Ferdousi és a tabarestāni Bāvandida dinasztia [’Ferdousi and the Bāvandid Dynasty in Tabarestān’] Csirkés F., Csorba Gy., Sudár B. és Takács Z. B. (szerk.) Függőkert,

In memoriam Harmatta János

Ferdousi és a tabarestāni Bāvandida dinasztia

This article aims at throwing light on a so far unsolved

question of Ferdousi’s life. Ferdousi after offending his

patron with his malicious satire, he had to flee the anger of

sultan Mahmud of Ghazna. He finally took shelter in Tabarestān

in the court of a Bāvandid ruler called Šahryār. As for this

local prince one can’t identify him easily, because at that

period there were at least three persons with the same name

(Šahryār b. Šarvin, Šahryār b. Dārā and Abu’l-Favāres Šahryār)

as we know it on the basis of local chronicles and epigraphic

texts. We can also take account of the more powerful Ziārid

ruler Qābus b. Vošmgir, himself a close relative of the

Bāvandids and magnanimous patron of Avicenna and Biruni. From

these rulers perhaps Šahryār b. Dārā or Qābus b. Vošmgir can be

identified with the landlord of Ferdousi, if he ever went to

Tabarestān…

I. Bevezetés

A nagy perzsa eposzszerző, Abu’l-Qāsem Mansur Ferdousi életét

sok legenda övezi. Mindmáig nem tisztázott egynéhány regényes

elem a költő életében.

Szerb Antal óta a perzsa irodalmat kedvelőkelőtt jól ismert ama

Ferdousihoz kötődő híres adoma, Ferdousi és ghaznavi Mahmud

szultán konfliktusa, mely a Šāhnāme születését kísérte.1 1 Szerb 1992. 156-157.

1

Szerb Antal történetének azonban nem a Šāhnāme forrása. A

Šāhnāméban lévő elszórt, bár fontos utalásokon kívül az időben

első és egyben a legfontosabb forrás, mely Ferdousi életéről

adatokat közöl, Nezāmi cAruzi Samarqandi Čahār maqāle ’Négy

tanulmány’ című, a klasszikus perzsa adab-irodalom műfajába

tartozó alkotása. Nezāmi cAruzi a 12. század derekán élt a

felemelkedő afganisztáni Ghurida szultánok udvarában, és a

Čahār maqālét 1156 és 1158 között írta.

A Čahār maqāle egyik „tanulmánya” az udvari költő személyéről

elmélkedik. Itt – hasonlóan a másik három fontos muszlim udvari

személyhez, az írnokhoz, az orvoshoz és a csillagászhoz – az

általános megállapítások, némi irodalomelméleti alapvetés után

a szerző konkrét hekāyatokat, történeteket fűz egymás után

ismert korai klasszikus, a Sāmānidák, a Ghaznavidák és a

Seljuqok udvarában élt költők (például Rudaki, Farrokhi)

életéből. Egészen pontosan egy-egy híres epizódot emel ki, egy-

egy hírességhez fűződő, talán akkor már közszájon forgó,

legendás eseményt idéz föl. A szerző ezekben a történetekben

gyakorta összefoglalja az adott költő életének legfontosabb

állomásait is.

Az egyik ilyen legendás történet, a kilencedik hekāyat, Ferdousi

és ghaznavi Mahmud közismert, sok későbbi irodalomtörténet

szereplő története. E történet szerint ghaznavi Mahmud szultán

(998-1030) annyi aranyat igért Ferdousinak, ahány sorból áll

majd a Šāhnāme, ám ígéretét nem teljesítette, a megígért

ötvenezer arany helyett csupán húszezret jutatott Ferdousinak.

A költő ezen megsértődve, a gőzfürdőben szétosztotta a pénzt a

fürdőszolgák és a serbetárusok között, maga pedig csupán egy

2

serbetet vett a pénzen. Aztán pedig menekülésre kényszerült.

Először Herātba ment, majd miután Mahmud ügynökei őt üldözve

ott is megjelentek, továbbfutott nyugat felé, és egy olyan

területre érkezett, ahol már gyengébb volt a Ghaznavidák a

befolyása. Ez a terület Tabarestān volt, a Kaszpi-tengertől

délre eső központi elhelyezkedésű hegyvidéki terület. Itt

Ferdousi a Bāvandida esfahbad, Šahryār oltalma alá került

Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy megpróbálja azonosítani

azt a Bāvandida fejedelmet, aki feltételezhetően Ferdousi

vendéglátója voltvagy lehetett Tabarestānban. Íly módon két

egyéb távolabbi szempont is közelebbi vizsgálódás tárgya lehet.

Az egyik szempontunk, hogy Nezāmi cAruzi Čahār maqāléjának egyik

hekāyatja történeti kontextusba helyezhető, legalábbis egy

apróbb részlet erejéig.Másrészt pedig lehetővé válik Ferdousi

életrajzának pontosítása is. Így egy irodalmi forrás adatai is

történeti vizsgálódás tárgya lehetnek, és a Kaszpi-tenger déli

partvidékének helyi történeti krónikái irodalomtörténeti

szempontból is értékelhetőek lesznek.

II. Ferdousi a Čahār maqāléban

Elöször nézzük meg magát a Čahār maqāle adott szöveghelyét, mely

kiindulópontja a vizsgálatunknak:

Fordítás:

„ És Ferdousi biztonságba került Herātban, Herātból Tus felé fordult, fogta a Šāhnāmét és

Tabarestānba ment esfahbad Šahryārhoz, aki Tabarestān királya volt Bāvand nemzetségéből, az egy

3

tekintélyes család, származásuk Yazdgerdhez, Šahryār fiához kötődik 2. Ferdousi ezután az előszó első

száz beytjében kigúnyolta Mahmudot. Ezt fölolvasta Šahryārnak és így szólt hozzá: ezt a könyvet

Mahmud nevéről a tiedére akarom változtatni, mert ez a könyv teljesen a te őseidnek a történetei és

emlékeiről szól. Šahryār megkedvelte Ferdousit kegyesen bánt vele, de így szólt: Ó mester! Mahmudot

tartották arra a könyvre méltónak, de a könyvedet semmilyen körülmények között nem mutatták be

neki, téged pedig megharagítottak és egyébként is, te síita vagy, és aki a próféta családjába tartozik,

annak semmi evilági dolog nem jut, mert korábban sem jutott. Mahmud az én uram, hagyd meg a

Šāhnāmét az ő nevében és add nekem a szatírát, hogy megtisztítsam, neked pedig valami apróságot

adjak. Mahmud hív téged és örömöt akar neked okozni, nem marad hasztalan az ilyen könyv iránti

aggódás. Šahryār másnap százezer dirhemet küldött és így szólt: minden egyes beytet ezer dirhemért

vettem meg. add nekem azt a száz beytet és lelkedet békítsd meg Mahmuddal. (NezāmicAruzi 80-81.) ”.3

A szöveg szerint Ferdousi átmeneti heráti tartózkodást követően

Tabarestānba ment, és Šahryār bāvandida fejedelem oltalmát

élvezte. Šahryār óvatosságra intette Ferdousit, és a Mahmuddal

való kibékülésre bíztatta. Nem akart a költő új patrónusa

lenni, tartva a náal jóval hatalmasabb ghaznavida szultán

hatalmától és befolyásától. Csak a szatírát vette el tőle, azt

is azért, hogy „megtisztítsa” a a Mahmud-ellenes részletektől,

továbbá figyelmeztette Ferdousit síita mivoltára, hiszen ez

méginkább megnehezítette amúgy is szorult helyzetét a szunnita

Mahmud előtt.

Fontos megemlíteni, hogy Ferdousi látogatása egyáltalán nem

ismert más, Nezāmi cAruzi előtti forrásokból. Maga a Šāhnāme

sem tartalmaz semmilyen utalást erre vonatkozóan.4 Később

2 III. Yazdgerdre (632-651), II. Xusraw Šahryār nevű fiának gyermekére, az

utolsó Sāsānida uralkodóra céloz a szöveg.3 Nezāmi cAruzi 1375/1966.4 A Wolff-féle Šāhnāme-glosszáriumban sem a Tabarestān sem pedig, a Bāv,

Bāvand címszó nem szerepel., l. Wolff 1377/1998.

4

pedig, a 15. századból, a Baisonghur-féle Šāhnāme-kiadás

előszavából és Doulatšāhtól ismerjük csak Nezāmi cAruzi

történetének egy változatát. Ezenkívül azonban ez a tabarestāni

történet ismeretlen középkori klasszikus perzsa irodalmi és

történeti forrásokban. Ebn Esfandyar Tārikh-e Tabarestānjában, a

13. század elején írott tabarestāni krónikában is szerepel

Nezāmi cAruzi története szinte szóról szóra megegyezve az

eredetivel, így ezt nem tekinthetjük új, a Čahār maqālétól

eltérő verziónak.

Mindezek után érdemes tisztázni az adott felek szerepét,

jelentőségét, a korszak politikai helyzetét, majd pedig

Bāvandida dinasztia történetét.

III. Ghaznavi Mahmud és a Kaszpi-vidék kapcsolata

A dolgozatban vizsgált korszaknak, az ezredforduló környékének

legerősebb politikai hatalma Kelet-Iránban egyértelműen a

Ghaznavida Birodalom volt.

A Ghaznavida Birodalom területeinek jelentős része e korban,

Kr. u. 1000 után, a mai Afganisztán és Észak-India területére

esett. De területileg épp ebben a periódusban, Ghaznavi Mahmud

uralkodása idején (998–1030) kezdődött meg meg nyugati

terjeszkedése is. Ezidőben a Ghaznavidák Herāttól nyugatra

szilárdan uralmuk alatt tartották Khorāsānt.

Ghaznavi Mahmud befolyása nyugat felé már a legjelentősebb

korabeli kaszpi-vidéki uralkodó, Qābus Šams ol-Macālā b.

Vošmgir (978-1012) ziyārida fejedelem alatt kezdett fokozódni,

de a ziyārida király ekkor még egyáltalán nem volt vazallusa a

5

Ghaznavidáknak. Ugyanis kihasználta azt a vákuumot, amely

korábbi urai, a Sāmānidák bukása és a kiépülő Ghaznavida

hatalom között alakult ki. Qābus a bagdadi kalifán kívül senkit

sem ismert el (névleg) urának. Mindenesetre kapcsolata

meglehetősen szoros és nem ellenséges volt Mahmuddal, de nem

volt adófizetője neki. Ez a helyzet – tehát a Ziyāridák mint a

Ghaznavidák vazallusai – csak Qābus halála (1012) után, fia,

Falak ol-Macālā Manočehr alatt következett be, amikor az

megingott trónja megszilárdításáért elfogadta a ghaznavida

főséget, elvette Mahmud egyik lányát és adófizetőjévé,

vazallusává vált a ghaznavida szultánnak.5

Ghaznavi Mahmud uralma utolsó éveiben (1029–1030) terjesztette

ki fennhatóságát Khorāsāntól nyugatra, a mai Közép- és Észak-

Irán területére, Tabarestāntól és Gorgāntól délre. Elfoglalta

Reyt, Qomot és Qazvint; adófizetőivé tette a Ravvādidákat

Azerbajdzsánban, a Mosāferidákát Tāromban és Daylam területén.

Tabarestān és Gorgān azonban, mely Reytől és Qomtól északra

terült el, ekkor már megközelítőleg tizenhét éve a Ghaznavidák

adófizetője volt. Erről a folyamatról, a tabarestāni fejedelmek

és a Ghaznavidák kapcsolatáról csak nagyon kevés információnk

van.

A Gorgān nagy részét hatalmuk alatt tartó Ziyāridák esetében a

Ghaznavidáknak történő adózás terminus post quemje 1012, tehát

Qābus b. Vošmgir halála. A Ghaznavidák ekkortól veszik át a

Sāmānidák mint a szunnita Ziyāridák feletteseinek szerepét a

síita Buyidákkal szemben, melyet egészen a seljuq támadásig meg

is őriznek.6 5 A Ziyāridák kronológiai kérdéseihez l. Bosworth 19646 A korai Ghaznavidák kapcsolataira l. Bosworth 1963, 74-75.

6

IV. A tabarestāni Bāvandida dinasztia politikai szerepe a 10

század második felében és az ezredfordulón

Tabarestān, ez a Kaszpi-tengertől délre eső, vékony partvidéki

síksággal és magas hegyláncokkal tagolt terület talán a

legelzártabb régiója volt a középkori Iránnak. Földrajzi

tagoltsága révén igen nehezen sikerült bárkinek is meghódítania

a középkor folyamán, és kellemes búvóhelyet kínált mind a

helyi, többnyire sāsānida kori gyökerekkel rendelkező

kisdinasztiák, a Bāvandidák, a Dābuyidák, a Qārenvandok7, mind

pedig különböző egyéb emigránsok, mint a Sāsānida Birodalom

idején a mazdakiták, később pedig a zaydita síiták számára.8

Ennek a földrajzi elzártságnak köszönhetően az itt uralkodó

dinasztiák számos, korábbi, iszlám előtti hagyományt őriztek

meg udvari kultúrájukban, hiszen itt valójában soha nem szakadt

meg a korábbi preiszlám tradíció. Gyökereik, szellemi

kultúrájuk is erősen ehhez az iszlám előtti hagyományhoz

kötődött. Ezt a helyzetet nem befolyásolta az sem, hogy a 9.

század derekától és második felétől a tabarestāni lakosság

többsége már ( túlnyomórészt síita) muszlimnak tekinthető. Az

itteni dinasziták, így a Bāvandidák is tehát valóban a régi

Irán örökösei voltak, mind származásukban (mégha a Sāsānida

dinasztiától való eredeztetésük kétséges is), mind pedig

kulturális tradícióikban. Így a Čahār maqāle szövegében a

7 A helyi dinasztiák történetéhez l.: Rabino di Borgomale, 1936, 397-474.;

Rabino di Borgomale 1943-45, 211-246.; Madelung 1975. 198-226.;Bosworth

1968, 1-202; Bosworth 1996.8 A Zayditák itteni történetéhez l.: Madelung 1967, 123-156.

