Tamás-Tarr Melinda - Az Etruszkok írásáról 4-6 2006.

Íme a hónapok elnevezése (január/fergeteg hava,február/jégbontó hava, március/kikelet hava, ápri-lis/szelek hava, május/ígéret hava, június/napistenhava, július/áldás hava, augusztus/kenyér hava,szeptember/földanya hava, október/megvető hava,november/enyészet hava, december/álom hava):

Végezetül vessünk egy pillantást az alábbi ősmagyar,etruszk és római számjegyekre, amelyekre a könyv szerzőjefel is hívja az olvasók figyelmét:

A fenti számokkal kapcsolatban a szerző az alábbikérdéseket veti fel: «Hogy lehetséges, hogy a magyarok jóval azetruszkok előtt ugyanúgy írták a számaikat, mint 1500évvel ezelőtt, s nem az etruszkoktól vették át (pl.XIIII és nem XIV) és még egyenesen balról olvastak?Miért nem használták a római számokat, hiszen abbanaz időben egész Európa területén azokkonszolidálódtak? Miért voltai a Fláviók által kitaláltszámokkal teljesen megegyezők az övéik?»

A szerző zárójelben dőlt betűkkel szedvemegjegyzi: «A magyar számok túléltek, mert azEgyház azt gondolta, hogy római számokról van szó!»

1) Folytatjuk

B. Tamás-Tarr Melinda

ESSZÉ

AZ ETRUSZKOKRÓL ÉS ÍRÁSUKRÓL«Valóban etruszk írás?» Mit tudunk azetruszkokról?IV.

Álljunk csak meg egy pillanatra! Mit hagytak ránkezzel kapcsolatban az ókori történészek? Pl. a Kr. e.V. században élő görög történész, Herodotosz azttartotta, hogy az etruszkok Kis-Ázsiából, Lídiábólérkeztek tengeri úton. Más ókori történészek szerintviszont – mint pl. Diogini Alicarnasso szerint – azetruszkok egy italicus néptörzs, s már a legősibb időkóta tartózkodtak az itáliai félszigeten. Barbujani viszont (ld. az előző számban a cikket)azt mondja, hogy nem kell Törökországból Itáliábatörténő tömeges vándorlásra gondolni, csak egyesnépek mozgására, akik a Földközi-tenger keletinépeivel mély biológiai változásokon mentekkeresztül. Nem marad más számunkra, mint megvárni azezzel kapcsolatos kutatási fejleményeket. Egy dologazonban biztos: az etruszkok eredeténekproblematikája és nyelvük eredete még nemmegoldott kérdés. Az iskolákban ma is csak azttanítják, amit a továbbiakban szintetikusan közlök. Az etruszk nép eredetével kapcsolatosan a kutatókhárom hipotézist terjesztettek elő, amelyekalátámaszthatók de gyenge lábakon állnak:

1. Az etruszkok egy helyi nép, mindig Itáliaterületén élő emberek leszármazottai(autocton).

2. Az etruszkok egy keletről jött nép.3. Az etruszkok egy keverék nép: keletről emigrált

s összeolvadtak a helyi elemekkel.

Prerómai Itália

Több mint ötszáz éven keresztül – kb. Kr. e. 700-200 körül – virágzott azon a területen, ami magábanfoglalja a jelenlegi Lazio egy részét, amely az egész

OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XI - NN. 57/58 LU.-AGO./SETT.-OTT. 200721

ókori világ egyik legérdekesebb és legfejlettebbcivilizációja volt.

1.) Volterrai etruszk árkádos kapu. Az árkádalkalmazása az etruszk építészetben nagy újdonságvolt. 2.) Az ún. „Fátyolos Apolló”, kb. Kr. e. 500 körüli.

Keveset tudni az etruszkok politikai szervezetéről:nem volt egy egységes állam, több független városalkotta, amelyek egymás között szövetségben álltak.A kezdeti időkben (kb. Kr. e. 600 körül) voltakvezetőik, az ún. lucumoni, akik Etrúria legfőbb városielöljárói voltak, akiknek néhány város felett volthatalmuk; majd Kr. e. 500 körül megdöntötték amonarchiát és a városok kormányai különösen gazdagés erős emberek csoportjainak a kezébe kerültek. Ugyancsak keveset tudunk az etruszk társadalomrólis: semmiféle olyan írott anyag nem maradt fenn,amelyből megtudhatnánk hány gazdag, szegény,nemes és rabszolga volt. Az egyetlen nyomot afestmények és a szobrok szolgáltatják: ezekbőlsejthetjük, hogy voltak urak, szolgák, bűvészek,zenészek, kézművesek, külföldiek (idegenek).Ugyanezekből megtudhatjuk azt is, hogy az etruszknőknek ugyanolyan jogaik és méltóságaik voltak, minta férfiaknak, ellentétben az ugyanabban aszázadokban élő görög nőkkel.

Tarquinia, a Nőstény oroszlánok tombája (kriptája). Azetruszk civilizáció legteljesebb hírei a megtalált néhányszáz sírból származnak, ahonnan freskók, szobrok,különféle használati tárgyakra kerültek elő.

(A sírfestményeken gyakoriak a bankett-ábrázolások,ahol a nők ugyanúgy résztvevői mint a férfiak s azokoldalán derűsek, ünneplők.)

Aki meg szeretné ismerni az ókori Itália életét éscivilizációját, annak a félszigeten szétszórt régészetileletek állnak rendelkezésére (barlangok,nekropoliszok, városközpontok maradványai stb.),vagy a legfontosabb olasz és külföldi múzeumokgyűjteményei (fegyverek, munkaeszközök,temetkezési sztélák, láncok, fülbevalók, nyakékekstb.). Bizonyos érdeklődést kelthetnek az ókori íróknéhány oldalas alkotásai, amelyek az őskori és arómai kori Itáliáról szólnak (indirekt/közvetettforrások), valamint a kevés választási és temetkezésifeljegyzések, amelyeket különösen a nyelvészekmunkájának köszönhetően ismerhettünk meg. A kutatók arról panaszkodnak, hogy sajnos hiányzikaz irodalmi hagyomány, annak ellenére, hogy biztos,hogy a félsziget ókori lakóinál megszokotttevékenység volt az írás, csakhogy elveszett a latin ésa helyi nyelvek elterjedése következtében. Az ősietruszkokkal kapcsolatban is rengeteg régészetiemlékekre bukkantak a kutatók, s ezek segítségévelaz életük és civilizációjuk számos aspektusátmegismerhetjük, valamint betekintést nyerhetünk azókori művészet kifejezésvilágába, amelyek számunkraegyébként teljesen vagy részben ismeretleneklennének. Gondoljunk csak arra – a példa kedvéért – ,hogy a görög festészet majdnem teljesenmegsemmisült, s most, hogy adott az a tény, hogy azetruszk művészet a görög egyértelmű elágazása,nyilvánvaló Etrúria és a máshol talált sírleletekrendkívüli fontossága, mivel mindezek lehetővé tettéka pontosabb ismereteinket, elképzeléseinket az ókoriGörögország technikájáról, festői kifejezőké-pességéről.

A különböző etruszk kiterjedések Lazio felé, a Pó-síkságon,Korzika területén Kr. e. VI. sz. felében.

Ami az írásos forrásokat illeti, azonnal le kellszögeznünk, hogy azok csak minimálisan szolgáltatnakadalékot az etruszk történelem és civilizáció mélyebb


megismeréséhez. Ez két határozott tényezőnekköszönhető: az első egyedi, abból a tényből fakad,hogy a fennmaradt szövegek nagyon rövidek éskülönleges természetből jutottak el hozzánk. Annakellenére, hogy majdnem meghaladják a 10.000egységet, ezek elsősorban választási vagytemetkezési jellegű feliratok, amelyek sírköveken,szarkofágokon, urnákon, vázákon, edényeken stb.olvashatók, s éppen ezen jellegüknél fogva kevésbéjelentékenyek és korlátolt a történelemtudományiérdekeltsége: ismétlődhetnek hosszabb, detartalmilag eltérő szövegekben. Ilyenek pl. a Capuaiírott kő (300 szó), a perugiai határkő (120 szó), a 12lebenyű len lepel, amelyet a Zágrábi NemzetiMúzeumban (Horvátország) őriznek és egy formánsnői múmia védőburok (kb. 1500 szó, de ez aterjedelem a folytonos ismétlések miatt a negyedéreis csökkenhet). Az V. századi közeli Cerceretivel kapcsolatos néhányhír kivételével kevés előnyt jelentenek az 1964-benfeltárt kétnyelvű, etruszk-föníciai nyelven írt pyrgiaranylemezek: ezek a hírek a Cerveretiben lezajlottetruszk-karthágói kereskedelmi, valamint azon időkpolitikai kapcsolatokról tanúskodnak. A másik tényezőta szövegértelmezések nem teljesen kielégítőeredményei szolgáltatják. Az etruszkológusok, ha beis tudnak azonosítani bizonyos szavakat és bizonyoskönnyedséggel olvasni tudják a szövegeket agöröghöz hasonló karakterek segítségével, mégismarad a bizonytalanság. Éppen ezért csak bizonyosmennyiségű szó jelentését tudták meg: pl. usil = nap(sole [égitest]), sec = lánya valakinek (figlia), puia =feleség (moglie), lamnos = ló (cavallo), lanista =gladiátor (gladiatore), svalce = élt (visse), lupuce =meghalt (morì) stb. Mindez nagyon kevés a szöveglelke mélyére hatoláshoz. Ezért marad egy bizonyosrejtély. A dolgok ilyetén állása következtében hogyanlehetne eljutni az enigma megfejtéséhez, a problémamegoldásához? Talán csak akkor, ha sikerül újabb,egészen más és komplettebb írásemlékekhez jutnunk,amelyek között lennének kétnyelvű szövegek is, mintaz egyiptomi Rosetta felirata, amely megoldotta ahieroglif írás enigmáját. Sajnos igen kevés a reményarra, hogy olyan etruszkul írt szövegre bukkanjunk,amely megoldana minden rejtélyt ezzel a néppelkapcsolatban, amely a rómaiak politikai hatalma alákerült olyannyira, hogy asszimilálódtak azokkal. Tehátéppen ezért kellene figyelembe venni a legújabbhangokat ezzel kapcsolatban, mint pl. Dr. Alinei Mario,Bodnár Erika és sok más kutató, tudós, történész,nyelvész, régész hipotézisét, kutatási eredményét. Ígytalán megfejthető lehetne az enigma, s végrekijuthatnánk a zsákutcából. Figyelembe kellene venniőket még akkor is, ha esetleg ez régi, berögződött,eddig biztosnak vélt ismereteink megdöntéséveljárhat is. Az etruszkok voltak azok, akik magas fokra emeltéka civilizációt és a hatalmi erőt, akik Kr. e. VIII-VII.században a legtöbbet emlegetett nép volt. Az olaszok szerencséjére az egyik részrőlbizonytalanság uralkodik, a másik részről adott annaklehetősége, hogy az etruszk nép sajátos vonásait

