Dr. Cserháti Sándor2. a szeretet útmutatása a bálványáldozati hús evésének kérdésében (8,7—13) 374 3. Pál elvitathatatlan apostoli tiszte (9,1—3) 386 4. az apostolok

Pál apostolnaka korinthusiakhoz írt

elsô levele

Dr. Cserháti Sándor

Korinthus.indd 1 2008.04.02. 8:20:15

Út a könyvhöz 2.

Korinthus.indd 2 2008.04.02. 8:20:15

Pál apostolnaka korinthusiakhoz írt

elsô levele

Fordítás és magyarázat

Luther kiadó Budapest, 2008

Dr. Cserháti Sándor

Korinthus.indd 3 2008.04.02. 8:20:15

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás,illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás

a kiadó előzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Luther Kiadója, 2008© Dr. Cserháti Sándor, 2008

Kiadja a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója,Budapest, 2008

Felelős kiadó: Kendeh K. PéterSzöveggondozó: Miklósné Székács Judit

Sorozatterv: Galgóczi AndreaTördelő: Fodor Gábor

A borítón látható fotó a Pécs/Sopianae Örökség Kht. tulajdonából származik. A felvételt Tám László készítette.

Nyomdai kivitelezés: Séd Nyomda Kft., SzekszárdFelelős vezető: Katona Szilvia

ISBN 978-963-9571-73-0ISSN 1589—5963

Korinthus.indd 4 2008.04.02. 8:20:15

5

a szerzô elôszava 11

I. tuDnIvaLók a LevéLrôL

1. a szerzô és a címzettek 17a) korinthus városa 17b) a korinthusi gyülekezet 20

2. Pál és a gyülekezet levelezése 27a) az apostoli levél 27b) Levélforgalom Pál és a korinthusiak között 28c) egyetlen összefüggô levél-e az elsô korinthusi levél? 30d) a levél megírásának helye és ideje 34

3. a korinthusi tévelygés természete 35a) az eltévelyedés tünetei a korinthusi gyülekezetben 36b) a korinthusi tévelygés vallástörténeti gyökerei 42c) kísérlet a korinthusi tévelygés meghatározására 45

II. CímzéS, köSzöntéS, háLaaDáS (1,1—9)

1. Címzés és köszöntés (1,1—3) 532. hálaadás a gyülekezeti élet gazdagságáért (1,4—9) 61

tartaLom

Korinthus.indd 5 2008.04.02. 8:20:15

6

III. PártoSkoDáS heLyett egySég a krISztuSBan (1,10—4,21)

1. a pártoskodás veszélye a gyülekezetben (1,10—17) 73 2. a bölcsesség a kereszt igéjének mértékén (1,18—25) 90 3. a gyülekezet összetételének tanulsága (1,26—31) 111 4. a „kereszt igéjének” korinthusba érkezése (2,1—5) 121 5. az Isten Lelke által feltáruló bölcsesség (2,6—16) 127 6. Isten munkatársai a gyülekezetben (3,1—15) 150 7. óvás a széthúzás következményeitôl (3,16—23) 176 8. az apostol felelôssége a rábízott szolgálatért (4,1—5) 188 9. Sorsközösségben Isten munkatársaival (4,6—13) 19610. záró intelmek és intézkedések az egység helyreállítása

érdekében (4,14—31) 212

Iv. FeLLéPéS tûrhetetLen erköLCSI kILengéSek eLLen (5,1—6,20)

1. minden feslettség kiirtása a gyülekezetbôl (5,1—13) 231eljárás a gyülekezetben kirívó paráznaság esetén 242a kapcsolatok megtagadásának helyénvaló gyakorlata 252

2. Peres ügyek kezelése keresztyének között (6,1—11) 2583. a paráznaság és a keresztyén szabadság

összeférhetetlensége (6,12—20) 272

v. váLaSzok a házaSSágróL FeLtett kérDéSekre (7,1—40)

1. a házasélet rendje (7,1—7) 2942. házastársak különféle élethelyzetekben (7,8—16) 3063. az elhívottak viszonya életkörülményeikhez (7,17—24) 3214. tanácsok házasodni készülôk számára (7,25—38) 3325. Útmutatás magukra maradt asszonyoknak (7,39—40) 351

Korinthus.indd 6 2008.04.02. 8:20:16

7

vI. váLaSzok a Pogány vaLLáSI környezetBôL aDóDó kérDéSekre (8,1—11,1)

1. Útbaigazító ismeret a bálványáldozati húst illetôen (8,1—6) 360

2. a szeretet útmutatása a bálványáldozati hús evésének kérdésében (8,7—13) 374

3. Pál elvitathatatlan apostoli tiszte (9,1—3) 386 4. az apostolok joga eltartásukra (9,4—14) 392 5. Pál rejtett indítéka az önfenntartásra (9,15—18) 405 6. alkalmazkodás az evangélium érdekében (9,19—23) 413 7. Pál küzdelme az uralomért önmaga felett (9,24—27) 423 8. a pusztában vándorlók elrettentô példája (10,1—13) 429 9. Úrvacsorai közösség és bálványáldozat (10,14—22) 44710. a húsfogyasztás lelkiismereti szempontjai (10,23—11,1) 461

vII. az IStentISzteLetI éLet jó renDje (11,2—14,40)

1. a prófétáló asszonyok fejének befedésérôl (11,2—16) 4832. az úrvacsorával össze nem férô magatartás (11,17—34) 4952. a) módosak és nincstelenek a szeretetvacsorán

(11,17—22) 4962. b) az úrvacsora által támasztott igény (11,23—26) 5062. c) az úrvacsorához méltó szeretetvacsora (11,27—34) 5263. a kegyelmi ajándékok helye az egyházban (12,1—14,40) 5333. a) a Szentlélek munkájának ismertetôjegye (12,1—3) 5343. b) kiosztott ajándékok egyazon Lélektôl (12,4—11) 5403. c) a krisztus teste és testének tagjai (12,12—31a) 5553. d) a szeretet mindent felülmúló útja (12,31b—13,13) 5803. e) a nyelveken szólás és a prófétálás eltérô jellege

(14,1—19) 6173. f) a nyelveken szólás és a prófétálás eltérô hatása

(14,20—25) 6383. g) nyelveken szólók és próféták az összejövetelen

(14,26—40) 646

Korinthus.indd 7 2008.04.02. 8:20:16

8

vIII. a FeLtámaDáS reménySége (15,1—58)

1. a feltámadott jézus megjelenéseinek tanúi (15,1—11) 6702. a halottak feltámadásának reménysége nélkül

(15,12—19) 6983. a halál félreállítása a végidôk menetében (15,20—28) 7104. a feltámadás tagadásának következményei (15,29—34) 7255. a feltámadásban részt vevô test természete (15,35—49) 7356. az élet diadala a halálon (15,50—58) 745

IX. záró renDeLkezéSek, tervek, üDvözLetek (16,1—24)

1. gyûjtés a jeruzsálemi gyülekezetnek (16,1—4) 7602. a gyülekezet meglátogatásának terve (16,5—9) 7673. timóteus ajánlása, apollós kimentése (16,10—12) 7734. Befejezô intelmek, kérések (16,13—18) 7775. a levél záradéka: köszöntések, áldáskívánások

(16,19—24) 783

FüggeLék

Irodalomjegyzék 797rövidítések jegyzéke 818névmutató 835tárgymutató 843Igehelymutató 851

Korinthus.indd 8 2008.04.02. 8:20:16

Különösen is hálás szeretettel ajánlom könyvemet mindazoknak, akiknek részük van abban, hogy munkám minden akadály ellenére is nyugvópontra juthatott.

Korinthus.indd 9 2008.04.02. 8:20:16

Korinthus.indd 10 2008.04.02. 8:20:16

11

tISzteLt oLvaSó!

Szeretném, ha a könyv olvasója tisztában lenne néhány olyan szem-ponttal, amelyek munkám során vezettek. Mindenekelôtt írásmagya-rázói (hermeneutikai) felfogásomról kell szólanom. Aki ilyen feladatra vállalkozik, tulajdonképpen két távoli pillér között feszülô távolságot akar áthidalni. Az egyik pillér az írásmû szerzôje, akinek valamiféle közlendôje van, a másik pillér az olvasó, akihez a szerzô szólni akar. A két fél között a megértés egyáltalán nem könnyû, hiszen mindkettô önmagába zárt egység, fôként, ha korszakok választják el ôket egy-mástól. Az írásmagyarázó feladata éppen az, hogy a megértés hídját építse ki közöttük. Viszont manapság ezt sokan reménytelen vállalkozásnak tartják, s ezért — ahogyan mondani szokás — a szükségbôl erényt ková-csolnak, és az olvasói szempontot részesítik elônyben, vagyis a szerzô helyett a mû olvasója határozza meg, hogy mit kezdjen egy mûalkotás üzenetével és szándékával.

Kétségtelenül mindig számolnunk kell a befogadó közeg befolyásá-val, és emiatt még a Szentírás magyarázatánál is megesik, hogy minden magyarázat magán viseli magyarázója felfogásának bélyegét. De min-denképpen törekednünk kell — még a tôlünk távoli múltban élt szerzô esetében is — mondanivalójának minél hûségesebb megszólaltatására, különben az olvasó önmagába volna befalazva, és nem gazdagodhatna mások gondolatai és nézetei révén. Ha ez a felismerés minden valami-revaló írásmûvel kapcsolatban helytálló, sokkal inkább az a Szentírás könyveinek esetében, amelyeknek szerzôi Isten nevében kívánnak szólni, és nem a magukéban.

Az írásmagyarázó feladata éppen ezért nagyon hasonlít egy zenemû megszólaltatásához. A hallgatóság nem az elôadó zenei ötleteire kíván-

Korinthus.indd 11 2008.04.02. 8:20:16

12

csi, hanem a zeneszerzô kottában megörökített alkotásában akar gyö-nyörködni. Annak tehát, aki életre akar kelteni egy zenemûvet, legelôször is el kell tudnia olvasni a hangjegyeket, és azokat meg is kell tudnia szólaltatni. Az igazán jó elôadómûvész azonban még ennél is többre képes. Rá tud hangolódni arra, ami végbement a szerzôben, amikor mûvét megalkotta. Egy bibliai remekmû esetében fel tudja fogni azokat a rezdüléseket, amelyeket Isten Lelke keltett egykor a ránk maradt írás szerzôjében. A feladatnak ilyen értelmezése bizonyára hallatlanul nagy igényt támaszt az írásmagyarázóval szemben, de aki valóban meg akar felelni neki, nem adhatja alább.

Igyekeztem ezt az írásmagyarázati felfogást a könyv szedésében is kifejezésre juttatni. Mivel a feladat elvégzésében a bibliai szövegnek van meghatározó szerepe, mégpedig annak eredeti görög nyelvű for-májában, ennek megfelelôen az általam kívánatosnak ítélt fordítását mindenütt, ahol szerepet kap, félkövér betûvel adom meg. A dôlt szedés pedig a hangsúlyosnak tekintett mondanivalót jelzi. A magyarázat-ban is azt a lépéssorozatot követem, amelyhez az általam írt és már megjelent mûvekben is tartottam magam. Minden főbb fejezet elején rövid elemzés található a soron következô nagyobb egység felépítésérôl. Ezt követi a szóban forgó levélrészlet fordítása, számokkal jelezve az indoklásra, magyarázatra szoruló szavakat, fordulatokat. Az így jelzett, tisztázásra váró szövegkritikai, kortörténeti és vallástörténeti kérdések a szöveg megértése címszó alá kerültek, és sûrûbb szedéssel különülnek el a magyarázat többi részétôl. Itt kap teret néhány összefoglaló tanul-mány (exkurzus) is az újszövetségi tudományban sokat vitatott kérdé-sekrôl. A magyarázat szükségszerûen torkollik a levélrészlet kibontásába, ahol megkísérlem „kicsomagolni” mindazt, amit Pál apostol a szakasz-ba „beletett”, ahelyett, hogy a saját gondolataimat és elképzeléseimet csempészném bele. Ennek érdekében félkövér betûkkel újra megjelenik a fordított szöveg, de most már mint a kibontott levélrészlet vezérfonala.

