosan),– a biztosítékadás.A hitelszerződés megkötése előtt nagy szerepük van az előzetes tárgyalások-

nak. Az ügyfél megjelöli hiteligényét, a lehetséges biztosítékokat és a visszafize-tést illető elképzeléseit. A hitelező megállapítja, hogy megvannak-e a hitelnyújtás előfeltételei, és hogy melyik hitelforma a célszerű. Ezek után állítják össze a hitel-kérelmet. A hitelkérelem alapján a pénzintézet megvizsgálja a hitelképességet.A hitelképesség megítéléséhez szükséges információk:

– referenciák, bankinformáció, sajtóinformációk,– cégbírósági bejegyzés, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés,– mérlegelemzés (mérleg rendelkezésre bocsátási kötelezettség),– üzleti könyvek ellenőrzése, úgymint:

• rentabilitás,• megrendelésállomány,

76

• likviditás,• forgalmi adatok,• rejtett tartalékok,• foglalkoztatottsági helyzet,• készletállomány,

– számlavezetésből származó korábbi adatok, azaz:• fizetési morál,• korábbi hitelek visszafizetése,• addigi üzletmenet,• technikai felszereltség,• készletek.

A pénzintézetek egyik legfontosabb értékelőtevékenysége tehát a hitelbírálat-nál a mérlegelemzés, amely a mérleganalízisből és a mérlegkritikából áll.

A mérlegtételek értékének realitása a hitelezők részéről felülbírálandó az alábbi tényezők miatt:

– piaci érték ingadozó,– erkölcsi avulás,– infláció miatt tárgyi eszközök értékének felértékelése,– divatmúlás,– kintlevőségek árfolyam-ingadozása,– eszközállomány piacképessége.A másik igen lényeges vizsgálati szempont a fizetőképesség meglétének bi-

zonyítottsága. A tényleges likviditás megítéléséhez a pénzügyi terv nyújt segít-séget.

A likviditás a vállalat azon képessége, hogy egy bizonyos időpontban esedékes fizetési kötelezettségeinek korlátozás nélkül eleget képes tenni. A vállalat létezésének bármely időpontjában e képesség meglétének adottnak kell lenni.

A készpénzállomány és a bevételek összegének, levonva a kiadásokat, na-gyobbnak vagy egyenlőnek kell lennie nullával. A hosszú lejáratú hitelek eseté-ben a bank pénzügyi mutatók segítségével végez elemzést.

A mutatók három csoportra oszthatók:a) Tőkeellátottsági mutatóA gazdálkodó szerv eszközállományát minimum 35 százalékban saját vagyo-

nából köteles finanszírozni (induló + tartalék vagyon).b) Likviditási mutatóA világbanki mutató szerint az adósnak legalább 30 százalékkal több eszköz-

állománnyal kell rendelkeznie, mint amilyen hasonló követelések vele szemben fennállnak.Az eszközállomány lehet:

– készpénz,– bankokkal szembeni egy éven belül pénzzé tehető látra szóló követelés:

77

1 éven belül likviddé tehető eszközök= min. 1,3

1 éven belül esedékes kötelezettségek

A mutató folyamatos romlása jelzi, hogy a kereslet a vállalat termékei iránt csökken.

c) Adósságszolgálati mutatóÉrtékcsökkenési leírás + Nyereségből tőkefeltöltésre fordítható hányad +

hosszúlejáratú hitel kamata = min. 15Hosszúlejáratú hitel esedékes törlesztő részlete + Hosszúlejáratú hitel kamata

A mutató szerint képződő forrásnak minimálisan 50 százalékkal nagyobbnak kell lennie a felmerülő terheknél. A mutató a vállalkozás egészére, és nem csak az új létesítményre vonatkozik, ugyanis a beruházáshoz felvett kölcsönért a vál-lalkozás teljes vagyonával és jövedelmezőségével felel.

Az adós hitelképességét mindhárom mutató alsó határának együttes elérése teremti meg. A hitelképességet egyéb számításokkal is ellenőrizni lehet, így a következők szerint:Vagyon-, tőke-, pénzügyi struktúra

1. Vagyonstruktúra = Tárgyi eszköz

× 100Mérlegfőösszeg

2. Tőkestruktúra = Teljes saját tőke

× 100Mérlegfőösszeg

3. Tárgyieszköz-fedezet = Teljes saját tőke × 100

Tárgyi eszköz

Rentabilitás

1. Sajáttőke hozam = Nyereség × 100

Teljes saját tőke

2. Teljes tőkehozam = Nyereség + idegen tőke kamat × 100

Teljes tőke

3. Árbevétel-arányos nyereség = Nyereség × 100

árbevétel

78

4. ábra. A hitelszerződés megkötésének meneteHiteltárgyalás

Hitelkérelem

Hitelbírálat

Döntés

Szerződéskötés

Folyósítás

Hitelgondozás

Behajtás

Bár a követelésminősítés először a hitelengedélyezési szakaszban merül fel, jelentősége mégis akkor nagyobb, amikor a hitelgondozásnál a pénzintézet fel-méri, hogy az adós által felajánlottak hogyan kerültek megvalósításra.

A hitelbiztosítékokA pénzintézet, bár a legalaposabban igyekszik megvizsgálni adósának pénzügyi és gazdasági helyzetét a hitelszerződés megkötése előtt, a hitel megtérülését a szerződésben előírt biztosítékokkal is igyekszik elősegíteni. A biztosítékok kö-zös jellemzői, hogy másodlagos jellegük van, minthogy a főkötelezettség meg-marad. A köztük lévő eltérés érvényesítésüknek az adós gazdálkodására vonat-kozó hatásában nyilvánul meg. Nézzük meg tehát, hogy mely biztosíték hogyan korlátozza az adós mozgásterét.

A biztosítékok két nagy csoportját különböztetjük meg, éspedig:– a dologi és– a személyibiztosítékokat.Személyi biztosíték „beváltásával” a bank helyére a kezes/garáns lép, mivel

megtérítési kötelezettség keletkezik az adóssal szemben. A dologi biztosítékok közül: kézizálog, óvadék ugyancsak mobilizálható az adós gazdálkodásának befolyásolása nélkül. A bankszámla megterhelése és az ingó vagy ingatlan va-gyontárgy értékesítése viszont érdemi beavatkozást jelent az adós gazdálko-dásába. A biztosítékok értékét a pénzintézet különféleképpen veszi figyelembe. A dologi biztosítéknak, a könyv szerinti értéktől eltérően, a vagyontárgy jellege határozza meg az értékét. Míg a személyi biztosítéknál a kezes/garáns hitelképes-sége adja annak értékét.

79

A dologi biztosítékok fajtáiZálogjog: jogosultság, amelynek alapján a jogosult – amennyiben követelését a kötelezett esedékességkor nem teljesíti – a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgy értékesítésével kielégítést szerezhet.

Zálogjog keletkezése zálogszerződés, jogszabály, bírói határozat alapján tör-ténhet. A zálogjog a zálogtárgyhoz kapcsolódik, nem érinti sem a tulajdonos-sal szemben beálló változás, sem pedig a zálogtárgy egyéb módon való későbbi megterhelése. Zálogjog tárgya nem lehet elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlan.

Zálogjog arányosságán azt értjük, hogy a lekötött dolog értéke nem egyenlő a követeléssel. A kielégítés azonban mindig csak a követelés és járulékai ere-jéig történhet. Több zálogjog egy zálogtárgyon is megvalósítható. Ilyenkor a keletkezés sorrendje a döntő, azaz a sorrendben előbb álló teljes kielégítéséig a következő zálogjogosult nem kap kielégítést. Fontos előzetesen meggyőződni arról, hogy nem terhelt-e zálogjoggal a dolog. Ezt ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartásban lehet megnézni. Ingó vagyon esetén csak a zálogkötelezett nyi-latkozatát lehet kérni arról, hogy a vagyontárgy a tulajdonában (kezelésében) van, korlátlan rendelkezési joga van felette, és az per-, igény- és tehermentes.

Jelzálogjog: főleg ingatlanon, illetve nehezen mozgatható dolgokon kelet-kezhet. A jelzálog tárgya a tulajdonos birtokában marad, azt rendeltetésszerű-en használhatja, de gondoskodnia kell értékének a megőrzéséről. A szerződés írásba foglalása és ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése kötelező. A jelzá-logjogot a követelés összege, járuléka, költsége mértékére (vagy keretére) kell feljegyezni.

A keretbiztosíték-jelzálogjog tartós jogviszonyból eredő követelések bizto-sítására szolgál, ahol a jogviszonyt és a legmagasabb összeget kell feltüntetni, amelyen belül a jelzálogjog a követeléseket biztosítja. Egyes követelések fennál-lását és terjedelmét külön kell bizonyítani. Határozott vagy határozatlan időre is kiköthető.

A bankhitelt biztosító zálogjog. A bankhitel folyósítása által a zálogtárgy átadása nélkül is létrejön. Kielégítési elsőbbséget biztosít a köztartozások után, valamint bírósági végrehajtás nélkül szabadkézi eladásra van lehetőség. A zálog-tárgyak rendeltetésszerű használatát a bank ellenőrzi. Nem szükséges a zálogtár-gyakat egyedileg megjelölni, a körülírás elegendő. A zálogjog tárgyát jellemzően vagyontömeg képezi, melynek egyedei a zálogjog fennállása alatt értékükben, minőségükben, feldolgozottságuk mértékében változnak, illetve cserélődnek. Meghatározása pl. egy gyártelep lekötése esetében: a föld, az üzemépületek, a raktár, az irodaház, az ezekben lévő gépek, alkatrészek, késztermékek, nyers-anyagok, gépjárművek, irodai berendezések, telekhez tartozó jogok (pl. szolgal-mi jog) alapján.

Az óvadék (kaució) fedezeti alap: Az óvadék közvetlen kielégítést biztosít a hitelszerződés nemteljesítése esetén. Tárgya: pénz, takarékbetét, értékpapír.

80

Jellemzője, hogy visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt. Továb-bi sajátossága, hogy nemfizetéskor az óvadék a jogosult tulajdonába kerülhet (szemben a záloggal!).

Óvadékként leköthető értékpapírok a következők:– Kötvény: fix kamatozású, esedékes kamatok, illetve tőketörlesztés felett a

bank rendelkezik.– Részvény: tulajdonba kerül, piaci ára van, értékesíthetősége a piaci viszo-

nyoktól függ, hozama a társaság eredményétől függ. A részvénytulajdo-nosi minőségből eredő tulajdonjogok (pl. közgyűlésen való részvételi és szavazati jog) csak a hitelfelvevő írásbeli utasítása esetén és keretén belül gyakorolható.

– Váltó: üres forgatmánnyal, cégszerű aláírással ellátott értékpapír.Speciális dologi biztosítéknak tekinthető a bankszámlaszerződés, amelyben

az adós számláján lévő pénzösszegeket hiteltartozása fejében a bank leköti.

Személyi biztosítékokA kezesség: a kezességet vállaló arra kötelezi magát, hogy ha a kötelezett nem teljesít, ő fog helyette teljesíteni. Két fajtáját különböztetjük meg:

– az egyszerű kezességet, amelyet csak írásban lehet érvényesen kikötni. A fizetésre való felszólításkor kifogás érvényesíthető, a kezesnek ún. sor-tartási kifogása van. Ez annyit jelent, hogy hivatkozhat arra, hogy a jo-gosult először a végrehajtást a kötelezettől kísérelje meg. Az alapügyletből eredő egyéb kifogások is felhozhatók (pl. a követelés még nem esedékes, a jogosult nem szállított szerződésszerűen);

– készfizető kezesség esetén a kezesnek nincs sortartási kifogása, de egyéb alapügyleti kifogással élhet. Tekintettel arra, hogy e kezességi forma hátrá-nyosabb a kezesre, csak akkor érvényesül, ha• a felek így állapodnak meg,• a kár megtérítéséért vállalták,• a bankkezesség esetén.

A bankgarancia: önálló jogügylet. A bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek – így különösen bizonyos események beállta vagy elmaradása, illetve okmányok benyújtása – esetében és határidőn belül egyszeri felszólításra fizetést teljesít. Elsősorban az elszámolási számlát vezető bank nyújtja. A bank nem hozhat fel alapügyleti kifogásokat, hanem a garanciabi-zonylatban foglaltak szerint fizetni köteles.

Az engedményezés: követelésátruházást, alanycserét jelent, azaz a jogosult követelését szerződéssel másra ruházza. A kötelezettet értesíteni kell, ezután csak az új jogosultnak teljesíthet joghatályosan. Az engedményes a régi jogosult he-lyébe lép, és átszállnak a követelést biztosító zálogból és kezességből eredő jogok, azaz azok már őt illetik meg.

81

A szerződésben a hitelező javára egyéb jogokat is biztosítanak, illetve az adós rendelkezési jogát szűkítik. Ennek értelmében az adós vagyoni helyzetét nyo-mon kísérik, ellenőrzik. Kikötik, hogy az export- és importforgalmat a hitelező bankon keresztül kell bonyolítani, tájékoztatást kell adnia a státusában bekö-vetkező változásokról, valamint vagyonalapját a hitelező hozzájárulása nélkül nem terhelheti meg. Ezen hitelezői jogosítványok értékét az ellenőrizhetőség adja meg. Bármelyikük megsértése azonnali hatályú felmondási jogot eredmé-nyez a pénzintézet számára, amely a teljes hitelösszeg és valamennyi járulékának azonnali esedékessé tételét jelenti.

8.2. Hitelfajták

A hiteleket különbözőképpen osztályozhatjuk:– klasszikus felosztás,– cél szerinti felosztás,– lejárat szerint.A hitelfajták a klasszikus felosztás szerint lehetnek: pénzkölcsönök, illetve

hitelkölcsönök. Osztályozásuk alapja, hogy a pénzintézet pénzösszeget vagy hitelfolyósítási készségét bocsátja az ügyfél rendelkezésére.

Pénzkölcsönzési fajták: folyószámlahitel, leszámítolási hitel vagy diszkont-hitel, lombardhitel, fogyasztói hitel, hosszú lejáratú hitel.

Hitelkölcsönzési fajták: avalhitel, akcepthitel.

8.2.1. Pénzkölcsönzési fajtákPénzkölcsönzésnél a pénzintézet effektív pénzösszeget bocsát az adós rendel-kezésére.

Folyószámlahitel: a pénzintézet hitelkeretet bocsát az ügyfele rendelkezésé-re annak folyószámláján. A hitelfajták közül a leggyakrabban alkalmazott for-ma. A számlatulajdonosnak jogában áll a folyószámla-szerződés érvényben léte idején a megállapodott hitelkeret erejéig a folyószámla összegét túllépni. Bár a folyószámlahitel rövid lejáratú, mégis legtöbbször hallgatólagosan meghosszab-bodik, ha a hitelt igénybe vevő gazdasági helyzete lényegesen nem rosszabbodik.

A folyószámlahitel felhasználási lehetőségei:– üzemeltetési hitel, amely a termelés és raktározás finanszírozását szolgál-

ja,– szezonális hitel, amely a szezonális likvidációs feszültségek csökkentésére

használatos, pl. téli és nyári sportcikk előállítására,– közbenső hitel, amely építési objektumok finanszírozásánál a hosszú lejá-

ratú kölcsön igénybevételéig tartó időt hidalja át, pl. építési takarékszerző-dés esedékességéig tartó időtartam,

82

– áthidaló hitel, amely rövid lejáratú likvidációs feszültségek áthidalását szolgáló hitel, pl. szállító skontójának kihasználása.

A folyószámlahitel jelentősége az ügyfél számára:– a hitel-igénybevétel a mindenkori tőkeszükségletnek felel meg,– a kamatszámítás csak a ténylegesen igénybe vett összeg után történik,– a hitelösszeget sokféle módon lehet felhasználni,– az igénybevétel lehetősége legtöbbször hosszú lejáratú.A folyószámlahitel jelentősége a pénzintézet számára:– jó bevételek, kamat, jutalék, illeték felszámításával,– a számlavezetés lehetőséget nyújt az ügyfél gazdasági és pénzügyi helyze-

tének megítélésére.A folyószámlahitel mellett a leszámítolási hitel is elterjedt forma.

A leszámítolási hitel (diszkonthitel)A hitelnyújtás ez esetben váltó esedékesség előtti megvásárlása útján, az ellen-értéknek a folyószámlán történő rendelkezésre bocsátásával történik. A pénz-intézet az ügyfél számára hitelkeretet bocsát rendelkezésre, amelynek erejéig esedékesség előtti váltókat vásárol, és az ellenértéket a váltókamatok levoná-sával fizeti ki. Ez is rövid lejáratú hitelforma. A folyószámlahitelhez hasonlóan hallgatólagosan meghosszabbodik, ha az ügyfél gazdasági helyzete lényegesen nem változik.

A pénzintézet a benyújtott váltókat több szempontból megvizsgálja: a váltó formai rendben létét, a már felhasznált hitelkeret nagyságát, a kiállító, az intéz-vényezett, a benyújtó bonitását, a váltó leszámítolhatóságát stb.

A pénzintézeteknek ugyanis lehetőségük van az általuk megvásárolt váltókat a jegybanknak eladni. Erre a célra a jegybank minden pénzintézet részére kontin-genst állapít meg, melynek nagysága igazodik a pénzintézet mérlegfőösszegéhez, figyelembe véve bizonyos pénzpolitikai szempontokat is.

A lombardhitelRövid lejáratú, fix összegre szóló kölcsön, mely piacképes, azaz könnyen realizál-ható ingó dolgok, jogok elzálogosításával fedezett.

Jellemzői:– rövid lejáratú, a folyószámlahitelnél szokásos prolongáció nem jellemző,– értékálló, könnyen realizálható kézizálog biztosítékul való lekötését jelenti. A lombardhitel rövid lejáratát felhasználási célja indokolja. Általában üze-

meltetési, áthidaló és szezonális célokat szolgál. A lombardhitelnyújtás technikája a lekötött zálogtárgyanként változik.

Ez alapján a lombardhitelek típusai:– az értékpapírlombard: értékpapírok alapján történő hitelnyújtás köny-

nyen, kis járulékos költséggel megvalósítható, mert letétben való kezelé-sük a zálogul való lekötést leegyszerűsíti,

83

– a váltólombard: általában a kereskedelmi bankok és a jegybank viszony-latában fordul elő. Ha a kereskedelmi bankoknak rövid lejáratú jegybanki pénzre van szükségük, váltót adnak át. Váltólombardra kerülhet sor akkor is, ha a pénzintézet viszontleszámítolási kontingense már kimerült.

– az árulombard: általában értéküket tartó, tőzsdei áruk – cukor, gabona, pamut, kávé – esetében, nagy kikötővárosok kereskedelmi bankjainál gya-kori hitelforma. A hitel az áru értékének 50%-ára szól. Gyakori az úszó, vagy más módon szállítás alatt álló áru elzálogosítása. Ilyenkor a hajóraklevelet, illetve a szállítási okmányt adják át a banknak.

A fogyasztási hitelMagánfogyasztás finanszírozására szolgáló, fix összeg rövid vagy középlejáratú rendelkezésre bocsátása (kölcsönzése), melyet fix havi részletekben kell vissza-fizetni. A hitel biztosítéka legtöbbször munkabér vagy jövedelem engedménye-zése, illetve a házastárs kezessége. A hitel futamideje változik, a kisebb beszerzé-sek, utazások finanszírozásánál max. négy év, illetve a tartós fogyasztási cikkek (pl. videó, autó, bútor) vásárlásánál max. öt év. A hitel visszafizetése kamatokkal együtt fix havi összegekben történik. A hitel költsége a kamaton felül az egyszeri jutalék.

8.2.2. Hitelkölcsönzési fajtákAkcepthitel, azaz váltóelfogadás: a hitelnyújtás azon formája, amikor a pénzinté-zet nem pénzt bocsát ügyfele rendelkezésére, hanem elfogadja az ügyfél által ki-állított váltót. Effajta hitelre csak kifogástalan bonitású ügyfél esetén kerülhet sor.

A pénzintézeteknek ugyanis lehetőségük van a bankelfogadvány (leszámíto-lására) megvásárlására és a jegybanknál történő viszontleszámítolására. En-nek feltétele, hogy az alapügylet áruügylet legyen.

Az akcepthitel jelentősége:– Az ügyfél számára a váltó elsőrendű fizető- és hiteleszköz, mert a pénz-

intézet az intézvényezett, emellett kedvező költségvonzata van az ügylet-nek.

– A pénzintézet számára kedvező refinanszírozási lehetőséget jelent. To-vábbi előnye, hogy hitelnyújtásra a pénzintézet kedvezőtlen likviditációs helyzetében is van lehetőség.

Az avalhitel esetében a pénzintézet az ügyfélért kezességet vagy garanci-át vállal. Az avalformák tekintetében kezességről és garanciáról beszélhetünk aszerint, hogy a harmadik személlyel szemben az ügyfélkötelezettségért a bank járulékos felelősséget vállal-e, vagy önálló kötelezettséget.

A hitelfelvétel célja szerint megkülönböztetünk:a) beruházási hitelt,b) forgóeszközhitelt.

84

Beruházási hitel: a felhalmozási jellegű befektetések finanszírozásának ösz-szefoglaló neve.

A fejlesztések hitelezése a vállalati beruházást és a hozzá kapcsolódó forgó-eszköz-bővítésre szolgáló hitelezést fogja össze. A hitel összege megegyezik a beruházás tartalékkal növelt teljes költség-előirányzatának a szabad forrásokkal (saját erő) csökkentett értékével.

A gazdálkodás szempontjából mind a beruházás, mind az ehhez kapcsolódó tartósforgóeszköz-beszerzés felhalmozás jellegű befektetés.A beruházási hitel fajtái:

– közép-, hosszú lejáratú beruházási célhitel, amely kiemelt célra, jövedel-mezőnek ítélt általános célra irányul. Műszakilag jól körvonalazható beru-házás megvalósítására használható fel. A kölcsönszerződés rögzíti a fejlesz-tés eredményeként vállalt hozamokat (többlettermék, többletexport) is,

– a fejlesztési pénzeszközök képzését megelőlegező nem cél jellegű hitel: a tárgyieszköz-állomány globális növelésére, illetve később képződő forrá-sok megelőlegezésére (értékcsökkenés, adózott nyereség) szolgál.

A beruházási hitelek nyújtásához a hitelkérelmeknek meg kell felelniük bizo-nyos tartalmi követelményeknek. Így a cél jellegű beruházási hiteleknél feltün-tetendő: a hitelkérő neve, székhelye, elszámolási számlaszáma, valamint számla-vezető pénzintézete.

Szükséges továbbá ismertetni: a fejlesztés célját, időszerűségét, rövid mű-szaki leírását, a kivitelezés előkészítettségét (átfutási idő realitása, a tervezési, építési, szerelési kapacitás biztosítása, gép- berendezés szállítói ajánlatok főbb adatai, a devizabiztosítás módja, hatósági engedélyezés), a tervezett időtartamot (kezdés, üzembe helyezés, pénzügyi elszámolás), a fejlesztés költség-előirány-zatát, devizaigényét és forrásösszetételét éves ütemezésben, feltüntetve a saját eszközt és a hitelt, a fejlesztéssel megvalósuló termelés feltételeinek biztosítását (nyersanyag, energia, munkaerő, környezetvédelem), a termék hazai és export-piacát, a versenyképességét, korszerűségét, a keresletet, kínálatot, az előkészített szerződést és a piaci kapcsolatok kiépítését.

A nem cél jellegű beruházási hiteleknél elegendő ismertetni a hitelezés időtartamára vonatkozó stratégiai elképzeléseket, és az értékesítés, a tiszta ered-mény, a vagyonalap alakulására vonatkozó adatokat, valamint a fejlesztési pénz-forrásokat, a felhasználási tervetés a visszafizetési ütemet.

A hitelezés a legkockázatosabb banki művelet. A kockázat abban rejlik, hogy az adós vissza tudja-e vagy vissza akarja-e fizetni az adósságát és a járulékos költségeket. Ezért a bankoknak meg kell vizsgálniuk az ügyfél mindenkori hely-zetét.

A bankokat érintő kockázatok:– Környezeti kockázat:

• országkockázat,• politikai kockázat,

85

• ágazati kockázat.– Ügyfélkockázat:

• üzleti kockázat (jövedelmezőség, piac, vezetés stb.),• pénzügyi kockázat (fizetőképesség, forrásszerkezet stb.).

– Ügyletkockázat:• kamatkockázat,• futamidő,• hiteltípus,• fedezet.

A kockázat kivédése érdekében a hitelkérelem vizsgálatának négy szaka-szát különböztetjük meg:

– a hitelt kérelmező ügyfél minősítése,– az ügylet minősítése,– az ügyfél kockázatviselő képessége, a fedezetek értékelése,– a biztosítékok értékelése.Az ügyfél minősítése számszerűsíthető (objektív) és nem számszerűsíthető

(szubjektív) szempontok alapján történik. A szempontokat pénzügyminisztéri-umi rendelet tartalmazza.

Az egyes tényezőket pontozással vagy kategóriákba sorolással értékelik. A pontozásos rendszer a gyakoribb. Minden bank maga dönti el, hogy összessé-gében mennyi pontszámmal dolgozik, és azt is, hogy hány hitelképességi kate-góriát alkalmaz.

Az ügyfeleket legalább négy kategóriába kell sorolni:– kiváló,– átlagos,– korlátozott hitelképességű,– hitelképtelen.A minősítés dönti el, hogy milyen feltételekkel – kamatláb, biztosítékigény

stb. – kap hitelt az ügyfél.Az ügyletminősítés célja annak megállapítása, hogy érdemes vagy nem az

adott célra hitelt nyújtani, a tervezett fejlesztés milyen eredménnyel járhat, és az hogyan hat a vállalkozás egészére.

Fontos a terv realitásának megítélése is, amelyhez pénzügyi szakértőkön kí-vül speciális, az adott ágazatot ismerő szakértőkre is szükség van.

Az ügyfélminősítés és az ügylet kockázatának függvényében állapítja meg a bank a megkívánt biztosíték mértékét.

Minél kockázatosabb az ügyfél és/vagy az ügylet hitelezése, annál magasabb biztosítékértéket köt ki magának.

A kölcsön visszafizetésének elsődleges fedezetét az adós várható működési bevétele, illetve az ügylet várható eredménye képezi. Miután valószínűsített fede-zetről van szó, ezért biztosítékra – amely független a hitel céljától – is szükség van.

86

A felajánlott biztosíték minősítése a biztosíték elfogadhatóságának meg-ítélését, és az úgynevezett biztosítéki érték megállapítását jelenti. A biztosítéki érték meghatározásánál a piaci értékből indulnak ki, azt korrigálják a kényszer-értékesítésben elérhető árra, amelyet tovább csökkentenek az időtényezővel és a biztosíték érvényesítésének költségeivel.

A hitelfeltételek vizsgálata az alábbiakra terjed ki:– A bankok a különböző hitelkonstrukciókra konkrét feltételeket hirdetnek

meg (pl. saját forrás részaránya, kamatfizetési feltételek, futamidő stb.), s azt ellenőrzik, hogy az adott ügylet annak megfelel–e.

– Külön vizsgálat tárgya a hitel összege, a futamidő, a kamatláb, a törlesztési terv, a türelmi idő hossza.

A kamatláb mértéke is függ a kockázat nagyságától. A jó hitelképességű ügy-fél számára kedvezőbb a kamatláb, míg a gyenge hitelképességű esetén nő a ka-matláb nagysága. A kettő között akár 5-6 százalék is lehet.

A hitelbírálat alapján a bank illetékes fórumai döntenek a kölcsön folyósítá-sáról. Ezt követően a bank hitelgondozást végez, annak érdekében, hogy a fu-tamidő alatt fellépő kockázatot időben kezelje, s ezáltal veszteségeit mérsékelni tudja. Schumpeter szerint: „A bankárnak nemcsak azt kell tudnia, hogy milyen a projekt, aminek finanszírozására felkérték és hogyan fog alakulni annak sorsa, hanem ismernie kell az ügyfelet, a vállalkozást és még a személyes szokásait is, rendszeresen meg kell beszélni vele dolgai állását, hogy tiszta képet kapjon a helyzetről.”

A forgóeszközhitel egy termelési folyamaton belül felhasználandó javak finanszírozására szolgál, úgymint:

– termeléshez, forgalmazáshoz lekötött forgóeszközök átmeneti növelésének vagy a források átmeneti csökkentésének finanszírozására,

– forgóeszköz tartós növelésének megelőlegezésére,– cél jellegű forgóeszköz-szükséglet finanszírozására,– átmeneti pénzügyi zavar elhárítására,– speciális műveletekre:

• kintlevőségek,• export-fővállalkozás,• műszaki-fejlesztési tevékenység finanszírozására.

8.2.3. A hitelek lejárat szerinti csoportosításaA hiteleket osztályozhatjuk lejárat szerint is, úgymint rövid lejáratú és közép-lejáratú hitelek.

A rövid lejáratú hitelek futamideje egy éven belüli:– A rövid lejáratú hitel lehet eseti hitel, amely a forgóeszközök átmeneti nö-

velése vagy átmeneti forráscsökkenés finanszírozására, rövid ideig tartó pénzzavar áthidalásának céljára nyújtható.

87

– Az áthidalási hitel az esedékes bérkifizetés, valamint sürgős készpénzkiadá-sok finanszírozására szolgál egyszerű lehívás alapján, soron kívüli elbírá-lással vehető igénybe.

– A likviditási hitel részletes tájékoztatás nélkül átmeneti pénzügyi zavar ki-küszöbölésére vehető igénybe, maximálisan harminc napra.

– A váltófedezeti hitel esetében a bank az általa nyújtott hitel visszafizetésé-nek biztosítékául elfogadhat olyan váltót, amelynek rendelvényese a bank. Ilyenkor a bank a vevőnek nyújt hitelt (szemben a leszámítolással, ott min-dig a szállítónak).

– A szanálási hitelre akkor kerülhet sor, ha a veszteséges gazdálkodás meg-szüntetésére egy éven belül lehetőség mutatkozik.

A rövidlejáratúhitel-kérelmek általános tartalmi követelményeinél a differen-ciálás a hiteltípus és a vállalat minősítése szerint történik. Kiváló adós esetén a hitelkérelem oka és az ok megszüntetésére tett intézkedések feltüntetése kötele-ző, és a hitelképességet jellemző információk közlése elegendő. Jó adós esetén eszköz-forrás elemzésére nem kerül sor.

Középlejáratú forgóeszközhitelek az egy évet meghaladó, de öt éven belüli futamidejű hitelek. Ezek közé tartoznak az alábbiak:

– az export-fővállalkozási hitel jellemzője, hogy a kérelemben az árbevétel-re, devizakitermelésre, forgóeszköz-növekményre, importköltségre vonat-kozó adatokat is meg kell jelölni,

– a műszaki fejlesztés és innováció céljára nyújtott hitel kutatás-fejlesztésre a termékértékesítésből folyó árbevételre, 3 éves lejárattal nyújtható,

– az élelmiszer-gazdasági vállalat tőkehiányának áthidalását a tartós készle-tek finanszírozását elősegítő, ún. tőkepótló hitel is e kategóriába sorolható,

– a szanálási hitel pedig a vállalat gazdasági helyzetének helyreállítására ve-hető igénybe.

8.2.4. Az adós szerződésszegése és a bajba jutott hitelek problémája A hitelnyújtás igen körültekintő elvégzése, az adósról beszerzett alapos infor-mációk sem küszöbölhetik ki minden esetben azt, hogy a pénzintézet az adós szerződésszegésével szembesüljön. Ilyenkor a pénzintézet a rendelkezésre álló biztosítékok alapján kényszerül rá pénzének visszaszerzésére.

Ennek módozatait csak a szerződésszegés különféle lehetséges eseteinek áttekintése után érthetjük meg. A hitelező azonnali hatállyal felmondhatja, és azonnal esedékessé teheti a kölcsönt, vagy a még le nem hívott részletek folyósí-tását felfüggesztheti, ha:

– annak a folyósítási célra történő felhasználása lehetetlen,– a céltól eltérően használják fel,– a biztosítékok értéke jelentősen csökken, és nem egészíti ki az adós azokat,– az adós vagyoni helyzetének romlása vagy fedezetelvonó magatartása miatt,– hitelképtelenség esetén,

88

– valótlan tények közlése vagy adatok eltitkolása, megtévesztés fordul elő,– a fedezet, illetve a cél megvalósításának vizsgálatát akadályozza,– egyéb súlyos szerződésszegés esetén, amely lehet

• a kamat- vagy a tőketörlesztés elmaradása (és felszólítás ellenére 30 na-pon belül nem pótolja),

• előzetes hitelezői engedély nélkül más banktól vesz fel hitelt,• számláját (külkereskedelmi és pénzforgalmi) nem tartja a banknál, vagy

a meghatározott forgalmat azokon nem biztosítja,• tájékoztatási kötelezettségét átalakulásáról, vagyona megterheléséről

megszegi,• elmulasztja a biztosítás megkötését a hitelekből beszerzett vagyontárgya-

kon, illetve a fedezetül felajánlott egyéb vagyontárgyakon.

8.2.5. Zálogtárgyból való kielégítésHa a jogszabály kivételt nem tesz, bírósági határozat alapján végrehajtás útján történhet. Speciális szabály érvényesül a bankhitelt biztosító zálogra. Itt, ha a pénzintézet a biztosítékul lekötött vagyontárgy birtokába jut, közvetlen kielé-gítési joggal élhet a köztartozásokat illetően. A pénzintézet felhívja az adóst a vagyontárgy 8 napon belüli átadására. Eredménytelenség esetén a közjegyző végrehajtási záradékkal elrendeli az átadást.

Ha a pénzintézet maga értékesít, ő tölti be a végrehajtó szerepét. Az értékesí-tésből befolyt összeg felosztására az alábbi sorrendben kerülhet sor:

1. zálogtárgyra fordított szükséges költség,2. követelés és zálogjog-érvényesítési költség,3. zálogjoggal biztosított követelés kamata,4. követelés.A fentiek kielégítése után fennmaradó rész a zálogtárgy tulajdonosát illeti meg. A jelzálognál a rangsor kielégítési elsőbbségi sorrendet jelent. Amíg az

előbbre rangsorolt hitelező teljes mértékben ki nem elégíti a saját követelését, a következő nem kaphat semmit az értékesítésből.

8.3. Lízing

A lízing az 1950-es évek utáni gazdaságtörténet egyik legdinamikusabban fej-lődő üzletága, amely új lehetőségeket teremtett a vállalati fejlesztések finanszí-rozásában. Miután a lízing fő jellemzője a finanszírozás, így szorosabban kap-csolódik a bankok hitelügyleteihez. Több bank is foglalkozik különféle formában lízingeléssel, de általában egy külön lízingtársaságot alapítanak ezen üzletágra. A bankok tőlük független, külső lízingtársaságok refinanszírozásán keresztül is kapcsolódnak e fontos üzlethez.

89

A lízinghez hasonló ügyleteket már hihetetlenül korai időkben alkalmaztak az idevágó kutatások tanúsága szerint. Az ókori keleti államokban: Mezopotámi-ában, Egyiptomban, Főníciában, majd később a Görög és a Római Birodalomban is használták ezen finanszírozási, illetve bérleti formát. Az ókori keleti államok-ban – a kor gazdasági beállítottságának megfelelően – ezen ügyletek tárgyát me-zőgazdasági szerszámok képezték.

Az első lízingtársaság az Egyesült Államokban 1952-ben kezdte meg műkö-dését. Később a 60-as évtized első éveiben terjedt el a fejlett országokban, Nyu-gat-Európában és Japánban. A 70-es és 80-as években különböző mértékben, de az egész világon ismert és használt ügyletté vált.

A lízing olyan bérbevételi, illetve bérbeadási tevékenység, amelynek során a bérlő valamely termelőeszközt a lízingtársaságtól használat céljára, előre meg-határozott időtartamra bérbe vesz. A lízingbe vevő rendszeres, a szerződésben előírt lízingdíj fizetésére kötelezett.

A lízing általában háromszereplős ügylet. A lízingbe vevő vállalat megálla-podik a szállítóval az adott termelőeszköz műszaki paramétereiről, szállítási és beszerelési határidejéről, valamint az egyéb kapcsolódó feltételekről. A lízingtár-saságot a megállapodásból a fizetési feltételek érdeklik, hiszen ő lesz a finanszí-rozó az alábbiak szerint. A szerződés szerinti vételárat a lízingtársaság kifizeti a szállítónak, ezzel a saját mérlegébe, a befektetett eszközök közé emeli be az adott termelőeszközt, és egyidejűleg, egy lízingszerződés keretében, az eszköz használati jogát átadja a lízingbe vevő vállalatnak.

90

5. ábra

SZÁLLÍTÓ adásvétel LÍZINGTÁRSASÁG

szállítás lízingszerződés

LÍZINGBE VEVŐ

A lízinget két alapvető típusba sorolhatjuk:– a pénzügyi (finanszírozási) lízing,– az operatív (működési) lízing.A két alapvető formát követően célszerű még megismerni a szervizlízing és

a visszlízing jellemzőit is.

Pénzügyi lízingA pénzügyi lízing áll a legközelebb a klasszikus finanszírozási ügyletekhez. E konstrukcióban a lízingbe vett termelőeszköz a szerződés lejártakor marad-ványértéken vagy a nélkül, a kifizetett lízingdíj fejében átmegy a lízingbe vevő vállalat tulajdonába. A kifizetett lízingdíjakban megtérül a lízingtársaság összes költsége (beszerzési ár, fuvarozási költség, bankkamatok stb.). A maradványér-ték, ha van, általában jelképes összegű csupán, így jelentősége is elhanyagolható mindkét fél részéről.

A lízingtársaságnak pénzügyi lízing esetén egyszerűen fel kell mérnie a po-tenciális lízingbe vevő hitelképességét. Itt egy bankhoz hasonlóan kell eljárnia, mely hosszú lejáratú hitelt készül adni ügyfelének. Az alapkérdés az, hogy az adott vállalat, a lízingtárgyat is munkába állítva, képes lesz-e a lízingdíjat bizton-sággal előteremteni.

Ha a potenciális lízingbe vevő pénzügyi kimutatásai és a jövőre vonatkozó üzleti tervei megalapozottak, akkor indulhat a lízing.

Az operatív lízingAz operatív lízing keretében bérbe adott termelőeszköz csak átmenetileg ma-rad a lízingbe vevő használatában. Az operatív lízingelés közel áll a kölcsönző-tevékenységhez. Tipikus területe az operatív lízing használatának, ahol a lízing-tárgy gyorsan avuló portéka (pl. számítógép), így nincs értelme beruházásnak, de még pénzügyi lízingelésnek sem.

A lízingtársaságok e konstrukció lényegéből fakadóan nagyobb kockázatot vállalnak, mint a pénzügyi lízing esetében. Ez abban áll, hogy az első lízingbe vevő által fizetett lízingdíj nem fedezi a lízingtársaság beszerzési, üzembe he-lyezési, finanszírozási stb. költségeit, hiszen az első ügyfél a lízingtárgy hasznos

91

élettartamának csak egy részében használta az adott eszközt. A lízingtársaságnak tehát az operatív lízing gazdaságossági számításainál figyelembe kell vennie a lízingtárgy újrakihelyezési (újralízingelési) kockázatát, illetve értékesítési lehe-tőségeit.

SzervizlízingA szervizlízing lényegében nem egy új lízingfajta, hanem inkább egy szerviz-szolgáltatással kibővített lehetőség. A szervizlízing lehet pénzügyi vagy opera-tív lízing, amelyhez kapcsolódik a szerviz. Például egy telefonközpont lízingbe adásán kívül a lízingbe adó vállalja a rendszer karbantartását a teljes hasznos élettartamra. A lízingtársaság tehát a puszta finanszírozáson felül növelt értékű szolgáltatással áll az ügyfelei rendelkezésére. Természetesen az ilyen típusú lí-zingszerződésekben pontosan meg kell határozni a szervizszolgáltatások körét. A fizetendő lízingdíj nyilvánvalóan attól függ, hogy mennyire széles körű szer-vizszolgáltatást vállal a lízingtársaság. Szervizlízinggel általában azok a lízing-társaságok állnak ügyfeleik rendelkezésére, amelyek szorosan kapcsolódnak egy termelőeszközöket gyártó vállalathoz, illetve szakosodnak egy bizonyos lízing-tárgy bérbeadására.

VisszlízingA visszlízing egy érdekes vállalatfinanszírozási lehetőség. A vállalatok a visszlízing keretében saját befektetett eszközeiket eladják a lízingtársaságnak, és azonnal visszalízingelik tőle az eladott eszközöket. A klasszikus háromsze-replős lízing ebben az esetben kétszereplősre redukálódik, mivel a szállító (el-adó) és lízingbe vevő személye ugyanaz a vállalat. A kérdéses befektetett eszköz fizikailag nem mozdul el eredeti helyéről (pl. üzemcsarnokból), a tulajdonjog azonban átszáll a lízingtársaságra, amely egyidejűleg egy lízingszerződéssel a vállalat használatába adja/hagyja az adott gépet, berendezést.

A visszlízing mindig pénzügyi lízing, hiszen a vállalatnak szüksége van az adott eszközre, amelynek tulajdonjogát ismét megszerzi a lízingszerződés futam-idejének végén.

A lízingdíjA lízingdíjnak fedezetet kell nyújtani a vételárra, a kamatra, értékcsökkenési leírásra és a társaság hasznára. Ezen túlmenően figyelni kell az előlegfizetésre, a fizetés gyakoriságára és a maradványérték alakulására.

A lízingdíj fizethető előre és utólag. Az előre fizetésnél a bérbevevő számára alacsonyabb a fizetési kötelezettség, de a forrásról előre kell gondoskodnia. A díj-fizetés ütemezésénél általában az egyenletes megoldást alkalmazzák (lehet még degresszív és progresszív is).

92

A lízing csoportosításaA lízing csoportosítását elvégezhetjük a lízing tárgya, illetve iránya szerint. A lízing tárgya szerint létezik:

– tőkejavak,– fogyasztási javak lízingje, valamint– személyi lízing.A tőkejavak képezik leggyakrabban a lízingügyletek tárgyát. A tőkejavakon

belül lehet mobil és immobil lízing. Mobil lízing esetén mozgatható eszközök, pl. termelőeszközök (gépek, berendezések) képezik a lízing tárgyát. Immobil lí-zingnél nyilvánvalóan ingatlanok, például épületek lízingje történik. Tipikus tárgya a mobil lízingnek az autó. Fogyasztási javak lízingjét magánszemélyek veszik igénybe tartós fogyasztási cikkek megszerzésének finanszírozása.

Személyi lízing esetén személyek, emberek képezik a lízing tárgyát. Általá-ban szakemberek, például tanácsadók, számítástechnikai szakemberek lízingje történhet ebben a formában, de járványok esetén is jól jön a személyi lízing a kieső munkaerő pótlására. Természetesen speciális szabályai vannak.

A lízing iránya szerint megkülönböztetünk:– belföldi lízinget,– importlízinget,– exportlízinget és– tranzitlízinget.Belföldi lízingről akkor beszélünk, ha a lízingtársaság és a lízingbe vevő

ugyanabban az országban van. Ennek megfelelően a szállító lehet külföldi, de a lízing tárgyát képező eszköz a belföldi lízingtársaság tulajdonába kerül. Im-portlízing esetén a szállító és a lízingtársaság külföldi, míg a lízingbe vevő belföldi. Az importlízingdíj értelemszerűen devizában fizetendő, tehát a lízing-be vevőnek a futamidő alatt bekövetkező devizaárfolyam-változások kockázatát is viselnie kell.