megismerhessük, s mindezt a megtalált tombák(kripták), gazdag temetkezési helyek teszik lehetővéOlaszországban szerteszét: Közép-Itáliában, Lazióban,Emiliában. Elég lenne csak arra gondolni, hogy miminden leletet találtak a Pó folyó deltájánakhomokiszapja alatt, a ferrarai járásban ott, ahol azókori Spina város emelkedett. Rájöhetünk enépcivilizációjának magas fokára, amelynek aztánrejtélyesen nyoma veszett azután, hogy a rómaiakfennhatósága alá került. A X. században a letelepedésre kiválasztott területróluk kapta az Etrúria nevet, a latinok tuscinak hívtákaz etruszkokat, a görögök tirréneknek nevezték őket.Úgy tűnik, hogy önmagukat pedig rasenának (=emberek) hívták. Az itt élőket maguk alá hajtva nagygyorsasággal kiterjesztették hegemóniájukatUmbriára, Lazio egy részére s létrehozták az alábbitelepülésközpontokat: Volterra, Populonia, Vetulonia,Veio, Cere, Cortona, Arezzo, Perugia, amelyekérzékenyen reagáltak minden fejlődésre. Innenindultak el a kereskedelmi kapcsolataik s északra ésdélre jobban kiterjesztették hatalmukat, mégpedigolyannyira, hogy már a VII. században sikerültszámos és virágzó kolóniát alapítaniuk a Pó-síkságonés Campaniában is. Annyira, hogy ebben azidőszakban olyan erős volt a befolyásuk az egészfélszigeten a Pótól Seléig; hogy olyan egységes,befolyásuk alatt álló terület – ellentétben a szétszórtgörög-karthágói településekkel –, hogy soha máskornem volt ilyen közel a félsziget egyesítése, mintakkor. De ennek a szélesen kiterjedő föderációnaknem volt elég ereje ahhoz, hogy ellen tudjon állni ahelyi autonóm törekvéseknek, amelyek már az V.században jelentkeztek. Az etruszk politikairendszeren belül hiányoztak az egységes kötöttségek,a görög polisz rendszerhez hasonló berendezkedés.Más részről pedig az etruszk városállamok teljesenelkülönültek az italicus népektől, így nem tudtak velükegybeolvadni. Ez volt az oka annak, hogy le kellettmondaniuk a görögök és a föníciaiak nyomására Dél-Itália hegemóniájáért folytatott küzdelemről. Hasonlóeredményre jutottak Észak-Itáliában a gall és rómaiterjeszkedés következtében is. Így az etruszkok határai lassanként összezsugorodtakolyannyira, hogy 264-ben a rómaiak terjeszkedésükfolyamán végleg megfosztották őket a szabadságuktólés autonómiájuktól, akik az etruszk civilizációtól sokmindent átvettek. Amikor az etruszkok elértek Itália földjére, márakkor elég fejlett civilizációval rendelkeztek, amelykülönösen szembetűnő volt a földműveléstechni-kájukban, a lápos területek termőfölddé téte-lében és az öntözésben. Ismerjük a gazdaságot, amelyre az etrusz-kok alapították hatalmukat és gazdagságukat,amelyeknek három alappillére: a virágzó ter-mékeny földművelés, a tengeri domínium, afémkészletek ellenőrzése. - Földművelés: A búza jelentette a nagyobb ésfontosabb gazdasági erőt; sok bizonyítékunk van azetruszk földművelés termékenységéről.- Tengeri domínium: Az etruszkok által lakotttengerparti területek szétdaraboltak és szigetek által


védettek voltak, természetes menedékhelyekbenbővelkedtek, könnyen elérhetők voltak; ideálisakvoltak hajókikötésre s éppen ezért kedvelték atengerpart menti hajózást, a halászatot és a kiscserekereskedelmet. Tapasztalataiknak köszönhetőenaz etruszkok kimerészkedtek a nyílt tengerremegalapozván az egész Földközi-tenger felettikereskedelmi hatalmukat. Etruszk területeken számosgörög, szárd, észak-afrikai, keleti tárgyakra lehetettbukkanni; s ugyanígy etruszk tárgyakat lehetett találniSzardíniában, Sziciliában, Afrikában,Spanyolországban, Franciaországban, Görögország-ban, Cipruson. Fémkészletek ellenőrzése: Az etruszk területekmélyén – különösen az Elba szigetén (amelynek nevegörögül nem véletlenül aithalosból kialakult Aithalia,ami görögül kormot jelent, amely világosan a fémöntőkohókra utal) – voltak nagy vas-, réz-, ólomlelőhelyek: innen ered a jelentékeny gazdagságuk (azetruszkok az ásványkincseiket kicserélték aranyra,ezüstre, elefántcsontra) és erejük: a vas volt az egyiklegértékesebb ásványkincs az ókorban, amely tápláltaa virágzó fegyvergyártó kézművességet (pajzsok,sisakok, gerelyek, kardok) és különféle használatieszközök készítését (fejszék, kapák, sarlók,háromlábú állványok, mécsesek, edények). Nagyon fejlett volt az iparuk is, amely a fentemlített gazdag vas-, réz- valamint az ezüstkészletüknek volt köszönhető. Éppen ezért rendkívülvirágzó volt a helyi és távoli fémművességük, mint abronzművesség, amelynek alapanyaga a Cassitèridiszigetekről származott (Scilly, DNy-Anglia); azaranyat, ezüstöt keletről vásárolták. Mindezek fényesbizonyítékai az aranyékszerek, játékok, vázák, alegbizarabb bronzfigurák, míves fegyverek, vésettkövek, szobrok, amelyek a világ minden táján amúzeumokban még mai is megcsodálhatók. Arra törekedtek az etruszkok, hogy hűen, reálisanábrázolják a dolgokat, az embereket, az állatokat, azazokra jellemzőket. Ezekre példák a híresbronzdarabok, mint pl. az arezzói Chimera vagy acapitóliumi farkas.

Ez utóbbi a-propójából azalábbiakat kellmegemlíteni: Múlt év no-vemberében egyérdekes cikketolvashattunkAdriano La Re-

gina tollából, aki a Római Régészeti Tulajdon főta-nácsnoka volt, a római La Sapienza Tudo-mányegyetem tanára. Írása a La Repubblica országosnapilapban jelent meg «Róma: a csaló farkas, amelya középkorban „született”» címmel. Ebben a cikkbenaz olvasható, hogy Róma szimbóluma, legendáseredetének emblematikus képviselője, a capitóliumifarkas, az ókori világ egyik főművének tartottremekmű etruszk alkotás, és Vulcának tulajdonították.Az eddigi hivatalos leírásokban az olvashatómindenütt, hogy a Rómába hívott Veio nagy

szobrásza készítette, aki a VI. században a capitóliumiJupiter templomát díszítette és Kr. e. 480-radátumozták. De az is ismert, hogy a farkas szobráhozaz ikreket 1471-ben adták hozzá, kevéssé azután,hogy a Lateranóból a Capitoliumba helyezett IV.Sixtus odaajándékozta a bronzot Rómának. Most viszont megtámadhatatlanul azt bizonyítottákbe, hogy a bronzfarkas sem ókori keletkezésű.Technikai sajátosságok alapján, koherensen aközépkori nagy bronzkultúra körébe sorolható, mígnormális minőségi állapota alapján keletkezése akaroling-kor és a román kori művészet közöttiidőszakra is tehető. 1997-ben a szobor restaurálását Anna MariaCarruba művészettörténész-restaurátorra bízták, aki,hosszú évek óta foglalkozik az ókori bronzszobroktartósításával. Alapos vizsgálatot végzett a bronzöntéstechnikájának meghatározása céljából. E vizsgálatsorán kiderült, hogy a szobrot perzsa viaszbólegyetlen öntéssel készítették. Ez a technika aközépkorra jellemző, amely lehetővé tette a nagybronzszobrok és harangok forrasztás és hibák nélkülikiöntését, amely technika a harangoknak tisztahangokat garantált. Az ókori görög, etruszk, római bronzszobrokkülönböznek a középkoriaktól, amelyeket részletekbenöntöttek és forrasztottak össze. A hagyomány szerintKr. e. VI. századi két görög szobrász, Rhoikos ésTheodoros voltak – Pusaniát idézve - „az elsők, akik abronzot folyékonnyá tették a szobrok öntése céljából”,s ezzel elérték a még pontosabb öntés módját. Ezenújításuk felismerhető - s ez Anna Maria Carrubafelismerésének eredetisége -: mégpedig nem akisplasztikában is ismert öntés találmányában, haneminkább az elkülönített öntött részek forrasztásánakfeltalált technikájában, a keményforrasztásban,amelyet egy másik bronz, mint forrasztó anyagfelhasználásával nyertek. A görög világtól átvett, majd Etruriában ésRómában elterjesztett technika, amely rendkívüliállóképességet biztosít - még a márványét isfölülmúlja (ld. sírfeliratos táblák) - rendkívülienformálható, nagyon finom minőségű merész,márványokból készült alkotásoknál nemesebbkompozíciók formálására ad lehetőséget csökkentveaz öntési folyamat sikertelenségének veszélyét. A középkori öntéstechnika egyszeri öntésemegkívánja a sokkal merevebb formák alkalmazását,térben kevésbé szabadok, a használhatóságszempontjából, az eredményt illetően, kétesek azelőnyök, mint pl. a harangok esetében, s csak aReneszánsz korában érték el a magasabb technikaszintjét, amelynek segítségével az ókoribronzöntéshez hasonló eredményt érhettek el. A capitóliumi farkas furcsa helyet kapott aművészettörténetben: Ha kizárunk néhány XIX.századi tudóst, akik már bizonyítás nélkül gyanítottáka farkas középkori eredetét, ezt a kritikai adalékot aXX sz. legfontosabb eredményének tekinthetjük. Ezköszönhető Emanuel Ltwynak is, aki csak azelvégzett formális elemzések alapján már 1934-benkizárta a szobor etruszk-itáliai művészi jellegét.


A művészettörténeti kritika elsősorban a bronzbólkészült farkas ókori világba való besorolásáraorientálódott, először a nagy-görögországi eredetét,majd római s végül etruszk eredetét bizonyították. AXX. században Giulio Quirino Gigliolival, a veiói Apollófeltárásának lelkesedésében és a szerteágazónazionalizmus hevében a capitóliumi farkas„fenyegetően készen állt az őt dicsőítő népénekvédelmére”, amit Vulca művének tulajdonítottak. Nagyobb egyetértés kísérte Fridrich Matz (1951)feltételezését, aki Kr. e. 480-470 közötti évtizedretette a bronzfarkas keletkezését. Furcsán, ez adátumozás az új adatok megjelenését követően istovább él. 2000-ben a restaurációt követően acapitóliumi múzeumok is tétovázás nélkül ugyanerreaz időre teszik a szobor keletkezését. Anna Maria Carruba viszont megvonta a szobortólaz etruszk művészet főművének címét s keletkezésiidejét a középkorra tette. Ez az új dátumozás széleshorizontot nyújt az újabb etruszk művészettelkapcsolatos tanulmányoknak. Így pl. már könnyebbenérthető néhány stíluskapcsolat, mint a szasszanidszobrászat stílus és forma kereszteződése a VII-VIII.századi román művészetben. *

* Ezen cikk a múltkori számunkban jelent meg olaszul. Azebben a számban olvasható folytatást a következőszámunkban közöljük, amelyben szó van a ferraraiprofesszor Barbujani kutatócsoportjának legújabb kutatásieredményeiről, amelyben a tehenek igazolják az etruszkokkeletről jövetelét.

