Top Banner
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Az őstörténet periódusai Tantárgy kódja TRM2900 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Félévi követelmény G Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja TK 1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók mélyüljenek el az őstörténet időbeli tagolásáról szóló munkákban, ismerjék meg a jelenleg legelfogadottabb periodizációt, illetve a friss hipotéziseket. 2. Tantárgyi program Az őstörténeti kutatások kibontakozása Magyarországon. Az őstörténet társtudományai. Az időrend meghatározása. Vizsgálati módszerek az őskorkutatásban. Az ember származása, a Homo nemzetség fejlődése a Homo habilistől a Homo sapiens sapiensig. Az emberiség kulturális fejlődése a korai és alsó- paleolitikumban. Kiáramlás Afrikából. Az emberiség kulturális fejlődése a középső paleolitikumban. Közép- és Kelet-Európa benépesülése a középső paleolitikum idején. A felső paleolitikum kultúrájának általános jellemvonásai. Új földrészek meghódítása a jégkor végén. Szellemi kultúra a paleolitikumban. Klimatikus változások és az élelmezés átalakulása a felső paleolitikumtól a neolitikumig. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) BAZ Megyei Levéltár, ME Ős- és Ókortörténeti Tanszék, Herman O. Múzeum. 2001. Emberelődök nyomában. Az őskőkor emlékei Északkelet-Magyarországon. (Hevesi Attila, Mester Zsolt, Kordos László, Ringer Árpád, T. Dobosi Viola cikkei) GYENIS GY . 1994: Az ember evolúciója. Bp. LEROI-GOURHON, A. 1985: Az őstörténet kultuszai. Bp. RENFREW, C. 1995: A civilizáció előtt. Bp. VÉRTES L. 1965: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. A Magyar Régészet Kézikönyve I. Akadémiai Kiadó, Bp.
57

TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja...

Feb 06, 2018

Download

Documents

tranxuyen
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az őstörténet periódusai

Tantárgy kódja TRM2900

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók mélyüljenek el az őstörténet időbeli tagolásáról szóló munkákban, ismerjék meg a jelenleg

legelfogadottabb periodizációt, illetve a friss hipotéziseket.

2. Tantárgyi program

Az őstörténeti kutatások kibontakozása Magyarországon. Az őstörténet társtudományai. Az időrend

meghatározása. Vizsgálati módszerek az őskorkutatásban. Az ember származása, a Homo nemzetség

fejlődése a Homo habilistől a Homo sapiens sapiensig. Az emberiség kulturális fejlődése a korai és alsó-

paleolitikumban. Kiáramlás Afrikából. Az emberiség kulturális fejlődése a középső paleolitikumban. Közép-

és Kelet-Európa benépesülése a középső paleolitikum idején. A felső paleolitikum kultúrájának általános

jellemvonásai. Új földrészek meghódítása a jégkor végén. Szellemi kultúra a paleolitikumban. Klimatikus

változások és az élelmezés átalakulása a felső paleolitikumtól a neolitikumig.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

BAZ Megyei Levéltár, ME Ős- és Ókortörténeti Tanszék, Herman O. Múzeum. 2001. Emberelődök

nyomában. Az őskőkor emlékei Északkelet-Magyarországon. (Hevesi Attila, Mester Zsolt, Kordos

László, Ringer Árpád, T. Dobosi Viola cikkei)

GYENIS GY. 1994: Az ember evolúciója. Bp.

LEROI-GOURHON, A. 1985: Az őstörténet kultuszai. Bp.

RENFREW, C. 1995: A civilizáció előtt. Bp.

VÉRTES L. 1965: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. A Magyar Régészet

Kézikönyve I. Akadémiai Kiadó, Bp.

Page 2: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Ókori keleti történeti szeminárium

Tantárgy kódja TRM2901

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja

A félév célja, hogy a hallgatókat megismertesse az ókori kelet történetének alapeseményeivel. A kurzus során

részletekbe menően kitérünk az Ókortörténet előadás során felmerült problémákra, a hallgatók megtanulnak

önállóan eligazodni a különféle szakirodalmi hivatkozások között. Alapvető cél a magyar és modern

nyelveken publikált forrásokban, általános szakirodalmakban való eligazodás. A szeminárium során

kiemelten foglalkozunk az ókori kelet történetének, kultúrájának azon részeivel, amelyekről a magyar nyelvű

szakirodalom nem, vagy csak nagyon korlátozottan áll rendelkezésre (a hettita-kori Kis-Ázsia, Mittanni,

Urartu).

2. Tantárgyi program

A neolitizáció; a földművelés és az állattenyésztés megjelenése és elterjedése Elő-Ázsiában

Egyiptom története I. Az egyesítéstől a hykszoszok kiűzéséig

Egyiptom története II. Az Újbirodalom és a késői korok

Mezopotámia a kora-dinasztikus korban

Az első birodalomalakítási kísérletek: az agadei és az Ur-i III. dinasztia

Az óasszír állam; óasszír kereskedők Anatóliában

Az óbabiloni állam: Hammurapi és kora

A hettita állam története

Az Amarna-korszak nemzetközi viszonyai

A hurrik az ókori keleten; a Mittanni-állam

Birodalomalakulatok az I. évezredben: az újasszír állam, Urartu és az újbabiloni birodalom

A zsidóság története az ókorban

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

J. Baines / J. Málek: Az ókori Egyiptom atlasza. Bp. 1992

Gaál Ernő / Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Bp. 19965

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp. 1998

J. Maxwell Miller / John H. Hayes: Az ókori Izrael és Júda története. Piliscsaba, 2003 (Studia

Orientalia 3)

Az Ókor c. folyóirat vonatkozó tanulmányai

Page 3: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az ókori kelet forrásai

Tantárgy kódja TRM2902

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban,

ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel.

2. Tantárgyi program

Az ókori kelet fogalma, időbeli és térbeli kerete, forrásai. Az ókori kelet népei, nyelvei, szereplői. Az ókori

keleti filológia fogalma, munkaeszközei, története. Az ékírás története, fejlődési szakaszai. Legfontosabb

archívumok: Tell el-Amarna, Bogazköy, Nuzi, Quatna, stb. A hurri nyelv és történelem forrásai. A hettita

történelem forrásai. Urartui sziklafeliratok és levelek. A vallási élet forrásai: mítoszok, eposzok, irodalmi

alkotások.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Ch. Bermant – M. Weitzman. Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986.

Gaál Ernő – Kertész István: az őskor és az ókor története. Eger, 2003.

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Budapest, 1996.

Komoróczy Géza: „Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre. Budapest, 1979.

Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza. Budapest, 1998.

Page 4: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az ókori Hellasz története 2.

Tantárgy kódja TRM2903

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az ókori görög városállamokról és kultúráról szerzett ismeretek elmélyítése, az újabb kutatások

következtében előkerült friss ismeretanyagok alaposabb tanulmányozása.

2. Tantárgyi program

A görög történelem korai szakasza. A krétai minoszi kultúra. A görög törzsek vándorlási hullámai. Az akháj

terjeszkedés. A dórok. A kialakuló poliszállamok. A poliszok berendezkedései. A gyarmatosítás kezdetei. A

termelési folyamatok változásai, a társadalmak rétegzettsége. A görög kultúra kialakulása, máig élő hatása.

Athén és Spárta belső politikai, társadalmi viszonyai. A görög poliszok küzdelme a perzsákkal. Az athéni

demokrácia fénykora. A poliszok vetélkedése, a poliszvilág válsága. Makedónia felemelkedése.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Hegyi-Sarkady etc.: Görög történelem. Budapest, 1996.

Borzsák István: Görög történeti chrestomátia. Budapest, 1976.

Finley: Politika az ókorban. Budapest, 1995.

Ritoók-Sarkady-Szilágyi: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1984.

Szilágyi János: A görög művészet világa I-II. Budapest, 1962.

Page 5: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig

Tantárgy kódja TRM2904

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyítsék el a hallgatók a magyar őstörténetre és az Árpád-korra vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett

tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

A honfoglalás előzményei, lefolyása, megítélése. A kalandozások eseménymenete, térbeli kiterjedése, jellege,

keretei, résztvevői és értékelése. A magyar állam kialakulása: Géza fejedelem és István kora. A fiatal magyar

állam válsága a XI. sz. közepén. I. László és Könyves Kálmán kora. Gazdasági és társadalmi változások a XI.

században. A meg-megújuló trónküzdelmek. A konszolidáció évtizedei: III. Béla kora. A királyi hatalom kezdeti

visszaszorítása a XII. században. A tatárjárás és következményei. Az utolsó Árpád-házi uralkodók kora. Az

Árpád-kori hadviselés társadalmi és technikai feltétele.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Magyarország története előzmények és Magyar története 1242-ig. I–II. kötet. (Szerk.: Székely

György, Bartha Antal) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1987.

Kristó Gyula: Magyarország története 895-től 1301-ig (Egyetemi jegyzet)

Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I., 100–1526-ig (Szerk.: Léderer

Emma): I. István törvényei (I. és II. törvénykönyv)

Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik 896-1301. Történelmi Kézikönyvtár, Csokonai Kiadó,

1997.

Page 6: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Középkori magyar történelem 2.

Tantárgy kódja TRM2905

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyítsék el a hallgatók a magyar középkor történetére vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett tudás

birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

A kettéváló Anjou politika, Károly Róbert Magyarország földjére lép. Károly Róbert konszolidációs

politikája, 1323–1342 (gazdaság, pénzügy, hadügy). I. Nagy Lajos trónra lépése. Nagy Lajos belpolitikája,

törvénykezése. A rendi képviseleti állam elemeinek kialakulása (1382–1439). A huszitizmus magyarországi

visszhangja, az 1437. évi parasztfelkelés. A rendi képviseleti állam kifejlődése (1439–1458). Harcok a török

hódítók ellen. Központosító törekvések a rendi képviseleti államban. Rendi reakció és a röghöz kötő

tendencia felülkerekedése. Humanizmus és reneszánsz Magyarországon. A hadviselés társadalmi és technikai

feltételei a középkorban.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Domanovszky Sándor: Gazdaság és társadalom a középkorban. Gondolat Kiadó.

Budapest, 1979.

Teke Zsuzsa: Mátyás a győzhetetlen király. Helikon Kiadó. Budapest, 1990.

Mátyás király levelei (1460–90). Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1986.

Nemeskürty István: Önfia vágta sebét. Magvető Kiadó. Budapest,1983.

Kulcsár Péter: A Jagelló-kor. Gondolat Kiadó. Budapest, 1981.

Page 7: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Birodalomalapítási kísérletek a kora-újkori Európában

Tantárgy kódja TRM2906

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori hatalmi átrendeződések főbb összetevőit, a gazdasági, társadalmi

folyamatok és hatalomgyakorlási módozatok összefüggéseit.

2. Tantárgyi program

A dinasztikus politika jellemző vonásai és gyakorlata. A Habsburg-dinasztia a XV. században. V. Károly

spanyol és birodalmi politikája. Az itáliai háborúk története. A Habsburg dinasztia két ága. II. Fülöp

pénzügyi és valláspolitikája. A gyarmatbirodalom irányítása, hatalmi szervei, közigazgatása. Az Újvilág a

birodalom rendszerében. II. Fülöp törökellenes harcai és a németalföldi szabadságharc. A németalföldi

szabadságharc hatása a spanyol birodalomra. Angol és spanyol küzdelmek, vetélkedés a tengeren.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Gunst Péter: V. Károly. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1976.

Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1992.

Wittman Tibor: Németalföld aranykora. Gondolat Kiadó. Budapest, 1965.

Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. Akadémiai Kiadó –

Osiris. Budapest, 1996.

Page 8: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Anglia története (1485-1783)

Tantárgy kódja TRM2907

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori angol történelem legfontosabb tényeit, folyamatait, nyíljon

lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, elmélyítésére.

2. Tantárgyi program

A Tudor-kor Angliájának gazdasága, politikai és kormányzati rendszere. Az anglikán államegyház létrejötte.

Az angol diplomácia alapelvei, Anglia kapcsolatai a kontinens államaival. Angol-spanyol vetélkedés I.

