Top Banner
RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY AACHENBŐL INDULT, S MELYHEZ NEKÜNK, MAGYAROKNAK IS KÖZÜNK VAN. Ez a kis összefoglaló az Aachenből induló rózsafüzér rövid ismertetője alapján készült: 1200 éves aacheni Mária-dóm Kegyszobra Ebből az alkalomból született meg az ünnepi készülődés egyik momentumaként az alábbi ima, mely püspöki jóváhagyással került nyilvánosságra. Mielőtt azonban maga az ima szövege és imádkozási módja ismertetésre kerülne, figyeljünk oda Jézus ígéreteire az imával kapcsolatosan: „Ez az ima értékes: minél többet imádkozzák, annál jobban ragyog Fényem Aachen és Európa fölött. Ez az ima olyan, mint egy aranykulcs, mely szívemet és Édesanyám Szívét megnyitja és rátok sugározza Kegyelmeimet az ő közvetítéseivel. Minél gyakrabban, minél többen imádkozzátok ezt a fohászt, annál inkább húzódik vissza a sötétség Európától!” A rózsafüzér nagy összefogó szeme egy szép érem, amely azonban külön is kapható. Ehhez az éremhez az Úr Jézus azt az ígéretet adta, hogy az érem, - amelyet magunkon viselhetünk, vagy a rózsafüzérre akaszthatjuk, - nagy Kegyelmeket közvetít mindazok számára, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák. Az Úr Jézus kiárasztja általa Európára a világosság,- és a „lelki béke” bőségét. Továbbá azt mondja az Úr: „Ezen érem, és ezen rózsafüzér által olyan változás történhet meg Európában, mint Kánában.” … Teszem ezt Édesanyám, - az egész világ Égi Császárnője – és a Keresztények segítsége által! Imádkozzátok, és imádkoztassátok ezt a fohászt mindenhol, amilyen gyakran csak lehet! A világnak, az Egyháznak szüksége van erre az aacheni imára, erre a világosságot nyitó kulcsra! E német nemzeti szentélyben 700 év alatt 37 német császárt és királyt (Német – Római Császárt) koronáztak. Fentiek következtében, Aachenben a Szűzanyát Császárnőként tisztelik, ezért „Császárnő” megszólítás szerepel a fohászban. + E megszólításnak a magyarságra vonatkozó, - napjainkra értendő! - mondanivalója is van, mely a VII/2 fejezetben részletes kifejtésre kerül. Itt, ebben a részben hűséggel követjük az eredeti ima-ismertetőben megadott szöveget. - Szerk. megj.) RÓZSAFÜZÉR A KERESZTÉNY EURÓPA PATRÓNUSÁHOZ, Szűz Mária Európa feletti koronája tiszteletére 5x12 szemes rózsafüzér. Az 5x12 szemes rózsafüzért a hagyományos rózsafüzér titkokkal mondjuk. Minden „tizenketted” után imádkozzuk a Dicsőséget, és a Fatimai fohászt, - ahogy ez szokásos, - valamint: „Áve Mária Császárnő, Keresztények Segítsége, könyörögj a Neked szentelt egyházmegyéért, különösen a Püspökért, minden papért, és az Istennek szenteltekért, és kiváltképpen a keresztény Európáért. Ámen.” Az aacheni dómban őrzik Szűz Mária ruháját, a kis Jézus pólyáját, Jézus ágyékkötőjét és azt a kendőt, melyben Keresztelő Szent János holtteste volt beburkolva. – E kegyeleti tárgyakat 7 évente, ünnepélyes keretek között kiállítják, majd a szentmisén körmenetben, felmutatva viszik körbe az ünneplő hívek között. Most következzen egy kivonat Szent II. János Pál pápa 2000. XII. 17-i leveléből , melyet Nagy Károly császárrá koronázásának 1200 éves évfordulója alkalmából (800-ban, Rómában, Karácsony ünnepén) az aacheni egyházmegyés püspöknek írt:
3

RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY · PDF filefohászt, annál inkább húzódik vissza a...

Feb 11, 2018

Download

Documents

phunglien
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY · PDF filefohászt, annál inkább húzódik vissza a sötétség Európától!” A rózsafüzér nagy összefogó szeme egy szép

RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY AACHENBŐL INDULT,

S MELYHEZ NEKÜNK, MAGYAROKNAK IS KÖZÜNK VAN.

Ez a kis összefoglaló az Aachenből induló rózsafüzér rövid ismertetője alapján készült:

1200 éves aacheni Mária-dóm Kegyszobra Ebből az alkalomból született meg az ünnepi készülődés egyik momentumaként az alábbi ima,

mely püspöki jóváhagyással került nyilvánosságra.

