Top Banner
TAPOLCAI ÚJSÁG 2018. JÚNIUS 1. IV. évfolyam 18. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu A hazáért haltak meg A háborús hősökre és az áldozatokra emlékeztek vasárnap KOSZORÚZÁS - A hő- sökre emlékeztek hagyo- mányőrző katonai tiszte- letadással az amerikai, német, orosz, magyar em- lékműveket magába fog- laló II. Világháborús Kato- nai Emlékparkban és az I. Világháborús Katonai Parcellánál vasárnap. A tapolcai önkormányzat és a Honvéd Kulturális Egye- sület által szervezett meg- emlékezésen részt vett és koszorúzott Wolfgang Paul Illner vezérkari alezredes, a német nagykövetség védel- mi attaséja és Nikolay Bon- darenko korvettkapitány, az orosz nagykövetség katonai attaséjának helyettese. Ko- vács Melinda külön kö- szöntötte még Rig Lajos or- szággyűlési képviselőt, Sza- bóné Szakács Juditot, a Veszprém Megyei Kor- mányhivatal Tapolcai Járási Hivatal hivatalvezető-he- lyettesét, dr. Csikány Tamás ezredest, a Nemzeti Köz- szolgálati Egyetem Hadtu- dományi Doktori Iskola ve- zetőjét. A város nevében Do- bó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző koszorúzott. A rendezvény szónoka dr. Csikány Tamás volt, aki több kerek évfordulót sorolt fel, a Hősök napjához, s egyáltalán a hadsereg, a hon- védelem témaköréhez kap- csolódva. - Először 1917- ben, majd 1924-ben is eszé- be jutott a magyar katonai vezetésnek a hősök emléké- nek ápolása, s ekkor ezt tör- vénybe is foglalták. Utána sok helyen emelkedtek I. Világháborús emlékművek, szép számmal adták át a vi- tézi címeket, hogy a nép hősként tekintsen azokra akik a háborúban harcoltak, s majd azokra is, akik ké- sőbb teszik ugyanezt. A 2001-es törvény ezt még ki- egészíti azzal, hogy minden- kit hősként kell tisztelni, aki fegyverrel, vagy anélkül, ci- vilként, vagy katonaként a hazáért hozott áldozatot - fo- galmazott beszédében az ez- redes arra is utalva, hogy a 2001-es törvény határozott a Magyar Hősök Emlékünne- péről, amelyet azóta minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapján tartanak meg országszerte. A II. Világháborús Katonai Emlékparkból a Nagybol- dogasszony Római Katoli- kus Templomba sétáltak át a résztvevők, ahol tábori mi- sét tartottak a Hősök Napja alkalmából. (szj) Negyvenéves barátság Megnyitott ma a strand 1978-ra nyúlik vissza a finn- országi Lempäälä és Tapolca időközben testvérvárosi rangra emelkedett kapcsola- ta, amely a két város tűzol- tóinak találkozásából fejlő- dött jól működő baráti vi- szonnyá. Az évforduló okot adott a közös ünneplésre, megemlékezésre, kitünteté- sek átadására. (Folyt. a 2. ol- dalon „A finn...” címmel) (tl) A mai napon kinyitotta kapuit a fürdőzők előtt a Tapolcai Termálstrand, amely a tavalyi teljes sze- zon után idén ismét várja a fürdőzőket június 1-től augusztus 31-ig, naponta 9 és 19 óra között. Az utószezonban történő nyitva tartásról az üzemel- tető dönt majd. Melegvizes ülőmedence, csúszdame- dence, úszómedence, sodró medence, valamint élmény- medence és jacuzzi meden- cerész közül válogathatnak a strandolók. A legkisebbeket pancsoló mini csúszdával, zuhatag-gombával, illetve gyermekmedence családi csúszdával várja. Nemcsak a vízben, hanem azon kívül is gondoskodnak a szórako- zásról, hiszen a játszótéren és strandröplabda pályán is eltölthetik idejüket a látoga- tók. Gáspár Andrástól, az üzemeltető Tapolcai Város- gazdálkodási Kft. ügyveze- tőjétől megtudtuk, történt néhány változás tavalyhoz képest. A felmerült igények alapján az ülőmedence fölé napvitorlákat szereltek, va- lamint masszív szerkezetű nyomógombos zuhanyzó- rendszerre cserélték a meg- lévőt. Ezen kívül a büfé mel- lé nemrég új lángos sütödét avattak fel. Az egész napos belépődíj ára nem változott tavalyhoz képest, viszont a 14 órától érvényes félnapos csökkentett jegyárak 100 fo- rinttal emelkedtek. Termé- szetesen számos kedvezmé- nyes jegy, úszóbérlet közül választhatnak még a für- dőzők. (me) Beszélgetni is jó néha... Örvendetes, hogy egyre több helyen van már ingyenes wifi- hozzáférés, így az ember bármikor tájé- kozódhat, üzenetet küldhet, fogadhat, akár várakozás köz- ben is. De a nála lévő okostelefon segítsé- gével még vásárlás alkalmával is ellenő- rizheti egy-egy ter- mék árát, s azt, hogy hol kapható. Elérhet közösségi portálokat, ahol kérdezhet, kom- munikálhat másokkal, fotókat, videókat posztolhat. Azonban szomorú tény, hogy a wifi sokaknál ma már köldökzsinór szere- pet tölt be, amelytől nem képes elszakad- ni, és a korszerű tech- nológia innentől rab- láncként működik. Ezt figyelembe véve örömmel fedezem fel egyre több vendéglá- tóhelyen a „Wifi nincs - inkább beszélges- setek!” feliratot. Szijártó János Négy évtizedes barátságát ünnepelte szombaton Ta- polca és a finn Lempäälä Fotó: tl. Dobó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző koszorúz Fotó: szj. Ma nyitott a Tapolcai Termálstrand Fotó: Májer Edit
8

Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

Jan 09, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

TAPOLCAI ÚJSÁG2018. JÚNIUS 1. IV. évfolyam 18. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu

A hazáért haltak megA háborús hősökre és az áldozatokra emlékeztek vasárnapKOSZORÚZÁS - A hő-sökre emlékeztek hagyo-mányőrző katonai tiszte-letadással az amerikai, német, orosz, magyar em-lékműveket magába fog-laló II. Világháborús Kato-nai Emlékparkban és az I. Világháborús Katonai Parcellánál vasárnap.

A tapolcai önkormányzat és a Honvéd Kulturális Egye-sület által szervezett meg-emlékezésen részt vett és koszorúzott Wolfgang Paul Illner vezérkari alezredes, a német nagykövetség védel-mi attaséja és Nikolay Bon-darenko korvettkapitány, az orosz nagykövetség katonai attaséjának helyettese. Ko-vács Melinda külön kö-szöntötte még Rig Lajos or-szággyűlési képviselőt, Sza-bóné Szakács Juditot, a Veszprém Megyei Kor-mányhivatal Tapolcai Járási Hivatal hivatalvezető-he-lyettesét, dr. Csikány Tamás ezredest, a Nemzeti Köz-szolgálati Egyetem Hadtu-dományi Doktori Iskola ve-

zetőjét. A város nevében Do-bó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző koszorúzott.A rendezvény szónoka dr. Csikány Tamás volt, aki több kerek évfordulót sorolt fel, a Hősök napjához, s egyáltalán a hadsereg, a hon-védelem témaköréhez kap-csolódva. - Először 1917-ben, majd 1924-ben is eszé-be jutott a magyar katonai vezetésnek a hősök emléké-nek ápolása, s ekkor ezt tör-

vénybe is foglalták. Utána sok helyen emelkedtek I. Világháborús emlékművek, szép számmal adták át a vi-tézi címeket, hogy a nép hősként tekintsen azokra akik a háborúban harcoltak, s majd azokra is, akik ké-sőbb teszik ugyanezt. A 2001-es törvény ezt még ki-egészíti azzal, hogy minden-kit hősként kell tisztelni, aki fegyverrel, vagy anélkül, ci-vilként, vagy katonaként a hazáért hozott áldozatot - fo-

galmazott beszédében az ez-redes arra is utalva, hogy a 2001-es törvény határozott a Magyar Hősök Emlékünne-péről, amelyet azóta minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapján tartanak meg országszerte.A II. Világháborús Katonai Emlékparkból a Nagybol-dogasszony Római Katoli-kus Templomba sétáltak át a résztvevők, ahol tábori mi-sét tartottak a Hősök Napja alkalmából. (szj)