Az írásmagyarázatról vallott meggyôzôdésemen kívül igyekeztem a reménybeli olvasókra is tekintettel lenni. Elengedhetetlennek tartot-tam, hogy következtetéseim tudományosan is megalapozottak legye-nek. Gondoltam ugyanis azokra, akik hivatásszerûen ismerkednek a Szentírás titkaival, vagy maguk is utána akarnak járni még homályban

Korinthus.indd 12 2008.04.02. 8:20:16

13

levô újszövetségi kérdéseknek. Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt leveleiben ilyenek bôségesen adódnak. Kétségtelenül nagyot kellett merítenem a szakirodalomból, de helyszûke miatt nem sorolhattam fel a mérhetetlenül gazdag teljes bibliográfiát. Ha valaki utána akar járni, Schrage négykötetes kommentárjában (EKK 7/1—4.) egy-egy könyv vagy kisebb szakasz elején is bôséges szakirodalmi tájékoztatást talál, amelynek segítségével tovább tud indulni. Érdemes még a TRE teoló-giai lexikont is felütni a megfelelô címszavaknál.

Gondolnom kellett viszont azokra is, akik szenvedélyes bibliaolvasók, és elôképzettség nélkül is mélyebb és megalapozott bibliaismeretre szeretnének szert tenni. Szükséges volt tehát számukra is olvasmá-nyossá tenni a bibliamagyarázatot. A két igény, a tudományosság és az olvasmányosság igénye nem egyeztethetô össze egykönnyen, mégis igyekeztem megoldani a „kör négyszögesítését”. Azok számára, akik nem szívesen merülnek el a részletekben, elsôsorban a levélrészlet kibontása címszó alatt található gondolatmeneteket ajánlom.

Bizonyára az is, aki csak ezeket az utóbb ajánlott részeit olvassa el a magyarázatnak, bôven fog találni benne hasznosítható felismeréseket. Olyanok is, akik csak most akarnak belekóstolni a Krisztussal való kapcsolat nagy ajándékába, de különösképpen olyanok, akik már gya-korló keresztények, hiszen ilyeneket szólít meg az apostol Korinthus-ban is, és alig van a keresztény életnek olyan területe, amelyet a levél-ben szóba ne hozna. Mindezekben számunkra, Krisztus mai hívei szá-mára is útmutatás és megújulás rejlik, ha a magyarázóval együtt az olvasó is fogékony marad Isten Lelkének ihletésére.

A gyakrabban idézett szakirodalmi mûvekre rövidítve utalok. A rö-vidítés feloldása az irodalomjegyzékben található. A bibliai könyvek jelzésében a Magyar Bibliatanács ajánlását követjük (lásd Deuterokanonikus bibliai könyvek, 182. kk.)

Korinthus.indd 13 2008.04.02. 8:20:17

Korinthus.indd 14 2008.04.02. 8:20:17

I. tuDnIvaLók a LevéLrôL

Korinthus.indd 15 2008.04.02. 8:20:17

Korinthus.indd 16 2008.04.02. 8:20:17

17

1. a szerzô és a címzettek

A levél kétségtelenül Pálé. Még a legkritikusabb kutatók sem vitatják el tôle, mert annyira magán viseli a páli stílus, érvelési mód és teológia jellegzetességeit. Római Kelemen alig pár évtizeddel késôbb már ezt írja a korinthusiakhoz írt levelében, az elsô korinthusi levél elejére célozva: „Vegyétek újra kézbe a boldog emlékezetû Pálnak, az apostol-nak levelét! Mi az, amirôl elôször írt nektek még az evangélium hirde-tésének kezdetén? Az igazságnak megfelelôen és a Lélektôl áthatva szólt hozzátok önmaga, Kéfás, valamint Apollós felôl, amiért ti már akkor pártokat alakítottatok.” (47,1—3)1

a) korinthus városa

Az a város, ahol a levél címzettjei éltek, a görög félsziget egyik legje-lentôsebb települése volt. Jelentôségét elsôsorban kedvezô földrajzi fekvésének köszönhette. A Peloponnészosz-félszigetet a keskeny földszoros, az Iszthmosz, mint egy köldökzsinór kapcsolja a görög szárazföldhöz. A keleten fekvô Égei-tenger és a nyugatra esô Ión-tenger hosszan be-nyúló öbleit itt alig hat kilométer választja el egymástól. Természetes, hogy az ókori kereskedôhajók inkább itt rakodtak ki, vagy még inkább rakodtak át, mintsem hogy megtegyék a hosszú és veszélyes tengeri utat a Peloponnészosz körül. Így a földszoros déli végén kiépült város-nak két kikötôje is volt, a Fébé diakonissza (Róm 16,1) révén bibliai nevezetességre szert tett Kenkhrea a keleti, míg Lakhaion a nyugati

1 PAO, 26. o.

Korinthus.indd 17 2008.04.02. 8:20:17

18

öböl partján. Az élénk kereskedelem vonzóvá tette a várost az ókori pénzemberek számára, és fellendítette az ipart is. Különösképpen ke-resettek voltak világszerte a korinthusi bronzöntô, szônyegszövô és fazekasmesterek munkái.

A város politikai jelentôsége a Kr. e. 2. században nôtt meg. Ekkor lett a római uralom ellen szervezkedô görög városok szövetségének vezetôje. Ez lett azonban a veszte is, mert Lucius Mummius római konzul serege megverte a görögöket, és Korinthus városát feldúlta, kifosztotta és felégette. Ez Kr. e. 146-ban történt, s az ôsi városnak több mint száz évet kellett várnia, hogy újra megelevenedjék. Julius Caesar volt az, aki Kr. e. 44-ben római kolóniát alapított a romokon, letelepítve ide veteránjait, azaz kiszolgált katonáit, és a városnak római mintájú önkormányzatot adott duumvirekkel, praetorokkal, aedilisek-kel és más városi tisztségekkel; lásd Erasztosz, a város gondnoka (vö. Róm 16,23), aki feltehetôen azonos azzal, akinek a neve fennmaradt az ókori színház egyik kôbe vésett feliratán.2 Az újraélesztett városba hamarosan görögök is bevándoroltak, de a feliratok tanúsága és a zsi-dó tudós, Philón egyik megjegyzése szerint3 zsidók is jelentôs számban éltek itt. Augustus császár Kr. e. 27-ben Korinthust tette Akhaia pro-vincia székhelyévé, ahová a szenátus küldött volt konzulokat helytar-tónak, így például Galliót, Seneca öccsét is, amint errôl a Cselekedetek könyvében is olvashatunk (18,12kk).

Amikor tehát Pál apostol megérkezett a városba, már eleven, pezsgô nagyvárosi életet talált itt. Errôl tanúskodnak Sztrabón4 és Pauszaniász5 görög utazók leírásai és a múlt század végén megkezdôdött ásatások eredményei. Antik szokás szerint a vallási, társadalmi és gazdasági élet központja a fórum (görögül agora) volt; ez Korinthusban különösen is díszes, szobrokkal és árkádokkal ékesített, nagyszabású tér volt. Észa-kon és délen hosszú oszlopsor, keleten és nyugaton templomok sora határolta, és egy üzletsor választotta ketté (lásd 10,27). Az üzletsor közepén volt egy díszes emelvény, a béma (az 1975-ös fordításban

2 BHW 1. 422. o.3 Legat, 281—282. o.4 Geógraphika, Krisztus születése táján.5 Görögország, Kr. u. 2. század.

Korinthus.indd 18 2008.04.02. 8:20:17

19

törvényszék), ahol Gallio prokonzul ítélkezett Pálék felett ApCsel 18,12 szerint. A szórakozást egy nagy színház és az úgynevezett Odeion szol-gálta. Korinthus városa rendezte meg kétévenként az iszthmoszi játé-kokat, ahol költôk és énekesek, valamint sportolók vetélkedtek egy-mással. Suetonius szerint egy alkalommal maga Néró császár is fellépett itt, s természetesen babérokat is aratott.6 Talán Pál apostol sportéletbôl vett hasonlatai is az iszthmoszi játékok élményeit idézik (1Kor 9,24kk). A város fölé magasodott a fellegvár (Akrokorinthosz), ahol a szerelem istennôjének, Aphroditének a temploma is állt. A hajózás megkönnyí-tése érdekében több császár, köztük Néró is megkísérelte átvágni az iszthmoszi földszorost, de ez az ókorban nem járt sikerrel. Viszont mûködött egy facsúszda (, amelyen görgôk segítségével kisebb hajókat átjuttathattak egyik öbölbôl a másikba.

Korinthosz római kolónia létére nem sokáig ôrizte meg római jelle-gét. Bár a feliratokon, sôt Pál leveleinek adatai szerint is találkozhatunk latin eredetû nevekkel (Lucius, Gaius, Quartus; vö. Róm 16,21—23), mégis tipikus hellenisztikus város volt, amelynek üstjében sokféle náció, vallás és kultúra vegyült el egymással. Voltak templomaik a görög és római istenségeknek éppen úgy, mint a görög és Keletrôl származó miszté-riumkultuszoknak. Apuleius Átváltozások címû, magyarul Aranyszamár néven megjelent ókori regényének hôse, Lucius éppen Korinthusban nyer beavatást az Ízisz-misztériumba (XIV. fejezet). A hagyomány a filozófiai mûveltség iránti igényt is ébren tartotta a városban. A város-kapunál állt a cinikusok szkeptikus filozófiai irányzatához tartozó szi-nopei Diogenésznek a szobra, akit, ha másról nem is, a hordóról, amely-ben lakott és a lámpásról, amellyel az egyetlen igaz embert kereste reménytelenül, mindmáig megôrzött az emlékezet. Járt a városban az ugyancsak cinikus Demetriosz, a csodatevô pithagoreus tyanai Apol-lóniosz7 és a sztoikus Musonius is.

Mint afféle kikötôvárosban, Korinthusban a közbiztonság és a közerkölcs közmondásosan sok kívánnivalót hagyott maga után. Abban a korban a , „korinthusi módra élni” annyit jelentett, mint erkölcsi posványba süllyedni. Az írásmagyarázók Sztrabón nyomán meg szokták

6 Suet VI.24.7 Philostratus: Vita Apollonii.

Korinthus.indd 19 2008.04.02. 8:20:17

20

említeni az Aphrodité templomában rendelkezésre álló ezernyi pros-tituáltat, amikor Pál szemére veti egyes gyülekezeti tagoknak, hogy engednek a paráznaság kísértésének (1Kor 6,12kk). Újabban azonban a kutatók kétségbe vonják, hogy ez a helyzetkép a Pál korabeli városra is érvényes volna, például Wolfgang Schrage is legendának minôsíti.8 Viszont mint minden nagyvárosban, ahol megszûnt az áttekinthetô falusi közösség és az ezzel járó ellenôrzés, sokan bocsáthatták áruba testüket mindkét nembôl, és persze sokan vehették igénybe az általuk nyújtott szolgáltatásokat.

