Top Banner
222 MM 2008/4 BESZÁMOLÓ A Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi Iskola, az Európai Minõségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságával (EOQ MNB) és az ISO Fó- rummal közösen, a „Debreceni Egészségügyi Mi- nõségügyi Napok” (DEMIN) keretében 2008. má- jus 29-30-án rendezte meg nyolcadik tudományos konferenciáját „Változtatások az egészségügyben. A minõség szempontjai 2.” címmel. A konferencia az elõzõ év témáját folytatva – az érdekeltek széles körû bevonásával közösen – arra kereste a választ, hogy az egészségügyben bekövetkezõ és szükséges változások miként hat- nak az ellátás minõségére, illetve a minõségme- nedzsmenti gondolkozás, szemlélet és módszerek, különös tekintettel a Magyar Egészségügyi Ellá- tási Standardokra, miként járulhatnak hozzá az egészségügyi ellátás eredményes, hatékonyabb és biztonságosabb mûködéséhez. A DEMIN VIII konferencia mottója megegye- zett a DEMIN VII. mottójával: „A minõség az egészségügyi ellátás lényegi és nél- külözhetetlen összetevõje, és a mennyiségi és költ- ség mutatók mellett minden egészségügyi ellátó te- vékenység normális jellemzõje. A betegellátás jó minõsége minden betegnek és közösségnek joga, és valamennyi tagállam kiemelt feladatává vált, kü- lönösen a korlátozott források és a költségvetési korlátozások helyzetében.” (A Miniszteri Bizottság R (97) 17 számú ajánlása) A konferencia fõbb témái: Az egészségügy minõségének aktuális helyzete • Minõségügyi vezetõk helyzete, közös problé- mák, közös feladatok • A Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES) alkalmazásának tapasztalatai • Konszenzus kialakítása a MEES alkalmazásá- val kapcsolatban • Érsebészet és határterületeinek minõségbizto- sítása A konferencia két napja alatt hat szekcióban folytak az elõadások. A korábbi rendezvényekkel Változtatások az egészségügyben, a minõség szempontjai Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról szemben, ebben az évben nem voltak párhuza- mosan tartott szekciók. Dr. Vojnik Mária államtitkár köszöntõ levelét Szy Ildikó, az Egészségügyi Minisztérium Minõ- ségügyi Osztályának osztályvezetõje olvasta fel, majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval – terjedelmi korlátok miatt – csak a felvezetõ és nyitó elõadások rövid ismer- tetésével, szekciók szerint szeretnénk tájékoztat- ni az olvasókat a DEMIN VIII. konferencián el- hangzottakról. 1. szekció „Hol vagyunk ma?” – helyzetelemzés azok- tól, akik irányítják az egészségügy minõségfej- lesztését Az 1. szekcióban a hallgatóság a magyarorszá- gi egészségügyi minõségbiztosítás és minõségfej- lesztés országos helyzetérõl hallottak elõadásokat. Dr. Bábel Tamás, az OEP, Elemzési, Orvosszak- értõi és Szakmai Ellenõrzési Fõosztályának veze- tõje a „Finanszírozás – egészségügyi ellátás minõsé- gének fejlesztése” címû elõadásában összefoglalta a finanszírozás minõségi elemeit. Ennek értelmében a mûködési engedély kiadása (személyi és tárgyi minimum feltételek) és a rendelések / utalványo- zások finanszírozását a szakmai kompetenciákhoz kötik (pl. kijelölt centrumok). A minõségalapú szol- gáltatásvásárlás jövõbeni elemei lehetnek: a szer- zõdésben rögzített minõségi elvárásoknak való megfelelés és ennek visszacsatolása a teljesítmé- nyek elszámolásában. A minõségi elvárások felöle- lik az adatszolgáltatást, a statisztikai mintavételen alapuló követést/ellenõrzést, szükség esetén téte- les felülvizsgálatot, továbbá a finanszírozási pro- tokoll követésének való megfelelést. Dr. Molnár Zsuzsa, az Országos Szakfelügye- leti és Módszertani Központ fõigazgató helyette- se a Szakfelügyelet helye az egészségügyi ellátás fejlesztésében” címû elõadásában kitért a szakfel- ügyeleti rendszer jelenlegi helyzetére, illetve az OSZMK szakértõi tevékenységeire. Külön hang- súlyt kapott a szakfelügyelet minõségfejlesztõ
14

Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

Jul 06, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

222 MM 2008/4

BESZÁMOLÓ

A Debreceni Egyetem OEC NépegészségügyiIskola, az Európai Minõségügyi Szervezet MagyarNemzeti Bizottságával (EOQ MNB) és az ISO Fó-rummal közösen, a „Debreceni Egészségügyi Mi-nõségügyi Napok” (DEMIN) keretében 2008. má-jus 29-30-án rendezte meg nyolcadik tudományoskonferenciáját „Változtatások az egészségügyben.A minõség szempontjai 2.” címmel.

A konferencia az elõzõ év témáját folytatva –az érdekeltek széles körû bevonásával közösen –arra kereste a választ, hogy az egészségügybenbekövetkezõ és szükséges változások miként hat-nak az ellátás minõségére, illetve a minõségme-nedzsmenti gondolkozás, szemlélet és módszerek,különös tekintettel a Magyar Egészségügyi Ellá-tási Standardokra, miként járulhatnak hozzá azegészségügyi ellátás eredményes, hatékonyabb ésbiztonságosabb mûködéséhez.

A DEMIN VIII konferencia mottója megegye-zett a DEMIN VII. mottójával:

„A minõség az egészségügyi ellátás lényegi és nél-külözhetetlen összetevõje, és a mennyiségi és költ-ség mutatók mellett minden egészségügyi ellátó te-vékenység normális jellemzõje. A betegellátás jóminõsége minden betegnek és közösségnek joga, ésvalamennyi tagállam kiemelt feladatává vált, kü-lönösen a korlátozott források és a költségvetésikorlátozások helyzetében.” (A Miniszteri BizottságR (97) 17 számú ajánlása)

A konferencia fõbb témái:

• Az egészségügy minõségének aktuális helyzete• Minõségügyi vezetõk helyzete, közös problé-

mák, közös feladatok• A Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok

(MEES) alkalmazásának tapasztalatai• Konszenzus kialakítása a MEES alkalmazásá-

val kapcsolatban• Érsebészet és határterületeinek minõségbizto-

sítása

A konferencia két napja alatt hat szekcióbanfolytak az elõadások. A korábbi rendezvényekkel

Változtatások az egészségügyben, a minõség szempontjai

Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról

szemben, ebben az évben nem voltak párhuza-mosan tartott szekciók.

Dr. Vojnik Mária államtitkár köszöntõ levelétSzy Ildikó, az Egészségügyi Minisztérium Minõ-ségügyi Osztályának osztályvezetõje olvasta fel,majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Holvagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel.

Jelen összefoglalóval – terjedelmi korlátok miatt– csak a felvezetõ és nyitó elõadások rövid ismer-tetésével, szekciók szerint szeretnénk tájékoztat-ni az olvasókat a DEMIN VIII. konferencián el-hangzottakról.

1. szekció„Hol vagyunk ma?” – helyzetelemzés azok-

tól, akik irányítják az egészségügy minõségfej-lesztését

Az 1. szekcióban a hallgatóság a magyarorszá-gi egészségügyi minõségbiztosítás és minõségfej-lesztés országos helyzetérõl hallottak elõadásokat.

Dr. Bábel Tamás, az OEP, Elemzési, Orvosszak-értõi és Szakmai Ellenõrzési Fõosztályának veze-tõje a „Finanszírozás – egészségügyi ellátás minõsé-gének fejlesztése” címû elõadásában összefoglalta afinanszírozás minõségi elemeit. Ennek értelmébena mûködési engedély kiadása (személyi és tárgyiminimum feltételek) és a rendelések / utalványo-zások finanszírozását a szakmai kompetenciákhozkötik (pl. kijelölt centrumok). A minõségalapú szol-gáltatásvásárlás jövõbeni elemei lehetnek: a szer-zõdésben rögzített minõségi elvárásoknak valómegfelelés és ennek visszacsatolása a teljesítmé-nyek elszámolásában. A minõségi elvárások felöle-lik az adatszolgáltatást, a statisztikai mintavételenalapuló követést/ellenõrzést, szükség esetén téte-les felülvizsgálatot, továbbá a finanszírozási pro-tokoll követésének való megfelelést.

