ABLONCZY BALÁZS – ZAHORÁN CSABA Rúzs és bocskorrubicon.hu/ma_files/2017_7_8_24.pdfABLONCZY BALÁZS – ZAHORÁN CSABA Rúzs és bocskor trianoni békeszer - ződést megelőző,

ABLONCZY BALÁZS – ZAHORÁN CSABA

Rúzs és bocskor

trianoni békeszer -ződést megelőző,

1919-ben le zajlott magyar–román háborúegyes epizódjairól viszony-lag sok írás olvasható magyar nyelven is, ám a magyar történetírás – a romántól eltérően –még mindig adós az ese-mények és kontextusuk átfogó összefoglalásával.

z természetesennem könnyű feladat,

már csak azért sem, merta korszak megítélése nemcsupán magyar–románviszony latban ellentmon-dásos, hanem a magyarhistoriográfiánbelül ismeglehetősen vitatott.

elen cikkben nem ispróbálkozunk meg az

„igazságtétellel”, de mégcsak az egész kérdés átte-kintésével sem, hanem azehhez fűződő, a köztudat-ban erősen jelen lévő törté-neteket vizsgáljuk.

ROMÁN–MAGYARTÖRTÉNETEK1919-BENRúzs és bocskor

A

E

J

néhány éve még a boldog béke-idők prosperitását élvező, a há-borúban pedig nagyhatalmi

álmokat dédelgető magyar közvéle-ményt valósággal sokkolta, hogy 1918végére nemcsak a nemzetiségek általlakott területek, hanem fontos magyarvárosok és régiók is idegen megszállásalá kerültek. Ennek hatására – miutána csehszlovák és a déli antantcsapatokelérték a megállapított demarkációsvonalakat, a román hadsereg viszontfolyamatosan megsértette a fegyver-szüneti egyezményt – a kormány leál-lította a visszavonulást Kelet-Magyar-országon. A román csapatokat feltar-tóztatták, s ezzel egy időben a nagyha-talmak is a további előrenyomulásbeszüntetésére szólították fel Romá-niát. Bukarestnek és az antantnak ke-letre, az Oroszországban zajló hadi -eseményekre is figyelnie kellett.

ROMÁN TÜRELMETLENSÉG

A magyar fegyveres ellenállás elsősor-ban a Székely Hadosztályhoz, későbbSzékely Különítményhez köthető, ame -lyet még az év végén, Kolozsvárottkezdett el szervezni Kratochwill Ká-

roly ezredes különféle csapatrészek-ből, főleg székelyföldi illetőségű kato-nákból. A magyar–román front 1919.január közepén a történelmi Erdély ésa Partium határán, a Maros és a Tiszaközötti Zám–Csucsa–Zilah–Nagybá-nya–Máramarossziget vonalon stabili-zálódott, és kisebb-nagyobb katonaiakciók ellenére mintegy három hóna-pig érdemben nem is változott.

Ezt a helyzetet azonban sem a ma-gyar, sem a román (sem pedig a cseh -szlovák fél) nem tekintette végleges-nek. A magyar kormány ugyan to-vábbra is arra számított, hogy a béke-tárgyalásokon Magyarország érdekeitis figyelembe veszik, és ezért nemakarta elmérgesíteni a viszonyt a nagy-hatalmakkal, ám Károlyi Mihály 1919.március 2-i szatmárnémeti beszédemár jelezte, hogy a további területfog-lalásokat elfogadhatatlannak tartja.A román kormány és az erdélyi románKormányzótanács szintén szorgalmaz -ta az 1916-os bukaresti szerződésben„megígért”, illetve a gyulafehérvárinépgyűlés által is meghatározott terü-letek minél gyorsabb birtokbavételét,és a csehszlovák vezetők is szerettékvolna elérni, hogy egy stratégiai és gaz-dasági szempontból még kedvezőbbdemarkációs (és határ-) vonalat jelöl-jenek ki a nagyhatalmak.

