Szóbeli érettségi tételek: Történelem 2011 · PDF fileBoronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Szóbeli...

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

Szóbeli érettségi tételek: Történelem 2011

Kiss Dávid 6/14/2011


1

Tartalomjegyzék I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra ......................................................................................... 2

1. Az Anjou-kor gazdasága a Magyar Királyságban ............................................................................. 2

2. A nagy földrajzi felfedezések és hatásuk ......................................................................................... 4

3. Az első ipari forradalom .................................................................................................................. 6

II. Népesség, település, életmód ............................................................................................................. 8

4. A középkori város ............................................................................................................................ 8

5. Magyarország társadalma a XVIII. században................................................................................ 11

6. Magyarország etnikai viszonyai a XIX-XX. század fordulóján és ennek következményei .............. 13

III. Egyén, közösség, társadalom ............................................................................................................ 15

7. Az Aranybulla ................................................................................................................................. 15

8. Hunyadi Mátyás uralkodói portréja .............................................................................................. 17

9. Magyarország a reformkorban ...................................................................................................... 19

10. A két világháború közötti magyar társadalom jellemzői ............................................................. 25

IV. Modern demokráciák működése ..................................................................................................... 31

11. Demokrácia az ókorban ............................................................................................................... 31

12. Az Egyesült Államok nagyhatalommá válása a XVIII-XIX. században........................................... 35

13. A dualista Magyarország államszervezete .................................................................................. 38

14. A III. Magyar Köztársaság államberendezkedésének jelemzői .................................................... 41

V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák ........................................................................................ 44

15. A kereszténység és eszméi .......................................................................................................... 44

16. Reformáció és katolikus megújulás ............................................................................................. 47

17. A magyar államalapítás ............................................................................................................... 52

18. 1848-as forradalom Magyarországon ......................................................................................... 55

VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés ................................................................................... 57

19. Németország nagyhatalommá válása a XIX. században .............................................................. 57

20. Magyarország az 1848-49-es szabadságharc idején ................................................................... 60

21. Az első világháború jellemzői és az azt lezáró békerendszer ...................................................... 64

22. 1956-os forradalom és szabadságharc ........................................................................................ 69

VII. Szabadon választott témakör .......................................................................................................... 73

23. A barokk Vác ................................................................................................................................ 73


2

I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra

1. Az Anjou-kor gazdasága a Magyar Királyságban 1301-ben III. András halálával kihalt az Árpád-ház. 1301-1308 interregnum időszaka: törvényes

uralkodó nélküli állapot.

A trónért 3 család vetélkedett:

Premysl (cseh) --- Vencel

Wittelsbach (bajor) --- Ottó

Anjou (nápolyi) --- Károly Róbert

A trónharcokból Károly Róbert került ki győztesen, aki 1308-42-ig uralkodott.

A meginduló árutermelés és pénzgazdálkodás, a regáléjövedelmek lesznek az általa helyreállított

feudális monarchia alapjává.

Királyi hatalmának megerősítését segítette elő az új gazdaságpolitika. Az államháztartást új alapokra

helyezte, ezek a regáléjövedelmek. (regálé: királyi felségjog alapján szedett jövedelem) Károly Róbert

által bevezetett gazdasági újítások:

Királyi bányamonopólium: a földesurak a monopólium miatt nem részesülhettek a saját birtokukon

lévő bányák jövedelméből, ezért eltitkolták az érclelőhelyeket. 1327-ben hozott rendelkezése szerint

a földesúri birtokon föltárt bányák jövedelméből a földbirtokos megkapta a királynak fizetendő

bányabér, az urbura harmadát. (URBURA= az aranynak az 1/10-e, ezüstnek az 1/8-a volt.) Hazánk évi

2500-3500 kg-mal Európa leggazdagabb aranytermelő országa volt. Ezüstbányászat: évi 10000 kg, de

ez Csehország után a második Európában.

Pénzverési monopólium: A kibányászott nemesércet be kellett váltani a király által veretett pénzre. A

beváltási haszon 35-40%-os volt, ugyanis a királyi kamarák súlyban ugyanannyi aranypénzt adtak

vissza, mint amennyit a beszolgáltatott nyersanyag nyomott. A haszon a pénz ötvözetéből adódott

(KAMARA HASZNA).

Értékálló aranyforintot veretett firenzei mintára. Kibocsátásának oka volt, hogy a gazdasági életben

zavart okozott, hogy 35-féle pénz volt a forgalomban.

Váltópénz az ezüst volt: 1 aranyforint=16 ezüstgaras, 1 garas= 6 ezüstdénár.

Az állandó jó pénz bevezetésével a király elesett a pénzváltásból eredő kamara hasznától – ezért új

jövedelemforrásra lesz szükség.

Kapuadó: jobbágytelkenként szedett adó, melynek értéke 18 dénár évente


3

Károly Róbert a gazdasági reformok végrehajtására kibővítette az ország pénzügyi szervezetét, az

állami jövedelmeket behajtó és kezelő kamarákat.

a kamarák élén a kamaraispán állt

a kamaraispán familiárisai voltak a pénzbegyűjtők, és a megyék segítségével ők írták össze az

adózókat, vetették ki és szedték be az adókat

a kamaraispánok felett a tárnokmester állt (Nekcsei Demeter)

A XIV. században megélénkült a külkereskedelem. Károly Róbert olyan kapcsolatok kiépítésére

törekedett, melyek a magyar kereskedők számára előnyösök voltak.

Export: nyersanyag, élő állat, bőr, viasz, só Import: luxuscikkek, keleti selyem, fűszer, flandriai és kölni posztó, fegyver

A kivitt áru értéke kb. fele volt a behozatalinak. A nyugat felé irányuló magyarországi

külkereskedelem hasznát a XIV. század óta a bécsi kereskedők fölözték le (árumegállító jog) – a

magyar kereskedők kénytelenek voltak áruikat ott eladni, és a nyugati szállítók csak Bécs

megkerülésével tudták hazánk termékeit megvásárolni.

1335-ben került sor a Visegrádi királytalálkozó: Károly Róbert, Luxemburgi János cseh, és III.

Kázmér lengyel király megállapodást kötött:

kereskedelmi megállapodás

Bécs árumegállító jogát kikerülve új kereskedelmi útvonalakat hoztak létre (Buda-

Esztergom- Brno-Nürnberg-Köln, ill. Kassa-Krakkó)

A királyi kincstárnak jelentős haszna származott a megnövekedett külkereskedelem vámjából:

Harmincadvám: a nyugati és északi irányú kereskedelem értékének harmincad része

Huszadvám: a balkán felé folyó kereskedelem vámja

Károly Róbert politikája kedvezett a gazdaság fejlődésének. Az ország lakossága elérte a 2 millió főt,

az eddig ritkán lakott részek benépesültek. A jobbágyok új területeket tettek termővé: erdőirtás,

mocsárlecsapolás. A terméshozamok megnövekedtek. Megjelent a kertgazdaság is (szőlő,

gyümölcsös). A XIV. századra a kézművesség is fejlődött, hazánkban is kezdtek kialakulni a céhek.


4

2. A nagy földrajzi felfedezések és hatásuk A XV. században fejlődésnek induló nyugat-európai gazdaság nagy mennyiségben igényelte a

nemesfémből vert pénzérméket. Nőtt a keletről érkező árucikkek fogyasztása, Kelet kiszivattyúzta

Európából a nemesfémet.

Fejlődött a tudományos élet, bővültek a földrajzi ismeretek is. Ptolemaiosz görög tudós elmélete

szerint a Föld gömb alakú. Toscanelli térképe (Indiát Európától Nyugatra, az Atlanti-óceán túlsó

partján ábrázolta)

Technikai újítások:

Az olasz hajózás tapasztalataira támaszkodva kialakították a világ akkor legtökéletesebb

hajótípusát a caravellát (több árbocos hajó, jól kormányozható, magas oldalfalú).

Az araboktól átvett iránytű lehetővé tette a tengeren való tájékozódást.

Az első felfedező utakat portugál hajósok tették meg, arany és fűszer megszerzésének reményében.

Bartolomeo Diaz elérte Afrika legdélibb pontját, a Jóreménység-fokot (1487), majd Vasco da Gama

1498-ban Afrikát körülhajózva elérte India nyugati partjait. A portugálok fegyverrel igázták le az indiai

fejedelmeket. Kereskedelmi támaszpontokat létesítettek India partjain. A fűszereket nagyon olcsón

vették a bennszülöttektől, később elrabolták ezeket. Egyes szigeteken a lakosságot is kiirtották, vagy

rabszolgákká tették őket.

Az Újvilág felfedezése a spanyol hajókon induló Kolumbusz Kristóf nevéhez fűződik. 1492-ben elérte

a Bahama-szigeteket. További útjai során felfedezte Kubát és Hispaniolát, majd Közép-Amerika

partvidékeit. Azt hitte Indiába érkezett. Honfitársa, Amerigo Vespucci ismerte fel, hogy új földrészt

fedeztek fel.

A Föld megkerülése Magellán nevéhez fűződik, megölik a bennszülöttek, de egyik hajója visszatért.

Amerika felfedezésével kibontakozott a gyarmatosítás. Hatalmas mennyiségű nemesfémek,

ültetvények kialakítására alkalmas földek. Ez az európaiak számára megszerezhetőek voltak, mert az

új világban technikailag, társadalmilag fejletlenebbek voltak.

Az amerikai kontinenst indiánok népesítették be, különböző szintű kultúrákkal:

Yukatán-félsziget (Közép-Amerika)-maják (piramisok, fejlett matematika és csillagászat)

Közép-Amerika-aztékok földművelés (bab, kukorica, kakaó, gyapot, dohány). Despotikus

állam, a meghódított népektől emberadót követelt az emberáldozatoknak.

Andok hegyeiben-inkák teraszos öntözéses művelés, fejlett építészet, matematika.

Despotikus uralkodó, fegyvereik fából, kőből.

A spanyol hódítók (konkvisztádorok), a fejlett fegyverekkel, kis csapatokkal is gyorsan el tudták

foglalni az őslakók birtokait. Aztékokat Cortez, az inkákat Pizarro igázta le.

A spanyolok bányákat, ültetvényeket létesítettek. Kegyetlen bánásmód és az európaiak által

behurcolt betegségek az indiánok tömeges pusztulásához vezetett. A munkaerőt Afrikából behurcolt

feketékkel biztosították.


5

Kereskedelem:

Amerikából Európába: nemesfém, gyapot, cukor, dohány.

Európából Amerikába: iparcikkek.

Európából Afrikába: alkohol, iparcikkek, ezekért rabszolgák, akiket Amerikába szállítottak.

Így kialakult a világkereskedelem. Új kikötők Lisszabon, Amszterdam. A kereskedelem

megkönnyítésére létrejöttek a tőzsdék, itt nagy tételben áruminták alapján kötöttek üzletet. A

levantei kereskedelmi útvonal hanyatlásnak indult, a Hanza forgalma fellendült.

Ipar:

Az Európába beáramló nagy mennyiségű nemesfém az arany és ezüst leértékelődéséhez vezetett.

Emelkedtek a mezőgazdasági és ipari termékek árai (árforradalom).

Az élelmiszerek ára megnő

Megnő a kereslet az iparcikkek iránt, a szükségleteket a céhek nem tudják kielégíteni

Manufaktúrák (munkamegosztás) alakulnak ki. A gyapjú ára megnő, de ehhez legelő kell,

tehát a földesurak bekerítik a területeket

a föld nélkül maradt parasztok és a tönkrement kisiparosok a városokba mentek, és olcsó

munkaerőként manufaktúrákban kezdtek el dolgozni

kialakultak a tőkés termelési viszonyok

Ez egy kétoldalú folyamat volt:

1. a kisárutermelők megfosztása a termeléshez, létfenntartáshoz szükséges eszközöktől

2. termelőeszközök és pénz felhalmozása és tőkévé válása

3. Az egyszerű árutermelés helyett tőkés árutermelés Á-P-Á

4. pénz-áru-több pénz

A felhalmozott tőke kölcsönüzletekbe és ipari vállalkozásokba áramlott.


6

3. Az első ipari forradalom Ipari forradalom a neve annak az átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változásnak, amely kb.

1740 és 1850 között először Nagy-Britanniában, majd egész Európában zajlott le. A XVIII. századi

Angliában kiépült az alkotmányos monarchia rendszere, kialakultak a pártok, a miniszterelnöki

hivatal. A rendszer biztosította a gazdaság gyors ütemű fejlődését. A brit külpolitika homlokterében a

gazdaság növekedését biztosító gyarmatpolitika állt. Európában a kontinentális hatalmak egymást

foglalták le, így Anglia előretörhetett a gyarmatokon.

A XVIII. században a brit mezőgazdaság gyorsan fejlődött, belterjessége terjedt. A Hollandiában már

korábban kifejlesztett módszerek Angliában széles körben terjedtek el (talajjavítás, csatornázás,

trágyázás, vetésforgó). Újabb eszközök (aratógép, jobb ekék) és a fajtanemesítés is megjelent.

Bekövetkezett az agrárforradalom. Megjelent a vetésforgó (az ugar kiiktatásával, a teljes

megművelhető területre kiterjedő földművelési eljárás. Az ugar helyére takarmánynövényeket vagy

kapásnövényeket vetnek. Lehetséges az istállózó állattartás, így a trágya biztosítja a föld

termőerejének megújítását.), az agrotechnika fejlődése. A birtokosok felosztották a közös földeket, a

tagosított földeket pedig belterjesen művelték. A mezőgazdaság fejlődése során nőtt az

élelemtermelés, így a népesség száma is. A gépesítés miatt kevesebb földművelés több munkát

tudott elvégezni, így egyre több embert tudott ellátni élelemmel. A vidék népessége a városokba

áramlott, mivel vidéken nem volt már szükség a munkájukra. Számuk a városokban biztosította a

fellendülő ipar munkaerő szükségletét.

A gyarmatokkal folytatott kereskedelem legfőbb kiviteli cikke a textília lett. A termelés fokozása

érdekében újabb eszközöket találtak fel, a piac nőtt. A mesteremberek és vállalkozók találmányai

egyszerű mechanikus szerkezetek voltak. A vízi energia által keltett forgómozgást- vízi kerék-, majd a

gőzgépet használták. A gőz ereje már az ókor óta ismert, de James Watt csak 1769-ben

tökéletesítette az erőátvitelt, mellyel termelékenyebb gőzgépet épített. 1781-ben a gőzgépet a

tengely hajtására is alkalmassá tette. A gőzgép széles körben elterjedt, alkalmazták a fonó- és

szövőgépekben, fúrók, fűrészek, esztergák meghajtására.

Az újítások versenyképessé tették az angol textíliákat a világpiacon, ami ösztönözte a további

fejlődést. A megnőtt népesség ruházati igénye is megnőtt. A textilipar két ága, a fonás és a szövés

egymást húzva fejlődött. A gyapjú mellett egyre inkább teret hódított a gyarmatokról behozott

gyapot alapú pamut. A gépesítés hatására az iparág a kereskedelmi tőke révén bérmunkásokat

foglalkoztató gyáriparrá fejlődött. John Kay 1733-ban találta fel a Repülő vetélőt, mely a szövőszék

egy alkatrésze, amely szövéskor a keresztszálakat vezeti (egy zsinór meghúzásával mechanikusan

repült át a vetüléken). 1764-ben Hargreaves fedezte fel a „Fonó Jenny”-t, a világ első mechanikus

gyapjúfonó gépét, mely forradalmasította a fonást, s alkalmassá tette a vízikerék alkalmazására ( 8

orsó). Arkwright 1768-ban alkotta meg a fonógépet. A francia Jacquard 1805-ben fedezte fel a

szövőgépet (az ő nevéhez fűződik a lyukkártya megalkotása is).

A nehéziparban a gőzgépek megjelenése és elterjedése megsokszorozta a felhasznált vas

mennyiségét, gépeket készítettek (vaseke). Abraham Darby 1735-ben rátalált a kokszosításra, a

faszénnel egyenrangú kokszot állított elő. Így az angolok vasipara gyors fellendülésnek indult. A

faiparban használatos szerszámokat vasból állították elő (gyalu, fúró). Ezeket már gőzgép hajtotta. A

szén és vas iránti igény növekedett a gyors ütemű vasútépítés során. A szerszámipart a mozdonyok,


7

sínek nagyipari előállítása, a textilipari és mezőgazdasági gépgyártás is forradalmasította, a fejlődés

kikényszerítette a gyárak között a szabványosítást.

A gazdasági fejlődés alapvető feltétele a gyors, olcsó és nagy tömegű áru szállítására alkalmas

közlekedési hálózat kialakítása volt. Eddig mindezt a vízen – többek között csatornák segítségével –

tudták fejleszteni, így a gőzgépet elsőként a hajózásban alkalmazták, Fulton 1807-ben alkotta meg a

gőzhajót. Ez az eddigi vitorláshajókhoz képest nagy előrelépést jelentett, mivel a széljárás

kiszámíthatatlanságához képest sokkal megbízhatóbb. Lehetővé vált az interkontinentális szállítás.

A gőz a szárazföldön is hasznosnak tűnt. 1814-ben George Stephenson megalkotta az első klasszikus

gőzmozdonyt, a Blücher-t, majd 1825-ben Rocket nevű gőzmozdonya megnyerte a Stockton és

Darlington közötti versenyt (40-48 km/h-val ment), ezzel bizonyította az új közlekedési eszköz

nagyszerűségét. A vasút előnye a szekérrel és a postakocsival szemben nem volt kétséges. Angliában

teret hódított a vasútépítés, ami hamarosan a kontinensen is hatalmas lendületet vett. A közlekedés

gyorsabbá vált, nagy tömegű árut is lehetett a szárazföldön szállítani. Az első pálya Liverpool és

Manchester között épült ki, szükségessé váltak a hidak és alagutak építése (1842-ben alagút épült

Angliában, a Temze alatt. 1843-ban az angol Adam Clark tervei alapján elkezdték építeni a

Lánchidat.). Kontinenseket átszelő vasútvonalak is megjelentek. Az Orient Expressz 1888-tól a Calais –

Párizs – Isztambul vonalon közlekedett. A következő lépés a városi közlekedés megjelenése volt

(Omnibusz).

A hírközlési rendszer fejlődését is jelentette a gazdaság élénkülése. Az amerikai Morse 1832-es

találmányával kábelen továbbított elektromos jelzésekkel helyettesítették a korábbi nehézkes, lassú

és költséges optikai rendszert. Megalkotta a távíró ábécét, tökéletesítette a távírást. A találmány

gyorsan elterjedt, hamarosan kábel kötötte össze Nagy Britanniát és az Amerikai Egyesült Államokat.

Más egyéb találmány is az I. ipari forradalom idején született meg. 1845-ben kezdték el gyártani az

amerikai Samuel Colt hatlövetű forgódobos revolverét, megalapult a Colt Művek. A fényképezés

pedig a Daguerre fivérek nevéhez kötődik.


8

II. Népesség, település, életmód

4. A középkori város

Az ókor maradványai

A Nyugatrómai Birodalom városai elsősorban a patríciusok lakóhelyei voltak. Tereik, épületeik, a

fórumok, a termák, az arénák és a színházak az arisztokrácia közéletét szolgálták. A birodalom

összeomlása után az újjászerveződő társadalmak előkelői e terekkel és épületekkel nem tudtak mit

kezdeni. Nem versenyezhettek az antikvitással sem technikai, sem szellemi téren, mások voltak az

igényeik is.

Így hát vagy együtt éltek a romokkal, vagy a legfőbb célnak, a védekezésnek megfelelően alakították

át az egykori városokat. A legtöbb ókori város menedékhellyé változott.

Hol alakultak ki a középkori városok?

A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági

kereskedelem útvonalához. A kereskedőknek-biztonságuk érdekében-szükségük volt a sánccal vagy

fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék

kézműveseit és jobbágyait.

A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki székhelyek. A püspökségek az egyházmegye

közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett ereklyével, amely vonzotta a

zarándokokat, s velük együtt a kereskedőket.

A biztonságra vágyó kereskedők a világi uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak

közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon kívülre költöztek, s létrehozták a

szintén fallal körülvett külvárost.

Volt, hogy a kereskedők nem találtak a közelben püspöki székhelyet vagy más várat. Ilyenkor gyakran

építettek kereskedőtelepet, útvonalak kereszteződésénél, kikötőkben, eltérő földrajzi tájegységek

találkozásánál, folyók mentén. Vagyis azokon a helyeken, ahol az átmenő forgalom különösen élénk

volt.

A középkori város és lakói

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen

érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli

emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek, és mint a kereskedők

alkalmazottai-elárusítók és raktárosok- tarthatták fenn magukat. Ez az életforma-amely kevesebb

kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett-hamarosan a jobbágyokat is

megkísértette. Egyre többen szöktek el a telkeikről, hogy kereskedelmi központokban éljenek.

Magától értetődő, hogy a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyekre vándoroltak. Itt juthattak

hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat.

Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak-mint például a posztókészítés –

költöztek be a kereskedelmi központokba.

A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.


9

A kommuna mozgalom

A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán feküdtek. Az egy helyre

összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, azaz kommunát alkottak. (A kommuna a latin

communitas szóból ered, melynek jelentése: közösség.)

Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma alól, hogy saját maguk kezébe vegyék sorsuk

irányítását.

A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg harcukat.

A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak

építőanyagaira a malterkeverők, a falazók, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a

pénzt, s a munkálatot meg kellett szervezni. A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló

tanácsot (szenátust) választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, s a városi

közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt.

A városfalak és a közcélú városi épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok)

költségeit adóból térítették, amit minden polgárra kivetettek, s melynek összegét a vagyon

arányában állapították meg. A városi adó közcélú rendeltetése a földesúri adóhoz képest új jelenség.

Kommuna mozgalmak: A városi tanácsokat nemegyszer heves küzdelem után ismerték el a püspökök

és a világi urak. A felkelések hulláma Itáliából indult s átterjedt a Rajna völgyébe, majd

Franciaországba. A sikerek utána városi tanácsok megalkották a városok alkotmányát, a városi jogok

gyűjteményét. Ezekben a város szabadságot biztosított polgárainak a földesúrral szemben, s

törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A város így kiváltságolt területté vált, s ezért

merőben különbözött a vidéktől. A városfal is ezt az elkülönülést hangsúlyozta (a védelmi funkció

mellett).

A városok típusai

A nyugati városfejlődés során a városoknak három típusa alakult ki. Az agrárváros lakói többnyire

mezőgazdasággal foglalkoztak. E városok zöme a földesúr fennhatósága alatt maradt, s csak a

bíráskodási önkormányzatot sikerült elnyerniük.

Az ipari és kereskedővárosok termékeit a város környékén-az úgynevezett piackörzetben –

értékesítették. Ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak

fizettek adót.

A legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak, amelyek szintén

az uralkodók fennhatósága alá tartoztak.

Az utóbbi két várostípusban a beáramló jelentős jövedelmek nagy társadalmi különbségeket

alakítottak ki.

A céhek

Az új keletű középkori városokban hamar kialakult az a gyakorlat, hogy a város kézművesei a várost

környező vidék parasztságának adták el termékeiket, akik ennek fejében élelmiszereket szolgáltattak

a polgároknak. A városi ipar tehát kezdetben csupán a város piackörzetének termelt: azaz a kézműves

áruk megjelenési helye inkább a hetipiac, mint az országos vásár volt. Egy-egy iparág kézművesei a

XII. sz-tól kezdve megkísérelték monopolizálni a városok zárt piackörzeteit. Az idegen árukkal


10

szemben és a minőség védelmében éppen ezért érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek.

A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céhek elérték, hogy a városi piacon csak a városi

céhekbe tartozók értékesítették termékeiket, s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a

kontárok – működését.

A XIII. sz.-tól kezdve a céhek társadalmában megindult a hierarchizálódás. A céhek tagjaiból álló

céhgyűlés a céh élére – meghatározott időre – céhmestert választott, aki maga ítélkezett a céhtagok

peres ügyeiben. Ő felügyelte a céhtagok közös vagyonát, ő kezelte a céh irattárát. Kötelezővé vált a

6-11 évig tartó inaskodás. Az inas, aki a mestertől szállást és élelmet kapott, valójában a céh szolgája

volt. Az inasévek letelte után az inas fölszabadult: tagja lett a legények társaságának. A legények már

bérezést kaptak, ám nem dolgozhattak saját számlájukra.


11

5. Magyarország társadalma a XVIII. században Magyarország lakosságát a kutatók a 18. század elején kb. 3,5 millióra becsülik – a század végére

több, mint a kétszeresére nőtt (9,3 millió). Ez a természetes szaporulaton túl a betelepítéseknek is

köszönhető.

A mezőgazdaság általában véve még mindig elmaradott, feudális jellegű. Országon belül nagy

eltérések figyelhetők meg. Nyugaton fennmaradtak a majorsági viszonyok, az osztrák piac közelsége

azonban fellendítette az árutermelésre való szakosodást. A forgalmas helyektől távol az önellátó

gazdálkodás maradt fenn.

A vissza- illetve betelepülés időszakában eleinte mindenki annyi földet vett birtokba, amennyire

szüksége volt, később ezt már szabályozni kellett.

Az Alföldön jórészt az állattenyésztés maradt a fontosabb ágazat. Az Alföld java része még mindig a

vizek világa volt, így a század végére a folyószabályozás, ármentesítés egyre többször merült fel.

Az 1760-as évek udvari gazdaságpolitikája Magyarország mezőgazdaságát kívánta fejleszteni, a

magyar gazdaság önállósuló fejlődése azonban nem volt ínyére. Ezért született az Urbárium 1767-

ben, amely korlátozta a jobbágyi terheket, és ezzel nem engedte a végletekig meggazdagodni a

földesurakat. Ugyanakkor ösztönözte a paraszti termelést.

A magyar kereskedelem fő kiviteli cikkei a mezőgazdaságból kerültek ki (főleg lábasjószág), de félkész

ipari nyersanyagokat (gyapjú, bőr stb) is szállítottunk. A réz és higany exportja állami monopólium

volt.

A magyar ipar fejlődését erősen hátráltatták a Monarchián belüli, belső vámhatárok (1754), amelyek

Magyarországnak a Monarchián belül csupán agrárpiaci szerepet szántak. (Ez a politika az örökös

tartományok fejlesztését célozta meg.

Az ipari valamelyes lendítésére Mária Terézia manufaktúrák alapítására ösztönözte a városokat. Azok

azonban általában kitértek ez elől (a városi vezetés a céhek kezében volt), de azért szórványosan

kialakultak manufaktúrák („fabrikák”).

A század végére már egyre nagyobb igény mutatkozott a helyi manufaktúrák termékei iránt. II. József

uralkodása alatt megugrott a manufaktúrák száma – igaz, ezt az időszakot hanyatlás követte.

Az ország társadalma minden tekintetben élénken tagolt volt. A népesség 80%-át parasztok tették ki,

de ezek is differenciálódtak: voltak köztük telek nélküli zsellérek, töredéktelkesek, egész vagy

többtelkes, esetleg szolgákat (bére) foglalkoztató jómódú parasztok.

Jelentős volt – különösen a század első felében – a migráció, a belső vándorlás. A jobbágy röghöz

kötöttségét az 1767-es urbárium szüntette meg, amely maximálta a jobbágyi terheket, meghatározta

a mezővárosi jobbágyok relatíve előnyösebb helyzetben voltak.

A városi polgárság gazdaságilag erősödött, de politikailag nem volt abban a helyzetben, hogy bármit

tehetett volna a kiváltságolt társadalmi rend megváltoztatására. Sőt, a rendek törekvései arra

irányultak, hogy lehetőleg minél kevesebb szabad királyi város legyen és a polgárok minél kevésbé

avatkozhassanak be a politikába. Etnikailag is sokszínűség jellemezte az országot: a magyarok mellett

német, szlovák, szerb, horvát, román etnikum is megtalálható volt.


12

Az arisztokrácia súlya megnőtt, helyzetük szilárdabbá vált. (különösen a sziléziai háborúk után)

Adómentességükből nem voltak hajlandók engedni (1751), megtartották politikai gazdasági

kiváltságaikat.

