Top Banner
3. szám, 2006. március Szerkesztő: Nagy Péter, [email protected] K ÁRPÁTI Internet: http://www.karpategyesulet.hu Postacím: 1244 Budapest, Pf.: 800. A turistaság, a honismeret és a természetvédelem terjesztésére Kiadja a Magyarországi Kárpát Egyesület L APOK „Fiatal korom óta foglalkoz- tatott a gondolat, hogy a Ba- laton befagyott tetején, a jé- gen végig lehet-e menni egy nap alatt? A teljes hosszon! A nyugati csücskétől a leg- keletibb pontig. Az első puhatolózó kísérlete- met 1981. január 11-én tet- tem. Akkor Balatonszárszóról előbb átmentem Tihanyba, majd onnan Siófokra (kb. 20 km). Alaposan elfáradtam, de úgy t űnt, hogy a tervem megvalósítható.” (Mályi József) (2. old.) Gyalog a Balaton jegén Kísért a múlt „A szepesség legjobb hegymászója, a Tátra utol- őre”. Így jellemezték a barátok, a tisztelők a 33 éve elhunyt Grósz Alfrédot. Rovatunkban rá emlékezünk. (8. old.) A téli Bükkben A Pestkörnyéki Kárpát Egyesület 2006 első tú- ráját a Bükkben töltötte. Köves Gyula javasla- tára, szállásunk, a nemrégiben felújított Tamás kútja vendégházban volt. (9. old)
16

Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

Oct 17, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

1 3. szám, 2006. március

Szerkesztő: Nagy Péter, [email protected]

KÁRPÁTI

Internet: http://www.karpategyesulet.huPostacím: 1244 Budapest, Pf.: 800.

A turistaság, a honismeret és a természetvédelem terjesztésére

Kiadja a Magyarországi Kárpát Egyesület

LAPOK

„Fiatal korom óta foglalkoz-tatott a gondolat, hogy a Ba-laton befagyott tetején, a jé-gen végig lehet-e menni egynap alatt? A teljes hosszon!A nyugati csücskétől a leg-keletibb pontig.Az első puhatolózó kísérlete-met 1981. január 11-én tet-tem. Akkor Balatonszárszórólelőbb átmentem Tihanyba,majd onnan Siófokra (kb. 20km). Alaposan elfáradtam, deúgy tűnt, hogy a tervemmegvalósítható.”(Mályi József) (2. old.)

Gyaloga

Balatonjegén

Kísért a múlt„A szepesség legjobb hegymászója, a Tátra utol-só őre”. Így jellemezték a barátok, a tisztelők a33 éve elhunyt Grósz Alfrédot. Rovatunkbanrá emlékezünk. (8. old.)

A téli BükkbenA Pestkörnyéki Kárpát Egyesület 2006 első tú-ráját a Bükkben töltötte. Köves Gyula javasla-tára, szállásunk, a nemrégiben felújított Tamáskútja vendégházban volt. (9. old)

Page 2: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

2Megszállottak – Balatoni jégtúra

A dédelgetett álomAz átlagember ha a Balatonra gondol, akkor elsősorban a csillanó-csobbanó kék habok jutnak azeszébe, a balatoni nyár… A sportosabbnak gondolata esetleg az öbölátúszás, vagy a körbefutás. Aromantikusnak talán az őszi Balaton, a hideg kedvelőknek a befagyott téli Balaton fakutyával,jégvitorlással. Van egy, akinek pedig a vastag jegű Bajkál-tó… Ahány ember, annyi asszociáció!

És akkor jött egy kép: sátrazás a Bajkál-tó jegén. Egy másik, de már közelibbi képen: sátrazása Balaton jegén. Majd egy álomkép: futás keresztben a Balaton jegén Révfülöptől Balatonboglárigvagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egynap alatt. Bogár a fülben. Fehérnép csendre int, érzi a veszélyt.

Közeleg a tél, hízik a jég…Szinte minden télen hallani befagyott vizeinken történt balesetekről. Sok közülük halállal végző-dik. A mentés is kockázatos, hiszen a bajbajutottért az elvékonyodott jégre – a megfelelő eszkö-zök hiányában, senki sem merészkedik.

A Balatonon különösen csábító a hatalmas és biztonságosnak gondolt jégfelület, talán ezértis végez rendszeres méréseket és ellenőrzést a vizi rendészet. Olvasom az interneten: „ha a jégvastagsága eléri a 20 cm-t, az már elégséges a sportolásra”. Elméletben ez igaz lehet, amennyibena léghőmérséklet tartósan hideg. Azonban mikor van ez így? Az éjszakai hideg és a nappali napsü-tés okozta hőmérséklet-változás repedéseket okozhat a hatalmas jégfelületen. Amikor a jégfelületmegolvad, veszélyessé válik. A tócsák, a jégkása alatt nem látszanak a repedések, lékek.

Egy jégvitorlással, esetleg túrasível sportoló viszonylag nagy felületen terheli a jeget, kisebb akritikus helyeken a beszakadási veszély. A legveszélyesebbnek gondolom a korcsolyázást. Hiszena testsúly pár négyzetcentiméterre koncetrálódik és elég gyors ahhoz, hogy időben lehessen egyveszélyes helyet észrevenni és kikerülni. A Balaton jegén futót viszont egyenesen öngyilkos jelölt-nek tartom. Minden egyes futólépésnél a testsúly többszöröse dobban a jégre, emiatt különösenóvatosanak kell lenni.

Várakozás, elõjelekJöttek a holdfényes éjszakák. Szél és havazás. Hideg is lett, de nem igazán. Várni kellett, új holdfé-nyes éjszakákra. Ismét lett hideg és havazás. A Balaton jege hízott és hízott, míg több mintharminc centi vastag lett. Sok helyen egymásra torlódott táblák, rianások jelezték, él a Balaton.

A Balaton jege napról-napra változó minősé-gű. Egy héttel korábban Balatonkenesétől próbál-kozott Juhász Gábor, Polgár Lajos és Vámos László.A tiszta jégen csak 20 km-t sikerült menniük.

Két nappal korábban (csütörtökön) a jégtetején 2-3 cm víz állt. Az enyhe idő miatt már afutás elhalasztásra gondoltak. Nem véletlen,hogy Mályi József a túraprogramjában megírtvágyálmának teljesítésére készülve, a tervezettidőpont előtt a Balaton jegén többször ellenőr-ző fúrásokat végzett. Azonban az állandóan vál-tozó időjárás sajátos helyzetet teremtett a Bala-ton jegét hosszában átfutni ill. gyalogolni szán-dékozók számára.

Gyalogostúra a Balaton jegén

Megcsináltuk! Mályi József

Page 3: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

3 Megszállottak – Balatoni jégtúra

Eljött a várva-várt idõ, azalkalmas pillanatKeszthely mellől Fenékpusztáról, a MadártaniÁllomásról hárman indultak el 2006. február11-én 4,30-kor. Victor Mónika, Lőw András ésMályi József átgázolva a nádason neki indult ató jegének. Keletnek tartottak, Fonyód felé.Mónika bakancsban, Andris a kitűnő futó egyelnyűtt futócipőben, Józsi, az e célra újrafolto-zott, bejáratott bakancsban. Előttük közel nyolc-van kilométer.

