7.a Tananyag 05.25-05.29.
Irodalom 7.a
Tananyag 05.25-05.29.
05.25. Szigligeti Ede: Liliomfi- Cselekmény
A következő két óra vázlatát innen írjátok le kiegészítve, aztán
tanuljátok meg!
A drámai művek a színpadon kelnek életre, de írott formában
keletkeznek.
Láthattad, hogy az első oldalon felsorolja a szereplőket (a
plakáton és a műsorfüzetben ezek mögé kerül a szereplőket alakító
színészek neve), és röviden a kapcsolataikat.
A műveket a szerzők felvonásokra osztják (2-5), ezeket
rendszerint szünetek választják el, de a korabeli Shakespeare
darabokat állítólag szünet nélkül játszották, ma két szünettel. A
felvonásokat jelenetekre osztják. Új jelenet kezdődik, ha változik
a helyszín vagy a szereplők száma.
Az előzményeket, a történetet nagyrészt a szereplők
párbeszédéből (dialógus), gondolatait, szándékát monológból
ismerjük meg, időnként „titokban” kiszól a nézőtérre.
A könyvben a szereplő szavai előtt ott áll mindig a beszélő
neve. A szerző utasítása berendezésről, kevés cselekvésről
zárójelben jelenik meg.
A Liliomfi a magyar irodalom kiemelkedő
műve, Szigligeti Ede 1849-ben született legismertebb
vígjátéka. A nagyváradi születésű szerző elmondások
szerint mindössze két délután alatt írta meg a
3 felvonásos komédiát. Az önéletrajzi ihletésű darab
ősbemutatója, 1849. december 21-én volt.
(Wikipédia)
A romantika és a reformkor szellemének magfelelően téma a
szerelem, az érzelmek szabadsága, főhőse több kiválóságunkhoz
hasonlóan vándorszínésznek áll.
A Tk.233. o alapján a drámai művek szerkezete:
1. Expozíció (előkészítés): A szereplők és az alaphelyzet
megismerése
Első felvonás:A szomszéd úr - Kolozsvár
- Szilvai professzor férjhez adná gyámleányát
- Mariska és Liliomfi szeretik egymást
- Szellemfi Liliomfi nevében lemond a lányról
2. Bonyodalom (Az alaphelyzet megváltozása) Konfliktusok
sora
- Liliomfi megszökik nagybátyja elől, de megígéri Mariskának,
hogy megszökteti
Második felvonás: Két Swartz - Fogadó Telegden
- Gyuri és Erzsike szeretik egymást, a lány apja másnak az ifjú
Swartznak szánja a lányt
- Liliomfi (Gyuri adósa) Swartznak adja ki magát és
ellehetetleníti magát apa és lánya előtt
- Megérkezik a valódi Swartz, kidobatják Liliomfiként
- Megérkeznek Szilvaiék, Liliomfi elmaszkírozva pincérként
jelenik meg
Harmadik felvonás: Kányai uram - Fogadó Telegden
- Virágnyelven biztosítja Mariskát szerelméről
- Mariska és Erzsi félreértése a pincérrel kapcsolatban
- Mariska ezért elutasítja Liliomfit, Szilvai felismeri,
bezárja, leleplezi
- Kányai (is) összetéveszti Gyurival, már támogatja a házasságát
Erzsivel
3. Sorsfordulat (utolsó próbatétel)
- Megérkezik az igazi Swartz a fiával
- Liliomfi azt állítja, mind színészek Szilvai vezetésével,
Gyuri megsegítésére
4. Katasztrófa(ha tragédiáról van szó) vagy megoldás:
- Megérkezik az ifjú pár, kiderül az igazság, az is, hogy
Szilvai Mariskát unokaöccsének, Szilvai Gyulának, azaz Liliomfinak
szánja.
05.26. Szigligeti Ede: Liliomfi Szereplők, jellemek
Szereplők: Rokonszenves-Ellenszenves
Idealizált-Nevetséges
Írj egy-egy példát!
Mutatkozz be egy szereplő nevében legalább négy mondatban!
Vígjátékok: célja a gúny eszközével ráébreszteni a nézőt a
hibáira.
Komikum:
- helyzetkomikum: szerepcsere, félreértés miatt nevetséges
Pl.:
- jellemkomikum: valamely tulajdonság válik nevetségessé,
eszköze a túlzás Pl.:
Írj egy-egy példát a műből mindkettőre!
