Kiss András - Gazdasági rendszerváltás 1945 után 1949 előtt

1

KISS ANDRÁS

GAZDASÁGI RENDSZERVÁLTÁS 1945 UTÁN 1949 ELŐTT

BEVEZETÉS

Az 1944/45. utáni esztendők az egyik leginkább vitatott pontjai a XX. századi magyar történelemnek, mind a politika, mind a gazdaság, de leginkább a társadalom sorsát illetően. Az ország az első világháború okozta kiszolgáltatottságához hasonlóan váltáson aligha ment keresztül, mindezt megfelelő időtávlatból állíthatjuk. Az ország nemzeti vagyonának háborús kára kb. 40%-ra volt tehető. A háborús veszteség egy része a szövetséges bombatámadások során, másik része a szovjet csapatok szükségleteinek kielégítésekor, valamint a harcok után keletkezett. A gazdasági helyreállítás szempontjából azonban azzal is számolni kellett, hogy nagyarányú pusztulás érte a szállítási infrastruktúrát, amely kb. 60%-ot tett ki. Az 1945 utáni gazdasági irányítási és döntésmechanizmus rekonstruálására több ízben születtek kísérletek mind az 1989. évi rendszerváltás előtt, mind azután. Minden bizonnyal a XX. századi magyar gazdaságtörténet-kutatás egyik meghatározó alakjai a jól ismert szerzőpáros Berend T. Iván és az 1988-ban elhunyt Ránki György voltak. Kettejük tollából számtalan alapmunka, tanulmány látott napvilágot a magyar gazdaság fejlődésére vonatkozóan.1 1 A legfontosabbak: Berend T. Iván –Ránki György: Magyarország gyáripara a második világháború előtt és a háború időszakában (1933–1944). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958., Ránki György: Magyarország gazdasága az első 3 éves terv időszakában (1947–1949). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. valamint: Berend T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon 1945–1968. Kossuth–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974. , Berend T. Iván:

2

Alapkutatásuk sikere a XX. századi magyar gazdaságtörténet-írás sikere is volt. Az ország, a gazdaság és a különböző iparágak teljesítőképességére vonatkozó kikutatott adataikat lényegében mind a mai napig a gazdaságpolitikával foglalkozó történészek használják. Azonban szemléletmódjuk napjainkban erőteljesen megkérdőjelezhető. Az általuk képviselt kényszerpálya koncepcióval – amely Magyarország két világháború közötti sorsát volt hivatott prezentálni – maga Kornai János sem értett egyet, egyik könyvében azt állítja, elsősorban kifejezetten a politikusokra vonatkoztatva, hogy: „Távol áll tőlem annak sugalmazása, hogy egy adott helyzetben csak „egyetlen út” áll előttünk. Inkább azt mondhatnám, hogy bosszant, ha más akarja saját álláspontját ezzel a kommentárral „eladni”. Mindig van választási lehetőség, még olyankor is, amikor a megvalósítható alternatívák halmazát a korábbi történelmi fejlődés beszűkítette. A szó szigorú értelmében soha sincsen egyetlen „kényszerpálya”, a politikus, aki erre hivatkozik, saját felelősségét kívánja eleve csökkenteni.”2 Berend T. Iván Ránki György halála évfordulóján, hozzá címezve 2008. október 7-én a következőképpen fogalmazott: […] „Meglepődnél, ha látnád, hogy azokat az együttes munkánk idején “alapigazságnak” tekintett tételeket, amelyeket, egy Gerschenkron3

vagy Phyllis Deane4 fogalmazott meg, s melyeket mi, amint mindenki más is a szakmában természetes kiindulásnak Terelőúton: Szocialista modernizációs kísérlet Közép- és Kelet–Európában 1944–1990. Vince Kiadó, Budapest, 1999. 2 Kornai János: Útkeresés. Századvég Kiadó, Budapest, 1993. 10. 3 Gerschenkron, Alexander (1904–1978): A gazdasági elmaradottság – történelmi távlatból című munkájára utal. Gerschenkron érveléseiben arra hivatkozott, hogy az államnak erőteljesen be kell avatkoznia az iparosítás érdekében. Gerschenkron elmélete nem univerzális, ő inkább az egyes országok különbségeire, azaz a „relatív elmaradottság” fokozataira hívta fel a figyelmet. 4 Fő munkája: A közgazdasági gondolatok fejlődése. Fordította: Szepesi György. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 298.

3

tekintettünk, ma úgyszólván mind maradéktalanul megkérdőjelezték.”5 Kettejük munkássága talán kiváló példa arra, hogy a kutató-történészt a megfelelő időtávlat hiánya milyen mértékben is befolyásolja. Berend T. Iván ezt el is ismeri, s úgy fogalmaz, hogy ez a körülmény a történelmi értékelések kialakítását hátráltathatja és tévedéseket okozhat. Ezt mégis azzal látja „kiküszöböltnek”, hogy az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási reformmal a gazdasági folyamatok egy történelmi szakasza vált lezárttá, elemezhetővé.6 Jóllehet 1968-ban lezárult egy gazdaságpolitikai folyamat, azonban a rendszer a helyén maradt, s ezzel együtt a megújíthatatlan gazdaságpolitikai ideológiai sem változott. Egy másik szakmai gárda pedig a szocialista gazdaság elvesztegetett évtizedeit állítja a középpontba alapvetően tagadva a gazdaság és a politikai rendszer által elért részeredményeket.7 A tanulmány mindössze néhány területre kiterjedő vizsgálata az ugyan rövid, de mégis radikális átalakulást felölelő korszakról szól, azon belül is leginkább a tervgazdasági rendszer, a gazdasági modellváltás genezisével.8 A tanulmány kérdéseinek első, talán felületes átgondolása során felmerülhet bennünk a kérdés, miszerint 1944/1945, mint politikai cezúra tekinthető-e gazdasági értelemben is határkőnek? Vagy az 1949. év, mint a szocialista társadalmi rend létrejöttének és törvényre emelkedésének az időpontja mennyiben töltött be 5 http://www.mta.hu/index.php 6 Berend, 1974. 5. 7 Elvesztegetett évtizedek. A szocialista gazdálkodás fekete könyve. Összeállította: Baják László – Somogyi Gyula. Budapest Business Klub, 2002. 179. 8 A modellváltás mellett gyakran használatos kifejezés az irányváltás, amely az egyes gazdaságpolitikai folyamatok közötti különbségekre teszi a hangsúlyt. Ezen folyamatok elsődlegesen közgazdasági szemléletű magyarázatát adja: Ungvárszki Ágnes: Gazdaságpolitikai ciklusok Magyarországon 1948–1988. című könyve (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 191.).

4

vízválasztó szerepet? Az 1945 utáni gazdaságpolitikát ismerve valójában beszélhetünk-e mégis kényszerpályáról, egyáltalán útkereséséről, ami talán azt sugallná, hogy Magyarországon volt esély a piacgazdaság kialakulására és fejlődésére? Ennél a pontnál azonban érdemes megemlítenünk Révai József egyik nyilatkozatát amely – 1949-ben visszaemlékezve az 1945–48. közötti időszakra – meglehetősen sokatmondó a vizsgált időszakunk erőviszonyairól: „Kisebbségben voltunk ugyan a Nemzetgyűlésben és a kormányban, de mi voltunk akkor is a vezető erő. A néphatalomra döntő befolyásunk volt. Erőnket, pártunkat és a munkásosztály erejét megsokszorozta az a tény, hogy itt volt a Szovjetunió, a szovjet hadsereg, amelynek segítségére állandóan támaszkodni tudtunk”.9

A POLITIKAI, GAZDASÁGI FELTÉTELEK ÁTALAKULÁSA 1945–1946 FOLYAMÁN

A második világháború befejezése során Magyarország újra a belpolitikai és társadalmi változások középpontjába került. A háború előtti állapotokhoz való visszatérésre minimális lehetőség volt. Ennek egyik jele, hogy a Németországgal való gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egyik pillanatról a másikra megszakadtak. A gazdasági vérkeringés beindulásának legfőbb akadálya a közlekedés katasztrofális állapota volt. A vasúti járműállomány 70%-át egyszerűen elvitték, megsemmisült az ország hídállományának közel egyharmada.10 Az ipari termelés 1945 májusában az előző évinek mindössze 20%-a körül mozgott.11 Mindezt tetézték a jóvátételi kötelezettség terhei, miszerint a Szovjetuniónak 200, Jugoszláviának 70,

