Trump és a meghasonlott neokonzervatívok · 2018. 8. 31. · Az amerikai konzervativizmus mint eszmeáramlat, patrióta hitvallás és politi-kai szokásrendszer a 18. század végi

2018. tavasz 123

Az amerikai nagyhatalmi politika minden tekintetben fordulópont-hoz érkezett Barack Obama el-nökségének végével és a merőben új stí-lusú és gondolkodású Donald Trumpnak a washingtoni establishmentbe való

„berobbanásával”. Eufemisztikus túlzá-sok nélkül jelenthető ki, hogy Donald J. Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke az újvilági nagyhatalom egyik legvitatottabb és legmegosztóbb, ugyan-akkor sajátos karakterű vezetője, akinek

Trump és a meghasonlott neokonzervatívok

Csutak Zsolt

„…nem kell félnetek… Isten megsegít bennünket, és újra naggyá tesszük Amerikát”Donald J. Trump1

Egy éve már, hogy új lakója van a világ legerősebb haderejét, politikai és gazdasági hatalmát irányító Fehér Háznak, és így sok minden megváltozott az amerikai közéletben, kormányzati adminisztrációban és külpolitikában. Sokak szerint azonban lényeges változás nem történt, el-tekintve a Twitter-alapú, harsányabb elnöki kommunikációtól, a vitatható, ad hoc döntésektől és a gyakran botrányos elnöki megnyilvánulásoktól. Írásomban kísérletet teszek Trump elnök gondolatai, szavai és tettei eszmei alapjainak a vizsgálatára. A Republikánus Párt legfőbb ide-ológiájaként ismert konzervativizmus, neokonzervativizmus és utódirányzataik karakterjegyei feltűnnek az elnöki döntések hátterében. A befolyásos neokon értelmiségiek és think tankek pedig kényszerűen elfogadják Donald Trump gondolkodásmódját, illetve megpróbálják azt a saját érdekeik mentén alakítani, vagy passzívan háttérbe vonulnak. Elemzők szerint egy neokon háttérapparátus és a militánsabb csúcsvezetők lassan átveszik az irányítást a Trump-adminisztráció felett.

A year has already passed with a new “leader” in the White House, directing the mightiest military and the leading political and economic power in the world. Various aspects have changed in the American political life, state administration, and foreign policy, although many analysts claim that basically no real core changes have been implemented, except for the more strident twitter-feeds-based, the often scandalous communication style and manner, and the rather controversial ad hoc-like decisions of the president. In my study, I make an attempt to analyze the ideological bases of the thoughts, words, and actions of President Trump. The highly influential American neocon consultants and think tanks generally accept his position reluctantly and guide him according to their best interests or passively obstruct him from safe distance. According experts’ opinions, the neocon intellectual staff and groups of influential spin doctors, and hawkish retired military commanders are gradually gaining ground in the Trump administration.

* * *

124 Külügyi Szemle

Csutak Zsolt

a republikánus Grand Old Party jelöltje-ként vitatott körülmények és párthatal-mi harcok közepette sikerült bevennie a Fehér Házat. Kormányzása első féléve – ad hoc jellegű döntései és rendeletei – tanulmányok és elemzések tömkelegének nyújtott alapot és vitatémát, jóval túlmu-tatva a washingtoni politikacsinálók ha-tósugarán.

Tanulmányban kísérletet teszek a Trump elnök politikáját meghatározó vi-lágnézet, gondolatrendszer beazonosítá-sára, illetve az ezredforduló meghatározó amerikai politikai eszmerendszeréhez, nevezetesen a neokonzervativizmushoz való viszonyának, sokrétű és vitatott kapcsolatrendszerének a vizsgálatára – természetesen a rendelkezésre álló szű-kös terjedelmi kereteken belül. A legké-zenfekvőbb elemzési módszernek Trump bőségesen rendelkezésre álló média-megnyilvánulásainak a vizsgálata tűnik, illetve az őt körülvevő szűkebb tanács-adói, szellemi, üzleti holdudvar politikai és eszmei alapvetéseinek a beazonosítá-sa. Érdeklődésünk szempontjából külö-nös fontossággal bír az eszmetörténeti vonatkozások, valamint a vallási, ideo-lógiai elkötelezettség vizsgálata, továbbá az új amerikai kül- és biztonságpolitikai stratégia kibontakozására utaló jelek be-azonosítása, feltárása.

Donald Trump magasra törő, elnöki ambíciója és a Republikánus Párt libe-rális-konzervatív gondolatiságához való közeledése, vonzalma nem új keletű. Az üzletkötés művészete2 című 1987-es best-seller műve sokat elárul a gondolkodás-módjáról, elképzeléseiről, a kizárólagos

„nagyban gondolkodásról” (think big only) és a radikálisan optimista – „nyersz vagy nyersz” (win or win) – üzletemberi és politikusi habitusáról. Ezek a karak-terjegyei nem sokat változtak az elmúlt 30 év alatt, és még erőteljesebben vissza-köszönnek a Fehér Ház büszke és sikeres lakójának a szerepkörében is.

Az igencsak népszerű egykori holly-woodi színész Ronald Reagan elnök-höz hasonlóan Trump is egy különösen harsány médiaszemélyiségből alakult át politikai csúcsvezetővé, ám neki – az elnöksége előtt kaliforniai kormányzó-ként már vezetői tapasztalatokat szerzett Reagannel ellentétben – a karrierje során semmilyen közszolgálati vagy választott tisztsége nem volt. Mindezek mellett szá-mos karakterbeli hasonlóságról és erőtel-jes különbözőségekről is beszélhetünk a két „TV-s celeb elnök” viszonyában. Trumpnak a nagy konzervatív elnökelőd, Ronald Reagan iránti vonzódása és tisz-telete nem mindig bizonyult elfogulatlan-nak és felhőtlennek, hiszen egyrészt éles szavakkal kritizálta a reagani gazdaság-politikát, másrészt viszont a Pentagon költségvetését, a hadiipari fejlesztéseket Reaganhez hasonlóan ő is jelentősen megnövelte, így az ma már eléri az ame-rikai nemzeti össztermék 5 százalékát.3

Mindazonáltal elöljáróban kijelenthet-jük, hogy Donald Trump politikai, szoci-okulturális megnyilvánulásai és a sokak szerint visszatetszően narcisztikus, ro-kokó stílusú milliárdos üzletember élet-stílusa nem tükrözi sem a visszafogott, mély erkölcsösséggel és gondolatgazdag-sággal jellemezhető puritán konzervatív,

2018. tavasz 125


sem a messzi jövőbe tekintő (visionary) neokonzervatív amerikai eszmeiséget. Konzervatív politikai elemzők, publicis-ták szerint a megosztó politikai vezetési stílus, kommunikáció és stratégia egyfaj-ta skizofrén gondolatiságot eredményez az elnök mögött álló és a kongresszusi többséget biztosító, jelentős mértékben neokonzervatív eszmeiségű Republi-kánus Párt vezető személyiségei, véle-ményformálói, illetve háttérstratégái, (valamint think tankjei) körében, akik a közismerten mérvadó capitoliumi és fe-hér házi folyosói hírek szerint már na-gyon várják a Trump-éra végét.4

Elég, ha Donald Trumpnak a 2015-ös republikánus előválasztási kampány-ban William „Bill” Kristolra tett sajá-tos twitteres kijelentésére gondolunk. A felettébb dehonesztáló és lekicsinylő megjegyzés szerint a neokonzervatív eszmeáramlat egyik meghatározó poli-tikai filozófusa nem más, mint egy „os-toba sértett vesztes” (a dummy loser).5 Az éles szópárbaj abból fakadt, hogy az ifjabb Kristol híres neokonzervatív véleményformálóként és befolyásos ér-telmiségiként mindent megtett, hogy megakadályozza az „antiintellektuális és bumfordi ostobának” tartott Trump el-nökjelöltségét a republikánus előválasz-tási, sőt a Hillary Clintonnal szembeni kiélezett elnökválasztási kampány során is.6 Kristol Trump-ellenes hadművelete – amely a neokon The National Review és a The Weekly Standard hasábjain, de elsősorban az online sajtóban, illetve a különféle pártrendezvényeken és háttér-összejöveteleken zajlott – a filozófus szá-

mára igencsak dicstelenül, Trump győ-zelmével végződött.

Úgy tűnik, Kristol nem először mérte fel rosszul az amerikai jobboldali poli-tikai erőviszonyokat, illetve a választói preferenciákat, hiszen évekkel korábban az alaszkai politikus celeb kormányzó asszony, a Tea Party színeiben indult (Trumphoz hasonló karakterű és eszme-iségű) Sarah Palin kampányát támogatta. Kristol azonban akkor is nyilvánvalóan Trumpra utalt, amikor a neves iskolaala-pító konzervatív teoretikust, Leo Strausst idézte, miszerint „egy konzervatív nem lehet stílustalan és vulgáris”,7 továbbá az üzleti döntéshozatali rutinnál jóval több képességre és elképzelésre van szüksége egy amerikai elnöknek, mint amivel a je-lenlegi láthatóan rendelkezik.

