Szelestey László néprajzkutató (1943-2013) írásai 2008-2013.

Egyedülálló, sajátos népművészeti ág virágzott aXIX. században, sőt még a XX. század első évtize-deiben is a Dunántúlon, az Alföldön vagy éppen a Pa-lócföldön. Egyedülálló, mert a technikai eljárásokat,a formai kompozícionális megoldásokat, a stílusbelisokszínűséget illetően — hasonló műfajban — seholmásutt nem találunk ilyen gazdagságot és változa-tosságot.

Elsőként Herman Ottó vette észre és fogalmaztameg — még a XIX. század utolsó évtizedében —mennyire más, a céhekbe tömörült mesteremberek,illetve a falvak fúró-faragóspecialistáitól eltérő stílustis teremtettek az említett,a falvaktól, de nem ritkánmég a tanyáktól is távol éltfaragópásztorok. (Igaz, jórészük a faragó tudomá-nyát — a tévhittel ellentét-ben — nem is az Isten egealatt, az állatok őrzése mel-lett, hanem a börtönök-ben, vagy a mellettük, az1830-as években rendrefelépült dologházakban gya-korolta!)

Faragópásztorok termé-szetesen korábban is él-tek, dolgoztak. Az első hír-adást róluk még 1775-benMolnár Keresztély Jánosgyőri lelkész adta a Po-zsonyban megjelent, a „Pász-torember, a pásztorok ta-nításáról két könyv“ címűmunkájában. Csakhogy azakkori emlékanyagból, azegész országra kiterjedőenegységes faragótechnika(az ékrovás és a vésés, az1730-as évektől, itt-ott nyomokban a spanyolozás),valamint a szintén csaknem mindenütt azonos geo-metrikus mintakincs nem teszi lehetővé a pásztormű-vészeti darabok elkülönítését. Sajátos, különállóstílusról ekkor még nem beszélhetünk.

Eddigi ismereteink szerint a legelső, név szerint isismert faragópásztor a Nyugat-Dunántúlon, Vas Vár-megyében élt, 1772-ben Góron született JanzsóGyörgy volt, akinek a XIX. század első negyedébőlszármazó mángorlóin (csak ezek a hajdan a nedveslenvászon ruhák kisimítására, ha úgy tetszik vasalá-

sára készült, illetve egyben jegyajándékként is szol-gált tárgyai ismertek!) már a pásztorművészeti stíluskiérlelt jegyeivel találkozhatunk. Baranyában, az Or-mánságban, Somogy megye déli területein — legalább-is eddig így tűnik –— majd egy évtizeddel később je-lennek meg a legkorábbi ilyen faragványok, borotva-tokokként, és tükrösökként. Az emlékanyag jelenlegiismeretében ezen a területen az első faragópásztor— aki tudományát a pécsi, illetve a kaposvári börtön-ben gyakorolta –— a Vázsnokon, Tolna megyében1787-ben született Pánta Ferkó volt.

Sorozatunkban elsőként a méltán híres kitűnőfaragóval, a jelentős életművet ránkhagyó, stílusje-

gyei alapján könnyen felis-merhető alkotó életével,munkásságával szeretnénkmegismertetni a múltunk,s méginkább a faragóha-gyományaink iránt érdek-lő-dőket.

Neve, igaz nem József-ként, hanem Mihálykéntmár évtizedek óta ismert.Az ötkötetes Magyar Nép-rajzi Lexikonban is HodóMihályként szerepel. Szépszámban ránk maradt mun-káira Mándoki László, apécsi Janus Pannonius Mú-zeum egykori néprajzosmunkatársa több publiká-cióban is felhívta a figyel-met. 1980-ban a NéprajziMúzeum önálló, a faragóműveiből rendezett kis ki-állítással is adózott a ki-tűnő mester emlékének —ezúttal már Hodó József-ként aposztrofálva. S. Ko-vács Ilona egy évvel ké-sőbb Kaposvárott megje-lentetett tanulmánya pe-

dig — ha hiányosan is — a Néprajzi Múzeumbanőrzött darabjait fotón és rajzban is bemutatta. Azéletére, tevékenységi körére vonatkozóan azonbanitt is inkább csak feltételezéseket olvashatunk. Idő-közben viszont már konkrét tények, adatok is napvi-lágra kerültek vele kapcsolatban. Tudjuk, hogy HodóJózsef, pontosabban Szokoli József 1816. január 21-én született Görgetegen, Somogy megyében, SzokoliLászló és Horváth Katalin gyermekeként. Apja mégugyanaz év októberében el is költözött az élők so-rából. Anyja — feltételezhetően — egy Hodó neveze-

Faragópásztorok, pásztorremeklések 1.

Hodó József örökségeSZELESTEY LÁSZLÓ

Vetélő kiterített rajza, 1886,Drávaiványi (magángyűjtemény)

16 Dobogó

2008 Æprilis:augusztus 2008.04.07. 17:26 Page 16

tű emberhez mehetett férjhez. Egy, a Baranya megyeilevéltárban őrzött bűnperének 1859-es dokumen-tumában ugyanis a következő olvasható: „szombatonestve Hodó és Bíró Ádám együtt elmentek, mint mond-ták, Kis Dencsre hol Hodónak testvérje Hodó Antal la-kik.“

Szokoli (Hodó) József mindvégig pásztorember,kanász volt.

Előbb Görgetegen, majd a sertéstenyésztéséről hí-res somogyi pusztán, Zsitfán(Béla-vár mellett), végül — 1858-tól — a Dráva menti, Iványibanélt, haláláig. A falubeliek közülnéhány évtizeddel ezelőtt mégazt a helyet is meg tudták mutat-ni, ahol egykor a faragó-pásztorkis háza állt. Azt, hogy pontosanmeddig élt, sajnos nem tudjuk.Halálának bejegyzését a környékegyetlen anyakönyvi nyilvántar-tásában sem találni. (Ez is való-színűsíti azt a szájhagyományt,miszerint felesége, Tóth Máriahalála után öngyilkos lett, a fara-gásainak színezésére használtválasztóvizet itta meg. Az öngyil-kosokat ugyanis 1895-ig nem a-nyakönyvezték.) Halálát az 1880-as évek második felére tehetjük.Egy — itt is közölt — karcolt ve-télőn található évszám tanúságaszerint 70 éves korában, 1886-ban még élt, s faragott is.

Hat gyermekük volt. Egyiklányát Madarassy László, a pász-torélet, illetve a pásztorfaragásokiránt megkülönböztetett figye-lemmel érdeklődő néprajzkutatóis jól ismerte. A faragó nevénekfennmaradása is ennek a tény-nek köszönhető. Madarassy írjaaz úton-útfélen 1. füzetében, azormánsági gyűjtőútja kapcsán,hogy „Hodó nevezetes faragó-em-ber és betyár volt.” Majd a III. füzetben: „kanász volt,de többször volt börtönben, mint otthon… 1890táján halt meg. De nem idevaló.“ (Mármint nem Ivá-nyiban, Drávaiványiban született. Sz. L.)

Egyik periratának tanúsága szerint a pécsi és a ka-posvári börtön gyakori vendégeként ismert Hodó gya-nús, erkölcstelen, korcsmázó és káromkodó embervolt. Ezt a Dráva menti kis község, Iványi elöljárói ír-ták, pontosabban diktálták, mert a nevük alatti ke-resztek bizonyítják, írni, olvasni ők sem tudtak. Mi-ként Hodó József sem. A datálásokon kívül rendsze-rint csak az EMLÉK és ÉLJEN feliratokat véste tár-gyaira. A magyaron kívül viszont beszélt horvátul is.

Ha a faragóról készült fotókópiáról nem is tudunk,

személyleírás maradt róla. Eszerint közepes termetű,gyenge testalkatú, beteges arcszínű, fekete hajú, ba-juszos ember volt.

Kompozíciós motívumainak, például levélformái-nak íveltsége egyértelműen bizonyítja, hogy a faragókközül azon kevesek közé tartozott, akik bal kézbenfogták a bizsókot tárgyaik kialakításánál.

A róla készült publikációk fenti bemutatásánálkonkrétan szándékosan nem említettük Mándoki Lász-

lónak a Janus Pannonius Múze-um 1975-76-os évkönyvében meg-jelent, rajzokkal illusztrált tanul-mányát. Ugyanis az ide kívánko-zik, amikor is a jeles alkotó fa-ragványainak néhány, csak rá jel-lemző ismérvével, emblematikus„megfogalmazásaival” kívánunkfoglalkozni. Az írás, bár még HodóMihályként nevesíti a faragót, kor-rekt, pontos számbavételét (ösz-szesen 14 tárgyat) adja a JPM ál-tal őrzött Hodó-tárgyaknak. Mo-nori Magdolnának a faragott tár-gyakról készített kiterített rajzaipedig olyannyira hitelesek, hogy— emlékszem —, amikor a IV.táblán látható rokkafa alakos áb-rázolását évtizedekkel ezelőttelőször szemügyre vettem, kétel-kedni kezdtem az életműbe valóbesorolásán, mivel a figura ka-raktere, tartása, sajátos félprofil-ja annyira a szűkebb terület má-sik kiváló faragójának, a szinténkanász Kocsis Györgynek (szü-letett: Nagykorpádon 1830-ban)tulajdonítottam azt. Csak ké-sőbb, az Okorágról előkerült da-rabot kézbe véve bizonyosodhat-tam meg arról, mennyire nem el-rajzolás történt.

Hodó József, kissé talán túlsá-gosan is a „pályatárs” kitűnő fi-gurális ábrázolására ráfeledkez-

ve, mintegy „átemelte” azt saját kompozíciós rend-jébe. A drávaiványi mester alakjainál egyébként kivé-tel nélkül a profil, a teljes oldal-, illetve szembenézetérvényesül. Szarvasai jellegzetes lant alakú agan-csokkal ugyancsak mindenki más hasonló ábrázolá-saitól megkülönböztetik, miként „karmos”, holdsarlóalakú madárlábai is. (Utóbbihoz hasonló megoldá-sokat –— érdekes módon — a XVII. századi, elsősor-ban erdélyi textíliák madárábrázolásainál láthatunk.)A bagoly viszont nem csak Hodó faragványain jelenikmeg. Legalább tucatnyi somogyi, baranyai alkotókompozícióin ott látható, elvétve még id. Kapoli An-tal kürtjeire vagy másféle tárgyaira is rákerült. ANéprajzi Múzeumban, illetve a pécsi JPM néprajzi osz-

Tükrös elő- és hátlapja, 1880-as évek, Drávaiványi (magángyűjtemény)

17MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM


tályán őrzött egy-egy faragott botjának végén láthatókosfeje kitűnő plasztikai érzékéről tanúskodik.

Hodó fantáziadús képi világa, virtuóz rajztudásanem csak színezett, karcolt tárgyain (vetélőkön, rok-kafákon, tükrösökön, borotvatokokon, sodrófákon,pipaszárain stb.) Ez érhető tetten, a kisebb számbanelőkerült, ugyancsak rendkívül míves domborfaragvá-nyain, s a még kevesebb számban ismert spanyolo-zott munkáin is.

Érdekes módon, bár már 1848-ban megismer-kedett a rabkenyérrel, Kaposváron, s éppen akkor,amikor az egyik legjelentősebb somogyi karcolozó ésspanyolozó mesterrel, Zámbó Vendellel (született:Kanizsaberek, 1826-ban) raboskodott együtt, faragnicsak viszonylag későn kezdett. Első datált munkáját1868-ból ismerjük.

(következő számunkban folytatjuk a sorozatot)

Falunk papja Húsvét reggelén, amikor zsúfolttemplomában felment a szószékre prédikálni, egyrégi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magávalés letette a szószék párkányára. Persze mindenkimeglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itttörténni. A plébános elkezdte a prédikációt:

— Amikor tegnap végigmentem a Főutcán,szembe jött velem egy gyerek, kezében lóbálta ezta madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vad-madár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől.Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

— Na, mit viszel magaddal?— Csak ezt a három vacak madarat — felelte.— Aztán mit akarsz csinálni velük? — kérdezős-

ködtem.— Hazaviszem őket és szórakozom velük — fe-

lelte. — Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egy-más közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

— De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mitcsinálsz velük?

— Ó, van otthon két macskánk — mondta a fiú —azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólal-tam:

— Fiam, mennyit kérsz a madarakért?— Nem kellenek magának azok a madarak,

Atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei ma-darak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem isszépek.

— Mennyit akarsz értük? — kérdeztem ismét.Afiú végignézett rajtam, mintha megbolondultamvolna, aztán megmondta az árát, amit ki is fizet-tem neki. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pil-lanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárka-litkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyi-tottam az ajtaját, és szabadon engedtem a mada-rakat.

Miután a plébános elmondta a kalitka történe-tét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszédfolyt. Sátán épp az Édenkertből jött és büszkéndicsekedett:

— Az egész emberiséget a kezeim közé kapa-rintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalé-tekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind azenyémek!

— Mit fogsz csinálni velük? — kérdezte Jézus.— Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket,

hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egy-mástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom,hogyan gyűlöljék. és kínozzák egymást; hogy ré-szegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegy-vereket és bombákat találjanak fel és öljék egy-mást. Nagyon fogom élvezni! — mondta a Sátán.

— Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesza játékból?

— Megölöm őket! — felelte a Sátán.— Mennyit kérsz értük? — érdeklődött tovább

Jézus.— Nem kellenek neked azok az emberek! Nem

jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csakgyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és meg-ölnek. Nem kellenek ők neked!

— Mennyit kérsz? — kérdezte újból Jézus. A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúny-

nyal mondta:— A véredet, az összes könnyedet és az egész

életedet! Jézus így szólt:— Megegyeztünk! — aztán kifizette az árat... Ezzel az atya fogta a madárkalitkát és lement a

szószékről.

MEGEGYEZTÜNK...

18 Dobogó



Ha a somogyi, baranyai terüle-tek egyik legjelesebb faragójával,Hodó Józseffel kezdtük sorozatun-kat, nézzük meg, hogy ezen a te-rületen ki volt az általunk — névszerint is — ismert első faragópász-tort?

1821-ben a pécsi börtönben együgyes kezű rab bűntársának szépenkimunkált tükröst faragott. A zseb-be való, levehető fedelű kis tükör-tartóra felirat is került: „PÁNTAFERKÓ CSI KIS JÁNOS” — vagyisPánta Ferkó csinálta Kis Jánosnak.

A ránk maradt, a Janus Pannoni-us Múzeumban, Pécsett őrzött tárgykészítöje akkor már a harmadik évevolt a pécsi fogház lakója. Az isigaz, hogy nevezettet — a latin nyel-vű ítélet szerint — első fokon a me-gyei törvényszék halálra, pontosab-ban kerékbetörésre ítélte. I. Ferencazonban megkegyelmezett neki ésnégy évre, közmunkára és az oko-zott kár megtérítésére változtattabüntetését.

De miért is volt ez a szigorú ítél-kezés? Az akkor még büntetlen elő-életű Pánta Ferencet két rendbeli„haramiasággal” vádolták. Első íz-ben, még 1815-ben a bakócai erdő-ben két Árva vármegyei gyolcsos tó-tot, majd ezt követően a szágyi éstormási határ között két toponárizsidót állított meg és rabolt ki tár-saival, Bali Ferenc és Kiss Jánosszökött katonákkal. A szembesíté-sek során arra is fény derült, hogyaz utóbbi útonállásnál Pánta Fer-kónál puska is volt. Így talán márérthetőbb a szigorúság.

A Vázsnokon 1787. augusztus 8-án született Pánta Ferenc Marócon(Hegyhátmaróc?) kezdte a pásztor-kodást. A helybéli uraság disznóimellett volt bojtár. Majd Tormásrament kanásznak, innen Hidasra, akanászszámadó fia mellé bojtár-

nak. Itt, a gazdája házában fogtákel az akkor 30 éves, házas pásztort.Ezt követően azonban már majdgyakori lakója lesz a pécsi börtön-nek.

1830-ban rablásért ismét négy-esztendei közmunkára, félévente32 pálcaütésre, és kártérítésre, 1840-ben kétévi fogságra, közmukára ésa szokott böjtre ítélték.

A néhány, kétséget kizáróan tőleszármazó tükrös és borotvatok a-lapján, úgy tűnik, a Dél-Dunántúlonő volt a pásztorművészet egyik elin-dítója, jelentős, stílusteremtő egyé-nisége. Aprólékosan kidolgozott,vésett és spanyolozott darabjainakindás, leveles, virágos motívumaihatásukban ugyan még erősen em-lékeztetnek a látott előképekre. Így

elsősorban a korabeli fémművesmunkák díszítményeire. Leginkábba XVI. században hazánkban is fel-tűnt anabaptistáknak, a habánok-nak a megbecsült késmívesei általmeghonosított mintákra, valamint abőr könyvkötések arabeszkjeire,virágaira.

Talán ez is magyarázza, hogy aNyugat-Dunántúl, illetve a Balaton-környék faragóinak foltszerű spanyo-lozott munkáival szemben itt in-kább a kimondottan vonalas, vésettés karcolt megoldások domináltaka faragványokon. A XIX. századvégkarcolozóinak már-már túlfinomultstílusában is ott érezhetök azonbanaz útkeresők, jelesül Pánta Ferkófaragványainak a hatása. Az a sajá-tos képírás, az a gazdag jelentésűárnyalt nyelvezet, ami Hodó Józsefés társainak faragásain teljesedettki leginkább, voltaképpen a vázsno-ki kanász korai, az 1810-es és 20-as években készült tárgyain kezdformálódni, artikulálódni.

Faragó pásztorok - pásztorremeklések 2. rész

PÁNTA FERKÓ— faragópásztor és puskás útonálló

SZELESTEY LÁSZLÓ

Borotvatok, 1819. Sörnyepuszta (ma: Somogysárd),

magángyűjtemény

Ha többet szeretne tudni valódi

magyar őstörténetünkről, ha

nem elég amit az iskolában

tanítanak a magyar

műveltségről:

www.dobogommt.hu

... és ha programjainkról,

kirándulásainkról, esetleg

mások programjairól is

szeretne információval

rendelkezni, ugyanitt

iratkozzon fel hírlevelünkre is!

www.dobogommt.hu

2008 okt ber dobog :augusztus 2008.10.13. 21:04 Page 7

20 Dobogó

Ekként szignálta az 1839-benOrbán Naninak és az 1841-ben KisErzsébetnek, illetve Gáll Rozinak ké-szült mángorlóit a dunántúli pász-torművészet talán legismertebb a-lakja. Alkotásai az összefoglaló vá-logatásokban, a tárgyi emlékeketfelvonultató kiadványokban rendremegtalálhatók. Szignált mángorlói-nak köszönhetően neve régről is-mert. Életútja, munkálkodása azon-ban csak néhány évtizede. Hánya-tott sorsa viszont részben még mais tisztázatlan.

