Top Banner
Tételek - Európa és a társadalmi modernizáció 1 Tételkidolgozás 1. Hogyan határozható meg a tér fogalma? A tér jelölhet távolságot, földfelszínt, esetleg politikai viszonyokat. Ábrázolási módja a térkép, amely különböző szempontok alapján határozza meg a tér felosztását. A térről alkotott tudásunk az időben egyre bővült. A földrajzi térben megkülönböztetjük a litoszférát, a pedoszférát, a hidroszférát, a bioszférát, az atmoszférát, az antroposzférát és a nooszférát. Az antroposzféra minden amit, az ember létrehozott; a nooszféra pedig a tudás és az intellektuális szféra. Teilhard de Charden hozta létre ezt a fogalmat, ma az internetet tartják ennek a szférának. A történelem megkülönböztet távolságot, földfelszínt, azaz geomorfológiát és politikai viszonyokat. *A tér az a hely, ahol a dolgok történnek – Kőrös Ákos+ 2. Hogyan határozható meg a történeti idő fogalma? Az idő lineáris, irreverzibilis és kumulatív, azaz egyenes irányú, visszafordíthatatlan és összegyűlő, sűrűsödő. Az idő ciklikus. Több ciklust fedezhetünk fel, ezek közül néhány híresebb: Kitchin: 40 hónap Juglar: 6-8 év Kondratyev: 40-60 év Ernest Labrousse: 10-12 év Fernand Braudel időkategóriái: Rövid időtartam Közepes időtartam (temps de conjucture) Hosszú időtartam (longue durée) Egyéb lineáris, irreverzibilis és kumulatív történeti folyamatok: A föld népességszáma Az egy főre jutó energia mennyisége Az információ mennyisége 3. Hogyan határozható meg Európa fogalma? Először ezt a nevet a görögök használták, kiknél a mitológia szerint Zeusz elrabol egy föníciai hercegnőt, aki eme nevet viseli. A görög geográfia már meghatározza a határait a kontinensnek 1 , melyek keletre a Don folyóval, délre a Kaukázussal, nyugatra pedig a Gibraltári szorossal jelölik. Majd csak a modern földrajztudomány idején Philip Joan von Strahlenberg változtatta meg a keleti határt az Urál-hegységre. 1 Ebben az időben még nem tudják, hogy akár több kontinens van, mindenesetre több területet különböztetnek meg.
19

Társadalmi modernizáció tételsor

Mar 30, 2016

Download

Documents

Kőrös Ákos

Kidolgozott tételsor
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Társadalmi modernizáció tételsor

Teacutetelek - Euroacutepa eacutes a taacutersadalmi modernizaacutecioacute

1

Teacutetelkidolgozaacutes

1 Hogyan hataacuterozhatoacute meg a teacuter fogalma

A teacuter jeloumllhet taacutevolsaacutegot foumlldfelsziacutent esetleg politikai viszonyokat Aacutebraacutezolaacutesi moacutedja a teacuterkeacutep amely kuumlloumlnboumlző szempontok alapjaacuten hataacuterozza meg a teacuter felosztaacutesaacutet A teacuterről alkotott tudaacutesunk az időben egyre bővuumllt A foumlldrajzi teacuterben megkuumlloumlnboumlztetjuumlk a litoszfeacuteraacutet a pedoszfeacuteraacutet a hidroszfeacuteraacutet a bioszfeacuteraacutet az atmoszfeacuteraacutet az antroposzfeacuteraacutet eacutes a nooszfeacuteraacutet Az antroposzfeacutera minden amit az ember leacutetrehozott a nooszfeacutera pedig a tudaacutes eacutes az intellektuaacutelis szfeacutera Teilhard de Charden hozta leacutetre ezt a fogalmat ma az internetet tartjaacutek ennek a szfeacuteraacutenak A toumlrteacutenelem megkuumlloumlnboumlztet taacutevolsaacutegot foumlldfelsziacutent azaz geomorfoloacutegiaacutet eacutes politikai viszonyokat A teacuter az a hely ahol a dolgok toumlrteacutennek ndash Kőroumls Aacutekos+

2 Hogyan hataacuterozhatoacute meg a toumlrteacuteneti idő fogalma

Az idő lineaacuteris irreverzibilis eacutes kumulatiacutev azaz egyenes iraacutenyuacute visszafordiacutethatatlan eacutes oumlsszegyűlő sűrűsoumldő Az idő ciklikus Toumlbb ciklust fedezhetuumlnk fel ezek koumlzuumll neacutehaacuteny hiacuteresebb

Kitchin 40 hoacutenap

Juglar 6-8 eacutev

Kondratyev 40-60 eacutev

Ernest Labrousse 10-12 eacutev

Fernand Braudel időkategoacuteriaacutei

Roumlvid időtartam

Koumlzepes időtartam (temps de conjucture)

Hosszuacute időtartam (longue dureacutee)

Egyeacuteb lineaacuteris irreverzibilis eacutes kumulatiacutev toumlrteacuteneti folyamatok

A foumlld neacutepesseacutegszaacutema

Az egy főre jutoacute energia mennyiseacutege

Az informaacutecioacute mennyiseacutege

3 Hogyan hataacuterozhatoacute meg Euroacutepa fogalma

Előszoumlr ezt a nevet a goumlroumlgoumlk hasznaacuteltaacutek kikneacutel a mitoloacutegia szerint Zeusz elrabol egy foumlniacuteciai hercegnőt aki eme nevet viseli A goumlroumlg geograacutefia maacuter meghataacuterozza a hataacuterait a kontinensnek1 melyek keletre a Don folyoacuteval deacutelre a Kaukaacutezussal nyugatra pedig a Gibraltaacuteri szorossal jeloumllik Majd csak a modern foumlldrajztudomaacuteny idejeacuten Philip Joan von Strahlenberg vaacuteltoztatta meg a keleti hataacutert az Uraacutel-hegyseacutegre