4.) Folytatjuk

Eredeti olasz nyelvű cikkét fordította © B. Tamás-Tarr Melinda

EGY IZGALMAS KALAND FELJEGYZÉSEI Egy enigma dokumentációja avagy kutatás a

«Madzsari Türki» kapcsánII.

Az alábbiakkal fejeztem be írásom első részét:A Palatics-kódexről, a Balassi-kiadó által kiadottkötetről megtudhatjuk – Sudár Balázs kutatómunkájának eredményeként –, hogy a török költészetés zene a XVI. századi hódoltságban a Palatics-kódexa XVI. századi török hódoltság kulturális életénekpáratlan, igen érdekes emléke. Magyar vagy németszármazású renegát írta 1588-1589-ben. Magyar,német és horvát versek mellett számos török ésperzsa költeményt is tartalmaz: díván- és ásik-verseket, dalszövegeket. A hódoltsági irodalmi ízléskeresztmetszetét adja, a legközvetlenebb hangú ásik-versektől a legmívesebb gázelekig és udvarló-versekigbezárólag.A muszlim és a keresztény kultúra közötti kapcsolatotmutatja be: hét nyelven íródott - törökül, perzsául,arabul, latinul, horvátul, németül és magyarul. Mit tudhatunk még meg a Palatics-kódexből? A szövegek sokféle témával foglalkoznak: találunkközöttük Luther-zsoltárokat, magyar karácsonyiéneket, török verseket és dalszövegeket, dekörömvágási babonákat, asztrológiai feljegyzéseket,

török-perzsa társalgási zsebkönyvet, sőt Korán-kommentárokat is. A török versgyűjtemények alapjána kézirat keletkezési ideje és helye is nagyvalószínűséggel meghatározható: a hódoltságbanállította össze egy valószínűleg magyar származásúrenegát 1855/89-ben. A három nagy csoportba -muszlim klasszikus költészet, török énekmondás,klasszikus dalszövegek - sorolható versek az oszmánköltészet teljes keresztmetszetét adják, s aztbizonyítják, hogy az oszmán-török kultúra még ahatárvidék mostoha körülményei között is virágzott. Eversek éppen azt a közeget villantják fel, amelyetjeles költőnk - s egyben első törökös műfordítónk -,Balassi Bálint is jól ismert. Az antológia háttereként ahódoltsági török művelődés, az oszmán zene- ésirodalomtörténet vázlatos ismertetése szolgál.

Sudár Balázs munkája eredményeként az ásik- ésdíván-versekről, az ásik költészet zenéjéről azalábbiakat tudhatjuk meg:

Az ásik-költészet

A török énekmondókat ásiknak nevezzük.Művészetük alapvetően szóbeli, éneküket hangszerrel- kopuzzal, csögürrel - kísérik. A 16. század elejétőlszaporodó lejegyzések már teljesen kiforrott, letisztultstílust tárnak elénk, amely csekély változásokkalnapjainkban is él. Az ásik-költészet eredete kettős:egyrészt nyelvileg, zeneileg a törökök hagyományos,iszlám előtti kultúrájának örököse. A versek mindigszótagszámlálóak, szerkezetük kötött: ún. kosma-formában íródtak. Másrészt - ezzel szemben - atartalom, a megfogalmazás erősen kötődik a perzsaszerelmi és misztikus költészethez. Számos fordulat,kép az eredeti perzsa mű tükörfordítása. Az ásikok egy sajátos török vallási irányzat - azanatóliai nomádok körében népszerű alevi-bektasi hits az ebből fejlődött bektasi dervisrend - szertartásizenészei, himnuszköltői. Mivel a janicsárok - ha csakformálisan is - a bektasi rend kötelékébe tartoztak, azásikok megjelentek a harctereken is. Az ásik-költészetet jól ismerték és széles körben művelték aHódoltságban. Egyfelől azért, mert a végeken, akatonaság körében mindig népszerűek voltak azénekmondók; másfelől az itt megtelepedő bektasidervisek gondoskodtak a terjesztéséről. Leghíresebbközpontjuk Gül Baba budai rendháza volt, de álltakkolostoraik Egerben, Fehérváron, Lippán is. A hódoltsági ásikokról számos keresztény útleírás,főúri levél vagy muszlim krónika emlékezik meg.Jelenlétükről beszédesen tanúskodnak a verseiketmegőrző török kéziratok (pl. a Palatics-kódex). Sokukneve csupán hódoltsági forrásokban bukkan fel, talánhelybeliek lehettek. Egyikük, Kul Pírí egy Tata alattelesett török vitéz, Deli Bajazid halálát siratta meg.Másikuk - Ramazán - Buda szépségét Bagdadéhozhasonlította. Karadzsaoglan Pétervárad kifosztásárólénekelt, Temesvárli Gázi Ásik Haszán pedig ahódoltsági területek elvesztése felett kesergett. A helyi költők mellett számosan csak rövid időre, egy-egy hadjárat erejéig tartózkodtak itt. Gevheri, az


OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XI/XII - NN. 59/60 NOV.-DIC./GENN.-FEBB. 2007/2008 78

levantei bronzkori írásokból származik (proto-kánaáni és proto-sínai). Ezt az elméletet tartják (együttesen!) a zsidó, a keresztény és a libanoni (iszlám) tudósok, akik a Biblia történelmi hűségét próbálják bizonyítani az ugariti irodalom segítségével azzal a szándékkal, hogy egy olyan végső elméletet alkossanak, mely szerint a Biblia nem szóbeli hagyomány útján maradt fenn, hanem proto-kánaáni nyelven íródott. Ezt az elméletet a következő utalások támasztanák alá: a proto-kánaáni/proto-sínai jelek (melyeket ugyanazon a területen használták, ahol az ugariti írást); a kánaáni nyelvet ugariti írással is írták; a föníciai betűk neveit lemásolták a görögök (ez igaz lehet, de nem bizonyítja azt, hogy az ugariti és/vagy a főníciai írás a proto-kánaáni/proto-sínai jelekből származik). A sok fellelt bronzkori jel közül csak néhány olyan van, amely valamelyest hasonlít néhány föníciai betűre (ld. a könyv 135-137. oldalát). Azonban a hit szolgái nem magyarázzák meg, hogy a proto-kánaáni/proto-sínai jelek hogyan alakulhattak volna ugariti, majd pedig főníciai írássá: talán úgy gondolják, ez is hitbéli kérdés. A levantei írások minden esetben képírásosak. Az európai írások a képírás megjelenése előtt évezredeken keresztül szimbolikusak voltak. Az írás a beszéd szimbolikus (és csakis a szimbolikus) megjelenítése. BS). Ellentmondás: az ugariti irodalom tanulmányozását folytatva arra a következtetésre juthatunk, hogy a keresztény egyistenhit a Pannonico nép alapvetően monoteiztikus hitéből származik (mivel ez mind Európában, mind Közép-Ázsiában megjelenik, lásd a „Honfoglalás ... a magyarok visszatérése európai őshazájukba” c. könyvet). Ezen kívül a „Szűz Anya” főníciai örökség (Tanit, a karthágói punok „Szűz Anyja”). A feltámadás az egyiptomi mitológiában jelenik meg (Ozirisz). Ishtar és Inanna… A Pannonici nemcsak az ábécéjüket, hanem a vallásukat, a kúpalakú fejfedőjüket, melyből a lebade alakult ki, hozhatták magukkal Föníciába. Ezt a könyvet augusztus 17-én mutatták be a magyar közönségnek Budapesten, a Sofite Hotel Bellavue Konferenciateremben (Roosvelt tér 2.). Azonnal jeleztem ezen könyvbemutatót a Testvér-múzsák c. magyar nyelvű honlapomon (http://www.t estvermuzsak.gportal.hu/). Sajnos a szerző személyes

meghívásának nem tudtam eleget tenni.

- Bttm - Forrás: a Szerző küldte be. Táblázatok forrása: maga a könyv Bucchero, feketeagyag-edény

ESSZÉ AZ ETRUSZKOKRÓL ÉS ÍRÁ-SUKRÓL - «Valóban etruszk írás?» Mit tudunk az etrusz-

kokról? - V. V.1. Az etruszkok nagyon tehetségesek voltak a feketeagyag-edények, vázák készítésében, amelyeket kifényeztek és díszítéseket karcoltak rájuk. Ezt

tanúsítják a nagy számú tengeri- és szárazföldi úton való exportálásuk. Sűrű kereskedelmi hálózattal rendelkeztek: kiterjed egészen a mai Svájcig, Franciaországig, Németországig, eljutottak az angol szigetekig, délen Dél-Itáliáig, Spanyolországig, Görögországig. Éppen ezért nem kell csodálkoznunk a hajóipar és az úthálózat hatalmas kifejlődésén. A kiépített útvonalakra támaszkodtak nagyjából a rómaiak is az úthálózat fejlesztésében, mint a ma is nagyon is ismert utak: Aurelia, Cassia, Clodia, Flaminia. Gondot fordítottak, hogy jelentős és népes kereskedelmi csomópontokat építsenek ki az átmenő forgalom lebonyolítására. Olyannyira szerencsésen választották ki az erre alkalmas helyeket, hogy a mai nagyvárosok azoknak köszönhetik fejlődésüket. Itt lent egy hajót és rajta egy tengerészt ábrázoló sztélé látható, a Kr. e. VII. századi Novilara nekropoliszból származik. A Marche tartományi pesarói Régészeti Múzeum egyik legfontosabb darabja. A római kor előtti kikötők és fegyver-kezések dokumentumértékű lelete. Alatta egy etruszk evezős vitárláshajó látható. Ez ugyancsak a fent említett múzeumban található. Ami az etruszk művészetet illeti, szemben az összehasonlíthatatlan a görög márványszobrok

produkcióival, Etrúria művészei – legaláb-bis úgy tűnik – bizonyos ellenérzés-sel viseltettek a kö-vek megmunkálásá-val szemben. Míg a görög szobrok isten-ségeket, hősöket áb-rázoltak s a görög művészek minden e-nergiájukat szüntele-nül a szobrok töké-letes megformálására fordították. Etrúriában másért

aggódtak, más igények kötötték le az emberek figyelmét. Az etruszkok nyugtalan életkörülmények között éltek. Az etruszk ember élete egy előírt és babonás hálón belül zajlott.