9 Elvesztegetett évtizedek, 17. 10 Berend T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése, 10. 11 U.o.

5

Csehszlovákiának pedig 30 millió dollár megfizetését írta elő az 1945 januárjában megkötött fegyverszüneti egyezmény. A jóvátétel egyrészt hátrányosan befolyásolta az ország gazdasági rekonstrukciós törekvéseit, másrészt azonban – mivel a szállítások főként iparcikkek formájában történtek – közrejátszott egy fokozatos rekonstrukció megindításában is. A politikai feltételek olyanképp változtak meg, hogy Magyarországon (és Közép–Európában) Nyugat–Európával ellentétben nem történt meg a kommunisták kiszorítása a hatalomból. Ezt Berend T. Iván úgy interpretálta, hogy „a Szovjetunió közvetlen támogatását élvező forradalmi erők egyre inkább tért nyertek és a hatalom részeseiből szívós politikai és gazdasági küzdelmek eredményeként mindinkább a hatalom uraivá váltak.”12 Vélhetően itt Berend T. Iván nem a koalíciós pártok feldarabolására, a megfélemlítésekre és szovjet hatóságok által támogatott akciókra gondolt. Ha magyarázatában mindezt szívós politikai küzdelemnek láttatja, akkor ez a küzdelem ugyan szívós volt, de hogy egyoldalú, az annál is bizonyosabb. A következőkben azt kísérjük nyomon, hogy 1945 után melyek voltak a gazdaságpolitika átalakításának minimális feltételei, elősegítői, s hogy mit is tarkart valójában a már említett szívós politikai-gazdasági küzdelem.

AZ IDEOLÓGIA

Az ideológia egyik sarkalatos pontja az a tézis volt, miszerint a tervszerű gazdálkodást csakis úgy lehet megvalósítani, ha az ország hitelszervezete, gyáripara, a kereskedelmi vállalatok, termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak. A kommunista párt ideológusai 1946-ban még úgy fogalmaztak, hogy a szocializmus egy későbbi cél, de már közvetlen célnak, napirenden lévő feladatnak tekintik, hogy bizonyos tervszerűséget teremtsenek

12 Berend T. Iván, 1974. 9.

6

a gazdasági életben. Ahogy valószínűen Háy László13 1946-ban fogalmazott: „Ha tervgazdaságot nem is lehet megvalósítani a tőkés rend keretében, meglehetősen messzemenő tervszerűséget el lehet érni akkor, ha az államkapitalista szektort elég szélesre méretezve kifejlesztjük. […] A népi demokrácia gazdasági politikájának egyik legsarkalatosabb pontja a tervszerűség. Éppen ezért arra kell törekednünk, hogy a nagy imperialista országok törvényszerűen ismétlődő gazdasági válságainak romboló hatását a lehetőséghez képest elhárítsuk magunktól. Ennek pedig az a módja, hogy azokkal az országokkal fűzzük szorosabbra gazdasági kapcsolatainkat, amelyekben tervszerű gazdálkodás folyik, vagy amelyek a népi demokrácia keretében maximális tervszerűségre törekszenek.”14 Ennek fényében jelent meg 1946. április 7-én a kormány gazdasági terve, mely kimondta, hogy június 1-jéig államosítják a szénbányákon kívül a bauxit- és alumíniumvállalatokat, a villamos erőműtelepeket, a távvezetékeket, állami kézbe, illetve ellenőrzés alá veszik a nehézipar fontosabb vállalatait, a bankokat és megteremtik az értékálló pénzt. 1946. május 6-án állami ellenőrzés alá helyezték a Magyar Nemzeti Bankot, 1947. november 28-án a Minisztertanács elfogadta a bauxit- és alumíniumipar államosításáról szóló törvényjavaslatot. Az elképzelés szerint a gazdaság működését az áru-, a pénz- és a piaci viszonyokat a

13 Az irat szerzője nem egyértelműen megállapítható. Háy László (1891–1975). Orvos, közgazdász, külkereskedelmi miniszter. 1945–1946 között a Magyar–Szovjet Külforgalmi Társaság igazgatója, 1946–48-ban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, 1948-tól a Külkereskedelmi Minisztériumban vezető állásokat töltött be, 1954–56-ban külkereskedelmi miniszter. Fő művei: Az újratermelési ciklus alakulása a második világháború után. (Bp., 1959); A hidegháború gazdasági formái. (Bp., 1964); A világkapitalizmus válsága. (Bp., 1966). 14 Politikatörténeti Intézet Levéltára (továbbiakban: PIL), 274. cs. 12. cs. 4. ő.e. MKP Állampolitikai Osztály iratai. A népi demokrácia gazdasági politikájának irányelvei. 1946. szeptember 13.

7

tudatos központi gazdasági irányításnak kell helyettesítenie. Fontos látni, hogy Magyarországon első ízben nyílt lehetőség arra, hogy ideológiai alapon az egész gazdaság szerkezetét átalakítsák szovjet mintára. A Szovjetunióból érkezett magyar kommunisták azonban mindössze azt tanulhatták meg, hogy a piacgazdaság (kapitalizmus) miért rossz, és miért van pusztulásra ítélve. A szocialista, marxista politikai gazdaságtan nem máson, mint dogmákon nyugodott. Ezek egy részét Marx, kis részét Lenin, valamint a többit szovjet közgazdászok fektették le. Az a közgazdász, gazdaságpolitikus, aki a szocializmusban karriert akart befutni, annak ezeket a dogmákat egyszerűen el kellett fogadnia: vagyis azt, hogy a szocialista tervgazdaság az egyik legfejlettebb eddig létező gazdasági berendezkedés, a kapitalizmus pedig előbb, vagy utóbb bukásra van ítélve. A marxizmus-leninizmus egyik alaptétele az volt, miszerint mindig a termelési viszonyok jelentik azt az anyagi alapot, amelyre a politikai viszonyok rendszere épül, az elmélet szerint a gazdasági viszonyoknak van meghatározó szerepük a politikai viszonyokkal szemben.15 A fent leírtakból következően, az 1945 utáni gazdaságpolitikában bekövetkezett problémákért természetszerűleg nem kis felelősség terheli az ideológiát is.

SZOVJET GAZDASÁGI TERJESZKEDÉS

A szovjet gazdasági terjeszkedésre a nagyhatalmak 1945. februári potsdami nyilatkozata adott felhatalmazást. Ennek értelmében a Szovjetunió jóvátételként megkaphatta a megszállása alatt álló volt tengelyhatalmak területén található német tulajdonokat. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a Szovjetunió önkényesen jelölhette meg, hogy e jogcímen mely vállalatokra tart igényt.

15 Merényi Ferenc – Simon Ferenc: A gazdaság pártirányítása. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978. 5.

8

Jóvátétel címén a Szovjetunió jelentős befolyást szerzett a magyar gazdaságban. Érdekes adalék, hogy Kertész István, a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztálya vezetőjének16 emlékirata szerint, amikor Puskin budapesti szovjet követ megtudta, hogy a magyar kormány kérdőívek segítségével adatokat gyűjt a háborús károkról, azonnal a munka beszüntetését, és az adatok megsemmisítését követelte. Arra hivatkozott, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) nem adott felhatalmazás, s felrótta, hogy a kérdőívek összeállításának a célja nem más, mint egy statisztika prezentálása a Vörös Hadsereg által okozott károkról.17 A szovjet befolyást növelte az 1945. augusztus 27-én aláírt magyar–szovjet gazdasági együttműködésről szóló egyezmény megkötése, melynek értelmében szovjet–magyar vegyesvállalatok jöttek létre.18 Meg kell említeni, hogy a szerződésnek volt egy kereskedelmi része, amit a kortársak is elfogadhatónak tartottak, miszerint piachoz és nem utolsósorban nyersanyaghoz juttatta a magyar gazdaság egyes ágait. A Szovjetunió iparcikkekért és mezőgazdasági termékekért cserébe nyersanyagot szolgáltatott. A magyar kormány 1946. március–áprilisban írta alá a vegyesvállalatok felállításáról szóló megállapodásokat, amelyek valójában szovjet irányítás alatt, a magyar törvények figyelmen kívül hagyásával, szovjet tulajdonú pénzintézeten keresztül működtek (Meszhart, Maszovlet, stb.). 1947-ben megállapodás született a vegyesvállalatok működéséről. Ez arról rendelkezett, hogy a magyar állam köteles évente 33,5

16 Az 1945 utáni magyar béketervekről, Kertész István (1904–1986) tevékenységéről és szerepéről, továbbá a KÜM Béke-előkészítő Osztály munkájáról lásd részletesebben Kertész István: Magyar békeillúziók 1945–1947. című diplomáciatörténeti munkáját. (Európa–História, Bp., 1995.) 17 A szocialista gazdálkodás, 27. 18 A kérdésről bővebben lásd: Szívós István – Uzoni Ödön: Az 1946-ban létrejött szovjet–magyar vegyes vállalatok. In: Valóság, 1992/1.