Ábrázoljátok a szereplőket gondolattérkép formájában. A
buborékokat összekötő vonalra írhatod a kapcsolatot köztük. Tervezd
meg áttekinthetően a szereplők helyzetét, színnel, mérettel is
operálhatsz.
Ezt kérem beküldeni. Az egyéni megoldás érdekel, nem a
közösségi.
Magyar nyelv 7.o.
Tananyag 05.25-05.29.
05.25. A világháló
Ugyanazon a felületen, ugyanúgy folytatjuk.
https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_7/lecke_05_046
Jegyzeteld ki a szövegek lényegét, a fontos adatokat, azután
készítsd el a feladatokat. Addig csináld, amíg nem hibátlan!
Az 1-4. feladatok megoldását kérem írásban beküldeni!
FELADATOK
1. Nézz utána a világhálón a számítógéppel és az internettel
kapcsolatos személyeknek, fogalmaknak!
a. Ki találta fel az egeret?
b. Kinek a nevéhez fűződik a @ jel használata az
e-mail-címekben?
c. Mikor jelent meg az első szócikk a Wikipédián?
d. Mióta létezik a Google?
2. Keressetek a világhálón olyan honlapokat, amelyek a
lakóhelyeteken lévő, vagy ahhoz közeli, a világörökség részét
képező nevezetességeket mutatják be!
3. A blog szó a web és
a log szavakból keletkezett, és internetes naplót
jelent.
a. Nézz utána a következő szavak jelentésének!
videóblog
hírblog
blogregény
haverblog
közös blog
politikai blog
elmélkedőblog
b. Írj mindegyikre egy konkrét példát a füzetedbe!
4. A web2 jelentősen megváltoztatta a világot.
a. Gondold végig, mi változott meg a web2 megjelenése óta! (Mi
az, amiről manapság értesülhetünk, korábban viszont erre nem volt
lehetőségünk?)
b. Beszéljétek meg, hogy miért tekinthető az információáramlás
szempontjából forradalmi változásnak a web2 megjelenése!
Aki még mindig nem ismeri fel a mondatrészeket, ismételje,
tanulja bármelyik megadott felületen (tankönyv, videótanár,
nkp.hu), mert jövőre nagyon nem lesz elég az alany és az
állítmány!
05.27. Légy óvatos a monitor előtt!
https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_7/lecke_05_047
Jegyzetelés után gyakorolj on-line! Szerintem nektek ez
könnyebb, mint nekem.
Mondatbővítés. Milyen mondatrésszel bővülnek a mondatok? Húzd
alá őket a tanult módon!
Esik.
Esik az eső.
Nagyon esik az eső.
Ma nagyon esik az eső.
Ma a hegyekben nagyon esik az eső.
Ma a magas hegyekben nagyon esik az eső.
Ma a Kárpátok magas hegyeiben nagyon esik az eső.
Ma a távoli Kárpátok magas hegyeiben nagyon esik az eső.
Ábrázold ágrajzzal az utolsó mondatot!
Német nyelv 7. o.
Tananyag 05. 25-05.29.
05.25. Ismétlés, gyakorlás
A 21-22. lecke végére értünk, nagyrészt önálló munkával.
Nézzétek át a Tk. 45. o. összefoglalásás, ha valami nem megy,
lapozzatok vissza, nézzétek át a példákat, a feladatokat (lehetőleg
javítva!)
A Mf. 59. o. található a minimum szókincs, ismételd, ellenőrizd
magad, pótold a hiányokat!
Mf.: 44/1. 2.
Morgen
Nachmittag
in Italien
frühstückt er nicht
hat er nie Zeit
in Deutschland
muss man frühstücken
líest er, schreibt Briefe, manchmal lernt Deutsch
Name
Gefällt
Gefällt nicht
Pedro
Deutschland, nette Leute, Schule
nichts
Sandra
Spielplätze, viel Zeit in der frischen Luft
Sommerferien sind zu kurz
Duc Ibo
schöne Städte, , Häuser, der Verkehr ist gut
das Wetter
05.27. Ellenőrzés
Küldhetném a feladatlapot is, de egyszerűbb, ha elkészíted a Tk.