Egy ilyen nagyvárosi környezetbôl, ahol erôs fény és mély árnyék, monumentális márványépületek és lepusztult bérkaszárnyák, „fényûzô és hivalkodó gazdagság, valamint szemétben kotorászó szegénység” — idézi Schrage Alciphront9 —, vallásos szomjúság és babonás hiszé-kenység, magasfokú mûveltség és írástudatlanságból eredô kiszolgál-tatottság jellemzi az életet, hívta el Isten az evangélium erejével a ko-rinthusi keresztyéneket, de a levél tanúsága szerint ez az, amiben továbbra is benne élnek, és ami próbára teszi hitüket.

b) a korinthusi gyülekezet

Az Apostolok cselekedeteirôl írt könyv szerint (18,1—17) Pál az úgy-nevezett második missziói útja során — arábiai mûködését (lásd Gal 1,17) ugyanis nem szoktuk számon tartani —, miután Filippiben és Thesz-szalonikában gyülekezeteket alapított, rövidebb béreai és athéni tar-tózkodás után érkezett meg Korinthusba. Szorongva (1Kor 2,3) és ma gányosan lép be a város kapuján, mert munkatársait, Szilászt és Timó teust Béreában hagyta (ApCsel 17,15), illetve az utóbbit vissza-küldte a thesszalonikai gyülekezet erôsítésére (1Thessz 3,1—2). Pál Kr. u. 50-ben vagy 51-ben érkezhetett Korinthusba. Bár Gerd Lüdemann John Knox feltételezése nyomán Pál elsô európai missziói útját az apos-toli zsinat (Kr. u. 48 táján) elé helyezi,10 álláspontja nem igazán meg-

8 Schrage 1991—2001, 1. 28. o. 9 Uo. 27. o.10 Lüdemann 1980, 174. kk.

Korinthus.indd 20 2008.04.02. 8:20:18

21

gyôzô. Ugyanis a nevezetes felirat szerint Gallio prokonzul 51 nyarától tartózkodhatott Korinthusban 52 nyaráig. A Cselekedetek könyve sze-rint ô volt az a helytartó, aki elé az igehirdetése miatt háborgó zsidók az apostolt vitték, és aki azután vonakodott ebben a vallási ügyben állást foglalni (ApCsel 18,12kk). Az apostoli gyûlés utáni idôpont mel-lett szól az a körülmény is, hogy Akvila és Priscilla már Korinthusban van, amikor Pál odaérkezik, mégpedig azért, mert Claudius császár rendelete értelmében a zsidóknak, akik „Chrestus bujtogatására szün-telenül zavarogtak”,11 el kellett hagyniuk Rómát. Ez az esemény való-színûleg Kr. u. 49-ben történt, értelemszerûen az apostoli gyûlés idejét (Kr. u. 48) követôen. A házaspár ApCsel 18,2 szerint is nemrég érke-zett Rómából a fentebb említett okból. Ez az adat tehát jól egybevág a Gallióra vonatkozóval.12

Pál apostol saját bevallása szerint „erôtlenül” — ami testi kimerült-ségre vagy betegségre éppen úgy utalhat, mint lelki elesettségre — és „félelemmel és rettegéssel” a szívében — talán az ismeretlen nagyváros vagy az Isten elôtti felelôsség (Fil 2,12) miatt — érkezett Korinthusba (lásd 1Kor 2,3). Valószínûleg nem számított arra, hogy ott Jézus Krisz-tusban hívô emberekre fog találni. ApCsel 18,2—3 szerint megismer-kedett egy „zsidó” házaspárral, Akvilával és Priscillával, akik nemrég érkeztek Korinthusba Rómából a már fentebb említett okokból.

A Cselekedetek könyve nem árulja el, hogy Pál és a házaspár miként talált egymásra. Feltehetôen a közös szakma hozta ôket össze, hiszen az apostol is és ôk is sátorkészítôk voltak. De nem kizárt, hogy a zsi-nagógai istentiszteleten ismerték meg egymást. Bár ApCsel 18,2—3-ban nincs még szó róla, nagy valószínûséggel már akkor Jézusban hívô zsidók voltak. Peter Lampe több érvvel is alátámasztja ezt a feltételezést. Pál nem említi ôket az általa megkereszteltek között, pedig ha valakit, ak-kor ôket bizonyára ô keresztelte volna meg. Továbbá, amint láttuk, a házaspárnak a Krisztus miatt támadt zavargások következtében kellett távoznia Rómából. Ha ebben a vitában szemben álltak volna Krisztus-sal, valószínûleg a keresztyén Pált sem fogadták volna be. A Cseleke-detek könyvének idézett helyén ugyan „zsidóként” szerepelnek, de ez,

11 Suet V.206.12 Schnelle 1994, 34. o.

Korinthus.indd 21 2008.04.02. 8:20:18

22

amint ApCsel 18,4 is mutatja, a népi hovatartozást, nem pedig a hit-beli állásfoglalást jelöli.13

A számára idegen nagyvárosba érkezô apostol tehát bennük hitben társat, házukban otthont, mûhelyükben pedig munkát és megélhetést talált. Pál szolgálatának támaszt és hátteret nyújtottak nemcsak Korin-thusban, hanem Efezusban is, amint ezt az 1Kor 16,19-ben található üdvözletbôl is kivehetjük, és bizonyára Rómában is számít rájuk az apostol. A Római levél 16. fejezetében található üdvözletek között a legmelegebb hangú nekik szól, kiegészítve azzal a megjegyzéssel, hogy „ôk érte a fejüket kockáztatták” (16,3kk). Mindenképpen Pál szolgá-latának fontos tényezôi között kell számon tartanunk ôket.

Tehát nem az apostol az elsô keresztyén, aki Korinthus kapuin be-lépett. De gyülekezet mindenképpen az ô munkássága nyomán támadt a városban. Maga írja, hogy „az alapot ô vetette” (1Kor 3,10), s bár tanítómesterük sok lehet, „de atyjuk ô a Jézus Krisztusban” (1Kor 4,15). A gyülekezet az „ô szolgálata által szerzett hitelesítô levele” apostoli mivoltának (2Kor 3,3). Éppen ezért különleges felelôsséget érzett a gyülekezet iránt és a gyülekezet további sorsáért. Bizonyára nem tévedünk, ha a gyülekezetnek írt leveleit jórészt ennek a felelôs-ségnek tulajdonítjuk.

A Pál és a korinthusi keresztyének között létrejött szoros kapcsolat-ról a Cselekedek könyve is tanúskodik. Ott olvashatunk többek között arról is, miként kezdôdött Korinthusban Pál missziói munkája (ApCsel 18,1kk). Még ha a Cselekedetek könyvének forrásértékét sok kutatóval együtt — kissé elhamarkodottan — alá is becsüljük Pál leveleivel szem-ben,14 az apostol missziói módszereirôl hihetô képet fest. Tehát való-színûleg úgy, mint másutt, Korinthus városába érkezve is elôször a zsinagógát kereste fel, és ott vitatkozott a zsidókkal és „istenfélôkkel” (), vagyis az egyistenhithez vonzódó nem zsidókkal (ApCsel 18,4.7) a szombati összejövetelek alkalmával, hogy meggyôz-ze ôket Jézus messiási küldetésérôl.

Pálnak ez a munkamódszere nemcsak taktikai megfontolásból, ha-nem mély teológiai meggyôzôdésbôl is következett. Leveleiben Isten

13 Lásd Lampe 1989, 156. kk.14 Lásd Hengel 1991, 178. kk., különösen a 6. jegyz.

Korinthus.indd 22 2008.04.02. 8:20:18

23

kegyelmének várományosai között elôször mindig a zsidókat említi, és csak azután a nem zsidókat képviselô görögöket (vö. 1Kor 1,22.24; 10,32; 12,13; Gal 3,28; Kol 3,11; Róm 1,14.16; 2,9.10; 3,9; 10,12), „mert Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Róm 11,29). A korinthusi zsinagógát is csak akkor hagyta ott, amikor „ellene sze-gültek és szidalmazták”. Majd a felelôsséget reájuk hárítva kijelentette, hogy „mostantól fogva a pogányokhoz megy” (ApCsel 18,6—7). Egy bizonyos latin nevû „istenfélô” Titiusz Jusztusznak a zsinagóga szom-szédságában található házába ment, és vele együtt távozott zsinagógai elöljáró létére Kriszpusz (ApCsel 18,8; 1Kor 1,14), valamint Szószthe-nész (ApCsel 18,17), aki nagy valószínûséggel azonos azzal a munka-társsal, akit maga mellett az elsô korinthusi levél küldôjeként a cím-zésben megnevez (1Kor 1,1).

Mindebbôl annyi mindenesetre leszûrhetô, hogy a korinthusi gyü-lekezetnek zsidó származású tagjai is voltak. A többség azonban, leg-alábbis a levelek megírása idején, már pogány eredetû hívekbôl állt. 1Kor 8,7-ben vagy 10,19-ben ugyanis olyan olvasókat feltételez, akik hitre jutásuk elôtt bálványisteneknek áldoztak, amit zsidókról nem mond-hatunk el. Eltérô vélemények alakultak ki a kutatók között a tekintet-ben, hogy mekkora lehetett a gyülekezet lélekszáma a levél megírásá-nak idején. James D. G. Dunn szerint nem lehettek többen „három-négy tucatnál”.15 Suhl nyomán jegyzi meg Schrage, hogy „gondos becslés után alig lehet száznál több gyülekezeti taggal számolni”.16 Még ez utóbbi feltételezést is túl óvatosnak kell minôsítenünk. 1Kor 1,14 —15 - bôl, 16,19-bôl, ApCsel 18-ból és Róm 16,21kk-bôl név szerint ismerünk 14 korinthusi illetôségû keresztyént. Továbbá velük kapcsolatban szó esik Kriszpusz, Gájusz, Sztefanász, Akvila és Priszka háza népérôl, va-lamint Khloé embereirôl (1Kor 1,11). A háznépbe pedig nemcsak a fel- és lemenô vérrokonok, hanem a rabszolgák, a felszabadított rab-szolgák és az úgynevezett kliensek, vagyis a házigazdának lekötelezet-tek is beletartoztak. 1Kor 7 értelmében számolnunk kell a korinthusi gyülekezetben keresztyén házastársakkal, olyanokkal is, akiknek házas-társa nem lett keresztyén, valamint házasodni nem akarókkal, jegye-

15 Dunn 1995, 18. o.16 Schrage 1991—2001, 1. 31. o. 39. jegyz.

Korinthus.indd 23 2008.04.02. 8:20:18

24

sekkel, özvegyekkel. Pál 1Kor 11,30-ban arról ír, hogy az úrvacsorán történt visszaélések miatt a korinthusiak közül „sokan” erôtlenek és betegek, és ezért halnak meg közülük „számosan”. Ha ezen a széles és sokszínû szociológiai színképen minden eset csupán két-három embert érint, már akkor is száznál több lélekkel kell számolnunk. Azok, akik ennél kisebb létszámú gyülekezetet tételeznek fel, abból indulnak ki, hogy még egy gazdag keresztény, történetesen Gájusz házában, pontosabban annak átriumában, azaz belsô udvarában sem férhetett el egy nagyobb lélekszámú gyülekezet, holott Pál szerint Gájusz nemcsak neki, hanem az „egész gyülekezetnek” otthont adott (Róm 16,23). Természetesen utólag nagyon nehéz megmondanunk, hogy hányan férhettek be ennek az áldozatkész keresztyénnek a házába.

Még ha száznál többre is becsüljük a korinthusi gyülekezet lélek-számát, ez olyan elenyészô, maroknyi közösség volt abban a nagyvá-rosban, hogy életképességét, növekedését nem magyarázhatjuk a tö-megvonzás erejével. Természetesen ha a város lakosságának a száma sem volt túl magas, akkor Korinthusban ez a kis létszámú közösség is észrevétethette magát. Benyik György amerikai szerzôk nyomán ötezer fôre teszi a város lélekszámát (szóbeli közlés). Azonban az apostol le-veleibôl szerzett benyomások, más ókori beszámolók és az ásatások kiterjedése alapján ez a szám is nagyon alacsonynak tûnik. Korabeli adatokra nem bukkantam, de azért bizonyos következtetésre mégis eljuthatunk. Az Encyclopaedia Britannica szerint a korinthusi fellegvárhoz 10 kilométer hosszú városfal csatlakozott.17 Ezek szerint a város, nem számítva a két kikötôt, több mint hat négyzetkilométeren feküdt. A fôteret 160 méter hosszú oszlopcsarnok határolta, és ugyanilyen hosz-szú üzletsor vágta ketté. Nem hiszem, hogy ilyen nagy területen, ek-kora létesítményekben csak lézengtek az emberek. Michael Rostovtzeff Ferguson adatára hivatkozva a korabeli Athén lélekszámát kétszáz-két-százötvenezerre teszi,18 ugyanakkor mégsem Athén, hanem Korinthus volt Akhaia római provincia fôvárosa. Minden jel arra mutat tehát, hogy legalább annyi lakos élhetett Korinthusban is, mint Athénban. Helmut Köster, aki szintén amerikai szerzô, azt állítja, hogy akkoriban görög

17 EB 3. 630. o.18 Rostovtzeff 1957, 3. 1604. o. 70. jegyz.

Korinthus.indd 24 2008.04.02. 8:20:18

25

földön ez a város volt a legnagyobb.19 Kívülrôl nézve tehát a keresztyén gyülekezet csupán egyike volt a számos kis vallásos egyesületnek, misz-tériumközösségnek, még ha lélekszámát nem is becsüljük alá oly mér-tékben, mint ezt néhány kutató teszi. Ezért amennyiben a viszonylag kis létszám ellenére „avatatlanok” is felkeresték istentiszteleteiket (1Kor 14,24), az nem a tömegvonzásnak volt köszönhetô, hanem annak, amit képviseltek.

