Drábik János 1 Száz éve robbant ki az első világháború A pénzkartell és a nemzetközi szabadkőművesség átrendezi Európát (Első rész) 1900-tól 1913-ig Európában egyre kaotikusabb viszonyok alakultak ki, amint a forradalmi és nacionalista mozgalmak egymás után tettek kísérletet a régi birodalmi dinasztiák eltávolítására. 1905-ben a Görögök Kréta szigetén fellázadtak a török uralom ellen. II. Miklós orosz cár arra kényszerült, hogy katonasággal verje le a Szentpétervárott kitört lázadásokat . 1905. július 27-én pedig kezdetét vette a történelem egyik leghíresebb matrózlázadása, amely a romlott élelem és az egyik másod tiszt brutalitása miatt tört ki a Patyomkin cirkálón. A hajón szolgáló tengerészek kísérletet tettek a zendülés kiterjesztésére, de a túlerő elöl végül a Fekete-tenger romániai partjainál kellett menedéket keresniük. 1908-ban I. Károly portugál királyt és a trónörökös koronaherceget meggyilkolták. 1910- ben forradalom tört ki, és II. Manuel királynak el kellett menekülnie, hogy megmentse életét. 1912-ben Olaszországban, Bulgáriában, Törökországban és Szerbiában folyt a háború. 1913- ban Oroszország is egyre inkább beavatkozott a balkáni konfliktusokba. Ugyanebben az évben I. György görög királyt is meggyilkolták. Forradalmak, háborúk, merényletek alkották azt a történelmi hátteret, amelyek megingatták azokat a szövetségeket, amelyek a XIX. században Európa stabilitását biztosították. Az I. világháború kitörésekor Oroszország és Németország kemény ellenfeleknek bizonyultak. A cár új szövetséget akart kötni Nagy Britanniával és Franciaországgal azért, hogy megakadályozza Németországot abban, hogy hadat üzenjen Oroszországnak. A cár meg volt róla győződve, hogy fent lehet tartani a békét Franciaország, Anglia és Oroszország – azaz a hármas antant – szövetségével és így elhárítani a német terjeszkedés veszélyét. A már ekkor is a pénzhatalmi világelit hegemóniája alatt működő Nagy Britannia azonban nem támogatta ezt a tervet. A brit vezetés úgy gondolta, hogy az angol emberek készek lesznek Franciaország védelmére, ha ezt az országot német támadás érné, de azt is tudták, hogy már nem vennének részt szívesen a háborúban, ha a német császár Oroszországra támadna. A brit kormány - legalábbis a közvélemény szemében – még bízott a német császárral való kibékülésben és abban, hogy Oroszország terjeszkedését Perzsia és India irányában meg lehet akadályozni. A német vezetés folyamatosan tárgyalt az Osztrák-Magyar Monarchia idős uralkodójával, Ferenc József osztrák császárral és magyar királlyal, hogy közösen támadják meg Oroszországot. A németek kísérletet tettek Románia és Szerbia bevonására is az új szövetségbe. Ezek az előkészületek is mind kapcsolatba hozhatók a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen végrehajtott merénylettel, amely az események felszínén a nagy háború kitörése közvetlen okának tekinthető. 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd és felesége Szófia hercegnő, Szarajevóban Bosznia fővárosában tett hivatalos látogatást. Amikor autójuk áthaladt a városon, az őket üdvözlő tömegben ott volt néhány merénylő, aki már hónapok óta készült a főherceg és felesége
30
Embed
Száz éve robbant ki az első világháború - A Pénzkartell és a Nemzetközi Szabadkőművesség Átrendezi Európát
(...) Ezt a titkos társaságot 1911-ben alapították, célja Szerbia felszabadítása volt. A Fekete Kéz Rend pecsétje egy összeszorított ököl volt, amely egy koponyát és csontokat tartott, ezek mellett volt egy kés, egy bomba és egy mérget tartalmazó fiola. A Fekete Kéz tagjai katonatisztek, állami tisztviselők, jogászok és egyetemi tanárok voltak. Ebbe a rendbe a beavatás egy sötét szobában történt, és a felavatandónak az egyik kezében revolvert, a másik kezében pedig kést kellett tartania. Ezután pedig esküt kellett tenniük (...)
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Drábik János
1
Száz éve robbant ki az első világháború A pénzkartell és a nemzetközi szabadkőművesség átrendezi Európát
(Első rész)
1900-tól 1913-ig Európában egyre kaotikusabb viszonyok alakultak ki, amint a forradalmi és
nacionalista mozgalmak egymás után tettek kísérletet a régi birodalmi dinasztiák
eltávolítására. 1905-ben a Görögök Kréta szigetén fellázadtak a török uralom ellen. II. Miklós
orosz cár arra kényszerült, hogy katonasággal verje le a Szentpétervárott kitört lázadásokat.
1905. július 27-én pedig kezdetét vette a történelem egyik leghíresebb matrózlázadása, amely
a romlott élelem és az egyik másod tiszt brutalitása miatt tört ki a Patyomkin cirkálón. A
hajón szolgáló tengerészek kísérletet tettek a zendülés kiterjesztésére, de a túlerő elöl végül a
Fekete-tenger romániai partjainál kellett menedéket keresniük.
1908-ban I. Károly portugál királyt és a trónörökös koronaherceget meggyilkolták. 1910-
ben forradalom tört ki, és II. Manuel királynak el kellett menekülnie, hogy megmentse életét.
1912-ben Olaszországban, Bulgáriában, Törökországban és Szerbiában folyt a háború. 1913-
ban Oroszország is egyre inkább beavatkozott a balkáni konfliktusokba. Ugyanebben az
évben I. György görög királyt is meggyilkolták. Forradalmak, háborúk, merényletek
alkották azt a történelmi hátteret, amelyek megingatták azokat a szövetségeket, amelyek a
XIX. században Európa stabilitását biztosították.
Az I. világháború kitörésekor Oroszország és Németország kemény ellenfeleknek
bizonyultak. A cár új szövetséget akart kötni Nagy Britanniával és Franciaországgal azért,
hogy megakadályozza Németországot abban, hogy hadat üzenjen Oroszországnak. A cár meg
volt róla győződve, hogy fent lehet tartani a békét Franciaország, Anglia és Oroszország –
azaz a hármas antant – szövetségével és így elhárítani a német terjeszkedés veszélyét.
A már ekkor is a pénzhatalmi világelit hegemóniája alatt működő Nagy Britannia azonban
nem támogatta ezt a tervet. A brit vezetés úgy gondolta, hogy az angol emberek készek
lesznek Franciaország védelmére, ha ezt az országot német támadás érné, de azt is tudták,
hogy már nem vennének részt szívesen a háborúban, ha a német császár Oroszországra
támadna. A brit kormány - legalábbis a közvélemény szemében – még bízott a német
császárral való kibékülésben és abban, hogy Oroszország terjeszkedését Perzsia és India
irányában meg lehet akadályozni. A német vezetés folyamatosan tárgyalt az Osztrák-Magyar
Monarchia idős uralkodójával, Ferenc József osztrák császárral és magyar királlyal, hogy
közösen támadják meg Oroszországot. A németek kísérletet tettek Románia és Szerbia
bevonására is az új szövetségbe. Ezek az előkészületek is mind kapcsolatba hozhatók a Ferenc
Ferdinánd trónörökös ellen végrehajtott merénylettel, amely az események felszínén a nagy
háború kitörése közvetlen okának tekinthető.