Ebbe a kontextusba találóan illik Bill Kristol édesapjának, az amerikai neokonzervatizmus keresztapjának is tartott Irving Kristol híres mondása, mi-szerint „a neokonzervatívok azok a libe-rálisok, akiket arcul csapott a valóság”.8 Jelen esetben ez Trump képében és a „dolgos fehér kisemberek, munkástöme-gek”, valamint a déli államok – vagy a Biblia övezetnek (Bible-belt) is nevezett – új evangélikus polgárai és elektoraik szava-zatai révén valósulhatott meg.

Tudvalévő, hogy míg a hagyományos amerikai konzervatív gondolkodásban, eszmerendszerben nagyon fontos sze-repe van a szilárd erkölcsi és az angol-szász nacionalizmusra alapuló kulturális háttérnek, addig az „új áramlatú” – kb. fél évszázadnyi múlttal rendelkező – neokonzervatívok inkább az idealista


Csutak Zsolt

víziót kergető, Amerika-centrikus stra-tégiai gondolkodást, valamint az aktív külpolitika militarista, intervencionista irányvonalát tartják elsődlegesnek a Fe-hér Ház és a Capitol Hill döntéshozói számára.

Ugyanakkor Donald Trump hatalomra kerülése óta a mérvadó neokon teoreti-kusok egyre inkább elutasítják az elnöki adminisztrációt, és mindjobban eltávo-lodnak az új washingtoni irányvonaltól és hangnemtől, amint azt számos kriti-kus megnyilatkozás is nagyszerűen pél-dázza.9 Ugyanakkor a politikacsinálást nem tarthatnánk szövevényes művészeti ágnak is, ha az előbbi képet nem árnyal-ná a neokonokkal rokonítható héják közé tartozó neves külügyi és katonai stra-tégiatervezők – például Robert Kagan vagy Jack Keane tábornok – által is üd-vözölt, 2017 áprilisi, Szíriában váratlanul végrehajtott amerikai rakétatámadás té-nye, amely az elnök nemzetbiztonsági és katonai döntéshozóinak a befolyására és az intervencionista elköteleződéstől sem elhatárolódó trumpi külpolitikára enged következtetni.

Nyilvános külpolitikai és katonai stra-tégia hiányában az áprilisi katonai erő-demonstrációt hiba lenne egy hosszú távú irányvonal megnyilvánulásaként elkönyvelni, az inkább nagy médiaérté-kű és az erős elnök imázsát építő ad hoc döntésnek, egyben a vegyifegyver-elle-nes amerikai elkötelezettség példájának tekinthető. Sok elemző és vezető publi-cista szerint a washingtoni neokon tiszt-ségviselők és a másod-, harmadvonalbeli tanácsadók kara (a baloldali és újabban

a szélsőjobbos kritikusok által egyaránt sokat emlegetett deep state) akarva-aka-ratlanul, de fokozatosan átveszi az irá-nyítást a tapasztalatlan és hajlékony esz-meiségű elnök felett, elsősorban a kül- és biztonságpolitikai irányvonal meghatá-rozása terén, mégpedig a George H. W. Bush (az idősebb Bush elnök) külpoliti-káját meghatározó Amerika-centrikus „új világrend”, a híres New World Order-koncepció mentén.10

Charles Krauthammer, a befolyásos neokon stratéga és tanácsadó őszinte felháborodása és kiábrándultsága jele-ként egyenesen „egy harsány, bombasz-tikus sarlatánnak”, egyfajta groteszk „Óz varázslónak” nevezte Trump elnö-köt, akinek az első 100 napban hozott rendeleteit és döntéseit elemezte a The Washington Postban megjelent cikké-ben.11 Krauthammer kifejtette – mintegy tolmácsolva a neokon csúcsértelmiségi háttéremberek keserűségét és frusztráci-óját –, hogy Trumpnak az amerikai tör-ténelem és kulturális alapismeretek terén mutatkozó, zavarba ejtő és botrányos hi-ányosságai sem lennének olyan károsak és kínosak az USA és immár a világ szá-mára, mint a kibontakozóban lévő elnö-ki adminisztráció és a gyors, rögtönzött döntések felettébb kaotikus volta.12

Természetesen a politikai miliő és a valóság mindig sokkal színesebb és ösz-szetettebb, mint ahogy egyes elfogult vé-leményformáló stratégák elképzelik vagy megjelenítik, hiszen számos régi, ún. paleokonzervatív, illetve libertárius gon-dolkodó és jelentős politikai befolyással is bíró értelmiségi tette le nyilvánosan is

2018. tavasz 127


a voksát Trump mellett.13 Mindez jól jelzi a Republikánus Párt körül csoportosuló, amerikai jobboldalnak is mondott térfé-len folyó politikai csatározások és véle-mények határvonalait.

Vallási és politikai eszmékhálójában

Az elnöknek a tanulmányom címében megjelölt neokon gondolkodókkal, stra-tégákkal vagy politikai döntéshozókkal való bármiféle eszmei, politikai filozófi-ai összevetése megkívánja, hogy nagyon röviden megvizsgáljuk az amerikai po-litikai gondolkodás egyik legfőbb, meg-határozó eszmeáramlatának, a konzer-vativizmusnak és az abból kibontakozott konzervatív, illetve neokonzervatív, sőt libertárius csoportosulások, mozgalmak fő gondolati alapvetéseit, értékeit és el-képzeléseit. Ennek során nem lesz kü-lönösképpen nehéz dolgunk, hiszen az amerikai konzervatív hagyománynak és neokonzervatív politikai eszmerend-szernek óriási irodalma van, amelyet a hazai elemzők-kutatók közül is sokan, nagyon kimerítően megvizsgáltak, töb-bek között Egedy Gergely professzor és Békés Márton történész, akiknek az utóbbi évtizedben született nagyszerű elemző, összefoglaló művei nagyban se-gítenek az igen szövevényes konzervatív és neokonzervatív eszmerendszerekben való eligazodásban.14

Az amerikai konzervativizmus mint eszmeáramlat, patrióta hitvallás és politi-kai szokásrendszer a 18. század végi füg-getlenségi háború időszakába, a Thomas

Jefferson „alapító atya” által is fémjelzett amerikai „polgári hitvallás” korába nyú-lik vissza. Fontos továbbá megjegyez-nünk, hogy a konzervatívnak tekinthető amerikai nemzeti-állampolgári azonos-ságtudat és énkép a függetlenségi hábo-rúból származtatott amerikai politikai hitvallás mellett kiegészül a kora 17. szá-zadi őstelepesek sajátosan angolszász pu-ritán (szektariánus) protestáns hitével és a biblikus, szorgalmas, családcentrikus éthosszal. Mindez a szubszidiaritás és a klasszikus angol liberális hagyomány, to-vábbá az individualizmus (egyéni boldo-gulás, illetve üdvözülés), a magánbirtok és a jogbiztonság védelmét tiszteletben tartó politikai berendezkedés elvén ala-pult. Vagyis mindazon tényezőkön, ame-lyekkel kapcsolatban az 1790-es években John Jay és Benjamin Franklin is úgy fogalmazott, hogy azok az új „amerikai állam és nemzet” megkülönböztető iden-titásjegyei, valamint a neves filozófus, Ralph Waldo Emerson által hirdetett koz-mopolita liberalizmuson, azaz amikből tulajdonképpen a 20. században a nagy konzervatív eszmék formálódtak.15

A neokonzervatívok és minden vezető számára nyilvánvaló felismerés, hogy az amerikai nemzeti alapélmény és ösz-szetartozás mélyén három nagyon fon-tos dolog rejlik, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni: a protestáns munkaerkölcs, az „Isten által kiválasztott amerikai nemzeti küldetéstudat”, vala-mint a háborús tapasztalat.16 Ezek a filo-zófiai motívumok és alapeszmék minden elnökválasztási kampányban és beiktatá-si beszédben, illetve a nemzeti stratégia


Csutak Zsolt

megalkotásában meghatározó fontosságú tényezők – tulajdonképpen pártállástól függetlenül, de különösképpen a jobbol-dali republikánus körök számára.

