Kevin J. Anderson - Sötét oldal - A Jedi-akadémia trilógia 2.
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
A padlón ott hevert az újonnan készített fénykard, ahová Gantoris ejtette. Mintha megpróbált volna
harcolni valamivel de vesztett.
Luke a hűvös kőnek támaszkodott. A látása elhomályosodott, de nem tudta levenni tekintetét halott
tanítványa fekvő testéről.
Addigra mind a tizenegy másik tanítvány összegyűlt. Luke úgy kapaszkodott az ajtó melletti kövekbe,
hogy belefájdult az ujja. Háromszor is végig kellett csinálnia egy Jedi nyugtatótechnikát, mire elég
nyugodtnak érezte magát ahhoz, hogy megbízzon a hangjában. A szavaknak olyan íze volt a szájában, mint
a nedves hamunak. Ahogy Yoda mondta neki akkor régen.
– Óvakodjatok a sötét oldaltól mondta.
Tizenegyedik fejezet
Nyolc, látszólag véletlenszerű hiperűri ugrás után, melyek az esetleges üldözők megtévesztését
szolgálták, Ackbar a megfelelő vektorra állította B-szárnyúját Anoth titkos bolygója felé. Terpfen
kölcsönvette” neki a vadászgépet; Ackbar nem is akarta tudni, hogy mechanikusa hogyan tudta ilyen
könnyedén megkerülni a biztonsági rendszereket.
Az évek óta elszigetelt Anoth ideális menedék volt a Jedi-gyermekek számára. Védte tökéletes
jelentéktelensége és névtelensége. Az ikrek alig egy hónapja tértek haza innen a Coruscantra, a legkisebb
gyerek az egyéves Anakin azonban Leia hűséges szolgálója, Winter a felügyelete alatt itt maradt, távol a
kémlelő birodalmi szemektől és a sötét oldal befolyásától, ami megronthatta volna a kisgyerek törékeny,
Erőfogékony elméjét.
Amikor az űr képe kiélesedett, Ackbar meglátta az Anoth többszörös bolygócsoportját. Ez a világ három
nagy darabból állt, melyek egy közös tömegközpont körül keringtek. A két nagyobb darab szinte egymáshoz
érve keringett, közös, mérgező és viharos légkörrel. A harmadik, messzebb eső darab bizonytalan, kényes
pozícióban keringett, ezen Ackbar, Luke és Winter titkos erődöt állított.
Vibráló elektrosztatikus kisülések táncoltak a óz Anoth két összeérő darabja között, és háborgó ionok
borították a lakható darabot olyan elektromos viharba, ami elrejtette a bolygót a kémlelő tekintetek elől. Az
egész rendszer instabil volt, és egy kozmikus
szempillantás alatt magától elpusztulhatott, az elmúlt évszázad folyamán az emberi élet mégis meg tudta
vetni itt a lábát.
Ackbar B-szárnyúja belehasított az Anoth bíborszín egébe. Szikrák pattogtak a vadászgép szárnyairól, de
Ackbar nem félt. Ez itt nem a Vortex vihara volt.
A szűkös B-szárnyúban Ackbar csak pilótaruhát viselt testes alakján, nem admirálisi egyenruhát. A
”kölcsönvett” vadászgépet majd leteszi a kalamári hangárba, ahonnan az Új Köztársaság egyik pilótája majd
visszaviheti a Coruscantra. Ackbar többet nem akart vadászgéppel repülni, így nem volt már szük-sége a B-
szárnyúra.
Egy rövid jelzéssel értesítette Wintert az érkezéséről, de nem válaszolt a nő meglepett kérdéseire,
Lekapcsolta a kommunikációs egységet, és még egyszer elgyakorolta magában, hogyan fog beszámolni a
történtekről. Aztán arra koncentrált, hogy letegye a B-szárnyút.
Alatta az Anoth felszíne sziklameredélyek, éles kő-párkányok, karomszerű csúcsok csipkés rengetege
volt, tele barlangokkal, melyek a sziklák illékony zárványainak elpárolgásával keletkeztek. Csak üvegszerű
szikla maradt.
Winter a simafalú alagutak labirintusában alakított ki ideiglenes otthont a Jedi-gyerekeknek. Most már
csak egy gyereknek kellett a gondját viselnie; és további egy év múlva, ha Anakin már két éves lesz, Winter
is visszatér majd a Coruscantra, hogy aktív közreműködésével segítse az Új Köztársaság kormányzatának
munkáját.
Az apró fehér nap sosem adott sok fényt az Anoth-nak. Az egész világ gótikus bíbor homályban fürdött,
időszakos bolygóközi villámkisülésekkel tarkítva. Ackbar és Luke Skywalker talált rá erre a bolygóra, mint
a legbiztonságosabb lehetőségre a sok közül. És
most Ackbar utoljára jött ide, mielőtt visszatért volna kalamári hazájába.
Sajnálta a kis Anakint, aki élete első évében csak ezt a barátságtalan környezetet láthatta. Ackbar mindig
is erősen vonzódott a harmadik gyerekhez, ezért jött most elbúcsúzni, mielőtt örökre eltűnik a közélet szeme
elől.
Végigmanőverezte a B-szárnyút a sziklamagaslatok és szirtek között. A sziklaalakzat a vortexi Szelek
Katedrálisára emlékeztette. Ez a gondolat fájdalommal töltötte el, ezért igyekezett nem foglalkozni vele
tovább.
Magabiztosan haladt a sziklák közt a barlangrendszer bejáratáig. Landolófúvókák és repulzoremelők
ügyes kombinálásával Ackbarnak sikerült a széles barlangpadlón leszállnia gépével.
Mikor lekapcsolta a hajtóműveket, és kiszállni készült, egy ajtó csapódott ki. Magas, ridegnek tűnő
asszony jelent meg. Ruházata és fehér haja egyértelműen mutatta, hogy ő Winter, Leia kortalan szolgálója.
Ackbar még ember létére is meglepően jellegzetesnek látta.
Merev tagokkal kimászott a hajójából, és lazacszín fejét elfordította a nőtől, hogy ne találkozzon a
tekintetük. Hátrasandítva látta, hogy Winter lábánál egy kisgyerek totyog boldogan csicseregve, és
kíváncsian keresi az új látogatót. Ackbarnak beleborsódzott a háta, amikor arra gondolt, hogy talán soha
többet nem látja a feketehajú kisfiút.
Winter tompa, józan hangon beszélt. Ackbar még sosem hallotta őt zaklatottnak. Ackbar admirális,
kérem, mondja el, mi történt.
Ackbar szembefordult vele, hogy a nő lássa a pilótaruhája elejét, a katonai rangjelzések hűlt helyét. – Már
nem vagyok admirális mondta és ez egy hosszú történet.
Ackbar az újraszintetizált ételt eszegette, amit Winternek valahogy sikerült fogyaszthatóvá varázsolnia.
Miközben elmesélte a nőnek a vortexi tragédiát és lemondásának történetét, Winter arcán nem látszott
ítélkezés. Egyszerűen csak hallgatta Ackbart. Ritkán pislogott, és még ritkábban bólintott.
A kicsi Anakin Ackbar ölében kuporgott, és kíváncsian nyúlkált felfelé, hogy megmarkolja Ackbar hideg
bőrét, és megtapogassa az üveges szemeket. Anakin felkacagott, amikor a nagy, kidülledő szemek
mindenféle irányba elfordultak, hogy kikerüljék apró kezeit.
– Itt marad éjszakára…? kérdezte Winter. A mondata hirtelen ért véget, mintha majdnem kiszaladt volna
a száján az ”admirális” megszólítás.
– Nem mondta Ackbar, és uszonykezével magához ölelte a kisgyereket. Nem tehetem. Senkinek sem
szabad sejtenie, hogy itt jártam, és ha túl soká maradok el, rá fognak jönni, hogy nem egyenesen a
Kalamárira mentem.
Winter kicsit tétovázott, aztán amikor megszólalt, a hangja kevésbé leplezte érzelmeit, mint általában.
Ackbar, tudja, hogy én nagyra tartom az ön képességeit. Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha itt
maradna velem ahelyett, hogy a saját világában rejtőzne el.
Ackbar a nőre nézett, és szinte elárasztották a hirtelen érzelmek. Már Winter puszta ajánlata elég erős
volt ahhoz, hogy lehántsa Ackbarról a bűntudat és szégyen rétegeit, ami alá ő maga temette saját magát.
Mikor nem válaszolt azonnal, Winter folytatta: Én egyedül vagyok itt, elkelne a segítsége. Magányos itt
ez a gyerek… és én is.
Ackbarnak nagy nehezen sikerült megszólalnia. Kerülte Winter tekintetét, de válaszolt, még mielőtt
meggondolhatta volna magát. Nagy megtiszteltetést ajánl nekem, Winter, én erre nem vagyok méltó.
Legalábbis most nem. El kell mennem a Kalamárira, hogy megtaláljam a nyugalmamat. Ha… A szavak
megakadtak a torkában, és észrevette, hogy egész testében remeg. Ha megbékéltem, talán visszatérek ide
önhöz… és a gyerekhez.
– Én…mi mindig várni fogjuk, ha esetleg meggondolja magát mondta Winter, aztán visszakísérte
Ackbart a hangárbarlangba.
Ackbar a hátán érezte a nő tekintetét, amikor visszamászott a B-szárnyúba. Felemelkedett a hajóval, és
megfordult, hogy visszanézzen az ajtóra. Búcsúüdvözletképpen bekapcsolta a futófényeket.
Winter szomorúan felemelte a kezét. Aztán a másik kezével segített Anakin apró karjának is búcsút
inteni.
Ackbar vadászgépe kidübörgött az űrbe, és otthagyta őket.
A Coruscanton Terpfen rosszulléttel küzdve, remegve feküdt a szobájában, és teljes erejével próbált
ellenállni. De végül a szerves áramkörök legyűrték.
Gépies léptekkel ment le az indító-fogadó hálózathoz a régi Császári Palota alsóbb szintjeire. A zsúfolt,
visszhangzó teremben senki sem figyelt fel rá. Diplomáciai droidok és csomagok jöttek ki-be, a Coruscant
különféle követségei és űrkikötői felé, fontos üzenetekkel.
Terpfen kódolta titkos üzenetét, összegezte azt az információt, amit az Ackbar hajójába rejtett
nyomkövetőtől kapott. Egy kis hiperűri üzenőcsőbe zárta az üzenetet, és levédte az egészet. Gyanakodva
körülsandított, mielőtt beütötte volna Ackbar admirális diplomáciai biztonsági kódját, melynek segítségével
megúszhatott minden ellenőrzést és tarifapontot. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy letiltsa Ackbar
hozzáférését.
A terelőajtók kinyíltak, és az ezüstös üzenetkapszula felemelkedett a lökőmezőben. Terpfen egy
kétségbeesett reflexszel kinyújtotta a kezét, hogy elkapja a kapszulát, de a dobozka már röppent is fel a
Coruscant egére.
Terpfen öt alternatív útvonalat programozott be, hogy megnehezítse a nyomkövetést. Az üzenőkapszula
akadály és késedelem nélkül meg fog érkezni a Birodalmi Katonai Akadémiára a Caridára. A kódolt
üzenetet csak Furgan nagykövet olvashatja el – az üzenetet, ami Jedi-gyerekeket rejtő titkos bolygó helyéről
számol be.
Tizenkettedik fejezet
– Menni fog, kölyök mondta Han, és igyekezett fenntartani csibészes vigyorát.
Kyp Durron, aki ott állt Han és Leia szállásának bejárata előtt, bólintott. Han úgy látta, mintha a kölyök
ajka kissé megremegett volna. Megteszem, ami tőlem telik, Han. Tudod jól.
Han hirtelen úgy érezte, hogy egy szót sem bír kinyögni. Megölelte Kypet, és magában bosszankodott a
szemébe szökő maró könnyek miatt. Te leszel a valaha élt legnagyobb Jedi. Még Luke-ot is meg fogod
szorongatni.
– Ezt kétlem mondta Kyp. Kibontakozott Han karjából, és elfordította a tekintetét, de Han így is
észrevette a szemében csillogó könnyeket.
– Várj mondta Han. Van valamim a számodra, mielőtt elmész Bement az ajtón, aztán egy puha
csomaggal tért vissza. Kyp félszeg mosollyal vette át, és kihajtotta a felső csomagolópapír-réteget.
Han figyelte az arcát. Kyp belenyúlt a csomagba, és egy finom fekete köpenyt húzott elő, ami
tudatküszöb alatti fényvisszaverő szálakkal csillogott, mintha a tiszta csillagos éjszakából szőtték volna.
– Landótól kaptam, gondolom, azért, mert bűntudata volt a Falcon miatt, de én nem hordok ilyet. Te
pedig megérdemelsz valami szépet a koszos űrbánya után.
Kyp nevetett. Úgy érted, hogy legyen mit felvennem a Jedi akadémia ünnepélyes eseményeire? Az arca
hirtelen elkomorodott. Kösz, Han… mindent kösz. De most már mennem kell. Antilles tábornok kíséri a
Napzúzót a Yavlnra, és én megyek vele. Majd kitesz Luke akadémiájánál.
– Sok szerencsét mondta Han.
– Sajnálom, hogy elvesztetted aFalcont felelte Kyp.
− Emiatt ne aggódj válaszolta Han. Már amúgy is csak egy nagy rakás ócskavas volt az öreglány.
− Az már igaz mosolyodott el Kyp, de mindketten tudták, hogy nem gondolta komolyan.
− Lekísérjelek a hangárig? kérdezte Han, és már beszéd közben jutott eszébe, hogy Kyp talán nem
szeretné ezt.
− Ne mondta Kyp, és elfordult az ajtótól. Utálom a hosszú búcsúzkodásokat. Majd találkozunk.
− Persze, kölyök mondta Han. Sokáig nézte Kyp hátát, ahogy a fiatalember ál-magabiztos léptekkel
masírozott a turbolifthez.
Han arra gondolt, hogy visszamegy a szobájába, de aztán úgy döntött hogy mégis inkább elmegy, és iszik
valamit. Leia újabb éjszakába nyúló Tanács-ülésen volt, a kölykök már aludtak, így hát Han otthagyta
Thripiót azzal az instrukcióval, hogy maradjon bekapcsolva, ha a gyerekeknek szükségük van rá.
Han visszatért abba a terembe, ahol Landóval szabakkoztak a Falconért.
Az ablak az újjáépített Császárváros elnyúló, geometrikus látképere nyílt. Hatalmas fém és transzparacél
pillérek íveltek a levegőbe. Figyelmeztető fényjelek és adótornyok villantak fel színes fényekkel, mikor egy
repülő szerkezet a magas épületek közti felszálló légáramlatokra kanyarodott.
Egy másik asztalnál egy kalapácsfejű ithori nagykövet ücsörgött magában, egy kis zeneszintetizáló
mellett. Együtt zümmögött az atonális dallamokkal, és friss, páfrányszerű ropogtatnivalót csipegetett. Egy
mopszliarcú evok csacsogva folytatott elektronikus kockajátékot egy jólöltözött ranattal. Az italosrobot
egyik asztaltól a másikig gördült, hogy felajánlja szolgálatait.
Han hamarosan elmerült a gondolataiban. Azon tűnődött, hová jutott, és mennyire megváltozott az élete
azóta., hogy Jabba, a Hutt fűszercsempésze volt.
Továbbra is fontos dolgokat csinált az életben, de mindez már nem tűnt valóságosnak. Jól érezte magát
Kyp Durronnal. A fiatalember nagyon emlékeztette őt saját magára, és most elment, hogy olyan Jedi legyen,
mint Luke.
– Hiányozni fog a kölyök, mi? szólalt meg egy öblös hang. Han felpillantptt, és a vigyorgó Lando
Clarissiant látta maga előtt.
– Mit keresel itt? kérdezte Han ingerlékenyen.
− Meghívlak egy italra, haver mondta Lando. Azzal elővarázsolt egy olyan édeskés gyümölcskoktélt
trópusi virággal, mint amilyet Han rendelt neki a szabakk játék éjszakáján.
Han homlokráncolva elfogadta. Kösz Belekortyintott, elfintorodott, aztán rendesen beleivott. Lando
odahúzott egy széket.
– Nem hívtalak, hogy ülj le mondta Han.
– Nézd, Han mondta Lando némi éllel. Mikor te nyerted el tőlem a Falcont szabakkon, én talán évekig
fújtam rád, és szóba sem álltam veled?
Han vállat vont, és feltekintett. Nem tudom. Azokban az években nem sokat találkoztunk Elhallgatott, de
aztán gyorsan hozzátette: És mikor legközelebb összefutottunk, elárultál minket Darth Vadernek.
– Hé, arról nem én tehetek, és különben is már rég leszolgáltam mondta Lando. Hallgass ide, van egy
ajánlatom. Legközelebb, ha ráérünk, fogjuk meg ketten a Falcont, és menjünk vissza a Kesselre. Talán
megtaláljuk a régi hajómat. És ha igen, akkor én örömmel viszem a Lady Luckot, és a Falcon a tiéd lehet
nyújtotta a kezét. Megbeszéltük?
Han zsémbesen elismerte, hogy ennél jobb lehetőségre nem számíthat. Rendben, haver mondta, és
belecsapott Lando kezébe.
– Solo szóét egy éles női hang. Mondták, hogy itt talállak.
– Hát az embernek sehol sem lehet nyugta? jajdult fel Han. Mikor megfordult, egy takaros, vonzó nőt
látott az ajtóban. A nőnek vállig érő barna haja volt, olyan színű, mint valami egzotikus fűszer. A vonásai
elegánsak: keskeny áll, és olyan száj, ami láthatóan túl sokszor biggyedt le, és csak most tanulja a mosoly
alakját. Mara Jade szemének kristályszilánkjai is mintha fölmelegedtek volna egy kicsit azóta, hogy Han
utoljára látta őt.
Lando felállt, hátravetette a köpenyét, és kezet nyújtott. Hát helló! Kérem, csatlakozzon hozzánk, Jade
kisasszony. Kérhetek magának valamit? Már találkoztunk, de nem hiszem, hogy emlékszik rám. Én…
– Pofa be, Clarissian. Solóval akarok beszélni. Lando csak nevetett, és azért elment, hogy hozzon egy
italt a nőnek.
Sötétebb foltok éktelenkedtek Mara pilótadzsekijén, mintha valaha katonai rangjelzések lettek volna rajta.
Mara Jade a Császár Jobbkeze volt, magának Palpatine-nak a személyes szolgája, és az ő halála után a lány
élete összeomlott. Mindezért Luke-ot hibáztatta, és vérbosszút is forralt ellene az utóbbi időkig.
Most, hogy Talon Karrde, a nagy csempész visszavonult, Mara mintha nyitottabb lett volna, és
készségesebbnek tűnt arra, hogy nagyobb horderejű eseményekben vegyen részt. Sikerült összehoznia
valamiféle laza szövetséget a csempészek között Thrawn admirális ellen, és ezt most is fenntartotta, bár a
legveszedelmesebb gazemberek mint például a kesseli Moruth Doole kereken visszautasították azt, hogy
bármi közük legyen az Új Köztársasághoz és a csempészek szövetségéhez.
– Mi szél hozott vissza a Coruscantra, Mara? – kérdezte Han. Lando két újabb pohár gyümölcsös
gezemicével tért vissza, az egyiket a lánynak hozta, a másikat magának. Mara a pohárra nézett, pontosabban
tüntetően keresztülnézett rajta, aztán folytatta a beszélgetést Hannal.
– Üzenetet hozok. Továbbadhatod a megfelelő embereknek. A kis birodalmi barátnőtök, Daala admirális
szimatolókat küldött szét, hogy megpróbálja kémnek meg szabotőrnek felbérelni a csempészeket. Alig
néhányan fogadták el az ajánlatát, de még ők sem hiszem, hogy megbíznak Daalában azután, amit a
kesseliekkel tett. Bár Moruth Doole nem tagja a szövetségünknek, attól még csempész, és a csempészek
összetartanak főleg a birodalmiak ellen.
− Igen mondta Han. Kaptunk egy olyan üzenetet, hogy megtámadta az egyik ellátóhajónkat, és el is
pusztította, mielőtt eljuthatott volna a Dantuinra.
Mara ránézett, és a tekintete megint megkeményedett. Hát nem hallottad, mi történt a dantuini
telepetekkel? Tudod, Daala már ott járt.
– Micsoda? hördült fel Han, és Lando is meglepetten visszhangozta a felkiáltást.
– Egy kis csapat új köztársasági mérnök kommunikációs bázist állít fel ott – mondta Han – de az elmúlt
egy-két hétben nem beszéltünk velük.
− Már nem is fogtok mondta Mara. A Dantuint porig rombolták. Minden telepes és minden mérnökötök
halott, már vagy két napja. Daala három csillagrombolóval támadott, aztán eltűnt, vissza a búvóhelyére, ki
tudja, hová.