9

millió forintnyi osztalékot fizetni a szovjet államnak anélkül, hogy e vállalatok éves mérlege ismert lett volna. Mindezen lépések hozzájárultak és csak kezdetét jelentették Magyarország nyugattól történő gazdasági elszigetelésének és a Szovjetuniótól való függés kialakulásának. A Marshall-segély más néven az ún. „Európai Rekonstrukciós Program” visszautasítása természetesen már csak hab volt a tortán egy teljesen új politikai-gazdasági közegben, 1947 nyarán.19

A DÖNTŐ TÉNYEZŐ: A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁS ÚJ SZERVEZETI KERETEINEK A KIALAKÍTÁSA

A következő, alapvető feltétele a gazdasági váltásnak az volt, hogy az azt irányító, működtető rendszert a célnak megfelelően szervezték meg. Bizonyos volt mindenki előtt, hogy a gazdasági, társadalmi problémákat csakis erőteljes állami beavatkozással lehet orvosolni. Az államosítás szükségét, tényét, mint a válságból kivezető egyetlen utat interpretálták. Az állam beavatkozó, irányító szerepének lehetősége nem volt új keletű, hiszen a második világháború folyamán az állam már a nyersanyag- és energiagazdálkodás terén (vagy a lakosság fogyasztásában) is mind inkább meghatározó szerepet töltött be. Amíg a háború előtt az állam jogszabályokkal és különféle kedvezményekkel20 igyekezett elősegíteni az ipar növekedését, addig 1945 után, elsősorban az államosítások végrehajtása során – ahogy Germuska Pál fogalmazott – ez a széles eszköztár politikai okokból redukálódott. A gazdaságirányítás kommunista kézbe kerülésével már nem volt szükség közvetett szabályozókra, ugyanis konkrét utasítások formájában a fejlesztési célokat parancsba 19 A témával több kiváló tanulmány is foglalkozik, ezek közül kiemelendő Borhi László tanulmánya, amely az amerikai diplomácia szemszögéből vizsgálja a folyamatot: Borhi László: Az amerikai diplomácia és a szovjet politikai-gazdasági térnyerés Magyarországon. In: Történelmi Szemle, 1993/3−4. 339−360. 20 Adókedvezmények, prémiumok, közvetlen támogatások, hitelkedvezmények, védjegyek, stb.

10

lehetett adni.21 A magyar gazdasági élet irányító szervezetének kérdését abból a szempontból is megítélhetjük, hogy ez az irányító gépezet alapjában képes volt-e a nemzeti jövedelem viszonylag legnagyobb emelkedését, az ország rendelkezésére álló tőkeállomány legkedvezőbb alakulását, továbbá a fizetési mérleg szempontjából a legkedvezőbb eredményeket biztosítani. Az 1947. évi Gazdaságpolitikai Évkönyvben a rendszer kialakításáról a következőket olvashatjuk: „Az új demokratikus magyar gazdaságpolitika a maga irányító szervezetét a nemzeti jövedelem, a tőkegazdálkodás és a fizetési mérleg alakulásának minden mozzanatára kiépítette. […]22 A legfontosabb változás a gazdaságirányítás új szervezeti kereteinek a kialakításában először az 1945 őszén életre hívott Gazdasági Főtanács (GF) megalakítása volt.23 Ez a szerv már ekkor a tervszerű gazdasági irányítás bevezetését szolgálta, gazdasági csúcsminisztériumként lényegében a kormány felett állt és gyakorlatilag kivette a kormány kezéből a gazdasági hatalmat. A Főtanács élére a kommunista Vas Zoltán került miniszteri rangban, szakembereinek többségét az MKP delegálta. A Gazdasági Főtanács előterjesztéseket tett a Minisztertanácshoz törvényjavaslatok és rendelettervezetek formájában, véleményezett törvényeket és rendeleteket, az egyes minisztériumoknál kezdeményezte rendeletek kiadását. A Gazdasági Főtanács rendelet kibocsátási jogköre kiterjedt a mezőgazdasági termelés fokozása érdekében szükséges intézkedésekre, rendeleteket bocsáthatott ki a szén-, földgáz- és energiatermelés, a vas-, fém-, gépipari, építőipari, textilipari termelés fokozása érdekében, rendeletileg intézkedett a fővárosi és vidéki központok élelmiszerellátása, közellátási és luxuscikkek forgalma tekintetében. A Főtanács létrehozásával tehát megkezdődött a gazdasági központosítás kommunista programjának kialakítása. A Magyar Kommunista Párt egyik

21 Germuska Pál: Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. 1956-os Intézet, Budapest, 2004. 92–93. 22 Magyar Gazdasági Évkönyv 1945–1947. Szerkeszti és kiadja: Kügyi Virágh László, Budapest, 1947. 74. 23 A 12.090/1945. ME sz. rendelet alapján, Magyar Közlöny, 1946. január 9. 7. szám.

11

célkitűzése az volt, hogy az ország gazdasági problémáinak napirenden tartásával és a problémákra adandó válaszainak erőltetésével a már számára így is rendelkezésre álló mozgásteret kiterjessze, azt az egyedüli járható megoldásként állítsa be. Az MKP Politikai Bizottsága 1946. március 4-én levelet juttatott el Nagy Ferenc miniszterelnökhöz a párt gazdaságpolitikai elképzeléseiről és a további feladatokról, melyre a következő határozott válasz érkezett Rákosi Mátyásnak: „Az ország gazdasági bajait miniszterelnök-helyettes úrral együtt egyformán ismerjük, szinte naponként való tanácskozásainkból megállapítható, hogy mindannyiunknak egyformán képezi legégetőbb gondját, de miközben közösen küzdünk a szörnyű gazdasági bajok ellen, aközben nem lenne igazságos, ha bármelyik párt külön állítana fel követeléseket a kormányzattal szemben, vagy külön vonná felelősségre a kormányt a gazdasági nehézségekért. Mint a koalíció és a közmegegyezés meggyőződéses híve arra kérem miniszterelnök-helyettes urat, maradjunk meg gazdasági nehézségeink elleni küzdelmünkben a közmegegyezés alapján, s vállaljuk együtt a harcot éppen úgy, mint a felelősséget az ország gazdasági boldogulásáért. Egyformán ismerjük gazdasági bajaink okait, s mivel ezeket az okokat nem áll módunkban tömegeink előtt részleteiben is feltárnunk, véleményem szerint továbbra is egyetlen eszköz marad számunkra: egység az elhatározásokban, energia az intézkedésekben, ami utóbbi tekintetében biztosíthatom miniszterelnök-helyettes urat arról, hogy az intézkedések megtételénél egy pillanatra sem fog bennem ellankadni.24 „A szükséghelyzetre hivatkozva került sor 1946. december 1-jével az öt legfontosabb nehézipari üzem államosítására (Weiss Manfréd Acél- és Fémmű, a Rimamurány – Salgótarjáni Vasmű, a győri Magyar Waggon és Gépgyár Rt., valamint a Ganz Villamossági és a Ganz Gép-, Waggon- és Hajógyár). Ezeket a vállalatokat formálisan a jóvátétel idejére, gyakorlatilag azonban végleg államosításba vették. Az öt részvénytársaság államosításával a kohászati termelés 100%-a, a vas- és fémipar kb. 60 %-a, a gépgyártásnak pedig több mint a fele állami irányítás alá került. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a gazdasági szükséghelyzet 24 PIL, 274. f. 3. cs. 27. ő.e. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei. Részlet Nagy Ferenc válaszleveléből.

