Top Banner
veszprémi nap 2014. november 21. • XX. évfolyam 46. szám Ingyenes városi közéleti hetilap A Grimm testvérek klasszikus meséjét vasárnap láthatta a közönség először a Hangvillában 12–13. oldal Ladányi István vehette át idén a Cholnoky-díjat Porga Gyula polgármes- tertől múlt csütörtökön a Dubniczay- palotában. A polgármester úgy fogalma- zott, a történelemben számos település eltűnt az idők során. És azok maradtak fenn, ahol a természeti és épített környe- zet szellemi építőkockákkal egészült ki. Cikkünk a 3. oldalon. Átadták a Cholnoky-díjat A társulat titkos szavazatai alapján a negyedik alkalommal ítélték oda a Bujtor-emlékgyűrűt a Petőfi Színház- ban, idén Kellerné Egresi Zsuzsan- nának. A díjat Bujtor Judit alapítot- ta férje emlékére, azon színházi dol- gozók számára, akik a háttérben se- gítik egy-egy előadás létrejöttét. Cikkünk a 13. oldalon. Odaítélték a Bujtor-gyűrűt Mintegy 1,8 milliárd forintból épült meg a Szatmári Malom Kft. új üzeme Kádártán, amelyet szerdán adtak át. A malom az újtelepi üzemet váltja fel. Cikkünk a 2. oldalon. Malom épült Kádártán A Holle anyót mutatta be a Kabóca Bábszínház 8.604 15.399 18.272 25.087 CsereakCió! Dunaferr raDiátor kaZánok akCióBan! 8 604 -50% z a c n o v e m e r g r v n y e s e 176997 Veszprém, Cserhát ltp. 5. +36 70 631 5478 Veszprém, Egyetem u. 14. +36 70 394 2833 A vizsgálatot Reider László végzi Közel hatvan kiállító várta a leendő középiskolásokat pénteken és szombaton a Veszprém Arénában. A me- gyei kormányhivatal mun- kaügyi központja 16. alka- lommal rendezett pályavá- lasztási napokat. 6. oldal KöZéLET Üléseztek a bizottságok Bemutatkoztak a szakmák A HéT TéMÁJA Az új önkormányzati ciklus első bizottsági üléseit tartot- ták a héten a városházán, amelyeken megalkották és elfogadták a bizottságok ügyrendjét, valamint több más üggyel is foglalkoztak. 6–7. oldal Az István, a király rock- operát állították színpadra a felsőoktatási intézmény hallgatói. 9. oldal öTÓRAI TEA Rockoperát állították színpadra facebook.com/ veszpremi7nap Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba már a facebookon is! Fotó: Mátyus Felhívás Az első világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódva Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megemléke- zéssorozatot rendez. Kérik a város lakosságát, hogy akinek tulajdoná- ban van bármilyen, a háborúhoz, valamint a város háborús éveihez, eseményeihez kapcsolódó emlék, tárgy, fotó, visszaemlékezés, hábo- rús napló, levél stb., továbbá hozzájárul annak közkinccsé tételéhez, bemutatásához, szíveskedjen azt archiválásra leadni a Laczkó Dezső Múzeumban, a megyei levéltárban vagy a megyei könyvtárban.
24

Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

Apr 06, 2016

Download

Documents

© Maraton Lapcsoport
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

veszprémi nap2014. november 21. • XX. évfolyam 46. szám Ingyenes városi

közéleti hetilap

napA Grimm testvérek klasszikus meséjét vasárnap láthatta a közönség először a Hangvillában 12–13. oldal

Ladányi István vehette át idén a Cholnoky-díjat Porga Gyula polgármes-tertől múlt csütörtökön a Dubniczay-palotában. A polgármester úgy fogalma-zott, a történelemben számos település eltűnt az idők során. És azok maradtak fenn, ahol a természeti és épített környe-zet szellemi építőkockákkal egészült ki. Cikkünk a 3. oldalon.

Átadták a Cholnoky-díjatA társulat titkos szavazatai alapján

a negyedik alkalommal ítélték oda a Bujtor-emlékgyűrűt a Petőfi Színház-ban, idén Kellerné Egresi Zsuzsan-nának. A díjat Bujtor Judit alapítot-ta férje emlékére, azon színházi dol-gozók számára, akik a háttérben se-gítik egy-egy előadás létrejöttét.

Cikkünk a 13. oldalon.

Odaítélték a Bujtor-gyűrűt

Mintegy 1,8 milliárd forintból épült meg a Szatmári Malom Kft. új üzeme Kádártán, amelyet szerdán adtak át. A malom az újtelepi üzemet váltja fel. Cikkünk a 2. oldalon.

Malom épült KádártánA Holle anyót mutatta be a Kabóca Bábszínház

Therminál

DK600/400 8.604 FtDK600/800 15.399 FtDK600/1000 18.272 FtDK600/1400 25.087 Ft

Veszprém, TarTu u. 5.Tel.: 88/411-144

(Balatonfüred felé a négysávos úton,a Peugeot-szalon mellett)

épüleTgépészeTi áruház

DK600/1400 25.087 Ft

CsereakCió!Dunaferr raDiátor

kaZánok akCióBan!

176

23

0

DK600/400 8 604 Ft

10évgarancia

-50%

aazz aakkcciióókk 22001144. nnoovveemmbbeerr 3300-iigg éérrvvéénnyyeesseekk!!

176

99

7Veszprém, Cserhát ltp. 5. +36 70 631 5478Veszprém, Egyetem u. 14. +36 70 394 2833

A vizsgálatot Reider László végzi

Közel hatvan kiállító várta a leendő középiskolásokat pénteken és szombaton a Veszp rém Arénában. A me­gyei kormányhivatal mun­kaügyi központja 16. alka­lommal rendezett pályavá­lasztási napokat. 6. oldal

Közélet

Üléseztek a bizottságok

Bemutatkoztak a szakmák

A Hét téMÁJA

Az új önkormányzati ciklus első bizottsági üléseit tartot­ták a héten a városházán, amelyeken megalkották és elfogadták a bizottságok ügyrendjét, valamint több más üggyel is foglalkoztak. 6–7. oldal

Az István, a király rock­operát állították színpadra a felsőoktatási intézmény hallgatói. 9. oldal

ötÓRAI teA

Rockoperát állítottákszínpadra

2013. november 22. • XIX. évfolyam 4

f aceb o ok .com / ves zpremi7nap

Lapozzon bele aVeszprémi 7 Napba

már a facebookon is!

Fotó: Mátyus

FelhívásAz első világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódva Veszp rém Megyei Jogú Város Önkormányzata megem léke­zéssorozatot rendez. Kérik a város lakosságát, hogy akinek tulajdoná­ban van bármilyen, a háborúhoz, valamint a város háborús éveihez, eseményeihez kapcsolódó emlék, tárgy, fotó, visszaemlékezés, hábo­rús napló, levél stb., továbbá hozzájárul annak közkinccsé tételéhez, bemutatásához, szíveskedjen azt archiválásra leadni a Laczkó Dezső Múzeumban, a megyei levéltárban vagy a megyei könyvtárban.

Page 2: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 1384 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 046/2014 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748

22014. november 21.

veszprémi napKözélet

FogadóóraOvádi Péter, a 8. sz.

választókerület önkor-mányzati képviselője fo-gadóórát tart november 24-én, hétfőn 17 18 óráig a Rózsa Úti iskolában.

Forgóné Kelemen Ju-dit, a Jobbik önkor-mányzati képviselője fo-gadóórát tart november 26-án, szerdán 16–17 óra közt a párt Budapest út 2. alatti irodáján.

IdőpontfoglalásA NAV honlapján az

ügyfélszolgálati időpont-foglalást biztosító prog-ram segítségével ügyfe-leik az adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül in-tézhetik, közölte lapunk-kal a hatóság. Az alábbi ügyekben van lehetőség online foglalásra: adó-kártya ügyintézés, adó-igazolás, illetőségigazo-lás kiadása, jövedelem-igazolás kiadása, ügy-félkapu nyitása, egész-ségügyi szolgáltatási já-rulékkal kapcsolatos ügyintézés.

IdőjárásA következő napokban

elkerülik térségünket a jelentős változást okozó frontok, azonban fokoza-tosan nő a ködhajlam, amik egyre makacsab-ban megmaradhatnak napközben is, de mellet-te néhány órás napsütés-ben is bízhatunk. Általá-ban gyenge marad a lég-mozgás. A hőmérséklet reggelente fagypont kö-zelébe süllyed, délutá-nonként 7 °C körül lesz, de tartósan ködös idő-szakokban nem éri el az 5 °C-ot.

RÖVID HÍREK

Mintegy 1,8 milliárd forintból épült meg a Szatmári Malom Kft. új üzeme Kádártán, amelyet szerdán adtak át. A malom az újtelepi üzemet váltja fel.

Az avatáson Zsi-gó Róbert, a Föld-

művelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kiemel-te, a malomipar hazánkban két évszázados múltra te-kint vissza. Az új malom ösz-szesen 51 embernek ad mun-kát és 15 új munkahelyet je-lent – emelte ki.

A jövő megérkezett Kádár-tára – utalt a malom kiemel-kedő technológiájára Porga Gyula polgármester. Példa-ként állította a társaságot a vállalkozások számára, mert az 1993-ban alakult cég

mára a szektor egyik legje-lentősebb termelője hazánk-ban. Hozzátette, az erős vá-rost az erős vállalkozások tartják életben, amelyek hozzájárulnak a közösség gazdagodásához.

A társaság ügyvezetője, Szatmári Zoltán elmondta, a napi 240 tonnás kapacitá-sú malom 1,8 milliárd forint-

ból, csaknem 100 millió fo-rint EU-s támogatással épült meg. A jászberényi alapítású cég megyénkben Veszprém-ben és Pápán 1996-ban tele-pedett le. Székhelyükön öt éve adták át Közép-Európa legkorszerűbb malomüze-mét, amelyet most a kádártai követett hasonló technológi-ával.

A közösség érdekeinek szem előtt tartását emelte ki a cég erősségeként Pócs Já-nos jászberényi országgyű-lési képviselő, aki gratulált a beruházáshoz.

A malom technológiáját Tóth-Kása Attila ügyvezető igazgató mutatta be a részt-vevőknek.

Mátyus taMás

Kádártára költözött a malom

Veszprémben is tüntettek A közoktatás helyi közügyA kormány politikája és a

korrupció ellenes országos tüntetéssorozathoz Veszp-rémben is több százan csatla-koztak hétfő este.

A demonstráción Kész Zol-tán, a Polgári Platform elnöke a jövő év elején esedékes időkö-zi választások kapcsán úgy fo-galmazott: „2015 elején Veszp-rém szüntetheti meg a minden kontroll nélkül működő kéthar-mados parlamentet.”

Korbel Péter középiskolai tanár szerint a jelenlegi hatal-mat kettős cél vezérli. „Egy-részt az, hogy minimálisra csökkentse azoknak a szá-mát, akik a jövőben felkészült kritikusai lehetnek, tehát

megpróbálják a zsarnokot kontrollálni. Másrészt meglo-vagolja azt a régi, jól bevált magyar hagyományt, amely szerint sikk a tanárokat és egyáltalán az értelmiséget a társadalom söpredékének te-kinteni.”

A beszédek után egyperces néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt alcsútdobozi polgármesterje-löltre, Váradi Andrásra és az Együtt–PM aktivistájára, Ró-zsa Milánra. Ezután a menet rendbontás nélkül a sétálóut-cán át vonult a NAV székházá-hoz, ahol elénekelték a ma-gyar Himnuszt.

Mátyus

Közoktatási kerekaszta-lok felállítását javasolta az LMP önkormányzati képvi-selője múlt pénteki veszpré-mi sajtótájékoztatóján a Szabadság téren.

Gerstmár Ferenc el-mondta, nem lehet vissza-térni a 2010 előtti fenntartói modellhez, de a hatályos köznevelési törvény alap-ján továbbra is elsődlege-sen helyi közügyként kell kezelni a közoktatási ága-zatot, amelynek minőségi fenntartása és üzemelteté-se az állami Klebelsberg Intézményfenntartóval kö-zös érdek és felelősség.

Úgy vélekedett: a hatás-körök, feladatok, finanszí-rozás formája máig nem tisztázott. A képviselő ki-emelte, „az LMP azt java-solja az újonnan felállt ön-kormányzatoknak – így a veszprémi közgyűlésnek is –, hogy hozzanak létre egy új konzultációs, testületi modellt, ahová a szereplők széles körét meghívják: az önkormányzat, a pedagó-gusok, az állam, az érdek-védelem és a helyi oktatás-sal foglalkozó civil és szülői szervezetek és természete-sen a KLIK is részt venne benne.” MátyusKész Zoltán beszél az összegyűltekhez a Szabadság téri tüntetésen

Gerstmár Ferenc a Szabadság téren egy korábbi sajtótájékoztatón

Zsigó Róbert államtitkár beszél az újonnan épített malom avatóünnepségén szerdán Kádártán

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

Fotó: Archív

2014. november 21.

veszprémi nap 3Közélet

Téli üzemmódba váltottak a város és a megye közútkezelői, a VKSZ Zrt.-nél november 15-étől, a Magyar Közút Zrt.-nél november 10-étől várják hu-szonnégy órás ügyelettel a telet.A megyében sa-ját, ekézésre és szórásra alkalmas kombinált gép-ből 23, saját, hó-ekézésre alkal-mas gépből 24, nyolc hómaró, hat bérelt, eké-zésre és szórásra alkalmas kombi-nált gép, valamint havaria helyzet esetén 50 lehívható bérelt gép áll rendelkezésre. A város határain belül négy toló-lappal és szóróadapterrel fel-szerelt teherautó, valamint öt járdatakarító gép áll munkába, de itt is lehetőség van alvállal-kozók bevonására.De nem csak a cégeknek, ne-

künk sem árt téli üzemmódba kapcsolni: lecserélni az autón a nyári gumikat télire, feltölteni fagyállóval a kocsit és a téli ab-lakmosóról se feledkezzünk

meg. Bár az időjá-rás még a kegye-sebb arcát mu-tatja, a biztonság kedvéért készít-sünk be a kocsiba seprűt, lapátot és egy meleg pok-rócot is. És arra sem árt felkészülni, hogy az útüzemeltetők először a főbb út-

vonalakat takarítják, utána jut-nak csak el a mellékutakra, kis utcákba. Ugyanez érvényes a járdákra is, azonban a magán-házak előtti járdaszakaszoknál a tulajdonosnak is kötelezett-sége a síkosságmentesítés.Szóval a vállalatok már téli üzemmódba álltak. Kövessük őket mi is…

VÉLEMÉNY

Felkészülten várjuk a telet!

Mátyus taMás

Ladányi István vehette át idén a Cholnoky-díjat Porga Gyula polgármestertől múlt csütörtökön a Dubniczay-palotában.

K ö s z önt ő jé b e n Porga Gyula pol-

gármester úgy fogalmazott, a történelemben számos te-lepülés eltűnt az idők során. És azok maradtak fenn, ahol a természeti és épített kör-nyezet szellemi építőkoc-kákkal egészült ki. Rámuta-tott, Veszprémben mindig jelen voltak olyan szellemi közösségek, akik meghatá-rozó erővel bírtak a telepü-lés életében, mint például a Cholnoky-család. Hozzátet-te, fontos, hogy ma is ismer-jük el azt a tevékenységet, amivel az itt élők hozzájárul-nak a város jövőjének alakí-tásához. A kitüntetett, Ladá-nyi István életműve méltóvá teszi arra, hogy részese le-gyen ennek a város- és kö-zösségépítő munkának.

A vajdasági Adorján 1963-ban született Ladányi István szerkesztőként, irodalom-szervezőként és egyetemi oktatóként is részese a kár-pát-medencei irodalmi élet-nek. 1984 óta publikál, verse-ket, esszéket, kritikákat és tanulmányokat írt. 1989–91

közt szerkesztette az újvidé-ki Új Symposion irodalmi fo-lyóiratot, majd a mai Ma-gyarország területére köl-tözve 1992-től alapító szer-kesztője a veszprémi Ex Symposionnak.

A díjazott pohárköszöntőjé-ben megköszönte az őt körül-vevő veszprémi közösség tá-mogatását. Mint mondta, nagy szerepük van abban, hogy Veszprémben otthonra lelt.

Mátyus taMás

Átadták a Cholnoky-díjat

Frakcióvezetői nyilatkozatokKét frakció alakult az új önkormányzati ciklusban, amelyek vezetői nyilatkoztak lapunknak.

A Demokraták a városért képviselőcsoport frakcióve-zetője Hartmann Ferenc (MSZP), helyettese Ka tanics Sándor (DK) lett. A ciklusra szóló célkitűzéseik közt zöl-debb, sokszínűbb, versenyké-pesebb Veszprémet akarnak. „Harcolunk az adócsökken-tésért, a telekadó jelentős mérsékléséért. Küzdünk az elrontott belvárosi közleke-dés ésszerűsítéséért, a belső körút hiányzó szakaszának és a Rátót, Kádárta elkerülő útnak a megvalósításáért. Szorgalmazzuk a lakásépíté-seket, a rezsicsökkentő felújí-tásokat és a város minden pontján fellelhető romos épü-letek, sportlétesítmények rendbetételét. Mi már a kam-pányban is ezt a programot kínáltuk a veszprémieknek!”

A Fidesz–KDNP képvise-lőcsoport frakcióját Ovádi Péter vezeti, aki úgy fogal-mazott: „október 12-én a vá-lasztók egyértelmű és meg-győző felhatalmazást adtak a Fidesz–KDNP pártszövet-ségnek arra, hogy folytassa az eddig megkezdett mun-

kát. A frakció továbbra is elkötelezett Veszprém fejlő-dése érdekében. Az elmúlt 4 évben már bizonyítottunk: számos fejlesztés valósult meg Veszprémben, amely egy dinamikusan növekvő városképet eredményezett. Veszprém megszabadult adósságállományától az ál-lam jóvoltából, így stabili-zálni tudta költségvetését, amellyel az elvégzendő fel-adatok könnyebben tervez-hetőek és elkezdődhet a vá-roslakók terheinek csök-kentése. Folytatjuk a város-részek megújítását, az elfo-gadott településfejlesztési stratégia fontos eleme a munkahelyek megőrzése és

új munkahelyek teremtése a gazdaság fejlesztésével. A frakció a továbbiakban is támogatni fog minden olyan kezdeményezést, ami Veszp rém város fejlődését, a veszprémi vállalkozások erősítését és a Veszprém-ben élők jólétét szolgálja.

Számítunk az itt élők véle-ményére, ezért figyelünk arra, hogy képviselőink, csakúgy, mint a polgármes-ter, minden veszprémi szá-mára elérhető legyen az ut-cafórumokon és a fogadóórá-kon keresztül, mert Veszpré-mért, a veszprémiekért tenni csak összefogással lehet.”

Mátyus taMás

Előítéletek csapdájábanA tolerancia világnapja al-

kalmából – melyet november 16-án tartanak – Előítéletek csapdájában címmel konfe-renciát rendezett a Veszp-rém Megyei Családi, Esély-teremtési és Önkéntes Ház.

A társadalmi elfogadás je-gyében a városháza Kos-suth-termében hétfőn meg-tartott tanácskozáson Var-ga Endre, a szervező egye-sület vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Porga Gyula polgármester nyitot-ta meg a konferenciát. Be-szédében kiemelte, hogy em-pátiával kell átélni ember-társaink helyzetét, csak így tudjuk tolerálni egymást.

– Az előítéletet az általáno-sítás váltja ki – hangsúlyozta előadásában Bálint Bánk pszichológus, a Veszprémi Hittudományi Főiskola Szoci-ális Munkás Tanszékének do-cense. A romák, a nők és a fo-gyatékkal élők hazai helyzet-képét vázolta előadásában Albert Fruzsina szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támoga-tott konferencia második ré-szében sikeres Veszprém megyei programokat ismer-tettek az ifjúsági és szociális szervezetek képviselői.

Darcsi

A társadalmi elfogadás jegyében zajlott a konferencia a város-háza Kossuth-termében, ahol Bálint Bánk is tartott előadást

Hartmann Ferenc, a Demokraták a városért frakció vezetője

Ovádi Péter, a Fidesz–KDNP frak-ció vezetője

Porga Gyula adja át a Cholnoky-díjat Ladányi Istvánnak múlt héten

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

Fotó: Archív

Fotó: Archív

Page 3: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

Page 4: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

42014. november 21.

veszprémi napKÖZÉLET

FelvonulásSzentmise volt szomba­

ton a Regina Mundi temp­lomban László Dezső atya vezetésével a Szent Margit óvodából és a város több más óvodájából érkező gyerekeknek, ahol a Szilá­gyi iskola 2. osztályosai elevenítették fel az ünnep­hez kapcsolódó néphagyo­mányt. Szent Márton le­gendája kapcsán lámpás felvonulás indult a Szent­háromság térre, ahol dr. Márfi Gyula érsek atya áldotta meg a gyermekse­reget és hozzátartozóikat.

Bárczi gálaA Bárczi iskola idén is

megrendezi az immár ha­gyományos Bárczi Caritas Gálát. November 28­án, pénteken 17 órakor a régi VMK­ban az iskola tanárai és diákjai adnak műsort, amelyben fellép az intéz­mény énekkara, furulya­kórusa, a széplelkek társu­lata, emellett lesz modern tánc és külön programmal készülnek a kicsik. A ren­dezvényen – amelynek fő­védnöke Porga Gyula pol­gármester – adják át a Bárczi­díjat azoknak a pe­dagógusoknak és diákok­nak, akik kiemelkedő munkát végeztek az iskolá­ért. A gála bevétele a Bárczi­Caritas Alapít­ványt gyarapítja, amelyet táborok, játszóházak szer­vezésére fordítanak, vala­mint támogatják az iskola hátrányos helyzetű diákja­it és bővítik a fejlesztőesz­közök tárát.

RubinmiseSzendi József nyugal­

mazott veszprémi érsek december 24­én ünnepli pappá szentelésének 70. évfordulóját. Erre az ünne­pi alkalomra emlékezve 2014. november 22­én Már­fi Gyula érsekkel, vala­mint a Veszprémi Főegy­házmegye és a korábban Veszprémi Püspökséghez tartozó Kaposvári Egyház­megye papjaival együtt mutatja be rubinmiséjét.

RÖVID HÍREK

A Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodája, valamint az Egészséges Táp­lálkozásért Egyesület sport­ és egészségnapot tartott a Hangvillában szombaton.

Dr. Strenner Zoltán, az önkormányzat közjóléti bi­zottságának elnöke megnyi­tójában kiemelte, az egész­ség azért fontos, mert ha van, akkor szinte tudomást sem veszünk róla, de ha nincs, akkor az ember csak a be­tegségére tud koncentrálni és mellékessé válik minden más.

Várszegi Judit, az Egész­ségfejlesztési Iroda szakmai vezetője tájékoztatásul el­

mondta, az egészségfejlesz­tés nem csak a táplálkozás­ból és a mozgásból áll, annál összetettebb dolog. Ezért vannak az ilyen rendezvé­nyek, hogy segítsenek ebben az embereknek, ahol az étke­zés és sportolás mellett a mentálhigiénia is hangsúlyt kap.

Lőrinczné Táborfi Julian­na, az Egészséges Táplálko­zásért Egyesület elnöke sze­rint mindenki egyénileg fele­lős az egészségéért és min­denki saját maga tehet érte a legtöbbet. Ehhez azonban ők minden segítséget megadnak a rendezvény keretében.

Hauzler

Minden évben megemlékezik az önkormányzat azokról a pe­dagógusokról, akik 50, 60 és 65 évvel ezelőtt fejezték be tanul­mányaikat. Kedden délután a városháza Kossuth­termében összesen 21­en vehettek át em­lékdiplomát: hatan arany, nyol­can gyémánt, heten pedig vas fokozatút.

– A pedagógus a legfontosabb példakép az ember életében – mondta többek között köszöntő beszédében Némedi Lajos al­polgármester. – Egész életükön át adták nekünk azt, amelynek megköszönéséhez egy élet sem elég. Veszprém nem lehetne eny­nyire szép és gazdag, ha évtize­

deket átívelő értékes munká­jukkal önök nem járulnak hoz­zá a város fejlődéséhez – fogal­mazott az alpolgármester.

Az emlékdiplomákat Némedi Lajos és Halmay György ön­kormányzati képviselő, a köz­nevelési, ifjúsági és sportbizott­ság vezetője adta át a pedagó­gusoknak. Az ezt követő koccin­tás előtt pohárköszöntőjében Halmay György kiemelte, hogy az emberek legértékesebb kin­csüket bízzák a pedagógusok­ra: a gyerekeiket.

A rendezvényt Kéry Kitti színművésznő szavalatai tették még ünnepélyesebbé.

Darcsi

Az egykori veszprémi Heim Pál Gyermek­kórház éppen 110 éve átadott épületének történetét mutatta be a Történelmi Szalon múlt hét csütörtökön a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban.

Sok érdeklődőt vonzott a téma, s a

gyermekkórház egykori dol­gozói közül is számosan részt vettek a MNL Veszp­rém Megyei Levéltár és kór­ház közös rendezvényén.

Márkusné Vörös Hajnal­ka, a levéltár igazgatóhe­lyettese dokumentumok alapján foglalta össze az épület történetét, s dr. Gáti István, dr. Hegyi István, dr. Kiss József, Hajba Mik­lósné Keller Mária, Hogya György, a Heim Pál Gyer­mekkórház egykori igazga­tói, dolgozói elevenítették fel emlékeiket az intézményben folyó munkáról.