− Szóval azért jöttél, hogy ezt megmondd? próbált Han magához térni a döbbenetből.
Mara hosszút, kényelmeset kortyolt a laktató koktélból, amit Landónak láthatólag annyira ízlett. Vállat
vont. Nekem van egy megállapodásom az Új Köztársasággal, és betartom, amit ígértem.
Han érezte, hogy kezd forrni benne a düh és a döbbent iszonyat Daala elvetemült akciója miatt. Lando
gyorsan másra terelte a szót.
– Merre siet innen, Jade kisasszony? kérdezte. Áthajolt az asztalon, mintha megpróbálná felolvasztani a
nőt hatalmas barna szemeivel. Ami Hant illeti, ő inkább csak forgatta a szemét.
– Szívesen látjuk, ha itt tud maradni egy időre – mondta Lando. Szívesen megmutatom önnek a város
néhány látnivalóját. A Nagy Tornyok tetejéről csodálatos a kilátás Mara úgy nézett rá, mintha azt
fontolgatná, hogy mennyi erőfeszítést ér meg neki az, hogy válaszoljon.
− Azonnal indulok tovább felelte. Egy kis időt Skywalker Jedi-képző központjában szándékszom
eltölteni. Segít az üzletben, ha megtanulom, hogyan használjam a Jedi-képességeimet, ha másra nem,
védekezésre.
Han meglepetten kapta fel a fejét. Luke-tól akarsz tanulni? En azt hittem, hogy még mindig gyűlölöd!
Épp elégszer próbáltad már kinyírni.
Mara úgy nézett rá, mintha keresztül akarná szúrni a tekintetével, de aztán megenyhült és elmosolyodott.
– Mi ketten… elsimítottuk a köztünk lévő ellentéteket. Mondhatni, fegyverszünetet kötöttünk Az
poharára pillantott, de nem nyúlt hozzá. Legalábbis mostanra – tette hozzá, és megint elmosolyodott. Felállt.
Köszönöm, hogy időt szántál rám, Solo Landóra ügyet sem vetett, úgy sétált ki a teremből.
Lando nézte, ahogy kimegy; megcsodálta a lány nadrágjának fényes, szaténszerű szürke anyagát, és a
szűk repülőinget. Egészen megszépül.
– Úgy hallottam, a legtöbb bérgyilkossal ez történik, amikor visszavonul jegyezte meg Solo.
Lando mintha meg sem hallotta volna. Hogy nem vettem őt észre Jabba tróntermében? Ő is ott volt, és én
is ott voltam, mégsem tűnt fel egyáltalán.
– Én is ott voltam mondta Han és én sem láttam. Persze én akkor egy karbonittömbbe fagyva nyaraltam
éppen.
– Szerintem tetszem neki álmodozott Lando. – Talán elvállalhatnám én a legközelebbi szállítmányt a
Yavin 4-re, csak hogy lássam.
Han a fejét rázta. Lando, neki a terhére voltál. Tudomásul sem vette, hogy itt vagy.
Lando rándított egyet a vállán. Néha egy kis időbe telik, amíg a sármom hatni kezd villantotta meg
legszebb nőkábító mosolyát. De ha egyszer hat.
– Jaj, testvér sóhajtotta Han. Kiitta a maradék koktélját, és otthagyta Landót, aki tovább álmodozott a
pohara mellett.
Tizenharmadik fejezet
Másnap este Leia épp leült, hogy egy nyugodt vacsorát költsön el a férjével és a gyerekeivel, amikor
befutott Mon Mothma hívása.
Mint mindig, Leia most is egész nap kormányügyekkel foglalkozott. A vortexi katasztrófa után sem
engedélyeztek neki pihenőt, és a ránehezedő nyomás csak fokozódott, ahogy Mon Mothma egyre inkább
visszavonult a felelősségeitől, lemondta a kevésbé fontos találkozókat, és Leiát küldte maga helyett.
Alderaan békés világán, a hatalmas Ball Organa szenátor leányaként Leia a politikában nőtt fel.
Hozzászokott az állandó követelményekhez, a folyamatosan érkező hivatalos közleményekhez, a váratlan
vészhelyzetekhez, a suttogó alkudozáshoz, az erőltetett mosolyokhoz. Ő maga döntött úgy, hogy Organa
szenátor nyomdokaiba lép, és tökéletesen tisztában volt vele, hogy mindez mivel jár.
Mégis nagyon értékes volt neki az a kevéske, nyugalmas idő, amit Hanra és a gyerekekre szakíthatott.
Mintha évek teltek volna el azóta, hogy nem látta a kis Anakint, bár Han kétszer is meglátogatta Wintert az
elmúlt hónapokban.
Leia ma későn ért haza, hajszolt és zaklatott volt. de várta Han, és várták az ikrek. Vártak a vacsorával is,
amit Thripio készített az ételszintetizálók új és kétes ínyenc-programozásával.
Leültek az étkezőben, amit a világító csíkok halványrózsaszín és barackszín fénybe borítottak. Han
bekapcsolta Leia egyik kedvenc alderaani zeneszerzőjének nyugtató muzsikáját, és mindnyájan leültek,
hogy megvacsorázzanak a finom birodalmi porcelán étkészletből, ami valaha a néhai Császár személyes
tulajdonát képezte.
Romantikus vacsoráról persze szó sem lehetett a két és féléves ikrek mellett, akik zörögtek az ezüst
evőeszközzel, és állandó figyelmet igényeltek de Leia nem bánta. Han mindent elkövetett, hogy
emlékezetessé tegye ezt a családi vacsorát.
Leia elmosolyodott, amikor Thripio behozta az ételt: valami elfogadható kinézetű növényevő-roládot
nyársra húzott, fűszeres gumókkal, és édes márványbogyó-péppel. Szerintem le lesz nyűgözve, Leia gazda
mondta a droid. Finoman meghajolt, és kisebb tányérokat helyezett Jacen és Jaina elé.
– Fúj mondta Jacen.
Jaina a bátyjára nézett megerősítésért, aztán közölte: Én ezt nem szeretem.
Thripio megbotránkozva egyenesedett fel. De gyerekek, hiszen még meg sem kóstoltátok! Ragaszkodom
hozzá, hogy egyetek belőle.
Leia és Han mosolyogva néztek össze. Jacennek és Jainának is csillogó szeme, határozott vonásai és sűrű
barna haja volt csakúgy, mint a szüleiknek. Az ikrek elképesztően koraérettek voltak; rövid, de kerek
mondatokban beszéltek, és néha még a saját szüleiket is megdöbbentették azokkal a fogalmakkal, amiket
máris sikerült elsajátítaniuk és alkalmazniuk.
Jacent és Jainát mintha valami mentális kötelék kapcsolta volna össze. Félmondatokból is megértették
egymást, néha pedig teljesen némán kommunikáltak. Ez nem lepte meg Leiát Luke mondta neki, hogy az
Erő áthatja a családot.
Han azt állította, hogy a két gyerek jobban ért az ereje felhasználásához, mint amennyire bevallják. Talált
rejtélyes módon kinyílt szekrényajtókat azután, hogy bezárta őket, és a magas polcokra biztonságba
helyezett csillogó csecsebecsék hirtelen a földre kerültek, mintha valaki játszott volna velük. Az
ételszintetizálók, melyeket az ikrek a kezükkel nem érhettek el, egyszer úgy át lettek programozva, hogy
mindenhez dupla adag édesítőszert adtak, még a leveshez is.
A rejtélyes jelenségektől megzavarodott Thripio különféle furcsa adatfeljegyzéseken rágta át magát, és
arra jutott, hogy minderre csakis a poltergeist ősi babonája adhat magyarázatot Leia azonban gyanította,
hogy a megmagyarázhatatlan dolgokhoz a Jedi gyerekeknek több köze van.
Leia beleharapott a fűszerbe panírozott hústekercsbe. Csodálatos dióaroma csapta meg az orrát. A hús
omlós volt, és ízesítése tökéletesen elnyomta azt a kellemetlen utóízt, ami oly gyakori volt az importált
húsoknál. Megfordult a fejében, hogy gratuláljon Thripiónak, de aztán úgy gondolta, hogy a protokolldroid
ettől csak még jobban elbízná magát.
– Nézzétek, mit csinál Jaina! szólalt meg Jacen. Leia döbbenten látta, hogy a kislány hihetetlen módon a
hegyén egyensúlyozza a gumós nyársat, és az Erő segítségével megpörgeti.
– Jaina kisasszony, ne játsszon az étellel! mondta Thripio szigorúan.
Lei és Han meghökkenve meredtek egymásra. Leia örült, hogy Luke megalapított Jedi-akadémiáját, így a
gyerekek majd megtanulják megérteni a hatalmas és gyönyörű tehetséget, amit kaptak.
Az ajtócsengő hangja törte meg a csendet. A hirtelen hang meglepte Jainát. Az óvatosan kiegyensúlyozott
nyárs eldőlt, mire a kislány elsírta magát.
Han sóhajtott, Leia pedig a homlokát ráncolva állt fel. Nem gondolhattam komolyan, hogy nyugodtan
végig tudunk ülni egy vacsorát együtt.
Kinyitotta az ajtót. A díszes plasztacél lap félrecsúszott, és egy zümmögő, villogó küldöncrobot vált
láthatóvá.
– Leia Organa Solo miniszter, Mon Mothma államfő kéri, hogy azonnal jelenjék meg a szállásán, fontos
konzultációra. Kérem, kövessen.
Az asztalnál Han az égnek emelte a tekintetét, és dühös volt, hogy Leiát megint elvették tőle. Jaina nem
hagyta abba a bömbölést, és Jaeen is sírvafakadt. Thripio próbálta lecsendesíteni a kicsiket, de minden
eredmény nélkül.
Leia könyörögve nézett Hanra, de Han csak intett. Menj, Mon Mothmának szüksége van rád.
Leia beharapta az ajkát. Érezte Hanban a titkolt keserűséget. Hamar végzek mondta. Nemsokára
visszajövök.
Han bólintott, és folytatta az evést, mintha nem hinne neki. Leia érezte, hogy összeszorul a gyomra,
ahogy repülő droid után sietett a jól megvilágított folyosón. Érezte, hogy izzó bosszúság és makacs
ellenállás támad fel benne, és céltudatos léptekkel halad.
Túl sok mindenbe beleegyezett. Meghajtotta a fejét, és elment mindenhová, ahová Mon Mothma küldte.
Pedig neki is megvan a saját élete, és több időt kéne töltenie a családjával. Persze a karrierje is fontos – sőt,
ami azt illeti, létfontosságú és megfogadta, hogy mind a kettőt vállalja. De ideje újragondolni bizonyos
prioritásokat és alapszabályokat.
Miközben turbolifttel a Császári Palota elkülönített része felé suhantak, Leia már szinte örült, hogy Mon
Mothma hívatta. Volt egy-két szava az államfőhöz, és muszáj volt kompromisz-szumra jutniuk.
De mikor a droid leadta azt a speciális nyitókódot, amitől Mon Mothma páncélajtaja feltárult, Leiának
mintha jeges ujjak szorították volna össze a szívét. Mon Mothma lakosztályában túl sötét volt, csak
nyugtatónak, pihentetőnek… gyógyítónak szánt lágy zöld fényű lámpák égtek. Furcsa gyógyszerek édeskés
szaga lengte be a helyiséget, és Leia tapadós betegség-ízt érzett a torkában.
Leia beljebb lépett, és látta, hogy a szoba tele van novaliliomokkal meg csillagköd-orchideákkal. A
virágok illatának kellett volna elnyomnia a kellemetlen gyógyszerszagot.
– Mon Mothma! szólalt meg Leia. A hangja szinte elveszett a zárt térben.
Jobb oldalt mozgást látott, és mikor odafordult, egy Tuvanbi orvosi droidot látott. Mon Mothma
szánalmasan ösztövérnek látszott a diagnosztikai gépekkel körülvett széles ágyon. Egy másik, kisebb droid
éppen a kijelzőket ellenőrizte. Teljes csend volt, csak a gépek zümmögtek.
Leia azt is látta és nagyon ostobán érezte magát, hogy ilyen apróság tűnik fel neki hogy Mon Mothma
sminkkészletet és szintetikus bőrszínező krémeket tart az öltözőasztalán, hogy valamiképpen szalonképes
külsőt tudjon magára erőltetni közszerepléseihez.
– Ó, Leia mondta Mon Mothma. A hanga betegesen gyenge volt, olyan, mint a holt avarzizegés.
Köszönöm, hogy eljöttél. Nem tarthatom tovább magamban a titkomat. Mindent el kell mondanom neked.
Leia nyelt egyet. Minden ingerült érve semmivé foszlott, mint köd a napfényben. Leült egy kis székre
Mon Mothma ágya mellé, és figyelt.
Hannák még nem volt ideje ágyba dugni az ikreket, mire Leia visszajött. A vacsora további része alatt
dühös és apatikus volt, amiért Leia megint elment tőlük. Aztán játszott egy kicsit az ikrekkel, hogy némi
vigaszt találjon.
Thripio éppen elkészült a gyerekek esti hullámfürdőjével, amikor Leia halkan belépett az ajtón. Han a
nappaliban ücsörgött, és a szentimentális ”Alderaani Emlékek” bekeretezett képeit nézte, amit ő
ajándékozott Leiának. Egy kis piedesztálon ott büszkélkedett az a nevetséges koréliai gyorsétkezdei
kabalafigura, amit ő kapott Leiától, mint hazája frivol, de fontos művészeti alkotását.
Mikor Leia belépett, Han gyorsan kihúzta magát, és a hajába túrt. Leia azonban hátat fordított neki, és
némán foglalatoskodni kezdett az ajtó gombjaival. Leia mintha összezsugorodott és magába roskadt volna.
Nagyon lassan és óvatosan mozgott, mintha egy hirtelen mozdulattól minden összetörhetne.
Han megszólalt: Nem vártalak vissza ilyen hamar. Mon Mothma ilyen könnyen elengedett?
Mikor Leia odafordult hozzá, Han látta, hogy a szeme visszafojtott könnyektől csillog. A szeme duzzadt
volt, a szája beharapva.
– Mi az? kérdezte Han. Most mit akar veled csináltatni Mon Mothma? Ha túlterhel, én magam fogok
elmenni hozzá, hogy leállítsam. Szerintem…
– Haldoklik mondta csendesen Leia.
Hannák elállt a lélegzete. Az érvei hirtelen úgy pukkantak szét, mint gyenge szappan-buborékok. Az agya
kavarogni kezdett. Mielőtt rákérdezhetett volna, Leia már ontotta is a dolgokat.
– Valamilyen rejtélyes, emésztő betegsége van. Az orvosi droidok nem tudják megállapítani, mi okozza.
Sosem találkoztak még ezzel, és ő rohamosan hanyatlik. Mintha valami genetikusan szedné szét belülről.
– Emlékszel arra a négy napra, amikor állítólag Felhővárosba utazott egy titkos konferenciára? Nem ment
sehova. Egy bakta-tartályban volt utolsó próbálkozásként, hogy meggyógyuljon de hiába tisztította ki
teljesen a rendszerét a tartály, semmit sem segített. Széthullik a teste. Amilyen ütemben a betegség
elhatalmasodik rajta, talán… talán egy hónap sem telik bele, és meghal.
Han keserűen nyelt egyet. Arra az erős asszonyra gondolt, aki megalapította az Új Köztársaságot, és
vezette a Felkelők Szövetségének politikai szárnyát. Hát ezért ruházta át rád annyi feladatát mondta Han.
Ezért kellett egyre többet és többet magadra vállalnod.
– Próbál továbbra is megjelenni a közvélemény előtt, amikor csak tud, de látnod kéne, Han! Úgy néz ki,
mint aki lábra sem tud állni. Nem sokáig tud már alakoskodni.
– Tehát… kezdte Han, de nem tudta, hogy mit tanácsoljon, vagy egyáltalán mit mondjon. Mit jelent ez?
Mit kell tenned?
Leia összeharapta a száját, mintha erőt gyűjtött volna magában. Megölelte Hant. A férje erősen magához
szorította.
– Most, hogy Mon Mothma egyre gyengül, és Ackbar admirális önkéntes száműzetésbe vonult, a Tanács
mérsékelt szárnya eltűnik. Nem hagyhatom, hogy az Új Köztársaság kormánya agresszor kormány legyen.
Már így is túl sokat szenvedtünk. Most annak van itt az ideje, hogy erősítsük a kötelékeket, hogy politikai
szövetségeken keresztül megszilárdítsuk az Új Köztársaságot, és egész bolygórendszereket állítsunk magunk
mellé nem pedig az, hogy maradék birodalmi erősségeket robbangassunk fel a galaxis itteni szektorában.
– Hadd találjam ki, ki akarja ezt mondta Han, és néhány régi tábornok jutott eszébe, akik a Felkelés nagy
csatái idején voltak elemükben.
− Vissza kell hoznom Ackbart – jelentette ki Leia, és Han szemébe nézett. Az arca sápadt volt, és olyan
gyönyörű, amilyennek Han még sosem látta. Eszébe jutott, hogyan nézett rá Leia Felhővárosban akkor,
amikor Darth Vader belemerítette őt a karbonfagyasztó kamrába. Han hónapokat töltött dermedt nemlétben,
amikor csak Leia ”szeretlek”-je csengett a fülében.
Elhatározta, hogy nem mutatja ki csalódottságát. – Szóval elmész a Kalamárira?
Leia bólintott, de továbbra is Han mellkasán nyugtatta a fejét. Muszáj, Han. Nem hagyhatom, hogy
Ackbar ilyen nehéz időkben távol legyen. Nem vádolhatja magát egész életében egy baleset miatt. Itt van rá
szükség.
Thripio szakította félbe a beszélgetést. Ó mondta meglepetten. Üdvözlöm, Lela gazda! Jó, hogy újra
itthon van! Kipancsolt fürdővíz csordogált le fényes testéről a padlóra. Két puha, fehér törölköző volt a
kezeire csavarva. Mögötte két pucér kisgyerek szaladt kuncogva a hálószobájába.
– Az ikrek várják az esti mesét mondta Thripio. – Válasszam ki én a történetet, uram?
Han a fejét rázta. Ne. Mindig sírnak, ha te választasz Leiára pillantott. Gyere, hallgasd meg te is, hogy
mesélek.
Han leült a két pizsamába bújtatott, meleg takaró alá dugott gyerek ágya közé. Leia egy másik székbe ült,
és vágyódó szeretettel nézett a kicsinyeire.
– Melyik mesét akarjátok ma, kölykök? kérdezte Han. Egy mesetáblát tartott a kezében, ami kiírt
szavakkal és mozgó képekkel festette alá a történetet.
– Én választok mondta Jaina.
− Én akarok választani szólt Jacen.
− Te tegnap este választottál, Jaina. Ma a bátyád következik.
− Én az Eltévedt banthakölyköt akarom kotyogott közbe Jaina.
− Én választok! erősködött Jacen. Eltévedt banthakölyök!
Han elmosolyodott. Micsoda meglepetés morogta. Leia látta, hogy Han már azelőtt kiválasztotta a táblán
a mesét, hogy a gyerekek döntöttek.
Han olvasni kezdett. Miután a homokviharban elsodródott hazulról, az eltévedt kis banthakölyök egyedül
bolyongott tovább.
– Csak ment, ment a sivatagban, míg aztán a déli forróságban egy java homokkúszót pillantott meg egy
dűne tetején.
– ”Eltévedtem”, mondta a banthakölyök. Segítsetek nekem, hogy visszataláljak a csordámhoz”. De a kis
javák csak a fejüket rázták, és Otthagyták.
Az ikrek előrehajolva nézték a Han hangja által aktivált kísérőképeket és a sorjázó szavakat. Bár már
tucatnyiszor hallották a mesét, még mindig csalódottnak látszottak, amikor a javák nem akartak segíteni.
– Így hát ment-mendegélt, amíg egy fényes droiddal nem találkozott. Mivel annyit vándorolt egyedül, a
kis bantha nagyon megörült a robotnak.
– „Eltévedtem”, mondta a banthakölyök. ”Segíts visszatalálnom a csordámhoz”. ”Nem vagyok
beprogramozva arra, hogy segítsek neked”, felelte a droid. ”Ne nevettesd ki magad.”
− És a droid ment tovább egyenesen, nem nézett se jobbra, se balra; a banthakölyök csak bámulta, míg a
droid el nem tűnt szem elől.
Leia végighallgatta, hogyan találkozott a kis bantha egy nedvességgyűjtő gazdával, aztán egy hatalmas
krayt-sárkánnyal. Az ikrek tágra nyílt szemmel, mozdulatlanul figyeltek.
– ”Bekaplak”, morogta a sárkány, aztán kitátotta rettenetes pofáját! A banthakölyök ész nélkül futásnak
eredt.
Jacen és Jaina el volt ragadtatva, amikor a kis bantha végül rátalált a Homoki Nép egyik törzsére, és Ők
visszavezették őt a szüleihez és a csordájához. Leia csak csóválta a fejét, úgy csodálta a gyerekek
lelkesedését.
