-
Kedves közönségünk!
Jól számolunk? Létezik, hogy tíz évvel ezelőtt alakult meg a
kettősünk? Mintha csak tegnap lett volna, hogy egy tévéműsorban,
hirtelen ötlettől vezérelve együtt játszottunk ketten, Tibusz és
To-tya: jó barátok, kiváló horgászpartnerek és véletlenül
mindketten gitárosok, méghozzá igencsak egy húron pendülők...Ennyi
idő alatt rengeteg koncertet adtunk, kocsmáktól a Művészetek
Palotájáig, már-már ipari mennyiségűt. Mégsem vált iparszerűvé a
muzsikálásunk, ugyanis a Latin Duó zenéje az improvizá-cióra épül.
Minden koncertünk más, így azután sem a közönség, sem mi nem tudunk
ráunni. Még azt is mondják, hogy nem csak változatosak, hanem
színvonalasak is az előadásaink.Sokszínűség és magas nívó: nekünk
ez a Kölcsey Központ műsorfüzetét böngészve jut az eszünkbe. Bő egy
héttel előttünk a Presidance Company előadására kerül sor – a zene
és a tánc elválasztha-tatlan egymástól, örök élményünk, amikor
flamenco táncosokkal léptünk fel. Szipál Márton deb-receni fotóira
is kíváncsiak vagyunk, már csak azért is, mert csupa kellemes
élményünk fűződik a városhoz. Látjuk, február 24-én több kollégánk
szórakoztatja majd a közönséget, sok sikert kívánunk Ferenczi
Gyurinak és a többieknek. S lesz még színházi előadás, gyerekműsor,
Jankovics Marcell kiállítás.No és persze mi is itt leszünk január
28-án. A „minden koncertünk más” kitétel ezúttal a szokottnál is
igazabb, mivel erre az estére a duó trióvá bővül, a nagyszerű
ütőhangszeres, Horváth Kornél barátunk kísér el minket
Debrecenbe.
Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor(Latin Duó)
-
Presidance Company
Hungarythm – „A tánc életre kelt”
A Presidance Company 2008-ban alakult. Egyedülálló művészeti
szín-vonal, lenyűgöző látványvilág és nemzetközi hírnév jellemzi a
társulat munkáját. A Presidance kreatív „agya” és művészeti
koncepciójának megalkotója Vári Bertalan Harangozó-díjas táncos,
nemcsak saját, ed-digi tapasztalatait foglalja össze, de az utóbbi
évben a világ vezető tánctársulatainak előadásait inspirációként
használva egy Magyaror-szágon eddig ismeretlen, és még a külföldi
sztárfellépők - Cirque de Soleil, Michael Flatley - tükrében is
egyedülálló produkciót és látvány-világot hozott létre. A
Hungarythm teljesen interaktív rendezésnek kö-szönhetően a nézők az
előadás résztvevőinek, az élmény egyenrangú részeseinek érezhetik
magukat. A produkció a tánc, a zene és a cir-kusz elemeit
felhasználva invitálja nézőit egy felejthetetlen utazásra, amelyben
felvillannak életünk fontos állomásai, bepillantást nyerünk az
emberek érzés- és érzelemvilágába, hol könnyek között, hol
ámulat-ba esve, hol pedig nagyokat nevetve ismerünk önmagunkra és
látjuk meg saját sorsunkat. “Előadásunk nem a szakmának szól, hanem
az ínyenc és igényes közönségnek, akik meg fogják benne találni
azokat az értékeket, ami számukra is egyedülállóvá teszik majd a
társulatot.”
január 20. 19.00 – Kölcsey Központ, Nagyterem
Belépőjegy: 2200 Ft, 2700 Ft
-
január 20. – február 28. – Kölcsey Központ, Bényi Árpád
terem
A belépés díjtalan.
Szipál Márton fotóművész 1924-ben született Debrecenben. Azt
mondja, bár Debrecenben a Szipál-féle fotóműterem igencsak
nép-szerű volt, ő mégsem akart fotográfus lenni. Ehhez képest
ötvenhatos disszidálása után néhány évvel Amerikában keresett
fényképész lett. 40 évig nem csak a filmsztárok és sztárjelöltek
fotósa volt, hanem ismert tárgy- és divatfényképész is. Évtizedek
óta tanítja, hogyan kell fényképezni, habár ő sohasem tanulta.
