Korunk - 3. folyam, 20. évf. 6. sz. (2009. június)] Korunk 2009 Június Nyelvpolitika a politikai sajtó nyelvhasználatának tükrében 1945-ben HÁHN JUDIT Ha fellapozunk néhány, 1945-ben megjelent magyarországi országos napilapot, megdöbbentő nyelvhasználattal szembesülünk. A német kisebbség egyéni és kollektív emberi jogai abban az időben egyáltalán nem érvényesültek a nyilvános publicisztikában: az újságírók nyugodtan rágalmazhatták ezt a nemzetiséget és nyelvét. Pedig a nemzetiségi jogok területén, különösen, ami a nemzetiségi anyanyelvi oktatást illeti, látszólag nagy előrelépések történtek. Az Ideiglenes Kormány 1945-ös rendelete már lehetővé tette a szülőknek, hogy szavazással döntsenek arról, az általános iskolában a tanítás nyelve az anyanyelv vagy a magyar nyelv legyen, s lehetővé vált a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák megnyitása.1 Bár voltak hiányosságok a megvalósítást illetően, „a nemzetiségi oktatás felvetése és jogi szabályozása 1945-ben szinte egyedülálló volt Magyarországon az európai népi demokráciák között”. 2 A magyar sajtó nyelvhasználata viszont nem ezt a demokratikus hangvételt tükrözte. A parlament csak 1948-ban foglalta törvénybe a nemzetiségi hovatartozás büntetőjogi védelmét, amelynek értelmében fogházra ítélendő az, aki az országban élő nemzetiségekre lealacsonyító kifejezést használ.3 A második világháború után szó sem volt még a nyelvi csoportok azon kollektív jogáról, amelyet a Barcelonai Nyilatkozat fogalmazott meg 1996-ban. Eszerint a nyelvi csoportoknak joguk van ahhoz, hogy nyelvük és kultúrájuk a tömegkommunikációs eszközökben méltányosan megjelenjen.4 1945-ben, a kitelepítéseket megelőzően, a magyar sajtó nyelvhasználatát a német kisebbséggel szembeni diszkriminatív hangvétel jellemezte. Tanulmányomban a korabeli kormánypártok lapjaiból vett példákon keresztül igazolom ezt az állítást, majd egy korabeli politikus, Bibó István gondolataival zárom a tanulmányt. A kezdet éve: 1945. A koalíciós pártok álláspontja ez év áprilisában került nyilvánosságra a magyarországi németség megítélésével kapcsolatban. A vizsgált időszak 1945 áprilisától az év végégig terjed, azaz, az állásfoglalások első közzétételétől a magyarországi német lakosság áttelepítéséről szóló hivatalos rendelkezés megfogalmazásáig a 12.330/1945. M.E. számú rendelet megjelenéséig, Az elemzésbe bevont lapok: Szabad Szó, Szabad Nép, Kis Újság, Népszava. A Szabad Szó a Nemzeti Parasztpárt, a Szabad Nép a Magyar Kommunista Párt, a Kis Újság a Független Kisgazdapárt, a Népszava pedig a Magyar Szociáldemokrata Párt központi lapja volt.