Milyen lehetett a gyülekezet szociológiai összetétele? Milyen társa-dalmi rétegekbôl kerülhettek ki a korinthusi keresztyének? Az elsô levél olvasásakor feltûnhet nekünk, hogy a zsidó istentiszteleti szo-kásokkal milyen nagy teret kapnak a nôk a keresztyén közösségi életben, és milyen öntudatosan élnek is vele (vö. 1Kor 11,2—16). Hangadókká azonban valószínûleg csak a tehetôsebb asszonyok válhattak (lásd Fébé, Róm 16,1—2), míg az alacsonyabb néposztályokból származó nôkre annyi teher nehezedett, hogy nem sok idejük és erejük maradhatott az aktív gyülekezeti tevékenységre. Az ismét sok vita tárgya, hogy maga Pál hogyan ítélte meg a korinthusi keresztyén nôknek ezt a törekvését a teljesebb emberi és vallásos életre. De a kérdés tisztázását hagyjuk a levél idevágó szakaszainak (11,7kk; 14,34kk) magyarázatára.

A gyülekezet társadalmi összetétele, rétegzôdése is sokat foglalkoztatta az Újszövetség kutatóit. Mióta századunk húszas éveiben az úgyne ve-zett chicagói iskola — többek között Shirley J. Case — a szociológiai szem-pontnak is polgárjogot vívott ki a teológiában, olyanok, mint Wayne A. Meeks, Gerd Theißen és Peter Lampe (lásd az irodalomjegyzéket), sokat veszôdtek éppen a korinthusi gyülekezet szociológiai kérdéseivel. Ez érthetô is, hiszen a korinthusi híveknek írt levelekben található a legtöbb ilyen szempontból is értékelhetô adat. A marxista Karl Kauts-ky A kereszténység eredete (1908) címû munkájában az ôskeresztyénséget jellegzetesen proletármozgalomnak mutatja be. Teológiai téren ugyan-ezt a nézetet képviseli Adolf Deissman.20 E. A. Judge szerint ezzel szemben a tipikus és hangadó korinthusi keresztyén nem az elnyomott alsóbb néposztályból származik.21

19 Köster 1980, 543. o.20 Deissmann 1908; Deissmann 1923, 115. o.21 Idézi Theißen 1983, 232. o.

Korinthus.indd 25 2008.04.02. 8:20:18

26

A levél alapján mind a két vélemény alátámasztható. Maga Pál raj-zolja meg 1,26kk-ben a gyülekezet szociológiai képét, természetesen teológiai érvként a kegyes önhittség megingatása érdekében. Azt írja ugyanis, hogy Isten „nem sokat” hívott el olyanok közül népébe, akik emberi megítélés szerint a bölcsek, hatalmasok és elôkelôk közé tartoznak. Annál inkább azokat hívta el, akik a közvélemény szemében oktalanok és mûveletlenek, a lenézett és minden befolyást nélkülözô köznéphez tartozók. A tehetôs réteg és a kétkezi munkásokból, rabszolgákból vagy éppen munkanélküliek-bôl álló szegényebb réteg hasonló arányára lehet következtetni a sze-retetvendégséggel egybekötött úrvacsorai alkalmon kialakult visszás-ságokból is (11,17—34). A levélbôl tehát megállapítható, hogy ha nem is a többség, de a korinthusi keresztyének jelentôs része a felsôbb tár-sadalmi osztályokból származott. Közéjük sorolhatjuk a zsinagógai elöljárókat (Kriszpuszt, Szószthenészt), Erasztoszt, a város „gondno-kát” (quaestorát), valamint a házzal, háznéppel rendelkezôket (Gájuszt, Sztefanászt, Khloét stb.). Ám ha „a felsôbb néprétegek képviselôi — írja Theißen — kisebbségben voltak is a gyülekezetben, mégis meghatározó kisebbséget jelentettek”.22

Mivel a tehetôsebbeknek volt módjuk arra, hogy szállást és ellátást nyújtsanak a városba érkezô igehirdetôknek, elsôsorban közöttük kell keresnünk azokat, akik a pártoskodás szítói voltak a gyülekezetben. A mûvelôdés kiváltsága is elsôsorban az övék volt, s ha valaki a bölcses-séget nagyra értékelte (1Kor 2,6), akkor ôk lehettek azok. Theißen szerint a szellemi nyitottsághoz és fogékonysághoz hozzájárulhatott az a körülmény is, hogy a város alig száz éve elevenedett meg romjaiból, ezért sok lehetett a lakosok között az újgazdag, a felkapaszkodott, aki-ket nem kötözött meg a megszentelt hagyomány.23 Ám a társadalmi helyzetet önmagában nem tekinthetjük a mûveltség fokmérôjének. A rabszolgák és felszabadított rabszolgák között akadhattak a gazdáikat mûveltségben messze felülmúló gyülekezeti tagok. Sôt nem becsülhet-jük alá a gyülekezet többségének értelmi színvonalát sem, hiszen Pál számol azzal, hogy leveleit a gyülekezetekben felolvassák (1Thessz 5,27; Kol 4,16) és meg is értik, de a sorok között azt is feltételezi, hogy

22 Uo. 234. o.23 Uo. 262. o.

Korinthus.indd 26 2008.04.02. 8:20:18

27

sokan rendszeres olvasói a Septuagintának, a görög nyelvû Ószövet-ségnek.

A nagyváros lüktetô élete, az állandó idegenforgalom szintén tápot adhatott a szellemileg amúgy is fogékony korinthusi keresztyének kö-rében azoknak a különcködô nézeteknek, sôt tévtanoknak, amelyekbôl az apostol levelével ki akarja józanítani ôket. Hogy milyen természetû elhajlásokról lehetett szó a korinthusi gyülekezetben, az a levelek leg-vitatottabb kérdései közé tartozik.

Mielôtt azonban erre rátérnénk, egy másik, ugyancsak sok vitát ki-váltó problémára kell választ találnunk, mégpedig a levelek egységét ille-tôen. Mert ha igazuk van azoknak, akik szerint mindkét levél több páli levél ötvözete, akkor az egyes rétegek érthetôen más és más helyzetet tükröznek, más és más tévelygést vesznek célba. Ha viszont a levelek egységesek, azonos és összefüggô szellemi hátteret vehetünk alapul a levélben felmerülô, látszólag nagyon különbözô kérdések megítélésé-ben, akár a nyelveken szólásról, akár a feltámadásról legyen is szó.

2. Pál és a gyülekezet levelezése

a) az apostoli levél

Mûfaji szempontból az ókorban háromféle levelet különböztettek meg: a hatóságok rendelkezéseit tartalmazó hivatalos levelet, a polgárok köz-léseit továbbító magánlevelet, valamint az epistolát, amely egy irodalmi forma, de valójában el nem küldött levelek tartoznak ebbe a típusba. Pál apostol levelei egyik levélformába sem illenek bele. Amit ír, azt tulajdonképpen hivatalosan írja, hiszen Isten által elhívott apostola a reá bízott gyülekezeteknek, de rendelkezéseket csak ritkán közöl, in-kább meggyôzni, megnyerni kívánja az olvasót. Magánleveleknek sem tekint hetôk levelei, mert amit ír, közügy, egy közösségnek szól. Formai-lag követi ugyan a korabeli levélírói szokásokat, mégis apostoli levél, amelyet minden ízében az az egyedülálló viszony határoz meg, amely közte és a gyülekezetek között a Jézus Krisztusba vetett hit által létrejött.

Ám levelei nem is vallásos témákkal foglalkozó epistolák. Ez a tény ritkán tudatosul a bibliaolvasóban. Örök igazságokat keres bennük,

Korinthus.indd 27 2008.04.02. 8:20:19

28

pedig a szó legszorosabb értelmében vett alkalmi leveleknek kell tekin-tenünk ôket. Valami történt a gyülekezetben, valami megváltozott az apostol és a gyülekezet viszonyában, valami le akarja téríteni ôket a helyes útról.24 A legjobb volna Pálnak odasietnie, hogy személyesen hárítsa el a bajokat, de ez legtöbbször lehetetlen, s maga helyett kény-telen levelet küldeni (vö. Fil 1,26; 2,12). Bár szerzôjük nem szánta örökéletûnek ôket, ezek „az alkalmi levelek” mégis maradandókká let-tek, mert az alkalmi és idôszerûségüket vesztett ügyek evangéliumi megközelítése és megoldása tanulságos maradt a késôbbi nemzedékek számára is. Ezek után érthetô, hogy a gyülekezetek megôrizték ezeket az apos-toli leveleket, sôt továbbküldték őket egymásnak (Kol 4,16). A ma-gyarázat során nem veszíthetjük szem elôl a páli leveleknek ezt a sajá-tos természetét. Értelmük ugyanis csak a szóban forgó ügy tisztázása révén nyílik meg elôttünk. Amint ezt már említettük, emiatt az sem mindegy, hogy miként foglalunk állást a levél egységének kérdésében, hiszen a helyzet egy esetleges késôbbi levél megírásáig alaposan meg-változ hatott.

b) Levélforgalom Pál és a korinthusiak között

A Bibliánkban két Korinthusba küldött páli levelet találunk. Aki azon-ban figyelmesen olvassa ezeket az iratokat, rájön arra, hogy az apostol legalább négy alkalommal írt a gyülekezetnek. Ezeknek a leveleknek a sorsa egyike a legtöbbet vitatott újszövetségi irodalomkritikai kérdéseknek.

1. Pál már írt egy levelet az elsô korinthusi levélként számon tartott bibliai könyv elôtt. 1Kor 5,9-ben ugyanis hivatkozik egy korábbi leve-lére. Errôl csak annyit árul el, hogy benne óvta a korinthusi keresztyé-neket a parázna nôkkel való kapcsolattól. Valószínûleg nem ez volt a — feltehetôen rövidebb — levél egyetlen témája, hiszen a korinthusiak-nak a pogány múlt erkölcsi örökségébôl sok minden mást is le kellett vetkôzniük. Hogy mégis csak erre az egy mondanivalóra emlékezteti a gyülekezetet, annak az lehet a magyarázata, hogy az a hallatlan eset, amelyet szóvá kell tennie, az egyik gyülekezeti tag parázna életmódjá-

24 Vö. Berger 1974, kül. 231. o. Probst 1991, 107. o.

Korinthus.indd 28 2008.04.02. 8:20:19

29

val kapcsolatos. Pál szerint ezt a — tudomásunk szerint elsônek tekint-hetô — levelét félre is érthette a gyülekezet. Minderrôl azonban bôveb-ben a magyarázat során ejtünk szót.

2. Ezek után természetes, hogy a Korinthusba írt második páli levél — legalábbis az apostol által említettek közül — az, amelyiket a köztudat az elsô levélként tartja számon. Ebben több önálló, a gyülekezeti élet kü-lönbözô területeit érintô témát jár körül az apostol, és ez az oka annak, hogy sok újszövetségi kutató megkérdôjelezi az általunk elsô levélnek nevezett irat egységes voltát. Ha nekik van igazuk, akkor négynél is több Korinthusba írt levéllel kell számolnunk. A kérdés alaposabb mér-legelést igényel; erre a következô fejezetben kerül sor.

3. A hagyományosan elsô és második korinthusi levélnek nevezett újszövetségi iratok között is írt Pál egy levelet a gyülekezetnek, amelyet az ô megfogalmazását követve könnyhullatás közt írt levélnek szoktunk nevezni (2Kor 2,4; lásd még 2Kor 2,9; 7,8). Pál és a gyülekezet viszonya ugyanis feszültté lett, és Pál Efezusból rövid látogatást tett Korinthus-ba, hogy kapcsolatukat újra békés mederbe terelje (2Kor 13,2). Ez azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Valaki megbántotta (2Kor 2,5; 7,12), valószínûleg apostolságát vonta kétségbe, és a gyülekezet nem állt melléje (2Kor 7,11—12). Ebben a megalázó helyzetben nem tehetett mást, mint hogy dolgavégezetlenül visszatért Efezusba, s a „könnyek között írt levélben” próbálta még menteni a menthetôt. Vé-gül is rendezôdtek a dolgok, amint errôl a másodikként számon tartott levélbôl értesülhetünk.