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd és felesége Szófia hercegnő, Szarajevóban Bosznia
fővárosában tett hivatalos látogatást. Amikor autójuk áthaladt a városon, az őket üdvözlő
tömegben ott volt néhány merénylő, aki már hónapok óta készült a főherceg és felesége
Drábik János
2
meggyilkolására. Az egyikük bombát dobott a trónörökös autójára, amely azonban az utcán
robbant és megsebesített húsz személyt az üdvözlő tömegből. A bombát dobó személy
elmenekült a helyszínről, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni úgy, hogy ciánt iszik egy
üvegből. A rendőrség azonban hamarabb letartóztatta.
A sikertelen merénylet után pánik tört ki, de a hivatalos autókonvoj továbbhaladt a városháza
felé. A rövid üdvözlő beszéd után a főherceg a helyi kormányzó szárnysegédjét kívánta
meglátogatni, aki a bombarobbantás során megsebesült és már korházban tartózkodott. Ez a
döntése az életébe került. A titkos merénylőcsoport még mindig az utcákon tartózkodott. A
trónörököst és a feleségét szállító autó helytelenül fordult, és a zavarban az egyik merénylő
hidegvérűen az autóhoz lépett és egy Browning automata pisztolyból két lövést adott le, és
megölte Ferenc Ferdinándot és feleségét. Ez a merénylő Gavrilo Princip volt. Ő és két
barátja valamennyien a Fekete Kéz nevű szerb nacionalista titkostársaságnak voltak a tagjai.
Ezt a titkos társaságot 1911-ben egy alapították, célja Szerbia felszabadítása volt. A Fekete
Kéz Rend pecsétje egy összeszorított ököl volt, amely egy koponyát és csontokat tartott, ezek
mellett volt egy kés, egy bomba és egy mérget tartalmazó fiola. A Fekete Kéz tagjai
katonatisztek, állami tisztviselők, jogászok és egyetemi tanárok voltak. Ebbe a rendbe a
beavatás egy sötét szobában történt, és a felavatandónak az egyik kezében revolvert, a másik
kezében pedig kést kellett tartania. Ezután pedig esküt kellett tenniük.
A szarajevói merénylők valamennyien tuberkulózisban szenvedtek, és azért esett rájuk a
választás, mert amúgy se éltek volna sokáig. A titkostársaság megeskette őket, hogy ha
küldetésük sikertelen marad, akkor arzénnal öngyilkosságot követnek el. A merénylők diákok
voltak, akik radikális baloldali és bolsevik nézeteket vallottak. Korábban már részt vettek
szocialista és anarchista pamfletek terjesztésében, amelyek világforradalomra szólítottak fel
az európai monarchikus rendszerek megbuktatása érdekében. Valamennyien egy nemzetközi
összeesküvés tagjai voltak. A Fekete Kéz a szerb nacionalizmus szolgálatában állott, de tagjai
között több olyan személy is volt, akinek távolabbi céljai voltak és a szarajevói merényletet
csak eszköznek tekintették e stratégiai cél eléréséhez. Hamarosan kiderült, hogy a belgrádi
orosz katonai attasé 8000 rubelt adott a Fekete Kéz vezetőinek. Miklós cár pedig támogatást
ígért Szerbiának arra az esetre, ha háború törne ki Szerbia és az Osztrák-Magyar Monarchia
között.
Megbízható forrásokból tudjuk, hogy a Fekete Kéz képviselői többször is találkoztak 1914
januárjában a Francia Nagypáholy, valamint a Grand Orient Nagypáholy képviselőivel a
Toulouse-i St. Jerome Hotelben. Az egyik téma, amelyet ezeken a találkozókon megvitattak
az Ferenc József császár és Ferenc Ferdinánd főherceg trónörökös meggyilkolása volt. Ez
megvilágítja, hogy a szarajevói merénylet alaposan megtervezett akció volt, amelyet a Fekete
Kéz szervezett meg a cár, valamint a francia szabadkőművesség támogatásával. Az volt a cél,
hogy kényszerítsék az Osztrák-Magyar Monarchiát Szerbia megtámadására és ezzel lehetővé
tegyék egy nagy háború kitörését Európában.
Drábik János
3
A trónörökös meggyilkolását követően a német császár meghívta ebédre az Osztrák-Magyar
Monarchia nagykövetét. II. Vilmos ekkor elmondta az osztrák diplomatának, hogy katonai
akcióra van haladéktalanul szükség Szerbia semlegesítésére és ehhez Németország kész
támogatást nyújtani. Feltehető, hogy II. Vilmos ekkor még nem volt tisztában azzal: milyen
méretű az orosz részvétel a szarajevói merényletben, mert arról tájékoztatta a nagykövetet,
hogy a német hírszerzés rendelkezésére álló információk szerint a cár nem feltétlenül
avatkozna be, ha a Habsburgok elfoglalnák Szerbiát. 1914. július 28-án, négy héttel a
szarajevói merénylet után, az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, de
hadserege csak augusztus közepén volt abban a helyzetben, hogy bevonuljon Szerbiába.
Oroszország mozgósítást rendelt el Szerbia védelmében. Július 29-én II. Vilmos arról
tájékoztatta a cárt (akinek a felesége, Hesseni Alexandra Fjodorovna hercegnő, egyébként
az unokatestvére volt, mert mindketten Viktória angol királynő unokái voltak), hogy ha nem
állítja le az orosz csapatok felvonulását, akkor Németország is mozgósítja a haderejét. 1914.
július 31-én a németek követelték az orosz mozgósítás leállítását, és amikor ezt Oroszország
nem vette figyelembe, akkor Németország hadat üzent.
Ha pontosabban nyomon követjük a részleteket, akkor árnyaltabb képet kapunk. II. Vilmos
német császár 1914. július 26-én tért vissza Norvégiából, ahol a londoni Rothschild-ház
képviselőjével is találkozott luxus-jachtján hajózva. Ezt az utazást Theobald von Bethmann-
Hollweg (1856-1921), - aki 1909-től 1917-ig a császári Németország birodalmi kancellárja
volt és közeli rokonságban állt a Rothschildokkal - szervezte meg azért, hogy a császár
megismerhesse a nagytekintélyű londoni Rothschild-ház fejének a véleményét a kialakult
háborús helyzetről. A New York Evening Post 1924. július 22-i számában olvashatjuk, hogy
„a császárnak konzultálnia kellett a Rothschild-ház fejével, annak eldöntésére, hogy
küldjön-e hadüzenetet vagy se. Hasonló módon egy másik Rothschild vállalta magára
annak a konfliktusnak a terhét is, amely megbuktatta Napóleont”. A császár kancellárja,
Theobald von Bethmann-Hollweg, aki ténylegesen háborúba sodorta Németországot, a
frankfurti Bethmann bankárdinasztia leszármazottja, és a Rothschildok unokatestvére volt.