12
Embed
Nyelvpolitika a politikai sajtó nyelvhasználatának tükrében 1945-ben · A német kisebbség Bellér Béla kutatásai 5 alapján elmondható, hogy a németek száma Magyarországon
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Korunk - 3. folyam, 20. évf. 6. sz. (2009. június)]
Korunk 2009 Június
Nyelvpolitika a politikai sajtó nyelvhasználatának
tükrében 1945-ben
HÁHN JUDIT
Ha fellapozunk néhány, 1945-ben megjelent magyarországi országos napilapot,
megdöbbentő nyelvhasználattal szembesülünk. A német kisebbség egyéni és kollektív emberi
jogai abban az időben egyáltalán nem érvényesültek a nyilvános publicisztikában: az újságírók
nyugodtan rágalmazhatták ezt a nemzetiséget és nyelvét. Pedig a nemzetiségi jogok területén,
különösen, ami a nemzetiségi anyanyelvi oktatást illeti, látszólag nagy előrelépések történtek. Az
Ideiglenes Kormány 1945-ös rendelete már lehetővé tette a szülőknek, hogy szavazással
döntsenek arról, az általános iskolában a tanítás nyelve az anyanyelv vagy a magyar nyelv
legyen, s lehetővé vált a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák megnyitása.1 Bár voltak
hiányosságok a megvalósítást illetően, „a nemzetiségi oktatás felvetése és jogi szabályozása
1945-ben szinte egyedülálló volt Magyarországon az európai népi demokráciák között”.2
A magyar sajtó nyelvhasználata viszont nem ezt a demokratikus hangvételt tükrözte. A
parlament csak 1948-ban foglalta törvénybe a nemzetiségi hovatartozás büntetőjogi védelmét,
amelynek értelmében fogházra ítélendő az, aki az országban élő nemzetiségekre lealacsonyító
kifejezést használ.3 A második világháború után szó sem volt még a nyelvi csoportok azon
kollektív jogáról, amelyet a Barcelonai Nyilatkozat fogalmazott meg 1996-ban. Eszerint a nyelvi
csoportoknak joguk van ahhoz, hogy nyelvük és kultúrájuk a tömegkommunikációs eszközökben
méltányosan megjelenjen.4 1945-ben, a kitelepítéseket megelőzően, a magyar sajtó
nyelvhasználatát a német kisebbséggel szembeni diszkriminatív hangvétel jellemezte.
Tanulmányomban a korabeli kormánypártok lapjaiból vett példákon keresztül igazolom ezt az
állítást, majd egy korabeli politikus, Bibó István gondolataival zárom a tanulmányt.
A kezdet éve: 1945. A koalíciós pártok álláspontja ez év áprilisában került nyilvánosságra a
magyarországi németség megítélésével kapcsolatban. A vizsgált időszak 1945 áprilisától az év
végégig terjed, azaz, az állásfoglalások első közzétételétől a magyarországi német lakosság
áttelepítéséről szóló hivatalos rendelkezés megfogalmazásáig a 12.330/1945. M.E. számú
rendelet megjelenéséig, Az elemzésbe bevont lapok: Szabad Szó, Szabad Nép, Kis Újság,
Népszava. A Szabad Szó a Nemzeti Parasztpárt, a Szabad Nép a Magyar Kommunista Párt, a Kis
Újság a Független Kisgazdapárt, a Népszava pedig a Magyar Szociáldemokrata Párt központi
lapja volt.
A német kisebbség
Bellér Béla kutatásai5 alapján elmondható, hogy a németek száma Magyarországon a 19–
20. század fordulójára a 2 milliót is megközelítette, ám ettől kezdve arányuk folyamatosan
csökkent a népességen belül. A húszas, harmincas években viszont ennek ellenére a legnagyobb
nem magyar nemzetiséget alkották.
Trianon után került sor a nemzetiségek helyzetének törvényes formában való rendezésére.
Az 1923-ban hozott rendeletek teljes egyenjogúságot biztosítottak minden állampolgárnak és
liberális szellemben szabályozták a nemzetiségi nyelvhasználatot. A Klebersberg-féle 110
478/1923. VKM sz. rendelet három kisebbségi iskolatípust állapított meg, amelyek közül az
önkormányzati szervek, illetve a szülők választhattak: A típus – az oktatás anyanyelven történik,
a magyar nyelv pedig kötelező tantárgy, B típus – vegyes tanítási nyelv, C típus – az oktatás
nyelve a magyar, a kisebbségi nyelv pedig kötelező tantárgy.6
Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a magukat német nemzetiségűnek vallók a
népesség 3,2 százalékát alkották, a német anyanyelvűek számaránya pedig 5,1 százalékra tehető.