61-62. oldalak összefoglaló feladatsorát és beküldöd.
Le fogom osztályozni. Kérlek, segítsd a munkámat, hogy a
szavakat írod be a mondatokba, lehetőleg olvashatóan. Figyelj a
határidőre!
05.28. A témakörök ismétlése
Nem akarok már belefogni új témába, helyette megpróbálok egy
mintát adni a témakörök kidolgozására. Ahol több megoldás van, ott
ferde vonallal választom el, csak egyet kell elmondani, tanulni
lehet az összes változatot, mert változhat, vagy másra más
vonatkozik. Tanulás, átdolgozás előtt pontosan fordítsd le, és
megtanulni is pontosan kell. Ha kész, érdemes eltenni, és többször
átnázni.
Thema 2 Wohnort, Wohnen
a) Wohnung, Zimmer
1. Wo wohnst du?
Ich wohne in Érd . Érd ist eine Kleinstadt in der Nähe von
Budapest.
2. Wie ist euer Haus?
Wir wohnen in einem Einfamilienhaus. Unser Haus ist groß und
schön/klein aber schön.
3. Hat das einen Garten?
(Ja,)es hat einen großen/kleinen Garten. Im Garten gibt es ein
gepflegter Rasen, Bäume, Blumen, ein Grillgerät …
4. Was für Zimmer hat das Haus? Was gibt es noch darin?
Das Haus hat ein Wohnzimmer, ein/zwei Kinderzimmer, ein
Schlafzimmer, (ein Arbeitszimmer, ein Gästezimmer). Es gibt noch im
Haus eine Küche, ein Badezimmer, eine Speisekammer, ein Vorzimmer,
eine Garage (hinter/unter/neben dem Haus). Es hat auch einen
Keller.
5. Wo ist die Küche?
Die Küche ist im Erdgeschoss links vom Eingang.
6. Was macht ihr in der Küche?
Wir kochen, backen und essen in der Küche.
7. Hast du ein eigenes Zimmer?
(Ja,) ich habe ein eigenes Zimmer. (Nein,) ich habe kein eigenes
Zimmer, Ich wohnne mit meinem Bruder/meiner Schwester zusammen.
8. Wie ist dein Zimmer? Beschreibe es!
Mein Zimmer is klein, aber schön. Vor dem Fenster steht mein
Schreibtisch mit dem Computer. Links steht mein Bett, und rechts
der Kleiderschrank und ein Regal. Die Wände sind weiß, an den
Wänden hängen schöne Fotos. Der Teppich und die Vorhänge sind blau
und grau.
b) Dorf – Stadt
1. Wie ist das Dorf/die Stadt?
Das Dorf is relativ klein, ruhig. Die Stadt ist aber groß, laut
und verschmutzt.
2. Wie viele Leute wohnen im Dorf/in der Stadt?
Im Dorf wohnen wenige Leute, bis einige Tausende, in der Stadt
wohnen sehr viele Leute, sogar bis Millionen.
3. Was gibt es im Dorf/in der Stadt?
Im Dorf gibt es kleine Häuser mit einem Garten und einem Hof,
eine Kirche, eine Kneipe, ein kleines Geschäft, es gibt aber auch
Wiesen, Felder, Wälder u.s.w. In der Stadt gibt es auch große
Häuser (Hochhäuser, Wolkenkratzer), Schulen, eine Universität, ein
Krankenhaus, Kaufhäuser, Banken, ein Museum oder Museen, Restorans
u.s. w.
4. Was kann man im Dorf/in der Stadt machen?
Im Dorf kann man ruhiger leben, Tiere halten, Gemüse anbauen,
gesund essen.
In der Stadt kann man an Ort und Stelle lernen, studieren,
arbeiten, sich heilen lassen, am Abend, am Wochenende ausgehen,
Essen bestellen, Sport treiben …
5. Wo möchtest du lieber wohnen? Warum?
Ich möchte lieber in der Stadt wohnen, weil ich gern ins Kino,
ins Theater, ins Museum gehe, Sport treibe.
c )Unsere Stadt
1. Wo liegt Érd?
Érd liegt in der Nähe von Budapest (südwestlich von der
Hauptstadt)an der Donau.