7

Šāhnāme szövegének és a Bāvandidáknak a kapcsolatára való

utalás bizonyos értelemben nem túlzás. Itt nem volt szükség

semmilyen kulturális reneszánszra, iráni irodalmi

újjászületésre, hisz Tabarestānban nem szakadt meg a sāsānida

kultúra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a történeti Irán és

Közép-Ázsia más térségeiben nem maradt volna fönn a korábbi

tradíció, de Tabarestān tényleg kuriózum volt a kortársak

szemében feltűnő archaizmusa, újabb, idegen hatásoktól

olyannyira elszigeltelt jellege miatt. Ez a helyzet még

évszázadokig nem változott Ferdousi után sem.

A Šāhnāme kapcsán is van egy érdekes 13. század eleji

feljegyzés Ebn Esfandyār Tārikh-e Tabarestānjában, körülbelül abból

az időből, amikor Nezāmi cAruzi műve született, tehát az 1142

és 1165 között uralkodó Bāvandida fejedelem, Šāh Ghāzi Rostam

idején. E szerint a bāvandida uralkodó Šāh Ghāzi Rostamnak

hivatalos „šāhnāmekhuān-jai voltak (Šāhnāme-recitálók), akik

állandóan az uralkodó környezetében tartózkodtak.9 Ez azonban

még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a šāhnāmekhuān intézménye

Ferdousi itteni látogatásából fakadt volna, de mindenképpen

bizonyítja az itteni iszlám előtti hagyományok és a Šāhnāme

szoros és nagyon korai kapcsolatát.

Ez az archaizmus lépten-nyomon érzékelhető mind az iszlám

előtti uralkodónevek, mind az udvari kultúra fönnmaradt

leírásai, mind pedig az anyagi kultúra különböző emlékei

révén.10 Az itteni dinasztiák közül a Bāvandidák a középkori

9 Ebn Esfandyār 1320/1941., II. 121. „ va čun nesāt-e khuāb o esterākhat dāšti do

Šāhnāme khuān pas totoq be noubat tā ruz be āvāz-e khoš Šāhnāme mikhuāndand.” L.

Melikian –Chirvani, 1988. 13.10 Melikian – Chirvani 1992.

8

Tabarestān egyik legjelentősebb lokális dinasztiája voltak. Ez

a dinasztia Tabarestān nehezen megközelíthető hegyvidékének

délkeleti részét, Kuh-e Šarvin környékét, az egyik legfontosabb

észak-déli útvonal körzetét (Kaszpi-kapuk) tartotta uralma

alatt Kumes közelében. A Bāvandidák saját hagyományaik szerint

a sāsānida Kāustól, I. Kawād sāsānida király fiától

eredeztették magukat, Marquart szerint azonban egy Damāvand

környéki zoroasztriánus pap leszármazottjai voltak; innen ered

a Bāvandida elnevezés is: azt a zoroasztriánus papot (Āl-Bāvand

„Bāv nemzetsége”) hívták így, akitől – Marquart szerint – ez a

kisdinasztia eredhet.

A Bāvandidák az egyik leghosszabb ideig uralkodó dinasztia volt

Tabarestān, sőt az egész iráni történelem folyamán. Saját

hagyományaik szerint 665-től számították függetlenségük

kezdetét, és kisebb megszakításokkal egészen 1349-ig (!), tehát

csaknem hétszáz évig tartották uralmuk alatt Tabarestān eme

vidékét, Šarvin környékét. Ezek a kisebb-nagyobb megszakítások

interregnumokat és egyben a Bāvandida dinasztia egy-egy újabb

ága uralmának kezdetét jelentik.11

A Bāvandidáknak összesen három nagy ága követte egymást a

hatalomban. Ezek a Kāusiyya (665–1006 környékéig), az

Esfahbadiyya (kb. 1073–1210) és a Kinkhuāriyya (1237–1349)

voltak. Az ún. köztes időszakokat sem kell azonban úgy

elképzelni, mint a dinasztia uralmának teljes megszakadását. Az

amúgy sem tekintélyes területen ezekben a „vákuumokban”, a

dinasztia kisebb-nagyon tagjai szerezték meg a hatalmat. Ezt

azért érdemes hangsúlyozni, mert Ferdousi lehetséges Bāvandida11 A dolgozatban szereplő dinasztiák uralodási dátumai az alábbi

kronológiai munkákat követik:. Birashk 1993. ; Spuler 1961; Tsybulsky 1979.

9

patrónusa személyének eldöntésénél fontos momentum lesz, hogy

megvizsgáljuk a Bāvandidák titulusait a központi hatalom

szétesésekor fellépő interregnumban .12 Mivel esetükben a

Ziyāridákénál jóval kisebb és kevésbé jelentős területről van

szó, emiatt forrásaink sem szólnak a ghaznavida uralom

kezdeteiről. Ez kulcsfontosságú a Ferdousiról Nezāmi cAruzi

által leírtak fényében. Amikor ugyanis a bāvandida Šahryār

kijelenti, hogy „Mahmud az én uram”, ez félreérthetetlenül

jelzi a Ghaznavidák valamiféle befolyását a korabeli Bāvandida

hatalom fölött. A bökkenő csupán az, hogy épp Mahmud uralma

idejére esik a Kāusiyya ág bukása (1006/7), ezt követően pedig

a Bāvandidáknak az 1070-es évekig nem sikerül restaurálni

hatalmukat, emiatt meglehetős bizonytalanságban vagyunk afelől,

hogy miféle kapcsolat állott fönn a Ghaznavidák és a Bāvandidák

között.

A Ziyārida Qābus b. Vošmgir alatt a tabarestāni Bāvandidák

helyzete meglehetősen zavaros volt, hiszen ekkor Tabarestān a

reyi Buyidák és a Ziyāridák közti csatatérré vált, és ennek

eredményeképpen (is) ekkor szűnt meg a Kāusiyya Bāvandidák

hatalma (1006 táján). A Kāusiyya ág uralmának utolsó fél

évszázadában kettészakadt, és a két rivális ág a két korabeli

regionális nagyhatalom, a Buyidák és a Ziyāridák vazallusa

volt, és egymás ellen is harcolt. A család két ága két

fivértől, a 10. század derekán élt Šahryārtól és Rostamtól

ered. Voltaképpen a dinasztia kettészakadása és egymás elleni

torzsalkodásai is innen eredeztethetőek. Šahryār b. Šarvin és

12 A Bāvandidákról a legjobb prosópográfiai munka: Rabino di Borgomale 1936.

emellett Madelung 1975. és Bosworth 1968. Madelung 1985. 749-752, ezek

mimdmáig a legfontosabb történeti összefoglalások.

10

Rostam b. Šarvin háborúskodása egybeesett a Buyidák és a

Ziyāridák egymás ellen vívott harcainak kezdetével. Ennek során

Rostam a Buyidák vazallusává vált, míg Šahryār a Ziyāridák

mellé állt. Ezt a politikai konstellációt örökölték a két

fejdelem leszármazottai is, akiknek uralma egészen az

ezredforduló utáni évekig követhető nyomon.

Nézzük először Šahryār leszármazottait! Šahryār (kb. 930-968)

uralkodását öccse, Rostam lázadása szakítja meg, aki 960 táján

elűzi Šahryārt Tabarestānból, így az Nišāpurba menekül. Két

fia, Šarvin és Rostam, ismert, de – úgy tűnik – mind a kettő

még apja apjuk életében meghalt. Ennek az ifjabb Rostamnak volt

egy fia, Dārā, aki minden bizonnyal rövid időre megragadhatta a

hatalmat a 970-es évek elején. Dārā valószínűsíthető fivére

volt egy Šarvin nevű herceg, aki a 980-as évek elejéről ismert

pénzei révén Tabarestānból. A zűrzavart fokozza, hogy

ugyanekkortól uralkodott Dārā fia, Šahryār, aki dolgozatunk

egyik főszereplője lesz, és aki Šahryār b. Šarvin ágának utolsó

sarjaként ismerünk a Kāusiyyán belül.

Rostam leszármazottainak uralma hasonlóan bonyolultan alakul.

Rostam b. Šarvin, jóval túlélte fivérét, pénzérméi révén

egészen 980-ig figyelemmel kísérhető. Őt fia, a klasszikus

perzsa irodalomban jólismert Marzbānnāme szerzője, Marzbān

követte, mint a Buyidák vazallusa a 980-as évek elején. Marzbān

uralma valamikor a 990-es évek derekán érhetett véget. Fia és

örököse, a Bāvandidák Kāusiyya ágának utolsó ismert alakja,

Rostam volt. Marzbān lányát, Širint a Buyida patrónus, Fakhr

od-Doule veszi feleségül. Fakhr od-Doule korai halála után

kiskorú fia, Majd od-Doule reyi buyida uralkodó nevében annak

11

anyja,13 Širin, akit a források csak az úrnő, a Sayyede névvel

illetnek, veszi kézbe a hatalmat és tartja meg egészen 1028-ban

bekövetkezett haláláig.

A Bāvandida dinasztia korabeli családfája az uralkodók

évszámaival (10–11. sz. eleje) így rajzolható meg:14

Šarvin b. Rostam (kb. 895–930)

Šahryār (930–962) Rostam (962–980) N + Vošmgir

b. Ziyār

Šarvin Rostam Marzbān (980–996k.)

Qābus (978–1012)

Dārā (972k.) Šarvin (985k) Rostam (1006–?) Sahl Ebrāhim

Širin + Fakhr od Doule

13 Rabino di Borgomale 1936.; Bosworth 1968.14 Rabino di Borgomale 1936. 416., Rabino di Borgomale Bāvandida családfája

csak részben egyezik meg a fentivel, mivel több ponton jelen tanulmány

szerzője másképp látja a rendelkezésére álló források alapján a Kausiyya

genealógiáját Rabinohoz képest.

12

Šahryār ( 986–1006) Majd od-Doule

(997–1029)

Mindezek fényében bizony fogós kérdés a Ferdousit vendégül látó

Bāvandida fejedelem, Šahryār személye. Šahryār nevű Bāvandida

fejedelmet többet is ismerünk a 10. század második és a 11.

század első felében. E Bāvandida családtagok életrajzának

ismeretében kell választ adnunk a fent megfogalmazott kérdésre:

ki volt esfahbad Šahryār, Ferdousi vendéglátója?

Mielőtt azonban nekifognánk ennek a feladatnak, fontos

emlékezni Nezāmi cAruzi szöveghelyére Ferdousi Tabarestānba

ment esfahbad Šahryārhoz (Nezāmi cAruzi 80.). A legfontosabb

ebben a közlésben a fejedelem titulusa, az esfahbad (más

klasszikus perzsa forrásokban espahbad, sepahbad).15 Ez a végső

soron óiráni eredetű terminus a késősāsānida korban, I. Xusraw

(531–579) reformjai idején a Sāsānida Birodalom négy katonai

kerületének parancsnokait jelentette. A Sāsānidák bukását

követően több tabarestāni kisdinasztia (Dābuyidák, Qārenvandok,

Bāvandidák) alatt a sepahbad „foglalkozásnévből” egyfajta

titulussá vált. A mindenkori Bāvandida uralkodó, a terület ura

és a család feje, legalábbis a nyolcadik századtól, a Dābuyidák

bukásától kezdve viselte e címet. Érdemes leszögezni, hogy csak

az uralkodó viselhette az esfahbad címet, az uralkodócsalád

többi férfitagja nem. Az időben legkésőbbi Bāvandida fejedelem,

aki Ferdousi életében ezt a címet viselte, 1006-ban halt meg.

Ennek a ténynek később fontos jelentősége lesz.

15 A titulus neve – amint az fent is látható – többféle formában létezik az

arab és perzsa forrásokban. Espahbad vagy esfahbad vagy sepahbad alakokban.

Sőt gyakorta még az is különbség, hogy a szóban olykor sadot máskor viszont

sint írnak.

13

V. Ferdousi pályájának kronológiai problémái

Ferdousi életének részleteiről sem maga a költő nem hagyott

egyértelmű adatokat, sem pedig a későbbi életrajzok nem

igazítanak el bennünket világosan. Mégis, a Šāhnāme alapján

szükséges és lehetséges rekonstruálni Ferdousi életének fontos

állomásait. A kronológiai adatok tisztázása elengedhetetlenül

fontos ugyanis Ferdousi tabarestāni tartózkodásának

vizsgálatához.

Ferdousi életrajzának kronológiai kérdéseihez nélkülözhetetlen

a Šāhnāme szövegében fellelhető utalások értelmezése. Ezek

alapján meg lehet határozni,hogy a költő mikor élt. Hogy mégis

– mint az alábbiakban látható lesz – ellentmondásoktól sem

mentes kérdésről van szó, szintén abból fakad, hogy nincsen

teljes Ferdousi-életrajzunk, és a Šāhnāméban elszórva

találhatóak a költő életrajzi utalásai.

A probléma kétlépcsős. Egyrészt meg kell oldani a költő

születése körüli kérdést, másrészt – ennek alapján – választ

kell találni Ferdousi tabarestāni tartózkodásának idejére.

Ferdousi születése

A szakirodalomban két álláspont kristályosodott ki Ferdousi

születéséről. Az egyik Mohl, a másik pedig Nöldeke nevéhez

fűződik.

Mohl álláspontja16

16 Ferdousi 1876,xxii-xxxviii.

14

Mohl álláspontja leginkább a Šāhnāme végén, egy III. Yazdgerd

történetében olvasható idézethez köthető. A fenti kérdés

megoldásában nagy segítségünkre lehet ez a Šāhnāme idézetet

követő kolophón, mely rendkívül fontos kronológiai adatokkal

szolgál:

„Amikor az évem a hetvenegyedikbe belépett

Ami vers csak volt, az ég a vers alá lépett

Harmincöt évig a mulandó világban

Sokat fáradoztam a kincs reményében

Mivel semmibe vették a fáradozásomat

Nem volt haszna e harmincöt évemnek

Most korom közel ért a nyolcvanhoz

Reményem egyszerre szertefoszlott

Véget ért most Yazdgerd története

Sefāndarmaz havának ard napján

A Hejra óta ötször telt el nyolcvan

Amikor én elmondtam e vitézi könyvet”17

A szöveg érdekessége, hogy Ferdousi két dátumot is említ,

amelyek fontosak mind a Šāhnāme, mind pedig a saját életének

datálásában.

