Top Banner
620 éve alapították az Óbudai Egyetemet Budapest, a középkori Óbuda, illetve Buda és Pest az elmúlt évszázadok során mindig is meghatározó sze- repet játszott az ország gazdasági vérkeringésében, az iskolai képzésben. Az egyházi és világi alapfokú, közép- fokú iskolák mellett a XII. századtól a kor igényeinek és színvonalának megfelelő felsőoktatási intézmény is működött Óbudán. Hatszázhúsz éve, 1395. október 6-án adta ki IX. Bonifác pápa Luxemburgi Zsigmond magyar király kérésére az Óbudai Egyetem első alapítólevelét, mely az ország második, a főváros első egyeteme lett. A négy fakultásból álló Universitas Bu- densis alapító okirata nem maradt fenn. A pápai bulla a budai prépostság jövedelmeit az egyetem ellátására szánta. Az intézmény rövid működést köve- tően, a kor belviszá- lyai között feltehetően 1403-ban bezárta ka- puit. Zsigmond király a belviszályok elültével, a pápasággal való viszonya ren- dezését követően szükségét látta egy közvetlenül a be- folyása alatt álló magyar univerzitás újra létesítésének. Kérésére 1410. augusztus 1-jén a pápa aláírta az Óbudai Egyetem újjáalapítására vonatkozó bulláját. Az egyetem négy klasszikus fakultással – szent teológia, a kánon- és polgári jog, az orvostudomány és a szabad művészetek – működhetett, mindazokkal a kiváltságokkal, amelyeket a nagy európai egyetemek, a párizsi, a bolognai, az ox- fordi és a kölni élveztek. A pápai bulla a Vatikáni Titkos Levéltár másolataként maradt fenn. A pápai bulla ma- gyar fordítását a korábbi kiadások figyelembe vételével átírta Prof. Dr. Érszegi Géza. Hála Ulrich von Ri- chentalnak, ismert az Óbu- dai Egyetem, a Studium generale címere. Richen- tal krónikájának több régi kézirata és korai nyomta- tott kiadása látott napvi- lágot, a legismertebb az 1483-i augsburgi kiadás- ban nyomtatásban megje- lent címer vágott pajzsán a felső, vörös mezőben zöld hármashalmon ezüst kettős- kereszt nyugszik, az alsó, kék mezőben balról benyúló ezüst ingű kar kapcsos, barna kötésű, arany lapszélű, zárt könyvet tart. A könyv a hagyomány szerint a grammatika, a böl- csesség, a hírnév jelvénye volt, de azonosították az egye- tem anyakönyvével vagy kiváltságainak a könyvével, sőt a Bibliával is. Ma is élő, átvitt értelemben jelenthette a tankönyvet, a bölcsesség birtoklásának, a tanulásnak, tudásnak a jelképét is. Az Óbudai Egyetem megszűnését követően a mai Budapest területén több száz évig nem működött egye- tem. Mátyás király Pozsonyban kísérletezett egyetema- lapítással. A főváros akkor rendelkezett ismét egyetem- mel, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombatban alapított intézményét 1777-ben Má- ria Terézia királynő Budára helyezte át. Az Óbudai Egyetem 1410-es újjáalapításának 600. évfordulója alkalmából a mai Óbudai Egyetem a Zsig- mond Király Főiskolával és Óbuda-Békásmegyer Ön- kormányzatával Zsigmond király szobrát állíttatta fel az egyetem központi épültével szemben lévő Óbudai Egyetem parkban. Az alkotás a Képzőművészeti Egye- temen készült, Csányi Katalin szobrászművész mun- kája. Forrás: Dr. Gáti József: Óbudai Egyetem Jubileumi évkönyv 1879-2014 című könyve 2015. október Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 9. szám
12

Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Jul 24, 2016

Download

Documents

Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő kiadványa.
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

620 éve alapították az Óbudai Egyetemet

Budapest, a középkori Óbuda, illetve Buda és Pest az elmúlt évszázadok során mindig is meghatározó sze-repet játszott az ország gazdasági vérkeringésében, az iskolai képzésben. Az egyházi és világi alapfokú, közép-fokú iskolák mellett a XII. századtól a kor igényeinek és színvonalának megfelelő felsőoktatási intézmény is működött Óbudán.

Hatszázhúsz éve, 1395. október 6-án adta ki IX. Bonifác pápa Luxemburgi Zsigmond magyar király kérésére az Óbudai Egyetem első alapítólevelét, mely az ország második, a főváros első egyeteme lett.

A négy fakultásból álló Universitas Bu-densis alapító okirata nem maradt fenn. A pápai bulla a budai prépostság jövedelmeit az egyetem ellátására szánta. Az intézmény rövid működést köve-tően, a kor belviszá-lyai között feltehetően 1403-ban bezárta ka-puit.

Zsigmond király a belviszályok elültével, a pápasággal való viszonya ren-dezését követően szükségét látta egy közvetlenül a be-folyása alatt álló magyar univerzitás újra létesítésének. Kérésére 1410. augusztus 1-jén a pápa aláírta az Óbudai Egyetem újjáalapítására vonatkozó bulláját. Az egyetem négy klasszikus fakultással – szent teológia, a kánon- és polgári jog, az orvostudomány és a szabad művészetek – működhetett, mindazokkal a kiváltságokkal, amelyeket a nagy európai egyetemek, a párizsi, a bolognai, az ox-fordi és a kölni élveztek. A pápai bulla a Vatikáni Titkos Levéltár másolataként maradt fenn. A pápai bulla ma-gyar fordítását a korábbi kiadások figyelembe vételével átírta Prof. Dr. Érszegi Géza.

Hála Ulrich von Ri-chentalnak, ismert az Óbu-dai Egyetem, a Studium generale címere. Richen-tal krónikájának több régi kézirata és korai nyomta-tott kiadása látott napvi-lágot, a legismertebb az 1483-i augsburgi kiadás-ban nyomtatásban megje-lent címer vágott pajzsán a

felső, vörös mezőben zöld hármashalmon ezüst kettős-kereszt nyugszik, az alsó, kék mezőben balról benyúló ezüst ingű kar kapcsos, barna kötésű, arany lapszélű, zárt könyvet tart.

A könyv a hagyomány szerint a grammatika, a böl-csesség, a hírnév jelvénye volt, de azonosították az egye-tem anyakönyvével vagy kiváltságainak a könyvével, sőt a Bibliával is. Ma is élő, átvitt értelemben jelenthette a tankönyvet, a bölcsesség birtoklásának, a tanulásnak, tudásnak a jelképét is.