2. Wie ist die Stadt?
Die Stadt ist ziemlich groß, sie hat über 60 000 Einwohner, aber
sie ist gar nicht alt. Deshalb hat sie nicht so viele und starke
Traditionen als Stadt, und hat kaum Industrie. So hat sie ständig
finanzielle Probleme.
3. Wie viele Schulen hat sie?
Sie hat 6 Grundschulen, eine Gesamtschule, ein Gymnasium und
eine Berufsschule.
4. Was gibt es noch in der Stadt?
In der Stadt gibt es noch ein Rathaus, ein Museum, ein Minarett
aus der Türkenzeit, ein Hauptplatz mit einer Fußgängerzone, ein
Sportzentrum mit Schwimmbad, eine Poliklinik, Supermärkte, ein
Kulturhaus, eine Bibliothek, Restaurants …
5. Wohnen in Érd berühmte Leute? Auf wen sind wir stolz?
Hier wohnt z.B. Krisztina Egerszegi, Schwimmlerin,
Olympiasiegerin, Gábor Gundel-Takács Quizmeister, Péter Novák,
Musiker, Szily Nóra, Moderatorin …
6. Wohin kannst du mit deinem Freund gehen?
Wir können mit den Freunden ins Schwimmbad, in die Konditorei
oder Eiscafe, an die Donau gehen oder im Zentrun bummeln
d) Die Hauptstadt
1. Was ist die Hauptstadt von Ungarn?
Die Hauptstadt von Ungarn ist Budapest.
2. Wo liegt Budapest?
Budapest liegt an den beiden Ufern der Donau.
3. Nenne einige Sehenswürdigkeiten der Stadt.
Die Stadt ist sehr alt und hat viele Sehenswürdigkeiten: das
Parlament, die Burg, den Heldenplatz, der Zoo, die
Margaretheninsel, das Nationaltheater, das Nationalmuseum, die
Basilika …
4. Wo befindet sich die Burg?
Die Burg erhöht sich an der rechten Seite der Donau. Da befinden
sich die Nationalgalerie im Königspalast, die Matthiaskiche, die
Fischerbastei und alte Bürgerhäuser.
5. Was kann man im Stadtwäldchen/auf der Margaretheninsel
machen?
Auf der Margaretheninsel kann man spazieren gehen, joggen, in
der Sonne liegen, spielen, Rad fahren, Eis essen. Da gibt es auch
ein Schwimmbad, ein Freibad und ein Freilichttheater an dem alten
Wasserturm.
e) Das Land
1. Wo liegt Ungarn?
Ungarn liegt in Mitteleuropa, im Karpatenbecken.
2. Was sind seine Nachbarländer? Wo liegen sie?
Seine Nachbarländer sind im Norden Slowakei, im Nordosten
Ukraine, im Osten Rumänien, im Süden Serbien, Kroatien, im
Südwesten Slowenien und im Westen Österreich.
3. Wie heißt der größte See, der höchste Berg, wie heißen die
größten Flüsse von Ungarn?
Der größte See von Ungarn heißt Balaton (deutsch –Plattensee).
Der höchste Berg ist im Mátra Gebirge, und heißt Kékestető
(tető=Gipfel). Die größten Flüsse sind die Donau und die Theiß.
4. Wohin fahren die Touristen am liebsten?
Die Touristen fahren am liebsten nach Budapest, ans Donauknie,
an den Balaton und auf die Ungarische Tiefebene, auf die Pußta.
Angol nyelv
05. 25.
Írjátok az angol nyelvtan füzetbe:
Mf.: 146-147/ Grammar: "a"
Future Will
Affirmative .... Folytassátok a
147. old "b" pontig, majd írjátok le
magyarul is!
Küldöm:
FUTURE WILL:
HASZNÁLJUK:
- általában a "gondol" és "hisz" igékkel, jóslásra,
jövendölésre:
Hiszem/Gondolom, hogy nem fog eljönni ma
este.
- hirtelen döntésre, elhatározásra, amit a beszéd pillanatában
hozunk:
/on-the-spot decision/
Tetszik ez a napszemüveg,
megveszem.
- felajánlásokra:
Segíteni fogok elmosogatni.
- figyelmeztetésnél és fenyegetésnél:
Maradj csendben, vagy szólok
anyukádnak!
- ígéreteknél:
Nem fogok többé hazudni neked,
megígérem!