A főnemesek általában udvar hű politikát folytattak, hiszen sokan köztük frissen szereztek főnemesi

rangot. A köznevesek a vármegyei élet irányításában vállaltak – hatékonyság tekintetében

megkérdőjelezhető – szerepet, az alsó nemesi rétegek pedig gazdasági helyzetük (paraszti sorshoz

hasonló) miatt a politizálásra nem is gondolhattak. Elvileg a Werbőczy-féle Tripartium alapján minden

nemest ugyanazok a jogok illették, a valóságban azonban éles határvonalak húzhatók.

A vallás kérdése folyamatosnak mondható: a protestáns vallás elismertetéséért szinte az egész

korszakban küzdött a rendiség. Végül II. József türelmi rendelete szabályozta a kérdést: megengedte

a szabad vallásgyakorlatot.

II. József uralkodása alatt Magyarországon felerősödtek a nemzeti érzések.


13

6. Magyarország etnikai viszonyai a XIX-XX. század fordulóján és ennek

következményei Magyarországon a változásokat a napóleoni háborúk indították el. A katonák ellátása miatt nőtt a

gabona és a gyapjúkivitel, egyre több nemes kapcsolódott be a kereskedelembe. A konjunktúra

hatására javult az életszínvonal, s változott a társadalom szerkezete is. A főnemesség hatalmas

földbirtokokkal rendelkezett, korszerűsítette ezeket. A birtokos nemesség a gazdasági fellendülés

hatására jobb körülmények közé került, ám a háborúk végeztével sem akartak lemondani a jobb

életről, ezért sokan eladósodtak, támogatták a gazdasági reformokat. A jobbágyok száma is

növekedett, így egyre kevesebb földön kellett osztozniuk, ez pedig rontott a helyzetükön, megindult

a differenciálódás. A mezőgazdaságból kiszorult népesség – akárcsak Angliában – városokba

költözött, növelve a polgárság arányát, ami a XIX. század közepére már 14% volt; ekkor Pest-Buda

lakossága 148000 körül lehetett.

A reformkori Magyarország etnikailag rendkívül kevert volt, az össznépességnek csak 41,5%-a volt

magyar – a népesség nagyobbik részét németek, szlovákok, románok, ruszinok, szerb-horvátok és

más nemzetiségek tették ki. Ez a sokszínűség ekkor és később is igen sok problémát okozott.

A XIX. század második felében meginduló második ipari forradalom tovább csökkentette a

mezőgazdasági népesség számát. A gyarmatrendszer kialakítása és kiaknázása elősegítette a

szabadversenyes kapitalizmust felváltó monopolkapitalizmus kialakulását.

A népességnövekedéssel és a polgárosodással átalakult a társadalom szerkezete is. A munkásság

létszáma gyorsan nőtt, bár ez a század végére lelassult, viszont a középosztály és az alkalmazotti

réteg száma fokozatosan emelkedett.

Az átalakulás egész Európában lezajlott, nyugatról kelet felé haladva. Ám míg a fejlettebb nyugati

területeken a fent említett módon ment végbe, addig Kelet-Európában a régi és az új társadalmi

csoportok egymás mellett éltek. Az ilyen átmeneti szerkezetet nevezik torlódó társadalomnak.

Közép-Európa a kettő közötti átmenetet képviselte, ahol az együttélés kevesebb konfliktust hozott,

mint keleten.

Az ipari forradalom legjellegzetesebb képződményei a nagyvárosok voltak, amelyek száma gyorsan

nőtt és egyre több ember költözött ide.

A XIX. század második felében Magyarországon nőtt a magyarság aránya: a lakosság 54,5%-a volt

magyar. Ez több összetevő következménye volt. Segítette a természetes szaporulat, a

nagyvárosokban erőteljesen bekövetkező asszimiláció, illetve az, hogy a külföldre vándorolt

népességnek csak kis része volt magyar.

1872-ben Pest, Buda és Óbuda egyesítéséből megszületett Budapest, amelynek lakossága az 1930-as

évekre meghaladta az egymillió főt. A higiéniai viszonyok javulása, az új technikák meghonosodása is

segítette a népesség növekedését.

A XX. században is folytatódott a növekedés, bár ezt az első világháború lassította, mégis az 1920-as

évekre a világ népessége átlépte a kétmilliárdot. A két háború között ismét nőtt a születések,

csökkent a halálok száma, folytatódott a növekedés. A második világháború szintén lassított ezen a

tendencián, de nem állíthatta meg a folyamatos növekedést, ami egészen napjainkig tart.


14

A XX. század második felében a Föld népessége óriási mértékben kezdett növekedni. Ez a folyamat a

születések számának növekedésével és a halálozások számának csökkenésével kezdődött, ezen már

túl vannak a fejlett országok, viszont a fejlődő országokban jelenleg is ez a meghatározó. A fejlett

országokban ezután mind a születések, mind a halálozások száma is csökken, így mérséklődik a

népesség gyarapodása. Ez a folyamat egyre több helyen, pl. Magyarországon népességfogyásba csap

át. Így a világ népessége elérte a 6,2 milliárdot, ami ugyan nem használja ki maximálisan a Föld

eltartóképességét, de az élelmiszer-eloszlás egyenlőtlensége miatt a szegényebb fejlődő országok és

a fejlettek között óriási szakadék alakult ki. A bolygó népességének 80%-a fejlődő országban él, és ez

az arány az előrejelzések szerint tovább fog nőni.

Tehát míg egyes országok túlnépesednek és éheznek az emberek, addig a fejlett nyugat-európai

országok népessége öregedik és számuk csökken. Ez a folyamat jól látható az ún. korfán, ami nemek

és életkor szerinti felbontásban vizsgálja a népességet.

Magyarország népessége 10 millió fő körül van, az öregedő társadalmi szerkezet miatt nő a

halálozások száma ill. a születések alacsony száma miatt ez csökken.

Társadalom:

Nagypolgárság (jobbára zsidók, akik asszimilálódni szeretnének, magyar nyelvet tanulnak

magyar szokásokat vesznek fel, segítették a gazdaságot)

Középpolgárság, kispolgárság (kereskedők)

Parasztság (egyre kevesebb jobbágy, differenciálódás, cselédség)

Proletariátus (szakmunkások, viszonylag jól élnek)


15

III. Egyén, közösség, társadalom

7. Az Aranybulla III. Béla halála után fiai, Imre és András között trónviszály keletkezett. A viszály jó alkalom volt arra,

hogy a főurak újabb és újabb birtokadományokat szerezzenek. A nagybirtoknak ebben az időszakban

3 fajtája volt: az egyházi, a nemesi (világi) és a királyi. A királyi birtok alapja a birtok és a rajta élő

nemesség volt. III. Béla volt az első, aki vármegyét adományozott. A királyi hatalom ezáltal

meggyengült, a nagybitokosok ereje, politikai hatalma pedig tovább nőtt. II. András uralkodása idején

(1205 – 35) a királyi birtokok megfogyatkoztak, az egész vármegyék adományozása megnőtt. („…az

uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke az, hogy nincs mértéke”)

A királyi vármegyerendszer nem volt képes ellátni közigazgatási és katonai feladatait. A

vármegyerendszer felbomlása miatt elveszett várkatonaság pótlására a király gyakran igénybe vette a

feudális urak magánhadseregeit. Katonára ugyanis szüksége volt, mert III. Ince pápa ösztönzésére

keresztes hadjáratot vezetett a Szentfölre, illetőleg több hadjáratot Halicsba. A királyi birtok

csökkenése és a hadjáratok kiürítették a királyi kincstárt.

II. András ezért tudatos politikát folytatott (az új berendezkedés politikáját). A domaniális jövedelem

helyett a királyi jogon szerzett regáléjövedelmekre kívánt támaszkodni. (ami nem volt elég a

hadsereg ellátására). A vámszedés és a sóértékesítés jogát zsidó és izmaelita bérlőknek adta. Pénz

kamarákat állított fel, amelyek a pénzt egy évben több alkalommal is bevonták és helyette egyre

kevesebb ezüstöt tartalmazó új pénzt bocsátotta ki (pénzrontás). A kötelező csere alkalmat adott a

pénzverési illeték, az ún. kamara haszna beszedésére. Mindez a parasztok számára jelentett újabb

terheket. Elkeseredésük fokozódott, amikor egyes egyháziak a tized pénzben való kifizetését

követelték.

A királyi hatalom hanyatlása nagy veszélyt jelentett a királyi vitézek, a szerviensek számára. Nemcsak

a királyi birtokokat, hanem a közbeékelt területeket és tulajdonosaikat, a királynak katonai

szolgálattal tartozó és tőle személyében függő közép- és kisbirtokosokat is igyekeztek hatalmuk alá

vonni. Hasonló sors várt a várjobbágyokra is. Mindkét réteget az fenyegette, hogy állandó

katonáskodásra kényszerültek a nagybirtokosok magánhadseregeiben.

Eltérő okok miatt ugyan, de szinte az egész társadalom szembekerült a királyi hatalommal. Az

elégedetlenség társadalmi mozgalommá alakult. A várnépek és a parasztok támogatásával 1222-ben,

a fehérvári törvénylátó napon kényszerítették a királyt, hogy jogaikat törvényben, az Aranybullában

erősítse meg. Az 1222-ben kiadott Aranybulla 31 cikkelyből állt, a szervienseknek biztosított jogot:

adómentesség, a haza védelmében katonáskodni kötelesek, személyes szabadság, szabad

végrendelkezés, csak a király vagy a nádor intézkedhet felettük, megtiltja az egész vármegyék

eladományozását, 31.pont: ellenállási záradék: kényszeríthetik a királyt az Aranybulla pontjainak

betartására. Megvalósítása azonban a királyi hatalom erőtlensége miatt elmaradt.

A 2. kiadásra 1231-ben került sor, kihagyták belőle a tized pénzbeli szedésének tilalmát, és az

ellenállási záradék helyébe ez került: az esztergomi érseknek joga van kiközösíteni a királyt, ha nem

tesz eleget az Aranybulla pontjainak.

A szervienseket nem védték meg a bulla cikkelye a nagybirtokosok önkényeskedéseitől, ezért

szervezkedni kezdtek érdekeik érvényesítéséért. 1232-ben a Zala megyei szerviensek szervezkedni


16

kezdtek, ettől számítjuk a nemesi vármegye kezdetét. A XIII. századtól sorra megalakultak a nemesi

vármegyék, a földbirtokosok önkormányzati szervei.

II. András törvénykönyve az Andreanum volt, melynek 1224-es kiadásával oltalmat és privilégiumokat

biztosított a dél-erdélyi hospeszeknek.

1) Szerviensek:

személyes szabadságuk,

birtokaik védelme

öröklési szabadság,

adómentesség,

birtokaikon alávetett népesség felett állnak

megyésispánok nem ítélkezhetnek felettük csak pénz és tized ügyekben, de ők

ítélkezhetnek a birtokaikon élőkön

az országon kívülre nem kötelesek a királlyal hadra kelni, ám védelem esetében

mindenkinek egyetemlegesen fel kell vonulnia

ha szerviens fiú örökös nélkül hal meg lánya örökli birtoka negyedét, a többivel azt csinál,

amit akar

2) Jobbágyok ( a király főtisztviselői, előkelő urak) ne nyomják el a szegényeket, ki ne fosszák

őket bármerre utazzanak is.

3) Várjobbányokat a Szent Királytol (I. István) rendelt szabadságban kell megtartani.

4) Várnép védelmében: meg kell büntetni azt az ispánt aki a földjüket feldúlja.

5) Az „új berendezkedés” felülvizsgálata

egész vármegyéket nem adományoz

senki se viselhet 2 méltóságot, csak a : király, királyné, nádor, bán.

kötelező megtartani a székesfehérvári törvénynapokat.

itt a nádor legfőbb bírói jogkört kapott.

6) Pénzrontás ellen: az új pénz egy évig maradjon használatban, + megtiltotta zsidók és

izmaeliták jogát a pénzverés-, vám-, és sóbérletre.

7) A tizedet senki se tartozzék pénzben megváltani, (hanem ahogy a föld hozza).

8) Ellenállási záradék „ ha mi vagy utódaink közül valaki valamely időben ezen

rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva mind a

püspököknek, mind a többi jobbágynak (főembereknek) és az ország nemeseinek joga, hogy

hűtlenség vétke nélkül ellenálljon nekünk és utódainknak.”


17

8. Hunyadi Mátyás uralkodói portréja Mátyás 1443-ban Pozsonyban született. A kornak megfelelő lovagi nevelést kapott (tanítója Vitéz

János váradi püspök volt), de emellett humanista szellemben egyház- és államjogot, művészeti

ismereteket, orvostudományt és latint is tanult.

Hunyadi János halála után két fia közül az idősebb, László lett a Hunyadi család feje. V. László azonban

kinevezte rokonát, Cillei Ulrikot főkapitánynak, s rá akarta szorítani Hunyadi Lászlót, hogy minden

királyi erősséget és jövedelmet Cilleinek adjon át. Hunyadi László Cilleit Nándorfehérvár várába csalta

és megölette. V. László megtorlásul ígérete ellenére elfogatta a két Hunyadit és felségsértés címén

Lászlót Budán 1457-ben kivégeztette, Mátyást pedig prágai udvarába vitte fogolyként.

V. László azonban 1457-ben váratlanul meghalt. A Hunyadi-család az uralkodó halálát hírül véve

azonnal lépéseket tett Mátyás királlyá választása érdekében. Vitéz János megegyezett Podjebrád

György cseh kormányzóval Mátyás kiadatásáról, Szilágyi Mihály – Mátyás nagybátyja – pedig 1458

elején, Szegeden megállapodott Garai László nádorral. Szilágyi Garai bántatlanságát, a nádor Mátyás

támogatását ígérte. Nyomatékul Szilágyi 15 ezer fegyverest vonultatott fel a királyválasztó

országgyűlésre. A főpapok és főurak tanácsa 1458 januárjában elfogadta királyul Hunyadi Mátyást, s

az összegyűlt köznemesek kikiáltották királlyá. A 15 éves Mátyás csak ezután tért haza és foglalta el a

trónt (intronizálták = trónra ültették, ugyanis megkoronázni még nem tudták, mert a korona

Habsburg III. Frigyes császárnál volt).

Mátyás (1458-1490) határozottan kezdte uralkodását. A korábbi megállapodásokat felrúgva

leváltotta Garai László nádort. Az öt évre mellé kormányzónak kinevezett Szilágyi Mihályt a török

ellen küldte harcolni (számítása bevált: Szilágyi fogságba esett és megölték).

Letörte a Garai-Cillei liga lázadását és elhárította a velük szövetkező III. Frigyes támadását.

Legyőzte a Felvidéken berendezkedett huszita Jan Giskrát is, akinek végül Arad megyében adott

birtokokat és katonáit zsoldosként alkalmazta.

1463-ban Bécsújhelyen békét kötött III. Frigyessel:

Frigyes átadta a koronát, de 80.000 forintot kért a „korona megőrzéséért”. Megtarthatta a magyar

királyi címet, Mátyást fiává és szövetségesévé fogadta, és elérte, hogy ha Mátyás törvényes örökös

nélkül hal meg, a Habsburgok örököljék a magyar trónt.

Mátyást a visszakapott koronával 1464-ben koronázták meg.

Mátyás király reformokkal igyekezett működőképesebbé tenni az államot. Átalakította a királyi

tanácsot. A napi ügyek intézésére egy szűkebb tanács működött a király mellett, s a nagyobb

testületet csak a különösen fontos döntések alkalmával hívta össze. Ez elősegítette az ügyek

folyamatos intézését.

Mátyás ki akarta vonni a jövedelmek nagy részét a rendek és a bárók ellenőrzése alól. Ezért 1467-ben

felállította a kincstartóságot, melynek élére nem nemest, hanem köznemesi és polgári származású

szakembereket állított (pl. Ernuszt Jánost).

Növelni akarta a királyi kincstár bevételeit, ezért:


18

Az 1467-es országgyűlésen megszüntették a kamara hasznát

Új néven és új módon vetették ki a kapuadót. Királyi kincstár adója lett a neve. A király háztartások

szerint vetette ki a kincstári adót (füstpénz). A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer

is beszedett rendkívüli adónak is, amelyeket a háborúk költségeire fordítottak. A kincstári adót és a

rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi 1 forintra rúgott.

Mátyás adóinak gazdasági alapját a XV. századi fellendülés és a paraszti árutermelés jelentette.

A harmincadvámot is új néven szedték be (koronavám): így a távolsági kereskedelem új behozatali és

kiviteli vámját minden kereskedéssel foglalkozó embernek fizetnie kellett, az addig a fizetése alól

mentességet szerzetteknek is.

Mátyás jövedelme évi 500-750 ezer aranyforint volt (ez kb kétszerese a Zsigmond-kori királyi

bevételeknek), de rendszertelenül folyt és nagy részét a hadsereg fenntartása emésztette fel.

A király elsősorban az adókból, valamint a sójövedelemből, a pénzverő- és bányakamarák hasznából

töltötte fel kincstárát.

Mátyás államszervezeti reformjaiban is a báróktól való függetlenedésre törekedett:

összevonta a nagykancelláriát és a titkos kancelláriát, létrehozta az új királyi kancelláriát,

melynek élére Vitéz Jánost nevezte ki.

átszervezte a bíróságokat is, megalakult a királyi személyes jelenlét bírósága, melynek élére

az országbíró helyett egy királyi hivatalnok, a személynök került.

A török fenyegető közelsége miatt és mivel Mátyás nem dinasztikus úton került hatalomra, a hatalom

megtartása érdekében feltétlenül szüksége volt a báróktól és a nemesektől független, hozzá kötődő

hadseregre, ezért zsoldossereget állított fel (Fekete Sereg), mely háború esetén 15-20 ezer fős volt,

magját Giskra huszita harcosai jelentették, de lengyel és német zsoldosok is voltak benne. Négy

fegyvernem volt a seregben: nehézlovasság, könnyűlovasság, gyalogság és tüzérség. Hadvezérei:

Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Hag Ferenc, Haugwitz János.

A zsoldos hadsereg megszervezése az uralkodói biztonságot jelentette Mátyás számára.

Mátyás folytatta a déli végvárrendszer kiépítését. A külső vonal az Al-Dunától az Adriáig húzódott, a

belső vonal részei: Karánsebes, Lugos, Temesvár, Pétervárad, Bihács.

A gótikából a magyar reneszánszba való átmenetnek Mátyás kora tekinthető. Mátyás udvara a

humanista műveltség egyik központja lett, mely az uralkodó és a környezette céltudatos munkájának

eredménye volt. Mátyás udvarát több humanista is felkereste (leghíresebbek: Antonio Bonfini,

Galeotto Marzio) és jelentős volt Mátyás könyvtára, a Corvina.

Mátyás életműve befejezetlen maradt, intézkedései ideiglenesnek bizonyultak, ugyanis nem volt

törvényes utóda, így halála után újra a főurak kezébe került a hatalom. Az ország gazdasági

teljesítőképessége határán volt. A jobbágyságra óriási adóterhek hárultak, ezt sokáig fenntartani erős

királyi hatalom nélkül nem lehetett, a polgárság pedig még nem volt elég erős. A nép emlékezetében

azonban a törvényeket betartató („igazságos”), a kultúrát pártoló, az országot az európai politikában

is jelentős állammá tevő uralkodó alakja maradt meg.


19

9. Magyarország a reformkorban

A feudalizmus bomlásának jelei a gazdasági életben és a társadalomban

a) Mezőgazdaság

Hazánk agrárország. A XIX. sz. első felére a földesurak kiterjesztik a majorsági területet árutermelés

céljából. Ezáltal saját vagyonunk a haszon miatt gyarapszik. (Nagyobb majorság. Eredmény: több árut

tudnak termelni, több a haszon, nagyobb a bevétel). Jellemző maradt a robot, a háromnyomásos,

külterjes gabonatermesztés.

Mint látható, a földbirtokosok vagyona nőtt, de a kézben lévő pénzt nem a birtokok fejlesztésére

használták föl, hanem elherdálják.

Néhány előnyös helyzetben lévő nagybirtokos – az ország nyugati, északnyugati peremén – arra

használja föl a konjunktúrát, hogy birtokát korszerűsítette. A korszerűsített nagybirtokon elterjedt a

vetésforgó. Vasekét, vetőgépet használtak, képzett gazdatiszteket alkalmaztak. Példájuk egyre

vonzóbb lett, követésük azonban a tőkehiány miatt a legtöbb birtokos számára szinte lehetetlen.

Magyarország a mezőgazdaság szempontjából nem sokat lépett előre. Amikor bekövetkezett a

dekonjuktúra, elhanyagolt gazdaságok és a rossz minőségű, eladhatatlan termények jellemezték Mo.

mezőgazdaságát. (Ennek következménye, hogy a nemesség nagy részénél válsághelyzet alakul ki.)

b) Ipar

A napóleoni háborúk alatt fölvirágzott a kontinentális kereskedelem. Hatására nálunk is új

manufaktúrák keletkeznek. Fönnmaradt viszont a kézműipar céhes szervezete. A dekonjuktúra ideje

alatt visszaesés figyelhető meg. A kereskedelem, a kézművesipar és a manufaktúrák fejlődése leáll.

A megkülönböztető vámpolitika elvágta Mo.-t hagyományos kereskedelmi partnereitől, és az örökös

tartományok piacává tette. (Mindez hatással volt a társadalom alakulására is.)

c) Társadalom

A társadalom felső rétege differenciálódik. Van a nemességnek egy kis csoportja, akik

meggazdagodnak. A nemesség jelentős része viszont (kis- és középnemesség) elszegényedik. Eladási

nehézségekkel küszködnek, hiteleket kell felvenniük, nem tudnak fizetni, elszegényednek,

nincstelenné válnak. Így kialakul a BOCSKOROS nemesi réteg. Számuk kb. 700.000. Életformájuk,

műveltségük nem különbözött a parasztétól. A nagybirtokot gyűlölték, de előjogaikhoz görcsösen

ragaszkodtak.

A parasztság is differenciálódik. A parasztság felső rétegének sikerül az árutermelésbe

bekapcsolódnia. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s

fölhasználták a nincstelenek munkaerejét. A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek.

Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárultak termelőeszközeik elveszítéséhez, nem biztosították

munkaerejük kihasználását.

A társadalom harmadik csoportja a munkások, kiknek száma a konjuktúra idején igen kevés. A

polgárság Mo.-n gyenge, mert a lehetőségek nem olyan nagyok. A hivatalokat, tisztségeket a

nemesség képviseli.


20

Az értelmiségi réteg a legalsóbb társadalmi rétegből termelődik ki. Anyagilag nem ellátottak. A

módosabb réteget a jobb családból származók alkotják. A reformok és a polgárosodás legelszántabb

hívei az értelmiségiek köréből kerültek ki.

Széchenyi programja

A reformkor elindítója gróf Széchenyi István volt, aki 1825-ben az országgyűlésen felajánlja egyéves

jövedelmét arra, hogy létrejöjjön a MTA. Ezen az országgyűlésen sok más probléma is felvetődik (pl.:

jobbágykérdés, kultúra). A felajánlás helyszínén 154.000 pengő gyűlik össze, amit 8-10 nemes adott

össze. Ez az, ami elindítja a reformokat. Ezen az országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál veti fel a

jobbágykérdést. Ez óriási felzúdulást vált ki. A nemesek első reakciója, hogy elzárkóznak a

gondolattól.

Széchenyi édesapja, Széchényi Ferenc, aki sokat tett az országért. Létrehozta a Nemzeti Múzeumot és

a Széchényi könyvtárat. Anyja a Fastetich családból származott. Ő is a haladó gondolkodásúak közé

tartozik.

Széchenyi fiatal korában sokat katonáskodott és utazgatott. Így jutott el Angliába is. Itt alakultak ki

reformgondolatai. Mikor visszatért, még élesebben látta a különbségeket Nyugat-Európa és Mo.

között.

Gondolatai:

Jobbágykérdés. Azt állítja erről, hogy Magyarország mezőgazdasága azért elmaradott, mert a

jobbágyokat semmi nem ösztönzi a munkára, mivel a munkájukért bért nem kapnak. Viszont a

terményfelesleg kevés arra, hogy jó életet teremtsenek maguknak. (Széchenyi erre nem talál

megoldást. Ő sem tudott volna igazán jobbágyai nélkül élni.)

A Hitel című munkájában felfedezi azt, hogy a nagybirtokosok gazdaságfejlesztő tevékenységének

legnagyobb gátja az ősiség törvénye. (Vagyis a birtok nem eladható, nem adományozható, hanem

csak örökölni lehet. Ennek következményeként a birtokosoknak ha nincs pénzük, nem tudnak eladni

a földjükből, aminek árából kifizetnék az adósságukat.)

Nincsenek bankok, nem tudnak hitelt felvenni, mert a bankárok nem látnak fedezetet a pénz

visszafizetésére. (Ezt is az ősiség törvénye gátolja.) Széchenyi szerint az ősiséget kellene teljesen

eltörölni.

Másik két könyve a Világ és a Stádium. A Stádiumban 12 pontban foglalja össze gondolatait.

Eme pontok:

törvény előtti egyenlőség

megyei ügyvédeket hiányolja

nemesi adóztatás

hitel

ősiség eltörlése

le kell vezetni az örökösödési ellentéteket

vizek, utak elrendezése

országgyűlési tárgyalások

belvámok


21

monopóliumokat eltörölni

hatósági árszabás (maximális)

Ez a három könyv elméleti munkájának eredménye. Mo. és Ausztria kapcsolatával is foglalkozik. Nem

volt híve a függetlenségnek Széchenyi. Ő nem akart Ausztriától elszakadni. (Kossuth és Széchenyi közt

ez adja a fő ellentétet.)

Gyakorlati munkái

a Duna szabályozása

Lánchíd (Megtervezéséhez és megépítéséhez sok pénzt ad. Angliában ismerte meg Klark

Ádám építészt, akit meghívott a Lánchíd építéséhez.)

gőzhajózás megindítása (Balatonon a kisfaludi hajó)

Tisza szabályozása

lóverseny meghonosítása

lótenyésztés

hengermalom építése

vasútépítés (1846-ban indul meg először a vasút.)

Kossuth programja

Kossuth először az 1832-36-os országgyűlésen tűnt fel. Döntő szerepe volt a nyilvánosság és az

országos közvélemény megteremtésében. Kézzel írott, majd nyomtatásos újságát, az Országgyűlési

Tudósításokat kézről-kézre adták. A reakciót maró gúnnyal, a reformeszméket tisztelettel és

lelkesedéssel kommentálta. Tehetsége már ekkor sok hívet teremtett a reformok ügyének.

I. Ferenc halála után a hatalom Metternich kezében összpontosult, aki az erőszak, a megfélemlítés

eszközét alkalmazta. Az országgyűlési ifjak után Kossuth következett. Betiltották új lapját, a

Törvényhatósági Tudósításokat, melyben az országgyűlés feloszlása után a megyei ellenállást

élesztette. Ellenszegült, ezért „hűtlenség” vádja alapján börtönbe hurcolták.

1839-40-ben ülésező országgyűlés nemcsak az önkéntes örökváltság és az ipari ütemek

engedélyeztetését érte el, hanem a politikai foglyok amnesztiáját is. Kossuth a börtönben

nemzetgazdaságtant és angol nyelvet tanult. 1841 januárjától Kossuth főszerkesztője a Pesti

Hírlapnak, ezt a lehetőséget azért kapta, mert a kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az

anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét.

Kossuth zsenialitása viszont új fegyvert teremtett: a modern újságírást. Politikai vezércikkei sorra

vitték a gazdaság és a politika valamint a társadalom égető problémáit, egységes programmal

ötvözve, és kiegészítve az addig fölmerült reformgondolatokat. Kossuth független nemzeti államot

akart. Ez a Habsburg Birodalmon belüli gazdasági és politikai magyar különállást jelentett. Azt

hirdette, hogy a nemesség nem birkózhat meg az új haza és új társadalom teremtésének feladatával

az egész nép támogatása nélkül.