Negyvenéves barátság

Megnyitott ma a strand

1978-ra nyúlik vissza a finn-országi Lempäälä és Tapolca időközben testvérvárosi rangra emelkedett kapcsola-ta, amely a két város tűzol-tóinak találkozásából fejlő-

dött jól működő baráti vi-szonnyá. Az évforduló okot adott a közös ünneplésre, megemlékezésre, kitünteté-sek átadására. (Folyt. a 2. ol-dalon „A finn...” címmel) (tl)

A mai napon kinyitotta kapuit a fürdőzők előtt a Tapolcai Termálstrand, amely a tavalyi teljes sze-zon után idén ismét várja a fürdőzőket június 1-től augusztus 31-ig, naponta 9 és 19 óra között.

Az utószezonban történő nyitva tartásról az üzemel-tető dönt majd. Melegvizes ülőmedence, csúszdame-dence, úszómedence, sodró medence, valamint élmény-medence és jacuzzi meden-cerész közül válogathatnak a strandolók. A legkisebbeket pancsoló mini csúszdával, zuhatag-gombával, illetve gyermekmedence családi csúszdával várja. Nemcsak a vízben, hanem azon kívül is gondoskodnak a szórako-

zásról, hiszen a játszótéren és strandröplabda pályán is eltölthetik idejüket a látoga-tók. Gáspár Andrástól, az üzemeltető Tapolcai Város-gazdálkodási Kft. ügyveze-tőjétől megtudtuk, történt néhány változás tavalyhoz képest. A felmerült igények alapján az ülőmedence fölé napvitorlákat szereltek, va-lamint masszív szerkezetű nyomógombos zuhanyzó-

rendszerre cserélték a meg-lévőt. Ezen kívül a büfé mel-lé nemrég új lángos sütödét avattak fel. Az egész napos belépődíj ára nem változott tavalyhoz képest, viszont a 14 órától érvényes félnapos csökkentett jegyárak 100 fo-rinttal emelkedtek. Termé-szetesen számos kedvezmé-nyes jegy, úszóbérlet közül választhatnak még a für-dőzők. (me)

Beszélgetniis jó néha...

Örvendetes, hogy egyre több helyen van már ingyenes wifi-hozzáférés, így az ember bármikor tájé-kozódhat, üzenetet küldhet, fogadhat, akár várakozás köz-ben is. De a nála lévő okostelefon segítsé-gével még vásárlás alkalmával is ellenő-rizheti egy-egy ter-mék árát, s azt, hogy hol kapható. Elérhet közösségi portálokat, ahol kérdezhet, kom-munikálhat másokkal, fotókat, videókat posztolhat. Azonban szomorú tény, hogy a wifi sokaknál ma már köldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt figyelembe véve örömmel fedezem fel egyre több vendéglá-tóhelyen a „Wifi nincs - inkább beszélges-setek!” feliratot.

Szijártó János

Négy évtizedes barátságát ünnepelte szombaton Ta-polca és a finn Lempäälä Fotó: tl.

Dobó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző koszorúz Fotó: szj.

Ma nyitott a Tapolcai Termálstrand Fotó: Májer Edit

Page 2: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

2018. JÚNIUS 1. KÖZÉLET2 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Küldöttség a városházánBARÁTSÁG - Negyven éve, tűzoltó barátságként indult, később testvérvá-rosi szintre emelkedett Lempäälä város és Tapol-ca kapcsolata. Az alka-lomból népes finn küldött-séget fogadott a város-házán Dobó Zoltán pol-gármester.

Mint megtudtuk, északi ba-rátaink kedden érkeztek ha-zánkba és vasárnapig

A finn kapcsolat kezdete, jeleneA vendégeket Dobó Zoltán köszöntötte a városházán Fotó: Töreky L.

Fogadóórák a városházán:- Dobó Zoltán polgármesterJúnius 4. 14.00-16.00- Lévai József alpolgármesterJúnius 11. 14.00-16.00

06/87/412-289

Tapolca önkormányza-ta, a Város napján Zöldy Andrásné, a Szent Er-zsébet Óvoda intéz-ményvezetője részére az óvoda létrejöttének kezdetétől végzett lelki-ismeretes, példamutató szervező tevékenysé-géért, igényes, magas fokú szakmai tudással végzett vezetői és peda-gógiai munkája elisme-réséül Tapolcai Neve-lésügyért kitüntetést adományozott. Az in-doklásban elhangzott, hogy a kitüntetett nehéz helyzetekben mindvé-gig kiállt az óvoda fenn-maradásáért, akkor is, amikor komolyan meg-inogni látszott az intéz-mény megmaradásának lehetősége. „Mindezt azért, hogy az óvoda, Tapolca város életében értékközvetítő és érté-kes építőkő maradhas-son, hogy évente 75 gyermek az intézmény falai közé járhasson és tizenhárom felnőttnek munkája lehessen.” A városban élő családok érdeklődése igazolja, hogy az a pedagógiai elv, melyet Zöldy And-rásné a Szent Erzsébet Óvodában kialakított, időtálló értékeket köz-vetít. - Az elmúlt 25 év alatt több mint 600 gyer-mek járt az óvodába. Ennyi gyermek szülője nem tévedhet. Mindeze-ket összevetve elmond-ható, hogy Zöldy And-rásné az elmúlt 25 év ta-polcai neveléstörténeté-nek meghatározó alak-ja - állt a kitüntetés ado-mányozóinak indok-lásában. (tl)

ELISMERTÉK Tapolcán

Zöldy Andrásné

Megjelenik a TAPOLCAI térségben hetente

Főszerkesztő: Szijártó János

Szerkesztőség:8300 Tapolca, Deák F. utca 21.Tel: 06 87/ 412-289e-mail: [email protected]: www.tapolcaiujsag.hu

Lapzárta: Kedd 12.00.

Kiadja: Tapolcai Kommuni-kációs, Kulturális és Média Kft.Ügyvezető ig.: Szijártó János

Megjelenik 7300 példánybanISSN 2498-4566 Nyomda: Kölcsey Nyomda Kft. 8300 Tapolca, Batsányi utca 1.

Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal

8300 Tapolca, Hősök tere 15.Központ: Tel.: 87/511-150e-mail: [email protected]: www.tapolca.hu

Polgármester: Dobó Zoltán

Alpolgármesterek: Lévai József

Kozma Henrik Alajos

Polgármesteri titkárság:87/510-125, fax: 87/511-164

Ügyfélfogadási rend:

Dr. Németh Mária Anita jegyzőminden páros héten hétfőn 14.00-16.00 óráigJegyzői titkárság:87/510-126, fax: 87/511-164

Gyarmati Tamás főépítészminden hétfőn: 13.00 – 16.00 Tel: 87/511-150, 136-os mellék Fax: 87/511-165

Valamennyi szervezeti egy-ség tekintetében egységesen:Hétfő: 13.00-16.00 óráig, kedd: nincs ügyfélfogadás, szerda: 8.00-12.00 óráig és 13.00-17.00 óráig,csütörtök: 13.00-16.00 óráig, péntek: 8.00-12.00 óráig

Tapolcai Járási Hivatal8300 Tapolca, Hősök tere 15.Tel:87/511-400, Fax: 87/511-410

Hivatalvezető: Dr. Vadlek Krisztina

Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ

Balatonfüredi Tankerülete8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 12.

Tankerületi igazgató:Szabó Lajos Konrád

Tel: 06/87-795-203, e-mail: [email protected] iroda: 8330 Sümeg, Deák Ferenc utca 6.

Orvosi ügyelet:88/412-104

Mentőszolgálat:8300 Tapolca, Ady utca 1-3.Tel: 112, 87/414-247

Tűzoltóság:8300 Tapolca, Hősök tere 11.Tel: 112, 87/510-352 Fax: 87/510-354

Rendőrség:8300 Tapolca, Ady E. utca 2. Tel: 112, 87/412-322 Gyepmester (elhullott állatok): 36 30/240-5054

INFORMÁCIÓ

maradtak. A vendéglátók számos helyi és környékbeli látványosság, természeti és épített érték bemutatásával, kellemes programokkal tet-ték és teszik élményszerűvé magyarországi tartózkodá-sukat. A finneket csütörtökön déle-lőtt Dobó Zoltán köszöntöt-te a városháza emeleti ta-nácstermében. A polgármes-ter a vendégek részéről fel-merült számos kérdésre vá-

laszolt, beszélt az ország és Tapolca gazdasági helyzeté-ről, egyebek mellett szóba került az egyre nagyobb ha-zai munkaerőhiány, a Tapol-cát is érintő alacsony bérek miatti fokozott elvándorlás problémája is. A küldöttség később a helyi önkormány-zati tűzoltóságnál tett láto-gatást, majd a város meg-újult piaccsarnokánál sza-bad ég alatt fogyasztotta el a gazdagon tálalt ebédet. (tl)

www.tapolcaiujsag.hu

Online újságunk

Hírek azonnal!

(Folytatás az 1. oldalról)Az ünnepséget a Tó- presz-szóban tartották szombaton, ahol a megjelenteket első-ként Bolla Albertné a Ta-polcai Finn Barátok Köre el-nöke köszöntötte. A két or-szág aktív és veterán tűzol-tói, volt, illetve jelenlegi ön-kormányzati tisztségvise-lők, a finn-magyar kapcsolat alakításában tevékeny sze-repet vállaló tapolcaiak és finnek egyperces néma fel-állással emlékeztek meg azokról, akik nem érhették meg a kerek évfordulót. A lempäälä-i önkéntes tűzoltó-ság elnöke ünnepi köszöntő-jében reményének adott hangot, hogy az elmúlt negyven év folytatódni fog. Hangsúlyozta, a cél érdeké-ben ezúttal egy olyan kül-döttséggel érkeztek Tapol-cára, amelynek tagjai közül nagyon sokan még nem jár-tak Magyarországon. Az el-nök a baráti kapcsolat továb-bi gazdagítása érdekében közös versenyek megszer-vezését javasolta, amelyet első alkalommal Finnor-szágban, Lempäälä-ben rendeznének meg. Az ese-ményt megnyitó Dobó Zol-tán szerint, vannak olyan emberi értékek, amelyek túl-

mutatnak a mindennapokon, amelyben minden körülmé-nyek között egyet lehet érte-ni, ez pedig a közös értéke-ken nyugvó barátság. - Sze-retettel várjuk önöket, akár családjukkal érkeznek hoz-zánk turistaként, akár hiva-talos úton teszik ezt, baráti, testvéri fogadtatásban része-sülnek- ígérte a tapolcai pol-gármester. Bolla Albert Ra-poska polgármestere, a hiva-tásos tűzoltóság nyugalma-zott parancsnoka az elmúlt negyven év legfontosabb történéseire emlékezett vissza. - Nem volt könnyű kapcsolatot találni különbö-ző gazdasági, társadalmi be-rendezkedésű országok ál-lampolgáraival a hetvenes években. Ebből a szempont-ból vizsgálva különösen nagyszerű dolog, hogy egy olyan barátság született meg akkoriban Lempäälä és Ta-polca viszonylatában, amely immár négy évtizede műkö-dik-fogalmazott Bolla Al-bert, aki visszaemlékezésé-ben azokról is szólt, akik a kapcsolat kezdeményezői voltak, de ma már nem lehet-nek jelen. Így Starcsevics Lajos, Cserni Pál, Csermák József, kicsit későbbről Sip-kovics Pál neve, szerepe is

felmerült. Arra az elhangzó kérdésre, hogy mi volt a kap-csolat kezdeti mozgatóru-gója, eredete, illetve első mozzanata, Pimper László nyugalmazott tapolcai tűz-oltóparancsnok emlékezett vissza. Elhangzott, akkori-ban Finnország és Magyar-ország országos tűzoltó szervezetei, kormányzati szorgalmazásra vették fel egymással a kapcsolatot (a finnek szerint magyar kez-deményezésre). Ekkor szü-letett meg az a „felülről ér-kezett utasítás”, hogy a ta-polcai tűzoltóságé legyen az úttörő feladat - derült ki a té-ma körül kialakult vitákból, beszélgetésekből. Később a finn küldöttség tagjai a 40 éves évforduló alkalmából készített emléklappal és zászlóval lepték meg tapol-cai barátaikat. Starcsevics Károly és Starcsevics Lajos tapolcai tűzoltók szakmai te-vékenységük elismerése-ként, Mezőssy Zoltán kiváló házigazda szerepéért külön elismerésben részesült. A jelenlévők meghallgathat-ták Haga Kálmán harsona-játékát, majd a finn küldött-ség meghívására közös va-csora és kötetlen beszélgetés várt mindenkit. (tl)

Page 3: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

Jubileumi évzáró az oviban

Kedves műsorral búcsú-zott a nevelési évtől a katolikus óvoda csütörtök délután, a Tamási Áron Művelődési Központban.

Bár a gyermekek még június közepéig látogathatják az óvodát, az intézmény ha-gyományaihoz híven már hetekkel korábban megtar-totta tanévzáró ünnepségét. A rendezvényen Zöldy And-rásné, az óvoda vezetője kö-szöntötte a szülőket, vendé-geket, majd a figyelmet a díszlet részeként szereplő, virágokból kirakott 25-ös számra terelte. Ennyi évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit

az intézmény, előtte leány-nevelő intézetként, majd ál-lami gimnáziumként, bá-nyászati múzeumként és ál-talános iskolaként funkcio-nált. A szám 25 nevelési évet takar, amely sok örömmel, ugyanakkor sok küzdelem-mel is járt együtt. Az intéz-ményvezető megemlékezett azokról a nővérekről, akik-nek köszönettel és hálával tartoznak azért, hogy ennyi ideje működik, és fogadhat gyermekeket az óvoda. Ezen kívül örömmel beszélt azok-ról a fiatal pedagógusokról, akik az idősebbek tanácsait megfogadva, lelkesen ve-szik ki részüket a nevelői

munkából. Idén három cso-porttal kezdhették meg az évet, amely összesen 75 főt számlál. Az ő műsorukat lát-hatta a közönség a délután hátralévő részében. A kiseb-bek egy kedves, nyári össze-állítással készültek, énekel-tek, mondókákat adtak elő az óvó nénik segítségével. A nagyobbaktól pünkösdölőt hallhattak a jelenlévők, ők már önállóbban, bátrabban szerepeltek. Az évzáró a nagycsoporto-sok búcsúztatásával ért vé-get. Az ősztől már iskolába járó gyerekek a nővérektől tanszercsomagot kaptak ajándékba. (sr)

