Sárosi Edit Újabb kutatások a középkori Szentkirály faluban A középkori magyar településtörténet kutatásának egyik legnagyobb hatású régészeti programja Pálóczi-Horváth Andrásnak a középkori Szentkirály faluban közel három évtizeden keresztül folytatott feltárásaihoz kapcsolható. Az ő mintaértékű munkája alapvető adatokat szolgáltatott a középkori alföldi falu morfológiájára, a későközépkori falusi lakóházak fejlődésére, a falu gazdálkodására, telekszerkezetére, a későközépkori-törökkori anyagi műveltségére, és a természeti környezetre vonatkozó megfigyelései is alapvetően bővítették a középkori falura vonatkozó ismereteket (a kutatás történetének és főbb eredményinek legutóbbi összefoglalása PÁLÓCZI-HORVÁTH, 2006). Jelen tanulmány a falu területén 2005-2008 között történt újabb régészeti feltárás előzetes eredményeit mutatja be. Mivel a leletanyag restaurálása, feldolgozása folyamatban van, a dolgozat az előkerült leletanyag részletes bemutatására és elemzésére nem vállalkozhat, elsősorban a dokumentált jelenségek leírására szorítkozik. A kutatásra a szentkirályi önkormányzat megbízásából került sor, ugyanis a jelenlegi községi temető területe betelt. A falu a jelenlegi temető bővítésével kívánta ezt a gondot orvosolni . A bővítési terület a középkori eredetű református templom közvetlen környezetében, a középkori település központjában található, ezért a tervezett temetőbővítéssel érintett területen el kellett végezni a megelőző feltárást. A temető bővítése, így a kutatás egy 1500m 2 -es területre terjedt ki. Fontos kiemelni, hogy a kutatás, jellegéből adódóan, sem méretében vagy területében, sem pedig kérdésfeltevésében nem hasonlítható össze Pálóczi-Horváth András korábbi kiterjedt és szisztematikus tervásatásaival. Az új feltárási terület inkább a falu központi részén elhelyezkedő véletlenszerű mintaként értelmezhető, mely a falu főutcájáról és az ehhez közvetlenül kapcsolódó területről szolgáltat részletes információkat. A kutatási terület elhelyezkedése sajnálatos módon bizonyos korlátokat is szabott a feltárás számára. Elsősorban a használatban levő temető közelsége, illetve a talajvíz jelentkezése gördített akadályt többek között a kút teljes feltárása elé. A feltárást nehezítette még, hogy a kutatási terület közepe felé, ahol a terepszint teknőszerűen mélyül, a szántóföldi művelés mélyebben bolygatta az objektumokat, ezért a legmélyebben fekvő részen a régészeti jelenségek sokszor részben bolygatott állapotban kerültek elő, vagy megsemmisültek. További problémát okozott a kutatási terület keleti részén található modern vízvezeték, mely több objektumot is átvágott. A feltárt terület a középkori templomtól északnyugatra mintegy 150-200m-re található, a jelenleg is használt községi temető közvetlen déli szomszédságában, a Pálóczi-Horváth András korábbi, a községi temető (II. munkahely) nyugati szélénél, illetve református templom környezetében (III. munkahely) feltárt településrészek között. (PÁLÓCZI- HORVÁTH, 2006). (1. kép) A feltárás során szórványos szarmata kori emlékek, illetve egy Árpád kori lakóház részletén kívül a későközépkori falu objektumai kerültek elő. A középkorhoz tartozó települési objektumok közül a legkorábbi elem egy leégett késő Árpád-kori lakóház részlete volt. Faszenes, hamus padlójából vascsat, orsógomb, és egy szinte ép cserépedény kerültek elő. Feltárásra került továbbá egy nagyméretű, négyszögletes alaprajzú pince-verem részlete, mely használatával a betöltési rétegek tanulsága szerint valószínűleg a 14. század második felében felhagytak, azonban nagyméretű szemétgödörként a 16. századig használták. A verem-pince a kibontás után mintegy 2 m mély objektumként került dokumentálásra, melyet a sárga löszös altalajba vájták. Közel merőlegesre alakított oldalát agyagfallal tapasztották ki. A
15
Embed
Sárosi Edit: Ujabb kutatások a középkori Szentkirály faluban
Régészeti kutatások eredményei a 2004-2008 közötti ásatások tükrében
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Sárosi Edit
Újabb kutatások a középkori Szentkirály faluban
A középkori magyar településtörténet kutatásának egyik legnagyobb hatású régészeti
programja Pálóczi-Horváth Andrásnak a középkori Szentkirály faluban közel három évtizeden
keresztül folytatott feltárásaihoz kapcsolható. Az ő mintaértékű munkája alapvető adatokat
szolgáltatott a középkori alföldi falu morfológiájára, a későközépkori falusi lakóházak
fejlődésére, a falu gazdálkodására, telekszerkezetére, a későközépkori-törökkori anyagi
műveltségére, és a természeti környezetre vonatkozó megfigyelései is alapvetően bővítették a
középkori falura vonatkozó ismereteket (a kutatás történetének és főbb eredményinek
legutóbbi összefoglalása PÁLÓCZI-HORVÁTH, 2006).
