Labancz Gyula: Megcsendülő fehér (Z-füzetek/059)ezredveg.vasaros.com/z/pdf/zf_059.pdf · [ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ] Bévül, álmunkkal. Bévül, álmunkkal, tágasabb.

LABANCZ GYULA

Megcsendülő fehér

avagy Krúdy még egyszer átpörgeti a kalendáriumot

BUDAPEST

Z-fületek/59

A sorozatot szerkesztiSIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfiaJORDÁN GUSZTÁV

Készült a Magyar HitelbankMűvészeti Alapítványa támogatásával

© Labancz Gyula

Szonda

Száj gyalogosa a szó,fogzebrán hagyja költő-áldozatát a század.Testi épség kockáztatása nélkülnincs költészet. Az írása gondolat sebességkorlátozása.Ezért ha út szélére szólíthold-szondáztatásra az este,természetesnek veszem, hogyköltészetem igazoltatóikékülnek bele!

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Bévül, álmunkkal

Bévül, álmunkkal, tágasabb.Nem értettem, voltidő, ezer történet,ösztöneink tükre.Együtt születtünk,nőttünk fel, fejlődésbennem szervezkedett, vagyha igen, áldozatultestünk dobta oda.Egy, csak egy valamitnem nélkülözhető sem: arcunkat –Madzag-kereszt, feszespillanat, hullámpapírbacsomagolt Duna, görnyedttest, maga alá temetvea láb, körkörösen,akárha egyetlen fülhang iránt, térd és combfelborzolva, félre nemérthető rám-utalással,ki feladója, címzettje is,s ki azóta – mi akkor még

Labancz Gyula: Megcsendülő fehér

2

csak lehettem volna –vagyok rossz csontebek harmincadjára.

Kakukktojás

Természeti képpel indul a villamos,táskámban trágyás emberfogó virágföld,lábfej-labdácska éled, beletapos,megfásul, feszes pillanat, tekervényeságiak közt szüret, körtefogantyú,rándul a váll, valaki valaki után kap,huppan, nem gyűlölök senkit, át-ültetődik szeretetbe. Kvarcórábólzenélve, kivilágítva lép meg az idő,hogy utána a bőr szemcsés sivatagábahulljon vissza. Hát így, lépek le, a Duna-parti szélnémi megkönnyebbülés, gondoltam, és valóban,vizes feltűnésben nem volt hiány, csakmagány, csobbanó visszásság; lehelgetvefényesítettem fel a napot, s mint kita himnusz saját ajtajában ér, megállók,kihúzom magam: – kubai vagynem kubai lány … Költő mondatbarejtett kakukktojása, hol hagytam abba?Száznál több vicc fűződik tüskéihez,neveti el magát, poéngyilkos rózsa.

1985

Zsebkendőnyi hely

Minden együtt, hogy a bűnelkövetését motiválja.Véres, zsebkendőnyi hely,gyertya, kés, üveg vodka,meg-megzörrenő szalmaarc,finom úti portól szabadulva– gazságom műveletlen jele –ujjnyom-csikós orrnyereg,száraz, nyári önbegyulladás,rab, akinek bőrében, érrefűzött gyöngyöt pötyögtetvezsibbadásba hemzsegnek indulatai,mintha ott se lennék, úgy teszek,nézek – örvény-blendenyílás –


3

az arcomat végképp kifosztóra,ám a csönd, hullámosodikszélmacerára a test,csúcsát befelé csobogja;vagyok, mint születés és halálzárójele közt: névközeiben.

Gondolatok a csöngetésre

Hátánál fogva dobom ki,hangvilla-küszöbre fekszika dög telefonmacska.Válltól vállig karóimnak a mozdulatfájdalmas el? ki? Rándulás.Büntetésből lábát váltogatvanap, hold térdel ablakunkonhelyettem, s talán helyetted,hisz leosztották cinkelttelefonkártyával egymás közttitokzatos szerelmeseink az utat;s mi volt: légy, kő, szárnyas ige,(ami ugyan a világablak be-töréséhez kevés, de a költészetszemtelenségéhez épp elég);tárcsa-gubanc macska-vonal, –belehallgatok, hallgatsz az erdőbe:kifütyüli a hallgatózót –megannyi elkötetlen szál;ibolyán inneni és túli, –világ kékfestője a hajnal.Cinkos, sejtelmes dorombolás.

Döntés

Hány folyóméter könyvpolc,horgászzsinór könyvjelzőegyetlen porzó nap is …A valóság, álom híján:fogfájás, feldagadt arc,feszes, hántolt temetőahová bele-beleszúr,de névtelen virraszta körömtáblás ujj.Nézem és fogom, fog

K. R.-nek


4

és néz az alumíniumfényű víz. Valami dereng.X-szék, nem leszek képlet.Száj-gallérois, átmeneti, –csontváz nélkül jár a szó, halálra adom,ha már egyszer örömrevetemedtem. Erős sodrás,vitorlaháromszög tartjapárhuzamosan össze a partokat.

Teknőcnek a háború

Alul, felül nyomtalanul.Fordul a szó komolyra,szél zörren, magvas blúz– ziherhejsztű-tulipán –öle csokrát összefogja.Jó az, ha az ember holtig tanul.Sebtapaszos cicifogda,gőzölög az egytál gríz,csobban a szem, kéjescsöndjére nem emlékszem;súlyt emel a teli gödör – gépkocsi-tengely – alóla magát kivonja.Teknőcnek a háború is csakrohamsisakos fityisz.Mell a mellen homokóra.Fordul a szó komolyra,„csak lélegzetnél nem nagyobbhazát!” súgja, embrió-kulcsosmagzatvíz, kihallatszikbelőle a gyereksírás.