Mikor Han befejezte a mesét, és kikapcsolta a mesetáblát, jóéjtpuszit adtak a gyerekeknek, aztán halkan
kiosontak a gyerekszobából.
– Igazán megengedhetné, uram, hogy hangeffektusokkal kísérjem a meséjét – lépett melléjük Thripio.
Sokkal realisztikusabb lenne, és a gyerekek sokkal jobban élveznék.
– Nem felelte Han. Rosszat álmodnának tőle.
− Bizonyára! füstölgött Thripio, és a konyhába ment. Leia elmosolyodott, megölelte Hant, és csókot
nyomott az arcára. Jó apuka vagy, Han.
Han elvörösödött, de nem ellenkezett.
Tizennegyedik fejezet
Az apró, de halálos Napzúzó, a szuperfegyver körpályára állt a Yavln gázóriása körül, oldalán az Új
Köztársaság fegyveres hajójával.
Az áramvonalas jármű pilótaülésében az ifjú Kyp Durron érezte, hogy a Napzúzó fejlett szerkezetei
reagálnak az ujja érintésére. Az osztott ablakon keresztül rálátott az alatta örvénylő narancssárga bolygóra, a
feneketlen gödörre, amiben a Napzúzó örökre el fog merülni.
-Készen állsz rá, hogyleküldd, Kyp?-recsegettfel Wedge Antilles hangja a kom-egységben. Egyenesen
bele!
Kyp némileg kelletlenül simogatta a gombokat. A Napzúzó tökéletes fegyver volt, ellenállt bármilyen
támadásnak. Kyp furcsa vonzalommal és ragaszkodással viseltetett a szilánk alakú jármű iránt, ami őt és
Han Solót kihozta a szabadságba. De azt is tudta, hogy Qwi Xuxnak igaza van: egy ilyen erő
felhasználásának csábítása végül mindenkit megront. Qwi megtartotta a fejében a tudását, és megfogadta,
hogy senkivel sem osztja meg. De magát a működő fegyvert is el kellett távolítani mindenki elől.
Kyp módosította a vektorokat. Most állítom be a navrendszert felelte. Készülj a dokkolásra.
Kyp beprogramozta a koordinátákat, amelyek majd beindítják a Napzúzó manőverezőrakétáit, és éles
ellipszispályán beküldik a kis hajót az örvénylő felhők közé, a magasnyomású magba.
– Készen állunk a transzferre mondta Wedge.
– Még egy perc – szólt vissza Kyp. Rögzítette a kapcsolókat, és még egyszer utoljára megsimogatta a
csalókán egyszerűnek tűnő panelt. Az Új Köztársaság tudósai és mérnökei képtelenek voltak megérteni a
belső szerkezetét. Nem tudtak rájönni, hogyan kell kilőni azokat a rezonanciatorpedókat, melyek kiváltják a
szupernóva-robbanást. Qwi Xux pedig nem volt hajlandó segíteni nekik… és most a Napzúzó örökre
eltűnik.
Qwi madárszerű hangja szakította félbe gondolatait. Ellenőrizd, hogy minden energia-rendszer le legyen
kapcsolva – mondta a tudós. És zárd le a taszítómezőt!
Kyp megpöccintett néhány kapcsolót. Már megcsináltam Hallotta a hajótestek tompa döndülését, ahogy
Wedge a Napzúzó mellé vezette hajóját.
– Mágneses mezők a helyükön, Kyp mondta Wedge. Nyisd ki a zsilipet, és gyere át.
– Beállítom az időzítőt felelte Kyp. Működésbe hozta a robotpilótát, lekapcsolta a pilótafülke fényeit, és a
kis zsilipajtó felé botorkált. Kinyitotta, és megfogta Wedge kinyújtott kezét. A mosolygó fekete hajú férfi
átsegítette a teherhajóra.
Lezárták Kyp után a Napzúzót, aztán a két hajó elvált egymástól. Wedge visszaült a köztársasági hajó
pilótaülésébe.
Qwi szorosan be volt szíjazva. Halványkék bőre foltosnak tűnt, és láthatóan aggódott. Wedge
elkanyarodott a hajóval, hogy lássák, mi történik. A Napzúzó elnyújtott tüske-alakja egyre távolabb került
tőlük, de egyre közelebb sodródott a Yavin gravitációs poklához.
Kyp kihajolt Wedge és Qwi között, hogy lássa a Napzúzó előre beprogramozott mozgását. Kyp látta a
tányér alakú rezonanciamező-generátort a hajó alján.
A Napzúzó apró folttá zsugorodott a szemük előtt, ahogy közeledett a Yavin légkörének kaotikus viharai
felé. Kyp megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor arra gondolt, hogy ezt a fegyvert soha többé nem
használhatják már egyetlen naprendszer megsemmisítésére sem.
Qwi összeszorított szájjal, némán, figyelmesen ült. Wedge megveregette a karját, mire Qwi riadtan
megrezzent.
Kyp továbbra is a Napzúzó pontocskájára koncentrált. Félt félrepillantani, nehogy elveszítse szem elől az
aprócska hajót a narancsszín felhők hatalmas háttere előtt.
Látta, ahogy a hajó belép a felsőlégkörbe, és változatlan pályán halad tovább a bolygómag felé.
Elképzelte, ahogy a Napzúzó egyre mélyebbre és mélyebbre hatol a sűrű atmoszférában. A légköri súrlódás
per-szelő forrósága légörvényeket és hangrobbanásokat okoz, miközben a Napzúzó halad lefelé, egészen a
gázóriás gyémántkemény magjáig.
– Nos mondta Wedge derűs hangon emiatt már soha többet nem kell aggódnunk.
Qwi tündérszerű arca szinte gyűjteménye volt áz ellentmondó kifejezéseknek. Megremegtette indigókék
szeme pilláit.
– így a legjobb helyeselt Kyp motyogva.
Wedge beindította a hajtóműveket, közeli orbitális helyzetükből kikanyarodtak a holdrendszer szélére.
– Nos, Qwi, önnek és nekem az a feladatunk, hogy ellenőrizzük a vortexi javítási munkálatokat. Még
mindig a dzsungelholdra akarsz menni, Kyp? kérdezte Wedge.
Kyp bólintott. Kissé nyugtalan volt, de már alig várta, hogy élete új szakaszába lépjen. – Igen – felelte
csendesen, aztán egy nagy levegő után megismételte:
– Igen! , csak hogy mutassa lelkesedését. Skywalker mester vár rám.
Wedge visszafordult a vezérlőpulthoz, és célbavette azt a kis smaragdzöld kört, ami a Yavin negyedik
holdja volt. Hát akkor, Kyp, az Erő legyen veled.
Luke Skywalker tanítványai körében bukkant elő a nagy massassi templomból, hogy lássa a szállítmány
és az új Jedi-növendék érkezését.
Luke mindenkit értesített Kyp érkezéséről. Amazok mérsékelt lelkesedéssel reagáltak. Örültek az új társ
jövetelének, de Gantoris sötét tűzhalálának makacs emléke még ott kísértett bennük.
Egy szögletes hajó közeledett az Új Köztársaság kék íves jelzésével. Keresőfényei felvillantak, és széles
landolótámaszok nyúltak ki belőle.
Artu a leszállótér széléhez kocogott, a Nagy Templom elé. Luke arrafelé ment, ahol a hajó leszállni
készült. Repulzorfúvókák szele lebegtette meg 3 csuklyáját. Luke pislogott a szemébe szálló portól, míg a-
hajó megállapodott.
A kiszállórámpa kinyúlt, és Wedge Antilles lépett ki rajta, aztán visszafordult, hogy kisegítse a kékes
bőrű tudósnőt.
Luke üdvözlésre emelte bal kezét, és a hajóból felbukkanó fiatalemberre fordította a figyelmét. Kyp
Durron sovány, tizennyolc éves fiú volt, tele energiával és tudnivágyással.
A kesseli fűszerbányákban eltöltött évek alaposan megkeményítették.
A bányákban Kypet alapszinten beavatta ez Erőbe egy másik ottani fogoly, egy bukott Jedi nő, Vima-Da-
Boda. Kyp ösztönösen használta fel ezeket a képességeket, amikor segített Hannák és Csubakkának
elmenekülni a Kesselről és a Bendő Bázisról. Mikor Luke próbára tette a fiatalember Jedi-potenciálját, Kyp
reakciójának ereje leverte a lábáról.
Luke épp egy ilyen tanítványra várt az akadémiáján.
Kyp lelépett a földre, és először elfordította a fejét, de aztán mégis belenézett Luke szemébe. Luke
intelligenciát, fürge észt és hirtelen vérmérsékletet látott, és évek küzdelméből fakadó túlélési ösztönt de
meglátta a megingathatatlan elszántságot is. Ez volt a legfontosabb tényező egy Jedi-tanítványnál.
– Üdvözöllek, Kyp Durron mondta Luke.
– Készen állok, Skywalker mester felelte Kyp. – Tanítsd meg nekem a Jedik tudományát.
Tizenötödik fejezet
A bolygókörüli pályán keringő állomás megfigyelőablakán keresztül Leia úgy látta, hogy a kalamári
hajóépítő üzemek még lenyűgözőbbek, mint a hírük.
A csillaghajó-készítő telepek magasan a foltos kék bolygó felett burjánzottak. Az ellátó-platformok
három dimenzióban terjeszkedtek, vörös, sárga és zöld fényekkel, melyek leszállóhelyeket és
dokkolócsarnokokat jeleztek. Apró hajók toltak nagy halom plasztacélt, melyet transz-orbitális törmelékből
nyertek ki a bolygó egyetlen holdján; a plasztacél gerendákat a híres kalamári csillagcirkálók vázába
építették be. Rákszerű konstruktőr-járművek röpködtek a hatalmas űrdokk-hangárban és körülötte apró
rovarként egy félig kész cirkáló óriási teste mellett.
– Elnézést. Organa Solo miniszter?
Leia megfordult, és egy kis .kalamári nőt pillantott meg világoskék nagyköveti ruhában. Míg a kalamári
férfiaknak nagy és ormótlan fejük volt, a nők áramvonalasabbnak látszottak, és bőrük halvány lazacszínét
olívazöld foltok pettyezték.
– Cilghal vagyok Mikor a kalamári nő felemelte mindkét kezét, Leia észrevette, hogy az ujjai között
feszülő hártya áttetszőbb, mint Ackbaré.
Leia is felemelte a kezét. Köszönöm, hogy elém jött, nagykövet. Nagyra értékelem a segítségét.
Cilghal foltjai megsötétedtek; Leia ezt derültségnek értelmezte. Önök, emberek, a ”Felkelés lelkének”
nevezték a Kalamárit. Egy ilyen bók után hogyan is utasíthatnánk vissza bármiféle segítségkérést?
A nagykövet előrelépett, és kimutatott az űrdokk-telepre. Látom, hogy a Startide munkálatait figyelte.
Hónapok óta ez lesz első új hozzájárulásunk az Új Köztársaság flottájához. Erőforrásaink javarészét
mostanában arra használtuk, hogy talpra álljunk a Császár Világpusztítójának tavalyi támadása után.
Leia bólintott, és megint szemügyre vette a kalamári csillagcirkáló testét. Ez a hajó az új
köztársaságiaknál a birodalmi csillagromboló megfelelője volt. A tojásdad hadihajó testéből lövegtornyok,
pajzsgenerátorok, megfigyelőállások dudorai álltak ki, látszólag véletlenszerű elrendezésben. Minden
cirkáló egyedi darab volt. Bár ugyanolyan alapterv nyomán készültek, mégis olyan egyedi kritériumokat
mutattak, amiket Leia nem is értett egészen.
– Minden hajtóműegység a helyén van már folytatta Cilghal. És a hajótest is szinte teljesen kész. Éppen
tegnap próbáltuk ki a hagyományos hajtóműveket; az egész űrdokk-telepet egyszer körbetolattuk a bolygó
körül. További két hónapba fog telni a belső válaszfalak, helyiségek és legénységi szállások kialakítása.
Leia elszakította tekintetét a sürgölődéstől, és bólintott a nagykövet felé. Mint mindig, most is lenyűgöz a
kalamáriak találékonysága és elkötelezettsége. Önök oly sokat adtak a birodalmi iga után, az elszenvedett
támadások ellenére. Nem szívesen kérek önöktől további segítséget de nagyon fontos, hogy beszélhessek
Ackbar admirálissal.
Cilghal megigazgatta égszínkék köpenyét. Tiszteletben tarjuk Ackbar magányát, és nem zavarjuk
elmélkedésében a vortexi tragédia után, de a népünk mindig büszke lesz rá, és mindenben támogatja őt. Ha
további vádakat akar felhozni…
– Nem, dehogy! – mondta Leia. Én vagyok az egyik legnagyobb támogatója. De a körülmények
megváltoztak azóta, hogy elvonult ide Leia nyelt egyet, és arra gondolt, hogy folytatnia kell, ha megbízik
Cilghalban. Azért jöttem, hogy megkérjem: térjen vissza.
Cilghal zöld foltjai felélénkültek. Gyors mozdulattal fordult meg. Ebben az esetben már várja önt a komp,
ami leviszi a felszínre.
Lela megmarkolta az utasülés szélesen elhelyezett karfáit, ahogy Cilghal a szitáló esőben és a szürke
viharfellegek között manőverezett a tojás alakú hajóval.
Fehér hullámtarajak törték meg a Kalamári mély óceánjainak egyhangú felszínét. Cilghal lejjebb
ereszkedett a kis hajóval; szemmel láthatóan nem izgatták a viharok. Uszonykezét a kapcsolókon tartotta, és
előrehajolt a kilátópanelekhez. A nagyfelbontású nézőszerkezetet távol ülő kalamári szemekre tervezték, és
a kijelzők is a vízi nép számjegyeivel működtek.
Cilghal úgy manőverezett a géppel, mint egy áramvonalas hal a vízben. Elkanyarodtak a kicsi, mocsaras
szigetektől – a kalamáriak ezeken a ritka előfordulású lakható földdarabokon vetették meg először
civilizációjuk alapjait. Az esővíz keskeny erekben csörgedezett le az utas-ablakon, mikor Cilghal szélbe
fordította a gép oldalát.
A kalamári nagykövet megpöccintette az egyik kerekded vezérlőkapcsolót, és beleszólt egy láthatatlan
mikrofonba: Foamwander City, itt SQ/egy. Időjárás-jelentést és közelítővektort kérek Cilghal hangja lágy és
sima volt, mintha egész életében sosem kellett volna kiabálnia.
Férfias torokhang felelt: Cilghal nagykövet, továbbítjuk a közelítővektort. Pillanatnyilag erősödik a szél,
de jóval az évszaknak megfelelő határ alatt marad. Nem kell nehézségekre számítani, de délután nem
javasoljuk a vízfölötti utazást.
– Vettem mondta Cilghal. Az út további részét víz alatt folytatjuk. Köszönöm Bontotta az összeköttetést,
aztán Leiához fordult. Ne aggódjon, miniszter.
Érzem, hogy szorong, de biztosíthatom, hogy aggodalomra semmi ok.
Leia feljebb húzta magát az ülésben, és próbálta lecsillapítani idegességét, amíg rá nem jött az okára.
– Én nem kételkedem önben, nagykövet, egyszerűen csak arról van szó… hogy utoljára a Vortexen
repültem így.
Cilghal komoran bólintott. Megértem Leia érezte Cilghal őszinteségét, a halszerű arcon pedig
megnyugtató kifejezés ült. Néhány perc múlva biztonságban leszállunk.
Leia a ködökön és a szemerkélő esőfátylon keresztül is látta, hogy egy fémsziget felé tartanak. Az
ormótlan, de sima felületű Foamwander City szerves korallszirthez hasonlóan, félgömb alakban emelkedett
ki a habokból. Erődített őrtornyok és távközlő antennák meredeztek a város tetején, az úszó metropolisz
többi részét azonban a lágy ívek és lekerekített sarkok jellemezték, mint a kalamári hajókat.
Ezernyi felszín fölötti ablak fényei ragyogtak át még az eső függönyén is. Leia tudta, hogy a félgömb
alakú kupolák alatt víz alatti tornyok és lefelé nyúló épületek vannak, mintha a coruscanti táj tükörképei
lennének. A lakóépületek lefelé fordított felhőkarcolóival és a vízfeldolgozó állomásokkal a félgömb úgy
nézett ki, mint egy gépmedúza.
A nyersanyagokban szűkölködő, mocsaras szigeteken élő kalamáriak nem voltak képesek kiépíteni
civilizációjukat, amíg össze nem fogtak egy másik intelligens fajjal, ami az óceán mélyén élt. A quarrok –
sisakra emlékeztető fejű, közel ülő szemű, csápos arcú lények fémérceket termeltek ki az óceáni kéregből. A
kalamáriakkal együttműködve tucatnyi úszó várost építettek fel. Bár a qarrok szintén képesek voltak légköri
levegőből lélegezni, inkább a tenger színe alatt maradtak, míg a kalamáriak csillaghajókat terveztek, hogy
felfedezzék ”az űr csillogó szigeteit”.
Cilghal a félgömb szélvédett oldalára került a géppel, ahol a metropolisz tömege elfogta a viharos
légáramlatokat. Fehéren tajtékzó hullámok nyaldosták a város tompaszürke külső burkának alját, gyé-
mántragyogású vízcseppek szóródtak szét a levegőben.
– Hullámkapukat kinyitni szólt bele Cilghal a mikrofonba. Egy világító csík felé irányította a hajót, ami
az utat mutatta. Mielőtt Leia észrevehette volna az illesztés helyét, nehéz ajtó nyílt fel függőlegesen, mint
egy roppant száj.
Cilghal lassítás nélkül besuhant egy simafalú alagútba, melyet zöld fénycsíkok világítottak meg. A
hullámkapu bezáródott a hátuk mögött; elszigetelte a metropoliszt a vihar támadásától.
A nagykövet valami sima kecsességgel mozgott. Nyugodtan, de kitartóan haladt előre a város víz alatti
része felé. Cilghal egyenletes, gyors tempót diktált, ami figyelembe vette Leia sietős dolgát, mégsem volt
felzaklató. Ez nem egyszerű diplomáciai küldetés.
Mikor Leia belépett a felső szintek boltozatos, színes csarnokaiba, úgy érezte magát, mintha egy hatalmas
kagyló bordázott héjában lenne. Nem látott éles sarkokat, csak lekerekített széleket, és sima, csiszolt korall
és gyöngyház-díszítéseket. A levegőnek még a zárt városon belül is sós illata volt, de nem kellemetlen
mértékben.
– Tudja, hol van Ackbar? tette fel végül Leia a kérdést.
– Pontosan nem – felelte a nagykövet. Tiszteletben tartottuk magányát, és nem követtük őt. Cilghal Leia
vállára tette uszonykezét. De ne aggódjon. A kalmáriaknak olyan információs forrásai vannak, amiről a
Birodalomnak sejtelme sem volt. Még a megszállás ideje alatt is sikerült megőriznünk közös titkunkat.
Megtaláljuk Ackbart.
Leia belépett Cilghal után egy turboliftbe, ami mélyen levitte őket az úszó város víz alatti szintjeire.
Mikor kiléptek a liftből, a folyosók valahogy más jellegűek lettek. A fény halványabb volt, szinte csak
derengő, és türkizkék árnyalat hatolt be a tengermélyre tekintő transzparacél ablakokon.
Leia búvárokat látott úszkálni hálórendszerek és szatellit-kalitkák között. Apró víz alatti járművek
lebegtek a város fordított tornyai felett. Az itteni lakosok elsősorban quarrok voltak, de ügyet sem vetettek a
látogatókra.
Bár a quarrok és a kalamáriak egymással szövetkezve építették fel ezt a civilizációt, Leia tudta, hogy
együttműködésük nem súrlódásmentes. A kalamáriak nem mondtak le arról az álmukról, hogy elérjék a
csillagokat, a quarrok ellenben vissza kívántak térni az óceánba. Egyes pletykák szerint a quarrok árulták el
a bolygót a Birodalomnak, de épp oly kegyetlen bánásmódban részesültek ők is a birodalmi megszállás alatt,
mint a kalamáriak.
Cilghal megállt, és megszólított egy quarrt, aki egy szelepvezérlő állomás mellett állt. A quarr
felpillantott, és sötét tekintetét először Leiára, aztán Cilghalra villantotta. A kalamári nagykövet magas,
bugyborékoló nyelven beszélni kezdett hozzá, a quarr pedig kurtán válaszolgatott. Bal felé intett, egy
meredek rámpa felé, ami az eggyel lejjebbi szintre vezetett le csigavonalban.