1 Ebben az időben meacuteg nem tudjaacutek hogy akaacuter toumlbb kontinens van mindenesetre toumlbb teruumlletet

kuumlloumlnboumlztetnek meg

Teacutetelek - Euroacutepa eacutes a taacutersadalmi modernizaacutecioacute

2

Euroacutepa ugyanakkor nem csak foumlldrajzi teacutersziacutent jelent hanem civilizaacutecioacutes egyseacuteget is Az első ilyen megjeleneacutest a Roacutemai Birodalom ideacutezte elő ugyanis ez volt az első aacutellam mely aacutetfogta a kontinens nagy reacuteszeacutet A centrum a Foumlldkoumlzi-tenger volt A bukaacutes utaacuten az iszlaacutem megjeleneacuteseacutevel ez a teacuterseacuteg haacuteboruacutes oumlvezetteacute vaacutelt tehaacutet a centrum eacuteszakra huacutezoacutedott valahol Lotaringia koumlrnyeacutekeacutere

4 Milyen toumlrteacuteneti periodizaacutecioacutes rendszerek alakultak ki

A reacutegeacuteszeti periodizaacutecioacute pedig

Kőkor

Paleolitikum o Alsoacute paleolitikum o Koumlzeacutepső paleolitikum o Felső paleolitikum

Goumlroumlg mitoloacutegia

Aranykor

Ezuumlstkor

Bronzkor

Hősoumlk kora

Vaskor

Gazdasaacuteg- illetve

technoloacutegia toumlrteacuteneti

periodizaacutecioacute

Pre-agraacuterius kor

Tradicionaacutelis kor

Modern kor

Marxi formaacutecioacute elmeacutelet

Zsaacutekmaacutenyoloacute eacuteletmoacuted

Rabszolgatartoacute taacutersadallom

Feudaacutelis taacutersadalom

Tőkeacutes taacutersadalom

Szocialista taacutersadalom

Kultuacuteraacutelis periodizaacutecioacute

Oacutekor vagy klasszikus kor

Soumlteacutet koumlzeacutepkor

Uacutejkor

Jelenkor

3

Mezolitikum

Neolitikum Reacutezkor Bronzkor Vaskor

5 Milyen lehetseacuteges kezdőidőpontjai vannak a koumlzeacutepkornak Jeacutezus szuumlleteacutese az időszaacutemiacutetaacutes eacutes a kereszteacutenyseacuteg kezdete 476 a Roacutemai Birodalom nyugati reacuteszeacutenek bukaacutesa a germaacutenok veacutegleges győzelm 410 ndash I Alarik aacuteltal vezetett goacutet seregek kifosztjaacutek Roacutemaacutet 395 ndash a birodalom ketteacuteosztaacutesa 375 ndash a hunok aacutetleacutepik a Volgaacutet 622 ndash Hijra 750 ndash A kalifaacutetusok ideje()

6 Milyen eacuteghajlatvaacuteltozaacutesok voltak a koumlzeacutepkor eacutes az uacutejkor

idejeacuten

Roacutemai optimum eacuteghajlat

Neacutepvaacutendorlaacutesok koraacutenak lehuumlleacutese (IV-VIII sz)

Koumlzeacutepkori optimum eacuteghajlat (VIII-XIIIXIV sz)

Kis jeacutegkorszak (XIVXV-1860-as eacutevek)

Jelenkori felmelegedeacutes

7 Melyek voltak a roacutemai kormaacutenyzati rendszer pilleacuterei

Roacutema Utak Koumlzpontosiacutetott gazdasaacuteg

8 Milyen moacutedon igyekezett Roacutema a meghoacutediacutetott teruumlleteket

homogenizaacutelni

Latin nyelv

Iacuteraacutesrendszer

Jog

Mezőgazdasaacuteg

Ipar

Telepuumlleacutesek

9 Milyen okai voltak a Nyugat-roacutemai birodalom

oumlsszeomlaacutesaacutenak

4

Krisztus utaacuten 150 koumlrnyeacutekeacuten megtoumlrik a roacutemai hoacutediacutetaacutesok sorozata ekkortoacutel szaacutemiacutethatjuk a barbaacuter neacutepek invaacutezioacutejaacutet 165-180 koumlrnyeacutekeacuten jaacutervaacutenyok főkeacutent pestis tizedeli a lakossaacutegot a birodalom neacutepesseacutege legyenguumll A koumlzigazgataacutes a hivatalokra eacutepiacutet amelynek a hateacutekonysaacutega alacsony viszont a buumlrokraacutecia miatt koumlltseacuteges Eme hivatali szerkezet eacutes a nagy leacutetszaacutemuacute sereg fenntartaacutesa ceacuteljaacuteboacutel magas adoacutekat vetnek ki az amuacutegy is neheacutez helyzetben leacutevő lakossaacutegra Az informaacutecioacutes graacutediens ebben az időben csoumlkken illetve az eacuteghajlati vaacuteltozaacutesok is szerepet kapnak Ekkor a gabona termeszteacutesi zoacutenaacuteja eacuteszak feleacute toloacutedik el

10 Ismertesse Arnold Toynbee kihiacutevaacutes-vaacutelasz elmeacuteleteacutet

11 Mikeacuteppen eacutertelmezte a romanista eacutes a germanista toumlrteacuteneti

iskola a roacutemai oumlroumlkseacuteget

Roacutemai kontinuitaacutes vagy germaacuten Euroacutepa

A kontinuitaacutes tiacutepusai

Neacutepesseacuteg Telepuumlleacutes Infrastruktuacutera Eszkoumlzoumlk [Jog ndash KAacute+

