EERRDDÉÉLLYYII TTAANNUULLMMÁÁNNYYII EERRDDÉÉLLYYII ...old.balassi-bp.hu/tantargy/tortenelem/erdely_program_2010.pdf · EERRDDÉÉLLYYII TTAANNUULLMMÁÁNNYYII KKIIRRÁÁNNDDUULLÁÁSS

EERRDDÉÉLLYYII

TTAANNUULLMMÁÁNNYYII KKIIRRÁÁNNDDUULLÁÁSS

22001100.. jjúúlliiuuss 66 –– 1122..

„A kis Erdély volt a nagy Magyarország megmentıje, a magyarság leghatal-masabb védvára és oltalmazója, hiszen itt, a Kárpátok ölében ápoltatott az a hısiesség, szabadságszeretet és alkotmányos érzület, amely kisugározva az egész nemzetre, megvédte ıt a beolvadástól.”

(Orbán Balázs)

EERRDDÉÉLLYYII

TTAANNUULLMMÁÁNNYYII KKIIRRÁÁNNDDUULLÁÁSS

22001100.. jjúúlliiuuss 66 –– 1122..

BA LA S S I BÁ L IN T NY O LC É V FO LY A M O S GIM N Á Z IU M TÖ R TÉ N E LE M M U N K A K Ö Z Ö S S É G

2010

ERDÉLYI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2010. július 6 – 12.

© Történelem Munkaközösség 2010

2

BEVEZETÉS

Erdély változatos sorsú történeti-földrajzi táj a Kárpát-medencében. Sok évszázad óta magyarok, románok, szászok, és mellettük más etnikumok éltek és élnek együtt itt, s már ennek következtében is ez a terület nyelvileg, vallásilag és kulturális szempontból is különleges helyet foglal el Európában. Századokon át a középkori Magyar Királyság integráns része, keleti bástyája, azután gyengébb-erısebb török függıségben, majd a magyar korona jogán Habsburg-alárendeltségben élı fejedelemség, amely 1848-49-ben rövid idıre, 1867 után pedig egy jó fél évszázadra ismét egyesült Magyarországgal. Látható tehát, hogy Erdély politikai értelemben nem mindig tartozott Magyarországhoz, ennek ellenére ezernyi szálak főzik történelmünkhöz. Legfontosabb szerepét a három részre szakadt ország idején kapta a 16-17. század folyamán, amikor a magyar politikai önállóság jelképévé és a magyar kultúra hordozójává vált. A Magyarországhoz kötıdést nemcsak a történelmi múlt, hanem a gazdasági és kulturális kapcsolatok is erısítet-ték. Igen találó az ugyancsak erdélyi származású Ravasz László, egykori református püspök megállapítása, mely szerint „Erdélyt a természet Magyarországgal való életközösségre alkotta”.

A mai Erdély – amely az 1920-as trianoni békediktátum óta a román állam része – szerencsére a kedvezıtlen háttér ellenére nagyon sokat ıriz azokból az értékekbıl, amelyek szerves részét képezik a magyar kultúrának. Munkaközösségünk az egyhetes tanulmányi kirándulást azzal a céllal szervezte meg, hogy az érdeklıdı diákokkal együtt Dél-Erdély és a Székelyföld egy részén megtekintsük a magyar kultúrához kapcsolódó helyszíneket, em-lékhelyeket. Az egyes látnivalók a történelem mellett több esetben kapcsolódnak a magyar irodalmi és földrajzi tanulmányok-hoz is. A tanulmányút folytatása az elmúlt tanévben sikeresen lebonyolított erdélyi kirándulásunknak.

ERDÉLY FÖLDRAJZI FEKVÉSE, ELNEVEZÉSE

Erdély (latinul Transylvania, németül Siebenbürgen, románul Ardeal) nagy kiterjedéső földrajzi-történeti táj a Kárpát-medence délkeleti részén, a mai Romániában. A Kárpát-medencébe betelepedı magyar törzsek az Alföldtıl keletre fekvı erdıségeken (a mai Erdélyi-szigethegységen) túli területeket erdın túlinak (latin forrásokban: ultra silvas), vagy erdıelvének nevezték. Ebbıl a kifejezésbıl alakult ki késıbb az Erdély elnevezés. A latin és a román megnevezés a magyar Erdély szóból ered, a német név pedig arra a hét szász várra utal – ez jelenik meg Erdély címerében is –, amelyeket a 12. században emeltek (Kolozsvár, Szászsebes, Szeben, Medgyes, Segesvár, Brassó és Beszterce). Erdélyen ma háromféle területet értünk. Van egy földrajzi Erdély, egy ideális alakú, földrajzilag összetartozó szerkezető, markáns hegységhatárokkal körülvett medence, kb. 57 000 km2 területtel. A földrajzi Erdélynek csodálatos természetes határai vannak: északkeleten, keleten és délen a Kárpátok 1500-2500 m magas összefüggı fala; nyugaton pedig a Bihar-hegység terjedelmes tömbje. A földrajzi Erdély egy nagy, központi fekvéső medencébıl (Erdélyi-medence) és a kis perifériális helyzető hegyvidéki medencékbıl (pl. Máramaros, Beszterce, Gyergyó, Csík, Háromszék, Barcaság) áll. Beszélhetünk a változó nagyságú történelmi Erdély területérıl is, amely a 17. században, mint önálló fejedelem-ség messze túlterjedt a földrajzi Erdély határain. A történelmi Erdély magját a földrajzi Erdély területén létrejött hét magyar vármegye – Belsı-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda, Küküllı, Fehér, Hunyad – adta, amelyhez nyuga-ti irányból késıbb, a három részre szakadt Magyarország idején újabb területeket kapcsoltak. Ezeket a területeket nevezik összefoglaló néven Partiumnak. A köznyelvben, a mai értelemben vett Erdély a földrajzi és történelmi Erdélyt kiegészítve magában foglalja mind-azt a kb. 103 000 km2 kiterjedéső területet, amelyet 1920-ban Magyarországtól Romániához csatoltak.



3

TÖRTÉNELMI TÁJEGYSÉGEK A MAI ÉRTELEMBEN VETT ERDÉLY TERÜLETÉN

NÉPRAJZI TÁJEGYSÉGEK ÉS A MAGYARSÁG ARÁNYA MAI ÉRTELEMBEN VETT ERDÉLY TERÜLETÉN



4

ERDÉLY RÖVID TÖRTÉNETE Erdély történelme az írásos forrásokból a Kr.e. I. évezredtıl követhetı nyomon. A korábban itt élı népek története az idık homályába vész. Az indoeu-

rópai (iráni) nyelvő lótartó szkíták, az agatürszök az i. e. 1. évezredben vándoroltak a kelet-európai síkságról az Erdélyi-medencébe. Ekkor kezdıdött el Erdélyben a vaskor. Az agatürszökrıl Hérodotosz tudósít, aki szerint a Maros-folyó (Marisz) mentén laktak, "trák szokás szerint éltek", békés természető és gazdag nép voltak. Utánuk következtek a kelták (Kr. e. 3-2. sz.), majd a dákok (Kr. e. 2. sz.-tól i. sz. 106-ig). A dákok a trákok törzsei közé tartoztak. Rokonaik voltak a Duna-torkolat táján élı gétáknak. Kezdetben Erdélyben több kisebb fejedelemség létezett. Ezek egyesítésével jött létre Burebista dák királysága, amely a Kárpá-toktól a Fekete-tengerig terjedt. 106-ban, Traianus császár légiói átkeltek a Dunán, és elpusztították Burebista utódjának, Decebalnak az országát. Eutropius történetíró, azt állította, hogy az új tartományt az egész római világból ("ex toto Orbe Romano") népesítették be újra. A magyar történetírás szerint a romanizált dákok fokozatosan eltőntek Erdély és a mai Románia területérıl, míg a román történetírás szerint folyamatosan itt laktak (dákoromán kontinuitás elmélete). Az elkövetkezı másfél évszázadon át római provincia volt Dacia: csupa jövevény isten, latin, görög, szír, kelta, illír nevek maradtak fenn, alig akadt egy-két trák hangzású név. Dácia volt az utolsó tartomány, amellyel Róma gyarapodott, s az elsı, amelyet elvesztett: Aurelianus császár 271-ben a gótok betörései miatt elrendelte a kiürítést: a légiók és a lakosság áttelepült a Duna jobb partjára, Moesiába. A népvándorlás korában különbözı népek (vizigótok, taifalok, hunok, gepidák, vandálok) átvonulási- vagy szállásterülete lett Erdély.

A honfoglalás után a magyarok tartósan a 10. században az Alföldrıl kiindulva a Szamos, Sebes-Körös és Maros völgyein bevonulva szállták meg a terüle-tet. Errıl tanúskodik Erdély magyar neve is, mely a központi magyar tájszemlélethez igazodva, „erdı elıtti, erdın túli” területet jelent (Erdıelve), valamint a mai román név elızménye a középkori magyarországi latinságban használt Transsylvania. A 11. században az említett három folyó völgyei és a Mezıség összefüggı magyarlakta területek voltak. Erdély keleti és déli vidékei ekkor még a gyakori kun és besenyı becsapások ellen védı gyepőt és gyepőelvét alkották.

A magyarság a 13. századra fokozatosan benépesítette Erdély termékeny folyóvölgyeit és hegyi medencéit. Általában eljutott a bükk- és fenyıerdık öveze-téig, sıt a Székelyföldön a fenyıerdık övébe is betelepült. A középkori Magyarországon legtovább Erdélyben maradt meg a királyi hatalom erıs befolyása és a nagy kiterjedéső királyi birtokok. A Marostól délre esı viszonylag ritkán lakott területre a 12-13. sz. folyamán a magyar királyok szász népességet telepítettek. Szászok költöztek Beszterce vidékére, a Barcaságra és Nyugat-Erdély egyes pontjaira is (Kolozsvár, Torda, Nagyenyed).

A 11-13. században Erdély különbözı pontjaira besenyık és kunok is kerültek, akik kis számban lévén hamarosan beleolvadtak a környezı magyarságba. A románok a 12-13. században jelentek meg Erdélyben. Az elsı évszázadokban fıleg a magas hegyi tájakon a Bihar-hegységben és az Érchegységben, Hunyad megyében és a Fogarasi-havasokban telepedtek meg. Majd a 14-17. században újabb sőrő rajokban érkezvén dél felıl Erdély minden vidékén megjelentek. A 13-14. században kialakultak a nemesi vármegyék, és a 15. századra megszilárdult Erdély rendi szerkezete, amely a magyar vármegyék, a székely és szász székek szövetségébıl állt és több mint négy évszázadon át közigazgatási szervezetként is érvényben volt.

A középkori Magyarország három részre szakadása után (1541) Erdély másfélszáz évig önálló fejedelemségként létezett, amely magyar fejedelmek kor-mányzata alatt laza hőbéri függésben élt az oszmán-török birodalommal. A török és a Habsburg Birodalom között egyensúlyozó, belsı politikai függetlensé-gé ırzı Erdély ebben az idıben gyakran keveredett pusztító háborúkba, amelyek elsısorban a folyóvölgyekben és alacsonyabb dombvidékeken élı magya-rokat és szászokat sújtották. Elpusztult helységeikbe jórészt románok költöztek. Különösen a tizenöt éves háborúban (1591-1606) és a II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megtorló török-tatár pusztításban fogyatkozott meg a népesség. 1690-ben a török visszaszorítása után a Habsburgok Erdélyt nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem fejedelemségként, illetve nagyfejedelemségként külön kormányozták.

A magyar reformkor törekvései közt kiemelt helyen szerepelt Magyarország és Erdély uniója. Az egyesülést az erdélyi országgyőlés 1848-ban ki is mondta, azonban az új birodalmi alkotmány értelmében 1849-67 között ismét külön kormányozták Bécsbıl. 1876-ban megszüntették Erdély addigi közigazgatási beosztását is, a székekbıl és vidékekbıl vármegyéket szerveztek.

A trianoni béke Erdélyt, mint többségében románlakta területet Romániának ítélte és jóval a történeti Erdély határain túl az Alföld szélén húzta meg az új magyar-román államhatárt. Ennek következtében a köznyelvi szóhasználatban Erdély neve kiterjedt a történeti Magyarországtól Romániához került egész területre, amely meghaladja a történeti Erdély területét.