Erzsébet alatt. Az angol gyarmatosítás kezdetei. Politikai-hatalmi válság a Stuartok uralkodása alatt. Az

angol polgári forradalom államhatalmi következményei. A protektorátus válsága, a Stuart-restauráció. A

dicsőséges forradalom. A Bill of Rights, a kabinetrendszer kiépülése. a toryk és whigek politikája, a

parlamentáris rendszer kialakulása. Az amerikai függetlenségi háború hatása az angol belpolitikára. Az USA

alkotmánya és a Bill of Rights összehasonlító elemzése.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Kiadó, Budapest, 2000.

Szántó György Tibor: Anglia története. Akkord Kiadó. Budapest, 2003.

Paul Kennedy: a nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.

Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris Kiadó. Budapest, 2001.

Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris Kiadó. Budapest, 1998.

Page 9: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Magyarország a dualizmus korában

Tantárgy kódja TRM2908

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a kiegyezéshez vezető folyamat főbb összetevőit, a dualista berendezkedés lényegi

elemeit és a kibontakozott gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés jellemzőit.

2. Tantárgyi program

A kiegyezés haszonélvezői és kárvallottjai: a) a magyar és az osztrák politikai elit viszonya a kiegyezéshez –

a magyar és az osztrák parlamenti pártok programja, b) a nemzetiségek helyzete Ausztriában és

Magyarországon (horvát kiegyezés, nemzetiségi törvény, a dualizmus kori magyar kormányok nemzetiségi

politikája, 1895. évi budapesti nemzetiségi kongresszus). A polgárosodás haszonélvezői és kárvallottjai: a)

zsidó asszimiláció, antiszemitizmus, cionizmus, b) agrárius mozgalom, c) a parasztság differenciálódása,

tömeges polgárosodásának akadályai – kivándorlás. A munkásság helyzete a XIX–XX. század fordulóján –

az állami szociálpolitika kezdetei.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Budapest, 1996.

Galantai József: A Habsburg Monarchia alkonya. Budapest, 1985.

Magyarok a Kárpát-medencében. Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 1988.

Boros Zsuzsanna–Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon: Budapest, 1999.

Page 10: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Dualizmus kori arcképcsarnok

Tantárgy kódja TRM2909

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók az 1867-es kiegyezéssel létrehozott Osztrák-Magyar Monarchia bel- és külpolitikai

kurzusát alakító politikusok (miniszterelnökök, külügy-, hadügy-, pénzügyminiszterek és pártpolitikusok)

karrierútját és tevékenységét.

2. Tantárgyi program

Az Osztrák-Magyar Monarchia miniszterelnökei (1867-1890). Külügy-, hadügy- és pénzügyminiszterek a

dualizmus nyugalmi periódusában. Kormánypárti és ellenzéki politikusportrék (Deák Ferenc, gróf Andrássy

Gyula, Tisza Kálmán, Apponyi Albert, Irányi Dániel, Mocsáry Lajos, Justh Gyula, Istóczy Győző).

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere Írásbeli vagy szóbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Boros Zsuzsanna - Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944. Korona Kiadó,

Bp., 1999.

Kozári Monika: A dualista rendszer (1867-1918). Pannonica Kiadó, Bp., 2005.

Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. II. Bp., 1992.

Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Osiris Kiadó, Bp., 2005.

Page 11: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A dualizmus válsága 1.

Tantárgy kódja TRM2910

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az 1867-es kiegyezéssel létrehozott Osztrák-Magyar Monarchiában az 1890-es évekre a válság jelei

mutatkoztak. A hallgatókkal tudatni kell, hogy a válság öt fő területen jelentkezett. Egyrészt kiéleződtek a

közjogi ellentétek a magyar és az osztrák érdekszövetségben bekövetkezett változások miatt, de nem volt

egyetértés a magyar uralkodó réteget alkotó nagybirtokos és nagytőkés csoportok, azaz az agráriusok és a

merkantilisták között sem. A válság harmadik fő területéül a társadalom demokratikus átalakításáért küzdő

mozgalmak megerősödése jelölhető meg. Végül a dualizmus válságához hozzájárult még a nemzetiségi

mozgalmak megerősödésén túl a nagyhatalmi erőviszonyoknak a Monarchia számára kedvezőtlen

átrendeződése. A hallgatók ismerjék meg a válságperiódus kormányait és azok intézkedéseit, továbbá

kapjanak képet ezen időszak pártviszonyairól és országgyűlési képviselő-választásairól, különös tekintettel a

korszak kuriózumának tekinthető 1905-ös választásokra, hiszen ennek eredménye 1906 áprilisáig elhúzódó

kormányzati válságot idézett elő.

2. Tantárgyi program

A dualizmus válságának okai. A válságperiódus kormányai. Pártviszonyok és országgyűlési képviselő-

választások a dualizmus válságának idején, különös tekintettel az 1905-ös választásokra. Az 1905-1906. évi

kormányzati válság. Magyarország részvétele az I. világháborúban.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Gergely András (szerk.): 19. századi magyar történelem 1790-1918. Korona Kiadó, Bp., 1998.

Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története 1890-1918. I-II. Akadémiai Kiadó, Bp., 1983.

Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): 20. századi magyar történelem Korona Kiadó,

Bp., 1997.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp., 2001.

Hanák Péter: Magyarország a Monarchiában. Gondolat, Bp., 1975.

Boros Zsuzsanna - Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944. Korona Kiadó,

Bp., 1999.

Dolmányos István: A koalíció az 1905-1906. évi kormányzati válság idején Akadémiai Kiadó, Bp.,

1976.

Kozári Monika: A dualista rendszer (1867-1918). Pannonica Kiadó, Bp., 2005.

Page 12: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Újkori egyetemes történelem 2. (Kelet-Európa, Ázsia)

Tantárgy kódja TRM2911

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az ún. hosszú 19. század kelet-európai és ázsiai történetét bemutató tárgy célja azonos azokkal az oktatási

célkitűzésekkel, melyek az egyetemes történeti folyamatok és összefüggések legalapvetőbb és legfontosabb

ismeretét, azok elsajátítását, az alapvető források és szakirodalom alapos megismertetését tekintik központi

feladatnak.

2. Tantárgyi program

A francia forradalom és a napóleoni háborúk A franciaellenes blokk két tartópillére: Anglia és Oroszország.

Napóleon bukása. Az Orosz Birodalom pozíciói az 1814-15-ös bécsi tárgyalásokon. A Szent Szövetség

rendszere, az európai hatalmi viszonyok stabilizációja. Az orosz történelem sajátosságai a XVIII. század

végén. I. Pál és az európai nagyhatalmak. I. Sándor és a kongresszusi Európa. I. Miklós abszolutizmusa és

külpolitikája. A Balkán. A lengyel kérdés. Pánszlávizmus. A konzervatív szövetségi politika megerősödése.

Japán a XIX. század első felében. Kína a XIX. század. első felében. A török birodalom és Egyiptom.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, Osiris.

Zöllner, E.: Ausztria története Bp. 1998, Osiris

Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971.

Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Budapest, 1987,

Gondolat Kiadó.

Czövek István: Gorcsakov diplomáciai pályája és a korabeli orosz gondolkodás. Bessenyei Kiadó,

Nyíregyháza, 1998.

Page 13: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Újkori egyetemes történelem 3.

Tantárgy kódja TRM2912

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) –

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyüljenek el a hallgatók az újkori egyetemes történelem főbb folyamataiban, nyíljon lehetőségük a

korábban tanultak alkalmazására, rendszerezésére.

2. Tantárgyi program

A kurzus az 1878-as berlini kongresszussal kezdődik. Bemutatja az I. világháborúban egymásnak feszülő

szövetségi rendszerek (központi hatalmak, antant) kialakulását, illetve e szövetségi rendszerek működésbe

lépését. A hallgatóknak látniuk kell, hogy az I. világháború kirobbanásának elsősorban gazdasági okai voltak,

a szarajevói merénylet csupán ürügyet szolgáltatott a világégés megindulásához. A tantárgyi program

továbbá magába foglalja az I. világháború eseményeinek taglalását is.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere Írásbeli vagy szóbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada, 1789-1939. Historia. Bp., 1994.

Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Osiris Kiadó, Bp., 2003..

Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza,

Bessenyei György Könyvkiadó, 1996.

Czövek István: Hatalom és közvélemény II. Sándor korában. Nyíregyháza, Bessenyei György

Könyvkiadó, 2001.

Page 14: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Politikusi portrék 2. (XIX. század, Kelet-Európa)

Tantárgy kódja TRM2913

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskola adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg alaposabban a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a kelet-európai régió

fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját.

2. Tantárgyi program

A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer

és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: I. Sándor, I. Pál,

I. Miklós, II. Sándor, Gorcsakov; Tadeusz Kosciuszko, Czartoryski, Lelewel, Dembowski, Jozef Bem, A.

Mickiewicz; Alexandru Ion Cuza; Karadjordjevic-dinasztia; Mohamed Ali.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Osiris Kiadó. Budapest, 1996.

Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971.

Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó,

Budapest, 1987.

Davies, Norman: Európa története. Osiris Kiadó. Budapest,2000.

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas

Kiadó. Budapest, 1997.

Page 15: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Közép-Európa átrendeződése az I. világháború után

Tantárgy kódja TRM2914

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók az első világháború utáni erőviszonyokat, a közép-európai térség utódállamainak

gazdasági, társadalmi és politikai jellemzőit.

2. Tantárgyi program

A megkésett nemzetállami törekvések felerősödése az első világháború alatt. A cseh nemzeti mozgalom. Az

önálló Lengyelország megteremtését kívánó politikai csoportok. Az Osztrák-Magyar Monarchia

megmentésének Wilson-i terve. Közép-Európa jövőjének megítélése a párizsi béketárgyalásokon. A párizsi

béke következményei Közép-Európában. A nemzetállam építésének útjai és formái. A belpolitikai és

gazdaságpolitikai jellemzők. A nemzetiségi politikai feszültségei. A demokrácia megteremtésének szintjei.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Magvető Kiadó. Budapest, 1987.

Berend T. Iván – Ránki György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1976.

Ádám Magda: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről, 1918-1919. Akadémiai

Kiadó. Budapest, 1999.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi Kiadó. Budapest, 1996.

Tomás Garrigeu Masaryk: A világforradalom 1914-1918. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1990.

Page 16: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az ókori kelet hurri forrásai

Tantárgy kódja TRM2915

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban,

ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel valamint a hurri

nyelvemlékekkel.

2. Tantárgyi program

A hurri nyelvű etnikum(ok) tanulmányozása. A hurri nyelv szerepe az ókori kelet történetében. A fő hurri

nyelvű forráscsoportok. Szövegolvasás. A legfontosabb hurri nyelvű szövegemlékek: a Tušratta-levél, a

boğazköy-i hurri-hettita bilingvis.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Chačikian, Margarita L.: Churritskij i urartskij jazyki. Jereván, 1985.

D’Jakonov, Igor M.: Hurrisch und Urartäisch. Münchener Studien zur Sprachwissenschaft, Beiheft 6.

München, 1971.

Wegner, Ilse: Hurritisch. Eine Einführung. Wiesbaden, 2000.

Wilhelm, Gernot: Grundzüge der Geschichte und Kultur der Hurriter. Darmstadt, 1982.

Page 17: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az ókori Róma története 2.

Tantárgy kódja TRM2916

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyedjenek el a hallgatók a Római Birodalom történetében, ismerjék meg a császárkor legfontosabb

jellemzőit, és nyíljon mód az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok alaposabb

tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

Augustus principátusa. A principátus az I. században. A birodalom válságának kezdetei, a legnagyobb

kiterjedés elérése Trajanus alatt. Hadrianus törekvései a birodalom megerősítésére. A népvándorlás hatása a

birodalomra. Marcus Aurelius védekező harcai. A Severus-dinasztia. A válság elmélyülése a katonacsászárok

időszakában. A dominátus korszaka: Diocletianus reformjai. Kereszténység a Római Birodalomban.