12 Hogyan eacutepuumllt egybe a bomloacute germaacuten eacutes a szeacuteteső roacutemai

taacutersadalom

Megoldaacutes hagyomaacutenyos eszkoumlzoumlkkel

Innovaacutecioacute alkalmazaacutesa kreatiacutev kisebbseacuteg

Oumlsszeomlaacutes

5

A germaacuten toumlrzsi taacutersadalmak haacuterom csoportra oszthatoacuteak

Toumlrzsi vezetők Szabad harcosok Rabszolgaacutek

A germaacuten taacutersadalmak egyik koheacutezioacutes oumlsszetartoacute ereje a veacuterseacuteg Ez a valoacutejaacuteban maacuter nem leacutetezett de kuumlloumlnfeacutele mitoloacutegiaacutek segiacutetseacutegeacutevel fenn tudtaacutek tartani a laacutetszatot A maacutesik a hűseacutegviszony a germaacuten hadi kiacuteseacuteretben A germaacutenok főkeacutent totaacutelis haacuteboruacutekat viacutevnak a kiacuteseacuteret a sikeres vezetők koumlruumll joumln leacutetre ezt az inteacutezmeacutenyt hasznaacuteltaacutek a fiatalok iskolaacutejaacutenak Innen lehetett a legkoumlnnyebben meggazdagodni ugyanis a zsaacutekmaacutenyt eme reacuteteg koumlzt osztottaacutek szeacutet Egyetlen koumlvetelmeacuteny volt a vezeacuterhez valoacute szemeacutelyes hűseacuteg e neacutelkuumll a hadsereg szervezet nem is műkoumldhetett volna

A roacutemai arisztokraacutecia ezt hasznaacutelta ki ugyanis csatlakoztak a kiacuteseacuterethez iacutegy veacutedelmet nyertek a veacuterdiacutej eacutes veacuterbosszuacute koumlteleacutekeacuteben A kiacuteseacuteret inteacutezmeacutenyesuumll aacutellandoacutevaacute vaacutelik A roacutemaiak nem csak embert hoznak hanem tudaacutest is ami a fejlődeacutes egyik elindiacutetoacuteja lesz A germaacuten taacutersadalom alappilleacutere iacutegy a hűseacuteg lesz

13 Hasonliacutetsa oumlssze a feudalizmus eacutes a klasszikus buumlrokraacutecia

hatalmi rendszereacutet

Feudalizmus

Szemeacutelyes hűseacutegviszony Előny

Olcsoacute műkoumldeacutes

A tőke toumlbblet nem aacutellt rendelkezeacutesre

A vezetők nem fizeteacutest hanem jogokat kaptak (ld erdeacutelyi vajda)

Ebből kellett kitermelni a szuumlkseacuteges peacutenzt Haacutetraacuteny

Minden a szemeacutelyes hűseacutegen muacutelik

Ha meginog a hűseacuteg akkor oumlsszeomlik az egeacutesz rendszer

Klasszikus buumlrokraacutecia

Kiacutena Előny

Az inteacutezmeacutenyhaacuteloacutezat lefedi az egeacutesz orszaacuteg teruumlleteacutet

Mindenhol vannak olyan hivatalnokok akik tanultak

Az aacutellam fizeti őket Haacutetraacuteny

Koumlltseacuteges o Addig dolgoznak amiacuteg fizetik őket

Nagyon korrupcioacute eacuterzeacutekeny o A legfelsőbb koumlroumlkben nagyobb a doumlnteacuteshozatal mint a fizeteacutes o Veacutedekezeacutes ellene

Halaacutelbuumlnteteacutes (nem nagyon megy)

Ha valaki magas hivatalnoki szeacutekbe jut akkor a sajaacutet szuumllőfoumlldjeacuten nem lehettek

6

14 Milyen uralmi tiacutepusokat kuumlloumlnboumlztet meg Max Weber

Tradiacutecionaacutelis Karizmatikus Racionaacutelis

15 Milyen jogi rendszerek voltak a tradicionaacutelis Euroacutepaacuteban

Szokaacutesjog

Toumlrveacutenypoacutetloacute

Toumlrveacuteny magyaraacutezoacute

Toumlrveacuteny rontoacute Kiraacutelyi jog

Charta

Assiza Kaacutenon jog Precedens jog Roacutemai jog

16 Hogyan alakult ki a hűbeacuteriseacuteg rendszere

A koumlzeacutepkori katonai forradalom hataacutesaacutera a lovon toumlrteacutenő hadakozaacutes bdquodivatbardquo joumln Ennek eredmeacutenye hogy a kiacuteseacuteret a zsaacutekmaacutenyboacutel megszedi magaacutet eacutes a vagyoni ellenteacutet a keacutet reacuteteg koumlzoumltt kibővuumll A szabad harcos versenykeacuteptelenneacute vaacutelik a lovagokkal szemben iacutegy veacutedelemre szorul

A veacutedelemnek keacutet fajtaacuteja van a szemeacutelyi veacutedelem azaz commendatio eacutes a foumlldbortok veacutedelem azaz Precaria oblata Ezzel az inteacutezmeacutennyel kialakul a fuumlggeacutes