1940-1944 között – a második bécsi döntés értelmében – Észak-Erdély és a Székelyföld ismét Magyarországhoz tartozott, benne a 90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel, de kb. 1 060 000 románnal is. Az 1941-es népszámlálás a területen magyar többséget mutatott ki. A holokauszt során sok, magát magyar anyanyelvőnek valló észak-erdélyi zsidót hurcoltak el lakóhelyérıl – az 1941-es népszámlálás adatai alapján. A II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerzıdés a bécsi döntéseket érvénytelenítette, a területet újra Romániának ítélte, annak köszönhetıen, hogy Románia 1944-ben hátba támadta korábbi szövetségeseit, a tengelyhatalmakat. Az 1945 után hatalomra került új román vezetés kezdetben a kommunista eszme internacionalista jellege alapján és a szovjet nemzetiségi politika mintájára kezelte a magyar kisebbség helyzetét. Nagy arányban vettek részt magyarok a kommunista pártban is, ahol a korábbi mellızöttség után elismerték ıket. A többségében magyarok által lakott területek (például Székelyföld) egy darabig rendelkeztek területi autonómiával (Maros Magyar Autonóm Terület), késıbb a kommunista köntösbe öltözött nacionalista jellegő Ceauşescu-diktatúra megszüntette azt. Ceauşescu a sovinizmus felerısítése révén próbálta meg az egyre jobban elnyomorodó országban hatalmát fenntartani. Az 1980-as évek végén meghirdette a magyar falurombolást, de ezt már nem sikerült teljességgel véghezvinnie. Az 1989. december végi forradalom (a Ceauşescu-diktatúra megdöntése) után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. Románia demokratizálódása, ha lassan is, de az ezredforduló tájára végbement, s ma az Európai Unió tagjaként próbál gazdasági téren felzárkózni. Az erdélyi magyar kisebbség sorsa azonban keveset változott. A hivatalos román politika például napjainkban is ellenzi Erdély vagy a Székelyföld minden-fajta autonómiáját. Erdély folyamatosan fogyó mai magyar lakossága elsısorban a Székelyföldön és az észak-erdélyi városokban él. Jelentıs számban laknak magyarok Kalota-szegen, a Barcaságon, a Maros, a Szamos és a Kis-Küküllı völgyében, valamint a Mezıségen. A Partium térségében elsısorban a magyar határ menti területeken találkozhatunk nagyobb lélekszámú magyar kisebbséggel, mint például Biharban az egyik legmagyarabb kisvárosban, Nagyszalontán.

(Az összeállítás forrása: Erdély története három kötetben. Akadémiai kiadó, Bp., 1988)



5

DÉL-ERDÉLYI TÁJAKON Az alábbiakban a tanulmányi kirándulás elsı két napjának a programját vázoljuk fel, ismertetve röviden azokat a dél-erdélyi településeket a látnivalóikkal együtt, amelyek terveink szerint megtekintésre kerülnek.

1. nap (június 6. kedd): ARAD – SOLYMOS – VAJDAHUNYAD – CSERNAKERESZTÚR PROGRAM: � Indulás 8.00-kor Budapestrıl. � Terveink szerint dél körül érkezünk meg Aradra, ahol koszorút helyezünk el az aradi vértanúk emlékoszlopá-

nál. � A délutáni órákban kirándulást tervezünk a solymosi várromhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Maros

völgyére. � A szállás elfoglalása elıtt egy rövid kitérıt teszünk Vajdahunyad várához. Mivel az elmúlt tanévben látoga-

tást tettünk a várban, ezért az idén csak kívülrıl tekintjük meg. � Csernakeresztúr: vacsora és szállás a tavaly megismert faluban LÁTNIVALÓK : ARAD Arad (latinul Aradinum): város Dél-Erdélyben, az egykori Arad vármegye, ma Arad megye székhelye. A 2002-es népszámlálási adatok szerint 190 000 lakosa van, melynek alig 10%-a magyar nemzetiségő. Várát a törökök elfoglalják 1551-ben, a hódoltság idején török szandzsákszékhely volt. A török uralom alóli felszabadítás után a marosi katonai határırvidék székhelye volt. Ma is álló várát a Maros kanyarulatában 1783-ban alakítják ki. Történelmi zarándokhellyé az tette, hogy 1849. október 6-án itt végezték ki a szabadságharc honvédtábornokait, az aradi vértanúkat. A vesztıhely közelében található emlékoszlop egyben síremlék is, hiszen a vértanúk közül töb-ben itt leltek végsı nyughelyre. 2004-ben közadakozásból sikerült újra felállítani – igaz, nem az eredeti helyszínen – a román állam által egykor lebontásra ítélt szoborkompozíciót, amely eredetileg a város fıterén állt, s a kivégzett vértanúk emlékét hirdette.

Az aradi Szabadság-szobor (2004 óta ismét áll és a vértanúk emlékét idézi)

Az aradi vértanúk emlékoszlopa a vesztıhely közelében (az oszlop alatti kripta 11 aradi vértanú végsı nyughelye)

„ İszi napnak mosolygása, İszi éjnek hervadása, İszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre. Hol megváltott – hısi áron – Becsületet, dicsıséget Az aradi tizenhárom. Az aradi golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az ıszi rózsa, Hulló levél búcsú-csókja; Bánat sír a száraz ágon Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. İszi napnak csendes fénye, Tőzz reá a fényes égre. Bús szívednek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom.”

(Ady Endre)



6

SOLYMOS Solymos vára Aradtól 25 km-re, a Maros folyó jobb partján emelkedı 252 méter magas Várhegy tetején áll. A várat a tatárjá-rás után emelték, elsı okleveles említése 1278-ból való „Castrum Somos” néven. Az Árpád-korban magánföldesúri kézben volt, elsı birtokosai között említik Pál bánt és János ispánt. Az Anjouk idején királyi birtok, 1456-ban Hunyadi János, ezt követıen Mátyás király birtokába került. 1541-ben Buda török kézre kerülése után Magyarország három részre szakadt. Szulejmán szultán akaratából az 1540-ben meghalt magyar király, Szapolyai János csecsemı fiának, János Zsigmondnak adományozta Erdélyt és Kelet-Magyarország egy részét. A királyi udvartartás (János Zsigmond, Izabella királyné, Szapolyai özvegye, Martinuzzi Fráter György, János Zsigmond gyámja és számos fıúr) a török által elfoglalt Budáról elıször ide tette át székhelyét. A várat 1552-ben a török elfoglalta és csak 1688-ban szabadult fel uralma alól. A visszafoglaló ostrom során a vár súlyosan megsérült, s többet nem állították helyre. Evlija Cselebi, török utazó írta 1660-ban Solymos váráról: „A lippai szandzsák földjén s a Maros folyó partján az ég csúcsáig emelkedı sziklán, keskeny magaslatú vár ez; parancsno-ka, katonasága, ágyúja és hadiszertára van. Kissé nyugatra nézı egyetlen kapuja, harminc háza s vágott sziklából várszerő mély árka van. Benne egy mély kút van, melyet kısziklába ástak.” A belsıtornyos vár háromszög alaprajzú, kívülrıl mély várárok védi, melyen át felvonóhídon lehetett átjutni. A belsı vár nagymérető (35 x 22 m) háromszög alakú udvarának nyugati részén a kismérető kaputorony, ettıl északra a több emelet magas, négyszög alaprajzú öregtorony látható. A várudvar északi oldalán áll a reneszánsz faragványokkal díszített palotarész, benne Izabella királyné egykori szobái. A királynéról kapta nevét az Izabella – balkon. Az udvar déli felén látható a nagymé-rető lovagterem, és mellette a várkápolna. Még ma is felismerhetık az egyes szobák, ırtornyok, a várúr lakása, a várkút, számos bástya alapfala, a külsı várudvar és több különbözı rendeltetéső helyiség, terem, és a várat övezı rendkívüli mérető várárok. DÉVA Déva vára hajdani erıdítmény az Alsó-Marosmentén, Déva város fölé emelkedı hegyen, 350 m tengerszint feletti magasságban. Déva vára kicsiny, jelentéktelen erısség volt a Maros bal partján, egy 250 méter magas sziklán, az Erdély szívébe vezetı úton. Hadi értéke igazán csak a XVII. században volt, mikor Várad elfoglalása után egye-dül ez a vár állhatott ellen egy esetleges további török inváziónak – a helyzet azonban gyorsan változott, és Déva szerepe egyre csökkent, bár teljesen csak a XVIII-XIX. század fordulóján veszítette el jelentıségét. Megjegyzés: Déva váránál idén nem tervezünk megállót, de a várromot az autóbuszból mindenki jól láthatja!

Aradtól 25 km-re, Lippa mellett, a Maros partján áll a festıi fekvéső solymosi várrom

(A mellékelt kép egy 19. század végi metszet a várról)

A dévai várrom egy 19. századi metszeten



7

VAJDAHUNYAD Vajdahunyad várát Mikszáth Kálmán „a várak királyá”-nak ne-vezte. Az apjától örökölt kicsiny erısséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó gótikus lovagvárrá az 1440-es, 50-es években. Késıbb két jelentıs építési periódus formálta: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávid század közepi átalakításai. 1725-tıl a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyt. 1807-es látogatá-sakor I. Ferenc elrendelte felújítását, de a munkálatoknak 1818-ban egy villámcsapás okozta tőz vetett véget. A szabadságharc után a járási hivatalok is a várban mőködtek. 1854-ben ismét tőz pusztítot-ta. 1868-ban Arányi Lajos népszerősítı kampánya nyomán közada-kozásból kezdték meg az évtizedekig elhúzódó helyreállítást. Ere-detileg Rudolf fıhercegnek szánták, a magyar nemzet ajándékaként. A helyreállítást elıbb Schulcz Ferenc, majd 1870 és 1874 közt Steindl Imre irányította. İk a kor felfogása szerint egységesen gótikus stílusúvá igyekeztek „visszaalakítani” a várat. Egyes része-ket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be (ezeket a változtatásokat késıbb részben kijavították). Steindl alakította ki a tetık mai formáját. Tudományos igényő res-taurálása Möller István nevéhez köthetı (1907–1913). Jelenleg ismét folyamatos helyreállítási munkák zajlanak a várban.

2. nap (június 7. szerda): NAGYSZEBEN – SEGESVÁR – BRASSÓ –NÉGYFALU PROGRAM: � Indulás 8.00-kor Csernakeresztúrról � Piski (az 1849-es csata helyszíneként szolgáló híd maradványainak megtekintése) � Nagyszeben (városnézés az egykori erdélyi szász városban) � Medgyes (rövid megálló) � Segesvár (városnézés) � Fehéregyháza (az 1849-es segesvári csatában elesettek tömegsírja fölé állított emlékmő megtekintése, Petıfi

Sándor Emlékmúzeum) � Buszos kirándulás a Tömösi-hágóhoz vagy a törcsvári kastély megtekintése. (A programválasztást az dönti el,

hogy kb. hány órára érünk Brassó környékére.) � Szállás: Brassó környékén (Négyfalu – falusi turizmus keretében) PISKI

Piski a Sztrigy folyó partján elterülı kis település Dél-Erdélyben, a magyar történelem egyik nevezetes helye. 1849. február 9-én Bem József itt vívta meg egyik gyıztes csatáját Puchner osztrák tábornokkal szemben. A tét óriási volt: a csata kimenetelén múlott, hogy sikerül-e kiőzni Er-dély területérıl az osztrák hadakat. A lengyel Bem Józsefet 1848. november 29-én nevezte ki Kossuth Lajos az erdélyi magyar hadak fıvezérévé. Azt kapta feladatául, hogy a szétesı erdélyi csapatokat szervez-ze ütıképes hadsereggé, s foglalja vissza az osztrákoktól (és a velük szövetségben lévı román felkelı csapatoktól) Er-dély területét. Különösen fontossá vált ez a küldetés akkor,

amikor a fıhadszíntéren a magyar honvédcsapatok visszavo-nultak (Görgey Artúr vezetésével), s Windischgraetz császári

tábornok 1848 szilveszterén bevonult Pest-Budára. A magyar kormány Debrecenbe menekült, s a körülzárás veszélye fenye-gette. Szükség volt tehát Bem erdélyi sikereire. A lengyel szabadsághıs – egyebek közt tízezer székelybıl – erıs sereget

Vajdahunyad: a Kárpát-medence egyik legszebb vára

Az 1849-es piski csata ábrázolása egy korabeli festményen



8

alkotott. Karácsonyra elfoglalta Kolozsvárt, januárjában bevonult Marosvásárhelyre, ezzel Észak-Erdély újra a magyaroké lett. Ezt követıen, 1849 januárjában kezdetét vette a dél-erdélyi hadjárat. Nagyszeben környékén dúltak a harcok. A február 4-i vízaknai csata súlyos vereséggel végzıdött. A Bem táborában tartózkodó Petıfi így ír errıl: „Négy nap dörgött az ágyú Vízakna és Déva közt, Ott minden talpalatnyi földet vér öntözött.” A vereséget követı utóvédharcokban maga Bem is megse-besült, de felkötött karral is folytatta a hadmőveletek irányítását. A vízaknai csata után Puchner vette át a kezdeményezést, s a Szászvároshoz közel lévı Piski falunál a híd elfoglalására ké-szült. A hídfıt néhány ezer honvéd védte báró Kemény Farkas alezredes vezetésével. A reggel kezdıdı ütközet elsı felében váltakozó sikerrel folyt a küzdelem. A hidat elıször az osztrákok foglalták el, s a bevetett tartalékok szétzilálták Bem csapa-tait. „Ha a híd elvész, elvész Erdély is!” – mondta Bem báró Kemény Farkasnak, s a menekülı csapatokat rendbe szedve új rohamot vezényelt. A hısiesen kitartó honvédek végül visszaverték a császáriakat, s birtokba vették a hidat. A piski csata emlékét örökíti meg a budapesti Bem-szobor, melynek talapzatára a lengyel tábornok híres mondását vésték fel: „A hidat visszafoglalom vagy elesem.” A szobor a sebesült, felkötött karú, ám elszánt hadvezért ábrázolja, amint a híd felé mutat. 1956. október 23-án ide zarándokoltak az egyetemisták, s ez a szobor lett az ’56-os forradalom egyik jelképe. Lám, így kap-csolódik egymáshoz 1848/49 és 1956 forradalma. NAGYSZEBEN