(Eustace Mullins számol be „THE WORLD ORDER – Our Secret Rulers” [USA, 1992.]
című munkájának az 58. Oldalán arról, hogy a Rothschild család kontrollálta Belgium
pénzügyeit. Ma is szoros kapcsolatban állnak a németországi Thurn und Taxis érdekeltséggel.
Johannes Thurn und Taxis herceg Európa egyik leggazdagabb embere, aki kontrollálja a
Bayerische Vereinsbank, és utóda, a HypoVereinsbank működését, ennek jogutóda az
UniCredit Bank, a HVB. Ennek a német óriásbanknak Frankfurtban is működnek részlegei,
ezek közé tartozott a Bankhaus Gebruder Bethmann. Ebből a családból származott
Theobald von Bethmann-Hollweg, aki mint már utaltunk rá, a Rothschildok unokatestvére
volt. Thurn und Taxis herceg annak az Orániai Vilmosnak a közvetlen leszármazottja, aki
létrehozta 1694-ben azt az Angol Bankot, amely átvette Nagy Britannia pénzrendszerének az
irányítását. Thurn und Taxis anyai ágon a Braganza portugáliai uralkodóházból származik,
amely három módon is közvetlen rokonságban áll a Windsor-házzal.)
Az I. világháború előkészítése és kirobbantása a háttérerők hosszútávú stratégiájába
illeszkedett. Ennek egyik részét képezte a belső konfliktusok előidézése, mert ez lehetővé
Drábik János
4
tette a hatalmi viszonyok folyamatos megváltoztatását. A pénzkartell és a szolgálatában álló
nemzetközi szabadkőművesség stratégiájához tartozott háborús helyzetek létrehozása, mert a
háborúk megkönnyítették a határok átrajzolását, és így közelebb vittek a világhatalomra törő
pénzuralmi körök stratégiai céljainak a megvalósításához. Az első világháború
előkészítéséhez tartozott a legfontosabb európai államok eladósítása és erejükhöz mérten
való túlzott fegyverkezése. A szembenálló táborok kialakításához a háborúban résztvevő
államokat konkrét háborús célok kitűzésével is egymásra kellett uszítani. A háttérhatalom
egyik kezdeti célja Oroszország ellenőrzés alá vétele volt Németország segítségével. A
hatalmas területi és nagy népességgel rendelkező cári birodalomnak csak Németország
lehetett az ellenfele. A háttérhatalom Franciaországnak azt ígérte, hogy ha vissza akarja
szerezni Elzász-Lotharingiát, akkor le kell győznie a német militarizmust. Az oroszoknak azt
sugalmazta a háttérhatalom, hogy a pánszlávizmus keretében végre eljött az idő a szlávok
egyesítésére, Oroszország balkáni pozícióinak a megerősítésére, és arra, hogy a Romanov-
dinasztia elérje végre álma beteljesülését, hogy övé lehet Konstantinopolisz, vagyis Isztambul,
a Boszporusszal és a Dardanellákkal. Az angolok gazdasági és katonai hegemóniájukat
féltették a gyorsan modernizálódott és fejükre nőtt versenytárstól, a gazdasági és katonai
nagyhatalommá vált Német Birodalomtól. Az Osztrák-Magyar Monarchia érdeke valójában
a háború elkerülése lett volna, ezért kellett provokációval belekényszeríteni a háborúba. A
Habsburg uralkodóház és a közép-európai katolikus monarchia a Vatikán egyik szilárd
támogatója volt. Ezért a Vatikánt is rá kellett venni arra, hogy támogassa a háborút, mert a
katolikus egyháznak nem lehet az érdeke, hogy egy evangélikus, azaz protestáns
Németország egyesítse Európát. Egy ilyen német győzelem meggyöngítené a katolicizmus
helyzetét, és a protestánsokat juttatná vezetőszerephez Európában. A pángermanizmust le kell
győzni, a német militarizmust meg kell fékezni, mert egy Németország hegemóniája alá került
Európa hosszútávra felborítaná a hatalmi egyensúlyt.
A nemzetközi szabadkőművesség által irányított szerb titkos szervezetek mögött azok a
szerb uralkodókörök álltak, akik egy nagy – Szerbia által irányított - délszláv birodalom
létrehozására törekedtek. A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd nem titkolta, hogy erősen
szimpatizál a délszláv népekkel, és uralkodóként ugyanazt az önállóságot akarja biztosítani a
számukra, amit Magyarország már megszerzett magának az 1867-es kiegyezéssel. Ferenc
Ferdinánd elképzelései keresztezték a cári birodalom pánszláv törekvéseit, amelyeknek egy
nagy szerb állam létrehozása felelt meg. Ilyen nemzetközi helyzetben tanácskozott 1914.
július 14-én a Monarchia minisztertanácsa Bad Ischl-ben, és határozta el, hogy ultimátumot
intéz a szerb kormányhoz. Ezzel a döntéssel meg kellett várni Poincaré francia elnök
visszatérését Oroszországból, aki július 15-én utazott Szentpétervárra. A Monarchia
ultimátumát a brit kormány július 16-án, a francia pedig július 20-án kapta meg. Berlin július
22-én ismerte meg a jegyzék szövegét. Végül másnap délután hat órakor kézbesítették
Belgrádban az illetékeseknek. A brit hadiflottát már július 16-ka óta mozgósították.
A német kormány július 24-én intézett jegyzéket Angliához, Franciaországhoz és
Oroszországhoz. Ebben enyhíteni próbálta a feszültséget. Az Osztrák-Magyar Monarchia
kinyilvánította: nincs szándékában területeket elfoglalni Szerbiától, és a diplomáciai
kapcsolatok megszakítását követően nem kerül sor katonai akciókra. Szerbia július 25-én
Drábik János
5
hozta nyilvánosságra, hogy már két nappal korábban befejezte haderejének a mozgósítását.
Ezen a napon kapta meg Bécs a Monarchia ultimátumára a szerb választ. Ez azt tartalmazta -
hogy két követelés kivételével - Belgrád teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket.
Csak ezen a napon este rendelte el a Monarchia a részleges mozgósítást Szerbia ellen. A cári
birodalom európai részén július 26-án adták ki a parancsot a háborús készültség bevezetésére.
Erre válaszként Berlin figyelmeztette a cári kormányt, hogy Németország is elrendeli a
háborús készültséget.
1914. július 26-én II. Vilmos – megszakítva norvégiai útját – sürgősen visszatért Berlinbe.
