Top Banner
Magyar Tudomány Ünnepe az Óbudai Egyetemen Az Óbudai Egyetemen november 3-án megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó egyetemi programsorozat azzal a céllal, hogy az egyetem népsze- rűsítse a tudományos kutatómunkát, bemutassa ered- ményeit, továbbá mindenki számára közérthetővé tegye a kutatás és az oktatás összhangjának jelentőségét. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Gyulai József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és Prof. Dr. Réger Mihály, az egyetem tudomá- nyos rektorhelyettese. Fodor János köszöntő szavait követően Gyulai József a következőket fogalmazta meg: „Hiszek abban, hogy a tudományos-műszaki témákhoz való közelítés metodiká- jában az anyanyelvnek meghatározó szerepe van, de csak akkor, ha azt több nyelv ismerete termékenyíti meg. Én az anyanyelvi szintű informatikai tudás elsajátítását is ide so- rolom. Mindehhez azonban jó közoktatás kell, önálló gon- dolkodású, presztízzsel bíró, talán további ambíciót is dé- delgető, semmiképp sem kenyérgondokkal küzdő óvónők és felerészben férfi tanárok! A fiatalok szakmai irányultsága, a Rubik-i kíváncsiságuk iránya kialakul a 14. életévükre – attól függően, hogy miből van jó tanáruk. A családi neve- lés, a jó gyermekkori játékok is meghatározóak lehetnek… Az egyetemeink színvonala a következő fontos elem. Meg kell találni azokat a minősítési paramétereket, amelyek ér- telmesen minősítik a beiratkozott fiatalok számára a saját iskolájukat. Itt arra gondolok, hogy az Óbudai Egyetem- nek megbecsült, elismert tevékenysége maradjon a gyakor- lathoz közeli – ebben itthon unikális – oktatási rendszere.Réger Mihály „Tudomány az Óbudai Egyetemencímű előadásában kiemelte az egyetemen megvalósu- ló tudományos produktumok fontosságát, amelyről a Magyar Tudomány Ünnepe konferenciasorozat ad át- fogó képet. A tudomány műveléséhez elengedhetetlen az elkötelezett, kutató vénájú oktató, megfelelő infra- strukturális, támogatói feltételrendszer és a hallgatók folyamatos gyakorlati képzése. Az egyetem kiemelt fon- tosságúnak tekinti a hallgatók tehetséggondozását. A tehetséggondozás rendszerében működnek a hallgatói körök, diákkörök, hallgatói projektek, hallgatói verse- nyek (tésztahíd, Shell-Eco, PLC, hegesztés, pneumobil, 2014. november Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 9. szám
8

Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

Apr 06, 2016

Download

Documents

Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő kiadványa.
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

Magyar Tudomány Ünnepe az Óbudai Egyetemen

Az Óbudai Egyetemen november 3-án megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó egyetemi programsorozat azzal a céllal, hogy az egyetem népsze-rűsítse a tudományos kutatómunkát, bemutassa ered-ményeit, továbbá mindenki számára közérthetővé tegye a kutatás és az oktatás összhangjának jelentőségét.

Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Gyulai József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és Prof. Dr. Réger Mihály, az egyetem tudomá-nyos rektorhelyettese.

Fodor János köszöntő szavait követően Gyulai József a következőket fogalmazta meg: „Hiszek abban, hogy a tudományos-műszaki témákhoz való közelítés metodiká-jában az anyanyelvnek meghatározó szerepe van, de csak akkor, ha azt több nyelv ismerete termékenyíti meg. Én az anyanyelvi szintű informatikai tudás elsajátítását is ide so-rolom. Mindehhez azonban jó közoktatás kell, önálló gon-dolkodású, presztízzsel bíró, talán további ambíciót is dé-delgető, semmiképp sem kenyérgondokkal küzdő óvónők és felerészben férfi tanárok! A fiatalok szakmai irányultsága, a Rubik-i kíváncsiságuk iránya kialakul a 14. életévükre – attól függően, hogy miből van jó tanáruk. A családi neve-lés, a jó gyermekkori játékok is meghatározóak lehetnek… Az egyetemeink színvonala a következő fontos elem. Meg kell találni azokat a minősítési paramétereket, amelyek ér-telmesen minősítik a beiratkozott fiatalok számára a saját