17 Šāhnāme 50. 900–905, A Šāhnāme-idézetek számozása esetében F. Wolff

rendszerét használom, l. Wolff 1377. A cikkben szereplő összes magyar

nyelvű próza- vagy versidézet a saját fordításom.

15

Fontosságát tekintve első helyen kell említeni a végső

datálást. Ennek alapján a Hejra szerinti 400. évben, spandārmad

havának ard napján, tehát a keresztény időszámítás szerint

1010. február 25. napján zárult le a Šāhnāme szerkesztése.

A szövegben szereplő másik fontos adat szerint Ferdousi a

kolophónt nyolcvan éves korában írja le, tehát 1020 táján.

Mohl ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy Ferdousi –

ha 1010-ben fejezi be a Šāhnāmét, hetvenegy évesen – akkor 940-

ben születhetett. Azt azonban elutasítja, hogy 1020-ban

nyoclvanévesen írta volna le a Šāhnāme záró sorait, ezt költői

túlzásnak nevezi.

Mohl fontos érve a III. Yazdgerd történetének elején található

utalás, miszerint a költő ötvennyolc éves volt ghaznavi Mahmud

trónraléptekor18, ami, mint tudjuk, 998-ban történt.19 A két

adat, 1010 és 998 tehát megfeleltethető egymásnak, így Mohl

szerint Ferdousi 940-ben született.

Nöldeke álláspontja20

Theodor Nöldeke ugyancsak a fentebb idézett hely alapján

kísérli meg rekonstruálni Ferdousi születését. Szerinte a fenti

idézetben szereplő utalás a költő nyolcvan éves korára 1010-re

tehető, tehát – eltérően Mohltól – szerinte a Šāhnāme nagy

részének lezárása 1001-ben történt, amikor Ferdousi hetvenegy

18 Ferdousi, 1374/1995, V. 237.Akkor,midőn az ötvennyolc éves lettem/Fiatal voltam, de e

fiatalság tovatünt/Kiáltást hallottam a fenti világból/Megvénült a gondolat és én megfáradtam” 19 Shahbazi megjegyzése, miszerint Mahmud 1006-ban lépett volna trónra,

nyilván tévedés, vö: Shahbazi, A. 1984, 98-105.20 Nöldeke 1896-1904, 156.

16

éves volt. A mű végleges befejezésére pedig ezek szerint 1010-

ben került sor.

Így Nöldeke szerint, Ferdousi 934/5-ben született.21 Nöldeke

véleményét fogadták el Iránban egyébként a Šāhnāme milleniumi

ünnepségek dátumaként 1934-ben is.

Shahbazi adatai22

A probléma megoldásában fontos szerep jutott azoknak az egyéb

Šāhnāme-locusoknak, amelyekre Shahbazi hívta fel a figyelmet.

A Šāhnāmében Kay Khosrou háborújának elején Ferdousi említi,

hogy ő maga már hatvanötéves öregember, amit később még kétszer

megismétel.23 Egy ehhez kapcsolódó közlés szerint Ferdousi

elmúlt már ötvennyolc éves, amikor ghaznavi Mahmud trónra

lépett. Tudjuk, hogy ghaznavi Mahmud trónralépése 998-ban

következett be.

21 A kettős szerkesztés elméletét Nöldeke még egy a British Museum egyik

Šāhnāme-kéziratában lévő adattal is megtámogatta, miszerint műve végeztével

Ferdousi a Hejra utáni 389. évben ajánlást írt egy Esfahān mellett, Khān-

Lanjānban élő bizonyos Ahmad b. Mohammad b. Abi Bakrnak, ami 1000-re

tehető, és így egybeesik a Šāhnāme fentebb elemzett keletkezési dátumával.

Azóta azonban Shahbazi (Shahbazi 1984) és Forughi (Yaghmai, H.: Maqālāt-e

Forughi, Tehrān 1351/1972. 27.) többször is megcáfolta mindezt, és kiderült,

hogy a kérdéses levél nem a Hejra szerinti 389-ből, hanem 689-ből

származik, és a Šāhnāme egyik másolójának munkája.22 Shahbazi 1984.23 Ferdousi, 1374/1995, 13. 40. „Így elhagytam a hatvanötödik évet/ szegénységben és

öregségben és gondban/ amikor az ötös a hatvan évemre ült/ a hatvanhattól elgyengültem mint a

részeg.”

17

A második, és az előbbinél fontosabb adatot közöl a szerző III.

Bahrām rövid uralmának jellemzésekor24, amikor magáról mint egy

hatvanhárom éves férfiról emlékezik meg; ezt hétszázharminc

sorral később megismétli, hozzátéve, hogy Hormizd-e Bahman

napja péntekre esett. Shahbazi szerint csak az 1003.

esztendőben eshetett péntekre Hormazd-Bahman napja a régi

yazdgerdi éra 371. évében.25 Ha 1003-ból kivonjuk ezt a

hatvanhárom évet, akkor 940-et kapunk Ferdousi születésére.

Shahbazi szerint Ferdousi 940. január harmadikán látta meg a

napvilágot.

24 Ferdousi, 1374/1995, 26. 17 „Készítsd elő a rubin bort, ó Ruzbeh/ mert a beszélő éve a

hatvanöthöz ért”25 Ferdousi, 1966-1971. VII. p. 213.v. 9, p. 256., v. 657-659.

„Cu ādine-ye Hormozd Bahman bovad/Bar in kār farrokh nešiman bovad/Mey-e lacl piš āvar e

Hašemi/Zi khommi ke hargez nagirad kami/Ču šast o se sod sāl-e guš-e kar/Zi bisi čera juyam ā’yin o

farr

Amikor a vasárnap Hormozd Bahmanra esik/Ezen a dolgon a karizmának helye lesz/Hozd a rubin

bort, ó Hašimi/aki kehelyből sosem vesz keveset/Amikor hatvanhárom évesen süket lett a fül./A több-

ből által miért keresem az illemet és a karizmát?”

Megjegyzendő, hogy Mohl kiadásának szövege (29, 676-678.) különbözik a

moszkvai kiadásban olvasható szövegtől:

„ Ču āyin-e Hormozd o Bahman bovad/ Bar in kār farrokh nešiman bovad/ Mey-e lacl piš āvar

Hāšemi /Za khommi ke hargez nagirad kami/ Ču šast o se sālam šod o gušekar/ za giti čerā juyam

āyin o farr”

„Amikor Hormozd és Bahman illemelesz/Ezen a dolgon a karizmának helye lesz/ Hozd a rubin bort, ó

Hasemi/ aki a kehelyből sosem vesz keveset/ amikor hatvanhárom évem lett és a fül megsüketült/ a

világból miért keresem az illemet és a karizmát?”

Látható, hogy pont az első párversben szereplő kulcsszó, az adine helyett az

ayin „rend, illem” áll, és emiatt Mohl kiadása nem erősíti meg Shahbazi

állításait.

18

Khaleghi-Motlagh26 nyomán most lássuk azokat a lépéseket,

amelyek a Šāhnāme megírásához köthetők, és egyben Ferdousi

életének eseményeire is fényt vetnek.

Ferdousi saját közlése szerint 975 után kezdett hozzá a

Šāhnāméhez. Khaleghi-Motlagh szerint 994-re készül el a Šāhnāme

első verziója. Ám Ferdousi ezt követően folytatja művét és

újabb részekkel egészíti ki.

999-ben kezd neki a Khosrou Anošervānról szóló fejezeteknek

Ezekben az években rendkívül intenzíven dolgozik a Šāhnāmén.

Két év múlva már a III. Bahrām és II. Šāhpur kora közti

részeket írja meg.

Újabb két év múlva, amint az Kay Khosrou történet elején

olvasható, Ferdousi panaszkodik saját elhagyatottságáról és

szegénységéről, és egyben Mahmud nagyvezírének Fazl b. Ahmad

Esfarayninak közbenjárását kéri Mahmudnál.

1006-ban Ferdousit súlyos csapás éri: meghal egyetlen fia,

akivel atyja egyébként nincs jó viszonyban.

A Khosrou Parvez-történet végén Ferdousi említi, hogy ekkor

töltötte be a hatvanhat évet. A problémát az okozza, hogy

mindez ellentmond Khaleghi-Motlagh számításainak, hiszen fiát

1006-ban veszti el, tehát hatvanhét évesen, ami alapján a

Khosrou Parvez-történet végén álló dátum megelőzi ezt, jóllehet

a szövegben később áll. Khaleghi-Motlagh ezt azzal magyarázza,

hogy bizonyos kéziratokban a ma-rā šast o haft (’hatvanhét’)

helyett ma-rā šast o banj (’hatvanöt’) áll.27

Mindez csupán annak az illusztrálására szogál, hogy mennyire

esetleges dolog számítgatásokat végezni a Šāhnāme alapján,26 Khaleghi-Motlagh, 2002. „Life”, 516.27 Khaleghi-Motlagh 2002. 516.

19

hiszen legalább ugyanannyi érv szól valami mellett mint ellene.

Összességében merészség ilyen pontos dátumkat megállapítani

akkor, amikor még a költő születésének dátuma is vitatott.

Így azonban eltűnnek a Mahmudra és udvarára vonatkozó

utalások, és csak a Šāhnāme végén levő állítások tanúskodnak a

konkrét dátumokról.

Khaleghi-Motlagh szerint Ferdousi 1010-ben fejezi be a

Šāhnāmét, és ekkor távozik Mahmud udvarából, miután csalódik

benne. Ekkor megy előbb Herātba, majd Tabarestānba, s innen tér

vissza Tusba, ahol 1020 táján meghal.

Mivel dolgozatunk tárgya egy kronológiai kérdés és az ahhoz

kapcsolódó események vizsgálata, emiatt nem mindegy, hogy

mikorra tesszük Ferdousi és ghaznavi Mahmud szakítását.

Ghaznavi Mahmud 998-ban lépett trónra, ami a probléma

szempontjából terminus post quem. Ez előtt semmiképpen sem, csak

és kizárólag utána válhatott Ferdousi kegyvesztetté a

ghaznavida udvarban.

A szakirodalomban két álláspont áll egymással szemben Ferdousi

és Mahmud szakításával kapcsolatban. Az egyik Khaleghi-

Motlaghé, a másik Ménagé.28 Nézzük most a két álláspontot!

Khaleghi – Motlagh számítása:

A két állítás kiindulópontja a korábban olvasott kolophón és az

itt álló részlet, mely szintén III. Yazdgerd történetének

utolsó részeiben található.

„Amikor elmúlt felettem hatvan és öt év28 Ménage, A. 1965.

20

Megnőtt bennem a fájdalom és kín szülte gondolat

Szükségemben a királyok koronájához (Mahmudhoz) jöttem

A halogató csillaghoz jöttem

A főurak és a bölcs nemesek

Mind egyszerre írtak terveket

Oly hírnevesek és büszkélkedők,

Akik előtt bemutattam a könyv fejezeteit

Leültem távol az uralkodótól

Mintha egy napszámosa előtt lettem volna

„Bravón” kívül tőle nem volt másban részem

Bátorságom összetört e „bravóján”” 29

A szöveg szerint Ferdousi hatvanöt évesen – műve nagy részével

elkészülve – patrónusához, ghaznavi Mahmudhoz fordult, ő

azonban - a szöveg szerint - „ahsant”-okon, azaz „bravókon”

kívül mással nem honorálta Ferdousi kolosszális alkotását.

Ferdousi nem is leplezi csalódását emiatt a fenti sorokban. Ha

a költő sorsáról keresetlenül szóló részletet összevetjük

Nezāmi cAruzi Čahār Maqāléjának szövegével, akkor a Šāhnāme e

sorai kapcsolatba hozhatóak a költő vándorlásának kezdetével. A

kiábrándult és el nem ismert költő, miután a Ghaznavida

udvarban kudarcot vallott, továbbáll és új patrónusok után néz…

Nezāmi cAruzi leírása és a Šāhnāme panaszos sorai

Ezek tehát azok a kiindulópontok, amelyek segítenek eligazodni

Ferdousi életének kezdeti dátumaiban.

29 Ferdousi, 1374/1995, vol. IV. 50. 888-893.

21

Khaleghi Motlagh számításai a fenti részletek alapján az

alábbiakban összegezhetőek Ferdousiról :

(a) Ferdousi 1005-ben hatvanöt éves, tekintve, hogy születését

940-re tesszük; ekkor – ahogy fentebb is olvastuk – panaszkodik

elhagyatottságáról, de továbbra is Mahmud udvarában marad. (b)

1006-ban, hatvanhat évesen elveszti egyetlen fiát. (c)1010-ben

befejezi a Šāhnāmét, majd (d) ezután megy Herātba és

Tabarestānba, (e) végül 1020-ban hal meg Tusban.

Ménage változata:

Ménage számítása szerint a fenti 400. (tehát a keresztény

időszámítás szerint 1010-ben,) esztendőben volt Ferdousi

hetvenegy éves, míg a jelenre vonatkozó megállapításai már 1020

körülre tehetőek. A későbbi iráni hagyomány Ferdousi elhunytát

1020 körülre datálta, így Doulatšāh Tazkirat os-Šocarāja szerint

Ferdousi 1020-ban halt meg, és utolsó éveit Tusban töltötte.

