Solt - Tételhegy feltárásának állatcsont leletei

205

A lelőhelyen 2006–2009 között folyt a feltárás. A feltárt 312 objektum közül 110-ből került elő állatcsontanyag. 2517 csonttöredék és 27 összefüggő vázrész ismert. A csontokon kívül 12 tojáshéj, 26 halmaradvány, valamint 77 kagyló és 153 csigaház1 került elő (I. táblázat, 1. kép).

1 Az állatcsontok mellett lelt puhatestűek a jelen munkában csak említés szintjén szerepelnek. A kagylók folyami kagylók voltak, a csigák között szárazföldi fajok, főként pannon csiga (Cepaea vindobonensis) szerepelt.2 A csonteszközök meghatározását Dr. Alice Choyke (BTM, Aquincu-mi Múzeum) végezte.

Biller Anna ZsófiaSolt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei

Biller AnnA ZsófiA: solt–tételhegy feltárásánAk áll Atcsont leletei

állatfajkorszakhoz

nem köthető

Bronzkor kora-árpád-kor

középső-árpád-kor

késő-árpád-kor árpád-kor középkor Összesen

Szarvasmarha / Bos taurus 90 99 5 12 26 58 88 335Juh / Ovis aries 4 1 2 7

Kecske / Capra hircus 2 1 1 1 4Juh/Kecske / Caprinae 87 236 4 36 22 83 108 514

Háziló / Equus caballus 16 19 8 8 48 91Házisertés / Sus domesticus 60 52 3 52 15 100 78 290Házikutya / Canis familiaris 3 5 2 8 20 36

Házimacska / Felis domestica Briss. 1 1háZiállAt ÖssZesen 256 417 12 100 74 259 346 1278

Gímszarvas / Cervus elaphus 2 6 1 2 10Európai őz / Capreolus capreolus 1 1

Vaddisznó / Sus scrofa f. 2 5 1 2 10Vörös róka / Vulpes vulpes 2 2 1 1 6 11 21

Eurázsiai borz / Meles meles 0 1 1 2Mezei nyúl / Lepus europaeus 1 1 2 2 4 10 16

Közönséges ürge / Sphermophillus citellus* 1 1 1 2Közönséges hörcsög / Cricetus cricetus 2 3 5 3 8 7 20

VAdállAt ÖssZesen 10 17 0 10 6 24 31 82Barátréce / Aythya cf. ferina 1 1

Fogoly / Perdix perdix 1 3 4Fürj / Coturnix coturnix 1 1Galamb / Columba sp. 1 1

Házilúd / Anser domesticus 2 3 6 9Házityúk / Gallus domesticus 2 11 12 37 51

Tyúkalakúak / Galliformes sp. indet. 1 1Tojáshéj / 1 4 7 12

Madár / Aves indet. 1 1 3 2 5MAdArAk** ÖssZesen 2 2 0 14 1 23 58 85

Mocsári teknős / Emys orbicularis 1 1hüllő ÖssZesen 1 0 0 0 0 0 0 1Csuka / Esox lucius 5 1 4 10

Ponty / Cyprinus carpio 1 1 2Pontyféle / Cyprinidae 1 1 1 9 11

Hal / Pisces sp. 1 1 2 3Halak*** összesen 0 7 0 2 3 16 26

Csiga / Gastropoda 6 42 8 10 2 77 28 153Kagyló / Unio sp. 8 45 3 5 17 7 77

PuhAtestű ÖssZesen 14 87 8 13 7 94 35 230Nagypatás / Bos/Equus mérettartomány 123 110 2 20 38 80 105 418

Kispatás / Sus/Ovis/Capra mérettartomány 68 242 10 89 16 156 192 658Kutya (közepes) méretű emlős / Canis/Castor mérettartomány 2 2

Nyúl méretű emlős / Lepus mérettartomány 2 2 6 8neM MeghAtároZhAtó ÖssZesen**** 191 352 12 111 54 240 303 1086

ÖssZesen 474 882 32 250 142 643 789 2788

A leletanyag 12 megmunkált csontot is tartalmazott (Melléklet I. táblázata).2 A csontanyag különböző ob-jektumokból származott, megtartása közepes volt, tö-redezettsége változó: 10–656 mm között ingadozik.

* A kisemlősök meghatározását Kovács Zsófia Eszter (Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Örökségvédelmi Központ) végezte.

** A madarak meghatározását Dr. Gál Erika (MTA Régészeti Intézet) végezte.*** A halak meghatározását Dr. Bartosiewicz László (ELTE BTK Régészettudományi Intézet) végezte.

**** A fajilag pontosan nem meghatározott töredékek beazonosítása a jellegzetes anatómiai jegyek hiányban nem volt lehetséges.

206

A R C H A E O L O G I A C U M A N I C A 3

A korszakhoz nem köthető állatcsont-anyagA korszakhoz nem köthető objektumokból előkerült 515 állatcsont töredék közül 256 háziemlősből, 10 vad-emlősből, 2 házityúkból, 1 mocsári teknősből szárma-zó, valamint 191 fajilag pontosan nem meghatározható csonttöredék volt. Előkerült még 3 folyami kagyló és 6 szárazföldi csiga is (I. táblázat). Ezeknek az állatmarad-ványoknak a vizsgálatát mindenképp külön kell végez-ni a meghatározható korszakból származó csontokétól.Legnagyobb mennyiségben szarvasmarha szerepelt, majd kiskérődzők, házisertés, ló és végül kutya. A csontanyag közepesen töredezett volt: 14–260 mm közötti csontszilánkok fordultak elő. Előkerült a le-letanyagból egy szarvasmarha félbehasított kézközép-csontja. Ez akár megmunkálási hulladék is lehetett. Mi-vel a metapodiumok (kéz- ill. lábközépcsontok) kedvelt eszközalapanyagok, ugyanakkor aránylag kevés velőt tartalmaznak, így valószínűbb, hogy nem emiatt törték fel őket, hanem eszköznyersanyagként szolgálhattak.

Bronzkori objektumok állatcsont-anyagaA bronzkorra keltezett 45 objektumban összesen 870 csonttöredék és 12 összefüggő vázrész volt. Háziállatok közül a kiskérődzőkből (juhból és kecskéből) került elő a legnagyobb mennyiség, majd szarvasmarhából, ser-tésből, végül lóból és kutyából. A madarak közül egy pontosan nem meghatározható fajú (tyúkalakú) madár csontját lehetett azonosítani, valamint még egy tojáshéj töredékét. A kevés vad faj maradványa közül a gímszar-vasé volt a legtöbb, majd a vaddisznó, a róka, a mezei nyúl, és végül a hörcsög (amely lehetséges, hogy utólag fúrta be magát a lelőhely anyagába). Előkerült még 45 folyami kagyló és 42 csiga, valamint 7 halcsont (I. táb-lázat; 2. kép). A csontanyag töredezett volt: 13–340 mm közötti darabokat tartalmazott.

háziállatokA szarvasmarha csontok közül 12 fiatal, 22 pedig kifej-lett állathoz tartozott. A többi csont alapján nem volt lehetséges életkort megállapítani.3 A kifejlett egyedek-

3 A töredékek nagyobb részéről nem lehet megmondani, hogy milyen életkorú állathoz tartoztak, a kérdéses töredékek átalakíthatnák a meg-határozható életkorral rendelkező töredékek arányát. Így az elsődleges és másodlagos hasznosításra következetés csak elméleti jellegű. Ez az összes állatfajra és minden korszakban érvényes. A fiatal és kifejlett ál-latokhoz tartozó töredékek száma nem a minimális egyedszámot adják meg.

hez tartozó csontmaradványok magasabb száma az elsődleges hasznosítás (az állatok húsáért és zsírjáért történő levágása) mellett a másodlagos felhasználás (igaerő, tej) jelentőségét is feltételezi. A legtöbb csont a húsos végtagok csontjai közül került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujj-percek következtek (7. kép).4 Mivel minden testrégió csontja megtalálható, ez helyi feldolgozásra utal.Égés nyomát 10 esetben (fejtájéki csontokon, comb-csonton, lábközépcsonton, orsócsonton és könyök-csonton), húsevő, feltételezhetően kutya okozta rágás-nyomot egy kézközépcsonton, a talaj roncsoló hatását pedig 46 esetben (koponyacsontokon, csigolyákon, bordákon, lapockán és hosszúcsontokon) lehetett megfigyelni. Egy kifejlett szarvasmarhához tartozó áll-kapocs töredéken rendellenes fogkopást lehetett meg-figyelni.5Két kézközépcsont (GL: 164 és 171 mm, BP: 46 és 48 mm)6 és egy lábközépcsont (GL: 208 mm, BP: 44 mm) alapján lehetett marmagasságot számítani, és így 98,8–110,8 cm-es marmagasságú, igen kicsiny szarvas-marhákat (teheneket) lehetett rekonstruálni.7 Ez a kor-szakra jellemző alacsony szarvasmarhák marmagassági értékeihez igazodik. Az előkerült szarvcsap töredékek alapján brachyceros típusú, kicsi, rövid szarvcsapú szarvasmarhákat lehetett meghatározni (3. kép).Kiskérődzőkből (2 biztosan juh és 1 biztosan kecske) 33 esetben fiatal állat, 40 esetben pedig kifejlett állat csontjai voltak. A többi maradványhoz nem lehetett életkor kötni. A felnőtt állatok magasabb száma, a szar-vasmarhákhoz hasonlóan elsősorban a másodlagos hasznosítás (gyapjú felhasználás) fontosságára utalhat. Legnagyobb mennyiségben a húsos végtagok csont-jai fordultak elő, majd a fejtájék, a száraz végtagok, a törzs és az ujjpercek csontjai (7. kép). A kiskérődzők a szarvasmarhák mellett jelentős szerepet tölthettek be a húsellátásban is.Égés nyoma egy sípcsonton, a talaj roncsoló hatása pe-dig 12 esetben volt megfigyelhető állkapocs darabokon, hosszúcsontokon és ujjpercen. Egy állkapocstöredé-ken, a szarvasmarha fogakon is tapasztalható rendel-4 KRETZOI 1968, 230–236.5 A csontanyag egészén megfigyelhető patológiás elváltozásokat Dr. Bartosiewicz László vizsgálta.6 A dolgozatban egységesen a VON DEN DRIESCH (1976.) által kidol-gozott nemzetközi rendszerben felvett méretek szerepelnek.7 MATOLCSI 1970, 89–137.