Dr. Molnár Zsuzsa, az Országos Szakfelügye-leti és Módszertani Központ fõigazgató helyette-se a „Szakfelügyelet helye az egészségügyi ellátásfejlesztésében” címû elõadásában kitért a szakfel-ügyeleti rendszer jelenlegi helyzetére, illetve azOSZMK szakértõi tevékenységeire. Külön hang-súlyt kapott a szakfelügyelet minõségfejlesztõ

Page 2: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 223

BESZÁMOLÓmódszerei között a klinikai audit, amelynek elsõtapasztalatairól ugyancsak beszámolt a fõigazga-tó helyettes. Az elsõ tapasztalatok összegzése sze-rint a következõ területek fejlesztése szükséges:szakmai és módszertani revízió, szakmai ajánlá-sok revideálása, a betegek hosszabb utánkövetése,betegek azonosítása, a beteg-duplikációk kiküszö-bölése, kódolási anomáliák megszüntetése, ered-mények alapján megvalósuló visszacsatolás.

Ebben az évben az Orvosi Mûszer és Kórház-technikai Intézet (ORKI) Egészségügyi Minõség-fejlesztési és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) né-ven alakult újjá. Dr. Margitai Barnabás, az új in-tézet fõigazgatója az EMKI szerepérõl és céljairólszámolt be. Az Egészségügyi Minõségfejlesztési ésKórháztechnikai Intézet tudományos-módszerta-ni fejlesztési intézetként közvetlenül az Egészség-ügyi Minisztérium szakmai felügyelete alatt mû-ködik, összefogja az egészségügyi ellátórendszervalamennyi szegmensére kiterjedõ speciális egész-ségügyi minõségügyi feladatot és módszertant. AzIntézet széleskörû nemzetközi tudományos-szak-mai kapcsolatokat alakít ki a minõségügyi fejlesz-tés területén az európai tagországokkal. Az EMKIMinõségfejlesztési Divíziójának 2008. évi terveiközött szerepel például a kórházak éves minõség-ügyi jelentéseinek kidolgozása, betegbiztonságijelentések és rendszer kidolgozása, szakmai pro-tokollok fejlesztése, továbbá a klinikai auditokeredményes mûködéséhez szükséges szakmaistandardok meghatározása.

2. szekció„Hol vagyunk ma?” – helyzetelemzés azok-

tól, akik megvalósítják egészségügy minõség-fejlesztését

A második szekciójának elsõ elõadásában Dr.Varga Csilla, a nagykállói Pszichiátriai Szakkór-ház orvos- és minõségügyi igazgatója „Hol van maa minõségügy? Garancia-e a minõségügy?” címmelismertette az intézet minõségügyi rendszerénekfejlõdését és eredményeit. Ezek közül kiemelen-dõ, hogy csökkent a betegek várakozási ideje.2008-ban új TQM csoportot hoztak létre, amelynem csak a személyzet, hanem a beteg és a hoz-zátartozó biztonságának minél szakszerûbb éshatékonyabb elérését tûzte ki célul.

Nagy Eszter, a Fõvárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház minõségügyi vezetõje a „Gon-dolkodok, tehát vagyok? Minõségügyi vezetõk hely-zete, közös problémák, közös feladatok” címû elõ-adásában kiemelte, hogy a szervezet vezetõjéneksok szempontot kell figyelembe vennie, amikor

kinevezi a szervezet minõségirányítási vezetõjét.A minõségügyi vezetõnek is sok kihívással kellmegküzdenie. Ilyenek például a szervezeti hierar-chia, az elkötelezett munkatársak „felkutatása”, aszakma és a minõségügy közti feszültség, a dol-gozók leterheltsége, motivációs lehetõségek hiá-nya, tanácsadó céggel való együttmûködés, mi-nõségügyi csoport létszám-kérdése és az infrast-ruktúra esetleges hiányosságai.

Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesü-let Ápolási Szakmai Kollégium elnöke „Hol van-nak az ápolók.? Egy hazai kutatás ismertetése azápolók helyzetérõl” címû elõadásában az ápolóilétszám országos szinten tapasztalható nagymér-tékû csökkenésére hívta fel a figyelmet, amelyfõleg a három mûszakos, közvetlen, betegágymelletti ápolóknál tapasztalható. A létszámhiánymár a betegellátást is veszélyezteti, különösen aklinikákon és a súlyponti kórházakban.

Vízvári László, az Egészségügyi Szakképzõ ésTovábbképzõ Intézet fõigazgatója a hazai és anemzetközi helyzet összefoglalása után kitértazokra a rövid- és középtávú feladatokra, ame-lyekkel csökkenthetõ az egészségügyi ellátás mi-nõségét komolyan fenyegetõ ápolóhiány. Rövid-távú lehetõségek: válságstáb felállítása, különbö-zõ képzési intézkedések (pl. kompetencia kurzu-sok bevezetése felzárkóztató programok), szabá-lyozási intézkedések (pl. kompetencia-körök tisz-tázása, minimum követelmények pontosítása),szociálpolitikai intézkedések és a kutatásra ala-pozott stratégia kialakítása. A középtávú intézke-dések között kiemelte: az életpálya modell felál-lításának, a képzési intézkedések, a szabályozásikérdések, illetve a különbözõ szociálpolitikai in-tézkedések fontosságát.

3. szekcióA MEES alkalmazásának tapasztalatai és a

továbbfejlesztés kérdései – konszenzuskonfe-rencia a DEMIN VIII. keretein belül

A Szy Ildikó, Tarr Judit, Jakabné HarcsaErzsébet és Becskeházi András vezetésével le-zajló 3. szekció elsõ felében strukturált vélemé-nyeket ismertetõ elõadások hangoztak el a MEESértelmezésérõl és gyakorlati megvalósulásáról afelkészítõ szakértõk, az alkalmazó egészségügyiszolgáltatók, az akkreditált tanúsítók, a betegekés az egyéb érdekelt felek részérõl. Ennek kere-tében Szy Ildikó az Egészségügyi MinisztériumMinõségügyi Osztályának vezetõje tartotta megaz elsõ vitaindító elõadást „Így terveztük – a MEESfilozófiája és célja” címmel. A standardfejlesztés

Page 3: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

224 MM 2008/4

BESZÁMOLÓlépéseit összefoglaló elõadás 3 lépésre osztottaa standardok fejlesztésének szakaszait Magyar-országon.

Az 1. lépés célja: az amerikai kézikönyv fordí-tása, próba-projekt volt, amelynek eredménye aKES 1.0.

A 2. lépés célja a folyamat-szemléleten nyugvóés a hazai elõírásoknak megfelelõ, érthetõ nyel-vezetû, ISO-val harmonizálható standard, amely-nek fejlesztésébe bekapcsolódtak az adott szakte-rület szakemberei és a standardfejlesztõk. Ennekeredményei: a KES – Kórházi Ellátási Standardok,a HES – Háziorvosi Ellátási Standardok, a VES –Védõnõi Ellátási Standardok és a JES – JáróbetegEllátási Standardok.

A 3. lépés célja az integrált rendszer kialakítá-sának lehetõsége, EU harmonizáció, szakmai te-vékenység ellenõrzése és ennek egyik eredményea MEES – Magyar Egészségügyi Ellátási Standar-dok – összeállítása, illetve a klinikai audit-rend-szer kiépítése és a minimum standardok összeál-lítása.

Dr. Tihanyi Mariann – Tarr Judit (SGS Hun-gary) „Egy nyelven beszélünk-e, amikor MEES-tauditálunk?” elõadásukban kitértek annak szük-ségességére, hogy a folyamatstandardokat az ISO9000 szellemiségével lehetne harmonizálni, ésmeg kell alkotni az eredménystandardokat. A kri-tikus területeken a standard változtatása elõtt felkell venni a kapcsolatot a szakmai kollégiumokvezetõivel és a jogalkotókkal. Szükséges a stan-dardok magyarázatánál a részletes útmutatás ésa fogalmak egységes értelmezése. Fontos a tapasz-talatok rendszeres átadása a jó gyakorlatot foly-tató kórházak bevonásával, valamint az egymástátfedõ vagy nem egyértelmû standardok törlése,illetve harmonizálása. Lényeges a különbözõ in-dikátorfejlesztõ munkacsoportok (OEP, Eü. Min.)munkájának koordinálása és a MEES-el való össz-hangba hozása.