E princípiumok főleg az amerikai konzervatív eszmeáramlat, illetve az immár politikai ideológiává is mere-vedett neokonzervativizmus17 követői számára meghatározó, kulcsfontossá-gú alapelvek mind a mai napig. Még-pedig annak ellenére, hogy a világhí-rű politikatudós, Samuel P. Huntington markáns véleménye szerint a 21. századi Egyesült Államok komoly identitásvál-sággal küzd, és az éltető és stabil alapnak számító új-angliai „angolszász eredetű magkultúráját” elveszíteni, sőt inkább feladni látszik, s nem tudni, mindez hová vezet a világ legerősebb országának a jövőjét illetően.18 A neokon teoretikusok – az 1960-as években kibontakozott li-berális multikulturalizmus és kulturális dekonstruktivizmus eszmeáramlat elle-nében fellépve – a klasszikus homogén „magkultúra” értékrendjének a megtar-tása érdekében kialakították a máig ható eszmerendszerüket, amelynek egyik ki-magasló szociológiai alapműve Norman Glazer és Daniel P. Moynihan: „Az ol-vasztótégelyen túl” című 1963-as tanul-mánykötete lett.19

A kulturális fundamentumok és a jól működő, globálisan egyedülállónak te-kintett amerikai liberális demokrácia rendszerének és alaptéziseinek a ter-jesztése aktív külpolitikai prioritássá vált a neokonzervatívok számára az idősebb, de különösképpen az ifjabb Bush elnök kormányzása időszakában.

Látványosan elutasították a hideghá-borús korszak meghatározó, az Irving Babitt, Leo Strauss és Russel Kirk vagy Irving Kristol által fémjelzett konzer-vatív iskoláját megalapító teoretikusok inkább izolacionista elképzeléseivel, és egy intervencionista és expanzív külpo-litikai misszió megvalósítására törekedve szembeszálltak vele. Az amerikai mul-tikulturalizmus – a társadalomtudósok és a jelentős politikai gondolkodó, Hun-tington meglátása szerint is – egészen a hidegháború végéig a több etnikumú, nációjú amerikai népességet jelentette, amely elfogadta az „amerikai hitvallást”, akárcsak az angolszász eredetű kulturá-lis, társadalmi és politikai berendezkedés primátusát és alapjait. Ez a 21. századi Egyesült Államok többpólusú és hetero-gén társadalmában már nincs többé így, és a spanyol–angol nyelvi megosztottság és az abból fakadó civilizációs különbsé-gek visszatérő problémahalmazt jelente-nek, különösen a politikai csatározások és kampányok időszakában.

Az ázsiai és főleg a latin-amerikai spa-nyol ajkú népesség millióinak az utóbbi évtizedekben történt legális vagy illegá-lis bevándorlása megszüntette ezt a fo-lyamatot és társadalmi állapotot, hiszen az Egyesült Államokban látványosan jöttek létre a kínai, koreai, karibi, latin-amerikai és kb. tízmilliós muszlim hitű, kultúrájú, identitású párhuzamos mikro-társadalmak. A felmérések szerint több ezer amerikai település lakóinak a hét-köznapi vagy üzleti életében már csak kis részben vagy egyáltalán nem használatos az angol nyelv,20 és a puritán telepesek

2018. tavasz 129


angolszász kultúrája, protestáns etikája és társadalmi-politikai berendezkedése, szokásrendszere sem jelent már semmi különöset. A híres amerikai balliberális történész, ifj. Arthur M. Schlesinger is „Amerika szétbomlásának”21 aposztro-fálta ezt az igencsak komplex és kedve-zőtlen folyamatot, amely a multikultura-lizmus domináns trendje alól kezdett ki-bontakozni az ezredforduló időszakára.

Trumpnak az amerikai választási kam-pányt tematizáló, populistának hang-zó választási jelmondata, az „America First” frázis mögött is többek között ez a gondolati tartalom, az inkább gazdasági, mint kulturális féltés, aggodalom sejthe-tő. Mindemellett a szlogen – a jelmonda-tok immanens sajátosságai révén – egy-szerre tűnt rokonszenvesnek és vulgáris egyszerűségében visszatetszőnek sok neokonzervatív és libertárius republiká-nus szemében.

Mielőtt tovább vizsgálnánk Trumpnak a neokonzervatívokkal és az olyan oldal-ági eszmék képviselőivel való viszonyát, mint a libertáriusok vagy a Tea Party és az alt-right mozgalom, érdemes és fon-tos egy rövid politikai eszmetörténeti kitérőt tennünk annak a meglehetősen komplex és szerteágazó eszmerend-szernek a bemutatása érdekében, amit libertarianizmusnak ismerünk.

A politikaelméleti tipológia értel-mében többnyire baloldalinak számító libertárius mozgalom és eszmerendszer konzervatív szárnya elsősorban az USA-ban népszerű: mondhatni, a harmadik szövetségi szintű politikai erő. Köve-tői a leghíresebb képviselőjük, Barry

Goldwater arizonai szenátornak az el-nökségért folytatott – a vietnami hábo-rút ellenző 1960-as évek mozgalmaira is reagáló – majdnem sikeres 1964-es kam-pánya óta az amerikai szövetségi nagy-politika befolyásos politikai és ideológiai tényezői, véleményformáló erővel bíró szereplői. Érdekes módon, Goldwater kampánya jelentette a neokonzervatívok számára is az országos debütálást és is-mertséget, illetve a konzervatív főáram-tól való eszmei és szervezeti elkülönülést.

A libertárius eszmerendszert általá-nosságban véve a kulturális relativizmus, valamint – a nevéből fakadóan – hang-súlyozottan a szabadságra törekvő auto-nóm individualizmus, teljességgel pedig a minimalista éjjeliőr állam ideálja és felfogása, továbbá a modern angolszász kapitalista gazdaság laissez-faire kon-cepciója jellemzi. Ezzel kapcsolatban a konzervatív Reagan elnök, még kali-forniai kormányzó korában, 1975-ben szellemesen megjegyezte, hogy „ha alaposan megvizsgáljuk, a konzerva-tívok szívük-lelkük mélyén valójában libertáriusok”.22 E heterogén gondolat-rendszer képviselőinek érdekes színfoltja a szélsőbaloldali szocialista és anarcho-szindikalista libertáriusok csoportja, élükön a nyelvészet generativista irány-vonalát művelő Noam Chomsky profesz-szorral, aki – Trumpot23 és a republiká-nus konzervatívokat diabolikus világ-megrontó erőtérnek tekintve – évtizedek óta ádáz online médiahadjáratot folytat a nagyipari korporatokrácia vezérelte neokonzervatívok és általában az ameri-kai jobboldal ellen.


Csutak Zsolt

A libertáriusok fogalomtárában isme-rősen csengő ideák, mint az üzleti élet és a gazdaság primátusa, a visszaszo-rított állami beavatkozás és korlátozás elve – erős és korszerű haderővel, illetve külső és belső biztonsági intézkedések-kel kiegészítve –, Trump elnök politikai-gazdasági elképzeléseiben is visszakö-szönnek. Ezektől az érdekes egybeesé-sektől eltekintve azonban nyilvánvaló, hogy Donald Trumpot egyáltalán nem sorolhatjuk a libertáriusok, de még a neokonok szellemi közösségébe sem.

A rokon eszmék és politikai hitvallások komplexitását és belső ellentmondásait is jól példázza a neokon stratéga és teore-tikus, Charles Krauthammer24 esete, aki Reagant az 1980-as évek elején csak egy álkonzervatív és opportunista elnöknek tartotta, akárcsak manapság Trumpot, ezért jobboldali neokonként – elvi alapon – inkább a baloldali demokrata, ellenben keményebb antikommunistának tartott William Mondale alelnök (majd elnökje-lölt) tanácsadója és szövegírója lett.

Az utóbbi évtizedekben a befolyásos libertárius texasi képviselő és elnökjelölt, Ron Paul, illetve a fia, a kentuckyi sze-nátor, Rand Paul képviselte a mozgalom legerősebb, legkonzervatívabb szárnyát, valamint a minimalista államot hirde-tő, republikánus Tea Party mozgalom (amelynek „keresztapjaként” szintén Ron Pault tartják számon), továbbá a botrány-keltő és megosztó szélsőjobboldali, a fe-hér felsőbbrendűség (szuprematizmus) hirdetőjének is titulált alt-right csoport.