17 Mutassa be a koumlzeacutepkori mezőgazdasaacutegi forradalom

meneteacutet

suacutelypont aacutetkeruumll az eacuteszak-nyugati teruumlletekre

nyitott keacuterdeacutesek o rabszolgatartoacute marad-e o mezőgazdasaacuteg

asszimetrikus eke keacutet- eacutes haacuteromnyomaacutesos rendszer nyakhaacutem helyett szuumlgyhaacutem sarloacute kasza

civilizaacutecioacutes koumlvetkezmeacutenyek o buacuteza

fogeacutekony a technikai innovaacutecioacute iraacutent kiegyensuacutelyozott taacuteplaacutelkozaacutes 51 hateacutekonysaacutegi araacuteny (foumlldműveleacutesaacutellattenyeacuteszteacutes)

o rizs + kukorica magas neacutepsűrűseacuteg csekeacutely eacuterdekeacuteődeacutes a technika iraacutent

7

minőseacutegi alultaacuteplaacuteltsaacuteg aacutellattartaacutes csekeacutely jelentőseacutege

18 Hasonliacutetsa oumlssze a civilizaacutecioacutekat fenntartoacute mezőgazdasaacutegi

kultuacuteraacutekat

19 Hogyan jelent meg a feudaacutelis taacutersadalomban a

polgaacutersaacuteg

Privileacutegiumok

Oumlnkormaacutenyzat Gazdasaacutegi privileacutegiumok Biacuteraacuteskodaacutesi privileacutegiumok Kegyuacuteri jog

20 Milyen kereskedelmi formaacutek alakultak ki a tradicionaacutelis

Euroacutepaacuteban

Helyi kereskedelem

Haacutezaloacute

Piac

Bolt Taacutevolsaacutegi kereskedelem Interregionaacutelis kereskedelem

Munka Hozam Talaj

Buacuteza Kemeacuteny munka csak a veteacutes eacutes az arataacutes idejeacuten

1410 Gyorsan kimeruumll

Rizs Nagyon sok keacutezimunka

13050 Hosszuacute ideig fennmarad a termeacutekenyseacuteg

Kukorica 50 munkanap

13050 Gyorsan kimeruumll

8

21 Milyen moacutedjai vannak a javak elosztaacutesaacutenak

Piac Redisztribuacutecioacute Reciprok formaacutek

22 Hogyan hataacuterozhatoacute meg a vaacuteros fogalma

Werbőczy Istvaacuten bdquoHaacutezaknak szuumlkseacuteges falakkal koumlruumllvett sokasaacutega amely joacute eacutes tisztes megeacutelheteacutesre

kivaacuteltsaacutegolva vanrdquo

Szent Aacutegoston bdquoVaacuteros az ahol foacuterumot tartanakrdquo Vaacuteros a foumlldrajzi munkamegosztaacutesban valamilyen koumlzponti szerepkoumlrt betoumlltő doumlntően nem mezőgazdasaacutegi jellegű telepuumlleacutes

Taxatiacutev definiaacutelaacutes

nagyobb neacutepesseacuteg + sűrű betelepuumlleacutes a taacutersadalom meghataacuterozoacute reacutesze nem őstermelő differenciaacutelt taacutersadalom reacutegioacute erődiacutetettseacuteg

Vaacuterosi funkcioacutek

Politikai eacutes adminisztratiacutev feladatok Gazdasaacutegi feladatok Oktataacutesi eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi feladatok

23 Milyen tiacutepusai voltak a vaacuterosoknak a tradicionaacutelis

Euroacutepaacuteban

Civitas

Szabad kiraacutelyi vaacuteros

City freistadt ville libre

A magas rendű roacutemai vaacuterosok neve volt

A kiraacutely koumlzvetlen hatalma alatt aacutell Oppidum

Olyan vaacuteros a roacutemai birodalomban ahol nem roacutemaiak laktak

Magaacutenfoumlldesuacuteri koumlzpontokban

24 Mutatsd be a koumlzeacutepkori euroacutepai gazdasaacuteg deacuteli poacutelusaacutet

Bizaacutenci birodalom Iszlaacutem vilaacuteg

Kontinentaacutelis koumltoumlttseacutegek Itaacuteliai vaacuterosok

9

Aacutellamvaacuterosok

Csak kereskedelemmel foglalkoznak Fűszerek

Bors divat volt hasznaacutelni Aacutellamvaacuterosok

Nemesek benn maradtak a vaacuterosban o Megerődiacutetett vaacuterosi haacutezakat eacutepiacutetenek o A vaacuteros az eacuteletteruumlk egeacutesze o De a birtokaik a vaacuteros koumlruumll vannak

Vaacuteros + reacutegioacute

A vaacuterosi koumlzhatalom aacutetveszi a hatalmat a contado felett

25 Mutatsd be a koumlzeacutepkori euroacutepai civilizaacutecioacute eacuteszaki poacutelusaacutet

Neacutemetalfoumlld Hansa-szoumlvetseacuteg

Iparosok

Festőnoumlveacutenyek viraacutegok tejtermelő teheneacuteszet

A Hansa eacutelelmezi Neacutemetalfoumlldet

Luumlbeck Itt fejlesztik ki a keacutesőbbi vilaacutegkereskedelem alapjaacutet

26 Ki volt Thomas Robert Malthus eacutes milyen elmeacutelet

megalkotaacutesa fűződik a neveacutehez

1766-1839 Angol demograacutefus az angol klasszikus koumlzgazdasaacutegtan fontos keacutepviselője anglikaacuten lelkeacutesz Vizsgaacutelatai soraacuten arra jutott hogy a gazdasaacuteg nem tudja ellaacutetni a neacutepesseacutegnoumlvekedeacutest a malthus-i feacutekek aacutelliacutetjaacutek le azt

