Dr. Bassola Bálint Dr. Csépai Balázs Dr. Juhász Dorina Dr. Remetei Filep Zsuzsanna A versenyjog aktuális kérdései Szerkesztette: Dr. Tóth Tihamér Dr. Sükösd Péter Dr. Szatmáry István Dr. Szilágyi Pál Béla Dr. Tóth András
Dr. Bassola Bálint
Dr. Csépai Balázs
Dr. Juhász Dorina
Dr. Remetei Filep Zsuzsanna
A versenyjog aktuális kérdései
Szerkesztette: Dr. Tóth Tihamér
Dr. Sükösd Péter
Dr. Szatmáry István
Dr. Szilágyi Pál Béla
Dr. Tóth András
2
Szerzők Dr. Bassola Bálint Dr. Csépai Balázs Dr. Juhász Dorina
Dr. Remetei Filep Zsuzsanna Dr. Sükösd Péter
Dr. Szatmáry István Dr. Szilágyi Pál Béla
Dr. Tóth András
Kézirat lezárva: 2005. szeptember 29.
© Dr. Bassola Bálint, Dr. Csépai Balázs, Dr. Juhász Dorina, Dr. Remetei Filep Zsuzsanna, Dr. Sükösd Péter, Dr. Szatmáry István,
Dr. Szilágyi Pál Béla, Dr. Tóth András
A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll! A kiadványban található tanulmányok teljes vagy részleges felhasználása vagy átdolgozása
bármilyen formában a szerzők írásbeli engedélye nélkül tilos. A kiadvány egészének átdolgozása, feldolgozása, lefordítása
illetve bármilyen egyéb felhasználása (beleértve az elektronikus úton történő felhasználást is) a szerzők, a szerkesztő és a kiadó
előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.
ISBN 963 460 961 9
A kiadásért felel: dr. Szilágyi Pál Béla, H-1056 Budapest, Irányi u. 8. V. em. 9.
3
A versenyjog aktuális kérdései
Szerkesztette: Dr. Tóth Tihamér
A kiadvány támogatói:
Dental Pannonia Rt.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar
Doktori Iskolája
Gazdasági Versenyhivatal
2005
Budapest
4
Tartalomjegyzék
A Szerkesztő előszava......................................................................................5 Szerzők önéletrajzai .........................................................................................7 Bassola Bálint: A polgári jog és a versenyjog találkozása az általános szerződési feltételek területén – kapcsolódások és elhatárolások ..................11 Csépai Balázs – Szatmáry István: A magánjogi jogérvényesítés lehetőségei a versenyjogba ütköző magatartásokhoz kapcsolódóan....................................36
Juhász Dorina: A versenykorlátozó megállapodások tilalmába ütköző egységes és komplex jogsértések ...................................................................67 Remetei Filep Zsuzsanna: Adózás és állami támogatás.................................98 Sükösd Péter: A globalizáció hatása az extraterritorialitás szemléletének kialakulására az EK és az USA versenyjogában..........................................147 Dr. Szilágyi Pál Béla: A Meghallgatási Tisztviselő szerepe a versenyjogi eljárásokban..................................................................................................174 Dr. Tóth András: A hozzáférési kötelezettség versenyjogi és szabályozási alkalmazása a távközlésben..........................................................................200
5
A Szerkesztő előszava
E kötetet kezébe vevő Olvasó abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy
méltánytalanul elhanyagolt jogterület aktuális kérdéseibe nyerhet betekintést.
Modern értelemben vett versenyjog, antitröszt jog 1991-től létezik Magyarországon,
de úgy tűnik, ennél több idő kell ahhoz, hogy e téma egyes kérdéseit boncolgató,
magyar nyelvű, színvonalas jogi tanulmányok gyakrabban kerüljenek kiadásra.
E kötet szerzői mind lelkes, a versenyjog tanulmányozásában és gyakorlati
alkalmazásában nemcsak szakmai kihívást, hanem örömet is lelő fiatal jogászok,
akik nagy részben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatnak PhD
tanulmányokat. A kötetbe foglalt tanulmányok a versenyjog szinte valamennyi
jelentősebb aspektusát érintik, helyenként fontos kapcsolódási pontokat felmutatva
más jogágakkal, mint pl. a polgári joggal, a polgári eljárásjoggal, az állami
támogatásokkal, vagy a hírközlés szabályozásával.
Az anyagi jog területéről betekintést nyerhet a kedves Olvasó a Magyarországon is
mind gyakrabban leleplezésre kerülő, hosszú évekig virágzó, komplex
magatartásokat magukban foglaló kartellek világába. Egy másik tanulmány a
gazdasági erőfölény tematikájába illeszkedve a hírközlési piacon is releváns hálózati
hozzáférés engedélyezésének kérdését veszi górcső alá. Az eljárásjogi kérdések iránt
érdeklődők is találnak kedvükre való olvasmányt: terítékre kerül a területen kívüli
jogalkalmazás, és az EU Bizottság előtt folyó verseny eljárásokban garanciális
szerepet vivő meghallgatási tisztviselők helyzetének bemutatása. Az életünk sok
területén mind gyakrabban alkalmazott általános szerződési feltételek iránt
érdeklődők is haszonnal lapozhatják e kötetet. Az EU csatlakozás új horizonttal
gazdagította a versenyjog területét. Mint azt két tanulmány is szépen példázza, most
már versenyjogi címszó alatt kell vizsgálnunk az állami támogatásokat, másrészt a
6
közvetlenül hatályos versenyjogi rendelkezések bíróság előtti érvényesítése is
újszerű Magyarországon.
Haszonnal forgathatják e kötetet az egyetemeken magyar vagy EU versenyjogi
tanulmányokat folytató nappali vagy posztgraduális hallgatók, a versenyjog iránt
érdeklődő jogi és gazdasági szakértők.
E tanulmányok leírásáért és közreadásáért köszönet illeti a Szerzőket és a Kiadót.
Külön elismerés illeti Juhász Dorinát és Szilágyi Pált, akik megálmodták e kötetet és
lankadatlanul végezték a szervezéssel járó fáradságos munkát.
Tóth Tihamér
PPKE/JÁK adjunktus
a Versenytanács elnöke
7
Szerzők önéletrajzai
Dr. Bassola Bálint diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam - és
Jogtudományi Karán szerezte. A 2000-2001. tanévben az Universität Regensburg-
on, a 2001-2002. tanévben a strasbourgi Université Robert Schuman-on folytatott
tanulmányokat. 1999-ben és 2002-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült. Több
nemzetközi perbeszédversenyen vett részt (Madrid, Bécs, Hága), 2003-ban pedig
„Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák
kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi
elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében” c. tanulmányával 1. díjat nyert a
Külügyminiszter és az Országgyűlés elnöke által kiírt országos esszé-pályázaton.
Master of Law (LL.M.) fokozatát a College of Europe-ban (Bruges) szerezte.
Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal jogásza és az Eötvös Loránd
Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi és Európai
Gazdasági Jogi Tanszék doktorandusza.
Dr. Csépai Balázs a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi
Karának levelezős doktorandusza, emellett a Versenyjogi Tanszéken végez
rendszeres oktatási tevékenységet, mint megbízott előadó. A Gazdasági
Versenyhivatal Nemzetközi Irodájának munkatársa 2000 augusztusától. 2002-ben
egy évig Párizsban az OECD versenyügyi részlegének munkatársaként dolgozott. A
szerzőnek számos publikációja jelent meg magyar és nemzetközi folyóiratokban.
Dr. Juhász Dorina 2004-ben szerzett summa cum laude minősítésű diplomát a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Az egyetemi
évek alatt jogi gyakornokként dolgozott az OTP Bank Rt. Jogi Főosztályán, majd
2004 januárjától a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa mellett. 2004 júniusa
óta vizsgálóként dolgozik a Gazdasági Versenyhivatal Ipari és Élelmiszergazdasági
Irodáján. 2004 szeptembere óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és
Államtudományi Doktori Iskolájának levelező tagozatos doktorandusza valamint
hallgatója a Deák Ferenc Továbbképző Intézet angol nyelvű európajogi szakjogász
8
kurzusának. 2005 márciusában jelent meg publikációja az Európai Jogakadémia
Európai Jog című folyóiratában „A versenyügyekben összehívott tanácsadó
bizottságok működése és jelentősége az Európai Bizottság döntéshozatalában”
címmel.
Dr. Remetei Filep Zsuzsanna jogász. Diplomáját a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2000 júniusában szerezte. 2001 telén New
Yorkban az ENSZ-nél volt gyakornok. 2001. tavaszától a Pénzügyminisztérium EU
Integrációs Titkárság, Támogatásokat Vizsgáló Irodájánál dolgozik, jelenleg
osztályvezetőként. Az egyetemi diploma megszerzését követően a University of
London, King’s College szervezésében egy éves EU versenyjogi tanulmányokat
folytatott Prof. Richard Whish vezetése alatt, posztgraduális diplomát 2002
májusában szerzett. 2002-ben elvégezte a harmadik trimesztert a Strasbourgi
Egyetem Nemzetközi Jogösszehasonlító Karán. A Pázmány Péter Katolikus
Egyetem Doktori Iskolájában 2001. óta hallgató. Kutatási területe a versenyjog
területéhez tartozó állami támogatások kérdésköre. Témavezetője dr. Tóth Tihamér,
a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának elnöke. Eddig számos publikációja
jelent meg az állami támogatások témakörében.
Dr. Sükösd Péter doktorandusz a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi
Karának Nemzetközi- és Európajogi Tanszékén.
A szerző egyetemi évei alatt egy évet a Warwicki Egyetem Jogi Karán hallgatott
európai-, nemzetközi-, üzleti- és versenyjogi kurzusokat. Ezt követően Dániában,
Helsingoerben folytatott nemzetközi politikatudománnyal kapcsolatos
tanulmányokat, majd Spanyolországban, Castellonban nemzetközi közjoggal
kapcsolatos képzésen vett részt a Bancaja International Center for Peace and
Development intézményében.
A szerző a Gazdasági Versenyhivatal Ipari és Élelmiszergazdasági Irodáján dolgozik
vizsgálóként 2003. szeptembere óta.
9
2005. márciusában a Pécsi Tudományegyetem Állam– és Jogtudományi Karának
tanulmánygyűjteményben jelent meg publikációja a versenyjogi együttműködési
megállapodásokkal kapcsolatban.
Dr. Szatmáry István a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatója, ügyvéd, a DLA
nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa. Oktatási tevékenységet folytat a Pázmány
Péter Katolikus Egyetem Kereskedelmi Jogi Tanszékén, mint tanársegéd, illetve a
Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézetben, mint előadó.
Dr. Szilágyi Pál Béla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi
Karának állami ösztöndíjas doktorandusza, továbbá részt vesz a University of
Cambridge két éves magyarországi képzésén. A szerző részt vett a European
University Institute nyári egyetemén, továbbá a Nagy és Trócsányi és a belgiumi
Landwell (Bogaert&Vandemeulebroeke, ma Lawfort) ügyvédi irodákban szerzett
gyakorlati tapasztalatokat az egyetemi évek alatt. 2005-ben az Országos
Tudományos Diákköri Konferencián 2. helyezést ért el a kereskedelmi jogi
szekcióban. A szerző a Gazdasági Versenyhivatalban a Versenytanács mellett
gyakornoki illetve tudományos tevékenységet végez 2004. decembere óta, továbbá a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomány Karán versenyjogi és
európai jogi szemináriumokat tart.. 2004. novemberében a Magyar Jogban jelent
meg publikácója társzerzőként az üzleti titok jogalkalmazási gyakorlatával
kapcsolatosan.
Dr. Tóth András 1979-ben született, 1997-ben végzett a győri Bencés
Gimnáziumban, 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem Jog-és Államtudományi Karán. 2001-ben és 2004-ben a Faludi Ferenc
Akadémia ösztöndíjasaként vendégkutató a Westfälische Wilhelms Universität-en,
Münsterben. 2002-ben kari TDK I., 2003-ban OTDK III. helyezést ért el. 2002
szeptembere óta a Gazdasági Versenyhivatal Infokommunikációs Irodájának
munkatársa, és a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Doktori
Iskolájának, hallgatója. 2002 ősze óta oktatja az Infokommunikációs szektor
10
versenyjogi vonatkozásai c. spec. kollégiumot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog-és Államtudományi Kar Környezet- és Versenyjogi Tanszékén. 2003
szeptembere óta a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézet
Infokommunikációs Jogi Centrumának munkatársa, 2004-től az Infokommunikáció
és Jog c. tudományos lap szerkesztőbizottságának tagja. 2004. májusától a Jezsuita
Intézmények Diákjai Egyesületének főtitkára. Számos a témában megjelent
publikációval rendelkezik.
11
Bassola Bálint1: A polgári jog és a versenyjog találkozása az általános
szerződési feltételek területén – kapcsolódások és elhatárolások
Bevezetés
A verseny jellegzetességeivel rendelkező piacon a jogalanyok eldönthetik,
hogy – vagyoni viszonyaik rendezése céljából – egymással szerződéses
kapcsolatba lépjenek-e, s ha igen, akkor azt milyen tartalommal töltsék fel.
Jogviszonyaikra tehát alapvetően a diszpozitivitás jellemző, s ebben korlátot
csak a jogszabályok jelentenek. Azokban a szerződéses kapcsolatokban,
melyekben visszatérően alkalmaznak ugyanolyan vagy hasonló klauzulákat,
megjelenik a szerződések szabványosításának igénye, s így ezekben a
kontraktuális viszonyokban – idő- és költségmegtakarítástól vezérelve –
gyakran alkalmaznak általános szerződési feltételeket (a továbbiakban:
ÁSZF). Az ÁSZF-ek két jogágban, a polgári jogban2 és a versenyjogban is
relevanciával bírnak. Tanulmányom célja ebből kiindulva:
A) egyrészt a polgári jog és a versenyjog sajátos megközelítésének
elemzése az ÁSZF-ek területén;
B) másrészt annak vizsgálata, hogy melyek azok a versenyjogilag (is)
releváns jogviszonyok, amelyekben az ÁSZF, mint a polgári jogban
kodifikált jogintézmény szerepet kap;
1 A szerző köszönetet mond Richard WHISH-nek (King’s College London), Paolisa NEBBIA-nak (St. Hilda’s College, University of Oxford) továbbá Diana MACDOWELL-nek (Office of Fair Trading, London) az inspirációért, valamint BASSOLA Kingának a tanulmány megírása során nyújtott segítségéért. A cikkben kifejtettek a szerző egyéni véleményét tükrözik. 2 Az általános szerződési feltételek polgári jogi relevanciáját tárgyaló részek a szerzőnek egy, a közelmúltban megjelent tanulmányán alapulnak. Ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi
12
C) harmadrészt pedig annak megfontolása, hogy egy alapvetően kógens
szabályokon nyugvó jogág, a versenyjog felhasználhatja-e, s ha igen,
miként a diszpozitív tónusú polgári jog ÁSZF-ekre vonatkozó3
jogintézményeit. Konkrétan: az ÁSZF-ek polgári jogi szabályozására
mennyiben támaszkodhat a versenyjogi jogalkalmazó – a Gazdasági
Versenyhivatal ill. a bíróság – egy konkrét ügy kapcsán?
I. Az ÁSZF-ek jelentősége és szerepe a gazdasági életben
Kezdetben a szerződések szabványosításának – s ennek révén az erőforrások
racionalizálásának – igényét a gazdasági életben létrejövő, nagy számú,
hasonló típusú szerződéses kapcsolat váltotta ki, hiszen egy vállalkozónak
számos partnerrel volt quasi ugyanolyan szerződéses viszonya.4 A
termelés/előállítás és a technika – s így ezek következtében a gazdasági
kapcsolatok – fejlődésével tehát szükségessé vált a kötelmi viszonyok
fokozatos ésszerűsítése is, mely abban nyilvánult meg, hogy a hasonló típusú
szerződéses kapcsolatokat egyen-szerződésekbe (más néven
blankettaszerződés v. szabványszerződés v. ÁSZF-eket tartalmazó
szerződés)5 öntötték. Ezekben a kontraktuális viszonyokban az egyik fél
irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 240-292. old. 3 Mindenesetre megjegyzendő, hogy a Polgári Törvénykönyv ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai a Ptk.-nak tulajdonképpen testidegen rendelkezései, hiszen míg azokra elsősorban a kógencia jellemző, addig a Ptk. alapvetően diszpozitív jellegű. 4 Ez kezdetben a következő kötelmi kapcsolatoknál jelenik meg: munkaszerződés, biztosítási szerződés, fuvarozás és közszolgáltatások. 5 A francia jog az általános szerződési feltételeket („conditions générales”) tartalmazó szerződést nevezi „contrat d’adhésion”-nak, szemben a konszenszuális típusú „contrat de gré à gré”-vel. Ld. TOULET, V., Droit civil (Les obligations, responsabilité civile), l’Imprémerie Barnéoud, Paris, 2000, 32–33. old.; ld. ezenkívül LARROUMET, Ch., Droit civil, Tome 3, (Les obligations, le contrat), 4e éd., Economica, Paris, 233. skk. old.; ld. továbbá STARCK, B. / ROLAND, H. / BOYER, L., Droit civil, Les obligations, les contrats, édition Litec, 6e éd., Paris, 52. skk. old.; ld. továbbá BÉNABET, A., Droit civil, Les obligations, Montchrestien, 8e éd., Paris, 115. skk. old. Az angol jog terminus technicusa
13
diktál (pontosabban a piaci körülményeknek megfelelően kikalkulálja az árat
és a feltételeket), amelyre a másik félnek – a vásárlónak, az üzleti partnernek
– kétféle válasza lehet: vagy elfogadja ezeket a szerződési feltételeket vagy
nem szerződik („take it or leave it!”). A tömegtermelés elterjedése azt
eredményezi tehát, hogy a gazdasági szereplők szerződéses kapcsolataikat
mindinkább kivonják a jogszabályi rendelkezések alól, s egy ettől quasi
független, saját normákkal „körülbástyázott” rendszert hoznak létre: a német
szakirodalom az 1930-as években ezt nevezte el – rendkívül találóan –
selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaftnak.6
Az ÁSZF-eket tartalmazó szerződések ma már elengedhetetlen szereplői a
mindennapi életnek7; előnyei közül a következőket érdemes kiemelni:
költségek racionalizálása, időmegtakarítás, bizonytalanság csökkentése és
„standard terms” (ennek elemzéséhez ld. WILLETT, C., The Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts and its implementation in the United Kingdom, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1, 229. skk. old.; ld. továbbá LOWE, R. / WOODROFFE, G., Consumer Law and Practice, 1999, 5th ed., Sweet and Maxwell, London, 115. skk. old. A német jog az „allgemeine Geschäftsbedingungen”, tehát általános üzleti feltételek kifejezést használja (Az 1976-ban elfogadaott, majd 1977-ben hatályba lépett, az általános szerződési feltételeket szabályozó német törvény (Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen) magyarázatát ld. HEINRICHS, H., Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, in: Palandt, Bürgerliches Gesetzbuch, 1987, München, 46. Aufl., C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 2336 skk. old.; ld. továbbá Löwe/Graf von Westphalen/Trinker kifejezetten erre a törvényre vonatkozó, rendkívül átfogó kommentárját (LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg). Gazdag németnyelvű bibliográfiát tartalmaz az ÁSZF kérdésköréhez BROX, H., Allgemeines Schuldrecht, 26. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 27–35. old.; ld. továbbá CAPELLE, K-H. / CANARIS, C-W., Handelsrecht, 21. überarb. u. stark erw. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 269–272. old.; ld. ezenkívül KALLWAS, W., Privatrecht, 13.Aufl., Verlag U.Thiemonds, Köln, 1989., 65–66. old.; REICH, N., The implementation of Directive 93/13/EEC on unfair terms in consumer contracts, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1, 165–172. old.; MEDICUS, D., Bürgerliches Recht, 18. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 43–50. old. 6 Ld. LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg, 15. old., ld. ezenkívül GROßMANN, H. / DOERTH, J., Selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft und staatliches Recht, Freiburg, 1933., 11. skk. old.
14
rizikó kiküszöbölése. Ezek révén az ÁSZF-ek a hatékonyság növelésének, s
ily módon a versenyképesség javításának eszközét képezik. Úgy tűnhet, hogy
ezek az előnyök csak az ÁSZF-et készítő oldalán jelentkeznek, azonban ha a
gazdálkodó szervezetnél ezáltal költségcsökkenés következik be, akkor az az
árra is csökkentő hatással lesz8, ami pedig már a fogyasztó oldalán (is)
kedvező.
Itt érdemes kitérni arra is, hogy az ÁSZF-eket rendszerint az
„átlagfogyasztó” számára egyáltalán nem vagy csak nehezen érthető
szaknyelvi formában fogalmazzák meg. Elvileg egy, a mindennapi életben
előforduló szerződést egy nem jogvégzett személynek is értenie kellene.9 A
jogbiztonság követelménye miatt viszont elengedhetetlen a precíz és jogilag
egyértelmű terminus technicusok használata.
II. Az általános szerződési feltételek megközelítése a polgári jogban és a
versenyjogban
1. Alkalmazandó joganyag
Amikor az ÁSZF-ek kodifikálásának mikéntje a hetvenes évek
második felében felmerült, a magyar jogalkotó a Polgári Törvénykönyvbe
(Ptk. 209. §) illesztés mellett döntött.10 Az ÁSZF-eknek a magánjogban
ekként való szabályozása 1977-ben – ha figyelembe vesszük, hogy egyes
7 Ld. szerződések, melyeket gyakorlatilag mindenki megköt: biztosítási, banki, közműszolgáltatási, távközlési, stb. szerződések általános szerződési feltételei. 8 Ez a feltételezés természetesen csak versenyhelyzet esetén állja meg a helyét. Egy monopólium ugyanis rendelkezik annyi piaci erővel (market power), hogy hatékonysága javításából adódó többletet ne kelljen továbbítania a fogyasztók felé. 9 Ennek problémájára a Gazdasági Versenyhivatal 2003. ill. 2004. évre vonatkozó országgyűlési beszámolója is felhívja a figyelmet. 10 Ld. 1977. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyv módosításáról.
15
nyugati államok is ekkor tettek hasonló lépéseket – nemcsak a keleti blokk
országai között volt úttörő, hanem még a fejlett piacgazdaságokhoz
viszonyítva is modernnek számított. Igaz, el kell ismerni, hogy a magyar
kodifikáció a nyugatiakhoz képest szűkebb maradt, így például a törvényben
sem az ÁSZF definíciójának, sem a jogi személy oldalán fennálló
„indokolatlan egyoldalú előny” fogalmának a meghatározására nem került
sor. A szabályozás alapvetően nem fogyasztóvédelmi indíttatású volt, hanem
a gazdaságilag „gyengébb fél” számára kívánt védőpajzsot nyújtani; ez a
gyengébb fél adott esetben tehát egy gazdálkodó szervezet is lehetett. Az
általános szerződési feltételek jogi megközelítésének következő stációját a
Legfelsőbb Bíróság GK 37. sz. kollégiumi állásfoglalása jelentette.11 Az
ÁSZF-ekre vonatkozó szabályozás újabb állomását jelentette a Ptk.-t
módosító 1997. évi CXLIX. törvény,12 amely az „egyes szerződési szabályok,
különösen az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás korsze-
rűsítése érdekében, figyelemmel a fogyasztóvédelmi szempontokra”13
született. Jelenleg az általános szerződési feltételek polgári jogi
11 Ld. BH 1983/5., 371. old. Egymás mellé téve az 1977-es Ptk.-módosítás által született ÁSZF-ekre vonatkozó rendelkezéseket és a GK. 37-et, megállapítható, hogy míg a Ptk. az ÁSZF-eket tartalmi szempontból közelítette meg, addig a GK. 37. kizárólag azzal foglalkozott, hogy az általános szerződési feltételek miként válhatnak a szerződés részévé. Ehhez ld. bővebben BASSOLA, B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 253. old. 12 Lásd 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. Ehhez kapcsolódik a későbbiekben tárgyalandó 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, továbbá a Ptké. módosítása is. 13 Lásd 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, Preambulum. Ezen törvény iktatta be a Ptk.-ba a 209/A–209/D. §-okat – központi elemmé téve a tisztességtelen szerződési kikötést –, s egészítette ki az ÁSZF-ekre tekintettel a Ptk.-nak a szerződés megkötésére vonatkozó szabályait (lásd Ptk. 205–207. §).
16
szabályozásának gerincét a Ptk. – és emellett a Ptké.14 – egyes rendelkezései
adják; ezenkívül a Ptk.-t 1997-ben módosító törvény15 felhatalmazta a
kormányt, egy, a Ptk.-t kiegészítő, technikai jellegű rendelet megalkotására.
Így született a 18/1999. (II. 5.) sz. Kormányrendelet a fogyasztóval kötött
szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről (a továbbiakban:
Kormányrendelet).
A versenyjog elsődleges jogforrása a Versenytörvény16, valamint az EK-
Szerződés versenyjogilag releváns rendelkezései, de – mint azt alább az
ÁSZF definíciója kapcsán említem ill. amint azt később bemutatom – a
versenytanácsi és bírósági gyakorlat más jogágakban – így a polgári jogban –
kimunkált jogintézményekre is támaszkodhat.
Röviddel a rendszerváltozás után megalkotott, a tisztességtelen piaci
magatartás tilalmáról szóló törvény17 a gazdasági erőfölénnyel való
visszaélés egyik eseteként nevesíti a szerződéses kapcsolatokban – ideértve
az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is – indokolatlan,
egyoldalú előny kikötését vagy hátrányos feltételek elfogadásának
kikényszerítését.18 Az elmúlt években ezt a passzust a jogalkotó némileg
kiegészítette, azonban a rendelkezés alapszerkezete ma is hatályos.19
Ezenkívül – tekintettel arra, hogy az EU csatlakozással a közösségi
jog a magyar jog részévé vált – egyik jogág esetében sem hagyható
14 Többször módosított 1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról. 15 1997. évi CXLIX. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, 11. § (4) bekezdés. 16 A jelenleg hatályos versenytörvény az 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (a továbbiakban: Tpvt.), mely az 1990. évi LXXXVI. a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényt váltotta fel. 17 Ld. 1990. évi LXXXVI. törvény a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról. 18 Idem, 20. § (a) pont. 19 Ld. Tpvt. 21. § (a) pont.
17
figyelmen kívül a közösségi joganyag (acquis communautaire), mely
nemcsak írott jogszabályokat jelent, hanem a Luxemburgban székelő Európai
Bíróság, valamint az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatát is. A közösségi
jog magyar jogban való létezése azt jelenti, hogy a hazai bíróságok ill.
közigazgatási hatóságok előtt bárki – a vállalkozások és a magánszemélyek is
– hivatkozhatnak az uniós jogra, ugyanúgy mint a magyar jogszabályokra; a
bíróságok és a hatóságok pedig kötelesek alkalmazni azt.20 Nyomban
felmerül a kérdés, hogy a polgári jog szempontjából milyen relevanciával bír
a közösségi joganyag, hiszen az uniós országok polgári jogi szabályozásai –
bármennyi hasonlóságot is mutatnak egymással az egyes jogintézmények21 –
jelenleg a tagállamok kompetenciájába tartoznak. Ne felejtsük azonban el,
hogy az ÁSZF-re vonatkozó magyar rendelkezések jelentős részét egy
európai uniós irányelvből22 fakadó kötelezettség teljesítése során illesztette a
Ptk.-ba a hazai jogalkotó. Ily módon tehát a magyar bírónak akkor, amikor az
ÁSZF-et szabályozó magyar rendelkezéseket alkalmazza, figyelembe kell
vennie az imént említett uniós irányelvet is. A nemzeti bírónak ugyanis az
Európai Bíróság joggyakorlata által előírt kötelezettsége, hogy az irányelv
szövegének és céljának fényében értelmezze és alkalmazza a belső jogot.23
20 Ld. Európai Bíróság ítélete 106/77 Amministrazione delle finanze dello Stato / Simmenthal [1978] ECR 629 21 Ezeket a hasonlóságokat, valamint azt, hogy a tagállamok túlnyomó többségének szerződési joga hasonló koncepciókon és jogelveken nyugszik, kutatja – többek között – az ún. Lando-Bizottság, továbbá a Rómában székelő Institut International Pour l’Unification du Droit Privé (UNIDROIT) is. 22 Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről (Directive du 93/13/CEE du Conseil du 5 avril 1993, concernant les clauses abusives dans les contrats conclus avec les consommateurs; Richtlinie 93/13/EWG vom 5. April 1993 über mißbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen; Council Directive 93/13/EEC of 5 April 1993 on unfair terms in consumer contracts). A továbbiakban: Irányelv. 23 Ld. Európai Bíróság ítélete 14/83 Von Colson and Kamann / Land Nordrhein-Westfalen [1984] ECR 1891; ld. továbbá Európai Bíróság ítélete 79/73 Harz / Deutsche Tradax [1984] ECR 1921.
18
2. Az ÁSZF-ek meghatározása a hatályos polgári jogban és a
versenyjogban
Egy szerződéses kikötés a Ptk. 209/C. § alapján akkor minősül ÁSZF-nek,
amennyiben két együttes követelménynek megfelel:
– teljesül az egyik kritérium, ha azt az egyik fél előre és egyoldalúan
határozta meg, mégpedig úgy, hogy annak megalkotásában a
másik nem működhetett közre;24
– a másik kritérium az ilyen típusú szerződés előfordulásának
gyakoriságára utal: a kidolgozó e feltételt „több szerződés megkötése
céljából”25 munkálta ki.26
Mivel a hatályos versenytörvény nem határozza meg az általános szerződési
feltétel fogalmát, ezért a jogalkalmazó a Tpvt. 21. § (a) pontja alkalmazásánál
a Ptk. 209/C. §-ban foglalt definícióra támaszkodik.27
A Tpvt. 11. § szempontjából szintén jelentősége lehet az ÁSZF-eknek: a
versenytársak megállapodhatnak egymással, hogy ÁSZF-jeik egyeztetése
által korlátozzák a maguk közötti versenyt. Sőt, vállalkozások szakmai
szövetsége is adhat olyan – akár kötelező jellegű – iránymutatást tagjai
számára, melyben meghatározott ÁSZF-ek használatát rendelik el, s amely
tevékenység ily módon a versenytörvénybe ütközőnek minősülhet.
24 Ld. Ptk. 209/C. §. 25 Uo. 26 Az általános szerződési feltétel törvényi meghatározásának kritikáját ld. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 44-45. old. 27 Ld. Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft.
19
3. A szerződési szabadság korlátozása.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata28 szerint a szerződési szabadság ugyan a
piacgazdaság lényegi eleme és a jogállamiság része, azonban nem
alkotmányos alapjog, tehát – akár törvényi szintnél alacsonyabb
jogszabályban is – korlátozható; ennek alkotmányosságát esetenként az
Alkotmánybíróság vizsgálja. Mind a Ptk. ÁSZF-ekre vonatkozó
rendelkezései, mind a Tpvt. vonatkozó passzusai (Tpvt. 11. §, 21. §) a
szerződési szabadság korlátozását jelentik. A feleknek ugyanis azokban a
jogviszonyokban, melyek a fenti szabályok hatálya alá esnek, bizonyos –
alább tárgyalt – kötöttségeket kell elviselniük szerződésük tartalmának
meghatározásánál. Ily módon tehát nem köthető jogszerűen olyan szerződés,
amely tisztességtelen ÁSZF-et tartalmaz, vagy amely versenykorlátozó célú
vagy hatású, s ugyanígy egy erőfölényben lévő vállalkozás sem használhat
olyan blankettaszerződést, mely révén visszaélhet erőfölényével.
4. A rendelkezések alkalmazásának célja.
A Ptk. általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezései alapvetően
két piaci kudarc (market failure) korrigálására adhatnak választ. Egyrészt az
ÁSZF-eket tartalmazó szerződéssel szemesülő személynek úgysincs ideje
áttanulmányozni az összes ÁSZF-et, melyet a szerződéskötéskor már készen
kap; másrészt még ha ezt meg is tenné, valószínűleg akkor sem lenne abban
az alkupozícióban, hogy vitathassa az ÁSZF-eket. A Ptk. ÁSZF-ekre
vonatkozó szabályai ezen hátrányok kiküszöbölésére szolgálhatnak eszközül.
28 Ld. az Alkotmánybíróság következő határozatait: 13/1990. (VI. 18.) AB hat.; 32/1991. (VI. 6.) AB hat.; 6/1999. (IV. 21.) AB hat.; 43/1991. (VII. 12.) AB hat.
20
A versenyjog alkalmazásának célja – a verseny intézményének védelmén29,
továbbá a hatékonyság (efficiency) növelésén túl – a fogyasztói és a
társadalmi jólét (consumer and social welfare) szintjének emelése, s ezen
belül a fogyasztók választási lehetőségeinek bővítése. Ez utóbbi szempontból
a két jogterület hasonló célt szolgál, ám míg a Ptk. szabályai azt segítik elő,
hogy a fogyasztó megfelelően választhasson az elérhető lehetőségek közül
(pl.: a szabványklauzulákat kidolgozó fél figyelemfelhívási kötelezettsége,
amennyiben az ÁSZF a szokásos szerződési gyakorlattól eltér), addig a
versenyjog azt kívánja elősegíteni, hogy egyáltalán legyenek különféle
lehetőségek, melyek közül a fogyasztó választhat (pl.: a versenytársak ne
hangolják össze az ÁSZF-eiket, kizárva ezzel a köztük zajló versenyt). Egy
olyan piacon pedig, ahol egy vállalat gazdasági erőfölényes helyzetben van, a
versenyjogi jogalkalmazás célja annak biztosítása, hogy ez a vállalkozás ne
élhessen vissza erőfölényével. Ilyen értelemben tehát a versenyjog a
fogyasztón kívüli körülményekre kíván hatni, s a fogyasztók védelmét ill. a
fogyasztói jólétet tulajdonképpen közvetett eszközökkel – így a vállalkozások
ösztönzésével a költségek csökkentésére, az innovációra, stb. – míg a Ptk.
ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai magából a fogyasztóból kiinduló választást
kívánja védelembe venni (az ÁSZF-ek legyenek közérthetőek, hogy a
fogyasztó eldönthesse, hogy kivel köt szerződést, stb.). Az ÁSZF-eket
korlátok közé szorító polgári jogi rendelkezések ily módon közvetlenebbül
valósítják meg a fogyasztóvédelmet. Mindenesetre megjegyzendő, hogy azok
a versenytanácsi határozatok, amelyek ÁSZF-ek versenyjogi rendelkezésekbe
ütközését állapították meg, tulajdonképpen szintén közvetlenül valósították
meg a fogyasztók védelmét.
29 Ld. Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft., XIV. fej., A verseny intézményének védelme kapcsán a szakirodalom gyakran hivatkozik a megvalósítható verseny (workable competition) és a hatásos verseny (effective competition) fogalmakra, melyek a tökéletes
21
Megemlítendő még, hogy a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit adott esetben
nemcsak a fogyasztó, hanem akár az ÁSZF-et alkalmazó versenytársa is
védőpajzsként használhatja, hiszen a Ptk. 209. § (1). bekezdése alapján az
általános szerződési feltétel tisztességtelensége esetén a sérelmet szenvedő fél
jogosult a kikötés megtámadására; ily módon akár egy gazdálkodó szervezet
– tehát ad absurdum egy, az ÁSZF kimunkálójával azonos gazdasági erejű
vállalkozás – is megtámadhatja a kifogásolt ÁSZF-et.30
5. Ex-ante ill. ex-post kontroll.
Itt kérdés annak eldöntése, hogy az általános szerződési feltételek
jogszerűség szempontjából való vizsgálata hogyan valósulhat meg:
alkalmazásukat megelőzően és/vagy utólagosan? A versenykorlátozó
megállapodások esetében a kizárólag ex-post beavatkozás újdonságnak
tekinthető, hiszen az ex-ante jogalkalmazás – az egyedi mentesítés közösségi
versenyjogban való eltörlésével – ezen megállapodások tekintetében már a
múlté.31 A magyar versenyjogi jogalkalmazásban a Tpvt. 2005. évi
módosítása32 révén ezekre a megállapodásokra 2005. november 1-től szintén
verseny közgazdasági szakkönyvekben leírt modellje tényleges megvalósulásának korlátaira utalnak. Ld. Whish, Richard, Competition law, LexisNexis, 2003, 14-16. old. 30 Ennek kritikáját Ld. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 48. old. 31 Az egyedi mentesítés eltörléséhez és általában a közösségi versenyjogi eljárási reform elemzéséhez ld. BASSOLA B., Hungary and the EC competition law enforcement reform – an analysis focusing on the role of the Hungarian Competition Authority in the European Competition Network under the Modernisation Regulation –, megjelenés alatt. 32 2005. évi LXVIII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról. A Tpvt. legutóbbi reformjának beható vizsgálatához ld. MIKS A. / CSÉPAI B., A versenyjogi szabályozás korszerűsítése, megjelenés alatt.
22
csak ex-post beavatkozás érvényesül.33 Az ex-post kontoll a GVH által
hivatalból, továbbá kérelemre indított versenyfelügyeleti eljárás során jut
érvényre.34 Az általános szerződési feltételek polgári jogi kontrollja
előzetesen és utólagosan is megvalósulhat. Előzetesen valósul meg az
ellenőrzés, amikor jogszabály előírja az általános szerződési feltétel
jóváhagyását. Ennek kapcsán érdemes néhány szót szólni egy adott ÁSZF
előzetes ellenőrzése révén felmerülő problémáról. A vállalkozások ugyanis
gyakran hivatkoznak arra, hogy ÁSZF-jüket egy közigazgatási szerv (pl.
Hírközlési Igazgatóság) előzetesen már jóváhagyta, így annak jogszerűsége
ezt követően nem vitatható a Gazdasági Versenyhivatal által egy
versenyfelügyeleti eljárásban. Helyesen mutatott azonban rá a Versenytanács,
hogy az egyes speciális közigazgatási szervek nem versenyjogi szempontból
értékelik az ÁSZF-eket. Az eljárás alá vont vállalkozás által tanúsított piaci
magatartás megítélésére ugyanis – a Tpvt. 1. § és 33. § (2) bekezdése alapján
– a Gazdasági Versenyhivatalnak van kizárólagos hatásköre.35 Az adott
vállalkozás magatartásának elbírálásánál akkor ugyan némileg enyhülhet a
versenyfelügyeleti szigor, amikor a GVH azt vizsgálja, hogy a jogszabály
vagy hatósági határozat teljesen kizárta-e a vállalkozás cselekvési
szabadságát, vagy engedett-e teret, és ha igen mennyit a piaci magatartás
szabadon való kialakítására.36 Ha ugyanis a vállalkozás olyan ágazati
jogszabályi környezetnek (pl. hírközlési ágazati szabályok) vagy hatósági
határozatnak kénytelen megfelelni, melyben „valójában nem saját autonóm
érdekei, üzleti tervei szerint cselekszik, hanem az állami intézkedés
33 Ez tehát azt jelentette, hogy az egyedi mentesítés lehetősége a magyar versenyjogban a közösségi egyedi mentesítés eltörlése után (2004. május 1.) is fennmaradt; ezt a különbséget a Tpvt. 2005. évi módosítása 2005. november 1-i hatállyal számolja fel. (Ld. 2005. évi LXVIII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról, 2. §). 34 Ld. Tpvt. 67. § (1). bek. 35 Vö. Vj-48/2002 Kábel Televízió Szolgáltató Kft., 12.1. pont; ld. továbbá Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt., 63. pont.
23
végrehajtójaként”37, akkor ebben az esetben nem lehet szó önálló piaci
magatartásról. Ebből következően a Versenytanács nem fogja elmarasztalni a
vállalkozást. Akkor azonban alkalmazhatóak a Versenytörvény szabályai,
amikor a jogszabályi kötelezettség vagy a hatósági határozat befolyásolja
ugyan a vállalkozás piaci magatartását, azonban még hagy mozgásteret a
vállalkozás számára; ezt a kényszerítő körülményt a Versenytanács majd a
bírság kiszabásánál veheti enyhítő szempontként figyelembe.38 Az általános
szerződési feltételek polgári jogi kontrollja utólagosan is megvalósulhat,
mégpedig a sérelmet szenvedő fél megtámadása39 ill. actio popularis40
révén.41
6. Jogellenesség.
A) Az általános szerződési feltételek jogellenessége a polgári
jogban
A polgári jog szabályai szerint az általános szerződési feltétel akkor
jogellenes, ha az tisztességtelennek minősül. A polgári jog a
tisztességtelenség megállapításának kérdését a következőképpen közelíti
meg: (a) egyrészt általános szabályt határoz meg42, (b) másrészt egy konkrét
36 Ld. Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt., 60. pont. 37 Idem. 38 Idem. 39 Ld. Ptk. 209. § (1). bek. ill. Ptk. 209/A. §. 40 Ld. Ptk. 209. § (3). bek. 41 Az általános szerződési feltételek megtámadására jogosultakra vonatkozó rendelkezések részletes elemzését ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 283-286. old. 42 Ld. Ptk. 209/B. §.
24
szerződési klauzulákat tartalmazó lista alkalmazását rendeli43; (c) bizonyos
kikötések pedig nem vizsgálhatók a tisztességtelenség szempontjából.44
a) A tisztességtelenség megállapításának általános szabálya
Egy szerződési klauzula tisztességtelen mivoltát a Ptk. szerint
[Ptk. 209/B. § (1)–(3) bekezdés] két kritérium együttes fennállása
alapján lehet megállapítani. Egyrészt az egyik fél jóhiszemű
joggyakorlás elvét sértő magatartása („a jóhiszeműség
követelményének a megsértésével”45), másrészt e magatartás
kapcsán a megállapodásban rögzített jogosultságok és
kötelezettségek egyensúlyának a felbomlása („a feleknek a
szerződésből eredő jogosultságai és kötelezettségei egyoldalúan
és indokolatlanul az egyik fél hátrányára [kerülnek]
megállapításra”)46 vezet jogellenességre.
A Ptk. definiálja azt is, hogy mikor tekintendők egyoldalúan és
indokolatlanul hátrányosnak a jogosultságok és kötelezettségek:
különösen akkor ha ezek meghatározása (a) a szerződésre
irányadó lényeges (jogszabályi) rendelkezéstől jelentősen eltér;
43 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről 44 Ld. Ptk. 209/B. § (5). bek. ill. 209/B. § (6). bek. 45 A jóhiszeműség fogalmát illetően a jogirodalomban bírálat érte a Tanács 93/13/EGK a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló irányelvének a Ptk.-ba való implementációját, itt ugyanis ezen terminus technicus használatának pontatlansága érhető tetten. Az Irányelvben használt Treu und Glaubennek (good faith; bonne foi; Vö. Irányelv, Preambulum, 15. bekezdés) a magyar jogban nem a jóhiszeműség, hanem a „jóhiszeműség és tisztesség” kategória felel meg. A jóhiszeműség ugyanis elsősorban a dologi jogban használatos fogalom, s az adott személy szubjektív tudatállapotát fejezi ki egy jogellenes helyzettel kapcsolatosan). Vö. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 48. old. 46 A Ptk. 209/B. § (3). bek. nyújt útmutatást ahhoz, hogy milyen körülmények vizsgálandók az adott szerződési kikötés tisztességtelenségének megállapításánál.
25
vagy (b) összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve
rendeltetésével.
b) Az ún. fekete és szürke lista
Az 1997. évi CXLIX. tv.47 illesztette be a Ptk.-ba azt a passzust
[209/B. § (4) bek.], amely szerint: „külön jogszabály
meghatározhatja azokat a szerződési feltételeket, amelyek a
fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek,
vagy amelyeket az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell
tekinteni.”48 Eszerint tehát a Ptk. 685. § a) pontjában nevesített
jogszabály is meghatározhatja, hogy mely szerződési kikötés
minősül tisztességtelennek, s ily módon ehhez a jogalkalmazó is
kötve van. Ezen Ptk.-beli felhatalmazás alapján született a
18/1999. (II. 5.) sz. Kormányrendelet a fogyasztóval kötött
szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről. A
Kormányrendelet határozza meg (konkrétan) azon szerződéses
kikötéseket, amelyek alkalmazása tilos (ún. fekete lista49) és az
47 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. 48 Lásd Ptk. 209/B. § (4) bek. 49 Ilyeneknek minősülnek a következők: a) a szerződés bármely feltételének értelmezésére a gazdálkodó szervezetet egyoldalúan jogosítja; b) kizárólagosan a gazdálkodó szervezetet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e; c) a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a gazdálkodó szervezet nem teljesíti a szerződést; d) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéstől bármikor elálljon vagy azt felmondja, ha a fogyasztó ugyanerre nem jogosult; e) kizárja, hogy a fogyasztó a szerződés megszűnésekor visszakövetelje a már teljesített, ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatását, ide nem értve, ha a szerződés megszűnésére szerződésszegés következtében kerül sor; f) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó lehetőségét arra, hogy szerződéses kötelezettségeit beszámítással szüntesse meg; g) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet tartozását más személy a fogyasztó hozzájárulása nélkül átvállalja, h) kizárja vagy korlátozza a gazdálkodó szervezetnek az általa igénybe vett közreműködőért való felelősségét; i) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon vagy a felek közötti megállapodáson alapuló igényérvényesítési lehetőségeit, kivéve, ha azt egyben más, jogszabályban meghatározott
26
olyan klauzulákat, amelyeket szintén tisztességtelennek kell
tekinteni, azonban ez utóbbiak esetében ellenbizonyításnak van
helye (ún. szürke lista50).
A fekete lista olyan kikötéseket nevesít,51 amelyek alkalmazása
olyannyira felborítja a felek szerződéses egyensúlyát, hogy azt a
jog már nem tolerálhatja: amennyiben tehát egy, ezen a lajstromon
felsorolt klauzula szerepel a felek megállapodásában, akkor az
ipso iure semmisnek minősül.52 Ami pedig a szürke listán
szereplő kikötéseket53 illeti, azok mindaddig érvénytelenek, míg a
vitarendezési móddal helyettesíti; j) a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. Lásd 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 1. § (1). bek. 50 Ilyennek minősülnek a következők: a) a fogyasztó meghatározott magatartását szerződési nyilatkozata megtételének vagy elmulasztásának minősíti, ha a magatartás tanúsítására nyitva álló határidő ésszerűtlenül rövid; b) a fogyasztó nyilatkozatának megtételére ésszerűtlen alaki követelményeket támaszt; c) meghosszabbítja a határozott időre kötött szerződést, ha a fogyasztó másként nem nyilatkozik, feltéve, hogy a nyilatkozat megtételére nyitva álló határidő ésszerűtlenül rövid; d) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje, vagy lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal elállni vagy azt felmondani; e) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet egyoldalúan, alapos ok nélkül a szerződésben meghatározott tulajdonságú szolgáltatástól eltérően teljesítsen; f) a gazdálkodó szervezet teljesítését olyan feltételtől teszi függővé, amelynek bekövetkezte kizárólag a gazdálkodó szervezet akaratán múlik, kivéve, ha a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani; g) a gazdálkodó szervezetnek aránytalanul hosszú vagy nem megfelelően meghatározott határidőt biztosít szolgáltatása teljesítésére, valamint a fogyasztó szerződési nyilatkozatainak elfogadására; h) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a gazdálkodó szervezet szerződésszegése esetén; i) kizárja, hogy a fogyasztónak visszajárjon a szerződés szerint általa kifizetett összeg, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít, amennyiben hasonló kikötés a gazdálkodó szervezetet nem terheli; j) a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít. Ld. 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 2. § (1). bek. 51Ld. 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 1. § (1). bek. 52 Uo. 1. § (2) bek. 53 Uo. 2. §.
27
gazdálkodó szervezet nem bizonyítja, hogy az adott szerződésben
alkalmazott klauzula nem tisztességtelen.
Ki kell azonban emelni, hogy az ezen a listán szereplő kikötések
felsorolása zsinórmérték szerepét tölti be, s így nem kimerítő
jellegű: a bíróság tehát egy nem nevesített klauzulát is minősíthet
tisztességtelennek.
c) Az ÁSZF „immunitása”54
A Polgári Törvénykönyv a tisztességtelenség vizsgálata alóli mentesülés két
esetkörét említi, egyrészt: „a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó
rendelkezések nem alkalmazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást
meghatározó szerződési kikötésre, ha annak szövegezése egyértelmű és
mindkét fél számára érthető.”55 Ami a másik esetet illeti: a Ptk. 209/B. § (6)
bekezdése szerint akkor sem vizsgálható az adott szerződéses kikötés
tisztességtelensége, „ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály
előírásainak megfelelően határozzák meg”.56
54 Ennek elemzését ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 279-280. old. 55 Ptk. 209/B. § (5) bekezdés.
28
B) Az általános szerződési feltételek jogellenessége a versenyjogban
a) ÁSZF-ekre vonatkozó versenykorlátozó megállapodások és
érdekvédelmi szervezeti döntések
A Tpvt. 11. § (1) bek. – az EK-Szerződés 81. cikk (1) bek.-hez hasonlóan
– általános jelleggel tiltja a vállalkozások közötti megállapodást és
összehangolt magatartást, valamint a vállalkozások társadalmi
szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló
szervezetnek a döntését, amely a gazdasági verseny megakadályozását,
korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt
ki. Ezenkívül mind a magyar versenytörvény (Tpvt. 11. § (2) bek.), mind
az EK-Szerződés (81. cikk (1) bek.) egy exemplifikatív felsorolást ad az
iménti általános tilalom megvalósulási formáiról, melyek közé tartozik
például az „egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett
meghatározása” is. Ily módon tehát a versenyszabályokba ütközhet az, ha
a versenytársak egyeztetik általános szerződési feltételeiket. Erre szolgál
példáként a közösségi versenyfelügyeletben a Papiers Peints ügy57,
melynek során az Európai Bizottság bizonyítottnak látta, hogy a belga
tapéta előállítók nemcsak áraikat egyeztették, hanem szállítási,
áruvisszaváltási és reklamációs feltételeiket is. Ez utóbbi
versenykorlátozás azért tekinthető – az áregyeztetés mellett – igen
súlyosnak, mert a versenytársak ÁSZF-jei közötti verseny különösen – de
nem kizárólag – oligopolisztikus piacon juthat jelentőséghez. Egy ilyen
piacon ugyanis korlátozottak az árcsökkentés lehetőségei, s ily módon
56 Példaként említhető erre a 171/2000. (X.13.) Korm. rendelet, amelynek mellékletében található a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosítása általános feltételei; ezen ÁSZF-ek esetében tehát kizárt a megtámadás lehetősége. 57 Commission Decision 74/431/EEC OJ [1974] L 237/3.
29
fokozott jelentőséghez jut(hat) a fogyasztók számára minél kedvezőbb
ÁSZF-ek nyújtása (pl.: díjmentes házhozszállítás, szervízszolgálat magas
szintű biztosítása).58
Továbbá a vállalkozások szakmai szövetségének döntése is lehet
jogellenes, amennyiben az a verseny kiiktatására irányul vagy ilyen hatást
fejt ki. Ez történt például a Vimpoltu ügyben59, amelyben az Európai
Bizottság azért marasztalt el egy kereskedelmi vállalkozási szövetséget,
mert az – többek között – különböző fizetési kondíciókra, felelősségi és
vitarendezési szabályokra vonatkozóan írt elő tagjai számára, azok által
alkalmazandó általános szerződési feltételeket. Ezek az Európai Bizottság
álláspontja szerint indokolatlanul korlátozták a versenyt. A vállalkozások
közötti verseny ily módon történő kiiktatása a gazdasági verseny sérelmét
jelenti, hiszen az általános szerződési feltételekre vonatkozó ajánlás
egyeztetése nem ösztönzi a vállalkozásokat sem hatékonyságuk
növelésére, sem szolgáltatásuk minőségének javítására. A vállalkozások
érdekvédelmi szervezetének döntése különböző formákat ölthet, s nem
csak egy formális döntés minősülhet versenyjogsértésnek, hanem egy
egyszerű ajánlás, sőt akár a szervezet alapszabálya is tartalmazhat
versenykorlátozó passzusokat.
Kiemelendő, hogy sem a versenytársak közötti, általuk egységesen
alkalmazott ÁSZF-ekre vonatkozó megállapodásoknak, sem a
vállalkozások érdekvédelmi szervezetei által készített, tagjaiknak a
fogyasztókkal szemben alkalmazandó ÁSZF-ek önmagában elítélendőek.
Ezeknek ugyanis lehetnek olyan pozitív hatásai, melyek azt
eredményezik, hogy az adott megállapodás illetőleg döntés mentesül a
Tpvt. 11. § (1) bek.-ben ill. az EK-Szerződés 81. cikk (1) bek.-ben foglalt
58 Vö. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003, 485. old. 59 Commission Decision 83/361/EEC OJ [1983] L 200/44.
30
tilalom alól.60 További kívánatos hatás lehet – többek között – a
hatékonyság javulása, egy kisebb vagy tapasztalatlanabb vállalkozás
könnyebb belépésének lehetősége a piacra ill. a fogyasztó oldalán
jelentkező előnyök (pl. összehasonlíthatóság elősegítése).61
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vállalkozások érdekvédelmi
szervezetei által kidolgozott ÁSZF-ek, melyeket a cégek alkalmaznak a
fogyasztókkal kötött megállapodásaikban önmagában nem elítélendőek.
Ezek a szervezetek rendelkeznek ugyanis a szükséges szakértelemmel és
érdekkanalizáló képességgel ahhoz, hogy bizonyos standardokat
kialakítsanak. Ily módon adott esetben pozitív hatás is kimutatható:
például az egységesen alkalmazott ÁSZF-eknek köszönhetően a
fogyasztó könnyebben tud összehasonlítani bizonyos – egyébként
nehezen összevethető62 – árakat. Azonban – az Európai Bizottság
álláspontja szerint – ez a „szabványszerződésiesítés” nem vezethet oda,
hogy teljesen felszámolja a vállalkozások lehetőségét arra, hogy
alternatív ÁSZF-eket alakítsanak ki. Továbbá ezek az ÁSZF-ek nem
szolgálhatnak eszközül ahhoz, hogy a vállalkozások hallgatólagosan
megegyezzenek az árak, bizonyos kedvezmények vagy egyéb eladási
feltételek egységesítésében. Ezek ugyanis a versenyt olyan súlyosan
sértik, melyek már nem tolerálhatók, s ily módon ezek jogellenesnek
minősülnek.63
60 Ld. Tpvt. 17. § ill. EK-Szerződés 81. cikk (3). bek. 61 Vö. NEBBIA, P., Standard form contracts between unfair terms control and competition law, megjelenés alatt. 62 Gondoljunk itt például egy bonyolult banki szolgáltatásra.
31
b) Erőfölénnyel való visszaélés
Ahhoz, hogy a Tpvt. 21.§ (a) pontját64 alkalmazni lehessen, meg kell
állapítani – még a kifogásolt magatartás elemzése előtt – a vizsgált
vállalkozásnak a releváns piacon birtokolt erőfölényét. Ez a piaci helyzet
a versenyjog szerint akkor áll fenn, ha a cég gazdasági tevékenységét a
piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül,
hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel
kellene lennie versenytársainak, beszállítóinak, vevőinek és más
üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására.65 Az erőfölény
megállapításánál – többek között – az érintett piac megtámadhatóságát, a
piac szerkezetét, a vállalkozás helyzetét kell megvizsgálni, hiszen a
fogalom maga az adott vállalkozás többi piaci szereplőhöz viszonyított
jóval erősebb piaci pozíciójára utal.66 Csak miután a vizsgálat
megállapította a vállalkozás domináns pozícióját67, lehet az adott
magatartást a visszaélés szempontjából elemezni. Az adott vállalkozás
erőfölényes helyzete – mint tényállási elem – az ÁSZF-ekre vonatkozó
polgári jogi szabályok alkalmazása szempontjából irreleváns, hiszen a
Ptk. szabályai bármilyen vállalkozás ÁSZF-jei esetében alkalmazhatóak.
63 Ld. Commission’s Guidelines on Horizontal Cooperation Agreements OJ [2001] C 3/2. 64 Ennek a rendelkezésnek az ÁSZF-ekkel kapcsolatos versenytanácsi joggyakorlatához ld. a következő határozatokat: Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft.; Vj-11/2002 MATÁVkábelTV Kft.; Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft.; Vj-42/2003 FiberNet; Vj-48/2002 Kábel Televízió Szolgáltató Kft.; Vj-18/2002 UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.; Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt.; Vj-88/2003 Egyesült Magyar Kábeltelevíziós Kft.; Vj-147/2003 Primagáz Rt.; Vj-145/2000 Credigen Rt. 65 Ld. Tpvt. 22. § (1) bek. 66 Ld. Tpvt. 22. § (2) bek. 67 Természetesen az, hogy egy domináns piaci helyzetű vállalkozás ÁSZF-eket tartalmazó szerződést hoz létre, önmagában nem minősülhet erőfölénnyel való visszaélésnek (ld. Vj-43/1992 sz. versenytanácsi határozat).
32
A Tpvt. erőfölényes vállalkozásokra vonatkozó rendelkezéseinek
versenytanácsi joggyakorlata szerint ezekre a cégekre piaci
működésükben „jelentős piaci hatású, adott esetben nagyszámú piaci
partnert érintő szerződéseik, és ezáltal a versenyt (a közérdeket)
széleskörűen érintő negatív hatás miatt” az átlagos piaci erejű
vállalkozásokhoz képest fokozott felelősség [special responsibility]
hárul.68 Ez azt jelenti, hogy ezektől a vállalkozásoktól a versenyjog többet
követel – számukra magasabb magatartási mércét állít – mint a Ptk.
rendelkezései.69 Következésképpen megválaszolandó kérdés, hogy a
polgári jog ÁSZF-eket szabályozó rendelkezései hogyan nyújthatnak
segítséget a versenyjogi jogalkalmazás számára. A Versenytanács,
amennyiben egy erőfölényes vállalkozás általános szerződési feltétele
megfelel a fekete listán szereplő rendelkezések valamelyikének, akkor azt
a Tpvt. 21. § (a) pontjába ütközőnek fogja tekinteni.70 Azonban
általánosságban megállapítható, hogy ha egy erőfölénnyel nem
rendelkező vállalkozás által alkalmazott ÁSZF-et a polgári jog
tisztességtelennek minősít, akkor egy ilyen ÁSZF-nek egy erőfölényes
vállalkozás általi használata – utalva a fentiekben kifejtett, az erőfölényes
vállalkozás által tanúsítandó fokozott felelősségre – bizonyosan a Tpvt.
21. § (a) pontjába ütközik. A polgári jog ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai
ily módon tehát igen hasznos segítséget jelenthetnek egy erőfölényben
lévő vállalkozás magatartásának megítélésénél. Mindenesetre
hangsúlyozandó, hogy a versenyjogi jogalkalmazó nincs kötve a
68 Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej.; ld. továbbá Vj-11/2002 MATÁVkábelTV Kft., 38. pont. Az erőfölényben lévő vállalkozások fokozott felelősségéről (special responsibility of dominant firms) ld. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003, 188-189. old. 69Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej. Vö. VÉRNÉ LABÁTH É., Érdekösszeütközések jogi kezelése a versenyjogban és a Ptk. szerződési szabályaiban, in: Gazdaság és Jog, 2001. jan. 1. szám., 15-21. old. 70 Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej.
33
Kormányrendeletben megfogalmazott klauzulákhoz, számára azok
csupán iránymutatást jelentenek.
Konklúzió
Összességében megállapítható, hogy az általános szerződési feltételek
alkalmazása elengedhetetlen része a gazdasági életnek. Ezek által ugyanis nő
az adott vállalkozás hatékonysága, s ezzel együtt versenyképessége is a
piacon. Továbbá a költség- és időmegtakarítás előnyét a fogyasztó is
élvez(het)i. Az államnak a jog által tehát csak ott szabad beavatkoznia, ahol
indokolatlanul felborul a kontraktuális egyensúly vagy ahol a verseny
védelemre szorul.
A fent tárgyalt jogági hasonlóságok és különbségek mellett a versenyjogi
jogalkalmazásnak fontos támaszt adhat az általános szerződési feltételek
polgári jogi szabályozása. Azon túl, hogy a versenyjogi jogalkalmazó
támaszkodik az általános szerződési feltételnek a Polgári Törvénykönyv által
meghatározott definíciójára, a magatartás jogellenességének mércéje eltérő a
két jogterület esetében. A versenyjog szerint ugyanis az erőfölénnyel
rendelkező vállalkozásnak fokozott felelősséggel (special responsibility) kell
eljárnia gazdasági tevékenységében, ami azt jelenti, hogy bizonyos
magatartást nem tanúsíthat, amit egyébként – ha nem lenne erőfölényes
helyzetben – megtehetne. Kiemelendő azonban, hogy a polgári jog a
versenyjogi jogellenesség megállapításához adhat bizonyos iránymutatást;
ebben különösen a fent tárgyalt Kormányrendeletben lévő klauzulák
jelenthetnek eligazítást.
34
Bibliogárfia: BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 240-298. old. BASSOLA B., Hungary and the EC competition law enforcement reform – an analysis focusing on the role of the Hungarian Competition Authority in the European Competition Network under the Modernisation Regulation –, megjelenés alatt. BÉNABET, A., Droit civil, Les obligations, Montchrestien, 8e éd., Paris. BROX, H., Allgemeines Schuldrecht, 26. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. CAPELLE, K-H. / CANARIS, C-W., Handelsrecht, 21. überarb. u. stark erw. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. Gazdasági Versenyhivatal 2003. ill. 2004. évre vonatkozó országgyűlési beszámolója GROßMANN, H. / DOERTH, J., Selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft und staatliches Recht, Freiburg, 1933. HEINRICHS, H., Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, in: Palandt, Bürgerliches Gesetzbuch, 1987, München, 46. Aufl., C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung. KALLWAS, W., Privatrecht, 13.Aufl., Verlag U.Thiemonds, Köln, 1989. LARROUMET, Ch., Droit civil, Tome 3, (Les obligations, le contrat), 4e éd., Economica, Paris. LOWE, R. / WOODROFFE, G., Consumer Law and Practice, 1999, 5th ed., Sweet and Maxwell, London. LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg.
35
MEDICUS, D., Bürgerliches Recht, 18. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. MIKS A. / CSÉPAI B., A versenyjogi szabályozás korszerűsítése, megjelenés alatt. NEBBIA, P., Standard form contracts between unfair terms control and competition law, megjelenés alatt. REICH, N., The implementation of Directive 93/13/EEC on unfair terms in consumer contracts, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1. STARCK, B. / ROLAND, H. / BOYER, L., Droit civil, Les obligations, les contrats, édition Litec, 6e éd., Paris. TOULET, V., Droit civil (Les obligations, responsabilité civile), l’Imprémerie Barnéoud, Paris, 2000. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001. VÉRNÉ LABÁTH É., Érdekösszeütközések jogi kezelése a versenyjogban és a Ptk. szerződési szabályaiban, in: Gazdaság és Jog, 2001. jan. 1. szám. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003. WILLETT, C., The Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts and its implementation in the United Kingdom, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1.
36
ABSTRACT
In the business world contractual relations general terms (conditions générales,
allgemeine Geschäftsbedingungen) are commonly used. The rationale of applying
them lies in their cost-saving and efficiency increasing nature. In Hungary the
general terms have been incorporated in the civil code (Polgári Törvénykönyv) and
detailed provisions are applicable for them. However, general terms may have
relevance not only in civil cases but also in a competition procedure. The author
analyses how the competition lawyer may make use of civil law governing unfair
terms in a competition procedure.
Csépai Balázs – Szatmáry István1: A magánjogi jogérvényesítés lehetőségei a
versenyjogba ütköző magatartásokhoz kapcsolódóan
1. Bevezetés
A versenyjogi jogalkalmazás Európában túlnyomóan közjogi jellegű. A
jogkövetkezmények érvényesítését közigazgatási hatóságok vagy hatósági szerepben
eljáró bíróságok végzik. A jogsértések magánjogi úton való érvényesítése
hagyományosan rendkívül korlátozott, még azon esetekben is, amikor a hatóság
általi felelősségre vonás és a jogsértés megállapítása már megtörtént. Mindazonáltal
a hatóságok fontosnak tartanák a verseny védelmének erősítése érdekében fokozni a
meglehetősen passzívnak bizonyuló magánszféra aktivitását. A magánjogi
jogérvényesítés fokozódása ugyanis nagyobb elrettentő erőt jelentene a
vállalkozások számára, hozzájárulna jogsértések feltárásához, a kártérítések révén
visszavenné a jogsértéstől remélt hasznot és olyan esetekben is érvényesítené a
versenyjogot, amikor a jogsértés relatíve csekély súlya vagy a közérdek
érintettségének alacsony szintje miatt a hatósági beavatkozás nem indokolt.