Ménage – megfeleltetve mindezt a Doulatšāhnál szereplő

adatoknak – 1020 körülre teszi Ferdousi halálát. Így a Šāhnāme

szövege és a későbbi iráni hagyomány, valamint a modern kutatás

nem mond ellent egymásnak.30

Összevetve azt a négy adatot, mely rendelkezésére áll Ferdousi

életéről, tehát (a) Ferdousi hatvanöt évesen kegyvesztett lesz

a ghaznavida udvarban; (b) 1010-ben, hetvenegy évesen fejezi be

munkáját; (c) nyolcvanéves korában írja meg a Šāhnāme

kolophónját, és (d) Doulatšāh szerint 1020-ban hal meg Tusban;

továbbá tudva, hogy ghaznavi Mahmud 998-ban lépett trónra,

30 Doulatšāh 1366/1987. 45.

22

Ménage szerint az alábbi vázlat képzelhető el Ferdousi életének

utolsó tizenöt évére:

(a) Ferdousi 1004/5 táján befejezi a Šāhnāme nagyrészét, de az

udvarban kegyvesztetté válik és távozni kényszerül; (b) fél

évet Herātban időzik, (c) majd 1004/5 táján Tabarestānba megy,

ahol esfahbad Šahryār veszi pártfogásába. Innen legkésőbb egy-

két éven belül távozik, (d) majd visszatér szülővárosába, és

(e) itt befejezi a Šāhnāmét 1010-ben; (f) élete utolsó

évtizedét pedig ugyanitt, Tusban éli le, (g) ahol 1020-ban

meghal.

Ménage esetében fontos dátum 1004/5, amikor is Ferdousi – saját

közlése szerint – befejezte a Šāhnāme munkájának túlnyomó

részét és Ménage szerint kegyvesztett lesz a ghaznavida

udvarban. Ez pedig Ferdousi tabarestāni kapcsolatai és az

ottani fejedelmek kronológiája miatt nem lényegtelen adat.

Ferdousi tehát 930 táján született és 1020 körül halt meg.

Ebben mindkét vélemény megegyezik egymással. A lényegi

különbség abban rejlik, hogy mikorra teszik Ferdousi és

ghaznavi Mahmud szakítását. Khaleghi- Motlagh mindenképpen 1010

utánra datálja Ferdousi távoztát Mahmud udvarából, ezzel

szemben Ménage korábbra, 1005 tájára, amikor a költő hatvanöt

éves volt.

Ménage ezt az először idézett Ferdousi szövegrészlettel hozza

kapcsolatba, amikor is Mahmud csak gratulációval jutalmazza

fáradozását.

23

Khaleghi-Motlagh ezzel szemben a második idézetünket tekinti

Mahmud és Ferdousi szakítása szempontjából mérvadónak, egy

folyamat betetőzéseként értékeli mindezt, és a szakítást 1010-

re helyezi.

Az ezt követő életrajzi adatokban szintén nincsen eltérés,

mindkét szerző 1020 tájára datálja a költő halálát.

Összefoglalva fentieket tehát, biztosnak tűnik, hogy Ferdousi

940-ben született. E téren a probléma a fenti források alapján

megoldható.

Gondot okoz viszont Ferdousi és Mahmud szakításának időpontja.

Áttekintve a fenti véleményeket, nem kell feltétlenül

összekapcsolni Ferdousi hatvanötévesen írt panaszait és a

hetvenegy esztendősen leírt keserűségét, mintha végig Mahmud

udvarában lett volna és hetvenegy évesen tett volna kísérletet

helyzete javítására távozásával, egyszersmind szatírájával

sújtva a szultánt. Legalább ennyire lehetséges, hogy már 1005-

ben távozott, amikor művével csaknem kész volt, és hatvanöt

évesen papírra vetett sorai épp távozta előtt születhettek.

Másrészt miért kell azt hinnünk, hogy Ferdousi csak és

kizárólag Mahmud udvarában írhatta művét? Hiszen Nezāmi cAruzi

is céloz arra, hogy Tabarestānban is változtatott a szövegen.

Ez pedig nem lényegtelen momentum, ha a tabarestāni Bāvandida

dinasztia és annak sāsānida hagyományai szempontjából nézzük az

eseményeket.

A harmadik elemmel, Ferdousi halálával kapcsolatban a

másodlagos források megint egységesek . A kolophón utolsó sorai

Ferdousi halála előtt nem sokkal íródhattak, hiszen a Šāhnāme

24

szövegében az évszámnál ott szerepel a konun, tehát „most”

szócska, ami egyértelműen a nyolcvan esztendős költő saját

korára, nem pedig a kilenc évvel korábbi periódusára utal.

Doulatšāh véleményével harmóniába hozható a kolophón egzakt

dátuma, amely szerint Ferdousi 1020-ben érte el a nyolcvan

esztendős kort, amikor a Šāhnāme kolophónját papírra vetette.

Így már-már érdektelen, hogy mikor is hunyt el a költő, akár

1020-ben, akár 1019-ben, mert a terminus ante quem 1010, amikor

még biztosan élt Ferdousi, és ekkor véleményem szerint

hetvenegy esztendős lehetett.

VI. Variációk egy témára, avagy a három Šahryār fejedelem

Ha abból indulunk, ki, hogy Ferdousi 1005 táján fejezte be

művét, és ezután mérgesedett el viszonya Mahmuddal, akkor

tabarestāni „látogatását” mindenképpen az 1005 utáni évekre

tehetjük. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor fontos

támpontot nyerünk arra nézve, hogy melyik Šahryār fejedelem

lehetett Ferdousi vendéglátója.

A Bāvandida dinasztián belül nem kevesebb mint három Šahryār

nevű személy merül föl Ferdousi lehetséges patrónusaként. Az

első esfahbad Šahryār b. Šarvin, a második esfahbad Šahryār b.

Dārā, a harmadik személy pedig a csak egy feliratról ismert

Abu’l Favāres Šahryār.

Mielőtt azonban közvetlenül megvizsgálnánk e három személyt,

érdemes tisztázni a rájuk vonatkozó forrásokat. A Ferdousival

kapcsolatban álló személy(ek)re nézve a leggazdagabb és

legfontosabb adatokat a tabarestāni lokális krónikák

25

szolgáltatják. E szövegek elemzése révén új elemmel bővül a

Ferdousi-kutatás is.

Legfontosabb forrásaink a Tabarestān lokális történetére nézve

Ebn Esfandyār Tārikh-e Tabarestān-ja a 13. század elejéről és

Marcaši Tārikh-e Tabarestān o Ruyān o Māzandarān című munkája a 15.

század derekáról.

Ebn Esfandyār a 13. század elején a Bāvandida udvar hivatalnoka

és diplomatája volt, a Bāvandida Hosām od-Doule Rostam

szolgálatában. Eredetileg maga Hosām od-Doule Rostam kérte Ebn

Esfandyārt e krónika megalkotására, aki műve megírásához 1210-

ben, patrónusának fia és utóda, Nasir od-Doule Ardašir

meggyilkolásakor kezdett hozzá. Bagdadból visszatérve, előbb

Reyben, majd Āmolban, atyai birtokán, végül Khvārezmben

dolgozott művén. Ebn Esfandyār számos, ma már elveszett forrást

gyűjtött össze a Tārikh-e Tabarestān megírásához, mely a legkorábbi

ma ismert perzsa nyelvű krónika Tabarestānról és Māzandarānról,

tágabb értelemben pedig az egész Kaszpi-vidékról, Gilānt és

Gorgānt is beleértve.31 A szerző művét nem tudta teljesen

befejezni, valószínűleg a Khvārezmet sújtó mongol támadásban

veszthette életét 1219-1220 körül. A terminus ante quem Ebn

Esfandyār életének végére 1216, melyet maga is említ művében.32

A Tārikh-e Tabarestān a legkésőbbi munka a mongol-kor előtti

klasszikus perzsa lokális krónikák között. Szemléletében

meglehetősen kritikus, moralizáló és kevéssé idealizálja a

Bāvandida dinasztiát.

31 Ebn Esfandyārról: Melville, 1998, 20-23.;.Melville 2000, 45-91.32 Ebn Esfandyār I. 82. „ az ān tārikh tā be cahd-e mā dar senne-ye salas cašara va setameāye

macmur bud in qalce.” A Hejra szerinti 613 1216-nak felel meg.

26

Az időben második helyi krónika, Āmoli Tārikh-e Ruyān-ja a 14.

század második feléből, egyáltalán nem érinti Ferdousi és a

Kaszpi-vidék kapcsolatának problémáját, és nem is foglalkozik a

Bāvandida dinasztia ezredforduló környéki történetével.33

Harmadik forrásunk, Marcaši Tārikh-e Tabarestān va Ruyān va Māzandarān-

ja ellenben részletesen tárgyalja a Bāvandida dinasztia

történetét, kitérve Ferdousi lehetséges patrónusainak

személyeire is, bár magát Ferdousit nem említi, és közelebb áll

Ebn Esfandyār munkájához mint Āmoliéhoz.

Marcaši maga ismert államférfi, a Marcaši sayyedek, ennek a 14-

16. században omoly hatalomra szert tevő giláni dinasztiának

tagja, anyai ágon maga is Bāvandida-leszármazott. Apját, Nasir

od-Dint rokonai elűzték Māzandarānból a timurida Šāhrokh

idején, aki végül 1433-ban halt meg. Marcaši is sokáig küzdött

atyai birtokáért, ám ezt nem sikerült visszaszereznie, és végül

Lāhejān fejedelme, Karkiā Nasir Kiā szolgálatába állt, s

Golejān és Gorjiyān kormányzója lett. 1489-ben nyolcvanévesen

hunyt el.

Marcaši élete alkonyán írta meg második történeti művét, a

Tārikh-e Tabarestān va Ruyān-t va Māzandarānt34, mely sok tekintetben

Ebn Esfandyār munkájának átdolgozása és egyben folytatása.

Néhány lényeges ponton azonban eltér attól, és amint majd

lentebb látni fogjuk, a helyi fejedelmekkel kapcsolatban

Marcašinak időnként pontosabb információi vannak, mint Ebn

Esfandyārnak.35

33 Āmoli 1347.34 Marcaši korábbi munkája a Tārikh-e Gilān va Daylamestān,vö. Marcaši 1364/1985.35 Marcaši1850, Marcaši 1333/1954, Marcaši 1345/1966, Marcaširól: Melville

2000.

27

1. Šahryār b. Šarvin

Most nézzük meg az első lehetséges zemélyt, aki Ferdousival

kapcsolatba hozható!

Šahryār b. Šarvin életének eseményeit csak töredékesen

ismerjük. Első érdemleges szereplése 943-ra tehető, amikor a

Buyidák elől ismét menekülő veje, Vošmgir b. Ziyār menedéket

talált nála. Ekkor Šahryār Vošmgir és egy másik daylamita,

Hasan Firuzān harcaiban bukkan föl. Vošmgir, 943-ban

Šahryārkuhba, a Bāvandida területek magjába menekül a Buyidák

pártját fogó Hasan Firuzān elől. A Tārikh-e Tabarestān szerint

Vošmgir egyfajta mentsvárként használja Šahryār területeit,

majd innen is továbbküldi családját a jóval hatalmasabb

bokhārāi udvarba, de maga minden jel szerint Šahryārkuhban

marad Šahryārnál, és döntő ütközetre készül a Buyidákkal és

Hasan Firuzānnal. Šahryār b. Šarvin ekkor tehát a Ziyāridák

szövetségese még. Valószínűleg ekkor jön létre a Bāvandidák és

a Ziyāridák között egy dinasztikus kötelék is: Vošmgir b. Ziyār

elveszi Šahryār húgát, és ez a nász később fontos momentum

lesz.36 Ebből a frigyből születik meg Qābus Šams ol-Macālā, a

Ziyārida dinasztia egyik leghíresebb uralkodója is.

A korszak hatalmai között vergődő Šahryār csakhamar szembesült

a Buyidák előrenyomulásával, és néhány hónappal később már a

Buyidáknak kell meghódolniaa Bāvandida fejedelemnek. A történet

előzménye az a vereség volt, melyet Vošmgir szenvedett el Hasan

Buye (Rokn od-Doule) és Hasan Firuzān egyesített seregeitől. Ez

36 Ebn Esfandyār 297.

28

a vereség azt jelentette, hogy Vošmgir végérvényesen

elvesztette korábbi területei visszaszerzésének esélyét Dél- és

Nyugat-Iránban. Innentől kezdve csupán a Kaszpi-vidék,

közelebbről Gorgān és Tabarestān fölött maradt meg hatalma, és

így is a Sāmānidák vazallusává lesz. Nincs adatunk arra nézve,

hogy Šahryār milyen formában vett részt ebben az

összecsapásban, de valószínűleg Vošmgirt, aki ekkor már a

sógora is volt, támogatta. Vošmgir veresége után azonban

kénytelen volt behódolni Rokn od-Doulénak és a buyida

aspirációknak. Emögött megint csak jól felfogott politikai

szándékok húzódtak meg, de az is lehet, hogy Šahryār tetteit

egyszerűen a politikai túlélés motiválta . A Tārikh-e

Tabarestān szerint ezidőtájt (946 táján) egész Tabarestān a

Buyidáké lett. Ám ez nem jelentette Šahryār b. Šarvin bukását,

hanem azt, hogy szövetségi rendszerét átalakítva, részben

kényszerből a Buyidák mellé állt.

Šahryār b. Šarvin 946-ban meghódolt Rokn od-Doule buyida

fejedelemnek, ám később, nem tudni mikor, fivére Rostam buyida

segítséggel kiszorította Tabarestānból, és a helyére ül.

968-ban Šahryār b. Šarvin Gorgānban tartózkodik, és a Sāmānidák

segítségével akar visszatérni Tabarestānba. Ebből – megfelelő

források hiányában – arra következtethetünk, hogy Šahryār b.

Šarvin időközben elvesztette a Buyidák bizalmát, vagy a Buyidák

egyszerűen bekebelezték Šahryār birtokait, aki így a

Sāmānidákhoz menekült. Az azonban nem ismert, hogy minderre

mikor került sor.