iskolájukat. Itt arra gondolok, hogy az Óbudai Egyetem-nek megbecsült, elismert tevékenysége maradjon a gyakor-lathoz közeli – ebben itthon unikális – oktatási rendszere.”

Réger Mihály „Tudomány az Óbudai Egyetemen” című előadásában kiemelte az egyetemen megvalósu-ló tudományos produktumok fontosságát, amelyről a Magyar Tudomány Ünnepe konferenciasorozat ad át-fogó képet. A tudomány műveléséhez elengedhetetlen az elkötelezett, kutató vénájú oktató, megfelelő infra-strukturális, támogatói feltételrendszer és a hallgatók folyamatos gyakorlati képzése. Az egyetem kiemelt fon-tosságúnak tekinti a hallgatók tehetséggondozását. A tehetséggondozás rendszerében működnek a hallgatói körök, diákkörök, hallgatói projektek, hallgatói verse-nyek (tésztahíd, Shell-Eco, PLC, hegesztés, pneumobil,

2014. november Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 9. szám

Page 2: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

2. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó2. oldal 2014. november

Euroskill, stb.), valamint ugyanezen célt szolgálja a TDK tevékenység, a szakkollégiumok működése és a doktori képzés.

Az ünnepi megnyitón került sor a Szenátus által alapított, az egyetemen oktatók és kutatók kiemelke-dő tudományos eredményeinek, publikációs tevékeny-ségének, valamint a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepének elismerésére szolgáló díjak átadására.

Az egyetem Tudományos Tanácsának egyhangú dön-tése alapján „Az év kutatója” díjat 2014-ben két mun-katársnak ítélte oda: Dr. Kovács Levente Adalbertnek, a Neumann János Informatikai Kar Alkalmazott Infor-matikai Intézet habilitált egyetemi docensének és Dr. Ruszinkó Endrének, a Bánki Donát Gépész és Bizton-ságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Autótech-nikai Intézet habilitált egyetemi docensének.

Kovács Levente Adalbert az élettani szabályozások, a robosztus irányításelmélet, valamint az orvosi infor-matika területén végzi kutatómunkáját az Élettani sza-bályozások csoport vezetőjeként. 2013-ban habilitált az Óbudai Egyetemen, ugyanebben az évben első PhD hallgatója is fokozatot szerzett. Jelenleg négy doktoran-dusz témavezetője. Számos nemzetközi és hazai tudomá-nyos szervezet tagja és tisztségviselője, illetve nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottsági és szakmai konferenciák program bizottságaiban is közreműködik. Tudományos publikációinak száma 260, melyekre összesen 225 hivat-kozást kapott.

Ruszinkó Endre kutatói tevékenysége a képlékeny alakváltozással és a kúszással kapcsolatos területekre irányul. Kiemelten foglalkozik a hirtelen hőmérsékleti változások és a kúszási részfolyamatok kapcsolatával, az ultrahang és a képlékeny alakváltozás kölcsönhatásá-val, valamint az állandósult kúszási alakváltozás során a mikroüregek képződési mechanizmusával. Tudományos közleményeit neves folyóiratokban publikálja, és külön is kiemelendő az a két – a szakterületén egyedülállónak számító – monográfiája, melyek a Springer és a Lambert kiadó gondozásában jelentek meg.

Az egyetem Szenátusa az egyetem 35 évnél fiatalabb oktatói és kutatói számára „Az év fiatal kutatója” díjat alapította kiemelkedő műszaki alkotásaik, tudományos eredményeik, publikációs tevékenységük, valamint a tu-dományos életben betöltött szerepük elismerésére.