A közérdekből eljáró hatóságoknak a magánjogi jogérvényesítéshez fűződő
reményei azonban korántsem biztos, hogy olyan megalapozottak, mint ahogyan az
első pillanatra tűnik. Nem szabad ugyanis elfeledkezni arról, hogy a magánérdeknek
ezen jogág kapcsán való érvényesítésének alacsony szintje visszavezethető a
versenyjog kereteinek alacsony ismertségére és a megcsontosodott jogi tradíciókra,
melyek gátat szabnak az igények érvényesítésének.
1 Csépai Balázs a PPKE JÁK doktorandusz hallgatója, a Versenyjogi Tanszék megbízott előadója, a Gazdasági Versenyhivatal Nemzetközi Irodájának munkatársa Szatmáry István a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatója, a PPKE JÁK Kereskedelmi Jogi Tanszék tanársegédje, ügyvéd
38
Írásunkban annak bemutatására törekszünk, hogy milyen akadályokkal szembesül
Magyarországon a versenyjogi jogsértésekkel okozott hátrányok magánjogi
eszközökkel való orvoslása.
2. A közérdekű és magánérdekű jogérvényesítés fogalmi elhatárolása
Shavell professzor a jogalkalmazás (jogérvényesítés) három alapvető dimenzióját
különböztette meg 1993-ban:2
(i) A jogi intervenció időbeli elhelyezkedése alapján
(ia) előzetes, ex-ante beavatkozás a jogviszonyba
(ib) utólagos, ex-post beavatkozás a jogviszonyba
(ii) A kikényszerítők jogállása alapján
(iia) privát felek általi (magánérdekű) jogérvényesítés
(iib) közjogi intézmények általi (közérdekű) jogérvényesítés
(iii) A szankciók jellege alapján
(iiia) anyagi jellegű, de nem kriminalizáló hatású szankció kilátásba
helyezése
(iiib) szabadságelvonással járó, kriminalizáló jellegű szankció kilátásba
helyezése.
A fenti kategóriák közül az (i) és a (ii) pontok alatt említettek között szoros
összefüggés áll fenn, annyiban, hogy az ex-ante illetve ex-post modell közötti
választás egyben meghatározza azt is, hogy a magánérdekű vagy közérdekű
jogalkalmazás lesz-e hangsúlyosabb, mégpedig az alábbiak miatt.
Az ex-ante jogalkalmazás esetén – amikor is a hatóság általi formális mentesítés
elnyerése érdekében szükséges egy előzetes engedélyezési eljárás lefolytatása – a
jogalkotó kénytelen létrehozni egy olyan hatóságot, amely megfelelő hatáskörrel és
2 Idézi Wounter P. J. Wils: The Modernization of the Enforcement of Articles 81 and 82 EC: A Legal and Economic Analysis of the Commission’s Proposal for a New Council
39
jogosítványokkal rendelkezik arra, hogy konstitutív hatályú döntéseket hozva
engedélyezze egyes szerződések mentesülését a tiltó szabály miatt egyébként beálló
jogkövetkezmények alól. Ehhez képest az ex-post jogalkalmazás esetén – amikor is
a vállalkozások annak megítélésében, hogy szerződésük teljesíti-e a mentesülés
kritériumait, magukra vannak hagyva – a mentesítéshez erre nincs szükség, a
szabályok külön jogalkalmazói aktus nélkül automatikus, ön-végrehajtó (self-
executing) kivételként funkcionálnak.3
A versenyjog szabályozási rendszerének mikéntje komoly problémát jelentett a
Római Szerződés (a továbbiakban jelenlegi megjelölése szerint Európai Közösségi
Szerződés EKSz.) megfogalmazásakor. Az 1956-ban közzétett Spaak jelentés4
kiemelte, hogy a közösségeket létrehozó szerződésnek meg kell akadályoznia, hogy
monopóliumok vagy monopolisztikus praktikák akadályozzák a közös piac
létrehozását, alapvető céljainak megvalósulását. Monopóliumként határozták meg
mind az erőfölényes helyzetet, mind a versenyt korlátozó megállapodásokat.
Ezt a megközelítést fogadta el az EKSz. is, mely tiltja az erőfölényes helyzettel való
visszaélést (82. cikk) és a vállalatok közötti versenykorlátozó megállapodásokat (81.
cikk). A tagállamok által is szorgalmazott szigorú tilalmi rendszer azonban, a
versenyt korlátozó megállapodások esetében, nehézségeket okozott az EKSz.
szövegezésekor, hiszen számos korlátozó megállapodás hasznosnak minősül a piac
és a verseny egésze szempontjából is. Meg kellett ugyanis határozni azokat a
feltételeket, melyek fennállta esetén a tilalom kivételesen feloldhatóvá válik.
Ennek megvalósítására kétféle megoldás látszott elfogadhatónak. Az egyik egy
közvetlenül alkalmazható kivételi rendszer létrehozása, melyben az előre
Regulation Replacing Regulation No. 17, Fordham International Law Journal, June 2001 Volume 24 Number 5, 1658 – 1659. o. 3 White Paper, Chapter II – The need for reform, II. The options, 53. pont 4 Eredeti címen: The Brussels Report on the General Common Market 1956 június. Henri Spaak belga külügyminiszter tervezete, mely később az EURATOM és az EGK szerződések alapja lett.
40
meghatározott feltételek esetén a tilalom nem érvényesül és amelynek keretében a
jogszerűség kérdéséről csak esetlegesen, azaz a jogsértés gyanújának megléte esetén
születne a megállapodás megkötéséhez képest utólagos (ex-post) hatósági döntés. A
másik lehetőség a közérdekű jogérvényesítést hangsúlyosabbá tevő engedélyezési
rendszer, melyben az arra felhatalmazott hatóság a vállalatokat terhelő általános
bejelentési kötelezettség keretében, általában a megállapodás alkalmazásának
megkezdése előtt, ex-ante oldja fel az EGK szerződésben foglalt tilalmat.
A két rendszer közötti kompromisszum jegyében jött létre végül a 81. cikk (3)
bekezdése, melyben az eredeti szövegjavaslat szerinti “a versenykorlátozó
megállapodásokat érvényessé lehet nyilvánítani” szöveg helyére a negatív
megfogalmazású “az (1) bekezdés rendelkezései alkalmazhatatlannak
nyilváníthatók” kitétel került. Így megmaradt a jogalkotó számára a választási
lehetőség, az engedélyezési és a közvetlenül alkalmazható kivételi rendszer között.5
Az eljárási rendszer első változata végül az ex-ante jellegű jogérvényesítés mellett
döntött, s az ezzel járó feladatokat az Európai Bizottságra bízta. A 81. cikk (1)
bekezdése által tilalmazott és a (2) bekezdésben semmisnek mondott
versenykorlátozó megállapodások (3) bekezdés szerinti mentesülésének
megállapítása formális hatósági határozatban történt, kérelemre indult eljárásban.
Közel 40 év jogalkalmazási tapasztalatai, a versenykultúrában bekövetkezett
fejlődés és nem utolsó sorban a rendszerből fakadó adminisztratív leterheltségtől
való szabadulás vágya alapján végül jelentős változtatásra szánta el magát az EK és
létrehozta az 1/2003/EK számú tanácsi rendeletre épülő új jogalkalmazási
szisztémát.
A közösségi versenyjogi szabályok alkalmazását megreformáló 1/2003/EK számú
tanácsi rendeletet úgy szokás jellemezni, hogy az a következő alapvető –
koncepcionális – kérdésekben hozott újítást a korábbi, ún. 17-es rendelethez képest:
5 White Paper on modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the EC
41
(i) ex-ante jogalkalmazás megszüntetése (a kiegészítő versenykorlátozások
tekintetében is);
(ii) a mentesítések rendszerének eltörlése, a párhuzamos hatáskörök
rendszerének kialakítása (decentralizáció);
(iii) konzisztens (egységes) európai versenyjog alkalmazás biztosítása;
(iv) a kartellek fokozott üldözése (intenzívebb ex-post jogalkalmazás), a
Bizottság eljárási jogosítványainak erősítése.6
Az ex-ante jogalkalmazás megszüntetése abban állt, hogy eltörölték a
megállapodások hatósági jóváhagyásra való bejelentésének kötelezettsége, a
mentesítés intézménye egészének megszűnésével pedig az erre való lehetőség is. A
közösségi antitröszt jog előzetes alkalmazása tehát végképp jogtörténelemmé vált. A
közvetlen jogalkalmazás ex-post ellenőrzésére azonban szükséges bevonni a
tagállami versenyhatóságokat és bíróságokat is, hiszen egy 25 tagállamra bővült
közösségben nem működhet hatékonyan egy akár csak részleteiben is centralizált
ellenőrzési rendszer. A decentralizáció révén a versenyhatóságok és bíróságok saját
eljárásaik lefolytatásával gyakorlatilag segítséget nyújtanak a Bizottság számára a
közösségi jog érvényesítésében. A nemzeti eljárásjogok eltérései ellenére sem jelenti
azonban a decentralizáció az ex-ante ellenőrzés fenntartását, hiszen a nemzeti jog
felhatalmazása esetén sem adhatnak egyedi mentesítést a tagállami szervek ha a
közösségi jog alapján értékelnek egy versenykorlátozó megállapodást.7
A jogalkalmazás hangsúlya a reform szándéka szerint részben erőteljesen
áthelyeződik a magánjogi jogérvényesítés irányába, „két lábra” állítva a korábbi
túlnyomóan közhatalmi jogérvényesítést, részben pedig lehetőséget teremt arra,
Treaty COM/99/0101 OJ 1999 C 132/1 10. p. 6 Tóth Tihamér: Az EU versenyjoga dióhéjban – avagy mi vár az Unióban a magyar kis- és közepes méretű vállalkozásokra versenyjogi szempontból? Egyetemi jegyzet, PPKE – JÁK Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 2004. 9. o., továbbá: White Paper, Chapter III – Modernisation of the competition rules, 74. – 128. pontok 7 Az 1/2003/EK számú rendelet 5. cikke szerint a mentesülés feltételeinek fennállása esetén csak olyan határoztatot hozhat a hatóság, amelyben kimondja, hogy nincs ok a beavatkozásra.
42
hogy a Bizottság, megszabadulva a mentesítési kérelmek tömegéből származó
munkatehertől, aktívabban tudjon fellépni a kőkemény versenykorlátozásokkal
szemben, azaz a közhatalmi jogérvényesítés hatékonysága is növekszik.
A decentralizáció és a közvetlen hatályon alapuló magánjogi jogérvényesítés
természetesen nem az 1/2003/EK számú rendelet által alkotott újdonság volt. A
Bizottság tehermentesítését eredményezte, amikor az Európai Bíróság
jogértelmezése8 kimondta a 81. cikk (1)-(2) bekezdése valamint a 82. cikk közvetlen
hatályát és azt, hogy a nemzeti bíróságoknak a Bizottságéval konkuráló hatáskörük
van ezen rendelkezések alkalmazására. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a
hatáskör nem terjedt ki a 81. cikk (3) bekezdésének alkalmazására, s részben talán
ennek köszönhetően drámaian alacsony szinten maradt a közösségi szabályok
nemzeti alkalmazásának mértéke mind a versenyhatóságok, mind a bíróságok
esetében.
Abból, hogy a 81. cikk (3) bekezdése immár önvégrehajtó (ún. self-executing)
kivételi szabályként funkcionál majd, nem feltétlenül következik, hogy több olyan
ügy fog a tagállami bíróságok előtt folyni, amelyek kapcsán felmerül a közösségi
versenyjog alkalmazása, bár a jogalkalmazásbeli modernizáció ezt mindenképpen
elősegíti.
Ennek oka abban keresendő, hogy a bírói antitröszt jogalkalmazás előnyeit és
hátrányait mérlegre téve nem feltétlenül lehet arra a következtetésre jutni, hogy az
előnyök meghaladnák a hátrányokat.9 A számos érv közül ugyanis, amelyet a
Bizottság hagyományosan a bírói antitröszt jogérvényesítés előnyeként kezel
(kártérítés megítélhetősége egy eljárásban, a bizonyítékok közelebbisége, gyors
ideiglenes intézkedés lehetősége, kettős jogalap – közösségi és nemzeti – a perlésre,
perköltség megítélése a vesztes terhére) csak a kártérítés megítélhetősége valódi
8 C-234/89 Delimitis v. Henninger Bräu 1991 ECR I-935
43
súlyú, azzal, hogy a magyar gyakorlatban még ez is elhanyagolható, mivel
felperesként jellemzően elmaradt hasznot kellene bizonyítani a kárt szenvedett
félnek.
3. Magánjogi jogérvényesítés az EK-ban
Az Európai Bizottság az eljárási reform keretében fokozott jelentőséget tulajdonít a
magánjogi jogérvényesítés szerepvállalásának. Reményei szerint a várható perek
fenyegetése a versenyjogi szabályok betartására ösztönzi majd a vállalkozásokat. A
magánjogi jogérvényesítés hozzájárulna a versenykultúra továbbfejlesztéséhez és a
fogyasztók tudatosságának erősödéséhez. Végül a magánjogi perek révén számos
olyan jogsértés is felszámolásra kerülne, amelyekre nem jut elegendő kapacitása a
nemzeti versenyhatóságoknak.10
A közelmúltban készíttetett felmérése11 alapján azonban a Bizottság arra a
következtetésre jutott, hogy a kártérítési keresetek, mint jogérvényesítési eszközök
köre megdöbbentő különbözőségeket és teljes alulfejlettséget mutat a kibővített EK-
n belül. Az elmúlt negyven évben a mára 25 tagállamúvá duzzadó EK-ban
mindössze mintegy 60 esetben került sor versenyjogi jogsértés miatt kártérítési
kereset benyújtására, s ezekből is csak 28 esetben ítélt a bíróság a felperes javára.12
Több olyan alapvető problémát azonosított a felmérés, amelyek rendkívüli módon
elnehezítik a bírósághoz forduló felek perlési lehetőségeit. Ezek egyike a perindítási
9 Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha Györgyné tiszteletére Budapest 2002 119. o. 10 Mario Monti beszéde az IBA – 8. éves versenyjogi konferenciáján Fiesole, 17 September 2004 11 Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules a Comparative Report by Denis Waelbroeck, Donald Slater, Gil Even-Shoshan http://www.europa.eu.int/comm/competition/antitrust/others/private_enforcement/comparative_report_clean_en.pdf 12 Ibidem 1. oldal
44
jogosultság kérdése. A Max Boegl Bauunternehmung et al/Hanson Germany
ügyben13 például a német bíróság a kartelláron értékesített cement vevői közül csak
azok esetében tartotta lehetségesnek kártérítés perlését, amelyek egyedi módon
közvetlenül célzottjai voltak egy piacfelosztó megállapodásnak. Önmagában azt
tehát kevésnek tartotta, ha valamely vállalkozás olyan piacon vásárolt, amelyre
hatással volt a kartell. Ez a megközelítés csak az egyik szélsőséges eset a
Közösségen belül, hiszen eközben az Egyesült Királyságban befogadott a bíróság
egy keresetet, amely a kartellben részes vállalkozás leányvállalata ellen irányult,
jóllehet ez utóbbi az ár alkalmazásakor nem tudott arról, hogy az kartell
megállapodás eredménye, illetőleg a felperes maga nem is volt közvetlen ügyfele az
alperesnek.14
A másik probléma a bizonyítás nehézségeiből fakad. Amíg ugyanis a common law
jogrendszerekben a discovery elve alapján a felek kötelesek valamennyi
rendelkezésre álló bizonyítékot feltárni a bíróság előtt, legyenek azok kedvezőek
vagy terhelőek számukra, hasonló kötelezettség nem áll fenn a kontinentális
rendszerekben. A nemzeti jogi előírások alapján esetenként kérni lehet a bíróságot,
hogy kötelezze a másik felet valamely bizonyíték bemutatására, azonban ez az eset
is jóval szűkebb annál, amit a common law rendszerek lehetővé tesznek, hiszen
ebben az esetben is rendszerint pontosan meg kell határozni, hogy melyik iratra
vonatkozóan kérik a bemutatásra kötelezést. Jelentős hátrány tehát a kontinentális
rendszerekben, hogy nem lehet a perbe azzal a feltevéssel belevágni, hogy a
bizonyítékok majd a bizonyítás során úgyis előkerülnek.15
A harmadik nehézséget okozó kérdéskör a csoportos perindítási lehetőségekben
meglévő diverzitás. Gyakran a kartellmegállapodások egyenként nem jelentős kárt
okoznak nagyon nagy számú fogyasztónak, így érve el magas extra profitot. A
13 A Berliner Landgericht ítélete (102 O 134/02 Kart.) 2003. június 27. 14 Competition Policy Newsletter Number 2 Summer 2004 Private enforcement of Community competition law: modernisation and the road ahead Donncadh Woods, Ailsa Sinclair, David Ashton, 34. o. 15 Ibidem
45
csoportos perlési lehetőségek csökkentik a pereskedés költségeit, egyszerűbbé teszik
az eljárást és elősegítik, hogy az önmagukban kellő indíttatással nem rendelkező
károsultak közösen léphessenek fel a jogsértőkkel szemben. Az Egyesült
Államokban általános osztálykeresetek esetében például bárki pert indíthat egy
egyes személyek szerint nem meghatározott csoport nevében. Az uniós tagállamok
jogrendszereiben ez a megoldás nem ismert. Hasonló megoldás ugyanakkor, ha
fogyasztóvédelmi szervezetek indítanak pert az általuk képviselt fogyasztói kör
javára. A pertársaság intézményének is léteznek különféle formái.16
A tanulmány által feltárt negyedik kérdés a közvetett vevők kártérítési
jogosultságának kérdése. Olaszországban és Svédországban a szabályozás leszűkíti
a kártérítési lehetőséget a közvetlenül kárt szenvedettek körére. Az általános
amerikai gyakorlathoz hasonlóan17 tehát azok, akik például a kartell áron értékesített
nyersanyag felhasználásával drágábban előállított terméket vásárolták nem
számíthatnak jogorvoslatra.
Az ötödik témakör a bizonyítási teherrel foglalkozik. A tanulmány megállapításai
szerint a bizonyítási teher általános szabályok szerinti fenntartása komoly akadálya a
magánjogi jogérvényesítésnek, hiszen a károsultak ritkán lehetnek olyan helyzetben,
hogy kellő mennyiségű bizonyítékot prezentáljanak a piaci magatartás
jogellenességének bizonyítására. Ezen nehézség kezelésére születtek már
megoldások, így Németországban az erőfölényes vállalkozásnak kell bizonyítania
magatartása jogszerűségét, ha a kis- és középvállalkozások által felpanaszolt
magatartás „a meglévő különleges körülmények és az általános tapasztalat” alapján
az visszaélésnek tűnik. Franciaországban pedig a gazdaságért felelős miniszter a
perben észrevételei megtételével segítheti a jogsértés megállapítását, átvállalva a
felek bizonyítási terhének egy részét.
16 Ibidem 17 A közvetlen károsultság elvét a Loeb v. Eastman Kodak Co. ügyben mondták ki először Fed. 704 (3rd Cir.1910). Jóllehet az elv alkalmazása elég esetleges, generálisan a versenytársak és a közvetlen vevők jogalapja elismert az amerikai joggyakorlatban. (Herbert Hovenkamp: Antitrust 3rd Ed. St. Paul Minn. 1999 279-280. o.)
46
A felmérés eredményei alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi eljárási keretek
között, különösen a kontinentális jogi tradíciók mellett nagyon nehéz feladat a
magánjogi jogérvényesítés számára teret engedni. Az egyes jogrendszerekben
meglévő akadályokon felül, azonban számolni kell a jogrendszerek közötti
eltéréseket kihasználó törekvések, a forum shopping hatásaival is, melyek
elkerülhetetlenné teszik a Közösségen belüli eljárási harmonizációt.
4. A magánjogi jogérvényesítés magyarországi lehetőségei
Az 1/2003/EK számú rendelet alapján a nemzeti bíróságok előtt zajló perekben
közvetlenül alkalmazható az EKSz. 81. és 82. cikkeinek egésze. A versenyjogilag
tiltott magatartások esetében ezáltal megkettőződött az alkalmazandó jog, hiszen a
magyar jogi szabályok érvényesítésére továbbra is van lehetőség. A közösségi jog
lehetővé teszi, de nem írja elő kizárólagos illetékesség vagy hatáskör létét az ezen
cikkek megsértésén alapuló ügyek elbírálására, így a magyar jogban meglévő egyéb
illetékességi és hatásköri szabályokra is figyelemmel, bármelyik magyar bíróság
előtt lehetőség van kereset benyújtására.
A Tpvt. 45. és 86.§-a alapján ugyanakkor a 11. és 21. §-ok szerinti magatartások
esetén a GVH rendelkezik hatáskörrel a jogsértés megtörténtének megállapítására.
Ahogyan azt a Szegedi Ítélőtábla is megerősítette18 a bíróságok csak a GVH által
megállapított jogsértés kapcsán állapíthatják meg a jogszabályba ütközést és
alkalmazhatják ennek következményeit, így például a szerződés semmissége
kapcsán.
Az alkalmazandó jog kettősége tehát eltérő perlési lehetőségeket biztosít a felek
számára, attól függően, hogy a közösségi jogra vagy a magyar jogra alapozzák
18 „A Tpvt. egyéb paragrafusaiba ütköző magatartások sincsenek kizárva azonban a károkozó magatartások köréből és az általuk okozott károkért is kártérítési igényt lehet érvényesíteni a
47
kereseti kérelmüket. A probléma azonban azáltal válik élessé, hogy a kétféle anyagi
jogi szabály közötti egyetlen lényeges eltérés a tagállamok közötti kereskedelem
érintettségének megléte vagy hiánya. Így ugyanaz a magatartás egyszerre sértheti a
közösségi és a magyar jogot, míg azonban előbbire hivatkozva közvetlenül lehet
bírósághoz fordulni, addig utóbbi esetében a GVH eljárásának kell megelőznie a
peres eljárást. Ez a kettősség nem indokolható jogpolitikai vagy egyéb célok alapján,
és úgy tűnik, szükséges a közösségi joghoz való idomulás. Ez az egységesítés
egyébként már lényeges eleme a Tpvt. 2005. évi módosításának is. A már elfogadott
de még nem hatályos módosítás egyértelműen kimondja, hogy a Gazdasági
Versenyhivatal közérdek érvényesítésére irányuló hatásköre nem zárja ki a polgári
jogi igények közvetlen bíróság előtti érvényesítését.
A hatásköri kérdések mellett azonban más, nehezebben kezelhető problémák is
jelentkeznek a magyar jogrendszerben. Ezek közül hárommal foglalkoznánk az
alábbiakban részletesebben: a kártérítés megítélhetőségének, a semmisség
megállapításának és a bizonyítékok felkutatásának kérdéseivel.
4.1. A kártérítés érvényesíthetősége
Amint már fent említettük, a legnagyobb előnye a versenyjog magánjogi
érvényesítésének az, hogy a bíróság a jogsértés megállapítása mellett rögvest
kártérítést is megítélhet a sérelmet szenvedett félnek. Ez közösségi jogalapon elvileg
már ma is lehetséges a magyar bíróságok előtt is, a magyar jogalap tekintetében
azonban a bíróságok nem ismerik el hatáskörüket a versenyjogi jogsértés
megállapítására, így az eljárást felfüggesztve bevárják a GVH döntését. Csak ezt
követően van mód a kártérítési per folytatására. Ezért tehát a kártérítés gyors
megítélhetőségének egyik előfeltétele annak kimondása, hogy a bíróságok a magyar
Tpvt. megfelelő szabályait közvetlenül alkalmazhatják.
polgári jog általános szabályai szerint, ha a Gazdasági Versenyhivatal az adott esetben megállapítja a jogsérelmet.” BH 2004.151
48
Feltéve, hogy a fent vázolt ideális állapot bekövetkezik, kérdés, hogy lehetséges-e a
gyakorlatban a kártérítés iránti igény érvényesítése. Kártérítési szempontból a kérdés
szinte minden esetben az, hogy összegszerűségében pontosan mekkora kárt tud
bizonyítani a sérelmet szenvedett fél. Ugyanis a mai magyar bírói gyakorlat
összhangban a klasszikus elvekkel, annak bizonyítását, hogy mennyi az
összegszerűen pontosan meghatározható kár, a sérelmet szenvedett féltől várja és
ennek sikertelensége esetén a kérelmet – legyen az jogalapját tekintve bármilyen
megalapozott – elutasítja, vagy legfeljebb a pontosan bizonyítható részében ad
annak helyt. Ezzel kapcsolatosan alapvető problémaként jelentkezik, hogy a
tisztességes gazdasági verseny megsértése miatt keletkezett kárral szemben mindig
felhozható védekezésként, hogy – mivel a kárt sok más egyéb tényező is
befolyásolja – nem lehet pontosan összegszerűen meghatározni. További problémát
jelent az is, hogy a perlési jogosultság vitatása (pl. hogy valóban jogosult-e perelni a
kartellen kívüli versenytárs – ld. alább a semmisség kapcsán mondottakat) sok
esetben eredményezheti az eljárások elhúzódását, miközben a per érdemi kérdéseiről
még nem esik szó.
További problémát jelenthet a kártérítés megítélése szempontjából, hogy a Ptk.
alapelvi rendelkezései szerint senki nem hivatkozhat a saját felróható (itt: jogellenes)
magatartására előnyök szerzése végett. Ez a szabály értelmezhető úgy is, hogy a
magyar jog kizárja a kártérítést annak javára, akit versenykorlátozó (jogellenes)
szerződésben félként részt vett.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Crehan ügyben19 az Európai Bíróság kimondta,
hogy a 81. cikk hatékonyságának teljessége és különösen az (1) bekezdésben foglalt
tilalom tényleges hatása lenne megkérdőjelezve akkor, ha nem állna nyitva a
lehetőség valamennyi egyén számára, hogy kártérítést követeljen a verseny
korlátozásával neki szerződésben vagy azon kívül okozott kárért. Valójában ezen
jog megléte erősíti a közösségi versenyjogi szabályok érvényesülését és visszatart a
49
versenyt korlátozó megállapodások és magatartások elkövetésétől. Mindezek alapján
tehát a 81. cikk kizárja azon nemzeti szabályok alkalmazhatóságát, melyek azon az
alapon tagadják meg a versenyt korlátozó megállapodás alkalmazásából származó
kár megtérítéséért való perlés lehetőségét, hogy a felperes maga is szerződő fél volt.
Mindazonáltal a közösségi jog nem zárja ki, hogy a nemzeti jog alapján ne
perelhesse az őt ért károk miatt a többi szerződő felet az, aki jelentős felelősséget
visel a verseny torzításáért. Számos tagállam jogrendszerében és a Bíróság által is
elismert ugyanis az az elv, hogy a peres fél ne szerezhessen előnyöket saját
bizonyítottan jogellenes magatartásából. Így a nemzeti bíróságra van bízva
különösen annak megítélése, hogy a versenykorlátozó szerződés megkötéséből
eredő kárai miatt perlő fél jelentősen gyengébb helyzetben volt-e a szerződés
megkötésekor, mint a másik fél. Releváns lehet például, hogy ezen helyzet
alkupozícióját jelentősen korlátozta vagy esetleg ezirányú lehetőségeit kizárta, vagy
megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy elkerülje károsodását, vagy csökkentse
kárainak nagyságát.
Ezzel a megállapítással szemben áll azonban az a bírói gyakorlatban kialakult elv is,
hogy az érvénytelen szerződés alapján csak a Ptk. érvénytelenségre vonatkozó
jogkövetkezményei alkalmazhatóak, egyéb igények érvényesítésének nincs helye.
Az érvénytelenség jogkövetkezménye azonban főszabályként nem a kártérítés,
hanem az eredeti állapot helyreállítása.20 Fentiek alapján tehát az, hogy a bírói
antitröszt jogérvényesítésben kártérítés hatékonyan lenne megítélhető, nem
feltétlenül állja meg a helyét a magyar joggyakorlatban, miközben a bírói antitröszt
jogérvényesítés hátrányai21 maximálisan jellemzőek a magyar jogérvényesítési
gyakorlatban is.
19 A C-453/99. sz. Courage Ltd kontra Bernard Crehan and Bernard Crehan v Courage Ltd és mások ügy 2001 ECR I-6297 31-32. pontjai 20 A Ptk. 238.§ (2) bekezdése szerint aki érvénytelen szerződés fennálltában jóhiszeműen bízott, a felektől a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti.
50
Ahhoz tehát hogy a magyar jogban hatékony magánjogi jogérvényesítést
biztosíthassunk közösségi és nemzeti jogi jogalapon is, legalább az alábbiak
kimondására lenne szükség, akár jogalkotási (törvényi), de legalább bírói gyakorlati
szinten:
(i) a Tpvt. szabályait a bíróságok is – a GVH döntését nem bevárva, de azt
az eljárásról értesítve, szükség esetén véleményét bevárva – közvetlenül
alkalmazhatják. Folyamatban lévő GVH eljárás esetében nem lehet
ellentétes a bírói döntés a GVH döntésével, feltéve, hogy a GVH
döntését közigazgatási perben a bíróság már felülvizsgálta, vagy
egyébként jogerőre emelkedett;
(ii) a kártérítési igényt érvényesítők köre kapcsán szükséges annak
kimondása, hogy az azonos érintett piacon jelen lévő versenytársak,
továbbá a versenyjogi jogsértéssel érintett áruk vevői, szolgáltatások
igénybevevői (fogyasztók) szintén perlési jogosultsággal bírnak. Az is
megfontolandó, hogy egyfajta közérdekű keresettel, a jelenlegi, a Tpvt.
92.§-ánál szélesebb eszköztárral maga a GVH is indíthasson pert ilyen
igények érvényesítésére, ha előzetesen jogsértést megállapító
határozatott hozott. Amennyiben a GVH perindítási jogot kap, úgy
végig kell gondolni azon problémákat, amelyek a mások javára történő
igényérvényesítés kapcsán felmerülnek, különös tekintettel arra, hogy ez
a fajta igényérvényesítési mód eddig csak korlátozott helyet kapott a
magyar eljárásjogban. A közérdekű keresetindítás lehetősége ugyanis
már az 1977-es Ptk.-reform óta szerepel a Ptk.-ban, jóllehet szinte
elenyésző azon bírósági döntéseknek a száma22, amely actio popularis
révén születtek.23
21 Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha Györgyné tiszteletére Budapest 2002 120. o. 22 Pl. BH 1982/12/525.; lásd továbbá Legf. Bír. Gf. I. 30 618/1987. 23 Bassola Bálint, Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. Szabó Gergely, Magyar Országgyűlés Hivatala, 2004., 285-286. o.
51
4.2. Semmisség
Az EKSz. 81. cikk (2) bekezdése alapján az (1) bekezdése ütköző megállapodások
(feltéve, hogy nem bizonyítható a (3) bekezdésben foglalt feltételek fennállása),
semmisek. Megjegyzendő, hogy még abban az esetben is, ha ezt nem mondaná ki az
EKSz, a Polgári Törvénykönyv 200. §-a értelmében – mint jogszabályba ütköző –
valamennyi ilyen megállapodás semmis lenne.
Annak ellenére, hogy az EKSz. vonatkozó rendelkezései egyértelműen közvetlenül
hatályosnak minősültek már a versenyjogi modernizációs csomag hatályba lépése
előtt is [kivéve természetesen a 81. cikk (3) bekezdésében foglaltakat], a közösségi
versenyszabályok tagállami bíróságok előtti alkalmazása meglehetősen ritkán
fordult és fordul elő. Abból, hogy a 81. cikk (3) bekezdése a jövőben önvégrehajtó
(ún. self-executing) kivételi szabályként funkcionál majd, nem feltétlenül
következik, hogy több olyan ügy fog a tagállami bíróságok előtt folyni, amelyek
kapcsán felmerül a közösségi versenyjog alkalmazása, bár a jogalkalmazásbeli
modernizáció ezt mindenképpen elősegíti. Ennek legfőbb oka abban keresendő,
hogy egy nyilvánvalóan versenykorlátozó megállapodás semmisségére hivatkozás a
polgári perben pernyertességhez vezethet ugyan, de egyúttal önvádat is jelent: aki
arra hivatkozik, hogy semmis a szerződés, amit kötött, mert kartellt hozott létre, az
egyúttal magát vádolja a kartellben félként való részvétellel.24 Az természetesen
más kérdés, hogy a polgári perben eljáró bíróság csak a semmisség polgári jogi
jogkövetkezményeit vonja le és nincs abban a helyzetben, hogy a Bizottság vagy a
tagállami versenyhatóság által kiszabható szankciókat alkalmazza, a másik fél
azonban a versenyjogi szankciókat előidéző versenyhatósági eljárás megindításának
kilátásba helyezésével könnyen eltérítheti a semmisségre hivatkozás útjáról az ezzel
24 Hasonló dilemmát jelent az is ha a fél, bár egyébként időben élt a GVH engedékenységi politikájában foglalt lehetőségekkel, és bejelenti a közbeszerzési pályázaton megvalósított
52
védekezni kívánó felet. Nyilvánvaló tehát, hogy a horizontális és a komolyabb
vertikális korlátozások esetében ügyekben a semmisségre hivatkozást csak a
versenyhatósági engedékenységi politikát hatékonyan kihasználó szerződő fél képes
megfelelően felhasználni.
Fentebb említettük, hogy a kártérítés (annak is elmaradt haszon formája) rendkívül
nehezen érvényesíthető igény (komoly bizonyítási problémákkal találja magát
szemben a felperes), ezért itt most nem a kártérítési igény érvényesítésével
kapcsolatos gyakorlati nehézségekkel, hanem a kínálkozó másik úttal, a
semmisségre hivatkozással kívánunk foglalkozni. A kártérítést a magyar jogban
tisztán magánérdekű jogérvényesítésnek tekinthetjük, arra is figyelemmel, hogy
nincs büntető jellege.
A verseny azon résztvevője számára, aki csak szabadulni szeretne egy jogszabályba
ütköző kötelem (szerződés) negatív hatásaitól, kézenfekvő arra hivatkozni, hogy a
jogszabályba ütköző szerződés semmis, azaz a felek nem tartoznak szolgáltatással a
szerződés alapján. Annak ellenére, hogy látszólag a semmisség is tisztán polgári jogi
(magánérdekű) jogérvényesítési eszköznek tűnik, álláspontunk szerint valójában
ennél többről van szó: a semmisség a bírói és a közérdekű antitröszt
jogérvényesítésnek mintegy a határmezsgyéjén húzódik. Azért állítható, hogy a
semmisség a magán- és közérdekű jogérvényesítés metszéspontjában helyezkedik el,
mivel egyrészt kifejezetten szerződési jogi kategória és mint ilyen, a rá történő
hivatkozás jellemzően szerződésekből eredő vitákban (magánérdekű jogérvényesítés
során) kerül felszínre, másrészt azonban a Polgári Törvénykönyvhöz írt
kommentárok azt az álláspontot képviselik, hogy közérdekvédelmi funkciója van:
meggátolja, hogy joghatás fűződjék a jogszabályba ütköző (azaz semmis)
szerződéshez.
versenykorlátozást. A bírság alóli mentesülés ellenére ugyanis elszenvedheti szankcióként a közbeszerzési eljárásokból való kizáratást a közbeszerzési törvény 61.§ (1) b) pontja alapján.
53
Olyan esetben, amikor a megállapodás a versenyt, annak csorbítatlanságát és
tisztaságát védő szabályokba ütközik, fokozottan igaz a semmisség mint
jogkövetkezmény közérdekvédelmi funkciója, hiszen azzal, hogy jogszabályi
parancs alapján a kérdéses rendelkezés nem válthat ki joghatást, elvileg nagyszámú
érintett (versenytársak, fogyasztók) érdekét (”köz”-érdeket) védelmezi.
Nem tűnik tehát valószínűtlennek, hogy a kártérítési perek sorozata helyett a
semmisséget használják fel eszközül azok, akik érdekeit, jogait egy
versenykorlátozó megállapodás csorbítja, sérti. Érdemes tehát közelebbről
megvizsgálni, hogy az EKSz. 81. cikk (2) bekezdése szerinti semmisség, az arra
való hivatkozás hogyan érvényesülhet a magyar jogalkalmazási gyakorlatban. Ehhez
szükségesnek látjuk megvizsgálni, hogy
(viii) ki(k);
(ix) milyen határidőben;
(x) milyen eljárásjogi keretek között; és
(xi) milyen jogkövetkezményekben bízva
hivatkozhatnak a versenykorlátozó megállapodások semmisségére.
(i) A semmisségre hivatkozni jogosultak köre
A Ptk. szerint a semmisségre bárki hivatkozhat. Ez a rendkívül nagyvonalú és
megengedő szabály első megközelítésben és elvileg megfelelően hatékonynak
minősülhet, figyelembe kell azonban venni a bíróságok ezirányú gyakorlatát is,
amely jelentősen árnyalja ezt a képet.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében értelmezte a Ptk. fent idézett szabályát
és arra a következtetésre jutott, hogy a szabály nem jelent bárki számára
keresetindítási jogosultságot, keresetindítási jogosultság csak a jogi érdekeltségét
igazoló vagy a perindítási jogosultságát kifejezett jogszabályi felhatalmazásra
alapító felperest illeti meg. (BH 2001.335.; BH 1997.439.; BH 1991.107.) A
kifejezett jogszabályi felhatalmazás értelmezése nem vet fel különösebb
54
jogalkalmazási kérdéseket (pl. ügyész perindítási joga), úgyszintén az sem, ha
valamely szerződő fél hivatkozik a szerződés semmisségére. Előfordulhat azonban,
hogy egyik szerződő félnek sem áll érdekében a szerződés semmisségére hivatkozni
azon az alapon, hogy az az EKSz-be ütközik (azon, már említett okból, hogy ez
önvád lenne versenyjogi jogsértés tekintetében), így már csak arra van mód, hogy a
jogi érdekeltségét egyébként igazoló személy tegye ezt meg a perben. Az, hogy
adott esetben a sérelmet szenvedett versenytársak vagy fogyasztók ebbe a körbe
esnek-e, korántsem egyértelmű, arra is figyelemmel, hogy a Legfelsőbb Bíróság
egyik eseti döntése25 szerint az érvénytelen szerződés alapján fennálló követelés
engedményezése folytán a jogutód, akire a követelés engedményezésre került nem
tekinthető automatikusan ebbe a körbe tartozó személynek, azaz külön jogi
érdekeltségének bizonyítása nélkül nem hivatkozhat az alapul fekvő szerződés
semmisségére. Ha a követelés jogutódja nem tekinthető automatikusan perindításra
jogosultnak, akkor feltételezzük, hogy a szerződéssel még távolabbi kapcsolatban
álló versenytársak és fogyasztók sem minősülnek annak.
Ez esetben legfeljebb az ügyész jogosult egy megállapítási keresetet indítására a
semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a
Ptké. (1960. évi 11. tvr.) 36/A. §-a alapján, vagy a Tpvt. 92. §-a alapján hasonlóképp
járhat el a GVH, a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezet vagy tagjai
tekintetében a gazdasági kamara. Egy ilyen per esetében azonban már joggal vethető
fel, hogy valójában közérdekű és nem magánérdekű jogérvényesítésről van szó.
A Fővárosi Bíróság ugyanakkor számos ítéletében értelmezte a GVH határozatával
szembeni bírósági felülvizsgálat indítására jogosultak körét. A GVH határozatának
felülvizsgálatára a Pp. XX. fejezete szerinti eljárás irányadó. A Pp. 327.§ (1) alapján
közigazgatási per megindítására az jogosult, akinek jogát, vagy törvényes érdekét az
eljárás alapjául szolgáló ügy érinti. Tekintve, hogy a Tpvt. a Pp-től eltérő
rendelkezést nem fogalmaz meg, ebből következik, hogy a bejelentő (legyen akár
fogyasztó vagy versenytárs) mint jogában, illetve törvényes érdekében érintett,
25 BH 2001.335
55
perindításra jogosult.26 Ezt a megállapítást tovább árnyalja későbbi ítéleteiben.
Megállapítása szerint tekintettel arra, hogy a GVH eljárása bejelentés esetén is a
közérdek védelmére és hivatalból indul, önmagában a bejelentői státusz még nem
igazolja, hogy a bejelentőnek perindítási jogosultsága is lenne. Ehhez igazolnia kell,
hogy a háttérben valóban kimutatható és versenyjogilag értékelhető érdekeltsége áll
fenn.27 Ezen értelmezések értelemszerűen alkalmazhatóak a magánjogi perekben
való perlési jogosultság vizsgálatakor is.
A túlzottan szűk megközelítés ellen szólnak azonban a közösségi jogból fakadó
érvek. A már idézett Crehan ügyben a Bíróság ugyanis kimondta, hogy azon nemzeti
bíróságoknak, amelyeknek feladata a közösségi jog alkalmazása, biztosítaniuk kell
annak teljes körű érvényesülését, és védeniük kell a magánszemélyeknek ebből
fakadó jogait28. Miután a 81. cikk érvényesülését veszélyeztetné, ha a nemzeti
bíróságok megtagadnák a versenykorlátozó szerződésekből és magatartásokból
fakadó károk érvényesítését, nem létezhet olyan abszolút akadály, amely kizárja a
versenykorlátozó szerződésben részes fél perlési lehetőségét. Mindazonáltal, mivel
nincsen a kérdésről rendelkező közösségi szabályozás, a nemzeti jogrendszerek
szabadon határozhatják meg, hogy mely bíróságok rendelkeznek az eljárások
lefolytatására hatáskörrel és milyen keretek között van lehetőség a közösségi jogból
fakadó jogosultságok érvényesítésére. A nemzeti jogrendszerek ezen szabadságának
korlátja azonban, hogy a közösségi jogból fakadó jogosultságok érvényesítésének
keretei nem lehetnek szűkebbek, mint a hasonló kérdésekben elérhető nemzeti jogi
lehetőségek (principle of equivalence) illetőleg, hogy nem tehetik gyakorlatilag
lehetetlenné, vagy túlzottan nehézzé a közösségi jogból fakadó jogosultságok
gyakorlását.29 Meglátásunk szerint tehát a fogyasztói kör vagy a versenytársak
jogérvényesítésének kizárása ellentétes lenne a Bíróság által kimondott elvvel.
26 Fővárosi Bíróság 2.K. 34.459/2000. 27 Fővárosi Bíróság 2.K. 32.650/2002/4. 28 Lásd még a Simmenthal ügyet 106/77 1978 ECR 629 16. pont, illetve a Factortame ügyet C-213/89 1990 ECR I-2433 19. pont 29 Lásd a Palmisani ügyet C-261/95 1997 ECR I-4025 27. pont
56
(ii) A semmisségre való hivatkozás időbeli korlátai
A Ptk. szerint a semmis szerződés érvénytelenségére határidő nélkül lehet
hivatkozni. Ez elvileg egy időbeli korlátlanságot jelent, azaz egy ilyen igény,
hivatkozási alap nem évül el. Az első ránézésre ismét csak rendkívül nagyvonalú
szabályt természetesen a bírói gyakorlat árnyalta, bár kevéssé megszorító módon,
mint a perindításra jogosultak körét. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében30
kifejtette ugyanis, hogy a határidő nélküli hivatkozásra csak addig van mód,
ameddig azt az ügyet, amelyben a szerződés semmisségére hivatkozás történt, a
bíróság jogerős ítélettel el nem bírálta. Ezt követően legfeljebb perújítással lehet
segíteni a nem észlelt semmisségen, de amennyiben ennek jogvesztő határideje is
eltelt, úgy további lehetőség nincs a semmisségre történő hivatkozásra. A fenti
döntés a polgári eljárásjog alapelveivel és a jogbiztonság alkotmányos
követelményeivel maximálisan összhangban áll, de azt a veszélyt hordozza
magában, hogy amennyiben a perben álló felek – mivel érdekükkel ellentétes – nem
hivatkoznak a perben semmisségre, és a jogerős ítélet ennek következtében nem
állapítja azt meg, úgy a továbbiakban nem lesz mód az időbelileg korlátlan
hivatkozásra, a szerződéssel kapcsolatban a jövőben nem vethető fel, hogy semmis.
(iii) A semmisség megállapításának eljárásjogi keretei
A perindításra jogosultak személyén és a perindítás időbeli korlátain túl további
eljárásjogi probléma is akadályát képezi a hatékony magánjogi antitröszt
jogérvényesítésnek, mégpedig az, hogy a bíróság – erre történő hivatkozás
hiányában – milyen eljárásjogi feltételek mellett jogosult észlelni a semmisséget.
Az érvénytelenség észlelése körében azt szükséges kiemelni, hogy a polgári eljárási
jog szabályai szerint az eljáró magyar bíróság bizonyítást hivatalból csak akkor
folytathat le, ha azt jogszabály megengedi. Jogszabály – jelenleg – nem teszi
30 BH 1998.601.
57
lehetővé azt, hogy az eljáró bíróság a közösségi versenyszabályokba történő ütközés
lehetőségének észlelése esetén annak megállapítása végett, hogy a jogszabályba
ütközés ténylegesen fennáll-e, hivatalból bizonyítást folytasson le. Ezzel szemben
köztudomású, hogy a közösségi versenyszabályokba ütközés miatti semmisség – ha
a felek erre nem hivatkoznak és nem ajánlanak fel megfelelő bizonyítékokat –
megállapítása esetenként csak terjedelmes bizonyítás lefolytatása mellett vagy azt
követően (lenne) lehetséges (így pl. az érintett piac megállapítása, rendelkezik-e a
vállalkozás erőfölénnyel az érintett piacon, stb.).31 Ebből következik, hogy
valószínűleg még azon esetekben is, amikor észleli a bíróság annak lehetőségét,
hogy a szerződés sérti a közösségi versenyszabályokat, eljárásjogi akadályok miatt
nem lesz abban a helyzetben, hogy a semmisséget megállapítsa, hacsak a felek
valamelyike nem indítványoz ebben a körben bizonyítást (ami a hivatkozás önvád-
jellege miatt korántsem biztos, hogy bármelyik félnek is érdekében állna).
A fenti megközelítést a közösségi joggyakorlat is alátámasztja. A van Schijndel
ügyben32 az Európai Bíróság kimondta, hogy jóllehet a nemzeti bíróságoknak
kötelességük a közösségi jog kógens szabályainak érvényesítése akkor is ha a felek
azokra nem hivatkoztak, ez a kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a nemzeti jog
alkalmazása kapcsán is azonos kényszer érvényesül. A közösségi jog nem írja elő,
hogy a bíróságok saját kezdeményezésükből vizsgálják a közösségi jogi szabályok
esetleges megsértését, ha emiatt el kellene hagyniuk hagyományosan passzív
szerepüket a felek közötti vita rendezésében azáltal, hogy kiterjesztik a vita felek
által meghatározott körét és, hogy olyan tényeket és körülményeket vesznek
figyelembe, amelyekre a felek nem hivatkoztak.
31 Wallacher Lajos: Az Európai Közösség versenyjogának alkalmazása Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozástól, Gazdaság és Jog, 2004. május, 5. szám, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2004. 9. o. 32 A C-430/93 és C-431/93.sz Jeroen van Schijndel and Johannes Nicolaas Cornelis van Veen kontra Stichting Pensioenfonds voor Fysiotherapeuten egyesített ügyek EBHT1995., I-4705. 22. pontja
58
(iv) A semmisség jogkövetkezményei
Feltéve, hogy a bíróság számára hivatalbóli bizonyítás elrendelése nélkül is
egyértelmű és nyilvánvaló az eléje került szerződés közösségi jogba ütközése, de a
felek erre nem hivatkoznak, viszont a bíróság észleli ezt, úgy a jogkövetkezmények
alkalmazása körében a bírói gyakorlat tovább szűkíti az eljáró bíróság perbeli
lehetőségeit, mivel a semmisség észlelése esetére csak annyit tesz lehetővé az eljáró
perbíróság számára, hogy a semmis szerződés alapján támasztott keresetet elutasítsa.
(Megjegyezzük, hogy egyes bíróságok gyakorlata ettől eltérhet, de az az alapvető
tendencia, hogy a felek az ügy urai, és a kereseti kötöttség elve miatt a bíróság nem
alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amit a felek nem kérnek.) A Pécsi Ítélőtábla
egyik kollégiumi ajánlása33 kifejezetten úgy foglal állást, hogy a semmisség
jogkövetkezményeinek a bíróság által hivatalból történő alkalmazása kizárólag
abban merülhet ki, hogy a felek által célzott joghatás nem érhető el, ezért a bíróság
az érvénytelen szerződés alapján előterjesztett igényt, mint alaptalant – a szerződés
érvénytelenségének megállapítása nélkül (!) – elutasítja. A kollégiumi ajánlás szerint
a bíróságnak csak az ítélet indokolásában kell arra utalnia, hogy a keresetet a
szerződés hivatalból észlelt érvénytelensége miatt utasította el. Semmilyen más
tekintetben azonban a bíróság nem rendelkezik az érvénytelenség
jogkövetkezményéről, így az eredeti állapot helyreállításáról sem. A kollégiumi
állásfoglalás még megjegyzi, hogy amennyiben bármelyik fél a semmisnek
minősített szerződés alapján az egymás közti jogviszonyuk rendezését kívánja, úgy
ehhez külön kereseti kérelem szükséges, esetlegesen külön peres eljárásban.
4.3. A bizonyítás nehézségei
A bizonyítás a feleknek és a bíróságnak az a tevékenysége, amellyel valamely tény
fennállásáról vagy annak hiányáról, illetve valamely tényállítás valóságáról vagy
valótlanságáról az ítéletet hozó bíróság meggyőződését kialakítani törekszik. A
59
bíróság tevékenysége a klasszikus kontinentális szerepfelfogásban hagyományosan a
bizonyítás foganatosítására, azaz a bizonyítékok észlelésére és azok mérlegelésére
irányul. Ennek megfelelően a felek feladata a bizonyítási eszközök felkutatása és a
bizonyítékoknak a bíróság elé tárása, ellentétben azonban az angolszász
hagyományokkal, nem bízhatnak abban, hogy a másik fél valamennyi bizonyítékát a
bíróság elé tárja.
A téma szempontjából elsőként felvethető kérdés, illetve nehézség a jogszabály,
mint a bizonyítás tárgya. A Pp. hatálybalépése előtti eljárási szabályok kifejezetten
lehetővé tették, hogy a külföldi jogszabályok, a szokásjog és a helyhatósági
szabályok tekintetében a jogszabályok is lehessenek a bizonyítás tárgyai,
ugyanakkor a ma általánosnak mondható és uralkodó felfogás szerint jogszabály
nem lehet bizonyítás tárgya, legfeljebb arra szorítkozhat a bíróság, hogy igénybe
veszi a felek segítségét az alkalmazandó jogszabályok felkutatásában. Ebből a
szempontból de a tényállás felkutatása terén is fontos segítséget jelenthet a
bíróságok számára az 1/2003/EK számú rendelet által bevezetett amicus curiae
intézmény. Ennek lényege, hogy a Bizottság vagy a nemzeti versenyhatóság akár a
bíróság felkérésére, akár saját elhatározásából kifejtheti véleményét a per tárgyát
képező versenyjogi kérdésben. A szakmai hatóság ilyen jellegű beavatkozása
jelentős segítséget nyújthat a bíróságnak a releváns közösségi joggyakorlat
tartalmának bizonyítása kapcsán, de a konkrét tényállás kapcsán is számos
bizonyítási problémát küszöbölhet ki a hatósági beavatkozás. Ezen speciális
eszköznek a bevezetése gyakorlatilag egyet jelent annak kimondásával, hogy a
bíróságnak nem feltétlenül áll rendelkezésére olyan ismeret, amely egy bonyolult
közgazdasági összefüggéseket is felvető szabály megfelelő alkalmazásához
szükséges. Kifejezetten üdvözölhető, hogy ezen eszköz bevezetésével a jogalkotó a
bizonyítás első nehézségével kapcsolatban, azaz a jogszabály tartalmának
bizonyításával kapcsolatban effektív segítséget nyújt a szabályok érvényesülése
érdekében. Az amicus curiae intézményének a Tpvt. megsértésén alapuló perekre
33 4/2004 (VI.04.)
60
való kiterjesztését egyébként előirányozza a Tpvt. folyamatban lévő, mér említett
módosítása is.
Sokkal bonyolultabb a helyzet a tények bizonyításával kapcsolatban. Egy polgári –
kártérítési – perben ez abban áll, hogy a bizonyítási terhet viselő fél bizonyítja azon
tények fennállását, amelyek a kárkötelem létrejöttét és fennállását bizonyítják. Mivel
a károkozás alapvetően vélelmezetten jogellenes magatartás, a kár bekövetkeztének
bizonyítása a kárkötelem fennállását bizonyítja, azzal, hogy a kárért felelőssé tett
személynek módja van felelőssége hiányát bizonyítani, arra hivatkozással, hogy úgy
járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
A felperesnek már a keresetlevélben állítania kell azokat a tényeket és
bizonyítékokat, amelyek az általa érvényesíteni kívánt jog alapjául szolgálnak. A per
során is terheli a feleket azon kötelezettség, hogy semmi olyan tényt nem
hallgathatnak el, amelyek a per eldöntése szempontjából jelentősek. A tényállítás
kötelezettsége önmagában még nem jelent különösebb problémát egy kártérítési
perben, így egy versenyjogi jogalapon indított kártérítési perben sem. A tényállítási
kötelezettséget azonban a bizonyítási kötelezettséggel kiegészítve már egészen más
helyzetbe kerül az igényt érvényesíteni kívánó fél.
A Pp. 164. § tartalmazza a bizonyítási kötelezettség és a bizonyítási teher általános
szabályát, amely szerint a per eldöntéséhez szükséges (és jegyezzük meg: a felperes
által állított) tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében
áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ugyanezen szakasz második
bekezdése egyben – törvényi kivételektől eltekintve – kizárja a hivatalbóli
bizonyítás lehetőségét. Az, hogy adott tény bizonyítása pontosan kit terhel, tehát
elsősorban az anyagi jogszabályokon múlik, hiszen azokból vezethető le, hogy kinek
áll érdekében az adott tény valókénti elfogadása. Ebből a szempontból a versenyjogi
jogsértésekre alapított perekben is a Ptk. kárkötelmi szabályai irányadóak, amely
alapján kikristályosodott bírói gyakorlat egységes abban, hogy a kár
összegszerűségét a felperes köteles bizonyítani.
61
A kár összegszerűségének bizonyítása körében is különbséget kell tenni a sérelmet
szenvedett fogyasztó és a sérelmet szenvedett versenytárs között.
A fogyasztói sérelem alapvetően abban állhat, hogy a versenytársak közötti
versenyellenes magatartások miatt a termékhez nem piaci áron, hanem a fölött jut
hozzá. (A nem piaci ár elméletileg ugyan lehet a piacihoz képest alacsonyabb is, ami
szintén megvalósíthat versenyjogi jogsértést, de kárt nem okoz a fogyasztónak.) Ez
egyértelműen a fogyasztó vagyonában bekövetkező értékcsökkenés, amely a kár
klasszikus fogalmi elemei közül a viszonylag legkönnyebben bizonyítható. Ennek
ellenére, nehezen képzelhető el, hogy a fogyasztó képes lenne bizonyítani ezt a kárt,
mivel ehhez elsősorban a piaci árra (esetleg csak a hipotetikus versenyárra)
vonatkozó bizonyítást kellene lefolytatni. Ezen árszintnek a meghatározása azonban
a versenyhatóságoknak is sok problémát okoz és a gyakorlatban igyekeznek
megkerülni a problémát. A fogyasztót terhelő bizonyítási kötelezettség miatt a
perindítás gyakorlatilag eleve sikertelen, még abban az esetben is, ha a fogyasztó
bármilyen módon bizonyítja, hogy a kialakult (és álláspontja szerint nem piaci,
hanem a fölötti) ár a versenytársak vagy egy versenytárs jogellenes (versenyjogba
ütköző) magatartásának okozata. Még ennél is nehezebb helyzetbe kerülhet azonban,
ha valamilyen, nem közvetlenül az árszínvonal emelését célzó visszaélés (például:
árukapcsolás, a kibocsátás vagy a technikai fejlődés korlátozása) miatt akar
kártérítést kérni.
A versenytársak esetében a kár leginkább elmaradt haszonként képzelhető el,
amelynek bizonyítása komoly nehézséget jelent a perben. Az elmaradt haszon
bizonyítása körében a bírói gyakorlat megköveteli a haszon számszerűsítését,
konkrét kimunkálást kíván, amely még felkészült versenytárs vállalkozás esetén sem
könnyen teljesíthető elvárás. Nem kevesebb gondot okoz az okozati összefüggés,
azaz annak sikeres bizonyítása a felperes részéről, hogy a versenytárs jogellenes
magatartása – és nem más – volt az oka a haszon elmaradásának. Ezzel szemben az
alperes versenytárs számára nyilvánvaló védekezési alap az, hogy a hasznot más
62
tényezők is befolyásolják. Különösen sikeres lehet a védekezés akkor, ha maga a
felperesként fellépő vállalkozás nyereséges, hiszen ez esetben már azt kellene
bizonyítani, hogy annak ellenére, hogy nyereséges, még nyereségesebb is lehetett
volna a jogsértő magatartás hiányában. Egy ilyen típusú bizonyítás, eltekintve a
perjogi nehézségektől, adott esetben akár már morálisan is nehezen vállalható.
5. Következtetések
A fentiek alapján a magánérdekű antitröszt jogérvényesítés Magyarországon az
alábbi okok miatt veszít hatékonyságából.
(i) a magánjogi jogérvényesítésre eltérő hatásköri szabályok vonatkoznak a
közösségi jog és a magyar jog alapján;34
(ii) a perindításra jogosultak köre a Ptk. szövegében foglaltakhoz képest
szűkebb és nem egyértelmű, hogy magában foglalja-e a kartellben részt
nem vevő versenytársakat, fogyasztókat;
(iii) a magánjogi jogérvényesítés fogyasztóvédelmi szervezetek és más
szervek által való kvázi-közérdekű érvényesítésének lehetőségei nem
kellően széleskörűek, de a jelenlegi keretek sem kellőképp kihasználtak;
(iv) a kártérítési igények érvényesítése a kár mértékének bizonyíthatósága és
a perlési jogosultságok bírósági gyakorlatban való korlátozása miatt
rendkívül nehézkes;
(v) a semmisségre csak a megállapodást jogerősen elbíráló per befejezéséig
van érdemben mód hivatkozni, ezt követően jelentősen leszűkülnek a
lehetőségek;
(vi) a bíróság számára nem biztosított az a lehetőség, hogy a felek akaratán
kívül bizonyítást folytasson le azon tényekre (pl. érintett piac
meghatározása, piaci erőfölény létezése, stb.), amelyek alapján a
semmisség vagy annak hiánya megállapítható lenne;
34 Remélhetőleg ez az eltérés a Tpvt. módosításával a közeljövőben megszűnik.
63
(vii) a bíróság előtti bizonyítás rendkívül nehézkes az adminisztratív
eljárásban alkalmazható bizonyíték felkutatási jogosítványok és
elegendő kapacitás híján;
(viii) az irányadó bírói gyakorlat szerint a bíróság a semmisség
megállapítására nem jogosult hivatalból, csupán észlelése esetén a
kereseti kérelmet elutasító döntést hozhat;
(ix) nem jogosult a semmisség legfontosabb jogkövetkezményének, az
eredeti állapot helyreállításának elrendelésére;
(x) a jogkövetkezmények esetleg csak egy külön perben érvényesíthetők;
(xi) tekintettel arra, hogy a magyar bíróságok a GVH kizárólagos hatásköre
miatt nem szerezhettek tapasztalatot a versenyjog alkalmazásában,
illetőleg vélhetőleg nincsenek kellő szintű ismereteik a közösségi jog
negyven éves joggyakorlatáról, melyet a közösségi jog alapján indult
perekben alkalmazniuk kellene, kizárólagos illetékességi, esetleg
hatásköri szabályokra lenne szükség a versenyjogi jogsértésre alapuló
keresetek elbírálására.35
35 Ezen probléma részleges megoldását jelentené a Tpvt. folyamatban lévő módosítása, amely átültetné a magyar jogrendszerbe az amicus curiae intézményét, így a GVH számára lehetőség nyílna a perekben való véleménynyilvánításra.
64
Bibliográfia:
Bassola Bálint, Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen
klauzulák kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás
összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in:
Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. Szabó Gergely, Magyar
Országgyűlés Hivatala, 2004., 285-286. o.
Herbert Hovenkamp: Antitrust 3rd Ed. St. Paul Minn. 1999
Mario Monti beszéde az IBA – 8. éves versenyjogi konferenciáján Fiesole, 17
September 2004
Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy
reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha
Györgyné tiszteletére Budapest 2002 120. o.
Tóth Tihamér: Az EU versenyjoga dióhéjban – avagy mi vár az Unióban a magyar
kis- és közepes méretű vállalkozásokra versenyjogi szempontból? Egyetemi jegyzet,
PPKE – JÁK Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 2004.
Denis Waelbroeck, Donald Slater, Gil Even-Shoshan: Study on the conditions of
claims for damages in case of infringement of EC competition rules a Comparative
Report
http://www.europa.eu.int/comm/competition/antitrust/others/private_enforcement/co
mparative_report_clean_en.pdf
Wallacher Lajos: Az Európai Közösség versenyjogának alkalmazása
Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozástól, Gazdaság és Jog, 2004.
május, 5. szám, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2004.
65
Wounter P. J. Wils: The modernization of the Enforcement of Articles 81 and 82
EC: A Legal and Economic Analysis of the Commission’s Proposal for a New
Council Regulation Replacing Regulation No. 17, Fordham International Law
Journal, June 2001 Volume 24 Number 5.
Donncadh Woods, Ailsa Sinclair, David Ashton: Private enforcement of Community
competition law: modernisation and the road ahead. In: Competition Policy
Newsletter Number 2 Summer 2004
White Paper on modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the
EC Treaty COM/99/0101 OJ 1999 C 132/1
66
Abstract
The authors analyse the possibilities for private enforcement under the national rules
on civil procedures. The article presents the problems of claims invoking the nullity
of agreements considered illegal under competition law and the potential claims of
damages. It also presents the possibilities for cooperation between courts and the
competition authority. The article touches upon the issue of inconsistencies between
EC case law and the practice of national judges. As one of the authors is a practicing
advocate and the other is an official of the competition authority the article
combines the views of the private and the public sector.
Juhász Dorina: A versenykorlátozó megállapodások tilalmába ütköző egységes
és komplex jogsértések
Az Európai Közösséget Alapító Római Szerződés (a továbbiakban: EKSZ) 81. cikk1
(1) bekezdése a közös piaccal összeegyeztethetetlennek és ezért tilosnak tekint
minden olyan vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásai által
hozott döntést és összehangolt magatartást (a továbbiakban együtt: megállapodás),
amely alkalmas lehet a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, és
amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny korlátozása, torzítása vagy
akadályozása. A hivatkozott cikk exempflikatív felsorolását adja a közösségi jog
kartelltilalmi rendelkezéseibe ütköző magatartásoknak, amelyek közül többet
kifejezetten megnevez a hivatkozott cikk:
a) a beszerzési vagy eladási árak, illetőleg bármely egyéb üzleti feltétel
közvetlen vagy közvetett rögzítése;
b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása
illetve ellenőrzés alatt tartása;
c) a piac vagy a beszerzési források felosztása;
d) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel
szemben, amely azok hátrányos versenyhelyzetbe kerüléséhez vezet;
e) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő
kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek
természetüknél valamint a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a
szerződés tárgyához.
A versenyhatóságok egyre súlyosabb szankciókat fűznek a versenyjog kartelltilalmi
rendelkezéseit sértő magatartásokhoz tekintettel arra, hogy a versenykorlátozást
célul tűző/megvalósító vagy ilyen hatással járó jogsértések gátolják az egészséges
versenyfeltételek megteremtődését, és a fogyasztók megkárosítását
68
eredményezhetik. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Bizottság Verseny
Főigazgatósága és a tagállamok versenyhivatalai tevékenységének középpontjában a
kartellekkel szembeni fellépés áll. A versenykorlátozó megállapodásokkal szembeni
hatékonyabb síkraszállás szükségessé tette a Bizottság és a nemzeti
versenyhatóságok közötti együttműködés szorosabbra fűzését. Az 1/2003/EK tanácsi
rendelet2 megszületésével radikális változás következett be a közösségi
versenyjogban, amelynek eljárásjogi rendelkezéseire 2004. május 1-jéig a
17/1962/EGK tanácsi rendelet3 volt irányadó. Az új végrehajtási rendelet értelmében
a tagállamok versenyhatóságai és nemzeti bíróságai4 közvetlenül alkalmazhatják az
előttük folyó eljárásokban az EKSZ 81. és 82. cikkeit5 a tagállamok közötti
kereskedelem érintettsége esetén.
