Top Banner
TAPOLCAI ÚJSÁG 2018. FEBRUÁR 2. IV. évfolyam 4. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu Véget érő diákévek Százhat tanuló viselheti immár az iskolától kapott szalagot ÜNNEPSÉG - A Széche- nyi István Baptista Közép- iskola 106 diákjának tűz- ték fel az osztályfőnökök a szalagot pénteken a Cser- mák József Rendezvény- csarnokban. Az ünnepségre rengeteg szülő, hozzátartozó érkezett, de a korábbi hagyomá- nyoknak megfelelően részt vettek a város vezetői, ön- kormányzati képviselői, in- tézményvezetői is. A Him- nusz elhangzása, majd Kra- vácz Barbara éneke és Hor- váth Rajmond szavalata után Szollár Gyula igazgató kö- szöntötte a jelenlévőket, köztük külön a végzősöket. Beszédében kiemelte, hogy az iskola felkészítette a gye- rekeket az életre. - Egy olyan életre, amelynek alapja a tisztességes megélhetés, a család, a szülők, testvérek, nagyszülők szeretete. Eddig nem éreztétek a felnőtt élet közelségét, azt, hogy vége a klasszikus diákéveknek. Most viszont érzékelhetően meghatottan vagytok itt szü- leitek, hozzátartozóitok, szeretetet sugárzó tekintete előtt – fogalmazott, majd utalt a következő hónapok- ra, amely az iskolát záró nagy megmérettetésre való felkészüléssel telik majd. Az útravalóban elhangzott, jó szakemberre mindig szük- sége lesz a társadalomnak, és az már a végzősökön mú- lik, hogy életükben, munká- jukban hitelesek maradja- nak és megszerzett tudásu- kat a közösség javára is for- dítsák. Az igazgató beszéde után az osztályfőnökök (Marton Péter, Decsi Krisz- tina, Dósa Rozália, Mészá- rosné Hardi Ágnes, Hargitai Andrea) ünnepélyesen fel- tűzték a szalagokat a tanulók öltönyeire, blúzaira. A sza- lagfeltűzés után Dobó Zol- tán polgármester szólt a vég- zősökhöz. Arra kérte őket, hogy soha ne feledjék szüleik, család- juk támogatását, ami meg- nyitotta előttük a lehetősé- gek kapuját. A végzősök nevében ezúttal Csalló Kristóf 12. a osztá- lyos diák köszönt el a taná- roktól és a még maradó diák- társaktól. (szj) Tovább szépül a látkép Templomosok Tapolcán Idén is folytatódik a belvá- rosi épülethomlokzatok fel- újítása, tudtuk meg Tapolca polgármesterétől. Dobó Zoltán elmondta, hogy legalább két épület külső felületét szeretnék megújítani, természetesen most is külső forrásból.. (Írásunkat a 2. oldalon ol- vashatják „Városi ügyek, fo- lyamatok” címmel) (szj) Szabadegyetemi előa- dást szervezett az 1997- ben újjászületett, ha- zánkban is aktív Templo- mos Lovagrend és a Templárius Alapítvány Ta- polcán. A legfőbb téma ezúttal a vi- lágméretekben jelenlévő ke- resztényüldözések elleni küzdelem volt az alapítvány zarándokházában múlt csü- törtökön. Az eseményre ér- kezett hívek, egyházi tiszt- ségviselők, keresztény értel- miségiek előtt dom. Vársze- gi Csaba, a Templomos Lo- vagrend magyarországi pre- ceptora igyekezett tévhite- ket eloszlatni, azt hangsú- lyozta, hogy lovagrendjüket kizárólag az egyház védel- me fűzi össze a harcos kö- zépkori szervezettel. Ugyan- akkor a harc ma nem fegy- verekkel folyik, hanem is- meretátadással, a liturgia, a könyvkiadás és a konferen- ciák adta lehetőségekkel, eszközökkel - mondta. - Kalandfilmekből, regé- nyekből táplálkozó téves el- képzelések lengik körbe a Templomosok múltját, ám tudni kell, hogy a lovagrend már a középkorban meg- szűnt. Rendünket a nagy- mester 1997-ben élesztette fel az eredeti elvekkel, de modern eszközökkel. (Írá- sunk folytatását a 3. oldalon olvashatják Az üldözött ke- resztényekért” címmel) (tl) Tanulság? Az nincs... Egy másodperc, talán kettő. A konkrét hely- zetben hihetetlen mennyiségű impulzus futott át az agyamon, e villanásnyi időben a szituáció forgató- könyve több verzió- ban. Megálltam autó- val a zebra előtt, egy idősebb pár várako- zott a másik oldalán. Elnéztek balra, egy transzporter látszott, még messze volt. Le- léptek az útra. A ne- kem szemből, nekik balról érkező jármű nem lassított, jócskán túllépte a megenge- dett sebességet. Der- medten néztem előre, úgy tűnt, a gázolás el- kerülhetetlen. Téved- tem, néhány centin múlt ugyan, de nem ütötte el őket az autó. Sőt, vezetője észre sem vette az átkelő- ket, vidáman beszél- getett utasával. Ma sem tudja, hogy majd- nem elgázolt két em- bert. Nem rajta múlt. Szijártó János Az egyik legszebb belvárosi épület homlokzata tavaly újult meg. A polgármester folytatást ígér Fotó: szj. Múlt pénteken tartották a Széchenyi István Baptista Középiskola szalagtűző ün- nepségét a Csermák József Rendezvénycsarnokban Fotó: Szijártó János Várszegi Csaba a Templomos Lovagrend jelenkori küldetéséről beszélt Fotó: Töreky László
8

Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

Nov 25, 2021

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

TAPOLCAI ÚJSÁG2018. FEBRUÁR 2. IV. évfolyam 4. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu

Véget érő diákévek Százhat tanuló viselheti immár az iskolától kapott szalagotÜNNEPSÉG - A Széche-nyi István Baptista Közép-iskola 106 diákjának tűz-ték fel az osztályfőnökök a szalagot pénteken a Cser-mák József Rendezvény-csarnokban.