Házaspárt ábrázoló terrakotta etruszk szarkofág kb. Kr. e. 550-ből. Gyengéd és nyugpdt nexusban ábrázolja a férjet és a feleséget koccintás közben. Sajnos a kezükben lévő

kupának nyoma veszett.

OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XI/XII - NN. 59/60 NOV.-DIC./GENN.-FEBB. 2007/2008

79

A lenti freskó tarquiniai kriptavédő pajzson világosan látható egy családi jelenet, ahol étkezés közben a férj a felesége mellett ül, nem úgy mint a görögöknél, ahol a nők nem voltak egyenjogúak, s nem lehettek jelen férjeikkel a banketteken; míg az etruszk nők méltóságteljesek és szabadok voltak. A házaspár mozdulataiból gyengéd, szeretetteljes harmóniára lehet következtetni, arcuk derűs. A fejük fölött két hosszú felirat olvasható, amelyekből kiolvasható a nevük és a földi életük története.

Etrúria istenei misztikusak és áthatolhatatlanok, rettenetes lények, de egyformák. Ezért inkább megéri folyamatosan segítségüket kérni, hogy haragjuk lelo-hadjon. Éppen ezért az emberi test nem rendelkezhet azzal a szépséggel, mint ami tipikus a görög világ-ban. A láthatatlan erőkkel körülvett ember állandóan fél az alvilágban ráváró sorstól, a halálgondolat mindig ott lebeg az élők feje fölött. Ezét érthető, hogy az etruszk művészetet miért jellemzik inkább kripták és temetők (1. ábra).

1. ábra

Ezzel magyarázható a megalkotott állatfigurák –valós vagy fantasztikus -, mint az oroszlán (2. ábra), sfinxek, táltos lovak, kimérák (3. ábra) temetkezési szimbólum voltuk.

2. ábra

3. ábra

A bömbölő oroszlán a kriptákat védelmezi, a szfinxnek őrszem szerepe van. Az etruszk kőszobrászat egyike az ókori világ kevésbé humánus művészetének. Nem voltak tehetségtelenek a jóslatok művésze-tében sem. Enélkül semmi meg nem történhetett, semmi különös nem eshetett meg. Éppen ezért különösen adtak a jókívánságokra. A madarak repüléséből és a villámcsapások elemzéséből előreláttak bizonyos eseményeket, az áldozati állatok zsigereinek megfigyeléséből kiolvasták az istenek akaratát. A vallásukat tekintve tudjuk, hogy az istenségek égiek és pokolbeliek (alvilág): kilenc égi isten és megszámolhatatlan alvilági volt. Az égiek közül nagy jelentősségel bírt a triász: Tinia, Uni, Menerva, hasonló a később rómaiakkal hozott Zeusz vagy Jupiter, Júnó és Minerva. Az alvilági hármasuk a következők: Ceres, Libera (Proserpina) és Liber (Bacchus és Pluto vonásaival). Más isteneik is voltak, mint Apulu (Apollo), Ani (Janus), Turms (Mercurius), Turan (Venus), Maris (Mars), Charun (Kharón), és Vanth, a sorsszerűség szárnyas, női szelleme stb.

4. ábra


Ami az etruszk építőművészetet illeti, nem versenyezhettek az etruszkok a hellénekkel, különösen a felhasznált építőanyagok miatt. Ugyanis az etruszkok nem ismerték a márványt, az épületeket helyi közetekből emelték (tufa, homokkő, alabás-trom), ezek az épületalap alapvető építőanyagai, míg a hátralévő részt fából és téglából építették, festett terrakottával díszítették. Ezért van az, hogy a templomok (4. ábra) alapjaiból (5. ábra) még ma is megcsodálhatunk néhányat, míg a lakóházakból nem maradt fenn semmi.

5. ábra

Rendszeresen alkalmazták a boltívet és a boltozatot. Templomaik részint a görög templomokat utánozták, de kialakult egy sajátos etruszk típus is, amelyet nem övezett oszlopsor. Egy- és háromcellás változata volt, attól függően, hány isten részére építették. Faoszlopos előcsarnokuk volt, sőt a téglafalakat is gerendákkal erősítették meg. Fából készült a mennyezet és a nyeregtető. Az kövek megmunkálásától való viszolygásuk magyarázhatja, hogy az oromzat nem kőszobrokkal díszített, hanem sima, festett, vagy domborműves terrakottalapok díszítették. Lakóházaik tarka cserepekkel díszített, egyszintes, szellős házak voltak. Négyszögletes alaprajzúak, befelé fordulva a faoszlopokkal körülvett, átriumszerű udvarra. A falak anyaga legtöbb esetben agyag, hasonló eljárással épültek, mint a magyarországi paticsfalú és döngölt falú házak. A padló tisztított agyagból készült. Az agyagtűzhelyet a szoba közepén helyezték el, a füst a tetőn megnyitott résen át távozott. A tetőt terrakotta lapok borították, de voltak rajta vízköpők, vésett figurák, kőlapok, szobordíszben végződő nagy, henger alakú cserepek. A tető messze túlnyúlt a falakon, mert a házak oldala mellett tartották az állatokat, a tűzifát, és itt zajlott le a házimunka egy része. Az etruszkok kiváló építőmesterek voltak, ismerték a boltívet és a boltozatot. Az etruszk építési tevékenység középpontjában a templom-építészet állott. Architektúrája az ógörög fatemploméval egyezett; tetőszerkezetét fából ácsolták össze, s a fedélszéket festett cserepekkel borították. Belőlük csupán az alapok kőszerkezete és leírások maradtak antik szerzőktől (három alaprajztípusa: egyetlen négyszögletű cella/hajó; a cellát hosszanti folyosók szegélyezik, amelyeket falak vagy oszlopok zárnak el; háromszoros cellájú, homlokzatán dupla oszlopsorral;

a hellenisztikus korban megjelent a díszes timpanon), de hatottak Róma építészetére. A síroknak több típusa ismert. A leggyakoribb a sziklába vágott; másik külső formája a kerek halom (tumulus), amelynek alsó szegélye egy magas, peremes kőfal. Ezt az utóbbi sírtípust a rómaiak is átvették. A nagyméretű sírkamrákhoz vagy a sugarasan elhelyezett fülkékhez föld alatti folyosón keresztül lehetett eljutni. A sírkamrát vagy sziklafalba vésték, vagy sík vidékeken faragott kövekből építették, majd kapu alakú földhányással fedték. A kamra mindkét esetben a lakóház belsejét utánozta, tetőzete pedig megőrizte a faépítmények tipikus szerkezetét. A nagyobb méretű sírkamrák mennyezetét faragott pillérekkel támasztották alá. A pillérek és oszlopok kiképzése változott az idők folyamán. Egyesek a kezdetleges dór építésrendet követték, másokon az ión művészet orientalizáló ízlésének jegyei láthatók, és használták az ión oszlopfő alapelemét, a kétoldalt kinyúló volutákat is. Politikai hatalmuk fénykorában az etruszkok nagyon gyakran temetkeztek mauzóleumszerű, nagy kőtöm-bökből épített, pillérekkel alátámasztott sírokba. Ez a temetkezési mód emlékeztet néhány kisázsiai vidék sírkamráira. A nagyméretű, föld alatti sírok néha különösen jelentősek, mert elég pontosan lehet következtetni belőlük arra, milyenek lehettek az etruszk lakóházak. Néhány sír alaprajza arra mutat, hogy a jellegzetes etruszk lakóházban megvolt az az épületrész, amely később atriumként a római ház leglényegesebb eleme lett: egy középső, mennyezetén nyitott helyiség. A sírokban az átriumnak egy központi elhelyezésű, négyszögű helyiség felelt meg, amelyet négy vagy több pillér határolt. Ebből a teremből a sír bejáratával szembeni falon kamra vagy fülke nyílt, amely az etruszk lakásmodellben a római ház tablinumával volt azonos.

Palestrinai ezüst áldozati tányér

Piacenzai bronzmáj


81

Az etruszkok zsenialitása megmutatkozott az akkori technikák és módszerek kihasználásában, amely az alábbiakban is megnyilvánult:

1. Mocsaras területek lecsapolása csatornarend-szerek kiépítése, amelyeken keresztül a lecsapolt állóvizet a folyókba, tengerbe vezették;

2. folyók kiöntését megakadályozandó gátak építése és használata; 3. kiterjedt úthálózat kiépítése; 4. A párhuzamos utcás, négyszög alapú városok szerkezete egymásra merőleges tengelyekre épült, amelyeket a négy fő irány felé tájoltak. V.2. 2006. május 28-án egy érdekes cikket olvastam a ferrarai «Il Resto del Carlino» c. napilapban Nicola Bianchi tollából, amelynek címe: «L’Università ribalta la storia: i toscani non sono ’etruschi’», azaz «Az egyetem megdönti a történelmet: a toszkánok nem ’etruszkok’». A cikk egy kérdéssel kezdődik: «És ha a toszkánok nem származnának az etruszkoktól?» Ezt az enigmát igyekszik megfejteni az 51 éves Guido Barbujani, híres genetikus – aki ugyancsak regényíró is – , a ferrarai Tudományegyetem Biológia Tanszé-kének professzora. E hipotézis apropójából 2005. febbruár 1-én már publikált egy szakcikket. Most pedig íme a legfrissebb hírek, amelyek a vezetése alatt álló nemzetközi kutatócsoportnak köszönhető. A kutatók két évig dolgoztak az etruszkok első DNA (DNS)-kutatási programján. «Megláttuk, hogy ez a nép különbözik a toszkánoktól. Sőt a valóságban ezen utóbbiak hasonlítottak hozzájuk. Innen indult el az első kutatásunk» – nyilatkozta a professzor. «Összehasonlítottuk statisztikailag az ősi etruszkok DNA-ját (DNS-ét) a toszkán népcsoporttal, amelyek az etruszkok egyenes leszármazottai lehettek volna. A számológéppel szimuláció útján kimutattuk a lehetséges eltéréseket.» És az eredmény? Képzeljenek el kétféle népet, az etruszkokat és a tőlük leszármazott toszkánokat! Két hasonló népről van szó, de egyik sem rendelkezik ugyanazzal a génnel. Nagy nehézségek árán megvizsgáltak archeológusok és más személyek által már manipulált csontokat, amelyek beszennyezték az eredeti DNA (DNS)-t. E kutatási munka alapján megállapítható, hogy a modern toszkánok és az ősi etruszkok között igen csak kevés közös elem található. Hogy mi lett az etruszkok sorsa? Erre a kérdésre Barbujani professzor az alábbiakat válaszolta: «Úgy kell értelmezni, hogy kihaltak. A másik hipotézis az lenne a megvizsgált csontok alapján, amelyek kizárólagosan az elitek, gazdagon dekorált kriptájában voltak találhatók: ez az etruszk nép összeségéhez viszonyítva jelentősen csökkent létszámú csoport, tehát ők haltak ki, míg a nagy tömeghez tartozók csontjait nem vizsgáltuk meg, s ezek kapcsolatban lehetnének a mai toszkánokkal. Valójában fennállhat egy harmadik hipotézis is: vagy nem választottunk be etruszk DNA-val (DNS-sel) rendelkező mai toszkánokat. De azt