Az új szabályozás által létrehozott ECN6 keretében tájékoztatják egymást a nemzeti
versenyhatóságok és a Bizottság a közösségi versenykorlátozó megállapodások
tilalmába ütköző eljárások megindításáról és az ügyekkel kapcsolatos lényegi
információkról. A Bizottság Verseny Főigazgatósága az új rendszer alapján akkor
avatkozik be az eljárásokba, ha az EK versenyjogának konzisztens alkalmazását kell
biztosítania, vagy igény mutatkozik a versenypolitika fejlesztése iránt. Az antitröszt
szabályok alkalmazásának decentralizálásával és az egyedi mentesítés rendszerének
1 Az Amszterdami Szerződés hatályba lépését megelőzően a jelen cikkben foglalt rendelkezések a 85. cikk számozását viselték. 2 HL L 1. szám 2003. január 4., 1. oldal, a Szerződés 81. és 82. cikkében lefektetett versenyszabályok végrehajtásáról 3 HL L 1. szám 1962. február 21., 204. oldal (a 17. számú rendelet címe az Amszterdami Egyezmény 12. cikke szerinti átszámozás figyelembe vételével kiigazításra került, az eredeti, 85. és 86. cikkekre hivatkozás helyett, a 81. és a 82. cikkre vonatkozik) 4 Az amicus curiae jogintézményének bevezetésével a nemzeti versenyhatóságok és a Bizottság felléphetnek a nemzeti bíróságok előtt az EKSZ 81. és 82. cikkének alkalmazásával folyó eljárásokban, és előadhatják az üggyel kapcsolatos álláspontjukat. 5 Jelen tanulmány nem tér ki a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló 82. cikk kapcsán alkalmazott joggyakorlat ismertetésére. 6 European Competition Network (Európai Versenyügyi Hálózat) keretében, amely a tagállamok versenyhatóságainak a Bizottság koordinálása mellett működő interaktív rendszere, valósul meg az EKSZ 81. és 82. cikkének valószínűsíthető megsértése miatt indult eljárásokban történő együttműködés.
69
megszüntetésével a Bizottság minden erejét és kapacitását a legsúlyosabb
jogsértések feltárására tudja fordítani.
Azért tartottam szükségesnek, hogy röviden felvázoljam a közösségi versenyjog
2004. május 1-jén hatályba lépett reformrendelkezéseit, mert ez olyan új fejezetet
hozott a tagállamok versenyhatóságainak életébe is, amely gyökeresen
megváltoztatja az eddigi jogalkalmazási gyakorlatot. A közösségi versenyjogban
már évtizedek óta alkalmazott egységes és komplex jogsértések terminológiája
időszerű, hogy beférkőzzön a nemzeti versenyhatóságok gyakorlatába. Mielőtt
rátérnék az egységes és komplex jogsértés terminológiájának bemutatására,
mindenképp szót kell ejtenem a témakörhöz kapcsolódó alapfogalmakról, amelyek
pontos ismerete sarokpontját képezi valamely jogsértés egységes és komplex
voltának értelmezése során.
Mindenekelőtt fontosnak tartom elhatárolni egymástól a horizontális és a vertikális
megállapodásokat. A közösségi versenyjog horizontális természetű
együttműködésként fogja fel a piac azonos szintjén működő vállalkozások közötti
megállapodásokat, amelyeket többnyire versenytársak kötnek egymással.7 A
vertikális megállapodások8 a piac különböző szintjein tevékenykedő vállalkozások
között születnek, amelyeket többnyire a termelők kötnek a nagy- és
kiskereskedőikkel, például a továbbeladási ár, kizárólagos értékesítés és beszerzés
vagy területi kizárólagosság meghatározása stb. céljából. A jelen tanulmány a
versenytársak által kötött, horizontális versenykorlátozó megállapodásokra
koncentrál, mert a kőkemény kartellek tanúsítására, amelyek egységes és komplex
formát ölthetnek, alapvetően egy adott piacon versenytárs vállalkozások képesek.
7 2001/C 3/02 számú bizottsági közlemény, Az EK Szerződés 81. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatás. 8 2000/C 291/01 bizottsági közlemény, A vertikális korlátozásokról szóló iránymutatás
70
I.
A megállapodás fogalmi köre
A megállapodás összefoglaló elnevezéssel illetjük a vállalkozások közötti
megállapodásokat, az összehangolt magatartásokat és a vállalkozások társulásai által
hozott döntéseket. Ebben a részben röviden sorra veszem a megállapodás fogalmi
körébe sorolható „elkövetési magatartások” alapfogalmait, hogy rátérhessek az
egységes és komplex kartelljogsértések vizsgálatára. A megállapodás fogalmi
körébe tartozó kategóriákra irányadó közösségi joggyakorlat – a fellelhető
szakirodalmi anyagok közül – legátfogóbb összefoglalása olvasható Richard Wish
az EK versenyjogát bemutató könyvében.9 A jelen tanulmány ezen részében
alapvetően az általa felvázolt tematika szerint haladok, azonban egyes helyeken
kiegészítéseket teszek, vagy éppen más szemszögből mutatom be a joggyakorlatot.
1.1. A vállalkozások közötti megállapodás
Az egyik legfontosabb versenyjogi alapfogalom a megállapodás definíciója. A
versenyjog a megállapodás kategóriájába nemcsak az írott, aláírással és ügyvédi
szárazbélyegzővel ellátott, a polgári jog szabályai szerinti formai követelményeknek
megfelelő megállapodásokat tekinti, hanem e körbe sorolja az ún. gentelmen's
agreement-eket10 és az egyszerű akarategységet11 is. Az Elsőfokú Bíróság12
hangsúlyozta ahhoz, hogy egy vállalkozások közötti megállapodás az Európai
Gazdasági Közösségről szóló Szerződés 85. cikk (1) bekezdésének (a jelenlegi
számozás szerint 81. cikk (1) bekezdés) hatálya alá tartozzon, elegendő a
vállalkozások közös szándékának kifejezése, amely arra vonatkozik, hogy a piacon
egy bizonyos módon viselkedjenek az árak és az eladási volumenek meghatározása
céljából. Ugyanezen ítélet még egy kulcsfontosságú megállapítást tartalmaz, amely
szerint a hivatkozott cikk olyan vállalkozások közötti megállapodások esetében is
9 Richard Wish: Competition Law, Fifth Edition, London, Butterworth, 2004, 91. oldal 10 C-41/69 ACF Chemiefarma NV vs. Comission [1970] ECR 661 11 T-41/96 Bayer AG vs. Commission [2000] ECR II-03383
71
alkalmazható, amelyek formálisan már nem hatályosak, de hatásuk továbbra is
érvényesül a piacon. Egy másik ügyben a Bizottság kinyilvánította, hogy egy
megállapodás a versenyjog szerinti kartelltilalomba ütközéséhez nem szükséges,
hogy a megállapodás be nem tartása esetén bizonyos szankciók sújtsák az adott
vállalkozást.13
Amikor egy megállapodás kapcsán felmerül, hogy az sértheti a versenyjog
kartelltilalmi rendelkezéseit, nem szabad megfeledkeznünk arról a lényeges
kritériumról, amely szerint a vállalkozások csak akkor vonhatók felelősségre a
versenyjog alapján, ha egymástól jogilag függetlennek tekinthetők.
Az Európai Bíróság esetjogában14 kifejezésre juttatott egy mérföldkövet jelentő
álláspontot, amely szerint a vállalkozások felelősségre vonhatók a kartelltilalmi
rendelkezések alapján abban az esetben is, ha a versenykorlátozást tartalmazó
megállapodás rendelkezéseit nem ültették át a gyakorlatba piaci magatartásuk
tanúsítása során. Ugyanakkor azon tény is alkalmas az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése
szerinti felelősség megállapítására, ha például egy találkozón résztvevők közül csak
egyikük juttatta kifejezésre szándékát a verseny korlátozására.15 Az Európai
Közösségek Bírósága (a továbbiakban: Európai Bíróság) következetesen kiállt azon
álláspontja mellett, hogy nem fogadja el a vállalkozások azon védekezését, amely
szerint csak azért vettek részt egy megállapodás megkötésében, mert más
vállalkozások kényszerítették a kartellben való részvételre.16 Mindez természetesen
nem azt jelenti, hogy a jogalkalmazó azonos mértékben sújtja bírsággal a kartellben
résztvevő vállalkozásokat, hiszen a kartellben meghatározó szerepet vállaló
vállalkozásokra szinte minden esetben nagyobb összegű bírságot szabnak ki,
12 T-12/89 Solvay and Cie SA vs. Commission [1992] ECR II-00907, para 3-4 13 PVC ügy, OJ [1994] L 239/14, para 30 14 C-89,104,114,116,117,125-129/85. A. Ahlström Osakeyhtiö and others vs. Commission [1994] ECR I-00099 15 T-202/98 Tate and Lyle vs. Commission [2001] ECR II-2035, para 54 16 C-16/61 Modena vs. High Authority [1962] ECR 289, T-25/95 Cimenteries CBR SA vs. Commission [2000] ECR II-49, para 2557
72
valamint az a körülmény is döntő jelentőséggel bír, hogy az eljárás alá vont
vállalkozások milyen fokú együttműködést tanúsítanak a tényállás feltárása során.
1.2. A vállalkozások társulásai által hozott döntés
A versenyjog történetében számos példa akad arra, hogy valamely versenykorlátozó
magatartás megvalósítása nem kifejezetten vállalkozások, hanem elsősorban
valamely szakmai szervezet, kereskedelmi szövetség vagy kamara tevékeny
szerepvállalásához köthető. Amennyiben a vállalkozások valamilyen társulási
formája által hozott döntéshez köthető egy versenykorlátozó gyakorlat folytatása, a
Bizottság ugyanolyan módon vonhat felelősségre, például egy szakmai szövetséget,
egy kamarát vagy annak vezető testületének tagjait. A vállalkozások társulásainak
felelősségre vonását nem befolyásolja az a tény sem, hogy a szó klasszikus
értelmében az előző évi nettó árbevételük nem piaci tevékenységből, hanem a tagok
által fizetett tagdíjakból tevődik össze.
A vállalkozások társulásainak ugyanolyan mértékű, szigorú felelősségre vonása az
általuk hozott versenykorlátozó döntésekért azzal indokolható, hogy adott esetben
egy több száz vállalkozást tömörítő szakmai szövetség a verseny korlátozására
alkalmas szerepvállalása kihathat az egész piac működésére, például a szövetség
által meghatározott indokolatlanul magas árakat alkalmazza a piacon jelenlévő
összes vállalkozás, ezért a termék vagy szolgáltatás összes fogyasztóját tényleges
kár éri. A vállalkozások társulásai által hozott döntések megjelenési formái
sokrétűek lehetnek. Versenykorlátozó rendelkezést tartalmazhat, például egy kamara
etikai szabályzata, magatartási kódexe, határozata vagy ajánlása, illetőleg a
vállalkozások társulásai által létrehozott adatbázisok a tagok vagy más vállalkozások
számára történő hozzáférhetővé tétele, amely bizalmas információcserén alapuló
kartell megvalósulásához vezethet. Az Európai Bizottság a Ciment ügyben17
leszögezte, hogy a versenyjogi felelősségre vonásnak nem feltétele, hogy a
17 COMP/IV. 33.126, 33.322 ügyben hozott 94/815/EK bizottsági határozat
73
vállalkozások társulása maga piaci magatartást tanúsítson, mint ahogy az sem, hogy
a döntés ténylegesen alkalmazásra kerüljön a gyakorlatban.18 A Cematex19 és a
Milchfölderungsfonds20 ügyekben hozott bizottsági határozatok értelmében az
EKSZ kartelltilalmi rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak az olyan vállalkozások
társulása által hozott versenykorlátozó döntések, amelyeket a vállalkozások
társulásainak közös tárulása hozott.21 A vállalkozások társulásai által hozott
döntéseknek azért van különös jelentősége, mert a tagvállalkozások összehangolt
magatartásához vezethetnek még abban az esetben is, ha a döntés ténylegesen nem
bír kötelező erővel a tagokra nézve.
1.3. Az összehangolt magatartás
Ha az összehangolt magatartás leegyszerűsítő definiálására törekednénk, azt is
mondhatnánk, hogy minden olyan aktus, amely nem sorolható a megállapodás és a
döntés fogalmi körébe és célja vagy hatása a verseny korlátozása, torzítása vagy
akadályozása, az összehangolt magatartás kategóriájába tartozik. Ez a magyarázat
azonban túlságosan elnagyolt, bár az igaz, hogy az összehangolt magatartás
koncepciójának legfőbb ismérve, hogy olyan piacon tanúsítani kívánt
magatartásokról van szó, amelyek nem tartalmazzák a megállapodás minden fogalmi
elemét. Az összehangolt magatartás fogalmi körébe vonható versenykorlátozó
gyakorlatok esetében döntő szerephez jut a vállalkozások szándéka és az ebből eredő
tudatos versenykorlátozás léte vagy lehetősége. A vállalkozások összehangolt
magatartása olyan a vállalkozások közötti együttműködés formájában képzelhető el,
amely nem éri el az 1.1. fejezetben meghatározott megállapodás szintjét.
Az összehangolt magatartás koncepciója szempontjából az első jelentős bírósági
ítélet az ICI vs. Commission ügyben22 született, amelyben a Bíróság leszögezte,
18 T-25/95 Cimenteries CBR SA vs. Commission [2000] ECR II-491, para 1325, 2622 19 OJ [1971] L 227/26 20 OJ [1985] L 35/35 21 ibid Cematex és Milchsförderungfond ügyek 22 C-48/69 ICI vs. Commission [1972] ECR 619, para 64
74
hogy az EKSZ 81. cikke szerinti összehangolt magatartásnak minősül a
vállalkozások közötti koordináció azon formája, amely ugyan nem érte el a
megállapodás szintjét, azonban a vállalkozások közötti gyakorlatban megvalósuló
kooperáció veszélyezteti a versenyt.
Az Elsőfokú Bíróság23 leszögezte ahhoz, hogy egy vállalkozások közötti
együttműködés és kooperáció az EKSZ versenyjogi rendelkezései alapján
összehangolt magatartásnak minősüljön, az szükséges, hogy az önálló gazdasági
egységet képező vállalkozások a közös piacon tanúsított üzletpolitikájukat
függetlenül határozzák meg. A vállalkozások olyan találkozókon való részvétele,
amelyek az árak és az eladási volumenek rögzítését célozzák azáltal, hogy a
versenytársak az elérni kívánt árról információkat cserélnek, majd ezek tudatában
tanúsítják piaci magatartásukat, összehangolt magatartásnak minősül. Az
összehangolt magatartás révén megvalósuló versenykorlátozások vagy ezek
lehetősége azért nem egyeztethető össze a közös piac működésével, mert általában
elvárható a vállalkozásoktól, hogy piaci magatartásuk meghatározásakor autonóm
módon járjanak el.24 Az összehangolt magatartást tanúsító vállalkozások adott
esetben nem nyilvánítják ki közös akaratukat, azonban tetten érhető a tevékenységük
közötti koordináció.25
Richard Wish26 szerint az összehangolt magatartás „tesztje” alapján két lényegi
kritériumnak kell megfelelnie az ilyen típusú elkövetési magatartásoknak: a
vállalkozások között kell, hogy legyen egyfajta mentális konszenzus, amely
gyakorlati együttműködésben érhető tetten, továbbá nem szükséges, hogy a
vállalkozások közötti előbb vázolt konszenzus verbális formát öltsön, elegendő, ha a
felek közötti közvetlen vagy közvetett kontaktusban nyilvánul meg. A Suiker Unie
vs. Commission ügyben27 az Európai Bíróság kifejtette, hogy az Alapító Szerződés
23 T-7/89 SA Hercules Chemicals NV vs. Commission [1991] ECR II-01711 24 T-2/89 Petrofina SA vs. Commission [1991] ECR II-01087 25 C-48/69 Imperial Chemical Industries Ltd. vs. Commission [1972] ECR 00619 26 op. cit Richard Wish 100. oldal 27 C-40/73 Suiker Unie vs. Commission [1975] ECR 1663, para 425
75
versenyjogi rendelkezéseinek tilalmába ütközik a vállalkozások által követett olyan
közvetlen vagy közvetett magatartás, amely azt célozza, vagy olyan hatással jár,
hogy a piacon ténylegesen jelenlévő vagy potenciális versenytárs magatartását
befolyásolja, vagy elétárja annak a piaci magatartásnak a menetét, amelynek a
piacon történő tanúsítását a vállalkozások elhatározták vagy szándékoznak a
jövőben annak folytatásához tartani magukat.
Mindazonáltal a joggyakorlat tükrében megállapítható, hogy a vállalkozások közötti
együttműködésnek, összejátszásnak, magatartásaik összehangolásának számtalan
formája és intenzitása lehetséges. A Bizottság álláspontja28 szerint – amelyet több,
időközben híressé vált ügyben is kifejezésre juttatott – ahhoz, hogy a kartellben
résztvevő felek által tanúsított összehangolt magatartás miatt az EKSZ 81. cikke
szerinti felelősség megállapítható legyen, nem szükséges a tényleges
versenykorlátozó hatás kiváltása. A Bizottság ezen álláspontját az Elsőfokú Bíróság
is megerősítette29, amikor kifejezésre juttatta, hogy a piacon tanúsított összehangolt
magatartás miatti felelősségre vonás feltétele, hogy annak célja versenyellenes
legyen, vagy ilyen hatás kiváltására legyen alkalmas.
Az összehangolt magatartás terminológiájával kapcsolatban mindenképp szót kell
ejtenem ennek elhatárolásáról a vállalkozások által tanúsított párhuzamos
magatartásoktól, amelyek nem esnek a versenyjog tilalma alá. A vállalkozások
párhuzamos és nem összehangolt magatartást tanúsítanak akkor, amikor racionálisan
alkalmazkodnak a versenytársaik által követett gyakorlathoz, és nem lelhető fel
közöttük semmilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolat, amely a versenytársak
piacon tanúsított magatartásának befolyásolását célozza, vagy ilyen hatással jár,
illetőleg nem a saját maga vagy más vállalkozás által követett gyakorlatról
informálja a piac többi szereplőjét.
28 British Sugar ügy OJ [1999] L76/1, para 95
76
II.
Az egységes és komplex jogsértés
A versenyjog általában azon versenykorlátozó jogsértéseket tekinti egységesnek,
amelyekben résztvevő vállalkozások minden intézkedése ugyanazon versenyellenes
célt vagy hatást szolgálja. Az ilyen típusú jogsértések akkor minősülnek
komplexnek, ha versenykorlátozó megállapodások és összehangolt magatartások
útján egyaránt megvalósították.
A Bizottság az egységes és komplex jogsértések útján megvalósuló kartellügyekben
az alább ismertetésre kerülő definíciókat alkalmazza, amelyek jelen részben történő
bemutatását az indokolja, hogy érthetőbb legyen az egységes és komplex jogsértések
mechanizmusa és meghatározásának logikai menete.
Egy a felek közötti megállapodás létéről beszélhetünk, amikor a vállalkozások egy
közös tervben állapodnak meg, amely korlátozza vagy alkalmas arra, hogy
korlátozza az autonóm piaci magatartásukat azáltal, hogy meghatározza a piacon
történő közös fellépésüknek az irányvonalát, vagy az attól való tartózkodást. Nem
szükséges, hogy a felek által kötött megállapodás írott formát öltsön, vagy egyéb
formai követelményeknek megfeleljen, illetőleg annak megszegéséhez szerződésben
rögzített szankciókat, kényszerítő intézkedéseket fűzzenek a felek.30
A Bizottság ezen határozataiban az Elsőfokú Bíróság PVC II ügyben hozott
ítéletéből31 szokott idézni, amely szerint a bírósági esetjog értelmében annak
érdekében, hogy egy megállapodás az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése szerint
minősüljön, elegendő azt bizonyítani, hogy a vállalkozások közös akaratukat
29 T-202/98 Tate and Lyle vs. Commission [2001] ECR II-2035 30 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 129 31 T-305/94 Limburgse Vinyl Maatschappij N.V. and others vs. Commission [1999] ECR II-931
77
fejezték ki arra vonatkozólag, hogy a piacon egy meghatározott módon
viselkedjenek.
A bizottsági határozatok gyakran kitérnek az Európai Bíróság Suiker Unie ügyben
hozott ítéletére, amely a vállalkozások közötti együttműködés és kooperáció
formáival kapcsolatban tartalmaz lényegi megállapításokat. Eszerint a
vállalkozásoknak a közös piacon olyan üzletpolitikát kell folytatniuk, amely az
EKSZ versenyszabályaival összhangban, megfelel annak a követelménynek, hogy
független/autonóm döntéseken alapuljon. Annak ellenére, hogy megfelel a
függetlenség követelményének a vállalkozások azon joga, hogy piaci magatartásuk
meghatározásakor racionális keretek között figyelembe vegyék a versenytársaik által
követett piaci gyakorlatot, az EKSZ 81. cikke értelmében tilos a piaci szereplők
közötti bárminemű közvetlen vagy közvetett kapcsolat, amelynek célja vagy hatása
az aktuális vagy potenciális versenytársak piaci magatartásának befolyásolása,
illetőleg a versenytárs vállalkozás visszatartása attól, hogy olyan magatartást
folytasson, amelyet ők tanúsítanak vagy tanúsítani szándékoznak a piacon.
Ily módon az ilyen típusú gyakorlat az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése értelmében
összehangolt magatartásnak minősülhet abban az esetben is, ha a felek nem
csatlakoztak kifejezett közös cselekvési tervhez piaci magatartásuk meghatározása
során, azonban olyan összejátszásukon alapuló megoldást fogadtak el, vagy
csatlakoztak hozzá, amely alkalmas a piaci magatartásuk összehangolására.32 Bár az
EKSZ 81. cikk (1) bekezdése szerinti összehangolt magatartás terminológiájára
irányadó koncepció értelmében e körbe nemcsak az olyan magatartások sorolandók,
amelyek konkrétan a felek tevékenységeinek az összehangolásából erednek, hanem
azon magatartások is, amelyek véletlenszerű kapcsolatban állnak a vállalkozások
összehangolt piaci tevékenységével. Ilyen esetekben – az ellenkező bizonyításáig –
azt kell feltételeznünk, hogy azok a vállalkozások, amelyek részt vettek
tevékenységük összehangolásában, és aktív szereplői maradtak a piacnak, saját piaci
32 T-7/89 Hercules vs. Commission [1991] II ECR 1771, para 256
78
magatartásuk meghatározásakor érdemben tekintettel voltak a versenytársaik által
szolgáltatott információkra. Ez a következtetés különösen azon esetekben állja meg
a helyét, amelyekben a vállalkozások által követett összehangolt gyakorlat
rendszeres időközönként és hosszú időn át zajlott.
Az egységes és komplex jogsértések bizonyítása szempontjából kulcsfontosságú
jelentőséggel bír azon tény, amely szerint a hosszú időtartamot felölelő komplex
jogsértések esetén a Bizottságnak nem szükséges ezeket az illegális attitűdök
kizárólag egy vagy több formáival jellemeznie. A megállapodás és összehangolt
magatartás koncepciója között tapasztalható némi átfedés, mivel ezen kategóriák
határai nem különíthetők el élesen egymástól. Mindazonáltal reálisan nem
lehetséges distinkciót tenni aszerint, hogy a jogsértés szimultán módon magában
hordozza a tiltott magatartás minden egyes formájának a jellemzőit, bár a tiltott
attitűd egyes megjelenési formáinak elkülönültsége folytán pontosan leírható egyik
vagy másik magatartástípusként. Ugyanakkor mesterkéltnek tűnne analitikusan
alosztályokra bontani, hogy mi minősül tisztán a résztvevők folytatólagos közös
akciójának, amelynek egy és ugyanazon átfogó célja van és a jogsértés számos
elkülönült formáját magára öltheti. Éppen ezért egy kartell ugyanazon időben
egyszerre leírható a megállapodás és az összehangolt magatartás elkövetési
formájával egyaránt. Mint ahogy az Elsőfokú Bíróság kifejtette a Hercules vs.
Commission ügyben33 a komplex jogsértések jelen típusára nem tartalmaz az EKSZ
81. cikke speciális kategóriát. A Bizottság gyakran hivatkozik az Elsőfokú Bíróság
PVC II ügyben34 hozott ítéletére, amelyben kifejezésre juttatta azon lényegi
megállapítását, amely szerint az olyan komplex jogsértésekkel összefüggésben,
amelyekben sok gyártó részt vesz, és amelynek folytán hosszú éveken át
szabályozzák egymás között a piacot, nem várható el a Bizottságtól, hogy minden
egyes vállalkozás és adott pillanat esetében pontosan osztályozza a jogsértést.
33 T-7/89 Hercules vs. Commission [1991] II ECR 1771, para 264 34 T-305/94 Limburgse Vinyl Maatschappij N.V. and others vs. Commission [1999] ECR II-931, para 696
79
Az EKSZ 81. cikke szerinti megállapodással szemben a versenyjog nem kívánja
meg, hogy a létezése olyan fokban bizonyított legyen, mint ahogy a polgári jog adott
esetben megköveteli egy kereskedelmi szerződés esetében. Azonfelül a hosszú
időtartamot felölelő kartellek esetében a megállapodás terminológiája nemcsak egy
átfogó terv vagy a felek kifejezett egyetértésére alkalmazható, hanem annak
implementálására is, amely kivitelezésében ugyanazon mechanizmus és közös cél
alapján egyeztek meg a felek. Azon tény, hogy az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése
szerinti jogsértés akkor válik befejezetté, amikor a jogszerűtlen megállapodást
kötötték, nem jelenti egyben azt, hogy a megállapodás ne lehetne folyamatos, ha a
felek eszerint cselekszenek a piacon addig, amíg ezzel fel nem hagynak. Amint arra
az Európai Bíróság is rámutatott a Commission vs. Anic Partecipazioni SpA
ügyben35 az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy egy
megállapodás nemcsak elkülönült aktusokból, hanem aktusok sorából vagy
magatartások tanúsításából is állhat.
Egy komplex kartell tulajdonképpen egy egységes és folyamatos jogsértésnek
tekinthető arra az időszakra vonatkozóan, amikor fennállt. Megállapítható, hogy a
felek megállapodása időről időre változhat, vagy annak működése során a felek
figyelembe vehetnek új fejleményeket. A Bizottság hangsúlyozni szokta, hogy
értékelésének érvényét nem befolyásolja az az eshetőség, hogy a felek által
tanúsított cselekménysorok egy vagy több eleme, illetőleg egy magatartás
folyamatos tanúsítása egyedileg és önmagában az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésének
sérelméhez vezet.36
A joggyakorlat szerint, annak ellenére, hogy egy kartell a benne résztvevők közös
cselekménye, minden egyes félnek sajátságos szerepe van a megállapodásban. A
résztvevők közül némelyik vállalkozás domináns piaci szereplő lévén vezérszerepet
tölt be. A kartellben résztvevő felek között gyakoriak a belső konfliktusok,
35 C-49/92 P Commission vs. Anic Partecipazioni SpA [1999] ECR I-4125, para 81 36 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 134
80
versengések, csalások, amelyek azonban többnyire nem gátolják meg, hogy a felek
közötti egyetértés megállapodássá vagy összehangolt magatartássá formálódjon az
EKSZ 81. cikk (1) bekezdése alapján, amelynek egységes, közös és folytatólagos
célja van.37
Pusztán az a tény, hogy a versenykorlátozásban résztvevő vállalkozások mindegyike
a saját egyéni helyzetének megfelelő szerepet játssza a kartellben, nem zárja ki eleve
a jogsértés egészéért történő felelősségre vonását, amely alatt olyan cselekedetek is
értendők, amelyeket más résztvevő felek követtek el, de ugyanazon jogellenes célt
és versenyellenes hatást szolgálják. Mindezek alapján egy vállalkozás, amely tettleg
egy közös jogellenes tevékenység résztvevője, amely hozzájárul a közös jogellenes
céljuk megvalósulásához, egyenlő mértékben felel a jogsértés egészéért, más
résztvevők ugyanazon jogsértés keretében elkövetett tevékenységéért. A Bizottság
az egységes és komplex jogsértésekről szóló határozataiban e helyen szokta ismét
idézni az Európai Bíróság Commission vs. Anic Partecipazioni ügyben hozott
ítéletét38, amelynek kulcsfontosságú megállapítása szerint minden bizonnyal ez az az
eset, amelyben megállapításra került, hogy a szóban forgó vállalkozás tudatában volt
a másik résztvevő jogsértő magatartásának, vagy ésszerűen előrelátta annak
következményeit és ennek alapján felkészült arra, hogy vállalja a kockázatot.
Valójában, amint azt az Európai Bíróság a már többször hivatkozott Commission vs.
Anic Partecipazioni ügyben is kifejezésre juttatta, az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése
szerinti megállapodások és összehangolt magatartások szükségszerűen számos
vállalkozás együttműködéséből származnak. A kartellben résztvevő vállalkozások
mind közös elkövetői a jogsértésnek, bár a részvételük eltérő formát ölthet az
érintett piac sajátosságai, az egyes vállalkozások piaci pozíciója, a kitűzött cél és az
implementáció választott vagy előirányzott módja alapján. Mindezek alapján a 81.
cikk sérelmét egy elkülönült cselekedet, tettek sora vagy egy folytatólagosan
37 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel,1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 134 38 C-49/92 P Commission vs. Anic Partecipazioni SpA [1999] ECR I-4125, para 83
81
tanúsított magatartás is előidézheti, amely interpretáció nem kifogásolható azon az
alapon, hogy a kifogásolt cselekménysor vagy folyamatos magatartás egy vagy több
eleme önmagában is sérti az EKSZ 81. cikk (1) bekezdését.
Önmagában az a tény tehát, hogy minden vállalkozás a saját módján részese a
jogsértésnek, nem elegendő ahhoz, hogy kizárja a felelősségét a teljes jogsértésért,
amelybe olyan magatartások is beletartoznak, amelyek más résztvevő
vállalkozásokhoz köthetők, de ugyanazt a versenyellenes célt vagy hatást szolgálják.
Ezt a körülményt ugyanakkor mégis számításba kell venni a jogsértés súlyosságának
mérlegelésekor, amennyiben megállapításra került, hogy a jogsértést elkövették a
felek. Ez a konklúzió összhangban áll azzal az elvvel, amely szerint az ilyen típusú
jogsértésekért való felelősség természeténél fogva egyéni, de nem lehet eltekinteni a
rendelkezésre álló bizonyítékok egyedi elemzésétől anélkül, hogy ne vennék
figyelembe a bizonyítékokra irányadó szabályok alkalmazását vagy megsértenék a
kartellben részes vállalkozások védekezéshez való jogát.
III.
Egységes és komplex jogsértések a Bizottság gyakorlatában
Ebben a részben konkrét jogeseteken keresztül mutatom be, hogy a gyakorlatban
hogyan kell elképzelni az egységesnek és komplexnek minősített jogsértéseket. Az
ismertetett jogesetek között szerepel olyan, amely már-már klasszikusnak számít,
vagy éppen még meg sem száradt a Bizottság határozatán a tinta, illetve a döntés
nagy port kavart, amelynek folytán rengeteg támadás érte a Bizottság Verseny
Főigazgatóságát.
82
3.1. A Pre-Insulated Pipe kartell39
Ez az ügy klasszikus példája az egységes és komplex jogsértésnek. Az előszigetelt
csöveket a helyi távfűtő rendszereknél használják. Jelen ügyben a Bizottság
megállapította, hogy a kartellben résztvevő felek komplex versenyellenes
gyakorlatot folytattak, amely egy Dániában létrehozott nemzeti kartellel vette
kezdetét 1990 novemberében. 1991 és 1994 között a kartellt kiterjesztették más
tagállamokra (Olaszország, Németország) és úgy szervezték meg, hogy hatékonyan
átfedje a Közösség egész területét. A kartellben résztvevő vállalkozások egymással
összejátszva:
- kvótarendszer kialakításával felosztották egymás között a nemzeti
piacokat és végül az egész európai piacot;
- bizonyos gyártók számára tartották fenn a nemzeti piacokat,
ugyanakkor elérték, hogy más gyártók kiszoruljanak a piacokról;
- meghatározták a termékek és egyedi tenderek árát;
- bizonyos gyártókat jelöltek ki maguk közül az egyedi pályázatok
nyerteseiként, amelynek érdekében úgy manipulálták a
versenytárgyalásokat, hogy biztosítsák a kiválasztott gyártóval
történő végső szerződéskötést;
- annak érdekében, hogy megvédjék a kartellt a Powerpipe AB
vállalkozás támasztotta versenytől – amely nem volt részese a
kartellnek – összehangolt intézkedéseket foganatosítottak vele
szemben, amelyek akadályozták a kereskedelmi tevékenységét, kárt
okoztak az üzletmenetében és a piacról történő kiszorítását célozták;
- minőségi normákat alkalmaztak, hogy magasan tartsák az árakat és
késleltessék az új költségtakarékos technológiák bevezetését.
A jogsértést tanúsító vállalkozások közül:
39 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, T-15,16,17,23,28,31/99 Brugg Rohrsysteme and others vs. Commission [2002] ECR II-1633
83
- az ABB, a Logstor, a Starpipe és a Tarco 1990
november/decembertől legalább 1996 márciusáig;
- a Pan-Isovit 1990 november/decembertől ugyanazon időpontig;
- a Henn/Isoplus 1991 októberétől ugyanazon időpontig;
- a KWH legalább 1995 márciusától ugyanazon időpontig;
- a Brugg kb. 1994 augusztusától ugyanazon időpontig;
- a Ke-Kelit kb. 1995 januárjától ugyanazon időpontig;
- a Sigma megközelítőleg 1995 áprilisától ugyanazon időpontig
voltak részesei a kartellnek. Az utóbbi három vállalkozás jogsértése a nemzeti
piacukra korlátozódott.
A Bizottság eljárása a Powerpipe panasza alapján indult 1995-ben. A kartellügy
érdekessége, hogy a jogsértés kivitelezésének hátterében egy kereskedelmi
szövetség állt, amelyet az ABB kezdeményezésére hoztak létre, és az európai helyi
távfűtő rendszerekhez használt előszigetelt csövek gyártóit tömörítette, mely
szövetségnek a Powerpipe nem volt tagja. A Bizottság eljárása során a gyártók
kiléptek a szövetségből.
A jogsértés értékelése során a Bizottság megállapította, hogy semmi kétség afelől,
hogy a négy dán gyártó piacfelosztásban történő megegyezése, amelyre 1990 végén
került sor, az EGKSZ 85. cikk (1) bekezdése (jelenleg 81. cikk (1) bekezdés)
szerinti megállapodás jellemzőinek teljes mértékben megfelel. Az ezt követő
rendszeres találkozókon követett részletes terv és ennek a gyakorlatban történő
alkalmazása nem tekinthetők elkülönült megállapodások sorának, hanem ugyanazon
mindenre kiterjedő, jogellenes terv részét képezik. Két dán gyártó, a Logstor és a
Tarco azzal érveltek az eljárás során, hogy jelen ügyben két teljesen elkülönült
kartell létezett. A Bizottság álláspontja szerint azonban nem tehető éles distinkció a
dán kartell és az egész európai piacot érintő kartellek között, mert a gyártók közös
célja és közös kivitelezése folytán, amely a helyi távfűtő rendszerek piacán folyó
verseny eliminálást célozta, az EGKSZ 85. cikk (1) bekezdése (jelenleg 81. cikk (1)
bekezdés) szerinti jogsértés folyamatosnak minősül, amely 1990 végén vette
84
kezdetét, és amelyben minden gyártónak megvolt a maga sajátságos szerepe. A
Bizottság ugyanerre az álláspontra helyezkedett a kisebb gyártók esetében (Brugg,
KWH, Ke-Kelit, Sigma).
A Bizottság megállapította, bár a vállalkozások közötti akarategység komplexitása
leírható a megállapodás jellemzőivel, ugyanakkor a kérdéses magatartás olyan
ténybeli elemeket is tartalmaz, amelyek alapján összehangolt magatartásnak is
minősülhet. Az eljárás során a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a
jogsértés egységes és folyamatos léte ellenére eltérő intenzitással és hatékonysággal
működött fennállásának ideje alatt, 1991-ben elsősorban Dániából progresszíven
átterjedt más piacokra, majd 1994-ben pán-európai kartellé vált, amely a termék
teljes kereskedelmére kihatással volt.
A Bizottság összesen 92,21 millió ECU bírságot szabott ki a kartellben résztvevő
vállalkozásokra, amelyből 70 millió ECU bírsággal sújtotta a kartellben
vezérszerepet játszó ABB vállalkozást.
3.2. A Fine Art Auction Houses kartellügy40
Ez a kartellügy jó példa arra, hogy a kartellek nemcsak a klasszikus iparágakban,
hanem magas szintű szolgáltatások piacán is teret hódíthatnak maguknak. Azonban
ez az ügy olyan szempontból is jelentős, hogy a jogsértés felderítése során hatékony
együttműködés zajlott az Európai Bizottság és az Egyesült Államok Department of
Justice szervezeti egységei között.
2002. október 30-án a Bizottság úgy határozott, hogy a világviszonylatban vezető
pozíciót élvező két szépművészeti aukciós ház, a Christie's és a Sotheby's
megsértették az Európai Közösség versenyszabályait, amikor összejátszottak a
közvetítői díjak rögzítése és más kereskedelmi feltételek meghatározása során 1993
40 COMP/E-2/37.784 számú ügy
85
és 2000 eleje között. A kartellben résztvevő felek célja az volt, hogy csökkentsék a
köztük kialakult verseny intenzitását.
A Christie's és a Sotheby's megállapodásának legfontosabb eleme kétségtelenül az
eladói közvetítői díjak emelése, de a versenykorlátozás egyéb kereskedelmi
feltételeket, mint például előleg fizetését az eladónak, az árverés eredményéért
történő garanciaadást és más fizetési kondíciókat is érintett.
Az eljárás során a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kartellező
magatartást a vállalkozások felsővezetői szinten tanúsították. 1993-ban Alfred
Taubman és Anthony Tennant, a Sotheby's és a Christie's elnökei titkos
megbeszéléseket folytattak londoni és New York-i rezidenciájukon. Ezeket a
legfelsőbb szintű találkozókat követően a cégek felsőbb vezetéséhez tartozó
tisztviselők rendszeres kapcsolatban álltak egymással. A Bizottság megállapította,
hogy az 1993. április 30-tól legalább 2000. február 7-ig terjedő időszakban, amikor a
Christie's az eladói közvetítői díjakkal kapcsolatos tervét megváltoztatta, a
bizonyítékok szerint a piacon vezető pozícióban lévő két szépművészeti aukciós ház
egységes és folyamatos összejátszást tanúsított. A Christie's és a Sotheby's
együttműködésének fókuszában a közvetítői díjak emelése és ennek szigorú
fenntartása állt. A Bizottság szerint a felek közös szándéka arra irányult, hogy egy
meghatározott módon viselkedjenek a piacon, és egy közös tervet tartsanak szem
előtt, amelynek folytán korlátozzák az egyéni kereskedelmi magatartásukat olyan
területeken, ahol egyébként versenyeznének egymással.
A Bizottság megállapította, hogy a kartell a cégek két legfelsőbb szintű vezetőjének
megállapodásával kezdődött, amelyet aztán komplex megállapodások és
almegállapodások valamint összehangolt magatartások útján továbbfejlesztettek és
implementáltak a közöttük lévő versenyhelyzet kiküszöbölésének közös célja
alapján. A Bizottság határozatában hangsúlyozta, hogy a résztvevők tudatában
voltak annak, hogy a jogszerűtlen magatartásuk egy mindenre kiterjedő terv része,
amelynek a közös célja úgyszintén jogellenes.
86
A Bizottság megállapította, hogy a felek a szépművészeti aukciós szolgáltatások
piacán történő versenykorlátozásra irányuló közös célja, és ennek közös kivitelezése
egységes és folyamatos jogsértés, amely az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe és az
EGT Megállapodás 53. cikk (1) bekezdésébe41 ütközik.
A Bizottság 20,4 millió EUR bírságot szabott ki a Sotheby's-re, amely világméretű
forgalmának 6 %-át teszi ki. A Christie's esetében a Bizottság eltekintett a bírság
kiszabásától, mert 2000 januárjában ő tárta fel az Európai Bizottság és a Department
of Justice előtt a kartell létét, ennek köszönhetően a Bizottság 1996-os
Engedékenységi Közleménye alapján teljes bírságelengedésben részesült.
3.3. Az Organic Peroxides kartell42
Ez a kartellügy abból a szempontból került a közvélemény érdeklődésének
középpontjába, hogy a benne résztvevő vállalkozások majdnem 29 éven át folytattak
jogsértő gyakorlatot, amely példa nélkül álló a kartellek közösségi történetében.
41 E helyen szükségesnek tartom, hogy röviden kitérjek az EKSZ és az EGT Megállapodás viszonyára, amely annak jobb megértését szolgálja, hogy a több EU és EFTA tagállam területét érintő, arra kiható versenykorlátozó megállapodások esetében melyik szerződés rendelkezései szerint kell eljárnia a jogalkalmazónak. Az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás (a továbbiakban: EGT Megállapodás) 1994. január 1-jén lépett hatályba. Az EGT Megállapodás 53. cikk (1) bekezdésének szövege analóg módon megegyezik az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésével. Amennyiben egy versenykorlátozó megállapodás érinti a közös piacon folyó és az EK tagállamok közötti kereskedelmet, az EKSZ 81. cikkének a hatálya alá tartozik, azonban ha a kartell az EFTA tagállamok területére van kihatással, amelyek részei az EGT-nek, és érintik az EK és EGT tagállamok vagy az EGT tagállamok közötti kereskedelmet, az EGT Megállapodás 53. cikke alkalmazandó. Azon esetekben, amikor a versenykorlátozó megállapodás kizárólag az EK tagállamok közötti kereskedelmet érinti, az Európai Bizottság jár el, ellenben ha a kartell az EFTA tagállamok közötti kereskedelemre van hatással, az eljárás lefolytatására egyedüli hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv az EFTA Felügyeleti Hatóság.41Azon esetekben, amikor valamely kartell mind az EK, mind az EFTA/EGT tagállamok közötti kereskedelemre befolyással bír, a Bizottság jogosult az eljárás lefolytatására, amelynek során együttesen alkalmazza az EKSZ 81. és az EGT Megállapodás 53. cikkeit. 42 COMP/E-2/37.857 számú ügy
87
A Bizottság 2003. december 10-én hozott döntésében összesen 70 millió euró bírság
megfizetésére kötelezte a jogsértésben részes vállalkozásokat. A kartell a szerves
peroxid piacán zajlott, amely egy olyan vegyi anyag, amelyet a műanyag- és a
gumiiparban használnak.
A kartellben résztvevő vállalkozások, akik Európában a legjelentősebb szerves
peroxid előállítóknak tekinthetők, 1971 januárja és 1999 vége között szövetkeztek
az árak emelkedésének és a piac felosztásának előidézése céljából. A kartellt az
Akzo, a Luperox és a Peroxid Chemie vállalkozások kezdeményezték, amelyhez
1975-ben a Perorsa, 1992-ben a Laporte (jelenleg Degussa) csatlakozott. Az AC
Treuhand svájci tanácsadó cég 1993-tól kulcsfontosságú szerepet játszott a
kartellben azzal, hogy megszervezte a vállalkozások közötti találkozókat többnyire
Zürichben, amelyek során az ún. „rózsaszín és vörös papírokon” közreadták a
vállalkozások megegyezését a piaci részesedésekről, amelyeket aztán nem vihettek
ki a felek az AC Treuhand épületeiből.
A Bizottság megítélése szerint a szerves peroxid kartellben résztvevő vállalkozások
rendkívül súlyos jogsértést tanúsítottak, amely az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe és
az EGT Megállapodás 53. cikkébe ütközik. A Bizottság megállapította, hogy a felek
által tanúsított magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek tekinthető, amely
egy 1971-ben kötött főmegállapodáson és annak almegállapodásain alapul. A
Bizottság megítélése szerint a felek megállapodása egy mindenre kiterjedő terv több
részéből tevődik össze, amely a felek által tanúsított piaci magatartásban érhető
tetten, és amely korlátozta a vállalkozások egyéni kereskedelmi magatartását. A
felek ezen tevékenysége azt a versenyellenes és egységes gazdasági céljukat
szolgálta, hogy termelési kvóták meghatározása és árrögzítés útján torzítsák a
szerves peroxid árának mozgását az európai piacon.
A Bizottság a Perorsa vállalkozással kapcsolatban leszögezte: annak ellenére, hogy
az közvetlenül nem vett részt a kartell minden egyes megvalósulási fázisában, nem
zárható ki a felelősségének a megállapítása az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése alapján
88
különös tekintettel arra, hogy a Perorsa meghatározó tagja volt a spanyolországi
piacot érintő megállapodásnak. A Perorsa azzal érvelt, hogy a spanyol megállapodás
nem volt része a főmegállapodásnak, amelynek létezéséről nem is volt tudomása. A
Bizottság nem fogadta el a Perorsa ezirányú védekezését, mert a kartellben
résztvevő más vállalkozások által szolgáltatott információk azt támasztották alá,
hogy a spanyol megállapodás a főmegállapodás szerves részét képezte.
Az AC Treuhand az eljárás során azzal érvelt, hogy nem vett részt a vitatott
megállapodásban, csak titkári szerepkört látott el. Az AC Treuhand úgy jellemezte a
kartellel kapcsolatos magatartását, mint valamely asszisztensi szerepkört, amely nem
járt tényleges kartelltevékenységgel, valamint vitatta, hogy akár vállalkozásként,
akár vállalkozások társulásaként felelősségre vonható lenne az EKSZ 81. cikke
alapján. Ezzel szemben a Bizottság megállapította az AC Treuhand felelősségét,
mivel bizonyítást nyert, hogy aktív szerepet vállalt a versenykorlátozás
kivitelezésében, amikor telefaxokat küldött arra vonatkozóan, hogy az új
vállalkozásokat hogyan integrálják a kvótarendszerbe. Ez a tevékenysége független
döntésnek tekinthető, amely a jogsértésben részes felek döntésének az
implementálása. A kartellben részes vállalkozások előadása szerint az AC Treuhand
alapvetően szervező szerepet játszott, amelyet kiegészített azzal, hogy ő felügyelte a
versenykorlátozó megállapodások sikeres gyakorlati megvalósítását. A Bizottság az
AC Treuhand magatartásának értékelésével kapcsolatban leszögezte, hogy nem
szükséges az AC Treuhandhoz hasonló hibrid egység pontos szerepét bizonyítani, ha
nyilvánvaló, hogy megsértette az EKSZ 81. cikk (1) bekezdését és az EGT
Megállapodás 53. cikk (1) bekezdését, mert közvetlenül a verseny korlátozásának
céljával vett részt a szerves peroxid piacán tanúsított jogsértésben. A Bizottság ezért
megállapította, hogy az AC Treuhand mind vállalkozások társulásaként, mind
önjogú vállalkozásként megsértette a közösségi versenyszabályokat.
89
3.4. Copper Plumbing Tubes kartell43
A Bizottság 2004. szeptember elején hozott határozatában összesen 222,291 millió
euró bírságot szabott ki az Outokumpu, a Wieland csoport, a Boliden csoport, a
Buntmetall csoport, a Halcor, a HME, az IMI csoport, a Mueller csoport és a KME
csoport vállalkozásokra, mert egységes, komplex, folyamatos és – egyes
vállalkozások esetében több alakú (vagy több szintű) – jogsértést valósítottak meg.
A felek jogsértése az EKSZ 81. és az EGT Megállapodás 53. cikkébe ütközik, és az
egész EGT területére kihat.
Az ügy azzal vette kezdetét, hogy az egyik kartellrésztvevő a Bizottság 1996-os
Engedékenységi Közleménye alapján 2001 elején egy a rézcső és szerelvénypiacon
fennálló kartell létezéséről tájékoztatta a Bizottságot, amely az előzetes vizsgálatok
alapján az ügyet három részre osztotta a réz vízcsövek, az ipari csövek44 és a
szerelvények45 piacai alapján. A Bizottság döntését az indokolta, hogy a különböző
piacokon nyilvánvalóan más kartellező magatartás folyt az eltérő szervezeti
felépítés, a részben különböző résztvevők, és a más, ámbár szomszédos piacok
termékeinek vonatkozásában. A Bizottság az ipari cső ügyben a 2003. december 16-
án kelt határozatában összesen 79 millió euró bírságot szabott ki az Outokumpura, a
KME csoportra és a Wielandra.
A vállalkozások jogsértése abban nyilvánult meg, hogy felosztották egymás között a
réz vízcsövek piacát, rögzítették és növelték az árakat és más, az egyszerű réz
vízcsövekre vonatkozó kereskedelmi tarifákat, valamint ellenőrizték az eladásokkal,
a piaci részesedésekkel és az áralakítással kapcsolatos információcserére vonatkozó
versenykorlátozó rendelkezések végrehajtását. A jogsértés 1988 júniusában vette
kezdetét és 2001 márciusáig tartott.
43 COMP/C.38.069 számú ügy 44 COMP/C.38.240 számú ügy 45 COMP/C.38.121 számú ügy
90
A felek által tanúsított kartelltevékenység több alakúnak tekinthető, mert három
szinten hajtották végre azzal a céllal, hogy eliminálják a versenyt a réz vízcsövek
iparágában. Az együttműködés első szintje 1988 júniusában kezdődött (2001
márciusáig tartott), és az ún. SANCO-klub vett benne részt. Ebbe a csoportba
tartoznak a KME, a TMX, az EM a Boliden és a Wieland. A SANCO vízcső-
termékek gyártói felosztották egymás között a piacot, bizalmas információkat
cseréltek, rögzítették és összehangolták áraikat és az általuk nyújtott
engedményeket. A vállalkozások közötti együttműködés igen szoros volt, amely azt
szolgálta, hogy találkozókat készítsenek elő a nem-SANCO termékek gyártóival. A
KME és a Wieland 1991 elejétől 2001 márciusáig együttműködött a WICU és a
Cuprotherm műanyag szigetelésű réz vízcső-gyártás terén.
Az együttműködés második szintje 1989 szeptemberében kezdődött a legnagyobb
európai gyártók (az „ötök csoportja”, amely mind a SANCO-, mind a nem-SANCO
termékek gyártóit magában foglalja) részvételével.46 A kooperáció fő célja az volt,
hogy stabilizálják és felosszák a piacot, összehangolják az árakat és az általuk
nyújtott engedményeket. A találkozóikat ipari szövetségi üléseken (International
Wrought Copper Council = IWCC) vagy külön Zürichben tartották. Az
együttműködés felsőbb vezetői szinten zajlott.
Az együttműködés harmadik szintje 1998 augusztusában kezdődött és 1999
augusztusa és 2001 márciusa között zajlott, amelyben a fentebb már említett „ötök
csoportja” négy kisebb gyártóval47 kiegészülve (így együtt az ún. „kilencek
csoportját” alkotják) vettek részt. A „kilencek csoportja” tárgyalt a piaci
részesedésekről és az árakról.
A Bizottság a felek jogsértésének értékelésekor kifejtette, hogy megítélése szerint a
KME csoport és a Wieland részt vett egy egységes, komplex és több alakú
jogsértésben, amely a következő három formából tevődik össze:
46 a KME, a Wieland, az Outokumpu, az IMI és 1997 októberétől a Mueller is
91
- több megegyezés a SANCO-gyártók között;
- a WICU- és a Cuprotherm-termékekre vonatkozó megállapodások;
- megállapodások a réz vízcsövek gyártásában érdekelt versenytársak
szélesebb csoportja között48.
A Bizottság kifejtette, hogy ebben a határozatában a „több alakú” terminológia egy
olyan jogsértést jelöl, amelynek három különálló, de szoros összefüggést mutató
megnyilatkozása van. A Bizottság a Boliden esetében is több alakú jogsértést
állapított meg, amely két különálló, de szorosan összefüggő megnyilvánulásból
tevődött össze. A Bizottság álláspontja szerint az IMI, az Outokumpu és a Mueller
egy egységes és komplex jogsértés tanúsításában vettek részt, ugyanakkor kifejtette,
hogy ezen egységes és komplex (a Boliden, a KME és a Wieland esetében több
alakú) jogsértés folyamatos volt.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottságnak pontos és következetes
bizonyítékokkal kell megállapítania, hogy az állítólagos jogsértés folyamatos volt. A
határozat ezen részében az Európai Bíróság Aalborg Portland A/S vs. Commission
egyesített ügyekben született ítéletére hivatkozik, amely szerint „A legtöbb esetben
egy versenyellenes gyakorlat vagy megállapodás léte számos egybeesés és előjel
révén bizonyítható, amelyeket együtt értékelve – más elfogadható magyarázat
hiányában – a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak”.49 A
folyamatosság bizonyításához különböző bizonyítékokat kell értelmezni mindenre
kiterjedő összefüggéseikben. Jelen ügyben a réz vízcsövek piacán folyó verseny
mindenre kiterjedő korlátozása, ellenőrzése és ennek szándéka folytatódott, amint
azt az Outokumpu is megerősítette. Az ilyesfajta folytatódó terv és egyező akarat
tükrében, amely a versenyjogi rendelkezések megsértésére vonatkozott, nem
szükséges akceptálni a vállalkozások azon érvét, amely szerint félbeszakították a
jogsértésüket az olyan időszakokban, amelyekben az együttműködés csak kevésbé
47 a Halcor, a HME, a Boliden és a Buntmetall 48 ide tartozik az Outokumpu, az IMI, a Mueller, a BMA, a HME és a Halcor
92
volt látványos és a közöttük lévő kapcsolatok száma egy bizonyos periódusban
csökkenő tendenciát mutatott.
A részvétel befejezéséhez a félnek nyilvánosan el kell határolódnia a kartell
tevékenységeitől, és ezzel egyidejűleg teljesen fel kell számolnia az együttműködést
valamennyi versenytársával. Egy jogsértésben részes vállalkozás valószínűleg nem
vetett véget e tevékenységének, amennyiben továbbra is fenntart kétoldalú
kapcsolatot azon versenytársával, aki részese egy olyan kartellnek, amelyben a többi
résztvevő piaci feltételekről, stratégiákról, volumenekről, árakról és
megállapodásokról folytat eszmecserét.
IV.
Összegzés
A jelen tanulmány megírása során az a cél vezérelt, hogy bemutassam a hosszú
időtartamon, sokszor több évtizeden át zajló kartellek megítélését a közösségi
versenyjogban. A hosszú időszakot felölelő komplex kartellek bizonyítása és jogi
értékelése azért tekinthető a jogalkalmazó szervek egyik legnehezebb feladatának,
mert többnyire sok vállalkozás, akár 10-20, is részese lehet az ilyen típusú
jogsértésnek, amely eltérő intenzitással működik az évek során, és amelynek
megvalósításában a vállalkozások eltérő szerepet játszhatnak. A kartellezés
folyamata során egyes vállalkozások – többnyire erős piaci pozíciójuknak
köszönhetően – vezérszerepet töltenek be, míg más vállalkozások bizonyos
időszakokra felhagynak a jogsértéssel, majd újból csatlakoznak a kartellhez, egyes
vállalkozások összevesznek a többivel, ezért nem működnek tovább együtt a
kartellrésztvevőkkel. Ezen utóbb felvázolt eset szokta a gyakorlatban azt
eredményezni, hogy a kartellből kilépő vállalkozás a versenyhatóságok
engedékenységi közleménye alapján feltárja a kartell létezését a versenyhatóságok
49 C-204, 205, 211, 213, 217, 219/00 P Aalborg Portland A/S and others vs. Commission [2004] ECR 00000, para 56-57
93
előtt annak reményében, hogy az általa szolgáltatott információkért cserében
eltekintenek vele szemben a bírság kiszabásától.
A versenyhatóságok számára különösen nehézzé teszi a tényállás feltárását, hogy
amire az eljárások már ténylegesen zajlanak, a kartellben résztvevő vállalkozások
között már olyannyira megromlott a viszony, hogy egymásnak ellentmondó
nyilatkozatokat tesznek annak érdekében, hogy „mentsék a menthetőt”. Éppen ezért
a tényállási elemek precíz, mindenre kiterjedő feltárása és egyenként történő
bizonyítása ésszerűtlenül nagy terhet róna a jogalkalmazókra, ennek elkerülésére
alkotta meg a közösségi joggyakorlat az egységes és komplex jogsértés
terminológiáját, és töltötte meg tartalommal.
Az egységes és komplex jogsértés terminológiájának alkalmazása jelenti a
megoldást a hosszú időtartamot felölelő komplex kartellek megítélése során,
amelynek két – a szakirodalom szerint – legfontosabb, az Európai Bíróság által is
megerősített tételei a következők:
1. a jogalkalmazónak a tényállás feltárását követő jogi értékelése során
nem szükséges az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe tartozó jogsértést
aszerint karakterizálnia, hogy azt megállapodás vagy összehangolt
magatartás útján tanúsították;
2. az egységes megállapodás tanúsításáért minden kartellben résztvevő
fél felelősséggel tartozik tekintet nélkül arra, hogy pontosan milyen
időközökben vettek részt a jogsértésben.50
Amint azt már a tanulmány bevezetőjében jeleztem az egységes és komplex
jogsértés terminológiája az 1/2003/EK tanácsi rendelet azon rendelkezéseinek
köszönhetően, hogy lehetővé teszik a nemzeti versenyhatóságok és a bíróságok
számára, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége esetén közvetlenül
alkalmazzák az EKSZ 81. cikkét, várhatóan a közeljövőben beférkőzik a nemzeti
94
jogalkalmazási gyakorlatba is, jelentősen könnyebbé téve az fentebb vázolt
„maratoni” kartellek feltárását és jogi értékelését.
50 Joshua: Attitudes to Anti-Trust Enforcement in the EU and US: Dodging the Tarffic Warden, or Respecting the Law, Fordham Corporate Law Institute, 1995, 85. oldal
95
Bibliográfia:
Bellamy-Child: European Community Law of Competition. Fifth Edition, London,
Sweet & Maxwell, 2001
Bellamy-Child: European Community Law of Competition. Fifth Edition
Appendices, London, Sweet & Maxwell, 2001
Dr. Bodócsi András-Dr. Boytha Györgyné-Dr. Kaszainé Dr. Mezey Katalin-Dr.
Nagy Zoltán-Dr. Pázmándi Kinga-Dr. Vörös Imre (szerk.: Dr. Sárközy Tamás):
Versenyjog, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2001
Joshua: Attitudes to Anti-Trust Enforcement in the EU and US: Dodging the Tarffic
Warden, or Respecting the Law, Fordham Corporate Law Institute, 1995
C.S. Kerse-N. Khan: E.C. Antitrust Procedure, Fifth Edition, London, Sweet &
Maxwell, 2005
Ritter-Braun-Rawlinson: EEC Competition Law. A Practitioner’s Guide, Deventer-
Boston, Kluwer Law International, 1992
Ritter-Braun-Rawlinson: EEC Competition Law. A Practitioner’s Guide, Hága-
London-Boston, Kluwer Law International, 2000
Van Bael-Bellis: EC Competition Law Reporter, London, Sweet & Maxwell, 2001
Van der Woude-Jones-Lewis: EEC. Competition Law Handbook 1993 Edition,
London, Sweet & Maxwell, 1993
Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1995 Edition,
London, Sweet & Maxwell, 1996
96
Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1998 Edition,
London, Sweet & Maxwell, 1999
Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1999/2000 Edition,
London, Sweet & Maxwell, 1999
Van der Woude-Jones-Landes-Chellingsworth-Solis: E.C. Competition Law
Handbook 2002/2003 Edition, London, Sweet & Maxwell, 2003
Van der Woude-Jones-Landes-Chellingsworth-Solis: E.C. Competition Law
Handbook 2003/2004 Edition, London, Sweet & Maxwell, 2003
Richard Wish: Competition Law, Fourth Edition, London, Butterworth, 2001
Dr. Zavodnyik József: A kartell versenyjogi megítélése a magyar és a közösségi
joggyakorlat tükrében, Gazdaság és Jog 2004/6. szám, 2004. június, HVG ORAC
Lap- és Könyvkiadó Kft.
97
Abstract
The subject of the termionology of single continuous complex infringement is a real
actuality in the practice of national competition authorities. This terminology in
cartell cases meets the exigencies of the time because the national autohorities don’t
need to characterize a cartel as different behaviours, which incorporates more
decades and many participants. A cartel infringement is single if every conduct of
the participants is adapted for the same anticompetitive purpose. We designate the
infringement complex if it is executed by anticompetitive agreement as well as
concerted practice. The present essay instantiates the fundaments of the terminology
by concrete cases from the practice of the European Commission. It is expactable
that national competition authorities adapt this terminology in their national
procedures in the future.
Remetei Filep Zsuzsanna: Adózás és állami támogatás
I. Bevezetés
Az Európai Unió tagállamai üzleti tevékenységhez kapcsolódó közvetlen
adóztatási gyakorlatát egyre gyakrabban és részletesebben vizsgálja az Európai
Bizottság, tekintettel ezen intézkedések esetleges állami támogatási tartalmára1. Az
állami támogatások lehetséges formái közül az adókedvezmény, illetve az
adómentesség formájában nyújtott támogatásokra, mint a legkevésbé megengedhető
intézkedésekre tekint a Bizottság, mert az ilyen jellegű rendelkezések, szabályok
általában működési támogatásnak minősülnek, amely tiltott az állami támogatások
közösségi szabályrendszere szerint. Nem könnyű eldönteni, hogy, az Unión belüli
versenyt állítólagosan torzító adójellegű intézkedések Bizottság általi vizsgálata
megalapozott-e, vagy pedig az észlelt torzulás az Unión belül (még) nem
harmonizált adórendszer elkerülhetetlen következménye-e. Magyarország
szempontjából e témakör szintén rendelkezik aktualitással, mivel a csatlakozási
tárgyalások során a Verseny fejezetben, a tárgyaló felek az adóintézkedések
formájában megjelenő állami támogatások kérdéskörét járták körbe a
legrészletesebben, és az ott kialakított, a Csatlakozási Okmányban szereplő
megállapodásnak, az ún. konverziónak2 a végrehajtása ma is folyamatban van.
A Bizottság a közelmúltban zárt le számos jelentős állami támogatási
vizsgálatot, annak ellenére, hogy egyre gyakoribbak azok a vádak, miszerint (még)
rejtett adópolitikája az állami támogatások súlyosabb formáinak vizsgálatáról tereli
el a figyelmet. A közvetlen adózást érintő állami támogatási vizsgálatok hatályának
ellentmondásossága közvetlenül az Európai Bíróság gyakorlatából következik,
amely meghatározza, hogy egy intézkedés – függetlenül céljától – kizárólag hatása
következtében állami támogatásnak minősülhet. E gyakorlat szerint, bármely
1 P. Rossi-Maccanico, State aid review of Member States’ measures relating to direct business taxation (EStAL 2/2004) 2 konverzió: a társasági és nyereségadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 29/E.§-ában, valamint a Csatlakozási Okmány X. melléklet 4. Versenypolitika pont alatt meghatározott konstrukció
99
tagállami adórendelkezés, amely bizonyos vállalkozásokat kedvezményez,
elméletileg az EK Szerződés 87. cikk (1)3,4 bekezdése szerinti állami támogatásnak
minősülhet.
Az a tény, hogy az Európai Unión belüli nemzeti adórendszerek nem
azonosak, természetesen eltérő adókulcsokhoz, eltérő adómértékekhez vezet.
Néhány amerikai szakértő5 szerint az egységes piacon kialakult adóverseny
pozitívan befolyásolja az európai vállalkozások versenyképességét az amerikai
vállalkozásokhoz képest, köszönhetően az Unióban megengedett adóelkerülő
módszereknek, valamint annak, hogy a tagállamok rá vannak kényszerítve arra,
hogy az adókulcsok a legszükségesebb mértékre korlátozódjanak. Más szakértők,
beleértve az Európai Bizottság szakértőit6 is, azt emelik ki, hogy a 25 tagú Unióban
működő multinacionális vállalkozásokat terhelő, a 25 eltérő nemzeti rendszer
alkalmazásából következő költségek szinte elviselhetetlen korlátokat jelentenek,
olyan költségeket, amelyek kapcsán a Bizottság vizsgálata arra irányul, hogy hogyan
lehetne a nemzeti (adó)piacokat egységes piaccá integrálni, hogyan lehetne valóban
megteremteni a belső piacot ezen a területen is.
Még a nemzetközileg egymástól eltérő adóintézkedések is tartalmazhatnak
állami támogatási elemeket, amennyiben teljesítik az EK Szerződés 87. cikk (1)
bekezdésének valamennyi feltételét és nem mentesülnek az általános tilalom alól
sem az EK Szerződés 87. cikk (2), sem (3) bekezdése alapján. Az európai
integrációs folyamat kezdete óta igen nehéz különbséget tenni a tiltott állami
támogatás és a gazdaságba való állami beavatkozás legális formái között.