Az ünnepségre rengeteg szülő, hozzátartozó érkezett, de a korábbi hagyomá-nyoknak megfelelően részt vettek a város vezetői, ön-kormányzati képviselői, in-tézményvezetői is. A Him-nusz elhangzása, majd Kra-vácz Barbara éneke és Hor-váth Rajmond szavalata után Szollár Gyula igazgató kö-szöntötte a jelenlévőket, köztük külön a végzősöket. Beszédében kiemelte, hogy az iskola felkészítette a gye-rekeket az életre. - Egy olyan életre, amelynek alapja a tisztességes megélhetés, a család, a szülők, testvérek, nagyszülők szeretete. Eddig nem éreztétek a felnőtt élet közelségét, azt, hogy vége a klasszikus diákéveknek. Most viszont érzékelhetően meghatottan vagytok itt szü-

leitek, hozzátartozóitok, szeretetet sugárzó tekintete előtt – fogalmazott, majd utalt a következő hónapok-ra, amely az iskolát záró nagy megmérettetésre való felkészüléssel telik majd. Az útravalóban elhangzott, jó szakemberre mindig szük-sége lesz a társadalomnak, és az már a végzősökön mú-lik, hogy életükben, munká-

jukban hitelesek maradja-nak és megszerzett tudásu-kat a közösség javára is for-dítsák. Az igazgató beszéde után az osztályfőnökök (Marton Péter, Decsi Krisz-tina, Dósa Rozália, Mészá-rosné Hardi Ágnes, Hargitai Andrea) ünnepélyesen fel-tűzték a szalagokat a tanulók öltönyeire, blúzaira. A sza-lagfeltűzés után Dobó Zol-

tán polgármester szólt a vég-zősökhöz. Arra kérte őket, hogy soha ne feledjék szüleik, család-juk támogatását, ami meg-nyitotta előttük a lehetősé-gek kapuját. A végzősök nevében ezúttal Csalló Kristóf 12. a osztá-lyos diák köszönt el a taná-roktól és a még maradó diák-társaktól. (szj)

Tovább szépül a látkép

Templomosok Tapolcán

Idén is folytatódik a belvá-rosi épülethomlokzatok fel-újítása, tudtuk meg Tapolca polgármesterétől.Dobó Zoltán elmondta, hogy legalább két épület

külső felületét szeretnék megújítani, természetesen most is külső forrásból.. (Írásunkat a 2. oldalon ol-vashatják „Városi ügyek, fo-lyamatok” címmel) (szj)

Szabadegyetemi előa-dást szervezett az 1997-ben újjászületett, ha-zánkban is aktív Templo-mos Lovagrend és a Templárius Alapítvány Ta-polcán.

A legfőbb téma ezúttal a vi-lágméretekben jelenlévő ke-resztényüldözések elleni küzdelem volt az alapítvány zarándokházában múlt csü-törtökön. Az eseményre ér-kezett hívek, egyházi tiszt-ségviselők, keresztény értel-miségiek előtt dom. Vársze-gi Csaba, a Templomos Lo-vagrend magyarországi pre-ceptora igyekezett tévhite-ket eloszlatni, azt hangsú-lyozta, hogy lovagrendjüket kizárólag az egyház védel-me fűzi össze a harcos kö-

zépkori szervezettel. Ugyan-akkor a harc ma nem fegy-verekkel folyik, hanem is-meretátadással, a liturgia, a könyvkiadás és a konferen-ciák adta lehetőségekkel, eszközökkel - mondta. - Kalandfilmekből, regé-nyekből táplálkozó téves el-képzelések lengik körbe a

Templomosok múltját, ám tudni kell, hogy a lovagrend már a középkorban meg-szűnt. Rendünket a nagy-mester 1997-ben élesztette fel az eredeti elvekkel, de modern eszközökkel. (Írá-sunk folytatását a 3. oldalon olvashatják Az üldözött ke-resztényekért” címmel) (tl)

Tanulság?Az nincs...

Egy másodperc, talán kettő. A konkrét hely-zetben hihetetlen mennyiségű impulzus futott át az agyamon, e villanásnyi időben a szituáció forgató-könyve több verzió-ban. Megálltam autó-val a zebra előtt, egy idősebb pár várako-zott a másik oldalán. Elnéztek balra, egy transzporter látszott, még messze volt. Le-léptek az útra. A ne-kem szemből, nekik balról érkező jármű nem lassított, jócskán túllépte a megenge-dett sebességet. Der-medten néztem előre, úgy tűnt, a gázolás el-kerülhetetlen. Téved-tem, néhány centin múlt ugyan, de nem ütötte el őket az autó. Sőt, vezetője észre sem vette az átkelő-ket, vidáman beszél-getett utasával. Ma sem tudja, hogy majd-nem elgázolt két em-bert. Nem rajta múlt.

Szijártó János

Az egyik legszebb belvárosi épület homlokzata tavaly újult meg. A polgármester folytatást ígér Fotó: szj.

Múlt pénteken tartották a Széchenyi István Baptista Középiskola szalagtűző ün-nepségét a Csermák József Rendezvénycsarnokban Fotó: Szijártó János

Várszegi Csaba a Templomos Lovagrend jelenkori küldetéséről beszélt Fotó: Töreky László

Page 2: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

2018. FEBRUÁR 2. KÖZÉLET2 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Támogatás, segítség a térségnekSzámos alkalommal érke-zett már Rig Lajos köz-benjárásával támogatás a térségbe Németország-ból. Legutóbb Tapolcai helyi buszközlekedésé-nek hosszú távú megol-dásában segédkezett az országgyűlési képviselő, illetve egy igen komoly szállítmány megszerve-zése körvonalazódik je-lenleg.

- A helyi személyszállítás működtetése mindig jelen-tős anyagi terhet rótt a vá-rosra. Emiatt keresett meg Dobó Zoltán polgármester, aki felvetette, hogy esetleg németországi kapcsolataim révén próbáljak hosszabb távú megoldást találni. Ez-után ültünk le Sándor László IPA-tisztségviselővel egyez-tetni, és az ő segítségével vi-szonylag gyorsan sikerült egy igazán jó lehetőséget megragadni. Három hasz-nált, ám kifogástalan állapo-tú, alacsony fogyasztású, gazdaságosan működtethe-tő, akadálymentesített Mer-cedes autóbuszt tudtunk be-

Városi ügyek, folyamatok

Rig Lajos: Mindig is fontosnak éreztem a másokkal való törődést, a segítségnyújtást Fotó: szj.

zott különbségből adódik. A beruházásra mintegy 270 millió forintot nyert az egyébként állami fenntartás-ban működő gimnázium, míg a kivitelezésre tett leg-alacsonyabb árajánlat 410 millió forint volt. A polgár-mestertől megtudtuk, hogy gyakorlatilag minden kör-nyéken elérhető építőipari céggel tárgyaltak már, de az említett 410 milliós ajánlat alatt senki nem vállalta a felújítást. Így az önkor-mányzat csak abban bízhat,

hogy sikerül valamilyen kormányzati lehetőségeket találni a beruházás érdeké-ben. Rákérdeztünk a bada-csonylábdihegyi kemping eladására is, amelyet a kép-viselő-testület a közel-múltban elfogadott. A ko-rábbi üzemeltető a vásárló, akivel jelenleg az adásvételi szerződés részleteiről tár-gyal a város vezetése.Amennyiben bármelyik ügyben előrelépés, változás történik, olvasóinkat tájé-koztatjuk róla. (szj)

A belváros több része is megszépült az elmúlt években, ám a folyamat nem áll meg Fotó: szj.