Jakabné Harcsa Erzsébet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András OktatóKórház ápolási igazgatója a kórház MEES-el szer-zett kedvezõ tapasztalatait összegezte. Beépítet-ték, integrálták a meglévõ minõségirányítási rend-szerükbe, és alkalmazzák a mindennapi munká-juk során. Elõadását legjobban a következõ idé-zet foglalja össze: „A rendszerek fejlõdésével közép-pontban mindig a betegellátás javítása áll. Megta-nultuk a betegelégedettséget, a dolgozói elégedett-séget vizsgálni, benchmarking segítségével értékel-ni, indikátorokat értékelni, TQM- szemlélettel együttélni, EFQM-modellt alkalmazni és nem utolsósor-ban a MEES-el együtt élni.”

A vitaindító elõadások után következõ csatla-kozó elõadások a felhasználók különbözõ szem-pontjai szerint ismertették a MEES-el kapcsolatosvéleményeiket, tapasztalataikat.

Gyakorlati alkalmazók: Milyen lenne az egész-ségügyi szolgáltatás minõsége MEES nélkül? (dr.Varga Piroska – Szent Imre Kórház, dr. TombáczImre – Markhot Ferenc Kórház).

Tanúsítók: Egy nyelven beszélünk-e, ha a MEESalapján auditálunk, azaz milyen hozzáadott érté-ket ad a MEES a tanúsítottsághoz? (Szalai Lívia,Keszler Terézia – MSZT, Dr. Tihanyi Mariann –SGS, dr. Vágvölgyi János – TÜV Bayern).

Szakértõk: Hogyan lehet a MEES nyelvén meg-tanulni? (Csurik Magdolna, OTH, Katonai Zsolt –Qualimed Kft.).

Egészségügyi Engedélyezési és KözigazgatásiHivatal: Az emberi és tárgyi erõforrások bizton-sági követelményei a MEES keretében. Hatóságitapasztalatok, jogszabályi elvárások az egészség-ügyi dolgozók foglalkoztatása és az orvostechni-kai eszközök alkalmazása terén (Balázs GyörgyFerenc az Orvostechnikai Igazgatóság vezetõje).

Betegek: Hogy is érzi magát a beteg, ha a„MEES-ül” van? (Baranyi Zoltánné – a krónikusvesebetegek képviseletében – Nephrocentrum Ala-pítvány).

A nemkívánatos események és a MEES kap-csolata. Hogyan támogathatjuk egy nemzetközibetegbiztonsági projekt céljait a MEES révén? (dr.Udvardiné Horváth Szilvia – Csikai Sándorné).

Jogi szempontok: Dr. Kelényi Zoltán – UrbánÉva. Intézményi házirendek, betegtájékoztatókvizsgálata törvényességi – egészségügyi adatvé-delmi, betegjogi – szempontból, különös tekintet-tel az auditált egészségügyi ellátókra.

A 3. szekció második részében BecskeháziAndrás: „Standardizált bizonyosság, No.1 vagy„Standardizált bizonytalanság No.5?, azaz Eszmékés téveszmék újjászületése” címmel fejtette ki márhagyományosnak tekinthetõ gondolatait. Elõadá-sát olyan kérdésekkel zárta, amelyekre késõb-biekben még az érintett szakembereknek visszakell térni: „Legfontosabb annak eldöntése, hogy astandardok mindenki számára elõírt kötelezõ mi-nimumok legyenek-e vagy egy fejlõdési út bejárásasorán elérendõ célértékek? Jó lehetõség, hogy atársterületek egymás mûködési standardjaira egydokumentumon belül ráláthatnak, de vajon sike-rül-e ennek elõnyeit kihasználni? Sikerül-e min-den érdekelt fél jogos igényének elébe menni?Kérdés, hogy a standardok minden területet meg-felelõen szabályoznak-e, avagy szükséges a rend-

Page 4: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 225

BESZÁMOLÓszer integrációja? Ha igen beépítsük-e magába astandardokba?”

„Hogyan segít a kórházvezetésben a MEES?” cím-mel dr. Vancsó Ágnes, a Jósa András Oktatókór-ház orvos- és minõségügyi igazgatója foglaltaössze – a kórház mûködését bemutatva –, hogymilyen garanciát nyújtanak a szakmai kommuni-kációban és a vezetési módszerekben, a szemlé-letalakításában a MEES, illetve a napi tevékeny-ségük során alkalmazott egyéb minõségfejlesztõmódszerek.

4. szekcióA teljesítmény és a mérés

A 4. szekció központi kérdése a szolgáltatókteljesítményének mérése volt.

A szekció elsõ elõadásában Kiss Norbert azEgészségbiztosítási Felügyelet fõosztályvezetõjeismertette az Egészségbiztosítási Felügyelet minõ-ségbiztosítási és értékelési tevékenységeit. AzEgészségbiztosítási Felügyelet kiemelt feladatánaktekinti, hogy a biztosítottak, az ellátásra jogosul-tak minél több információval rendelkezzenek azegészségügyi rendszer egészének és az egyesegészségügyi szolgáltatóknak a mûködésérõl. Azelõadó hangsúlyozta, hogy mindenféle, a minõ-ség mérésével, visszacsatolásával foglalkozó rend-szernek a végsõ célja a betegellátás minõségénekjavításában, az intézményi minõségfejlesztési tö-rekvések ösztönzésében van. A minõségfejlesztésrendszerében a finanszírozási szabályok vagy abiztosító szerzõdéskötése anyagi érdekeltségetteremt, a szakmai szervezetek és a szakfelügyeletáltal mûködtetett visszacsatolási rendszer, vala-mint az intézményekben végzett klinikai auditoka szakmai eredmények visszacsatolását végzik el.A minõségirányítási rendszerek ezek hasznosulá-sáról gondoskodnak, míg a Felügyelet minõségiindikátorrendszere a nyilvánosság erejét felhasz-nálva tudja az intézmény figyelmét néhány fej-lesztési területre irányítani.

Dr. Szendrényi Vilmos, a Szent Pantaleon Kór-ház Kht. (Dunaújváros) fõorvosa a kórházi mun-kavállalók egyéni teljesítményértékelésérõl tar-tott elõadást. A kialakított. A teljesítményértéke-lés lehetõvé teszi, hogy a munkavállalók rend-szeresen visszajelzést kapjanak vezetõiktõl mun-kájukról, a munkafolyamatokban elfoglalt szere-pükrõl. Ennek során elmondhatják véleményü-ket, javaslataikat, fejlesztési elképzeléseiket. Azértékelés során megfogalmazhatók a fõ felada-tok, rövid távú és távlati célok (pl. képzés) tûz-hetõk ki.

Dr. Havacs Ildikó, a Szatmár-Beregi Kórház ésGyógyfürdõ minõségirányítási és környezetirányí-tási rendszer vezetõje az intézmény integrált irá-nyítási rendszerének fejlesztésérõl számolt be,amely EFQM alapú önértékelés segítségével való-sult meg.

Az elõzõ elõadáshoz szorosan kapcsolódottSzõdi Sándor az IFKA Magyar MinõségfejlesztésiKözpont igazgatójának elõadása „Az önértékelés akiválóság fokmérõje” címmel. Az elõadó felhívta afigyelmet arra, hogy a különféle tanúsítások meg-szerzését követõen egyre inkább elõtérbe kerül aszervezeti kiválóság növelése. Az önértékelés úgytûnik egyre inkább ismertté, elfogadottá válik,fõként azok körében, akik a TQM eszközök ésmódszerek alkalmazását, a folyamatos fejlõdéstmunkájuk nélkülözhetetlen elemének tekintik. AzEFQM modell szerinti önértékelés azért lehet akiválóság fokmérõje, mert a kritériumokban sze-replõ tartalom objektív módon, számszerûsítettformában jelenik meg.