3 Az EK Szerződés számozásának megváltoztatása következtében a jogszabályok és a jogesetek, keletkezésük időpontjától függően eltérő számozást használnak, az átláthatóság kedvéért azonban e tanulmány minden esetben az új számozást használja. 4 EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése: ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. 5 T. Warin, Tax Harmonization: A Cure or a Curse for Europe? [Tax Notes International, 2002. november 11.], W.G. Gale, Notes on Corporate Inversions, Export Subsidies, and the Taxation of Foreign-Source Income [Tax Notes International, 2002. november 23.] 6 Közlemény az Ecofin Tanács részére „Adókorlátok nélküli Belső Piac felé” 2001. október 23. COM(2001)582 final
100
Ugyanakkor az általános gazdaságpolitikai intézkedések általában nem tartoznak az
EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá és nem tekinthetők olyan
intézkedéseknek, amelyek állami támogatási elemeket tartalmaznának. A Római
Szerződést előkészítő Spaak jelentés már tartalmazza, hogy az állami támogatási
szempontú ellenőrzés célja annak megelőzése, hogy a tagállamok néhány, a
tagállami szabályoktól eltérő, különleges jogokkal rendelkező vállalkozás részére ne
biztosíthassanak könnyebbséget, e vállalkozások működési költségei ne legyenek
ezáltal alacsonyabbak, mint amelyet bármely más vállalkozásnak viselnie kell. Az
ilyen jellegű költségcsökkentések, a termelési költségek e módon való csökkentése
egyértelműen versenytorzító. Ezek az intézkedések megbontják a tagállami
adórendszerek belső egyensúlyát, tekintettel arra, hogy mesterséges csökkentést
jelentenek a szokásos termelési költségek tekintetében. Sőt, a tagállami
adórendszerek egymás közti viszonya is megváltozik a nemzetközi kereskedelem
szabályainak közelítése, illetve az eltérő nemzeti kedvezmények következtében. A
Spaak jelentés megmutatta, hogy igen nehéz különbséget tenni azon
adóintézkedések között, amelyek rejtett állami támogatásnak minősülnek, illetve
azon intézkedések között, amelyek az eltérő nemzeti szabályok természetes
következményei. Mégis, a különbségtétel, a tiltott állami támogatásnak minősülő
adóintézkedések azonosítása talán a legfontosabb abban a helyzetben, ahol a
tagállamok adórendelkezéseik révén is versenyeznek a befektetők kegyeiért, ahol a
vállalatok közötti verseny torzul a tagállamok által nemzeti szinten alkalmazott
speciális és igencsak hasonló adórendelkezések révén.
E tanulmány célja annak bemutatása, hogy az Európai Bizottság hogyan
értelmezi a Római Szerződés rendelkezései között található generális állami
támogatási tilalmat a közvetlen adóztatás7 vonatkozásában, különös tekintettel az
általános adóintézkedések és az állami támogatásnak minősülő adóintézkedések
különbségére. Fontosnak tartom néhány, a választott témakör szempontjából jelentős
jogeset megemlítése mellett arra is kitérni, hogy az Európai Bizottság vajon miért
7 Állami támogatási szempontból a közvetlen adóztatáson a vállalkozások nyereségének adóztatását (társasági nyereségadó) és az osztalékadóra vonatkozó szabályokat értjük.
101
kezdte meg újult lendülettel vizsgálni az adó jellegű intézkedéseket, miért lett ez a
témakör az elmúlt néhány év egyik kiemelkedő problémaköre.
Úgy tűnik, hogy ez a lendület feltételezi az adó jellegű állami támogatási
intézkedések közeljövőben valószínűsíthetően egyre növekvő szerepét,
párhuzamosan azzal a vállalkozások általi felismeréssel, hogy az állami támogatási
szempontú ellenőrzés hatékony eszköze lehet az egységes piacon működő
adórendszerek közötti eltérések kiküszöbölésének. Amint azt az Európai Bíróság
diszkriminatív adórendelkezésekről szóló döntései mutatják, megjósolható, hogy
mind a nemzeti bíróságok, mind az Európai Bizottság egyre inkább érdekelt lesz a
tagállami adóintézkedések versenytorzító volta ellen érkezett panaszok
kivizsgálásában és a tagállami beavatkozások kikényszerítésében. Két kritikus
területet találhatunk a közösségi és a nemzeti adórendelkezések harmonizációja
szempontjából, egyrészről az olyan nemzeti adókedvezmények alkalmazása,
amelyek célja az egységes piacon tevékenykedő vállalkozások kedvezményezése,
másrészről, olyan nemzeti szabályok elfogadása, amelyek célja regionális adóztatási
autonómia bevezetése a növekvő helyi igényekre és versenyképességre való
tekintettel. A jelenlegi állami támogatási politika értelmében mindkét terület
szolgáltat okot a szigorú ellenőrzésre. Annak ellenére, hogy számos intézkedés – a
tagállami szándék szerint – elméletileg általános intézkedésként kerül bevezetésre, a
Bizottság által meghatározott elvek értelmében ezek mégis állami támogatásnak
minősülnek, vagy, mert csak bizonyos vállalkozásokat – pl. külföldön
tevékenykedő, bizonyos társasági formában tevékenykedő, stb. – kedvezményeznek,
vagy, mert földrajzilag szelektívek, csupán bizonyos régióban hatályosak. Ennek
megfelelően az Európai Bizottság már évekkel ezelőtt követelte az ír kormánytól,
hogy módosítsa – a csatlakozás előtt hatályos magyar rendszerhez hasonló –
társasági adórendszerét, amely kedvezményes elbánást biztosít a termék-
előállításból származó nyereség adóztatásánál.
Annak érdekében, hogy e problémák lehetséges megoldásait bemutassam,
sorra veszem az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom
feltételeit, illetve a Bizottság gyakorlatát a hatályos, adó vonatkozású elvek
tekintetében, különbséget téve a versenyellenes támogatási intézkedések és az
102
általános intézkedésnek minősülő adóintézkedések között. Annak ellenére, hogy a
fenti kérdéseket a Bíróságok esetjoga még nem teljes egészében válaszolta meg, a
bizottsági gyakorlat figyelembe vételével már most lehetséges valamiféle álláspontot
kialakítani a közvetlen vállalati adóztatás és a versenyszabályok kapcsolatát
érintően. Amikor a közvetlen vállalati adóztatás állami támogatási ellenőrzését
vizsgáljuk, különös figyelemmel kell lennünk a vállalkozásokat érintő adóztatási
elvekre, beleértve a nemzetközi adózási szabályokat is. Ezek az elvek kétségtelenül
és közvetlenül megkérdőjeleződnek, amikor a szelektív adóintézkedések értékelése
zajlik, és létjogosultságukat csupán az adórendszer természetével és általános
intézkedésnek minősülő intézkedésekkel lehet igazolni.
Tekintettel arra, hogy a tagállamok részére a (közvetlen) adóztatás
tekintetében nincsen olyan jellegű harmonizációs kötelezettség, amely egységes
adókulcsokat, illetve az adóalap azonos módon való meghatározását8 követelné meg,
a harmonizáció részterületekre vonatkozóan, több irányból látszik megvalósulni. A
Bizottság egyik, tulajdonképpen harmonizációs célt szolgáló eszköze lehet a
versenyszabályok, különösen a közösségi acquis állami támogatási rendelkezéseinek
kiterjesztése, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése fogalmi elemeinek az
adórendelkezések felé irányuló, egyre kiterjedtebb értelmezése. Ugyanakkor, a
Bizottság ezen relatív új gyakorlata mellett – amint az a következő oldalakon is
olvasható – a Tanács is megtette a megfelelő, tulajdonképpen a részterületek
harmonizációját eredményező lépéseket, különösen az ún. Magatartási Kódex9
(Code of Conduct on Business Taxation), illetve néhány irányelv (anya-
leányvállalati irányelv10, kamatjogdíj irányelv11, illetve összefonódási irányelv12)
elfogadásával. A „hagyományos” harmonizációs kötelezettség hiánya ellenére tehát
8 Ugyan elindult egy kezdeményezés egy bizottsági munkacsoport által, amely egy ún. 26. adóalap bevezetésére tenne javaslatot, amelyet a multinacionális nagyvállalatok alkalmazhatnának önkéntes alapon, ám az erről folyó egyeztetések még „gyerekcipőben” járnak. 9 Hivatalos Lap 1998 C sorozat 2/1. 10 a Tanács 90/435/EEC anya-leányvállalati irányelve, módosítva a Tanács 2003/123/EK irányelvével 11 49/2003/EK tanácsi irányelv a kamatjogdíjról (Interest and royality directive) 12 90/434/EK tanácsi irányelv az összefonódásokról (Merger Directive)
103
több olyan rendelkezés is hatályban van, amelyek az azonos elvek mentén való
szabályozást határozzák meg.
Az adórendelkezések ilyen módon való egységesítésére való törekvés, a
tulajdonképpeni párhuzamos szabályozás nem feltétlenül tartalmaz átfedést. Egy-
egy adóintézkedés versenyszempontú, azaz állami támogatási szempontú vizsgálata
és a vizsgálat eredménye, nem befolyásolja egy esetleges, az Adó Főigazgatóság
által, a Magatartási Kódex alapján végzett vizsgálat kimenetelét. Tulajdonképpen
elképzelhetőek olyan rendelkezések, amelyeket a Verseny Főigazgatóság tiltott
állami támogatásnak minősíthet, ám a Magatartási Kódex feltételeinek eleget
tesznek és ennek ellenkezője is igaz lehet, azaz az adóverseny szempontjából
károsnak minősített intézkedés nem feltétlen kell állami támogatást megvalósítson.
A vizsgálatok lefolytatása is egymástól függetlenül történik, az összekapcsolódás
nem szükségszerű.
II. Az Európai Bizottság politikája az adók formájában nyújtott
támogatások ellenőrzése során
1. A rejtett állami támogatások ellenőrzése és a rejtett adópolitika
a) A Magatartási Kódex (Code of Conduct)
A vállalkozások közvetlen adóztatása területén igen gyakran kimutatható a
tagállami kormányok által folytatott káros adóverseny versenytorzító hatása.
Megfigyelhetjük ezt akár a külföldi befektetők vonzása érdekében tett lépések
vizsgálatakor, akár a hazai vállalkozások tengerentúli versenytársaitól való védelme
során tett intézkedésekben. Azt, hogy az adóversenynek káros hatásai is lehetnek,
már a Tanács 1996-os veronai csúcsán, valamennyi tagállam felismerte, így az
Ecofin13 pártfogása alatt meghatározták az e területen való együttműködés alapjait
az Európán belüli káros adóverseny korlátozása érdekében. Ennek eredményeképpen
13 Ecofin Tanács az Európai Unió tagállamainak gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa
104
a Tanács 1997 decemberében elfogadta a vállalkozások adózásáról szóló
Magatartási Kódexet14 (Code of Conduct on Business Taxation), amely
általánosságban meghatározta az adóintézkedések azon elemeit, amelyek jelenléte
esetén az adott intézkedés károsnak minősül, valamint adószakértők egy csoportját
(Primarolo csoport15) megbízta a hatályos adóintézkedések értékelésével és a
Magatartási Kódex szerint káros intézkedések beazonosításával.
A Magatartási Kódex értelmében, különösen azokat az adóintézkedéseket
kell károsnak tekinteni, amelyek jelentősen alacsonyabb effektív adókulcsot
eredményeznek, mint amit a kérdéses tagállam általában alkalmaz.
A káros intézkedések kiszűrésénél többek között az alábbiakat kell figyelembe
venni:
• vajon az intézkedések csak a nem-rezidenseket, illetve a nem-rezidensekkel
való tranzakciókat kedvezményezik-e;
• vajon az intézkedések révén kialakuló kedvezmények el vannak-e zárva
(ring-fenced) a hazai piactól, azaz a hazai adóalapot nem érintik;
• vajon a kedvezmények valós gazdasági tevékenység, illetve jelentős
gazdasági jelenlét nélkül jönnek-e létre abban a tagállamban, amelyik a
kedvezmények megszerzésére lehetőséget biztosít;
• vajon egy multinacionális vállalat-csoport tevékenységéből származó
nyereség alapjának meghatározása eltérően történik-e, mint ahogy az
nemzetközileg, például az OECD által elfogadott;
• vajon ezek az adóintézkedések transzparensek-e, beleértve azokat a
szabályozásokat is, amikor a szabályozás nem transzparens közigazgatási
szinten van megoldva.
A tagállamok kötelezték magukat, hogy nem vezetnek be olyan új
adóintézkedéseket, amelyek a Code of Conduct értelmében károsnak
minősülhetnek, illetve létező adójogszabályaikat felülvizsgálják azzal a szándékkal,
hogy a káros rendelkezéseiket a lehető leghamarabb megsemmisítik.
14 Hivatalos Lap 1998 C sorozat 2/1. 15 Dawn Primarolo az Egyesült Királyság kincstárügyi miniszter asszonyának vezetésével létrehozott csoport
105
A Bizottság állami támogatási ellenőrzése 2001 júliusában 15
adóintézkedés16 tekintetében eredményezett hivatalos vizsgálati eljárást (adó
formájában nyújtott támogatások - Fiscal Aid Package), illetve ezeket az
intézkedéseket a Magatartási Kódex szempontjából is felülvizsgálták. Az állami
támogatási ellenőrzés alá vont adóintézkedések közül 13 esetet találtak a
Magatartási Kódex alapján károsnak. 2002 júliusában, az első, az imént említett
vizsgálaton alapuló bizottsági döntés megállapította, hogy az Aland szigeteken, a
társasági adó 10%-os csökkentése a (captive) biztosító társaságok17 tekintetében
állami támogatásnak minősül. A támogatási programot nem lehetett mentesíteni az
állami támogatási tilalom alól, de mindenesetre a támogatási program 1993-as
bevezetése óta gyakorlatilag egyetlen egy olyan (captive) biztosító társaság sem
alakult, amely jogosult lenne az adókedvezményre.
Az 1997. évi, a Magatartási Kódexről való Ecofin megállapodást a Bizottság
részéről is új politika követte, azaz szigorú állami támogatási szempontú ellenőrzés
kezdődött ugyanezen intézkedések tekintetében a Magatartási Kódex J pontjában18
16 Ld. Bizottság 2001. július 11-ei gyorsjelentését IP/01/982. 1. német koordinációs központok; 2. spanyol Biscaye tartomány koordinációs központjai; 3. a francia logisztikai központokra és vállalatközpontokra vonatkozó szabályozás; 4. az ír külföldről származó bevételre vonatkozó program; 5. luxemburgi koordinációs központok; 6. a luxemburgi pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó program; 7. a holland nemzetközi pénzügyi tevékenységekhez kapcsolódó program; 8. a finn Aland szigeteki (captive) biztosító társaságokra vonatkozó program; 9. a gibraltári minősített off-shore társaságok; 10. a gibraltári mentesített off-shore társaságok; 11. belga koordinációs központok; 12. a görög külföldi vállalkozások irodáit kedvezményező program; 13. az olasz trieszti pénzügyi és biztosítási program; 14. a francia központi társasági treasury program; 15. a svéd külföldi biztosító társaságokat érintő program. 17 Captive biztosító társaság olyan biztosító társaság, amely az általános biztosítási piacon szokásos áraknál kedvezőbb biztosítási díjakkal kínálja szolgáltatásait, a társaságot egy vállalkozás csoport vagy egy, a csoporthoz tartozó vállalkozás ellenőrzi, és szolgáltatásait a csoport tagjai veszik igénybe. A hazai biztosítási piacon jellemzően bankok biztosítással foglalkozó leányvállalata, magyar szakkifejezés (még) nincs. 18 A Tanács megjegyzi, hogy a magatartási kódex hatálya alá tartozó intézkedések közül néhány az EK Szerződés 87-89. cikkeiben meghatározott állami támogatási szabályok hatálya alá tartozhat. A közösségi jog, valamint a Szerződés céljainak sérelme nélkül, a Tanács megjegyzi, hogy a Bizottság iránymutatás kiadását vállalja az állami támogatási szabályok közvetlen adózásra vonatkozó szabályairól 1998. közepére, miután az iránymutatás tervezetét a tagállami szakértőkkel multilaterális tanácskozáson egyeztette, és hogy a Bizottság kötelezi magát, hogy a releváns állami támogatási szabályok szigorú alkalmazására, figyelembe véve, többek között, a Magatartási Kódex alapján beazonosított intézkedések negatív hatását. A Tanács azt is megjegyzi, hogy a Bizottság kész a létező
106
meghatározottaknak megfelelően. Ez a kötelezettségvállalás később megjelent az
1998-ban készült, a vállalkozások közvetlen adóztatásának állami támogatási
szempontú ellenőrzéséről szóló bizottsági Közleményben is (a továbbiakban:
Közlemény). A Közlemény célja, hogy a tagállamok a káros adóverseny
kiküszöbölése érdekében összehangoltan cselekedjenek, összefüggésben az állami
támogatás területén folytatott ellenőrzéssel. Öt éves gyakorlatot követően, 2003
júniusában az Ecofin Tanács végül meghozta határozatát, miszerint néhány
tagállami adóintézkedés a Magatartási Kódex értelmében károsnak minősül és
azokat haladéktalanul meg kell szüntetni.
A hazai adóintézkedések tekintetében először a csatlakozási tárgyalások
idején indult vizsgálat. Ez a vizsgálat öt hazai adóintézkedést19 érintett, amelyek
közül a Bizottság két intézkedést, az off-shore, valamint az ellenőrzött külföldi
társaságokra20 vonatkozót minősítette károsnak. Az off-shore szabályozás
tekintetében hazánk módosította a szabályozást és 2003. január 1-jétől nem lehet
erre a státusra jogot szerezni, valamint a meglévő jogosultságokkal ez év végéig
lehet élni. Az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozás szintén
módosításra került a Magatartási Kódexnek való megfelelés érdekében.
A fent említett adóintézkedésekre vonatkozó vizsgálat lezárása azonban nem
jelenti, hogy a hazai adójogszabályok nem tartalmazhatnak potenciálisan káros
támogatások, valamint a tagállamok által újonnan javasolt jogszabályok vizsgálatára, illetve újra-vizsgálatára, ezáltal biztosítva a Szerződés szabályainak és céljainak, mindenkire azonos módon történő konzekvens alkalmazását. 19 A 3, illetve 10 milliárd termék-előállító beruházásokhoz kapcsolódó 10 éves adómentességet, az off-shore szabályozást, az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozást, valamint a kockázati tőketársaságokra vonatkozó szabályokat 20 Az ellenőrzött külföldi társaság fogalma a társasági és osztalékadókról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. § 11. pontja alapján: az a külföldi személy, illetve más államban lévő telephelye, amelyben az adózó vagy kapcsolt vállalkozása részesedéssel rendelkezik, és amelynek székhelye, telephelye olyan államban van, ahol jövedelmére jogszabály nem ír elő társasági adónak megfelelő adókötelezettséget, vagy az adóévre fizetendő, a társasági adónak megfelelő adó és adózás előtti eredménynek megfelelő összeg százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 19. § (1) bekezdésben előírt mérték kétharmadát;
107
intézkedéseket. 2004 őszén további három intézkedés21 tekintetében indult vizsgálat,
amelyben a közeljövőben várható határozat. Ezeket az intézkedéseket állami
támogatási szempontból azonban nem vizsgálja a Bizottság, tehát láthatjuk, hogy a
két területen nem azonos zsinórmértékkel mér.
b) Az adó formájában nyújtott állami támogatások
A Magatartási Kódex alapján végzett vizsgálattal párhuzamosan vizsgálódva, az
Európai Bizottság szinte valamennyi intézkedés tekintetében 2003-ban lezárta
vizsgálatát. Röviddel ezután a Bizottság szakértői kidolgoztak egy régóta várt
jelentéstervezetet (a továbbiakban: Jelentés) a már hatályos Közlemény
alkalmazásáról. Eredetileg a Közlemény megjelenésétől számított két éven belül
kellett volna a Bizottságnak jelentést készítenie a Közlemény alkalmazása során
szerzett tapasztalatairól, ám 2001. előtt relatív kevés ilyen esetet vizsgált, így a
Jelentés a 2001. óta szerzett tapasztalatokon alapul. A Jelentés megállapításai szerint
a Közlemény alkalmasnak bizonyult az adózás állami támogatási szempontú
ellenőrzésére, így módosításra jelenleg nem szorul. A Jelentésben a Bizottság
bemutatja az adóintézkedések tekintetében folytatott politikáját, amelyet a
Közleményben meghatározottak alkalmazásakor igyekszik alkalmazni. Annak
ellenére, hogy az ellenőrzés szempontjai, azaz a Bizottság megközelítése nem
különbözik az állami támogatások ellenőrzésének egyéb területeitől, a vizsgálatokat
a Bizottság nem kívánja leállítani, sőt szándékában áll a közeljövőben egy kizárólag
adózással foglalkozó egység felállítása a Verseny Főigazgatóságon belül.
A Jelentés tagállamok általi fogadtatása igencsak ellentmondásos volt
tekintettel arra, hogy az állami támogatási ellenőrzést új területre terjeszti ki, nem
fogalmaz elég egyértelműen, és nem indokolja kellően az önálló szabályozás
szükségességét. A Bizottság állítása szerint a jelentés célja, hogy a tagállamok
tájékoztatást kapjanak e témakör tekintetében, illetve, hogy a Bizottság feltérképezze
21 A három vizsgált intézkedés tulajdonképpen az adóalapot csökkenti 50 %-os mértékben, azaz 50 %-os kedvezményt biztosít a társasági adó mértéke alól. Ilyen a Tao. tv. 7.§ e) k) és s) pontjában meghatározott kedvezmény.
108
a tagállami helyzetet, a közvetlen adózás területén jelentkező tagállami kérdéseket.
Szintén számos kritika érkezett a Bizottság rejtett adópolitikájára hivatkozva, annak
ellenére, hogy a jelentéstervezet nem deklarálja kifejezetten sem a Közlemény célját,
sem azt az új megközelítésmódot, amely az adóintézkedések állami támogatási
szempontú ellenőrzését jelenti. Ennek következtében további finomítások
szükségesek az adójellegű állami támogatási intézkedések fogalmának pontosítására,
különös tekintettel az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott
támogatási tilalom alkalmazásának módjára az adóintézkedések tekintetében.
Tagadhatatlan azonban, hogy a Közlemény alapvető jelentőségű e területen, többek
között azért, mert a szó szoros értelmében megváltoztatta a Bizottság értékelését
egyes nemzeti – korábban nem állami támogatásnak minősített - adóintézkedéseket
illetően, amelyeket a Közlemény hatálybalépését követően mégis állami
támogatásnak minősített.
A Bizottság politikájában beállott nyilvánvaló változás – mint ahogy azt
már említettem – számos kritikát vont maga után. Sokan a Bizottság vállalati
versenyjoggal foglalkozó részlegét vádolják azzal, hogy hatáskörét indokolatlanul
terjesztette ki annak érdekében, hogy egy a tagállamok közötti, a társasági adót
különösen magas mértékben meghatározó tulajdonképpeni „kartell megállapodást”
hatékonyan védjen. A Bizottság a harmonizáció e „lopakodó” formáját talán éppen
az Unió bővítése kapcsán szorgalmazta, hiszen a közelmúltban csatlakozott
tagállamokban a társasági adó névleges mértéke általában az uniós átlag felének
felel meg22.
A Közlemény alkalmazásáról szóló bizottsági Jelentés elismerte, hogy a
tagállami társasági adóintézkedéseket a Bizottság azzal a céllal vizsgálta, hogy
lehetséges hatásuk hogyan befolyásolja a közösségen belüli üzleti tevékenységet, ám
hangsúlyozta, hogy az állami támogatási szempontok nem azonosak a káros
adóversenyt kiszűrni célzott szempontokkal. Visszatérve az 1996. évi veronai csúcs
22 2004. januári adatok szerint: Franciaország 34.33%; Ausztria 34%; Belgium 33.99%; Dánia 30%; Finnország 29%;Csehország 28%; Németország 38.29%; Görögország 25/35%;Magarország 16%;Írország 12.5%; Olaszország 37.25%; Luxembourg 30-38%; Hollandia 29/34.5%;Lengyelország 19%; Portugália 27.5%; Szlovákia 19%;Spanyolország 35%; Egyesült Királyság 30%;
109
szellemiségéhez, igazolhatónak tűnik, hogy az intézkedések állami támogatási
szempontú ellenőrzése során a Bizottság célja az egységes piacra negatív hatással
lévő intézkedések azonosítása volt, azaz azon intézkedéseké, amelyek jelentős – adó
formájában nyújtott – kedvezményeket biztosítanak az üzleti tevékenység Unión
belüli eltérítése céljából. E cél elérése érdekében a Bizottság az állami támogatási
szabályok, az EK Szerződés 87. és 88. cikkeinek szigorú alkalmazását követte a
vállalkozások közvetlen adóztatását illetően, különös figyelmet fordítva azon
társasági adóintézkedésekre, amelyek a Magatartási Kódex alapján károsnak
minősültek.
A 2003 júniusában, a Magatartási Kódex alapján született határozatok
alapján úgy tűnik, hogy egyrészről a társasági adóintézkedések állami támogatási
ellenőrzése értékes, hasznos eszköze volt számos káros adóintézkedés
visszavonásának, ám másrészről, az állami támogatási szempontú vizsgálat
önmagában nem volt elegendő az üzleti tevékenység Közösségen belüli eltérítésének
megakadályozására, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a versenytorzító
adóintézkedéseket, amelyeket a vizsgálat nem is érintett. A Bizottság
adóintézkedésekre kiterjedő eddigi vizsgálata, úgy tűnik, csak a jéghegy csúcsát
érintette, amelynek minden részletre kiterjedő tanulsága még várat magára, ideértve
az állami támogatási ellenőrzés fejlesztését a vállalkozások közvetlen adóztatását
szolgáló intézkedések tekintetében. Figyelembe véve a nemzetközi adózási
rendelkezéseket, valamint a versenyszabályokat torzító tagállami társasági
adóintézkedéseket, a továbbiakban megpróbálok kitérni az állami támogatási
szempontú ellenőrzés kereteire és céljára, illetve hasznosnak tartom annak
áttekintését, hogy ha a nemzeti adórendelkezések állami támogatási szempontú
ellenőrzése nem következetes, az csak véletlenszerű, akkor ez a módszer nem okoz-e
nagyobb torzulást a piacon, mint amit eltűntetni szeretne.
A következő oldalakon szeretném bemutatni a vállalatok közvetlen
adóztatása állami támogatási szempontú ellenőrzésének logikáját, azon az egységes
piacon, amelyen az adóharmonizáció még nem valósult meg. E tanulmány kitér
továbbá az általános adóintézkedések és a szelektív adóintézkedések közötti
különbségre és ezek lehetséges igazolására, az általános támogatási tilalom alóli
110
mentesítésére, akár azoknak a közvetlen adóztatás rendszerének természetéből
következő jellege, akár általános jellegük miatt.
2. A vállalatok közvetlen adóztatására irányuló állami támogatási
ellenőrzés
a) A káros adóverseny elleni küzdelem
A következőkben ismertetett érvekből kitűnik, hogy a legtöbb társasági
adórendelkezést, amely esetlegesen állami támogatási elemeket tartalmaz,
tulajdonképpen általános intézkedésként szándékoztak a tagállamok bevezetni, azaz
minden társasági adóalanyra vonatkozó hatállyal. Ezen intézkedések közül azonban
számos szelektívnek bizonyult az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében.
Amennyiben ezek az intézkedések állami támogatásnak minősülnek (tekintettel arra,
hogy az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdésében23 meghatározott mentesítési
lehetőségek egyikének sem felelnek meg, egyetlen ott meghatározott célt sem
mozdítanak elő), lényegében működési támogatást24 valósítanak meg és ennek
megfelelően nem egyeztethetőek össze az egységes piaccal. A legtöbb ilyen
adóintézkedés előzetes bizottsági engedély nélkül került bevezetésre, így tiltott
állami támogatásnak minősül, amelyet a kedvezményezettekkel akkor is vissza kell
23 EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdése: A közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető:
a) az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság;
b) valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás;
c) az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben;
d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben;
e) a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel hozott határozatával határoz meg.
111
téríttetni, amennyiben saját jóhiszemű magatartásukra hivatkoznak, kivéve, ha a
Bizottság jogosnak ismerte el várakozásaikat azon az alapon, hogy a támogatás
igénybe vétele idején az még nem volt tiltott. A kérdés ezek után az, hogy e
támogatási intézkedések értékelése alapján lesz-e a Bizottságnak lehetősége az
adójellegű állami támogatások fogalmának pontos meghatározására annak
érdekében, hogy a kedvezményezettek az igen komplex adószabályozás
alkalmazása, tevékenységük tervezése során tudatosan elkerülhessék tiltott
adóintézkedések alkalmazását. Ezek a kérdések még inkább aktuálissá válnak,
amikor a probléma valódi nehézségeivel nézünk szembe, azaz hogyan
különböztessük meg az általános és a szelektív intézkedéseket egymástól. Más
szóval, azt is vizsgálhatjuk, hogy mi a célja a szokásostól eltérő, az adózás területén
jelentkező, a vállalkozásokat terhelő egyenlőtlenségeknek, amikor számos ilyen
különbség csupán az eltérő tagállami adórendszerek természetes következménye.
Az adóverseny különböző formáinak racionalitását számos szakértő
vizsgálja, akik arra a megállapításra jutottak, hogy minden tagállam szuverén a
tekintetben, hogy költségvetésének méretét, annak forrásait és kiadási oldalát
meghatározza. Ez a döntés viszont jelentős mértékben befolyásolja az adókulcsok
nagyságát, míg maguk az adóintézkedések jelentős szerepet játszanak egy
szabályrendszer attraktivitásában, különösen a beruházási döntések meghozatala
során. A költségvetési- és a gazdaságpolitikán alapuló tisztességes verseny nem csak
jogszerű, de szükséges is. Az alacsony adókulcsok önmagukban elősegíthetik a
gazdasági növekedést és talán szükségtelen megemlíteni, hogy a kormányok részére
ez valóban jogszerű választási lehetőség. Az adóverseny akkor válik
tisztességtelenné, amikor speciális kedvezményeket biztosító rendelkezések
kerülnek bevezetésre azzal a kizárólagos céllal, hogy a külföldi, mobilis
vállalkozásokat a tagállamban való letelepedésre ösztönözzék. Más szóval,
tisztességtelen, amikor egy tagállami adópolitika szándékosan kijátssza egy másik
tagállam szabályait. E speciális rendelkezések alkalmazása néhány adófizetőt arra
24 Működési támogatás csak kivételes esetben nyújtható, amennyiben hozzájárul az adott térség fejlődéséhez, arányos a megoldani kívánt hátránnyal, időben korlátozott és csökkenő mértékű.
112
ösztönöz, hogy „szabadúszóként” cselekedjen, az az anyaországa által biztosított
kedvezmények igénybevétele mellett egyáltalán nem járul hozzá annak terheihez. A
káros adóverseny negatív hatásainak korlátozása, illetve megszüntetése érdekében
végzett, koordinált fellépés kritikusan szemléli a tagállami szuverenitás
fenntarthatóságát ezen a területen.
b) Az adó formájában nyújtott állami támogatások
ellenőrzése – az adókedvezmények beruházás-terelő
hatása
Egészen a közelmúltig alig volt olyan vizsgálat, amely a vállalkozások
közvetlen adóztatására irányuló intézkedések állami támogatási vizsgálatának
logikájára tért volna ki. Felvetődhet a kérdés, hogy miért kellene a Bizottságnak
kikényszeríteni az adó formájában nyújtott támogatások alkalmazásának tilalmát az
egységes piacon, amikor az adókulcsok különbsége általános jelenség a
tagállamokat tekintve. A kérdésre adandó válasz a felmerülő versenytorzulás
típusától, mértékétől függ.
Az egységes piac szempontjából tekintve, a tagállami társasági
adóintézkedések különösen szelektív intézkedések, hiszen kizárólagos céljuk, hogy
egy-egy tagállam területén letelepedett, vagy legalábbis az ott tevékenységet kifejtő
vállalkozásokra vonatkoznak. Talán jogosan jellemezhetjük a nemzeti
adóintézkedéseket olyannak, amelyek természetüknél fogva a nemzeti
vállalkozásokat kedvezményezik, hiszen ezek a rendelkezések a tagállamok
törvényhozásának nélkülözhetetlen részét képezik.
Azt is megállapíthatjuk, hogy az európai társasági adójogszabályok a
territorialitás elvét követik, amely szerint egy tagállam területén letelepedett
multinacionális vállalkozás, amely azonban egy másik tagállamban fejti ki
tevékenységét, általában mentesül az anyaország által kivetett adó alól, vagy esetleg
az általa külföldön megfizetett adó beszámításra kerül. Ennek oka abban rejlik, hogy
a tagállamok elismerik azt a tényt, hogy e tevékenységek után általában a
tevékenység kifejtésének helye szerinti tagállamban kell az adót megfizetni. Az
113
üzleti tevékenységből származó bevétel manipulálásával, a transzfer árak
alkalmazásával a multinacionális vállalkozások képesek jelentősen csökkenteni
konszolidált adóterhüket, jelentős adómegtakarításra tehetnek szert akár a
könyveikben kimutatott profit csupán néhány százalékpontos csökkentése mellett is.
A külföldön szerzett jövedelemre vonatkozó adókönnyítések formája a
leggyakrabban teljes mentességet jelent, azaz az anyaország egyáltalán nem
adóztatja a külföldön szerzett jövedelmet. Alternatív megoldásként találhatunk arra
is példát, hogy az anyaország beszámítja a vállalat által megfizetett adót a
tevékenység helyén, a külföldön megfizetett adó összegéig. A teljes mentesség
biztosítása gyakoribb azokban az esetekben, amikor egy multinacionális vállalkozás
külföldön kifejtett üzleti tevékenységét egy másik tagállamban letelepedett, ún.
ellenőrzött külföldi társaság25 végzi. Az anya-leányvállalati irányelv26 értelmében is
az imént említett két rendszer (mentesség vagy beszámításos) közül választhat az
anyavállalat tagállama annak érdekében, hogy a leányvállalatnál jelentkező és az
anyavállalat részére továbbított nyereség kettős adóztatásának nem kívánatos esete
elkerülhető legyen. A külföldön bejegyzett társaságok által végzet üzleti
tevékenység adóztatása tekintetében nyújtott kedvezménynek azonban más oka is
lehet. Ellentétben azokkal az államokkal, amelyek társasági adórendszerében az
egész világon elterjedt elveket alkalmaznak, az európai társasági adórendszerek az
előbbiekben említett territorializált szabályozásnak megfelelően, nem teljesen
közömbösek a multinacionális vállalkozások kiáramló külföldi működő tőkéjével
szemben. Az ellenőrzött külföldi társaságok letelepedése során nyereségük
adóztatását az anyaországi adórendelkezések átmenetileg kifejezetten mentesítik, így
elhalasztva adózásukat a multinacionális vállalkozás hazatelepüléséig. Az adófizetés
előbb említett halasztása következtében a vállalatot terhelő effektív adóteher (a
25 Az ellenőrzött külföldi társaság fogalma a társasági és osztalékadókról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontja alapján: az a külföldi személy, illetve más államban lévő telephelye, amelyben az adózó vagy kapcsolt vállalkozása részesedéssel rendelkezik, és amelynek székhelye, telephelye olyan államban van, ahol jövedelmére jogszabály nem ír elő társasági adónak megfelelő adókötelezettséget, vagy az adóévre fizetendő, a társasági adónak megfelelő adó és adózás előtti eredménynek megfelelő összeg százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 19. § (1) bekezdésben előírt mérték kétharmadát;
114
halasztott adófizetés során „megnyert” idő értéke következtében) akár meg is
szűnhet, amennyiben a fizetési halasztás ideje megfelelő hosszúságú. Összegezve
tehát, az európai adórendszerek nem közömbösek a tőkeexport iránt, amennyiben a
nemzeti vállalatok külföldön kedvezőbb feltételek mellett fektethetnek be, mint
otthon, amennyiben a tengerentúlon jóval kedvezőbb adószabályok vonatkoznak
rájuk.
E megfigyelések ahhoz vezetnek, hogy a tagállami adórendszerek igenis
kedvezményezik az üzleti tevékenység Európán belüli relokalizációját azáltal, hogy
az adókönnyítések számos formáját biztosítják, mint például adókedvezmények,
adómentességek, fizetési haladék, vagy beszámítás, csupán arra való tekintettel,
hogy az adott vállalkozás a tevékenységét külföldön fejti ki. Ezek az intézkedések
szükségszerűen szelektívek az egységes piac szempontjából tekintve, hiszen
szükségszerűen a nemzeti vállalkozásokra koncentrálnak, és azzal a kizárólagos
céllal hozzák őket létre, hogy a multinacionális vállalkozásokat kedvezményezzék.
Ebből az általános megállapításból természetesen nem lehet mély, jogi relevanciájú
konzekvenciát levonni, sőt még csak azt a következtetést sem, hogy ezek az
intézkedések szükségszerűen állami támogatásnak minősülnek. Nem szabad
elfelejtenünk, hogy az állami támogatási szabályok nem szüntethetik meg a
tagállamok azon előjogát, hogy hazai adójogszabályaikat saját maguk, a legjobb
belátásuknak megfelelően határozzák meg. Ennek megfelelően, amíg a fenti
kedvezmények csupán a tagállamok adórendszereinek egyediségét, illetve a
tagállami adópolitika sajátosságait tükrözik, addig a versenyjog ezeket nem vonhatja
kétségbe.
Ennek ellenére kétségetlen, hogy a territorialitás következtében az európai
multinacionális vállalatok sokkal jobban ki vannak téve az eltérő adójogszabályok
által okozott versenytorzításnak, mintha a tagállamok világviszonylatban elterjedt
szabályokat alkalmaznának. Ez az európai környezet, meghatározva az integrációra,
illetve a globalizációra való egyre erősebb törekvés, különösen a letelepedés,
valamint a beruházások szabadságának Unión belüli egyre erőteljesebb
26 a Tanács 90/435/EEC anya-leányvállalati irányelve, módosítva a Tanács 2003/123/EK
115
szorgalmazása által, olyan keretet biztosít, amelyben az „adó-telepítés” széles
körben alkalmazott annak érdekében, hogy a vállalkozások a legkedvezőbb
elbánásban részesüljenek.
c) Az adó formájában nyújtott állami támogatások
ellenőrzése – az állami támogatás jelenléte
Amennyiben az adókedvezmények, a gyakran állami támogatásnak minősülő
intézkedések hatásait vizsgáljuk, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a közvetlen
adóztatás szigorú ellenőrzése különösen fontos az állami támogatási politika
szempontjából. Az adó formájában nyújtott állami támogatások természetes
velejárója, hogy elsősorban a hazai vállalkozásokat kedvezményezik, és ennek
versenyellenes hatása valóban érinti azokat a vállalkozásokat, amelyek nem
részesülhetnek e kedvezményekben. Ez nem csak azokat a külföldi versenytársakat
érinti hátrányosan, akik az adott nemzeti piacra szeretnének belépni, hanem azokat a
hazai versenytársakat is, akik az adott kedvezményezetti körből – az intézkedés
szelektivitása következtében – ki vannak zárva.
Bizonyos, az adórendelkezések alóli kivételek jelentős befolyással lehetnek
a multinacionális vállalatok üzleti tevékenységére, biztosítva az adóelterelés
lehetőségének nyílt kihasználását. Jellemző, hogy, amennyiben az adókedvezmény –
például a társasági adó alóli mentesség vagy kedvezmény – a működési költségek
bizonyos részének csökkentését eredményezi, a vállalkozás kész tevékenységét a
kedvezmény érdekében áthelyezni. Még azokban az esetekben is, amikor a
kedvezmény bizonyos gazdasági tevékenységek fejlődését segíti elő, és például a
kereskedelem mértékének növekedését eredményezi, a kedvezményt biztosító
ország tekintetében nehéz eltekinteni attól az együttes hatástól, amelyet ez az
intézkedés a közösségi érdek tekintetében okoz (különös tekintettel az esetleges
negatív hatásokra más tagállamok vonatkozásában). Ez a versenytorzító hatás
azonban kétségkívül csak az egységes piac szempontjából releváns. Ennek ellenére a
irányelvével
116
Bizottság részletes állami támogatási szempontú ellenőrzése az üzleti tevékenységet
valószínűsíthetően befolyásoló adóintézkedések tekintetében versenyjogi
szempontból is valóban szükséges és sikeressége különös szigort igényel.
Úgy tűnik, hogy a tagállamok adórendszereinek versenyszempontú
áttekintése során különös figyelmet kell szentelni azoknak a hatásoknak, amelyek a
multinacionális nagyvállalatokat érintik, hiszen ezek azok a gazdasági szereplők,
akik a legkönnyebben képesek üzleti tevékenységüket a határon túlra áthelyezni,
amennyiben kedvezőbb adózási feltételeket találnak. Sőt gyakran éppen a
multinacionális vállalatok magatartása adja az alapot az olyan adókedvezmények,
adómentességek alkalmazására, amelyek a határon átnyúló tevékenységeket
kedvezményezik. Egy közelmúltbeli kutatás27 eredménye azt mutatja, hogy az
európai piacon az adótervezés során a versenytársak ellenőrzött külföldi társaságok
létrehozása révén csökkentik költségeiket, míg ahol magas az adóteher ott növelik
elszámolható költségeiket. Habár az adóhatóságok különös szigorral vizsgálják a
multinacionális vállalkozások transzfer árakkal kalkuláló tevékenységeit, költségeik
és nyereségük áttelepítését anya és leányvállalat között, ezt a nyomás valószínűleg
csökkentik, amikor új, külföldön tevékenykedő multinacionális vállalkozások
letelepedésének ösztönzése a cél. Ennek érdekében gyakoriak az olyan, akár egyedi
adminisztratív rendelkezések, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nyereség
allokációt nehezítsék, elsősorban azáltal, hogy bizonyos minimális beruházási
mértékhez kötik a kedvezmények igénybevételének lehetőségét. A beruházási
támogatásnak minősülő hazai adókedvezmények28 igénybevételének a feltételei
között is szerepel a meghatározott méretű befektetés megvalósítása, ám ezt nem
tekinteném csupán adminisztratív feltételnek, az elszámolható költségek minimális
nagyságának meghatározása véleményem szerint támogatás- és adópolitikai kérdés.
27 Financial Times, 2004. február 2., „Multinationals find tax relief abroad”
117
d) Az adó formájában nyújtott állami támogatások
ellenőrzése – új támogatások
A verseny torzulása még nyilvánvalóbb, ha figyelembe vesszük e
multinacionális vállalkozások mérlegében, a kedvezmények következtében
kimutatható mesterséges növekedést. Az eltérő tagállami adókötelezettségek által
kihasznált kedvezmények lehetővé teszik a multinacionális vállalatok számára, hogy
mesterségesen befolyásolják az adózáshoz kapcsolódó jelentéseiket és így a
befektetők által, illetve a piacról alkotott képet jelentősen befolyásolják. Növekedési
potenciáljuk hosszú távon való fenntartása érdekében, e cégek folyamatosan
adóminimalizálásra kell törekedniük. Annak érdekében, hogy a versenytorzító
hatásokat a lehető legkisebbre lehessen csökkenteni, nem csak a határon átnyúló
adóintézkedések állami támogatási kontrollja lehet önmagában megoldás, hanem a
gyors ellenőrzés is segíthet, tekintettel arra, hogy ezen intézkedések hatása
bevezetésük pillanatában sokkal jelentősebb, mint a későbbiekben.
Egy olyan adózási környezetben, ahol a vállalkozások folyamatosan
versenyeznek a legkedvezőbb adózási intézkedések kihasználása érdekében,
jellemző, hogy bármely, az adókedvezményeket csorbító intézkedés hatása hamar
közömbössé válik, és a tagállamok pótolják a nemrég megszüntetett ösztönzőket
újakkal. Ez az egyik oka annak, hogy miért találkozunk újabb és újabb
adókedvezmény konstrukciókkal szinte valamennyi tagállamban, miért tartalmaznak
a tagállami költségvetések ilyen jellegű ösztönző intézkedéseket a befektetők
vonzása és a költségvetés egésze szempontjából jótékony növekedés érdekében.
Valószínűnek tűnik, hogy a Bizottság a jövőben sokkal aktívabban vizsgálja majd az
új adókedvezményeket, az új, mentességet biztosító rendelkezéseket, hiszen ezek az
egységes piacon működő vállalkozások közötti verseny relatív súlyos torzulásához
vezetnek.
28 Tao. törvény 22/B. § a fejlesztési adókedvezményről
118
e) A beruházások megvalósításának helyét befolyásoló
támogatási intézkedések
A versenyt leginkább torzító intézkedések tekintetében az OECD tagállamok
hosszú idő óta folytatnak vizsgálatokat, régóta figyelik azon nemzeti
adóintézkedések hatását, amelyek befolyásolják a határon átnyúló tevékenységeket.
A kettős adóztatás elkerülése, ugyanakkor az adómegkerülés kizárása érdekében,
továbbá a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények egységes
értelmezése érdekében létrehoztak egy fórumot is, amelynek célja a szabályok
egységesítése, illetve egységes értelmezése. Az OECD 1987-ben, az adózás
tárgyában megjelentetett jelentéseiben az Adóügyi Bizottság azonosított néhány
káros adóintézkedést. Ezek a jelentések adtak először átfogó képet az igencsak
elterjedt kedvezményes adórendelkezésekről, amelyeket többnyire multinacionális
cégek vesznek igénybe, beleértve néhány speciális adókedvezményt, amelyet a
tagállamok egymás között megkötött szerződéseikben határoztak meg a beáramló
külföldi működő tőke ösztönzése érdekében.
Két olyan adóintézkedés-típus azonosítható, amely alkalmas az üzleti
tevékenység helyének nemzetközi befolyásolására és ezért potenciálisan relevánsak
versenyjogi, különösen állami támogatási szempontból is. Az első csoportba azok a
támogatási programok tartoznak, amelyek közvetlen kedvezményt biztosítanak a
külföldi székhelyű multinacionális vállalatok számára, amennyiben tevékenységük
legalább egy részét áthelyezik a kedvezményt biztosító tagállam területére. Az ilyen
jellegű intézkedések tipikus formája a teljes adómentesség, a halasztott adófizetési
lehetőség, az adóalap csökkentő elemek széles köre, egy-egy ágazat tekintetében
standard nyereség-meghatározási módszerek bevezetése, vagy speciális
kedvezmények a vállalatcsoport más tagjaitól származó bevételek elszámolása
tekintetében. Ezek a kedvezmények tipikusan a tagállami általános adóintézkedések
alól nyújtanak kivételeket, kedvezményeket.
A második csoportba azok az adóintézkedések tartoznak, amelyek a
tagállamban honos vállalkozásokat, pl. a holding társaságokat kedvezményezik
adómentességekkel, adóhitellel, adóbeszámítással adóalap-csökkentő elemekkel,
119
amennyiben külföldön is van beruházásuk. Ezek az intézkedések szintén az általános
nemzeti szabályokhoz viszonyítva kedvezőbbek, céljuk a kettős adóztatás
elkerülése. Természetesen ezeknek a kedvezményeknek valós és jelentős gazdasági
jelenléthez, üzleti tevékenységhez kell kapcsolódniuk annak érdekében, hogy
versenyjogi, állami támogatási szempontból értékelhető hatásuk legyen. Például a
holding társaságok alapításának puszta lehetősége nem releváns ebből a
szempontból, hiszen nem valószínű, hogy csupán ezért a lehetőségért jelentős
beruházásokra kerülne sor az adott tagállam területén, azaz egy ilyen rendelkezés
versenyre gyakorolt hatása elenyésző lehet. Ezzel ellentétben, a koordinációs
központok29 számára biztosított kedvezmények jelentősen befolyásolhatják az üzleti
tevékenységek, különösen a banki, tanácsadói és pénzügyi szolgáltatások helyét.
III. A vállalkozások közvetlen adóztatását szolgáló intézkedések
szelektivitása
1. Szelektív adópolitikai intézkedések vs. általános adópolitikai
intézkedések
a) Állami támogatás – szelektivitás
Az állami támogatás fogalmi elemei30 közül a „szelektivitás” a középpontja
a vállalkozások közvetlen adóztatása során alkalmazott intézkedések állami
támogatási szempontú ellenőrzésének. Ennek oka a közvetlen adófajták specialitása
és annak szükségessége, hogy meg tudjuk különböztetni azokat a versenytorzító
intézkedéseket, amelyek önmagukban nem szelektívek, illetve nem kapcsolódnak
támogatáshoz. A közvetlen adóztatásra irányuló intézkedések gyakran általános
29 pl. német, belga, luxemburgi, spanyol koordinációs központok [Bizottsági határozat 2002. szeptember 5, OJ 2003 L 177; Bizottsági határozat 2003. február 17, OJ 2003 L 282; Bizottsági határozat 2002. október 16. OJ 2003 L 170/20; Bizottsági határozat2002. augusztus 22., OJ 2003 L 31/26]
120
céllal, általános intézkedésként kerülnek meghatározásra, olyan speciális beruházási
cél nélkül, amely összeegyeztethető lenne a közös piaccal, akár egy
csoportmentességi rendelet31 alapján, akár bármely más bizottsági iránymutatásnak
való megfelelés által, amely az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdésében
meghatározott mentesítési lehetőségek valamelyikén alapul32.
A közösségi állami támogatási szabályok alapján akkor minősül egy
intézkedés általánosnak, ha hatása valamennyi gazdasági ágazatban, a tagállam
egész területén érezhető, és célja a gazdaság egészének fejlődését, növekedését
szolgálja. Amint azt már a Spaak jelentés is említette, a szelektivitás vizsgálatának
hatálya csupán a nemzeti adórendszereket érinti és nem veheti figyelembe a
tagállamok közötti természetes eltéréseket, a tagállami adórendszerek
sajátosságaiból adódó különbségeket. Ennek következtében, amennyiben a
tagállamban tevékenykedő valamennyi vállalkozás ágazati hovatartozástól
függetlenül, azonos mértékben részesülhet egy adókedvezményben, egyértelmű,
hogy az intézkedés hatását tekintve is általános. Másfelől, amennyiben egy tagállami
intézkedés egyetlen célja, hogy a területén letelepedett vállalkozásokat egyenlőtlen
módon kedvezményezze, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében
szelektívnek minősül. Bevett gyakorlat a Bizottság részéről, hogy bizonyos
adókedvezményeket nem tekint állami támogatásnak: ilyen a kutatás-fejlesztést
30 1. állami forrás, 2. előny a kedvezményezett vállalkozás részére, 3. szelektív az intézkedés, 4. versenytorzító, vagy azzal fenyegető intézkedés, 5. tagállamok közötti kereskedelem érintettsége 31 Csoportmentességi rendeletek: az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a képzési támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 68/2001/EK bizottsági rendelet, - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 70/2001/EK bizottsági rendelet, - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a foglalkoztatásra nyújtott állami támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2002. december 12-i 2204/2002/EK bizottsági rendelet. - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 69/2001/EK bizottsági rendelet 32 Az ilyen típusú támogatás általában működési támogatásnak minősül, amelyet úgy is lehetne definiálni, mint ami közvetlenül befolyásolja a szokásos üzletvitelből eredő
121
végző laboratóriumokba történő befektetések során a gyorsított amortizáció, a
külföldön alkalmazott külföldi szakemberek átalányban fizethető jövedelemadója, a
járulékok csökkentésének biztosítása azon munkáltatók számára, akik
munkavállalóik munkaidejét csökkentik. Ennek oka, hogy ezek az intézkedések
valóban általánosnak minősülnek, amennyiben valóban, bármilyen mennyiségi vagy
minőségi feltételtől függetlenül, valamennyi vállalkozás számára – legyen a magán
vagy állami vállalat –, illetve előállított termékre való tekintet nélkül elérhetőek. Ez
a szempontrendszer általános mentességet biztosít az adó formájában nyújtott állami
támogatások részére, az intézkedés hatásán alapuló fogalom-meghatározása alól,
amelyet mindenképpen érdemes a vizsgálatok során szem előtt tartani.
b) A szelektivitás fogalmának hatás-alapú
meghatározása alóli kivételek
A vállalkozások adóztatáshoz kapcsolódó állami támogatásokról szóló
bizottsági Közlemény igen részletes elemzést tartalmaz az általános intézkedések és
a szelektív adóintézkedések megkülönböztetését illetően, és megállapítja, hogy egy
intézkedés, amely nem minden vállalkozás tekintetében befolyásolja azonos módon
az adóterhet nem biztos, hogy szelektív. Különösen a Közlemény 13. pontja említi,
hogy a tagállamok szabadságot élveznek a tekintetben, hogy belátásuk szerint
határozzák meg az egyes termelési tényezőkre vonatkozó adóterhet, amennyiben az
ezek közti különbség a rendszer természetéből következik. Az általános és a
szelektív intézkedések közötti különbségtétel érdekében a 13. pont két francia
bekezdése meghatározza, hogy 1. a pusztán technikai jellegű adóintézkedések (mint
például a költségleírásra vonatkozó vagy a veszteség elhatárolási szabályok,
adóelkerülést szolgáló rendelkezések) 2. az általános gazdaságpolitikai célokat
alátámasztó intézkedések, amelyek bizonyos termelési költségek csökkentését teszik
lehetővé (pl. kutatás-fejlesztési, környezetvédelmi beruházások költségei, képzési és
munkahelyteremtéshez kapcsolódó költségek) nem minősülnek szelektívnek,
költségeket, mint például a társasági nyereségadóhoz kapcsolódó kedvezmény hozzá
122
feltéve, hogy valamennyi vállalkozás által, valamennyi terméket illetően, bármiféle
megkülönböztetés nélkül igénybe vehetőek.
A Közlemény 14. pontja tovább értelmezi a fent említett két bekezdés
hatályát, kiemelve, hogy önmagában az a tény, hogy egyes vállalatokat, vagy egyes
ágazatokat bizonyos adónemek eltérő mértékben érintenek, még nem jelenti azt,
hogy ez az intézkedés az állami támogatási szabályok hatály alá tartozik, és tiltott
állami támogatásnak minősül. Ennek megfelelően az az intézkedés, amelynek célja,
hogy valamennyi vállalkozás tekintetében a munkaerőhöz kapcsolódó terhek
csökkentése, értelemszerűen jobban kedvezményezi a munka-intenzív ágazatokat,
mint a tőke-intenzív vállalkozásokat, anélkül, azonban hogy ez automatikusan
állami támogatásnak minősülne. Hasonlóan az előzőekhez, a környezetvédelmi,
kutatás-fejlesztési, képzési célú kedvezmények csupán azokat a vállalkozásokat
kedvezményezik, akiknél valóban jelentkeznek ilyen jellegű költségek, ám
önmagukban ezek az intézkedések sem minősülnek állami támogatásnak. Ezen
megkülönböztetés alapján a Közlemény számos olyan konkrét intézkedést azonosít,
amely az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében nem szelektív, annak
ellenére, hogy hatása lehet hogy csak néhány vállalkozásra terjed ki. A Közlemény
meghatározza azokat, az esetjog alapján kialakított szempontokat, amelyeket az
intézkedés hatásának vizsgálatakor figyelembe kell venni, azonban pontos definíciót
nem ad az általánosan követhető politikára.
A fentiek alapján talán kicsit közelebb kerülhet az olvasó, ahhoz hogy a
közvetlen adózás körében alkalmazott intézkedések közül, melyek azok, amelyek
nem minősülnek állami támogatásnak, feltéve, ha valóban diszkrimináció mentesen
és az adóhatóság diszkrecionális jogkörét kizárva kerülnek alkalmazásra, valamint
nem kifejezetten a tevékenység méretén vagy ágazathoz való tartozásán alapulnak.
A Közlemény 13. pontja tehát kifejezetten utal arra a két intézkedés típusra, amely
kivételt képez a szelektív intézkedések alól, nevezeten a technikai jellegű
intézkedésekre, illetve a különböző termelési költségeket eltérően befolyásoló
intézkedésekre. A következő gondolatok e két intézkedéstípusról szólnak.
kapcsolódó beruházás, munkahelyteremtés, regionális fejlesztés nélkül.
123
c) A Közlemény 13. pontjának második francia
bekezdése
Figyelemmel a második bekezdésben maghatározott kivételekre,
megállapíthatjuk, hogy a szóban forgó kedvezmények (költségleírásra vonatkozó
vagy a veszteség elhatárolási szabályok, adóelkerülést szolgáló rendelkezések)
jellemzően nem a potenciális kedvezményezettre háruló adóteher alól mentesítenek
közvetlenül, hanem inkább a költség-csökkentő elemekhez kapcsolódnak. Más
szavakkal, a kedvezmény az adófizetőt olyan mértékben érinti, amilyen mértékben
ezek a költségek felmerülnek nála, a kedvezmény nem kapcsolódik közvetlenül a
tevékenységéhez. Ha egy intézkedés célja kifejezetten bizonyos üzleti
tevékenységek kedvezményezése, az állami támogatásnak minősül, azonban egy
adókedvezmény, amelynek célja bizonyos termelési költségek csökkentése, akkor
nem szelektív, ha ez az előny a valóban felmerült költségek általános
csökkentéséhez vezet. Ennek megfelelően, a 14. pontban említett „beruházás”
fogalmát a költségekhez kapcsolódóan kell értelmezni, hiszen a bizonyos
beruházásokat (jövedelem-termelő tevékenységek esetében) kedvezményező
adóintézkedés támogatásnak minősül. Ez a támogatás azonban még
összeegyeztethető lehet a közös piaccal, amennyiben célja, a kedvezményezettek,
valamint a támogatás intenzitása megfelel valamely csoportmentességi rendeletnek,
vagy közösségi iránymutatásnak.
Például bizonyos, kutatási laborok fejlesztésekor felmerült költségek
gyorsított leírásának lehetősége általános intézkedésnek minősülhet, ha a
kedvezmény valóban valamennyi vállalkozás számára elérhető, függetlenül azok
méretétől, az ágazattól, társasági jogi formájuktól, tulajdonosi hátterüktől, stb., míg a
kutatási tevékenységből származó bevételekhez kapcsolódó társasági nyereségadó
kedvezmény szelektív lenne, hiszen az kifejezetten a kutatási tevékenységet
végzőket kedvezményezné, kizárva másokat a kedvezmény e formájából. Ez a
megközelítés a Bizottság gyakorlatának is megfelel. Például a tagállamok által
biztosított közvetlen vállalati adózáshoz kapcsolódó kedvezmények, amelyek
124
például egy a tagállamban alkalmazott kutatatót kedvezményeznek, a Bizottság
álláspontja szerint, addig nem szelektívek, amíg minden vállalkozás számára
mindenféle megkülönböztetés nélkül nyitva állnak.
d) A Közlemény 13. pontjának első francia bekezdése
A Bizottság néhány esetben eltávolodott attól a gyakorlatától, hogy olyan
intézkedéseket támogatásnak minősítsen, amelyek az adóteher tekintetében eltérően
érintik a különböző termelési költségeket, amely azt eredményezi, hogy az
intézkedés nem szelektív, amennyiben általános intézkedésként kerül bevezetésre.
Egy olyan olasz adóintézkedés33 vizsgálata során, amely jelentős kedvezményt,
illetve adómentességet biztosított azon vállalkozások számára, amelyek a Kincstár
felé utólag bejelentették a korábban be nem jelentett bevételeiket, a Bizottság arra az
álláspontra helyezkedett, hogy ez az intézkedés nem szelektív, hiszen nem
tartalmazott semmiféle olyan elemet, amely ezt a minősítést indokolta volna.
Természetesen nehéz elfogadni, hogy egy olyan intézkedés, amely de facto
szelektív, miért nem minősül a Bizottság értékelése szerint szelektívnek. Az a
fogalom-meghatározás, amely szerint a kedvezményezett vállalkozások csoportja
nem lehet előre meghatározott más jellegű vizsgálatot igényel. Erre a helyzetre
reagál a 13. pont első francia bekezdése. Úgy tűnik, hogy az „adó-amnesztia” egy
olyan technikai jellegű intézkedés, amelynek célja az önbevalláson alapuló nyereség
után fizetendő adók beszedésének, az adófizetők általi megfizetésének elősegítését
szolgálja. Az a tény, hogy egy ilyen jellegű intézkedés tulajdonképpen csak
bizonyos – az önmaguktól eddig nem fizető – adózókat kedvezményez, első
ránézésre technikainak tűnik, ám állami támogatási szempontból mégis lehet
jelentősége.
A technikai jellegű intézkedésekre példa lehet az átalányadó alkalmazása,
amely a kisvállalkozások esetében igen gyakori, azaz a tételes elszámoláson alapuló
adózás helyett a vállalkozás becslés alapján kell adózzon. Habár az ilyen
33 Bizottsági határozat C(2001)345fin, 2001. november 13, N-674/2001 eset
125
intézkedések egy körülhatárolható csoport számára elméletileg biztosíthatnak
kedvezményeket, mégis az egész adórendszer hatékonysága érdekében bevezetett
technikai jellegű intézkedésnek minősülnek. Úgy tűnik, hogy a Bizottság gyakorlata
akaratlanul is támogatja az ilyen jellegű technikai intézkedések támogatásnak nem
minősülő természetét egyes különleges helyzetekben. Itt különösen azokra az
alternatív esetekre kell gondolni, amikor a szabályozó hatóság a csoporton belüli
szolgáltatások tekintetében szabályoz. Ahogy azt a Jelentés is tartalmazza, a
Bizottság felismerte, hogy bizonyos vállalatok részére biztosított, az adóköteles
bevételt meghatározó szabály alóli kivétel (pl. belga koordinációs központok,
francia logisztikai központok), például a „költség és jövedelem” módszer (cost-plus
method) alkalmazása elméletileg nem jelent az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése
szerinti előnyt a vállalkozás számára, annak ellenére, hogy az ilyen rendelkezéseket
csupán néhány speciális követelményt teljesítő vállalkozás veheti igénybe. A
„költség és jövedelem” módszert a vállalatcsoporton belül végrehajtott, határon
átnyúló tevékenységekre, tranzakciókra alkalmazzák. Ez a módszer az adó
kiszámításánál nem a vállalatok bevételének és kiadásainak különbsége alapján
kalkulál, hanem a vállalatcsoporton belüli tranzakcióinak költsége alapján. Egy
„költség és jövedelem” (cost-plus) haszonkulcs kerül ehhez a tételhez hozzáadásra
annak érdekében, hogy a tevékenységnek, a tranzakcióval érintett eszköznek, a
becsült kockázatnak és a piaci feltételeknek megfelelő nyereséget számoljanak.
Ugyanakkor ezekre az intézkedésekre úgy is tekinthetünk, mint amelyek mégis
alkalmasak, hogy kedvezményezettjeik számára előnyt biztosítsanak, nem csak azért
mert az átalányadó megfizetése által az adóhatóság „keze” meg van kötve,
függetlenül az adózás alá tartozó tranzakciók számától, illetve idejétől, hanem mert a
szabály alkalmazása nem kötelező, az az adózó választásától függ. Ennek ellenére a
gyakorlat azt mutatja, hogy a Közlemény 14. pontja alapján, a „költség és
jövedelem” (cost-plus method) módszer alkalmazása nem jelent valós előnyt a
kedvezményezett számára, még akkor sem, ha ez adott esetben valóban csak az
adózok kis csoportjára alkalmazható.
