A pont az i-n. In Hajdú Mihály (szerk.): Köszöntő Fábián Pál 80. születésnapjára (2002)

egyszerűsítünk összetételi határon {balett-táncos, hossz-számítás), valamint a -szerű, -féle, -fajta ún. képzöszerű utótagok esetében, ha azok a kezdő m ássalhangzójukkal egyező hosszú m ássalhangzóra végződő szavakhoz járulnak: expressz-szerű, griff-féle.

Ö sszetett szavak határán fordulhat elő az a jelenség — s ezt eddig a helyesírási szabályzat nem regisztrálta — , hogy az előtag hosszú m ássalhangzóra végződik, az utótag pedig olyan kétjegyű m ássalhangzóval kezdődik, m elynek első betűjegye m egegyezik az előtag végső hosszú m ássalhangzójával. Ebben az esetben is a kötőjeles m egoldással kell élnünk, például: sm cc-család, strucc-csemege, plüss-szamár, bross­szegély, vicc-csoport, placc-csere.

N em ad eligazítást szabályzatunk arra az esetre sem, am ikor a mozgószabály következtében az alkalm ilag előálló összetételben kerül egym ás m ellé három azonos m ássalhangzó. Például: {festett + tapéta] + bolt. Elvileg ilyenkor az eredetileg különírt szerkezetet egybe kellene írni, s a harm adik tagot ehhez kötőjellel kapcsolni. A fenti példában azonban az alkalm i összetétel határán három azonos mássalhangzó áll, összetételek esetében pedig nem egyszerűsíthetünk. A m egoldás csakis a két kötőjel alkalm azása lehet: festett-tapéta-bolt. További példák: égetett-tégla-értékesítés, csurgatott-tojás-leves, flanell-lábmelegítő-készítés, barokk-kép-restaurálás. Itt is előfordulhat az az eset, hogy az alkalm i összetétel előtagjának hosszú m ássalhangzója az utótag kezdő m ássalhangzójának első betűjegyével egyezik: fmn-nyelv-tanulás.

*

Kedves Tanár Úr! A felkérés szerint ebbe a kötetbe lehetőség lett volna valamiféle személyes em lékről, élm ényről is írni. Bár oly sok kellem es és szép m om entum kötődik részem ről Tanár úrhoz, mégsem ezt tettem, és éppen a bőség zavara miatt. Ezért ezzel a rövid kis cikkel kívánok további egészséget és m unkakedvet a születésnapja alkalmából, és hadd köszönjem meg m indazt a sok-sok jó t, amit em berileg és szakmailag kaptam a Tanár úrtól. Köszönöm.

L a c z k ó K r i s z t i n a

A P O N T A Z / N

Az alábbiakban, Fábián Pál professzor úr születésnapjának tiszteletére stílszerűen egy helyesírás-elm életi problém át, azon belül egy, a mellékjelekkel kapcsolatos kérdést próbálok m egvilágítani, je lesül az i (és a j ) pontjának státusát kívánom tisztázni. A kérdés pontosabban így vethető fel: a magyar írásban mellékjel-e, ékezet-e az i (és a f) pontja?

A kérdés m egválaszolásához először is tisztázni kell, m it értünk mellékjelen, ékezeten. A helyesírási szabályzat e két fogalom ra nem tartalmaz explicit definíciót, így az olvasóra m arad e fogalm ak értelmezése. Lehetséges a két term inust szinonim aként használni, ennél azonban talán célszerűbb — és nem áll szemben a szabályzat szóhasz­nálatával — , ha a mellékjelet az alapbetűhöz járuló bármilyen pótlólagos grafikai

Köszönettel tartozom Laczkó Krisztinának, akinek a cikk elkészítésében jelentős szerepe volt, a témában folytatott beszélgetéseink révén.

38

elemként, az ékezetet pedig az alapbetű felett elhelyezkedő mellékjelként definiáljuk. Ezen értelm ezés szerint a rom án ^ alatti cédille vagy a dán 0 áthúzása mellékjel, de nem ékezet; a következők viszont nem csupán m ellékjeles, hanem ékezetes betűk: á, ö, ű; a, é, t. — Lehetséges tehát az ékezet term inusnak tágabb 'm ellékjel’ értelm ezése, de nem szokatlan a ’vonás’ értelm ezés sem; ha viszont az ékezetnek e je lentését használjuk, akkor a mellékjel, ékezet, vonás szakszavaknak három külön jelentést tulajdoníthatunk, ami célszerűnek bizonyul.

A fenti definíció alapján tehát a kérdés az: ékezet-e az i (és a j ) pontja? (Vonásnak bizonyosan nem vonás, ha azonban ékezet, mellékjel is. Az a lehetőség nem állhat fenn, hogy m ellékjel legyen, de ékezet nem, hiszen akár mellékjel, akár nem, felső állású.) Ez a kérdés a következőképpen fogalm azható át: része-e az alapbetünek az i (és a j ) pontja?

Grafikailag m indenképp külön elem nek tekintendő a pont, hiszen az alapbetűk általában folytonos vonallal írhatók, a pont azonban elkülönül az alapbetü többi részétől.