Elvek

A neacutepesseacutegnoumlvekedeacutes alapvetően exponenciaacutelis

A mezőgazdasaacutegi noumlvekedeacutes lassuacute

Malthus-i feacutekek

Jaacutervaacutenyok

Haacuteboruacutek

Eacutehiacutenseacutegek

()27 Milyen gazdasaacutegi elmeacuteletek magyaraacutezzaacutek a XIV szaacutezad

gazdasaacutegi vaacutelsaacutegaacutenak kialakulaacutesaacutet

10

viacuterus bolha raacutegcsaacuteloacute ember ember

Tradicionaacutelis kor gazdasaacutegi noumlvekedeacuteseacutenek modelljei

Egyensuacutely a neacutepesseacuteg eacutes az erőforraacutes koumlzoumltt (neo-Malthusianus modell)

Egyensuacutely neacutepesseacuteg eacutes a tulajdonosi szerkezet koumlzoumltt

Egyensuacutely a neacutepesseacuteg eacutes a mezőgazdasaacutegi termeleacutes eacutes a piacok koumlzoumltt

A preindusztriaacutelis alacsony integraacuteltsaacutegaacutenak az okai

Foumlldrajzi akadaacutelyok

Tranzakcioacutes koumltseacutegek

Regionaacutelis kuumlloumlnbseacutegek

Verseny ellenes szervezetek (ceacutehek)

Magas koumlltseacutegek okai

Politikai fregmentaacutecioacute o Vaacutemok a kis fejedelemseacutegek hataacuteraacuten

Egyuumlttműkoumldeacutesi neheacutezseacutegek

Felkeleacutesek eacutes haacuteboruacutek

28 Milyen előjelei voltak a XIV

szaacutezad vaacutelsaacutegaacutenak a szaacutezad első

eacutevtizedeiben

Kliacutema romlaacutes Tuacutelneacutepesedeacutes Alultaacuteplaacuteltsaacuteg Mezőgazdasaacutegi vaacutelsaacutegok

Zoumlld arataacutesok (1313-1317) o Nem eacutert be a gabona eacutes zoumllden

arattaacutek le majd fogyasztottaacutek el

Malthus

29 Hogyan terjedt el Euroacutepaacuteban a

pestis a XIV szaacutezad folyamaacuten

11

30 Milyen taacutersadalmi reakcioacutekat eacutes alkalmazkodaacutesi

strateacutegiaacutekat eredmeacutenyezett a fekete halaacutel időszaka

Kortaacuters reakcioacutek

Isten buumlnteteacutese o Bűnbak keacutepzeacutes

Idegenek (zsidoacutek muzulmaacutenok)

Nők Boszorkaacuteny uumlldoumlzeacutes Coelibatus

Nem tartjaacutek be

Flagellaacutensok Oumlnostorozoacutek

Veacutedekezeacutesek o Karanteacuten o A koacuterokozoacutek elgyenguumlleacutese

o Oumlnszabaacutelyozoacute demograacutefiai rendszer

Hosszuacute taacutevuacute alkalmazkodaacutes

Oumlnszabaacutelyzoacute demograacutefiai rendszer o Louis Henry 1911-1991

Szuumlleteacutesi esketeacutesi eacutes halaacutelozaacutesi anyakoumlnyvek o Alapelvek

A nők termeacutekenyseacutegi időszaka 14-40 eacutev 13 gyerek megszuumlleacutese

Magas gyermekhalandoacutesaacuteg Csak 7 gyermek marad eacuteletben

Szuumlleteacutes vaacuterhatoacute időtartama 20-30 eacutev

Fő eszkoumlz a nő első haacutezassaacutegkoumlteacuteseacutenek eacuteletkora Szokaacutesjog aacuteltal A haacutezassaacutegok ideje 7-10 eacutev 12-14 eacuteves kor --gt nő a neacutepesseacuteg XVI szaacutezad veacutegi Angliaacuteban 31 eacutev --gt neacutepesseacutegnoumlvekedeacutes

nincs Aki haacutezassaacutegon kiacutevuumll szuumllt azt szankcionaacuteltaacutek

Feudaacutelis gazdasaacuteg keacutet iraacutenya a vaacutelsaacuteg utaacuten o Megosztottsaacuteg erősoumldeacutese

Lengyelorszaacuteg Naacutepolyi Kiraacutelysaacuteg o Politikai centralizaacutecioacute eacutes aacutellami integraacutecioacute

Franciaorszaacuteg Oroszorszaacuteg Anglia

Koumlzoumlsseacuteg Koacuterokozoacute

Azok nyernek akik a legimmunisabbak

Agressziacutev megkapja eacutes meghal Evoluacutecioacutesan sikertelen

Gyenge kisebb a betegseacuteg sikeres

12

31 Hogyan vonhatoacute meg a XIV szaacutezadi vaacutelsaacuteg meacuterlege

bdquoA keacuteső koumlzeacutepkori vaacutelsaacutegot leginkaacutebb egy kuumllső okokra visszavezethető demograacutefiai oumlsszeomlaacuteskeacutent iacuterhatjuk le amely elindiacutetotta az inteacutezmeacutenyi szintű lsquoteremtő pusztiacutetaacutesrsquo

(creative destruction) folyamataacutet amely az euroacutepai gazdasaacutegot egy magasabb noumlvekedeacutesi paacutelyaacutera aacutelliacutetotta lehetőveacute teacuteve hateacutekonyabb struktuacuteraacutek bevezeteacuteseacutet eacutes a technoloacutegiai

potenciaacutel jobb kihasznaacutelaacutesaacutetrdquo Stephan R Epstein

Teremtő pusztiacutetaacutes

Egy uacutej noumlvekedeacutesnek uacutegy teremtik meg a felteacuteteleit hogy a reacutegi rendszer azon elemeit amelyek haacutetraacuteltatjaacutek az uacutej rendszert azt kiiacutertjaacutek