Ez utóbbi prominenseinek és Trumpnak a kapcsolatáról sok cikk és elemzés született

már – elsősorban a rövid, mindössze fél- évnyi fehér házbeli karriert befutott el-nöki nemzetbiztonsági tanácsadó, Steve Bannon kapcsán. Róla fontos megjegyez-nünk, hogy a szélsőjobboldalinak számí-tó Breitbart News magazin és hírportál főszerkesztőjeként az alt-right mozgalom szóvivője is volt. A liberális The Atlantic magazin szerint Trump elnök beiktatási beszédének és a népszerű America First szlogennek is Bannon lehetett a szelle-mi atyja, akinek – az elnök szűk belső bizalmi körének tagjaként – bizonyára tudomása volt a jelmondat második vi-lágháborús izolacionista és burkoltan antiszemita vonatkozásainak, amelye-ket az America First Committee hasonló üzenetei jelentettek.25 Az eszmék és érde-kek disszonáns jeleként és a politikai kép komplexitását árnyalandó, a Tea Party mozgalom prominense, Rand Paul, az új kormányalakítási harcok idején sikeresen tiltakozott az ősneokon fő külügyi szak-értő, Elliott Abrams külügyminiszter-he-lyettessé való kinevezése ellen.26

Trump sajátosan színes, pragmatikus világnézetében és politikai felfogásá-ban – közvetett módon – jól megférnek a legkülönfélébb nézetek és azok egy-mással is szembenálló képviselői, a fehér fajvédő identitárius nativista Richard Spencert27 is magában foglaló alt-right mozgalomtól a liberális államot hirdető izolacionistákon keresztül a vizionárius és wilsoniánus módon idealista neokon külügyi stratégákig. Trump és stábjának heterogén – mondhatni: posztmodern – karakterjegyei alapján megkockáztatom kijelenteni, hogy az elnök és szűk köre

2018. tavasz 131


bármilyen eszmét, ideát képes befogad-ni, amely a rövid és középtávú céljaiknak vagy elképzeléseiknek megfelel, kellő támogatottságot hozhat (elsősorban az online térben aktív választói körében), és nem utolsósorban szerencsés és kívá-natos módon találkozik a nagybefolyású hadiipari és gazdasági konglomerátumok érdekeivel.

A militánsabb hangvételű kül- és biz-tonságpolitika, illetve az iszlamofób megnyilvánulások és a spanyol ajkú (el-sősorban mexikói és közép-amerikai) tömeges bevándorlás elleni kemény fel-lépés politikai üzenetei egybecsengenek az alt right, identitárius eszmékkel, vala-mint az angolszász, protestáns Amerikát féltő és a túlzott multikulturalizmust el-vető neokon teoretikusokéval, mint pél-dául a MexAmerikát és az USA-n belül kibontakozó, La República de México del Nortét [Északi Mexikói Köztársaság] vi-zionáló Robert Kaplan felvetéseivel.28

Az amerikai liberális baloldal Trump-ellenes kampányának az egyik legkriti-kusabb hangja Timothy Snyderé, a Yale Egyetem történészéé. A kelet-közép-eu-rópai országok és az önkényuralmi rend-szerek kutatója szerint az új amerikai elnököt sajátosan posztmodern, opportu-nista és hangsúlyos autoriter jegyeket is magán viselő hatalomgyakorlás jellemzi, és az előző negyvennégy amerikai elnök stílusától szembetűnően eltérő, egyálta-lán nem konvencionális karakterjegyek-kel rendelkezik. Snyder úgy véli, hogy a „Trump-ideológia lényege” a politikai ide-ológiák meghaladása és sajátos összegyú-rása a totális hatalom és véleményvezérlés

érdekében, amely elkerülhetetlenül az autoriter elnöki diktatúra kiépítése felé mutat, sőt akár a három évszázados ame-rikai demokrácia felszámolásának a le-hetőségét is magában hordozza – egy, az 1933-as hitleri totális hatalomátvételhez hasonló, sikeres önpuccs megszervezése, imitálása révén.29

Ami az új amerikai kül- és biztonság-politikai elképzeléseket, irányvonalat il-leti, nyilvánvalóan kezd kibontakozni a már a 2016-os elnöki kampányban is elő-szeretettel használt iszlamofasizmus elle-ni globális fellépés stratégiája, amelynek első megnyilvánulása a beutazási tilalom szigorítása volt, illetve az Izrael melletti feltétlen kiállást hangsúlyozó retorika és elhivatottság. A Trump személyiségéből fakadó gyors politikai döntések elemzé-sekor kiviláglik a gyakorlatias, üzleties tárgyalási stílus fontossága, valamint hogy – elődjétől eltérően – az elsősorban gazdasági és biztonságpolitikai diplomá-ciai tárgyalások (soft power) célravezető kellékeként is kész alkalmazni az ameri-kai haderő elrettentő erejét (hard power), amint tette azt az 2017. áprilisi szíriai beavatkozáskor, nyomásgyakorlásként az észak-koreai konfliktusban vagy éppen az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok jelentős mértékű bővítésének az elrendelésekor.

Trump kül- és biztonságpolitikai stra-tégiájáról az elérhető információk és egyéb tényezők hiányában még nem áll módunkban képet alkotni, ellenben a megnyilvánulásai, illetve az eddigi dön-tései alapján elmondható, hogy realis-ta, pragmatikus és célratörően militáns


Csutak Zsolt

jellegű, a gazdasági protekcionizmus és a látszólagos izolacionizmus alapján a globális ügyekbe csak a quid pro quo érdekek mentén beavatkozni szándékozó elnök képét mutatja.

A közel harmincezer tisztviselőt szám-láló külügyi apparátust irányító Rex Tillerson külügyminiszter az évtizedes nagyvállalat-vezetői tapasztalatával (az Exxon nevű globális olajvállalat egykori vezérigazgatójaként) szintén a realista, pragmatikus külpolitikai irányvonalat képviseli, az elnöki kabinet és a nem-zetbiztonsági tanács gyakran nyíltan iszlamofób és militáns (héja) képvise-lőivel ellentétben. Trump 2016 áprilisá-ban, az elnökválasztási kampány során mondott, külpolitikai proklamációnak is beillő beszédében30 kifejtette a kül- és biztonságpolitikai elképzeléseit, melyek a realista irányvonal előtérbe kerülése felé mutattak, és különösen az amerikai gazdasági érdekek protekcionista jelle-gű, eredményes érvényesítését, a radi-kális iszlám elleni hatékonyabb fellépés fontosságát hangsúlyozták és sürgették. Mindazonáltal Trump az első európai körútja során, a híressé vált 2017. július 6-i varsói beszédében, amely a külpoliti-kai expozéjának is tekinthető, kifejezet-ten megerősítette a Nyugat és a civilizált világ védelme iránti töretlen elkötelezett-ségét.31 Ezzel ismét jócskán megnöveke-dett az Oroszországgal határos közép-európai NATO-tagállamok jelentősége, amelyeket az Obama-elnökség elhanya-golni látszott.

Mindezek a szétágazó irányvonalak és eltérő érdekcsoportok nem tűnnek

annyira erőteljesnek és önjárónak, hogy szétfeszítsék a háttérből felsejlő, a sokat emlegetett civilizációk összecsapásának huntingtoni elméletére is alapuló, több évtizedes múltra visszatekintő ideológia által vezérelt neokonzervatív külpoliti-kai keretrendszert. E felfogás szerint az Egyesült Államoknak nemcsak országok, hanem „eszmék” ellen is fel kell vennie a harcot a saját értékei, küldetése és érde-kei védelmében, ahogyan tette azt a két világháború és a hidegháború éveiben a germanizmus, a nácizmus és a kommu-nizmus ellenében.32

A tavalyi függetlenség napi ünnepség előtt Trump elnök – a második emberként a Holdra lépő veterán űrhajóssal, Buzz Aldrinnal az oldalán – szimbolikusan feltámasztotta és szövetségi költségvetési támogatásban részesülő tudományos-ku-tatási csúcsszervezetté tette a Dwight D. Eisenhower elnök idején alapított Nem-zeti Űrkutatási Tanácsot (National Space Council). Ezzel a gesztussal – mondhat-ni – felélesztette és aktualizálta John F. Kennedy 1961-as nagy álmát és az ame-rikai nemzeti határvidéket, vagyis a híres frontiert az űrbe, pontosabban a Holdig kiterjesztő vízióját. Amint az az elnöki rendelet előtti beszéd retorikai fordulata-iból is kiviláglott, ez a több mint szimbo-likus gesztus jelzi az elnök meglehetősen patetikus elkötelezettségét az iránt, hogy „Amerika újra mer nagyot álmodni, és nagynak, úttörőnek lenni, mutatva a ha-ladási irányt a Föld többi nemzete, civili-zációja előtt az új amerikai határvidéken, amely immár a végtelen űr”.33

2018. tavasz 133


A keresztény és angolszász gyöke-rű amerikai civilizáció primátusát és fontosságát hangoztató Trump mímelt, pragmatista vallásossága ezen a ponton kiválóan illeszkedik az USA-ban na-gyon népszerű, több tízmillió követőt számláló és amerikai „hívő nacionaliz-musnak” (pious nationalism) is mondott neoprotestáns újjáéledési (evangelical awakening) mozgalomhoz, amelynek je-lentős társadalmi és politikai befolyását egyáltalán nem szabad lebecsülni, külö-nösen választások idején.