A szövetség ára:

szabad, korlátozás nélküli földtulajdon a parasztoknak

közteherviselés, a nemesek megadóztatása

kötelező örökváltság állami támogatással


22

népképviselet

Programja tartalmazta a polgári tulajdonviszonyok és a polgári egyenlősé megvalósításának

körvonalait. Kossuth látta, hogy a polgári átalakulás megvalósítása a közép nemességre vár, mert a

hazai polgárság gyönge, és nem is magyar.

Nem mondott le a polgárság erősítéséről és magyarosításáról sem.

Kossuthnak nagy része volt az Iparegyesület, majd a magyar Kereskedelmi Társaság létrehozásában.

Az első ipari kiállítás (1842) alkalmával Kossuth meggyőződött arról, hogy a fejlettebb osztrák és cseh

ipar közös vámterülettel megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. Ezért védővámokra van szükség.

Az 1843-44-es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert, de a

király elhalasztotta a kérdés érdemi tárgyalását. Az ellenzék ekkor a magyar ipar védelmére

társadalmi szervezetet, Védegyletet (1844) alakított. Az ide belépők vállalták, hogy 6 éven át csak

akkor vásárolnak külföldi árut, ha a megfelelő hazai termék hiányzik.

Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok valamennyien Kossuth mellé, azok a viszonylagos

gazdasági és polgári átalakulás demokratikus programja mellé álltak. Ezen mit sem változtatott, hogy

1844-ben kiütötték kezéből legjobb fegyverét, a Pesti Hírlapot.

Széchenyi és Kossuth vitája

Széchenyi sohasem tagadta meg eszméit. Az idő azonban túllépett rajta. Széchenyi látszólag Kossuth

modorát, igazából azonban reformrendszerét támadta. Nem akart Béccsel ujjat húzni, félreértette a

kétszínű taktikát és felülről jövő reformokban reménykedett.

Széchenyit a Pesti Hírlap cikkei, a vitarovatának, a Kelet népének kiadása készteti vitára. Később

azonban Széchenyi elszigetelődött.

A reformkor legfontosabb vívmányai

A XIX. század folyamán az európai nemzetek a feudalizmusból a polgári nemzetállam és a tőkés

gazdasági rendszerbe vezető út különböző állomásain voltak, de a fejlődés mindenhol érezhetővé

vált.

Az 1830-as években forradalmi hullám bontakozott ki, amely elsősorban a Szent Szövetség

konzervatív rendszere ellen irányult, egyúttal megnyitotta az utat a polgári átalakulás és az azt

elősegítő liberalizmus előtt.

Nyugaton a gazdasági és a társadalmi fejlődés egybeesett, a liberális eszméket a polgárság képviselte,

amely falhasználta az új ideológiát saját hatalmának kiépítésére, ezzel szemben Kelet-közép

Európában a politikai függetlenség és a területi egység – végső soron a polgárság – hiányában a

liberalizmus erősen nemzeti színezetet kapott.

Az Osztrák Birodalmon belül nagyon eltérő fejlődés figyelhető meg, míg az osztrák és cseh

tartományokban nyugat-európai minta szerint megkezdődött az iparosodás és megerősödött a

polgárság, addig Magyarország megmaradt agrárországnak, a birodalom többi tartományának

nyersanyag szállítójának. Az ipar kialakulását többek között a megmerevedett céhes ipar akadályozta,

de emellett a polgárság számaránya is alacsony volt (ráadásul a polgárság nagy része német

anyanyelvű volt). Az idegen nyelvű és érzelmű polgárság helyett a nemesség egy része állt a nemzeti

liberalizmus élére, fő követelésű a nemzeti önrendelkezés volt, és bár eleinte a társadalmi


23

változásoktól kiváltságait féltette, a társadalmi helyzet változása arra kényszerítette őket, hogy a

polgárosodás útjára lépve feleljenek meg a kor követelményeinek.

A magyar reformkor az 1830-as években született meg, elsősorban az Európán végigsöprő forradalmi

hullám hatására, amely egyrészt a nemességen belüli reformtörekvéseket erősítette, másrészt a

szétváló rendi ellenzéket állásfoglalásra kényszerítette. A reformkornak három jól elkülönülő

irányzata figyelhető meg:

1. Széchenyi és Wesselényi irányzata (1830-tól)

2. Kossuth politikája (1840-es évek eleje)

3. Centralisták irányzata (1840-es évek közepe)

A reformmozgalmak elindítója Gróf Széchenyi István, akit utazásai során (Anglia, Törökország,

Görögország, Nyugat-Európa) szerzett tapasztalatai arról győztek meg, hogy életét a haza

felemelkedésének szentelje.

1825-ben létrehozza a Magyar Tudományos Akadémiát, amelynek céljaira egy évi jövedelmét

ajánlotta fel. Jelentős írói munkássága is, híres könyvei: Hitel (1830, a hitel kérdése mellett foglalkozik

a feudalizmus lebontásának módjával is), Világ (ez válasz Desseffy Józsefnek a Hitel bírálatára írt

művére, a Taglalatra), és a Stádium (1843, amely a reformprogram első konkrét leírása). Az elméleti

mellett nagyon fontos volt a gyakorlati munkássága is, nevéhez fűződik a Tisza szabályozása, a

lóversenyzés és lótenyésztés megszületése, a dunai gőzhajózás és az első állandó kőhíd (Lánchíd) Pest

és Buda között. A közteherviselés és a kultúra szószólója volt.

A reformkor liberálisai túl békésnek találták Széchenyi programját, kevesellték a lényeget, a

társadalom egészét érintő reformokat, nem értettek egyet az arisztokrácia vezető szerepének

konzerválásával sem, de vitathatatlan érdemeket szerzett (ezt még ellenfele, Kossuth Lajos is

elismerte) a nemzet felrázásában, a társadalmi reformok előkészítésében.

Az 1832-1836-os országgyűlésen az ellenzék vezéralakja az a Wesselényi Miklós volt, aki barátságot

kötött Széchenyivel, majd együtt járták be Európát, de a polgári átalakulás és a nemzeti követelések

összekapcsolásával politikája eltávolodott Széchenyitől. A megerősödött Bécs a reformmozgalmak

elfojtásába kezdett, amely támadás fő célpontja Wesselényi lett, akit 1835-ben perbefognak és

bebörtönöznek. Bécs lépése nem érte el a kívánt hatást, az erőszak csak növelte az ellenzéki

érzelmeket, ezért taktikát változtatva megpróbálta kisebb reformokkal leválasztani a jobb módú

nemeseket a reformmozgalomról. Ennek értelmében született döntés az 1839-1840-es

országgyűlésen az önkéntes örökváltságról, valamint a kedélyek megnyugtatása céljából a politikai

foglyok amnesztiát kaptak.

A második irányzat vezéralakja Kossuth Lajos, aki elszegényedett nemesi családból származott, és

képzett jogász volt. Kossuth hírnevét az általa szerkesztett Országgyűlési Tudósítások, majd a

Törvényhatósági Tudósítások című újságaival (amelyeket a cenzúra elkerülése érdekében

magánlevélként kaptak meg a címzettek, a megyék) alapozta meg. Tevékenységéért bebörtönözték,

majd szabadon bocsátása (1841) után megbízást kap a Pesti Hírlap szerkesztésére. Szerkesztésében

az újság népszerű és megbízható hírforrássá vált, politikai programját pedig vezércikkekben fejtette ki

Kossuth. Kossuth politikáját középutasnak nevezhetnénk, elsődlegesnek tartotta az önrendelkezés


24

kérdését, bár a Habsburg Birodalommal való szakítást ellenezte. A reform folyamatok vezető

erejének a kiváltságait elvető, a közteherviselést elfogadó középnemességet szerette volna látni. Az

örökváltságot viszont csak kármentesítéssel összekapcsolódva tudta elfogadni.

Kossuth nevéhez fűződik az Országos Védegylet megalakítása (1844), amely összefogva a reform erőit

előkészítette egy ellenzéki párt létrejöttét. Ezen kívül felkarolta a nemzeti ipar ügyét, mert a nemzeti

fejlődés zálogát a gazdasági önállóságban látta, amihez védővámokkal támogatott nemzeti piac

létrehozása szükséges.

Az 1840-es évek közepén jelent meg a harmadik, mindegyik közül a legradikálisabb irányzat, a

centralistáké. Tagjai fiatal, lelkes értelmiségiek voltak (pl. Szalay László, Trefor Ágoston, Madách Imre,

báró Eötvös József), akik fennálló rendszer mellett a vármegyerendszert is elutasították, új, polgári

intézményrendszer létrehozását tartották szükségesnek. Bár önálló politikai szereplésük csak rövid

ideig tartott (1846-ban ért véget), de hatásukra olyan fogalmak kerültek a köztudatba, mint a polgári

parlamentarizmus, a felelős kormány vagy a népképviseleti országgyűlés.

A következő (1843-1844) országgyűlés sem hozta meg a kívánt reformokat, ami felhívta a figyelmet

az ellenzék egységének megteremtésére. A kormányzat mérsékelt reformokat hozott csak, ezek közé

tartozik az adminisztrátori rendszer létrehozása, ami Apponyi György alkancellár nevéhez fűződik, a

célja pedig a megyékben gyakorolt befolyás növelése volt.

1846-ban Kossuth ismét felvetette az úrbéri viszonyok megszüntetését és az egységes

közteherviselés bevezetését (ennek apropója a galíciai parasztfelkelés volt). Az ellenzéki összefogás

ismét elmaradt (meghiúsítva Kossuth tervét), ezt kihasználva a kormánypártiak, hogy létrehozzák az

első modern polgári pártot Mo.-n, a Konzervatív Pártot (1846), amelynek programja a fontolva

haladás lett.

Az élesedő politikai küzdelem halaszthatatlanná tette az ellenzék szerveződését, 1847-ben Batthyány

Lajos vezetésével létrejött az Ellenzéki Párt, amelynek programját az Ellenzéki Nyilatkozat

tartalmazta. Az utolsó rendi országgyűlésen sem születtek meg az áttörést jelentő reformok, a

reformpolitika megfeneklett, ebből az állapotból csak a következő évben végigsöprő európai

forradalmi hullám zökkentette ki.


25

10. A két világháború közötti magyar társadalom jellemzői

A „tömegek lázadása”

Az európai kortársak többsége úgy érezte, hogy az első világháború igazi határkő a történelemben,

olyan hatású esemény, amely után semmi sem marad ugyanaz, mint korábban: államok születtek és

tűntek el, megváltoztak a társadalmi viszonyok, a mindennapi élet, maguk az emberek is.

Ha meg akarták ragadni, hogy miben állnak koruk legfontosabb változásai, gyakran emlegetett

divatos kifejezéseket használtak, mint például az „amerikanizáció”, a „generációs ellentétek” vagy a

„tömegek lázadása”. A változások üteme az Egyesült Államokban volt a leggyorsabb, s a modern

tömegkommunikáció segítségével világszerte terjedtek az onnan származó új szokások, divatok. A

háborút követően kiéleződtek a generációs problémák: a nagy traumán, a lövészárkok poklán

keresztülment generáció képviselői voltak a lázadás, az újítások legeltökéltebb képviselői. A

„megfontolt” „boldog békeidőkkel” szemben még a politikai mozgalmak is „fiatalságukat”

hangsúlyozták.

Gyorsuló idő·

A korábban elkezdődött változások fokozatosan gyorsultak fel, s váltak tömegessé. A fejlett és a

közepesen fejlett országokban tovább csökkent a mezőgazdaságból élők aránya, s nőtt az iparban és

a szolgáltatásokban dolgozóké, nőtt a városokban élők száma, emelkedett az iskolázottság szintje,

javult az egészségügyügyi ellátás. A világ össznépessége, amely a XIX. század első évtizedeiben érte el

az egymilliárdot, a húszas évek közepén átlépte a kétmilliárdot. A két világháború között folytatódott

a születések számának csökkenése. Mivel azonban ez együtt járt a halálozások számának

csökkenésével, nőtt az össznépesség száma szinte valamennyi európai országban. A világon minden

negyedik ember európai volt.

A változások időnként ellentmondtak egymásnak: miközben például a közlekedés és a hírközlés

fejlődésének hatására a „Föld összezsugorodott”, egyre gyorsabban jutottak el a hírek a világ szinte

minden pontjára, s nem maradt érintetlen egyetlen hely sem, az államok többsége megpróbálta

korlátozni, ellenőrzése alá vonni az emberek, áruk és eszmék szabad áramlását.

Tudomány és technika·

A változásokat számos tudományos és technikai újdonság, felfedezés segítette. A két világháború

közötti időszak nagy technikai vívmányai korábbi korszak találmányainak tökéletesítésével születtek

meg (repülőgép, autó).

A világháború előtti években korszakalkotó tudományos elméletek születtek. Albert

Einstein relativitáselmélete,Ernest Rutherford radioaktív bomlásra vonatkozó kísérleti

eredményei Niels Bohr atom-modellje új lendületet adtak a húszas-harmincas évek kutatásainak. A

két világháború között született meg az új tudományág, akvantummechanika, amelynek tudományos

jelentőségén túl fontos világnézeti hatásai is voltak. A korábbi mechanikus világkép alapján nem volt

ugyanis megmagyarázható számos új kísérleti eredmény. Az atomfizika elméleti eredményeinek

gyakorlati következményei is lettek. Az első kísérleti atomreaktort 1942-ben a Chicagói Egyetemen

helyezték üzembe, az atombombát a második világháború végére sikerült előállítani.

A technikai fejlődés a két világháború közötti korszakban tömegek számára tette lehetővé a korábban

csak kevesek által használt újdonságokat. Ekkor jelentek meg a kényelmes, könnyen kezelhető


26

fényképezőgépek, amelyekkel a harmincas évek közepétől már színes képeket is lehetett készíteni.

Az elektromosságot a háztartásokban már nem csak világításra, hanem háztartási gépek

működtetésére is használták. A műanyag hasznosítása ekkor vált tömegessé, a plexi, a PVC a

mindennapi tárgyak sokaságában jelent meg.

Az orvostudományban is jelentős felfedezések születtek. A vitaminok felfedezésének hatására

számos, korábban elterjedt betegség tűnt el a fejlett országokban, mint a skorbut, az angolkór és a

vészes vérszegénység. Az Alexander Fleming által felfedezett penicillin a baktériumok elleni

küzdelmet tette sikeressé. Fontos védőoltásokjelentek meg, amelyek a sárgaláz, a tetanusz, a

tuberkulózis, a diftéria megelőzésére szolgáltak. Az inzulinfelfedezése a cukorbetegek életesélyeit

javította nagymértékben. Számos korábbi felfedezés ( röntgensugárzás, a vércsoportok elkülönítése)

eredményeként új eljárások jelentek meg a diagnosztikában és a műtéti eljárásokban.

Tömegkultúra és tömegsport A századfordulón megjelent avantgárd folytatásaként újabb és újabb

irányzatok bukkantak fel a művészetekben a két világháború között, mint a dadaizmus, a kubizmus, a

szürrealizmus, a futurizmus, a konstruktivizmus és az expresszionizmus. Az avantgárd művészei

radikálisan szakítottak a hagyományos művészi szemlélettel, igen gyakran tudatosan használták a

megbotránkoztatást a hatáskeltés eszközeként, s képviselőik gyakran politikailag radikális

irányzatokhoz csatlakoztak. Ezek az irányzatok azonban nem csak indulatokat váltottak ki a

közönségből, hanem értetlenséget is. Az ún. magas kultúra és a tömegkultúra szétválása ezekben az

évtizedekben vált véglegessé.

Az életkörülmények változásaival – urbanizáció, fizetett szabadidő, javuló kereseti lehetőségek –

azonban egyre többen váltak a tömegek szórakoztatására kiépülő új iparágak termékeinek

fogyasztóivá.

Megkezdődött a kereskedelmi, a közszolgálati és a szórakoztató rádiózás, s a harmincas évek már

ennek első virágkorát hozta. A mozikban a némafilmet kiszorította a húszas évek végén megjelenő

hangosfilm, s a korszak végén már színes filmek is készültek (Rudolf Valentino, Charlie Chaplin, Greta

Garbó). A filmgyártás üzleti vállalkozás lett. A képregények és a rajzfilmek „sztárjai” (Tarzan, Miki

egér, Superman) ekkor születtek vagy váltak igazán ismertté.

A zenében világszerte hódított az amerikai eredetű dzsessz, s az olyan táncok, mint a shimmy, a

charleston és a tangó. A korszak kedvelt szórakozóhelye a kabaré lett.

Hasonló folyamatok zajlottak a sport területén is. A sportolás egyre több ember szabadidős

tevékenységévé vált, s ezzel párhuzamosan professzionalizálódott is, üzletté vált, a versenyeket

egyre nagyobb fizetőképes tömeg figyelte. A XIX. Század végén feltámasztott olimpia a két

világháború között vált „nagyüzemmé”, s ekkor rendeztek külön téli olimpiákat is, ekkor

versenyezhettek először nők is. Ekkor vált szokássá, hogy a versenyzők esküt tesznek, hogy felvonják

az ötkarikás lobogót és meggyújtják az olimpiai lángot. A politika nem maradt távol a játékoktól:

1920-ban nem indulhattak vesztes országok.

A nők helyzete· A nők tömeges munkába állását sokan átmeneti szükségmegoldásnak hitték a

világháború alatt. A változás azonban tartósnak bizonyult: a két világháború között a városi nők

jelentős része munkát vállalt. A nők nagyobb aktivitása eldöntötte a századfordulón kezdődő vitákat

a nők politikai jogairól: a legtöbb európai országban választójogot kaptak. A politikai jogok még nem


27

jelentettek teljes egyenjogúságot: a nők általában alacsonyabb bért kaptak, mint a velük azonos

munkakörben dolgozó férfiak, s nagyon ritkán jelentek meg gazdasági és politikai vezető posztokon.

A változások látványos kifejeződést kaptak a hölgyek öltözködésében: lazább, rövidebb ruhák

terjedtek el, és olyan „férfias” ruhadarabok, amelyek az első világháborút megelőző időszakban még

botrányt keltettek volna. A hajviseletben a rövid „bubifrizura” vált a legdivatosabbá, s egyre több nő

dohányzott nyilvános helyen.

Változó világ ·

A magyar társadalom jelentősen átalakult, ennek fő jellemzője a polgárosodás volt. A korszak másik

fontos összetevője a technikai fejlődés által diktált életmódbeli változás volt, amelynek hatásai alól

senki sem vonhatta ki magát. A korszak sajátossága, hogy a korábban kevesek számára elérhető

tárgyak, kedvtelések tömegessé váltak.

Hírközlés és közlekedés·

A ma már mindennapi életünk részét képező eszközök –telefon, villamos, autó- az újdonság erejével

hatottak, s alapvetően átalakították az emberek mindennapjait. A telefon és a tömegközlekedési

eszközök megjelenésével a távolságok lerövidültek. A postai szolgáltatások olcsóbbá, így tömegessé

váltak, a levelezés, a képeslapok küldése széles körben vált divattá.

Higénia, táplálkozás, lakásviszonyok ·

A közművesítés óriási változásokat eredményezett. A század elején még a kastélyokban is a cselédek

által behozott mosdótál jelentette a tisztálkodás lehetőségét. A gyakori mosakodás így

elképzelhetetlen volt. A vezetékes ivóvíz kiépítése forradalmasította a kérdést: a módosabb rétegek

lakásaiban megjelentek a fürdőszobák.

A csatornázás lehetővé tette az „angol” vízöblítéses WC elterjedését. Higiéniai szempontból ez óriási

előrelépést jelentett. De mindennek két oldala van: a higiénia segített a járványok visszaszorításában,

ugyanakkor megkezdődött az ivóvízkészlet szennyezése.

A lakásviszonyokról sem lehet egységes képet adni, hiszen rétegenként óriási volt az eltérés, a

tendencia mégis az egy főre jutó szobaszám emelkedése volt. Ez a 4-5 szobás polgári otthonok, és a

szoba-konyhás bérlakásokban zsúfolódó négy-öt munkáscsalád átlagából eredt.

A táplálkozásban is jelentős változások zajlottak le. Az éhínségek megszűntek, ami természetesen

nem azt jelenti, hogy mindenki jóllakhatott.

Szabadidő, szórakozás

A középosztály és az alkalmazotti réteg létszámának növekedése, a munkásság munkaidejének

csökkenése következtében beköszöntött a tömeges szabadidőtöltés korszaka. A fizetőképes kereslet

elsőként a fejlődés élén járó Budapesten teremtette meg az új szórakozási lehetőségeket. A XX.

század elején megjelent a mozi. A mozijegyeket a kisfizetésű munkások is meg tudták vásárolni, s így

pillanatok alatt a tömegek kedvenc időtöltésévé vált.

A szabadidő megjelenésével általánossá vált a testedzés is. Úgy is, mint az egészséges élet része és

úgy is, mint a szórakoztatás új módja. Tornaklubok alakultak, ahol az ifjúság sportolhatott.

Terjedésüket elősegítette a testnevelés szerepének növekedése az oktatásban. A testedzéssel együtt


28

megjelent a sportnak a szórakoztatóiparral rokon, üzleti vonulata is: futballklubok alakultak, melyek

városrészekhez, társadalmi csoportokhoz kötődtek.

A korszak szórakozási lehetőségeiből nagyipar nőtt ki. A vevők igényeit figyelembe véve igyekeztek

az emberek minden vágyát kielégíteni a legkülönbözőbb szinteken, a cirkusztól a nyilvánosházig.

Modernizáció,társadalmi egyenlőtlenségek

A Horthy-korszak magyar társadalma a dualizmus korabeli társadalom örököse volt: nőtt az iparban

dolgozók száma és a városi népesség aránya, emelkedett az iskolázottság szintje, csökkent a

halandóság, terjedtek a modern civilizációs vívmányok. Különbség a fejlődés megkésettségében és

ütemében volt tapasztalható: mindezen folyamatok Magyarországtól nyugatra korábban kezdődtek

és gyorsabban terjedtek, keletre és délkeletre pedig később és lassabban hatották át a társadalmat.

A magyar társadalmat látványos ellentétek is jellemezték a Horthy-korszakban. Az országos átlagot

jelző mutatók mögött rendkívül nagy különbségek húzódtak a jövedelmekben, a vagyoni helyzetben,

a társadalmi presztízsben, vallásban, életmódban. A nagybirtokos arisztokrácia elkülönült a

hasonlóan vagyonos nagytőkéstől, a kistisztviselő „úri középosztálybeli” öntudattal elhatárolta magát

– az esetenként ugyanannyit vagy még többet kereső – szakmunkástól vagy középbirtokos paraszttól.

A vallási különbségek szerepe csökkent a társadalmi életben, noha a katolikus és protestáns

egyházak között jelentkeztek bizonyos ellentétek. Az ún. „zsidókérdés” viszont nem vallási, de nem is

etnikai, hanem politikai kérdésként merült fel.

A magyarországi zsidóság túlnyomó többsége magyar anyanyelvű volt, többségük az izraelita

felekezethez tartozott, az antiszemiták egy része azonban a keresztény hitre tért izraelitákat, sőt,

azok gyermekeit is „zsidónak” tartotta.

Az antiszemitizmusnak társadalmi vetülete is volt: a többségi társadalomnál, a polgárosultabb

számarányánál (1930-ban a népesség 5,1%-a) nagyobb dolgozott bizonyos értelmiségi és üzleti

pályákon. Az ún. „keresztény középosztály” egy része „őrségváltást”, vagyis nagyobb teret követelt

magának ezeken a területeken is – miközben az állami hivatalokban és a hivatásos tisztikarban

egészen minimális volt a zsidók aránya.

„Úri életforma” · Az „úriemberek” világágba való bekerülés, s ezzel a középosztályba jutás a

társadalom tekintélyes részének vágya volt, miközben a népesség 90%-át hatalmas szakadék

választotta el az úri világtól.

Az „úri középosztály” már a dualizmus korában is nehezen meghatározható fogalom volt: a dzsentrik,

a középbirtokosok, az üzlettulajdonosok, a vezető tisztségviselők, a művészvilág színe java éppúgy

idetartozott, mint az állami-és magánalkalmazottak vagy az értelmiség bizonyos rétegei. Az

életkörülményekben, végzettségben bizonyos elvárások érvénysültek. Az úri középosztályhoz

tartozás mércéjének a származás mellett az érettségi, sőt, egyre inkább a diploma számított.

Ezenkívül a lakás mérete, helye, felszereltsége (fürdőszoba, központi fűtés), a cselédtartás vagy az

étkezési szokások is fontos mutatókká váltak.

„Igazi úri miliőt” például a három plusz cselédszobás lakás, a napi ötszöri étkezés teremtett, de a két

világháború között a középosztálybeliek többsége már nem tudta ezt az életszínvonalat biztosítani.

Jövedelem szempontjából bűvös határnak számított a korszak végére az egy főre eső havi 200 pengő.


29

A szabadidő eltöltése és mennyisége is jelentősen megváltozott, s egyre szélesebb rétegek számára

vált elérhetővé a túrázás, a nyaralás a Balaton mellett vagy a Mátra, illetve a Bükk ekkor épülő

üdülőhelyein. Viszont kifejezetten úri sportnak tartották a lovaglást, a vívást, a vitorlázást, teniszezést

vagy a műkorcsolyázást.

A mozi ebben a korszakban vált népszerűvé. Szinte minden városban, nagyobb községben működött

mozi, de alkalmi filmvetítéseket falvakban, sőt, tanyaközpontokban is tartottak. A mozijegy ára

mindenki számára elérhető volt. 1931-ben kezdődött a hangosfilmgyártás, s 1944 tavaszáig 352 egész

estét betöltő magyar film készült, s emellett mintegy kétezer külföldi filmet is vetítettek.

A két világháború között fellendült az idegenforgalom is.

A földkérdés·

Mivel a lakosság több mint fele a földből élt, a magyar társadalom egyik kulcsfontosságú kérdésének

számított a földkérdés. 5 hold földből egy átlagos parasztcsaládot nem lehetett eltartani – márpedig

a paraszti népesség 72%-a ennél kevesebb földdel rendelkezett, vagy éppen teljesen földtelen volt.

Ez a hatalmas csoport a megművelt földterület alig több mint tizedét birtokolta, míg a 100 holdasnál

nagyobb birtokosok – a mezőgazdaságból élők 0,8%-a – kezében volt a föld csaknem fele.

A mezőgazdasági népesség korábbi „menekülési lehetősége” – a tömeges amerikai kivándorlás –

megszűnt, s az iparosodó nagyvárosok sem tudták a munka nélkül maradó mezőgazdasági népesség

egészét felszívni. Ez az agrárnépesség rendkívüli szegénységben élt: rájuk gondoltak a korabeli

közírók, amikor a kilencmilliós Magyarországot a „hárommillió koldus országának” nevezték.

Regionális különbségek·Falvakban élt a magyar népesség közel kétharmada, de a falvak élete

másként folyt a polgárosultabb nyugati megyékben, az alföldi mezővárosokban, a tanyavilág vagy az

árutermelésből kimaradó kisfalvakban. A legjelentősebb regionális különbségek azonban Budapest és

„a vidék” között állt fenn. A népesség nagy hányada összpontosult a fővárosban, ahol az életmód

gyorsabban változott.

1930-ban Budapesten a házak 0,7%-át építették vályogból – vidéken 47%-át. A villannyal ellátott

háztartások aránya Budapesten 83%, vidéken 52% volt, a vezetékes vízzel ellátottaké 85%, illetve

25%, a gázzal rendelkezőké pedig 50%, illetve 1%. 1938-ban Budapesten minden hetedik, vidéken

minden harmincadik lakos fizetett elő rádióra. Budapesten a lakások 32%-ban volt fürdőszoba, míg az

országos arány 6% volt.

Életkörülmények, szociális viszonyok·

A korszakban javult az orvosi ellátottság, az ezer lakosra jutó 117 orvos az európai élmezőny

átlagának felelt meg. Bár a népbetegségnek számító tuberkulózist (tüdőbaj) nem sikerült felszámolni,

sikeres egészségügyi kampányok zajlottak, s ennek következtében folyamatosan javultak a

halandósági mutatók is. A születéskor várható élettartam 40 évről 57 évre emelkedett 1920 és 1941

között. Éppen ezért, bár a születések száma csökkent, az ország népessége mégis növekedett: az

1920-as 7,9 millióról 1941-re 9,3 millióra emelkedett.