12

megnyitotta a kommunisták előtt az utat a még formális hatalomátvétel előtti tervgazdálkodás kiépítéséhez. Mindezekkel összefüggésben zajlott azon pénzügyi stabilizációs folyamat, amelynek döntően az infláció megfékezése, az állam szerepének növelése volt a célja. Ennek egyik lényeges mozzanata volt az államháztartás egyensúlyának megteremtése, mindenekelőtt az állami kiadások terheinek csökkentése.25 Több hónapos előkészítő munka után 1946. augusztus 1-én kibocsátották az új magyar pénzt, a forintot.26 Az, hogy a Magyar Kommunista Párt részére mennyire fontos volt a stabilizáció minél gyorsabb befejezése, jól mutatják a Politikai Bizottság 1946. június 15-i ülésén Gerő Ernő beszámolójában elhangzottak, valamint a beszámoló elfogadása után a PB álláspontja, miszerint: „Elő kell készíteni a rendőrséget a stabilizáció biztosítását célzó intézkedések kijátszói elleni küzdelemre. Meg kell tiltani a valuta-, deviza- és arany forgalmát és kötelezővé kell tenni beszolgáltatásukat. Szakasitssal és Bánnal27 meg kell állapodni, hogy a legközelebbi két éten belül két-három nagy feketézőt fel kell akasztani.”28 A Szovjetunió annyiban járult hozzá a sikerhez, hogy a magyar jóvátételi szállításokat

25 Mindenképpen megemlítendő, miszerint a stabilizációt alapvetően az is elősegítette, hogy az Egyesült Államok visszaadta Magyarországnak a Magyar Nemzeti Bank nyugatra menekített aranykészletét, ami az új pénz, a forint ércfedezetét biztosította. 26 1 új forint formailag 400 ezer kvadrillió pengővel volt egyenértékű. Átváltására gyakorlatilag nem került sor. 27 Itt Bán Antalról van szó. Bán Antal (1903–1951) szociáldemokrata politikus. 1945 január 16-tól az Szociáldemokrata Párt (SZDP) újjászervezését irányító budapesti ideiglenes intézőbizottság vezetője. 1945. április 2-tól az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, 1948. április 26-ig nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő, a parlament politikai bizottságának tagja. 1945 májusában az Országos Gazdasági Tanács alelnöke, majd 1945 végétől az átalakult Gazdasági Főtanács tagja. 1945. június 1-jétől 1948. február 26-ig iparügyi miniszterként nem csupán elfogadta, hanem maga is szorgalmazta a különböző iparágak nagyüzemeinek államosítását és a tervgazdálkodás bevezetését. 28 PIL, 274. f. 3. cs. 41. ő.e. 1946. június 15. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei. Beszámoló a stabilizáció előkészületeiről és a további feladatokról.

13

átütemezte (a szállítások határidejét 6 évről 8 évre emelték) és elengedett kb. 6 millió dollár késedelmi díjat is. Az új pénz kibocsátása lényegében lezárta az 1945 utáni magyar gazdasági fejlődés egy szakaszát. A polgári pártok képviselői a stabilizációt éppen ellenkezőleg, az állami beavatkozás visszaszorításával, annak leépítésével akarták egybekötni, ami, ha ebben az irányban indul el, akkor alapjaiban befolyásolta volna a tervgazdálkodás kialakításának lehetőségét, azonban a realitásoknál maradva állíthatjuk, hogy az áttérést mindössze elodázta volna. Ahogy egy a Hitelbank közgazdasági szakértőinek memorandumában is olvashatjuk, miszerint: „A kiadások leszállítása az állami apparátus leépítésével történik, mely leépítés igen nagy mérvű lehet, ha az állam lemond arról, hogy a gazdasági életet ne csak irányítsa, hanem ellenőrizze is, sőt maga is tevékenykedjék benne […] Feltétlenül szükséges tehát, hogy az állami szuverenitás időleges feladása mellett olyan nemzetközi testület jöjjön létre, mely objektíven őrködik a szükséges intézkedések végrehajtása felett.”29

Ránki György szerint 1946 végére a stabilizáció végrehajtása világosan felvetette a magyar gazdaság továbbfejlődésének kérdéseit. Könyvében azt állítja, hogy 1946 őszére komoly dilemma elé került a magyar nemzetgazdaság, miszerint az egyik ilyen lehetőség az lett volna, hogy mindazon intézkedéseket felszámolják, amelyeket a háború utáni súlyos gazdasági helyzet teremtett, s így kell rekonstruálni a gazdaságot. A második lehetőség az lett volna, miszerint: […] „újjáépíteni, de nem csak a szó szorosan vett anyagi értelmében; nemcsak újjáépíteni a gyárakat, a termelő-berendezéseket, a lakásokat, hanem új gazdasági életet, új termelési viszonyokat kiépíteni, aminek végső soron a tőkés gazdaság felszámolásában, új, szocialista gazdaság

29 Berend, 43.

14

kialakításában kell kicsúcsosodnia.”30 Aligha hihető azonban, hogy az 1946 végéig felépített gazdaságirányítási szisztéma megváltoztatására egyáltalán reális esély mutatkozott volna, tehát a gazdaságirányítás más irányú fejlesztésének, az újjáépítés irányának egy másik alternatívája fel sem merült. Ebben az értelemben az 1945–1946. évi gazdaságpolitika és az 1947. évi politika között szoros kontinuitás mutatkozik. A fordulat évének is nevezett 1947-es esztendőben fordulat a gazdaságpolitika intenzitásában mutatkozott. Ez a gazdaságpolitikai intenzitás akárcsak a kelet–európai országokhoz hasonlóan a hároméves újjáépítési tervekben öltött testet. A kelet–európai országok, amelyekben az átalakulások hasonlóan bontakoztak ki, első gazdasági terveiket néhány hónapos eltéréssel, 1947-ben dolgozták ki, illetve léptek életbe. A Magyar Kommunista Párt (MKP) III. kongresszusán (1946. szeptember) már a tervgazdaság megszervezését kezdeményezte. Az MKP Állampolitikai Osztálya 1946. október 15-én terjesztette a PB elé a népgazdasági terv előkészítésére vonatkozó javaslatát. A hároméves terv első változatát a tervgazdálkodás rendszerének bevezetésére létrehozott pártszerv, a Gazdasági Bizottság irányításával néhány fős munkacsoportok dolgozták ki, kiegészülve a Gazdasági Főtanács Titkárságának szakembereivel. Az így kidolgozott 3 éves terv javaslata került előbb a Politikai Bizottság, majd a Központi Vezetőség (KV) elé, s a KV által elfogadott tervezetet ismertették az ún. pártközi értekezleten a koalíciós partnerekkel. A 3 éves terv egyeztetésére létrehozott koalíciós értekezlet gyorsírói jegyzőkönyvei nagyon jól mutatják a kommunista párt domináns és diktáló szerepét. Az 1947. április 23-ára összehívott ülésen például az elnök üdvözlése és megnyitó beszéde után Erdei Ferenc kért szót, s felszólalásában egyszerűen közölte, hogy: „Megvallom, nem

30 Ránki György: Magyarország gazdasága az első 3 éves terv időszakában (1947–1949). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 25.

15

tudom pontosan, miről tanácskozunk, a meghívásból nem tudtam kivenni.”, mire az elnök evidenciakánt természetesen a következőképpen felelt: „A hároméves tervvel foglalkozik a pártközi értekezlet. Leszek bátor majd előterjeszteni.”. A jegyzőkönyv tanúsága szerint ezt a kis intermezzót Berei Andornak a Kisgazdapártot kritizáló monológja követte.31 A Magyar Kommunista Párt gazdaságpolitikai elképzeléseiben és kivitelezésében a 3 éves tervvel kapcsolatosan igencsak „hajmeresztőnek” nevezhető elképzelések is felmerültek. Mindezen elképzeléseket leghitelesebben talán a szószerinti idézet adja vissza: „A 3 éves terv megindításának idejére szükségesnek tartjuk egy legalább 150–200 millió forintos beruházási alap létesítését. Eredetileg a vagyondézsmának32 kellett volna erre szolgálnia, azonban a dézsma csak augusztusban kezd befolyni. Ugyanakkor számolnunk kell azzal, hogy a bankjegyforgalom mai növekedési tempója mellett augusztusban eljutunk az aranyfedezet által megszabott felső határhoz, épp akkor nem lesz tehát módunkban újabb pénzmennyiséget kibocsátani, amikor erre a 3 éves tervvel kapcsolatban feltétlenül szükség lesz. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy már most puhatolózni kezdjünk abba az irányban, hogy nem lehetséges-e a Szépművészeti Múzeum néhány legértékesebb képét Amerikában eladni. A befolyó összeget a bankjegykibocsátás fedezésére és nyersanyagvásárlásra kellene

31 PIL, 274. f. 12. cs. 106. ő.e. MKP Állampolitikai Osztály iratai. A 3 éves terv egyeztetésére kiküldött pártközi értekezlet gyorsírói jegyzőkönyvei. 1947. április–június 32 PIL, 274. f. 3. cs. 87. ő.e. 1947. május 8. Az MKP Állampolitikai Osztály gazdasági javaslatai. Az 1947. május 5-i pártközi értekezlet elvben megállapodott abban, hogy a 3 éves terv finanszírozását elsősorban a nagyvagyonok külön megadóztatása révén kívánja fedezni. Ezért Rácz Jenőből, Farkas Ferencből, Kemény Györgyből és Antos Istvánból álló szakbizottságra bízta a részletek megtárgyalását. A pénzügyi szakbizottság május 6-i ülésén lényegileg elfogadta a kommunista párt vagyondézsma tervét.