Közigazgatási és pénzügyi átszervezések. Konstantin császár reformjai. A birodalom egységének

megszűnése. A Nyugat-római Birodalom küzdelme a népvándorlással. a birodalomrész további hanyatlása és

bukása.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Ferenczy-Maróti-Hohn: Az ókori Róma története. Budapest, 1992.

Borhy László: Római történelem szöveggyűjteménye. Budapest, 1988.

Cornel – Mattheus: A római világ atlasza. Budapest, 2000.

Castiglione László: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.

Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, 2000.

Page 18: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Középkori egyetemes történelem 2.

Tantárgy kódja TRM2917

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyedjenek el a hallgatók a középkori egyetemes történelem tanulmányozásában, a szerzett ismereteiket

bővítve a főbb folyamatok további részleteiről nyerjenek áttekintést.

2. Tantárgyi program

A Frank Birodalom kialakulása és fénykora. A gazdaság és a társadalom jellemzői a korai feudalizmus

évszázadaiban. Az állami széttagolódás, a tartományok küzdelme. A világi és az egyházi hatalom

vetélkedése. Az invesztitúraharc. Keresztes hadjáratok okai és következményei. A virágzó feudalizmus

gazdasági és társadalmi változásai. A városok kialakulása, önkormányzatiságuk megteremtődése. A feudális

társadalom rétegződése. A feudális jog. A kora középkori keresztény kultúra. kísérletek az egyeteme Európa

fenntartására. A középkor kézműipari „forradalma” és agrárátalakulása. Rendi társadalom és rendi

monarchia.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Orosz István: Európa a korai középkorban. Debrecen, 1999.

Pirenne, H.: A középkori gazdaság és társadalom története. Budapest, 1983.

Makkai László: Az európai feudalizmusok jellegzetességei. Budapest, 1987.

Duby, G.: Emberek és struktúrák a középkorban. Budapest, 1978.

Richard W. Southern: A nyugati társadalom és egyház a középkorban. Budapest, 1987.

Page 19: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Erdély a XVII. században

Tantárgy kódja TRM2918

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mélyítsék el a hallgatók a késő középkori magyar történetre vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett tudás

birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

Az erdélyi fejedelemség kialakulása a XVI. században. Erdély szerepe a magyar függetlenségi küzdelemben.

Az erdélyi fejedelemség megerősödése Bethlen Gábor alatt. A fejedelem gazdaságpolitikája, az erdélyi

társadalmi és gazdasági viszonyok. A kulturális fejlődés eredményei. Az „aranykor” utáni évtizedek.

Rákóczik és Erdély. A magyar függetlenségi törekvések és Erdély szerepe a XVII. század derekán. A török

függőség erősödése, Erdély hanyatlása. Gazdasági és társadalmi viszonyok a Thököly-felkelés alatt.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Nagy László: Bocskai a hadak élén. Budapest, 1981.

Barcza József: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Budapest, 1987.

Bethlen Gábor emlékezete. Szerk.: Makkai László. Budapest, 1980.

Nagy László: „Sok dolgot próbála Bethlen Gábor …”. Budapest, 1981.

Köpeczi Béla: „Magyarország a kereszténység ellensége”. Budapest, 1976.

Page 20: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A XVII. század magyar arcképcsarnoka

Tantárgy kódja TRM2919

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a késő középkori magyar történelemben kiemelkedő szerepet játszott

személyiségek életútját, elgondolásait. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom

önálló tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

A történelmi személyiségek szerepe a XVII. századi magyar történelemben. A korszak kihívásai, alternatívái.

A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer

és értékrend. Történelemformáló családok tagjai. Báthoriak, Bethlenek és Rákócziak. Államférfiak és

hadvezérek: Báthori István, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Zrínyi Miklós, Zrínyi

Péter, Wesselényi Ferenc, Thököly Imre.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Tanulmányok Nyírbátor és a Báthori család történetéhez. Szerk.: Dám László. Nyírbátor, 1986.

Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 2002.

Benda Kálmán: Bocskai István. Budapest, 1993.

Barta János: Miért halt meg Zrínyi Péter? Budapest, 1986.

Erdély története. Szerk.: Köpeczi Béla. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986.

Page 21: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Újkori egyetemes történelem 1.

(Nyugat-Európa, Amerika)

Tantárgy kódja TRM2920

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az ún. hosszú 19. század nyugat-európai és amerikai történetét bemutató tárgy célja azonos azokkal az

oktatási célkitűzésekkel, melyek az egyetemes történeti folyamatok és összefüggések legalapvetőbb és

legfontosabb ismeretét, azok elsajátítását, az alapvető források és szakirodalom alapos megismertetését

tekintik központi feladatnak.

2. Tantárgyi program

A krími háború és az európai hatalmak. Az 1860-as évek diplomáciája. A német egység létrejötte és hatása az

európai erőviszonyokra. Az olasz egység megteremtése. Az USA polgárháborúja, az egységes belső piac

kialakulása. A német gazdaság és társadalom átalakulása a XIX. század utolsó harmadában. A szövetségi

politika kezdetei. A XIX. század végi gazdaság jellemzői. Az I. világháború előzményei, szövetségi

rendszerek. 1914-15 háborús és diplomáciai eseményei. 1916-17 háborús és diplomáciai eseményei.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Degler, C.N.: Az élő múlt. Milyen erők formálták Amerika mai képét? Budapest, 1993.

Diederiks (szerk.): Nyugat-Európa gazdaság- és társadalomtörténete, Budapest, 1995.

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. História Kiadó. Budapest, 1997.

Francois Furet: A francia forradalom története 1770-1815. Osiris Kiadó. Budapest, 1996.

Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.

Page 22: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Politikusi portrék 1. (XIX. század, Nyugat-Európa)

Tantárgy kódja TRB2921

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg alaposabban a hallgatók a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a nyugat-

európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek

életútját.

2. Tantárgyi program

A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer

és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: William Pitt,

Palmerston, Viktória királynő, Disraeli; Lajos Fülöp, III. Napóleon, Gambetta, Ferry, Grévy; I. Vilmos,

Bismarck, II. Vilmos. Garibaldi, Cavour, I. Viktor Emanuel.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Marczali Henrik: A legújabb kor története. Révai Kiadó. Budapest, 1892.

Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Osiris Kiadó. Budapest, 1997.

Price, Roger: Franciaország története. Budapest, 1994.

Roberts, Martin: Európa története 1789-1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora. Akadémiai

Kiadó. Budapest,, 1992.

Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.

Page 23: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A reformkor nagyjai

Tantárgy kódja TRM2922

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a reformkor kiemelkedő személyiségeit, társadalmi kötődésüket és politikai

koncepcióikat. A korábbi ismeretek rendszerezésére, elmélyítésére lehetőséget kínál a tantárgy.

2. Tantárgyi program

A reformkor bővelkedett kitűnően képzett, világlátott, széles látókörű, az ország modernizációját

szívügyének tekintő politikus személyiségekben, a polgárosodás szükségességét és a nemzeti érzést a

közvélemény körében népszerűsítő írókban, költőkben, művészekben. A kor kiemelkedő személyiségeinek

életútján keresztül megismerhető a polgári nemzetállam megteremtésének folyamata, az emberek életérzése.

Politikus egyéniségek: József nádor, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc,

Batthyány Lajos, Eötvös József, Dessewffy Aurél. Az Auróra-kör és a Kisfaludy Társaság. A kor kiemelkedő

művészei.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest, 1977.

Hangay Zoltán: 19 történelmi arckép a 19. századi magyar történelemből. Bp., 1991.

Gergely András: Egy nemzetet az emberiségnek. Budapest, 1987.

Gergely András: Széchenyi István. Budapest, 1998.

Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa. Budapest, 1970.

Page 24: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc

Tantárgy kódja TRM2923

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a forradalom és szabadságharc kibontakozásának, valamint menetének összetevőit,

főbb szakaszait, azoknak a jellemzőit. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom

önálló tanulmányozására.

2. Tantárgyi program

Az 1848-as márciusi forradalom elhelyezése az európai forradalmak között, a magyar és a többi európai

forradalom közötti hasonlóság és különbség bemutatása. Az áprilisi törvények értelmezése, a Batthyány-

kormány tevékenységének jellemzése. Az önvédelmi harc szakaszainak, szereplőinek ábrázolása. A

Habsburg-birodalom újjászervezésének alternatívái, a Bach-rendszer jellemzése. Az önkényuralmi rendszer

válságának belső és külső okai, az emigráció tevékenysége, a kiegyezés.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Magyarország története 1848–1890. Főszerk.: Kovács Endre. Budapest, 1979.

Gergely András: A magyar polgári alkotmányos államrendszer1848-ban. In: A magyarországi polgári

államrendszerek. Szerk.: Pölöskei Ferenc–Ránki György. Bp., 1981.

A magyar országgyűlés 1848–1849-ben. Szerk.: Szabad György. Budapest, 1998.

Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Budapest, 1987.

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986.

Page 25: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A demokratikus átalakulás esélyei Magyarországon

(1944-1948)

Tantárgy kódja TRM2924

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vinnai Győző főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók szerezzenek ismereteket a második világháború utáni magyarországi politikai helyzetről, a

pártok közötti erőviszonyokról és hatalmi törekvésekről. Legyenek képesek az egyetemes és magyar történeti

ismereteik alkalmazó rendszerezésére.

2. Tantárgyi program

A külpolitikai viszonyok alakulása a II. világháború végén, a szovjet hatalmi befolyás erősödése. A Magyar

Nemzeti Függetlenségi Front pártjai. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A

kommunista párt hatalmi pozíciói. A szovjet katonai megszállás politikai következményei. A demokratikus

átalakulásban érdekelt pártok programjai. A földreform végrehajtása, társadalmi és politikai következményei.

Az 1945-ös parlamenti választás és a kormányalakítás. Küzdelem a helyi közigazgatásért. A Baloldali Blokk.

Kisgazdapárti engedmények a demokratikus berendezkedés érdekében. A párizsi békeszerződés belpolitikai

hatásai. Kísérlet a kommunisták visszaszorítására Nagy Ferenc miniszterelnöksége alatt. A hidegháború

kialakulásának belpolitikai következményei. Az 1947-es parlamenti választás, a demokratikus pártok

felszámolása.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000.

Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Szerk.: Fischer – Majoros – Vonyó. Pécs, 2000.

Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. Prezident Kiadó. Pécs, 1995.

Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda. Budapest, 1990.

Page 26: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Páneurópa-mozgalom

Tantárgy kódja TRM2925

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók az európai integráció előtörténetét, a nemzetállami keretek meghaladására irányuló

törekvéseket, az európai egységtörekvések főbb szakaszait.

2. Tantárgyi program

Az első világháború utáni pacifista mozgalmak. Elképzelések az egységes Európa megteremtéséről. a

páneurópai törekvések térhódítása a nyugat-európai államokban. A mozgalom megszerveződése. Briand

Páneurópa-tervezete 1929-ben és annak nemzetközi fogadtatása. A páneurópai törekvések az 1930-as

években. A mozgalom helyzete a II. világháború alatt és után. A nemzetállami keretek lebontásának

stratégiája, Európa politikai egyesítésének gondolata. A hidegháborús szembenállás hatása a mozgalomra.

Nyugat-Európa gazdasági integrációjának megítélése. A páneurópai mozgalom az 1970-es, 80-as években. A

kétpólusú világrend összeomlása, a közép-kelet-európai rendszerváltások és a Páneurópa-mozgalom.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Martin Roberts: Európa története 1900-1973. Az új barbárság kora? Budapest, 1992.

E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó. Budapest,

1998.

Európa története. Szerk.: Gunst Péter. Csokonai Kiadó. Debrecen, 1993.

Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Budapest, 1987.

Miszlivetz Ferenc: Közép-Európa a kapuk előtt. Savaria Univ. Pr. Szombathely, 2001.

Page 27: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A II. világháború hadigazdaságai

Tantárgy kódja TRM2926

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a XX. századi hadigazdaságok általános jellemzőit, a második világháború alatti

konkrét formáit. Képesek legyenek az egyes jellemzők összehasonlító elemzésére.