Andris futni szeretett volna. A bakancsosokis szerettek volna futni, de gyalogolni jobbanesett. Andris, bár futhatott volna, türelmesenvelük tartott. Nem előtte, nem utána, gyalogosritmusban mellettük. Derengő sötétség, csen-des Balaton. Sehol madarak, pedig máskor van-nak elegen. A jég se „morog”. Csend van. Haj-nalra köd szállt a tó fölé, kicsit megnyújtva azéjszaka sötétjét. Fonyód közelébe érve, az órákfutottak, a vándorok gyalogoltak, a fonyódidombok cammogtak.

Mónika, aki szeret maratont futni egy rész-letben, két részletben, három részletben és sok

részletben, aki szeret magas hegyen lavinában akötél végén lobogni, ködben eltévedni, havas-jeges oldalakban egyedül új utakat felderíteni,most búvárleckére vágyott. Egy rianásban sike-rült combközépig elmerülnie. Andris azonnalmellette termett és nem engedte alámerülni.Mónikát saját kérésére, azonnal partra kísérték.Partot érés után száraz zokni, meleg radiátor.Mónika álmai, már a balatonlellei állomáson va-lóra váltak.

A másik kettőnek még nem volt elég a mara-toni táv. Mentek tovább, illetve néha Andris ké-résére – galoppoztak, meg-megállva, vagyis bele-bele gyalogolva. A ritmusváltás jót tett az egyreelmacskásodóbb combizmoknak. Gyorsult a tem-pó, ami jól jött, mert Aszófő felől havazást hozóviharfelhők közeledtek. Sikeresen eliszkoltak elő-le. Lassan elérték azokat a településeket, melyekegy-egy korábbi kísérlet végállomását jelentet-ték: Balatonakali, 2003. január; Balatonszárszó:1987. március.

A Tihanyi-kútnál 10-11m mély a víz. A közel-múltban voltak már olyan telek, mikor Tihany-nál nem fagyott be a tó vize. Most, eléggé törede-Lõw András

Victor Mónika

Page 4: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

4Megszállottak – Balatoni jégtúra

Intelmek:A tó jege, minimum 30 cm vastag legyen, amikor rámerészkedik az ember. Egyébként rendkívüléletveszélyes. A rianások átugrálásával nem szabad kísérletezni! A széles hasadékokat mindig kikell kerülni! Síbot használata kötelező! Korival nem célszerű megpróbálni. Futásra a jég csakhavasan alkalmas. Lehetőleg legyen a parton egy kísérő autó. Nem jó bakancsban, hátizsák alattgörnyedezve futni.

Összeállította:Nagy Péter

zett volt a jég, de biztonságosan lehetett járni rajta. Közel a szántódi révhez botladozott a kétlegény. A móló után korcsolyásokat láttak a part közelében, két embert is, akik átsétáltak ZamárdiFürdőteleptől Tihanyba. Zamárdi után sötétedni kezdett. A part menti települések fényáradat-ban fürödtek. Megerősödött az északkeleti szél, szinte szembe fújt. Andris nem szólt, de tekintetekönyörgő volt. „Fussunk már egy kicsit!” A másik úgy gondolta – nem bánom, fussunk! Össze-szedve minden erejét, hatalmas iramot diktált, olyan 100, legfeljebb 200 méteren keresztül.Azután ismét gyalogolás következett. A menetsebesség így is kb. hat-hét kilométeres lehetett.Lassan elérték Siófok köze-pét. Siófok fényei eddig min-dig győztek, ahányszor a„transzbalatonosok” nagyotakartak teljesíteni. (Siófok,1981. január 11; Siófok,1982. február 1; Siófok,1985. február 16.)

Siófokot elhagyva Andrishátraszólt: – innentől min-den lépés ajándék. – Valóbanajándék volt. Az erős szél ha-tására, kitisztult az ég, bár aHold még bújócskát játszotta felhők között, a part mentitelepülések összeértek fénye-ikkel, aranykoszorút alkot-tak. E fényáradatban szintediadalmenet volt Balatonaligának tartani. Siófok fényei, most elfelejtették a sziréneket partraküldeni. A vendégmarasztaló, csábító énekek elmaradtak.

Andris biztosan nem adja fel. Józsi pedig, már feladta eleget, most nem lehet kiszállni! Andrisment elől, nagyon fázhatott. Aliga partjaihoz közel, véletlenül belelépett egy rianásba. Bokáigvizes lett. A vékony, vizes futócipőben nagyon fázhatott a lába.

Már érintésnyire voltak Aliga partjától, amikor egy vonatot láttak egy állomáson megállni. Akkordélnek fordulva, elindultak az állomás fényei felé. Az állomás nevét Andris betűzte ki elsőnek: Ba-la-ton-vi-lá-gos. Kis csalódottság volt a hangjában. Azért megvolt a Balaton, teljes hosszában.

A léc, amit feltettek a következő: „Balaton jegén hosszában végig, egy nap alatt futva, deleginkább gyalogolva 16 óra 18 perc. A megtett táv: kb. 82-85 km.” A lécet tehát nem tettékmagasra. A következő kísérlet, akár 6 órát is lefaraghat belőle.

Partot érve a csapatot, nagy örömmel fogadta Csilléry Edit és az édesapja Gábor. Edit, Korá-nyi Balázs szavait idézte: – „Az extrém sportok közül a legszerényebb az ultrafutás”.

Ez a kísérlet talán nem jött volna össze, ha András korábban nem lát néhány fotót a Bajkál-tóbefagyott jegéről és a jégen élők életéről. Józsi már nem remélte, hogy neki ez valaha sikerülne.Az első kísérletétől 25 év telt el. Ez volt a hatodik próbálkozása.

„Az órák futottak, a vándorok gyalogoltak, a fonyódi dombokcammogtak“

Page 5: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

5 Megszállottak – Balatoni jégtúra

Péntek este indultunk útnak. Mindössze hárman voltunk: Lőw András, ultrafutó, nyolcszorosSpartathlonista, Mályi Józsi és jómagam. Vonattal utaztunk le a fenékpusztai állomásra, amitjelenleg egy madártani egyesület bérel. Ott kaptunk szállást, egy kis fűtött szobát három fek-hellyel az éjszakára.

Este fél 11-kor szálltunk le a vonatról, és alighogy letettük hátizsákjainkat, kimentünk a tórakörülnézni. Nádassal övezett keskeny ösvény vezetett ki a nyílt jégre. Nem volt túl hideg, a jégcsupasz volt és sötéten csillogott a fejlámpák fényében. Próbálgattuk a futás, illetve a gyorsgyaloglás és csúszás technikáját. Egész jól ment az első ötven-száz méteren. Azután jobbnakláttuk nyugovóra térni, mert másnap nagyon korai indulást terveztünk.

Jól befűtöttük a kis szobát és bebújtunk hálózsákjainkba. Hajnalra a kályhában kialudt a tűz,igen fázósan ébredtünk és már szinte megváltás volt, amikor négykor megszólalt az ébresztő.