Ám a nagyhatalmak nem siették ela döntést. A januárban megnyílt béke-

konferencián ugyanis Magyarországhatárai nem tartoztak a legfontosabbkérdések közé, és a pillanatnyi körül-ményektől a nagyhatalmak közötti ér-dekellentétekig számos tényező befo-lyásolta őket. Mivel ezt a Párizsbanténykedő román és csehszlovák küldöt-tek is megtapasztalhatták, ez is fokoz-hatta türelmetlenségüket, hogy minélelőbb további területeket szállhassa-nak meg (vagy az ő értelmezésükben:szabadíthassanak fel). A magyar–ro -mán határról számos alkalommal – elő-ször február 11-én – tárgyaltak a nagy-hatalmak és az illetékes szakbizottság.Több változatot is megfontoltak, ame-lyek közül az olasz és az amerikai ja-vaslat valamivel kedvezőbb volt Ma-gyarország számára, mint a brit és afrancia (az előbbiek nem ítélték volnaRomániának például Nagyváradot ésSzatmárnémetit), és előbb az új demar-kációs vonalat, március 2-án pedig avéglegesnek szánt határt jelölték ki.

PÁRIZSBAN ÉS A TEREPEN

A március 20-án átnyújtott, a demarká-ciós vonalat és a semleges zónát tartal-mazó, ún. Vix-jegyzék a Berinkey-kor-mány és Károlyi Mihály elnök lemon-dását és a Magyarországi Tanácsköztár-saság egy nappal későbbi kikiáltásáteredményezte. Ez annyiban teremtett

A

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™Román gyalogság Újpesten

26 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 27RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 27

új helyzetet, hogy a Garbai Sándor vezette (de valójában Kun Béla által irá-nyított) kommunista –szociáldemo k -rata kormányzatot a szövetségesek –akkor még – annyira sem tekintettéktárgyaló félnek, mint az előző kormá-nyokat. Jóllehet a kommunista hata-lomátvétel nem volt hatással a hónapelején kijelölt határvonalra, mégis ka-póra jött a román (és csehszlovák) politikusoknak, akik addig is a bolse-vizmus megfékezésének fontosságávaltámasztották alá területszerző törek-véseiket. Az április eleji rövid és kudarc-cal végződő Smuts-missziót követőenhamarosan valóban meg is indultak azújabb katonai támadások Magyaror-szág ellen.

Az 1989 utáni román történetírás-ban sokáig meghatározó volt az az ál-láspont, hogy 1919. április 16-án az Er-dély elvesztésébe beletörődni képtelenmagyarok indítottak támadást aromán csapatok ellen. Erre a románokellentámadással válaszoltak, amely amég idegen uralom alatt álló románterületek felszabadításával és a Tiszastratégiai szempontból szükséges el-érésével végződött. Egyes, mérvadó-nak számító munkákban, mint példáula Román Akadémia gondozásábanA románok története címmel megje-lentetett tízrészes szintézis vonatkozófejezetében még ma is ebben az érte-lemben foglalják össze a tavaszi ese-ményeket, noha azóta több román tör-ténész is rámutatott ennek az állítás-nak a tarthatatlanságára, mint példáulLucian Leuştean (Alexandru Ioan CuzaEgyetem Iasi/Jászvásár), aki 2002-benmegjelent könyvében megállapította,hogy egyértelműen a ro mán fél kezde-ményezte az offenzívát, mégpedig va-lószínűsíthetően francia áldással.

A román vezetők értelemszerűenarra törekedtek, hogy hadseregükminél hamarabb folytathassa decem-ber közepe óta tartó folyamatos előre-nyomulását, vagyis keljen át az Erdé-lyi-középhegységen is. A végső cél az1916-os bukaresti titkos szerződésbenmegállapított Vásárosnamény–Oros-háza–Algyő vonal elérése volt. Az újon-nan megszerzett területeket nemcsaka minél jobban védhető front kialakí-tásával vélték biztosítani, hanem azzalis, hogy ez a vonal minél messzebbreessen a még nyugtalan erdélyi hátor-szágtól, főleg a Székelyföldtől. A ro -mán berendezkedés ugyanis többszempontból is ingatag volt. Legitimi-tását egyrészt megkérdőjelezte a fegy-verszüneti egyezmény, amelynek értel-

mében a románok nem vehették volnaát a közigazgatást (és nem követelhet-tek volna hűségesküt a magyar államialkalmazottaktól), másrészt a hadihelyzet bizonytalanságát a kisebb ma-gyar ellentámadások is jelezték, mintpéldául a Kolozsvár irányába vagy aZilah visszafoglalására indított akció.