Koumlvetkezmeacutenyek

Nemzetaacutellamok

Ipari forradalom

32 Hogyan vaacutelt Velence az euroacutepai gazdasaacuteg koumlzpontjaacutevaacute

Beveacutetelcsoumlkkeneacutesek a XIV szaacutezadban

Nagy csoumlkkeneacutes van Angliaacuteban Franciaorszaacutegban eacutes Spanyolorszaacutegban

Kis csoumlkkeneacutes Velenceacuteben eacutes az Eacuteszak-itaacuteliai vaacuterosokban o Ők ugyanis luxuscikkekkel kereskedik eacutes arra mindig van kereslet

Kereskedelem

Alapvetően nem mezőgazdasaacutegi aacutellam volt Eredete

Neacutepvaacutendorlaacutesi menekuumlltek hoztaacutek leacutetre Bizaacutenci birodalom reacutesze

Polgaacutersaacutega ortodox vallaacutesuacute Fűszerkereskedelem

33 Mi a rsquofonduksrsquo

Koumltelező elkuumlloumlniacutetett lakoacutehelyek

Fondaco dei Tedesci (neacutemet keruumllet)

Ghetto (zsidoacute keruumllet) o Ipari negyed volt eredetileg o Jelenteacutese az aacutegyuacuteoumlntők negyede

34 Mi volt a rsquogalere de mercatorsquo rendszere

Tartoacutes vaacutelsaacuteg

Az aacutellam reacuteszt vesz a befekteteacutesekben o Maga eacutepiacutettet hajoacutekat

13

o Arsenal

4000 munkaacutes o Meg lehet venni az aacutellamtoacutel a hajoacutekat de beacuterelni is lehet

Tengeri kereskedelem

Galeri de mercato o Keletre

Galere de Fiandra o Neacutemetalfoumlldre

Galere de Trafego o Eacuteszak-Afrikaacuteba

35 Milyen okai voltak Velence hanyatlaacutesaacutenak

Euroacutepai aacutellamok regeneraacuteloacutedaacutesa Oszmaacuten birodalom terjeszkedeacutese

1453 Konstantinaacutepoly

1475 Kaffa

1516 Sziacuteria

1517 Egyiptom o Tuacutel draacutega lesz a kereskedelem

Foumlldrajzi felfedezeacutesek

Portugaacutelia Spanyolorszaacuteg Anglia Hollandia etc

36 Milyen okai voltak a nagy foumlldrajzi felfedezeacuteseknek

Azeacutert ez eleacuteg alap dolog

37 Mit jelent a kora uacutejkor hadaacuteszati fogalma

Mozgathatoacute hordozhatoacute lesznek a kuumlloumlnboumlző cuccok Gyalogsaacuteg

Spanyol muskeacutetaacutesok

Neacutemet landsknecht-ek

Svaacutejci alabaacuterdosok

Toumlroumlk janicsaacuterok Paacuteviai csata 1526 febr 24

V Kaacuteroly eacutes II Ferenc kiraacutely

Ebben a csataacuteban mutatkozik be a tűzfegyver előszoumlr

38 Mieacutert vaacutelt Portugaacutelia a foumlldrajzi felfedezeacutesek vezető

aacutellamaacutevaacute

Strenght

Autonoacutem hatalom

14

Fejlett gazdasaacuteg o Muzulmaacutenokkal kereskedik

Nagy flotta Weakness

Messzeseacuteg Oppurtunity

Nyitott a tengerre

Firenze eacutes Genova taacutemogatja () Threats

Iszlaacutem aacutellamok aacuteltal

A formaacuteloacutedoacute Spanyolorszaacuteg aacuteltal

39 Milyen moacutedon befolyaacutesolta Afrika toumlrteacutenelmeacutet az euroacutepai

kolonizaacutecioacute

40 Mit jelent az aacuterforradalom

Az aacutersziacutenvonal ugraacutesszerű emelkedeacutese Euroacutepaacuteban a 16-17 sz-ban Amerika eacutes India felfedezeacutese eacutes gyarmatosiacutetaacutesa utaacuten nagy toumlmegű nemesfeacutem aacuteramlott Euroacutepaacuteba Az olcsoacute arany eacutes ezuumlst beoumlzoumlnleacutese csoumlkkentette a nemesfeacutempeacutenz vaacutesaacuterloacuteerejeacutet eacutes noumlvelte az aacuteruk aacuteraacutet 200-300-kal A mezőgazdasaacutegi aacuterak nagyobb meacuterteacutekben noumlvekedtek mint az iparcikkekeacute (iparolloacute) A kontinentaacutelis munkamegosztaacutes miatt Ny-Euroacutepaacutet fokozottan iparcikktermeleacutesre oumlsztoumlnoumlzte eacutes ez vezetett el a manufaktuacuteraacutek leacutetrejoumltteacutehez Hataacutesa Spanyolorszaacuteg gazdasaacutegi eacuteleteacutet suacutejtotta a legerősebben de Euroacutepa szerte (kuumlloumlnoumlsen a Ny-Eu-i orszaacutegokban ugyanis Spanyolorszaacuteg hiteleinek toumlrleszteacuteseacutere eacutes aacutellandoacute haacuteboruacutei fedezeacuteseacutere nagy mennyiseacutegben tovaacutebbiacutetott nemesfeacutemet (peacutenzt) Itaacuteliaacuteba Neacutemetorszaacutegra eacutes a Neacutemetalfoumlldre) megneheziacutetette a dolgozoacute toumlmegek helyzeteacutet mert a beacuterek emelkedeacutese elmaradt az aacuterakeacute moumlgoumltt (11ja)

41 Hasonliacutetsd oumlssze az angol eacutes a francia territoriaacutelis aacutellamok

fejlődeacuteseacutet a kora uacutejkor idejeacuten

Francia modell

Eltarthatoacutesaacuteg o Tuacutel jut azon a teruumllethataacuteron amely eltarthatoacute