Az importlízingügylethez általában kapcsolódik egy allízing. Az allízingbe adó egy belföldi lízingtársaság, mely könnyebben el tudja bírálni az ugyancsak belföldi lízingbe vevő ügyfél kockázatát, és tudja azt vállalni a külföldi lízingtár-saság felé.

6. ábra

KÜLFÖLDI SZÁLLÍTÓszállítás

LÍZINGBE VEVŐ

adásvétel allízing

KÜLFÖLDIfőlízing

ALLÍZING-TÁRSASÁG

93

Az exportlízing az importlízing tükörképe. Az exportlízing előnyös a lízing-be adó országnak, mivel így elősegíti a hazai áruk külföldi értékesítését. Na-gyobb mennyiségű hazai áru külföldi értékesítésén kívül, exportlízing keretében jelentős kölcsöntőke-kivitel is történik, ami általában a belföldi kihelyezésekhez képest kedvezőbb kondíciókkal lehetséges.

Tranzitlízing esetén a lízingben szereplő három fél három különböző or-szágból való. Igénybevételére adó- vagy beruházási kedvezmények kihasználása érdekében kerülhet sor.

A lízingtársaságok a kockázatuk csökkentésére kiegészítő biztosítékokat kérnek ügyfeleiktől.

A legfontosabb biztosítékok:– bankgarancia,– ingatlanfedezet,– készfizető kezesség,– értékpapírletét.A lízingtársaságok lízingjéhez kapcsolódó kockázatkezelés három lábon áll.

Ezek a következők:– az ügyfél,– a lízingkonstrukció és– a kiegészítő biztosítékok.A lízingtársaság az ügyfél korábbi évekre vonatkozó pénzügyi kimutatása-

it elemezve felméri annak hitelképességét. Az ügyfélhez kapcsolódó következő lépés a benyújtott üzleti terv vizsgálata, a tervezett projekt piacképességének, életképességének megítélése.

8.4. A faktoring

A faktoring az áruszállításból, szolgáltatásnyújtásból származó rövid lejáratú követelések folyamatos megvásárlását, megelőlegezését jelenti.

A faktoring keretében a faktor a következő szolgáltatásokat nyújtja ügyfe-leinek:

– átvállalja a hitelezési kockázatot,– finanszírozást nyújt az eladónak, és– elvégzi az adminisztrációs teendőket.A hitelbe történő értékesítés kockázatának átvállalása a vevő cégrizikójának

átvállalását jelenti. Az eladó a kifogástalan szállításért felel, míg a faktor vállalja a kockázatot a vevő késedelmes fizetése vagy fizetésképtelensége esetére, va-gyis mindenképpen fizet, a vevő fizetésétől függetlenül. A külkereskedelemben, a földrajzi távolság és a partnerek hézagos informáltsága miatt, ez a funkció kerül előtérbe.

94

A faktor ugyanakkor nem tartozik fizetni, ha természeti katasztrófa vagy po-litikai okok vezettek a vevő nemfizetéséhez. A vevő cégrizikójának átvállalása tehát arra az esetre korlátozódik, amikor az eladó szerződéses kötelezettségének eleget tett, a vevő azonban nem, mivel vagy fizetőkészsége változott meg, vagy fizetőképessége szenvedett csorbát. Ismerünk:

– visszkereseti faktorálást és– visszkereset nélküli faktorálást.Az első változatról akkor beszélünk, ha a faktor a vevő kockázatát semmi-

lyen mértékben sem vállalja. Ekkor a faktor általában nem is fizeti ki a számla értékét az eladónak, amíg be nem szedte azt a vevőtől. A faktor fizethet előre is az eladónak, azzal a kikötéssel (visszkeresettel), hogy ha a vevő nem vagy csak részben tenne eleget fizetési kötelezettségének, úgy az eladó köteles a követelés teljes összegét, illetve a különbözetet a faktornak megfizetni.

A visszkereset nélküli faktoring esetén a faktor arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződés szerinti összeget kifizeti az eladónak. Visszkereset nélküli faktorálás előtt a faktor megvizsgálja a vevő fizetőképességét, és csak azután dönt a faktorszerződés megkötéséről.

Finanszírozási funkciót akkor lát el a faktor, ha a faktorálandó számlák el-lenértékét a követelés esedékessége előtt megelőlegezi az eladónak. A megelő-legezés általában a számla értékének 90%-áig terjed. A fennmaradó részt zárolt számlán tartják a követelési összeg csökkenésének esetére. A vevő fizetése után a faktoringdíjjal csökkentett zárolt rész is kifizetésre kerül.

A faktoring útján igénybe vett finanszírozás esetén a faktor nem hitelt nyújt, hanem kifizeti az eladónak a jogos járandóságát, levonva természetesen a fi-nanszírozási időszakra járó kamatokat. A faktorálás esetében az eladó adósból engedményezővé válik, a faktor pedig engedményesként működik közre. Az el-adónak történő fizetés esetén a faktornak az eladóval semmi dolga. A követelése megtérítését a vevőtől kell várnia. Visszkereseti faktoring alkalmazásakor a vevő nemfizetése esetén az eladó köteles visszafizetni a neki kifizetett összeget.

Az adminisztratív funkció – az ún. alapfaktoring – az, amely alapját képe-zi az összes többi faktoringfunkciónak. Az adminisztrációs funkció keretében a faktor vezeti ügyfele adósnyilvántartását, előjegyzi a fizetések esedékessé-gét, elküldi az inkasszókat (beszedvényeket), felszólítja a hátralékos adósokat, gondoskodik (esetleg bírói úton) a hátralékok behajtásáról. A faktor mindezek alapján rendszeres információt nyújt ügyfelének.

A faktorcégek – mivel szakosodtak a fenti feladatokra – hatékonyabban és na-gyobb biztonsággal hajtják végre azokat, mint maguk az eladók tennék. A meg-kötött faktorszerződés következtében az eladó – a kereskedelmi számla faktorra ruházásával – lényegében megszabadult vevőjétől mint adóstól – megtartván ugyanakkor a vevőt kereskedelmi partneri minőségben.

Földrajzi elhelyezkedés alapján megkülönböztetünk belföldi faktoringot és országhatárt átlépő faktoringügyleteket.

95

Az országhatárt átlépő faktoring lebonyolításában egy új, negyedik szerep-lővel is találkozunk, az ún. importfaktorral, aki tulajdonképpen az importőr ország területén működő faktorintézet. Az importfaktor bevonására azért ke-rül sor, mivel az exportfaktor nem ismerheti a kivitel célországában lévő vevők bonitását (hitelképességét), tehát szükség van egy hazai pályán mozgó partner-re, akivel a kockázatot megoszthatja. Lényegében az importfaktor az igazi faktor, aki a vevő fizetőképességét vizsgálja, behajtja a követelést, és vállalja a nemfizetés kockázatát. Az exportfaktor a követelést továbbengedményezi az importfaktorra.

A belföldi faktoring esetében az ügyletben részt vevő mindhárom fél (eladó, faktor, vevő) székhelye ugyanabban az országban van. A belföldi üzlet lebonyo-lítására a faktorintézet feltétele az, hogy az ügyfél köteles valamennyi belföldi követelését a továbbiakban a faktornak eladni.

8.5. Forfetírozás

Míg a váltóleszámítolás és a faktorálás a rövid lejáratú követelések megvásár-lására vagy meghitelezésére szolgál, addig a forfetírozás segítségével a bankok ügyfeleik közép- és hosszú lejáratú, nagy összegű követeléseit vásárolják meg, a lejáratot jóval megelőzően. Az ilyen ügyletek általában a beruházásokhoz és a fejlesztésekhez kapcsolódó szállítások ellenértékével függnek össze.

A forfetőr a banki és biztosítási szolgáltatásokat egyszerre kínálja fel az eladónak, és mentesíti az országkockázat és a nemfizetés kockázata alól.

Ezeknek a műveleteknek a kockázata (politikai, árfolyam-, hitelezési stb.) lényegesen nagyobb, mint a rövid lejáratúaké, ami a kamat- és jutalékkondí-ciókban is megmutatkozik. Az ügyfelek részére azonban mégis számos előnye van, főleg a likviditás, a hitelezés, az adminisztráció terén mérsékli a veszteség-tényezőket stb.

A forfetírozásnak kezdetben a külkereskedelmi kapcsolatokban volt elsőd-leges szerepe, bár – az utóbbi időben – a belső piacokon is elterjedt. A leggyak-rabban az idegen és a saját váltó forfetírozható. Az ennek a konstrukciónak a keretében nyújtott hitelek technikája is hasonló a váltóéhoz, azaz az ügyfelek a benyújtás és a lejárat közötti időre eső kamattal és jutalékkal csökkentett össze-get kapják kézhez.

96

7. ábra. A forfaitfinanszírozás és a faktoring összehasonlítása

Forfait-finanszírozás Faktoring

Közép- és hosszú lejáratú követelések megvásárlása (1–15 év)

Rövid lejáratú követelések megvásárlása (max. 12 hónapig)

Váltó- és számlakövetelések megvásárlása Számlakövetelések megvásárlása

Egyedi megállapodások Általában keretmegállapodások (meghatározott időtartamon belül valamennyi követelést felöleli)

Csak absztrakt (az áruügylettől elszakadt) követelések, zárolt összeg nélkül

Áruügyletből származtatott követelések. Az ellenérték meghatározott hányadátzárolják későbbi reklamációk, mennyiségi, minőségi kifogások, hiányok fedezetére

A minimális követelés összege, amelyet megvásárolnak általában jelentős összeg

Kis összegű követelések megvásárlására is kiterjed

A kockázatviselés és a finanszírozási funkció egymástól elválaszthatatlan

Egyik vagy másik funkciót részben vagy egészben egymástól elválasztják

A szolgáltató-ügyintézői funkció nem jelentős A szolgáltatófunkció gyakran igen jelentős

A vevő (az importőr) a forfaitügylet létrejöttéről nem szerez tudomást

A vevő (az importőr) a faktoringügyletről tudomást szerez

A visszkereseti jog kikötése kizárt A visszkereset kikötése gyakori

A teljes kockázat miatt a költségek magasak A költségek attól függően változnak, hogy a faktor milyen szolgáltatásokat nyújt

8.6. Befektetések

A bankok üzletpolitikájának szerves részét képezik a különböző befektetések, mint forrásaik jövedelmező kihelyezésének egyik megjelenési formái. Míg a gaz-dasági alanyok megtakarításaikat pénz formában (készpénzként vagy bankbetét-ként), valamint értékpapírként egyaránt „befektethetik”, addig a bankok befekte-téseinek túlnyomó hányada ügyfeleik megtakarításainak ésszerű és jövedelmező kihelyezését jelenti. A befektetések rendszerint nemcsak jövedelmezőségi moti-vációkat fejeznek ki, hanem a tartós ügyfélkapcsolatok kialakítását is célozzák. Ennek megfelelően a befektetésekhez egyéb bankműveletek is kapcsolódhatnak, mint pl. a számlavezetés, a hitelezés, érdekeltségek kialakítása, a konkurencia kiszorítása stb.

Természetesen nem zárható ki a „kényszerű” befektetés sem, amikor a bi-zonytalanná vált hitelkihelyezés miatti veszteség elkerülése vagy mérséklése ér-dekében a bankok hitel-tőke konverziót hajtanak végre.

97

A bankok befektetéseinek – mint aktív műveleteknek – a szempontjai tehát sok vonatkozásban eltérnek az általános, intézményes befektetői magatartásétól. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy

– nemcsak a jövedelmezőséget (osztalékot és árfolyamnyereséget) célozzák meg, hanem

– kiszélesítik a termelési és szolgáltatási kereteket,– megváltoztatják a termelés módját, struktúráját, ezáltal– növelik saját befektetéseik biztonságát.

8.7. Bankközi hitelkihelyezések

Az üzleti bankok nemcsak hitelt vesznek fel a bankközi pénzpiacról, hanem – likviditási helyzetük függvényében – ott betétet is el-, illetve hitelt is kihelyez-nek. A bankközi pénzpiac ugyanis a legalkalmasabb az igen rövid távú (napi) kihelyezésekre. A bankok jövedelmezősége szempontjából nemcsak a likviditási hiány okoz veszteséget, hanem a bő likviditás is, hiszen feleslegesen köt le pénz-eszközöket, nemhogy jövedelmet biztosítana, de költségnövekedéssel jár. Ez kü-lönösen akkor fordul elő, amikor a likviditási bőség készpénz formájában jelenik meg, azaz indokolatlanul magas készpénzkészlet alakul ki. Ez pedig rendszerint a nagybankokra jellemző, ezért a napipénz kínálatában elsősorban ezek járnak élen. Ebben közrejátszik az a likviditási motiváció is, hogy a nagybankok rend-szerint inkább több készpénzt tartanak, mint kevesebbet.

A bankközi hitelkihelyezésnek azonban természetesen nemcsak napi lejárata lehetséges, hanem tartósabb, heti, havi, negyedévi, sőt még ennél hosszabb köl-csönzési időtartamok is előfordulnak a gyakorlatban. Ezek kölcsönzési mecha-nizmusa azonban már inkább az üzemvitelhez, a rövid lejáratú finanszírozáshoz hasonló, de nem ritkák a report- vagy a lombardhitellel rokon kihelyezések sem.

8.8. Nemzetközi bankári tevékenység

Az egyes kereskedelmi bankok méretüktől és tőkeerejüktől függően kapcsolód-nak be a nemzetközi pénzügyi szolgáltatások piacába, és ez alapján dől el, hogy a részvétel milyen szervezeti, megjelenési formáját választják. A bankok a követ-kező alapvető megjelenési formák közül választhatnak:

– fiókintézeteket hoznak létre,– bankképviseletet nyitnak, és– külföldi bankkapcsolatokat építenek ki (levelezői kapcsolat).A tőkeerős nemzetközi bankok a stratégiailag fontos pénzpiaci központok-

ban közvetlenül jelen akarnak lenni fiókpénzintézetek, leánybankok alapításá-val, vagy ottani, már működő kereskedelmi bank felvásárlásával.

98

A külföldi piacokon való személyes jelenléttel egyrészt kielégítik a már meg-lévő ügyfeleik korszerű nemzetközi bankári szolgáltatások és információk iránti igényét, másrészt a közvetlen jelenléttel új ügyfelek szerzését, a piaci részese-désük növelését célozzák.

A bankképviselet létrehozása a közvetlen jelenlét alacsonyabb rendű válfaja. A képviselet legfontosabb feladata az új ügyfelek megszerzése és átirányítása az anyabankhoz, valamint közvetlen információk szerzése az adott piacról. Bankképviselet fenntartása előkészítő lépés is lehet az adott piacon való fiókin-tézet alapításához.

A harmadik módja a nemzetközi pénzügyi szolgáltatások piacán való rész-vételnek a kiépített bankkapcsolatok révén végzett bankári tevékenység. Nem-zetközi bankkapcsolatok alatt az egyes külföldi bankokkal létesített levelezői kapcsolatok rendszerét értjük. A levelezői kapcsolat olyan kétoldalú viszony, amelynek keretében az egymásnak adott bankári megbízásokat kölcsönösen tel-jesítik.

A levelezői kapcsolat keretében a bankok kialakíthatnak számlavezetői és hitelkapcsolatokat. Nyilvánvalóan egyszerűvé teszi a tranzakciókat, ha a part-nerbankok egymásnál devizaszámlát vezetnek, és arról teljesítenek kifizetéseket, illetve fogadnak befolyásokat.

A számlavezetői kapcsolat felvétele folyószámla nyitását jelenti, amelynek az elnevezése nostro- és loroszámla. Nostroszámla minden egyéb banknál nyitott devizaszámla, a loroszámla pedig minden más ügyfél nála nyitott devizaszámlája.

A hitelkapcsolat kialakítása – folyószámlahitel biztosítása – a partnerbankok közötti nemzetközi fizetéseket gördülékennyé teszi, és a bankok likviditásmene-dzselési feladatait könnyíti. A folyószámla fogalmában egyébként is benne van a folyószámlahitel lehetősége. A folyószámlahitel a negatív egyenleg, túlköltekezés lehetőségével biztosítja a zavartalan likviditás fenntartását.

A limitrendszer nemzetközi szinten is használatos, a limitmegállapítás vo-natkozik egy adott országra, azon belül egy bankra és annak egy vállalati ügy-felére.

Az összes limitet, amely a kockázatvállalás maximális szintjét jelöli ki az adott országban, felosztják még lejárat szerint rövid, közép- és hosszú lejáratú limitre. Egy banknál érvényben lévő limitek összességét nevezzük limitrend-szernek. A vállalt kötelezettségek a limiteket terhelik.

8.9. A bankok és a külkereskedelem

A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok fejlődése – a fentieknek megfelelően – központi szerephez juttatta a kereskedelmi bankokat a nemzetközi pénzügyi műveletek lebonyolítása terén. A bankok fő feladata a fizetési forgalom zavarta-

99

lan lebonyolítása, azonfelül pedig a bizalmi kéz szerepének betöltése a külkeres-kedelmi kapcsolatokban.

A nemzetközi kapcsolatok, és ezen belül a külkereskedelmi kapcsolatok, min-den földrajzilag távol eső és sokszor egymás számára kevéssé ismert partnerek közötti ügyleteket jelentenek, következésképp szükség van a nemzetközi poron-don jártas és megbízhatóan működő kereskedelmi bankok bevonására.

A földrajzi távolság, a relatív információhiány a partnerről még nagyobb körültekintést igényel a külkereskedelemben. További ellentmondás adódik a jogrendszerek nemzeti és a külkereskedelmi kapcsolatok nemzetközi voltából. Nyilvánvaló, a szerződéskötéskor fel kell készülni a jövőbeni vitás kérdések jogi rendezésére, tehát ki kell jelölni egy nemzeti jogrendszert, nem feltétlenül a part-nerországok valamelyikéét, amelynek szabályai és törvényei alapján rendezik majd az esetleges felmerülő eldöntetlen kérdéseket.

A bankkapcsolatok létén túl a nemzetközi porondon való szereplés feltéte-lez bizonyos személyi és technikai hátteret a hitelintézeteknél. A személyi felté-telek biztosítása megfelelően felkészült szakemberek alkalmazását, valamint a nemzetközi ügyletek hatékony lebonyolítását lehetővé tevő szervezeti keretek és munkaszervezés kialakítását jelenti. A megfelelő technikai háttér kialakítása ugyanilyen fontos, hiszen e nélkül ma már nem lehet versenyben maradni. Értve ezalatt, hogy legyen a banknak egy jó számítógépes rendszere, amely az infor-mációk hatékony feldolgozását és tárolását biztosítja, valamint e rendszer képes legyen csatlakozni valamely bankközi nemzetközi telekommunikációs hálózat-hoz (pl. SWIFT).

A levelezői kapcsolat keretében a bankok számlát vezetnek egymásnak. Egy bank az ügyfél külföldi devizakifizetésre szóló megbízását úgy teljesíti, hogy az adott külföldi országban lévő levelező bankjánál a devizaszámlájáról kifizeti az összeget az ügyfele által megjelölt kedvezményezett számára. A nemzetközi fize-tések gyors és biztonságos lebonyolításához tehát a bankok közötti hatékony információáramlást kellett biztosítani.

A kapcsolattartás, információátadás hagyományos útjai:– légipostai utalás (MT-mail transfer),– telex (TX), valamint– távirati utalás (TT-telegraphic rendszer).A számítógépek térhódítása a gazdaság minden területén felvetette a bank-

közi nemzetközi adatátviteli rendszerek korszerűsítését. Ennek jegyében ala-kult meg 1973-ban a SWIFT (The Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication – Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Távközlési Társaság).

A társaság alapító tulajdonosai a legnagyobb amerikai és nyugat-európai bankok. Tagjai között mára megtaláljuk a világ legtöbb bankját, így a magyaror-szági kereskedelmi bankokat is. A hálózat működtető központja: Brüsszel, Amsz-terdam és Virginia. A SWIFT nem bank, funkciója az, hogy a földrajzilag egy-mástól távol eső bankok között a zavartalan fizetési forgalmat lehetővé teszi.

100

A SWIFT tagjai kizárólag bankok, és a tranzakciók biztonságos lebonyolítását titkosított kódok bevezetésével érik el. A rendszer segítségével a hagyományos módszerekhez képest biztonságosabban, gyorsabban, egyszerűbben, és főleg ol-csóbban sikerült megoldani a nemzetközi fizetéseket. Mivel a világon a legtöbb bank tagja a SWIFT-nek, ezért a rendszer működésének fix költségei rengeteg tranzakció között oszlanak meg, tehát az egységre jutó fajlagos költségek alacso-nyak.

9. A FIZETÉSI FORGALOM LEBONYOLÍTÁSA. FIZETÉSI MÓDOK

9.1. Fizetési forgalom

A forgalomban lévő pénz folyamatos körforgást végez, mert egyik pénztulajdo-nostól a másikhoz áramlik, miközben fizetések teljesítésére kerül sor, így tölti be a fizetési forgalmi feladatát. A fizetési forgalmat úgy fogalmazhatjuk meg, mint a pénztulajdonosok közötti pénzmozgások összességét. A forgalomban lévő pénz két formában bonyolítja le a fizetési forgalmat, készpénz formájában és számlapénz formájában. A két forma gyakorlata átalakuláson megy át a kész-pénzből számlapénzzé és fordítva.

A fizetési forgalom lebonyolítását a forgalom irányát tekintve két részre oszt-hatjuk, lehet:

• Belföldi (nemzeti) pénzforgalom és • Nemzetközi (külföldi) pénzforgalom

a) SzámlaforgalomA készpénz nélküli fizetési forgalom (számlapénzforgalom) lebonyolítása a

bankok egyik legfontosabb szolgáltatása. A természetes és jogi személyek és ezek társaságai pénzforgalmi tevékenységnek megvalósítására vonatkozó jogszabály rendelkezik.

A pénzforgalmi bankszámla vezetésére felhatalmazott hitelintézetek bank-számlaszerződést kötelesek kötni ügyfelükkel, ha arra a szükséges feltételek megvannak. Ezek: érvényes cégbejegyzéssel rendelkezik és ismert, s a bankkal közölt a statisztikai számjele a cégnek. A bankszámla nyitásáról a hitelintézet értesítést küld:

• az APEH-nek,• a KSH-nak,• az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak.

101

A bankszámlákat belföldi pénzforgalomban elsődlegesen a pénzforgalmi jel-zőszám és a bankszámla elnevezése azonosítja. A pénzforgalmi jelzőszám 2 × 6 vagy 3 × 8 numerikus karakterből áll.

1-3. számlavezető hitelintézet4-7. fiókazonosító8. ellenőrző szám9-16., 9-24. ügyfélazonosító16. vagy 24. az ellenőrző szám.A Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): 28 alfanumerikus karaktert tartal-

mazó számsor, amely a nemzetközi fizetések esetén a bankszámla azonosítására szolgál.

Első két karakter az ország kódja: HU 3-4. ellenőrző szám 5-28. belföldi pénzforgalmi jelzőszám.A bankszámlára került összegek felett csak az arra feljogosított személy ren-

delkezhet, ez azt jelenti, hogy a számlavezető hitelintézetnél a számlatulajdonos cég vezetője bejelenti a jogosultak aláírását (aláírási címpéldány). Ez a név és az aláírás minta közlése.

A bankszámla feletti rendelkezéshez két személy aláírása szükséges. A pénz-forgalmi megbízásokat a bank által megadott formanyomtatványon kell be-nyújtani. Természetes személy a bankszámla felett a bankszámlaszerződésben meghatározott módon rendelkezhet.

A bankszámla feletti rendelkezés kétféle lehet: • közvetlen rendelkezés azt jelenti, hogy a bankszámla tulajdonosa a szám-

lavezető bankot szólítja fel a teljesítésre az általa kiállított formanyomtat-vány felhasználásával.

• Közvetett rendelkezés esetén bankszámla tulajdonosa a jogosult részére ad a bankszámla feletti rendelkezésre vonatkozó okmányt, amelyet a jogo-sult nyújt be a jogosult számlavezető bankjához, felszólítva ezzel a fizetési teljesítésére.

A bank a fizetési megbízásokat a megbízó rendelkezése szerint időpontra teljesíti. A fizetési határidőben a felek szabadon állapodnak meg, csak a keres-kedelmi hitelezés feltételeit ( maximum 1 év) kell betartaniuk.

A fizetetési módoztatok választása több tényező függvénye. A választható fizetési módok a belföldi gyakorlatban a következők:

• átutalás (egyszerű és csoportos),• beszedési megbízás (inkasszó), amely lehet határidős inkasszó, azonnal in-

kasszó, váltóinkasszó és csoportos inkasszó,• okmányos meghitelezés, • készpénz helyettesítés (csekk és bankkártya),• készpénzfizetés

102

aa. ÁtutalásE fizetési módozattal bármilyen gazdasági tartalmú kiegyenlítés megvalósítható, de alkalmazása a leggyakoribb az áruellenérték kiegyenlítése és a költségvetési kötelezettségek teljesítése területén. A lebonyolítás során a kötelezett írásban, a megfelelő formanyomtatványon megbízást ad a banknak, hogy bankszám-laszámlája terhére, a jogosult bankszámlája javára a megbízáson szereplő ösz-szeget számolja el. Az átutalás tehát a kötelezett által kezdeményezett fizetési módozat.

A megbízásnak nincs értékhatára, kivételt a távirati megbízás jelent, ahol az alsó értékhatár 10.000,- Ft. A megismert megoldás az egyszerű átutalási meg-bízás.

ab. Beszedési megbízás (inkasszó)Az inkasszó a hitelező által kezdeményezett fizetési módozat, amelyben a jogo-sult megbízza a bankszámláját vezető bankot / hitelintézetet, hogy bankszámlája javára, a kötelezett bankszámlája terhére meghatározott, okmányokkal igazolha-tó összeget számoljon el. Több formája érvényesíthető, ezek:

• határidős beszedési megbízás benyújtásáról a kötelezett bankszámláját vezető bank – annak teljesítése előtt – értesíti a kötelezettet és rendelke-zése szerint jár el. Amennyiben a kötelezett a kifogásolási határidőn belül (8 munkanap) kifogásolási jogával él, a teljesítés elmarad, ezt a bank pozi-tív akceptként kezeli. Amennyiben a kötelezett nem él kifogásolási jogával – ez negatív akcept – a bank a kötelezettséget teljesíti. A határidős besze-dési megbízás értékhatár nélküli és szűk körben alkalmazzák;

• azonnali beszedési megbízás teljesítéséhez nem kell a kötelezett előzetes beleegyezése, a teljesítésre az inkasszó benyújtásakor azonnal sor kerül. A bank addig fogadja be ezeket a megbízásokat, amíg a kötelezett az erre vonatkozó bejelentést / felhatalmazást írásban vissza nem vonja.

Az azonnali beszedési megbízással a következő esetekben lehet élni:• jogszabály írja elő az alkalmazását,• a felek ilyen fizetési módban állapodtak meg, és ezzel a kötelezett bejelen-

tette bankjánál,• a váltót a váltójogi előírások szerint – fizetés céljából – az egyenes váltó-

adós által megjelölt banknál bemutatják,• váltóinkasszó esetében az azonnali inkasszó formanyomtatványával kell

megbízást adni a jogosult bankszámláját vezető banknak,• a csoportos inkasszó esetében meghatározott helyen, módon és gyakori-

sággal kell benyújtani a megbízást a számlavezető hitelintézet részére.

ac. Akkreditív (okmányos meghitelezés)Akkreditív, vagy okmányos meghitelezés az eladó és a vevő részére is jelentős kockázat-elhárítási lehetőséget jelent. A belföldi forgalom 1993. január 1. óta al-

103

kalmazhatja. Az akkreditív kötött fizetési mód, amelynél a vevő megbízásából egy bank, a nyitó bank kötelezettséget vállal a kedvezményezettel szemben, hogy javára fizetést teljesít, váltóit elfogadja, vagy megvásárolja, amennyiben nála be-nyújtja a megadott határidőn belül az előírt okmányokat, s ezek formailag telje-sen megegyeznek az akkreditív, illetve a nemzetközi szokványok előírásával.

Az akkreditív fajtái:− Visszavonhatatlan: a nyitó bank visszavonhatatlan fizetési kötelezettségét

jelenti;− Visszavonható: mind a kötelezettségvállalás, mind az akkreditív részletei

megváltoztathatók. − Revolváró: az igénybevétel urán automatikusan feltöltőik a meghatározott

összeg erejéig.− Halasztott fizetésű: az okmány benyújtásától számított bizonyos idő eltel-

tével fizetendő ki.

9.2. Készpénzt-helyettesítő fizetési eszközök:

A készpénzforgalom lebonyolítása igen munkaigényes és jelentős költségigényű, ezért helyettesítésére megpróbáltak más megoldásokat is kialakítani. Az egyik ilyen jelentős készpénzkímélő formát a csekk jelenti, amelynek gyakori alkal-mazása során felszínre kerültek a nehézségek (sok kis kisösszegű csekk feldol-gozása, a biztonság nem megfelelő volta), így megszületett az új megoldás, a csekk-kártya.

A csekk-kártya alkalmazása során a kártyarendszerben részvevő bankok kö-telesek a szabályszerűen kiállított csekkre készpénzt kiszolgáltatni még akkor is, ha a kiállító bankszámláján adott időpontban fedezet nem áll rendelkezésre.

A hitelkártya az USA-ban alakult ki a múlt század végén. Műanyag lapocska, amely a finanszírozó bank által kiállított értékpapír. Tulajdonosa jogosult min-den olyan üzletben, amellyel a hitelkártya társaság megállapodást kötött a hi-telkártya felmutatásával, és a számla aláírása ellenében vásárolni hitelben árut, illetve szolgáltatást igénybe venni, az adott ország valutájában.

Az akkreditív memóriakártya szabvány méretű hitelkártya, amelyben mik-roprocesszort helyeztek el. A felhasználás során a pénztulajdonos azonosító kódszáma segítségével módot ad vásárlásra és készpénzfelvételre is.

A készpénzkímélő fizetési rendszert a magyar gazdaságban bevezetni csak a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyével lehet. A kártyabirtokosnak kell gondoskodnia arról, hogy a bankszámláján fedezet álljon rendelkezésre. A bank-kártyát a kiadásakor aláírásával kell ellátni. A bankkártya az azt kibocsátó bank tulajdonában marad és azt jogában áll a kártyabirtokostól bármikor, indokolás

104

nélkül visszavonni. A bankszámla megszűnésekor a bankkártyát vissza kell szol-gáltatni.

A bankkártya olyan fizetési eszköz, amelynek segítségével a kártyabirtokos csak a tényleges vásárlások és szolgáltatások ellenértékét rendezheti, illetve készpénzt vehet fel meghatározott feltételek között. A fizetési forgalomban fel-használható minden olyan kereskedelmi, illetve szolgáltató szervezetnél, amely a kártyarendszerhez szerződéssel csatlakozott.

9.3. Készpénzforgalom

A modern gazdaságokban a készpénzforgalom a teljes pénzforgalomnak csak igen kis hányadát jelenti, és a készpénzkímélő fizetések – kártyarendszerek – megjelenésével mértéke egyre csökken.

A készpénz a gazdaságban a következő irányokban mozoghat:• A gazdálkodó egységek és a lakosság közötti pénzforgalomban,• A gazdálkodó egységek egymás közötti pénzforgalmában, amennyiben ezt

jogszabályok adott országban nem tiltják,• Lakosság egymás közötti fizetési forgalmában. A készpénz kezelésére banki szempontból akkor kerül sor, amikor a bank-

számlára készpénzt befizetnek, illetve onnan készpénzt felvesznek. Készpénzbe-fizetés a bankszámlára a számlavezető bank pénztáránál és a postahivatalok-nál történhet.

9.4. Pénzügyi szolgáltatások közvetítése

VagyonkezelésVagyonkezelés alatt általában azokat a szolgáltatásokat értjük, amelyet profesz-szionális szervezetek nyújtanak a rájuk bízott vagyonok gazdái számára, és amelynek során a vagyonkezelők az előbbiek javára ideiglenesen gyakorolják a vagyonnal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, illetőleg a vagyont – annak gyarapítása céljából – a pénzügyi piacokon különböző ügyletekbe forgatják.

A vagyonkezelés fenti fogalmába több tevékenység is beletartozik, ezek:a) a kollektív vagy közvetett vagyonkezelésnek nevezett

• befektetésialap-kezelés,• kockázatitőkealap-kezelés• biztosítók által egyes biztosítási ágazatokhoz kapcsolódóan végzett tőke-

piaci ügyletek,• pénztári vagyonkezelés (azaz az önkéntes kölcsönös egészség-, önsegé-

lyező és nyugdíjpénztárak, valamint a magánnyugdíjpénztárak részére végzett vagyonkezelés);

105

b) az egyéni vagy közvetlen vagyonkezelésnek nevezett portfóliókezelés.

Kollektív vagy közvetett vagyonkezelés A portfóliókezeléssel ellentétben a kollektív vagy közvetett vagyonkezelési for-máknál a befektetők vagyona közös vagyontömegben egyesül, és a befektetések során a piacon a vagyon tulajdonosaként a vagyonkezelő jelenik meg. A kol-lektívvagyon-kezelő az összegyűjtött vagyon egészéről dönt, amikor kialakítja a vagyon befektetési szerkezetét és a befektetések arányát. A közvetett vagyonke-zelést folytató intézmény tehát a befektetői vagyonokat homogenizálja, majd a vagyontömeget – a pénzügyi szempontok figyelembevételével – diverzifikálja.

A befektetésialap-kezelés és a kockázatitőkealap-kezelés során például az alapkezelő – miután a befektetési, illetve a kockázatitőke-alapban egyesítette a befektetők pénzeszközeit – a befektetők vagyonát egységként kezeli. A befekte-tési-, illetve a kockázatitőkealap-jegy ellenértéke az alap tulajdonába kerül, és a továbbiakban a befektető az alap eszközeinek befektetéséről, ill. a vagyon aktu-ális összetételéről nem szerez tudomást, a vagyon összetételére a vagyonkezelés folyamán nincs befolyása, azt az alapkezelési szabályzat szerint a befektetési-, illetve a kockázatitőkealap-kezelő cég határozza meg.

A kollektív vagyonkezelési formáknál egyértelműen a vagyonkezelő szer-vezet, az adott alapkezelő vagy pénztár gyakorolja a vagyontömeg feletti tulaj-donosi jogokat, ennek értelmében a vagyonkezelő a pénzügyi piacokon mint intézményi befektető lép fel. A közvetett vagyonkezelésnél a befektető a befek-tetési politika elfogadásával vagy elutasításával határoz a befektetések számára elfogadható eszközeiről és azok arányáról.

Az előbbi megállapítás szerint értelmezhető a tőkepiaci törvényben definiált kollektív befektetési forma definíciója, amely azonos szerződési feltételek mellett, a befektetők által átadott eszközök egymástól el nem különített, együttes keze-lésével létrehozott és működtetett befektetésieszköz-csoport, amely a befektetők részére végzett, előre meghatározott, azonos jogi keretek között történik. A kol-lektív befektetési forma létrehozatalának és működésének célja, hogy befektetői számára portfóliókezelési szolgáltatást nyújtson, illetőleg tagjaiként a befektetők közvetve vegyenek igénybe befektetéskezelési szolgáltatást.

A fentiekkel ellentétben, a portfóliókezelés befektetője mindig egyedileg azonosítható személy, a portfóliókezelés alá vont befektetői vagyon mindig pontosan körülhatárolható és a befektető személyéhez rendelhető eszközök összessége. A portfóliókezelő a tevékenysége során a befektetők vagyonáról az egyes befektetők szerint szétválasztott és a saját eszközeitől elkülönített, tételes és naprakész nyilvántartást vezet.

Végül a vagyonkezelés legtágabb fogalmába sorolhatjuk a reáljavak, mint pél-dául ingatlanok, műkincsek, műtárgyak, kezelésére vonatkozó szolgáltatásokat is.

106

PortfóliókezelésA portfóliókezelés az a tevékenység, amelynek során a befektető meghatározott eszközei azzal a céllal kerülnek a portfóliókezelési tevékenységet végző szer-vezet (hitelintézet, befektetési vállalkozás, befektetésialap-kezelő) rendelkezése alá, hogy meghatározott feltételek mellett, egyedi módon, a befektető által adott megbízás alapján befektetési eszközökbe fektesse, és kezelje a befektető javára, azzal, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből eredő kockázatot és hozamot, így különösen annak nyereségét és veszteségét, közvetlenül viseli.

A portfóliókezelés szerződésen alapuló kötelezettség, amely során a be-fektetőt rendszeresen tájékoztatni kell a javára kezelt vagyon összetételéről, a portfóliókezelő tevékenységéről és a portfóliókezelés eredményességéről.

A portfóliókezelési ügylet tehát minden esetben szerződésen alapul, amely általában bizományi vagy megbízási szerződés. A bizományi típusú portfóliókezelési szerződéseknél a portfóliókezelő a saját nevében a befek-tető javára jár el, míg a megbízási típusú portfóliókezelési szerződéseknél a portfóliókezelő a befektető nevében és a befektető javára lép fel harmadik sze-mélyekkel szemben. A szerződés feltételeiben az ügyfél és a portfóliókezelő sza-badon állapodnak meg, következésképp az egyedi befektetések eltérő mértékben függhetnek a befektető döntésétől.

A portfóliókezelésről szóló elméletek különbséget tesznek a kötött (más-képpen nem diszkrecionális) és a szabad felhatalmazású (diszkrecionális) portfóliókezelés között. A két fogalom a portfóliókezelő befektetésekkel kapcso-latos döntési szabadságát jelöli.

Kötött portfóliókezelés esetén a portfóliókezelő részére minden esetben a befektető ad egyedi megbízást, e nélkül a portfóliókezelő nem köthet konkrét befektetési ügyletet. A portfóliókezelés ezen formája nem sokban különbözik a közönséges brókeri (értékpapír-bizományosi) szolgáltatástól, ahol a bróker vég-rehajtja ügyfele egyedi ügyletre vonatkozó megbízásait.

A szabad felhatalmazású portfóliókezelés során a portfóliókezelő az egye-di befektetéseket saját belátása alapján, a befektető előzetes megkérdezése nélkül is végrehajthatja. Általában igaz, hogy a befektetési döntésekkel kapcsolatos nö-vekvő szabadság a portfóliókezelő felelősségével, ennek következtében pedig a befektető kockázataival egyenes arányban növekszik.

Private bankingA szolgáltatásnak számos definíciója létezik. A legösszetettebb definíció szerint a private bankig-et mint a „jelentős magánvagyonnal és/vagy megtakarítással rendelkező magánszemély számára kialakított ügyfélorientált szolgáltatási cso-magot jellemezhetjük. Célja hosszú távú kapcsolat kialakítása, és az ügyfél va-gyonának szakszerű, magas szintű kezelése”.

Az ügyfélorientált szolgáltatások keretében az üzleti bankok egyre nagyobb súlyt helyeznek a vagyonos magánügyfélkör kialakítására és a felső szintű me-

107

nedzserek személyes igényeinek lehető legteljesebb mértékű kiszolgálására. A magánbanki (private banking) szolgáltatásokat meghatározott alsó betét-határhoz kötik, ugyanakkor a kedvezmények valóban vonzóak (könnyített hi-telezési eljárás, finánchitelek nyújtása, prime rate az aktív és a passzív művele-teknél egyaránt, befektetések szakszerű kezelése, az ügyfelek egyedi igényeinek teljesítése stb.).

A fogalmak tisztázásakor fontos megkülönböztetni három kategóriát: retail banking, top retail banking, private banking.

A retail banking esetében általános lakossági banki szolgáltatásokról be-szélünk, a bank homogén lakossági csoportoknak kínál szabványosított termé-keket.

A top retail banking már emeltebb szintű szolgáltatás, az ügyfelek kiszolgá-lása magasabb színvonalú, de még mindig csoportjelleggel történik. Gyakran ezt a szolgáltatást biztosítják a bankok vállalatok vezetősége számára a vállalati számlák vezetése mellett.

A private banking az előző kategóriákkal ellentétben a legvagyonosabb ügy-felek számára biztosít teljesen egyénre szabott, főleg vagyonkezelési szolgálta-tásokat.

A privátbanki szolgáltatási körAz általános banki szolgáltatások magas szintű biztosítása mellett ugyanak-

kor a legjellemzőbb kínált pénzügyi termékek a vagyonkezelés köréhez kapcso-lódnak. Ez sokrétű tevékenységet jelent a bank részéről, amint az a továbbiakban látszik:

– a vagyonkezelő az ügyfél számára befektetési tanácsadást nyújt az egyedi kockázattűrő képesség és a hozampreferenciák felmérésére,

– a bank az ügyfél igényei szerint aktív befektetői tevékenységet végez a vi-lág értékpapírpiacain, általában saját leányvállalatain keresztül. Nem ritka, hogy egyes intézmények befektetésialap-családokat hoznak létre,

– önálló kutatási részlegek folyamatosan figyelemmel kísérik a pénz- és ér-tékpapír-piaci trendek alakulását,

– a vagyonkezelő folyamatosan figyelemmel kíséri az előre meghatározott teljesítménycélok elérését, a portfólió teljesítményét,

– kockázat-, illetve megtérülési elemzéseket végeznek az ügyfél részére.A fentiek mellett számos kiegészítő szolgáltatást is nyújtanak a vagyon-

kezelést végző pénzügyi intézmények. Ezek közé tartozik a jogi, adózási és trusttanácsadás; ingatlan- és műtárgyügyletek lebonyolítása, valamint speciális és egyedi vagyonszolgáltatások (pl. kényelmi szolgáltatások).

108

9.5. Egyéb vagyonkezelési szolgáltatások

SzéfbérletA bankok legrégibb szolgáltatásainak egyike ügyfeleik értékeinek biztonságos megőrzése. A különösen nagy értékek, ritkaságok, műtárgyak, ékszerek stb. tűz-, víz-, betörés- stb. biztos védelme érdekében az ügyfelek páncéltermeket és az azokban elhelyezett rekeszeket (széfeket) bérelhetnek, amennyiben őrzésük sajátos kezelést nem igényel. A biztonságot szolgálja, hogy ezek a páncélrekeszek legalább két kulcs egyidejű felhasználásával nyithatók, amelyek közül az egyik az ügyfél birtokában van, a másikat (esetleg a többit) a bank őrzi.

A rekeszekben elhelyezett érték biztonságáért a bankok teljes felelősséget vál-lalnak, de értékük kezelésére már nem vállalkozhatnak, annál is inkább, mert azokhoz csak az ügyfelek jelenlétében férhetnek hozzá.

Letétek kezelése és őrzéseAz üzleti bankok iránti bizalom olyan értékek letétbe helyezésében is megnyil-vánul, amelyek (1) méreteiket illetően páncélrekeszekben (széfekben) nem he-lyezhetők el, vagy speciális őrzést nem igényelnek, továbbá (2) hatósági előírá-sok, bírói döntések, bűncselekményekből származó tárgyak és értékek esetében, illetve őrzésük azok gyanúja miatt válik szükségessé.