Ha nem csupán grafikai-paleográfiai, hanem írástani-nyelvészeti szem pontból is vizsgáljuk a kérdést, a helyzet ennél bonyolultabbá válik: az ; (és a j ) nagybetűs párja, az / (és a 7) ugyanis nem tartalm aznak pontot. Az, hogy egy kisbetű-nagybetű párból az egyik ékezetes, a m ásik nem, viszont legalább annyira szokatlan, m int a szakadásos alapbetű jelensége. Épp ezért nem eleve elvetendő az i (és a j ) pontját az alapbetű részé­nek tekinteni.

M egfigyelhetjük, hogy a m agyarban nincs pont nélküli i (vagy j) . Ez is amelletti érv, hogy célszerűbb e betűket alapbetűnek tekinteni, hiszen nyelvi univerzálé (de talán inform ációelm életi univerzálénak is tarthatnánk, vagy akár általános term észeti törvény­nek), hogy egy tetszőleges (rész)rendszerben csak akkor jelenik m eg a je lö ltebb elem, ha a jelöletlen helye m ár be van töltve, azaz jelen esetben addig nem beszélhetünk m ellékjeles /-fajtáról (és _/-fajtáról), amíg nem je len t meg a mellékjeltelen alapbetű. (Jellemző példája ennek az univerzálénak, hogy egy fonémarendszerben egy affrikáta csak akkor jelenhet meg, ha a homorgán réshang is része az adott fonémarendszernek. De a m agyar helyesírást is erőteljesen m eghatározza ez az axióma: a szabályzat betűjénél tágabban értelm ezett egyszerűsítő írásm ód ezzel áll összefüggésben, valam int „A külön- írás és az egybeírás”, illetve „A kis és a nagy kezdőbetűk” fejezetek és címeik is azt a szem léletet tükrözik, hogy a jelöltebb helyesírási forma csak akkor használatos, h a jó ok van a jelöletlentől, az egyszerűbbtől való eltérésre.)

Az ellen, hogy az i (és a j ) pontját m ellékjelnek tartsuk, szól a latin betűs írásrendszerek osztályozásában bevett term inológia, ugyanis a latin, az angol vagy a m agyar kancelláriai helyesírást általában m ellékjeltelen helyesírásként szokás említeni, ez a tény viszont azt jelenti, hogy az i (és a j ) betű is mellékjeltelen. (A cirill betűs orosz helyesírás sem tartható m ellékjelezőnek, noha a kézírásban a lu és a m betűket elkülönítendő alsó, illetve felső vízszintes vonással szoktak élni; ez a m egoldás a magyar kézírásban gyakran nehézkesen elkülöníthető n és u m egkülönböztetésére is szerencsés lehetne, bár biztos, hogy ez utóbbi szembenállás megterheltsége jóval kisebb az előbbié­nél, tekintve, hogy az előbbi kettő egyaránt mássalhangzó, m íg az utóbbi pár egyik elem e mással-, m ásik eleme magánhangzó. Hasonló olvasáskönnyítő je l volt egyébként a m agyar írásbeliség évszázadaiban az 1 számjegyre tett pont is.)

A fentiek ellenére a rendszerszem pontú elemzésben is felvethető azonban olyan érv, am ely az i pontjának m ellékjelstátusa mellett szól. Habár nem tekinthettük az i pontját jelöltnek, hiszen az i nem áll szemben a pont nélküli z-vel, e pont mégiscsak

39

oppozícióban áll egy valódi mellékjellel: az í ékezetével. Szabályos esetben ugyanis az ékezetek az alapbetűhöz járulnak, így a hosszú í-nek ponttal és vonással egyaránt rendelkeznie kellene. Az ellentm ondást feloldja viszont annak az egyszerűsítő szabálynak a bevezetése, hogy; amennyiben egy alapbetűnek van felső különálló része, ékezet megjelenésekor az elhagyandó. A i : í oppozíciója mint az i pontjának m ellékjelstátusa m elletti érv ellen szól az is, hogy célszerűnek látszik az i és a j pontjának egyform a elem zése, és az ilyesféle oppozíción alapuló gondolatm enet a j kapcsán fel sem vethető.

A fentiekben vázolt okfejtés egyértelműen és hangsúlyozottan csupán a magyar írásrendszerre vonatkozik, hiszen létezik olyan latin betűs helyesírás, például a török, am elyben az i pontja egyértelm űen m ellékjel (az i a veláris, az i pedig a palatális felső nyelvállású illabiális m agánhangzó betűjele), mutatják ezt a következő településnevek: Adapazan, Ilgaz, ístanbul, Kocaeli. A j pontja ugyan a világ egyetlen írásában sem m aradhat el, van olyan írás: az eszperantóé, am elyben oppozícióban állhat a cirkum flexszel: pentrajo 'festm ény’ (említhető még a bizonyos fonetikus írásokban alkalm azott, szintén [ds] hangértékűy'is).

Az 1928-ban az arab írást latin betűsre felcserélő török, a cirill betűs írást épp a napjainkban — török m intára — latin betűsre cserélő azerbajdzsáni, az eszperantó, illetve a néhány fonetikus ábécé azonban mind-mind a latin írásrendszer perifériáját jelenti: m indegyik m esterséges alkotás, így a magyar írásrendszerre elm ondott érvelés lényegében, apró megszorítással, a latin betűs írásrendszer egészére érvényes.

M á r t o n f i A t t i l a

FÁBIÁN PÁL, VOLT GIMNAZISTA OSZTALYTARSAM

A középiskolában eltöltött évekről szeretnék szólni, hiszen Pali későbbi tevékeny­sége úgyis ismert.