Jóllehet a székely katonák türelmet-lenül várták az ellentámadást és szű-kebb pátriájuk visszafoglalását, s magaKárolyi Mihály is arról beszélt Szatmár-németiben, hogy az országot akár fegy-verrel is felszabadítják, a magyar kor-mányzat sem március 21. előtt, semutána nem szándékozott támadni.A pa cifista Károlyiék ragaszkodása Ma-gyarország területi integritásához is in-kább tekinthető elvi deklarációnak ésa béketárgyalások előtti tárgyalási po-zíció kinyilvánításának, mintsem valódiharciasságnak. Noha a Tanácsköztársa-ság a honvédelem programjával kerülthatalomra, s vezetőinek gondolkodá-sát meghatározta a világforradalomeszméje, számukra ekkor mégis a rend-szer és saját hatalmuk konszolidálása

jelentette a prioritást, mintsem egyazonnali háború a szomszédok ellen.Sőt, Kun Béla március 24-i jegyzékébenelismerte az előző kormány fegyverszü-neti egyezményét, a területi kérdések-ről pedig kész volt tárgyalni a „népekönrendelkezési elvének alapján”.

Ebben az időszakban mindegyikérintett fél aktív propagandatevékeny-séget folytatott a nyugati hatalmak tá-jékoztatása, pontosabban meggyőzéseérdekében. A román hírek a frontvona-lon túli román – valójában vegyes – la-kosságú területeken élők megpróbálta-tásairól, a magyar hatóságok és fegyve-res erők önkényeskedéseiről, mi több,terrorjáról és vérengzéseiről, illetve arománok önrendelkezésének megaka-dályozásáról számoltak be. A Párizsbanlévő Alexandru Vaida-Voevod, az erdé-lyi ügyek miniszteri rangú államtitkára,későbbi miniszterelnök 1919 február-jában kompromittáló anyagot kért tár-

4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™

Román csapatok bevonulása Budapestre

saitól a magyarokról és a szerbekről, il-letve egy album elkészítését a magya-rok erőszakoskodásairól.

Atrocitásokról a magyar fél is folya-matosan gyűjtött panaszokat, és máraz erdélyi román bevonulás kezdetétőligyekezett eljuttatni azokat az antant-hatalmakhoz. Az aktuális demarkációsvonalak megsértésén túl a végleges-nek tűnő berendezkedés – vagyis a bé-keszerződés „megelőlegezése” –, acivil lakosság bántalmazása, a rekvirá-lások és fosztogatások voltak a leggya-koribb esetek. Valóban számos atroci-tásra és önkényeskedésre került sor,gyakran meggyilkolt civilekkel az áldo-zatok között – a hosszú felsorolásbólkiemelhetjük Köröstárkány magyarvagy Belényes román lakosait.

A „magyar terrorral” kapcsolatos hí-resztelések mellett a román tudósítá-sok ismételten hangsúlyozták a bolse-vizmus rohamos terjedését Magyaror-szágon. A tanácsköztársaság kikiáltását

egyébként a nagyhatalmak is a magyarnacionalista elit sajátos manőverénekvélték az ország területi integritásamegőrzésének érdekében. Károlyi Mi-hály hiába hívta fel a nagyhatalmak fi-gyelmét helyzetének ellehetetlenülé-sére az újabb és újabb területi követe-lések folytán, a kommunista hatalom-átvétellel fenyegetőzését inkább csakzsarolásként értelmezték. A kommu-nista hatalomátvétel után viszont márvalóban reális veszélyként merülhetettfel az Ukrajnában előretörő szovjetVörös Hadsereg és a Tanácsköztársaságcsapatainak esetleges katonai együtt-működése.

A ROMÁN MEGSZÁLLÁS

Az 1919. április 16-i román offenzívaa front több pontján is viszonylag gyor-san áttörte a magyar védelmi vonala-kat. A Tanácsköztársaság vezetése ésegységei nem voltak képesek feltartóz-tatni a Gheorghe Mărdărescu tábornokáltal irányított román hadsereget,amely néhány nap alatt a hegyek közül

kiért a Tiszántúlra. A Nagyvárad és Bé-késcsaba, majd Debrecen felé tartóromán főcsapástól északra elhelyez-kedő Székely Hadosztály is visszavonu-lásra kényszerült, majd április végén ka-tonáinak nagy része letette a fegyvert.