Éppen csak a világ

Mi egész testet kíván, –(szinkronizálhatnék-eén ott néma filmben?)leteszi hídpillérhez kötöttnecchálós cekkerét a folyó –ez ugrott be most: rakott szoknyafüggönyként szétlebbenő,csípőringáson elnémuló gyerekkor,kit még maga a látvány tettvér-vattával kitömött bábbá.Szeretek, bizonyíték rá,


5

hogy volt, hogy itt van,szőrös szívű szappan kotyog,örvényen a nap berezel,mellkasomon, bőrömhöz simul,csontjaim után kapkod,mit vétettem?, magamat tovább,lélegzetvisszafojtva, nem égethetem.Ónom már örökös feltámadásod!És szóra bírja kő a folyót,mert éppen csak a világmúlik a látszaton.

Hanem ez a „hisz”

Arcomat, mielőttbármit elérhetnék,a jövőnek adom, tudjon mivelválaszolni a múlt.Leszerel az álom,fényesre dörzsöltszempilla-szuronyminden határon,tehát a vérengzésígy is, úgy is el-kerülhetetlen, dohogomönmagányi ragyogássaljön az út hazafelé– le a kalappal –kikéri magának a hold,kikéri magának a nap,s magam is, ki végképpvilággá menni igyekszem.Hanem ez a „hisz” – Isten mentsen!S hány meg hányvisszaadott tudás …Felforrt aszfalt, por,maga a csiganyálaslinzer-füves út.Bűnöm – nem lehetekcinikus – lábammérhetetlen kíváncsisága.Mi minden forogventillátorunknégylevelű lóheréje körül.Tenyeremmel, hogylélegzetemnek legyenelég hely, kezdőmellúszó, széttolomaz összeragadt partot


6

és isten-istentkoccintanak rám a fák.

Ügyetlen hittérítő

Se Pest se Buda,tükör-margó, érthetetlenszövegelés. Érdemeslenne itt megállni:költészet előzi mega tudást, szemköztpanelház-sor, hagytam volnamagam beskatulyázni?Fa mögül csendbenügyetlen hittérítő.Bibliába szorítottüveges ujj, sóhajjalkitöltött élőpapír,háta mögött porba hulltréteges ellenállás; föl-veszem, nem vagyok kitiltvabelőle: ,,Ó- és Új” – köze,hagyjuk, mutatok rá,szem-cím, tükör-margó,víz lát, vagyis itt vagyok,faragatlan semmikép!

Fa a szigeten

„Kérem a személyijét!”Volt csöndem hozzá,az évfordulós Arany-kötet,és .amire most nem térek ki,igazi lelki sziget,becsületpróba.

Benyúl, végig tapogatlombok közt élesfénnyel a hajnal.Már-már elbízom magam,csakhogy levéltitkábansérti meg a fát,csakhogy enyvescsontomra spekulál.

Föltárom zsebem barlang


7

üregeit; kavics, csiga,szemüveg; hegyezőmetnappal előbb örvény nyelteel, ez nem rendőrvicc,mielőtt pottyan, tüskébőlkacsint rám a gesztenye.„Munkát igazolni –jegyzeteim négyzetrácsaközt? – legközelebb.”Hagyom a fát, legyenhova visszamenni!

1987

Az is valami

Fénnyel csöppenti le magáta partedlis kaktusz, de:bezsebelem az árnyakat,összességében ez egy nap,vagy az is lehet; szemtelenülnem gondolok a légyre,agyon ütni marad a hang.Húsösztöndíjas vízprédikátor,nem engedem hozzá, megszólnaka csöndes, szomjas gyökerek.Hull, lehull a … Jegyzetfüzetembenmaradt sortöredék, szigeti hittérítő,akinek lelke mélyén se nemzet,se hit problémája nincsen.

Töretlen éjszaka

Asztalomon,beszélhetnénk erről,még inkább az er-ről– gyerekkor ligetiszivattyús kút –aláhajolni is volnamiért, de a fű alatt– zöld posztó –„halált virágzik”;ha valakit, hát őtidézni; körmök félholdja,lemezjátszó, tussaléles gőzmozdony-rajz,


8

szíved rajta, mintmegannyi ezüst, tűbe,zsibbadásba pusztultcédélemez; lesz-e, k!észleli, ha nem énekelsz rátöretlen éjszaka?Salakos az út, mintakkor; házunk előtt –láb-fej – fűzés, hidegszél siklik, bőrreégetett furulya.Egyidényre futó-cipős márvány-atlétagesztenye; magátólnyíló könyv; fölveszem,fény felé forgatom,torok-torony hangkörnyékezte, bábeli;csokornyakkendő, halcsont-talpas helikopter-gége.

Költözés

Csárdaasztal, feszesenkönyököl a híd. Kétazonos erejű matróz,kidomborodik mederbőlaz izmos mozgás,nem bír egymással.Fifikás lakáscserék.Még gyerekkor, alvószobából kipattanóparketta-labda,egykapus játék. Aztánaz ébredés: ablakonpára ismer magára,szemed – leves-tészták közt forgózsírkarika – leeszimagát a nézés. Mindenkitverssel követtem,mindent elkövettema verssel, de egy falbanmaradt szöghelyre– mögöttem néhány halállal –milyen képpel felelhetnék?Bévül hang, kívülutcai zaj szorít kimagából, ám éneklés


9

előtt megnő a tér –hangszálak jógája.

1985. szeptember

Gáz

Aztán itt volna méga történelmi nyár …Sorozáson, alkalmasságot,testmagasságot mérő tárcsa –érzékeled a teliholdat.Kiegyenesedel, lemégy hídba,a század díszlépésben.Lüktess egyet külön, szívem!Kavics-gyöngy kagylós lúdtalpbetét,szempilla-algás fényképezőgép –part két oldalán lefokozásra ítélttiszti-vállap; kulcsszónak:küszöb előtt lábtörlő-bajusz.Sose felejtem: ajtófélfán barnafelkiáltójel, ponton a nyomaték,csavaros szorításból kiengedetttehetetlen csengő; belülrőlki tudja mióta ömlik a gáz,ez megfog, az fog meg; kutyaugat, vicsori levélládarés, közte– „Temetőbe mentem!” – az írás.Ez volt, ez lesz az éj!Ne add át magadat az ostobaegyenritmus-próbának.