Az első csoportban szereplő letétek természetesen az ügyfelek tulajdonát képezik, az üzleti bankok csak azok megőrzésére vállalkoznak, igény esetén – rendszerint ugyanabban a fizikai formában – vissza is szolgáltatják az ügyfélnek. Ezek lehetnek:

– zárt letétek, amikor a bank „csak” a biztonságos megőrzéséről gondosko-dik, ezen túlmenő feladatokat nem lát el, vagy

– nyílt letétek, amikor nemcsak megőrzik az átvett értékeket, de kezelik és ellátják a kapcsolódó feladatokat is. Pl. beszedik az esedékes osztalékot vagy kamatot, beváltják a lejárt értékpapírokat vagy újabbakra cserélik stb.

A második csoportba az ún. hatósági letétek tartoznak, amelyek őrzését rendszerint a jegybankok, vagy erre felhatalmazott bankok látják el. Ilyenek a bűnügyi, gyámügyi, hagyatéki, adóügyi, vagyonelkobzási, zárolt stb. betétek, illetve a letétbe helyezett értékes talált tárgyak, továbbá a hamisgyanús bank-jegyek, csekkek, bankkártyák, nemesfém tárgyak, drágakövek stb. a gyanú tisz-tázásáig vagy bizonyításáig, a tulajdon igazolásáig, illetve a jogosultság valódi-ságának megállapításáig. Az így elhelyezett betétek felszabadítása és kiadása a letétbe helyezést elrendelő szerv (hatóság) egyetértésével és intézkedése alapján történik.

Az üzleti bankok a náluk elhelyezett betétekről naprakész nyilvántartást ve-zetnek (tulajdonosok, az elhelyezés és a várható felvét időpontja, az esetleges hozamok esedékességének dátuma stb. szerint). Ennek alapján az állományvál-tozásról naponta készítenek jelentést.

109

Bankügynöki tevékenységA bankügynöki tevékenység fő területe az ügyfelek megbízásából végrehajtott értékpapír-vásárlás és -eladás. Természetesen ezt csak azok a bankok és pénz-intézetek végezhetik, amelyek ehhez – az esetleg szükséges – engedéllyel is ren-delkeznek. Az üzleti bankok képviselői a tőzsdén is működnek bankjuk nevében vagy ügyfeleik bizományosaként. A bankok és az ügyfelek megállapodnak az eladás és a vétel mennyiségében, az elérendő árban és a szolgáltatásért járó juta-lékban. Az ügyfelek kérésére – mint már említettem – a bankok az értékpapírok őrzését és kezelését is elvállalhatják. A bankügynöki tevékenység egyik gyako-ribb módja, amikor a bankok forgalmazzák – hálózatukon keresztül – az ügyfe-leik által kibocsátott kötvényeket, esetleg más típusú értékpapírokat. Ebben az esetben a bankok – természetesen – nem vállalnak automatikusan felelősséget sem a kibocsátásért, sem a kibocsátott értékpapírokért.

Bankári tanácsadás és bankszakértői szolgáltatásAz üzleti bankok ügyfelei mindinkább igénylik a bankári tanácsadás legkülön-bözőbb formáit, nemcsak az aktuális folyamatokra, hanem a stratégiára, az üzletpolitikára és a marketingtevékenységre vonatkozóan is.

Eltekintve attól, hogy a bankok és ügyfeleik megfelelő kapcsolatának köszön-hetően számos esetben az ügyfelek már előzetesen kikérik a bankok véleményét üzleti döntéseiket illetően, különösen ha azokhoz a megszokottnál bonyolultabb pénzügyi műveletek is járulnak, a rendszeres párbeszédre akkor is szükség van, ha csak egyszerűen az „üzleti tapasztalatokat” tárgyalják meg. Ennek keretében szóba jöhetnek befektetési, hitelfelvételi, szerződéskötési, privatizációs taná-csok mellett olyan kérdések is, mint az ügyfelet érintő pénzügyi és adótörvé-nyek, valamint rendeletek értelmezése, hatásának felmérése stb.

Egyre több igény jelentkezik az ügyfelek részéről a vállalkozás portfóliójának alakítása, az értékpapírokkal kapcsolatos szakértés, az értékpapírpiacot befo-lyásoló gazdasági jelenségek, továbbá partnerkeresésben való segítségnyújtás, valamint kiválasztás, a versenytárgyalások szakszerű lebonyolítása terén.

A tanácsadás egyik sajátos módja az ügyfelek megfelelő információkkal való ellátása, egyfajta jelzőszolgálat, különböző időszakos jelentések, tanulmányok, helyzetfelmérések, előrejelzések a bel- és külföldi konjunktúra alakulásáról, vala-mint rendszeres tájékoztatás a bank helyzetéről. Ezzel a tényleges és potenciális ügyfelek keresletét is fel lehet kelteni az üzleti bankok szolgáltatási iránt.

110

V. ÉRTÉKPAPÍROK, AZOK HOZAMSZÁMÍTÁSAI. TŐZSDE

1. ÉRTÉKPAPÍROK

Az értékpapír fogalma

Az értékpapír lényege jogi és közgazdasági szempontból is megfogalmazható. A meghatározások abban térnek el egymástól, hogy az értékpapírnak melyik lényeges vonását emelik ki. Jogi megfogalmazás szerint az értékpapír olyan ok-irat, amely a benne tanúsított alanyi jogot úgy testesíti meg, hogy azt a papír nélkül sem érvényesíteni, sem bizonyítani, sem átruházni nem lehet.

Az értékpapírok különleges dolgok, nem tekinthetők csak árunak, ingóság-nak vagy csak puszta jognak, hanem a kettő együttesének. Amíg az értékpapír létezik, érvényes a benne megtestesült követelés is, az adós csak a papír ellenében köteles, illetve jogosult teljesíteni. A papírban foglalt jogok élvezője nem lehet más, mint a papír tulajdonosa (illetve az általa megjelölt személy). Az értékpa-pírban megtestesült követelés átruházása csak a papír átruházásával lehetséges, az értékpapír elvesztése, megsemmisülése egyben a követelés megsemmisülé-sét is jelenti, kivéve, ha az értékpapír megsemmisülését közjegyzői határozat ki-mondta. Ez esetben a követelés az értékpapír nélkül is érvényesíthető.

A közgazdasági megfogalmazás szerint az értékpapír valamilyen vagyonnal kapcsolatos jogot megtestesítő forgalomképes okirat, vagy számlán megjelenő összeg, illetve elektronikus jel.

A makrogazdasági összefüggések rendszerében az értékpapírok közvetítő szerepet töltenek be a megtakarítók és beruházók között. Az értékpapír ezért közgazdasági lényegét tekintve a különböző időpontbeli pénzek cseréjének eszköze.

A nyomtatott értékpapírok általában két részből állnak: a köpenyből (elő-lapból) és a szelvényívből. A köpeny maga az értékpapír, amely tartalmazza a legfontosabb információkat: az értékpapír típusát, kibocsátóját, névértékét, ka-matozását, lejáratát stb. A szelvényív szelvényekből (kuponokból) áll; ezek el-lenében teljesítik az esedékes kifizetéseket (osztalék, kamat, törlesztőrészletek fizetését). A szelvényív általában a köpennyel összefüggő papírlap.

Az elektronikus számítógépek megjelenésével az értékpapíroknak új for-mája született: a viszonylag rövid lejáratú értékpapírok nagy száma és rövid élettartama miatt nincs értelme a fizikai megjelenítésnek, elegendő, ha azokat csak a számítógépben tárolják a mindenkori tulajdonosa nevén. Aki ilyen típu-sú „értékpapírt” vesz, annak vételkor megterhelik a pénzben vezetett számláját, ugyanakkor elismerik a részére vezetett értékpapírszámlát az összegnek meg-felelően.

111

Az értékpapírok fajtái

Az értékpapíroknak – több mint három évszázados történetük során – szám-talan fajtája, változata alakult ki, sokszor országonként is eltérő fejlődési pályát leírva. Csoportosításuknak többféle szempontja lehet.

a) Az értékpapírban foglalt jog szerint vannak követelést, részesedést és valamely áruval kapcsolatos jogot megtestesítő papírok.

A követelést megtestesítő értékpapírnak az a jellemzője, hogy az egyik fél elismeri valamely másik féllel szemben annak követelését, és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon, az értékpapírban foglalt feltételeknek megfele-lően ki fogja egyenlíteni. Ilyenek: a váltó, a csekk, az adósságlevél, az adósköte-lezvény, a kötvény stb.

A részesedési jogot (tagságot) megtestesítő értékpapír azt igazolja, hogy tu-lajdonosa valamely vállalkozás alaptőkéjéhez járult hozzá, és befektetett pénze után jogosult a kiosztásra kerülő nyereség arányos részére, az osztalékra. For-mailag társtulajdonosi jogokat testesít meg. Fontos vonása, hogy tulajdonosa nem vonhatja ki vagyonát a vállalkozásból. Az ilyen értékpapírok alaptípusa a részvény, bányarészjegy, erdőrészjegy stb. Hasonló jellegűek az ún. kisszámú társtulajdonos jogait megtestesítő értékpapírok. Ezek tulajdonosai azonban (a részvényeseknél kisebb számuk miatt) szélesebb körű jogokat élvezhetnek, mint a részvényesek. Idetartoznak a részvételi jegyek, a befektetési bizonylatok stb.

Az áruval kapcsolatos jogokat megtestesítő értékpapírok valamely áru feletti rendelkezési jogot biztosítanak tulajdonosuknak. E kategóriába soroljuk a jelzá-logbejegyzéseket, a hajórakleveleket, a közraktárjegyeket stb.

b) Az átruházási lehetőség szerint bemutatóra, névre és rendeletre szóló ér-tékpapírokat különböztetünk meg.

A bemutatóra szóló értékpapír tulajdonosa (birtokosa) élvezi a papírban foglalt összes jogot. Az ilyen papír átruházása egyszerű átadással történik, amelynek révén valamennyi jog átszáll az új tulajdonosra. Az értékpapírok közül a kötvények és a részvények nagy része bemutatóra szól.

A névre szóló értékpapír (más néven rektapapír) mindig egy meghatározott személy nevére szól, így az értékpapírhoz kapcsolódó jogok egyszerű átadással nem idegeníthetők el. Ahhoz, hogy az ilyen papír más tulajdonába jusson, le-lépési (átruházási) nyilatkozat szükséges, ezt cedálásnak nevezzük. A cedálás időigényessége miatt a névre szóló értékpapír forgalomképessége lényegesen ki-sebb, mint a bemutatóra szólóé. A legtöbb – még az eredetileg bemutatóra szóló papír is – átalakítható névre szólóvá, ennek módja a vinkulálás.

A rendeletre szóló értékpapírnál az eredeti birtokos a papírban foglalt jo-gok élvezetét hátirat útján átruházza más személyre, ez a forgatás (formája: X. Y.-nak, vagy X. Y. rendeletére). Az ilyen papírt csak forgatással lehet átruházni. Az új birtokos mint önálló, az előzőtől független jogosult érvényesítheti annak

112

jogait. A rendeletre szóló papírok köre korlátozott, a legfontosabbak: a váltó, a csekk és a névre szóló részvény.

c) Az értékpapírok hozama szerint vannak nem kamatozó, fix kamatozású, változó hozamú és átmeneti fajták.

A formailag nem kamatozó értékpapírok diszkonttal kerülnek értékesítés-re, idetartozik például a kamatszelvény nélküli kötvény, a diszkontkincstárjegy.

A fix kamatozású értékpapírok általában hitelezői jogokat testesítenek meg. Az értékpapír adósa előre meghatározott, mindig ugyanakkora, a névértékre vo-natkozó nominális kamatlábnak megfelelő összeget biztosít a hitelező számára. Tipikus fajtája a kötvény klasszikus formája.

A változó hozamú értékpapírok, osztalékpapírok arra jogosítják fel tulajdo-nosukat, hogy a vállalkozás hasznából befektetett tőkéjük nagyságának, érték-papírjuk névértékének megfelelően részesedjenek, ha a vállalkozásnak haszna van. Fő típusa a részvény. Vannak olyan változó hozamú papírok is, amelynek tulajdonosai nemcsak a részesedésre formálnak jogot, hanem a vállalkozás eset-leges veszteségei egy részének pótlására is kötelezettséget vállalnak. Ilyen példá-ul a bányarészjegy.

Az átmeneti formák egyrészt a fix kamatozású értékpapírok kötött feltétele-inek oldására, másrészt a változó hozamú papírok kockázatának mérséklésére jöttek létre. Legelőször kialakult és legelterjedtebb formájuk egyrészt a változó kamatozású kötvény és az átváltható kötvény, másrészt az elsőbbségi részvény és az opciós értékpapírok. Különösen az utóbbi néhány évtized termékeny az új termékek létrejöttében, s a formák gazdagodása még ma is tart.

d) Lejárat szerint az értékpapírok lehetnek:Rövid lejáratúak: egy évnél nem hosszabb futamidővel rendelkező értékpa-

pírok tipikus fajtája a váltó, a kincstárjegy.Középlejáratúak: idesorolják pl. az 1–5 éves kötvényeket, amelyek egyik faj-

tája az államadósságot megtestesítő államkötvény, a letéti jegy stb.Hosszú lejáratúak: idetartoznak az 5 évnél hosszabb lejáratú kötvények, va-

lamint a záloglevelek, amelyek ingatlanok jelzálogi lekötésével biztosított érték-papírok.

Vannak lejárat nélküli értékpapírok, ezek közé tartozik a részvény és néhány ún. örökjáradékos kötvényfajta.

e) Forgalomképesség szempontjából vannak közforgalomra szánt papírok, nyilvános kibocsátású és csak meghatározott körben forgalmazható papírok.

f) A másodlagos forgalom színtere szerint különböztetjük meg a tőzsdén vagy annak valamely szegmensén jegyzett papírokat és a nem szervezett forga-lomba kerülő papírokat.

g) Az értékpapír-kibocsátás iránya szerint vannak: belföldi forgalomra ke-rülő és külföldi piacra, nemzetközi forgalomra szánt értékpapírok. (Ez utóbbi-aknak két fajtája: a külföldi és az eurokötvény, illetve -részvény.)

113

h) Az értékpapírok kibocsátója szerint vannak: állampapírok, a helyi önkor-mányzatok, valamint állami célalapok kötvényei, kommunális kötvények. Pénz-intézetek által kibocsátott kötelezvények. Társaságok, gazdálkodó szervezetek által kibocsátott értékpapírok.

i) A Budapesti Értéktőzsde szabályzata a tőzsdére bevezetett értékpapírnak két csoportját különbözteti meg:

– a tőzsdén forgalmazott, de nem jegyzett értékpapírok megfelelnek a tőzsdei forgalmazás alapkövetelményeinek,

– a tőzsdén jegyzett értékpapírok a forgalmazhatóság alapkövetelményein felül szigorúbb feltételeknek is – például magasabb tőkekövetelmény, ré-gebbi működés, szigorúbb információszolgáltatási kötelezettség – megfe-lelnek.

2. TŐZSDEI FORGALOMBA KERÜLŐ ÉRTÉKPAPÍROK

A részvény

A részvény vállalatok-részvénytársaságok alapításakor vagy alaptőkéjük emelé-sekor kibocsátott értékpapír, amely a vállalat jegyzett tőkéjének – alaptőkéjé-nek – meghatározott – a névértéknek megfelelő – hányadát testesíti meg. Tulaj-donosa a részvény megvásárlásával pénzét véglegesen a vállalat rendelkezésére bocsátotta, azt visszaváltani nem lehet, csak másnak eladni.

A részvény névértéke a jegyzett tőke bizonyos hányadát képviseli. A rész-vények névértékének és számának szorzata a részvénytársaság jegyzett tőkéjét adja. A részvények kibocsátása (kibocsátási értéke) – és a későbbiekben forgal-mazása – a névértéktől eltérő árfolyamon történik.

A részvénytársaság alapításakor, a részvények lejegyzésekor általában nem követelik meg a teljes összeg befizetését. A részvényesnek csak egy bizonyos elő-leget kell befizetnie, hogy vásárlási szándéka komolyságát bizonyítsa. A végleges befizetések előtt általában csak ideiglenes részvény kibocsátására kerülhet sor, de csak a ténylegesen befizetett összegről.

A részvényes részvényei alapján részesedik a társaság eredményéből, azaz a részvény névértékének bizonyos százalékát megkapja osztalékként. A részvé-nyek osztaléka nagyobb kockázatot hordoz a kötvények hozamánál. Amíg a vál-lalati kibocsátású fix kamatozású kötvények kamatjövedelme általában teljesen független a vállalat gazdálkodásától, addig a közönséges részvények osztaléka elsődlegesen attól függ. A fő kockázatot azonban nem az osztalék rövid távú ingadozásai jelentik, hanem a részvénytársaság hosszabb távú kilátásai, annak változásait is tükröző árfolyamváltozások.

114

Az alaptőke csökkentése során előfordul, hogy a részvényesnek csak az alaptőkében való részesedési joga szűnik meg, de az osztalékkövetelési joga megmarad. Ilyenkor számára élvezeti jegyet bocsátanak ki. A részvényekhez hasonlatosak pl. a befektetési alapok befektetési jegyei, illetve a hitelszövetkeze-tek részjegyei, amelyeknél a befektetések utáni bevételt osztják fel arányosan a betétesek között.

A részvény típusai

A részvény alaptípusa bemutatóra szól, szabadon átruházható. Sajátos rész-vényfajta a névre szóló részvény, amely típusát tekintve nálunk rendeletre szóló papír, vagyis a váltóra vonatkozó szabályok szerint ruházható át, tulajdonosaik nevét bejegyzik a részvénytársaság részvénykönyvébe. Az ilyen típusú részvény birtokosa csak akkor gyakorolhatja jogait, ha neve szerepel a társaság részvény-könyvében.

Egy részvénytársaság részvényei általában azonos tagsági jogokat biztosíta-nak (ezek a törzsrészvények), de vannak olyan fajtái is, ahol a tagsági jogok el-térnek. Ilyenek az elsőbbségi részvények. Az ún. osztalékelsőbbségi részvények tulajdonosai előnyt élveznek a törzsrészvények tulajdonosaival szemben, mert a társaság nekik biztosít elsőbbséget osztalékfizetésnél, és az esetleges vagyonfel-számolásnál is. Az így garantált osztalék természetesen kisebb – gyakran rög-zített mértékű – a rendes osztaléknál. Az elsőbbségi részvények tulajdonosai vagy részben, vagy teljes mértékben korlátozott szavazati joggal rendelkeznek. Vannak olyan elsőbbségi részvények is, amelyek éppen a szavazati jogban biz-tosítanak elsőbbséget. Az alapszabály úgy is rendelkezhet, hogy bizonyos hatá-rozatokat csak a szavazatelsőbbségi részvényes egyetértésével lehet meghozni, ezeket a részvényeket aranyrészvénynek nevezik. Elsőbbségi részvény a jegyzett tőke feléig bocsátható ki.

Egyéb részvényfajták: az átváltható elsőbbségi részvény, tulajdonosa egy meghatározott arányban átválthatja papírját törzsrészvényre.

Részvényutalvány: részvényvásárlási jogot testesít meg, előre meghatározott árfolyamon.

Az amortizálódó (szocializálódó) részvény olyan névre szóló részvény, amely a részvénytársaság alapszabályában meghatározott idő eltelte után vala-mely közcélra létrehozott alapítvány vagy egyesület tulajdonába megy át.

A korlátozottan forgalomképes részvény tipikus fajtája a dolgozói részvény, amely ingyenesen vagy kedvezményes áron szerezhető meg. Dolgozói rész-vényt a részvénytársaság csak az alaptőkén felüli vagyonából bocsáthat ki, legfeljebb az alaptőke 10 százalékáig. A dolgozói részvény névre szól, és csak a vállalat dolgozói, illetve nyugdíjasai között lehet átruházni. A dolgozó munka-viszonyának megszűnése (kivéve a nyugdíjazást) és halála esetén a társaság a

115

papírt árfolyamon, de legalább névértéken visszavásárolja. A dolgozói részvény tulajdonosát éppúgy megilleti az osztalék és a szavazati jog, mint a közönséges részvény birtokosát.

Szélsőséges esetként a részvénytársaság megszerezheti saját részvényeit. A saját részvények névértékének összege azonban nem haladhatja meg a jegyzett tőke egyharmadát, és részvényesi jogok nem tartoznak hozzá. Saját részvényt csak a jegyzett tőkén felüli vagyonból lehet venni, és legfeljebb három évig lehet birtokolni.

A részvényes

A részvény birtokosa a részvényes. Egyetlen kötelezettsége a társasággal szem-ben a lejegyzett részvények értékének befizetése – a bejegyzéstől számított egy éven belül –, de erre csak a társaság kötelezheti őt. A részvényes csak a befizetett tőke erejéig felelős a társaság kötelezettségeiért. A részvényes felelőssége tehát korlátozott és közvetett. A részvényest értékpapírja révén vagyoni és tagsági jogok, valamint kisebbségi jogok illetik meg.

Vagyoni jogok: a részvénytársaság vagyona a részvényeseké, de a részvény-társaság azoktól elkülönült egységként működik. A vagyoni jog háromféleképpen nyilvánul meg. Amíg a társaság fennáll, addig a részvényes jogosult a vállalko-zás éves tiszta nyereségének egy bizonyos hányadára, az osztalékra. Az osztalék nagyságát a közgyűlés állapítja meg évente, amelyre az igazgatóság tesz javasla-tot – mégpedig címletenként abszolút összegben. Az egy részvényre jutó tiszta nyereséget, az osztalékot a részvénytársaság mindig a névértékhez viszonyítva, százalékos formában teszi közzé, az éves mérlegjelentés adataival együtt.

A részvénytársaságok felszámolásakor a részvényesek a felosztandó vagyon egy bizonyos hányadára, az ún. likvidációs hányadra tarthatnak igényt.

A vagyoni jog harmadik vonatkozása lehet az elővételi jog. Ennek értelmében a részvényes addigi részesedése arányában jogosult az alaptőke emelése esetén újabb részvények, részesedési jegyek vagy haszonélvezeti jegyek vásárlására.

Mellékjogok: jog a részvénykönyvbe való bejegyzésre, részvényokirat kiál-lítására, jóhiszeműen felvett osztalék megtartására, a betét felemelése ellen való tiltakozásra.

A tagsági jogok közül a legfontosabb a részvénytársaság ügyeiben való rész-vétel joga: a részvényes részt vehet a részvénytársaság évi közgyűlésén, és ott gyakorolhatja szavazati jogát – felvilágosítást kérhet, észrevételt tehet – szemé-lyesen vagy képviselő útján. A szavazati jog a részvények névértékével arányos. Ezenkívül joga van a közgyűlési határozatok megtámadására, valamint az el-lenőrzésre.

A kisebbségi jogok főleg a kisrészvényesek érdekeit védik, a jegyzett tőke egytizedét képviselő részvényeseket illetik meg. Idetartoznak a megvizsgáló

116

jog, a közgyűlés összehívására vonatkozó jog és a közgyűlés napirendjének meghatározására vonatkozó jog.

A kötvény

A kötvény – klasszikus formájában – fix kamatozású, általában hosszabb lejára-tú értékpapír. Szólhat névre és bemutatóra. A kötvény kibocsátója arra köte-lezi magát, hogy előre meghatározott időpontban – időpontokban – a kötvény névértékének megfelelő összeget visszafizeti, és addig az esedékes kamatokat kifizeti. A kötvény tehát hitelviszonyt megtestesítő okirat, tulajdonosát sem valóságosan, sem formálisan nem teszi társtulajdonossá. A kötvény névértékét a kibocsátó legkésőbb a kötvény lejártakor köteles visszafizetni.

Az egyes kötvénykonstrukciók a visszafizetés idejében és ütemezésében, valamint a kamatfizetés módjában különböznek. Az örökjáradékos a kötvény kivételével a kötvény kibocsátója minden esetben kötelezettséget vállal a név-érték visszafizetésére. A törlesztés legegyszerűbb módja, ha minden kötvény-tulajdonos egy összegben a lejáratkor kapja vissza pénzét. Az egyenlő részle-tekben esedékes törlesztés a kibocsátó szempontjából kétféleképpen történhet: minden kötvénytulajdonos minden törlesztési időpontban megkapja az arányos törlesztőrészletet, vagy minden törlesztési időpontban kisorsolják – a törlesztési tervnek megfelelően –, hogy milyen sorszámú kötvényeket fizetnek vissza egy összegben. A kötvénykibocsátó egyenletes teherviselésének sajátos fajtáját je-lenti az annuitás, amelynél nem az egyes törlesztőrészletek nagysága állandó, hanem a törlesztőrészletek és az esedékes kamatok együttes összege.

A kötvényszelvényre járó kamat kétféle módon osztható fel: kamatozó köt-vény esetén minden kötvénytulajdonos megkapja a kötvény névértékének meg-felelő kamatot, nyereménykötvény esetén a kölcsön előre meghatározott kama-tozásának megfelelő összeget nyereményként sorsolják ki a kötvénytulajdonosok között. A kamat fizethető évente vagy félévenként, előre meghatározott idő-pontban. A kibocsátáskor meghirdetett nominális kamatláb a hagyományos kötvényformánál a futamidő alatt változatlan marad. Vannak a lejárati idő alatt módosítható kamatlábú kötvények is. A kötvénykibocsátó a kamatláb mértéké-nek megállapításánál több tényező együttesét veszi figyelembe, a legfontosab-bak: az adott ország pénzügyi előírásaiból adódó lehetőségek, a közép-, illetve hosszú lejáratú bankhitelek érvényes kamatlába, a kölcsönnel finanszírozandó vállalkozás várható jövedelmezősége, az egyéb tőkebefektetési lehetőségek ak-tuális hozama, a konjunkturális helyzet, a kötvénykibocsátó megbízhatósága, illetve a felajánlott fedezet formája, külföldi jegyzés esetén az illető valuta árfo-lyam-alakulásával kapcsolatos várakozás.

Az értékpapírok fejlődésének jellemző tendenciája a hagyományos formák egymáshoz való közeledése, a köztük lévő különbségek elmosódása. A klasszikus

117

formák természetesen tovább élnek, de az érdeklődés felkeltésére egyre újabb értékpapírformák jelennek meg. Az újabb formák közül két elképzelés vált be: az egyik a rögzített kamatozás meghagyása mellett bizonyos előjogokat biztosít a tulajdonosának – átváltható kötvények, opciós kötvények –, a másiknál a ka-matozás rögzítettségét oldották fel a változó kamatozású kötvények.

Az átváltható kötvény a rendes, fix kamatozáson felül olyan lehetőséget biz-tosít birtokosának, hogy meghatározott határidőn belül választhat: vagy be-váltja kötvényeit névértéken a vállalkozás részvényeire, vagy megtartja, s így később a törlesztéskor pénzét visszakapja.

Az átváltható kötvényekhez hasonló konstrukció az opciós kötvény, amely tulajdonosa számára rendszeres, a rögzített kamatlábnak megfelelő éves kama-tot hoz, ezenfelül biztosítja azt a jogot, hogy a kibocsátó társaság részvényét meghatározott időn belül, előre meghatározott árfolyamon megvásárolhatja. Az opciós kötvények kamatlába általában alacsonyabb, árfolyama viszont magasabb a normál kötvényekénél.

A kamatszelvény nélküli kötvény – zero coupon bond – is a rögzített ka-matlábú kötvények újabb formája, bár formailag nem kamatozik. Éppen az a lényege, hogy a kibocsátó elvileg nem fizet, így a hitelező nem kap kamatot. A kibocsátás mélyen a névérték alatt – akár 40%-on – történik, a visszafizetés viszont névértéken, az időszak végén, egy összegben. A kibocsátási árfolyamot diszkontálással számítják ki, a kötvény kibocsátója által felajánlott névleges ka-matláb alapján.

A változó kamatozású kötvény egyik fajtájának vásárlója egy kisebb mérté-kű rögzített kamaton felül meghatározott arányban részesedik a vállalat, illetve a kötvényes a kölcsönnel finanszírozott vállalkozás eredményéből. A kötvényes így jobban is, meg rosszabbul is járhat a fix kamatozásnál – ez az ő kockázata. A másik fajtánál nincs rögzített kamatláb, hanem annak mértékét teljes egészé-ben valamilyen piaci kamatláb alakulásához kötik. Kibocsátáskor rögzítik a vál-toztatás mértékét és gyakoriságát is.

Az állampapírok

Állampapírnak nevezzük az állam által kibocsátott, az állam adósságát meg-testesítő értékpapírt, amelyben az állam adósságtörlesztésre és kamatfizetés-re, esetleg járadék fizetésére vállal kötelezettséget.

A Magyar Köztársaság éves költségvetéséről szóló törvény felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter a magyar állam nevében diszkontkincstárjegyet, kamatozó kincstárjegyet és államkötvényeket bocsát ki. A pénzügyminiszter e jogkörét a Magyar Államkincstár Államadósság Kezelő Központ útján gyako-rolja.

118

A kibocsátás célja a központi költségvetés adott évi hiányának részbeni fi-nanszírozása és a lejáró államadósság megújítása.

Az állampapírok vásárlói elsősorban hitelintézetek és intézményi befektetők – befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, biztosítóintézetek –, de a vállalkozások és a lakosság közvetlenül is szerepet játszik ily módon az államadósság finanszí-rozásában.

Az államkötvények az állam hosszú lejáratú – egy évnél mindenképpen hosszabb futamidejű – adósságát testesítik meg.

Általában hároméves vagy ennél hosszabb futamidővel (öt, hét, tíz év) ke-rülnek kibocsátásra. Napjainkban jellemzően változó kamatozásúak, s bemu-tatóra szólnak. A változó kamatozású államkötvények esetében csak a kamat-megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. Találhatók a piacon azonban fix kama-tozású államkötvények is. Ezek között tízéves futamidejű papírokat is fel lehet már fedezni.

A kamatfizetés gyakorisága államkötvények esetében általában fél év, de vannak éves gyakorisággal kamatot fizető papírok is.

Az államkötvények bevezetésre kerülnek a budapesti tőzsdére.A kincstárjegyek egyéves vagy annál rövidebb futamidejűek, az állam rö-

vid lejáratú adósságállományát testesítik meg. Kibocsátásukról, a kibocsátás céljáról és keretösszegéről az éves költségvetési törvény rendelkezik. Mivel a köz-ponti költségvetés bevételei nem a kiadásokkal megegyező ütemben és meny-nyiségben folynak be, likviditási problémák merülhetnek fel. Ezek megoldását szolgálják a kincstárjegyek. A kincstárjegyeknek több típusát különböztetjük meg, mégpedig:

– kamatozó kincstárjegyet,– diszkontkincstárjegyet,– kincstári takarékjegyet.A kamatozó kincstárjegy bemutatóra szóló, fix kamatozású, átruházható

értékpapír. Futamideje egy év. A futamidő végén fizet kamatot, amelyet a be-fektető a törlesztéssel együtt kap kézhez. A jegyzési időszak elején a névértéknél alacsonyabb árfolyamértéken, a jegyzés végén pedig névértéken lehet megvásá-rolni. Ez azért szükséges, mert a kamatozó kincstárjegy esetében az értékpapír ellenértékének a befizetésére a jegyzés időpontjában kerül sor, míg a kama-tozás kezdőnapja az értékpapír-jóváírás időpontja, amely a jegyzési időszak le-zárását követő hétre esik. A diszkontáron történő értékesítéssel így az értékpapír tulajdonosa a jegyzési időszakra eső kamatot nem veszíti el.

A diszkontkincstárjegyek szintén egy évnél nem hosszabb futamidejű állampapírok, amelyek kamatot nem fizetnek, hanem a névértéknél alacso-nyabb, diszkontáron kerülnek forgalomba, lejáratkor pedig a névértéket fi-zetik vissza.

119

A diszkont összege a névérték és a vételár közötti különbség. A diszkont-kincstárjegy bemutatóra szóló, átruházható értékpapír. Jelenleg három külön-böző – 3, 6 és 12 hónapos – hátralévő futamidővel kerülnek elsődleges piaci értékesítésre, de a másodlagos piacon tulajdonképpen egy éven belül bármilyen hátralévő futamidővel megvásárolhatók.

A diszkontkincstárjegyeket a kibocsátó lejárat előtt nem váltja vissza. A jelen-legi szabályozás szerint a diszkontkincstárjegy esetében a névérték és a vételár különbözete kamatnak minősül, amelynek adózása a személyi jövedelemadó rendszerében a kamatok adózására vonatkozó mindenkori szabályozás szerint történik.

Az állampapírok speciális típusa a kincstári takarékjegy, amely a Magyar Posta fiókhálózatában is hozzáférhető.

Két változata van:– egyéves,– kétéves futamidejű.Birtokosát visszaváltáskor a vásárlástól eltelt idő függvényében meghatáro-

zott mértékű kamat illeti meg. Futamidő közben történő visszaváltáskor a befek-tetőt az érvényes kamat egész hónapokra jutó időarányos része illeti meg.

A kincstári takarékjegy is bemutatóra szóló, átruházható értékpapír. Kizá-rólag belföldi magánszemélyek vásárolhatják meg és ruházhatják át egymás kö-zött. (A kincstárjegyek többi típusát belföldi jogi személyiségű, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek is megvásárolhatják a magánszemélyek mellett.) A kincstári takarékjegyek folyamatos értékesítéssel kerülnek forgalomba.

Az állampapírok tőzsdei kereskedése 1991 óta folyik a budapesti tőzsdén.Az állampapírok kibocsátásuk kezdetétől a legkedveltebb befektetési for-

mák közé tartoznak, magas kamatuk és alacsony kockázatuk miatt.Mivel az állampapírok kamatai az elmúlt években folyamatosan kedvező

szinten voltak, a befektetők érdeklődése kevésbé fordult a kockázatosabb válla-lati kötvények, vagy az alacsonyabb kamatozású banki értékpapírok felé.

A tőzsdének külön állampapír-szekciója van, ahol az állampapírok kereske-delme zajlik.

Befektetési jegyek

Az értékpapíroknak egy viszonylag kevésbé ismert, de egyre népszerűbbé váló csoportját alkotják a befektetési jegyek, amelyek egy úgynevezett befektetési alap vagyonából való részesedést testesítenek meg.

A befektetési alapot létrehozó befektetésialap-kezelő társaságok a magánsze-mélyektől és a vállalkozásoktól összegyűjtött forrásokat saját szakmai hozzáérté-sük segítségével minél nagyobb hozammal kecsegtető, ugyanakkor biztonságos befektetésekbe helyezik ki, s a megtermelt hozamot a befektetési jegyek tulajdo-

120

nosai között szétosztják. A befektetési alapok célja a kisbefektetők számára elér-hetővé tenni a tőkepiacot. Ezt a befektetési jegyek kis címletezésével is elősegítik. A befektetési alapoknak, s így a befektetési jegyeknek két alaptípusa ismert:

1. A zárt végű befektetési alapok meghatározott időtartamra (hazánkban általában három vagy annál több évre) jönnek létre, s az alapok induló tőkéje az élettartam alatt nem csökkenhet.Vagyis aki ilyen alap befektetési jegyét vásárolja meg, annak tudnia kell, hogy pénzét csak az alap élettartamának végén kaphatja az alaptól visz-sza. (Persze hozamot közben is fizetnek általában.) A zárt végű befektetési jegyeket a tőzsdére be kell vezetni, így biztosítva az alap működése alatti mobilizálhatóságot.

2. A nyílt végű befektetési alapok határozatlan időtartamra jönnek létre, s tőkéjük is az élettartam alatt folyamatosan változik.

A nyílt végű befektetési alapok előnyei:• Könnyű a pénzt bennük elhelyezni, majd ismét kivenni. A nyílt végű

befektetési alapok a folyószámlához hasonló likviditást biztosítanak, hiszen a lekötési idő előzetes meghatározása nélkül lehet hozzájuk csatlakozni. A folyamatos visszaváltási lehetőség ellenére ugyanis a be-fektető részesedik a befektetések időarányos hozamából.

• Folyamatosan szakemberek figyelik a befektetést. A befektetésialap-ke-zelőnek rendelkeznie kell a szükséges technikai háttérrel és vizsgázott, gyakorlott szakembergárdával, akik ezt a feladatot ellátják.

• Kedvező hozam lehetősége. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ked-vezőbb hozamokat biztosítanak, mint a folyószámla- vagy a lekötött bankbetétek.

• Egyszerű a használatuk. A legtöbb befektetési jegy mindenféle minimumbefektetési követelmény nélkül hozzáférhető a napi árfo-lyamon. A további befektetések is tetszőlegesen befizethetők bármely munkanapon, és mivel a nyílt végű alapoknak nincs lejáratuk, nem aprózódnak el a különböző időszaki befizetések lejárat szerint.

• Biztonságosak. A befektetési alapok működését szabályozó törvény garanciális elemet tartalmaz. A legfontosabb talán az, amelyik előírja, hogy a tőke több különböző értékpapírba kerüljön befektetésre a koc-kázatok megosztása érdekében.

A befektetési jegyekkel kapcsolatosan meg kell ismerkednünk a nettó esz-közérték fogalmával is. Nettó eszközérték alatt a befektetési alap vagyonának az alapot terhelő kötelezettségekkel csökkentett részét értjük.

A nettó eszközértéket nem az alapkezelő állapítja meg, hanem minden befek-tetési alapnak rendelkeznie kell egy úgynevezett letétkezelővel, amely többek között a nettó eszközérték meghatározását is végzi. A letétkezelő valamely hitel-intézet lehet.

121

A letétkezelő őrzi és tartja nyilván a befektetési alap által vásárolt értékpapí-rokat, s vezeti az alap pénzforgalmi számláit is. Nyílt végű alap esetén a letétke-zelő az adott napi, egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alapján állapítja meg az értékpapír árfolyamát. Nyílt végű befektetési jegyekhez tehát folyamato-san, napi árfolyamon lehet hozzájutni, s napi árfolyamon lehet azokat bármikor visszaváltani.

Az eladáskori és a vételkori árfolyam különbözete jelenti a befektető hasznát.A zárt végű befektetési jegyek árfolyamát a kereslet-kínálat alakítja, így az

eltérhet az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéktől. A befektetési alapo-kat (s egyben a befektetési jegyeket is) az alapján is lehet csoportosítani, hogy az összegyűjtött tőkét milyen típusú befektetésekbe helyezik ki. A befektetési alapok vagy értékpapírokba, vagy ingatlanba fektethetnek. Ez alapján megkü-lönböztethetünk:

– értékpapíralapokat és– ingatlanalapokat.Ezeken belül léteznek nyílt végű és zárt végű alapok. Azt, hogy egy befektetési

alap milyen befektetési stratégiát folytat, a befektetési jegyek jegyzéséhez készült tájékoztatóban részletesen ismertetni kell. Attól függően, hogy az alap a befolyó pénzből mit vásárolhat, változik a várható hozama és a kockázata is. Hazánkban egyelőre az értékpapíralapok dominálnak.

Származékos termékek

A tőzsdék (és a tőzsdén kívüli piacok) fejlődésének az utóbbi időkben egyik legdinamikusabb ágát a származékos termékek – derivatívok, derivatív termé-kek – számának és forgalmának bővülése adja. Származékos terméknek általá-ban azokat a pénzügyi piacokon forgalmazott termékeket nevezzük, amelyeknek értéke valamely más, elsődleges tőzsdei vagy tőzsdén kívüli értékpapír árfo-lyamától függ. Hagyományos értelemben a származékos termékek piacait az árutőzsdei cikkekre, részvényekre, részvényindexekre, kamatlábakra és de-vizaárfolyamokra vonatkozó határidős kötések jelentik, ahol ezeknek a határ-idős kötéseknek az árfolyama az előbb felsorolt termékek árfolyamától függ.

A nagy forgalmú származékos termékeket többféle szempont alapján csopor-tosíthatjuk, most azonban csak a két legfontosabb szempontot tekintjük át.

Közgazdasági tartalmát tekintve három nagy csoportot különböztetünk meg: a határidős ügyleteket (futures-, illetve forwardügyleteket), az opciós kö-téseket és a swapügyleteket. A másik szempont pedig az, hogy az adott termék a tőzsdén jegyzett, vagy a tőzsdén kívüli forgalomban szerepel. A gazdasági tartamukban lényegében azonos termékek ugyanis jogi, technikai és kockázati szempontból már számottevő eltéréseket mutatnak a forgalmazás színtere sze-rint.

122

3. EGYÉB ÉRTÉKPAPÍROK

Váltó

A fizetési forgalomról szólva nem mehetünk el említés nélkül a bonyolultabb fizetési formák, így a váltó és a csekk mellett.

A váltó egy törvény által szabályozott, meghatározott alaki követelmények szerint kiállított fizetési kötelezettség. A váltó ebből következően egy hitelügyle-tet megtestesítő okirat, amelyet kereskedelmi forgalom bővítése hívott létre.

Az idegen váltó a kibocsátó feltétel nélküli fizetési utasítása az intézvényezett részére, hogy meghatározott pénzösszeget a váltóban megjelölt személy részére vagy annak rendeletére fizessen. Saját váltó esetén a kibocsátó ígér fizetést.

Minden személy, aki a váltót aláírja, alapvetően felelős a váltó elfogadásáért és kiegyenlítéséért. A váltó szereplői: a kibocsátó, címzett a rendelvényes, a kezes.

A váltó funkciói a) Fizetési eszköz: pénzhelyettesítőként funkcionál, de fizetés csak akkor tör-

ténik, ha a váltót beváltják. b) Hiteleszköz, amely értelmében a váló különböző szereplői közötti hitelkap-

csolatot képviselhet. Legegyszerűbb változatában az ún. váltóhitelnél a kibocsátó váltóját bármilyen természetes vagy jogi személyre intézvényesítheti. Ha a váltó kezdeményezettje a váltó lejáratán belül akarja követelését érvényesíteni, a váltót egy pénzintézetnek eladásra ajánlhatja fel. Ha a pénzintézet ezt megvásárolja, saját kamat levonásával, akkor megtörténik a váltó leszámítolása. A pénzügyi gyakorlatban ezt diszkonthitelnek nevezzük.

c) Biztosíték. A váltóbirtokos számára a kiegyenlítést illetően a váltószigor, valamint a váltó törvényben fennálló váltóperi lehetőség az átlagosnál nagyobb biztosítékot jelent. Az intézvényezetten és a kibocsátón kívül minden váltón sze-replő felel a beváltásért. Mivel a váltókövetelést gyorsan és biztosan érvényesíte-ni lehet, a pénzintézetek biztosítékkén szívesen fogadnak el váltót.

d) Befektetési eszköz: a váltó a pénzintézet számára rövidlejáratú betétnek minősülhet.

A váltó törvényes kellékei Az 1930-as genfi váltójogi egyezmény, melyhez Magyarország 1965-ben csatla-kozott, 8 érvényességi előírást tartalmaz, amelyek nélkül a váltó érvénytelen.

1. A váltó elnevezés a váltó szövegében, a kiállítás nyelvén. 2. Feltétel nélküli utasítás meghatározott összeg fizetésére. Ha betűvel és

számmal is megadott a váltóösszeg – eltérés esetén – a betűvel írott az irányadó.

123

3. A címzett adatai hiánya semmissé teszi a váltót.4. Az esedékesség (lejárat) megjelölése.

• Meghatározott napra, pl. 1998. december 31-re szóló váltó – azon a napon esedékes.

• Kiállítástól meghatározott napra szóló váltó, pl. kiállítástól három hó-nap lejártával esedékes.