207

lenes kopáshoz hasonló jelenség volt megfigyelhető. Ez a több esetben is előforduló fogkopás (a fog egyik fele csúcsosan felfelé áll, míg a többi része a fogazatnak erőteljesen lekopott) a takarmány rosszabb minősége miatt következhetett be. Eszközkészítés és feldarabolás nyoma nem volt megfigyelhető.Marmagasságot egy lábközépcsont (GL: 145 mm) alap-ján lehetett számítani.8 Ez alapján egy 65,4 cm-es, kö-zepes méretű állatot kaptunk. A szarvcsapok alapján prisca típusú, szablya alakú, íves szarvcsapú kecskét, valamint egy szarvalt juhot lehetett azonosítani.A házilovak csontjai közül 3 fiatal állathoz, 6 pedig kifejlettekhez tartozott. A húsos végtagok vázelemei fordultak elő a legnagyobb mennyiségben, majd a fej-régió és a szárazvégtagok csontjai, végül az ujjpercek (7. kép). Bár a lovak fogyasztása feltételezhető, gyakoribb lehetett az igaerejük vagy szállító szerepük használata. A lovak háziasítása a rézkorban kezdődött azokon a te-rületeken, ahol a vad ős előfordult. A bronzkorra már meglehetősen elterjedtté váltak a házilovak, így a lelő-hely bronzkori anyagából előkerült csontok már ehhez a változathoz tartozhattak.Házisertésből 12 fiatal és 9 kifejlett állat csontja szár-mazott. A húsos végtagok csontjai szerepeltek a legna-gyobb mennyiségben, majd a fejrégió, a szárazvégtagok, az ujjpercek, és végül a törzs csontjai (7. kép). A sertés fogyasztása azonban a viszonylag alacsony csontmeny-nyiség alapján nem lehetett jelentős. Egy lapockán hús-evő rágásnyomát lehetett megfigyelni. Egy karcsonton és egy orsócsonton égés nyoma, egy metapodium tö-redéken rágcsáló rágás nyoma, fejcsontokon, hosszú-csontokon és ujjperceken pedig a talajban eltöltött idő hatásai voltak tapasztalhatók.Házikutyából 5 csonttöredék került elő. Egy kifejlett egyed alsó állkapcsa alapján egy rókánál alig valami-vel nagyobb, két másik csonttöredék (állkapocs és könyökcsont) alapján pedig közepes méretű kutyákat lehetett azonosítani. A lelőhelyen a több esetben elő-forduló rágásnyom a kutyára utal. Kutyamaradványok az ételhulladék között nem voltak. Hacsak a kutyákat el nem temették, akkor a csontok megmaradásának jó-val kevesebb az esélye. A fejrégió és a száraz végtagok csontjai szerepeltek a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos végtagok csontjai (7. kép). Ez az arány is utal-hat arra, hogy a korszakban már felhagyhattak a kutya 8 TEICHERT 1975a, 51–69.

húsának fogyasztásával.Az egyik, közepes méretű kutyához tartozó könyök-csonton csontkinövést lehetett megfigyelni az orsó-csonthoz idomuló felület külső élén. Ez az állat fiatal korában elszenvedett, heg nélkül összeforrt zöldgally törésének következménye lehetett.A madár maradványok közül a tibiotarsuson, amely egy tyúkalakúak rendjébe tartozó állat (fogoly vagy nyírfajd) maradványa lehetett, semmi rendellenesség nem volt tapasztalható.

VadállatokA vad fajokból kevés csont került elő. A 6 gímszarvas csontból három kifejlett egyedhez tartozott. A húsos végtagok, majd a fej csontjai és az ujjpercek fordultak elő (7. kép). Az két agancstöredék közül az egyikből fű-részeléssel, majd átfúrással eszközt készítettek, amely-nek töredéke alapján egy kisebb, a középső bronzkori Vatya–kultúrára jellemző, 18 mm átmérőjű lyukkal el-látott baltát lehetett rekonstruálni (4. kép).Vaddisznóból főként kifejlett állatok csontjai fordultak elő. A fogak révén a fejrégió volt a legjobban képviselt, majd a húsos végtagok (7. kép). A talaj több esetben roncsolta a csontok felszínét.Róka esetében két kifejlett egyed maradványa került elő két különböző objektumból. Az egyik objektum majdnem egy teljes csontvázat tartalmazott. Megtar-tása a leletanyag többi maradványához hasonló, így feltételezhető az egykorúságuk. Ennek a rókának a ko-ponyáján apró lyukak voltak megfigyelhetőek a szem-üreg tövében, valamint az egyik kézközépcsontján és az ugyanehhez a végtagsugárhoz tartozó ujjpercen erő-teljes csontkinövések voltak (5–6. kép). Ezek az elválto-zások az állat idős korának tudhatók be.Mezei nyúlnak kevés maradványa ismert: egy egyed IV. és V. lábközépcsontjai (7. kép).A halak közül ponty, kisebb testű pontyféle és csuka maradványai ismertek.A vad fajok életmódjukból adódóan egy fás, bokros, nyílt térséget is magukba foglaló területre utalnak. Mivel mind a szarvas, mind a vaddisznó igen jól al-kalmazkodó faj, ezért előfordulhattak mocsaras térsé-gekben, sőt, az ember lakta területek közelében, akár kártevőként is. Húsuk és bőrük mellett ez is oka lehe-tett a vadászatuknak, amely a korszakban egyébként már kevéssé volt jellemző.

Biller AnnA ZsófiA: solt-tételhegy feltárásánAk áll Atcsont leletei

208


Az egyes objektum típusok állatcsont-anyagaÉrdekes megvizsgálni az egyes objektumtípusok fajok szerinti összetételét (II. táblázat). A mintában szereplő adatok a gödrök javára tolják el mind a fajgazdagságot, mind a csontok mennyiségét. Ez a gödrök túlsúlyából adódik. Azonban ettől eltekintve is látszik, hogy a há-rom főbb gazdasági haszonállat (szarvasmarha, kis-kérődzők, sertés) az összes objektumtípus anyagában szerepel, és többnyire a kiskérődzőké a vezető szerep, amelyet a szarvasmarhák csonttöredék-száma követ. A vad fajok is főként a gödrökből származnak. Az árkok anyagában elvétve, míg a vizsgált házéban egyáltalán nem szerepelnek. Ezek alapján, óvatosan ugyan, de arra lehet következtetni, hogy a gödrök a hulladék tárolásá-ra szolgáló települési egységek lehettek, a lelőhely többi részén pedig kevés esetben szóródtak el a csontmarad-ványok. Ezt támasztja alá az is, hogy viszonylag ritka a csontokon megfigyelhető ragadozó (kutya) okozta rá-gásnyom, amelyek akkor keletkeznek, amikor a kutyák szabadon hozzáférhetnek az ételhulladékhoz.

II. táblázat

Az Árpád-kori objektumok állatcsont-anyagaAz Árpád-kori objektumok anyagában megtalálható mind a kora, mind a középső, mind a késő Árpád-kor-ra keltezhető leletanyag. A 40 Árpád-kori objektumban összesen 522 csonttöredék, 3 összefüggő vázrész, 4 to-jáshéj, 18 folyami kagyló és 77 csiga volt. Háziállatok közül a házisertés került elő a legnagyobb mennyiség, majd a kiskérődzőkből, szarvasmarhából, s végül lóból és kutyából. A baromfiak közül házityúk és házilúd szerepelt. A kevés vadállat közül a hörcsög csontjai for-dultak elő a legnagyobb mennyiségben, majd a róka, a mezei nyúl, és végül egy-egy töredékkel a gímszarvas,

? (1) gödör (36)

árok (7)

sáncárok (1) ház (1)

Szarvasmarha 4 83 5 4 3Juh/Kecske 12 218 7 3 2

Háziló 1 15 2 0 1Házisertés 5 39 4 3 1Házikutya 0 5 0 0 0

Gímszarvas 0 3 0 3 0Vaddisznó 0 5 0 0 0Vörös róka 0 1 0 1 0Mezei nyúl 0 1 0 0 0

Közönséges hörcsög 1 1 1 0 0Madár 0 1 0 0 0Halak 0 7 0 0 0

Puhatestűek 0 67 16 4 0ÖssZesen 23 446 35 18 7

az őz, a vaddisznó és az ürge. A csonttöredékek között szerepelt még 3 halcsont töredéke is (I. táblázat; 8. kép). A csontanyag töredezett volt: 15–380 mm közötti nagy-ságú csontdarabok fordultak elő.