Bála

Kiderült– Dániából érkezett bála –halott holmija esett rám.Szellemét körvonalamon– tűszúrás, láthatatlan férc –elektromossággalérzékeltette.Azóta lélegezni,mozdulni is alig merek.Isteneket kifosztózsebes arc,tükör-ezüst.


10

Köztünk feszengő,megcsörrent) árny.

Nap kibicel

Föld felé Isten-ég felé emberiszonyacsúcsosodik a madárnak,de mondd, adják-e még alább,kerülvén hozzánkegyre közelebb?Égbekiáltó kérdés,hegyre föl cipőmkenyeres pajtása az útnak,nyelvem kilóg, zsemlébőlfelvágott, megfelez.Nap kibicel a vershez,madár emberinek nem hízeleg.

Hang-lángra lobbanó

A kérdéses szemét…Gyufaszál, mikrofon,hang-lángra lobbanó száj –vajon tárgyára, emberérelelt-e bennem, magam isépp verségető, pegazustűnte-füst, cigarettarúdhozfogva legendás tér-fogat.Lapátol karomban a vér,visszhangba csomagolt hegy;boldogtalan, míg szerettem,addig voltam, hiába tapossanyelv a torkot, magátnem tüntetheti el, gyűlölvenem gondolhatok reményre;hajlakolok buja zöldlombúfáknak, úgy jutok előbbre,ha gyökér-csillagát,a gyümölcsöt is magamverem s nem a pusztulás.

1989


11

Álmokra tékozolt

Értékelhetnéd tömegét,ínye gennyes: sűrítetttej konzervdobozát édesfájdalom tölti meg.Ablakos szemét, mintegy színes tábori lapértékeden bélyegét– viharos éggel kimerne ujjat húzni –tudja csak leáztatnifelhőiről, esővel, a reggelinap. Hiába a makacsragaszkodások. Álmokratékozolt tekintetétőlúgy szabadulhatnál meg,úgy szabadulhatna meg,ha a gyűlölet valódis csak benne volna.Mélység nő, elektromosanemelkedik szájmagasságiga léc, férfi testenrúdugróvá válik a bolha.

Hiányzó napjai miatt

Alulról sokkal egyszerűbb,ül a parton, mi mást tehetne,kérdőre vont horgász?Kondenzcsík, éghez kötötthivatali toll, semmi packázás,kézhez kapja, mit hiányzónapjai miatt megérdemel:fizetési szalag, silabizálhatjamost föntről a Dunát,mellkasán biztonságiöv, ferde törtjei,nap, hold közt osztódva,embernek lenni –homlokránc regisztráljaa hajból tekercseltelektromos hullámokat.Leszáll a gép, s havan hova haza menni,a végtelen sem végtelen.


12

Hite, értelme

Táskákban még megvolt, –mennyi lelemény: szabályostizenhatos, szívvel zárultcímer-patent; napesti

térfélcserék, befelévolt hite, értelmea bőrbe rejtett hazának, devédekezni akkor se,

s most sincs semmikedvem; torkon ragadtlyukas húszfilléressípol a lesipuskás halálra.

Bármit testek

Bármit teszek, megtartjákkülönjelentésüket a szavak.Szamárfüles papíromoly türelemmel szenveditűnődésemet, akár útjárais bocsáthatnám, hanem fogna el ,a kétely:költő anyagát – éjhezképest minden leépülés –létből meríti, ezérttermészetével fizet.Fölveszi posta-kék gallérjátaz alkony, – sírkövön név,földben a test, mi vanköztük? és elindula változtathatatlancsillag-címzett éjszakába.Kit megugat és levizela tulipán, hajnalikertben az nem járatos.

Aranyköpés és szálka

Mondják, fejtől bűzlik, –(miért emelkednénekvízből templomok fölé


13

a házak?,) csillag-pikkely,léggömb-kopoltyú,pillátlan halszem a hold.Higany gurul a koponyábagerinctelen lázmérő,(nem volna baj, hahús is volna azon,akit épp temetnek!)Donnál elesettekhótetovált helyénkor koronás címere: svábbogár.Ül az ember az éjicet savas gyomrában,csípős lé, aranyköpésés szálka; hangvelőscsont a telefon,sugarak levelekenáttörő porlasztása, izgaférgek után szabadon.

1993. szeptember

Út az

Feltűnik egy lény, –fakó remény fenekén jobbra-balra indexelő ránc.Utcák arctalan, fejkendősárnya – „dünnyögömaz új mesét” – üresszemétláda ismer magára.Gengszterváltó tartjaföl kezét (venné le talánszakállát, ha hozzámbeszél); ismét véres,lázadó a budapesti utca,is hogy ne maradjongerinctelen az ég,repülő zúg, kondenz-csíkot hagy tűnte után. –Hírek a „háborúba ájultSzerbiából”. S legyenmára ennyi elég. Feltűnikegy lény, (albínó rádiónyüzsög, tüzet ad, ha mégnem füstölögtél eleget)vízen lebegő, hullám-színlelt csiklóujjas,


14

hasbeszédes asztaltáncoltatás.Leveszi súlyomat a víz,árnyék a dolgok fényűzése,fenekén jobbra-balra indexelő ránc.Út az, ami haza vezet;hazád ott, hol arcodnak, –(aluljáróban egy ember– harmonika-stelázsi –saját térfogatát nyújtja);szárazföldből könyököl kinéhány métert a folyó –gondoltam, de nem élek vele.Ki anyai ölben hűlt helyét leli,halálán van ott a nemzet.

Lap a jegyzőkönyvből

Utat felező, felhő-hártyás cigarettábanvillám-finánclábot sejtvekutatja várost végigfürge ujjaival a szél.Felezhetnénk talán –csikkszedő baktat,döglött hal: nikotin-kátrányos szipkát sodorpartra –az enyészet,élenjáró a bajban;tüzet ad; vesztére(nem mindenkinek adatik mega természetes halál)bőre alatt – vörösvonal – teszi dolgátIII/III-as szálka,megnevezhetetlennelsötét kockáit tölti kihátam mögött a FehérHáz; mérlegképes híd;törvény jövőidejű szellemea múlt, s a szegénységa legdrágább szajha.