2. Tantárgyi program

A hadigazdaságok jellemzése a II. világháború előtt. A szembenálló hatalmak gazdasági kapacitásai,

tartalékai és azok mozgósítása. Németország felkészülése a háborúra a négyéves terv keretében. A II.

világháború első szakasza és a tengelyhatalmak hadigazdasága. Az antifasiszta koalíció hadigazdaságai. A

szovjet gazdaság helyzete 1941 nyara után. Az üzemek, gyárak áttelepítése, az uráli bázisok kialakítása. A

sztálingrádi csata hatása a német hadigazdaságra: a totális háború meghirdetése. Az amerikai gazdaság mint a

„demokráciák hátországa”. A légi hadviselés hatása a tengelyhatalmak hadigazdálkodására.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Ránki György: A második világháború története. Budapest, 1981.

Ránki György: Mozgástér és kényszerpálya. Budapest, 2003.

Dombrády Zoltán: A magyar hadigazdaság a második világháború idején. Budapest, 2003.

John Keegan: A második világháború. Budapest, 2003.

Alan S. Milward: Háború, gazdaság, társadalom 1939-1945. A II. világháború hátterében meghúzódó

gazdasági események. Aquila Könyvkiadó. Budapest, 2000.

Page 28: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Szuperhatalmi vetélkedés, hidegháború

Tantárgy kódja TRM2927

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg a hallgatók a második világháború utáni nemzetközi helyzet főbb jellemzőit, a folyamatok

kiváltó okait és összefüggéseit. Szerezzenek ismereteket a hidegháború egyes szakaszairól.

2. Tantárgyi program

A nemzetközi erőviszonyok átrendeződése a második világháború után. Az USA és a Szovjetunió pozíciói az

1940-es évek második felében. A kétpólusú világrend kialakulása, a tömbösödés. Katonai doktrínák az

ötvenes években. Az atomfegyverkezés kezdetei. A fegyverkezési verseny kikényszerítése az amerikai

stratégiai gondolkodás rendszerében. A versengés kiterjedése az űrkutatásra. A fej-fej mellettiség illúziója az

1960-as, 70-es években. Az amerikai és a szovjet gazdaság teljesítőképességének alakulása az 1980-as

években. Az amerikai „csillagháborús elképzelések” gazdasági és politikai következményei. A szuperhatalmi

vetélkedés vége, a Szovjetunió felbomlása.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Font Márta – Niederhauser Emil – Szvák Gyula – Krausz Tamás: Oroszország története. Maecenas

Kiadó. Budapest, 1997.

Fischer Ferenc: A megosztott világ. Pécs, 1996.

Fischer Ferenc: A megosztott világ politikai atlasza. Pécs – Budapest, 1996.

Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora – 1945-1992. Korona Kiadó. Budapest, 1999.

Thomas E. Graham: Az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata. Budapest, 2001.

Page 29: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Anatólia ókori története

Tantárgy kódja TRM2030

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismerjék meg részletesebben Anatólia ókori történelmét, képesek legyenek egy szűkebb területre alkalmazni

az ókori történeti ismereteiket.

2. Tantárgyi program

Anatólia neolitikus kultúrái. Anatólia népei és nyelvei. A hettita állam hatti öröksége. Kora-bronzkori

főnökségek. Asszír kereskedelmi telepek Anatóliában. A hettita állam története. Vallás, kultusz a hettita

birodalomban. Régészeti esettanulmányok. A hurrik története, kultúrája. Urartu története, kultúrája. Az

asszír-urartui rivalizálás. Sziklaszentélyek, templomok. A frígek.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

C. W. Ceram: A hettiták regénye. Budapest, 1964.

Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962.

Gaál Ernő – Kertész Sándor: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003.

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomátia. Budapest, 1995.

A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.

Page 30: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A kereszténység a Római Birodalomban

Tantárgy kódja TRM2031

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A kurzus azt a szellemi és társadalmi átalakulást mutatja be, amely a kereszténység elterjedésével

meghatározta az európai történelmet. Az írott források és a tárgyi emlékek tanulmányozásával áttekinti a

kereszténység kialakulását, elterjedését, az őskeresztény közösségeket, a keresztényüldözésekről szóló

forrásokat, valamint a constantinusi fordulat utáni keresztény egyház és állam viszonyának változásait.

2. Tantárgyi program:

A kereszténység kialakulása és tanai. Az Újszövetségen kívüli híradások Jézusról és a keresztényekről. A

korai közösségek, az egyházszervezet kialakulása. Keresztényüldöző császárok. Diocletianus

valláspolitikája. A constantinusi fordulat. A niceai zsinat jelentősége és hatása. Nagy Theodosius

valláspolitikája és rendeletei. A nyugati egyház kiemelkedő gondolkodói: a milánói Szent Ambrus és a hippói

Szent Ágoston szerepe a keresztény tanítások kiformálódásában és terjesztésében.

3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat, a félév végén gyakorlati jegy

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: A szakirodalom és az olvasott források alapján zárthelyi dolgozat

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Brown, Peter: Az európai kereszténység kialakulása, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999

Brown, Peter: Szent Ágoston élete, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

Tallár, Ferenc: Kereszténység és az európai tradíció, Osiris Kiadó, Budapest, 2001

Borhy, László: Római történelem szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, 1998

Szent Ágoston: A keresztény tanításról, Paulus Hungarus-Kairosz Kiadó, é. n.

Page 31: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A középkori magyar állam

Tantárgy kódja TRM2032

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Gulyás László Szabolcs

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a középkori magyar állam kialakulásának és fejlődésének

menetét, működésének szintjeit és legfontosabb funkcióit.

2. A tantárgyi program:

A keresztény monarchiák általános jellemzői. István állama, a megyerendszer kialakítása. A magyar állam

működése a 12. században. A 13. század: a magyar államszervezet működési zavarai, a tartományuraságok.

Az Anjouk és a honor-rendszer. A magyar állam jellemzői a 15-16. században. Az udvari és territoriális

méltóságok a középkorban. A megye működésének változásai. A bíróságok szintjei és működése. A királyi

kápolna, a kancellária és a hivatali írásbeliség alakulása. A magyar hadügy jellemzői a középkorban.

3. Évközi ellenőrzés módja: Zárthelyi dolgozat, beszámoló.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere: Írásbeli és szóbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Bónis György: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Bp., 2003.

C. Tóth Norbert: Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban. Nyíregyháza, 2008.

Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Bp., 2000.

Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Bp., 2003.

Szabados György: Magyar államalapítások a IX-XI. században. Szeged, 2011.

Page 32: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Házasság, család a kora-újkori Európában és

Magyarországon

Tantárgy kódja TRM2033

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja a kora újkori Nyugat-Európát és Magyarországot jellemző népesedési folyamatok,

házasságkötési szokások, valamint a családi élet és szerepek áttekintése, a témával foglalkozó legismertebb

hazai és külföldi kutatók munkáira alapozva. Ezen belül külön hangsúly esik a házasság intézményével és

felbontásával kapcsolatos katolikus és protestáns nézetek tárgyalására, a nők és gyermekek családon belüli

szerepeinek, az egyedülállók helyzetének, lehetőségeinek bemutatására.

2. A tantárgyi program:

demográfiai viszonyok, a házasságkötés eltérő jellegzetességei, családszerkezet a kora újkori Európában és

Magyarországon – a házasságkötéssel és a házasság intézményével kapcsolatos katolikus és protestáns

nézetek bemutatása – különélés, szeparáció, válás a kora újkorban – nők és gyermekek a családban: nemi és

életkorbeli szerepek – az egyedülállók főbb csoportjai: özvegyek, szolgálók, cselédlányok – házastársak a

bírák előtt: a házasság intézménye elleni bűncselekmények (házasságtörés, bigámia) és azok szankcionálása

a kora újkorban

3. Évközi ellenőrzés módja: Házi dolgozat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom (válogatás):

Andorka Rudolf: Gyermek, család, történelem. Történeti demográfiai tanulmányok. Bp., 2001.

Ariés, Philippe: Gyermek, család, halál. Tanulmányok. Bp., 1987.

Imhof, Arthur Erwin: Elveszített világok. Hogyan gyűrték le eleink a mindennapokat– és miért

boldogulunk mi ezzel oly nehezen... Bp., 1992.

Láczay Magdolna (szerk.): Nők és férfiak..., avagy a nemek története. (Rendi társadalom – polgári

társadalom 16.) Nyíregyháza, 2003.

Péter Katalin: Házasság a régi Magyarországon. 16-17. század. Bp., 2008.

Phillips, Roderick: Amit Isten összekötött... A válás rövid története. Bp., 2004.

Shahar, Shulamith: Gyermekek a középkorban. Budapest, 2000.

Stone, Lawrence: The Family, Sex and Marriage in England 1500-1800. New York – Hagerstown –

San Francisco – London, 1977.

Page 33: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A modernizácó eredményei és problémái Magyarországon

a dualizmus korában

Tantárgy kódja TRM2034

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgatók megismertetése a dualizmus korában végbement gazdasági, társadalmi és kulturális változások

eredményeivel, az átalakulás során jelentkezett problémákkal, azok okaival, és a megoldásukra tett sikeres

vagy sikertelen kísérletekkel.

A hallgatók legyenek képesek arra, hogy önállóan tudjanak feladatokat megoldani szöveges források, képek,

térképek, sematikus ábrák alapján, legyenek képesek térképvázlatokat, ábrákat, diagramokat, feladatsorokat

maguk is készíteni.

A választott téma prezentációja során legyenek képesek az események közötti összefüggést, az ok-okozati

kapcsolatot bemutatni, különbséget tenni a lényeges és lényegtelen események között, választékosan,

világosan, a szakterminológiát használva kifejezni magukat.

2. Tantárgyi program:

A gazdasági modernizáció (a mezőgazdaság kapitalizálódása, az iparosodás, az infrastruktúra fejlődése), a

gazdaság különböző ágai közötti kölcsönhatás bemutatása; a társadalom polgárosodása: a modernizáció

haszonélvezői, illetve kárvallottjai; oktatás és kultúrpolitika—a kor műveltségeszménye. A modernizáció

területi különbségei.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat, 15 perces prezentáció egy választott témából

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Polgárosodás és szabadság. Magyarország a XIX. században. Szerk. Veliky János.

Estók János: Magyarország története 1849–1914. Bp., 1999.

Kövér György: Iparosodás agrárországban. Bp., 1982.

Magyarország társadalomtörténete I–II. A reformkortól az I. világháborúig. Szöveggyűjtemény.

Szerk. Kövér György.

Beluszky Pál: Egy félsiker hét stációja (avagy a modernizáció regionális különbségei a századelő

Magyarországán). In: Dövényi Z. (Szerk.) Alföld és nagyvilág. Bp., 2000.

Page 34: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A zsidóság a dualizmus kori Magyarországon

Tantárgy kódja TRM2035

Meghirdetés féléve 3

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgató legyen képes információk gyűjtésére és következtetések levonására forrásokból, statisztikai

táblázatokból, diagramokból, kronológiákból. Legyen képes statisztikai adatsorok, diagramok, sematikus

ábrák, térképek, térképvázlatok alapján szöveges elemzést készíteni, beszédvázlat alapján gondolatait

választékosan kifejezni, a szakterminológiát használva, az ok-okozati összefüggéseket bemutatni.

2. Tantárgyi program:

A zsidó népesség száma, területi elhelyezkedése, mobilitásának okai, szerepe a gazdasági modernizációban,

a zsidó társadalom szerkezete, az asszimiláció eredményei és problémái, az antiszemitizmus okai, képviselői,

hatása. A zsidóság szerepe a magyar kulturális, tudományos, művészeti életben. A magyar zsidóság

életmódjának jellemzői.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526–1945. Bp., 1992.

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 2001.

Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság. Bp., 2000.

Varga László: Zsidóság a dualizmus kori Magyarországon. Bp., 2005.

Vitányi Iván: Zsidó identitás és asszimiláció Magyarországon. Bp., 2003.

Karádi Viktor: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Bp., 1997.