2018. JÚNIUS 1. HÍREK 3TAPOLCAI ÚJSÁG -

Az évzárón a gyerekek megmutathatták, hogy mit tanultak Fotó: Szigetvári Réka

Nyártól a kempingezők is wifizhetnek a Balatonnál, egyelőre a déli parton - adta hírül a napokban a Vannet, Magyarország vezető lakos-sági műholdas internetszol-gáltatója.Nagy sávszélességű wifi-há-lózatot telepítettek két nép-szerű balatoni kempingben. A siófoki Aranypart és a za-márdi Mirabella vendégei az idei szezontól kezdve hasz-nálhatják a szolgáltatást. A szállodákban és panziókban már régóta az alapszolgál-tatás része az internethozzá-férés. A vendégek növekvő igényei és elvárásai miatt ez a trend mostanra a kempin-geket is elérte. A Balaton déli partjának legnépszerűbb üdülőövezetében ezért két ilyen szálláshelyen is a ve-zeték nélküli hálózat kiépí-tése mellett döntöttek.- A nagy sebességű wifi-hoz-záférés hátterét úgynevezett mikrohullámú technológia biztosítja. Ezzel a főleg üzleti ügyfelek által kedvelt meg-

oldással az optikai hálóza-tokkal is vetélkedő sávszé-lesség érhető el, nagyobb ru-galmasság mellett. A kem-pingek befogadóképessége Zamárdiban 1500, az Arany-parton pedig 2000 fő – mu-tatta be a projektet a hálóza-tot kiépítő Vannet telekom-munikációs szakértője.Nem meglepetés, hogy az előszezoni vendégek nagyon kedvezően fogadták az új szolgáltatást, ami egyelőre még kuriózumnak számít a kempingek körében. - A ren-delkezésre álló technoló-giákkal igény esetén még egy nagyobb kempingben is vi-szonylag rövid idő alatt ki-építhető a teljes műszaki hát-tér és beindítható a szolgál-tatás. Ez pedig minden bi-zonnyal versenyelőnyt is je-lent az időben reagálóknak. Az internethozzáférés léte vagy nemléte ugyanis döntő tényező lehet a vendégek szemében, amikor szállás-helyet választanak - hangsú-lyozta a Vannet szakértője.

Heti Ötlet egészség környezet informatikaSzijártó János

újságíró

Népdalkörök találkozójacsobánc Népdalkör ál-Atal szervezett Pünkösdi

Dalostalálkozónak hosszú évekre visszanyúló hagyo-mánya van Tapolca-Diszel-ben. Az esemény idén sem maradt el, szombaton délu-tán tartották a településrész közösségi házában.Ezúttal a házigazda Csobánc Népdalkör meghívására, Monostorapátiból, Talián-dörögdről, Balatonfüredről és Tapolcáról (Batsányi Népdalkör) érkeztek Di-szelbe dalos csoportok, hogy megmutassák reperto-

árjukat és nem mellékesen egy kellemes délután töltse-nek el egymás társaságában. A megjelenteket Kócs Ida a Csobánc Népdalkör vezető-je köszöntötte, majd átadta a szót az eseményt megnyitó Dobó Zoltánnak. Tapolca polgármestere örömének adott hangot, hogy a magyar népdalkincs ápolását sokan fontosnak tartják vidékün-kön is, hogy nem hagyják veszni a hagyományos ma-gyar népi kultúra értékeit. - Azt kérem önöktől, hogy a jövőben is őrizzük meg

Színpadon a házigazda Csobánc Népdalkör Fotó: tl.

ezeket az értékeket, ápoljuk továbbra is nemzeti hagyo-mányainkat, hiszen akkor élő egy hagyomány, ha azt megkapjuk, foglalkozunk vele, ápoljuk, majd átadjuk utódainknak. Énekeljünk és értsük is meg ami ezekben a dalokban van, így talán kicsit jobbá tehetjük azt a világot, ami körülvesz min-ket! - fogalmazott Dobó Zol-tán, aki az egymásra figye-lés, a baráti együttlét jelen-tőségét is fontosnak tartotta hangsúlyozni beszédében. A megnyitó beszédet követően színpadra léptek a dalkörök, elsőként a házigazda Cso-bánc Népdalkör mutatta be szatmári, mezőtúri és zalai népdalokból összeállított dalcsokrát. Amint azt Kócs Idától a helyszínen megtudtuk, a fel-sorolt tájegységek dalaival értek el aranyminősítést a közelmúltban a Vass Lajos Népzenei Szövetség által meghirdetett országos meg-mérettetésen. (tl)

KULTÚRSAROK

Életmentő eszközt adtak át a Bárdos tagintézmény számára péntek délután.

Ahogy korábbi lapszámunk-ban olvasható volt, nemrég defibrillátort helyeztek el a Városi Sporttelepen, főként a közelmúltban, sportban történt tragédiák miatt, melynek nagy része meg-akadályozható lett volna, ha időben megtörténik a szük-séges beavatkozás. Akkor célul tűzték ki, hogy a város minél több ilyen készülékkel gazdagodjon. A következő-nek a Bárdos iskola adott he-lyet, ahol Gál Attila intéz-ményvezető-helyettes vette át és mondott érte köszö-netet. A megvalósítás ismét TAO-támogatással és a vá-ros által biztosított önrésszel történt. Az átadáson részt vett Dobó Zoltán polgár-mester, Rig Lajos ország-

gyűlési képviselő, Takács Gábor, a TIAC VSE elnöke. Végül Szigetváriné Farkas Anita mentőtiszt szólt a de-fibrillátor jelentőségéről, rö-vid „használati utasítást” adott az iskola testnevelői számára. Hangsúlyozta, bajt nem lehet okozni, viszont gond esetén minél előbb be kell üzemelni. További taná-csok hangzottak el a sporto-ló gyermekek étkeztetésével kapcsolatban, amelyek közt nagy szerepe van a meccse-ket, edzéseket megelőző táp- és ásványi anyag bevi-telnek, különösen a magné-zium és a kálium pótlásának. Az igazgató további tervei közt szerepel, hogy a közel-jövőben az iskola tanárai képzésen vehessenek részt, amelyen az eszköz haszná-latáról és az újraélesztés me-netéről kaphatnak fontos is-meretet. (sr)

Defibrillátor került az iskolába

A résztvevők az átadás pillanatai után Fotó: sr.

Page 4: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

A Malom-tó kincs, nem árt az óvatosságVÍZMINŐSÉG - A Malom-tó vízminőségéről, az utóbbi időben megfigyel-hető fokozott algásodás-ról, annak feltételezett okairól és mérséklésének lehetőségeiről tartottak immár második alkalom-mal fórumot a tapolcai ön-kormányzat és az érintett szolgáltatók, természet-védelmi és tudományos intézmények szakembe-rei a napokban.