Az Erzsébet sétányon, ma elhagyatottan álló épület ere­detileg gyermekmenhelynek épült 1904­ben, s egyike volt az akkor az országban létesült tizennyolc hasonló intézmény­nek. Miután a második világ­háború során a megyei kór­háznak azt a szárnyát, amely­ben a gyermekosztály is műkö­dött, bombatalálat érte, adott volt a lehetőség, hogy a Gyer­mekmenhely sértetlen épüle­

tében, ahol korábban orvosi ellátást is biztosítottak, he­lyezzék el a beteg gyermeke­ket, s 1954­ben megnyílt a gyermekkórház. A Heim Pál nevét felvett gyermekkórház 1977­ig működött önálló intéz­ményként, majd 1995­ben át­költözött a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház akkor elké­szült új épületébe.

A gyermekkórházban évti­zedeken át hivatásuknak elkö­

telezett, nagy szaktudással rendelkező orvosok és ápoló­nők végezték gyógyító munká­jukat, amelynek feltételeit jól képzett háttérszemélyzet biz­tosította. Az egykori dolgozók közül egy­egy történettel töb­ben is felidézték a gyermek­kórház évtizedeit, s külön adóztak az első igazgatók, dr. Gaál István, és dr. Török Já­nos emlékének.

lászló Péter

A gyermekkórházra emlékeztek

A volt gyermekkórház 110 éve átadott épületének történetét elevenítették fel múlt héten a kórházban

Egy nap az egészségért

Dr. Strenner Zoltán bizottsági elnök köszöntötte a résztvevőket

Pedagógusok elismerése

Összesen 21-en vehettek át emlékdiplomát a városháza Kossuth-termében, akik 50, 60 vagy 65 éve végeztek pedagógusként

Fotó: Mátyus

Fotó: Zwicker

Fotó: Zwicker

Page 5: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

52014. november 21.

veszprémi nap FÓKUSZBAN

A Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola 2015­ben ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, és ennek előkészületeiről ifj. Szathmáry Árpád igazgató adott tájékoztatást lapunknak.

1895­ben alapítot­ták a Veszprémi Fel­

ső Kereskedelmi Fiúiskolát, a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépisko­la jogelődjét, így ez Veszprém legidősebb szakképző intézmé­nye. Az igazgató úgy véli, isko­lájuk kötelessége az intézmény hagyományainak ápolása, to­vábbvitele.

Ezért részben visszatekinte­nek az elmúlt 120 évre, ezen be­lül az elmúlt húszra is, mert ez idő alatt is számos jelentős do­log történt az iskola életében. Ilyen volt, hogy 40 év után, 2008­ban hagyta ott régi helyét az is­kola a várban, és költözött jelen­legi helyére, a Csap utcába. Má­sik jelentős változás, hogy más­fél éve viselhetik nevükben a közigazgatási jelzőt, amit egy zászlóavatóval tettek emlékeze­tessé. Ezzel az iskola igazodott a közigazgatási rendszer bővü­léséhez, bízva abban, hogy ez­által tanulóik lehetőségei is szé­lesednek. Ezenkívül a szakkép­zési kínálatukban megjelent a vállalkozási és bérügyéntézői szakma is.

Fontosnak tartja megemlíte­ni, hogy számos szép ered­ményt értek el tanulóik szak­mai és közismereti versenye­ken. Az elmúlt tíz évben a pénz­ügyi­számviteli ügyintéző szakmában szervezett orszá­gos versenyeken mindig volt ta­

nulójuk az első tíz helyezett kö­zött, illetve közismereti tantár­gyakból – főleg matematikából, idegen nyelvből, földrajzból, történelemből – diákjaik szép eredménnyel szerepeltek a kü­lönböző országos szintű tanul­mányi versenyeken.

Minderről a jubileumi évben szeretnének megemlékezni.

Legjelentősebb rendezvény a pénzügyi­számviteli országos szakmai tanulmányi verseny országos döntőjének a megren­dezése lenne, amelyre pályáza­tot nyújtottak be a Nemzetgaz­dasági Minisztériumhoz. Ezen­kívül számos egyéb rendez­vényt terveznek 2015. tavaszi időszakára. Gondolva itt szak­mai előadások szervezésére, amelyben a Pannon Egyetem­mel kívánnak együttműködni,

valamint lenne több kulturális rendezvény is, amelyek közül kiemelkedik a Közgazdász gála, ahol a különböző verse­nyeken elért eredményeket is díjazni, jutalmazni szokták. Eh­hez jönnek még a Közgazdász hét eseményei: többek között a diáknap és a nonstop sportve­télkedő.

Az iskola jubileumi évköny­vet tervez kiadni, amelyben az elmúlt húsz évet kívánják meg­örökíteni, illetve a természetjá­ró szakosztályukról is szeretné­nek megjelentetni egy kiad­ványt. Ehhez kapcsolódóan egy teljesítménytúrát is indítanak,

amelynek az első túráját a tava­szi időszakban valósítják meg. Terveznek egy pályázatot is ki­írni közgazdász témában, Ifjú közgazdász címen, ami regio­nális szintű lesz. Jelentősebb rendezvényeikre meghívják né­metországi testvériskolájukat is. Mindezek megvalósításához pedig az iskolában egy emlékbi­zottság alakul a rendezvényso­rozat koordinálására.

Hauzler lászló

Jubileumra készül a Közgáz

Ifj. Szathmáry Árpád igazgató tájékoztatott az iskola programjairól

„VKSZ” Zrt. – az önök SzOLGÁLaTÁBanTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu 17

6921

Bankkártyás fizetésaz ügyfélszolgálaton

Már bankkártyával is fizetheta„VkSz”a„VkSz”a„ zrt. Haszkovó út 11/a szám alatti

ügyfélszügyfélszügyf olgálatán. Terminál telepítését követőengyors, egyszerű tranzakcióval, kényelmesen

intézhetők a kifizetések.

Ügyintézéshez válassza az onlineidőpontkérés lehetőségét,

a www.vkszrt.hu oldalra lépve.

ne feledje, az e-számlára való áttéréssel megszüntethetia sárga csekkel járó postai várakozásokat és

ezzel is egy rugalmasabb fizetési módra térhet át!

Porzsák szakÉrTŐ8200 Veszprém, radnóti tér 2.,

(radnóti irodaház) ny.: H–P.: 8–17, szo.: 8–12Tel.: 20/392-9070

176

801

Ne keressen tovább,nálunk biztosan megtalálja!

Porzsákokgyári és utángyártott minőségben

(papír, gír, gír yapjú, ipari)

Lakossági tájékoztatóTovább folytatódik, és egyben végéhez köze­ledik a Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfej­lesztési Irodájának lakossági szűrőprogramja. A veszprémi járásban eddig nyolc településen nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvény – utolsó állomásként – Veszprémben zárul.

A szűrőprogram hétvégén, 2014. november 22­én (szom­bat) és 23­án (vasárnap) áll a város lakosságának rendel­kezésére.

A program lebonyolítására a Rendelőintézet (Veszprém Komakút tér 1.) földszinti szakrendelő helyiségeinek, valamint gépjárműparkolójá­nak igénybevételével kerül sor. A parkoló pénteken 14

órától lezárásra kerül, ezért ezúton is felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy gépkocsit a parkolóban a jelzett időn túl ne hagyjanak.

A szűrések igénybevételére a jelzett napokon 9 és 15 óra között van lehetőség, érkezési sorrendben, rövid regisztráci­ót követően. A szűrőprogra­mon való részvételt jelezni (regisztrálni) személyi okmá­

nyok felmutatása nélkül, vala­mennyi jelzett napon 9.00­tól 13.00 óráig lehet.

A szűrővizsgálatok elvégzé­sére egyénenkénti előzetes ál­lapotfelvételt követően, meg­határozott kockázati tényezők és ajánlások alapján kerül sor. Egyes szűrővizsgálatok vala­mennyi jelzett napon – tekin­tettel azok időtartamára – csak korlátozott számban áll­nak rendelkezésre, és igény­bevételük jelentősebb várako­zási idővel is járhat.

Szűrővizsgálatok:• előzetes állapotfelvétel,

vérnyomásmérés• testösszetétel­mérés• tüdődaganatok korai felis­

merését segítő CT­vizsgá­lat

•áttekintő hasi ultrahang­vizsgálat

•EKG­vizsgálat• légzésfunkciós vizsgálat• szemfenékvizsgálat• szájüregvizsgálat•hallásszűrés• tájékoztatás, jelentkezés

felvétel enzimes béldaga­natszűrésre

•mentálhigiénés tanács­adás

•dietetikai tanácsadásA szűrőprogramok zökke­

nőmentes lebonyolítása érde­kében kérjük a lakosság tá­mogató részvételét és együtt­működését.

Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Iroda

munkatársai

Fotó: Hauzler

Sérelmeka pszichiátrián

Alapítványunk közel húsz éve biztosít ingyenes jog-segélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelé-sük során. Ha ön vagy is-merőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelez-ze az alábbi elérhetősége-ken: Állampolgári Bizott-ság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal:www.emberijogok.huMinden információt bizal-masan kezelünk!

Veszprémi véradás

november 24., hétfő Közgazdasági Szakközép-iskola 10–13 óraHotel Magister 14–18 óraVérellátó Állomás 8–15 óranovember 25., keddVám és Pénzügyőrség 9–12 óraVérellátó Állomás 8–15 óranovember 26., szerda Vérellátó Állomás 8–18 óranovember 27., csütörtökIpari iskola, Eötvös Könyv-tár 10–13 óraVérellátó Állomás 8–15 óranovember 28., péntek Vérellátó Állomás 8–12 óra

Page 6: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

6 veszprémi napa hét témája2014. november 21.

Közel hatvan kiállító várta a leendő közép-iskolásokat pénte-ken és szombaton a Veszp rém Arénában.

A megyei kormányhivatal munkaügyi központja 16. al-kalommal rendezett pályavá-lasztási napokat. Takács Szabolcs kormánymegbízott köszöntőjében úgy fogalma-zott: a nemzet jövője a fiatalok kezében van. Mint mondta, nagy a felelősségünk, hogy minden támogatást megad-junk számukra ahhoz, hogy a lehető legmegfelelőbb szak-mát megtalálhassák. El-mondta, a kormány számára fontos a szakképzés megerő-

sítése, hiszen számos terüle-ten munkaerőhiány tapasz-talható, pedig egy jó szakem-ber felbecsülhetetlen értéket képvisel manapság.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, fontos döntés előtt állnak a nyolcadikos fia-

talok és szüleik, amelyet kö-zösen kell meghozniuk. Eb-ben segít a rendezvény, ahol nemcsak a szakmakínálatot tekinthették meg az érdeklő-dők, hanem az intézmények közösségi életébe is betekin-tést nyerhettek. Mátyus

Az új önkormányzati ciklus első bizottsági üléseit tartották a héten a városházán, amelyeken megalkot-ták és elfogadták a bizottságok ügyrend-jét, valamint több más üggyel is foglalkoztak.

Az első ülést hét-főn a dr. Strenner

Zoltán vezette közjóléti bi-zottság tartotta. Tárgyal-tak a városi idősügyi tanács megalakításáról is. Mivel az előző testület megbízatása a korábbi önkormányzati ciklus végéig szólt, ismét a bizottság elé került a tanács alakítása. A tanács elnöke a város működésért felelős al-polgármestere, Némedi La-jos, rajta kívül Gerstmár Ferenc, Halmay György, Sti gel maier Józsefné és dr.Strenner Zoltán képvise-lők, 3 fő a szociális intézmé-nyek képviseletében és 7 fő az idősszervezetek részé-ről. Az ülésen a Petőfi Szín-ház művészeti évadjának szakmai beszámolója és az intézmény szervezeti és mű-ködési szabályzatának mó-dosítása is napirendre ke-rült.

Szerdán ülésezett a Katanics Sándor vezette pénzügyi és költségvetési bi-zottság. A napirendek közt foglalkoztak a város 2014.

évi költségvetésének módo-sításával és döntéssel előze-tes kötelezettségvállalások-ról. A kéményseprő-ipari szolgáltatásokról szóló ren-delet módosításánál foglal-koztak feladatbővülésekkel, valamint a díjmeghatározás kérdésével is. Az előterjesz-tés szerint természetes sze-mély ingatlantulajdonos vagy használó esetében az évi kétszeri ellenőrzési, tisz-títási alkalom évi egy alka-lomra fog csökkenni. Ennek következtében e kéménytí-pusok jogszabályban rögzí-tett díjszámítási metódusa is

Tanácsok pályaválasztás előtt

Takács Szabolcs köszöntötte a rendezvényre érkező diákokat

Üléseztek az önkormányzati bizottságok

A dr. Strenner Zoltán vezette közjóléti bizottság hétfőn tartotta ülését a városháza kis házasságkötő termében

Pályázati felhívásközútkezelő ügyintézői munkakör

a pályázat kiírója:Veszprém Megyei Jogú Város Jegyzője8200 Veszprém, Óváros tér 9.Munkahely megnevezése: VeszprémMegyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaVárosüzemeltetési IrodaÜzemeltetési Csoport8200 Veszprém, Óváros tér 9.Betöltendő munkakör: közútkezelő ügyin-

téző (határozatlan idejű kinevezéssel)Ellátandó feladatok:– Tevékenysége során ellátja az Önkor-

mányzat kezelésében lévő közúthálózat útke-zelői tevékenységét, az útfenntartás, a forga-lomtechnikai és a forgalomszabályozás ügye-inek intézését, irányítását, felügyeletét.

– Ellátja a közutak felbontására, igénybevé-telére, valamint idegen szerv vagy személy által a közutak működésével kapcsolatos más egyéb tevékenységre irányuló feladatok, ké-relmek kivizsgálását, elbírálását és az útke-zelői állásfoglalások meghozatalát.

– Közútkezelőként közreműködik a városi úthálózathoz kapcsolódó vagy beilleszkedő utak építési engedélyezésénél, illetve a köz-utakat érintő közművek területfelhasználási engedélyezésénél.

– Biztosítja a közutak állapotának megfele-lőségét, folyamatosan figyelemmel kíséri azok minőségét és a felmerülő hibák elhárítá-sára intézkedik. Ugyancsak folyamatosan fi-gyeli a forgalomszabályozási eszközök (jelző-táblák, jelzőlámpák stb.) meglétét, biztonsá-gos üzemelését, azokat működteti. A külső szakhatóságok bevonásával bonyolítja a rendszeres forgalombiztonsági felülvizsgála-tot. Megszervezi az azonnali beavatkozáshoz, valamint a rendszeres, megelőző karbantar-táshoz szükséges kivitelezői hátteret és fel-ügyeli munkájukat.

– Ellenőrzi az útkezelői hozzájárulásban foglaltak betartását és a feltételektől eltérő vagy nem engedélyezett tevékenység észlelé-se esetén a szükséges intézkedéseket, hatósá-gi és szabálysértési eljárás kezdeményezését megteszi.

az állás betöltéséhez szükséges felté­telek:•büntetlen előélet• cselekvőképesség•magyar állampolgárság• iskolai végzettség: egyetemi vagy főisko-

lai szintű építőmérnök, közlekedésmér-nök szakképzettség

• egészségügyi alkalmasság• vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolyta-

tása•B kategóriás jogosítvány• felhasználói szintű számítógépes ismere-

tek.a pályázat elbírálásánál előnyt jelent:•közútkezelői munkakörben szerzett szak-

mai gyakorlat•útügyi igazgatási és/vagy közútkezelői

és/vagy forgalomszervezői szakmai gya-korlat

• szakági műszaki ellenőri jogosultság•közigazgatási gyakorlat• térinformatikai ismeretek, CAD alapú tér-

képek szerkesztésében szerzett gyakor-lat.

Illetmény és egyéb juttatások: a közszol-gálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a Közszolgálati Szabályzat alapján

a pályázathoz csatolandó iratok:•motivációs levél• fényképes szakmai önéletrajz• iskolai végzettséget igazoló oklevél máso-

lata• jogosítvány másolata.A pályázat benyújtásának határideje: 2014.

december 3.A pályázatokat Veszprém Megyei Jogú Vá-

ros Polgármesteri Hivatal Személyzeti Cso-portjához (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) kell benyújtani.

A pályázatok 2014. december 12-ig kerül-nek elbírálásra.

A pályázat elbírálásáról az elbírálást köve-tően minden pályázó írásban értesítést kap.

Az álláshely az elbírálást követően azonnal betölthető.

Fotó: Mátyus

Hatályos hirdetmények

„Mesél a múlt” címmel fiataloktól várnak írásokat, amelyek-ben idős emberek mondják el emlékeiket, a [email protected] címre. Határidő: november 25. A hirdetmény megjelent lapunk október 17-ei számának 4. olda-lán.

nnnA VENÖKE ajánlásokat vár a 8200 Veszprém, Szigethy József utca 42. sz. alá, vagy interneten a [email protected] címre Veszprémben élő hétköznapi hősnőkre. Határidő: november 24. A hirdetmény megjelent lapunk november 7-ei számának 6. ol-dalán.

nnnPályázati hirdetmény a Veszprém, Vár utca 29. szám alatt talál-ható ingatlan – amely természetben a Dubniczay-palotában lévő Múzeum Kávézó – bérleti úton történő hasznosítása cél-jából. Határidő: november 26. 9 óra. A hirdetmény megjelent lapunk november 7-ei számának 6. ol-dalán.

Page 7: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

7veszprémi nap a hét témája

Vizl Tamás közgazdászSzívem szerint én szakács lennék, mert nagyon szeretek főzni. Úgy gondolom, aki igazán jól csinálja ezt a szakmát, az tud is érvényesül-ni vele. Külföldön is lehet hasznosí-tani az itt szerzett tudást, és itthon is lehet használni az idegenben szerzett tapasztalatokat.

Vas Bettinaközépiskolai tanulóÉn nem váltanék, ha lehetőségem lenne, akkor sem. A kereskedői szakmát tanulom és most sem bá-nom, hogy ezt választottam. Sokol-dalú szakmának tartom, több terü-leten el lehet helyezkedni vele és remélem, anyagilag is megtalálom a számításomat.

Hulka Veronikagimnáziumi tanulóSima gimnáziumban tanulok és az orvosi pályára készülök, de ha most újrakezdhetném, akkor leginkább a mérnöki területet választanám. Mindenütt azt hallani, hogy hiány van mérnökökből, mindenütt kere-sik őket és a legjobb ajánlatokkal is őket várják.

Fazekas Gáboregyetemi hallgatóTársadalmi tanulmányok alapsza-kon tanulok a Pannon Egyetemen és úgy érzem, a lehető legjobb he-lyen vagyok. Természetesen terve-zem mesterszakon folytatni a ta-nulmányaimat, mert szociológus szeretnék lenni. Remélem, anyagi-lag is megbecsülnek majd.

MEGKÉRDEZTÜK

Ön milyen szakmát választana ma?

Fotók: Zwicker

2014. november 21.

HibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentő: 06/30/ 487-2853. Észak-dunántúli Áramszol-gáltató Zrt. központi hibabe-jelentés: telefonon: call cen-ter műszaki hibabejelentő: 06/80/205-020, 06/80/533-533, 06/20/459-9666, 06/30/459-9666, 06/70/459-9666, elektronikusan: http://e-iroda.eon-hungaria.com: lakossági ügyfelek – hibabe-jelentés – közvilágítási hiba-bejelentés. VMJV Polgármes-teri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Veszp-rém, Óváros tér 9., e-mail: [email protected] fax: 88/421-418, telefon: 88/549-100, zöldszám: 88/401-104 (a nap 24 órájában hívható).

Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:

FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1-jétől!)

FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425-228

Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-273

Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424-472

Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549-273.

megváltozik. A gyakoriság változása miatt minden szi-lárd kéménytípus esetében képlethelyesen korrigálni kell a hatályos önkormány-zati rendelet szerint fizeten-dő díjat. Ez kb. 70–200 Ft/év (az ENHS típus esetében 557 Ft/év) növekedést eredmé-nyez típustól függően. A gáz-kémények esetében, vala-mint a többi tevékenységnél díjváltozásra nem kerül sor.

Csütörtökön tartotta ülését a Halmay György vezette köznevelési, ifjúsági és sport-bizottság. A testület vélemé-nyezte az általános iskolák

felvételi körzeteit, és két in-tézményi tanácsba delegált tag választásáról is döntött. A Dózsa iskolába Hegedűs Barbara, a Cholnokyba pe-dig Tóth Györgyi, a válasz-tókerületek képviselői kerül-tek. A grémium elé került a Jutasi úti sportcentrumban építendő két műfüves pályá-hoz kapcsolódó kötelezett-ségvállalás is, a 2015-ös költ-ségvetés terhére húszmillió forintot biztosít e célra a vá-ros.

Csütörtökön ülésezett a Czaun János vezette tulaj-donosi bizottság is. Foglal-

koztak a köztemetőkkel kapcsolatos rendelettel is, amely kiegészült azzal, hogy a Vámosi úti temető-ben szociális parcellát nyit-nak. A törvény értelmében szociális temetésről akkor beszélhetünk, ha az elte-mettető vagy az általa fel-kért személy személyes köz-reműködésével, az állam által biztosított kellékekkel ingyenes temetési helyre történő koporsós vagy ham-vasztásos a temetés, amely az eltemettető számára in-gyenes. Az ülésen ingatlan-gazdálkodási ügyek és felü-gyelőbizottsági tag kineve-zések is szerepeltek.

Szintén csütörtökön ülé-sezett a Hegedűs Barbara vezette városstratégiai és városmarketing bizottság. A testület elé került a város ifjúsági koncepciója, a té-mával későbbi számaink-ban is foglalkozunk. Szó esett a helyi menetrend sze-rinti közlekedésre vonatko-zó pályázatról is, amelyet eredménytelennek nyilvá-nít a város és újabb két évre a Balaton Volánt bízza meg. A társaság elindította a jár-műpark megújítását, 6 da-rab busz beszerzésére köz-beszerzési eljárást is kiír-tak már.

Az ülések napirendi pont-jai és az előterjesztések megtalálhatók és letölthe-tők Veszprém város honlap-járól, a www.veszprem.hu oldalról.

Mátyus taMás

Üléseztek az önkormányzati bizottságok

A dr. Strenner Zoltán vezette közjóléti bizottság hétfőn tartotta ülését a városháza kis házasságkötő termében

Fotó: Mátyus

Page 8: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

82014. november 21.

veszprémi napKÖZÉLET

Kis olasz agár

ÁltalÁnos leírÁsaSzíne: egyszínű fekete, szürke, barna. A fehér folt a mancsokon és a mellkason megengedett. Marmagassága: 32–38 cm. Súlya: 3,5–5 kg. A kis olasz agár az angol agár egyik kicsinyített mása. Teste négyzetbe rajzolható. Feje tipikus agárfej. Koponyája lapos. Orrtük-agárfej. Koponyája lapos. Orrtük-agárfej. Koponyája lapos. Orrtükre fekete. Szeme sötét és nagy. Arcorri része keskeny. Ha figyel, fülének alsó része felemelkedik. Nyaka elegáns ívelésű. Mellkasa keskeny, de mély. Háta rövid, egyenes; ágyéka ívelt. Fara erősen

csapott. Farka hosszú és lelóg. Já-rása könnyed és gyors. Végtagjai szikárak, egyenesek és vékonyak. A combjai erősek. Mancsa ovális, ujjai zártak, karmai feketék. Szőre rövid, finom, testhez simuló.

Viselkedése, tulajdonsÁgaiÉrtelmes, könnyen tanuló, jól al-kalmazkodó. Előnyös tulajdonsá-ga, hogy nem ugatós, szereti a hi-giéniát, azonban kényeskedő. Idegenekkel szemben bizalmat-lan. Rövid szőre miatt a hideget nem bírja, télen gyakran reszket.

történeteAz agarak nagy családjának legki-sebb tagja az olasz agár. Senki nem tudja, ki és mikor „törpítette” el. De az egyiptomi és római kor-ból származó rajzokon is lehet lát-ni kicsi agarakat. A fajtát minden bizonnyal jól ismerték a XVI–XVII. században. Legalábbis akkori fest-mények erről tanúskodnak. 1790-ben Bewick híres művész a kis termetű olasz agarakat a követke-zőképpen vetette össze a többi agárral: „Az olasz agár nem több, mint a fele a másik kutyának, de formájában hasonló. Alakja rend-kívül szép. Ebben az országban nem terjedt el, az éghajlat miatt.” Stonehenge, a híres festő 1859-

ben megörökítette a kor leghíre-sebb olasz agarát. A kutyát Billynek hívták, olasz kutyákkal való intenzív tenyésztés eredmé-nye volt. Ebből is kézenfekvő, hogy az angol állomány Olaszor-szágból van. A fajtára jellemző fi-cánkoló, szökdécselő járás állító-lag annyira elbűvölte a matabele

törzsfőnököt, hogy 1 ilyen kutyá-ért 200 marhát adott.

HasznÁlHatósÁgaKis termete miatt keveset eszik. Tanulékony, nem tolakodó, értel-mes, kedves, ezért sok országban kedvelt. Rövid szőre miatt tartása sem okoz nagyobb gondot.

Fitneszeszközöket kapott a városA „Megszépül A Vá ro som” országos pályázat győztese-ként új fitneszesz-közöket telepítettek az Erzsébet-ligetbe, amelynek ünnepélyes átadását a Laczkó Dezső Múzeumban és a ligetben tartották múlt csütörtökön.

A hét építőipari vállalat által élet-

re hívott pályázatnak a veszprémiek örülhetnek a legjobban, hiszen közel 34 ezer szavazattal szerezte meg az első helyet abban a versenyben, amit vidéki vá-rosoknak és a budapesti ke-rületeknek írtak ki. A hat darab eszközt a hét építő-ipari cég több mint kétmillió forint értékben adományoz-ta a győztes város önkor-mányzatának.