Madame Gravitáció

Elszemtelenedika taknyos vágás,


15

kilapátolja vérem havát,halottaim nincsenek. –

Ez itt a nap helye,fordul rám a föld,Madame Gravitációszakad a por kötele,

s mint csintalangyerekét az anya,zörög bőrömön a rögös vér,önmagát üti meg.

Porsörétes sötét

A világ mindenkit első-segélyben részesít,ki a véres gézfüggöny mögötta felkelő napra gondol.

Nekem nyolc, bedőltem,nem úgy, mint S-kanyarbangyőzelemre esélyesmotorversenyző.

Matatok, porsörétes sötét,áram-teli kapcsoló,hús pókhálófátylas fal,felfüggesztett vadásztrófea.

Naponta bejárat tatja

Téged a GellérthegyAthénra emlékeztetett.Léptél-e súlytalan holdraa folyóban? És Róma? – Arc Nérója a vérmagára gyújtja az eget.Szempillavonással közelebbnaponta bezárattatja magát,ezért minden álom börtönviselt álomreggelig, hogy utána ismét,újra elölről kezdhessen mindent.De a szavakban nincs közvetlen életveszély.Barátom voltál s az vagy-e még?Írj, ne bolondozz: Jorgosz Rumelisz.


16

Magdopp ing

Szökik belőlem az árnyék,rám hozza a napot.Szem az arc rendbontója.Mögöttem: fenekelésreelőkészített olimpiai poroló.Felforr az egyhangú kagylóstadion,szempilláim köztangyalok akadályfutása.Szivárvány: rúdugró eső.Magdoppingolt, fábanúszó, mindent érzésre bízólombizzásig érő nyár.Eljön az ősz és diszkvalifikálja.

Klinikai portré

Ki álomba készül,nem gondol a halálra,de álmodban mindig éhess még inkább közönséges vagy.Sztaniolpapírba csomagolt kenyér,falhoz vágod, lélegző tüdő– hangyák tükrösországhatára – s a vízbenernyőnyitiogató,selyemborításúszellentés. Üthetiszőr-bot a nyomát,se bolha, se ember,csak kitárt kar,kilométer köves út,ráül kicsit a sötét,végképp elijesszen.Gyűrűs nap, lomha ló –hajad választó vonalánrúdujjaidhoz fogvatükörellenes fésű – érkezika reggel.

Napfogyatkozás


17

Az a nagy, tűzrakástól kormos,vörösen átderengő valami,amivel a napfogyatkozást nézted,az volt a tenyerem.

Az ég – fájdalom a testidegenvezetője – mégmindig nemzetek felett áll.

Valaki, alvó talpadhozlopakodva azt kiáltja: én.

Hátgerinc: egyetlen összefüggő írás,el nem választhatja félelem.

A világ előtt is volt már világ,csak még nem volt megteremtve,S hogy szemrehányás ne legyen,add vissza szemtelen száddalés néző ajkaiddal a világotolyannak akkor már,amilyen többet nem lehet. –

És jött a ringkeretes távirat,hegyre föl fényaláfutás,szem boxkesztyűje a könny,belezuhantál a csöndbe.

Ugyanaz a dal

Pisis-e (fentrőlcsak visszaeshet azember) – tested pilise;hullám, visszfény, Duna-fenék,mit hozol fel mentségedre?Fiad – mosolyában napszemerkél – kezébenvattacukor, háta mögöttszél susmusol; – „Megya juhász szamáron”,mormolja; megszólalbenned a tér: ugyanaza dal, mégse léphetszkétszer ugyanabba, azidőbe; szobád csöndjét– fenyőág-másodperc hűvöse –tobozostól, réztányérral, óránkéntveri szét az inga;muszáj világgá menned.


18

Cigányasszony

Huncut az arc,hány fillérre.Szoptat cigány asszonykocsma előtt a padon,melle akár a falhoz vágottüvegpohár, röptében mégössze-összekoccan, de mára táti csecsemő szájrakerek, talpszerű tejes-nyál feszül.Így egész,így töredékes.

Ellenszellem

Nem nagy jövőt jósolsz,erre gondolj:meghalszs élhetnél bennem tovább.Két élettel sok egy test.Vízbe megyek,micsoda megkönnyebbülés,jövőnek nem a múlt a fele.Ellenben a csönd,ha dolga akad,kőbe kéredzkedik,hallat magáról.Ellenszellem,vízben gondolkodom,ráncbaszedi homlokomonmagát a folyó. Haldokkol, szemenszedettemberi létbenem ártja magát.

Félúton a sikló

A veréb tipikusan pesti,a stólás vénasszony galambvárosban is megmaradtvidéki madárnak. De mit szól


19

ehhez Tandori? Előbb volt a híd,és eszköze: megáll félútona sikló, mint írtam:kicsúszó logarléc-Dunával.Valami történt jó Budán,török, német ezzel nem számolt,de még a halk szavú Virág Benedek sem.Látom, amint jön haza a feleségema tömegben, imbolygó kalapbója.Ülök, állok, elzsibbadok,fényből kifogyhatatlan fecskendő-alagút.

Hangya

Cipő-szoroskiáltja el magáta hangya, akikenyérmorzsát látvanem ismerte fela visszavezető utat.

Hírek árnyékában

Hallgatni katonadologde egyszer majd leválts végleg kisétál őrház orrodból a levegőmert a háborúk csak abbamaradnakés nincs testi leszerelés!

Fekszel a vízen

köldököd sugárpontján próbálkörzőnyílást fölvenni a nap– részből az egészsajt-szelet-szemérem –épp annyit oszt rám a pillanatfekszem és fordulokdoboztető a hasadonkotyog az űr párologmindent jelenidőben lát a víz

Fiúnk kiabál a csúszdánnapos fenekétőlragyogóbb a folyó.