Vesztét mindig a betyárok meg-jelenése okozta. Először 1835 tava-szán, amikor a nevezetes Sobri Jós-ka, társvezére Milfait, másnévenDabronyi Ferkó — emberei társa-ságában — megjelent a Kisalföldön.Király zsiga szülőfalujának, a Sop-ron vármegyei Kisfaludnak Purczernevű molnárát sarcolják meg. Acimborálásért és a tipp adásért fél-évi börtönnel sújtják a fiatal juhász-bojtárt. A faragás tudományával márekkor megismerkedhetne a sopronibörtönben, hisz egyik pásztor- ésrabtársa, Németh, másnéven TörökJános már ekkor is ott munkálko-dik a fegyházban, mint ezt két da-tált borotvatokja is bizonyítja.

1836 november végén a Salföld-ről eltulajdonított lovasfogattal is-mét megjelennek a betyárok a Rá-ba-közben. Ezúttal Dabronyi Ferkóés legényei. Első dolguk, hogy beé-pített emberüket, Király Zsigát, Ha-jós István számadójuhász bojtárátelőkerítsék. Ő aztán nem csak szál-lást, ételt és italt szerez nekik, detáncos lábú lányokról, majd későbbegy újabb lovasfogatról is gondos-kodik. A három napos mulatozás,akkori szóhasználattal „dombérozás“után erre szállnak a környékbeli ju-hászlegények, míg a Salföldről el-tulajdonított szekérre a betyárok,hogy a környékbeli — „közéjüknem állt” — számadógulyást Föld-szigeten megfosszák javaitól. Mi-után a betyárok távoznak, Királyzsigát és társait börtönbe kísérik.Előbb Kapuvárra, majd Sopronba.Igazi monstre-per fővádlottja lesz akisfaludi juhászlegény. (Huszonhe-ted magával kerül börtönbe!) Csak-nem hat évet tölt áristomban. Ezalatt sajátítja el a faragást, méghoz-zá olyan szinten, hogy rövid időmúlva Ő lesz a rab juhászokbólszerveződött faragóiskola vezére-gyénisége. Alakjait, kompozícióit,sőt még a datálási módját fél év-századdal később is utánozzák. El-

ső mestere a már említett Török,igazi nevén Németh János, akineknem cak a komponálási módját, deegyéb képírás jeleit, motívumait isátírja és emeli olyan míves szintre,hogy az mindmáig utánozhatatlan.Tökéletes biztonsággal alakítja haj-szál vékony vonalait, színezi több-féle színnel dekoratív, spanyolozottfiguráit. 1840-ben újabb juhász- ésfaragótárs kerül a soproni börtön-be, Jóna Józsi, a már többször el-ítélt, a rabkenyeret 15 éves korátólismerő pásztorkirály. 1842. augusz-tus 1-ig, Király zsiga szabadulsáig

„Király Zsiga tsinálta“

Mángorló, 1838. Csepreg. (A csepregi TóthTeréziának készült mángorló Király Zsiga eddig

ismert legkorábbi munkája) Csepreg,Helytörténeti Gyűjtemény

Mángorló, 1840. Nagylózs. Magángyűjte-mény

SZELESTEY LÁSZLÓ


együtt dolgoznak, miként ezt tár-gyaik azonos megoldásai, részleteiis bizonyítják. (Jóna Józsi egy évvelkésőbb, 1843-ban szabadul.) A kis-faludi juhászlegény ezalatt a két ésfél év alatt készíti legkiérleltebb da-rabjait, mángorlóit, tükröseit.

A későbbi, már a zalaegerszegibörtönben „megalakult” újabb fa-ragó iskolának is ő lesz a vezetője,1849 és 1850-ben, amikor is há-romnegyed évig itt raboskodik, vizs-gálati fogságban. Név szerint ismertfaragótársai ekkor a Balaton-felvi-dék legjelesebbjei, így Kiss János,Szumák, valódi nevén Török István,Városi Mihály és mások. Király Zsi-gának azonban ebből az időszakbólmindössze egyetlen munkáját is-merjük, egy 1850-ben faragott fel-nyitható kis állótükrét. S bár ekkormég csak 39 éves, ez a spanyolo-zott munkája egy invenció nélküli,megfáradt emberre vall.

Király Zsiga valójában TakácsZsigmond néven született Kisfalu-don (ma Mihályi) 1811. december28-án. Halálának helye és idejemindmáig ismeretlen. (Hívták őt Ó-dor Zsigának is, mivel anyja, KirálySára – akinek nevét vette fel –

később egy Ódor nevű emberhezment hozzá.)

A soproni fegyházból való sza-badulását követően a Balaton-fel-vidéken húzza meg magát, ahovámás pásztor és „próbált”, rovottmúltú társai is követik. Előbb Dö-rögdön (ma Taliándörögd), majdRendeken (ma Csabrendek), végülSárosdon (ma Szentimrefalva) köt

ki, ahol idővel a juhászkodással isfelhagy és gazdálkodni kezd. 1857-ben megnősül, a már évek óta veleegyütt élő, Farádról származó Hor-váth Annát veszi el, akitől már elő-zőleg, 1854-ben János nevű gyer-meke született (ő szintén megpró-bálkozott a faragással, bár az apjanyomába sem ért!), majd Anna ne-vű leánya.

1878-ban az immár nem híres,inkább hírhedt bakonyi betyár, Sa-

vanyú Józsi perébe is belekeve-redik. Ezúttal Szombathelyen ra-boskodik. Többször kihallgatják, devégül tisztázza magát, így nem ítélikel. Tehát 1878-ban 67 éves korá-ban még élt, későbbi hollétérőlazonban semmit sem tudunk.

Tükrös, 1840. Magyargencs. Néprajzi Műzeum, 114 969

Tükrös, 1842. Lesvár puszta (ma Tét). Néprajzi Múzeum, 51.31.270.

2424 Dobogó

Jóna Józsi Király Zsigánál hat év-vel korábban, 1805. október 23-ánszületett Lakon, a mai Répcelakon,Vas vármegyében. Az idősebb ju-hászember a rabkenyérrel is előbbismerkedett először 15 éves korá-

ban. Majd ezt követő-en, kisebb-nagyobb ki-hágások miatt máregyre gyakrabban voltvendége a szombat-helyi, illetve a sopronibörtönnek. Utolsó al-kalommal 1847—48-ban a veszprémi bör-tönben raboskodott,vizsgálati fogságban.S mivel Pápócon élt,Vas vármegyében,1848. március végénátkísérték, pontosab-ban kísérték volnaSzombathelyre. Odaazonban, ezekben afelbolydult napokban,nem érkezett meg.Nyilvánvalóan kere-ket oldott. Ettől fog-va, ki tudja miért, hir-telen megjavult, s minttisztes honpolgár, e-lőbb — a rangot je-lentő — számadóju-

hászként kereste kenyerét, majdmagánzó lett. Megbecsült polgár-ként, 86 évesen, 1891. szeptemberl-én halt meg Pápócon.

Kutatásaink egyértelműen bizo-nyítják, hogy a Nyugat-Dunántúlonő volt az a faragópásztor, aki ked-velt tárgyain, a borotvatokokon el-sőként kísérletezte ki a síkban meg-formált, karakteresen kialakítottpásztorfigurákat.

Sőt, az első, íly módon megjele-nített női alak is nála jelenik megegy 1835-ös borotvatokon. A jelleg-zetes Rák-mozdulattal, fején kosa-rat tartó alak bizonyára nem vélet-lenül kerül a tárgyra éppen ebbenaz évben. Ugyanis ekkor házaso-dott, vette el az ugyancsak juhász

családból származó Kalmár Kata-lint. De, mint minden tárgyát, bizo-nyára ezt is rabként készítette, mertmég ebben az évben, tehát 1835-ben újra börtönbe került.

l840-tő1 1843-ig Sopronbanegyütt raboskodik Király Zsigával, smint faragványaik egyes elemei,megoldásai is bizonyítják, kölcsö-nösen hatottak egymás munkálko-dására. A soproni fegyházból 1843-ban szabadult, de még ebből az év-ből is ismerünk egy tükrösét, amina juhász mellett már a kedvese ismegjelenik.

Az általunk ismert utolsó mun-káján szembenéző betyárok kezé-ben puska és balta, s a fegyvereikáltal kialakított virtuális szakrálistérben (igazában síkban!) jelenikmeg az Igazság Napja. (Ld. errőlPap Gábor: Jó pásztorok hagyatékací-mű könyvének idevágó leírását!)

A börtönéveit követő több mintnégy évtizedből egyetlen alkotásátsem ismerjük. Nyilvánvalóan a fara-gást csak a börtönben művelte. Ígyelmondhatjuk, hogy munkái kivételnélkül ún. rabi munkák.

Ám, annak ellené-re, hogy sok-sok évettöltött fegyházban,megbecsült tagja volta környezetének,amiről a korabeli ró-mai katolikus matri-kulák meggyőzőenvallanak. Feleségé-vel hol keresztszü-lőkként, hol házassá-gi tanukként tűnnekfel a pápóci, illetve akörnyékbeli anya-könyvekben. Feltehe-tően nem csak szá-madójuhász volt, dea környékbeli állat-őrzők pásztorkirályais. Erre enged követ-keztetni egy 1841-essoproni periratánakkitétele is, ami arrólszól, hogy egy sajá-tos tiszteletadásra

kötelezte ő irántaa pásztortársait.

Minden bizony-nyal Király Zsiga184o-ben fara-gott tükrös, —egyik oldalán a pász-torral (vagy még-inkább a pász-torkirállyal), a má-sikon a betyárráelőlépett, a pan-dúrt térdrekény-szerítő hőssel —éppen az idő -sebb pályatárs-nak, a sokat pró-bált barátnak, fa-ragó és rabtárs-nak, Jóna Józsi-nak készült: so-kak által irigyeltkorabeli ajándék-ként. (Ld. az elő-ző szám Király Zsi-gáról szóló írásának illusztrációját!)

Jóna Józsi, Király Zsiga faragó és rab társaSZELESTEY LÁSZLÓ

Borotvatok,1833. Lelőhelyeismeretlen. Ma-gángyűjtemény

Borotvatok, 1835.Lelőhelye

ismeretlen. Ma-gángyűjtemény

Borotvatok, 1842.Bakonybél. Veszprém,

Laczkó Dezső Múzeum,P. 46.

Tükrös, 1843. Halimba. Néprajzi Múzeum, 134 314.

Tükrös, 1847. Doba. Néprajzi Múzeum, 121 721.

Hátsó borítónkon színesfelvételben láthatják ezeket a

gyönyörű tárgyakat!

2009 januÆr dobog :augusztus 2009.02.08. 22:15 Page 24

2424 Dobogó

1836. november 2-án szokatlanul nagy a nyüzsgésa szilsárkányi juhászgazda, Dallos Vendel házában. Akörnyékbeli juhászok társaságában marcona legényekszedelőzködnek. Frissen mosott és mángorolt (vasalt)díszes ruhát öltenek: feszes rajthuzlit (a korabeli nadrá-got), muszkaprémes sötétkék dolmányt. Lábukra piros-sal kivarrott kordován csizmát húznak. Már csak a kis-faludi juhászlegényre, Király Zsigára várnak. Amikor őis megérkezik, magukra terítik cifra szűreiket, fejükreillesztik kis púpos, bokrétával ékesített kalapjukat ésfegyvereikkel a ház előtt álló szekérre szállnak. A juhá-szokra a faluszéli füzesnél vár egy másik kocsi, ők erreülnek.

Az úti cél Földsziget. Az ottani gulyásszámadó, Szilá-gyi Márton és családja már az igazak álmát alussza,amikor a betyárok — mert hát ők a cifra öltözetű, fegy-veres legények! — éktelen nagy kiabálással beronta-nak a házba.

De honnan is tudjuk mindezt, egy több mint 170 év-vel ezelőtt történt rablás részletes leírását? Naplót ve-zettek volna a betyárok? Netán a pásztorok? Nos, erreők aligha lettek volna képesek. Idejük sem igen en-gedte, de meg hát a legtöbbjük írni-olvasni sem tudott.A szabados életű, a törvényeket alig-alig ismerő és

tisztelő állatőrzők azonban gyakran kerültek a vád-lottak padjára, s íly módon, a tényeket rögzítő precízigazságszolgáltatásnak köszönhetően sok-sok értékesdokumentum, feljegyzés maradhatott az utókorra.

A gulyásszámadó megsarcolását követően, a betyá-rok távoztával, segítóik rendre vizsgálati fogságba ke-rülnek. (Összesen 20 személy vallomását rögzítik a ko-rabeli dokumentumok!) Köztük volt a Rábaköz legkivá-lóbb faragópásztorának, KirályZsigának a barátja, Németh Já-nos is, akit a társai csak TörökJánosként aposztrofáltak. Ő már1835-ben — ugyancsak a be-tyárokkal való cimborálásért —fél évet együtt raboskodott a ve-le egykorú Király Zsigával. A fa-ragást illetően valószínűleg Tö-rök János volt a kezdeményező,ám a társa által elért mívességet,utolérhetetlen komponálási kész-séget sohasem tudta megközelí-teni, utolérni. Az 1839-ben ké-szült, a Vas megyei Meszlen köz-ségből előkerült mángorlójánakaz alakjai például olyannyirasete-sutára sikerültek, hogy —feltehetően — többet nem ispróbálkozott a figurális megfo-galmazással. Az 1840-ben kivite-lezett, a Néprajzi Múzeumban őr-zött fűszertartója viszont a magamódján olyan igazi mestermunka,hogy akár társa egyik faragványá-

Török, igazi nevén Németh János, Király Zsiga másik faragó és rab társa

1. Borotvatok, 1837. Sopron megye. Liszt Ferenc

Múzeum, Sopron, 57.61.1.

2. Borotvatok, 1838. Sopronkörnyéke. Szentendrei Szabadtéri

Múzeum, 85.2.1.

3. Fűszetrató, 1838. Osli. Liszt Ferenc Múzeum, Sopron, 57.77.1.

4. Mángorló, 1839. Meszlen. Savaria Múzeum,

Szombathely, 67.21.4.

SZELESTEY LÁSZLÓ

2009 augusztusi dobogó:augusztus 2009.08.11. 14:52 Page 24


nak is tarthatnánk, ha készítője büszkén rá nem véstevoolna: „TÖRÖK JÁNOS TSINATO RABSÁ-GÁBÓ 1840“.Ám, mint életművének más darabjainál, itt is mind-össze két színt, a pirosat és a feketét használja. Ellen-tétben Király Zsigával, aki mindig több színben „gon-dolkodott“ a kezéből kikerült tárgyak kialakításánal. (Ittemlítjük meg, hogy Török János monogramja már egykorai, 1837-ben készült borotvatokján is megtalálható,sajátos, számokba rejtett ligatúraként: az első és utol-só szám rejti a T, illetve a J betűket!)

Mivel az 1811. április 12-én Dénesfán született és1886. július 31-én GyórÓn meghalt Török (Németh)János valamennyi eddig ismert tárgya datált, a rablaj-stromok adatai nyomán egyértelműen kiderült, hogyminden darabját a soproni börtön lakójaként faragta.

(Következő számunkban folytatjuk a sorozatot!)

Ha a mesék találkoznak,Szerencsét, jókedvet hoznak.Örül gyermek, örül öreg,Csacsognak a csodakövek.

Csendben csobog a kispatak,Hunor s Magyar arra szalad.Fény-agancsot ünnepelnek,Hajnal-fohászt énekelnek.

Rőt sugár a fákra feszül,Nagy griffmadár ottan repül.Hátán hasal ifjú vitéz,Lángok gyúlnak, amerre néz.

Jól látom?…Fehérlófia,Büszke minden mozdulata.Szőnyegen száll a varázsló,Pírsipkája, mily parázsló!

Fodor bárány jő az égből,Láthatatlan messzeségből.Gyulladt gyertyák körben égnek,Hunyt szemmel is látom szépnek.

Hun Csaba faíjat feszít,Vén boszorkány seprűt veszít.Világszép Ilonka nevet,Talán piros szőlőt evett?

Aranyhajszál tekerőzik,A királylányt heten őrzik.Megmenti a bátor herceg,Illannak a csábos percek.

A palota kacsalábon,Kacsalábon, köröm három.Hej, úgy forog oly sebesen,Tátott szájjal csendben lesem.

Nap ül a smaragd-szekéren,Úgy ragyog a bársonyszéken.Varázs-vessző felleget fúr,Vadkan-agyar ősföldet túr.

Jertek, jertek mesehősök,Réges-régi ismerősök.Itt nyílik az örök virág,Itt vígad az egész világ!

Fészekben gólya kelepel,Suhog sárga selyem lepel.Fa odvában kincs rejtőzik,Üstben a lebbencset főzik.

Lidércek vadkörtét esznek,Leve cseppen, összevesznek.Manók s koboldok lármáznak,Bűvös ujjak szélhárfáznak.

Méhecskék gyűjtik a mézet,Zümmögésük lágy igézet.Zöld gombák kalapot fognak,Lila lepkék mosolyognak.

Terebélyes fa! Mit rejthet?Éhes madár étket sejthet,Szellő szökken csókra várva,Színek szivárványba zárva.

Gyémánt-kígyó siklik amott,Ló nyerítve köszön zabot,Öreg pásztor bajuszt peder,Felborul egy üres veder.


Délceg vitéz titkot kutat,Bíbor erdőben tör utat.Kívánságok álmot szőnek,Szerelmek az égig nőnek.

Bohóc-sipkán csengettyű cseng,Remeg a föld, s nagyokat reng.Az óriás megérkezett,Hogyan fogunk véle kezet?

A hétfejű sárkány szerint:„Kinő a fejem már megint!Mit kezdjek én ennyi fejjel,Hogy etessem anyatejjel?”


Délibáb magyar dalt dalol,Csörsz király arra lovagol.Hosszú haját megcsodálja,Ölelését mindig várja.

A távolban vajh’ mi béget?Kapálókat hőség éget.Mátyás király ott jár éppen,Igazságot hord szívében.

A kis gömböc gurul továbbMi nyomhatja az oldalát?„Hamm bekaplak, hamm bekaplak,Hó, a bendőm nem pukkanhat!”

Gallyat sodor az őszi szél,A hóesés halkan beszél,A tavasz a rügyeken él,Nyár van, villan a kaszaél.

Táncolnak vízi-tündérek,„Csókjaikból sokat kérek”,Az Üveghegy illog-villog,Minden szem huncutul csillog.

A Hold növő, a Hold fogyó,Csillagfürtön érett bogyó.Hátán az Égi Bikának,Fényangyalok muzsikálnak.

Otthon vagyunk minden házban,Éjjel-nappal meselázban,Eme lázban élünk-égünk,Legyél te is a vendégünk.

Jertek, jertek mesehősök,Réges-régi ismerősök.Vár rátok a Csodavilág,Itt mesél az egész világ!