126
e) A WTO gyakorlata
Az Európai Bizottság gyakorlata, a Közlemény és a Jelentés vizsgálata mellett,
hasznos lehet az adórendszerek általános szabályainak tekintetében a WTO
gyakorlatának rövid áttekintése is. A WTO szabályok szintén tiltják az export akár
adóintézkedések általi támogatását is, így érdemes e területnek néhány gondolatot
szentelni. A GATT adózásra vonatkozó szabályai megnyitották az utat azon
adóintézkedések azonosítása előtt, amelyek a nemzeti adószabályok alól kivételeket,
adómentességeket biztosítanak. A WTO által tiltott exporttámogatásnak minősített
esetek34 tanulmányozása segítséget nyújthat az általános és a speciális intézkedések
megkülönböztetéséhez. Egy WTO panel35 megállapította, hogy az amerikai
szabályozás csupán csekély mértékben változtatta meg a külföldön keletkezett
jövedelem adóztatásának szabályait, ám, az intézkedés valóban kedvezményt
biztosító rendelkezését nem minősítette, így a tiltott exporttámogatás kérdése ezáltal
nem oldódott meg. A WTO panel megállapította azt is, hogy az ETI törvény36
valójában nem segíti a kettős adóztatás elkerülését, hiszen alkalmazásához nem kell
a hazai és a külföldi jövedelmet egymással szembe állítani. Sőt a törvény lehetővé
tette, hogy az üzleti tevékenységből származó bevétel egy része annak ellenére
mentesüljön az adózás alól, hogy eredete szintén amerikai volt. Megállapításra
került, hogy a külföldről származó jövedelem jelentős része az Egyesült Államokban
is adóztatásra kerül és csupán elenyésző százaléka mentesült a tényleges kettős
adózás alól. A kedvezmény hatálya alá tartozó jövedelem meghatározása ennek
megfelelően igen szűkre sikerült, tehát azt semmiképpen sem lehet általános
34 Az 1984-ben bevezetett amerikai FSC (Foreign Sales Corporations) rendszer, valamint a helyébe léptetett ETI törvény vizsgálata eredményeképpen a WTO 1999 októberében megállapította, hogy az Európai Unió az addigi legsúlyosabb szankciót alkalmazhatja az Egyesült Államokkal szemben a tiltott export-támogatásnak minősülő intézkedések alkalmazása miatt. Az amerikai FSC szabály értelmében a külföldön is tevékenykedő vállalkozások exportbevételük 15-30%-át kedvezményként vehették igénybe, míg a 2000 novemberében helyébe lépett ETI törvény a WTO panel rendelkezése ellenére sem szüntette meg a tiltott export-támogatási intézkedést. [Rian Geldenhuys: The illegality of the US FSC scheme explained; http://www.tralac.org] 35 A WTO vitarendezési módszerében a vitában álló országokkal konzultálva kiválasztott tagokból álló ún. panelek hozzák meg a döntéseket, quasi bíróságként
127
intézkedésnek értékelni. A WTO szabályok elemzése tehát segíthet az állami
támogatási kérdések megválaszolásában, e szabályok rámutatnak többek között arra
is, hogy egy szabályozási rendszer alóli kivétel meghatározása előtt feltétlenül meg
kell határozzuk az általános szabályt, annak hatályát és hatását.
Az általános intézkedés fogalmával több tudományos kutatás is foglalkozott
már. Amerikai kutatók37 szerint annak érdekében, hogy egy adórendszert
általánosságban meg tudjunk határozni, a következők azonosítása szükséges: az
adóalap elemei, az adókulcsok, vajon a jövedelem kétszer adózik-e, azaz a
részvényesek által kapott osztalékba a nyereség beépül-e, a határon átnyúló
tevékenységekre vonatkozó rendelkezések, illetve az adminisztrációs terhek. E
módszer szerint végzett elemzések azt mutatják, hogy a nyereség adóztatása során
biztosított kedvezmények csak annyiban minősülnek szelektívnek, amennyiben azok
valóban eltérnek a rendelkezések szokásos alkalmazásától, amennyiben azok az
általános és alapvető szabályok alól eltérést jelentenek.
2. A szelektivitás típusai
Eltekintve az általános és a szelektív intézkedések közötti nyilvánvaló
eltéréstől, nem minden esetben könnyű beazonosítani egy intézkedés
szelektivitásának okát. Az alábbiakban áttekinthetünk néhány olyan intézkedést,
amely más-más szempontból minősül szelektívnek.
a) Formális szelektivitás
Egy intézkedés szelektív, amennyiben csak egy vagy több, de limitált számú
ágazatot kedvezményez. A jogesetek alapján az intézkedés szelektív, amennyiben
csupán egy vagy több ágazatot érint, még akkor is, ha a kedvezményezettek száma
jelentős, illetve az ágazat jelentősége igen nagy, és ennek következtében az
36 ld. a 24. lábjegyzetet 37 Paul R. McDaniel és Stanley S. Surrey, Tax Expenditures int he International Context: A Comaparative Study, [Kluwer, Devanter, 1985]
128
intézkedés igen nagyszámú vállalkozást érint, amely következtében a támogatás
versenytorzító hatása kisebbnek tűnik. Ez a helyzet a közvetlen adózás területén
alkalmazott intézkedések tekintetében gyakran fennáll, amikor multinacionális,
nemzetközi szempontból mobilis vállalkozások kedvezményezése a cél.
A Bizottság gyakorlata azt mutatja, hogy egy az ipar részére biztosított, ám a
szolgáltatások elől elzárt kedvezményes adókulcs38 szelektívnek minősül. Az
Elsőfokú Bíróság szintén azt a határozatot39 hozta, hogy önmagában az a tény, hogy
az adott kedvezmény közvetetten más gazdasági szereplőt is kedvezményez,
amelyek tevékenysége a kedvezményezett tevékenységétől függ, nem változtatja
meg a vizsgált intézkedés szelektív minőségét. A Bíróság azt is tisztázta, hogy az az
intézkedés, amely átmenetileg korlátozódik egy-egy ágazatra, mielőtt azt az egész
gazdaságra kiterjesztenék, szintén nem mentesül a szelektív minősítés alól40.
b) Pótadók
Feltűnően kevés még a jogeset azon intézkedések tekintetében, amelyek
bizonyos ágazatokra ún. pótadót vetnek ki, ezáltal előnyben részesítve azokat a
vállalkozásokat, amelyek nem ebben az ágazatban tevékenykednek. Ilyen
intézkedésnek minősül a hazai szabályozásban a hitelintézetekre és pénzügyi
vállalkozásokra kivetett „többletadó41”, illetve általában ide sorolhatjuk az
energiaadókat is. Annak megállapítása érdekében, hogy ezek az intézkedések
valóban szelektívek-e, figyelembe vehetjük az ESZAK Szerződés 4. cikk (c)
pontját, valamint 67. cikk (3) bekezdését, amely kimondja, hogy az acél és
széntermelők tekintetében tilos bármiféle speciális adó bevezetése42. Az ilyen
típusú adók esetében mégis úgy tűnik, hogy nem beszélhetünk állami támogatásról,
hiszen nem jelentkezik szükségszerűen előny az adó által nem terhelt
vállalkozásoknál. Annak ellenére, hogy az esetjog igencsak hiányos ezen a
38 E1/1998, E2/1998, OJ 1998 C 395 39 1998. január 27. T-67/94 Ladbroke Racing Ltd. vs Commission, 40 1999. június 17. C-75/79 Belgium vs. Bizottság Maribel bis/ter támogatási program 41 2004. évi CII. törvény a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról 42 az EK Szerződés azonban nem tartalmaz ilyen rendelkezést
129
területen, az energiaadók43 területén a probléma megoldódni látszik. Ezen a
területen azt a felismerést követik a tagállamok, hogy kizárólagos jogkörükbe
tartozik az adórendszer elemeinek meghatározása, azaz egy ilyen típusú adó
bevezetése önmagában nem minősül állami támogatásnak. Önmagában tehát az a
tény, hogy bizonyos adófajta csupán egyes ágazatokat terhelnek, nem jelent a többi
ágazat számára kedvezményt. A környezetszennyezésért fizetendő díjak
természetszerűleg fel sem merülnek a környezetet nem szennyezők esetében, így e
vállalkozások csupán azért, mert nem kell környezetterhelési díjat fizessenek, nem
részesülnek a környezetet szennyezőkhöz képest előnyben. Ezzel ellentétben, a
holland bíróság, a Vereiniging van Exploitanten ügyben azt állapította meg, hogy
az egyes vállalkozások tekintetében eltérő adókötelezettség (energiaadó) nem
indokolható környezetvédelmi alapon, így az alacsonyabb adóteherrel sújtott
vállalkozások tekintetében állami támogatással állunk szemben. Hasonló az
eredménye az Adria-Wien Pipeline44 esetben lefolytatott eljárásnak is, ahol az
osztrák termék-előállító iparban működő vállalkozások energiaadó-mentességét
nem lehetett pénzügyi vagy ökológiai indokokkal alátámasztani, mint amelyek az
energiaadóra vonatkozó jogszabály természetéből következnének.
c) De facto szelektivitás
Egy intézkedés akkor is szelektívnek minősülhet, ha kedvezményezettjei
nem kifejezetten egy ágazathoz tartoznak, ám valamilyen módon mégis egy
csoportba sorolhatóak, például foglalkoztatottak létszáma, nagyságuk, éves
árbevételük, stb. alapján. Az a tény, hogy a kedvezmény megszerzésének feltétele
előre meg van határozva és ezek a feltételek objektív természetűek, nem mentesít a
támogatásként való minősítés alól. Az Európai Bíróság megerősítette, hogy az az
intézkedés, amely a foglalkoztatási, vagy pénzügyi követelmények következtében
csak nagyvállalatokat érint, szelektív. Hasonlóan, az az intézkedés is szelektív,
amely azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek egy maghatározott
43 Bizottsági határozat, 2002. április 24. N-863/01; T-210/02; OJ 2002 C 219/123
130
méretű, új tárgyi eszköz beruházást hajtottak végre, hiszen ezt csak megfelelő
tőkével rendelkező, prosperáló vállalkozások képesek teljesíteni.
A fentiekhez hasonlóan, a Bizottság szerint szintén de facto szelektív volt a
hazai adószabályok közül a Csatlakozási tárgyalások során igen erősen vitatott, a 3,
illetve 10 milliárd forint elszámolható költségű, termék-előállító beruházásokhoz
kapcsolódó 10 évre biztosított adómentesség45. A Bizottság érvelése szerint, hiába
volt e rendelkezés valamennyi vállalkozásra hatályos, kötelező érvényű törvénybe
foglalva, az igénybe vétel feltételeként megszabott beruházási volumen (3, illetve 10
milliárd forint), valamint a foglalkoztatotti létszám növelésének követelménye
következtében a kedvezményt lényegében csak a nagyvállalkozások voltak képesek
igénybe venni46.
A csupán kisvállalkozásokat kedvezményező intézkedések is szelektívek
lehetnek az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében. Egy spanyol, ipari
járművek vásárlását ösztönző program vizsgálata során az Elsőfokú Bíróság arra a
következtetésre jutott, hogy az intézkedés tulajdonképpen csak az önálló kis- és
középvállalkozásokat, a helyi hatóságokat és helyi szolgáltatást nyújtókat
kedvezményezte és a nagyvállalatokat kizárta e körből, tehát szelektív. Az új
vállalkozások társasági adóalapja csökkentetését célzó intézkedés, amelyek az igen
jelentős indulási költségek csökkentését kompenzálták az első évben is nyereséges
vállalkozásoknál, az Elsőfokú Bíróság47 szerint szelektív intézkedés.
A tényleges szelektív intézkedések fogalmát talán az Elsőfokú Bíróság
2002. október 23-ai határozata48 mutatja meg a legjobban, ahol a társasági
adóintézkedés minősült szelektívnek, mert csak bizonyos, igen jelentős
beruházásokhoz kapcsolódott. Az Európai Bíróság is megerősítette ezt a
44 Adria-Wien Pipeline, C-143/99, 2001 november 8. 45 Tao. törvény 21. § (7), (10)-(11) bekezdései 46 A Csatlakozási tárgyalások során folytatott vizsgálatokból megállapításra került, hogy ugyan csak egy, de van olyan vállalkozás a kedvezményezettek között, amely a kedvezményre való jogosultság megszerzése idején a kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozott. 47 Territorio Historico de Alava vs, Commission „Ramondin” , 1998 december 1 C-200/97 Ecotrade 48 T55/99 Confederation Espanole de transporte de Mercancias (CETM vs Bizottság)
131
gyakorlatot, az exportáló vállalkozásokat támogató intézkedés49 tekintetében, annak
ellenére, hogy a program elméletileg valamennyi vállalkozás számára nyitva állt, de
a kedvezményből, a kifejezetten csak a nemzeti piacon tevékenykedő vállalkozások
ki voltak zárva. Egy intézkedés szelektív minősítését a fellebbezés ellenére is
fenntartotta az Európai Bíróság 2003 novemberében, a GEMO ügyben50 hozott
döntésében, az állati hulladékok tárolását végző vállalkozások kedvezménye
tekintetében, amelyet ugyan formálisan bármely gazdasági szereplő igénybe vehetett
volna, ám a kedvezmény jellegéből adódóan mégis csak az e tevékenységgel amúgy
is foglalkozó vállalkozásokat érintette. Az általános intézkedésnek tűnő támogatási
program szelektivitását időbeli korlátozottsága is meghatározza. Egy
adókedvezmény mögött álló költségvetés elég tág kell legyen ahhoz, hogy a
lehetséges kedvezményezettek körét ne befolyásolja és a korlátozás amennyiben
szükséges, csupán technikai jellegű lehet, amint azt a Közlemény 13. pontja írja.
Ahogy azt a releváns esetjog51 mutatja, az adóhatóságok diszkrecionális
gyakorlata ad okot a szelektivitás feltételezésére. Amennyiben a gazdasági
szereplőket különleges elbánásban részesítik, általában azt jelenti, hogy egy
általános intézkedés egyedi esetekre való alkalmazása szelektívnek minősül,
különösen, amikor a diszkrecionális jogkör alkalmazása meghaladja az
adóintézkedés puszta menedzselését.
d) Csoporton belüli tranzakciók és a multinacionális
vállalatok
A Bizottság a káros adóintézkedések vizsgálata során gyakran megállapította, hogy
egy adóintézkedés szelektív természete a csoporton belüli tranzakciókhoz is
kapcsolódhat. A Közlemény 20. pontja52 kifejezetten utal azokra a speciális
49 6/69, 11/69 Bizottság vs. Franciaország, 1969 december 10. 50 2003. november 20. C-126/01 51 C-241/94 Franciaország vs. Bizottság 52 A Közlemény 20. pontja: néhány adókedvezmény esetenként csupán bizonyos típusú vállalkozásra terjed ki, kiválasztva azokat a vállalkozások funkciója (csoporton belüli szolgáltatások, közvetítő vagy koordinációs tevékenység), vagy bizonyos termékek
132
adóintézkedésekre, amelyek a csoporton belüli szolgáltatásokhoz, valamint a
csoporton belüli közvetítő, és koordináló tevékenységekhez kapcsolódnak. Már
megfigyelhettük, hogy számos technikai intézkedés, amelyet elvben ki kellene zárni
a támogatások köréből, kifejezetten a csoporton belüli adózás során felmerült
problémák megoldására lett kialakítva. Amikor az érintett tagállamokban
alkalmazott eltérő adókulcsok által meghatározott multinacionális környezetben,
kapcsolt vállalkozások egymás közt hajtanak végre tranzakciókat, Ezt
ellensúlyozandó, az érintett nemzeti adóhatóságok egyoldalúan korrigálhatják az
adózó adóköteles nyereségét ezáltal szigorúbb adókötelezettséget vagy a releváns
tranzakciók kettős adóztatását meghatározva. Addig, amíg az adott intézkedés célja
a kettős adóztatás elkerülése, a program nem biztosít előnyt az érintetteknek.
Láthatjuk, hogy éppen a Bizottság gyakorlata fedezte fel, hogy eltérő kezelés
szükséges a kapcsolt vállalkozások által alkalmazott transzfer árak megítéléséhez,
amikor annak a független, illetve a kapcsolt vállalkozások által alkalmazott árakkal
való összehasonlítását végezzük.
A csoporton belüli tranzakciókra tekintettel a bizottsági Jelentés utal arra a
tényre, hogy egy intézkedés kedvezményezettje nem csak a kedvezmény által
közvetlenül érintett egyedi vállalkozás lehet, hanem az a csoport amelyhez a
vállalkozás tartozik, szintén részesülhet a kedvezményben53. Ez a megállapítás
azonban zavarhatja a szelektivitásról eddig kialakított képet. Egy csoport több olyan
független tagból állhat, amelyek különböző tagállamokban honosak, és ezáltal
különböző adószabályok vonatkoznak rájuk. A konszolidált adóelőnyt nem lehet
egyszerűen csak a különböző vállalkozások adóhelyzetének összegzésével
meghatározni, hiszen el kell kerülni ugyanannak a kedvezménynek a kettős
előállítása szerint. Amíg ezek bizonyos vállalkozásokat vagy termékeket kedvezményeznek, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülhetnek. 53 A Jelentés 17. pontja: A belga koordinációs központok esetében, a vállalkozások mentesítve voltak a forrásadó alól azon jövedelem tekintetében, amelyeket a csoporthoz tartozó másik vállalkozás részére fizettek. A belga adószabályok szerint a forrásadó elvben a legutoljára megfizetendő adó, amelyet a nem-rezidens vállalkozások részére fizetett jövedelem után meg kell fizetni. Ezért a Bizottság véleménye szerint a koordinációs központ által elosztott jövedelem tekintetében megfizetendő forrásadó alóli általános mentesség közvetlenül azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek a vállalatcsoporthoz tartozóan ugyan, ám külföldön lettek alapítva.
133
beszámítását, vagy, éppen egy hátrány figyelmen kívül hagyását. Továbbá,
természetes gyakorlat, hogy az állami támogatások értékelése az adott tagállam
szabályainak körében történik, tekintet nélkül más tagállami szabályozásra. Ennek
megfelelően egy jóval részletesebb, elemzőbb megközelítés célravezetőbb lenne a
szelektivitás megítélésénél.
Más szóval, a multinacionális és a nagyvállalatok között vont párhuzam nem
tűnik megfelelőnek, tekintettel arra, hogy a multinacionális vállalkozás fogalma nem
a vállalkozás méretétől függ, hanem nemzetközi jelenléttől, amely Európában, és
különösen bizonyos ágazatokban az elektronikus kereskedelem alapján igen kicsi is
lehet. Sőt, esetről-esetre kell eldönteni, hogy a szelektivitás feltétele az
adókedvezmény révén megvalósult-e, akár a vállalkozások típusát, akár a méretét
tekintve, avagy az intézkedés látszólag vagy de facto szelektív-e. A bizottsági
Jelentés 28. pontja utal a Bizottság 2002 júliusában, az Aland szigeteken bevezettet
(captive) biztosítási intézetekkel kapcsolatos támogatásról szóló döntésére, amely
szerint a csoporton belüli (captive) biztosító társaságokat kedvezményező intézkedés
szelektív, mivel az igénybe vételhez szükség volt bizonyos gazdasági stabilitásra,
biztos jelenlétre az adott piacon, valamint arra, hogy az adott vállalkozáscsoport
megfelelő mértékű bevétellel rendelkezzen a tevékenységei finanszírozása
érdekében. Az a tény, hogy a kedvezmény igénybevétele az Aland szigeten
bejegyzett társaság alapításához kapcsolódik, és hogy ezek a társaságok speciális
tevékenységet hajtanak végre, elég bizonyítékot szolgáltat ahhoz, hogy egyértelmű
legyen, hogy a program nem érhető el az egész finn gazdaság részére, azaz szelektív.
Semmi sem támasztotta alá az intézkedés általános jellegét, illetve azt hogy e
sajátosságok a finn adórendszer természetéből fakadnak.
134
3. Az adórendszer természete vagy általános intézkedés jellege
alapján való igazolhatóság
a) A bizonyítási teher
Az esetjog azt mutatja, hogy még ha egy intézkedés szelektívnek is minősül, nem
feltétlenül minősül támogatásnak, amennyiben szelektív természete magától
értetődő, az az adórendszer természetéből következik, vagy pedig látszólagos
szelektivitása ellenére általános intézkedésnek minősül54. A Közlemény 23. pontja a
gazdasági szempontból logikusnak tekinthető intézkedéseket sorolja ide, azokat a
szelektív intézkedéseket, amelyek természetüknél fogva csak bizonyos
vállalkozásokat érintenek annak érdekében, hogy az adórendszer hatékonyan
működhessen55. Eljárási szempontból a Közlemény kiemeli, hogy egy esetleges
vizsgálat során a tagállam kell ezt bizonyítsa, ám a Jelentés szerint ritka, hogy a
Bizottság elfogadja a tagállami érvelést. A Közlemény 26. pontja utal azokra a
célokra is, amelyeket egy adóintézkedés a társadalom, a gazdaság egésze
szempontjából szándékozik megvalósítani (gazdasági és szociális szempontok),
illetve azokra is, amelyek az adórendszer természetéből fakadnak. Talán túl szűken
fogalmaz a Közlemény, különösen a közvetlen adózás céljai szempontjából, amikor
azt említi, hogy ennek kizárólagos célja a költségvetési bevételek összegyűjtése.
Emellett csupán az adórendszer progresszív természete kerül megemlítésre, mint az
igazolható intézkedések velejárója, szerves része. A belső célok meghatározására
való törekvések során a Közlemény utal továbbá arra az elvre (minden nemzeti
adórendszerben azonosan), amely szerint a kettős adóztatás tulajdonképpen jogilag
is tiltott. Ez a hivatkozás azonban nem veszi figyelembe a közgazdasági
szempontból való kettős adóztatás elkerülésének igényét, amely az adórendszerek
egyik belső célja lehet.
54 Adria-Wien Pipeline, C-143/99, 2001 november 8. 55, 96/369/EK bizottsági határozat, 1996. március 13., a német légitársaságok részére biztosított értékleírási kedvezmények tekintetében, Hivatalos Lap L sorozat 146, 20.6.1996, 42. oldal
135
Az „adórendszer természetéből, vagy általános jellegéből következő”
fogalom, nem csak túl szűk, hanem úgy tűnik az esetjoggal sincs összhangban. A
Közlemény ezt a fogalmat tekinti alapvetően követendő elvnek, ám később arra a
következtetésre jut, hogy a belső cél csupán a költségvetési bevétel növelése, míg
minden egyéb cél az adórendszeren kívüli, externális elem. Ennek megfelelően, ezek
csak akkor értékelendők, ha a támogatás összeegyeztethetőségét vizsgáljuk.
b) Esetjog – az adórendszer belső és külső céljai
Már említettem, hogy az esetjog az előbbiektől eltérni látszik. Az Adria-
Wien Pipeline esetben a Bíróság megerősítette, hogy az egyetlen megválaszolandó
kérdés az az, hogy egy külön jogszabályban meghatározott állami intézkedés vajon
bizonyos vállalkozásokat, vagy bizonyos áruk előállítását kedvezményezi-e az EK
Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében, összehasonlítva olyan
vállalkozásokkal, amelyek jogilag és ténylegesen is hasonló helyzetben vannak a
kérdéses intézkedés szempontjából nézve. Úgy tűnik, hogy a hasonló jogi és
ténybeli helyzetek összehasonlítása azt mutatja, hogy nincs kifejezett korlátozás az
adórendszerek belső céljait illetően. A külső célokat a Bíróság konzekvensen
értékelte annak érdekében, hogy kiterjessze a belső célok fogalmát, azaz a külső
célokat valamiképpen belefoglalja a belső célok fogalmába, még akkor is ha ezek
nem feltétlenül szükséges részei egy adórendszernek. Az Adria-Wien esetben a
Bíróság úgy értékelte, hogy az osztrák hatóságok a termék-előállító vállalkozások
esetében, a természetes gázokra és elektromos áramra kivetett energiaadóra,
amennyiben az meghaladta az előállított termék értékének 0,35%-át, bevezetett
kedvezménye szelektív volt. A Bíróság szerint a szolgáltató cégek legalább akkora
energia-felhasználók, mint a termék-előállító vállalatok, illetve, hogy a nemzeti
szabályozást igazolni látszó ökológiai érvek nem indokolják a természetes gázokat
és természetes villamos-energiát alkalmazó szolgáltató, illetve termék-előállító
vállalkozások eltérő kezelését. Mindkét ágazat energia felhasználása azonos
mértékben szennyezi a környezetet. A Bíróság határozata szerint a
megkülönböztetés objektív feltételeken alapult, az mégsem az adórendszer
136
természetéből vagy általános jellegéből következett, tehát a támogatási program
állami támogatásnak minősül.
A Bíróság érvelése azt sugallja, hogy az intézkedés azért szelektív, mert az
csak a termék-előállító vállalkozásokat kedvezményezi és nem azért, mert a
kedvezmény az előállított termék értékének 0,35%-ához köti a jogosultságot. Az
osztrák adóintézkedés logikája a legnagyobb energia felhasználók
kedvezményezését célozta annak ellenére, hogy úgy tűnt, mintha a program lényege
a külső és ökológia szempontok középpontba állítása lett volna. Ezt az ítélet
indoklásának egy másik mondata kifejezetten meg is erősítette. A 36. pontban a
Bíróság egyértelműen ki is mondja, hogy ha a kedvezmény bármely ágazatban
tevékenykedő, az ország egész területén működő vállalkozás számára nyitva állt
volna, függetlenül a 0,35%-os előírástól, nem minősült volna szelektívnek.
A „Maribel bis/ter” esetben56, amely a társadalombiztosítási hozzájárulások
tekintetében biztosított kedvezményt bizonyos, a belga jogszabály által
meghatározott termék-előállító ágazatokban tevékenykedő olyan vállalkozások
számára, amelyek meghatározott munkavállalót, meghatározott heti munkaóra felett
foglalkoztattak, a Bíróság szintén vizsgálatot folytatott le. Annak érdekében, hogy
eldöntse, hogy az intézkedés szelektív volt-e vagy sem, a Bíróság arra a tényre
hivatkozott, hogy az intézkedés alkalmazása során csak bizonyos gazdasági
ágazatban tevékenykedő vállalkozások részesültek a kedvezményben, és nem arra,
hogy az igénybevétel feltétele a munkavállalók számához, illetve a meghatározott
munkaórához igazodott. A Bíróság véleménye szerint a kedvezmény bizonyos
ágazatokra való korlátozása miatt minősül az intézkedés szelektívnek, és nem annak
szociális céljai teszik azzá. A belga hatóságok és a Bizottság is megerősítette, hogy
csupán a fizikai munkásokra és azok közül is a bizonyos heti munkaórát
meghaladóan foglalkoztatottakra vonatkozó, kedvezményt biztosító intézkedés e
minősége nem alapozza meg az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami
támogatás jelenlétét.
56 Maribel bis/ ter C-75/97, Belgium vs. Bizottság, 1999. június 17.
137
Nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy míg az Adria-Wien
esetben a kérdéses intézkedés nem a vállalkozások közvetlen adóztatásához
kapcsolódik, a Maribel eset sokkal inkább igen, hiszen a vállalkozások
társadalombiztosítási hozzájárulásait érintette. Másfelől, a korábban már szintén
idézett Ramondin eset az adórendszerek tipikus céljaira összpontosít, amikor is azt
bizonyítja, hogy annak megállapítása, hogy egy intézkedés valóban az adórendszer
természetéből, vagy általános jellegéből következik-e, az adózás technikáját kell
vizsgálni, azonban a nemzeti jogalkotó nem tudta megfelelően igazolni az
intézkedés előbbiekben említett jellemzőit.
c) A Bizottság gyakorlata – az adósemlegesség fogalma
A Jelentés 36-42. pontjai57 is utalnak néhány, a közvetlen adóztatás
szempontjából érdekes jogesetre. A Bizottság csupán két ügyben58 fogadta el az
adórendszer természetéből következő eltérésnek a mezőgazdasági ágazatban a
földadó alóli mentességet a mezőgazdasági termelésben a földterületek különleges
szerepére való tekintettel, amelyet a Közlemény 27. pontjával összhangban lévőként
értékelt.
A bankok összefonódása esetében biztosított adómentességről59 hozott
határozatában a Bizottság elismerte, hogy a bankszektor különleges természete
elvben igazolja a speciális adóintézkedések bevezetését az ágazatban. Habár a
vizsgált intézkedések nem az általános adórendszer bankszektorhoz való adaptálását
jelentik, hanem olyan ad hoc intézkedéseket, amelyek bizonyos vállalkozások
versenyképességének növelését, azaz az összefonódó bankokét és ezek közül is csak
amennyiben az összefonódás valóban realizálódik. Az a tény, hogy a bankszektor
egy bizonyos időben szerkezetátalakításra szorulhat olyan tényező, amelynek semmi
57 2002. június 5, olasz adómentesség és kedvezményes kamatú kölcsön a többségi állami tulajdonnal rendelkező közvállalkozásoknak, OJ L 77, 2003. március 24.; 2003. február 17. Bizottsági határozat, OJ L 180, 203. július 18, egyesített esetek T-346/99, T-347/99, T-348/99, Álava (2002) 58 N 20/2000 (Hollandia) és N 53/99 (Dánia) 59 OJ 2002 L 184, 2001. december 11-ei bizottsági határozat
138
köze sincs az ezen a téren működő adórendszer általános szabályaihoz, ezért ez nem
jelenti azt hogy a rendszer természetéből vagy általános jellegéből következne, hogy
az összefonódó banki vállalkozások adóztatása kedvezményesebb kellene legyen.
Ennek megfelelően, ezek az intézkedések nem mentesíthetők az általános tilalom
alól az alapján, hogy az adórendszer természetéből, általános jellegéből
következnének. Ezek a kedvezmények az általános adózási szabályok alól
biztosítanak kivételt. A Bizottság álláspontja szerint, elméletileg lehetséges, hogy
kizárólag egy ágazatra vonatkozó kedvezményeket biztosító szabályozás a rendszer
természetéből következőként igazolható legyen, de jelen esetben úgy találta, hogy az
intézkedésnek semmi köze sincs a bankszektor különlegességéhez. E megállapítás
úgy tűnik összhangban van azzal, amit a Közlemény 27. pontja ír, azaz egy bizonyos
ágazat gazdaságban elfoglalt különleges helyzetével, az ágazatra vonatkozó
különleges könyvelési, elszámolási követelményekkel. Ezt az érvelést
alkalmazhatónak tekinthetjük bizonyos vállalkozások, joint venture társaságok
tekintetében, az alapítványok, szövetségek, non-profit vállalkozások adómentessége
esetében. Ez utóbbiról a Közlemény 25. pontja is említést tesz. A társasági adózás
területén az előbbi elv alkalmazására példa lehet az az intézkedés, amely szerint
számos tagállam biztosít kedvezményt a bankoknak, illetve a pénzügyi intézmények
részére fizetett kamatot terhelő forrásadó alól, amely egyértelműen szelektív
intézkedés, ám ebben az ágazatban természetesnek minősül. A bank nyeresége nincs
teljesen összhangban a kapott kamat teljes összegével, hanem csak a beszedett aktív
kamat és a kifizetett passzív kamat különbségével. Míg más adófizetők a szokásos
díjat fizetik, a bruttó kamatra fizetett forrásadó, amelyet a kedvezményezett kap azt
eredményezné, hogy a bank kikerülne a piacról és ennek megfelelően a konstrukció
forgalmi adónak és nem nyereség adónak minősülne.
A Bizottság olyan, a Magatartási Kódex értelmében nem káros francia
adóintézkedést60 is vizsgált, amely során nem látta igazoltnak, hogy a
Franciaországon kívül legalább további két államban tevékenykedő multinacionális
vállalatoknak biztosított kedvezmény a rendszer természetéből következő lenne.
60 2001. december 11. Bizottsági határozat OJ 202 L 184
139
Ugyanakkor nem kifogásolta azt az intézkedést, amely általában valamennyi,
pénzügyeiket egyesítő vállalkozás részére biztosítanak kedvezményt. Amint azt a
27. pont írja, ezek az intézkedések nem tartalmazhatnak diszkriminatív elemeket és
ténylegesen is azonos feltételek mellett kell nyitva álljanak valamennyi vállalkozás
számára.
A fentiek és az ebben a tanulmányban nem említett esetek alapján
megállapíthatjuk, hogy ez az a terület, ahol a Közleményt a legtöbb kritika érte,
hiszen alig tartalmaz iránymutatást a tekintetben, hogy a külső tényezők mennyire
számíthatóak az adórendszerek természetéhez vagy sem. Habár már igen régóta,
1973 óta hangoztatja a Bíróság, hogy az adórendszer természetéből adódó
intézkedések nem minősülnek állami támogatásnak, a Bizottság gyakorlata még
mindig nem tudta pontosan meghatározni ezt a fogalmat, még az olyan fontos
területek tekintetében sem, mint egy tagállam adózás területén kifejtett
támogatáspolitikája, illetve adópolitikája. Ezek a területek különösen a nemzeti
szabályokon alapulnak, és olyan intézkedések a gyakoriak, amelyek az egységes
piacon tevékenykedő vállalkozásokat kedvezményezik, valamint az olyan nemzeti
szabályok elfogadását, amelyek adózás szempontjából autonómiát biztosítanak
bizonyos régióknak a régiók függetlensége és versenyképességének növelése
érdekében.
4. Földrajzi szelektivitás és a vállalkozások adóztatása
a) A fiskális függetlenség és a regionális szelektivitás
közötti konfliktus
A bizottsági Jelentés negatív választ ad arra a kérdésre, hogy egy területi
sajátosság indokolhat-e speciális adózási szabályozást. A Közlemény is kifejezetten
kimondja, hogy egy adóintézkedés csak akkor mentesülhet a szelektivitás feltétele
alól, ha hatálya a tagállam egész területén érvényesül. A regionális és helyi hatállyal
rendelkező intézkedések kedvezményezhetnek bizonyos vállalkozásokat,
amennyiben azok a 16. pontban meghatározott feltételeknek megfelelnek. Azonban
140
maga az EK Szerződés is deklarál olyan támogatási intézkedéseket, amelyek célja
egyes régiók fejlesztése. A Szerződés 87. cikk (3) bekezdés a) és c) pontja
kifejezetten meghatározza az általános tilalom alóli mentességeket.
Több, közelmúltban vizsgált adójogi eset kapcsán felmerül a regionális
adóintézkedések szelektivitásának kérdése, valamint az, hogy a regionális adóztatási
joggal rendelkező hatóságok által hozott intézkedések milyen mértékig tartoznak az
állami támogatási szabályok hatálya alá. Az állami támogatási szabályok szigorú
alkalmazása azt jelentené, hogy Luxemburg képes lenne az adóterhek
megváltoztatására, csökkentésére, míg pl. Bajorország nem, pedig mindkettő tagja
az egységes piacnak amely azonos jogokat biztosít valamennyi vállalkozás
letelepedése számára az Unió területén belül és utóbbi területe nagyobb, mint az
előzőé.
A Szerződés nem tesz különbséget szövetségi és centralizált államok között,
amikor az állami forrás fogalmát határozza meg, ez a fogalom minden olyan forrást
tartalmaz, amely az államnak bármely szinten is betudható, azaz nem csak a
központi költségvetés részét képező forrásokat tekintjük állami forrásnak. Továbbá
mindig hangsúlyos volt, hogy nem az intézkedés célja, hanem annak hatása a
lényeges. Elméletileg úgy tűnik, hogy az intézkedések gazdasági hatása azonos,
függetlenül attól, hogy annak forrását a központi, a regionális illetve helyi
költségvetés biztosítja ugyanarra a regionális szintű támogatási programra. A
Bizottság úgy tekinti, hogy a regionális hatóságok által hozott adóintézkedések
ugyanolyan szelektívek, mintha azokat a központi költségvetésből finanszíroznák.
Azokban az esetekben, amikor egy tagállam adómentességet vagy adókedvezményt
biztosít egy-egy régió vállalkozásainak a Bizottság az intézkedést szelektívnek
minősítette. Példa lehet erre egy német intézkedés, amely a bányavidékek
vállalkozásait kedvezményezte is ezt mutatja61. Ugyanez a döntés született
nemrégiben az Azori szigetek jövedelemadója tekintetében is.
Eddig sem az Elsőfokú, sem az Európai Bíróság nem hozott döntést a
regionális adóintézkedések szelektivitását illetően, erről csupán egy főtanácsnoki
61 C-70/72, Németország vs. Bizottság
141
véleményt találhatunk a C-400/97, a C-401/97 és a C-402/97 esetekben. Saggio
főtanácsnok szerint ezek a szelektív intézkedések állami támogatásnak minősülnek.
Ezek az intézkedések az általános rendszer alóli kivételt jelentik és nem
igazolhatóak a spanyol rendszer által biztosított helyi adóztatási autonómia
sajátossága által. Véleménye szerint az a tény, hogy az intézkedést a regionális
hatóságok, saját adóztatási jogkörükben fogadták el, csupán az intézkedés
elfogadásának formáját jelenti, amely nem elegendő indok a mentesítésre. Ezekben
az ügyekben ítélet végül nem született, mert a panaszt az ítélet meghozatala előtt
visszavonták.
b) A központi, regionális és helyi adók
megkülönböztetése
Saggio főtanácsnok véleménye megfontolandó. Nem az a kérdés, hogy egy helyi
önkormányzat alkotmányos jogait gyakorolva hozhat-e olyan határozatot, amely
szerint a területén letelepedett, vagy ott működő vállalkozások tekintetében
kedvezményes adószabályokat alkalmaz, hanem hogy mi igazolhatja az ilyen
intézkedések territoriális szelektivitását. A társasági adó szempontjából nincs
technikai oka annak, hogy az állam kedvezményt vagy mentességet biztosítson az
általános adórendelkezések alól az olyan vállalkozások számára, amelyek normális
körülmények között a szokásos adókulccsal kellene adózzanak, csupán azon az
alapon, hogy ezek a vállalkozások a területén telepedtek le vagy ott fejtik ki
tevékenységüket. Valójában arra sincs semmiféle speciális adórendelkezés, amikor
egy vállalkozás egy másik régió felé is kiterjeszti tevékenységét vagy másik
régióban telepedik le, azaz ez szintén kettős adóztatáshoz vagy adómentességhez
vezethet, ellentétben azzal, amikor ez két egymástól teljesen független tagállam
között történik. Annak érdekében, hogy az adózási szabályokat valóban
megkülönböztessük, a különböző szinten kivetett adókat világosan el kell különíteni,
és a nemzetközi viszonylatban alkalmazott elveket és gyakorlatot a tagállamon
belüli átmenet során is alkalmazni kellene. Minden más esetben, bármely, a nemzeti
szabályok által meghatározott, közvetlen adóztatás alóli kivétel, amely egy bizonyos
142
régióban való tevékenységhez kapcsolódik regionális támogatásnak minősülhet.
Elméletileg az ilyen territoriális megkülönböztetések kívül esnek bármely
adórendszer természetéből és általános jellegéből adódó intézkedéseken, ezért ezeket
természetszerűleg állami támogatási szempontból is értékelni szükséges.
Az Azori szigeteken alkalmazott rendelkezések kapcsán a Bizottság
megállapította, hogy a Portugál Köztársaság alkotmánya által, az Azori szigetek
részére biztosított adóztatási autonómia révén állami támogatásnak minősülő
intézkedések születtek, hiszen ezek az intézkedések érintették a tagállamok közötti
kereskedelmet, és az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott
valamennyi további feltételnek megfelelnek. Az Azori szigetek esetében a nemzeti
törvényalkotó lehetővé tette a regionális szabályozó hatóságnak hogy a kérdéses,
állami támogatásnak minősített intézkedéseket bevezesse. A Bizottság álláspontja
szerint ennek hatása ugyanaz, mintha a rendelkezést a nemzeti szabályozó hatóság
hozta volna. Amennyiben a portugál érveket elfogadnánk, az ahhoz vezetne, hogy
azokban a tagállamokban, ahol lehetőség van regionális szintű adóztatásra, az
általuk hozott, az általános rendszertől eltérő intézkedések az olyan vállalkozásokat
kedvezményezik, amelyek az adott régió területén telepedtek le vagy fejtik ki
tevékenységüket, kikerülnének az állami támogatási szabályok hatálya alól. Jelen
esetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy azok az intézkedések, amelyek céljaikat,
technikájukat és hatásukat tekintve teljesen azonosak, eltérő szabályok szerint
lennének megítélve, jelentősen torzítaná a közös piacot. A regionális szintű
adóintézkedésekre vonatkozó szabályoknak objektív feltételeken és nem formai
megkülönböztetéseken kell alapulniuk.
A Bizottság megközelítése szerint a regionális hatóságok adóztatási
autonómiája alapján biztosított adókedvezmény sosem volt olyan tényező, amely
miatt ezeket az intézkedéseket nem kellene támogatásként kezelni. Az Európai
Unión belül is vannak azonban olyan területek, amelyek különleges jogállással
rendelkeznek. Ennek ellenére, például Gibraltár Egyesült Királyságtól való
adóztatási függetlensége sem volt elég a Bizottság számára, hogy a regionális
143
szelektivitásról szóló doktrína alól mentesüljön62. A Bizottság véleménye szerint az
intézkedés azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek könnyen mobilizálják
munkavállalóikat Gibraltáron kívülre, azaz többek között a pénzügyi
vállalkozásokat, így az intézkedés ezen vállalkozások külföldi működő tőke
befektetéseit. Ennek ellenére nem kizárt, hogy vannak kivételek, amikor a regionális
intézkedés összeegyeztethető az állami támogatási szabályokkal, amikor az
intézkedés territoriális jellege az adott tagállam adórendszerének természetéből
következik. Egy, a baszk régióval kapcsolatos jogvitában63 az Elsőfokú Bíróság úgy
határozott, hogy azokon a területeken, ahol a helyi, regionális hatóság autonóm
jogosultsággal rendelkezik területét illetően adót kivetni, ez az autonóm jogkör nem
tartozik az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.
IV. Következtetések
Közismert, hogy az állami támogatás fogalma objektív feltételeket tartalmaz
és, hogy az Európai Bizottság korlátozott diszkrecionális jogkörrel rendelkezik,
hogy bizonyos intézkedéseket kizárjon az állami támogatási ellenőrzés hatálya alól.
Azt is láthatjuk, hogy a vállalkozások közvetlen adóztatásának állami támogatási
szempontú ellenőrzése igen fontos. Ez különösen azokra az intézkedésekre
vonatkozik, amelyek az egységes piacon jelenlévő verseny torzulását okozzák,
azáltal, hogy a különböző nemzeti rendszerek küzdenek a befektetők kegyeiért.
Elméletileg nehéz az adóintézkedések versenyellenes hatását mérni, hiszen
ez a vállalkozások által termelt nyereséggel áll arányban. Az adóbeszámítás
tulajdonképpen egy, az állam által kifizetett csekk, míg az adókedvezményeknek
kisebb a közvetlen hatása, az az adóköteles nyereségtől függ. Egy késleltetett
adófizetési kötelezettségről szóló rendelkezés tulajdonképpen a Kincstártól kapott
kamatmentes kölcsönnek minősíthető, ám összege az érintett adóalany által termelt
profit függvénye. Ezért azzal is lehetne érvelni, hogy például az adóhitel jobban
torzítja a versenyt, mint az adókedvezmény, hiszen ez utóbbiban csak a nyereséges
62 Gyorsjelentés a Bizottság honlapján, IP 04/404, 2004. március 30.
144
vállalkozások részesülhetnek, míg az előbbi a veszteséges vállalkozások számára,
veszteséges beruházásokhoz kapcsolódóan is biztosíthat előnyt, ha a hitel
visszatérítendő. Mindenesetre, a vállalkozások közvetlen adóztatásához kapcsolódó
támogatások versenyellenes hatása erőteljesen függ a kedvezményezett, valamint az
általa és versenytársai által érintett ágazat helyzetétől.
A közvetlen adóztatás állami támogatási szempontú ellenőrzése egyre
fontosabb területe a közösségi versenyjognak, amint azt előző oldalakon szereplő
gondolatok is igyekeztek bebizonyítani. Az előző oldalakon az ellenőrzés logikája
felőli megközelítés került előtérbe, figyelemmel a nemzetközi, a tagállamok közötti
adóverseny káros hatásaira, valamint a nemzeti szabályok „elfogultságára” a hazai
vállalkozások javára. Azt hiszem, hogy egyetérthetünk azzal, hogy az üzleti
tevékenységek adóintézkedések által befolyásolt relokalizációjával járó
kedvezmények vizsgálata szigorú állami támogatási szempontú ellenőrzést igényel.
Az ellenőrzésnek azonban a nemzeti szabályokat jelentős mértékben torzító
intézkedésekre kell koncentrálnia, hiszen a határon átnyúló hatással rendelkező
intézkedések valószínűleg sokkal jobban befolyásolják a Közösségen belüli
kereskedelmet és versenyt, ahogy azt az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése
meghatározza. Ennek oka a multinacionális vállalkozások üzleti tevékenységének
relokalizációjára gyakorolt hatás, azaz, hogy a kedvezőbb adókörnyezet érdekében a
vállalkozások tevékenységüket rövid időn belül áthelyezhetik egyik tagállamból a
másikba. Röviden ismertetésre kerültek azok az intézkedések, amelyek általában
befolyásolják az üzleti tevékenység helyszínét, azok az intézkedések, amelyek a
rezidens, a holding, vagy éppen a nem-rezidens vállalkozásokat kedvezményezik.
Végül kialakulhat az olvasóban az a kép, hogy éppen a legutoljára bevezetett
támogatási programok, legutoljára hatályba lépett adórendelkezések versenytorzító
hatása a legjelentősebb. A multinacionális vállalatok gyorsan alkalmazkodnak az
aktuális adókörnyezethez, sőt számos adóintézkedés kifejezetten az ő
kezdeményezésükre kerül bevezetésre. Az új befektetők vonzása érdekében
kialakított szabályok megbontják a korábbi szabályok nyomán kialakult egyensúlyt,
63 Diputación Foral de Álalva
145
így bevezetésüket követően sokkal jobban torzítják a tagállamok közötti versenyt,
mint a már működő intézkedések.
Megválaszolandó az a kérdés, hogy hogyan lehetne a közösségi adópolitikát,
az állami támogatási szempontú ellenőrzés szigorítása mellett, illetve ellenére úgy
kialakítani, hogy a lisszaboni csúcson deklarált célok (legversenyképesebb
tudásalapú térség a világon 2010-re) megvalósulhassanak, hogy az Unió tagállamai
ne induljanak eleve versenyhátránnyal harmadik országok vállalkozásaihoz képest,
hogy a multinacionális vállalkozások ne tegyék át tevékenységüket az Unión
kívülre. Ezeknek e céloknak az érdekében, véleményem szerint relatív rövid időn
kell cselekedni és meg kell találni azokat a módszereket, amelyek az egységes piac e
szegmensében, a vállalkozások előtt tornyosuló számos akadályt lebontják, ám ezzel
együtt meg is védik a piac szereplőit a külső hatásoktól.
Egy új, közösségi szintű, a 25 tagállam egyhangú döntését igénylő
szabályrendszer bevezetésének elkerülése érdekében a közvetlen adózás területén
tapasztalható törekvések az önkéntes harmonizáció felé mutatnak, a tagállami
adórendelkezéseket a közösen kialakított ajánlások alapján szorgalmazzák
megváltoztatni. Az új intézkedések tervezése során azonban különös figyelemmel
kell lenni az állami támogatás általános tilalmára, hiszen könnyen előfordulhat, hogy
egy rendelkezés az általános adózási követelményeknek mindenben megfelel, ám
állami támogatási szempontból nem igazolható az adórendszer természetével, vagy
nem állapítható meg általános intézkedés jellege. Ugyanakkor arra is figyelemmel
kell lenni, hogy a multinacionális vállalkozások ne kerüljenek hátrányba azáltal,
hogy számos károsnak, illetve állami támogatásnak minősített intézkedés csupán
őket érinti, azaz csak azért mert üzleti tevékenységüket ilyen formában fejtik ki, ne
részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben. A Bizottság gyakorlata, illetve
néhány az elmúlt években elindított, ám időközben lelassult törekvése64 is afelé
mutat, hogy elsősorban a versenyt különösen jelentős mértékben torzító
intézkedéseket kell kiszűrni, megszüntetni.
64 LET (limited effect on trade), illetve LASA (lesser amount of state aid) kezdeményezések
146
Talán sikerült megvilágítani, hogy az állami támogatássá minősítéshez
szükséges feltételek első ránézésre egyszerűnek tűnő fogalmai a gyakorlatban
komoly elemzéseket, vizsgálatokat igényelhetnek a közvetlen adózás tekintetében is,
hogy a szelektivitás, az általános intézkedés, a kedvezmény fogalma nem minden
esetben egyértelmű. Hogy a közeljövőben várható-e a jelenleginél részletesebb,
pontosabb iránymutatás a Bizottság részéről, esetleg készül-e valamiféle közösségi
szintű szabályozás, például az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján,
az a tagállamok részéről szolgáltatott jogesetektől, a felmerülő igényektől, valamint
az Unión kívül hatályos adórendelkezések, az adóverseny jövőbeli alakulásának
mikéntjétől függhet.
Sükösd Péter: A globalizáció hatása az extraterritorialitás szemléletének
kialakulására az EK és az USA versenyjogában
ELŐSZÓ
Tanulmányomban egy folyamatot igyekeztem felvázolni, melynek váza a következő:
Elsősorban a globalizáció gazdaságra gyakorolt hatását elemzem, mivel véleményem szerint ez
volt a legfőbb oka annak, hogy mind az Európai Közösség, mind az USA versenyjogi
együttműködési- és végrehajtási rendszereiben végbemehetett az a gyökeres szemléletbeli
változás, mely megnyitotta az utat az extraterritoriális joghatóság kibontakozása felé vezető
úton. Ez kezdetben a bírósági eseti döntésekben és a különböző joghatósági modellek
kidolgozásában jelentkezett, majd a kétoldalú versenyjogi együttműködési megállapodásokat
indukálta.
A EK és az USA közötti versenyjogi együttműködés egyik fő gátja az a divergencia volt, amely
legfőképpen az EK és az USA által választott útban jelenik meg. Mindez nem csupán a
joghatósági modellek különbözőségén, hanem az integrált világgazdaság vezető pozíciójának
megszerzése feletti harcon is alapul és leginkább az USA hegemóniájának meggyengüléséből
fakad. Bár egyelőre még sem az EK, sem pedig Japán nem képes megkérdőjelezni az Egyesült
Államok hegemón szerepét, a jelen folyamatok nem egy vezető nagyhatalom nélküli széthulló
gazdasági rendszer, hanem inkább egy hárompólusú szisztéma kialakulása felé mutatnak.
Az európai és az amerikai vonal különbözősége is érzékelteti tehát a legnagyobb problémát,
melyet elsősorban az egységes megközelítés hiánya jelent. Ez nagyban lassítja ugyanis az
egységes szemléleten alapuló nemzetközi versenyjogi kódex kialakítását, ami különösen azért
aggasztó, mert ha a gazdaság még erőteljesebben globalizálttá válik, akkor állami eszközökkel
már nehezebben lehet gátat szabni az integrált gazdaság káros tüneteinek. Ez az egyetlen
alkalmas alternatíva maradt tehát a világgazdaság három, gazdaságilag és politikailag egyaránt
nagy befolyással rendelkező dinamikus centruma, − az ún. Triád − által befolyásolt államok
számára a versenyjog területén. Ennek segítségével lehet ugyanis csak hatékonyan felvenni a
harcot a globalizált gazdaságban megjelenő, államokhoz nem kötődő gazdasági szereplőkkel,
ezen belül is legfőképpen a transznacionális vállalatokkal.
148
I. FEJEZET: A globalizáció hatása a világgazdasággazdasági folyamatok alakulására
1.1. A nemzetközi gazdaság két ideáltípusa
A globalizáció nem csupán egy régebbi gazdasági rendszer keretein belüli változást jelent a
nemzetközi kereskedelem és a befektetések növekedése irányába, hanem ehelyett sokan egy
teljesen új gazdasági struktúra kialakulását értik alatta.
Hirst és Thompson „Globalization is Question” című könyvükben1 a nemzetközi gazdaság két
ideáltípusát vázolják fel. Az egyik a nyitott nemzetközi gazdaság, melynek alapjául a különálló
nemzeti gazdaságok közti csere szolgál, s gazdasági szereplők viselkedését a nemzeti szinten
lezajló folyamatok határozzák meg, a másik pedig a teljesen globalizált gazdaság, melyet a
globalizációs elméletek hívei használnak a mai folyamatok leírására. Osztom a fentebb említett
szerzőpáros nézetét, mely élesen szembeszáll a napjainkban elterjedt globalizációs nézetekkel.
A szerzők a jelenleg fennálló kétfajta gazdasági modellt ismertetésekor amellett érvelnek, hogy
a mai helyzet még a nemzetközi gazdaságnak felel meg, s bár mutatkoznak olyan tendenciák,
melyek átvezetnének a globalizációs elméletekben leírt gazdasághoz, az még nem zajlott le,
továbbra is lehetséges a gazdaság szabályozása és ezáltal korlátozása.
1.1.1. Nemzetek közötti (inter-national) gazdaság
Hirst és Thompson szerint a nemzetek közötti gazdaságban az alapvető entitások a
nemzetgazdaságok. A kereskedelem és a befektetések növekvő kapcsolatokat teremtenek a
nemzetgazdaságok között. Ez a folyamat maga után vonja a nemzetgazdaságok és az egyéb
gazdasági szereplők integrációját, illetve a világpiac kialakulását. A nemzetközi kereskedelem
egyre inkább a nemzetközi munkamegosztás alakját ölti. Ennek következtében a kereskedelem
helyett a nemzetközi befektetések lesznek a rendszer fő mozgató rugói. A politikai és a
gazdasági irányítás belföldi és nemzetközi keretei továbbra is elkülönülnek. A nemzetközi
események nem közvetlenül hatják át a hazai gazdaságot, hanem megtörnek a nemzeti politikák
1 Paul Hirst, Grahame Thompson, “Globalization in Question”, Polity Press, Cambridge (1996)
149
és folyamatok következtében. A nemzetközi és a nemzeti politikák a kormányzat különböző
szintjein maradnak.
A nemzetek közötti gazdasági rendszer egyik ismertetőjegye a multinacionális vállalatok
megjelenése. Azonban ezek a vállalatok továbbra is köthetők egy nemzethez, s az anyaország
szabályozó hatalmat gyakorolhat fölöttük.
1.1.2. Globalizált gazdaság
A nemzetek közötti gazdaságban, mint láttuk, a gazdasági folyamatokat nemzetgazdasági
szinten határozzák meg, s a nemzetközi színtér eseményei csupán a nemzeti szintű döntésének
eredményének tekinthető. Egy ilyen gazdasági rendszerben a nemzetközi gazdasági interakciók
egyre inkább fokozódó mértéke figyelhető meg.
A globális gazdasági rendszerben a gazdaság autonómmá válik, és elszakad nemzeti alapjaitól.
Ez azt jelenti, hogy a piacok és a termelés globális méretekben folynak. A nemzeti szintű
szereplők tevékenységének a nemzetközi szintű folyamatok jelentik a keretfeltételeket.
Növekszik a kölcsönös függőség, s a nemzeti szintet átjárja és átalakítja a nemzetközi színtér.
Ennek legfontosabb következménye, hogy a gazdasági kormányzás problematikussá válik. A
globális piac nemzetállam általi befolyásolása még akkor is nehéznek tűnik, ha feltételezzük a
nemzeti kormányok együttműködését és a nézeteltéréseik leküzdését. Az országok és a piacok
közti gazdasági interdependencia nem szükségszerűen vezet egy harmonikus integrációhoz,
ahol a fogyasztók zavartalanul élvezhetik a hatékony piaci mechanizmusok előnyeit. A
valóságban ennek inkább az ellenkezője következik be: még a legfejlettebb országok lakossága
is kiszolgáltatottá válik az autonóm és irányíthatatlan globális piaci erőkkel szemben. A
gazdasági interdependencia ezáltal a globális versenyt, vagyis a dezintegrációt vonja maga után.
Ez a verseny tovább nehezíti a globális szintű kormányzást.
2.1. A transznacionális vállalatok rendszere
A globális gazdaság kialakulásának egyik leglényegesebb mozgatórugója a transznacionális
vállalati rendszer. Ezek az elsősorban globális érdekeltségű, egymással szoros szövetséget
alkotó és egyben versenyző vállalatok a megállapodások példa nélkül álló hálózatát hozták létre
150
a nemzetgazdaságokkal, mindennek ellenére viszonylag kevés a kötődésük az "óhazához". A
közöttük erősödő globális összefüggések rendszerének, azok nemzetközi stratégiai
szövetségeinek köszönhetően a nemzetgazdaságok egyre jobban összefonódnak, amely a
termelés területi átrendeződését éppúgy magában foglalja, mint például a pénzpiacok
integrációját. Ami a leginkább lényeges számukra, hogy az üzleteiket a legkifizetődőbb
valutában számolják el, lehetőleg minél alacsonyabb legyenek az adókulcsok. Ott keresnek
munkaerőt, ahol a munkabérek költségei a legkisebbek, ott vesznek fel hiteleket, ahol
legkedvezőbbek a kamatok és legkisebbek a szolgáltatások díjai, a termelés önkényes
kivonásával egy adott országból pedig oda települnek, ahol a legalacsonyabbak a közműdíjak.
Tehát az egész világ kínálta lehetőségeket kihasználhatják a beszerzés, a termelés és az
értékesítés optimalizálása érdekében, melynek tulajdonképpeni eredménye, hogy a fejlett ipari
országokban csökken az életszínvonal, növekszik a munkanélküliség.
3.1. Következtetés
A fent elmondottak alapján vannak olyan jelek, melyek arra utalnak, hogy elkezdődött az
átmenet a nemzetközi gazdaság rendszeréből a globális gazdaság rendszerébe. A tőke
globalizációja csak bizonyos régiókban (és nem globálisan) eredményezte az erőforrások jobb
elosztását és magasabb életszínvonalat. Ennek oka, hogy nem a termelésre összpontosít, hanem
elsősorban tőkeátcsoportosításra törekszik, mivel ez nagyságrenddekkel nagyobb profitot jelent.
A globalizáció folyamata jelentősen megváltoztatta emellett a hatalom elosztását a helyi
társadalmak, nemzetállamok rovására és a transznacionális termelő- és pénztőkét ellenőrző szűk
csoportok, a kereskedelem és a befektetések döntő többségét koncentráló, nagy gazdasági és
politikai befolyással is rendelkező Európa, Japán és Észak-Amerika alkotta hármas, az
úgynevezett „világelit” javára.2
Bár a kölcsönös függőség növekedésével, a nemzeti piacok összekapcsolódásával a nemzeti
szabályozás lehetőségei csökkenntek és a kormányok játéktere is leszűkült, az állam a gazdaság
2 Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Zbigniew Brzesinski kezdeményezésére és David Rockefeller támogatásával
1973-ban létrehozott Trilateral Commission (Trilaterális Bizottság), – amelyben Amerika, Európa és Japán vezetõ
üzletemberei, politikusai, politikai elemzői vesznek részt - jelenleg a globalizáció menetrendjének legfőbb irányítója
és támasza.
151
és a társadalom fölött gyakorolt hatalma felfelé a nemzetközi szervezetekhez, oldalirányba a
multinacionális vállalatokhoz, illetve lefelé a helyi önkormányzatokhoz tolódott el.3 Ennek
ellenére van még esélyük a nemzetállamoknak arra, hogy a fejlettebb országok
versenypolitikáját követve, állampolgáraik életszínvonalát, szociális igényeit szem előtt tartva,
megmaradt lehetőségeiket és mozgásterüket kiaknázva, valamilyen szinten kordában tartsák a
fentebb említett nem állami szereplőket és lelassíthatják az egyes, a társadalom életét károsan
érintő, a nemzeti szociális, foglalkoztatási és környezetvédelmi politikát veszélybe sodró
folyamatokat.
Bár a nemzetközi gazdaság még nem vált globalizált gazdasággá, a folyamat elkezdődött és azt
visszafordítani nem, csak káros mellékhatásait csökkentve, különböző, Lóránt Károly: „Prága
üzenete” című cikkében felsorolt adó-, vámpoltikai eszközökkel, és mindezek mellett
versenypolitikai intézkedésekkel lehet már csupán fékezni:
1. Ezek közül az egyik legfontosabb az „Itt termelj, itt adhatsz el” („site here to sell here”) elv
megvalósítása az ipari és szolgáltató ágazatokban, a transznacionális vállalatokkal szemben,
vagyis az azok eladásai által lekötött vásárlóerőt kapcsolatba kell hozni azzal a
jövedelemmel, amelyet termelő vagy szolgáltató üzemeik az adott országban létrehoznak.
Ezt a célt megfelelő védővámok kialakítása is szolgálhatja.
2. Egy másik eszköz a barter-kereskedelem, amely a piachoz való hozzájutás fejében (import)
egyben hasonló nagyságú piacot biztosít (export).
3. A spekulációs pénzáramlás megfékezése érdekében szükség van a nemzetközi
pénzmozgások megadóztatására úgy, ahogy azt James Tobin Nobel-díjas amerikai
közgazdász javasolta (0,5% adó minden egyes nemzetközi pénzátutaláson).
4. A helyi gazdasági fejlődés elősegítése érdekében szerepet kaphatnak az olyan helyi pénzek,
amelyek biztosítják a helyi gazdasági körforgást, de nem teszik lehetõvé azt, hogy külföldi
spekulánsok belépjenek a rendszerbe.
5. Szükség van az adózási rendszer olyan átalakítására, amely csökkenti az élőmunka, és
növeli a tőkejövedelmek, a természeti erőforrások, a szállítás, a környezetszennyezés
adóterheit.
3 Strange, S.: “The Defective State” Daedalus, Spring (1995), (pp. 55-74), 63-71.
152
6. Nagyon fontos olyan helyi közösségek létrejöttének elősegítése, amelyek biztosítják a helyi
gazdasági körforgást a termeléstől az értékesítésen keresztül a fogyasztásig.
7. Nagy szerepe van a különböző nemzeti versenyjogok extraterritoriális, azaz bilaterális és
multilaterális összefogások szintjére fejlesztő nemzeti és nemzetközi politikának, mely
magát a vállalatok közötti koncentrációt s ennek versenykorlátozó és torzító
következményeit tartja bizonyos keretek között. Ezáltal megnehezíti a multinacionális
vállalatok transznacionálissá történő alakulását, s gátat szab a monopol helyzetükből adódó,
munkavállalóikkal, fogyasztóikkal szembeni „szociális visszaéléseiknek”.
II. FEJEZET: A transznacionális vállatatok megjelenésére adott versenypolitikai válasz:
Az extraterritorialitás szemléletének kialakulása a világ vezető gazdasági
nagyhatalmainak versenyjogában
1.1. A globalizáció kezdeti, közvetlen hatásai a versenyjogra
A versenyjogot illetően elmondható, hogy sokkal prominensebb szerepet képvisel ma, mint
valaha, melynek oka elsősorban az elmúlt években tapasztalt nagy mértékű gazdasági fejlődés.
A világon az elmúlt két évtizedben tapasztalható gazdasági fejlődési trendek a nemzeti
gazdaságok rendszerét sokkal befogadóbbá tették a piaci kapitalista rendszer vívmányaival
szemben. A világszerte tapasztalható gazdasági liberalizációval párhuzamosan a kereskedelmi
korlátozások lebontódása és a határokon átívelő kereskedelemben résztvevő áruk,
szolgáltatások drámai mennyiségi növekedése tapasztalható. Az itt tapasztalható fejlődés a
feltűnő technológiai változásokkal karöltve kölcsönös piaci függőséget eredményezett a
különböző nemzeti gazdaságok között világszerte.
Ez a hullám nagy kihívást jelent a versenyjogi hatóságoknak világszerte, amelyek jelentősége a
legnagyobb mértékű konvergencia és koordináció biztosításában áll a növekvő számú
versenyrendészeti rendszerek között. Ezeken belül is különös jelentőséggel bír a világgazdaság
három legnagyobb politikai és gazdasági befolyással rendelkező centruma, az ún. Triád (EK,
Japán és Észak-Amerika) közötti együttműködés és összhang megléte ezen a téren, ugyanis
gazdasági és politikai jelentőségüknél fogva ezek a nagyhatalmak alkothatják az új gazdasági
világrend hárompólusú központját.
153
A legnagyobb problémát az USA és az EU közötti, joghatósági modellekben megmutatkozó
divergencia jelenti, mely mind a versenyjoguk extraterritoriális kiterjesztésére irányuló
modellen, mind a nemzetközi együttműködések elősegítése érdekében tett kezdeményezéseiken
megmutatkozik. A versenypolitika terén nélkülözhetetlenné vált egyfajta egységes szemlélet
kialakítása a hatékony fellépés érdekében. Minél előbb meg kell teremteni tehát az
átrendeződött gazdasági viszonyokhoz nagyban alkalmazkodó nemzetközi versenyjogi rendszer
elméleti alapjait, mielőtt túl késő lenne és végleg kicsúszna az irányítás még e nagyhatalmak
kezéből is, a munkavállalók, fogyasztók érdekeit figyelmen kívül hagyó, nem állami szereplők
javára. Ez a lépés jelentené a haszonelvűségen alapuló globális gazdasági rendszer igazi
megszületését.