29

Ezt követően azonban semmilyen információnk sincs róla. Nem

ismeretes halálának pontos éve sem. Ahogy korábban említettük,

utolsó forrásbeli említése 968-ból való.

Ebn Esfandyār szerint Šahryār sok épületet hagyott maga után.

Két fia közül az egyik, Šarvin, volt a bāvandida hegyvidék

helytartója, de még apja életében elhunyt. Másik fiát Rostamnak

hívták. Róla szintén meglehetősen keveset tudunk.

Šahryārt azonban kapcsolatba hozhatjuk a fönt említett

Ferdousi-problémával is.

Ha abból indulunk, ki hogy Ferdousi 1005 táján fejezte be

művét, és ezután mérgesedett el viszonya Mahmuddal, akkor

tabarestāni „látogatását” mindenképpen az 1005 utáni évekre

tehetjük. Így fontos támpontot nyerünk arra nézve, hogy melyik

Šahryār fejedelem lehetett Ferdousi vendéglátója.

Figyelemre méltó Ethé adata37, aki felhívja a figyelmet Tārikh-e

Tabarestān egy kéziratára, amelyben az egyébként a Čahār Maqāléból

átvett szövegben sepahbad Šahryār b. Šarvin alak olvasható

sepahbad Šahryār helyett. Ethé számára mindesetre nem volt

világos a kapcsolat Nezāmi cAruzi és Ebn Esfandyār szövege

között. Ezt, vagyis hogy bizonyos szövegekben Šahryār b. Šarvin

szerepel, és ezzel más jelölteket nem vesznek sorra,

találhatjuk meg Mocin Čahār Maqāle-kiadásának jegyzetei között

is.38 A jegyzet szó szerinti átvétele Eqbāl Tārikh- e Tabarestān-

kiadásában szereplő jegyzetnek, és egyértelműen az Ethé által

37 Ethé 1894, 89-94. 38 80. (4).j.: „ke az āl-e Bāvand…peyvandad: dar nosakh-e Tārikh-eTabarestān be jāye jomle

čonin āmade: ke zekr-e molki va bozorgi-ye u dar ketāb-e Yamini-ye cOtbi nevešte ast o khāl-e Šams ol-

Macālā Qābus bud va išān-rā bā hamdigar mosāfat o mokātebat.”

30

is említett Tārikh-e Tabarestān-kéziratokra utal.39 Igaz, Eqbāl nem

fogadta el ezt az verziót, és csak esfahbad Šahryārt

szerepeltet Šahryār b. Šarvin helyett.

Hogy Eqbāl ezt miért nem fogadta el, annak is megvan a jó oka:

kronológiai alapon kizárt, hogy a bāvandida Šahryār b. Šarvin

megérte volna a Hejra szerinti 400. esztendő vagyis 1004/5

táját.

Mindebből világos tehát, hogy Šahryār b. Šarvin semmiképpen

találkozhatott Ferdousival az ezredforduló után. Forrásaink

azonban, mind Ebn Esfandyār, mind Marcaši őt szerepeltetik az

ezredfordulóról szóló leírásukban egy olyan szövegrészletben,

mely cOtbi Tārikh-e Yamini című művére megy vissza. A zavart

fokozza, hogy mind Ebn Esfandyār, mind pedig Marcaši használ

más forrásokat, és ott az cOtbiétól merőben eltérő verzió

szerepel.40

Annak ellenére, hogy kronológiailag teljesen lehetetlen

Ferdousi találkozása Šahryār b. Šarvinnal, mégis felvetődik a

kérdés, hogy itt egyszerűen csak cOtbi tájékozatlanságáról van-

e szó, vagy esetleg más oka is lehet ennek a később érdekes

vándorutat bejárt részletnek?

A ziyārida szál

39 Ebn Esfandyār II. 25. 3.j.40 Jorbādeqāni 1345/1966, 228-229. Ebn Esfandyār teljesen és változtatás

nélkül veszi át cOtbi szövegének e részletét Ebn Esfandyār II. 7. Marcaši

szövege összefoglalja az Ebn Esfandyārtól és a végső soron cOtbitól eredő

sorokat, de tartalmilag, és részben fordulataiban is megegyezik a fenti két

forrással: Marcaši 1345/1966, 95. A problémához lásd még a következő fejezetet.

31

Nöldeke hívja fel a figyelmet, hogy a 15. század elején

Baisonghur timurida herceg udvarában készült Šāhnāme-kiadás

előszavában Ferdousi patrónusaként nem valamelyik Šahryār

bāvandida fejedelem, hanem a ziyārida Qābus Šams ol-Macālā b.

Vošmgir van feltüntetve!41 Nem tudjuk, hogy e korabeli

„kritikai kiadás” szerzői honnan vették ezt az adatukat. De ha

mindezt abba a kontextusba állítjuk, hogy Šahryār b. Šarvin

Qābus anyai nagybátyja volt, akkor talán valamilyen módon

sikerül a Šahryār b. Šarvin alakjához kapcsolódó Ferdousi-

legenda gyökeréhez eljutni. Qābus b. Vošmgir alakja ilyen

szempontból mecénásnak is ígérkezhetett az egykori redaktorok

számára, hiszen kora egyik legkiválóbb arab stilisztája,

költője, kalligráfusa is volt, aki Biruni és Ebn Sinā

pártfogójaként és vendéglátójaként is ismeretes. Ebbe a

szellemi körbe belehelyezni Ferdousit kétségkívül hálásabb és

könnyebb volt mint egy meglehetősen ismeretlen, homályos

eredetű tabarestāni Bāvandida fejedelmecske udvarába, akinek

ráadásul semmiféle művészetpártoló tevékenysége nem ismeretes –

szemben Qābusszal. Valószínűnek tűnik tehát, hogy ez a Qābust

illetve nagybátyját, Šahryār b. Šarvint Ferdousihoz kötő

hagyomány a Ziyāridák udvarához kapcsolódik, akik ekkor, a 10

század második felében és a 11. század elején a Bāvandidák

vazallusai voltak, és akikhez – ahogy ezt Qābus esetében láttuk

– szoros családi kapcsolatok is fűzték őket. cOtbi, a

késősāmānida és korai ghaznavida korban élt történetíró

41 In „ Den Namen des Ispahbadh Schahryar darf man für sicher halten; es ist eine blosse

Verwechslung, wenn bei Baisonghur dafür der bekanntere Qabus, sein Lehnsherr genannt wird!”

in:Nöldeke 1896-1904, 156.

32

Ferdousi és Šahryār b. Šarvin kapcsolatára vonatkozó

értesülését valószínűleg a ziyārida udvarból szerezhette, az

akkor épp uralkodó Qābustól.

Van még egy körülmény, ami miatt össze lehetett cserélni a két

Šahryārt, Šahryār b. Šarvint és Šahryār b. Dārāt. A

korábbiakban utaltunk rá, hogy Šahryār b. Šarvinnak is volt egy

sāmānida száműzetése, hiszen 968-ban sāmānida katonai

segítséggel tért vissza Tabarestānba. Mindez párhuzamba

állítható Sahryār b. Dārā életrajzával, aki 982-től 998-ig

szintén a Sāmānidák (ekkor már inkább csak névleges)

fennhatósága alatt álló Nišāpurban húzta meg magát Qābus b.

Vošmgir társaságában. A Tārikh-e Tabarestān idevonatkozó adata

szerint Qābus Šahryār b. Šarvint küldte vissza Tabarestānba

998-ban, hogy tisztítsa meg azt a buyida vazallussá lett

bāvandida rokonoktól. E nyilvánvalóan téves adatközlés mögött

Šahryār b. Dārā áll, akit itt Ebn Esfandyār összekevert a két

generációval korábban élt Šahryār b. Šarvinnal. Talán a két

Bāvandida herceg életének ez a párhuzama is indokolhatta

személyük összekeverését.

A három Šahryār közül ez tehát az egyik lehetőség. Ez a verzió

így kronológiailag teljesen kizárt, ám esetleg a Baisonghur-

féle Šāhnāme előszavában fellelt utalás segíti megmagyarázni

eredetét.

A meglehetősen rejtélyes Šahryār b. Šarvin életénél csak

utódlása még rejtélyesebb. Ahogy említettük, fia és kijelölt

utóda, Šarvin még apja életében elhunyt. Ha abból indulunk ki,

hogy az utána trónralépő második uralkodó, Šahryār b. Dārā

harmincöt évnyi uralom után 1006–7 táján halt meg, és az őt

33

közvetlenül követő Dārā b. Rostam csak rövid ideig42 uralkodott

Ebn Esfandyar és Marcaši szerint, akkor halála 971–972 körülre

tehető. Ha ebből visszaszámítjuk a harminchét évet, akkor

Šahryār b. Šarvin uralma 934–936 táján kezdődhetett. Mindez azt

sugallja, hogy Šahryār után nem valamelyik fia, hanem (névleg)

rögtön unokája, Dārā b. Rostam uralkodott. Hiszen – ha hihetünk

ezeknek az időszámítási rendszereknek, akkor Rostam b. Šahryār

uralmára egyszerűen nem marad idő!43

Ehhez kapcsolódik Doulatšāh megjegyzése is, aki érdekes módon

egyrészt kiemeli, hogy Ferdousi Tabarestān Rostamdār (Ruyān)

nevű vidékére érkezett,44 másrészt – neve említése nélkül –

beszámol arról, hogy Qābus b. Vošmgir anyai nagybátyjának fia

volt a vendéglátó.45 Ez egyrészt kizárja Šahryār b. Šarvint,

mint Qābus b. Vošmgir nagybátyját, másrészt ráirányítja a

figyelmet magára Qābusra ill fiára, Manočehrre. Vajon Doulatšāh

miért őt és miért nem a névtelenségben maradt esfahbadot

említi?

Doulatšāh szövege szerint eme névtelen Bāvandida személy

Manočehr b. Qābus révén volt Tabarestān ura. Ez azért lényeges

pont, mert tudjuk, hogy Manočehr b. Qābus apja életében

Tabarestānt irányította,46 tehát időben mindenképpen 1012 előtt

járunk. Így akár 1005 táján is történhetett mindez, nem pedig

Manočehr hatalomra jutásakor, 1012-ben vagy azt követően. 42 Ebn Esfandyār II. 25 –26.; Marcaši 1345/1966, 95.43 Lásd a korábbi genealógiai táblát és a 14. jegyzetet. 44 És Ferdousi Rostamdār felé fordult, és ott ugyanaz a jorjāni eredetű esfahbad, Manočehr b. Qābus

támogatásával, Rostamdār kormányzója volt, az esfahbad neki védelmet nyújtott és kegyesen bánt

vele. Doulatšāh 44.45 „ De a sepahbad amir Šams ol-Macālā Qābus anyai nagybátyjának (khāl) fia. ” Doulatšāh 45.46 Madelung 1975. 211.

34

Šahryār b. Šarvinnak Ebn Esfandyār szerint két fia volt, Šarvin

és Rostam, de ők még apjuk életében elhunytak. Így ebben a

formában semiképpen sem igaz Doulatšāh előbbi megjegyzése.47 Ám

mégis fontos közlés, mert ez az egyetlen forrás, ahol nem

Šahryār b. Šarvin alakja kerül előtérbe, hanem egy másik,

ismeretlen szereplő.

Összefoglalva: a három Šahryār közül Šahryār b. Šarvin az

egyik, forrásainkban említett lehetőség. Bár kronológiailag

teljesen kizárt, mégis, a Baisonghur-féle Šāhnāme előszavában

fellelt utalás segít megmagyarázni Šahryār b. Šarvinnal

kapcsolatos ismereteink eredetét. Világosan látszik, hogy

történetileg nem lehetséges Šahryār b. Šarvin és Ferdousi

találkozása. Akkor vajon mi okozhatta személyének előtérbe

kerülését?

A kiindulási pont nyilván cOtbi szövegének tévedése, melyet

később mind Ebn Esfandyār, mind pedig Marcaši átvesz. Vajon

lehetett-e cOtbi egyébként Qābus b. Vošmgir uralmával majdnem

egy időben született művének (talán Qābus udvarából eredő)

valamilyen előzménye, forrása? Össze lehet-e ezt kapcsolni a

Doulatšāhnál olvasott részlettel, ahol Qābus és Manočehr neve

szerepel, valamint azzal, hogy Šahryār b. Šarvin fia volt a

vendéglátó? Mindebből csupán azt a tanulságot szűrhetjük le,

hogy Ferdousi és Tabarestān kapcsolatában vagy az e körül

kialakuló hagyomány kialakultában meghatározó szerep jutott

Qābus b. Vošmgir személyének és udvarának. Ez azonban még nem

teszi teljessé a Ferdousi lehetséges Bāvandida vendéglátóiról

alkotott képet, mivel más személyek is szóba jöhetnek Šahryār

b. Šarvinon és/vagy Qābus b. Vošmgiron kívül.47 Ebn Esfandyār II. 21.

35

Vajon Nezāmi cAruzi is ehhez a hagyományhoz kapcsolódik, vajon

ő is Šahryār b. Šarvin alakjára gondol, amikor Ferdousi

Tabarestānba érkezéséről ír? Annak ellenére, hogy

kronológiailag teljesen lehetetlen Ferdousi találkozása Šahryār

b. Šarvinnal, mégis feltevődik a kérdés, hogy itt egyszerűen

csak cOtbi és a reá támaszkodó szerzők tájékozatlanságáról van

szó vagy esetleg más oka is lehet ennek a később érdekes

vándorutat bejárt részletnek.

Mindebből világos tehát, hogy Šahryār b. Šarvin semmiképpen

találkozhatott Ferdousival az ezredforduló után. Azonban egy

olyan szövegrészlet alapján, mely minden bizonnyal cOtbi Tārikh-e

Yamini-jára megy vissza, későbbi forrásaink – tehát mind Ebn

Esfandyār, mind Marcaši őt szerepeltetik az ezredfordulóról

szóló leírásukban A zavart fokozza, hogy Ebn Esfandyār és

Marcaši is használ más forrásokat, és ott cOtbiétól merőben

eltérő verzió szerepel.48

2. Šahryār b. Dārā

A második szóbajöhető személy Ferdousival kapcsolatban Šahryār

b. Dārā. Az ő tevékenysége a Kāusiyya utolsó évtizedeit öleli

föl.