Gyors reggelizés után, jó melegen beöltözve léptünk ki a kis házból. Legnagyobb meglepeté-sünkre, vékony fehér hótakaró csillogott a síneken és mindenütt a tájon. Sűrű, lomha pelyhekbenhavazott. A nagy fehérségben a fejlámpákra nem is volt szükség. Lépteink, csusszanásaink hosszúsötét nyomokat írtak a jégre. Józsi gyors tempót diktált. Andris, aki a legkönnyebb szerelésben jött,futócipővel és futóhátizsákkal, akár futhatott is volna, mert a hó viszonylag jól tapadt, de inkább őis a gyaloglás mellett döntött. Én a két fiú mögött haladtam úgy 10-20 méterrel lemaradva.

Hamarosan könnyíteni kellett a ruházatunkon, mert igen kimelegedtünk a csúzskálásban. Ajég szilárdnak és összefüggőnek látszott. Sokáig tartott a sötét. A part menti fények alapjántájékozódtunk és csak haladtunk egyre előre.

Szerettem volna szép napkeltét látni: elképzeltem a vörösen izzó napkorongot, ahogy a jégtü-kör fölé emelkedik, de pirkadatkor északi szél támadt és egyre sűrűbb felhőket hozott felénk. Ahavazás is erősödött. Újra fel kellett öltözni. Balról olyan erősen ért a szél, hogy a könnyem iskicsordult, és szorosabban kellett markolnom a síbotot, hogy ki ne csavarja a kezemből.

Észrevétlenül lett világos. A szél nagy pásztákban hordta a havat a jégen, néha hólabdákbatömörítve görgette dél felé. Keskeny rianások nyomai szabdalták a felszínt mind kereszt- mindhosszanti irányban. Később vége szakadt a sima táblának és hol a befagyott hullámok jégtányér-jain, hol összetöredezve összefagyott ferde, vagy majdnem függőleges jégtáblák végeláthatatlanmezőin kellett átkelni. Ilyenkor lassult a tempó, de a lábnak pihenést nyújtott a változatosság.

A felszakadozó ködben balra feltűnt a Badacsony, jobbra pedig Fonyód dombjai kísértekhosszú ideig. Még nem volt teljesen világos, amikor az első szélesebb rianáshoz értünk. Mármessziről jól lehetett látni a szélén feltorlódott jégtáblák miatt. A repedés majd egy méter szélesvolt és keresztirányban több kilométer hosszú is lehetett. Megkerülni túlságosan nagy kitérő lettvolna. Józsi ment elől és síbotjával szondázta a jeget: átkelésre alkalmas helyet keresett. Ezveszélyes játék, egyszer bokáig el is merült a bakancsos lába, de végül találtunk olyan helyet, ahola jégtáblák tetején, óvatosan át lehetett kelni.

Pihenőt nem nagyon tartottunk. Legfeljebb egy-egy csokiszünetet, amíg bevártuk egymást.Megállni a nagy szélben nem volt kedvünk. A fonyódi dombokat elhagyva a lábaim már kezdtekfáradni a monoton mozgástól. Időnként igen lemaradtam Józsi és Andris mögött. A lábnyomaikathamar eltüntette a szél, így csak a távolban előttem haladó két alakot figyeltem. Néha a felhőkhasadékain áttörtek a napfény széles pásztái és csillogóan kékre színezték előttem a jeget. Úgytűnt, mintha ők ketten a távolban a vízen járnának. Azután a fény miatt úgy látszott, minthahárman lennének, majd négyen azután megint csak ketten.

A rianásoknál mindig bevártak. Boglár felé ezek kezdtek sűrűsödni. Én tudtam, hogy végignem fog menni a 80 km, nem is terveztem. ’Ha a féltáv sikerül, azzal megelégszem’- mondogattam

Átkelés a Balatonon2006. február 11. szombat

Page 6: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

6

magamban, bár szerettem volna a Tihanyi fél-szigetet látni, és reméltem, hogy addig kibírom.

Bogláron épp túljutottunk, amikor újabb,széles rianáshoz érkeztünk. Józsi nagyon so-káig keresgélte a biztonságos átjárót. Végülegy félig-meddig visszafagyott jéghídon átlé-pett. Andris kérdezte, hogy menjen-e ő, vagyelőbb inkább én. Mivel nem akartam egyedülmaradni az innenső parton, elindultam. Józsilábnyomába helyeztem a bal lábam, és óvato-san ránehezedtem. S akkor hangos roppanás-sal a jég megadta magát. A következő pillanat-ban már térdig vízben volt a fél lábam. Hirte-len mozdulattal hanyatt vetettem magam,

mielőtt teljesen becsúsztam volna. Andris már nyúlt utánam, hogy kihúz, ha kell. Borzadvavettem észre, hogy a jégtábla, amin feküdtem keresztbe-kasul berepedezett körülöttem. Gyorsankijjebb kúsztam, a biztonságosabb, vastagabb jégre. „Menjünk innen! Ez életveszélyes!” – mond-tam hirtelen félelmemben. De amikor már újra álltam, nem tűnt olyan drámainak a dolog. Abakancsom csupa víz volt, meg a nadrágom is, de csodálkozva éreztem, hogy nem is fázom. Avizes zokni zavart leginkább. Féltem, hogy nagyon feltörné a lábam, ha folytatnám. Ráadásulmeglehetősen elfáradtam már, kapóra jött a baleset, hogy itt szálljak ki.

A két fiú kikísért a partra. Majdnem a tó közepén voltunk, de a déli part a közlekedés miattjobbnak ígérkezett, így Boglár felé vettük az irányt. Még két rianáson kellett átküzdeni magunkat,és több vészjóslóan recsegő jégtáblán. Tudvalevő, hogy a part menti részek sokkal töredezetteb-bek és ezért veszélyesebbek, mint a középső területek, ahol nagy összefüggő jégtáblákon halad-hattunk hosszú kilométereken keresztül. A partra kiérve éppen delet harangozott a boglári temp-lom tornya. Ott szélcsend volt, úgyhogy a fiúk kihasználták az alkalmat egy kis ebédszünetre.Józsira hagytam a szendvicseim nagyobbik részét, és néhány felesleges dolgot átvettem tőle,hogy könnyítsek a zsákján, majd elbúcsúztunk. Ők mentek vissza a jégre, én meg célba vettem avasútállomást.

Hogy ne legyen kilométerhiányom, hagytam magam félrevezetni két idős asszony által, így ajóval távolabbi lellei vasútállomáson kötöttem ki a boglári helyett. Még volt másfél órám vonatin-dulásig zokni és bakancsszárításra, ebédelésre. Budapestre jólesően fáradtan, de már szárazanérkeztem meg.