Az Óbudai Egyetem megszűnését követően a mai Budapest területén több száz évig nem működött egye-tem. Mátyás király Pozsonyban kísérletezett egyetema-lapítással. A főváros akkor rendelkezett ismét egyetem-mel, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombatban alapított intézményét 1777-ben Má-ria Terézia királynő Budára helyezte át.

Az Óbudai Egyetem 1410-es újjáalapításának 600. évfordulója alkalmából a mai Óbudai Egyetem a Zsig-mond Király Főiskolával és Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzatával Zsigmond király szobrát állíttatta fel az egyetem központi épültével szemben lévő Óbudai Egyetem parkban. Az alkotás a Képzőművészeti Egye-temen készült, Csányi Katalin szobrászművész mun-kája.

Forrás: Dr. Gáti József: Óbudai Egyetem Jubileumi évkönyv 1879-2014 című könyve

2015. október Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 9. szám

Page 2: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

2. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó2. oldal 2015. október

A Kutatók Éjszakáján 132 féle programmal fogadta az Óbudai Egyetem a közel 2400 érdeklődőt

Idén 10. alkalommal 280 városban egyszerre zajlott Európa szerte a 2015-ös év Kutatók Éjszakája (Europe-an Researchers’ Night) rendezvény. Az Óbudai Egyetem három campusán (Óbudán, Józsefvárosban és Székesfe-hérváron) a nem túl barátságos időjárás ellenére közel 2400 látogató vett részt 132 féle programon. A délután/este folyamán a programok összesen 235 alkalommal kezdődtek, de számos aktivitás folyamatosan zajlott.

A rendezvényen egyetemünk 6. éve van jelen 5 éve minden kara és egy központ részvételével, hogy a tudo-mány élményeit megossza az érdeklődőkkel, közkinccsé tegye kutatási eredményeit. A megkérdezett látogatók örömmel számolnak be élményeikről, de az előadó kuta-tók, oktatók, segítő hallgatók legalább annyira lelkesen térnek vissza a rendezvényre évről évre újabb és újabb ötleteikkel, hiszen a hétköznapok sodrásába színt hozó programon lehetőség van kötöttségek nélkül megosztani sikereiket, eredményeiket. A program hosszú távú épít-kezés egyetemünk minél szélesebb körű ismertségének terjesztésében, de ugyanúgy fontos a kollégák közötti jó kapcsolatok ápolásában is.

A karok széles programpalettájából nehéz és nem is túl hálás feladat kiemelni címeket, mivel minden prog-ram önmagában egy sikertörténet. A kezdet kezdetén, 2010-ben a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechni-kai Mérnöki Kar összesen 9 programot hirdetett meg a

Józsefvárosi campus Népszínház utcai épületében, s ak-kor még nem is gondoltuk, hogy a rendezvény immáron 3. éve a kiemelt egyetemi rendezvények közé sorolódik. Idén a Józsefvárosban a „Vágás lánggal és plazmával”, a „Haditechnika – Nézd és építsd!” és a „Biometria felnőt-teknek” – főként az éjszakai meghirdetése – számított a legsikeresebbnek a BGK programjai közül. A Keleti Ká-roly Gazdasági Kar számos új programmal jelentkezett be, „Óbuda-Erasmus+, avagy kultúrák találkozása”, illetve „Kézműves foglalkozás” című programjaik bizonyultak a legsikeresebbnek. A Trefort Ágoston Mérnökpedagó-giai Központ legjei: a „Grafológia diákoknak”, az „Ismerd meg önmagad - Hogyan tanulsz?” és a „Tradicionális tudás, játék és fejlesztési programok” voltak.

Az Óbudai campus szintén sok érdekes programot kínált. A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezet-mérnöki Kar legnépszerűbb programja idén is „A pa-pírkészítés ősi titkai” volt, de sokan látogatták meg a „Játszóház”-at, mely „nem csak gyerekeknek” kínált ki-kapcsolódást és különösen népszerű volt az „Arcfestés” program is. Ízletes halászlé és „Világítós, füstölgő lombi-kos kísérlet” emelte az este fényét.

Page 3: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Hírmondó 3. oldal2015. október

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon a „Rej-télyes kutatás az eltűnt világosság nyomában”, „Nézd, lásd, alakítsd…a HANGOT!” programok mellett „Szuprave-zetős lebegtetés”-t is lehetett látni.

A Neumann János Informatikai Kar előadásai és interaktív bemutatói közül a legnagyobb érdeklődést a „Forma 1 fizikája”, a „3D nyomtatott robotok bemutatója” mutatta és egy fergeteges rock-koncert: a Csaknekedkis-lány zenekar produkciója zárta az estét. A KVK és a NIK közös programként szervezte és bonyolította a „Vezetést segítő rendszerek Bosch - Autonom autók” című eseményt a Doberdó úton.

Székesfehérváron az Alba Regia Műszaki Kar leg-jobb látogatói visszajelzést kapott programjai a „LEGO robot verseny”, az „IBM játék programozás” és a „Szatelli-tek világa” című eseményei voltak.

A rendezvény idén kiemelt és mégis költséghatékony

marketing-kommunikációs támogatást kapott, melynek köszönhetően számos médiumban szerepelt: blogokon, újsághirdetéseken és rádióinterjúkon keresztül is szólt egyetemünk sikere. Csak a Facebook kampány 100.000 főt ért el.

Hogy mi e rendezvény töretlen titka? Aki ott volt, tudja. Aki még nem ért oda, várjuk jövőre szeretettel! A legtöbb kolléga először „csak bekukucskál”, majd rá egy évre előre jelentkezik, hogy „én is hadd készítsek egy be-mutatót, van egy izgalmas ötletem!”, következő évben pe-dig hozza a gyermeke osztályát is. Legyen így továbbra is!

Az eseményen Prof. Dr. Réger Mihály rektorhelyet-tes, a program egyetemi szintű felelőse is részt vett, az előadók mellett pedig számos hallgató és programko-ordinátor is aktívan tevékenykedett, segítő munkájukat ezúton is köszönjük!