Ernest Renan szerint „az amerikai [egy] egyházi lelkű nemzet”, s ezzel kimond-ta azt a nyilvánvaló tényt, hogy a lockei polgári liberalizmus és a 19. század eleji „amerikai hitvallás” nagyon fontos ki-egészítő azonosságeleme a vallási-egy-házi (keresztény) és a felekezeti (túlnyo-móan újprotestáns, evangéliumi keresz-tyén) hovatartozás. Az amerikai pszichét és identitást behatóan ismerő Hunting-tonnak a megfogalmazása nagyon is ide-illő: „az amerikai hitvallás Isten nélküli protestantizmus, az »egyházi lelkületű nemzet« világi hitvallása”.34 Ugyanakkor az már egy másik nagy kérdés, hogy ez az állapot a 21. század viszonyai közepet-te is érvényes marad-e. Az biztos, hogy az elsősorban fehér, középosztálybeli, a korábban Biblia övezetként hivatkozott déli államokban lakó, többnyire repub-likánus pártpreferenciával és keresztény erkölcsiséggel rendelkező választók szá-mos elnökválasztást döntöttek már el az egységes – jobboldali – szavazataikkal.35

A 2016-os elnökválasztás kimagasló republikánus és újkeresztény választási

győzelmet – és hitbéli megerősítést – ho-zott Trump számára a Biblia övezetben, hiszen a hitbéli és eszmei újjászületést hirdető evangéliumi keresztyén mozgal-mak és az ortodox zsidó hitközségek, azaz a két felekezet hívei egyaránt a kon-zervatív Tea Party irányvonalához állnak közelebb, s így a liberális Clinton család iránti heves elutasításuk miatt inkább Trump mellett szavaztak. Erre buzdítot-ta őket többek között Franklin Graham, a befolyásos Billy Graham Evangéliumi Társaság elnöke is. Trump kiváló érzék-kel, az értelmiségiek elleni és a médiát ostorozó kijelentéseivel könnyedén el-nyerte az amerikai „kisemberek” szim-pátiáját és támogatását.

Érdekes észrevétel, hogy a protestáns és a katolikus egyház vezetői szemében a német protestáns, illetve skót presbi-teriánus egyházi kötődéssel rendelkező Trump elnök teológiai szempontból egy „kisgyermek kereszténységével” (baby Christian) rendelkezik, amint ezt találó-an megjegyezte Paula White, az egyik vezető evangélikus lelkésznő. David L. Holmes vallástörténész professzor és Gary Scott Smith, az amerikai elnökök vallásosságának elismert kutatója sze-rint36 Trump elnök feltehetően közel állt a hitbéli ébredéshez vagy megtéréshez a kampányidőszak alatt, de ennek nem mu-tatkoztak külső jelei, hacsak nem tekint-jük annak a bibliai idézetekkel is teletűz-delt és az „Amerikáról gondoskodó Te-remtőre” való utalásokban gazdag beik-tatási beszédét.37 A nemzetbiztonsági fő-tanácsadó, Herbert Raymond McMaster tábornok szerint Trump az első amerikai


Csutak Zsolt

moralizálása vagy a második generáci-ós neokonok misszionárius idealiz-musa. A közfelfogás szerinti, „nagyon amerikai”, gyakorlatias, üzleties, indivi-dualista, önérvényesítő, self-made man-centrikus és felettébb értelmiségellenes életszemlélet és felfogás igencsak rokon-szenves számos amerikai polgár és külö-nösképpen Trump elnök számára.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az ez-redforduló környékén hatalmon lévő amerikai elnökök között – a demokrata Clintonék kivételével – a vallásnak és a keresztény teológiai tanoknak egyre na-gyobb befolyásuk és jelentőségük lett. Ez megfelel annak a felfogásnak, amely szerint a posztmodern, szekularizálódó világban a vallás és „Isten visszavág” (la revanche de Dieu). Gondoljunk csak az „újraszületett hívő metodista” George W. Bushra, azaz az ifjabb Bush elnökre, aki-nek az éjjeli szekrényén a Biblia mellett a világhíressé vált orosz zsidó emigráns-nak, a szibériai Gulagról kiszabadított Natan Saranszkijnak a demokráciáról és az üldöztetésről írt műve feküdt.38 Még ér-dekesebbnek és furcsábbnak tűnhet, hogy a Nobel-békedíjas „baloldali” Obama-elnök kedvenc írója és gondolkodója a saját bevallása szerint nem más, mint az amerikai „jobboldali” konzervativizmus egyik meghatározó teoretikusa, a német-amerikai teológus, Reinhold Niebuhr.39

Trump és a média

Trump elnök sajátosan szókimondó kom-munikációs stílusáról, illetve az akár dip-lomáciai eseményeket, globális trendeket

elnök, aki egyetlen külföldi útja során vé-giglátogatta az „ábrahámi világvallások” szent helyeit, Szaúd-Arábiától Izraelen keresztül a Vatikánig, ami a világvallá-sok iránti kiemelt elnöki figyelmet jelzi.

Elemzésem témája szempontjából fon-tosnak tartom röviden megvizsgálni a Trump elnök számára meghatározó szel-lemi iránymutatóként szolgáló művek, értelmiségiek vagy példaképek kilétét, karakterjegyeit, azonban – sajnálatos módon – nem igazán áll rendelkezésre hiteles és hozzáférhető információ e te-kintetben. Ugyanakkor érdemes lehet kiemelni az elnök és a már rég elhunyt személyes lelkipásztora, Norman Vin-cent Peale közötti, szoros barátsággá fejlődött kapcsolatot, hiszen Peale best-seller műve, „A pozitív gondolkodás ere-je” óriási benyomást tett az elnökre, aki számos alkalommal magasztalta a mű fontosságát és szerzője pragmatikus, az üzleti életben is hasznosítható hittételeit. Peale értelmezésében – a protestáns etika sajátosan amerikai ötvözetében és annak gyakorlati megnyilvánulásaként – Jézus Krisztus tanítása szerint a lelki, szellemi és nem utolsósorban az anyagi gyarapo-dásunk egyáltalán nem megvetendő, sőt – méltósággal – azt élveznünk is szabad.

Nyilvánvaló, hogy Donald Trumpnak az elnöksége előtti életét meghatározó, ingatlanfejlesztő üzletemberi szemé-lyiségjegyeihez sokkal közelebb áll a Peale tiszteletes által felvázolt gyakor-latias hétköznapi hitgyakorlás – amely ugyanakkor magasabb teológiai körök-ben nagyon vitatott nézetnek számít –, mint a paleokonzervatívok intellektuális

2018. tavasz 135


is befolyásoló Twitter-bejegyzéseiről nagyon sokat értekeztek és vizsgálódtak publicisták, szakértő elemzők és poli-tikus társai egyaránt. Sokak szerint az amerikai elnök – a 21. század, azaz az új idők új politikai vezetői alkatának megfe-lelően – nem igazán rendelkezik koherens politikai vagy bármiféle körülhatárolha-tó eszmerendszerrel, annál inkább az op-portunizmus és a voluntarista rögtönzés politikai gyakorlatát követi, az állandó médiafigyelem kikényszerítése érdeké-ben. Ennek markáns megnyilvánulása, ahogyan a testhezálló online közösségi médiaplatformok hatékony alkalmazá-sával, nagyon egyedi és hatásos módon, egyfajta rögtönzött fősodorbeli gondolat- és véleményirányító csúcstényezőként jelenik meg – nemcsak az USA-ban, ha-nem immár globálisan is. Mindez egyál-talán nem lebecsülendő soft power ténye-zőt jelent az elnöknek az online és a valós térben egyaránt. A többször is említett nagy előd, a Nagy Kommunikátornak is becézett Ronald Reagan vette igénybe hasonló hatékonysággal az elektronikus médiát már az internetet megelőzően, az 1980-as években.

Trump és a jobboldali média sikeresen és látványosan egymásra talált – elég, ha csak a csúcslátogatottságú Breitbart News40 médiacégre (amely Bannon sze-rint immár az „új jobboldali Huffington Post”) vagy a Rupert Murdoch média-birodalmához tartozó, fősodorbeli vé-leményformáló, konzervatív Fox News TV-csatornára gondolunk.

Sajátosan posztmodern módon, annak ellenére, hogy Trump volt a legidősebb

korában hivatalba lépő amerikai elnök, a jól felismerhető nonkonformista és prog-resszív online jelenléte és stílusa nagyon is belesimul a 21. századi virtuális kom-munikációs trendekbe. A bombasztikus, rövid, lényegre törő, ám felületes, inkább a közéleti celebek közhelyes kommu-nikációjára jellemző karakterjegyeivel nagyon sok követőt szerzett magának. Ugyanakkor éppen ez az, amivel az isko-lázottabb konzervatív választói és mérv-adó neokonzervatív politikai tanácsadói és szimpatizánsai gyakran tanácstalanul állnak szemben.