Fogadóórák a városházán:

- Rig Lajos országgyűlési képviselő minden hónap első csütörtökén (15.00-16.00 óra között) a Tapolcai Közös Ön-kormányzati Hivatal udvari ta-nácstermében tart fogadóórát- Lévai József alpolgármesterFebruár 5. 14.00-16.00- Kozma Henrik Alajos alpolgármesterFebruár 12. 14.00-16.00

Megjelenik a TAPOLCAI térségben hetente

Főszerkesztő: Szijártó János

Szerkesztőség:8300 Tapolca, Deák F. utca 21.Tel: 06 87/ 412-289e-mail: [email protected]: www.tapolcaiujsag.hu

Lapzárta: Kedd 12.00.

Kiadja: Tapolcai Kommuni-kációs, Kulturális és Média Kft.Ügyvezető ig.: Szijártó János

Megjelenik 7300 példánybanISSN 2498-4566 Nyomda: Kölcsey Nyomda Kft. 8300 Tapolca, Batsányi utca 1.

Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal

8300 Tapolca, Hősök tere 15.Központ: Tel.: 87/511-150e-mail: [email protected]: www.tapolca.hu

Polgármester: Dobó Zoltán

Alpolgármesterek: Lévai József

Kozma Henrik Alajos

Polgármesteri titkárság:87/510-125, fax: 87/511-164

Ügyfélfogadási rend:

Dr. Németh Mária Anita jegyzőminden páros héten hétfőn 14.00-16.00 óráigJegyzői titkárság:87/510-126, fax: 87/511-164

Gyarmati Tamás főépítészminden hétfőn: 13.00 – 16.00 Tel: 87/511-150, 136-os mellék Fax: 87/511-165

Valamennyi szervezeti egy-ség tekintetében egységesen:Hétfő: 13.00-16.00 óráig, kedd: nincs ügyfélfogadás, szerda: 8.00-12.00 óráig és 13.00-17.00 óráig,csütörtök: 13.00-16.00 óráig, péntek: 8.00-12.00 óráig

Tapolcai Járási Hivatal8300 Tapolca, Hősök tere 15.Tel:87/511-400, Fax: 87/511-410

Hivatalvezető: Dr. Vadlek Krisztina

Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ

Balatonfüredi Tankerülete8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 12.

Tankerületi igazgató:Szabó Lajos Konrád

Tel: 06/87-795-203, e-mail: [email protected] iroda: 8330 Sümeg, Deák Ferenc utca 6.

Orvosi ügyelet:88/412-104

Mentőszolgálat:8300 Tapolca, Ady utca 1-3.Tel: 112, 87/414-247

Tűzoltóság:8300 Tapolca, Hősök tere 11.Tel: 112, 87/510-352 Fax: 87/510-354

Rendőrség:8300 Tapolca, Ady E. utca 2. Tel: 112, 87/412-322 Gyepmester (elhullott állatok): 36 30/240-5054

INFORMÁCIÓ

Országgyűlési képviselőRig Lajos

mobil: 06/20/468-6573mail: [email protected]

szerezni Németországból, Regensburgból. Ezek rövi-desen megérkeznek Tapol-cára, s azonnal munkába is állnak - tudtuk meg a kép-viselőtől.Rig Lajos azt is elmondta, hogy a németországi kap-csolatok révén jelentős mennyiségben hoztak az el-múlt években kórházi fel-szereléseket Tapolcára, Aj-kára, sőt még Ózdra is. - A

teljesség igénye nélkül iro-dafelszereléseket a VOKE Batsányi János Művelődési Központba, eletromos ágya-kat a Megbecsülés Idősek Otthonába, ágyneműt, tisz-tálkodási felszerekéseket, egyéb eszközöket egy ajkai szociális intézmény számá-ra. Berlinből irodabútoro-kat, amelyeket a rendőrség kap majd meg az önkor-mányzat közbenjárásával.

Már tárgyalásokat folytat-tunk a következő út kapcsán, szintén Sándor László köz-benjárásával. Egy, a holland határ melletti német város-ban kórházfelszámolás kez-dődik, ahonnan előrelátha-tólag két osztálynyi felszere-lést, elektromos ágyakat, ápolási eszközöket kapunk. Kiemelném, hogy a szállít-mány nagysága jelentősen meghaladja az eddigieket - fogalmazott a képviselő.

Hozzátette, számos kisebb adomány, ajándék, segítség is érkezett a német kapcsolat következtében, azonban ezen kívül is folytat karitatív tevékenységet. Legutóbb egy három gyermekét egye-dül nevelő sümegi édes-anyának segítettek, mintegy 40 ezer forint értékű tartós élelmiszerrel. Ez a tenden-cia, hozzállás természetesen a jövőben sem változik - hangsúlyozta az országgyű-lési képviselő. (szj)

Komoly mennyiségűkórházi szállítmányérkezik rövidesen

(Folytatás az 1. oldalról)Van már elképzelés a felújí-tandó helyszínekre, így az engedélyeztetés és a szük-séges pénzeszközök előte-remtése hárul feladatként az önkormánytra ezen a téren. - A városkép megszépítése mellett az is jó hír, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytattunk a katonai hagyo-mányőrző, vállalkozó, Vitá-rius Györggyel, aki majd-nem egész évben működő haditechnikai látogatóköz-pont kialakítását tervezi a volt honvédségi területen. Ha az elképzelés valóra vá-lik, akkor egy új, minden bi-zonnyal sokakat vonzó programlehetőséggel gya-rapszik a város - tette hozzá Dobó Zoltán.Lapunk két folyamatban lé-vő ügy kapcsán is érdek-lődött. Mint megtudtuk, a Batsányi János Gimnázium energe-tikai felújítása kapcsán még nincs konkrét előrelépés, a probléma továbbra is a pá-lyázaton nyert összeg és a fejlesztés mai ára közötti túl-

Page 3: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

Megbecsült véradókSzép ünnepséget rendeztek az önzetlen önkéntesek számáraZALAHALÁP - Szép ün-nepi műsorokkal, vacso-rával, elismerések átadá-sával köszönte meg a helyben vért adó emberek önzetlen együttműködé-sét a Magyar Vöröske-reszt Zalahalápi Alap-szervezetének vezetősé-ge a település közösségi házában szombaton.