Dr. Horváth Miklós

Impozáns egyetemi udvar a Népszínház utcában

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Bizton-ságtechnikai Mérnöki Karának udvarát a legnagyobb magyarról, gróf Széchenyi Istvánról nevezték el. A hely-színen felavatták Ézsiás István szobrászművész alkotá-sát, továbbá koszorúkat helyeztek el Széchenyi István emlékképénél. Sántha Péterné alpolgármester Józsefvá-ros képviseletében rótta le kegyeletét.

Az udvaron kiállított alkotások – a felszerelt síkplasz-tikai és a térbeli modern plasztikák –, az élő műemlék udvar emlékeztet bennünket arra, hogy hazánk Európá-hoz tartozása régi gyökerű. Az utóbbi évszázadok is bi-zonyítják, hogy nagyszerű tudósaink, mérnökeink, épí-tészeink, kiváló modern művészeink magyarként voltak európai gondolkodású nyitott emberek.

Sántha Péterné a helyszínen elmondta, hogy a fővá-rosban a VIII. kerületben van a legtöbb egyetem, ezért

az idejáró fiataloknak biztosítani kell a kulturális életet, amelyet az önkormányzat minden erejével támogat. Nagyszerű és méltóságteljes gondolat, hogy egy egyete-mi közösségi teret a legnagyobb magyarról nevezzenek

Page 4: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

4. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó4. oldal 2015. október

el. Minden ilyen jellegű kezdeményezésnél a Józsefváro-si Önkormányzatnak ott a helye – fejezte be gondolatait az alpolgármester.

A Széchenyi István – Európa Udvar az Óbudai Egye-tem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnö-ki Karának kezdeményezésére jött létre. A Gróf Széche-nyi Család Alapítvány a névhasználathoz hozzájárult, és a kezdeményezést támogatta abból a célból, hogy a leg-nagyobb magyar szellemi hagyatéka tovább éljen, amely a XXI. században is szilárd alapokat jelent.

Forrás: jozsefvaros.hu

Trefort Ágoston-díj Fodor Istvánnak

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szep-tember 11-én adta át az Andrássy Gyula Budapesti Né-met Nyelvű Egyetem tanévnyitó és diplomaosztó ün-nepségén a 2015. évi Trefort Ágoston-díjakat. Trefort-díj azoknak a minisztériumi, önkormányzati és intézményi dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdeké-ben hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek. Az Óbudai Egyetem „színeiben” Fodor István vehette át a díjat, aki jelenleg a kancellária tanácsadója. Az elismerést az EMMI részére kifejtett munkásságáért kapta, amellyel a kancellári rendszer bevezetését segítette.

Fodor István villamosmérnöki diplomáját a Buda-pesti Műszaki Egyetemen szerezte. A nyolcvanas évek-ben meghatározó szerepe volt a magyar híradástechni-kai ipar export fővállalkozásainak megszervezésében és irányításában. 1986-1990 között több, jelentős fővál-lalkozás vezetője Kuvaitban. 1990 végén megbízták az Ericsson magyarországi vállalatának elindításával, meg-szervezésével.

A kilencvenes évek második felére a több mint 700 főt foglalkoztató, világszínvonalú, fejlett technológiát művelő cég a magyar távközlési piac meghatározó szál-lítójává, a közép-kelet-európai térségben az Ericsson mérnöki szakértői központjává és világszínvonalú kuta-tási és fejlesztő részleg otthonává vált. A rendszerváltás utáni két évtizedben az Ericsson magyarországi vállalata

építette ki a hazai infokommunikációs infrastruktúra több mint felét. Magyarországon kutatásra, fejlesztés-re és kapcsolódó innovációra, mint a legnagyobb ilyen magyarországi szervezet, az egyik legtöbbet az Ericsson hazai vállalata költ. A kilencvenes évek elejétől jelentős szakmai együttműködéssel társítva, elsőként létesített la-boratóriumot a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.

Fodor István a kezdettől 2002 májusáig az Ericsson magyarországi vállalatának vezérigazgatója, majd 2008-ig az elnöke. 2010 novemberétől 2012 októberéig a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. igazgatósá-gának elnöke. 2011-2012-ben az ügydöntő Felügyelő Bizottságának elnökeként részt vesz a Bionikai Innová-ciós Központ programjának elindításában. 2012-2015 között a Semmelweis Egyetem rektori tanácsadója. Je-lenleg az Óbudai Egyetem tanácsadója.

Kitüntetései: Gábor Dénes-díj (1996); az 1998-as „Év Menedzserévé” választották; Széchenyi-díj (1999); „Páratlan ember a jövőnkért” a Junior Achievement Hungary díja (2001); Puskás Tivadar-díj (2005); Ló-nyai Menyhért-díj (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díja, 2008); Óbuda Díszpolgárává választották (2009); a Ma-gyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2010).

Gratulálunk az elismeréshez! Harangozó Ferenc

Dr. Horváth Sándort a Széchenyi Társaság Díjával tüntették ki

Dr. Horváth Sándor címzetes egyetemi tanárt, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar előző dékánját a Széchenyi Társaság Díjával tün-tették ki.

Gróf Széchenyi István születésének 224. évfordulója alkalmából 2015. szeptember 21-én a Széchenyi Társa-ság koszorúzást rendezett a Széchenyi-szobornál, majd emlékülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia

Page 5: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Hírmondó 5. oldal2015. október

Felolvasótermében, ahol átadásra kerültek a Széchenyi Társaság Díjai. A díjat évente a Széchenyi szellemében csendben tevékenykedő személyeknek ítélik oda.

A laudációt Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens, a Széchenyi Társaság elnökségének tagja egy Széchenyi idézettel kezdte: „Hazánkban, kivált mechanikai tekin-tetben – mely azonban szorosan össze van kapcsolva az erkölcsiséggel – számtalan eligazítani, felállítani, elren-delni való van... mert honunk hátramaradási nagyok és szükségei számtalanok.” – utalva arra, hogy a „legnagyobb magyar” tudatosan fordult korának mérnökeihez, mert gazdaságpolitikájának megoldását döntően bennük ta-lálta meg. Ezek után röviden beszélt a magyar műszaki felsőoktatás történetéről, majd ismertette Dr. Horváth Sándor életútját ismét egy Széchenyi idézettel jellemez-ve azt: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkál-kodhass a jövőn!”.