A helyi önkormányzattal együttműködésben több szervezet, köztük a DRV, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, az MTA Ökológiai Ku-tatóközpont Balatoni Lim-nológiai Intézet vezető mun-katársai, tudományos szak-emberei tanácskoztak a ta-polcai tó állapotárólTapolca számára a Malom- tó valódi kincs, ezért érthető az aggódás az elmúlt idő-szakban tapasztalható nem kívánt biológiai jelenségek miatt. Korábban felmerült a gyanú, hogy az eutrofizáci-óra emlékeztető változáso-kat a vízbe beszivárgó

szennyvíz, vagy egyéb szennyező anyagok okoz-hatják. Az eutrofizáció egy olyan folyamat, melynek során a foszfor és a nitrogén túl nagy mennyisége a víz fokozott algásodásához ve-zet. A magas tápanyagbevi-tel miatt az algák gyorsan el-szaporodnak, leárnyékolják a vízfelszínt. Összességében több oxigén fogy, mint amennyit a fotoszintézis ter-

mel. A jelenség változásokat indíthat el az élővilág össze-tételében. A komoly szeny-nyezést azonban a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályának első vizsgálati eredménye nem támasztotta alá - tudtuk meg a fórumon a városve-zetést képviselő Dobó Zol-tán polgármestertől. A felső Malomtó-tó befolyásánál,

május 14-én vett minta vizs-gálata során ugyanis kide-rült, mérgezésre, rendkívüli szennyezésre nem utalnak a friss mérési adatok, ami nem jelenti azt, hogy nincs is egyáltalán. Az algásodás azonban vitathatatlanul je-len van, ami a vízben lévő oxigén lecsökkenéséhez vezet. Körbejárva, megfi-gyelve a felső és az alsó ta-vat, a nagy koi pontyok lát-

Oxigénhiányos vízre utal a felszínen pipáló hal. Sajnos nem ritka látvány Fotó: tl.

06/87/412-289

2018. JÚNIUS 1. GAZDASÁG4 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Szakmai magazin,hétről - hétre!

.

KITEKINTŐÚTKÖZBEN

LAKÁS-OTTHONGAZDASÁG

Hirdetés

www.tapolcaiujsag.hu

Online újságunk

Hírek azonnal!

ványának hiányát kivéve, a víz zöld jellegén, a meg-szokott dús növényzeten kí-vül jelenleg kevés rendelle-nességet látni. Kisebb, ke-szeg méretű halak is bőven megtalálhatók a vízben, azonban számuk kevesebb-nek tűnik a megszokottnál. Ami viszont aggasztó, hogy a halak jelentős része ott-jártunkkor közvetlenül a víz felszíne közelében úszott, sokan közülük pipáltak (fe-jüket kidugva a vízből, le-vegőt nyeltek). Ez utóbbi je-lenség, mint azt megtudtuk, kifejezetten oxigénhiányos vízre utal, ami részben a nagy melegnek is betudható. Ami a nagyméretű pontyok közelmúltbeli eltűnését ille-ti, azt a tóban vadászó vidrák vadászszenvedélyének tu-lajdonítják néhányan, töb-ben látták is nagy halat fogni a Malom-tónál a jó étvágyú vízi ragadozót. (tl)

Page 5: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

2018. JÚNIUS 1. MAGAZIN - HIRDETÉS 5TAPOLCAI ÚJSÁG -

Lángos és limonádé az eredményes diákoknak

Kolostori gyógyászat a Balaton-felvidékenTERMÉSZET - A gyógy-növények, fűszernövé-nyek mindennapjainkban betöltött szerepéről tartott előadást Szőke András, a Wass Albert Könyvtár és Múzeum nagytermében a napokban.

A Balázs Béla-díjas filmren-dező mesélt életéről, arról, hogy lassan három évtizede Taliándörögdön él, és meg-tudtuk azt is, hogy került

kapcsolatba a természetgyó-gyászattal. Egy, a családjá-

ban bekövetkező súlyos be-tegség vezetett oda, hogy a gyógyításnak ezt az ágát megismerje és ő is foglal-kozni kezdjen vele. Onnan-tól kezdve legfőbb célja az volt, hogy másokon segít-hessen. Mióta környékün-kön él, Illés Sándor plébá-nossal egy helytörténeti mú-zeum kialakításán fáradoz-nak, amit „Ősök házának” neveztek el. Az előadás közben gyűjteményének számos darabját körbeadta, megtekinthetők voltak régi tárolóedények, de gyógynö-vényekről íródott könyvek is. Megtudtuk azt is, miért pont kolostorokban foglal-koztak a múltban gyógyha-tású növényekkel. A szerze-tesek voltak ugyanis azok, akik régi iratokat gyűjtöttek, a régi emberek tudását örö-kítették át, és ez által sze-

Szőke András lassan három évtizede Taliándörögdön él. Előadásában azt is elmondta, hogy került kapcso-latba a természetgyógyászattal Fotó: Szigetvári Réka

Tapolcai diákok és kísérőik a strandon Fotó: tl.

A tapolcai strandfürdő új lángossütödéjében készült finom lángossal és limo-nádéval látta vendégül a vá-ros közétkeztetésért felelős cége és a strandot üzemel-tető Városgazdálkodási Kft. az országos versenyeken eredményesen szereplő ta-polcai középiskolásokat és kísérőiket.A fiatalok szép tanulmányi eredményeihez Dobó Zoltán polgármester gratulált, majd Mezőssy Tamás a Tapolcai Diák-és Közétkeztető Kft. vezetője mutatta be a fiata-

TÚRA - A Tapolca VSE Ter-mészetjáró szakosztály júni-us 2-án munkatúrát tart. A Tapolca- Sáska közötti piros sáv jelzés felújítását kezdik meg. Találkozó szombaton reggel 6.30-kor a Tavasbar-lang előtt. 9-én a Vállus-Szent Miklós-forrás- Szép-kilátó, 16-án az Aszófő-Ti-hany-Aszófő útvonalon tú-ráznak. 23-24-én kirándulás a Plitvicei- tavakhoz. 30-án munkatúra. (me)

Hirdetés

Egy rokona súlyos betegsége vezette erre az útra

Hirdetés

rették volna híveiket gyó-gyítani. Szó esett az európai kultúra történetében bekö-vetkezett sajnálatos forduló-pontokról, amikor a gyárak-ban előállított gyógyszerek kezdték kiszorítani a termé-szetben fellelhető orvossá-gokat. Végül néhány jelleg-zetes gyógy- és fűszernö-vény, valamint azok hatása volt a téma. Őseink már ré-gen tudták, milyen jó a kapor a gyomorpanaszokra, a cit-romfű a nyugtalanságra, a bodza a lelassult emésztésre, a fokhagyma a szívbántal-makra, és még sorolni le-hetne. Azonban a filmrende-ző itt nem állt meg, ecetek, ürmös borok előállításával kezdett foglalkozni, ame-lyekből kóstolót is hozott a közönség számára, amit többen előszeretettel ízlel-gettek. (sr)

loknak a fürdőhely új ven-déglátó létesítményét. Az ügyvezető szerint, a közön-ség jogos igényének tesz eleget ezzel cég, hiszen meg-értették a strandolók óhaját, hogy „nem lehet strand lán-

gos nélkül”. Mint megtud-tuk, a szezonra több kisebb fejlesztést is végrehajtott az üzemeltető a fürdő területén, többek között árnyékvitor-lákat is felszereltek a me-dencék fölé. (tl)

ELŐADÁS - A harag keze-léséről tart előadást Uzsaly-né Pécsi Rita neveléskutató, pedagógus-pszichológus a Tapolcai Nagyboldogasz-szony Római Katolikus Ál-talános Iskolában június 11-én, 18 órától. A rendező Bol-dog Özséb Alapítvány várja a szülőket, pedagógusokat és minden érdeklődőt.