• Látra szóló váltó– bemutatáskor esedékes, és a bemutatásnak egy éven belül kell meg-

történnie,– lát után bizonyos időponttól indul a lejárati idő, pl. lát után 14 nap

elteltével. 5. A fizetés helyének megadása hiánya semmissé teszi a váltót. A fizetés helye

általában az intézvényezett lakóhelye, de lehet egy pénzintézet is. 6. A rendelvényes megjelölése.7. a kiállítás helyének és időpontjának feltüntetése. 8. a kibocsátó aláírása, amelynek kézzel írottnak kell lennie. Ezzel ugyanis

felelősséget vállal a váltó elfogadásáért és fizetéséért.

A váltó fajtái: • Kereskedelmi váltó. Jellemzője: áru vagy szolgáltatás finanszírozására szolgál.• Fináncváltó. Pénzszerzésre szolgál, nem áll mögötte áruügylet. • Fedezeti váltó. Pénzügyi hitelt nyújt a hitelfelvevő által elfogadott váltó elle-

nében, amelyet őrzésre a pénzintézetnek ad át. Kaucióváltónak is nevezik. • Inkasszóváltó. Pénzintézet az ügyfél váltóját beszedésre veszi át és csak an-

nak az összege után írja jóvá az összeget ügyfelének.

A váltó elfogadása, formái: • Teljes, pl. elfogadva 50000 Ft-ra, Budapest, 1997. szeptember 6., aláírás.• Részleges, pl. elfogadva 10000 Ft-ra, Szeged, 1997. szeptember 10., aláírás

(a váltó összeg egy részéért.

A váltó használata és továbbadása A váltóbirtokos a váltót váltóértékpapír-portfóliójában őrizheti és a kibocsátó-nak esedékességkor fizetésre bemutathatja. Lehetősége van azonban arra is, hogy a váltót mint fizetési eszközt vagy hiteleszközt továbbadja.

A váltóforgatmány fajtái a) Teljes forgatmány. A forgató és forgatmányos nevét, a rendeleti klauzulát, a

kiállítás helyét és időpontját, valamint a forgató aláírását tartalmazza. b) Üres forgatmány. Csak a forgató aláírását tartalmazza, de funkciója azonos

a teljes forgatmányéval.

124

Ha a váltó hátoldala a forgatási lánc feltüntetésére nem elegendő, a baloldali szegélyre toldatot ragasztanak. A toldat előlapján a váltó legfontosabb adatait megismétlik.

A váltó beváltása A váltót a fizetési napon vagy az azt követő két munkanapon belül fizetésre be kell mutatni. A fizetés napja és az esedékesség napja alapvetően azonos. Kivétel, ha a lejárat szombat, vasárnap vagy törvényes ünnepnap, a fizetés napja a következő munkanap. Ha a váltóbirtokos a bemutatási határidőt elmulasztja, elveszíti min-den váltójogi igényét a forgatóval, a kibocsátóval és más váltókötelezettekkel (pl. kezes) szemben. Az intézvényezettel szembeni igények azonban megmaradnak.

A váltó be nem váltása Ha a váltót nem váltják be, mód van a meg nem fizetési okirattal igazoltatni. Ez az ún. váltóóvás. Az óvás olyan okirat, mely bizonyítja, hogy a váltót szabály-szerűen, az időben a megfelelő helyen elfogadás vagy fizetés végett bemutatták, és azt nem fogadták el, vagy nem fizetett. Az óvás a visszkereseti jog érvényesíté-sének törvényes előfeltétele a kibocsátó, a forgatók, a kezesekkel szemben.

Az elfogadókkal szembeni váltóigényekre az esedékességtől számított 3 év.

Csekk

A csekk a kibocsátó írásbeli utasítása a pénzintézetnek, hogy meghatározott pénzösszeget fizessen ki a csekk bemutatójának. Ebből következően a csekk ki-bocsátójának folyószámlája van a pénzintézetnél. Jellegzetessége, hogy konkrét fizetési ügyletből ered, így többszöri fizetésre nem alkalmas. A csekk sajátos fize-tési eszköz, amellyel a hitelező értékpapírban megtestesülő ígéretet kap, s a papír ellenében a bank a kibocsátó nála elhelyezett pénzéből fizet.

A csekk jogi jelentőségeA gazdasági életben gyakran adósságtörlesztésre használják. Ennek ellenére nem törvényes fizetési eszköz, hanem pénzhelyettesítő. Ez annyit jelent, hogy az ere-deti adósi jogviszony a csekk beváltásáig fennmarad.

A csekkforgalomban való részvétel feltételei: a kibocsátó csekk-képessége, a kibocsátó számlája, a számlafedezet, a csekknyomtatvány és a csekkszerződés.

A csekk-képesség azt jelenti, hogy valaki a pénzintézetnél vezetett számlája alapján kiállíthat csekket, illetve pénzintézet esetében, hogy rá csekket állíthat-nak ki.

125

A csekknyomtatványokat a pénzintézet csak megbízható személyeknek kis mennyiségben szolgáltat ki. A csekknyomtatvány átvételét az ügyfél aláírásá-val igazolja, egyidejűleg kötelezőnek ismeri el magára nézve a csekkfeltételeket. A csekknyomtatvány nyugta ellenében történő átadása létrehozza a pénzintézet és az ügyfél között a csekkszerződést.

A csekk látra szólóan fizetendő, azaz az előre dátumozott csekket is bemuta-táskor kell fizetni. A csekk nem hiteleszköz, hanem fizetési eszköz.

A csekk törvényes kellékei 1. Csekk megjelölése az okirat szövegében. 2. Feltétel nélküli meghatározott összegre szóló fizetésre utasítás. Ha a csekk

összege számmal és betűvel van feltüntetve, eltérés esetén a betűvel írott az irányadó.

3. Fizetésre kötelezett (címzett) nevének feltüntetése. A címzett mindig pénz-intézet.

4. A fizetés helyének megjelölése.5. A kiállítás helye és napja. 6. Kibocsátó aláírása. A számlatulajdonosnak vagy meghatalmazottjának kell

a csekket aláírnia.

A csekk fajtái A beváltás módja szerint lehet: készpénzcsekk, elszámolási csekk, keresztezett csekk. A továbbadás módja szerint lehet: bemutatóra szóló, forgatható (rende-leti), rektacsekk (névre szóló). A készpénzcsekk. A címzett pénzintézetnél lehet bemutatni, amely azt készpénzben kifizeti. Mivel az ilyen csekket a bemutatójá-nak készpénzben fizetik ki, a számlatulajdonos részére fennáll annak a veszélye, hogy annak elvesztése vagy ellopása esetén nem a jogosult veszi kézhez a feltün-tetett összeget.

Az elszámolási csekk. Előlapján a „csekk elszámolásra” szerepel. A címzett pénzintézet készpénz kifizetést erre nem teljesíthet, azt a fizetés kedvezménye-zettjének számláján kell jóváírni.

A keresztezett csekk lehet általános vagy különleges. Az általános kereszte-zett csekknél az előlapon két párhuzamos vonal, gyakran „&Co” toldalékkal. A csekk csak saját ügyfélnek, vagy egy pénzintézetnek fizethető ki. A különleges keresztezett csekken két párhuzamos vonal között egy pénzintézet neve szere-pel – a csekk csak ennek a megjelölt pénzintézetnek fizethető ki. A keresztezett csekknek a külföldi fizetési forgalomban vagy kiemelt jelentősége, mivel védel-met nyújt a csekk elvesztése vagy ellopása esetén.

A bemutatóra szóló csekk. Gyakori csekkforma. Minden csekkbirtokos be-válthatja. A pénzintézet nem köteles legitimitás-vizsgálatra, kivéve csalás gyanú-ja esetén. Az átruházás megállapodással és átadással történik.

126

A forgatható (rendeleti) csekk. A csekk kedvezményezettjének nevét tartal-mazza, legtöbbször „vagy rendeletére” megjelöléssel. Átruházása megállapodás-sal, forgatással és átadással valósul meg.

A rektacsekk (névre szóló csekk). „Nem rendeletére” megjegyzéssel állítják ki, átruházása polgárjogi engedményezéssel és átadással történik.

A csekk beváltása A csekk, mint pénzhelyettesítő forgalmi eszköz, bemutatáskor fizetendő. „Fu-tamidejét” (kibocsátástól beváltásig) a bemutatási határidők korlátozzák. A be-mutatási határidők:

• Belföldön kiállított csekk 8 nap, Európában 20 nap,• Más kontinensen kiállított csekk esetén: 70 nap. A bemutatási idő a csekken feltüntetett nappal kezdődik akkor is, ha a tény-

leges kiállítási nap a csekken feltüntetettől eltér.

Az elévülésA bemutatási határidő lejártától számított 6 hónap elteltével elévül a csekkbir-tokos visszkereseti joga a kibocsátóval, forgatmányosokkal és egyéb csekk köte-lezettekkel szemben. A csekkbirtokos igényeit – fenti határidő elmúltával – csak polgári peres eljárás útján lehet érvényesíteni.

KözraktárjegyA közraktárjegy a közraktár időrendben vezetett letétkönyvének szelvényré-sze, amely két összefüggő, de egymástól szétválasztható részből áll. Egyik része az árujegy, amely a tulajdonjogot, az áru feletti rendelkezés jogát testesíti meg. Másik a zálogjegy, amely a közraktárban elhelyezett áru ellenében felvett köl-csön és járulékai mértékéig zálogjogot ad. Az áru- és zálogjegy együtt és kü-lön-külön is átruházható értékpapír. A közraktárban elhelyezett áru és az áruval fedezett követelés ún. hátirattal átruházható. A zálogjegy birtokosa az árutulaj-donos jogát korlátozza. A tulajdonos ugyanis csak akkor rendelkezik szabadon árujával, ha a felvett kölcsönt visszafizette vagy letétbe helyezte, amit a két jegy együttes birtoklása bizonyít.

A záloglevél – jelzáloglevél – fix kamatozású értékpapír, amely ingatlanra vonatkozó zálogjogot testesít meg, telekkönyvi bejegyzés alapján. Csak az erre feljogosított pénzintézetek bocsáthatják ki, közforgalmú értékpapír. Kibocsátá-sának célja, hogy a jelzáloghitel-intézet a jelzáloghitelekhez szükséges forrást részben megszerezze. A jelzálogbank nyereségét a hitelek után kapott és a zá-loglevelek után fizetett kamat különbsége, valamint a záloglevelek eladásánál és vételénél elért árfolyamkülönbség adja. A záloglevélben megtestesülő követe-lés biztosítékát a jelzáloggal lekötött ingatlanon kívül a záloglevelet kibocsátó pénzintézet garanciája adja. Ipari jelzálogkölcsönök alapján is bocsátanak ki

127

zálogleveleket. Ebben a formában nem egyes ingatlanok, hanem a kölcsönvevő iparvállalat teljes vagyonösszege a biztosíték.

A letéti jegy nagy összegű határidős bankbetét, amely átruházható. Olyan értékpapír, amelyet pénzintézetek bocsáthatnak ki forrásaik bővítésére. A bankbetéttől az különbözteti meg, hogy forgalomképes, így likviditása na-gyobb a bankbetéteknél. Nincs kamatveszteség, éppen a forgalomképességből következően. Általában kiterjedt másodlagos piaca van. A letéti jegyek lejárata piaconként változó. A letéti jegy a rövid lejáratú pénzpiaci papírok és a hosz-szabb lejáratú tőkepiaci értékpapírok közötti rés áthidalására jött létre.

A pénztárjegy pénzintézetek – bankok, takarékpénztárak – által önmaguk-ra kibocsátott, általában rövid lejáratú kamatozó fizetési kötelezvény. Az ér-tékpapírhoz közel áll, de nem értékpapír. Betétkönyvek helyett bocsátják ki. A pénztári utalványokra előre megállapított kamatot fizetnek ki a kibocsátás napjától a visszaváltás napjáig.

Az élvezeti jegy olyan értékpapír, amely a részvénytársaság vagyonában való részesedés és tőketartozás létesítése nélkül biztosít igényt a részvénytársaság-gal szemben rendszeres teljesítésre. Ez lehet előre meghatározott összegű vagy százalékban kifejezett, de lehet a részvénytársaság hasznából való részesedés is. Rendszerint az alaptőke csökkentése során bevont részvények helyett adják a részvényesnek kárpótlásul. Ilyenkor az alaptőkében való részesedési joga meg-szűnik, de az osztalékkövetelési joga megmarad. Az élvezeti jegyet nem szabá-lyozza a kereskedelmi törvény, az magánjogi jogviszonyt hoz létre.

4. ÉRTÉKPAPÍRPIACOK

4.1. A tőkepiac

A gazdaság pénzügyi piacait két nagy piacra szokták osztani. Tőkepiacnak álta-lában a hosszú lejáratú (egy évnél hosszabb lejáratú) kölcsönök és részvények piacát nevezik, szemben a pénzpiaccal, amely a néhány napos kölcsönöktől az egyéves lejáratig foglalja magában a hiteleket.

Mindkét piacon pénzt cserélnek pénzért. Ebben az értelemben létezik egy harmadik fajta pénzügyi piac is: a devizapiac, ahol nem különböző időpontbe-li, hanem különböző országbeli pénzek cserélnek gazdát. A pénzpiacnál a csere tárgyai időben közel esnek egymáshoz, a tőkepiacnál pedig távolabb. A néhány napos kölcsönnyújtás esetén mintha nem is használtuk volna fel a pénzünket, hamarosan újra rendelkezhetünk vele. A tőkepiaci befektetés viszont ahhoz áll közel, mintha pénzünket végleg elköltöttük volna anyagi felhalmozásra. Míg a pénzpiaci kölcsönök forrása nemcsak a megtakarítás lehet, hanem a fogyasz-tásra egyelőre még fel nem használt jövedelem is, a tőkepiac egyértelműen a

128

megtakarításokat alakítja át befektetéssé. A pénzpiacon a rövid lejáratú pénzek forognak, s ezek egy része értékpapírformát ölt. A rövid lejáratú vagy pénzpiaci értékpapírok mindegyike a hitel valamilyen formája, legnagyobb volumenben az állam jelenik meg kibocsátóként. Ezen értékpapírok forgalma többnyire a bankközi piac forgalmát gyarapítja.

A pénzpiaci hitelek főbb formái:– váltók,– rövid lejáratú bankbetétek, idetartozik a bankközi pénzpiac is, amely a ke-

reskedelmi bankoknak a jegybanknál vezetett számláin bonyolódik le,– átruházható rövid lejáratú betétjegyek,– a vállalatoknak, a fogyasztóknak nyújtott rövid lejáratú bankhitelek.A tőkepiac felosztása nem olyan egyértelmű, mint a pénzpiacé. Tágabb érte-

lemben a hosszú lejáratú hitelek piacára és az értékpapírpiacra bonthatjuk, de a fejlett pénzügyi piacokkal rendelkező országok gyakorlatában általában csak az értékpapírpiacokat sorolják a tőkepiac fogalmába.

Így a tőkepiac főbb eszközei:– a részvények,– a kötvények,– a záloglevelek,– hosszú lejáratú bankbetétek és bankhitelek.Az értékpapírpiac tehát mind a pénzpiacnak, mind a tőkepiacnak részpiaca.

Azok az értékpapírok, amelyek nem pénzügyi kapcsolatokat testesítenek meg, hanem valamely áruval kapcsolatosak, pl. a közraktárjegy, szintén az értékpa-pírpiac fogalmába tartozik. Ilyen értelemben az értékpapírpiac fogalma tágabb a pénzügyi piacokénál. A tőkepiaci forgalom tárgyát képező értékpapírok fon-tos szerepet játszhatnak a pénzpiaci hitelnél mint fedezetek (kézizálog- vagy lombardhitelek). Lényegüket tekintve igen közel állnak a lombardhitelekhez az értékpapírok prompt eladása és határidőre történő visszavásárlása formájában nyújtott hitelek.

Az europénzpiacot általában eurodollár-piacnak nevezik, az eurotőke-pia-cot eurokötvény-piacnak. Mindkettő alapvető jellemzője, hogy nem a hitel va-lutanemének országában zajlik le az ügylet. Az europiac fő központja London, és fő valutaneme a dollár, de az eurodollár elnevezés nem tapad szorosan sem Európához, sem a dollárhoz, tehát eurokölcsön például a Szingapúrban vagy New Yorkban nyújtott font- vagy DM-kölcsön is.

Az értékpapírpiacokat az adásvétel tárgya szerint (részvénypiac, hosszú lejáratú kötvények piaca stb.) vagy a kibocsátók szerint (állampapírok piaca, lakásépítési záloglevelek piaca stb.) is lehet kategorizálni. Különválaszthatjuk a piacokat az ott lebonyolított ügylettípusok szerint is: az azonnali (készpénzes, prompt) ügyleteket lebonyolító piacok (tőzsdék) mellett külön piacok (tőzs-dék) alakultak a határidős, terminügyletek és opciós ügyletek lebonyolítására. Az értékpapírpiacoknak olyan felosztását is ismerjük, hogy ott az értékpapírok

129

első vagy második, harmadik stb. eladása történik. Az elsődleges piac az érték-papírok első forgalomba kerülését, vagyis kibocsátását jelenti. Az elsődleges pi-acnak az a funkciója, hogy összegyűjtse a hosszú lejáratú tőkéket, és eljuttassa a beruházókhoz. Ekkor alakul át a megtakarítás tőkévé. Ily módon juthatnak saját tőkéhez a vállalatok, kölcsöntőkéhez az állam és a vállalatok.

Értékpapírok kibocsátásaÉrtékpapírok kibocsátása révén történő tőkeszerzés a kibocsátó részéről nagy körültekintést igényel, hiszen a kibocsátást a piacnak el kell fogadnia, azaz a ki-bocsátó érdekeinek találkoznia kell a befektetőkével.

A kibocsátó és a befektető érdekei nagyon sok szempontból ellentételesek, de sohasem lehet az egyik fél – a folyamatok jellegénél fogva a kibocsátó – érde-két egyoldalúan előtérbe helyezni. Ez ugyanis előbb-utóbb okvetlenül visszaüt, s nemhogy a szándékolt célt nem sikerül esetleg elérni, de talán éppen az elkép-zelttel ellentétes lesz az eredmény.

A vevők, a piac kontrollja a kibocsátási feltételek szempontjából általában utólagos, ráhatásuk azok megváltoztatására nincs. A leendő befektető egy „egy-szerű” eldöntendő kérdés előtt áll: vesz az adott kibocsátásból vagy nem? A vá-lasz nyilvánvalóan akkor lesz igenlő, ha a vevő megtalálja a számítását, ha a ki-bocsátó ajánlata versenyképes a piacon lévő más ajánlatokkal, ha a kibocsátó és a befektető (közel) egyenrangú és egyenlő jogú üzleti kapcsolata alakulhat ki.

Ha eldöntöttek a kibocsátási feltételek, akkor kerülhet sor az értékesítés mód-jának kidolgozására. A legegyszerűbb esetben a vevő(k) köre, esetleg személye előre ismert, ezt már forgalomba hozatalnak nevezzük. Ilyenkor az értékesí-tés módja természetesen nem gond, azt különösképpen megszervezni nem kell, legfeljebb a technikai lebonyolítás vethet fel megoldandó problémákat. Teljesen másként vetődik fel a kérdés, ha a vevőket meg kell keresni, meg kell nyerni az ügynek, azaz az eladás nyilvános forgalomba hozatallal történik.

Nyilvánosnak az a forgalomba hozatal tekintendő, amikor a leendő vásár-lók száma az értékesítés megkezdése előtt nem ismert, tehát az értékpapírokat bárki megvásárolhatja. Ez nem jelenti, hogy ne lehetne korlátozni a vevőkört (pl. csak magánszemélyek, csak jogi személyek, csak belföldiek stb.), de ha ezen a körön felül egyedileg előre nem ismertek a leendő vásárlók, befektetők, akkor nyilvános a forgalomba hozatal, s kötelező a tájékoztató elkészítése.

Az 1990. évi VI. törvény szerint értékpapírok (így elsősorban a részvények és kötvények) nyilvános forgalomba hozatalának előfeltétele, hogy a kibocsátó egy úgynevezett tájékoztatót (vagy prospektust) készítsen el, amelyet a PSZÁF-fal jóvá kell hagyatni.

A tájékoztatónak alapos, részletes és reális képet kell adnia a kibocsátóról, annak múltjáról, jelenéről, lehetséges jövőjéről, gazdálkodásáról, eredményeiről, termeléséről, tevékenységéről, szervezetéről, vezetéséről stb. Külön ki kell térni

130

az ún. kockázati elemek bemutatására, tehát azon bizonytalansági tényezőkre, amelyek a társaság tevékenységére jelentős hatással vannak (lehetnek).

Be kell mutatni azt az értékpapírt is, amit el akarnak adni: összegét, címle-tezését, a sorozat- és sorszámokat, az egyes értékpapírtípusokhoz kapcsolódó jogokat, különleges szabályokat, a vásárlás (vagy jegyzés) helyét, technikáját stb.

Fontos, hogy nemcsak új értékpapírok kibocsátása, nyilvános forgalomba ho-zatala esetén kötelező a tájékoztató elkészítése, hanem olyan esetekben is, ha egy korábban nem nyilvánosan forgalomba került értékpapír nyilvános forga-lomba hozatala történik meg. Ilyen lehet, ha például egy zárt alapítású társaság részvényeit kívánják a részvényesek (vagy azok egy része) nyilvánosan forga-lomba hozni, s azokat felajánlják eladásra úgy, hogy azokat bárki megveheti.

A kibocsátás akkor sikeres, ha – a részvényeket maradéktalanul lejegyzik,– az árfolyam emelkedő, azaz igazi sikerárfolyam, amelyen a befektetők is

nyernek,– az árfolyam hosszabb távon sem kerül a kibocsátási ár alá, vagyis a rész-

vény stabil papírnak bizonyul, s további vásárlásra ösztönzi a befektetőket. A piac bizonyítja, hogy sikerült jól belőni a kezdőárat.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve nem biztos, hogy a legmagasabb ki-bocsátási árfolyam a legkívánatosabb. Ezért mérlegelni kell az árazásnál

– a vállalat piaci értékét,– a tőzsde és tőkepiac általános helyzetét,– a gazdaság alakulását,– a nemzetközi tőzsdevilág hangulatát,– a világgazdasági előrejelzéseket (gazdasági növekedés, kamatszint, infláció

stb.).

Értékpapírok másodlagos piacaAktív elsődleges piac csakis hatékony másodlagos piac esetén létezhet. A má-sodlagos piacon a már kibocsátott értékpapírok adásvétele folyik. Ilyenkor csak a befektető személye változik meg, de ez nem érinti a kibocsátót. A má-sodlagos piac mintegy függetleníti a befektetőt valamely értékpapír lejáratától, hiszen papírját bármikor eladhatja. Ily módon a jól működő másodlagos piac növeli a kibocsátható értékpapírok volumenét.

A másodlagos piacnak tehát az az alapvető funkciója, hogy biztosítsa a meg-takarítások likviditását. További funkciója a folyamatos információszolgálta-tás mind a kibocsátó számára, mind a befektetők számára.

Az értékpapírpiacokat a másodlagos piacok koncentráltsági foka szerint is lényeges megkülönböztetni. Ennek két szélső esete van:

– az adásvétel földrajzilag szétszórt helyeken történik, pl. az értékpapír-cégeken vagy a bankok hálózatának értékpapírosztályain keresztül – ez

131

a pulton keresztüli vagy nem központosított értékpapírpiac (over the counter market),

– az adásvétel földrajzilag központosítottan, valamely tőzsde parkettjén fo-lyik, a kereskedelmet ügynökök bonyolítják le.

4.2. A tőzsde

A tőzsde a történelmi fejlődés folyamán racionálisan, sajátosan szervezett piaccá alakult, amely szokványok szerint működik. Koncentrált piac, ahol helyette-síthető tömegárukkal kereskednek az erre képzett és felhatalmazott résztvevők. Nyílt piaci forma, amelynek keretében effektív ügyletek (tényleges, az áru tény-leges megszerzésére vagy leszállítására kötött szerződés) és spekulatív ügyletek (a résztvevők a piaci ár- vagy árfolyamkülönbségek eredményének megszerzését tartják elsődlegesnek) valósulnak meg.

A tőzsdén a kereskedés az áruk fizikai jelenléte nélkül történik, ezért kell he-lyettesíthetőnek lennie az árunak, tömegárunak kell lennie, mert a koncentrált forgalom szükségessé teszi ezt. A pozíciók a tőzsdén más megoldással nem zár-hatók. Szokványok szerint kell kereskedni, mert a tőzsdetagok számára szigo-rú magatartásformákat kell betartani, ezek olyan szokások, amelyeket írásban rögzítettek. A tőzsdén meghatározott árukat, meghatározott módon, helyen és időben csak erre feljogosított személyek adhatnak-vehetnek.

A tőzsdei munkában csak tőzsdetag vehet részt. A tőzsdetagok olyan cégek, amelyek alapították, vagy később léptek be a tőzsdére. A tőzsdetagok kötelezettsé-get vállalnak arra, hogy tagságuk időtartama alatt betartják a tőzsde szokványait és szokásait, megfizetik a tagdíjat, és vitás esetekben a tőzsdei döntőbírósághoz fordulnak. A tőzsdetagság örökölhető és értékesíthető. Az örökös és a vásárló is csak abban az esetben lehet tőzsdetag, ha az elvárásoknak, előírásoknak megfe-lel. Ezek a következők: tőzsdei ügyletekben való jártasság, erkölcsi megbízható-ság, vagyoni megalapozottság és a „tisztességes kereskedő” jellemzője. (A tőzsdei ügyletkötések esetében ez utóbbi kiemelt jelentőséggel bír.)

A tőzsdetagok jellegzetes csoportját az ún. közvetítők vagy tőzsdeügynö-kök alkotják, feladatuk az eladók és a vásárlók közötti közvetítés. A tőzsde-ügynök lehet bróker vagy alkusz, olyan tőzsdei bizományos, aki kizárólag meg-bízásból dolgozik, hivatásszerűen, megbízóival alkalmi kapcsolatot létrehozva. A jelen időszak brókerei általában brókercégek alkalmazottai, akik megvá-sárolják számukra a tőzsdetagságot. A bróker jutalékért végzi tevékenységét. A dealerek jelentik a tőzsdeügynökök másik csoportját, ők szabad ügynökök, akik munkájukat megbízás alapján és saját számlára is végzik. Az előbbieken kívül a bankok képviselői saját számlára és megbízás alapján a tőzsdei forgalma-zásban részt vesznek.

132

A tőzsde nem profitorientált, de önfenntartó intézmény. Bevételei a tag-ság befizetéséből: belépési díj és éves tagsági díj, az értékpapírok bevezetési és forgalomban tartási díjából és a szolgáltatásokért fizetett díjakból erednek. A tőzsdéknek a történelmi fejlődés során két alapvető formája jött létre, majd további specializációra került sor. Időrendben először az árutőzsdék alakultak ki (XIII–XIV. század), majd az áruforgalom okmányaival való kereskedés hozta létre az értéktőzsdéket (XVI. század vége).

A közgazdasági szakirodalom a fentiek figyelembevételével, a forgalmazott árucikkek alapján a következő csoportokba sorolja a tőzsdéket:

– egyik fő csoportot az árutőzsdék alkotják, ahol fizikai áruk adásvétele tör-ténik. Amennyiben a tőzsdén mindenféle – tőzsdecikként megjelenő – fi-zikai áru kereskedelme történik, általános árutőzsdéről beszélünk,

– a másik csoportot az értéktőzsdék jelentik. Az értéktőzsdéken értékpapír-ok, valuták és devizák, valamint nemesfémek adásvétele történik. (Ezeket a tőzsdéket szokták még pénztőzsdeként is említeni.) Amennyiben min-den felsorolt árucikk kereskedésére sor kerül a tőzsdén, általános érték-tőzsdéről beszélhetünk. Ha a tőzsdén csak egy-egy cikk vagy cikkcsoport forgalmazása történik, akkor speciális értéktőzsdéről beszélhetünk. (Ilyen lehet az aranypiac, illetve nemesfémtőzsde, vagy a részvénytőzsde, illetve értékpapírtőzsde stb.).

A tőzsdéket szokás megkülönböztetni jogállásuk szerint is, ekkor lehetnek:– európai vagy kontinentális típusú tőzsdék, amelyek közjogi jellegűek, te-

vékenységük felügyeletét az állam látja el. Aki az előírt feltételeknek meg-felel, ezeken a tőzsdéken tőzsdetaggá válhat. A tőzsde vezetősége választott vagy állami kinevezésű lehet (ez attól függ, hogy mennyire erőteljes az állami ellenőrzés szerepe az adott országban),

– angol-amerikai típusú tőzsdék, amelyek magánjogi jelleggel működnek, részvénytársasági formájúak. A tevékenységükről önállóan (közgyűlés) döntenek, vezetőségüket önállóan alakítják ki (választják).

A tőzsdék élén vezetőség áll, akár kinevezett, akár választott a vezetőség, mindig a szakma legjelesebb képviselőit jelenti. A tőzsdei adminisztrációt, a technikai segítségnyújtást a tőzsde titkársága végzi. Az árjegyző bizottság felada-ta az árfolyamok regisztrálása, kialakítása, közlése, tendenciájának megítélése. (A számítógépes tőzsdék esetében a számítógép meghatározott időszakonként közzéteszi az éppen érvényes, számított adatokat.)

A tőzsdetagok között felmerült vitás kérdéseket a tőzsdei választott bíróság rendezi. A röviden felvázolt szervezet gyakorlatilag minden tőzsdének a felső ve-zetését jellemzi. A fentieken kívül fontos, hogy adott gazdaságban a feltételekhez igazodó legyen a tőzsde felépítése.

133

4.2.1. A tőzsdei szokványokA tőzsde erősen formalizált feltételekkel dolgozik. Ezt teszi lehetővé a tőzs-dei szokványok alkalmazása. Ezek arra hivatottak, hogy megkönnyítsék az üzletkötést. A szokvány írásba foglalt szokás, amely adott piacon a racionális tevékenység létrejöttét biztosítja. Vannak:

– általános szokványok, ezek az üzletkötés általános, minden tőzsdén meg-található feltételeit szabályozzák, és ezeket minden tőzsdén részt vevőnek be kell tartania,

– különleges szokványok, amelyek sajátosak, minden tőzsdén mást jelöl-nek. A tőzsdecikkek minőségére, mennyiségének egységesítésére, szállítási, fizetési határidőkre kialakított előírások, szabványok. Ezek két csoportot alkotnak:a) Minőségi szokványok, amelyek árutőzsdékre jellemzőek, előírják a

tőzsdén jegyzett áruk szokásos (standard) minőségét, pontosan meg-határozott minőségi ismérvekkel. Ez a szabványosítás. Az értéktőzsdei cikkek esetében azt jelenti, hogy az értékpapíroknak meg kell felelni tartalmi és formai feltételeknek. Tőzsdei forgalomba hozatal esetében a kibocsátót kötelezik, hogy a befektető részére korrekt tájékoztatót ké-szítsen a cég gazdasági, jogi helyzetéről.Az árutőzsdei ügyletkötést előre kialakított szerződésminták, ún. kontraktusok segítik. A kontraktus a tőzsde által kidolgozott típus-szerződés, amelyen eladnak, vesznek meghatározott alapmennyiségű árut. Jellemző rá a minőség, mennyiség, szállítási határidő megjelölése.

b) A mennyiségi szokványok azt jelentik, hogy a tőzsdéken a mennyisé-get is egységesítik, azaz meghatározzák azt a minimális mennyiséget, az ún. kötésegységet, amelyre vagy amelynek többszörösére üzletet lehet kötni.

4.2.2. A tőzsdei árfolyamokA tőzsdei árfolyamok a tőzsdén forgalomba kerülő áruk, devizák, értékpapírok keresleti és kínálati feltételei alapján kialakult árát jelentik. Az árfolyamok sok-félék:

– hivatalos árfolyam a tőzsdén bevezetett cikkekre tőzsdeidőben létesített kötések áraira épül,

– nem hivatalos árfolyam olyan áruk árait mutatja, amelyek vagy nem vesz-nek részt a tőzsdén, vagy a rájuk vonatkozó ügyletet nem a tőzsdén kötöt-ték,

– tényleges árfolyamok jelentik azokat a tőzsde által közzétett árfolyamo-kat, amelyeken a kötés a tőzsdeidőben történt,

– névleges árfolyamok, amelyeket mesterségesen alakítanak ki,– azonnali vagy spotárfolyamról beszélünk, ha az árfolyam olyan ügy-

letkötőnél alakul ki, amelynél a szerződéskötés és a megvalósulás között

134

nincs időeltérés, illetve csak technikai időkülönbség van, ezek az azonnali ügyletek,

– határidős vagy terminárfolyam a későbbi szállításra kötött szerződések esetében jön létre,

– likvidációs árfolyam (elszámolási árfolyam) a nem áruszállítással teljesí-tendő határidős/termin ügyletek felszámolásakor, az ügylet felmondásá-nak napján, az adott tőzsdére érvényes hivatalos spotárfolyamot jelenti,

– záró árfolyam a jegyzés időpontját figyelembe véve alakul ki, az utolsó üzletkötés árfolyama, a tőzsde zárásakor jegyzik,

– nyitó árfolyam, amely a tőzsde első ügylekötésének árfolyama, a nyitáskor rögzítik,

– napi középárfolyam, amelyet statisztikai számítással határoznak meg a napi legmagasabb és a legalacsonyabb árfolyam egyszerű számtani átlaga-ként,

– kínálati vagy más kifejezéssel áruárfolyam jelzi, hogy adott időpontban milyen árfolyamon lehet a tőzsdén vásárolni,

– keresleti árfolyam vagy pénzárfolyam jelzi, hogy adott időpontban milyen árfolyamon lehet a tőzsdén eladni.

(Az eladási árfolyam általában magasabb, mint a vételi árfolyam, a kettő kö-zötti eltérés az árfolyammarzs.)

Az árfolyamokat a tőzsdék mindennap közzéteszik, ez az árfolyamjegyzés. A tőzsdei árfolyamok mutatják a piac működését is. Élénkülő piac esetében emelkedik az árfolyam, ekkor emelkedő vagy hausse, illetve bull tendenciáról beszélünk. Csökkenő árfolyam esetén baisse vagy bear tendencia jelenik meg. Amennyiben az árfolyamok alig mozdulnak bármely irányban, a piac stagnál, az árfolyamok is stagnáló árfolyamok. Ezek általában a piac adott szinten történő kiterjedését mutatják.

4.2.3. A tőzsdei ügylekötésA tőzsdei ügyletek megkötésére csak meghatározott időszakban, az ún. tőzs-dei időszakban kerülhet sor. Csak arra jogosult, vizsgázott személyek köthet-nek ügyletet, meghatározott feltételekkel. A tőzsdeteremben történő kereskedés zökkenőmentes lebonyolítására úgy kerül sor, hogy a levezető elnök (speaker) gondoskodik a licitnél elhangzó ajánlatok egyértelművé tételéről, az adatrög-zítésről, a közzétételről és a jegyzőkönyv vezetéséről. Amennyiben a tőzsde szá-mítógépes rendszerben működik, az előírások betartásáról. Munkáját a tőzsde-megbízott segíti, aki ellenőrzi a szabályok betartását, szükség esetén a levezetőt felszólítja ezek figyelembevételére, és gondoskodik a tőzsdeterem rendjének fenntartásáról.

A tőzsdei jegyző az ajánlatokat kezeli, minden tőzsdenapról jegyzőkönyv készül.A tőzsdei kereskedés különböző módokon történhet:

135

– nyílt kikiáltással, ez a hangos üzletkötés. Jellemzője, hogy a tőzsdeügynö-kök hangos felkiáltással és kézjelekkel kötik meg az ügyletet, így hozzák egymás tudomására vételi vagy eladási szándékukat,

– elektronikus úton történő ügyletkötés, ez a számítógépes technika alkal-mazását jelenti. A brókerek a saját irodájukban a számítógépek előtt dol-goznak, és kapcsolódnak be a kereskedésbe.

Magánszemély csak tőzsdei ügynök vagy ügynöki iroda bekapcsolásával tud a tőzsdén ügyleteket kötni. Az ügynök részére megbízást ad, amelyben precízen meg kell határozni mindkét fél jogait, kötelezettségeit, és az ügylet-kötés feltételrendszerét.

4.2.4. A tőzsdén kívüli kereskedésA tőzsdén kívüli értékpapír-kereskedés legjelentősebb részét az ún. pulton keresztüli kereskedés jelenti, ez az OTC (over the counter market). A keres-kedés a brókercégek és a bankok értékpapírosztályain keresztül valósul meg. Ezt a kereskedelmet telefonos kereskedelemnek is nevezik, mert a megbízások teljesítéséhez a brókercégek telefonos kapcsolatban állnak egymással, illetve számítógépes összeköttetést valósítanak meg. Az OTC-piacon nincsenek olyan szigorú bekerülési szabályok, mint a tőzsdéken, ezt a piacot szokták nem szabá-lyozott piacként is említeni. Ezen a piacon a kis és közepes cégek, pénzügyi in-tézmények részvényei, állami és önkormányzati értékpapírok cserélnek gazdát.

A tőzsdén kívüli kereskedés másik megjelenési formáját a harmadik piac (third market) jelenti. Itt nem szervezett formában tőzsdén jegyzett érték-papírokkal kereskednek tőzsdén kívül. Ügyfeleik az intézményi befektetők, nekik nagy részesedésük van a piacon, így képesek ellensúlyozni a spekuláció következtében megjelenő rövid távú árfolyam-ingadozásokat a stratégiai befek-tetéseikkel. A harmadik piacon dolgozó cégek jutalékai igen alacsonyak, így a tőzsdei brókercégektől jelentős befektetői kört vontak el. Ez a jelenség fokozott versenyt idézett elő a piacon, ami a jutalékok csökkenését eredményezte, és a piac hatékonyságát növelte.

4.3. Ügyletek a pénzügyi piacokon

4.3.1. Kamat- és árfolyamkülönbségek a piacon – a spotügyletA pénz- és tőkepiaci ügyletek megvalósításakor a résztvevők célja, hogy a ka-matok és árfolyamok ismeretében számukra kedvező ügyletet alakítsanak ki. Az ügyletek lebonyolítása során a devizákat árfolyamértéken cserélik.

A legegyszerűbb ügylet a spot- (azonnali vagy prompt) ügylet. Ekkor az ügylet résztvevői az ügyletkötés során meghatározott árfolyamon cserélik devi-zájukat másik devizára, és a kiegyenlítést a kötést követő második munkanapra vállalják.

136

Az ügyletek megkötésekor azonnali vagy spotárfolyamot alkalmaznak, amelynek nagyságát több tényező befolyásolja:

– gazdasági tényezők, ezek között a kereskedelmi, a fizetési mérleg jelentős, mert az ország gazdasági tevékenységének alakulásáról adnak képet,

– politikai és pszichológiai tényezők, amelyek bizonytalanságot okozhat-nak, ilyen lehet pl. merénylet, tüntetés, kormányválság, költségvetés jelen-tős deficitje stb.,

– jegybanki eszközök, pl. intervenciók, árfolyamok mozgása az intervenci-ós sávban stb.

Az azonnali vagy spotárfolyamok alkalmazása nem ad módot spekulációra, mert az azonnali lebonyolítás az árfolyam, illetve a kamatkülönbözet kialakulá-sát nem teszi lehetővé.

Az árfolyam- és kamatkülönbségek csak a termin- vagy hatásidős ügyletek esetében jöhetnek létre, mivel az ügylet megkötése és a megvalósítás között jelentős időeltérés van, ami módot ad a különbözetek kialakulására, és az ezek-ből eredő lehetséges haszon megszerzésére.

A határidős árfolyamokat a készpénzárfolyamok és az egyes devizák kamat-szintje határozza meg. Az árfolyamjegyzés jellemzője, hogy a spot- és a határ-idős árfolyamok közötti eltérést devizapontokban határozzák meg. Nem az abszolút nagyság a fontos, hanem a spotárfolyamtól való eltérés.

A kamatszintek eltéréséből eredően valamely devizát alapul véve ennek adott határidőre vagy felára (prémium), vagy csökkentett árfolyama (diszkont) alakul ki. Amennyiben a külföldi deviza kamatszintje alacsonyabb a belföldi kamat-szintnél, az exportőr számára előnyös a határidős ügyletkötés, mert felár alakul ki. Amennyiben a külföldi deviza kamatszintje magasabb a belföldi kamatszint-nél, az ügyletkötés az importőr számára kedvezőbb, ekkor diszkont jön létre.

Ha adott deviza esetében, meghatározott feltételekkel határidős értéket akarunk meghatározni, figyelembe kell venni az árfolyamkülönbség időbeli alakulását. Jellemző feltétel, hogy a vételi és eladási árfolyam közötti marzs a határidő növekedésével egyre jelentősebb lesz.

4.3.2. ArbitrázsAz ár-, árfolyam- vagy kamatkülönbségek kihasználására azonos árufajtában fennálló, egy időben való jegyzések esetében alkalmazott ügyletfajta az ar-bitrázs. (A szó maga kémlelést jelent.)

Ez az ügylet a különböző piacokon egy időben megvalósuló, párhuzamos vételt és eladást jelent. Az arbitrazsőr ott vásárol, ahol olcsón meg tudja sze-rezni a terméket, és ott ad el, ahol drágán tud értékesíteni, azaz ahol az ár, árfolyam a legmagasabb. Ezzel tulajdonképpen a piacokon fennálló kereslet és kínálat alakítását végzik, ahol olcsón tudnak vásárolni, ott sok van adott termékből, nagy a kínálata, emiatt alacsony az ára, árfolyama, ahol kevés van belőle, ott magas az ár, illetve árfolyam. A földrajzilag szétszórt piacokat ez

137

az ügylet összekapcsolja, egységessé teszi, miközben a kiegyenlítődés irányá-ban mozgatja az árakat, árfolyamokat vagy a kamatokat.

Az arbitrazsőrök az áru- és értéktőzsdéken egyaránt tevékenykednek, úgy kötnek ügyleteket, hogy kockázatuk ne változzon. Az arbitrázs kocká-zatmentesen juttatja a megvalósítót eredményhez.

Minden olyan esetben, amikor valamely árufajtának nyilvános ár-, illetve árfolyamjegyzése van, az arbitrázsügylet megvalósítható. Akkor célszerű azon-ban a megvalósítás, ha biztosan pozitív eredményt lehet elérni.

Az arbitrázs lebonyolítása szerint megkülönböztethető:– közvetlen arbitrázs, ha az arbitrazsőr két piac közötti árfolyameltérést

használ ki. Amennyiben megbízhatóan ítéli meg az árfolyamok alakulását, jó a piacismerete és a kapcsolatrendszere, jelentős eredményt érhet el,

– közvetett arbitrázsnál az arbitrazsőr három vagy több piacon kialaku-ló árfolyamkülönbség kihasználására törekszik. Minden piac, illetve újabb valuta bekapcsolása jelentős hozadékkal jár, számításokkal kell a legkedve-zőbbet megtalálni. A hozadék mérésére ugyanabban a valutában kell sort keríteni, amelyikben az üzletet elindította,

– konverziós arbitrázs esetében csak egyetlen dolognak van jelentősége, az eredmény minél jelentősebb mértékének. Bármilyen valutában és bárme-lyik piacon csak az eredmény növelése a cél.

4.3.3. Határidős vagy terminügyletekEzen ügyleteknél az áruszállítás, illetve az ellenérték kiegyenlítése az ügyletkötés időpontjában meghatározottan későbbi időpontban történik. A két időpontban lévő árfolyamok eltérése spekulációra teremt lehetőséget, többféle ügylettípus kialakításával. Vannak olyan lehetőségek, amelyek nem koncentrált piacon je-lennek meg (ilyen a forwardügylet), és vannak szabványosított megoldások a tőzsdei forgalomban (ilyen a futures-, a hedge-, az opciós és a spekulációs ügy-letek).