150-180 km2 az ideaacutelis Akkoriban 300 km2

Kaacuterok o Adoacuteszedeacutes

Helyiek szedik be

Buumlrokraacutecia

A beszedett adoacute fele nem eacuterkezik be Lekoumlltseacutegezik

15

Nettoacuteba elsikkasztjaacutek o Keacutet fővaacuteros

Paacuterizs Politikai fővaacuteros Oumlrveacuteny

Itt gyűlik oumlssze az adoacute eacutes innen folyik szeacutet Tőzsde eacutes a Kiraacutelyi Bank

Lyon Gazdasaacutegi koumlzpont

Keacutet reacutegioacute Atlanti-Franciaorszaacuteg Mediterraacuten-Franciaorszaacuteg Polarizaacuteloacutedik emiatt

Piaci alapuacute gazdasaacutegi teveacutekenyseacuteg eacutes az adoacute alapuacute gazdasaacutegi teveacutekenyseacuteg

Nyelvek Ok () eacutes a provance (keacutesőbb elhal)

Hivatali buumlrokraacutecia francia nyelven Hadseregreform

XVII szaacutezadban

Sorozott hadseregek --gt a hadseregen az egeacutesz lakossaacuteg aacutetmegy (feacuterfi)

XIV Lajosnak kb 400-500 ezer katonaacuteja van

Angol modell

Ideaacutelis meacuteretű o Elvesziacuteti az euroacutepai koumltődeacuteseit

Gyarmateacuterdekeltseacuteg feleacute tud tekinteni o Eacuteszak-Amerika o India o Ausztraacutelia

Rendet kellett tenni a Brit-szigeteken o Wales

A leghamarabb keruumll ki a rivaacutelisok soraacuteboacutel

A XIII szaacutezadtoacutel angol tartomaacuteny

Le vannak győzve + a walesi nemesseacuteg szaacutemaacutera rendkiacutevuumlli beveacuteteleket kapnak hogy a marhaacutejukat London piacain el tudjaacutek adni

o Skoacutecia

Lowland - Alfoumlld A neacutepesseacuteg nagy reacutesze elangolosodik

Highland - Felfoumlld A neacutepesseacuteg kis reacutesze lakik itt

1707-ben maga keacuteri a felveacuteteleacutet az unioacuteba

A skoacutet troacutent Londonba teszik

Előny Az ipari forradalom elejeacuten az egyik legfontosabb ipari

videacutekkeacute vaacutelt Ott vannak hatalmas szeacuten teruumlletek A brit szigetek bevaacutendorloacutei ceacutelpont

Iacuter katolikusok o Iacuterorszaacuteg

16

Vesztese Anglia integraacutecioacutejaacutenak

Gyarmat Ugyanuacutegy baacutennak az iacuterekkel mint az indiaacutenokkal Az iacuter felkeleacutesekkel elveacuterzik a nemesseacuteg

Egyosztaacutelyos taacutersadalommaacute vaacutelik

Parasztsaacuteg

Ha valaki felemelkedik akkor integraacuteloacutedni kellett az angol nemesseacutegbe

A neacutepesseacuteg nagy reacutesze elangolosodik

Csak 1918-ban vaacutelik fuumlggetlenneacute

42 Milyen privileacutegiumai voltak az euroacutepai nemesseacutegnek

Erőszak privileacutegium

Jogszolgaacuteltataacutes privileacutegiuma

Birtokbiacuteraacutes

A koumlzvetlen adoacutek aloacuteli mentesseacuteg

43 Milyen moacutedon formaacutelta aacutet a nemesseacuteg taacutersadalmi

poziacutecioacutejaacutet az aacutellam

A hadseregszervezet aacutetalakiacutetaacutesa szuumlkseacuteges felteacutetele volt az aacutetalakulaacutesnak A zsoldos sereget felvaacuteltotta a toborzott sorkatonasaacuteg ahol a nemesi szaacutermazaacutesuacuteak tisztekkeacute vaacuteltak Iacutegy a koraacutebbi kivaacuteltsaacutegolt szabad poziacutecioacuteboacutel egy az aacutellamtoacutel fuumlggő helyzetbe keruumlltek alkalmazottak lettek Leacutetrejoumln a birtokveacutedelemre a hitbizomaacuteny inteacutezmeacutenye

44 Milyen moacutedon vaacuteltozott a polgaacutersaacuteg helyzete a koumlzeacutepkori eacutes

az uacutejkori Euroacutepaacuteban

Kereskedők

Textil ipar 80

Baacutenyaacuteszat 10

Kereskedők vs keacutezművesek o A kereskedők ki akartaacutek hasznaacutelni a konjuktuacuteraacutet o A ceacutehes keacutezműves be akarja tartani a ceacutehe szabaacutelyzataacutet o Putting out system

A kereskedők megkeresteacutek a kontaacuterokat eacutes adnak nekik geacutepeket hogy termeljenek

Nő a kereskedők befolyaacutesa

A ceacutehek oumlsszeomlanak

Keacutezművesek

17

Ceacutehekbe szerveződtek o Minőseacuteg biztosiacutetoacute eacutes eacuterdekveacutedő rendszer o Joacute minőseacutegű termeacutek előaacutelliacutetaacutesa o Tisztesseacuteges megeacutelheteacutes biztosiacutetaacutesa

Versenyellenes strateacutegia

Stabilan annyi embert lehetett foglalkoztatni amennyit a piac el tudott tartani

Mindent korlaacutetoztak

Peacutenzemberek

Textilkereskedők

Aranyművesek

Privaacutet peacutenzkoumllcsoumlnzők o Nem tudnak versenyt tartani a nagy aacutellami bankokkal