Fábián Pált 1937 óta ismerem. Osztálytársak voltunk a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgim názium V. osztályában. Az alsóbb évfolyam okon én az A-ban, Pali a B osztályban tanult. V .-től kezdve már csak egy osztálynyi diák maradt, a két osztályt összevonták. Valam iféle gyerekes osztályöntudat folytán az A-sok és a B-sek hetekig nem álltak szóba egym ással, a félév végére azonban már teljes volt a barátság.

Pali édesapja az iskolában rajzot tanított, s korának ism ert regényírója volt. Egyik színdarabját a pécsi Nem zeti Színházban is előadták.

A Szajki tábor című regényébe, am elyben egy három hetes cserkésztáborozás élm ényeit írja meg hangulatosan, nagy humorérzékkel, valami utánozhatatlan bájjal, ma is beleolvasgatok. Sokoldalú em ber volt, m int zeneértő, egy ideig az intézeti zenekart is vezette.

Pali vezetésre term ett egyéniség volt. E tulajdonságánál fogva ő lett az osztály kapitány. A cserkészcsapatban őrsvezetőként tevékenykedett. A kötelező levente­foglalkozáson ő adta le a jelentést az osztály létszámáról az iskola leventeparancsnoká­nak, K ondor tanár úrnak.

40

A helyesírási norma kérdése ma

Mártonfi AttilaMorphoLogic

A helyesírás kérdése speciális nyelvi tervezési probléma, s mint ilyen két részből áll: a helyzettervezés (státusztervezés) és az állapottervezés (korpusztervezés) feladatából (vő. Herman-Imre 1987, passim; Tolcsvai Nagy 1996, 240-241; Balázs 1996, 256-257; Fábián-Ágoston... 1996, 381-382 [Kemény]). Az előbbi a nyelvpolitika táigykörébe tartozik, helyezzük el tehát ilyen szempontból a magyar helyesírást az európai helyesírások között.

A különféle nyelvek esetében a helyesírás szabályozását tekintve három típust különíthetünk el; ezek: a) törvényi szabályozás (Románia), b) akadémiai szabályozás (Magyarország), c) kiadói szabályozás (Nagy-Britannia). (Az osztályozás Fábián Pál szíves szóbeli közlésén alapul.) A magyar köztes megoldásnak több következménye van. Először: általános érvényű - a kiadói szabályozáshoz képest, de jogi eszközökkel nem szankcionálható - a törvényi szabályozáshoz képest (vö. Fábián 1996a, 310; Fábián-Grétsy... 1997, passim). Másodszor: nem államhatárhoz, hanem nyelvhez, nyelvterülethez kötődik - így a határainkon túli magyarság is méltán érezheti sajátjának. (Ugyanez érvényes amúgy az épp a közebnúltban nagy vihart kavart német helyesírási reformra is, bár az alapvetően kiadói [Duden] szabályozású.) Érdekes párhuzamként kínálkozik: a magyar Himnusz sincs törvénybe iktatva.

Egyesek diktatórikusnak, túlzónak minősítik a helyesírási szabályzatot. Emlékezhetünk itt Faludy György elhírhedett szavaira (Laczkó 1993), melyből megtudhatjuk, hogy a szerző figyebnen kívül hagyja az AkH." „mondvacsinált, logikátlan, keservesen kiagyalt, basáskodó és bosszantó újításait” (Faludy 1991, 9), illetve Nádasdy Ádám (1990, 60) jogos kifakadására azon, hogy kiadója nem volt hajlandó költői szándéka szerint szedni egy versét. Faludy álláspontja azonban már csak azért sem állhatja meg a helyét, mert a szabályzatiuik maga

megengedi a funkcionális eltérést (művészi, tudományos céllal), s így mondhatjuk, hogy Nádasdy lektorának a szabályzatot követve sem volt igaza; ilyen szabálypontok: 16., 150.; illetve a 6., 9., 17., 148., 149., 158., 165., 201., 208.,214., 250., 253., 283. szabálypontok beljebbezett részei. De - ezen túhnenően - mivel törvényi szabályozás nincs, senkit nem büntethetnek meg azért, mert eltér az akadémiai normától.

Minthogy a magyar helyesírás nem kötelező érvényű, erős presztízsfunkciója lehet. (E tekintetben szerencsés a helyesírást az illemtanhoz hasonlítanunk.) E miatt a fiinkció miatt alakult ki másodlagos szankcionálás egyrészt az iskolában, másrészt a könyvkiadás terén, a nyomdaiparban - bár ez utóbbi helyen a helyesírás presztízse jelentősen megcsappant. Az iskola szerepének jelentőségét mutatja, hogy miután Simonyi 1903-ban az Akadémiával szemben kiadta az ún. Iskolai helyesírást, 1922-ben az Akadémia kénytelen volt a módosítások túlnyomó többségét felvenni szabályzatába. A könyvkiadásnak és a nyomdaiparnak a helyesíráshoz való viszonya jelen pillanatban meglehetősen sokszínű képet mutat, ugyanis a rendszerváltást követően elszaporodó kis kiadók jelentős részének komoly megtakarítást eredményez a korrektorok nélkülözése - mondván számítógépes helyesírás-ellenőrzőt átfuttattak a szövegen - , s így a közreadott szövegek jó részének nyelvi-helyesírási, de ugyanígy tipográfiai minősége határozottan megromlott. Hasonló volt a helyzet a könyvnyomtatás általánossá válásakor, de meglepő ellenpélda a mostani orosz - magánosított - könyvkiadás magas színvonala.