A fentiekből, Šahryār b. Šarvin korától kezdve kirajzolódik egy

olyan családi viszály, amelyben a belső szakadás 960 táján

történt. Ekkor a két fivér, Šahryār és Rostam harcából Rostam

került ki győztesen.

Időről időre azonban Šahryār és családja megpróbálta

visszaszerezni az elvesztett hatalmat. Ide sorolható előbb48 Lásd a következő fejezetet.

36

magának Šahryārnak 968 körüli sikertelen expedíciója. Nem

sokkal ezután, Dārā b. Rostam, Šahryār feltételezett unokája

kaparintotta meg Tabarestān egy része fölött a hatalmat, ám

csakhamar elveszítette azt. Ziyārida támogatással végül 982

táján Dārā fivére, Šarvin is uralomra került Tabarestānban,

Marzbān b. Rostamtól azonban vereséget szenved. 986 után,

Šarvin b. Rostam bukását követően ez a tendencia folytatódik.

Minden valószínűség szerint ekkor már tartósan számolnunk kell

a Bāvandida területek kettéhasadásával; erre utal az is, hogy

Šarvin b. Rostam rövid uralma után Tabarestānban újabb személy

szerzi meg a hatalmat, Šahryār b. Dārā, aki forrásaink szerint

Dārā b. Rostam fia volt.

Nem ismeretesek Šahryār b. Dārā trónra kerülésének körülményei.

Valószínűleg apja, Dārā b. Rostam rövid ideig tartó uralkodása

után lépett trónra. Nem tudjuk pontosan meghatározni, Dārā b.

Rostam mikor uralkodott, mindenesetre Marcaši erről két

egymásnak ellentmondó adatot közöl: az egyik szerint rövid

ideig, máshol pedig nyolc évig uralkodott.49 Ebn Esfandyār e

tekintetben csupán annyi információt közöl, hogy Dārā b. Rostam

rövid ideig uralkodott.50 Ahogy fentebb is írtuk, a Dārā b.

Rostam előtt uralkodó Šahryār b. Šarvin uralma – Marcaši

szerint – 971/972 táján ért véget, Šahryār b. Dārā 1006/7 táján

vesztette életét, valamint Dārā b. Rostam csak rövid ideig

uralkodott. Ez alapján valószínű, hogy Šahryār b. Dārā 972

táján léphetett trónra. Felvetődik azonban a kérdés, hogy

49 Előbbire: Marcaši 1345/1966, 95.; utóbbi állításra: Marcaši 1345/1966,

162.

50 Ebn Esfandyār 25-26

37

Šahryār b. Dāra vajon hol és mikor uralkodott 982, más adatok

szerint 986 előtt? Egyáltalán uralkodott-e 982 ill.986 előtt?

Bosworth szerint Marzbān b. Rostam 982-ben űzte el Šahryārt

Tabarestānból, aki ezután csatlakozott Qābus b. Vošmgirhez

annak nišāpuri száműzetésében. Madelung szerint azonban

Šahryārnak ismertek pénzérméi 986-ból, Tabarestānból. Ez

alapján Šahryār száműzetése nem lehetett korábban mint 986.51

Forrásaink Šahryār b. Dārā uralkodását a 970-es évek elejétől

számítják. Ebbe azonban nyilvánvalóan beletartozik az a

periódus is, amit száműzetésben töltött 982 vagy 986 előtt.

Minthogy 986 után ismét a száműzetés keserű kenyerét eszi

Nišāpurban, és ezek az évek is beletartoznak uralkodásának

éveibe. Ez az utólagos legitimáció szempontjából teljesen

megszokott volt mind korábban, mind pedig később.

Šahryār b. Dārā egész uralkodása a két korabeli nagyhatalom, a

Buyidák, pontosabban azok reyi ága (Fakhr od-Doule) és a

Sāmānida vazallus Ziyāridák közötti hatalmi harcok jegyében

telt el. Forrásaink alapján úgy tűnik, hogy Tabarestān a két

dinasztia, a két hatalmi központ közötti fegyveres ütközőzóna

volt a 10. század végén, 11. század elején.

Marcaši szerint Šahryār b. Dārā uralma elején elismerte Fakhr

od-Doule buyida fejedelem fennhatóságát. Ezt az egyetlen

forrást tudjuk felhozni Šahryār b. Dārā uralmának 982 előtti

periódusának bizonyítékaként.52 Néhány év múlva, 982-ben vagy

986-ban (Madelung szerint) azonban nagybátyja, Marzbān b.

Rostam buyida segítséggel legyőzi és elűzi Ferimből. Ebből

pedig arra lehet következtetni, hogy Šahryār időközben lazított51 Madelung 1985. 748.52 Madelung 1985. 748. egy közelebbről nem ismert pénzérméről van itt szó.

38

a Buyidákhoz fűződő szövetségi viszonyon, akik találtak nála

alkalmasabb személyt a Bāvandida családon belül. A Buyidák

családján belüli viszályok eredményeképpen ekkor Fakhr od-Doule

is menekülésre kényszerült fivére, a nagyhatalmú cAzod od-Doule

elől, és a Sāmānidáknál talált menedéket.

Šahryār b. Dārā bukását követően Nišāpurba menekült, és ott

több mint tizenhét évet töltött. Száműzetésében társra lelt az

ekkor ideiglenesen trónját vesztő ziyārida Qābus b. Vošmgirban,

és az akkor szintén ott tartózkodó Šahryār b. Dārā

személyében.53

A korabeli pénzérmék viszont ellentmondanak írott

forrásainknak, amennyiben a 980-as évek elején nem Šahryār b.

Dārā, hanem – pénzérméink szerint – az előbb említett,

máshonnan nem ismert Šarvān (vagy Šarvin) b. Rostam volt Ferim

ura. Ha azonban ezt az uralkodási időt esfahbad Šahryār b. Dārā

száműzetésének időszakára tesszük, akkor a kérdés valójában jól

megoldható, hiszen ezek szerint a száműzetése alatt talán egy

máshonnan nem ismert nagybátyja, apjának, Dārānak Šarvin nevű

fivére uralkodott Šahryār b. Dārā korábbi birtokán mint a

buyida cAzod od-Doule, majd annak 985-ös halála után fivére,

Fakhr od-Doule vazallusa. A probléma ezzel azonban az, hogy

Šahryār b. Dārānak nem ismertek pénzei 982, tehát Šarvin b.

Rostam uralma előttről. Így megint csak arra gondolhatunk, hogy

Šahryār b. Dārā 982 előtti uralma jelképes, vagy csak

utólagosan kitalált lehetett.54

Az a lehetőség is fönnáll, hogy Dārā b. Rostam halála után,

amikor Rostam b. Šarvin visszaszerezte hatalmát, a valószínűleg53 Kabir 1958, 29-42.54 l. genealógiai táblát, 14. jegyzet.

39

igen fiatal Šahryār csak névleg uralkodott, és feltehetőleg

száműzetésben töltötte éveinek egy részét, mígnem sikerült

valamikor 982 vagy inkább 986 táján visszatérnie. Eközben

azonban nagybátyja, Šarvin b. Rostam egy időre megszerezte a

hatalmat Tabarestānban, talán éppen Šahryār birtokán. Ám

második (?) uralma sem lehetett tartós, hiszen 986 után újra

emigrációba kényszerül – ahogy fentebb írtuk.

Miután az időközben hatalmát visszanyerő Fakhr od-Doule nem

engedi vissza birtokaiba Qābus b. Vošmgirt, emiatt mind a

Ziyārida fejedelem, Qābus, mind pedig a vele vazallusi viszonyt

létesítő Bāvandida Šahryār b. Dārā kénytelen 998-ig, Fakhr od-

Doule haláláig Nišāpurban, tehát Sāmānida területen időzni.

998-ban Fakhr od-Doule váratlan halálakor trónja kiskorú

gyermekére, Majd od-Douléra száll, és ez megnyitja a

visszatérés lehetőségét mind Qābusnak, mind pedig Šahryārnak.

Ekkor már Šahryār b. Dārā unokafivére, Marzbān fia, Rostam b.

Marzbān uralta Ferim vidékét. Šahryār Qābus segítségével kiűzte

unokafivérét és visszaszerezte hatalmát,55 ám Rostam csakhamar

55 Ebn Esfandyār II. 7 „Mivel Qābus tudta, hogy a Sāmānida dinasztia helyzete napról napra

romlik, és minden sarokból pártütés, mindenfelől elszakadás áll be, kevélység és falra hányt borsó

reménykedni napjaik délibábjában, saját ügyével kezdett foglalkozni inkább, és esfahbad Šahryār b.

Šarvint Šahryār hegye területére küldte, hogy azt szabadítsa fel, Rostam b. al-Marzbān Majd od-Doule

Abu Taleb Rostam b. Fakhr od-Doule anyai nagybátyja ott volt. Az esfahbad csatát vívott vele legyőzte

őt, zsákmányt szerzett, és azon a vidéken a khotbét Šams ol-Ma cālā nevében mondatta.” Ez az

átvétel cOtbi al-Tārikh al-Yamini c. munkájának Jorbādeqāni által a 13.

század elején készített perzsa változatának. Jorbādeqāni itt szorosan

követi a 11. század elején készült arab eredeti verziót. Azt a változatot,

amelyben már ugyancsak Šahryār b. Šarvin neve szerepel Šahryār b. Dārā

helyett. cOtbi személyesen is ismerte Qābus b. Vošmgirt, akinek az udvarában

tartózkodhatott Šahryār b. Dārā is. Ez a hiba tehát az eredeti arabból

40

visszatért és buyida segítséggel ismét kiszorítottja

Tabarestānból. Šahryār ekkor ismét Gorgānba futott, és Qābus

újfent támogatást nyújott neki, melynek révén Šahryār újra –

immár harmadszor – megszerezte a hatalmat Ferimben. Eme utolsó

alkalom időpontja bizonytalan, talán 1000 után történt

valamikor.

Ám Šahryār b. Dārā viharvert életpályája ekkor sem nyugodhatott

meg. Ismeretlen okok miatt – Ebn Esfandyār és Marcaši szerint –

függetlenítette magát Qābustól, miközben régi ellenlábasa,

Rostam b. Marzbān elnyeri Qābus b. Vošmgir kegyeit. Azaz, a

korábbi hatalmi és szövetségi rendszer valamikor 1005/1006

körül teljesen fölborult, fölcserélődött. Šahryār b. Dārā a

Buyidákhoz menekül az őt üldöző Qābus és Rostam elől, Marcaši

szerint itt azonban Abu'l-cAbbās az-Zabbi buyida udvari

tanácsos 1006-ban megmérgezi.

Šahryār b. Dārā egyben a Bāvandida dinasztia Kāusiyya ágának

egyik utolsó tagja. Halálával Rostam b. Marzban lép helyére,

akinek uralma azonban homályba vész 1006 után., Tabarestānban

csakhamar a Bāvandida család több tagja osztozik a hatalmon, és

ez a széttagoltság egészen a szeldzsuk időkig, 1070-ig lesz

jellemző a vidékre.

Mindezek fényében vizsgáljuk meg annak lehetőségét, hogy

járhatott-e Ferdousi Šahryār b. Dārā udvarában? Amennyiben

ugyanis elfogadjuk Ferdousi életkorának a Šāhnāme végén közölt

adatait, mely szerint 1004/5 táján érkezett Tabarestānba, akkor

került át a perzsa fordításba, majd pedig onnan a Tārikh-e Tabarestānba, és

később Marcašinál is megtalálható a szöveg egy változata (Marcaši 1345/1966,

95.) L. al-cUtbi 1869. 394-395.

41

könnyen fölmerülhet, hogy a helyi patrónus esfahbad Šahryār b.

Dārā volt, az utolsóelőtti Kāusida Bāvandida fejedelem.

Rá vonatkozó forrásaink nem adnak egyértelmű képet sem

személyéről, sem pedig uralma időbeli kiterjedéséről. Ebn

Esfandyār és Marcaši teljesen összekeveri a két Šahryārt,

Šahryār b. Šarvint és Šahryār b. Dārāt. Teszik ezt úgy, hogy

mindkét személyt szerepeltetik művükben. Ám Šahryār b. Šarvin

életének leírásakor Ebn Esfandyār teljesen átveszi cOtbi Tārikh-e

Yamini-jának közlését, és így – ahogy cOtbi is tette – Šahryār

b. Šarvin neve alatt meséli el Šahryār b. Dārā Qābus b. Vošmgir

alatti tevékenységét, illetve Rostam b. Marzbānnal, a daylamita

Nasr b. Hasan b. Firuzānnal és Majd od-Douléval folytatott

küzdelmét.

Ennek ellenére – amint a föntiekben láttuk – Ebn Esfandyār más

– egy cOtbitól eltérő forrásból eredő – helyen világosan

elkülöníti Šahryār b. Dārā személyét Šahryār b. Šarvinétól. Ez

a szöveghely különösen érdekes, mert feltűnik Marcašinál is, ám

ott lényeges változásokon megy át, megváltoztatva Marcaši

szövegének egész kontextusát. Először azonban nézzük Ebn

Esfandyār szövegrészletét:

„Dārā b. Rostam a hegyvidék királya volt, de kis idő múlva meghalt, fia, esfahbad Šahryār b. Dārā a

hegyvidék királya volt és tizennyolc évig, amíg Qābus Khorāsānban tartózkodott, ő is követte Qābust,

míg végül Šams ol-Macālā Qābus Šahryārt Šahryārkuh körzetébe küldte, mígnem Rostam b. al-

Marzbānnal, aki ott helytartó volt, csatát vívott, Šahryār leverte Rostamot és felszabadította a

tartományt.” 56

56 Ebn Esfandyār II. 25-26.

42

A szövegben Ebn Esfandyār világosan leszögezi, hogy Šahryār

Dārā b. Rostam fia, másrészt a nasab ( fiági leszármazásra

utaló kapcsolat) kitételével (b. Dārā) is egyértelműsíti kettejük

apa-fiú viszonyát. Minden későbbi részlet így tehát Šahryār b.