Cilghal köszönetképpen biccentett neki. Nem zavartatta magát a quarr viselkedésétől. Elindultak Leiával
lefelé a rámpán. Egy nyitott szerelőcsarnokba értek, amiben túlnyomás uralkodott, hogy könnyebb legyen
kimenni a vízbe. Öt kalamári férfi dolgozott egy vonósugárral felemelt kis víz alatti járművel; együtt
rakodtak ki csöpögő ládákat egy tengerifa-rak-tárból. Fényes-fekete, pikkelyesnek tűnő dresszt viselő
quarrok merültek belépőmezőkön keresztül a vízbe. A csarnok sima falain halovány fények kúsztak föl-le
hipnotikus sötétzöldben és mélykékben.
Cilghal odament egy sor porcelánszekrénykéhez, és kinyitotta az egyiket. De mielőtt belenyúlhatott
volna, két quarr munkás sietett oda gyorsan és harsányan karattyolva. Leia ismeretlen, savanykás szagot
érzett áradni belőlük.
Cilghal bocsánatkérően meghajolt, aztán egy másik szekrénysorhoz ment, és ezeket már óvatosabban
nyitotta ki. Leia igyekezett minél kisebbre összehúzni magát. Rájött, hogy ő az egyetlen a csarnokban, aki
nem helybéli. Bár a kalamáriak nem törődtek vele, a quarrok megbámulták.
Cilghal elővett két olyan búvárruhát, mint amit a. lemerülő quarrok viseltek, és az egyiket Leiának adta.
Leia végigsimított az anyagon. A szövet mintha élt volna; tapadós és síkos is volt egyszerre; a kis
pikkelyszemek itt kinyúlta, ott összehúzódtak, mintha a lehető legjobban akarnának illeszkedni viselőjük
testéhez.
Cilghal egy keskeny kis ajtóra mutatott. Attól tartok, az öltöző egy kissé szűkös.
Leia belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. A kékeszöld világítás felerősödött a fülkében. Leia
levetkőzött, és felhúzta a fekete dresszt. Bizsergést érzett a bőrén, ahogy az anyag húzódott, alakult, hogy
idomuljon a testéhez. Mikor a csiklandós érzés megszűnt, Leia úgy érezte, hogy ilyen kényelmes öltözék
még sosem volt rajta – meleg volt, mégis hűs, könnyű, de védelmező, bolyhos, és mégis síkos.
Mikor Leia kijött, Cilghal már víziruhában állt az ajtó előtt. Cilghal szó nélkül egy hátrakétát erősített
Leia vállára, aztán egy nagyszerű hálóval összefogta hosszú haját. Cilghal sima, lazacszínű fejére és a
quarrok tar koponyájára tekintve Leia megszólalt: – Úgy tűnik, itt nem sok szükség van hajhálóra.
Cilghal valami neszt hallatott, amit Leia nevetésnek vélt, aztán elindult az egyik belépőmező felé. Az
egyik kerek nyílás mellett, amiben remegve vibrált az óceánt visszatartó mező, Cllghal egy bugyborékoló
urnába dugta a kezét. Rugalmas, áttetsző lapot emelt ki belőle, és feltartotta. A lap felszínéről víz csorgott le
apró buborékokkal.
– Az emberek néha kellemetlennek találják ezt – mondta Cllghal. Elnézést kérek érte Aztán minden
további figyelmeztetés nélkül Leia arcába csapta a zselés masszát. A membrán hideg és nedves volt, rátapadt
Leia arcára, bőrére. Leia riadtan megmerevedett, és az arcához kapott, de a különös zselélap erősen
ragaszkodott.
– Engedje el magát, akkor tud lélegezni mondta Cilghal. Ez a szimbiot kiszűri az oxigént a tengerből.
Hetekig ki lehet vele bírni a víz alatt.
Leia kétségbeesetten próbált egy mélyet lélegezni, és valóban tiszta, ózonillatú levegőt szippantott be.
Tiszta oxigén töltötte meg a tüdejét, és amikor lassan kifújta a levegőt, a buborékok átszűrődtek a szimbiot
membránon.
Cilghal a saját arcára is rátapasztott egy szimbiotot, de egy apró mikrofont ágyazott a lágy zselébe,
mielőtt egy másikat a fülébe illesztett volna. Átnyújtott Leiának is két ilyen apró szerkezetet. A mikrofon
belecsúszott a membránba, de a szimbiot szilárdan megtartotta. Mikor Leia a fülébe dugta a másik kis
eszközt, tisztán meghallotta Cilghal hangját.
– Gondosan kell artikulálni mondta Cilghal de amúgy elég jó rendszer.
Cilghal megfogta Leia karját. Leia érezte a nagykövet érintését, az úszóhártyás kezek minden rezdülését
pontosan közvetítette a búvárruha különleges anyaga. Együtt vetődtek át a vízvisszatartó mezőn keresztül a
Kalamári mélységes óceánjába.
Miközben suhantak a vízben, Leia melegséget érzett a homlokán és a szeme körül. A szimbiot
megbízhatóan ellátta levegővel, a fantasztikus ruha pedig kényelmes volt, és melegen tartotta. Néhány tincse
kiúszott a rögtönzött hálóból, és a hajszálak ott örvénylettek a feje mellett úszás közben.
A hátuk mögött Foamwander City fordított, csillámló metropolisza hatalmas víz alatti lényként úszott
tova; körülötte apró alakok lebegtek. A tengerfenéken Leia tompa narancssárga fényeket és kupolás
városokat látott, a quarrok mélytengeri bányásztelepeit. Fent az ég kékje homályos fehérséggel szűrődött át a
viharos óceán hullámain.
Cilghal keveset beszélt, pedig a rádió meglehetősen jól működött. Már jócskán maguk mögött hagyták az
úszó várost, és Leia kezdte kényelmetlenül érezni magát ilyen távol a civilizációtól.
Leia szorosan Cilghal mellett maradt, miközben hátrakétáik bugyborékolva hajtották őket előre. Aztán
Cilghal egy tengerfenéki szakadék felé intett, melyet koralltelepek és vörös meg barna hínárcsomók
szegélyeztek. A kalamári-tudás központjába megyünk szólt bele Cilghal az apró mikrofonba.
Korallal és vékonyszálú mélytengeri növényekkel benőtt sziklaszirtek között kanyarogtak. A víz
gyorsabban mozgott itt, mert a sziklafalak keskenyebb mederbe terelték az áramlatokat. Felettük és
körülöttük élénkszínű halrajok csapongtak. Néha egy-egy nagyobb hal csapott közéjük, harapott,
visszahúzódott, nyelt, aztán kicsapott megint.
Leia előrenézett, és elszórtan elhelyezkedő kagylók rengetegét pillantotta meg, hatalmas, méteres
puhatestűek sokaságát. Mintha halovány ragyogás szivárgott volna a roppant kagylóhéjakból.
Cilghal váratlanul lekapcsolta a rakétahajtóművét, és Leia elhúzott mellette, mielőtt le tudta volna állítani
a saját rakétáit. Cilghal elnyújtott siklómozdulatokkal rúgta magát a talaj felé.
Leia küszködve próbált vele lépést tartani a hatalmas puhatestűek felé. Cilghal lassú rúgásokkal hogy
megtartsa magát az áramlatokkal szemben széttárta
a kezét, és a legnagyobb kagyló fölé hajolt. Zümmögni kezdett valami furcsa hanggal, ami végigvibrált a
vízen, és belerezgett Leia fülmikrofonjába.
– Kérdéseink vannak mondta Cilghal az óriás kagylóknak. Szeretnénk hozzáférni ahhoz a tudáshoz,
melyet az itteni hatalmas emléktár tartalmaz. Tudnunk kell, hogy megvan-e itt a válasz, amit keresünk.
A legnagyobb kagyló felső héja nyikorogva felnyílt. A nyílás addig szélesedett, míg aranyos fény nem
áradt ki rajta, mintha a hatalmas kagylóhéjak maguk közé zárták volna a napfényt.
Leia szóhoz sem jutott döbbenetében. Mikor a kagyló még tágabbra nyílt, Leia megpillantotta belül a
lágy masszát ami nem csak egy puhatestű húsa volt, hanem egy agy tömege, egy hatalmas agyé, ami sárga
fénnyel pulzálva ragyogott.
Renyhe lüktető hang dobolt Leia fülébe a vízen keresztül. Cilghal odafordult hozzá. Válaszolni fognak.
A hatalmas kagylók sorra nyíltak fel, meleg fénysugarakba burkolták a keskeny sziklaszorost. Újabb és
újabb nagy agyak váltak láthatóvá.
– Ülnek mondta Cilghal. Várnak. Figyelnek. Mindenről tudnak, ami ezen a bolygón történik és sosem
felejtenek.
Cilghal hosszas, szertartásos érintkezésbe merült a kagyló-adatbankkal valami lassú, hipnotikus nyelv
segítségével. Leia egy helyben lebegett, és megbabonázva figyelt.
Végül Cilghal visszaúszott hozzá. A kagylók összezárultak, az aranyos ragyogásnak vége szakadt.
Leiának meresztgetnie kellett a szemét a hirtelen rászakadt homályban, a nagykövet szavai azonban
tisztán csengtek a fülhallgatójában. Megmondták, hol találjuk meg.
Leia semmiféle érzelmet nem tudott felfedezni Cilghal nyugodt hangjában, ő azonban szinte ujjongott
magában.
Mikor megfordultak, hqgy visszaússzanak, Leia felpillantott a szakadék szélére. Megdermedt. Egy olyan
karcsú alakot látott, mint amilyenek a birodalmi támadóhajók egy élőlény hatalmas, nyújtott orsó alakú
testét, porcos uszonyait, hegyes fogakkal teli állkapcsát. Az állat szájának mindkét oldalán csápok
tekeregtek, végükön pengeéles rákollókkal.
Leia rémülten hátrálni kezdett úsztában. Cilghal megfogta a vállát, és lerántotta. Krakana mondta halkan.
A szörnyeteg mintha észrevette volna a buborékokat, melyeket Leia csapkodása vert fel. A szimbiot
szinte pezsgett Leia rémült zihálásától, de Cilghal keményen fogta.
– Ránk fog támadni? kérdezte Leia a mikrofonban.
– Ha megérez minket mondta Cilghal. A krakana mindent megeszik.
− Akkor mi… kezdte Leia.
− Nem fog megtalálni minket Cilghal túl nyugodtnak tűnt. Halak rebbentek szét kétségbeesetten a
torpedóalakú ragadozó elől. Cilghal mintha koncentrált volna.
− Nem, azt fogja elkapni intett. Azt a kék-sárga csíkos kílert. Aztán azt a kisebb narancssárgát eszi meg a
csapat közepén. Addigra a többi elmenekül, és a krakana megy tovább. Akkor mi is indulhatunk.
− Honnan tudja? kérdezte Leia, és megkapaszkodott egy korallágban a szakadék oldalán.
− Tudom mondta Cilghal. Ez afféle kis trükk. Leia iszonyodva, megbabonázva nézte, ahogy a krakana
váratlanul felvágott alulról, és csápjaival a kék-sárga kíler után nyúlt, aztán darabokra szaggatta, mielőtt
fogakkal teli szájába tömte volna.
Mire a szörnyeteg elkapta a halványnarancssárga halat, a csapat többi része már eltűnt a sziklák
hasadékaiban, vagy szétrebbent a nyílt vízben. A krakana tovább cirkált; elúszott az óceán mélyén.
Leia Cilghalra nézett. Megdöbbentette a nagykövet jóstehetsége. A kalamári azonban megragadta Leia
karját, mielőtt bekapcsolta volna a hátrakétáját.
– Most pedig megkeressük Ackbart jelentette ki.
Tizenhatodik fejezet
Leia és Cilghal több órai úszás után felemelkedtek a felszínre. Körülöttük bőrszerű, irizáló kékkel és
vörössel erezett tengerifák hajladoztak a vihar kavarta áramlatokban.
A tengerifák lombja kusza erdőt alkotott körülöttük, a rengetegben ezernyi különös alakú buborékhal,
rákféle és csápos lény úszkált; a legtöbb kicsi volt, némelyik azonban széles árnyékot vetve lebegett a
levelek között, és legelte a levegővel teli hólyaggyümölcsöket, melyek a növényrengeteget a víz tetején
tartották.
– Fiatalabb éveiben Ackbarnak volt egy kis háza itt a tengerifa-ligetben mondta Cilghal. A halak
észrevették, hogy visszatért, és bár rövid az emlékezetük, egymásnak adták a hírt, amíg el nem ért a
kagylóbankig.
Leiának már keze-lába fájt a hosszas úszástól, pedig a csodálatos dressz mintha még új erőt is adott volna
az izmainak. Csak beszélni akarok vele.
Egy gömbforma plasztacél hajlékot látott. Az épületet alga és hínár nőtte be a felcsapódó vízcseppekből
táplálkozva. Vízújraforgató készülék, sótalanító berendezés és kerek ablakok kidudorodásai voltak láthatók
a gömbfalon. Csak a kis stég volt csak fényes és tiszta, mintha mostanában súrolták volna le. Egy fehér víz
alatti jármű volt hozzá kikötve.
Leia taposva bukkant a felszínre a szitáló esőben és a süvítő szélben; még mindig a szimbioton keresztül
lélegzett. Cilghal azonban megérintette a karját, és lefelé mutatott. A bejárat lent van mondta.
Lebuktak a vízbe. Vastag tengerifa-törzsek horgonyozták le az ide-oda ringatózó házat. Csapdák és hálók
lógtak róla a vízbe; némelyikben apró zöld halak voltak, amelyek könnyedén kibújhattak volna a
hálószemeken. A ház aljából fénynyalábok vágtak a mélybe.
Alul találtak egy széles, szájszerű nyílást. Cilghal ment át elsőnek a vízvisszatartó mezőn, Leia pedig
követte, de lehorzsolta a vállát a fémperemen. Mikor a feje kibukkant a benti homályban, lehántotta magáról
a szimbiotot, megrázta magát, és körülnézett Ackbar rendetlen otthonában.
Ackbar riadtan pattant fel üreges folykőből készült lócájáról, és szóhoz sem jutott a meglepetéstől,
amikor megpillantotta Cilghalt és Leiát. Leia csak egy pillanatig csöpögött, aztán a különleges dressz
ultravékony rétegei magukba szívták és eloszlatták a vizet
Leia megkönnyebbülten felsóhajtott Ackbar láttán, de érezte a kalamári feszengését és még valami mást
is. Jól begyakorolt mondókája elfolyt, mint a padlóra csöpögő tengervíz. Egy hosszú pillanatig csak álltak
egymással szemben. Végül Leia összeszedte magát annyira, hogy megszólaljon: Örülök, hogy megtaláltam,
Ackbar admirális.
– Leia – Ackbar csak ennyit mondott. Kinyújtotta a kezét, aztán mintha elbizonytalanodna, hirtelen
visszahúzta. Cilghalhoz fordult. Nagykövet, ugye mi már kétszer találkoztunk, ha nem tévedek?
– Mindkét alkalom nagy megtiszteltetés volt számomra, admirális felelte Cilghal.
− Kérem – mondta a másik – hívjon csak Ackbarnak. Nekem már nincs rangom.
A lakása olyan volt, mint egy nagy, kemény buborék, amiből oldalt ülésre szolgáló kitüremkedések
nyúltak ki, a padlóból pedig asztalszerű nyúlványok. A polcok falmélyedések voltak. Szétszórt holmi hevert
mindenfelé, bár a szoba hátsó része már szépen rendbe volt téve és ki volt takarítva, mintha Ackbar
módszeresen, négyzetméterről négyzetméterre nyomult volna előre a káoszban,
Ackbar a meleg fénnyel megvilágított konyharész felé intett, ahol ínycsiklandó illatú étel rotyogott a melegítőn. Velem tartanak? Nem sértek meg azzal egy Jedi-tehetséget, hogy megkérdezem, hogy talált rám,
de azt szeretném tudni, mi hozta egészen idáig a Coruscantról.
Már az egyszerű, de ízletes halászlé végén jártak. Leia élvezettel rágta a puha halhúst, aztán megnyalta a
száját, hogy érezze a kalamári fűszerek csípős édességét.
Az étkezés ideje alatt Leia megpróbálta összeszedni a bátorságát, de végül Ackbar maga rukkolt ki a
kérdéssel: Leia, még nem mondta meg, miért van itt.
Leia nagy levegőt vett, és kihúzta magát. – Hogy beszédek önnel admi… ööö…Ackbar. És hogy
feltegyem önnek ugyanezt a kérdést: Ön miért van itt?
Ackbar mintha szándékosan félreértette volna a kérdést. Mert ez az otthonom.
Leia ugyan csalódott volt, de nem adta fel. Tudom, hogy ez a hazája, de sokan mások is vannak, akiknek
szüksége van önre. Az Új Köztársaság…
Ackbar felállt és elfordult. Összeszedte az üres halászlés tányérokat. A saját népemnek is szüksége van
rám. Sok minden elpusztult. Sokan meghaltak… – Leia eltűnődött rajta, hogy Ackbar vajon a birodalmi
támadásokra gondol, vagy a Szelek Katedrálisának katasztrófájára.
– Mon Mothma haldoklik mondta Leia váratlanul, mielőtt még meggondolhatta volna. Cilghal felkapta a fejét. Leia ilyen hirtelen reakciót még nem látott a higgadt nagykövet részéről.
Ackbar Leiára függesztette megfáradt tekintetét. Lerakta a tányérokat. Biztos benne?
– Olyan betegsége van, ami belülről marja szét . felelte Leia. Az orvosdroidok és a szakértők nem találják
a baj okát. Nagyon rossz bőrben van. Láthatta őt, mielőtt eljött. Mon Mothma erős sminkkel próbálta
leplezni, hogy valójában milyen beteg.
– Vissza kell jönnie, admirális Leia szándékosan szólította a rangján. Rátámaszkodott Ackbar kis
asztalára, és esdeklően nézett Ackbarra.
− Bocsásson meg, Leia rázta a fejét Ackbar. Végigmutatott a szobán. Nekem itt fontos dolgom van. A
bolygóm súlyos károkat szenvedett a birodalmi támadásoktól, és tektonikai zavarok is voltak. Magamra
vállaltam annak a kiderítését, hogy a bolygókéreg nem vált-e instabillá. Több adatot kell gyűjtenem. Lehet,
hogy a népem veszélyben van. Több élet nem pusztulhat el miattam.
Cilghal ide-oda forgatta a fejét, úgy figyelte a vitát, de szólni nem szólt semmit.
– Admirális, nem hagyhatja széthullani az Új Köztársaságot a bűntudatos lelkiismerete miatt mondta
Leia. A galaxisban is rengeteg élet forog kockán.
Ackbar feszengve járkálni kezdett, mintha ki akarná zárni magából Leia szavait. Annyi a tennivaló, hogy
egy pillanatig sem halogathatom tovább. Éppen arra készültem, hogy új szeizmikus érzékelőket helyezzek ki
Egy elektronikus szerkezetekkel telezsúfolt polchoz lépett. Kérem, hagyjanak békében.
Leia gyorsan felállt. Segítünk önnek kitelepíteni a szenzorokat, admirális.
Ackbar tétovázott, mintha magányos lenne, de a társaságtól is félne. Először Leiára, aztán Cilghalra
pillantott. Megtiszteltetés számomra a segítségük. A hajóm mindnyájunkat el tud vinni. Pislogott egyet
nagy, szomorú szemével. Élvezem a társaságukat – bár az, amit kérnek, fölöttébb nehéz dolog.
A zsúfolt munka-tengeralattjáró egyik ülésébe szíjazva nézte Leia, ahogy a víz összecsap a felső ajtó
fölött. A tenger elnyelte a hajót, és egyre mélyebbre ereszkedtek a tengerifa-erdőben, míg az óceán olyan
színű lett, mint a sötétzöld füstüveg. Leia áhítatos félelemmel figyelte, ahogy Ackbar a vastag, kötélszerű
ágak és széles törzsek között manőverezik.
A tengeri virágok csillámló vörösben és kékben pompáztak, hogy magukhoz vonzzák az úszó lényeket.
Mikor az egyik kis hal túl közel merészkedett egy csodás virághoz, a szirmok hirtelen összecsukódtak, mint
egy ököl, megragadták az áldozatot, és egészben lenyelték.
– Éppen csak elkezdtem felépíteni a szeizmikus hálózatomat mondta Ackbar, mintha csak a beszélgetést
akarná elterelni. Az alapvonalat a házam alatt raktam le, de a tengerifa-erdőbe is tovább kell vezetnem, hogy
nagyobb felbontású hangokat kapjak.
– Örömömre szolgál az a fontos munka, amit a bolygónkért végez, admirális Leia derülten hallotta, hogy
a nagykövet tudatosan vagy véletlenül továbbra is a rangszerű megszólítást használja.
− Kell, hogy az ember valami hasznosat kezdjen az életével mondta Ackbar, aztán elhallgatott, és
behúzódott a csend falai mögé. A szeizmikus műszerek üres hálók és gyűjtővödrök társaságában
csörömpöltek a hajó hátuljában.
Leia megköszörülte a torkát, és szelíden megszólalt: Ackbar… én megértem, mit érez. Én is ott voltam,
emlékszik?