A norma és presztízs értéke - mint annyi más érték posztmodem, pluralista korunkban - egyes nyelvészkörökben is relativizálódni, jelen esetben: kisebbedni látszik. Ez összefügg azzal, hogy néhányan úgy vélik, a preskriptív nyelvészet (s így a nyelvművelés) nem része a nyelvtudománynak. Ez az állítás azonban meglehetősen egyoldalú. Ezzel a kijelentéssel ugyanis a nyelvtudomány történetének jelentős részét nyelvtudományon kívülinek minősítenénk. De gondoljunk más tudományszakokra! Kinek jutna eszébe a növénynemesítéssel foglalkozó tudóst nem biológusnak nevezni vagy az új elemeket felfedező vegyész kémikusi mivoltát megkérdőjelezni? Látjuk tehát, hogy a tudós feladata nem pusztán leírni a valóság egy darabját, hanem bizonyos esetekben bele is nyúlhat abba, így persze a megfigyelési paradoxonnal számolni kell. De a fizikusnak is számolnia kell ezzel, ha például a fotonok viselkedését akaga tanulmányozni; a vizsgálat során ugyanis - a puszta nézéssel -eltérít(het)i a fotonok egy részét. A norma értékének csökken(t)ése azonban - vélhetőleg - nincs összhangban a társadalom valós igényével, s túlzottan liberális szemléletnek tekinthető. Elég a kisszámú nyelvművelő fórum komoly visszhangjára gondolunk, tudván persze azt, hogy itt - részben - hangos kisebbségről van szó. A helyzet pontos megítélése azonban megfelelő szociolingvisztikai attitűdvizsgálatra szorul.

Bár már érintettük, téijünk most át az állapottervezés szempontjaira. A norma tekintetében jelentős eltérés mutatkozik írott nyelv és beszélt nyelv között

VIII. Számítógép és nyelvészet

150

(1. Bolla 1998, 2-3). Ez leginkább a szóhasználatra és a szintaktikai megszerkesztettségre érvényes. Míg, sajnálatos módon, bár kezdemények születtek több-kevesebb sikerrel (Magay 1974, Fekete 1992, Elekfi 1992, Elekfi 1994), máig nem készülhetett el átfogó ortoépiai kézikönyv (vö. Bolla 1998, 10- 16), addig ortográfiánk több mint másfél évszázados múltra tekinthet vissza, az első akadémiai szabályzat megjelenésének éve ugyanis 1832 volt. Talán ez a helyzet is okozója annak, hogy helyesírási szabályzatunk bizonyos pontjai helyesejtési tanácsokkal szolgálnak (17-45., 49-60., 69-75., 89-90., 205., 206.,210., 217-222., 224-232. szabálypontok, a 81. pont beljebbezett része). A hosszú-rövid i-u-ű ejtési normáját például egyértelműen a helyesírás kodifikálta. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a Dunántúl jó részén nem ismeretes a hosszú képzési jegyű változat, keleten hangsúlyos helyzetben a köznyelvi rövid helyén is hosszút ejtenek (Imre 1971, 96-100, 102-103, 106-112, 122-126, 166-168, 173-174, 180-182); gondoljunk csak például Weöres Sándor és Csokonai \^téz Mihály nyelvére. Az írás-ejtés kölcsönhatás egyik szélsőséges példája az ún. betűejtés, azaz a fonematikus jelölés fonetikusként való dekódolása, amely viszont ejtési hibának tekintendő; jeles példa rá a Kádár János beszédéből emlékezetessé vált a szocializmus útján [o sotsPolizmuJ’ ut®ja:n] ejtésmód.

Az írás - beszéddel szembeni - ”szent”-ségéhez tartozik a következő megtörtént eset. Nálunk járt falun élő ismerősöm, s látván a számítógéphez csatolt nyomtatót, megkérdezte: ezen, ugye, csak igaz dolgokat lehet írni? Az írott szövegben rejlő manipulációs lehetőségeket, persze, mindannyian ismeijük - a felelősség óriási.

Végezetül essék szó a magyar helyesírás legfőbb meghatározó elveiről. Ilyen, s mind között a legmeghatározóbb - Deme László-i terminológiával élve - a fonematikus jelölés elve, mely a kiejtés szerinti és a szóelemzés elvének egysége. Ez és számos részszabály adja magát a rendszert, az általánost. Ezzel szemben áll a hagyomány meghatározta kivételek sora, az egyedi. Helyesírásunkat az e kettő közötti választás jellemzi. A hagyományos esetek, a kivételek száma azonban lehetőség szerint csökkentendő, bár ezt az írásszokás folytonosságának fenntartására való törekvés némiképpen keresztezheti. A hagyomány szerepe a magyar helyesírásban azonban nem ilyen egyszerű. Az egyik oldalról: idővel egyre inkább rendszeralkotóvá válik, s így közeledünk a francia vagy az angol helyesíráshoz; ezt elsősorban a hangjelölés terén követhetjük figyelemmel, mint amilyen például az említett /-w-ö-probléma (Fábián-Ágoston... (1996), 392-393 [Szathmári]; Fábián 1996c). A másik oldalról azonban hagyományon nemcsak évszázados kövületeket kell értenünk, hanem az úzus diktálta kivételeket is, például: szúette, jótett, ötéves, bérbeadás, napkelte; de ilyen lehetne majdan az írásszokásnak engedehneskedve a *nyitvatartás is; ezért érdekes, hogy épp azok, akik a hagyományos esetek, kivételek visszaszorítását követelik a szabályzattól, javasolják - a nyelvérzékükre való hivatkozással - például a nyitva tartás egybeírását, holott itt is célszerű lenne a rendszeralkotó elvet (szókapcsolatot egy