Dārā személyéhez kötődik, s az ő Qābus b. Vošmgir alatti

tabarestāni tevékenységéről szól.

Nézzük most Marcašit, akinél ugyanazt a kettőséget láthatjuk

Šahryār b. Dārā esetében, mint Ebn Esfandyārnál.

Egyrészt ő sem tesz különbséget a két Bāvandida herceg között,

és átveszi a már Ebn Esfandyārnál olvasott, eredetileg cOtbitól

eredő részeket, és szóról szóra megegyezve illeszti be Šahryār

b. Šarvin neve alá a valójában Šahryār b. Dārāra vonatkozó

eseményeket. Jól látható, hogy Marcaši mennyire támaszkodik

művében Ebn Esfandyārra mint forrásra.

Másrészt azonban Marcaši is elkülöníti művében a két Šahryār

alakját. Ahogy Melville is utal rá57 – Marcaši igyekezett

koherensebbé szerkeszteni szövegét azzal, hogy időnként az Ebn

Esfandyārtól átvett részeken lényeges változtatásokat

eszközölt. Így a fentebb idézett, cOtbiétól eltérő forrásból

eredő hagyományra támaszkodó Ebn Esfandyār-részletben is ez

történt. A korábban olvasott, és egyértelműen cOtbi Tārikh-e

Yaminiján kívüli forrásból eredő Ebn Esfandyār-részlet így néz

ki Marcašinál:

„És az előbb említett Šahryār után Esfahbad Dārāy b. Rostam a hegyvidék királya lett, és rövid ideig

uralkodott és meghalt, esfahbad Šahryār újra (vagy a másik Šahryār) a hegyvidék királya lett. És ő

tizennyolc évig, amíg Qābus Khorāsānban volt, folyton a társaságában és szolgálatában volt, és végül

Qābus elküldte Rey körzetébe Šahryārt, és Rostam b. al-Marzbān, Majd od-Doule b. Fakhr od-Doule

57 Melville 2000, 63.

43

anyai nagybátyja, aki a tartomány kormányzója volt, csatát vívott vele, és Šahryār leverte Rostamot,

és fölszabadította azt a tartományt.” 58

Roppant izgalmas helyzet áll elő, ha megvizsgáljuk Marcaši

szövegének első részét és összevetjük az Ebn Esfandyār

szövegében olvasotakkal. Több különbség figyelhető meg.

Egyrészt Šahryār neve előtt hiányzik a pesaraš ’fia’ kitétel,

másrészt Šahryār neve mellől hiányzik a nasab, tehát a b. Dārā

(Dārā fia), miközben Dārā neve mellett ott áll a saját nasabja,

ami összességében kétségessé teszi az apa-fiú viszonyt a két

személy, Dārā b. Rostam és Šahryār közt.

Ezenkívül azonban még van egy harmadik probléma is, mely erősen

bizonytalanná teszi, hogy Marcaši valóban ugyanolyan

kapcsolatot állapít meg Dārā b. Rostam és Šahryār között, mint

azt Ebn Esfandyār tette.

E mondatnak két magyar fordítása lehetséges, attól függően,

hogy a Šahryār és a digar szavak közé odaértjük-e az jelzős

szerkezetet létesítő jelet, az ezāfét vagy nem. Ha odaértjük

akkor az alábbi mondatot kapjuk:

1. Esfahbad Dārāy b. Rostam a hegyvidék királya lett, és rövid ideig uralkodott és

meghalt, (majd) a másik Šahryār lett a hegyvidék királya.

Ha nem értjük oda az ezafét, akkor így fordíthatjuk le magyarra

mondatunkat:

2. Esfahbad Dārāy b. Rostam a hegyvidék királya lett, és rövid ideig uralkodott és

meghalt, (majd) újra esfahbad Šahryār lett a hegyvidék királya.59

58 Marcaši 1345/1966, 95.59 A digar szó többféle jelentéstartalmára, többek között a„másik” és „újra”

jelentésére l. Steingass 1972. 553. digar: „another, other, more, the rest,

over, again, near, besides, further, moreover, again, some, any more, any

44

Ha azonban a szöveg elején álló mazkur, tehát „előbb említett,

fent említett fordulatra is figyelünk, így világos, hogy melyik

értelmezés helyes. Az első, azaz a „másik Šahryār”, mely

világosan utal Šahryār b. Dārāra, tehát a másik Šahryār alatt a

Šahryār b. Šarvint időben hamarosan követő Šahryār b. Dārāt

kell értenünk. Így - úgy tűnik -, hogy Marcaši észrevette azt a

különbséget szövegében, mely az Ebn Esfandyārtól és végsősoroncOtbitól átvett szöveg és eme fenti részlet között feszült, és

tudatosan igyekezett hozzáigazítani ezt az cOtbitól eredő

verziót a saját maga által helyesen megfigyelt logikus

megoldáshoz, a szövegben látható dinasztikus probléma

kiküszöböléséhez, Šahryār b. Dārā uralmának helyes

megállapításához .

Hasonló eltérés mutatkozik Šahryār b. Dārā uralkodási

évszámainak vizsgálatában. Ez pedig logikusan következik a

fentebb elmondottakból. Mivel kétféle hagyományt ismerünk

Šahryār b. Dārā koráról, emiatt uralkodása időszakát illetően

is problémák merülnek föl.

Ebn Esfandyār azon túl, amit korábban olvastunk Šahryār b.

Dārāról, nem szól róla. Nem tudunk meg semmit arról, hogy hány

évig uralkodott. Marcaši ezzel szemben közli, hogy Šahryār b.

Dārā harmincöt évig uralkodott. Ha hihetünk Marcašinak, akkor a

Hejra szerinti 397-ben ölték meg esfahbad Šahryār b. Dārāt 60 .

Ha kivonjuk az 1006/1007-es évszámból a harmincöt évet, akkor

971/972-őt kapunk mint Šahryār b. Dārā elméletben elképzelhető

uralmának kezdetét. A két lokális krónika közül tehát Marcaši

az, aki több és pontosabb adatot szolgáltat esfahbad Šahryār b.

longer, hitherto, afternoon, evening”60 Marcaši 1345/1966, 162.

45

Dārā személyéről. Mindez megerősíti azt a nézetünket, hogy

Marcaši nagyon is tudatosan, kiérlelten írta meg művét, és

észlelte mindazokat az eltérő forrásokból származó, egymásnak

és a főszövegnek is ellentmondó állításokat, melyeket jól és

egymásnak megfeleltetve korrigált. Így műve minden tekintetben

gondos történeti alkotás, Ebn Esfandyār befejezetlen és

ellenőrizhetlen krónikájának tökéletesített változata.

Figyelembe kell venni itt is Doulatšāh közlését, mely szerint

Šahryār b. Šarvin fia volt Ferdousi vendéglátója. Ha

áttekintjük a Bāvandidák genealógiáját, akkor a még apja

életében elhunyt Šarvin b. Šahryār és a talán néhány hónapig

uralkodó Dārā b. Rostamot követő Šahryār b. Dārā könnyen úgy

tűnhetett a Bāvandidák genelaógiájában Ebn Esfandyārnál és

Marcašinál járatlanabb Doulatšāhnak, hogy Šahryār b. Dārā

Šahryār b. Šarvin fia és utóda volt. De az is lehet, hogy

Doulatšāh egyáltalán nem ismerte név szerint magát a Ferdousit

fogadó uralkodót, csupán az volt világos előtte, hogy egy

Bāvandida hercegről van szó, aki nyilvánvalóan nem azonos a

jóval korábban uralkodó Šahryār b. Šarvinnal, és mivel őt

követte Tabarestān uraként, akkor nyilván a fia és egyben utóda

lehetett Šahryār b. Šarvinnak! Eme közlés legfőbb jelentősége

mégis az, hogy ez az egyetlen forrásunk, ahol bizonyíthatóan

nem az a hagyomány folytatódik, mely Šahryār b. Šarvint tartja

a Ferdousit vendéglátó fejedelemnek. Aki kronológiailag könnyen

lehetett Šahryār b. Dārā.

Ha mindezen fenti eseményeket figyelembe vesszük, akkor könnyen

kiszámolható, hogy kronológiailag egyértelműen „megoldható”

46

Ferdousi és a Bāvandida Šahryār problémája. Amennyiben ugyanis

elfogadjuk Ferdousi életkorának a Šāhnāme végén közölt, és az

egyik interpetáció által elfogadott adatait, mely szerint

1004/5 táján érkezett Tabarestānba, akkor könnyedén lehet

azonosítani a helyi patrónus személyét az akkor még 1006/7-ig,

tehát mintegy két-három évig hatalmon lévő esfahbad Šahryār b.

Dārāval, az utolsó Kāusida Bāvandida fejedelemmel.

3. Kiā Abu’l-Favāres Šahryār b. cAbbās b. Šahryār

A harmadik lehetséges Šahryār, aki szóba jöhet mint Ferdousi

tabarestāni vendéglátója, a Bāvandida dinasztia egy

meglehetősen homályos alakja.

Kiā Abu’l-Favāres Šahryār b. cAbbās b. Šahryār személyéről egy

mai māzandarāni falu, Lājem fölött talált síremlék felirata

tájékoztat.

Kiā Abu’l-Favāres Šahryār a Bāvandida dinasztia Kāusiyya és

Esfahbadiyya ágának korszakai között élt. Sajátos interregnum

az övé, amikor az utolsó Kāusida Bāvandida, Rostam b. Marzbān

halála és az Alp Arslān idején felemelkedő Esfahbadiyya ág

között Tabarestān hegyvidékének részei fölött kisebb-nagyobb

Bāvandida hercegek uralkodtak, ám egységes hatalom nem alakult

ki.

A hegyvidékre visszahúzódott Bāvandida hercegek több, torony

alakú síremléket is hagytak maguk után. Nem tudjuk, mi

indokolhatta ezt az eladdig imeretlen építkezési hagyományt. A

legismertebb ezek közül a Mil-e Rādkānnal álló torony, melyet

egy esfahbad Abu Jacfar Mohammad b. Vandarin Bāvand nevű,

47

máshonnan nem ismert helyi uralkodó hagyott hátra. Ez a torony

1016 és 1020/21 között épült.61

Lājem nem messze áll ettől a toronytól, és feltételezhető, hogy

a Bāvandidák különböző ágai osztozhattak a hegyvidéki

területeken, oly módon, hogy magukat egymással egyenrangúnak

tekintették. A falu Māzandarānban, Savād-Kuh környékén

található, keletre a Firuz-Kuhtól Šāhiba (a korábbi cAliābād)

vezető úttól. Godard szerint hatórányi gyalogútra van a Zirāb

folyótól észak-nyugatra.62 A torony magassága 26,8 méter, a

belső terem átmérője pedig 5,47 méter. Egy bejárata van a

keleti oldalán.

Lājemben Godard nem csupán ezt a tornyot, de nagyobb épületek

maradványait is megtalálta, melyek valószínűleg Abu’l-Favāres

Šahryārhoz kapcsolhatóak.

A torony kupoláját tartó dobon két felirat fut körbe. Egy

viszonylag jól olvasható, bár nem teljes arab és egy mind a mai

napig feldolgozatlan pehlevi szöveg olvasható rajta. A kúfi

stílusú arab szöveget Godard tette közzé a harmincas évek

második felében.

A szöveg magyar fordítása a következő:

„A kegyelmes és irgalmas Isten nevében, ez a dicsőséges Kiā Abu’l-Favāres Šahryār b. cAbbās b.

Šahryār, Moula Amir ol-Mou’menin sírja – Isten legyen kegyelmes hozzá. Megparancsolta (a

síremlék) építését 413-ban. (A síremléket) Hossein b. cAli építette.”

A szöveg szerint a torony a Hejra utáni 413-ban, tehát 1022-

1023-ban épült, így majdnem teljesen egykorú a Mil-e Rādkānnál

61 Herzfeld1932, 140-156.62 Godard 1936, 109-121.

48

épült, 1021-re befejezett hasonló toronnyal. Mindössze két év

választja el a kettőt egymástól.

A két torony földrajzilag is közel esik egymáshoz. Az egyedüli

probléma az, hogy nem tudjuk, a két torony építettője milyen

családi viszonyban állt egymással, illetve a korábban uralkodó

Kāusida Bāvandidákkal. A rendelkezésünkre álló genealógiai

adatok alapján nem tudjuk, melyik Bāvandida hercegtől származik

Abu’l-Favāres Šahryār és a Mil-e Rādkāni tornyot emeltető Abu

Jacfar Mohammad.

Abu’l-Favāres Šahryār életéről ezen a feliraton kívül nem

rendelkezünk más adattal. Nem tudjuk, mikortól uralkodott itt,

mikor halt meg, mekkora területet tartott hatalma alatt:,

egyáltalán, semmi egyebet nem tudunk róla.

Ezenkívül, ahogy Madelung is megjegyzi, Abu’l-Favāres Šahryār

nem viseli az esfahbad titulust, szemben a Nezāmi cAruzinál

említett Šahryārral, és erősen kétséges, hogy beszélhetünk-e

róla mint törvényesen uralkodó fejedelemről.63

Amennyiben hitelt adunk Khaleghi-Motlagh feltételezésének, hogy

Ferdousi 1010 után járt Tabarestānban, akkor mégis az egyetlen

személy Abu’l-Favāres Šahryār lehet, aki az 1010-es évek elején

ilyen néven kapcsolatba hozható a Šāhnāme költőjével.

Azt azonban nem tudjuk, hogy ez a kapcsolat, hogyan jött létre,

hogyan került Ferdousi a tabarestāni hegyek között rejtőzködő

apró hegyi részfejedelemségbe. Ez a lépése abból a szempontból

nézve logikus lenne, hogy bujkálni, menekülni kényszerült, mert

Mahmud ügynökei már a nyomában voltak.