A Tudományos Tanács egyhangú döntése alapján „Az Év Fiatal Kutatója” kitüntetésben Dr. Szénási Sán-dor, a Neumann János Informatikai Kar Alkalmazott Informatikai Intézetének egyetemi docense részesült.

Szénási Sándor 2013-ban summa cum laude mi-nősítéssel védte meg „Adatpárhuzamos sejtmagkeresési eljárás fejlesztése és paramétereinek optimalizálása” című doktori értekezését. Az elmúlt években számos össze-tett szoftverrendszer, például az Országos Rendőrfőka-pitányság android alapú baleseti helyszínelő rendszeré-nek tervezésében és fejlesztésében vett részt. Az oktatás, kutatás és publikálás mellett évente mintegy 15 angol nyelvű konferencia előadás és folyóirat cikk lektorálását végzi. Összesen 38 tudományos közleményére eddig 48 független hivatkozás érkezett.

A Szenátus „Hallgatói publikációs díjat” alapított az egyetem hallgatói részére kiemelkedő műszaki alko-tásaik, tudományos diákköri eredményeik publikálása terén elért sikerek elismerésére. A Tudományos Tanács egyhangú döntése alapján Hallgatói publikációs díjat kapott Tusor Balázs, az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori iskola első éves hall-gatója.

Tusor Balázs olyan intelligens tér alkalmazást ter-vezett és implementált a Bánki Donát Gépész és Biz-tonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Autó-technikai Intézetének Intelligens Laboratóriumában, melynek segítségével szóbeli parancsokkal vezérelhe-tők a térben elhelyezett elektromos eszközök. Új, gráf

Page 3: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

Hírmondó 3. oldal2014. november

alapú tudástárolási és reprezentációs modellt dolgozott ki, mely az ember-gép kommunikáció megvalósításában alkalmazható előnyösen. Tudományos közleményeinek száma 21, ebből 4 darab publikálására 2013-ban került sor.

A tudomány ünnepe rendezvénysorozatot az Óbudai Egyetem robottechnikai tudásközpontjának névadójá-ról, Bejczy Antal életéről és munkásságáról szóló kiál-lítással indította el. A Dr. Gáti József kancellár gondo-zásában készült összeállítás része a 2015. januári, Bejczy Antal 85. születésnapja alkalmából megrendezésre kerü-lő teljes kiállításnak.

Szabó Zsanett

Megemlékezés az 1956-os forradalomról

Az Óbudai Egyetem és a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület „Az 1956-os forradalom emlékezete nyomában” című fotódokumentációs kiállítással emlékezett meg az 1956-os forradalomról.

A kiállítást október 22-én Dr. Horváth Sándor, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtech-nikai Kar dékánja és az Egyesület tagja nyitotta meg: „A GLORIA VICTIS 1956 kiállítás megnyitásával történel-

münk egyik legdicsőbb és egyben legtragikusabb eseményére emlékezünk. Magyarország népének a sztálinista diktatú-ra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca a budapesti diákok egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án.

November 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélkü-li háborújában az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadság-harca végül elbukott. A kiállítás tablói a szabadságharc magyarországi helyszíneit és a külföldi emlékhelyeket mu-tatják be.”

Az Óbudai Egyetem részéről Dr. Gáti József kan-cellár köszöntötte a vendégeket, a kiállítást pedig Dr. Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egye-sület elnöke mutatta be, aki kiemelte, hogy a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesületnek elévül-hetetlen érdemei vannak abban, hogy a magyar törté-nelem emlékei a felszínre kerüljenek, minél több ember számára megismerhetőek és dokumentáltak legyenek.