A szekció utolsó elõadását Deutsch Krisztina,Dr. Betlehem József, Marton-Simora József, Dr.Nagy Gábor a Pécsi Tudományegyetem, Egészség-tudományi Karának oktatói tartották. Az elõadóka minõségszemlélet hasznáról számoltak be a fel-sõfokú egészségtudományi, ezen belül a védõnõioktatásban. Kutatásaikban azt vizsgálták, hogymennyire képesek a védõnõk családgondozó ésegészségfejlesztõ munkájuk során a társadalmi ki-hívásoknak megfelelõen új prioritásokat meghatá-rozni. Kutatásaik szükségességét az indokolta,hogy az egészségügyi ellátás struktúrájának szer-ves része a humán erõforrás, azaz a megfelelõ kép-zettséggel rendelkezõ szakemberek. A kompetensszakemberek nélkülözhetetlen bázisát képezik amegelõzés, betegellátás, valamint a rehabilitációhatékony folyamatának. A kutatás alapján levon-ható következtetések: A pályán dolgozó védõnõkis felismerték és jelezték a társadalmi változások-hoz és igényekhez illeszkedõ új prioritásokat a vé-dõnõi munkában. Az új irányhoz pedig elsõsorbana modern pszichológiára alapozott pedagógia, amentalhigiéné, a krízisprevenció és intervenciótartoznak, amelyek az új képzési programokbannagyobb szerepet kell hogy kapjanak a védõnõiellátási standardok megismertetésével együtt.

5. szekcióAz érsebészeti ellátás minõségi kihívásai

A korábbi hagyományoknak megfelelõen aDEMIN VIII. a szûkebb értelemben vett szakmaiellátás minõségével is foglalkozott. Ebben az év-

Page 5: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

226 MM 2008/4

BESZÁMOLÓben a DEOEC Érsebészeti Tanszék munkatársaifoglalták össze azokat a minõségi problémákat,illetve a minõségfejlesztés terén elért eredménye-ket, amelyek felhívják a figyelmet a különbözõszakterületek együttmûködésének fontosságára.Az elõadások után felkért szakemberek egészítet-ték ki az elhangzottakat.

Jelentõsége miatt érdemes kiemelni Dr.Litauszky Krisztina elõadását, aki Indikátorkép-zés diabeteses, angiopathias betegeink ellátásá-nak minõségi szempontjairól, az ellátás megfele-lõségét mérõ indikátorok képzésérõl tartott elõ-adást. Az elõadás jelentõségét az adja, hogy a di-abétesz miatt hazánkban évente 3-4000 lábat kellamputálni, ezzel Magyarország az EU tagorszá-gainak ranglistáján az utolsó harmadban áll,ugyanakkor megfelelõ gondozással az amputáci-ók 85 százaléka elkerülhetõ lenne.

Felkért hozzászóló: Tombácz Imre (EgriMarkhot Ferenc Megyei Kórház Minõségügyi Iro-da, Eü. Minisztériumi Szaktanácsadó).

Az 5. szekcióban még a következõ elõadásokés hozzászólások hangoztak el:

Dr. Varga Zsolt (Debreceni Egyetem, OEC Ér-sebészeti Tanszék) Hasüregben mûtét soránvisszahagyott idegentest.

Felkért hozzászóló: Dr. Herczeg László (Deb-receni Egyetem OEC Igazságügyi Orvostani Inté-zet).

Dr. Olvasztó Sándor (Debreceni Egyetem, OECÉrsebészeti Tanszék): Életminõség vizsgálat peri-fériás érbetegeken – a szemléletváltozás szüksé-gessége.

Dr. Kosztyu László (Debreceni Egyetem, OECÉrsebészeti Tanszék): Dializált betegek érsebészetiellátása, indikátorok kialakítása.

Felkért hozzászóló: Prof. Balla József (Debre-ceni Egyetem, OEC, Nephrológiai Tanszék)

6. szekció

A konferencia utolsó, hatodik szekciójában TarrJudit összegezte az elsõ napi MEES modul elõ-adásait, hozzászólásait és az azt követõ csoport-munkában résztvevõk véleményét, amelyek közüla lényegesebb megállapítások a következõk:

• Ne legyen a különbözõ szakmai szervezetek-nek nemzeti minõségfejlesztési tevékenysé-ge – jogszabályi harmonizáció szükséges (Eü.Min), de a saját szervezetükben alkalmazzáka minõségmenedzsmentet.

• A korábbi Eü. Min minõségfejlesztési szak-ember-adatbázis aktualizálása.

• Önkéntességen alapuló és kollektív alkotómunka.

• Szakmai fejlesztõ projektek –a DEMIN kon-szenzus alapján.

• Benchmarking klub.• MEES fejlesztõ teamek együttmûködése

EMKI Minõségfejlesztési Divíziójával.• Egyéb határterületek standardjaival és fej-

lesztõ munkacsoportjaival történõ ágazatiegyüttmûködés és standard-harmonizálás.

• Az egészségügy egyéb (pl. hatóságok) szak-felügyeleti, ellenõrzési- és beszámoltatási kö-vetelményeibe a vonatkozó MEES kritériu-mok beépítése.

• Minõségfejlesztési ösztönzõk beépítése azintézményi finanszírozásba.

• Pályázati lehetõségek megteremtése.• Nemzeti Egészségügyi Kiválósági Díj meghir-

detése – MEES szintézissel.• A betegjogi képviselõk tudatosan ismerjék

meg a MEES-t, ennek érdekében szakmai pár-beszéd a Betegjogi Közalapítvánnyal.

Közös fotóval és ebéddel zárult a DebreceniEgészségügyi Minõségügyi Napok nyolcadik kon-ferenciája.

Összességében megállapítható, hogy a DEMINVIII. konferencia hasznos volt, azon 124 résztve-võ volt jelen. A megjelent szakembereknek sike-rült olyan eredményekrõl, tapasztalatokról beszá-molni, véleményeiket kicserélni, amelyek eredmé-nyesen viszik elõre a magyar egészségügy minõ-ségét. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a fekvõbetegintézetek minõségügyi vezetõinek csak mintegyharmada vett részt a konferencián. A távolmara-dásoknak több oka lehet. A konferencia szervezõ-inek fel kell tárni az okokat, és a következõ kon-ferencia szervezésénél ezeket feltétlenül figyelem-be kell venni annak érdekében, hogy 2009-benminél több minõségügyi vezetõ legyen jelen a je-lenleg legnagyobb, az egészségügyi minõségme-nedzsment különbözõ kérdéseivel foglalkozó ma-gyarországi szakmai rendezvényen.

Dr. Gõdény SándorDE OEC, Népegészségügyi kar,

Népegészségügyi IskolaEOQ MNB Egészségügyi és

Szociális Szakbizottságának elnöke

Page 6: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 227

MINÕSÉGÜGYI TRENDEK

MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány szerint:

A Digart Hungary Kft. elérhetõsége: 1113 Budapest, Diószegi út 37., postacím: 1519 Bp., Pf. 340

Telefon: 279 1771, fax: 279 1772, e-mail: [email protected], honlap: www.digart.hu

Bódai Mûanyag Kft.SümegCDC TelepülésfejlesztésiTervezõ és TanácsadóKft.BudapestDuna-Kút Kft.BudapestElektromobil SzövetkezetGyõrEventus Tréning Kft.SzombathelyGalvano-Tech Kft.KõszegGeneráltechnik Energe-tikai Tervezõ,Kivitelezõ Bt.MosonmagyaróvárGlobe-Line Fuvarozási ésSzállítmányozási Kft.Budapest

Harris EgészségügyiSzolgálatBudapestHorváth Légtechnika Kft.CsongrádKalevala Kft.NyíregyházaPápateszéri TéglaipariKft.PápateszérPLC Szoftverfejlesztõ Kft.SopronPoly-Cel Kft.BudaörsProto-Prevent Kft.BudapestReal Light Világítás-technikai Kft.BudapestRingató Körzeti ÓvodaVeszprém