Közben a híreket sms-ben, majd telefonon, élőszó-ban kaptam. A vonatom Tár-noknál járt, amikor Józsi ésAndris elérkeztek a Tihany ésSzántód közötti szoroshoz.Kemény tempóban haladtakelőre, hol futva, hol erőlte-tett menetben gyalogolva. Arianások besűrűsödtek ésegyszer egy hóvihar is utol-érte őket. Pihenésre, megál-lásra továbbra sem lehetettgondolniuk. Lassan beestele-dett, és Siófok fényei újra csá-bítva hívták az elcsigázott

Megszállottak – Balatoni jégtúra

Page 7: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

7 Megszállottak – Balatoni jégtúra

vándorokat, mint már annyiszor, de most nem adták meg magukat. Már Andris is ereje végéntarthatott, amikor így szólt: „Innen már minden lépés ajándék.” A tájolót Aligára irányították.Körben a sötétben csak a part menti települések fénykoszorúja világított. Egy vonatra lettekfigyelmesek, ami a közelben állt meg. Arra vették az irány: ’Az biztosan Aliga lesz’, gondolták.Andris ért ki elsőként a vasútállomáshoz: „B-a-t-o-n-v-i-l-á-g-o-s” – betűzte ki a sötétben a feliratot.’Hát ezt egy kicsit elvétettük’, gondolták, de a térképre nézve úgy döntöttek, hogy Világos semrossz végállomás, meg a boglári kitérővel valószínűleg 82-85 km lehet a megtett út. Az idő 16 óra18 perc. Sikerült! Kimondhatatlan boldogságban ölelték meg egymást. Mind Józsinak, mindAndrisnak régóta dédelgetett álma vált valóra: egy nap alatt, folyamatos menetben a Balatonjegén a legnyugatibb pontról eljutni a legkeletibb pontig.

Gratulálok nekik, és köszönöm, hogy habár csak az út alig feléig, de részese lehettem enneka páratlan élménynek, amit a befagyott Balaton jelent.

Victor Mónika,MKE

Elektronikus levéváltásSMS üzenet: Jelentem, Lőw Andrással sikerült elsőként hosszban végigjárni a Balatonjegét. Időnk: 16.óra 18 perc. Sérülés nem volt, csak Mónika csúszott be a vízbe. Azutánfeladta. (Mályi József, 2006. 02.12. 10:48)

Kedves Józsi!Először is szeretnék gratulálni a nem mindennapi sport-sikeredhez. Megtisztel, hogy örö-mödet az elsők között osztottad meg velem. Bennem másként értelmeződött a nagy tett,talán emiatt nem válaszoltam illően korán, mert értékelve amit csináltál, nem akartammindjárt ünneprontó lenni.Annak különösen örülök, hogy a szükségtelen erőfitogtatás miatt, Mónika nem fulladt aBalatonba. Korai még hallhatatlanná válnotok. Nem árt, ha a hátramaradottakra isgondolsz ilyen agyament ötlet kivitelezésekor. Jövőre is be fog fagyni a Balaton, ha akkornem, majd utána. Ne kelljem már a számomra kedves emberekről idejekorán gyászbe-szédet fogalmaznom a Kárpáti Lapok olvasói számára. Ha mást nem, legalább ezt veddfigyelembe a jövőben legyél szíves.Ha a Tátrában töröd ki a nyakad, akkor legalább a Poprádi-tó melletti virtuális temető-ben kaphatsz egy emléktáblát. Ha a Balatonba fulladsz, – mint ellenpélda – csak rövidhír leszel a bulvársajtóban, és legfeljebb egyszer mondanak be a rádióban.Szia, Nagy Péter

Szervusz Péter!Ezt a kihívást huszonöt éve dédelgettem. Háromszor rohantam neki a teljes távnak (mégfiatal koromban). Kétszer rövidebb távon próbálkoztam. Összesen öt kísérletem voltidáig. Ez volt a hatodik. Már úgy tűnt, hogy nincs esélyem végig megcsinálni. Fantasztikuselégtétel számomra, hogy ilyen idős koromban, mégis többre jutottam, mint ifjan. Túlsok esélyem az ismétlésre, már tényleg nincsen.A Balaton jege több, mint harminc centi vastag volt. Ez már szekeret is megtart. A rianá-soknál kellett figyelni. Jól látható volt mindegyik. Korival, kerékpárral, vagy bármilyengyorsabb alkalmatossággal veszélyesebb lett volna, mint lassú gyalogolással. Mónikamessze volt attól, hogy a Balatonba fulladjon. Egy akkora lyukba lépett, amibe nemtudott volna elmerülni. A lába vizes lett. Azonnal partra kísértük.Üdv.: Józsi(Ui.: köszönöm az aggódást.)

Page 8: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

8Kísért a múlt – Emlékezés Grósz Alfrédra

Emlékezés Grósz Alfrédra

…”elment az utolsó cipszer”…E szavakat mondták Késmárkon mikor a városhírül tudta, hogy elhunyt a szepesség legjobbhegymászója, a „Tátra utolsó őre”. Régi barátokkis csoportja közeledik a Weidau rétre, mert az„utolsó cipszer” végakaratát illendőség és köte-lesség teljesíteni. A csepergő eső siratja GrószAlfrédot, s siratjuk mi is. Siratjuk emberi nagysá-gát, hűségét, hazaszeretetét, a Tátra iránti elkö-telezettségét. Nekünk, kik a Magyarországi Kár-pát Egyesületben méltatlan utódai vagyunk csakaz emlékezés, marad. A Weidau réten szétszórthamvaival, a Magyarországi Kárpát Egyesület tör-ténelmének egy darabkája is a sírba szállt.

Grósz Alfréd 1885. augusztus 25-én szüle-tett Thököly városában Késmárkon. Ősei a ta-tárjárás után, 1243-ban települtek a szepesség-be. Édesapja Grósz Ernő, a késmárki Líceum igazgatója megbecsült polgára a városnak. GrószAlfréd itt végezte el a gimnáziumot az evangélikus líceumban, ahol többek között Fröhlich Dávidis diákoskodott. A gimnázium elvégzése után Kassára került, ahol a Kassai Mezőgazdasági Akadé-mia hallgatója. 1911-ben Budapesten közoktatási diplomát szerez, majd pár évig a JászberényiFőgimnázium tanára.

Az I. világháborúban négy és fél évig szolgál, ebből három évet az olasz front poklában. Avesztett háború és a megcsonkított ország ellenére visszatért szülőföldjére, Késmárkra, ahol1922-1944 között a gimnázium testnevelő tanára. Diákjaival járja a Tátrát, beavatja őket ahegyimentés műveleteibe, a természet iránti tiszteletre és alázatra tanítja őket.

Grósz Alfréd turistaként 1901-től, mint hegymászó húsz éves korától járta a Tátrát. 1905 és1945 között több mint 100 új utat mászott. Útjairól beszámolt a Turistaság és Alpinizmus, Turis-ták Lapja, Föld és Ég, Karpathen Jahrbuch, Turistik Alpinismus und Wintersport, Die Karpathenés a Taternik újságokban, a MKE évkönyveiben. Számos fényképe, illusztrációja jelent meg aTátrát ismertető kiadványokban és útikalauzokban. „Die Hohe Tatra” című könyve alapmű.