Mielőtt azonban maga az ima szövege és imádkozási módja ismertetésre kerülne, figyeljünk oda Jézus ígéreteire az imával kapcsolatosan: „Ez az ima értékes: minél többet imádkozzák, annál jobban ragyog Fényem Aachen és Európa fölött. Ez az ima olyan, mint egy aranykulcs, mely szívemet és Édesanyám Szívét megnyitja és rátok sugározza Kegyelmeimet az ő közvetítéseivel. Minél gyakrabban, minél többen imádkozzátok ezt a fohászt, annál inkább húzódik vissza a sötétség Európától!” … A rózsafüzér nagy összefogó szeme egy szép érem, amely azonban külön is kapható. Ehhez az éremhez az Úr Jézus azt az ígéretet adta, hogy az érem, - amelyet magunkon viselhetünk, vagy a rózsafüzérre akaszthatjuk, - nagy Kegyelmeket közvetít mindazok számára, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák. Az Úr Jézus kiárasztja általa Európára a világosság,- és a „lelki béke” bőségét.

Továbbá azt mondja az Úr: „Ezen érem, és ezen rózsafüzér által olyan változás történhet meg Európában, mint Kánában.” … Teszem ezt Édesanyám, - az egész világ Égi Császárnője – és a Keresztények segítsége által! Imádkozzátok, és imádkoztassátok ezt a fohászt mindenhol, amilyen gyakran csak lehet! A világnak, az Egyháznak szüksége van erre az aacheni imára, erre a világosságot nyitó kulcsra!”

E német nemzeti szentélyben 700 év alatt 37 német császárt és királyt

(Német – Római Császárt) koronáztak. Fentiek következtében, Aachenben a Szűzanyát Császárnőként tisztelik, ezért „Császárnő” megszólítás szerepel a fohászban. + E megszólításnak a magyarságra vonatkozó, - napjainkra értendő! - mondanivalója is van, mely a VII/2 fejezetben részletes kifejtésre kerül. Itt, ebben a részben hűséggel követjük az eredeti ima-ismertetőben megadott szöveget. - Szerk. megj.)

RÓZSAFÜZÉR A KERESZTÉNY EURÓPA PATRÓNUSÁHOZ,

Szűz Mária Európa feletti koronája tiszteletére 5x12 szemes rózsafüzér.

Az 5x12 szemes rózsafüzért a hagyományos rózsafüzér titkokkal mondjuk. Minden „tizenketted” után

imádkozzuk a Dicsőséget, és a Fatimai fohászt, - ahogy ez szokásos, - valamint: „Áve Mária Császárnő, Keresztények Segítsége, könyörögj a Neked szentelt egyházmegyéért,

különösen a Püspökért, minden papért, és az Istennek szenteltekért, és kiváltképpen a keresztény Európáért. Ámen.”

Az aacheni dómban őrzik Szűz Mária ruháját, a kis Jézus pólyáját, Jézus ágyékkötőjét és azt a kendőt, melyben Keresztelő Szent János holtteste volt beburkolva. – E kegyeleti tárgyakat 7 évente, ünnepélyes keretek között kiállítják, majd a szentmisén körmenetben, felmutatva viszik körbe az ünneplő hívek között. Most következzen egy kivonat Szent II. János Pál pápa 2000. XII. 17-i leveléből, melyet Nagy Károly császárrá koronázásának 1200 éves évfordulója alkalmából (800-ban, Rómában, Karácsony ünnepén) az aacheni egyházmegyés püspöknek írt:

Page 2: RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY · PDF filefohászt, annál inkább húzódik vissza a sötétség Európától!” A rózsafüzér nagy összefogó szeme egy szép

„Európa a keresztény hit elfogadása által lett kontinenssé. Értékeit évszázadokon át a világ majdnem minden részére kiterjesztette, és így az emberiség jólétét szolgálta. Ugyanakkor, nem szabad elfelejteni, hogy az ideológiák is, melyek a XX. Században a vér és könnyek áradatát eredményezték, szintén Európából indultak ki, amely megfeledkezni akar keresztény gyökereiről.” Szent II. János Pál pápa előbbi, 2000-ben lejegyzett szavai profetikus szavak, időszerűbbek ma, mint elhangzása idején voltak, ezért is fontos az Európai rózsafüzér imádkozása, amely az előzőekben leírt rövid utalás alapján legalább kétféle módon is történhet.