Ezek az adatok a németek politikai megosztottságát is tükrözik: a Volksbund erőszakos
agitációja ellenére nem mindenki hajlott ebbe az irányba. A továbbiakban Tóth Ágnes
Telepítések Magyarországon 1945–1948 között (1993) című könyve alapján összegzem a
második világháborút követő évek fontosabb állomásait
A háború után a nemzetiségi kérdés megoldását a viszonosság elve vezérelte: az
anyanemzetekkel való külpolitikai kapcsolat és a határokon kívül élő magyarság helyzete
befolyásolta a hazai kisebbségekkel való bánásmódot. A potsdami határozat azonban lehetőséget
biztosított nagyszámú német kitelepítésére: a moszkvai utasítás értelmében ez 400–450 ezer főt
érintett. Még ma is vita tárgya, hogy mennyiben tekinthetők a potsdami határozatok előíró
jellegűnek, ugyanis valószínűleg csak lehetővé tették, nem pedig kényszeríttették az országokat a
németek tömeges méretű kitelepítésére. A magyar kormány végül 1945 decemberében döntött a
hazai németek sorsáról: a 12.330/1945. M.E. sz. rendelet áttelepülésre kötelezte mindazokat,
akik a legutolsó népszámláláskor magukat német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek
vallották. 1946 januárjában a németeket falvanként összeírták, vonatokra rakták és
Németországba szállították.
Pártok és újságjaik
Az Ideiglenes Kormány Dálnoki Miklós Béla vezetésével 1944. december 22-én alakult
meg a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda Párt és a
Nemzeti Parasztpárt tagjaiból.
Az MKP a magyar munkásosztály pártja 1945-ben. Tagjainak többsége a munkások közül
került ki, de a szegényparasztság és az értelmiség soraiból is sokan csatlakoztak hozzá. Célja a
független, demokratikus Magyarország megteremtése volt, hangsúlyozva annak népi és radikális
jellegét. Az MKP központi lapja a Szabad Nép. Az újság 1942-ben Rózsa Ferenc
szerkesztésében indult a Kommunisták Magyarországi Pártja központi (havi)lapjaként.7
A Nemzeti Parasztpárt elsősorban a mezőgazdaságból élőket tömörítette soraiba.
Programja főként a parasztság kevésbé módos rétegeit kívánta megnyerni: a kis- és
középparasztokat, illetve a szegényparasztság tömegeit.8 A Nemzeti Parasztpárt baloldala
erőteljesen meghatározta a párt szellemét, szoros volt az együttműködés a kommunista párttal.
AZ NPP központi lapja a Szabad Szó, amely a második világháború alatt lett népszerű a
szegényparasztság körében.
A Magyar Szociáldemokrata Párt a négy párt közül a legrégibb, hiszen 1890-ben jött létre.
Tömegbázisát a munkásosztály alkotta, de tagjai közt megtaláljuk a városi és falusi kispolgárokat
(kisiparosok, kiskereskedők), továbbá az értelmiségieket és a különböző tisztviselőket.
Jelentősebb szervezetei Budapesten és a vidéki ipar- és bányavidékeken létesültek.9 A
magyarországi munkásmozgalomban a hazai németség központi szerepet töltött be. A párt lapjai
magyar és német nyelven egyaránt megjelentek: magyarul a Népszava, németül kezdetben a
Volksstimme, később az Arbeiter Wochen-Chronik jelentette meg az írásokat. A munkásgyűlések
és a pártkongresszusok is ezen a két nyelven zajlottak.10 Az MSZDP nem csupán a német
nemzetiségűek jogaiért szállt síkra; az 1906. évi pártkongresszuson létrehozta német, szerb,
szlovák és román szervezőbizottságait, amelyek ezen nemzetiségek érvényesülését biztosították.