Hutai Emese: Zsidók és magyarok – zsidókérdés Magyarországon 1867–1918 között. Bp., 2005.

Hanák Péter: A másokról alkotott kép. In: A Kert és a Műhely. Bp., 1988. 101–111.

Page 35: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1918)

Tantárgy kódja TRM2040

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

Hazánkban az 1848-as április törvények után már nem rendi, hanem polgári politizálódásról, polgári

parlamentarizmusról beszélhetünk. A forradalom és szabadságharc másfél esztendeje után csaknem két

évtizedes szünet következett, ahol a politikai rendszer 1848 áprilisában átalakított elemei általában nem,

bizonyos rövid időszakokban pedig csak korlátozottan működtek. A történet csak 1867-tel folytatódhatott

hosszútávon, bizonyos fokig új körülmények között. A tantárgy célja: a hallgatók megismertetése a

dualizmus korában működő állami struktúrával, a korszak országgyűlési képviselő-választásainak törvényi

feltételeivel, mechanizmusával, a pártrendszer frontvonalaival, a pártprogramokkal. A hallgatók legyenek

képesek információk gyűjtésére és következtetések levonására szöveges forrásokból, képekből, statisztikai

táblázatokból, diagrammokból. Legyenek képesek egy választott témában előadás tartására, amely tükrözi a

különböző adatbázisokban való tájékozottságukat, a szaknyelv biztonságos használatát, a lényegkiemelő

képességüket, illetve az ok-okozati összefüggések felismerésének képességét.

2. Tantárgyi program:

A dualista államszervezet. Országgyűlési képviselő-választások a dualizmus korában.

A választójog és választási eljárás, pártséma, a dualizmus kori pártok sajátosságai és programjai, parlamenti

és parlamenten kívüli pártok, választási visszaélések, választási bíráskodás.

A dualizmus korának kormányai.

3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat, húsz perces prezentáció egy választott témából.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Boros Zsuzsanna – Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944. Bp., Korona

Kiadó, 1999.

Kozári Monika: A dualista rendszer. Bp., 2005.

Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Bp., 1988.

Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Bp., 1996.

19. századi magyar történelem 1790-1918. Szerk.: Gergely András. Bp., Korona Kiadó, 1998.

Ruszoly József: A választási bíráskodás Magyarországon 1848-1948. Bp., Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, 1980.

Page 36: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

3

6

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Nemzeti mozgalmak a XIX. században

Tantárgy kódja TRM2041

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A XIX. század történetét két rendezői elv befolyásolta: a modernizáció, valamint a nacionalizmus. Ez utóbbi

Európa történetére nemcsak szellemiségében, hanem érzelmileg is komoly hatást fejtett ki. A hallgatóval

tudatni kell, a nacionalizmus eszmerendszerének felhasználásával egy sor olyan állam jött létre, amely az

európai politikai struktúrát teljesen átalakította. A német egység létrejöttével Európa közepén egy olyan

szárazföldi, részben tengeri nagyhatalom jött létre, amelyet a világpolitika jelentősebb kérdéseiben

megkerülni nem lehetett. A hallgatókkal tudatosítani kell: a nemzetiségi kérdésnek nemcsak nagy birodalmak

kialakításánál jut fontos szerep, hanem olyan évszázados birodalmak lerombolásában is, mint a Habsburg és

a török birodalmak megszüntetése.

2. Tantárgyi program:

A keleti kérdés, a görög függetlenségi harc. A harmincas évek nemzeti mozgalmai. A krími konfliktus és az

olasz egységmozgalom. A német birodalom létrejötte. A balkáni nemzetállamok megalakulása. A török és a

Habsburg birodalom megszűnése.

3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi és házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada, 1789-1939. Budapest, Historia, 1994.

Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás 1814-

1945. Budapest, Osiris Kiadó, 2003.

Niederhauser Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Budapest, 1977.

Kiss Aladár: Olaszország története 1748-1968. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975.

Czövek István: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből. Nyíregyháza, Bessenyei György,

Könyvkiadó, 2005.

Page 37: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

3

7

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A XIX. század diplomáciája

Tantárgy kódja TRM2042

Meghirdetés féléve 4

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A hosszú 19. század történetét két nagyon fontos rendezői elv határozta meg: egyfelől a nacionalizmus,

másik oldalról a modernizáció. Mindkét elv hátterében nyomon követhető a diplomáciai mozgástér. A

századot a hatalmi politika alapján nagyjából két részre lehet osztani. 1856-ig Európában mindenképpen a

szent szövetségi politika dominál, amelynek két jól kitapintható pólusa van: keleten Oroszország, nyugaton

pedig Anglia. A cári birodalom a krími háborúig számos konferencián, kongresszuson, kétoldalú

megállapodásokon biztosította nagyhatalmi befolyását. 1856-tól egyre inkább a tömbpolitika érvényesül,

amelynek fontos kezdő állomása 1879, amikoris létrehozták a kettős szövetséget.

A vázoltak alapján a hallgatókat meg kell ismertetni a kongresszusi Európa diplomáciai mozgásrendszerével,

utalni kell a kiemelkedő diplomaták tevékenységeire. 1856 utáni nemzetállamok létrejöttével új államközi

struktúra jött létre, amelynek diplomáciai hátterére fel kell hívni a hallgatók figyelmét.

A hallgatók szöveges források alapján legyenek képesek információk gyűjtésére és következtetések

levonására. Egy választott témában tudjanak rövid előadást tartani, amelyben szekunder forrásokat is

alkalmaznak.

2. Tantárgyi program: A kongresszusi Európa, Oroszország nagyhatalmi fölényének realizálódása. A Szent Szövetség megújítása,

Münchengrätz. Anglia és Oroszország rivalizálása a keleti kérdés kapcsán. A krími háború és diplomáciai

következményei. A szövetségi rendszerek kialakulása. A francia-orosz közeledés. Az I. világháború előtti

diplomáciai állapotok.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada, 1789-1939. Budapest, Historia, 1994.

Horváth Jenő: Történelmi tanulmányok. A Szent Szövetségtől a Népszövetségig. A modern világ

története 1815-1820. Budapest, 1935.

Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.

Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás 1814-

1945. Budapest, Osiris Kiadó, 2003.

Czövek István: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből. Nyíregyháza, Bessenyei György

Könyvkiadó, 2005.

Page 38: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

3

8

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Totalitárius eszmék

Tantárgy kódja TRM2043

Meghirdetés féléve 4

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy a XX. századi szélsőséges jobb- és baloldali politikai ideológiák és mozgalmak

kialakulásának körülményeit, hatalomra jutásuk és berendezkedésük körülményeit valamint következményeit

alaposan megismerhessék a hallgatók. A totalitárius eszmék gyökereit, változásuk, módosulásuk

körülményeit a maga összetettségében lássák.

2. Tantárgyi program: Az első világháború politikai hatása, a polgári állam válsága. A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikai

mozgalmak eszmei gyökerei, ideológiáik kialakulása, formálódása. A bolsevik forradalom-felfogás, az 1917-

es válság értelmezése, hatalomátvétel és berendezkedés Szovjet-Oroszországban. A sztálini hatalmi rendszer

ideológiája, a hatalomgyakorlás intézményi háttere. A fasizmus kialakulásának történelmi körülményei. A

totális fasiszta állam kiépítésének olasz kísérlete, Mussolini elgondolása az „új civilizációról”. Hitler

ideológiájának eszmei előzményei: szociál-darwinizmus, antiszemitizmus. A nácizmus hatalomra jutása és

berendezkedése Németországban. Ideológia és propaganda a Harmadik Birodalomban.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Ormos Mária: Nácizmus - fasizmus. Budapest, 1987.

Ormos Mária: Hitler. Budapest, 1993.

Ormos Mária: Mussolini. Budapest, 1987.

Akik nyomot hagytak a 20. századon. Diktátorok, diktatúrák. Szerk.: Ormos Mária. Budapest, 1997.

Béládi-Krausz: Sztálin. Budapest, é. n.

Page 39: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

3

9

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Szemléltetés a történelemtanításban

Tantárgy kódja TRM1010

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka, főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A történelemtanári pályára készülő hallgatókat megismerteti a szemléltetés pedagógiai fontosságával és

különböző tanórai és tanórán kívüli módszereivel, lehetőségeivel, és azzal, hogy a hagyományos és korszerű

szemléltető eszközöket hogyan állítsák a történeti megismerés tanításának szolgálatába. Konkrét példák,

képek, képregény és filmrészletek elemzésével megvizsgáljuk, hogyan törekedhet a tanár változatos

szemléltetésre a történelem tanítása során, hogyan válogathat a rendelkezésre álló sok lehetőségből

pedagógiai céljainak megfelelően, és hogyan törekedhet arra, hogy korhű történeti képzeteket alakítson ki a

tanulókban az egyes korszakokról.

2. A tantárgyi program:

A szemléltetés fogalma. A szemléltetés eszközeinek és módszereinek csoportosításai. A szemléltetés

hatékonysága. A szemléletes tanári magyarázat. A vizuális szemléltető eszközök. Mattek, modellek

használata a történelemtanításban. Az auditív szemléltető eszközök. Audiovizuális szemléltető eszközök

(dokumentumfilmek és játékfilmek). Manipulációs és szimulációs eszközök használata a történelemórán.

Képregények felhasználása a történelemtanításban.

3. Évközi ellenőrzés módja:

A tantárgypedagógiai szakirodalom vonatkozó fejezetei alapján zárthelyi dolgozat. Képek, makettek,

filmrészletek tantárgypedagógiai szempontú elemzése referátum keretében.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): A zárthelyi dolgozat és a referátumok alapján gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere: Az olvasott szakirodalom és a megtartott referátumok alapján gyakorlati jegy.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

A tantárgypedagógiai szakirodalom vonatkozó fejezetei. Az interneten található történelemóra-részletek

videófelvételei. A gyakorlóiskolákban felvett történelemórák videófelvételei. Történelmi tárgyú fotók,

képregények, filmrészletek, makettek.

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Csepela Jánosné - Horváth Péter - Katona András - Nagyajtai Anna: A történelemtanítás gyakorlata,

Tantárgypedagógiai tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003

Porcsalmy János: Eszközsorozatok a történelem-tanításhoz, Tankönyvkiadó, Budapest, 1981

Óbis Hajnalka: Szemléltetés a történelemtanításban, készült a RE-PE-T-HA pedagógusképző projekt

keretében, elektronikus tananyagként az interneten a repetha.nyf.hu címen hozzáférhető

Page 40: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

0

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Kompetencia-alapú történelemtanítás 1.

Tantárgy kódja TRM1011

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja: Tudatosítani a hallgatókban: azért tanítjuk a történelmet, hogy a társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen

ismereteket, kompetenciákat kialakítsuk, fejlesszük a tanulókban.

2. Tantárgyi program: Olyan feladatsorok összeállítása, elemzése, értékelése, amelyekkel az alábbi kompetenciákat fejleszteni

tudjuk:

Történelmi tér- és időérzékelés.

A nevelés kérdései a történelemtanításban.

A történelmi megismerés.

Az ismeretek alkalmazása, megszilárdítása, ellenőrzése és értékelése.

A metodikai hagyomány és korszerűség.

A történelemtanítás szervezeti és munkaformái, eszközei és módszerei.

Az iskolai tankönyvek, tantárgyi segédanyagok, kézikönyvek.

A történelemtanár tanórán kívüli tevékenysége: felkészülés a tanításra, szakkör, kirándulás, tantárgyi verseny

vezetése.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Az órai munka alapján házi feladatként olyan feladatsorokat terveznek a hallgatók, amelyekkel a 2. pontban

olvasható kompetencia-területeket fejleszteni lehet.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

A félév során az önálló munkák értékelése félévközi jeggyel, majd félév végén ezek figyelembe vételével

gyakorlati jeggyel.