Tovább bővült a szociális ellátásban részesülők (beteg-, baleset- és nyugdíjbiztosítás) részesülők köre,

a harmincas évek végére már a városi lakosság többségére, az összlakosság 31%-ára terjedt ki. Az

ipari munkások számára ugyanis kötelezővé, a köztisztviselők számára önkéntessé vált a

társadalombiztosítás. A szociálpolitikai rendszer nagy hiányossága maradt, hogy nem terjedt ki a


30

mezőgazdasági népesség nagyobbik részére, illetve, hogy egyáltalán nem létezett munkanélküli-

ellátás.

Az 1930-as évek végére a városi munkásság heti munkaidejét heti 48 órában szabták meg, és ekkor

határozták meg először a fizetett szabadságot minimum évi 6 napban. Az erre jogosultak 65 éves

korukban vonulhattak nyugdíjba. A mezőgazdasági népesség munkaidejét továbbra is a

mezőgazdasági munkák rendje szabta meg.


31

IV. Modern demokráciák működése

11. Demokrácia az ókorban A Kr.e. 5. századra az ókori Hellász több poliszában demokratikus rendszer alakult ki

Ez jelentősen különbözött napjaink liberális demokráciáitól, ám mégis előzményüknek tekintik

Az ókori poliszdemokráciák közül a legismertebb az athéni.

Kiindulópont:

A Kr.e. 8. századra a görög poliszok túlnépesedtek

a felesleges lakosságot a Földközi- és Fekete-tenger környékén alapított

gyarmatvárosokba telepítették

A Kr.e. 8.-6. század között zajló gyarmatosítás következtében fellendült a

tengerkereskedelem és a hajózás az anyavárosok és távoli telepeik között

Az árucsere lebonyolítására vertpénzeket kezdtek használni

Átalakult a harcászat is

Korábban a harci kocsisalakulatok alkották a hadseregek fő ütőerejét

Ebben a korban azonban elterjedt a hoplita (nehézgyalogos) harcmodor

Valamint megnőtt a tengeri flották szerepe.

Ezek a változások jelentősen átrendezték a poliszok társadalmi viszonyait

A vezető réteg, a kiváltságos arisztokrácia társadalmi súlya csökkent

a démosz (köznép, foglalkozásuk szerint: iparosok, kereskedők, parasztok) jelentősége

viszont növekedett

hiszen az utóbbiak működtették a gazdaságot és ők szolgáltak nagyobb számban poliszuk

hadseregében

A démosz gazdagabb iparos és kereskedő csoportjai részt kívántak venni a polisz

ügyeinek intézésében, részesedni akartak a hatalomból à szembekerültek az

arisztokráciával, amely kizárólagos politikai vezető szerepének megőrzésére törekedett

Athénban a polgárok jogait és kötelességeit a származásuk alapján állapították meg

Athéni polgárnak számított az, aki valamelyik helyi nemzetség tagja volt és

földtulajdonnal rendelkezett

Évente kilenc arkhónt (főtisztviselőt) választottak – az arisztokraták közül – a városállam

ügyeinek intézésére

Hivatali idejük lejárata után a politika ellenőrzésével és bíráskodással foglalkozó

Areioszpagosz tagjai lettek

Drakón arkhón intézkedései:

Kr.e. 621-ben Drakón arkhón írásba foglalta a szokásjogot, és új törvényeket is alkotott

Ezek rendkívül szigorú rendelkezések

Az arisztokrácia érdekeit védték, de a törvényesség kialakítása fontos lépés volt a

törvénykezésben szerepet még nem kapó démosz számára

A társadalmat vagyoni alapon osztotta fel, a politikai jogokat nem a származástól, hanem

az földbirtok nagyságától függően biztosította

Ez is a jelentős földvagyonnal rendelkező arisztokráciának kedvezett


32

A démosz problémái nem oldódtak meg: a gazdagabbak nem viselhettek tisztségeket

(Drakón ugyanis nem a jövedelmet vette alapul, hanem a vagyont)

a parasztokat továbbra is fenyegette az adósrabszolgaság

Az elégedetlenség csaknem polgárháborúhoz vezetett, amit csak újabb reformok árán

kerültek el

Szólon arkhón reformjai:

Kr.e. 594-ben Szolónt választották arkhónná

Érvénytelennek nyilvánított minden adósságot (az adósoknak nem kellett visszafizetniük

tartozásaikat)

Eltörölte az adósrabszolgaságot

Ettől kezdve mindenki a vagyonával, és nem a szabadságával felelt tartozásaiért

A politikai jogokat kiterjesztette a legszegényebb polgárokra is

Szolón a lakosságot évi jövedelme alapján négy osztályba sorolta be

A leggazdagabbak, a legalább ötszáz mérő évi jövedelemmel rendelkezők alkották az első

osztályt (ötszázmérősök)

A második osztályt lovasoknak nevezték, valószínűleg azért, mert évi 300-500 mérő

közötti jövedelmükből képesek voltak lovat tartani

Az ökörfogatosoknak nevezett harmadik csoportba 200-300 mérősök, a

szegénynapszámosok negyedik osztályába a 200 mérőnél kevesebb jövedelemmel

rendelkezők tartoztak

E beosztás alapján fizették az adót, eszerint teljesítettek katonai szolgálatot, és ezen

alapultak a politikai jogok is

Minden felnőtt athéni polgár részt vehetett a népgyűlésen és az esküdtbíróságok

munkájában

De a tisztségeket csak a három felső osztály tagjai tölthettek be

Szolón az Areioszpagoszt a törvények felügyeletével és a tisztviselők ellenőrzésével bízta

meg

Létrehozta a bulét (négyszázak tanácsa), amelybe a négy athéni törzs száz-száz személyt

delegált s, amely előzetesen megtárgyalta a népgyűlés elé terjesztett javaslatokat

Kibővítette a polgárjogot, ugyanis egyik határozata nyomán athéni polgárnak tekintettek

mindenkit, akinek a szülei is azok voltak, tehát a földtulajdon nem számított többé a

politikai jogok feltételének

Lehetővé tette, hogy az Athénban letelepedett idegenek (metoikoszok) a népgyűlés

engedélyével polgárjogot kaphassanak

Reformjaival Szolón megalapozta a később kialakuló demokratikus rendszert

A türannisz kora:

Peiszisztratosz, Kr.e. 560-ban csellel, törvénytelenül meg szerezte az Athén feletti

hatalmat

Rendszerét, törvénytelen uralmát türannisznak (zsarnokságnak), őt magát türannosznak

(zsarnoknak) nevezték

A türannisz olyan politikai rendszer, amelyet törvénytelen eszközökkel hoz létre és tart

fenn egy politikus

Az őt hatalomra segítő parasztoknak földet osztott


33

A tengeri kereskedelmet fejlesztette

piacokat szerzett az athéni termékeknek külföldön

Nagy építkezéseket kezdeményezett, amelyeken munkához jutottak a kézművesek

Intézkedései a démoszt támogatták, az arisztokráciát tovább gyengítették

A gazdaság fejlődése oly mértékben erősítette meg a démoszt, hogy számára

szükségtelen, sőt akadályozó tényezővé váltak a türannoszok

Peisztratosz fiának Hippiásznak és Hipparkhosznak már növekvő belső elégedetlenséggel

kellett számolniuk. Hipparkhoszt egy felvonuláson meggyilkolták, de testvére se tudta a

hatalmát sokáig megtartani.

Kr.e. 510-ben elűzték Athénból, s Perzsiába menekült

Kleiszthenész arkhón (Kr.e. 508) reformjai:

Mind az arisztokratikus állam, mind a türannisz visszaállítását meg akarta akadályozni

A lakosságot a területi elv alapján osztotta fel

Athén városállam területét három sávra osztotta: tengerpartra, belső mezőgazdasági

területekre és a városra

Minden sávban tíz-tíz harmadot szervezett

Mindhárom sávból kisorsoltak egy harmadot, s ezek a véletlenszerűen összesorsolt

harmadok alkottak egy phülét, azaz politikai, katonai, közigazgatási egységet

A phülé-rendszer jelentősége: A társadalmat területi alapon osztja fel, csökken a vérségi-

rokonsági rendszer jelentősége, amely korábban az arisztokraták uralmát biztosította

Mivel a tengerparton és a városban a démosz kézművesei és kereskedői éltek nagy

számban, az arisztokraták legfeljebb a mezőgazdasági vidéken szerehettek politikai

befolyást, s így a démosz minda tíz phülében túlsúlba került

A legfőbb vezető testület a népgyűlés (ekklészia) volt

Munkájában minden 20. életévét betöltött polgár részt vehetett

Feladata a törvényhozás volt, illetve döntött a háborúról és a békéről

A tíz phülé egyben katonai egység is volt, minden phülé katonái élére egy-egy, összesen

tíz sztratégoszt választottak

Ugyanazok a személyek egy évig tölthették be a tisztséget, de évente újra lehetett őket

választani.

Fontos szerepet kapott az esküdtbíróság (héliaia) is

A türannisz visszaállítása ellen a cserépszavazás (osztrakiszmosz) bevezetésével lépett fel

Kleiszthenész megteremtette a demokrácia intézményeit, de a rendszer csak kevesek

egyenlőségét biztosította

Az athéni lakosság mindössze tíz százaléka kapott politikai, jogot, a kilencven százalékot

kitevő nők, betelepedő idegenek, valamint rabszolgák nem.

Az athéni demokráci fénykora, Kr.e V. század közepén, Periklész kora:

A Kr.e.5. század közepének legtekintélyesebb athéni politikusa Periklész volt

Élete során húsz alkalommal – tizenöt éven át megszakítás nélkül – választották

sztratégosszá

Elérte, hogy napidíjat fizessenek a szegényeknek az esküdtbíróságokban végzett

munkájukért, így a kétkezi munkások is részt vállalhattak a közéletben

A színházlátogatásért is napidíjat fizettek a rászorulóknak


34

Kezdeményezésére hatalmas építkezésekbe fogtak

ezzel újjáépítették a várost, és egyben munkát biztosítottak a mesterembereknek

A közkiadások egy részét a gazdagokra hárították

A hatalmas kiadásokat a betelepedett metoikoszok adóiból, a vámokból, az Athén déli

részén lévő ezüstbányák jövedelméből fedezték

Összegezve:

Az ókori athéni demokrácia csak kevesekre vonatkozott

A nép nagy része nem részesedett a jogokból, ellenben a modern demokráciákban a

politikai jog (választójog) minden felnőtt emberre érvényes

Az ókorban közvetlen demokrácia működött, vagyis az arra jogosultak személyesen

vehettek részt a döntéshozatalban.

Ma azonban képviseleti demokráciák állnak fenn, a polgárok képviselőiken keresztül

részesei a hatalomnak, nem közvetlenül.

Az ókorban a többségi döntések után nem vették figyelembe a kisebbség véleményét,

érdekeit, céljait, napjainkban azonban elvileg érvényesíteni kell a kisebbségi jogokat is.


35

12. Az Egyesült Államok nagyhatalommá válása a XVIII-XIX. században

A függetlenség

Észak-Amerika gyarmatosítását az angolok, a franciák és a spanyolok végezték. Az atlanti

partvidékére érkező brit telepesek a puritánok hagyományaira támaszkodva önállóan irányították

ügyeiket. Nagy-Britannia növelte az adókat, vámokat és egyéb jövedelmeket 13 itteni gyarmatán és

vissza akarták szorítani a gyarmati önigazgatást. A szövetkezett 13 gyarmat ellenállt a brit

lépéseknek1 és 1775-ben kirobbant a függetlenségi háború. Thomas Jefferson megfogalmazta a

Függetlenségi Nyilatkozatot 1776. VI. 4-én.2 Végül az 1783-as versailles-i békében Nagy-Britannia

elismerte vereségét és az Egyesült Államok függetlenségét. 1787: az Alkotmányozó Gyűlés

megalkotta az USA alaptörvényeit, ezek rögzítették az emberek szabadságjogait, a képviseleti

rendszeren alapuló, a hatalmi ágakat megosztó (és azok kölcsönös ellenőrzését biztosító)

államberendezkedést, később az egyház és állam szétválasztását.

Elnöki rendszerű (prezidenciális) szövetségi köztársaság alakult, az államfői pozícióban levő elnököt

(George Washingtont, a háború amerikai parancsnokát és utódait) négy évente választják közvetve,

emellett ő a végrehajtó hatalom vezetője is (vétójoga van, a hadsereg parancsnoka, a fő tisztviselők

kinevezője). A szövetségi törvényhozás a kétkamarás Kongresszus feladata: a Szenátus államonként 2

képviselővel rendelkezik, a Képviselőházba népességarányos képviseletet biztosítanak az egyes

tagállamoknak. A Legfelsőbb Bíróság látja el az igazságszolgáltatást és a másik két hatalmi ág

ellenőrzését. A szövetségi kormány ellenőrzi, irányítja a had-, pénz-, külügyeket és a

külkereskedelmet, de a tagállamok erős önállóságukat, helyi ügyekben való rendelkezésüket teljesen

megtartották.

A XIX. század első felében az USA folytatta az előretörést nyugati irányba, új államok jöttek létre,

számuk fokozatosan gyarapodott.3 A növekvő népesség, a gyors ütemben épülő vasútvonalak és

mellettük létrejövő városok bővítették a belső piacot (az Egyesült Államokban az ipari forradalom az

angliaival egy időben bontakozott ki), de a terjeszkedés folyamatos konfliktusokat okozott az őslakos

indián törzsekkel. Az USA a független latin-amerikai országok „védelmére kelt”, a térséget

érdekszférájának tekinti (Monroe-elv: „Amerika az amerikaiaké”, 1823).

A polgárháború

A nehezen kialakuló, de folyamatosan fejlődő, sokszínű szövetséget számos ellentét osztotta meg, a

leginkább jellemző Észak és Dél különbsége volt:

- Északon: a gazdasági fejlődés gyorsabb, iparosodott nagyvárosok és a telepesek farmjai

jellemzik,

- Délen: főleg rabszolgatartó ültetvényes gazdálkodás, Európába exportál, ahonnan

iparcikkeket importál.

1 Híres előzménye volt a háborúnak az angol teavám elleni tiltakozás, az 1773-as bostoni teadélután, mikor a kikötő vizébe szórták az angol

hajók rakományát. 2 Függetlenségi háborúban a „hazafiak” az indiánoktól ellesett taktikával harcoltak, mint a 7-éves háborúban a britek oldalán (1777,

Saratoga), később európai hatalmak (franciák, spanyolok, hollandok) is bekapcsolódtak az USA oldalán és 1781-ben Yorktownnál végleg

legyőzték a briteket. 3 Napóleontól megvették Louisianát (Mississippi-vidék a Mexikói-öböltől Kanadáig), Spanyolországtól Floridát, újabb rövid háború után

tisztázták a (brit) kanadai–amerikai határt, majd elkezdődött a hamarosan függetlenedő Mexikóval a határkijelölés, sokszor háborúk révén

(Oregon, Utah, Texas, Kalifornia).


36

Észak és Dél között egyre élesebb ellentétek alakultak ki. Az amerikai iparvállalatok érdekében az állt,

hogy vámokkal védjék a belső piacot, így megszabadulhatott az európai versenytől és Dél biztosította

az olcsó nyersanyagot és a felvevőpiacot. Ez sértette a déliek érdekeit, akiknek kedvező volt az

európai kereskedelem. A másik jelentős ütközőpontot a nyugaton megszerzett földek szabad

forgalmának lehetősége jelentette. A védővám-politikát és a szabad földforgalmat az északon

népszerű Republikánus Párt támogatta, míg a rabszolgaságot, a szabad piacot és az ültetvényes

gazdálkodás érdekeit a főleg déli támogatottságú Demokrata Párt. A kérdés új állam felvételénél

merült fel, ha engedélyezik, a rabszolgatartási-ültetvények jönnek létre, ha nem, akkor farmok. Az

ellentétek megoldását Missouri felvételekor kompromisszummal odázták el. A rabszolgaságot a

lakosság vallásos része ellenezte. A XIX. század elején megjelent a feketék felszabadítását célul kitűző

abolicionista mozgalom. A Missouri-kompromisszum Kansas felvételekor nem valósult meg, a területi

hovatartozása miatt polgárháború tört ki.4

1860-as választásokon a Republikánus Párt jelöltje Abraham Lincoln lett az elnök. Ezután 11 déli

állam kilépett az Unióból és megalkotta a független államát a Konföderált Amerikai Államokat.

Lincoln nem fogadta el a kiválást, mire a déliek hadat üzentek (1861). Észak demográfiai, gazdasági,

infrastrukturális és hadianyagfölényét Dél jól képzett tisztikara ellensúlyozta. Lincoln telepítési

törvénye (1862) értelmében jelképes összegért minden amerikai állampolgárok lehetővé tette egy

max. 113 holdas parcella kihasítását a szabad földekből jelképes összegért és 1863-ban

felszabadította a konföderáció rabszolgáit. A harcokban végül lassan az északiak fölénye érvényesült.5

Az északiak tábornoka Ulysses S. Grant és William T. Sherman tábornokok végül megadásra

kényszerítették a déli Robert E. Lee tábornok hadseregét (1865). A fegyverszünet után Lincoln

merénylet áldozata lett, de a nemzet egyesült, gazdasága virágzásnak indult, így sokan a nemzet

második forradalmaként tekintenek a polgárháborúra.

A háború után a felszabadítást kiterjesztették minden afroamerikaira, de gazdasági helyzetük nem

javult és politikai helyzetük sem volt még egyenlő. A déli államok a polgárháború után az Unió teljes

jogú tagjai lettek. A szélsőséges déliek létrehozták a Ku-Klux-Klant a feketék, a katolikusok és

támogatóik ellen. Az emberek szemlélete később is nehezen változott meg az elnyomott feketékkel

és indiánokkal szemben.6

Az amerikai gazdasági fellendülés összetevői és az amerikai expanzió a világban

A második ipari forradalom és a boldog békeidők idején az USA óriási gazdasági eredményeket ért el.

A – főleg európai – bevándorlók tömegesen (milliószám) biztosították a munkaerőt. A viszonylag

drága munkaerő ösztönzőleg hatott a technikai újítások alkalmazására. A századfordulóra az USA

(Németország mellett) a technológiai fejlesztések központjává vált. Theodore Roosevelt elnöksége

alatt (1901-9) fogadták el a trösztellenes törvényt, ami megakadályozta a nagy monopolszervezetek

létrejöttét.7 Woodrow Wilson elnök (1913-21) a szabad kereskedelem kiterjesztésével és a

bankrendszer megszilárdításával járult hozzá az USA gazdasági fellendüléséhez.

4 Ide tartozik a szélsőséges abolicionista John Brown lázadása, aki rokonaival fegyverrel fordult a rabszolgatartók ellen és emiatt

kivégezték.

5 A háború fejlett haditechnika alkalmazásáról (huzagolt csövű és ismétlőfegyverek, páncélozott hajók, tengeralattjáró) és a hatalmas emberveszteségekről is híres volt. A hadszerencse 1863-ban fordult, az erősebb északi gazdaság, a fekete lakosság sorozása, a déli területek

pusztítása és kifosztása az Uniós sikerét hozta.

6 Az őslakos indiánokat kiszorították hazájukból, rezervátumokba, kijelölt kényszerlakhelyekre költöztették őket és bár a ’90-es évekig még időnként felkeltek tűrhetetlen helyzetük ellen, a hadsereg eltiporta lázadásaikat.

7 1872, a Yellowstone Nemzeti Park megalapítása (Grant elnök); Roosevelt elnöksége alatt (1901-9) a természetvédelmi területek

nagymértékben növekedtek.


37

Ekkorra az ország már egy ideje a világ első számú tőkés nagyhatalma volt, így bekapcsolódott a XIX.

század második felében folyó gyarmatosítási hullámba. Az amerikaiak Kínában hirdették a nyitott

kapuk elvét (1899), vagyis senkinek sem lehet a kínai külkereskedelemben monopóliuma. Latin-

Amerikában a századfordulón az angolok helyét az USA vette át, gazdasági érdekei védelmében

Közép-Amerikában már katonai lépéseket is tett. A spanyolokkal szemben nyíltan is felléptek az

amerikaiak és háborút provokáltak, így megszerezték Kubát, Puerto Ricót és a Fülöp-szigeteket

(1898). Az amerikai befolyás növekedését jelentette a Panama-csatorna befejezése és megnyitása

(1914).


38

13. A dualista Magyarország államszervezete Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően Magyarország további sorsáról több elképzelés is

született, végül 1850-1859 között Alexander Bach miniszterelnöksége alatt az országban

neoabszolutisztikus rendszer alakult ki. A fegyveres ellenállások és a passzív rezisztencia(ellenállás)

azonban megbuktatták a rendszert.

1864-ben végén titkos tárgyalások folytak Deák és a bécsi udvar között a kiegyezés lehetőségeiről.

Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák pedig válaszul megjelentette a Pesti

naplóban híres „húsvéti cikkét” melyben hangsúlyozta, hogy a magyar fél hajlandó a kiegyezésre az

alkotmányosság visszaállítása esetén, hiszen a magyar politikus a birodalom fennmaradását tartotta

elsődlegesnek. Kifejtette, hogy hajlandó törvényes keretek között engedni a közös külpolitika,

védelem s ezek fedezésére szolgáló pénzügyek tekintetében.

Válaszul lemondatták Schmerlinget és 1865-ben összehívták a magyar országgyűlést. A választásokon

Deák Ferenc hívei szereztek többséget, akikhez a konzervatívok is csatlakoztak. Az országgyűlés

bizottságot választott a közös ügyek megtárgyalására, melyet Andrássy Gyula vezetett. A tárgyalások

közepette robbant ki a porosz-osztrák –olasz háború (1866), melyben Ausztria teljes vereséget

szenvedett.

Deák visszatartotta az országgyűlést attól, hogy kihasználja a birodalom szorult helyzetét. Bölcs

lépése a gyors békekötés után meghozta az eredményt: az uralkodó bizalma megerősödött s így a

tárgyalások is felgyorsultak. Az uralkodó számára az utolsó lökést a katonai vereségen túl a német

egységből való teljes kiszorulás adta. Az osztrák kormány élére a poroszok elől Szászországból

Ausztriába menekülő Beustot nevezte ki, aki a birodalom megerősítése érdekében a magyarokkal

történő kiegyezést támogatta.

Miután megállapodtak az alkotmányosság visszaállítása és a közös ügyek kérdésében, Ferenc József

kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnökké, Ferenc József osztrák császárt pedig magyar királlyá

koronázták 1867-ben.Visszaállították a megyei önkormányzatokat ,mire az országgyűlés elfogadta a

közös ügyekről szóló törvényt.

A király szentesítette az 1867.évi közös ügyekről szóló törvényt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia kétközpontú dualista állammá vált. A két országot a közös uralkodón

kívül a közös minisztériumok : hadügy ,a külügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy kapcsolta

össze. Külön-külön működött viszont a kormány és a parlament. A közös ügyeket a két parlament

által megbízott 60-60 fős delegáció felügyelte akiket a két törvényhozás választotta. A delegációk A

belső irányítás központja Bécs illetve Budapest volt. Mindkét ország saját törvényhozó hatalommal

(birodalmi gyűlés és országgyűlés), saját kormánnyal és saját közigazgatási rendszerrel (tartományok

és megyék) rendelkezett.

Magyarország a közös ügyeken túl teljes önállósággal rendelkezett. Államformája alkotmányos

monarchia lett. Ferenc József azonban jelentős pozíciókat őrizhetett meg: ugyanis teljes mértékben

kezében maradt a hadsereg irányítása. Az országgyűlés a hadsereget csak az adó-és újonclétszám

megszavazásával tudta ellenőrizni.

A kiegyezés reális kompromisszum volt, bár nem biztosította a teljes függetlenséget.


39

A kiegyezés egységes gazdasági rendszert hozott létre. A közös ügyekre kvótát állapítottak meg:

Ausztria 70%-kal, Magyarország 30%-kal részesedett.

A birodalmat egységes piaccá tették:

vámszövetséget kötöttek

meghagyták a közös valutát

szabaddá tették a tőke és a munkaerő szabad áramlását

összehangolták az adó-,a mérték-, a közlekedési és a hírközlési rendszert.

A gazdasági megállapodás 10 évre kötötték, s lejárta után újratárgyalással lehetett meghosszabbítani

vagy módosítani. Az egységes piac biztosította a térség gazdasági fejlődését.

A rendszer megszilárdulása nem ment zökkenőmentesen. A nemzetiségi kérdés továbbra is

problémát jelentett, mivel a birodalmon belül jelentős cseh, horvát, román, szerb és szlovák közösség

élt. A horvátok az új államot trialisztikusnak képzelték el, vagyis harmadik államként velünk és az

osztrákokkal megegyező jogokat akartak. Perszonáluniót kívántak létrehozni. Ezt a magyar

országgyűlés elutasította, de hajlandó volt a tartományi különállás elismerésére .A horvátokkal 1868-

ban megkötött kiegyezés a horvátokat elismerte politikai nemzetnek. Horvátország beligazgatási

autonómiát kapott, melynek élén az uralkodó által kinevezett bán állt. A horvát lett a hivatalos nyelv,

működhetett a szábor, mely a magyar (közös) országgyűlésbe 43 képviselőt delegálhatott.

Horvátországot egyesítették a Határőrvidékkel és Szlavóniával. A kiegyezést azonban ennek ellenére

csak a horvát tartománygyűlés többszöri feloszlatása révén sikerült elfogadtatni.

1868-ban létrejött a nemzetiségi törvény a nemzetiségi viszonyok rendezése érdekben. A törvény

területi egység és az egy politikai nemzet elvének alapján állva széles körű nyelvhasználatot

biztosított az oktatás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás alsó és középső szintjén. Autonómiát

nem biztosított, de lehetővé tette a nemzetiségi egyesületek és pénzalapok létrehozását. A törvény

az ennél többre vágyó nemzetiségeket nem elégítette ki, de a korszak nyugat-európai

szabályozásainál nem nyújtott kevesebbet.

A vegyes vidékeken a törvényhatóságban a 20%ot elérő kisebbségek számára is biztosították az

anyanyelvi jogokat. A törvény nemcsak engedélyezte az anyanyelvi oktatást, de azt az állam

feladatává is tette.

A magyar társadalomban ekkor alakult ki a szabad paraszti réteg, megszűnt a jobbágyság és törvényt

adtak ki a céhek eltörléséről. Új ipartörvényt adtak ki, mely támogatta a gyáralapításokat és

megfogalmazta, hogy a munkások és a tőkések milyen jogokkal és kötelezettségekkel bírnak.

A dualizmus korszakának kormányai jelentős szerepet vállaltak az ország művelődésének,

infrastruktúrájának, gazdaságának fejlesztésében. A magyar kormányok az oktatásnak kiemelt

szerepet tulajdonítottak. Ekkor lett Eötvös József a vallás és közoktatásügyi miniszter, aki 1868-ban

bevezette a tankötelezettséget, s így csökkent az analfabéták száma. (kiteljesítették a Ratio

Educationis-t ). Megnőtt az állami intézmények száma: egyetemek, kórházak épültek. Visszaszorult az

egyház befolyása az oktatásban. A kiegyezés után a vasútépítés felgyorsult.

Bár a kortársak közül sokan árulásnak tekintették a kiegyezést (közéjük tartozott Kossuth Lajos is, aki

Cassandra levelében : ellenezte a kiegyezést ,mivel ebben a magyar nemzet halálát látta.


40

Megalkuvással, a nemzeti önállóság eszméjének feladásával vádolta Deákot. Úgy vélte, a porosz-

osztrák háború idején határozottabb fellépéssel el lehetett volna érni Ausztria széthullását. Óvott

attól, hogy egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kössék az ország sorsát, hiszen ez egy vesztes háború

nyomán Magyarország széteséséhez is vezethet. ).Utólag azonban reális kompromisszumként

értékelhetjük a kiegyezést, mely összességében pozitív hatást gyakorolt hazánkra.