Forward- és futuresügyletekA lebonyolítás során a határidős ügyleteknek több változata alakult ki. Ezek a forward- és a futuresügyletek. Mindkét ügylet esetében egyidejűleg jelenik meg a felek joga és kötelezettsége. Az értékpapír vásárlója jogosult arra, hogy a megvásárolt értékpapírt határozott napon – a szerződés szerinti időpontban – az eladótól átvegye, viszont kötelezett az ellenérték kifizetésére. Az eladó kötelezett az értékpapírok kiszolgáltatására szerződés szerint, viszont jogosult az ellenérték átvételére. Az ügyleteken az nyer, aki az árfolyam tendenciáját helyesen ítélte meg. Az eladó részére az árfolyamok csökkenése, a vevő részére az árfolyamok emelkedése jelent kedvező feltételt.

A forwardügyletek hagyományosan a bankközi devizapiac műveletei. Az ügyletek nem szabványosítottak, a felek telefonon, faxon kötik őket. A nyereség

138

és a veszteség közvetlenül jelentkezik a két partner kapcsolatában. Az ügylet módosítása csak a partnerrel együttesen lehetséges. A vételi és eladási árfolya-mok ügyfelenként változnak. Az ügyletkötés volumene és a teljesítés időpontja ügyfelenként más, mindig a megállapodástól függően alakul. A felek egymással számolnak el a lebonyolítást követően, munkájukat elszámolóház vagy klíring-ház nem segíti.

A bankok ügyfeleit mindig a költségek alakulása érdekli, minden partner azt mérlegeli, hogy az ügyletkötés különböző időtávra történő megvalósításakor milyen a költségek eltérése.

Az ügyletkötés fix rövid lejáratú hitelek esetében 1, 2, 3, 4 hetes időszakra szólhat, de lehet hosszabb távú is, azaz 1, 2, 3, 6 és 12 hónapos.

A forwardügyletek jellemzője, hogy meghatározott időszakra, de nem meg-határozott időpontra kötik őket.

A futuresügyletek olyan jogilag kötelező határidős ügyletek, amelyeknél a felek előre meghatározott mennyiségű és minőségű áru, előre rögzített áron, előre meghatározott jövőbeni napon történő átadására vagy átvételére szer-ződnek. A feltételekről minden tőzsde esetében kiadványok adnak tájékoztatást. A futuresügylet tehát úgy is megfogalmazható, hogy jogilag kötelező tőzsdei adás-vételi szerződés. Az ügyleteket a tőzsdén, megbízás alapján, ügynökök kötik. Az ügylet lebonyolítását elszámolóházak bekapcsolásával végzik szabványmeny-nyiségre és időpontra, a megvalósítás centralizáltan történik. A futuresügylet standardizált, azaz csak meghatározott áruk képezik a kereskedés tárgyát, és mennyiségi és minőségi szokványok segítik az üzletkötést. Az ügyletek lehet-nek valutatermin- (az árfolyamváltozásokra kötöttek) és kamatterminügyletek (a kamatlábak változásainak kihasználására kötöttek).

A forward- és futuresügyletek esetében a résztvevők kockázata korlátlan, ez lehet az elérhető nyereség, de kialakuló veszteség is. A határidő elérkezése az ügylet teljesítésének kötelezettségét jelenti.

Egyszer spekulációSzokásos jelölése még egyszerű futuresügylet. A tőzsdei határidős ügyleteket a tőzsdei indexpontokhoz való viszony alapján hausse- és baisse-ügyletekre oszt-hatjuk.

A spekuláns (trader) az árfolyamok és kamatlábak változására vonatkozó várakozásai alapján köt ügyletet. Az árfolyam-emelkedésre számító spekuláns hausse-ügyletet köt, őt nevezzük hausse-spekulánsnak, aki ár-, illetve árfo-lyam-emelkedésre számít, ezért későbbi időpontban történő szállításra vásárol árut, értékpapírt, devizát. Amennyiben várakozása teljesül, ezeket a lejárat idő-pontjában magasabb áron értékesítheti, és pozitív eredményhez jut.

A baisse-ügyletet kötő az árak, árfolyamok csökkenésére számít, így a jelen időpontban elad (értékpapírt, devizát, árut), mert arra számít, hogy a későbbi

139

időpontban alacsonyabb áron tud vásárolni ilyen termékeket, és ezáltal nyere-séget realizál.

Az ügyletben természetesen az a spekuláns ér el eredményt, aki az ár-, illetve árfolyamváltozás irányát helyesen ítélte meg. Az elérhető eredmény nagyságát a kötéskori termin-, illetve a szállításkori promt ár, illetve árfolyam különbsége adja. Az ilyen típusú határidős ügylet akkor jelenik meg, ha összetalálkozik egy hausse- és egy baisse-spekuláns. Az eredmény közvetlenül jelenik meg, az egyik nyer, a másik veszít.

A piacon dolgozó spekulánsok több csoportba sorolhatók:– scalperek, akik néhány perc elteltével zárják nyitott pozícióikat (azaz je-

lentős kockázatnak kitett eszközeiket gyakori adásvétellel védik),– a napi spekulánsok a nap végén zárják pozícióikat, mivel a nyitó és záró

árfolyamok jelentős eltéréséből eredő kockázatoktól tartanak,– a trendspekulánsok gyakran évekig is fenntartják pozícióikat, vállalva

a rövid távon elszenvedett veszteséget a jelentős hosszú távon keletkező eredmény érdekében.

Fedezeti ügyletek (hedge)A hedge a határidős ügyleteknek olyan fajtája, amely lehetővé teszi a termelők vagy kereskedők részére, hogy más ügyleteiknél kalkulált hasznukat fedezzék. A fedezetiügylet-kötők, azaz a hedgerek a biztonságot részesítik előnyben.

A hedge vagy fedezeti ügylet alapját az a kapcsolat jelenti, ami a fizikai áru és a határidős piacok között fennáll. Ez abban nyilvánul meg, hogy a két piac árai tendenciaszerűen egy irányban mozognak, sőt a közöttük megjelenő, illetve fennálló különbség viszonylag állandónak mondható. Az ár-, árfolyam-, illetve kamatkockázatból adódó potenciális veszteség elkerülése érdekében egy – az eredeti pozícióval ellentétes irányú – határidős ügyletet kötnek. Ez alapján a vál-tozás egyszerre kedvező és kedvezőtlen az ügyletkötők számára. A jelenség koc-kázatsemlegességet eredményez, de az érdekével egyező, számára kedvező irá-nyú változások hatásáról is le kell mondania, azaz a nyereséghez sem jut hozzá.

Az ügyletnek két nagy csoportja van: a vételi (long) hedge és az eladá-si (short) hedge. A vételi vagy long hedge létrehozására akkor kerül sor, ha a kereskedőnek nincs elegendő áruja, áremelkedéstől tart, de szeretné a fo-gyasztókat áruhoz juttatni anélkül, hogy az áremelkedésből adódóan veszteséget szenvedne. Ekkor határidős vásárlást eszközöl. Ezt ellentételezi az értékpapírpia-con határidős ügylettel. Amennyiben az értékpapír-tulajdonosok attól tartanak, hogy az árfolyamok csökkennek, ugyanezt az ügyletet valósítják meg. A fedezeti ügyletek tehát áru- és értékpapírpiacon valósulnak meg.

Az ügylet három fő részből áll:– egy vétel, terminügylet, terminárfolyamon,– egy eladás, amely a terminügylet viszonteladása a lejáratkori prompt árfo-

lyamon, és

140

– egy vétel, prompt ügylet prompt árfolyamon.Az eladási vagy short hedge alkalmazására akkor kerül sor, ha valamely ke-

reskedő árufelesleggel rendelkezik, és ár-, illetve árfolyamcsökkenéstől tart, termékét ennek megfelelően szeretné még a mai, magasabb áron, árfolyamon értékesíteni. Az ügylet fizikai áruk, devizák és értékpapírok esetében is alkalmaz-ható. Az áruügyletet ellentételezik értékpapírügylettel, így egyszerre jelentkezik az előny és a hátrány is az ügylet lebonyolításakor.

Az eladási hedge három részből áll:– egy eladás, amely terminügylet, és terminárfolyamon valósul meg,– egy vétel, amely a terminügylet visszavásárlása a lejáratkori prompt árfo-

lyamon, és– eladás, amely prompt ügylet, prompt árfolyamon.Az ügylet megismerése során egyértelmű, hogy a gazdálkodóknak a normál

üzletmenet mellett nyitott pozíciójuk alakul ki. Ez a kockázatnak jelentősen ki-tett eszköz vagy forrás (pl. még be nem folyt ellenérték, vagy még ki nem fizetett ellenérték) a gazdálkodót a nyitott pozíció fedezése irányába mozgatja. Ennek eredménye, hogy az ügyletkötő a nyitott pozíciót határidős ellenügylet segít-ségével lezárja. A határidős ügyletek mindegyike, illetve ezek kombinációjának alkalmazása alkalmas a nyitott pozíciók lezárására.

OpcióAz opció alkalmazására áru, deviza és értékpapírok esetében van lehetőség. Az ügylet jog megszerzésére irányul, jogokkal való kereskedést jelent.

Az opció olyan spekulatív, esetleg fedezeti céllal kötött ügylet, amelyben az opciót megvásárló fél jogosulttá válik díj/prémium fizetése ellenében arra, hogy a szerződésben meghatározott határidőben döntsön arról, hogy az ügyle-tet megvalósítja, vagy él opciós jogával, és a díj megfizetése ellenében vissza-lép az ügylettől.

Az opciós ügylet esetében az opció eladójának, más megjelöléssel kiírójának van kötelezettsége, ő vállalja opciós díj fejében a szerződés szerinti teljesítést. Erre a díjra a kiíró akkor is jogosult, ha a későbbiekben a vevő nem érvényesíti opciós jogát. Az opciós díj a vevőnek, másként birtokosnak jogot ad a szerződés-ben foglaltak érvényesítésére, de számára ez kötelezettséggel nem jár.

Az egyszerű opciós ügylet lehet vételi vagy eladási ügylet.A vételi opció (call option) birtokosa jogot szerez arra, hogy rögzített áron,

az ún. kötési vagy érvényesítési áron, előre meghatározott összeget megvásá-roljon (a szerződés tartalmának megfelelően) vagy csak a lejárat napján, vagy a lejárat napjáig bármikor, vagy elálljon az ügylettől. Az opció kiírója pedig arra vállal kötelezettséget, hogy fix összegű devizát eladjon fix áron a lejárat napjáig bármikor, vagy a lejárat napján.

Az eladási opció (put option) esetén a vevő jogot szerez arra, hogy adott ösz-szegű devizát árfolyamon eladjon az opciós időszakban, vagy az opciós időszak

141

utolsó napján. Az opció eladója arra vállalkozik, hogy ha a vevő érvényesíteni akarja jogát, a szerződés szerinti devizát rendelkezésére bocsátja a szerződéses feltételek mellett.

Az egyszerű opciós ügyletek mellett mód van a kettős opcióra, ez a vételi és az eladási opció kombinációját jelenti.

Fizikai áruk esetében tehát nem maga a fizikai áru, hanem annak vételi, illet-ve eladási joga képezi az ügylet tárgyát.

Az opciók csoportosíthatók még aszerint is, hogy az ügyletet a lejárat napján vagy addig bármikor meg lehet valósítani, e szerint:

– európai típusú opció esetében a birtokos csak a lejárat napján érvénye-sítheti opciós jogát,

– az amerikai típusú opció azt jelenti, hogy az eleve meghatározott lejárati időn belül bármikor élhet jogával.

Az opciós ügyletben a résztvevők kockázata behatárolt mértékű.Az opciós díj több tényező függvényeként jelenik meg:– a belső érték, amely a kötési/érvényesítési ár és a spotár eltérése,– az időérték, amely az opció lejárati napja (a világ devizaopciós piacain ez

a nap előre ismert, leszállítási napnak nevezik),– a deviza árfolyamváltozása, illetve ennek gyakorisága és nagysága,– a kereslet és kínálat alakulása.Az opciók alkalmazása a vállalkozók számára kockázatcsökkentési lehetősé-

get jelent; az opció a tőzsdei ügylet megkötésétől legfeljebb öt évre köthető ki.

SwapügyletekA pénzpiaci műveletek a gyakorlatban összekapcsolódnak igen sokszor deviza-műveletekkel és swapműveletekkel. A swapműveletek jellemzője, hogy cserét valósítanak meg. Két ügylet összekapcsolódásával jönnek létre, azaz:

– spotvásárlás és határidős eladás, vagy– spoteladás és határidős vásárlás.A swapügyletek jelentős része közép- és hosszú lejáratú csere. A partnerek

kihasználják az egyes pénzügyi piacokon elfoglalt eltérő piaci pozíciókat, illetve eltérő pénzügyi lehetőségeik kölcsönös előnyeit.

A pénzpiacokon leggyakrabban használt:– kamatlábswap esetében a két résztvevő kicseréli egymás között a külön-

böző jellegű kamatbevételét vagy kamatfizetési kötelezettségét, aszerint, hogy eszköz jellegű (pénzügyi eszközök átalakítására van mód) vagy for-rás jellegű (ez a forrásszerkezet átalakítására ad módot) a swapügylet. Ez-zel az ügylettel új eszköz vagy forrás nem keletkezik, maguk az eszközök vagy a források sem mozognak, csak a nominális összegek alapján történik a pénzügyi rendezés,

– devizaswap esetében az alapösszeget le kell szállítani, ez az ügylet az árfo-lyamkockázatok kiküszöbölésére teremt lehetőséget.

142

Értékpapírok tőzsdei bevezetése

Tőzsdei kereskedés tárgyát mindenütt csak azok az értékpapírok képezik, ame-lyek teljesítették a tőzsdére való bejutás feltételeit, illetve a folyamatosan teljesí-tendő előírásoknak is eleget tesznek. Mindez a tőzsde, és ezen keresztül a befek-tetők biztonságát, a kereskedés feltételeinek megteremtését szolgálja. Nemcsak egy kereskedő csődje okozhat a tőzsdézőnek gondokat, hanem a részvényeket kibocsátó vállalatok gyengélkedése, esetleges csődbe jutása is. Ha a vállalatot felszámolják, akkor a részvény elértéktelenedik. A piac stabilitása érdekében mi-nimalizálni kell az ilyen veszélyekkel fenyegető részvények forgalmát. Nem akár-milyen vállalatok értékpapírjaival kereskedhetnek tehát a tőzsdén.

Minden piacnak léteznek előírásai arra nézve, hogy milyen feltételeknek kell a kibocsátóknak eleget tenniük ahhoz, hogy papírjaikat jegyezhessék, és a keres-kedők forgalmazhassák a tőzsde felségterületén. A Wall Street-i (New York Stock Exchange) tőzsdén például a jegyzéshez alapvetően két igen szigorú feltételt kell egyidejűleg teljesíteni a jegyzési díj befizetésén túl. Egyrészt kiegyensúlyozott működésre utaló pénzügyi adatokat (éves árbevétel, piaci érték stb.) kell felmu-tatni, illetve annyi, már kibocsátott részvénnyel kell rendelkezni – ez legalább egymillió, közkézen forgó vállalati részvényt jelent –, hogy az adott részvénynek aktív piaca lehessen. Másrészt vállalni kell, hogy a vállalattal kapcsolatos min-den lényeges információ (éves jelentések, negyedéves beszámolók, átszervezé-sek, vezetők névsora, illetve annak változása stb.) rendszeresen eljut a befekte-tőkhöz, beleértve ebbe minden új, lényeges körülmény azonnali publikálását is. Az állandó információnyújtási kötelezettség, amely biztosítja a piac nyilvános működését és áttekinthetőségét is, a befektetők érdekeit szolgálja, hiszen lehe-tővé teszi, hogy mindenki ugyanazon információk birtokában dönthessen. Szi-gorúan szankcionál a törvény minden olyan kísérletet, amely még nem nyilvá-nosságra került információk felhasználásával igyekszik jogtalan és igazságtalan előnyökhöz jutni. Ezt a tevékenységet nevezik bennfentes kereskedelemnek, és ez legtöbbször a nagy tőzsdei botrányok kiváltója.

A tőzsdei bevezetés alatt azt a folyamatot értjük, amelyben a kibocsátó a bevezetésben közreműködő tőzsdetaggal (vagy tőzsdetagokkal) közösen a tőzs-de bevezetési szabályzatában foglaltaknak megfelelően egy értékpapírt tőzsdei kereskedés tárgyává tesz. Ennek értelmében azon értékpapírokat tekintjük jegy-zettnek, amelyekre az Értékpapír Tőzsde az úgynevezett Jegyzett Értékpapírok Listáján árfolyamot jegyez. Az összes többi olyan értékpapír, amely nem sze-repel a Jegyzett Értékpapírok Listáján, de a tőzsdei kereskedés tárgyát képezi, a forgalmazott értékpapírok kategóriájába tartozik. Ha egy értékpapír nem felel meg a bevezetéshez szükséges feltételeknek, akkor ezen értékpapírok csak a tőzs-dén kívül forgalmazhatók.

143

A tőzsdei bevezetés előfeltételeiAhhoz, hogy egy kibocsátó bevezethesse értékpapírját a Budapesti Értékpapír Tőzsdére, meg kell felelnie néhány, a tőzsde által felállított követelménynek, és ezen követelményeket minden esetben teljesítenie kell, ha új értékpapír beve-zetését kérelmezi a tőzsdénél.

A Budapesti Értéktőzsdén három szekcióban: a vállalati papírok, az állam-papírok, illetve a határidős ügyleteknek teret biztosító származékos piac szekciójában folyik a kereskedés. Hogy egy adott értékpapír milyen módon és feltételekkel kerülhet be a Budapesti Értéktőzsdére (vagy kerülhet ki onnan), egy testes dokumentumban (Bevezetési és forgalomban tartási szabályzat) rögzítik.

A Budapesti Értéktőzsdén – meghatározott feltételrendszer alapján – a rész-vényeket két kategóriába sorolják, emellett egy külön piaci szegmens szolgál a technológiai cégek, az „Új Gazdaság” szereplőinek tőzsdei szereplésére.

„A” kategória– A bevezetendő részvénysorozat árfolyamértéken számított összértéke

nem lehet kevesebb 2,5 milliárd forintnál.– A bevezetésre kerülő sorozat értékpapírjainak minimum 25 százaléká-

nak kell közkézen lennie. Amennyiben a 25 százaléknyi közkézhányad nincs meg, akkor legalább 2 milliárd forintnyi papírnak kell közkézen len-nie, vagy a cég tulajdonosi köre legalább ötszáz szereplőből kell hogy álljon. (Közkézen lévőnek azokat az értékpapírokat nevezik, melyek tu-lajdonosa az összmennyiségből kevesebb mint öt százalékkal rendelkezik. Ez azért fontos, mivel nem lehetne érdemi tőzsdei jelenlétről beszélni, ha mondjuk a papírok döntő része néhány befektető kezében lenne.)

– A bevezetésre kerülő mennyiségnek legalább száz tulajdonosa legyen.– A kibocsátónak legalább három teljes, befejezett, auditált üzleti évvel kell

rendelkeznie.

„B” kategória– A bevezetendő részvénysorozat árfolyamértéken számított összértéke nem

lehet kevesebb 100 millió forintnál;– A bevezetésre kerülő sorozat értékpapírjaival kapcsolatban közkézhányadra

vonatkozó elvárás nincs.– A bevezetésre kerülő mennyiségnek legalább 25 tulajdonosa legyen.Valamennyi értékpapírra vonatkozóan érvényesek azon előírások, miszerint:– tőzsdei bevezetésre csak forgalomképes értékpapír kerülhet, amelyre

• a kibocsátó az átruházást nem zárta ki,• az értékpapír letiltás vagy megsemmisítés hatálya alatt nem áll,• a papírra elővásárlási jog nincs kikötve;

– azok az értékpapírok, amelyek feltételes elővásárlási jogot biztosítanak va-lamely más értékpapírra (átváltható kötvények, warrantok stb.), csak akkor

144

vezethetők be a tőzsdére, ha az az értékpapír is bevezetésre került, amelyre az elővásárlási jog vonatkozik;

– a kibocsátónak legalább egy teljes, tőzsdei auditor által hitelesített üzleti évvel kell rendelkeznie, illetve olyan, korábban nem részvénytársasági for-mában működő egyértelműen meghatározható jogelőddel, amely megfelel ennek az előírásnak,

– a bevezetést kérelmező kibocsátóval szemben a kérelmet megelőző két évben felszámolási vagy szanálási eljárást nem folytattak, és a kibocsátó fizetési kötelezettségeinek rendszeresen eleget tett.

A tőzsdei bevezetésre vonatkozóan a kibocsátókról egy jegyzési tájékoztató elkészítését és nyilvánosságra hozatalát követelik meg, amelynek a bevezetés-re kerülő értékpapírokra, valamint magára a kibocsátóra vonatkozóan alapvető fontosságú, a befektetési döntéshez szükséges információkat kell tartalmaznia.

145

VI. DEVIZAPOLITIKA, DEVIZARENDSZEREK

1. DEVIZAPOLITIKA, DEVIZARENDSZEREK

A devizapolitika a pénzügypolitika harmadik ága, szoros kapcsolatban van a külgazdasággal. A globalizáció folyamatában azonban a monetáris és a fiskális politikai döntések is érintik a nemzetközi pénzügyi rendszert. A valutáris folya-matok a pénzügypolitika mindhárom területére kihatnak, és ez fordítva is igaz. Konvertibilis, szabadon átváltható deviza esetén az átváltási arány, az árfolyam mozgása egyensúlyoz, a gazdálkodás esetenként ezt próbálja helyettesíteni egy irreálisan túlértékelt árfolyam adminisztratív intézkedésekkel való alátámasztá-sával.

A devizapolitika összehangolja a belső és a külső pénzügyi rendszert, megadja a nemzetközi pénzügyi-valutáris kapcsolatok nemzeti kereteit, szabá-lyait.

A devizagazdálkodás módszerek, intézkedések, előírások, tiltások összessé-ge, amelynek révén adott ország belső pénzügyi rendszere kapcsolódik

– a nemzetközi pénzügyi rendszerhez,– a másik nemzetgazdaság pénzügyi rendszeréhez.A devizagazdálkodás központi szerve minden országban a központi bank,

nálunk a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a devizapolitikában az elvi döntések kapcsán a jegybank mellett a kormány szerepe is jelentős.

1.1. A nemzetközi pénzügyi rendszer

A nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatokban részt vevő országok fizetési mérlegének egyensúlyát, finanszírozását biztosító szabályokat meghatározó mű-ködési mechanizmusok és intézmények összességét nemzetközi pénzügyi rend-szernek nevezzük. A szabályok nemzetiek és nemzetköziek.

A nemzetközi pénzügyi mérlegek összegzik és jogcímenként rendszerezik– a nemzetközi tartozásokat,– a nemzetközi követeléseket,ezért a legátfogóbban jellemzik az országok nemzetközi kapcsolatait.Nemzetközi elszámolások csoportosítása1. Gazdasági műveletekből eredő:

– közvetlen áruforgalom és szolgáltatások,– nem kereskedelmi szolgáltatások,– hitel- és tőkeáramlások.

2. Politikai okok alapján kialakult követelések és tartozások:– jóvátételek,

146

– kártérítések,– diplomáciai testületek,– külföldi hírszolgálat,– katonai kiadások stb.

A fizetési mérleg egy ország más országokkal lebonyolított kereskedelmi ügy-leteinek és a tőkemozgással kapcsolatos műveleteinek könyvelési nyilvántartá-sa. A fizetési mérleg minden tétele olyan gazdasági eseményt rögzít, amelyhez hozzátartozik egyik ország valutájának, devizájának a másik ország valutájára, devizájára való átváltása. Az átváltáshoz közvetítőkre van szükség.

A nemzetközi elszámolások:Eszközei:

– arany,– valuta, deviza,– mesterséges pénzek.

Módjai:– bilaterális (kétoldalú),– multilaterális (többoldalú, kölcsönös beszámításokkal), – konvertibilis valuták segítségével.

Mára az arany a nemzetközi elszámolásokban visszaszorult, mesterséges pénz az IMF és tagjai közötti elszámolásra jellemző. Az elszámolás módját tekintve szinte kizárólagos a kétoldalú elszámolás, míg konvertibilis valuták segítségével a nem konvertibilis valutájú országok fizetnek partnereiknek.

1.2. Árfolyamok

A külföldi devizák, valuták keresletének és kínálatának összessége a valuta- és devizapiac.

A deviza iránti keresletet meghatározza:– az importigény,– a külföldön való befektetés (tőkeexport).A keresleti függvényt (demand fuction) megkapjuk, ha az összes importra

vonatkozó keresleti függvényt korrigáljuk a tőkeexporttal és a fizetési mérleg egyéb kiadási tételeivel (külföldre kivitt kamat, osztalék stb.).

Minél kevesebb hazai pénzért (valutáért, devizáért) lehet egységnyi külföldi valutát/devizát váltani, annál nagyobb a külföldi pénz iránt a kereslet, és fordítva.

A deviza kínálatát meghatározza:– az export,– a külföldről kapott kamat és a – tőkeimport,feltéve, hogy ezeket a tételeket át akarják váltani belföldi pénznemre. Minél

kevesebb hazai pénzre lehet átváltani egységnyi külföldi pénzt, annál kisebb lesz

147

a külföldi pénz kínálata, és fordítva. Ezt fejezi ki a kínálati függvény (supply function).

A keresleti és kínálati görbe összevetéséből meghatározható az egyensúlyi árfolyam, amely mellett a kereslet és a kínálat megegyezik, ahol a két függvény metszi egymást.

Az egyensúlyi árfolyamtól az árfolyam eltolódhat, felértékelődhet vagy leérté-kelődhet a valuta (deviza):

1. Külföldi valuta felértékelődése (vagy hazai valuta leértékelődése) bekövet-kezik, ha adott kínálat mellett nő a kereslet (pl. több az áru-szolgáltatás importigény). Így az új egyensúlyi árfolyam magasabb szinten alakul ki.Egyegységnyi külföldi valuta = több hazai pénz.

2. Külföldi valuta leértékelődése (vagy hazai valuta felértékelődése) bekövet-kezik, ha adott kínálat mellett csökken a kereslet (pl. kevesebb az áru-szol-gáltatás importigény). Ezzel az új egyensúlyi árfolyam alacsonyabb szinten alakul ki.

Egyegységnyi külföldi valuta = kevesebb hazai pénz.Az eltolódás, az új egyensúlyi árfolyam kialakulása a kereslet-kínálat szabad

változása, vagy tudatos befolyásolása révén valósulhat meg. E szerint beszélünk különböző árfolyamfajtákról.

1.2.1. ÁrfolyamfajtákA rugalmas (flexibilis) árfolyamok jellemzői:– kereslet-kínálat hatására szabadon változnak,– egyensúlyi árfolyamok,– konvertibilis valuták (devizák) jellemzője.A rögzített (fix) árfolyamok jellemzői:– deklarált paritás körül egy meghatározott sávban ingadozhat,– ha a sáv 0 � pontfix rendszerről van szó,– a sávtól való kilépést intervencióval akadályozza meg a jegybank,– konvertibilis valutáknál alkalmazzuk.A kötött árfolyamok jellemzői:– nem piaci, hanem hatóságilag rögzített árfolyam,– az egyensúlyi árfolyamtól való eltérés a valutahiányból (vagy -többletből)

ered,– kötött devizagazdálkodás jellemzője.Rugalmas, szabad árfolyamoknál a kereslet-kínálat egyensúlyban van. A rög-

zített (fix) árfolyamoknál a kereslet-kínálat az egyensúlytól eltér:– keresletnövekedés � túlértékeltséget jelent,– keresletcsökkenés � alulértékeltséget jelent.Kötött árfolyamnál a keresleti-kínálati egyensúlytól eltér az árfolyam, az elté-

rés irányát befolyásolja az eltérítés célja, amely lehet:– a külkereskedelmi egyensúly javítása,

148

– a belföldi árszínvonal védelme.Külkereskedelmi egyensúly javítása � leértékelés � exportnövekedés, im-

portfékezés.Belföldi árszint védelme � felértékelés a mindenkori prioritások szerint.

1.2.2. Effektív árfolyamokKét valuta arányában a változás a következőképpen jöhet létre:

– egyik erősödik,– a másik gyengül,– mindkettő bekövetkezik,

ezért a változást valutakosár-módszerrel lehet jól mérni.A több valutával szemben (valutakosár alapján) mért árfolyamváltozást,

árfolyamindexet (átlagos árfolyamváltozás) nevezzük effektív árfolyamnak.Kétféle lehet:– a nominális effektív árfolyam, az inflációs hatásokat nem veszi figyelembe.– a reál effektív árfolyam, az infláció eltérését is figyelembe veszi.Például legyen az infláció A országban 20 százalék,B országban 8 százalék.Az „A” ország leértékeli valutáját a „B” ország valutájával szemben 10 száza-

lékkal, az infláció eltérése miatt reálisan 12 százalékkal kellett volna leértékelnie, így ez valójában 2 százalékos felértékelést jelent.

1.2.3. Árfolyamok – paritásokParitás: ellenérték, egy olyan elméleti érték, amely arra utal, milyen szinten kel-lene elhelyezkednie az árfolyamnak.

Devizaárfolyam: piaci érték, amely magában foglalja az aktuális keresleti-kínálati elemeket.

A paritás és a devizaárfolyam – főként rövid távon – eltér(het)nek egymástól!A paritásnak két fő csoportja van, a deklarált és a közgazdasági paritás:– deklarált: érme-, arany-, valutaparitás,– közgazdasági: vásárlóerő-, kamatparitás.Érmeparitás: aranyérmék súlyaránya alapján számított árfolyam.Aranyparitás: pénzhelyettesek hivatalos aranyfedezete alapján számított ár-

folyam.Valutaparitás: kiválasztott valutához vagy valutakosárhoz kötve meghatáro-

zott vagy meghatározódó paritás, átváltási érték.Vásárlóerő-paritás: fogyasztói kosár alapján számított árfolyam.Kamatparitás: az aktuális árfolyamok és a kamatláb eltérései alapján számí-

tott határidős árfolyam.A vásárlóerő-paritás (Purchasing Power Parity, PPP) fogyasztást jellemző

értékek viszonya, ugyanazt a termék- és szolgáltatásmennyiséget mennyiért le-

149

het az egyik, és mennyiért a másik országban megvásárolni, ezen értékek ará-nya az árfolyam.

Lebegő árfolyamok esetén az árfolyam centrumszerepét tulajdonképpen a vásárlóerő-paritás tölti be. Minél inkább eltér az árfolyam a vásárlóerő-pa-ritástól (szabad termékáramlást és korlátlan átválthatóságot feltételezve), an-nál nagyobb lesz a termékeket olcsóbban kínáló ország valutája iránti kereslet, amelynek hatására az árfolyam emelkedik, és az egyensúly helyreáll. Korlátozott termékáramlás esetén a vásárlóerő-paritástól eltér az árfolyam.

A kamatparitásnál abból indulunk ki, hogy ha két országban azonosak a kamatlábak, akkor a határidős árfolyam azonos lesz a jelenlegi árfolyammal. Általában a kamatlábak eltérnek, s ezek befolyásolják a határidős árfolyamok alakulását.

A prompt és a termin-devizaárfolyam, illetve a két ország megfelelő kamat-lábainak egyensúlyi viszonyából határozható meg kamatparitás alapján az árfo-lyam.

Két ország valutája, devizája viszonylatában a másikhoz képest felértékelődik az a valuta, amely országban magasabb a kamatláb.

Az azonnali és kamatparitás alapján számolt határidős árfolyam összehason-lítása módot nyújt annak eldöntésére, hogy az adott valuta (deviza) megszerzé-sét milyen ügylet keretében érdemes megtenni.

Határidős ügyletben az elfogadható árfolyam a kamatparitásos árfolyam kö-rüli érték. Ha a dollárért svájci frankra van egy későbbi időpontban szükség, és Svájcban magasabb a kamatláb, akkor a kamatparitásos árfolyam alapján most kell átváltani a dollárt, és a fizetési időpontig svájci frankban kell kamatoztatni a pénzt.

A határidős ügyletekről való döntésnél alkalmazható az árszínvonalban vár-ható különbség (inflációs eltérések két országban), amely a vásárlóerő-pari-tás változását fejezi ki.

1.3. DEVIZARENDSZEREK

Az elmúlt korok átfogó nemzetközi elszámolásait különböző devizarendszerek jellemezték. Ma már több országra kiterjedő lokális rendszerek vannak, vagy erre irányuló kísérletekkel találkozunk.

1.3.1. Aranypénzrendszer A pénz kialakulásakor a nemesfémből, aranyból készült pénz belső értékét az arany súlya fejezte ki. A különböző országok pénzeinek arányát (az árfolyamot) a súlyarányokkal lehetett könnyen meghatározni. Az aranypénz súlya szolgált mértékegységként, ezt a mértékegységet nevezzük pénzlábnak. Az aranypénz-rendszerben az árfolyam: a két pénzláb aránya.

150

pl. „A” ország egységnyi pénze tíz g arany„B” ország egységnyi pénze öt g aranyekkor az úgynevezett aranyparitás 1 : 2

Az aranypénzrendszerben az árfolyam egyszerű fizikai mértékegységek, sú-lyok aránya, amely nem térhet el a paritástól.

1.3.2. Aranystandardrendszer (I. világháborúig)A pénzhelyettesek megjelenésével az árfolyam súlyarányok alapján már nem határozható meg, a pénzhelyettesek aranyra átválthatóságát azonban – a teljes aranyfedezet megléte miatt – az országok az I. világháborúig garantálni tudták.

Ezen időszakban a nemzetközi tranzakciók jellemzői az alábbiak:– lehetőség aranyban fizetésre,– nemesfémek szabad forgalma,– pénzhelyettesek szabad kivitele.Ennek következménye a hosszú távon kiegyensúlyozott átváltási arányok, ár-

folyamok voltak.A különböző országok pénzhelyetteseinek átváltási arányát, árfolyamát a

mögötte lévő aranyfedezet, gyakorlatilag a korábbi súlyarányok adták. Az így kialakított arány az aranyparitás. Ezen arányok fennmaradását az aranyra vált-hatóság és ennek az átváltásnak a költsége (1 százalék) biztosította. A minden-kori árfolyam az aranyparitás körül +/–1 százalékkal ingadozott. Ezt nevezzük „aranypont-automatizmus”-nak.

1.3.3. A két világháború közötti időszakAz I. világháború alatt és azt követően az aranystandardrendszer felborult, az aranytartalékok csökkentek. A 100 százalék aranyfedezet már nem biztosított, az aranytartalékok nagy hányada az USA-ban koncentrálódott.

Az egyes országok részéről különböző kísérletek történtek az árfolyamok sta-bilizálására, de ezek nem jártak sikerrel.

A kor jellemzői: az arany szűkössége, koncentrálódása, a világválság után az aranyparitások megszűntek, a devizák lebegtek, az arany a belső pénzügyi rend-szerből kiszorult, csak a jegybankok közötti elszámolásban volt jelen.

1.3.4. Aranydeviza-rendszer 1971-ig (dollárstandard)Az 1944-es Bretton Woods-i egyezmény a nemzetközi elszámolások középpont-jába a dollárt helyezte. Ennek oka az USA gazdasági erőfölénye és a jegybankok számára a dollár aranyra válthatóságának biztosítása volt. Az IMF-tagországok tagvalutáira a dollárral szemben paritásokat határoztak meg, az egyes országok fizetőeszközeinek úgynevezett fiktív aranytartalma alapján. Például 1946-ban az új 1 Ft 0,0757 gramm arannyal volt egyenlő.

Az így kialakított árfolyam paritás körüli ingadozását jegybanki interven-cióval biztosították. A megengedett ingadozás +/–1 százalék. A jegybanki inter-

151

venció azt jelenti, hogy az árfolyam sávban tartása érdekében a jegybank vagy a kínálati, vagy a keresleti oldalon avatkozik be, azaz külföldi valutát ad el vagy vásárol. Ehhez megfelelő tartalékokkal kell rendelkeznie.

A problémák az infláció eltérő mértékéből és a spekulációs hatásokból adód-tak. Ezért korrekciókat kellett végrehajtani. 1971 augusztusában az intervenciós sávot +/–2,25 százalékra kiszélesítették, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Túl gyakran kellett beavatkozni, ez egyre nagyobb dollártartalékokat igényelt. Az USA a dollár aranyra válthatóságát 1971 decemberében felmondta, a rendszer felbomlott, s ezzel a világot átfogó devizarendszerek kora lejárt.

1.3.5. Az európai monetáris rendszerAz Európai Közösség tagállamain belül 1971-ben a dollárstandardrendszer inter-venciós sávjának kiszélesítését nem alkalmazták. A tagországok jegybankjainak az árfolyamot kötelező volt +/–1,125 százalékos sávon belül tartani. Az inter-venció rendszerét az EK-n belül 1978-ig próbálták meg fenntartani. Ez jelentős intervenciós tartalékot igényelt, amelyet egyre kevesebb tagállam tudott vállalni. 1978-ra csak öt valuta maradt az úgynevezett valutakígyóban, a rendszer tartha-tatlanná vált és felbomlott.

2. A FIZETÉSI MÉRLEG

A fizetési mérleg egy ország más országokkal, azaz devizabelföldiek és devizakülföldiek között egy adott időszakban lebonyolított nemzetközi keres-kedelmi ügyleteinek és tőkemozgással kapcsolatos műveleteinek könyvelési nyilvántartása, ezért globálisan mindig 0 egyenlegének kell lennie. A fizetési mérleg egésze akkor aktív, ha az adott időszak devizabevétele meghaladja a devizakiadást, és akkor passzív, ha az adott időszak devizabevétele kisebb, mint a devizakiadás.

A fizetési mérleg fő részei:– folyó fizetési mérleg, amely az áruk és szolgáltatások folyó tételeit tartal-

mazza,– tőkeforgalom mérlege, amely az adott ország külső követelésállományá-

ban, illetve külső tartozásállományában bekövetkezett változásokat tartal-mazza.

A folyó fizetési mérleg legfontosabb része a külkereskedelmi mérleg, amely a kivitelt (exportot) és a behozatalt (importot) állítja egymással szembe, füg-getlenül attól, hogy az exportált, illetve importált áru vételárát kiegyenlítették-e vagy sem. Egyenlege passzív, ha az adott időszakban behozott áruk devizaki-adása nagyobb, mint a kivitt áruk devizabevétele; fordított esetben aktív az egyenleg. A folyó tételek tartalmazzák még az áruforgalmon kívüli fizetéseket is, amelyek különböző szolgáltatásokból származhatnak:

152

– nemzetközi fuvarozás és biztosítás: a kereskedelmi forgalomhoz kapcso-lódó fuvarozási, biztosítási és egyéb mellékköltségek (mint pl. a raktározás, átrakás, csomagolás, címkézés díjai),

– egyéb szállítmányozás: nem kereskedelmi jellegű szállítmányozás, kikötői szolgáltatások igénybevételeinek kiadásai stb.,

– idegenforgalom: az utazók részére biztosított árukat és szolgáltatásokat tartalmazza,

– külföldi befektetésekkel kapcsolatos jövedelmek: maradék jellegű tétel, tartalmazza a nem áruforgalommal kapcsolatos biztosítást, postai, hirdeté-si és reklámköltségeket, ügynöki díjakat stb.,

– magán- és állami transzferfizetések: az ellenszolgáltatás nélküli (egyol-dalúan átutalt) áruk, szolgáltatások vagy pénzügyi tételek (adományok, segélyek, jóvátételek, ösztöndíjak, nemzetközi szervezetek tagdíjai, adók, tartósan külföldön dolgozók átutalásai).

A folyó fizetési mérlegben szereplő bevételek és kiadások döntő részét általá-ban az exportból származó devizabevételek és az import miatti devizakiadások teszik ki.

A tőkeforgalom mérlege a tőkeforgalmat és a monetáris műveleteket tartalmazza, és kifejezi, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlegének aktívumát milyen célokra használták fel, illetve a passzívumot milyen források finanszí-rozták. Ez a mérlegrész jellegéből adódóan a folyó fizetési mérleg tükörmérlegé-nek tekinthető, amely abban is megnyilvánul, hogy a két mérlegrész együttes egyenlege mindenkor 0-t mutat, ti. minden folyó művelethez kapcsolódik egy neki megfelelő tőkemozgási művelet (ha a folyó művelet pozitív, akkor a tőke-mozgási művelet negatív lesz, és fordítva).

A tőkeforgalom mérlege további két részre bontható: tőkeszámlákra és monetáris (tartalékváltozást eredményező) műveletekre.

A tőkeszámlákat többféleképpen csoportosíthatjuk:– a tőke típusa szerint megkülönböztetünk külföldiek által, illetve külföldön

megvalósított közvetlen tőkebefektetéseket, értékpapír-befektetéseket, és egyéb nyújtott, illetve kapott kölcsönöket,

– lejárat szerint rövid (egy év alatti), közép- és hosszú (egy éven túli) lejá-ratú műveleteket,

– szektorbontás alapján a felsorolt műveletek érinthetik az állami szektort (kormány és jegybank), a pénz- és monetáris intézeteket és egyéb intéz-ményeket.

A tőkeforgalmi mérlegen belül külön kiemelhetők a tartalékok. Tartalé-koknak nevezik mindazokat az eszközöket, amelyek a jegybank rendelkezésére állnak fizetési kötelezettségei rendezésére és a nemzeti valuta árfolyamának szabályozására. A jegybanki tartalékoknak intervenciós szerepük betöltéséhez likvideknek (azonnal hozzáférhetőnek és felhasználhatónak) kell lenniük.

153

A tartalékok összetevői:– konvertibilisdeviza-tartalékok,– a jegybanknak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben fennálló, va-

lamely devizában kifejezett feltétlen, azonnal lehívható hitel-igénybevételi jogosultsága,

– monetáris arany,– SDR, különleges lehívási jogok,– egyéb követelések, amelyek eleget tesznek a tartalékokkal szemben támasz-

tott követelményeknek,– a Nemzetközi Valutaalappal szemben fennálló feltételes hitel-igénybevételi

lehetőségek. Ezek a valutaalap egyetértésével vehetők igénybe, tehát fel-tételesek, és így bizonytalanok is. Ezeket a hiteleket kifejezetten átmeneti fizetésimérleg-zavarral küzdő tagországoknak nyújtják, ezért szerepelhet-nek a tartalékok között.

Az utolsó tétel a fizetési mérlegben az egyenlegező tétel, az adatgyűjtésből eredő tévedések és hiányok miatt jön létre. Előfordul, hogy az egyenlegező tétel nagysága jelentős mértékű.

A fizetési mérleg végső egyenlege mindig nullát mutat, ezért amikor a fizeté-si mérleg egyenlegéről beszélünk, akkor meg kell határoznunk, hogy a mérlegen belül melyik részmérlegről van szó, vagyis hogy hol húzzuk meg a „vonalat”. Ebből fakad az angol szóhasználatban a „vonal feletti” és a „vonal alatti” megkü-lönböztetés is.