5. Fűszertartó, 1840. Újkér. Néprajzi Műzeum, 114 972

6. Borotvatok, 1839.Lelőhelye nem ismert.

Magángyűjtemény.

Szőke István Atilla:

Magyar mesebeszéd

2009 augusztusi dobogó:augusztus 2009.08.11. 14:52 Page 25

Dobogó24

Mielőtt e kiváló faragó munkás-ságával foglalkoznánk, szót kell ej-tenünk arról, hogy a Dunántúlonvolt-e egyáltalán lovas betyár. Rövi-den, volt. De csak egy, Horváth Csi-csa, Somogyban. Alig félévig pará-dézhatott a lován, aztán nyoma ve-szett. Tetteiről — ha egyáltalán vol-tak — semmit sem tudunk.

Annál többet Sobriról, a Pap Jó-zsef néven született kanászról, akita mikosszéplaki uraság, ha vendé-geket várt, gyakorta meghívott akastélyába, ahol a szép szál, cifraöl-tözetű legény nemcsak énekelt éstáncolt, de még a hosszúfurulyánjátszva is szórakoztatta az illusztrishölgyeket és urakat.

Az igazi betyárok — mert hát So-bri ilyen volt, s nem zsivány, mintaz évtizedekkel később „fellépett“Savanyú Józsi —, miként azt egyéppen Vas megyéből (is) előkerültnépdal rögzíti:

„Sem gyújtanak, sem ölnekSok emberrel jót tesznek“

A másik, ugyancsak Vasból (is)ismert betyárnóta már pontosít is,kiről van szó:

„Mert a fegyver nem fogjaKanász volt Sobri apja.“

De nem csak az ugyancsak PapJózsef névre hallgató atyja, a fia iskanász volt. S táltos is, akit a golyó„nem fogott“.

A nép képzelete aztán még Sob-rit lóra is ültette. Mert, mint azt nép-rajzkutatónak is kiváló Herman Ot-tó megírta: „A ló a lovasbetyárt ismegnemesíti. A gyalogbetyár az a„kapcabetyár“, s a lovasbetyár anép felfogásában előkelőséget ölt saz ő cselekedetei csak a büntetőCódex értelmében bűnök, ellenbena nép felfogása szerint virtus szám-ba mennek...“

Ma már a széleskörű kutatások

nyomán egyértelműen kijelenthet-jük, hogy a legendás betyárvezérsoha nem járt lóháton. Hisz mikéntis boldogult volna a Németh Mihályáltal oly hőn szeretett négylábúval aBakony hajdani rengetegében? Smiként tartottak volna vele lépéstgyalogos társai?

Németh Mihály pedig azért iskedvelte a lovakat, mert ő kivétele-sen nem pásztor emberként fara-gott, hanem kocsisként. A tárnoki(ma Zalatárnok) Deák Antal táblabí-rónál szolgált, feltehetően parádés-kocsiként. Tárgyainak mélyértelműmondandójából következően azon-ban tudós kocsis is lehetett.

A lényeg, hogy a jelenleg ismertmunkái közül két faragványán ismegjelenik a ló, illetve a lovas alak-ja. S nem is akárhogy... Az egyiken,a nagyvonalúan kialakított tükrö-sén, ami a Zselicségből származik.

Ennek a gyermekrajzokra emlékez-tető, csaknem az egész felületet ki-töltő lovas figurája a csillagok kö-zött „poroszkál“. Egy csillag a lóelőtt csóvát húzva lefelé tart. Aztpedig tudjuk, ha valaki meghal, an-nak a csillaga is lehull a népi hiede-lem szerint. Ez a tárgy tehát felte-hően közvetlenül Sobri Jóska halá-la, 1837 után születhetett. Ennekfényében pedig már az is érthető,miért fegyvertelen itt a betyárvezér.Tudniillik, Sobri itt már egy földön-túli, égi szférában lovagol. Itt pedig

már nincs szüksége fegyverre. Aformaragozás logikáját követve azátlósan megjelenő lovas alak előttegy csillag formából induló, ket-téhajló ívet is láthatunk. Minthacsak valami megnyílna, kitárulna arátarti lovas előtt. (Vessük csak ösz-sze ezt az égi lovast a korabeliponyvák — szó szerint — földhözragadt lovasával!) Az értelmezésttágítva a betyár ezúttal a magyarságkitüntetett szerepű állatövi jegyé-nek, a Nyilasnak a képviseletében(erre utal a hangsúlyos átlós szer-kezet és a ló orra előtti aránytalanulnagy nyílhegy is), íly módon azországot is szimbolizálva a közelifelemelkedés reményében, az eb-ben való hitet és bizakodást is ér-zékletesen s egyben gondolatéb-resztően jeleníti meg. Az előbbi ér-telmezést a kis faragvány másik fe-lén levő kompozíció is aláhúzza.

Ezen egy szokatlan fomájú profánoltáralakzaton az új fény beköszön-tét megelőző időszak beérést előre-vetítő Luca búzája is hangsúlyozot-tan megjelenik.

Németh Mihály másik művén azalaegerszegi börtönben 1841-benfaragott mángorlón szintén Sobri lo-vas alakja látható. De mennyiremás ez a megfogalmazás! Bizonyít-ván, hogy az előbbi tükrösnekszinte az egész felületet kitöltőkompozíciója nem a faragó ügyet-lenségének, hanem az eltérő mon-

A lóra ültetett betyár, Sobri JóskaNémeth Mihály munkásságáról

SZELESTEY LÁSZLÓ

Tükrös, 1830-as évek második fele. Zselicség. Néprajzi Múzeum, 16 489

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 25

dandónak az eredménye. A tárgy, akét oldalán olvasható töredékes fe-lirat szerint 1841 októberében ké-szült. A napra pontos információ afaragvány roncsolt volta miatt nemkibetűzhető. Jól kivehető viszont,hogy kinek készült — Nyitrai Kati-nak, aki 1837-ben házasságot kö-tött Németh Péterrel. A tárgy lelőhe-lyének ismeretében a zalakoppányiszületési anyakönyvek már eliga-zítást adtak. A házaspárnak október15-én született József nevű gyer-mekük. A keresztnévnek mindenbizonnyal fontos szerepe volt ab-ban, hogy az ugyancsak József név-re hallgató Sobri alakja, lovas figu-rája rákerült a tárgyra. A faragó atárgy általi tulajdonságátvitel óhaj-tása érdekében — mintegy fábafaragott jókívánságként — fogal-mazta meg a betyárvezér délcegalakját.

Németh Mihály eddig ismert élet-művének minden bizonnyal legiz-galmasabb darabja, az ún. oltárostükrösökön belül is párját ritkítóalkotásnak, kivételes remeklésnekszámító murarátkai faragvány. Ma-gának az oltár oldalnak az egymás

felé tartó tükrös ága-boga a Kétkápolnavirágnak, a síron túli sze-relemről beszélő megrendítő bal-ladáját is felidézi kompozíciójával.Maga az oltár egyben Nyilas vol-tunkkal is szembesít. A másik olda-lon, vagyis a testet öltés oldalán, azIkrek konstellációjának megfelelő-en két betyár fénythozó parolázásavirágnyelven a „fényes“ (értsd: fe-nyő) fa elemmel a Tejutat is belop-ja a kompozícióba. Az égi és földivilág egységesülésével szakrális ma-gasságokba emel egy különös fon-tosságú, a pásztorok körében kisszemélyes oltárként is funkcionálókészséget.

Bizonyára a faragónak a pász-toroktól eltérő táradalmi helyzeté-ből is adódik az olyan sajátos ábrá-zolás, mint amit az 1840-ben fara-gott borotvatokján láthatunk. A mamár inkább csak fotókról ismert,hajdan faluról, falura járó, lábbalhajtott kis eszközén késeket, ol-lókat és természetesen borotvákatis élesítő vándorköszörűs alakja je-lenik meg ezen a tárgyon. De azzal,hogy itt a köszörűs mellett az épí-

tett közegnek megfelelően egy ház(netán a „szereplő“ hajléka) is meg-jelenik, rögtön magasabb közegbeis emelődik a kompozíció együtte-se. A fénnyel telített (Rák) és a fény-telen időszakot (Bak), mint életünkidőbeli kereteit is megjelenítve.

Mángorló, 1841. Zalakoppány. GöcsejiMúzeum, 52.56.1. Tükrös, 1836. Murarátka. Néprajzi

Múzeum, 134 296

Borotvatok, 1840. Nagykapornak. GöcsejiMúzeum, Zalaegerszeg, 51.05.1.

Szellemgyógyászattanfolyam

KERCSELICS IMREvezetésével

Az előadások helye: Hotel Platánus,Bp., VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44.

Az előadások időpontjai:

2010. február 6-7. I-II. rész 2010. március 6-7. III-IV. rész 2010. április 3-4. V-VI.. rész

2010. május 1-2. VII-VIII. rész

Az előadások 9-től 16 óráig tartanak.

Szervező: Fóris Mária: 06 30/685-7900,

Internetes elérhetőség:www.szellemgyogyaszat.hu

Két Jáger József nevű faragóról is tudunk a Dunán-túlról. Akinek most a munkásságát ismertetjük,Horváth József néven látta meg a napvilágot, Káldon— Vas vármegyében — 1817. június 28-án. Azt, hogymiért kapta a Jáger nevet, sem a levéltári, sem a hely-színi, Káldon történt kutatások révén nem sikerülttisztázni.

Élt egy másik kiváló faragó, akit Lenti József névenrögzítettek a matrikulák. A somogyi kanászról a jelesnéprajzkutató, Madarassy László a gyűjtőnaplójábankiemelten szól, s a róla írtak alapján joggal következ-tethetünk arra, hogy táltos volt. Arról pedig, hogy be-tyárkodott is, Gönczi Ferenc emlékezik meg a Somo-gyi betyárvilág című 1944-ben Kaposvárott kiadottkönyvében. S akiről pedig nemcsak a betyárhistóri-ák, hanem alkalmasint a népdalok is regélnek —

„Jáger Jóska ol híres volt Hogy még koporsója se voltOtt fekszik a föld gyomrábaEgy nagy fekete Subába”

—, a Tálas József névre hallgató, a XIX. század hu-szas éveiben Heves, de még fentebbi, Gömör várme-gye területén is portyázott.

Azt pedig, hogy miért éppen a múlt alkalommal,az előbbi számban ismertetett zalai faragó, a Cserta-lakoson 1811. október 25-én született Németh Mi-hály bemutatása után írunk a vasi Jáger (Horváth)Józsefről, azt a kettőjük közötti, több szálon is bizonyít-ható kapcsolat magyarázza. Kutatásaink korai szaka-szában a kisebb-nagyobb megoldásbeli és stiláris ha-sonlóságok alapján kettőjük életművét még egy alko-tóhoz, nevezetesen Jáger /Horváth/ Józsefhez is kö-töttük. Csak később, az idevágó tárgyegyüttes gyara-podását követően bizonyosodott be egyértelműen akét, majdnem párhuzamosan futó életmű különál-lósága. Kapcsolatuk pedig onnan adódott, hogy a fi-atalabb pályatárs 1838-ban Szombathelyről Za-laegerszegre kísérve — vizsgálati fogsága során —személyesen is találkozott Németh Mihállyal és is-merkedett meg annak karakteres, ekkor már messzeföldön híres spanyolozott kompozícióival. Jáger Jó-zsinál ezt követően jelennek meg a párokba rende-zett alakos jelenetek.

Itt kell megemlíteni, hogy a XVIII. század másodikfelében kialakult, sajátos, egységes stílus- és formaje-gyeket felmutató pásztorművészet darabjainak jórésze ún. rabi munka, tehát a börtönökben készültfaragás, méghozzá nagyon egyszerű eszközzel, leg-többször egy elkopott, régi borotvából kialakítottbizsókkal. Ezzel azonban szinte mindent megcsinál-

hattak: karcoloztak, véstek, spanyoloztak vagy éppenreliefszerűen megformált dombor-faragásokat ké-szítettek.

Az viszont többé-kevésé még mindig rejtély, mi-ként lehetett ilyen finom megmunkálású, míves tár-gyakat készíteni az év jó részében hideg, sokszorfénytelen börtönök mélyén. Az 1830-as évek közepé-től viszont az áristomok mellett rendre felépültek amár sokkal jobb körülményeket, ugyanakkor megfe-lelő faanyagokat és az ezek megmunkálásához szük-séges eszközöket is biztosító dologházak. Deklarál-tan azért, hogy a munkalehetőségek biztosításávalrabtartóik ilyen módón is hozzájáruljanak a rabokvalamiféle megnemesítéséhez, jobbításához, ember-voltuk megőrzéséhez. No meg persze azért is, hogyolcsóbbá váljon a befogottak tartása. De, mint azt ép-pen a faragónk, Jáger Józsi nevét is rögzítő egyik iratis bizonyítja, az elvásott cipő vagy csizma megjavíta-tása így sem ment egykönnyen. Éppen ez az említettdokumentum a bizonyíték rá, hogy a jó kézügyes-séggel rendelkező juhászlegényt is foglalkoztatták aszombathelyi a börtön mellett 1836-ban felépült do-logházban. Különböző fából kialakított eszközök,szerszámok kerültek ki itt a kezéből. De jutott idejeegy-egy ajándékba készült mángorló vagy éppen tük-rös megformálására is. S itt, a dologházban már a Né-meth Mihály remekeit is megismerő, azoktól inspirá-lódó vasi faragópásztor a figurális kompozíciói kiala-

SZELESTEY LÁSZLÓ

Dobogó14

A vasi Jáger Józsi faragványai

Mángorló részlete, 1840. Egyházashetye, Vas megye. SavariaMúzeum, 59.33.1


kításához rendre felhasználhatta az újabb, eszközigé-nyesebb technikai eljárás, a spanyolozás alapanya-gát, a több színű méhviaszból, gyantából és festéka-nyagból „vegyített” spanyolviaszt.

A börtönök, illetve a dologházak révén kisebb-na-gyobb alkotói körök alakulhattak ki az idők során.Meglétükről a ránk maradt emlékanyag egyes darab-jai árulkodóan vallanak: a hasonló megoldások, azazonos motívumok, de nem egyszer még az azonosszínű és állagú viasz használata is.

Jáger Józsi 1838-tól induló újabb, kiszínesedet-tebb korszakának egyik legszebb darabja a hetyei(egyházashetyei) plébános szolgájának, Császár Mi-hálynak és mátkájának, Kis Magdolnának 1840-benkészült ajándék, egy piros és fekete színnel spanyolo-zott mángorló.

A másik, ugyancsak a szombathelyi Savaria Mú-zeum pásztorfaragás gyűjteményét gyarapító tükrösebizonyítja, hogy nem csak a zalai Németh Mihály,hanem a Sopron vármegyei jeles faragó, Király Zsigamunkásságát is jól ismerte. Ennek a kis tárgynak a

két oldalán látható kompozícióival, nevezetesen a kételtérő karakterű betyár találkozásának és a betyárnakvirágot (virág-virgó!) kínáló kedvesének a kánonszerűmegfogalmazása nyomán bizonyította Pap Gábor aKirály Zsiga-i változat elveszett oldalának hiányzó kom-pozícióját, vagyis a két találkozó betyár kézfogá-sát.

Jáger Józsi munkásságának egy másik darabjátazért is tartjuk fontosnak az életműből kiemelni, mertez a stílusjegyek és megoldások alapján kétséget kizá-róan még az 1830-as években készült. S ebben azidőszakban ez a szaruból formált sótartó sem itt, sema későbbi igazi „hazájában” Somogyban nem hogynem volt divatban, de még csak hasonló párját semismeri a kutatás. Csak később, az 1840-es évektől je-lennek meg ezek a remekmívű kis darabok, főkéntkarcolt, ritkábban spanyolozott változatban. A Nyu-gat-Dunántúlon viszont csak elvétve került előnéhány ilyen, ám a somogyi darabokat kvalitásukban-meg sem közelítő példány. Azzal viszont a kutatásmindmáig adós, hogy ez miért ala-kult így a nyugativégeken!...

Sótartó és kiterített rajza. 1830-as évek második fele. Baltavár (ma Bérbaltavár). Savaria Múzeum, 59.274.1

Tükrös két oldala, 1840 körül. Vas megye. Savaria Múzeum, 59.303.1

Sorozatunkban eddig elsősorban a Dunántúl nyu-gati területein élt neves alkotók életútját (már ameny-nyire a szórványos, fennmaradt adatok ezt lehetővétették) és ránk hagyott tárgyaik sorát mutattuk be. Avasi, zalai és Sopron vármegyei emlékanyag szám-bavétele azt jelzi, hogy az első igazánjeles időszak itt az 1830-as évektől az1950-es évekig terjedt. A faragóktöbbsége — miként másutt is — abörtönökben, illetve a mellettük fel-épült dologházakban tevékenykedett.

De mi történt ezekben az években adéli, somogyi és baranyai (ormánysági)területeken? Vagy még inkább — pon-tosítva —, milyen tárgyakat készítettekaz innen a pécsi és a kaposvári bör-tönbe került faragópásztorok? A már is-mertetett Pánta Ferkó munkálkodásátkövetően, kik lettek az itteni térség isko-lateremtő mesterei?

Ezek egyike s feltehe-tően legko-rábbi képviselője volt Somogyban apásztor családból 1826. november 9-én Zámbó Mihály számadó és BenkeErzsébet fiaként — a ma Iharoshoztartozó — Kanizsaberekben születettZámbó Vendel. Ő az, aki a spanyolo-zás addig is ismert vonalas megol-dása helyett — a korai, első próbálko-zásait követően — a foltszerűen, de-koratívan megjelenített viaszberaká-sos technika első remekeit hozta létreSomogyban. Hatása jól felismerhető aviszlói Méhész Ferenc, a két Mecseki,sőt az itteni pásztorművészet talánlegkarakteresebb alkotójaként, s egy-ben — Hodó József mellett — a legna-gyobb életművet ránkhagyó Pap Józsefmunkásságában is. Utóbbinál a kétszálon futó, karcolt és spanyolozott tárgyak soroza-tánál az utóbbiak kialakításánál érezhető ez legin-kább. Érdekes módón az éppen több éven át veleegyütt raboskodó Hodó, igazi nevén Szokoli Józseftárgyain nem található meg Zámbó Vendel inspirálóhatásának még a nyoma sem. Igaz, Hodó csak sokévvel később vette a kezébe a bizsókot, hogy főkéntkarcolt, s néhány domborúan faragott, illetve spanyo-lozott darabját a pécsi és a kaposvári börtönbenelkészítse.