1609 Amsterdam

1694 Bank of England Mindkettőt hollandok alapiacutetottaacutek

Hivatalnokok

Egyre nagyobb leacutetszaacutemra van szuumlkseacutege az aacutellamnak

Helyi igazgataacutesban vesznek reacuteszt főkeacutent

A polgaacutersaacuteg aacuterulaacutesa Hogyan eacuterkezett Euroacutepaacuteba a kapitalizmus o Werner Sombart

Kuumllfoumlldiek hozzaacutek Euroacutepaacuteba a kapitalizmust kuumllfoumlldről A zsidoacutek hozzaacutek

o Max Weber

A protestaacutens etika eacutes a kapitalizmus szelleme Az aacutetalakulaacutes amely a kapitalizmushoz vezetett az a

kontinensen beluumll joumltt leacutetre

A polgaacutersaacuteg nemesseacute akart vaacutelni eacutes ezt meg is tette amint lehetett Az az etikai rendszer amellyel a nemesseacuteg rendelkezett

mindenkinek norma volt

Holland baleset a XVI szaacutezadban Euroacutepa egyik legfejlettebb teruumllete A spanyol HBB egyik kivaacuteltsaacutegolt teruumllete Alba herceg kiiacutertja a nemesseacuteg nagy reacuteszeacutet

Csak az Oraacuteniai csalaacuted marad meg A leggazdagabb polgaacuterok leacutepnek a helyuumlkre

45 Hogyan vaacutelt szeacutet a kelet-euroacutepai eacutes a nyugat-euroacutepai jobbaacutegysaacuteg toumlrteacuteneti fejlődeacutesi paacutelyaacuteja Euroacutepaacuteban az uacutejkor idejeacuten

Az Elbaacutetoacutel keletre egyfajta uacutejra feudalizaacutecioacute joumltt leacutetre Ennek oka a XV szaacutezadi neacutepesseacutegnoumlvekedeacutes volt Nyugat-Euroacutepaacutenak eacutelelemre volt szuumlkseacutege eacutes ezt az igeacutenyt Kelet-Euroacutepa volt hivatott ellaacutetni Az ottani foumlldbirtokosoknak eacuterdekuumlk volt hogy termeljenek gabonaacutet iacutegy a jobbaacutegytoacutel főkeacutepp robotot koumlveteltek Nyugaton azonban kezdett kialakulni a tőkeacutes rendszer tehaacutet mindennek a mozgatoacutejaacutevaacute a peacutenz vaacutelt Ebből kifolyoacutelag a jobbaacutegytoacutel főkeacutepp peacutenzt keacutertek mintsem ajaacutendeacutekot eacutes robotot Sőt meg lehetett vaacutesaacuterolni a egyeacuteb juttataacutesokat azaz inkaacutebb kivaacutesaacuterolni kifizetni

18

46 Milyen moacutedon viszonyult az euroacutepai taacutersadalom a

marginaacutelis csoportokhoz

Ezek alapvetően kirekesztett csoportok tehaacutet nem szaacutemiacutethattak tuacutel sok joacutera Az első amelyről meg kell emleacutekezzuumlnk az a vallaacutesi menekuumlltek csoportja Minden orszaacuteg vezetője valamilyen vallaacutest vaacutelasztott eacutes azt kellett koumlvetnie a lakossaacutegnak is Akieacute az orszaacuteg azeacute a vallaacutes elven Ebből kifolyoacutelag keletkeztek a vallaacutesi menekuumlltek A menekuumlltek a plusz embermennyiseacutegen kiacutevuumll plusz tudaacutest tapasztalatot is jelentett iacutegy peacuteldaacuteul amikor a hugenottaacutek megjelentek neacutemet foumlldoumln felviraacutegzaacutes koumlvette uacutetjukat A maacutesik csoport a zsidoacutesaacuteg Erről nem hiszem hogy sokat kellene iacuternom eleacuteg egyeacutertelmű A koldusokat e korban kezdik el segiacuteteni főleg a kereszteacuteny teruumllteken Megvaacuteltozik a szegeacutenyekhez valoacute viszonyulaacutes is A rabszolgasaacuteg Euroacutepaacuteban hivatalosan a beacutecsi kongresszus idejeacuteig azaz 1815-ig leacutetezik

Ideacutezett forraacutesmunkaacutek

(daacutetum neacutelk) Letoumllteacutes daacutetuma 2011 januaacuter 9 forraacutes httpsagvgyakgu-szegedhutanarfarkzoltABSOLUTATORTFEUMHTM

A szerkesztő megjegyzeacutesei Remeacutelem hasznaacutelhatoacute informaacutecioacute mennyiseacutege van itt oumlsszefoglalva A forraacutesokroacutel csak annyit hogy a kiadott ppt-kből az aacuteltalam iacutert oacuterai jegyzetből illetve egy maacutesik jegyzetből amelyet egy bizonyos Eacuteghajlat eacutes toumlrteacutenelem ciacutemű oacuteraacuten jegyzeteltem tovaacutebbaacute a fenn emliacutetett helyről meriacutetettem Megjegyezneacutem hogy eme mű elsősorban sajaacutet hasznaacutelatra keacuteszuumllt tehaacutet nem pontos eacutes nem teljes Ettől fuumlggetlenuumll remeacutelem hogy joacute szolgaacutelatot tesz KŐROumlS AacuteKOS

Page 2: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 3: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 4: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 5: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 6: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 7: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 8: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 9: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 10: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 11: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 12: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 13: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 14: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 15: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 16: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 17: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 18: Társadalmi modernizáció tételsor

Page 19: Társadalmi modernizáció tételsor