A román csapatok a Vix-jegyzékbenkijelölt demarkációs vonalon is átlépvemájus 1-jére felsorakoztak a Tiszánál,közben pedig felvették a kapcsolatot aszintén előretörő csehszlovák egységek-kel. Ezt követően azonban egészen jú-lius 20-ig, a magyar Vörös Hadsereg tá-madásáig viszonylagos nyugalom kö-szöntött be a román fronton. A románhadvezetésnek ugyanis erősítéseket kel-lett küldenie Besszarábiába a Dnyesztermenti szovjet hadmozdulatok miatt, ésMagyarországon tulajdonképpen el isérte, amit akart – megszállta az igényeltterületeket, sőt csapatai messze azokontúl állomásoztak.

A Tiszánál csak a csehszlovák had-sereg elleni északi hadjárat után foly-tatódtak a hadmozdulatok. A Tanács-köztársaság által indított offenzívaazonban néhány napon belül kifulladt.A Felvidék kiürítése miatt is demorali-

28 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™Román katonák Budapest utcáin

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 29

zált Vörös Hadsereget a román csapa-tok először visszaszorították a Tiszajobb partjára, majd július végén a fo-lyón átkelve folytatták az üldözését. Acél az ellenség végleges kiiktatása volt,amit – a nagyhatalmak tiltakozása elle-nére – Budapest megszállásával látottbiztosítottnak a román vezetés. Erőfe-szítéseiket néhány napon belül siker ko-ronázta: a front összeomlását követően,augusztus 1-jén lemondott a GarbaiSándor (és Kun Béla) vezette Forra-dalmi Kormányzótanács, és megalakultPeidl Gyula szociáldemokrata kormá-nya, 3-án este pedig Budapest utcáinmegjelentek az első román lovasok.Román megszállás alá került a csehszlo-vák demarkációs vonalig Északkelet-Magyarország is, míg a Dunántúl északifelén egészen Győrig és Veszprémig ha-toltak a román egységek.

Magyarország kétségkívül veresé-get szenvedett. A magyar főváros el-foglalása azonban nemcsak stratégiai,hanem presztízskérdés is volt. AhogyFlorin Constantiniu román történészmegállapítja, a budapesti bevonulásszimbolikus jelentőséggel bírt a romá-nok számára, elégtételt és „az Erdély-ben elszenvedett elnyomás és megaláz-tatások évszázadainak megváltását”

jelen tette. A pillanat jelképes erejéttalán két esemény tükrözi a legjob-ban: Gheorghe Mărdărescu tábornokaugusz tus 4-i, az Andrássy úton tartottkatonai díszszemléje, illetve egy bocs-kor megjelenése a magyar Parlamentfölött. Az utóbbi eset ugyan egyfajtavárosi legendának tűnik, de a románnyilvánosságban valós történetként ke-zelik, és gyakran hivatkoznak is rá, kü-lönösen a nacionalista/magyarellenesbeállítottságú szövegekben.

A bocskorról a Tactica şi Strategiaromán hadtörténeti folyóirat 2014/2.számában is olvashatunk. A lap az1919-es román–magyar háborúnakszentelt összeállításban Marcel Olte-anu tábornok A fekete huszár című,1926-ban megjelent könyvéből idézi,hogy a magyar Parlamentet őrző ro -mán szakasz vezetőjét ingerelte azépületen lobogó magyar zászló, éshogy „megbosszulja Romániát”, egykáplár társaságában felmászott az ár-bócra, majd miután félig leeresztettéka magyar zászlót, kitűzték fölé a káp-lár bocskorát. Ezután jó ideig így lobo-gott a magyar zászló a Parlamenten,fölötte egy bocskorral: „mint a szörnyűvalóság legjellemzőbb és legironiku-sabb jelképe, egy gőgös és zsarnoki kép-

ződmény összeomlásának szimbóluma,épp egy olyan képződmény sarka alatt,amelyet oly sok idő óta tartott bilincsbeverve, és amelyet mindig is méltatlan-nak tartott a nap világára, de amelytőlmégis egy egész életen át félt…”

EGY KIS HÚS, EGY KIS RÚZS

Budapest román megszállásának há -rom és fél hónapja alatt a városképszerves részévé váltak a közrendre fel-ügyelő román járőrök és a korzózó tisz-tek, a szállodákat megtöltötték a ro -mán és antanttisztek, akik gyakrannagyszabású vacsorákat adtak egymás-nak az ellátási gondokkal küszködő vá-rosban, míg a háttérben szakadatlanulfolytak a különféle diplomáciai tárgya-lások és egyezkedések Magyarország jö-vőjéről.