A laudáló kitért arra, hogy Dr. Horváth Sándornak az Egyetem, a Kar és a hallgatók fejlődése érdekében végzett szakmai és társadalmi munkája nemcsak a szorosan vett oktatásban látszódik, hanem többek között a Bánki Do-nát Art-Industria Galérában, az I. emeleti Emlékhelyben, a Tésztahíd Világbajnokság szervezésében, az aulában található Bánki-Csonka motorban, az emlékszobában

lévő Galamb József által tervezett Ford-T autóban vagy a különböző kiállításokban is. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az Egyetem Népszínház utcai épületében ez év szeptemberében felavatott Széchenyi István – Európa Udvar ötlete, amely Ézsiás István szobrászművész hat-hatós közreműködésével a „Hódolat nagy magyaroknak -tudósoknak, műszakiaknak és az indusztriális kultúrá-hoz kapcsolódó modern művészeknek” mottó alapján

készült el. Dr. Horváth Sándor kezdeményezője és tevékeny részvállalója – jelentős anyagi forrá-sokat is megteremtve – a Népszínház utcai épület számos felújításának, szem előtt tartva, hogy ott pél-daértékű, szakmai telje-sítményközpontú, ember-barát munkahelyi légkör legyen.

Dr. Kőrösi Mária idézett hallgatói véleményekből is: „Megkérdőjelezhetetlen a szakmai tudása.” „Segítőkész, hallgatóbarát, és minden szavára oda kell figyelni.” „Kivá-ló, nagy tudású tanár, nagyszerű előadó, igazi példakép.”

Dr. Horváth Sándor „házon kívül” is jelentős tár-sadalmi tevékenységet folytat. A Reinhold és Carmen Würth Alapítvány elnökeként a szociálisan hátrányos helyzetű, de kimagaslóan jó tanulmányi eredményeket felmutató egyetemi és főiskolai hallgatók tanulásának ösztöndíjakkal történő segítője. Az Alapítvány ezen túlmenően a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nyári pihenéséről is gondoskodik. Lakóhelyén, Pilisz-szentkereszten a Szentkereszti Polgári Kör vezetőjeként nagysikerű kulturális programokat szervez.

Gratulálunk a kitüntetéshez! Lőrincz Katalin

Címert kapott a Biztonságtudományi Doktori Iskola

A 2012-ben alapított Biztonságtudományi Dokto-ri Iskola az elmúlt 3 év teljesítményét tekintve méltán lehet büszke az elért eredményeire. Az alapítás óta eltelt időszakban a hallgatói létszám meghaladta a 70-et.

A nagy hallgatói és oktatói létszám már egy tekin-télyes közösségnek számít az Egyetem életében, ezért a doktorandusz hallgatók kezdeményezésére és Prof. Dr. Rajnai Zoltán iskolavezető jóváhagyásával egy, az Iskola tevékenységét tükröző, az Iskola tagjainak összetartozá-

sát kifejező címert készíttetett a hallgatói közösség. A címert a hallgatók felkérésére a Pápa melletti Nagyte-velen élő Szilárd Anikó amatőr festőművész és grafikus készítette térítésmentesen.

Szilárd Anikó gyerekkora óta foglalkozik grafikával és festészettel. Több kiállításának is helyet adtak a hazai és nemzetközi kiállítóhelyek, legutóbb Budapesten és Ba-latonfüreden volt tárlata. A háromgyermekes családanya és festőművész számos alkotásával vállalt jótékonyságot,

Page 6: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

6. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó6. oldal 2015. október

így a Somogy megyei So-mogyacsa-Gerézdpusztai Római Katolikus Egyház-község Szent Márton ká-polnájának készített egy Szent Mártont ábrázoló festményt, amelyet a ká-polna oltárképeként szen-teltek fel. A művésznő az Óbudai Egyetem Bánki

Karára is meghívást kapott egy kiállítás megrendezésére, amely szervezés alatt áll.

Szilárd Anikó foglal-kozását tekintve közel áll a biztonságtudományhoz, ugyanis hivatásos katona-ként az információvédelem területén dolgozik.

A címer megalkotásához a hallgatók számos ötlettel járultak hozzá. A tervezőt az elképzelések sokasága és a festőművésznő saját alkotói szabadsága a magyarság jelképeként és őrzőjeként ismert turul motívum fel-használásának irányába lendítette. A pajzs alakú címer – amely szintén a védelem jelképe – közepén helyezke-dik el a magyar mondavilág mitikus alakja, a szárnyait félig kitáró turulmadár, amely jelen esetben nem csak a magyarságot, hanem az egész Földet védelmezi, melyet az alkotó a turul lábainál elhelyezkedő Földgömbbel

ábrázolta, háttérben a magyar nemzeti trikolorral. A tu-rulmadár fejétől jobbra és balra az Iskola alapításának évszáma látható, szétválasztva. A címert égszínkék sza-lagsáv veszi körül, melynek három sarkán szintén kár-pát-medencei motívumokat használt fel az avar-kori virágminták alkalmazásával. A címer felső szalagsávjá-ban az Iskola magyar rövidítésének betűi találhatók. A címert egy vékony aranysárga sáv zárja.

A címert hivatalosan 2015. szeptember 4-én, a Dok-tori Iskola hallgatói által kezdeményezett és az Iskola ve-zetésével közösen szervezett I. Doktoranduszi találkozón mutatták be.

Az Iskola hallgatói az új címerrel nemzetközi po-rondon elsőként Szabadkán 2015. szeptember 17-19. között megrendezett SISY-2015 nemzetközi tudomá-nyos konferencián jelentek meg, amelyen 4 hallgató színvonalas tudományos előadása hangzott el és került publikálásra. A hazai bemutatkozás sem váratott sokáig, ugyanis a 2015. szeptember 25-én, a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat keretében megtartott „Hogyan véd-jük meg Wi-Fi hálózatainkat” című előadáson is bemu-tatták az Iskola előadói.

A címer digitalizálása is megtörtént, amelyet a hallga-tók rendelkezésére fog bocsátani az Iskola vezetése a kü-lönböző konferenciák publikációin történő feltüntetés céljából. A címer kitűző formában lesz megvásárolható a hallgatók számára a Bánki Ajándékboltban. Az Iskola vezetése tervezi a továbbiakban a címeres kiadványok és ajándéktárgyak legyártását és árusítását is.

Nyikes Zoltán

„Mérnök meeting”Az Emersonnál mindig szívesen látják a gyakornokokat

A választott szakma lehetséges irányairól és az elhe-lyezkedési lehetőségekről, ennek gyakorlatáról nyújt is-mereteket az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Ka-rának „Mérnök meetingje”.