Külső szemlélőként, illetve elemzőként szembetűnik, hogy Trump elnök féltuda-tosan, rögtönzően és inkább szangvini-kus, érzelemvezérelt módon használja az online médiát, különösképpen a világhí-ressé vált @Potus és @realDonaldTrump felhasználónevű Twitter-fiókját. Mond-hatni, közmegegyezés tárgya, hogy tweet üzenetei sorozatosan megbotránkozást keltően sértő és személyeskedő stílusú-ak. Számos republikánus elöljáró is úgy véli, hogy azok az USA elnöki hivata-lához méltatlanul vulgárisak és közhe-lyesek, azaz kétségtelenül nem illenek bele a híresen visszafogott és túl intel-lektuális straussi konzervatív stílusba és felfogásba.41 Trump a saját bevallása szerint „nem csupán elnökként, hanem modern elnökként” használja az online közösségi médiaalkalmazásokat, sajáto-san tematizálva, illetve magára irányítva azok folyamatos hírfolyamát.

A többször is említett neokon tanács-adó és gondolatvezér, Bill Kristol feltehe-tőleg Trump hatalomgyakorlási stílusára


Csutak Zsolt

és kommunikációjára utalva mondhatta – Reagan elnök híres mondása parafrá-zisaként –, hogy „nem szeretnénk olyan kormányzatot, amelynek önmagától kell megvédenie bennünket, polgárokat”.42

Összegzés

A Trump elnök körül aktivizálódó, az előzőkben bemutatott, szerteágazó esz-me- és érdekcsoportosulások hálóját te-kintve, illetve az elnök személyiségének alapvonásait, habitusát, rögtönzésekre hajlamos döntésmechanizmusát ismer-ve, nincs könnyű dolgunk, amikor meg akarjuk állapítani az amerikai elnök meghatározó politikai, eszmei, ideológiai hátterét, alapvetéseit. Megkockáztatom a sarkalatos kijelentést, hogy Trum esetén egyáltalán nem beszélhetünk koherens elképzelésekről és összefüggő eszme-rendszerről, intellektuális alapvetésekről, sokkal inkább átmeneti, sokrétű ötletek-ről és a ministratégiai felvetések priori-tásainak a jobb hírértékű, mediatizálható tényezőknek megfelelő változtatásairól.

A sokat említett és valóban fontos, he-terogén neokonzervatív eszmerendszerrel való elnöki kapcsolatra inkább az érintő-leges viszonyulás, valamint az abban rejlő ötletekből történő felületes és rapszodi-kus szemezgetés, kölcsönzés a jellemző. Számos elemző, jól értesült washingtoni publicista és tanácsadó meglátása sze-rint azonban az elnökre jelentős hatással vannak a jól beágyazott neokonzervatív szövetségi kormányzati adminisztrá-ció (a deep state) tisztviselői, szakér-tői, akik önjáró módon megpróbálják

a saját alapvetéseik, ideologizált érde-keik mentén terelni, befolyásolni az el-nöki napirendet, a döntés-előkészítő fo-lyamatokat és mechanizmusokat (az ún. agenda-setting által).43 Olyanokra kell itt gondolnunk, akik nem igazán első vonal-beli, kimagasló neokon személyiségek – amilyen például az egyik fő külügyér, Elliott Abrams is volt –, ellenben prag-matikus síkon, nem pedig ideológiai ala-pon rokonszenveznek a neokonzervatív intervencionista külpolitikai elképzelé-sekkel.

Az ilyen habitusú és prominens dön-téshozók közé sorolható például: H. R. McMaster nemzetbiztonsági főtanács-adó, aki David Petraeusnak, a prominens neokon tábornoknak és egykori CIA-igazgatónak a bizalmasa; John F. Kelly tábornok, a Fehér Ház kabinetfőnöke; James Mattis tábornok, védelmi minisz-ter, elismert katonai vezető és hadtörté-nész. Ők mindannyian meggyőződéssel képviselik az USA érdekeit a nagyvilág-ban, elsősorban a hadszíntereken, és nem kifejezetten a passzív megfigyelés hívei.44 Robert Kaplan megállapítása szerint a többnyire katonai hátterű és hadvezetői tapasztalatokkal rendelkező tanácsadók előtérbe kerülésével növekszik a Trump-adminisztráció bonapartizmusra (Kaplan szóhasználatában: cezarizmusra) utaló militarista jellege, és ezzel párhuzamo-san háttérbe szorul a külügyminiszté-rium apparátusa, és csökkenni látszik annak diplomáciai és politikai befolyása egyaránt.45

A sokszínű és sokrétű amerikai jobbol-dali konzervatív – és neokon – mozgalom

2018. tavasz 137


természetéből adódóan libertáriusok, alt rightosok és a Tea Party tagjai is jelentős számban megtalálhatók az elnök (tágabb értelemben vett) bizalmasai körében. Olyan emblematikus szereplőkre gondol-hatunk, mint a közismert Steve Bannon, Stephen Miller, Kellyanne Conway asz-szony, a hírneves kommunikációs ta-nácsadó és kampánystratéga,46 valamint Nikki Haley ENSZ-nagykövet és Jeffer-son Sessions igazságügy-miniszter.

A fentiek ismeretében egyáltalán nem különös, hogy a neokonok szellemi, esz-mei közössége is disszonáns, megosztott képet mutat, hiszen az elvhű hardcore zászlóvivőik, mint Kristol, Kagan, Krauthammer – de még a másodvonal-beli gazdasági és kulturális tanácsadó testületek is –, heves kritikákat fogal-maznak meg és ellenszenvvel viseltet-nek a túl nyersnek és koncepciótlannak tartott Trump elnökkel szemben. Más-részt azonban sok neokon szakmabeli nagyszerű lehetőséget lát abban, hogy – opportunista éleslátással – az USA és a világ sorsát is meghatározó hatalmi centrum közelébe kerülve a saját érté-keiknek, érdekeiknek megfelelően befo-lyásolhatják a nagypolitikai döntéseket. A republikánus többségű kongresszus láthatóan egyre erőteljesebben próbálja ellensúlyozni a kiszámíthatatlan elnöki döntéseket és politikai elmozdulásokat, amint azt a putyini Oroszország elleni amerikai szankciókról szóló törvénynek a Trump sokat hangoztatott enyhülési po-litikája ellenében történt, megtorlásszerű szigorítása is jelzi.

A realista, illetve neokonzervatív – vagy-is aktívabb külpolitikai stratégiát, irány-vonalat képviselő – véleményformálók és tanácsadók szerint a 21. század átala-kuló globális hatalmi környezetében az Amerikai Egyesült Államok szuperhata-lomként semmilyen vonatkozásban nem engedheti meg az „amerikai elsőbbsé-get hirdető bezárkózást”, hiszen annak beláthatatlan negatív, sőt akár tragikus következményei lehetnek önmagára nézve is.47 Trump elnök habitusát és üz-leties védelempolitikai megközelítését ismerve – amelyre jó példa a Dél-Kore-ának, Japánnak, Németországnak, Len-gyelországnak vagy Szaúd-Arábiának szóló („fizess többet, ha a védelmünket élvezed”) üzenet – jogosan idézhető rá Richard Holbrooke-nak az ifjabb Bush elnök külpolitikájára tett egykori megál-lapítása, miszerint „unilaterálisan cselek-szik, amikor tud, és multilaterális, ami-kor nem tud”.48 Ez a koncepció egyáltalán nem áll távol Trump elnöktől sem.

Megállapítható, hogy a politikai re-torika szintjén látszólag befelé forduló és akár a gazdasági protekcionizmust is felvállaló Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikai téren az Obama-kormányzat idején tapasztaltnál sokkal aktívabb és asszertív megközelítést pre-ferál. Igaz ez elődje túlzottan passzív, pragmatista kivárásra játszó és a hideg-háborús időket idéző Oroszország-elle-nes stratégiájára vonatkozóan, akárcsak az egyre erősödő észak-koreai fenyege-téssel szemben. Ugyanakkor ez az állás-pont dinamikusan változó képet mutat, és nem tűnik egy hosszú távú stratégiai


Csutak Zsolt

elgondolás részének. A jelenlegi ameri-kai vezetés inkább pragmatista realista módon reagál a kardinális kihívásokra, mint amilyen a radikális iszlám vallási ideológia és a vele összefüggő iszlám ter-rorizmus, illetve az immár az amerikai kontinens elérésére is képes észak-koreai rakéták jelentette növekvő fenyegetés el-leni válaszlépés szükségessége.