Nagyszeben (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinum) egy 155 ezer lakosú város Dél-Erdélyben. A város a Szebeni-havasok északi részén, a Szeben-patak völgyé-ben fekszik. Szeben megye székhelye, a szászok kulturális és politikai központja. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint 33 489 lakója közül 16 832 német, 7 252 magyar, 8 824 ro-mán. Ez az etnikai arány azóta jelentısen meg-változott. A város többségét alkotó németek az 1980-as évek óta tömegesen hagyták el szülı-földjüket, jelenleg a 155 000 lakosú város pol-gárságának alig 2 %-át teszi ki számuk – a ma-gyaroké is hasonló mértékő. A települést II. Géza (1141 – 1162) uralkodása idején hazánkba települt Rajna-vidéki és Lu-xemburg környéki szászok alapították. Az ekkor még a forrásokban lakatlannak (desertum) neve-zett terület gyors fejlıdésnek indult: a szász települést eleinte Hermannsdorfnak, késıb Hermannstadtnak nevezték a források. A név-adó egyes feltételezések szerint a szász betele-pedés idején élt Hermann lovag, mások szerint Hermann püspök. Az Árpád-kori városban több prépostság volt. II. András (1205 – 1235) a Szászföld élére a szebeni ispánt állította. A tatárjárás idején a palánból épített védmőveket a mongol hadak felgyújtották, ezt követıen a városfalakat kıbıl emelték és erısítették a XIV-XV. Században. Ennek eredményeként a török sikertelenül ostromolta a várost 1442-ben. Az ostromlókat Hunyadi János őzte el a falak mel-lıl. A város gyors gazdasági fejlıdését bizonyítja, hogy 1396-ban 25 iparágban 19 céh mőködött. A kor szokásához híven a tornyokat és bástyákat egy-egy céh felügyelte, s ezeket a védmőveket róluk is nevezték el. A kora újkorban közel negyven torony védte a falakat, a XIX. századi városrendezéskor ezek nagy részét elbontották. A ma is látható XV-XVI. századi eredető tornyok közül a déli városfal mentén eredeti állapotában maradt meg néhány: Fegyverkovács (ké-sıbb: Takács)- torony, Fazekas-torony, Kádár-torony, Tímár-torony, Kovács-bástya, Haller-bástya, illetve a Várostorony.

19. század végi várostérkép



9

Nagyszeben óvárosa napjainkban

A már idézett török utazó, Evlija Cselebi a XVII. század közepén így ír Szebenrıl: „Vára a folyó partján, itt-ott mocsárban álló, hetvennégy tornyú, erıs erıdítmény. Tizenegy nagy téglabástyája van. Bástyái oly tágasak, hogy ha ezer ember győl is össze mindegyikben, egy sem mondja, hogy szők a helyem. Összesen hatezer katonával és hatvanezer emberrel bíró nagy vár ez. Öt kapuja van: a nyugati oldalon levı kapu felıl a vár dombos helyen fekszik s azon a részen kettıs várfal és kettıs árok van…” Ostrommal nem is tudta az ellenség bevenni Szeben városát, csellel viszont sikerült elfoglalni és felprédálni. 1610-ben Báthori Gábor erdélyi fejedelem vendégként érkezett, így foglalta el a gyanútlan szászok erısségét. Hídvégi Mikó Ferenc erdélyi krónikás is megemlékezett az esetrıl. „Szebenbe való beérkezéssel azért ottan a kapukat a fejedelem praesidiuma (ırsége) kezdé ırzeni… minden háztól minden fegyvereket a piacra kelle, a fejedelem szállása eleibe hordaniok. …ki-ki az embereknek prédálni kezdé szállását, kit lopva, kit nyilván, azaz: amit el nem rejthetett a gazda, a gonosz lelkiesmérető ven-dég elvonta… sok rejtekhelyeket feltalálván, sok ezüst, arany mővel, pénzzel gazdagulának.. Így kezdıdék annak a városnak romlása, kit soha semminemő ellenség fel nem prédált.” Látnivalók: Nagyszeben óvárosa a mai napig megırizte történelmi hangulatát. A középkori eredető falakon belül három kis tér köré rendezıdnek a több száz éves épületek. A Nagytér (Piata Mare) a középkorban piactér volt. Az itt emelkedı Brukenthal-palota barokk stílusú épülete ma képzımővészeti győjteménynek ad helyet. A palota és a benne látható mőkin-csek zöme Brukenthal Sámuel (1721 – 1803) erdélyi kancellár tulajdona volt. A múzeumot 1817-ben hozták létre. A Nagytér és a Kistér között emelkedik az 1588-ban épült Várostorony, melynek tetejérıl szép kilátás nyílik a városra és környékére. A Vártorony mellıl induló Avram Iancu utcában láthatók a város legrégebbi házai. A Kistér (Piata Mica) körül gótikus és ba-rokk épületek emelkednek. A tér végében látható a vashíd, amely a legenda szerint a hazug ember alatt összeomlik. (Eddig még nem omlott össze…) A Kisteret egy szők utca köti össze a Huet térrel (Piata Huet). Itt látható a késı gótikus stílusú evangélikus püspöki székesegyház. Az eredtileg katolikus templom 1320 és 1520 között épült. Hetven méter magas tornya a város legmagasabb építménye. A templombelsı leghíresebb darabja az 1445-ben készült falfreskó a szentély bal oldali falán. A kép Jézus keresztre feszítését ábrázolja. A Huet tér szélét vigyázó XIV. századi ırtornyon keresztül egy középkori lépcsısoron juthatunk el az alsóvárosba. MEDGYES

Medgyes – Brassó, Nagyszeben és Segesvár után – a legnagyobb és legbájosabb erdélyi szász város, amelynek gótikus temploma egyszersmind az egyik legszebb városi erıdtemplom a Szászföldön.

A város a középkortól 1848-íg az egyik szász autonóm közigazgatási egység, a medgyesi szék központja volt. Itt döntöttek a szászok az evangélikus vallásra tör-ténı áttérésérıl 1545-ben, és 1919-ben itt mondta ki az erdélyi Szász Nemzeti Tanács a szászok elszakadását Magyarországtól és csatlakozásukat Romániához. Az utóbbi évtizedekben – a többi szász településhez hasonlóan - a szászok nagy része kivándorolt, a lakosságnak ma már 82 százaléka román, 14 százaléka magyar és mindössze 2 százaléka szász. Medgyes látnivalóinak többsége az egykori városfalon belül található. A középko-ri városfalat (a most látható elıdjét) 1490-ben kezdték el építeni Mátyás király utasítására. Hat különbözı stílusú tornya és bástyája (amelyeket a középkorban szokásos módon az egyes tornyok fenntartására és védelmére kijelölt céhekrıl ne-veztek el) még ma is áll. Medgyes legnagyszerőbb látnivalója a külön várfallal és tornyokkal körülvett gó-tikus erıdtemplom. A templom 1482-ben épült gótikus stílusban, kissé ferde tornya 1551-ben nyerte el 74 méteres magasságát. Érdemes megcsodálni a fıhajó két olda- A Forkesch-kaputorony, a városfal

egyik bástyája



10

lának falán lévı, 15. századból származó, jó állapotban megmaradt freskókat, amelyek bibliai jeleneteket ábrázolnak. A templom ékessége az 1480-ból származó késı gótikus szárnyasoltár. A németalföldi (Jan van Eyckéhez hasonló) stílusban festett táblaképeken Jézus szenvedésének történetét láthatjuk. SEGESVÁR Segesvár a Nagy-Küküllı völgyében a folyó két partján terül el. A 120 méter magas Várhegyen épült Felsıváros kínálja a legszebb látnivalókat az idelátogató turisták-nak. Nagy-Küküllı vármegye központjának 1910-ben 11 587 lakója volt, közülük 5 486 német (szász), 2 687 magyar és 3 031 román. Ma a város 32 000 lakosa közül csak 2 % a német és 18 % a magyar. Segesvárt a II. Géza idején ide telepített szászok alapították, kiváltságaikat II. András is megerısítette. Segesvár a szász szék központja lett. 1198-ban épített favárát a tatárok 1241-ben elpusztították. Ezt követıen kezdték építeni a kıfalakat. A Felsı-város a XVI. századig a város központja volt, három erıdítési rendszerrel, 14 védıto-ronnyal. A vár fıbejárata a 64 méter magas, négyszögletes alaprajzú Óratorony-kapu, melyet a szokástól eltérıen nem a céhek, hanem a városi tanács katonái védelmeztek. Itt székelt a város tanácsa 1556-ig. A tornyot valószínőleg a XIV. században emelték, és az 1676. évi nagy tőzvész után újra felépítették. (A tornyot 1891-ben restaurálták, a tetıt ekkor díszítették színes cserepekkel.) A torony óráját Johann Kirschel készítette 1648-ban. Érdekessége, hogy minden óraütéskor kis szobrocskák forognak körbe. A vár – A várba a legtöbben az egykori fıbejáraton, az óratorony kapuján át lépnek be. A színes mázas cseréppel fedett, kora barokk stílusú torony Segesvár szimbólu-ma, a várfal valamennyi tornya közül a legnagyobb. A város többi tornyát és bástyáját – más középkori települé-sekhez hasonlóan – egy-egy céh tartotta karban és védte támadások esetén, az óratorony védelme azonban egyene-sen a segesvári városi tanács feladata volt. A toronyba a 17. században német városi szokás szerint órajáték került A számlap melletti kis ablakban mindennap másik festett szoboralak jelenik meg, amelyek a hét napjait jelképezik: Diana, Mars, Merkúr, Jupiter, Vénusz, Szaturnusz és a Nap. A figurák mindennap éjfélkor váltják egymást. Az óratoronyban találjuk a néhány szobából álló vártörténeti múzeumot is. Az Óratorony mellett található a XV. században épült gótikus kolostortemplom. Eredetileg a domonkos renddé volt, késıbb az evangélikusok vették át. A templomban XVI. századi török szınyegek is láthatók.

A város többi – ma is látható – tornyát rendszerint egy-egy céhrıl nevezték el. Így az 1631-ben emelt Kovács-tornyot is, melynek felsı emeletén kapott helyet a tőzoltószertár. In-nen észak felé – a XIX. században épült Megyeháza irányába – haladva következik a XVII. században épült hatszög alapraj-zú Csizmadia-torony. Ettıl déli irányba fordulva következik a Szabó-torony, sokak szerint Segesvár legszebb tornya. A XIV. században épült a várba vezetı egyik kocsiút védelmére, kettıs kapunyílással, felvonható vaskapuval. Tovább haladva déli irányba következik a Szőcs-torony és a Mészáros-torony. Ez utóbbi elıterében áll a Mészáros-bástya. A két torony között nyíli a Törle-kapu (a német Törlein = „kis kapu” szóból). Innen továbbhaladva a Kötélverı-torony, az Ónmőves-torony és a Tímár-torony érintésével jutunk vissza az Óratoronyhoz. A vár közepén lévı tér egykor a kereskedelem és a városi élet köz-pontja volt: itt hirdettek ítéletet, itt állt a szégyenoszlop, amelyhez a bőnösöket kötötték ki, itt voltak a kivégzések és itt tartot-ták a győléseket is. A tértıl délre egy 1642-ben készített, 172 fokú falépcsı, a Schülertreppe (Diáklépcsı) vezet fel a Vár-hegyre (vagy más néven: Iskola-hegyre). A XVII. században épített Szász iskola mellett jutunk fel a Várhegy legmagasabb pontjára, ahol az evangélikus hegyi templom (Bergkirche) áll. A XIV. század közepén épült gótikus templomot egy XII. századi román templom alapjaira építették.

Az óratorony a segesvári várban

Segesvár látképe az 1840-es években



11

FEHÉREGYHÁZA 1849. július 31-én a Segesvár és Fehéregyháza között lezajlott csata során tőnt el Petıfi Sándor. A hivatalos magyar történet-írás szerint a segesvári csatában esett el Fehéregyháza mellett, s itt temették tömegsírba. Bár egyesek máig vitatják halálának helyét és körülményeit, mégis Fehéregyháza a magyar szabadságharc egyik legfontosabb emlékhelye. Két emlékmő is idézi a költıt: az egyik a falu központjában a tömegsírok fölé emelt turulmadaras emlékmővön található magyar és román nyelvő emléktábla, ahol egy Petıfi Emlékmúzeum is található; a másik pedig a hısi halál feltételezett hely-színe közelében a Fehéregyházáról Brassó felé vezetı út mentén. AZ ERDÉLYI SZÁSZOK TÖRTÉNETE

A szász telepesek elsı hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, amikor II. Géza magyar király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett. Erre alapvetıen a Bizánci Birodalom I. Mánuel alatt kezdett expanzív politikája adott okot, noha Géza nem érte meg az elsı betörést (1166). 1186-ban a királynak már szép jövedelme volt a tele-pesek adójából „de alienis hospitibus […] de Ultrasylvas XV milia marcarum”.1

A keresztes háborúk során Magyarországon átvonuló hadak a magyarságot megismertették a páncélos lovagsággal, a nehéz-lovas harcmodorral, de ez a székelyek között nem terjedt el, ık alapvetıen könnyőlovas harcosok maradtak. Ez a harcmodor a szintén könnyőlovas besenyık és kunok betöréseivel szemben még megállta a helyét, de a reguláris bizánci hadsereggel szemben már nem. Emellett, a magyar királyságnak elemi érdeke volt egy várakból álló védıvonal kiépítése a déli határokon, és a székelyek erre a feladatra szintén nem feleltek meg, mert nem rendelkeztek várépítési tapasztalattal és mesterségbeli tudással. Ezek az okok magyarázzák, hogy miért döntöttek a magyar királyok a várépítéshez és mesterségekhez értı nyugati telepesek behozatala mellett. Az Andreanum tudósít arról, hogy Géza a telepeseket egy elhagyatott („deserta”) területre tele-pítette, de ez csak részben igaz, mert a déli határsávon már a székelyek éltek (akiktıl a szászok a helyneveket átvették: Szászkézd, Szászorbó, Szászsepsi stb.), így ıket észak-keletebbre kellett telepíteni. A német telepesek ekkor alapították meg

1 Harald Zimmermann: A német–magyar kapcsolatok a 12. század közepén és az erdélyi szászok betelepítése

A segesvári csatában elesettek tömegsírja fölé emelt emlékmő Fehéregyházán

Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivivott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. - Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hısöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság!