– Maga nagyon kedves, Leia. De nem értheti, amit érzek. Maga vezette azt a B-szárnyút? Maga a felelős
több száz halálért? Szomorúan megcsóválta a fejét. Maga hallja a hangjukat álmában minden éjjel?
Ackbar bekapcsolta a hajó mélységi fényszóróit. Világos fénykúp hasított a vízbe. A fénypászma színes
halakra és hínárcsomókra esett.
Leia inkább intuícióból, mint valós tudásból beszélt. Nem bújhat el örökre a Kalamárin.
Ackbar még mindig nem nézett rá. Én nem bujkálok. Nekem itt dolgom van. Fontos dolgom.
Az egyik göcsörtös tengerlfa-törzs mellett lebegtek a fenék felé. Lecsiszolódott, kerekded szikladombok
emelkedtek ki a tejszerű homokból. Minden felületet algaréteg borított, amitől a tengerfenék puha szőnyegre
hasonlított. Ackbar előrehajolt, hogy átlásson a homályon. Stabil helyet keresett, ahová lerakhatná az
érzékelőt.
– Meglehet, hogy fontos dolog mondta Leia de nem az ön dolga. Sok kalamári örömmel elvégezné ezt a
munkát, admirális. Fel van szerelkezve ahhoz, hogy egymagában dolgozzon? Jusson eszébe az a régi
közmondás, amit mindig idézett, amikor én az értelmetlen tanácsülések miatt panaszkodtam. ”Sok szem
meglátja azt, amit egy nem.” Nem lenne jobb, ha egy szakértői csoporttal osztaná meg az aggodalmait?
Cilghal közbeszólt, és egy félig betemetett fémszerkezetre mutatott előttük, ami olyan volt, mint egy kis
mentőkapszula. Az mi?
A szélek már elkorrodálódtak, és algák kezdték benőni védett réseket. Talán egy hajóroncs mondta
Ackbar.
Cilghal bólintott. Felvettük a harcot, amikor a birodalmiak le akartak igázni bennünket. Sok hajójuk
pihen a vizeink mélyén.
Ackbar beledugta a kezét a manipulátorkesztyűkbe, melyek kis tengeralattjáróból kinyúló fémkarmokat
irányították. Az éles, rángó mozdulatok a krakanát juttatták Leia eszébe.
– Ha ez a roncs évek óta háborítatlanul hever itt – mondta Ackbar akkor ez jó hely lenne a szenzoroknak.
Ackbar a kinti fémkarok segítségével kivett egy mintavevő hengert a külső tárolószekrényből. A kis
tengeralattjáró addig ereszkedett, amíg fel nem kavarta maga alatt a homokot. Az ügyes robotkarok
beleállították a kis hengert a puha talajba.
Ackbar hátramenetbe kapcsolt, és kissé eltávolodott. A nyakát nyújtogatva nézett ki az elülső ablakon,
aztán megnyomta az aktiválógombot. Leia a hajótesten keresztül is érezte a remegést, ahogy az apró töltet
felrobbant. Hosszú pálca fúródott mélyen az óceánfenékbe, miközben másodlagos detektorok hálóját
terjesztette szét maga körül, mint egy szétrobbanó csillag.
– Most pedig küldünk egy próbajelet mondta Ackbar. A hajó zümmögve feljebb emelkedett a tengeri fák
között, elég lassan ahhoz, hogy az ágak kitérhessenek az útból.
Leia mocorogni kezdett. Magába fojtotta a laposan hangzó mondatokat. Admirális, ön a világon
mindenkinél jobban tudja, milyen fontos a jó vezetés, hogy mindenki egy közös célért dolgozzon. Ön több
száz bolygóról szedte össze a Felkelőket, és olyan egységes csapattá formálta őket, ami képes volt legyőzni
a Birodalmat, aztán pedig segített nekik az új kormányzat megalakításában.
Ackbar Leia szemébe nézett. Leia gyorsan folytatta, hogy útját állja az ellenérveknek. Legalább jöjjön el
velem a Coruscantra, és beszéljen Mon Mothmával. Évekig ugyanabba a csapatba tartoztunk, ön és én. Nem
nézheti tétlenül, hogy az Új Köztársaság darabjaira hullik szét.
Ackbar felsóhajtott, és a kapcsolókhoz nyúlt. Tengerifa ágak csapódtak az ablaknak. Úgy tűnik, maga
jobban ismer engem, mint gondoltam. Én…
Sipító riasztójelzés vijjogott fel az irányítópanelen. Ackbar gyorsan, sima mozdulattal reagált, lelassította
a tengeralattjárót. A távolülő sztereókijelzőkre tekintett. Ez nagyon érdekes jegyezte meg.
– Mi az? kérdezte Leia.
– Egy másik fémtömeg van a hínárba akadva, éppen fölöttünk.
− Talán annak a hajóroncsnak a darabja mondta Cilghal.
− Ha valami beleesett volna a tengeri fa erdőbe, akkor az örökre elveszett volna mondta Ackbar, és
megindult előre a hajóval.
Mikor Leia meglátta a nagy, soklábú, algával és hínárral benőtt dolog körvonalait, arra gondolt, hogy
valami idegen életforma lehet. Aztán felismerte a lapított elliptikus fejet, a hajlékony gépkarokat tartó
szelvényes törzset, a tompa fekete testet.
Már látott ilyet a Hoth jégbolygóján, amikor Han Solo és Csubakka belebotlottak egy birodalmi
robotszondába. Admirális… kezdte Leia.
– Én is látom. Arakyd Vipera sorozatú robotszonda. A Birodalom ezerszám szórta szét őket a galaxis
minden részében, hogy rátaláljon a felkelők bázisaira.
– Évekkel ezelőtt érkezhetett a Kalamárira mondta Cilghal. Az a roncs volt a leszállókapszulája, amit
alatta találtunk.
Ackbar bólintott. De mikor a droid megpróbált a felszínre emelkedni, belegabalyodott a hínárba. Biztosan
lekapcsolt Közelebb irányította a hajót, és a fényszórókat a robottestre szegezte.
Amikor a fény a szonda kerekded fejére vetült, az összes kerek gépszem felvillant.
– Aktiválódott! szólt Leia. Hallotta a generátorok magas, vibráló zümmögését, ahogy a szonda mozogni
próbált. A lapos fej elfordult, és saját fényszóróját a tengeralattjáróra irányította.
Ackbar hátramenetbe kapcsolt; de még mielőtt elindulhattak volna, a robot kinyúlt pókszerű végtagjaival.
Gépkarok fonódtak a hajó kerek végeire. A szonda feje lassan forogni kezdett. Próbálta irányba fordítani
beépített lézerágyút, de a tengeri fák ágai befonták az ízületeit.
Ackbar teljes erővel rákapcsolt, hogy kiszabaduljanak, de csak annyit ért el, hogy a szondát is kirántotta a
hínár közül.
Ackbar beledugta a kezét a manipulátor-kesztyűkbe. A tengeralattjáró karmai hadakozni kezdtek a robot
fekete csápjaival.
A komegység hangszóróiból hirtelen statikusan zörgő űrhalandzsa tört elő, ahogy a szonda valamiféle
erőteljes, kódolt jelet bocsátott ki. Hosszú adatfüzér röppent ki az űrbe, miközben a robot Ackbar hajójával
birkózott.
A fekete droidnak végül sikerült elfordítania a fejét, és lézerágyúit a hajó felé szegezte.
Ackbar beindította az oldalsó hajtóműveket, amitől ők is, meg a szonda is megpördült, és a pusztító
lézernyalábok ártalmatlanul lövelltek el mellettük, hirtelen gőzalagutat vájva a vízbe. Ackbar a
manipulátorba dugta a kezét, és a karokkal egy másik eszközt: egy kis vágólézert vett elő.
A szerszám csúcsa lilásvörös izzással suhintott a robot szorító fémkarjai felé, és letépte őket. Ackbar
elhúzódott a hajóval, és a vágólézer ismét csapásra emelkedett, amikor a droid megfordult, hogy ismét
tüzeljen.
Leia tudta, hogy nincs remény. Nem menekülhetnek, és a vágólézer semmit sem ér a robot jóval fejletteb
fegyverei ellen. Luke-tól eltérően ő még nem sajátította el annyira a Jedi-képességeket, hogy a segítségével
védekezni tudjon. Ackbar azonban megőrizte hidegvérét, önuralmát, és a vágólézerrel kétszer is belelőtt a
droid fejébe, hogy megvakítsa optikai szenzorait. A gyenge sugarak célba találtak…
A szonda teljesen váratlan fordulattal felrobbant. A detonáció fényes hullámai hátralökték és
megforgatták a kis hajót. Leia érezte, hogy a szék szíjai automatikusan szorosabbra húzódnak rajta. A
lökéshullám döngve vágódott a hajótestnek. Buborékok és törmelékdarabok röpködtek körülöttük. Nagy
darab tengerifa-törzsek süllyedtek az óceán fenekére.
– A szonda megsemmisítette önmagát! mondta Cilghal. Pedig esélyünk sem volt ellene.
Leia emlékezett még Han hoth-i elméletére. A robotszondák úgy vannak programozva, hogy inkább
elpusztítsák magukat, mintsem fennálljon a kockázata annak, hogy az adataik ellenséges kezekbe kerülnek.
Ackbarnak nagy nehezen sikerült stabilizálnia a pörgő tengeralattjárót. A hajó elejéből kiálló karok közül
négy letört; csak fémcsonkok és szétszakadt áramkörök maradtak utánuk.
Ackbar felfújta az egyik ballaszt-tartályt, és emelkedni kezdtek a felszín felé. Leia hajszálvékony
repedéseket fedezett fel a transzparacél ablakokon, és rádöbbent, mennyire közel jártak ahhoz, hogy a
lökéshullám szétzúzza őket.
– De a szonda már elküldte a jelzését mondta Cilghal. Azt hallottuk, mielőtt felrobbantotta magát.
Leia érezte, hogy a félelem hideg csomóba rántja a gyomrát, Ackbar azonban igyekezett nem törődni a
veszéllyel.
– Ez a szonda tíz, vagy talán még annál is több éve volt itt, nagyon régi volt a kódja, ami szinte biztosan
elavult már mondta. Még ha a birodalmiak megértenék is az üzenetet, ki hallaná meg odakint?
Tizenhetedik fejezet
A Katlan Köd ionizált szigetei között biztonságosan elrejtett három csillagrombolóval a háta mögött
Daala admirális elvonult a szállásra, hogy áttekintse a taktikát.
Mereven ült bele a sima, párnás pihenőszékbe. Nem volt hajlandó ellazulni a meleg, puha ölelésben. A
túlzott kényelemtől Daala kifejezetten kényelmetlenül érezte magát.
Tarkin nagymoff holografikus képe ott volt vele a homályos szobácskában. Ez a kép mit sem váftozott az
eltelt évek alatt. Az ösztövér, kemény tekintetű férfi maga adta elő tanításait, közleményeit. Daala már
tucatnyiszor végignézte a felvételeket.
A szobája rejtekében megengedhette magának, hogy hiányozzon neki az az egyetlen ember, aki a
Birodalmi katonai Akadémián felfigyelt a tehetségére. Tarkin emelte őt admirálisi rangra. Daala tudomása
szerint ennél magasabb rangot nő nem viselt még a birodalmi hadseregben.
A Bendő Bázis őrzésének száműzetése alatt Daala gyakran lejátszotta magának Tarkin üzeneteit, most
azonban a szokásosnál is nagyobb figyelemmel hallgatta őket. Szemöldökét összehúzva, résnyire szűkült
szemmel koncentrált minden egyes szóra. Valami alapvető fontosságú tanácsot keresett a Lázadók elleni
magánháborújához.
– Több tucat apró fenyegetés likvidálása könnyebb, mint egyetlen jól megalapozott ellenállási központ
kigyomlálása szólt a képmás. Ezt a beszédét Tarkin a Caridán mondta el, a ”Tarkin Doktrína”
magyarázataként. Inkább uralkodjunk az erő keltette félelem által, mint magával az erővel. Ha bölcsen
használjuk fel az erőnket, ezernyi világot szelídíthetünk meg néhány kiválasztott példájával.
Daala visszapörgette a holoszalagot, hogy újra meghallgassa ezeket a mondatokat. Ugy érezte, hogy a
döntő felfedezés küszöbén áll. De az ajtócsengő kizökkentette gondolataiból. Lekapcsolta a holovetítőt.
– Fényt.
Kratas parancsnok állt mereven az ajtóban, hátratett kézzel. Próbálta leplezni komor önelégültségét, de az
arca egy apró rándulása és úgyszólván nem létező ajkának enyhe kunkorodása elárulta.
– Tessék, parancsnok. Mit óhajt?
– Elfogtam egy jelzést –, mondta Kratas. Úgy tűnik, egy birodalmi robotszondától származik, ami egy
Kalamári nevű fontos lázadó bolygóról gyűjtött információt. Ott vannak a lázadók legjelentősebb hajóépítő
üzemei. Hogy az információ mennyire friss, azt nem tudjuk.
Daala felvonta a szemöldökét, és színtelen ajkát mosolyra húzta. Két kézzel a háta mögé söpörte izzó
rézszín sörényét. Az ujjai hegyében statikus bizsergés támadt, mintha az izgalom szikrázna benne. Biztos
benne, hogy az adás valódi? Hová küldték?
– Széles spektrumú jel volt, admirális. Feltételezésem szerint ezeket a szondákat mindenfelé szétszórták.
Egyik sem ismerhette valamelyik csillagromboló pontos helyzetét, amikor elküldte a jelentését.
– Nem lehet a lázadók csalétke? Csapda?
− Nem hinném. Nagyon keményen le volt kódolva. Szinte mi magunk sem tudtuk feltörni, amíg össze
nem vetettük az egyik új kóddal, amit Tarkin nagymoff adott utolsó Bendő bázisi látogatásakor.
− Kitűnő, parancsnok mondta Daala, és végigsimított olívazöld uniformisán. Éppen új célpontot
kerestünk, és ha ez egy fontos űrhajóépítő telep, akkor pont megfelel a céljainknak. Épp olyan jól, mint
bármi más. Szeretném ha ön és a másik két hajó parancsnoka összegyűlnének a hadműveleti teremben.
Készítsék elő a csillagrombolókat azonnali indulásra. Töltsenek fel minden turbolézer-telepet-Tartsák
készenlétben az összes TIE-vadászt.
− Ezúttal betű szerint követni fogjuk Tarkin nagymoff stratégiáját emelte a levegőbe a mutatóujját. –
Mindenki pontosan végezze a dolgát. Nem akarok semmiféle hibát. Tökéletes legyen a támadás.
Letompította a fényeket, amikor kilépett a folyosóra. Két rohamosztagos testőre azonnal felzárkózott
mögéje. Csizmájuk tökéletesen egyszerre csattant a hajópadlón.
– A gyakorláson már túlestünk mondta Daala Kratasnak. Miután lecsaptunk, a Kalamári bolygóból csak
egy füstölgő salakhalmaz marad.
Leia vezette Ackbar nyitott tetejű hullámsiklöját a Kalamári tengerén. Az ég még mindig sötét felhők
szürke masszája volt, de az előző napi vihar már kiadta a mérgét. A szél továbbra is frissen, hűvösen fújt, és
sós cseppeket vágott az arcukba, de Leiának ez sem vette el a kedvét a megkönnyebbült mosolygástól.
Ackbar beleegyezett, hogy visszatér vele a Coruscantra, ha csak azért is, hogy beszéljen Mon Mothmával.
Cilghallal visszaviszik Foamwander Citybe, ahol átadhatja szeizmikus eredményeit más kalamári
tudósoknak. A hullámsikló hátuljában üldögélő Ackbar feldúltnak és fölöttébb bizonytalannak látszott.
A kalamári város hatalmas félgömbje olyan volt. mint egy fémszürke sziget. Sok más hullámsikló úszott
ki-be. Hálókat szedtek fel, aztán visszasuhantak a bejárati nyílásokon.
Ackbar hirtelen megmerevedett. Hallják ezt?
A hullámok és a szél süvítésén keresztül Leia általános riadó vijjogását hallotta. Felkapta a kom-
egységet, és az írányítóközpontot hívta. Itt a tizenhét-nulla-egy per hetes hullámsikló. Mi a riadó oka?
Mielőtt Leia választ kapott volna, vakító fényfüggöny hasított át a felhőkön, és a vízfelszínbe csapódott az
úszó város mellett. Hirtelen gőzzé forrott vízgejzírek szökkentek sisteregve a levegőbe.
– Turbolézerek! kiáltotta Leia.
Ackbar belekapaszkodott az ülése oldalába. Bolygókörüli pályáról lőnek minket.
– A hullámkapukat becsukjuk mondta egy őrjítőén nyugodt kalamári hang a komrendszerben. Mindenki
azonnal húzódjon fedezékbe. Ismétlem, a hullámkapukat becsukjuk.
A legtöbb vízi jármű már eltűnt a számos bejárati nyílás valamelyikében. Azok, akik nem tudták elérni a
kapukat, elhagyták a hajójukat, és úszva igyekeztek a víz alatti bejáratok felé.
Sok hullámkapu hatalmas szája már be is zárult. Leia az egyik még nyitott kapu felé vette az irányt.
Akadásig nyomta a gyorsítókart. A sikló hirtelen úgy megugrott, hogy mind a hárman hátraestek az
ülésükben.
A fejük fölött egy egész kötelék TIE vadász és bombázó húzott el dögmadár-csapatként. Iker-ion-
hajtóműveik dübörgő süvítése közepette meredek ívben csaptak a felszín felé.
A TIE-bombázók izzó energiatömböket bocsátottak ki, melyek aztán a tengerben robbantak, hatalmas
hullámokat kavarva. TIE-vadászok húztak el Foamwander City felett, állandó lézertüzet zúdítva a városra. A
zöld sugárnyalábok füstölgő sebeket hasítottak a védőburokba.
Az egyik robbanás lökéshulláma ijesztő vízfalat nyomot Leia siklója elé is. Leia elkeseredetten küzdött az
irányítással, de nem lassított. A szemét nem vette le a csukódó hullámkapukról. Ha nem sikerül bejutniuk a
résen, akkor védtelenül kint rekednek a
nyílt vízen, a birodalmi bombázók könnyű prédájaként.
– Egy csapat B-szárnyút meghagytunk az űrben keringő hajóműhelyek védelmére mondta Ackbar. –
Azok hol vannak Ilyenkor? Meg kell tudnom, mi történik odafenn.
Cilghal hanga továbbra is higgadt és rezzenetlen maradt. Talán máshol van dolguk.
– Kapaszkodjanak! mondta Leia, és beindította a vészrakétákat.
A hullámsikló egy méterrel magasabbra emelkedett a hullámok fölött rohanó igyekezetében, hogy elérje
a záródó kaput. Leia lebukott, ahogy a vízszintes ajtószélek egyre közelebb és közelebb tátongtak…
A külső plasztacél réteg lehorzsolódott a siklóról, mikor Leia nekisúrlódott az ajtó szélének, aztán már
bent is voltak a védett, zölddel bevilágított alagútban. Mivel a jármű gyorsan haladt, még a kis ütközés ereje
is elég volt ahhoz,, hogy megpörgesse őket. Leia a kapcsolókkal birkózva próbálta lelassítani a járművet,
ami szikrázva ütődött hol az egyik, hol a másik falnak. Végül sikerült megállniuk. A kapu visszhangzó
csattanással zárult le mögöttük.
Csak annyi időt szakítottak , hogy lássák, mindenki épségben van-e, aztán kimásztak a roncsból. A padló
remegett a bombázók lövedékeinek robbanásaitól, és tüzelő lézerágyúk sivítása hallatszott.
Ackbar ellépett a roncstól, és Cilghalhoz fordult: – Azonnal vigyen engem az irányítóközpontba.
Sszeretnék kapcsolatba lépni az orbitális véderővel Egyszeriben éber és élénk lett. Ha tisztában vagyok vele,
mi történik, talán ki tudok találni valamit.
– Igen, admirális mondta Cilghal. Leia megint csak eltűnődött rajta, hogy a nagykövet vajon szándékosan
használja-e a rangmegszólítást.
Villogó riadófények és üvöltő szirénák között rohantak végig a zegzugos folyosókon. Quarrok szaladtak
el mellettük vartyogva a leszállóaknák felé, az alsóbb szintekhez. Leia tudta, hogy elhagyják a várost, és
leúsznak a mélybe, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat.
Mikor Cilghal talált egy turboliftet, már más kalamáriak is ott tolongtak, hogy eljussanak a város
védettebb, belsőbb kamráihoz. Cilghal felemelte a hangját; Leia ezt még sosem hallotta tőle. Utat Ackbar
admirálisnak! El kell jutnunk a központi irányítóterembe.
– Ackbar! – visszhangozta számos kalamári száj. A tömeg szétnyílt, hogy utat nyisson. Ackbar admirális!