Szabó Zsanett

Csomagolástervezési Diákverseny 2014

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség ebben az évben is meghirdette a Hungaropack Student Csomagolástervezési Diákversenyt. A verseny ünnepé-lyes díjkiosztójára október 29-én a CSAOSZ Csoma-golási Konferenciája plenáris ülésének keretében került sor. A bírálóbizottságnak nehéz feladata volt, hiszen ki-emelkedően magas szakmai színvonalú, kreatív ötletek-ben gazdag pályamunkák közül kellett kiválasztaniuk a

legjobbakat. A zsűri Hungaropack Student díjjal három tervet jutalmazott, szem előtt tartva azt, hogy lehetőleg eltérő anyagú és a csomagolás más-más területein inno-vációt jelentő pályázatok kapjanak elismerést.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának végzős és már diplomázott hallgatói az idei megmérettetésen is kiváló teljesítményt nyújtottak.

Page 4: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

4. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó4. oldal 2014. november

A Hungaropack Student díjas pályaművek közé választották Mitsányi Marcell, a Rejtő Sándor Köny-nyűipari és Környezetmérnöki Kar könnyűipari mér-nök szakos hallgatójának „Kerékpárszállító bőrönd” című munkáját.

Elismerő oklevélben részesült Berta Brigitta és Bögi Viktória „IndiviDual duopack csomagolás tervezése”, Galazek Noémi „Fruitlove prémium ivójoghurt csoma-golása”, valamint Posta Brigitta „Fürdősó utántölthető csomagolása” című sikeres pályázata eredményeként. Mindannyian ipari termék- és formatervező szakos hall-gatók.

A Csomagolástervezési Diákversenyen való eredmé-nyes részvétel a feltétele a nemzetközi megmérettetésnek, hiszen a CSAOSZ a nemzeti diákversenyt a Csomago-

lási Világszövetség (WPO) által szervezett WORLDS-TAR Student szabályzatának megfelelően szervezi meg.

Tiefbrunner Anna

Nemzetközi és tudományos élet hírei

Prof. Dr. Rudas Imre az IEEE SMC Society egyik alelnöke

Az IEEE Systems, Man, and Cybernetics Society (SMCS) október 5-én tartott vezetőségi ülésén (Board of Governors) Rudas Imre professzort, a Board of Go-vernors (BoG) választott tagját a 2015-2016 időszakra alelnökké választották (Vice-President for Membership and Student Activities).

A BoG egyben megtárgyalta a Society kiemelt, so-ron következő konferenciáinak előkészületeit. Az IEEE SMC konferencia 2016. október 9-12. között Budapes-ten kerül megrendezésre az IEEE Hungary Section és az Óbudai Egyetem közreműködésével. Rudas Imre Gene-ral Chair beszámolóját az előkészítésről a BoG elfogadta és nagyra értékelte. A konferencia első felhívása megtalál-

ható a http://conf.uni-obuda.hu/smc2016/ címen.Az SMC Chapter Chairs Meeting-en elismeréssel

szóltak a Chapter aktivításáról. Imre J. Rudas (Óbuda University, Hungary), Philip Chen (University of Ma-cau) és Witold Pedrycz (University of Alberta, Canada) társelnökök két éve alapították meg a The Technical Committee on Computational Cybernetics-t, az SMCS új technikai bizottságát, amely ez évben a Cybernetics terület legaktívabb technikai bizottságává vált.

Az SMCS eseményt megtisztelte jelenlétével Lotfi Zadeh, a fuzzy logika atyja, az Óbudai Egyetem tiszte-letbeli doktora.

Dr. Horváth László

Hallgatóink sikere Németországban

A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar két ipari termék- és formatervező szakos hallgatója, Bögi Viktória és Galazek Noémi első helyezést ért el a németországi központú STI GROUP csomagolásterve-zési diákversenyén. A díjat Fuldában, a cég székhelyén vehették át november 10-én.