Az Osztrák-Magyar Monarchia jegyzékére és az arra adott szerb válaszra vonatkozóan
kijelentette: „A negyvennyolc órás határidőt figyelembe véve a szerb válasz briliáns
teljesítmény. Több mint amit el lehetett várni és nagy erkölcsi siker Bécs számára. Ezzel
megszűnt a háborús ok és Giesl (a Monarchia belgrádi követe) nyugodtan Belgrádban
maradhat. Ebből az okból nekem soha nem kellett volna elrendelnem a mozgósítást.” (33
Jahre Weltgeschehen 1901-1933, 84. old.)
1914. július 27-én – elsőként a világháborúban – a szerb csapatok tűz alá vették Temis-
Kubinnál az osztrák-magyar egységeket. Erre a provokációra válaszként a bécsi kormány
másnap 11 órakor hadat üzent Szerbiának. Ekkor II. Vilmos személyes táviratban fordult az
orosz cárhoz. Július 29-én reggel, már általános mozgósításra került sor Oroszországban.
Ekkor II. Vilmos megpróbálta rávenni a cárt, hogy vonja vissza a mozgósítást. II. Miklós cár
július 30-án éjjel megparancsolta a hadügyminiszternek és a tábornoki kar főnökének az
általános mozgósítás leállítását, mindössze egy részleges mozgósítást tartott érvényben az
Osztrák-Magyar monarchiával szemben. II. Miklósnak ezt a parancsát azonban nem
hajtották végre. Ezért a német császár július 30-án délután fél négykor újabb táviratot
küldött II. Miklós orosz cárnak. Ebben már szerepel az, hogy a cár viseli a felelősséget a
háború és a béke kérdésében. Ezen a napon hat órakor megtörtént a általános orosz
mozgósítás. Franciaország is elrendelte a határvédelmi erők felvonulását.
A következő napon, július 31-én pedig a bécsi kormány is elrendelte az általános
mozgósítást. Ezen a napon tizenhárom órakor hozták nyilvánosságra Berlinben a közvetlenül
fenyegető háborús veszélyről szóló nyilatkozatot. Ekkor újabb táviratváltásra került sor II.
Vilmos és II. Miklós között a katonai mozgósítás visszavonására. Berlin éjfélkor intézett
ultimátumot Oroszországhoz, követelve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és a
Németország elleni orosz mozgósítást állítsák le. Erre a Berlinből érkező ultimátumra a
cári kormány már nem válaszolt. Ezen a napon gyilkolták meg Jean Jaures-t, a francia
szocialisták vezetőjét, mert a rendelkezésére álló információk nyilvánosságra hozásával
minden áron meg akarta akadályozni a háború kitörését.
Franciaország augusztus elsején, tizenhat órakor jelentette be haderejének mozgósítását. Rá
egy órára Németország is közölte, hogy augusztus 2-tól általános készültségi állapotban
lesz a német haderő. Augusztus 1-én délután hat órakor Theobald von Bethmann-
Hollweg kancellár is hadüzenetet küldött Szentpétervárra a cári kormánynak. London
augusztus 2-án hajnalban, nemcsak mozgósította az angol hadiflottát, hanem délután már
Drábik János
6
hadat is üzent Németországnak. Ekkor intézett Berlin ultimátumot Belgiumhoz, hogy tizenkét
órán belül engedélyezze a német csapatok átvonulását területén, amiért teljes kárpótlást fizet a
brüsszeli kormánynak.
A brit szárazföldi erőket augusztus 3-án helyezték hadiállapotba. Ezen a napon délután hat
órakor érkezett meg Párizsba Berlinből a hadüzenet. Fontos az a részlet, hogy a
Franciaországhoz és Oroszországhoz intézett német hadüzenetet nem II. Vilmos – a
német császár -, hanem Bethmann-Hollweg kancellár küldte el. Mindkét hadüzenet teljesen
felesleges volt, hiszen Oroszország és Franciaország Németország mozgósítása előtt már
kihirdette a teljes háborús készültséget. Ha Bethmann-Hollweg nem küldi el ezeket az
elsietett hadüzeneteket, akkor nem lehetett volna a háború végén egyedül Németországot
felelőssé tenni a világháború kirobbanásáért.
Amikor a norvég partok mentén tett hajóútjáról II. Vilmos megérkezett július 26-án késő este
a Potsdam-i pályaudvarra, egy sápadt, izgatott, a félelemtől remegő kancellár várta.
Bethmann-Hollweg nem a fenyegető háború veszélye miatt aggódott, hanem sokkal inkább a
császár haragjától félt, amikor az általa elkövetett megtévesztő manőverek mértéke
nyilvánvaló lett. A császár meglehetősen nyersen kérdezte: „Hogyan történhetett ez az
egész?” A kancellár azonban, ahelyett, hogy magyarázatot adott volna eljárására,
bocsánatkérés helyett átnyújtotta a császárnak a lemondását. II. Vilmos ezt nem fogadta el,
hanem dühösen közölte vele: „Te főzted ezt a moslékot, most meg fogod enni!” (David Allen
Butler [2010]: „THE BURDEN OF GUILT: How Germany Shattered the Last Days of Peace,
Summer 1914” 103. o.)
Bethmann-Hollweg külpolitikáját a háború előtt az a törekvése határozta meg, hogy jó
viszonyt alakítson ki Nagy Britanniával. Ezért különösen nehezményezte azt, hogy London
hadüzenetet intézett Németországhoz, amiért az megszegte Belgium semlegességét a
Franciaország elleni hadművelet során. Állítólag azt kérdezte a Berlinből távozó brit
nagykövettől, Edward Goschen-től, hogy miként indíthat háborút Nagy Britannia olyasmiért,
ami ’nem több egy papírfecninél’. Ez utóbbi az 1839-ben megkötött londoni szerződésre
utal, amely garantálta Belgium számára a semlegességet. Érdemes itt azt is megemlíteni, hogy
Bethmann-Hollweg részt vett azoknak a döntéseknek a meghozatalában is, amelyek
jóváhagyták a brit gyarmatok destabilizálására vonatkozó terveket, nevezetesen a Hindu-
Német-Összeesküvést.
A háború folyamán Bethmann-Hollweg viszonylag mérsékelt politikusnak bizonyult,
akinek azonban a feje felett átnyúlt a katonai vezetés. Hollweg több engedményt tett a
nacionalista jobboldalnak, mint azt feltételezték róla. Támogatta a lengyelek kitelepítését a
lengyel határ térségében, és szorgalmazta a lengyel területeknek, valamint az ott élő és
’wasserpolákoknak’ nevezett lakosság elnémesítését. Hollweg nagy reményeket fűzött
Woodrow Wilson amerikai elnök közvetítési szerepéhez 1916 végén, amely azonban
eredménytelen maradt. Bethmann-Hollweg ellenezte a korlátlan tengeralattjáró háborút
Anglia ellen, de Hindenburggal és Ludendorffal szemben alul maradt 1917 márciusában. A
birodalmi parlament - a Reichstag - ellene fordult, és akkor lemondott a kancellárságról.
Drábik János
7
A háttérhatalom stratégái számos egyéb cél mellett arra is törekedtek az I. világháború során,
hogy eltávolítsák a Hohenzollern, a Habsburg, és a Romanov-dinasztiát is a hatalomból.