Ezek a bizottságok bizonyos időközönként országos értekezletekre hívták össze a nem magyar
pártszervezetek delegáltjait, s gondoskodtak arról, hogy a nem magyar anyanyelvűek saját
anyanyelvükön ismerhessék meg a párt programját. A nemzetiségi területekre a lakosság
anyanyelvét beszélő szónokokat is kiküldtek ebből a célból.11
A Trianon utáni megcsonkult Magyarországon a németség maradt az egyetlen számottevő
nemzetiség, így a párt a nemzetiségi bizottságok közül csak az Országos Német Bizottságot
tartotta fenn, mely szemléletét tekintve közbülső helyet foglalt el a magyar fajvédők és a német
nacionalista szélsőségesek között. A párt folyamatosan szót emelt a nemzetiségi jogokért.
Álláspontja az volt, hogy a nem magyar anyanyelvűek az egységes magyar nemzet részei, és az
anyanyelvi jogok őket is megilletik. Az 1930-as évek második felétől azonban egyre inkább a
visszafogottság és a félelem jellemezte a párt nemzetiségpolitikáját, ami a párton belüli baloldal
erősödésével és a koalícióból való kiszorulás félelemével magyarázható. A párt lapja, a Népszava
1877-ben indult munkás hetilapként a német származású Külföldi Viktor kezdeményezésére.
1880-ban lett a Magyarországi Általános Munkáspárt magyar nyelvű lapja. A Magyarországi
Szociáldemokrata Párt megalakulásával a párt központi újságjává vált.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 1945 közepére a legnagyobb magyar
párt, bázisát gazdag- és középparasztok, a polgári értelmiség, valamint a városi kispolgárság
alkotta. Ellenzett mindenféle diktatúrát, a tiszta demokrácia megvalósítását szorgalmazta.12 A Kis
Újság 1887 és 1957 között jelent meg, a Budapest című függetlenségi párti újság néplap jellegű
testvérlapjaként. 1945-től az FKGP központi lapja lett, ami egyben stílusváltást is jelentett az
újág számára. Gróf Dessewffy Gyula felelős szerkesztő a Budapesti Pártközpont tagja volt, a
párton belül a jobboldal képviselőjeként tartották számon. Az újság hasábjain azonban a baloldal
is szóhoz jutott, többek között a pártvezér Tildy Zoltán véleményeit is rendszeresen
megjelentették.
A lapok és a németkérdés az olvasó szemével
A magyarországi németséggel kapcsolatos írások mind a négy újságban megtalálhatók az
1945 áprilisa és decembere közti időszakban. A cikkek többsége a földosztás, a bukovinai
székelyek betelepítése és a háborús bűnökért való felelősségre vonás kapcsán foglalkozik a
német etnikummal. Rövid hírek mellett tudósítások, élménybeszámolók és hosszabb lélegzetű
publicisztikák csoportosulnak e téma köré.
Sváboknak a 18. században Németországból Magyarországra települt németeket nevezték.
Az első telepesek többsége ugyanis Svábföldről (Schwabenből, Württemberg-ből stb.) érkezett.
A kifejezés tehát gyűjtőnévként funkcionált, semleges fogalom volt. A sváb megjelölés
elsősorban a paraszt telepesekre vonatkozott. A népnév a hazai németségen belül szociális
értékrendűséget kapott: a schwäbisch fogalmilag azonosult a bäurisch ‘paraszti’ képzetével.13
1945-ben a magyarországi német lakosság ügye a „svábkérdés”, a falvak a sváb falvak, amelyek
svábtenger módjára veszik körül a haldokló magyar településeket, s a sváb gyűrű szorítását csak
úgy lehet feloldani, ha a „degenerált, belterjes sváb tenyészetet” mielőbb elűzzük az országból,
és így megszabadul hazánk a „sváb piócáktól” – olvasható a korabeli újságokban.