16

fordítani.33 Az 1947. augusztus 1-jével induló terv lényegében kommunista elképzelések szerint kialakított állami beruházási terv volt. A 3 éves terv végrehajtását elősegítve 1947. szeptember 5-én adták ki a tervmegbízottakról szóló 10.520/1947.M.E. sz. rendeletet. Eszerint minden minisztériumban, törvényhatóságon34 tervmegbízottat kellett kijelölni, aki a terv végrehajtásáról, a problémákról jelentést tett az Országos Tervhivatalnak. A 3 éves gazdasági tervről szóló 1947. évi XVII. tv. rendelkezett a Tervgazdasági Tanács35 és az Országos Tervhivatal (OT) felállításáról.36 A hároméves tervet a Nemzetgyűlés nem vitatta meg. A terv radikális tulajdonváltozást irányzott elő az ipari és kereskedelmi szférában, valamint nagymértékű beruházást ígért a mezőgazdaságnak, azonban ténylegesen mégis feleakkora mezőgazdasági beruházásokat irányoztak elő. Nem teljesítették a tervben előírt számos mezőgazdasági beruházást sem, a termésátlagok mindössze megközelítették, de nem érték el a háború előtti szintet.37 A terv kivitelezése során a politikai helyzethez igazodva a tényleges tervekhez képest is megnövelték az ipari beruházások részarányát. Eredetileg a terv kereken 6,5 milliárd forintban határozta meg a beruházások háromévi összegét. Ebből 30% a mezőgazdaság, 25% a bányászat és az ipar, 25% pedig a közlekedés fejlesztését célozta. A fennmaradó hányad a szociális, építési és kulturális jellegű beruházásokra szolgált.38 A

33 PIL, 274. f. 3. cs. 87. ő.e. 1947. május 8. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei, benne az MKP Állampolitikai Osztály gazdasági javaslatai. 34 1948-tól a megyei városokban és a mezőgazdaság állami szektorában is, illetve a részletterv kidolgozására kötelezett vállalatoknál. 35 PIL, 274. f. 3. cs. 90. ő.e. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei. Javaslat a Tervgazdasági Tanács felállítására. 36 Magyar Közlöny – Rendeletek Tára. 1947. augusztus 1. 173/b. szám. 37 Berend, 67. 38 Berend, 64.

17

terv nyíltan nem irányozta elő a szocializmus bevezetését, a magántulajdon megszüntetését, valamint a diktatorikus rendszer bevezetését, de mindenképpen ebbe az irányba mutatott. A Tervhivatal feladatkörének és szervezetének szabályozását a törvény a kormány hatáskörébe utalta.39 Ráadásul a Tervhivatalt a terv végrehajtását akadályozó bűncselekményekről értesíteni kellett. Vas Zoltán ezzel kapcsolatban – igaz már 1950 márciusában – egy az OT főosztályvezetőinek szóló utasításban úgy fogalmazott, miszerint: […] A helyes büntetés kiszabása pedig egyik legfontosabb biztosítéka a tervfegyelem megszilárdításának.40 Nem mellesleg az állami kontrollnak oly nagy szerepet szántak, hogy ennek érdekében a 4870/1948. számú kormányrendelettel41 1948-ban létrehozták az Állami Ellenőrzési Központot (ÁEK), mely lényegében a Közérdekű Vizsgálatok Nyilvántartójának nevű szerv utódja volt. Felügyeletét a miniszterelnök a Gazdasági Főtanács főtitkára útján gyakorolta.42 Ennek az utódja lett az 1949-ben létrehozott és 1956-ig működő Állami Ellenőrző Központ.43 A törvény hatálybalépése után öt nappal, 1947. július 15-én kelt 8530/1947. Korm. sz. rendelet lényegében a miniszterelnök felügyelete alá helyezte a Tervhivatalt. Feladatául a kormányhatározatok alapján a 39 Mindössze azt a kikötést fogalmazta meg ezzel kapcsolatban, hogy a Tervhivatal köteles a 3 éves népgazdasági tervet a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül közreadni, továbbá, hogy az egyes szervek, szervezetek, vállalatok feladatait a terv követelményeinek figyelembe vételével a minisztérium határozatai alapján kötelezőn előírhatja. 40 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL), XIX-A-16-e, Vas Zoltán elnök iratai 1949–1953, 1. doboz. 0371/I./128. A tervgazdálkodás büntetőjogi védelme és kisebb szabálytalanságok megtorlása. 41 Magyar Közlöny, 1948. április 27. 96. szám. 42 Feladatkörét az állami és állami érdekeltségű vállalatok ellenőrzéséről szóló 7410/1948. sz. kormányrendelet szabályozta részletesen. Magyar Közlöny, 1948. július 9. 152–153. szám. 43 1954–1956 között Állami Ellenőrzés Minisztériuma.

18

hároméves terv részletes kidolgozását, annak az érintett szervekkel való közlését, végrehajtásának ellenőrzését, illetve a terv sikeres végrehajtásához szükséges intézkedések előkészítését szabta. A beruházási keretek megállapítása, a felhasználásukról történő döntéshozatal a Gazdasági Főtanács, az anyaggazdálkodás és az árszabályozás az Anyag- és Árhivatal44 hatáskörébe tartozott. Az állami vállalatok felügyeleti szervei elvileg az ágazati minisztériumok voltak, de már ekkor az Országos Tervhivatal hagyta jóvá a vállalati terveket és ellenőrizte azok jóváhagyását. A tervhivatali vezetés közvetlenül nem szólhatott bele a törvény végrehajtásába, csak a részletterveket és a javaslatokat továbbította, azokat terjesztette fel a Tervgazdasági Tanácshoz, illetve a Gazdasági Főtanácshoz. A pozíciók elosztása még némileg a koalíciós viszonyokat tükrözte, elnöke a szociáldemokrata Vajda Imre, alelnöke a kisgazda Harmathy Lajos, míg főtitkára a kommunista Berei Andor lett.45 Az Országos Tervhivatal feladatköre a későbbiekben jelentősen, fokozatosan bővült.46 Az 1948. május 11-én kihirdetett 5400/1948. sz.

44 Az Ipari Anyaghivatal és az ár-kormánybiztosság összevonásával 1947-ben hozták létre Országos Anyag- és Árhivatal (AÁH) néven a háború utáni gazdaság központi árszabályozó szervét, azonban a gazdaság szocialista átszervezésének keretében 1948-ban megszüntették, funkcióját az Országos Tervhivatal vette át. 45 Berei Andor (1900–1979). Kommunista politikus, közgazdász, egyetemi tanár. Az 1947-ben felállított, az MKP gazdasági programjának kidolgozására szerveződött bizottság, valamint a párt munkájának megjavítására alakított állandó bizottság tagja. 1948 és 1976 között néhány év megszakítással a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tanára volt. 1948 és 1951 között a Külügyminisztérium politikai államtitkára, majd a külügyminiszter első helyettese. 1948 és 1956 között az MDP KV tagja. 1954–1956 között a Tervhivatal elnöke volt, egyben Ránki György könyvének szakmai bírálója. 46 A 7000/1948. KSzM. sz. rendelet a Tervhivatal feladatkörébe utalta, hogy „bővítse” azoknak a kereskedőknek, kereskedelmi társaságoknak és szövetkezeteknek a körét, „akiket és amelyeket az egységes számlakeret