E nagyszabású stratégia elérése érdekében nemcsak az eladósítást, a fegyverkezést, a szemben
álló táborok létrehozását használták eszközként, de fontos szerephez jutott például a
Romanov-dinasztia esetében az okkultizmus is. Az I. világháborút megelőző időkben a cári
család egyre inkább elmerült a miszticizmusban és az okkultizmusban. 1900 és 1905 között a
híres francia Dr Gerard Encausse mágikus szeánszokat tartott II. Miklós cár számára.
Encausse a Rózsakereszt Kabbalista Rend tagja volt. Az egyik szeánsz alkalmával a francia
okkultista megidézte a cár apjának, III. Sándornak a szellemét. 1905-ben, Oroszországban,
forradalmi helyzet alakult ki, számos sztrájkra, utcai tüntetésre, lázadásra került sor. II.
Miklós azt kérdezte apja szellemétől, hogy milyen módon reagáljon a lázadásokra. Apja
szelleme állítólag azt közölte vele, hogy minden eszközzel álljon ellen a forradalmi erőknek.
Ha nem ezt teszi, és nem vet véget kemény eszközzel a zavargásoknak, akkor néhány év
múlva újból sor kerül a felkelésre, amely komolyan veszélyezteti majd a Romanov-dinasztia
hatalmát.
Encausse kapcsolatban maradt a cárral azután is, hogy visszatért Franciaországba, és
rendszeres levelezést folytatott az orosz uralkodóval. Encausse-t azonban zavarta, hogy a cár
felesége egy misztikus ortodox szerzetes – Grigorij Raszputyin – túlzott befolyása alá került.
Raszputyin egy neo-gnosztikus szektának volt a tagja, amely flagellációval és szexuális
kicsapongással létesített kapcsolatot a túlvilági erőkkel. Raszputyin annak a spirituális
mozgalomnak volt a képviselője, amely az 1900-as évek elején végigsöpört Oroszországon. A
társadalom minden rétegében megnőtt az érdeklődés az okkult és a misztikus iránt. A
legfurcsább vallási szekták alakultak és nyomukban terjedt a szélsőséges szexuális
szabadosság. Az országban vándorló ’szent emberek’ - okkultisták, misztikusok,
spiritualisták, gnosztikusok - sok ezer követőre találtak, és köztük volt az arisztokrácia
számos tagja mellett az egész cári udvar.
Alexandra, a cár felesége, Raszputyin hatása alá került, és hitt abban, hogy az ő gyógyító
ereje mentette meg beteg fiának, a trónörökösnek az életét. Azok, akik aggódtak az uralkodó
család sorsáért, de azok is, akik az ellenfelei voltak, Raszputyin befolyását veszélyesnek
ítélték. Raszputyin ellenségei azt állították róla, hogy valójában olyan titkostársaságoknak az
ügynöke, akik a cári uralom ellen vannak. Arra hivatkoztak, hogy az 1905-ben, Brüsszelben
tartott szabadkőműves konferencián számos titkostársaság döntött úgy, hogy Raszputyint is
felhasználják a Romanov-dinasztia megdöntésére. Amikor 1914 nyarán kitört a háború,
Raszputyin nyomban arra kérte a cárt, hogy Oroszország tartsa távol magát a háborútól. Azt
közölte a cárral, hogy Oroszország szörnyű vereséget fog szenvedni, és a Monarchia elpusztul
a háborút követő vérfürdőben. Raszputyin ellenfelei elhatározták, hogy meggyilkolják.
1914 júniusában, pontosan a szarajevói gyilkosság napján, egy prostituált megkísérelte
Raszputyin megölését a Fekete-tenger melletti üdülőhelyen, Jaltában. Raszputyin ugyan sok
vért veszített, de túlélte a támadást. A szarajevói merényletet követően a cárné, számos
táviratot küldött Raszputyinnak, és minden fontosabb nemzetközi kérdésről kikérte a tanácsát.
Drábik János
8
Raszputyin a leghatározottabban a háborúból való kimaradást tanácsolta. Elképzelhető, hogy
nem volt tájékozott a részletekről, és nem volt tudomása Oroszország bűnrészességéről a
szarajevói merényletben. Tény az, hogy Miklós cár ignorálta a szerzetes tanácsát. Raszputyin
később arra hivatkozott, hogy ha egészségileg jobban lett volna és el tudott volna látogatni
Szentpétervárra, akkor meg tudta volna győzni a cárt, és ebben az esetben másképp alakultak
volna az események.
Raszputyint az ellenségei azzal vádolták, hogy német-barát, a német császár hírszerzésének az
ügynöke, és valójában együttműködik a forradalmárokkal. Raszputyin tisztában volt vele,
hogy napjai meg vannak számlálva. 1916 decemberében, az orosz arisztokraták egy
összeesküvő csoportja Felix Juszupov herceg vezetésével tőrbe csalta és meggyilkolta. Az
egyszerű orosz emberek felháborodással fogadták Raszputyin halálát, és a cári udvart tették
felelőssé érte. A cári titkosrendőrség arra számított, hogy Raszputyin halálát a Romanovok
eltávolítása követheti a jobboldali csoportok és titkostársaságok részéről. Ezek támogatták a
Monarchiát, de II. Miklóst gyenge uralkodónak tartották. A Romanov-dinasztiát valójában a
már akkor megszerveződött államok feletti nemzetközi pénzkartell és a szolgálatában álló
szabadkőművesek távolitották el. A bolsevikok maguk is ilyen összeesküvő csoportot
alkottak, amelyet az államok feletti pénzkartell finanszírozott, és a nemzetközi
szabadkőművesség támogatott.
A szabadkőművesség a nemzetközi pénzkartell szolgálatában
A franciaországi szabadkőműves körökben a Német Birodalom összeomlását többször is
megjövendölték. 1912-ben Civrieux ezredes, a „Német Birodalom hanyatlása” című
könyvében azt írta, hogy Németországot és a III. Hohenzollern császárt Franciaország,
Olaszország, Anglia és Belgium fogja leverni. Az ilyen előrelátás a szabadkőművesek
különös tulajdonsága. A pénzhatalmi hálózat részeként saját tevékenységüket sorscsapásként
tüntetik fel. Ha sikerül, akkor persze eldicsekednek vele, hogy ők csinálták. Isaac Cremieux,
a B’nai B’rith irányítása alatt álló Alliance Israélite Universelle elnöke, 33-as fokozatú
szabadkőműves testvér, 1870-ben egymillió frank vérdíjat tűzött ki I. Vilmos német császár
fejére.
Tíz párizsi szabadkőműves páholy akarta ebben az időben I. Vilmos császárt, Helmuth
Moltke tábornagyot és Otto von Bismarck herceg kancellárt szabadkőműves törvényszék
elé állítani. Hasonló követeléssel álltak elő a szabadkőművesek a világháború idején is. Ekkor
a kezdeményező a párizsi „L’Avant-Garde” páholy volt. A szabadkőműves sajtó szerint II.