Jelen tanulmány a falu területén 2005-2008 között történt újabb régészeti feltárás előzetes
eredményeit mutatja be. Mivel a leletanyag restaurálása, feldolgozása folyamatban van, a
dolgozat az előkerült leletanyag részletes bemutatására és elemzésére nem vállalkozhat,
elsősorban a dokumentált jelenségek leírására szorítkozik.
A kutatásra a szentkirályi önkormányzat megbízásából került sor, ugyanis a jelenlegi községi
temető területe betelt. A falu a jelenlegi temető bővítésével kívánta ezt a gondot orvosolni. A
bővítési terület a középkori eredetű református templom közvetlen környezetében, a
középkori település központjában található, ezért a tervezett temetőbővítéssel érintett területen
el kellett végezni a megelőző feltárást. A temető bővítése, így a kutatás egy 1500m2-es
területre terjedt ki.
Fontos kiemelni, hogy a kutatás, jellegéből adódóan, sem méretében vagy területében, sem
pedig kérdésfeltevésében nem hasonlítható össze Pálóczi-Horváth András korábbi kiterjedt és
szisztematikus tervásatásaival. Az új feltárási terület inkább a falu központi részén
elhelyezkedő véletlenszerű mintaként értelmezhető, mely a falu főutcájáról és az ehhez
közvetlenül kapcsolódó területről szolgáltat részletes információkat. A kutatási terület
elhelyezkedése sajnálatos módon bizonyos korlátokat is szabott a feltárás számára. Elsősorban
a használatban levő temető közelsége, illetve a talajvíz jelentkezése gördített akadályt többek
között a kút teljes feltárása elé. A feltárást nehezítette még, hogy a kutatási terület közepe
felé, ahol a terepszint teknőszerűen mélyül, a szántóföldi művelés mélyebben bolygatta az
objektumokat, ezért a legmélyebben fekvő részen a régészeti jelenségek sokszor részben
bolygatott állapotban kerültek elő, vagy megsemmisültek. További problémát okozott a
kutatási terület keleti részén található modern vízvezeték, mely több objektumot is átvágott.
A feltárt terület a középkori templomtól északnyugatra mintegy 150-200m-re található, a
jelenleg is használt községi temető közvetlen déli szomszédságában, a Pálóczi-Horváth
András korábbi, a községi temető (II. munkahely) nyugati szélénél, illetve református
templom környezetében (III. munkahely) feltárt településrészek között. (PÁLÓCZI-
HORVÁTH, 2006). (1. kép)
A feltárás során szórványos szarmata kori emlékek, illetve egy Árpád kori lakóház részletén
kívül a későközépkori falu objektumai kerültek elő. A középkorhoz tartozó települési
objektumok közül a legkorábbi elem egy leégett késő Árpád-kori lakóház részlete volt.
Faszenes, hamus padlójából vascsat, orsógomb, és egy szinte ép cserépedény kerültek elő.