41

14. A III. Magyar Köztársaság államberendezkedésének jellemzői

Bevezetés

Az 1989 október 23.-án bekövetkezett rendszerváltás idején nem fogadtak el új

alkotmányt, viszont a meglevőt jelentős mértékben módosították

az államforma köztársaság lett

megvalósultak a demokrácia és az alkotmányosság alapkövetelményei pl. szabadságjogok

és a hatalmi ágak elválasztása, és egy demokratikus választási rendszer létrejötte

A választási rendszer

A III. Magyar köztársaság választási rendszere a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain alakult ki

Az új választási rendszer céljai:

o az utódpárt visszaszorítása

o biztonságos kormánytöbbség

o jövőbeli ellenzéki pártok közötti egyensúly

általános, egyenlő és titkos választójog (egyes államjogászok szerint az ajánlószelvények

használata ellentmond ennek)

minden nagykorú büntetlen előéletű magyar állampolgár szavazhat

egy választópolgár 2 szavazattal rendelkezik

Egyéni szavazat

az egyiket egyéni jelöltekre adhatja le

az ország 176 választókerületből áll --> külön-külön jelölt aki képviseli a körzetet az

országgyűlésen

képviselőjelölt az lehet aki 750 ajánlószelvényt összegyűjt --> akkor nyer ha a szavazatok

50%át + 1 szavazatot szerez meg (ha nincs ilyen jelölt, 2. forduló)

Területi listás szavazat

a második szavazatot a pártlisták kapják (csak pártok, függetlenek nem)

a pártlista egy névsor a képviselőjelöltek nevével

egy párt akkor állíthat listát ha egy megye körzeteinek 1/3-ában jelöltet tud

állítani, de legalább 2 körzetben

megyében leadott összes szavazat alapján meghatározzák hogy hány szavazat kell egy

mandátum elnyeréséhez --> a párt által elért szavazatok száma ennek a

valahányszorosa……

létezik egy parlamenti küszöb amely jelenleg 5% --> az összes országosan leadott listás

szavazatok minimum 5%-a essen a pártra

ha nincs meg az 5% a párt nem szerezhet mandátumot, a szavazatok „elvesznek”

a küszöb nem engedi a kis támogatottságú vagy regionálisan korlátozódó pártok

megerősödését (pl. Somogyért Szövetség)

Országos lista

a választási rendszer megalkotásakor bevezették az országos listát --> kompenzáció --> az

egyéni körzetekben nem hasznosuló szavazatok + a pártlistán nem hasznosuló

szavazatokért (pl. egy megyében 5000 szavazat kell egy mandátum megszerzéséhez


42

akkor 13000 szavazatból a 2 mandátum után 3000 szavazat megmarad) --> a párt felveszi

az országos listájára --> újabb mandátumok

országos lista állításához minimum 7 területi lista kell

területi és országos listán 210 mandátum osztható szét (152:58)

ha valahol a szavazatok száma nem egyenlő a választópolgárok 50%+1 fővel, akkor a

forduló érvénytelen à ismétlés

tehát a magyar választási rendszer igen bonyolult

sajátosság: a választások 1. helyezettjét előnyben részesíti, megerősíti a 2.-at, és bünteti

a kisebbeket

A politikai intézményrendszer

Magyarországon a három hatalmi ág intézményesen külön lett választva.

Törvényhozás

a törvényhozás szerve az országgyűlés

működését az alkotmány illetve a házszabály szabályozza

az egykamarás parlament 386 képviselőjét 4 évente választják

az országgyűlés, mint a népszuverenitás intézménye, csak a demokrácia intézményei

(népszavazás) által + többi hatalmi ág által korlátozott (a népszavazások témáit az

alkotmány szabályozza)

feladata: megalkotja az alkotmányt, törvényeket hoz, hadiállapotról/rendkívüli

állapotról/szükségállapotról dönt, fegyveres erők bevetéséről és jogrend bevezetéséről

dönt

saját tisztségviselőket választ (elnök, alelnök, jegyzők)

kormány vezetőjéről dönt + irányáról

általában a törvényeket a képviselők 50%-ával + 1 fővel kell megszavaztatniuk, de vannak

ún. „2/3-as” törvények

az országgyűlés elnöke közjogi méltóság (ideiglenes köztársasági elnök is lehet) àképviseli

az országgyűlést, kapcsolatot tart a frakciókkal és ellenőrzi a bizottságok munkáját.

a parlament bizottsági rendszerben működik --> állandó bizottságok (házbiz.

költségvetési biz., nemzetbiztonsági biz., külügyi biz. stb.) --> alkalomszerű bizottságok

a képviselők politikailag frakciókba tagolódnak --> általában párt szerint, egy képviselő

egyszerre 1 frakcióhoz tartozhat, a frakciók delegálnak tagokat az országgyűlési

bizottságokba

Végrehajtás

Magyarországon a végrehajtó hatalom csúcsán a kormány helyezkedik el

a kormányfő a miniszterelnök --> ő állítja össze a kormányt, őt az ogy választja

a kormány jogköre széleskörű (külpolitika, gazdaság, szociális + egészségügyi ellátás)

a kormány = miniszterek + politikai államtitkárok (a miniszter helyettese) + közigazgatási

államtitkárok (minisztériumi apparátust vezeti)

a parlament nem buktathat meg egy minisztert, csak a kormánnyal együtt

a kormány eltávolítása a konstruktív bizalmatlanság intézményén keresztül lehetséges -->

egyetlen szavazással döntenek a kormány leváltásáról, a miniszterelnök csak akkor

váltható le ha van helyette másik


43

az első szempont az, hogy az országnak mindenképpen legyen kormánya

a miniszterek 1-1 minisztérium vezetői (+ tárca nélküli miniszterek)

1 minisztérium a közigazgatás valamely ágáért felelős

a Miniszterelnöki Hivatal a miniszterelnök saját háttérszerve

a végrehajtáshoz tartoznak egyes országos hatáskörű szervek (pl. APEH, KSH, rendőrség

stb.)

Igazságszolgáltatás

a független bíróságok látják el ezt a feladatot

elkülönül feladatában és jogkörében az Alkotmánybíróság

az ügyészség feladata a bűnüldözés, a nyomozás felügyelete, a vádemelés, a vád

képviselete stb. + a társadalmat képviseli a bíróságon

az Alkotmánybíróság feladata a törvénykezés alkotmányosságának felülvizsgálata, a

nemzetközi és belső jog harmóniájának felülvizsgálata, az alkotmányjogi panaszok

kivizsgálása stb…

döntéseivel szemben nem lehet fellebbezni, széles jogkörrel rendelkezik

11 tagját a parlament választja 2/3os többséggel 9-9 évre

alkotmánybírónak büntetlen előéletűnek, 45-70 év közötti, jogvégzett, elismert

szaktekintélyű személy választható

az ombudsmanok (országgyűlési biztosok) feladata az alkotmányos jogokkal kapcsolatos

közhivatali visszásságok kivizsgálása + intézkedés kezdeményezése

10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező jogászt választ 2/3os többséggel

Köztársasági elnök

ő a legfőbb közjogi méltóság

az ogy 5 évre választja, 1x újraválasztható

bármely 35. évet betöltött választójoggal rendelkező magyar állampolgár lehet

egyrészt reprezentatív, diplomáciai feladatai vannak

vétójoga van törvényekkel kapcsolatban 1x visszaküldheti a parlamentnek, vagy az

Alkotmánybíróságnak

ő ad megbízást a kormányfőnek a kormányalakításra, kinevezi a minisztereket, kegyelmet

gyakorolhat

diplomáciai, kinevezési és kegyelemgyakorlási jogkörével csak akkor élhet ha a megfelelő

miniszter ellenjegyzi

a köztársasági elnök jogköre korlátozott, rendkívüli helyzetben bővül

Egyéb

Állami Számvevőszék à feladata minden olyan intézmény pénzügyi felülvizsgálata ahová

költségvetési pénz kerülhet, az ogy-nek van alárendelve

Magyar Nemzeti Bank à az ország hivatalos jegybankja, kibocsájtja a hivatalos

fizetőeszközt, meghatározza a monetáris politika irányvonalát

Az állami működés pénzügyeit az Államháztartási Hivatal és az Államkincstár intézi ezen

belül az adósságkezeléssel kapcsolatos feladatokat az Államadósság Kezelő Központ

intézi.


44

V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

15. A kereszténység és eszméi A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és ezernyi különféle hitet valló

felekezetekből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek három fő

ágazatba, a katolikus, keleti ortodox és protestáns egyházakba csoportosíthatók.

Előzmények

Kr. e. 4-3. századra a Földközi tenger térségében kisárutermelők tömegesen mentek tönkre és

nagyüzemek jöttek létre. A kisebb vagyonnal rendelkezők elvesztették politikai biztonságérzetüket,

kiszámíthatatlannak látták jövőjüket. A Kr. e. 2. században, Rómában gazdasági válság lépett fel.

A rómaiak sok idegen kultusszal ismerkedtek meg – a nagyrészt keleti vallások jobban ki tudták

elégíteni az emberek vallásos igényeit.

A kereszténység gyökerei palesztinai zsidók egy csoportjának hitéig nyúlnak vissza, akik Jézust

megváltónak, "felkentnek" - görögül khrisztosznak héber nyelven Messiásnak - tekintették, aki

megszabadítja majd a zsidókat a római elnyomás alól.

Az egyistenhívő zsidóság körében már régóta várták a megváltót, aki megváltja a népet

szenvedéseitől. A felfokozott messiás-váró légkörben született meg a kereszténység. Igehirdetők

léptek fel, mint például Keresztelő János, aki a megváltó közeli eljövetelét jósolta és a bűnbánatot

hirdette.

Jézus Krisztus

A Biblia szerint Betlehemben Szűz Mária fiaként született meg Jézus Krisztus, aki már a megváltást

hirdette. Jézus tanítványaival, az apostolokkal járta Júdea városait, hirdette a végítéltet, a

megbocsátást és az üdvösség reményét, és azt, hogy csak az Istenbe vetett hit és egymás szeretete

számít. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot. Hívei egyre

gyarapodtak. Képszerű történetekkel tanított, melyek vagy ellentmondások (paradoxon), hasonlatok,

szóképek (metaforák) vagy példabeszédek (parabolák) útján magyarázták az élet titkait. Egész

életével példát mutatott, megtestesítette azt a magatartást, amit Isten vár a híveitől. Ezek a tanítások

alig egy év alatt új alapokra helyezték a zsidó hitet. De ugyanakkor összeütközéseket is szült

valamennyi zsidó vallási irányzattal.

Jézus legnagyobb ellenségei a farizeusok voltak, akik a Thóra legszigorúbb megtartásáért harcoltak.

Pártolói pedig az esszénusok (,,az Újszövetség népe”) voltak. Mint Keresztelő János, ő is útjában állt

a helyi hatalomnak, ezért Pontius Pilátus a zsidó főpapok kérésére keresztre feszítette.

De Jézus halálával tanai nem haltak meg. Követői őt tekintették a megváltónak. Tanítványaiból Péter

vezetésével ki közösség alakult ki. A hívek első központja Jeruzsálem volt.

Pál fordulat

Az új vallás elterjedése Pál apostol (eredetileg: Saul) nevéhez fűződik. Saul farizeusi nevelést kapott,

és üldözte a keresztényeket, de csodával határos módon megtért. Úgy vélte, a megváltás Jézus

kereszthalálával már nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség számára megtörtént, aki hisz

ebben, az már ezen a világon elnyerheti a megváltást. Megtérésével egyetemessé vált az egész

kereszténység.


45

Beutazta Kis-Ázsiát, s Görögországba és Rómába is ellátogatott, és mindenütt azt prédikálta, hogy a

Jézusban való hit felmenti követőit a zsidótörvényekben előírt szertartások követelmények betartása

alól. Ez megnyitotta a kereszténységet azon nagyszámú nem zsidó előtt is, akik a római vallás helyett

más hitet kerestek, de nem akarták elfogadni a judaizmus szigorú előírásait. A kereszténység a római

hatóságok időszakos zaklatásai ellenére is gyorsan terjedt a birodalomban, míg aztán Decius császár

250 körül módszeresen is üldözni kezdte őket. Ez azonban nem tiporta el a hitet, hanem éppen

ellenkezőleg, megerősítette azt, így a kereszténység térhódítása a III.század folyamán sem lassult le.

Ebben az időben állították össze a hitelesnek elismert írásokból a kanonikus Újszövetséget,

készítették el az első korai fordításokat, alakították ki az egyházi szervezetet, s ezzel az

Alexandriában, Antiochiában, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, és Rómában lévő Szent Székek

Bíborosai felvették a pátriárka (pápa, azaz Szentatya) címet.

A kereszténység elterjedése.

A római közigazgatás, a nyelv és a közlekedés egysége elősegítette a kereszténység elterjedését.

Első közösségek: Palesztina, Kis-Ázsia – Görögország, Itália, Gallia, Észak-Afrika, Egyiptom, Hispánia,

Germánia. A 3. századra a kereszténység méltó vetélytársa lett a többi vallásnak.

Az általa képviselt értékek: felebaráti szeretet, testvériség, alázat a népességre vonzólag hatottak. A

közösségekben mindenki egyenlőnek számított. A hit a megváltás olyan reményével töltötte el a

híveket, amelyet a római istenvilág egyetlen istene sem tudott nyújtani.

Egy város keresztényei közösséget alkottak, egy családba tartoztak. Mindenki egyenlőnek számított,

rabszolgákat is felvettek a közösségbe. Minden keresztény vagyonának és jövedelmének egy részét a

közös kasszába adta, ebből segélyezték a nélkülözőket. Összejöveteleiket rendszerint vasárnap

tartották: imádkoztak, a Bibliát magyarázták, zsoltárokat énekeltek, úrvacsorán, áldozáson vettek

részt. A szertartást pap vagy püspök vezette. – ő kezelte a közös kasszát, döntött a közösségbe való

felvételről, kizárásról, és irányította az egész közösség életét. Közösségi szolgák gondoskodtak a

betegekről, a fiatal lányokat az özvegyek nevelték.

A kereszténység terjedésével annak társadalmi bázisa is megváltozott.

A 2-3. században már a módosabb, műveltebb emberek is csatlakoztak. A kereszténység nem

fenyegette vagyonukat, nem becsülte le műveltségüket, nem követelte tőlük a rabszolgák

felszabadítását. Ehelyett beérték jótékonykodással, a rabszolgákkal szembeni testvéries

magatartással.

Egyházszervezet kialakulása

A társadalmi bázis kiszélesedése magával hozta az egyházszervezet kialakulását is. A teljesen önálló

közösségi vezetők, kis közösségek helyett nagyobb arányú, központilag irányított közösségre volt

szükség.

püspökök – A nagyobb közösségek élére kerülnek ,fokozatosan veszik át a közösségek

irányítását, monarchikus hatalomra kerülnek

presbiterek – az egyházközösség tekintélyes, idősebb tagjainak állandó tanácsa, vagyis a

papok

diakónusok – a püspökök segítőtársai lesznek a kézimunka elvégzésében

pápa – Róma püspöke.


46

Az egyház vezetői 200 körül kezdték el összeállítani a leghitelesebb keresztény szövegekből a Biblia

Újtestamentumát, bár a válogatást csak 382-ben fejezték be. A 325-ben megtartott Nicei zsinat

meghatározta a keresztény hit fogalmát, de az egyház terjeszkedésével párhuzamosan egyre több

lett a nézeteltérés a tanok és az egyházi szervezet ügyében.

A keresztény egyház volt az egyetlen szervező erő a Római Birodalom bukását követően, segítségével

új államok jöttek létre Európában, a szerzetesek által tovább terjedt a keresztény hit, ami kihatással

volt a népek kultúrájára (így a magyarokéra is).

Az egyháznak a korai feudalizmus idején gazdasági hatalma mellett, kulturális, ideológiai

monopolhelyzete volt, azonos volt a szervezett társadalommal.

A kereszténység kialakulásának hatásai

Az új vallás hívei gyanúsítgatásoknak, rágalmaknak voltak kitéve. Összeütközések az állammal a

császár-kultusz kérdésében. Minél súlyosabbá vált a birodalom helyzete, annál inkább megkövetelték

a keresztényektől a római istenhitet, a császár istenítését. Akik nem voltak erre hajlandóak,

kivégezték. Ennek ellenére számtalan keresztény vallotta meg a bíró előtt hitét. A

keresztényüldözések nem érték el céljukat – a birodalom lakosságának 10%-át kitevő keresztényeket

már nem lehetett kiirtani. A keresztény egyház ekkora már teljesen beilleszkedett a késő római

társadalomba. Csupán a császár-kultuszt utasította el. Ekkor már nem volt messze az az idő, amikor a

császári hatalom csak a kereszténység jegyében győzhetett. I. Konstantin római császár 312-ben tért

át a keresztény hitre. Megkeresztelkedése után a 313-ban kiadott Milánói Rendeletében véget

vetett a keresztények üldöztetésének, de a Hitehagyott Julius császár idején (361–363) egy rövid

időre az felújult, mivel Julius megpróbálta a birodalomban visszaállítani a pogányságot. Theodosius

császár 382-ben a kereszténységet a Római Birodalom hivatalos vallásává tette. A vallás ekkorra

már eljutott Örményországba, Perzsiába, Egyiptomba és valószínűleg India déli részére is.


47

16. Reformáció és katolikus megújulás

A keresztény egyház válsága

A világ kitágulása, a meginduló gazdasági, társadalmi változások széles tömegek helyzetét

bizonytalanították el szerte Európában. Felerősödött a hitbuzgalom, a túlfűtött csodavárás. A

felfokozott vallásos várakozásoknak azonban a korabeli keresztény egyház nem tudott megfelelni. A

pápaság és a katolicizmus ugyanis a 15. század végén válságba jutott, az egyház megújítására

összehívott zsinatok nem jártak eredménnyel, a főpapokat társadalmi pozíció és pénzszerzési

lehetőségek, vagy művészeti és tudományos kérdések foglalkoztatták, és legkevésbé sem a hitélet

vagy annak megújítása. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az egyház eredeti feladatának egyre kevésbé

akar és tud megfelelni.

A feszültségek növekedéséhez hozzájárult, hogy a reneszánsz szellemiség, a humanista gondolkodás

kikezdte a középkori teológia alapjait, megteremtette a tudományos igényű Biblia-magyarázat

lehetőségét, és így ösztönzést adott a középkori egyház dogmarendszerének, vallási szokásainak,

valamint intézményrendszerének revíziójára.

Az egyházi reformmozgalom – a bensőséges vallásosság kívánalma, az „olcsó egyház” és a politikai

hatalomtól szétválasztott papság eszménye – a katolikus országokban a társadalom minden rétegét

megmozgatta.

Luther Márton fellépése

Európa 15-16. századi nagy átalakulásának idején Németország politikai és gazdasági széttagoltsága

akadályozta a tőkés vállalkozások kibontakozását,a nagyszabású tengerentúli üzletek kiaknázását. A

központi hatalom hiányát a pápaság is ki tudta használni a hívők fokozott megkopasztására, miáltal

jelentős mennyiségű pénzt (tőkét) vont ki a német gazdaságból és áramoltatott Itáliába. A pápai

tized,a búcsúcédulák árusítása,a papi tisztségek áruba bocsátása az egész német társadalomban

mély felháborodást keltett. Nemesek, polgárok, parasztok egyaránt a német egyháznak a pápától

való függetlenítésében, egy „olcsó egyház” megteremtésében látták helyzetük javításának

lehetőségét.

Az egyházzal szembeni általános elégedetlenség 1517-ben ért fordulópontjához, amikor X. Leó pápa

elhatározta, hogy a római Szent Péter-székesegyház átépítéséhez szükséges pénzt búcsúcédulák

kibocsátásával fogja előteremteni. A búcsúcédulákon a pápa – bizonyos pénzösszeg kifizetése

ellenében – a bocsánatos bűnökért járó tisztítótűzbeli (purgatóriumbeli) szenvedés megrövidítését

vagy akár teljes elengedését ígérte. A böjtöt, zarándoklatot és a vezeklés egyéb formáit is meg

lehetett váltani pénzen, akár a halottak számára is

1517. október 31-én Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, a szászországi Wittenberg

egyetemének teológiaprofesszora közétette 95 pontból álló tételeit, amelyek a búcsúcédulák

árusítása körüli visszaélések ellen tiltakoztak. A 95 pont között volt az alapgondolat: „A bűnt egyedül

Isten bocsáthatja meg”. Ebből bontakozott ki a későbbi viták során a reformáció fő mondanivalója:

„sola fide” ,egyedül hit által és nem jámborsága, jó cselekedetei révén üdvözül az ember.

Luther szerint Isten és az egyszerű hívő között nincs szükség a papság közvetítésére, a hívőnek csak a

Bibliában leírtakhoz és nem az egyház hittételeihez kell tartania magát., de akkor mire szolgál a pápa,

az érsek, a püspök, a szerzetes, mire való a hatalmas egyházi birtok, a tized?


48

A német fejedelmek már régóta szerettek volna megfelelő indokot találni, hogy rátehessék a kezüket

az egyház vagyonára. Igy Luthernek befolyásos patrónusai lettek, köztük a legfontosabb III. (Bölcs)

Frigyes szász választófejedelem volt. 1520-ban a pápa eretnekké nyilvánította és kiközösítette

Luthert, aki erre nyilvánosan elégette a pápai bullát, kétségbe vonta az egyházfő hatalmát, és

felszólította a német fejedelmeket a pápaság elleni harcra. Az egyre súlyosabbá váló helyzetet V.

Károly császár a wormsi birodalmi gyűlésen (1521) akarta rendezni, ahol Luther kifejthette nézeteit,

de végül nem bírta rá a császárt, hogy szakítson Rómával.

Bölcs Frigyes Luthert látszatfogságra vetette Wartburg várában, ahol németre fordította a Bibliát.

Ott tartózkodása alatt eszméi futótűzként terjedtek Németországban és egész katolikus Európában

Ahogy a reformáció egyre haladt, úgy váltak szét a különböző társadalmi rétegek érdekei, hiszen az

egyházellenesség gazdasági és társadalmi követelésekkel is párosult.

A népi reformáció

A radikális tömegek elképzeléseit az ún. anabaptisták (újrakeresztelők) fogalmazták meg, akik élére

Thomas Münzer állt. Az anabaptisták az őskeresztény egyház erkölcsi tisztaságát akarták

helyreállítani, elítélték az egyházi és a világi hatalom minden formáját. Elvetették a

csecsemőkeresztséget, mivel szerintük a keresztséget felnőtt korban, tudatos döntés alapján kell

felvenni.

1524-ben Münzer tanai nyomán robbant ki a német parasztháború. Luther megbélyegezte a

lázadókat, és felszólította a fejedelmeket a felkelés leverésére. Luther egyre inkább a német

fejedelmek befolyása alá került, akik a reformációtól elsősorban az egyház hatalmának és birtokainak

világi kézbe adását, az ún. szekularizációt várták. 1526-ban Luther megfogalmazta a lutheránus

istentisztelet alapelveit, majd 1530-ban – az augsburgi birodalmi gyűlés számára Melanchton írja le

tételszerűen a reformáció teológiai alapelveit. Ez az „Augsburgi (Ágostai) hitvallás” lett a lutheri

egyház alapja.

A svájci (helvét) reformáció

Luther az 1520-as évek közepén szembe került a polgársággal is, amikor az egyházi kamattilalom

fenntartása mellett és a pénzüzlet ellen nyilatkozott, ezért a polgárság inkább rokonszenvezett az

Ulrich Zwingli által elindított helvét (svájci) reformációval. Zwingli tanításaiban határozottabban

utasította el a katolikus szertartásokat és istentiszteleti formákat, az alapvető különbség azonban az

volt, hogy Zwingli az úrvacsorát csupán szimbolikus cselekedetnek tekintette, mivel a Bibliát nem

betű szerint, hanem racionálisan-logikusan értelmezte. A pápai és püspöki hatóságot eltörölte, s az

egyház vezetését a városi tanács kezébe adta, megvetve az alapjait egy demokratikus

egyházszervezetnek. Zwingli halála (1531) után nézeteit Bázelban, majd Genfben a francia

származású Kálvin János (Jean Calvin) fejlesztette tovább.

Kálvin tanításainak középpontjában a predesztináció (eleve elrendeltség) tana állt, amelynek

értelmében Isten az embernek születése pillanatában eldöntötte halála utáni sorsát is; vagyis azt,

hogy a mennyországba vagy a pokolba jut-e. Ha azonban az ember puritán életvitelű, azaz

szorgalmas, takarékos, sikeres vállalkozó, tiszta lelkületű, úgy biztos lehet abban, hogy Isten a

mennyországba rendelte. Felújította az antik zsarnokölési elméletet, azzal a módosítással, hogy nem

az egyénnek, hanem a közösség képviselőinek van joga a zsarnok uralkodók eltávolítására. Új,

közösségi alapon szerveződő egyházszervezetet alakított ki, melyben a presbiterek (=választott


49

világiak) és a prédikátorok (=lelkészek) közösen alkotják az egyháztanácsot (konzisztórium), amely

irányítja, vezeti az egyházközséget.

A kálvini egyház ellenségeit Genf városa saját ellenségeinek tekintette, így történhetett meg, hogy

1553-ban máglyára küldték Servet Mihály (Miguel Serveto) spanyol orvost, az antitrinitáriusok

(=szentháromság-tagadók) vezetőjét. Servet, következetes egyistenhite alapján megkérdőjelezte

Krisztus istenségét és a Szentlélek létét. Az antitrinitárius hit üldözésének következtében csak szűk

területen, főleg Erdélyben „unitárius” néven terjedt el.

Az anglikán egyház kialakulása

Angliában sajátosan ment végbe a reformáció. Itt kezdettől fogva politikai mozgalomként jelentkezett: az angolok elsősorban a pápasággal

és nem a katolicizmussal fordultak szembe. VIII. Henrik fel akarta bontani házasságát Aragóniai Katalinnal, már csak azért is, hogy

feleségül vehesse Boleyn Annát. Amikor a pápa megtagadta a kérést, 1531-ben az uralkodó önmagát nyilvánította az angol nemzeti

egyház fejévé, a szerzetesrendeket feloszlatta, az egyházi vagyont pedig lefoglalta, de magukkal a katolikus hitelvekkel nem szakított, csak

Rómával. A tényleges reformlépéseket csak Henrik halála után, Thomas Cranmer, canterbury érsek hajtotta végre, kialakítva az anglikán

egyházat, mely szervezeti felépítésében katolikus, hitelveiben pedig a lutheri egyházhoz állt közel.

Katolikus megújulás

A 16. század közepére Európa lakóinak 40%-a valamely „reformált” egyházhoz tartozott, ami

hatalmas kihívást jelentett Róma számára. Ugyanakkor a katolikus egyház jelentős belső

tartalékokkal rendelkezett, legfőképpen a mediterrán területeken, ahol a lakosság erősebben

kötődött hozzá. Itt hierarchián kívüli papok, szerzetesek saját környezetükben kezdték megtisztítani

az egyházat, és személyes példamutatásukkal bizonyították, hogy a katolikus egyház alkalmas a hívek

szolgálatára. Sorra alakultak Spanyolországban és Itáliában a szigorú szabályzatú betegápoló,

prédikátor és tanító rendek.

III. Pál pápa (1534-1549) jó érzékkel felkarolta ezeket a mozgalmakat, nyilvánvalóvá vált ugyanis

számára, hogy reformációval szemben hatékony fellépés érdekében elkerülhetetlen a katolikus

hitélet gyökeres megújítása. III. Pál ismerte fel azt is, hogy a kommunista műveltségű, teológiailag

kitűnően képzett protestáns prédikátorokkal szemben a katolikus egyháznak szüksége van egy olyan

szervezetre, amely képes felvenni a versenyt a hitújítókkal szemben. Ezért hagyta jóvá 1540-ben a

Loyolai Ignác spanyol nemes által alapított Jézus Társaságának működését. A Jézus Társasága

(jezsuita rend) erősen centralizált, katonás fegyelemmel irányított, a pápának feltétlen

engedelmességgel tartozó szervezet volt. Átvette és felhasználta a humanizmus gondolatait és

módszereit, nagy súlyt helyezett a tudományos képzésre, tagjai művelt, világi társaságban ügyesen

mozgó szerzetesek, a pápaság diplomatái lettek. Kivételes felkészültségük a jezsuitákat a katolikus

megújulás igazi előharcosaivá tette.