A sírok állatcsont-anyagaA korszak anyagának értékelésekor a sírok maradvá-nyait külön kell kezelni, mivel az azokból előkerült állatcsontok az ember által erősen szelektált darabok (például ételmelléklet), így nem alkalmasak az étkezési és állattartási szokások általános felvázolására, hiszen a sírokból olyan állatfajok maradványai kerülhetnek elő, amelynek az adott kulturális közegben élő ember szim-bolikus jelentőséget tulajdoníthatott. A 43 objektumból 27 állatcsontot tartalmazó csontvá-zas sír került elő, amelyek közül a 284. női sír padma-lyos volt. A sírokban összesen 81 csonttöredék, 28 csiga, 8 kagyló és 3 tojáshéj volt (III. táblázat). A húshasznú háziállatfajok közül szarvasmarhát, kiskérődzőt és ser-tést mellékeltek. Ezek férfi-, női és gyereksírokban egy-aránt előfordultak. A szarvasmarha a sírok 54 %-ában megtalálható volt, a kiskérődzők és a sertések csontjai pedig a sírok negyedében. A vad fajok közül róka és őz volt két női sírban. Madárcsont egyetlen férfisírból került csupán elő. Tojáshéj maradványa azonban 2 sír-ban is volt. A nem meghatározható kis- és nagypatás csonttöredékek feltételezhetően a már említett három húshasznú háziállatfajtól származhattak. Kiemelkedő még a csigák száma a sírokban, főként az 54. gyereksír-ban, ahol más állatcsont maradvány nem is akadt. Az 54. gyerek sír, a 281. férfi sír és a 284. padmalyos női sír valamivel több csonttöredéket tartalmazott a többinél, amelyek állatcsont maradvány szempontjából szegé-nyesnek mondhatók (III. táblázat).A sírokban megtalálható csontmaradványok közül a fejrégió csontjai a róka kivételével az összes állatfaj ese-tén megtalálhatóak. A kutya és az őz esetében kizáró-lag ebből a régióból. A szarvasmarha és a kiskérődzők esetében a húsos régió csontjai megelőzik a fejrégiót. A sertés esetében azonban a fejcsontok dominálnak. Ez az állkapocs és állcsont töredékek valamint a fogak magas számával magyarázható. Kitűnik tehát, hogy elsősorban szarvasmarhából és kiskérődzőből származó, húsos ré-szeket tartalmazó ételmellékletet adtak a halottak mellé (9. kép). Azonban az ételmelléklet adása ebben a kor-szakban, különösen, hogy az Árpád-kornak nem a ko-

209

rai szakaszára keltezhetőek a sírok, igen érdekes jelen-ség, ugyanis ez a szokás a nem keresztény hitvilágúakra jellemző. Így felveti annak lehetőségét, hogy a korábbi pogány hitvilág – a szokások szintjén legalábbis – eset-leg tovább élt ennél a solti Árpád-kori népességnél.

sír száma sír típus

szar

vasm

arha

Juh/

kecs

keh

ázis

erté

sh

ázik

utya

euró

pai ő

zVö

rös r

óka

Mad

árka

gyló

csig

an

agyp

atás

kisp

atás

Öss

zese

n

123 Férfi 1 1 2132 Férfi 1 2 3134 2 2 4139 Női 1 1

149-150. nyesés Gyerek+női 1 5 6154 Gyerek 1 1 2158 Férfi 1 1 1 3160 Női 2 2 1 5214 Gyerek+női 1 1 1 328 Női 1 2 340 Női 1 1 248 Női 2 1 354 Gyerek 13 1356 Férfi 1 157 Férfi 1 2 359 Gyerek 1 1 1 364 Férfi 3 1 467 Női 1 1 281 Női 3 3 2 8

281 Férfi 2 3 2 2 2 7 18284 Padmalyos női 3 1 1 6 3 1410 Férfi 1 1 1 2 56 Gyerek 1 1

50 Gyerek 1 160 Női 1 1 1 313 Gyerek 1 1

ÖssZesen 19 13 9 1 1 3 4 7 28 10 14 114

III. táblázat

A sírok állatcsont maradványain patológiás elváltozás, égés nyoma nem volt. Az 59. gyereksír kistestű ku-tyához tartozó állkapocs töredék alsó szélén (margo ventralisán) mély, széles, rövid és egy kis vékony vá-gásnyomot lehetett megfigyelni. A 6. gyereksírból egy kispatás hosszúcsontból készített átfúrt eszköz került elő. Ennek az éle lesimított és egy 4 mm átmérőjű, egy oldalról fémmel kialakított lyukkal átfúrt. Nagyon el-használt volt, a vége letörött. Pontos funkciója kérdéses (10. kép). Más sírokból csonteszköz nem ismert.A többi objektumtípusból (árok, cölöplyuk, gödör, ház, kemence, templom) 471 csonttöredék, 4 összefüggő vázrész, 1 tojáshéj, 49 csiga és 9 kagyló került elő. A háziállatok közül a sertések csontjai szerepeltek az első helyen, majd a kiskérődzők, a szarvasmarha, a ló és végül a kutya. A vadak közül a hörcsögök csontjai for-dultak elő a legnagyobb számban, majd a mezei nyúl, a róka, a gímszarvas, a vaddisznó, a borz és az ürge.

A madarak közül a baromfiak voltak többségben, ezek közül is főként a házityúkok, és némi házilúd. A vad madárfajok közül fogolyt lehetett azonosítani. A halak közül a csuka és kis pontyfélék csontjai fordultak elő: IV. táblázat

állatfaj Összesen

Szarvasmarha 39

Juh 1

Kecske 1

Juh/Kecske 70

Háziló 8

Házisertés 90

Házikutya 7

háZiállAt ÖssZesen 216

Gímszarvas 2

Vaddisznó 1

Vörös róka 3

Eurázsiai borz 1

Mezei nyúl 4

Közönséges ürge 1

Közönséges hörcsög 8

VAdállAt ÖssZesen 20

Fogoly 1

Házilúd 3

Házityúk 12

Madár 2

Tojáshéj 1

MAdArAk ÖssZesen 19

Csuka 1

Pontyféle 1

Hal 1

hAlAk ÖssZesen 3

Csiga 49

Kagyló 9

PuhAtestű ÖssZesen 58

Nagypatás 69

Kispatás 140

Kutya (közepes) méretű emlős 2

Nyúl méretű emlős 2

neM MeghAtároZhAtó ÖssZesen 213

ÖssZesen 529


háziállatokA szarvasmarha csontok közül 10 fiatal, 6 pedig kifejlett állathoz tartozott. A fiatal egyedekhez tartozó csontma-radványok magasabb száma az elsődleges hasznosítás túlsúlya mellett a másodlagos hasznosítást is feltételezi. A legtöbb maradvány a húsos végtagok csontjai közül

210


került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujjpercek következtek (12. kép). Ez a megoszlás a helyi feldolgozásra és a szarvasmarha hús-hasznosítására utal.Bárdolás nyoma bordán, karcsonton, medencén, kéz-középcsonton és lapockán volt, további vágás pedig a bárdolt lapockán. Egy kifejlett egyedhez tartozó állka-pocstöredék arc felőli (buccalis) részén fogmeder gyul-ladás nyoma látszott. Egy kifejlett állat első ujjpercének proximalis felén függőlegesen fúrt, 7 mm átmérőjű lyukat lehetett észlelni, amely nem hatolt át teljesen a csonton, csak nagyjából az ujjperc közepéig. A tárgy pontos rendeltetése nem ismert, de feltételezhető, hogy egy egyszerűbb játék lehetett, esetleg ólommal töltöt-ték ki az üreget.Kiskérődzőkből (1 biztosan juh és 1 biztosan kecske) 9 esetben fiatal állat, 10 esetben pedig kifejlett állat csontjai fordultak elő. A felnőtt állatok magasabb szá-ma itt is a másodlagos hasznosításra utal. Legnagyobb mennyiségben a húsos végtagok csontjai fordultak elő, majd a fejtájék, a száraz végtagok, a törzs és az ujjper-cek csontjai (12. kép). Egy karcsont és egy állkapocs töredékén égés nyoma volt látható, egy orsócsont felülete pedig a talaj pusztító hatása következtében torzult. Egy kecske szarvcsap töredéke alapján prisca típusú kecskét lehetett meghatározni, ami a korszakban igen ritka.A házilovak közül 1 fiatal és 1 kifejlett állathoz tartozó töredéket lehetett azonosítani. A fogaknak köszönhető-en a fejrégió csontjai kerültek napvilágra a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos végtagok, a törzs és az ujjpercek nagyjából azonos számban (12. kép). A lovak Árpád-kori fogyasztása a hasonló korú lelőhelyek tanú-sága szerint igen valószínű, bár a lelőhelyen darabolás nyomát nem lehetett megfigyelni a csontokon. Hátas szerepét természetesen jóval nagyobb mértékben hasz-nálhatták ki, és ritka esemény lehetett a lovak leölése, mivel nagy értéket képviseltek.Házisertésből 31 fiatal és 7 kifejlett példány csontja ke-rült elő. A koponya darabjai szerepeltek a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos- és szárazvégtagok, vala-mint a törzs csontjai, végül az ujjpercek (12. kép). Bár-dolás nyomát több esetben (sarokcsonton, sípcsonton, szárkapocscsonton, és borda töredéken), vágás nyomát a bárdolt bordán lehetett megfigyelni. Egy koponyatö-

redéken a felszínen eltöltött hosszabb idő nyoma, egy orsócsonton, egy könyökcsonton és egy állkapocs tö-redékén pedig égés nyoma volt. A marmagasság számí-tásához szükséges méreteket egy csigacsontról (GL: 38 mm) lehetett csupán felvenni.9 Ez alapján egy 68 cm-es marmagasságú, közepes testméretű sertést lehetett azonosítani.Egy 4. kézközépcsontból ismeretlen funkciójú eszközt készítettek. Dorso-palmaris irányban két darab, 4 mm átmérőjű lyukkal átfúrták, a csont felületét előtte kissé lefaragták. A lyukak széle éles, így valószínű fémesz-közzel alakították ki. Használatára a kopottsága utal. Formailag nagyon hasonló a búgattyúhoz, csak két lyukkal látták el, azonban ezt a típust nem lehet egyér-telműen búgattyúnak tekinteni (11. kép).Házikutyából 7 csonttöredék került elő, amelyből há-rom kifejlett állathoz tartozott. A lelőhelyen előforduló kevés rágásnyom a kutyára utal. A korszakban a kutya-hús fogyasztása teljesen kizárható, főként, hogy elegen-dő húshasznú háziállat állt rendelkezésre.A hét töredék mérete alapján hat kicsi (a rókánál alig nagyobb), és egy közepes testméretű kutyát lehetett azonosítani. A kistestű kutyák az Árpád-korban igen ritkák. Jóval gyakoribbak a közepes és a nagytestű ebek.10A baromfiak közül a házityúk maradványai kerültek elő nagyobb mennyiségben, előkerült azonban egy házilúd csontja is. 2 fiatal és 7 kifejlett állathoz tartozó töredék ismert. Fogyasztásukra a húshasznú régiók magas szá-ma utal (12. kép), a tojás fogyasztására pedig a tojáshéj töredékek. A lúd ujjpercen egy mély, rövid vágásnyom volt megfigyelhető a proximalis epiphysis alatt. A tyú-kok közül a sarkantyú megléte alapján egy töredék biz-tosan kakashoz tartozott.