- udvarias kérésnél:
Segítenél a házi feladatom
elkészítésében?
believe=hisz
spontaneous=hirtelen, spontán
decision=döntés, elhatározás
offer=ajánl(at)
warning=figyelmeztetés
threat=fenyegetés
promise=ígéret
request=kérés
I'll meet you in an hour.
I'll help you with everything.
I promise, I'll be there for you.
Will you do me a favour?
Mf.: 147/A
148/B.
05. 27.
Tk.: 98/ FUTURE WILL - A két táblázat
kimásolása az angol
nyelvtan füzetbe. / +, ?, -/
Szószedet: 10/6"b" és "c"
Tk.: 78/1.Vocabulary
2. Read : The
Sun - Tanulói CD: 32.
Hallgatás, olvasás, fordítás szóban.
79/2B, 3.
Vocabulary
Mf.: 59/C., D
05. 28.
Tk.: 77/3. Grammar - Másoljátok ki az angol nyelvtan
füzetbe.
A: Egészítsétek ki a mondatokat, majd írjátok le!
B.: Kapcsoljátok össze a tagmondatokat, majd írjátok le!
Have a good time!
2020. május 25-29.
Történelem
1. Magyarok a határokon túl
Tk. 163-165. o.
Szóbeli: A tankönyvi szöveg áttekintése, értelmezése
Írásbeli: jegyzet készítése
Mf. 97/2.3.4. 98/5.6.
2. A revíziós politika eredményei
Tk. 166-168. o.
Szóbeli: A tankönyvi szöveg áttekintése, értelmezése
Írásbeli: jegyzet készítése
Mf. 99/1.2. 100/3.5.6.
Etika
Visszatekintő
Tk. 130. o.
A tk. 130. oldalán lévő Mi szó mellette és ellene? (Pró és
kontra) feladat elkészítése a füzetbe
7.A MATEMATIKA
2020 04 25-29 hétfő-péntek
téma: Térgeometria: kúp, gúla, vegyes feladatok az eddigi
térgeometriai anyagból
anyag:
hétfő: Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal, magyarázatokkal, számonkérés
folyamatosan
kedd:: Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal,
szerda: : Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal
YouTube videó: Feladatmegoldások magyarázattal: link később,
jelenleg nem létezik
csütörtök: Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal. Számonkérés folyamatosan.
péntek: Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal, számonkérés folyamatosan.
7.A FIZIKA
2020 04 25-29 hétfő-péntek
téma: Ismétlés: A teljes 7.-es anyag ismétlése, kinematika,
dinamika, folyadékok és gázok statikája, hőtan
anyag:
szerda: Videó, amely vegyes feladatok megoldásait tartalmazza
YouTube link később, egyelőre nem létezik.
Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó magyarázattal,
feladatokkal
péntek: Facebook - Gyuri Bá bejegyzés-fotó
feladatokkal, megoldásokkal, számonkérés folyamatosan.
7.a 11. hét
Biológia
05.26.
3. A növények szövetei
A mellékletben szereplő 3. számú tananyag elolvasása után a
hozzátartozó feladatlap lementése, kitöltése, elküldése,
[email protected] címre.
Vázlatkészítés a füzetbe:
Növényi szövetek
osztódó állandósult
bőrszövet alapszövetek szállítószövet
táplálékkészítő szilárdító farész háncsrész
raktározó kiválasztó
Másold be a füzetbe, és egészítsd ki az egyes szövetek
jellemzésével! Készíthetsz gondolattérképet is, ebből a
vázlatkezdeményből! Ezt nem kell elküldeni.
05.29.
4. A növények anyagcseréje
A mellékletben szereplő 4. számú tananyag elolvasása után a
hozzátartozó feladatlap lementése, kitöltése, elküldése,
[email protected] címre.
Felhívom a figyelmet, a házi dolgozat készítése folyamatos!
Leadási határidő: 05. 12.
Kémia
05.29.
Gyakorlás
Munkafüzet: 70 - 71. oldal kitöltése, elküldése:
[email protected]
11. hét
Vizuális kultúra május 26.
Csatoltan küldök egy dokumentumot, melyben egy táblázat fejléce
látható „Korok, stílusok” címmel. Készítsd el a táblázatot a
füzetedben egy dupla oldalon! Kitöltéséhez használd a füzetedet,
tankönyvedet és az internetet!