Page 6: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

2018. JÚNIUS 1.SZOLGÁLTATÁS6 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Országos elismerésMint azt korábban hírül adtuk, április 9 és 13 között fel-pezsdült az élet a Tapolcai Bár-dos Lajos Általános Iskolában. Azon a héten a diákok és pe-dagógusok a Lehetsz király… című projektet valósították meg, mellyel csatlakoztak a Digitális Témahét programso-rozatához. A tanulók és a peda-gógusok többnyire saját esz-közeiket használták, okos tele-fonnal, táblagéppel léptek ki az osztályterem falai közül, s di-gitális kutatásokat végeztek, applikációkat alkalmazva me-gépítették Hunyadi Mátyás vá-rát, szófelhőt, gondolattérképet készítettek, digitális naplót ve-zettek, robotot programoztak, interjút készítettek.A legizgalmasabb a felső tago-zatos diákok számára az iskola pincéjében berendezett szaba-duló szoba volt. A digitális témahét során idén is országszerte több ezer pro-jektet valósítottak meg az okta-tási intézményekben. A téma-héthez kapcsolódóan több kate-góriában is lehetett pályázni, hasonlóan a korábbi évekhez. A Digitális Témahét előtt már le-zajlott a Projektíró pályázat, ezen kívül is pályázhattak a projekteket megvalósító peda-gógusok és oktatási intézmé-nyek. A pedagógus pályamű-vek közül a zsűri három kiemelt díjat ítélt oda, melyek közül harmadik helyezést a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola pedagógusa, Éder Márta ka-

pott. Az oktatási intézmények számára kiírt pályázaton külön-díjat nyert a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola, mellyel felvételt nyert a Vodafone Di-gitális Iskola Programjába, így jelentős digitális eszközökkel és oktatási programokkal gaz-dagodik a jövőben.Az Oktatási Hivatal szervezé-sében 2018. május 18-19-én, Budapesten került megrende-zésre a II. eTrend Konferencia, ahol Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős mi-niszterelnöki biztos adta át a díjakat. E program keretében Éder Márta pedagógus röviden bemutatta a díjazott projekte-ket. Mindez nagy lehetőség, s kihívás is egyben az iskola számára.

Tisztelt Szerkesztőség!Elnézést, hogy zavarom önö-ket, de a következö dologban szeretném a segítségüket kérni, mivel a szolgáltató a töbszöri jelzésre sem reagált megfelelő módon.Nevem Sándor László, Ta-polcán a Berzsenyi Dániel utca 21. számú társasházi lakás egyikében lakom. Mint jogkö-vető állampolgár mindig pon-tosan és hiánytalanul fizetem a szolgáltatók által meghatáro-zott összeget - már ha kiküldik időben a csekkeket -, és még so-ha nem volt hátralékom, vagy elmaradásom. Így joggal elvár-hatnám, hogy a szolgáltatók is elvégezzék a szerződésben megfogalmazott tevekenysé-güket. Ami sajnos a kommu-nális hulladék szállító NHKV, vállalatról, mint szolgáltatóról nem minden esetben mondható el. Nem egyszer megtörtént az, hogy az ún. kukás kocsi bejött az udvarunkra és a felső részen lévő egyik kukát kiürítette, a másikba csupán belenézett a dolgozó, és mivel csak félig volt, vagy annal kevesebb volt benne, azt ott hagyták. Arról nem is beszélve, hogy az udvar

Éder Márta bemutatta a díjazott projekteket Fotó: Helyszíni felvétel

Olvasónk és a szolgáltató

Továbbra is várjuk olvasóink írásait, ötleteit, észrevételeit a [email protected] e-mail címre. A beérkezett írá-sok szerkesztett formában jelennek meg újságunkban a terjedelmi korlátok figyelem-be vételével.

Moziműsor

Tapolca Városi Mozi8300 Tapolca, Fő tér 1.

Telefon: 87/510-176Május 31. - Június 6. csütörtök – szerda

május 31 – június 1. csütörtök – péntek 6:00

1200,-Ft június 2. szombat 13:00június 3 – 6. vasárnap -

szerda 16:00Vigyázz, kész, Morc!

Színes, szinkronizált angol-mexikói animációs vígjáték

...május 31 – június 1.

csütörtök – péntek 18:00 1200,-Ft

június 2. szombat 17:00június 3 – 6. vasárnap -

szerda 18:00Könyvklub

Színes, szinkronizált amerikai vígjátékHossz: 103 perc

...május 31 – június 1.

csütörtök – péntek 20:00 1200,-Ft

június 2. szombat 19:00június 3 – 6. vasárnap -

szerda 20:00Deadpool 2

Színes, szinkronizált amerikai akció-vígjáték

alsó részén lévő szeméttárolót ki sem ürítették, holott állandó jelleggel tele volt, van. Erről sze-mélyesen győződtem meg több alkalommal. A sofőr arra hivat-kozik, hogy nem tud lemenni a járművel. Én ismerek olyan szemetszállító járművezetőt, aki tolatva lement, minden probléma nélkül és a parkoló kocsikat nem sértette meg.A szolgáltató illetékesével be-széltem telefonon, az esetet szóva tettem, de a hölgy, na-gyon udvariasan csupán arra volt kíváncsi, hogy mi a nevem, hol lakom, és a szerződés szá-momat közöljem vele, hogy meg tudja állapítani, mennyit fi-zetek! Attól, hogy az adataimat megadom, a kuka még nem lesz üres és azzal is tisztában va-gyok, hogy a hölgy sem tud mást mondani, mint amit a fő-nöke, hogy ilyen esetekben mit válaszoljon. Viszont, ha én fi-zetek valamilyen szolgáltatá-sért, akkor joggal várom el, hogy a szolgáltató is maradék-talanul eleget tegyen a fela-datának és ne csak a pénzt zse-belje be!Tisztelettel és üdvözlettel Sándor László lokálpatrióta

A Felvidéken járt a Szász Márton Általános IskolaA tapolcai Szász Márton Álta-lános Iskola idén először vett részt a Határtalanul pályázat-ban, melynek célja, hogy a di-ákok megismerjék a Felvidék magyar lakta településeit, em-lékhelyeit. Május 14. és 17. kö-zött mi Szlovákiát választottuk úticélunknak, ahol az 1848-49-es Szabadságharchoz kapcso-lódó emlékhelyeket kerestük fel és róttuk le tiszteletünket. Először a zsitvatoroki emlék-műnél koszorúztunk majd Bú-cson megtekintettük a Baba-múzeumot. A marcelházi isko-lásokkal közös sportprogramra került sor délután, ami nagyon izgalmasra sikerült. Másnap meglátogattuk a komárnoi Erődöt és megkoszorúztuk Klapka György meghurcoltak

emlékművét. Ebéd után indul-tunk tovább az ógyallai Csil-lagvizsgálóba, majd a gútai Ha-jómalomba. Deákiba megáll-tunk és megtekintettük a Ben-cés Apátsági Templomot, majd tovább utaztunk Felsőszelibe, ahol másnap a fáradalmakat egy kis fürdéssel pihentük ki. Hazafelé megkoszorúztuk Szencben a Magyar Nyelvű Alapiskolában található, Cser-mák József emléktáblát. Vége-zetül Pozsony Óvárosát és ott a Koronázó templomot tekin-tettük meg.Iskolánk tanulói közül sokan most jártak először külföldön, így még izgalmasabb volt szá-mukra a kirándulás. Frang Vivien intezmenyvezető-helyettes

A tanulók közül sokan most jártak először külföldön, így számukra különösen nagy élmény volt a felvidéki kirándulás Fotó: Helyszíni felvétel

Zsombi többféle sportot kipróbált már Fotó: Májer E.