Magyarország – mint tagország – 1982 óta rendszeresen publikálja IMF-rendszerű fizetési mérlegét. Hazánk fizetési mérlege megfelel a Nemzetközi Valutaalap Statisztikai Hivatala Fizetési mérleg kézikönyvében lefektetett alap-elveknek: nemzetgazdasági szintű adatokra épül, forintban és USA-dollárban havonta összegzik.

154

8. ábra. A fizetési mérleg sémája

Bevétel Kiadás EgyenlegI. Folyó fizetési mérlegA) Áru, szolgáltatás és jövedelem Export Import Kereskedelmi mérleg

Nemzetközi fuvarozásEgyéb szállítmányozásIdegenforgalomKülföldi befektetések jövedelmeiKormányzati fizetésekEgyéb áruk, szolgáltatások és jövedelmek

B) Egyoldalú átutalások Magán ÁllamiA+B = folyó fizetési mérleg egyenlegeII. Tőkeforgalmi mérlegA) Tőkeműveletek I. Közép- és hosszú lejáratú hitelek (típusonként és szektoronként osztva) I+II. A.1. Alapmérleg egyenlegeB) Monetáris műveletek Tartalékváltozás: arany devizakészlet Mind együtt: IMF-rendszerű, 0-szaldós

3. A KONVERTIBILITÁS

A konvertibilitás értelmezése

Az országok közötti elszámolásoknak három alapvető formája ismert:– a bilaterális fizetési forgalom,– a multilaterális fizetési forgalom,– a konvertibilis valutákon keresztüli szabad elszámolás.A bilaterális fizetési forgalom az olyan nemzetközi fizetések összessége,

amelyben a két ország viszonylatában keletkezett tartozások és követelések csak ugyanezen két ország viszonylatában használhatók fel.

A multilaterális fizetési forgalom többoldalú pénzügyi kapcsolat, amely-nek egyszerű formája az ún. szaldókompenzáció, kifejlett formája a multi-lateralizmus. Szaldókompenzációs megállapodás esetén a kettőnél több ország között bilaterálisan keletkezett követelések és tartozások egyenlegeit a jegyban-kok egymás között utólagosan elszámolják. A multilateralizmus olyan több-

155

oldalú kapcsolat, amelyben a nemzetközi gazdasági együttműködés valutáris alapon szerveződik, ahol ezért az egyik országgal szemben keletkezett követelés az elszámolási körhöz tartozó bármelyik országban folyamatosan felhasznál-ható.

A háromféle elszámolási forma egymás mellett létezhet. Ha egy ország egy multilaterális elszámolási rendszer tagja, akkor a körön belüli elszámolás sokol-dalú, de a körön kívüli országokkal már vagy bilaterális formájú, vagy a körön kívüli ország konvertibilis valutája alapján történik.

A konvertibilitás fogalma megváltozott. Az aranystandardrendszer idején a konvertibilitás alatt azt a lehetőséget értették, hogy a valuta belföldi birtokosa a piaci árfolyamon bármely más valutára és aranyra szabadon átválthatta azt. Éppen az aranypont-automatizmus megléte feltételezte mind az aranyra, mind a más valutákra való átválthatóságot.

Az arany kiszorulása a nemzetközi monetáris rendszerből a konvertibilitás fogalmának újraértelmezését igényelte. Az aranydeviza-rendszerben konverti-bilitáson a más valutákra való szabad átválthatóságot volt célszerű érteni.

Az állam gazdasági beavatkozásának egyik területe a devizapolitika volt, aminek következtében a valuták átválthatóságának szabadsága általában már nem volt abszolút érvényű, hanem többirányú korlátozások jellemezték. Ennek alapján szokás beszélni a konvertibilitás különböző fokozatairól.

A fizetésimérleg-tételek szerinti megkülönböztetés a teljes és a korlátozott konvertibilitás. Ha az átválthatóság a nemzetközi fizetési mérleg minden téte-lére kiterjed, akkor teljes, ha csak a folyó (áruforgalmi és az áruforgalommal összefüggő) tételekre terjed ki, akkor korlátozódott a konvertibilitás.

Valutakülföldi és -belföldi szerinti megkülönböztetés a külső és belső kon-vertibilitás. Ha az átválthatóság csak a valutakülföldiekre vonatkozik, akkor külső, ha a valutabelföldiekre is, akkor belső konvertibilitásról szokás beszélni. Mind a külső, mind a belső konvertibilitás lehet korlátozott is, és teljes is.

Az átválthatóság általában mind a valutára, mind a devizára érvényes, de előfordulhat, hogy csupán a devizára terjed ki. A csak devizára érvényes átvált-hatóság mellett a lakossági körben fenntartható a kötött devizagazdálkodás. Jegybanki szintű a konvertibilitás, ha az átválthatóság csak a jegybankra vo-natkozó lehetőség.

Részleges konvertibilitás esetén az átválthatóság a fizetésimérleg-egyenleg meghatározott arányában lehetséges. Részleges konvertibilitás bevezetésére multilateralizmusban kerülhet sor, ahol a cél a regionális korlátozottság fokoza-tos megszüntetése. Ha egy valutát konvertibilisnek minősítenek, akkor azt általá-ban a Nemzetközi Valutaalap szabályai szerint teszik, miszerint egy valuta akkor konvertibilis, ha az átválthatóság legalább a nemzetközi fizetési mérleg folyó tételeire vonatkozik.

A korlátozástól mentes konvertibilitás deklarálásának legfontosabb feltételei között az irodalom általában a következőket sorolja fel:

156

– megfelelő gazdasági háttér, azaz versenyképes gazdaság,– reális és tartható árfolyam, valamint– kielégítő devizatartalék, illetve hitellehetőség.

157

VII. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI RENDSZEREK INTÉZMÉNYEI ÉS MŰKÖDÉSÜK

1. A NEMZETKÖZI VALUTAALAP (IMF)

Az ENSZ 1944 júliusában megtartott pénzügyi konferenciáján 44 ország részvé-telével egyidejűleg került sor két intézmény, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) létrehozására.

Az IMF működését 1946-ban kezdte meg. Alapokmányát 29 ország írta alá, melynek módosítására kétszer került sor: 1968. május 31-én (az SDR létrehozá-sával) és 1976. április 30-án (az arany demonetarizálása miatt és az új árfolyam-szabályozás bevezetésével).

Az IMF nemzetközi együttműködés megvalósítására alapított nemzetközi intézmény, amelynek politikáját és tevékenységét az alapokmány határozza meg. A nemzetközi szervezetek között egyedülálló helyet foglal el a szabályozói, kon-zultatív és a pénzügyi funkciók egyesítése folytán.

Alapításának célja:1. a nemzetközi kereskedelem kiegyensúlyozott növekedésének biztosítá-

sa, az árfolyam-stabilitás elősegítése, részvétel a tagországok között folyó fizetések multilaterális rendszerének kialakításában, a világkereskedelem növekedését akadályozó devizakorlátozások megszüntetésének elősegí-tése,

2. pénzügyi erőforrások biztosítása a tagországok számára fizetésimérleg-pozíciójuk kiigazítására a kereskedelmi és fizetésimérleg-korlátozásokhoz való visszatérés nélkül,

3. a nemzetközi monetáris problémákkal kapcsolatos együttműködés és kon-zultációs fórum biztosítása.

A fenti célok érdekében az IMF a devizaárfolyamok stabilitásának megőr-zésére, a tagországok közötti rendezett devizamegállapodások fenntartására, valamint a fennálló devizakorlátozások leépítésére törekszik. A rendelkezésére álló pénzeszközök terhére középlejáratú hiteleket nyújt a tagországok fizetési mérlegében fellépő egyensúlyhiány felszámolásának megkönnyítésére.

Az IMF-tagságnak három kritériuma van:1. a tagságért csak országok (kormányok) folyamodhatnak,2. amelyek külkapcsolataikat önállóan alakítják, illetve3. hajlandóak és képesek az alapokmány által előírt kötelezettségek teljesíté-

sére.Az IMF legfőbb döntéshozó és irányító szerve a kormányzótanács, tagjai a

tagországok által kinevezett kormányzók, illetve helyetteseik, akik a tagországok központi bankjának, illetve pénzügyminisztériumának vezetői. A kormányzó-

158

tanács minden felmerülő ügyben dönthet, azonban vannak a számára kizáró-lagosan fenntartott döntési területek, így a tagfelvétel, a kvótameghatározás és az SDR-allokáció.

A közgyűlés a kormányzótanács évi rendes ülése. Az ún. interimbizottság és a fejlesztési bizottság a kormányzótanács tanácsadó testületei. Évente egyszer ülé-seznek, feladatuk a világgazdasági helyzet, a nemzetközi pénzügyi rendszer és az IMF szerepének elemzése, illetve a fejlődő országokba irányuló tőketranszfer lehetőségeinek tanulmányozása.

Az ügyvezető igazgatóság az IMF ügyvezető szerve, amely a vezérigazga-tóból és az öt legnagyobb kvótával rendelkező és a legnagyobb összegben az alapnak hitelt nyújtó tagország esetében kinevezett, a többi tagország esetében az országcsoportok által választott ügyvezető igazgatókból áll. Az ügyvezető igazgatók szavazóereje az általuk képviselt országok szavazati (kvóta-) arányá-nak összessége.

A kvóta a tagállamok részesedése az IMF alaptőkéjéből. Az IMF-tagság első és legalapvetőbb feltétele a csatlakozó ország kvótájának meghatározása. A tag-országok az alap pénzügyi forrásait csak az alaptőke-részesedés befizetése után vehetik igénybe. A kvóta összege jelenti értelemszerűen a tagországok részéről az IMF úgynevezett általános, rendes forrásaihoz történő kötelező hozzájárulás mértékét.

A kvóta határozza meg:– a lehívható hitelek nagyságát,– az SDR-allokációból való részesedés arányát,– a szavazóerőt, a tagországok súlyát a döntéshozatalban.A kvótaszámítás matematikai képletek alapján történik: az elérhető kvóta-

nagyság lényegében a nemzeti jövedelem nagyságától és a világkereskedelem-ben való részesedéstől függ, azonban a gyakorlatban a végleges összeget az IMF szakértői és a tagország közötti tagfelvétel előtti konzultációk során határozzák meg. A tagállam számára meghatározott kvóta teljes összegben befizetendő: ma-ximum 25% konvertibilis valutában, a fennmaradó rész a tagország saját va-lutájában. Az IMF legalább ötévenként általános és szelektív kvótarendezést (kvóta-felülvizsgálatot) hajt végre, amelynek célja a rendelkezésre álló források összegének növelése és a tagországok relatív súlyában bekövetkezett változások kifejezésre juttatása.

Az IMF hitelezési tevékenysége

Az IMF-hitelek forrása lehet saját forrás és kölcsönforrás, illetve egyéb for-rás. Az IMF-hitelek fő forrását a saját (rendes, illetve likvid) források képezik, amely alaptőkéjének, azaz a tagállamok kvótabefizetéseinek az erre a célra ren-delkezésre álló része. A saját (likvid) forrás az úgynevezett szabadon felhasz-

159

nálható valutákból és az SDR-készletekből tevődik össze. Szabadon felhasz-nálható valutája azoknak a tagországoknak van, amelyeknek fizetésimérleg- és tartalékpozíciója elég erős ahhoz, hogy a valuta szerepeljen az ún. működési költségvetésében, azaz azt az alap hitelezési célra felhasználhassa.

A saját források kölcsönforrásokkal is kiegészíthetők: az IMF hivatalos for-rásokból külső kölcsönt vesz fel, amelyre akkor van szükség, ha az alap likvidi-tása (az SDR és a hitelnyújtásra igénybe vehető szabadon felhasználható valuták állománya) viszonylag alacsony. A kölcsönfelvételi irányelvek szerint a kölcsön-felvétel nem haladhatja meg az összkvóta 50-60%-át. Az IMF egyéb forrásokat is igénybe vesz hitelnyújtásaihoz, pl. az aranyeladásból származó bevételeket, illetve adományokat. Az IMF-hitelek igénybevétele a tagországok alaptőke-ré-szesedése (kvótája) arányában történik. Az IMF által nyújtott hitellehetőségek különböznek egymástól mind az általuk megoldani kívánt gazdaságpolitikai cél, mind a hozzájuk kapcsolódó feltételesség fokában.

A hitelek formái:a) Készenléti hitel (stand by arrangements) és kibővített megállapodás

(EFF-extended fund facility): Az alappal kötött készenléti megállapodások keretében történő lehívások a

tagországok makrogazdasági és pénzügyi stabilizációs programjainak pénzügyi támogatását szolgálják, a külső és belső egyensúly megteremtésének céljából. A tagországok által kidolgozott gazdaságpolitikai programnak (a kidolgozáshoz segítséget nyújtanak az IMF szakértői) az a közvetlen célja, hogy a tagország gazdasági helyzetének, gazdasági fejlődésének elemzése alapján megteremtse a tagország költségvetési és fizetési mérlegének egyensúlyát, mégpedig a megfelelő ütemű gazdasági növekedés és mérsékelt inflációs ráta mellett, a szokásos gazda-ságpolitikai eszközök különböző kombinációinak alkalmazásával.

Az IMF által finanszírozott gazdaságpolitikai programok ma már általában a gazdaság erőforrásainak hatékonyabb felhasználását célul kitűző középtávú szerkezetátalakító reformprogrammal is párosulnak. A hosszabb távú progra-mok finanszírozására az alap 1974-ben létrehozta az úgynevezett kibővített fi-nanszírozási megállapodást, amely a gazdaság egyes területeinek szerkezeti át-alakításához nyújt nagyobb összegű támogatást.

A stand-by megállapodások 12–14 hónapra, a kibővített megállapodá-sok pedig 36–48 hónapig terjedő időszakra nyújtanak támogatást a kormányok gazdaságstabilizációs programjaihoz. A készenléti hitelek lejárata három–öt év, a lehívások negyedéves részletekben történnek, a programcélok megvaló-sulásának rendszeres felülvizsgálata után. A kibővített megállapodások alapján kialakított program három-négy éves periódusra meghatározza az alapvető és általános gazdaságpolitikai célokat, amelyek megvalósulását az IMF évente el-lenőrzi. A kibővített hitelmegállapodások lejárata négy–tíz év. A stand-by hi-telek esetében a lehívások a kvóta maximum 90–110 százalékáig, a kibővített

160

hitelmegállapodások esetében pedig 270–330 százaléka erejéig terjedhetnek. Szükség esetén mind az időtartam, mind az összeg növelhető.

b) Szerkezetátalakító és egyensúlyjavító hitelek az alacsony nemzeti jö-vedelmű tagországok számára. Az 1986-ban (SAF), illetve 1987-ben (ESAF) kialakított hitellehetőségek az alacsony nemzeti jövedelmű tagországok számára nyújtanak pénzügyi támogatást. Céljuk a középtávú makrogazdasági és szer-kezeti egyensúly megteremtése a súlyos fizetésimérleg-problémákkal küzdő or-szágok számára, strukturális reformprogramok támogatása a fizetési problémák kiküszöbölése, illetve megelőzése érdekében. Az érintett tagország az IMF és a Világbank szakértőinek támogatásával kidolgozza a gazdaságpolitikai progra-mot és a jóváhagyott program keretében kerül sor a hitel folyósítására, ne-gyedéves program-felülvizsgálatokkal.

c) Kompenzációs és feltételes finanszírozási lehetőség. Az 1988-ban létre-hozott hitellehetőség az 1963 óta létező kompenzációs hitel megújított változata. Az országok kompetenciáján kívül eső exportárbevétel-kiesés és a külső környe-zet váratlan és kedvezőtlen hatásaival szemben nyújt védelmet.

d) Ütközőkészlet-finanszírozás. Az alap 1962-ben hozta létre ezt a finan-szírozási formát azon tagországai támogatására, amelyek valamely árstabilizáló nyersanyagegyezmény finanszírozásából vállalnak részt a számukra kedvezőtlen exportár-ingadozások elkerülése érdekében.

e) Adósság és adósságszolgálat csökkentésének finanszírozása. A támogatás készenléti vagy kibővített finanszírozásához, azaz szerkezetátalakító egyensúlyi programokhoz kapcsolódik oly módon, hogy a jóváhagyott összeg bizonyos há-nyadát elkülönítik a tőketartozás csökkentését célzó műveletek finanszírozására.

f) Természeti katasztrófához kapcsolódó finanszírozás. A gazdasági egyen-súlyt átmenetileg felborító, előre nem látható természeti csapásokra nyújtja az IMF.

g) A gazdasági átállás elősegítésére nyújtható hitel. Az alap 1993 áprili-sában hozta létre átmeneti jelleggel a piacgazdaság hatékonyabb kiépítésének elősegítésére.

A készenléti és kibővített hitellehetőséghez, illetve a SAF- és ESAF-hitelekhez feltételesség, és ennek megfelelően ún. teljesítménykritériumok kapcsolódnak, amelyek teljesítését az IMF meghatározott időközönként ellenőrzi, és a további hitelfolyósítást a programcélok megvalósulásának függvényében hagyja jóvá. Ez az eljárás az ún. szakaszolás. A teljesítménykritériumok be nem tartása esetén az alap a már odaítélt, de fel nem vett hitelrészt visszatarthatja vagy megszüntet-heti, illetve a már folyósított hitel visszafizetését kérheti.A saját források igénybevétele után fizetett kamat az SDR kamatához, azaz a piaci kamathoz igazodik, a kölcsönforrások igénybevétele után felárat kell fizetni. Az IMF jutalékot számít fel a lehívások és a rendelkezésre tartás után.

Az IMF által nyújtott hitelek lehívása swapformában történik: az IMF a hi-telt igénybe vevő tagország saját valutájáért cserébe SDR-t, vagy más tagország

161

valutáját adja el. A hitel törlesztésekor ennek az ellenkezője történik. Ezeket a műveleteket nevezik vásárlásnak, illetve visszavásárlásnak.Árfolyam-felügyelet

Az IMF felügyeletet gyakorol a tagországok árfolyam-politikája felett. Az árfolyam-felügyelet ellátása érdekében az alap szakértői a tagországokkal rend-szeres időközönként gazdaságpolitikai konzultációt folytatnak.

A konzultációk során szerzett gazdasági és pénzügyi információk teszik lehe-tővé a tagországok gazdasági fejlődésének és gazdaságpolitikájának elemzését, a költségvetési, monetáris és fizetési mérleg vizsgálatát, az árfolyam-politika és a gazdaság egyéb területei közötti összefüggések áttekintését.

A megfelelő árfolyam-politika alkalmazásának terén az IMF az alábbi elve-ket tekinti meghatározónak:

– a tagországok nem manipulálhatják valutájuk árfolyamát a fizetésimérleg-egyensúly rendezésének elhalasztása vagy versenyképességük fokozása céljából,

– a tagországok kötelesek beavatkozni saját pénzpiacukon valutájuk árfolya-mának erőteljes, rövid távú ingadozása esetén, és

– az intervenciót végrehajtó tagországnak lehetőség szerint figyelembe kell vennie más országok érdekeit.

Az alapokmány második módosítása óta a tagországok árfolyamrendszerü-ket szabadon határozhatják meg, egyetlen megkötés, hogy az árfolyamrendszer-ben bekövetkező bármely módosításról az alappal konzultálni kell.

Az IMF által nyújtott egyéb szolgáltatások a tagországok számára:a) Technikai segítségnyújtás: az IMF tevékenységének fejlődésével a techni-

kai segítségnyújtás jelentősége növekszik, és az ezen a téren más intézmé-nyekkel, elsősorban a Világbankkal való együttműködése is folyamatosan fejlődik. Az IMF technikai tanácsadást a tagországok kérésére szolgáltat. A tagországok ezt általában a bank- és pénzügyek, a gazdasági és pénzügyi intézményrendszer átalakítása, valamint a statisztikai adatfeldolgozás te-rületén igénylik.

b) Oktatási tevékenység: az IMF oktatási intézménye, az IMF Institute, vala-mint az IMF más főosztályai tanfolyamokat és szemináriumokat szervez-nek (a székhelyen és a tagországokban), a tagországok makrogazdasági és gazdaságpolitikai szakértői számára, főként gazdaságpolitikai és technikai jellegű témákban.

c) IMF-kiadványok: az éves jelentés és az árfolyam-megállapodásokról szóló éves jelentés publikálását az alapokmány írja elő, ezenkívül az IMF kü-lönböző periodikus statisztikai és egyéb kiadványokat, tanulmányokat és időszakos kiadványokat tesz közzé.

162

Az SDR működési mechanizmusa és szerepe a nemzetközi monetáris rendszerben

Az IMF-alapokmány első módosításának lényege egy nemzetközi tartalékesz-köz, a különleges lehívási jogok (SDR – Special Drawing Rights) létrehozása volt. Az alapokmány SDR jellegének módosítását, felhasználási körének bővíté-sét, rugalmasabbá tételét, nemzetközi tartalékeszköz szerepének megerősítését igyekezett elősegíteni.

Az SDR-t a nemzetközi likviditás hosszú távú és globális működésének és a nemzetközi tartalékok kiegészítésének eszközeként hozták létre, abból a célból, hogy hozzájáruljon a nemzetközi kereskedelem és a gazdasági tevé-kenység fejlődéséhez, a multilaterális elszámolási rendszer kibontakozásához, az árfolyam-stabilitás kialakulásához, a gazdasági stagnálás és defláció, valamint a túlkereslet és az inflációs tendenciák elkerüléséhez. Az SDR létrehozását a kulcs-valutával rendelkező országok gazdasági és pénzügyi politikájának hatásaitól való függetlenedés célja is ösztönözte.

Az SDR funkcióját tekintve elsősorban egy olyan nemzetközi tartalékesz-köz, amelyet a Nemzetközi Valutaalap a kvóták arányában oszt szét a tagor-szágok számára. Az arány minden részes tagország számára azonos.

Az SDR nemzetközi tartalékeszköz funkciója mellett elfogadott elszámolási eszköz is, felhasználásának két formáját célszerű megkülönböztetni:

– ún. denominátorként használják az IMF-en kívüli magánforgalomban kötött szerződések SDR-ben való kifejezésére, SDR-klauzula kikötésére, re-ferencia megjelölésére, általában az értékállandóság megőrzése érdekében,

– pénzügyi műveletek elszámolási eszköze, ilyen esetben a jogok és kötele-zettségek teljesítése is SDR-ben történik.

Az IMF részéről történő SDR-kibocsátás feltétel nélküli, és az alap tagorszá-gai számára automatikusan rendelkezésre áll. SDR-allokációra az IMF ügyvezető igazgatóságának javaslata és a kormányzótanács (tagországok) döntése alapján kerülhet sor minősített szavazattöbbséggel. A kibocsátás összegéről és időpont-járól az IMF a nemzetközi likviditási helyzet vizsgálata alapján dönt.

Az IMF az SDR-allokációt és -visszavonást bázisidőszakokra határozza meg, amelyek hossza öt év. A kibocsátás a bázisidőszakokban éves intervallumokban történik. Az SDR árfolyamát 1974 júliusától, kamatát pedig 1975 januárjától valutakosár-módszerrel határozzák meg. Az árfolyam-meghatározás alapjául szolgáló valutakosár eredetileg azt a 16 valutát tartalmazta, amelyeknél a va-lutát kibocsátó ország az 1968–72-es időszakban a világ exportértékéből több mint 1%-kal részesedett.

Az SDR árfolyamának stabilitása érdekében 1981. január 1-jétől a kosárban szereplő valuták számát a világexportból és a nemzetközi pénzügyekből leg-nagyobb arányban részesedő öt ország valutájára csökkentették. Az árfolyam-számítás alapját képező valutakosár így azonos a kamatmeghatározás alapjául

163

szolgáló valutakosárral. A kosárban szereplő valuták arányát ötévenként felül-vizsgálják. Az SDR árfolyamát jelenleg a kosárban szereplő valuták piaci árfo-lyamának súlyozott átlaga alapján naponta számítják, és USA-dollárban fejezik ki. Az USD 39 százalékos, az EUR 32 százalékos, a JEN 18 százalékos, a GBP 11 százalékos súllyal szerepel a kosárban.

Az SDR kamatát 1975. január 1. óta olyan kombinált piaci kamatláb függvé-nyében határozzák meg, amely a valutakosárban szereplő öt ország belső pénz-piaci reprezentatív (rövid lejáratú értékpapír) kamatlábának átlagos értéke. Az eredeti 1,5 százalékos, majd 5 százalékos kamatozás után az SDR kamatlába ma már a nemzetközi pénzpiaci kamatszinthez igazodik.

2. A VILÁGBANK-CSOPORT

A Világbank-csoport öt intézményből áll:1. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD),2. Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC),3. Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA),4. Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID),5. Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (MIGA).Az IFC, az IDA és a MIGA az IBRD leányintézményei. A gyakorlatban hasz-

nált „Világbank” megjelölés az IBRD-re és az IDA-ra együttesen utal. A Világ-bank-csoport intézményeinek székhelye Washington D. C. (USA).

Az IBRD, az IDA, az IFC és a MIGA közös, egymással szorosan összefüggő célkitűzése, hogy hitelezési, konzultációs, valamint a tőkeáramlást elősegítő te-vékenységen keresztül a kevésbé fejlett országokban a gazdasági növekedést elősegítse.

Az IBRD első kölcsöneit az 1940-es évek második felében, a nyugat-európai országok háború által sújtott gazdaságának újjáépítésére nyújtotta, majd az 1940-es évek végétől tevékenysége a világ szegény országainak gazdasági fellendülését támogatta. Az IBRD csak kormányoknak vagy kormányok által adott garancia mellett nyújt kölcsönt, ezért a fejlődő országokba történő külföldi magántőke áramlásának ösztönzésére, a termelő magánvállalkozások növekedésének támo-gatására 1956-ban létrejött az IFC.

Az IBRD számára nagy dilemmát okoztak azok a fejlődő országok, amelyek-nek szükségük lett volna külső forrásokra, de éppen elmaradottságuk miatt nem tűntek vonzó befektetési területnek. Ennek megoldására, a legszegényebb or-szágok kedvezményes hitelekkel történő támogatására alakult meg 1960-ban az IDA. 1966-ban jött létre az ICSID, hogy lehetőséget adjon beruházási vitákban bírói eljárás lefolytatására. A MIGA 1988-ban alakult meg a fejlődő országokba irányuló magántőke-befektetések védelmére garanciavállalással, társ- és viszont-biztosítással.

164

Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD)

Az IBRD 1946-ban kezdte meg működését. Az ENSZ szakosított intézete. Létre-hozásának célja az újjáépítés előmozdítása, a magántőke-befektetések elősegíté-se, a nemzetközi kereskedelem fejlesztése, a különböző kölcsönök összehangolá-sa, és a külföldi beruházások hatásának figyelemmel kísérése.

Tevékenységi körébe elsősorban a termelőberuházások (ún. projekt jellegű) finanszírozása, valamint a középtávú gazdasági növekedést és a fizetési mérleg egyensúlyának fenntartását elősegítő gazdaságiszerkezet-átalakító programok támogatása tartozik.

Az IBRD tagjai kizárólag az IMF tagországai lehetnek, amennyiben elfo-gadják az IBRD alapokmányában foglaltakat, és lejegyzik az előírt részvényeket. Jelenleg az IMF minden tagja IBRD-tagország. A Világbank legfőbb döntéshozó szerve a kormányzótanács, tagjai a tagországok által kinevezett kormányzók és helyetteseik, akik – ugyanúgy, mint az IMF esetében – a tagországok központi bankjának, illetve pénzügyminisztériumának vezető tisztségviselői.

A kormányzótanács az évente egyszer rendezett közgyűlésen tanácskozik. Az IMF és a Világbank egy időben és azonos helyen tartja közgyűlését. A kor-mányzótanács kizárólagos döntési jogkörébe tartozik az új tagok felvétele, az alaptőke emelése, az alapokmány módosítása, az éves jövedelem elosztása, és az egyéb nemzetközi szervekkel való együttműködés irányelveinek meghatározása. A kormányzótanácsban minden ország 250 szavazattal, ezenfelül részvényen-ként további egy szavazattal rendelkezik.

A Világbank operatív irányító testülete az ügyvezetőség. Az ügyvezető igaz-gatók közül ötöt a legnagyobb részvénycsomaggal rendelkező tagország jelöl ki, a többieket az országcsoportok választják. Az ügyvezető igazgatók szavazata az általuk képviselt országok együttes szavazati arányától függ. A Világbank el-nöke az ügyvezetőség elnöke, akit az ügyvezető igazgatók választanak.

A Világbank hiteleinek forrását a tagországok befizetett tőke-hozzájárulá-sai, az alaptőke-emelések, a rendszeres tőkepiaci kölcsönfelvételek, a hiteltör-lesztések és a kinnlevőségek átruházása alkotja.

Az IBRD részvénytársasági formában működő szervezet, a tagállamok meg-határozott számú részvényt jegyeznek IMF-kvótájuk alapján. A részvény jegy-zett értékének 2%-át konvertibilis valutában, 18%-át a tagországok nemzeti valutájában kell befizetni. A fennmaradó részt csak bizonyos különleges nem-zetközi feltételek esetén hívja le a Világbank, amelyre 1945 óta nem került sor.

A Világbank hitelforrásainak növelése érdekében a tőkepiacon kölcsönöket vesz fel. A kölcsönfelvétel típusai közül a legfontosabbak:

– fix kamatozású kötvények kibocsátása, illetve fix kamatozású adósság-levelek elhelyezése a tagországok kormányainál, központi bankjainál vagy más hivatalos pénzügyi intézménynél,

165

– a szokásos tőkepiaci feltételek mellett kötvények kibocsátása és elhelye-zése kereskedelmi és befektetési bankoknál.

Az IBRD a nemzetközi pénzpiacok megbízható kölcsönfelvevője, mivel egyrészt a tagországok teljes részvénytőkéjükkel felelnek tartozásaiért, másrészt rendkívül óvatos és körültekintő pénzpolitikát folytat.

A világbanki kölcsönök típusai:a) Beruházási kölcsönök. A beruházási kölcsönök egyik fajtája közvetlenül

biztosít finanszírozási forrásokat nagyméretű objektumok építéséhez, má-sik fajtája a hitelfelvevő ország fejlesztési pénzintézetének nyújt keretjelle-gű hitelt, amelyet azután a pénzintézet helyez ki.

b) Átfogó szerkezet-átalakításra nyújtott hitel. A szerkezet-átalakítási köl-csön ún. gyorsan lehívható, általános importot finanszírozó hiteltípus: lé-nyegét tekintve a folyó fizetési mérleget támogató hitel.

c) Ágazati szerkezet-átalakítási hitel. Az egyensúlyi problémák a legtöbb esetben meghatározott szektorokat érintő problémákban gyökereznek, ezért a mindennapi gyakorlatnak jobban megfelelt az ágazati szerkezet-átalakító hitel.

d) Szerkezet-átalakítási hitel. A gazdaságpolitikai elemeken kívül hagyomá-nyos beruházási elemeket is tartalmazó hitelkonstrukció.

A Világbank hitelezési tevékenységének feltételeit szigorú megkötések szabá-lyozzák: az IBRD hiteleit csak tagállamok állami és magánjellegű intézményei vehetik igénybe, amennyiben az adott tagállam hivatalosan garanciát vállal a hitel visszafizetésére. A Világbank az ún. SDR-deflátor segítségével évente kor-rigálja a tagországok GDP-adatait. A bank kiegészítő jelleggel nyújt hitelt: olyan célokra, amelyekhez a tőkepiacon nehezen lehetne forrást találni. A hitelnyújtás alapelve a gazdasági megfontolások előtérbe helyezése. Ennek megfelelően még a beruházási célú hitelek esetében is vizsgálja – a beruházás megvalósíthatósága mellett – a tagország makrogazdasági helyzetét, gazdaságpolitikáját.

Az IBRD elsősorban a többi tagországból importált javak és szolgáltatások ellenértékét finanszírozza, amelyek megvételére a nemzetközi versenytárgya-lás során a legjobb ajánlatot tevő szállítóval lehet szerződni. A hitelek felhasz-nálását figyelemmel kíséri, ellenőrzi. Amennyiben a tagország nem tesz eleget a szerződésben vállaltaknak, akkor a hitel folyósítása felfüggeszthető, vagy adott esetben törölhető.

A Világbank-kölcsönök lejárata országcsoportok szerint 15–20 év, a türelmi idő három–öt év, hiteleinek kamata fél százalékponttal magasabb, mint az általa felvett kölcsönök kamata.

166

Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC)

Az IFC-t 1956-ban hozták létre. A Világbank-csoporthoz tartozó szakosított pénzintézet nemzetközi fejlesztési ügynökség. Az IFC-tagság előfeltétele a Vi-lágbank-tagság. Jogilag (és pénzügyileg) az IFC és az IBRD különálló szervezet, az IFC-nek saját szakembergárdája és vezetése van, azonban felhasználja a Világ-bank adminisztratív és egyéb szolgáltatásait.

Az IFC célkitűzéseit alapokmány határozza meg. Ennek értelmében legfon-tosabb célja:

– a tagállamok termelő magánvállalkozásainak támogatása,– finanszírozás azokban az esetekben, amikor megfelelő mennyiségű ma-

gántőke nem áll rendelkezésre,– a hazai és a külföldi tőke összekapcsolása, termelőberuházássá alakítása.

3. MULTILATERÁLIS BERUHÁZÁSI (FEJLESZTÉSI) INTÉZMÉNYEK

Európai Beruházási Bank (EIB)

Az EIB volt az első regionális fejlesztési bank, amelynek célkitűzése elsősorban az EK-n belüli kiegyensúlyozott fejlődés biztosítása hosszú lejáratú hitelek és garanciák nem profitalapon történő nyújtásával. E cél megvalósítása érdekében olyan jellegű fejlesztési terveket finanszíroz, amelyek elősegítik

– a kevésbé fejlett régiók felzárkózását,– a vállalatok átalakítását, modernizálását, új vállalatok létesítését, és– több ország közös fejlesztési tevékenységét.Tevékenységi köre tehát kiterjed mind a magán-, mind az állami szektor-

ban történő olyan beruházásokra, amelyek megfelelnek az EIB-kölcsönök és -garanciák prioritást élvező célkitűzéseinek, azaz regionális fejlesztést, közösségi infrastrukturális beruházást, környezetvédelmi és életszínvonal-növelő fejlesz-tést, racionális energiafelhasználást, illetve az ipari kompetitivitás fejlesztését finanszírozzák.

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD)

Az ún. Európa Bank 1991 áprilisában kezdte meg működését. Célja a „nyitott piacgazdaságra való átmenet elősegítése, a magán- és egyéni vállalkozások ösz-tönzése azokban a kelet-közép-európai országokban, amelyek elfogadják a több-pártrendszerű demokrácia, a pluralizmus és a piacgazdaság alapelveit”.

167

Tevékenység: a megfogalmazott célkitűzéseknek megfelelően alakult, a bank számos olyan prioritást élvező tevékenységi kört határoz meg, amelyek az ope-ratív működés során orientációs eszközként szolgálnak. Az előzetesen meghatá-rozott alapvető tevékenységi kör tehát:

– a magánszektor fejlesztéséhez és a piacgazdasági átmenet biztosításához szükséges intézmények és fizikai értelemben vett infrastruktúra kialakítása,

– a privatizáció,– a pénzügyi szektor reformja (beleértve a már meglévő bankokat, valamint

új pénzügyi közvetítők létrehozását és a tőkepiac fejlesztését),– a produktív, kompetitív magánszektor megteremtése (kis- és középvállala-

tok),– az iparvállalatok szerkezeti átalakítása, – környezetvédelmi, környezeti rehabilitáció.A bank egyik legfontosabb tevékenysége a környezetvédelem szem előtt

tartása: tevékenységének környezetvédelmi hatásairól a bank évente köteles je-lentést tenni, ennek megfelelően a folyamatban lévő beruházások környezetvé-delmi elemzését kötelező elvégezni, arról minden információt összegyűjteni és jelentést készíteni.

Az EBRD négy különböző típusú finanszírozást nyújt:a) hitelek,b) a jegyzett alaptőke fel nem töltött része,c) garancianyújtás,d) közös finanszírozás más nemzetközi intézményekkel, kereskedelmi ban-

kokkal, más hitelezőkkel technikai segítségnyújtásra, oktatásra és projekt-fejlesztésre.

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS)

A BIS a legrégibb nemzetközi pénzügyi intézmény, amely létrejöttét annak köszönheti, hogy a jegybankok ad hoc jellegű együttműködését szervezetté és folya matossá tegyék. Fennmaradását rugalmasságának és alkalmazkodóképes-ségének köszönheti.

A BIS a svájci Bázelben 1931-ben kezdte meg működését. A megállapodást alapító tagként Belgium, Franciaország, Anglia, Olaszország, Japán és Svájc, va-lamint a Német Birodalom írta alá. Jelenleg 29 európai állam jegybankja tagja, közöttük Magyarországé is.

1931-ben a gazdasági világválság és a nemzetközi hitelválság kikényszerítette a központi bankok pénzügyi kooperációjának megvalósítását. A BIS eredeti szere-pe megváltozott, és a központi bankok nemzetközi pénzintézetévé fejlődött.

A BIS alapokmánya szerint az intézmény feladata a jegybankok együttmű-ködésének elősegítése, nemzetközi pénzügyletek új lehetőségeinek megte-

168

remtése és a nemzetközi fizetéseknél megbízottként való közreműködés. Ebből következik a bank három alaptevékenysége: a) támogatja a nemzetközi deviza-politikai együttműködést, b) a jegybankok bankjaként funkcionál, és c) lebonyo-lítja a nemzetközi elszámolásokat.

4. MAGYARORSZÁG KAPCSOLATAI A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEKKEL

Magyarországnak az IMF-hez és a Világbankhoz való hivatalos csatlakozására 1982. május 6-án került sor, ezt követően Magyarország 1985-ben belépett az IDA-ba és az IFC-be, 1987-ben ratifikálta az ICSID konvencióját, és 1988-ban a MIGA alapító tagja lett.

A pénzügyi kapcsolatok mellett nagy fontossággal bírnak, és azokat alátá-masztják az információnyújtási és adatszolgáltatási kapcsolatok. Ennek egyik legfontosabb formája az árfolyam-politikai konzultáció, amelynek során az IMF évente értékeli a gazdaság helyzetét, az árfolyam- és gazdaságpolitikát. Amennyiben készenlétihitel-megállapodás van folyamatban, az információnyúj-tás kiegészül a vállalati teljesítmény-kritériumokra vonatkozó adatszolgáltatás-sal. Rendszeres kapcsolatot teremt az IMF publikus kiadványai számára történő adatszolgáltatás is.

Az IMF Magyarország részére eddig az alábbi témákban nyújtott technikai segítséget:

– IMF-konform statisztikai adatszolgáltatás kialakítása,– a költségvetési és adóreform bevezetése,– a bankközi devizapiac megteremtése.A világbanki tagság előnyei a következő területeken érvényesülnek:– az intézmény által folyósított minden kölcsöntípus és azok kombinációi-

nak felvételére való lehetőség,– magyar szakértők konzultánsként való közreműködése, – magyar vállalatok világbanki tendereken való részvétele és beszállítóként

való működése,– műszaki-technikai segítségnyújtás.

169

5. AZ EURÓPAI UNIÓ PÉNZÜGYEI

Az integrációs folyamat és a pénzügyi rendszer

1945 után Európa elvesztette régi hatalmi pozícióját, befolyását a világban, újra előtérbe került az európai egység eszméje. Az integráció, az egység megterem-tésének fontos lépéseként 1957-ben létrejött az Európai Gazdasági Közösség (EGK). 1969 decemberében a hágai csúcsértekezleten hat ország célul tűzte ki a gazdasági és pénzügyi unió megvalósítását, amit a Barre-tervben fogalmaztak meg. Az unió tényleges programja 1971-ben született meg a Werner-terv kere-tében. Ez a tízéves program javasolta a nemzeti gazdaságok összehangolását, a tagországok valutáinak teljes és visszavonhatatlan konvertibilitását, az árfolyam-ingadozások megszüntetését egy majdani egységes valuta kialakítása érdekében. Az 1970-es évek világpolitikai eseményei (Bretton Woods-i árfolyamrendszer összeomlása, a súlyosbodó olajválság eredményeként kialakuló gazdasági visz-szaesés) azonban megakadályozták, hogy valóra is váljon.

1972-ben az európai valutaárfolyamok ingadozásának szabályozására létre-jött az ún. európai valutakígyó, az európai árfolyamrendszer, mely a közösségen belül, a tagvaluták egymással szembeni stabilitásának fenntartását, a külső valu-tákkal szemben pedig a lebegtetést, a nemzeti valuták árfolyamának 1,125%-os ingadozását engedte meg, vagyis az európai valutákat igyekezett együtt tartani a dollárral szemben, majd 1974-től a tagállamok gazdasági és pénzügyi tanácsa (ECOFIN) általános gazdaságpolitikai irányelveket fogalmazott meg a tagor-szágok számára.

A valutakígyó rendszere 1978-ban felbomlott, és létrehozták – új árfolyam-mechanizmus kialakításával – az Európai Monetáris Rendszert (EMS), mely három szakaszban 1979-től 1991-ig működött.

Az első időszakban központi eszközként sor került az Európai Valutaegység (European Currency Unit – ECU) bevezetésére, mely nem más, mint a tagor-szágok valutáiból képzett valutakosár. Az ECU-ban az egyes országok pénze az adott ország gazdasági súlyának megfelelő súllyal vett részt. Az ECU árfolyamát a dollárhoz rögzítették egy ±2,25%-os sávban. Később a sávot 15%-ra növelték, és ezzel megszűnt az árfolyamok stabilitása. Az ECU-t államközi fizetési eszköz, tényleges fizetési eszköz, intervenciós eszköz (árfolyam-stabilizálás során), tarta-lékeszköz, mérőeszköz a nemzeti valuták középárfolyamainak és árfolyameltéré-seinek kifejezésére, tényleges értékmérő funkciókban alkalmazták.

A második szakaszban, 1984–1987 között viszonylagos stabilitás állt be. Az árfolyamok változásának mértéke, gyakoriságát és nagyságát tekintve is mérsék-lődött. 1986-ban az Európa Tanács felállított egy bizottságot, melynek feladata a gazdasági és pénzügyi unió megvalósítási feltételeinek, szakaszainak meghatá-

170

rozása volt. Így készült el a „Delors-jelentés”, amiben kidolgozták az EMU meg-valósításának ütemtervét.

– Az első szakaszban, 1990–1993 között a tagállamoknak konvergencia-programokat kell készíteni a gazdasági teljesítmény javítása és összehan-golása érdekében, ami lehetővé teszi a valuták közötti rögzített paritások kialakítását, mindenfajta tőkepiaci, devizális korlátozást fel kell számolni, minden tagországnak csatlakoznia kell az ERM-hez, biztosítani kell a jegy-bankok függetlenségét, meg kell szervezni a jegybankelnökök rendszeres konzultációját, és létre kell hozni egy bizottságot a bankok tevékenységé-nek ellenőrzésére, összehangolására.

– A második szakasz (1994–1999) legfontosabb lépése az EMI, majd az Európai Központi Bankok Rendszere (ESCB), az Európai Központi Bank (ECB) felállítása, melynek feladata a nemzeti monetáris politikák koordi-nációja révén az árfolyam-ingadozások sávjának leszűkítése.

– A harmadik szakasz az árfolyamok végleges rögzítése, a közösségi mone-táris politika alkalmazása. Ekkor kerülhet sor a valutaunió létrehozásával kapcsolatos közvetlen lépésekre.

1987–1991 között, az EMS harmadik, végső szakaszában számos olyan dön-tés született, mely támogatta az egységes európai pénzügyi piac létrejöttét.