Szeptember 30-án az Emerson szakemberei, Varga Katalin projekt mérnökség vezető és Marton Kálmán, az Emerson Fisher üzletágának termelési vezetője beszélt a vállalati környezetről, a cég gyakorlati programjáról, és megosztották személyes karrierjük történetét a hall-gatókkal.

Zsúfolásig megtelt a terem az Alba Regia Műszaki Kar mérnök hallgatóival, akiknek az Emerson csapa-ta bemutatta a vállalat tevékenységét és a székesfehér-vári gyárban folyó munkát. Az Egyetem 2015 nyarán

Page 7: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Hírmondó 7. oldal2015. október

stratégiai partnerségi megállapodást is kötött a duális képzésben résztvevő hallgatók érdekében az amerikai Emerson-nal, amely világszinten több mint 24 milliárd dolláros árbevétellel rendelkező globális gyártó és tech-nológiai vállalat.

„Egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie minden cég-nek arra, hogy minél korábban megtalálja a fejlődésé-hez szükséges mérnök hallgatókat” – mondta Marton Kálmán, aki arról is beszélt az Egyetem hallgatóinak, hogy maga is gyakornokként kezdett az Emersonnál, ami nagyon jó módja volt annak, hogy megismerje egy ekkora vállalat elvárásait. A céggel egy kiállításon ta-lálkozott még 11 évvel ezelőtt, majd a nyári termelési gyakorlatát végezte a fehérvári gyárban, ahol az akkori mérnökök mindig készségesen segítettek a gyakorlati projektjét elvégezni. A vállalathoz később álláshirdetés útján jelentkezett, ahol szívesen fogadták, hiszen a gya-korlati idő alatt sokat tanult a cégnél, és ismerte már az ottani miliőt is.

A hallgatók megismerhették azt a folyamatot is, ami tavaly decemberben ért véget a fehérvári gyár életében:

termelés közben kellett átköltöztetni a gyártást a Video-ton Ipari Parkból a Sóstói Ipari Parkba. Ezt saját mér-nökökkel oldották meg, de nagyon sokat segítettek a gyakornokok, akikre „sokkal több mindent rá lehetett bízni, mint azt korábban gondolták.”

Az Emerson támogató központjának menedzsere, Varga Katalin elmondta, hogy hét évvel ezelőtt pályakez-dőként került az Emersonhoz. Vevőszolgálati koordiná-tor volt, viszont három éve lehetőséget kapott arra, hogy a vállalat európai támogató központjánál vezetőként dolgozzon. A hallgatóság betekintést nyerhetett abba a folyamatba, hogy hogyan is kerül egy Emerson ter-mék egy nagy olajipari vállalat termelési egységébe, de a gyártáshoz szükséges alkatrészellátásról is hallhattak érdekességeket. Igen bíztató a fiatal mérnök hallgatókra nézve, hogy harminc év a támogató központ dolgozói-nak átlagéletkora. A gyakornoki programról elmondta, hogy „a tapasztalat azt mutatja, hogy a hallgatók mint-egy 60 százaléka marad is dolgozóként az Emersonnál, ahol mindig szívesen látják a gyakornokokat.”

forrás: www.szekesfehervar.hu, Bácskai Gergely

II. Információs nap a duális képzésről

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán 2015. szeptember 17-én második alkalommal találko-zott a Kar vezetése az idén induló duális képzésben part-nerként résztvevő székesfehérvári cégek képviselőivel, hogy a még nyitott kérdésekre közösen keressék meg a válaszokat.

A képzési forma az idei tanévben 19, zömében fejér megyei településről származó fiatallal kezdődött meg, akik – a hozzájuk fűzött remények szerint – végzésük után az ország jelentős ipari központjának, Székesfe-hérvárnak a képzett műszaki és informatikai szakem-ber hiányán enyhítenek majd. Terv szerint ez a képzési

forma az elkövetkezendő tanévekben is meghirdetésre kerül, hiszen az idei jelentkezési adatokat tekintve rend-kívül népszerű. Minderről a Kar dékánja, Dr. Györök György számolt be. Ahogy elmondta, a hallgatók a szor-galmi időszakban teljesen azonos alapképzésben része-sülnek hallgatótársaikkal, az eltérés és egyben nehézség a vizsgaidőszak alatt jelentkezik igazán. A december kö-zepétől február elejéig tartó nyolc hetet a duális képzést választó hallgatók a fogadó cégnél töltik, a cég profil-jának megfelelő gyakorlati képzésben részesülnek, ott ismereteiknek megfelelően feladatokat kapnak, vagyis munkával töltik a közel két hónapot és mindeközben vizsgakötelezettségeiknek is eleget kell tenniük. Ez nem csak a hallgatókra nézve jelent többletet, de az egyetem oktatóitól is nagy odafigyelést kíván.

A megbeszélésnek az volt a fő célja, hogy a különbö-ző profilú cégek kéréseit, elvárásait és lehetőségeit össze-hangolja a Kar oktatási követelményeivel.

Dr. Seebauer Márta oktatási dékánhelyettes felvá-zolta a duális képzési forma éves időbeosztását, javasla-tokat tett az oktatási feladatok cégekkel történő megosz-tására, esetleg közösen oktatható tárgyakra, a gyakorlati időszakban teljesített feladatok tanulmányi beszámítá-sára, a hallgatók évközi teljesítményének függvényében

Page 8: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

8. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó8. oldal 2015. október

való vizsgajegy megajánlás lehetőségére. Mindezek ha-tékonyan segítenék a „közös” munkát, képzést és meg-könnyítené a duális képzéssel többletmunkát vállaló hallgatók életét. A dékánhelyettes elmondta azt is, hogy a már működő duális képzések tapasztalatai alapján ezek a hallgatók jobb tanulmányi eredményt érnek el a ha-gyományos BSc képzésben résztvevő hallgatótársaiknál, ami leginkább a motiváltságnak és céltudatosságnak tudható be.