Az STI Design Award 2014 verseny júniusi határ-idejére négy különböző témában küldhettek be pálya-munkákat a hallgatók, a kiírás részben műszaki, konst-rukciós, részben pedig grafikai, művészi feladatokat tartalmazott. A versenyen öt ország egyetemeit képvi-

selő fiatalok mérték össze tudásukat és kreativitásukat. A zsűrizés anonim volt, de az intézményeknek minden kategóriában kellett indulniuk ahhoz, hogy csapatuk eredményesen pályázhasson. Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karáról Cso-magoló és papírgyártó, valamint ipari termék- és forma-tervező szakos hallgatók alkották a teamet Tiefbrunner Anna mestertanár irányításával.

Az első kategória témája Valentin nap vagy Anyák napja volt, a feladatot Bögi Viktória és Galazek Noé-mi vállalta el, akik két tervvel is pályáztak. A Valentin

Page 5: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

Hírmondó 5. oldal2014. november

napi ajándék csomagolásának megtervezésekor min-denképpen olyan konstrukció kialakítására töreked-tek, amely figyelemfelkeltő és egyedi formavilágú. Az ajándékcsomagolás egy könyvet és néhány csokoládét tartalmaz, amit egy beépített polc választ el egymástól. Másik tervük, a Valentin napi ékszercsomagolás reme-kül társítható a nagyobb méretű könyv és csokoládé csomagolással.

A második kategória címe: Szállító doboz online rendeléshez. A komoly műszaki tervezést igénylő fel-

adatot Szűcs Attila oldotta meg. Anyaga, elsősorban a gaz-daságosságot figyelembe véve, újrahasznosított papír, ami környezetkímélő megoldást je-lent. Ez a rendszer bármilyen alakú tárgyat képes megtartani úgy, hogy közben biztonságo-san szállítható és a bárki szá-mára egyszerűen behelyezhető, három tartó alkatrész segítségé-vel könnyen a termékhez ala-kítható.

A harmadik témát, az Ömlesztett termék adagolása címűt, Lakatos Ivett – aki a csapat koordinátori felada-

tait is ellátta – vá-lasztotta. A feladat lényege az ömlesz-tett termék kisebb egységekre bontá-sa, azaz egyszerű, jó adagolhatóságot biztosító csomago-lás tervezése volt. A nátronpapír utal a barnacukor színére, az egyéni mintával nyomtatott pa-pírzacskók záródását megoldó és a dobozon található matricák különlegesebbé teszik a terméket, ezzel felkelt-ve a fogyasztók érdeklődését.

A negyedik téma címe „Vacsora egy személyre” volt. Zaccaria Nedda és Koncz Gábor vállalkoztak a fela-dat megoldására, elképzelésük szerint egy olyan élelmi-szercsomagolással, amely frissen tartja a tárolandó ételt, ugyanakkor könnyen magunkkal vihetjük bárhova. A formatervezésnél törekedtek az egyszerű felhasználásra és a csomagolás méretének minimalizálására. A csoma-golás színe sötétbarna, ami harmonizál a fólián keresztül látható termék színével.

A megmérettetés csapatunk számára igazán sikeresen zárult, hiszen a zsűri Bögi Viktória és Galazek Noémi „Lovebug Gift Packaging” című tervét a verseny első dí-jával jutalmazta.

Tiefbrunner Anna

Nemzetközi oktatási hét a KGK-n

A Keleti Károly Gazdasági Kar a Nemzetközi Mobilitási Irodával közösen 2014 novemberében nemzetközi ok-tatási hetet szervezett. Az egyetem történetében számos nemzetközi rendezvény megszervezésére került már sor, de komplex, sok országból érkező előadókkal szervezett nemzetközi oktatási hét most volt először.