Feltárásra került továbbá egy nagyméretű, négyszögletes alaprajzú pince-verem részlete, mely
használatával a betöltési rétegek tanulsága szerint valószínűleg a 14. század második felében
felhagytak, azonban nagyméretű szemétgödörként a 16. századig használták. A verem-pince a
kibontás után mintegy 2 m mély objektumként került dokumentálásra, melyet a sárga löszös
altalajba vájták. Közel merőlegesre alakított oldalát agyagfallal tapasztották ki. A
2
padlószinten termésköveket találtunk, melyek a falak mentén elhelyezkedő tető-tartó
oszlopok, cölöpök támasztékául, illetve részben az itt elhelyezésre kerülő takarmány szárazon
tartását szolgálhatták. Sajnálatos módon az objektum keleti felének teljes feltárását a közeli
református paplak vízellátását szolgáló modern vízvezeték általi bolygatás miatt nem lehetett
elvégezni.
A veremtől kissé délre azonosítottunk egy kutat is, mely a pincével egyidős lehetett. Ennek
legfelső betöltési szintje szintén a 16. századi udvarszint volt, míg a betöltésének legkorábbi
rétegei a 14. századból származnak. A kutat kb. 2-2,30 m mélységig sikerült feltárni, ekkor a
talajvíz megjelenése, illetve a használatban levő temető közelsége miatt a feltárást
felfüggesztettük.
A későközépkori település kutatása szempontjából a feltárás fő tengelyét a falu főutcájaként
azonosított út-utca képezi, melynek több szakaszát korábban Pálóczi-Horváth András is
feltárta (PÁLÓCZI-HORVÁTH, 1976 286-287.). Az út két oldalán a későközépkori település
számos objektuma, illetve a kutatás sajátságaiból adódóan kisebb részlete került elő, többek
között két lakóház része, egy gazdasági épületként azonosított objektum. (2. kép)
A középkori főutca
Az azonosított északnyugat-délkeleti irányú út a feltárt terület teljes hosszában, mintegy 35 m
hosszan, és 8-9 méteres teljes szélességében került dokumentálása. Az út felszínét a szántás
részben megbolygatta, főleg a kutatási terület kissé mélyebben fekvő középső harmadában,
ahol az út felülete szinte teljesen elpusztult. A terület egyéb részein az útfelület
összetéveszthetetlen, világossárga, erősen ledöngölt, szinte beton keménységű agyagos
anyagú felszínként jelentkezett, melyben az egykori szekerek által kijárt nyomvályúk is jól
azonosíthatóak voltak.
Szerkezetileg az út vékony, lemezes döngölt rétegekből rakódott össze, vastagsága az
átvágások szerint 20-40 cm között változott. Az út felszínét minden valószínűség szerint
gyakran és tudatosan építették-javították, a kátyúkat rendszeresen betömedékelték. Az út két
oldalán összefüggő, többször megújított, feltehetőleg a csapadékvíz elvezetését szolgáló
árokrendszert tártunk fel. Az árkon a telkekre való közlekedést rögzített fapallókkal oldhatták
meg, erre utalhat az út déli oldalán az árokban feltárt, az épülethez igazodó cölöplyuk-pár. (3.
kép) Az út felszínéről a vártnál kevesebb, főleg 15-16. századi leletanyag került elő: apróra
tört cseréptöredékek, állatcsont-darabkák, illetve egy 1610-es évekből származó érem, ami az
út használatának, illetve a település felhagyásának idejét jól mutathatja. (PÁLÓCZI-
HORVÁTH, 1976 280.)
A falu morfológiai fejlődésének alapvető kérdés az út, illetve az utca rögzülésének datálása,
azonban ehhez sajnos az előkerült leletek, illetve az út átvágásából származó adatok
viszonylag kevés támpontot nyújtanak. Erre vonatkozó információt tartalmaz az a gödör, mely
az út egyik átvágásakor került dokumentálásra. Ebben az esetben szerencsés módon az úttest
rétegei egyértelműen takarják a gödör rétegsorát. Mivel ebből az objektumból 15. század első
felére keltezhető kerámiaanyag került elő, ez alapján az út nyomvonala a 15. század elejénél
hamarabb nem rögzülhetett.