hiszem, hogy ez furcsa lenne, mert amely alapján kiválasztottuk a DNA (DNS)-mintát, az rendkívül precíz eljárás volt. Nem tudjuk, hogy a 2000 évvel ezelőtti nép nagyon különbözött-e tőlünk, éppen ezért most más népcsoportokon végzünk DNA (DNS)-vizsgálatokat, mint a szárdok, a picének (picenu-miak), remélve, hogy alátámaszthatják eddigi megál-lapításainkat.» E kutatómunkát vezető professzor azt is elejtette, az első alkalommal, hogy az etruszkok „homogén populáció volt”. Mindenesetre más válaszok is jöhet-nek még ezzel kapcsolatban, mégpedig hamarosan: Spinában folyó kutató munkának a befejezéséhez közelednek. Ezzel a témával kapcsolatban 2004. februárjában az Ulisse folyóiratban az alábbi információkat lehetett olvasni: «Kr. e. VII. és II. század közötti Etrúriában élő 80 egyénen végzett mitokondriumos¹ DNA (DNS)-vizsgálatok kiderítettek néhány kétséges és tisztá-zatlan kérdést az antik italicus populációval kapcso-latban. Az «American Journal of Human Genetics» folyóiratban publikálták az erről szóló tanulmányt, a ferrarai biológiai kutatócsoport által végzett kutatási eredményekről, amelyet Guido Barbujani professzor vezetett. Ezen eredmények alapján az ókori etruszk nép nem hagyott genetikai nyomokat az ugyanazon a terüle-ten, azaz Toszkánában, Magas-Lazióban és Emilia Romagnában élő jelenlegi populációban. Ezen kívül az etruszkok genetikai állományukat összehasonlítva más italicus népekével és az azokhoz közeli kortárs (picéni [piceneumi] és szárd emberekkel, úgy tűnik, nem merülnek fel jellegzetes hasonlóságok. A kutatócsoport egyik kutatója, Cristiano Vernesi azt mondta, hogy „e kutatásnak két érdekes aspektusa van. Az egyik az, hogy az etruszkok homogének voltak a maguk csoportján belül és nem volt lehetőségük más etnikummal kicserélődni; a másik aspektus az, hogy nem sokkal több mint húsz századon keresztül - genetikai értelemben egy rövid időtávlaton belül – a DNA (DNS)-nyomaik eltűntek és nem fedezhetők fel a jelenlegi népességben.” Az a tény, hogy az etruszkok génjei maguk között hasonlók, de más népekéivel nem, ez megcáfolná azt az elméletet, amely azt állítja hogy egymás között egy heterogén nép csoportja, de kulturális szempontból hasonlók. A kutatás másik kiemelt eleme az, hogy úgy tűnik, hogy az etruszkok nem hagytak maguk után leszár-mazottakat a jelenlegi populációban. Erről így nyilatkozott Vernesi kutató: „nagyon meglepett bennünket az a felfedezésünk,, hogy az etruszk és toszkán DNA (DNS) között nem látszik semmiféle rokonság, és mintha ez a nép szép lassan eltűnt volna.” De a kutatások eredményeként van egy adat, amely egybeesik ezen antik népről szóló klasszikus forrásokkal. A kutatások eredményei az etruszk és a jelenlegi anatóliai lakosok DNA-jának (DNS-ének) bizonyos hasonlóságára mutatnak rá. A klasszikus források mindig ázsiai eredetet sugalmaztak, s úgy tűnik, hogy ezt a genetikai kutatásaink alátámasztják. Vernesi azonban hangsúlyozza és felhívja a figyelmet, hogy ugyan a két nép között vannak hasonlóságok,


de nem lehet a két nép etruszkoktól való egyenes leszármazására következtetni. Korrektebb inkább a két nép egymás közötti mély és huzamos kapcsolatok során kialakult hasonlóságokra gondolni, amely kap-csolatokat egyébként a régészeti leletek is is doku-mentálnak. A mi levelezőnk is, professzor Mario Alinei is hivatkozik az antropológusra legutóbbi genetikai kutatási eredményeket illetően, emelyek szerint úgy tűnik, hogy ezek alátámasztják az etruszk szövegek magyar kulcsban való olvasásával kapcsolatban felállított alábbi tézisét: «1) a toszkánok különböznek a toszkánoktól és szoros a hasonlóság a törökökkel (Alberto Piazza², a torinói egyetem professzorának folyamatban lévő kutatásai); 2) maguk az etruszkok a hasonlóságuk alapján szorosan közel állnak a törökökhöz (a ferrarai Tudományegyetem professzo-rának, Guido Barbujani 2004-es kutatásai); 3) a magyarok nagyon hasonlók az irániaiakhoz (valószínű a Kr. e. I. évezred szkítái vagy oszétok) és a törökökhöz (a páviai egyetemen Rosalba Guglielmino folyamatban lévő kutatásai). Barbujani professzor megállapítja, hogyha „a tosz-kánok az etruszkok egyenes leszármazottai lennének, a DNA-juknak (DNS-üknek) ugyanolyannak kellene lennie.” Tehát a kérdés adva van. Izgalommal várjuk a messziről jött néppel kapcsolatos enigmára megfej-tést.

* Ahogy befejeztem a fenti cikkemet, március 9-én, a «Repubblika» országos napilap pénteki mellékletében [«Il Venerdì di Repubblica»] egy másik érdekes cikket olvastam, mégpedig Luigi Bignami tollából az alábbi címmel: «Gli Etruschi venivano dall’Asia. Lo dicono le mucche» [«Az etruszkok Ázsiából jöttek. A tehenek állítják]. Ebben az írásban kétségkívül kijelentik, hogy az etruszkok Közel-Keletről jöttek és eredetük nyomait nemcsak a toszkán népeknél hagyták hátra, hanem az egész állatállományukban, amelyet magukkal hoztak. Sőt, pontosan a tehenektől jön a végleges bizonyíték. Erre a felfedezésre Marco Pellecchia jutott – Riccardo Negrini, Licia Colli és Paolo Ajmone Marsan kutatótársainak közreműkö-désével – a Cattolicai Tudományegyetem Háziállat-tani Intézet kutatója. Olaszországban, Európában, Észak-Afrikában és Közel-Keleten élő különféle típusú tehenek DNA (DNS)-állományát tanulmányozták. Figyelmüket különösen a kb. 300 mitokondrium-DNA (DNS) alapú töredékmintákra összpontosították. A kutatásban 500 tehenet vizsgáltak meg, statisztikailag ez a mennyiség elegendő az ilyenféle kutatások megvalósításához. Arra az eredményre jutottak, hogy néhány tehéntípus jelentősen hasonlít a Közép-Itáliában, különösen Toszkánában és Közel-Keleten emberemlékezet óta tenyésztett fajtákkal. Ezek közül az egyik fajta a chinina, több mint 22 század óta tenyésztik Itáliában. Az előző kutatások alapján, azt állítják, hogy ez a fajta a Bos Primigenius egyenes leszármazottja (az őskori barlangfalakon ábrázolt fajta). A fehér bundájának köszönhetően elsősorban győzelmi ünnepi meneteken és istenek számára rendezett szertartásokon áldozati állatként

használták ezeket. Középkeleti nyom Itáliában sehol másutt nem fedezhető fel. Mintha a félsziget közepén genetikai egyediség lenne, jól elhatárolva, ami megkülönbözteti észak és dél teheneit. Ahhoz, hogy biztosan el lehessen fogadni ezt a kapcsolatot a kutatók észak-afrikai és észak-európai tehenek DNA (DNS)-állományát is megvizsgálták. Egyetlen igazi kapcsolatot a létező tehenek közül Toszkána, Szíria, Irak és Törökország területén élők között találtak. A tehenek Közel-Keletről érkezését az akkori Italia és a közel-keleti országok közötti kereskedelem magyarázza. S ezt kategorikusan jelentik ki a kutatók a segítségükre érkező paviai egyetem genetikusainak kutatási eredményeinek köszönhetően: a DNA (DNS) mitokondrimumi vizsgálatok Toszkána lakosainak 5 %-ában kimutatta a közel-keleti genetikai eredetet. Azaz, ez azt jelenti, hogy a Közel-Keleten élő őseik egyenes leszármazottai. Ez a genetikai lenyomat különösen evidens Murlo környékén, egy kis település a Sinea-megyében és Casentino völgyeiben. Tehát, az egyszerű marhakereskedelem kizárt, mert a közel-keleti eredetre utaló genetikai jelek megtalál-hatók mind az emberekben, mind a tehenekben. Ez arra enged következtetni, hogy volt egy igazi népván-dorlás s ezek az emberek hatalmas mennnyiségű állatállománnyal érkeztek. A népvándorlás a tengeren keresztül zajlott le, s nem szárazföldi úton, mivel ez utóbbi esetben genetikai nyomokat hagytak volna maguk után a vonulásuk szárazföldi útjain, így Triestben is, vagy bármelyik alpoki településen, ahol esetleg átvonulhattak volna. De ezeken a területen egyetlenegy genetikai nyom sincs. Ez a genetikai kutatások azt is lehetővé teszik, hogy behatárolhatjuk e népvándorlás időszakát, amelynek következtében feltűntek az itáliai félszigeten az etruszkok. A neolitikumban indultak útra Közel-Keletről és a mező-gazdaság megjelenése után érkeztek a félszigetre, a rómaiak megjelenése előtt. Ez 2000-2500 évet fed be, s megegyezik azzal az időszakkal, amelyet a történészek a „tengeri emberek” nagy migrációjával jeleznek, a bronzkor vége felé, mégpedig abban az időben, amikor Toszkánát a villanoviak uralták (Kr. e. 800-ban). Az etruszkok közel-keletről érkezését alátámasztja Barbujani professzor kutatása is, amelyről már említettem néhány szót. E kutatás eredménye szerint az etruszkok DNA-ja (DNS-e) felfedi, hogy az etruszk nép sokkal inkább hasonlított a mediterrán keleti partjain élő emberekhez, s bizonyos hasonlóság volt a törökökkel. Azt is állíthatjuk, hogy az etruszkokból valami megmaradt Anatóliában. A ferrarai egyetemi professzor szerint azonban nem szabad Itáliába irányuló tömegmigrációra gondolni, de népek moz-gásáról kell beszélnünk, amelyek a kelet-mediterráni népekkel biológiailag kicserélődtek. Néhány századnak kellett eltelnie, hogy az etruszkok elérjék létük csúcspontját, s ez Kr. e. a VI. században jön el. ¹ A mitokondrium bakteriális alakú (henger vagy gömb) és méretű (néhány mikrométer), kettős membránrendszerű sejtszervecske. Az eukarióta sejtekben - az eukarióták olyan élőlények, amelyek valódi sejtmaggal rendelkező sejtekből