VadállatokA vad fajokból kevés került elő. A legtöbb csonttöredéket adó hörcsög és az ürge lehetséges, hogy csupán későbbi korok tafonómiai növekményei, így a táplálkozásban betöltött szerepükről nem lehet beszélni. A 2 gímszar-vas maradványból a sípcsont egy kifejlett egyedhez tartozhatott. Az agancstöredék alapján életkort nem lehetett meghatározni (12. kép). Az agancstöredéken azonban vékony, sekély, rövid vágásnyomokat lehetett 9 TEICHERT 1975b, 237–292.10 VÖRÖS 2000, 102.

211

megfigyelni. Ez az agancs feldolgozására utal.Vaddisznóból egyetlen csigacsont származott (12. kép). Teljes hossza alapján (GL: 47 mm) egy 84 cm-es mar-magasságú vaddisznót lehetett azonosítani.11Róka esetében három kifejlett egyed maradványa (két állkapocs- és egy sípcsont töredéke) került elő három különböző objektumból. A fejtájéki csontok a róka-prém felhasználására utalnak. A húsfogyasztásban nem lehetett szerepük. Az egyik állkapocs kalcinálódott vol-ta egyértelművé teszi az Árpád-kori eredetét, az állat nem utólag ásta be magát a lelőhely anyagába.A borznak egy állkapocs töredéke került elő. Húsának fogyasztása nem valószínű, szőrméjét hasznosíthatták, vagy kártevő lévén elpusztították.Mezei nyúlból két bordatöredék, egy sípcsont és egy karcsont a hozzá tartozó könyökcsonttal ismert. Ez utóbbi összefüggő vázrész egy fiatal nyúl maradványa volt. Ezek a húsos végtag és a törzsrégió kategóriájába tartoznak (12. kép). Az egyik bordatöredéket a talaj sa-vassága kezdte ki. A nyulak húsát és bundáját egyaránt felhasználhatták.A hörcsög, mint korábban említettem, lehetséges, hogy későbbi korokban került a lelőhely anyagába. Előkerül-tek továbbá ürge maradványok is. Ez a faj a füves terü-leteket részesíti előnyben.A fogolynak jobb és baloldali tibiotarsusa és comb-csontja került elő. Fiatal madárhoz tartoztak. Eredeti-leg az erdős pusztákon és néha mocsaras területeken éltek, de fokozatosan mezei madárrá, sőt, mezőgazda-sági kultúrát követő fajjá alakultak. Nem vonuló ma-dárfaj.12A halak közül kisebb testű pontyféle és csuka maradvá-nyai ismertek.A vad fajok életmódjukból adódóan fás, bokros, rész-ben nyílt területre utalnak. A nagyvadak előfordulhat-tak az ember lakta területek közelében is (akárcsak a borz), akár kártevőként is. A halak folyóvíz közelségét, a fogoly a megművelt, mezős-bokros területeket jelzi.

Az egyes objektum típusok állatcsont-anyagaAz egyes objektumtípusok fajok szerinti összetétele alapján jól látszik, hogy a házakból került elő a leg-több csontmaradvány, a cölöplyukak és a templom viszont alig tartalmazott állatcsontokat (V. táblázat). 11 TEICHERT 1975.b, 237–292.12 FARAGó 2009, 180–181.

A fajokat tekintve a gödrök és a házak hasonlóan gaz-dagok, és mindkét objektumtípus esetében a húsos végtagok csontjai a jelentősek. Ez bizonyítékul szolgál-hat az elsődleges hasznosítás túlsúlyára. Arányaiban mindkettő esetén megfigyelhető a sertés-kiskérődző-szarvasmarha hármasa, amelyből a legtöbb a sertés. A gödrökben jóval nagyobb a puhatestűek (a nyitott göd-rök természetes csapdául szolgálhatnak a szárazföldi puhatestűeknek), a házakban pedig a baromfi csontok száma. A vad fajok a házakban, a gödrökben és az árokban fordulnak elő. Ez a ház lakójának magasabb rangjára utalhat. A főbb húshasznú háziállatok közül a kiskérődzők az összes objektum típusban szerepeltek, a szarvasmarhák a cölöplyukak kivételével mindben, a többi faj pedig változó előfordulású.A gödrökben lévő állatcsontokat feltételezhetően elsőd-legesen dobták oda. A településen nem hevertek sza-naszét. Erre utal a kevés kutyarágta csont is. A házak állatmaradványai azonban inkább utólagos feltöltődés következtében jutottak oda. V. táblázat

gödö

r (11

)

árok

(1)

kem

ence

(2)

ház (

3)

cölö

plyu

k (2

)

tem

plom

(1)

Szarvasmarha 3 1 1 32 0 2Juh/Kecske 14 5 5 45 1 2

Háziló 1 0 0 7 0 0Házisertés 20 6 2 62 0 0Házikutya 5 0 0 2 0 0

Gímszarvas 0 1 0 1 0 0Vaddisznó 0 1 0 0 0 0Vörös róka 1 0 0 2 0 0

Eurázsiai borz 1 0 0 0 0 0Mezei nyúl 2 0 1 1 0 0

Közönséges ürge 0 0 1 0 0 0Közönséges hörcsög 5 0 0 3 0 0

Madár 5 0 0 14 0 0Halak 1 0 0 2 0 0

Puhatestűek 31 11 0 15 1 0ÖssZesen 89 25 10 186 2 4


Az árpád-kor egyes korszakainak állattartásaAz Árpád-kor három szakaszának összes állatcsont maradványait (a sírok maradványaival együtt) érdemes külön is vizsgálni a három főbb gazdasági haszonállat arányain keresztül (13. kép). Az Árpád-kor korai sza-kaszában a szarvasmarha töredékszáma volt a legjelen-tősebb, s ezt követték a kispatások és végül a sertés. A középső Árpád-korban a sertésé a főszerep, amelyet a kiskérődzők követnek, a szarvasmarha száma pedig je-

212


lentősen csökkent. A késő Árpád-korra a szarvasmarha ismét vezető szerephez jutott, és a sertés visszaszorult a harmadik helyre. A kiskérődzők talán amiatt nem ju-tottak vezető szerephez az Árpád-kor egyik szakaszá-ban sem, mert a klíma Kr.u. 1000 körültől fokozatosan nedvesedett, és ez a XIII. századtól, a késő Árpád-kor kezdetétől csak fokozódott.13 A juhok és a kecskék pe-dig nem szeretik a hideg és nedves éghajlatot, így szá-muk egyre csökkent. A sertés- és szarvasmarhatartást az éghajlat változása azonban nem befolyásolta. Rájuk más tényezők hatottak. A kora Árpád-kori időszakra még jellemző lehetett a félnomád életforma, a legelő-váltó nagyállattartás valamint a korlátozott mértékű földművelés és állattenyésztés.14 A Solti-síkság teljesen alkalmas lehetett erre az életmódra. Erre utalhat a szár-nyasok hiánya és a sertések alacsony száma. A sertés-tartás fellendülésének és a szarvasmarhatartás középső Árpád-kori csökkenésének oka a falusias életforma elterjedése lehetett. A nagytestű szarvasmarhákat nem mindenhol lehetett tartani a nagyobb takarmány- és helyigény miatt, a sertéseket azonban bármelyik ház udvarában eltarthatták, nem volt szüksége szálas ta-karmányra, a maradékot is elfogyasztották. Az egyes húszhasznú fajok arányának változásának továbbá az emberek ízlésvilágának vagy a lakosság összetételének változása is oka, ha nem fő mozgatórugója lehetett.A szarvasmarha, a kiskérődzők és a sertés ezen lelő-helyen tapasztalt arányváltozásai a Vörös István által kialakított hat magyarországi Árpád-kori állattartási régió15 egyikébe se illenek igazán bele. Ennek oka le-het az is, hogy a Duna-Tisza-köze az Árpád-kor szem-pontjából kevéssé kutatott terület, nagyobb Árpád-kori csontegyüttesek csak az utóbbi időben váltak ismertté Gyál térségében az Alföld északnyugati részén.16 Sol-ton az Árpád-kor egyes korszakaiban a sertés és a szar-vasmarha arányainak felcserélődése majd a ló megjele-nése látható. A halak és a vadmadarak előfordulása az alföldi lelőhelyekre jellemzően alakul. A kora és a késő Árpád-kori kép leginkább a Dunakanyar-Buda régió jellemzőibe illik.17