A sváb szó 1945-re már többet jelentett a népcsoport megjelölésénél: negatív, ellenséges
kicsengéssel bírt, a hozzá kapcsolódó jelzők döntő többsége igen rossz színben tűntette fel a
magyarországi németeket. Erre utal a Szabad Szóban található két rövid megjegyzés is: „itt még
a magát baloldalinak mondó német ajkú lakosság is csak egyszerűen sváb”;14 „nem azért svábok
a svábok, hogy szerények és becsületesek legyenek”.15
A sváb kifejezést a bűnös jelzővel is gyakran azonosították, hiszen a magyarországi
németek ügyét „svábkérdésként” kezelték. Gróf Teleki Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter
az 1945. május 14-én tartott pártközi értekezleten utalt erre a problémára: „Ez nem egy sváb
kérdés, hanem volksbundista, fasiszta kérdés. Én egy alkalommal éppen Kerék Mihálynak
említettem, hogy a sajtóban nem sváb néven kell kezdeményezni és nem jó ezt
kihangsúlyozni.”16
Legtöbbször a Magyar Kommunista Párt nevezte sváboknak a német etnikumúakat. Ez a
cikkek számához és a többi újsághoz képest nem túl magas, figyelemre méltó viszont, hogy a
Szabad Nép esetében a legnagyobb a különbség a sváb és a német szavak előfordulási
gyakoriságát illetően. Míg a Szabad Szóban kb. kétszer, a Kis Újságban és a Népszavában kb.
háromszor többször fordult elő a negatív asszociációkat keltő kifejezés, mint a német szó, addig
ennél az újságnál több mint tízszer olyan sokszor.
A német kisebbségről szóló újságcikkekben a népcsoport jellemzésére használt kifejezések
a következő kategóriákba sorolhatók:
I. Gazdasági dimenzió:
– gazdag, pl. gazdag falvak, nagyházak, módosodtak, dúsan rakott szekér, tízholdas földek
stb.
– önző és fukar, pl. mindig is önző volt, nem adott inni, nem mutatta meg a földjét, stb.
– mohó, felhalmozó és előretörő, pl. befurakszik, amőba, terjeszkedés, fojtás, svábtenger,
elözönlenek minden állást és pozíciót, stb.
– ravasz, számító és kétszínű, pl. sunyi, körmönfont, álszent, szemérmetlen mesterkedések,
csalás, furfang stb.
II. Politikai dimenzió: a hazai németek Magyarországhoz és annak állami
berendezkedéséhez való viszonyát érintő megfogalmazások, mégpedig
– a hűtlenségre vonatkozó kifejezések, pl. fasiszta, hazaáruló, hűtlen, hitlerista, bűnös stb.
– a magyar nép és a német etnikum együttélési konfliktusai, pl. örök ellentét, nem tudunk
együtt élni, a magyarság életérdekeivel szembehelyezkedve, stb.
„zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit
előír, tökéletesen megfelel egymásnak”.41
A második világháború olyan korszakot hagyott maga után, amelyben a megoldatlan
problémák súlya egy egész ország vállára nehezedett. A német nemzetiségű lakosság kitelepítése
megfelelő módnak tűnt a feszültség feloldására, hiszen úgy tűnt, hogy ezáltal a földkérdés, a
székelyek letelepítése és nem utolsósorban a háborús felelősségre vonás ügye is rendeződik. Egy
népcsoport kitelepítése azonban olyan döntés, amely jelentős néptömegeket közvetlenül érint,
nem valósítható meg pusztán a „felsőbb körökön” belül. A kitelepítés előkészítésében ezért a
sajtó központi szerepet játszott: az előítéletes megfogalmazások lealacsonyították, ellenségessé
tették a német nemzetiségű lakosságot.
JEGYZETEK
1. Fögelein Gizella: A nemzetiségi oktatás szabályozása Magyarországon. In: Hambuch Vendel (szerk.): 300 éves együttélés – A magyarországi
németek történetéből. Budapesti Nemzetközi Történészkonferencia (1987. március 5–6.). Tankönyvkiadó, Bp., 1988. 161.
2. Uo. 162.
3. Uo. 163.
4. Szépe György: Az anyanyelvhasználat mint emberi jog. In: Fóris Ágota (szerk.): Nyelvpolitika: múlt és jövő. Iskolakultúra, Pécs, 2001. 62.
5. Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Magvető Kiadó, Bp., 1981.
6. Uo. 155.
7. Kókay György – Buzinkay Géza – Murányi Gábor: A magyar sajtó története. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Bálint György
Újságíró Iskola kiadása a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával, Bp., 1994.