Európai Központi Bankok Rendszere

A legfontosabb monetáris intézmények, az ESCB és az ECB, tevékenységüket be-folyástól mentesen végzik, vagyis sem közösségi, sem nemzeti oldalról nem kor-látozhatják, befolyásolhatják működésüket. A függetlenség három formájának kell teljesülnie: intézményi, személyi és pénzügyi. Ennek érdekében valamennyi kormány köteles volt a szükséges törvényi változtatásokat meghozni. Szigorú előírás, és függetlenségük biztosításának feltétele, hogy egyik sem nyújthat hitelt közösségi vagy nemzeti intézményeknek, kormányoknak.

Feladatai:– alapvetően az árstabilitás biztosítása,– támogatja a közösség gazdaságpolitikai célkitűzéseit,– segíti a verseny szabadságát és a források hatékony allokációját,– kidolgozza és gyakorolja a közös monetáris politikát, ezzel konzisztens de-

vizaügyleteket végez,– kezeli a tagországok hivatalos devizatartalékait,– elősegíti a fizetési rendszer zavartalan működését,– kizárólagos jogot biztosít az ECB számára bankjegyek kibocsátására.

171

Európai Központi BankKözös európai jegybank, az Európai Központi Bank (ECB), székhelye Frank-furt, az Európai Unió legfiatalabb intézménye. Jogi személyiséggel rendelkező intézmény. Az ECB az EU jegybankja, a monetáris unió és a közös pénz működ-tetésének elsődleges felelőse. Az eurózóna önálló jegybankjai formálisan nem alárendeltjei, azonban tevékenységüket mégis az ECB útmutatásai alapján vég-zik, bankjegyet is kizárólag az ECB engedélyével bocsáthatnak ki. A közös jegy-bank nélkül a részt vevő tagországok eltérő érdekei koordinálatlan monetáris politikákat eredményeznének, ami összeegyeztethetetlen a monetáris unióval.

Az ECB a nemzeti jegybankok által befizetett tőkével rendelkezik (5 milliárd EUR), ezeket az összegeket az Európai Unió országai egy mutató alapján fize-tik be. A mutatót két tényező alapján állapítják meg: 50%-ban a tagállam által az unió lakosságában, 50%-ban az unió GDP-jében elfoglalt aránya alapján. Az ECB éves jelentést készít tevékenységéről. Feladatai:

– „alapvető” feladata a belső árstabilitás feltétlen biztosítása, melyet maxi-mum 2 százalékos fogyasztóiár-emelésben határoztak meg,

– kizárólagos döntési joggal rendelkezik a bankjegykibocsátásról,– meghatározza és bevezeti az egységes valutapolitikát,– kezeli a pénzügyi tartalékokat,– irányítja a valutaüzleteket, ügyel a valutamennyiség növekedésére,– az ECB a nemzeti jegybankokkal együtt alkotja az európai jegybankok

rendszerét, amely a pénzügyi politika megvalósításáért, a fizetési rend-szerek megfelelő működéséért, a hitelintézetek ellenőrzéséért, valamint a pénzügyi rendszerek stabilitásáért felel,

– a nemzeti bankok legfontosabb jogkörüket, az irányadó kamatlábak meg-határozását is az ECB-nek adják át. A kormányzótanács feladata, hogy minden második hét csütörtökjén döntsön arról, hogy emeli, csökkenti, vagy bővíti az unió belső pénzkészletét.

A monetáris politika három alapvető szempontból vizsgálható:1. Alapcél-kijelölés, azaz hogy milyen cél megvalósításához rendelik a mone-

táris politika kialakítását. Ez a világosan meghatározott cél az eurórégión belüli árstabilitás biztosítása, mely a belgazdasági egyensúly legfontosabb tükrözője.

2. A stratégia meghatározása, mely a különböző közbülső célokon keresztül juthat el a végcéljához. A stratégiák leggyakrabban alkalmazott formái:

– árfolyam-paraméterek használata,– monetáris aggregátumok meghatározása,– közvetlen inflációs cél meghatározása,– valuta- (deviza-) tanács típusú monetáris politika.Az ECB sajátos monetáris stratégia követésére vállalkozott: a pénzmennyi-

ség szabályozására és a direkt inflációs paraméterek kitűzésére épülő stratégia kombinált alkalmazására. Az árstabilitási feladatot úgy határozták meg, hogy a fogyasztói árak harmonizált indexének uniós éves átlaga nem haladhatja meg a

172

2%-ot, s ez a követelmény középtávon biztosítandó. A pénz mennyiségi növe-kedését úgy kell meghatározni, hogy biztosítsa az árszint 0–2% közötti sávban tartását. Az ECB az M3 típusú pénzaggregátumot használja a pénztömeg szabá-lyozására.

3. Az ECB eszköztára:– Alapkamatláb: segítségével hatékonyan módosíthatja a pénzpiaci kamat-

lábakat. Napjainkban az ún. repokamatláb tölti be ezt a funkciót. A repo-kamatlábat a visszavásárlási kötelezettséggel járó értékpapírügyleteknél használják, a vételi és a visszavásárlási ár különbözetének meghatározása-kor. Napjainkban jelentősége csökken.

– Nyílt piaci műveletek: ez a legfontosabb monetáris eszköz, tulajdonkép-pen intervenciós beavatkozás, mellyel szűkíti vagy bővíti a pénzkínálatot. A jegybank közvetlenül megjelenik a piacon, pénz-, illetve tőkepiacon, és céljának megfelelően ad el (restriktív) vagy vásárol (expanzív) pénzügyi esz-közöket. A devizapiaci intervenció a pénz relatív, más valutákhoz viszonyí-tott értékének a védelmét szolgálja. Négy alaptípusa különböztethető meg:• Elsődleges refinanszírozó műveletek, melyeket a nemzeti jegybankok

bonyolítanak le egységes tenderszabályok alapján az ügyletekre felha-talmazott intézményekkel. A pénzügyi szektor refinanszírozásának ez az ügylettípus adja 70-80%-át.

• Hosszabb távú refinanszírozó műveletek a pótlólagos likviditás biztosí-tására. Nem végleges műveletek, havonta hirdetik meg három hónapos lejárattal. Nemzeti jegybankok bonyolítják a tenderszabványok alap-ján.

• Finomszabályozási műveletek. Ad hoc jelleggel kerül sor alkalmazásukra, a likviditás szűkítésére vagy bővítésére, repoügyletek és végleges érték-papír-eladási és -vételi ügyletek, devizaswap-tranzakciók formájában. A nemzeti jegybankok, kivételes esetekben az ECB végzi. Legfontosabb célja, hogy a likviditási helyzetben bekövetkező váratlan változások za-varó kamatkövetkezményeit tompítsa.

• Strukturális műveletek. Céljuk a piaci likviditás mindkét irányú befo-lyásolása, végleges és nem végleges formában. Alapvetően a nemzeti jegybankok végzik.

A nyílt piaci műveleteket egészíti ki a jegybanki rendelkezésre állás.– Kötelező tartalékráta, meghatározásával a jegybank adminisztratív mó-

don szabályozza a pénzintézetek hitelezői tevékenységét, képességét, a ke-reskedelmi banki pénz mennyiségének szabályozásával, amivel egyben a piacok likviditását is meghatározza. Jelenleg a következő rendszer műkö-dik: hosszabb (2 éven túli) lejáratú lekötött vagy felmondási idővel ren-delkező betétekre nincs tartalékolási kötelezettség, 0% az érvényes ráta. A repoügyletekre és a hosszabb lejáratra kibocsátott adósságlevelekre sem áll fenn tartalékképzési előírás. A tartalékolási időszak egy hónap.

173

VIII. ÁLLAMHÁZTARTÁS

Az állam feladatai az idők folyamán változtak. Az állam olyan közfeladatokat lát el, amelyeket a gazdaság többi szereplője külön-külön nem tud megoldani.

Az állam gazdasági feladatai:

• A piaci működéshez nélkülözhetetlen termelési és fogyasztási feltételek biztosítása ((infrastruktúra)

• A piaci struktúra szabályozása (pl. monopóliumok korlátozása)• Piaci ösztönzők megteremtése, a külső tényezők az ún. externáliák hatásá-

nak mérséklése• Környezetvédelem• Közös fogyasztás intézményrendszerének fenntartása, szociálpolitikai cé-

lok megvalósításaMa a fogyasztó- és környezetvédelemre nagy hangsúly helyeződik.

Az állam működésének gazdasági funkciói:

1. Allokációs funkció: az erőforrások megszerzésével és felhasználásával biz-tosítja a közösségi fogyasztást.

2. Elosztási funkció: korrigálja a piacból és a tulajdonjogok örökléséből ere-dő jövedelmi és vagyoni aránytalanságokat.

3. Stabilizációs funkció: gazdasági növekedés elősegítése, megfelelő szintű foglalkoztatottság biztosítása.

A feladatok ellátását szolgáló rendszereket nevezzük államháztartásnak.

1. A KÖLTSÉGVETÉS

A költségvetési politika a gazdaságirányítás egyik fontos eszköze. Általános célja a hosszú távú gazdasági növekedés elősegítése, biztosítása.

• Meghatározza és befolyásolja a vállalkozások és a lakosság rendelkezésére álló jövedelem nagyságát és elosztását.

• A közös fogyasztás révén hatást gyakorol a keresletre és a kínálatra, s ezen keresztül az árszínvonalra.

174

• Bevételi és kiadási egyenlege hatással van a folyó fizetési mérlegre és az inflációra.

Az infláció az árszint általános emelkedése, a pénzforgalom ennek hatá-sára felduzzad és a pénz relatív vásárló ereje csökken.

A költségvetési (fiskális) politika az állami bevételek és kiadások tudatos alakításával közvetlen hatás gyakorlása a gazdaságra. Ehhez saját eszközrend-szerrel, saját intézményrendszerrel és saját célrendszerrel bír.

Eszközei:• adók,• támogatások,• államkötvények és kincstárjegyek adásvétele,• Központi állami beruházások finanszírozása,• társadalmi közös fogyasztás pénzellátásának rendszere. A költségvetés egy naptári vagy gazdasági év bevételi és kiadási terve. A költségvetési bevételek fő csoportjai:• adók és adó jellegű bevételek (adó, társadalombiztosítási járulék, vámok,

állami monopólium),• nem adójellegű bevételek (illetékek, díjak, bírságok),• tőkebevételek (részesedés, értékpapír-értékesítés, vagyonértékesítés),• adományok, juttatások,• hitel.A költségvetés kiadásait funkcionálisan és közgazdasági szempontból cso-

portosítjuk. a) Funkcionális csoportosítás szerint: • általános közösségi szolgáltatások,• védelem,• közösségi szolgáltatások (tűzoltóság, rendőrség)• oktatás,• egészségügy,• társadalombiztosítás,• kulturális szolgáltatás,• energetikai szolgáltatás, • mezőgazdaság, erdészet,• ipar, építőipar, bányászat,• közlekedés, telekommunikáció,• egyéb. b) Közgazdasági csoportosítás szerint: • folyó kiadás:

– áruk, szolgáltatások vásárlása,– bérek és járulékok– egyéb vásárlás kiadásai,

• kamatkiadások,

175

• támogatások és egyéb átutalások,• tőkekiadások:

– felhalmozási kiadások– készletvásárlás

• tőkeátutalás,• kölcsönök törlesztése. A kiadások funkcionális és közgazdasági csoportosítású kombinációja a költ-

ségvetési mátrix. Költségvetést a következők jellemzik: • A bevételek ~ 90%-a adókból és társadalombiztosítási járulékból származik.• Az adón belül meghatározóak: a személyi jövedelemadó, a nyereségadó, és

a hozzáadottérték-adó.• A kiadások zömét a társadalombiztosítási kiadások és a költségvetési szer-

vek fenntartási költségei adják. A költségvetési egyenleg lehet: Ha a Bevétel > Kiadás, akkor SZUFFICIT-ről, ha a Bevétel < Kiadás, akkor DEFICIT-ről van szó. Utóbbi az általános. A deficit nagyságát különböző módon határozzuk meg. 1. Kiadási megközelítés Deficit = Összes bevétel - Összes kiadás2. Állományváltozás alapján. Deficit = Állami adósságállomány – (Törlesztés + Költségvetési pénzkereslet

csökkentése)3. Alapvető vagy elsődleges egyenleg alapján bevétel – (Kiadás – Adósságszolgálat) Ha az alapvető egyenleg„+” → részben vagy egészben fedezetet nyújt az adósságszolgálatra. „-” → további eladósodás történik. A költségvetési deficit csökkentésének érdekében a kiadásokat mérséklik, ez

a restrikció. A költségvetési restrikció hatására

176

A kettős, ellentétes hatás, eredője függ a mennyiségi és időbeli hatásoktól, valamint a külföldi partner országokban végbemenő változásoktól.

A költségevetési expanzió a fenti fordítottja, amikor a bevételek megengedik a kiadások növelését. Ennek ugyancsak kettős hatása van az árfolyamra.

Szerkezetét tekintve a bevételek között a legnagyobb tételt a fogyasztási adók jelentik, a gazdálkodó szervek befizetéseit a lakosság személyi jövedelemadója meghaladja. A kiadások közül két tételt lehet kiemelni, a költségvetési szervek fenntartási költségeit, valamint az adósságszolgálatot.

A társadalombiztosításijárulék-befizetések a fogyasztási adóval közel azo-nos nagyságrendet képviseltek, és az alap kiadásainak költségvetési kiegészítése 1999-ig nem volt jelentős. Azóta a járulékbevételek meghaladják a fogyasztási adók összegét, ennek ellenére az alapok hiánya nagyságrendekkel nőtt.

2. AZ ÁLLAMADÓSSÁG

Az államadósság egy adott országban a helyi, a szövetségi és a központi kor-mány (adósságainak) tartozásainak összege.

Beletartoznak még: – az állami kezesség, garancia ügyeletekből eredő hiteltartozások,– állami fejlesztési intézetek hitelállomány,– állami vállalatoktól átvállalt hitel. Az államadósság keletkezhet: • deficitfinanszírozás miatt és/vagy• állami fejlesztési intézetek hitelállományának növekedéséből. Hitel felhasználásának → későbbi hatása függ attól, mire fordították a hitelt: • gazdasági növekedésre → ennek eredménye később adósságcsökkenéssel jár,• transzfer vagy adminisztratív kiadás fedezésére → további eladósodással jár. Az államadósság finanszírozása történhet belföldről és külföld által. 1. A belföldi finanszírozás megoldható: • államháztartáson belül,• jegybanki hitellel (állampapírok felvásárlása a másodlagos piacon),• üzleti bankok által (értékpapírok révén),• vállalkozások, lakosság által (értékpapírok révén). 2. A külföldi finanszírozás lehet: • nemzetközi szervezetek, • más országok kormányai,• külföldi bankok, • nemzetközi alapokáltal nyújtott hitel, vagy általuk a kibocsátott állampapír megvásárlása. 3. A finanszírozás eszközei: • hosszú lejáratú kötvény.

177

• rövid lejáratú kötvény és kincstárjegy,• hosszú lejáratú kölcsön,• rövid lejáratú kölcsön és hitel. Belföldön állampapír kibocsátással finanszírozható a költségvetés. Egy állam

adóssághelyzetét reálisan a GDP-hez viszonyított adósság aránya és ennek vál-tozása fejezi ki. A felvett hitelek és a kibocsátott állampapírok után kamatfize-tési és törlesztési kötelezettsége van a költségvetésnek. Adósságszolgálat alatt az adott évben esedékes kamatfizetés és hiteltörlesztés együttes összegét ért-jük. Mértéke az adósságállománytól és a forrásszerzés feltételeitől (lejárati idő, kamatszint) függ. A magyar államadósság (belföldi és külföldi) bruttó értéke a GDP arányában 60-62% körül van. Egyre nagyobb hányada hazai pénznemben áll fenn (külföldiekkel szemben is), így az állampapírok kereslete – kínálata az árfolyamra is hatással van. A forintban kibocsátott állampapírok után fizetett kamatszint szoros összefüggésben van az irányadó jegybanki kamatlábbal, így annak emelése növeli, csökkentése pedig mérsékli az adósságterhet, ezen keresz-tül pedig befolyásolja a költségvetési deficitet. 2000-ben az éves adósságszolgálat megközelítette a 800 milliárd forintot, 2001 és 2002-ben 724, illetve 738 milliárd volt. 2003-ban 812 milliárd forintot tett ki. A 2007. évi költségvetésben megha-ladja az 1000 milliárd forintot.

Az államadósság menedzselése a finanszírozás feltételeinek meghatározá-sát, változtatását, hitelek átváltását jelenti, célja az adósságszolgálat mérséklése.

Az adósságmenedzselés módszerei: • államkölcsönökkel kapcsolatos a kamatfizetés, határidő és keresettségi

szint szerinti manipuláció,• fundálás: rövid lejáratú adósság hosszú lejáratra történő átváltása, • régi ékötvények új, megváltozott kamatlábbal kibocsátott kölcsönre való

cseréje,• konverzió: kölcsönfeltételek utólagos módosítása. Az adósság kezelését, a költségvetési hiány forrásának megteremtését Ma-

gyarországon a Pénzügyminisztérium irányításával az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) végzi. 1996. április 1-jén átvette a Jegybanktól a belföldi adós-ságkezelés feladatait, 1997-től fokozatosan vett át a külföldi adósságkezelést, 1999-től a külföldi, államadósságot finanszírozó forrásbevonási műveleteket is az ÁKK végzi.

3. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK FINANSZÍROZÁSA

A helyi önkormányzatok az államháztartás részeként kettős funkciót látnak el:• közösségi feladatokat szerveznek és finanszíroznak,• a helyi infrastruktúra- és adóztatási politikájuk révén befolyásolják telepü-

lésük gazdasági fejlődését.

178

A kötelezően ellátandó feladatok a következők: • alapfokú oktatás, • egészségügyi és szociális alapellátás,• helyi közutak és köztemetők fenntartása,• egészséges ivóvízről való gondoskodás,• közvilágítás, Ezenkívül más feladatokra is vállalkozhatnak, amelyek nem kötődnek kifeje-

zetten más szinthez, például: lakásállomány kezelése, környezetvédelem, kultúra támogatása stb.

Önkormányzati modellek

Két különböző alapmodell létezik a világon, amely a feladatban és a finanszíro-zásban tér el.

Központosított vagy ún. kiadásorientált modell: az egyes funkciókat, azok arányait központilag határozza meg az állam és teremti meg azok forrásait.

Önkormányzati modell: a szűk körű állami feladatokon kívül a közösségi funkciókat az önkormányzatok látják el. A jövedelem elvonás joga megosztott az állam és az önkormányzatok között. Ez az ún. bevételorientált modell.

A modellek a gyakorlatban tisztán nem működnek, inkább köztes megoldá-sok léteznek.

Európában jelenleg két alapmegoldást találunk: 1. A dél-európai típusnál• minden településnek van önálló rendelkezése, • viszonylag szűk feladatkörben van önálló rendelkezésük, • központilag előírt és ellenőrzött feladatokat látnak el,• alapvetően állami pénzekből történik a finanszírozás. 2. Az észak-európai típusnál• a települések csoportjai egy-egy önkormányzatba tömörülnek, széles fel-

adatkörrel,• jelentős saját bevétellel és nagyfokú önállósággal rendelkeznek,• központi szakmai és pénzügyi kontroll van, továbbá pénzügyi kiegyenlítő

mechanizmusok működnek. Az 1999-ben elfogadott magyar önkormányzati rendszer sajátos kombináci-

ója a fenti kettőnek, a zavarok részben ebből is erednek.

Önkormányzati kiadások finanszírozásának módjai:

• állami feladat, közvetlen állami finanszírozás mellett,

179

• állami feladat mint önkormányzati kötelezettség finanszírozása központi-lag biztosított forrásból,

• állam által támogatott, az önkormányzat által ellátandó feladat, szabadon felhasználható normatív finanszírozással vagy támogatással,

• az önkormányzat saját felelősségre végzett feladatainak, saját bevételből történő finanszírozása.

A finanszírozás Magyarországon többcsatornás. Az önkormányzatok bevéte-leit meghatározza az adott országban megtermelt jövedelem, az eredeti jövede-lemtulajdonosokat terhelő központi és helyi elvonások mértéke, továbbá a cent-ralizált jövedelem elosztása (központ és önkormányzat között).

Önkormányzati bevételek:

• helyi adóbevételek,• állami finanszírozás és támogatás, • egyéb saját bevétel. A források arányában meghatározó az első kettő. Az arányok országonként

széles skálán mozognak. Általános nemzetközi gyakorlat a jelentős nagyságren-dű és központilag beszedett adók átengedése és a személyi jövedelemadó meg-osztása. A megosztásban érvényesíthető elvek: hatékonyság, esélyegyenlőség, felzárkózás segítés.

A területi egyenlőtlenségek csillapítására minden fejlett országban költ-ségvetést kiegyenlítő rendszerek vannak.

Az állami finanszírozás funkciói:• helyi adók kiegészítése,• központilag meghatározott, helyi szinten végrehajtott állami feladatok fi-

nanszírozása,• bizonyos feladatok ellátására való ösztönzés, • területi különbségek kiegyenlítése.

Az önkormányzati feladatok költségvetésből történő finanszírozásá-nak magyarországi módjai:

• normatív állami finanszírozás az állandó lakosok arányában (további szempontok: iskoláskorúak, nyugdíjasok aránya)

• céltámogatás → pályázatos rendszerben• kiegyenlítő állami támogatás• elmaradott területek és • önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok számára.

180

Meg kell jegyezni, hogy a magyar gyakorlat minden költségvetési finanszírozást támogatásnak nevez, ami helytelen, mert a költségvetési bevételek az állami szinten ellátandó feladatok finanszírozását szolgálják. Az önkormányzatok esetében pedig az állam a feladatok ellátásának egy részét delegálja helyi szintre, amelyhez az erre a célra beszedett adókból forrást biztosít, s ezt nem tekinthetjük támogatásnak. Más a helyzet a valamilyen céllal preferált területek, illetve fejlesztések általánostól eltérő mértékű finanszírozásánál, amely kezelhető támogatásként.

William Graham Summer (1840-1910) amerikai szociológus írta: „Nem lehet elégszer ismételni, hogy az állam nem hoz létre semmit, és csak azt adhatja oda, amit valaki mástól elvett.”

Az önkormányzatok egyéb forrásai, saját bevételek: működési ár- és díj-bevételek, vállalkozási bevételek (ez nemzetközileg nem számottevő), valamint kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel szerzett források. Az önkormányzati va-gyon az önállóság és a működés alapvető feltétele.

4. TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS

A kötelező társadalombiztosítás, az önkéntes pénztárak, a kiegészítő és magán-biztosítás együtt alkotja a szociális biztonság rendszerét. A rendszer elemeinek szerepe és jelentősége az egyes országokban eltérő, különbség van az ellátandó feladatokban, a juttatás mértékében, a járulékfizetés díjtételeiben és megoszlásá-ban, továbbá a költségvetéssel való kapcsolatában.

A kötelező társadalombiztosítás nem differenciált, egységes színvonalú szol-gáltatást nyújt, míg a magánbiztosítás a differenciált igények kielégítését szolgálja.

A kötelező társadalombiztosítás szervezeti megoldásától függetlenül forma-ilag vagy tartalmilag elkülönül a központi költségvetéstől, ugyanakkor szerves része az államháztartási rendszernek.

A kötelező társadalombiztosítás törvényi rendelkezésen, jogszabályi előírá-son alapul.

Pénzügyi alapja a költségvetéstől elkülönül. Ez azt jelenti, hogy bevételeiből fedezi a kiadásait, ha hiánya van, azt a költségvetés köteles fedezni, ha többlete van, az alapban marad.

Bevételei:1.) folyó bevételek – munkavállalók és munkáltatók befizetései,2.) tőkejellegű bevételek – befektetések bevételei,3.) egyéb b3evételek – tartozások fejében vagyontárgyakhoz jut.Szolgáltatásai: 1.) öregségi-rokkantsági nyugdíj,2.) egészségügyi biztosítás,3.) anyasági-gyermekgondozási segély,4) munkanélküli segély.

181

Fő bevételi forrása a munkáltatók és a munkavállalók által befizetett járu-lék, amely jövedelemarányos. Mértéke, továbbá annak megosztása a munkálta-tók és munkavállalók között, országonként eltér. A folyó bevételek mellett a tár-sadalombiztosításnak általában tőkejellegű bevételei is vannak. Az átmenetileg vagy tartósan szabad pénzek befektetésével, a társadalombiztosítás a tőkepiac egyik fontos szereplője.

A társadalombiztosítás egyik fő szolgáltatási rendszere a nyugdíjrendszer.A nyugdíj megállapításának, fizetésének az alábbi rendszerei lehetségesek:• felosztó–kirovó,• várományfedezeti,• tőkefedezeti. A felosztó-kirovó rendszer lényege, hogy a biztosítási év alatt befolyt já-

rulékbevételeket a megállapított nyugdíjszabályok szerint szétosztják a biztosí-tottak között. Vagyis a munkáltatók befizetései és a mindenkori aktív dolgozók járulékai képezik a nyugdíjak fedezetét. A felosztó-kirovó rendszer rendkívül egyszerű, de nem vagy csak kis mértékben képez pénzügyi tartalékot. Így pénz-ügyi problémákat okoz.

A várományfedezeti rendszerben a dolgozó egy meghatározott ideig köte-les teljesíteni a befizetést, amelyből és amelynek kamataiból fizeti a rendszer az inaktív időszakban a nyugdíjat.

A tőkefedezeti rendszer a várományfedezeti és felosztó-kirovó rendszer kom-binációja, amelynél a járulékfizetés megosztott a magánnyugdíj-pénztár és társa-dalombiztosítás között. A magánnyugdíj-pénztárba befizetett összegnél, minden biztosítottról egyéni tőkefedezeti számlát vezetnek, ez várományfedezeti elven működik, a társadalombiztosítás nyugdíjalapjába befizetett összeg szolgálja az állami nyugdíj-rész fizetését felosztó-kirovó rendszer szerint. Ez a módszer nem-zetközi szinten garantálja a be- és kifizetések tőkésített értékének ekvivalenciáját.

Magyarországon a rendszer ketté vált. A kötelező társadalombiztosítási rendszer felosztó-kirovó, az ezt kiegészítő magánnyugdíj-pénztár váromány-fedezeti elven működik. A kettőt együtt nevezzük tőkefedezeti rendszernek.

A társadalombiztosítás és az üzleti alapon működő biztosítók mellett az ön-kéntesen szerveződő, független szolidaritási elven alapuló non-profit szerveze-tek, az ún. önkéntes pénztárak is jelen vannak a biztosítási piacon. A biztosító pénztárak célja az előrelátó öngondoskodás olyan élethelyzetek esetére, amelyek általában a társadalombiztosítás és a szociális gondoskodás körébe tartoznak. Az önkéntes pénztárak a megtakarításokat és azok hozamait nyugdíjazáskor egy összegben vagy járadékként fizetik ki. Előbbi esetben hosszú távú befektetési alapként foghatók fel, utóbbi esetben várományfedezeti rendszerként.

A pénztárak összegyűjtik a tagok befizetéseit, teljesítik a kifizetéseket, a sza-bad pénzeket pedig befektetik. A pénztárak hatékony működésének feltétele a megfelelő taglétszám, valamint bizonyos nagyságú vagyon megléte. Az egészség-

182

ügyi biztosítás kiterjed a betegségekkel kapcsolatos gyógyításra (orvosi, kórházi, kezelésre, gyógyszerre) és táppénz folyósítására.

A társadalombiztosítás által el nem látott feladatokat az állampolgár vagy maga oldja meg (pl. a többletszolgáltatást kifizeti), vagy a magánbiztosítókkal kizárólag üzleti alapon kiegészítő biztosítást köt, vagy belép az önkéntes pénz-tárhoz.

A kötelező társadalombiztosítás bevételeit és kiadásait a fejlett országokban külön pénzalapként (általában önkormányzati keretekben) kezelik. Amennyi-ben a kiadások meghaladják a bevételeket a költségvetés köteles azt kiegészíteni, viszont a többletbevételek az elkülönült pénzalapban maradnak.

A kötelező társadalombiztosítás pénzalapjainak nem elkülönített kezelése esetén a bevételek és a kiadások között nincs szoros kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy bevételi többlet esetén a többletet a költségvetés egyéb célokra használja fel, kiadási többlet esetén azt az egyéb bevételekből fedezik, ez általában a felosz-tó-kirovó rendszert alkalmazó országokban jellemző. Ilyen rendszer működött 1989-ig Magyarországon is. Az önkéntes pénztárak 1994-től kezdték meg műkö-désüket, a magánnyugdíj-pénztárak 1996–1997-ben alakultak és ezzel módosult, vegyessé vált a rendszer. A foglalkoztatottak egyik része megmaradt a felosztó-kirovó rendszerben, másik része (részben kötelezően, részben szabad választás-sal) átkerült a tőkefedezeti rendszerbe. Ez utóbbiak járulékfizetése megosztott, a vártnál többen választották az új rendszert, s ez növeli a felosztó-kirovó rendszer hiányát.

5. ADÓK ÉS ADÓJELLEGŰ BEVÉTELEK

Az adó szolgáltatás a társadalmi közös szükségletek kielégítésének kiadásaira, más megfogalmazásban pedig egyoldalú állami pénzbevétel.

Az adó alapforrása a jövedelem és így a nemzeti jövedelem újraelosztásának egyik alapvető eszköze.

5.1. Adórendszer

Általános megfogalmazásban az adó kikényszerített jellegű, vissza nem térülő ál-talános, pénzbeli szolgáltatás, amelyet az állam vagy felruházott testület olyan jogszabályok alapján hajt be, amelyek meghatározzák a kötelezettség nagyságát, feltételeit, fizetési esedékességét. Az adózásra kötelezettnek az adó megfizetésével közvetlen ellenszolgáltatásra vonatkozó joga nem keletkezik.

A kikényszerített jelleg nemcsak akkor érvényesül, amikor az adóhatóság (központi vagy helyi) számszerűen közli a fizetendő adó mértékét, hanem akkor

183

is, ha azt az adózónak az adótörvények alapján kell kiszámítania és befizetnie. Tévedés vagy csalás szankciókat von maga után.

A közkiadásokból az igénybe vett társadalmi közös fogyasztás révén az adó-zó is részesül, ennek mértéke azonban nem az általa befizetett adó függvénye, hanem a jogosultság alanyi, állampolgári vagy rászorultsági alapon áll fenn. Pi-acgazdaságban adókivetésre csak a törvényhozás jogosult.

Adók közgazdasági funkciói: az alapvető és a kiegészítő funkció. Alapvető vagy fedezeti funkció alatt az államháztartás kiadásainak finanszí-

rozását szolgáló bevételek biztosítását értjük. Az adórendszerről való döntésnél tulajdonképpen arról van szó, hogy a csa-

ládoktól és a vállalkozásoktól az államháztartás céljaira (közjavak és közszol-gáltatások, továbbá jövedelemtranszfer-célok fedezetére) milyen formában és mértékben vonjanak el erőforrásokat. Ezzel azonban az állam hat a piaci sze-replők döntéseire, magatartására. Az adók és a járulékok a versenyképességet, tőkevonzást befolyásoló elemek is. Kedvező, a nemzetközi átlaghoz viszonyítva alacsonyabb adóterhek esetén a vállalkozások számára vonzó befektetési terüle-tet jelent az adott ország, ez elősegíti a gazdasági növekedést, alapot nyújt a to-vábbi adómérséklésre. Más oldalról közelítve a kedvezőbb adóteher, a termékek, szolgáltatások versenyképességét segíti elő, mint komparatív előny.

Ezért bír különös fontossággal az a még széles körben nem teljesen elfogadott általános elvi elvárás, mely szerint a piaci szereplők összes adóterhe társadalmi szinten nem lehet több mint az adóztatás által betöltött funkciók eredményének hasznossága.

A kiegészítő funkciók: 1. befolyásolási funkció: a piac tudatos befolyásolása az adórendszerrel2. arányosítási funkció: „pozitív externáliák kezelése”, amely normál piaci

viszonyok között a piacon kívüli hatás következtében mások kárára elért extrém hozamok külön adóztatását jelenti.

A befolyásolási funkció nem várt hatása lehet az adózavar is. Az adó hatá-sa függ a piaci szerkezettől, a kereslet-kínálat viszonyaitól és az alkalmazkodási erőtől. Például azonos módon kivetett termékadó gazdasági hatásai eltérő keres-let-kínálati viszonyok között különbözőek. Ha a kereslet rugalmas, a termékadó nagyobb részét a termelő, ha rugalmatlan, akkor a fogyasztó viseli.

Az arányosítási funkció gyakorlása is nehézkes, az elért extra hozam tekin-tetében többnyire nehéz a piaci és a nem piaci hatás elkülönítése.

Az adórendszer kialakítása egy országban gazdaságpolitikai és szociálpo-litikai szempontok szerint történik.

Az adórendszerek az alkalmazott általános alapelvek szerint különbözőek.

184

Adórendszerek általános alapelvei:Objektív adómérték: az adó klasszikus, alapvető funkciója szerint meghatá-rozott mérték. Szubjektív adómérték: az adóteher meghatározásában a prioritások figye-lembevétele. Adóelosztás elve: arányos adóviselés.Adóhatás elve: gazdasági, morális, politikai, egyéb hatások.Adójogi és adóigazgatási elv: adóbiztonsági követelmények. Az adórendszer adott országban a kötelező adók olyan együttese, amely

jogi, gazdasági tekintetben belső konzisztenciával bír. Az adórendszer az adók fajtáinak, az adózás alapelveinek, az adó-megállapítás, az adókivetés és az adófizetés gyakorlati eljárásainak összessége.

Követelmények az adórendszerrel szemben:

1. Az igazságossági-méltányossági szempontok klasszikus alapkövetelmé-nyek, ugyanakkor közvetlen módon nem valósíthatók meg, viszont leg-alább parciális érvényesítésükre törekedni kell.

Az igazságosság-méltányosság kezelhető ismérvei: a haszonelvi és a fi-zetőképességi megközelítés.

A hasonelvűség azt fejezi ki, hogy az adóterhekből és a közkiadásokból a részesedés arányos legyen, ez azonban sért(het)i az állam elosztási funk-cióját és a globális fedezet elvét, vagyis teljes mértékben nem valósítható meg.

A fizetőképességi elv azt fejezi ki, hogy a fizetendő adó igazodjon a jövede-lemhez, vagyonhoz, vagyis az adó mértéke a közteherviselő képesség függ-vénye legyen. Ez képezi a progresszív adózási gyakorlat alapját. Samuelson szerint a horizontális igazságosság elve alapján lényegében egyforma em-bereket egyenlő mértékben kell adóztatni, a vertikális igazságosság elvé-ből következően a nem egyenlőket különbözőképpen kell megadóztatni. Az elvek viszont nem adnak eligazítást arra nézve, hogy mennyire kell el-térően kezelni a nem egyenlőket, illetve mi az igazságos.

„A modern adórendszerek a fennkölt elvek és a politikai hatalom közötti nehéz kompromisszumok. …az adózást úgy kell megszervezni, hogy segítse megvalósítani azt, amit a társadalom a piac által meghatározott jövedelmek helyes és igazságos elosztásának tekint.” (Samuelson)

2. A hatékonyság követelménye: az állami bevételek és a gazdasági növeke-dés közötti összefüggés figyelembe vételére utal.

Az adó szűkíti a gazdasági növekedés forrásait. Arra kell törekedni, hogy a szükséges állami kiadásokat a bevétel fedezze, de egyben a gazdasági nö-vekedés ütemét a lehető legkisebb mértékben csökkentse. Nem tekinthető

185

hatékonynak az olyan adórendszer, amely túlzottan csökkenti a megtaka-rítási hajlandóságot és/vagy a fogyasztás iránti keresletet.

3. A semlegesség követelménye: azt jelenti, hogy az adórendszer ne változ-tassa meg a piaci szereplők vagyoni pozíciójának sorrendjét, ellenkező esetben súlyos adózavar lép fel, a gazdasági növekedést fékezi.

4. A stabilitási követelmény alatt azt értjük, hogy adózásban az alapvető megoldások hosszú távúak legyenek. Kiszámíthatatlanság esetén a gazda-sági szereplők a rövid távú döntéseket helyezik előtérbe, a változások, pe-dig jelentős áru- és tőkemozgásokat indukálnak, a piac instabillá válik.

További követelmények: az egyértelműség (mindenkor megállapítható le-gyen fennáll-e az adófizetési kötelezettség, az adóalap és az adómérték meg-határozási módja egységesen értelmezhető), az egyszerűség (az adótörvény az adózók számára is érthető legyen), relatív alacsony adminisztratív költségek az adóhivatalnál és az adóalanyoknál (egységnyi adóbevételre a minimálisan szük-séges ráfordítás elérése), rugalmasság (figyelembe veszi a középtávon várható változásokat).

Az adórendszer egyes követelményeinek érvényesítése között látszólagos (feloldható) és valós (nem feloldható) ellentmondások feszülnek.

Feloldható ellentmondás van a rugalmasság és a stabilitás követelménye kö-zött. Kielégítjük mindkét követelményt, ha az alapvető megoldások hosszú távon stabilak és bizonyos preferenciák közép távon (például kormányzati cikluson-ként) változnak, de ezek előre kiszámítható módon történnek. A méltányossági elv előtérbe helyezése azt kívánná meg, hogy például a személyi jövedelemadó minél progresszívebb legyen. Ez esetben azonban a megtakarításra szánt jövede-lem csökken, s ezzel a beruházások is csökkennek, a gazdasági növekedés üteme mérséklődik, az állami bevételek nem növekednek kellő ütemben, ami az adóter-helés további növeléséhez vezethet.

Hasonlóan ellentmondásos, ha az alacsonyabb jövedelműeket azok fogyasz-tásának zömét kitevő termékek forgalmi adójának csökkentésével kívánnánk preferálni. Ezekből a termékekből a magasabb jövedelműek többet fogyaszta-nak, tehát őket támogatná ily módon az állam nagyobb mértékben.

Fordítva is ez a helyzet. A hatékonysági elv a forgalmi adókat kezelné kiemelt eszközként. Ez viszont az igazságossági elvet háttérbe szorítaná, súlyos feszültsé-get keltve a társadalomban. A méltányossági és a hatékonysági elv ellentmondá-sa teljesen nem oldható fel, a megfelelő kompromisszumra kell törekedni,

Az adókat különböző módon csoportosítjuk

1.) Adóviselés alapján: – direkt: az adóteher viselője és befizetője azonos, pl. társasági adó,

186

– indirekt: az adóteher viselője és befizetője nem azonos, pl. általános forgalmi adó.

2.) Az adó tárgya alapján: – jövedelem (a jövedelmet realizáláskor adóztatja),– forgalmi (a fogyasztáskor elköltött jövedelmet adóztatja),– vagyoni (a felhalmozott jövedelmet adóztatja),– erőforrásokhoz kapcsolódó adók (ma csak a humánerőforrás felhasz-

nálására van adó, ez például a társadalombiztosítási járulék).3.) Az adó felhasználása szerint:

– általános adó: a költségvetés bármely kiadásának fedezésére szolgál,– céladó: meghatározott kiadás fedezésére szolgál.

4.) Az adó mértéke szerint:– lineáris: az adóalap minden egységre ugyanolyan mértékű az adó,– progresszív: az adóalap növekvő egységére növekvő mértékű az adó,– degresszív: az adóalap növekvő egységére csökkenő mértékű az adó.

5.) Az adózás módja szerint:– önadózás: adóviselő maga állapítja meg, vallja be és előre meghatáro-

zott időpont(ok)ban fizeti meg az adót,– levonásos: adóviselő bevételéből a kifizető vonja le és fizeti be az adót

(pl. személyi jövedelemadó a nem önadózó alkalmazottaknál),– vegyes: a levonásos és az önadózás kombinációja, a kifizetők által le-

vont adóelőleg és forrásadó, valamint a teljes adó különbségének ön-adózás formájában történő fizetése,

– kivetéses adózás: adóhivatal állapítja meg, közli az adózóval a fizetés mértékét és határidejét.

6.) Adótípus szerint: – egyszeri, – folyamatos.

8.) Közgazdasági funkció szerint:– költséget befolyásoló: ráfordításként elszámolandó (pl. iparűzési adó,

bérek után a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék)– jövedelmet befolyásoló: a képződő vagy realizált jövedelemből törté-

nő elvonás (pl. társasági adó),– jövedelem felhasználásához kötődő (pl. osztalékadó),– eszközállomány adóztatása (pl. telek- és építményadó, gépjármű adó,

földadó),– vagyon, áru és szolgáltatás mozgásához kötődő (pl. általános forgal-

mi adó, fogyasztási adó, átruházási illeték). Az előzőekben használt fogalmak magyarázata: Adóalany: természetes vagy jogi személy, aki– önadózás esetén: az adó kiszámításáról és befizetéséről maga gondosko-

dik,

187

– kivetéses adózásnál: akinek terhére a fizetési kötelezettséget az adó hatóságelőírja.

Adó tárgya: jogviszony (általában vagyoni) vagy gazdasági esemény, amely kapcsán adófizetési kötelezettség keletkezhet.

Adóalap: pénzben vagy természetes mértékegységben mérhető mennyiség, amely az adó tárgyához szorosan kapcsolódik.

Adó mértéke: az adóalany befizetési kötelezettsége adózóként és összesen. A költségvetés likviditása szempontjából fontos az adóelőleg megállapítása

és fizetése. Az adókulcs tágan értelmezett függvény, amely az adóalaphoz az adómérté-

ket rendeli. • Átlagadókulcs: a tényleges adóterhet fejezi ki. Meghatározható adófajtánként a fizetendő vagy fizetett adó és az adóalap

hányadosaként, összességében vagy egy-egy adózónál. Országok közötti összehasonlításra magánszemélyek, illetve jogi személyek esetében a bevé-telt terhelő különféle címeken fizetett adók összességére vonatkozó átlag-adókulcs szolgál.

• Határadókulcs: az adóalap (utolsó) legmagasabb egységére jutó adóteher. Ez jelzi, hogy az adóalap egységnyi változása azt adómérték hány egység-nyi változását eredményezi.

5.2. Jövedelemadók

A jövedelem adóztatása 200 éves múltra tekint vissza, először Angliában jelent meg a XVIII. század végén. Magyarországon először Kossuth Lajos pénzügy-miniszter 1848-as adóreform-tervezete tartalmazta a kereseti adót (mértéke az üzlet, kereskedés tiszta jövedelmének 6%-a) és a személyi adót (keresetek után). A szabadságharc után 1850-ben az osztrák adórendszer átvételével, a közteher-viselés bevezetésével az adórendszer fontos elemévé vált a jövedelemadó. A jö-vedelemadó szerte a világban az államok adórendszerének alapját képezi.

Jövedelemadót magánszemély és társaság fizet, így beszélünk személyi jöve-delemadóról és társasági adóról.

Személyi jövedelemadó A személyi jövedelemadó a legfontosabb közvetlen adó, az adórendszer alappil-lére, fedezeti funkciója meghatározó, alkalmas a fizetőképességi (igazságossági-méltányossági) kritérium legjobb érvényesítésére. A személyi jövedelemadó az egyén adott évi jövedelmének adóztatása.

Az egyes országokban eltérő az adóalapot képező jövedelem meghatározása. Van, ahol bevételnek számít minden pénzbeli és nem pénzbeli juttatás, van, ahol

188

az utóbbival nem számolnak. Lényeges az eltérés a bevételből levonhat kiadások tekintetében.