A kitöltött táblázatodat fotózd le, vagy szüleiddel fotóztasd
le! A képet június 7-ig küldjed el az alábbi e-mail címre! A
levélben tüntesd fel a teljes nevedet és osztályodat!
[email protected]
Földrajz május 26.
India
1. feladat:
Csatoltan küldök egy dokumentumot, melyben olyan anyagot
gyűjtöttem ki Nektek, ami kiegészíti a tankönyveitekben található
anyagot a szokásos módon. Kérem ezt is megtanulni nem csak a
tankönyvi oldalakat! A dokumentumot az e-kréta üzenetei közt
találod meg „India” megnevezéssel.
A munkafüzeti oldalakat töltsd ki a tankönyv és a tanulói atlasz
segítségével!
A munkafüzeti oldalak megoldásait most nem kell
visszaküldened.
2. feladat:
Határozd meg a füzetedben a tanulói atlaszod segítségével Mumbay
(Bombay), Újdelhi, Kolkata (Kalkutta), Bangalore (Bangalor,
Bengaluru) városának földrajzi koordinátáit, helyzetét! (szélességi
és hosszúsági körök)
A 2. feladat koordinátáit fotózd le, vagy szüleiddel fotóztasd
le! A képet május 31-ig küldjed el az alábbi e-mail címre! A
levélben tüntesd fel a teljes nevedet és osztályodat!
[email protected]
India (tk.192-195.)
India felszíne, tájai: Dekkán-fennsík (ősföld) Ény-i része
vastag bazalttakaróval fedett, sok ásványkincs (pl.: vasérc, szén,
…) termékeny legjobb gyapottermő terület. Himalája (gyűrt
lánchegység egyharmada erdő. Hindusztáni-alföld: Gangesz, Indus
töltötték fel termékeny talaj. A Föld legnagyobb deltatorkolatát a
Gangesz építette. Ipar: drágakő-feldolgozás, gyapotipar (Mumbay),
jutaipar (Kolkata).
Jellemzők:
Őskor
Ókori Egyiptom
Ókori Görögország
Ókori Római Birodalom
Román stílus (Európában)
Gót stílus (Európában)
Reneszánsz stílus (Európában)
Barokk stílus (Európában)
Klasszicizmus
Romantika
Épületek jellemzői (minimum 5):
1 jellemző épület rajza
Festmények jellemzői (minimum 3):
Szobrok jellemzői (minimum 3):
A korra jellemző találmányok
(minimum 2):
A korra jellemző fegyverek (minimum 2):
A korra jellemző ruhák
(minimum 2):
A korra jellemző ékszerek (minimum 2):
A korra jellemző edények (minimum 2):
Egyéb jellemző, amit fontosnak tartasz:
Informatika
Sziasztok,
Ezen a héten azoknak szól a feladat, akik javítani szeretnének
az informatika jegyükön. Nekik mindenképpen vissza kell küldeniük
e-mailben ([email protected]) a prezentációt.
A határidő május 29!
Foglald össze az alább írtak segítségével az ókori világ 7
csodáját! Mindegyik csodát külön diára helyezz el! A diákon
jelenjenek meg animációval a fontosabb adatok, és helyezz el rajtuk
egy-egy képet is! A diáknak állíts be hátteret, a diák közé
áttünést, és a képeknek – feliratoknak animációt.
Egy kis segítség:
A világ 7 csodája
Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A
hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2.
században írt epigrammájában.
A műben a legimpozánsabb és a legpompásabb építmények
szerepelnek, amelyek a következők:
Gízai piramisok
Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi
óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisait. A gízai
piramisok közül Hufu piramisa az ókori világ Hét Csodájának az
egyike. A három legnagyobb piramist Kr. e. 2600 és 2500 között
építették.
Szemirámisz függőkertje
Szemirámisz függőkertje (ismeretes még a babilóniai függőkert
elnevezés is) és Babilon falai Babilóniában (ma Irak területén
található) az ókori világ hét csodája közé tartozik.
Feltételezhetően ezek az építmények II. Nabú-kudurri-uszur kérésére
épültek, i. e. 600-ban. A kerteket Nabukodonozor király parancsára
alakították ki. A király a feleségét akarta megörvendeztetni a
kerttel, aki folyton-folyvást szülőföldje zöld vidékei után
sóvárgott.