Az ötlettől a megvalósításig vezető út nem volt köny-nyű. Még 2014 tavaszán kezdtek azon gondolkodni a szervezők, hogy milyen formában lehetne a hetet meg-szervezni, milyen témakörre lehet felfűzni a különböző gazdasági tárgyakat. A keretet végül is a „New Challen-ges of the XXI. Century” cím adta meg, melyet szabadon

Page 6: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

6. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó6. oldal 2014. november

választható vagy kritériumtárgyként vehettek fel a diá-kok. A szervezők a vendégoktatók kiválasztása során szá-mos dologra ügyeltek: ne legyen átfedés a vendégokta-tók által kínált tárgyak között, hanem egészítsék ki azok egymást egy jól összefogható egésszé, legyen a meghívott oktatók között olyan, aki Erasmus partner intézménytől jön, de olyan is, aki potenciális partner lehet. Végül 15 oktatót hívtak meg a szervezők Albániából, a Cseh Köz-társaságból, Finnországból, Franciaországból, Hollandi-ából, Lengyelországból, Németországból, Romániából, Szerbiából és az USA-ból.

Az egyhetes rendezvény, melyen számos hallgató vett részt, lehetőséget adott arra is, hogy a vendégoktatók egy kiállítás (International fair) keretén belül azokkal a hallgatókkal is találkozzanak, akik az órákon nem tud-tak részt venni, de érdeklődnek egy Erasmus félév iránt.

Az „International week”-nek számos komoly ered-ménye lett. Bebizonyosodott, hogy egy blokkosított hét jobb lehetőséget biztosít az oktatóknak a részvé-telre, komplexebb tananyagot lehet leadni, mint a li-neáris oktatás keretei között. A résztvevők megbeszé-léseket folytattak további, az Erasmus + keretei között

együttműködési lehetőségekről, közös pályázatok be-nyújtásáról.

A rendkívül pozitív hallgatói és oktatói visszajelzések alapján a Keleti Kar már a következő félévben, de legké-sőbb jövő ősszel ismét megszervezi a nemzetközi hetet, melyre szeretettel várja az érdeklődőket, remélve, hogy egyre több és több diák vesz részt az egyetem nemzet-köziesedési folyamatában.

Dudás Ferencné

Hírek röviden

Dr. Horváth Sándor az MRK Műszaki Tudományok Bizottsága elnöke

Az Magyar Rektori Konferencia Műszaki Tudományok Bizottsága 2014. október 9-én az Óbudai Egyetemen tartotta szokásos ülését. Dr. Jobbágy Ákos, az MRK MTB elnökének megnyitója után Dr. Gáti József, az ÓE kancellárja házigazdaként köszöntötte a megjelenteket.Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a kialakítás alatt álló felsőoktatási stratégiáról tájékoztatta a jelenlévőket. A Bizottság a 2014/15. tanévre a Magyar Rektori Konferencia Műszaki Tudományok Bizottsága elnökének Dr. Horváth Sándort, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánját választotta meg.

Az első hazai fejlesztésű elektronikus számítógép fejlesztői az Óbudai Egyetemen

2014. október 15-én az Óbudai Egyetemen a Neu-mann János Számítógép-tudományi Társaság Informa-tikatörténeti Fóruma (NJSzT ITF) a Nagy Számítás-

technikai Műhelyek sorozat keretében a magyarországi informatika fejlődésében meghatározó szerepet játszó első hazai fejlesztésű elektronikus számítógép, az M3 történetét és az MTA Kibernetikai Kutató Csoport (MTA KKCs) munkáját mutatta be. Az M3 mint az első univerzális elektronikus számítógép és fejlesztő csapata sok területen játszott meghatározó, úttörő szerepet Ma-gyarországon. Egyedülálló lehetőség volt a fejlesztőkkel személyesen találkozni, és tőlük megismerni a hősi kor-szak személyes nézőpontú történetét.