Az egyik módszer természetesen az Örvendetes,- Világosság,- Fájdalmas, vagy Dicsőséges szentolvasó hagyományos módon történő elimádkozása, csak a Miatyánk „nagy szemei” között nem 10, hanem ebben az esetben 12 Üdvözlégy Mária szerepel. A másik módszer: Miután az elimádkozás „hogyanjára” szóló utalás nagyon röviden csak a „hagyományos titkokat említi”, ez lehetőséget ad a Szeretetláng rózsafüzér aacheni imabetéttel történő elimádkozására is. Nekünk, magyaroknak ez szinte egy külön lehetőségnek is számíthat Édesanyánk jóvoltából, hiszen a Szeretetláng rózsafüzért Ő tőlünk indította útjára, mint az „utolsó idők győzelmi fegyverét”. A Szeretetláng rózsafüzér – az Isteni Irgalmasság rózsafüzérjéhez hasonlóan rövid, szinte „koncentrált erejű” imasorokból áll. Az eredetileg ajánlott imaformához képest még egy kisebb változtatást teszek, amely speciálisan a mi magyar helyzetünk, és történelmi hagyományaink következtében lehetséges. Az ima szövegéből ez egyértelműen kiderül. – A változtatás okának részletes és fontos ismertetésére – mely összefügg a magyarság Isten és világ felé történő feladatának felvállalásából, és amely történelmi múltunkból gyökerezik, - a VII/2-es fejezetben van szó. E két változtatás következtében így az alábbiakban közölt ima „magánimának” is minősülhet, azonban a változás olyan jellegű, hogy ismeretlen imát nem tartalmaz, lényeget nem módosít, az ima hatékonyságát nem csökkenti, így bárki, akinek szívét megérinti, nyugodtan imádkozhatja az Európai Rózsafüzért ebben a formában is.

EURÓPAI RÓZSAFÜZÉR

Áve Mária Császárnő, Magyarország Királynője, Keresztények Segítsége, könyörögj a Neked szentelt országokért, egyházmegyékért, különösen a püspökökért, minden papért, és az Istennek szenteltekért és kiváltképpen a keresztény Európáért. Ámen. (Jelen esetben az „Istennek szentelteken” nem csak a felszentelt papságot és a szerzeteseket értjük, hanem a hűséges világiak sokaságát is.) KEZDÉS: A Keresztre: Öt keresztvetés és a Hiszekegy.

Egy aranyszem: (A Kereszt után) Miatyánk Három kisszem: Három Üdvözlégy + Istenem hiszek Tebenned, mert végtelenül jó vagy, Istenem remélek Tebenned, mert végtelenül irgalmas vagy, Istenem szeretlek Téged, mert mindennél szeretetreméltóbb vagy!

Első aranyszem: (Az összekötő medál előtt): Valamelyik klasszikus (az Örvendetes, Világosság, Fájdalmas, Dicsőséges) rózsafüzér:

Első Titkával egy Üdvözlégy + Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk.

12 kisszem: Szűzanyánk ments meg minket, országunkat és egész Európát Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által.

Page 3: RÓZSAFÜZÉR EURÓPÁÉRT RÓZSAFÜZÉR, MELY · PDF filefohászt, annál inkább húzódik vissza a sötétség Európától!” A rózsafüzér nagy összefogó szeme egy szép

Második aranyszem: Áraszd Szeretetlángod Kegyelmi Hatását a Magyar Nemzetre és egész Európára. + Dicsőség + Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra. + Áve Mária Császárnő.....

+ Második Titokkal egy Üdvözlégy + Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk.

12 kisszem: Szűzanyánk ments meg minket, országunkat és egész Európát Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által.

Harmadik aranyszem: Áraszd Szeretetlángod Kegyelmi Hatását a Magyar Nemzetre és egész Európára. + Dicsőség + Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra. + Áve Mária Császárnő.....

+ Harmadik Titokkal egy Üdvözlégy + Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk.

12 kisszem: Szűzanyánk ments meg minket, országunkat és egész Európát Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által.

Negyedik aranyszem: Áraszd Szeretetlángod Kegyelmi Hatását a Magyar Nemzetre és egész Európára. + Dicsőség + Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra. + Áve Mária Császárnő.....

+ Negyedik Titokkal egy Üdvözlégy + Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk.

12 kisszem: Szűzanyánk ments meg minket, országunkat és egész Európát Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által.

Ötödik aranyszem: Áraszd Szeretetlángod Kegyelmi Hatását a Magyar Nemzetre és egész Európára. + Dicsőség + Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra. + Áve Mária Császárnő.....

+ Ötödik Titokkal egy Üdvözlégy + Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk.

12 kisszem: Szűzanyánk ments meg minket, országunkat és egész Európát Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által.

BEFEJEZÉS:

Áraszd Szeretetlángod Kegyelmi Hatását a Magyar Nemzetre

és egész Európára. + Dicsőség + Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tűzétől, és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra. + Áve Mária Császárnő..... + Dicsőség… Ámen.

2015-10-14. Szeretettel: M.G.Mária

Az Európai Rózsafüzér jelen esetben alkalmazható formája S.O.S IMA- 14-es számmal szintén megtalálható, - az eddigiekben közölt ismeretek nélkül, - és onnan egyszerűen letölthető. – A magyarsággal kapcsolatos gondolatok pedig a VII/2-es részben találhatók. M.G.M.