Az eseményen az ünnepsé-get megelőző napon, a falu határában súlyos közleke-dési balesetet szenvedett aj-kai véradós munkatársak esete, szakmai elhivatottsá-ga is szóba került. Szabóné Fülöp Katalin a Vöröskereszt alapszervezet titkára beszédében azt hang-súlyozta, hogy a most meg-rendezett esemény az önzet-lenség, az együttérzés, az emberség és a felebaráti sze-retet ünnepe. - A véradás ön-kéntes, önzetlen segítség-nyújtás, amelyet nem lehet elégszer megköszönni. Van-nak, akik köszönetet sem várnak, hívás nélkül is nyújt-

ják karjukat, átérzik, hogy szükség van rájuk. A Ma-gyar Vöröskereszt e napon őszinte köszönetét és tiszte-letét fejezi ki irányukba - beszélt a rendezvény céljá-ról és szellemiségéről a tit-kár. Kardosné Szűts Piroska, a véradós ünnepségre ár-

nyékot vető pénteki szo-morú balesetről beszélt. El-mondta, aznap elmaradt a véradás Szigligeten, mert az ajkai transzfúziós csapat Ódörögdnél közlekedési ba-lesetet szenvedett. A csapat kisbusza fejtetőre állt az úton. - Megláttam, hogy

azokkal az emberekkel tör-tént a baleset, akikkel ha más irányból is, de a szigligeti véradásra siettünk, akikkel együtt az önkéntes véradók vérét szerettük volna leven-ni. Döbbenetes, leírhatatlan érzés volt! A sors akkor úgy akarta, hogy újonnan belépő

2018. FEBRUÁR 2. HÍREK 3TAPOLCAI ÚJSÁG -

Zalahalápon megköszönték a véradók segítőkészségét, önzetlenségét Fotó: tl.

Az üldözött keresztényekért

A tapolcai Új Idők zenekar egy új videoklippel jelent-kezett a napokban Fotó: Papp Attila

Húzós de, őszinte dal

vány kuratóriumi elnöke köszöntötte, majd az ese-mény politikus vendége, Az-bej Tristan az üldözött ke-resztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár mondta el fővédnöki kö-szöntőjét. Ezúttal két előa-dást hallgattak meg a sza-

badegyetem résztvevői: Dr. Márfi Gyula veszprémi ér-sek „A Migráció magyar szemmel” – címmel tartott előadást, Győrfi Károly pe-dig a “Keresztény üldözés a XXI: század elején”- című könyvét mutatta be a jelen-lévőknek. (tl)

A megjelenteket Ungvölgyi János a Templárius Alapít-vány kuratóriumi elnöke köszöntötte Fotó: tl.

vöröskeresztesként én is se-gítsek, éppen véradó ünnep-ségünk előtt egy nappal, épp Zalahaláp határában, úgy, hogy soha nem kerültem még hasonló helyzetbe. Egyikőjük, miközben a fej-sérülését láttuk el, a maga bajában is azon aggódott, hogy mi lett, mi lesz a sok vérrel, ami a kocsiban van - elevenítette fel a szomorú eseményeket a helyi vörös-keresztes aktivista, aki el-mesélte a zalahalápi önkén-tes tűzoltókkal közösen megmentett 30 egységnyi vér történetét is, a baleset példáján méltatva a helyi kö-zösség erejét és önzetlen összetartását. A beszédeket követően került sor a helyi véradók nyilvános elisme-résére, jutalmazására. A ki-tüntetetteket, a halápi embe-rek összetartását, segítő-készségét Bedő Lajos pol-gármester is méltatta. Ké-sőbb a közös vacsora adott alkalmat a kötetlen, oldot-tabb együttlétre, beszélgeté-sekre. A véradók tiszteletére szer-vezett ünnepség fényét Bali Mónika szép énekes pro-dukciói, Kardos Marcell zongora- és citera játéka, továbbá a település vörös-kereszteseinek szavalatai emelték. (tl)

(Folytatás az 1. oldalról)Keresztény szemmel az em-ber küzd a gonosz ellen, amely egy jó harc. Ha meg-támadnak, a védekezés köte-lesség! Mai előadásunk is azt szolgálja, hogy megke-ressük azokat a témákat, amelyek az egyház védel-mében aktuálisak lehetnek. A kisebbségek védelme a politika, a média állandó té-mája a világban, ugyanak-kor kevés szó esik a világ legelnyomottabb vallásáról, a kereszténységről. Ma már Nyugat-Európában is talál-kozunk a jelenséggel, de a Közel-keleten, Afrikában, Ázsiában több millió keresz-tényt likvidálnak, illetve tesznek ki lelki és fizikális üldöztetésnek. Most a kö-zösség erejével, egyházi em-berek, politikusok bevoná-sával keressük a segítség le-hetséges irányait, eszközeit - mondta el lapunknak Vár-szegi Csaba. A megjelenteket Ungvölgyi János a Templárius Alapít-

Megjelent a tapolcai kép-újság zenéjét is biztosító Új Idők zenekar legújabb videoklipje a napokban.

A 2009-ben alakult, főként saját számokat játszó tapol-cai rockbanda ezúttal egy „húzós” dalt adott közre az interneten, amely rájuk jel-lemzően a hardrock elemeit alkalmazza az őszinte mon-danivaló kifejezéséhez. A

fekete-fehér videó jól illesz-kedik a nóta hangulatához, üzenetéhez. Tagok: Fazekas Ádám (dob), Lamport Gusz-táv (szintetizátor), Májer Edit (ének, fuvola), Szabó Zsolt (basszus), Szijártó Já-nos (gitár, ének).A csapattal február 17-én ta-lálkozhatnak az érdeklődők a Városi Moziban tartandó Wass Albert est zenei köz-reműködőjeként.

Page 4: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

Vegyszer nélkül a kertbenA szokatlanul enyhe tél, tavasszal és nyáron a kár-okozók tömegeit jelentheti a kiskeretekben, gazda-ságokban egyaránt. A szakszerű, éppen megfe-lelő időben történő vegy-szeres védekezés elen-gedhetetlen lesz az év fo-lyamán- mondják a mező-gazdasági, növényvédel-mi szakemberek.