Fővárosi tanuló éveiben ismerkedett meg az MTE és BETE fiatal hegymászóival, de többjelentős utat mászott meg lengyel és szepességi partnereivel. Rokfalussy Lajos, ifj. Kregczy Tiboldés Ő alkották a méltán híres szepesi hegymászó triót. Elválaszthatatlan barátság fűzte KomarnickiGyulához, akivel haláláig állandó kapcsolatban állt. Komarnickinek juttatta el a Milleneumi em-lékmű darabkáját, melyet éveken át keresett a Gerlachfalvi-csúcson. A Milleneumi emlékművetEgenhoffer Teréz állítatta.

A kisebbségi sorra jutott magyarság keserű kenyerét ette, de hite mindvégig kitartott. Kitar-tott magyarsága és a Tátra mellett. Németnek született, de magát német anyanyelvű magyarnakvallotta. A II. világháború „szirén hangjai” iránt, melyek megérintették a Szepesség német ajkúlakosságának többségét, az Ő „fülei” immúnisak maradtak.

Kísért a múlt

Page 9: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

9 Élménybeszámoló – PKE csapata a téli Bükkben

Megtagadta a belépést a náci pártba és megtagadta a kitelepítési parancsot is, mikor a szepesinémetség elhagyta 700 éves szülőföldjét. Előbbiért börtön, utóbbiért kisebbségi sors lett ismét a„jutalma”. Elképzelni is szörnyű milyen érzés fogta el, mikor a MKE féltve őrzött-rejtegetettévkönyveivel tüzeltek a partizánok, mikor kirabolták és felgyújtották a MKE poprádi múzeumát.De a hit maradt. A Tátra.

Komarnicki Gyulához írt utolsó levelét 1973. február 16-án dátumozta. Ekkor már nagyonbeteg volt, de betegségét igyekezett eltitkolni. 1973. március 01-én elment az „utolsó cipszer”A Weidau réten pár ember emlékezik. Emlékeznek a „Tátra utolsó őrére”.Egy sziklára kis keresztetés két betűt vésnek, majd útjára engedik Grósz Alfréd hamvait a tavaszi szélben, hogy egyesüljönlelkével, s óvjon minket, méltatlan utódjait Tátrai utjaink során.

Orbán Imre, MKE

Téli túra a BükkbenA Pestkörnyéki Kárpát Egyesület 2006 első túráját a Bükkben töltötte. Köves Gyula javaslatára,szállásunk, a nemrégiben felújított Tamás kútja vendégházban volt.

A vendégház Felsőtárkánytól a Lillafüredrevezető közút mellett van, a 17. km kőnél. Busz-megálló is van 100 m-re a háztól. Gyuláék a há-zat nagyon szépen felújították, berendezték Sokmegpróbáltatás után kis csapatunk vehette elő-ször birtokba a házat. Az áramot generátor szol-gáltatja, víz a közeli Tamás kúti forrásból jön. Aházban felszerelt konyha, a szuterénban egy 6ágyas, az emeleten egy 5 és egy 3 ágyas szobavárja a turistákat. Minden szobához külön für-dőszoba tartozik. A meleget a vaskályha megfe-lelő használata biztosítja.

Január utolsó hétvégéjét töltöttük a Bükk-ben. Rövid, kör túrákat szerveztünk, a hidegre,hóra és a hamar sötétedésre való tekintettel.Szombat reggel, gyönyörű napsütése időben, akék jelzésen a Tamás kútja forrástól indultunk.Hamarosan elértük a zöld jelzést és letértünk akékről. Balra vettük irányunkat. Két kilométermegtétele után elértük a Török utat. Itt lerövidí-tettük utunkat, és egy meredek kapaszkodón fel-értünk a zöld háromszög jelzéshez. Itt ismét bal-ra fordultunk, hogy első úti célunkhoz érjünk, a

Három kőhöz. Gyönyörű látvány fogadott minket. A Bükk déli része mint egy röntgen felvétel,úgy terült el. Rövid gyönyörködés és fotózás után folytattuk sétánkat a zöld háromszög jelzésen,amit hamar a kék jelzésre cseréltük. Másfél kilométer után „átértünk” a Tar kőhöz. Az idő addigrasajnos egy kicsit bepárásodott, de a Mátra csúcsa kilátszott a páratakaróból. Utunkat a kékjelzésen folytattuk, majd egy kilométer után elértük a zöld jelzést, ahol ismét balra fordultunk.(Kör túra) A Toldi kapunál áttértünk a kék kereszt jelzésre, ahol megnéztük a szépen rendbentartott és nem megrongált Toldi kunyhót. Ez egy kis menedékhely, pár fekhellyel, vaskályhával.Ismételt rövidítéssel, a „Toldi lápa” - n a Samassa házhoz vettük irányunkat. Innen, a kék jelzésenvissza mentünk szállásunkhoz. A túra kb 14 km, 500 m szint különbséggel.

Tamás kúti vendégház kívülről

Page 10: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

10Élménybeszámoló – PKE csapata a téli Bükkben

Vasárnap csak egy kis átmozgató sétára mentünk. A kék jelzésen, ahonnan tegnap érkeztünk,indultunk el a Lök völgyig. Itt egyenesen folytattuk, a kék kör jelzésen az Imó- kőig. Itt nagyon sokkis barlang van. Az Imó kővel szemben, felmásztunk az egyik barlanghoz, ahol érdekes látvány-ban volt részünk. A barlangban kis cseppköves képződmények voltak.Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a jelzések rendbetartottak, minden „kereszteződésnél”

A völgyben folytattuk utunkat kék kereszt jelzésig. Itt jobbra fordultunk a Hereg rét felé. Ittsokan szánkóztak a kis domboldalon. Hamarosan az országútra tértünk, ahol a hegység gyűrődé-seit tanulmányoztuk.

Az országúton pár száz méter után visszaértünka Tamás kútja vendégházhoz.A túra 5 km, 100 m szint különbséggel.Gyors pakolás, takarítás után búcsút vettünk há-zigazdánktól.Ezúton szeretnénk Köves Gyulának és az EgriKárpát Egyesületnek köszönetet mondani ven-dégszeretetüknek.

Horváth Márta, PKE

Tamás kúti vendégház konyarészlet Tamás kúti vendégházban az egyik felsõ szoba

Jégcsapok az Imó-kõbarlangban

Kilátás a Három-kõ tetejérõl

Page 11: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

11 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet – Az állami vezetés a természetbarátok ellen

Az év elején megjelent egy rendelet, mely igen felkavarta a kedélyeket. Érintettek lettekgazdálkodási és non-profit szervezetek. A tiltakozás mértékét még nem látom, de már aKárpáti Lapokban is olvashattunk róla.

A „Rendelet” neve: 33/2005. (XII.27.) KvVM rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi,valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól.