Zámbó Vendel 23 éve-sen, mint nőtlen kanász ke-rült a kaposvári börtönbe. 1849. december 17-én

fogták el s már a következő év január 12-én az ítéletis megszületett. Négy év tömlöc, szólt a szigorú regu-la. Ezt letöltvén, 1854 január 12-én szabadult. Ittkészítette életműve legmívesebb, leginvenciózusabbdarabjait. Különösen rabságának a két utolsó évébensokasodnak meg ezek a páratlan teljesítményei. (Sze-rencsére, ha gyéren is, de néhány tárgyát évszámmal

is feliratozta, így egy-egy időszaká-nak munkái jól elkülöníthetők!)

Faragótudományát azonban felte-hetően nem a börtönben sajátítottael, mert már korábbról, 1845-ből és1847-ből is ismert két borotvatokja.Kivitelezésük alapján egyértelmű,hogy nem ezek voltak a faragó elsőpróbálkozásai. Az 1847-ben faragottdarabján — amin egy sokatsejtetőkosfejes kígyó is látható — már akésőbb rá oly jellemző három szín, apiros, a sötétkék és a zöld is megje-lenik. Egyetlen alkalommal, az ép-pen a nevét megörökítő 1854-es,Mos Lidinek dedikált mángorlójánnem élt vagy nem élhetett a spanyol-viasz berakással. (Feltehetően azért,mert nem jutott a börtönben színe-zett viaszhoz!) A somodori Mos Lidiegyébként Zámbó Vendel rabtársavolt ezekben az években a kaposváribörtönben.

Másik mángorlója, már csak mí-vessége és mérete alapján is, olyanpéldaként szolgálhatott a terület al-kotói számára, mint Király Zsiga ha-sonló remekei a Dunántúl nyugatiterületein. Az ekkor, tehát ZámbóVendel fénykorában, az 1850-es é-vek első éveiben készült tükrösei isa „Király”-i magaslatra emelkedve, atéridő és a képírás szintjén is, kerekegészként szólnak a teljességről.

Amire talán meggyőző bizonyíték, hogy az itt láthatókét kerek tükröse helyett kért magának Pap GáborHazatalálás című kötetének (Püski, Budapest, 1999.)színes képmellékletében is. Sőt, a tömör leírást aszerző az egyik, a darányi tükrös bemutatásának kie-gészítéseként még egy négy oldalas elemzéssel ismegfejelte. (Első nekifutásra!...)

A Dobogó olvasói talán nem tartják szentségtörés-nek, ha ezúttal a numerológia oldaláról is közelítenipróbálunk Zámbó Vendel személyiségéhez. Nos, aneves faragópásztor születési adatai alapján egyértel-műen vezéregyéniség volt a szűkebb és tágabb kör-

SZELESTEY LÁSZLÓ

Dobogó16

Zámbó Vendelaz első somogyi iskolateremtő faragópásztor

Borotvatok, 1847. Somogy megye,magángyűjtemény


nyezetében. Ugyanis a születési számainak összege28, ami egyszerűsítve 1-es. S ezt talán nem is kelltovább ragozni… Nevének külső számai, tehát a más-salhangzói viszont harmincat adnak ki. Magáról a hár-masról Rózsási Sándor alapvető összegzése szerintazt kell tudni, hogy az ilyen ember energiáit em-bertársai életének megszépítésére, tartalmasabbátételére kívánja gyümölcsöztetni. A hármas embermozgékonyságáról, tudásszomjáról, tanítói képessé-geiről ismert. A harmincas minden esetben az ilyenképességek felsőbb oktávját hívja elő az adott egyén-ből!...

Borotvatok, 1853. Taszár,Néprajzi Múzeum, 16 553.

Tükrös, feltehetően az 1850-es évek eleje, Darány, Rippl-RónaiMúzeum, Kaposvár, 72.46.1.

Tükrös, feltehetően az 1850-es évek eleje, Csokonyavisonta, Néprajzi Múzeum, 95133.

Mángorló részlete, 1854. Toponár. Felirata: „MOSLIDINEK KÉ/SZÍTETET KAPOS/VÁRBA

ZÁMBÓ/VENDEL CSINÁLTA/ 1853. Rippl-RónaiMúzeum, Kaposvár, 63.659.1

Mángorló, feltehetően 1853-ban készült. Somogy megye,

magángyűjtemény

Dobogó28

Henry Moore, az elmúlt század talán legjelentő-sebb szobrásza (mellesleg kiváló grafikus) egy alka-lommal nem kevesebbet állított, minthogy az emberekdöntő többsége, több mint kilencven százaléka forma-vak. Tehát kevésbé értékeli a plasztikai teljesítménye-ket, s ebből logikusan következik, hogy a szobrászatiemlékanyag is jóval szűkebb körű. Azt hogy kijelen-tését mire alapozta a neves szobrász, nem tudjuk. Detény és való — ha nem is ilyen arányban — a formákkevésbé ragadják meg az embereket, s inkább csábul-nak el a sík felületen megjelenő színek és vonalak általkialakuló kompozícióktól.

Nem így, de legalábbis nem ilyen mértékben tették,teszik ezt a Kárpát-medencében. Az itteni népművé-szeti emlékanyag vizsgálata sokkal árnyaltabb követ-keztetésekre késztet bennünket. Úgy tűnik, hogy régena paraszti világban, illetve a falusi, mezővásrosi meg-rendelők által foglalkoztatott kézművesek körében, sméginkább a faragó emberek kezéből kikerült tárgyakesetében ez szinte egyenértékű volt a síkbeli megjele-nítéssel. ha mennyiségben nem is, de a minőséget ille-tően mindenképpen...

A nemrég elhunyt jeles szobrász, Andrássy KurtaJános, miután jó szemmel felfedezte ezt a tényt, meg-figyeléseit írott formába is öntötte az 1944-ben megje-lent kötetében, A magyar nép szobrászatában. (2003-ban a Két Hollós kiadó újra kiadta e művet). A szob-rászvésőt tollra felcserélő szerző meglátásainak érvé-nyét nem csökkenti, hogy az általa bemutatott példákjobbára a kevésbé autentikus, inkább a zsáner feléhajló emlékek köréből kerültek ki. Ennek részben az isoka volt, hogy vizsgálódási körét jórészt az országdélkeleti, polgárosodottabb területeinek emlékanyagá-ra fókuszálta.

De hogy igazából a formálás milyen csúcsteljesít-ményeire is gondolunk itt, elég ha néhány olyan tárgyso-rozatot említünk, amik másutt — feldolgozottságukatkövetően — méltóan tálalt bemutatásukkal a látogatóktömegeit vonzanák. Így a fazekasság köréből a céhem-lékeket vagy a tiszafüredi miskakancsókat mindenkép-pen kiemelnénk. A nógrádi, illetve heves megyei áttörtbútorok gazdag és változatos emlékanyagát nem tu-dom hol lehetne még így elhallgatni. S ha már az utób-bi tárgyak sorára is kitértünk, feltétlen meg kell em-lítenünk e területek kisebb léptékű, de annál „ütő-sebb“ formáltságú pásztorkészségeit, gyönyörűen for-mált dudafejeit.

S lajstromozhatjuk továbbá az alföldi és dunántúlipásztorfaragásokon rendre megjelenő alkalmazott kis-plasztikai remekléseket is. Utóbbiak egyik meghatáro-zó, mondhatjuk iskolateremtő mestere volt az 1823.

június 14-én Henészen (ma Nagyatád) született SimonGyörgy. Szokatlan, hogy más faragópásztoroktól elté-rően ő viszonylag későn, a negyvenes éveiben járva ve-szi csak kezébe a faragókést. A somogyi juhász koraikorszakának egyike, egy méretes mángorló, már az1928-ban megjelent Magyar Népművészet című képesalbumba is bekerült, rajzos formában (196. kép). S bára feleségének, Könyves Erzsébetnek dedikálta a tár-gyat, ez mégsem jegyajándék, hiszen ekkor már 24éve éltek házasságban. ennél a tárgynál sokkal kifor-rottabb az a két kerek tükröse, aminek korai változatáta pácsi janus Pannonius Múzeum (Kiscsány, ma Csány-oszró, 52.304.1-2.), a másik érettebb megvalósulásáta keszthelyi Balatoni Múzeum őrzi (Mike, 58.1215.1.).Egy remek kialakítású tükrösét 1888-ban formálta. Eza míves darab Madarassy László 1932-ben megjelentDunántúli tükrösök című kiadványának 13-14. képe-ként ismert.

A ránk maradt emlékanyag tanúsága szerint mintegykét évtizedig nem is készített más pásztorkészségeket,mint sótartókat. Talentuma viszont ezeken a kis arasz-nyi tárgyakon mutatkozik meg igazán. A maguk teljes-ségében, plasztikus formáltságú fedelükkel megkoro-názva valóban példa értékűek. Úgy tűnik, hogy ő voltaz első kialakítója azoknak a sótartóknak, amiknek afedelén levő képírás jelek, a szobrocskákra rótt vésettornamentusok már tökéletes összhangban jelennekmeg a plasztikai kialakítással. A legsikerültebb ilyen al-kotásai időrendi sorrendben, az 1872-ben készült,Mernyéről előkerült, MÜLLER JÁNOS feliratú, a 12 év-vel később megfogalmazott, már az előbbinél sokkalkiérleltebb bárdudvarnoki, valamint az 1891-ben meg-formált, talán éppen a faragó legfőbb vágyát saját esz-közeivel megfogalmazó darabja zárja. Ezen ugyanis azországot jelképező címer fölött a két kosfej a Kos jelét,a feltámadást, a megújulást kiíró mozgásdiagramm-jával nyílvánvalóan Magyarország feltámadását, magá-ratalálását is óhajtja. egy híján 120 évvel éppen itttartanánk?... Reménykedjünk!

A képek jegyzéke:

1. Sótartó, Lengyeltóti, 1891. Néprajzi Múzeum,13313.

2. Mángorló, Csököly, 1867. Magángyűjtemény.

3. Sótartó két oldala, Bárdudvarnok, 1888.Magángyűjtemény.

4. Sótartó, Mernye, 1872. Néprajzi Múzeum,16431.

Simon György,az alkalmazott kisplasztikák mestere

SZELESTEY LÁSZLÓ


1

4

3

2

Dobogó26

Rendhagyó módon ezúttal nem egy faragópásztort,hanem egy olyan bognármestert, kocsigyártót mutatunkbe sorozatunkban, akit szűkebb környezete a Baranyamegyei Botykán hajdan csak botfaragóként ismert. Őmaga nem egy tárgyára rá is véste vagy karcolta:„BARANYAI BOTYKAI BAGOL BANDER BETŰVÁGÓ,BOTCSINÁLÓ”. Holott Bagol András nem csak botokatés fokosokat készített, hanem — ha ritkábban is —különféle más használati tárgyakat, borotvatokokat,vetélőket, sőt nagy méretű borsajtókat is.

A jeles faragó bemutatását az is indokolja, hogy 19oéve, 182o. február 12-én látta meg a napvilágot a Bara-nya megyei Botykán, a mai Botykapeterden. S éppenjövőre lesz száz éve, hogy ugyanitt 1911. január 16-ánmeghalt. A famegmunkálás minden csínját-bínját is-merő és gyakorló faragó munkálkodásának bemu-tatását az is indokolja, hogy máig sok mende-monda é1róla. Így például A magyar nép művészete című sorozatharmadik köteteként — éppen a halálának évében meg-jelent — A balatonvidéki magyar pásztornép művészetecímű könyv utolsó fejezetében olvasható róla a következő:„Az apja is nálunk volt cselédember, az unokái isnálunk szolgálnak. Java korában juhászgazdánk volt,most kukoricacsősz, meg ráadásul erdőpásztor is azöreg...” — idézi az egyik kivadári Somssich grófot Malo-nyay Dezső, aki a XIX. század utolsó éveiben Fran-ciaországban 1átott először egy Bagol András faragtabotot. A faragványt megcsodáló társaságnak a grófbüszkén mesélte, ki is volt az a Bagol András, az ő haj-dani juhászgazdájuk. Még a faragó egyik Kivadáron élőfiáról, Jánosról és a vadorzók által lelőtt bátyjáról, An-risról is szót ejt. Malonyay készséggel ad helyt minden-nek a hangzatos Bagol András a művész című feje-zetben. Holott (ha a szerző behatóbban foglalkozott vol-na a pásztorművészettel, rögtön felismerhette volna,hogy faragónknak nem sok köze volt a pásztormű-vészethez. /Ma már egyébként egyértelműen bizonyí-tott, hogy az ominózus kötetnek ez az egyetlen, valóbana művészettörténésztől, Malonyay Dezsőtől származóírása. A többi fejezet szerzője a keszthelyi Sági János,aki a hivatalnokoskodása, illetve ujságíróskodása mel-lett néprajzkutatással is foglalkozott./

Bagol András valójában Botykán, a mai Botykapeter-den élt. A református anyakönyvek tanusága szerintsem János, sem Andris nevű gyermeke nem született,amit a leszármazottai körében fellelt biblia bejegyzéseiis egyértelműen bebizonyítottak. A Kálmán Ilonával kö-tött házasságából négy gyermeke, mégpedig Zsófia, Jó-zsef, Károly és Lajos születtek. S ezt a kutatásaim ide-jén Pécsett még élő leszármazottai is igazolták. Mikéntaz utódok azt is egyöntetűen állították, hogy a családegyetlen tagja, de még a rokonság körében sem élt sen-ki, aki pásztoremberként szolgált volna.

Miként a bagoli életmű gazdag sorozatának egyetlendarabján sem tűnnek fel a pásztorélet hagyományos

elemei, motívumai. Annál több-ször nemzeti múltunk hősei,Árpád vezértől Kossuth Lajosig.Igaz, néha a faragópásztorokkedvelte olyan betyáralakok,mint Rózsa Sándor vagy SétaPista is helyet kaptak egyénienértelmezett és válogatott törté-nelmi arcképcsarnokában. Demilyen módon is? A kétféleábrázolásvilág közötti különb-ség nagyon is szembetűnő. Apásztorfaragásokon zömükbenaz ember és az őt körülvevővilág létfontosságú kapcsolódá-sai, az emberélet jeles fordulóijelenítődnek meg, jellegzetes,lényegre törő megformáltság-ban, kompozíciós rendben.Miként az Király Zsiga 1840-ben, a soproni börtönben fara-gott tükrösén is látható, ahol abetyárrá vált juhász egymástváltó — és akkortájt nem egy-szer megtörtént — létállapotátmutatta be a tárgy két oldalán akisfaludi juhászlegény. BagolAndrás munkássága csak távolirokonságot mutat a dunántúlipásztorművészettel. Helyét va-lahol az ügyes kezű falusi fúró-faragó mesteremberek, a kép-írás hagyományait továbbéltetőfaragópásztorok, illetve az idilltmegidéző, a magától értetődőegyszerűséget és rendet meg-teremtő naiv alkotók között je-lölhetjük ki.

Érdekes és fontos meghatá-rozó momentuma életének aszabadságharcban való részvé-tele. Bár erre vonatkozóan bi-zonyítékokat hosszas utána-járás után sem találtunk, a csa-lád leszármazottai — sőt, egyírott napló szerint is! — BagolAndrás nem csak hogy résztvett az 18484—9-es események-ben, hanem kapitányi rangra isemelkedett, sőt magát Kos-suthot is elkísérte Turinba.Ezért később bujdosnia kelletVégül azonban megunta, hogycsak éjjel, lopva látogathatjacsaládját. Egyik barátjával sze-kérre tett gyékény alatt megbúj-va Pécsre vitette magát, ahol

Bagol András élete és munkásságaSZELESTEY LÁSZLÓ

Sétabot kiterített rajza,1877. Győr-Révfalu. Xantus

János Múzeum, Győr,

73.3.1.


kegyelmet kért, s amit rögtön meg is kapott. A száj-hagyomány szerint a helybéli református templom

megépítésében is rész vett, ennek famunkáit csinálta,irányította. Sőt, utódai állítása szerint, magát az építésiengedélyt is ő kérte meg Bécsben. Tavasszal indultgyalogszerrel, s ősszel tért meg a passzussal Botykára.

Amikor már nem kellett félnie, bujkálnia, nagyobb,monumentálisabb feladatokat is vállalt. Úgy tűnik, ővolt a vidékre jellemző középorsós borsajtók egyikkészítője. Legalábbis erre enged következtetni, hogyhárom általa készült ilyen gazdagon faragott tárgyat isismerünk a környékről. Ezek egyikét Pécsett a JanusPannonius Múzeum néprajzi osztálya őrzi, mig a másikkét prés magángyűjteményekben található. A legkorább-ról ismert példány a családjának készült 1873-ban és abotykai szőlőhegyen levő pincében állt, a rajta olvas-ható felirat szerint „KÉSZITETTE BAGOL ANDRÁS MINTATYA ÉS AZ ÉDES ANYA KÁLMÁNY ILONA GYERMEKEISZÁMÁRA.” A borsajtó egyetlen fából kialakított talpára— megkapó ábrázolásként, a rávésett „nagy ivó barát” fel-irattal két kupát tartó, szembenéző félalakot, reliefetláthatunk. Kitátott száján át csurgott le a botykai hegyleve több mint száz éven át. Tíz évvel később készültpárja a kispeterdi szőlőhegyről került múzeumba.

Végezetül álljon itt egy hiteles leírás, milyen is voltvalójában ez a sokat megélt vígkedélyű ember: „Közép-magas, erős, igazi magyar ember. Mindig vidám, szor-galmas. Sokat mesélt a szabadságharcról, az abbanvaló részvételéről.” Egyik dédunokája, Vida GézánéBagol Gizella emlékezett így a kisgyermekkorából is-mert jeles faragóra.

Borsajtó, 1873. Botykapeterd, Szőlőhegy. Magángyűjtemény.

A túlsó hasábban pedig egy nagyítás a sajtó talapzatáról.

KERECSENFÉSZEK(Bp. III. Csobánka tér 5.)

Jan. 9. Joó Katalin: A Pilis, mint beavató és gyógyítóhely — Jan. 16. Máthé Lajos: A turulmadár Belső-Ázsiában és mondavilágunkban —Feb. 6. Orgoványi Anikó: Az Árpád-kori női viselet — Feb. 20. Lázár Antal: Kérdések Szikambriáról — Már.6. dr. Aradi Éva: Újabbkutatások az indoszkítákról — Már.20. Vetráb J. Kadocsa: Hunok s magyarok a Pilisben — Ápr.3. dr. Marton Veronika: A pártusok a

magyarság nemzetalkotói — Ápr.17. Simon Péter: Boldogasszony nyomában Észak- Amerikától a Kárpát-medencéig

A vetített, képes előadások délután 3 órakor kezdődnek.