A tapolcai Tóth Zsombor, fi-atal kora ellenére több sportágban is szép sikereket tudhat maga mögött.

A tizenkét éves fiú életében fontos szerepet tölt be a test-mozgás, azon belül pedig a csa-patsportok. Kipróbálta már a karatét, amiből, neki hiányzott valami. Ez a küzdelem, a harc volt, melyet végül a thai box-ban talált meg, amit jelenleg a TVSE szakosztályában űz. A 2017. évben, sportban elért sikereiért Hoppá-díjat vehetett át a várostól, a Sportgálán. Idén

két versenyen indult, melyeket aranyéremmel zárt. Edzője Szegvári Tamás. Nemcsak a küzdősportokban, hanem lab-dajátékokban is jeleskedik. Évek óta erősíti a Telekom Veszprém Tapolca kézilabda csapatát, jelenleg a Gyermek-bajnokság U12-es korosztályá-ban, Somogyi Sándor edző irá-nyítása alatt. Szeretné folytatni a sportot, minél több thai box versenyen indulni, fejlődni, és egyre jobbnak lenni. Tóth Zsombor jelenleg a Ka-zinczy Ferenc Tagintézmény diákja. (me)

Thai box és kézilabda

Heti haiku

Kéj rózsaágyán,vörös bársonyszirmokon

gyönyör születik.

Herczeg-Vecsei Katalin

Page 7: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

Úszásoktatás tanórán Foglalkozások a testnevelés és sport kerettanterv alapján STRAND - A héten meg-kezdődött a Tapolcai Ter-málstrandon a testneve-lés óra keretén belüli úszásoktatás.

Hétfőn a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Ka-zinczy Ferenc Tagintézmé-nyéből érkeztek elsőként di-ákok a strandra. Az úszások-tatáson negyedik, illetve ha-todik osztályosok vesznek részt. A Balatonfüredi Tan-kerületi Központ biztosítja a lehetőséget, az oktatás pedig a testnevelés és sport keret-tanterv alapján folyik.

A sportág rejtelmeibe a test-nevelő pedagógusok vezetik be a gyerekeket. Első alka-lommal felmérték a diákok úszástudását, majd csopor-tokra osztották őket tudás-szint alapján. Az úszni még nem tudó, vagy bizonyta-lanabb gyermekekkel a me-leg vizes medencében fog-

lalkoznak, ahol a vízhez szo-kással, vízbiztonság érzet ki-alakításával, illetve az alap-mozgások elsajátításával kezdik a munkát. Az úszni tudó tanulók már a különbö-ző úszásnemekkel ismer-kednek, melyek kiválasztá-

sánál a testnevelő pedagó-gus a csoportösszetételt, il-letve az úszás tudásszintjét is figyelembe veszi. A gyerekek láthatóan na-gyon élvezték az első al-kalmat, izgatottan és boldo-gan csobbantak bele a me-

dencébe a nyári kánikulát idéző hőségben és napsü-tésben. Ezek a csoportok még négy alkalommal láto-gatnak el a Tapolcai Ter-málstrandra az idei tanév-ben, felváltva a többi tag-intézmény diákjaival. (me)

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tanulói az Atlétika Diákolimpia Me-gyei döntőjéről egyéniben és csapatban is érmekkel tértek haza Veszprémből.

A Többpróba csapatverse-nyen a II. korcsoportban a leányok, Szabó Jázmin, Bak-ler Zita, Balogh Sára, Iváskó Nóra, Illés Dorina és Pálosi Laura alkotta csapata ezüst-érmet, míg a Pfluger Gergő, Kenéz Levente, Orbán Csa-nád, Barcza Ádám, Opavsz-ky Olivér és Pék Hunor fiú csapat bronzérmet szerzett. A III. korcsoportban a ta-polcai fiúk, név szerint Czip-ri Gergő, Varga Ádám, Se-bők Róbert, Mohos Barna-bás, Nagy Dávid és Tóth Zsombor nem talált legyőző-re. A IV. korcsoportban ezüstérmes a Vers Lili, Bene-dek Enikő, Tasner Virág, Va-dászi Bíborka, Papp Mercé-desz és Varga Lizandra együttes, bronzérmes a Nagy Tamás Levente, Pável Zol-tán, Molnár Áron, Nagy Sza-

n TENISZ - A Tapolca VSE Tenisz szakosztály megyei II. osztályú csapa-ta a bajnokságban most először játszott hazai pá-lyán hétvégén. Borús, esős időben folytak az izgal-mas mérkőzések, végül magabiztos győzelmet arattak a házigazdák az eddig veretlen Veszprémi Tenisziskola SC felett, 12:5 arányban. (me)

n FUTSAL - Tell Zsófia csapata, a Hajdúböször-ményi TE megvédte baj-noki címét a női futsal NB I-ben. 1:0 arányban győz-tek a bajnoki döntő negye-dik összecsapásán, Sziget-szentmiklóson az Astra el-len, megszerezve ezzel is-mét a legjobbaknak járó címet. (me)

n SZLALOM - Szollár Norbert ismét gyarapította érmeinek számát, a Ba-konyszentlászló Szlalom Kupa második futamán.

T/2 kategóriában a dobo-gó harmadik fokára állt, abszolút kategóriában pe-dig százhúsz indulóból a nyolcadik helyen zárt. (m)

bolcs, Horváth Csaba és Tu-lok Levente fiú formáció. 4 x 100 méteres váltófutás ver-senyszámban a III. korcso-portos fiúk és lányok, azaz Nagy Liliána, Bartha Csen-ge, Kölcsei Virág, Fellegi Lili, valamint Varga Ádám, Sebők Róbert, Mohos Bar-nabás, Nagy Dávid minden-kit maguk mögé szorítottak. A IV. korcsoportban a Tasner Virág, Vadászi Bíborka, Papp Mercédesz, Varga Li-zandra együttes harmadik, míg a Nagy Tamás Levente, Pável Zoltán, Molnár Áron, Lendvai Márk csapat az első

Ezüstérem a Batsányi KupánA Batsányi János Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézményben rendezték meg a közelmúltban, a Ta-polca szülöttjéről megemlé-kező hét sportprogramját, a Batsányi Kupa kézilabda tornát. U9-es fiúk és U13-as lányok léptek pályára.Délelőtt a leányoké volt a főszerep. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola diák-jainak válogatottja, akik hét-köznapokban a TVSE csa-patát erősítik, Pápa és Ősi együttesét sikeresen legyőz-te, Ajka viszont ezúttal erő-

sebbnek bizonyult. Az ezüstérem került a tapolcai lányok nyakába. A legjobb kapusnak járó elismerést, csakúgy, mint tavaly a helyi Tölgyes Réka érdemelte ki. Délután az U9-es fiúk mér-kőztek meg szivacskézilab-dában, a Kazinczy Ferenc Tagintézmény csapata ellen, a győzelem ez alkalommal nem sikerült. A legjobb kapus a hazai csa-patból került ki. Király Ár-mint vihette haza a külön-díjat. Felkészítő Antal Lász-lóné. (me)

helyen zárt. Az egyéni meg-mérettetésen aranyérmes Varga Lizandra magasugrás (150 cm), és Vadászi Bíbor-ka egyéni összetett többpró-ba versenyszámban. Ezüst-érmet szerzett Pável Zoltán 100 m-es síkfutásban (12.2) és Vadászi Bíborka magas-ugrásban (145 cm), aki tá-volugrásban elért eredmé-nyével (470 cm) még egy bronzéremmel is gazdago-dott. Az aranyérmesek a győri országos döntőbe ju-tottak. A diákokat testneve-lőik és Bakler Zoltán készí-tette fel. (me)