Ackbar most mintha magasabbnak látszott volna. Arcáról eltűnt az a zaklatott kifejezés, ami a vortexi
katasztrófa óta jellemezte. Leia tudta, hogy minden kalamári emlékszik a birodalmi támadások
lidércnyomására de ha valaki hatásos védekezést építhetett föl abból a kevésből, amijük volt, az csak Ackbar
lehetett.
Miután a turbolift a megfelelő szinten kiköpte őket, Cilghal nagykövet állt az élre. Diplomáciai
belépőkódjaival egyre mélyebbre vitte őket a város szívébe, míg végül meg nem érkeztek a kaotikusan
nyüzsgő Központi Parancsnokságra.
Hét kalamári taktikai szakértő ült az irányítóállomásoknál, fejük fölött a csatával. A terem közepén a
bolygó és a hold holografikus vektorháló-ábrája lebegett a védekező alakzatban repülő vadászokat jelölő
fényes pontocskák között.
Leia félő tisztelettel nézte a két birodalmi csillagrombolót egymás mellett keringeni a bolygó körül, amint
turbolézerrel lövik az óceánt. Fentről a Tie-kötelékek tovább támadták a várost. A külső kamerák képei
füstölgő lyukakat mutattak ott, ahol a protonbombák átszakították a védőkupolát. A város légvédelmi lézerei
szorgalmasan ontották a tüzet fölfelé, és egymás után szedték le a vadászokat, de hiába; a támadók
folyamatosan özönlöttek.
A városparancsnok a döbbenettől szinte támolyogva fordult meg. Eddig észre sem vette őket. Ackbar
admirális! Kérem, segítsen a védelemben. Átadom önnek a pozíciómat.
– Taktikai adatfrissítést kérek – lépett Ackbar a holografikus bolygóábrához.
– Cilghal – emelte fel a hangját Leia a zsongásban. – Kapcsoljon rá engem a kommunikációs rendszerre.
Én a magam prioritás-kódjaival kérhetek katonai segítséget az Új Köztársaságtól. A kódok olyan alacsony
frekvencián mennek, hogy átjutnak a csillagrombolók esetleges zavarásán.
− Időben ide tudnak érni a hadihajóik? kérdezte Cilghal.
− Attól függ, meddig tudjuk tartani magunkat – felelte Leia.
Bár Leia semmiféle érzelmet nem tudott leolvasni Cilghal arcáról, azért érzett benne némi büszkeséget.
– A Mon Kalamári pusztán mindennapi eszközök és tudományos vívmányok segítségével megtörte az
első birodalmi megszállást. Most pedig igazi fegyvereink is vannak. Távol fogjuk őkej: tartani, ameddig
szükséges Cilghal az egyik közeli vezérlőpanel felé intett.
– Arról az állomásról elküldheti az üzenetét.
Leia odasiette a pulthoz, és beütötte a prioritáskódot, hogy szűkre fókuszált, kódolt üzenetet küldhessen
közvetlenül a Coruscantra. Itt Leia Organa Solo miniszter mondta. A Kalamári bolygót két birodalmi
csillagromboló támadja. Azonnali segítségre van szükségünk. Ismétlem, azonnali segítségre! Ha nem érnek
ide hamar, akár el se induljanak.
A városparancsnok a csata holografikus képére bökött uszonykezével. A teljes B-szárnyú vadászköteléket
a hajóüzemek védelmére rendeltük, mert úgy véltük, hogy ezek a legvalószínűbb célpontok. De amikor a
csillagrombolók kibukkantak a hiperűrből, orbitális pályára álltak, és az úszó városokat kezdték támadni.
Most mind a két csillagromboló Zátonyvárosra összpontosítja a tűzerejét. Két kötelék TIE-vadászt és
bombázót hagytak Foamwander Cityre. Másik három kötelék pedig Korallmélyt támadja.
– Parancsnok szólalt meg az egyik kalamári taktikus, és a fülébe illesztett mikrofonhoz nyúlt.
Elvesztettük a kapcsolatot Zátonyvárossal. Az utolsó közleményük szerint a külső burok legalább tizenöt
helyen betört, és ömlik be a víz. Az utolsó képen egy hatalmas robbanást láttunk. A statikus jelanalízisek
arra utalnak, hogy az egész város elpusztult.
Szörnyülködő sóhajok hullámzottak végig a Központi Parancsnokságon. A városparancsnok tétován
mondta: Éppen most akartam visszavonni a véderöt a hajóműhelyektől, hogy rátámadjanak a
csillagrombolókra.
Ackbar a B-szárnyú vadászok pontjaira nézett, melyek állhatatosan zaklatták a birodalmi vadászokat. Jó
döntés, parancsnok jegyezte meg, de továbbra is meredten nézte a térképet, a holdat, és a bolygó túlsó
oldalán lévő csillagrombolókat. Várjon egy pillanatot mondta. Nekem itt valami nagyon ismerős.
Megállt, és lassan bólogatni kezdett magában, mintha túl nehéz lenne a feje. Igen, parancsnok – vonja
vissza a B-szárnyúakat, mindet. Küldje őket a csillagrombolókhoz. Maradjanak a hajóüzemek teljesen
védtelenek.
– Okos dolog ez, admirális? kérdezte Leia.
– Nem felelte Ackbar. Csapda.
Daala admirális a Gorgon csillagromboló hídjáról figyelte a kibontakozó csatát. Minden a terv szerint
ment.
A szívét meleg büszkeség töltötte el Tarkin nagymoff taktikai géniuszától. Daala hajója mellett a Basilisk
ontotta a halált a vízfelszínre. A TIE-vadászok dühös darázsrajként söpörték el a kalamáriak szánalmas
ellenállási próbálkozásait.
A B-szárnyú vadászok és a bolygó körüli pályára lépő középméretű hajók csak kisebb kellemetlenséget
jelentettek. Míg a Gorgon és a Basilisk a gondosan megkoreografált félrevezető támadást vezették, a
kalamári véderők épp úgy reagáltak, ahogy az várható volt. Mint a dróton rángatott bábok.
Daala a kommunikációs tiszthez fordult. Lépjen kapcsolatba Brusc kapitánnyal a Manticore-on. A
kalamári erők végre védtelenül hagyták a hajóépítőket. Azonnal megkezdheti a támadást.
Ackbar hevesen gesztikulált és szokatlan gyorsasággal beszélt, mintha tudná, hogy nincs sok ideje. –
Mielőtt a Felkelők Szövetsége megszabadított, Tarkin nagymoff szolgája voltam. Mindig örömét lelte
abban, hogy részletesen ecsetelje, hogyan fog rabigába hajtani újabb és újabb világokat. Azzal, hogy őt
figyeltem, megtanultam az űrhadviselési taktika alapjait, persze magának Tarkinnak a kedvenc stratégiáival
együtt.
A két csillagromboló képére mutatott. Tarkin ugyan már nem él, de trükkjét felismerem. Tudom, mit
tervez a birodalmi parancsnok. Vannak érzékelők a hold másik oldalán?
– Nincsenek, admirális mondta a városparancsnok. Néhány éve gondoltunk ugyan rá, de…
– Ezt nem hittem volna mondta Ackbar. Tehát arrafelé vakok vagyunk?
− Pontosan.
− Mire gondol, admirális? kérdezte Leia.
− Egy harmadik csillagromboló rejtőzködik a hold mögött.
Mikor Ackbar ezt kimondta, a teremben hirtelen elhalt a zsivaj. Mindenki döbbenten fordult az admirális
felé. És mi erre a bizonyíték?
Leia megpróbálta a maga műveletlen módján megérezni az ellenséges hajót az Erő segítségével, de vagy
a romboló volt túl messze, vagy ő nem volt elég ügyes,., vagy a hajó egyáltalán nem is volt ott.
– A birodalmi parancsnok viselkedése mindent elárul mondta Ackbar. A fő célpontok valóban a
hajóüzemek. Néhány pillanattal azután, hogy ez a két csillagromboló kijött a hiperűrből, felbukkant a
harmadik is, csak a hold takarásában. Az első támadás csak arra szolgál, hogy elcsaljon minket az
üzemektől, és minden védelmünket egy ál-támadásra összpontosítsa. Mikor a harmadik romboló teljes
sebességgel felbukkan, a hajógyárak védtelenek lesznek. A harmadik csillagromboló egyetlen nekifutással
elpusztíthatja a hajóépítő üzemeket, gyakorlatilag minden kockázat nélkül.
– De admirális vetetett közbe a városparancsnok akkor miért vontuk el éppen most az erőinket a
hajógyáraktól?
Ackbar bólintott. Mert át fogják adni nekem annak a hajónak a távirányítását mutatott az űrdokk
hangárjába, ahol az új Startide csatacirkáló vázteste lebegett.
– De uram, a Startide egyetlen fegyvere sem működőképes.
– De a hajtóművei mennek, ha nem tévedek.
− Igen mondta a városparancsnok. Múlt héten próbáltuk ki a hagyományos hajtóműveket. A hiper-
hajtómű reaktorát már beszerelték, de még nem vittük át a hajót hipertérbe.
− Erre nincs is szükség mondta Ackbar. Minden konstrukciós mérnök elhagyta a dokkot?
− Igen, már a támadás elején.
− Akkor adják ide a távirányítást.
-Admirális… kezdte bátortalanul a városparancsnok, aztán beütött egy parancskód-sort. Ha nem önről
lenne szó…
Ackbar átvette a vezérlést, és belépett a mezőbe, ahol virtuális környezet képe vetült köréje a távolülő
szemekre tervezett parallaxis-eltéréssel.
A félkész hajó hajtóművei felbúgtak. A fegyvertelen csatahajó kikúszott a lebegő üzemből, és növekvő
sebességgel emelkedett ki a bolygó gravitációs kútjából. A hajtóművek elég erősek voltak ahhoz, hogy
magukkal vonszolják az űrdokk egész kapcsolócső vázát.
Ackbar nem bánta. Minél nagyobb a tömeg, annál jobb.
Leia riadtan harapta össze a száját, amikor meghallotta fentről a támadás dübörgő visszhangjait. A külső
vizuális érzékelők pontosan mutatták a külső burok sérüléseit, ahogy egy újabb TIE-hullám csapott le, hogy
szétperzseljen minden látható felületet. Cilghal mintha valamiféle transzba esett volna. Leia arra gondolt,
hogy talán a sokk némította meg. A nagykövet a kavargó vadászgépek pontjait figyelte, a B-szárnyúakat és a
TIE-vadászokat együtt. Kinyújtotta a kezét, és látszólag véletlenszerűen megérintett egy-egy fénypontot.
– Ez, aztán ez… most pedig ez mondta. Alighogy megérintette a pontokat, az ernyő felvillanva mutatta a
jelzett hajó pusztulását.
Leia le volt nyűgözve. Képtelen volt elhinni, hogy Cilghal ilyen pontosan ki tudja választani őket. De
azzal a kevéssel, amit Luke-tól megtanult, Leia megérzett valamit a nagykövetnőben: az Erő ösztönös
működését. Már sejtette a választ, de azért megkérdezte: Hogy csinálja ezt?
– Úgy, mint a halrajnál mondta csendesen Cilghal- Ez csak egy trükk de jó lenne, ha kapcsolattá
léphetnék a vadászainkkal. Ezzel! Hosszú ujjával egy B-szárnyút követett, ami első ránézésre teljes
biztonságban volt a köteléke közepén, de aztán egy sérült TIE-vadász pördült irányíthatatlanul a csapat
közepébe, és beleütközött a szerencsétlen B-szárnyúba. Cilghal ugyanezt csinálta a halrajnál is, amikor a
krakana támadott.
A nagykövetnőn döbbent elkeseredés látszott. – Nem elég az idő mondta. Nem tudom elég gyorsan
kitalálni.
Leián még a birodalmi támadás hevessége közepette is átvillant a csoda érzése. Minden további
vizsgálódás nélkül is tudta, hogy Cilghalban megvan a rejtett képesség arra, hogy Jedivé váljon. El kell őt
küldeni Luke akadémiájára a Yavin 4-re már ha nem pusztulnak mindnyájan itt.
Ackbar szinte eggyé vált az utas nélküli nagy hajóval, miközben egyre távolabbra irányította
Foamwander City magjától. Ügyet sem vetett a Központi Parancsnokság harsogó helyzetjelentéseire és a
riadókra. A teste csak a Startide meghosszabbítása volt, a szemei a hajó szenzorai voltak.
A hajtóművek egyre jobban felgyorsították a roppant hajótestet. A Kalamári holdja egyre nagyobb lett,
ahogy a cirkáló közeledett hozzá, aztán a hajó a légkörtelen, kráteres felszínhez lapulva suhant tovább,
észrevehetetlenül a hold sötét oldala felől. Onnan, ahol a csillagromboló lapult várakozva.
Ackbar beindította a Startlde hiperhajtómű-reaktorait, és lekapcsolta az automatikus hűtőrendszert.
Megremegett, amikor a hajó figyelmeztető jelei átfutottak rajta. De Ackbar tovább növelte az
energiateljesítményt, és próbálta visszatartani a fortyogó erőt, ami már alig várta, hogy szétvesse a félkész
csatahajót.
Mikor a Startlde kibukkant a hold oldala mellet, Ackbar egy harmadik csillagromboló nyílhegy alakú
testét pillantotta meg. A romboló éppen a fegyverei energiatelepeit indította be. Itt van!
A harmadik csillagromboló hirtelen felfedezte a kalamári csatahajót, és vad turbolézer-tüzet zúdított rá de
Ackbar nem törődött vele.
Az egyik lövés szétrobbantotta a dokkszerkezet egyik kötőelemét. Fémgerendák repültek pörögve
szerteszét. Olvadt plasztacélcseppek szóródtak az űrbe a hajó jobb oldaláról, ahol egy közvetlen találat
elpárologtatta a burkolatot.
Ackbar teljes sebességgel folytatta öngyilkos rohamát, egyenesen neki a csillagromboló torkának. A
birodalmi hajó csak tüzelt rendületlenül.
Ackbar kikapcsolta az utolsó biztonsági mechanizmust is, ami összetartotta a pajzstalan hiperhajtómű-
reaktort. A túlfűtött energiakohó pillanatokon belül szétrobban.
Ackbar lecsatlakozott az irányítókonzolról, és hagyta, hogy a fizikai törvényei elvégezzék munkájukat.
Daala admirális beleordított a kommunikációs rendszerbe: Brusc kapitány, megmondaná, mi történik?
A Manticore éppen diadalmasan nekirontott a kalamári hajóüzemeknek, amikor elszabadult a pokol.
Riadójelzések szakították meg Daala adását.
A kapitány a kezét tördelte, és parancsokat kiáltozott. Egy új hajó, admirális! mondta Brusc. Oldalt
sandított, és a legszívesebben további parancsokat ordított volna, de nem merte megkockáztatni, hogy
magára haragítsa az admirálist. A semmiből jött elő-Tudniuk kellett, hogy itt vagyunk.
– Az lehetetlen mondta Daala. Nem tudhatták-Nem hagytunk szenzor-nyomot. Hoppá! Kérem a
Manticore taktikai szenzorait!
A képernyőn Daala megpillantotta a harmadik csillagrombolóját és a kalamári csillagcirkáló-vázat. A
kalamári hajó nevetségesen ormótlan volt, nehéz dokkállványzat húzta vissza, mégis megállíthatatlanul tört
előre. Daala azonnal átlátta az öngyilkos taktikát.
Menjenek el onnan!
A Manticore elfordult, hogy kitérjen a Startide útjából, de a kalmári cirkáló túlságosan, gyorsan
közeledett. A ManÜcore turbolézer-tüze sem volt képes lelassítani.
Daala merev háttal állt, és kényszerítette magát, hogy ne jajduljon fel. Elfehéredő ujjakkal szorította a
korlátot. A plasztacél padló mintha ki akart volna szaladni alóla. Száraz szája néma Nem!-re nyílt.
A kalamári hajó belecsapódott aManticore hasába. De az ütközés előtt a Startide, még felrobbant, és
vakító energiakitörése szinte széttépte aManticore-t.
Brusc kapitány adásának hirtelen vége szakadt.
Daala fogcsikorgatva fordult el, és a kudarc keserű könnyeivel küszködött. Arra a rengeteg fegyverre,
emberre, felelősségre gondolt, ami épp az imént pusztul el.
Belebámult az űrbe. A vakító kettős robbanás a Kalamári holdja mögötti mesterséges
holdfogyatkozásába.
Tizennyolcadik fejezet
Kyp Durron örült, de ugyanakkor ostobán is érezte magát. A többi Jedi-tanítvány megállt a
gyakorlatozásban, és mozdulatlanul figyelte Kyp működését.
A dzsungel buja növényei között, a páradús levegőben Kyp óvatosan egyensúlyozta testét. A lába
függőlegesen a levegőbe nyúlt, a háta egyenes volt; féltenyéren támaszkodva tartotta meg magát. A tenyere
éle a puha talajba süppedt. Éles fűszálak szorultak az ujjai közé.
Egyenletesebb talajon kisebb erőfeszítéssel tudott volna egyensúlyozni de az túl könnyű lett volna. A haja
az arcába lógott, és verítékcseppek csorogtak le az arcán.
Szabad kezével Kyp egy mohás követ tartott, amit a földből emelt ki. Földdarabkák peregtek a fűre. Nem
került sok erőfeszítésébe tartani a követ; az Erővel végeztette el a munka javát.
Artu Detu riadtan felvisított az ágak közt. Kyp bemelegítésképpen repítette fel őt a fára, és le is
szándékozott őt hozni onnan, de most koncentrálnia kellett.
Elzárta tudatát a többi Jedi-tanítvány elől. Félig lehunyt szemmel koncentrált, és lassan felemelt egy
kidőlt, gombával benőtt fatörzset, majd függőlegesen maga mellé állította.
Kyp hosszan, lassan fújta ki a levegőt, és arra koncentrált, hogy mindent megtartson a helyén. Az
univerzum többi része kiélesedett körülötte. Fogékony állapotában rezdülést érzett az Erőben, a csodálkozás
és a büszkeség hullámát.
Skywalker mester is eljött, hogy megnézze.
Kyp tudta, hogyan érezze az erőt, és hogyan használja. Ez a tudás természetesen jött neki. Ösztönösnek
tűnt, épp úgy, mint a Napzúzó irányítása a fekete lyukak halmazában. Úgy érezte, hogy egész életében
készen állt erre, csak nem vette észre, egyszerűen azért, mert még sosem mutatták meg neki, hogyan
használja ezeket a képességeket. De most, hogy Skywalker mester elindította, az új tudás úgy fakadt föl
benne, mintha egy régóta csukott zsilip nyílt volna fel.
Alig egy heti intenzív tanulás után Kyp már jóval megelőzte a többi tanítványt. Kyp nem nagyon
foglalkozott a többiekkel. Keveset beszélt velük. Minden pillanatát Jedi-képességei tökéletesítésének
szentelte; fejlesztette a koncentrálóképességét, igyekezett egyre közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni az
Erővel. Állandóan új feladatokért nyaggatta Skywalker mestert, egyre nagyobb kihívásokat akart, hogy
haladjon és fejlődjön az Erőben.
Most, a dzsungel közepén, a többi tanítvány figyelő szeme előtt Kyp nem érezte úgy, hogy mutatványa
erőfitogtatás lenne. Nem érdekelte, hogy Skywalker mester figyeli-e vagy sem. Egyszerűen ki akarta
próbálni képességei határait. Miután elvégzett egy feladatsort, egy nehezebbel próbálkozott, egyre nagyobb
kihívásokat keresett. Csak így fejlődhetett tovább.
Amikor a Gorgon csillagromboló börtönszintjén sínylődött halálra ítélve, Kyp megfogadta, hogy soha
többet nem kerülhet ilyen tehetetlen helyzetbe. Egy Jedi sohasem tehetetlen, mivel az Erő minden élőlényből
árad.
Kyp csukott szemmel egyensúlyozva érzékelte a dzsungel lényeit, követte rezdüléseiket az Erő végtelen
kárpitjában. Érezte a növények, virágok, kis állatok szagát. Ügyet sem vetett a teste körül zümmögő
legyekre. Érezte a Yavin gázóriásának dagályszerű rezdüléseit, és a többi holdakat is, ahogy kiterjesztette
gondolatait az űrbe. Békét érzett, eggyé vált a mindenséggel. Azon tűnődött, hogy mivel nehezíthetné még
az egyensúlygyakorlatot. De mielőtt döntésre jutott volna, Kyp érezte, hogy Artu Detu kiemelkedik a
massassi fák közül, és óvatosan a földre ereszkedik. A kis droid megkönnyebbült csippantásokat hallatott.
Aztán azt érezte, hogy a mohás követ egy láthatatlan erő elveszi a kezéből, és visszahelyezi a
mélyedésébe. A halott fatörzs is a földre ereszkedett, pontosan oda, ahonnan Kyp felemelte.