A Digart Hungary Kft. gratulál a International Ltd.által 2008. június 1-jétõl 2008. augusztus 5-ig

tanúsított magyarországi szervezeteknek:TANÚSÍTÓ TANÚSÍTÓ

NAT-4-0028/2003 NAT-4-0052/2003

Szalvano Kft.TatabányaSzekeres János e.v. Szekér SuliKözépiskolai GépjármûvezetõKépzõSzolnokSzilor Kft.BudapestTormay Károly Egészség-ügyi KözpontGödöllõUnigalv Kft.CsepregVárosi Kórház-Rendelõ-intézet BonyhádBonyhádVasi Vesta Kft.SzombathelyVaspálya ’97 Kft.Kompolt

Westron MinõségfejlesztésiMérnöki Szolgáltató Kft.Szombathely

MSZ EN ISO 14001:2005szabvány szerint:Bódai Mûanyag Kft.SümegGalvano-Tech Kft.KõszegVasi Kapacitás Kft.Szombathely

HACCPHirös Vendéglátó Kft.KecskemétOnix Csomagolástechnikai Zrt.Hajdúdorog

Page 7: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

228 MM 2008/4

BESZÁMOLÓ

2008. június 5-én Kiss Péter kancelláriaminisz-ter adta át a Parlamentben a 2007. évi NemzetiMinõségi Díjakat.

A rendezvényen 14 szervezet és gazdasági vál-lalkozás, valamint két egyéni díjazott vehetett átkülönbözõ elismeréseket a Parlamentben: a Nem-zeti Minõségi Díjakat, az Elismerés a Kiválóságért,az Elkötelezettség a Kiválóságért európai elisme-réseket, valamint a Nemzeti Minõségi Díj Nagy-követe díjat.

Az esemény különlegessége, hogy ezen a na-pon került elõször átadásra az új Nemzeti Minõ-ségi Díj porcelán plasztika, mely a Herendi Porce-lánmanufaktúra Zrt. iparmûvészének, Tamás Ákosalkotása.

Az ünnepségen megnyitó beszédet Gérnyi Gá-bor fõosztályvezetõ, a Nemzeti Fejlesztési és Gaz-dasági Minisztérium képviseletében mondott.Hangsúlyozta, hogy napjainkban a szervezetekversenyképességének javítása kulcsfontosságú afolyamatos fejlõdés és fennmaradás érdekében.Ennek egyik kiemelt eleme a szervezeti kiválóság,melynek nemzetközileg elfogadott mércéje az1996-ban miniszterelnöki rendelettel alapítottNemzeti Minõségi Díj.

Az európai rendszeren alapuló értékelési folya-mat eredményeként 2007. évben Nemzeti Minõ-ségi Díjban részesültek:

Kis- és közepes méretû termelõ vagy szolgáltatószervezet kategóriában:

Debreceni Hõszolgáltató Zrt.

Nagyméretû termelõ vagy szolgáltató szervezetkategóriában:

ÉszakmagyarországiRegionális Vízmûvek ZRt. – Kazincbarcika

Közszolgáltatói szervezet kategóriában:Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház –Nyíregyháza

Az oklevelet, vala-mint a Herendi Porce-lánmanufaktúra Zrt. ál-tal erre a célra felaján-lott kisplasztikát KissPéter kancelláriaminisz-ter és Gérnyi Gábor aNemzeti Fejlesztési ésGazdasági Minisztériumfõosztályvezetõje adta át.

A 2007. évi Nemzeti Minõségi Díjnyerteseinek bemutatása

A Debreceni Hõszolgáltató Zrt. részérõl a dí-jat Bede László gazdasági igazgató vette át.

� A Debreceni Hõszolgáltató Zrt. a DebreceniVagyonkezelõ Zrt. (holding) tagvállalataként aváros meghatározó szolgáltató vállalata.

� Tevékenységi köre tisztaprofilú távhõszolgálta-tás; ennek keretében Debrecenben több mint30 ezer lakossági és közel 3 ezer egyéb fogyasz-tónak nyújt távhõ- (fûtés és használati meleg-víz) szolgáltatást.

� A szervezet küldetésének középpontjában azüzleti eredményesség mellett a fogyasztói elé-gedettség megteremtése áll. A társaság víziójaaz elégedett fogyasztó, tulajdonos és dolgozóhármasára épít.

� A minõségbiztosítási rendszer kiépítését 1996-ban kezdték, 2002-tõl folyamatosan vezetnekbe újabb és újabb minõségügyi módszereket aszervezet folyamatos fejlesztése érdekében. Atársaság 2003 óta végez önértékelést.

� A vezetés elkötelezett a Kiválósági Kultúra meg-teremtése és állandó fejlesztése iránt. A folya-matosan fejlõdõ szervezet és irányítási rendszereredményeként a városi holding egyik legered-ményesebb vállalatává sikerült válniuk.

� A társaság pályázatában számos területen de-monstrálta példaértékûségét a fogyasztóköz-pontúság, eredményorientáltság, valamint adolgozók menedzselése terén.

Átadták a 2007. évi Nemzeti Minõségi Díjakat

Page 8: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 229

BESZÁMOLÓAz elmúlt években a következõ sikereket ér-

ték el:� 2003-ban Észak-Alföldi Regionális Minõségi Díj

elnyerése a szolgáltató kategóriában� 2004-ben Legjobb Munkahely elsõ helyezettje

kis és közepes vállalati kategóriában� 2005-ben „Elismerés a Kiválóságért” (Recog-

nized for Excellence) négycsillagos elismerés� 2006-ban IIASA-Shiba Díj elnyerése� 2007-ben ismét elsõ helyezés a Legjobb Mun-

kahely kis és közepes vállalati kategóriában.

Az Északmagyarországi Regionális VízmûvekZRt. képviseletében a díjat Kovács Zsolt vezérigaz-gató vette át.

� Az Északmagyarországi Regionális Vízmûvek1962 óta szakmai múltjával és eredményeivelaz északkelet-magyarországi régió meghatáro-zó vízi közmû szolgáltatója.

� Heves-Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye178 településén több mint 600 ezer ember ivó-vízellátását és 82 település szennyvízkezelésétlátja el.

� A szervezet 2001 óta integrált irányítási rend-szert mûködtet, amelyet évrõl évre folyamato-san fejleszt a minél magasabb szintû szolgálta-tás elérése és folyamatos biztosítása érdekében.

� Az integrált rendszerek mûködtetése, illetve aKiválóság Kultúra társaságon belüli elterjesz-tése garanciát jelent a kiváló mûködésre, aminõségi vízi közmû szolgáltatás nyújtására,a fogyasztók és az érdekelt felek elégedettsé-gének növelésére, valamint a hatékony gaz-dálkodásra.

� A társaság 2002 óta minden évben EFQM mo-dell szerinti önértékelést végez a szervezet akiváló mûködés elérése érdekében. 2006-banNemzeti Minõségi Díj pályázatukkal az „Elis-merés a Kiválóságért” európai elismerés ötcsil-lagos szintjét érték el.

� Az elmúlt években a társaság kiemelkedõ ered-ményeket ért el a piaci integráció növelésében,a megbízható szolgáltatás és magas mûszakiszínvonal biztosításában, a jövedelemtermelõképesség és a pénzügyi stabilitás terén.

� Az értékelõk egybehangzó véleménye szerint azÉszakmagyarországi Regionális Vízmûvek ZRtjelentõs eredményeket ért el a kiválóság kultú-ra kialakítása és továbbfejlesztése terén. Az el-ért sikereket a vezetés elkötelezettsége, a tuda-tos minõségszemlélet, a mûködési környezet vál-tozásaira való gyors reagálás, valamint az erõ-források gazdaságos menedzselése biztosította.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormány-zat Jósa András Oktató Kórház részérõl a díjatDr. Pikó Károly fõigazgató vette át.

� A közel 110 éve mûködõ megyei Jósa AndrásOktató Kórház az ország egyik legnagyobb gyó-gyító-megelõzõ intézménye. A kórházban többmint 1800 betegágyon 2800 munkatárs foglal-koztatásával folyik a gyógyítás. Az aktív fekvõ-beteg ellátást 38, a krónikus ellátást 15 osztály,a járó beteg ellátást és gondozást 267 szakren-delés biztosítja, a betegek szükségleteinek meg-felelõen.