4. Negyediknek természetesen most már a másodikként számon tartott levelet kell tekintenünk. Ennek a levélnek az esetében még élesebben vetôdik fel az a kérdés, hogy egységes irodalmi alkotásnak tekinthetô-e. Mivel azonban az irat minden részlete kétségkívül késôbbi eredetû az elsônek nevezett levél anyagánál, az elsô levél kérdéseinek tisztázásá-nál nem játszik szerepet a másodikkal kapcsolatos állásfoglalásunk. Ennél-fogva hagyjuk a feladatot a második levél magyarázatára.

A levélben fenntartott kapcsolat az apostol és a gyülekezet között egyáltalán nem volt egyoldalú. Megtörtént az is, hogy a korinthusi gyülekezet fordult levélben apostolához. Pál 1Kor 7,1-ben említi a hozzá írt levelet. Az apostol más forrásból — például Khloé emberei és Sztefanász révén — is értesülhetett a gyülekezetben uralkodó állapotokról. De va-

Korinthus.indd 29 2008.04.02. 8:20:19

30

lószínûleg a gyülekezet levelében kérdezték meg ôt a házasság (7. fe-jezet), a bálványáldozati hús evése (8—10. fejezet), a lelki ajándékok, közöttük is a nyelveken szólás (12—14. fejezet), valamint a Krisztusban elhunytak feltámadása terén felvetôdô kérdésekrôl (15. fejezet). A gyü-lekezetnek ez — vagy bármilyen más — levele nem maradt fenn számunk-ra, pedig tanulságos volna nemcsak Pált, hanem a másik felet is meg-hallgatni.

c) egyetlen összefüggô levél-e az elsô korinthusi levél?

Mindjárt az elején szögezzük le: bárhogy is döntünk a levél egységének a kérdésében, az nem érinti a levél páli szerzôségét. Bármennyi levelet fûztek volna is egybe az ismeretlen összetoldozók (kompilátorok), min-den egyes töredék páli eredetûnek bizonyulna. Késôbbi betoldásra csak két helyen gyanakszanak alapos okkal a kutatók: 1Kor 14,34—35-ben, ahol az asszonyok istentiszteleten való hallgatásának parancsa hangzik el, és 15,56-ban, ahol pedig a törvény és a bûn viszonyáról szóló, ké-sôbbinek vélt páli gondolat olvasható. De ezen a két helyen sem kell feltétlenül idegen kéz helyesbítô beavatkozására gondolnunk.

Az irodalomkritika elsôsorban akkor gyanakszik megalapozottan két vagy több irodalmi alkotás egybeötvözésére, amikor a mondanivaló menetét (duktusát) úgynevezett „varrat” zökkenti meg, amely nyilván-valóan késôbbi beavatkozásról árulkodik. Például következetlen mon-datszerkesztés, nyelvtani nehézkesség, fogalomváltás stb. A legtöbb vita az elsô korinthusi levél egységének kérdésében éppen abból adó-dik, hogy legtöbbször nehéz eldönteni, mi minôsül „varratnak”, és mi nem.

A vitát mentesítenünk kell minden teológiai érdektôl. A mondani-való jelentôségén ugyanis mit sem változtat az, hogy összefüggô levél-lel vagy több levél egybefûzésével van-e dolgunk. Van példa arra, még-pedig a Filippi levél esetében, hogy sok szempont szól két különbözô idôben kelt páli levél egybedolgozása mellett.25 A kérdés tisztázására mindenekelôtt a magyarázat érdekében van szükség, mert nem mindegy,

25 Lásd Cserháti 1976, 9. kk.

Korinthus.indd 30 2008.04.02. 8:20:19

31

hogy egy-egy igeszakasz kibontásánál milyen gyülekezeti hátteret té-telezünk fel, s milyen szövegösszefüggésbôl indulunk ki. Így például a levél elején 1,10-ben, és a vége felé 11,18-ban, valamint 12,25-ben is szó esik „szakadásokról”. A felsorolt igehelyek értelmezése szempont-jából nem mellékes, hogy mindhárom esetben ugyanarról a meghason-lásról van-e szó, vagy sem. Az sem mindegy, hogy a gyülekezetben feszültséget támasztó másképpen gondolkodók egységes frontként jö-hetnek-e számításba, vagy más és más felfogású csoportnak kell tekin-tenünk ôket.

A több levél egybeötvözése mellett kardoskodók sem tudnak közös nevezôre jutni abben, hogy hol húzódnak a „varratok”, s a levélnek mely elemeit kellene különválasztani. Bonyolítja a kérdést a második korinthusi levél bevonása a felosztás feletti vitába. A legtöbben három, illet ve négy levelet vélnek felfedezni a Bibliánkban található kettôben. Szerintük különbözô helyeken szétszórva megtalálható az 1Kor 5,9-ben említett elsô levél és a „könnyek között írt” levél is. A levelek ilyen felosztásának hívei között van a múlt század végétôl mind a mai napig Johannes Weißtôl Gerhard Sellinig26 a kutatók egész sora. Természete-sen a „varratok” száma, ha nem vagyunk kellôen megfontoltak, tetszés szerint növelhetô, és így elôállhat az a helyzet, hogy egyesek hetet,27 mások tízet,28 sôt vannak olyanok is, akik nem kevesebb, mint tizen-kilenc levelet29 igyekeznek kimutatni az általunk ismert kettôben.

A levél egységének irodalomkritikai kérdését tisztázni egyszerûbb feladat, ha most csak az elsô levelet vizsgáljuk. Ha egy-egy szövegben törésre, „varratra” gyanakszunk, Helmut Merklein nyomán tanácsos három szempontot figyelembe vennünk:30 fennáll-e a kérdéses szöveg-részek között a mondattani, fogalmi és tartalmi összetartozás (grammatikai, szemantikai, valamint pragmatikai kapcsolat) lehetôsége, vagy sem? Ha úgy tetszik: nincs-e súlyos következetlenség a mondatfûzésben, nem kell-e a szövegkörnyezetben található kulcsfogalmaknak minden

26 Sellin 1987, 2964. kk.27 Jewett 1978.28 Richter 1988.29 Schmithals 1956, 12. kk. Schenke—Fischer 1978, 19. kk.30 Merklein 1984, 153. o. Merklein 1992, 47. o.

Korinthus.indd 31 2008.04.02. 8:20:19

32

kétséget kizáróan más jelentést tulajdonítani, és a betoldásnak vélt szakasz nem tükröz-e egészen más gyülekezeti helyzetet, mint az írás-mû törzsanyaga? Abban az esetben, ha ezekre a kérdésekre nem tudunk megalapozott igennel válaszolni, nem szükséges a vizsgált irat egységét kétségbevonni.

Ezzel az alapos módszerességgel kell megvizsgálnunk az elsô korin-thusi levél egysége ellen felhozott érveket. A levél magyarázói közül sokan az 1—4. fejezetet, amelyben az apostol a gyülekezeten belüli pár-toskodásnak igyekszik véget vetni, különálló levélnek tartják. Hivat-koznak arra, hogy Pál a 4. fejezet végén a megoldás érdekében tervezett intézkedéseirôl ír, majd Timóteus elküldésérôl, sôt egy, az ô, mármint az apostol részérôl tervezett gyülekezeti látogatásról is, amelyeket egyébként egy-egy levele végén szokott szóba hozni (vö. 2Kor,13,1kk). Még azt is feltételezik egyesek, hogy az 1—4. fejezet egy késôbb írt levelet tartalmaz, mert 11,18—19-ben Pál ugyancsak „szakadásokról” () ír, de itt még enyhébben ítéli meg a pártoskodás tényét, mint 1,10kk-ben, tehát egy olyan idôben, amikor még nem tudta fel-mérni a helyzet súlyosságát. Ugyancsak ellentmondást vélnek felfedez-ni a 8—10. fejezeteken belül, ahol a bálványáldozati hús evésébôl adódó kérdések kerülnek elô. Egyrészt idegen testnek tartják a szakaszon belül a 9. fejezetet, mert ebben — véleményük szerint — Pál apostolsá-gának védelmérôl van szó, és nem étkezési rendszabályokról. De nem tekintik a gondolatmenetbe illônek a pogány kultuszokban való rész-vételrôl írt sorokat sem (10,1—22), mivel Pál egyébként nem ítéli el a pogány templomokban rendezett alkalmakon való részvételt (vö. 8,10 és 10,27). Johannes Weiß óta többen is úgy gondolják, hogy a szeretet himnusza (13. fejezet) sincs a helyén, mert nem illeszkedik szervesen a gondolatmenetbe.

Ha viszont ezeket a levél egységét megbontani látszó „varratokat” a Merklein által javasolt szempontok alapján tüzetesen megvizsgáljuk, indokolatlannak fognak bizonyulni a különbözô kísérletek a levél feldarabolására. Vegyük elôször a könnyebben megválaszolható feltételezéseket, ennek érdekében pedig haladjunk inkább visszafelé a mérlegelésben.

A 13. fejezet, a szeretet himnusza emelkedett, költôi stílusával va-lóban elüt a szövegkörnyezettôl (szakkifejezéssel: kontextustól). Még

Korinthus.indd 32 2008.04.02. 8:20:19

33

az is elfogadható, hogy 12,31-ben mondattanilag nem a legsimább az átmenet. De a használt fogalmak, érvek a lelki ajándékokat tisztázó vitára, valamint az ismeret és a szeretet összefüggéseire visszhangoz-nak. Az is jobb, ha a himnusz nem követi, hanem megelôzi a 14. feje-zetet. Ebben ugyanis a karizmák (lelki ajándékok) értékelésénél Pál már az istentiszteleten részt vevôk iránti szeretet szempontját alkal-mazza. Ugyancsak nem kényszerít minket semmi arra, hogy megbont-suk a 8—10. fejezetek egységét. Igaz ugyan, hogy Pál a 9. fejezetben látszólag eltér a megkezdett gondolatmenettôl, és az apostolságát vé-delmezi, de ezt azért teszi, hogy saját példáján mutassa meg, miként kell élnie az „erôseknek” (8. fejezet) az Istentôl kapott szabadsággal (-val). Nincs ellentmondás a pogány templomi élettel kapcso-latos útmutatásokban sem. A pogány kultuszokban való részvétel nem ugyanaz, mint a pogány templomban megrendezett baráti vacsorán való megjelenés. A jól értett fogalmak tehát összefûzik ezt a három fejezetet. A levél 1—4. fejezete viszont valóban kerek egész benyomását kelti. De a levél sajátosságai közé tartozik, hogy benne az apostol több egymáshoz nem kapcsolódó témát jár körül, és egy újabb téma esetén nem tér vissza feltétlenül a korábban említettekre. Ami viszont a „sza-kadások” sokat feszegetett problémáját illeti, ezeknek a természete eltér egymástól 1,10-ben és 11,18-ban. Az elôbbiben a „szakadás” a tanítás, az utóbbiban pedig a szeretet terén mutatkozik meg. Ezért nem is hozhatók fel két különbözô levél mellett szóló érvként.

Míg a legutóbbi idôkig többségben voltak azok a kutatók, akik az elsô korinthusi levélben is több páli irat egybeötvözését vélték felfe-dezni, újabban egyre többen számolnak a levél egységével.31 Magam is errôl vagyok meggyôzôdve, még ha számolok is azzal, hogy egy ilyen nagy lélegzetû levél megírása hosszabb idôt vett igénybe, esetleg vala-milyen okból meg is kellett szakítania Pálnak a diktálást, és idôközben új fejlemények is adódhattak. Azt azonban mindenképpen feltételez-

31 Például az idézett Helmut Merkleinen kívül Christian Wolff, Dieter Lührmann, Jürgen Becker, Margaret Mitchell, Wolfgang Schrage, Andreas Lindemann kommen-tárjaikban vagy tanulmányaikban, Udo Schnelle bevezetésében. A vita állásáról jó át-tekintést nyújt Feine—Behm—Kümmel 1965, 203. kk., valamint Lindemann 2000, 3. kk.