Mártonfi Attila

151

képző még nem, két képző már egyberánt; vő. Fodomé Csányi-dr. Fábián- Csengeri Pintér 1990, 26-27) minél szélesebb körben kiteijeszteni. Minél rendszerszerűbb ugyanis a helyesírás, annál könnyebben megtanulható ember és számítógép számára egyaránt. Ugyanakkor - mivel a helyesírásnak elsősorban az olvasást kell szolgáhiia - a könnyebb olvashatóság érve a spontán nyelvérzékkel nagyobb összhangot tartó, a természetesebb alak mellett szól. A helyes út persze itt sem a szélsőségek követése, hanem e két szempont összebékítése.

Meghatározó jegye még a magyar helyesírásnak az értelemtükröztetés (1. Fábián 1996b), mely a nyelvi változások közül a szóhasadással, szóalakhasadással áll szoros összefüggésben. Jellegzetessége, h o ^ egyazon hangalaknak más-más jelentéssel különböző írásképek felelnek meg. Éppen ezért a számítógépes helyesírás-ellenőrzés a legritkább esetben tud segíteni az ilyen hibákon (vö. Prószéky 1993, Prószéky 1998). Az értelemtükröztetés elve jelenik meg az ún. mozgószabályokban, amelyek még mindig igen sok helyesírási hiba forrását jelentik.

A helyesírási rendszerek összehasonlításától indultunk, a mozgószabály kapcsán érkezzünk is vissza kiindulópontunkhoz. A német nyelvben, mivel szinte mindent egybeírnak, nincs szükség mozgószabályra. Az angol nyelvben, mivel szinte mindent különímak, szintén nincs szükség mozgószabályra. Viszont mivel a magyar nyelvre, s így a szóalkotásmódokra ez utóbbi erősen hat, egyre-másra jönnek létre olyan alakulatok, melyeket csak a mozgószabály segítségével írhatunk le, így azonban szószömyetegek jönnek létre. Figyelmezzünk tehát a helyesírási szabályzat intésére, hogy a "túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett [...] jobb a szerkezetes megoldás”; ”ha szószaporítás nélkül lehetséges, éljünk inkább szerkezetes megoldással” (AkH.", 139).

VIII. Számítógép és nyelvészet

Irodalom

Balázs G. (1996) ”Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai”. Magyar Nyelvőr 120. pp. 250-263.

Bella K. (1998) ”Kell nekünk ortoépia?! Avagy a magyar kiejtés ügye az ezredfordulón”. Magyar Nyelv 94. pp. 1-16.

Elekfi L. (1992) A magyar hangkapcsolódások fonetikai és fonológiai szabályai. Linguistica. Series A. Studia et Dissertationes 10. Budapest: a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete.

Elekfí L. (1994) Magyar ragozási szótár Budapest: a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete.

Fábián P. (1996a) ”A magyar helyesírás sorsfordulói”. In: V. Raisz Rózsa. pp. 301-310.Fábián P. (1996b) "Értelemtükröztetés helyesírásimkban”. In: O. Bozsik G./ V. Raisz

R./ Zimányi, Á. pp. 8-16.Fábián P. (1996c) Előadás a pedagógusjelöltek tizedik Nagy J. Béla helyesírási

versenyén. Kézirat.

152

Fábián P./ Ágoston M./ Bencédy J./ Deme L./ Grétsy L./ Horváth T./ Kemény G./ Lanstyák I./ Pusztai F./ Szathmári I./ Szabómihály G./ Szende A./ Tolcsvai Nagy G./ Wacha I. (1996) "Nyelvi tervezés, nyelvpolitika II. rész”. Tájékoztató. Hozzászólások. Magyar Nyelvőr 120. pp. 380-402.

Fábián P./ Grétsy L./ Fekete F./ Szende A./ Kardeván A./ Tolcsvai Nagy G./ Kemény G./ Heltainé Nagy E./ Sdjestyén Á./ Benkő L. (1997): "Vaa-e szükség Magyarországon anyanyelvi törvényre?” Jegyzőkönyv a Magyar Nyelvi Bizottság 1996. május 3-i üléséről. Magyar Nyelvőr 121. pp. 104-120.

Faludy Gy. (1991) Jegyzetek az esőerdőből. Budapest: Magyar W ág.Fekete L. {1991) Magyar kiejtési szótár Budapest: Gondolat.Fodomé Csányi P./ Fábián P./ Csengeri Pintér P. (1990) Műszaki helyesírási szótár

Bdapest: Műszaki Könyvkiadó.Hermán J./ Imre S. (1987) "Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországori” .