Némedi Lajos alpolgár-mester örömét fejezte ki,

hogy a pályázat megnyerése ismét bebizonyította Veszp-rém közösségének erejét, hi-szen a lakosság jelentős ré-sze megmozdult a felhívás-ra. Köszönetét fejezte ki a projektet elindító építőipari cégeknek is, amiért ők is részt kívánnak venni a tele-pülések megújításában, szé-pítésében.

Kiss Olivér a hét építőipa-ri cég képviseletében kifej-

tette, mindegyikük számára fontos a társadalmi szerep-vállalás, és mivel más prog-ramban is együtt dolgoznak, ezért közösen indították ezt a projektet. Programjuk cél-ja kettős volt, egyrészt meg-szépíteni egy város közterét, másrészt aktívabbá tenni a város közösségének életét. Úgy érzi, az Erzsébet liget-ben sikerül e kettős célt megvalósítani.

Szakácsik Gergely, a pro-jekt koordinátora elmondta, három fázisban valósult meg a program. Első volt a szava-zás, majd az önkormányzat-tal kiválasztották a terüle-tet, és ezt követően telepítet-ték az eszközöket. Szaká-csik Gergely itt jelentette be, újra indul a Megszépül a vá-rosom projekt, és január 31-ig lehet ismét szavazni.

Hauzler lászló

Az Erzsébet-ligetben tartották a pályázaton nyert fitneszeszközök ünnepélyes átadását csütörtökön

Ülésezett az egyeztető fórum

A Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyezte-tő Fórum november 17-én tartotta meg soros ülését – közölte lapunk-kal a rendőrség. Az ülé-sen dr. Vadlek Kriszti-na, a járási hivatal veze-tője mutatta be szerveze-tüket, valamint dr. Töre-ki Sándor rendőrfőkapi-tány köszönte meg a fó-rum tagjainak munkáját. Miklósi György rendőr főhadnagy előadásában a „250x100 Biztonság” kiemelt polgárőr minta-program megindulásá-ról, illetve az eddig elért eredményeiről számolt be. Horváth András rendőr főtörzsőrmester, körzeti megbízott a 24 órás közterületi jelenlét 19 megyére történő ki-terjesztésének, a lakos-ság szubjektív bizton-ságérzetét javító intéz-kedési programnak a végrehajtási módját mu-tatta be a megjelentek-nek.

Mátyus

Fotó: Hauzler

Page 9: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

82014. november 21.

veszprémi napKÖZÉLET

Kis olasz agár

ÁltalÁnos leírÁsa

Viselkedése, tulajdonsÁgai

története

HasznÁlHatósÁga

veszprémi nap ÖTÓRAI TEA 9

A klasszikus magyar rockoperát, az István, a királyt mutatták be múlt héten a Pannon Egyetem hallgatói a Hangvillában. A rendhagyó előadás kapcsán Szeles József rendezővel és Halmay Gáborral, a Hallgatók a Művészetért Egyesü-let (Hamüv) elnökével beszélgettünk.

– Még tavaly ősz-szel keresett meg

Halmay Gábor, hogy a Pan-non Egyetem hallgatóival, zenekarával és kórusával szeretné színpadra állítani Veszprémben az István, a ki-rály rockoperát, s engem sze-retne felkérni az előadás ren-dezésére. Örömmel mondtam igent a feladatra, s elkezd-tünk közösen gondolkodni a megvalósításon. Arra jutot-tunk, hogy szükség van egy

egyesületre, amely az egész produkciót összefogja, bizto-sítja annak hátterét. Így szü-letett a Hamüv – mondta el kérdésünkre Szeles József színész, akit jól ismernek a veszprémiek.

– Az egy éven át tartó elő-készületek során folyamato-san más akadályokkal kel-lett megküzdenünk. Elértük, hogy a Pannon Egyetem, Veszprém önkormányzata és a Hangvilla is a kezdeménye-zés mellé állt, így biztos er-kölcsi háttérrel kezdhettünk hozzá a munkához. Párhuza-mosan elindítottuk a jogdíj-kérelmet, s elsősorban az egyetemisták, később pedig az egész város ifjúsága köré-ben a szereplőválogatást. Asztrik szerepének megfor-málása nagy kérdés volt ben-nem. Hogyan lehetne a leghi-

telesebb formában megmu-tatni őt? Így született a gon-dolat, hogy kérjük fel a Veszprémi Érseki Hittudo-mányi Főiskola egyik hallga-tóját.

Számomra egyébként a szervezés nem volt újdonság, hiszen pályafutásom során több rendezvényt is lebonyo-lítottam már, s nem most ta-lálkoztam először gyerekek-kel sem. Azt viszont nyugod-tan mondhatom, hogy egy ilyen jellegű produkció létre-hozása mindig nagyobb fele-lősséget tesz a vállamra, mint a megszokott profi vi-lágban végzett munka – emelte ki Szeles József, aki hozzátette, a Veszprémben eltöltött 25 éves színészi munkássága során nemcsak a közönség ismerte meg őt, hanem ő is a veszprémi kö-zönséget. Ez a tudat erősítet-te meg abban a hitében, hogy bátran átüljön a „másik ol-dalra” , hiszen biztosan meg-találja a közös hangot a né-zőkkel.

– A mi előadásunk nem akart hasonlítani egyik eddi-

gi előadáshoz sem, megpró-báltuk a leginkább letisztul-tabb formában megmutatni István király történetét. Tö-rekedve közben arra, hogy ne külsőségekben legyünk erő-sek, hanem a kérdések felte-vésében. Célunk az volt, hogy a közönség elgondolkozzon. Az államalapításon, majd a kereszténységen, hogy mi-lyen nehéz emberi döntések kellettek ahhoz, hogy István nagy királlyá váljon – mond-ta el a rendező.

A próbákkal kapcsolatban Szeles József kiemelte, ren-dezőként a legnagyobb öröm az volt, hogy láthatta a fejlő-dést, változást, amit az előké-születek során a közel 40 fia-tal munkáján, szívén és lel-kén tapasztalt. – Ez az érzés leírhatatlan, mindenkinek kívánom, hogy keresse ezt a

lehetőséget. A színpadon nem színészek, nem éneke-sek, nem táncosok szerepel-tek, ezt tudtuk, s éppen ezért úgy alakítottam ki az előadás szerkezetét – segítségül hív-va Szent István Imre herceg-hez intézett intelmeit –, hogy a dramaturgia a narráció ál-tal épüljön. Ez új ízt és más, mélyebb értelmet adott a mű-nek. A fiatalok lelkesek vol-tak, nagy volt az akarat ben-nük, s ez nagyon sok hiá-nyosságot áthidalt. A próbák-ra ugyanis csak az iskolai és családi elfoglaltságok mellett maradt idő – tette hozzá Sze-les József.

– Az István, a király cse-lekménye olyan fontos törté-nelmi eseményt mesél el, amely a fiatalok számára is érthető értékeket közvetít. Ötvözve a könnyűzenével egy olyan mű született meg, amely méltán nevezhető a legnépszerűbb magyar rock-operának. Úgy éreztük, hogy hozzá tudunk tenni valamit a mi fiatalos szemléletünkből, így mertünk belevágni a munkába. A Hallgatók a Mű-vészetért Egyesület is alap-vetően azzal a céllal jött lét-re, hogy támogassa a város egyetemi és középiskolás di-ákjainak összművészeti kép-zését. Szeretnénk segíteni nekik abban, hogy a tehetsé-güket megmutassák, s fellé-pési lehetőséget is próbá-lunk biztosítani számukra. Az István, a király az első, bemutatkozó alkalmunk

volt, igyekszünk a jövőben tovább bővíteni a palettát – jegyezte meg Halmay Gábor, hangsúlyozva, hogy az elő-adás széles körű összefogás eredményeként jöhetett lét-re, amelyhez szerencsére hamar találtak támogató-kat. Nekik ezúton is köszö-nik, hogy hozzájárultak a sikerhez

A HAMÜV elnöke elmond-ta, nem titkolt terveik között szerepel, hogy az ország más felsőoktatási intézmé-nyeiben is hírét vigyék Veszp rémnek és a Pannon Egyetemnek a jól sikerült

előadással, épp ezért remé-lik: nem a múlt heti fellépés volt az utolsó alkalom, ami-kor előadhatták a darabot.

Joggal merül fel a kérdés, hogy az előadás sikerén fel-buzdulva tervez-e folytatást az egyesület más darabok színpadra állításával? – Egye lőre az István, a király a legfontosabb számunkra. Természetesen vannak ter-veink, de erről még korai len-ne beszélni, egy biztos, csak hasonló, értékes előadást ál-lítunk színpadra – mondta el zárszóként Halmay Gábor.

NéMetH MeliNda

A darabot Szeles József, a Petőfi Színház színművésze ren-dezte. Csaknem 40 fiatal kapott szerepet a darabban, a főbb szerepeket, Istvánt Ujj Viktor, Koppányt Horváth Dáni-el, Gizellát Jurák Lili, Rékát Baumann Éva, Asztrikot Vízvári Bence, Saroltot Lángi Réka, Tordát Molnár Levente, Laborcot Kiss Zoltán, Picurt, Koppány 1. feleségét Gfellner Fanni, Bog-lárkát, Koppány 2. feleségét Tóth Tekla, Enikőt, Koppány 3. feleségét Ladányi Fruzsina alakította.

Főbb szerepekben:

Az István, a király című rockoperát állították színpadra nemrég a felsőoktatási intézmény hallgatói a Hangvillában

színpadon az egyetemi hallgatók

Hallgatók a színpadon – képünk a múlt szerdán bemutatott István, a király rockopera főpróbáján készült

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!

Gazdag vulkanológiaiörökséggel büszkélkedheta Bakony–Balaton Geopark.Minderrôl az Azori-szigeteken tartr ott „tárlat-vezetést” Korbély Barnabás.

A szakember a szunnyadóvulkánok földjén is tudott kü-lönlegeset mutatni. Felcsigáztaa nemzetközi konferenciarésztvevôinek érdeklôdését aBakony–Balaton Geopark iránt.Korbély Barnabás lapunknakelmondta, esettanulmányokonkeresztül tapasztalatcserétfolytattak arról, hogy a vulka-

Vulkanológiai csodaország

nizmussal összefüggô tájképi,földtani értékeket miként lehetfenntartható módon bemutat-ni a nagyközönség számára;melyek azok a geoturisztikai,oktatási, ismeretterjesztésilehetôségek, amelyekaz ott élô emberek számáraaz elôrelépést szolgálják.

Fotó: Mátyus

Page 10: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

102014. november 21.

veszprémi napprogramajánló

VMK filmklubNovember 24., hétfő 17 óraViktória – A zürichi expressz – svájci

film, 2014 (16) (helyszín: a VMK Dózsa György úti épületének szín-házterme)

November 24., hétfő 18.30 óraAz utolsó éjszaka Párizsban – feliratos

francia–német történelmi film, 2014 (12) (helyszín: a VMK Dózsa György úti épületének színházter-me)

SzínházakPetőfi SzínházNovember 21., péntek 19 óra A vadka-

csa – Latinovits-bérletNovember 22., szombat 19 óra A vad-

kacsa – Gárdonyi-bérletNovember 23., vasárnap 15 óra Süsü, a

sárkány kalandjai – bérletszünetNovember 24., hétfő 15 óra Süsü, a sár-

kány kalandjai – Nemtudomka-bérletNovember 25., kedd 10 óra Süsü, a sár-

kány kalandjai – Üveghegy-bérletNovember 25., kedd 15 óra Süsü, a sár-

kány kalandjai – Fanyűvő-bérletNovember 26., szerda 10 óra Süsü, a

sárkány kalandjai – Csipkerózsika-bérlet

November 26., szerda 15 óra Süsü, a sárkány kalandjai – Hófehérke-bér-let

November 27., csütörtök 10 óra Leve-lek a lövészárokból – Ifjúsági-bérlet

November 27., csütörtök 17 óra Leve-lek a lövészárokból – Ifjúsági-bérlet

November 28., péntek 19 óra Chicago – Kossuth Zsuzsanna-bérlet

November 29., szombat 19 óra Chica-go – Bujtor István-bérlet

Latinovits–Bujtor JátékszínNovember 25., kedd 19 óra Az igazat

mondd, ne csak a valódit – 2. bérletNovember 26., szerda 19 óra Az igazat

mondd, ne csak a valódit – 4. bérletNovember 29., szombat 16 óra Corpus

Harsona Quartet – Rézfánfütyülők – BonBon matiné

Pannon VárszínházNovember 25., kedd 10 óra Szépek

szépe – premierNovember 25., kedd 15 óra Szépek

szépe – gyerekelőadásNovember 28., péntek 19 óra Black

comedy – Páger-bérletNovember 29., szombat 19 óra Black

comedy – Premier-bérletNovember 30., vasárnap 17 óra Black

comedy – Vörösmarty-bérlet

A VeSZPRéM TeLeVíZIó MűSoRA8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603e-mail: [email protected] Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

November 21., péntek10:00 Híradás 10:30 Veszprémi közéleti magazin 11:15 egyetemi híradó 11:30 Híradás 11:55 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Nyitott egyetem. Nagyváradi László: látszat és való-ság 18:30 Balasport – Western lovas magazin 19:00 Híradás 19:20 Mésztufa gátak a felsőörsi malomvölgyben 19:30 Navigátor magazin 20:00 Híradás 20:20 Honvéd7 Maga-zin 20:30 Látogató. Galócás 21:00 Tükörkép-ben – divat, szépség, fitnesz 21:30 Híradás 22:00 Képújság

November 22., szombat 10:00 Híradás 10:20 Honvéd7 Magazin 10:30 Látogató. Galócás 11:00 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilá-tó kulturális magazin 19:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 19:15 Vadászkamarai esték Ajkán 19:30 Katolikus krónika 20:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 20:15 Made in Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 4. rész 20:30 erzsébet út 4. rész 21:15 Veran-csics Akadémia. Vass László előadása 22:30 Képújság

November 23., vasárnap 10:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 10:15 Made In Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 4. rész 10:30 erzsébet út 4. rész 11:15 Verancsics Akadémia. Vass László előadása 12:30 Képújság 18:00 Veszprémi közéleti magazin 18:45 Honvéd7 magazin 19:00 Vál-tóláz autós magazin 19:30 Sorsvonal. Portré-film Török Lászlóról 20:00 Navigátor magazin 20:30 Bencze-show. Vendég Bródy János 1–2. rész 21:30 Dokumentum műhely. A kecske-méti Hanga óragyűjtemény 22:00 Képújság

November 24., hétfő10:00 Navigátor magazin 10:30 Bencze-show. Vendég Bródy János 1–2. rész 11:30 Dokumentum műhely. A kecskeméti Hanga óragyűjtemény 12:00 Képújság 18:00 Kuk-kantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturá-

lis magazin 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszp-rémi sporthíradó 20:35 I. Futsal Club Vesz-prém–Rubeola FC NB I-es futsalmérmőzés. A szünetben: Híradás 22:00 Képújság

November 25., kedd10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:35 I. Futsal Club Veszprém–Rubeola FC NB I-es futsalmérmőzés. A szünetben: Híradás 12:00 Képújság 18:00 Fejezetek Magyaror-szág közlekedéstörténetéből. A jövő útjai 18:30 A Gyöngyhalász zenekar jubileumi koncertje 1. rész 19:00 Híradás 19:20 Célke-resztben katonai magazin 19:30 Látogató. Galócás 20:00 Híradás 20:20 egyetemi híradó 20:30 Tükörképben. Divat, sport, szépség 21:00 Mentés másként. Vallás 21:30 Híradás 22:00 Képújság

November 26., szerda10:00 Híradás 10:20 egyetemi híradó 10:30 Tükörképben. Divat, sport, szépség 11:00 Mentés másként. Vallás 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Navigátor magazin 18:30 Szé-kely konyha 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Katolikus krónika 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:30 Régi mestersé-gek. A fazekasság 21:00 Krisztus vándorai. Az utolsó mécs lángja 21:30 Híradás 21:50 Klip-percek 22:00 Képújság

November 27., csütörtök10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:30 Régi mesterségek. A fazekasság 11:00 Krisztus vándorai. Az utolsó mécs lángja 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képúj-ság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kuk-kantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Mésztufa gátak a felsőörsi malomvölgyben 19:30 Váltóláz autós magazin 20:00 Híradás 20:20 Vadászkamarai esték Ajkán 20:35 Veszprémi közéleti magazin 21:15 egyetemi híradó 21:30 Híradás 21:55 Klippercek 22:00 Képújság

Barokk est a Hangvillában

A Gizella Női Kar lépett fel vasárnap a Hangvilla színpadán. Műsorukban Crüger, Sweelinck, Rauch, Vivaldi és Pergolesi művei csendültek fel Borbásné Gazdag Gabriella vezényle-tével. MTM

Fotó: Mátyus

Kabóca BábszínházNovember 23., vasárnap 11 óra Ha

Dede – babaszínházi előadásNovember 30., vasárnap 11 óra Holle

anyó

KiállításokBoldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményAblak az égre címmel emlékkiállítás

ozsvári Csaba ötvösművész halálá-nak ötödik évfordulója alkalmából, március 31-ig

Művészetek HázaA Caffart Képzőművészeti egyesület

kiállítása a Csikász Galériában, no vember 29-ig

SzaléziánumArs Sacra – Sacra Liturgia, „Szépség és

méltóság a Katolikus egyház liturgi-ájában” című kiállítás, január 31-ig

Március 15. úti könyvtárSzalma edit grafikusművész kiállítása

Módra Ildikó Cinóber Cirkusz című könyvéhez készített illusztrációk-ból január 17-ig

Gyulafirátóti Művelődési HázKalmár Lajos Gábor természetfotóinak

kiállítása, november 27-ig

Kádártai FaluházA Veszprémért Művészkör Ablak a világ-

ra című kiállítása, december 2-ig

EgyébNovember 21., péntek 18–20 óraKettesben: Kommunikáció egymással

címmel dr. Szathmáry László és Virág előadása a „Házas esték – Kur-

zus házaspároknak szeretetkapcso-lataik tökéletesítéséhez” sorozat keretében a Veszprémi érsekség épületében

November 21., péntek 19 óraAz eLTe egyetemi Koncertzenekar

hangversenye az egyetem B aulájá-ban

November 22., szombat 10–18.30 óraAngol az egész családnak – egész

napos interaktív, angol nyelvű programok az eötvös Károly Megyei Könyvtárban:

10.00–15.00 Test your knowledge! – angol nyelvű kvízek és fejtörők

10.30–11.30 az idegen nyelvi részleg-ben bemutatkozik a Katedra Nyelv-iskola

10.30–12.00 Kids Club – Thanksgiving: az amerikai Hálaadás ünnepével kapcsolatos játékos, angol nyelvű foglalkozás 6–12 éves gyerekeknek az Amerikai Kuckóban, előzetes regisztráció a [email protected] címen

13.00–14.00 az idegen nyelvi részleg-ben bemutatkozik a Hock Nyelvis-kola

13.00–14.00 angol nyelvű meseolva-sás az Amerikai Kuckóban gyere-keknek és a meséket kedvelő fel-nőtteknek

14.00–14.30 Music quiz – angol nyelvű zenei totó a Zeneműtárban

14.30–15.30 Cultures meeting – Kultú-rák találkozása az Amerikai Kuckó-ban: kötetlen, angol nyelvű beszél-getés amerikai és brit vendégekkel

16.00–18.30 a Saving Mr. Banks című film vetítése angol nyelven, magyar felirattal a dr. Nagy László-terem-ben, előzetes regisztráció a [email protected] címen

November 22., szombat 15.30 óraAdventi készülődés – kézműves ját-

szóház gyerekeknek és felnőttek-nek a kádártai faluházban

November 22., szombat 16 óraHungarikunyhó Szabadegyetem a

VMK (Dózsa György u. 2.) előcsarno-kában: „Hagyomány és megújulás” – a Zsolnay örökség történetét

V M K

176

92

8

November 24., Filmklub:

17 óra:Viktória – A zürichi expresszMagyarul beszélő, art besorolású svájci filmdráma, 2014 Korhatár 16 év

18.30 óra:Az utolsó éjszaka PárizsbanFeliratos, francia–német történelmi film, 2014 Korhatár 12 év

November 26., 18 óra

M&SMesterReneszánsz est Michelangelo és Shakespeare költeményeiből

www.faceb

ook.co

m/vmkv

eszp

rem

174

242

November 23-án 11 órakor

Ha Dedebabaszínházi előadás

Játsszák: Kiss Erzsi és Szabó BalázsJegyek a Kabóca Bábszínházban és a Hangvillában vásárolhatók

176

92

5

Jegyek a Kabóca Bábszínházban és a Hangvillában vásárolhatók

www.kabocababszinhaz.hu • Telefon: 06/20/215-1906

177669

Információ:88/624-289,

kultura.uni-pannon.hu

A Pannon EgyetemKözművelődési Titkárságánakprogramja

2014. november 25., kedd 19.30

HELYES BEAT koncertelőzene: TiBES

2014. december 2., kedd 19.30

ADVENTi MŰVÉSZETi GÁLAegyetemi kulturális csoportok fellépésével

112014. november 21.

veszprémi nap programajánló

Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed igazgatója mutatja be, ezenkívül filmvetítés, műhelyfog-lalkozások, a Veszprém Megyei Népművészeti egyesület mesterei-nek bemutatója

November 22., szombat 19 óraJótékonysági gálaest Veszprém városi

hátrányos helyzetű fiatalok javása a Lovassy gimnázium tornacsarno-kában

November 23., vasárnap 15 óraA viskó – a győrszentiváni Genesius

Színjátszó Kör előadása a gyulafirátóti művelődési ház nagy-termében

November 24., hétfő 18 óraA Pannonhalmi Szemle folyóirat

bemutatója Varga Mátyással a Vár u. 20-ban, a Várfok Kollégium 101-es termében

November 25., kedd 16 óraéletvezetési és tanulás-módszertani

foglalkozás fiataloknak, gyakorlati jellegű programsorozat középisko-lások és egyetemisták számára a Március 15. úti könyvtárban

November 25., kedd 16.30 óra„Minden ember életében a szülőföld a

legszebb a világon” címmel Vér Lászlóné Kiss Irén előadása a Lacz-kó Dezső Múzeumban, a Veszprémi Múzeumegylet szervezésben

November 25., kedd 17 óraRábaközi Ilona Hangulatok, színek,

üvegen és festményen című kiállí-tásának megnyitója a dózsavárosi könyvtárban

November 25., kedd 18.30 óraTrialógusok: Marton László Távolodó-

val Bozsik Péter és Ladányi István beszélget a Vár u. 39. 105-ös termé-ben

November 25., kedd 19.30 óraVilágzenei estek az egyetem e kamará-

ban: Helyes Beat & Tibes gospel-koncert

November 26., szerda 16.30 óra„A Lenin ligettől az erzsébet sétányig

– rendszerváltás 25 éve” című kiállí-tás megnyitója a Laczkó Dezső Múzeumban

November 26., szerda 17 óraSebestyén erzsébet képzőművész

kiállításának megnyitója a Cholnoky általános iskolában

November 26., szerda 17 óraegy-másfél órás Csend séta a Bene-

dek-hegy körül, Kálazi Ági reiki mester vezetésével, a Csend Napok 2014 keretében, az indulás és érke-zés helyszíne a Dubniczay-palota

November 26., szerda 17.30 óraTudományos lehetőségek az európai

űrügynökség misszióiban címmel Szabó M. Gyula és Szabó Róbert előadása a VeAB-székház nagyter-mében (Vár u. 37.), a VeAB űrkuta-tás sorozata keretében

November 26., szerda 18 óraM és S mester – reneszánsz est Miche-

langelo és Shakespeare költészeté-ből a Váci Mihály Irodalmi Színpad előadásában a VMK színháztermé-ben

November 27., csütörtök 18 óraíróportrék: Dragomán György irodal-

mi estje a Vár u. 20-ban, a Várfok Kollégium 101-es termében

November 28., péntek 15 óraAgh Magdolna Üdv az erdésznek,

Nagyapánkról és a Bakonyról című könyvének bemutatója a megyei könyvtár olvasótermében, a köte-tet ajánlja: dr. Tölgyesi József

November 28., péntek 18–20 óraAnyós-após, meny-vő: Kommuniká-

ció a szülőkkel címmel Ther Antal és Ágnes előadása a „Házas esték – Kurzus házaspároknak szeretet-kapcsolataik tökéletesítéséhez” sorozat keretében a Veszprémi érsekség épületében

November 29., szombat 9–14 óraértelem és intuíció – Fedezd fel és

használd egyszerre a jobb és a bal agyféltekéd erőit! címmel félna-pos szeminárium az SZVMSZK oktatótermében (Dózsa Gy. u. 34/A I. em.), vezeti dr. Nagy Alinda és Klatsmányi Péter kineziológus

November 29., szombat 15 óraDózsavárosi advent a dózsavárosi

könyvtár udvarán élő betlehemmel, Mikulás-váró ünnepi műsorral, aranydió-kereséssel, puffogós krumpli- és almasütéssel, valamint meleg teával várják a szervezők az érdeklődőket

November 29., szombat 15.30 óraAdventi koszorú, asztali dísz és ajtódísz

készítése természetes alapanyagok-ból a dózsavárosi könyvtárban

GyerekeknekNovember 21., péntek 16 óraKisállat-ismertető: a liba – játékos fel-

adatok közben ismerkedés háziálla-tokkal a dózsavárosi könyvtárban

November 21., péntek 16.30 óraDiafilmvetítés és rajzfoglalkozás a

Hősök Kapuja Vár-lak gyermekfog-lalkoztatójában

November 22., szombat 14 óraKézműves játszóház a Várkapu aján-

dékbolt feletti Vár-lak gyermekfog-lalkoztató termében: fényképtartó termésekkel, magokkal díszítve