1983


20

Víz, víz

Víz, víz,írnak rád a halakfélig tiéd, miit egészen érzel …Kimegyek, bemegyekváltozatossá teszem a vizet,beleőszülök a fákba,mert a látás kötelez,folyón: felszínes vagyok,szemeim, de mit részletezzem?egész lényemmel mondom ki a fát,úgy tud csak felfogni engem!

Elfajult öröm

Vízben – haver-locska:más-kép sem lehet –sosem szorongok.

Feljön konzervatívházastársunk a nap,s a világ csupa magázás.

Csőre háromszög csattogtatásával kérkedveki tudja hány ölnyit vesz föls vesz el hangtávolságunkból a madár.

Világtalan hitviták,háborúban röpködő szilánk a szó,valakit mindig szíven ér.

Ülök, véres, elégedettsugár-mosoly, meder fölébehajtó fa-tér; elfajult öröm,

magam alatt is itt lehetek.Hagyd meg, mi osztatlanulÖvé: a mindennapi eget.

Elalszol


21

Egyiknek még a hold,másiknak már a nap,alig is valamidönti el, mi ide, mi oda.Rossz osont – bebeszélimagának – a telefonkagyló.Földrészek szemérmetlenül összeragadnak.Ne akard, hogy trágár legyek!Tarkabarka térbeli búgás,melltartó kutyatejes szájkosár.Elalszol. S ha elalszol:jurtaszemből kilóg egy láb,füled rügyvattái köztcsiszolódva – lehet akár Szindbádé –ékköves turbán a légy.

Vers-klip

Könnyen lehet szempilla.Történetem névleges.Levegőhöz ne homlokozz.Ül a lány a temetői csöndben,feneke két jól el-különülő zárójel.Napról-napra továbbcsavart csigagomb,szál fű antenna.Ül a lány, ágyék,szétszálazó könyv,élet-jelző köldök,koraszülött évezred;zümmögő virágurna,kukac-paragrafus,mellkas elé tartottröntgen-lap. Felkapjafejét Jékely: kérem,én itt hit, nemés haza nélkülvégtelenül unatkozom.Nagydoboz, kisdoboz,legkisebb doboz.Kirakja tv-képeit az este.Atombomba stoppolófa,analfabéta sugár.Ennél élni is jobb volt,halni se lesz jobb alkalom.

1987


22

Ördög a régésznek

Áskálódik a levegő(halál árnyékábanmi mást tehetne)mintha egy jelző-szerkezetbőlórakleptomániásminduntalan kilopná az időt.Szakálltalan arc,állszegénység.Fog, kiköpött piramiskő,amire nem építhetújabb évezredeketegy-egy mosoly.Letört régész-nézés,idővel eljegyzett kar.Reménynél szilárdabb,mi nyomtalan folytatódik.

Hiány

Halakbanfenyvesek súgnak,megborzadsz,miért járt volna a felszínen?

(Azzal,hogy érzelmetkeltek, ugye,még nem avatkozoma természetbe?)

Ha egy folyókörkérdésekből áll,nem kell folyónak tekinteni.

Tenger szemszögébőlbármely tó, folyóvagy erecskehipochonder-víz.

A hiányjézusi erkölcs,még –a halál sem utolsó felismerés.

Júdás kísértése

Valaki – kapedlijemagosán a horizonton –vigyázzba szólítottaa libanoni cédrusokat.

Egy világvárosi szállodaajtajába kitett lábbelitőlbármikor megmondomki próféta, ki költő.

Mégse tehetek vele úgy,mint egy elegáns, decsámpás, tyúkszem nyomaitőrző, úti-poros topánkával.

Ne gondolatátóltisztíttassék meg,mi rég bentről bűzlik!nem lehet kezdete, vége –

bujdosok egy rablótanyán,petrólámpa búza fényecsíra-penésszel éltetia homályt, meszelt falaikat.

Hold, víz: tükör-ezüst,arctalan érem;próbálom tisztára mosni,mi kezdettől fogvaenyém. A szavaikat.

1964

Csecsemő láng

Húsba vág, türemlikfák delején virágporossugarával a déli nap.Valaha nap, víz, egy törzs,idő-indán tekereg a fa.Sorsát – kék a kékberöpködő farmernadrágköz –örvénylő léptekből kiragadja,

hiába packázik sejtelmesformáival a természet,árnyát – fényérzékenylényének fotócellásvíz – maga elé tereli.Ölelés ölelést, hullámhullámot nyom, lányosannulláztat, földeletlenségekiderül, ám tengeri pofontól– foga pattogtatott kukorica –pirul az arc. Ha ön-maga ellenlábasa,mit keres a parton?Föltárja Prométheusznakgyöngéjét, fekete anyagát,csak befogadni képes méhéta nap, odakapok, de én ottcsak csecsemőláng lehetek.

1976

Föld szívéhez közel

Számomra mindenek előtta víz a keletkeztető, akia jövőt is jelenben látja. –

Vak vezet – fül:hullámrajzos erogén zóna.Látom magam hangban,öngyilkos csak sajátszemkorlátomon lehetek.

(Nem tudok mit kezdenijövő időmmel, amia temetőnek igéden múlt,keletkeztetőmnek ajövőt nélkülöző jelen.) –

Eső, eső napok óta!Gsak a szerelem személyes.

Sóhajtásomra nem derül fény.

Vak vezet, közel hajolokaz esőhöz, föld szívéhez isközel, nyitott ernyőkemlőit szopja az ég –

Madárijesztő csontom rongy vizét –érek az esőtől, lábtól fürtöstaposásra érett folyóba,térdek bőrös ráhagyásai –

ívó-hal-kukoricacsőr morzsolja szét,

és megtollasodik a meder.De ez már ott kit érdekel.

Almomban

Visszabeszél a kővízből locsogó nyelvvelJákobnak vélte magátálmomban lefüleltem.