(Petıfi)



12

Nagyszebent, amelynek német neve az alapító nemes („geréb”) nevét ırzi: Hermannstadt, és körvonalazódott az Olt völgyé-ben a késıbb Altland névvel illetett központi terület, mely mindig is kitüntetett szerepet játszott a szászság történetében, bár a Szászföld (Királyföld) határai késıbb kitolódtak.

A szászok elıdei a Német-római Birodalom nyugati területérıl származnak, mely távol esik a mai Szászország tartománytól. A népnevük ellenére az ottani szászokhoz tehát nincs közük. Eredetileg nem is szászoknak hívták ıket: egy 1191-bıl szárma-zó oklevélben az Ecclesia Theotonicarum Ultrasilvanorum, egy 1192-es keltezésőben pedig omnes Flandrenses megnevezés szerepel. A szász, azaz saxones elnevezésük elsı ízben 1206-ban jelent meg. Egyes szerzık szerint a magyar kancelláriai iratok szásznak neveztek mindenkit, aki megkapta a szász bányászok által kialkudott privilégiumokat, függetlenül attól, hogy melyik tartományban éltek. Eredetileg a megnevezés tehát nem származást, hanem egy kiváltságot, jogi helyzetet jelölt.2

A II. András király által kiadott Andreanum szabályozta a szászok katonaállítási kötelezettségét, és megerısítette adóked-vezményeiket. Ekkor – feltehetıen a német lovagoktól látott példán okulva – a szászok kiharcolták, hogy egyes településeik vásártartási és árumegállítási jogot kapjanak, ami elıvetítette az addig zömmel paraszti népesség városias jövıjét. A közép-kor végén a szászokkal kapcsolatban már egyértelmően városokban élı, iparral és kereskedelemmel foglalkozó népcsoportról beszélhetünk.

1437-ben a szászok, a székelyek és a magyar nemesség, mint az erdélyi „három nemzet” megkötötték a kápolnai uniót.

A szászok autonómiája Mátyás király uralkodása alatt teljesedett ki, ekkor alakult meg valamennyi szász területet magába foglaló sajátos önkormányzati rendszer, a Szász Universitas. Míg a szintén nagy önállósággal rendelkezı erdélyi székelyek valamennyien nemesek és katonák voltak, addig a szászok valamennyien polgárnak minısültek, és saját vezetıik, a gerébek igazgatása alatt álltak.

A 16. században az Erdélyi Fejedelemség létrejötte után a székelyek, a magyar nemesség és a szászok szövetségre léptek (Unio trium nationum) a török hódítók ellen. A szászok kiépítettek egy egész Európában egyedülálló templomerıd-láncot. Veszedelem esetén a lakosság a templomerıdben talált menedéket. A szászok városainak gyors kiépülése oda vezetett, hogy Erdély német nevét (Siebenbürgen) a hét legnagyobb erıdített szász városról kapta:

• Bistritz (Beszterce)

• Hermannstadt (Nagyszeben)

• Klausenburg (Kolozsvár)

• Kronstadt (Brassó)

• Mediasch (Medgyes)

• Mühlbach (Szászsebes)

• Schässburg (Segesvár)

Az erdélyi szászokhoz csatlakozó német nyelvő bevándorlók második hulláma a 16. századi nyugat-európai ellenreformáció idején érkezett; az Erdélyi Fejedelemségben ugyanis vallásszabadságot biztosítottak számukra is. A magyarországi reformá-ció történetében kiemelkedı szerepet játszottak a szászok, akik a lutheránus vallás hívei lettek.

A Rákóczi-szabadságharcot az erdélyi szászok – kivéve Besztercét – nem támogatták, kezdetben semlegesek maradtak, de miután Rákóczit 1704. július 6-án az erdélyi rendek fejedelemmé választották, a császári fıparancsnok, Rabutin délre mene-kült, a forrongástól mindvégig elhatárolódó szász területekre. A szászok kurucellenessége magyarázza, hogy míg Rákóczi hadai 1705-1706-ban a Dunántúlon gyızelmeket arattak, addig Erdélyben vereséget szenvedtek (zsibói csata).

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az erdélyi szászok hőek maradtak a bécsi udvarhoz. A Kossuthot támoga-tó székelyek és a szász városokba magát befészkelı, a szászok támogatását élvezı osztrák katonaság között sok véres csata dúlt.

Jóllehet az erdélyi szászok 1918-ban támogatták Erdély egyesülését Romániával, a román kormány ezután folytatta a magyar korszak asszimilációs kisebbségpolitikáját. Erdély fokozódó románosítása következtében az erdélyi szászok még inkább vesztettek jelentıségükbıl.

2 Erdély története három kötetben. Akadémiai kiadó, Bp., 1988.



13

A II. világháborúban Románia a náci Németország pártján állt. Az erdélyi szászok egy része híve lett a nemzetiszocialista mozgalomnak. Amikor a világháború vége felé 1944-ben Románia átállt a szövetséges hatalmakhoz, a szászok egy része Ausztriába és Németországba szökött. A Romániában maradtak közül sok erdélyi szászt a kollektív bőnösség elve alapján szovjet munkatáborokba deportáltak. A túlélıket Németországba szállították és onnan tértek vissza régi hazájukba. A német-országi családi kötelékek és az új kommunista rezsim kisebbségpolitikája a szászok fokozatos kivándorlásához vezetett. Az 1941-ben még 248 000 fıbıl 1948-ig 91 000-en kivándoroltak vagy meghaltak. 1989-ben még 95 000 szász volt (az 1910-es népesség 40%-a). 1991-92-ben további 75 000 személy vándorolt ki.

A „800 év után az anyaországba visszatérık” – ahogy romantikus megfogalmazással nevezik a 20. század második felében Németországba kivándorolt szászokat – nem szakították meg a kapcsolatukat a szülıföldjükkel, minden nyáron német rend-számú autókkal telnek meg a szászföldi falvak.

A Szászföld elhelyezkedése Dél-Erdélyben BARCASÁGI TÁJAKON Barcaság (németül Burzenland, románul łara Bârsei) egy földrajzi-kultúrtörténeti terület Erdély délkeleti részén A medence jellegő tájegység a nevét a Barca folyóról kapta. A Barcasági-medencét az Olt kanyarulata és a dél-erdélyi hava-sok, illetve a Kárpátok hegyei fogják közre. Az országalapítás idején királyi birtok volt. Valószínő, hogy a 11. században az ott lakó bolgár–szláv telepesek közé már magyarok is telepedtek a környezı szorosok védelmére. Megszervezését késıbb II. András a Német Lovagrendre bízta. 1211-ben telepítette le a német lovagrend tagjainak egy részét II. András magyar király, kik Európába Hermann von Salza nagymester vezetésével érkeztek. A lovagrend jelentıs kiváltáságokat kapott a birtok mellett, várakat emelhetett, cserébe meg kellett, hogy védje az országot a kunoktól. Bár eleinte minden jól ment: a földet benépesítették vallon és német telepesekkel, s megvédték az országot is a kunoktól. Sikereik csúcspontja az volt, amikor havasalföldi kunságot meghódították és azon a tájékon is építettek egy kıvárat. De 1224-re sikereik teljében önálló államot akartak alapítani és ezért a királyt előzte ıket seregével. A Barcaság területének nagy részére a középkorban a szászok települtek be, A barcasági magyarok többsége Brassóban, illetve a Brassó keleti elıvárosának is tekinthetı Négyfaluban – négy faluból kialakult város –, és a szomszédos Hétfalu



14

régióban, valamint a medence nyugati és északi peremén levı községekben lakik. A térségrıl Orbán Balázs az 1860-as évek végén a következıket írta: „A Tömör torkolatja elıtt az onnan kirohanó Tömös vize balpartján Derisztye nevő kis község fekszik, a mely szorosan véve nem is tartozik Hétfaluhoz, hanem inkább annak elıközségét és gyártelepjét képezi, mely a posztóványolás és nagyban üzött gyapjumosásnak köszöni lételét. Derisztyével szemben a Tömös vize jobb partján a Hétfalu elseje Bácsfalu pompálkodik, mellyel kezet fog a bérczek alján hosszan elnyuló Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu. E négy község – mely Négyfalunak is hivatik – ugy egybe van épülve, hogy azoknak semmi felismerhetı választó vonala nincsen, a négy egészen átöleli a Tömös és Ó-sáncz közti 1 mfdnyi tért, sıt Hosszúfalu Fürészmezınek nevezett felsı része az ó-sánczi szorosból kirohanó Tatrang völ-gyébe is jó darabig felnyulik. (…) A térség czifra német településnevei után senki sem gondolná, hogy magyar falukkal van dolga, pedig e nagyterjedelmő né-pes falukat evangelikus (lutheránus) vallású magyarok lakják, oly testvéreink, kik a nemzettesttıl elszigetelve, sıt az idegen zsarnokság és kimélyt nem ismerı önkénynek szőkkeblőleg oda dobatva, több századon át önmagukra voltak hagyatva; de ık mégis megtarták nemcsak nemzetiségüket, hanem a hozzájuk mostoha haza iránti emelkedett honszeretetüket is. Pedig soha nép oly mostoha, oly gyászos körülmények közt nem volt: mint a mi hétfalusi testvéreink; hisz a szabad magyar nemzet, az elnyomott testvérnek feléje nyujtott kezét mindig visszaútasitá, s lesúlytatása gyászos állapotában soha még csak egy vigasz-taló, egy biztató szót sem hangoztatott felé; s e szegény, övéitıl is megtagadott és eltaszitott nép, szomorú elszigeteltségében és elhagyatottságában annyi századokon át férfiasan megküzdött a helyzet nehézségeivel, s itt a hon véghatárain idegen kor-mányzat nyomása, idegen elemek elözönlése, s a szász papság hallatlan üldözése, a politikai hivatalok végtelen zsarolása, s három század erıszakos germanizátiójával szemben nem csak fenntartá önmagát, hanem folytonos erély és kitartással ırkö-dött és ırködik nemzetünk szent érdekei felett, s emberi erıt fölülmúló erély és erıfeszitéssel küzdött és küzd az elboritással fenyegetı ár ellen.”

(Orbán Balázs: A székelyföld leírása) FONTOSABB LÁTNIVALÓK A BARCASÁG TERÜLETÉN: � Brassó városa (lásd a késıbbiekben). � Tömösi-szoros (A Déli-Kárpátokon átvezetı szők hágó – a „Magyar Termopülai”)

A nagyszebeni és brassói gyızelem után megtisztult Erdély a cári csapatoktól. A Havasalföldre kiszorult cári sereg a há-rom hónap pihenıt a csapatok feltöltésével és megerısítésével töltötte, majd 25.000 fıre növekedvén megindult, hogy a Tömösi-szorosnál Erdélybe törjön. Ez a szoros olyan szők, hogy helyenként két szekér sem fér el egymás mellett . Bem háromszoros torlaszt emeltetett és 1.500 honvédet 3 ágyúval állított a torlaszok mögé. Az 1849. június 19-én megindult az orosz hadat a maroknyi védısereg magyaros ágyútőzzel fogadta. Reggel nyolc órától délután ötig tartott a viadal, ám a túlerı sem bírt a torlaszt védı párszáz székely honvéddel. Kiss Sándor a kerület hadparancsnoka értesülvén a támadás-ról 2.600 emberrel és újabb 3 ágyúval sietett a szorosba. Másnap hajnalban, amikor felzendült a cári gyalogság csataor-dítása már o állt a magyar sereg élén. Hajnaltól délig dörögtek az ágyúk és roham rohamot követett. Lüders tábornok dúlt-fúlt haragjában, ám szemtıl-szemben nem bírt tért nyerni egy tapodtat sem. A viadal hevében Kiss ezredest elıbb a balkarján, majd a combján lövés érte. Ez utóbbira lefordult a nyeregbıl, de feleszmélve, hogy a pánikot megelızze egy székre kötözteti magát, s karddal a kezében úgy vezényli tovább katonáit. Azok látván a vezér hısiességét maguk is új-fent megacélosodtak, s küzdöttek, mint egy-egy oroszlán. Lüders látva, hogy dicsı serege itt vérzik el, cselhez folyamo-dott. Fölfogadott két román pásztort, s azok vezetésével hegyi ösvényeken a magyar sereg háta mögé került. A két tőz közé szorult védıket maga Kiss ezredes küldte el, hogy vágják át magukat, amíg lehet. O maga a fogságba esése után megmérgezte magát. Így fejezte be életét Bem egyik legvitézebb parancsnoka, a szabadságharc bajnoka.