Támogatás: 800 Ft

Szellemgyógyászat tanfolyamKercselics Imre vezetésével

Az előadások helye: Hotel Platánus, Budapest, VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44.Az előadások időpontjai:

2011. február 5-6.: I-II. rész, u 2011. március 5-6.: III-IV. rész,

2011. április 2-3.: V-VI. rész, u 2011. április 30-május 1.: VII-VIII. rész

Szervező: ifj. Kercselics Imre: 06 30/685-7900, Internetes elérhetőség: www.szellemgyogyaszat.hu

Dobogó28

Biztosan nem véletlen, hogy a legelső élményeim, apásztorművészet iránti csodálatom két biedermeier vit-rinhez, üveges szekrényhez kötődnek. Az 1960-asévekben, még a zalaegerszegi Göcseji Múzeum régiépületében, az intézmény fáradhatatlan, nagy mun-kabírású igazgatója, Szentmihályi Imre néprajzkutatóelőször mutatta be a jórészt általa gyűjtött és rend-szerezett emlékeket, sok-sok mángorlót, kevesebbszámú tükröst, borotvatokot, illetve más, de ugyan-csak a témakörhöz tartozó kisebb-nagyobb tárgyakat.A legszebb, a legmívesebb spanyolozott és karcoltdarabok egy zárt vitrinbe kerültek. Később aztán — egykiállítás társrendezőjeként — a múzeum mai épüle-tében már kézbe is vehettem ezeket a kézműves re-mekléseket.

Akkortájt történt a város arculatformálása, a meg-hitt kis utcák átalakítása /kiiktatása!/, az emberléptékűházak szisztematikus lebontása. Egy ilyen jellegűépület antik bútorainak egyikében, egy biedermeier vit-rines szekrény egyik polcán árválkodott az a só- és pap-rikatartó, amit tulajdonosa, egy idős hölgy a bútorainakfelbecsüléséért, illetve értékeléséért adott ajándékba.Ő a somogyi Henészen élt uradalmi intéző nagyapjátólörökölte.

Később ennek a darabnak a párját a Göcseji Mú-zeum „cégtábláján“ láthattam viszont. Időbe telt, mígsikerült bizonyítani, nem zalai, hanem egy Pap Józsefnevű somogyi juhász munkája az 1870-es évekből.

Az életmű harmadik, Zalában őrzött darabja anagykanizsai Thury György Múzeum raktárában kerülta kezembe. A valaha ugyancsak sótartóként f'unkcio-nált, már erősen „romos“ állagú tárgyra a jó szeműnéprajzos, Kerecsényi Edit lelt rá 1961-ben a Somogymegyei, Kanizsához közeli Inkén. Tulajdonosa, az ak-kor 86 éves Czippán Györgyné emlékezete szerintnagyapja, Pap József készítette, aki pásztorember volt.

A hajdani juhász — mint később ezt az anyaköny-vekből sikerült kideríteni — 1832. január 28-án szüle-tett az akkor Inkéhez tartozó Csőd pusztán. Apja, PapLászló béres ember volt. Pap József először 1861. má-jus 12-én kötött házasságot a lábodi Pál Juliannával.Ennek korai halálát követően 1863. október ll-én vetteel Koncsik Teréziát, a Szabáson élt hajadont. A somo-gyi pásztorművészet talán egyik legegyénibb stílustteremtő kiváló képviselője 71 éves korában, 1903. jú-lius 19-én halt meg a Görgeteghez tartozó Kuntelepen.

Viszonylag későn, 30 éves kora körül kezdett farag-ni. Az első datált tárgyon, a Somogyból előkerült, mára Madarassy László készítette 1932-es albumban, aDunántúli tükrösökben is ott látható faragványán az

1865-ös évszám található. Egyik felén a szembe nézetűpuskás betyár a kedvesével, a másikon beszélő ma-dárként egy galamb. Legtöbbször azonban a hajdanikastélyok pompázatos díszmadara, a páva jelenik megmunkáin. Úgy tűnik, a kezdetben inkább csaktükrösökön, később már a szaruból kialakított só-tartóin is megjelenő pávás ábrázolásoknak Somogy-ban ő az első megfogalmazója. A Vízöntő jegyébenszületett faragópásztornál bizonyára nem véletlen azidőszakot szimbolizáló madár vissza-visszatérő megje-lenése, a levegős elemre utaló, az éppen idevágó, szét-terült farktollazatú kialakítása.

S ha már erről szóltunk, és mint akit nem kötnek aszakma íratlan, ám annál inkább meghatározó korlá-tai, nekem talán megengedhető, hogy olyan, másokszámára ingoványos területekre is elmerészkedjek,amit a hivatásosok már messziről elkerülnek. Egy idő-ben, még az 1990-es években rendszeres vendége-im,voltak egy — akkor még Leningrádként ismert vá-rosból elkerült — ifjú hölgy és magyar barátja. Zsanetta már korán felfedezett sajátos képességeivel, orvosédesapja mellett azokat kezelte, akik a hagyományosgyógymódokra nem reagáltak. Őt azért is becsültem,mert a világ legtermészetesebb módján élt a képessé-geivel. Mentes volt a sokat sejtetni akaró ködösítések-től, allűröktől. Egyik faragványt a másik után kezébeadva, órákig képes volt azokról, illetve készítőikrőlbeszélni. Sohasem volt fáradt, így nem egyszer arra iskapható volt, hogy a könyvekben publikált tárgyakat is„megszólaltassa“.

Ő ugyanúgy tudott élni a különleges adottságaivalés segített bárkin, mint ezt tehette valaha Pap Józsefis. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, kiállitásrakészülve, a Zalaegerszegen fellelt só- és paprikatartó isZsanett kezébe került. Az ámulattóI, a csodálattóI már-már elakadt a hangja, szinte mámoros örömmel kö-zölte (s itt most szószerint idézem akkori feljegyzé-semet!): „Te Laci, ez valami csoda, el nem tudodképzelni, milyen nagy, de mégis milyen finom energiákvannak ebben a kis faragványban. Aki készítette, nosennek az embernek nagyon tudtak örülni a lányok, azasszonyok. Szinte megnemesedtek, megszépültekelőtte. Egy csupa szív ember volt. Kitűnő táncos, reme-kül furulyázott.“

Egyértelművé vált a felismerés, innen fakadt azalkotókedv, a megformált, az Isten tenyerén élt emberkezéből kikerült remek munkák sora. A lányoknak, asz-szonyoknak kínált kis tükrösök. A pásztortársaknak,netán a falu elöljáróinak ajándéknak szánt sótartóksokasága.

Akkor már túl voltam azon, hogy az ilyen és hasonlóközlések megrendíthettek volna. Hisz, ha nem is eny-

PAP JÓZSEF(Csőd puszta, Inke, 1832. jan. 28. — Kuntelep, Görgeteg, 1903. júl. 19.)

SZELESTEY LÁSZLÓ

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 29nyire töményen, de már sok éve gyűjtöttem és je-gyeztem az ilyen és hasonló információkat. Akkor máraz a kis tükrös is birtokomban volt, ami egy sitkeiszületésű pásztorember, Kiss János munkájaként a félvilágot megjárta. Sokadik tulajdonosa ugyanis az I.Világháborút követően Szibériába került. Majd japánsegítséggel, közvetítéssel hajóval, végül Fiumén ke-resztül vonaton tért meg Zalába. Zsebében mindvégigazzal a gyönyörű oltáros tükrössel, ami 1849-ben, ép-pen az utolérhetetlen spanyolozó mester, a kisfaludiKirály Zsiga társaságában a zalaegerszegi börtönbenkészült. Amit sem élelemért, sem italért, de még ciga-rettáért sem adott volna senkinek. Az akár kis személy-re szabott oltárként is felfogható tárgy kapcsán joggalkérdezhetjük: biztos az, hogy egykori tulajdonosa hoz-ta haza ezt a tükröst? Nem lehet, hogy fordítva is meg-történhetett, s éppen a kis faragványnak köszönhetőenélte túl tulajdonosa a poklok poklát?

A fent vázoltakat egészíti ki az a néhány sorosösszegzés amit még az 1987-es kecskeméti Zománckatalógus, Felszállott a páva című írásában fogalmaz-tam meg:

„…vajon mit jelenthet egy Somogyszentpálról elő-került, 1910-ben készült sótartó egyik mulatozó alakjá-nak a kezében a pávatoll? Talán egy fontos küldetésreutal: az égi és földi tudást egyesítő táltos szerepkörtjelzi? Ma már ugyanis egyre több adat utal arra, hogy avárosoktól, falvaktól, nem ritkán még a tanyáktól istávol élő pásztorok gyakran nemcsak a rájuk bízott ál-latok, hanem az emberi lelkek gyógyítói is voltak. A rej-tőzésre s egyúttal a révülésre is alkalmas kies puszták,legelők, nem különben az őszi-téli makkoltatásokhelyszínei, a ligetes tölgyesek voltak az utolsó olyanháborítatlan helyszínek, ahol ezek a nagy energiával éskülönleges képességekkel rendelkező, általában fölöscsonttal vagy már születésükkor foggal „megjelölt“ em-berek meghúzhatták magukat. Mint az a kilencvenéves korában Nagyradán elhunyt pásztorember, Per-czel János is, aki a hagyományos értelemben vett pász-torélet talán utolsó képviselője, s egyben a „régi tí-pusú“ pávaábrázolás hiteles megfogalmazója volt. Ká-kicsi Kiss Géza 1937-ben napvilágot látott Ormányság

című munkájában ejt szót arról, hogy gyermekkoravarázslatos világából, a kákicsi faluközösségből kiszakad-va, ami számára máshol leginkább feltűnt, az az életsivárabb volta. Vagyis hogy máshol, az Ormányságon túlsem a városokban, de még a falvakban sem — márakkor! — nem énekeltek, nem táncoltak, nem meséltek.

Száz évvel később, már az előbbiekre rímelően, atalajtalanná, éppen ezért kiszolgáltatottá, beteggé váltemberektől a baszkok gyógyító nagyasszonya, Ariel An-gel elsőként azt kérdezi: „Mikor énekeltél, mikor tán-coltál, s nem utolsó sorban mikor beszélgettél úgyigazán, szívhez szólóan. Mert ha ezt már régtől nemteszed, a lelked halott, s csak idő kérdése, mikor leszazzá a tested is.“

Táltos faragónkra utalva, mi pedig azt tudakolhat-nánk, mikor faragtál, alkottál utoljára? A kört tágítva,mikor gyönyörködtél utoljára a lovak futásában, az Is-ten által bizonyára jókedvében teremtett szürkemar-hák, netán a pödrött szarvu gyönyörű rackák időtlen-séget, nyugalmat sugárzó járásában. Nem a TV-ben,nem videón…

Újra kellene fogalmaznunk végre életcéljainkat, fela-datainkat. Mert igazából nem pénz, hanem értékválságvan. S az nagy és lehet, hogy már az utolsó, mindent slegfőképpen a jövőnket eldöntő. Ideje volna megállniés elgondolkodni az igazi értékekről!

Ahogy ezt tette (teszi) a Mádon élő kitűnő borász,Szepsy István is, aki a minap a rádióban így fogalma-zott: „Régen az emberek hittek Istenben. Mert itt akulcs, a hit. El kellene jutni az embernek odáig, hogylegyenek kételyei. A hívő ember az egész világot társá-nak tekinti. A szerelemből végzett munka termelő-erővé válik. (Nesze neked marxizmus!) A szőlőnek mára színe, a fénye is visszasugározza azt a szeretetet,amit adtunk neki a művelésnél."

Lehet, sőt biztos, hogy valaha Pap József is így éltgondolkodott a rábízott állatokra figyelve, azokat gon-dozva. Persze neki még könnyebb volt… Jó volna, haa pénz mámora helyett végre az élet mámorát élnénk!

Végső soron, témánkra visszatérve, mikor készítünkújra, bezártságra ítélt, porosodó vitrintárgyak helyett,éltető, élni segítő tárgyakat, eszközöket?

Tükrös, 1860-as évek, Inke (Somogy megye). Néprajzi Múzeum 134 340.

Dobogó30

Kocsis György kanászkürtjének kiterített rajza mára Balaton-vidéki magyar pásztornép művészetébe isbelekerült. A harmadik Malonyay-kötet 1911-ben látottnapvilágot. A 276. rajzként közölt kép legalsó szel-vényén gigászi erők, energiák áradnak, s szökkenőszarvasok próbálnak lépést tartani a virágnyelven meg-jelenített kozmikus mozgással, a Tejút erők kiáradásá-val. Ám mit keresnek a Lelkek útjával párhuzamosan,a két középső sávban a fegyveres betyárok, illetve ked-veseik?

Mielőtt erre választ keresnénk, nézzük meg mi isvolt a szerepük e komor, tragikus sorsú legényeknek!Természetesen Sobriékra és társaikra gondolunk ésnem a Savanyú Józsi nevével kapcsolatba hozhatózsiványokra. Persze értjük, nagyon is értjük az össze-mosás szándékát. De itt és most öntsünk tiszta vizet apohárba. Tehát, amint ezt lényeglátóan, s már évtize-dekkel ezelőtt Pap Gábor felismerte és írásban is meg-fogalmazta: »Ez a hős-típus szakadatlan harcban újítja-jobbítja a világot, amely harcban — előre látja — nekimagának is életét kell áldoznia a gondjaira bízottakért.Más szóval: a maga hatáskörében „pusztítva újrate-remti” a romlásnak indult mikro-mindenséget, tudván,hogy ezáltal a makro-mindenség rendjét is helyrezökkentheti.« (Pap Gábor: Sobri Jóskától Savanyú Jós-káig. A pusztítva újrateremtő erők működése egy de-heroizált társadalomban, 2003.)

S bár a képírás jellege eleve nem ad módot a direkt,közvetlenül megjeleníthető érzelemnyílvánításnak,még az ilyen jól-rosszul áttett rajzi változat is meggyő-zően érzékeltet valamit e kitaszított, társadalmon kívülilegények szomorúságáról, feloldhatatlan magányáról.

Magán a tárgyon zet eredetileg egy éjszakai madár, abagoly hitelesítette, miként másutt is, Kocsis Györgymunkáin. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum egyik só-tartóján például a betyárt és kedvesét „bemutató”kompozíció mindkét oldalán ott látható a bagoly, mint-egy jelenlétével is hitelesítve, hogy a két fél kapcsolatafeltehetően nem éppen hosszú távra szóló. Ugyan-akkor a női alak lelki síkján (az öve feletti részen) ismegjelenik a bagoly szeme. Azt pedig már tudjuk, hogyha valakinek meghalt a lelke, már csak idő kérdése,mikor int búcsút maga is a földi világnak!...

A bagolynak a kürt kiterített rajzáról való hiányapedig azért is megbocsájthatatlan, mert idő közbenmaga a kürt is — hogyan is fogalmazzunk? — elemel-tetett köztulajdoni státuszából...

Megpróbálván e jeles faragópásztor életművét rend-szerezni, idő és térbeli keretek közé fogni, sajnos alig-alig találunk kapaszkodót. Évszám is csak egyetlenmunkájára került. Az ugyancsak Malonyay-kötetből is-mert — szintén kiterített rajzon látható — kobakján az1892-es évszám azért is fontos, mert legalább így azttudjuk, hogy ekkor még élt. 62 éves volt a kanász em-ber, ugyanis 1830. február 18-án született Nagykorpá-don. A fent említett kanászkürtön és sok-sok sótartón,valamint az általunk ismert két kobakon kívül nemtudunk más tárgyairól. Sem borotvatokjáról, sem mán-gorlójáról vagy éppen a somogyi faragópásztorok ke-zéből oly sok féle változatban kikerült tükrőséről, demég vetélőjéről sem. Persze magángyűjteményekbenmég lappanghatnak ilyen tárgyak, de közgyűjtemé-nyekben ilyen fából készült faragványait nem ismer-jük. Feltehetően nincsenek is!

Úgy tűnik, a szívéhez leginkább a sótartók álltakközel. Kétségtelen, ez a tárgytípus sokkal gondosabb

BetyársiratóKocsis György faragópásztor munkássága

SZELESTEY LÁSZLÓ

Kobak kiterített rajza, Somogy megye. Néprajzi Múzeum, 74.15.611


megmunkálást igényel, hisz előtte az alapanyagot, aszarvasmarhák szarvából kialakított szelvényeket felkellett valami módon melegíteni, különben a rideg alap-anyag megmunkálhatatlan. Ezt azonban nem melegvízzeloldották meg a kiváló anyagismerettel rendelkező alko-tók. Ha így tettek volna, a felület idővel kipikkelye-sedik. Márpedig Kocsis György munkáin ennek a nyo-mát sem találjuk. Forró homokot vagy hamut tettek akis üreges tárgyba, mint azt egy, a kaposvári Rippl-Ró-nai Múzeumban található tárgy is bizonyítja. Valamiszerencsés véletlen folytán ebben a hamu máig meg-maradt.

Életművének kronológiájához némi támpontotnyújt, hogy korai munkáit színes viaszbetétekkel gaz-

dagította. Az első ilyen tárgy mind a négy oldalaezzel a megoldással készült. Szokatlan módonszerzőnk ezen a feje tetejére állította a világot:annak tragikus voltára utalva. A kizökkent létközeledtének érzékeltetésére nem az arbor vi-tae, az életfa, hanem az arbor inversa, a fordí-tott fa látható a kis spanyolozott tégely egyikszélesebb oldalán. Vele átellenben pedig ateremtő aktus, a pisztolyból kibomló életfa leve-ledzése, virágzása fordul a visszájára és inkábbcsak a Nyilas komponálást érvényre juttató átlósszerkezet utal az eredeti teremtő szándékára. Sbizony meglehetősen csenevész és inkább hol-mi vérszívóra emlékeztet a Vízöntő-Oroszlántengelyt megidéző két címerállat, a két sörényesoroszlán. A páratlan módon megfogalmazott azerőgyűjtés, a kivárás pozitúráját felvett, a négy lá-bát hangsúlyosan magaalá húzó kis monumen-tális kos szobrocska — ami voltaképpen a té-gely fedeleként szolgál — a maga nemében tö-kéletes alkotás, bizonyítja a készítő utolérhe-tetlen plasztikai érzékét is.

Korai munkájának tartható az a sótartója is,ahol az oroszlánok a koronás címert őrzik. Míg akésőbbi hasonló munkái nagyrészt domborúfaragással készültek, itt a kis fafedélen még szin-tén spanyolozott kompozícióval találkozhatunk.A sótartó egyik hangsúlyosabb oldalán, — felte-hetően — a három életkorra (fiatal, közép- ésidőskorra) utaló betyárok sora, míg a másikon amagyarság három évköri jegyhez köthető arcula-tát fogalmazza meg, igazi heraldikus telitalá-latként. A koronás címer ugyanis a Nyilasra (szel-lemiség), az oroszlánok kettőse (ikresedése) atestiségre, de maga a nemes állat egyben a lelki-ségre is utal.