Ha az égről van szó

Nap fixírozza a vizet,sejtelmesen hullám nélkülkel életre a szellem,hal őrzi merülő lábnyomát.Fejem fölött, – mondhatnád:szörnyű, holott gyönyörű,elfogy az út, hőlégballona táj szívembere, köröttefecskeraj, levegőt nyikorgatópalakalapács. Ez az,nem hiszel szemednek,minden mozdulat árulás.Mélység nő: (megfellebbezifelhő a folyót, ha az égrőlvan szó, nincs alábbvaló a víznél)vízből kitűnik, mily szerencsésenél föl engem. Halászháló-börtönrács. Fenyőszálkás búvárcsúcs.Beépül oxigénpalack-tégla,köd köp, csönd éget, siettetia nyelvet, vízből – mielőttkihalom magam – halszinkrontátogás. – Bartókiáda!Bartókiáda, formába öntöttszappan, frissen hantolt sír,habzik, vérté len, egybehuppan,annyira még nem reménytelen,

hogy illatát – illat-metaforaIsten tenyeréből kicsúszván –ne pazarolja. Tüske záró-jeléből megszökik a rózsa.

Hűvösre fordul …

Hűvösre fordul, rajta tartom –kezem tud a csönd-csövesradiátorról. Igésíteni, vagy!Kopogom le, s mire elidegenedvea hang visszaér, segélykérő morzejel.Véremet ütőér-ringli tartja,belémalázkodik, álmomhoz jut,vagyis kezdhetem újraa végén, mikor már megvagyok,fogja magát az anyagtalans mire kiejtem, fogalmam sincs, mire …Fogalmam sincs, mire!Vallásalapító sóhaj,meg nem remegtetem: fűre épülőkét tornyú csigakatedrális.Harangkötél, árnyékkörmenet.Utoléri magát a dolgos óramutató.Lépek, egy gödörbe lépek –bevallom csontos ingóságom,de te vétlen vagy. Ha valakinek,ki már előtte nem volt,véletlenül ejted ki nevét,testedtől foszt megs nem a találkozástól.

Rabséta

Valahonnan, nagyonmélyről: csont-morzé,lök előre leváltatlan őr,pajzs, lándzsás óra.

Párában, szemrácsonátcsempészett piszka-fény,szögből, csigábóléletre kelt kereszt.

Torpanok, de hiszlépés akkor még nem

keresztezhetett. Mellkasomon,térdemen ragtapasz.

Körülöttem árny-talan árny: rabséta.Aggódva figyelemaz értelmezhetetlen jeleket.

Állatnak nyoma,embernek hiánya,merül röntgen-kockatört bárka Noé-borda.

1964

Harapásnyi hír

Hogy mit tartaz írás s mit éntorkomon egy tablettafeliratáról,köztünk marad. –

Előbb még ittvolt, vélhetnéd.Teáskanna, rum,dübögő gőzelefánt,zsibbadó ujj,akupunktúrárakipontozott keksz.Ennyi! Vagy ennyilehetne. Ahogy azarcot kölcsönzőfolyó sem az egetfejezi ki, szerelemse szerelmes, rádse szomjas a víz;harapásnyi hírben állok.

Por szemez,lombjukat vesztettpezsgős üvegek köztsaját gravitációsfókuszába döfaz arc-csősziSzemüveg-pálca. –

Fenékig ürítlekszerelem, vedd el

eszem a haláltól.

Dosztojevszkijban bízva

Elesettektől tudom,milyen felemelőrészvéttel szeretni …Megyek a Duna nulla-kilométeres oldalán;füst okád alagútszájbólkőkarikát. Gonosz, ostoba,bárki, csak közömbös nemlehetek! Fekszik fövenyen,kalimpál csillag-térben,rúgkapál ég felé a láb,– hullám-epilepszia –fenyőmintás harisnya,tűsarkú cipő, karácsonyfa-csúcs. Örvényhez, feketelyukhoz érve, nulladiktípusú találkozás. Megyek;(bízom Dosztojevszkijban),kezem ügye minden lemondás,hisz oka nem kevesebbdicsérni az Urat, mint káromolnia.Fekszik fövenyen a lány,átadja magát a nézésnek.Ég, ég, arcaink útja, megéledneka legendák, szaporodnaka példák, jelek, meg kelljelenniük a hasonlatok helyett.Ha Isten ember is, ha emberIsten is: feje alá nyúl a fénys a fű, mielőtt kiér a napvilágra,szakállam toldja meg. Nemvagy, nem vagyok egyedül.

Aranyöntőkhöz hasonlóan

Tedd téglaszappanodatszívedre, falazd magadata mocsárba, ,s mondd, hogytöbbet nem hazudsz. Várj,– fagyos tekintet álarc-hullám –aranyöntőkhöz hasonlóan,egyujjas azbesztkesztyűs hallal

tartja kézbe napot a folyó.Légy az, akivel hazugságot,hitványságot lepleznek.Már nem bűnre torzul, békátólpúposodik kígyó az almafán.

Alomvers-változat

ha beütöm a fejem: este van

te csillagos ég!

cserépből kinőtt öregember

habszem-gége – csírázó – szikes csokornyakkendő

emlőt lehetne fogatni vele

reménynek a jövő nem jó befektetés

félelmet keltek – csukott szem – tányérsapka

álmodni bemegyek a képért

nem káptalan – módja képtelen fejemről az álom

vonatjegyet kellett volna venni!

vers: megannyi helyváltoztatás

díszkendővel zsebből vitorlázó zakó

Balaton Európa széttaposott lúdtalpbetétje

sörény villan – vetek oda szempilla-csontot

áttetsző leszek

megfagy körülötte a levegő

álomtörőhajó a lélegzet.