Így Šahryār Nezāmi cAruzinál tett megállapítása, hogy „Mahmud

az én uram”, is elképzelhető, hiszen ha másra nem, a Ziyāridákra63 Madelung 1985, 750.

49

kell gondolnunk, akik a korábbi Bāvandidák uraként ekkor már

(1012 tájától) egybenGhaznavidák vazallusai voltak.

Ám mindezek csak meglehetősen általános hipotézisek, hiszen

egzakt bizonyítékunk nincsen Ferdousi és Abu’l-Favāres Šahryār,

Abu’l-Favāres Šahryār és ghaznavi Mahmud kapcsolatára. Azt is

hozzátehetjük, hogy ghaznavi Mahmud csak 1020 után terjesztette

ki uralmát Rey környékére, illetve hódoltatta a Ravvādidákat és

a Mosāferidákat Gilānban, tehát Ferdousi (feltételezett) halála

után. Azaz a közvetlen tabarestāni ghaznavida befolyás csak

ekkortól kezdve erősödik meg, amelynek csúcspontja ghaznavi

Mascud Gorgān és Tabarestān elleni pusztító hadjárata volt

1035-ben.

Mindezek alapján mindössze az a tény szól Abu’l-Favāres Šahryār

mellett, hogy 1010 után élt és uralkodott Tabarestān egy apró

részén, és így beleillik Khaleghi-Motlagh elméletébe. Ettől

eltekintve azonban semmi konkrétum nem szól mellette, csupán a

neve, Šahryār.

További gondot okoz az esfahbad titulus hiánya, hiszen a

feliraton nem szerepel Abu’l-Favāres Šahryār neve mellett, míg

a Nezāmi cAruzinál megjelenő Šahryār viszont ezzel a címmel van

felruházva. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Ethé által

idézett kéziratban Šahryār b. Šarvin áll, nem Šahryār b.cAbbās, és nem valószínű, hogy egy más forrásból nem ismert

személy lett volna valamikor 1010 környékén Ferdousi

vendéglátója.

VII. Konklúzió

50

Összefoglalva, több konklúziót fogalmazhatunk meg Ferdousi és

a Tabarestāni Bāvandida dinasztia kapcsolatáról.

Az első, hogy a Šāhnāmében nincs egyetlen utalás sem erre a

látogatásra. Ferdousi egyetlen helyen sem tesz említést,

utalást erre a „Šahryārral” történt találkozásra. Nezāmi cAruzi

pedig nem közli Ferdousi tabarestāni látogatásának forrását.

Nezāmi cAruzi előttről nem ismert ez a történet.

Ha mégis utána eredünk, arra jutunk, hogy többféle hagyományt

és interpretációt, lehetséges megoldásokat különíthetünk el

egymástól elsődleges és másodlagos forrásainkban.

Az első „töréspont” Ménage és Khaleghi-Motlagh egymástól eltérő

interpretációja Ferdousi tabarestāni tartózkodásáról. Ménage

ezt 1005, Khaleghi-Motlagh 1010 utánra helyezi. Ebből fakadóan

több megoldási lehetőségünk lehet:

Amennyiben Ferdousi 1005 körül járt Tabarestānban, akkor az

első Šahryār, a forrásokban leggyakrabban említett Šahryār b.

Šarvin Bāvandida fejedelem kronológiailag teljesen kizárható, a

Baisonghur-féle kiadás előszavában szereplő ziyārida Qābus b.

Vošmgir azonban nagyon is valószínű megoldás. Tudjuk, hogy

Šahryār b. Šarvin Qābus b. Vošmgir anyai nagybátyja volt, és

talán ez a családi háttér magyarázhatja valamelyest, hogy miért

került be Nezāmi cAruzi óta Šahryār b. Šarvin személye a

Ferdousi–hagyományba. És miért ne lehetett volna – ahogy arra

Nöldeke is felhívja a figyelmet – a ziyārida Qābus b. Vošmgir a

vendéglátó személye? Hiszen személyében egy híres, műpártoló

fejedelemmel van dolgunk. Esetében mind az 1005, mind pedig egy

1010 körüli dátum elfogadható lenne, és a „Mahmud az én uram”

kitétel is megmagyarázható lenne – mégha közvetlen vazallusi

51

viszony csak Qābus halála után jött is létre a Ziyāridák és a

Ghaznavidák között. Megfontolandó tehát ez a lehetőség.

Idekapcsolható Doulatšāh megjegyzése is, mely szintén a Qābus

b. Vošmgir-féle hagyomány egy szálát képviseli, igaz, nem

Šahryār b. Šarvin felé mutatva.

Ha a második személyt, Šahryār b. Dārāt vizsgáljuk Ménage 1005-

ös dátuma fényében, akkor a történetileg leghihetőbb

rekonstrukcióhoz jutunk el. Hiszen a Šāhnāme azon sorai, melyek

a hatvanöt éves költő panaszairól szólnak, könnyen beleillenek

kronológiailag egy 1005 táján történt tabarestāni látogatásba,

és nem feltétlenül kell azt hinni, hogy Ferdousi csak és

kizárólag Mahmud udvarában írhatta meg, fejezhette be a

Šāhnāmét.64 Az 1006-7 táján megölt Šahryār b. Dārā könnyen

lehetett Ferdousi vendéglátója, és véleményünk szerint, ha van

valamennyi alapja Ferdousi tabarestāni látogatásának, akkor ez

leginkább Šahryār b. Dārā utolsó éveire tehető.

Ha Khaleghi-Motlagh véleményét, datálását vesszük irányadónak,

akkor az egyetlen megoldási lehetőség a teljesen ismeretlen

Abu’l-Favāres Šahryār lenne, akiről azonban semmit nem tudunk

rövid sírfeliratán kívül, így aligha képzelhető el, hogy ő

lehetett Ferdousi házigazdája, főleg, hogy nem is viselte az

esfahbad titulust.

Így összességében – figyelembe véve más véleményeket is – ha a

Šāhnāme szerzőjének saját kisemmizettségére vonatkozó sorai

1005 táján születtek, akkor valószínű, hogy a Kāusiyya ágba

tartozó Bāvandida Šahryār b. Dārā fejedelem lehetett Ferdousi

tabarestāni patrónusa. Másik lehetőségként – igaz egy merőben

kései, 15. századi közlés alapján, melyhez adalékul szolgálhat64 Khaleghi-Motlagh 2002, 514-515.

52

Šahryār b. Šarvin korábbi emlegetése – a ziyārida Qābus b.

Vošmgir jöhet szóba, aki ekkor fennhatósága alatt tartotta

Tabarestānt, és udvarát gazdag szellemi pezsgés jellemezte.

Hogy a Ziyāridáknak valami közel lehetett az ügyhöz, arra

Doulatšāh megjegyzése is utal.

Ez a két személy, Šahryār b. Dārā és Qābus b. Vošmgir a két

lehetséges megoldás, ha egyáltalán járt Ferdousi Tabarestānban…

Elsődleges források:

al-cUtbī, Abu Nasr (1869) Al-Tārīkh al-Yamīnī, szerk. Manīnī , Š.A.

Kairó

Āmoli, Moulānā Ouliyā ’ Allah (1347/1968) Tārikh-e Ruyān, szerk.

Sotude, M. Tehrān.

Doulatšāh, Amir b. cAlā od-Doule Bakhtišāh al-Ghāzi as-

Samarqandi (1366/1987), Tazkirat os-Šocarā, szerk. Ramazāni, M.

Tehrān.

Ebn Esfandyār, Bahā od-Din Mohammad b. Hasan (1320/1941), Tārikh-

e Tabarestān, szerk. Eqbāl, cA. Tehrān

Ferdousi Abu’l-Qāsem Mansur (1876), Le livre des rois par Abou’lkasim

Firdousi, traduit et commenté Par J. Mohl, Paris.

53

Ferdousi Abu’l-Qāsem Mansur (1966-1971), Šāhnāme, szerk.

Bertelsz et. al., Moszkva.

Ferdousi, Abu’l-Qāsem Mansur (1374/1995) Šāhnāme, szerk. Mohl,

J. vol. I-IV. Tehrān.

Jorbādeqāni, Abu’ Šaraf Nāseh b. Zafar (1345/1966), Tarjome-ye

tārikh-e Yamini, szerk.

Šocār, J. Tehrān 1345.

Marcaši, Mir Sayyed Zahir od-Din b. Sayyed Nasir od-Din

(1850),Tārikh-e Tabarestān va Ruyān va Māzandarān, in: Sehir ed-din’s

Geschichte von Tabaristān, Rujān und Māzandarān, Dorn, B. (szerk.) St.

Petersburg.

Marcaši, Mir Sayyed Zahir od-Din b. Sayyed Nasir od-Din

(1333/1954),Tārikh-e Tabarestān va Ruyān va Māzandarān, szerk. Šāyān,cA. Tehrān.

Marcaši, Sayyed Zahir od-Din b. Sayyed Nasir od-Din (1364/1985)

Tārikh-e Gilān va Daylamestān, szerk. Sotude. M. Tehrān.

Marcaši Mir Sayyed Zahir od-Din b. Sayyed Nasir od-Din

(1345/1966) Tārikh-e Tabarestān va Ruyān va Māzandarān, szerk.

Tasbihi, M. H. Tehrān.

Nezāmi cAruzi, Samarqandi, (1375/1996) Čahār maqāle, szerk.

Qazvini, M. Mocin M. Tehrān.

Másodlagos források:

Birashk, A. (1993), Comparative Calendar of the Iranian, Muslim, Lunar and

Christian Eras for Three Thousand Years ( 1260 B. H. – 2000 A.H./639 B. C. – 2621 A.

D.) Costa Mesa. Bosworth, C. E. (1963), The Ghaznavids Their Empire in

Afghanistan and Eastern Iran 994-1042, Edinburgh.

54

Bosworth, C.E. (1964), On the Chronology of the Ziyārids in

Gurgān and Tabaristān, Der Islam, 40 37-49.

Bosworth, C. E. (1968), The Political and Dynastic History of

the Iranian World (A. D. 1000 – 1217), in: Boyle, J. A.

(szerk.):The Cambridge History of Iran, vol. 5. Cambridge. 1-202.

Bosworth, C. E. (1996), The New Islamic Dynasties, Edinburgh.

Ethé, H. (1894) Die älteste Urkunde über Firdausi, ZDMG 48.

89-94.

Herzfeld, E.(1932), Postsasanidische Inschriften, Archäologische

Mitteilungen aus Iran IV), 140-156.

Godard, A. (1936), Les tours de Ladjim et de Resget

(Māzandarān), Athār-é Īrān, Annales du service archéologique de

l’Īrān, vol. I. Haarlem, 109-121.

Kabir, M. (1958), The Buwayhids of Jibal and Rayy A.H. 322-420

( 933/934-1029), J. Asiat Soc. Pakistan 3, 29-42.

Khaleghi-Motlagh, J.(2002), Ferdowsi, Encyclopaedia Iranica,

Yarshater, E. (szerk.), vol. IKH., fascicle 5. New York, 514-

523.

Madelung, W. (1967),The Alid Rulers of Tabaristān, Daylamān and

Gilān, Atti del III Congresso di Studi Arabi e Islamici, Naples 123-156.

Madelung, W. (1975), The Minor Dynasties of Northern Iran, The

Cambridge History of Iran,Vol. IV. Cambridge. 198-226.

Madelung, W. (1985), Āl-e Bāvand, Encyclopaedia Iranica, szerk.

Yarshater, E., vol. I. London – New York, 749-752.

Melikian–Chirvani, A. S.( 1988),Le Livre des Rois, Miroir du

Destin, Studia Iranica 17/1.13. (oldalszám!!!)

55

Melikian–Chirvani, A. S.(1992) The Iranian bazm in early new

Persian sources, in: Res Orientales IV, Banquets d’Orient, szerk.

Gyselen, R. Paris. 95-120.

Melville, Ch.(1998), Ebn Esfandiār. In: Encyclopaedia Iranica (Vol

VIII.) Costa Mesa. 20-23.

Melville, Ch. (2000), The Caspian Provinces: A World Apart

Three local hitories of Mazandaran, Iranian Studies, vol. 33. n.

1-2. winter/spring 45-91.

Ménage: Firdausi, The Encylopaedia of Islam2 vol. VII., Leiden,

London 1965.

Nöldeke, T. (1896-1904), Das iranische Nationalepos, in:

Grundriss der iranischen Philologie, Zweiter Band szerk. Geiger W.; Kuhn

E. Strassburg (oldaszám)

Rabino di Borgomale, H.L.(1936), Les dynasties du Māzandarān de

l’an 50 avant l'Hégire á l’an 1006 de l'Hégire ( 572 à 1597-

98). d' aprés les chroniques locales, JA, 228, 397-474.

Rabino di Borgomale, H.L. (1943-45), L’histoire du Māzandarān,

JA, 234, 211-246.

Shahbazi, A. Sh.(1984) The Birthdate of Ferdowsi (3 Dey 308

Yazdigirdi=3rd January 940.), ZDMG 134, 98-105.

Spuler, B. (szerk.) (1961), Wüstenfeld-Mahlerische Vergleichungs-

Tabellen zur muslimischen und iranischen Zeitrechnung mit Tafeln zur Umrechnung

Orient-Christlicher Ären, dritte verbesserte und Erweiterte Auflage

der „ Verglichungs-Tabellen” der mohammedanischen und

chrisltichen Zeitrechnung. Unter Mitarbeit von Joachim Mayr.

Wiesbaden.

Steingass, F.(1972),A Comprehensive Persian-English Dictionary, Beirut.

Szerb A. (1992), A világirodalom története, Budapest.

56

Tsybulsky, V. V. (1979), Calendars of the Middle-East Countries Conversion

Tables and Explanatory Notes. Moscow.

Wolff, F. (1377/1998), Glossar zu Firdosis Schahname, Tehrān.

.

.

57