November 22., szombat 15.30–18 óra„Lámából gyapjú, gyapjúból láma” –

indián játszóház 5–10 éves gyere-keknek a Cholnoky könyvtárban

November 26., szerda 13 óra„Tudni illik, hogy mi illik” – illemtani elő-

adás és vetélkedő a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskolá-ban

November 27., csütörtök 16.30 óraAprók Tanodája – iskola-előkészítő

foglalkozás a Szilágyi Keresztény Iskolában, téma: játékos matemati-ka

November 28., péntek 16.30 óraDiafilmvetítés és rajzfoglalkozás a

Bál, mulatságNovember 23., vasárnap 11 és 14 óraKezdődhet a mulatság – Halász Judit-

koncert a VMK színháztermében

NyugdíjasklubokVMK60-as Nyugdíjasok: 25-én 15 órakor

klubfoglalkozás a Március 15. úti Könyvtárban

Bakony Művek: 24-én 14 órakor klub-foglalkozás

Fegyveres Erők: 26-án 14 órakor kerek évfordulósok köszöntése (helyszín a Hadkieg. előadóterme)

Laczkó Dezső: 25-én 14 órakor Az építé-szeti csodáktól a portói borig – elő-adás Portugáliáról

Munkaügyesek: 25-én 14 órakor évzáró, ünnepi klubfoglalkozás

Ady E. 71/ACholnoky: 25-én 14 órakor születésna-

posok és névnaposok köszöntéseGizella: 26-án 15 órakor látogatás a

HangvillábanTávközlési: 27-én 15 órakor terefere

8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Hétfő (11.24.)8.00–18.00 Napközben balatoni kör-kép,élőkapcsolásokkal18.00Középko-ri várak 12. rész: Bánd, Esseg – ismeret-terjesztő előadás 18.10 Balatoni elő-adók 5. rész: „Gazdasági és társadalmitrendek, hatások...” – ismeretterjesztőelőadás 19.00 Kapospont – hírműsor19.20 Sportmagazin 19.40 Főzés – 5 percben – gasztro-nómiai műsor 19.50 Portré – Öttevényi László – tanár20.25 Szuperhekus kutyabőrben – amerikai akcióvígjá-ték, Fsz.: Chuck Norris (12) 22.00 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése)

Kedd (11.25.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolá-sokkal 18.00 Pódium Archív – szárszói kabarészínpad18.35Közéleti Kávéház: Vendég–LitkeyFarkas–vitorlá-zó 19.10 Kapospont – hírműsor 19.30 Sportmagazin19.50 Mindenkinek jár az unalom – stand up comedy20.25Tűzoltók24.rész–ausztrál filmsorozat21.10Tapol-cai tavas barlang – ismeretterjesztő film 21.40 Éjszakaipanoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szerda (11.26)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolá-sokkal 18.00 PódiumArchív – LudasMatyi 18.55Utazása Balaton körül 2. rész: „Magyarok a Balatonnál” – isme-retterjesztő előadás 19.30 Kapospont – hírműsor 19.45Sportmagazin20.00Mindentudásegyeteme–„Hálóza-tok sejtjeinkben és körülöttünk” – ismeretterjesztő elő-adás 21.00Queeni1. rész–amerikai filmdráma,Fsz.:MiaSara,KirkDouglas(12) 22.35 Éjszakaipanoráma(benne:estiműsoraink ismétlése)

Csütörtök (11.27.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolá-sokkal18.00FőzőcskeaVillaMediciben–gasztronómiaiműsor 18.20 A medvék és én – ismeretterjesztő film18.50Balatoniprogramajánló19.10Kapospont–hírmű-sor 19.30 Sportmagazin 19.50 Velencei naplemente azMSC Preziosa hajóról 20.10 Az ezeréves határnál:„Magunkat foltozva” – ismeretterjesztő film 20.40Queeni 2. rész – amerikai filmdráma, Fsz.: Mia Sara, KirkDouglas(12)21.50Éjszakaipanoráma(benne:estiműso-raink ismétlése)

Péntek (11.28.)8.00–18.00 Napközben balatoni kör-kép, élő kapcsolásokkal 18.00Géniusz– kulturális magazin 18.40 Balatoniprogramajánló18.50Bagolykészítés 5percben Csere Andreával 19.00Kapospont–hírműsor19.20Sportma-gazin 19.40 Korzó – közéleti magazin

20.50Queeni3. rész–amerikai filmdráma,Fsz.:MiaSara,Kirk Douglas (12) 22.15 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szombat (11.29.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolá-sokkal 14.00 BencZenészek – beszélgetés és zenélésismert zenészekkel 14.40 Pódium Archív – Kékmadár –előadás 16.00 Nagyítás: Vendég – Punnany Massif –zenekar 16.30 Fejezetek Magyarország közlekedéstör-ténetéből, 2. rész: „A kocsi története” – ismeretterjesztősorozat 17.05 Közéleti Kávéház: Vendég: MármarosiAnna – rövidszőrű magyar vizslatenyésztő 17.40 Portré– Balogh Pál – fafaragó 18.00 Szőlőhegyi kápolnák –ismeretterjesztő film 19.05 Amit feltétlenül tudni kell:Tigris – Kaszás György meséje alapján 19.15 Rejtjelek:London – ismeretterjesztő film 19.40 Az Ngorongorokráter utolsó orrszarvúi – ismeretterjesztő film 20.20Szerencsecinkelt lapokkal–amerikaiakcióvígjáték,Fsz.:Michael Madsen, Patricia Arquette (16) 21.50 Éjszakaipanoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Vasárnap (11.30.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolá-sokkal 14.00 Rejtjelek: London – ismeretterjesztő film14.25 Nagyítás: Vendég – Punnany Massif – zenekar14.55 FejezetekMagyarország közlekedéstörténetéből,2. rész: „A kocsi története” – ismeretterjesztő sorozat15.30 BencZenészek – beszélgetés és zenélés ismertzenészekkel 16.10 Portré – Balogh Pál – fafaragó 16.30Szőlőhegyi kápolnák – ismeretterjesztő film 17.35 Pódi-umArchív–Kékmadár–előadás18.55KözéletiKávéház:Vendég:Mármarosi Anna – rövidszőrűmagyar vizslate-nyésztő 19.30 AzNgorongoro kráter utolsó orrszarvúi –ismeretterjesztő film 20.10 Amit feltétlenül tudni kell:Tigris – Kaszás György meséje alapján 20.20 Szerencsecinkelt lapokkal – amerikai akció vígjáték, Fsz.: MichaelMadsen, Patricia Arquette (16) 21.50 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése) 17

6651

Enge

délys

zám:R

1365

177

28

5

AdventBécsBennovember 29., (8 hely) 5.500 Ft/fő

AdventPozsonyBAn–KittseeCsokigyár látogatással –december 13. (10 hely) 5.500 Ft/fő

GöröGorszáGPlAtAmon/neiPoriDecember 12-ig történő

foglalás esetén idei áronutazhatjövőre 40%-osbefizetés esetén!

szilveszterezzenvelünkerdélyBen

60.000Ft / fő-től!

velenceikArnevál2015.02.06–08. ; 02.13–15. 13.000 Ft/fő

Busójárás,mohács2015.02.15. 5.500 Ft/főTovábbi részletekről,

útjainkról érdeklődjön irodánkban!

ANETTTOURSUTAZÁSI IRODA8200 Veszprém, Rákóczi u. 3.

T./F.: 06(88)408-183 06(30)288-5228E-mail: [email protected]

A téli munkák ellátá­sára huszonnégy órás ügyeletet tart fenn a VKSZ Zrt. november 15. és március 15. közt Veszprémben – tájé­koztatott a cég vezér­igazgatója csütörtökön.

Dr. Temesvári Balázs el­mondta, a munkavégzéshez nég y, tolólappal és szóróadapterrel ellátott teher­gépjármű, öt járdatakarító gép tud egyszerre munkába állni, de szükség esetén alvállalko­zókat is bevonnak majd a h ó e l t a k a r í t á s i é s

síkosságmentesítési munkála­tokba. A VKSZ Zrt. a körgyű­rűn belüli városrészeken, Gyu­lafirátóton, Kádártán, Jutas­pusztán, Sza bad ság pusz tán, a Csererdő lakótelepen, vala­mint a Csatár­hegy burkolt út­vonalain végez hó eltakarítási és síkosságmen tesítési mun­kákat. Kiemelt feladat a fő tö­megközlekedési utak, illetve a mentőszolgálat, a kórház a rendőrség és a tűzoltóság mű­ködésének biztosítása, ez a mintegy 50 kilométeres útsza­kasz élvez elsőbbséget a többi 130 kilométer úttal szemben. A közjárdákon is a társaság vég­zi a munkákat, ez több mint százezer négyzetméter felüle­tet jelent. MátyusDr. Temesvári Balázs vezérigazgató tájékoztatott a felkészülésről

Felkészülten várja az idei telet is a VKSZ Zrt.

Keressen minketaz interneten:

www.maraton.hu

Fotó: Mátyus

Page 11: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

Page 12: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

12 veszprémi nap

2014. november 21.

veszprémi napKULTÚRA

Már évtizedes hagyományokra visszanyúlva rendezte meg ismét névadójára emlékezve a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelé-si Általános Iskola a Simonyi-hetet.

A rendezvényso-rozat hétfőn isko-

lagyűléssel és Simonyi Zsigmond emléktáblájának megkoszorúzásával kezdő-dött, s péntekkel bezárólag naponta gazdag programok követték egymást, amelyek-nek aktív közreműködői, szereplői maguk a diákok voltak.

A Simonyi-hét programjai között kiemelt helyet kapnak minden évben a különböző vetélkedők és versenyek, mint a helyesírási verseny, amelyen a megye 13 települé-séről, 23 iskolából 133 gye-rek vett részt, vagy az anya-nyelvi vetélkedő és a könyv-tárhasználati vetélkedő, amelyekre Veszprém általá-nos iskoláiból jelentkeztek tanulók. A kiírt rajzpályá-zatra több mint száz alkotás érkezett, amelyből huszonki-lencet díjazott a zsűri. A ked-

di napon lezajlott vers- és prózamondó versenyen 28 kisiskolás és két óvodás sze-replését értékelte a zsűri, Dominek Anna, a Petőfi Színház színművészének el-nökletével. Az iskola tanulói német és angol nyelvből mér-hették össze tudásukat, s bemutatták saját készítésű video klipjeiket, power point

alkotásaikat, amelyek közül a legjobbakat díjazta a zsű-ri. S ter mé szetesen főként labdajátékokban és a sakk-ban sportversenyeket is ren-deztek.

Megemlékeztek az I. vi-lágháború kitörésének 100. évfordulójáról is, amelyre a gyerekek Rimanóci Erzsé-bet felkészítő tanáruk veze-tésével power point-alko tá-sokat készítettek, s kis elő-adás keretében mutatták be azokat. A Simonyi-hét a mai nap délutánján Suli Bu-lival zárul.

LászLó Péter

Dr. Kálmán Lajos profesz-szor, akadémikus Katedráli-sok kora címmel tartott szer-dán este előadást a Magyar Keresztény Értelmiségiek Szövetségének veszprémi csoportja rendezésében.

Mint előadásának beveze-tőjében elmondta, 1966. óta foglalkozik a román és góti-kus katedrálisokkal, s azok csodálatos struktúrája kel-tette fel érdeklődését, amely bizonyos értelemben rokonít-ható a kristályok struktúrá-jával. Több mint kétszáz eu-rópai katedrálist tanulmá-nyozott az évek során, sokat közülük személyesen is be-járt, megcsodálva tökéletes

építészeti szerkezetüket s azt a szellemi és fizikai telje-sítményt, amely létrehozta azokat. A katedrálisok kora Európában a 11. században kezdődött, s a késő gótika vé-géig, 1500-ig tartott.

Dr. Kálmán Lajos diavetí-téssel kísért előadásában Quedlinburg román kori templomától kezdve, csupán néhány példát említve Chartres, Speyer, Pisa, Ely, Tournus vagy Toulouse ka-tedrálisain keresztül mutat-ta be építészeti sajátosságai-kat, a szerkezeti formák fej-lődését és alakulását az év-századok során.

LászLó

A Honismereti Szövetség, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és „A tudományosság és kultúra bölcsője” Alapítvány Veszprémben tartotta az I. országos hon- és népismereti konferenciát az elmúlt hétvégén.

A háromnapos konferencia témá-

ja: a hon- és népismeret, ha-gyományátadás óvodától az egyetemig.

Porga Gyula polgármester azzal kezdte köszöntőjét, mi, veszprémiek büszkék lehe-tünk arra a gazdag múltra amit elődeink örökül hagytak ránk, és mindezt mi is próbál-juk az utánunk következő nemzedéknek továbbadni. Fontos, hogy ez az örökség-továbbadás már gyerekkor-ban elkezdődjön. Ennek érde-kében a város a konferencia háziasszonyával, dr. Bőszéné Szatmári Nagy Anikóval helytörténeti tankönyvet ké-szített, hogy a gyerekek meg-ismerjék azt is, mi történt sa-ját lakóhelyükön az elmúlt ezer évben. Ennek népszerű-sítésére számos vetélkedőt is szerveztek, ami nagyon sike-res volt a gyerekek körében.

Fontos lenne, hogy ez a folya-mat minél több településen elinduljon, ezért kérte a leen-dő pedagógusokat, hogy eb-ben legyenek partnerek.

Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnö-ke tájékoztatásul elmondta, első alkalommal szerveznek olyan főiskolásoknak, egyete-

mistáknak konferenciát, akik majd oktatják a honismeretet és a helytörténetet. A nemzeti alaptantervben is szerepel a honismeret-oktatás, de a mód-szertana még nem kiforrott, ezért az értékek átadásának technikájára helyeznek na-gyobb hangsúlyt most.

Dr. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társa-ság ügyvezető elnöke pedig azt mondta, Veszprém a hely-történet egyik fellegvára. A konferencián számos elő-adás hangzott el honismere-ti, helytörténeti témában.

HauzLer LászLó

A Kabóca Bábszín-ház új bemutatója a Grimm testvérek klasszikus meséje, a Holle anyó, amelyet első ízben vasárnap délelőtt láthatott a közönség a Hanvilla Kamaratermében.

A jól ismert mesét Pozsgai Zsolt írta

át bábszínpadra, s a rende-ző, Székely Andrea vará-zsolt belőle egy olyan elő-adást, amely elrepíti a kicsi-ket egy igazi mesevilágba, akik, akárcsak a szegény mostohalány, Emma a kút vizében tükröződő holdfény hívására, belekerülnek a mesébe, s képzeletükkel át-élik a játékot.

Amikor a gyermekek újra meg újra kérik édesanyjuk-tól sokszor ugyanazt a me-sét, újra meg újra át kívánják élni a történetet, s a jól is-mert mozzanatok és fordula-

tok mégis mindig izgalma-kat keltenek, úgy, hogy biztonágérzetüket nem ve-szélyeztetik. Ezt az újraolva-sást idézi az előadás, a meg-szokott részletek hozzák a meglepetést, adják az újdon-ság varázsát. Ott van a kút, amely átvezet egy mesei vi-lágba, ahol Holle anyó irá-nyítja a földi dolgokat, kirá-zott párnájából hull a hó,

Elkezdődött a Simonyi-hét

Honismeret és helytörténetEurópai katedrálisokról

A programok között szerepelt vers- és prózamondó verseny is

Dr. Kálmán Lajos tartott előadást szerda délután a Padányi iskolában Porga Gyula: büszkék lehetünk a múltra, amit elődeink ránk hagytak

Grimm meséje a Kabócában

A hagyományos bábjáték színészei, Szőke Kavinszki András és Wágner-Szabó Eszter játsszák és mozgatják a bábokat

Fotó: Mátyus

Fotó: HauzlerFotó: Mátyus

Page 13: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

13veszprémi nap

2014. november 21.

veszprémi nap KULTÚRA

arany orsóján a barátság fo-nalát fonja, s ha valami csö-römpölve lehull, égiháború támad a földön. Ott az alma-fa, amely gyümölcsei terhé-től szenved, ott a kemence kisült cipóival, mindegyi-kük segítségre várva.

Persze a jó elnyeri jutal-mát és a gonosz megbűnhő-dik, de ha szívében szere-tet lakozik, és hajlik a javu-

lásra, megszabadulhat a büntetéstől. A kislány és mostohatestvére kevésbé mesebeli tán, lehet, hogy közöttünk élnek, s belépve a mesébe visszavágynak hozzátartozóik körébe, még ha rossz soruk is volt. De a mese hisz abban, ha a szeretet csak egy szikrája is megvan szívünkben, job-bá válhatunk.

A hagyományos bábjáték színészei, Szőke Kavinszki András és Wágner-Szabó Eszter játsszák és mozgatják a szereplő bábokat, s gitárral kísérik játékukat. A díszlet és a bábuk Bátonyi György tervei alapján készültek, egyszerűek, színesek és me-sébe illők. S a csodák, látvá-nyos technikai trükkök nél-kül úgy működnek, ahogyan a gyermeki képzelet, amely-nek, jól látszik, jó ismerője a rendező. S hogy mindez mű-ködik, a gyermekközönsé-gen lemérhető.

Újraélni a jól ismert me-sét, ezt várják gyakran a ki-csik, s az előadás úgy fogal-mazza újra a mesét, hogy megőrzi eredeti szövetét, hangulatát, s szinte észre-vétlenül hozzáadja azt, ami a mindennapokhoz közel visz, ami megkönnyíti a mesehős-sel az azonosulást.

A produkció dramaturgja Szántó Viktória, zenéjét Nyitrai László szerezte. Az előadást 3 éves kortól ajánlja a kicsiknek a bábszínház.

LászLó Péter

A társulat titkos szavaza-tai alapján a negyedik al-kalommal ítélték oda a Buj-tor-emlékgyűrűt a Petőfi Színházban, idén Kellerné Egresi Zsuzsannának.

A díjat Bujtor Judit ala-pította férje emlékére, azon színházi dolgozók számá-ra, akik a háttérben segítik egy-egy előadás létrejöttét s a színház működését. Buj-tor Istvánnak, aki a 2008/09-es évadban volt a Petőfi Színház igazgatója, meggyőződése volt, hogy a siker titka a szorosan együttműködő közös mun-kában rejlik.

Ebben az évben az arany emlékgyűrűt, amelynek fej-

részét Bujtor István arcké-pe díszíti, Ibsen A vadkacsa című színművének bemuta-tója előtt kis háziünnepség keretében Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Petőfi Szín-ház értékesítési vezetője és művészeti főtitkára vehette át Bujtor Istvánnétól. Kel-lerné Egresi Zsuzsanna húsz éve a veszprémi társu-lat tagja, s munkájával je-lentősen hozzájárult a szín-ház sikereihez, megbe-csültségéhez és országos hírnevéhez, s külön öröm és megtiszteltetés számára, hogy ez a díj munkatársai véleményét és szeretetét is kifejezi.

LászLó

Kellerné Egresi Zsuzsanna vehette át az idei évben a Bujtor-gyűrűt

Átadták a Bujtor-gyűrűtGrimm meséje a Kabócában

A hagyományos bábjáték színészei, Szőke Kavinszki András és Wágner-Szabó Eszter játsszák és mozgatják a bábokat

Könyv Veszprém műemlékeirőlAz Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány Topográ-fiai munkák Veszprémben elnevezéssel sajtó-tájékoztatóval egybekötött műhelykonferenciát tartott a Városházán pénteken.

Porga Gyula pol-gármester kö-

szöntőjében azt emelte ki, Veszprémben igen gazdag kincsestárral találkozhat-tak a kutatók, hiszen több száz épület történetét gyűj-tik egybe, egy kiadványba, amely a város műemlékei-nek a leltárát tárja majd elénk. Fontos időben jelenik meg ez a könyv, mert a város jövője tervezésének idősza-kában hinni kell abban, hogy a múltra lehet alapozni egy tudatos városfejlesztést, amihez ez a kiadvány is se-gítséget nyújthat.

Entz Géza művészettörté-nész arról beszélt, mindazon értékeket tartalmazni fogja a kötet, amelyek a város jö-vője szempontjából felhasz-nálhatók. Ha ezeket nem is-merik a tervezők, akkor könnyen akár urbanisztikai szempontból is komoly hibá-kat követhetnek el. Ez a kö-

tet tudományos megalapo-zottsággal készül, ami alap-ja lehet minden további vá-rosfejlesztésnek. A könyv igazi címzettje azonban a város lakossága, hogy a sa-ját értékeiket azokban az összefüggésekben láthas-sák, amelyben ténylegesen létrejöttek. Fontos azonban, hogy ezeket az értékeket ne

csak jól kezelje a város, ha-nem turizmus szempontjából a benne rejlő marketinglehe-tőségeket is kihasználja.

Jankovics Norbert művé-szettörténész azt emelte ki, itt egy másfél évszázados hiánypótlásról van szó. A kö-tet a teljes veszprémi épített állomány pillanatnyi képét kívánja rögzíteni, amiben a történelmi szálak mellett ott vannak a csak a városra jel-lemző vonások is.

A kötet várhatóan 2015 ka-rácsonyra már megvásárol-ható lesz.

HauzLer LászLó

Elhangzott, a múltra lehet alapozni egy tudatos városfejlesztést

Előadás a világegyetemről

A Mozaik Érdekvédelmi Egyesület rendezésében dr. Grandpierre Attila csilla-gász, író, költő és zenész Az élő világegyetem címmel tartott előadást kedden este a Padányi Katolikus Iskolá-ban.

A földi élet számára döntő jelentőségű égitest, a Nap fizikai tulajdonságainak s a működésében megfigyelt olyan jelenségeknek, mint a mágneses természetű nap-folt-tevékenységek vizsgá-latából kiindulva próbálta meg dr. Grandpierre Attila felvázolni a világegyetem képét, s három alapelvre visszavezetve értelmezni

működését. Vélemlénye sze-rint a modern tudomány megállapításai és eredmé-nyei összekapcsolódnak egy olyan ősi tudással, amellyel az emberiség rég-től rendelkezik, s amely töb-bek között a magyarság ős-történetében gyökeredző szimbólumokban is kifeje-zésre jut.

Dr. Grandpierre Attila több tudományág összekap-csolásával meglepő ered-ményekre jut a világegye-tem alapkérdéseinek ma-gyarázatában, s ez irányú kutatásait egy kötet formá-jában is közzétette.

LászLó

Dr. Grandpierre Attila előadását hallgathatták az érdeklődők

Fotó: Mátyus

Fotó: Hauzler

Fotó: Mátyus

Fotó: Penovác

Page 14: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

14 veszprémi nap

2014. november 21.

veszprémi napsport

Veretlen a Veszprém a BL-benAz elmúlt hétvégén nagyon nehéz mérkőzésen maradt 100 százalékos a veszprémi kézilabda-csapat a Bajnokok Ligájában.

A spanyol váloga-tott világbajnoka, a

veszprémiek egykori kapusa, Sterbik Árpád, aki már ne-gyedik csapatával került szembe a veszprémiekkel, ala-posan ráijesztett egykori klubjára. A Vardar Skopje az első félidőben még hátrány-ban volt a bakonyiakkal szem-ben, de a fordulás után átvet-ték a vezetést (21:19). A végjá-tékban Mikler hétméterest hárított, az ellentámadásból gólt szerzett Chema Rodri­guez. Az utolsó percben táma-dott a Vardar, de Cristian Ugalde labdát szerzett, akit a macedónok szélsője vissza-rántott. Az ítélet hétméteres az MKB-nak és kiállítás. Momir Ilic pedig magabizto-san értékesítette a büntetőt, belőtte Sterbik kapujába a lab-dát, ezzel nyert a Veszprém.

HC Vardar Skopje–MKB-MVM Veszprém 23:24 (11:13). A vendégek gólszerzői: M. Ilic (6/2), C. Zeitz (5), C. Rodriguez (4), A. Nilsson és C. Ugalde (3-

3), Schuch T., R. Sulic és G. Marguc (1-1).

Dicséretet érdemel a veszp-rémi játékosok hozzáállása, mert végsőkig küzdöttek a győzelemért.

Nem sokat pihenhetnek a veszprémiek, mert a sorsolás folytán most szombaton ismét összecsaphat a két együttes. November 22-én, szombaton

16:30-kor Veszprém–Vardar mérkőzés lesz a Veszprém Arénában. A visszavágóra mindkét csapat nagy elánnal készül. A vendégek főleg, mert a szeptemberi SEHA Liga-mérkőzésen Iváncsik Ger gő­ék nyertek 31:23-ra a macedón bajnok ellen.

A Bajnokok Ligájában na-gyon fontos a veszprémiek-nek, hogy elsőként zárják a csoportot, mert a folytatásban a legjobb 16 között a visszavá-gót játszhatják hazai pályán.

Mosonyi József

HírHáLó

FutsalIdegenbeli győzelem az

első osztályban. Békéscsa-ba–1. FC Veszprém 1:7 (0:0). A vendégek gólszerzői: Tatai J. (2), Bényi K., Finta P., Vas Á., Németh P. és Gulyás M. A 12. fordulóban november 24-én, hétfőn este fél 7-kor a Rubeola FC Csömör csapata érkezik városunkba.

KézilabdaA férfi kézilabda NB I/B

nyugati csoportjában győzött Pásztor István csapata. MKB-MVM Veszprém U23–SZESE Győr 35:34 (18:19).