Grafitos érintés

Hajnal: cirpelőkvörös mártana, habzó

téglalap közt ébredés;csúsznám, jeges út,illumináltan hason, haza;eres, grafitos érintés,lábkörző: beleélem magam:csecsemőt ábrázol, arcomráncolja kövér idoma,s mert beleélem magam,gyűröm, simítom; emlőjén,kiskorú érzés; amikor a mama …de hát a „költészet maga”engem sem érdekel,a rímnek mint a pénznekhelye van s nem szaga;szeretem, ha próbára tesznek;fején igaz út, bogárhátú,fésűs – száj: hányós – kontyospótkerék, (itt volt az, hogymegállt félúton az ész!)föld után sóvárgószikes csokornyakkendő;test tócsái, kikerülni,önnön súlyától, köldök-cseppet érve: öreg-emlő.Nyakon, vállon, ízetlennyelv, piros helyiérdekű;hullámsávot vált, hullrádióra nedves fehérnemű.

Forgatás

Mozgás isszaszilárd sör a sziklafolyik vízben a forgatásjól kinézek, ha merevedvenézek vissza a jelenetre„tejüvegen alvó fölös lepke”karom hidastól fektetett folyószemem korlátján könny könyökölsín fut ki a fű alá ésdob a fiú üsse kő lobogolimpiai ötkarikásszív-dobogós folyónincs kiöregedés.

József

Késik az esőelőre küldi a szeletfáraóhangyák gyülekeznek

Kilábalok a hallgatásbóla hegyi utat verssel rövidítem meg

Siralmas az ha a bölcsek válaszolnak

Kabátom csuklya-piramisába temetkezveszívem fölött imádkozó kenyér.

Ághoz kötve

Szedné sátorfáját,csakhogymag-bakancsát bennfelejtve– ághoz kötve körte-sátor –szél se töri magát össze.Hűvösödiík,megrázza magát a hegy,néma alkimista.

1987

Oda-vissza

Nem adtam föl semmit.

Érek a kiürültéjjeli alagúthozösztöneink, agyunklatin negyede.

Kifordítjaablakos zsebétutca két oldalán a ház,semmi!

Élesedik a csönd,szentesíti a …

Pisztolytár-nadrág,rugós lépteivelcsőre tölt.

Cél- és időkeresztjénhalálos önvédelem.

Föl-le mozgólevegőszálon csüngő gomba gége.

Matatok,

bensőség zavara,ketrecajtajú zseb.

Dánielnél hagytam abbaa Bibliát, hullámzólapjain könyvjelző.

– Duna-Tisza köz –akárha folyóit helyeznémegyik oldalról a másikra.

Nagybőgőbe vágott kérdés,

villantja – égőgyertya kötélmászás –a hajdani szigeti kocsmát.

A borisszákmind egycíműek.

És ifjúkorunkajtóra firkált grafitvonalátperceivelkarunkon őrzi tovább az óra.

Nem adtam föl semmit.

Járom a szigetet,meg-megálloka parton – felezni –ennyi az egész.

Vízkereszt,szaloncukor-pisztráng-ötös.

Versről-versrerejtvelennie kellegy testre méretezett gödörnek,ahová a halál elöl

(oda ő sem követ)hasonlóképpen járhatsz.

De ki az, akimindig bepörög,mindenség távirányíthatósegyhelyben sem fordul elő?

Anyagot kap magára a hang.

Földhöz közeledvenem árt tudni:tér használata kötelező.

Jöttment eső.

Nekivetkőztet,dobok néhány fát,kugli bábunak állított lábujj.

És váltott névveltesti határ.

Valaki álma alá fekszikíz-íz-íz-ig-lenn.

Hátamongerincességreemlékeztető őscsomó.

Visszafele is „oda”

Testemből ki! Mutatvak tej úti utatszemem a halálnak.Ahogy a darukötélfélig felkiáltó-félig kérdőjel.Jól kinézek: hullám-szerű mozdulattalépp másik oldalára fordul a Duna.V í z b e n – kiemelés tőlem –minden marad a régiben.Csikorogva cserélődnek szorongásaim.Költő nem lehet túl a csöndön.Költözöm – öreg bútor,lírai utógondozom az erdő.Visszafelé is „oda”tartanak a csillagok.

Tömör sötétben

Ha a halálbüntetésteltörölték is, a hóhérmég a jövő ellen ügyködik!Vetkőzöm, ujjam gyűrűzinyakas ruhaakasztó, „máma már”– legalábbis az elme – nemhasad tovább, Jézus Attila.Ha beütöm, foltos, barokköltéseskönyökömön jön ki a világ,leheletem mohás szőnyeghallgatásból érkező angyal-földi nyelvjárásos szavaid elé.Azt mondod: csacsi, széna,azt mondom: száraztintás toll;azt mondod: Betlehem, Golgota,villanyszámla fényszalma, mondom én,tömör sötétben tapogatózom.

Hóemberré változik

Alkalmi csillagszóróizzó kályhaplatnirahintett vasreszelék.Néha meg, szerelmestűzszerészem, üres vezetékérzés nélkül a szó.Ám a rím, mint e versben,ártatlan bombariadó.Jönnek haza a fiúkaz iskolából: mindenkörmükre jut egy vonalzó …Fújj jambus, fújj rím,hátuk mögött besózvavisszafordul az utca,hóemberré változik.

Festésre előkészített

Nincs semmi gyökértelenebbegy szőrtelenített

asszonyi testnél. –Én fásulok, – pincezugbanmeghúzódó csíra-magány –a hagymafej agyarasodik.Szó sincs róla, hogy a halálmélyfogalmazványailennének a gyökerek.A szerelem valódi testifelszabadulást s nemszabadságot ígér, erre márönmagát terrorizálótermészete miatt is képtelen.Dehát micsoda hancúrozásokszínhelye is ez itt, fiúk?Nézem arcát – potroh-átóllétra-Á-ig – a tükör-mennyezetétbámuló, duzzogó lénynek.Légy röpköd, zizegő élőpapír,vér-hó fölött kötéltáncospoloska; vörös fapapucs,festésre előkészítettholtpont-ujjlenyomatos, ragacsosrézkilincs-mandulás szobafal.Csendéletre pöccintett,elkent cseresznye-pók.Süvít a szél, végig-öblögeti a lakást,kimozdul tartásábólaz öleléssel tért nyert,visszér-csomóztagörcs-kötötte láb.Lángnyelv, ha megszólalok:leéget. Hasa alji lengefúga, gyertya-áldozat.