� Szász erıdtemplomok (Prázsmár, Szászhermány, Feketehalom, Keresztényfalva, Höltövény, Szászmagyarós, Barcaszentpéter, Szászvolkány)

� Barcarozsnyó (13. századi eredető vár) � Törcsvár („Drakula-kastély”)

A kastély I. Lajos magyar király engedélyével, 1377-ben épült a mellette elhaladó, fontos ke-reskedelmi út ellenırzésére és a havasalföldi román vajdák betörései ellen. Fekvésébıl adó-dóan a nehezen bevehetı várak közé tartozott. A 15. században a kastélyt Vlad Tepes („Drakula”) havasalföldi uralkodó használta. A kastély ma múzeumként mőködik.

A páratlanul szép fekvéső törcsvári kastélyról készült metszet (Orbán Balázs. A Székelyföld leírása)



15

3. nap (június 8. csütörtök): BRASSÓ – PRÁZSMÁR – KÉZDIVÁSÁRHELY – TUSNÁDFÜRDİ (SZENT ANNA -TÓ) PROGRAM: � Indulás 8.00-kor Négyfaluból Brassóba � Délelıtt brassói városnézés és kirándulás a város fölötti Cenk-hegyre � A kora délután órákban a Prázsmáron a legismertebb szász erıdtemplom megtekintése, majd továbbindulás a

Székelyföld felé � Rövid megálló Eresztevénynél Gábor Áron sírja elıtt � A délutáni órákban egy nagyon rövid városnézés Kézdivásárhelyen � A késı délutáni órákban a Tusnádfürdı környékén a Szent Anna tó megtekintése � Este 20.00 körül érkezés a szállásunkra a gyergyószentmiklósi Salamon Ernı Gimnázium kollégiumába LÁTNIVALÓK :

BRASSÓ Brassó a Barcaság központja, Brassó megye székhelye. 1900-ban 36 646 lakója közül 14 115 magyar, 10 644 német és 11 248 román. A mai Brassónak 285 000 lakosa van, közülük 8 % magyar, 1 % német. A hagyomány szerint a város helyén állt a római Ptolemus Patrovisa település, erre vonatkozóan azonban bizonyítékok nin-csenek. A XIII. század kezdetén még puszta és lakatlan föld. II. András 1211-ben, az ellenség által veszélyeztetett részen, a kunok felé esı terra Borza nevő földet a német lovagrendnek adományozta, és megengedte nekik, hogy e vidéken öt favárat és városokat építsenek. A lovagok feltehetıen a Cenk-hegyen építették egyik várukat. Miután a német lovagrend függetle-nedni akart a királytól és a Barcaságot a pápa pártfogásába ajánlotta, II. András fegyverrel őzte ki ıket az országból. A német lovagrend helyébe költözı szászok által alapított város elıször 1234-ben szerepel a forrásokban Corona néven. A forrás megemlíti a lovagok előzése után épült premontrei apácakolostort. A város a tatárjárás idején teljesen elpusztult. Az 1242 után visszatérı szász lakosság a várost az eredeti helyétıl távolabb, a Márton-hegy mögötti völgyben építette újjá. A kıfallal védett várost két vár fogta közre. Az egyik a Cenk-hegyen, a másik a Márton-hegyen emelkedı Felleg-vár. A cenki vár elsı említése 1351-ben történik: királyi várként jegyzik az oklevelek. A hegy alatt lévı város falait 1384-ben kezdték építeni. Ekkor Brassó vásártartási, áru-megállítói és pallosjoggal is rendelkezett. Brassó védıfala győrő alakban öleli át a várost. A várfalak a keleti és a nyu-gati oldalon közvetlenül a völgyet szegélyezı hegyek alján húzódnak. A városfalat a nyugati oldalon két kapu szakította meg, az egyik a Katalin-kapu, melyet 1522-ben említenek elıször. Négyszögletes, háromszintes kaputorony emelkedik fölötte négy kis saroktoronnyal, homlokzatán lırésekkel. A bejárat fölött Brassó címere látható. Mai alakját az 1559. évi újjáépítéskor nyerte. A Bolgárszegi-kaput 1827-ben építették, klasszicista diadal-kapuként. Itt kezdıdött a régi Brassó románok által lakott része, amely kezdetben bolgár település volt Bolgárszeg néven. A bolgárokat a XIV. században telepítették ide egye-bek mellett a Fekete templom építımunkásaiként. Az ide települı bolgárok késıbb elrománosodtak, a városi törvé-nyek szerint csak a falakon kívül lakhattak. Településük máig ırzi a keleties jegyeket. A várost övezı falat eredetileg 32 hatalmas torony és bástya szakította meg, melyek legtöbbje ma is áll. A Cenk-hegy aljá-ban, a városfal délkeleti szegletén áll a legépebb, a XV. században épült Takácsok bástyája. Hatszögletes alaprajzú, több emeletes, fából készült fedett folyosója van. A Takács-bástyától északkeleti irányban húzódó 920 méter hosszú várfalat a

A régi Szentlélek-kapu Brassóban, háttérben a Cenk-hegy (Orbán Balázs: A székelyföld leírása)



16

Posztós-bástya szakítja meg. Megközelítıen kör alaprajzú, kb. 12 méter magas. Az 1450-es években épült, egykor az aranymőveseké volt, akik 1640-ben adták át a posztómőveseknek. Innen északkeletre, a fal végén áll a hatszöglető, 12 méter magas Kötélverı-bástya, melyet 1416-ban említe-nek elıször. Itt a városfal nyugat felé fordul és a mai N. Balcescu utca végén állt, de idıközben elpusztult Bodnárok bástyájához vezetett. A városfal és a nyugati oldalon emelkedı hegy között délnek forduló falat a Graft-bástya szakítja meg, ami egy felvonóhíddal a védık átjárását biz-tosította a hegy oldalában lévı Fehér-toronyhoz. 1516-ban épült, négy-szögletes alaprajzú, boltozata alatt folyik át a Graft-patak. Az innen dél felé húzódó védıfal a Kovácsok bástyájába torkollik, melyet 1529-ben említenek elıször. Ötszögletes alaprajzú, háromszintes bástya, jelenleg az Állami Levéltár otthona. Brassó fıterének nevezetessége az 1385 és 1477 között épült Fekete templom. A gótikus stílusú építmény nevét az 1689-es tőzvész máig lát-ható nyomairól kapta. A templom kıbıl faragott szószékének talapzatán Mózes áll a Tízparancsolatot tartalmazó kıtáblákkal. A jobb oldali oldal-hajó falán lévı freskó 1866-ban készült. Azt az 1542-es eseményt idézi, amikor Brassó szász polgárai áttérnek az evangélikus hitre. A képen Johannes Honterus is szerepel, akinek szobra is van a templom bejárata mellett. Honterus (1498 – 1549) terjesztette a lutheri tanokat Brassóban és a Szászföldön, s ı alapította Erdély elsı nyomdáját is Brassóban. A fıtér közepén található a barokk stílusú régi városháza. Eredetileg a céhek tanácsának székháza volt. Ma múzeum mőködik benne.

PRÁZSMÁR

Evangélikus temploma a Barcaság legjelen-tısebb szász erıdtemploma. Az elsı temp-lomot talán 1218-ban kezdték építeni, majd az 1240-es években a kerci apátság folytatta az építkezést, jellegzetes ciszterci stílusban. A 15. században a megközelítıleg egyenlı szárú kereszt alaprajzú templom fölé tornyot, a szentély északi és déli falához egy-egy kápolnát emeltek. Az oltár háta mögött dombormővő sírkı található, rajta szakállas angyalok. 1480-ban készített Szent Kereszt-szárnyasoltára az egyik legrégebbi Erdélyben. A templom köré hármas védıfal-rendszert építettek. A külsı védıfal a várost vette körül, a toronyból szétnézve még ma is fölismerhetıek az egykori város határai, amelyen belül a telkek és a házak is kisebbek voltak. A külsı falgyőrőbıl semmi sem maradt, a középsınek azonban még állnak részletei és a templom közelében két egykori védıtornya. A belsıváron belül, a templom-udvar és az elıudvar falában alakították ki azt a 275 kamrát, amelyek ostrom idején menedéket adtak a lakóknak, békeidıben pedig terményeket tároltak bennük. A több szinten egymás fölé épített kamrákat fa állványzaton lehet megközelíteni. A két udvart alagút köti össze, amelyet a védık öt helyen tudtak elzárni kapukkal és ráccsal. A barbakánban mőködött a városháza. A belsıvárat vizesárok vette körül, amelybe a környezı források vizét vezették. Az oszlopsoros bejárati szárnyat a 19. század elején építették, helyén korábban felvonóhíd állt. Délnyugati oldalán, a barbakán és a belsı falgyőrő közé a 18. században építettek alacsonyabb védıfalat. E mögött mőködött a sütöde, ahol a várban ırzött lisztbıl sütöttek kenyeret.

Az erıdtemplomot 1964 és 1970 között restaurálták, napjainkban a világörökség részét képezi.

A prázsmári erıdtemplomról készült metszet (Orbán Balázs. A Székelyföld leírása)

A brassói Fekete-templom (Orbán Balázs: A székelyföld leírása)



17

ERESZTEVÉNY – GÁBOR ÁRON SÍREMLÉKE

Gábor Áron (1814-1849), az 1848-49-es szabadságharc legendás tüzértisztje és ágyúöntı mestere. A székely származású Gábor Áron az 1830-as években tüzérségi ismeretekre tett szert Gyulafehérváron, majd katonai mőszaki elıadásokat hallga-tott Pesten és Bécsben. Megismerkedett az ágyúk szerkezetével és kezelésével.

1848 ıszén, a magyar forradalom gyızelme után fél évvel császári csapatok elfoglalták Erdély nagy részét. A székelyek a nemzeti győlésükön októberben az ellenállas mellett határoztak. Gábor Áron is részt vett a győlésen. Az ágyú öntés lehetısé-geit is felvetette, de nem talált meghallgatásra. Amikor Puchner, császári tábornok, feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszéket, Sepsiszentgyörgyön népgyőlést tartottak Háromszék honvédelmi bizottmányával. Meddı viták hangzottak el, a fegyver és lıszerhiány elkeseredést váltott ki, reménytelen volt a helyzet. Már úgy nézett ki, hogy a megadás következik, amikor a hátsó sorokból Gábor Áron szólásra emelkedett:

„Hallom, hogy a fıtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elıtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dol-goztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tízlépésnyire az ágyú elébe céltáblának”

Legendás szavai a jelenlevık óriási lelkesedését váltották ki. Háromszék népe elhatározta, hogy fegyverrel védi meg szabad-ságát, és megszervezték az önvédelmet. Gábor Áron elsı ágyúit Erdıvidéken, a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte, majd Kézdivásárhelyen rendezett be ágyúöntı mőhelyt.

1849 nyarán Gábor Áron tüzértisztként Bem seregében harcolt. A kökösi hídnál lezajlott csatában július 2-án két lovat is kilıttek alóla mig végül is eltalálta egy ágyúgolyó. Sírhelyén, Eresztevényben 1892-ben monumentális síremléket emeltek.

KÉZDIVÁSÁRHELY

Kézdivásárhely (románul Târgu Secuiesc, németül Sekler-Neumarkt, latinul Neoforum Siculorum, becenevén „a vargák városa”) város Háromszék területén, a mai Kovászna megyében. A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségő városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyújtód és a hoz-zácsatolt Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzátartozik.

Szinte tisztán magyar város mind a mai napig: 2002-ben 20 488 lakosából 18 633 magyar, 1601 román, 199 cigány és 19 német volt.

Gábor Áron (1814 – 1849)



18

Kézdivásárhely fontosabb látványosságai:

� Református temploma 1783-ban épült a középkori templom helyére. Az 1834. évi nagy tőzvészben leégett, újjáépítése 1838-ra fejezıdött be.

� Gábor Áron szobra a város fıterén

� A város trapéz alakú fıterét – az egykori piacteret – 18. és 19. századi épületek övezik, köztük az egykori városi tanács-háza épülete ma Céhtörténeti Múzeum Gazdag történeti és néprajzi kiállításai vannak. Itt ırzik például Gábor Áron egyik rézágyúját.

� Kézdivásárhely nevezetes arról, hogy fennmaradt ún. udvarteres városszerkezete. A fıtér körül több mint 70 udvartér található.

� A székely határırség tisztiiskolája 1817 és 1823 között épült késı klasszicista stílusban.