13 GyULAI 2001, 167.14 GyULAI 2001, 168.15 VÖRÖS 2000, 73–79.16 BILLER s. a.; KÖRÖSI 2009, 105.17 VÖRÖS 2009.

A középkori objektumok állatcsont-anyagaA 21 középkori objektum anyagában a XIV–XVI. szá-zadra keltezhető leletanyag található meg. Összesen 740 csonttöredék, 12 összefüggő vázrész, 7 tojáshéj, 7 folyami kagyló és 28 csiga került elő. Háziállatok közül a kiskérődzők adták a legnagyobb mennyiséget, majd a szarvasmarha, a házisertés, a ló, a kutya és végül a házimacska. A baromfik maradványai között házityúk és házilúd szerepelt, a vad madarak közül pedig barát-réce, fogoly és fürj. A galamb előfordulása felveti a te-nyésztés kérdését. Mivel azonban ugyanazon objektum leletanyagában őskori kerámia is szerepelt, a kora nem egyértelmű, így lehet vad és a házi alak csontja is. A kevés vadállat közül a róka csontjai fordultak elő a leg-nagyobb mennyiségben, majd a mezei nyúlé, a hörcsö-gé, a vaddisznóé és a borzé. A csonttöredékek között szerepelt még 16 halcsont töredéke is (I. táblázat; 14. kép). A csontanyag töredezett volt: 11–382 mm közötti nagyságú darabok fordultak elő.

háziállatokA szarvasmarha csontok közül 24 fiatal, 16 pedig ki-fejlett állathoz tartozott. A fiatal egyedekhez tartozó csontmaradványok magasabb száma az elsődleges hasznosítás túlsúlyát feltételezi. A legtöbb csont a hú-sos végtagok csontjai közül került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujjpercek következtek (21. kép).Égést két ujjpercen, ragadozó okozta rágást két lábkö-zépcsonton, egy könyökcsonton, és két ujjpercen, rág-csáló okozta rágást egy combcsonton és egy lapocka töredéken, a talaj roncsoló hatásának nyomát egy or-sócsonton, a felszíni folyamatok hatását pedig egy kéz-középcsonton lehetett megfigyelni. Bárdolás nyoma bordán, lapockán és állkapocs töredéken volt, vágás pedig a bárdolt lapockán és állkapocs töredéken, vala-mint egy csigacsonton. Egy kifejlett egyedhez tartozó combcsont fejének peremén egy vékony sávban fel-fényesedés (eburnatio) volt tapasztalható, ami ízületi gyulladásra utal. Egy szarvcsap töredék alapján kis szarvcsapú, brachyceros típusú szarvasmarhát lehetett azonosítani (15. kép).Kiskérődzők (2 biztosan juh és 1 biztosan kecske) ma-radványai közül 27 esetben fiatal állat, 13 esetben pe-dig kifejlett állat csontjai fordultak elő. A felnőtt állatok

213

magasabb száma a másodlagos hasznosításra (gyapjú felhasználásra) utal. Legnagyobb mennyiségben a húsos végtagok csontjai fordultak elő, majd a száraz végtagok, a fejtájék, az ujjpercek és a törzs csontjai (21. kép). A juh és a kecske csontmaradványainak elsődle-ges helye a kiskérődzők kiemelkedő szerepét tükrözi a korszak húsfogyasztásában.Tíz esetben (hosszúcsontokon, medencén, állkapcson, csigacsonton és sarokcsonton) lehetett égést megfigyel-ni. A talaj savassága egy karcsonton, a külszíni folyama-tok nyomai egy combcsonton és egy sípcsonton voltak láthatók. Kutyarágás két karcsonton, egy medencetö-redéken, egy lábközépcsonton és egy patacsonton volt. Vágásnyom egy sípcsonton és egy karcsonton volt. Esz-közt több esetben is készítettek kiskérődzők csontjai-ból. Előkerült egy kalcinálódott, és a medialis oldalán lecsiszolt csigacsont (16. kép), amelynek analógiája az Árpád-kori Vácról ismert.18 Egy orsócsontból készített ad hoc eszköz (lyukasztó, ár?; 17. kép) nem kifejezet-ten jellemző a középkorra, inkább őskori csonteszköz típusra emlékeztet. Ez utalhat rétegkeveredésre, de egyszerű eszközöket csontból a középkorban is rögtö-nözhettek.Egy kecske szarvcsap töredéke alapján prisca típusú kecskét lehetett meghatározni.A házilovak csontjai közül 3 fiatal és 27 kifejlett állaté volt. A többi töredék életkora kérdéses. A döntően ki-fejlett állatok maradványai a lóhúsevés visszaszorulását, és a ló fizikai erejének fokozott kihasználását tükrözik. A húsos végtagok csontjai fordultak elő a legnagyobb mennyiségben, majd a fejrégió, a száraz végtagok, az ujjpercek és a törzs csontjai (21. kép). Egy kifejlett állat hátcsigolyáján tumoros, durva elváltozás nyomaként exostosisokat lehetett megfigyelni az ízületi felszínek körül és az izületi felszíneken, valamint a tövisnyúl-vány (processus spinosus) tövében. Kutyarágás egy sípcsonton, egy könyökcsonton és két ujjpercen volt. Feldarabolás nyomai nem voltak. Egy kézközépcsont-ból szántalphoz hasonló, ám kérdéses funkciójú tár-gyat készítettek. Az eszköznek csak egy kisebb töredé-ke, a dorsalis felületén lecsiszolt és a palmaris felületén lyukkal ellátott proximalis epiphysise maradt fenn (18. kép). Marmagasság számításához egy lábközépcsont (GL: 262 mm), egy orsócsont (GL: 340 mm) és egy sípcsont 18 BARTOSIEWICZ 1995.

(GL: 350 mm) méretadatait lehetett felhasználni.19 Ezek alapján egy 136,9 cm-es és egy 147,5 cm-es és egy 152,6 cm-es marmagasságú lovat lehetett rekonstruál-ni. A 136,9 cm-es ló a közepes, míg a másik két állat a magas méretkategóriába tartozott.Házisertésből 26 fiatal és 9 kifejlett állat csontjai fordul-tak elő. A fej csontjai szerepeltek a legnagyobb mennyi-ségben, majd a húsos végtagok, a törzs, az ujjpercek és végül a szárazvégtagok (21. kép). Bárdolás nyomát egy bordatöredéken, vágás nyomát a pedig egy fiatal állat lapockáján sikerült azonosítani. Ezek az adatok a jelen-tős mértékű sertéshúsfogyasztásra utalnak. Égést egy állkapocs töredéken lehetett megfigyelni. Egy állcsont töredékén a háziasítás jó jelzőjének számító fogtorló-dás volt tapasztalható. Egy 3. lábközépcsontból egy 5 mm átmérőjű lyuk fú-rásával és a felület lecsiszolásával, bemélyítésével bú-gattyút (egy egyszerű hangkeltő játékot) készítettek (19. kép).Házikutyából 2 fiatal, és 10 kifejlett példány csonttöre-déke került elő. A kutyahús fogyasztása kizárható. Egy idős kutya állkapcsán foghiányt lehetett tapasztalni. Egy kistermetű állat alkarcsontjain pedig diszlokációval gyógyult törést (20. kép). Ez a törés nagymértékű vég-tagtorzulással járt, ami nagyban megnehezíthette az állat járását. A csontok összeforrása azonban arra utal, hogy az állat még tovább élt a sérüléssel, így feltételez-hető, hogy gondozták. Egy vadállat hasonló sérülést valószínűleg nem élt volna túl.A 20 töredék mérete alapján három kicsi, rókánál alig nagyobb, két közepes és egy nagytestű, a németjuhá-széhoz hasonló méretű kutyát lehetett azonosítani. Marmagasságokat a 130. objektum majdnem teljes kutyaváza alapján lehetett számítani.20 A karcsont, az orsócsont, a könyökcsont, a combcsont és a sípcsont alapján egy 46,2 és 51,2 cm közötti, átlagosan 49 cm-es marmagasságú, közepes testű kutyát sikerült rekonst-ruálni.A leletanyagból egy házimacska majdnem teljes csont-váza ismert (229. gödör). Előkerült a koponyája, áll-kapcsa, jobb lapockája, medencetöredékei, gerincosz-lopának több darabja, a keresztcsontjának töredéke, bordái, jobb és bal kar- és alkarcsontjai, combcsontjai, síp- és szárkapocscsontjai, valamint kéz- ill. lábközép 19 KIESEWALTER 1888.20 KOUDELKA 1885, 127–153.


214


csontjai. A maradványok egy viszonylag kistestű, kifej-lett macskához tartoztak.A macska életmódjából adódik, hogy elpusztulása előtt eldugottabb helyre vonul. Ez lehet az egyik oka a le-lőhelyeken talált macskamaradványok kis számának. A másik ok a korszakra jellemző rossz megítélés (boszor-kánysághoz és egyéb hiedelmekhez kötés) lehetett. A ház körül elhunyt macskák tetemeit nyilván csak kiha-jították, amelyeket azután a kutyák széttéphettek, vagy a temetetlen csontok idővel elenyésztek.A baromfiak közül házityúkból 37, házilúdból pedig 6 csonttöredék került elő. A tyúkok közül 2 fiatal és 18 kifejlett állathoz tartozó töredék ismert. Lúdból 2 csont kifejlett egyedé volt, a többi életkora kérdéses. Húsukat (21. kép) és tojásukat egyaránt fogyasztották. Tyúk ese-tében egy combcsontban medullaris csontszövet ma-radványát lehetett megfigyelni. Ez a csontszövet forma a tojásrakás előtt álló tojókban halmozódik fel, így a tö-redék egyértelműen egy nőstényhez tartozott. Szintén tojóé lehetett egy sarkantyú nélküli tarsometatarsus is. Tyúk hosszúcsontokon és lapockán 6 esetben lehetett égés nyomát megfigyelni.