Vilmosnak a német trónon való maradása kihívásnak tekinthető, és a Hohenzollern-eket
teljesen meg kell semmisíteni.
1917 áprilisában tanácskozott Párizsban a Nemzetközi Szabadkőműves Kongresszus. Itt
is az volt a legfontosabb téma, hogy miként lehetne Németországban beindítani egy
Monarchia-ellenes mozgalmat, mivel a világbéke egyik feltétele a német császár eltávolítása.
A szabadkőműves nemzetközi hálózat elérte, hogy az antant országokban egyöntetűen
követeljék a német császár visszavonulását a magánéletbe. Azt kezdték hangoztatni, hogy a
Drábik János
9
háború nem a német nép ellen, hanem csak a német kormányzat ellen folyik. Az akkori angol
miniszterelnök, Lord Herbert Asquith, kijelentette, Vilmos császárral nem hajlandó békét
kötni. A milánói szabadkőművesek lapja, „Corriere della Séra”, már úgy fogalmazott, hogy
II. Vilmos Németországára az egész világ átka nehezedik. A szabadkőműves propaganda-
kampány gondolkodóba ejtette a német közvéleményt és elindult egy belső erjedés. Az akkor
még kancellár Bethmann-Hollweg pedig ahelyett, hogy elutasította volna a nemzetközi
szabadkőművességnek ezt az újabb propaganda-kampányát, lényegében csendben maradt. A
szabadkőművesség irányítása alatt álló német szociáldemokraták ekkor már a köztársaság
kikiáltásán gondolkodtak, ami a Hohenzollern, valamint a Habsburg-dinasztia trónfosztását
jelentette.
Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának a gondolata és a háborús légkör kialakítása a párizsi
szabadkőműves páholyközpontokból indult ki. Amikor megfogalmazódott, hogy a háborút
kompenzációk és annexiók nélküli békével kellene befejezni, akkor ugyanezek a párizsi
páholyok nemet mondtak rá. A francia szabadkőművesek a háborút elsősorban azért
robbantották ki, hogy Elzász-Lotharingiát és a Rajna-határt megszerezzék. További
ideologikus céljuk volt a német köztársaság bevezetése. Ennek megfelelően aztán minden
békeajánlatot elutasítottak, amelyben a szabadkőműves páholyoknak ez a két stratégiai célja
nem szerepelt. Történelmi tény, hogy a franciaországi Grand Orient Nagy Páholy
ellenállásán bukott meg az összes német békekezdeményezés. 1916 januárjában a Rothschild-
ház által Wilson amerikai elnök mellé rendelt Edward Mandell House ezredes két ízben is
járt Berlinben. Ő volt az, aki elmondta, hogy a béke elleni legfőbb ellenállást Párizsban
tapasztalta.
Még feltűnőbb a szabadkőművesség világháborús felelőssége Olaszország esetében.
Németország Ausztria-Magyarország és Olaszország hármas szövetsége az első kudarcot
1902-ben szenvedte el. Ebben az évben az akkori olasz uralkodó, III. Viktor Emanuel
közeledni próbált Franciaországhoz. Három szabadkőműves volt az, aki ezt a közeledést
megvalósította: Zanerdelli olasz miniszterelnök, Barrére a római francia nagykövet, és
Delcassé francia külügyminiszter. A szabadkőművesek ekkor már ünnepelték, hogy
Olaszország soha nem fogja megtámadni Franciaországot.
1914. április 30-án fejeződött be a Központi Hatalmak bekerítése, amikor létrejött
Olaszország, Anglia és Franciaország megállapodása. A New York Herald párizsi kiadása
1915. május 22-én tudósított erről a tényről. Ekkor már folyamatban volt az orosz hadsereg
mozgósítása. Ezt a szerződést is szabadkőművesek hozták tető alá: San Giuliano, aki a római
Universo Páholy tagja volt, továbbá Poincaré, valamint Edward Grey. 1914. július 31-én
Ferrari szabadkőműves nagymester körlevelet adott ki 46 olasz páholynak, amelyben ez
állt:
„A rendi kormányzat mindent elkövet, hogy a nagypáholyok világszerte egységesen lépjenek
fel a szabadkőművesség általános elveinek megfelelően.”
Drábik János
10
Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szabadkőművesség világszintű harcot indított az európai
tekintélyuralmi rendszerek – az autokraták – ellen. Ez alatt elsősorban Németországot és az
Osztrák-Magyar Monarchiát kellett érteni. V. Gustáv svéd király a svédországi
szabadkőművesek rendi főnöke, táviratot küldött az olasz királynak, amelyben arról
biztosította, hogy országa nem áll a központi hatalmak oldalára. 1914. szeptember 13-án
Ettore Ferrari, az olasz Nagy-Oriens főmestere, már kiadta a kiáltványt az Osztrák-Magyar
Monarchia ellen, ebben követelte Ausztriától Triesztet és Trientet. A Quirinale palota (az
olasz király székhelye) előtti téren tartott nagygyűlésen a szabadkőműves Cavinini a
„Coriere della Sera” főszerkesztője tartott szónoklatot. Ezt a nagygyűlést október 2-án
megismételték és ezt is szabadkőművesek szervezték. 1914 novemberében, Bülow herceg,
Németország későbbi római nagykövete, tárgyalásokat kezdeményezett Olaszország és
Ausztria között az olaszok Trentinora vonatkozó igényei teljesítéséről. Az olasz
szabadkőművesek azonban mindent megtettek azért, hogy ez a közvetítés sikertelen
maradjon.
Az egyébként háborúellenes „Vittoria” c. lap 1915 március elején azt írta az olasz
szabadkőművesekről, hogy „ezek az emberek, akik 1870 óta felforgató tevékenységet
folytatnak az állam ellen, bele akarnak minket sodorni a háborúba, ami a
szabadkőművességtől indult ki és a párizsi, valamint a londoni Nagy Páholyok parancsai
szerint folyik”. Ebben az időben az ilyen független hang már ritkaságszámba ment az olasz
sajtóban. Az első világháború előtt több olasz naplap is a szabadkőművesek irányítása alatt
állott. Ezek közül többet a szabadkőműves francia nagykövet, Camille Barrére
közreműködésével szereztek meg. Az olasz korporációs kamarában, amely a
többpártrendszerű népképviseleti parlament helyettesítésére szolgált, az olasz szocialista
Bentini állította, hogy a francia toborzó munka már a háború kitörése előtt 25 millió lírát
költött az olasz sajtó megvásárlására.
1915. március 10-én volt Giuseppe Mazzini halálnak 43. évfordulója. Baccaluzzi 33-as
fokozatú szabadkőműves mondott háborúspárti beszédet és kijelentette, hogy a Carbonare-i és
az Ifjú Itália mozgalom illuminátus vezetőjének, Mazzini programjának minden pontját meg
fogják valósítani. Az olasz szabadkőművesek háborús uszítása 1915. május 5-én érte el a
csúcspontját. Hasonló nagygyűlés volt Genovában, amelyet Garibaldi tiszteletére tartottak.