A TORJAI -BÜDÖSBARLANG A Torjai-büdösbarlang (románul: Pestera Turia) egész Erdély leghíresebb mofettája (vulkáni utómőködésként jelentkezı gázkitörés, amelynek szív- és érrendszeri betegségekre gyógyító hatása van). A barlang tulajdonképpen egy néhány méter mélységő üreg, amelybıl, belélegezve mérgezı, de a bırön át felszívódva vérkeringést serkentı hatású kén-dioxidból és kén-hidrogénbıl álló gázkeverék áramlik ki. A kéngáz jellegzetes záptojás szaga miatt hívják a barlangot büdösbarlangnak. (A barlanghoz egy kb. 30 perces gyalogtúra során lehet eljutni, ami a programunkban nem szerepel!) BÁLVÁNYOS VÁRA

Bálványos vára kelet-nyugati irányban fekvı, ovális alakú, alsó és felsı részbıl állt. Az egyetlen (délkeleti) felvonóhidas kapun át lehetett bejutni. Az alsó vár kerülete kb. 240 m, falainak vastagsága 1,5-2 m, magassága 3,5-4 m lehetett. Ma már a falak alapjai sem igen látszanak, fák, bokrok nıtték be. A felsı várat övezı fal vastagsága 1,8-2 m, és ma is közel 5-6 m magas. A hegy legmagasabb pontján van a 20 m magas, négy emeletes öregtorony, melynek alapját a sziklába vésték. A négyzet alaprajzú torony 10,5 m hosszú. Bálványos várát a hagyomány szerint Az Apor nemzetség építtette I. István korában. Miután a király legyızte a pogány Gyulát, Apor idemenekült és várában zavartalanul áldozhatott az ısi bálványok-nak. Végül Szt. István Aport és szövetségeseit legyızte, ıket és a széke-lyeket a kereszténység felvételére szorította. A székelyek kétszer is siker-rel védték meg a várat a tatárokkal szemben, mely egész a XVII. század elejéig épségben állt, míg utolsó tulajdonosa Apor Miklós özvegye el nem költözött onnan Torján épített új kastélyába. A vár ezután gondozás hiá-nyában összedılt. Más adatok szerint a XVII. század elején tulajdonosa, Apor András a birtokon átjáró adószedıket elfogatta, tılük a kincstárnak szánt hét szekér ezüsttallért elvette. A várat ı robbantotta fel, mielıtt Lengyelországba menekült (a hét szekér pénzzel) a nádor elfogató parancsa és Rudolf király haragja elıl.

(A vár romjait egy 45-50 perces gyalogtúrával lehetne elérni, ami a programunkban most nem szerepel. Szerencsés esetben a romokat az autóbuszból is látni fogjuk!)

A SZENT ANNA-TÓ A Szent Anna-tó egy kialudt vulkán, a Nagy-Csomád hegy két kráterének egyikében alakult ki, 950 méterrel a tenger szintje fölött. A tó igazi természeti ritkaság, Délkelet-Európa egyetlen vulkáni krátertava . (A kialudt vulkán másik kráterében található a védett természeti értéket jelentı Mohos-tızegláp.)

A 19. század második felében ennyi látszott Bálványos várából

(Orbán Balázs: A Székelyföld leírása)



19

A Szent Anna-tó legendája:

Szent Anna-tóhoz és környékéhez sok titokzatos mese főzıdik. Az egyik ilyen történet szerint a tó vizében egykor veszélyes tündérek éltek, akik léha vigadozásukban zavart a Szent Anna-tó melletti kápolna harangjának hangja. A tündérek ravasz módon rávettek egy parasztlegényt, hogy lopja el a harangot, majd az ígért jutalom helyett a fiút belefojtották a tó vizébe. A tündéreket ezután már semmi nem zavarta a tó körüli esti táncukba, és abban, hogy a gyanútlan székely legényeket a mocsárba csábítsák és elveszejtsék. Egyedül egy Gergı nevő fiúnak sike-rült utolérni és megcsókolni az egyik tündérlányt, aki a csóktól elveszítette varázserejét, beleszeretett Gergıbe és feleségül ment hozzá. Az ifjú pár elhatározta, hogy visszaszerzik az ellopott harangot a tündérkirálytól. Lemen-tek a tó fenekére, és sok kaland után végül sikerült visszahozniuk a kápolna harangját. A harang újbóli megkon-dulására a tündérkirály varangyos békává, a tündérsereg pedig hallá változott.

(Orbán Balázs nyomán) A Szent Anna-tó távlati képe

SZÉKELYFÖLDI TÁJAKON „A népvándorlás zürjébıl, – mely másfél ezred év elıtt mindent elsodort, – egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényezı az uj alakot ölteni indult Európában; egy hısies néptöredék, mely Ázsia legnemesebb gyarmatának örökségét védve, bámulatosképpen tartá fenn magát a költözködı népek vészes hullámzata közt mely sajátszerü hadi szervezetével s democraticus intézmé-nyeivel a középkori Európának legelıbb megtelepült s legclassicusabb népeként tünik elı. Ez a székely nép.”

(Orbán Balázs)

Székelyföld (rovásírással , románul Secuimea, németül Szeklerland, latinul Terra Siculorum) alatt az erdélyi történelmi székely székek területét értjük. Ide tartozott a mai Kovászna (kb. Háromszék) és Hargita megye (kb. Csíkszék és Udvarhelyszék) szinte egészen, Maros megye egy része (kb. Marosszék), Fehér és Kolozs kisebb darabjai (Aranyosszék), valamint néhány település NeamŃ és Bákó megyékben a Kárpátok gerincén túl. Erdély történelmi-etnográfiai régiói közül jelenleg csak itt vannak a magyarok többségben (arányuk 80% körüli). A SZÉKELY NÉP EREDETE A MONDÁK TÜKRÉBEN

Midın estenden a nap nyugovóra száll, s fenn a magasban kigyúlnak az ég világoló mécsesei – ha a hold szelíd fénye nem

ragyogja be az estét – az égboltozaton haloványon derengı fényöv jelenik meg. „A hadak útja” – mondja meg il1etıdve – e

mindennapos égi jelenség láttára – a székely; s a mit mond, nyomában valami szunnyadó emlék kezd ébredezni lelkében s az

emlékkel felújul elıtte verı-, fényes gyermekkorának legszebb regéje:

Fogyaték népével hátrált Csaba, hogy az elvesztett hon visszaszerzésére ázsiai rokonaival egyesülten térhessen vissza; magá-

val viszi Etele szent kardját, hogy a puszták tengerének habjaiban tisztára mosván, annak bővös erejét ismét visszaadja. Er-

dély végsı határánál ırködni hagyja a székelyt, hogy ha majd visszatér, segítségére legyen. Elváláskor a távozók áldoznak

tőznek, víznek, levegınek és földnek, azután megesküsznek, hogy fenyegetı vész idején segítséggel fordulnak vissza még a

világ végérıl is. Ám alig haladtak a havas aljáig, már a körül lakó népség felemelkedett a maroknyi székely ellen: de meg-



20

rendül a föld, megrázkódnak a fenyık koronái s hírül adják a vonulóknak társaik veszedelmét; a hadak egy része visszafordul

s meglepvén, pozdorjaként szórja szét az ellent.

Egy év múlt el s a völgyek lakói megirigylik a székely nyugalmát s ismét fenyegetik seregeikkel, a patak ,sikoltva szalad a

folyamba, folyam a tengerbe és hírt visznek a távozóknak; a segély nem késik, s a székely ismét mentve lın."

Három év multán új. nemzetségek veszik körül a székelyt s küzdelem fejlik ki köztük életre-halálra. Már a' szellı sem éri el a

Görögország tájára távozottakat, de a puszták viharával társulván, mégis megtalálja ıket messze délkeleten. Csaba népe har-

madszor is gyızelemre segíti testvéreiket.

Sok idı folyt le ezután; a magban elültetett diófák agg törzsekké nevekedtek, a fiak megvénültek s az unokák lettek fegyver-

hordó bátor férfiakká. A szorgalom a rengeteget kies teleppé varázsolta, a hosszú tartózkodás az ırállomást édes hazává tette;

.nem volt, ki háborítani merje a székely tőzhelyét, mely saját erıs karjának s ismeretlen seregeknek védelme alatt állott De

végre is kitör a szomszédok régi győlölete a nyelvben és szokásban egyedülálló székely ellen; megszámlálhatatlan nép kel fel

a székely kiirtására s a bérczes kis hazát minden oldalról ostromolni kezdi. Dicsıen vív a székely, de már-már lankadoz a túl-

nyomó erı ellenében. A segítség messze van, tán feledésbe. is mentek; az elszakadt hő társak pedig már rég a földben alusz-

szák álmaikat. Ámde a székelyek csillaga nem szunnyadoz; megemlékezve az áldozatról, az eskürıl, lobogva viszi a hírt a

földrıl az égi csarnokokba. Itt lent az utolsó csata készül, maroknyi nép az ellenséggel szemközt, midın egyszerre paripák

dobogása és fegyverek moraja hallatszik s fényes hadak vonulnak némán az égen fölfelé; a dicsı harcztársak, kik háromszor

jövének segítségre, most negyedszer, mint hallgatag szellemek hosszu sorban nyomulnak a csillagos égen keresztül feleik

segítségére s leszállnak ott, hol a kék boltozat a székely havasokkal ölelkezik.

"Nincs halandó erı, mely megállhatna a halhatatlanok elıtt; rémülés szállja meg a tengerellenséget s futnak mindenfelé,

többé hátra sem tekintve. Azóta áll a székely háborítatlanul; nemsokára véget. ér hő ırködése is, midın a végleg elköltözöttek

hő unokáihoz mint kalauz csatlakozva, örökségüket, nagy Magyarországot visszafoglalják. A fényes hadak ösvénye pedig,

melyet jöttökben s visszatértökben taposának, eltörölhetetlenül maradt az égboltozatán; lábaiknak és lovaik patkóinak nyom-

doka az, mit derült éjféleken mint tejfehér szalagot látsz tündökleni a, magasban, s melynek neve azon órától fogva „hadak

útja” a székelyeknél.

(In. Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Pest. 1854.)

A SZÉKELY NÉP EREDETE A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK TÜKRÉBEN

A székely nép eredete sok vitát kavar mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között. Elterjedt, de forrásokkal nem igazolható elmélet szerint harcos törzsektıl származnak, akiket a magyarok telepítettek a keleti határ ırzésére, megvédendı az országot a tatárok és egyéb, kelet felıl fenyegetı népek támadásától. A legtöbb székely magát magyarnak vallja. A külön-féle elméletek szkíta, hun, gepida, avar, bolgár és kabar eredetet vallanak. Vannak, akik azt állítják, hogy a székelyek mindig is magyarok voltak, a kulturális eltérések oka a hegyvidéki elszigeteltség.

A székelyek között is elterjedt, középkori forrásokkal alátámasztott, legismertebb monda szerint a székelyek annak a 3000 hunnak a leszármazottai, akik Attila halála után Csaba királyfi vezetésével, egy vereséget követıen, Csigle-mezejére vonultak vissza.

Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a székelyek a magyarok bejövetelekor már jelen voltak a Kárpát-medencében, és a mai Csongrád megye területén ugyanúgy behódoltak a magyaroknak, mint egyes bolgár vagy macedón törzsek. Árpád-házi királyaink idejében íródott összes magyar krónika leírja, hogy a székelyek Árpád fejedelem vezette magyarok elıtt már Pan-nóniában éltek.

Forrásokkal nem támasztható alá Kristó Gyula elmélete, aki a székelyeket a kazárok és magyarok szomszédságában lakó eszkilek utódainak tartotta, akik a magyarság segédnépeként a honfoglalás során érkeztek a Kárpát-medencébe.3

A László Gyula neves történész és régészprofesszor által kidolgozott „kettıs honfoglalás” elmélete szerint a magyarság két hullámban érkezett a Kárpát-medencébe. Az elsı hullám az úgynevezett késı avarok voltak (670 körül), a második hullám a 896-os honfoglalás. Ezen elmélet szerint a székelyek az elsı hullámmal érkeztek és telepedtek le Erdélyben.4

3 Kristó Gyula: A székelyek eredete; Balassi Kiadó, 2005 4 László Gyula: A kettıs honfoglalás, Bp., 1974



21

Engel Pál László Gyula elméletére alapozva a székelyekben a honfoglaláskor már itt talált avar néptöredékek utódait látta.

A jóval kevésbé elterjedt, de sem nyelvi adattal, sem történelmi forrásokkal alá nem támasztható elmélet szerint a székelyek (illetve akár a honfoglaló magyarok is) török eredetőek.

Kis számú kutató, mint például Vékony Gábor, azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak. Ezt támogatná a székely és a szaka (szkíta) népnevek hasonlósága. Vékony Gábor szerint feltételezhetı, hogy a székelyek eredetileg a frank Pannonia - azaz a Nyugat-Dunántúl - területén laktak, ez jól magyarázná csoportonkénti elkülönülésüket a többi magyar nyelvőtıl. Írásuk, a székely rovásírás az avar kori rovásírás egye-nes folytatása. 5

Nincs ellentmondás Vékony Gábor felfogása és a magyar krónikák között, hiszen az összes krónika említi, hogy a magyarok is a szkíták leszármazottai, sıt ha megvizsgáljuk a szkíták és a magyarok régészeti hagyatékát feltőnı hasonlóságot a laikus emberek is láthatják.