VadállatokA vad fajokból nagyon kevés szerepelt a középkori csontanyagban. A gímszarvas és az őz teljesen hi-ányzott. Vaddisznóból két maradvány (egy fog és egy metapodium töredéke) került elő, a fejrégió és a száraz-végtagok csontjai közül (21. kép).Róka maradvány igen szép számmal akadt. Nyolc ki-fejlett állathoz tartozó maradvány került elő. Három töredék életkora kérdéses. Mivel a 11 csonttöredék 2 objektumból (130. kút és 256. kemence) származott, legalább két kifejlett egyed maradványaira lehet követ-keztetni. A szárazvégtagok és a fejtájéki csontok a róka-prém felhasználására utalhatnak (21. kép).Borznak egy állkapocs töredéke került elő. Prémjét hasznosíthatták.Mezei nyúlból tíz csonttöredék (borda, hosszúcson-tok, kézközépcsont) ismert. Négy töredék kifejlett ál-lathoz tartozott. A legtöbb maradvány a húsos végtag és a törzsrégió kategóriájába sorolható (21. kép). Ez a nyúlhús fogyasztásának ékes bizonyítéka. A szárazvég-tagok és az ujjpercek pedig a nyúlprém feldolgozására utalnak. A hörcsögök a táplálkozásban nem játszottak szerepet.

A vad madarak közül a fogolynak három csonttöredé-kéből két fiatal állat maradványa került elő. A csontok közül kettő égett volt. Amint az Árpád-korból előke-rült fogollyal kapcsolatban arról már szó esett, e madár életmódja megművelt, mezős-fás területre utal. A ba-rátréce vízi madár. Fészkelési időben kedveli a 6 mé-ternél nem mélyebb, kissé mocsaras állóvizeket. Téli időszakban a nagyobb tavakat vagy folyókat keresi fel. Részlegesen vonuló madárfaj, így jelenléte a lelet-anyagban elsősorban tavasztól őszig terjedő időszakra utal.21 A fürj kistestű madár. Egy tibiotarsusa ismert a lelőhelyről. A nyílt vidékeket, pusztákat, parlagon hagyott földeket és a megművelt területeket egyaránt kedveli. Ez a faj az egyetlen európai tyúkalakú, amely rendszeresen vándorol, így csontjai a tavasztól őszig tartó időszakot jelzik.22 A galambok kedvelik az em-berlakta környezetet, vonulásuk során előszeretettel követik a mezőgazdasági területeket.23 Kérdéses, hogy a lelőhelyről előkerült könyökcsont vad vagy tenyész-tett galambból származott-e? A halak közül ponty, pontyféle és csuka maradványai ismertek. Elváltozás nem volt rajtuk.A vad fajok életmódjukból adódóan ebben a korban is fás, bokros, nyílt térséget is magukba foglaló területre utalnak. A vaddisznó előfordul mocsaras térségek kö-zelében is. A vizes környezetre utal a halcsontokon túl a barátréce jelenléte is. A megművelt, sík területekre pedig a fogoly, a fürj és részben a galamb is. A prémes állatok (róka, borz, mezei nyúl) a szőrme lehetséges felhasználását mutatják.A fajilag pontosan nem meghatározható nagy- és kis-patás csonttöredékek között szerepelt három eszköz. Egy nagypatás lapos csontjából (feltételezhetően lapoc-kából) egy 2 mm vastag, cikk-cakk mintájú faragással díszített berakást készítettek (22. kép), egy nagypatás bordatöredékből pedig egy rögtönzött (ad hoc) árat. Ennek egyik vége hegyesre és fényesre csiszolódott. Egy kispatás bordából egy kis, téglatest alakú, 3 mm-es lyukkal átfúrt lemezt készítettek (23. kép). Készítés technikailag nagyon hasonlít az Árpád-kori eszközök leírásakor már említett, átfúrt kispatás hosszúcsont tö-redékhez.

21 FARAGó 2009, 176.22 DURANTEL 2008, 230–231.23 FARAGó 2009, 190–192.

215

Az egyes objektum típusok állatcsont-anyagaAz egyes objektumtípusok fajok szerinti összetétele alapján jól látszik, hogy a gödrökből került elő a leg-több csontmaradvány, majd a kemencékből. A cölöp-lyukak és a kérdéses rendeltetésű objektumok viszont alig tartalmaztak állatcsontokat (VI. táblázat). A fajo-kat tekintve a gödrök és a hombár a leggazdagabbak, valamint legalább 8 faj került elő az árkokból és a ke-mencéből. Arányaiban a gödrök, a hombár és az árok anyagában mindig a kiskérődzők maradványai vannak túlsúlyban, a kútéban pedig a szarvasmarha. A ke-mence esetében a ló csontok mennyisége meghaladta a szarvasmarhacsontokét. A gödröknél és az árkoknál megfigyelhető a kiskérődző-sertés-szarvasmarha-ló rangsor. Halak csontjai csak a gödrökben és a hombár-ban voltak, a vad fajok pedig a gödrökben, az árkokban, a kemencében és a hombárban. Puhatestű az összes objektumtípusban előfordult, legnagyobb mennyisé-gen a gödrökben, ami természetes felhalmozódásra is utalhat.A gödrök az ételhulladék tárolására szolgálhattak. Az árkokba és a hombárba a feltöltődésük után kerülhet-tek a maradványok. A kemence tartalmának csak egy része volt égett, így feltételezhető, hogy a kemence pusztulását követően, a feltöltődéskor is kerültek bele csontok. A csontokon csak kevésszer megfigyelt ku-tyarágás azt mutatja, hogy az ebek az ételhulladékhoz nem férhettek hozzá szabadon, azokat elkülönítve, fel-tételezhetően a gödrökbe dobták, illetve megkötözve tarthatták a kutyákat.

? (1)

gödö

r (15

)

árok

(3)

kem

ence

(1)

cölö

plyu

k (1

)

hom

bár (

1)

Szarvasmarha 1 23 9 22 0 33Juh/Kecske 2 48 17 26 0 18Házisertés 0 42 11 13 0 12

Háziló 0 11 8 24 0 5Házikutya 1 4 3 0 0 12

Házimacska 0 1 0 0 0 0Vaddisznó 0 0 2 0 0 0Vörös róka 0 0 0 3 0 8

Eurázsiai borz 0 1 0 0 0 0Mezei nyúl 0 9 0 1 0 0

Közönséges hörcsög 0 6 0 0 0 1Madár 0 32 6 11 0 8

Hal 0 15 0 0 0 1Puhatestű 1 25 3 4 1 1

ÖssZesen 5 217 59 104 1 99


ÖsszefoglalásA lelőhelyen három korszak (bronzkor, Árpád-kor, kö-zépkor) állatcsont-anyaga került elő. A feltárás 2006–2009 között folyt. A 312 objektum közül 110-ben volt állatcsont-anyag. 2517 csonttöredék és 27 összefüggő vázrész ismert. A bronzkori csontanyag beleillik a kor-szakban megszokott képbe. A húshasznú háziállatok csontjai között a kiskérődzők túlsúlya a jellemző, ame-lyet a szarvasmarha, a sertés és végül a háziló követett. A juhok, a kecskék és a szarvasmarha húsának fogyasz-tása volt a jellemző, a sertéshús fontossága elenyésző mértékű lehetett. A nagytestű szarvasmarha adhatta a húsmennyiség legnagyobb részét, majd a kiskérődzők. A háziló csak ritkán kerülhetett terítékre. Igaereje és hátas szerepe sokkal jelentősebb lehetett. A húshasznú állatoknak minden testrégióba tartozó csontja megta-lálható volt (7. kép). Ez a helyi darabolásra utal. A ku-tyát már nagy valószínűséggel nem ették. Ételhulladék eltakarító és házőrző funkciója lehetett. A szarvasmar-hák marmagassági értékei alapján a korszakra jellemző alacsony méretű típusba, egy szarvcsap töredék alapján pedig a brachyceros típusba tartoztak (3. kép). A kutyák esetében kicsi és közepes méretű kutyák csontjai for-dultak elő. Szárnyas maradvány alig volt a leletanyag-ban. A mezei nyulat és a rókát elsődlegesen prémjükért vadászhatták, a nyúlhúst fogyasztották is. A vad fajok életmódjukból adódóan fás, bokros, nyílt térségekkel is tagolt területre utalnak, amelynek közelében mocsaras térség is húzódhatott. A bronzkori objektumok közül a hulladékgödrök tartalmazták a legtöbb csontmarad-ványt a legnagyobb fajgazdagsággal (II. táblázat).Az Árpád-kori állatcsont-anyag egészét tekintve feltű-nő, hogy a sertés csontjai uralkodtak, ezt követték a kiskérődzők, a szarvasmarha és a ló maradványai. Az Árpád-kor egyes korszakaiban a sertéshús fogyasztása ingadozó mértékű. A lóhús fogyasztása feltételezhető a korszakban. A korai és a késő Árpád-korban a szar-vasmarhacsont töredékek száma megelőzi a sertés-csontokét, míg a középső Árpád-korban első helyen szerepelnek. Ennek oka lehetett ízlésbeli, éghajlati vagy népességváltozás. A hat magyarországi Árpád-kori húsfogyasztási régió24 közül a Duna-Tisza-közi Solt lelőhely tipikusan egyikbe sem illik, mert a sertés-fogyasztás alapvetően egyik régióban sem elsődleges. A korai és a késő Árpád-kori húsfogyasztás már jobban 24 VÖRÖS 2000, 73–79.VI. táblázat

216


hasonlít a Dunakanyar-Buda régió húsfogyasztásához. Kevés madár és vadfaj volt a lelőhelyen. Az állatcsonto-kat tartalmazó 24 csontvázas sír anyagában a szarvas-marha fordult elő a legtöbb esetben, a sírok több mint felében, míg a kiskérődző és a sertés a sírok negyedében. Az ételmellékletek főként marhából és kiskérődzőkből kerültek ki, összetételükben a halottak neme közötti különbség nem mutatkozik (III. táblázat). Az ételmel-léklet adása ebben a korszakban érdekes jelenség, és fel-veti annak lehetőségét, hogy a korábbi pogány hitvilág