A kari felvetéseket követően a cégek képviselői szólal-tak meg, és valamennyien egyetértettek abban, hogy az első nyolchetes időszakban a hallgatóknak átfogó isme-reteket próbálnak nyújtani, mégpedig úgy, hogy a konk-rét cég bemutatása helyett közös szakmai programokat szerveznek a gyakorlati hetek egy adott napjára. Ezeken a napokon általános vállalati folyamatokat, szervezeti felépítési mintákat, dokumentációs feladatokat mutat-nak be, mivel egy félévet követően a hallgatók még nem rendelkeznek kellő ismeretanyaggal. Felmerült annak le-hetősége is, hogy a hallgatók ne csak az őket fogadó cég sajátosságait ismerjék meg, hanem mind a 19 hallgató

ismerkedjen meg a programban résztvevő valamennyi partnercéggel, így nagyobb rálátásuk lesz a különböző cégformákra, eltérő létszámú vállalatokra.

A cégek képviselői teljesen egyetértettek a kezdeti időszak szakmai tartalmának kialakításában, megál-lapodtak a közösen megrendezett szakmai napok idő-pontjában. Ezek konkrét előadásait, gyakorlati falada-tokkal kiegészített céges programjait a későbbiekben pontosítják.

Az Egyetem részéről felmerült a „vállalati mentor” rendszerének kialakítása. A vállalati mentorok biztosí-tanák a személyes odafigyelést, a kezdetben még talán bizonytalan fiatal eligazodását a vállalati hierarchiában, a még szokatlan közegben. A mentor végigkísérné a hallgató beilleszkedését, fejlődését a szakmai ismere-tek terén. Ezzel egy időben az Alba Regia Műszaki Kar részéről is külön odafigyelésben részesülnének a duális képzés hallgatói, rendszeresen találkoznának tanáraik-kal, akiktől támogató segítséget, bíztatást kapnának sze-mélyre szabottan, „coaching” formájában.

Bár az országban már létezik ez a képzési forma, de azokra jellemző, hogy egy nagyvállalattal együttműköd-ve alakították ki, míg az Óbudai Egyetemen most kerül bevezetésre, és külön sajátossága, hogy tíz partnerrel kö-tött megállapodásra épül.

A megbeszélés alapján bíztatóak a képzéshez fűzött remények. Valamennyi partnercég képviselője azonos elképzeléseket vázolt, úgy tűnik, közösek a célok. Pilla-natok alatt egyetértésre jutottak a gyakorlati kérdéseket és a megvalósítás módját illetően a cégek képviseleté-ben megjelentek, úgy egymás között, mint a Kar veze-tésével.

Balázsik Valéria

Eszmecsere a duális képzésről

Az Óbudai Egyetem a székesfehérvári Alba Regia Műszaki Karán ez év szep-temberében a mérnökin-formatikus szakon duális alapképzést indított a ré-gió gazdasági meghatározó partnereivel együttműköd-ve. Az Egyetem további célja, hogy Székesfehérvár és a Közép-dunántúli Régió munkaerő-piaci szakember

igényét biztosítva, a duális képzést lehetőségét kibővítve a gépészmérnök, a villamosmérnök, valamint a mechat-ronikai mérnök BSc képzést indítson a királyok városá-ban a következő tanévtől.

Ennek előkészítése érdekében az Alba Regia Műsza-ki Kar munkatársai az elmúlt hónapokban – Székesfe-hérvár Önkormányzatának támogatásával − az új duális műszaki képzések finomhangolásához primer kutatást végeztek a régió vállalatainak körében. A felsőoktatási struktúraváltási alap támogatásával megvalósuló felmé-rés fő célja a vállalati partnerek igény és véleményfel-mérésén keresztül a duális műszaki képzés folyamatos

Page 9: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Hírmondó 9. oldal2015. október

minőségi és mennyiségi bővítése. A régióban tevékeny-kedő, − a kisvállalatoktól a multinacionális partnerekig − közel 35 partnercég vezetőjével folytatott kétoldalú személyes kommunikáció részletes visszajelzést adott az elvárásokról és a kezdeti tapasztalatokról. A felmérés megerősítette, hogy a gazdasági partnerek − a vállalati kultúrát és a cég egyedi jellegzetességeit megismertetve −, már az első naptól fogva teljes értékű kollégaként ke-zelik a hallgatókat, és széleskörű lehetőséget kívánnak biztosítani a hosszú távú együttműködésre a képzést kö-vetően is.

A felmérésben a közreműködő partnerek személyes véleménye és elvárása alapján a pályakezdők legfonto-sabb kulcskompetenciái a tanulási hajlandóság, a nyi-tottság és a felelősségvállalás. Az együttműködő cégek a duális képzés kiadásait hosszútávú befektetésnek tekin-tik. Elvárásaikat tekintve három célt, a minőségi mun-kaerő felvétel biztosítását, a vállalati kultúra és az egyéb vállalat specifikus ismeretek elsajátítását hangsúlyozták, amelyek a duális képzéshez csatlakozva további lehető-ségeket nyújtanak a cég hosszú távú humánerőforrás

menedzsment céljainak eléréséhez, valamint az utánpót-lás programok sikeres lebonyolításához.

A kutatás másik pillére a kérdőíves lekérdezés volt, amely során közel 28, a régióban meghatározó szerepet betöltő vállalat adott választ az Óbudai Egyetem ál-tal meghirdetésre kerülő duális képzésével kapcsolatos kérdésekre, amelyek eredményei a képzési programok tervezését és a cégek igényeinek figyelembe vételét se-gítik elő.

Az első eredményekből egyértelműen kiemelhető, hogy a cégeknél elvárt kompetenciák sorában hangsú-lyosak a magas szintű szakmai tudással párhuzamosan a feladatmegoldást és a vállalati kultúrába való beinteg-rálódást segítő „soft-skill” képességek, mint a rendszer-szemlélet, az elhivatottság és a nyitottság.

A kutatási eredmények további, részletes elemzésé-nek statisztikai adataiból leszűrt következtetésekről és a mélyinterjúkban elhangzott visszajelzésekről az ered-mények teljes feldolgozását követően ad tájékoztatást az Egyetem.

Némethy Krisztina

Nemzetközi és tudományos élet hírei

Kovács Levente az ERC StG második fordulójában

A 2015. évi az EU legkompetitívebb kezdő kutatói (ERC StG) pályázati kiírásában Dr. habil. Kovács Le-vente, a Neumann János Informatikai Kar dékánhelyet-tese pályázatát a nemzetközi bíráló bizottság a második fordulóba alkalmasnak és ezáltal élőben is prezentálha-tónak ítélte.