A következő fordulóban, 22-én, szombaton 17:30-kor a Szentendre csapatát fogad-ják a Március 15. utcai sport-csarnokban.

Az NB II északnyugati cso-portjában: KSE Tarján–VESC 29:36 (13:20). Hort SE–MKB-MVM Veszprém II 28:27 (18:9).

Mindhárom csapatunk november 23-án, vasárnap lép pályára. Az MKB II a Szentgotthárdot fogadja a Március 15. utcai sportcsar-nokban, míg a VESC a fővá-rosi Hort SE-vel játszik este 6-kor a Stadion munkacsar-nokában. A lányok 15 órakor játszanak hazai pályán a SZESE Győr csapatával.

KosárlabdaAz NB I/B csoportos baj-

nokság nyugati csoportjá-ban, idegenben 7 pontos vere-séget szenvedett városunk férfi csapata. MTK Törökbá-lint–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 81:74 (29:20; 14:19; 21:15; 17:20). Legjobb pont-szerzők a vendégeknél: Far­kas A. (28/3), Vertetics Á. (14/3) és Kámán T. (13/6). A bajnokság 6. fordulójában, 28-án este 7-kor a győrieket fogadják a Vetési sportcsar-nokában.

LabdarúgásVereséggel folytatták a

rátóriak a megyei bajnokság-ban. Várpalota BSK–Gyulafi-rátót SE 3:2 (1:2). A vendégek góljait Kövesi Gáspár és Kungli Dávid szerezte. Ez-zel a vereséggel a 6. helyre csúszott vissza a GYSE. A kö-vetkező fordulóban november 23-án, vasárnap 13 órakor az alsóörsieket fogadják hazai pályán.

röplabdaVendéggyőzelem a női NB

II-es bajnokságban. Vasi Sport Akadémia–VESC 2:3 (18; -27; 21; -23; -8). Mustos Ist­ván edző a mérkőzés után elmondta, tartalékos csapata nehezen hozta a győzelmet. A juniorok 3:2-es vereséget szenvedtek. November 23-án, vasárnap 16 órakor az Egye-temi Tornacsarnokban fo-gadják a Közgáz SC csapatát.

rock and rollZielona Gorában, Lengyel-

országban járt a veszprémi KID Rock and Roll SE. Az egyesület táncosai, a Baby Dolls, 10. helyezett lett a juni-or nagyformációs világku-pán. A 18 csapatból álló me-zőnyben először a 8. helyen álltak, majd végül a közép-

döntőben a 10. helyet szerez-ték meg. A lányoknak ez volt az első szereplése ilyen volu-menű versenyen, hiszen hosz-szú idő után most rendeztek először formációs világkupát ebben a kategóriában. A csa-pat tagjainak névsora: Bakos Lili, Espár Lilla, Koronczai Fanni, Ender Tímea, Finkenzeller Kitti, Csere Do­rina, Leone Alexandra, Bor­sos Blanka, Kovács Ramó­na, Csomai Korina, Kővári Kitti és Holcsek Dana. Edző-jük Putics Bondor Virág.

Mosonyi József

Hírek az atlétikai és tornászéletbőlTisztújítást tartottak a VEDAC elnökségében, a Veszprémi Torna Club pedig bukfencolimpiát rendezett gyerekeknek.

November 6-án tartott tisztújító

közg yűlést a VEDAC. Göttlinger László regnáló elnök köszöntötte a megje-lenteket. A levezető elnök, Németh Attila ügyvezető igazgató – aki kinevezése ok-tóberi meghosszabbításának köszönhetően a jövőben is a klub operatív vezetője lesz – ismertette a törvényi szabá-lyozások miatt szükségessé vált alapszabály-módosításo-kat és a klub szervezetét érintő változásokat.

A felügyelőbizottságban Németh Ágnes maradt az el-nök és Zöld Judit is maradt a felügyelőbizottság tagja. Kó­nya József, a VEDAC egykori atlétája leköszönt, helyét Szentessy Balázs, a VESC el-nöke vette át. Nem vállalta to-vább az elnöki feladatok ellátá-sát Göttlinger László, helyét

Józsa Tamás polgármesteri kabinetfőnök vette át. Lekö-szönt továbbá dr. Rédey Ákos, Pipis István, valamint Csik Ferenc, aki az elnökhelyettesi tisztséget is ellátta. Az új el-nökhelyettes Edvy László, a Pannon Egyetem Testnevelés és Sport Intézetének igazgató-ja lett. Bekerült az elnökségbe

Veszprém város és a Veszprémi Torna Club bukfencolimpiát szervezett a közelmúltban óvodásoknak, iskolásoknak

Felmérték a jövő úszóbajnokait

Szintfelmérő versenyt rendeztek a minap Duna-újvárosban a jövő úszóbaj-nokainak részvételével. A Magyar Úszó Szövetség kiemelt utánpótlás-nevelő programjában nyolc régió 300 versenyzője vesz részt, közöttük két sporto-ló képviseli a Veszprémi Úszó Klubot (VÚK): a 10 éves Tóth Réka Erzsébet és a 12 esztendős Mürkli Márton. Mindketten a ko-rábbi kiváló eredményeik miatt lettek tagjai a Jövő Bajnokai elnevezésű programnak.

Tóth Réka Erzsébet aranyérmet nyert 50 mé-teres hátúszásban és a dobogó harmadik fokára léphetett fel a 200 méte-res vegyesúszást követő-en. Mürkli Márton kitűnő időeredménnyel nyolca-dikként csapott a célba az 50 méteres mellúszás-ban, 200 méter vegyesen pedig 25. lett.

Mindkét úszót Balogh János, a VÚK vezető-edzője készítette fel a ver-senyre. DI

A Baby Dolls 10. helyen zárta a lengyelországi világkupát

Az MKB-MVM Veszprém izgalmas végjátékban aratott győzelmet

Fotó: Zwicker

Fotó: Szervezők

Page 15: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

15veszprémi nap

2014. november 21.

veszprémi nap sport

Hét pontja van a magyar lab-darúgó-válogatottnak az Eu-rópa-bajnoki selejtezőcso-portban. Ez nem sok, nagyon hiányzik az északírek ellen hazai pályán elve-szett három pont. De ha sikerül foly-tatni azt a mun-kát, amit nemrég az ideiglenesen kijelölt szövetségi kapitány, Dárdai Pál elkezdett, ak-kor reményked-hetünk a szebb jövőben.A berlini Hertha BSC egykori kiváló futballistája, jelenlegi utánpótlásedzője ezekre a mérkőzésekre vállalta el a nemzeti együttes irányítását. Amit vállalt, teljesítette: Bu-karestben egy, a Feröer-szi-geteken és itthon a finnek el-len pedig három-három pon-tot szerzett a gárda. A játék? Az csapnivaló volt, de ne le-gyünk álszentek. Előzetesen mit választottunk volna: szép játékkal vereséget vagy csú-nyával győzelmet? Korábban az volt a gond, hogy csak a

tét nélküli meccseken vol-tunk eredményesek. Most végre a tétmeccseket is hoz-tuk. Egyelőre elégedjünk meg ennyivel.

Az a gond, hogy német klubja visz-szarendelte Ber-linbe Dárdait, aki-nek választania kell. Szíve szerint a válogatott mel-lett tenné le a voksát, ám csa-ládja egzisztenci-ális biztonságát a Hertha sokkal in-

kább garantálja. Nem rossz pénzt keres a szövetségi ka-pitány, de ha kétszer kikap, valószínűleg kirúgják, és ak-kor már nem mehet vissza Berlinbe. Megértem Dárdait, bárhogy is döntsön. Ám a magyar labdarúgásnak vele vagy nélküle tovább kell ha-ladni a megkezdett úton.Legközelebb március 29-én, Görögország ellen játszik Eb-selejtezőt válogatottunk. Ad-dig tovább kell építeni a csa-patot. De ki lesz az, aki ezt megteszi?

Ziccer

Ki lesz a kapitány?

Darcsi istván

Döntetlen a megyei rangadónEseményekben gazdag mérkőzést hozott a megyei rangadó a labdarúgó NB III nyugati csoportjában, amelyen megosztozott a ponto-kon a balatonfüredi és a veszprémi csapat.

Véletlen volt-e az előző heti diósdi

győzelem, vagy valóban megváltozott a veszprémiek játéka? – kérdezgették egy-mástól a szurkolók az Egye-temi Stadionban múlt szom-baton, a VFC idei utolsó ha-zai mérkőzése előtt. A vá-laszt a csapat adta meg a pályán: csak egy pontot sike-rült itthon tartani, azt is a hosszabbítás perceiben, ám a játékosok töretlen akarata, példás hozzáállása azt mu-tatja, hogy kijött a gödörből a társaság.

Végig méltó ellenfele volt az utolsó előtti VFC a tabella 11. helyén álló Balatonfüred-nek. Ugyan a vendégek bir-tokolták többet a labdát, ám a labdarúgást gólra játsz-szák, abból pedig ugyanany-nyit szerzett mindkét csa-pat. Az első félidő közepén Pavlitzky távoli bombája a bal kapufáról pattant Tóth

elé, aki megszerezte a veze-tést a veszprémieknek (1:0). Negyedórán belül fordított a Füred a második játékrész közepén (1:2), ám a VFC ké-pes volt talpra állni, és Burcsik révén a 93. percben megérdemelten egyenlített (2:2).

– Ellentétes félidőket lát-hattunk. Sajnos a második játékrészben kiütközött a já-tékunkon, hogy többen a be-tegágyból kikelve léptek pá-lyára. Büszke vagyok a srá-cokra, hogy ilyen állapotban is képesek voltak a pontszer-zésre – értékelt a mérkőzés után Simon Attila, a veszp-rémiek vezetőedzője.

Az őszi idény utolsó mecs-csét a 2. helyezett Budaörs otthonában játssza a VFC november 22-én 13 órakor.

Darcsi istván

Küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak a veszprémi csapat játé-kosai a Balatonfüred elleni megyei rangadón múlt szombaton

Az ország minden tájáról és Ausztriából is érkeztek versenyzők

Verseny esőben és sárban

Százötvenöten álltak rajt-hoz a harmadik alkalommal megrendezett Locargo-Bikemag Veszprém Cross versenyen vasárnap a Gu-lya-dombon.

A futamok után Tóth And­rás főszervező elmondta, sikerült hozni a tavalyi in-dulói létszámot. Az osztrák versenyzők jelenléte és po-zitív visszajelzései pedig egy új irányt jelentenek, ami mindenképp a versenyzők és a verseny fejlődését szol-gálja.

Győztesek kategórián-ként: Férfi U15 Varga Dáni­el (Salgótarjáni HKE); Férfi U17 Vas Balázs (Merida

Maraton Team – CST); Női U17 Vas Kata Blanka (Meri-da Maraton Team – CST); Férfi master 3 Langegger Karl; Férfi Hobbi Mayerhu­ber Severin (ASVÖ Radleck Cycling); Férfi U19 Zathu­reczky Márk (Bellotto-Bikeexpress-EthicSport); Férfi master 2 Vinczeffy Zsolt (Footstrong SE); Női felnőtt Orosz Anita (Trek SE); Férfi master 1 Cser Gá­bor (PCCC Pilis Cross Country Club); Férfi U23 Dina Márton (PCCC Pilis Cross Country Club); Férfi felnőtt ELIT Wouter Cleppe (Ram Alpine Bike).

Mátyus

Hírek az atlétikai és tornászéletből

dr. Gelencsér András tan-székvezető egyetemi tanár, Pató Sándor, valamint dr. Földesi Csaba jogász is.

Porga Gyula gratulált a megválasztott új tisztségvise-lőknek és a VEDAC idei évi eredményeihez. Kiemelte a ma-gas szintű szakmai munkát, ami a klubnál folyik.

Tovább folynak VEDAC do-bóakadémia megalapításá-nak előkészületei, a küldött-közgyűlésen ez a szándék az egyesület alapszabályába is bekerült.

Veszprém város és a Veszpré-mi Torna Club bukfencolimpiát szervezett a közelmúltban. A nagy tornászmúlttal rendelke-

ző városokhoz hasonlóan Veszp rémben is hagyományt szeretnének teremteni: egy minden évben megrendezésre kerülő ügyességi sorversenyt.

Eredmények: Óvodák csapat-versenye: 1. Egry Úti Körzeti Óvoda (13 ponttal), 2. Ringató Körzeti Óvoda Kuckó Tagóvo-dája (22 ponttal), 3. Ringató Kör-zeti Óvoda (25 ponttal), 4. Bóbita Körzeti Óvoda (36 ponttal), 5. Bóbita Körzeti Óvoda Hársfa Tagóvodája (39 ponttal), 6. Rin-gató Körzeti Óvoda Erdei Tag-óvodája (43 ponttal) lett.

Egyéni verseny:Óvodás bukfencbajnok:

Ender Levente. Óvodás ci-gánykerékbajnok: Raáb Bo­riska Sára.

Iskolák csapatversenye: 1. Báthory István Általános Is-kola (13 ponttal), 2. Simonyi Zsigmond Általános Iskola (22 ponttal), 3. Rózsa Úti Általá-nos Iskola (27 ponttal), 4. Szi-lá gyi Erzsébet Általános Isko-la (28 ponttal).

Egyéni versenyben a kisis-kolás bukfencbajnok: Kavalecz Lara, míg a kisiskolás kézállás bajnoka Mátyás Roland Dezső lett. Mosonyi József

Veszprém város és a Veszprémi Torna Club bukfencolimpiát szervezett a közelmúltban óvodásoknak, iskolásoknak

Fotó: Mátyus

Fotó: Zwicker

Fotó: Szervezők

Page 16: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

162014. november 21.

veszprémi napHIRDETMÉNY

Cég név: Kedvezmény mértéke: Cím: Elérhetőség

„VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. Parkolási Üzeme

éves magánszemély bérlet árából 5.000 Ft/év kedvezmény vagy a meglévő chipkártya feltöltés 6.000 Ft/év

Veszprém, Bagolyvári u. 1. 88/411-153

Fejesvölgy Vendéglő éttermi szolgáltatás 10 % kedvezmény Veszprém, Vámosi u.2. 88/423-979; www.fejesvolgy.hu

Hotel Villa Medici Nosztal-gia Kisvendéglője

éttermi szolgáltatás10 % kedvezmény Veszprém, Kittenberger K.u.11. 88/590-073; [email protected]; www.villamedici.hu

Városi Művelődési Központ belépődíjas rendezvények: 10 % kedvezmény

Veszprém, Táborállás park. 1. 88/429-111; [email protected]; www.vmkveszprem.hu

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark

családi jegy kedvezmény 300 Ft Veszprém, Kittenberger K.u.15-17. 88/566-140; [email protected]; www.zoo.hu/veszprem

Petőfi Színház bérlet 5 %; jegy 10 % (csak saját produkcióra) kedvezmény

Veszprém, Óvári Ferenc u.2. 88/422-440; [email protected]; www.petofiszinhaz.hu

Betekints Étterem éttermi szolgáltatás10 % kedvezmény Veszprém, Veszprémvölgyi u. 47. 88/579-280; [email protected]; www.betekints.hu

Molnár Digitális Fotócentrum

digitális képkidolgozás: 10 % kedvezmény

Veszprém, Szabadság tér 10. 88/564-700; [email protected];www.molnarfoto.hu

Parker & Waterman & Rotring Bt.

15 % kedvezmény az internetes áruházból történő vásárlásokból (akciós termékek kivételével)

www.parker.hu; www.water-man.hu

88/781-850

Óváros Étterem éttermi szolgáltatás15 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 14. 88/326-790; 30/9570-552; [email protected]; www.skorpioparty.atw.hu

Hefa Sportbolt 10 % – a kedvezmény más akciókra nem vonatkozik

Veszprém, Fenyves u. 21. 88/591-043; www.hefa.hu

Nyugalom Kft. vagyonvédelmi berendezések 10 % kedvezmény

Veszprém, Szabadság tér 2. 88/577-050

Művészetek Háza – Dubniczay Ház

/Modern Képtár-Vass László gyűjtemény, Dubniczay-ház: László Károly gyűjtemény/ és az időszaki képzőművészeti kiállítások látogatása: 20 % kedvezmény

Veszprém, Vár u. 17.- 29. Művészetek Háza: 88/425-204; [email protected]; Dubniczay Ház: 88/560-507; [email protected]; www.carllaszlocollec-tion.hu

TAPÓ fogadó és Királyi étterem

éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra nem vonatkozik, csak készpénzes fizetés esetén alkalmazható!

Veszprém, Pajta u. 19. 88/591-450; 06-30/377-2836; [email protected]; www.tapo.hu

Danubiusbeton-Veszprém Betongyártó Kft.

transzportbeton és kapcsolódó szolgáltatásainak értékesítéséből 10 % kedvezmény

Veszprém, Tüzér u. 90. 88/404-902

IDS Elektronikus Vagyon-védelmi Kft.

gyengeáramú rendszerek kivitelezé-sének, valamint autóextrák(autóhifi, autóriasztók, központi zárak) munkadíjából 10 % kedvezmény

Veszprém, Almádi u. 26. 88/590-990; [email protected]

DVD Galaxis Kft. - Video-játék Szaküzlet

játékszoftverek – 5 % kedvezmény Veszprém, Kossuth L. u. 6. - Cserhát Üzletház

30/969-7479; 88/787-271

Kék Jácint virág-ajándék üzlet

10 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 12. 88/329-640; 30/247-2318; [email protected]; www.kekjacint.hu

Autómentő Egyesület autómentés, fuvarszervezés, biztosítási ügyintézés, gépjárműtárolás, bérautó - 20 % kedvezmény

Veszprém, Szent István u. 87/a. 30/505-5308; [email protected]

Totál Fitness teremhasználat – 5 % kedvezmény Veszprém, Lóczy L.u.22 70/250-5795; [email protected]; www.totalfitness.hu

Gizella Hotel és Étterem éttermi szolgáltatás 10 % – a ked-vezmény más akciókra, rendezvényre nem vonatkozik

Veszprém, Jókai u. 48. 88/579-490; [email protected]; www.hotelgizella.hu

Veszprémi Ünnepi Játékok 10 % kedvezmény Veszprém, Óváros tér 22. 88/444-454; [email protected]; www.veszpremfest.hu

Oliva Étterem éttermi szolgáltatás 10 % Veszprém, Buhim u. 14-16. 88/403-875; [email protected]; www.oliva.hu

GLOBAL-INVEST Ingatlaniroda

közvetítési díj 20 % kedvezmény; ingyenes hitelközvetítés

Veszprém, Pöltenberg E. u. 16. global.invest@chello; www.global-invest.hu

MAXI Autósiskola elméleti tandíj 10 % kedvezmény Veszprém, Ádám Iván u. 11. 88/401-879; 20/9464-985; www.maxiautosiskola.hu

Kuti Nyomtatványbolt 10 % kedvezmény Veszprém, Brusznyai u. 18-20. és Őrház u. 15.

88/581-181 és 88/421-245

GAS Divatáru üzlet 10 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u.8. (Bástya üzletház)

88/405-258

„Kegyelet 2000” Veszprém Megyei Temetkezési Kft.

5 % kedvezmény Központi iroda: Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 20.(állandó ügyelet 428-838, 30/421-4561) további irodák: Mártírok u. 3/c. (405-122, 30/490-0658); Kiskőrösi u. 80.(428-482)

[email protected]; www.kegye-let-2000.internettudakozo.hu

Cafe Piazza Kft. éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra, melegétel utalványra nem vonatkozik

Veszprém, Óváros tér 4. 88/444-445

Tone Sys Autohifi márkabolt

beszerelési munkadíj 10 % kedvezmény

Veszprém, Budapest u. 47. 20/326-4800; www.tonesys.hu

Frissbeton Kft. transzportbeton /vízzáró és hőszigetelő könnyű betonok/ és a hozzá kapcso-lódó szolgáltatások értékesítéséből – 10–25 % kedvezmény

Veszprém, Tüzér u. 69. 88/401-187

Horváth-Ulrich Dóra kozmetikus

arckezelésekből 10 % kedvezmény Veszprém, Kopácsi u. 2. 20/388-9643; www.dorikozmetika.hu

Édes Élet kávézó és teázó 10 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 21. 30/332-2505

Veszprém Kártya elfogadóhelyekCég név: Kedvezmény mértéke: Cím: Elérhetőség

Randi Kávézó és Bár 15 % kedvezmény 30/946-1474; 88/405-040; [email protected]; www.randikavezo.hu

Veszprém Körzeti Szuperinfó

apróhirdetések árából 10 % kedvezmény

Veszprém, Kossuth u. 10. 1/102 (Zöldház)

88/569-060; [email protected]

Barbek 2000 Kft. takarítási díj 10 % kedvezmény Veszprém, Almádi u. 19. 70/376-6322; [email protected]; www.barbek.hu

Mikrobusztaxi 10–20 % kedvezmény (taxiszolgálta-tás km díjából)

Veszprém, Jutasi u. 17. 30/373-5956; www.mikrobusztaxi.hu

Gumitoni Gumiszerviz 10 % kedvezmény Veszprém, Aradi Vértanúk u. 9. 88/411-411; 20/957-0358; [email protected]

Arculat Szépségszalon Kft. 12 % kedvezmény (testmasszázs, arckezelés, infrakabin, műköröm)

Veszprém, Vilonyai u. 6/A 20/915-9462; [email protected]; www.arculatszepseg-szalon.hu

Császár Rent Bérautó Szolgálat

10 % kedvezmény (bérautó, sofőrszolgálat)

Veszprém, Észak-Keleti útgyűrű 12. (Ford szalon)

70/298-3631; [email protected]; www.csaszarrent.hu

Pergelné Nagy Zsuzsanna – virágbolt

10 % kedvezmény Veszprém, Vámosi úti temető (buszforduló)

309575002

Data Elektronik Kft. 50 % kedvezmény (informatikai szervizszolgáltatás)

Veszprém, Damjanich J.u. 7/A. 581-000; 581-001; [email protected]; www.dataelektronik.hu

Bakony-Balaton Média Kft. – VEHIR

10 % kedvezmény Veszprém, Vörösmarty tér 4. 88/783-860; [email protected]; www.vehir.hu

FISCHLI szerszám 10 % kedvezmény Veszprém, Ady E. u. 5. 88/787-211; 30/683-7225; [email protected]; www.fischlitrade.hu

Magic-Therm Kft. 10 % kedvezmény (víz-gáz-központi fűtés)

8412 Veszprém-Gyulafirátót, Pásztor u. 13.

30/939-6714; [email protected]; www.magictherm.hu

Royal Balaton Golf & Yacht Club

10 % kedvezmény (gyakorlópálya használati díjából)

8242 Balatonudvari, Vászolyi u. 87/549-200; [email protected];www.balatongolf.hu

Pannonprint – Nyomtat-ványbolt

5 % kedvezmény (nyomdai szolgálta-tás, papír-írószer)

Veszprém, Stadion köz 88/565-270

Borcsi Sport Panzió 10 % kedvezmény (squash) 8248 Veszprémfajsz, Fő u.67. 30/227-9088; [email protected]; www.borcsipanzio.hu

Castello Company Kft. – magánnyomozás

15 % kedvezmény Veszprém, Március 15. u. 2/A. fsz.3. 70/946-7683; [email protected]; www.castel-locompany.hu

Ház-Mester 2003. Kft. 10 % kedvezmény Nemesvámos, Pap István u. 27. 88/265-169; 30/487-2687; [email protected]; www.villanyszerelesi-megoldasok.hu

Csempe Piramis (ICDI Kft.) 10 % kedvezmény (csempe, járólap, fürdőszoba-berendezések)

Veszprém, Almádi u. 21. 30/278-2288

Férfi-Női szabóság, felsőruházat gyártása

10 % kedvezmény Veszprém, Kisállomás sor 2. (Bakter söröző mögött)

20/225-8824

Temperatúra 2000 Épületgépészeti és Szolgáltató Kft.

10 % kedvezmény Veszprém, Jutasi u. 89. 2.em. 5. 88/329-301; 30/994-3070

Személyszállítás, futárposta, csomagküldés, sofőrbérlés

10 % kedvezmény 20/932-8619; [email protected]; www.mikrobusz-veszprem.hu

Nivegy-völgyi Borok Háza éttermi szolgáltatása

10 % kedvezmény Veszprém, Pajta u. 7. 88/325-040; [email protected]; www.nivegy-volgyiborokhaza.hu

PC Credit Bt. szolgáltatásokból 10 %, a termékekből 5 % kedvezmény

Veszprém, Stadion u. 36/3. 30/332-3610; [email protected]; www.pccredit.hu

Metál-Autósbolt 15 % kedvezmény Veszprém, Stromfeld úti garázs sor 30/339-6882; 88/401-526; [email protected]

Dóra Miniker 5 % kedvezmény (katonai és munkaruházat)

Veszprém, Madách u. 12. 30/986-0719

Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság

Laczkó Dezső Múzeum és a Villa Baláca Romana – római kori villagazdaság és romkert 10 % kedvezmény

Veszprém, Erzsébet sétány 1.; Nemesvámos - Baláca

88/426-081, 88/265-050; [email protected]; www.vmmuzeum.hu

IBUSZ Utazási Iroda külföldi utazás 10 %, belföldi utazás 5 %, repülőjegy szervizdíj 10 % kedvezmény

Veszprém, Rákóczi u. 6. 88/565-540; [email protected]; www.ibusz.hu

Trade 24 Bt. 10 % kedvezmény Veszprém, Almádi u. 19. www.csomagnet.hu; 20/5126744; 88/791-691 (fax)

Karosszériajavító műhely – Auto Quality Kft.

munkadíjból 15 % kedvezmény; fényezési szaküzlet termékeiből 10 % kedvezmény

Veszprém, Lahner Gy. u. 12. 70/334-2976

Sóbarlang 15 % kedvezmény Veszprém, Áchim András tér 9. 30/8247457; www.soterapi-aveszprem.hu

Némethné Brigitta masszázs, pedikűr, manikűr 10 % kedvezmény

Veszprém, Tiszafa u. 80. 70/312-5017; [email protected]

Völgyikút Étterem éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra, melegétel-utalványra nem vonatkozik

Völgyikút Ház Veszprém, Kopácsi u.2.