Czeizel Endre által koordinált, a teljes magyarságot átfogó genetikai elemzések kimutatták, hogy a székelyek genetikai tér-képe egyik magyar népcsoport génállományához sem áll közel, ilyen formán pedig nem lehet genetikai rokonságról beszélni a két népcsoport között. A székelyek genetikai összetétele nagyobb rokonságot mutat az iráni népekkel, ami így a székely história eddigi kérdéseit csak tovább növeli.6

5 Vékony Gábor: Magyar ıstörténet - magyar honfoglalás, Nap Kiadó Kft, Budapest, 2005. 6 Czeizel Endre: A magyarság genetikája, Csokonai Könyvkiadó, Debrecen, 1990

A székely székek és a mai megyék

A Székelyföld elhelyezkedése



22

4. nap (június 9. péntek): GYERGYÓSZÁRHEGY – CSÍKSZEREDA – MADÉFALVA – MAROSFİ PROGRAM:

• Gyergyószárhegy (a kastély megtekintése: itt nevelkedett Bethlen Gábor) • Csíkszereda (a csíksomlyói búcsújáró hely megtekintése) • Madéfalva (az 1764-es madéfalvi veszedelem emlékmőve) • Marosfı (rövid pihenı a Maros forrásánál) • Vacsora és szállás Gyergyószentmiklóson (a Salamon Ernı Gimnázium kollégiumában)

LÁTNIVALÓK : GYERGYÓSZÁRHEGY

A településen található kastély története a Lázár család történetével fonódik össze. A falu elsı írásos említése 1406-ból való, Lázár Bernát nemes birtoka volt ekkor a terület. A Lázár várkastély 1450 és 1532 között több szakaszban épült. Ekkor, 1462-ben a földesura Lázár András volt.

A várkastélyt. Az 1500-as évek végén élt Lázár István lánya, Druzsina volt, ı iktári Bethlen Farkashoz ment feleségül, s ebben a házasságban született meg Marosillyén Bethlen Gábor. Szárhegyre került, s a ma is látható kaputorony emeleti szobájában nevelkedett. A kastélyt 1631-ben bıvítették, bástyákat és védıfalakat építettek hozzá és pompás reneszánsz ud-varházzá építették ki.

A Székelyföld egyik fontos katonai-közigazgatási központja lett. 1658 szeptember 6-án itt gyızte le a Gábor diák vezette székely csapat a betörı tatárokat és moldvaiakat. Az elesetteket a falu alatti Tatárdomb alá temették. Az eseményre 1908-ban elhelyezett emléktábla emlékeztet. A Székelyföldet igen gyakran sújtották török, tatár betörések, az egyik támadás idején a várkastély is megsérült. Ekkor kijavították, kibıvítették, régi forrás szerint egy ilyen támadás során építették a nagy sarokbás-tyát is. A kuruc szabadságharc idején Lázár Ferenc volt a földesura, aki támogatta még hadmőveletekkel is a kurucokat. 1707-ben – amikor a császáriak bevonultak Erdélybe, Lázár Ferencnek ki kellett menekülnie Csángóföldre – Acton császári tábornok a várkastélyt felgyújttatta, amely után csak egy ép bástyája maradt. Lázár Ferenc állíttatta helyre, amikor visszatért a szatmári béke után, ugyanis meghódolt a Habsburg császár elıtt, így maradhatott ura a földjének. 1742-ben Lázár Ferenc meghalt, a kastélyban. A kastély 1748-ban újra leégett, ekkor sajnos nem tudták már minden részét helyreállítani, amit tud-tak, azt is részben a falu népének adományából. Végül 1842-ben egy tőzvészben dılt végleg romba. A 19. század idején a Lázár család "hanyatlásnak" indult, ekkor már csak a kaputorony volt lakható. Az utolsó Lázár-örökös – Lázár Zsigmond és felesége – 1853-ban hagyta el a kastélyt, mely ennek következtében erıteljes pusztulásnak indult.

CSÍKSZEREDA - CSÍKSOMLYÓ

A város Brassótól 100 km-re (légvonalban 80 km-re) északra, valamint Székelyudvarhelytıl 52 km-re (légvonalban 40 km-re) keletre, az Olt bal oldali teraszain a Nagy-Somlyó (1033 m) lábánál fekszik. A város a Csíki-medence középsı részén települt. A várostest az Olt bal partján alakult ki.

Eredetileg több apró településbıl állott, melyek a hagyomány szerint a hét napjairól voltak elnevezve.

„E vidék, melyhez nagy várakozással méltán közelitünk, nem más, mint haza véghatárán fekvı Csikszék. Ezen kies, üde szép-ségekben gazdag vidék, a Hargita ısképzıdésü trachyt vonala, és a fiatalabb származásu határszéli havasok lánczolata közt helyezkedett el. A minden oldalról nagyszerü havasok által bekeretelt tartományt ugy tekinthetjük, mint a hon áldásának forrását, mint a haza termékenységének fı tényezıjét, mert bölcsıje az honunk négy király folyamának, melyek innen e fennvidékrıl lerohanva, a termékeny völgyeket, tereket alkoták, s azokat naponta áldásos cseppjeikkel öntözik, termékenyitik. Ugy tekinthetjük azt, mint a hon biztonságának hatalmas fellegvárát, mert természetileg erıs fekvésü tájait oly nép lakja, mely minden idıben hıs volt, s dicsıen felelt meg határvédi kötelmeinek.”

(Orbán Balázs: A Székelyföld leírása)



23

Nevének elıtagja egykori Csík vármegyei hovatartozására utal. Ez általános vélemény szerint ısi magyar személynévbıl ered, melynek elızménye a türkmén csík (= határ), vagy a kazah csík (= határ) fınév.

Névutótagja egyesek szerint onnan származik, hogy az elsı Csíkszeredába települık a szerdai napon kezdték el kunyhóikat építeni, viszont ennél valószínőbb, hogy a szerdai napon rendezett hetivásárokra utal. Más források szerint az utótag a szláv eredető szreda, sztreda szóból származik, amelynek jelentése: közép. Más említések ugyancsak szláv eredetrıl írnak, a szrodek szóról, amely a vásáros életére vonatkozik, a vásáros helyet jelöli. Mai nevén 1558-ban említik elıször. Nevezik még egyszerően Szeredának is.

Román neve a magyar név tükörfordítása. A román név kétféleképpen is írható – Miercurea Ciuc és Miercurea-Ciuc – vi-szont a kötıjel nélküli forma a gyakrabban használt. Rövidítve: M-Ciuc. Német neve: Szeklerburg, amelynek jelentése: szé-kelyváros.

Csíksomlyó 1959 óta Csíkszereda településrésze. A katolikus vallású székelyek híres búcsújáróhelye és szellemi életének több évszázados központja. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú.

A települést 1335-ben Sumlov néven említik elıször. 1352-ben már biztosan volt temploma. Az egykori Csíksomlyói gótikus templomot 1442 és 1448 között ferencesek építették a korábbi templom helyén Hunyadi János marosszentimrei gyızelmének emlékére, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére. 1530-ban és 1649-ben kápolnát építenek hozzá. 1553-ban, 1601-ben, 1661-ben, 1694-ben és 1705-ben ellenséges hadak dúlták fel. A súlyosan megrongált templomot 1802-ben le kellett bontani. A mai kegytemplomot 1802 és 1824 között építették barokk stílusban, belsı berendezése 72 évig tartott. Madonna-szobra a 16. századi fafaragómővészet remeke, 1515 és 1520 között készülhetett, a korabeli Madonna-szobrok közül ez a legnagyobb. A templom melletti kolostorban 1630-ban már volt középfokú oktatás.

A mai kolostorépület 1773 és 1779 között épült, könyvtára számos ısnyomtatványt ıriz. 1876-ig Csík-, Gyergyó- és Kászonszék közigazgatási székhelye volt. Csíksomlyóhoz 1850-ben Várdotfalvát, 1941-ben Csobotfalvát csatolták. 1959 óta Csíkszereda északkeleti külvárosa.

„Csíksomlyó az átlag kolostorok felett áll. Kegyeletre gerjeszt, vonzó hatást gyakorol, bensı indításra kelt puszta létében is. Százezrekre gyakorol élı benyomást ösztönösen érzett erejével is. Mérhetetlen egyedi és kizárólagos közös értékeket hordoz Csíksomlyó léte és története magában.” (Domokos Pál Péter)

A Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyereg, a búcsú helyszíne

(A szabadtéri oltár Makovecz Imre alkotása)

MADÉFALVA

Csíkszeredától 10 km-re északra, a Madéfalvi Hargita lábánál, az Olt két partján fekszik. 1764. január 7-én az osztrák császá-ri katonaság itt mészárolt le 200 székelyt, akik tiltakoztak a határırezred felállítása ellen („madéfalvi veszedelem”).

Ezután indult meg a székelyek tömeges kivándorlása. 1910-ben 1908, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni bé-kediktátumig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott. 1992-ben 2812 lakosából 2644 magyar és 167 román volt.

Böjte Péter elbeszélésében így emlékezik meg a madéfalvi veszedelemrıl:



24

Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak ırséget, mert erıst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdıbe. Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ık mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt elıtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!

A székelység nem felejtett: a 20.. század elején Csík-Madéfalván hatalmas kıoszlopot állított, amelynek tetejé-re kitárt szárnyú turulmadarat helyezett. A kıpiramis alján, egy táblán írás olvasható: SICVLICIDIVM. Miszti-kus módon jelent mást is. A sors különös rejtvénye az, hogy ha a szó nagybetőinek római számértékét kivetjük, azok összege éppen 1764, a madéfalvi veszedelem esztendeje.

S mivel a január 7-én történtek következtében jött létre a bukovinai székelyek nemzetsége, a véres események ellenére a mai napig a bukovinai székelyek születésnapjaként ünneplik.

CSÍKSZENTDOMOKOS Felcsík legnépesebb faluja. A falu jól ırzi hagyományait. Külön nap van szentelve a népviseleteknek, a Szıttesek Vasárnap-ja.

A középkorban határában vasat és rezet bányásztak. 1567-ben Zenth Domokos néven említik. Határában a Tarkı havasa alatt feküdt a középkori Tarkı falu. A falu határában a Pásztorbükknek nevezett helyen gyilkolták meg a székelyek Báthori And-rás bíborost, erdélyi fejedelmet 1599. október 31-én. A gyilkosságért VII. Kelemen pápa átokkal sújtotta a községet. A gyil-kosság helyére 1816-ban keresztet állítottak, amely ma a templom belsı falánál áll a Pásztorbükkön pedig kápolnát építettek. 1910-ben 5391 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerzıdésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott. A világháborúk között fejlett szövetkezeti élet folyt itt. 1944-ben a Maniu-gárda kivégzett itt 12 ártatlan magyar személyt, köztük nıket is. 1992-ben 6678 lakosából 6658 magyar és 20 román volt.

A falu híres szülötte Márton Áron Erdély római katolikus püspöke, akinek emlékmőve a falu központjában található.

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmő utalás volt ez munkával és szenve-déssel teli életére. Áron püspök a bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehér-várról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követı nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselıje volt. A kommunista államhatalom éveiben nyíltan fellépett a diktatúra ellen, valamint képviselte az erdélyi magyarság autonómiatörekvései, ezért hosszú éveken át házi ıri-zetben tartották.

„Olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rá bízottakat, hanem ismerte is ıket. İ még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértıknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; ı még hosz-szú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak szikla-szilárd volt, amint ezt sokan legjellemzıbb erényének tartják, hanem – bölcsessége és mőveltsége mellett – okos is.”7

7 Domokos Pál Péter: Rendületlenül – Márton Áron életútja



25

MAROSFİ Onnan kapta a nevét, hogy határában ered a Maros. Egyik forrása a Fekete-rez csúcsa alatt 1350 m magasan van és a vasútál-lomás alatt egyesül a másik ággal. A település kedvelt üdülıhely.

5. nap (június 10. szombat): PROGRAM:

• A Gyilkos tó megtekintése • Kirándulás a Kis-Cohárd hegyre, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a környékre • Séta a Békás-szorosban

A GYILKOS -TÓ ÉS A BÉKÁS-SZOROS

A Gyilkos-tó (románul Lacul Roşu, régi magyar nevén: Veres-tó) egy természetes torlasztó a Hagymás-hegységben, a Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén. 1837-ben keletkezett egy közeli hegyrıl lecsúszó törmelék következtében. A tó visszahúzódóban van, a visszamaradó kisebb tavak elláposodnak. A Gyilkos-tó fölé emelkedik északon a Kis-Cohárd (1344 m) sziklája. A környék és a Gyilkostó üdülıtelep közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozik.

1838 nyarán a keletre fekvı Gyilkos-kı (1378 m) oldalán felhalmozódott agyagos lejtıtörmelék nagy esızések hatására lezú-dult a völgybe, nekicsúszott a Cohárd dél-keleti lábának és elzárta több patak folyását, Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskı-patak, Lóhavas-patak, Juh-patak. Vannak akik a tó keletkezését az 1838. január 11-i földrengéssel hozzák kapcsolatba.

A tavat elıször 1859-ben mérte fel Herbrich Ferenc, számításai szerint területe 56 katasztrális hold (32 hektár). Az 1955-ös mérések szerint kerülete 3090 m, felülete 126 340 m, víztömege 680 084 m3, legnagyobb mélysége 10,5 m, a tóba ömlı pata-kok vízhozama 1 – 1,5 m³/perc, a felszín tengerszint feletti magassága 983 m. 1986-os mérések szerint kerülete már csak 2800 m, felülete 114 676 m², víztömege 587 503 m³, legnagyobb mélysége 9,7 m.

1968-as adatok szerint évente 4,88 cm hordalékkal töltıdik fel, emberi beavatkozás nélkül 2080-ra a Gyilkos-tó teljesen eltő-nik. A közelben két mesterséges tónál hordalékfogó gáttal próbálják megakadályozni a feltöltıdést. Az egyik tó a Vereskı-patak völgyében található, a másik a Juh-patak torkolatának közelében.