19

kormányrendelet elrendelte az Anyag- és Árhivatal megszüntetését, valamint az ipari anyaggazdálkodás és árszabályozás átszervezését.47 A Tervhivatal feladatkörébe utalta így az ipari anyaggazdálkodást, tehát az ipari igazgatóságok nyersanyag-felhasználása feletti felügyeletet, az ipari árszabályozás viszont a Gazdasági Főtanács hatáskörébe került. Az intézkedés nyomán az Országos Tervhivatal apparátusába kerültek a megszűnt Anyag- és Árhivatal közgazdasági szakemberei. A hivatalos indoklás ebben az esetben az volt, miszerint a 3 éves terv végrehajtásának biztosítása érdekében meg kívánták szüntetni azt az állapotot, hogy a tervtől függetlenül, vagy azzal ellentétesen osszák el a különböző nyersanyagokat, másrészt azért, hogy az ármegállapítások nehogy megbízhatatlan kalkulációs számításokból történjenek.48 A már említett ipari igazgatóságok megszervezéséről az 5380/1948. számú kormányrendelet rendelkezett.49 A rendelettel egy időben összesen 30 iparigazgatóságot hívtak éltre, melyeknek illetékességi körébe tartozott az illető iparágban működő minden olyan vállalat, amelynek terjedelme a kisipar körét meghaladta. Feladatuk az ipari termelés közvetlen irányítása volt, ezen felül gondoskodniuk kellett az Országos Tervhivatal utasításai alapján a gazdasági részlettervek kellő időben történő előkészítéséről, a részlettervek iparági összesítéséről és ezeknek az illetékes miniszterhez és az Országos Tervhivatalhoz történő felterjesztéséről. Az iparigazgatóságok az illető iparághoz tartozó valamennyi vállalat

bevezetésére lehet kötelezni”. Magyar Közlöny, 1948. március 25. 70. szám 47 A kormányrendelet együttesen intézkedett az Anyag- és Árhivatal, a Kereskedelmi Iparkamara megszüntetéséről, a belkereskedelmi igazgatóságok felállításáról, valamint a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. (KÖZÉRT) létrehozásáról. 48 PIL, 274. f. 3. cs. 121. ő.e. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei. A Magyar Kommunista Párt gazdaságpolitikai irányelvei. 49 Magyar Közlöny, 1948. május 11. 106. sz.

20

ügyvitelét, üzleti könyveit, iratait, pénztár-, értékpapír- és áruállományát megvizsgálhatták. Mindezeket tetézve a 7210/1948. számú kormányrendelet intézkedett az ipari központok megszervezéséről, melyek ügykörébe tartozott a vállalatok gazdálkodása tekintetében: a nyersanyagok, félkész- és készáruk központi beszerzése, e célból megállapodások kötése, újítások bevezetése, a termelési tapasztalatok cseréjének megszervezése, a vállalatok értékesítési tevékenységének irányítása. Az iparügyi miniszter felügyelete alatt különböző központok működtek, mint például nehézgépipari, kohóipari, nehézipari, szénfeldolgozó vegyipar stb. központok. 1948-ra azonban a kommunisták a számukra kedvezően alakuló helyzet ellenére sem érezték maximálisan biztosítottnak egy bekövetkező rendszerváltás szilárdságát. A kialakult gazdasági szisztéma megszilárdítása érdekében alapvető célkitűzésként határozták meg az összes létfontosságú gazdasági pozíciók birtokbavételét a népi demokratikus államhatalom által, valamint a magántőke teljes kiszorítását. Értelmezésükben célja ezeknek a lépéseknek az volt, hogy az áruk termelése és elosztása ne anarchikusan, a kapitalista gazdaság törvényei szerint, hanem a nép szükségleteinek megfelelően, a demokratikus kormányzat által megszabott módon, tervszerűen történjék. Azonban ez – miután a kulcsfontosságú pozíciókat megszerezték – éppen nem a nép szükségleteinek megfelelően ment végbe, hanem egyértelműen az életszínvonal-politika hátrányára. Új intézkedések egész rendszerét vélték szükségesnek, hogy a magyar nemzetgazdaságot a népi demokrácia érdekeinek és a 3 éves terv céljainak megfelelően a szocializmus útján továbbfejlesszék. Ezeknek az intézkedéseknek további célja volt a lehető legszűkebb keretek közé, végső soron pedig kiszorítani a magántőkét, kiterjeszteni, és rentábilissá tenni az állami szektort úgy az iparban, mint a bel- és külkereskedelemben és a hitelszervezet terén, továbbá biztosítani a gazdasági élet összes

21

ágainak tervszerű állami irányítását és így a 3 éves terv végrehajtását.50 A fenti célok végrehajtását a kommunista párt még továbbra is úgy kívánta végrehajtani, hogy azok lehetőleg ne idézzenek elő éles összeütközéseket a kormánykoalícióban és nagyobb zökkenőket a gazdasági életben.51 A szomszédos, tervgazdálkodást folytató országokkal való gazdasági együttműködés kérdésében a kommunista párt természetesen internacionalista elveket vallott, melyek szerint tovább kívánták erősíteni a gazdasági kapcsolatokat. Ennek gyökerei abból a téves ideológiai frázisból eredtek, mely szerint a gazdaságot minél nagyobb mértékben kívánták megóvni a kapitalista gazdaság és azok ismétlődő válságainak kihatásaitól. E célból a kommunista gazdasági vezetés a külkereskedelmi forgalom terén is a Szovjetunió és a népi demokráciák országai felé való további orientálódást és elköteleződést tekintette elsődlegesnek. Az alapelgondolás az volt, miszerint ezekkel az országokkal olyan együttműködési megállapodások kötendők, amelyek a minél gazdaságosabb termelés érdekében munkamegosztást létesítenek az országok különböző termelési ágai között, továbbá biztosítják a technikai és tudományos kutatások együttes, „baráti” erővel való folytatását.52 Az 1948-ra kialakult belpolitikai és nemzetközi helyzetet kihasználva a kommunista párt napirendre tűzte a 100 munkásnál többet foglalkoztató ipari üzemek államosítását, melyet gondos agitációs-ideológiai munka övezett körül. Az MKP Állampolitikai Osztálynak a Politikai Bizottsághoz intézett előterjesztése arra hivatkozott, hogy nem indokolt, továbbá hiba lenne nem kihasználni az alkalmat az ipari üzemek államosításra, ellentétben a csehszlovákokkal, akik ezt már keresztülvitték, s a

50 PIL, 274. f. 3. cs. 131. ő.e. MKP Politikai Bizottság jegyzőkönyvei. 51 U. o. 52 U. o.

22

magyaroknál jóval előbbre járnak e téren.53 Magyarországon 1948. március 24-én került sor a 100-nál több munkást foglalkoztató ipari üzemek államosítására. Az államosítások indoklásának verziói természetesen széles skálán mozogtak. Egyrészről azzal számoltak, hogy az ipar államosítását hosszabb időre nyugvópontra juttatná, másrészt megkönnyítené az ipar racionalizálását, ellenőrzését és nem utolsó sorban a 3 éves terv végrehajtását. Az előterjesztés javaslatot fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy egy, már elfogadott terv alapján meg kell gyorsítani az állami hitelszervezet kiépítését, a fennmaradt magánbankok megszüntetését, megfojtását, vagy beolvasztását. További feladatként határozták meg az ipari és kereskedelmi vállalatok leválasztását a már államosított bankokról.54 A kommunista gazdaságpolitika az államosításoknak a többi párt, valamint a tömegek irányába történő indoklásánál nyilvánvalóan nem szenvedhetett hiányt: az indoklás egyik verziója között például annak híresztelése szerepelt, miszerint az államosításba bevont vállalatok 100 milliós nagyságrendű adótartozással rendelkeznek az állam felé, s ezt behajtani nem lehet. A másik verzió szerint a vállalatok jelentékeny kölcsönöket kaptak az államtól, melyeket nem fizetnek vissza, s külkereskedelmi ügyleteik kapcsán vagyonuk jelentős részét kicsempészik az országból. Harmadrészt ezen vállalatok tulajdonosai igyekeznek tőkéjüket kivonni a vállalatukból, ezzel azonban a termelést és ami legsúlyosabb, a 3 éves terv megvalósítását szabotálják.55 A tényleges tartozással rendelkező magánvállalatokat a Gazdasági Főtanács határozata alapján egy ún. „egyszámlarendbe” vonták. A Gazdasági Bizottság jól látta, hogy

53 PIL, 274. f. 3. cs. 135. ő. e. Az Állampolitikai Osztály előterjesztése az MKP Politikai Bizottságához. 1948. március 4. Csehszlovákiában, 1948. március 10-én államosították az 50 alkalmazottnál többet foglalkoztató üzemeket, a külkereskedelmet, valamint a „belső” nagykereskedelmet. 54 U. o. 55 U. o.