88/688-800; www.volgyikut.hu

Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ

belépőjegyek árából 20 % kedvezmény Veszprém, Vár u. 31, 88/580-528; [email protected]; www.szalezianum.hu

Grandis Kft. munkavédelmi és túralábbelik, vala-mint munkavédelmi eszközökből 5 % kedvezmény

Veszprém, Síp u. 16. 88/788-766; [email protected]; www.grandis.hu; www.securityline.hu

Sagittarius Magyarország Kft.

csaptelepek és fürdőszobai kiegészítők 10 % kedvezmény

Veszprém, Mikszáth K. u. 3. www.sgt.hu; 88/564-996

Alsóörs községi strand felnőtt napi belépő 450 Ft; gyermek- és nyugdíjas napi belépő 350 Ft

Alsóörs

A kedvezmény Szolgáltató egyéb kedvezményeivel nem vonható össze!

2014. november 21.

veszprémi nap MELLÉKLET 17

életmód

FelhívásA Laczkó Dezső Múzeum a november végén nyíló „Rendszerváltás Veszprém-ben” című tárlatához kéri a helyi polgárság segítségét. A Laczkó Dezső Múzeum kiállí-tást rendez a magyarországi rendszerváltás témakörében november 26-án. A múzeum tárgyi emlékeken és doku-mentumokon keresztül mu-tatja be azt a társadalmi, poli-tikai hangulatot, amely 1989/90-ben Veszprémet át-hatotta. A kiállítás szemlélteti a hétköznapi élet meghatáro-zó pillanatait, a hatást, amely

helyi és országos szinten is gyökeresen változtatta meg a veszprémiek életét. Ezúton hívjuk fel a város lakosságát, hogy a kort idéző tárgyi anyaggal segítsenek a kiállí-tás megvalósításában. Az alábbi felajánlásokat várjuk: korabeli hétköznapi haszná-lati tárgyak, divatos ruházat, választási iratok, szavazólap, szórólapok, plakátok, okmá-nyok, jegyek stb. Felajánlásai-kat a Laczkó Dezső Múzeum-ban vesszük át: Veszprém, Er-zsébet sétány 1. vagy Török Ignác u. 7.

Az Alkohol-Drogsegély Ambu-lancia még ebben a hónapban beindítja a tanév végéig tartó is-kolai drogmegelőzési program-ját. Összesen négy oktatási intéz-mény tanulói vesznek részt a programban. Két általános – a Báthory és a Deák –, valamint két középiskola – a Jendrassyk és a Medgyaszay. Az intézmények 7–8., illetve 9–10. évfolyamos ta-nulóinál az előadók igyekeznek majd vonzóvá tenni az egészsé-ges életmódot. Ennek fő célja a droghasználat megelőzése, s ha ez már megtörtént, akkor a visz-szatérő és rendszeres használat csökkentése és megszüntetése. Egy-egy diák 15 előadást hallgat-hat majd meg, az Alkohol-Drogsegély Ambulancia, a Veszp rém Megyei Kormányhiva-tal Népegészségügyi Szakigaz-gatási Szerve, valamint a városi rendőrkapitányság szakemberei-nek tolmácsolásában.– A program beindításához meg

kellett kapnunk az ajánlást a Szer-telenül, vidáman című progra-munkhoz – tájékoztatott a részle-tekről Szabóné dr. Virányi Judit, az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesület elnöke. Elmondta, hogy immár harmadik éve végzik ezt a tevékenységet az együtt-működő partnerekkel, ám egy jogszabályváltozás következté-ben ezt csak a hivatalos ajánlás beszerzésével folytathatják. Az

Országos Egészségfejlesztési In-tézet döntőbizottsága adta meg a program akkreditációját. Or-szágszerte összesen nyolc ilyen program zajlik, az egyik Veszp-rémben.Elhangzott, hogy interaktív fog-lalkozásokat fognak tartani kis csoportokban, ugyanis így kelt-hetik fel leginkább az érintett kor-osztály figyelmét a témával kap-csolatban. Darcsi istván

Dr. Andrásofszky Enikő megyei tiszti főorvos, Szabóné dr. Virányi Ju-dit, Gaál Csaba őrnagy és dr. Ipsics Csaba városi rendőrkapitány

Drogmegelőzési program diákoknak

Felhívás!A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, tárgyévben 12., 13., 14. vagy 15. életévüket betöltő leány-gyermekek részére, önkormányzati támogatással – de-cember 31-ig, továbbra is – térítésmentesen, négykompo-nensű méhnyakrák (HPV) elleni védőoltás vehető igénybe. Az oltás nyomtatvány kitöltésével és házi gyermekorvosi igazolás benyújtásával igényelhető folyamatosan. Infor-máció kérhető: a (88) 549-273 telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.

NáluNk Nem csak akc ió vaN, áru i s !

MATRACDEPÓ VESZPRÉMVeszprém, Házgyári u. 1. • www.matracdepo.hu

Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260

MATRACDEPÓ VESZPRÉM

KIFUTÓ ÁGYKERETEKÉS MATRACOKKIÁRUSÍTÁSAAKÁR50%-KALOLCSÓBBANCSAK KÉ T NAP I G

MOST NE ALUDJ EL!

176

64

3

Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-ig Pénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, V: zárvaMélygarázs ügyfélszolgálat: Veszprém, Bagolyvári parkolóház(A LovassyGimnáziummal szemben)

MÉLYGARÁZS Parkolásőrzött,zárthelyenegészévben,ahétmindennapján

176

45

8

SZeMÉLYGÉPkocSi ÁRAk

Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft

Parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra

Az árak 27 % áfával növeltek.

„VKSZ” Zrt. – körNyezeTüNk SzOLGÁLATÁBANTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu

Készüljön a télre!Ülésfűtés fixen beépítve 2 db ülésre

50.000,- FtÉrvényes 2014.dec. 31-ig

176

80

5

Fotó: Zwicker

Page 17: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

Decemberben induló tanfolyamaink:DEKRA Akademie Kft.

DEKRA Akademie Kft., Székesfehérvár, Berényi út 72-100.Tel.: 22/333-508, 06/30-699-5921 E-mail: [email protected]

E-00

0683

/201

4

• Tűzvédelmi szakvizsgák,• Tar• Tar• T goncavezető,• Emelőgépkezelő(kivéve targonca),• Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő,• Hatósági vizsga Gépkezelő jogosítványért.

NáluNk Nem csak akc ió vaN, áru i s !

MATRACDEPÓ VESZPRÉMVeszprém, Házgyári u. 1. • www.matracdepo.hu

Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260

MATRACDEPÓ VESZPRÉM

Az akció 2014. 11. 21–22-én, csak a veszprémi üzletünkben érvényes!Más akcióval, kuponnal nem összevonható!

KIFUTÓ ÁGYKERETEKÉS MATRACOKKIÁRUSÍTÁSAAKÁR50%-KALOLCSÓBBANCSAK KÉ T NAP I G

MOST NE ALUDJ EL!17

66

43

Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-ig Pénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, V: zárvaMélygarázs ügyfélszolgálat: Veszprém, Bagolyvári parkolóház(A LovassyGimnáziummal szemben)

MÉLYGARÁZS Parkolásőrzött,zárthelyenegészévben,ahétmindennapján

176

45

8

SZeMÉLYGÉPkocSi ÁRAk

Bérlettípusok Bérletár (nettó) Áfa Ba Ba Ba Ba Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft

Parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra

Az árak 27 % áfával növeltek.

„VKSZ” Zrt. – körNyezeTüNk SzOLGÁLATÁBANTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu

Sebváltózárak, Autóriasztók,Autóriasztók, AutórádiókAutórádiókTolatóradarlatóradarok, Nyomkövető berendezésekendezések

Szerelés, Javítás

Készüljön a télre!Ülésfűtés fixen beépítve 2 db ülésre

50.000,- FtÉrvényes 2014.dec. 31-ig

176

80

5

Fotó: Zwicker

Page 18: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

veszprémi nap182014. november 21.

veszprémi napMELLÉKLET

Javaslatot várnak helyi értékekre

A törvények által biztosított lehetőséggel élve Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2013. május 30-ai ülésén úgy határozott, hogy létrehozza Veszp-rém Város Települési Értéktárát, amelybe várják az állam-polgárok javaslatait az [email protected] e-mail címre, vagy az elektronikus adathordozót postai úton a Polgármesteri Hivatalba (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) ké-rik eljuttatni.

életmódPortrékötet Fazekas Nándorról

Zatkalik Dávid sportújságíró, a vehirsport.hu hírportál főszerkesztője könyvet írt Fazekas Nándorról, a kiváló kézilabdakapusról.

A Melczer Zsolt fotós kiváló képeivel színesített kötetet kedden mutatták be a Veszp-rém Arénában.

– Más minőségben és más sportágban, de nekem is meg-adatott az a lehetőség, hogy a gólvonal elé álljak – mondta a könyvbemutatón Porga Gyula polgármester, aki labdarúgó-kapus volt, és az önkormány-zatok futballtornáján jelenleg is a veszprémi kaput védi. – Abban is közösséget tudok vállalni Nándival, hogy mind-ketten három gyereket neve-

lünk. Ez a könyv nemcsak egy kiváló sportolóról, hanem egy nagyszerű emberről is szól – jegyezte meg Porga Gyula, aki a kötet előszavát írta.

Mivel Fazekas Nándor de-cember közepéig Katarban kézilabdázik, portrékönyvé-nek bemutatóján felesége képviselte.

– Amikor elolvastam a kéz-iratot, sok új információt talál-tam benne, pedig a legjobban ismerem Nándit – jegyezte meg Streit Krisztina. – Érdekes volt számomra, ahogy rólunk,

a családjáról vall. Sok olyan dolgot elmond a könyvben, ami más formában sosem ka-pott volna nyilvánosságot.

– Első számú második a könyv címe, de számomra Nándi mindig első számú ka-pus volt. Sok olyan meccset nyertünk a védéseivel, ami mással nem sikerülhetett vol-na – fogalmazott Éles József, a jó barát és egykori csapat-társ.

A szerző, Zatkalik Dávid a könyv keletkezésének körül-ményeiről beszélt. Érdekes munka volt számára az elbe-szélések során a kecskeméti tanyavilágból a világhírnévig kísérni a kiváló sportembert.

Darcsi istván

Éles József, Porga Gyula, Streit Krisztina és Zatkalik Dávid a keddi könyvbemutatón az Arénában

Fotó: ZwickerEgészség és minőségi élet időskorbanIdőskorban a rendszeres mozgás fejleszti azállóképességet. Fiziológiai mutatók, például aszív- és érrendszer állapota akár 10–20 évvelis fiatalabb értékeket mutatnak, mint a nemsportoló kortársak körében. Az aktív, állóké-pességi edzésektől időskorban is fiatalos, ru-ganyos, mozgékony és minden szempontbólműködőképes test érhető el. Amozgás hatásaa kedélyállapotra is szembeszökően pozitív,hiszen fokozza az endorfinból, dopaminból éshasonló agyi hírvivőkből álló „boldogságkok-tél”termelődését.

Az izomzat jelentősége többnyire alábecsült, pedigaz izmok adják a stabilitást, tartást és lehetővé teszika mozgást, és a sérülésektől, illetve betegségektől ismegóvnak. Az izmok meghatározóak az életminőségés a pszichológiai életkor szempontjából.Az egyik leggyakoribb népbetegség, a hátfájás

oka mögött gyakran az izomkiegyensúlyozatlanság,valamint a tartóizomzat gyengesége rejtőzik. A felnőttlakosság 80%-a szenved rendszeres derékfájástól,rengetegen krónikus hátfájással küzdenek. Megoldása panaszok csökkenésére, illetve teljes megszűnéséreaz ideális izomstruktúra kialakítása! Edzésmódszerünka gerincoszlop menti izmokat célzottan erősíti, a fél-oldalasan fejlett izomzatot kiegyenlíti, sőt, még a ha-gyományos edzéssel nehezen elérhető tartóizmokat isedzi! Az így felépített stabil hátizmok erőt, egészséget,állóképességet, vitalitást és jó közérzetet adnak, a leg-természetesebb módon csillapítják és szüntetik meg ahátfájást! A speedfitness újszerű, izomstabilizáló eljárá-sa a leggyorsabb eredményt garantálja már minimálisidőráfordításmellett is!A csontritkulás megelőzése, megfékezése: az izmok

növelése nagyon jó hatással van a csontritkulásra.Az edzés során fellépő nyomó- és húzóerők növelik acsontok keménységét és fémsókkal való telítettségét.Akkor is, ha már diagnosztizálták a problémát, azerősítő edzések megfékezhetik a csontok leépülését.Csak elegendő mozgás esetén épül be a csontokba atáplálkozás során felvett kalcium.• Sérülések és operációk után: kifejezetten haté-konyan alkalmazható, akár fekvő helyzetben isoptimális megoldást nyújt az izmok kíméletesfelépítésére.

InkontInencIaHazánkban a 45 év fölötti nők csaknem fele küzd

valamilyen mértékű vizelettartási vagy vizeletürítésizavarral. A leggyakrabban előforduló – köhögés, tüsz-szentés, fizikai aktivitás hatására fellépő – ún. stresszinkontinenciának az egyik oka a gátizmok meggyen-gülése, ami terhesség, szülés, hormonális változások,gátiműtétek és sérülések következtében jöhet létre.A jó hír, hogy számos klinikai vizsgálat bizonyítja, a

speedfitness tréninggel a már kialakult inkontinenciatünetek rövid idő alatt és hatékonyan kezelhetőek,már másfél hónap után jelentős javulásról vagy teljesgyógyulásról számolnak be az érintettek. Egész testreható tréningünkkel diszkréten célozhatja meg titkosproblémáját, anélkül, hogy erről külön említést kellenetennie edzőinknek. A speedfitness testsúlycsökkentőhatása is hozzásegíti inkontinenciájának javulásához éshosszú távú gyógyulásához.A speedfitness edzés szülés utáni rehabilitációs cél-

ból kifejezetten ajánlott, mivel a hátizomzat erősítéseés a biztonságos fogyás mellett a gátizomzat gyorsregenerálódása is garantált.Technológiánk némeTországból szár-

mazik, ahol számos jótékony egészségügyi hatásamiatt és a megfelelő klinikai tanulmányok meglétealapján a speedfitness által használt miha bodytecems gépet orvostechnikai eszköznek nyilvánította azEurópai Unió. (Besorolási száma: mdd 93/42/ewg).Széles körű klinikai vizsgálatok igazolják mind az in-kontinencia panaszokra nyújtott pozitív eredményeit,mind a hát- és derékfájással küszködők kezelésébenelért sikereket, mind a sérülések utáni rehabilitációgyors és hatékonymegkönnyítését.Kezdjen új életet a speedfitness-szel az életminőség, azegészség jegyében! Csupán heti 15 perc az egészségé-ért? Jól hangzik? Győződjönmeg róla, tapasztaljameg,érezze jólmagát nálunk és általunk.Belvárosi exclusive szalonunkban diszkrét környe-

zetben csak önnel foglalkozik a személyi edző, egyénreszabott terápiával. Közeledik a karácsony, lepje megszüleit speedfitness bérlettel. Használja ki december23-ig tartó akciónkat. Részletek és bejelentkezés:20/936-5944Belvárosi Speedfitness,Veszprém,Szabadság tér 5.Hétköznapokon: 7–20 h-ig. Látogassa meg facebookoldalunkat: belvárosi speedfitness veszprém 17

69

98

Érvényes: 2014.12.23-ig

REGISZTRÁLJON

MÉG MA!7mm vastagságú laminált padlók

1590 Ft/m2-tőlHubert Barátkedvezménykártyával!Laminált padlóink mellé aszegélylécet és az alátétfóliátajándékba adjuk! Hubert Parketta

VeVeV szprém, Házgyári út 24.TeTeT lefon: 88/4/4/ 01-590

Nyitvttttvtttvt a tartásHétfő-Péntek: 8-18 óráigSSSSSzzzzzzzzooooooooommmmmmmmmbbbbbbbbbaaaaaaaatttttttt:::::::::::: 888888888-12 óráiggggggggg

www.hubertparketta.huAz akció 2014. november 30-ig, vagy a készlet erejéig tart.

176

53

8

FelhívásAz első világháborúban elesett veszprémi iparosok, segédek hozzátartozóit keresi a Veszprémi Ipartestület. A 111 áldozat emlékét márványtábla őrzi. Ipartestületünk a hozzátartozók jelentkezésében, és a család által őrzött emlékek eljuttatásá-ban reménykedik. Tiszteletünk jeléül a hozzátartozókkal közös megemlékezést, koszorúzást, örökmécses gyújtását, az emlékekből pedig ki-állítás megrendezését tervezzük.Elérhetőség: 88/427-702, [email protected]

veszprémi nap 192014. november 21.

veszprémi nap MELLÉKLET

Elsősorban sportolóSokan a legszebb úszónő-

nek tartják Jakabos Zsu-zsannát, a három olimpiát is megjárt sportoló azonban nem foglalkozik a bókokkal, inkább azt szeretné, hogy az eredményeiről beszéljenek.

Még 2012-ben az olimpiák történetének legszebb ver-senyzőjének nevezte az ame-rikai COED Magazine Zsu-zsit, aki a rengeteg edzés és a folyamatos versenyek mellett néha modellként is lát ható.

Ő azonban gyermekkora óta főképp az úszásra kon-centrál. Nem is eredménytele-nül, hiszen már három olimpi-án is indulhatott, most készül a negyedikre. – A jövő tekinte-tében egyelőre most csak Rio de Janeiróig gondolkodom. Amíg úgy érzem, hogy van bennem tartalék, és tudok fej-lődni, addig mindenképpen szeretném folytatni az úszást – nyilatkozta a kö zelmúltban, hozzátéve, hogy az ötkarikás játékokon elsősorban magá-nak szeretne bizonyítani.

Ehhez az edzések mellett a tudatos étkezés is hozzátarto-

zik. Zsuzsa a szénhidrátok esetében teljes kiőrlésű gabo-nából készült termékeket fo-gyaszt, s nagyon szereti a húst, saját bevallása szerint sokszor dupla adagot is képes megenni.

Kevéske szabadidejét pró-bálja jól beosztani. A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán mediációt tanul, de szereti új otthonát, Győrt is felfedezni egy kerékpár nyergében. A divatfotózások számára most még elsősorban kalandok, hi-szen elmondta, tipikusan az a lány, aki a hétköznapokon far-mer-póló összeállítást visel, s egyáltalán nem sminkeli ma-gát. – Tetszik, hogy újabb és újabb szerepekben tudom ma-gam kipróbálni, és szeretem a fotózások légkörét is. Azon-ban semmiképp nem tervezek „szakmát” váltani, továbbra is sportolóként képzelem el magam. Fontos számomra a társadalmi felelősségválla-lás, hogy az ismertségemet valami jó dologra tudjam használni.

Németh meliNda

Fontos, hogy az ismertségemet valami jó dologra tudjam használni

Egy arany- és egy bronzéremEgyéniben és csapatban is

érmet nyert a Veszprémi Hon-véd SE a Pakson megrendezett országos rövid távú és pontbe-gyűjtő tájfutóbajnokságon.

Nem túl bonyolult pályát tűz-tek ki a szervezők az atomvá-ros lakótelepi, parkos környe-zetében a rövid távú bajnoksá-gon. Éppen ezért egyetlen hiba is végzetes lehetett a pörgős versenyen. Az optimális útvo-nalat megtalálók között a fu-tásbeli képességek döntöttek. A 60 éves nők kategóriájában minden tekintetben hibátlan pályát teljesített Wieder Ilo-na, a Veszprémi Honvéd kivá-lósága, s csak így lehetett aranyérmes, ugyanis mindösz-sze egy másodperccel előzte meg a második helyezettet.

Másnap az országos pontbe-gyűjtő csapatbajnokságot Paks közelében bonyolították homokbuckás, erdőfoltokkal tarkított terepen, ahol három-fős alakulatoknak kellett meg-

keresni az ellenőrzőpontokat. Ebben a versenyszámban bronzérmet nyert a Veszprémi Honvéd női szenior csapata: az N145-ös kategóriában.

darcsi

A női csapat: Wieder Ilona, Lendvai Katalin és Németh Zsoltné

Veszprém, Cserhát-ltp. 3/A,a Lordok házamögött, a Dolomit üzletházban

Kilós méteráru

KARÁCSONYIMINTÁSVÁSZNAK ÉS

DEKORANYAGOK,ÚJ SÖTÉTÍTő ÉSFÉNYÁTERESZTő

FÜGGÖNYÖK ÉRKEZTEK

Ñ Ñ

117766

8877

99

MultifokáliiisssPrémium

SZEMÜVEGLENCSE

Az

akci

óidőt

arta

ma:

201

4.

no

vem

ber

1-tő

l2

015

jan

uár

31-i

gér

vény

es.

Az

ajá

nla

tn

emta

rtal

-m

azz

aa

zes

etle

ge

sen

szü

ksé

ge

ssz

em

vizs

gál

até

ssz

em

üve

gké

szíté

sd

íját.

Tová

bb

iré

szle

tek

az

üzl

etb

en!

E:

www.opticnet.hu

176

7

Árkád OptikaVeszprém, Kossuth u. 1.

88/325-823

Koga+ OptikaVeszprém, Kosssuuth uu. 7. Saroltaa-uddvvar

88/410-600

Csak egy tested van, szeresd!

Lehetsz fitt koplalás nélkül is!Ki ne szeretné jól éreznimagát a bőrében?! Egyebet semkell ten-nünk, mint helyesen táplálni a testünket? Demilyen étkezés illikhozzánk? Ebben segít aMETODIC anyagcseretípus-mérés.

Sokszor hangoztatjuk, hogy azalkatunk, a göndör hajunk, akörömformánk, a mozdulatainkmindgenetikai örökségünk. S bárhozunk külső és belső sajátossá-gokat szüleinktől, nagyszüleink-től – akár hetedíziglen felmenő-inktől –, nem vagyunk egyfor-mák. Mindenki egyedi. De vajoncsak külsőleg, szemmel jól látha-tó jegyekben különbözünk?

Kevesen gondolnak arra, hogymindez igaz belsőnkre, szerveze-tünk működésére is. Ki ne szeret-né jól érezni magát a bőrében?Ehhez egyebet sem kell tennünk,mint helyesen táplálni a testün-ket. Ha azt adjuk a szervezetünk-nek, amire valóban szüksége van,egészséges működéssel, magas

energiaszinttel éspompás formá-val hálálja meg. Honnét tudhat-juk biztosan, hogy mi számunkraa megfelelő alapanyag, hogyvajon a szénhidrátban vagy afehérjében gazdag táplálkozáshozza-e meg számunkra a várvavárt eredményt?

Az információk sűrűjében valóeligazodást segíti a METODICanyagcseretípus-mérés, ami akorszerű technikának és a tudo-mányos hátterének köszönhető-en lehetővé teszi anyagcseretí-pusunk és hormonális beállított-ságunk feltérképezését. A mérésegy orvostechnikai mérőműszersegítségével történik. Mind-annyiunk szervezetének másravan szüksége ahhoz, hogy arendszer tökéletesen működjön,

hogy energikusak legyünk, hogya testünk, ha szükséges, mindenszenvedéstől mentesen váljonmeg a felesleges kilóktól.

A műszer alkalmas arra, hogyakár egyenként is megtudjuk azélelmiszerekről, hogy ártanakvagy használnak-e. A méréstkövetően felállítható egy tartha-tó, csakis számunkra tökéletesétrend, amit nem kényszeresfogyókúrának, sokkal inkább egyegészséges és egyénre szabotttáplálkozási életmódváltásnaknevezünk.

Az igazán nagy eredményazonban az, amikor valakinek azitt kapott táplálkozási és életvite-li tanácsoknak köszönhetőenelmúlik a refluxa, vagynormalizá-lódik a vérnyomása, megszűnik avércukorproblémája, allergiája,migrénje. Mindez nem azért tör-ténik, mert ez egy csodamódszer,hanem azért, mert maga azemberi szervezet csodálatos. Haúgy érezzük, valami nem jólműködik a testünkben, derítsükki az okát – akár egy ilyen egysze-rű vizsgálattal!

Minden hónapban egy alka-lommal ingyenes előadást tar-tunk, melynek pontos időpontjá-ról awww.metodic.hu/eloadasokhonlapon kaphat információt.

Következő előadásunk dec.6-án 10 órakor lesz Veszprémbena Belvárosi Üzletház II. emeletén.

Előadás után ingyenes ener-giaszint-mérést tartunk.

A helyes táplálkozás alapfelté-tele a jó egészségnek, a magasenergiaszintnek, a teljesítőké-pességnek és az ideális testsúly-nak!NE fElEDjE! ÚTMuTaTásuNKEgy élETrE szól!

METODIC KÖzPONTVEszPréM

Belvárosi Üzletház,Szeglethy u. 1./116

Kocsyné garamvölgyi TímeaÉletviteli szaktanácsadó

Tel: 20/46-777-50

176

94

0

Fotó: Szervezők

Fotó: Archív

Page 19: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

1590 Ft/m2-tőlHubert Barátkedvezménykártyával!Laminált padlóink mellé aszegélylécet és az alátétfóliátajándékba adjuk! H

www.hubertparketta.hu

Page 20: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

veszprémi nap202014. november 21.