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

F. Dárdai Ágnes: Történelmi megismerés – történelmi gondolkodás I-II. (A történelemtanári

továbbképzés kiskönyvtára XLI). Bp. 2006

Katona András (szerk.): A történelemtanítás gyakorlata. Bp. 2000

Knausz Imre: Évszámokon innen és túl… Megújuló történelemtanítás. Bp. 2001

M. Nádasi Mária: Projektoktatás. Bp. 2003

Szabolcs Ottó: A történelemtanítás tegnap és ma = Történelemmetodikai műhelytanulmányok

Szvák Judit: A vita. Bp. 2010

Page 41: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

1

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Kompetencia-alapú történelemtanítás 2.

Tantárgy kódja TRM1021

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja: Tudatosítani a hallgatókban: azért tanítjuk a történelmet, hogy a társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen

ismereteket, kompetenciákat kialakítsuk, fejlesszük a tanulókban.

2. Tantárgyi program: Olyan feladatsorok összeállítása, elemzése, értékelése, amelyekkel az alábbi kompetenciákat fejleszteni

tudjuk:

Történelmi tér- és időérzékelés.

A nevelés kérdései a történelemtanításban.

A történelmi megismerés.

Az ismeretek alkalmazása, megszilárdítása, ellenőrzése és értékelése.

A metodikai hagyomány és korszerűség.

A történelemtanítás szervezeti és munkaformái, eszközei és módszerei.

Az iskolai tankönyvek, tantárgyi segédanyagok, kézikönyvek.

A történelemtanár tanórán kívüli tevékenysége: felkészülés a tanításra, szakkör, kirándulás, tantárgyi verseny

vezetése.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Az órai munka alapján házi feladatként olyan feladatsorokat terveznek a hallgatók, amelyekkel a 2. pontban

olvasható kompetencia-területeket fejleszteni lehet.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

A félév során az önálló munkák értékelése félévközi jeggyel, majd félév végén ezek figyelembe vételével

gyakorlati jeggyel.

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

F. Dárdai Ágnes: Történelmi megismerés – történelmi gondolkodás I-II. (A történelemtanári

továbbképzés kiskönyvtára XLI). Bp. 2006

Katona András (szerk.): A történelemtanítás gyakorlata. Bp. 2000

Knausz Imre: Évszámokon innen és túl… Megújuló történelemtanítás. Bp. 2001

M. Nádasi Mária: Projektoktatás. Bp. 2003

Szabolcs Ottó: A történelemtanítás tegnap és ma = Történelemmetodikai műhelytanulmányok

Szvák Judit: A vita. Bp. 2010

Page 42: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

2

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Infokommunikációs eszközök és módszerek a

történelemtanításban

Tantárgy kódja TRM1022

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgató ismerkedjen meg a történelmi fogalmak, fogalmi rendszerek kialakítását megalapozó

tapasztalatszerzés eszközeivel, a történelem tanítását támogató technológiával.

2. Tantárgyi program: Szemléltetés régen és ma: ábrák, modellek, manipulatív tevékenység, számítógép, internet, korszerű

oktatástechnológiai eszközök alkalmazása különböző korosztályoknál. A szemléltetés módszerei és

lehetőségei különböző történelmi korszakok és alrendszerek (gazdaságtörténet, eszmetörténet, stb.) esetében.

Az internet lehetőségei a tanulás támogatásában különböző korosztályok esetében. Az internet lehetőségei a

tanulás támogatásában különböző korosztályok esetében.

A „web2.0”, „cloud computing” fogalmai és a történelemtanításban való felhasználhatóságuk.

Az e-learnig és az m-learning.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Kiselőadás tartása a kijelölt irodalomból, esettanulmányok bemutatása. Egy önálló projekt bemutatása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere:

Szóbeli felelet, előre kiadott tematika alapján, az évközi eredmények beszámításával.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Karlovitz János / Karlovitz János Tibor: Korszerű oktatástechnológia. Bp. 2003

Katona András (szerk.): A történelemtanítás gyakorlata. Bp. 2000

Katona András / Sallai József: A történelemtanítás elmélete. Bp. 2002

Nádori Gergely / Prievara Gábor (szerk.): Kis-nagy IKT könyv. h.n., 2011

Elektronikus adatbázisok, oktatással, e- és m-tanulással foglalkozó blogok, pl.:

http://sdt.sulinet.hu

http://enciklopedia.fazekas.hu

http://www.enc.hu/enc.htm (Magyar Virtuális Enciklopédia)

Page 43: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

3

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Integrált szakmódszertan

Tantárgy kódja TRM1030

Meghirdetés féléve 3. vagy 4.

Kreditpont 1

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja: A kurzus célja végigvezetni a hallgatót azon a folyamaton, aminek keretében az „információ”, jelen esetben a

történelmi tudás eljut a forrástól a feldolgozáson át a tudás hatékony átadásáig. A kurzus során szóba

kerülnek forrástani, ismeretelméleti és kutatástörténeti szempontok, de kitérünk az ismeretek hatékony

továbbadásának módozataira is.

A kurzus integrált módja jelen esetben azt jelenti, hogy jórészt már ismert, diszciplináris és

szakmódszertanos kurzusokon már tárgyalt folyamatokat, ismereteket próbálunk egymáshoz viszonyítva,

egymás összefüggésrendszerében elhelyezni.

2. Tantárgyi program: A forrás mint a történettudomány alapja: a történelmi forrás. A történelem segédtudományai, forrásai. A

forráskritika

Mi a történelem? A történelmi ismeretszerzés folyamata; pozitivisták és prezentisták a 19-20. század

történettudományában

Az ismeretszerzés forrásai a hétköznapokban I.: a hagyományos eszközök

Az ismeretszerzés forrásai a hétköznapokban II.: a Gutenberg-galaxistól a “Google-verzumig”. A

forráskritika a digitális korszakban. A digitális írásbeliség és következményei

Az információfeldolgozás folyamata, írásfajták: monográfia, tanulmány, esszé, prezentáció. Szabályok,

technikák, lehetőségek

A szöveg születése: az írógép és előzményei. Szövegszerkesztő programok: Word, OpenOffice, FocusWriter

A tudományos munka szerkezete, “menetrendje”. Kérdés, hipotézis, ellenőrzés

A digitális korszak prezentációs technikái: wikik és blogok

“Élet a Facebookon”, avagy a digitális reprezentáció eszközei

A kutatást és oktatást támogató szoftverek és szoftverkörnyezetek: UberStudent, Zotero, “digitális cédulák”.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Aczel, Richard: Hogyan írjunk esszét? Bp. 2006

F. Dárdai Ágnes: Történelmi megismerés – történelmi gondolkodás I-II. (A történelemtanári

továbbképzés kiskönyvtára XLI). Bp. 2006

Gyurgyák János – Kisantal Tamás: Történelemelmélet I-II. Bp. 2006

Knausz Imre: Évszámokon innen és túl… Megújuló történelemtanítás. Bp. 2001

http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/

Page 44: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

4

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Iskolai tanítási gyakorlat

Tantárgy kódja TRM9000

Meghirdetés féléve 3. vagy 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Heti 3 óra csoportos iskolai gyakorlat

Félévi 15 egyéni tanítási óra

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) TRM1010, TRM1011, TRM1021, TRM1022

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szabó Ferenc Géza főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A megszerzett szaktudományi és szakmódszertani ismeretek gyakorlatban történő alkalmazása.

2. Tantárgyi program:

A csoportos iskolai gyakorlatra heti 1 alkalommal 3 órában 5 fős csoportokban kerül sor. Ez a hármas egység

a tanítást, az óraelemzést és a következő órára való felkészülést foglalja magában. A kurzus két szakvezetői

bemutató órával kezdődik, amelyet a hallgatókkal közösen elemeznek, majd előkészítik a következő órát. A

félév során a szakvezető által meghatározott sorrendben folyamatosan tanítanak a hallgatók. Az óra

elemzésében és a következő órára való felkészülésben minden hallgató részt vesz. A tanítás, az elemzés, és

az óravázlat a félévi értékelés alapja. Minden csoportnapra minden hallgatónak óravázlatot kell készíteni,

amit a szakvezető értékel. A csoportnapokon a tantárgy módszertanosa képviseli a felsőoktatási intézményt.

Az önállóan megtartandó 15 órát a csoport tagjai a csoport szakvezetőjénél teljesítik az év elején

megállapított sorrendben. Naponta legfeljebb két órát tarthat a hallgató. Minden órára tanítási tervezettel kell

a hallgatónak készülnie, és minden megtartott órát elemzés követ, amit a szakvezető irányít. A szakvezetőnek

ügyelni kell arra is, hogy lehetőleg sokféle órát tartson a hallgató. (Új ismeret szerzése, gyakorlás, ellenőrzés,

ismétlés stb.) Az osztályzás alapja az óratervezet minősége és a tanítási tevékenység. (Szakmai ismeretek,

módszerek, munkaformák, tanári attitűdök stb.)

Az iskolai gyakorlatokat az egyik szakból általános iskolában (5-8. osztály), a másik szakból középiskolában

(9-12. osztály) kell teljesíteni.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

A csoportos iskolai gyakorlaton minden hallgatónak minden órára vázlatot, vagy tervezetet kell írnia, amit 3

nappal a tanítás előtt el kell juttatni a szakvezetőhöz. A szakvezető értékeli a beadott munkákat. A csoport

tagjainak előre kiadott megfigyelési szempontok alapján fel kell készülni az óraelemzésre, és az elemzésen

aktívan részt kell venni. Az egyéni tanítási gyakorlatra óratervezetet kell a hallgatónak készíteni, s azt a

tanítás előtt meg kell beszélni a szakvezetővel.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

A beadott óravázlatok, óratervezetek, a tanítás, illetve az elemzéseken való aktív részvétel alapján gyakorlati

jegyet kap a hallgató.

5. Az értékelés módszere: Írásbeli, szóbeli munkák és tanítási tevékenység alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

Az adott tantárgy tankönyvei, tanári kézikönyvei, „minta óratervezetek”, „óraelemzési szempontok”,

szaktárgyi programok, szemléltető és munkaeszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Az adott tantárgy szakmódszertani jegyzetei, tankönyvei, tanári kézikönyvei.

Page 45: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

5

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Urartu története és kultúrája

Tantárgy kódja TRM2100

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Buhály Attila főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TK

1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatók megismerkedjenek az ókori kelet egyik kevéssé ismert államával, Urartuval, az urartui

kultúrával, annak hurri és anatóliai gyökereivel.

2. Tantárgyi program: A Kr.e. II/I. évezred fordulója az ókori keleten, az urartui állam kialakulása. Urartu és az újasszír birodalom,

II. Sarru-kín 8. hadjárata. Urartu topográfiája, erődök, modern feltárások: Tuspa, Karmir-blur, Bastam,

Erebuni, Ayanis, stb.

Az urartui történelem főbb forrásai: I. Argisti és II. Sarduri krónikái.

Az urartui vallás forrásai: A Meher-Kapisi-felirat, az ayanisi templomfelirat.

Urartu kultúrájának hurri gyökerei.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Beszámolók, referátumok, az idegen nyelvű szakirodalom feldolgozása

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): A beszámolók, referátumok és az aktív órai részvétel alapján gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere: A beszámolók alapossága, a lényegkiemelés, az összefüggések meglátása és érzékeltetése alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

Könyvtár. [A könyvtárban nem megtalálható idegen nyelvű szakirodalom fénymásolatait magam bocsátom a

hallgatók rendelkezésére - BA]

7. Irodalom:

Çevik, Nevzat: Urartu kaya mezarlari ve ölü gömne gelenekleri. Ankara, 2000.

Çilingiroğlu, Altan A. / Salvini, Mirjo (szerk.): Ayanis I. Ten Years' Excavation at Rusahinili Eiduru-

kai 1989-1998. Róma, 2001.

Mayer, Walter: Sargons Feldzug gegen Urartu – 714 v.Chr. Eine militärhistorische Würdigung =

Mitteilungen der Deutschen Orientgesellschaft 112, 1980 pp.13-33

Payne, Margaret R.: Urartu çiviyazili belgeler kataloğu. Istanbul, 2006.

Salvini, Mirjo: Geschichte und Kultur der Urartäer. Darmstadt, 1995.