III. Pál 1545-ben Trident városában nyitotta meg az egyház belső megújulását célul kitűző egyetemes

zsinatot, ami 1563-ig ülésezett.

A Bibliával egyenrangúnak fogadták el a „szent hagyományt”, vagyis az őskereszténység óta

keletkezett dogmákat és szokásokat, fenntartották a pápa egyházfőségét, a papi rendet, a

cölibátust, a misét, a szentek tiszteletét.

Hitelvi kérdésekben a tridenti zsinat a reformáció teljes elutasítását jelentette. Egyházszervezeti

kérdésekben viszont teljesítette a reformátorok elképzeléseit: a szolgálatot, a lelkigondozást

nyilvánította a papság elsődleges feladatának. Eltörölte a búcsúcédulák árusítását, megtiltotta, hogy

egy személy több püspökséget töltsön be, kötelezte a főpapokat, hogy egyházmegyéjükben


50

tartózkodjanak, és folyamatosan ellenőrizzék a papság erkölcseit és munkáját. Előírták a papnevelő

intézetek (szemináriumok) felállítását minden egyházmegyében, hogy a katolikus papok új

generációja ne csak erkölcsei, hanem műveltsége révén is fel tudja venni a versenyt a protestáns

prédikátorokkal.

E zsinat határozataiból állította össze 1564-ben IV. Pius a Tridenti hitvallást, amellyel véglegessé és

visszafordíthatatlanná vált a keresztény világon belüli szakadás. A római egyház belső fegyelme

megerősödött, és megnőtt ütőképessége a formációval szemben.

Vallásháborúk

A reformáció terjedése Európában a legtöbb helyen fegyveres harchoz vezetett az új és a régi hit

hívei között. A hitviták hatalmi harcokká fajultak, a hatalmi konfliktusok pedig vallási

szembenállássá alakultak. A 16. század közepétől a 17. század közepéig tartó háborúskodás

gazdasági válságot eredményezett, de megerősítette az államhatalmat, átrendezte Európa hatalmi

viszonyait, a vallási kérdések jelentősége pedig fokozatosan veszített súlyából.

Vallásháborúra először a reformáció kiindulópontján, Németországban került sor, ahol a fejedelmek

a császárral szemben saját hatalmukat megerősítő eszközt láttak a hitújításban. A császár – V.

(Habsburg) Károly – ritkán tartózkodott német földön, így a német problémák megoldása egyre csak

halasztódott, és az irányítás egyre inkább átcsúszott a német fejedelmek kezébe. Amikor az itáliai

háborúk győzelmes befejezése után magát erősnek érző V. Károly az 1529-es speyeri birodalmi

gyűlésen kimondta a lutheri tanok terjesztésének tilalmát, már öt fejedelem és tizennégy város

protestált (tiltakozott) a határozat ellen. Innen ered a protestáns gyűjtőnév.

A protestánsok a következő évben az augsburgi birodalmi gyűlés elé terjesztették hitelveiket

(Augsburgi hitvallás), a császár azonban nem hajlott a megegyezésre, mire a protestáns fejedelmek,

és városok hitük védelmében 1531-ben létrehozták a schmalkaldeni szövetséget. A háború azonban

még nem robbant ki, mivel Károlyt ismét lekötötték a francia és török ügyek. A katolikusok Szent

Ligája is csak 1538-ban alakult meg, a harcok pedig azután törtek ki, hogy a protestánsok

megtagadták a részvételt az 1545-ben megnyíló tridenti zsinaton. Kezdetben V. Károly mellé

szegődött a hadi szerencse, de miután a katolikus francia király szövetkezett a protestáns német

fejedelmekkel, a császár már tehetetlennek bizonyult e szövetség ellen. Belefáradva a küzdelembe,

Károly öccsére, Ferdinándra bízta a vallásháború lezárását, aki 1555-ben tető alá hozta az ún.

augsburgi vallásbékét. Ebben egyenrangúnak ismerték el a katolikus és lutheránus vallást, amelyek

közül a fejedelmek és városok szabadon választhatnak, de az alattvalók uraik vallását voltak

kötelesek követni, vagy elvándorolhattak a területről. Ez volt a „cuiius regio, eius religio” (akié a föld,

azé a vallás) elve.

A 16. század leghosszabb és legpusztítóbb vallásháborúja Franciaországban robbant ki, ahol a kálvini

reformáció terjedt el, amelynek híveit itt hugenottáknak nevezték. A II. Henrik halála (1559) után a

trónutódlás zavarai miatt megroppanó központi hatalom gyengeségét két főúri párt, a Bourbon és a

Guise is ki akarta használni a rendi előjogok védelmében és saját érvényesülésük érdekében. S mivel

történetesen a Bourbonok hugenották, a Guise-ek pedig katolikusok voltak, a pártharc egy csapásra

vallási színezetet öltött, és két pártra szakította Franciaországot. Vallási alapon, de politikai

érdekeiktől vezérelve, a környező államok is bekapcsolódtak a küzdelembe: a spanyolok katolikusok,

Anglia – s néhány protestáns német fejedelem pedig – a hugenották oldalán. A francia vallásháború

nemcsak véres csaták és ütközetek sorozata volt, hanem egymást követték az orgyilkosságok,


51

mészárlások, merényletek is. A francia vallásháború legdrámaibb eseménye az ún. Szent Bertalan-éji

párizsi vérengzés (1572. augusztus 23-24.) volt. Ezt vidéken is több hasonló követte, aminek több

tízezer hugenotta esett áldozatul.

III. Henrik, az utolsó Valois halálával a trón Bourbon Henrikre szállt, akinek a katolikusok

ellenállásával szemben kellett megszilárdítania hatalmát. De miután II. Fülöp, spanyol uralkodó a

katolikusok oldalán beavatkozott a küzdelembe, és csapatai megszállták Párizst, még a katolikus

rendek is IV. (Bourbon) Henrik , mellé álltak, miután ő a nemzeti egység megőrzése érdekében 1593-

ban rekatolizált (visszatért a katolikus hitre). Az új király az 1598-as nantes-i ediktumban biztosította

korábbi hittársai szabad vallásgyakorlatát és önkormányzati jogait. Franciaország belső stabilitása

helyreállt, nemzetközi tekintélye pedig rohamosan emelkedett.

Az utolsó nagy vallásháború Európában a Németországban kirobbanó úgynevezett harmincéves

háború volt (1618-1648), amelyben a reformáció és ellenreformáció jelszavaiba burkolózva Európa

legtöbb állama felsorakozott, hogy politikai és vallási ellentéteiket véglegesen rendezze.


52

17. A magyar államalapítás

A honfoglalás:

Tudjuk, hogy az Etelközben élő magyarok már 862-től zsákmányszerző hadjáratokat vezettek a

Kárpát- medencébe. A 890-es években a frankok, morvák, bolgárok ellen vezetett eredményes

hadjáratokat, mintegy előkészítve a szállásterület Kárpát-medencébe való áthelyezését. A közel

félmilliós magyarság csapatait Árpád gyula vezette 894-ben a Vereckei-hágón át az új hazába. 894-

900-között az egész Kárpát-medencét birtokba vette a magyarság. A letelepedést követően Ny-i és

D-i irányba támadó hadjáratokat indítottak őseink. Ezeket a hadjáratokat összefoglaló néven

kalandozásoknak nevezzük. (cél: védelem biztosítása megelőző célzattal; zsákmányszerzés)

Azonban a normann és magyar betörések miatt a nyugati erők összefogtak és egységesedtek. 933-

ban Merseburgnál szász Henrik király vezetésével, 955-ben Augsburgnál pedig Ottó király

vezetésével mértek sorsdöntő vereséget a magyarokra. Géza (972-997): A kalandozások kudarcával

válaszút elé került népünk. A döntést Árpád dédunokája Géza fejedelem hozta meg. Amikor 972-

ben Géza került hatalomra, az alakuló állam nagyon nehéz helyzetben volt. Megnövekedtek a belső

ellentétek, de a fő problémát a külső támadás veszélye jelentette. 962-ben I. Ottó vezetésével

megalakult a Német-római Császárság, mely a kor legütőképesebb lovagseregét sorakoztatta fel.

Géza fejedelem a beilleszkedés politikáját választotta. Felvette a kapcsolatot I. Ottóval és követei

útján 973-ban békét kötöttek,(cserébe Géza lemondott az ausztriai és morva területekről) továbbá

papokat, hittérítőket kért a kereszténység sikeres felvételéhez. Ekkor érkezett az országba Brúnó

püspök, aki a kereszténység terjesztésének úttörője volt. A fejedelem saját támaszát látta az

egyházban, ami pajzsként szolgált egy esetleges külföldi támadás kivédésére. Ő maga is

megkeresztelkedett és fiát, Vajkot Gizella bajor hercegnővel házasíttatta össze, lányait a velencei

dózséhoz (Orseolo Ottó) és a lengyel herceghez adta (Vitéz Boleszláv). Legkisebb lányát Aba Sámuel

vette feleségül. Ezekkel a dinasztikus házasságokkal hazánk stabilitását erősítette. Belpolitikában

folytatta a rá hagyományozott utat. Saját függésébe vonta a még független területeket. Már

házasságával megszerezte Erdélyt. Felesége az erdélyi gyula lánya Sarolt lett. A pogány hit belföldi

erőit katonai erővel törte le. A stratégiai pontokat katonai erővel megszállta. Új székhelyet

alakított ki magának. Kalocsáról Esztergomba költözött. Megszerezte Veszprém várát, amit a

királynénak adott, így lett Veszprém a királynéi város. Géza katonasága 3 részből állt: európai

mintára nehézfegyverzetű lovagokból létrehozott elitcsapatok alkották a magját. Ezek legnagyobb

részét magyar katonák tették ki. Ezek eltartását a király biztosította különböző bevételekkel. (pl.:

vámok, kereskedelem, bányák jövedelme). A másik fontos egység a szolgáló népek által eltartott

magyar katonaság volt. Ők könnyű fegyverzetű lovasokból álltak. A harmadik nagy egységet az

idegen népekből álló segédcsapatok alkották. (székelyek, besenyők) Az ő feladatuk volt a felderítés,

továbbá ők alkották az elő- és utóvédet. Géza történelmi érdeme, hogy a magyar nép válaszútján

felismerte a helyes utat és rá is lépett.

I. Szent István (997-1000-1038. aug.15):

Géza halála után kérdéses volt, hogy ki kövesse a trónon. A pogány szokás szerint a szeniorátus elve

(a nemzetség legidősebb, még nemzőképes férfitagja örököl) alapján kellett kijelölni az utódot. Így

Koppányt illette a hatalom. Géza viszont fiát, Istvánt jelölte utódul a primogenitúra elve alapján.

(elsőszülött fiú örököl) A fejedelemi hatalom erősödése -főleg Géza kemény kezű politizálása- erős

ellenállást váltott ki az engedelmességre kényszeríttet törzs és nemzetségfők körében. Érthető, hogy

Istvánnak először a nyílt lázadásokkal kellett leszámolnia. A dunántúli Koppányt (997) fegyveres

erővel -részben külföldi lovagok segítségével- leverte, birtokait elkobozta. Később az erdélyi Gyulát


53

(1003), majd a Temesvidék urát, Ajtonyt (1008) győzte le. 1000-ben megkoronáztatta magát.

Koronát a pápától (II. Szilveszter) kért és kapott. A korona nem csak a világi, hanem az “apostoli

hatalmat” is jelentette, vagyis a király feladata lett az egyházszervezés. A bevált szokással szemben

nem a császártól kérte, hanem a pápától, ezzel jelezte, hogy nem ismer el maga fölött semmilyen

világi hatalmat. A fejedelemség helyébe lépett a feudális királyság. A királyi hatalom alapját a föld

szolgáltatta. István a lázadók leverésével megszerezte a törzsi szállásterületek kétharmadát. István

az egykori nemzetségfők helyébe saját, megbízható embereit ültette. Ezt a személyt ispánnak,

comesnek nevezték. Felelt a kezében lévő területért és a rajta élő népességért. Várakat építtetett,

melyeknek élén szintén az ispán állt. A terület katonai védelmét a várjobbágyokból álló

várkatonaság látta el. Az ispán ezenkívül igazságot szolgáltatott és a közigazgatást is intézte,

bizonyos esetekben a földesurakra kiterjedő jogkörrel is. Új székhelyet hozott létre

Székesfehérváron. (oka: 1019-ben megindult jeruzsálemi zarándoklatok elkerülték Esztergomot.) A

lakosság másik felének feladata az udvarházak ellátása volt. Ha király, nem a székhelyén

tartózkodott, hanem járta az országot, akkor udvarházról udvarházra járt. Ha az egyikben már az

összes élelmet felélte, továbbállt a következőbe. Így alakult ki a vármegyerendszer, ami a fejlődés

betetőzője, az eddigi keretek felhasználása volt a központi hatalom érdekében. A gazdasági és

fegyveres erő nagy része közvetlenül a király ellenőrzése alá tartozott. A vármegye területén kaptak

földet azok a külföldi jövevények, akik a kezdeti harcok idején támogatták Istvánt. Ezek

adománybirtok fejében továbbra is az uralkodó oldalán katonáskodtak. István az új szervezetet és

rendet törvényekkel igyekezett megerősíteni. Két törvénykönyvét töredékekből ismerjük. Mivel a

törvény magában foglalja a kiszabható büntetést, jellegüket tekintve büntetőtörvénykönyvek

voltak. Az első törvénykönyv 35 cikkelyből áll és a szabadokra vonatkozott. Főbb gondolati

csoportok: – az egyház és papság helyzetére vonatkozó ált. rendelkezések; – új birtokrend

biztosítása; – vallásgyakorlat biztosítása; – erőszak büntetése; – esküszegés büntetése; – földesúri

előjogok biztosítása; – özvegyek és árvák védelme; – boszorkányok/varázslók büntetése. A második

törvénykönyv 20 cikkelyből áll és kiegészítő jellegű volt. Főleg az egyházat védte. A törvényekben 2

fő elv érvényesült: – a függőség elve: az előkelők ítélkeznek alattvalóik felett. -a területi elv: az

ispánok és a bírák csak saját területükön bíráskodtak (nem máshol) István egyházszervező munkája:

A térítést cseh, olasz és német papok végezték. Ez a folyamat István korára fejeződött be. A

püspökségek (XI. sz. -ban 10 db egyházmegye: veszprémi, győri, pécsi, váci, csanádi, bihari és erdélyi)

a királyi magánbirtokokon jöttek létre. Esztergom érseki rangot kapott a pápától. Ez fontos, mert az

önálló magyar érsekség létrehozásával elhárult annak a veszélye, hogy a magyar egyház német

befolyás alá kerül (mint a cseh és a lengyel). Az első esztergomi érsek Rada volt. A világi

egyházszervezet mellett a szerzetesség is meghonosodott. A pannonhalmi kolostor (csak 1002-

alapítólevél) már Géza idején megépült, de rövidesen jelentőssé vált a veszprémvölgyi és a

pécsváradi apátság is. Az egyház anyagi biztonságáról nagy birtokadományokkal és a tized

bevezetésével gondoskodott. Pénzügyek: A gazdasági ügyeket a kincstár intézte. A bevételek

többsége terményben érkezett be, amit a király és udvara feléltek. Emellett volt állami adó is,

melyet füstpénznek, vagy szabad dénároknak neveztek. Ez évi 8 dénárt jelentett. Ehhez az adóhoz

szükség volt a pénzverésre. Rendszeres pénzverés csak 1020 után kezdődött, ehhez mintának II.

Henrik dénárját használták mintának. Külpolitika: Igyekezett apja békepolitikáját folytatni. A

németekkel kötött békét házassága is erősítette.(II. Henrik sógora volt) A német-lengyel háborúba

csak akkor avatkozott be, amikor a lengyelek magyar várakat foglaltak. Ezeket István visszavette,

majd békét kötött. Dinasztikus kapcsolatok kötötték Bizánchoz, ugyanis Baszileosz császár egyik

lányát összeházasította Imrével. Így az 1010-es évek végére Magyarország. külpolitikai helyzete


54

rendkívül kedvező lett. 1019-ben megnyílt a jeruzsálemi zarándokút, amibe Magyarországot is

bekapcsolta. A nyugati keresztény műveltség rohamosan tért hódított. Megindult a hazai

papképzés, fellendült az írásbeliség. Fejlődött az építészet és a szobrászat is (a templomépítések

miatt). Trónutódlás: István fiát, Imrét szánta utódjául, de annak korai halála (1031) miatt mást

kellett keresnie. A családban Vazul pályázott a trónra (István nagybátyjának a fia). István nem akarta,

hogy ő kövesse a trónon, mert “pogánynak” ítélte. Vazult megvakíttatta és fiaival együtt száműzte.

Ezután a velencei származású rokonát Orseoló Pétert jelölte ki utódnak, aki korábban a királyi

testőrség parancsnoka volt.


55

18. 1848-as forradalom Magyarországon

Előzmények

A párizsi forradalom híre 1848. március 1-én Pozsonyba érkezett. Kossuth március 3-án az alsótáblán

beszédet mondott. Felirati javaslatában jobbágyfelszabadítást, önálló magyar kormányt, polgári

reformokat, és alkotmányt követel a Habsburg Birodalom egészének. Az udvar az országgyűlést fel

akarja oszlatni, hogy időt nyerjen István nádort és helyetteseit Bécsbe küldik, hogy ne tudja senki

összehívni a felsőtáblát. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, ennek hírére március 14-én

Kossuth 12 pontját a főrendek elfogadták. Másnap Kossuth 2 gőzhajóval Bécsbe utazik.

A bécsi forradalom híre Pesten is meggyorsította az eseményeket. Március 14-én este a Pilvax

kávéházban a „márciusi ifjak” elhatározták, hogy követeléseiknek másnap tüntetéssel adnak

nyomatékot. Másnap Pest utcáin húszezres tömeg vonult zuhogó esőben. Bécs igyekezett a lehető

legszűkebbre vonni a magyar minisztérium hatáskörét, a tárgyaló küldöttség felkészültségének és az

őket támogató tömegmozgalmaknak köszönhetően V. Ferdinánd április 11-én szentesítette a

törvényeket, és hivatalba léphetett a Batthyány-kormány.

A miniszterek többsége az Ellenzéki Párt vezetői közül került ki. Deák Ferenc az igazságügyi, Szemere

Bertalan a belügyi, Eötvös József a vallás és oktatásügyi, Klauzál Gábor a földművelés és iparügyi,

Kossuth Lajos a pénzügyi, Széchenyi István a közmunkaügyi, Mészáros Lázár hadügyminiszter és

Esterházy Pál a „a király személye ” körüli miniszter lett.

Az áprilisi törvények

Az áprilisi törvények három főbb kérdéskörben kínáltak megoldást a reformkor problémáira. Az

állam egységének visszaállítását célozták a Partium visszacsatolásáról, valamint Erdély és

Magyarország uniójáról szóló cikkelyek. A feudalizmus megszüntetésének igénye tükröződik az

úrbéri terhek és szolgáltatások, az ősiség, az úriszék és a papi tized eltörlésében; ugyanakkor az

önálló magyar kormány létrehozása, a népképviseleti országgyű1és, a választójogi törvény, a

közteherviselés kimondása, a bevett vallások egyenjogúsítása, a sajtótörvény, a hitelintézet

felállítása, a választott testületek útján felállítandó városi önkormányzatok megteremtése már a

polgári állam felépítését szolgálták.

Magyarország alkotmányos királyság, az azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom a kormány

és a király kezében van

a kormány a parlamentnek tartozik felelősséggel

a király rendeleteihez miniszteri ellenjegyzés szükséges

a kormány székhelye Budapest

a törvényhozó hatalom az országgyűlés, amelynek évente össze kell ülnie, ez kizárja az

abszolutizmus lehetőségét

törvény előtti egyenlőség

a választójog vagyoni cenzushoz kötése

teljes közteherviselés

általános és kötelező örökváltság

sajtószabadság

Megvalósult az örökváltság, a választójogot alacsony vagyoni határhoz kötötték, megszűnt a

cenzúra. Voltak azonban nem rendezett kérdések, mint az Ausztriához fűződő viszony és nem


56

fejezték be a parasztság terheinek felszámolását sem. Nem vonták a törvénykezés körébe a

nemzetiségek külön jogait. Az úrbéri viszonyok megszüntetésének hiányosságai voltak, ezekre az

ország nagy részére kiterjedő parasztmozgalmak hívták fel a figyelmet. A nemzetiségek területi

különállást követeltek. A kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak egy politikai nemzet

van, a magyar. Ezért a nemzetiségi vezetők egyre inkább Bécs felé fordultak. 1848. június végén

megtartották a népképviseleti választásokat, a polgári átalakulás hívei elsöprő győzelmet arattak.

Délvidéken júniustól egymást követték a véres összecsapások a szerb fölkelőkkel. Horvátországban

Jellasics készülődése is Magyarország ellen irányult. 1848 nyarán a Habsburgok leverik az itáliai

forradalmakat, majd teljes felkészültséggel Magyarország ellen fordulnak. Augusztus végén a királyi

leirat követelte a magyar hadügy és pénzügyminisztérium beolvasztását a bécsi minisztériumokba.

Batthyány és Deák további engedményekre is hajlandóak lettek volna, de a király nem is fogadta

őket. Szemere királyi szentesítés nélkül elrendelte az újoncozást. Megkezdték a Kossuth-bankó

kibocsátását. Szeptember közepén az ügyeket ideiglenesen továbbvivő kormány mellé hattagú

bizottságot: az Országos Honvédelmi Bizottmányt választották, melynek elnöke Kossuth.


57

VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

19. Németország nagyhatalommá válása a XIX. században

A német egység felé vezető lépések

A német nyelvterületen a XIX. század elején kb. 300 kisebb-nagyobb állam terült el. Közülük a

legnagyobb és legerősebb Poroszország volt (gazdaság, katonai erő, terület). A napóleoni háborúk

idején megszűnt a Német – római Birodalom (1806). Megszűnt az a politikai keret, ami összefogta a

széttagolt német nyelvterületet. A német lakta területek nem csak politikailag voltak széttagoltak,

hanem jelentős vallási különbségek (evangélikus, katolikus) osztották meg őket. A német

nyelvjárások között is lényegesek különbségek voltak. A napóleoni háborúk utáni helyzet rendezésére

a nagyhatalmak vezetői Bécsben ültek össze (1814-15). A bécsi kongresszuson a háború utáni

hatalmi viszonyokat akarták rendezni, és a francia forradalom keltette társadalmi változásoknak

kívántak gátat szabni. Oroszország megerősödését igyekeztek visszafogni az orosz térnyerést,

mérsékelten meggyengíteni Franciaországot, és megerősíteni az ellensúlyt biztosító Ausztriát és Po-

roszországot. A háborúk és a forradalmak elkerülése érdekében az európai államok Anglia,

Törökország és a pápaság kivételével szövetséget kötöttek (Szent Szövetség). Poroszországot a

német tartományok rovására a Rajna-mentén és Szászországban erősítették meg. Ausztria

megtarthatta Salzburgot, Velencét, és megkapta Lombardiát. Hasonló okokból növelték meg

Hollandia területét. Az etnikai határokat mellőzve hozzácsatolták Belgiumot, a Szárd Királyság pedig

megkaptat Genovát. A bécsi kongresszus fenntartotta Németország széttagoltságát, de

megerősítette Poroszországot. A napóleoni háborúk után erősödött meg a német nacionalizmus.

Az egységesülés kezdeti lépései

A Német Szövetséget 1815-ben 35 hercegi állam és 4 szabad város, valamint Poroszország és a

Habsburg Birodalom hozta létre. A Habsburg Birodalom csak a német lakta területei vettek részt

benne. A szövetség nem rendelkezett államfővel és államszervezettel. Célja a német államok

függetlenségének megerősítése volt. Poroszország a német egység egy másik – dinasztikus – útját

felvetve vámszövetséget hozott létre (Zollverein, 1834). A vámszövetségbe azonban a

Poroszországgal rivalizáló Ausztria nem lépett be, így a gazdaságilag is gyorsan fejlődő Poroszország

szerepe megnőtt.

Német gazdasági fellendülés

1848 forradalmai ugyan elbuktak Németországban, de a hatalmukat megszilárdító kormányok sorra

kiiktatták a gazdaság fejlődését még akadályozó feudális jellegű korlátozásokat. Az 1850-es, 1860-

as években a terület rohamosan iparosodott. Lendületet vett a vasútépítés, a bányászat és a vasipar.

A német gazdasági növekedés meghaladta az angol, és messze túlszárnyalta a francia ütemet. A

gazdasági növekedés hatására bővült és egységesült a német területek piaca, és a további fejlődés

megkövetelte a politikai egység megteremtéséhez. A gazdaság minden ágazata fejlődött, de

kimagasló volt a nehézipar fellendülése. Kedveztek ennek Németország természeti adottságai is,

elsősorban a Ruhr-vidék és Szilézia gazdag kőszéntelepei. Az ötvenes évektől a technológiai

fejlesztésben is egyre nagyobb teret nyert a német ipar. A Siemens gyár építette meg például az első

mélytengeri távközlési kábelt Európa és Amerika között (1866). A német ipart a nagyfokú

koncentráció jellemezte. Hatalmas iparvállalatok, részvénytársaságok jöttek létre, melyek rövidesen a

világ élvonalába kerültek. Jelentősen elősegítette a gazdasági növekedést a Poroszország

kezdeményezésére létrehozott Zollverein (Vámszövetség), mely több német állam belépésével 1834-


58

től kapott jelentősebb szerepet. Ausztria birodalmi lekötöttsége miatt nem lépett be a Zollvereinbe.

Mivel az új iparvidékek (Ruhrcvidék, Szilézia,Berlin) nagy része Poroszország területén volt, ezért

gazdaságilag is megszerezte a vezető helyet.

Németország forradalma

Német földön már a francia forradalom előtt sor került megmozdulásokra. A párizsi események

hatására azután 1848 márciusában a Rajna-mente és Dél-Németország nagyvárosaiban felkelések

törtek ki. A liberális polgárság a városi tömegek támogatásával alkotmányt, a cenzúra eltörlését, és

mindenekelőtt az egységes Németország létrehozását követelte. Az új kormányokba bekerült

liberális vezetők együttműködtek a korábbi államapparátussal. A Frankfurtban összeülő német

alkotmányozó gyűlés liberális vezetői az uralkodókkal kötött kompromisszumokkal akarták az

egységet megvalósítani, azonban ez nem sikerülhetett. 1849-ben a porosz uralkodó IV. Frigyes

Vilmos visszanyerte mozgásszabadságát leverte az egységért küzdő demokratikus mozgalmat, mert

a liberálisoktól eltérően maga akarta nem alkotmányos úton a német egységet létre hozni

(dinasztikus út).

Porosz-osztrák konfliktus

A XVIII. század óta a Németországon belüli vezető szerepért két hatalom, Ausztria és Poroszország

vetélkedett. Míg 1848-ig jobbára Ausztria, addig 1848-tól Poroszország tudta növelni tekintélyét. A

’48-as kudarc ellenére Ausztria új vezetése ismét a német térnyerést tűzte ki célul. .A krími háború

kapcsán Ausztria helyzete megingott, hiszen elvesztette szövetségesét, Oroszországot, amely – mivel

érdekelt volt a német egység megakadályozásában – támogatta Poroszországgal szemben. Ausztria

itáliai vereségét követően (1859) remény ébredt a német hazafiakban. Növekedett a kisnémet, az

Ausztria kizárásával megvalósítandó egység híveinek száma, míg az ún. nagynémet – Ausztriával

együttes – egység terve háttérbe szorult. A német liberálisok számára a porosz vezetési stílus

túlzottan központosított volt, bár az osztrák abszolutizmus sem volt vonzó. A nemzeti egység érdeké-

ben azonban háttérbe szorították a politikai nézetkülönbségeket, el akarták kerülni ugyanis 1848

kudarcát. Helyzetüket megkönnyítette a porosz liberálisok választási győzelme (1858) és a trónra

lépő I. Vi1mos liberális reformjai (1861). Az 1862-től a porosz kormányt vezető Otto von Bismarckkal

szemben a liberálisok ugyan ellenzékbe vonultak, de nem akadályozták politikáját, pedig többször

megsértette a liberális felfogást. Bismarck elítélte a liberális politikusok politikáját és módszerét.