– a szokások szintjén legalábbis – esetleg tovább élt. A többi objektumban a sertés-kiskérődző-szarvasmarha-ló rangsor a jellemző. A házak tartalmazták a legtöbb csontmaradványt (IV. táblázat). A fajokat tekintve a gödrök és a házak hasonlóan gazdagok, és mindkét objektumtípus esetében a húsos végtagok csontjai a je-lentősek. Arányaiban mindkettő esetén megfigyelhető a sertés-kiskérődző-szarvasmarha hármasa, amelyből a legtöbb a sertés. A gödrök feltételezhetően az étel-hulladék tárolására szolgálhattak, a településen nem hevertek szanaszét állatcsontok. A házak állatmaradvá-nyai azonban inkább másodlagos helyzetűek, utólagos feltöltődéssel jutottak oda (V. táblázat). Az állatfajok alapvetően a korszakra jellemző képet mutatják, leszá-mítva, a prisca típusú kecskét, amely a korszakban igen ritka típus, valamint hogy a kutyák főként kistermetű-ek voltak, ami szintén nem jellemzője az Árpád-kor-nak. A vad fajok életmódjukból adódóan továbbra is fás, bokros, nyílt térséget is magukba foglaló területre utalnak. A prémes vadak elejtése fordult elő legtöbb-ször. A halak csontjai a folyóvíz közelségét mutatják, a fogoly a megművelt, mezős-bokros területeket jelzi.A középkori állatcsont-anyagban a kiskérődzők fordul-tak elő a legnagyobb számban, majd a szarvasmarha, a sertés és a ló. Az Árpád-korhoz képest valamivel több baromfi szerepelt. A vadállatcsontok száma szin-tén alacsony, azok főként a prémes vadak (róka, nyúl, borz) maradványai voltak. A nagyvadak közül csupán a vaddisznó szerepelt. A galamb előkerülése felveti a tenyésztés lehetőségét. A szarvasmarhák a brachyceros típusba tartozhattak, kecskék pedig a prisca típusba. A lovak között közepes és magas méretkategóriákat lehe-tett elkülöníteni. A kutyák esetében kicsi, közepes és nagytestű példányok voltak. A legtöbb csontmarad-ványt a gödrök, majd a kemencék tartalmazták. A fa-jokat tekintve a gödrök és a hombár a leggazdagabbak,

valamint legalább 8 faj volt azonosítható az árkokból és a kemencéből. A hulladékgödrökben és az árkok-ban megfigyelhető a kiskérődző-sertés-szarvasmarha-ló rangsor. Az árkokba és a hombárba a feltöltődésük után, másodlagosan kerülhettek állatmaradványok (VI. táblázat). A vad fajok környezeti igényeinek isme-retében a középkorban is fás, bokros, nyílt térséget is magukba foglaló területtel számolhatunk. A vaddisznó előfordul mocsaras térségek közelében is. A vizes kör-nyezetre utal a halcsontokon túl a barátréce jelenléte, a megművelt, sík területekre pedig a fogoly, a fürj és részben a galamb is.A teljes leletanyagot tekintve a vadállatok igen hason-ló környezeti képet tükröznek mind a három vizsgált korszakban. Erdő-mező-mocsár egyaránt volt a lelő-hely közelében. Az állatcsont-anyag egészéhez képest kevés patológiás elváltozás arra utal, hogy az állatállo-mányt jól tartották, illetve a beteg állatokat nem hagy-ták szenvedni, időben levághatták, amíg a betegségük-nek komolyabb, csonttani tünetei nem alakultak ki. A középkori, diszlokációval gyógyult alkarcsontú kutya esetében feltételezhető, hogy gondozták az állatot. Egy középkori ló hátcsigolyáján lévő csontkinövések arra utalnak, hogy a lovat sokáig igyekeztek életben tarta-ni, mivel jelentős értéket képviselt. A többi, húshasznú faj esetében a beteg állatokat egyszerűbb volt levágni, mint az ápolásukra gondot fordítani, hiszen úgyis ez lett volna a sorsuk.Az eszközök kopottsága alapján arra lehetett követ-keztetni, hogy többségük hosszabb ideig használat-ban lehetett. A középkori anyagban előforduló ad hoc eszközök elsősorban az őskorra jellemző tárgytípusok. Ennek ellenére nem feltétlenül rétegkeveredés jelei, a fémek megjelenése után is használtak olykor kezdetle-gesnek tűnő csont eszközöket a házkörüli munkában.

KöszönetnyilvánításKöszönettel tartozom Dr. Bartosiewicz Lászlónak a halak, és a patológiák meghatározásában, valamint a fordításban nyújtott segítségéért, tanácsaiért, Dr. Alice Choykenak a csonteszközök, Dr. Gál Erikának a ma-dárcsontok, Kovács Zsófia Eszternek a kisemlősök meghatározásában nyújtott segítségéért, Csippán Pé-ternek pedig hasznos észrevételeiért.

217


Irodalom

BARTOSIEWICZ 1995 Bartosiewicz, László: Animals in the urban landscape in the wake of the Middle Ages.Tempus Reparatum, Oxford, BAR IS 609, 1995.BARTOSIEWICZ 2006 Bartosiewicz László: Régenvolt háziállatok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006.BILLER s. a. Biller Anna Zsófia: Gyál 13. lelőhely feltárásának állatcsont leletei. In: PMMI által tervezetten 2011-ben kiadott „Régészeti kutatások az M0-s autópálya nyomvonalán” c. kötetVON DEN DRIESCH 1976 Driesch, A. von den: Das Vermessen von Tierknochen aus vor- und frühgeschichtliche Siedlungen. Institut für Paläoanatomie, Domestikationsforschung und Geschichte der Tiermedizin der Universität München, 1976.DURANTEL 2008 Durantel, Pascal: A vadászat enciklopédiája. Alexandra Kiadó, Budapest, 2008.FARAGó 2009 Faragó Sándor: Magyar vadász enciklopédia. (Szerk. Faragó Sándor). Totem Kiadó, Budapest, 2009.GyULAI 2001 Gyulai Ferenc: Archaeobotanika. Jó Szöveg Kiadó, Budapest, 2001.KIESEWALTER 1888 Kiesewalter, L.: Skelettmessungen am Pferde. Dissertation. Leipzig, 1888. KOUDELKA 1885 Koudelka, F.: Das Verhältniss der Ossa longa zur Skeletthöhe bei den Säugertieren; Verhandlungen der Naturforschende Vereines Brünn. 24 (1885) 127–153.KÖRÖSI 2009 Körösi Andrea: Árpád-kori falu állatcsontleletei Gyálon (3. lelőhely). – Faunal remains from the 11th-13th century Árpád period settlement of Gyál (Site 3), Hungary. In: Csontvázak a szekrényből. Válogatott tanulmányok a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozóinak anyagából 2002–2009. (szerk. Bartosiewicz László – Gál Erika – Kováts István), Martin Opitz Kiadó, Budapest. 2009. 105–130. Opitz Archaeologica 3.KRETZOI 1968 Kretzoi Miklós: La répartition anatomique du matériel ostéologique selon les espèces et les amas de déchets. In: La station du paléolithique moyen d’Érd, Hongrie (szerk. Gáboriné Csánk Vera), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 230–236.MATOLCSI 1970 Matolcsi János: Historische Erforschung der Körpergrösse des Rindes auf Grund von ungarischen Knochenmaterial. Zeitschrift für Tierzüchtung un Züchtungsbiologie 87/2 (1970) 89–137.TEICHERT 1975a. Teichert, M.: Osteologische Unterschungen zur Berechnung der Widerristhöhe bei Schafen. In: Archeological Studies (szerk. A. T. Clason), Elsevier, Amsterdam-New york 1975, 51–69.TEICHERT 1975b. Teichert, M.: Osteologische Unterschungen zur Berechnung der Widerristhöhe bei vor- und frühgeshcichtlichen Schweinen. Kühn Archiv 83/3 (1975) 237–292.VÖRÖS 2000 Vörös István: Adatok az Árpád-kori állattartás történetéhez. In: A Középkori Magyar Agrárium (szerk. Bende Lívia – Lőrinczy Gábor), ópusztaszer, 2000 71–119.VÖRÖS 2009 Vörös István: Adatok a Dunakanyar régió Árpád-kori állattartásához. – Data on animal keeping in the Danube Bend Region (Hungary) during the 11th-13th Century Period of the Árpád Dynasty. In: Csontvázak a szekrényből. Válogatott tanulmányok a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozóinak anyagából 2002–2009. (szerk. Bartosiewicz László – Gál Erika – Kováts István), Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2009. 131–150. Opitz Archaeologica 3.