Zimansky, Paul: Ancient Ararat. A Handbook of Urartian Studies. New York, 1998.

Page 46: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

6

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Etruszkológia

Tantárgy kódja TRM2101

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy komplex ismereteket tanít az ókori Itália Róma előtti történelmére vonatkozóan, amelyben az

etruszkok fejlett városi civilizációt hoztak létre, valamint bemutatja Róma történetét is az ún. etruszk

periódusban. Megismerteti a hallgatókat ezzel a multidiszciplináris tudományággal, hogy hogyan alkotnak

egységet és egészítik ki egymást a történészek, filológusok, nyelvészek, régészek módszerei és eredményei a

nemzetközi és magyar kutatásban. Remélhetőleg a kurzus hozzájárul az etruszkokkal kapcsolatos mesés

elképzelések felszámolásához, kitekintést nyújtva a tudományosan nem elfogadott elméletekre (pl. etruszk-

magyar rokonság teóriái).

2. Tantárgyi program:

Az etruszkokkal kapcsolatos kutatások történeti áttekintése. Az etruszkológia helyzete ma. Nyelvek és

etnikumok a Róma előtti Itáliában. A villanova kultúra. Irott források az etruszkokról. Az ún. etruszk eredet

problémája. Az etruszk nyelv.(a pyrgi aranylemezek, a zágrábi múmiatekercs, a capuai agyagtábla és más

feliratok). Temetkezés (Tarquinia, Vulci, Caere necropolisai és ásatásai). Az etruszk urbanizáció és anyagi

forrásai a fémek. Társadalmi struktúra és vallás. Az etruszk képzőművészet. Róma és az etruszkok (a

királyság kora, a Tarquinius dinasztia).

3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat, a félév végén gyakorlati jegy

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: A szakirodalom és az olvasott források alapján zárthelyi dolgozat

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Pallottino, Massimo: Az etruszkok, Budapest, 1980, Gondolat Könyvkiadó

Szilágyi János György: Az etruszkok világa, Budapest, 1989, Szépművészeti Múzeum

Havas László: Itália őstörténete és Róma története a kezdetektől a köztársaság koráig,

Tankönyvkiadó, Budapest, 1989

Pintér László: Az etruszk nyelv, Szentendre, 1996, Limes füzetek

Boitani, F.- Cataldi, M. - Pasquinucci, M.- Torelli, M.- Coarelli, F. : Le città etrusche, Verona, 1973,

Arnoldo Mondadori Editore

Page 47: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

7

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Augustinus és kora

Tantárgy kódja TRM2102

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatók megismertetése azokkal a gazdasági, társadalmi, kulturális folyamatokkal, amelyek a Római

Birodalmat jellemzik a Kr. u. 4-5. században. Augustinus különböző művein mint történeti forrásokon

keresztül e korszak komplex, életszerű bemutatása, hogy a hallgatók reálisan el tudják képzelni a múltban élt

emberek életét. A különböző típusú írott forrásokból származó információk összevetése és értékelése. Az

ókori Róma történetével kapcsolatosan a térben történő tájékozódás fejlesztése a történeti helyszínek

(Augustinus életének színhelyei) azonosításával.

2. Tantárgyi program: A félév során az ókor és a középkor határán alkotó Augustinus, hippói püspök életének és műveinek

vizsgálatával korának legfontosabb társadalmi és szellemi irányzatait elemezzük a következő témák szerint:

A Római Birodalom perifériájáról a centrumba kerülve (Thagaste, Karthagó, Róma, Milánó, Hippo Regius)

A rétorságtól a püspökségig. A klasszikus kultúra és neveltetés szerepe egy keresztény püspök esetében. A

püspök, mint a civil társadalom szereplője, az igazságtalanság üldözője, a gyengék védelmezője.

Közbenjárás, egyházi menedékjog, egyházi bíráskodás.

Szellemi áramlatok és eretnekségek: manicheizmus, szkepticizmus, újplatonizmus, pelagianusok és

donatisták. Keresztények és pogányok. A római uralom összeomlása Afrikában.

3. Évközi tanulmányi követelmények: A félév során zárthelyi dolgozat, a félév végén gyakorlati jegy

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: A szakirodalom és az olvasott források alapján zárthelyi dolgozat.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Brown, Peter: Szent Ágoston élete, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Lancel, Serge: Szent Ágoston, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.

Havas László- Óbis Hajnalka- Szűcs Gábor- Ujlaky István (szerk.): Róma, Egy világbirodalom

politikai, erkölcsi és történelmi eszméi, I-II. kötet. Debrecen, 1998.

Aurelius Augustinus: Vallomások, Gondolat, Budapest, 1982.

Szent Ágoston levelei, Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő. 2004.

Page 48: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

8

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Európa kulturális alapjai

Tantárgy kódja TRM2103

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Óbis Hajnalka főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy bemutassa a modern Európa antik gyökereit, hogy megismertesse a hallgatókat a

görög-római kultúra, a klasszikus műveltség és a kereszténység örökségével, hogy jobban megértsék az

európai kultúra jelen helyzetét és problémáit. A tárgy remélhetőleg hozzájárul a felelős, gondolkodó,

állampolgári attitűd kialakításához is, valamint a történeti fogalmak jelentésváltozásainak ismeretéhez és

értelmezéséhez (pl. a demokrácia fogalma).

2. Tantárgyi program: A félév folyamán a következő fogalmak antik gyökereit vizsgáljuk a szakirodalom és görög-római források

alapján: Demokrácia. Emberközpontúság. Szabadság. Kereszténység.

Az athéni demokrácia és intézményrendszere. Filozófiai viták az ideális államformákról.

"Az embernél nincs csodálatosabb". A görög irodalom, művészet emberközpontúsága.

A szabad akarat és a szabadság mint érték. Keresztény értelmezések a szabadságról és a történelemről. Az

állampolgári erények a görögöknél, a rómaiaknál és a kereszténység szerint.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Helmuth Von Glasenapp: A kereszténység in Az öt világvallás, Gondolat, Budapest, 1987. 241-369.

old.

Ritoók Zsigmond: "Az embernél nincs csodálatosabb", in Német György- Ritoók Zsigmond-

Sarkady János- Szilágyi János György: Görög művelődéstörténet, Osiris Kiadó, Budapest, 2006,

405-451. old.

Németh György: A periklési "aranykor" politikai modellje, in Német György- Ritoók Zsigmond-

Sarkady János- Szilágyi János György: Görög művelődéstörténet, Osiris Kiadó, Budapest, 2006,

349-357. old.

Page 49: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

4

9

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A középkori Magyarország okleveles forrásai

Tantárgy kódja TRM2104

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Gulyás László Szabolcs

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A cél, hogy a hallgatók megismerjék, hogy milyen okleveles források állnak a magyar középkortudomány

rendelkezésére, azok hogyan keletkeztek, milyen típusaik vannak, illetve milyen módszerekkel történik az

ilyen jellegű források feldolgozása és kritikája.

2. A tantárgyi program:

Az oklevéltan alapfogalmai. A pecséttan. A latin írás elterjedése a középkori Magyarországon. Az

anyanyelvi írásbeliség: német, szláv és magyar nyelvű források. Az oklevelek kritikai vizsgálata. Az

okleveles források keletkezése: kancellária, hiteleshelyek, egyéb országos világi és egyházi oklevéladók, a

helyi és közösségi írásbeliség, magánjogi írásbeliség. Az oklevelek típusai: privilégiumok, birtokjogi jellegű

iratok, perjogi iratok, gazdasági és egyéb típusú összeírások, missilisek, stb.

3. Évközi ellenőrzés módja: Zárthelyi dolgozat, beszámoló.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere: Írásbeli, vagy szóbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményének digitális, interneten elérhető adatbázisa.

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Bónis György: Jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971.

Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Bp., 2000.

Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. (A Magyar Nemzeti

Múzeum Művelődéstörténeti Kiadványa). Bp., 1993.

Solymosi László: Írásbeliség és társadalom az Árpád-korban. Bp., 2006.

Szentpétery Imre: Magyar Oklevéltan. (A Magyar Történettudomány Kézikönyve II/3.). Bp., 1930.

(Utánnyomás: 1995.)

Page 50: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

0

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Kora-újkori magyar büntetőjog-történet

Tantárgy kódja TRM2105

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szoboszlay György Csaba főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja a hazai büntetőjog elméletének és gyakorlatának bemutatása a Tripartitum és az 1795-ös

büntetőkódex-tervezet között eltelt mintegy három évszázadban. A szeminárium kiemelt témakörei közé

tartozik többek között a büntetőjogi kodifikációs kísérletek áttekintése, a német (osztrák) jognak a hazai

büntetőjogi praxisra gyakorolt hatásának, vagy éppen XVIII. századi jogtudósaink munkásságának a

bemutatása.

2. A tantárgyi program:

a deliktumok kategorizálása a késő középkori és kora újkori magyar jogban – írott törvények és szokásjog –

kodifikációs kísérletek a hazai büntetőjog terén a XV-XVIII. században – a Hármaskönyv büntetőjogi elemei

– A Praxis Criminalis hatása a XVIII. századi hazai joggyakorlatra – XVIII. századi jogtudósaink (Bencsik

Mihály, Huszty István, Gockhetz Gábor, Bodó Mátyás) munkásságának a bemutatása – II. József

büntetőtörvénykönyvének és az 1795-ös tervezetnek az összehasonlítása – a kora újkori vármegyei, úriszéki,

városi büntetőjog-gyakorlat áttekintése

3. Évközi ellenőrzés módja: Zárthelyi dolgozat megírása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): félévközi jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Bp. – Pécs, 1999, 2009.

Béli Gábor – Kajtár István: Az osztrák (-német) büntető jogszabályok hatása a magyar jogban a 18.

században (a Praxis Criminalis). In: Ádám Antal (szerk.): Dolgozatok az állam- és jogtudományok

köréből XIX. Pécs, 1988. 29-63.

Finkey Ferenc: A magyar büntetőperjogi tudomány háromszázados fejlődéstörténete 1619-1914.

Sárospatak, 2000.

Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet. Bp., 1971.

Hajdu Lajos: Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában. Bp., 1985.

,vagy: Bűnözés és büntetőbíráskodás a XVIII. század hetvenes éveinek Magyarországában. Bp.,

1996.

Kállay István: Úriszéki bíráskodás a XVIII-XIX. században. Bp., 1985.

Meznerics Iván: A megyei büntető igazságszolgáltatás a XVI-XIX. században. Bp., 1933.

Tóth. J. Zoltán: A halálbüntetésre vonatkozó anyagi jogi szabályok a feudalizmus Magyarországán.

In: Jogtörténeti Szemle 2007/4. Bp., 30-50.

Page 51: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

1

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Hollandia aranykora a XVII. században

Tantárgy kódja TRM2106

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva, főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgatók ismerjék meg az önálló, szuverén holland állam létrejöttének folyamatát, a 17. század

nagyhatalmi erőviszonyainak és diplomáciájának összefüggéseit, továbbá Hollandia tengeri-gazdasági

nagyhatalommá válásának és az 1680-as években bekövetkező hanyatlásának okait és következményeit.

2. Tantárgyi program:

Németalföldi szabadságharc és Hollandia Spanyolország elleni háborúja (1566-1609, 1621-1648). Hollandia

gazdasági-társadalmi struktújára az arany évszázadban. Hollandia kormányzati rendszere, a helytartók

(Orániai-ház) szerepe a köztársaság irányításában. A holland-francia háborúk, Hollandia diplomáciája a 17.

században.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli és szóbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Geoffrey Parker: The Dutch Revolt. Harmondsworth, 1977.

Pieter Geyl: The Netherlands int he Seventeenth Century I. 1609-1648, II. 1648-1715, New York,

Barnes, 1964.

J. R. Jones: The Anglo-Dutch Wars of the Seventeenth Century. London, 1996

Jonathan J. Israel: Dutch Primacy in World Trade 1585-1740. Oxford, 1989.