Mindezen kérdések és kihívások meg-válaszolásában szintén jelentős befolyás-sal bírnak a mélyen hívő republikánus választók tömegei és az evangéliumi neoprotestáns egyházak képviselői, akik alternatív eszmei (és akár teológiai) hát-teret is nyújthatnak a kormányzatnak az iszlám terror és a hírhedt „lator álla-mok” (rogue states) – Észak-Korea vagy Irán – elleni militánsabb fellépéshez és az amerikai értékek védelmére vonatkozó küldetéshez. Trump a társadalmi érzé-kenysége manifesztumaként felismerte, és közérthető, szókimondó módon meg is fogalmazta az egyre zsugorodó fehér, többnyire „kékgalléros” és vallásos kö-zéposztály (common white, blue-collar, Christian American folks) frusztráltsá-gát, gazdasági protekcionizmusra való igényét és bevándorlásellenes hangula-tát, amely már évek, sőt évtizedek óta megfigyelhető volt a fősodorbeli társa-dalmi, politikai vélekedések ellenében.49 Nemcsak a neokonzervatív értelmiségi-ek szűk köre, de az átlagemberek jelen-tős tömege is kiábrándult a globalizáció nyújtotta előnyöket élvező, nagyvárosi, neoliberális, kozmopolita és az amerikai értékektől eltávolodó politikai és üzleti elitből, amelynek ikonikus megtestesülését

a Clinton házaspár jelentette a jobboldali szavazók számára.

Kérdés, hogy az amerikai nemzet meg-mentőjének szerepkörében is tündökölni vágyó Trump elnöknek a felkorbácsolt társadalmi elvárások és a fokozódó ke-let-ázsiai kül- és biztonságpolitikai ki-hívások közepette meddig sikerül fenn-tartania a közfigyelmet és a választói bizalmat. Köztudomású azonban, hogy az amerikaiak az állami szervek és ál-talában a kormányzat iránt általában felettébb bizalmatlanok, s csupán a had-erőben és egy rokonszenves csúcsvezető személyben bíznak meg. Éppen ezért ez az amerikai választópolgárok és az el-nökük kapcsolatának az origója, hiszen Trump is elsősorban ebben a két szerep-lőben bízik: az amerikai fegyveres erők-ben és önmagában.

Jegyzetek

1 Donald J. Trump: „The Inaugural Address”. The White House, https://www.whitehouse.gov/inaugural-address, 2017. január 20.

2 Donald J. Trump: The Art of the Deal. New York, NY: Random House, 1987. 12. o.

3 Michael D’Antonio: „When Donald Trump Hated Ronald Reagan”. Politico Magazine, ht t p s: //w w w.p ol i t ico.com /m aga z i ne /s t o r y/2015/10 /d o n a ld - t r u m p - r o n a ld -reagan-213288, 2015.október 25.

4 William Kristolt idézi: Rosemary Rossi: „Conservative Commentator Bill Krisol Likens Trump Presidency to Fall of Roman Empire”. The Wrap, https://www.thewrap.com/conservative-bill-kritsol-likens-trump-presidency-to-fall-of-roman-empire/, 2017. július 2.

5 Trump 2016. május 25-én, a kaliforni-ai Annaheim választási gyűlésén mondott

https://www.whitehouse.gov/inaugural-addresshttps://www.whitehouse.gov/inaugural-addresshttps://www.politico.com/magazine/story/2015/10/donald-trump-ronald-reagan-213288https://www.politico.com/magazine/story/2015/10/donald-trump-ronald-reagan-213288https://www.politico.com/magazine/story/2015/10/donald-trump-ronald-reagan-213288https://www.thewrap.com/conservative-bill-kritsol-likens-trump-presidency-to-fall-of-roman-empire/https://www.thewrap.com/conservative-bill-kritsol-likens-trump-presidency-to-fall-of-roman-empire/https://www.thewrap.com/conservative-bill-kritsol-likens-trump-presidency-to-fall-of-roman-empire/

2018. tavasz 139


beszédében. L. Michael Crowley: „Last Man Standing”. Politico Magazine, (2016. július–augusztus). Elektronikusan elérhe-tő: https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/2016-bill-kristol-republicans-conservat ive-movement-donald-t rump-politics-214025; Eric Hananoki: „20-Plus Conservative Pundits Who Have Nowed Not to Support Trump if He’s the Nominee”. Media Matters for America, https://www.mediamatters.org/research/2016/03/02/20-plus-conservative-pundits-who-have-vowed-not/208951, 2016. március 2.

6 Glenn Beck: „Conservatives Against Trump”. National Review, https://www.nationalreview.com/2016/01/donald-trump-conservatives-oppose-nomination/, 2016. január 22.

7 „Willmoore Kendall – Leo Strauss Correspondence”. In: Willmore Kendall: Maverick of American Conservatives (szerk. John A. Murley és John E. Alvis). Lanham, MD – Oxford: Lexington Books, 2002. 193. o.

8 Irving Kristol: Neoconservatism: The Autobiography of an Idea. New York, NY: Simon and Schuster, 1995. 22. o.

9 L. többek között Hananoki: i. m.; William Kristol: „Our Trump Problem”. The Weekly Standard, http://www.weeklystandard.com/our-trump-problem/article/2008144, 2017. május 20.; James Carden: „Have Neocons Hijacked Trump’s Foreign Policy?”. The Nation, https://www.thenation.com/article/have-neocons-hijacked-trumps-foreign-policy, 2017. augusztus 9.

10 Robert Kagan: „It’ll Take More Than a Missile Strike to Clean up Obama’s Mess in Syria”. The Washington Post, http://wapo.st/2u5QMGD, 2017. április 7.; David A. Graham: „Trump’s Neocon?”. The Atlantic, http://theatln.tc/2kLK0ni, 2017. február 6.

11 Charles Krauthammer: „Trump: »Normalized« but Still Scary”. The Washington Post, http://wapo.st/2tD4b99, 2017. május 4.

12 Uo.13 L. Alex Pfeiffer: „Over 50 Scholars Announce

Endorsement of Donald Trump”. The Daily Caller, http://bit.ly/2rNk0sh, 2016. október 29.

14 Békés Márton: Az amerikai neo-konzervativizmus. Egy kisiklott ellenforra-dalom. Budapest: Századvég Kiadó, 2008.; Egedy Gergely: Konzervatív gondolkodás és politika az Egyesült Államokban: John Adamstől Russell Kirkig. Budapest: Század-vég Kiadó, 2014.

15 Jack Citrin – David O. Sears: American Identity and the Politics of Multiculturalism. New York, NY: Cambridge University Press, 2014. 18–19. o.

16 Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái. Buda-pest: Európa Kiadó, 2005. 177. o.

17 Saját bevallásuk szerint is többnyire az „új baloldalból” és a liberalizmusból kiábrán-dult keleti parti, európai zsidó származású csúcsértelmiségiek csoportja, mint Wil-liam Kristol, Norman Podhoretz, Joshua Muravchik, Robert D. Kaplan, Robert Kagan és eszmetársaik.

18 Huntington: i. m. 73–79. o.19 Uo. 272. o.20 Camille Ryan: Language Use in the United

States: 2011. American Community Survey Reports. Washington, DC: U.S. Census Bureau, 2013. 125. o.

21 Arthur M. Schlesinger, Jr.: The Disuniting of America: Reflections on a Multicultural Society. New York, NY: W. W. Norton & Company Inc., 1992.

22 L. Manuel Klausner: „Inside Ronald Reagan”. Reason, No. 7. (1975). Elektronikusan elérhető: https://reason.com/issues/july-1975#page/8.

23 L. George Yancy – Noam Chomsky: „Noam Chomsky: On Trump and the State of the Union”. The New York Times, http://nyti.ms/2tspUkh, 2017. július 5.

24 Az ő nevéhez és publicisztikájához fűződik többek között a Szovjetunió erőteljes globá-lis visszaszorítását célzó „Reagan-doktrína” elnevezés is, habár ő a reagani külpolitikát túlzottan realistának és puhának tartotta.