MAGAZIN

A kisfa galeriről

Gyukics Gábor költő és műfordító Kisfa galeri című prózakötetét mutat-ták be múlt hét csütörtökön a Művészetek Háza László Károly Gyűjteményében.

A szerzővel Fenyvesi Ottó költő beszélgetett, amelyhez háttérzeneként a Kis Rákfogó, Füsti Balogh, Rákfogó és a Syrius együt-tesek felvételei teremtettek hangulatot, és Gyukics Gá-bor részleteket is felolva-sott a könyvből.

A kötet a némiképp megtéveszető szociohorror alcímet viseli, mivel valójá-ban nem nevezhető szocio-gráfiának, inkább kis tör-ténetek nem feltétlenül ösz-szefüggő füzére a fiatalok azon csoportjáról, akik az 1970-es években az Erzsé-bet-híd pesti hídfőjénél, a Belvárosi Templom előtt álló kisfa körül gyülekez-tek. A Kisfa galeri a sajátos nagyvárosi szubkultúra részeként olyan fiatalokból állt, akiknek beilleszkedé-si problémáik voltak, és el-utasítottak minden nor-mát, s bár valójában nem politikai csoportosulást al-kottak, de viselkedésükkel szembekerültek a társa-dalmi renddel. Valójában egyetlen közös pont volt bennük, a zene szeretete, különböző társadalmi kör-nyezetből érkeztek, s az a szubkultúra, amit képvi-seltek, sajátos kelet-euró-pai színezettel árnyaltan mégiscsak szociológiai le-nyomata volt akkori vilá-gunknak. LászLó

Önvédelem középiskolás lányoknakA Veszprémi Rendőrkapi-

tányság novemberben indított önvédelmi képzése kifejezet-tem a kamaszlányokat céloz-ta meg, tájékoztatták közle-ményben lapunkat.

A november 7-én indult program célja volt, hogy fel-hívja a figyelmet, a nők sem tehetetlenek egy fizikai táma-dással szemben. Mint írták, a rendőrség megítélése szerint rendkívül fontos, hogy egy fia-tal nő tisztában legyen azzal, hogyan kell távol maradni a veszélyes helyzetektől.

Az első edzésre, amelyet a Veszprém Megyei Rendőr-fő-kapitányság tormatermében tartottak, csaknem harminc fiatal lány jelentkezett a veszp-rémi Táncsics Mihály Szakkö-zépiskola, a Vetési Albert Gim-

názium és a Lovassy László Gimnázium tanulói közül.

A Veszprémi Rendőrkapi-tányság felkérésére Vesz-prém városában női önvédel-mi tanfolyamot tartó Balogh Zsuzsanna és Tőkés Renáta,

míg a Veszprémi Rendőrkapi-tányság állományából Rusz Attila rendőr törzszászlós vett részt az oktatásban és látta el számos hasznos infor-mációval a lányokat.

Mátyus

A program felhívja a figyelmet arra, hogy a nők sem tehetetlenek

Fenntartható élet(egyén – közösség – környezet)A Veszprémi Waldorf Egyesület szervezésében „Fenntart-ható élet (egyén – közösség – környezet)” címmel inno-vatív, átfogó felnőttképzés zajlott Nemesvámoson 2014.február 1-jétől november 8-ig.

A képzést elvégzők, illetve azegyes képzési napokra csatla-kozó érdeklődők az alternatívoktatás, gyógyítás, gyógynö-vény-hasznosítás, a biodinamikusgazdálkodás, az éghajlatváltozás,a társadalmi felelősségvállalás,a gazdasági, civil együttműködésterületeivel, aktuális kérdéseivel

ismerkedhettek meg. Az előadá-sokra járók közül több mint 20-antettek eleget az akkreditált kép-zési program követelményeinek,és vehetik át tanúsítványukat.A PROGRAM az Európai Me-zőgazdasági és VidékfejlesztésiAlapból (EMVA) nyert támogatás-ból valósult meg.

177

29

7 Limitált szé

ria!

Az ajánlat 2014. október 31-ig, vagy a készlet erejéig tart.

Jelentkkkezzen be nálunk, ingyenesenhívhatttó vonalunkon, 06-80/182-182minden hétköznap 8:00-16:30 óráig! INGYEN HÍVHATÓ

INFORMÁCIÓS VONAL

06 -80/182-182

Igény eseténtérítésmentesenmegvizsgáljukhallását is!

Hallja meg a világota legdiszkrétebb módon,a legolcsóbban! 4 990Ft

CSAK„Amikor elmesélem

a környezetemben, hogy hangerősítőthordok, mindenki meglepődik, annyiraészrevehetetlen, nagyon szeretem,megkönnyíti a környezetemmel való

kommunikációt”!

Problémát jelent a csendes hangok észlelése?Túl halk a színházi előadás?Az előadó a tréningen túl halkan beszél?

HALLOTT MÁR AZ ÚJMINI HANGERŐSÍTŐRŐL?

Két héten keresztül

1 CSOMAGELEMET

AJÁNDÉKBAADUNK!

Kiemelt

AKCIÓ!

• Biztosítjjaa me felelőhan erőt

• Apró mérete segít,hogy diszkr t leggyen

• Eggyyszerű kezelhetőség• El mm l m k ttethető•• Kén elmes

CSAKHALLÁST SEGÍTŐŐ KOMMMUNIKÁCIÓÓS ESZKÖZ

HANGERŐSÍTŐ

Limitált szé

ri•

•••HANGERŐSÍTŐ

MiNi17

35

04

Az ajánlat 2014. november 30-ig, vagy a készlet erejéig tart.

174

55

6MEGHÍVÓ„BÍzzunk az új nEMzEdékBEn”ÁROP-1.a.6-2013-2013-0050

Nyitott Hivatal Program

Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!

„Bízzunk az új nemzedékben” elnevezésű projekt Nyitott HivatalProgramjának célja, hogy az ifjúsági civil szervezetek, a lakosokbetekintést nyerjenek a hivatali ügyintézés rendszerébe, megis-merkedjenek a különböző kommunikációs csatornákkal. A prog-ram kapcsán az Önkormányzat ifjúsági ügyekkel foglalkozó irodái,intézményei nyílt napokat tartanak az érdeklődők számára.

A program keretében Veszprém Megyei Jogú VárosÖnkormányzata tisztelettel meghívja Önt a következőkre:

– közgyűlésIdőpont: 2014. november 27. (csütörtök) 8:00 óraHelyszín: Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

8200 Veszprém, Óváros tér 9.

– Polgármesteri Hivatal épületének bejárása,betekintés a közjóléti Iroda és Polgármesteri kabinetmunkájába

Időpont: 2014. november 27. (csütörtök) 13:00Gyülekező: Polgármesteri Hivatal, Aula

8200 Veszprém, Óváros tér 9.

A közgyűlésen a részvétel és a hivatali bejárás is regisztrációhozkötött.Részvételi szándékát legyen szívesa [email protected] e-mail címen jelezni.Érdeklődni a +36 20/483-07-08-astelefonszámon lehet.Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Európai SzociálisAlap

177

215

Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1. – Belvárosi Üzletház, fsz.

Tel.: 06 88 329 037H-Ear Kft.

HALLÓKÉSZÜLÉKEK

176

78

2

Forduljon hozzánk bizalommal!„Jó hallás, teljes élet!”

• Tb-támogatás• Minőségi angol hallókészülékek• Tanácsadás orvos, audiológus

közreműködésével• Ingyenes hallásvizsgálat• Kamatmentes részletfizetés

Fotó: Rendőrség

Page 21: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

MiNi

173

50

4

Az ajánlat 2014. november 30-ig, vagy a készlet erejéig tart.

174

55

6

MEGHÍVÓ„BÍzzunk az új nEMzEdékBEn”ÁROP-1.a.6-2013-2013-0050

Nyitott Hivatal Program

Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!

„Bízzunk az új nemzedékben” elnevezésű projekt Nyitott HivatalProgramjának célja, hogy az ifjúsági civil szervezetek, a lakosokbetekintést nyerjenek a hivatali ügyintézés rendszerébe, megis-merkedjenek a különböző kommunikációs csatornákkal. A prog-ram kapcsán az Önkormányzat ifjúsági ügyekkel foglalkozó irodái,intézményei nyílt napokat tartanak az érdeklődők számára.

A program keretében Veszprém Megyei Jogú VárosÖnkormányzata tisztelettel meghívja Önt a következőkre:

– közgyűlésIdőpont: 2014. november 27. (csütörtök) 8:00 óraHelyszín: Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

8200 Veszprém, Óváros tér 9.

– Polgármesteri Hivatal épületének bejárása,betekintés a közjóléti Iroda és Polgármesteri kabinetmunkájába

Időpont: 2014. november 27. (csütörtök) 13:00Gyülekező: Polgármesteri Hivatal, Aula

8200 Veszprém, Óváros tér 9.

A közgyűlésen a részvétel és a hivatali bejárás is regisztrációhozkötött.Részvételi szándékát legyen szívesa [email protected] e-mail címen jelezni.Érdeklődni a +36 20/483-07-08-astelefonszámon lehet.Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Európai SzociálisAlap

177

215

Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1. – Belvárosi Üzletház, fsz.

Tel.: 06 88 329 037H-Ear Kft.

HALLÓKÉSZÜLÉKEK

176

78

2

Forduljon hozzánk bizalommal!„Jó hallás, teljes élet!”

• Tb-támogatás• Minőségi angol hallókészülékek• Tanácsadás orvos, audiológus

közreműködésével• Ingyenes hallásvizsgálat• Kamatmentes részletfizetés

Fotó: Rendőrség

veszprémi nap 212014. november 21.

ApróhIrdetés

CSALÁDI HÁZ

Szentkirályszabadján 140nm,2szintes, teljesen új gépészetirendszerrel, elektromos háló-zat, riasztó, kábel, víz, szenny-víz, újra kötve Bosch kondenzkazán, új nyílászárók, hő-szig.rendszer, csatorna, térkö-vezett udvar, igény szerint vá-laszható burkolattal. Frekven-tált helyen eladó. Irány-ár:23,9Millió 20-9286-505

Csodálatos átriumház eladóa Cholnokyn! Télikert, 2 garázs,csupa-csupa extra! Az állapotáttekintve az ára szinte nevetsé-ges! I.ár: 39,9 M Érd.: 06-20-260-6262

Veszprém-Dózsavárosban 3+1szobás társasház, 78nm, telje-sen felújítva, tulajdonostól el-adó. Endrődin, Cholnokyn 2-3szobást beszámítok. Ár:12,8M20-579-4717

Veszprém, Varga utcában,136nm-es, ötszobás, cirkó+cse-répkályha fűtéses, nagyon szépállapotú sorház eladó. 06-20-2149-555

Veszprém, Cholnoky utcában104nm-es 2+2félszobás, felújí-tott, szép állapotú sorház nagygarázzsal eladó. Ár: 21M 06-20-2149-555

Balatonfüreden 9szoba, 4fürdő,2pince, gyönyörű környezet-ben, balatoni panorámával ela-dó. Vállalkozásra (pizzéria, étte-rem) alkalmas. 06-30-628-1173

ÁLLÁST KERES

Nagy gyakorlattal rendelkező tár-sasházkezelő megbízást vállal.Érd.: 30-310-1954

Balatonfüreden alkalmi áron1600nm területen 100nm-escsaládi ház rengeteg extrávalsürgősen eladó. Ár: 14.000.000,06-20-801-8225

Veszprémben várpanorámás csa-ládi ház eladó. 20-477-6116

NYARALÓ

Balatonalmádiban kétszintesnyaraló sok gyümölcsfával, sa-ját kúttal, fészerrel Iá:9,9M(olx.hu-38009565) eladó.

Keresek Veszprémben legalábbnégyszobás, jó állapotú családiházat jó környezetben! Köszö-nettel várom hívását! 06-20-214-9555

KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünkÖn is! [email protected]

Kedvező parkolási díj: 100 Ft/óra

LegoLcsóbbparkoLása bagoLyvári

parkoLóházban!

Veszpprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemmben)

176

45

3

Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre várunk:[email protected] e-mail címre, vagy

Kevaimpex Kft. 8200 Veszprém, Almádi u. 23.

árufeltöltő, árukiütő

Veszpréminagykereskedéshosszú távragyakorlattal rendelkező,nagy teherbírású,megbízható

munkatársakatkeresazalábbimunkakörökbe:

172

169

176

79

4

Veszprémi székhelyűgazdasági társaság középfokú végzettségű,naprakész számviteli és adózási gyakorlattal rendelkező

pénzügyi-számviteli ügyintézővalamint szakirányú felsőfokú végzettséggel ésmin. 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező

pénzügyi csoportvezetőmunkatársat keres, felhasználói szintű számítógépes (profi Excel,

Word) ismeretekkel, azonnali kezdéssel, határozatlan időre.

A részletes szakmai önéletrajzokat„Perspektíva”jeligére várjuk a szerkesztőségbevagy [email protected] e-mail címre 2014. november 28-ig.

„VKSZ” Zrt. – környezetünk SzOLGÁLAtÁBAnwww.vkszrt.hu

176

913

A„VkSz”Veszprémi közüzemi Szolgáltatózrt.hulladékgazdálkodásivagykörnyezetvédelmiközépfokúszakirányúvégzettséggelrendelkező, felelősségteljes, önálló, precíz, ügyfélközpontúmunkatársat keres

Hulladékudvar-kezelőmunkakörbe. Amunkakör betöltéséhez felhasználói szintű számítógépes

ismeretekre van szükség:Word, excel, egyébadatbázis-kezelő.Amunkakör betöltésénél előnyt jelent a gázüzemű targoncavezető és a települési

hulladékgyűjtő és -szállítóOkJ-s végzettség.Az önéletrajzokat a [email protected] e-mail címre várjuk 2014. november 28-ig.

ÁLLÁST KÍNÁL

Munkalehetõség!Veszprémi megbízónk részére

keresünk,

betanított munkásokat.

Hárommûszakos folyamatosmunkarend, összeszerelõi

könnyû fizikai munka.

A munka jellegébõl adódóanelsõsorban nõi munkavállalók

jelentkezését várjuk!

Jelentkezni személyesen,telefonon, interneten!

Man at Work Kft.88/400-453

E-mail cím:[email protected]

Regisztrációs szám: 3440/2001 munkaerõ-kölcsönzés

176

78

3

176

781

Veszprém melletti partnercégünkrészére munkavállalókat keresünk1–2 műszakos munkarendbeaz alábbi pozíciókba:

• Betanított munkás• Targoncás(OKJ-bizonyítvánnyal)

• Raktárianyagmozgató

Jelentkezés: [email protected] címre küldött önéletrajzzal

Érdeklődni: +36 70 492 5805

Veszprémben 120nm-es kertescsaládi ház eladó. T: 30-574-0128

Ablakbeépítésbenjártas, önállóan dolgozni tudószakembereket keresünkkiemelt bérezéssel.

Jelentkezéséta [email protected]

e-mail címen vagya 0620/380-6058-astelefonszámon várjuk!

LARA-THERM KFT.

173

518

Az OTP csoport ingatlanközvetítő hálózataingatlan- és pénzügyi közvetítőket keres.Ha úgy érzi, többre képes attól, mint amit jelenlegvégez, akkor éljen az általunk kínált lehetőséggel!Feladatok:• megbízáskötés, prezentációk, ajánlatok

menedzselése és adminisztráció.Amit kínálunk:• stabil háttér, kimagasló jutalék, laptop, telefon

és rendszerhozzáférés, térítésmentes képzések,marketingeszközök, irodai háttér.

Amit elvárunk:• Kiváló kommunikációs készség, számlaképesség.Fényképes önéletrajzokata [email protected] várjuk.

176

99

4

Felsőfokú közgazdasági végzett-séggel rendelkező munkatársatkeresünk. Számvitel/adózás te-rületén szerzett gyakorlati ta-pasztalat, illetve angol/németnyelvismeret előnyt jelent. „Ön-állóság 2014” jeligére Veszpré-mi Hirdető 8201 VeszprémPf:104

Értékesítői munkakörbe munka-társakat keresünk Veszprémmegyéből. Önéletrajzokat idevárunk: [email protected]

Megváltozott munkaképességűmunkavállalókat keresünk part-nereink részére. Többféle mun-kakörre. 06-70-394-7226, 06-70-394-7178

Veszprémi lakhellyel rendelkezőbiztonsági őrt keresünk szuper-marketbe alkalmazotti jogvi-szonyba. 70-490-3372

Szépségszalonba kedvező felté-telekkel fodrásznak, pedikűrös-nek, Flabélosnak, masszőrnekhely kiadó! 70-579-8931

Veszprémi asztalosműhelybehosszú távú munkára szak-vagybetanított munkást keresek. Ér-deklődni:20/588-4838

Gumiszerelésben jártas autósze-relőt keresek veszprémi mun-kahelyre éves állásra. Jelentkez-ni: 30-9161-733

Éves állás Veszprémben! Konyhaikisegítőt keresünk! Érd: 70-943-5929

Szakácsot keresünk Balatonalmá-diba egész éves állásra. Tel: 70-627-0089

Veszprémi étterembegggyyyaaakkkooorrrlllaaattttttaaalll rrreeennndddeeelllkkklkl eeezzzőőő

felszolgálótkeresünk

éves állásraÉÉÉrrrdddeeekkklllőőődddnnn :::

+36 30 325 0918 1774

04

Page 22: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

veszprémi nap222014. november 21.

ApróhIrdetés

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Egyetemnél másfélszobás, gázfű-téses, felújított, bútorozatlanlakás kiadó. 20-536-0195, 88-423-993

1,5-es földszinti lakás nagy te-rasszal, zárt parkolóval Balatonutcában hosszútávra kiadó. 06-20-222-6634

Veszprém központnál 70nm ház-rész igényes 2-3 főnek korrek-ten hosszú távra használatba-adó 30-9396-320

Veszprémben, „Lordok” házában2,5 szobás lakás hosszú távrakiadó. 06-70-589-4363

Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910

Endrődi lakótelepen garzonlakáskiadó XI.15-től. 06-30-899-6409esti órákban

Balatonalmádi központjában be-rendezett 50nm-es lakás parko-lóval kiadó. Fodor 30-9691-368

5-6éves személygépkocsira cse-rélném összközműves építésitelkemet értékegyeztetéssel,esetleg ráfizetek. Telek ár:1,25millió Érd:06-30-288-5099

Törött, korrodált, lejárt műszakis,esztétikai hibás autót vásáro-lok. 06-30-2377-692

1,5 szobás, erkélyes, bútorozatlankiadó lakást keresek. 30-848-0011

VEGYES

Újszerű masszázsasztal, elektro-mos ágymelegítő, használtfénymásológép, HP-nyomtatóeladó. Érd: 06-30-288-5099

Dió- és mandulabél őstermelőtőlVeszprémben eladó! Ár:2500Ft, 3500Ft 30-576-2586

Termelői borkimérés, CsopakiOlaszrizling, 350 Ft/l Veszprém,Hérics 3/B, 06-20-3864-894

veszprémi | MEGYEI

Továbbvinni a f

Dr. Szlivka János nevét

Kova balla veszpré

lapunk Ballasának összes

második Horvá

madik Király E

közt pedig Hor

végzett az élen.

PLU

InGYEnES köZéLEtI hEtILaPi fesztiválon

rémben.

vács Petra lellagók szépémi Kovács Petra

agók szépe szava

sített győztese

váth Eszter, a h

Edina lett, arváth GergMáty

Fotó: Mátyus

veszprémi nap

2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám

ingyenes városi

közéleti hetilap

Magyarul köszönti Sebastian Vette

AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal

KiK tüntetéis

A HÉT TÉMÁJAti fesztivál

El ezdődtek a v z

Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács

Petra lett lapunk Balla­

gók szépe szavazásá­

nak összzeesítteeetttt ggyyyőő t

i a fűzfői főor

ét vette f l b

PLUSZ2013. május 10., péntek

XiV. évfolyam, 18. szZrvo

on Veszp­NM nünket is gazdagíta

– mondta Halá

kultúráérttitká

ünis

ntetéseketis átadtak

n

nünket is

v zsgák

Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető Iroda Kft.-nél!Veszprém,KossuthLajosu. 6. félemelet.Telefon:06(88)423-639E-mail: [email protected]ónk a 2014. november 1. és 2014. november 30. között a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági apróhirdetésekre vonat-kozik. Az akció időtartama alatt a Veszprémi 7Napba és a Veszprémi 7Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenikmeg, a lapunkbanvagy aVeszprémiHirdető Irodában található apróhirdetési szelvénydíjszabása szerint.Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: amegjelenési héten szerda 14 óráig.

175

90

2

1megjelenést fizet,2 megjelenést kap2 újságban,ha Önmost lapjainkban akciósapróhirdetést ad fel!

ÜZLET

Cukrászda termelőüzemmel éskülön bejáratú büfével, főútvo-nal mellett kiadó. 40nm-es te-rasszal és ehhez tartozó beren-dezésekkel rendelkezik. Cuk-rász szakember jelentkezésétvárom! Fodor 30-9691-368

Veszprémben belvárosban fod-rász, pedikűr-manikűrös mun-kahely kiadó. Tel: 00-36-20-9529-491

LAKÁS

Vp, Gyulafirátóton 106nm, telje-sen felújított, igényes családiház tulajtól eladó. 14,1M 70-2026-730

Cholnokyn, Lóczy Lajos utcában3 szobás 70 m2-es szép állapo-tú 1. emeleti, erkélyes panella-kás eladó szép, 10 lakásos lép-csőházban, a házban új tetőka-zán. Tároló van. Iá: 11.7 M Tel:06/20-288-4378

Veszprém Avar utcában 68nm-es,2+1félszobás, igényesen felújí-tott, új nyílászárós, hőszigetelttéglalakás garázzsal, négyestársasházban sürgősen eladó.Iá:14,3M 06-20-2149-555

Kétlakásos, igényes családiházVeszprém kiemelt övezetébenakár lakásonként is eladó. 20-516-2526

Gyulafirátóton háromszobás csa-ládi ház 1086nm-es telken el-adó. 1,5-2szobás lakást beszá-mítok. 06-70-320-1196

Városközponti nagyméretű ga-rázs aknás, villanyos, zárhatóudvarban eladó. Tel: 20-200-9760

Felsőörsi 2szobás családi házateladnám, gáz-cserépkályha fű-tés, garázs, melléképületek 06-87-477-053,70-6546-910

Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 17

6613

www.veszpremi-ingatlanok.hu06-30-218-0000; 06-88-406-888 17

69

27

Eladó családi házat, sorházat ke-resek Veszprémben max. 25M Ft-ig. Tel.: 20-3434-351

175

901

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

Veszprémben az Egry utcában el-adó egy 1. emeleti, gyönyörűenfelújított, 55 nm-es, 2 szobás,erkélyes, tehermentes téglala-kás. Irányára: 13,7 M Ft Tel.: 20-323-6398

Veszprémben, Takácskertben68nm-es, kétszobás, 2.emeleti,erkélyes, nagyon szép állapotú10éves téglalakás, zárt udva-ron, parkolóhellyel eladó. 06-20-2149-555

INFORNAX | 8200 Veszprém, József Attila u. 9 | +36-88-591-100 | www.infornax.hu

Acer Aspire ES1-111 notebook

Adata 2,5” 1TB winchester

● Intel® Celeron N2840 processzor● 11,6 kijelző● 2 GB RAM● 32 GB, SSD● Windows 8.1 operációs rendszer

● Nagy sebességű USB 3.0 felület● 1 TB kapacitás● Gyors adatátviteli sebesség● Egyedi puzzle design● Fény jelzés használat közben● 3 év garancia

69 990,- Ft

20 990,- Ft

176

88

2

Befektetési célból szeretnék pa-nellakást venni Veszprémben!Előny, ha kissé fel van újítva éserkélyes! Ha tud ilyenről, hív-jon, kérem! Telefon: 20-437-7034

Veszprém, Móricz Zsigmond ut-cában, 65nm-es, 2+1félszobás,nagyon igényesen felújított,cirkófűtéses téglalakás a belvá-rostól 4 percre eladó! 06-20-214-9555

Haszkovó ltp-en keresek azonnalköltözhető 1+3 szobás lakástmax. 2. emeletig. Liftesben 5-dikig. Készpénzes fizetés. Sür-gős! 06-20-2-947-813

Veszprémi Egyetemnél 42 nm-es,1,5 szobás, jó elrendezésű,amerikai konyhás, tetőtéri, cir-kófűtéses lakás új lakóját keresi.Ár.: 7,5 M Ft Tel.: 20-3434-351

Veszprémben, egyetem mellett,téglaépületben, felújított, elsőemeleti, kétszobás, 53nm lakáseladó. Irányár: 9,7M Érd: 30-9467-147

Egry városrészben eladó 3. eme-leti 1+3 szobás 69 m2-es panel-lakás, 8 lakásos lépcsőházban.Üres, azonnal költözhető.Iá:12.29 M Tel: 06/20-288-4378

2+1 szobás, 1. emeleti, erkélyeslakás eladó a Jutasi lakótele-pen. Iá: 6,99 M Ft. Tel: 06 20 3340399

Veszprémben 3 szoba+gardrób-szoba, 72 nm-es téglalakás,egyedifűtésű, I.e. eladó+autó-beálló 70-320-1196

Keresek sürgősen a Cholnoky la-kótelepen másfélszobás panel-lakást! Köszönettel várom hívá-sát! 06-20-2149-555

Rendkívüli lehetőség! Veszprém-ben, a Rómer Flóris utcábanegyedi fűtésű új lakás eladó.Ára 13,7MFt 06-30-218-0000 INGATLAN

Veszprémben Muskátli utcában2+2 szobás átlagos állapotú la-kás sürgősen eladó. Iá: 13,5M Ft 06-20-294-7813

Csopakon 560négyszögöl szőlő,gyümölcsös háromszintes épü-lettel eladó vagy veszprémi la-kásra cserélhető. 19.000.000Ft,88-403-975, 06-30-316-9115

Rómer Flóris utcában 1 + 1 és 2szobás lakások eladók. Irányár:12.9 – 13.2 M Ft. Tel: 06 20 2884378

www.nivoingatlan.huÜgyeleti tel: 70/3-800-323

1716

46

Veszprémben háromszobás+gardróbszobás, 2. emeleti,72nm téglalakás egyedifűtésűeladó. 06-70-356-4974

Veszprémben, az Alkotmány ut-cában 1 szoba étkezős, gázfű-téses, nagyerkélyes téglalakáseladó. 30-582-4137

Veszprémben 1+3szobás egyedi-fűtésű, jó állapotú, újszerű tég-lalakás tulajdonostól eladó. Tel:20-501-3212

Stadion úton eladó 3. emeletiszép állapotú 2+1 szobás, erké-lyes panellakás. 06/20-288-4378

Sürgősen eladó lakást keresekVeszprémben! Előny, ha kisséfel van újítva és erkélyes. Tel.:06-20-260-6262

Keresek sürgősen Veszprémbenmásfél vagy kétszobás egyedi-fűtéses téglalakást! 06-20-2149-555

Sürgősen eladó Veszprém LáhnerGy. u. 48nm-es lakás, telefon70-614-4485

58 és 72nm-es újszerű lakás a Ba-konyalján eladó (10,9 és 14,6M)70-379-5221

Eladó 1+2 szobás, erkélyes lakástkeresek a Cholnoky lakótele-pen. Tel.: 20-323-6398

ALBÉRLET KERESÉS

Megbízható hölgy bútorozatlan,erkélyes garzont bérelnehosszú távra a Cholnoky kör-nyékén 70/5369510

TELEK

Tihanyban frekventált helyen,a Ferenc Pince Csárdától 200m-re gyönyörű panorámás2600nm telek hozzátartozó40nm pince/présházzal eladó.Irányár: 22millió 20-801-8225

Eladó Csatárhegyen 1000nm-esszőlő, gyümölcsös lakható fa-házzal, ciszternával. Tel: 06-20-477-9720

Sürgősen eladó Alsóörs Közép-mál dűlőben 250 négyszögöltelek. Tel: 20-779-5121

AUTÓ/MOTOR

GARÁZS

R000

7/92

/199

9

Érdeklődjön weboldalunkon:www.grandtours.hu, vagy partner irodáinknál.