A románok időről időre beavatkoz-tak a magyar belpolitikába: tulajdon-képpen az ő jóváhagyásuk mellettment végbe a Peidl-kormány leváltása,és egy alkalommal megpróbálták letar-tóztatni Friedrich István miniszterel-nököt is. Emellett aktív diplomáciai te-vékenységet folytattak azzal a céllal,hogy minél jobban kiaknázzák rendkí-

vüli helyzeti előnyüket. A rekvirálásokmellett ide tartozik a hadianyag ésegyéb értékek szervezett összegyűj-tése: nagy mennyiségű vasúti moz-donyt, vagont és más közlekedési esz-közt, valamint gyári gépeket, felszere-léseket és élelmiszerkészleteket szállí-tottak Romániába.

Egy gyakran idézett esetnek ma islátható szobor állít emléket a Szabad-ság téren. Október 5-én az amerikaiHarry Hill Bandholtz tábornok lovagló-ostorával zavarta el a Nemzeti Múzeumgyűjteményeinek rekvirálására – az Er-dély révén „Romániát megillető” részelszállítására – készülő román katoná-kat, megmentve így a múzeum gyűjte-ményeit Magyarországnak. Band holtzemlékirataiban az esetet említve nemír a lovaglóostor használatáról (másesetekben igen), egyszerűen csak ar -ról, hogy egy vacsoráról hazafelétartva hogyan akadályozta meg a mű-tárgyak elvitelét – és jobb híján azame rikai katonai postahivatal cenzú-rabélyegzőjét használta a helyiségeklepecsételéséhez. Ugyanakkor a tábor-noknak nem kellett nagyon megnyom-nia a tollát, emlékirata tele van román-ellenes kirohanásokkal: a főtiszt nehe-zen viselte román kollégái állandó kö-dösítéseit, ferdítéseit és utasításainaknyílt negligálását.

A román katonák budapesti szerep-léséhez számos más – igaz, a fentebbemlített bocskorfelvonásos történet-hez hasonlóan szintén bizonytalan va-lóságtartalmú – történet fűződik. Töb-ben is felfigyeltek a tisztek sminkelésiszokásaira, vagyis hogy szemhéjfesté-ket és rúzst használtak, ami gunyorosmegjegyzésekre adott alkalmat a ro-mánokkal kevésbé rokonszenvezők-nek. Az elviselhetetlenül sznob, ugyan-akkor éles szemű emlékiratíró, Hra-bovszky Júlia, Márai Sándor nagynénjepéldául így emlékszik a megszállásnapjaiból a román tisztekre: „A városmegtelt a román hadsereg befűzött, ki-festett, illatszerrel belocsolt, hetykén sé-táló tisztecskéivel. Elcsudálkozva néz-tem őket. Mi lett a világháború alatt aromán katonákból? Fiatalasszony ko-romban, mikor lenn éltem Bukarestben,másoknak ösmertem őket.” Az írónőéveken át élt román férje mellett Buka-restben a 19. század végén, jól beszéltrománul, megfigyelései tehát autenti-kusnak tűnhetnek – jóllehet emlékezé-seit a harmincas évek végén, a negyve-nes évek elején vetette papírra, nemtudni, mennyire hatott rá az akkormár elég széles körben elterjedt kép azelnőiesedett román hadseregről.

A román megszállók iránt egyálta-lán nem gyengéd Bandholtz tábornok

maga is gunyorosan emlegette napló-jában, hogy „éppen most érkezett egyolyan parancs a román főhadiszállásról,amely megtiltja a román tiszteknek arúzs és szájfesték további használatát.Szegénykéket ez biztos súlyos csapás-ként éri.” Ernest Hemingway amerikaiíró egy sokat idézett, 1923-as cikkébenmegemlékezett a román tisztek fűző-és rúzshasználatáról, és nyomában szá-mosan felelevenítették ezt a történetet.A történet valóságalapját kutatva elju-tottunk egy, a bukaresti térparancsnokáltal kiadott 1919. végi rendelethez,amely a leggyakoribb, a tisztek által el-követett szabálytalanságokról és fegyel-mezetlenségekről szól. A körrendelet-ben szó van mindenről: szedett-vedettruhák, kardok, kucsmák, gallérok vise-léséről, hogy a tisztek szabálytalanultisztelegnek a feljebbvalók előtt, hosz-szú és ápolatlan hajat hordanak, szé-gyenérzet nélkül dohányoznak stb., desminkelésre nincs utalás.