Ha nem így volna

Mint egy üvegfúvószavamszátokpoháron maradt formájátóltökéletes.

Szemrehányásokkal érkezik meg a hónem tárgyilagosarcomtól elválikvízzé lesz.

Ha nem így volna

megölne!

1965

Próbaút

A szélnyalókának néztea havas sarki kresztáblát

lábujjaidatosörrenve keveri össze magávala kavics

megfulladna a folyóha visszatartanáhullámnevetését

kifordul abefordul aorrod alápiszokbólbajusz-hűtő

és mégis mégybokád masszív sárhányójaalumíniumbólkikalapált lúdtalpbetét

1984

Találkozás régi cimborával

Beszélgettünk. Lyukasórák,csendes áthelyezések,korgó gyomrú mitológiák,hullám rajzolatú asztal,szalvéta vitorla kenyér,sárgarépa masni húsleves,tengeri betegség kukorica,műfogsor viszlát estebéd.Tény, hogy pecsétes.Gondolattal hosszabb tér.Saját maga sodorta cigaretta,

Ex libris: Dániel

füstből hegedű – piros csőrű hattyú.Üres skatulya, karmesteri dobogó,visszakopogott kottafejű gyufa.Esik a hó, elolvad. Vershez a víz előleg.Játsszanak csak vélem kedvükre a dolgok.Bajusz-fogas, gőzölgő, kilógjamagát a szimbolikus világ.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Írógép kopog, ülöka nyikorgó hold-forgó széken.Kiemelték épületből az emeleteket,ház körül az utat elhordták.Azt kérded, hol vagyok most, szavamra,bekéredzkedtem egy kérdésbe,s életemmel nem felelhetek!

Verseimben végleg

Mielőtt verseimbenvégleg megpusztulok,ötvenkét év: –(szemre való álom,halállal kacérkodóhallhatatlanság) –szerelemmel, kenyéren,s ha kell, vízenés gyökéren élem.Honnan s mibőlszármazik a rossz?A jó pedig nem oszt, nem szoroz.Ülök, állok, ténfergek,s ha borotválkozom is,csak elejét veszem a napnak;szőrzetem: arcomálom utáni sajtóhibája.Korrigálok, játszom,de már csak magam;arcom a folyóbaneltakarja a lényeget.Kihalt a part – vakeső – valaki lépeget.Látom magamat, elfogultvagyok, karom testemenelfolyózgat. Lebeg, lebegmatrózsapka-óra, arctalan

Cs. M.-nak

perc, érzek a fuldoklóra.

Krúdy még egyszer átpörgetia kalendáriumot

Vég kezdete, naptári év,farkát hajkurászó kutyaörvény.

Volt egy gondolatom,nem éltem vele.

Víznek mederres nem partokra van szüksége.

Ha egy líra magánzó,magától értetődik: hogy.

Mag utazik a fában,megmarad magnak a fa.

Hallom, a szürrealistákatkitiltották a jövő álmaiból…

Lennél csak anyagtalan,volna egy-két szavam hozzád.

Amit tudok: az a jövő,amit nem: az a múlt.

(Nem tartunk ott, hogy a hangokkerítés ábrái mögött föl ne ismernének!)

Elmúlás az a pillanat, mikor mégbármi lehetek, de már semmi se vagyok.

Számok árnyas fái köztbújócskázik az idő.

És ön, ha nem tévedek, bőre alámenekítette az aranyfátylas napot.

Hiedelem tán, hogy hold a vízenmágikus asztaltáncoltatás.

Isten nem láthatja önmagát,holott volna miért szégyenkeznie.

Tudok nélkülözni ott,

ahol engem nem nélkülöznek.

Miért, hogy a házaló árnyaknakcsak hátuk látszik?

Berántja hasonlatát az álom,mi a szem küszöbén marad, nincs köze testhez.

Holnap, ha elfelejteném,keljen fel a nap.

Vízi kép hátoldalára

Legközelebb, mivan legközelebb?Öreg bútoraidatszólítja hazaaz erdő. Ülsz a csúcson,ülsz a parton, vízikép hátoldalára írni …Legközelebb, mivan legközelebb?Asztal, gyerekkoralvilági diadalkapu,étlap-oszlop, ízekismeretlen emlékével.Nap és hold étel-hordójából mindigcsurran-cseppen valami.Legközelebb, mivan legközelebb?Archoz fésülködő,állig omló, ketté-választott vörösen szőke, –mellkas, lélegző tüdő.Legközelebb, mivan legközelebb?Tányér, csipogó borsakna,zeller-zátony, leves-tészta-távirat, fehérés sárgarépa gerenda,iskolázott nyelv-vitorla.Legközelebb, mivan legközelebb?Köd, üvegvágó-lámpa,stólás mamika,hidegvérű krokodil-kerék.Csönd. Illetve. Csönd.Nyakas vállság

lénye körül karod.

Készük 500 példányban

Ez a418

példány

ISBN 963 450 721 2ISSN 0866 – 4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

Terjeszti a Könyvtárellátó VállalatMegvásárolható az V. Honvéd u. 5., V. Mérleg u. 6.,

VI. Andrássy út 4;., VII. Rákóczi út 14-16., XIII. Szent István krt. 26.,XIII. Váci út 19. szám alatti budapesti könyvesboltokban

940311 Tótfalusi Tannyomda, BudapestFelelős vezető Nagy Lajos igazgató

Labancz Gyula: Megcsendülő fehér (Z-füzetek/059)ezredveg.vasaros.com/z/pdf/zf_059.pdf · [ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ] Bévül, álmunkkal. Bévül, álmunkkal, tágasabb.

Documents