Magyar Tudomány 32. pp. 513-531.Imre S. (1971) A mai magyar nyelvjárások rendszere. Budapest: Akadémiai Kiadó.Laczkó K. (1993) "Helyesírás és társadalom ma”. Magyar Nyelvőr 117. pp. 506-508.Magay T. (1974) Idegen nevek kiejtési szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.Nádasdy Á. (1990) "A helyesírási ló". 2000 219. pp. 55-61.0. Bozsik G./ V. Raisz R./ Zimányi Á. (szerk.) (1996) Helyesírási kultúránk

fejlesztéséért. Tízéves a pedagógusjelöltek Nagy J. Béla országos helyesírási versenye. Eger: E szterhá^ Károly Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke.

Prószéky G. (1993) "Nyelvművelés számítógéppel? A számitógépes helyesírás­ellenőrzés új útjai". Magyar Nyelvőr 117. pp. 509-511.

Prószéky G. (1998) "Nyelvhelyesség és számítógépes szövegírás”. Magyar Tudomány 150. pp. 491-493.

Tolcsvai Nagy G. (1996) "Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben”. Magyar Nyelvőr 120. pp. 237-249.

V. Raisz R. (szsrk.) (1996) Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. XII. Anyanyelv­oktatási napok. Eger, 1996. július 8-11. MNyTK. 207. Budapest: Magyar Nyelvtudomiányi Társaság.

Mártonfi Attila

153

A HELYESÍRÁSI DIÁKSZÓTÁR MINT A SZAKNYELVMŰVELÉS ESZKÖZE

A Szaknyelvi kalauz szerzőjének, hetvenedik születésnapjára

M á r t o n f i A t t il a

1. Mint az már szinte tudományosicözhely-számba megy, a szaknyelvek felértékelődésének következtében ma a nyelvművelés talán legfontosabb feladata a szaknyelvművelés (vö. Fábián 1993: 595; 1999: 73-74). Minthogy azonban a szaknyelvnek (ritka kivételtől elte­kintve) nincs önálló, a köznyelvétől eltérő grammatikája, a szaknyelvművelés központi kér­dése a terminológia, s ennek legcélszerűbb feldolgozási formája a szótár.

A következőkben épp ezért a terminológiának a helyesírási szótárakban lecsapódó vetü- letét próbálom áttekinteni. Nem véletlen ugyanis, hogy a magyar helyesírási szakirodalom­nak a huszadik század második felében végbement, a korábbiakat szintekkel meghaladó korszerűsödése számos szaknyelvi helyesírási szabályzatot, illetve szótárt termelt ki; ezek közül a ma hatályosak:

Fodomé Csányi Piroska - Fábián Pál, dr. - Hőnyi Ede 1982. Kémiai helyesírási szótár. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

Csányi Piroska -Fábián Pál, dr. - Csengeri Pintér Péter 1990. Műszaki helyesírási szótár. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

Csongor Barnabás - Ferenczy Mária 1993. A kínai nevek és szavak magyar átírása. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Erdey-Grűz Tibor - Fodomé Csányi Piroska (szerk.) 1972-74. A magyar kémiai elneve­zés és helyesírás szabályai. 1. A szabályok. 2. Vegyületek elnevezési példatára és ké­miai helyesírási szótár. 3. A legfontosabb ásványok és kőzetek nevének helyes írás­módja. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Fábián Pál - Földi Ervin - Hőnyi Ede 1998. A földrajzi nevek helyesírása. Akadémiai Ki­adó, Budapest.

Fábián Pál, dr. - Magasi Péter, dr. (szerk.) 1992. Orvosi helyesírási szótár. Akadémiai Kiadó - Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár, Budapest.

Fodor István 1968. Az afrikai szavak és nevek, főképpen nyelv- és népnevek magyar írásmódja. A Magyar Tudományos Akadémia (I.) Nyelv- és Irodalomtudományi Osz­tályának Közleményei 251-265.

Gozmány László 1994. A magyar állatnevek helyesírási szabályai. Fólia Entomologica Hungarica - Rovartani Közlemények 429-445.

Gozmány László 1979. Vocabularium nominum animalim Európáé septem linguis re- dactum - Európa állatvilága. Hétnyelvű névszótár (latin, német, angol, francia, ma­gyar, spanyol, orosz) 1-2. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Hadrovics László (szerk.) 1983. A cirill betűs szláv nyelvek magyar helyesírása. Az új­görög nevek magyar helyesírása. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Jávorka Levente - Fábián Pál - Hőnyi Ede (szerk.) 1995/2000. Az állatfajtanevek helyesírá­sa. Állattenyésztés és Takarmányozás 465^70. = Acta Agraria Kaposváriensis 82-86.

Jolsvay Alajos - Steinmann Henrik - Szily Ernő 1977. A magyar állatvilág szótára. Natura, Budapest.

Kaszab Andor 1971^. A magyar étlapok helyesírása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Kovács József, dr. - Fábián Pál, dr. - Szemere Gyula, dr. (szerk.) 1980. Katonai helyes­írási tanácsadó szótár. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest.

Ligeti Lajos (szerk.) 1981. Keleti nevek magyar helyesírása. Akadémiai Kiadó, Buda­pest.

Priszter Szaniszló, dr. 1988. A nagygombák magyar és latin névjegyzéke. Mikológiái Közlemények - Clusiana 1-158.