Ugyanakkor a Historia című romántörténelmi ismeretterjesztő lap webesverziója Divat az első világháborúbancímű bejegyzésében arról ír, hogy „aromán tiszteknek bizonyos rang alatttilos volt szemhéjfestéket viselniük.A háború elején ez a tilalom volt azegyik első parancs, ami alapján feltéte-lezhető, hogy gyakori volt ez a szokás.

30 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A magas rangú tisztek azonban ör-vendhettek a lila vagy égszínkék szem-héjfesték-privilégiumnak, amit monok-lival viseltek." A cikk mellett képanyagis található, amely megerősíti az állí-tást. Azaz a férfismink, úgy tűnik, le-hetséges volt a román hadseregben –erre utal az is, hogy időről időre meg-próbálták betiltani –, ugyanakkor hasz-nálata nem volt egyedi: a háborús sé-rülések elfedésére, a varratok eltünte-tésére a korban más, nyugati országok-ban is alkalmaztak kozmetikumokat.Figyelmet érdemel a szövegkörnyezetezekben az elbeszélésekben: a szokat-lanság mellett Magyarország mélyresüllyedésének metaforájaként szerepela sminkelt román tisztek jelenléte.Ebben az olvasatban „olyan mélyresüllyedt az ország”, hogy még az ősel-lenség, az egyszer már megvert, „femi-nin” vezetés alatt álló román hadseregis le tudta győzni.

ELTÉRŐ OLVASATOK

Nem túl meglepő módon Magyarországjó részének és a fővárosnak a megszál-lása szintén ellentmondásos megítélésalá esik a magyar és a román történet-írásban. A magyar historiográfia rend-szerint a román önkényeskedéseket, „azország nagyszabású kifosztását” (L.Nagy Zsuzsa) és szervezett kirablásátemeli ki. Az elmúlt két évtizedben ör-vendetesen megszaporodott helytörté-neti munkák pedig kitérnek a gyilkos-ságokra, kivégzésekre vagy a nyilvánosbotbüntetésekre (Hódmezővásárhelyenés másutt), amelyek sokkolták a ma-gyar lakosságot, tekintettel arra, hogyezt a testi büntetést a magyar büntető-jog már vagy negyven éve nem ismerte.

A román történetírásban ugyanak-kor valamivel változatosabb kép él1919-ről. Az egyik legrészletesebb, ala-posan dokumentált, de meglehetősen„hazafias” szemléletű hadtörténeti mun -ka – Dumitru Preda, Vasile Alexan dres -cu és Costică Prodan Nagy-Románia védelmében című könyve – szerint a ro -mán hadsereg tulajdonképpen visszaál-lította a rendet Magyarországon, Buda -pesten pedig ha nem is lelkesedés, dea kommunisták bukása miatt bizonyoselégedettség fogadta a román csapato-kat – idéznek egy ott szolgáló brit tiszt-viselőt. A szerzők „egy másféle megszál-

lásról” írnak, amelynek kapcsán „a hála[…] elfelejtett tanúbizonyságait” és „amagyar népességnek nyújtott alapvetőromán gazdasági és szociális segítsé-get” a „sovén magyar propagan da tá-madásai” próbálták elnyomni.

Másik fontos toposzként jelenikmeg a románok érdeme a „bolsevizmusközép-európai tűzfészkének” felszámo-lásában. Ez a történész-diplomataNeagu Djuvara magyarul is olvashatókönyvében szintén felbukkan: „A tisz-tességes magyarok ma is elismerik: ne-künk köszönhetik, hogy 1919-ben meg-menekültek a kommunizmustól, s azál-tal, hogy három hónapig elfoglaltukBudapestet, egy viszonylag demokrati-kus kormány kerülhetett hatalomra…”A fosztogatások kapcsán pedig rend-szerint a Bukarestet és Románia felét1916–1918 között megszállva tartóközponti hatalmak gyakran szintén kí-

méletlen intézkedéseit hozzák fel,amelyek következményeit a románokMagyarországon kompenzálták.

Árnyaltabb megközelítésekre is vanazonban példa: a már idézett LucianLeuştean például a román verzióvalszöges ellentétben álló magyar és másvéleményeket is megjelenít könyvé-ben. Ugyanakkor a magyar historio -gráfiában meglehetősen alulkutatottterület a román megszállás időszaka,és bár helyi összefoglalások léteznek,átfogó, levéltári kutatásokra alapozottmunkákról alig beszélhetünk. Ha nemis a kölcsönös „kiegyezés”, de a másikálláspontjának ismerete érdekében ér-demes lenne intenzívebbé tenni eze-ket a kutatásokat.