Ugyancsak Pap Gábor volt az, aki már régtőlhangsúlyozza, hogy az ilyen módon kialakítottcímeres kompozíciók egyben mindig műszer-ként is funkcionáltak. (E sorok írója a kis, zseb-be vagy a disznóbőr tarisznyákba került tük-rösök „többes” működési lehetőségéről győződ-hetett meg nem egyszer!) A szinte minden alko-

tó által más-más módon megfogalmazott koronaábrá-zolások olyan ősi tudásra engednek következtetni,amit mi már alig-alig tudunk elképzelni. Nem véletlen,hogy az előbbi koronás-címeres sótartó egy másik vál-tozatát is fontosnak érezte Kocsis György megfogal-mazni. Sőt, a harmadiknál, ahol jobbról és balról két-két katona őrzi e sajátos ereklyét, Kocsis György egymásik szerepkörét, oltárfunkcióját is hangsúlyozza atalpon álló, ennél fogva nyilvánvalóan térbe állítottközponti kompozíciónak.

(Hátsó-belső bórítóoldalainkon a cikkben em-lített tárgyak színes képei láthatóak. Köszönet afotósnak, dr. Kálmán Flórának a felvételekért és a szer-zőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta őket!)

Sótartó rajza. Somogy megye. Magángyűjtemény


Egyik legérettebb műve, egy kerek tükrös, a rákar-colt éneklő pávával a Somogy megye földrajzi neveicímű, 1974-ben napvilágot látott vaskos, csaknem1200 oldalas kötet gerincére is rákerült. Dícséret an-nak, aki ebben a remeklésben meglátta a somogyi

pásztorművészet egyik emblematikus darabját. Mertvalóban az. (Készítőjéről, Kocsis Györgyről előző szá-munkban írtunk...)

A faragónk neve utáni kérdőjel arra utal, hogy ezút-tal a névhasználat is bizonytalan. Ugyanis csak a taszárianyakönyvekben — fél évtized viszonylatában — kétváltozatban is szerepel az 1870-es években rögzítettbejegyzésekben, Mikócziként és Mikócsiként! Mivel őmég a pásztortársainál is — talán úgymondhatnánk —nagyobb kóborló volt, hol itt, holott akadunk a nyo-mára, netán a vélt nyomára. Miként a tárgyaira is!

Rendkívül termékeny faragó volt. Különösen az újtárgycsoport, a XIX. század utolsó harmadában megje-lent gyufatartóknak a kialakításában, illetve faragottkompozícióik megfogalmazásában jeleskedett. Leg-többre a hátratekintő, beszélő szarvast faragta az akkor-tájt egyre inkább meghatározóvá vált régi-új technikaieljárással, a domború faragással. Ugyancsak fából ké-szült tükrösein is ezzel a megoldással élt. Míg a sza-ruból formált sótartóin kivétel nélkül karcolozássalalakította ki alakos kompozícióit. Faragványai az 1890-es évektől sokasodnak. Az évszámok alapján mun-kásságát az 1920-as évig követhetjük. Érdekes viszont,hogy faragó társaitól eltérően, egyetlen spanyolozottdarabja sem ismert. Feltehetően nem is alkalmazta eztaz eszköz- és időigényes technikai eljárást. Viszontmás módon ő is élt a felületek színezésével, élénkí-tésével. Csakhogy ezt pácolozással, sárgítással, barní-tással, illetve feketítéssel oldotta meg.

Néhány korai próbálkozását követően hamar meg-

találja önmagát. Stílusa rendkívül egyéni, könnyen fel-ismerhető, sok olyan karakteres megoldással, amicsak rá jellemző a sokszínű és rendkívül gazdag somo-gyi pásztorművészetben. A másoktól átvett megoldá-sok szervesen épülnek be kompozícióiba. Nem vélet-

len, hogy ő is számos később induló faragó munkás-ságára kimutatható hatást gyakorol. Így például annaka Kőműves Györgynek a munkálkodására is, akinek az1906-ban készült sótartóján az egyik legeredetibbpávás kompozíciót láthatjuk.

Miskolczi(?) József életműveSZELESTEY LÁSZLÓ

Tükrös, Somogy megye, Néprajzi Múzeum, 57.36.2

Tükrös, 1895. Magángyűjtemény

Türös, Nagyatád. Néprajzi Múzeum, 165 19

Dobogó46

A Varászló (Új-major pusztán), Somogyban, 1883.szeptember 30-án született hajdani pásztorember1906-ban sótartót készített magának. Amihez aztán félévszázadon át, 1956-ban bekövetkezett haláláig ra-gaszkodott is. Érthető büszkeséggel mutogatta baráta-inak, ismerőseinek…

A kis tárgy egyik felén egy szokatlan, különös kép-írás jelekből kialakított életfa látható. Jobbról és balrólegy-egy pávagalamb. A másik oldalán a kis kézbeillőtárgynak a somogyi faragópásztorok által olyannyirakedvelt diszmadár, egy beszélő páva ékeskedik, kibon-tott farktollazattal. A mindig víg kedélyű, életrevalópásztorember azonban ennyivel még nem érte be: ahiúságot, de egyben az újjászületést is jelképező nap-madarat egy lobogó nemzeti színű szalaggal is felpánt-likázta. Igazi, zománcba illő kompozíciót hagyva ílymódon ránk. Akár valamelyik nemzeti intézményünk(ha még egyáltalán van ilyen!) sokat mondó emblémá-ja, netán cégére, behívótáblája is lehetne.

A hányatott sorsú, méltatlanul elfeledett faragópász-torokról amúgy csak nagy ritkán akad hiteles doku-mentum. Legtöbbnek még a nevét sem tudjuk. Kőmű-ves György a kivételek közé tartozik. Gyermekei, uno-kái, dédunokái nemcsak az általa készített faragványo-

kat őrizték, örökítették generációról generációra, de aróla készült fotókat, s mind azt a szájhagyományozottemléket, ami révén a nevezetes ősük színes, gazdagegyénisége még húsz évvel ezelőtt, ott jártamkor iselevenen élt. Nemesdédi unokája leginkább arra em-lékezett miként furulyázott nagy-nagy gyönyörűséggel,az éjszakába hajló esték csendjében messzehangzó-an. Különösen a Hallod-e, te kőrösi lány szívhez szólódallama maradt meg az unokákban.

Kőműves György hamar felhagyott a pásztorkodás-sal. A legelők fogytával a móricfai juhász földet vett ésgazdálkodni kezdett. A dédi (nemesdédi) szőlőhegyenszőlőt művelt. Kis pincéjében nem csak a bútorokat,de a borsartót is maga készítette, faragta. A hangszerétszintén maga csinálta, hogy még szebben szóljon. Degazdag, kiteljesedett életére jellemző, hogy méhész-kedett is. Maga készítette a kaptárakat is. Sőt, idővelegy tornyos, miként a leszármazottak fogalmaztak,„méhházat” is kialakított szorgos méheinek.

S hogy mi mindent faragott? Mivel ezzel a foglala-toskodással a pásztorkodást feladva sem hagyott fel,az ostornyelektől a faragott botokig sok minden kike-rült a kezéből. Az utódok leginkább egy kosfejes botraemlékeznek. A míves darabot sokáig őrizték, de ennekaztán nyoma veszett. Miként a jeles faragó leszárma-zottainál ideig-óráig őrzött bútoroknak is...

Kőműves György faragó pántlikás hagyatéka

A hatvanas éveiben járó Kőműves György a hajdani dédi (nemesdédi) pince előtt.

SZELESTEY LÁSZLÓ


A pántlikás-pávás sótartó két oldala és fedele, valamint az ennek nyomán készültpávavariációk

Dobogó26

Madarassy László, a hajdani pásztorélet, s talánméginkább az állatőrzők keze által formált tárgyak el-hivatott kutatója Úton-útfélen (Dunántúli hivatalosgyűjtés, 1932.) címen rögzített gyűjtőnaplójában a36. oldalon ír Jáger, igazi nevén Lenti Józsefről. Postmortem a következőket tartotta fontosnak róla leje-gyezni:

„Lenti prototipusa volt a régi kanásznak. Szép szálember volt, tisztelettudó, becsületes, a disznait nemcsak név szerint ismerte, hanem beszélt hozzájuk,mintha emberek volnának, ha hívta őket, utána men-tek. Mikor halálát közeledni érezte, meggyónt, megál-dozott; meghalni azonban addig nem tudott, amig kinem vitték még egyszer a disznai közé, ahol személyszerint elbúcsúzott tőlük.”

Azt eddig is tudtuk, hogy a pásztoremberek éltek-haltak a rájuk bizott állatokért. Így például – s eztfontos hangsúlyozni – a hivatalnokoskodása mellettmegszállottan gyűjtő-kutató Nagy Czirok László az1959-ben napvilágot látott Pásztorélet a Kiskunság-ban című kitűnő összegzésében a 136. oldalon ezt Ír-ja: „Pásztoraink a gondjaikra bizott jószágnak éltek.Kötelességszerűen is törődtek a jószág minden bajá-val vagy elesettségével. A beteg jószágot gyógyítottákis. Szerették a jószágot, s gondját is viselték, minthacsak sajátjuk lett volna. A csikósok,gulyások,ha egy-egy jószág közelébe értek, megsimogatták a nyakát,fejét, tenyerükkel meg-megveregették a hátát. Ilyen-kor a jószág hálából megnyalogatta a pásztor kézfe-jét. Ha megszokta a pásztorát, szerette, s ha valaholelmaradt, kereste is.”

Madarassy fenti leírásából viszont érezhető, hogyLenti József esetében egészen másról, többről vanszó. Nevezetesen a táltos létről, szerepkörről, aminektermészetes velejárója az állatokkal való kommuniká-ció. Ezt erősítik meg egy-egy faragásának sajátos,nagyon is mélyértelmű motívumai, megoldásai.

Egy 1898-ban készült remekmívü borotvatokjánaklegalsó szintjén – tehát a fundamentumot, az alapotjelentő kompozlciós részén – egy, a földi világot azégivel összekötő hegyet láthatunk. Jobbról és balrólegy-egy beszélő madár. Mindez persze nem azt jelen-ti, hogy Lenti József tudatosan ábrázolta volna a mi-tikus Sumeru, illetve Meru hegyet. Ám minden bizon-nyal tisztában volt az ősképek meghatározó voltával.Miként nyilvánvalóan érezte az alsó szintre épülőtoposzok ideillő voltát is... Középen a barátságra uta-ló merkuri elemek testesedését (Ikrek!) a kézfogás-sal, parolázással szentesített fontosságát. Miként –legfelül – a betyárok vonulásaként köztudatba került

(sulykolt!), valójában az emberi életszakaszokra utalóalakok, ezúttal – helyszűke miatt – mindössze kétfegyveres betyárra redukált megjelenítését is.

De ideillően említhetnénk itt Malonyay Dezsőnek adunántúli pásztormüvészetet bemutató kötetének138. képét is. Itt faragónk a dunántúli pásztorművé-szet egyik vonulatának, talán legszebb himnikus

darabjainak, az oltáros tükrösök sorozatának egyikmegfogalmazásaként arról is meggyőz bennünket,hogy táltos volta ellenére vagy éppen ezért a szakrali-tás – a mély, az igazi! – mennyire nem idegen tőle.(Ld. még Nevill Drury: Sámánok, látnokok. A megvál-tozott tudatállapotok című könyvének ideillő sorait a100. és 105. oldalon!)

Igazából ki is volt Lenti, másnéven Jáger Józsi? Bára Jáger megfogalmazás a vadászatra utalna, ezt ele-

Jáger, igazi nevén Lenti Józsefkanászszámadó, faragópásztor és táltos

SZELESTEY LÁSZLÓ

Pipaszár kiterített rajza, 1890-es évek. Magángyűjtemény

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 27ve kizárhatjuk! (Miként az eredetileg Hor-váth József néven anyakönyvezett, 1817-ben Káldon született faragópásztor ese-tében is!)

„Szerzőnkről” a már hivatkozott Mada-rassy László az említett gyűjtőnapló 29.oldalán ezt írja: „Lenti kanászszámadó,Vadén. Családja Ráki puszta. A 31. olda-lon ezt még a következőkkel egészíti ki:„Szolgált Vadén 30 évig egy Lenti Józsefnevű kanász, akinek szép faragványaivoltak, a kanász már meghalt, de fia él,mint bognár Ráki-pusztán.”

Mint ismert, Keszthelyről a II. Világhá-ború utolsó napjaiban a Balatoni Múze-um szinte teljes tárgyi anyagát elszállítot-ták. A vasúti szerelvény teljes rako-má-nya – nyugat felé tartva – Zalaegerszegenmegsemmisült. Viszont a múzeum épüle-tében maradt leltári könyvek hiánytala-nul megmaradtak. Ezekben érdekes ada-lékokra lelhettünk. Így az egyikben, az1299. tételnél a következő olvasható:„Szép nagy tükrös, fa téglaalakú. Pandúr-és betyár alakokkal. A megláncolt JágerJóskát, vagyis a tükrös készítőjét kísérika csendőrök. Vétel Kaposvárott a sertés-piacon egy kanásztól.” Az 1321. tétel leí-rása a következő: „Pipaszár, díszített. Já-ger József pásztor munkája. Szentlőrinc-ről (Baranya m.)"

Jáger, igazi nevén Lenti József tehátnem csak kanász, sőt számadó volt, ha-nem betyár is. Nem mellékesen pedig fa-ragott is. Méghozzá kiválóan. Tevékeny-ségét pedig át meg átszőtte táltos volta.Ezt nem csak a Madarassy László általleírtak bizonyítják, hanem a faragványai-ba kódolt sajátos képi üzenetek is...

Legközelebb a másik somogyi ka-nászt, Sótonyi Józsefet mutatjuk be. Őugyancsak faragó volt. No meg betyár,sőt táltos is!

Borotvatok, 1891. Néprajzi Múzeum 16549Jáger (Lenti) József készítette

Tükrös.Faragónk a

jeles„pályatársnak“

, RózsaSándornak állít

sajátosemléket karcolt

tükrösén.NéprajziMúzeum134 295

Pipaszár kiterített rajza, Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár

Nevével először a Malonyay-kötetek egyikében, Abalatonvidéki magyar pásztorművészetet bemutatóharmadikban találkoztam. A 160. képtábla – rajzbanlátható – egyetlen sótartóján olvasható a neve. A kistárgyon ostoros pásztor és disznó. Nem volt kétséges,kik között kell keresni magát a készítőt. A stílusjegyekazt is egyértelművé tették, hogy a somogyi pásztorokegyike, méghozzá rangos képviselője az illető. De mi-vel a tárgy maga datálatlan, további támpontra is szük-ség volt. Takáts Gyulának, a Somogyi pásztorvilág címűkiváló összefoglaló munkája, voltaképpen több év-tizedes gyűjtőútjait rögzítő naplófűzére, már közelebbvitt a „szerzőhöz”. A kitűnő költö és író, egyben nevesnéprajzkutató az 1986-ban Kaposvárott napvilágot lá-tott kötetben, Horváth Pili György visszaemlékezéseitidézve a következőket rögzítette Taszáron, még 1952júliusában, illetve augusztusában: „Volt apámnak egykanász barátja, Sótonyi József. Igazi kanász tüke volt(fia Taszáron szolgált). Annak olyan volt a teste, mint avirics. Csupa forradás, amit a pandúroktól kapott. Ez aSótonyi 18 éves korában olyan volt, hogy amikor apandúr rávágott, visszafordult és odaköpött a pandúrcsizmájára.” (17. és 19. oldal.)

Közben aztán a stílusjegyek alapján ráleltem a kere-sett faragó további, már könnyen beazonosítható tár-gyaira is. Négy tükrösre, mindegyiken az 1888-as datá-lással. Ekkor már tudtam, ilyen termékeny időszaka afaragópásztoroknak csakis a börtönben, börtönökbenadódik. Viszont az adott terület levéltára, a Somogymegyei, csak az 1846-tól 1850-ig terjedő évekből ren-delkezik a rabok nyilvántartásával. Igaz, a 263. sor-számnál itt is ráakadtam egy Sótonyira, csakhogy őIstván volt. 1850-ben vették lajstromba, s neki mind-össze az ólakban visító malacokhoz, disznókhoz lehe-tett köze, lévén, hogy polgár volt az istenadta. Végül ataszári katolikus anyakönyvek igazítottak el. Ezekbőlegyértelműen kiderült, a keresett Sótonyi József 1868-ban született, a már említett s minden bizonnyal be-tyárként is ismert azonos nevű kanász fiaként. Az if-jabb Sótonyi 1881-ben kötött házasságot Madár Alojzi-ával. Így már az is magától értedődő, miért azonosakfaragványainak egyes ismertetőjegyei, megoldásai azidősebb pályatárs, az ugyancsak kanász, taszári VinczeJánoséval.

A fiatal állatörző, Sótonyi József önmagát modellez-ve fogalmazta meg a már említett, mai ismereteink sze-rint legkorábbi faragványának kanász alakját, majd tük-röseinek betyárjait, valamennyit 1888-ban. Megformá-lásukkal mintha csak Takáts Gyula említett könyvének– a bevezetőben írt – lényeglátó megfogalmazását

húzná alá: „A pásztor gondolkodása nem a jobbágyé.A pásztor gondolkodása a szabad ember gondolko-dása. Magatartásában is ez látható”. Hát még a betyártilletően, tehetnénk hozzá! Aki nem csak gondolko-dásában, de megjelenésében és tetteikben is példátadott az őt legtöbbször személyesen is ismerő pász-toroknak. A járkálókra – miként őket akkortájt a falusiemberek illették –, nem csak cifra öltözetük, de nemritkán különleges képességeik, adottságaik, mondjukki, táltos voltuk miatt is felnéztek. Gondoljunk csakSobrira, a szűkebb somogyi térséget illetően pedig amásik jeles „fegyverforgatóra”, Juhász Andrisra. Ők azemlített – talán így fogalmazhatnánk – mindkét kritéri-umnak megfeleltek!

Nem csoda, hogy az empatikus megfigyelőt, TakácsGyulát ez a világ olyannyira megfogta. Mint azt a köny-ve elé írt sorai is tanúsítják: „…ahogyan az évtizedekmúlásával szemlátomást szűkült ennek a pásztori lét-formának a területe és vele a pásztori életvitel stílusa,úgy vonzódtam egyre jobban a somogyi maradék pász-torság kihaló társdalmához és világához”. (5. o.) Meg-ható ez a vallomás… Nem sokan közeledtek így e sajá-tos és varázslatos, marasztaló emberi világhoz!