A fogyasztó azonban legszí-vesebben vegyszermenetes gyümölcsöt szeretne, ahogy a termelő is elhagyná a per-metezés egészségkárosító hatásait.Alig néhány hónap és életre kel a természet. Sokan van-nak, akik a tavasz első-má-sodik hónapjában kapnak kedvet a gyümölcsfák ülte-téséhez. A kertészetekben kifejezetten széles választék áll a rendelkezésre belőlük, a választást az eladók, szak-emberek könnyítik meg a vásárlók számára. Ők azok, akik gyakran hallják a vásár-lói igények között egyre hangsúlyosabban megjelenő kérdést: mennyire reziszten-sek, tehát milyen mértékben ellenállók a különböző be-tegségekkel, kártevőkkel, időjárási viszonyokkal szemben a kiszemelt faj-ták? Szerte a Kárpát-meden-cében már több mint 120 „tündérkertet" alapítottak, amelyekben összességében kétezernél is több ősi fafajtát sikerült megőrizni az utó-kornak. Az őshonos magyar gyümölcsfajtákból komoly gyűjteménnyel rendelkezik

és egy kis Zala-megyei falu-ban létesített génbankból árul Kovács Gyula erdész-mérnök. Kovács Gyula ha-gyományőrző tevékenysé-gét a Zala Megyei Közgyű-lés 2009-ben a „Zala megye kistelepüléseiért és hagy-ományaiért" díjjal ismerte el, 2010-ben pedig Az Év Zalai Emberének választot-ták meg. Tőle megtudtam, hogy a fák kétliteres cse-répedényben, vadalanyba oltva meg is vásárolhatók. Különböző alma, cseresz-nye, körte, szilva, birs, ber-kenye félék ezek. A szakem-ber szerint, ezeknek a gyü-mölcsöknek a beltartalmi ér-téke nagyságrendekkel jobb az áruházak polcain kínál-taknál, ősi genetikájuknak köszönhetően a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben is ellenállóbbak, mint mai társai- mondta. Amennyiben ezek mellett a fajták mellett döntünk, szá-mítanunk kell a modernkori nemesítési hagyományok során megismert egyes tu-lajdonságok hiányával is. Ezeket a fákat nem kell visszavágni, gyümölcseik ízletesek, néhány esetben azonban speciális felhasz-nálásra alkalmasak. Nem feltétlenül megszokott szép formájú a termésük, kukaco-sak, levéltetvesek is lehet-nek. Fontos, hogy nem sza-bad őket egyszer sem per-metezni, hiszen onnantól már ezek a fák is rendszeres növényvédelmet igényel-nek. Érdemes lehet próbát tenni velük! (Töreky)

Hirdetés

2018. FEBRUÁR 2. LAKÁS-OTTHON-KERT4 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Hirdetés

www.tapolcaiujsag.hu 06/87/412-289

Page 5: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

2018. FEBRUÁR 2. HIRDETÉS 5TAPOLCAI ÚJSÁG -

Hirdetés

Page 6: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

2018. FEBRUÁR 2.SZOLGÁLTATÁS6 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Hirdetés

BemutatkozásKárpáti Lajosnak hívnak, a 106 országgyűlési képviselő-jelölt egyike vagyok a Változás párt-ján, Veszprém megye 3 sz. vá-lasztókerületében. Nem vagyok az MSZP tagja, sem a DK-é, ahogyan egyik párté sem. Magamról csak néhány szót: Budapesten nőttem fel, alap- és középfokú tanulmányaimat is ott végeztem. Korán árva ma-radtam, katonaság után taxiz-tam, hogy továbbtanulhassak. Külpolitikus lettem, három ide-gen nyelven beszélek. A Kü-lügyminisztériumból 40 év köz-szolgálat után mentem nyugdíj-ba. Egy lányom és egy lányuno-kám van. Feleségemmel Bada-csonytomajon élünk.Kérdezték, miért cserélném nyugdíjas hétköznapjaimat po-litikai csatározásokra, azt vála-szoltam: mert tapasztalatom már van, de még nem tanultam belőle. És ahogy a népdal mondja, „visszanézve félutam-ból” nem szeretnék azzal szem-besülni, hogy nem tettem meg mindent ennek a kormánynak a leváltásáért.Tapolca megmutatta erejét 2015-ben a Tóparton. Úgy za-varták el Orbán Viktort és a mö-götte bazsalygó képviselő-je-löltet, hogy a fal adta a másikat. Igaz, hogy központi források hiányában, de valamelyest azó-ta is prosperál és szépül a város. Bár gúzsba kötve táncolnak, a város érdekeit a pártpolitika elé helyezik.Bal- vagy jobboldal? Egy kife-jezés a régi francia Parlament

ülésrendjéből. Annyit nem ér, hogy családokat, barátokat, egy országot szakítson ketté. Balol-dali vagyok szociális érzékeny-ségem és igazságérzetem sze-rint, jobboldali lennék, mert fontos a szabadpiac, vagy a ha-gyományőrzés. Ha a nyugdíja-sok, betegek, rászorultak kezét nem engedjük el piacgazdaság-ban sem, akkor járunk jó úton. Ha a fiatalok megtalálják a biz-tonságukat, jövőképüket itthon, amikor a nagymamák nem Skype-on beszélhetnek unoká-ikkal - ezt nevezik mifelénk szociális demokráciának.A kórház ügye sem itt dőlt el 2014-ben, ezután sem itt fog el-dőlni. Országos szemléletvál-tásra és sok pénzre van szükség az egészségügyben, mert ijesz-tő állapotok vannak. Magánren-delőkben keressük a gyógyu-lást, miközben a szociális hoz-zájárulási adót már befizettük. Vissza kell hozni az Alkot-mányból kidobott Társadalom-biztosítást, hogy újra járulékot fizessünk, és nem adót, ami megy a nagy kalapba. Hogy a kórházunk európai kórház le-

gyen, és valamennyien európai-ak legyünk végre! 1991-ben ott voltam Brüsszelben az Európai Uniós együttműködési megál-lapodás aláírásánál, majd 13 évig dolgoztunk hivatalból és szívből, míg végre teljes jogú tagok lehettünk. Ha valaki az Uniót ekézi, vagy onnan kive-zetni próbál, akkor én rúgok, csípek, harapok. Mondják, a diplomata nem ön-magában külpolitikus. Egyez-tet, kompromisszumot keres, kijár, kiharcol, eredményre se-gít projekteket. Nem szívesen ítél súlyosan, inkább megbo-csájtó kétkedés rejlik szavai mögött. Képviselőként is eze-ket szeretném nyújtani, és tisz-tességet. Nem ígérek pénzt zsákszámra, gyarapodást, mint a Fidesz, mert azt már ismerjük. Eléggé személyre szabott.Egyikünk a 106-ból, Mellár Ta-más professzor szerint három dolgot kell eldöntenünk: De-mokrácia vagy illiberális állam? Piacgazdaság, vagy oligarchák hűbéri rendszere? Nyugat, vagy Kelet? Magyarországon a több-ség változást akar. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöl-tünk azt mondta, a többség nem lehet ellenzékben. Nos, kedves tapolcaiak, aki va-lóban kormányváltást akar és nekünk adja a bizalmát, hoz-zájárul ahhoz, hogy az idén áp-rilis 8-án legyen Karácsony. És másnap egy emberközpontú or-szágban ébredhetünk. Kárpáti Lajos