Atlétika - Érmek a megyei diákolimpiáról

Rövid hírek

2018. JÚNIUS 1. SPORT 7TAPOLCAI ÚJSÁG -

Elsőként a Kazinczy Tagintézmény diákjai látogattak el testnevelés órán a Tapol-cai Termálstrandra Fotó: Májer Edit

A III. kor-csoportban 4X100 m váltóban a tapolcai lá-nyok arany-érmet sze-reztek Fotó: Kamondi Szilvia

Az ezüstérmes tapolcai csapat felkészítőjével, Antal Lászlónéval Fotó: TVSE

Fontos, hasznostudást sajátíthat elsok tapolcai diák

Page 8: Tapolcai Újság IV. évfolyam 18. számköldökzsinór szere-pet tölt be, amelytől nem képes elszakad-ni, és a korszerű tech-nológia innentől rab-láncként működik. Ezt

A városrész ünnepeVidám szombati program főzőversennyel a Dobó István térenMAJÁLIS - Szombaton rendezték meg Tapolcán az immár hagyományos Dobó Városrész Napját.

A program reggel 9 órakor Dobó István szobrának ko-szorúzásával vette kezdetét, majd a főzőversenyre bene-vezett csapatok is megkezd-ték a munkát.Közben megelevenedett a Dobó tér, egyre többen ér-keztek, illetve a színpadon is elkezdődtek a műsorok. Volt néptánc, szólt népdal, ját-szott fúvószenekar. Nagy ér-deklődés mellett zajlottak a katonai hagyományőrző be-mutatók, amelyek több tör-ténelmi korba kalauzolták az érdeklődőket. Többek kö-zött volt lovagi torna a XIV. századból, tüzérség az I. vi-lágháborúból, aknavető a II. világháborúból. A középkori fegyverek egy részét ki is próbálhatták a bátrabbak. Íjak, számszeríjak, hajító fegyverek, valamint egyéb szúró- és vágófegyverek szerepeltek a palettán, miu-

tán azok alkalmazását már prezentálták a hozzáértő ha-gyományőrzők. Természe-tesen nem maradhatott el idén sem a rendvédelmi be-mutató (honvédség, rendőr-ség, tűzoltóság), sem a rádió

távirányítású modellek lát-ványos felvonultatása, pro-dukciója. A látvány mellett az ételben sem volt hiány, a baráti társaságok, munkahe-lyi közösségek, civil szerve-zetek alkotta csapatok finom

ebéddel vendégeltek meg mindenkit. Délután indult az estébe nyúló bál.A rendezvény ideje alatt fegyver és egyenruha kiállí-tás, kirakodó vásár, játszó-ház várta a résztvevőket.(szj)

2018.05.18.Magori Martin és Vörös Diána2018.05.18.Orosz Attila ésKajdi Krisztina2018.05.19.Molnár Ádám ésSzabó Dorottya2018.05.19.Kurucz Péter ésHadnagy Krisztina2018.05.25.Molnár Adél Renátaés Vigh Ádám2018.05.26.Magyar Eszter és Sárközi Zsolt

A Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola tapolcai járásban tanuló diákjai-nak munkáiból nyílt kiállí-tás a Tamási Áron Műve-lődési Központban.

A keddi megnyitóra érkezett gyermekeket, szülőket, pe-dagógusokat, a gyerekek munkáira kíváncsi közönsé-get Baranyai Zoltánné kö-szöntötte. A Szín-Vonal is-kola igazgatója szerint, a ki-állítás jól tükrözi, hogy mennyi érték van a gyere-kekben. - Az itt látható alko-

n GARÁZDASÁG -Vád-emelési javaslattal zárták le a rendőrök a 36 éves tapolcai férfival szemben garázdaság miatt indított nyomozást. Egy tapolcai vendéglátó-helyről érkezett a bejelentés a rendőrségre 2018. május 1-jén 18 óra körül, hogy mindenféle előzmény nélkül az egyik vendég bántalmaz-ta a pultost. A helyszínre ér-kező rendőrök a kocsma épülete előtt igazoltatták a 36 éves tapolcai férfit, majd előállították és gyanúsított-ként hallgatták ki. A férfi el-len garázdaság vétség elkö-vetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyo-mozást a tapolcai rendőrök a napokban fejezték be, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészségnek - tájékoztatta lapunkat Nagy Judit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság saj-tóreferense.

tások 7-14 éves korú diákok munkái, de még nekünk fel-nőtteknek is meglepő az a tehetség és jól látható képző-művészeti ismeret, technikai tudás, amiről árulkodnak - hangsúlyozta a művészeti is-kola vezetője, majd a kiál-lítás legszebb munkáit ele-mezve, szakmai szempont-ból is bemutatta azokat a közönségnek. Elhangzott, a Szín-Vonal Alapfokú Művé-szeti iskolában az elmúlt időszakban néptánc-okta-tással is bővült az intézmény kínálata. Néptáncos csoport-

juk jelenleg Badacsonytör-demicen működik Szabó Csaba oktató irányításával, ám 2018. szeptemberétől a tapolcai Kazinczy általános iskolai tagintézményben is elindulhat a tanítás. A kiállítás alkalmat adott két tehetséges fiatal népi táncos bemutatkozásának is. Varga Gergő arany minősítéssel és Sinkó Szabolcs kiemelt arany minősítéssel rendel-kező néptáncosok szép és látványos szóló produkciói nagy tapsot kaptak a jelen-lévőktől. (tl)

2018. JÚNIUS 1.MOZAIK 8 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Nagy érdeklődést váltott ki középkori fegyverek bemutatója Fotó: Szijártó J.

Házasságkötés

Piaci információk

Árak a tapolcai piacról:Tojás: 45-50 Ft/dbSárgarépa: 388 Ft/kgZeller: 380 Ft/kgVöröshagyma: 159 Ft/kgPaprika: 700-790 Ft/kgParadicsom: 698 Ft/kgUborka: 398 Ft/kgBrokkoli: 760 Ft/kgCukkini: 560 Ft/kg

Heti SÜTI

Sonkás, vagysajtos tekercs

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 1 dl olaj, 3,5 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál só; + 1 dl olaj, 30 dkg füstölt sonka vagy tarja, 1 tojás, 10 dkg reszelt sajtElkészítés: Az élesztőt pici cukorral langyos tejben felfuttatjuk, majd kelt tésztát készítünk. A megkelt tésztát vékonyra nyújtjuk, kenőtollal megolajozzuk és reszelt sonkával megszórjuk. Feltekerés után megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal. Jobbra-balra ferdén szeleteljük, hogy háromszögeket kapjunk. Végül sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, 30 percig hagyjuk kelni, majd 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.Készíthetjük csak sajttal is. Ekkor a megolajozott tésztára reszelt sajtot szórunk, ezután feltekerjük. Majd ugyanúgy járunk el, mint a sonkásnál. Így kb. 25 dkg sajt szükséges hozzá. Dobosné Szabó Márta Székesfehérvár

Kiállítás a Szín-Vonal iskola tanulóitól

Rendőrségi hírek

Továbbra is keressük a legfi-nomabb süteményeket, hétről hétre! Akinek van olyan re-ceptje, amelyet szívesen osz-tana meg másokkal lapunk ha-sábjain, azt kérjük küldje el e-mailban elektronikus címünk-re: [email protected]

A Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Is-kola diákjai-nak munkái-ból nyílt ki-állítás a Ta-mási Áron Művelődési Központban kedden Fotó: Töreky