Elvetette azt a kísérletet, melyet 1848-49 – ben a Frankfurtban a liberális politikusok megkíséreltek a

német egység érdekében (kompromisszumot az uralkodóval). Bismarck Poroszország vezetésével

akarja megvalósítani a német államot. Módszere a háború ( vassal és vérrel). Bismarck a parlament

megkerülésével keresztülvitte a hadsereg reformját. Bevezették az általános hadkötelezettséget és

tömeghadsereget hoztak létre, valamint korszerű, modern fegyverekkel látták el a katonákat

(hátultöltős puska, Krup-féle ágyú.) Poroszország katonai ereje a többszörösére nőtt. Bismarck első

nemzetközi sikerét a Schleswig-Holstein körül kirobbanó háború (1864) során érte el. A széttagolt

Németországtól egykor Dánia szerezte meg a két tartományt. Dánia a területet be akarta kebelezni,

de Poroszország fellépett ellene. Vetélkedésük következtében végül Ausztria is belépett a háborúba.

A két nagyhatalom győzelmet aratott, Scbleswig porosz, Holstein osztrák igazgatás alá került. Az

északi tartomány folyamatos konfliktusforrást jelentett, és végül a két német hatalom háborújához

vezetett.


59

Porosz-osztrák háború (1866)

A két nagyhatalom között 1866-ban háborúra került sor. A porosz csapatok – mindenki számára

váratlanul – alig másfél hónap után döntő győzelmet arattak Königgratznél. A felek

tárgyalóasztalhoz ültek. Bismarck kitűnő politikai érzékkel nem kötelezte Ausztriát a prágai békében

(1866) megalázó feltételek aláírására, csak a porosz vezetésű német egység elismerésére

kényszerítette. Ezzel megnyugtatta a franciákat, és nem késztette Ausztriát visszavágásra, ami a

későbbi porosz-francia háborúban alapvető fontossággal bírt. A háborút követően Poroszországhoz

csatolták az észak-német államokat. Bismarck Velence átadatásával megoldotta Ausztria számára az

olasz problémát. Hasonló okból támogatta az osztrák-magyar kiegyezés megkötését is. Ennek nem

mond ellent, hogy a háború kitörésekor emigránsokból és hadifoglyokból magyar légiót szervezett

Klapka György vezetésével.

A porosz-francia háború (1870-71)

A porosz győzelem mozgósította a franciákat, akik XVIII. Lajos óta mindent megtettek a német

egység megakadályozására. Ám Bismarck a diplomácia mestere volt, és kiprovokálta a francia

hadüzenetet. A bismarcki külpolitika elérte Ausztria, Oroszország és Anglia semlegességét, és

Moltke hadserege vereséget mért a franciákra (1870). Sedannál maga III. Napóleon is fogságba

esett, és a német hadsereg Párizsig nyomult előre. A versailles-i palota tükörtermében a német

fejedelmek I. Vilmost német császárrá kiáltották ki (1871. január 18.), és a délnémet államok

csatlakozásával megszületett a porosz vezetésű egységes Németország. Versailles-ban kötötték meg

a francia-német békét is, melyben Franciaországot ötmilliárd frank hadi sarcra kötelezték, és

Németországhoz csatoltak a franciák által a XVII. században megszerzett két német tartományt:

Elzászt és, Lotaringiát.


60

20. Magyarország az 1848-49-es szabadságharc idején

A horvát támadás

Szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és fegyveres támadást indított a

magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől, a közvetítőnek

ajánlkozó István nádorral pedig Jellasics nem találkozott. A magyar sereg létszáma fokozatosan nőtt,

de még így is jócskán elmaradt a horvátokétól. Bécsben már szövegezték a kiáltványt Magyarország

alávetéséről.

Pákozdi csata

Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a jórészt újoncokból álló magyar sereg visszaverte a közel

kétszeres túlerőben lévő horvátok támadását. Jellasics fegyverszünetet kért, amit visszavonulásra

használt fel: Győrön át Bécs felé haladva elhagyta az országot. Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a

Karl Roth vezette hadműveleti jobbszárnyát: a székesfehérvári polgárok lefegyverezték a

hátrahagyott horvát helyőrséget, majd Görgey, Perczel és Csapó Vilmos Ozoránál bekerítette, majd

fegyverletételre kényszerítette. A támadás során a horvát inváziós haderő állományának 20%-át

elveszítette.

Országos Honvédelmi Bizottmány

Az ellenforradalom már 1848 nyarán támadásba kezdett. Párizsban leverték a munkásfelkelést, majd

a prágai felkelést, s augusztusban csapatokkal vonultak Milánóba. Az ellenforradalmak általánosan

tért nyertek, az itáliai, osztrák és a cseh forradalom visszaszorítása lehetővé tette a Habsburgok

számára, hogy minden erejüket a magyar forradalom ellen fordítsák. 1848. szeptemberben sok jel

mutatott az összeomlásra. A Batthyány-kormány lemondott, a végrehajtó hatalom az Országos

Honvédelmi Bizottmány (OHB) kezébe került. Az OHB forradalmi kormány volt. Megbízását nem a

királytól, hanem a népképviseleti országgyűléstől kapta, s eszközeit sem a törvény, hanem a szükség

szabta meg. Elnöke Kossuth Lajos volt, aki fáradhatatlanul szervezte az ellenállást. A magyar nemzet

1848 szeptemberében a megadás helyett az ellenállást választotta.

Az októberi bécsi forradalom

Október 6-án ismét forradalom tört ki Bécsben. A két forradalom közvetlen kapcsolatára most

nagyszerű lehetőség kínálkozott. A Jellasicsot üldöző magyar seregek azonban megálltak a határnál.

Az uralkodó Bécsből Olmützbe menekült, október 16-án Alfred Windischgraetz herceget nevezte ki

valamennyi Itálián kívüli császári-királyi hadsereg főparancsnokává. Windischgraetz október 20-án

érkezett Bécs falai alá, több rohamot is elrendelt a város ellen, amely 31-én került újra a császáriak

kezére. Október 30-án a Bécs melletti Schwechat falu közelében a Móga János vezette magyar sereg

vereséget szenvedett a Windischgraetz és Jellasics által vezetett egyesült császári haderőtől.

A katonai helyzet 1848-49 telén

1848 decemberéig a magyar hadak katonailag még nem közvetlenül az udvarral álltak szemben. A

Windischgraetz vezette császári sereg decemberi koncentrált támadása viszont nyilvánvalóvá tette,

hogy az udvar a magyar önállóság és az áprilisi vívmányok teljes felszámolására törekszik. 1848.

december 2-án V. Ferdinándot a kamarilla lemondatta. A Habsburg-család unokaöccsét, a 18 éves

Ferenc Józsefet nyilvánította osztrák császárrá és magyar királlyá. Néhány nap múlva megindult

Windischgraetz a „rebellis” Magyarország megrendszabályozására. A császári sereg 44 ezer

sorkatonájával mindössze 25 ezer, részben kiképzetlen honvéd nézett szembe a Móga helyére

kinevezett új vezér, Görgey Artúr parancsnoksága alatt. Görgey Pozsony térségéből, Perczel a


61

Muraközből húzódott Buda-Pest felé. Ha egyesülnek, kiegészülve a Délvidékről érkező hadtesttel,

megkísérelhették volna Windischgraetz megállítását, még a főváros előtt. Görgey a túlerő elől harc

nélkül visszavonult. Perczel tábornok Mórnál csatát vállalt, de vesztett (december 30.). Elveszett a

Dunántúl, tarthatatlanná vált a forradalmi főváros. A helyzet válságosra fordult. Az év utolsó napján

az országgyűlés döntött: a Honvédelmi Bizottmány költözzék Debrecenbe, s folytassa a küzdelmet.

1849. január elejétől május 31-ig Debrecenben ülésezett az országgyűlés.

A bécsi udvar biztos volt a maga győzelmében. Pesten Windischgraetz szóba sem állt az országgyűlés

küldötteivel. Az egyetlen megoldásként a feltétlen megadást javasolta.

A képviselőház azonban már január közepén újra működni kezdett Debrecenben Kossuthnak

köszönhetően. A Honvédelmi Bizottmány hozzákezdett az ellentámadás előkészítéséhez. Először

Erdélyből Bem József lengyel katonatiszt táborából érkeztek győzelmi jelentések. Őt Kossuth nevezte

ki az erdélyi sereg élére. Bem felszabadította Észak-Erdélyt, a Székelyföldet. 1849. január és február is

nehéz, diadalmas harcokban telt. Március elején Nagyszebent, a császáriak fő fészkét is elfoglalta.

Puchner, a császári vezér kénytelen volt seregével együtt a román fejedelemségekbe menekülni. Bem

sikereivel egy időben más hadszíntereken is megszilárdult a magyar szabadságharc katonai helyzete.

A legjelentősebb hadműveletek színtere a Felvidék volt. Pest-Buda feladása után Görgey seregével

északnak fordult. Vácott kiadott nyilatkozatában bírálta Kossuthot, a nyílt árulásra azonban nem

tudták rávenni a Habsburgok. 1849. február 5-én elfoglalták a Branyiszkó-hágót, és Görgey csapatai

egyesültek Klapkáéval. Az ellentámadásra Görgey és Klapka seregein kívül a Délvidékről felrendelt

Damjanich-féle hadtest is készen állt. Kossuth a lengyel Dembinskit nevezte ki fővezérré. A február

végi Kápolna melletti Windischgraetz győzelmet a császáriak túlértékelték, amikoris kimondták az

„egy és oszthatatlan császárság”-ot: „olmützi alkotmány” – eltörli Magyarország függetlenségét.

A tavaszi hadjárat és a függetlenségi nyilatkozat

1849. március végén a Tiszánál összevont ötvenezer honvéd támadásba lendült, vezéreik: Görgey,

Klapka, Aulich és Damjanich voltak. A fővezérletet ismét Görgey kapta meg. Hiába volt a császári

fősereg változatlanul számbeli fölényben, hiába volt mögötte a megerősített Buda, a gazdag

Dunántúl, a császárhoz hű Ausztria és Csehország. Mit sem ért a több ágyú, a jól képzett tisztikar. A

honvédek nehéz csaták sorában legyőzték, és alig négy hét alatt a Tiszától Pozsonyig űzték őket. A

győzelmek hatására a még megszállt területeken népfölkelés bontakozott ki. Somogyban, Zalában

30 000 paraszt fogott kaszát, nyársat, puskát, és a Dráván túlra űzte, akit utol nem érhetett. Gerillák

szabadították föl a bányavárosokat és a Szepességet. Bácskát és Temesközt Perczel és az Erdélyből

odasiető Bem tisztította meg az ellenségtől. Május közepére egy-két vártól eltekintve Magyarország

egész területe felszabadult.

Győztes csaták

I. szakasz: ápr. 2. Hatvan, ápr. 4. Tápióbicske, ápr. 6. Isaszeg.

II. szakasz: ápr. 10. Vác, ápr. 19. Nagysalló, ápr. 24. Komárom felszabadítása

A Habsburgok leváltották Windischgraetzet, az új főparancsnok kivonta a fő seregeket és Bécs

erődítéséhez kezdett. A magyarok fényes győzelmi sorozata történelmi jelentőségű volt. Európa

egyetlen győztes forradalma volt akkor a magyar. Az országgyűlés feleletül a Magyarország

függetlenségét eltörlő olmützi alkotmányra kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Április 14-én a

debreceni Nagytemplomban Kossuth olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. A nyilatkozat


62

egyhangú elfogadása után Kossuth Lajost kormányzóelnökké választották. Debrecenben munkához

látott az új kormány Szemere Bertalan elnökletével, tagjai: Batthyány Kázmér, Duschek Ferenc,

Csányi László, Vukovics Sebő, Horváth Mihály. Május 21-én háromhetes ostrom után Buda vára is

felszabadult.

A szabadságharc bukása

Belső okok

A Függetlenségi Nyilatkozat, tényleges katonai és politikai biztosítás nélkül nem használt a jó ügynek.

Az országgyűlés egy kis része a békepárt agitált ellene. Az igazi veszélyt ebben az jelentette, hogy

nézetüket Görgey is osztotta. Görgey tekintélye igen megnőtt a tavaszi hadjárat sikereinek

köszönhetően. Győztes hadvezérként maga akart a Habsburgokkal tárgyalni. Gondolatait politikai

tervei kötötték le, és április végén elmulasztotta az alkalmat az ellenség üldözésére és Bécs

ostromára. A Szemere-kormány igyekezett Kossuthot háttérbe szorítani azzal, hogy a legforradalmibb

intézkedéseket megszüntették. Úgy tettek, mintha a szabadságharc már győztesen befejeződött

volna. Sokat ártott a kormány parasztpolitikája is.

Külső okok

A Habsburg-abszolutizmus katonai döntést akart, bármi áron. Április elején az udvarban belátták,

hogy erre nem képesek. A kamarilla ekkor I. Miklós cárhoz fordult. Az orosz önkényuralkodó május 9-

én kiáltvánnyal tudatta a világgal, hogy Ausztria segítségére siet. A magyar szabadságharc végzetesen

elszigetelődött, és sorsa a belső viszonyoktól függetlenül megpecsételődött. Június elején megindult

a császári és a cári hadsereg összehangolt támadása a forradalmi Magyarország ellen. A cár 200 ezer

katonát indított útnak. Orosz-osztrák hadak 370 ezer fő – magyar honvédsereg 170 ezer fő. A

forradalmakat 1849 nyarára mindenütt leverték, és Európa kormányai is szemben álltak a magyar

forradalommal.

Kossuth a haderők összpontosításában s a nemzetiségekkel való megegyezésben látta a megoldást. A

megegyezési kísérlet elkésett, a társadalmi ellentétek és a meginduló külső túlerő okozta csüggedés

megbénította a nép erőfeszítéseit. Görgey és Kossuth ellentéte pedig megakadályozta a haderő

összevonását. Görgey a hadseregével késve indult Komáromból, csak akkor ért Aradra, amikor már

megsemmisült Bem serege Segesvárnál és a temesvári csatában felbomlott a honvédsereg nagy

része. Görgey azzal vált kulcsfigurává, hogy övé volt az egyetlen érintetlen hadsereg. Ő pedig

teljhatalmat kért. Augusztus 11-én Kossuth a Szemere-kormánnyal együtt lemondott. Görgey

augusztus 13-án az orosz seregek főparancsnoka Paszkievics herceg előtt feltétel nélkül letette a

fegyvert Világosnál. (Ezzel vérig sértette az osztrák fővezért Haynaut.)

A magyar forradalmat a nemzetközi reakció összefogása és a belső gyengeség törte meg.

Haynau katonai önkényuralma

A fegyverletétel után Kossuth, Szemere, Bem és sokan mások Törökországba menekültek, ismét

mások megadták magukat. Szeptember végén Komárom is kapitulált. Magyarország fegyvertelenül és

kiszolgáltatva állt szemben korlátlan hatalmú urával: Haynauval, a „bresciai hiénával”. (Bresciai

kegyetlensége miatt kapta a nevet.) Ferenc József teljhatalommal ruházta fel, élet és halál ura lett

Magyarországon. Katonai rémuralma 1850 nyaráig tartott. 1849. október 6-án Aradon kivégeztetett

13 hős honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich

Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet,


63

Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, Vécsey Károlyt. Ugyanekkor Pesten főbe lőtték

Batthyány Lajost és a forradalom több vezető politikusát. A külföldre menekülteket jelképesen

végezték ki. Több ezer hazafit várbörtönre ítéltek, 40 ezer honvédot az osztrák hadseregbe soroztak

be. Haynau ténykedésének mérlege: 3000 bírósági tárgyalás, több száz bebörtönzött, 111 kivégzett

ember (köztük az aradi vértanúk). Az osztrák tábornok a megtorlástól azt várta, hogy a magyarok

megbékélnek a fennálló helyzettel. Az ország lakosságán dermedt félelem lett úrrá. A nemzetközi

felháborodás, valamint a katonai és civil hatóságok szüntelen viszálya 1850 nyarán Haynau

elmozdításához, a rémuralom végéhez vezetett.


64

21. Az első világháború jellemzői és az azt lezáró békerendszer Az első világháború 1914. július 28-től 1918. november 11-ig tartott. Az összesen több mint 15 millió

ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és

érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. (gyarmat: valamely állam fennhatósága alatt álló

terület) Bár valamennyi résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával (nagy

erejű támadás) legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül

négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett a háború

végére, valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A háborút lezáró békerendszer

igazságtalanságai a második világháború kitöréséhez vezettek.

Előzmények

A XIX. század végén a tudomány és technika vívmányai miatt gyorsuló ütemű termelés együtt járt a

gyarmatbirodalmak növekedésével. Új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése volt az európai

államok célja. A világháború előtt a Föld térképét az európai érdekeltségek színezték be. Európa

országai közül ekkor kevés olyan akadt, melynek nem voltak gyarmatai, ilyen volt az Osztrák-Magyar

Monarchia. A legnagyobb gyarmati érdekeltséggel Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezett.

Emellett Olaszország és Spanyolország fontos észak-afrikai területeket birtokolt, de Németország

afrikai, valamint jelentéktelen óceániai gyarmatai nem álltak arányban gazdasági erejével.

Németország gazdaságilag és katonailag húsz évvel az egyesítés után (1890-re) olyan erős lett, hogy

egyértelműen Európa vezető hatalmává nőtte ki magát. A gazdaságilag elmaradott, de Európa

legnépesebb országaként nagy létszámú katonasággal rendelkező Oroszország a Fekete-tenger felől

ki akart jutni a világtengerekre, Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni. Az

Oszmán Birodalom a Balkán-háborúkban (1912-13) vereséget szenvedett. Nem volt tisztázott, a

modernizáció vagy a teljes széthullás lesz-e a sorsa, amelyet az európai nagypolitika „keleti kérdés”-

ként emlegetett. Franciaország az 1870-71-es francia-porosz háború során elveszítette Elzász és

Lotaringia vidékét, amelyeket Németországhoz csatoltak. Ezt követően a francia külpolitikát áthatotta

a németekkel szembeni ellenszenv és a revans (visszavágás) gondolata.

Szövetségi rendszerek kialakulása

Az egyesült Németország gyarmat-, flotta-, és kereskedelmi ügyeit Anglia egyre veszélyesebbnek

ítélte. 1904-ben létrejött a francia-angol egyezmény, az Entente Cordiale, azaz „szívélyes

megegyezés” (melyből később az antant hatalmak kifejezés is született). A viszony teljesen

kölcsönössé 1907-ben vált az angol-orosz szerződés megkötésekor, innentől számítjuk a hármas

Antant megszületését. Ehhez csatlakozott Japán (1914), Olaszország (1915), Románia (1916), és végül

az USA (1917).

A közös nyelv és kultúra összehangoló erejéből adódóan is Németország és az Osztrák-Magyar

Monarchia megkötötte a „kettős szövetség”-et 1879-ben. 1882-ben az előbbi két birodalom és

Olaszország megkötötte a hármas szövetséget. Olaszország aztán kivált e szövetségi rendszerből és

átállt az Antant hatalmak közé. Ez után a Központi hatalmak diplomáciája rávette Törökországot

(1914) és Bulgáriát (1915) a csatlakozásra.

Ezzel kialakultak azok a szövetségi rendszerek, melyek később a világháború eseményeit

meghatározták: az Antant és a Központi hatalmak.


65

Közvetlen előzmények a Balkánon

Az európai hatalmakat a török uralom alól felszabadult Balkán félsziget újrafelosztása is

szembeállította. 1908-ban a Monarchia annektálta (erőszakosan elfoglalta) Bosznia-Hercegovinát,

ami azonban Szerbia számára elfogadhatatlan volt. Bosznia területén számos titkos szerb társaság

alakult azzal a céllal, hogy merényletekkel destabilizálják (bizonytalanná tesz) a vitatott területeket.

Merénylet, hadüzenet

1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére

utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal éppen az volt a célja a Monarchiának, hogy erőt mutasson a

forrongó Balkánon. Aznap délelőtt Gavrilo Princip egy titkos szerb szervezet tagja pisztollyal halálosan

megsebesítette a trónörököst és feleségét. Ezt követően Bécsben és Budapesten egyaránt

fellángoltak a szerbellenes indulatok. Ferenc József osztrák császár II. Vilmos német uralkodóhoz

fordult, mert megítélése szerint a Szerbiával kialakult ellentéteket már nem lehet békésen elsimítani.

Helmuth von Moltke német vezérkari főnök kifejtette: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914

után csak romlani fognak, mert Oroszország vasúti hálózatot épít ki, s ezzel mozgékonyabbá teszi

hadseregét. Moltke elődjének, Alfred von Schlieffen-nek tervére épített. E szerint:

Németország ne kényszerüljön kétfrontos háborúra.

Először Belgiumon keresztül a franciákat kell legyőzni a német haderő nagyobbik részének

bevonásával, 6 hét alatt.

Ez alatt a Monarchia csapatai feltartóztatják az orosz és a szerb erőket.

Majd a nyugati győzelem után a német csapatok egyesülnek az osztrák csapatokkal, és

közösen a keleti fronton legyőzik az oroszokat.

Az osztrákok - bízva a német támogatásban - éles hangú ultimátumot (olyan fenyegetéssel kísért

követelés, amelynek teljesítését meghatározott időhöz kötik, ennek elmulasztása esetén büntetést

helyeznek kilátásba) küldtek a szerb kormányzatnak. A szerbek azonban az oroszoktól kaptak

ígéretet, hogy háború esetén katonailag segítik őket a Monarchiával szemben. Ennek hatására a

szerbek visszautasították az ultimátumot. Egy hónappal a merénylet után, július 28-án Bécs hadat

üzent Szerbiának, s a csapatok megindultak délre, ezzel kitört az I. világháború.

A háború jellege

A két szövetségi rendszer államai között hadüzenetek sora követte egymást. Mindkét oldalon

mozgósították a készenlétben álló haderőt. Megjelentek a tömeghadseregek, hiszen a hadviselő felek

a korábbiakhoz képest elképzelhetetlen nagyságú haderőt vetettek be. A Központi hatalmak már a

háború kitörésekor 3,5 millió főt, míg az Antant több mint 6 millió katonát állított fegyverbe. Az

előzetes haditerveknek megfelelően, mindenki gyors lefolyású háborúra számított, (villámháború) a

sok emberi és hadianyag ráfordításnak köszönhetően.

A gyors lefolyású háború stratégiájáról azonban hamar kiderült, hogy a nagy áldozatok ellenére sem

hozza meg a várt sikert. A franciák Elzász és Lotaringia elfoglalására indított támadása hamar

kudarcot vallott. A jobban felkészült német haderő nagy áldozatok árán, Belgiumon keresztül betört

Franciaországba, de elérve a Marne-folyót, Párizs közelében támadása kifulladt. A franciák

megállították a német támadást, és miután egyik fél sem tudta átkarolni a másikat, a nyugati fronton

állóháború alakult ki. A hadseregek szögesdrótvonalak mögé, lövészárkok védelmébe húzódtak és

erődített állásokat építettek ki. A frontvonalak hosszú ideig mozdulatlanok maradtak. A hadi helyzet a

többi fronton is hasonlóan alakult.


66

Az oroszok a korábban kiépített vasúti vonalakon a vártnál jóval gyorsabban mozgósították

csapataikat. A Monarchia hadereje képtelen volt feltartóztatni ezt a támadást. A Kelet-

Poroszországba betörő oroszokat a németeknek sikerült megállítani, és legyőzni. A Monarchia

hadereje azonban kudarcot vallott a Szerbia elleni harcokban is. Ezek után a keleti fronton is

állóháborúra kellett berendezkedni. A következő évek váltakozó sikereket és vereségeket hoztak.

1915-ben Olaszország felmondta a hármas szövetséget és az Antant oldalán belépett a háborúba,

ezzel létrejött az olasz front.

Az orosz ellentámadás kifulladt Gorlice-nél, és 1916-ban Verdunnál alakult ki állóháború az Antant és

a Központi hatalmak között. 1917-ben Oroszország gazdaságilag összeomlott, majd az itt kitörő

forradalom miatt kilépett a háborúból. A németek által meghirdetett korlátlan tengeralattjáró-

háború miatt az Egyesült Államok 1917. áprilisában, az Antant oldalán belépett a háborúba, ami

jelentősen megváltoztatta az erőviszonyokat.

Hátország

Az a terület, amely a hadműveletekben nem vesz részt, viszont a harcoló alakulatokat támogatja. Itt

termelik a hadianyagot, és innen állítanak ki katonákat a frontokra. Minden háború legfontosabb

eleme.

Az új típusú hadviselés

Az első világháborúban új fegyverek jelentek meg: géppuska, aknavető, kézigránát, lángszóró és a

mesterséges ködösítés. Mindkét oldalon ismerték ezeket a fegyvereket, majd az állóháború

kialakulásával egyre nagyobb mértékben gyártották és használták fel őket.

Az Antant viszont jelentős előnyre tett szert a döntő jelentőségű új fegyver, a harckocsi („tank”)

megalkotásával és alkalmazásával. Az első harckocsikat 1916. őszén vetették be az angolok a nyugati

fronton. Az első példányok nehéz, 30 tonnás harckocsik voltak, amelyek óránként mindössze 6 km

haladtak, lélektani hatása azonban sokkal jelentősebb volt a katonákra nézve.

A repülők újfajta felhasználása az 1915-ös esztendőre esik. Hamar rájöttek stratégiai jelentőségére,

amikor bombákkal szerelték fel őket. Kialakult a repülők egymással vívott harca is, ehhez az is kellett,

hogy fölszereljék őket géppuskákkal.

Megjelent a tengeralattjárók hadászati célú alkalmazása is. 1917-ben a németek korlátlan

tengeralattjáró-háborút vezettek be, vagyis nem csak hadi, hanem kereskedelmi hajókat is

megtámadtak.

1915-ben kezdik el alkalmazni a frontokon a harci gázokat (klór, mustár). Hamarosan megalkotják a

gázmaszkot, amellyel sikeresen tudnak védekezni a váratlan gáztámadások ellen. Ez már egy új

fegyvernem, a vegyi fegyverek alkalmazását vetíti előre.

A háború vége

1918-ra az Antant amerikai támogatással, megállította a németek által indított utolsó támadást is a

nyugati fronton. Ezt követően az Antant anyagi és emberfölénye mindinkább kibontakozott, és

eldöntötte a háború kimenetelét. 1918. őszére a Központi hatalmak védelme összeomlott, és

fegyverszünetet kértek az ellenféltől. A Monarchia részéről erre november 3-án került sor.

Németország november 11-én, a Franciaországban található compiegne-i erdőben állomásozó vasúti


67

kocsiban írta alá a fegyverszünetet, így a nyugati fronton is véget értek a harcok. A szemben álló

hadseregek beszüntették a harcokat és visszavonultak állásaikból.

A háborút lezáró békerendszerek

Bulgária 1918. szeptemberében, a Monarchia 1918. november 3. napján, Törökország okt. 30-án, míg

Németország 1918. november 11-én tette le a fegyvert. A párizskörnyéki békéket 1919. január 18-án

nyitották meg (mint annakidején a békét aláírták a franciák). 5 nagyhatalom: USA, Nagy-Britannia,

Olaszország, Japán, Franciaország. 4 nagy: Wilson, Lloyd George, Orlando és Clemenceau. Különböző

szekciók működtek: az európai területi kérdéseket tárgyalónak francia elnöke volt, míg a gyarmatok

és a Török Birodalom kérdését tárgyalónak Smuts tábornok volt az elnöke, vagyis angol. 58 bizottság

működött, ahol meghallgathatták a nemzetiségi képviselőket. A Tízek Tanácsa az 5 miniszterelnökből

és az 5 külügyminiszterből állt.