Zahorán Csaba az MTA BTK TTImunkatársa (PhD)

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 31

4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™

Harry Hill Bandholtz tábornok

ária edinburghi hercegnŒ –Viktória királynŒ unokája

(második fiának, Alfréd herceg-nek a lánya) – 1875-ben szüle-tett. Anyja II. Sándor cár egyet-len életben maradt lánya, Ma-rija Alekszandrovna orosz nagy-hercegnŒ volt. A családban csakMissyként emlegetett herceg -nŒ neveltetése részben Angliá-hoz, részben Máltához – aholapja a földközi-tengeri brit flot -ta parancsnoka volt –, részben

pedig Németországhoz kötŒdik,mivel apja egyúttal a Szász-Co-burg-ház feje lett 1893 után.Máriát ugyanebben az évbenfeleségül vette a Hohenzollern-házból származó román trón-örökös, az 1914-ben trónra lépŒI. Ferdinánd.

A hercegnŒ hamar népszerılett a román nyilvánosságban:egyrészt viszonylag hamar (ésjól) megtanult románul, más-részt nyilvános szerepléseibentökéletesen azonosult a románközvélemény célkitızéseivel;továbbá ügyelt arra, hogy visel-kedésével vagy öltözködésévelne botránkoztassa meg az or-todox egyházat. Ugyanakkor adinamikus kisállam Párizsra ésáltalában Nyugat-Európára te-kintŒ elitjének is a modernitásfuvallatát jelentette a sokszortúlságosan németesnek tartottkirályi udvarban: rövidre vágottfrizurájával például divatot te-remtett. A lovaglás iránti szen-vedélye külföldön is ismert volt,sŒt a megfigyelŒk szerint job-ban ülte meg a lovat, mint kirá-lyi férje. A Románia által vívott

32 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Mária román királyné szerepérŒl a párizsi békekonferencián számos történet kering, van-nak, akik azt állítják: semmire nem volt jó az egész, mások szerint az egész egy nagysza-bású udvarlási kísérlet a nyugati szövetségesek megnyerésére; adakozó kedvı udvarhöl-gyekkel és erotikus fülledtséggel. Érdemes súlyozni ezen vélemények között: Ferdinándromán király hitvese a kármentés céljával érkezett Párizsba, és befolyásának, kapcsola-tainak, illetve intelligenciájának hála egy sor, Romániának kedvezŒ döntést el tudott

intézni - de korántsem mindent. Lássuk ezeket!

Ablonczy Balázs

Románia „titkos fegyvere”MÁRIA KIRÁLYNÉ

M

balkáni háborúk, majd az elsŒvilágháború során, ha lehet,még tovább növelte népszerı-ségét: rendszeresen látogattaa tábori kórházakat, sŒt beteg-ápolói feladatokat is vállalt,amirŒl a korabeli média szorgo-san tudósított.

Miután férje 1914-ben trónralépett, következetesen a köz-ponti hatalmakkal szembeni ál-láspontot foglalt el, és támo-gatta Románia hadba lépésétaz antant oldalán. „Mária király -né azzal az elszánással lépett bea háborúba, ahogy egy szerzetes-rendbe szokás” – írta róla Saint-Aulaire gróf, bukaresti franciakövet, aki – hasonlóan a külföldidiplomaták nagy részéhez –Œszintén rajongott az uralkodóhitveséért. EbbŒl logikusan kö-vetkezett, hogy a királyné éle-sen ellenezte az 1918 májusábanaláírt bukaresti békét.

Ez a Marghiloman-kormányáltal megkötött szerzŒdésmeglehetŒsen kínos helyzetbehozta a román delegációt a bé-kekonferencián. Az akkori mi-niszterelnök, Ion Bratianu ne -héz helyzetben találta magát:a különbéke a nagyhatalmakszemében érvénytelenítette abukaresti titkos szerzŒdés terü-leti ígéreteit, és ezt a békecsi-nálók elég sokszor az egyre in-gerültebb ro mán kormányfŒorra alá dörgölték. Ebben a hely-zetben állt elŒ Bratianu azzal azötlettel, hogy Mária jöjjön Pá-rizsba, és próbálja megpuhítaniaz antant képviselŒit.