Page 7: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

Hírmondó 7. oldal2014. november

Látogatás a STYL Ruhagyár Zrt-nél és a Color Ru-házati és Kereskedelmi Kft-nél

A Rejtő Kar Terméktervező Intézete kiemelt feladatá-nak tartja és költségeit is vállalja annak, hogy hallgatói rendszeresen látogatást tehessenek és közvetlen tapasz-talatokat szerezzenek a ruhaipar hazai vállalkozásainál. Az intézet jó kapcsolatot ápol a STYL Ruhagyár Zrt. és a Color Ruházati és Kereskedelmi Kft. vezetőivel, akik idén is lehetővé tették az üzemlátogatást.

Az ipari termék- és formatervező mérnöki szak öl-tözék- és kiegészítők szakmaterület, valamint a köny-nyűipari mérnök szak ruhaipar moduljának hallgatói és tanárai nagy érdeklődéssel nézték meg elsőként a szombathelyi székhelyű gyár munkáját. Kruczler Zoltán műszaki igazgató – aki egyike azoknak a sikeres veze-tőknek, akik az Óbudai Egyetem jogelődjében szereztek diplomát – mutatta be a hatvan éves ruhagyár gyártási folyamatát a számítógépes gyártás-előkészítéstől a kész termékek előállításáig.

A Styl márkanévvel jelzett öltönyök különleges minő-ségű szövetek felhasználásával, a legmodernebb gyártási technológiával és kidolgozással, kiemelkedő szaktudás-sal készülnek. Rugalmas munkaszervezési módszereikkel az ismert és népszerű divatmárkák által igényelt soroza-tok mellett egyedi, a szalontermékek minőségében is ké-szítenek modelleket a világ minden tájára. Az öltönyök különleges, fantáziadús részletekkel és technológiai megoldásokkal készülnek olyan híres divatház és márka számára is, mint a francia Louis Féraud.

A zalaegerszegi Color Ruhagyárban Virághné Dr. Móga Julianna cégvezető mutatta meg a felújítás alatt álló üzemet. A cég elsősorban női felsőkonfekció gyártással foglalkozik, és olyan neves tervezőknek gyárt, mint JC de Castellbajac vagy Kenzo. A gyártási folyamatok megte-kintésén túl lehetőség nyílt a készáru raktárban lévő az izgalmas szabású és díszítésű, csúcstechnológiás termékek tanulmányozására. Az üzemlátogatások a naprakész szak-mai ismeretek megszerzéséhez, az egyetemen megszerzett tudásanyag elmélyítéséhez nyújtanak segítséget.

Szűcs Ágnes

Design Hét- az Óbudai Egyetem a Francia Intézetben

A 2014-es Design Hét alkalmából az RKK Termékter-vező Intézetének III. és IV évfolyamos hallgatói a Fran-cia Intézetben rendezték meg különleges kiállításukat és

öltözék-bemutatójukat. A kiállításon kétféle téma szere-pelt, egyrészt az öko-tudatos tervezői szemléletet megje-lenítő, innovatív berendezési tárgyak és ruhák, melyek a környezetünkben fellelhető, kidobásra szánt vagy épp megunt tárgyak, textilek és ruhadarabok újrahasznosí-tásával készültek el. A bicikli-kerékből üveglap fedéllel kis asztal, a mosógép-dobból szék, a reluxa-függönyből mennyezeti lámpa, régi trikókból csomózott függőágy és még sorolhatnánk az ötleteket, melyek mind elnyer-ték a látogatók tetszését. A Francia Intézet által rendel-kezésre bocsátott tágas kiállítóteremben helyet kaptak még látványos asztalterítékek is, melyeket a hallgatók a különböző nemzetek identitásának újraértelmezésével terveztek és kiviteleztek, számos érdekes kiegészítővel együtt.

A bemutatón mintegy 45 öltözék vonult fel igen nagyszámú nézőközönség előtt. A re-use kabátokat és ruhákat dekoratív anyagmanipulációkkal megvalósított kötött felsők és blúzok követték, majd egy válogatás a diplomamunkákból. A bemutatót kék-fehér-piros, mozgalmas drapériatanulmányok zárták, mintegy kö-szönetképp a Francia Intézetnek az együttműködésért. A manökenek szerepét ismét a hallgatók vállalták fel, így ők is részt vállaltak a bemutató sikerében.