Németh Emília, tapolcai ifjú úszótehetség aranyérmet szer-zett csapatával, hétvégén, Szé-kesfehérváron.A Keszthelyi Kiscápák SE lánycsapat először indult ver-senyen váltóban, rögtön meg is szerezte az aranyérmet, 4x50 méter vegyes váltó verseny-számban. Hat másodperccel gyorsabbak voltak a BVSC csapatánál, így ők állhattak a dobogó legfelső fokára. A kor-

Aranyérmes tapolcai úszólány

Továbbra is várjuk olvasóink írásait, ötleteit, észrevételeit a [email protected] e-mail címre. A beérkezett írá-sok szerkesztett formában jelennek meg újságunkban a terjedelmi korlátok figyelem-be vételével.

MoziműsorTapolca Városi Mozi8300 Tapolca, Fő tér 1.

Telefon: 87/510-176Február 1 - 7.

csütörtök – szerda

3. szombat 13:00 1200,-Ft 4. vasárnap 15:30

JUMANJI: Vár a dzsungel 2D

Színes, szink. am. kalandfilmHossz: 119 perc

...

1-2. csütörtök–péntek, 4. vasárnap, 5–6. hétfő-kedd

17:45 1200,-Ft 3. szombat 17:00

Kicsinyítés Színes, szinkronizált

amerikai sci-fi vígjátékHossz: 136 perc

...

1-2. csütörtök–péntek, 4. vasárnap, 5-6. hétfő-kedd

20:00 1200,-Ft 3. szombat 19:157. szerda 18:00

Három óriásplakát Ebbing határában

Színes, feliratos amerikai dráma - Hossz: 115 perc

...

PREMIER ELŐTTI VETÍTÉS!

7. szerda 20:00 1200,-FtA szabadság ötven

árnyalata Színes, szinkronizált

amerikai romantikus filmHossz: 110 perc

osztályos úszóversenyre az or-szág több pontjáról érkeztek csapatok, ahol a 2009-2010-ben születettek közül a keszthe-lyiek bizonyultak a legjobbnak. Edzőjük Szántó Kata. Emília nemcsak csapatban, hanem egyéniben is indult. 200 méter női mell versenyszámban hete-dik, 50 méter női mell verseny-számban tizedik, 50 méter női háton pedig tizenötödik helyen végzett. (me)

www.tapolcaiujsag.hu

Online újságunk

Hírek azonnal!

A Keszthelyi Kiscápák SE aranyérmes csapata. Balra a ta-polcai Emília Fotó: Juhász Ágnes

Választás 2018

Kárpáti Lajos, a Kormányváltó Szövetség jelöltje

Tamási Áron Művelődési Központ 2018. februári programajánló

február 3. (szombat) 20:00 - Ismerős Arcok koncertfebruár 11. (vasárnap) 15:00 - VII. Téltemető és Télbanyaűző MaskarádéHelyszín: Fő térfebruár 12. (hétfő) 18:00 - A reformáció tanai napjainkban című előadássorozat. Előadó: Kecskeméti Jánosfebruár 12. (hétfő) 19:00 - Bérletes színház: Ivancsics Ilona és Színtársai: (Bength Ahlfors) Színházi komédia – vígjátékfebruár 14. (szerda) 16:00 - ”Pro Finlandia” kiállításfebruár 15. (csütörtök) 19:00 - Filharmónia bérlet: Philharmonic Brass Quintet és Vermes Tímea: Valentin napi hangversenyJegyek kaphatóak a Tamási Áron Művelődési Központban.február 17. (szombat) 18:00 - Dumaszínház: Kiss Ádám és Szobácsi Gergőfebruár 23. (péntek) 19:00 és 24. (szombat) 17:00 - Tapolcai Musical Színpad: Hyppolit a lakájfebruár 25. (vasárnap) - Ádám és Éva stand up comedy. Egyszemélyes vígjáték a férfi - női kapcsolatokról. A Tapolcai Városi Képzőművész Kör tagjainak kiállítása február 8-áig megtekinthető a Tamási Áron Művelődési Központban.

Állandó programok:Baba-mama klub: csütörtök 10:00Bélyeggyűjtő klub: minden hónap harmadik péntekén 15:00Bridzs klub: szerda 16:00Diabetikus klub: minden hónap utolsó csütörtökén 16:00Egészségügyi Nyugdíjas klub: minden hónap utolsó szerdáján 16:00Felnőtt jóga: kedd 18:00, szerda 19:00 - oktató: Farkas Serger ZsuzsannaFoltvarró klub: kedd 17:00Jogpont: kedd 12:00Jóga: hétfő 18:30 - oktató: Tóth OrsolyaMeridián torna: csütörtök 16:00Néptánc: szerda 18:30Ovis jóga: kedd: 16:30 - oktató: Farkas Serger ZsuzsannaPáneurópa: minden hónap harmadik csütörtökén 15:00Ringató: szerda 10:00Sakk: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 16:00, szombat: 9:00Színjátszó klub: szerda 16:30Tapolcai Musical Színpad: szombat 9:00Tini jóga: szerda 17:45 - oktató: Farkas Serger ZsuzsannaVárosi Képzőművész Kör: kedd 16:00Védőnő klub: hónap utolsó hétfőjén: 11:00

Továbbra is keressük a legfi-nomabb süteményeket, hétről hétre! Akinek van olyan re-ceptje, amelyet szívesen osz-tana meg másokkal lapunk ha-sábjain, azt kérjük küldje el e-mailban elektronikus címünk-re: [email protected]

Page 7: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

Remekeltek tollasbanTapolcán rendezték a Tollaslabda Diákolimpia Megyei döntőjét SIKEREK - A Tollaslabda Diákolimpia Megyei dön-tőjét két hete rendezték meg a Csermák József Rendezvénycsarnokban.