� A kórház kitartó munkával számos eredménytért el a minõségbiztosítás és a minõségfejlesz-tés területén. Az intézmény úttörõ módon már1998-ban ISO 9001 szabvány szerinti tanúsí-tást szerzett, jelenleg tanúsított integrált irá-nyítási rendszerrel rendelkezik.

� A kórház, figyelembe véve a szakmai irányel-veket és az ágazattól független szabványok vál-tozásait is, folyamatosan továbbfejlesztette irá-nyítási rendszerét. Ma egy olyan irányítási rend-szerrel rendelkezik, amely kielégíti a minõség-biztosítási és a környezetvédelmi követelmé-nyek mellett a kórházi és egészségügyi elõírá-sokat is.

� Az intézmény erõfeszítéseit számos érintett is-merte el (betegklubok, szakmai és társadalmiszervezetek), regionális és országos szinten egy-aránt.

� A szervezet 1997-ben IIASA-Shiba díjas, 2002-ben elnyerte az Észak Alföldi Regionális Minõ-ség Díjat, majd 2006-ban EFQM „Elismerés aKiválóságért” négycsillagos oklevelet kapott,2007-ben pedig elnyerte az Év Kórháza Díjat.

További kitüntetettek

A 2006. évi Közép- és Kelet Európai Minõségi Díjpályázatával elért kiemelkedõ eredményért elis-merõ oklevelet vehetett át az

E ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt.Az oklevelet Rubint Dezsõ ügyvezetõ igazgató

vette át.

Az EFQM Elismerési Rendszere alapján a Nem-zeti Minõség Díjra pályázó azon szervezetek szá-mára, amelyek kiváló (400 pont feletti) eredménytértek el, de nem nyerték el a Nemzeti MinõségiDíjat, az EFQM a Nemzeti Partnerszervezetévelközös európai oklevelet adott ki az alábbi szerve-zeteknek:

Page 9: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

230 MM 2008/4

BESZÁMOLÓ2007. évi Nemzeti Minõségi Díj pályázata alap-

ján öt-, illetve négycsillagos „Elismerés a Kiváló-ságért” (Recognised for Excellence) európai okle-velet vehettek át:

Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ ésEgészségturisztika Zrt. (5*)

Veritas DunakilitiCsatlakozástechnikai Kft. (4*)

Budapest VII. ker. ErzsébetvárosÖnkormányzat Polgármesteri Hivatala (4*)

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesü-lethez közvetlenül benyújtott magyar nyelvû pá-lyázatával ötcsillagos „Elismerés a Kiválóságért”(Recognised for Excellence) európai elismerésbenrészesült a:

National Instruments Hungary Kft. (5*)Debrecen

A Nyugat-dunántúli Regionális Minõségi Díjra2007-ben benyújtott sikeres pályázatának ered-ményeként háromcsillagos „Elismerés a Kiválósá-gért” (Recognised for Excellence) európai elisme-résben részesült a:

ZALAVÍZ Zrt. (3*) Zalaegerszeg

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesü-lethez, mint az EFQM Nemzeti Partnerszerveze-téhez 2007-ben beadott magyar nyelvû pályáza-tával „Elkötelezettség a Kiválóságért” (CommittedExcellence) európai oklevelet vehettek át:

B. Braun Avitum Hungary EgészségügyiSzolgáltató Zrt. – Budapest

Dr. Farkas Egészségügyi Szolgáltató ésTanácsadó Kft. – Budapest

Grundfos Hungária Kft. – Törökbálint

Hatos és Társa Nyelviskola Bt. – GyõrKecskeméti TERMOSTAR Hõszolgáltató Kft.

Az okleveleket és a Szövetség a KiválóságértKözhasznú Egyesület által alapított „Út a Kiváló-ság felé” díjat Sugár Karolina, a Szövetség a Kivá-lóságért Közhasznú Egyesület elnöke és SugárAndrás a Szövetség a Kiválóságért KözhasznúEgyesület tiszteletbeli elnöke adta át.

A Szövetség a Kivá-lóságért KözhasznúEgyesület 2006-banalapította az „Út a Ki-válóság felé” díjat,amelyet azon szerve-zetek kaphatják meg,amelyek elindultak aSzervezeti Kiválóság felé vezetõ úton, és a külön-bözõ elismerési szintekre beadott pályázataikbanbemutatják elért sikereiket. 2006-tól eddig 21szervezet mondhatja magáénak a díjat.

A Nemzeti Minõség Klub tagsága 1998-banmegalapította a „Nemzeti Minõségi Díj Nagykö-vete” kitüntetést. A címet olyan személy kaphat-ja, aki tevékenységével jelentõsen hozzájárul aNemzeti Minõségi Díj ismertségének fokozásához.

2007-ben a Nemzeti Minõség Klub tagjainakszavazatai alapján a Nemzeti Minõségi Díj Nagy-követe rangos elismerést

Bernáth Lajos (Qualimed Csoport) ésDr. Háry András (APNB Kft.)

érdemelte ki. Az oklevelet ésa Herendi Porcelánmanufak-túra Zrt. által erre a célra fel-ajánlott kisplasztikátSchleiffer Ervin, a Nemzeti Mi-nõség Klub 2007. évi elnökeés Gérnyi Gábor, a NemzetiFejlesztési és Gazdasági Mi-nisztérium fõosztályvezetõjeadta át.

Szakonyi Andreaprojektmenedzser, Szövetség a Kiválóságért

Kérjen árjegyzéket a szerkesztõségtõl – elérhetõségei a 190. oldalon!

Page 10: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

Notified Body

1417Az ÉMI-TÜV SÜD csapatamûszaki szolgáltatásaival sikerré kovácsolja munkáját a minôségügyés a biztonságtechnika területén.

Vizsgálat, tanúsítás, oktatás és szakértôi tevékVizsgálat, tanúsítás, oktatás és szakértôi tevékVizsgálat, tanúsítás, oktatás és szakértôi tevékVizsgálat, tanúsítás, oktatás és szakértôi tevékVizsgálat, tanúsítás, oktatás és szakértôi tevékenység az alábbienység az alábbienység az alábbienység az alábbienység az alábbiterületekterületekterületekterületekterületeken:en:en:en:en:

• Felvonók, mozgólépcsôk, színpadtechnikai berendezések

• Építô-, emelô- és anyagmozgatógépek

• Nyomástartó berendezések, kazánok, gázpalackok

• Hegesztési technológiák, hegesztôk, hegesztôüzemek

• Magas- és mélyépítôipari létesítmények tartószerkezetei, épület- ésszakipari szerkezetek

• Szórakoztatóipari berendezések

• Játszótéri eszközök

• Megfelelôség-értékelés és jel

• Tervengedélyezés

• Menedzsmentrendszerek vizsgálata és tanúsítása nemzeti és nemzetköziakkreditációk alapján; minôségirányítási-, környezetközpontú irányításirendszerek, Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES), Munka-helyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszerek (MEBIR),Élelmiszerbiztonsági Irányítási Rendszer (ÉBIR / HACCP / BRC / QS /EUREPGAP), Autóipari minôségirányítási rendszerek (VDA 6.1 / TS 16949),Információ-biztonsági Irányítási Rendszer (IBIR), EMAS hitelesítés,üvegházhatású gázok kibocsátási jelentésének hitelesítése

• Szakemberképzések a minôségirányítás és biztonságtechnika területén

ÉMI-TÜV SÜD Kft. TÜV SÜD Csoport • H-2000 Szentendre, Dózsa György út 26.Telefon: (+36) 26 501-120 Fax: (+36) 26 501-150 • E-mail: [email protected] TUV®..

Page 11: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

232 MM 2008/4

BESZÁMOLÓ

Benyújtási határidõ: 2008. november 14. 1200

A pályázat célja

A 103/2005. (XI. 4.) FVM rendelet alapjánmeghirdetésre kerülõ pályázat célja azon hazaiagrárgazdasági szervezetek országos szintû elis-merése és díjazása, amelyek tevékenységük soránbizonyíthatóan elkötelezettek a minõség ügyeiránt, és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a mi-nõségi munkavégzésnek, az egyenletesen jó mi-nõségû termékek elõállításának, illetve szolgálta-tás nyújtásának.