Arról nem tudunk, hogy az idősebb Sótonyi készí-tett-e faragványokat. Úgy tünik, hogy a fia is csak rövididőre vett a kezébe bizsókot, faragókést. Ám neki ez iselég volt, hogy az egyik legeredetibb somogyi faragó-

A somogyi kanászremeklések egyik legrangosabb képviselője, Sótonyi József

64 Dobogó

Sótartó, Taszár az 1880-as évek. Néprajzi Múzeum 16448

SZELESTEY LÁSZLÓ

pásztorrá váljék. Korai sótartója még nem éppen végig-gondolt. Egyes elemei nem épülnek szervesen egymás-ra. Síkbeliségük ellenére egymásra montírozódnak,zavarossá, egymást kioltóvá téve a képírás amúgyis té-tova botladozásait. Nem világos, hogy a velünk szem-benéző alak például kanász-e, miként ostora azono-sítja, vagy betyár-e, miként ezt e faragó a puskával att-ributálja? Persze értjük a szándékot, hisz akkortájt akanász még nem egyszer csapott fel igazságtevő be-tyárrá! Másik oldalán a furcsa hálószerű viseletbenmegjelenő, ugyancsak bizonytalan identitású egyén(polgár, arisztokrata?), netán halálraítélt – háló/halál –,vagy csak egy már másnál, máshol megjelenő formaimegoldás átemelése?

Nem véletlen időztünk ennyit e széteső, de mégisszá-mos értéket, megoldást is felmutató kis tárgy kia-lakításával. Ahogy mondani szokták, innen szép győz-ni, feljebb jutni. Mi tagadás, nem ritkán a börtön is igazimegvilágosodást hozhat. Feltehetően ez emelte megSótonyi József munkálkodásának színvonalát is. A bör-tönök mélye sokaknál alkalmas volt arra, hogy a ma-gányban olyan ősképek kerülhessenek náluk felszínre,amik elől egy polgári indíttatású és képesítésű ítész si-etve kihátrál, s inkább borul le a hasznot – kézzelfoghatót! – hozó import vackok előtt!

Mi viszont kövessük Sótonyi József munkásságánaksokkal inkább becsülhető, tisztelhető további kibom-lását! A Somogy megyei Gamáshoz tartozó Vadépusz-táról előkerült kerek tükrösén már minden a helyénvan: a pipázó, baltás kanász a Tejutat jelző tölgyfával,a bika időszakát jelző disznókkal, kettősükkel viszonta rákövetkező ikrek párosságát is megidézve...

A két téglalap alakú tükrösnél is könnyen eldönt-hető, melyik is a korai, még kissé lazább, elnagyoltabbkompozíciójú faragvány. Az oltár szerepkörű, virágosasztal felett a két galamb megint csak a tavaszt, a Bikaidőszakát jeleníti meg – a párkapcsolatra utalva. Ennekmár sokkal letisztultabb, már-már utólérhetetlen mí-vességgel, gondolati és formai letisztultsággal kialakí-tott változata az EMLÉKÜL feliratot is „viselő” másiktükrös. Valódi „kivirágzott” csoda!... Letisztult forma-világával méltó keretet ad a két fél virágnyelven kibom-ló – égi magasságokba emelt – profán oltárként megje-lenő, asztal melletti ital-áldozatának!


Tükrös két oldala, 1888. Belezna, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 10816 (Borbély Béla fotója)

Tükrös két oldala, 1888. Somogy megye, Rippl-Rónai Múzeum, 316.(Borbély Béla fotója)

Ha értékes könyvet szeretne olvasni:

http://www.kethollos.hu


Engedek a belső hangnak, s John Keats egyik hiresódájának soraival indítom írásom:

„Beauty is truth, truth beauty,— that is all Ye know on earth, and all ye need to know.”

Vagyis, Tóth Árprád ihletett átköltésében:

„A szépség igazság, az igazság szépség, ez mindenamit tudtok e földön és amit kell tudnotok.”

Mintha kimondatlanul is ez munkált volna a mostKarácsonyra, igazi ünnepi ajándékként kézbe vehetőkötet, a Régi magyar mintakincs gondozóinak, kiadójá-nak közös munkájában. Kezdetben a Cser Kiadó igazá-ból a tárgyi világ bemutatására gondolt. A neves nép-

rajzkutató, Selmeczi Kovács Attila viszont – mint említi– a könnyebb utat választotta: a grafikai, rajzi anyagbólkívánt válogatni. A Néprajzi Múzeum Rajz-, Festmény-és Nyomat-gyűjteményéből, ennek mintegy (nem téve-dés!) 21 ezer darabos kollekciójára gondolva. Így fo-gott össze a gyűjtemény gondozójával és feldolgozójá-val, Tasnádi Zsuzsannával. (Nem hagyhatom szó nél-kül, milyen könyvet vehetnénk most kézbe, ha a kuta-tók nem a könnyebb utat választják?) Reméljük, miha-

marabb erre is megkapjuk a csattanós választ! Az értőválogatás és kötetbe rendezés eredményeként, nomeg a grafikus szerkesztő, Németh János ihletett mun-kájának köszönhetően igazi, amolyan valódi remek-lésként, a néprajz szerelmeseinek szóló kötetei szület-hetett meg.

Visszautalva John Keats soraira, a Kárpát-medencenépei, lakói az évszázadok (évezredek!) során soha-sem voltak híján a gyönyörű viseleteknek, a lakomákszegényebb vagy gazdagabb tárgyi kellékeinek, a háza-kat, a lakótereket mindig az adott időszaknak vagy ép-pen az ünnepi, illetve a tragikus eseményeknek megfe-lelően átalakított szőttesek, hímzések kollekcióinak.(Gondoljunk itt csak a házasság vagy éppen a halálo-zás mindig más-más szín- és formavilágot kívánó kere-teire!) S amibe tényleg bele lehet szerelmesedni, a haj-dani pásztortársadalom messze földön híres viseletidarabjainak vagy a különféle mívesen megmunkáltkisebb nagyobb tárgyainak, eszközeinek sokaságára.(Domanovszky György már 1944-ben megjelent kiskönyvében, a Magyar pásztorművészetben rögzíti,hogy olyan pásztorművészet, mint amit a Kárpát-me-dence állatőrzői létrehoztak, sehol, közel és távol nemismert. Pedig hol voltunk akkor még az emlékanyag fel-gyűjtésétől, feldolgozásától!...)

Volt tehát a könyv készítőinek, tervezőinek mibőlválogatni. Bizonyítván, hogy őseink ihletért sohasemmentek a szomszéd területeken élőkhöz. A bevezető-ben idézett angol költővel ellentétben sem nekik, semaz örökségük igazi feldolgozói-nak nem kell és nem kellett soha-sem „megmerítkezni” az amúgynagyon is művi és kitalált görögvagy római múltban. Keats-selellentétben a romantikus elvá-gyódást sem gyakorolták, semOlaszországba, sem Görögor-szágba. Ennél fogva maradhatottolyan egyedi és utolérhetetlen amost grafikákként és rajzokkéntmegismerhető paraszti, pásztorivilág tárgyi foglalata.

Csak remélni tudjuk, hogy akitűnő csapatmunka eredmé-nyeként, a Cser kiadó nemzet-építő vállalkozása folytatódik, smielőbb újabb gyönyörű kiad-ványt, kiadványokat vehetünkkézbe.

Köszönet az értékmentőknek!

(A könyv kapható a Két Hol-lós könyvesboltban!)

Szerelmes néprajzEgy igazi könyves trouvaille!

SZELESTEY LÁSZLÓ

Dobogó36

A néprajzi kiadványok évtizedeken át alig vettek tu-domást a vidéki múzeumokban szunnyadó kincsek-ről. A szakirányú kutatás számára mindig is közelebbvolt a Néprajzi Múzeum feneketlen raktárkészlete. A ki-adványok, a tanulmányok illusztrációs anyaga, képeikjava innen származik.

Így nem csoda, hogy még a szakembereknek is nagymeglepetést okozott az 1873-ban készült spanyolozottborotvatartó doboz, amit a nagykanizsai Thury GyörgyMúzeum a legendás, „A megyék köszöntik a fővárost”címmel megismert kiállításra küldött. Mivel ez a tárgynemcsak hogy igazi pásztorremeklés volt, de éppenabban az évben is született, amikor Pestet és Budátegyesítették, vagyis 1873-ban, ezért a jeles eseményplakátjára, illetve katalógusára is rákerült.

A megtaláló, a fáradhatatlan néprajzkutató, Kere-csényi Edit elmondása szerint a készítő, a SomogybólZalába került Kiss István készítette és 91 éves koráig,haláláig használta a remekül megformált, kialakítottborotvatartó dobozt. A kanizsai Thury Múzeum hajdaniigazgatója Balázs Józseftől vette Komárvárosban (maZalakomár). Mint kutatásaim során később kiderült,Balázs József apja, is messze földön híres faragópász-

tor volt. Ő faragta az akkor tájt szinte már sorozatbankészült s inkább a polgári megrendelők vitrinjeibe ke-rült, ezért címet is kapó (Savanyú Józsi elfogása) tük-rösöket és sótartókat.

Kerecsényi Edit azt is feljegyezte, hogy a sokak általmegcsodált faragványt – a készítő fiának, a kocsmárosKis Jánosnak a közlése szerint – a faragójuhász a so-mogyi Fazekasdencsen vagy a szomszédos Kisfakosonkészítette. Mivel a „Készült” felirat sajátos kialakításaegyértelműen ligatúrának tűnt (a faragó monogramjátrejtve), akinek a kilétében nem is kételkedtem, annálinkább a megadott helyszínekben. Kutatásaim soránmár korán kiderült ugyanis, hogy a legkvalitásosabb,mívesebb darabokat nagyrészt a hajdani áristomok-ban, s nem egy esetben az 1830-as években mellettükrendre felepült dologházakban faragták. Utóbbiakbanugyanis nemcsak a megfelelő furó-faragó eszközök áll-tak rendelkezésre, de a körülmények is kedvezőbbekvoltak. S persze idő is volt bőven...

De mivel sem a somogyi, sem a zalai levéltárakbannem találtam nyomát Kiss Istvánnak, már-már el is fo-gadtam, hogy az ő – mármint Kiss István – munkál-kodása a ritka kivételek közé tartozott. Történt azon-ban – még az 1980-as években –, hogy egyik gyűjtőbarátomat megajándékoztam egy Borsos Miklós általkészített plakettel. Mire ő kihúzott egy fiókot és akezembe adta Kis István egyik legkiérleltebb, legszebbspanyolozott tükrösét. Mondván, hogy ez pedig a tiéd,s csak az alkalomra vártam, mikor adhatom oda... Márakkor, ott a barátomnál éltem a gyanúval, hogy ez az adarab, amit a Néprajzi Múzeum grafikai anyagából is-mertem és mindenütt kerestem is magát a tárgyat. Ott-hon aztán a fekete-fehér rajzzal összevetve, sejtésembeigazolódott. Mivel az ajándékozó azt is egyértelműenállította, hogy a kis tárgy Szombathelyen került elő,Tilcsik György barátomnak, a Vas megyei Levéltár igaz-gatójának rögvest eldicsekedtem az újabb szerze-ménnyel. Ő pedig kérés nélküli azonnal utána is né-zett, hogy neves „szerzőnk” nem-e éppen Szombathe-lyen dekkolt a XIX. század utolsó harmadában. Ha arávonatkozó perirat nem is maradt fenn, a mutatókegyikéből minden kétséget kizáróan kiderült, hogy ahajdani pásztorember, a somogyi Iharosról – ahol nemegy kiváló faragó élt! – az 1870-es években vizsgálatifogságban tengette napjait, s ennek köszönhetően ké-szítette a szombathelyi fogházban, netán a dologház-ban, életművének legszebb darabjait.

Kiss Istvánnak jelenleg 9 tárgyát ismerjük. Az em-lített borotvatartó dobozán kivül 2 sótartóját és 6 tük-rösét. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum egy koraikerek tükrösét őrzi, a kanizsai egy másikat (talán meg-

KISS ISTVÁN,a nevesíthető faragópásztorok egyik legjelesebb zalai képviselője

(? – Komáromváros, ma Zalakomár, 1935. február 17.)

Az 1973. évi nagy néprajzi kiállítás plakátjáról (katalógusáról) ismertborotvatartó doboz, Komárváros (ma Zalakomár) Thury György

Múzeum, Nagykanizsa, 52.226.1.2.

SZELESTEY LÁSZLÓ


fogalmazását tekintve az egyik legizgalmasabb darab-ját), de ezt már csak fotóról ismerjük!

Hogy miért? Erre még 1993. október 30-án a ZalaiHírlapban egykori kollégám, Török András adta meg aválaszt: „...tény az intézmény régi és új vezetője egya-ránt megerősítette, hogy az elmúlt évtizedekben nemegy népművészeti faragványnak lába kelt a ThuryMúzeumból.” A hiányzó tükrös mindkét oldala a 2000-ben kiadott Zalakaros című könyv 72. és 73. képekéntszínesben látható. Igaz, itt Kiss István egyik faragótár-saként, a földművesként faragványokat is készítő Mol-nár Boldizsárként jelölték meg a szerzőt. Kétségtelen,az egykor Karoson (ma Zalakaros) élt faragó stílusa sokhasonlóságot mutat Kiss István munkáival. Ám az idő-sebb pályatárs életművének ismeretében egyértelmű,ki a voltaképpeni készítő!

Kiss István sótartójának egyikét, a Nemespátrórólszármazót, a Néprajzi Múzeum őrzi. Miként még kéttükrösét is.

Tükrös. Karos (ma Zalakaros). Valaha a nagykanizsai Thury György Múzeum tulajdona volt! 55.2921.2. (Lovász Gy.–Gyulai F.–ÖrdögF.–Vándor L.–Halázs I.– Kerecsényi E.–Novák Ferenc. Zalakaros, 2000.)

Kerek tükrös. (Egyik korai munkája!) Lelőhelye nem ismert. Lackó Dezső Múzeum, Veszprém, 53.11.16.

Sótartó részlete. 1875. Nemespátró (ma Pátró), Somogy megye,Néprajzi Múzeum, 134 254.

Kiss István pásztor- és faragótársa, Balázs Vendelsajátos, izgalmas életművet hagyott ránk. S tegyükhozzá, jelentős számú tárgyi anyagot. Van tehát mi-ből válogatnunk! Még ma, napjainkban is kerülnekelő az 1838. március 21-én Berényben (ma Iharos-berény) született pásztorember kezéből kikerültszebbnél szebb tárgyak, leginkább sótartók és tükrö-sök. Munkássága, minden ellentmondásossága el-lenére is az egyik legfigyelemreméltóbb teljesítményea késői somogyi pásztorművészetnek.

Nem véletlen, hogy Kiss Istvánnak és neki – va-lamint a köréjük szerveződött somogyi és zalai alko-tóknak – önálló bemutatót rendeztünk 2007-ben Za-laegerszegen, „A XX. század zalai és somogyi pásztor-remekei” című sorozat harmadik bemutatójaként. Atárlatot a jeles, s ez manapság különösen hangsúlyo-zandó, hiteles néprajzkutató, Andrásfalvy Bertalannyitotta meg. De még előzetesen hosszasan tanul-mányozta és tüzetesen végignézte a kiállítást, hogyaztán a megírt beszédét félretegye és az élménytőlmegindítva egy spontán, lélekemelő beszédet mond-jon. Ám, még mielőtt ezt megtette volna, fontosnaktartotta a meglátását velünk, a rendezőkkel is meg-osztani. Eként: „A magyarság szellemi és lelki karak-terét, arculatát {gy, kollektíven s ilyen teljességben ésminőségben, a faragópásztorok valósították meg. Pél-daértékűen és a jövőhöz szólóan...” (Pap Gábor kor-szakos munkálkodásának köszönhetően viszont aztis tudjuk, hogy a Kárpát-medence páratlan festett-kazettás templomi mennyezetei ugyanezt az egye-dülálló teljesítményt jelentik a magyarság számára!)

Pedig, akárhogyan nézzük is, az említett somogyiés zalai faragópásztorok ekkortájt már egy leszállóág-ba jutott népművészeti műfaj képviselői voltak. In-nen adódott a kiállítássorozat harmadík bemutatójá-nak a mottója is: „Kettős szorításban” s további ma-gyarázó alcímként, a „Hagyomány és újítás a délnyu-gat-dunántúli pásztorművészetben”.

Való igaz ugyanis, hogy Balázs Vendel s nem egykortársa, már szinte sorozatban készítették faragvá-nyaikat. Gyakran nem is környezetük tagjainak, ha-nem a városi polgárság képviselőinek (Gondoljunkcsak arra, ekkortájt, 1861-re épült ki a Balaton délipartján a déli vasutvonal!)

Az Iharosberényben született pásztor faragványaí-nak, tükröseinek és sótartóinak a kompozíciói márrendre feliratot is kaptak: így a Halálra táncoltatottlány, a Sági Mariska balladájára utaló vagy a már nemis betyár, hanem sokkal inkább zsivány, Savanyú Jó-zsi 1884-es elfogását, két zsandár általi lefegyver-zését „megörökítő” faragványai. Nála ezt a fordulatot

az is magyarázta, amit jóval később, már nem a ha-gyományos pásztorművészetet, hanem a nyomábankialakult, s nem egyszer kiüresedett népi iparművé-szetet képviselő faragó, Varga János fogalmazott megtömören: „Pógárlányt vettem el, ez volt a baj.” A sum-mázat Balázs Vendelre is érvényes. Az ő pályamó-dosításához is hozzájáruIt, hogy 1863. március 8-ánelvette Nagy Annát a 17 éves városi, kaposvári lányt.A „pógárlány” aztán már hozta a maga eltérő hagyo-mányát, polgári vevőkörét. Így válhattak az egykorihasználati – s méginkább sokfunkciós készségek –vitrinekbe kerülő, a polgári publikumnak mutogatha-tó dísztárgyakká.

S ha már az üzlet beindult, a készítést, annak me-netét is fel kellett gyorsítani. Így adódott, hogy csak ahangsúlyosabb elemek, leginkább a kompozíciókalakos ábrázolásai készültek a munka- és időigénye-sebb spanyolozott technikával, míg a „körítés”, akeretet adó megoldások a gyorsabb haladást lehető-vé tevő karcolozással. A hajdan síkszerűen megje-lent ábrázolások, így elő- és hátteret kaptak. A kör az-tán bezáruIt... Megjelentek a hangsúlyozott, az értel-mezést megkönnyítő, pontosító feliratok. Gyakran ép-pen a megrendelő által rögzített, többnyire nagybetűsformában. (Annál is inkább így volt ez, mert a pász-torok nagy része írni-olvasni sem tudott!)

Ám hogy még ekkortájt is milyen vizuális renddelés művészi értékkel bírtak ezek a kis tárgyak, arra ta-lán elég a Balázs Vendel-i életműben hangsúlyozot-tan és következetesen megjelenő megoldások sorátemlíteni. Tudniillik a pozitív és a negatív formákegyenértékűségének – ha nem is tudatos, de minden-képpen érzett – megoldása, érvényesítése, nála,egészen az első világháborúig tettenérhető. Onnantólmár rohamosan halványuló, s csak néhány kivételesképességű és elszigetelten élő alkotónál él tovább.(A két Kapolira, Boszkovics Jánosra, Perczel Jánosra,Herczeg Mihályra, Breglovics Kálmánra, Kálmán Ist-vánra gondolunk elsősorban!)