A középkori út felszíne felett kb. 40-50 cm-rel magasabban, közvetlenül a modern szántás
alatt, foltokban előkerült egy a középkori úttal majdnem teljesen egyező nyomvonalú, újkori
(18-19. századi?) út is. Az újkori út a középkori úttól eltérően sötétbarna-fekete, ledöngölt
humuszos talajként jelentkezett, melyben szintén dokumentálni tudtuk az egykori szekerek
kereke által kivájt vályúkat. A középkori és az újkori út között lehetet nem tartalmazó nagyon
tömött, humuszos, fekete talajt dokumentáltunk, mely a falu 17. századi elnéptelenedése utáni
lakatlan puszta-állapotot mutathatja. A középkori út nyomvonalának továbbélése bizonyára
nem a véletlen műve, ez egyrészt magának az útvonalnak (Kecskemét irányából Kécske,
3
Szolnok, illetve Alpár, Ug felé) jelentőségét jelzi (PÁLÓCZI-HOTVÁTH, 2000 123),
másrészt a kontinuitás régészeti dokumentálása fontos adalékokkal szolgálhat a Duna-Tisza
köze középkori úthálózata vizsgálatának módszertanához. (4. és 5. kép)
Az úttól északra eső terület
Az út északi oldalán két lakóépület részletét sikerült feltárni.
Az egyik épületrészlet ÉK-DNy-i irányítású, hosszanti oldalával az utcára merőleges, az úttól
mintegy tíz méterre található. Közvetlenül a szántott réteg, illetve a felületet borító fű alatt
dokumentáltuk az épület felmenő oldalfalainak maradványait. Az oldalfalak 60-70cm mély
alapozási árokban egyenletes távolságra kibontásra kerültek a tartószerkezet 20-30 cm
átmérőjű tartóoszlopait jelző cölöplyukak, illetve köztük a kisebb karólyukak maradványai.
Az épületen belül azonosítottuk a többször megújított döngölt agyagpadlót, illetve az épület
körül a szintén többször megújított külső járószint is követhető volt.
Az épület több periódussal rendelkezhetett, pontos datálását nehezíti, hogy sem az
alapárkokból sem a belső padlószintről nem került elő korhatározó lelet. A ház utolsó
fázisához tartozó külső udvari járószintet a 16. század közepére- második felére lehet datálni.
Az épület legnagyobb része a ma is használt temető alá esik, ezért belső szerkezetéről,
osztásáról, fűtőberendezéséről nem sikerült adatot gyűjteni. A feltárt maradványok leginkább
a Pálóczi-Horváth András által feltárt többször átépített 7. épülettel mutatnak hasonlóságot
(PÁLÓCZI-HORVÁTH, 1989 és PÁLÓCZI-HORVÁTH, 2005). (6. kép)
A másik lakóépületnek szerencsétlen módon szintén csak a legszéle esett bele a kutatási
felületbe, erről is keveset tudunk. Tájolása a rendelkezésre álló adatokból nem eldönthető,
talán az útra merőleges épület volt Az épületből mindössze a Ny-i falának kisebb szakasza,
illetve az épület északnyugati sarka ismert, melyhez kisméretű toldalékot, talán kamrát
építettek. Ennél az épületnél is dokumentálásra került a nagyon jellegzetes szürkés, keményre
döngölt, többször megújított padlója. (7. kép)
Fontos az épületekkel kapcsolatban kiemelni, hogy a két épület egymáshoz viszonyított
távolsága mindössze 12 méter körül volt, a két épület között telekhatárként értelmezhető árok,
kerítés nem került elő. Ez arra utalhat, hogy ebben az esetben egy beltelken álló két
lakóépülettel lehet számolni. (hasonló jelenséget tapasztalt korábban Pálóczi-Horváth András
is, ld. PÁLÓCZI-HORVÁTH, 2000 128.). Mivel a házak építésének pontos idejét korhatározó
leletek hiányában közelebbről nem lehet meghatározni, annyi bizonyos csak, hogy mindkét
épületet a 15-16. század fordulója táján építették, és többször megújították, illetve
kibővítették. A két épület között folyamatosan követhető volt a 16. századi udvari járószint, a
két épület tehát nagy valószínűséggel a 16. században egyszerre létezhetett, és a rétegtani
helyzetük alapján egyszerre, vagy közel egyidőben szűnt meg használatuk.