C. R. Boxer: The Dutch Seaborne Empire 1600-1800. London, 1965.

Page 52: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

2

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve XIV. Lajos kora

Tantárgy kódja TRM2107

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva, főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgatók ismerjék meg az abszolutizmus kormányzati rendszerének működését, etatista

gazdaságpolitikáját XIV. Lajos uralkodása alatt, továbbá Franciaország hegemón nagyhatalmi státusza

(1648-1713) alatti külpolitikáját, katonai konfliktusait, a Napkirály egyház –és valláspolitikáját.

2. Tantárgyi program:

Franciaország belpolitikai és pénzügyi-gazdasági válsága a Napkirály uralkodásának I. szakaszában (1643-

1661). A bürokratikus abszolutizmus rendszere, a taláros nemesség szerepe a kormányzásban. Franciaország

nagyhatalmi politikája és katonai konfliktusai (1667-1713). A korona az hugenottákra vonatkozó rendeleti és

a pápasághoz való viszony kérdése. Versailles és a klasszicista kultúra.

3. Évközi tanulmányi eredmények:

A tanórákon a források és a témákhoz kapcsolódó irodalmak feldolgozása, megvitatása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: Zárthelyi dolgozatok és a tematikus feldolgozások értékelése.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Perry Anderson: Az abszolutista állam. Gondolat, Bp.; 1989.

Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris, Bp.; 2001.

Papp Imre: A Napkirály. Kossuth, Bp.; 1989.

Roger Price: Franciaország története. Maecenas, Bp.; 1994.

Hahner Péter: A régi rend alkonya, egyetemes történet 1648-1815. Panem, Bp.; 2006.

Peter Campbell: Louis XIV. (Seminar Studies in History ed. Roger Lockyer), Cambridge, 1996.

Georges Duby: Franciaország története I. Osiris, Bp.; 2005.

Page 53: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

3

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A XIX. századi választási rendszerek

Tantárgy kódja TRM2108

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja:

Megismertetni a hallgatókat a XIX. századi európai nagyhatalmak választási rendszereinek kialakulásával,

azok jellemzőivel. Bemutatni, hogy míg Franciaországban az Angliában népszerűvé vált

parlamentarizmushoz hasonló szisztéma épült ki, addig a Német Birodalomban és az Osztrák-Magyar

Monarchiában a parlamenti demokrácia csak korlátozottan érvényesült. A cári Oroszországban pedig az

önkényuralmi keretek eleve kizárták a parlamentarizmus kiépítésének lehetőségét, s a változás megkésetten,

csak 1905-ben következett be, amikor cári ukáz rendelte el az Állami Duma összehívását. Rá kell világítani

arra, hogy Európa nyugati felén a választási rendszer egyben a társadalom fejlettségi szintjének is tükre volt.

A hallgatók szöveges források alapján legyenek képesek információk gyűjtésére és következtetések

levonására.

2. Tantárgyi program:

A polgári parlamentarizmus kiépülése és működése az európai államokban. Az egyes államok törvényhozó

szerveinek felépítése, megbízatási ideje, illetve a mandátumidő változása a hosszú XIX. század folyamán. A

képviselőválasztások törvényi feltételei, aktív és passzív, egyenlő és egyenlőtlen (kuriális rendszer)

választójog, cenzustípusok, a választások előkészítése és lebonyolítása, a mandátumigazolás mechanizmusa,

a választási bíráskodás.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Mezey Barna- Szente Zoltán: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Osiris Kiadó, Bp.,

2003.

Charnay, Jean –Paul: Les scrutins politiques en France de 1815 à 1962. Librairie Armand Colin,

Paris, 1964.

Harrer Ferenc: A parlamenti választói jog terjedelme a nagyobb európai államokban. Bp., 1905.

Tokody Gyula – Niederhauser Emil: Németország története. Akadémiai Kiadó, Bp., 1983.

Winkler, Eduard: Wahlrechtsreformen und Wahlen in Triest 1905-1909. R. Oldenbourg Verlag,

München, 2000.

Pearce, Edward: Resisting Reform in the Lords, 1911. = History Today, 1998/6.

Heller, Mihail: Az Orosz Birodalom története. Osiris Kiadó, Bp., 2000.

Page 54: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

4

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Az „aranykor”: a Monarchia hétköznapjai

Tantárgy kódja TRM2109

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatók megismertetése a dualizmus korára vonatkozó mentalitástörténeti kutatások legújabb

eredményeivel, és azoknak az oktatásban való felhasználásának lehetőségeivel.

A hallgatók legyenek képesek információk gyűjtésére és következtetések levonására szöveges forrásokból,

képekből, karikatúrákból, statisztikai táblázatokból, diagramokból. Legyenek képesek statisztikai adatsorok,

diagramok, sematikus ábrák alapján szöveges elemzést készíteni. Egy választott témában beszédvázlat

alapján rövid előadást tartani, amely tükrözi a különböző adatbázisokban való tájékozódó képességüket, a

szaknyelv biztonságos használatát, a lényegkiemelő képességüket, illetve az események közötti ok-okozati

összefüggés felismerésének képességét.

2. Tantárgyi program: I. A természeti környezet átalakítása, hatása az ember életlehetőségeire, a környezetrombolás veszélyei. II. A

dualizmus kori társadalom rétegződésének vizsgálata, az egyes rétegek mindennapi életét,

gondolkodásmódját alakító tényezők bemutatása: a) Lakáskultúra (épület, berendezés, kertkultúra), b)

Családi környezet (házasság, gyermeknevelési elvek, szülői minta, az ismeretszerzés formái, felkészítés a

felnőtt életre) c) A szabadidő eltöltésének formái (utazás, szórakozás), d) Divat, e) Gasztronómia, f) A vallás,

illetve a kor uralkodó eszméinek szerepe g) A közéletben való részvétel.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Magyar kódex. Az Osztrák–Magyar Monarchia. Szerk. Szentpéteri József. Bp., 2000.

Hogyan éltek elődeink? Szerk. Hanák Péter. Bp., 1980.

Magyarország művelődéstörténete. Szerk. Kósa László. Bp., 1998.

Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században. Szerk. Fazekas Rózsa–Kujbusné

Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2000.

Page 55: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

5

5

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Európa társadalmai a XX. században

Tantárgy kódja TRM2110

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Reszler Pál Gábor főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy az európai társadalom fejlődésének XX. századi folyamatait és jellemző vonásait

bemutassa a hallgatóknak. Kiemelt cél, hogy az egyén és közösség viszonyát tisztázza, az egyes társadalmi

rétegek helyzetét, státuszát és pozícióját megismertesse. Formáljanak a hallgatók véleményt a

középosztályosodott jóléti társadalomról, a nyugati és keleti régiók eltérő társadalmi vonásainak

összetevőiről.

2. Tantárgyi program: Főbb témakörök: A nyugat-európai társadalom átrétegződése a két világháború között. A demográfiai

folyamatok legfőbb jellemzői és összetevői. Az egyes társadalmi csoportok helyzete, státusza és pozíciója. A

második világháború demográfiai és társadalmi következményei. A női emancipáció kiteljesedése. A bébi

bumm. A jóléti társadalom kialakulása Nyugat-Európa országaiban az 50-es, 60-as években. A lázadó

generáció időszaka, a társadalmi változások legfontosabb jellemzői az 1970-es években. A jóléti állam

gondjai. A globalizáció mint kihívás, az egyes európai régiók társadalmainak válaszai.

3. Évközi tanumányi követelmények: zárthelyi és házi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó, 1998.

Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1945-1987. Budapest, 1991.

Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris Kiadó, 1995.

John Stevenson: British Society 1914-1945. Pelican Social History of Britain.

Gordon Wright: France in Modern Times. 4. kiadás. New York-London, 1987.

Page 56: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A magyar külpolitika és a kisebbségi kérdés (1920-1990)

Tantárgy kódja TRM2111

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vinnai Győző főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy bemutassa a magyar külpolitika fontosabb történéseit az első világháború

végétől a „rövid” XX. század végéig. Kiemelt cél a történelmi fordulópontok elemzése, a magyar és

európai események közötti összefüggések feltárása. A kisebbségi kérdés komplex elemzése: fogalmak

tisztázása, a kisebbségi konfliktusok okai, a megoldás lehetőségei.

Célunk, hogy fejlesszük a hallgatók témakörre vonatkozó fogalmi rendszerét, nyelvi

kifejezőképességét és a lényegkiemelő képességét.

2. Tantárgyi program: A magyar külpolitika Trianon után. Az 1920-as évek mozgástere. Nagyhatalmi támogatók és a

szomszédos államokkal való viszony az 1920-as éveken. Nemzetközi erőviszonyok és a magyar

külpolitikai az 1930-as években. Külkapcsolataink kényszerpályán: a revízió bűvöletében.

Diplomáciánk a második világháború idején. Sajátos magyar-német kapcsolatok. A második

világháborút lezáró béke elemzése. Külpolitika az ún. ötvenes években. Nemzetközi kapcsolataink

az1956-os forradalom idején. Külpolitika a Kádár-korszakban. A nemzetiségi kérdés az első

világháború után: a magyar „ügy” és a Népszövetség. Kisebbségi konfliktusok Közép-Európában 1920

és 1990 között. Kitekintés: az Európai Unió kisebbségpolitikája.

3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere: írásbeli

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000.

Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998.

Galántai József: A trianoni békekötés 1920. Budapest, 1990.

Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, 1995.

George Brummer: Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Európa Bp., 1995.

Magyarok kisebbségben és szárnyában. Szerkesztette: Romsics Ignác. Bp., 1992.

Page 57: TANTÁRGYLEÍRÁS - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Magyarország története 1301-ig Tantárgy kódja TRM2904 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Oroszország szláv politikája

Tantárgy kódja TRM2112

Meghirdetés féléve 1, 2, 3, 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Zsoldos Ildikó főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

A „hosszú” 19. század politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életét két nagyon fontos rendezői

elv befolyásolta, jelesül a nacionalizmus és a modernizáció, amelyek egymásra is hatottak.

Tudatosítani kell a hallgatókkal, hogy az Orosz Birodalom külpolitikai kurzusát a 19. században

nagymértékben befolyásolta a határain kívül eső, más európai nagyhatalmak területén elhelyezkedő

szláv népcsoportok sorsa, ahol a vérrokonságon túl jelentős volt a görög-keleti egyházi kapocs is.

A cári Oroszország szláv politikájának mindig is fontos érdekterülete volt a Török Birodalom, szűkebb

értelemben a Balkán a maga színes nemzetiségi térképével.

A szlávok kérdésében I. Miklós a konzervatív, dinasztikus külpolitika híve volt, így határozott

ellensége a szlavofilizmusnak, míg II. Sándor tett némi engedményt az Ausztria számára veszélyes

eszmének.

2. A tantárgyi program:

Szlavofilizmus, pánszlávizmus

Az 1848-as prágai szláv kongresszus

A keleti kérdés

Az 1867-es moszkvai szláv kongresszus

A cári Oroszország külpolitikai kurzusát alakító politikusok (Nesselrode, Meyendorf, Liven,

Gorcsakov…) személyiségének, felkészültségének vizsgálata

3. Évközi ellenőrzés módja: Zárthelyi dolgozat és szemináriumi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Gyakorlati jegy.

5. Az értékelés módszere: Írásbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

7. Kötelező illetve ajánlott irodalom:

Czövek István: I. Miklós orosz cár és a szlávok. In: Czövek István (szerk.):

Tanulmánygyűjtemény Hársfalvi Péter emlékére. Nyíregyháza, Bessenyei György

Könyvkiadó, 2008. 222-229.

Czövek István: Oroszország szláv politikája a 19. század másodok felében. In: Czövek István

(szerk.): Tanulmányok az egyetemes és magyar történelem köréből VII. Nyíregyháza,

Bessenyei György Könyvkiadó, 2009. 99-114.

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007.

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. Budapest, Historia, 1994.

Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza,

1991.

Niederhauser Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Akadémiai Kiadó,

Budapest, 1977.

Czövek István: Kelet diplomatája A. M. Gorcsakov. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 1996.

Czövek István: Katkov és a II. Sándori külpolitika. In: Világtörténet, 2000. tavasz-nyár