Kypet kissé bosszantotta, hogy a gyakorlatát erővel félbeszakítják, és amikor kinyitotta a szemét, a
büszkén mosolygó Skywalker mestert látta maga előtt.
– Nagyon jó, Kyp mondta Skywalker. Sőt, tulajdonképpen hihetetlen. Meglehet, hogy még maga Obi
Van vagy Yoda sem tudta volna, mit kezdjen veled.
Kyp a talpára fordult. Skywalker mester szemébe nézett, és a szívét csak úgy feszítette az öröm.
Túltengett benne a tettrekész energia.
Elfúló lélegzettel, pislogva szólalt meg, mintha szúrná a szemét a Yavin 4 fényes napja. Mi mást
taníthatsz ma még nekem, mester? Érezte, hogy fülig pirul. Verejtékpatakok csordultak a hajából az arcába.
Skywalker mester megrázta a fejét. Mára elég volt, Kyp A többi Jedi-tanonc már rogyadozott a
kimerültségtől; köveken vagy fatörzseken pihegtek.
Kyp próbálta takargatni csalódottságát. De hát még annyi mindent kell megtanulni mondta.
– Igen felelte Skywalker alig leplezett mosollyal. – És a türelem is ezek közé a tudnivalók közé tartozik.
A képesség arra, hogy megcsináljunk valamit, nem minden. Ismernünk is kell azt a valamit. El kell
sajátítanunk minden részletét. Meg kell értenünk, hogyan illeszkedik bele minden másba, amit tudunk.
Teljesen birtokba kell vennünk, hogy valóban a miénk legyen.
Kyp ünnepélyesen bólogatott ezekre a bölcsességekre, ahogy az egy Jedi-tanítványtól elvárható. De
magában megfogadta, hogy minden szükségeset el fog követni azért, hogy ez a sok új képesség az övé
legyen.
Kypnek még az éjszaka legsötétebb óráiban sem jött álom a szemére. Magányosan költötte el könnyű, de
tápláló vacsoráját, aztán visszavonult hűvös szobájába, hogy gyakorolja azokat a képességeket, amiket már
megtanult.
Miközben koncentrált az egy szál lámpa halovány fényénél, az elméjével benyúlt a Nagy Templom kövei
közti résekbe. Követte a mohatelepek életciklusát. Kis pókokat figyelt, ahogy a folyosókon szaladgálnak,
sötét zugokba bújnak, de rejtett otthonukba is követni tudta őket.
Kyp úgy érezte, mintha rákapcsolódott volna az élet hálózatára, mintha kiterjedne az elméje. Ettől
egyszerre jelentéktelennek is és végtelennek is érezte magát.
Miközben Kyp gondolkodott és éretlen képességeit próbálgatta, hideg fodrozódást érzett az Erőben,
mintha fekete hasadék nyílna az univerzum szövetében. Visszazökkent a jelenbe.
Megpördült, és egy magas, köpönyeges alak árnya derengett előtte. A sötét ember sziluettje még a
homályos szobában is élénk-fekete volt, mint egy lyuk, ami elnyel minden fényt. Kyp nem szólt semmit, de
ahogy tovább nézte, távoli napok apró csillagpöttyeit pillantotta meg a rejtélyes látogató körvonalain belül.
– Nagy benned az Erő, Kyp Durron mondta az árnyalak.
Kyp félelem nélkül nézett fel. Őt már ítélte halálra és börtönözte be a Birodalom. Leélt egy évtizedet a
Késsel vaksötét fűszerbányáiban. Harcolt ragadozó energiapókkal. És átrepült egy fekete lyuk-csoporton.
Amikor a lehetetlenül fekete alakra tekintett, mégis félelemmel vegyes áhítat és kíváncsiság volt benne.
– Ki vagy? kérdezte Kyp.
– Lehetek a tanítód felelte a sötét ember. Sok olyan dolgot mutathatok neked, amit még a te Skywalker
mestered sem ért.
Kyp izgatottan megborzongott. Miféle dolgot?
– Mutathatok neked olyan technikákat, melyek évezredek óta ismeretlenek, olyan titkos rítusokat és a
hatalomnak olyan rejtett ajtóit, amelyekhez egy olyan gyenge Jedi mester, mint Skywalker, hozzá se mer
nyúlni. Neked van merszed tanulni?
Kypben volt vakmerőség, de megbízott az ösztöneiben. A múltban mindig jó hasznukat vette. Nem félek
tanulni jelentette ki. De meg kell mondanod a neved. Nem tanulok olyantól, aki fél felfedni magát.
Kyp alighogy kimondta ezt, máris ostobán érezte magát. Az árnyalak hullámzani kezdett, mintha
magában nevetne. Aztán ismét megszólalt. A hangjában csak úgy feszült a büszkeség:
– Én a Szith legnagyobb Fekete Lovagja vagyok. A nevem Exar Kun.
Tizenkilencedik fejezet
Han Solo berontott az üres hálószobába, Leiával közös szobájukba.
– Fényt! kiáltotta olyan hangerővel, hogy a hangreceptorok meg sem értették. Han összeszorított foggal
rákényszerítette magát, hogy brutális tisztasággal artikuláljon: – Fényt!. A szoba kivilágosodott.
Ide-oda járt a tekintete, próbált az eszébe idézni mindent, amire majd szüksége lehet. Kinyitotta a kódolt
biztonsági dobozt az egyik szekrényük tetején, és magához vette feltöltött lézerpísztolyát, meg egy plusz
energiatárat. Előszedett néhány tiszta ruhát, és meglepve látta, hogy Leia ruhái érintetlenül lógnak a
szekrényben.
– Csubi! ordította. Gyere be!
Valamilyen érthetetlen oknál fogva a hangérzékelő fények ismét kialudtak. Fényt! rikkantotta Han
immáron harmadszor.
Szí Thripio lépegetett be a szobába, nyomában két üvöltő gyerekkel. Uram, muszáj ennyire sietnie?
Felizgatja a gyerekeket. Lenne olyan kedves elmagyarázni, hogy mi történik?
Csubakka felhördült a külső szobában, és Han hallotta, hogy a bútorokat félrelökdösve siet a
hálószobába. A vuki felborzolt szőrrel állt meg az ajtóban. Kinyitotta a száját, kivicsorította az agyarait, és
olyan hangosan bődült el, hogy a gyerekek behúzták a nyakukat.
A hálószoba fényei ismét kialudtak.
Han látta, hogy Csubakka magával hozta sugáríját is, meg egy csomag koncentrált élelmiszert. O útra
kész volt. Han a homályban tapogatózva kinyitott egy újabb kis szekrénykét, és elővette a megbízható
automatikus elsősegélydobozt, amit a Millennium Falconról hozott el.
– Fényt mondta Thripio nyugodtan, és a világosság ezúttal tartósnak bizonyult.
– Thripio, hol van Lando? kérdezte Han. Kerítsd elő nekem.
− Lent van a hangárban, uram. Azt az üzenetet küldi velem, hogy nincs elbűvölve a karbantartás
minőségétől az ön korábbi hajóján.
− Hát, pedig jobb lesz, ha most beindul a Falconnal, én csak ennyit mondok – szólt Han.
Jaina hangosan szipogott, és két zokogásroham között felkiáltott: Hol van anya?
Han úgy állt meg, mintha bénítósugár érte volna. Letérdelt, és belenézett a kislány arcába. Letörölte a
könnyeket az apró arcról, és megnyugtatóan megszorította a kicsiny vállakat.
– Apu most megy megmenteni mondta Han.
– Megmenteni? Egek! vágott közbe Thripio. Miért kell Leia gazdát megmenteni? Csubakka válaszul
felmordult, de Thripio leintette. Veled aztán nem sokra lehet menni!
Han a vukihoz fordult. Most nem, pajti. Te itt kellesz, hogy vigyázz a kölykökre. Senki másban nem
bízom meg ennyire Csubakka hadarni kezdett, de Han megrázta a fejét. Nem, még nincs tervem. Csak annyit
tudok, hogy el kell jutnom a Kalamárira, mielőtt a birodalmiak szétverik. Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel,
amikor Leia ott van egyedül.
Han minden szükséges dolgot begyömöszölt egy könnyű zsákhálóba, és kiragadta Csubakka kezéből az
élelmiszercsomagot. Rápillantott a címkékre, hogy biztos legyen benne: az étel kompatibilis az emberi
emésztőrendszerrel.
– Mennyi ideig lesz távol, uram? kérdezte Thripio, miközben azt próbálta megakadályozni, hogy Jacen
bemásszon a nyitott szekrényekbe.
– Ameddig megmentem a feleségemet felelte Han. Két lépéssel az ajtónál termett, aztán megdermedt.
Megpördült, és visszament a két gyerekhez. Lehajolt, és egyetlen hatalmas ölelésben fogta össze Jacent
és Jainát. Legyetek jók Csubival és Thripióval. Vigyázzatok egymásra.
– Épp most frissítettem fel gyermekfelügyelő-programomat, uram mondta Thripio. Semmi baj nem lesz
Az arany robot elkezdte visszaterelgetni a gyerekeket a szobájukba. Gyertek, gyerekek, mesélek nektek egy
érdekes történetet.
Jacen és Jaina sírva fakadtak.
Han még egy utolsó vágyódó pillantást vetett az ikrekre, aztán kirohant a lakásból. Épp csak annyira állt
meg, hogy felállítsa a széket, amit Csubakka felborított.
A kiberbiztosíték koppanva hullt a Millenium Falcon padlójára. Lando Clarissian rosszkedvű pillantást
vetett rá, aztán visszafordult a vezérlőpanelekhez. Éppen végzett a navigációs számítógép szoftverének
felújításával, de ettől a pilótafülke fényei valahogy kialudtak. Kotorászni kezdett az olajos szagú
pótbiztosítékok dobozában, és kihalászott egyet, ami jónak látszott.
A Falcont annyiféle különböző alkatrészből tákolták össze, hogy Lando sosem tudta, mennyi többeres és
egyes kábel tartja működésben a hajót. Immáron vagy századszor tűnődött el azon, hogy miért is szereti
annyira ezt a hajót.
Bepattintotta a biztosítékot, bekapcsolta, és megpöccintett néhány kapcsolót, de semmi sem történt.
Gyerünk már – ütögette meg a tenyerével Lando a panelt.
Az irányítófények hirtelen búgással és hideg, vegyszerszagú levegőfuvallat kíséretében életre keltek.
Lando lehunyta a szemét, és felsóhajtott. A jó öreg egyes számú vészjavító eljárás!
– Hé, Lando!
A hangos, határozott hang a szerelőcsarnokból hallatszott. Landónak ki sem kellett néznie, úgy is tudta,
hogy Han Solo jött valamiért ordítozni vele.
Fáradt volt, dőlt róla a víz, és el volt keseredve, hogy ilyen sokáig tartott elfogadható szintre pofozni a
Falcont. Felállt a nyitott panel mellől, és végigment a kis folyosón. Csizmája türelmetlenül kopogott végig a
padlólapokon. A bejárati rámpánál lehajolt, és kidugta a fejét.
– Lando kiáltotta ismét Han, és izgatott, vörös arccal sietett feléje. Han haja csimbókokba tapadt össze az
izzadtságtól, és egy birodalmi építődroid megállíthatatlan modorában csörtetett előre.
– Han mondta Lando feddőn mikor szabbakoztunk, nem mondtad, hogy ez az ócskavas ilyen rossz
állapotban van.
Han elengedte a füle mellett a megjegyzést, és felrohant a rámpám, a vállán zsákhálóval, a csípőjén
lézerpisztollyal. Lando felhúzta a szemöldökét: – Han…
– Lando, szükségem van a Falconra. Most rögtön – Eldübörgött Lando mellett, zsákját a padlóra ejtette,
és rácsapott a rámpa behúzógombjára. Lando épp csak be tudott ugrani, amikor az olajozott dugattyúk
felrántották a rámpát alaphelyzetbe.
– Han, ez most az én hajóm. Nem lehet csak így.
Han egyenesen a pilótafülkébe ment, és belezöttyent a vezetőülésbe. Lando utánarohant. Mit képzelsz?
Han hátrapördült a pilótaszékben, és vasvillatekintet vetett Landóra. A Kalamári bolygó ebben a
pillanatban is Daala admirális támadása alatt van. Leia pedig ottrekedt. Most segítesz nekem megmenteni őt
a Falconnal, vagy fogjalak meg a nyakadnál, és penderítselek ki a hajóból?
Lando hátrahőkölt, és mindkét tenyerét előrenyújtotta a béke jeléül. Hohó, Han! Leia bajban van? Akkor
menjünk… de én vezetek intette ki Hant a pilótaülésből. Ez az én hajóm.
Han morogva hántotta ki magát a szíjakból, és átcsusszant a jobb oldali ülésre, amit rendszerint Csubakka
használt. Lando bekapcsolta a kom-rendszert. A Millennium Falcon engedélyt kér azonnali felszállásra!
Felemelte a hajót a talajról a repulzorfúvókák segítségével, és egyhelyben lebegett. A hajtóműveket
abban a pillanatban kapcsolta be, amikor a coruscanti repülésirányítás megadta a felszállási engedélyt. A
Falcon átsüvített a légkörön, és elindult a csillagok felé.
A Vortex bolygón Qwi Xux a Szelek Katedrális építési területének peremén kószált. Útitársa, Wedge
Antilles az új köztársasági újjáépítő csapattal volt. A munkások vastag védőkesztyűt viseltek, hogy óvják a
kezüket a pengeéles kristályszilánkoktól, amiket az anyag-újrafeldolgozó ládákba hordtak. A berendezés
felolvasztotta a törött darabokat, és új építőanyagot szintetizált belőle.
Az égen gomolygó szürke fellegek a rohanvást közeledő viharos évszakra figyelmeztettek. Hamarosan
minden szárnyas vor menedékbe húzódik a földalatti bunkerekbe, hogy ott vészelje át a hurrikánokat,
forgószeleket. Már most süvöltő fuvallatok söpörtek végig a sík, füves mezőkön. Qwi tartott tőle, hogy az ő
törékeny teste is a levegőbe repülhet egy erősebb széllökéstől.
A vorok távol tartották magukat az új köztársasági csapatoktól, akik a rombadőlt katedrálisnál dolgoztak.
Megerősítették az alapokat, és előkészítették az új zenélő torony szerkezetét. Az idegenek nem követtek
semmiféle látható tervet, és csak hallgatás volt a válaszuk, amikor a mérnökök tanulmányozni szerették
volna az építészeti tervrajzokat.
Qwi nézte a szorgoskodást, és azt kívánta, bár csak segíthetne. A vorok nem kértek segítséget az Új
Köztársaságtól, sőt, szinte tudomásul sem vették az új közreműködőket. Egyszerűen csak plusz
munkásoknak tekintették őket, és mit sem enyhítettek a nyaktörő munkatempón.
A látszólag érzelemmentes vorok nem jelentettek be hivatalos tiltakozást, nem fenyegetőztek a
diplomáciai kapcsolatok megszakításával. Mintha megértették volna, hogy az Új Köztársaság semmiféle
rosszakarattal nem viseltetik irántuk; mint nép azonban szinte megbénultak, és nem tudtak addig visszatérni
rendes foglalatosságaikhoz, amíg a Szelek Katedrális nem zengett megint.
Ahogy a kristálycsövecskék szétszóródott darabkái között járt, Qwi egy apró, keskeny csövet talált, a
tornyok legmagasabb csúcsainak egyik magashangú szélsípját. Lehajolt, és hosszú ujjaival felszedte,
óvatosan, hogy elkerülje az éles peremeket.
A szél ott búgott körülötte, meglebegtette a köpenyét, összeborzolta gyöngyház tollhaját. Szemügyre
vette az apró sípot. Még a Bendő Bázison Qwi gyakran programozta be a saját számítógépeit, hogy
dallamokkal fütyüléssel, bugással indítsák el a szubrutinokat. Nagyon régóta nem zenélt már…
Az anyag-újraelőállító állomáson Wedge és két segítője véletlenül leejtettek egy jókora darab
kristálycsövet, ami szétzúzódott a földön. Wedge felordított, a többiek pedig félreugrottak, hogy elkerüljék a
repülő törmeléket.
A helyszínen tartózkodó vorok a levegőbe röppentek riadalmukban, megijesztette őket a széttörő kristály
hangja.
Qwi a szájához illesztette a sípot, és tétován belefújt. A sima kristály hűsen simogatta vékony kék ajkát.
Az ép csővégbe fújt, és az ujjával befogta az egyik lyukat, hogy kipróbálja a síp hangját. Aztán egy másik,
majd harmadik hangmagassággal kísérletezett, hogy ráérezzen a kristálysíp zenéjére.
Megvetette a lábát a törmelék között a süvítő szélben, és játszani kezdett. Csak több próbálkozás után
sikerült olyan hangokat kiadnia, amilyet akart, de aztán lehunyta indigókék szemét, és hagyta, hogy
kiáradjon belőle a muzsika.
A vorok a levegőbe röppentek, és elindultak felé. Körözni kezdtek a feje fölött. Egyesek leszálltak mellé
a hullámzó fűbe, és feléje fordították szögletes arcukat. Szaruszempillájuk verdesve takarta el obszidián
szemüket. Hallgatták őt.
Qwi a Szelek Katedrálisának pusztulására gondolt, a nagyszerű ereklye és műalkotás elvesztésére, a
rengeteg vor halálra; a zene metszően sóvárgó lett. Lelki szemei előtt látta a saját bolygóját, az Omwatot is,
akkor, amikor Tarkin nagymoff még gyerekként egy orbitális oktatóközpontba vitte, ahonnan ő és a többi
tehetséges omwati gyerek végignézhette, hogyan pusztítja el Tarkin a családjuk kaptár-lakását, ha a gyerek
megbukott egy vizsgán…
A muzsika emelkedő-süllyedő tónussal áradt a sípból. Qwi hallotta a vor szárnyak csapkodását a zene és
a szél hangja fölött. Idegesen pislogni kezdett, ahogy felpillantott hallgatóságára, de nem hagyta abba a
játékot.
Wedge rohanvást érkezett a munkásoktól, hogy megnézze, nincs-e szüksége segítségre. A többi ember-
mérnök észre sem vette, milyen feltűnést keltett Qwi.
Mikor Wedge zihálva, tágranyílt szemmel befutott, Qwi abbahagyta a muzsikát. Nagyot sóhajtott, és
leengedte sípját.
A körülötte álló vorok nem szóltak. Csak nézték Qwit, és lebegtették a szárnyukat, hogy egyensúlyban
maradjanak. Darabos, bőrszerű páncél fedte arcúkat, ami eltakart minden leolvasható kifejezést. Qwi nem
tudta, mit mondjon.
Egy nagy hím vor, láthatóan valami klánvezér-féle, előrelépett, és kinyújtott kézzel kérte el Qwitól a
síppot. Qwi idegesen helyezte a az apró zeneszerszámot a bőrtenyérbe.
A vor hirtelen, erőszakos mozdulattal összeszorította az öklét, és szétroppantotta a sípot. A csövecske
vékony kristályfalai széttörtek. A vor kinyitotta ^ tenyerét, és a földre hullajtotta a szilánkokat. A kezéből
csíkokban szivárgott a vér.
– Nincs több zene – mondta. A vorok kiterjesztettét szárnyukat, és a levegőbe vetették magukat, hogy
visszaszálljanak az építési területre.
A vezér még mindig Qwit nézte. Amíg nem végzünk itt – fejezte be a mondatot, és a többiek után
röppent.
A hiperűrben Han Solo nem tehetett mást: várnia kellett. Az idő folyását nem gyorsíthatta fel.
A közös helyiségben járkált, a viharvert holografikus játéktáblára nézett, és eszébe jutott, amikor először
látta játszani Artu Detut Csubakkával. Ez még azelőtt volt, hogy Leiával találkozott volna; amikov Luke
még zöldfülű parasztkölyöknek, Obi Van pedig bolond vénembernek látszott. Ha tudta volna, hogy az egész
élete megváltozik aznap a Mos Eisley-i kantinban, nem biztos, hogy vállalta volna a két utas és a droidok
elszállítását az Alderaanra.
De akkor sosem találkozott volna Leiával. Nenj vette volna feleségül. Nem lehetne három gyermek apja.
Nem segített volna a Birodalom legyőzésében. Végeredményben tehát minden galiba ellenére ugyanúgy
döntött volna, mint akkor. Es most Leia veszélyben van.
Lando lépett ki a pilótafülkéből: Autopilótára raktam Han elkeseredett arcára pillantott, és megcsóválta a
fejét. Miért nem pihensz egy kicsit, Han?Csapjuk agyon valamivel az időt Aztán, mintha csak akkor jutna
eszébe az ötlet: Mit szólnál egy parti… szabakkhoz? Lando felhúzta a szemöldökét, és Hanra villantotta
híres vigyorát.