Az Európai Bizottság legkompetitívebb egyéni pá-lyázati formáját az ERC pályázatok jelentik. A „Kiváló tudomány” alappillére keretében kiírt pályázati formá-ban a kutatók évről évre három (kezdő, megszilárdító és haladó) kategóriában versenyeznek. Az ERC feladata, hogy hosszútávra vonzó finanszírozást nyújtson az úttö-rő, magas kockázattal járó, de magas megtérülést is ígé-rő kutatások támogatására. Ez a támogatási forma több tekintetben is egyedi az uniós kutatásfejlesztési progra-mokon belül.

A támogatások odaítélésének egyedüli feltétele a tudományos kiválóság. Az ERC kiemelt prioritásként kezeli a kiváló kezdő kutatók támogatását függetlenné válásuk azon kritikus szakaszában, amikor kialakítják és megszilárdítják saját kutatócsoportjukat és kutatási programjukat. (http://mta.hu/erc)

Page 10: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

10. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó10. oldal 2015. október

A kétkörös pályázati forduló során a pályázatok nye-rési aránya nagyon alacsony, 10-12%, főleg az első kör „túlélési” aránya miatt (a benyújtott pályázatoknak csak közel 20%-a kerül kiválasztásra a második fordulóba).

Az EU évről-évre legjobb egyetemeinek kutatóit fel-vonultató mezőnyében a 2015-ös évi kiírás során egye-temünk oktatója és kutatója, Dr. habil. Kovács Levente

pályázatát a kezdő kutatói kiírásban (ERC StG) második fordulóra alkalmasnak találták. Ezáltal lehetőség nyílik a pályázati elképzelés élő prezentálására is az ERC bíráló-bizottsága előtt, ami a kiemelkedő mezőnyt tekintve ön-magában figyelemre méltó. Sok sikert kívánunk számára a második fordulóban is!

Szabó Zsanett

SISY 2015 – Szimpózium Szabadkán

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre szeptember 17-19. között Szabadkán az IEEE Interna-tional Symposium on Intelligent Systems and Informa-tics. A rendezvény szervezői az Óbudai Egyetem mellett a Szabadkai Műszaki Főiskola, az Újvidéki Egyetem, valamint az IEEE SMC Technical Committee on Com-putational Cybernetics.

A tudományos tanácskozásra az intelligens rendsze-rek − a számítási intelligencia, az intelligens robottech-nika, az alkalmazott matematika, e-learning, intelligens megmunkálási rendszerek, valamint az informatika − te-rületén dolgozó oktatók és kutatók érkeztek Szabadkára. Külön szekcióban mutathatták be kutatási eredményei-ket az Óbudai Egyetem Alkalmazott Informatika és Al-kalmazott Matematikai Doktori Iskolája szervezésében a doktoranduszok.

A plenáris előadásoknak a szabadkai városháza dísz-terme adott otthont. Az ünnepélyes megnyitón Takács Márta, a Szervezőbizottság elnöke megnyitó szavait kö-vetően Fodor János professzor, az Óbudai Egyetem rek-tora és Pap Endre, a Singidunum Egyetem professzora, a konferencia tiszteletbeli elnökei köszöntötték a részt-vevőket. Rudas Imre professzor, a konferenciasorozat alapalapítója, a SISY 2015 elnöke szólt a résztvevőkhöz. Az IEEE SMC üdvözletét adta át a megjelenteknek Ljil-jana Trajkovics professzor, a Comittee elnöke.

Az elnökségben foglalt helyet továbbá és Pataki Éva, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója, a Szerve-zőbizottság társelnöke, valamint Ivana Štajner-Papuga, a konferencia Programbizottságának elnöke Az előadók a tudományos rendezvény jelentőségét és a térségre gya-korolt hatását hangsúlyozták, továbbá kiemelték a kon-ferencia iránti töretlen nemzetközi érdeklődést.

Történelmi környezetben a plenáris előadást Rudas Imre, az Óbudai Egyetem professzora, az egyetem Ku-tató és Innovációs Központ Irányító Testületének elnöke tartotta, „From exoskeleton to the Antal Bejczy Center for Intelligent Robotics” címmel, majd meghívta a résztve-vőket az „In Memoriam Antal K. Bejczy” című angol nyelvű tablósorozat megtekintésére.

A második plenáris előadást Ivana Štajner-Papu-ga, az Újvidéki Egyetem professzora „Some Aspects of Non-Additive Measures” címmel mutatta be. Majd Ljil-jana Trajkovic, a Simon Fraser Egyetem professzora „Communication Network Topologies, and Routing Ano-malies” témakört felölelő előadását követően a negyedik plenáris előadóként szintén a Simon Fraser Egyetemről William A. Gruver professzor tartotta prezentációját „Algorithmic Trading Systems” címmel.

A SISY 2015 konferencia jelentős nemzetközi ér-deklődés mellett zajlott. 19 szekcióban 60 előadásra ke-rült sor. Az előadók kilenc országból – Magyarország és

Page 11: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

Hírmondó 11. oldal2015. október

Szerbia mellett Szlovákiából, Spanyolországból, az USA-ból, Kanadából, Ausztriából, Romániából és Tunéziából érkeztek.

A szimpózium szekcióüléseinek szünetében az „In Memoriam Antal K. Bejczy” kiállítás mellett a Szabadkai Műszaki Főiskola aulájában megnyílt „Subotica and Art Nouveau – Seen through Students’ Eyes” című kiállítást tekinthették meg.

A konferencia a nemzetközi mérnökszervezet, az IEEE támogatásával a benyújtott cikkek az IEEE Xp-

lore adatbázisban regisztrálásra kerültek. A SISY szim-pózium részletes anyaga a http://conf.uni-obuda.hu/sisy2015 felületen tekinthető meg. A konferencia szervezői valamennyi résztvevőt meghívták a 2016-os SISY konferenciára Szabadkára, illetve az SMC által 2016-ban Budapesten, az Óbudai Egyetem szervezésé-ben megrendezésre kerülő IEEE International Confe-rence on Systems, Man, and Cybernetics konferenciára (http://www.smc2016.org/)

Némethy Krisztina

Hírek röviden

4. helyen Erikkel, a tengeralattjáró robottal

Erik, az Óbudai Egyetem OUBOT csapat Sparus II típusú tengeralattjáró robotja kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olaszországi Piombinoban szeptember 17-25. között megrendezett euRathlon 2015 szabadtéri ro-botika versenyen. A csapat az előkelő 4. helyen végzett a tizenegy tagú nemzetközi mezőnyben.