A Tapolcai Diáksport Egye-sület és a Tapolcai Tollas-labda és Fallabda Sport-egyesület szervezésében a megyei döntőn Pápa, Sü-meg, Tapolca és Veszprém körzeteiből továbbjutott ta-nulók mérték össze erejüket.Az izgalmas versenyen a Ta-polcai Bárdos Lajos Álta-lános Iskola és a helyi gim-názium diákjai remek ered-ményeket értek el. A tizen-egy továbbjutó diák - három kivételével – mind a szék-helyintézmény tanulója. Az I. korcsoportban a lányok között a megosztott harma-dik helyen Kovács Vivien végzett, míg fiúk között a dobogó első fokára Horváth Bence állhatott. A II. korcso-portban a leányok közül Bakler Zita (Kazinczy Fe-renc Tagintézmény) bronz-érmet -, a fiúk megmérette-tésén Csarmasz Bálint aranyérmet, Pontyos Balázs

ezüstérmet, Süle Gergely pe-dig bronzérmet szerzett. A III. korcsoportban lányok között Szennyai Kinga (Bat-sányi János Tagintézmény) a dobogó második -, míg Szé-kely Kíra a harmadik fokára állhatott. A fiúk között Varga Ádám bronzérmet szerzett.

A IV. korcsoportos lányok között Pető Mónika (Batsá-nyi János Gimnázium), a fi-úk között pedig Veres Olivér végzett a harmadik helyen. Felkészítőik Gyarmati Zol-tánné, Kassai Balázs és Gombkötő Richárd.Gyarmatiné elmondta, a

gyerekek remekül szerepel-tek, elégedett a teljesítmé-nyükkel.Korcsoportonként, nemen-ként az első négy helyezett érdemelte ki, hogy játszhat a februári, pápai területi dön-tőn, melyet majd az országos megmérettetés követ. (me)

Futball: Mozgalmas volt a januárA TIAC VSE mozgalmas januárt tudhat maga mö-gött. Több megméretteté-sen is hozták a formáju-kat.

Balatonfüreden, az U7-es korosztály két csapattal kép-viselte az egyesületet a Ba-laton parti utánpótlás tornán. Tizenegy csapatból második és ötödik helyen végeztek. A későbbi, veszprémi futsal tornán is két csapattal indul-tak, és hozták a formájukat. Krachun Éva edző büszke játékosaira, mindkét tornán remek formában voltak. Az U8-as csapat az FC Ajka meghívására teremtornán vett részt, ahol Tapolcának Takács Ákos (2) és Paulovics Mátyás (2) szerzett gólokat. Hetsey Pál elégedett a csapat teljesítményével és lelkese-désével. Úrkúton jól szere-pelt az U9-es Futsal csapat. Nagyon izgalmas két mér-kőzést játszottak a fiúk. Az első - szoros - mérkőzésen FC Ajka "A" csapata 3:2-re

győzte le a tapolcaiakat, a következő mérkőzésen vi-szont a Sümegi VSE 4:2-re kapott ki a TIAC-tól. Gól-szerzők: Sipos Mátyás, Bá-rány Ábel, Giczi Dominik, és Németh Máté. Második he-lyen zárták a csoportmérkő-zéseket, így a felsőházban folytatják tovább. Edző Hetsey Pál. Az U11-es csa-pat a zalaszentgróti, kispá-lyás tornán két vereség és két győzelem után az ötödik he-lyen zárta a tornát. Hanz-mann László edző elégedett volt a játékosok hozzáállá-sával, végig nagyon fegyel-mezetten játszottak.

Julcsi duplázottFekete Júlia, a Tapolcai Sportakadémia SE ifjú te-hetsége a hétvégi, buda-pesti Magyar Fedettpá-lyás Újonc Atlétika Baj-nokságon két aranyérmet szerzett.

A Magyar Atlétikai Szövet-ség idei első versenyén, elő-ször szervezték külön a ser-dülők, illetve az újoncok or-szágos megmérettetését, rá-adásul két nap alatt. A ver-senyrendszerbe belépő leg-

fiatalabb korosztály, vagyis a 2005-ben születettek in-dulhattak. A 317 nevező leány közül a tapolcai színekben induló Júlia a bajnokság első nap-ján 300 méteres síkfutásban, 44.19-es eredménnyel szer-zett aranyérmet, másnap pe-dig helyből ötösugrás kate-góriában 12.57 eredményé-vel állhatott ismét a dobogó legfelső fokára. A tehetséges leány edzője Bakler Zoltán. (me)

Az U13-as csapat bronzér-met szerzett a zalaszentgróti teremtornán. Blaskovics Gá-bor vezetőedző szerint a gyerekek nagy akarattal ját-szottak, igazi csapatként voltak eredményesek. Az idősebb korosztály két csapattal indult hazai pályán az Újévi Kupa férfi terem-labdarúgó tornán, ahol a Tapolcai Sasok a negyedik helyet szerezték meg. A felnőtt futballcsapat veze-tőedzője januártól Dobján Krisztián, természetesen a korábbi edző, Kutasi Imre sem távolodik el az egye-sülettől. (me)

A TVSE természetjáró szak-osztály február harmadikán a 19 km távú Vállusi eá- Fagyos-kereszt- Rezi- Ilona-völgy- Sztúpa- Zalaszántó útvonalon kirándul. Ta-lálkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron reggel 7.30-kor, a busz 7.39-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 1240 Ft. Tizedikén a Tapolca- Véndek-hegy- Haláp-hegy- Sáska- Ember-kő- Bakony-szentjakabi kolostor- Sáska, tizenhetedikén a Gyenes-diás- Nagymező- Büdöskú-ti-pihenő- Püspökházi-völgy- Balatongyörök, hu-szonnegyedikén pedig a Monostorapáti- Almádi mo-nostor romjai- Bondoró-al-ja- Kapolcs útvonalon tú-ráznak. (me)

Tapolcai túrázók tervei

2018. FEBRUÁR 2. SPORT 7TAPOLCAI ÚJSÁG -

A Pápa, Sümeg, Tapolca és Veszprém körzeteiből továbbjutott tanulók versengtek a területi döntőbe jutásért Fotó: Májer Edit

Az U9-es csapat edzőjével, Hetsey Pállal Úrkúton

Julcsi a bajnokság második napján másodszorra állt a dobogó tetejére. Jobbra edzője, Bakler Zoltán

Múlt héten a téli erdőben kirándultak Fotó: Természetjáró szak.

Fotó: Fekete Sándor

Page 8: Tapolcai Újság IV. évfolyam 4. szám

Az új élet hírnökeMár az újszülötteknek is lobog a zászló mostantól TapolcánSZÜLETÉS - Isten hozott! Egy újszerű kezdeménye-zésnek köszönhetően, a mai naptól zászló hirdeti egy-egy új élet megszüle-tését a városban.