Han arra gondolt, hogy a barátja csak fel akarja vidítani, és úgy döntött: kipróbálja, mennyire komolyan
beszél Lando. Most nem nagyon van kedvem szabakkozni Leült, és halkan folytatta: Gondolom, nem fogod
felrakni a hajómat tétnek.
Lando összehúzta a szemöldökét. Ez az én hajóm, Han.
Han áthajolt a hologram-sakk asztal fölött. Nem sokáig, haver… vagy talán félsz?
A Falcon robotpilótával suhant át a hiperűrön, mit sem sejtve arról, hogy éppen most dől el a tulajdonosa
személye.
Han tarkóján cseppekben ütközött ki az izzadtság, ahogy a lapokat fürkészte. Lando, aki büszke volt
tökéletes blöff-arcára, aggodalmasnak és nyugtalannak tűnt. Néhány perc leforgása alatt már harmadszor
törölte meg a homlokát.
A számítógép szerint mindkettejüknek kilencvennégy pontjuk volt. Az idő most már szinte rohant, és
Han úgy belemelegedett a játékba, hogy legalább tizenöt másodpercre még Leia rettenetes helyzete is
kiment a fejéből.
– Honnan tudjam, hogy nem programoztál-e be valami trükköt a kártyákba? kérdezte Lando a
lapocskákra tekintve, de Hannak nem mutatta meg őket.
– Te mondtad, hogy játsszunk, haver. Ezek az én régi kártyáim, de te magad keverted őket. Nem
cinkeltek, nincs semmi trükk mosolyodott el. És most nincs hirtelen szabályváltozás az utolsó körben.
Han egy pillanatig még kivárt, aztán magához ragadta a kezdeményezést. Három lapot tartok meg –
közölte, és a másik kettőt lapjával lefelé a randomizáló mező közepébe tartotta. Megnyomta a
pásztázógombot, hogy megváltoztassa a kártyái színét és értékét, aztán visszahúzta a lapokat, és megnézte,
mit kapott.
Lando két lapot nyújtott előre, aztán meggondolta magát, és még egy harmadikat is hozzávett. Han
ujjongott magában. Lando lapja még az övénél is rosszabb.
Han szíve hevesen vert. Flösse volt botból, de csak számokból, nem figurából; viszont ha megveri
Landót, akkor átjut a száz pontos határon. Lando lepillantott a saját lapjaira, és halványan elmosolyodott,
Han azonban úgy vélte, hogy az a mosoly erőltetett.
– Lássuk, miből élünk mondta Han, és egyesével lerakta a lapjait az asztalra.
– Kapok plusz pontot azért, mert tökéletesen összevissza lapom van? kérdezte Lando sóhajtva, és
könyökével az asztalra támaszkodott.
Han rácsapott a flössére. Újra enyém a Falconl
Lando önelégülten elvigyorodott, mintha a hajó elvesztése nem csak átok, de áldás is lenne egyszerre.
Legalább jobb állapotban kapod vissza.
Han hátbaveregette a barátját, és könnyű léptekkel visszatáncolt a pilótafülkébe. Lassan ,elégedett
sóhajjal ereszkedett bele a pilótaülésbe.
Ha most még Leiához is Időben odaérek, akkor nagyon szép lesz ez a nap, gondolta magában.
Huszadik fejezet
Kyp Durron a Yavin 4 sűrű ősdzsungelében caplatott, hogy rejtett ösvényeket keressen, ahol az erdő
átengedi. Pontosan tudta, hova kell mennie. Exar Kun sötét szelleme megmutatta neki.
Bőrszárnyü ragadozómadarak rebbentek föl zörögve, rikoltozva az aljnövényzetből, egy véres dögről,
amit épp most hurcoltak be a sűrűbe.
Kyp kijelölt társa, Dorsk 81 is ott botladozott. A sovány, sima bőrű idegen lény rosszul viselte a nedves
levegőt és a meredek mászásokat.
Bíborszőrű vulamander cikázott el a fejük fölött, a massassi fák ágai közt Dorsk 81 riadtan pillantott fel,
Kyp azonban már percekkel előbb megérezte az állatot. Érezte elemi riadalmát, és növekvő
határozatlanságát, amíg végül el nem menekült.
Kyp kitörölte az izzadtságot a szeméből, és megrázta a fejét. Verítékcseppek repültek szanaszét. Kyp
pislantott egyet-kettőt, és indult tovább, ha lehet, még szorosabban. Tudta, hogy már közel a cél, bár Dorsk
81-nek erről még fogalma sem volt.
Apró, csípős rovarok zümmögtek körülöttük, de Kypet egyik sem bántotta. Kyp tudatosan kellemetlen
árnyékkal vette körül magát, hogy az kisebb lények ne merjenek közel menni hozzá. Ezt a trükköt is Exar
Kuntól tanulta.
Dorsk 81 zihálva próbálta tartani az élénk menettempót. Sárga-olívazöld bőre folttalan volt, az orra lapos
és sima, a fülei hátralapultak a fejére, mintha szélcsatornában tervezték volna. Nyomorúságosan festett:
távolülő szemeivel szaporán hunyorgott, arcán nedvesség csillogott. Engem nem erre tenyésztettek ki
siránkozta.
Kyp lassított, de nem annyira, hogy a társa kipihenhesse magát. Kissé finomított ösztönös visszavágásán:
Téged semmi másra nem tenyésztettek ki a bürokrácián és a kényelmes életen kívül. Nem is értem, hogy a
Khomm bolygó hogy is maradhatott fenn változatlanul ezer évig. Vagy hogy ez miért jó a népednek.
Dorsk 81 nem sértődött meg. Ment tovább Kyp után. A mi társadalmunk és genetikánk egy évezreddel
ezelőtt elérte csúcsát, vagy legalábbis mi akkor úgy véltük. Hogy megelőzzük a nemkívánatos változásokat,
azon a szinten merevítettük meg a kultúránkat. Fogtuk a tökéletes fajt, és inkább leklónoztuk, mint hogy
megkockáztassuk a genetikai anomáliákat.
– Én Dorsk nyolcvanegyedik klónja vagyok. Előttem nyolcvan generáció teljesen egyforma volt,
ugyanazt a munkát végezték, ugyanazokkal a képességekkel. Fenntartották ugyanazt a tökéletességi szintet,
és nem csúsztak vissza Dorsk 81 megborzongott, és hirtelen meglepő energiával megelőzte Kypet.
Lendületesen, teljes erőből tört előre a sűrű rengetegben. – Én azonban kudarc vagyok mondta. Más vagyok.
Kyp egy egy hollótövis-bozót felé mutatott. A sűrűben egy viszonylag könnyű ösvényt vett észre. Benned
ott van a lehetőség, hogy Jedi lovaggá lehess – felelte. Ezt te kudarcnak értékeled?
Dorsk 81 kikecmergett a bozótból, ahol megrekedt. Szétkenődött bogyók és virágporszemek foltjai
éktelenkedtek a ruháján. Nyugtalanító dolog… másnak lenni vallotta be.
Kyp félig magának, félig a társának mondta: Igen, de néha csodálatos dolog tudni azt, hogy a többiek fölé
emelkedhetsz, akik megragadtak odalent.
Belevetette magát a homályos levélalagútba. Legyek szálltak szét előle. A mély árnyékok hirtelen eszébe
juttatták a Késsel sötét fűszerbányáit, ahol rabszolgaként kellett dolgoznia.
– A Birodalom tönkretette az életemet mondta Kyp. A szüleim politikai ellenállók voltak.
Megemlékeztek a Ghormani Mészárlás évfordulójáról, és tiltakoztak az Alderaan elpusztítása ellen de
addigra a Császár elvesztette a türelmét a politikai ellenfelekkel szemben.
– Rohamosztagosok jöttek az éjszaka kellős közepén, és betörtek az otthonunkba a Deyer kolóniáján.
Elhurcolták a szüleimet. A szemünk láttára bénították meg őket, hogy rángatózva rogyjanak a földre. Az
apám még a szemét sem bírta becsukni. A könnyek csorogtak az arcán, de a keze és a lába tovább remegett.
Nem bírt felállni. Akkor a rohamosztagosok megfogták,.és anyámmal együtt elvitték.
− A bátyám, Zeth öt évvel volt idősebb nálam. Őt is elvitték. Úgy tizennégy éves lehetett még csak.
Bénítóbilincset tettek a kezére. Megrugdosták, kituszkolták, aztán engem bénítottak meg.
− Később megtudtam, hogy Zethet a Birodalmi Katonai Akadémiára vitték, a Caridára. Engem és a
szüleimet a kesseli javítótelepre helyeztek, ahol a fűszerbányákban dolgoztunk. Az napjaim túlnyomó részét
vaksötétben töltöttem, mert a bányákba szivárgó fény elroncsolta volna a fűszerkristályokat. A szüleim ott
pusztultak el néhány év múlva.
− Nekem kellett vigyáznom saját magamra, amikor a rabok fellázadtak, és átvették a hatalmat. Az ottani
bűnözővezér, Moruth Doole ledobatta a foglyulejtett birodalmiakat a bányákba. Doole némelyik rabot
elengedte, de nem sokat, és én nem voltam köztük. Az uraink megváltoztak, de attól még rabszolgák
maradtunk.
Dorsk 81 csillogó szemmel figyelt. Hogyan menekültél meg? kérdezte.
– Han Solo szabadított ki felelte Kyp, és melegség lopózott a hangjába. Elloptunk egy hajót, és
bemenekiütünk a fekete lyukak közé. Aztán belebotlottunk egy titkos birodalmi kutatóbázisba, és megint
fogságba estünk most Daala admirális és a csillagromboló-flottája kapott el minket. Han hozott ki minket
onnan, miután Daala halálra ítélt.
Düh hullámzott át rajta, a feje zsongani kezdett; erősebbnek érezte magát. Merített is ebből az erőből.
– Most már megérted, miért dühítenek fel annyira a birodalmiak folytatta. Mintha a Birodalom életem
minden lépésénél igába akart volna hajtani, megpróbálta volna elvenni tőlem azokat a jogokat és örömöket,
amiket más életformák élveznek.
– Nem szállhatsz szembe egyedül a Birodalommal – mondta Dorsk 81.
Kyp egy ideig nem válaszolt. Most még talán nem- felelte.
Mielőtt Dorsk 81 bármit mondhatott volna erre, Kyp félrehajtott egy dús kéklevelű ágat. Elektromos
borzongás futott végig a gerincén, mintha az Erő figyelmeztetné, hogy megérkezett.
– Ez az suttogta Kyp. Ide jöttünk.
A dzsungelben előttük egy kerek tó csillogott, mintha higanyból volna. Tökéletesen sima volt a felszíne.
A tó közepén apró sziget volt, rajta egy félbevágott piramis alakú, obszidián-féle építménnyel, mely a
massassi építészet jellegzetességeit mutatta: ez is templom volt, ugyanaz, amit Gantoris és Streen fedezett
fel hetekkel ezelőtt, de Luke Skywalker még nem tudott róla. Exar Kun azonban mindent elmondott róla
Kypnek.
A magas piramis két fele között egy sötét ember fényes fekete szobra állt, akinek hosszú haja a hátát
verte, a homlokára pedig egy fekete nap volt vésve. A Szith Lovagjainak ősi öltözékét viselte.
Kyp szárazon nyelt, amikor megpillantotta Exar Kun alakját.
– Szerinted ki lehetett? kérdezte Dorsk 81 hunyorogva.
Kyp halk, fojtott hangon válaszolt: Valaki nagyon hatalmas.
A Yavin hatalmas narancsszín gömbjének csak izzó pereme kandikált ki a dzsungel teteje fölött. A
rendszer kicsi napja is lenyugvóban volt. Az ég ikerfényei kereszteződő sugárpászmákat vetettek a sima
víztükörre.
Kyp a templom felé intett. Tölthetjük ott az éjszakát, ha akarod.
Dorsk lelkesebben bólintott, mint Kyp várta. Szeretnék megint fedél alatt aludni mondta nem pedig egy
fán, liánok között. De hogyan jutunk oda? Milyen mély lehet a tó?
Kyp a vízhez lépett. A tó áttetszően tiszta volt, mint a gyémánt, és olyan mély, hogy lencseszerűen
visszaverte a mélységet. Lehetetlen volt megállapítani, mennyire nyúlik le. Közvetlenül a felszín alatt Kyp a
fenékről felnyúló oszlopokat látott, mintha lépőkövek merültek volna alá, és épp a víz tükre alatt állapodtak
volna meg.
Kyp rálépett az elsőre. A tiszta víz fodrot vetett a cipője körül, de Kyp nem süllyedt el. Továbblépett a
második kőre.
Dorsk 81 tátott szájjal bámulta; Kyp tudta, hogy úgy néz ki, mintha a vízen járna. – Az Erőt használod?
kérdezte Dorsk 81.
Kyp elnevette magát. Nem. A lépőköveket.
Habozás nélkül átlépett a harmadik kőre, aztán a következőre. Alig várta, hogy végre a templomban
legyen, az új tudás és a titkos technikák forrásánál. A szigeten vulkanikus sziklahalmok fogadták idegen
vérhez hasonló narancs és zöld zuzmóval benőve. Már érezte az erőt.
Kyp visszafordult, hogy nézze, ahogy a társa átmegy a tavon. Teljesen olyan volt, mintha Dorsk 81 a víz
felszínének törékeny membránján egyensúlyozna. A sziget teljesen csendes volt, mintha a dzsungel egyetlen
állata sem merné megközelíteni az üres templomot.
– Hideg van itt rázta a le a lábáról a vizet Dorsk 81. Körülnézett, és kissé behúzta a nyakát.
– Eddig az volt a bajod, hogy túl meleg van mondta Kyp. Inkább örülj.
Dorsk 81 összeszorította ajaktalan száját, és bólintott, de nem szólt semmit.
Kyp körbejárt, szemügyre vette a piramis csiszolt fekete üvegéleit, a csúcsot fent. Az épület úgy volt
tervezve, mint egy szögletes tölcsér, mely összefogja az Erőt, hogy felerősítse a Szith-szertartások erejét.
Felnézett Exar Kun mozdulatlan szobrára. A borongó fekete lovag olyan életszerűnek, olyan
félelmetesnek tűnt, hogy Kyp minden pillanatban azt várta, mikor hajol le és kapja el őt.
Kyp most már tudta, hogy a Nagy Templom a központja az egész massassi civilizációnak, amit Exar Kun
épített fel a primitív rothadásból. A Nagy Templom volt a főhadiszállás, Kun harci bázisa a Szith
Háborúkban. Ez a kicsi, elszigetelt templom viszont inkább magányos menedék volt, az a hely, ahol Exar
Kun a saját képességeit fejlesztette, ahol erősítette magát.
Hideg fuvallat tört elő a hosszúkás nyílásból, mintha a néma templom valami alvó szörnyeteg lenne. –
Menjünk be mondta Kyp.
Behúzta a fejét, és belépett a sötétségbe. De mikor pislogni kezdett, a fény fokozatosan erősödni kezdett,
mintha a fekete üveglapok közé zárt villámok keltenének halvány szikrákat, amiket csak a szeme sarkából
lát. Mikor Kyp szembefordult a fényes falakkal, semmit sem látott bennük, csak a rájuk vésett, rég elfeledett
nyelvű hieroglifákat nézhette. Egyetlen szót sem tudott elolvasni.
Mélyzöld mohanyúlványok kúsztak fel a fényes kövön megdermedt élő lángnyelvekként. Az egyik falnál
vízzel teli kerek, simaszélű ciszterna volt.
Kyp odalépett, és belemártotta a kezét. Meglepetten és örömmel látta, hogy a víz hideg és tiszta. Lemosta
izzadt arcát, aztán élvezettel itta az édes vizet. Felsóhajtott.
Dorsk 81a bejáratnál állt, és kifelé bámult a dzsungelre. A Yavin korongja már eltűnt a fák koronája
mögött, és az égbolt kezdett alkonybíborba borulni. Hirtelen úgy elálmosodtam mondta Dorsk 81.
Kyp összevonta a szemöldökét, de azt hitte, tudja, mi történik. Sokat mentünk ma jegyezte meg. Itt bent
hűvös van és sötét. Miért nem alszol? A padló sima, kényelmes fekvés esik rajta. Odagömbölyödhetsz a fal
mellé.
Dorsk 81 mintegy hipnotizálva odacsoszogott az egyik sarokhoz, és hátát az obszidiánfalnak szorítva
leheveredett. Alig helyezkedett el, már aludt is.
– Most már alkalmasabb környezetben folytathatjuk A mély, erőteljes hang távoli mennydörgésként
visszhangzott a kamrában.
Kyp megfordult, és Exar Kun csuklyás alakját pillantotta meg. Mintha nagy fekete olajfolt csillogott
volna a levegőben. Kyp kihúzta magát, és visszafojtotta magában azt a rettegést, ami mindig rátört,
valahányszor Szith ősöreg lovagja beszélt hozzá.
Kyp Dorsk 8l-re mutatott. Nem fog felébredni? Nem lát meg?
Exar Kun felemelte árnykarját. Amíg nem végeztünk, nem.
– Rendben Kyp lekuporodott a hideg padlóra, és maga köré vonta a köpenyét, amíg kényelmesen el nem
helyezkedett. Tudta, hogy laza, nyugodt hozzáállása Exar Kun szemében gőgnek vagy dacnak tűnhet, de
nem bánta.
A Szith Lovagja beszélni kezdett: Skywalker már mindent megtanított neked, amit tud. Kifogásokat
keres, de nem tud továbblépni, mert megtagadta magától a többi lehetőséget. Nem fejlődhet Jediként azzal,
hogy elzár bizonyos dolgokat, hogy nem akarja látni azt, mi lehet és minek kellene lennie.
Exar Kun Kyp fölé tornyosult, és mintha sokkal közelebb jött volna, pedig egyetlen lépést sem tett. – Te
már többet tanultál meg, mint amit Skywalker valaha is tudni fog, tanítványom.
Kypben fellángolt a lelkesedés és a büszkeség. Megfeszült a teste, fel akart ugrani. De visszafogta magát.
– Nézd csak, mit mutatok ma neked mondta Exar Kun, és az obszidián falak felé intett, az alig kivehető,
érthetetlen hieroglifák felé, melyek fekete vonalaknak látszottak csupán a vulkáni üvegen. De ahogy Kyp
jobban megnézte őket, a szavak fehéren felizzottak, és szinte előugrottak a feneketlen, átlátszatlan háttérből;
beleégtek a szemébe. És Kyp hirtelen értette őket. A szavak kiélesedtek, és betöltötték az elméjét. Egy
négyezer év előtti, hihetetlen történetet meséltek el arról, hogyan kezdett elé Exar Kun tiltott tanokkal
foglalkozni, hogyan került a Yavin negyedik holdjára, hogy megkeressen egy elveszett Szith hatalmi
ereklyét, és hogy hogyan igázta le a félénk és gyenge massassi népet, hogyan építtetett velük hatalmas
templomokat a sötét erők számára, amikkel játszott.
– A Szith testvérisége uralhatta volna az egész galaxist, szétzúzhatta volna a toporgó Köztársaságot, a
többi Jedi lovagot pedig egyszerű szalon-bűvésszé degradálhatta volna… de elárultak. Exar Kun árnya
nesztelenül végiglebegett a templom padlóján. Az alvó, védtelen Dorsk 81 fölé úszott.
− Mikor a Jedik egyesítették erőiket, és idejöttek erre a holdra, hogy szembeszálljanak velem, olyan
hatalmas erőt engedtek szabadjára, hogy nekem az összes massassit ki kellett szipolyoznom, csak hogy
bezárjam a szellemem ezekbe a templomokba… hogy fennmaradjak, és egy napon visszatérhessek.
Kun lenyúlt szénfekete karjával, mintha meg akarná fojtani Dorsk 81-et. A sima bőrű klón nyugtalanul
mocorogni kezdett bűvös álmában, de nem próbált védekezni.
Kyp hirtelen megrémült. Exar Kun! Én vagyok a tanítványod! Rá ne vesztegesd az idődet!
Elbűvölték azok a csodák, amiket Exar Kun mutatott neki, de elég dörzsölt volt ahhoz, hogy észrevegye,
ha manipulálni akarják. Exar Kun azt hitte, hogy úgy játszik Kyppel, mint egy akarattalan tárggyal. De Kyp
szkeptikus volt Han Solo legalább erre megtanította. Persze eljátszhatta a saját szerepét is, hogy megkapja,
amire annyira vágyott.
Mikor Exar Kun visszafordult felé, nem bántotta Dorsk 81-et Kyp széttárta a karját, mintha teljesen
alávetné magát új mesterének. Beszélj még az ősi Szith tanokról!
Kyp nagyot nyelt, és megacélozta hangját, mert tulajdonképpen ezt akarta: Mondd el nekem, hogyan
használjam ezeket az új képességeket úgy, hogy egyszer s mindenkorra szétzúzzam a Birodalmat.
Huszonegyedik fejezet
A Coruscanton Csubakka és Thripio végigvezették az ikreket a faragott betonoszlopok közt a Kihalt