Korinthus.indd 33 2008.04.02. 8:20:19

34

hetjük, hogy az a szellemiség, amely a tárgyalt gyülekezeti problémák mögött meghúzódik, a levél megírása alatt nem változott meg jelentôsen, ezért a levél magyarázata során figyelembe veendô.

d) a levél megírásának helye és ideje

A levél keletkezési helyének megállapítása nem ütközik nehézségbe, mert maga Pál árulja el, hogy éppen Efezusban tartózkodik (16,8: „Pün-kösdig pedig Efezusban maradok”). A levél megírásának idôpontját már nem tudjuk ilyen pontosan megadni. A Cselekedetek könyve Pál elsô korinthusi tartózkodását másfél évre becsüli (ApCsel 18,11). Ez a Gallio prokonzulátusát megemlítô felirat szerint32 Kr. u. 51—52-re tehetô. Nem sokkal késôbb, harmadik missziói útján Efezusba érkezik, ahol — ismét a Cselekedetek könyvének adatait figyelembe véve — leg-alább két évet és három hónapot tölt missziói munkában (19,8kk). Mivel abban a korban egy-egy idôköz meghatározásánál a nem teljes évet is egész évnek számították, csak annyit mondhatunk, hogy az apostol 52—55 vagy 53—56 között tartózkodott Efezusban. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy nem tudjuk, efezusi tartózkodásának melyik idôpontjában keletkezhetett a levél.

A legtöbb kutató szerint az Efezusban töltött idô vége felé írhatta a levelet, hiszen a már elôbb idézett pünkösdi terminus (16,8) legfeljebb csak néhány hónapi további ott-tartózkodást jelenthet. Ha viszont eb-bôl a tervezett idôpontból indulunk ki, akkor nagyon sok eseménynek kellett összetorlódnia ebben a meglehetôsen rövid idôszakban. Meg kellett írnia a Galata levelet, bár vannak, akik ezt az iratot az elsô korin-thusi levél elôtt keletkezettnek tartják — újabban például Hans Hüb-ner.33 Ez a feltevés azonban nem látszik valószínûnek, mert a Galata levél teológiai kulcsszavai és problémái az elsô korinthusi levélben még nem kerülnek elôtérbe. A fordítottja viszont tagadhatatlan: a „kereszt teológiája”, amelybôl az elsô korinthusi levél táplálkozik (1,18.23—24), meghatározó a Galata levélben is. A második korinthusi levélbôl tud-

32 Lásd az I. fejezet 1. alfejezetének b) pontja alatt.33 Hübner 1990—1995, 2. 57. kk.

Korinthus.indd 34 2008.04.02. 8:20:20

35

juk, hogy Pál az elsô levél megírása után, de még Efezusból felkereste a korinthusi gyülekezetet, mert kétségbe vonták apostoli tekintélyét. A gyülekezet és alapítója közötti viszony elmérgesedése miatt ugyan rövidre sikerült ez a „villámlátogatás”, de magával hozta a „könnyek között írt levél” szintén némi idôt igénylô megírását (2Kor 2,4.9; 7,12; 12,21; 13,1). Második levelében említi azt a halálos veszedelmet is, amelyet Efezusban kellett átélnie (2Kor 1,8kk). Feltehetôen ezzel a pontosabban nem részletezett viszontagsággal járt együtt az ebben a városban szenvedett fogsága, amelyrôl az óegyházi hagyomány emlé-kezik meg.34 Egyesek szerint viszont ez a súlyos helyzet még az elsô levél megírása elôtt állt elô. Erre utalna ez az 1Kor 15,32-ben olvasha-tó talányos megjegyzés: „Efezusban vadállatokkal küzdöttem meg.” De ha a két hír ugyanarról az eseményrôl szól, nehéz megmagyarázni, miért említi úgy az apostol, mintha olvasói még nem tudnának róla (2Kor 1,8).

Véleményem szerint ezek után nehéz elképzelni, hogy az elsô levél, vagyis az, amelyet ma az elsôként tartunk számon, Pál efezusi tartóz-kodásának végén keletkezett. Inkább illik a közepére, vagy talán az elejére, tehát Kr. u. 54re, illetve 55re.

3. a korinthusi tévelygés természete

A korinthusi gyülekezetben fellépô tévtanítás mibenléte a bibliai be-vezetéstudomány egyik legnehezebben megválaszolható és legtöbbet vitatott kérdése. Pedig a levél teológiailag rendkívül fontos mondani-valójának megértése nagymértékben attól függ, hogy milyennek téte-lezzük fel azt a helyzetet, amelyben Pálnak állást kell foglalnia.

Tulajdonképpen három kérdéskör vár tisztázásra.a) Hogyan tegyünk eleget az „audietur et altera pars” elvének, azaz

miként ismerhetjük meg a valóságnak megfelelôen Pál korinthusi ellen-feleinek álláspontját, amikor ôket magukat nincs módunkban „kihall-gatni”, s csak Pál ellenvetéseibôl következtethetünk felfogásukra? Mintha a szobánkban telefonáló szavaiból kellene kitalálnunk a vonal

34 Lásd Cserháti 1976, 14. o.

Korinthus.indd 35 2008.04.02. 8:20:20

36

túlsó végén levô fél kijelentéseit. Tegyük még azt is hozzá, hogy maga Pál is másodkézbôl, részint „Khloé emberei” révén (1,11), részint pe-dig Sztefanásztól és társaitól (16,17) értesülhetett a gyülekezet életének fejleményeirôl. Nagyon körültekintôen kell tehát mérlegelnünk az el-lenfelek véleményére utaló mozzanatokat.

b) Másodszor azt is alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy az apostol által kifogásolt álláspontok és magatartások közös nevezôre hozható, egységes szellemiséget képviselnek-e. Így például a hívôk feltámadá-sában bizonytalankodók ugyanabból a körbôl kerülnek-e ki, mint akik a pártoskodást szítják (15. és 1—4. fejezet)? Még akkor is számolnunk kell különféle irányzatokkal, ha a levelet egységesnek, egy idôben ke-letkezettnek tekintjük.35 Ezekben a kérdésekben legtöbb szava a fel-merülô mozzanatok körültekintô magyarázatának van.

c) Végül pedig elfogadható választ kell keresnünk arra a régóta vi-tatott kérdésre, hogy a korinthusi tévelygés milyen vallástörténeti ha-tásokra vezethetô vissza, mert az ebben a kérdésben elfoglalt álláspont kihat az egész levél, de egyes részletkérdések megítélésére is.

a) az eltévelyedés tünetei a korinthusi gyülekezetben

Figyelembe véve az elôbb említett szempontokat, tanácsos mindenek-elôtt „látleletet” készíteni az apostol által kifogásolt gondolkodásmód-ról és életvitelrôl. Vagyis számba venni mindazt, amit Pál levelében elmarasztal és helyreigazítani kíván. Közben azonban számolnunk kell azzal a Schmithals36 és Feine—Behm—Kümmel37 által említett lehetô-séggel, hogy Pál a gyülekezettôl távol félre is érthette a gyülekezet helyzetét, a kifogásolt álláspont természetét. A magam részérôl ezt nem tartom való színûnek. Pál jobban ismerhette a gyülekezetét annál, hogy — akár egy félretájékoztatás következtében is — hamis képet ala-kított volna ki róluk. Közvetve ezt támasztja alá az általunk második-ként számon tartott levél is, amelyben sok szó esik ugyan az apostol

35 Lásd az I. fejezet 2. alfejezetének c) pontja alatt.36 Schmithals 1956, 55. o.37 Feine—Behm—Kümmel 1965, 202. o.

Korinthus.indd 36 2008.04.02. 8:20:20

37

és a gyülekezet között kialakult feszültségrôl, de ennek oka már Pál apostoli tisztének kétségbe vonásában, nem pedig az elsô levélben a gyülekezet fejére olvasott igaztalan vádakban rejlik (2Kor 3,1kk stb.). De megszívlelendô Schrage figyelmeztetése is.38 Szerinte hiba lenne az apostol minden érvelésébôl, intelmébôl ellenfeleinek álláspontjára kö-vetkeztetni. Van, amikor a közös keresztyén hagyományra hivatkozik (1Kor 11,23kk; 15,3kk), vagy arra, amit más gyülekezetekben is kép-viselt (4,17; 7,17; 14,33).

A gyülekezeti életnek az apostol által kifogásolt tünetei közül az egyik legfeltûnôbb a pártoskodás, csoportok képzôdése a gyülekezeten belül, és ezek viszálykodása vagy vetélkedése egymással. Még egy fél évszázaddal késôbb is ezt kell Római Kelemennek a gyülekezet szemé-re vetnie (1Kel 47,1—3). Nem könnyû viszont a viszály gyökerét kita-pintani. Kétségkívül jeles keresztyén személyiségek jelentették a hi-vatkozási alapot (1,12). Talán némelyek a keresztelésüket végzônek tulajdonítottak olyan jelentôséget, mint a misztériumvallásokba be-avatott a beavatójának. Úgy tûnik azonban, hogy a hivatkozás egy-egy személyre inkább eltérô teológiai álláspontok igazolását szolgálta. Gerd Theißen a pártoskodást szociológiai tényezôkre vezeti vissza. Úgy lát-ja, hogy az egymással vetélkedô csoportok vezetôi azok a tehetôsebb korinthusi keresztyének voltak, akik egyik vagy másik közöttük tevé-kenykedô igehirdetôt befogadták és ellátták. Pál érvelésébôl viszont arra következtethetünk, hogy ennél többrôl lehetett szó. A gyülekezet tagjaiban, fôként a mûveltekben erôteljes igény ébredhetett egy mé-lyebb istenismeret vagy „bölcsesség” () iránt, amelyet elsôsorban Apollós szolgálata elégíthetett ki. Legalábbis az a körülmény, hogy Pál a maga munkáját elsôsorban az övével veti össze (3,4kk), erre enged következtetni.

A 4. fejezetben — még az elôzôekkel összefüggésben — az apostol a korinthusi hívek szemére hányja elbizakodottságukat. Úgy tekintenek önmagukra, mintha máris felülkerekedtek volna mindenen, mintha máris Isten országának biztonságában lennének (4,6kk). A teológia-történetben „perfekcionizmus” néven ismerôs ez az irányzat. Hogy ez a felfokozott öntudat mire támaszkodik, azt nem könnyû megmonda-

38 Schrage 1991—2001, 1. 40. kk.

Korinthus.indd 37 2008.04.02. 8:20:20

38

ni. A különféle vélemények közül legvalószínûbbnek azokat tarthatjuk, amelyek valamilyen magasabb rendû istenismeretre vagy lelki, pneu-matikus élményre, megragadottságra gondolnak.

Különféle erkölcsi kisiklások is elôfordultak a gyülekezetben. Volt, aki a mostohaanyjával élt együtt (5. fejezet), voltak, mégpedig gyülekeze-ti tagok, akik világi bíróság elôtt pereskedtek egymással (6,1—8), és voltak, akik keresztyén létükre a kikötôvárosban hemzsegô könnyen kapható nôkkel adták össze magukat (6,13kk). Efféle erkölcsi bukás nem egy keresztyén közösségben elôfordul, és nem tekinthetô rend-kívülinek. Pál soraiból azonban arra következtethetünk, hogy ezek a bûnök szintén egy sajátos szabados felfogásból eredtek. Jelszavuk a ke-resztyén ember szabadságát kifejezô „minden szabad nekem” felkiáltás lehetett (lásd 6,12; 10,23). A nemi kapcsolatokat bizonyára nem te-kintették többnek, mint más testi szükségleteket, az evést és ivást (6,13). Összefügghet-e vajon ez a szabadosság az elôbb említett sajátos eszkatológiai látásmóddal, amely szerint a hit által, a Lélek ajándéká-nak vétele révén már tökéletesekké lettek, s ennélfogva mint felsôbb-rendû keresztyének — Nietzsche szavaival — „már túl vannak jón és rosszon”?

