Top Banner
Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon Készítette: Czitán Gabriella II. Trefort Ágoston Szakmai Tanárképzési Konferencia Budapest, 2012. november 20.
19

Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Oct 26, 2015

Download

Documents

tmpk_konf

Előadó: Czitán Gabriella
Szerző bemutatkozása:
Az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjában dolgozom tanársegédként. Szociológiát, mentálhigiénét és kutatásmódszertant tanítok. Az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti programjának keretein belül írom a diszertációmat. Kutatási területem a reformpedagógiai és alternatív iskolák hatékonysága Magyarországon.
Előadás absztrakt:
A rendszerváltozás után, 1989-ben jelentek meg Magyarországon alternatív és reformpedagógiai iskolák. Mára a Waldorf és a Montessori iskoláknak van intézményes, míg néhány alternatív iskolának belső tanárképzése.
A Waldorf Pedagógiai Intézet a witten-anneni Waldorf Pedagógiai Intézettel közösen 1991-ben, Solymáron indította el a 4 éves osztálytanítói képzését. Eleinte 1 évet itthon, majd 3 évet Németországban tanultak a diákok. A képzés évfolyamai folyamatosan épültek ki itthon, az 1998/99-es tanévtől már mind a 4 évfolyam Magyarországon működött.
1998-ban indult a 2 éves posztgraduális nappali képzés, de a kevés érdeklődő miatt (magas tandíj) a 2009/10-es tanévben már nem indult.
2003-ban indult a 3 éves (1 év alapozó + 2 év továbbképző) posztgraduális képzés, ahol 5 specializációból lehet választani: középiskolai tanár, osztálytanító, nyelvtanár, kézimunkatanár, kézművestanár.
Ezek mellett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara indított 480 órás levelező képzést, illetve a Waldorf Szövetséghez tartozó Waldorf Ház rövid, 120 órás képzést.
A Budapesti Montessori Társaság a 90-es években kereste meg az ELTE Pedagógiai Karát és szorosan együttműködve dolgozták ki a Montessori tanárképzést, melyet 1998-ban akkreditáltak, mint szakirányú képzést. A képzést 2 évente indították, de 2006-ban már nem volt elég jelentkező (pénzhiány), azért azóta nem indítottak évfolyamot.
A Magyarországi Montessori Egyesület indít folyamatosan 120 órás, emelt szintű Montessori pedagógiai képzést, de ez főleg óvópedagógiára vonatkozik.
Az alternatív iskolák, nem intézményes kereteken belül folyó tanárképzését a Lauder Javne Iskolán keresztül mutatom be. A Lauder, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) és a Politechnikum amerikai mintára folyamatosan kapcsolatban van egymással és egy alapítvány áll mögöttük. A tanterv, tanmenet és struktúra a tanároktól, diákoktól és szülőktől függ. A tanításban a folyamat a hangsúlyos. A tananyagot a tanárok és a diákok közösen fejlesztik (Lauderpedia). Bármilyen probléma esetén az iskolák felveszik egymással a kapcsolatot, hogy náluk volt e már hasonló probléma és azt hogyan oldották meg.
Minden tantárgyhoz tartozik egy elektromos kollégium.
Az új belépő tanár kap 1 GPS, aki segíti őt mindenben, kérdések esetén hozzá tud fordulni az új kolléga.
A tanároknak KÖD-öt (kutatási ösztöndíjat) kell évente leadni az általuk vállalt 1 területtel kapcsolatban (10-50o).
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Készítette: Czitán GabriellaII. Trefort Ágoston Szakmai

Tanárképzési Konferencia Budapest, 2012. november 20.

Page 2: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

I. Intézményes tanárképzés

- Montessori

- Waldorf

II. Iskolán belüli tanárképzés

- Lauder Javne Közösségi Iskola

2/18

Page 3: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

1990: Budapest

• ELTE Bárczi Gusztáv

Gyógypedagógiai Kar

• Solymári Waldorf

Pedagógiai Intézet

• Waldorf ház

3/18

Page 4: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Bothmer képzés• Bothmer Movement

International• négy éves levelező

képzés• 60 órás

továbbképzés• gyermekoktatói

diploma • felnőttoktatói

diploma 4/18

Page 5: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Extra Lesson képzés• Vadvirág Egyesület• 540 órás, államilag

elismert továbbképzés

• fejlődési, viselkedési- és tanulási zavarok

• mozgás, festés- és rajzterápia

5/18

Page 6: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Euritmia• Magyar Euritmia-

Mozgásművészeti Társaság

• 4 éves, nappali posztgraduális tanárképzés

• 5 éves levelező, posztgraduális tanárképzés

• 30 órás akkreditált továbbképzés 6/18

Page 7: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Montessori

1998: Budapest

• Magyarországi

Montessori Egyesület

• Budapesti Montessori

Társaság – ELTE

7/18

Page 8: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

KÉPZÉSEK

Waldorf• 480 órás, akkreditált

posztgraduális képzés - Bárczi• 4 éves, nappali - 1991• 2 éves, nappali posztgraduális

– 1998• 3 éves, posztgraduális

levelező – 2003• 2 éves, esti posztgraduális -

2010• 30 órás akkreditált

továbbképzés• 44 órás posztgraduális

továbbképzés – Waldorf Ház

Montessori• 120 órás továbbképzés (MME)• 480 órás, esti szakmai

továbbképzés (BMT)

8/18

Page 9: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

KÉPZÉSEK

Waldorf• 480 órás, akkreditált

posztgraduális képzés - Bárczi• 4 éves, nappali - 1991• 2 éves, nappali posztgraduális

– 1998• 3 éves, posztgraduális

levelező – 2003• 2 éves, esti posztgraduális -

2010• 30 órás akkreditált

továbbképzés• 44 órás posztgraduális

továbbképzés – Waldorf Ház

Montessori• 120 órás továbbképzés (MME)• 480 órás, esti szakmai

továbbképzés (BMT)

8/18

Page 10: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Montessori

3 fő képzési terület:

• matematika

• idegen nyelvek

• természettudományok

9/18

Page 11: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Képzési formák:

• előadás

• szeminárium

• gyakorlat

• óvóda és iskolalátogatás

10/18

Page 12: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Tantárgycsoportok:• művészeti tantárgyak• bölcsészettudományi

tantárgyak• természettudományi

tantárgyak• matematika• általános pedagógia• tanításmódszertan

11/18

Page 13: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

4 képzési modul:

• osztálytanító

• idegennyelv tanár

• középiskolai tanár

• kézművestanár

12/18

Page 14: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Képzési formák:

• előadás

• szeminárium

• gyakorlat

• hospitálás

13/18

Page 15: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Intézményes tanárképzés nélküli alternatív iskolák

Lauder Javne Közösségi Iskola

Alternatív Közgazdasági Gimnázium

Politechnikum

14/18

Page 16: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Lauder Javne Közösségi Óvóda, Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

alapítvány GPS program (gondos pedagógiai segítő) KÖD program (kutatási ösztöndíj) „Mindenki mindenkinek a főnőke!” - hierarchia nélküliség

15/18

Page 17: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

a tanterv, a képzés menete és strukturája a tanároktól, diákoktól és szülőktől függ

a folyamat lényege Lauderpedia

16/18

Page 18: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

ÖSSZEFOGLALÁS

államilag elismert alternatív tanárképzés ma nem működik

önköltséges egyre kevesebben tudnak részt venni iskolák egyre kevésbé tudnak támogatást

adni A törvényváltozások milyen irányba viszik el

az alternatív és reformpedagógiai iskolák életét?

17/18

Page 19: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Köszönöm a [email protected]

18/18