Kettős szorításban, fogalmaztunk. A korabeli alko-tók legjelesebbjei – miként Kiss István és Balázs Ven-del is – még foggal-körömmel ragaszkodtak volna arégi fény, a dicső múlt hagyományainak, értékeinekmegtartásához. Az életbenmaradás, a család, a gyer-mekek megtartása, felnevelése, parancsoló feladataviszont egy másirányú kényszerítő erővel bírt. Megkellett az újfajta igényeknek, követelményeknek isfelelni. Ezt ki így, ki úgy oldotta meg. Azt azonban,hogy a változó korban is lehet felelősen élni, gondol-kodni, s nem utolsó sorban alkotni, a Kiss István-i ésBalázs Vendel-i életművek máig szólóan bizonyítják.

(Színes képek a belső borítón!)

Kettős szorításbanHagyomány és újítás egy somogyi faragópásztor, Balázs Vendel életművében

SZELESTEY LÁSZLÓ

Dobogó38


Sótartó kiterített rajza, 1889. Lengyeltóti, Somogy megye. Néprajzi Múzeum, 13525.

Sótartó kiterített rajza, 1900. Somogy megye.Magángyűjtemény

Dobogó40

Tükrös, 1892. Somogy megye, Magángyűjtemény Tükrös, Somogy megye, Néprajzi Múzeum, 51 04 8.

Tükrös, Somogy megye, Néprajzi Múzeum, 120 715 Tükrös, Somogy megye, Néprajzi Múzeum, 16 519.

Tükrös, Nagyatád, Somogy megye, Néprajzi Múzeum Tükrös, Böhönye, Somogy megye,Magángyűjtemény

Tükrös két oldala, 1888. Somogy megye, Néprajzi Múzeum, 16 497.


KIS JÁNOSnak, a kiváló faragópásztornak, nemcsak a születési időpontját, pontos dátumát (NagySitke, ma Sitke, Vas megye, 1795. július 12.), hanem –ritka kivételként – még a személyleírását is ismerjük.Az 1836. augusztus 24-én ökörlopásért elfogott nosz-lopi, feleséges csordás, miként ezt a korabeli veszpré-mi börtönlajstrom rögzíti: „Nagy termetű, sovány, keve-set ragyás, halovány barna képű, fekete bajszú, feketehajú” ember volt. A következő év június 13-án vasra,közmunkára, valamint két és fél évi fogságra, féléven-ként 60 botra ítélték.

Volt tehát ideje és lehetősége, hogy képességeit abörtönben is kamatoztathassa. Kis János ugyanis azonkivételek közé tartozik, akik már a rabkenyér megisme-rése előtt is gyakorolták faragótudományukat. S amintazt a korai munkái is bizonyítják (ezek kivétel nélkülmángorlók!), élt is az adottságaival. A ránkmaradt em-

lékanyag tanúsága szerint, ra-bosítása előtt Zala megye nyu-gati részein, főképpen Kálócfakörnyékén legeltette a gond-jaira (gondjaikra) bízott álla-tokat. (A többes szám onnan,hogy már akkor ismerte ésfeltehetően becsülte is társa,Szumák, igazi nevén Török Ist-vánt.)

A ruhaneműek vasalásáraszolgált mángorlókról tudnikell, hogy ekkortájt, tehát aXIX. században, mint jegyaján-dékoknak is nagy keletjükvolt. Ezeket a mívesen kidol-gozott, karcolt, vésett, majdegyre inkább színes spanyolvi-asszal is gazdagított tárgyakatgenerációról generációra örö-kítették, féltve őrizték a csalá-dok leányai, asszonyai.

Később, miként ezt a ránk-maradt emlékanyag előkerü-lési helyei kétség kívűl bizo-nyítják, mindketten kelet felé„tartottak.” Idővel aztán márVeszprém megye legelői semvoltak ismeretlenek előttük.Ezt bizonyítja az is, hogy KisJános 1836-ban már Noszlo-pról került a Veszprém megyeibörtönbe. Ám az is bizonyos,hogy később a rabkenyeret azalaegerszegi börtönben ismegismerte. S feltehetőennem egyedül, hanem ide már társával, Török, szűkebbkörben csak Szumákként szólított cimborájával pár-ban. Elképzelhetően többször is voltak Zalában bör-tönben. Mégpedig akkor is, amikor hírneves faragótár-suk, Király Zsiga is Zalaegerszegen raboskodott, 1848-ban, illetve 1849-ben. Ő három negyed évig volt ittvizsgálati fogságban. Később már mint visszatérőt,visszatérőket, ma úgy mondanánk, rovottmultúakat fo-gadták Kis Jánost és Török (Szumák) Istvánt a zala-egerszegi börtönben. Ennek köszönhető, hogy mind-ketten jelentős életművet hagytak ránk. Köz- és ma-gángyűjteményekből szép számmal ismerjük faragvá-nyaikat.

Két párhuzamos életmű

Párban – pásztorként, faragóként és rabtársként

Kis János és Török (Szumák) IstvánSZELESTEY LÁSZLÓ

Tükrös fedele, 1840-es évek, Hottó (Zala megye), Göcseji Múzeum, 53.61.1.

Borotvatok 1843. NéprajziMúzeum

Dobogó58

Ha most Kis Jánosnak valamelyik remekét kívánjukbemutatni, bajban vagyunk. Szívünk szerint az éppenZalaegerszegen, a helyi fogházban készült, s a közeliHottóról előkerült korai tükrösét illene közelebbről ismegismernünk. Csakhogy ez torzóként maradt ránk,csak a fedelét ismerjük. Maga a kis remek azoknak azoltáros tükrösöknek a sorát gazdagítja, amiknekelindítója, első megfogalmazója – mai ismereteink sze-rint – az a Németh Mihály volt, aki a Deák-családnál

szolgált kocsisként (parádés kocsisként?), Kehidán.(Róla, illetve munkásságáról még a Dobogó VIII. év-folyamának 6. számában írtunk. Munkáit akkor, sajnoscsak fekete-fehérben tudtuk bemutatni. Reméljük, eztvalamikor pótolni tudjuk!)

A fentiekre való tekintettel maradnánk egy másiktárgynál, amiről tudjuk, hogy egyik gazdájával, tulaj-donosával nem csak az első világháború egyik-másikharcterén segítette gazdája túlélési esélyeit, de a félvilágot is megjárta, míg aztán újra hazatért (”haza-tértek”) Zalába, Márokföldre.

Ha magát a kis tárgyat próbáljuk – Pap Gábor értőelemzése, útmutatása nyomán – bemutatni, körbe-járni, ezúttal viszonylag könnyű dolgunk van. Kis Jánosmagától adódó, érthető, pontról-pontra követhető mó-don fogalmazta meg mondandóját, az akkor még bi-zonyára sokak által tudott vagy inkább érzett, elemei-ben is pontról-pontra követhető képírási nyelven.

A tükrös egyik oldalán, a férfi (a pásztor) és kedvesekettősének megfogalmazásával az ikrek szituációvalindítja a személyes, a földi síkon történő cselekményt.A gyengébb nem kezében a kosár formájával a mér-legre, míg a sajátosan fogalmazott „vázából”, edénybőlkinövő virág ezúttal a skorpióra utal, mivel hosszú éslehajló formációt mutat. (Kinek-kinek a fantáziájárabízva a történéseket, illetve a továbbgondolás lehető-ségét!)

A másik oldalon a kompozíció tengelye a tüzes je-gyeket hozza képbe. Fent Krisztus teste a két felfelétartó karral a Kost, míg alul, a fekvő alak az Oroszlánt.A Vízöntő a képbe a két oszlopszerű formációt össze-kötő négy körívként kerül. A gyertyák sora a szűzreutal, a két angyal az ikreket, míg az oltárt tartó két ív aHalakat jelöli. A mindkét oldalon látható piros-zöld for-mák gömbölydedségükkel a Bikát, az oltár a Nyilast,míg a kereszt a Mérleget emeli a kis tükrös kompozí-ciós sürítményébe. S ha még tovább kutakodunk a 12

Tükrös, 1849. Márokföld, Zala megye, magángyűjtemény

Tükrös, 1850-es évek, Zala megye, magángyűjtemény

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 59sugarú arcban nem nehéz rálelnünk a Napra, míg apatkányra emlékeztető Holdban, az éjszakára, a sötét-ségre utalva..

Török (Szumák) István

Életéről már sokkal kevesebbadalékunk van, s csak remélnitudjuk, hogy ezt idővel a levéltá-ri kutatások még gazdagítanitudják.

Mindkét alkotó kiválóan bánta bizsókkal, a faragókéssel, segymást erősítő, nemes vetélke-désük még inkább kiteljesítette,gazdagította munkálkodásukat.S az is biztos, hogy – miként máremlítettük – a dunántúli pásztor-művészet talán legjelentősebbalakjával való megismerkedé-sük, több hónapos börtönbeliegyüttlétük is jelentős inspirálóhatást jelentett számukra.

Ha Kis János életművéből ne-héz volt írásunkat illusztrálandóés bővebb elemzést kívánó re-meklést találni. Török (Szumák)István esetében ez méginkábbfejtörést okoz. Válasszuk talánazt a gyönyörű tükrösét, amin adunántúli pásztorművészetegyik legeredetibb és dekoratí-vebb Boldogasszony-ábrázolásátkarcolta, véste, spanyolozta, svégső soron örökítette ránk ez akiváló alkotó? Vagy talán marad-junk egy, már a formájánál fog-va is különös faragványnál, a haj-dani tarsolylemezek formájátidéző 1855-ben készült tükrösé-nél! A pásztorművészet emlék-anyagának mai ismeretébencsak egy pandanját, párdarabját

ismerjük ennek a kis remeklésnek. S talán mondanunksem kell, ennek a készítője nem más, mint faragónkpásztor és rabtársa, Kis János. De amennyire föld-hözragadt, már-már fotószerűen élethű ez utóbbi tárgyférfi és női kettőse, az már bizony tanítani való. S egy-ben elgondolkodtató is… Miként lehet az egyik ilyenfaragvány a képírás artikulált nyelvén beszélő kis re-mek, s milyen módon alakulhatott társának hasonlókompozíciója együgyű, ám nem egy esetben ma istöbbre becsült zsánerré a hasonló alakú, tarsoly-for-májú tükrösén?..

Ha megnézzük Török (Szumák) István faragványát,a virágnyelv egyértelműen olvasható, értelmezhető! Avirágot tartó leány szembenézetű megjelenítése ma-

gától értetődően jelzi a szereplő szüzi voltát. Nézzükcsak meg! Éppen azon a testrészén ahol ez érthetőenmegjeleníthető, a rácsos, négyzethálós megoldás vilá-gosan beszél az érintetlenségéről. De ha nem hiszünka képírás nyelvén egyértelműen „elmondottaknak”,vessünk egy pillantást a mindkét kezében tartott virág-ra, virgójának, szüzességének felmutatására és egybenfelajánlására is! S mit láthatunk, ha az oldalnézetbenábrázolt párjára tekintünk? Ő egy vörösborral teli üve-get tart a kezében. Már-már szemérmetlen módon, ottés úgy, ahogy kell, a tettrekészségét bizonyítandó!

Jobb és kifejezőbb példát a két eltérő világ- és látás-módra keresve sem találnánk. Kis János a témáhozalapvetően más szemlélettel, megközelítési móddalnyúlt. Feltehetően a megrendelő elvárásainak, s a ko-rabeli egyre inkább tért nyerő zsánerszemléletnek, kiü-resedett, egylényegű fókuszálásnak megfelelően. Már-már fényképszerűen…

A két kis tárgy összevetésekor, a Fénybojtár címűkönyv oldalain – még 2000-ben – így fogalmaztam KisJános faragványára utalva: „…lehet az ábrázolásfelismerhetőségén túl kedves és megnyerő, csak ép-pen a megjelenítés ereje, önmagán túlmutató voltaveszik el. Annak (azoknak) szól, akinek (akiknek) ké-szült, mások számára az ilyen és hasonló kompozí-cióknak alig van mondanivalójuk – legfeljebb tanul-ságuk: miként lehet kiesni és kívül rekedni egy szer-ves, jól működő, megtartó kultúrából!

Nos, az említett könyv nálamnál hozzáértőbb szer-kesztői, tudorai vagy el sem olvasták az idézett sorai-mat vagy el sem jutott mondandóm lényege a tuda-tukig. Különben nem tették volna ezt a kirívóan negatívpéldát – e bambuskák kettősét – mint echte népmű-vészeti ábrázolást az újranyomott könyv eredeti cím-lapja helyett…

Tükrös, 1855. Zalaszentbalázs, magángyűjtemény

Mángorló, 1850.Kapolcs,

Veszprém megye,magángyűjtemény


SZELESTEY LÁSZLÓnéprajzkutató, művészeti író, újságíró

(Sárvár, 1943. június 23. – Zalaegerszeg, 2013. november 22.)

2013. november 22-én,reggel 9 órakor befejezte föl-di pályafutását és elköltözötta csillagösvényre... Elrendeltküldetését beteljesítette.

Távozása nagy veszteség,hiszen a tárgyi néprajz te-rületén végzett több évtize-des gyűjtő, kutató, rendsze-rező és értékmentő munká-ja, ma már tudjuk, hogy pó-tolhatatlan! Vallotta, hogy a„szerén” élő ember mágikustárgyai, égi vezetéssel szület-nek – a magyar kép-jelírásgondolatiságában és rend-szerében. Az élete nagyonküzdelmes volt, mert a hiva-talos kultúrpolitikával szem-

ben kellett sokszor harcolnia a megmaradásért! A magyarhagyomány iránti elkötelezettsége, emberi becsületességeés értékmentő munkássága példa előttünk.

Ki volt valójában Szelestey László? Mi volt a küldetése? Mi-lyen utat járt be és hová vezetett ez az út?

A nagy utazás: Sárváron, egy ősi családban jött a világra ésélte a vidéki gyermekek csodálatos természet közeli életét.

Szülei, hazájukat szerető, felelősséggel gondolkodó em-berek voltak, akik emberi becsületre és a magyar kultúra ér-tékeinek megbecsülésére tanították.

Édesapja, 1956-ban a szabadságharc eseménysorozatá-ban, Sárvár főterén szervezett nagygyűlésen verset szaval,valamint részt vesz, a forradalmi bizottság munkájában. Aszabadságharc leverése után, Laci édesapja börtönbe kerül.Ő veszi át a családfő szerepét.

Nagy fordulat következik be életébe. A középiskolát,Szombathelyen és Sárváron végzi el, majd újságírást ésművészettörténetet tanul.

Családjukat felőrli a kirekesztő gyűlölet és egyben tudja,hogy csakis maga erejére számíthat, mert osztályidegen!Tanulmányait folytatja és egyre nagyobb érdeklődéssel for-dul a néphagyomány felé, ezen belül is a tárgyi népművészetértékeiben zseniálisan meglátja az egyetemes magyar örök-ség lényegét! A tárgyakat el kezdi gyűjteni és nagy szorga-lommal rendszerezi őket és mindent katalogizálja is.

A több évtizedes gyűjtő és rendszerező munka, számáraegyértelművé teszi, hogy a magyar hagyomány lényege ezek-re a tárgyakra van írva.

Hitte, hogy ezeknek a remekműveknek mágikus erejevan. Vallotta, hogy a pásztor- és betyár faragások meditációstárgyak és égi beavatkozással születnek. 1964-ben találkozikelőször Pap Gábor művészettörténésszel, majd rövid időután tanítványául szegődik.

A sok évtizedes közös alkotómunka, Lacit elvezeti arra azútra, amely már égi vezérléssel íródik.

A bajok, ettől a pillanattól számítva kezdődnek, mertszembesülnie kell azzal a jelenséggel, hogy a hivatalos kul-túrpolitika nem érti és nem is kezeli értékeihez méltó módona magyar népművészetet.

Mivel, egyenes jellemű és alapvetően tisztességes embervolt Szelestey László, így mindig szóvá tette, ha méltatlanul,vagy nem kellő szakértelemmel nyúltak a tárgyi néprajzcsodálatos kincseihez. Több múzeumból kitiltották és egyrekevesebb munka lehetőséget kapott.

Kiváló alapossággal megírt dolgozatait és szakmai írásaitnem közlik és méltatlanul a manipulált érdek-nyilvánosságelhallgatja.

Egyszerűen megszűnt a nyilvánosság lehetősége. Mellőzikés egyben érdemtelenül kirekeszti a hivatalos szakma.

Több évtizedes munkásságáról néhány magas posztokatbetöltő ember színvonaltalanul nyilatkozik.

Mivel emberi tisztessége nem engedi, így nem akar érvé-nyesüli mások kárára. Ezért elmaradnak a kitüntetések és adíjak.

Szelestey László életműve, azért nagy jelentőségű, mert őkellő alázattal belelátott a tárgyakat készítő pásztorok és be-tyárok lelkébe. Tudta és birtokolta a titkok titkát. Látta a te-remtő magyar műveltség lényegét!

Nehéz küldetését sokszor és sokan támogatták, köszönetés hála ezért, mert ez a nagy jelentőségű életmű, így tudottlétrejönni! Laci életműve példabeszéd értékű, hiszen a ma-gyar-magyar kapcsolatok rendszeréből épült fel és a szeretetútján piramissá nőtt.

A gyűjtő és kutató munkájának köszönhetően, több ezertárgyról és azok alkotóiról készített feljegyzéseket.

A betyárfaragások kapcsán, el kezdi kutatni levéltárakbana peranyagokat, mert érzi, hogy a betyárok nem bűnözők,hanem társadalmi igazságot szolgáltatják!

Megalázó szegénységbe került és lényegében ez emész-tette fel életét! Öregedő korára, kicsiny nyugdíjat kapott és amellőzöttség is rombolta életesélyét.

Életútjának végén, Zalaegerszegen, Mária leánya segíti át acsalád szeretetével Lacit a másik világba, emberhez méltómódon. Köszönet és hála ezért! Nyugodjon békében!

RAJNAI MIKLÓS

Szelestey László több mint 6 évig volt lapunk munkatársa éstöbb mint 15 éve barátunk és harcostársunk. Rengeteg közös ter-vünk volt arra, hogy minél több ember megismerhesse a magyarműveltség általa is gyűjtött, képviselt szellemiségét, tárgyi kultú-ráját. Írásaiban mindig a tényszerűségre törekedett ezért a nálunkmegjelent cikkei fontos részei lettek a néprajzkutatásnak. Közösterveinkből már nem lesz semmi... De egyet ígérünk Neked Laci,ez az újság soha nem lesz méltatlan életművedhez! Köszönjük hogyismerhettünk...

A Dobogó és a Két Hollós minden munkatársa, olvasói nevé-ben búcsúzunk tőled.

Szelestey László néprajzkutató (1943-2013) írásai 2008-2013.

Documents