Ezzel az erkölcsi szabadossággal viszont nehezen egyeztethetôk ösz-sze azok az aszkétikus törekvések, amelyek szintén megfigyelhetôk a gyü-lekezet életének egyes megnyilvánulásaiban. Pál a 7. fejezetben a gyü-lekezetnek egy írásban feltett kérdésére válaszol, amely valószínûleg arra vonatkozott, hogy nem kellene-e a keresztyén házastársaknak nemi önmegtartóztatásban élniük, a jegyeseknek pedig nem lenne-e jó már egyáltalán magának a házasságnak a kötelékétôl is tartózkodniuk. Tud-juk, hogy az idealista görög gondolkodás hajlamos volt az emberi élet testi oldalát alsóbbrendûnek tekinteni. De talán nemcsak ez húzódik meg a nemi aszkézis hátterében. Az apostol érvelésébôl arra következ-tethetünk, hogy a végidôkre, a világ közeli végére vonatkozó (eszkato-logikus) várakozások is közrejátszhattak ennek a szemléletnek a ki-alakulásában (7,17.24.29.35). Könnyen elképzelhetô, hogy a gyüleke-zetnek egy másik csoportja képviselte ezt a szigorúbb erkölcsi felfogást, szemben a mindent megengedôkkel. Ha viszont a görög szemléletbôl, vagy akár valamiféle eszkatologikus „pánikból” ered, akkor az sem le-hetetlen, hogy ez az aszketikus hajlandóság csupán ugyanannak az

Korinthus.indd 38 2008.04.02. 8:20:20

39

éremnek a másik oldala. Ugyanis a törekvés a házastársi kötelességek elhárítására könnyen párosulhat erkölcsi lazasággal is.

A bálványáldozati hús kérdésében viszont már kétségkívül két egy-mással ellentétes felfogás alakult ki a korinthusi gyülekezetben. Azok, akiket Pál apostol erôseknek (ˆ, lásd Róm 15,1; , lásd 1Kor 10,22), nevez, istenismeretükre hivatkozva nem firtatták, hogy az általuk vásárolt vagy vendégségben elébük tett húsnak van-e valami köze a pogány kultuszokhoz. Sôt lelkiismeretfurdalás nélkül vettek részt bálványtemplomokban rendezett „fogadásokon” (8,10; 10,26) is. Teológiailag, a hit alapjáról kiindulva az apostol is velük ért egyet (8,4; 10,25). Mégis felfedezi viselkedésükben az elbizakodottság veszélyét (10,12). Az „erôsekkel” szemben az „erôtlenek” (, lásd 1Kor 8,11—12; Róm 14,2.4; , lásd Róm 15,1) viszont tartóz-kodtak mindennemû hús fogyasztásától, mert féltek attól, hogy a po-gány szellemiség démonikus befolyása alá kerülnek (1Kor 8,7). Bár Pál teológiailag az „erôsekkel” tart, a szeretet alapján arra kéri ôket, hogy legyenek tekintettel az „erôtlenek” sérülékenyebb lelkiismeretére, és ne éljenek gátlástalanul keresztyén szabadságukkal. A bálványáldozati hús evése körül kialakult ellentét tanulságos számunkra, mert olyan magatartási formákat alakított ki, amelyek már az eddig sorra került kérdésekben is feltûntek,39 ugyanakkor az apostol mégsem tör egyér-telmûen pálcát felettük.

Könnyen lehetséges, hogy Korinthusban már ebben a korai idôben is megszólaltak olyan hangok, amelyek kétségbe vonták Pál apostoli tekintélyét. Úgy tûnik, a fô kifogás vele szemben, hogy az evangélium többi képviselôjével ellentétben ô nem fogad el a gyülekezet tagjaitól anyagi támogatást (9,15kk). Talán nem is az evangéliumért hálás gyülekezet megsértôdésérôl volt szó. Már a pártoskodás elemzésénél feltételeztük, hogy egyes jelesebb keresztyén személyiségek elôtérbe állításában je-lentôs szerepet játszhattak az ôket elszállásoló tehetôsebb házigazdák.40 Ez a házigazdai szolgálat nyilván nagyobb befolyást is jelenthetett a házigazda számára. Pál ezzel szemben azáltal, hogy saját kezével ke-

39 Egyfelôl elbizakodottság, illetve gátlástalanság, másfelôl pedig hitbeli bizony-talankodás. Lásd 35—36. o.

40 Lásd 37. o.

Korinthus.indd 39 2008.04.02. 8:20:20

40

reste a kenyerét, és így „ingyenessé tette az evangéliumot”, nem vált lekötelezettjévé senkinek (9,18).

Homályosak és ennélfogva vitatottak azok az indítékok is, amelyek odavezettek, hogy a gyülekezet istentiszteleti alkalmain nôk fedetlen fôvel prófétáltak (11,2—16). Félreértés ne essék, Pál nem a nôk prófétai szolgálata ellen emel szót. Sokkal inkább azt kifogásolja, hogy miköz-ben prófétálnak, feledtetni akarják nôi mivoltukat. Ha ez a magyarázat helytálló, akkor megintcsak valamiféle eszkatológiai tévedés húzódhat meg a háttérben. Azt hihették ugyanis ezek a prófétanôk, hogy a Jézus Krisztusban hívô számára már e földi életben megszûnik a nemek köz-ti különbség, már most nincs „Jézus Krisztusban sem férfi, sem nô” (Gal 3,28).

Hasonlóképpen feltételezésekre vagyunk utalva, amikor az úrvacso-rával egybekötött szeretetvendégségen (másképpen: agapén) kialakult visszásságok okait keressük (11,17—34). Ma már egyre több kutató képviseli azt a nézetet (lásd az igeszakasz magyarázatánál), hogy Pál a szeretetlenségük miatt marasztalja el a gyülekezet tagjait. A korán érke-zôk nem várják meg a késôket, s míg ezek megérkeznek, elfogyasztják a magukkal hozott ennivalót. A késôbb jövôk nem pontatlan emberek voltak, hanem olyanok, akiknek az idejével a gazdájuk rendelkezett. Ôket bántották meg a türelmetlenek. Nem kell tehát feltétlenül vala-milyen úrvacsorával kapcsolatos tanításbeli eltévelyedésre gondolnunk. De ha feltételezzük, mégpedig joggal, hogy a korábban érkezôk a tehe-tôsebbek, a mûveltebbek és ennélfogva a gyülekezet hangadó tagjai voltak, akkor valamiképpen ez a jelenség is beletartozik a kifogásolt korinthusi szellemiség összképébe. Mindezen túlmenôen azoknak a kutatóknak a véleményét sem lehet figyelmen kívül hagyni, akik a test-vérietlenség megnyilatkozása mögött egy olyan szentségértelmezést is gyanítanak, amely feltételezi az úrvacsora „ex opere operato”, vagyis a vele élô hitétôl, magatartásától független hatását.

Az istentiszteleteken mutatkozik meg a korinthusi gyülekezetben lábra kapott eltévelyedés egyik legjellegzetesebb tünete, mégpedig a látványos lelki jelenségek (¦, lásd 12—14. fejezet) túlbecsülése. Isten Lelkének vétele és hatása bizonyára fontos eleme volt keresztyén önértelmezésüknek. Ezzel az apostol még messzemenôen egyetértett volna. Ám úgy látszik, hogy Korinthusban egyesek a Lélek munkáját

Korinthus.indd 40 2008.04.02. 8:20:21

41

nem tartalmi, hanem formai oldalról közelítették és ítélték meg. Vala-miféle transzcendens, nem e világi erônek tarthatták, amely ha megnyi-latkozik, megváltoztatja az ember megszokott magatartását, és rendkí-vüli dolgokra teszi képessé. Éppen ezért a Lélek különféle megnyilvánu-lásai, ajándékai () között a nyelveken szólást () különösképpen is nagyra értékelték. Pál három fejezetet is szen-tel ennek a kérdésnek (lásd 12—14. fejezet), amelyekben nem vitatja a lelki ajándékok jelentôségét, csak tartalmi, evangéliumi szempontból rangsorolja ôket.

Végül meg kell említenünk azokat, akiket az apostol a 15. fejezetben igazít helyre a Krisztusban hívôk feltámadásával kapcsolatban. Gondolat-menetébôl nem tûnik ki egyértelmûen, hogy milyen alapon tették ezt kérdésessé egyesek a gyülekezetben. Ennélfogva nem is könnyû el-dönteni, hogy az általuk táplált reménység vagy éppen reménytelenség beletartozik-e a már említett többi tünetcsoportba, vagy sem. A ku tatók többsége a többször is észlelt eszkatológiai egyoldalúság41 jelentkezé-sét véli felfedezni ebben az esetben is. Van, aki a már szintén szóba került „bölcsességspekuláció”42 hatásának tulajdonítja.43 Végül is ha egyáltalán kimondható a feltámadásnak a gyülekezetben kialakult re-ménységével kapcsolatban a végsô szó, akkor az csakis alapos és körül-tekintô exegézis után lesz lehetséges.

Az eltévelyedések tekintélyes listáját állíthattuk össze. Túlzás volna azonban emiatt pálcát törni a gyülekezet felett, vagy leírni azt. Amit az apostol kifogásol, az bizonyára nem vonatkozik minden egyes gyü-lekezeti tagra. Azok pedig, akiket helyre kell igazítani, a gyülekezet legtevékenyebb rétegéhez tartoznak. Régi tapasztalat, hogy éppen a legaktívabb keresztyének és a leglendületesebb gyülekezeti élet van leginkább kitéve a félrecsúszás veszélyének. Habár Pál ezt a körülményt nem veszi félvállról, hanem alapos teológiai alapvetéssel igyekszik hely-reigazítani a tévedéseket, levelében sehol sem vádolja a korinthusi keresztyéneket azzal, hogy Krisztust megtagadták vagy elhagyták vol-na. Már maga a levél megírása tanúskodik változatlan pásztori felelôs-

41 Lásd 38., 40. o.42 Lásd 37. o.43 Sandelin 1976, 135. o.

Korinthus.indd 41 2008.04.02. 8:20:21

42

ségérôl irántuk. Pedig másképpen is értékelhette volna a helyzetet. A galáciabeli gyülekezetek esetében például riadót fúj, mert „más evan-géliumhoz” akarnak hajlani (Gal 1,6kk). Eddig nem kell elmennie a korinthusi testvérek „tévelygései” miatt.

b) a korinthusi tévelygés vallástörténeti gyökerei

Miután számba vettük a korinthusi gyülekezetben eluralkodó téves nézeteket, legalábbis amennyire ezek a levélbôl kihámozhatók, vala-milyen magyarázatot kell keresnünk felszínre kerülésükre. Vajon annak a kornak melyik vallási áramlata befolyásolta képviselôiket? Látni fog-juk, hogy a kérdéssel foglalkozók gyakran egymástól eltérô, sôt egymást kizáró eredményekre jutnak. Már ez a tény is óvatosságra int minket. Talán helytelen úton járunk, ha az okokat a keresztyénségen kívüli, külsô tényezôkben keressük.

A múlt század elsô felében a jeles tübingeni Újszövetség-kutató, Baur úgy gondolta, hogy Pál ellenfelei Korinthusban is éppúgy, mint Galáciában, judaisták, tehát a Tóra, a törvény elôírásainak megtartását az egyház tagjaivá lett pogányoktól is megkövetelô keresztyének voltak. Baur szerint ôk tartoznak a Pál által Krisztus-pártnak (1,12) nevezett csoportba.44 Nem találunk azonban, legalábbis az elsô levélben, egyet-len olyan utalást sem, amely erre engedne következtetni. Úgy látszik, hogy a judaista agitáció abban az idôben még nem érte el a görög föl-dön keletkezett gyülekezeteket. A zsidó eredetû keresztyén háttér fel-tételezése ennek ellenére szívósan tovább él a kutatásban, esetleg azzal a különbséggel, hogy egy Péter apostol köré szervezôdô csoportot lát-nak bennük.45

Ennél sokkal meggyôzôbbnek tûnik az a feltételezés, amely a korin-thusi tévtanítás eredetét a gnózis szellemi áramlatában keresi. Wilhelm Lütgert volt az, aki a 20. század elején, mégpedig Baur feltevésével szöges ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy Pál korinthusi

44 Baur 1831, 61. kk.45 A századfordulón Weiß 1910, újabban pedig Vielhauer 1975, 341. kk. és Lü-

demann 1980, 118. kk.