A turista egyesületek közhasznú tevékenységet folytatnak. Jelzést festenek, turista utakattartanak rendben, turistaházakat újítanak fel. Mindezen munkákhoz, állami támogatás kell. Ami-kor az egyesületeknek volt vagyona, akkor kevesebb támogatás is elegendő lett volna. Most, hogymár nincsen vagyonuk – az elszenvedett államosítások következtében, ides-tova hatvan éve – aműködésre állami pénzügyi támogatást kell biztosítani. Ez közérdek, hiszen a társadalmat szolgá-ló, közhasznú társaságok esetében nem képzelhető el semmiféle fizetés, térítés. Ezt az elidegenít-hetetlen jogot pályázati rendszer zsákutcájába terelték (korábbi ciklusok idején), majd a pályáza-ti pénzeket is befagyasztották (Draskovich-csomag). A társadalom elvárja a turista egyesületek-től, hogy a turistaházak működjenek, a turista utak jól járhatók legyenek, a turistajelzések által,könnyen megtalálhatók legyenek az ösvények, épített-foglalt forrásokból tiszta vizet lehesseninni. Elvárja, mégpedig joggal, hiszen az egyesületek „állami támogatásban részesülnek”. Nos, azállam nem támogat senkit.

Ezért az állam, az állami közigazgatási szervezeteket (is) kitette az utcára. Eddig az adófizetőkpénzéből működtette azokat. Bár különböző illetékekből, idáig is volt a szervezeteknek bevétele,valószínűleg az apparátus eltartásához nem volt elegendő. Tartsa el őket a piac! Ez a szemlélet amai világunkban még talán elfogadható is lehetne. Csakhogy nem piaci alapon működnek ezutánsem. A „keresztapa – állambácsi” ugyan megszabadult az intézményei támogatási kötelezettségealól („kell a pénz a költségvetési egyensúly tartásához…”), de hatalmánál fogva még beleszól abevételi oldal alakulásába. Törvényt alkot a törvénytelenül magas eljárási illetéket megfizetésére!Tekintet nélkül arra, hogy kivel van dolga, illetve az adott szervezetek nyereségorientáltak-e vagysem. A rendelkező jogalkotó azt sem vette figyelembe, hogy a rendelkezés a természetvédelmetszolgálja-e vagy sem.

Pl.: A rendelet6. pontja: Hulladék tárolás engedélyezése (Hgt. 14. § 2. bekezdés) 135.000,-7. pontja: Hulladék hasznosítás engedélyezése (Hgt. 18. § 4. bekezdés) 360.000,-

Mi fog történni ezután?A rendeletalkotó, visszavonja a rendeletét. Ez nem valószínű. A rendeletalkotó nem vonja visszaa rendeletét, de mérsékli. Ez esetben, szeretni fogjuk az ismeretlen rendeletalkotót, ahogy azokatis, akik a 25%-os ÁFÁ-t 20%-ra mérsékelték. (Azt már ugyan elfelejtettük rég, hogy pl. a „felnőttoktatás” 0 kulcsos ÁFÁ-ját, ők emelték 25%-ra. A csökkentés mégiscsak jól esett. Hogy eme jócselekedetükről meg ne feledkezzünk, az utcák tele vannak az ÁFA csökkentés tábláival.)

Ha nem vonnak vissza semmit, sok turista - és sportegyesület, eláll a további tömegsport progra-mok rendezésétől (pl. teljesítménytúrák szervezésétől).Ha a rendelet hatálya alá eső szervezetek mégis rendezkednek, szervezkednek, végzik a dolgukat,akkor a megnövekedett költségeket áthárítják a résztvevőkre. Ezután a részvevők, vagy résztvesznek, vagy elmaradoznak. (Lehet az erdőben egyedül is kirándulgatni, futkározni! Ha az

A telhetetlen államkassza 2.

Page 12: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

1233/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet – Az állami vezetés a természetbarátok ellen

Egyesületi hírekMKE túrákon való részvételi feltételek (Mályi József, MKE)

erdőkből kiszorítanak, akkor még ott van a lakótelepek aszfaltdzsungele, ahol szabadonordíthatunk.)Nem újítanak fel romos turistaházakat. Még az is előfordulhat, hogy egy szép össznépi hazudozásfog kezdődni. Mindenki keresni fogja a legális és az illegális kiskapukat. Bár ez a magatartásturistától idegen, hozzá méltatlan.

Mályi József, MKE

• 1. § A túravezetőnek mindenben igaza van.

• 2. § Ha a túravezetőnek mégsem lenne valamiben igaza, akkor automatikusan életbe lép az elsőparagrafus. Ez egy szakálas vicc volt. De, ha a hegyen vita, széthúzás történik a túratársakközött, az némelyik társ életébe kerülhet.

• 3. § A kiírt túrák nyilvánosak. Azokon mindenki részt vehet függetlenül attól, hogy tagja-e aMagyarországi Kárpát Egyesületnek, vagy sem. A túrakiírásban szereplő feltételeket teljesí-teni kell. Pl.: A kiírt időben, pontosan kell megjelenni a túrán, rendelkezni kell azokkal aképességekkel, felszerelésekkel, amit a túravezető előírt.

• 4. § Ugyan, mindenki „saját felelősségére” túrázik, a túra vezetője mégis mindenkiért felelős-séggel tartozik. Ezért a túravezető intelmeit, minden résztvevőnek be kell tartania.

• 5. § A Magyarországi Kárpát Egyesület bőséges választékot kínál a természetben űzhető ama-tőr sportolásra. Kiírásainkban szerepelnek:

dombvidéki gyalogos egy-két, sőt több napos túrák;középhegységbeli gyalogos egy-két, sőt több napos túrák;teljesítmény túrák;magashegyi gyalogos, vándortáborozásos és csillagtúrák, sőt via-ferrata túrák;extrém nehéz gyalogos magashegyi túrák;síoktatás, sítúrák (elsősorban a Nagy-Hideg-hegyen és környékén);kerékpáros egy-két, sőt több napos túrák;vízi túrák egy-két, sőt több napos túrák; éssziklamászó, gyakorló túrák.

A különböző túrák, különböző tudást és felszerelést kívánnak meg a jelentkezőktől. Azon „külső-söknek”, akik még nem ismerkedtek meg az MKE túravezetőivel, tagságával, ajánlatos az adott„műfajban” előzőleg egy könnyebb túrára jelentkezniük, csak azután vegyenek részt egy nehe-zebbnek ígérkező túrán.

• 6. § A Magyarországi Kárpát Egyesület és társegyesületei „nonprofit” szervezetekként működ-nek. A kiírt túrákon a részvételi költségek nyereséghányadot nem tartalmaznak. A túravezetők atúravezetésért fizetést nem kapnak. Ami a kiírásban részvételi költségként szerepel, az a jelentke-zők között szétosztott túraköltség.A fizetési határidőket komolyan kell venni, mert sok esetben előre kell szállást foglalni, előre kellbuszt fizetni, stb.

• 7. § A túrákon való részvételnek nem feltétele a tagsági viszony, azonban, az egyesület tagsága,sok esetben kedvezményben részesül. Érdemes meggondolni a tagsági viszonyt. A tagdíj, bősége-sen megtérül.

Page 13: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

13 Egyesületi hírek – MKE túrákon való részvételi feltételek

• 8. § A magashegyi túrák, a sziklamászó túrák előképzettséget igényelnek a jelentkezőktől. AzEgyesület nem szervez hegymászó tanfolyamokat. A magashegyi túrázáshoz szükséges ismerete-ket viszont elsajátíthatják a szakképzett túravezetőinktől és a gyakorlott tagjainktól. Kellő érdek-lődő esetén, magashegyi oktató tanfolyamot is indítunk. Akik hegymászó tudásra és igazolványravágynak, azoknak profi hegymászó tanfolyamokat tudunk ajánlani.