Epheszoszi Artemisz-templom
Artemisz temploma (görögül: Artemision, latinul: Artemisium) más
néven Diana temploma, egy ókori görög templom volt, amelyet
Artemisz istennőnek ajánlottak fel. Az eredeti templomból (ami az
ókori világ hét csodái közé tartozott) semmi sem maradt fenn az
utókornak
Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra
Zeusz a görög mitológia főistene. Apja felett aratott győzelme
emlékére megparancsolta, hogy rendezzenek a tiszteletére Olümpia
városában sportversenyeket.
Halikarnasszoszi mauzóleum
Halikarnasszoszi mauzóleum, Mauszólosz királyi helytartó
síremléke a kis-ázsiai Halikarnasszoszban. Az ókori világ hét
csodájának egyike. Az épület a mauzóleum nevet a király Mauszólosz
után kapta. Mauszólosz Kária uralkodója volt, Kária pedig i. e. 377
– 353-ig a Perzsa Birodalom részét képezte.
Rodoszi Kolosszus
A Rodoszi Kolosszus Héliosz isten óriási méretű szobra volt,
Rodosz városában. A világ hét csodája közül hatodikként tartották
számon. A szobor ókori források szerint 70 könyök magas volt, azaz
semmiképp sem magasabb 33-35 méternél. A szobor építésekor azért
esett Héliosz istenre a választás, mert a monda szerint Zeusz
legkisebb fia, miután apja, Zeusz főisten felosztotta a világot
gyermekei között, kimaradt a felosztásból. Kárpótlásul azt kérte
apjától, hogy adja neki Rodosz szigetét, amelynek neve rózsát
jelent. Így a rodoszi nép Hélioszhoz imádkozott.
Alexandriai világítótorony
Az alexandriai világítótorony Kr. e. 3. század folyamán épült
Egyiptom területén az alexandriai Pharos szigeten. Először mint a
kikötőt jelző szimbólum, később világítótorony lett belőle.
Magasságát 115 és 135 méter közöttire becsülik. Sidoni Antipáter
a világ hét csodái közé sorolta.
Ének 7.a 11. hét 05.25-29.
Oldjátok meg a következő feladatlapot és 05.31-ig küldjétek
vissza!
Feladatlap:
1. Nevezd meg a romantikus korszak új zenei műfajait!
2. Írj 2 Schubert-művet!
3. Mikor született, és milyen nemzetiségű volt Muszorgszkij?
4. Nevezz meg 3 Erkel-művet!
5. Kik azok a tehetséges zenészek, akiket Liszt Ferenc
támogatott?
6. Sorolj fel 5 Verdi-operát!
Technika
05.29. Ruházatunk tisztán tartása
Rövidke, de fontos lecke.
Olvasd el, jegyzeteld ki!
A 2. Projekt feladatra vagyok kíváncsi, mivel jönnek ki a
különböző foltok, mitől lesz szép fehér a ruha stb. Nézz körül a
neten, kérdezősködj otthon!
Küldjétek be, hátha tanulok valami újat, meg tudok rá adni egy
jó jegyet.
Testnevelés
2020.05.25. hétfő
1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban”
feladatokkal
2. Végezd el a videón látható feladatokat (ügyességi feladatok
párnával)
https://www.youtube.com/watch?v=3uDBLd0xMSk&feature=youtu.be&fbclid=IwAR293w1Sq0Dq38rXZD4Ja8cLL1bn12ewl8OOiGZCUF3GXsPdO_Fxg6pI6sA
2020.05.26. kedd
1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban”
feladatokkal
2. Végezd el a videón látható feladatokat (mobilizálás,
törzsstabilizálás, erősítés, nyújtás)
https://www.youtube.com/watch?v=oI-uAnnxUKk&t=37s&fbclid=IwAR0edUu4ApB5NPmS-GraO6DfuRlpouEnw5uqgtWvnRdhY-BRKAiwBqwL6WI
2020.05.27. szerda
1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban”
feladatokkal
2. Így tanulj meg zsonglőrködni 3 egyszerű lépésben!