83

állnak (eu = valódi, karyon = sejtmag). - legalább egy, de akár több ezer példányban fordul elő. Az intenzív anyagcserét folytató sejtekben találhatunk belőle többet, ami összefügg a sejtszervecske feladatával: a sejt energiatermelő központja. ² Erről az ebben a számban közölt olasz Etruszk-tanulmányban (VI. rész) olvasható, amelyet a következő számunkban olvashatnak magyarul. NOTA: Az előző számunkban leközölt, eredeti olasz nyelvű tanulmányhoz képest egy-két helyen kissé bővített változat. Források: Antonio Brancati: Civiltà a confronto 1, La Nuova Italia, 1991, 8^ ristampa; Carlo Cartiglia: Il nostro passato 1, Loescher Editore, 2004, 6^ ristampa; A tanulmány korábbi részeiben hivatkozott források; Wikipédia Szabad Enciklopédia. Benedekffy Ágnes EGY TITOKZATOS NÉP HOLT[?] NYELVE: AZ ETRUSZK

4 Pont Nyomda Kft., Eger 2007., 3. átdolgozott kiadás,

ISBN 978-963-06-2636-1 2007. június 28-án érkezett meg a címemre a már nagyon várt, Benedekffy Ágnes most frissen megjelent, harmadik átdolgozott kiadású könyve, az alábbi szöveggel dedikálva: «Tamás-Tarr Melindá-nak sok szeretettel és elismeréssel: Benedekffy Ágnes». Hálás köszönetem a Szerzőnek ezen megtisztelő, kitüntetett figyelméért! Szabadságra indulás előtt voltam, ezért már nem volt időm a könyv teljes átolvasására, egy részletes könyvbe-mutató megírására, csak imitt-amott tudtam beleol-vasni. Annyira telt időmből, hogy a szerző könyvet indító bevezetéséből egy-két kiragadott részlettel előzetesként jeleztem a könyv megjelenését az interneten a Testvérmúzsák magyar nyelvű honla-pomon (http://www.testvermuzsak.gportal. hu/). Íme: A magyar őstörténet tárgyalásakor általában nem szokás kitérni az etruszkok kultúrájának bemutatá-sára. Sőt, ha a külföldi szakirodalmat lapozgatjuk, ott is az áll, hogy bár a tudósok rengeteg erőfeszítést tettek az etruszkok eredetének kutatására, nyelvük megismerésére, ez a kutatómunka igen csekély kézzelfogható eredménnyel járt. A hivatalos felfogás

szerint az etruszk ismeretlen eredetű nép, nyelve is ismeretlen, holt nyelv. Az etruszk kultúra és az etruszk nép az európai történelem színterén rendkívül fontos szerepet tölt be: Nyugat-Európa ókori históriája első fejezetének tekinthető az etruszk civilizáció. [...] A magyar tudósokat és amatőr kutatókat is régóta foglalkoztatta az „etruszk rejtély”. Az 1800-as években, amikor az iskolai tankönyvekben azt tanították, hogy a magyar napkeleti nép, a szkíták leszármazottja, maradványaiban élt a köztudatban, hogy a szkíták egy csoportja Itália területén keresett hazát. Lehetséges, hogy ezek az itáliai szkíták voltak az etruszkok? [...] [...] Az a feltételezés, hogy az etruszk és a magyar nyelv és etnikum azonos illetve hasonló, nem új keletű dolog. Horváth István már 1825-ben leírta, hogy a görögországi szkíták nagy része Itáliában vetette meg lábát. 1956-ban jelent meg Mészöly Gedeon ómagyar nyelvemlékeket tárgyaló műve, melyben a dél-itáliai „perugiai kő ómagyar nyelvemlékként szerepel. Badiny Jós Ferenc (aki az etruszkokat pelazg nyelvű népnek tartja) közli Faragó Zsigmond a „magliano-i pecsét"-ről 1963-ban készített magyar szövegolvasatát. Szabó Károly a 60-as években írt egy nagyon érdekes tanulmányt „Etruszkok és magyarok" címmel, melyben igen sok szövegolvasatot is közöl. Értekezését a Magyar Tudományos Akadémia „felette naív"-ként értékelte. Az etruszk kérdés nyelvi vetületével foglalkozott Kúr Géza és Tóth Zsigmond is. László-Zsóka György „A toszkánai harangok" című tanulmányában részletesen leírja az etruszkok történetét, és meglepő végkövetkeztetésre jut: véleménye szerint a székelyek nem mások, mint a római vérengzések miatt új hazát keresett itáliai őslakos etruszkok leszármazottjai. Ők voltak azok, akik a magyar „Honfoglalás"-kor Árpád elé lovagoltak. Arról, hogy az etruszkok elhagyták Etruria földjét, antik források is szólnak. Érdekessége a feltevésnek, hogy a pár évvel ezelőtt végzett genetikai vizsgálatok eredményei szerint az etruszkok génállománya távoli a mai toszkánokétól, azaz a régi Etruria területén élő mai olasz népesség nem tekinthető az etruszkok leszármazottjainak. Az etruszkok magyar, vagy magyarral rokon származását vallja történeti síkon Baráth Tibor, Götz László, Mesterházy Zsolt, Padányi Viktor is. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor 2003-ban egy igen hosszú tanulmányban (Mario Alinei: Etrusco: Una forma arcaica di ungherese (Az etruszk nyelv: a magyar nyelv egy archaikus formája, magyarul megjelent: Ősi kapocs) összegezte több évtizedes kutatásainak eredményeit. Nyelvészeti és régészeti összefüggéseket tárgyal a Kárpát-medence és az itáliai félsziget történelem előtti és ókori nyelve és kultúrája között. A III. fejezetben található egy rövid összefoglalás Alinei professzor könyvéről, ám az általa használt, ma általánosan elfogadott etruszk ábécé hang-jel párosítására (így az általa közölt olvasatokra) e tanulmány nem támaszkodik.

OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XII – NN. 61/62 MARZ.-APR./MAGG.-GIU 2008

103

Ítéletet ábrázoló képsor alakjaiban a királyné családjának tagjait örökítették meg. Ott volt férjének és két fiának, a korán elhunyt Martell Károlynak és Péternek koronás alakja, a nők csoportjában pedig anyja, nővére Erzsébet és nagynénje, Árpád-házi Szent Margit, akinek kolostorában gyermekkora egy részét töltötte. De ott voltak az Árpád-házi királyné nemzetségének kiemelkedő tagjai is: Szent István, Szent László, és egy képsor nagyapja szent életű testvérének, türingiai Erzsébetnek élettörténetét elevenítetté fel. A messzire szakadt magyar hercegnő így akart maradandó emléket állítani nagy múltú családjának az idegen országban, ahol leélte életét.

Árpád-házi Mária királyné , II. (Anjou) Károly feleségé-nek síremléke a nápolyi S. Maria di Donnaregina temp-lomban, Tino da Camaiano alkotása (Forrás: Jászay Magda i.m.) A templomot a 17. században lezárták, az apácák helyette újat építtettek. A 19. század-ban az épületnek más rendeltetése volt, a fres-kókat lefedték, majd ké-sőbb újra feltárták. A II. világháború bombázásai végül betetőzték az idők rombolását; azóta a templom zárva maradt. Sérült falai közt rejti Mária

sírját is a díszes síremlékkel, amelyen Tino da Camaino a királyné fekvő alakját faragta ki: az egyetlent, amelyet korabeli szobrász az Árpád-ház egyik tagjáról készített. A fekvő anya szarkofágjának oldalát számos gyermekének figurái díszítik: köztük az is, akinek fiát szívós akarattal segítette hazája trónjára, hogy történetében új, virágzóbb korszak megindítása legyen. Felhasznált irodalom: Jászay Magda: Párhuzamok és kereszteződések. A magyar-olasz kapcsolatok történetéből; Gondolat, Budapest, 1982. Magyar történelmi kronológia az őstörténettől 1970-ig, Tankönyvkiadó, Budapest, 1979. Magyarország története képekben (Szerk. Kosáry Domokos), Gondolat, Budapest, 1985. Elfride Kiel: A szeretet nagy szentje Árpád-házi Erzsébet (Ford. Possonyi László) Szent István Társulat, Budapest, 1970. Triznya-Szőnyi Zsuzsa: Róma és a keresztény magyar kultúra http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2000&honap=12&cikk=3523 Lorio Banfi: Ricordi ungheresi in Italia, Editrice R. Accademia d’Ungheria, Roma, MCMXLII-XX E. F., pp.2 06 Forrás, az eredeti, teljes, képes cikk: http://www.osservatorioletterario.net/italmagyarnyomok.pdf

1.) Folytatjuk

AZ ETRUSZKOKRÓL ÉS ÍRÁSUKRÓL - «Valóban etruszk írás?» Mit tudunk az etruszkokról? - VI.