• 9. § Az MKE túrákon kötelező az egymásra figyelés, egymás segítése, a bajtársiasság. AzMKE túrákon kötelező a természet védelme. Tilos a rongálás, a szemetelés és a turistáhozméltatlan, botrányos viselkedés.

Felszerelés összeállításaA különböző túrákon, különböző felszerelésekre van szükség. Azt, hogy mikor, mit vigyünk ma-gunkkal, annak bőséges irodalma van.

Ajánlott irodalom:Vándortáborozási kézikönyv/Magashegyi vándortáborozás/Felszerelések (116. oldaltól).Kiadó: Mobilitás, Budapest, 2004. A könyv kapható a hegymászó boltokban. A könyv felől érdek-lődni lehet a szerkesztőnél, Bánhidi Attilánál (06 20 / 222-65-75).

Elõzetes:Komolyabb túrákra, már hetekkel, hónapokkal korábban megkezdjük a fizikai, szellemi és tárgyifelkészülést. A korábbi túrákon szerzett tapasztalatokat leírjuk, a tanultakból okulva a felszereléstkipótoljuk, kiegészítjük. Könnyű és jó minőségű kellékeket szerzünk be. Előre összeállítunk egy„felszerelési gyorslistát”, melyet indulás előtt alaposan átgondolunk, és aszerint összeállítjuk azaktuális túra kellékeit.Magashegyen mindig, minden időben, minden túrára, legyen az egy órás, egy napos, vagy többnapos, mindig legyen nálunk egy olyan felszereléssel teli hátizsák, melyben egy kényszerű„bivakolás” egyedül is megoldható!

Nézzük, mirõl beszélek:Pl.: Nyár van. Két ember elmegy egy csúcsot megmászni, mondjuk az Alacsony-Tátrában. Hirte-len, bejön a köd. A társak elveszítik egymást. Az egyiknél van a sátor és a két hálózsák. A másiknálmaradt a kaja, a víz és a főzőkészülék. A levegő hőmérséklete zuhanni kezd. Fent a hegyen,éjszakázni kell. És azután jönnek a kellemetlen órák…Kötelezően mindig legyen nálunk:hálózsák, egy „lépésálló (festő) fólia”, vagy jó esetben – bivakzsák, vagy még jobb esetben – sátor.Mindig legyen nálunk víz és egy kis harapnivaló. A turistaházban igyuk meg az utolsó kortyvizünket! És mindig legyen nálunk a „kötelező minimál felszerelés”:elemlámpa, mentőcsomag + izolációs mentőfólia + egyéni gyógyszerek, gyufa vagy öngyújtó,bicska, poncsó, szélálló öltözet (elegendő lehet a vékony, könnyű orkán öltözet), kulacs (vízzeltöltve), térkép, tájoló, útikalauz.Segélyhívásra fény és akusztikai kellékek kellenek. Fényjelzést adhatunk elemlámpával, tükörrel,fényvisszaverő fóliával – fényvisszaverő eszközökkel. Hangjelzést adhatunk kicsike síppal (könnyűés nagyon eredményes lehet), edényekkel, tányérokkal, kövek ritmusos összeütögetésével.A mai modern világunkban, a túléléshez nagyszerű ajándék a sokat szidott mobil telefon. Otthon-ról feltöltött mobilokkal induljunk el. A túrán, lehetőleg kikapcsolt állapotban tartsuk, mert azállandó hálózatkeresésben, nagyon hamar lemerül. Ha, kikapcsolt állapotban van, akkor nyu-godtan tarthatjuk testközelben. Az elemek nem merülnek le a hideg miatt. Amikor szükségünklesz rá, akkor kapcsoljuk be.Túra előtt, beszéljük meg társainkkal a baj esetén követendő teendőket. Utólag már hiába va-gyunk okosak! Írjuk ki a közeli hegyimentő szolgálatok telefonszámait. Gyakoroljuk be a nemzet-közi hívások módját. És a legfontosabbak egyike: kössünk előre úti biztosítást!

Page 14: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

14Túraterv, programajánló – Április

Április

1. Budai-hegységLibegővel a János-hegyre, majd Széchenyi-hegy– Ördögorom-gerinc – FarkasrétNagyszülők és unokák túrájaKöltség: BKV + LibegőTáv: 12 km, szint: 80 mTúravezető: PKE, Szádeczky-Kardoss Géza,1/290-3814 vagy 30/354-3935

1-2. Barlangolások I.Aggteleki CseppkőbarlangA több részes programban a barlangok különlegesvilágát ismerhetjük meg. Kedvcsinálónak talán a leg-ismertebb és legszebbek egyikével kezdünk…Jelentkezés és információ: KEE, Pásztori Zsolt20/988-5220

7-9. KerékpártúraKulturális barangolás a Fertő-tó déli részénSzombat: Nagycenk – Hidegség – Hegykő –Fertőszéplak – Sarród – Fertőd – Nagycenk(35 km)Vasárnap: Nagycenk – Fertőboz – Fertőrákos– (Rust) – Nagycenk (32 km vagy 50 km).Szállás: Nagycenk: Vakáció vendégház, vagy Hegy-kő: Kertész vendégház, 2.500-3.000 Ft/fő/éjLátnivalók:Nagycenk: Kastély (700 Ft), Kisvasúti skanzenFertőrákos: Kristálymúzeum, Kőfejtő (700 Ft)Fertőboz: „Ecce Homo” szoborHidegség: Kör alakú kápolna, román kori falfestészetFertőszéplak: Széchenyi család egykori kastélya, Fa-lumúzeumSarród: KócsagvárFertőd: Esterházy kastély (1.000 Ft)Utazás: szgk, pénteken 16 órakor indulunkTúravezető: Horváth MártaInformáció: PKE, Vámos László, 20/922-2646Jelentkezési határidő: március 15.

8. „Szuperkupa”Tájékozódási TúraversenyInformáció és jelentkezés: KEE, Bóta Attila,20/965-1432, [email protected]á ösvénytaposó, együtt barangoló barátaim!

13-14. Bükki kékPereces – Varbó – Szentlélek – Bükkszentkereszt(szállás) – Ilona-völgy – Pazsag erdészház –

Túraterv Stimecz-ház – Felsőtárkány – EgerTáv: 70 km, szint: 800 m, menetidő: 48 óraTalálkozó: 5.00, MÁV pu.Túravezető: KEE, Papp Zsolt, 70/339-2322,[email protected]és a túra előtt legalább 3 héttel!

14-17. Szlovákia – FelvidékMurányi-fennsíkGyalogtúrák a Murányi-vár környékén, 1000-1200 m-es mészkőszirtek közöttSzállás: a Murányi-vár alatti turistaházban, vagyPredná horán nyaralóházban.Utazás: szgk., pénteken 15 órakor indulunkJelentkezés: PKE, Vámos László, 20/922-2646Jelentkezési határidő: január 31.