A két ház között, azonosított verem, illetve kút a házak használata idején már biztosan nem
funkcionált, folyamatosan süllyedő, így feltölthető szemétgödörként használták őket. Az
ásatás leggazdagabb leletanyaga ebből a két objektumból került elő.
Az 1. épület előtt 2-3 méterrel, mind az úttal és az épület déli oromfalával párhuzamosan
kerítésként azonosított objektumot tártunk fel, illetve egy hosszúkás, elnyúlt körte alakú
veremet, mely egy ovális alakú tényleges tárlórészből, illetve egy ehhez csatolt téglány alakú
előtér- lejáratból állt. A verem funkciójára nézve a leletek nem adnak semmiféle támpontot,
betöltésében sem gabonamaradványok, sem állattartáshoz köthető nyomok nem voltak
megfigyelhetőek, kevés szarvasmarha- és sertéscsont töredék, illetve jelentéktelen
mennyiségű kerámia került elő belőle. A verem legfelső betöltődési szintje a lakóház
legutolsó udvari járószintjében jelentkezett, magából az objektumból azonban korábbi, 15.
4
századi kerámia került elő. A kerítésnek az ásatás során meghatározott nyugati végpontja a
verem feltöltésébe volt többszörösen beleásva, tehát ez utóbbit a verem megszüntetése után
építhették. Összességében a verem használatának megszüntetése és az utcafelőli kerítés
építése az utca nyomvonalának megszilárdulásával, és ehhez kapcsolódóan a (bel)telek
rögzülésével függhet össze. (8. kép)
Az úttól délre eső terület
Az úttól délre eső részen egy északkelt-délnyugati tájolású, az útra merőleges, a 15-16. század
fordulóján épített további épület részlete került elő. Az építmény bejárata az út felé eső északi
oldalon lehetett. Belső osztásra utaló nyom a feltárt felületen nem mutatkozott. Előkerült az
épülethez tartozó külső járószint, illetve az objektum körül több szabad kemence platnijának
átégett maradványa. Az ház környékén, illetve ezen belül több nagyméretű, kövekkel teli
gödröt tártunk fel, melyek kisméretű, természetes alakú darázskő darabokkal voltak tele. A
köveken megmunkálás vagy habarcsmaradvány, égés nyoma nem látszott, inkább valamiféle
gazdasági tevékenységhez alapanyag tároló depóként használhatták őket. Az épülettől keletre
8m-re, az útra merőleges, az épülettel párhuzamos árok, vagy kerítés nyomát azonosítottuk,
mely talán telekhatárként határozható meg, ennek biztos megállapítására a kutatási terület
kiterjesztésére lenne szükség. (9. kép)
Összefoglalás
Az utóbbi négy évben a szentkirályi középkori falu területén folytatott régészeti kutatások
lényegében új típusú jelenséget, vagy az eddigi kutatásoktól jelentősen eltérő leletanyagot
nem szolgáltattak ugyan, mégis sok részletmegfigyeléssel gazdagították a középkori faluról
rendelkezésre álló ismereteket. Az ásatás fontos adalékokkal szolgált a falu 16. századi
morfológiáját, elsősorban a középkori főutca, illetve az út két oldalának mikrokörnyezetét
illetően. A kutatás egyik fő eredménye magának a középkori útnak a teljes szélességben
történő dokumentálása volt. Az utca rögzülésének időpontjára vonatkozó megfigyelések a falu
belterületének későközépkori fejlődésével kapcsolatos fontos adatokat szolgáltathatnak. Az
úttól északra, egymás szomszédságában feltárt lakóházrészletek további régészeti
bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a 16. század közepén egy beltelken egyidőben több ház is
állhatott a településen (PÁLÓCZI-HORVÁTH, 2006). Remélhetőleg a közeljövőben
megtörténik a feltárás során előkerült jelentős mennyiségű kerámia- és állatcsont anyag
részletes vizsgálata is, melyek további gazdagíthatják ismereteinket a település gazdálkodása