A franciáknak revansvágya volt, európai hegemón szerepbe akartak kerülni, és támogatták az

újonnan létrejött nemzetállamokat, hogy körülzárják Németországot, Ausztriát és Magyarországot

(tudták, hogy milyen szarok, és ezért féltek annyira). Az angolok minden figyelmüket a gyarmatokra

fordították, és a kontinensen csak arra figyeltek, hogy a franciák ne kerüljenek hegemón szerepbe. Az

USA-t csak a tengerentúli ügyeivel foglalkozott: Kína, Szibéria, Dél-Amerika. Az ún. izolacionisták azt

akarták, hogy az USA ne avatkozzon bele az európai politikába. Ezért a német béke után ki is vonultak

a békekonferenciáról. 1919. febr. 14-n (vagy ápr. 29-n) lefektették a Népszövetség alkotmányát, mely

eredeti neve Nemzetek szövetsége volt. 1920 elején kezdte meg a munkáját. A tanácsot, ami az

operatív munkát végzi, angol, francia, japán, olasz képviselők alkotják. Az alapvető döntéseket a

közgyűlés hozta, amelyben minden tagállam képviseltette magát.

A békét Németországgal 1919 jún. 28-n kötötték meg a Versailles-i tükörteremben. Elsas-Lotharingiát

Franciaországhoz csatolták. Luxemburg kivált a német vámszövetségből. Belgium is és Dánia is

területeket kapott. Nyugat-Poroszország és Pomeránia Lengyelországé lett. Danzig szabadváros lett.

A Corridor Lengyelország Északi-tengerre való kijutását szolgálta. A Rajna bal partja katonailag

megszállt terület lett. A német jóvátétel kifizetése után kerül vissza Németországhoz. A Saar-vidék a

Népszövetség irányítása alá került. 15 múlva lévő népszavazásnak kell döntenie a terület sorsáról.

Megtiltották az Anschluss-t (Ausztriával való egyesülést). Ezek a területi elcsatolások nem okoztak

gazdasági válságot. Az ország maximum 100.000 főnyi hadsereget tarthatott, és tilos volt az általános

hadkötelezettség és az újfajta hadieszközök használata. A jóvátételt egy jóvátételi bizottságnak 1921-

is kellett megállapítania, de 20.000.000. aranymárkát azonnal ki kellett fizetni. Az ország gyarmatai,

mint Népszövetségi mandátumok a győztesek kezébe kerültek.

A szövetséges és társult hatalmak 1917. márc. 30-án elismerték Lengyelország függetlenségét, és ezt

1909. jún. 28-án szerződéssel megerősítették. A keleti határok majd csak az 1921-es Rigai békében

lettek véglegesen meghatározva.

Ausztriával a békét 1919. szept. 10-én írták alá Saint-Germenben. Dalmácia, Krajna, Dél-Karintia és

Dél-Stájerország a Szerb-Horvát királysághoz került. Románia Bukovinát kapta meg. Galícia

Lengyelországhoz került. Elismerte, hogy Csehországból, Morvaországból és Sziléziából létrejött

Csehszlovákia, vagyis 3.000.000 német került Csehszlovákiába. Viszont megkapta Magyarországtól

Burgerlandot, amitől majd Sopron népszavazással visszatért Magyarországhoz. Ezenkívül tilos volt az

Anschluss.


68

Bulgáriával a békét 1919. nov. 7-én kötötték meg Neully-ben. Görögország megkapta Macedónia déli

részét, vagyis Bulgáriát elvágták az Égei-tengertől. Valamint északon és nyugaton kisebb

határmódosítások történtek.

Magyarországgal a békét 1920. jún. 4-én kötötték meg Kis-Trianonban. Az antant nem akarta

elfogadni sem Károlyit, sem a Tanácsköztársaságot tárgyaló félnek. Csak ezek után lehetett megkötni

a békét, viszont addigra már a nemzetiségek elfoglalták azt, amit akarnak. És az antant támogatta

őket. Csehszlovákia megkapta Felvidéket és Kárpátalját. romániáé (akiket szarrá vertünk, és csak

akkor léptek be a háborúba újra, amikorra már vesztettünk) lett Partium, Bánát és Erdély. A Szerb-

Horvát királyság megkapta Nyugat-Bánátot, Bácskát, Horvátországot, Muraközt és Muramelléket.

Ausztriához került Burgenland. Magyarország hadserege maximum 35.000 fő lehetett, és tilos volt az

általános hadkötelezettség. A jóvátételt 20 éven keresztül kellett fizetni. A békekötésre

menődelegációt gróf Apponyi Albert vezette. A tagok voltak: gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál. Ők

nem azzal az utasítással mentek ki, hogy írják alá a békeszerződést. Az utolsó előtti napon Apponyi

elmondhatott egy beszédet. Ő arra hivatkozott, hogy egy ilyen béke szétzúzná Magyarország

egységét, és ez a rendezés nem tartaná be a wilsoni rendezési tervet.

Törökországgal a békét 1920. augusztusában írta alá VII. Mehmed Sevres-ben. Ez igazságtalan

határokat jelentett. Isztambul és a szorosok nemzetközi ellenőrzés alá kerültek. Sok ázsiai területet is

veszített. Mezopotámiában megalakult Irak, brit népszövetségi mandátummal. Izrael és

Transzjordánia is brit befolyás alá került. Izraelt az arab nacionalizmus elleni támadásként hozták

létre. Szíria francia befolyási övezet lett. Ám Törökországban Musztafa Kemál vezetésével mozgalom

indult. Meg akarták szüntetni az idegen befolyást, és helyre akarták állítani az ország nemzeti

egységét, vagyis visszavenni a török lakosságú területeket. Ezért tört ki 1920-22-ben a Görög-török

háború. Kemény harcokkal kiszorították Anatóliából az idegeneket, és így ültek újra tárgyalóasztalhoz

az antanttal 1922-ben Lousanne-ban, és 23-ban aláírták a békeszerződést az ország új határairól.

Oroszország már a háború alatt békét kötött ugyan Németországgal, de most újra meg kellett

állapodni az elszakadt államok és Szovjet-Oroszország közötti határvonalakról, illetve a független

államok egymás közötti határvonalairól.


69

22. 1956-os forradalom és szabadságharc

A forradalom előzményei:

Sztálin halálát követően, 1953 nyarán az új szovjet vezetés Moszkvába rendelte a magyar vezetőket,

ahol meglepetésükre keményen megbírálták őket, főleg Rákosit az addig követett-amúgy Moszkva

által diktált-politika miatt. Rákosit, aki 1952 óta miniszterelnök is volt, leváltották a kormány éléről,

bár pártfőtitkári posztját megtarthatta. A kormány élére Nagy Imre került, aki új kormányprogramot

hirdetett

A júliusi kormányprogram alapján a Nagy-kormány csökkentette a nehézipari beruházások mértékét

és ütemét, előirányozta a könnyűipar fejlesztését és az életszínvonal emelését. Könnyítettek a

parasztság beszolgáltatási terhein, megkezdődött a törvénytelenül elítéltek pereinek felülvizsgálata.

Az ország lakossága azonnal érezte, hogy nemcsak egy új személyről, hanem egy új politikai stílusról

is szó van, azonban a keményvonalas pártfunkcionáriusok is azonnal megérezték, hogy az „új

szakasz” politikája végső soron kiváltságaikat fenyegeti, a törvénytelenségek felszámolása során

pedig őket is felelősségre vonhatják.

A kormányprogram meghirdetése után Nagy Imre mögé állt a közvélemény többsége. A

keményvonalas pártfunkcionáriusok azonban Rákosi mögé tömörültek, aki elszánt harcot folytatott

nagy ellen a hatalom visszaszerzése érdekében. Nagy és Rákosi is tisztában voltak azzal, hogy

politikájuk sorsa Moszkvában dől el, a moszkvai hatalmi harc állását azonban Rákosi ügyesebben

használta ki. A szovjet vezetők mind jobban elfogadták Rákosi véleményét, miszerint Nagy reformjai a

szocializmust veszélyeztetik.. 1955 januárjában a szovjet vezetők ismét Moszkvába hivatták a magyar

vezetőket, s rendre utasították őket: felszólították Nagy Imrét a júliusi kormányprogramjának

felszámolására, aki azonban hazatérve nem gyakorolt önkritikát és megpróbált kitérni a rárótt

kötelezettség alól. A szovjet engedély birtokában Rákosi átvette a kezdeményezést: Nagyot

leváltották, és a pártból is kizárták.

Az új miniszterelnök Rákosi embere Hegedűs András lett, Rákosi azonban már nem tudta

visszaszerezni az 1953 előtti hatalmát. Egyre több perről derült ki, hogy koncepciós ügy volt. Rákosi

megpróbálta a felelősséget Péter Gáborra, az ÁVH vezetőjére hárítani, akit életfogytiglani

börtönbüntetésre ítéltek.

A reformkommunista értelmiségiek(a pártellenzék) aktivitása nem szűnt meg nagy Imre leváltásával.

Az Írószövetség és lapja, az Irodalmi Újság, illetve a Petőfi Kör nagy feltűnést keltő vitái különösen

sokat tettek a rendszer visszáságainak leleplezéséért. Az 1956. június 28.-ai poznani munkásfelkelés

után Rákosi személye végül a szovjeteknek is kényelmetlenné vált, s 1956 júliusában menesztették.

Helyére azonban a korábbi második ember Gerő Ernő került, ami azt jelentette, hogy a politikai

irányvonalban nem következett be irányváltozás, pedig egyre többen valódi változásokat sürgettek.

Az 1956-os forradalom:

1956 őszén- tapintható volt a feszültség az országban. 1956. október 6.- Rajk László és társainak

újratemetése-a pártvezetést megdöbbentette a több tízezres tömeg jelenléte a temetőben

1956. október 2. fele- a vezetés kulcsemberei Jugoszláviába utaztak „kibékülni” Titóval, s amikor 23-

án délelőtt hazaértek, az a hír fogadta őket, hogy Budapesten tüntetés készül.


70

1956. október 16.- a szegedi egyetemisták a kommunista irányítástól független ifjúsági szervezetet

hoztak létre, s példájukat napokon belül követték az ország többi egyetemén is

1956. október 22. éjszaka- a budapesti Műegyetem diákjai elhatározták, hogy másnap tüntetést

tartanak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyel néppel, és hogy előadják 16 pontos követelésüket.

A fontosabb követelések közé tartozott a szovjet csapatok kivonása, szabad választások, szólás-és

sajtószabadság, a beszolgáltatás eltörlése, Rákosi és társai felelősségre vonása, Nagy Imre

miniszterelnöki kinevezése, a Sztálin-szobor lebontása és a Kossuth-címer visszaállítása.

A kormány először betiltotta a tüntetést, ez ellen azonban tiltakozott az Írószövetség, a Petőfi Kör, a

budapesti pártbizottság, s a párt hivatalos lapja, a Szabad Nép szerkesztősége is. Kopácsi Sándor,

Budapest rendőrfőkapitánya kijelentette, hogy a rendőrség nem emel fegyvert békés tüntetőkre. A

pártvezetés, szembesülve azzal, hogy az események kicsúszhatnak az irányítása alól, visszavonta a

tiltó rendelkezést.

1956. október 23.- a Március 15-e téren gyülekező diákok tüntetése több, egyenként is százezres

tömegdemonstrációvá dagadt. A tüntetők a Petőfi szoborhoz, majd a Bem térre vonultak majd a

tömeg egy része a parlament elé vonult, ahol órákon át követelte, hogy Nagy Imre beszéljen

hozzájuk. Nagy Imre este kiállt a Parlament ablakába, azonban a tömeghez intézett „Elvtársak!”

megszólítása sok emberben elégedetlenséget váltott ki. Mérsékelt, nyugtató hangvételű beszéde

után azonban oszladozni kezdett a tömeg.

A város más pontjain azonban újabb és újabb csoportokba verődtek az emberek, akiket tovább

erősítettek a külvárosi nagyüzemekből teherautón érkezők. Este ledöntötték a Sztálin szobrot.

A legfontosabb helyszínné a Magyar Rádió épületét körülvevő utcák váltak. Este 8 körül innen

sugározták Gerő Ernő beszédét, amely a szokásos üres szólamok hangoztatásával csak olaj volt a

tűzre. A tüntetők követeléseik beolvasását akarták, de az épületet védő ávósok közéjük lőttek.

Lefegyverzett vagy átállt rendőröktől és katonáktól, feltört raktárokból a tömeg egy része fegyvert

szerzett, s megkezdődött a fegyveres harc. Az éjszaka folyamán a felkelők elfoglalták a Rádiót, és

támadás ért több telefonközpontot, nyomdát, fegyvergyárat, rendőrőrsöt is.

Késő este Gerő kérésére megjelentek Budapest utcáin a szovjet páncélosok, s beavatkoztak a harcba.

1956. október 23-24 éjszakája- a pártvezetés ismét Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek, a

kormányfő kijárási tilalmat és rögtönítélő bíráskodást vezetett be

1956. október 25.-Gerőt leváltották a párt éléről, helyét Kádár János foglalta el.

A kormány egyenlőre képtelen volt az események irányítására, a harcok átterjedtek több vidéki

városra is.

1956. október 25.- vérengzés a Kossuth-téren, amely után már megállíthatatlanná vált a forradalom.

A következő napokban országszerte folytatódtak a harcok, miközben a gyárakban munkástanácsokat,

az intézményekben forradalmi bizottságokat alakítottak. Egyre több városban forradalmi tanácsok

vették át a hatalmat. A lapok cenzúrátlanul jelentek meg, a szakszervezetek aktivizálódtak, ismét

szerveződni kezdtek az 1948-ban felszámolt pártok.


71

Világossá vált, hogy az MDP tagságának túlnyomó része, sőt funkcionáriusainak egy része is a

forradalom mellé állt.

1956.október 27-28- a falvak többségében vértelen hatalomváltás ment végbe

A forradalom győzelme:

A forradalmi szervek küldöttei, köztük számos régi kommunista is, állandó nyomás alatt tartották a

vezetést, mindenekelőtt Nagy Imrét. A volt moszkovita végül elfogadta, hogy Magyarországon

nemzeti szabadságharc és demokratikus forradalom zajlik.

1956. október 28.-Nagy Imre lemondásával fenyegetőzve elfogadtatta az MDP Központi

Vezetőségével az események átértékelését. A kormány még aznap kihirdette a fegyverszünetet, az

ÁVH feloszlatását és a szovjet csapatok kivonását Magyarország területéről. Nagy Imre „nemzeti

demokratikus népmozgalomról” beszélt.

1956. október 30.- feloszlott az MDP, s létrejött a Magyar Szocialista Munkáspárt(MSZMP)

reformkommunista többségű vezetéssel. Bejelentették , hogy visszaállítják a többpártrendszert és

Nagy Imre tárgyalásokat kezdett egy koalíciós kormány megalakításáról. Ezen a napon egyes

forradalmár csoportok megostromolták a budapesti pártközpont Köztársaság téri székházát. A

fegyveres testületek és a felkelők közös rendfenntartó szervezetként Király Béla vezetésével létrejött

a Nemzetőrség.

1956. november 1,- Nagy Imre részben tiltakozásképpen a folytatódó szovjet csapatmozgások miatt,

részben a forradalmi közvélemény teljes megnyeréséért, bejelentette Magyarország kilépését a

Varsói szerződésből, s kinyilvánította az ország semlegességét.

1956. november 1.-től a harcok megszűntek, a helyzet konszolidálódni látszott

A forradalom nemzetközi környezete:

A magyarországi forradalom igen nagy hatást gyakorolt a világ közvéleményére. Megindultak a

segélyszállítmányok, s szolidaritási tömegtüntetések szerveződtek világszerte. A nyugati-főleg az

amerikai- kormányok kényes helyzetbe kerültek: vezetőik rokonszenveztek a forradalommal,

ugyanakkor tisztában voltak vele, hogy egy esetleges beavatkozással akár a 3. világháborút is

kirobbanthatják. Ily módon az USA többször is kinyilvánította, hogy országunkat nem tekinti

szövetségesének, nem akarja a szovjet tömbből esetleg kiszakadó országot felvenni a NATO-ba. A

nyugati kormányok helyzetét tovább nehezítette, hogy október 29-én kirobbant a szuezi válság

(Izrael, Franciao., N.B. amelyek kül-ő okokból veszélyesnek találták Nasszer egyiptomi elnök

politikáját, összehangolt politikai támadást indítottak Egyiptom ellen. A támadók szétverték az

egyiptomi főerőket, elérték a Szuezi-csatornát, a katonai sikert azonban a nemzetközi tiltakozás miatt

politikai kudarc követte…) Mivel Anglia és Franciaország beavatkozott Egyiptomban érdekei

védelmében, a moszkvai vezetés szerint a nyugat nem tiltakozhat, ha a szovjetek Magyarországon

teszik ugyanezt. Valószínűleg amúgy sem avatkoztak volna be a nyugati hatalmak, azonban a magyar

közvélemény többsége azonban számított rá.

A szovjet vezetés ezekben a napokban folyamatosan ülésezett

1956. október 28.-elfogadták a fegyverszünetet

1956. október 30.-Hruscsov még elutasította a keményvonalasok beavatkozási követelését


72

1956. október 31.-fordulat következett be, s már Hruscsov is a beavatkozás mellett foglalt állást. A

szovjet döntést tehát nem a magyar kormány semlegességéről szóló kijelentés provokálta ki.

1956. november 3.-a szovjetek őrizetbe vették a nemzetközi jog nyílt megszegésével Tökölön a

csapatkivonásokról tárgyaló magyar követséget, köztük Maléter Pál honvédelmi minisztert

1956. november 4. hajnala- a világ legerősebb szárazföldi hadserege indult meg Magyarország ellen,

megszerezve a legfontosabb kommunista pártok hozzájárulását. Nagy Imre tiltakozást és ellenállást

kifejező rövid rádióbeszédet mondott, de a hadseregnek nem adott utasítást a harcra. Ezt követően

elhagyta a Parlamentet. A magyar hadsereg is csak elszórtan vett részt az ellenállásban, 10-15 ezernyi

rosszul felfegyverzett felkelő azonban napokig elkeseredetten harcolt a szovjet páncélosos ellen.

Budapesten legtovább Csepelen tartottak ki,

1956.november 11.- azonban itt is leverték a fegyveres ellenállást.(Bp.-en 1924 áldozata volt

harcoknak, többségük munkás volt és nem voltak még 30 évesek sem).

Nagy Imre beszédében egy időben egy másik nyilatkozat is elhangzott, amelyet a szolnoki rádió

közvetített. Ebben a Moszkvában megalakult új Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a

szovjet hadsereg segítségét kérte az ellenforradalom leverésére. A kormány élén Kádár János állt.(

Kádár október utolsó napjaiban, ha nem is olyan tudatosan, mint Nagy elfogadta forradalmat,

november 1-jén azonban a szovjetek titkosszolgálatukkal kapcsolatban álló magyar kommunista

politikus Münnich Ferenc segítségével elfogták és Moszkvába szállították ahol Kádár

elvállalta „rendteremtést”. Őt és az űj kormány tagjait november 7én szállították Bp.-re.)

A Munkás-Paraszt kormány törvényesítésének útjában állt, hogy Magyarországon még létezett egy

legitim kormány, élén Nagy Imrével. November 4-én Nagy Imre politikusaival és családtagjaikkal a

jugoszláv nagykövetségre menekült. Tito kettős játékot űzött, felajánlotta menedékjogot a magyar

politikusoknak, hogy Nagy Imre eltávolításával segítse a szovjet r”rendteremtést”. Nagy Imre

jelenléte azonban kényelmetlenné vált mind a szovjet mind a jugoszláv vezetés számára, ugyanis

nem volt hajlandó lemondani miniszterelnöki posztjáról.

1956. november 22.- tőrbe csalták Nagy Imrét és társait, szabad távozást ígértek nekik de amint

elhagyták a követséget, fogságba kerültek. Ezt követően a román vezetéssel kötött megállapodás

alapján napokig a Bukarest melletti Snagovban őrizték őket.

A Kádár-kormány kezében nem volt hatalom a szovjet intervenció ellenére sem, az országban szinte

mindenki a forradalmi bizottságoknak engedelmeskedett. Kádár tárgyalásokra kényszerült az

1956. november 14.-én megalakult, s a legfontosabb forradalmi szervvé vált Nagy-budapesti

központi Munkatanáccsal, de kudarcot vallott.

1956 december- Kádár ellenforradalomnak minősítette a felkelést, több vidéki városban (Eger,

Miskolc, Tatabánya, Salgótarján) véres sortüzekkel verték szét a tüntetéseket, a hónap

közepére megszűnt a forradalom ellenállása

1957 tavaszáig több mint 180 ezer ember hagyta el az országot a 1959 végéig a bíróságok mintegy 22

ezer embert ítéltek börtönbüntetésre 229-et kivégeztek nagy Imrét is az újjászervezett honvédség

továbbra is „a varsói szerződés integrált katonai erejének részeként” szovjet irányítás alatt működött.


73

VII. Szabadon választott témakör

23. A barokk Vác

A barokk

1. A barokk kialakulása:

A barokk mûvészettörténeti stílus, az elnevezés az olasz barocco szóból származik, amely kagylódíszt

vagy nyakatekert díszítést jelent. A XVI. század végétõl a reneszánsz stílust felváltó irányzat,

Európában a XVII. században terjedt el.

Történelmi háttere: a feudális erõk megerõsödése, a katolikus ellenreformáció (a katolikus egyház

vissza akarja hódítani a reformáció által elvesztett híveket.

/reformáció: a XVI. század szellemi, vallási, egyházi mozgalma/

A barokk nem csak egyházi, hanem fõúri mûvészet is, csak nagyon sokára terjedt el szélesebb körben.

2. A barokk jellegzetességei:

erõs benne a vallásos elem

a földi és emberi világot megveti

célja a tömegek lenyûgözése (pompa, aranyozás)

túldíszített, bonyolult, belsõ feszültségeket, ellentéteket fejez ki

mozgalmasság

kozmopolitizmus (nemzetközi)

irracionális (valóságon túli)

irodalomban is kedveli a nagy mûfajokat (eposz, -dráma)

Magyarországon a jezsuiták honosították meg, legnagyobb alakja Pázmány Péter.

Építészet:

Hatalmas méretek, monumentalizmus, fény-árnyék hatások kihasználása, színes felületek, oszlopok

(gyakran csavartak). Az épületek túldíszítettek, a belső terek gyakran aranyozottak, dinamikus,

csavart vonalvezetés jellemzi, nagyon gyakori a csigavonal.

Kezdetben egyházi épületek: templomok, rendházak, kolostor, majd világi épületek: királyi, főúri

kastélyok, paloták, középületek, végül a falvakba is begyűrűzik, beszélnek paraszt-barokkról is.

Magyarországon a stílus a XVII. században jelent meg, de virágkorát a török kiűzését követő

újjáépítés idején élte. A XVII században elsősorban az egyházi építkezéseket jellemezte (templom,

kolostor, rendház), majd a XVIII. században a világi építészetet is elérte. Például: keszthelyi Festetich-

kastély, gödöllői Grassalkovich-kastély.

Szobrászat:

Jellemzőek a mozgásban ábrázolás, a fény-árnyék hatások, az eltúlzott érzelmek és a kidolgozott

részletek. Pl: Bernini Szent Teréz extázisa.


74

Festészet:

A szobrászatra jellemző motívumok mellett gyakran játszik a perspektívával (háromdimenziós

ábrázolás: magasság, szélesség, mélység).

Főbb témái: bibliai jelenetek, új műfajok: főúri portrék, csendéletek és a zsánerképek (a mindennapi

élet jelenetei).

Pl: Franz Hals, Rembrandt, Rubens, Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc portréja.

Zene:

A monumentalizmus, a többszólamúság, a feszültségkeltés jellemzi. Új műfajként megjelent az opera

(Monteverdi), az oratórium (Händel), a kantáta és a fúga (Bach), illetve a versenymű (Vivaldi).

A váci barokk

A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen

romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal

megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák

évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból

198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki

építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra

épített barokk város.

A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán

beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-

földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények -

igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő

magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok,

sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos

váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar

is.

A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt

protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki

székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A

reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut

alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.

Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint.

Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta

volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város

tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és

határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön

tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és

Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

A XVIII. század püspökei között számos nagyformátumú, művelt, igényes főpap fordított kiemelt

figyelmet a városrendezés és az intézményfejlesztés ügyének, noha többségük az osztrák uralkodói


75

ház szándékából eredően nem magyar származású volt. Althann Mihály Frigyes, majd unokaöccse,

Althann Károly, Eszterházi Károly és Migazzi Kristóf kiemelten sokat tettek a mai városkép

kialakulásáért.

A városközpont mai képe ekkor alakult ki. Ebben az időben épült a székesegyház, a püspöki palota, a

papi szeminárium, a kórház, továbbá a legjelentősebb templomok és kanonokházak. Nagy gondot

fordítottak a rendre, a fásításra, a csatornázásra is.

Március 15-e tér

A város fő tere. Eszterházy Károly püspök lebontatta a főtéren álló Szent Mihály templomot,

kialakítva a tér mai formáját. A jelentősebb épületek egyenletesen oszlanak meg kétoldalt, illetve a

Fehérek temploma melletti oldalon. A térbe jól illeszkedik a Városháza előtti csorgó kút. Az épületek

többsége barokk-copf stílusú.

Fehérek temploma

A főtéren elhelyezkedő domonkos rendi templom. Nevét a domonkosrendi szerzetesek fehér

csuklyájáról kapta. 1755-re készült el. A templom barokk stílusú, színei világosak, szobrai fehérek,

oltárképei derűsek. 1995-ben a templomtorony alatt katakombaszerű helyiségben 262 koporsót

találtak. Ilyen nagy lelet-együttes Európában egyedülálló. A váci múmiák XVIII. századi váci polgárok

földi maradványait őrzik, s azóta is megtekinthetők a Memento Mori kiállítás keretében, s pár

hónapig a budapesti Természettudományi Múzeumban is ki voltak állítva a leletek.

Városháza

A váci világi barokk legjelentősebb épülete, amely 1736-64 között épült. Az erkély fölötti

homlokzaton található a város címere.

Konstantin tér

Püspöki palota: több ütemben épült. Az Althannok kezdték el, de Migazzi fejezte be 1768-75 között.

Székesegyház

Eszterházy Károly tervezte, de Migazzi folytatta munkáját 1763-77 között. A Székesegyház külsején és

belsején is elsősorban arányos, nagy felületek, oszlopok, párkányok és ívek hatása uralkodik. Az

attikán 6 szobor áll (balról: Szent Péter és Pál, Szűz Mária, Szent József, János és Jakab apostolok). A

kupola freskója is egyedülálló.

Piarista templom

1725-ben kezdték építeni, 1745-ben szentelték fel. 1866-ban a barokk toronysisakok helyére

reneszánsz sisakok kerültek.

Szentháromság oszlop

A piarista templom előtti téren áll. Az oszlop tetején az Atya, a Fiú, és a Szentlélek szobrai láthatók. A

hátoldalán két címer található a Káptalan Vác ill. a Püspök Vác címere. Az 1740-41-ben pusztító pestis

után - a további járványok elkerülése végett építették, és az akkor még a város határában álló, a

pestises temető melletti Szent Rókus kápolnát is.

A Barátok temploma előtt egykor színezett népies barokk Piéta szobor és az 1770-es pestisjárvány

emlékét őrző kőkereszt áll. A templom 1725-65 között Koháry István gróf adományaiból épült. A

templom érdekessége a szentély hátsó falát betöltő fából faragott főoltár.


76

Gombás patak kőhídja

A hidak, kikötők védőszentjének, Nepomuki Szent János tiszteletére épült „Kőszentes híd”. A híd

építményét Oracsek Ignác terve alapján 1758-59-ben a váci kőfaragó mester Bechert József

készítette. A híd eredetileg keskenyebb volt, 1948-ban szélesítették ki a mai méretére.

Vörösház

A század második harmadában a városkapun kívül épült fel a "Vörösház", az uradalom gazdasági

épülete, mely nevét a Nápolyból érkezett építők által használt vörös színéről kapta.

Egyik legegyedülállóbb műalkotás a városban a Diadalív (Kőkapu), ami 1764-ben Mária Terézia

látogatására épült.

Vácon 73 műemlék található, ebből 43 barokk stílusú.

Szóbeli érettségi tételek: Történelem 2011 · PDF fileBoronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Szóbeli...

Documents