15-17. Schneeberg – Rax –Schneealpe gerinc keresztezésLosenheim – Edelweisshütte – Kaiserstein(2061) – Klosterwappen (2076) – Weichtalhaus– Kaiserbrunn – Groser Höllental – Ottohaus– Karl Ludwighaus – Heukuppe (2007) –Gamsackerhütte – Lurgbauerhütte –Rinnhoferhütte – Windberg (1903) –Schneealpenhaus – AltenbergIdőadatok: 9 óra, 10 óra illetve 8 óraSzállás: sátorban, de szükség és pénztárca függvé-nyében menedékházban is lehetségesJelentkezés: MKE,Orbán Imre, 70/942-4410

23. ForrásokFelsőtárkány – Stimecz ház – Vöröskő-forrás– Toldi bükk – Imó-kő – forrás - Feketelen –Tamás kútjaTáv: 20 km, szint: 600 m, menetidő: 8 óraTalálkozó: 6.50 Volán pu.Túravezető: KEE, Köves Gyula, 20/326-4943

28 – május 1. Erdély – PartiumZilah – Meszes-hegységZilahi barátaink meghívására:Négy napos túra az Erdélyi-szigethegységhez tarto-zó Meszes vonulatán. A hegység főgerincén húzó-dott valaha a Római Birodalom északkeleti határa.Itt található az „Erdély kapujának” is nevezett szo-ros, a Meszes-kapuSzállás: saját sátorban, egy helyen fogunk táboroz-ni, főzés bográcsban, belevalót hozni kellUtazás: szgk. Zilahig, tovább gyalog, pénteken reg-gel indulunk megbeszélés alapjánJelentkezés: PKE, Vámos László, 20/922-2646Jelentkezési határidő: április 1.A részletes programról később tájékoztató készül

Page 15: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

15 Túraterv, programajánló – Április folytatás, május, június

29-május 01. Hoher Dachstein ma-gashegyi túraParkoló – Dachsteinsüdwand – Tor –Windlegerscharte (2396) – Adamekhütte –Hoher Dachstein (2995) – Hunerscharte(2613) – parkoló – Pürgg – Gröbming –Admont – Mariazell – Mürzsteg – Neuberg -MariashutzIdőadatok: 7 óra és 8 óraSzállás: bivak illetve sátorbanKultúr program:Gröbming, Pürgg, Admont, Mariazell, Mürzsteg,Neuberg, Mariashutz helyiségek műemlékei Auszt-ria legszebb építészeti emlékei, rengeteg magyar vo-natkozássalJelentkezés: MKE,Orbán Imre, 70/942-4410

7. Bükki kövekenBányahegy – Három-kő – Tar-kő – Cserepes-kő – Őr-kő – Bél-kő – BélapátfalvaTáv: 16 km, szint: 600 m, menetidő: 6 óraTalálkozás: 8.15, Volán pu.Túravezető: KEE, Pappné Kormos Zsuzsanna,70/339-2325

13-14. Várak a MátrábanSzombat: Mátrafüred – Muzsla – Sástó –Eremény-tető – Dezsővár – Kis-hegy – Dobogó– Mátrafüred – Benevár – Remetebérc – SástóTáv: 17 km, szint: 470 m, hét várat érintünkSzállás, vacsora lehetőség a sástói kempingben 3-4 ágyas szobákbanVasárnap: busszal Galyatetőre, majd onnan Galya-tető – Galyavár – Orosz Mátyás-vára – Sebestyénvár– Mátraszentistván – Ágasvár – Óvár – Hasznosi-vár – Hasznos vá.Táv: 19 km, szint: 320 m, ismét hét várat járunk beBp. Keleti pu.-ra érkezés 20:00 körülJelentkezés: 3.600-Ft befizetésévelTúravezető: PKE, Szádeczky-Kardoss Géza,290-38-14 vagy 0630-35-439-35

13.21. Kárpát-Koszorú NemzetköziTúramozgalomGerinctúra a Kelet- Beszkidekben, a Kár-pát-Koszorú része.Útvonal: Vereckei-hágó – Pokol-bérc – Uzsoki-hágó– Kremenec-csúcs (szlovák – lengyel – ukránhármashatár).Jelentkezési határidő: április 9.Jelentkezés: PKE, Vámos László, 20/922-2646A részletes programról tájékoztató készül.

19-20. Barlangolások II.Bükk barlangjaiJelentkezés és információ:KEE, Pásztori Zsolt, 20/988-5220

20. Kerékpáros kincskeresés I.Eger – Guba-ház – útépítők emlékköve – Bél-kő csúcs – Apátsági templom – EgerKoordináták: N 48° 02,7340' – E 20° 22,9560'Táv: 60 kmIndulás 9,00-kor a Tesco melletti MOL kúttólTúravezető: KEE, Bakos Csaba, 70/369-1592

20. „Bükki tanösvények” BélkõBélapátfalva – Apátsági templom – Bélkő –Őrkő – Hegyeskő – Peskő-ház – FelsőtárkányTáv: 16 km, szint: 700 m, menetidő: 7,5 óraTalálkozó: 7.00, MÁV pu.Túravezető: KEE, Köves Gyula, 20/326-4943

2-5. Csíksomlyói búcsú (Erdély)Jelentkezés és információ:KEE, Köves Eszter (20/397-3377)

2-5. Dél-Dunántúli KéktúraGalambok – Kaposmérő közötti szakaszsátorralUtazás: vonattal: pénteken 18:50-kor a Déli-pu.-ról indulunk, Zalakomárra 22:40-kor érkezünk.Útvonal:Péntek: megérkezést követően rövid éjszakai sétaaz első táborhelyig, amely az Ormánd-kastély kö-zelében lesz.Szombat: a második nap Mesztegnyő környékénkeresünk táborhelyet. (26-27 km)Vasárnap: az utolsó sátorhelyünk Újvárfalva ésSomogysárd között lesz. (22-23 km)Hétfő: Kaposmérőig gyalogolunk (vagy rohanunk…),vonattal megyünk haza, kétszeri átszállással.Kaposmérő: 16:40, Bp. Déli-pu: 20:53 (gyors)Jelentkezés: PKE, Vámos László, 20/922-2646Jelentkezési határidő: május 27.

5-10. Észak-VelebitVezeti: Somkúti NándorJelentkezés: MKE,Orbán Imre, 70/942-4410

17. Kerékpáros kincskeresés II.Eger – Mezőkövesd – Szentistván – Mezőke-resztes – Kács (várhegy) – EgerKoordináták: N 47° 57,0840' – E 20° 36,8150'Táv: 85 kmIndulás: 9,00-kor a Tesco melletti MOL kúttólTúravezető: KEE, Bakos Csaba, 70/369-1592

Június

Május

Page 16: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@t-online · vagy éppen fordítva – egy szép, téli napon. Nem keresztben, hanem hosszában. Sátor nélkül, egy ... Józsi, az e célra újrafolto-zott,

16Képgaléria – Hótaposó túra a Nagy-Fátrában. Orbán Imre, MKE fotói