Priszter Szaniszló 1998. Növényneveink. Mezőgazda, Budapest.Távközlési Dokumentációs Központ 1996. Helyesírási útmutató a távközlési szolgálatok

fogalmainak írásához. Távközlési Könyvkiadó, Budapest.

(A felsorolt müvek közül néhány régebbi csak az 1984-ben végbement változások tuda­tában alkalmazható, de mivel az adott területen nem jelent meg újabb kézikönyv, szüksé­gesnek látszott a számbavételük.)

A fenti szabályzatokban és szótárakban felgyülemlett anyag hatalmas kutatómunka eredménye, jelenleg azonban szinte kihüvelyezhetetlen, e félméternyi könyv (az ÉrtSz. hét kötete az első kiadásban csupán 30 cm) ugyanis szinte beszerezhetetlen és kezelhetetlen. A modem technika lehetővé tenné, hogy e jelentős korpusz egy CD-ROM-on elférjen, ezt azonban sajnos lehetetlenné teszi a kiadók közötti verseny. Minthogy azonban az átlagos szövegalkotó az e kézikönyvekben felhalmozott tudásanyagnak csupán a töredékét igényli, célszerűnek látszott egy olyan szótár megalkotása, mely a ténylegesen szükséges szókincs jelentős hányadát tartalmazza.

A Helyesírási diákszótámak (szerk. KuGLER Nóra - LENGYEL Klára - M a r k ó Alexandra - M á r t o n f i Attila) nem ez volt az eredeti célja, de e feltételeknek is megfelelni látszik. A szótár vállalt feladata ugyanis a köznyelv reprezentálásán kívül a közoktatásban megjelenő szakszókincs és tulajdonnévanyag teljes körű bemutatása; ez pedig nagyjából egybevág az általában használatos szakszavak körével. Ha a keresett szó nem található meg a szótárban, a legtöbb esetben akkor is könnyen találni olyan analóg példát, mely az olvasót-írót eligazítja.

2. A Helyesírási diákszótár - mint címe is mutatja - elsősorban helyesírási tárgyú mun­ka, de bizonyos esetekben szaknyelvhelyességi, terminológiai tanácsot is ad (az ilyen jellegű információ jele a szótárban a => és a <=; megnevezésük a rövidítésjegyzékben: ’utalás a javasolt alakra’, ezzel is érzékeltetvén, hogy nem kirekesztő megoldásról, hanem csak - bizonyos, elsősorban a szaknyelvi regiszterre vonatkozó - ajánlásról, tanácsról van szó). Ezeket az utalásokat ismertetem a továbbiakban.

Három esetben az utalás nem terminológiai, hanem tisztán helyesírási jellegű informáci­ót takar, mivel viszont kevéssé kodifikált alakokról van szó, és a különféle kézikönyvekben meglehetősen nagy a tarkaság, szükségesnek látszott olyan utaló címszó felvétele, mely a szócikkfej adatát elutasítja, s helyette az utalásban megnevezett alakot javasolja. Ezek: confessio => konfesszió; ión => jón; jamboree => dzsembori.

A terminológiai jellegű utalások a következő csoportokba sorolhatók: mértékegységek (itt az Sí nemzetközi mértékegységrendszer szigorú követésére próbáltuk buzdítani a szótár

______________ A Helyesírási diákszótár mint a szaknyelvmüvelés eszköze___________ 339

3 40 M ár to nfi A ttila

használóját), kémiai elnevezések, rendszertani egységek nevei, helynevek, személynevek, valamint egyéb, a fenti osztályokba nem sorolható két szótári tétel.

A mértékegységek körében - a szótár anyaga szerint legalábbis - elsősorban a nyomás­nak élnek régebbi mértékegységei, így a legtöbb utalás erre vonatkozik: atm, atmoszféra, Hgmm, higanymilliméter, mmHg => pascal; kalória => joule; LE, lóerő => watt. Szótárunk az első olyan magyar helyesírási szótár, mely az Sí legfrissebb ajánlását követve helytele­níti a szabálytalan prefixumú bináris mértékegységek használatát: kilobyte => kibibyte; megabyte => mebibyte; gigabyte ^ gibibyte (a helytelenítés oka, hogy a kilo-, mega-, giga- rendre ’lO^’-t, ’10®’-t, ’10®’-t jelent, a byte előtt azonban ’2^°’, ’2̂ ®’ jelentésben használatosak a 10 ̂ = 1000 » 1024 = 2‘® összefüggés alapján; ezt a jelentést kívánják pontosan érzékeltetni a kilo binary > kibi stb. prefixumok).

A kémiai elnevezések nagy problémája az ún. triviális nevek (tehát a nem szerkezetre utaló, hanem hagyományon alapuló megnevezések) használata; ezek többsége mára el­avultnak tekinthető, nem kis hányadukat azonban továbbra is használják a kémiai tudomá­nyok. Az elavult triviális nevek köréből a következőket tartalmazza a Helyesírási diákszó­tár: ciánkáli => kálium-cianát; hipermangán => kálium-permanganát; kén-hidrogén => hidrogén-szulfid; marólúg, nátronlúg => nátrium-hídroxid; nitroglicerin => glicerin- trinitrát; propil-alkohol => propanol; rézgálic => réz-szulfát; szalmiáksó ammónium- klorid; szalmiákszesz => ammónium-hidroxid. - Természetesen nem gondoljuk, hogy az el­avult alakok használata például a köznyelvben vagy szépirodalmi szövegben akár a legki­sebb mértékig kárhoztatható lenne.