8. Vida István: Koalíció és pártharcok 1944–1948. Magvető Kiadó, Bp., 1986. 97. (A továbbiakban Vida 1986)
9. Uo. 92.
10. Uo. 124–125.
11. Tilkovszky Lóránt: A Szociáldemokrata Párt és a nemzetiségi kérdés Magyarországon 1919–1945. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1986. 5.
12. Vida 1986. 100.
13. Hutterer Miklós: A magyarországi német népcsoport. In: Ortutay Gyula (szerk.): Népi kultúra – népi társadalom. A MTA néprajzi kutató
csoportjának évkönyve VII 1973. Akadémia Kiadó, Bp., 1973. 93–117.
14. Szabad Szó, 1945. július 29. 1.
15. Szabad Szó, 1945. szept. 27. 3.
16. Weidlein, Johann: A magyarországi németek küzdelme a fennmaradásért. Dokumentáció 1930–1950. Suevica Pannonica, Heidelberg, 1996.
317.
17. Szabad Szó, 1945. április 20. 5.
18. P éldául a németség „kinyújtotta csápjait minden irányban és bezsebelt mindent” (Szabad Szó, 1945. április 22. 1.)
19. Kis Újság, 1945. július 24. 3.
20. Szabad Szó, 1945. augusztus 12. 5.
21. Kis Újság, 1945. szeptember 15. 3.
22. Uo.
23. Szabad Szó, 1945. július 29. 1.
24. Kis Újság, 1945. szeptember 15. 3.
25. Szabad Szó, 1945. szeptember 27. 3.
26. Szabad Szó, 1945. április 17. 5.
27. „Szepi nyár végén felmászik a fára és letöri az élettelen ágakat. A mutter ráhordja a kocsira. Gyakran veszekedés kíséri a műveletet.
– Ez megvan enyém fa! Mink megjelelte még március!
Azaz, ők hántották le a fa kérgét. Tehát az ő joguk eladni a megölt fáról szedett karvastagságú rőzsét mázsánként 1000 pengőért.” Kis Újság,
1945. szeptember 2. 8.
28. Szabad Szó, 1945. szeptember 15. 2.
29. Szabad Szó, 1945. augusztus 28. 1.
30. Szabad Szó, 1945. április 17. 5.
31. Szabad Szó, 1945. április 15. 3.
32. Szabad Szó, 1945. augusztus 26. 3.
33. Szabad Nép, 1945. november 11. 2.
34. Kis Újság, 1945. december 8. 3.
35. Szabad Nép, 1945. november 14. 2.
36. Szabad Szó, 1945. augusztus 26. 3.
37. Tóth Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatban. In: Iványosi-Szabó Tibor (szerk.):
Bács-Kiskun megye múltjából. XI. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának Kiadványa, Kecskemét, 1992. 330–383.
38. „Máris olvastunk olyan sajtó-tudósításokat, melyek leírják, hogy a csángók telepítése ott, ahol rajtaütésszerűen történt, kiváló sikerrel ment, ott
azonban, ahol némi előkészítéssel »felesleges jogászkodással« történt, ott a betelepülő csángókat felháborító módon üres falak és üres éléskamrák
várták. Ugyanaz a műfelháborodás egészen emberi és egészen természetes dolgok fölött, mint amikor a nyilas sajtó felvetette a legteljesebb erkölcsi elítélés hangját azért, mert a gonosz zsidók, ahelyett, hogy örömmel a gettóba vonultak volna és vagyonukat átadták volna, horribile dictu, nem átallottak okmányt
hamisítani és ékszereiket eldugni.” Bibó 1945. május 14. In: Tóth 1992. 336.
39. Uo. 337.
40. Bibó István: A magyar demokrácia válsága. In: Demokratikus Magyarország. Válogatás Bibó
István tanulmányaiból. Magvető Kiadó, Bp., 76.
41. Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről. In: Válogatott tanulmányok. Magvető Kiadó, Bp., 378.