9. ábra. Az adóalap meghatározásának általános elve

Az adóévben realizált valamennyi pénzbevétel

+ Természetben kapott juttatások (levonva, ill. kihagyva a bevételnek nem számító tételeket)

= Összes bevétel

– Az adótörvény által költségként elismert kiadások

– Adóalapot csökkentő kedvezményekAdóalap

A különböző címeken szerzett jövedelmekhez más-más adómértékek is tar-tozhatnak, így beszélünk összevonandó (azonos mérték szerint adózó) és nem összevonandó jövedelemről. Ez utóbbiakhoz általában lineáris, míg az összevo-nandó jövedelmekhez a legtöbb országban progresszív adómérték tartozik.

A személyi jövedelemadó lehet: egyéni, házastársak együttes adóztatása és családi.

Az összevonandó jövedelmeknél az önálló tevékenységből és a nem önálló tevékenységből származó nem negatív jövedelmek együttese adja az összevont adóalapot. Az összevonandó jövedelmek közé tartozik, a munkaviszonyból szár-mazó jövedelem, az üzleti vagy foglalkozási jövedelem, a speciális üzleti tevé-kenység jövedelme és az egyéb jövedelem.

Az adóalapot csökkentő kedvezmények köre és mértéke országonként nagy eltéréseket mutat. További kedvezmények érvényesíthetők a kiszámított adót il-letően. Ezek lehetnek biztosítási díjak, adományok, kor-, illetve eltartottak miatti engedmények, nyugdíjjárulék, társadalombiztosítás, befektetési kedvezmények. Az összevont jövedelmeknél a sávos adóztatás a jellemző. A világ legtöbb or-szágában 3-4 sávot alkalmaznak, de például Franciaországban 13 sáv van.

Több országban van ún. „0” kulcsos jövedelemhatár, vagyis adómentes jöve-delemrész (pl. Görögország, Franciaország, Luxemburg stb.), vagy ún. személyi kedvezmény, amely adómentes (USA, Nagy-Britannia, Ausztria stb.).

Magyarország személyi jövedelemadó rendszere A személyi jövedelemadó valamilyen formája több mint 150 éve létezik Ma-gyarországon. A II. világháború után a munkából származó jövedelmek adóter-he mérséklődött, szerepe az adórendszerben is csökkent. Gyökeres változást az 1988-ban bevezetett személyi jövedelemadó törvény hozott, amely rendszerében Nyugat-Európa adórendszeréhez igazodott: egybevonta és kiterjesztette az adó alapján képező jövedelmeket. Mértékében is jelentősen nőtt az adó, s ezt ún. bérbruttósítással oldották meg. Bevezetéskor az adó mértékével a béreket fel-

189

emelték, így ez a munkavállalók számára azonnal nem jelentett többletterhet. A munkáltatók ebből eredő többletköltségét a foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb terhek mérséklésével ellentételezték.

A személyi jövedelemadó jellemzői• Az egyén teljes tárgyévi folyó jövedelme összevontan kerül adóztatásra. • Magánszemély adóköteles jövedelme után fizet adót. • Személyi jellegűség: adóalanyiság szempontjából nincs szerepe a családi és

egyéb körülményeknek. • Az összevont jövedelmeket sávosan progresszív adóval adóztatja. • A nem összevont jövedelmek adóztatása lineáris. • Társadalmi-gazdasági preferenciákat érvényesít. Bevételek csoportosítása: költségelszámolás, valamint az adómérték szerint

történik.

A magyar rendszer bevételi csoportjai:• önálló tevékenységből (pl. egyéni vállalkozó, egyéb jogviszony),• nem önálló tevékenységből (pl. alkalmazotti jogviszony),• ingó és ingatlan vagyon értékesítéséből származó,• egyéb forrásból származó (pl. tőkejövedelem, kis összegű kifizetés).

Költségelszámolás1. Önálló tevékenységnél két módon: → tételes költségelszámolás,→ meghatározott költségátalány.Szűk körben: ún. tételes átalányadózás. Itt az adómérték független mind a

bevételek, mind a költségek alakulásától.2. Nem önálló tevékenységnél (speciális szabályok): → költségtérítés,→ devizaellátmány.3. Vagyonértékesítésnél: szerzési és ráfordítási költségek. 4. Egyéb forrásból származó bevételeknél nincs mód költségelszámolásra. Az önálló és a nem önálló tevékenységből származó jövedelmeket ösz-

szevont adóalapként kezeljük, és az adó megállapítása sávosan történik. Az összevont adóalap részét képezik az ún. adóterheket nem viselő járandóságok (pl. gyes, gyed, nyugdíj, ösztöndíj stb.). Az így megállapított adót, az ezekre jutó adó csökkenti. Ezek tehát nem adóznak, az ezeken kívüli jövedelem viszont ma-gasabb sávba kerül, így azután több az adó, mint külön csak az ilyen jövedelem után. A vagyonértékesítésből származó és az egyéb nem összevont jövedel-mek adóztatása lineáris.

190

A kedvezmények több csatornán lehetségesek:• nem bevétel,• adómentesség,• bevétel-kedvezmények,• jövedelem-kedvezmények,• adócsökkentő kedvezmények. A számított adót további adókedvezmények, adócsökkentő tételek mérsék-

lik, például családi kedvezmény, szociális kedvezmények stb. A csökkentő tételek együttes összege az összevont adóalap adójának mérté-

kéig terjedhet. Magánszemélyeknél a nem összevont jövedelmeket lineáris kulcs szerinti

adó terheli. A kamatjövedelem adója 20%, az osztalék és az árfolyamnyereség adója 25%,

az ingó és ingatlan értékesítésből eredő jövedelem adója 25%. Utóbbiaknál a bevételt az igazolt kiadások csökkentik, a különbség a jövedelem.

Egyéni vállalkozó adózása

Egyéni vállalkozás: devizabelföldi természetes személy üzletszerű gazdasági tevé-kenysége. Gyakorlásához vállalkozói igazolvány kell.

Egyéni vállalkozó vállalkozói adóalapja után személyi jövedelemadót fizet. Választhatja a tételes költségelszámolást, meghatározott árbevételig az átalány-adózást is. Átalányadózásnál tevékenységenként a törvény meghatározza a bevé-telből a jövedelem arányát, illetve vélelmezi a költséghányadot. Az átalányadó mértéke megegyezik az összevont személyi jövedelemadó sávosan progresszív mértékével, 1 550 ezer Ft éves jövedelemig 18%, az ezt meghaladó részre 36% az adó. 2003-tól az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) is választható, amelynek ismertetésére a társasági adónál térünk ki.

A munkáltató által a munkavállalónak juttatott természetbeni és egyéb módú szolgáltatások után a munkáltatónak kifizetői személyi jövedelemadót kell fizet-ni. Ennek célja, hogy a magánszemélyek teljes jövedelmük után fizessenek adót, és a vállalkozások által nyújtott ilyen jellegű szolgáltatások adóterhelésel a bérrel azonos legyen. A személyi jövedelemadónál előleget kell fizetni.

Társasági adó A társasági jövedelemadót az adott országban telephellyel rendelkező jogi sze-mély, nem jogi személyiségű társaság és egyéb társulás fizeti az országban (egyes esetekben az országban és külföldön) elért jövedelme alapján.

Sok esetben a személyi és társasági jövedelem nehezen különíthető el egy-mástól, ezért cél a társasági és az egyéni (személyi) jövedelemadók rendsze-rének közelítése.

191

A társasági adó mértéke sok országban jelenleg még lineáris, de egyre több ország alkalmazza a sávosan progresszív rendszert.

Kisvállalkozásra és mezőgazdasági vállalkozásra általában valamilyen mérté-kű kedvezményt alkalmaznak, ez lehet a kiszámított adóból levonható kedvez-mény, de előfordul az átlagosnál alacsonyabb adómérték alkalmazása is.

Alapelv: jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló vagy azt eredményező tevé-kenység után kell fizetni.

Az adókötelezettség lehet: • korlátlan (teljes körű),• korlátozott. A nemzetközi megállapodások a kettős adóztatás elkerülését szolgálják, így a

külföldön szerzett jövedelem adómértéke eltérő lehet (esetenként 0). Adóköte-lezettség keletkezik társaság, szervezet létrejöttével. Megszűnik jogutód nélküli megszűnéssel, átalakulással vagy törvény alóli kikerüléssel.

Törvény tartalmazza: a bejelentési, nyilvántartási, bevallási, előleg-fizetési, fi-zetési bizonylat megőrzésére vonatkozó és az adatszolgáltatási kötelezettséget.

A társasági adó megállapításának általános sémája: Az adó alapjának megállapításához az adózás előtti eredményből indulunk ki, azt korrigáljuk növelő és csökkentő tételekkel.

1. Adózás előtti eredmény2. + növelő tételek3. – csökkentő tételek4. Társasági adó alapja (1+2-3 sorok összege)5. Adóalap adója (4. sor összege x adómérték)6. – adókedvezmények (max. az adóalap adója)7. Fizetendő társasági adó (5–6. sor különbsége)

Az adóalap csökkentést a törvény azért alkalmazza, mert egyes célok meg-valósítását kívánja ezzel elősegíteni, más esetekben az időtényezőt kezeli, (a ráfordításokat és a bevételeket ahhoz az évhez teszi át, amelyet ténylegesen érint). Csökkentő tétel például a veszteség-elhatárolás. Ez az egyes évek pozitív és negatív eredményének átlagolását szolgálja.

Adóalapot növelő tételek például az olyan ráfordítások, amelyek nincsenek összefüggésben a vállalkozás bevételszerző tevékenységével. A másik növelő té-telcsoport szintén az időtényező kezeléséből ered.

Az adókedvezmény a számított adót csökkenti. Erre szigorú előírások van-nak az Európai Unióban.

Az adómentesség azt jelenti, hogy ilyen esetekben nem kell társasági adót fizetni.

192

Kedvezményezett szervezetek:• Kht., ha a vállalkozási bevétele az összes bevételéből nem éri el a 10%-ot és

a 10 millió Ft-ot,• önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, ha kiegészítő vállalkozási bevétele

nem éri el az összes bevétel 20%-át.Kedvezményezett tevékenységek:• kht.,• lakásszövetkezet,• Alapítványok, közalapítványok, társasági szervezetek, köztestületek eseté-

ben van. A társasági adó mértéke Magyarországon 2004. január 1-jétől a pozitív

adóalap 16%-a. 2006-tól meghatározott feltételek teljesülése esetén a társasági adó az adóalap

5 millió Ft-ot el nem érő részére 10%, az 5 millió Ft feletti részére 16%. Ez tulaj-donképpen sávos progresszivitást jelent az eddigi lineáris kulccsal szemben, de nem általános, ezért állami támogatásnak minősül.

A 10%-os adókulcs alkalmazásának feltétele, hogy az adózó más adókedvez-ményt nem vesz igénybe, az adóévben legalább 1 fő a foglalkoztatott állományi létszám, és az átlagos állományi létszámra vetítve legalább a minimálbér másfél-szerese után fizetett társadalombiztosítási járulékot.

A társasági adó mértéke Magyarországon nemzetközi összehasonlításban alacsony. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a vállalkozásokat terhelő egyéb (költségnövelő) elvonásokat, így elsősorban az alkalmazottak után fize-tendő társadalombiztosítási járulék mértékét. Ezért csak a különböző elvonások-ból eredő összesített átlagos elvonások mértéke alapján lehet következtetéseket levonni, s így számítva Magyarországon a társaságok adóterhelése nem tekint-hető alacsonynak.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2003-ban került bevezetésre az egyszerűsített vállalkozói adó, amelynek alanya lehet egyéni vállalkozó, közkereseti társaság, betéti társaság, kft., szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, végrehajtói iroda, ügyvédi iroda és szabadalmi ügy-vivő iroda.

Fenti vállalkozások közül azok választhatják ezen adózási formát, amelyek éves szintre számított összes bevétele (áfával növelt éves bevétele) nem haladja meg a 25 millió forintot, és nem tartozik a jövedéki törvény hatálya alá.

Az eva alapja az adóalany adóévben megszerzett összes bevétele. Az adó mér-téke az adóalap 25%-a.

Az eva kiváltja a társasági adót, az általános forgalmi adót, a cégautó adót, az egyéni vállalkozó által fizetett vállalkozói személyi jövedelemadót és a vállal-kozói osztalékalap utáni személyi jövedelemadót.

193

Az eván kívül továbbra is fizetni kell a bérek és természetbeni juttatások után a társadalombiztosítási járulékokat (főállású egyéni vállalkozó járulékot kötele-zően legalább a minimálbér után fizet), a tételes egészségügyi hozzájárulást és a helyi adókat. Az iparűzési adónál az adóalap egyszerűsített módon is megálla-pítható, az eva adóalapjának 50%-ában, de megállapítható az általános szabályok szerint is.

Az adóalany által kifizetett bérek és egyéb, a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó juttatásokból a személyi jövedelem-adóelőleget le kell vonnia, és be kell fizetnie az adóhatóságnak.

Az egyszerűsített vállalkozói adó elsősorban a kisvállalkozásokat érinti, az összevont adóval, csökkenti a vállalkozás adminisztrációját is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó alkalmazásával elsősorban azoknak célszerű élni, ahol a tevékenység költséghányada az átlagosnál kisebb.

5.3. Forgalmi és fogyasztási adók

A keletkező jövedelem mérhető a realizáláskor és becsülhető a fogyasztáskor. A realizált jövedelmek adóztatása a jövedelemadókkal, a fogyasztásnál feltéte-lezett jövedelmek adóztatása a különböző típusú forgalmi adókkal lehetséges.

A forgalmi adó közvetett adó, mivel• az adó fizetője és teherviselője elválik egymástól,• az ár szerves részeként szedik be a vevőktől (adóáthárítás), akik a tehervi-

selők, • adó-elszámolási időszakonként az adó fizetője „mint postás” utalja át az

adót az adóhatóságnak,• nincs tekintettel az adó fizetésére kötelezett jövedelmi pozíciójára. Sajátosságai az alábbiakban összegezhetők: • adóköteles forgalomból származó bevétel után kell fizetni, függetlenül at-

tól, hogy az adott ügylet eredményes vagy nem,• kivetés nélkül, önbevallással kell fizetni, kivéve: importált termékek után,

illetve átalányadózásnál, • jelentős összegű, könnyen megállapítható és tervezhető költségvetési bevé-

teli tétel. A forgalmi adók fajtái: • fogyasztási adók,• hozzáadottérték-adók .A forgalmi adó célja a fogyasztók megadóztatásával állami bevétel elérése.

A forgalmi adó azonban áralakító tényező is, így eltérő adókulccsal a termékcso-portok kereslete is befolyásolható.

194

A forgalmi adó típusokat megkülönböztetjük1. a realizálás helye szerint:

• fogyasztási,• termelési.

2. hatáskörök szerint:• általános,• néhány termékre kiterjedő.

3. kapcsolódása szerint:• egyfázisú,• többfázisú,• összfázisú.

A fogyasztási adók klasszikus formája az ún. egyfázisú forgalmi adó. Egy-fázisúnak tekintjük a forgalmi adót, ha azt a termék- (vagy szolgáltatás) lánc egyetlen (valamely kiválasztott) szakaszában kell megfizetni:

• ezt leggyakrabban a nagykereskedelmi vállalatok fizetik,• termelő fizeti, ha közvetlenül fogyasztónak vagy kiskereskedőnek értékesít,• kiskereskedő fizeti, ha adózatlanul vásárol, vagy saját maga állít elő. A többfázisú forgalmi adót a termék vagy szolgáltatás vertikumának egynél

több, de nem minden szakaszában, míg az összfázisút minden szakaszban fizetni kell.

4. A beszedés technikája szerint: • bruttó jellegű,• nettó jellegű.Bruttó rendszerben adóhalmozódás történik, (kivéve az egyfázisú forgalmi

adónál), mivel a beszerzést terhelő adó a következő fázisban adóalapot képez. Nettó rendszerben nincs adóhalmozódás, az adó alapja az értéknövekmény,

a forgalmi adó a végső fogyasztót terheli. A nettó rendszerben az adó kiszámítása direkt és indirekt módon történ-

het: • direkt módon:

– az értéknövekmény meghatározásával (bérköltség + amortizáció + nye-reség) vagy

– az eladási és beszerzési ár különbözetének émeghatározásával.• indirekt módon: az eladási forgalom után fizetendő forgalmi adó, csökkentve a dokumen-

tált beszerzés adójával (számlán lévő forgalmi adó). A nettó rendszerben adólevonási jog érvényesül, a fizetendő adóból a be-

szerzést terhelő adó, mint nem végső fogyaszt által megfizetett adó levonható. Az adófizetési kötelezettség és az adólevonási jog egymást feltételezik.

Csak adóalanyokra vonatkozhat (gazdasági tevékenységet folytató jogi vagy ter-mészetes személyekre).

195

A forgalmi adó sajátosságai az alábbiak: • sajátos a nemzetközi áruforgalom kezelése, alapmegoldás a rendeltetési or-

szág elvének alkalmazása: – exportőr ország: az addigi adótartalmat visszatéríti,– importőr ország: a bejövő áruértéket terheli az ott érvényes adókulcs

szerint– Magyarországon a vámmal növelt érték az adó alapja!

• a forgalmi adónál különböző kulcsok alkalmazhatók:– normál (általános mérték),– kedvezményes (bizonyos termékeknél, az általánosnál alacsonyabb

kulcs).• a mentesség lehet:

– tárgyi, ez esetben meghatározott termék, illetve szolgáltatási kör nem tartozik a forgalmi adó hatálya alá.

– alanyi, amikor a vállalkozás nem tartozik a forgalmi adó körébe. A mentesség azt jelenti, hogy az értékesítéskor nem számítható fel forgal-

mi adó és az adólevonási jog sem érvényesíthető.• Kivételes megoldás az eva esetében van.

Az általános forgalmi adó (áfa) Az áfa olyan összfázisú, nettó forgalmi adó, amelyet a vállalkozók a termelés és forgalmazás minden szakaszában kötelesek megfizetni a hozzáadott érték után, és az adó terhét a végső felhasználó, a fogyasztó viseli.

Az áfa jellemzi:– fogyasztási típusú adó,– forgalmi adó,– általános jellegű, nettó típusú adó,– semleges,– többfázisú adó,– közvetett adó,– elszámolásokban átfutó tételként szerepel,– számlázásra kényszerít.

A hozzáadottérték adó (VAT vagy TVA) bevezetése az EU-ban nem egyszerre történt. Elsőként Franciaországban 1954-ben, másodikként Dániában 1967-ben vezették be, majd a 60-as évek végétől, a 70-es évek elejétől a többi tagállamban, utolsónak Görögországban 1991-ben.

A mai szabályok 1993-tól érvényesek. A hozzáadottérték adót a származási országban, az ottani mérték szerint kell megfizetni. A mértékek eltérőek, bár az elmúlt időszakban több kiigazítás történt.

196

Előírás: a termékkör szigorúan azonos, a kulcsoknál minimum érvényesül. A normál vagy általános kulcs: min. 15%. Az engedményes kulcs: min. 5%. Az engedményes körben minden tagországban csak ugyanazon termékek,

szolgáltatások tartoznak, ugyanez vonatkozik a tárgyi adómentes körre is.

A bruttó ár áfa tartalma %-ban =Ak × 100

1+Ak

Az áfa alapja (Adóalap) az általános szabály szerint a teljesítésért járó érték. Az ettől való eltéréseket a törvény részletezi. Nettó ár (árbevétel) x Ak = áfa értéke Ahol Ak = áfakulcs együtthatós formában Nettó ár + áfa értéke = áfa-val növelt bevétel vagy bruttó ár Pl. 20%-os áfa kulcsnál, 1 millió Ft nettó ár esetén az áfa értéke 1000000 x 0,20 = 200000 Ft A bruttó ár = 1000000 + 200000 = 1200000 Ft

A bruttó ár áfa tartalma =0,20

× 100 = 16,66%1+0,20

200.000 / 1.200.000 = 0,1666, azaz 16,66%

10. ábra. Az áfa-elszámolás folyamata

Számlák a

beszerzésekrlBejövő számlákon

az adó:elzetesen

felszámított adó

ADÓALANY

számlák az értékesítésrl

Kimenő számlákon az adó:

Felszámított adó

Adóelszámolás+ felszámolt adó– elzetesen fel-

számított adó

+– elszámolandó adó

+– adóhatóság

197

Az előzetes felszámított adó visszaigénylése → adólevonási jog Tartalma: • levonható az áthárított adó, a termékimport utáni adó, a saját beszerzés

után fizetett adó.• nem vonható le az előzetesen felszámított adó részben vagy egészben

azokban az esetekben, amikor a törvény a vállalkozást tekinti végső fo-gyasztónak (pl. személygépkocsi). A vissza nem igényelhető, kifizetett áfa a vállalkozás költségeit növeli.

Feltétele: → személyi (adóalany) →tárgyi (áfát hitelesen igazoló dokumentumok). Az áfa megállapítását követően a bevallása havonta, negyedévente vagy

évente történik, az éves árbevétel és az adó mértékétől függően. Az áfarendszert Magyarországon 1988-ban vezették be, amely összfázisú és

nettó rendszerű. Az áfa általános mértéke 2006-tól 20%, az engedményes mérték 5%. Ezen kívül van 0% kulcsos kör is, ami kizárólag exportra vonatkozik.

Fogyasztási adó és fogyasztói árkiegészítés Az állam egyes fogyasztási cikkek, szolgáltatások fogyasztói árát eltérítheti a „ráfordításoktól”. Megdrágíthatja fogyasztási adóval. Olcsóbbá teheti fogyasz-tási árkiegészítéssel.

A fogyasztási adó speciális, egyfázisú forgalmi adó. Célja a fedezeti funkció stabilizálása.

A fogyasztási adó a termékek viszonylag szűk körére, általában luxuscik-kekre vagy nem alapvető cikkekre vonatkozik azokban az országokban, ahol hozzáadottérték adó van. Ahol nincs áfa, a fogyasztáskor elköltött jövedelmet a termékek, szolgáltatások teljes körében fogyasztási adóval adóztatják. A fogyasz-tási adók termékköre az USA-ban széles, mivel a hozzáadottérték adót helyet-tesíti.

A nemzetközi gyakorlat általában termékenként külön törvényben szabá-lyozza a fogyasztási adót. Jövedéki termékkörben eltérő a fogyasztási adó.

A fogyasztói árkiegészítés csak egyes szolgáltatásokra vonatkozik. Az árki-egészítés alapja a szolgáltatás forgalmi adóval növelt díjbevétele vagy a bevétel-kiesés megtérítése.

A fogyasztási adók mértéke is eltérő, a gazdaságilag fejlett országokban több száz százalékos is lehet egyes termékeknél. A fogyasztói árkiegészítés rendszere a fejlődő, az alacsony GDP-jű országokban szélesebb termékkört ölel fel, de a fejlett országok is alkalmazzák. Jellemző területe a tömegközlekedés.

Magyarországon az 1848-as adóreform tervezetben találkozunk már a fo-gyasztási adóval, mint közvetett adóval (pl. pálinkaadó). A fogyasztói árkiegé-szítés a I. világháború után a legtöbb alapvető fogyasztói cikkre kiterjedt. Célja a mesterségesen alacsonyan tartott bérek mellett az alapvető szükségletek kielégí-tése volt. Az 1970-es évek közepétől ezek gyors ütemben épültek le.

198

5.4. Jövedéki adó

A jövedéki adó speciális fogyasztási adó. A jövedéki szabályozás kiterjed az ún. jövedéki termékek gyártására, forgalmazására, a jövedéki adóalanyok és a ható-ság kapcsolatára. A jövedéki termékpályákat az állam ellenőrzés alá vonja. Célja a jövedéki adóval érintett termékek fogyasztói árának növelése, ezáltal költség-vetési bevétel biztosítása oly módon, hogy a forgalom szigorú ellenőrzésével a jövedéki adó megfizetése kikerülhetetlenné váljon.

Jellemző jövedéki termékek: • az ásványolaj,• az alkoholtermékek és • a dohánygyártmányok. Ezekre a termékekre az egyes országokban vagy külön-külön fogyasztói adó-

kat vetnek ki, vagy jövedéki szabályozást alkalmaznak. Az adómértékek eltérőek, de mindenütt jelentősnek mondhatók.

Magyarországon 1998-tól került bevezetésre a jövedéki szabályozás, felváltva az ezen termékkörben addig alkalmazott fogyasztási adót.

Jövedéki termékek: ásványolaj, alkoholtermékek (sör, bor, pezsgő, köztes al-koholtermékek), dohánygyártmányok.

A jövedéki adó mértéke természetes mértékegység alapján fix összeggel megállapított. Az EU ennél az adónál is szabályozza a termékkört és meghatá-rozza az adó minimális mértékét.

A jövedéki termékek forgalmának ellenőrzését zárjeggyel és adójeggyel old-ják meg.

5.5. Helyi adók

Előzmény nélküli rendszer, amelyet az önkormányzatok létrejötte kényszerített ki. Három adótípus:• vagyoni,• kommunális jellegú,• helyi iparűzési.Ötféle adónem:• építményadó,• telekadó,• kommunális adó,• idegenforgalmi adó,• helyi iparűzési adó.2006-tól új adónem a luxusadó, amely épületekre, építményekre vonatkozó

különadó.

199

A törvény a helyi adóknál általában maximálja annak mértékét, a helyi lakos-ság és vállalkozások terheit is figyelembe véve az önkormányzat állapítja meg a konkrét mértéket, illetve a kedvezményeket.

Cél:• az önkormányzat gazdálkodási feltételeinek biztosítása,• az adóalanyok közvetlenebb érdekeltségének biztosítása. Vagyoni típusú helyi adók: a vagyoni típusú adók nem kényszerítenek a

vagyon likvidációjára, nem annak a mozgásához kötődnek. Így vagyoni alapú, jövedelem-többletadóként kell kezelni. Kivethető:

• a lakás és nem lakáscélú épület,• a beépítetlen belterületi telek után. Adóalany: a naptári év első napján a tulajdonos(ok) vagy a vagyoni értékű

jog gyakorlója. A luxusadó olyan lakásra, üdülőre, épületre, épületrészre fizetendő, amely-

nek tulajdonosa magánszemély és az ingatlan törvény szerint számított értéke meghaladja a 100 millió Ft-ot. A luxusadó évi mértéke: az ingatlan 100 millió Ft feletti értékének a 0,5%-a.

Kommunális adó: • magánszemélyeknél: adótárgy,• vállalkozásoknál: foglalkoztatottak száma szerint. Helyi iparűzési adó:Adóalap: bevétel (nettó árbevétel) – anyagköltség és alvállalkozói díjak

(100%-os). Mértéke: az adóalap 2%-a. Idegenforgalmi adó:Az adó alanya: • a település nem állandó lakosa, magánszemély, aki legalább 1 vendégéjsza-

kát tölt el. • üdülő tulajdonos. Vagyonadó A vagyonadók a tárgyiasult jövedelem adóztatását szolgálják. Cél:• vagyonarányos közteherviselés,• vagyonhasznosításra ösztönözve,• jövedelemadók hiányosságának kompenzálása. A vagyonadó irányulhat: meglévő vagyonra, vagyonmozgásra. A vagyonadózás elemei Magyarországon: • vagyonmozgáshoz kötődő illeték,• vagyoni típusú helyi adók,• gépjárműadó. Utóbbi kettő nem kényszerít értékesítésre, így egyértelműen jövedelemtöbb-

let-adó.

200

A külföldi nyilvántartott, belföldön közlekedő gépjárművek után is kivet-nek az országok adót, amit a vámhatóság szed be.

6. VÁM

A vám az egyik legrégibb adófajta, már a Bibliában szó van róla. A vám a köz-vetett adók különleges formája, amelyet a vámhatáron átszállított vámáruk után szed be az állam.

Vámhatár, amely a vámterületet határolja. Vámterület, ahol az állam a vám-szedés jogát gyakorolja.

A vámszedés céljai az idők folyamán változtak: az ókorban → állami, fejedelmi bevételeka középkorban → országhatár = vámhatáraz újkorban → központi vagy helyi bevételek (vámfelségjog)a XVIII. század közepétől → védőváma XIX–XX. században → vámeljárások jogi szabályozása → nemzetközi

egyezmények. A vámeljárások jogi szabályozása a XIX. században kezdődött az első nem-

zetközi vámegyezmények megkötésére a XX. század elején került sor. Az átfogó nemzetközi szabályozás 1947-től a GATT, 1995-től a WTO keretében valósul meg. A nemzetközi szabályozás keretében került kialakításra az egységes vám-tarifa rendszer. A kereskedelmi vártarifa logikus számozási rendszerben áruk felsorolása a hozzá rendelt alkalmazandó vámtételekkel. A nemzetközi egyezmé-nyek a vámok csökkentésére irányulnak, a nemzetközi kereskedelem növekedé-sének elősegítése, a verseny tisztasága céljából.

A vám különböző funkciókat lát el: • költségvetési bevételi forrást,• belső közgazdasági szabályozási eszközként alkalmazzák,• külső kereskedelempolitikai eszköz lehet.

A vám csoportosítása

1. Forgalom iránya szerint:– behozatali vám – általánosan alkalmazott forma az importot sújtja,– kiviteli vám – a belső piac védelme céljából az exportérdekeltséget csökkenti,– tranzit vám – az átmenő (tranzit) árut sújtó vám, célja kizárólag a költség-

vetési bevétel növelése.A kiviteli és tranzit vámok alkalmazását a WTO tiltja.

201

2. Hatása szerint:– pénzügyi (fiskális) vám – elsődlegesen bevétel növelési cél (általában lu-

xuscikkekre vonatkozik),– közgazdasági vám – elsődlegesen kereskedelem politikai cél,– időbeli hatálya szerint – állandó vagy időszaki.3. A vámvédelem mértéke szerint: – kiegyenlítő vám – célja: a hazai piac esélyegyenlősége a belföldinél alacso-

nyabb világpiaci árkülönbség elvonásával,– nevelő vám – a behozatal magas vámmal való korlátozása egyes termé-

keknél.4. A vámkiszabás alapja szerint lehet: – értékvám – az áru értéke után százalékosan meghatározott,– mértékvám – az áru mértékegységére meghatározott összegű,– alternatív – választási lehetőség érték vagy mérték szerinti vámkivetés kö-

zött,– vegyes vám – az érték- és a mértékvám kombinációja.5. Vámmegállapítás módja szerint:– autonóm vám – az adott állam önállóan állapítja meg,– szerződéses vám – nemzetközi tárgyalás útján jön létre.6. Kereskedelempolitikai célok szerint:– preferenciális – valamely országból, országcsoportból származó import-

nál alkalmazott vám, – legnagyobb kedvezmény – egyes országokból származó importra a leg-

alacsonyabb vámtétel (általában kölcsönös),– diszkriminatív vám – legmagasabb vámtétel. A vám mellett kivethető vámpótlék, piacvédelmi vámpótlék, dömpingellenes

vám, érték kiegészítő vám. Ezeket azonban nemzetközi egyezmények korlátoz-zák.

7. EGYÉB ADÓK, ADÓJELLEGŰ ÉS NEM ADÓJELLEGŰ KÖTELEZETTSÉGEK

A vállalkozások és a magánszemélyek a főbb adónemeken és a társadalombiz-tosítási járulékon túl különböző címeken és célokra teljesítenek befizetéseket az állam felé. Ilyen a szakképzési hozzájárulás, a rehabilitációs foglalkozási hoz-zájárulás, a munkavállalói és munkaadói járulék, termékdíj (környezetvédel-mi) kulturális járulék, az innovációs járulék (a kutatás-fejlesztés elősegítése céljából).

A fentieken kívül különböző címeken kell hozzájárulást, járulékot, járadé-kot vagy bírságot fizetni, amelyek növelik a költségvetés bevételét.

202

Illeték

Az illeték a nem adójellegű állami bevételek közé tartozik. Az illeték olyan fi-zetési kötelezettség, amely az állam igazgatási vagy igazságszolgáltatási tevé-kenységéhez kapcsolódik. Az illetéknél tehát van közvetlen ellenszolgáltatás, azonban a fizetési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a szolgáltatás tényleges igénybevétele megtörténik.

Fajtái: a vagyonszerzési és eljárási (államigazgatási, bírósági) illeték. Vagyonszerzési illetéket kell fizetni öröklésnél, ajándékozásnál, visszterhes

vagyonátruházásnál (ingatlan, gépjármű és pótkocsi) és közös tulajdon megszű-nése esetén. Visszterhes vagyonátruházásnál egyes esetekben van mentesség. Az illeték fizetése, kiszabás alapján történik.

Eljárási illetéket címenként, tételes fix összeggel kell fizetni, pl. a bírósági illeték esetében.

203

IRODALOMJEGYZÉK

A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Alapokmányának kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 1982.

A Nemzetközi Valuta Alap Alapokmányának kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 1982.Alexander Gábor: A tőzsde, Novotrade, 1989.Antalóczy Katalin–Botos Katalin: Lesz-e konvertibilis forint? KJK, 1990.Asztalos László György: A tőkés országok bankrendszereinek fejlődéséről. Bankpolitikai tanulmá-

nyok. Agrober, 1986. 3–4. sz. (Pénzügykutatási Intézet tanulmánya)Aush Sándor: Az 1945–46. évi infláció és stabilizáció. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1958.Bácskai Tamás: Pénzáru és pénzérték a jelenkori kapitalizmusban. MNB közleményeiBácskai–Bánfi–Járai–Sulyok–Pap–Száz: Értékpapírok, értékpapírpiacok. KJK, 1989.Bakáné–Bánfi–Sulyok–Pap: Pénzügytan. Saldo, 1992.Bánfi Tamás: Valutaárfolyam-elmélet és politika. KJK, 1981.Bánfi Tamás–Hagelmayer István: Pénzelmélet és pénzügypolitika, Tankönyvkiadó, 1984.Bankárképző dobozok. Bankárképző, Bp., 1995.Banyár József: Az életbiztosítás alapjai. Bankárképző, 1994.Bárd Károly: A biztosító jogviszony néhány aktuális kérdése. Biztosítási Szemle, 1993.Bikkai Dénes: Társadalombiztosítás-tan. Bp. 1991.Bodic Z.– Kome B.–Marcus A.: Befektetések. Tanszék Kft., Bp., 1996.Boros Imre: A nemzetközi banküzemtan és banktechnika főbb kérdései. Tankönyvkiadó, 1982.Borszéki Éva (2003): Pénzügytan II., GödöllőBotos János: A magyarországi pénzintézetek együttműködésének formái és keretei. KJK, 1994.Bozzai Rita: Tőzsdekalauz. Magyar Tőzsdealapítvány, 1988.Brealey–Myers: Modern vállalati pénzügyek 1–2., Bankárképző–McGraw Hill Panem, 1992.Brüll Mária: Forint, dollár, arany. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981.Brüll Mária: Nemzetközi pénzügyi intézmények és magyarországi kapcsolataik. Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1993.Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem: Pénzügytan (füzetek), Aula, Bp., 1991.Copeland T–Koller T– Murrin J.: Vállalatértékelés. Panem–Willy, Bp., 1999.Csabai Dezső: Általános biztosítástan. KJK, 1971.Csikós Nagy Béla: Inflációelmélet és antiinflációs politika. KJK, Bp., 1977.Csongor–Szilágyi: Kereskedelmi bankártevékenység. PSZF-jegyzet, Bp., 1988.Dezséri Kálmán: Hazai teendők, Cégvezetés, 1998. október, www.cegnet.hu/cv/9810cv087-091.

htmDécsy–Gyulaffy–Huszti–Illés–Paróczai: Pénzügyek és banktan. PSZF-jegyzet, Bp., 1988.Dobrovits Iván: A költségvetés gazdaságtana. Egyetemi jegyzet, Bp., 1980.

204

Dr. Ébli Györgyné: A biztosítás üzemgazdasági alapjai. KJK, 1989.Dr. Fogaras István–dr. Zala Júlia: Banküzemtan-bankmérlegek. Saldo, 1990.Fehérvári Erzsébet: Bankmarketing. KJK, Bp., 1994.Firedman, M: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus, KJK, 1986.Fölsz Attila (1998): A monetáris unió és Magyarország, Közgazdasági Szemle, XLV. évf.Gáspár Pál, Várhegyi Éva: Az euró bevezetésének hatásai az EMU és Magyarország gazdaságára,

Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 1999. júniusGellért Andor: Banküzletek. KJK, Bp., 1991.György Endre: A hitel biztosítékai, kezesség, zálogjog ingó dolgon, biztosítás, engedmény.Hagelmayer–Boros–Bánfi: Az aranydeviza-rendszer kudarcai és tanulságai. KJK, 1975.Hegyi–Törzsök–Gulyás: A külkereskedelem technikája és szervezése. KJK, 1986.Heller Farkas: Közgazdaságtan I–II. KJK, 1988. (reprint)Herich György: Adótan. Penta Unió, Pécs, 2000.Hicks, J. R.: A keynesi gazdaságtan válsága. KJK, Bp., 1978.Horváth Endre: Az euró bevezetésének várható feltételei és hatásai Magyarországon. Önadózó,

adózási és számviteli folyóirat, XIV. évf. Budapest, 2002.Huszti Ernő: A kereskedelmi bankok tevékenységének néhány vonása, I–II. Bankszemle, 1989. 7–8.

számHuszti Ernő: A modern polgári monetáris elméletek néhány főbb irányzata (MNB belső tanul-

mány), Bp., 1984.Huszti Ernő: Antiinflációs útkeresés – monetáris politika és gyakorlat Magyarországon. KJK,

1987.Huszti Ernő: Banktan. KJK, 1996.Huszti Ernőné–Nagyné dr. Kertész Erzsébet (szerk.): Banküzemtan alapjai. Sämling Kft., 1993.Joachim Woerner: Marketing mindenkinek. KJK, Bp., 1991.Joczik Zsolt: A kamatkockázat kezelése a banki eszköz-forrás menedzselésében. Kézirat, Bp., 1994.Kerry-Harmath Éva: Fizetési kártyák Magyarországon. Bankszemle, 1998.Keynes, J. M.: A békeszerződés gazdasági következményei. Európa, 1991.Keynes, J. M.: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. KJK, 1974.Kónya Judit: Banküzemtani alapismeretek. KJK, Bp., 1994.Kovács Sándor–Szilágyi Ernő: Az akkreditív az új nemzetközi szabályozás tükrében. KJK, 1996.Kupa Mihály: Jövedelemelosztás – költségvetés – gazdasági folyamatok. KJK, Bp., 1980.László Csaba: Tépett vitorlák. Aula, Bp., 1994.Losonczi Miklós: Az euró bevezetése és hatásai Magyarországon. Bp., 2000.Losonczi–Matgyar: Pénzügyek a gazdaságban. Juventus, 1994.Losonczi Miklós: A gazdasági és monetáris unió és Magyarország nemzetközi versenyképessége. Az

Európai Unió évkönyve 2001. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.Lőrincné Istvánffy Hajna: Nemzetközi pénzügyek. Aula, Bp., 1999.Lőrincné Istvánffy Hajna: Pénzügyi integráció Európában. KJK–KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó

Kft. Budapest, 2001.

205

Madarai Ákos: E, mint Európa, Aktuális EU-szakkifejezések magyarázatai. Jövőnk az új évezred Európája Alapítvány, Budapest, 2002.

Magyarországi banktörvények, Bp., 1996.Marmoly Judit: A nemzetközi pénzügyi rendszer működési és intézményi keretei. Bankárképző

füzetek, Bp., 1992.Marmoly Judit: Strukturális reform az IMF által támogatott programokban. Bankszemle, 1989.Meszéna György–Szép Jenő: Matematikai és operációkutatási alapismeretek. BKE Gazdálkodási

Kar, Bp., 1995.Molnár József: Felkészülés az eurózóna országaiban az euró készpénzként történő bevezetésére,

www. mnb.gov.hu/dokumentumok/euro0530-hu.pdfNyers Rezső–Pap Judit: Privatizáció a magyar bankrendszerben. Bankszemle, Bp., 1992.Olach Zoltán: Bankmarketing I–II–III. Bank és Tőzsde, 1994. júliusPalánkai Tibor: Az euró első két éve. Az Európai Unió évkönyve 2001. Osiris Kiadó, Budapest,

2002.Pénzügyi és Kereskedelmi enciklopédia. Novotrade, 1988.Powers, M.–Vogel D.: A határidős deviza és hiteltőzsdék működése. KJK, 1989.Princz Gábor: Jegybankpolitika – Jegybanki szabályozás. Az Interbank kisenciklopédiájaRadányi Károly–Radányiné Nováki Márta: Fókuszban: az euró, Kölsővati kék korong 4., 2001.Radnóti Éva: A kúszó infláció elméleti problémái. KJK, 1974.Riche Werner–Szalkai István–Száz János: Árfolyamelméletek és pénzügypolitika. KJK, 1985.Riesz Miklós: Pénzforgalom és hitel. Tankönyvkiadó, 1980.Sajósiné Kováts Magdolna: Pénzügyi intézmények, piacok, ügyletek. Külkereskedelmi Főiskola, Bp.,

1991.Samuelson, Paul A.–Nordhaus, William D.: Közgazdaságtan. KJK, 1990.Semjén András (szerk.): Adózás, adórendszerek, adóreformok. MTA Szociológiai Intézete, 1993.Simon Ákos, Vass Péter: Európa pénze, Zsebvilág 2002. HVG Kiadói Rt., BudapestSóvágó Lajos: Általános pénzügyi ismeretek. KVIF, 1997.Sóvágó Lajos: Vámismeretek. SZIE KVA, Bp., 1998.Spéder Zoltán–Várhegyi Éva: A második bankreform küszöbén. Pénzügykutató Részvénytársaság,

1991.Sulyok-Pap Márta: Vállalati pénzügyek példatár. Aula, Bp., 1999.Szalkai István: Monetáris irányítás. KJK, 1990.Szász Antal: Banküzemtan. TÉBE Kiadóvállalata, MSZ. Bp., 1947.Száz János: Hitel, pénz, tőke. KJK, 1991.Száz János: Tőzsdei opciók. Tanszék Kft. Bp., 1999.Szentiványi Iván: Bankjog. KJK, Bp., 1988.Szilvássy–Hidas: A nemzetközi pénzügyek és külkereskedelmi fizetések gyakorlata. Országos Mű-

szaki Információs Központ és Könyvtár, Bp., 1986.Tobin, J.: Pénz és gazdasági növekedés. KJK, Bp., 1984.Tompa Miklós: A pénzintézetek mérlegelemzése. Analízis. Bp., 1992. Turján Anikó: Élet és Tudomány, LVI. évf. 45. sz. 2001.

206

Vasas Éva–Omdel, H. A.: A csekktől a kártyáig. Készpénzkímélő fizetési rendszerek. Bankárképző Központ, Bp., 1993.

Világbank-kézikönyv. Magyar Kereskedelmi Kamara, Bp., 1986.Vincze Péter: A vállalati tulajdonváltás néhány tapasztalata a piacgazdaságban és az átalakuló ma-

gyar gazdaságban. Kandidátusi értekezés, Bp., 1994.Willem Duisenberg: Az euró a mi pénzünk, www.euro.ecb.int/en/news/campaignwww.karrier.hu/Eusarok/felepites/Europai Központi Bankwww.europortal.huwww.msz007.hu/html/mutato/konverg.htmwww.szolnok.mtsz.hu/szemp/europenz.html