Mindkét esemény szervezői és lebonyolítói voltak: Deés Enikő DLA, Dr. Kisfaludy Márta, Dr. Hottó Éva, Szűcs Ágnes és Korona Péterné.

Dr. Kisfaludy Márta

Ismét Zöld hullám a Dunán

2014. október 26-31. között került megrendezésre a „3rd

Green Waves Autumn Academy for PhD students and young researchers” program a Hochschule Ulm szervezésében.

Page 8: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2014. november

8. oldal 2014. július-augusztusHírmondóHírmondó8. oldal 2014. november

Az ulmi egyetem által kezdeményezett „Danube University” együttműködés célja tanárok, diákok, ku-tatók csereprogramjainak lebonyolítása, illetve nyári-ta-vaszi-őszi közös kurzusok szervezése, továbbá pályázat készítés.

A német, osztrák, szlovák, magyar, szerb, bolgár és ukrán hallgatók az első napot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, míg a másodikat az Óbudai Egyetemen töltötték. Itt a megújuló energia-termelő eszközökkel ismerkedtek, illetve saját kutatási munkájukat mutatták be workshop formájában.

A következő nap szakmai programjai a Vöcsök szár-nyashajón zajlottak, mely szárnyain Újvidékig siklottak. Egy belgrádi kirándulást követően a résztvevők az Újvi-déki Egyetemet látogatták meg, illetve a város nevezetes-ségeivel ismerkedtek.

Az óbudai program lebonyolításában Varga Andrea, Rácz Ervin, Nagy László, Szén István és Fejes Imre se-gédkeztek. A programban a Kandó Kálmán és Bánki Donát Kar PhD-s hallgatói is részt vettek.

Dr. Kádár Péter – Varga Andrea

XLV. Műszaki Felsőoktatási Sportnapok

45. alkalommal rendezték meg Magyarország egyik leg-jelentősebb, a műszaki felsőoktatási intézmények közötti

komplex sportversenyét, a Műszaki Felsőoktatási Sport-napokat (MFSN) 2014. október 27-28-án.

A rendezvény házigazdája a Széchenyi István Egye-tem volt. A műszaki képzést folytató egyetemek és főis-kolák hat sportágban – asztalitenisz, férfi kézilabda, férfi kispályás labdarúgás, női kosárlabda, férfi kosárlabda és sakk – nevezhettek csapatokat.

Az összetett győztes vándorserleget vihet haza. Eb-ben az évben 7 felsőoktatási intézmény – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Duna-újvárosi Főiskola, a Kecskeméti Főiskola, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudomány-egyetem, valamint újonnan csatlakozva a Miskolci Egyetem – csapata mérte össze erejét.

Az Óbudai Egyetem hallgatói 3 sportágban állhattak a dobogóra: asztaliteniszben a 3. helyet szerezték meg, a férfi kosárlabdázók és a sakkozók pedig ezüstérme-sek lettek. Végül az összesített eredménytáblázatban 49 ponttal a harmadik helyre került az egyetem.

A bajnok idén is a Széchenyi István Egyetem lett (77 pont), a második helyezést a veszprémiek szerezték meg kis különbséggel, két ponttal megelőzve intézményün-ket (51 pont).

Hallgatóinknak köszönjük a munkát és gratulálunk a szép eredményekhez!

Nagy Krisztina

Az Óbudai Egyetem elektronikus kiadványa1034 Budapest, Bécsi út 96/b • Telefon: 666-5613, fax: 666-5621

Honlap: www.uni-obuda.hu, www.facebook.com/ObudaiEgyetemFelelős kiadó: Prof. Dr. Fodor János rektorFőszerkesztő: Dr. Ősz Rita rektorhelyettes

Szerkesztőbizottság: Reha Ilona titkár, Sípos Kornélia