Az euRathlon szabadtéri robotika verseny célja, hogy a résztvevő csapatok innovatív megoldásaik, fejlesztéseik életképességét bizonyítsák és mérjék össze tudásukat az általuk tervezett robotok intelligenciáján és önálló cse-lekvőképességén keresztül valódihoz hasonló vészhely-zeti szituációkban földön, vízben, levegőben. A 2015-ös versenyben a csapatok kifejezetten a földi és a víz alatti robotjaik tudását mutatták be.

Az Óbudai Egye-tem Bejczy Antal iRo-bottechnikai Központ, a Neumann János Informatikai Kar és a Bio-Tech Tudásköz-pont kutatóiból alakult OUBOT csapata által tervezett tengeralattjá-ró robot (Erik) a szoros mezőnyben és sokszor a merüléseket meg-hiúsító időjárási vagy éppen a nem megfelelő technikai körülmények ellenére is újra bizo-nyította, hogy a hazai

robottechnikai kutatás a világ élmezőnyébe tartozik. A verseny során fiatal kutatóink megoldásaival valódi élet

és időjárási körülmények között sikerült a robottal a víz alatti helyszínekről felvételeket készíteni, a kritikus veszélyeket felmérni és környezeti adatokat gyűjteni. Kiemelkedően szerepeltek a tengeralatti szivárgáslo-kalizálás és az elzárócsap nyitás/zárás versenyszámban. Mindezzel az euRathlon verseny céljaként kitűzött ka-tasztrófa elhárítási robotikai fejlesztési folyamatokhoz járultak hozzá. Az OUBOT csapat teljesítményét a zsűri a legjobb kezdő csapat különdíjával jutalmazta. Nyere-ményük: négy tengeralattjáró meghajtómotor.

A XXI. századot a műszaki és informatikai fejlő-dés, a mindennapjainkat átszövő, sőt meghatáro-zó technológiai fejlesztések és vívmányok jellemzik, amelyek új kérdéseket vetnek fel. Válaszaink azon-ban ma még korántsem tökéletesek, egy jó részét is-merjük ugyan, s azon vagyunk, hogy egyre többen megismerjék, más részük azonban ismeretlen, ke-ressük, kutatjuk őket. Az Óbudai Egyetem min-denben élen jár: a meglévő tudást és ismeretet a legmagasabb színvonalon és legmodernebb formá-ban közvetíti, adja át a hallgatóknak, kutatóknak, partnerintézményeknek, vállalatoknak, ugyanakkor folyamatosan kutatja az újat, a ma még ismeretlent.

Page 12: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2015. október

12. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó12. oldal 2015. október

Az Óbudai Egyetem elektronikus kiadványa

1034 Budapest, Bécsi út 96/b • Telefon: +36 1 666-5613, fax: +36 1 666-5621

Honlap: www.uni-obuda.hu www.facebook.com/ObudaiEgyetem

Felelős kiadó: Prof. Dr. Fodor János rektor

Főszerkesztő: Szabó Zsanett

Szerkesztőbizottság: Reha Ilona titkár, Sípos Kornélia

A csapat tagjai: Dóczi Roland (szoftver fejlesztés: navigáció, térképezés), Kalló János (hardver fejlesztés, javítás és támogatás), Dr. Kozlovszky Miklós (csapat-vezető, hardver fejlesztés), Sütő Balázs (szoftver fejlesz-tés: képfeldolgozás, térképezés), Takács Bence (hardver fejlesztés, javítás, szoftverfejlesztés), Dr. Várkonyi Teréz (szoftver fejlesztés: robotvezérlés, 3D nyomtatás, PR, blogolás), A csapat másik (otthon maradt) vezetője: Dr. Haidegger Tamás, a beszerzések támogatója és minden probléma elhárítója: Dr. Szabó Tamásné.

Bácskai Dominika bronzérmes lett egypárevezősben

2015. szeptember 9-12. között Hannoverben került megrendezésre az Egyetemi Evezős Európa Bajnokság, melyen Bácskai Dominika hallgató képviselte Egyete-münket.

Dominika a versenyen egypárevezősben indult. Az első futamból egyenes ágon bejutott a hatos döntőbe. A fináléban az első két hely sorsa egy lengyel és egy be- lorusz versenyző között dőlt el, míg a harmadik helyért egy másik lengyel versenyző és Bácskai Dominika küz-dött. A 2000 méteres távon végül az utolsó 500 méte-ren sikerült lehagynia vetélytársát, és így harmadikként ért célba.

Gratulálunk az eredményhez!

Megjelent az Acta Polytechnica Hungarica tudo-mányos folyóirat legújabb száma

Megjelent a kiváló hazai és külföldi szakemberekből válogatott nemzetközi szerkesztőbizottsággal működ-tetett Acta Polytechnica Hungarica című egyetemi tu-dományos folyóirat legújabb száma (Volume 12, Issue Number 5, 2015).

A folyóirat nyomtatott kötetei mellett párhuzamosan online változata is megjelenik, elektronikusan a http://uni-obuda.hu/journal oldalon érhetők el a cikkek.

A Hacktivityn bizonyítottak az Óbudai Egyetem hekkerei

Az Óbudai Egyetem hekkerei a Hacktivityn bi-zonyították, hogy az ipari rendszereknél használt bi-ometrikus azonosítás na-gyon könnyen hekkelhető,

elég egy papírra nyomtatott amorf tenyér is hozzá.„Kézben a biztonság (?) - Egy biometrikus technoló-

gia problémái” címmel tartottak előadást és bemutatót Fehér András, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtech-nikai Mérnöki Kar külső munkatársa, az Alkalmazott Biometria Intézet igazgatója és biztonsági szakértője vezetésével a téma szakértői. Élő bemutató keretében vizsgálták a technológia előnyeit, hátrányait, felfedték sebezhetőségeit, olyan támadásokat hajtottak végre, amelyek túlmutatnak magán a technológián.

A kézgeometria azonosítás egy széles körben elter-jedt és használható technológia, amely bizonyos ese-tekben hatékonyan képes helyettesíteni a környezeti körülményekkel szemben kevésbé ellenálló társait, ugyanakkor kevesen tudják csak azt, hogy valójában hogyan működik.

http://index.hu/tech/2015/10/09/hacktivity_hekke-les_tenyernyomat_ujjlenyomat_azonositas/