VI. 1. HERODOTOSZNAK IGAZA VOLT: AZ ETRUSZKOK KÖZEL-KELETRŐL JÖTTEK Írtam már arról, hogy az etruszkok Közel-Keletről érkezésének hipotézisét a ferrarai Tudományegyetem biológus professzora, Dr. Guido Barbujani megerősíti. E DNS-vizsgálatának eredménye szerint a az etruszkok hasonlóbbak a Földközi-tengeri (mediterráni) térség keleti partvidékén élőkhöz, s ezt bizonyítja az Anatoliában maradt törökökkel való affinitás, amely még kis etruszk jellegre utal. De a ferrarai professzor szerint nem szabad Itáliába irányuló tömeges népvándorlásra gondolni, csak bizonyos azon népek migrációira, amelyek a kelet-mediterrán népekkel biológiailag mélyen kicserélődtek. Néhány századra volt szükség, hogy az etruszkok elérjék civilizációjuk ragyogó csúcspontját, ami Kr. e. a VI. században valósult meg, a kartágóiak szövetségeseiként az egész nyugati Mediterránt dominálják. Hagyatlásuk Kr. e. 500 körül kezdődik a Tarquiniak Rómából való elűzésével s domíniumuk Kr. e. 200 közepén ér véget a rómaikkal való beolva-dásukkal. Mint amilyen titokzatosan megjelentek, ugyanolyan rejtélyességgel és hirtelen eltűntek (v.ö. e sorozat III. részével: 2006/2007. 53/54. sz. 67-73. lap [olaszul]; 2007. 55/56. sz. 84-93. lap [magyarul: több cikkből összevont hosz-szabb írás.]) Így a hipotézis bizonyossággá válik nemcsak a mai kutatóink számára, hanem a Kr. e. V. sz.-ban élt Herodotosz számára is, aki azt állította, hogy az etruszkok tengeri úton Lidiából, Kis-Ázsia tartományá-ból érkeztek, mint ahogy a folyóiratunk 2007. 55/56. számában (magyarul ld. 57/58. sz.) is írtam. Tehát a genetika Herodotosznak ad igazat. Most menjünk tovább: ezt a történelmi tényt nemcsak a fent említett kutatási eredmények támasztják alá, hanem egy másik kutatás is, amelyet a torinói Tudo-mányegyetem kutatócsoportja végzett Dr. Alberto Piazza professzor vezetésével az Arno és a Tiberisz közötti területen élő leszármazottak egy csoportjáról. A professzor úr a nizzai évenként megrendezett «Az emberi genetika európai társadalma» c. kongresszuson (2007. június 16-19.) kutatótársaival együtt részletesen beszámolt az etruszkok eredetével kapcsolatos vizsgálataikról. Murlo és Volterra néhány lakójának Y kromoszómáját vizsgáló, a Mediterrán különféle területein élőkével való összehasonlító analízis során előbukkant nyomok alapján bebizonyo-sodott, hogy Herodotosz teóriája az etruszkok anatóliai eredetét illetően megalapozottnak tűnik. Ugyanis Törökország és Toscana területén élő emberek genetikai mintáinak összehasonlítása során megállapították, hogy azok egyezései jelentékenyek. A torinói kutatók néhány volterrai (116 személyt vetettek vizsgálatok alá), az előző cikkben említett murlói (86 személy) és Casenta völgyi (61 ember) lakók DNS-étől indultak el. Mindegyik önkéntes kisérleti alany legalább három generáción át él az említett helysé-gekben és ezen területek tipikus családnevét (veze-téknevét) viselik. Ezek a kritériumok arra szolgáltak, hogy sikerüljön az emigráció kizárásával kiválasztani az ún. Doc-etruszk leszármazottakat. A „kortárs et-

OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XII – NN. 61/62 MARZ.-APR./MAGG.-GIU 2008 104

ruszkok” genetikai kódját szembeállították 1264 Toscánából, Észak-Itáliából, Dél-Balkánról, Sziciliából és Szárdiniából, valamint Lemnosból és Anatóliából származó s ott élő egyénekével. A vizsgált gének alapján kiderült, hogy öt ember génje utal hitelesen törökországi, lemnosi és anatoliai eredetre s egy tipikus murlói lakos génje tökéletesen megegyezett az anatoliaikéval. Nagyon gyenge genetikai megfelelés volt tapasztalható a tirréni és más itáliai leszárma-zottak között. Murlóból és Volterrából származó DNS-mintaanyag – magyarázta Piazza professzor - a keleti népekkel sokkal több megegyezést mutat, mint a félsziget más lakóival. Tehát, így az ő kutatási eredményük is alátámasztja Herodotosz elméletét, hitelesítvén, hogy az etruszkok az ősi Lidiából érkeztek Itáliába. Hogy ebben 100 %-ban biztosak lehessünk, ahhoz még a torinói kutatók kiterjesztik elemző vizsgálataikat Toscana más vidékeire is. Megkísérelnek DNS-mintákat venni az eltemetett halottaktól is. Emlékeztetem Olvasóimat arra, hogy a ferrarai Tudományegyetem kutató biológusa, Dr. Guido Barbujani professzor három évig kisérletezett 30 etruszk sírból vett DNS-mintatöredékekkel. Ő is az etruszkok Anatoliából, vagy legalábbis a Földközi-tenger keleti partjaról való jövetelét állapította meg (ld. e cikk elejét). Tehát Herodotosznak igaza volt! Igaza volt?! Az általa írt történelemben azt állítja, hogy egy tirréni király vezette, Lidiából jövő vándorlók kötöttek ki a dél-itáliai partokon. Itt most utalnék az előző cikkemben írtakra: folyóiratunk levelezője, «Dr. Alinei Mario professzor úr az antropológusra vonatkozó alábbi hivatkozást teszi: „a legutóbbi genetikai kutatási eredmények alátámasztani látszanak a magyar kulcsban való olvasás elméletét. 1.) a toszkánok eltérnek más italiaiaktól és a törökökhöz hasonlók (a torinói egyetemi Alberto Piazza kutatásai folyamatban vannak); 2.) maguk az etruszkok szoros rokonságot mutatnak a törökökkel (v.ö. a ferrarai egyetemről Guido Barbujani 2004-es kutatásaival); 3.) a magyarok az irániaiakhoz (valószínűleg Kr. e. I. évezredi szkíták és oszétek) és törökökhöz (ld. a paviai egyetemről Rosalba Guglielmino folyamatban lévő kutatásait) hasonlók”.» A múltban így írtak a határbeli népektől oly különböző és sok vonatkozásban oly érett etrusz-kokról: „Etruszk volt az életöröm, a lakomák élvezete, a nők és szép fiatalok kedvelése, kegyetlen vagy komikus színpadjelenetek, gladiátorküzdelmek, cirkusz és bohózat, édes és elmélkedő lustaság... De az etruszkok lovagi hősök is voltak, kalandra és hírnévre áhítozó egyéni küzdők, mélységesen különbözők a fegyelmezett és szófogadó, római képzésű katonáktól. Mint ahogy az etruszk élet a nevetés és kegyetlenkedésnek ellentétes feszültségében, az érzé-kiség és a kaland kedvtelésében, szórakozott hanyagságban és hősi sikerben, nemkülönben a lovag és a dáma szembenállásában zajlott: a nő uralta a férfit, otthont és részt vett a közéletben. A női világ-szemlélet Etruriában mindenütt kifejezésre jut...”.

VI.2. EGY TITOKZATOS NÉP HOLT[?] NYELVE: AZ ETRUSZK

Benedekffy Ágnes fenti című könyve, 4 Pont Nyomda Kft., Eger 2007., 3. átdolgozott kiadás, 120 old. E fejezet címének Benedekffy Ágnes könyvcímét kölcsö-nöztem (harmadik

átdolgozott kiadás, amelyről a múlt év június 29-én írtam egy előzetest az Előszó felhasználásával a lapunk magyar nyelvű online függelékében – v. a http://www.osservatorioletterario.net/benagetruszk.pdf weboldalt – és a múlt számunk függelékében egy bővített változatot. A könyv szerzője az Előszóban ezzel vezeti be munkáját: «A magyar őstörténet tárgyalásakor általá-ban nem szokás kitérni az etruszkok kultúrájának bemutatására. Sőt, ha a külföldi szakirodalmat lapoz-gatjuk, ott is az áll, hogy bár a tudósok rengeteg erőfeszítést tettek az etruszkok eredetének kutatására, nyelvük megismerésére, ez a kutatómunka igen csekély kézzelfogható eredménnyel járt. A hivatalos felfogás szerint az etruszk ismeretlen eredetű nép, nyelve is ismeretlen, holt nyelv. [...] A magyar tudósokat és amatőr kutatókat is régóta foglalkoztatta az „etruszk rejtély”. Az 1800-as években, amikor az iskolai tankönyvekben azt tanították, hogy a magyar nép [...] a szkíták leszármazottja s egy csoportjuk Itália területén kere-sett hazát. A szerző felteszi a kérdést: „Lehetséges-e hogy ezek az itáliai szkíták voltak az etruszkok? A nemzetközi szakirodalomban „etruszkoknak” tartott feliratok többsége feltehetően a szkíták nyelvén íródott, és ezek a szövegek magyarul érthetők. E kötetben felvázolt kutatási eredmények rávilágítanak arra, hogy az etruszk művelődést kialakító népesség egy része mindenképp a görögök által szkíta néven nevezett nép-pel rokonságban álltak.» A kutatónő a következő fejezeteket tárgyalja: I. RÉSZ: I. Az etruszk kultúra sajátosságai, térbeli és időbeli elhelyezkedése, II. Az etruszk nép jellege, III. Az etruszkok eredetének rejtélye, III.1. Az eltűntetett nyomok, III.2. A régiek regélik, III.2.1. Magyar hagyományok, III.2.2. Latin és görög források, III.3. Egy külföldi vélemény az etruszkok magyar eredetével kapcsolatosan, IV. Az etruszkok nyelve és írása, IV. 1. Az etruszk nyelv besorolásának nehézségei, IV.2. A hivatalosan elfogadott etruszk ábécé és eredete, IV.3. A módosított etruszk ábécé, IV.4. Az etruszk írás, II. RÉSZ: II. 1. Borhimnuszok, edényfeliratok, II.2. Karcolt bronztükrök feliratai, II.3. Sírfeliratok, II.4. Szoborfeliratok, II.5. Írásos táblák, lemezek, hosszabb összefüggő szövegek. Benedekffy Ágnes a saját, módosított etruszk ábécé-jével javasolja a szövegek magyarul olvasását, amelyek eltérnek a korábbi, folyóiratunkban publikált olvasa-toktól. Most a szerző megjegyzéseivel publikálok néhány ábrát, amelyek valóban elgondolkodtatnak. Először is íme Benedekffy Ágnes módosított etruszk ábécéje:


105

Az ábécé jel-hang párosítását a mai magyar nyelv fonetikájának figyelembevételével készítette el. Látha-tó, hogy az ikerhangokat (d-t, p-b stb.) sok esetben ugyanaz a hang jelöli. Az ókori írások esetében ez a jelenség nem egyedülálló: sem a hettita képírás, sem a ciprusi írás nem tesz különbséget a zöngés és a zöngétlen mássalhangzók között. 2800-2500 év távlatában lehetetlen rekonstruálni, az egyes esetekben pontosan hogyan ejtették az etruszkok az adott betűt. Figyelmet érdemel az ábécével kapcsolatosan a székely-magyar rovás ,,gy” és az etruszk ,,gy” és ,,cs” jel és hangzás azonossága, valamint a székely-magyar rovás ,,r” jelenléte az etruszk ábécében szintén ,,r" értelemben, mely ilyen módon a Benedekffy Ágnes által tanulmányozott ábécék közül a székely-magyar és az etruszk ábécén kívül egyikben sem található meg. A szerző megjelölve a rovásírás és annak olvasási szabályait – amelyek ugyanazok, mint a székely-magyaré – bemutatja a rovásírással írt etruszk szöve-gek olvasatát figyelmeztetve arra, hogy a magánhanzók nincsenek jelölve, különösen az „e” hangzó. Íme néhány példa (a nyilak az olvasás irányát jelzik):

Egy kupa belsejének felirata, Spina (Ferrara), Kr.e. V. sz.

Olvasata: B eL E. Azaz töltsék újra a kupát!

Hivatalos olvasat: „Mi zinaku larthuzale kuleniiesi”. Azaz: „Én csinált Larthuza Kuleniiesinek”.

Magyar olvasat: MI CSINÁ KÜ LAP: VeGYÁ LE KÜ LENYIESI Azaz: „Mit csinál, ki lop? Vegye le, ki lenyesi!”