A pályázat célja továbbá olyan modell kialakí-tása, bevezetése és hatékony mûködtetése a díja-zott szervezetek által, amely példaértékû és segítiaz agrárgazdaság többi szereplõinek folyamatosfejlõdését.

A preferált kritériumok az alábbiak:• az agrár-környezetvédelem,• a bio-diverzitás védelme,• az állatvédelem érvényesülése,• a minõségi termelés alapját szolgáló biológiai

alapok elõállítása, megtermelése,• a fenntarthatóság követelményeinek teljesülése,• folyamatos, stratégiai jellegû minõségfejlesztés,

innováció,• az élelmiszerbiztonság magas színvonalú érvé-

nyesítése,• a nyomonkövethetõség magas szintû teljesítése,• egészséges táplálkozást elõsegítõ élelmiszerek

fejlesztése, forgalmazása,• funkcionális és magas hozzáadott értékû ter-

mék fejlesztése.

Pályázati feltételek

Pályázatot nyújthatnak be azok a szervezetek,amelyek megfelelnek a következõ részletes pályá-zati feltételeknek:• A szervezetnek lejárt és meg nem fizetett köz-

tartozása nincs.

A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumpályázati felhívása

a 2009. évi Magyar Agrárgazdasági Minõség Díj elnyerésére

• A szervezet nem áll sem csõd, sem felszámolás,sem végelszámolás hatálya alatt.

• Amennyiben a pályázó tevékenységére – jog-szabály által – kötelezõ valamilyen minõségügyirendszer (pl. HACCP) alkalmazása, abban azesetben ez is pályázati feltétel.

Megjegyzés:Nem általános pályázati feltétel, de elõnyt jelent

az, ha a szervezet tanúsított minõségirányítási vagyigazolt minõségbiztosítási rendszerrel rendelkezik.

A pályázaton való részvételnek ugyancsak nemfeltétele a pályázat követelmény-rendszerét is-mertetõ felkészítõ tájékoztatón történt részvétel,amelynek idõpontja késõbb kerül meghirdetésre

az FVM (www.fvm.hu) és az EOQ MNB(www.eoq.hu) honlapján.

A pályázat benyújtása

A pályázatot legkésõbb 2008. november 14.1200 óráig beérkezõleg (személyesen vagy pos-tán) 4 példányban a következõ címre kell benyúj-tani:Magyar Agrárgazdasági Minõség Díj BizottságTitkárságaFöldmûvelésügyi és VidékfejlesztésiMinisztériumÉlelmiszerlánc-elemzési FõosztályÉlelmiszeripari Osztály1055 Budapest,Kossuth Lajos tér 11. (III. em. 375. szoba)

A pályázatok elbírálásának rendje

A beérkezett pályázatokat a Magyar Agrárgaz-

dasági Minõség Díj Bizottság szükség esetén szak-értõk bevonásával bírálja el.

Fõbb értékelési szempontok:A pályázó kiemelkedõ minõségû termékeket

vagy termékcsaládokat elõállító, vagy magas szín-

Page 12: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 233

BESZÁMOLÓvonalú szolgáltatást nyújtó, eredményesen gaz-dálkodó, sikeres vállalkozás.

1. A pályázat a termékek vagy termékcsaládok,illetve szolgáltatás kiváló minõségét a követke-zõkkel bizonyítja:a) elõállítási adatokkal,b)értékesítési információkkal,c) termékre vonatkozó kiemelkedõ minõségi jel-

lemzõkkel (érzékszervi tulajdonságok, össze-tételi, táplálkozási, különlegesen elõnyös fel-használási jellemzõk stb.) vagy a szolgálta-tás magas színvonalú végzését bizonyító ada-tokkal,

d)arról szóló nyilatkozattal, hogy termékei mi-nõségével, biztonságával kapcsolatban a ha-tósági ellenõrzés ebben az évben és a meg-elõzõ évben lényeges kifogást vagy intézke-dést nem tett,

e) elõnyt jelentenek a már elnyert díjak vagyminõsítõ védjegyek (pl. Termék Nagydíj,Szívbarát tanúsító védjegy, fogyasztóvédel-mi elismerés, hazai és/vagy külföldi rendez-vényeken, kiállításokon vagy vásárokon el-nyert minõségdíjak, Kiállítói Díj, Kiváló Ma-gyar Élelmiszer védjegy, földrajzi árujelzés,elismerten hagyományos termékek).

2. A pályázat meggyõzõen bemutatja mindazo-kat a jogszabályokban vagy kereskedelmi kap-csolatokban elõírt rendszereket vagy azok ele-meit, amelyeket a pályázó a jó minõségû ésbiztonságos agrárgazdasági termékek elõállí-tásához, valamint a folyamatos fejlesztéshezalkalmaz.

A pályázat tartalmi követelményei

1. Elõlap• A szervezet neve és a „Magyar Agrárgazda-

sági Minõség Díj 2009.” felirat.2. Kitöltött Pályázati jelentkezési lap a 2009. évi

a „Magyar Agrárgazdasági Minõség Díjra” (apályázatba befûzve).• A szervezet általános adatai és a cégjegyzés-

re jogosult által cégszerûen aláírt, illetveegyéni vállalkozó esetén az általa aláírt nyi-latkozat.

3. Tartalomjegyzék• Maximum 1 oldal

4. Általános ismertetõMaximum 4 oldal, amely tömören bemutatja aszervezet• történetét,

• szervezeti felépítését és üzleti (esetleg jog-szabályi) környezetét,

• legfontosabb termékeit és kapcsolódó szol-gáltatásait,

• beszállítóinak és vevõinek körét,• fontosabb egyéb partnerkapcsolatait,• technológiai- és alapanyagbázisát,• természeti adottságait, környezetét, alapve-

tõ környezetvédelmi tevékenységét,• fõbb versenytársait,• hatósági ellenõrzések (élelmiszerbiztonság és

minõség) megállapításait 2007-2008. évek-re vonatkozóan, valamint

• minden olyan fontos tényt, amely a pályá-zatban leírtak értékelését elõsegítheti.

5. ÖnértékelésMaximum: 25 oldalAz önértékelés a szervezet mûködésének sajátfelmérése és értékelése, az alábbi területeken(a részletes EFQM modell):• vezetés (a szervezet célkitûzései),• stratégia és mûködési politika (alkalmazott

módszerek, eszközök),• humán erõforrások (a szervezet hogyan hasz-

nosítja emberi erõforrásait az eredményekelérésére),

• egyéb erõforrások (pénzügyi, anyagi, tech-nikai, technológiai, információs források fel-használása),

• folyamatok (a szervezet folyamatai mikéntvannak összhangban célkitûzéseivel),

• külsõ vevõi elégedettség (az eredmények alá-támasztják, hogy a szervezet mûködése a ve-või igények lehetõ legjobb kielégítését szol-gálja),

• dolgozói elégedettség (a dolgozók a szerve-zet stratégiájának, célkitûzéseinek teljesíté-sében motiváltak, elégedettek),

• a környezet elvárásai, szükségletei (a szer-vezet figyelemmel kíséri a helyi és a tágabbkörnyezeti eseményeket és együttmûködik atársadalmi szervezetekkel),

• üzleti eredmények (a szervezet mûködésé-nek, eredményének, teljesítményének kulcs-fontosságú mutatói, jellemzõi).

A fenti területekre vonatkozóan törekedni kellaz elmúlt idõszaki (legalább 3 év) trendek, va-lamint a kitûzött célok elérésének bemutatásá-ra is.

Amennyiben a pályázó a pályázatban nem térki az összes megadott kritériumra, akkor pá-lyázata nem értékelhetõ.

Page 13: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

234 MM 2008/4

BESZÁMOLÓ6. Mellékletek

Maximum: 10 oldalA mellékletek tartalmazhatják például:• a szervezeti felépítés részleteit,• a pályázathoz kapcsolódó dokumentumokat

(pl. az ISO 9001:2000, ISO 14001 szerintitanúsítvány, egyéb igazolás, oklevelek, ter-mék- és más díjak másolatát), valamint

• a meghatározó termékek vagy termékcsalá-dok minõségének ismertetését.