A Gyilkos-tó legendája:

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelıtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvébıl a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egy-mást. A fiú égszínkék selyemkendıt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvıre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hőségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkor-sójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétıl. Tör-tént azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörő lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az esı, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsi-ványt, sıt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levı hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap elsı aranyló sugarai bevilágí-tották a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskı-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. (Orbán Balázs nyomán)



26

A Békás-szoros (románul Cheile Bicazului) egy tektonikus eredető szurdokvölgy a Hagymás-hegységben, Hargita megye észak-keleti részén, a Békás-patak völgyében. A szorost 1971-ben védetté nyilvánították, jelenleg a nemzeti park része. A Békás-szoros közrefogó hegycsúcsok: Kis-Cohárd (1344 m), Csíki-bükk (1264 m), Oltár-kı (1154 m), Mária-kı (1125 m). Az Oltár-kı nyugati lábánál a Lapos-kanyonon keresztülfolyva a Lapos-patak ömlik a Békás-patakba. A szurdok alsó részén, a Kis-Békás-patak mentén található a Kis-Békás-szoros.

6. nap (június 11. vasárnap): SZOVÁTA – PARAJD – FARKASLAKA – SZÉKELYUDVARHELY PROGRAM:

• Reggeli után buszos kirándulás a Bucsin-tetın keresztül Parajd és Szováta irányába

• Szováta (a Medve-tó megtekintése) • Parajd (a sóbánya megtekintése) • Korond (rövid megálló a faluban, vásárlási lehetıséggel • Farkaslaka (Tamási Áron síremlékének megtekintése) • Szejkefürdı (Orbán Balázs síremléke) • Székelyudvarhely (a Székely Nemzeti Múzeum megtekintése) • Szállás Gyergyószentmiklóson (a Salamon Ernı Gimnázium

kollégiumában)

LÁTNIVALÓK :

SZOVÁTA – MEDVE-TÓ A Medve-tó (románul Lacul Ursu): Romániában, Erdélyben, Maros megyében, Szovátán található sókarszton létrejött heliotermikus tó, 1875-ben keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava. Alakja kiterített medvebırre hasonlít, innen származik a neve. Sótartalma a felszínen 100 g/l, mélyebben 220-300 g/l. Vize a helioterm jelenség következtében 35°C-ra is felmelegszik 2 m mélységig; de a tó kialakulásakor legmelegebb rétegében 80°C-ot is mértek. Hımérséklete a beömlı édes-víz és a fürdızık miatt csökkent. A tó vizét a múlt század óta használják a meddıség gyógyítására, de ajánlják különbözı reumatikus és gyulladásos betegségek kezelésére is.

PARAJD – SÓBÁNYA

A település helyén már a rómaiak korában is mőködtek sóbányák. A hagyomány szerint eredetileg a mai Deszkásvár-dőlıben feküdt, melyet az itt talált településnyomok megerısítenek. Kápolnásmezın egykor Szent László kápolnája állott, romjai 1852-ben még látszottak. A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek a sóval, a sóvidéki sót a székely nemzet sójaként is emlegették, de a székelyek sorozatos lázongásai miatt II. János magyar király a székely sóbányákat állami mono-póliummá nyilvánította. II. János elrendelte a sóbányák ırzését és így jön létre 1564-ben Parajd települése. Az erdélyi fejede-lemség korában a székelyek sóbányája, a kamaraispán székhelye a szomszédos Sófalván volt. Parajd települése megszületé-sétıl kezdve még sokáig Sófalva tartozéka, 1669-ben válik ki önálló településként Sófalvából. A Habsburg uralom alatt nyit-ják meg Parajdon a sóbányákat. 1910-ben 2888 lakosából 2858 magyar, 17 német, 8 román volt. A trianoni békeszerzıdésig Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott. A Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolásával 1968-ban Parajdhoz csatolják az addig önálló községként szereplı Sófalvát, így a mai nap Alsó- és Felsısófalva, illetve Békástanya Parajd község része. Parajd falu 1992-ben 3790 lakosából, 3554 magyar, 169 cigány, 64 román volt.

FARKASLAKA A település neve eredhet a régi pogány idıkbıl a farkas totemállat nevébıl, viszont a hagyomány szerint a közeli erdıkben sok farkas lakott, amelyek néha a faluba is bemerészkedtek, és az ırizetlenül hagyott lovakat megtámadták. Így a farkas lakta névbıl eredhet a Farkaslaka név. A román Lupeni a magyar név tükörfordítása (román lup = farkas).

A falu híres szülötte Tamási Áron (1897-1966) erdélyi magyar író, akinek síremléke a falu templomkertjében található.

Székely falusi ház az elmaradhatatlan kapu-val



27

SZÉKELYUDVARHELY

Székelyudvarhely (románul Odorheiu Secuiesc, latinul Areopolis, németül Oderhellen, erdélyi szász nyelven Odderhällen) megyei jogú város Romániában Hargita megyében. Az Udvarhelyi-medence gazdasági és mővelıdési központja. Csíkszeredától 52, Marosvásárhelytıl 100, Kolozsvártól 200, Brassótól 100 km-re fekszik. A város határvonalának hossza 40 km, bel- és külterülete 4779,21 ha, amelybıl a belterület épületekkel fedett része 389,30 ha, míg az utak és terek összesen 144,85 hektárt tesznek ki. Hargita megye második legnépesebb városa. Székelyföld mővelıdéstörténetének legjelentısebb központja és évszázados hagyományokra visszatekintı székhelye. Fontos közúti csomópont, vasúti végállomás. Az Udvarhe-lyi-medence egyik legkorábbi települése. Elıször az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi Uduorhel néven, de a helység már korábban is létezett.

Nevezetsségei: a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a város melletti Szejkefürdınél Orbán Balázs síremléke.

Orbán Balázs néprajzkutató Székelyudvarhely mellett, Lengyelfalván született régi udvarhelyszéki székely családban, de már 1846 tavaszán elhagyta szülıföldjét. Családjával Konstantinápolyba utazott, a velencei származású nagymama örökségének átvételére. Felhasz-nálva a lehetıséget, beutazta a Közel-Keletet. Eljutott Egyiptomba, ahol megmászta a piramiso-kat, a Szentföldön bejárta a bibliai helyeket, erdélyi magyar és román „beduinnal” találkozott, akik a besorozás elıl szöktek meg, bejárta Kis-Ázsiát, tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit, csodálattal írt a görög nép szabadságharcáról. Keleti élményeit késıbb hat kötetben jelentette meg „Keleti utazás” címmel.

Egy nyugati lapból, Athénban szerzett tudomást a magyar forradalomról. A török fıvárosból egy szabadcsapattal indult haza, azonban Vidinbe n kapta a hírt a szabadságharc bukásáról. Ezután a magyar emigránsokat segíti szállással és munkahellyel. További élete meghatározó élménye volt, hogy Kossuth környezetébe került. Nem térhetett haza, a császári hatóságok el-lenségnek számították. Londonba utazott, ahol Petıfi barátjával, Teleki Sándorral barátkozott össze. Csak 1859-ben térhetett haza. Az abszolutizmus éveit, az enyhülés idıszakát arra hasz-

nálja fel, hogy bejárja a Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyze-telt, fényképezett. Munkája eredményeként 1868-1873 között hat kötetben kiadta fımővét, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból címen. 1872-tıl élete végéig tagja volt a magyar országháznak, 1848-as, függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. Parlamenti beszédeit is hat kötetben adta ki. Közben az általa kiépített Szejkefürdın dolgozott: történelmi tanulmányokat írt, sok újságcikket közölt az ellenzéki lapokban.

Élete kalandos, romantikus, mintha egy Jókai-hıs lenne. De ez a regény nem íródott meg, habár Jókai, székely tárgyú regé-nyei alaptörténetét tıle hallotta elıször. Ugyanakkor küzdelmes életének voltak árnyoldalai is. Székelyei buktatják ki egy választáskor, nem mindig értik meg a „Csont bárót”. Késıi elismerésként csak 1888-ban lesz az Akadémia levelezı tagja.

7. nap (június 12. hétfı): GYERGYÓSZENTMIKLÓS – MAROSVÁSÁRHELY – KOLOZSVÁR - BUDAPEST PROGRAM:

• Reggeli után indulás Marosvásárhely irányába, útközben megálló a Bözödújfalusi-víztározónál. (A víztáro-zót az 1980-as években az akkori román állam egy magyar falu elárasztásával alakította ki, ma már csak a falu templomtornyai emelkednek ki a vízbıl.)

• Marosvásárhely (Vártemplom, Kultúrpalota, Református temetı: a Bolyaiak és Sütı András sírja) • Kolozsvár (rövid séta a történelmi belvárosban: Szent Mihály templom és Mátyás király szülıháza) • Este indulás hazafelé, megérkezés Budapestre az éjféli órákban

LÁTNIVALÓK : BÖZÖDÚJFALU A Bözödi-tó helye lakott település volt, feltöltésekor Bözödújfalu víz alá került, mintegy 157 családot kellett innen áttelepíte-ni, néha erıszak árán is. A gát 1976-1980 között épült. Kezdetben a falu lakói is a gátépítésen dolgoztak, de amint megtud-

Orbán Balázs (1830-1890)



28

ták, hogy falujuk víz alá fog kerülni, többé nem voltak hajlandóak a munkára. Buszokkal hozták az új munkásokat máshon-nan. A tiltakozás hiábavaló volt, a tó feltöltése megkezdıdött, és a falut házastul, berendezésestül, templomostul elnyelte a mélység. Azt mondják a horgászok, néha csónakban ülve látni a házak tetejét. A falu végén 1995-ben emlékmővet emeltek a feláldozott falu emlékezetére. A volt falu határában emlékhely áll, melyen az alábbi felirat olvasható: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói le-rombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különbözı nemzetiségő és felekeze-tő családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

MAROSVÁSÁRHELY Marosvásárhely (románul Târgu Mureş), a székelység fıvárosa, mővelıdési, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemi központja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig Maros megye székhelye. Lakosságát tekintve Románia tizenhatodik, Erdély hatodik legnagyobb városa. A magyarok számát tekint-ve az elsı helyen áll Romániában, megelızve Kolozsvárt. (A legújabb népszámlálás szerint mintegy 150 000 lakosának 47%-a volt már csak magyar.)

A város látnivalói:

� A Fıtér környéke a szecessziós stílusú Kultúrpalotával , valamint a barokk stílusú Tholdalagi-palotával igen szép látványosság.

� A református vártemplom: A templomot a 14. században a ferencesek építették. A 16. században Marosvásárhely a reformáció oldalára állt és a templom 1557-1559 környékén a reformátusok tulajdonába került. 1602-ben Basta csa-patai felégették a templomot. 1658-ban a II. Rákóczi György ellen támadó törökök támadásakor a templomhajó mennyezete beomlott, az ablakok üvegfestményei és az orgona is elpusztult. A templom éveken át fedetlenül állt, míg Teleki Mihály adományából 1685-1693 között részben helyreállították A templom több neves eseménynek is helyt adott: itt tartották az elsı magyar egyetemes református zsinatot, itt erısítették meg a Tordán kimondott vallás-szabadságot és itt választották fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet.

� A református temetı a Maros egyik teraszán, a belvárostól észak-keletre, a Somostetı oldalán fekszik. Ma a temetı területe megközelítıleg hat hektár, tizenhárom parcellára tagolódik 6800 nyilvántartott sírral. A ravatalozó mellett található a sírkımúzeum, amely nyolc 17. századi és több 18., illetve 19. századi sírkövet ıriz. A temetıben nyug-szik a két híres matematikusunk Bolyai Farkas és Bolyai János, valamint 2006-ban itt helyezték örök nyugalomra a 20. századi erdélyi magyar irodalom kiemelkedı alakját, Sütı Andrást.

KOLOZSVÁR Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül Clausenburg, latinul Claudiopolis, erdélyi szász nyelven Kleusenburch) Erdély történelmi központja és legjelentısebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye szék-helye. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Bukarest és Jászvásár (Iasi) után a mai Románia harmadik legnépesebb városa (317 000 fı). Két színházával, két operájával, tizenegy felsıfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával ma is fontos kulturális központ. Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették. Hét és fél évszázaddal késıbb Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század elsı felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Egyike volt annak a hét erıdített városnak, amelyekrıl Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülıvárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsıjeként. Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette – ebbıl az idıszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentıségő esemény színhelye lett: 1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné Castaldo tábornoknak. 1575-ben a fıtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelıket. Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt. 1585-ben itt alapította Báthory István Erdély elsı egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyőlést tartottak Kolozsvárott. Számos mőemléke közül a legnevezetesebbek a gótikus Szent Mihály-templom, elıtte Fadrusz János Mátyás szobrával, Mátyás király szülıháza, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota. A magyar turisták számára zarán-dokhellyé vált a Házsongárdi temetı, hiszen az erdélyi magyar történelem és kultúra kiemelkedı személyiségei nyugszanak itt.

EERRDDÉÉLLYYII TTAANNUULLMMÁÁNNYYII EERRDDÉÉLLYYII ...old.balassi-bp.hu/tantargy/tortenelem/erdely_program_2010.pdf · EERRDDÉÉLLYYII TTAANNUULLMMÁÁNNYYII KKIIRRÁÁNNDDUULLÁÁSS

Documents