1.2. Az extraterritorialitáson alapuló néhány versenyjogi eseti döntés az Amerikai
Egyesült Államokon és az Európai Közösségen belül
1.2.1. Az USA bírósági gyakorlata
Amikor a Minorco SA, egy Luxemburgban cégjegyzékbe vett vállalat, amelyet az Anglo/De
Beers tartott ellenőrzése alatt, ajánlatot tett az Angliában bejegyzett Consolidated Gold Fields
PLC teljes részvénytőkéjének megszerzésére, amely által jelentős részesedéssel rendelkezett
volna a Dél-Afrikai Gold Fields-ben is, a Consgold igazgatói jogi eljárást kezdeményeztek az
USA-ban azért, hogy elejét vegyék az ügyletnek a Clayton Act 7. bekezdése, és a Sherman Act
1. és 2. bekezdése alapján4. Az adott ügyben a felperesek a Consgold képviselői, annak teljes
tulajdonában lévő alvállalatai, a Gold Fields Mining Corporation, Nominate Mining
Corporation és 90%-os tulajdonrészű leányvállalata, a Newmont Gold Company voltak. Azt
kifogásolták, hogy a sikeres vétel az Anglo/De Beers esetében azt jelentené, hogy olyan
befolyással rendelkezn, hogy azáltal ellenőrzést nyerne az amerikai vállalatok felett. Az
Egyesült Államok New York-i területi bírósága ideiglenes végzésében megtiltotta a Minocro-
nak, hogy érvényt szerezzen vételi akaratának, ugyanis véleménye szerint az nagyban sértette
4 Consolidated Gold Fields PLC v. Minorco, S.A. , 871 F.2d 252, 256 (2d Cir. 1989)
154
volna az amerikai versenytörvényeket. Ezt a döntést a fellebbvitelnél is helyben hagyta a
fellebbviteli bíróság, amely a Minocro-t pénzbüntetésre ítélte a Consgold javára.
A másik nagy jelentőséggel bíró Matsushita Electrical Industrial Co v Zenith Radio Corp ügy5
két amerikai televízió-alkatrész gyártó vállalat (a Zenith és a National Union Corp) japán
előállítók elleni keresetét foglalta magába. A felperesek itt azt állították, hogy a japánok
terméküket a megengedettnél alacsonyabb áron adták el az USA-ban, míg az otthoni piacon
verseny feletti áron adták ugyanazokat a termékeket. Ez a „felfaló árazás” állandóan vita
tárgyát képezi a versenyjogban. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két
részből álló próbának vetette alá az egészet abból a célból, hogy valóban bebizonyosodjon,
hogy az ügylet valóban arről volt-e szó. Először is azt a kérdést tette fel, hogy az említett árak
bizonyos szükséges költségek alatt voltak-e (marginális költségek). Azt megállapítván, hogy ez
a helyzet valóban fennállt, már csak az volt kérdéses, hogy vajon van-e megalapozott, reális
lehetőség arra, hogy valahogyan kárpótlást nyerhetnek, a megengedett elfogadható szint alatti
árazásból eredő veszteségek után. A Matsushita ügyben a keresetet benyújtók két ponton
követtek el hibát. Az elsőt annak állításában, hogy a japánok által ezen árazás során
elszenvedett veszteségeket még abban az esetben sem hevernék ki, ha esetleg monopol pozíciót
szereznének az amerikai piacon.
Másodszor pedig, a bíróság visszautasította annak figyelembe vételét, hogy vajon a japán
vállalat valóban versenyár felett értékesítette volna termékeit saját honi piacán, mivel az
amerikai trösztellenes szabályozás nem alkalmazható arra. A bíróságnak emiatt lehetősége volt
arra, hogy elkerülje a még összetettebb probléma kialakulását a tekintetben, hogy vajon az
egészséges versenyt sértő ármeghatározást magát is a versenykörülményeknek kellene kivetni
és hozzáigazítani.6
5 Matsushita Electrical Industrial Co. v. Zenith Radio Corp., 475 U.S.574, 587 (1986)
155
1.2.2. Az Európai Közösségen belül született eseti döntések
Az Európai Közösség versenyjogát illetően a legjelentősebb anyagi jogi rendelkezés a Római
Szerződés (továbbiakban: EKSz.) 81. és 82. cikkei7. Az EKSz. 81. cikke a versenyt korlátozó
magatartásokkal, 82. cikke pedig a piaci gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel foglalkozik
és azt tilalmazza. A célból, hogy egy magatartás ezek alá essen, annak nem csupán
korlátozónak vagy visszaélőnek kell lennie, hanem a tagállamok közötti kereskedelemre is
befolyással kell lennie. A következő megegyezésekről, amelyek EK-n kívüli szervezeteket,
vállalatokat is magukban foglalnak, az Európai Bíróság úgy tartotta, hogy azok megsértették az
EKSz. 81. cikkét.
Az első a Kelet-Európai külkereskedelmi társaságok és az európai vásárlók között jött létre,
amely jelentősen beszabályozta az eladási árakat és az import kvótákat az Európai
Közösségben, emellett más Nyugat-Európai vállalatok számára lehetetlenné tette az eladást.8
A francia és japán golyóscsapágy gyártó vállalatok a Japánból Franciaországba érkező
behozatalt igyekeztek szabályozni és növelni áraikat.9
Egy német vállalat és egy japán forgalmazó közötti megállapodás a tekintetben, hogy melyik
német vállalatnak biztosítják a kizárólagos terítési jogot az EK-ban, ezáltal megakadályozzák a
japán cég számára az EK-ba történő kivitelt.10
Mindezek a jogesetek az EK-ba történő behozatallal álltak kapcsolatban, és minden esetben
legalább egy EK vállalkozás is érdekelt volt. A Wood Pulp ügy11 megmutatta azonban, hogy az
EKSz. 81. cikkét még akkor is meg lehet sérteni, ha minden egyes ügyben szereplő vállalat
székhelye az EK-n kívül található.
A fentiek mellett számos olyan vállalati szervezeti egyesüléssel kapcsolatos ügynek volt
nemzetközi, transznacionális dimenziója, amelyet az Európai Közösség Bizottsága az EK
Vállalati Fúzióval Kapcsolatos Szabályozásába ütközőnek (Merger Regulation 4069/89,
6 Gifford, "Predatory pricing analysis in the Supreme Court" (1994) 39 Antitrust Bulletin 431, 455-464.
7 Az Amszterdami Szerződés hatályba lépését megelőzően a jelen cikkben foglalt rendelkezések a 85. és 86. cikk
számozását viselték.
8 Re Aluminium Imports from Eastern Europe [1985] OJ L92/1 [1987] 3 CMLR 813
9 Re Franco-Japanese Ballbearings Agreement OJ 1974 L343/19, [1975] 1 CMLR D8
10 Re Siemens/Fanuc OJ 1985 L 3761988 4 CMLR 948
11 85/202 [1985], Wood pulp OJ L85/1
156
módosítva 1989. december 21-én, jelenleg a Tanács 139/2004/EK Rendelete van hatályban)
tartott. A Mitsubishi/UCAR ügyben12 a Bizottság jóváhagyott egy koncentrált közös vállalatot,
mivel a Mitsubishi megszerezte az Union Carbide világszintű szénüzletének 50%-át. Ezt a
döntést arra a tényekre alapozva hozták, hogy a Mitsubishi EK 0,01%-beli piaci részesedése
elhanyagolható és, hogy nem lenne semmiféle együttműködés az anyavállalatok között, vagy
azok és az új vállalatok között, mivel nem volt jelentős valószínűsége annak, hogy a Mitsubishi
olyan pozícióban van, hogy felvegye a versenyt az EK piacon más közös vállalatokkal; és
ezáltal semmiféle domináns pozíció nem képződne és nem is erősödne az EK-n belül. A svájci
Tetra Pak, amely folyadékok számára állít elő csomagoló gépeket, egyesülni szándékozott az
Alfa Laval, egy svéd ételt és más feldolgozó gépet előállító vállalattal.13 Mivel az így létrejött
új vállalat képes lenne ezáltal teljes termékválasztékot kínálni, magában foglalva a feldolgozást
és a csomagolást gépesítését is, amely nélkülözhetetlen az élelmiszeripar működése számára, a
Bizottság először úgy tartotta, hogy a tranzakció vagy gazdasági erőfölényt eredményezne az
élelmiszer-feldolgozás és a csomagoló ipar területén egyaránt. Ebből következően megtagadta
annak jóváhagyását, így megakadályozta a Tetra Pak-ot abban, hogy nyilvános ajánlatot tegyen.
Ezt követően azonban nem ellenezte a tranzakciót azon az alapon, hogy az Alfa Laval
megszerzésének nem lenne jelentős hatása az EK-ra.
A Bizottság nem engedélyezte az Aérospatiale, Alenia és Haviland vállalatokkal történő
összefonósását.14 Ebben az esetben a Haviland szétválasztásából létrejött Boeing of Canada and
Boeing Canada Technology megszerzése volt az adott jogeset tárgya, amelyek az US Boeing
Company teljes tulajdonú leányvállalatai voltak egyben. A Bizottság visszautasította a vételi
ajánlatot, mert láthatóan ez az Arérospatiale/Alenia-nak legalább 50%-os világpiaci részesedést
és legalább 67%-ot az EK piaci részesedést biztosított volna. A tranzakciót viszont előzőleg a
kanadai hatóságok jóváhagyták, akiket feldühített a Bizottság döntése és mindez további
diplomáciai egyeztetéshez vezetett.
Hogy láthatóvá tegyük a vitás kérdéseket a Haviland típusú ügyeknél, a Bizottságnak az
úgynevezett „rules of reason” szabályára kellett alapítania joghatóságát. Ezen megközelítés
12 IV/M024. számú ügy - MITSUBISHI/UCAR
13 IV/M.068. számú ügy - Tetra Pak/Alfa-Laval / Decision 91/535, July 1991. OJ 1991 L 290/35, [1991] 2 CEC
22
14 IV/M.53. számú ügy - Aerospatiale-Alenia / De Havilland (1991)
157
fényében a kérdés valójában nem az, hogy a kérdéses tranzakció a joghatóság tárgya lehet-e,
hanem, hogy a joghatóságot gyakorolhatják-e. Ez viszont a nemzetközi jogban meghonosodott
udvariasság elve elemzésének kérdését veti fel, amely a legitim érdekeltséget egyensúlyozza, a
versenyellenes viselkedést szabályozza, és amelynél külföldi államok érdekeltsége és politikája
is egyaránt számításba jön.15 Ez nagymértékben megszüntetné a diplomáciai összeütközések
lehetőségét, és azon „blokkoló törvényeket” létét, amelyek például az USA Aluminum ügyből
eredő extraterritoriális joghatósági gyakorlatából erednek.16
Egy másik potenciális vállalati egyesülés, amelyet a Bizottság megtiltott, az Implats és Lonrho
platina érdekeltségéről szólt.17 A Dél-Afrikai Versenyhivatal azt állapította meg, hogy nem
ellenzi a tranzakciót, mivel nézete szerint az, az előállítás szintjén, hasznos lenne, amely sokkal
többet nyom a latba magánál a verseny megsértésénél is. A Bizottság viszont másrészről a
fúzió negatív hatására fókuszált az európai piac és a fogyasztók tekintetében. A tény, hogy a
platina előállítói árakat befogadók és nem játszottak meghatározó szerepet, nem játszott nagy
szerepet vizsgálódásánál.
1.3. Az egymástól elkülönülő, eseti döntések mögött megmutatkozó joghatósági modellek
megjelenése a versenyjogok extraterritoriális alkalmazását illetően
A nemzetközi jog számos esetben engedélyezi a joghatóság extraterritoriális kiterjesztését (lásd
a „területiség alapelvét”, „nemzetiség alapelvét”, a „védelmezés alapelvét”, az imént is említett
„hatás-doktrínát” és az „egyetemesség alapelvét” és végül, de nem utolsó sorban magát a
„passzív személyiség alapelvét” példának okául).
1.3.1. Az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazott extraterritoriális modell elméleti
alapjai
A következő példa igen jónak bizonyul annak prezentálására, hogy az Egyesült Államokbeli
bíróságok miként oldották meg a területi joghatóság kiterjesztésének problémakörét.
15 Venit, "European merger control: The first twelve months", 60 Antitrust Law Journal (1992), 981, 984.
16 Whish, “Competition Law” 2nd Edition (1989), 392.
17 IV/M 619. számú ügy - Implats/LPD Gencor/Lonhro, (1997) OJ L11/30
158
Egy állam versenyjogának extraterritoriális alkalmazása lényegében egyoldalú cselekmény.
Ennek elméleti alapját leginkább az úgynevezett „hatás doktrína” terminusából eredeztetik. Az
Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága példának okáért kezdetben úgy tartotta, hogy az
„általános és egyetemes szabály az, hogy a tekintetben, hogy egy adott cselekedet törvényszerű-
e vagy nem, teljes mértékben azon ország törvényei a meghatározóak, ahol azt elkövették”18.
Ezt követően jelentősen módosította nézőpontját ezzel kapcsolatban a US v Sisal Sales Corp
ügyben19, olyannyira, hogy Hand bíró a US v Aluminum Co of America ügyben20 már odáig
merészkedett, hogy kimondta, hogy mikor egy állam még nem állampolgárait is felelősség
viselésére kötelezi olyan cselekmények miatt és azok következményeiért, amelyet határain kívül
követtek el. Az Alcoa ügytől21 kezdve tehát az Egyesült Államok kinyilvánította azt a jogát,
hogy gyakorolhassa joghatóságát a lehető legszélesebb dimenziókon belül, magát a „hatás
teszt” elméletét segítségül hívva, amely alátámasztotta joghatóságát olyan esetekben is,
amelyeknél maga a cselekmény ugyan az ország határain kívül történt, hatását mégis a keresetet
indító ország határain belül fejtette ki, vagy legalább a szándéka erre irányult.22 E nézet további
változtatásainak lehettünk tanúi a Timberlane Lumber Co v Bank of America23, a Laker
Airways Ltd v Sabina ügyben24 és a Foreign Trade Antitrust Improvements Act-nél, amelyet
1982-ben hoztak. Az utóbbi fejezi ki az Egyesült Államok Kongresszusának azon
meggyőződését, miszerint azok a versenyellenes cselekedetek, amelynek hatásai más
országokban is érezhetőek, nem szabadna, hogy az amerikai trösztellenes szabályozás alá
tartozzon, ezzel szemben viszont azok, amelyeket külföldön visznek véghez és amelyeknek
„közvetlen, jelentős és okszerűen előrelátható” hatása van az Egyesült Államokra, a Sherman
Act és a Federal Trade Commission Act alá kell, hogy tartozzanak.25 Sőt, az amerikai
bíróságok odáig jutottak ezen a vonalon, hogy tulajdonképpen abban az esetben is joghatóságot
18 American Banana Co v United Fruit Co 213 US 347 (1909) 356.
19 United States v. Sisal Sales, 274 US 268 (1927)
20 US v Aluminum Co of America 148 F.2d 416 (1945)
21 United States v. Aluminium Co. of America, 148 F. 2d [1945]
22 Alford, R.P., “The Extraterritorial Application of Antitrust Laws: The United States and European Community
Approaches” Virginia Journal of International Law Vol. 33 - No. 1, 1.-50. (1992), 37.
23 549 F 2d 597
24 731 F 2d 909
159
biztosítanak maguknak, ha „az adott cselekvést, amely hatást fejtett volna ki az adott államra
csak megtenni szándékozták”.26
1.3.2. Az Európai Közösség versenyjogi rendszerében kialakult nézőpont
A közösségi versenyjog rendszerét kialakulásának időszakában az európai piac egyesítésének
céljából hozták létre27 és az mind az integráció, mind pedig a szükségszerűen végrehajtandó
program árnyékában élt. A Bíróságnak azonban a Wood Pulp döntés során sikerült
kiterjesztenie a Közösségen belüli szerepkörét az Európai Közösségen kívüli hatótávolságra.
Ebben a döntésében ugyanis a Római Szerződés a „kereskedelem hatásai a tagországok között”-
i viszonylatra vonatkozó kitételét olyan mértékben szélesítette ki, hogy ez által csupán nagyon
kevés üzleti tranzakció kerülhette csak el a Szerződés versenyjogi rendelkezéseinek hatósugarát.
Az Európai Bíróságnak a Wood Pulp ügyben tulajdonképpen három fő joghatóság
kiterjesztésére szolgáló csapásirány és elmélet között kellett választania a tekintetben, hogy
miként terjesszék ki a versenyjog szabályait extraterritoriális viszonylatban. Ezek a következők
voltak, a „nemzetiségi alapelv”, a „területiség alapelve” és a „hatás doktrína”.28 Az Európai
Bíróság az EK versenyjogának extraterritoriális alkalmazására vonatkozó probléma
megoldásához azonban nem az Európai Bizottsághoz és az Egyesült Államokbeli bíróságokhoz
hasonlóan jutott el. A nézőpontok között fellelhető divergencia és széttartás alapjában véve az
Egyesült Államokbeli bíróságok által meghonosított „hatás-doktrína”, és az Európai Közösség
által alkalmazott „implementációs-megközelítés” különbözőségében rejlik.29 Az egyetlen
hasonlóság, hogy mindkét megközelítés gondolatmenete tulajdonképpen ugyanahhoz a
gyakorlati eredményhez vezet.
Az „implementációs-tan” felismerése a Bíróság által, mint az EK versenyjog extraterritoriális
jellegének eredete, hosszú fejlődés eredménye volt. 1971-ben az Európai Bíróság ugyanis
hajlott a hatás teszt elfogadására. De a következő évben az Európai Bizottság siettette annak
25 American Law Institute's Restatement of the Law Third: The Foreign Relations Law of the United States
(1987), 402., 403., 415.
26 United States v. Aluminium Co. of America, 148 F. 2d 416, 444 (2d Cir. 1945)
27 Gerber, “The Transformation of European Community Competition Law?”, Harvard Law Journal (1994), 98.
28 Roger P.Alford, lj., 22, 4-5.
160
elfogadtatását, hogy az összehangolt cselekvés Európai Közösségen kívüli léte ellenére is
létrehozhatja a vállalatok felelősségét az EKSz. 81. és 82. cikke alapján, abban az esetben, ha az
adott, megítélés alá eső cselekménynek elegendő kihatása van az Európai Közösségen belüli
versenyre.30 Az első lépés a Beguelin31 döntés által képviselt leszűkített nézőpont volt, ahol, a
területiség alapelvét segítségül hívva, a Bíróság döntését arra a tényre alapozhatta, hogy a
megegyezésben résztvevő felek közül párat a Közösségen belül alapítottak meg. A Dyestuffs32
ügyben joghatóságát hangsúlyozta külföldi vállalatok fölött, azzal az indokkal, hogy a
leányvállalatok, amelyek ugyanannak a „gazdasági jogi személynek” voltak részesei, mint maga
az anyavállalat külföldön, az Európai Közösségen belül foglaltak helyet. Végül, de nem
utolsósorban, a Dyestuffs ügyben először felszínre törő „gazdasági jogi személy doktrínájá”-t
vitte továbbá Bíróság a Wood Pulp ügyben. Ennek, az igen jelentékeny fejlődést kiváltó
ügynek azért van különös jelentősége, mert ez volt alapjában véve az első ügy, amely a Bíróság
azon koncepciójának tiszta kifejeződésének tekinthető, amely utat enged a Közösségi
versenyjogi szabályok extraterritoriális alkalmazásának. Ugyanakkor ez volt az első precedens
a tekintetben, hogy a Bíróság itt állapította meg először hatáskörét olyan vállalatok tekintetében
is, amelyek a Közösségen kívül foglaltak helyet.33 Emellett az Európai Bíróság a Wood Pulp
Cartel ügy fellebbezésében34 úgy vélekedett, hogy az Európai Közösség versenyjoga által
alkalmazott tiltások alkalmazhatósága attól a helytől függ, ahol erre, a hatását tekintve káros
cselekedetre vonatkozó megegyezést, döntést, vagy megállapodáson alapuló gyakorlatot véghez
vitték, ugyanis a hatások elemzése lehetőséget adna a vállalatoknak arra, hogy kijátsszák azokat
és ezáltal kibújjanak a felelősség alól. A Bíróság szerint tehát a döntő tényező az a hely, ahol az
adott cselekedetre vonatkozó megegyezést véghezvitték.
29 Roger P.Alford, lj., 22, 2.
30 Dieter G.F.Lange and John Byron Sandage, “The Wood Pulp decision and its Implications for the Scope of EC
Competition Law”, Common Market Law Review (1989), 143.
31 Case 22/71 [1972], Beguelin Import Co. G.L. Import Export SA, CMLR 81.
32 Case 48/69 [1972], Imperial Chemical Industries Ltd. V. Commission of the European Communities, E.C.R.
619.
33 Paul Torremans, “Extraterritorial application of E.C. and U.S. Competition Law”, European Law Review - Vol.
21 –, (Aug 1996), 283.
34 Ahlström OY and Others v EC Commission 1988 4 CMLR 901.
161
Az Európai Bíróság tehát egy olyan joghatósági módszert igyekezett kiépíteni, amely mindezek
mellett magával a „területiség alapelvével” is harmonizál. A „területiség” fogalmát azonban
módosított formában alkalmazta, közelítve, de nem teljesen azonosítva azt az objektív
területiség alapelvével, mely szerint a joghatóság azon a tényen alapul, hogy az adott
törvénysértő cselekmény „néhány lényeges eleme” az adott fórum országon belül történt.35
Ennek ellenére, maga az előre megbeszélt és egyeztetett piaci magatartás Európai Közösségen
belüli, Bírósági elemzésből eredő részeleme nem volt elegendő ahhoz, hogy megalapozzák az
objektív területiségen alapuló joghatóságukat. Emiatt hozta létre a Bíróság az implementációs
teóriáját, és végül, ezen elvet alkalmazva, arra jutott, hogy a vállalatok azáltal, hogy a
Közösségen belüli felvásárlókkal szerződést kötöttek, egyben elfogadták hallgatólagosan a
Közösségen belüli egyezményeket is.
Ennek az implementációs doktrínának további hatásai vannak a Bizottság ezt követő
döntéseiben, amelyekben megpróbált ragaszkodni a Wood Pulp ügyben alkalmazott
implementációs doktrínából eredő szűkebb joghatósági korlátokhoz, de később mégis a hatás
doktrína felé mutatott egyfajta elmozdulást. Nem ez történt a PVC ügyben36, ahol a Bizottság
azt a következtetést vonta le, hogy „eddig minden egyes megegyezést a Közösségen belül
foganatosítottak, az EKSz. 81. (1) cikk alkalmazhatósága a norvég előállítót illetően nem eleve
kizárt, egy a norvég állam és az Európai Gazdasági Közösség között létrejött megállapodás
miatt”.37 Az LdPE ügyben38a Bizottság meglepően túlterjeszkedett a Wood Pulp ügyben
kiterjesztett határain azáltal, hogy joghatóságát kijelentve, legalább ebben az egy esetben,
egyenesen a „hatás doktrínából” eredeztette, de a Repsol ügyben más megközelítést alkalmazott
már. Itt ugyanis úgy érvelt, hogy maga a tény, hogy a Repsol egy törvénytelen kartellben
Spanyolország felvétele előtt vett részt, nem zárja ki az EKSz. 81. cikkének alkalmazását.39
Sőt, a Bizottság úgy érvelt, hogy „olyan mértékben amennyire a Repsolnak érdekeltsége volt az
adott kartellben, amely az Európai Közösségen belüli versenyt nagyban befolyásolta, annyira az
EK versenyjogi szabályai is vonatkoztak a Repsolra”. Azért nem tudta ugyanis a Bizottság
35 Dieter G.F.Lange és John Byron Sandage, lj., 30, 158.
36 89/190 [1989], PVC, 1989 O.J. (L 74)
37 Roger P.Alford, lj., 22, 34.
38 89/191 [1989], LdPE, 1989 O.J. (L74)
39 Roger P.Alford lj., 22, 34.
162
hasznosítani a Repsolban az implementációs doktrínát, mert az egyezményeit kizárólag
Spanyolországban léptette életbe még jóval a spanyolok belépése előtt a Közösségbe. Ez volt
annak ez egyetlen oka, hogy joghatóságát kizárólag a „hatás doktrínára” hivatkozva állapította
meg.
Ami az implementációs doktrína korlátait illeti, sok kommentátor próbálta ezt, a Wood Pulp
ügyben bevetett elméletet abban az irányban kinyújtani, hogy az ne csupán a pozitív cselekvést
foglalja magába a Közösségen belül, hanem magát a negatív magatartást is, amikor például a
külföldi vállalatok megegyeznek abban, hogy nem exportálnak a Közös Piacra. Az ilyen
kiterjesztés az implementációs megközelítést láthatóan teljesen megkülönbözhetetlenné tenné a
gyakorlati alkalmazás során a „hatás doktrínától” és egyben precedens nélküli kiterjesztő
értelmezése lenne az objektív területiség alapelvének is, mivel ez esetben nem áll fenn „teljes,
véghezvitt cselekvés a Közösségen belül”, ami indokolná az objektív területi alapon történő
joghatósági kinyilvánítást.40
1.4. Az amerikai és az európai modell közötti viszonyrendszer elemzése
Az európai implementációs megközelítés és az amerikai hatás doktrína eleinte párhuzamos,
majd enyhén összetartó vonalon, de nagymértékű változást mutat. Amíg a hatás doktrínát
ugyanis folyamatosan szűkítették és úgy alakították, hogy a direkt, jelentős és okszerűen
előrelátható hatások figyelembe vételét helyezték előtérbe, addig az objektív területiségi
megközelítést megreformálva, azt úgy terjesztették ki, hogy azokat a hagyományos
cselekményeket is magába foglalja, amelyek eredetileg nagyban kívül estek volna annak
tradicionális hatókörén.41 Az eredmény az EK és az USA külföldi alperesek ellen indított
versenyjogi jogesetekben történő jogalkalmazásában felfedezhető nagymérvű konvergencia.
40 Roger P.Alford, lj., 22, 36.
163
III. FEJEZET: Az összefonódás kezdete az EK és az USA versenyjogainak rendszerei
között
1.1. Az EK-USA „Megegyezés a Versenyjogaik Alkalmazásáról”
A Wood Pulp döntés kidomborította az EU és az USA által a versenyjog területén alkalmazott
joghatósági modellek közötti különbségeket. Ezekre és a fent részletezett gazdasági
összekapcsolódásra is reflektálva, az elmúlt két évtizedben az EU-nak két, a versenyjog
végrehajtásával kapcsolatos együttműködési megegyezése jött létre az USA-val. Az 1991-es
(alapmegegyezés) és az 1998-as („pozitív udvariassági”) megegyezések azok, amelyek jelentős
előrelépésként könyvelhetőek el. Az EU és az Egyesült Államok között létrejött bilaterális
megegyezést illetően elmondható, hogy az valóban egy látható és elkerülhetetlen
válaszlépésként értelmezhető, arra, amellyel a Bizottság szembesült a hirtelen globalizáció
során létrejött világgazdaság kapcsán. De mindennek ellenére alkalmazási területét,
érvényességi tartományát illetően sokkal korlátozottabb körben érvényesül csupán, mint az
imént említett bilaterális megegyezések.
Ami az EU/USA kétoldalú kooperáció előzményeit illeti, elmondható, hogy előtte a hatékony
együttműködés leginkább a vállalati szervezeti egyesüléseknél volt jelentős, ezáltal jelentősen
lecsökkentve az eltérő, vagy nem koherens jogi szabályozás kockázatát.42 Ezt azok a közösnek
is tekinthető vállalati fúziós nyomozások készítették elő, amelyek szoros transzatlanti
együttműködést is feltételeztek. Ilyenek voltak az Alcoa/Reynolds43, MCI Worldcom/Sprint44,
Boeing/Hughes45 ügyek például, és a legutóbbi General Electric/Honeywell46 ügy.47 Az ezen
ügyekből fakadó azon előnyök ebből az intenzív együttműködésből származtak, és ez mindkét
oldalon található versenyjogi hatóságnak, sőt még a magánfeleknek is nagyon kedvező volt
41 Roger P.Alford, lj., 22, 40.
42 Mario Monti,”The EU Views on a Global Competition Forum” című beszéde, American Bar Association
Meetings, Washington, D.C., 2001. Március 29. http://www.eurunion.org/news/speeches/2001/010329mm.htm
43 1999/C/339/11 (COMP/M.1693) Alcoa/Reynolds ügy
44 2000/C14/04 (COMP/M.1741) WorldCom/Sprint ügy
45 2000/C123/06 (COMP/M.1879) Boeing/Hughes ügy
46 2001/C46/03 (COMP/M.2220) General Electric/Honeywell ügy
47 Mario Monti, lj., 42
164
(abban az értelemben, hogy az ügyek sokkal gyorsabb és koherensebb kezelésével találkoztak
eztán az óceán mindkét partján). Napi kapcsolat jött létre a Bizottság Verseny Főigazgatósága
és az amerikai DoJ48 és FTC49 versenyjogi szervei között. Ez szolgálta tulajdonképpen a
kölcsönös bizalom felépítését, egymás törvénykezésén belüli anyagi és eljárási jogokkal
kapcsolatos ismeretek gyarapodását, és azt a jelentős konvergenciát egyaránt, amely egy adott
versenyhelyzet elemzésében, értelmezésében és elbírálásában fennáll.50
A rengeteg együttműködési szálon kívül azonban még mindig megfigyelhető egyfajta
egymásnak feszülés is megfigyelhető a joghatóság kérdésében a két domináns rendszert, az EU-
beli és az USA-beli rendszert illetően. Ennek oka elsősorban a nemzeti piacok egyre növekvő
önállósága és a világpiac végleges formában történő kialakulása, ugyanakkor a vállalati
egyesülések, fúziók „nemzetköziesedése”.51 Erre a problémára a legjobb megoldás
vitathatatlanul a diplomáciai együttműködés és a kormányközi egyeztetések előtérbe helyezése,
hogy ezzel is minél inkább kiküszöböljék, minimalizálják az esetleges extraterritorialitásból
adódó konfliktusokat. A kormányközi versenyjogi együttműködés igényének eredményeként
jött létre az EU-USA „Megegyezés Versenyjogaik Alkalmazásáról” szeptember 23-án, 1991-
ben.52 Ez mindenekelőtt a kooperáció és a koordináció elősegítésére volt hivatott az Egyesült
Államokkal. A felek itt megegyeztek abban, hogy minden esetben értesítik a másikat, ha a
versenyjogi kérdésekkel foglalkozó szerveik úgy vélnék, hogy azok viszgálati tevékenysége, −
amelyről egy nem kimerítő lista áll rendelkezésre a megegyezésben − hatással lehetne a másik
fél fontos érdekeire.53 Az adott információk kicserélése ugyancsak betervezett lépés volt a felek
részéről az adott területen jártas felelős szakemberek találkozását beleértve, amelyet
intézményesítettek is.54 A megegyezés kinyilvánítja, hogy rendelkezései nincsenek semmilyen
formában hatással a jelenlegi jogi szabályozásra és a bizalmi klauzula megengedi bármelyik
48 Department of Justice, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma
49 Federal Trade Commission, Bureau of Competition, Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi
Bizottságának Versenyhivatala
50 Mario Monti, lj., 42
51 Roger P.Alford, “The Extraterritorial Application of Antitrust Laws: The United States and European
Community Approaches”, Virginia Journal of International Laws (1992), 45.
52 [1991] 4 C.M.L.R. 823-831 és (1991) 30 I.L.M. 1487.
53 2. Cikk
54 3. Cikk
165
félnek, hogy bármiféle információt visszatartson, elhallgasson abban az esetben, ha annak
nyilvánosságra hozása az adott ország törvényeibe ütköznék, vagy annak fontos érdekeivel
ellentmondó és összeegyezhetetlen lenne.55
Jóllehet a megegyezés nem módosítja az extraterritoriális joghatóság megítélésének elméleti
alapjait és nem oldja meg azt az általános szembeütközést, amely fennáll az adott elméletek
között, de legalább igyekszik teljesen megszüntetni az ezek figyelembe vételére késztető
konfliktus gócpontokat, mert a másik fél eljárásainak és szándékainak jobb ismerete a
feszültséget valóban minimális szintre csökkentheti. Ezzel a módszerrel azonban az elméleti
vita megoldását tovább odázták, azt ilyetén módon megkerülve igyekeztek megoldani, mégis
előrelépésnek mondható az adott megállapodás az imént sorolt okok miatt.56
Ezen az úton továbblépve, további előrelépést jelenthet az 1998-ban a pozitív udvariasságról
szóló megegyezés. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az egyik fél megkérje a másikat, hogy egy
adott ügyben saját törvénye végrehajtását eszközölje, a „pozitív udvariasság” mechanizmusa
alapján. Erre példa, hogy 2000. júliusában a Bizottság az Air France ellen nyomozást vezetett
egy állítólagos SABRE, egy amerikai tulajdonú számítógép üzemelésű helyfoglalási rendszer
(CRS), nevű cég ellen diszkriminációt alkalmazott, amely úgy érezte, hogy kevésbé kedvező
elbírálásban részesült az Air France által, mint a légitársaság saját helyfoglalási rendszeréért
felelős cég a CRS Amadeus.57 A „pozitív udvariasság” mechanizmusát segítségül hívva,
amelyet az 1998-as megegyezésben igen következetesen kidolgoztak, a DoJ azt kérte a
Bizottságtól, hogy az adott állításokat az EU versenyjogi szabályok figyelembe vételével
nyomozza ki. Ez volt az első olyan jellegű kérés tulajdonképpen, ami a megállapodáson
alapult.
55 9. és 8. Cikkek különösképpen
56 Torremans, P., “Extraterritorial application of E.C. and U.S. Competition Law”, European Law Review - Vol.
21 –, (Aug 1996), 292.
57 Mario Monti, lj., 42
166
2.1. A szorosabb együttműködés58 korlátai
Az imént említett pozitív folyamatok miatt általánosan elfogadott a kölcsönösség szükségessége
és hasznossága a jövőt illetően. Mindennek ellenére az EK és annak tagállamai felismerték,
hogy bizony a kétoldalúságnak megvannak a maga korlátai is, nem lehet ugyanis reálisan
elvárni azt, hogy a világ minden részén minden nemzetállam az EK-USA-hoz hasonló intenzív
kooperatív kapcsolatot építsen ki, ugyanis ennek költségei az elégtelen adminisztrációs források
miatt felmerülő kiadások miatt túl magasak lennének. Mario Monti szerint viszont
multilaterális (világméretű vagy interregionális) és plurilaterális (többoldalú) megoldások
kidolgozása csak idő kérdése.59
A versenyhivatalok közötti kismértékű az együttműködés másik oka, hogy az érintett országok
nem minden esetben értenek egyet a versenypolitika rövidtávú, illetve távlati céljait illetően. A
különbözőség előjöhet a különböző jogágak tekintetében, ugyanis joghatóságról joghatóságra
változhatnak a szabályok, értem ezalatt az adójog, büntetőjog rendelkezéseit például. Talán
éppen ezt a diverzitást áthidaló, sokkal szélesebb körben elfogadott megegyezés hiányzik még a
versenyjog egyes területeinek szabályozásából.
A versenypolitikára visszanyúlva tovább komplikálhatja a felmerült helyzetet, hogy annak
hangsúlyi elemei a különböző országokon belül is időről-időre változhatnak, amely függvénye
lehet a politikai változásoknak, vagy az ország közgazdaságtani folyamatai másfajta
értelmezésének is. Mindezek mellett, azonban a versenypolitikának amúgy is folyamatos
változtatásra van szüksége, ugyanis annak nagyban kell alkalmazkodnia a különböző iparágak
és piacok hirtelen fejlődéséhez, amely vizsgálódásának központi helyét foglalja el. Ez a
nagymérvű változás észrevehető az USA versenypolitikájában, amely gyökeresen átalakult a
Reagan kormányzat óta, de említhető az Európai Unió vagy Japán is, amelyek ugyancsak nem
58 A “szorosabb együttműködés” alatt ebben a kontextusban nem a Nizzai Szerződés 17. (4) cikkében
megfogalmazott, a WEU (Western European Union) és a NATO tagállamaival szemben bilaterális szintre épülő
szorosabb együttműködés kívánalmát, nem az Európai Unióról szóló Maastricht-i Szerződés Szorosabb
együttműködésre vonatkozó rendelkezéseit és ugyancsak nem az Amszterdami Szerződés 5a (1) cikkében, a
tagállamok közötti szorosabb együttműködésről szóló kitételeit, hanem a világ különböző versenyhivatalai közötti,
multilaterális (világméretű vagy interregionális) és plurilaterális (többoldalú) megoldások kidolgozásának
alternatíváit értem elsősorban.
59 Mario Monti, lj., 42
167
voltak statikusak és érzéketlenek az újonnan felmerült folyamatokra. Tulajdonképpen ezek
azok az iparilag jelentős egységek, ahol ez a szemléletváltás, tehát a versenypolitikák a
globalizáció által megváltoztatott gazdasági körülményekhez való harmonizálása először
megtörtént. Azt azonban el kell mondani, hogy még ezekben az államokban,
államközösségekben is, a versenypolitikák még mindig egyelőre csak a saját piacokra
fókuszálnak. Jól illusztrálja ezt az állítást az a tény, hogy az export kartelleket, amelyeknek
igen káros hatásuk van a külföldi piacokra, az esetek többségében nem a versenyjog alapján
ítélik meg. Azt el kell ismerni, hogy Európában a közös piac kialakításának szolgálatába állított
aktív versenyjogi politika sokat segítetett a harmadik állambeli vállalatoknak abban, hogy
egyenlő elbánásban részesüljenek.
A harmadik ok, ami megnehezítheti a szorosabb versenyjogi együttműködés létrejöttét,
magából a versenypolitika természetéből fakad. Világosabb lenne a helyzet, ha rögtön a
versenyjogi és a kereskedelmi jogi politika összevetésével kezdeném. A kereskedelmi politika
azon, országok által elfogadott és alkalmazott rendszabályokhoz igazodik, amelyek a legtöbb
esetben köztudomásúak és könnyen azonosíthatóak. Ezáltal vált lehetővé az akkori GATT60
(ma a WTO61) alatt, hogy olyan vitaegyeztető fórummechanizmust állítsanak fel, amely
biztosítja azt, hogy a nemzeti hivatalok által elfogadott jogszabályok megfeleljenek a
nemzetközileg elfogadott elveknek és szabályoknak.
További probléma, hogy a kereskedelmi joggal ellentétben a versenykorlátozó tevékenységek
gyakran rejtettek és nagyon nehezen azonosíthatóak eredetüket tekintve. Mégha minden
szerződő fél egy lehetséges nemzetközi egyezményben is vállalná azt, hogy véget vet bizonyos
korlátozó tevékenységeknek a versenyjog területén, akkor is több, mint nehéz lenne azt
biztosítani, hogy ezen kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tudnak majd tenni, éppen azok
titkos jellege miatt.
60 General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény
168
ZÁRSZÓ
Gazdasági értelemben, a kereskedelem és a beruházások mértékét illetően az EK ma nagyjából
egyenlőnek tekinthető az USA-val. Ez a tény, mint láthattuk, a két domináns rendszer közötti
rengeteg együttműködési szálon kívül, egyfajta egymásnak feszülést is eredményez az EK és az
USA között. Mindenesetre az EK gazdasági befolyása növekedésének következtében, melyet
mind a pénzügyi unió, mind annak keleti bővítése is nagyban tetéz, a jövőben a versenyjog
extraterritoriális kiépítésének egyik motorjaként is meg kell majd állnia a helyét. Nagy szerepe
van a különböző nemzeti versenyjogok területükön kívüli, azaz bilaterális és multilaterális
összefogások szintjére fejlesztő nemzeti és nemzetközi politikának, mely magát a vállalatok
közötti koncentrációt s ennek versenykorlátozó és torzító következményeit tartja bizonyos
keretek között.
A versenyjog nemzetközi rendszerének továbbfejlesztése érdekében elsőként majd a kétoldalú
versenyjogi kapcsolatok továbbfejlesztésének korlátait kell leküzdeniük, melyek eredhetnek az
egyes országokban meglévő elégtelen adminisztrációs források miatt felmerülő túl magas
kiadásokból; a versenypolitika akár rövid-, akár hosszútávú céljaira vonatkozó, országok közötti
különbözőségekből, melyek ugyanakkor még a politikai változásoknak, vagy az adott ország
közgazdaságtani folyamatainak is függvényei lehetnek. Mindez azonban még tovább
komplikálja a helyzetet.
A lényeg, hogy a jövőt illetően mielőbbi cselekvésre van szükség minden szinten, akár a
nemzetállamokat tömörítő gazdasági elit részéről, akár a nemzetközi szervezetek részéről.
A fő célkitűzés, hogy felkészítsük az egész nemzetközi versenyjogi rendszert arra, ami a jelen
körülmények között immár elkerülhetetlen, tehát hogy a gazdaság végleg globalizálttá, államtól
elkülönültté válik. A cél, hogy addigra olyan nemzetközi trösztellenes szabályrendszert
hozzunk létre, mely bár ugyancsak elválik az országoktól, ezzel egyidejűleg nagyban kötődik is
hozzájuk. Ennek segítségül hívásával az államok sikeresen felvehetik a harcot az integrált
gazdaság káros tüneteivel. Ez ugyan más szintre helyezi az államok versenyjog területén
érvényesülő tényleges joghatóságát és ebből fakadóan állami szuverenitását egyaránt, de talán
61 World Trade Organization, Kereskedelmi Világszervezet
169
ez az egyetlen lehetséges útja annak, hogy valamit megőrizzünk még ezekből a kialakulóban
lévő integrált világgazdaságban.
170
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
APEC Asia-Pacific Economic Cooperation, Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági
Együttműködés
DoJ Department of Justice, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi
Minisztériuma
E.C./C.E. European Community, Európai Közösség (EK)
ECSC European Coal and Steel Community, Európai Szén- és Acélközösség
(Montánúnió)
EEA European Economic Area, Európai Gazdasági Térség
EEC/CEE European Economic Community, Communauté Économique Européenne
/EEC/, Európai Gazdasági Közösség (EGK)
EFTA/AELE European Free Trade Association, Association Européenne de Libre-
Échange, Európai Szabadkereskedelmi Társulás
EGK Európai Gazdasági Közösség
EK Európai Közösség
EMU/UME European Monetary Union, Union Monétaire Européen, Európai
Pénzügyi (Monetáris) Unió
ESZAK Európai Szén- és Acél Közösség
EU/UE European Union, Union Européenne, Európai Unió
EURATOM Európai Atomenergia Közösség
FTC Federal Trade Commission, Bureau of Competition, Amerikai Egyesült
Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának Versenyhivatala
GATT General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám- és
Kereskedelmi Egyezmény
IBRD International Bank for Reconstruction and Development, Nemzetközi
Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank)
ICPAC The International Competition Policy Advisory Committee, Nemzetközi
Versenypolitikai Tanácsadó Bizottság
IAEAA International Antitrust Enforcement Assistance Act, Nemzetközi
Trösztellenes Végrehajtási Együttműködésről Szóló Törvény
171
ILO/OIT International Labour Organization, Organisation Internationale de
Travail, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
IMF/FMI International Monetary Fund, Fond Monétaire International, Nemzetközi
Valutaalap
ITO International Trade Organization, Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet
MLAT Mutual Legal Assistance Treaties, Kölcsönös Jogi Támogatási Államközi
Szerződések
NAFTA North American Free Trade Agreement, Észak-Amerikai
Szabadkereskedelmi Egyezmény (Egyesült Államok, Kanada és Mexikó)
NATO/OTAN North Atlantic Treaty Organisation, Organisation de Traité de’l
Atlantique Nord, Észak-atlanti Szerződés Szervezete
NGO/ONG Non governmental international organization, Organisations Internatiales
Non-Gouvernementales, Nem kormányzati nemzetközi szervezetek
OECD/OECE Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági
Együttmüködési és Fejlesztési Szervezet
OIG Organisations Internationales Intergouvernementales, Nemzetközi
kormányközi szervezetek
SME Systéme Monétaire Européen, Európai Monetáris Rendszer
UNCTAD United Nations Conference on Trade and Development, ENSZ
Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia
U.S. United States, Egyesült Államok
USA United States of America, Amerikai Egyesült Államok
WEU/UEO Western European Union, Union de l’ Europe Occidentale, Nyugat-
európai Unió (NYEU)
WTO World Trade Organization, Kereskedelmi Világszervezet
172
ABSTRACT
In recent years, the international system and, as a consequence, the system of
international law has changed considerably due to the emergence and activities of
various non-state actors such as Non-Governmental Organizations and Transnational
Enterprises.
These new global and transnational entities may not yet have reached the stage of
being fully fledged subjects of international law, but they certainly contribute to
creating a "social milieu" or "ambiance" in international life out of which new legal
structures and entities may grow. The international system has therefore been given
new functions with which it has to deal. With the changing nature of the
international legal order, the role of States has been transformed and is still being
transformed.
In considering competition policy and the international marketplace, a key challenge
stems from the disjunction between national laws and international markets. In other
words, law is national but markets can extend beyond national boundaries.
This obliges us to ask: If markets are broader than national boundaries, are national
laws and their enforcement sufficient to deal with the market problems of the new
century? Is there a need for new tools or regulations to promote competition in
today’s newly globalised markets? To what extent (and under which conditions) can
the traditional tools of domestic competition policy and law be applied (and are
applied) to fight such practices by countries which have such policy and laws?
These are the main questions I would like to deal with in this essay. Given the
sweeping nature of this theme I have chosen to divide our subject up into the
following three parts.
Firstly this paper discusses critically the links between trade and competition
policies, where it also deals with the emergence of new transnational or global legal
173
entities, i.e. Non-Governmental Organizations and Transnational Enterprises, by
analysing the effects of globalisation to the global market.
Secondly, an attempt is made to show what efforts the international community has
made to control these newly emerging entities.
Thirdly I shall deal with, largely from the EC and the U.S. perspective, the number
of cases based on the extraterritorial application of competition laws.
Finally, by providing a summary overview of the above mentioned developments,
also the pros and cons for harmonization at the regional or multilateral levels are
considered.
Dr. Szilágyi Pál Béla: A Meghallgatási Tisztviselő szerepe a versenyjogi eljárásokban
A tanulmány célja, hogy bemutassa milyen szerepet tölt be a Meghallgatási
Tisztviselő a versenyjogi eljárások során, azaz az EK Szerződés 81. és 82. cikkelye
alapján indult eljárásokban és a 139/2004-es tanácsi rendelet (Fúziós Rendelet)
szabályainak alkalmazása során.1 A tisztség 1982. óta létezik, korábban azonban
csak marginálisabb szerepet töltött be, mint manapság, a 2001-es hatáskör bővítés
ugyanis jelentősen megnövelte a Meghallgatási Tisztviselő szerepét.
A Bizottságot számtalan kritika érte az évek folyamán, amiért nem különül el
egymástól a vizsgáló, „nyomozó” és a döntéshozó testület.2 Gyakran citálták és
idézik az Európai Emberi Jogi Egyezmény3 6. cikkelyét, amely alapján
„mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és
pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és
hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában”. [Tisztességes
tárgyaláshoz való jog]. Az Európai Bíróság azonban már több ítéletében is
megállapította, hogy az Európai Bizottság nem minősül az Egyezmény 6. cikkelye
értelmében vett bíróságnak. A Shell-ügyben4 megerősítette ezt a korábbi
gyakorlatot5, miszerint „az Európai Bíróság esetjogából egyértelmű, hogy a
Bizottságot nem lehet az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye értelmében
vett „bíróságnak” tekinteni. Mindazonáltal a Bizottság előtt folyó adminisztratív
eljárások során, az [a Bizottság] köteles figyelembe venni a közösségi jog által
1 A Tanulmány nem foglakozik az Európai Szén- és Acélközösség szabályaival, mivel azok 2002-ben aktualitásukat vesztették, továbbá a tanulmány nem érinti az állami támogatásokat és az Európai Gazdasági Térséget érintő rendelkezéseket, mivel az elsődleges cél a szűk értelemben vett antitröszt eljárások bemutatása volt. 2 A kérdés részletes kifejtésével kapcsolatosan lásd. Wouter P J Wils, Principles of European Antitrust Enforcement, Hart Publishing, United Kingdom, 2005, pp. 153-174 3 Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről; Egységes szerkezetbe foglalt szöveg a 11. kiegészítő jegyzőkönyv szerint - A hatálybalépés időpontja: 1998. november 1. 4 Shell v Commission, Case T-11/89. 5 Lsd. pl. Van Landewyck v Commission, Cases 209 – 215 és 218/78 para. 81.; Musique Diffusion Francaise v Commission, Cases 100-103/80 para. 7
175
lefektetett eljárási garanciákat.”6 Az Európai Bíróság úgy ítélte meg több döntésében
is, hogy a fellebbezés joga, illetve az Európai Bíróság előtt folyó eljárás kielégíti az
Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt követelményeket többek között azáltal,
hogy lehetővé teszi a Bizottság határozatának széles körű felülvizsgálatát.7 Az
angliai Lordok Háza egyik bizottsága a következőképpen jellemezte 2000.
novemberében a helyzetet8: „A Bizottság, bár nyomozó, végrehajtó és bíró, nincs
ellenőrzés nélkül, és a felek sincsenek biztosítékok nélkül. A feleknek joguk van a
védelemhez, ideértve, hogy joguk van írásban válaszolni a Bizottság
kifogásközlésére, és aztán ha a felek kívánják arra, hogy szóban meghallgasság
őket.”
Az előzőekben kifejtettek ellenére a Bizottság az évek folyamán egyre inkább
törekedett az előtte folyó eljárás átláthatóbbá tételére és az eljárás során a felek
jogainak messzemenő biztosítására, legalábbis ami a jogi szabályozást illeti.
1982-ig a szóbeli meghallgatásokat az adott ügyben érintett osztály vezető
tisztségviselője vagy a Főigazgató vezette. A kritikák hatására azonban 1982-ben
létre hozták a Meghallgatási Tisztségviselő pozícióját.9
A folyamat további eleme a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének és hatáskörének
kibővítése volt 2001-ben. 2001. május 23-án a Bizottság ennek az elhatározásnak
megfelelően a határozatában10 a korábbihoz képest több jogkörrel és feladattal
ruházta fel a tisztség viselőjét, ugyanis a Bizottság versenyügyekben játszott
6 Shell v Commission, Case T-11/89, para. 39. 7 Lsd. például a Cement-ügy; Cimenteries CBR SA v Commission, Joined Cases T-25/95 and etc., para. 719. 8 Nineteenth Report by the Select Committee appointed to consider European Union documents and other matters relating to the European Union, 21 November 2000, STRENGTHENING THE ROLE OF THE HEARING OFFICER IN EC COMPETITION CASES 9 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, pp. 168-169 10 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), OJ L 162, 19/06/2001 P. 0021-0024
176
szerepével, különösen ami a kombinált szerepeket illeti, sokan elégedetlenek voltak
és a tisztség megerősítését kívánták.11
A Meghallgatási Tisztviselő
A Meghallgatási Tisztviselő ma már – az elnevezéssel ellentétben – nem csak a
meghallgatások során jut szerephez, hanem szélesebb körű jogosítványai vannak.
Eleinte a Meghallgatási Tisztviselő a szóbeli meghallgatások megszervezéséért és
vezetéséért volt felelős csak, azonban mint alább látni fogjuk a jogköre a kezdeti
állapothoz képest jelentősen kibővült.
Az Európai Bizottság maga megfogalmazta, hogy milyen feladatokat lát el a tisztség
viselője, így kiindulási alapnak elfogadhatjuk a Bizottság meghatározását, annak
ellenére, hogy nem a versenyjogban jártas szakemberek számára készült a
meghatározás12: „A Meghallgatási Tisztviselő olyan független főtisztviselő, akinek
az a feladata, hogy megszervezze a meghallgatásokat és biztosítsa azok megfelelő
lefolyását. A Meghallgatási Tisztviselő így hozzájárul a meghallgatás
objektivitásához, a megfelelő eljárás ellenőrzéséhez, a felek védelemhez való
jogának tiszteletben tartásához és bármely később hozott döntés objektivitásához. A
Meghallgatási Tisztviselő feladatai közé tartozik az is, hogy megoldja a Bizottság
szolgálatai [services] és az érintett felek közötti vitákat az egy vagy több fél által, a
védelem előkészítése érdekében kért dokumentumok bizalmas mivoltáról és az
irat[ok]hoz való hozzáférés jogával kapcsolatosan. A Meghallgatási Tisztviselő a
Versenyügyekért felelős Biztosnak tesz jelentést, a végső jelentését egy versenyjogi
ügy kapcsán csatolják a döntéshez és megjelentetik a Hivatalos Közlönyben.”
11 Richard Whish, Competition Law, Fourth Edition, Butterworth, London, 2001, p. 273
177
A Meghallgatási Tisztviselő, mint független főtisztviselő
A 2001/462/EK bizottsági határozat (a továbbiakban mint a meghallgatási
tisztségviselőről szóló bizottsági határozat) a preambulum harmadik bekezdésében
kifejti, hogy a közigazgatási eljárások lefolytatását egy olyan, a gazdasági verseny
kérdéseiben tapasztalt független személyre kell bízni, aki rendelkezik a szükséges
integritással ahhoz, hogy hozzájáruljon az ilyen eljárások tárgyilagosságához,
áttekinthetőségéhez és hatékonyságához. A meghallgatási tisztségviselőről szóló
2001-es bizottsági határozat meghozatala előtt a tisztség a Versenyügyekért felelős
főigazgatóság (DG Competition) nem operatív osztályaihoz tartozott, azonban a
függetlenség biztosítása érdekében megszüntették ezt a helyzetet, és kivonták a
Főigazgatóság szervezeti rendszeréből. Azonban komoly aggályok a függetlenséggel
kapcsolatban a gyakorlati éltben ritkábban merültek fel, mint az elméletben: „A
tisztség eddigi viselői függetlennek mutatkoztak, annak ellenére, hogy a Bizottság
állományában maradtak.”13
2001. óta „a meghallgatási tisztviselő igazgatási okból kifolyólag a Bizottságnak a
gazdasági verseny kérdéseit felügyelő tagja … mellett látja el a feladatát”14, „de az
elképzelés az az, hogy [a Meghallgatási Tisztviselő] független.”15 A tisztség nincs
feltüntetve a Versenyügyekért felelős főigazgatósághoz tartozó tisztségek között16,
amellyel szintén azt az elképzelést erősíti a Bizottság, hogy a Főigazgatóságtól
független személyről van szó.
12 http://europa.eu.int/comm/competition/general_info/glossary_en.html#top, vagy Glossary of terms used in EU competition policy – Antitrust and control of concentrations, European Commission – Directorate-General for Competition, Brussels, July 2002 13 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 237. oldal 14 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 2. cikk (2) bekezdés 15 Alison Jones and Brenda Surfin, EC Competition Law, Oxford University Press, Oxford, 2004, 1098. oldal 16 http://europa.eu.int/comm/dgs/competition/directory/organ_en.pdf
178
A Meghallgatási Tisztviselő közvetlenül megkeresheti a Versenyügyekért felelős
Biztost, és bármilyen kérdésben, bármikor véleményt nyilváníthat, amely a
gyakorlatban az általa készített – legalább – két jelentés formájában valósul meg, ám
ezek a jelentések nem kizárólagos formái a véleménynyilvánítási lehetőségeinek.17
Úgy tűnik, hogy a Meghallgatási Tisztviselő mintegy felügyelője az egész
eljárásnak, és az a tény, hogy tájékoztatni kell és, hogy bármikor kifejezésre
juttathatja az észrevételeit, garancia arra, hogy az eljárás akkor is megfelelően
történjen, amikor a Meghallgatási Tisztviselő már nem érintett közvetlenül.18
A függetlenséget erősíti, hogy a Bizottság a kinevezés és a megbízás
megszüntetésével kapcsolatosan erősíteni kívánja az áttekinthetőséget.19 A
meghallgatási tisztségviselőről szóló bizottsági határozat 2. cikkely (1) bekezdése
előírja, hogy „a Meghallgatási Tisztviselő kinevezését az Európai Közösségek
Hivatalos lapjában ki kell hirdetni. A megbízás megszakítására, megszüntetésére
vagy bármely eljárás keretében történő átruházására csak a Bizottság kellően
indokolt döntése alapján kerülhet sor. A Bizottság határozatát az Európai
Közösségek hivatalos lapjában ki kell hirdetni.” Ezen túlmenően erősítheti a
függetlenséget az is, hogy elképzelhető olyan személyek kinevezése is, akik nem a
Bizottság tisztviselői, így ha ilyen személyt neveznek ki Meghallgatási
Tisztviselőnek, akkor kisebb a valószínűsége a korábbi munkatársak és a
konvenciók befolyásának.20
Bár úgy tűnik, hogy nem előfeltétele a Meghallgatási Tisztviselő kinevezésnek,
hogy a Bizottság tisztségviselője legyen, mégis az várható, hogy azon tisztviselők
17 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 200. oldal 18 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 171 19 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), Preambulum 6. pontja 20 Ibid. 7. pont
179
akik ilyen típusú adminisztratív eljárásokban tapasztalatokat szereztek előnyben
részesülnek és előnyben részesítik majd őket másokkal szemben.21
Jelenleg két Meghallgatási Tisztviselő van,22 azonban több is kinevezhető.
Amennyiben olyan helyzet merül fel, hogy egyikük sem képes eljárni, akkor a
Versenyügyekért felelős Biztos – adott esetben a Meghallgatási Tisztviselővel
folytatott konzultációt követően – kinevez egy másik, az ügyben nem érintett
tisztviselőt, aki ellátja a meghallgatási tisztviselő feladatait.23 Ha fentebb írtakat
figyelembe vesszük, akkor az erről szóló döntést is közzé kell tenni a Hivatalos
Közlönyben. Ez a rendelkezés azonban adott esetben problematikus is lehet, ugyanis
ilyen, egyedi megbízások esetében nehezebb garantálni a tisztviselő függetlenségét.
Pontosan a jogbiztonság és az átláthatóság miatt célszerűtlen lenne ilyen döntést
hozni. Amennyiben mégis szükséges annak meghozatala, akkor pedig érdemes
ügyelni arra, hogy kisebb jelentőségű, feltehetően problémamentes ügyek
átvételével mentesítsék az állandó tisztviselőket, akik így az olyan esetekre tudnak
összepontosítani, amelyeknél nagyobb szükség van a független ellenőrzésre.
Figyelemmel kell azonban lenni arra is, hogy míg korábban legalább A3 minősítésű
bizottsági tisztviselőket kellett ilyen esetekben kinevezni, addig most elméletben
ennél alacsonyabb fokozattal rendelkező személy is kijelölhető, ha a Bizottság
illetékes tagja úgy véli, hogy rendelkezik a képességgel és a pozícióval, hogy
megfelelően ellássa a feladatot.24
21 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 171 22 Karen Williams és Serge Durande. 23 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 2. cikk (3) bekezdés
180
A Meghallgatási Tisztviselő, mint a meghallgatások levezetője
A Meghallgatási Tisztviselő bonyolítja le – a fentebb említetteken kívül – az EK
Szerződés 81. és 82. cikkelyével és a Fúziós Rendelettel kapcsolatos
meghallgatásokat, gondoskodik a meghallgatás szabályszerű lebonyolításáról, és
hozzájárul a meghallgatás, illetve az annak alapján hozott döntés
tárgyilagosságához. Ennek során különösen arról kell gondoskodnia, hogy a
Bizottság határozattervezeteinek elkészítése során kellően figyelembe vegyék a
tárgyhoz kapcsolódó valamennyi tényt, – legyenek azok az érdekeltek
szempontjából akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek – beleértve az esetleges
jogsértésekre vonatkozó tényállításokat.25
A Bizottság által folytatott eljárásokkal kapcsolatos 773/2004-es bizottsági
rendelet26 előírja a 14. cikkelyében, hogy a meghallgatásokat a Meghallgatási
Tisztviselő végzi, teljes függetlenségben. Így rá vár annak biztosítása, hogy az
eljárástól elvárt objektivitás ténylegesen, a gyakorlatban is megvalósuljon. A szóbeli
meghallgatások lebonyolításával kapcsolatosan nagyon sok a diszpozitív szabály,
így igen sok múlik a tisztviselő hozzáállásán és tekintélyén. Az idevágó
jogszabályok elsősorban az eljárás kereteit szabják meg, amelyeket a tisztséget
viselő személynek kell kitöltenie a megfelelő tartalommal.
A tisztviselő feladata, hogy biztosítsa azt, hogy a felek szabadon és tisztességesen
előadhassák az ügyüket és, hogy a Bizottsághoz (mint a Biztosok testületéhez)
24 Themistoklis Giannakopoulos, The Right to be Orally Heard by the Commission in Antitrust, Merger, Anti-subsidies and State Aid Community Procedures, World Competition 24 (4), 2001, pp. 541-569. 25 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 4. és 5. cikk 26 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty
181
megfelelően eljut az ügy, hogy a meghallgatás(okat)t pontosan rögzítsék, és ha
szükséges, hogy rendet tartson.27
A 773/2004-es bizottsági rendelet a meghallgatáshoz való jog alapján
megkülönbözteti egyrészt az érintett feleket, másrészt az egyéb harmadik
személyeket. Amennyiben a Bizottság megküldi a feleknek a kifogásait tartalmazó
levelet (statement of objections), akkor lehetőséget kell adnia nekik még a
Tanácsadó Bizottsággal való tanácskozás előtt, hogy előadhassák az álláspontjukat
az üggyel kapcsolatosan és észrevételeket tegyenek a kifogásközlő levélben
foglaltakra. Amennyiben a felek kérik, akkor szóbeli meghallgatáson fejthetik ki az
érveiket. Ezzel ellentétben harmadik személyek akkor ismertethetik csak az
álláspontjukat egy üggyel kapcsolatosan, ha kellően érdekeltek abban, ám ilyenkor
is elsősorban csak írásban. Amennyiben a Meghallgatási Tisztviselő úgy véli, hogy
szükséges a jelenlétük és az érdekeltségüket bizonyították, akkor meghívhatja ezen
harmadik személyeket is a szóbeli meghallgatásra.28 A gyakorlat az az, hogy
„általában a kellő érdekeltséget bizonyítani tudó személyeket meghívják a szóbeli
meghallgatásokra.”29 Mindazonáltal a meghallgatások nem nyilvánosak30, így nem
vehet részt rajta bárki, aki kéri.
Az összefonódásokkal kapcsolatosan31 a 139/2004/EK tanácsi rendelet tartalmaz
szabályokat a meghallgatáshoz való jog vonatkozásában.32 A 18. cikk (3) bekezdése
alapján a Bizottság a határozatát kizárólag azon kifogásokra alapozza, amelyekkel
27 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 245. oldal 28 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 11-13. cikkelyek 29 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 196. oldal 30 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (6) bekezdés 31 Az összefonódásokkkal kapcsolatos eljárásokra 1990-ben terjesztették ki a Meghallgatési Tisztviselő jogosítványait, a fúziós rendelettel.
182
kapcsolatban a felek meg tudták tenni az észrevételeiket. Az eljárás során a
védelemhez való jogot maradéktalanul tiszteletben kell tartani. Az ügy irataiba
legalább a közvetlenül érintett feleknek betekintést kell biztosítani, a vállalkozások
üzleti titkaik védelméhez fűződő jogos érdekeire is figyelemmel. Mint láthatjuk, az
összefonódások esetében is gyakorlatilag ugyan azok a szabályok és elvek
irányadók, mint a 81. és a 81. cikk alapján zajló eljárások során. A közvetlenül a
szóbeli meghallgatásra, illetve a Meghallgatási Tisztviselőkre vonatkozó szabályok
nem is tartalmaznak sehol eltérő szabályokat az összefonódásokra.
Versenyügyekben a szóbeli meghallgatás kérelemre indul. Ezt egyrészt kérhetik a
felek, amikor is az ún. kifogást közlő levéllel kapcsolatosan észrevételeket tesznek,
másrészt ugyanezt megtehetik az elégséges érdekkel rendelkező személyek, utolsó
sorban pedig a bejelentő is kérheti, amennyiben elutasítják a bejelentéssel
kezdeményezett vizsgálatot, azon az alapon, hogy a Bizottság álláspontja szerint
nincs elégséges jogalapja a jogsértés megállapításának.
A szóbeli meghallgatásoknak érezhetően megnőtt a jelentősége 2003-ban. A
vállalkozások nagy része ugyanis – a korábbi tendenciával ellentétben – élt a
jogával, hogy a szóbeli meghallgatáson megvédje az álláspontját. Sőt számos olyan
ügy volt, amely a szóbeli meghallgatás hatására új irányt vett.33 Például a
DaimlerChrysler/Deutsche Telekom34 ügyben a szóbeli meghallgatás legfontosabb
témája a felek általi kötelezettségvállalások voltak, amely hatására később a felek
újabb, végleges kötelezettségvállalásokat tettek. Egy másik esetben35 a szóbeli
meghallgatáson kifejtettekre tekintettel a Bizottság ejtette a kifogásban
megfogalmazott egyik ellenvetését és a jogsértés időtartama tekintetében is
csökkentette az álláspontja szerint fennálló időtartamot. Gyakori eset, hogy a
32 A Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről, Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2004. január 19. L 24 33 XXXIII. Report on competition policy 2003, SEC(2004) 658 final, 3.2.4. pont, 23. bekezdés 34 Final report of the Hearing Officer int he case COMP/M.2903 – DaimlerChrysler/Deutsche Telekom/JV, 2003/C 277/05
183
jogsértés időtartama és így a bírság összege tekintetében is változik a Bizottság
álláspontja a szóbeli meghallgatás hatására, mint ahogyan az a Carbonless Paper36
ügyben is megtörtént.37 A Methionine ügyben38 a meghallgatás következtében öt
gyártóból kettő ellen a Bizottság nem kívánta megindítani az eljárást.