Ezen 493 olasz szabadkőműves páholy jelent meg zászlókkal, nagymestereik vezetésével.
Hamarosan Olaszország hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Az Olaszország által
kezdeményezett háború első napján 1916. május 24-én nyíltan ki is jelentették, hogy a
hadüzenetre Ettore Ferrari, az olasz Nagypáholy nagymesterének az utasítására került sor.
Ez még ma is furcsán hangzik történészek számára, de érthetővé válik, ha tudjuk, hogy az
akkor még semleges Olaszország miniszterelnöke, Antonio Salandra is szabadkőműves volt.
Ő a szabadkőművességnek egy másik ágához, nevezeten a Skót Rítushoz tartozott, de ez nem
számított, mert az olasz Nagypáholyok Rendi Tanácsa magába foglalta az összes
szabadkőműves irányzatot. Ily módon Salandrának, mint szabadkőművesnek,
engedelmeskednie kellett a nagymester parancsának. Ennek megfelelően küldte el a
hadüzenetet.
Drábik János
11
1914-ben hat szabadkőműves tagja volt az olasz kormánynak. Ulisse Bacci 33-as fokozatú
szabadkőműves, a nagypáholy titkára, már évekkel korábban kijelentette: ahhoz, hogy valaki
kormánytag legyen, vagy szabadkőművesnek kell lennie, vagy alá kell vetnie magát a
nagypáholy döntéseinek. Fokozatosan egyre több szabadkőműves jutott be az olasz
kormányba, így Antonio Salandra mellett a zsidó származású Sidney Sonnino, továbbá
Commandini és Bissolati. A háború legfőbb támogatója azonban Ernesto Nathan, angol-
olasz politikus volt volt. Nathan volt az utóda az olaszországi Nagy-Oriens nagymesteri
székében Adriano Lemmi-nek. Ernesto Nathan-t többször is megválasztották nagymesternek,
és ezt nagyrészt annak köszönhette, hogy csírájában elfojtotta az olasz békemozgalmat. 1917.
november 27-én elhangzott székfoglaló beszédében egy nyíltan háborút dicsőítő beszédet
mondott:
„Le a pacifistákkal! Minden eszközzel szembe kell szállni velük! A békés meggyőzés helyett
a nem-békés meggyőzés fegyverét kell használni! A béke hazaárulás! A béke olyan vipera,
aminek le kell vágni a fejét!”
Régi szabadkőműves barátairól, a francia Clemanceau-ról, és az angol Lloyd George-ról,
szuperlatívuszokban tett említést. Amikor Ernesto Nathan ezt az uszító beszédet tartotta, 493
olasz páholy tartozott az irányítása alá és az olasz nagypáholyok nagymestereként a
szabadkőműves rendszer Rendi Tanácsának az elnöke is volt. Ez a tanács 120 tagból állt.
Ernesto Nathan képviselte a spanyolországi és a mexikói nagypáholyt a világ
nagypáholyainak a szűkebb tanácsában. A Skót Rítus nagymestere, Ashille Ballori, pedig a
berlini, az új-zélandi és a tasmániai nagypáholyokat képviselte.
Az olasz nagypáholy tehát szoros kapcsolatban állt a nemzetközi szabadkőművesség legfelső
szervezeteivel. A 120 tagú Rendi Tanács elnökeként pedig Ernesto Nathan kezében futottak
össze a szálak az egész világot behálózó szabadkőműves szervezetektől.
Tovább lehetne sorolni, hogy miként irányították a szabadkőművesek a háborús
propagandaügyi minisztériumot, a hadügyminisztériumot és a sajtót. Megállapíthatjuk, hogy
Olaszországnak a háborúba belépése a szabadkőművesek és a mögöttük meghúzódó
szupertitkos pénzkartell műve volt. A szabadkőművesség tehát az első világháborút
megelőzően és a háború ideje alatt is világszerte aktívan politizált. Ez nem volt jellemző a
Németországban működő szabadkőműves páholyokra. A nemzetközi szabadkőművesség
nyilvántartott létszáma ebben az időben 2 millió 300 ezer volt, és ehhez képest Európa
(Oroszország utáni) legnagyobb országában, Németországban csak 60 ezer szabadkőművest
tartottak számon.
Figyelmet érdemel Svájc szerepe is. A németajkú svájciak kevés rokonszenvet tanúsítottak
Németország iránt, ugyanakkor a francia svájciak teljes mértékben Franciaország oldalára
álltak. A svájci nagypáholy, az Alpina, 35 páholyt irányított. Ebből csak 11 volt német, 23
francia és olasz. A 4300 szabadkőművesből pedig csak 1500 volt németajkú, 2700 francia és
100 olasz. Svájc lakosságának 64%-ka német, 28%-ka francia, és 8%-ka volt olasz ebben az
Drábik János
12
időben. A szabadkőműveseken belül azonban az arány fordított volt. 64% volt francia, 34%
német és csak 2% olasz.
A svájci Alpina nagypáholy a háború alatt feladta a semlegességet, és tagjai éles
kirohanásokat intéztek Németország ellen. Emiatt a német nagypáholy meg is szakította az
Alpina-val a kapcsolatokat. Belgiumban is a szabadkőművesek alakították a politikát. Ők a
Francia Köztársaságot tekintették példaképüknek. A világháború alatt egyértelműen az antant
oldalára álltak, s követelték, hogy a német embertelenségeket a szabadkőművességen belül is
vizsgálják ki.
A nemzetközi szabadkőművesség, amely mögött – hangsúlyozzuk – az államok feletti
pénzkartell húzódott meg, lehetőleg minél több államot meg akart nyerni a Németország
elleni háborúnak. Jó példa erre Spanyolország, ahol a szabadkőműves nagypáholy 1914
októberében körlevélben fejezte ki azt az óhaját, hogy Madrid – feladva semlegességét –
Párizs és London oldalán kapcsolódjék be a háborúba. A szabadkőműves felső-vezetés arra
adott utasítást, hogy a szabadkőművesek tegyenek meg mindent Németországgal ellenséges
hangulat kialakítására. Barcelonában nagygyűlést tartottak, és követelték a háború
megindítását Németország ellen. Ezt a francia szabadkőműves, Alexander Lerroux
kezdeményezte, aki Párizsból utazott Barcelonába. A szabadkőművesek Rómában és
Párizsban is gyűléseken vitatták meg, miként lehetne Spanyolországot az antant oldalán
bevonni a háborúba.
1916 őszén a hadi helyzet nem volt kedvező a Négyes Szövetség számára. Románia 1916.
augusztus 28-án hadat üzent a központi hatalmaknak. Mackensen német tábornok azonban
hadseregével átkelt a Dunán és kiszorította Erdélyből a román csapatokat. 1917 februárjában
Románia kapitulált.