Grand Tours, Debrecen, 52/448-348

175

90

9

Ausztria egyik legkedveltebbsíterepén a Dorfhotel

már foglalható a téli szezonra!5 éj szállás busszal együtt

akár 23.900 Ft/főért.Diákcsoportoknak helyi buszindulás

megegyezés szerint.

Készpénz! Piacképes használt cik-kek leadása visszavásárlás lehe-tőségével. www.felpenzes.huPöltenberg 16.

Keveset használt Seragen ágyköltözés miatt eladó. Tel: 06-20-2954-774

Háromszobás, jó állapotú családiház Kádártán eladó. Tel: 70-512-1495

Berhidán gazdálkodásra alkalmasnagy telken háromszobás csa-ládi ház áron alul eladó 12,3millióért. 06-20-9324-512

Egry városrészben 96nm 3+1 fél-szobás, szinteltolásos, felújítottsorház garázzsal, azonnal köl-tözhetően eladó. 06-30-353-0643

Befektetési célból szeretnék há-zat/sorházat venni Veszprém-ben! Előny, ha kissé fel van újít-va! Ha tud ilyenről, hívjon, ké-rem! Telefon: 20-437-7034

veszprémi nap 232014. november 21.

ApróhIrdetés

AKKUMULÁTOR

AKKUMULÁTOR06-20-334-44308200 Veszprém, Tüzér u. 73.

176

90

7

TÁRSKERESÉS

33éves fiatalember hölgy tár-sát keresi 36éves korig ko-moly kapcsolatra, egy kis-gyerek nem akadály. 06-30-546-6077

ÜVEGES

180/80/50 tanult, gyermektelen,istenhívő özvegy férfi (házzal)keres komoly, nem kövér, (érzé-ki) hölgyet mindörökre. E-mail:[email protected] Tel:(SMS):06-20-451-7710

Bakony Glas Kft.

69

83

35éves, káros szenvedélyektőlmentes, lakással, munkahellyelrendelkező fiatalember komolykapcsolatra hölgy társát keresi.30-554-6633

63éves, egyedül élő férfi beren-dezett lakásába várja megértőpárját 178cm 78kg Veszprémi30-829-2681

72éves özvegy úr keresi társát63éves korig tartós kapcsolatcéljából 06-87-477-058

69éves intelligens férfi társaságátkeresem barátként diplomáshölgy. 06-88-407-155

BÚTOR

Alapítva 1992

Veszprém,Mátyás u. 1.Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751

Mobil: 20/[email protected]

búTorlapokMéreTreszabása,éllezárása

177

212

Eladó 2db háromajtós szekrény,1db asztal, 2db bőrszék, 1dbágy, 1db tükrös szekrény, és2db kisszekrény. Ár megegye-zés szerint. Tel: 70-511-9925

Eladó négyrészes, középbarna,magasfényű szekrénysor. Ér-deklődni: 06-70-217-2762 tele-fonon

Ágyneműtartós kanapé és 2 fo-tel új huzattal eladó. Érd: 06-30-288-5099

AUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!

www.autouvegveszprem.hu

ZÁRJAVÍTÁS

ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,

HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK

30/9595-482, 88/412-143

SÉD-GLASS Bt.

Nem tud választania keretek között?

Az akció 2014. november 1–30-ig,vagy a készlet erejéig érvényes

új, komplett szemüvegvásárlása esetén.

További részletek az üzletben.

Veszprém,Szabadság tér 6.

Telefon: 88/578-720Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig

MOST AJÁNDÉK!

A m

áso

dik

r E

ssil

or

len

csé

tm

ost

ajá

nd

ék

ba

ad

juk

!

EGÉSZSÉG

Dr. Bálint KatalinaDjunKtus

szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)

rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):

+36/30-984-90-09 176

647

VÁLLALKOZÁS

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

FOGSORJAVÍTÁS Ha bajban van,hívjon bizalommal! Veszprém,Cserhát ltp.5/B T:+36-20-932-7781

Szolárium komplett berendezéseklímás Ergoline gépekkel eladó.06-20-9271-250

GUMISZERVIZ

Szol­gál­ta­tói ka­ta­l­ógus

OKTATÁS

MŰSZAKI CIKK

Új Zeppter takarítógép sokféle ki-egészítővel, használt színes tv,mikrosütő eladó. Érd:06-30-288-5099

TOLLTISZTÍTÁS

08

09

78

65

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

Schvéder Oktatási Központ

TTTaaarrrgggooonnncccaaavvveeezzzeeetttőőő,,, EEEmmmeeelllőőőgggééépppkkkeeezzzeeelllőőő,,,Földmunkagépkezelő;

Buszos és Tehergkvezetői GKI

Induló tanfOlyamaInK:

(Fnysz.:19-0200-05;A

L-0390)

Cserépkályhák, használt 4x2,5x7barna, valamint ugyanekkoraúj, zöld felépítéssel eladók. Tel:06-20-9339-675

Veszprémben Makita fúrógép,könyvespolc, gör- és jégkorcso-lya, hosszú fekete kabát, vetítő-vászon, fogas, tükör eladó. 70-945-9409

Két darab újszerű tollpaplan (koc-katűzött ), új 10cm vastag mi-nőségi szivacsmatrac, moshatóhuzattal eladó. Érd:06-30-288-5099

Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. Dr. Sági 06-30-956-1188

www.maraton.hu

facebook.com/veszpremi7nap

veszprémi nap2014. január 31. • XX. évfolyam 4. szám

Ingyenes városi

közéleti hetilap

Óz, a nagy varázsló a Kabóca Bábszínházban

A jól ismert történet egy pár évvel ezelőtti rendezését újította fel most Székely Andrea 14–15. oldal

Tavaly volt húsz éve,

hogy 1993. január 1-jével,

az országban az elsők kö-

zött Veszprémben is

megalakult a Művésze-

tek Háza, s ezzel létrejött

egy olyan művészeti-

művelődési intézmény,

amely elsősorban a pro-

fesszionális művészetek-

nek ad otthont.

Újabb forráshoz juthat a

város a belvárosrehabili-

táció folytatására, ami a

zeneiskola épületét és

több belvárosi udvart is

érinthet, hangzott el a teg-

napi városi közgyűlésen.6–7. oldal

Diplomáciai és gazdasági kap-

csolatok erősítése érdekében vá-

rosunkba látogatott egy mongol

felsővezetőkből és meghatározó

üzleti szereplőkből álló delegáció

Tungsjargal Gandi nagykövet-

tel, akiket a polgármester kö-

szöntött hétfőn a városházán.

Cikkünk a 2. oldalon.

Mongol–magyar együttműködésrőlMárcius 7–9. között másodszor ren-

dezik meg a Veszprémi Bor-Blues-

Böllér Napokat a Veszprémvölgyben.

A tavalyi év sikeressége ösztönzött

minket, hogy idén is elvállaljuk a há-

zigazdaságot a fesztiválon – mondta

Porga Gyula. A rendezvényen itt lesz

Takács Tamás is.

Cikkünk a 4. oldalon.

Ismét Bor-Blues-Böllér Napok jönnek

Hogy igazi

Love Story legyen házasságod,

rendeld meg még ma!

-30%White Gold ékszer- és jegygyűrű szalon

Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház

Akciónk CSAK február 22-ig tart!

www.ekszerviz.hu

Love Story Collection 2014

Nyílt napot tartottak szerdán a Pannon Egyetemen, ahol a hallgatók megismerkedhettek az öt kar – Gazdaságtudományi, Georgi-

kon, Mérnöki, Modern Filológiai és Társadalomtudományi, valamint Műszaki Informatikai – képzési kínálatával, pályaválasztási és

grafológiai szaktanácsadáson vehettek részt, majd pedig körsétán ismerkedhettek meg a veszprémi kampusszal. Mátyus taMás

Közeleg a felvételi határidő

Fotó: Mátyus

A HÉT TÉMÁJA

9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Folytatódhat

a megújítás

A legjobbak

közt vannak

GYÁSZHÍREK

Em l é k E z z ü n k

TÓTH KATAL I Nreklámszakértő

halálának 12. évfordulójára

Sok-sok szeretettel gondolunk rád.nagyon hiányzol!

katák és Péter

176

910

Page 23: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

veszprémi nap 232014. november 21.

ApróhIrdetés

AKKUMULÁTOR

AKKUMULÁTOR06-20-334-44308200 Veszprém, Tüzér u. 73.

176

90

7

TÁRSKERESÉS

33éves fiatalember hölgy tár-sát keresi 36éves korig ko-moly kapcsolatra, egy kis-gyerek nem akadály. 06-30-546-6077

ÜVEGES

180/80/50 tanult, gyermektelen,istenhívő özvegy férfi (házzal)keres komoly, nem kövér, (érzé-ki) hölgyet mindörökre. E-mail:[email protected] Tel:(SMS):06-20-451-7710

hõszigetelt ühõszigetelt ühõszigetel veg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4

síküveg, drótüpadrótü

paveg, katedrá

.1,tedrá.1,

katedráka lüvegek,tükö

eg,tükö

eg,r kis és nagy tételben.

Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.

Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457

Bakony Glas Kft.

176

98

3

35éves, káros szenvedélyektőlmentes, lakással, munkahellyelrendelkező fiatalember komolykapcsolatra hölgy társát keresi.30-554-6633

63éves, egyedül élő férfi beren-dezett lakásába várja megértőpárját 178cm 78kg Veszprémi30-829-2681

72éves özvegy úr keresi társát63éves korig tartós kapcsolatcéljából 06-87-477-058

69éves intelligens férfi társaságátkeresem barátként diplomáshölgy. 06-88-407-155

BÚTOR

Alapítva 1992

Veszprém,Mátyás u. 1.Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751

Mobil: 20/[email protected]

búTorlapokMéreTreszabása,éllezárása

177

212

Eladó 2db háromajtós szekrény,1db asztal, 2db bőrszék, 1dbágy, 1db tükrös szekrény, és2db kisszekrény. Ár megegye-zés szerint. Tel: 70-511-9925

Eladó négyrészes, középbarna,magasfényű szekrénysor. Ér-deklődni: 06-70-217-2762 tele-fonon

Ágyneműtartós kanapé és 2 fo-tel új huzattal eladó. Érd: 06-30-288-5099

AUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu

tel.: 06-30-39-36-200176484

ZÁRJAVÍTÁS

ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,

HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK

30/9595-482, 88/412-143 175

90

8

ÜVEGES

Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]

SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,nagy üvegválaszték

176

64

4

Nem tud választania keretek között?

Az akció 2014. november 1–30-ig,vagy a készlet erejéig érvényes

új, komplett szemüvegvásárlása esetén.

További részletek az üzletben.

Veszprém,Szabadság tér 6.

Telefon: 88/578-720Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig

MOST AJÁNDÉK!

A m

áso

dik

r E

ssil

or

len

csé

tm

ost

ajá

nd

ék

ba

ad

juk

!

173

49

6

EGÉSZSÉG

Dr. Bálint KatalinaDjunKtus

szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)

rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):

+36/30-984-90-09 176

647

VÁLLALKOZÁS

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

FOGSORJAVÍTÁS Ha bajban van,hívjon bizalommal! Veszprém,Cserhát ltp.5/B T:+36-20-932-7781

Szolárium komplett berendezéseklímás Ergoline gépekkel eladó.06-20-9271-250

GUMISZERVIZDongóDongó Gumiszerviz

Új, használt felnik,t felnik,t f gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár

gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításajavításajaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733

Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig

FOLYAFOLYAFOL MATOMATOMA S AKCIÓK!Részletek

Részletekaszervizben.

rvizben.

173

50

8

Szol­gál­ta­tói ka­ta­l­ógus

OKTATÁS

MŰSZAKI CIKK

Új Zeppter takarítógép sokféle ki-egészítővel, használt színes tv,mikrosütő eladó. Érd:06-30-288-5099

Előzetes jelentkezés: 20-9-440984www.mariannatourist.hu,

[email protected] 176

78

0

Természetgyóggyóggy yásztanfolytanfolytanf amaink a következő évben:

Kineziológia január 24.Bach-virágTerápia január 29.FülaKupunKTúra február

családállíTóKaTKépző TanFolyaolyaol m

2015. áprilisaFT április

aKupresszúramájus/júniusalTealTeal rnaTív mozgás– masszázsTerápia

2015 tavasza

Várjuk szeretereter ettel!

ÚJ!!!ÚJ!!!

TOLLTISZTÍTÁSTolltisztítás,

párna- éslltisztítás,

éslltisztítás,

paplankészítéslltisztítás,

paplankészítéslltisztítás,

Veszprém,szprém, Erdész u. 8/1. Tel.: 88/329-297

17210

3

5

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

Schvéder Oktatási Központ

TTTaaarrrgggooonnncccaaavvveeezzzeeetttőőő,,, EEEmmmeeelllőőőgggééépppkkkeeezzzeeelllőőő,,,Földmunkagépkezelő;

Buszos és Tehergkvezetői GKI

Induló tanfOlyamaInK:

(Fnysz.:19-0200-05;A

L-0390)

Cserépkályhák, használt 4x2,5x7barna, valamint ugyanekkoraúj, zöld felépítéssel eladók. Tel:06-20-9339-675

Veszprémben Makita fúrógép,könyvespolc, gör- és jégkorcso-lya, hosszú fekete kabát, vetítő-vászon, fogas, tükör eladó. 70-945-9409

Két darab újszerű tollpaplan (koc-katűzött ), új 10cm vastag mi-nőségi szivacsmatrac, moshatóhuzattal eladó. Érd:06-30-288-5099

Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. Dr. Sági 06-30-956-1188

www.maraton.hu

facebook.com/veszpremi7nap

Lapozzon bele aVeszprémi 7 Napba már a facebookon is!

veszprémi nap2014. január 31. • XX. évfolyam 4. szám

Ingyenes városi

közéleti hetilap

napÓz, a nagy varázsló a Kabóca Bábszínházban

A jól ismert történet egy pár évvel ezelőtti rendezését újította fel most Székely Andrea 14–15. oldal

Tavaly volt húsz éve,

hogy 1993. január 1-jével,

az országban az elsők kö-

zött Veszprémben is

megalakult a Művésze-

tek Háza, s ezzel létrejött

egy olyan művészeti-

művelődési intézmény,

amely elsősorban a pro-

fesszionális művészetek-

nek ad otthont.

Újabb forráshoz juthat a

város a belvárosrehabili-

táció folytatására, ami a

zeneiskola épületét és

több belvárosi udvart is

érinthet, hangzott el a teg-

napi városi közgyűlésen.6–7. oldal

Diplomáciai és gazdasági kap-

csolatok erősítése érdekében vá-

rosunkba látogatott egy mongol

felsővezetőkből és meghatározó

üzleti szereplőkből álló delegáció

Tungsjargal Gandi nagykövet-

tel, akiket a polgármester kö-

szöntött hétfőn a városházán.

Cikkünk a 2. oldalon.

Mongol–magyar együttműködésrőlMárcius 7–9. között másodszor ren-

dezik meg a Veszprémi Bor-Blues-

Böllér Napokat a Veszprémvölgyben.

A tavalyi év sikeressége ösztönzött

minket, hogy idén is elvállaljuk a há-

zigazdaságot a fesztiválon – mondta

Porga Gyula. A rendezvényen itt lesz

Takács Tamás is.

Cikkünk a 4. oldalon.

Ismét Bor-Blues-Böllér Napok jönnek

Hogy igazi

Love Story legyen házasságod,

rendeld meg még ma!

-30%White Gold ékszer- és jegygyűrű szalon

Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház

Akciónk CSAK február 22-ig tart!

www.ekszerviz.hu

Love Story Collection 2014

Nyílt napot tartottak szerdán a Pannon Egyetemen, ahol a hallgatók megismerkedhettek az öt kar – Gazdaságtudományi, Georgi-

kon, Mérnöki, Modern Filológiai és Társadalomtudományi, valamint Műszaki Informatikai – képzési kínálatával, pályaválasztási és

grafológiai szaktanácsadáson vehettek részt, majd pedig körsétán ismerkedhettek meg a veszprémi kampusszal. Mátyus taMás

Fotó: Mátyus

A HÉT TÉMÁJA

9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Folytatódhat

a megújítás

A legjobbak

közt vannak

GYÁSZHÍREK

Em l é k E z z ü n k

TÓTH KATAL I Nreklámszakértő

halálának 12. évfordulójára

Sok-sok szeretettel gondolunk rád.nagyon hiányzol!

katák és Péter

176

910

Page 24: Veszprémi 7 Nap 2014. 11. 21.

242014. november 21.

veszprémi nap

112 krónika

kolléganőjéretámadott

Garázdaság miatt nyo-moztak a rendőrök az el-len a nő ellen, aki kollégá-jára támadt rá egy veszp-rémi üzem előtt szeptem-ber 5-én a délutáani órák-ban – közölte a rendőrség. A nyomozás során megál-lapított adatok szerint a 23 éves G. Annamária egy veszprémi üzem előtt támadta meg a munkahe-lyéről éppen távozó kollé-ganőjét, akinek a haját tépte és a földre rántotta. A bántalmazásnak a kö-zelben tartózkodó bizton-sági őrök vetettek véget. A sértett feljelentését kö-

vetően az ügyben garáz-daság vétség elkövetésé-nek megalapozott gyanú-ja miatt indult nyomozást a Veszprémi Rendőrkapi-tányság vizsgálati osztá-lya a napokban befejezte, és az ügy iratait vádeme-lési javaslattal küldte meg az illetékes ügyész-ségnek.

Bántalmaztaaz albérlőt

Egy anyósának albérlő-jét bántalmazó férfi ellen fejezte be a nyomozást a Veszprémi Rendőrkapi-tányság vizsgálati osztá-lya – közölte a rendőrség. Mint írták, Sz. Tamás veszprémi lakos idén júli-

us 27-én megjelent anyó-sának albérlőjénél, akitől a bérleményből korábban eltűnt készpénz megfize-tését követelte. Mivel az albérlő tagadta, hogy az összeg eltűnéséhez köze lenne, ezért őt Sz. Tamás több alkalommal is meg-ütötte. A bántalmazástól a sértett 8 napon belül g yóg yuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyben önbírásko-dás bűntett elkövetésé-nek megalapozott gyanú-ja miatt indult nyomozást a Veszprémi Rendőrkapi-tányság vizsgálati osztá-lya a napokban befejezte, és az ügy iratait vádeme-lési javaslattal küldte meg az illetékes ügyész-ségnek.

EUR TEXTILHasznáLTRUHa áRUHázVEszPRÉM, KOssUTH U. 6., FÉLEMELET

R TnáLTRUH

London, Párizs, Berlin,

Róma

TELJESÁ RUCSERE!november 24.,hétfõ 8.30 óra

8200 Veszprém, Kádártai u. 33.Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058

Mail: [email protected]: www.ativeszprem.hu

MIKULÁSKOR ELKEZDED,FARSANGRA BEFEJEZED!

Személygk. ésmindenmotoroskategóriás tanfoltanfoltanf yam indul

december 1-jén 15 órakor (EÜ.-vel kezdve) ésdecember 8-án 16 órakor (KRESZ-tanfolyam)

az ATI-nál.TÉLI AKCIÓNKkeretében30%-os

árengedményazelméleti listaárból.

177

06

2

Az akció 2014. november 21–30-ig tart, más akcióval nem vonható össze

176

981

Hozd be hozzánk bármilyen régi farmernadrágod,ésmi új Levi’s,Wrangler, Mustang nadrág vásárlása

esetén 4 000 Ft-ért beszámítjuk annak árába.

Korzó Divatház, VeszprémKossuth u. 6.

177

04

0

OKÉV: 19-0017-06 Jogosítványt szeretnél?Tanulj vezetni egy barátságos belvárosi iskolábanVeszprém, ÁTRIUM IRODAHÁZ,Virág Benedek u. 4.

DECEMBER 1-jén 16 óraDECEMBER 3-án 16 óra

AkcióstAndíj:104990FtInformáció:

Nemes Béla [email protected]

www.reginaautósiskola.hu

Részletf izetés

177

28

6

AUTÓSISKOLA„B” kategóriás tanfolyamot indít

Év végi akció!december 2-ándecember 4-én

16 órakor !Veszprém,Virág Benedek u.4.Átrium Irodaház (Padányi Gimnázium mellett).

Információ:06-20/9946-43706-30/9215-189

e-mail:[email protected] 177

39

9

Elkészítés:Az alaphoz a kekszet ledaráljuk, a vajat/margarint felolvasztjuk és összedolgozzuk. Az így kapott masszát papírral kibélelt piteformába nyomkodjuk. Ezután jön a vaksütés: a kek-szes rétegre újabb sütőpapírt teszünk, akkorát, ami a peremét is befedi, majd megtöltjük rizzsel vagy száraz babbal és 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 15 percet sütjük.Miután lejárt a sütési idő, a sütőpapírt a rizzsel/babbal együtt eltávolítjuk, és megvár-Miután lejárt a sütési idő, a sütőpapírt a rizzsel/babbal együtt eltávolítjuk, és megvár-Miután lejárt a sütési idő, a sütőpapírt a rizzsel/babbal együtt eltávolítjuk, és megvárjuk, míg kihűl az alap. Ha már kihűlt a kekszes alap, elkészítjük a karamellt: a vajat teflonserpenyőben felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a cukrozott sűrített tejet és közepes lángon addig forraljuk, míg sűrű, aranybarna színű lesz. A banánokat felkarikázzuk és

a kekszes rétegen egyenlően elrendezzük. A banánkarikákra ráöntjük a meleg kara-mellt, és elsimítjuk rajta. (gyorsan kell vele dolgozni, mert ahogy hűl, szilárdul, és nem lehet majd szépen elsimítani). Megvárjuk, míg teljesen kihűl. Ha a karamell már telje-sen kihűlt, a hideg tejszínt a habfixálóval és a vaníliás cukorral kemény habbá verjük. Kidíszítjük vele a pite tetejét (vagy egyszerűen rá is simíthatjuk).Legalább 6 órára (de jobb egy éjszakára) hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. (Nagyon hosszú ideig nem lehet tárolni, mert a banán visszalágyíthatja a karamellt, ami szétfolyhat. Tálalás-kor megszórjuk kakaóval.

Heti recept

Hozzávalók:alap:alap:a 20 dkg darált keksz (teljes kiőrlésű vagy háztartási), 15 dkg vaj vagy margarinkaramell: 1 tubus cukrozott sűrített tej (170 g), 5 dkg vajtovábbá:továbbá:t 2 banán (nem túl érett), 2 dl hideg tejszín, 1 csomag habfixáló, holland kakaó, fél tk. vaníliás cukor, rizs vagy száraz bab a vaksütéshez

a kekszes rétegen egyenlően elrendez

Karamellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános piteKaramellás-banános pite

177

05

6

december 1. 16 ó.december 1. 16 ó.december 8. 16 ó.november 29. 9 ó.november 29. 9 ó.december 6. 9 ó.

E-lEarning lEhEtőség!