Férjével ellentétben, aki nemnézte jó szemmel miniszterel-nöke erŒszakosságát és önfejı-ségét, a királyné kezdettŒl jó vi-szonyt ápolt a nemzeti liberálispolitikussal, és szívesen kötél-nek állt. Útját emellett olyan po-litikai számítások is kísérték,hogy a békekonferencia egyes,Románia számára hátrányosdöntéseiért ne csak a kabinetvállalja a felelŒsséget, hanemabban az udvarnak is osztozniakelljen. Mária király né kétségkí-vül jobban megtalálta a hangotWilsonnal és Clemenceau-val,mint Bratianu miniszterelnök.Az akkor 43 éves Mária vonzóés szellemes nŒ volt, akineknyelvtudása, mı veltsége, nagy-

világi modora sokakra volt ha-tással az általa meglátogatottdöntéshozók közül.

A királyné 1919. március ele-jén érkezett Párizsba. Néhánynapnyi ott-tartózkodás után át-kelt Nagy-Britanniába, majdmárcius legvégén visszatért, és

Aix-les-Bains-be való távozásaelŒtt újabb bŒ tíz napot töltötta francia fŒvárosban. Ünnepé-lyesen fogadták a francia Aka-démián, találkozott Clemen-ceau-val, Poincaréval, Wilsonamerikai elnökkel, és ami ennélis fontosabb: az elnök feleségé-vel, Edith Wilsonnal, akivel rög-tön rokonszenvesnek találták

egymást. A találkozók politikaihasznáról erŒsen megoszlottaka vélemények (nemcsak a ro -mán politikusoké, de a történé-szeké is).

A királyné kétségtelenülkulcspillanatban, a Bánságértfolytatott szerb–román vita te-

tŒpontján érkezett Párizsba.(Itt nem ért el átütŒ sikert.) Aza hír járta, hogy Œ lobbizott a ro-mánbarát Berthelot tábornokposztján tartásáért. (Ha való-ban lobbizott, akkor ebben két-ségkívül sikerrel járt.) MegnyerŒszemélyisége sokat segített amogorva és sértett Bratianuokozta hátrányok leküzdésé-

ben. A személyéhez kapcsolódóhíreszteléseket részben magán -élete magyarázza: a korbanelég sok félrelépésérŒl pletykál-tak. Hírbe hozták egy kanadaikatonatiszttel, egy Stirbey her-ceggel és egy amerikai hotel-mágnással, sŒt Loie Fuller ame-rikai mozdulatmıvésznŒvel is –bár ez utóbbinak valószínılegnem volt alapja.

A román alkalmazásban állókéjnŒk vagy éppen a királynébuja udvarhölgyeinek történeteazért születhetett meg, mert aPárizsban ekkoriban fénykoru-kat élŒ irodalmi és politikai sza-lonok némelyike francia–románarisztokraták és értelmiségiekköré szervezŒdött. Anna de No-ailles, Hélène de Vacaresco (Fer-dinánd király egy korábbi ked-vese) vagy a Bibescók (Antoineromán diplomata például az íróMarcel Proust jó barátja volt)olyan kapcsolati hálóval ren -delkeztek a francia fŒvárosban,amellyel kevesen vetekedtek.

A jó kapcsolatok ellenére Ro-mánia komoly engedményekrekényszerült a békekonferen-cián. Nemhogy a Tiszántúl, deBékéscsaba vagy Debrecen semlett Románia része; a Bánságotmeg kellett osztani és a Dunafeletti szuverenitásának egy ré-szét is elvesztette az ország,mivel a dunai hajóforgalmategy idŒre szövetséges irányításalá helyezték. És bár Bratianulemondott a békeszerzŒdések-hez csatolt kisebbségvédelmiegyezmények miatt, Romániamégiscsak rákényszerült azokaláírására – igaz, a román dele-gáció ebben is jelentŒs enged-ményeket ért el.

Mindent összevetve Mária ki-rályné utazása 1919 tavaszán va-lószínıleg inkább társasági epi-zódja volt a békekonferenciának,mint valódi, pikáns részletekkelszínezett kéjút. Kétségkívülhelyreállított bizonyos megrom-lott szövetségesi kapcsolatokata békekonferencián. De Romá-nia súlyát nem ez adta meg Pá-rizsban, hanem a magyar bolse-vizmussal való riogatás, a dél-oroszországi antantintervenció-ban nyújtott segítség és egymajdani szövetségesi rendszer-ben neki szánt szerep.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 33