Amennyiben a Meghallgatási Tisztviselőnél kérik a szóbeli meghallgatás
megtartását, akkor eltérő végkimenetelű döntések képzelhetőek el. Amennyiben a
felek kérték a meghallgatásukat, akkor kötelezően el kell rendelni a meghallgatást,
szemben a korábbi lehetőséggel, amely előírta, hogy a feleknek alá kell
támasztaniuk érdekeltségüket a szóbeli meghallgatással kapcsolatosan. Ha harmadik
személyek kérik a meghallgatásukat, akkor attól függően, hogy alá tudják-e
támasztani az eljárás kimeneteléhez fűződő érdeküket vagy sem, - a felelős
igazgatóval történő konzultáció után – a Meghallgatási Tisztviselő engedélyezi vagy
elutasítja az ilyen irányú kérelmet.
Itt kell megjegyezni, hogy a Meghallgatási Tisztviselő azon kötelezettsége, hogy a
felelős igazgatóval konzultálnia kell mielőtt a megtehetné a legtöbb intézkedését
kritizálható, mint ami olyan, amely a tisztség függetlenségével ellentétes.
Mindazonáltal ez szükséges az egész eljárás egysége és a félreértések elkerülése
miatt, amely abból a tényből ered, hogy a Meghallgatási Tisztviselő nincs és nem is
lehet tisztában egy adott ügy minden részletével, mivel a tisztség meghatározásából
eredően nem vesz részt a vizsgáló csapatban.39
Ha szóbeli meghallgatásra kerül sor, akkor annak lebonyolítása teljes mértékben a
Meghallgatási Tisztviselő hatáskörébe tartozik. A lebonyolítás megszervezése két
35 Final report of the Hearing Officer in case COMP/37.685 – GVG/FS, OJ 2004/C 12/02 36 Final report of the Hearing Officer in case COMP/E.1/36.212., OJ 2004/C 96/05 37 Lsd. még: Final report of the Hearing Officer in case COMP/38.359, Electrical and mechanical carbon and graphite products, 2004/C 102/06; vagy Final report of the Hearing Officer in case COMP/36.700 – Industrial and medical gases, OJ 2003/C 78/04 38 Final report of the Hearing Officer in case COMP/37.519 – Methionine, OJ 2003/C 241/04 39 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 173
184
fázisból áll: egyrészt az előkészületi munkákból, másrészt magából a szóbeli
meghallgatásból.
A szóbeli meghallgatás megszervezése során annak időpontját, időtartamát és helyét
a Meghallgatási Tisztviselő határozza meg és meghívja erre azon személyeket,
akiknek a jelenléte szükséges.40 Amennyiben a kijelölt időpont valamely meghívott
személynek nem megfelelő, akkor az kérheti annak elnapolását. Ennek
engedélyezéséről vagy elutasításáról a Meghallgatási Tisztviselő dönt.41 A
gyakorlatban nagyon rugalmasan működik a rendszer és ritka az az eset, amikor
kötelezően elő kell írni egy időpontot. Az időpontok egyeztetésénél azonban jóval
több munkát igényel a konkrét előkészítés. Adott esetben ugyanis a megfelelő
felkészülés érdekében a tisztviselő előzetesen megküldi a meghívottaknak azon
kérdések jegyzékét, amelyről szeretné megismerni az érintettek véleményét, továbbá
előzetesen tárgyalhat a Bizottság alkalmazottaival és a felekkel, valamint a
meghívott felek által meghallgatásra javasolt személyektől beszerezheti a tervezett
nyilatkozat lényegi tartalmát. A felsorolt jogkörök mind azt hivatottak elősegíteni,
hogy a tényleges szóbeli meghallgatás során a lényeges kérdésekre lehessen
koncentrálni és, hogy ne a meghallgatáson kelljen a meghallgatással kapcsolatos
vitás pontokat rendezni. A gyakorlatban az előkészítés során nagy fokú
rugalmasságot tanúsítanak a tisztviselők és a meghívott felek is. Általában a
Meghallgatási Tisztviselő megpróbál a menetrendről előzetesen megegyezni a
felekkel és azok ügyvédeivel. Ez akkor nyer különös jelentőséget, ha olyan ügyről
van szó, amelyben több vállalkozás is érintett.42 Valójában nincsen előre
meghatározott menetrendje egy szóbeli meghallgatásnak, a gyakorlat azonban
kialakított egy eljárást, amely az esetek többségében megvalósul.
40 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (2) bekezdés 41 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (1) bekezdés
185
A szóbeli meghallgatást a Meghallgatási Tisztviselő nyitja meg, majd a Bizottság
adott ügyet képviselő beosztottja röviden bemutatja az esetet és a Bizottság
álláspontját. Ezután nyilatkozhatnak a felek, majd pedig harmadik, meghívott
személyek. Mivel a 773/2004-es Bizottsági rendelet 14. cikkely (3) bekezdése
alapján a tagállamok versenyhatóságainak képviselői, illetve egyéb tagállami
szervek képviselői is meghívhatóak az ülésekre, ezért ha szólni vagy kérdezni
kívánnak nekik is adott a lehetőség. Az eljárás alapvetően kontradiktórius, ezért
miután mindenki ismertette az álláspontját, a résztvevők kérdezhetnek egymástól,
illetve a Meghallgatási Tisztviselő is kérdezhet bárkitől.43 A szóbeli
meghallgatásnak akkor van igazából értelme, ha sikerül a vitás pontokat tisztázni,
ezért célszerű az eljárás során arra összpontosítani.
Egy-egy szóbeli meghallgatás egy, esetleg két napig tart, azonban bonyolult kartel
ügyek esetében, ahol esetleg sok védő van, sokkal jobban elhúzódhat az időtartam.
A Cement-ügyben a szóbeli meghallgatás például kb. egy hónapig tartott.
A résztvevők meghallgatása a Meghallgatási Tisztviselő döntése alapján történhet
úgy is, hogy más személy nincsen jelen. Ennél nyitottabb az eljárás, ha az
érdekeltségüket bizonyító felek is jelen lehetnek.44 Valójában a konkrét eljárásra
nincs kötelezően előírt rendelkezés ebben az esetben sem, azonban van egy abszolút
korlát a 773/2004-es bizottsági rendelet 14. cikk (6) bekezdése alapján, nevezetesen,
hogy az üzleti titkot és az egyéb bizalmas információkat meg kell őrizni az eljárás
során. Ennek megfelelően, adott esetben az üzleti titkot tartalmazó kérdések
megtárgyalásának erejéig zajlik csak zártan az eljárás, majd ha már nincs szó üzleti
titkot tartalmazó információkról, akkor a Meghallgatási Tisztviselő ismét nyitottá
nyilvánítja a tárgyalást.
42 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 247. oldal 43 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (7) bekezdés
186
A Meghallhatási Tisztviselő dönt arról, hogy a szóbeli meghallgatás során, vagy azt
követően új dokumentumokat elő lehet-e terjeszteni, illetve abban az utóbbi
esetben45 ha azt engedélyezi, hogy az mely időpontig tehető meg. Ennek az a jogi
relevanciája, hogy a Bizottság nem köteles figyelembe venni a határidőn túl
beérkezett dokumentumok tartalmát.46 A rendelkezés célja nyilvánvalóan az volt,
hogy új, szándékosan későn előterjesztett bizonyítékokkal ne lehessen elhúzni az
eljárást.
Végezetül a szóbeli meghallgatás lefolyásával kapcsolatos jogkör az arról történő
döntéshozatal, hogy kik hallgathatóak meg egy fél nevében.47 A szóbeli
meghallgatásra meghívott személynek ugyanis vagy személyesen kell megjelennie,
vagy pedig jogi képviselője, illetve az alapító irata szerint megfelelő képviseletre
jogosult személy útján. A vállalkozásokat és a vállalkozások társulásait megbízott is
képviselheti, amennyiben az a vállalkozások állandó alkalmazottai közé tartozik.48
Amennyiben kérdéses, hogy részt vehet-e az adott személy a meghallgatáson,
illetve, hogy megfelelően képviselheti-e a megbízást adó személyt, a Meghallgatási
Tisztviselő dönt.
Egy-egy szóbeli meghallgatásról a korábbi gyakorlattól eltérően 2004. május 1. óta
nem jegyzőkönyvek (minuites) készülnek, hanem teljes egészében hangfelvételek.
Ezt kérelemre a meghallgatáson részt vevő személy részére hozzáférhetővé kell
tenni, természetesen az üzleti titkokra és az egyéb bizalmas információkra
44 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) bekezdés 45 A szóbeli meghallgatás után előterjesztendő dokumentumok ügyében ki kell kérni az adott ügyben felelős igazgató véleményét. 46 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) és (4) bekezdés 47 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) bekezdés 48 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (4) bekezdés
187
vonatkozó korlátozásokra figyelemmel.49 A korábbi jegyzőkönyves rendszer azért
nem működött megfelelően, mivel az érintett felek gyakran azon az alapon támadták
meg a Bizottság döntését, hogy egyes eseményekről nem készültek jegyzőkönyvek
vagy azok elkészítése során valamilyen hiba történt.50
A Meghallgatási Tisztviselő szerepe az iratok minősítésében és az iratokhoz
való hozzáférés jogának biztosításában
Talán az egyik leggyakoribb, ha nem állandó eleme a Bizottság döntései elleni
fellebbezésnek, az arra történő hivatkozás, hogy a brüsszeli testület nem biztosította
az iratokhoz való teljes körű hozzáférhetőséget. A Meghallgatási Tisztviselőnek így
igen nagy szerepe lehet abban, hogy megelőzze azt, hogy az Európai Bíróság
eljárásjogi hibák miatt semmisítsen meg egy bizottsági döntést.
A Bizottság 2004. október 21. napján közzétette a Bizottság aktájába való
betekintésről szóló közleménytervezetét51, amely elfogadását követően fel fogja
váltani az 1997-es közleményt. Mivel a tervezett közlemény52 nagy valószínűséggel
és legfeljebb csekély változtatásokkal fog hatályba lépni, továbbá, mivel az esetleges
változások egyébként sem lesznek a jelen tanulmány szempontjából relevánsak,
ezért így a közlemény tervezet szövegét vesszük alapul a tanulmányban.53 Mint
fentebb már említettük, a bizottsági akta betekinthetősége egyike azoknak az eljárási
garanciáknak, melyek a fegyverek egyenlősége és a védekezéshez való jog elvének
49 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (8) bekezdés 50 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253 - 253. oldal 51 A Bizottság Közleménye az iratbetekintés iránti kérelmek feldolgozásának belső szabályairól szóló 1997. évi közlemény felülvizsgálatáról (2004/C 259/5), Az Európai Unió Hivatalos Lapja, C 259/8, 2004. 10. 21. 52 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól.
188
alkalmazására irányulnak.54 A közlemény 46. pontja rendelkezik arról, hogy „ha az
egyik fél úgy ítéli meg, hogy – miután iratbetekintési lehetőséget kapott –
védekezéséhez speciális, nem betekinthető információra van szüksége, indoklással
ellátott kérelmet nyújthat be a Bizottsághoz e célból. Amennyiben a
Versenyügyekért felelős főigazgatóság55 nem tesz eleget a kérelemnek, a fél
indokolt kérelmet terjeszthet elő a Meghallgatási Tisztviselőnek, összhangban a
Meghallgatási Tisztviselőkre vonatkozó bizottsági hatásköri jegyzékkel”. A
közlemény alapján a „bizottsági akta” (file) versenyjogi eljárásokban minden olyan
dokumentumot tartalmaz, amelyet a Bizottság Versenyügyekért felelős
főigazgatósága beszerzett, megkapott és/vagy összeállított azon vizsgálat során,
amelynek eredményeként a Bizottság kifogással élt.56 Minden olyan személy, aki
információt nyújt vagy véleményt nyilvánít a közleményben felsorolt helyzetek
valamelyikében, vagy ugyanazon eljárások során a későbbiekben további
tájékoztatást ad, köteles egyértelműen megjelölni azokat az anyagokat, melyeket
bizalmas természetűnek tekint, és köteles ezt indokolni.57 Továbbá a Bizottság
megkövetelheti a vállalkozásoktól, hogy – minden olyan esetben, ahol azok
dokumentumokat bocsátottak vagy bocsátanak a rendelkezésére – határozzák meg
azokat a dokumentumokat vagy dokumentumrészeket, melyeket üzleti titkot vagy
53 A továbbiakban a közlemény tervezetre, mint az iratbetekintésről szóló közlemény utalunk, a fentebb kifejtettek ellenére, nevezetesen, hogy még nem lépett hatályba a tanulmány megírásának pillanatában. 54 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, I.1. pont 55 A Bizottság honlapján szereplő hivatalos megfogalmazás a Bizottság közleményében (A Bizottság közleménye az iratbetekintési iránti kérelmek feldolgozásának belső szabályairól szóló 1997. évi közlemény felülvizsgálatáról, 2004/C 259/05,): „Verseny-főigazgatóság”. Helyesebb lenne azonban a „Versenyügyekért felelős főigazgatóság kifejezés” használata, mivel a közösségi szabályok fordítása során használt terminológia ezt jobban indokolná. 56 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, 2.B.1.7. pont 57 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, IV.A.34. pont
189
bizalmas információt tartalmazónak tekintenek, továbbá azokat a vállalkozásokat,
amelyekkel kapcsolatban az ilyen dokumentumok bizalmasnak tekinthetőek.58
Mint a fentebb kifejtettekből látható, a bizottsági akta alapvetően betekinthető és be
nem tekinthető iratokból áll. Annak meghatározása, hogy mi minősül be nem
tekinthető iratnak elsősorban a vállalkozások feladata, amelyet azonban a Bizottság
hagy jóvá. A Meghallgatási Tisztviselő akkor jut szerephez, ha valamely iratot a
Bizottság nem be nem tekinthető dokumentumnak nyilvánított, ám az egyik fél
mégis szeretné megismerni azt, de a Bizottság nem tesz eleget ezen kérelmének. A
Meghallgatási Tisztviselő megbízásáról rendelkező bizottsági határozat ugyanis
kimondja a 8. cikkben, hogy amennyiben egy magánszemély, vállalkozás, illetve
ezek társulásai […] okkal feltételezhetik, hogy a Bizottság rendelkezik olyan
dokumentumokkal, amelyeket nem bocsátottak rendelkezésére, és ezek a
dokumentumok szükségesek a meghallgatás jogának megfelelő gyakorlásához,
indokolt kérelemben igényelheti az említett dokumentumokhoz való hozzáférést.59
Nem betekinthetőnek minősülnek a belsődokumentumok, a bizalmas információkat,
így az üzleti titkot és az egyéb bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok.
Miután egy adat besorolása sok esetben problémás lehet, továbbá a vállalkozások
hajlamosak az információkat üzleti titoknak minősíteni, a Bizottság pedig igyekszik
minél több iratot belső dokumentumnak minősíteni, ezért a Meghallgatási
Tisztviselőnek különösen nagy szerepe lehet annak megelőzésében, hogy az
iratokhoz való hozzáférés nem megfelelő biztosítása miatt támadják a Bizottság
döntését. Meg kell jegyezni, hogy az üzleti tikokat érintő rendelkezés, szemben a
Meghallgatási Tisztviselő egyéb rendelkezéseivel – amelyek csak a végső bizottsági
döntéssel együtt támadhatóak meg – külön fellebbezhetőek.
58 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól IV.A.35. pont 59 Ennek feltétele a határozat 7. cikk (2) bekezdésében foglalt levél kézhezvétele.
190
A fellebbezés megengedése az üzleti titkokat nyilvánosságra hozó döntések ellen
mutatja a Bizottság elkötelezettségét az antitröszt és a fúziós eljárásokban érintett
vállalkozások üzleti titkainak védelme érdekében.60
Amennyiben a tisztviselő objektíven közelíti meg az elé kerülő ügyeket, akkor nagy
valószínűséggel átláthatóbb és biztonságosabban fog működni a döntéshozatal mint
korábban, illetve a vállalkozásoknak is kevesebb lehetősége lesz megtámadni – adott
esetben alaptalanul – a Bizottság irtatok minősítéséről és az aktához való
hozzáférésről hozott döntését.
Ha egy vállalkozással kapcsolatos üzleti tikot nyilvánosságra kíván hozni a
Bizottság, akkor erről és ennek okairól tájékoztatni kell a vállalkozást, amely a
meghatározott határidőn belül előterjesztheti az írásbeli észrevételeit. Ha a
vállalkozás tiltakozása ellenére úgy gondolja a Bizottság, hogy az információ nem
minősül üzleti titoknak, illetve nem illeti meg a védelem az információt, akkor erről
indokolt határozatot kell hozni, amelynek tartalmaznia kell a nyilvánosságra hozatal
időpontját.61 A Meghallgatási Tisztviselő szerepének növekedését és munkájának
elismerését jelenti az, hogy 2003-ban a Meghallgatási Tisztviselő által, az üzleti
titok fennállása vagy fenn nem állása tekintetében hozott határozatokat csak nagyon
kis számban támadták meg bíróság előtt.62
„Ezeknek az előírásoknak a hatékonysága a vállalkozások védelemhez való jogának
biztosítása körében nagy mértékben a Meghallgatási Tisztviselő rendelkezésére
bocsátott erőforrásokon és a tisztséget betöltő személyek hatékonyságán fog
múlni.”63
60 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 175 61 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a meghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 9. cikk 62 XXXIII. Report on competition polciy 2003 – SEC (2004) 658 final, 3.2.5., 24. bekezdés 63 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 237. oldal
191
A Meghallgatási Tisztviselő jelentései
A Meghallgatási Tisztviselő alapvetően két jelentést készít, egyet a szóbeli
meghallgatásról és egy zárójelentést.
A Meghallgatási Tisztviselő jelentést tesz a Bizottság illetékes tagjának a
meghallgatásról és az annak alapján általa levont következtetésekről, figyelemmel a
meghallgatásra való jog tiszteletben tartására. Nyilatkoznia kell az eljárással
kapcsolatos kérdésekről, a dokumentumok nyilvánosságra hozataláról, az ügy
irataihoz való hozzáférésről, a kifogásközlés megválaszolási határidejéről és a
szóbeli meghallgatás szabályos vagy szabálytalan lefolyásáról.64 Az ilyen jelentések
megvalósulási formája azonban „nagyban függ a tisztség viselőjétől és az ügy
természetétől”.65
Ebből az első jelentésből, amelyet közvetlenül Bizottság illetékes tagjának juttat el a
Meghallgatási Tisztviselő, a Versenyügyekért felelős főigazgatóság vezetőjének és
az ügyért felelős igazgatónak is meg kell küldeni egy példányt.66 Ez egyébként nem
szokott különösebb problémát okozni, mivel a Meghallgatási Tisztviselők és a
felelős igazgatók szinte napi kapcsolatban állnak egymással, mivel az eljárásokról
rendszeresen tájékoztatják a tisztviselőket.
A felek számára a jelentés a meghozatalakor, és a későbbiek során sem hozzáférhető
és azt szemben a végső jelentéssel nem is kell megküldeni nekik. A Bizottság annak
ellenére, hogy ezeket a köztes jelentéseket nem kell megemlítenie a döntésében és
nem köteles figyelembe venni azokat, mégis komolyan veszi őket, különösen, ha az
hiányosságokra hívja fel a figyelmet.67
64 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 13. cikk (1) bekezdés 65 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253. oldal 66 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 13. cikk (1) bekezdés 67 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253. oldal
192
A fentebbieken kívül azonban a Meghallgatási Tisztviselőről szóló bizottsági
határozat 13. és a 14. cikke alapján egyéb fontos kérdésekről is véleményt
nyilváníthat a tisztséget betöltő személy, így egyrészt megállapításokat tehet az
eljárások további lebonyolításával kapcsolatosan, valamint jelentést tehet a
versenyügyekben az eljárás tárgyilagosságáról, különösen a válaszadók
kiválasztásáról és az eljárás során alkalmazott módszerről.
A Meghallgatási Tisztviselő az ügyben a Tanácsadó Bizottság elé terjesztendő
határozattervezet alapján elkészíti a zárójelentését a meghallgatáshoz való jog
tiszteletben tartásáról. Ennek során mérlegelnie kell többek között azt is, vajon a
határozattervezet csak azokkal a kifogásokkal foglalkozik-e, amelyek
vonatkozásában a felek lehetőséget kaptak álláspontjaik ismertetésére, valamint,
hogy tárgyilagos volt-e az eljárás lefolyása.68 A kifogásokkal kapcsolatos álláspont
különösen fontos eleme a Meghallgatási Tisztviselő jelentésének, mivel a Bizottság
elméletben csak olyan bizonyítékokra alapíthatja a végső döntését, amely szerepel a
kifogásközlésben, illetve amelyekre a feleknek módjuk volt nyilatkozni.69
Bár a zárójelentés az elnevezése alapján bővebb tartalmúnak tűnik, mint a korábbi
jelentés, de ennek éppen az ellenkezője igaz. A zárójelentések általában rövidek,
kevesebb mint egy oldalasak. Természetesen, abban az esetben, ha nem úgy
végződik a zárójelentés, hogy a meghallgatáshoz való jogot tiszteletben tartották,
azaz, ha úgy véli a Meghallgatási Tisztviselő, hogy ennek az ellenkezője történt,
akkor azt indokolnia is kell. Ma is igaz a Lordok Házának megállapítása70, miszerint
68 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 15. cikk 69 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 11. cikkely (2) bekezdés 70 Nineteenth Report by the Select Committee appointed to consider European Union documents and other matters relating to the European Union, 21 November 2000, STRENGTHENING THE ROLE OF THE HEARING OFFICER IN EC COMPETITION CASES
193
„a jelentés formája és stílusa nagy mértékben függ a tisztséget betöltő személytől és
az ügy természetétől.”71
A zárójelentésben nem köteles a tisztviselő minden, a felek által felvetett problémára
reagálni, hanem – mint ahogyan az Európai Bíróság a Tokai Carbon ügyben72
kifejtette – elég, ha az eljárást önmagában minősíti. Természetesen az a legjobb
megoldás, ha a tisztviselő a felek számára is elfogadható, meggyőző erővel tudja
képviselni az álláspontját a problémás esetekben. Egy kellőképpen indokolt és
megfelelően alátámasztott érvelés könnyen megelőzhet ugyanis egy későbbi,
hosszadalmas vitát. Különösen igaz ez a Meghallgatási Tisztviselő esetében, akinek
a jelentősége nagy mértékben múlik a szakmai hozzáértésén és az elfogadottságán.
Amennyiben a kötelezően publikálandó zárójelentései szakmai hozzáértésről és
objektivitásról tesznek tanúbizonyságot, akkor valószínűleg a felek is könnyebben
respektálják a döntéseit.
A zárójelentést a közbenső jelentésekhez hasonlóan meg kell küldeni a
Versenyügyekért felelő főigazgatónak és a felelős igazgatónak, azonban ezen
túlmenően el kell juttatni a tagállamok illetékes hatóságainak is. Az elkészült
zárójelentést csatolják a későbbiekben a Bizottság elé terjesztett
határozattervezethez annak érdekében, hogy a Bizottság az egyedi ügyekben hozott
döntése során tájékozott legyen az eljárás lebonyolításával és a meghallgatáshoz
való jog tiszteletben tartásával kapcsolatos valamennyi lényeges információról.73 Az
egész eljárás lényeges mozgatórugója tehát, hogy amennyiben a Meghallgatási
Tisztviselő szabálytalanságot észlel, akkor azt a zárójelentés előtt jelzi a
Bizottságnak, aki ennek alapján, ha jogosnak ítéli a kifogásokat, korrigálhat.
Amennyiben azonban a Bizottság nem ad igazat a tisztviselőnek és nem veszi
71 Ugyanott: Dr .Johannes azt jelentette, hogy amikor ő volt a Meghallgatási Tisztviselő, „az ügyek 70-75 százalékában két mondatból állt a jelentés: „Osztom a szolgálatok véleményét, a 81./82. cikkelyek alkalmazásával kapcsolatosan. A felek nem panaszkodtak a védelemhez való jog megsértése miatt és én sem láttam egyet sem.” 72 Tokai Carbon and others v Commission, Joined cases T-236/01, T-239/01, T-244/01 to T-246/01, T-251/01 and T-252/01, para 53. 73 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 15. és 16. cikkek
194
figyelembe az észrevételeit, akkor a két, talán leglényegesebb kérdésben (a
meghallgatáshoz való jog és a tárgyilagosság) gyakorlatilag teljes körűen
nyilvánosságra kerülhet a Meghallgatási Tisztviselő véleménye. Ha ez jogilag
megalapozott, akkor mind a tagállamok a Tanácsadó Bizottságban, mind maga a
Bizottság (mint a Biztosok testülete) fontolóra veheti a rendelkezésére álló
lehetőségeket és meghozhatja a megfelelő intézkedést. Azáltal pedig, hogy a
zárójelentést a feleknek meg kell küldeni74 és az Európai Közösségek Hivatalos
Lapjában a Bizottság határozatával együtt meg kell jelentetni,75 végső soron olyan
átláthatóságot biztosít a jogszabály, amely már önmagában arra készteti a feleket,
hogy alaposan megfontolják a magatartásaik lehetséges következményeit. Itt pedig
megint szerephez jut a Meghallgatási Tisztviselő személyisége, ugyanis ha
rendszeresen megalapozott határozatokat hoz, akkor könnyen hivatkozási alappá
válhatnak a határozatai egy esetleges bírósági eljárásban.
További jogokat a Meghallgatási Tisztviselőnek?
A 4064/89-es tanácsi rendelet reformja76 során számos vélemény érkezett a
Bizottsághoz, amelyek a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének további bővítését
kívánták előmozdítani. A javaslatok nagy része a tisztviselő helyzetével és
jogállásával kapcsolatosan érkezett. Sokan vélték úgy, hogy a tisztviselőknek több
erőforrást, így nagyobb személyzetet kellene a rendelkezésére bocsátani. A
Meghallgatási Tisztviselő helyzetével kapcsolatosan rendkívül merész javaslatok is
érkeztek. Egyesek azt hangsúlyozták, hogy a függetlenség érdekében a tisztviselőket
az Elsőfokú Bírósághoz, a Jogi Szolgálathoz, vagy pedig közvetlenül a Bizottság
74 Korábban a House of Lords (Egyesült Királyság) a következő szavakkal kritizálta azt a gyakorlatot, hogy nem küldik meg a feleknek a Meghallgatási Tisztviselő jelentését: „A Meghallgatási Tisztviselő jelentésének természete és tartalma talány marad. A titkossága, mint azt az 1993-as és a jelenlegi kutatás is bizonyítja, továbbra is aggodalomra ad okot és ellentmondásos.” Select Committee on European Unin Nineteenth Report, 21 November 2000, para 4. 75 Meg kell jegyezni, hogy korábban az Elsőfokú Bíróság a BASF ügyben (T-4/89, para. 51-52), hogy a jelentés a szakmai titok körébe tartozik és így nem hozható a felek tudomására. Ennek azonban ellentmond az, hogy a zárójelentést a felek tudomására kell hozni. 76 Lsd. bővebben: http://www.europa.eu.int/comm/competition/mergers/review/
195
Elnökéhez kellene rendelni, mások pedig úgy vélték, hogy nem szabadna, hogy a
Bizottság korábbi tisztviselője töltse be ezt a tisztséget és mindig olyan személyt
kellene megválasztani, aki nem alkalmazottja a Bizottságnak. Gyakori volt még az
az érv, hogy a Meghallgatási Tisztviselő ne csak az eljárási kérdésekben gyakoroljon
felügyeletet, hanem egyéb lényegi kérdésekben is. Ez utóbbi javaslat azonban
semmiképpen sem lehet a jövőbeni fejlődés útja, mivel ebben az esetben egy ügy
esetében párhuzamos vizsgálatok folynának, amely azonban senkinek sem lehet
érdeke. Egy hatékonyan működő eljárási rendszerben nincs szükség arra, hogy
párhuzamosan vizsgáljanak egy-egy anyagi jogi kérdést.
Számos ilyen és hasonló vélemény érkezett, azonban azok nagy része túlzott
elvárásokat fogalmaz meg. Egyesek egyenesen odáig mentek a javaslataikban, hogy
a tisztviselő csak az Elsőfokú Bíróság valamely bírája lehessen. Az ilyen mértékű
változtatások mindenképpen szükségtelenek. Az Európai Bizottság komoly szakmai
apparátussal rendelkezik a versenyjogi előírások megsértőinek felderítésére és a jogi
előírások megsértésének szankcionálására. Az esetleges szabálytalanságok esetében
az Európai Emberi Jogi Egyezmény szempontrendszere alapján függetlennek
tekintett Európai Bíróság77 képes ellátni a törvényességi felügyeletet és jogsértő
eljárások esetében hatályon kívül helyezni a Bizottság döntéseit. Egy ilyen
keretrendszerben került sor fokozatosan a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének
bővítésére, amely az elmúlt évek során a gyakorlatban is érezhető pozitív
változásokat hozott az eljárások lefolyásával kapcsolatosan. Mint azt fentebb már
többször hangsúlyoztuk, a tisztség betöltőjének személye alapvető jelentőségű annak
elismertségének biztosításában. Bár voltak korábban konfliktusok, így például Dr.
Temple Lang 2000. szeptemberében azért vonult vissza, mivel elégedetlen volt a
Bizottság hozzáállásával a tisztség szerepének erősítésével kapcsolatban78,
alapvetően az elmúlt években a reform hatására komoly szerepre tettek szert az
ügyek elintézésében a funkciót betöltő személyek. Az, hogy a vállalkozások 4/5-e él
77 Legalábbis az Európai Bíróság több esettel kapcsolatosan is hangot adott ezen véleményének. Hogy ez valóban így van-e, az egyes szerzők által azonban vitatott lehet. 78 Richard Whish, Competition Law, Fourth Edition, Butterworth, London, 2001, p. 273.
196
a jogával, hogy a szóbeli meghallgatásokon kifejtse az álláspontját és előadja a
védekezését azt jelzi, hogy az üzleti szférának erős bizalma van a Meghallgatási
Tisztviselőkben. Az kérdéses, hogy mi az optimáls szint a függetlenítés során. Az a
tény ugyanis, hogy közvetlen kapcsolatban van a Versenyügyekért felelős
főigazgatósággal és annak beosztottjaival biztosítja azt a lehetőséget, hogy kivívja
magának a Bizottság alkalmazottainak a bizalmát, akik így bármikor hozzá
fordulhatnak, ha állásfoglalásra van szükségük. Bár fennáll annak a veszélye, hogy
egy korábban a Bizottságban dolgozó személy a személyes kapcsolatai vagy egyéb
indokok miatt nem képes ellátni megfelelően az eljárási jogok őrének szerepét,
eddig ennek nem mutatkoznak a jelei. Bár előírni talán nem szükséges, érdemes
lenne azt a politikát követni, hogy a két Meghallgatási Tisztviselő egyike a Bizottság
korábbi alkalmazottja legyen, a másik pedig egy olyan személy, aki nem állt
kapcsolatban a Bizottsággal. Ugyanis bár igaz, hogy önállóan járnak el egy-egy
esetben, a kényes ügyek szignálása során azonban lehetőség lenne arra, hogy
egymás között úgy osszák el az ügyeket, hogy a későbbi kritikákat megelőzzék.
Kitekintés
Magyarországon olyan tisztség nem létezik, amely teljesen megfeleltethető lenne a
Meghallgatási Tisztviselőnek, azonban hasonló funkciókat felismerhetünk egy-egy
intézmény esetében.
2005-ben minden valószínűség szerint módosulni fog a tisztességtelen piaci
magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény
(Tpvt.). A törvénymódósítási javaslat szerint az ügyfél és képviselője, valamint az
eljárás egyéb résztvevői az eljárás során az eljáró versenytanács előzetes
álláspontjának megküldésétől tekinthetnek be az iratokba. Az eljáró versenytanács –
az iratok megjelölésével – végzéssel engedélyezheti, hogy az ügyfél és képviselője,
valamint az eljárás egyéb résztvevői az előzetes álláspont megküldése előtt is
betekinthessenek meghatározott iratokba. Az eljárás egyéb résztvevői az eljáró
versenytanács tagjának engedélyével az üzleti titokká nyilvánításra vonatkozó
197
kérelem hiányában is csak akkor tekinthetnek be az eljárás irataiba, ha az iratok
ismeretéhez jogos érdekük fűződik, és az iratbetekintés nem ütközik a titokvédelem
szabályába, illetve az üzleti titkot nem sérti.
Az iratok betekinthetősége tekintetében hozott intézkedések ellen az érintettek
vizsgálati kifogással élhetnek. A kifogás figyelmen kívül hagyását a vizsgáló a
jelentésben, az eljáró versenytanács az eljárást befejező határozatában köteles
megindokolni.79 Az esetleges indokolatlan figyelmen kívül hagyással kapcsolatosan
az ügyfél azonban csak a bírósághoz történő fellebbezés során képes hatékonyan
fellépni. Egy pontban viszont a magyar szabályozás is hasonló funkciójú védelmet
nyújt az érintetteknek. A törvénymódosítási javaslat ugyanis a következőképpen
fogalmaz: A vizsgálónak, illetve az eljáró versenytanácsnak az irat üzleti titokként
kezelését elutasító végzése ellen külön jogorvoslatnak van helye. Ilyen esetben, ha a
vizsgáló döntésével kapcsolatosan adott be az ügyfél jogorvoslati kérelmet, akkor az
eljáró Versenytanács tárgyaláson kívül dönt a kérelemről, amely ellen további
jogorvoslatnak helye nincs. Ez a funkció megfeleltethető a Meghallgatási Tisztviselő
ugyanilyen szerepének.
A bejelentés alapján induló elővizsgálatok esetében, funkció tekintetében a
Versenytanács hasonló szerepet tölt be, mint a Meghallgatási Tisztviselő, azonban a
pozíciójából fakadó többlet jogosítványokkal. A bejelentés elutasítása esetén
ugyanis, ha a bejelentő jogorvoslati kérelemmel él, akkor a Versenytanács vizsgálja
többek között az eljárás törvényességét és azt, hogy az eljárási szabályokat
betartották-e, valamint, hogy a bejelentő jogai sérültek-e, mert ha igen, akkor a
Versenytanács ennek megfelelően jár el. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra,
hogy a törvénymódosítási javaslat a bejelentések esetében megszünteti a
Versenytanács döntése elleni fellebbezési lehetőséget, így annak fokozott szerepe
lesz az ügyfél jogainak védelme érdekében.
79 Tpvt. 81.§
198
Végezetül azt is meg kell jegyezni, hogy a Versenytanácsra vonatkozó szabályozás
bár kevés hasonlóságot mutat a Meghallgatási Tisztviselőre vonatkozó szabályokkal,
azonban funkcionális oldalról vizsgálva mégis hasonló szerepet figyelhetünk meg
esetükben. Míg a Meghallgatási Tisztviselő elsődleges szerepe az, hogy az Európai
Bizottság által lefolytatott eljárás szabályos lebonyolítását ellenőrizze és a
szabálytalanságokat szóvá tegye, addig a Versenytanács is hasonló szereppel bír a
vizsgálók által lefolytatott eljárási cselekmények tekintetében. A gyakorlatban
ugyanis megesik, hogy a Versenytanács korrigál egy-egy olyan hibát, amely később
a bíróság előtt eljárási szabálytalanságra hivatkozván támadható lenne. Mindezt az
teszi lehetővé, hogy a Versenytanács quasi független szereplőként tekinti át a
vizsgálók által feltárt tényeket és ennek megfelelően, mivel kevésbé érdekelt az
eljárásban, megalapozottabban tud dönteni a kérdéses esetekben.
199
ABSTRACT
The paper is describing the procedure before the Hearing Officer and the rights and
obligations of the participants in this procedure. The aim of the paper is to highlight
the significance of the Hearing Officers and argues that with the widening of the
rights and obligations of them the competition enforcement in Europe has evolved to
a more balanced system and is on the right track to provide statisfactory guaranties
and rights for the participants of a particular case. At the end the paper is showing
that the Competition Council in Hungary is fulfilling very similar functions on
national level, whereby the procedural rights are fully observed. The conclusion is
that the Hearing Officer is an appropriate safeguard for ensuring a transparent
procedure with regard to the European Convention on Human Rights.
Dr. Tóth András: A hozzáférési kötelezettség versenyjogi és szabályozási
alkalmazása a távközlésben
1. Bevezetés
A távközlési piacok európai szabályozását évek óta a liberalizáció, és ezzel együtt a
hatásos verseny előmozdításának szándéka határozza meg. A távközlés esetében
ugyanis pusztán a liberalizációtól nem várható a hatásos piaci verseny
kibontakozása. Az új-zélandi light-handed-regulation1 esete is jól mutatja, hogy ettől
még nem valószínű, hogy ki fog bontakozni a hatásos verseny egy olyan piacon,
ahol a volt monopolszolgáltatók jelentős mértékű piaci részesedése csak
gyakorlatilag korlátozás nélküli és kockázatmentes piacralépési lehetőség esetén
nem eredményezne gazdasági erőfölényt az adott piacon.2 A távközlés esetében
azonban a magas beruházási igényből fakadóan magasak a piacra való belépés
költségei. Emellett az új szolgáltatók piacra lépését – nem csak a meglévő hálózatok
igénybevétele, hanem saját infrastruktúra építése esetén is – megnehezítik azok az
előnyök3, melyekkel a hálózatot birtokló vállalkozás rendelkezik. Ezeknek a jelentős
1 M. Lagenfurth (Markus Lagenfurth: Der globale Telekommunikationsmarkt, Peter Lang GmbH Europäscher Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main 2000., 127. o.) szabályozási instanciák elmélete szerint a harmadik szintű light-handed teljesen lemond a szektorspecifikus szabályozóhatóságról és abból indul ki, hogy a piaci szereplők rendelkeznek a problémamegoldás képességével és tárgyalásos úton is biztosíthatók a piaci elvárások. A szabályozási feladatokat tulajdonképpen a versenyhatóság és bíróság gyakorolja. Új-Zélandon már 1987-ben teljesen privatizálták az egykori monopolvállalatot, majd eltöröltek minden szektorspecifikus szabályozást. Független szabályozóhatóság nem létezik, a távközlési kérdésekben az általános versenyjog alapján a versenyhivatal (Commerce Commission), illetve a bíróság az illetékes. Ez azonban hosszadalmas pereskedésekhez vezetett például az összekapcsolási díjak vonatkozásában, így a szimmetrikus szabályozás Új-Zélandon lassú fejlődést eredményezett, mert az inkumbens úgy volt képes kihasználni piaci erejét, hogy nem volt hatékony jogi eszköz a megakadályozására. Martin Gebbert - Ernst-Olav Ruhle - Fabian Schuster: Handbuch Recht und Praxis der Telekommunikation, Verlag Österreich, 2002., 786-787. o. 2 Tanja Eisenblätter: Regulierung in der Telekommunikation, Peter Lang GmbH Europäscher Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main 2000., 91. o., Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának a Matáv Rt. JászTel Rt. feletti irányításszerzése tárgyában Vj-107/1998. sz. alatt hozott határozata. 3 Így különösen azok, amelyek az előfizetőkkel való kapcsolattartással, és a rájuk vonatkozó információkkal, illetve az előfizetői szolgáltatások nyújtásánál szerzett tapasztalatokkal
201
piacra lépési korlátoknak a lebontására a hagyományos versenyszabályok
elégtelenek4, ezért a piacralépést akadályozni képes többnyire volt
monopolszolgáltatók vonatkozásában, – aszimmetrikus módon – ex-ante (előzetesen
alkalmazandó) kötelezettségek kerültek megfogalmazásra, amelyek hatékonyabban
képesek gátolni ezen vállalkozások új piacralépőkkel szembeni visszaéléses
magatartásait, ezáltal biztosítva az egyenlő esélyeket jelentő játékteret (level-playing
field)5.
Az aszimmetrikus szabályozás elemei között azonban olyan hozzáférési típusú
kötelezettséget találni, melyek alkalmazhatóságát vélhetően a versenyjogi gyakorlat
alapozta meg. Nem arról van szó, hogy például a közvetítő-választás, a helyi hurok
átengedés vagy az összekapcsolás kötelezettsége a szektorspecifikus szabályozásba
a versenyjogi jogalkalmazásból került volna átvételre, hanem arról, hogy ezeknek a
kötelezettségeknek a versenyviszonyok között való alkalmazhatóságát a versenyjogi
jogalkalmazás már igazolta az üzleti kapcsolattól való indokolatlan elzárkózás,
valamint essential facilities (nélkülözhetetlen eszközökhöz való hozzáféréssel
kapcsolatos) ügyekben. Ez az összefüggés elsősorban a két szabályozás céljainak
átfedésére vezethető vissza. Míg ugyanis a liberalizációs távközlés-szabályozás a
verseny kialakulását, addig a versenyjog a versenyt annak fejlődési stádiumára
tekintet nélkül védelmébe veszi.6 Ráadásul a 2002-ben elfogadott, és újnak már
éppen nem nevezhető, európai szabályozási keret7 (New Regulatory Framework:
kapcsolatosak. Ulf Müller - Fabian Schuster: 18 Monate Regulierungsbehörde – eine kritische Bestandsaufnahme, MMR 9/1999., 254. o. 4 Michael Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, Verlag C.H. Beck, München, 2001., 25. o. 5 Pierre Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, Hart Publishing, Oxford and Portland Oregon, 2000., 326. o. 6 Szántó Tibor: A versenyjog hatása, helye a hírközlés szabályozásában – a Gazdasági Versenyhivatal és a Hírközlési Felügyelet „együttélése” In.: Koppányi Szabolcs: Hírközlési Jog az Európai Közösségben és Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 368. o. 7 2002. március 7-én a Tanács és a Parlament elfogadta az elektronikus hírközlésre vonatkozó új szabályozási keretet, melynek átültetésére 2003. július 25-ig kaptak időt az Európai Unió tagállamai. A négy irányelvből:
- az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv (Keretirányelv);
202
NRF) a versenypiac kialakulásának előmozdítása érdekében, az ex-ante
kötelezettségek alkalmazását teljes egészében egy versenyjogi erőfölény
fogalommal megegyező tartalmú jelentős piaci erő koncepciótól teszi függővé.
Ennek megfelelően a Keretirányelv8 rögzíti, hogy ex-ante szabályozási
kötelezettséget csak abban az esetben szabad kiróni, ha nincs hatásos verseny, azaz,
ha adott piacon egy vagy több jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató található.
- Az elektronikus hírközlési hálózatokhoz és kapcsolódó berendezésekhez való
hozzáférésről, és azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv (Hozzáférési irányelv);
- Az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv (Engedélyezési irányelv);
- Az egyetemes szolgáltatásról és az elektronikus hírközlési hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz fűződő felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv (Egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv); mindegyik irányelv forrása: OJ L 108, 2002. 04. 24.
és egy határozatból [a Parlament és a Tanács 2002. március 7-i 676/2002/EK határozata az EK frekvenciapolitikájával kapcsolatos szabályozási keretről, OJ L 108, 2002. 04. 24.] álló csomag – melynek része egy 2000-ben elfogadott rendelet [a Parlament és a Tanács 2000. december 18-i 2887/2000 rendelete a helyi hurokhoz való hozzáférésről, OJ L 336, 2000.12.30.] is – később még két irányelvvel:
- az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv (Adatvédelmi irányelv) OJ L 201, 2002. 07. 31.;
- az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások piacán jelenlévő versenyről szóló 2002/77/EK irányelv (Konszolidált liberalizációs- vagy versenyirányelv) OJ L 249, 2002. 09. 12.
és több kötelező erővel nem bíró joganyaggal: - Bizottság 2003. február 11-én kelt ajánlása az elektronikus kommunikációs szektor
releváns termék- és szolgáltatási piacairól (Ajánlás) OJ L 114, 2003. 05. 08.; - Bizottság iránymutatása a piacelemzésről és a jelentős piaci erő értékeléséről
(Iránymutatás) OJ C 165, 2002. 07. 11. mint legjelentősebbekkel egészült ki. 8 Keretirányelv, 27. preambulum-bekezdés. A 27. preambulum-bekezdés ún. interpretációs szabályként hat és nem hagy játékteret a mérlegelésre. Az ECJ a Fleischhandels ügyben (215/88) hozott döntésében fejtette ki, hogy a preambulumbekezdésekbe foglaltaknak nincsen kötelező erejük, viszont hozzájárulnak az adott közösségi joganyag megértéséhez. A hatásos verseny és a jelentős piaci erő (JPE) fogalma tehát úgy kapcsolódik össze, hogy a hatásos verseny automatikusan fennáll azon a piacon, ahol nincsen JPE. Capito - Elspaß találó hasonlatával élve, ugyanazon érme két oldaláról van tehát szó: egyik fennforgása ugyanis kizárja a másikat. Ralf Capito - Mathias Elspaß: Die Auswahl des Betreibers und der neue Rechtsrahmen der Europäischen Gemeinschaft für die Märkte der elektronischen Kommunikation, K&R 3/2003, 114. o., ill. Koenig - Vogelsang - Kühling - Loetz - Neumann: Funktionsfähiger Wettbewerb auf den Telekommunikationsmärkten, K&R 2002, 158. o.
203
Tehát a szabályozás mára nem csak céljaiban9, de módszereiben is a versenyjogot
idézi, így a távközléspiaci versenyt elősegítő aszimmetrikus szabályozási
kötelezettségek e tekintetben alátámaszthatók hozzáférési kötelezettségeket
megalapozó a versenyjog gyakorlattal.
Természetesen az egyik piaci szereplő másik eszközeihez való hozzáférési igénye
közvetlenül alkotmányossági alapon is igazolható lenne. Ez az írás azonban arra
vállalkozik, hogy a távközlés esetében a hozzáférés szabályozási kötelezettségét a
versenyjogi gyakorlatra visszavezethető módon támassza alá. Szükséges
megjegyezni ugyanakkor, hogy ez a versenyjogi alapú igazolás nem hagyja
figyelmen kívül az alkotmányosságit, amit leginkább az Elsőfokú Bíróság (CFI) a
Vand den Bergh Foods ügyben10 hozott határozata támaszt alá, melyben kimondásra
került, hogy a tulajdonhoz fűződő jog az arányosság figyelembevételével
korlátozható más általános érdekű közösségi célok előmozdítása érdekében. A
Bíróság szerint ilyen általános érdeket szolgálnak a versenyszabályok. A verseny
érdekében való tulajdonjogi korlátozásnak azonban mindenkor meg kell felelni az
arányosság elvének. Jelen írás azt kívánja tehát bemutatni, hogy a versenyjogi
jogalkalmazás az elmúlt évtizedekben az üzleti kapcsolattól való elzárkózás és
essential facilities ügyek keretében miként állította be – ennek az arányossági elvnek
megfelelően – a tulajdonhoz fűződő jog – hatásos verseny biztosítása érdekében
való – korlátozásának elfogadható mértékét.
A témaválasztást egy közelmúltban hozott egyesült államokbeli Legfelsőbb Bírósági
ítélet európai utórengései indokolják. A Supreme Court (SC) 2004. január 13-án a
Verzion Communications Inc. v. Law Offices of Curtis Trinko, LLP (Trinko)
ügyben11 hozott döntésében ugyanis megállapította, hogy a Verzion elégtelen
9 A liberalizációs szabályozás célja ugyanis nem egyfajta versenyt helyettesítő szabályozás megteremtése, hanem a hatásos verseny kialakulását és fenntarthatóságát ösztönző jogszabályi környezet létrehozása, vagyis a versenyjog alkalmazhatóságának minél szélesebb körű megteremtése, ha úgy tetszik, végső soron önmaga lebontása. 10 T-65/98 11 540 US 682 (2004) Az ügy 2000-ben indult, mikor egy ügyvéd (Curtis Trinko) pert kezdeményezett a Sherman Act 2. §-ába ütköző magatartás vádjával a New York állambeli helyi telefontársaság, a Verzion Communications (egykori Bell Atlantic) ellen, mert az a hálózatához való hozzáférés akadályozása révén nehezítette az AT&T ügyfélszerzését.
204
versenytársakkal folytatott együttműködésére nem alapozható az eddigi joggyakorlat
alapján antitröszt igény, mert a vállalkozás eszközei nem voltak elérhetetlenek. Az
1996-os amerikai Távközlési Törvény12 ugyanis a kötelező hozzáférés előírásával
létrehozta a hálózati elemek bérletének új nagykereskedelmi piacát. Ezzel két dolgot
mondott az SC. Egyrészt visszautasította, hogy az essential facilities doctrine (EFD)
kiforrott jog (established law) lenne, mondván az csak az alsóbb fokú bíróságok
jogfejlesztésének az eredménye, amit hivatalosan az SC sohasem ismert el, másrészt
megállapította a doktrína alkalmazhatatlanságát arra az estre, ha a hozzáférést a
szabályozás előírja. Ez utóbbiból aztán egyes szakirodalmi szerzők számára az a
következtetés adódott, hogy nincs tere a versenyjogi eljárásnak és
kötelezettségszabásnak, ha szektorspecifikus szabályozás vonatkozik az adott
magatartásra, amit azzal az ügyben kimondott Bírósági állásponttal is alátámasztva
láttak, hogy a kötelező hozzáférés ellentétes a versenyjog egyik fő céljával, a
befektetések ösztönzésével.13
Jelen írás tehát nem véletlenül nem hangsúlyozza az essential facilities keretében
kidolgozott versenyjogi hozzáférési standardokat. Az essential facilities kapcsán
ugyanis egy érdekes jelenségnek lehetünk tanúi. Míg a versenyjogi szakirodalom
hosszú évek óta kiemelten foglalkozik a doktrínával, a Bizottság pedig az elmúlt
tizenöt évben az EFD-t, annak folyamatos kiterjesztése14 mellett, a downstream piaci
verseny ösztönzésére használta fel, addig az SC-hez hasonlóan az Európai Bíróság
(ECJ) formálisan sohasem ismerte el a doktrínát az EK jogban.15 Az elmélet tehát
olyasvalamit absztrahál a gyakorlatból, amely hivatalosan abban meg sem jelent.
Az EFD ilyen értelemben való túlmisztifikálása helyett az elméleti irodalom
legfeljebb arra vállalkozhat, hogy a gyakorlat esetlegességére tekintettel tárja fel az
12 The Telecommunications Act of 1996 L 104 13 Erről részletesen: Damien Geradin: Limiting the scope of article 82 EC: What can the EU learn from the U.S. Supreme Court’s judgment in Trinko in the wake of Microsoft, IMS, and Deutsche Telekom? Common Market Review 41. 2004., 1520. o. 14 A kezdetben csak kikötői infrastruktúrák vonatkozásában alkalmazott EFD mára kiterjed a távközlési hálózatokra, a gáz- és olaj vezetékekre, repülőterkre, set-top box-okra, computeres foglalási rendszerekre, és a szellemi tulajdonjogra. 15 Geradin: Limiting the scope of article 82 EC, 1526. o.
205
egyes felismerések közti összefüggéseket. Így nem fordulhat elő a valóságtól
elszakadt elmélet által alkotott koherens rendszer számonkérése a gyakorlaton.
2. A hozzáférési kötelezettség kialakulása az európai távközlés-szabályozásban
A Bizottság 1987-ben adta közre a távközlési szolgáltatások és berendezések belső
piacának fejlesztéséről szóló Zöld Könyvét16, amelyben először tett hitet az európai
távközlési piacok fokozatos megnyitása mellett, a fejlődés növekedésének
elősegítése és a fogyasztói igények jobb, kedvezőbb áron történő kielégítése
érdekében. A Bizottság a legfontosabb politikai célkitűzéseket három pontba
foglalta, úgy, mint a monopolterület liberalizálása, a távközlés jogi kereteinek
harmonizálása, továbbá a tisztességes és hatásos verseny biztosítása a Római
Szerződés versenyszabályainak alkalmazása által.17
A Bizottság a Zöld Könyvben hangsúlyozta azt is, hogy a különleges és kizárólagos
jogok megszüntetése mellett szükség van a hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való
hozzáférés átfogó és harmonizált szabályozására is, tekintettel arra, hogy a nemzeti
távközlési szervezetek monopolhelyzete a hálózati infrastruktúra vonatkozásában
továbbra is fennállt.18
Elképzelhető azonban, hogy a Bizottság a liberalizáció és harmonizáció kettőségét
nem a kialakult gyakorlat szerint képzelte el.
A Zöld Könyv liberalizálási céljainak megvalósítása érdekében ugyanis a Bizottság
1988-ban az EKSz 86. cikkely (3) bekezdése alapján19 közre adta első, a távközlési
16 Egy dinamikus európai gazdaság felé – Zöld Könyv a távközlés szolgáltatások és berendezések közös piacának fejlesztéséről 1987.06.30, KOM (87) 290 17 Bernd Holznagel - Christoph Enaux - Christian Nienhaus: Grundzüge des Telekommunikationsrechts, Verlag C.H. Beck München 2001., 214. o. 18 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 5. o. 19 EKSZ 86. cikk (1) bekezdése szerint az állami, illetve állam által kizárólagos és különleges jogokkal felruházott vállalkozásokra vonatkozóan a tagállamok – a (2) bekezdésben meghatározott kivételektől (általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások vonatkozásában annyiban alkalmazható a rendelkezés, amennyiben az nem veszélyezteti tevékenységük ellátását) eltekintve – nem hozhatnak és tarthatnak fent a szerződéssel – különösen a versenyszabályokkal és a diszkriminációtilalmi rendelkezésekkel – ellentétes intézkedéseket. A 86. cikk (3) bekezdése pedig a Bizottságot hatalmazta fel a cikk rendelkezéseinek alkalmazására, amit a Bizottság a liberalizációs irányelvek kibocsátása
206
végberendezések piaci versenyéről szóló liberalizációs irányelvét20, mellyel
megnyitotta a versenyt a végberendezések piacán, amelyre nézve addig a nemzeti
monopolszolgáltatók kizárólagos jogokat élveztek. Ezt azonban több tagállam21 is
kifogásolta, mert attól tartottak, hogy a Bizottság jelentős szerepet játszhat a
liberalizációban, ha a jövőben is eszerint a hatásköri gyakorlat szerint jár majd el.
Mivel a tagállamoknak közvetlen ráhatásuk nincsen a Bizottság munkájára, így
joggal számoltak azzal, hogy elveszíthetik a Tanácson keresztül a piacnyitás
folyamatára gyakorolható befolyásukat. Franciaország, vitatva végberendezési
irányelv (88/301/EGK) kibocsátásának jogalapját, az Európai Bírósághoz fordult.
Az ECJ az ügyben22 hozott ítéletében megerősítette a Bizottság hatáskörét, mikor
kifejtette, hogy az EKSZ 86. cikk (3) bekezdése által Bizottságra ruházott jog nem
korlátozódik pusztán annak biztosítására, hogy a különleges vagy kizárólagos jog
gyakorlása összeegyeztethető legyen az EKSZ-szel. A Bizottság ugyanis a
hivatkozott rendelkezés alapján követelheti a tagállamoktól a Szerződéssel össze
nem egyeztethető különleges vagy kizárólagos jog visszavonását. A Bíróság úgy
vélte, hogy a 86. cikkely 3. bekezdése által a Bizottságra ruházott felügyeleti
funkció biztosítja számára, hogy irányelvek révén specifikálja a tagállamok 86. cikk
(1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.23 A Bíróság egyébként – összhangban a
jogalapjának tekintett. Az EKSZ 86. cikk (3) bekezdése azon ritka eszközök közé tartozik, amely a Bizottság számára függetlenül a Tanácstól és a Parlamenttől biztosítja az olyan általános alkalmazható jogi eszközök kibocsátásának jogát, mint amilyen az irányelv is. Ennek ellenére a Bizottság ilyenkor sem hagyhatja figyelmen kívül ezt a két intézményt, mert az EKSz más rendelkezései alapján kiadott rendelkezek esetében viszont ők mondják ki a végső szót. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 20 A távközlési végberendezések piaci versenyéről szóló 1988/301/EGK Bizottsági irányelv, OJ L 131 1988.05.27. Nem véletlen, hogy a kizárólagos jogok elsőként a végberendezések piacán kerültek felszámolásra. Ezek a termékek ugyanis korábban összekapcsolódtak a hálózati szolgáltatásokkal, mert csak a monopoltársaság értékesíthette őket. Ez a megközelítés azonban a kereslet növekedésével tarthatatlanná vált és már semmi sem indokolta azt a kijelentést, hogy a végberendezéseket a hálózati szolgáltatásokkal együtt költséghatékonyabb értékesíteni. Eisenblätter: Regulierung in der Telekommunikation, 39. o. 21 Franciaország, Olaszország, Belgium, Németország, és Görögország. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 43. o., 20. lábjegyzet 22 C-202/88 23 A Bíróság elsőként foglalkozott az EKSZ 86. és 226. cikkének viszonyával, és megállapította, hogy a Bizottság a 86. cikkből eredő tagállami kötelezettségek specifikálását
207
88/301/EGK irányelvvel – megállapította, hogy a távközlési végberendezések
kapcsán fennálló kizárólagos jogok nem egyeztethetők össze az EKSz 28. cikkével,
mert az import és a piaci áruk vonatkozásában korlátozzák vagy torzítják a
végberendezések tagállamok közti forgalmát. Ugyanerre a megállapításra jutott az
ECJ az RTT ügyben24 is mikor kifejtette, hogy az EKSz 82. cikkelyére tekintettel a
86. cikkely (1) bekezdésébe ütközik, ha a végberendezések piacán a tagállam a
távközlési monopólium kizárólagos jogot biztosít.25
az irányelvek kibocsátása esetén az egyes tagállamok eltérő helyzetére tekintet nélkül végzi el, így ebből nem következhet, hogy egy adott tagállam az EKSZ valamely rendelkezését megsértette. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 49. o. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Bizottság egy adott tagállammal szemben fel akar lépni a Szerződés megsértése miatt, akkor azt általánosságban a 226. cikk alapján megteheti, a 86. cikk alapján pedig akkor – határozathozatal révén – ha állami, valamint állam által biztosított különleges és kizárólagos jogot birtokló vállalatokkal szemben valamely tagállam Szerződésbe ütköző intézkedést alkalmaz. Vagyis a Szerződés 86. és 226. cikke általános-különös viszonyban áll egymással. 24 C-18/88. Az ügy előzetes döntéshozatali eljárás révén került az EURÓPAI BÍRÓSÁG elé. A GB-Inno-BM telefonkészülékeket importáló és forgalmazó vállalkozás szerint az RTT belga távközlési monopólium tagállami jogszabályra visszavezethetően kizárhatja a forgalmazásból a versenytársak által értékesített végberendezéseket. Johe Luis Buenda Sierra: Exclusive rights and monopolies under EC law, Oxford University Press, 1999., 169. o. 25 A 86. cikkely (1) bekezdése reference rule-ként csak azokat az állami intézkedéseket tilalmazza, amelyek más EKSz-beli rendelkezésekkel ütköznek, ebből fakadóan pedig a tagállam nem sértheti meg önmagában a 86. cikkely (1) bekezdését. A Höfner (C-41/90) ügyben kifejtettek szerint önmagában egy kizárólagos jog biztosítása még nem ellentétes az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésével. Ha erre visszavezethetően a vállalkozás visszaél erőfölényével, akkor az intézkedés az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésébe ütközik a 82. cikkelyre tekintettel. Az ECJ a Porto of Genoa (C-179/90) ügyben megállapította, hogy a 86. cikkely (1) bekezdésébe ütközéshez annak bizonyítása is szükséges, hogy a kizárólagos jog a vállalkozás visszaélésszerű magatartásához vezethet, vagy miként azt az RTT (C-18/88) ügyben megjegyezte, erőfölényes pozíció kiterjesztését eredményezi. Az RTT ügyben tehát az ECJ egyértelműen és határozottan visszautasította, hogy az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésének és 82. cikkelyének együttes alkalmazása érdekében tényleges visszaélésre is sor kell, hogy kerüljön. Az erőfölény és kizárólagos jog összefüggésének megítélésben az ECJ nem következetes. Az Ahmed Saed (C-66/86) ügyben kifejtettek szerint például egy állami intézkedés által biztosított kizárólagos jog per se közösségijog-ellenes, ha valamely tevékenység folytatására kapott kizárólagos felhatalmazás indokolatlanul kizárja más vállalkozások piacralépését függetlenül az erőfölénytől. Az ECJ a Corbeau (C-320/91) ügyben hozott ítéletében is az EKSz 86. cikkely (2) bekezdésére tekintettel aláhúzta, hogy minden kizárólagos jog per se közösségijog-ellenes, hacsak objektíve nem igazolható vagy az általános gazdasági érdekű szolgáltatás ellátásának biztosításához az elengedhetetlenül nem szükséges.
208
A Zöld Könyvben előrevetített szabályozási igény a harmonizáció és liberalizáció
terén ilyen előzmények után eredményezett kettősséget. A Bizottság és Tanács
között 1989-ben létrejött politikai kompromisszum következtében ugyanis a Tanács
az EKSZ 95. cikke26 alapján adta ki harmonizációs irányelveit. Ezeknek az
irányelveknek a megalkotásakor tekintettel kellett lenni tehát arra, hogy a különleges
és kizárólagos jogok felszámolását jelentő, Bizottság által vezérelt liberalizációs
folyamat önmagában nem eredményezi a hatásos verseny megjelenését a korábban
hosszú évekig kizárólagosan tevékenykedő vállalkozások által uralt távközlési
piacokon.27 Minthogy az új piacralépők ebben a helyzetben rá vannak utalva az ilyen
szervezetek hálózatainak használatára, ezért fennállt annak veszélye, hogy a
hálózattulajdonosok kihasználva ezt a monopoljogot egyáltalán nem, vagy csak
lényegesen hátrányosabb feltételekkel engednek hozzáférést hálózataikhoz.28 Annak
érdekében, hogy ez a veszély kiküszöbölődjék, továbbá a szabad és tisztességes
verseny a piaci szereplők között biztosított legyen egy olyan átfogó harmonizációs
intézkedés került magalkotásra, amely nyílt, tisztességes, és hatékony feltételeket
irányzott elő a távközlési szervezetek hálózataihoz és szolgáltatásaihoz való
hozzáférést illetően. Ez az ONP (Open Network Provision) alapkoncepciója, amely
a 90/387/EGK irányelvben29 érhető először tetten az európai szintű távközlés-
szabályozásban. Az ONP keretirányelv harmonizálta a közcélú távközlési
hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés és használat feltételeit [1. cikk
(1) bek.] és kötelezte a tagállamokat, hogy azt objektív, átlátható és
diszkriminációmentes módon biztosítsák. [3. cikk (1) bek.], így rendezve a viszonyt
a távközlési piacok liberalizált, illetve továbbra is monopol területei közötti, annak
26 A 95. cikk kezdetben a Tanács számára kooperációs eljárás keretében (az Európai Parlament bizonyos mértékű bevonása mellet) biztosította közösségi szintű jogszabály kibocsátásának a jogát. (Ehhez az EKSZ 5. cikke alapján kifejezett vagy értelmezésre alkalmas szerződéses rendelkezésre van szükség.) Az EU-ról szóló 1993-as Szerződés a cikket az együttdöntési eljárások alá vonta, így a rendelkezéseket a Tanács a Parlamenttel együtt fogadja el a Gazdasági és Szociális Bizottsággal történt konzultáció után. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 27 Tóth András: Versenyjogi szabályozás és jogalkalmazás az elektronikus hírközlés vonatkozásában, PhD tanulmányok 3., szerk.: Ádám Antal, Pécs 2005., 391. o. 28 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,74. o. 29 OJ L 192 1990.07.24
209
érdekében a fenntartott területeken való szolgáltatói működés ne befolyásolja
hátrányosan a versenypiaci szegmenst. 30
A hálózatok megkettőzésének gazdasági ésszerűtlensége miatt egy új piacralépőnek
ahhoz, hogy távközlési szolgáltatásait nyújtani tudja az előfizetőknek, szüksége van
a már meglévő hálózatokhoz való hozzáférésre. Feszültség keletkezik azonban ettől
az igénytől a nélkülözhetetlen eszköz31 tulajdonosának tulajdonhoz fűződő joga és
gazdasági verseny torzításmentes érvényesülésének biztosításhoz kapcsolódó
közérdek között.32
Ezt a konfliktust ismeri el az ECJ a Bronner33 ügyben is, mikor kifejti, hogy
„pusztán azzal, hogy erőfölényes vállalkozás fenntartva magának egy eszköz
használatát versenytársaival szemben előnyre tesz szert, nem igazolható az ilyen
eszközhöz való hozzáférési igény”. A Liselotte Hauer/Land Rheinland-Pfalz
ügyben34 is kimondta az ECJ, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés
értelmezése nem vezethet a tulajdonjog lényegi tartalmába való beavatkozáshoz.