25 Krishnadev Calamur: „A Short History of »America First«”. The Atlantic, http://theatln.tc/2k4EjxZ, 2017. január 21. Az AFC vezető, prominens személyiségei között megtalálható

https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/2016-bill-kristol-republicans-conservative-movement-donald-trump-politics-214025https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/2016-bill-kristol-republicans-conservative-movement-donald-trump-politics-214025https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/2016-bill-kristol-republicans-conservative-movement-donald-trump-politics-214025https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/2016-bill-kristol-republicans-conservative-movement-donald-trump-politics-214025https://www.mediamatters.org/research/2016/03/02/20-plus-conservative-pundits-who-have-vowed-not/208951https://www.mediamatters.org/research/2016/03/02/20-plus-conservative-pundits-who-have-vowed-not/208951https://www.mediamatters.org/research/2016/03/02/20-plus-conservative-pundits-who-have-vowed-not/208951https://www.mediamatters.org/research/2016/03/02/20-plus-conservative-pundits-who-have-vowed-not/208951https://www.nationalreview.com/2016/01/donald-trump-conservatives-oppose-nomination/https://www.nationalreview.com/2016/01/donald-trump-conservatives-oppose-nomination/https://www.nationalreview.com/2016/01/donald-trump-conservatives-oppose-nomination/http://www.weeklystandard.com/our-trump-problem/article/2008144http://www.weeklystandard.com/our-trump-problem/article/2008144https://www.thenation.com/article/have-neocons-hijacked-trumps-foreign-policyhttps://www.thenation.com/article/have-neocons-hijacked-trumps-foreign-policyhttps://www.thenation.com/article/have-neocons-hijacked-trumps-foreign-policyhttp://wapo.st/2u5QMGDhttp://wapo.st/2u5QMGDhttp://theatln.tc/2kLK0nihttp://wapo.st/2tD4b99http://bit.ly/2rNk0shhttps://reason.com/issues/july-1975#page/8https://reason.com/issues/july-1975#page/8http://nyti.ms/2tspUkhhttp://nyti.ms/2tspUkhhttp://theatln.tc/2k4EjxZhttp://theatln.tc/2k4EjxZ


Csutak Zsolt

volt Gerard Ford későbbi amerikai elnök, il-letve a háborúellenes és antiszemita kiroha-násairól is elhíresült Henry Ford és Charles Lindbergh.

26 L. Rand Paul: „Rand Paul: Do Not Let Elliott Abrams Anywhere Near State Department”. Rare, http://bit.ly/2tsL7wI, 2017. február 7.

27 A Magyarországról és az EU-ból is kitiltott fehér fajvédő Spencer már nagyon kiábrán-dult Trumpból a számára elfogadhatatlan neokonok kormányzati térnyerése miatt.

28 Robert D. Kaplan: „History Moving North”. The Atlantic Monthly, Vol. 279. No. 2. (1997). 21–31. o.

29 L. Chauncey Devega: „Historian Timothy Snyder: »It’s Pretty Much Inevitable« That Trump Will Try to Stage a Coup and Overthrow Democracy”. The Salon, http://bit.ly/2pnurny, 2017. május 1.; Timothy Snyder: On Tyranny. Twenty Lessons from the Twentieth Century. New York, NY: Tim Duggan Books, 2017.

30 „Transcript. Donald Trump’s Foreign Policy Speech”. The New York Times, http://nyti.ms/2qfb8tW, 2016. április 27.

31 „Remarks by President Trump to the People of Poland”. The White House, https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/07/06/remarks-president-trump-people-poland-july-6-2017, 2017. július 6.

32 Project for the New American Century: „Statement of Principles”. Project for the New American Century, https://web.a rch ive.org /web/20130112235337/ht t p: //w w w.newamer icancent u r y.org /statementofprinciples.htm, 1997. június 3.; Békés: i. m. 500–510. o.

33 Sarah Kaplan: „President Trump Relaunches the National Space Council”. The Washington Post, http://wapo.st/2tFjekU, 2017. június 30.

34 Huntington: i. m. 120. o.35 Uo. 530–535. o.36 L. Megan Murphy-Gill: „The Faith of Donald

Trump”. U.S.Catholic, http://bit.ly/2shFCNM, 2017. január 19.

37 Sarah Pulliam Bailey: „Donald Trump’s Inaugural Speech May Be His Most Religious,

Yet?”. The Washington Post, http://wapo.st/2tHE5F5, 2017. január 20.

38 Az ifjabb Bush elnök a 2005. januári beikta-tási beszédében is említette Natan Sharansky gondolatait a kedvenc esti olvasmányából, a The Case for Democracy-ből. (Natan Sharansky: The Case for Democracy. New York, NY: Public Affairs, 2004.)

39 L. David Brooks: „Obama, Gospel and Verse”. The New York Times, http://nyti.ms/2ugIlsg, 2007. április 26.

40 A Breitbart portál a saját mérései és a füg-getlen médiaaudit szerint is 2016-ban érte el a látogatottsága csúcsát, és a meghatározó angol nyelvű online közösségi oldalak poli-tikai hírfolyamai között az első helyen sze-repelt. „Breitbart Ranked #1 in the World for Political Social Media; Beats Huffpo by 2 Million”. Breitbart, http://www.breitbart.com/tech/2016/06/17/breitbart-ranked-1-in-the-world-for-political-social-media-beats-huffpo-by-2-million/, 2016. június 15.

41 L. Trump elnök 2017. július 2-i, a „hazug médiát leckéztető”, a CNN-t jelképező bábu pankrátoros kiütését imitáló botrányos be-jegyzését vagy a június 29-i, szexista és sértő tweetjét Mika Brzezinskiről (Jimmy Carter elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó-jának, Zbigniew Brzezinskinek a lánya) és vő-legényéről, az MSNBC TV reggeli showjának műsorvezetőiről. „Mika Brzezinski – Trump Row: White House Accused of Smear Threat”. BBC, http://bbc.in/2tEiNsa, 2017. június 30. Talán e megbotránkoztató elnöki tweetek ins-pirálták a politikai szatirikus The Daily Show TV-műsort az „A Trump Twitter-üzenetek Könyvtára” című New York-i kiállítás meg-nyitására. „Trump Twitter Museum Opens in New York”. BBC, http://bbc.in/2tEFMTH, 2017. június 20.

42 Reagan mondta 1975-ben, hogy „nem hiszek olyan kormányzatban, amely önmagunktól véd meg bennünket”. L. Klausner: i. m. 2. o.

43 Doug Bandow: „Why Is Trump Abandoning the Foreign Policy That Brought Him Victory?”. The National Interest, http://bit.ly/2mbAUx3, 2017. március 10.

http://bit.ly/2tsL7wIhttp://bit.ly/2pnurnyhttp://bit.ly/2pnurnyhttp://nyti.ms/2qfb8tWhttp://nyti.ms/2qfb8tWhttps://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/07/06/remarks-president-trump-people-poland-july-6-2017https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/07/06/remarks-president-trump-people-poland-july-6-2017https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/07/06/remarks-president-trump-people-poland-july-6-2017https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/07/06/remarks-president-trump-people-poland-july-6-2017https://web.archive.org/web/20130112235337/http://www.newamericancentury.org/statementofprinciples.htmhttps://web.archive.org/web/20130112235337/http://www.newamericancentury.org/statementofprinciples.htmhttps://web.archive.org/web/20130112235337/http://www.newamericancentury.org/statementofprinciples.htmhttps://web.archive.org/web/20130112235337/http://www.newamericancentury.org/statementofprinciples.htmhttp://wapo.st/2tFjekUhttp://bit.ly/2shFCNMhttp://wapo.st/2tHE5F5http://wapo.st/2tHE5F5http://nyti.ms/2ugIlsghttp://www.breitbart.com/tech/2016/06/17/breitbart-ranked-1-in-the-world-for-political-social-media-beats-huffpo-by-2-million/http://www.breitbart.com/tech/2016/06/17/breitbart-ranked-1-in-the-world-for-political-social-media-beats-huffpo-by-2-million/http://www.breitbart.com/tech/2016/06/17/breitbart-ranked-1-in-the-world-for-political-social-media-beats-huffpo-by-2-million/http://www.breitbart.com/tech/2016/06/17/breitbart-ranked-1-in-the-world-for-political-social-media-beats-huffpo-by-2-million/http://bbc.in/2tEiNsahttp://bbc.in/2tEFMTHhttp://bit.ly/2mbAUx3http://bit.ly/2mbAUx3

2018. tavasz 141


44 Vö. James W. Carden: „Trump Ran as a Foreign Policy Realist. Instead He’s Become Another Interventionist Neocon”. Quartz, http://bit.ly/2tIxwRI, 2017. május 4.

45 Robert D. Kaplan: „Geopolitics in the 21st Century”. Policy Exchange (Youtube), http://bit.ly/2tMpZiR, 2017. április 25.

46 Hozzá köthető az elhíresült „alternatív té-nyek” frázis.

47 Hal Brands – Charles Edel: „The End of History Is the Birth of Tragedy”. Foreign Policy, http://atfp.co/2tNPpiU, 2017. május 29.

48 Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok kül-politikájának története. Budapest: Antall Jó-zsef Tudásközpont, 2014. 599. o.

49 Huntington: i. m. 508–520. o.
http://bit.ly/2tIxwRIhttp://bit.ly/2tMpZiRhttp://bit.ly/2tMpZiRhttp://atfp.co/2tNPpiU

Trump és a meghasonlott neokonzervatívok · 2018. 8. 31. · Az amerikai konzervativizmus mint eszmeáramlat, patrióta hitvallás és politi-kai szokásrendszer a 18. század végi

Documents