Hivatalos olvasat: „Mini usile muluvanice”, azaz: „Nekem Usile ajánlotta fel”. Magyar olvasat: MINyI ŰSZI LÉ MÚLÚ VÁNyIGE Azaz: „Mennyi őszi lé: múló venyige”. A hivatalos vélemény szerint a bortermelést is a görögöktől tanulták az etruszkok, de állítólag ők a görögökénél jobb bort készítettek! Vetuloniai kehely, Firenze, Museo Archeologico :

Magyar olvasat: N A G E M E Ü R Ü I Ó A L Ó I L E N I Ó A L I Ü_Tt. E M E (í)M E SZ N Á M E R T Á N SZ I NÁ M Ú LÚ „Nagy eme ürü: Jóval, ó ilyen jóval jött. Eme ím

inna, (eszne, iszna) mert tán színe múló.” Minél előbb ki kell hörpinteni a bort a kehelyből, ne-hogy „megpimpósodjon”! A felirat a kehely belsejében, a „fenekén” található, bizonyítékaként annak, hogy az etruszkok is „a pohár fenekére néztek”.

Vörösagyag hamulapát felirata, San Giovenale, Kr.e. VI. század

Átirat :

OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XII – NN. 61/62 MARZ.-APR./MAGG.-GIU 2008 106

Hivatalos olvasat: „Mi Larices Crepus”, azaz: „Én Lárice Crepué”. Magyar olvasat: I_M LÁTIK FeSzKeTEK ÜS Azaz: „Ím, látik fészketek is.” A szöveget balról jobbra kell olvasnunk, amerre a betűk néznek. Az „I" és az „M” összerótt jelek. A madarak alatt valóban fészkük, azaz tojásaik láthatók. Hamulapátról van szó, a hamu nem más, mint a tűz fészke. A könyv vége felé található a perugiai határkő és a pyrgi-i aranylemezek olvasata. Az első apropójából Bognár Erika és más olasz kutatók javaslatai mellett korábban utaltam Benedekffy Ágnes értelmezésére, olvasatára, amely teljesen eltért az előzők megoldásától. A pyrgi-i Aranylemezeket illetően is ez az olvasat ényegesen eltér mind Bodnár Erika, mind Massimo Pittau és mind Mario Alinei (ld. Osservatorio Letterario 51/52. sz. olasz nyelvű cikkét) értelmezésétől:

Pyrgi-i Aranylemezek: A pyrgi-i “A” jelű aranylemez és a

föníciai feliratú aranylemez átírása Benedekffy Ágnes azt állítja, hogy az etruszk szöveg alázatosabb hangvételű: a király nem azt hangsúlyozza hogy mindent ő épített, hanem az istenség, a kegyhely és a rítus jelentőségét adja vissza a szöveggel. Íme az olvasata: ITt A TEMIA IGAG HERAMASVA FATEGE. UNIALASTaRES OEMIASA MEG OVTA OEBARIEI FELIANASSAL. KäLÜFENIAS TÜRÜGE MÜNISTAS OUVAS. TAMEDESKA ILAKVE, TÜLe ERASE NAG. eGI AVIL GÖRVAR TESZI, AME IT ALIE. ILAKVE ALSZASE NAG. ATaRANEZ CSILlAGgAL SZELEIT ALA ÄGäN AZ VERS ITtÄN IM. HERAMVE AVIL ENIAGA BÚLÚ MAGVA.

Ezt a tempolomot Heramas ajánlására Építék. Unival Astarte Őmiatta megóvta avarjait e felajánlással. Halófényes törődje e műemlék óvását, támasszék fel e lakban, (legyen) tőle erőssége nagy. Egy évig körvárba teszi, amely itt álla, s e lakban nyugodása nagy. Átaranyoz csillaggal, szállítja alá az égi parazsat ím ide. Három évig építette Bőló (Fő ló) Magva. A pyrgi-i etruszk aranylemezek között van egy „B” jelű is, mely terjedelmét tekintve rövidebb az „A” lemeznél. [Nota: sajnálatos módon a szerkesztési műveletek következtében ez a mondat törlődött az eredeti olasz cikkből] Érdekessége az, hogy aláírásként az utolsó sorban a következő szerepel rajta: „BÚLÚ MaGVA SaNUIA”, azaz „Bőló magva senyője» (SaNUIA —> SÄNÜIÄ —> SENÜIE):

Pirgi-i „B” jelű etruszk nyelvű aranylemez

Kínai források szerint a hun „sanjü”, azaz „senyő” volt népének szakrális vezetője, legfőbb bírója, a közi-gazgatás vezetője, valamint katonai főparancsnoka. Feltételezhető a kínai források alapján, hogy uralkodói szerepkörében jelentős részt foglalt el az áldozatok bemutatása az Égiek számára, valamint a velük való kapcsolattartás. Magát a sanjüt Ég és Föld fiának tartották. Így kerülhetett neve az istenségeknek szánt aranylemezre.

Itt balra olvasható egy halotti urna tetejére rótt szöveg, Montepulcia-nóból, Kr. e. II-I. sz.-ból való. Hivatalos olvasat: „Vel

tite meluta arnӨal”. Jelentés: «Vel Tite Melata, ArnӨé», „érthetőbben” megközelítőleg: „Vel Tite Melata, az ArnӨok közül.” Magyar olvasat: FEL TÍTE MELÜTtÁ ARNO ALI azaz:


107

„Feltetéte(tett), mellette Arno áll”. Tehát az elhunytat felbocsátották ősapjához. Ebben a szövegben tetten érhető egy hangjelölési sajátosság, valamint néhány szabály, amelyről szó van a rovásírás szabályait tárgyaló fejezetben: - A mai magyar nyelvben „é”-vel jelölt hangot itt „i”-vel jelölték. Ezt az „è” hangot a Czuczor-Fogarasi szótár éles „e” hangként említi, mely „némely legmagyarosabb vidéken is „í”-vel cseréltetik fel.” A kettős mássalhang-zót nem jelöli (az „áll” szóban). Az etruszk feliratok arról tanúskodnak – állapítja meg Benedekffy Ágnes –, hogy az etruszkok népének alkotói között ott találjuk a szabírokat (Sibari, suburi), a hunokat (Uni, senyő), az avarokat (Tarchum, oebar, kétágó avar síp: „subulo”, azaz sípoló), a székelyeket (Szikelia), a jászokat (filiszteusok), fellelhetők a kunok nyomai (Kuma, „kunbabák”, kunhalmok). E fejezet befejezéseként érdekességként íme egy-két kép:

Etruszk csonttartó edények díszítései Volterra környékéről (Kr. e. II. sz.). E mintavilágot ma teljes egészében a magyar

népművészet őrzi.

Elefántcsont Turul-faragvány az etruszk hercegek hagyatékából

Az ősmagyarok Turul madara Forrás: http://www.eshg.org/eshg2007/ http://www.camperweb.it/spigolature/etruschi.htm http://www.centrostudilaruna.it/romualdiindoeuropei.html Benedekffy Ágnes: «Egy titokzatos nép holt[?] nyelve: Az Etruszk», 2007, 4 Pont Nyomda Kft, 2007 (ISBN: 978-963- 06-2636-1) «Sulla scrittura degli Etruschi – „Ma è veramente una scrittura etrusca?” Cosa sappiamo degli Etruschi? – VI», Osservatorio Letterario NN. 59/60 nov.-dic./genn.-febb. 2007/2008, pp. 52-55. Fordította, kiegészítette maga a cikkíró © B. Tamás-Tarr Melinda Michelangelo Naddeo HONFOGLALÁS … A MAGYAROK HAZATÉRÉSE A Honfoglalás (a “haza meghódítása” vagy “visszaté-rés” ősi magyar források szerint) az eredetileg a Kárpát-medencében letelepedett magyar népcsoportok

hosszú útjának utolsó állomása, melyet az i.e. első évezred kezdetétől az i.sz. első évezred végéig jártak be. A Kárpát-medencén kívül

Az i.e. III. évezred elején a nomád harcos állattenyész-tő kelták Európába érkezésének (az első európai urnás temetkezési hely, a Balkán térségében: i.e. 2700, Hencken) hatására óriási népvándorlás indult meg a Kárpát-medencéből és a Balkánról közeli és távoli területekre: • Közép-Európába: az i.e. XVIII/XIV–IX.

században Ezelsdorfban (DE), Shifferstadtban (DE), Avantonban (FR), valamint azon az ismeretlen helyen, ahol a Berlini Múzeumban található csúcsos süveget találták, a főpapok és főpapnők aranyból készült csúcsos fejdíszt viseltek, melyek metonikus naptárként (19 éves naptár) is használatosak voltak. A nebrai (DE) korong alakú naptáron található arany (i.e. 1600) a Kárpátokból, Erdély területéről származik (E. Pernicka, Freibergi Egyetem, DE). Segesváron (Erdély) pedig egy olyan hogy az a legrégebbi európai naptár.

• Az olaszországi Pugliába: valószínűleg a messapik Illériából vándoroltak oda az i.e. első évezred elején. Csúcsos fejdíszt viseltek (siponto-i kövek) és a „Daranthoa”-nak, a lakosság fejedelmi tanácsának a vezetése alatt álltak.

• A Dzsungária körüli területekre: a Tarim-medencében élő arsi népesség, ((az „indoeurópai” tokhárok, Arsikantu, tokhár nyelven; Ohrsi a kínaiban), mely G. S. Lane (Chicago-i Egyetem, USA) feltételezése szerint az i.e. első évezred elején érkezett egy Görögországgal, Olaszországgal és Németországgal határos területről, valamint meghatározatlan finnugor népcsoportok (fekete-tengeri népvándorlás). Ez a népvándorlás magyarázatul szolgálhatna a magyar (G. S. Lane, Mark Dickens) és más európai nyelvek nyomaira a tokhárban.

• A galatiaiak (kisázsiai kelták) a legkésőbb bevándorolt nép, akik magukkal hozták az Anya Isten (Cibele) Anatóliába.

Ezek a részben keveredett magyar/kelta népcsoportok közös kulturális jegyekkel rendelkeztek (matriarchizmus, demokrácia, egalitarianizmus, animizmus…), melyek semmi esetre sem kapcsolódnak az indoeurópai kultúrához, és amelyek később Közép-Ázsiában jelennek majd meg. Letelepedés Közép-Ázsiában

Régészeti kutatások során (Pazirik, Altáj, Oroszország és Tarim-medence, Xin Jiang, Kína) V. századból származó kurgánokat találtak, melyekben dolichocephal, azaz hosszúfejű, europoid, vörös és szőke hajú emberek múmiái voltak, akik: • az oroszországi finnugor népekkel genetikai

rokonságban álltak (Orosz Tudományos Akadémia, Novoszibirszk)

• kultúrájukat tekintve a keltákkal voltak rokonok (V. H. Mair és J. P. Mallory)

Tamás-Tarr Melinda - Az Etruszkok írásáról 4-6 2006.

Documents