30 Holznagel - Enaux - Nienhaus: Grundzüge des Telekommunikationsrechts, 2001., 223. o. és Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 31 A Bizottság a távközlési ágazatban szokásos hozzáférési megállapodásokra vonatkozó versenyszabályok alkalmazásáról szóló Közleménye (Hozzáférési Közlemény) szerint a távközlési szektorban nélkülözhetetlen eszköznek minősül minden olyan berendezés vagy infrastruktúra, amely nélkülözhetetlen a végfelhasználók eléréséhez, illetve a versenytársak üzleti tevékenységeinek folytatásához, és amely nem helyettesíthető mással. OJ C 265 1998.08.22., 68. pont 32 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,168. o. 33 C-7/97 Az említett eset felperese az Oscar Bronner GmbH&Co KG (Bronner), a Der Standrad c. osztrák napilap kiadója, melynek az osztrák lapkiadási piacon részesedése (1994) 3,6% volt. Az alperes a Mediaprint GmbH&Co KG (Mediprint) a Neue Kronen Zeitung napilap és a Kurier kiadója mintegy 46,8%-os piaci részesedéssel. A Mediaprint lapjait egy egész országra kiterjedő saját terjesztőhálózattal már kora reggelre eljuttatta az előfizetőkhöz, míg Bronner kis előfizetői létszáma miatt nem rendelkezett saját terjesztő hálózattal, ugyanakkor számára a postai terjesztés nem volt helyettesítő szolgáltatás, mert az csak késő délelőttre kézbesítette az újságot. Bronner ezért a Mediaprint saját terjesztőhálózatát szerette volna igénybe venni megfelelő ellentételezésért, de az megtagadta a kérést. Bronner úgy vélte, hogy a Mediaprint ezzel visszaélt erőfölényével, ezért osztrák bírósághoz fordult, amely viszont az ECJ-től kért állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a Mediaprint megsértette-e az EKSz 82. cikkelyét, mikor megtagadta terjesztőhálózatához a hozzáférést 34 44/79, 17-30.
210
Alábbiakban annak bemutatására kerül sor, hogy a liberalizációs távközlés-
szabályozás versenyt előmozdító célkitűzései érdekében alkalmazott hozzáférési
kötelezettségek és a kötelezett befektetéseihez, illetve tulajdonához fűződő érdekek
közti feszültséget miként oldotta fel a versenyjogi gyakorlat.
3. A hozzáférési kötelezettség alakulása versenyjogi gyakorlatban
3.1. Amerikai joggyakorlat
A fentiek során vázolt feszültség feloldása az amerikai antitröszt jogalkalmazásban
kialakított essential facilities doktrínára vezethető vissza, amelyet az SC elvi
iránymutatásainak hiányában az alsóbb fokú bíróságok fejlesztettek ki abból a
célból, hogy az üzleti kapcsolattól való elzárkózások Sherman Act 2. §-ába
ütközését meg tudják ragadni.35
A Sherman Act 2. §-a az EKSz 82. cikkelyével szemben nem az erőfölénnyel való
visszaélést, hanem a monoplizációt, illetve annak kísérletét tilalmazza. A Sherman
Act tehát az EKSz 82. cikkelyével szemben inkább az erőfölény létrejöttére
koncentrál és kevésbé a már ilyenként kialakult helyzetet élvező vállalkozás
magatartásaira. Az amerikai versenyjogban az erőfölényt élvező vállalkozások így
másokéhoz hasonló szabadságot élveznek üzleti döntéseik alakítása során,
amennyiben hiányzik a monopólium létrehozására vagy fenntartására irányuló
szándék, állapította meg az SC a US v. Colgate&Co. ügyben.36 Az SC a US v.
Dupont ügyben37 aláhúzta, hogy Sherman Act 2. §-a szerinti monopólium az,
amelynek ereje és szándéka van arra nézve, hogy egy meghatározott piacon az árat
ellenőrzése alá vonja, vagy a versenyt korlátozza. Az SC a US v. Grinell Corp.
ügyben38 pedig megállapította, hogy a Sherman Act 2. §-a két elemből áll: i)
erőfölényes pozíció létéből a releváns piacon, továbbá ii) az erőfölény
35 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 174. o. 36 250 US 300 (1919) 37 351 US 377 (1959) 38 384 US 563 (1966)
211
megszerzéséből vagy fenntartásából, amely azonban megkülönböztetendő attól a
növekedéstől vagy fejlődéstől, amely termékfejlesztésre, üzleti érzékre, vagy
történelmi folyamatra vezethető vissza.
Az üzleti kapcsolattól való elzárkózások Sherman 2. §-ába ütközésének
megragadására az alsóbb fokú amerikai bíróságok két megközelítést alakítottak ki.
Az egyik az intencionális (szándékelvű) doktrína, amely azt hangsúlyozza, hogy az
üzleti kapcsolattól való elzárkózás akkor ütközik a Sherman Act 2. §-ába, ha az a
monopolizálás szándékával történt. A szándék felismerése azonban rendkívül
nehézkes, ezért az alsóbb bíróságok elkezdték az erőfölényes vállalkozások
magatartásainak versenyre gyakorolt hatásainak értékelését annak érdekében, hogy a
kifogásolt magatartások kizáró, vagy versenyellenes hatásait feltárják.39 A 10.
Körzeti Fellebviteli Bíróság a Rural Telephone Service Co. v. Feist Publications
Inc.40 ügyben például megállapította, hogy az üzleti kapcsolattól való elzárkózás a
monopolista egy eszköze hatalma megőrzésére. Annak megállapítására, hogy mely
elzárkózás sérti a Sherman Act 2. §-át pedig a Bíróság egy két részes tesztet
alkalmazott. Először a monopolista magatartásának hatásait vizsgálta, aztán a
motivációt.41 A hatás tekintetében az elnyert versenyelőny, illetve a verseny torzítása
értékelte került értékelésre.
Az intencionális doktrína azonban meglehetősen képlékeny, hisz jelentős
bizonyítékokat igényel. A második, az EFD, éppen az ebből eredő veszélyeket
kívánja kiküszöbölni azáltal, hogy látszólag objektívebb szempontokra fókuszál. Az
EFD két korai kollektív üzleti kapcsolattól való elzárkózással kapcsolatos
Legfelsőbb Bírósági döntésére vezethető vissza.42
A US vs. Terminal Railroad Association of St. Louis ügyben43 az eljárás alá vont
szövetség tulajdonában számos vasútvonal állt, és sikerült ellenőrzést szereznie a
39 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 174. o. 40 957 F 2d 765 (10th Circ. 1992) 41 A motivációt illetően pedig a Bíróság megállapította, hogy a Rural Telephone Service szándéka a Feist Publications elzárása volt a Yellow Pages hirdetési piacáról, így a törvénybe ütközés megállapítható. 42 Mindkét ügy a Sherman Act 1. §-a szerinti együttműködéses természetű volt. 43 224 US 383 (1912)
212
Mississippin átívelő hidak, és az egyetlen állomás felett. Ennek eredményeként a
versenytárs vasúttársaságok rá voltak utalva a Szövetség eszközeire, ha St. Louis-nál
akartak átjutni a Mississippi-n, mert nem volt lehetőség más eszköz igénybevételére
és alternatív módok kiépítése sem volt gazdaságilag ésszerű. Az SC megállapította,
hogy a magatartás sérti a Sherman Act 1. §-át, hacsak a szerződés nem adja meg a
jogot a többi vállalkozásnak azonos feltételekkel szövetség tulajdonához való
csatlakozáshoz, vagy legalább annak Szövetségével azonos feltételekkel történő
használatához.
Az Associated Press v. US ügyben44 az SC az AP azon rendszerével foglalkozott,
amely lehetővé tette, hogy tagok saját újságriportjaikat egymással kicseréljék. A
rendszer mintegy 1200 újságot tömörített, bárki csatlakozhatott hozzá, kivéve, ha
egy már belépett résztvevővel földrajzilag versenyben volt. Az SC megállapította,
hogy ezek a tagsági feltételek ellentétesek a Sherman Act 1. §-ával, mert ezek az
információs csatornák máshonnan a versenytársak számára nem érhetők el, így
horizontális versenykorlátozást idéz elő, leginkább, mert a vállalkozások sikerei nem
saját teljesítményükön, hanem egy kooperációs megállapodásban való részvételen
múlik. Az SC kötelezte az AP-t, hogy mindenkivel diszkrimináció-mentesen
szerződjön.
Miközben az EFD alapvetései a Terminal Railroad döntésre vezethetők vissza, addig
maga a terminus elsőként a Hecht v. Pro Football Inc. ügyben45 került alkalmazásra,
amelyben Robert F. Kennedy Stadiont a washingtoni Redskins futball csapatnak
működtető Pro Football elzárkózott a Stadion más csapatoknak való rendelkezésre
bocsátásától. A döntés elismerte az EFD-t azon az alapon, hogy nincs más megfelelő
alternatíva, így a Stadion nem duplikálható, ugyanakkor megfelelő kapacitással bír,
amely további használatra alkalmassá teszi. A Bíróság az essential facilities két
vonatkozását ragadta meg az ügyben. Egyrészt az eszközhöz való hozzáférésre rá
kell, hogy legyen utalva a potenciális piacralépő versenytárs, másrészt az eszköz
gyakorlatilag megkettőzhetetlen legyen.
44 326 US 1 (1945) 45 570 F.2d 982 (D.C. Cir. 1977)
213
Szintén említi az alsóbb fokú bíróság a doktrínát az Aspen Skiing Co. v. Aspen
Highlands Skiing Corp. ügyben.46 A négy aspeni sielőhelyből hármat Aspen Skiing
egyet pedig a Highlands Skiing ellenőrzött. Mindkét vállalkozás értékesített, olyan 6
napos bérletet, amely mind a négy pályán érvényes volt. Mintegy 15 év után az
Aspen Skiing úgy döntött megszünteti részvételét a közös bérlet értékesítésében és
lépéseket tesz arra, hogy Highlands Skiing csak a saját területére kínáljon bérletet,
vagyis visszavonja az Aspen területeire vonatkozó vouchert. A Fellebviteli Bíróság47
az Aspen Skiing bérleteit nélkülözhetetlen eszköznek tekintette, ami azért is
vitatható, mert itt nem nélkülözhetetlen eszközhöz való hozzáférésről van szó,
hanem az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás versenytárssal való együttműködésre
kötelezéséről.48 Az SC nem is hivatkozott az EFD-re, ugyanakkor megállapította a
Sherman Act 2. §-ának megsértését, mert a korábbi közös üzleti program
felfüggesztése monopolizálásra utal. A Bíróság kifejtette, hogy bár nincsen a
monopóliumnak kötelezettsége a versenytárssal való együttműködésre, ez a szabály
azonban nem érvényesül korlátlanul. A monoplistának bizonyítania kell, hogy
magatartása ésszerű gazdasági alapokon nyugszik, ami jelen ügyben nem sikerült.
Az SC szerint tehát az üzleti megfontolás hiánya utal arra, hogy az Aspen célja a
verseny korlátozása volt.
Az EFD kibontakozása tehát az 1970-es években kezdődött meg az alsóbb fokú
bíróságok joggyakorlatában. A legtisztábban elsőként éppen egy távközlési
jogesetben, az MCI v. AT&T ügyben49 jelent meg a hálózatok összekapcsolásával
összefüggésben, még az AT&T feldarabolása előtt. Az MCI azt állította, hogy az
AT&T visszautasította a saját helyi hálózatával való összekapcsolást (vagy ezt csak
indokolatlanul hátrányos feltételekkel volt hajlandó megtenni) ezáltal akadályozva
az MCI-t a távolsági bérelt vonali szolgáltatások nyújtásában. A 7. Kerületi
Felebbviteli Bíróság megállapította, hogy a monopolista ilyen körülmények között
történő visszaélése kifejezetten az EFD alapján ragadható meg. Eszerint jogszerűtlen
46 472 US 585 (1985)] 47 738 F 2d 1509 (10th Circ. 1984) 48 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 173. o. 49 708 F 2d 1081 (7th Circ. 1983)
214
az elzárkózás, ha a monopolista lényeges eszköz (vagy másként bottleneck)50 feletti
ellenőrzést gyakorol, mert ez esetben erőfölényét egyik piacról a másikra terjesztheti
ki. A Bíróság ez ügyben első alkalommal kialakított joggyakorlata négy feltételt
követel meg az ilyen kötelezettség kiszabásához: i) monoplista ellenőrizze a
nélkülözhetetlen eszközt; ii) ezt a versenytárak a gyakorlati vagy a gazdasági
ésszerűség szempontjából legyenek képtelenek megkettőzni; iii) tagadja meg a
monopolista a versenytárstól az eszköz használatát; iv) és a hozzáférés legyen
megvalósítható. A Bíróság az MCI v. AT&T ügyben megállapította ennek a négy
feltételnek fennforgását. Az AT&T ugyanis monopolhelyzetben volt a helyi
hálózatok vonatkozásában (bottleneck); az MCI piacralépése szempontjából a helyi
hálózatokkal való összekapcsolódás lényeges volt; az AT&T sem műszaki sem
pedig gazdasági oldalról nem tudta igazolni megfelelően az elzárkózását. Minthogy
az AT&T helyi hálózata természetes monopóliumnak volt tekinthető, ezért sem az
MCI-tól sem pedig más versenytárstól annak megkettőzése gazdaságilag ésszerű
módon nem volt elvárható. A Bíróság döntő kritériumként az erőfölény egyik
piacról másikra történő átvitelét értékelte, mert álláspontja szerint az essential
facilities feletti kontroll ennek eszköze lehet. A versenyjog a nélkülözhetetlen
eszköz felett kontrollt gyakorló vállalkozásokra a Bíróság szerint azt a
kötelezettséget rója, hogy diszkriminációmentes feltételekkel engedjen hozzáférést
az ilyen eszközhöz. Az eljárás végül az AT&T és az Igazságügyi Minisztérium
egyezségével zárult, amely az amerikai távközlési piacok megnyitásának kezdetét
jelentette a versenyjogon keresztül.51
Fenti ügyek lényegi mondandóját jól összefoglalja az Alaska Airlines v. United
Airelines ügy52, melyben a Bíróság kimondta, hogy az EFD akkor ró kötelezettséget
egy vállalkozásra, ha az nélkülözhetetlen eszköz felett gyakorol ellenőrzést és
ésszerű ok nélkül megtagadja a szolgáltatáshoz vagy termékhez való hozzáférést egy
másik piaci szereplőtől, amelynek arra a hozzáférést biztosítani tudóval való
versenyzés érdekében van szüksége.
50 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 173. o. 776. lábjegyzet 51 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 177. o. 52 948 F.2d 536 (9th Cir. 1991)
215
3.2. Európai joggyakorlat
AZ EFD az ECJ egyes ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolattól való
érzárkózással kapcsolatos döntéseire vezethető vissza. Ezekben az ügyekben, az
erőfölényben lévő vállalkozás rendszerint két piacon is jelen van, és ezek közül
legalább az upstream vonatkozásában, domináns helyzetet is élvez. Az upstream
piaci ügylettől való elzárkózásával a vállalkozás így megkísérelheti az erőfölényes
pozíció kiterjesztését egy downstream piacra.
Az első ilyen legfontosabb ügy a Commercial Solvents53 volt, amelyben egy
vállalkozás az aminobutanolok piacán volt erőfölényben. Ezt a nyersanyagot az
ethambutol gyártáshoz használták, ami egy anti-tuberculosis anyag. A Commercial
Solvents az ethambutol gyártásába kezdett és a független ethambutol gyártók
ellátását abbahagyta. Az ECJ megállapította, hogy egy vállalkozás, amely
erőfölényben egy nyersanyag piacán, és amelyik abból a célból, hogy saját
származékok gyártását biztosítsa, elzárkózik ennek az alapanyagnak a versenytársak
számára történő szállításától, gazdasági erőfölénnyel való visszaélést követ el. Ez az
ügy azonban nem EFD eset volt. A független ethambutol gyártók számára ugyanis
lehetőség lett volna a nyersanyagot máshonnan is beszerezni, illetve saját termékük
előállítási folyamatát másik alapanyagra alapozva átállítani.
A Bizottság az Európai Szén-és Acélközösséget létrehozó Szerződés 66. cikkely (7)
bekezdése alapján (ez megegyezik az EKSz 82. cikkelyével) a Commercial Solvents
ügyre hivatkozva hozta meg döntését a National Carbinising Company ügyben54. A
UK National Cola Board (NCB) erőfölényben volt a szénforgalmazás területén,
amely alapanyaga volt kokszgyártásnak. A National Carbinising Company (NCC)
kokszot gyártott az NCB-től vásárolt szénből, amit az NCB leányvállalatával
versenyezve értékesített. 1973 és 1975 között az NCB növelte a szén árát de
ugyanezt nem érvényesítette saját leányvállalatával szemben, így az NCC árrése
csökkent. A Bizottság nem állapította meg a magatartás törvénybe ütközését,
kimondta ugyanakkor, hogy egy vállalkozás, amely erőfölényben van egy alapanyag
53 6 és 7/73
216
gyártásának piacán és ezért képes ennek az árával ellenőrzést gyakorolni a
származékokat gyártó független vállalkozások fölött, amely szintén gyártja ezeket a
származékokat, gazdasági erőfölénnyel való visszaélését követ el, ha ezt a pozícióját
a versenytársak származékok piacáról való kiszorítására használja. Ebből a Bizottság
azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen erőfölényes vállalkozásnak biztosítania
kell a származékok piacán tevékenykedő hatékony versenytársak számára azt a
megfelelő árrést, amely lehetővé teszi számukra a hosszútávú működést. A Bizottság
bár döntését a Commercial Solvents ügyre alapozta, de azt egy lépéssel meghaladta,
mikor leszögezte, hogy csak a hatékony downstream piaci versenytársakat illeti meg
a piacon maradás joga, mert az alapanyag árának bizonyos szinten való
meghatározása nem minden esetben kifogásolható. A Commercial Solvents ügyhöz
hasonlóan viszont a Bizottság nem foglalt állás abban, hogy az NCC számára az
NBC által forgalmazott szén nélkülözhetetlen volt. Csupán elfogadta az NBC-től
való vásárlás tényét, de azt már nem vizsgálta, hogy rá volt-e erre kényszerítve az
NCC.
A Commercial Solvents mellett a másik jelentős ügylet jellegének megfelelő üzleti
kapcsolattól való érzárkózással kapcsolatos ügy a United Brands55 volt, amely
vállalkozás kizárólagos jogot élvezett a „Chquita” márkájú banánok forgalmazását
illetően és megtagadta a szállítást a dán Olesen-től, mert az a versenytárs Dole
banánok forgalmazója volt. Ebben az esetben sem volt kérdés, hogy
nélkülözhetetlen eszközről nem beszélhetünk, hiszen a banánt más forrásból is
beszerezhette az Olesen.
A Telemarketing (belgiumi CBEM) ügyben56 az RTL televízió visszautasította a
Telemarketing reklámjainak sugárzását arra az esetre, ha azokban nem történik
utalás saját telemarketinges leányvállalatának a telefonszámára is. Akkor az RTL
erőfölényes helyzetben volt a belgiumi francia nyelvű reklámpiacon, ezért az ECJ a
Commercial Solvents és a United Brands ügyekben kimondottakra hivatkozva
megállapította az EKSz 82. cikkelyébe ütközést. A Telemarketing ügy azonban más,
54 76/185 55 27/76 56 311/84
217
mint a felhívott Commercial Solvents. Míg ugyanis egyrészt előbbi esetében
hozzáférésről (RTL hirdetési felület) addig utóbbinál javak forgalmazásáról volt szó,
melyből fakadóan az ECJ Telemerketing ügyben hozott ítéletében felmerülhetett a
„megkerülhetetlenség” fogalma szemben a korábbi két üggyel. Másrészt az RTL
nem a hozzáférés megtagadásáról, hanem a telemarketing tevékenység saját
leányvállalata számára való fenntartásáról döntött.57
A „megkerülhetetlenség” kritériumát elsőként a Sea Containers v. Stena Sealink
ügyben58 váltotta fel az essential facilities-re hivatkozás. A Stena Line AB egyik
leányvállalata a Holyhead kikötő59 (Wales), a másik a Stena Sealink Line volt,
amely kompszolgáltatást működtetett Holyhead és a Dublin közeli Laoghaire között.
Másfél éven belül a Bizottság két döntést is hozott a Stena Line versenytársai
ügyében. A B&I Line azért élt panasszal, mert a Stena Line komp menetrendje
olyan volt, hogy gyakran félbe kellett szakítania a kikötést, amikor Stena Line
kompok elhaladtak mellettük a kikötő szűk torkolatán keresztül. A Sea Containers
pedig azért élt panasszal, mert a Stena Line visszautasította az új versenytársak
működéséhez szükséges kikötési időpontok megadását. A Sea Containers
álláspontja az volt, hogy az erőfölényes vállalkozás, amely nélkülözhetetlen eszköz
felett rendelkezik, és amely maga is használja azt, ha objektív indokok nélkül
megtagadja a versenytársaktól az ilyen eszközhöz való hozzáférést, vagy csak
kedvezőtlenebb feltételekkel hajlandó azt biztosítani, mint a saját érdekeltségének,
megsérti az EKSz 82. cikkelyét. Az ügyben a Telemarketing-ben kifejtett „más
vállalkozások számára megkerülhetetlen szolgáltatás” kritériumot felváltotta az
essential facilities, amely csupán előbbi szélesítéseként értékelhető.60 Vagyis
mindkét ügyben a magatartási elem maradt a meghatározó, így klasszikus üzleti
kapcsolattól való elzárkózásként értékelhetők.
57 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 169. o. 58 94/19 59 Holyhead egy központi kompfolyosó walesi terminálja az írországi Dublin régióhoz. 60 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 182. o.
218
Hasonló elvek kerültek alkalmazásra az EKSz 86. cikkelye alapján megítélt Port of
Rødby ügyben.61 A kikötői hatóság a B&I Line és a Sea Containers ügyekhez
hasonlóan itt is kompszolgáltatást működtetett (Rødby és Puttgarden között), de itt
az eljárás alá vont közvállalatnak minősült. Mikor egy másik vállalkozás (éppen a
már említett Stena Line csoport egy tagja) versenyző kompszolgáltatást kívánt
indítani, akkor a Dán Állam visszautasította mind a működési engedély megadását,
mind pedig a környéken új magánkikötő építését. A Bizottság szerint ez az
elzárkózás egyenértékű volt a nélkülözhetetlen eszközhöz való hozzáférés
megtagadásával, mert a kikötői hatóság a kompszolgáltatást maga számára tartotta
fenn. A magatartás így az EKSz 82. cikkelyre tekintettel a 86. cikkely (1)
bekezdésébe ütközött.
A Magill ügyben62 Írország három legnagyobb műsorszolgáltató társasága (Radio
Telefis Eireann, Independent Television Publications, BBC) tagadta meg
programlistáinak kiadását a Magill TV Guide-től, amely ezeket egy hetente
megjelenő összes műsort tartalmazó kiadványában kívánta közzétenni. A három
műsorszolgáltató azonban saját programkínálatát saját műsorfüzetben közölte.
Minthogy az ír és angol jog szerint a programlisták szerzői jogi védelem alatt állnak,
így ez egy olyan eset volt, ahol a szerzői és versenyjogi szempontok kerültek
összeütközésbe. Az ECJ kimondta, hogy önmagában egy engedély megadásának
megtagadása, még ha ezt erőfölényes vállalkozás is teszi, önmagában nem
eredményez visszaélést, ugyanakkor kivételes körülmények esetén az engedély
megtagadása visszaélésszerű lehet. Ezek a kivételes körülmények akkor állnak fenn
a Bíróság szerint, ha a szellemi tulajdonjoggal rendelkező erőfölényes vállalkozás
engedélye i) nélkülözhetetlen egy új termék gyártáshoz, amely ii) iránt egyértelműen
kereslet mutatkozik, iii) az elzárkózás célja az új termék piacának monopolizálása,
és iv) az elzárkózás objektív indokok nélkül történik. Az ECJ szerint ezek a
kivételes körülmények teljesültek: i) heti műsorfüzet innovatív termék volt
Írországban, ennek nem volt helyettesítője; ii) hiányzott az objektív igazolása az
elzárkózásnak; iii) az érintett műsorszolgáltatók fenntartották maguknak a heti
61 94/119
219
televíziós műsorfüzetek másodlagos piacát a kizárva erről a piacról a teljes versenyt,
mivel megtagadták a hozzáférést azokhoz az információkhoz, amelyek
nélkülözhetetlenek az ilyen füzetek összeállításhoz. Ebből egyes szerzők az EFD-t
olvasták ki, ugyanakkor csak arról volt szó, hogy a Bíróság a szellemi tulajdonjogra
tekintettel megemelte a versenyjogi beavatkozás küszöbét. A Magill ügyben
kidolgozott szempontokat tovább gazdagította a Bíróság az IMS Helath GmbH&Co.
OHG v. NDC Health GMbH&Co. KG (IMS) ügyben63 hozott ítéletével, amelyben a
Bíróság kimondta, hogy EKSz 82. cikkelyébe ütköző visszaélést valósít meg az az
erőfölényes vállalkozás, amely olyan termék vonatkozásában tagadja meg i) objektív
indokok nélkül a szükséges engedély megadását, amely ii) a szerzői jogi jogosult
által kínálthoz képest iii) új és iv) potenciális kereslet mutatkozik rá, továbbá v)
teljesen kizárja a versenyt az érintett piacon. Jól látható tehát, hogy az ECJ nem
csupán a Magill ügyben már hivatkozott „új termék” fogalmához ragaszkodott, de
azt még annyival meg is toldotta, hogy a szerzői jogosult azt ne értékesítse.64
Nem találta viszont alkalmazhatónak a CFI a Magill ügyben megállapítottakat a
Tiercé Ladbroke SA v. Commission ügyben65, mert a sérelmezett magatartás nem
akadályozta a Ladbroke-t, hogy a fogadási piacon tevékenykedjen. Az igényelt
közvetítési képek és hangok ugyanis a Bíróság álláspontja szerint nem tekinthetők
nélkülözhetetlennek a fogadási piacon való működéshez, sem olyan új termékeknek,
amelyek iránt fogyasztói kereslet lenne. A CFI azt is megállapította, hogy a
Commercial Solvents, Telemarketing, és London European v. Sabena ügyek66 sem
62 241 és 242/91 63 C-418/01 64 Kabai Eszter: Az adatbázis, mint a sui generis védelem tárgya, Infokommunikáció és jog, 2005. február, 9. o. 65 T-504/97, ECJ C-300/97 Ladbroke a legnagyobb belga lóverseny fogadóiroda volt, melynek működése kiterjedt Belgiumra, Franciaországra és az Egyesült Királyságra is. A vállalkozás saját tudósításainak fejlesztése érdekében úgy döntött, hogy a franciaországi futamok TV közvetítéses képein túl hangos kommentárt is biztosít, melynek megfelelően megkereste a jogtulajdonosokat, akik Belgiumba az idő szerint nem, viszont Németországba engedélyezték az ilyen képek és kommentárok továbbítását. A Bizottság elutasította Ladbroke EDF-re alapozott panaszát így került az ügy a CFI elé. 66 88/589 A Sabena visszautasította a London European repülőjáratainak saját komputeres foglalási rendszerben (CRS) való rögzítést, hacsak nem növeli meg a Brüsszel-Luton viszonylatban közlekedő járatainak számát, illetve nem veszi igénybe a Sabena földi kiszolgálását. A Bizottság elfogadta, hogy a Brüsszel-Luton repülőút sikere ténylegesen is a
220
alkalmazhatók, mert jogtulajdonosok nem versenytársai a Landbrok-nak a belgiumi
fogadási piacon, és így ezt a piacot sem tudják maguk számára fenntartani. Az
érintett piac67 ugyanis Belgiumra korlátozódott, ahol a jogtulajdonosok nem voltak
jelen így nem volt olyan magatartási elem, amely egy visszaélést igazolhatott volna.
A Bizottság az EFD-t nem csupán az EKSz 82. cikkely szerinti erőfölény
megalapozására, hanem az EKSz 81. cikkely (3) bekezdése szerinti mentesítéses
ügyekben a kötelezettségek kiszabásának alátámasztására is felhasználta68, mint
például a European Night Services (ENS) ügyben69, ahol a DB, BR, SNCF, továbbá
a belga és dán vasúttársaság alapított közös vállalatot az Angliából a Csatorna
Alagúton át Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába, és Németországba történő
személyszállításra. A megállapodás értelmében az ENS megbízást kapna a
hálókocsik és jegyek értékesítésre, míg az alapítók a biztosítják az infrastruktúrához
való hozzáférést. A Bizottság a mentesíthetőség érdekében előírta az alapítóknak,
hogy biztosítsák az ENS versenytársai számára a szükséges vasúti szolgáltatásokat
ugyanolyan technikai és gazdasági feltételekkel.
A CFI azonban hatályon kívül helyezte a Bizottság ENS ügyben hozott határozatát.
Az ENS ugyanis a CFI megítélése szerint a 91/44 Irányelv értelmében különböző
tagállamok vasúttársaságai közti olyan szövetség jelentett, amely a tagállamok közti
fuvarozásra jött létre, és amelynek fogalma - szemben a Bizottság álláspontjával -
nem csak a vasúttársaságok hagyományos együttműködésére korlátozódik, hanem
az ENS-hez hasonló közös vállatokra is kiterjed. Ezért a CFI úgy találta, hogy a
piac-meghatározás szempontjából megfelelőbb lett volna, ha az a 91/44 Irányelven
alapul. Eszerint a vasúttársaságok és a nemzetközi csoportok a fuvarozás
CRS-hez való hozzáféréstől függ, így ez „nagy fontosságú” mindazoknak a légitársaságoknak, akik a belga piacon kívánnak versenyezni. Bár a belgiumból származó Brüsszel-Luton-i foglalások mindössze 47%-a származott a CRS-ből és legalább két társaság repült anélkül, hogy abban szerepelt volna, a Bizottság mégis megállapította, hogy a Sabena magatartása megvalósította a visszaélést, mert az a London European Brüsszel-Luton repülőútjának megszüntetését eredményezte volna. 67 A Bizottság érintett piac-meghatározását (a bárhol zajló lóversenyekről készített hang és képfelvételek belgiumi piaca) a CFI megerősítette. 68 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 186. o. 69 94/663
221
downstream piacán tevékenykednek, azonban jelen vannak az upstream piaci vasúti
infrastruktúra piacán is. Mivel az Irányelv biztosítja a diszkriminációmentes
hozzáférést a vasúttársaságok és nemzetközi csoportok infrastruktúrájához, ezért a
CFI szerint szükségtelen annak EFD-re alapozott előírása a versenyjogi
jogalkalmazásban.70 Az ENS ügyben hozott CFI döntés üzenete tehát az, hogy,
amennyiben a Bizottság az EFD szándékozik alkalmazni a hagyományos
versenyellenes magatartásformákon is túl, akkor figyelembe kell vennie a
szabályozási keretet.
A CFI azonban az ENS ügyben további részletekkel szolgált a nélkülözhetetlenség
kritériumának megfelelő alkalmazását illetően. Eszerint egy termék vagy
szolgáltatás nem tekinthető nélkülözhetetlennek, hacsak nincs valódi vagy
potenciális helyettesítő. A Bíróság szerint egy infrastruktúra, termék vagy
szolgáltatás nem tekinthető szükségesnek, vagy nélkülözhetetlennek a releváns
piacra való belépéshez, hacsak az ilyen infrastruktúra, termék vagy szolgáltatás nem
helyettesíthető, valamint speciális karakterisztikájára tekintettel (különösen, ami az
előállításhoz szükséges időt és költségeket illeti) nincsen a potenciális versenytársak
számára megvalósítható alternatíva.
70 A szabályozás és EFD közti összefüggést a Bizottság is felismerte már az Atlas ügyben, igaz EFD-t megalapozó és nem annak alkalmazását elvonó tényezőként. A Bizottság ugyanis arra kötelezte az Atlas néven közös vállalatot létrehozó Deutsche Telekom (DT) és az France Telekom-ot (FT), hogy biztosítsanak diszkriminációmentes feltételeket, mert a Bizottság attól tartott, hogy a DT és az FT diszkriminálni fognak az Atlas által Németországban és Franciaországban nyújtott szolgáltatások javára, amelyek a Bizottság szerint PSTN/ISDN és más nélkülözhetetlen eszközökhöz, illetve fenntartott szolgáltatásokhoz való hozzáférést igényelnek. A döntés időpontjában ezek a szolgáltatások azonban törvényi monopóliumon alapultak, ami indokolttá tette diszkriminációmentességi kötelezettség kiszabását. Ez a döntés viszont így explicit kapcsolatot teremtett a törvényi monopólium és az EFD között. Ráadásul a jövőre nézve a Bizottság leszögezte, hogy ha a távközlési eszközök és szolgáltatások már nem is lesznek fenntartva, az FT és a DT még számos évig megkerülhetetlen szolgáltatója marad a releváns szolgáltatásoknak Németországban és Franciaországban, ami szintén indokolja a kötelezettségszabást. Ebben az értelemben pedig az essential facilities koncepciója a törvényi monopólium helyébe lépve a diszkrimináció mentességi faktor alkalmazásának kiváltójaként értékelhető. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 187. o.
222
A CFI tehát felállított egy „kétfedelű” tesztet a i) helyettesíthetőség, és ii)
megvalósítható alternatívákat illetően.71 A helyettesíthetőség a releváns termékpiac
definíciójából származik, ahol a fogyasztók szempontjából vizsgált
helyettesíthetőség a piac-meghatározás lényegi kritériumát jelenti. Ezzel a CFI
vélhetően azt kívánta jelezni, hogy az esetleges essential facilities technikai
jellemzőin túl annak gazdasági jelentőségét is vizsgálni kell.72 A helyettesítés
keretében ugyanis azt a releváns végfelhasználói piacot kell figyelembe venni, ahol
az eszközhöz való hozzáférés hiánya hatást gyakorol a versenyre, mivel az
szükséges a versenytársak számára a piaci működéshez. Ha tehát a vizsgálat
megelégszik a technikai szempontokkal, és nem veszi figyelembe a gazdaságikat,
könnyen olyan eszközök is nélkülözhetetlenek lehetnek, amelyek valójában nem is
azok. A nélkülözhetetlen eszköznek azonban nem csak helyettesíthetetlennek kell
lennie, hanem a költségekre és időre tekintettel megkettőzhetetlennek is.
Két hónappal az ENS ügyben hozott ítélet után fogadta el az ECJ a már említett
Bronner ügyben a döntését. Bronner az osztrák jog szerinti gazdasági erőfölénnyel
való visszaélés miatt ausztriai bíróság előtt kérte, hogy kötelezzék a Mediaprint-et,
hogy indokolt ár ellenében engedjen hozzáférést a nélkülözhetetlen eszközt jelentő
értékesítési hálózatához. Mindez arra utal, hogy az ügy egyszerűen arról szólt, hogy
egy versenytárs hasznot húzzon a másik előnyösebb piaci pozíciójából.73
Larouche szerint74 az ECJ döntésében hasonló okfejtést alkalmazott a CFI által az
ENS ügyben követett szempontjaihoz, még ha az itt kidolgozott teszt előbbi
esetében nem is jelenik meg kifejezetten. Az ECJ mindenekelőtt az EKSz 82.
71 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 189. o. 72 Az ENS ügyben az essential facilities a vasúti szolgáltatások upstream piaca volt, ahol a kérelmezők tevékenykedtek. A releváns piacot vagy intermodálisan valamennyi fuvarozási ággal együtt, vagy intramodálisan – csak a vasutit figyelembe véve – önmagában tekintjük. Az ENS-ben a Bizottság a releváns piacot intermodálisan határozta meg, amellyel a CFI egyet is értett. Az ily módon meghatározott piacon azonban az ENS-nek csak 8%-os részesedés volt, így az ENS alapítóinak elzárkózása az ENS versenytársaitól nem lenne hatással a downstream piaci versenyre, mivel a versenytársak más fuvarozási módokat is választhatnak, ezért a vonatatás nem minősül essential facilities-nek. 73 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 193. o.
223
cikkelyének alkalmazása szempontjából lényeges releváns piac-meghatározást
hangsúlyozta, annak érdekében, hogy az erőfölényes helyzet megállapítható legyen.
Ez tulajdonképpen a CFI tesztjének első elemét idézi. E releváns piac-
meghatározás75 után az ECJ – a CFI ENS ügyben elvégzett megvalósítható
alternatívák (viable alternative) teszteleméhez hasonlóan – azt vizsgálta, hogy a
Mediaprint országos házhozszállítási rendszere szükséges-e az érintett piacon való
működéséhez. A Magill ügyben az ECJ csak addig jutott, hogy kimondja, az üzleti
kapcsolattól való elzárkózás kivételes körülmények (exceptional circumtances)
között visszaélést valósít meg. A Bronner ügyben az ECJ ismét aláhúzta, hogy egy
engedély megtagadása önmagában még nem eredményez visszaélést. A kivételes
körülmények megállapításához az ECJ a Bronner ügyben további iránymutatást
adott. Eszerint a visszautasítás – a CFI teszt első elemeként – az érintett piacon
(napilapok) korlátozza a versenyt, illetve – a CFI teszt második elemeként – a
szolgáltatás legyen nélkülözhetetlen, ne legyen annak tényleges vagy potenciális
helyettesítője (napilap-házhozszállítás), valamint objektíve ne legyen igazolt. A teszt
második eleme vonatkozásában az ECJ megszorító értelmezést követett, eszerint a
Mediaprint szolgáltatása akkor lesz nélkülözhetetlen, ha a Mediaprint-tel
összevethető méretű versenytárs szempontjából gazdaságilag (és nem műszakilag)
nem megvalósítható egy hasonló megoldás kialakítása. Nem elegendő tehát, hogy a
Bronner-hez hasonló kis méretű versenytársak gazdasági képességét meghaladja egy
hasonló megoldás kivitelezése. Az ECJ megemelte a gazdasági megvalósíthatóság
küszöbét a Sabena76 ügyben meghatározott objektív versenytársról az essential
74 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 194. o. 75 Az EURÓPAI BÍRÓSÁG kizárólag a downstream piacra koncentrált, amely vagy csak az újságok házhoz szállítására korlátozódik, vagy magába foglal olyan értékesítési formákat is, mint az újságárusok, posták. Az első esetben esetleg lehet szó essential facilities-ről. A második esetben viszont nem, mert ekkor a házhozszállítás csak egy a lehetséges értékesítési csatornák közül, így a hozzáférés megtagadása nem gyakorolna hatást a versenyre, hacsak a házhozszállítás nélkül (95%-os az ilyen módon való értékesítés aránya) nem lenne újság, amely képes lenne fennmaradni. 76 A Sabena ügyben a Bizottság még azt hangsúlyozta, hogy a computeres foglalási rendszer lényeges eszköz jellegét nem általában, hanem adott versenytárs vonatkozásában kell megítélni. A Bronner ügyben a megkettőzhetetlenség már objektív kategória. Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,209. o.
224
facilities-t birtokló vállalkozással összemérhető méretű objektív versenytárs
standardra.
4. Következtetések
Az erőfölényes ügyek vonatkozásában fentiekre tekintettel egyfajta kettős mérce
azonosítható. Egyfelől vannak azok az esetek, amelyekben az adott vállalkozás
fizikai (vagy virtuális) dolgok feletti ellenőrzése alapozza meg a gazdasági
erőfölényt, másfelől pedig vannak azok az esetek, ahol ennek a piaci hatalomnak az
alapja szellemi tulajdonjog.
Az első esetbe olyan ügyek tartoznak, mint a Commercial Solvents, a Bronner, vagy
az ENS, melyek közül a Bronner és az ENS az, ahol az EFD az alapul fekvő eszköz
hálózatos jellege miatt, mint hozzáférést indokoló tényező felmerülhet. Az ENS és
Bronner ügyekben kidolgozott bírósági teszt alapján egy piaci szereplő, akkor
köteles hozzáférést engedni, ha eszköz, amely felett ellenőrzést gyakorol
nélkülözhetetlennek tekinthető, mert:
- a releváns piac meghatározása alapján az eszközhöz való hozzáférés hiánya
hatással van az érintett piacon a versenyre (helyettesíthetőségi kritérium);
- gazdaságilag nem megvalósítható a nélkülözhetetlen eszközt birtokló
vállalkozással összemérhető méretű objektív versenytárs számára a kérdéses
eszköz duplikálása. (megvalósítható alternatíva kritérium)
Az EKSz 82. cikkelyébe ütközéshez természetesen az is szükséges, hogy az
eszközhöz való hozzáférés megtagadása objektív indokok nélkül történjen.
A Bizottság 1998-ban kibocsátott Közleményében Joachim Scherer szerint erre
rímelve77 fektette le azokat a kritériumokat, melyek együttes vizsgálata mellett dönti
majd el, hogy visszaélt-e erőfölényével a lényeges eszközökhöz való hozzáférést
megtagadó vállalkozás. A Közlemény szerint az EKSz 82. cikkelyébe ütközik a
hozzáférés megtagadása, ha:
77 Joachim Scherer: Das Bronner-Urteil des EuGH und die Essentail facilities-Doktrin im TK-Sektor, MMR 6/1999, 317. o.
225
- a kérdéses eszközhöz való hozzáférés lényeges ahhoz, hogy a vállalkozás az
érintett piacon versenyezhessen;
- elegendő kapacitás áll rendelkezésre a hozzáférés nyújtására;
- akadályozza új termékek és szolgáltatások létrejöttét;
- a hozzáférést kérő vállalkozás kész a nem diszkriminatív díjat megfizetni;
- a hozzáférés megtagadásának nincs objektív oka.
Larouche szerint78 a Bronner és ENS ügyek alapján felállított fenti teszt pontosabb,
mint a Bizottság 1998-as hozzáférési Közleményébe foglalt. Látható azonban, hogy
bár a két ügyben kidolgozott szempontrendszer ugyan pontosabb, azonban a
Közlemény alkalmazza a szellemi tulajdonnal kapcsolatos versenyügyekben
alkalmazott „új termék” faktort, amely viszont a korábbi európai távközlési
hozzáférési ügyekben nem merült fel.79 Sőt, az újszerűségi kritérium egy egészen
más ügytípus keretében került kidolgozásra, így a rímelés csak bizonyos
szempontból igaz.
Ezen második körbe tartozó ügyek alapján leírható versenyjogi gyakorlat szerint
ugyanis a hozzáférési kötelezettség a szellemi tulajdonjogra tekintettel szigorúbb
feltételekkel érvényesülhet csak. A Magill és IMS ügyekre tekintettel felállítható
teszt alapján egy engedély megtagadása csak kivételes körülmények esetében
valósítnak meg erőfölénnyel való visszaélést. Ezek a körülmények pedig akkor
tekinthetők teljesültnek, ha
- objektív indokok nélkül
- olyan termék vonatkozásában tagadja meg az engedély megadást a jogosult,
amely a szerzői jogi jogosult által kínálthoz képest új, és
- potenciális kereslet mutatkozik rá, továbbá
- teljesen kizárja a versenyt az érintett piacon.
Ebből is látszik, hogy az európai erőfölényes ügyek megítélésénél a hozzáférés
biztosítási kötelezettség kevésbé szigorúan érvényesül a szellemi tulajdon felett
78 Larouche szerint a két ügy alapján felállított fenti teszt pontosabb, mint a Bizottság 1998-as hozzáférési közleményébe foglalt. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 196. o. 79 Sem az MCI v. AT&T ügyben alkalmazott bírósági teszt elemei között sem pedig az Atlas ügyben kirótt kötelezettség indokai között nem szerepelt az újszerűség követelménye.
226
kontroll gyakorló vállalkozások esetében, mint a fizikai felett ellenőrzéssel
rendelkezők vonatkozásában, hisz előbbiek csak akkor kötelesek azt biztosítani, ha a
kérelmező a szellemi tulajdonjog jogosultja által nem kínált, új, és potenciális
keresletet támasztó terméket kíván bevezetni. Egyébként egyes szakirodalmi szerzők
szerint80 szükségtelen ezt a kettős védelmi szintet fenntartani, mert többlet
társadalmi költségeket okoz azáltal, hogy gazdasági erőfölény jön létre, amely
kevésbé van fejlesztésre ösztönözve, fenn kell tartani a szerzői kizárólagosságot
biztosító rendszert, és kizárólagosság más fejlesztéseket is ellehetetlenít.
Természetesen, amennyiben ezek a társadalmi költségek nagyobbak, mint a szellemi
tulajdon előállításhoz fűződő össztársadalmi érdek, akkor el lehet gondolkodni az
egész szellemi tulajdoni rendszer deregulációján. Addig azonban önmagában a
versenyjogi kettős mércét nem lehet felszámolni. A hozzáférési kötelezettség
újszerűséghez kötése azonban éppen a szellemi tulajdont létrehozó piaci szereplő
teljesítményének az elismerését jelenti. Amennyiben ezt a faktort kiiktatnánk, akkor
gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósítana meg például a jogosult engedély-
megtagadása egy olyan esetben, ahol a kérelmező a jogosult szerzői jog által védett
termékével teljesen megegyezőt kívánna előállítani. Ez pedig, végső soron, a szerzői
jog által most még respektált szerzői teljesítmény elismerését lehetetlenítené el a
gyakorlatban. Az más kérdés, hogy a Bíróság által alkalmazott új termék kritérium
helyett szerencsésebb lett volna a versenyjogban bevett kereslet-kínálati helyettesítés
szempontját alkalmazni, mert így csak következtetni lehet arra, hogy a cél a jogosult
által kínált termék duplikálásának elkerülése volt.81
Minderre tekintettel a bizottsági Közlemény „újszerűségi” kritériumát nehéz
értelmezni. A 91. c) pont úgy szól, hogy „az eszköz tulajdonosa elmulasztja
kielégíteni a valamely meglévő szolgáltatási vagy termékpiacon fennálló keresletet,
gátolja valamely lehetséges új szolgáltatás vagy termék megjelenését, illetve
akadályozza a versenyt valamely meglévő vagy lehetséges szolgáltatási vagy
termékpiacon.” Ha az újszerűség csak egy szempontok, akkor nem érthető a külön
80 Cyrill Ritter: Refusal to Deal and „Essential Facilities”: Does Intellectual Property Require Special Deference Compared to Tangible Property? 81 Geradin: Limiting the scope of article 82 EC, 1531. o.
227
kiemelése, hisz az a verseny akadályozásába beletartozik. Ha a Bizottság szándéka
ezzel az volt, hogy a távközlési piacok esetében az egyébként kézenfekvőbb
Bronner, ENS ügyektől eltérően a szerzői jogra kidolgozott szigorúbb versenyjogi
mércét alkalmazását irányozza elő a hozzáférési kötelezettség megítélése
vonatkozásában, akkor ez azt jelenti, hogy a közvetítő szolgáltató-választás
biztosításának, vagy a helyi hurok átengedésének kötelezettsége csak akkor állhatna
meg versenyjogilag, ha azok bármelyike új szolgáltatás megjelenését eredményezi.
Bár a Közlemény megjelenése óta nem volt hozzáférési kötelezettséggel kapcsolatos
versenyügy a távközlésben, így nem lehet megítélni a bizottsági szándékot, de ha ez
utóbbi feltételezés helytálló, akkor ez a szektorspecifikus távközlés-szabályozás
fenntartását indokoló tényező lehet.
A Trinko ügyben az SC két vonatkozásban tett olyan megállapítást, melynek európai
vonzatait érdemes még tisztázni a fent bemutatott versenyjogi gyakorlatra
tekintettel. Egyrészt a ugyanis a Bíróság visszautasította, hogy az EFD alapított jog
lenne, mondván az csak az alsóbb fokú bíróságok jogfejlesztésének az eredménye,
amit hivatalosan az SC sohasem ismert el, másrészt megállapította a doktrína
alkalmazhatatlanságát arra az estre, ha a hozzáférést a szabályozás előírja.
Először azt érdemes tisztázni, hogy lehet-e különbséget tenni az EFD és üzleti
kapcsolattól való elzárkózás alapján megítélt ügyek között, annak ellenére, hogy
sem az SC sem pedig az ECJ nem ismerte még el hivatalosan az EFD-t.
Megállapítható, hogy a két ügytípus közti elhatárolást nem az adja meg, hogy kettő
vagy egy érintett piacról beszélhetünk. Mindkét esetben lehet szó erőfölény
átvitelről, csak míg emelőként az EFD esetében egy strukturális tényező, addig az
üzleti kapcsolattól elzárkózás vonatkozásában egy magatartási elem játszik szerepet.
Különbséget lehet talán még azonosítani a joggyakorlat alapján a hozzáférést kérő
piaci szereplő tekintetében is. Az üzleti kapcsolattól elzárkózás esetében már piacon
lévő, az EFD alkalmazásával érintett ügyekben új piacralépő vállalkozásokról lehet
többnyire beszélni.82
82 Cyrill Ritter: Refusal to Deal and „Essential Facilities”: Does Intellectual Property Require Special Deference Compared to Tangible Property? 3. o.
228
Ami pedig az EFD elismertségét illeti. A United Brands ügyben a Bíróság már
kimondta, hogy az EKSz 82. cikkelye – miként a 81. cikkely is – a Szerződés 3.
cikkely (1) bekezdés g) pontja szerinti célt, vagyis a torzításmentes, hatásos verseny
biztosítását szolgálja. Ez a körülmény azonban mind az EFD versenyjogi igazolását,
mind pedig annak határait megteremti. Az EKSz 82. cikkelye szerinti hatásos
verseny biztosítása így nem csak abban áll, hogy a verseny nem iktatható ki egy
adott piacon, hanem, hogy lehetőség szerinti optimális módon gondoskodni kell a
fogyasztók kedvező minőségű és árú termékekkel és szolgáltatásokkal való
ellátásáról is. Ez a tényező adja tehát az EFD alkalmazásának alapját és határát.
Gazdasági értelemben az erőfölényes vállalkozás számára a nélkülözhetetlen eszköz
feletti ellenőrzés mintegy emelőként azt a célt szolgálhatja, hogy erőfölényét egyik
piacról a másikra átvigye. Az EKSz 3. cikkely (1) bekezdés g) pontja az EDF
alkalmazása szempontjából többek között tehát azt is jelenti, hogy egy lényeges
eszközhöz való hozzáférés objektív indokok nélküli megtagadása addig
megengedett, amíg a másodlagos piacon hatásos verseny van.83 A Bíróság a Magill
ügyben kifejtette, hogy az erőfölényes vállalkozás visszaélése új termékek és
szolgáltatások piacra kerülésének megakadályozásában állhat. Ez esetben pedig
tényleg nem teljesül a fogyasztók kedvező minőségű és árú termékekkel és
szolgáltatásokkal optimális módon való ellátása. Az SC döntő kritériumként az
erőfölény egyik piacról másikra történő átvitelét értékelte az AT&T v. MCI ügyben
is, mert álláspontja szerint az EF feletti kontroll ennek eszköze lehet.
Mindez jelzi, hogy ECJ és az SC is meglehetősen visszafogott a nélkülözhetetlen
eszköz doktrínájának alkalmazását illetően. Ez ugyanakkor egyes szerzők84 szerint
nem jelenti a doktrína tagadását, csupán annak szoros kapcsolatát a Sherman Act 2.
§-ával és az EKSz 82. cikkelyével.
Érdekes kérdés a versenyjog és a szektorjog kapcsolata a hozzáférési kötelezettséget
illetően. Az SC a Trinko ügyben visszautasította az antitröszt igény érvényesítésére
benyújtott keresetet, mondván, ha a hozzáférési kötelezettséget szabályozás írja elő,
akkor annak nincsen helye. Ez egyes szerzők szerint ez azt jelenti, hogy a
83 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 209. o.
229
szektorspecifikus szabályozás által lefedett területek vonatkozásában a versenyjog
nem alkalmazható. Ha az SC ezt az elvet akarta volna kimondani sem lenne mód ezt
egy az egyben átemelni az európai gyakorlatba. Egyrészt, mert a jogforrás hierarchia
szerint más helyet foglal el a versenyjog és szektorjog Európában és mást az USA-
ban. Utóbbi esetében mindkét jog írott forrásból táplálkozik, az EU-ban azonban
míg a versenyjog az elődleges jogforrásnak számító EKSz rendelkezésein alapul,
addig a szektorjog csupán másodlagos jogforrásokra, többnyire irányelvekre
vezethető vissza. Másrészt az EU-ban a versenyjog és a szektorjog párhuzamos
alkalmazhatósága a liberalizáció sikerének záloga.85
Ugyanakkor azt is szükséges hangsúlyozni, hogy az SC által kimondottak nem kell,
hogy európai joggyakorlathoz szokott fülnek szokatlanul hangozzanak.
Az ENS ügyben ugyanis CFI már hangsúlyozta, hogy szükségtelen a hozzáférési
kötelezettség előírása versenyjogi alapon, ha ezt már egy szabályozás biztosítja.
Vagyis az európai versenyjogi gyakorlat szerint is figyelembe kell venni a
szabályozási környezetet a versenyjogi kötelezettségszabás esetén.
Ez a figyelembe vétel azonban nem jelenti azt, hogy a liberalizáció alatt álló
távközlési piacok vonatkozásában a versenyjog nem alkalmazható.
A versenyjog alkalmazhatóságának megállapításhoz az Európai Bíróság, Bizottság
és Franciaország v. Ladbroke Racing, illetve Irish Sugar kontra Bizottság ügyben
kifejtett joggyakorlata86 szerint annak megállapítása szükséges, hogy az adott
szektorspecifikus szabályozás, melynek a vállalkozás alá van vetve, nem zárja-e ki a
versenykorlátozó magatartás vonatkozásában a piaci szereplő autonóm döntését. Bár
az Európai Bíróság az Olaszország kontra Bizottság ügyben87 kifejtette, hogy a
vezetékes távbeszélő hálózatok és szolgáltatások nyújtói az EKSZ 81. és 82.
cikkének hatálya alá esnek, hisz gazdasági tevékenységet folytatnak, ennek
versenyjogi megítéléshez azonban az állami (szabályozási, szabályozói, egyéb
ösztönző) közrehatást mindenkor vizsgálni szükséges.
84 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 209. o. 85 Robert Klotz: Wettbewerb in der Telekommunikation: Brauchen wir die ex-ante Regulierung noch?, ZweR 3/2003., 313. o. 86 C-395/95 és C-397/95; T-228/97 87 41/83, 1985.
230
Közösségi szinten azonban megállapítható, hogy az elektronikus hírközlés-
szabályozás nem ütközik az EKSZ versenyszabályaival egyfelől, mert a
harmonizációs irányelvek között nem találni az EKSZ 83. cikk 2. bekezdés c) pontja
szerinti felhatalmazás alapján született rendelkezést,88 másfelől pedig, mert az
ágazati szabályok a hatásos távközléspiaci verseny előmozdítása érdekében hatnak
és ilyen értelemben átfedésben vannak a versenyszabályokkal.
Minthogy az elektronikus hírközlés európai szabályrendszere másodlagos
jogforrásokból, többnyire irányelvekből táplálkozik, melyek csupán az elérendő cél
vonatkozásában kötelezik a tagállamokat, ezért a kivitelezés szabadságából fakadóan
elvileg előfordulhat olyan nemzeti implementáció, amely a közösségi
versenyszabályokba ütköző gyakorlatot ismer el. Ez esetben azonban a Bizottság
jogsértési eljárást indíthat a tagállam ellen az EKSz 226. cikke alapján, vagy
közvetlenül is felléphet a tagállam ellen az EKSz 86. cikkely (3) bekezdése alapján,
ha a versenyjogot sértő gyakorlatot a nem megfelelően implementált irányelv egy
állami, vagy különleges kizárólagos jogú vállalat számára engedi meg.
A két szabályozás egymás melletti alkalmazhatósága azonban szükségtelen
párhuzamossághoz vezethet. A Keretirányelv [általánosan a 3. cikk (4) bekezdése,
illetve a piacelemzés kapcsán a 16. cikk (1) bekezdése] többek között azért is írja elő
a versenyhatóságok és szabályozóhatóságok közötti szoros együttműködést, hogy a
negatív hatásköri összeütközések mellett ezek a felesleges duplikációk is
elkerülhetők legyenek. Ilyenkor a versenyhatóságnak (Bizottságnak) – az 1998-as
Közleményből következően – alaposan fel kell mérnie, hogy a versenyszabályok
által védett közérdeken esett sérelmet megfelelően és hatékonyan képes-e orvosolni
az NRA eljárása. A Közlemény (29-31. pont) ilyen esetekben 6 hónapos kivárási
időt határoz meg annak megállapíthatóság érdekében, hogy a nemzeti
88 Koppányi Szabolcs: Hírközlési jog az Európai Közösségben és Magyarországon, 2003., 168. o. Az EKSZ 83. cikk (2) bekezdésének c) pontja az irányadó, amely felhatalmazást ad a Tanácsnak, hogy a gazdaság egyes szektoraiban a Szerződés 81. és 82. cikkelyei érvényesülésének specialitásait meghatározza. A harmonizációs irányelvek között azonban nem találni ilyen felhatalmazás alapján hozott, közösségi versenyjogra vonatkozó szabályt, melyből az a következtetés adódik, hogy a másodlagos jogforrásokból táplálkozó, tagállamok jogrendjébe beültetett távközlés-szabályozás mellett a közösségi
231
szabályozóhatóság eljárására tekintettel a közérdek továbbra is indokol-e
versenyhatósági fellépést. A Közlemény leszögezi, hogy a közösségi versenyjog
alkalmazása szempontjából újdonságnak számító és rendkívül súlyos jogsértésekkel
fenyegető esetekben a Bizottság nem fog tartózkodni a párhuzamos eljárásától és ez
irányadó lehet a tagállami szint vonatkozásában is.
A szükségtelen párhuzamos fellépés elkerülése szempontjából lényeges körülmény
lehet a mérlegelés során a szektorális eljárás hatékonysága mellett az annak
keretében érvényesíthető reparáció. Jelenleg például Magyarországon az
elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 33. § (2) bekezdésének a)
pontja alapján hírközlési jogszabályba ütköző magatartás esetén (ide tartozik a
hozzáférési kötelezettség megsértése is) a jogsértő árbevételének 0,25%-a szabható
ki bírságként, míg ugyanez az összeg a tisztességtelen piaci magatartás és a
versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 78. § (1) bekezdése
alapján 10%. Vagyis a piacgazdaság más szegmenseinek szereplői részéről jogosan
merülne fel a kérdés, hogy egy versenytörvénybe ütköző magatartás esetén a
versenyjogi felelősségre vonást miért kerülheti el egy távközléspiaci vállalkozás,
még ha a törvény által védett közérdeken esett sérelmet a szektorhatóság eljárása
teljes körűen és hatékonyan orvosolta is. Ez az egyik oldalról privilégiumnak tartott
körülmény azonban ellenkező esetre a másik oldal, a távközlési piac szereplői
számára, kétszeres hátrány bekövetkezését jelentené.
A versenyhatóságok tehát a szektorspecifius szabályozásba és a versenyjogba
egyaránt ütköző magatartások megítélésekor, akkor járnak el megfelelően, ha
mérlegelik az ágazati hatóság eljárásának gyorsaságát, az esetleges bírósági
felülvizsgáltra tekintettel, annak eredményességét, visszatartó erejét és az
alkalmazható reparációt, majd ezt követően döntenek arról, hogy a közérdeken esett
sérelem igényli-e a versenyjogi felelősségre vonást.
versenyszabályok az általános rendelkezések szerint, teljes körűen és adott esetben párhuzamosan alkalmazhatók.
232
ABSTRACT
In connection with access problems the European competition law could be divided
into two parts. On the one hand there is the Bronner, ENS case line, where the ECJ
applied the factors of substitutability and viability of alternatives, while in Magill
and IMS case line the ECJ adopted the criteria of new products and services not
offered by the obliged provider. These differences indicate that in case there is
intellectual property involved in the product or service, the threshold of competition
law is higher than with respect to simple tangible properties. Logically in case of the
telecommunications markets the principles stated in network industries cases have to
be applied, which contributed to the support of ONP concept in the sector specific
regulation. These principles neutralize the clash of interests between right to private
property and the public interest related to effective competition. The essential
facilities doctrine is such a balancing tool, which otherwise has never been
confirmed by the ECJ and US Supreme Court yet in their rulings.
233
BEST WESTERN PANNONIA MED HOTEL **** S O P R O N
A Pannonia Med Hotel Sopron legrégibb szállodája, mely 1893-ban épültklasszicista stílusban. 1992-ben a Dental-Pannonia Fogászati Kft. vásárolta mega HungarHotels kezelésében lévő, akkor Pannonia Szálloda néven ismert hotelt.1992-ben a felújítást követően régi fényében tündökölve, modern, európaiszínvonalú szolgáltatásokkal kiegészülve nyílt meg újra PANNONIA MED HOTELnéven.
A Pannonia Med Hotel 1998. szeptember 1-től tagja a BEST WESTERNnemzetközi szállodacsoportnak, valamint 1998. oszén a CHAINE DESROTISSEURS francia gasztonómiai társaság választotta tagjai sorába.
A szálloda új nevében a MED szó az itt található gyógyászati szolgáltatásokrautal: fogászati klinika, szemészeti szakrendelés, optika, plasztikai sebészetikonzultáció. A szállodában továbbá fedett uszoda, pezsgőfürdő, szolárium,szauna és infraszauna, masszázs és fitness terem üzemel.
Hogy a vendég autóját biztonságban tudhassa, a hotel kétszintes, őrzöttmélygarázsát ill. a hotel elotti parkoló használatát ajánlja.
A szálloda kapacitása: 5/1 single room (antik bútorokkal berendezett) 3/2 standard double 15/2* classic double 4/2** no-smoking bio-double 15/2*** the comfort double (kényelmes, "king-size" ágyakkal) 4/2**** mini-suite (antik bútorokkal berendezett) 1/3 apartman 3/4 családi apartman 9/2 apartman antik bútorral berendezve Összesen: 62 szoba
Mozgássérült vendégek fogadására is készen áll a hotel. Szobáink fürdoszobával,színes TV-vel, minibárral és telefonnal felszereltek.A szállodában étterem, drink bár, kávéház, konferenciaterem, különtermek éstárgyalók találhatók. A szállodai szobákban éppúgy mint a közösségihelyiségekben internethasználat áll a vendégek rendelkezésére.
234
Szállodánkban meglévő helyiségek és azok befogadóképessége:
Terem neve (alapterülete)
moziszerű U-alakú
állófogadás Funkciója
Földszint Fehérterem (103 m2)
100 fő 40 fő 100 fő exkluzív különterem, étterem, konferencia terem
Nagy különterem asztal körül 10 fő tárgyaló, étterem
Kis különterem asztal körül 6 fő tárgyaló, étterem
Széchenyi Kupola (270 m2)
200 fő 250 fő - étterem, konferenciák és egyéb kulturális rendezvények helyszíne
I. emelet Konferenciaterem 350 fő - 350 fő konferencia terem
Galéria (103 m2) 100 fő 40 fő 100 fő konferencia terem, kiállítóterem
Tükörterem 35 fő asztal körül 20 fő tárgyaló
A 400 fos természetes megvilágítású, légkondicionált konferenciaterem technikai felszereltsége:
• creston-vezérlés: creston rendszer lehetové teszi a korábban többféle távirányítóval kezelt audiovizuális berendezések egyszeru, egyidejű vezérlését.
• videokonferencia egyszerre max. 4 helyszínes videokonferencián való részvétel mind a négy résztvevő látható ugyanazon a tv-képernyon a partner automatikus követése a teremben
• fény- és hangtechnika
235
• 30 delegátusi egység, 1 chairman egység
• 2db tolmácsfülke
• dia- és írásvetítok, flip-chart
• ISDN vonal, Internet-elérés
Konferenciatermünkkel és a szálloda többi közös helyiségével együtt 700 fősrendezvényt tudunk fogadni. Az új részben kialakított konferenciaterem ameglévőből nyílik, igény esetén a két terem egybenyitható, így egy teremként isés önállóan is funkcionál. Az előadás helyszíne és a kapcsolódó helyiségek közöttvideoprojektorral teremtjük meg az összeköttetést. Így lehetőség van nagylétszámú konferenciák megrendezésére is.
Bővebb információ érdekében keresse fel honlapunkat: www.pannoniahotel.com!