A pályázat formai követelményei• Nyomtatott formátum• A4-es méretû, matt papír• Legkisebb betûméret 10 pt• Grafikonok, ábrák olvasható feliratozása• Magyar nyelv• A bemutatott kritériumok követelményrend-

szernek megfelelõ számozása• Folyamatos oldalszámozás

Az alkalmazott elválasztó lapok nem számíta-nak bele az oldalszám-korlátozásba, kivéve, habármilyen, a pályázat elbírálása szempontjábólfontos információt – szöveget, idézetet, ábrát –tartalmaznak.

Végsõ értékelés és döntés a Díjodaítélésérõl

A Magyar Agrárgazdasági Minõség Díj odaíté-lésérõl a bizottság javaslata alapján a földmûve-lésügyi és vidékfejlesztési miniszter dönt. A pá-lyázatok értékelését és a döntési folyamat során

nyert üzleti információkat a közremûködõk bizal-masan kezelik.

DíjátadásA Magyar Agrárgazdasági Minõség Díjat ünne-

pélyes keretek között, a minisztérium 2009. már-cius 15-i ünnepsége keretén belül a földmûvelés-ügyi és vidékfejlesztési miniszter, illetve szemé-lyes megbízottja adja át.

A díjazottak névsora megjelenik a Magyar Köz-lönyben, valamint az FVM hivatalos lapjában. Anyertesek jogosultak ezt a tényt, illetve a MagyarAgrárgazdasági Minõség Díj védjegyet üzleti do-kumentumaikon, reklámanyagaikon feltüntetni.

VisszajelzésValamennyi pályázó visszajelzést kap arról,

hogy az értékelõk milyennek ítélik meg felkészült-ségüket. Ezért valamennyi tartalmilag és formai-lag elfogadott pályázat vonatkozásában az érté-kelõk a pályázat erõsségeirõl és fejlesztendõ terü-leteirõl 2009. június 30-ig visszajelzést készíteneka pályázó számára.

A felhívás melléklete„Pályázati jelentkezési lap” (amelyet a pályá-

zat elejére be kell fûzni).

Csatolt dokumentumok:Jelentkezési lap (RTF)

Forrás: FVM – Élelmiszerlánc-elemzési Fõosztály2008. 06. 20.

A társadalmi felelõsség (SR = Social Responsibility)immár a gazdasági élet szereplõinek mindennapi gya-korlata lett. A szervezetek ugyanis mindenütt a vilá-gon magukévá teszik a társadalmi és a környezetitudatosság ügyét, azonban még mindig nem születettmeg a fogalom egységes definíciója. Mit is jelent va-lójában a társadalmi felelõsség? Egy évtizeddel ez-elõtt még meglehetõsen „zöld” választ adtak erre akérdésre, azonosítva a felelõsségtudatot a szennye-zés és az energiafelhasználás csökkentésével, Ameri-kában pedig leginkább a szigorúbb szabályozássalegyüttjáró költségnövekedéstõl tartottak. Az elmúltévek alatt viszont mélyreható változás következett beaz értelmezések terén; a Nemzetközi SzabványügyiSzervezetnél most van kidolgozás alatt az ISO 26000sz. nemzetközi szabvány, amely várhatóan 2010-benjelenik majd meg (az Egyesült Államok részvételét a

A társadalmi felelõsség definiálása

szabvány kidolgozásában azASQ koordinálja). Tanulságosa szabványtervezetben talál-ható megfogalmazás: „A társadalmi felelõsség eltérõértelmezése miatt igen hasznos lehet egy nemzetkö-zileg elfogadott szabvány ahhoz, hogy a társadalmifelelõsség alapelveit és gyakorlatait illetõen létrejöj-jön a közös perspektíva és egyetértés. A társadalmifelelõsség célja a fenntartható fejlõdéshez és a társa-dalom jólétéhez való hozzájárulás.” A szabvány a tár-sadalmi felelõsség következõ hét legfontosabb pont-ját sorolja fel: szervezeti irányítás, emberi jogok, amunka gyakorlata, a környezet, a tisztességes mûkö-dés, a fogyasztóval kapcsolatos témák, illetve hozzá-járulás a közösség és a társadalom érdekeihez.(Seiche Sanders: Defining Social Responsibility. QualityProgress, March 2008, p. 6) VG

Page 14: Beszámoló a DEMIN VIII. konferenciáról · majd Tarr Judit tartotta meg nyitó elõadását „Hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni” címmel. Jelen összefoglalóval –

MM 2008/4 235

BESZÁMOLÓ

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri agazdasági tevékenységet folytató társaságok, akutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó in-tézmények, a kamarák, a mûszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdek-védelmi szervezetek, ill. szövetségek vezetõit, to-vábbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetettszakembereket, hogy az évente meghirdetettbelföldi GÁBOR DÉNES DÍJ-ra jelöljék azokataz általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív,magyar állampolgársággal rendelkezõ, jelenleg istevékeny (kutató, fejlesztõ, feltaláló, mûszaki-gazdasági vezetõ) szakembereket, akik valamelygazdasági társaságban vagy oktatási, kutatási in-tézményben:

• kiemelkedõ tudományos, kutatási-fejlesztésitevékenységet folytatnak,

• jelentõs tudományos és/vagy mûszaki-szellemialkotást hoztak létre,

GÁBOR DÉNES-DÍJ 2008felterjesztési felhívás

NOVOFER Alapítvány

• tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív te-vékenységükkel hozzájárultak a környezeti ér-tékek megõrzéséhez,

• személyes közremûködésükkel nagyon jelentõsmértékben és közvetlenül járultak hozzá intéz-ményük innovációs tevékenységéhez.

A díj odaítélésérõl a Kuratórium dönt. A kura-tórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnekhelye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szak-mai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartal-mazó) jelöléseket a Kuratórium formai okból fi-gyelmen kívül hagyja.

A díj személyre szóló, így alkotó közösségekcsoportosan nem jelölhetõk.

A díj nem egy életpálya elismerését, hanem azelmúlt 5 évben folyamatosan nyújtott, kiemel-kedõen eredményes teljesítmény elismerését cé-lozza. A Kuratórium nem adományoz posztumuszdíjat.

A jelölés (elõterjesztés) megkívánt tartalma

I. Kitöltött és aláírt adatlapA jelölõ, a jelölt és az ajánlók adatai és a jelölés

rövid indoklása, az elõírt formanyomtatványon

II. JelölésLegfeljebb 3, A4-es gépelt oldal terjedelemben

a jelölés részletes indoklása, a jelölõ aláírásával

III. Mellékletek1. A jelölt szakmai képzettségének és munkás-

ságának legfeljebb 2 oldal terjedelmû ismer-tetése

2. Az indoklásban hivatkozott alkotás/ok/, ill.szakmai eredmények listája (maximum 3 A4-es oldal)

3. Két, a felterjesztõtõl, ill. a felterjesztõ szer-vezettõl független, szakmailag elismert szak-embernek a jelölt kitüntetését támogató aján-ló levele.

Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel (elõterjesz-téssel) kapcsolatos részletes tudnivalók a www.novofer.hu honlapról letölthetõk.

A jelölést (elõterjesztést) mind elektronikusan,mind papíralapon be kell nyújtani.

Az elektronikus és a papíralapú jelölés beküldé-si/postára adási határideje 2008. október 10.

Eredményhirdetés és díjátadás:2008. december harmadik hete, Parlament

A beérkezett jelölések átvételérõl a jelölõk, azelbírálás eredményérõl a jelölõk, a kitüntetést el-nyerõk esetén a jelölõk, az ajánlók és a díjazottjelöltek közvetlen értesítést is kapnak. A díjazot-tak személyét a díjátadást követõen honlapunkonés a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

További felvilágosítás kérhetõ:Garay Tóth János kuratóriumi elnöktõl (06-30-

900-4850) vagy Kosztolányi Tamás titkártól(Fax:319-8916 Tel: 319-8913/21, 319-5111,

e-mail: [email protected])

Budapest, 2008. május 14.Garay Tóth János

a kuratórium elnöke