Korinthus.indd 42 2008.04.02. 8:20:21

43

ellenfelei gnosztikus nézeteket képviselnek, és ôk rejtôznek a rejtélyes Krisztus-párt elnevezés mögött.46 Lényegében Rudolf Bultmann is gnosztikusokat lát bennük, de ezt az álláspontot az ô tanítványa, Wal-ter Schmithals47 képviseli legkövetkezetesebben. Hivatkozik a korin-thusiak felfogásában fellehetô dualizmusra, amely élesen szembeállít-ja egymással a testet és a lelket, a bölcsesség túlértékelésére, a törté-neti Jézus elutasítására (12,3?), arra az elképzelésre, hogy a feltámadás a Lélek kiáradásában már a földi élet során megtörtént stb. Bármeny-nyire csábítónak tûnik is ez a feltételezés, hiszen a korinthusi meg-nyilvánulások kétségkívül magukon viselik a hellenista szellemiség bélyegét, újabban mégis egyre többen elvetik. Udo Schnelle rámutat arra, hogy a korinthusi tévtanítók nem tekintik az istenséggel egylé-nyegûnek magukat, nem utasítják el a teremtést mint egy alsóbbrendû istenség mûvét.48 Schrage ugyan nem tagadja a gnosztikus jellegû né-zetek hatását, de hivatkozva a gnózisról folytatott messinai tanácskozás (1966) eredményeire, „születô gnózisról”, „korai gnózisról” vagy „gnosz-ticizáló pneumatikosokról” hajlandó csak beszélni.49 De közvetett érv is szól az ellen, hogy a korinthusi tévelygéseknek kifejezetten gnosz-tikus jellegük lenne: Pál a levelében teológiailag nemegyszer meglehe-tôsen messzemenôen egyetért az általa bírált nézetekkel, például éppen a gnózis, az ismeret kérdésében (8,1). Bizonyára nem tenné ezt, ha ellenfelei valóban gnosztikusok lennének.

Tulajdonképpen nem sokban különbözik az elôzô feltételezéstôl az az elképzelés, hogy a korinthusi keresztyének között a hellenisztikus zsidóság körében különösen is kedvelt bölcsességspekuláció hatása érvé-nyesült. Karl-Gustav Sandelin,50 Richard A. Horsley,51 Helmut Merk-lein52 és mások szerint ebbe az irányba mutat a testnek és a léleknek a korinthusiaknál megfigyelhetô szembeállítása, a bölcsesség () nagyra értékelése, a két „elsô emberrôl” szóló mitikus elképzelés (1Kor

46 Lütgert 1908, 134. o.47 Schmithals 1956, 42—43. o.48 Schnelle 1994, 87. o.49 Schrage 1991—2001, 1. 52. o.50 Sandelin 1976, 21. kk.51 Horsley 1977, 224. kk.52 Merklein 1992, 119. kk.

Korinthus.indd 43 2008.04.02. 8:20:21

44

15,45). Gerhard Sellin egyenesen Apollóst tekinti közvetítônek az ale-xandriai hellenisztikus zsidóság, fôként a tudós filozófus, Philón és a korinthusi törekvések között.53 Noha a bölcsességspekuláció hatása a görög Ószövetséget, a Septuagintát olvasó korinthusiak esetében va-lóban könnyen elképzelhetô, sok olyan vonása is van a közöttük terje-dô felfogásnak, amely nem illeszthetô bele ebbe a képbe, mint például az extatikus jelenségek nagyra értékelése vagy a feltámadás elôvétele-zése a földi élet idejére (4,8). Pál maga a görögök jellemzô vonásának tartja a bölcsességre való törekvést (1,22), tehát valószínûleg ebben a vonzódásban látja a korinthusiak vonzalmának a gyökerét is. Nem köny-nyû eldönteni, hogy az apostol Apollóst teszi-e felelôssé a bölcsesség-nek ilyen mérvû elôtérbe helyezéséért. Azzal, hogy a 3. és a 4. fejezet-ben leszûkíti a különféle irányzatok által kivételesen nagyra tartott személyek körét, és csak Apollóst meg önmagát állítja párhuzamba, mintha valóban Apollós munkája eredményének tekintené a bölcses-ségnek és az ismeretnek ezt a túlzott megbecsülését a korinthusiak között. De sem ebben a szakaszban, sem a levél végén nem találunk egyetlen halvány utalást sem arra, hogy közöttük feszültség volna.54

Vannak olyan feltételezések is, amelyek részletmegfigyeléseken alapul-nak, és a korinthusiak felfogására aligha tekinthetôk jellemzônek. Így például nem meggyôzô az az állítás, hogy a korinthusiak még Pálnak egy korábbi, a legelsô hozzájuk intézett levelében (lásd 1Kor 5,9) ki-fejtett álláspontját követik.55 Hasonlóképpen csak részben van igazuk azoknak, akik a korinthusi fejleményeket szociológiai okokra vezetik vissza.56

Viszont nagyobb figyelmet érdemel az a vélemény, amely szerint a korinthusiak tévelygésében tulajdonképpen ultrapaulinizmus, a páli teológia túlfeszítése jelentkezik. Már Wilhelm Lütgert gondolt arra a 20. század elején, hogy Pál tanításának gnosztikus félreértésérôl kell beszélnünk,57

53 Sellin 1982, 75. kk.54 Lásd Schnelle 1994, 89. o.55 Hurd 1983, 213. kk., 287. o. és nyomában Barrett 1968, 7. o.56 Theißen 1974, 287. o. Pokorny’ 1973, 77. kk.57 Lütgert 1908, 98., 115., 117. o.

Korinthus.indd 44 2008.04.02. 8:20:21

45

míg újabban58 a korinthusi jelenségekben inkább olyasféle, a páli taní-tásra hivatkozó és lelki élményekkel, a tökéletesség elérésével hival-kodó „rajongást” látnak, amilyennel a reformáció történetében is ta-lálkozunk.59 Páltól származhat például a „minden szabad nekem” (6,12; 10,23) jelmondata is, amellyel Korinthusban azután egyesek erkölcsi kilengéseiket igazolták. A korábban keletkezett elsô thesszalonikai levélben írja az apostol: „Mindent megpróbáljatok, ami jó, azt meg-tartsátok!” (5,21) De a korinthusiaknak is leír egy ilyen bátor monda-tot: „Minden a tiétek!” (1Kor 3,22) Elképzelhetô tehát, hogy a korin-thusi gyülekezetben néhányan rámenôsségükben következetesebbek akartak lenni magánál Pálnál is.

Talán nem Pál tanítja, hogy Krisztusban megszûnik minden különb-ség (1Kor 12,13; Gal 3,28; Kol 3,11)? Ha ez így van — mondhatták Korinthusban az elszántabb keresztyének —, ne habozzunk, valósítsuk meg máris, még ebben az életben ezt a krisztusi egyenlôséget! Ter-mészetesen ez az „ultrapaulinizmus” nem adhat mindenre magyará-zatot, de figyelmen kívül sem hagyhatjuk a korinthusi helyzet megítélé-sénél.

c) kísérlet a korinthusi tévelygés meghatározására

Az eddigiek meggyôzhettek minket arról, hogy a levél a korinthusi gyülekezet nehézségeit illetôen tág teret nyújt a különbözô, egymásnak ellentmondó feltételezések számára. De a tévedés kockázata ellenére sem kerülhetjük el az állásfoglalást, mert a magyarázat nagymértékben attól függ, hogy ebben a tekintetben milyen válaszokat fogalmazunk meg. Fordítva is igaz: a magyarázat adhat pontosabb képet a valós helyzetrôl. Ennek az exegetikai körforgásnak mûködnie kell, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz. Meg kell kísérelnünk tehát megrajzolni azt a képet, amely Pál apostol szeme elôtt is lebeghetett, amikor a korin-

58 Bornkamm 1979, 88., 90. o. Schlier 1956, 148. o. Käsemann 1960, 1. 111. o. Conzelmann 1969, 31. o.

59 Lásd Luther: Vorrede auf die Epistel S. Pauli an die Corinther. WA.DB 7,83.

Korinthus.indd 45 2008.04.02. 8:20:21

46

thusi gyülekezethez írt. Az elôzmények után nem tûnhet álszerénység-nek, ha ezt a vállalkozást kísérletnek tekintem. Viszont olyan kísérlet ez, amelyet lelkiismeretes mérlegelés elôzött meg.

Egyetérthetünk Schragéval, aki a Pál által kifogásolt nézeteket egye-nesen „korinthusi teológiának” nevezi.60 Ehhez még bátran hozzáte-hetjük Schnelle megjegyzését: „ezt a teológiát a korinthusiak önálló teljesítményeként kell értékelnünk, amely nem vezethetô vissza egyet-len vallástörténeti jelenségre sem”.61 Tehát nem máshonnan kölcsön-zött, importált gondolatrendszer és magatartásforma. Kiindulópontjuk az a keresztyénség, amelyre Pál szolgálata által jutottak el. Természe-tesen ennek a teológiának a kialakulására hatott az is, amit pogány múltjukból magukkal hoztak: a görögség vonzódása az érthetôhöz, egyúttal az értelem trónfosztása a misztikus elragadtatásban; a mulan-dó testiség lebecsülése, ugyanakkor a testiség korlátot nem ismerô kiélése. Ne feledjük azt sem, hogy a szinkretizmus, a valláskeveredés világában vagyunk.

Ha a korinthusi gyülekezetben fellépô jelenségeket „teológiának” tekintjük, akkor azt is feltételezzük, hogy egy összefüggô teológiai rendszerrôl van szó, s nem töredékes teológiai ötletek halmazáról. A kérdés ezek után az, hogy ez a korinthusi teológia milyen erôvonalak mentén rendezôdik. Mi az a meghatározó pont, amely a többi megnyilvánulást is meghatározza? Vegyük újra sorra közülük a legjellemzôbbeket! Ve-télkedés jelentôs keresztyén személyiségek körül szervezôdô csoportok között. A magasabb rendû istenismeret megszerzésének vágya. Ellent-mondásos viselkedés e világi, testi dolgok kérdésében. A szabadság hangsúlyozása a gyengébbet, a szegényt tekintetbe vevô szeretet rová-sára. Ehhez járul még az igen erôteljes fogékonyság a rendkívüli, vá-ratlan, extázisban jelentkezô megnyilvánulások iránt. Most ne említsük a Krisztusban hívôk feltámadására tekintô reménység hiányát, mert összefüggése a „korinthusi teológiával” csak nehezen tisztázható.

Mindezek a megnyilvánulások kétségtelenül csak tünetek, amelyek egy mélyebben fekvô baj, egész keresztyén életük elhibázott irányának következményei. Mi ez az iránytévesztés, amely az egész tünetegyüttes

60 Schrage 1991—2001, 1. 38. kk.61 Schnelle 1994, 89. o.

Korinthus.indd 46 2008.04.02. 8:20:21

47

okozója? Említettük a „rajongás” Luther által gyakran használt fogal-mát.62 Ez a kifejezés azonban nem tartalmi, hanem formális megjelö-lése annak, hogy az ember nem veszi tudomásul az Isten által számára megszabott korlátokat. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy mi az, amiben Korinthusban egyesek túllépnek a maguk Isten adta lehetôségein, ké-zenfekvônek tûnik a válasz: Isten eljövendô világának viszonyait akarják már e világ körülményei között megvalósítani. Azt mondhatnánk tehát, hogy a rajongásuknak és minden torzulásuknak a forrása egy tarthatatlan eszkatológiai tévedésben rejlik, tudniillik a „már most” és a „még nem” feszültségének, dialektikájának elutasításában. Már most akarnak ré-szesülni abban, amit Isten még nem akar megadni nekünk, és nem sokra becsülik azt, ami már ebben az életben elnyerhetô.

De a végsô dolgok Isten által megszabott rendjének félreértése szin-tén csak következmény, hiszen látni kívánják, megtapasztalni szeretnék mindazt, ami még csak hit által ragadható meg. A korinthusi gyüleke-zetben fejét felütô tévelygés gyökere tehát még mélyebb rétegekbe nyúlik le. A tévelygés a szó szoros értelmében teológiai, vagyis olyasmi, ami Isten ismeretét érinti. Ezt a teológiát legtalálóbban Luther szó-használatával a „dicsôség teológiájának”63 nevezhetnénk. Olyan isten-ismeretrôl van ugyanis szó, amely Istent a dicsôségesben, tehát a le-fegy