A vitatható rendszertani elnevezések többsége fajra vagy nemre vonatkozó név, de elő­fordulnak magasabb szintű kategóriák is; az elnevezések egyaránt érintik a növények, a gombák és az állatok országát: ájtatos manó => imádkozó sáska; algák => moszatok; aszparágusz => spárga; batáta => édesburgonya; békaporonty => ebihal; busa => kínaiponty; Cayenne-bors, csilipaprika => cserjés paprika; csillós egysejtűek kétfélemagvúak; fol^öldíibolya => afrikaiibolya; güzü gözü; kamilla => orvosi székfü; kinínfa => kínafa; kolorádóbogár => burgonyabogár; kormorán => kárókatona; lábasfejüek => fejlábúak; margaréta => margitvirág; nerc => nyérc; padlizsán => tojásgyümölcs; pelikán => rózsás gödény; piszke =» egres; rőtvad => szarvas; sampinyongomba => csiper­kegomba; svábbogár => csótány; tipoly => lószúnyog; törökparadicsom => tojásgyümölcs; úri tök => közönséges tök; vérehulló fecskefü =» fecskefű. - Itt is csupán a biológiai értelmű használatra szorítkoznak az ajánlások, hiszen más például az állatrendszertan, illetve az állattenyésztés vagy az élelmiszeripar terminológiája. Mivel azonban elsősorban iskolai használatú szótárt szándékoztunk készíteni, a biológiai-rendszertani megközelítés látszott a legcélravezetőbbnek. Sok esetben a köznyelv sem a pontos terminus technicust preferálja (vö. pl. güzü, kamilla, margaréta, nerc, padlizsán)-, ez persze egyáltalán nem baj, hosszabb stílusminősítések megadásával a szótár használata nehezedett volna aránytalanul meg.

A helynevek (jelen esetben nem csak földrajzi nevek) csoportja igencsak sokszínű, szinte ahány elem, annyi alcsoport: Alma-Ata Almati (a Szovjetunió korában megszokott oroszból történő átírást az eredeti kazahból átírt alak váltotta fel); Halics ^ Galícia; Esthajnalcsillag, Hajnalcsillag => Vénusz (e hangulatos népi nevekkel az a gond, hogy egy bolygót csillag néven említenek); Kék-folyó => Jangce.

A személynévváltozatok közti választás általában a szaktudományok joga. Újabban ér­vényesülni látszik az eredeti névalak minél pontosabb követésének a tendenciája (a külön­

féle mellékjeles betűk használatát számítógépes szövegszerkesztési eljárások ráadásul jóval könnyebbé is teszik, mint a hagyományos nyomdaipar): Abélard => Abaelardus; Daedalus => Daidalosz; Fazola =» Fassola; Jellasics => Jelacic; Magellán => Magalháes; Nabu- kodonozor ^ Nabú-kudurri-uszur; Nexö => Andersen-Nex0; Sztravinszkij => Stravinsky. - Érdemes azonban idézni a Magellán szócikkének azon példáit, amelyeket viszont továbbra is a hagyományos alakban használunk: Magellán-felhők, Magellán-szoros, Magellán-szorosi; itt tehát majdnem ugyanolyan szóhasadásról van szó, mint a Grigorij Alekszandrovics Potyom- kin : Potemkin-falvak : Patyomkin cirkáló esetében (a hasonlóság nem teljes, tulajdonnévi hármas hasadásra talán nem is létezik a Potyomkin-on kívül egyéb példa).

A fenti osztályokba nem lehetett besorolni két esetet. Az egyik: fehérorosz => belorusz felvétele a szótárba azért volt szükséges, mert az országnév a közelmúltban változott a Belo­russzia megnevezésről Fehéroroszországra., és ez számos nyelvhasználó számára problémát okozhat (vö. MiKESY 1996: 35). A másik eset a klasszikus nyelvművelés tárgykörébe tartozik; Forma-1 Formula-1. Itt ugyanis a szócikkfej alakja félrefordítás eredménye, hiszen ezeknek a versenyautónak nem az alakja van meghatározva, hanem képletsorozatok által a paramétereik, azazformulázva és formázva vannak az indulási feltételek.

3. Habár a helyesírás és a (szak)nyelvművelés az alkalmazott nyelvészet, a nyelvi terve­zés önálló területei, bizonyos mértékig segíthetik egymás működését. A fenti példák remé­nyeim szerint ezt az együttműködést bizonyítják.

______________ A Helyesírási diákszótár mint a szaknyelvművelés eszköze___________ 341

Irodalom

F á b iá n Pál 1993. Szaknyelvi helyesírási szabályzataink mérlege. Magyar Nyelvőr, 5 95-599 .

Fá bián Pál 1999. A nyelvművelés feladatai. In: G latz Ferenc (szerk.): A magyar nyelv az informati­ka korában. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 73-78 .

K u g le r Nóra - L e n g y e l Klára - M a r k ó Alexandra - M á r to n f i Attila (szerk.) 2001. Helyesírási diákszőtár. Korona Kiadó, Budapest.

M ik e sy Gábor 1996. A térképi névírás napjainkban és a FÖ M I földrajzinév-tár adatbázisa. Névtani Értesítő, 33-39 .