A lobogót elsőként a napok-ban született Fülöp Donát Attila érkezésének tisztele-tére helyezte ki a polgár-mesteri hivatal épületére Fülöp Dániel a kisfiú édes-apja és Dobó Zoltán polgár-mester. A zászló első hivata-los kitűzését megelőzően Dobó Zoltán méltatta a kez-deményezést, amely a csök-kenő születésszám szomorú tendenciájára reflektál, ugyanakkor reményt és ked-vet adhat a fiataloknak a gyermekvállaláshoz. Dr. Németh Mária Anita jegyző elmondta, tavaly 167 halálesetre 62 tapolcai eskü-vő jutott, a születések szá-máról pedig semmilyen adattal nem rendelkezik a hi-vatal, hiszen a tapolcai szü-lészeti osztály megszűnése óta más városok kórházai-

ban születnek meg a tapolcai gyerekek. A város jegyzője arra biztatta a tapolcai csa-ládokat, hogy az önkor-mányzat 87/511-150-es fő számán, illetve e-mail útján a [email protected] elér-

hetőségen jelezzék az új csa-ládtag világrajöttét, aki a vá-ros vándorbölcsőjének új la-kója is lehet majd. Az édes-apa elmondta, Fülöp Donát Attila 2018. január 22-én, hétfőn, reggel kilenc óra 16

perckor született meg, közel három kilogrammos súllyal, Keszthelyen. Mint megutdtuk, a kis Attila és édesanyja, Fülöp - Cson-ka Beáta is jól vannak, egészségesek. (tl)

SZEM - PONTAz alábbi posztnak nincs alapja: „Ha egy rabló arra kényszerítene, hogy ATM-ből pénzt vegyél ki, értesíthe-ted a rendőrséget, ha a PIN kódodat fordítva adod meg.” Általában igaz az internetre, hogy az ott olvasott infor-mációk nem hitelesek. Ez nem azt jelenti, hogy nem iga-zak, vagy nincs valóságtartalmuk, hanem azt, hogy a for-rás ahonnan származik nem alátámasztott (hiteles). Aki tisztában van az internet információinak természetével az először utána jár és csak azután használja fel a kapott információt. A legnagyobb gond tehát nem is azzal van, hogy félretájékoztat, hanem azzal, hogy úgy járunk vele, mint az ember, aki „farkast kiáltott”. Beindul az embe-rekben egy védekező ösztön és a valós, hiteles és a közös-ség számára fontos információkat sem hiszi el. Példák tucatjaival találkozunk mindennap a közösségi oldala-kon, hogy jószándékú emberek olyan posztokat osztanak meg, amelyeknek nincs valóságalapjuk vagy egy hír fél-reértelmezéséből keletkeztek. A jószándék fontos, de ak-kor tesznek vele igazán jót, ha mielőtt megosztják, rá-keresnek, hátha kiderül honnan, kitől származik. A pél-daként felhozott információ fontosnak és érdekesnek tű-nik ugyan, de az egyik bank PIN kódokkal foglakozó tájé-koztató oldalán ott a cáfolata, ami hiteles forrásnak te-kinthető. Sőt, 2009- 2016-ig sorra felbukkan az interne-

n TOBORZÁS - A Tapol-cai Rendőrkapitányság to-borzó csoportja a mind-szentkállai és a szentbék-kállai önkormányzatokon folytatta a rendőri hivatás iránt érdeklődők tájékozta-tását. A tapolcai rendőrök 2018. január 22-én délelőtt Mindszentkálla és Szent-békkálla polgármesteri hi-vatalaiban szólították meg a rendőri hivatás, azon belül is határvadász-képzés iránt ér-deklődőket. A felállított in-formációs standoknál a leg-többen a képzéshez szüksé-ges feltételekről kértek fel-világosítást. A toborzók minden érdeklődőt tájékoz-tattak a határvadászok tevé-kenységéről, a rendőri fela-datokról, valamint részlete-sen ismertették a jelentke-zéshez szükséges személyi, egészségügyi, pszichikai és fizikai megfelelés alapvető feltételeit. A határvadász-képzéssel kapcsolatban az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a Veszprém Me-gyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgála-tán, a helyi rendőrkapitány-ságokon, illetve a rendőrség honlapján - tudtuk meg Nagy Judittól, a Tapolcai Rendőrkapitányság megelő-zési főelőadójától.

n NYÍLT NAP - A Tapol-cai Rendőrkapitányság feb-ruár 2-án (pénteken) 10 órá-tól 12 óráig nyílt napot tart a Tapolcai Rendőrkapitányá-gon, amelyre várja a rendőri hivatás és különösen a határ-vadász-képzés iránt érdek-lődőket. A nyílt nap lehető-séget teremt a rendőrség mű-ködésének, a különböző szolgálati ágaknak – ezen belül a határvadászok fela-datainak –, továbbá a felvé-teli követelményeknek a megismerésére is. Sümegen február 8-án (csütörtökön) 10 és12 óra között tartanak nyílt napot az ottani őrsön.

ten a cáfolata. Ez két perc utánajárás megóv bennün-ket attól, hogy egy, nagy valószínűséggel téves in-formációt megosztva, „far-kast kiáltsunk”. Holló Tamás

2018. FEBRUÁR 2.MOZAIK 8 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Fülöp Dániel a kisfiú édesapja, Dobó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző a babazászlóval a városházán Fotó: tl.

A. Fotó:

Piaci információk

Árak a tapolcai piacról:Tojás: 50-60 Ft/dbBurgonya: 159 Ft/kgSárgarépa: 200 Ft/kgZeller: 400 Ft/kgV.hagyma: 129-200 Ft/kgPaprika: 900 Ft/kgParadicsom: 780 Ft/kgUborka: 760 Ft/kgKörte: 490 Ft/kgMák: 1400 Ft/kgNarancs: 349 Ft/kgMandarin: 449 Ft/kgCitrom: 580 Ft/kgBanán: 478 Ft/kgDatolya: 3800 Ft/kgSzőlő: 1320 Ft/kgMandula: 4400 Ft/kg

Heti SÜTI

Csöröge-, vagyforgácsfánk

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 4 tojás sárgája, 1 evőkanál porcukor, pici só, 4-5 evőkanál tejföl, a sütéshez olajElkészítés:A liszttel, a tojás sárgákkal, sóval, porcukorral, tejföl hozzáadásával egy keményebb gyúrt tésztát ké-szítünk. Jól kidolgozzuk, majd két-felé vesszük és gömbölyítjük. Fél óra pihentetés után a tésztát vé-konyra sodorjuk, derelyevágóval négyszögeket vagy rombuszokat vágunk, melyeket egy vagy két helyen bevágunk, majd a lyukon keresztül áthúzzuk a tészta vé-geket. Forró olajban ropogós pi-rosra sütjük. Porcukorral meghint-ve, rummal hígított baracklek-várral tálaljuk!

Dobosné Szabó Márta Székesfehérvár

Rendőrségi hírek

Hirdetés