23

ennek a rendelkezésnek a végrehajtása a magánipar állami ellenőrzésének komoly kiterjesztését jelenti majd, ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendelkezést fokozatosan kell végrehajtani, különben komoly pánikot kelt, és jelentős tőkekivonást eredményez.56

Komoly változást jelentett az Országos Tervhivatal működésében az 1949. május 15-én névlegesen megtartott országgyűlési választások után megalakuló új kormány rendelete,57 amely megszüntette a Gazdasági Főtanácsot, amivel lényegében az Országos Tervhivatal vált a tervgazdaság fő irányító szervévé. Az Országgyűlés elsők között hozott törvényt a gazdaságirányítás központi szerveire vonatkozóan. Az 1949. június 11-én kihirdetett 1949. évi XV. törvény új minisztériumok felállításáról rendelkezett, és az ezzel egyidejűleg kihirdetett 1949. évi XVI. tv. kimondta, hogy a Magyar Népköztársaság Kormánya a népgazdaság tervszerű irányításáról a törvény értelmében szervezett Népgazdasági Tanács útján gondoskodik. A Népgazdasági Tanács (NT) feladatkörét a törvény a következőképpen jelölte meg: a) Megállapítja a népgazdaság fejlesztésének általános irányelveit. b) Meghatározza a népgazdasági tervek készítésének irányelveit, az Országos Tervhivatal előterjesztése alapján megállapítja a népgazdasági tervek keret- és ellenőrzőszámait, valamint a népgazdaság egyes ágainak fejlesztési terveit. c) Meghatározza a gazdasági szervezés irányelvet. d) Megállapítja az állami ellenőrzés és statisztikai adatgyűjtés feladatait. e) Összhangba hozza az egyes gazdasági minisztériumok és egyéb gazdasági szervek működését. A törvény kimondta, hogy a Népgazdasági Tanács gyakorolja a felügyeletet az Országos Tervhivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, az Állami Ellenőrző Központ, az Országos Munkaerő-gazdálkodási Hivatal, valamint mindazon gazdasági szervek felett, amelyeknek

56 MOL, M-KS-276. f. 87. cs. Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 1948–1949. 23. ő.e. 1948. november 9. Magánvállalatoknak az egyszámlarendbe való bevonása 57 4083/1949. Korm. sz. rend. 1949. június 11.

24

felügyeletét a Kormány külön rendelkezéssel a hatáskörébe utalta. A Népgazdasági Tanács élére Gerő Ernő58 államminisztert nevezték ki.59 A megszűnt Gazdasági Főtanács hatáskörének felosztásáról pedig a 4148/1949. számú rendelet rendelkezett, melynek ismertetésére sajnos nem áll elegendő idő. Már csak a fent röviden említett törvények és rendeletek rövid ismertetéséből, a hatásköröknek különböző szervekhez történő utalásából is látszik, hogy 1948–1949-re a tervutasításos gazdasági rendszer egyik legfontosabb jellemzője a gazdasági szervezet végletesen centralizált felépítése volt, a fordulat évei alatt a központi tervezés jegyében a tervutasítások eszközével működtetett gazdasági intézményrendszert alakítottak ki. A hierarchia legmagasabb szintjén döntöttek az országos tervről, majd az ebben meghatározott tervszámokat a gazdaságirányítási rendszer szintjén lefelé haladva bontották le és továbbították utasításként a számszerűsített feladatokat a termelőüzemek felé. A gazdaságirányítás szovjet mintára történő központosítása, mely a mindenkori gazdasági terv teljesítésének, illetve túlteljesítésének eszköze volt elsősorban az erőforrások koncentrációját szolgálta. Azonban miután a termelés nem a valós igények és gazdasági tények, hanem mindinkább a központi előirányzatok alapján szerveződött, a folyamatos áru-, nyersanyag- és munkaerőhiány a szocialista gazdaság agonizálásának mindennapi velejárójává vált.

A tervek elkészítésénél, valamint azok kivitelezésénél kiemelt hangsúlyt kapott magának a beruházásoknak a szervezése is. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Államgazdasági Bizottsága 1949. május 10-i ülésén foglalkozott a beruházási vállalatok szervezésével. Az Államgazdasági Osztály azzal érvelt, hogy a vállalatvezetők a legjobb akaratuk ellenére is mindössze 58 Gerő Ernő (1898–1980) kommunista politikus. 1945 és 1949 között közlekedésügyi miniszter, 1948–1949 között pénzügyminiszter, majd államminiszter. 1952 és 1954 között miniszterelnök-helyettes volt. Életéről és politikai pályafutásáról részéletesen lásd: Baráth Magdolna: Gerő Ernő politikai pályája. PhD-értekezés. ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2001. 440. 59 Magyar Közlöny, 1949. június 12-i szám. (6260/1949. ME I/A. számú közlemény)

25

megosztott erővel tudtak a beruházásokra koncentrálni. Az átszervezés alapelve az volt, hogy a beruházást el kellett választani a termeléstől. A beruházások közül a kis beruházásokat és a kis felújításokat, amelyek szoros összefüggésben voltak a termelő vállalat napi munkájával, továbbra is a termelő vállalatok hatáskörében kell majd hagyni. Az előterjesztés tartalmazta, hogy a nagy beruházások elvégzésére külön beruházási vállalatokat kell szervezni. Az Államgazdasági Bizottság azt tartotta helyesnek, hogy minden beruházást is végző minisztériumban beruházási osztályt kelljen szervezni, és a beruházási osztály közvetlenül irányítja a beruházási vállalatokat.60 A beruházásokról szóló határozatok az Népgazdasági Tanács Határozatainak Tárában jelentek meg. Azonban megfigyelhető, hogy a legkisebb beruházásra, egy speciális termék előállítására is nemzeti vállalatot61 alapítottak (pl. Művégtaggyár Nemzeti Vállalat (NV)., vagy Koporsókészítő NV., Létragyár, Népszórakoztató NV., stb.). A beruházások átszervezésével párhuzamosan természetesen sor került a Beruházási Bank ügykörének a szélesítésére is, ez lényegében azt takarta, hogy a Beruházási Bankon belül megszervezzék a beruházások végrehajtásának pénzügyi és műszaki ellenőrzését. Műszakilag képzett pénzügyi emberekre lett szükség, akikkel egy műszaki részleget kellett kiépíteni, feladatuk arra irányult, hogy megállapítsák a terv pénzügyi teljesítésének a 60 MOL, M-KS-276. f. 112. cs. 11. ő.e. 1949. május 10. Államgazdasági Bizottság (ÁB) 1949–1953. Beruházási vállalatok szervezése. 61 PIL, 274. f. 3. cs. 144. ő.e. Még 1948. április 29-én a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság javaslatot tett a nemzeti vállalat fogalmának meghatározására, mely szerint: „A nemzeti vállalat fogalmát olyan átfogóan kell meghatározni, hogy az összes állami vállalatokat magában foglalja, beleértve azokat a vegyes vállalatokat is, amelyekben az állami érdekeltség 50%-nál nagyobb. A nemzeti vállalat általános fogalmának meghatározása mellett meg kell állapítani a nemzeti vállalatok különféle típusait (ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, közlekedési). A nemzeti vállalat vezetésénél az egyszemélyű felelős vezetésre kell irányt venni. Igazgató tanácsra és ügyvezetőségre általában szükség nincs, mert ezen szervek által betöltendő funkciókat a trösztök fogják elvégezni. Kivételt képeznek egyes vállalatok, ahol speciális körülmények (pl. a vállalat különleges szerteágazó volta) indokolhatják egy tanácsadó szervnek alakítását, illetve fenntartását”.