A központi hatalmak katonai győzelmei nyomán a szabadkőművesek aggódni kezdtek, hogy
esetleg talán mégis győzhet a „porosz militarizmus”. Ekkor újult erővel igyekeztek rábírni
Spanyolországot semlegességének a feladására. 1916 októberében a nemzetközi
szabadkőműves szervezetek Lisszabonban kongresszust tartottak, de ennek sem sikerült a
spanyol kormányt rávenni a háborúba való belépésre. Azt, hogy Spanyolország a nemzetközi
szabadkőművesség erősödő nyomása ellenére is távol maradhatott a háborútól, azt elsősorban
Miguel Maura miniszterelnöknek köszönhette, aki nem volt szabadkőműves.
A szabadkőművesek Portugáliát is be akarták vonni a háborúba. Theophile Braga portugál
miniszterelnök szabadkőműves volt, aki Gustav Hervé-től kapta az utasításokat franciabarát
gyűlések tartására. Ezek a gyűlések 1914 augusztusában el is kezdődtek. Alfonso Costa, egy
másik portugál szabadkőműves 1915 júniusában ki is jelentette, hogy a portugál
szabadkőművességnek az a célja, hogy Portugália részt vegyen az európai háborúban. A
legnagyobb áldozatot is érdemes meghozni, mert a békeszerződés majd kártalanít értük.
Magalhaes Lima, a portugál szabadkőművesség nagymestere pedig így fogalmazott: „A
szövetségesek győzelme a világháborúban a szabadkőműves elvek világméretű győzelmét
jelenti.”
Drábik János
13
1915 közepén az úgynevezett Lisszaboni forradalom valójában szabadkőműves hatalom-
átvételi kísérlet volt. Az ehhez szükséges pénzt az államok feletti pénzkartell irányítása alatt
álló brit kormányzat, a „Formiga bianca” (Fehér hangya) nevű titkos szervezet segítségével
juttatta el Portugáliába. A hatalomátvétel nem volt teljes, de a páholyok ezzel az akciójukkal
részben elérték a céljukat, mert Pimento Castro tábornokot, a kormány vezetőjét,
lemondásra tudták kényszeríteni.
Tanulságos az is, ahogy a szabadkőműves páholyok Bukarestben gyakoroltak befolyást a
kormányra. Románia, Görögország és Szerbia között 1913 nyara óta volt egy titkos
megállapodás, amelynek az éle az Osztrák-Magyar Monarchia ellen irányult. Ezt a
háromoldalú szerződést három szabadkőműves kötötte meg. Románia részéről Titu
Maiorescu, Görögország részéről Murniesz Elephtériusz Venizelosz, és Szerbia részéről
pedig Nikola Pasics. Coandra román tábornok 1914 januárjában kijelentette, hogy
„Románia megtette a szükséges lépéseket, mert a román és a szerb ágyúk azokra a magyar
területekre vannak irányítva, amelyek évszázadok óta a mieink, és amelyeket be fogunk
kebelezni”.
A romániai szabadkőművesek közül, különösen aktívnak bizonyult Take Jonescu és Cesar
Jonescu, aki egyben a Román Nemzeti Nagypáholy vezérszónoka volt. A háború kitörésekor
Romániában 16 páholy működött. Ezek közül 5 a francia, illetve az olasz nagypáholynak volt
alárendelve. Bukarestben is működött a Szabadkőműves Legfelső Tanács, amelyben a
romániai nemzeti nagypáholy 200 legbefolyásosabb tagja foglalt helyet. Szabadkőműves volt
a romániai francia katonai misszió parancsnoka, Berthelot tábornok is. Berthelot, a
legnagyobb kegyben állt I. Ferdinánd román király feleségénél is, aki angol hercegnő volt.
A román király a Hohenzollern-dinasztiából származott és 1914-1927-ig uralkodott.
A világháború kitörésekor az „Unirea” páholy volt az első, amely közétette a román
napilapokban a párizsi nagypáholy németellenes felhívását. Ez a román szabadkőműves
páholy már ekkor nyíltan az antant oldalára állt. Bukarestben 1913 júniusában egy új páholy
is alakult, amely a Grand-Orient de France irányítása alatt állt és a „LeTravai” nevet vette
fel. A francia Grand-Orient Nagypáholy a világháború alatt a „Le Travai”-nak is rendszeresen
küldött körleveleket. A páholy ezeket eljuttatta a román sajtónak, és így folyamatos volt a
német-ellenes hangulat keltése ebben a balkáni országban is. A „Le Travai” hivatalosan nem
ismerte el, hogy a Grand-Orient de France védelme alá helyezte magát.
A francia Grand-Orient vezetése 23 ezer szabadkőműves páholynak küldte rendszeresen az
uszítóleveleket. Romániához hasonlóan Görögországban is a szabadkőművesektől indult ki a
háborús uszítás, amely végül ezt az országot is belesodorta a háborúba. A szabadkőműves
Venizelosz, aki 1914 vége óta mindent megkísérelt, hogy országát az antant oldalán
beléptesse a háborúba, azt is elérte, hogy Görögországnak az antant odaígérje Albániának azt
a részét, ahol még törökök éltek. Később ígéret formájában megkapta Kis-Ázsia
tengerpartját, sőt később még Ciprust is. Konstantin görög király azonban békepárti volt, és
ezért Venizeloszt menesztette, aki ez után arra buzdította az antantot, hogy lépjen fel
Görögország ellen.
Drábik János
14
A szabadkőműves Charles Jonnart francia szenátor, 1917-ben a francia flotta
főparancsnokaként jelent meg Görögországban. 1917. június 11-én átnyújtotta Zaimisz
miniszterelnöknek a brit-francia ultimátumot. Eszerint Konstantin király vagy azonnal
lemond, vagy romhalmazzá lövik Athént. Konstantin azonnal lemondott és fiát, Alexandert
az antant hatalmak elismerték Görögország királyának. Venizelosz azonban tudta, hogy ő
személyesen fogja a korona jogait gyakorolni. A magas-rangú szabadkőműves Venizeloszt
támogatta a görög szabadkőművesek legfelsőbb tanácsa. Mögötte álltak azok a görög
páholyok is, amelyek közvetlenül brit, illetve francia nagypáholyok irányítása alatt állottak.
Venizelosz Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös meggyilkolásának harmadik évfordulóján
1917. június 28-án kiáltotta ki magát Görögország diktátorának. Venizelosz, aki a
szabadkőművességnél elérte a tekintélyes „Kados Lovag” fokozatot, Konstantin királyt el
akarta tenni láb alól. Szabadkőműves barátai segítségével felgyújtotta azt a királyi
erdőbirtokot, ahol akkoriban Konstantin tartózkodott. A király alig tudott kimenekülni az égő
erdőből.
Az angol szabadkőművesek és a pénzkartell perszonáluniója
Cecil Rhodes a brit szabadkőművesség egyik legbefolyásosabb személyisége volt. Nemcsak
két afrikai brit gyarmatot neveztek el róla, Észak-Rhodéziát (ma Zambia) és Dél-Rhodéziát
(ma Zimbabwe), hanem az egyik legrangosabb nemzetközi ösztöndíj is a nevét viseli a mai
napig. Például Bill Clinton is mielőtt politikai pályára lépett, Rhodes Scholar volt, azaz