Anna Zsófia BillerThe animal bones from the excavation at Solt–Tételhegy

Animal bones of three ages (the Bronze Age, the Árpádian Age and the Middle Ages) were recovered during the excavation of the site between 2006 and 2009. Of the 312 excavated features, 110 contained animal remains. A total of 2517 animal bone fragments and 27 related skeleton parts were identified. The animal remains from the Bronze Age conform to the period’s stockbreeding practices. Small ruminants dominate, followed by cattle, pig and horse. The consumption of sheep, goat and cattle meat was characteristic, while pork was less important. Large cattle was the main source of meat, followed by small ruminants. The consumption of horse meat was rare. Horses were used as draught and pack animals as well as saddle animals. The anatomical composition of the animal bone sample indicated that the animals were processed on the site (Fig. 7). Dogs were scavengers and watchdogs, and they were not eaten. Judging from the withers height and the form of horn-cores, cattle represented the small type, which was typical in this period (Fig. 3). The dogs were small- and medium-sized breeds. Bird bones were rare. Hare and fox were principally hunted for their fur, although hare also figured on the diet. The wild animal fauna reflects an open landscape with trees and bushes, near a marshland. The highest number of animal bones was recovered from the Bronze Age pits and these samples were the richest in species (Table II).Pig bones dominated in the Árpádian Age, followed by small ruminants, cattle and horse. The consumption of pork varied in different periods of the Árpádian Age. The consumption of horse meat can also be assumed. In the early and late Árpádian Age, the number of cattle bones exceeded that of pig bones, while pig remains dominated in the

218


middle Árpádian Age. The reason for this might have been a change in dietary tastes or customs, while a direct climatic cause seems less likely. Meat consumption patterns at Solt during this period do not correspond to the Hungarian meat eating habits typical for the Árpádian Age. The meat consumption patterns at Solt–Tételhegy in the early and late Árpádian Age share more similarities with those in the Danube Bend–Buda region. There were few bird and wild animal remains. The graves of the Árpádian Age contained animal bones too (24 inhumation burials yielded animal bones). Cattle remains occurred most commonly, in about one-half of the graves, followed by pig and small ruminants, in about one-quarter of the graves (Table III). Pig, followed by small ruminants, cattle and horse (in this order) was characteristic in the settlement features. Most remains were found inside the houses (Table IV). The number of animal species and the high proportion of bones from meat-rich body regions were similar in pits and houses. The pig, small ruminants and cattle ranking could be observed in these two feature types. The pits contained food refuse, indicating that the litter was not discarded on the ground. The bone remains from the houses originated from secondary deposits after the buildings had been abandoned (Table V). Aside from the dominance of pig, the animals show the typical picture of the period; at the same time, there were prisca type goat horn-cores, very rare in this period, and the dogs were small-bodied species, which is not typical for the Árpádian Age. Bones of wild fur animals were common in this period too. The rest of the wild animal fauna indicates an open environment with trees and bushes. The fish remains reflect riverine environments, while partridge indicates cultivated areas with bushes.In the Middle Ages, small ruminant remains were the most common, followed by cattle, pig and horse. There were more poultry remains than in the Árpádian Age. The number of wild animal remains is low and mainly comes from wild fur animals such as fox, hare and badger. Of the large wild mammals, only wild pig was present. Pigeon bones suggest possible pigeon breeding. Cattle were of the brachyceros type, while the goat horn-cores indicate the raising of the prisca type. The horses were medium- and large-sized. The dogs were represented by small-, medium- and large-sized breeds. Most bone remains were recovered from pits and ovens. The refuse pits and a cereal storage pit contained the highest number of animal species, and at least eight species were represented in the samples recovered from ditches and ovens. The small ruminant, pig, cattle, horse ranking could be noted in the refuse pits and the ditches. The bone remains in the ditches and the cereal storage pit were probably deposited after the destruction of these features (Table VI). The wild animal fauna indicates an open area with trees and bushes. The presence of wild pig implies the proximity of marshland. The bones of partridge, quail and pigeon reflect a cultivated plainland area, while fish and common pochard remains a wet environment. Overall, the wild animal remains are characteristic of a similar environment in all archaeological periods. Forests, fields and marshland lay near the settlement. There were only a few pathological bones, meaning that the animals were well kept and that sick animals were killed before bone mutations would have evolved. However, there was a dog whose leg had broken and healed with a dislocation suggesting that somebody had looked after this dog after the accident. A bone outgrowth on a horse vertebra in the medieval material shows that this animal was of very high value and was therefore kept alive.The bone tools were worn, reflecting their use for a long time. There were ad hoc bone tools in the medieval material. This might raise the question that the material from the layers had somehow become mixed up; however, we know that simpler bone implements remained in opportunistic use even after the appearance of metal tools.

Translated by Anna Zsófia Biller

219

eszköztípus korszak obj. / obj.típus Alapanyag leírás

ár

Árpád-kor (késő) 6. obj. (sír) Kispatás tibiaAz éle lesimított és egy 4 mm átmérőjű, egy oldalról, fémmel fúrt lyukkal

átfúrt. Nagyon elhasznált (hegyes végű ár lehetett, de letörött).Méret: 40x15x9 mm.

középkor (késő)

130. obj. (kút)

Juh/Kecske radiusA proximalis vége irányában a diaphysis árszerűen elvékonyított,

fényes (lyukasztó?).Méret: 114x33x23 mm.

Nagypatás bordaAz egyik vége fényesre, hegyesre lecsiszolt ad hoc ár

(őskorra - középső-bronzkorra vagy vaskorra - jellemző).Méret: 14x67 mm.

balta bronzkor 245-270. obj. (gödör) Gímszarvas agancsAz egyik vége lefűrészelt, és egy 18 mm átmérőjű lyukkal átfúrt. Kicsi

eszköz maradványa lehetett. Vatya-kultúrára jellemző.Méret: 58x38 mm.

búgattyú középkor (késő) 204. obj. (gödör) Házisertés metatarsus III.

A diaphysis a proximalis epiphysis alatt 30 mm-rel átlyukasztott egy 5 mm átmérőjű lyukkal. A lyuk területe lehasított, befelé kissé homorú. A lyukak

szélei kissé befelé futnak, a két lyuk nem egyforma átmérőjű: az egyik ovális,a másik kerek. Primitív játék (búgattyú).

Méret: 58x17x10 mm.

díszítés középkor (14-16.sz.) 179. obj. (árok) Nagypatás scapula

Töredékes: 2 db. A külső oldalán egy 4 mm széles sávban cikk-cakk motívummal, a motívum feletti széle, ill. az egyik oldala hasított.

Berakás lehetett.Méret: 31x23x2 mm.

egyszerű játék

Árpád-kor (13.sz.) 201. obj. (ház) Szarvasmarha phalanx I.

A proximalis epiphysis közepén átfúrt egy 7 mm átmérőjű lyukkal. Nem lyukad át a distalis végén.

Középkorra jellemző játék lehetett (ólommal is kitölthették az üreget).Méret: 58 mm

csontkorcso-lyához hasonló

eszköz középkor 256. obj. (kemence) Háziló metacarpus III

A proximalis epiphysis alatt a dorsalis oldalon lepattintott, fényes, a palmaris oldalon, vízszintes, mély vágásnyomok, valamint egy 13 mm

átmérőjű lyukkal a csont közepéig átlyukasztott.Méret: 73x52x34 mm.

ismeretlen funkciójú

Árpád-kor (13.sz.) 200. obj. (ház)Házisertés

metacarpus IV

A diaphysis 2 db, 4 mm átmérőjű lyukkal átfúrt dorso-palmaris irányban. A lyukak 12 mm-re vannak egymástól, szélük aránylag éles. Használt,

kopott. RITKASÁG! Olyan, mint egy búgattyú, csak 2 lyukkal.Méret: 74x14x10 mm.

középkor

207. obj. (gödör)

Juh/Kecske astragalusA medialis oldala csiszolt. Középső bronzkorra jellemző. Szürkére égett.

Méret: 30x17x19 mm.

Kispatás bordaElvékonyított, és egy egy oldalon fémmel fúrt, 3 mm átmérőjű lyukkal

átfúrt, téglalap alakú lemez. Késő bronzkorra, vaskorra jellemző.Méret: 35x11 mm.

megmunkálási hulladék

? szórványSzarvasmarha

metacarpus III+IVKicsi. Töredékes: 2 db. Félbehasított (megmunkálási hulladék).

Méret: 168 mm

Melléklet: I. táblázat: A lelőhelyről előkerült eszközök


220


1. kép. A lelőhely állatfajai

2. kép: A bronzkori objektumok állatfajai 3. kép: Bronzkori szarvasmarha szarvcsapja(Fotó: Biller Anna Zsófia)

4. kép: Agancsból készített balta töredéke (Fotó: Biller Anna Zsófia)

221

5-6. kép: Róka maradványai patológiás elváltozásokkal (Fotó: Biller Anna Zsófia)

10. kép: Kispatás hosszúcsontból készített átfúrt eszköz (Fotó: Biller Anna Zsófia)

7. kép: A bronzkori állatmaradványok testrégiók sze-rinti megoszlása

8. kép: Árpád-kori objektumok állatfajai

9. kép: Az Árpád-kori sírok állatmaradványainak test-régiók szerinti megoszlása


222


11. kép: Sertés kézközépcsontból készített eszköz (Fotó: Biller Anna Zsófia)

12. kép: Az Árpád-kori állatmaradványok testrégiók szerinti megoszlása

13. kép: Házisertés-kiskérődző-szarvasmarha arány az Árpád-korban

14. kép: A középkori objektumok állatfajai

15. kép: Középkori szarvasmarha szarvcsap töredéke (Fotó: Biller Anna Zsófia)

16. kép: Kiskérődző csigacsontból készített eszköz (Fotó: Biller Anna Zsófia)

223

17. kép: Kiskérődző orsócsontból készített ad hoc ár (Fotó: Biller Anna Zsófia)

18. kép: Ló kézközépcsontból készített „csontkorcsolya” töredéke (Fotó: Biller Anna Zsófia)

19. kép: Sertés lábközépcsontból készített búgattyú tö-redéke (Fotó: Biller Anna Zsófia)

21. kép: A középkori állatmaradványok testrégiók szerinti megoszlása

20. kép: Kutya alkarcsontjai diszlokációval gyógyult tö-rés nyomával (Fotó: Biller Anna Zsófia)


224


22. kép: Nagypatás lapos csontból készített lemeztöredék (Fotó: Biller Anna Zsófia)

23. kép: Kispatás bordából készült eszköz (Fotó: Biller Anna Zsófia)

Solt - Tételhegy feltárásának állatcsont leletei

Documents