26

műszaki teljesítéssel való összhangját.62 1948–1949-re az ország a többi kelet–európai országokhoz hasonlóan kétségkívül befejezte a háborús károk helyreállítását. Számos területen viszont, mint például a mezőgazdaságban, egyes fogyasztói iparban még további kérdések vártak megoldásra. Éppen ezen gazdasági ágazatok – legfőképpen a mezőgazdaság – elhanyagolása arra már nem engedte következtetni a gazdaság irányítóit, vezetőit, hogy ha az 1949. február 17-én az MDP PB által elfogadott első ötéves beruházási tervet hasonlóképpen folytatják, mint ahogy a hároméves tervet befejezték, akkor hosszútávon komoly problémákkal kell szembenézni a magyar gazdaságnak, de legfőképpen a társadalomnak. A szovjet típusú tervek jellegzetes magyar adaptálása volt az első ötéves népgazdasági terv.63 A terv egyszerűen magáévá tette a gazdaságot hadigazdasággá tevő sztálini iparosítási felfogást. Beruházásra a nemzeti jövedelem 1/5-öd részét irányozták elő minden évre úgy, hogy 1949–1954 között összesen 34,3 milliárd Ft-ot lehessen befektetni. Ennek közel a felét a bányászatba (16,8 milliárd) és az iparba, azon belül is 7,6 milliárd Ft-ot a kohászatba, valamint a vas- és fémiparba. Érdemes megemlíteni, hogy a mezőgazdaság 1950-ben mindössze 850, az ipar viszont több mint 3600 millió forint beruházási támogatást kapott. A tervet a későbbiek folyamán rendszeresen felemelték, rendszertelenül az igényekhez, de elsősorban a különböző számokhoz, mutatókhoz mérten módosították. Mindezt oly

62 MOL, M-KS-276. f. 112. cs. 11. ő.e. 1949. május 10. Államgazdasági Bizottság (ÁB) 1949–1953. A Beruházási Bank Ügykörének kiszélesítése. 63 A terv, valamint az azt körülvevő gazdaságpolitika szakirodalmi feldolgozottsága kielégítőnek mondható: Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor 1948–1950. Közgazdasági és jogi Könyvkiadó, Budapest, 1964. Szakács Sándor tanulmánya is ide sorolható: Az első „ötéves” terv és „elfolyási csatornái”. In: Vissza a történelemhez. Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Szerk.: Izsák Lajos-Stemler Gyula. Napvilág Kiadó, Budapest, 1996. 351–367., valamint: Baráth Magdolna tanulmánya: A hároméves tervtől az ötéves tervig. In: Fordulat a világban és Magyarországon, 1947–1949. Szerk.: Feitl István, Izsák Lajos, Székely Gábor. Napvilág Kiadó, Budapest, 2000. 301–317.

27

gyakorisággal, hogy a terv hivatalos indulásától (1950) számított 3 év eltelte után már szinte nyomon követhetetlenek voltak az eredeti célkitűzések, irányszámok. Az alapvető koncepcionális probléma ott mutatkozott, hogy egyidejűleg irányozták elő a gyors (aránytalan) iparosítást, a jelentősnek nevezett agrárfejlődést, a népgazdaság egészére kiterjedő modernizálási programot, valamint az életszínvonal emelését. A tervkoncepció a nagyarányú iparosítást és a mezőgazdaság-fejlesztést szoros egységként állította be úgy (holott aránytalanságról volt szó), hogy az iparosítás elsődlegesen a mezőgazdaság gyors fejlesztésének előfeltételeként jönne számításba. A terv célja azonban nem volt más, mint az iparosítás gazdasági-ideológiai alapon történő meggyorsítása, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztése, mivel úgy vélték, hogy ez a könnyűipar fejlesztésének, valamint a mezőgazdaság gépesítésének feltétele.64

KONKLÚZIÓ

Az 1944/45. utáni esztendők az egyik leginkább vitatott pontjai a XX. századi magyar történelemnek, mind a politika, mind a gazdaság, de leginkább a társadalom sorsát illetően. Az ország az első világháború okozta kiszolgáltatottságához hasonlóan váltáson aligha ment keresztül, mindezt megfelelő időtávlatból állíthatjuk. Az ország nemzeti vagyonának háborús kára kb. 40%-ra volt tehető. A háborús veszteség egy része a szövetséges bombatámadások során, másik része a szovjet csapatok szükségleteinek kielégítésekor, valamint a harcok után keletkezett. A gazdasági helyreállítás szempontjából azonban azzal is számolni kellett, hogy nagyarányú pusztulás érte a szállítási infrastruktúrát, amely kb. 60%-ot tett ki. 1949-ben a magyar történelemben először fordult elő piacgazdaságról tervgazdaságra történő áttérés, mint ahogy tervgazdaságról piacgazdaságra való áttérés a történelem során előzőleg sohasem volt, mindössze 1989-ben. A politika és a gazdaság vezetői olyan rendszerre állították az országot, a magyar

64 Gerő Ernő: A magyar népgazdaság ötéves terve. Szikra, Budapest, 1949. 16.

28

gazdaságot, amit elvben, a Szovjetunióban megismerhettek. Kétségtelen tény, hogy 1945 után a magyar kommunisták a szovjet katonai jelenlét háttértámogatásával mesterien kivitelezték mind a politikai, mind a gazdasági ellenfeleik kiiktatását. Az állam által preferált ipari lobbi minden más ágazat kárára 1949-re már meghatározó erővel rendelkezett. Az a tudatos és különböző eszközöket felvonultató kommunista gazdaságpolitika, amely 1945 őszén kezdetét vette 1949-re azt az eredményt tudta felmutatni, hogy a gazdaság szerkezete készen állt a formális politikai rendszerváltozásra, az államforma megváltoztatására, amire végül is 1949. augusztus 18-án, érdemi parlamenti vita nélkül sor került.

29

BIBLIOGRAPHIE

BOOTH, Wayne C.: The Self-Conscious Narrator in Comic Fiction before Tristram Shandy, In. PMLA, t. 67, n 2 (Mar. 1952), p. 163-185. CHAMOISEAU, Patrick: Texaco, Gallimard, Paris, 1992. DERRIDA, Jacques: La différance, In. Théorie d’ensemble, Éditions du Seuil, 1968, p. 1-29. DELEUZE, Gilles, GUATTARI, Félix: Rizóma, In. A posztmodern irodalomtudomány kialakulása, 2002, Osiris kiadó, Budapest, p. 70-86. GENETTE, Gérard: Discours du récit, Éditions du Seuil, 2007, p. 21-80. GENETTE, Gérard: Metalepszis Kalligram, Pozsony, 2006. JAUSS, Hans-Robert: Egy posztmodern esztétika védelmében, In. Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat –irodalmi hermeneutika, Osiris kiadó, Budapest, 1999, p. 236-268. MAN, Paul de: A temporalitás retorikája In. Az irodalom elméletei I. Jelenkor kiadó, Pécs, 1996. p. 5-60. MCHALE, Brian: Kínai doboz világok, In. Narratívák 6. Kijárat kiadó, Budapest, 2007, p. 181-208. MEDICK, Hans: „Mikrotörténelem”, In . Narratívák 4, 2005, Kijárat kiadó, Budapest, p. 53-63. RIFFATERRE, Michael: Költői struktúrák leírása: Baudelaire A macskák című költeményének kétféle megközelíése, In. Strukturalizmus II. t. ,Modern Könyvtár, p. 122-159. SARTRE, Jean-Paul: Qu’est-ce que la littérature? Gallimard, 2003. STERNE, Laurence: Life and the opinions of Tristram Shandy, Oxford University Press, 2000.

30

Summary:

ECONOMIC TRANSFORMATION AFTER 1945, BEFORE 1949. The years of 1945–1949 are one of the controversial period of the Hungarian history in the context of policy, the economy and the fate of the society too. After 1945 Hungary did not pass across changing equally in the defencelessness of the First World War, we can make this statement from sufficient perspective. The damage of the wartime of collective national property in Hungary was 40%. First part of the damage came from the bombing attacks, secondly the spoilations of the Soviet Red Army and finally after the fights. From the point of view of reconstructing needed to calculate that the destruction of the transport infrastructure was approximately 60%. In 1949 there was the first time in the Hungarian history, when the economy turned to planned economy from market economy, as turning of planned economy to market economy has never been before, just in 1989. The leaders of the Hungarian policy and economic policy turned the system to a special way, which was in principle known in the Soviet-Union. It is a positive fact, that after 1945, the Hungarian communists by assistance of the soviet military corps were able to perfectly execute the cancelling of their political and economical enemies, and to short out their resistance. The state-aided industrial lobby policy (at the expense of every other sector) for 1949 was disposed with enough power. The conscious communist economic policy, which started in autumn 1945, could show results in 1949: the structure of the economy was ready for the formal political system-trasformation, for the changing of the form of government, which finished in 18th, August 1949 without substantive parlamentarian disputes.