https://www.youtube.com/watch?v=FeYTIP0tTyY&t=10s&fbclid=IwAR3YIrA-PwXSU-y3VEVU24oDDS3kFSKCd_5zn88ATVvS_eJdTVdhqRlOCmw
2020.05.28. csütörtök
1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban”
feladatokkal
2. Végezd el a videón látható feladatokat, egy feladatot 2-3x.
(vonal, szökdelés kezdő)
https://www.youtube.com/watch?v=grEpGOHwxbg&list=PL_pjtNg2FxApsjzjPriFXwid5dgndYdWt&index=1
2020.05.29. péntek
1. 5 perc gimnasztika a „Bemelegítés karanténban”
feladatokkal
2. Végezd el a videón látható feladatokat, egy feladatot 2-3x.
(vonal, szökdelés középhaladó)
https://www.youtube.com/watch?v=d1UQPGWxsxA&list=PL_pjtNg2FxApsjzjPriFXwid5dgndYdWt&index=2
Osztályfőnöki
05.29. Túlélőtechnikák bezártság ellen
Ugyan már enyhült egy kicsit a nyomás, mindenkit
figyelmeztetnék, hogy most kell igazán vigyáznunk saját, a
családunk és mások egészségére is.
A bezártságban, a bizonytalanságban, a jogos aggodalomban nagyon
sok súly nehezedett a családokra, és ez mindenkit megvisel.
Sok-sok tanácsot lehetett olvasni, hallani arról, kinek mi
segített legjobban ezektől megszabadulni, az életét normális
kerékvágásban tartani.
Ilyenek voltak például a napirend (nekem ebben csak
részeredményeim vannak, mert hiába keltem 6-kor, a szervezéssel,
ügyintézéssel ritkán kerültem éjfél előtt ágyba.
Ilyenek voltak a zene, a tánc, a mozgás.
Rendszeres kapcsolat (telefon, net) azokkal, akik fontosak
nekünk. Igen, és te is tehetsz gesztust egy távoli rokonnal, régi
ismerőssel.
Ilyenkor lehet megtanulni valamit (akár a netről, de otthon
maradó családtagtól is).
Érdemes több időt tölteni beszélgetéssel, lehet közösen játszani
valamit.
Tessék átgondolni, kiegészíteni.
Szívesen venném, ha beavatnátok.
1. Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?
2. Milyen módon próbáltál javítani a helyzeten?
3. Milyen pozitívuma van az átélt időszaknak? Mit tanultál meg
ez alatt az idő alatt?
Aktuális feladatok:
Már nekem is elfogyott a türelmem, írom a nem válaszolóknak az
elégteleneket. Az első perctől kezdve elmondtam, hogy ez nem extra
vakáció, dolgozni kell. Többször megkérdeztem, hogy kinek okoz
problémát, próbáltam segíteni. Arra is felhívtam a figyelmeteket,
hogy utánanézhettek feladatoknak, volt, akinek visszaküldtem
kiegészítésre. Ne haragudjatok, én ennél többet nem tudok, tanulni,
dolgozni nektek kellene.
Aki bukásra áll, és/vagy rengeteget dolgozott, de nem tudta
elküldeni, az jelentkezzen a felzárkóztatásra, hogy lássuk, hol
tart, meg ha nagyon nem ért valamit.
Egyébként pedig ez a hét talán az utolsó lehetőség több embernek
végre összekapni magát, pótolni a hiányokat, ha még lehet.
Június első hetében kell a később kiadott napon a tartós
könyveket behozni, amitek itt maradt, hazavinni.
A bizonyítványosztásról is majd később, valószínűleg ünnepség
nem lesz, a mérések szeptemberre maradnak.
A nyolcadikosoknak úgy néz most ki, 19-én bankettet rendezünk,
ehhez kell majd nekem 3 ügyes gyerek.
Egyelőre ennyi. Sürgősen kérem a pontos válaszokat a
felmérésemre!
És most még tessék mindent megtenni a jobb osztályzatokért!
Jutka néni
Információs szöveg
34. feladatlap
Válaszolj az alábbi kérdésekre a könyvtári katalógus cédula
információi alapján!
1.Mi a könyv címe?
_________________________________________________________________________
2.Kinek a gyűjteménye ez a mesekönyv?
_________________________________________________________________________
3.Ki fordította le magyar nyelvre?
_________________________________________________________________________
4.Melyik kiadó jelentette meg és mikor?
_________________________________________________________________________