Szipál Márton 1997-ben visz-szaköltözött Magyarországra. Ma
Budapest egyik jellegzetes figurája, nyolcvanhat évesen is tanít,
buliba jár, és élvezi az életet. A művész elnyerte a debreceni
Önkormányzat Kölcsey-ösztöndíját, így 2009-ben több napon át járta
Debrecen utcáit és készített igazi „Szipál-fotókat” a városról, az
épületeiről, emberekről, hangulatról, ér-zésekről. A művész olyan
kiállítási anyagot készített, amelyet elsőként a Kölcsey Központban
mutat be. Azért izgalmas Szipál Márton kiállí-tása, mert a
debreceniek magukat és városukat egy olyan ember op-tikáján
keresztül láthatják, aki ugyan ismeri a cívisvárost, de mégis
kívülről szemléli Debrecent.
A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10.00-19.00
óra között.
„Debreceni képek - az új sorozat”
Szipál Márton fotóművész kiállítása
-
Tátrai – Szűcs: Latin koncert
A két kiváló gitáros több évtizedes barátságot ápol, s hosszú
ideje tervezte, hogy együtt muzsikáljon, végül egy televíziós
műsorban rög-tönzött közös fellépés indította el a páros páratlan
sikertörténetét. Az első album, a 2001 decemberében napvilágot
látott Latin már nem a szervezők, hanem a közönség nyomására
készült el. A duó saját szerzeményű latin dallamokra épülő,
improvizatív muzsikáját ugyanis azonnal megszerették az emberek. Az
album a következő nyárra már be is aranyozódott, majd pedig elérte
a platinalemezhez szükséges eladási példányszámot. Igényes és
instrumentális zene Magyarorszá-gon még sosem jutott el ennyi
emberhez, főképp úgy nem, hogy szer-zői kiadásban jelent meg.
Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor 2003-ban az év legjobb
zeneszerzőjének járó eMeRTon-díjat vehette át. Ezen a koncerten a
duóhoz csatlakozik Horváth Kornél a hazai jazz élet egyik
kiválósága, a magyar percussion megteremtője. Ő az egyik
legismer-tebb hazai ütőhangszeres művész, aki kongán és bongón túl
olyan különleges hangszereken is játszik, mint a gatodrum, chekere,
udu. Zenei tanulmányait fuvolistaként kezdte, majd a latin, afro és
indiai zene hatására kezdett ütőhangszereken játszani. Horváth
Kornél egye-di játékstílusát több szakmai és állami elismeréssel
díjazták. 2008-ban Kossuth-díjat kapott.
január 28. 19.00 – Kölcsey Központ, Bálterem
Belépőjegy: 1900 Ft, 2400 Ft
-
február 4. 19.00 – Kölcsey Központ, Bálterem
Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már
senki nem jár színházba. A nézők elszoktak a színháztól, mert
kényelmetlennek találták. Egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni,
mint a moziban vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg
konfliktus fakadt. Az igazi tra-gédia azonban egy Cid előadáson
következett be, mikor két felbőszült Kossuth-díjas színész a nézők
közé hajított egy másfél mázsás kande-lábert – négy halott, tizenöt
sebesült. A kormány bezáratta az összes színházat. Ennek már három
éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultusz-minisztérium
prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely
diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A darab a sza-tíra eszközeivel
vizsgálja a színház szerepét, helyét a XXI. században. A néző
szemszögéből áttekinti a színház történetét a születéstől a
multimédiás korszak színházi agóniájáig. Felteszi azokat a
kérdéseket, amit mi, színházcsináló emberek nap mint nap felteszünk
magunknak és egymásnak, hogy miért érdemes. Hogy van-e ebben a
művészeti ágban valami olyan pótolhatatlanul egyedi mozzanat, mely
a létjogo-sultságát és érvényességét jelentheti a kultúrafogyasztás
silány és sivár korszakában? Szereposztás:Vancsók Márió /Scherer
Péter/ az Egyetemes Magyar Nézőművészeti Tanszék alapító
tanszékvezetője, Szagolnyák Imre /Mucsi Zoltán/ az alternatív
dekódolás docense, Színházi Lacika /Katona László/ tanársegéd,
Rendező: Árkosi Árpád
Belépőjegy: 2400 Ft, 2800 Ft
Színházi csemegék
Nézőművészeti Főiskolaa Jászai Mari Színház előadása
-
Skiccek - Álmok - VázlatokHallgatói tervek a debreceni
építésztanszékről
Az építészet (építőművészet, architektúra): az épített környezet
ala-kítása; egyrészről a művészetek egyik ága (alkalmazott
művészet), másrészről mérnöki tudomány, technológiai diszciplina.
Az emberi kultúra, az emberi tevékenység egyik legalapvetőbb
megjelenési for-mája. Az építészeti oktatás sajátos műfaj. A kor
gondolkodásának ha-tárterületeit képviseli, hisz a felnövekvő ifjú
hallgatóságot saját jövője és ezen keresztül a jövő építészete
érdekli. Ebből következik, hogy az oktatása sem nyugszik dogmákon,
mindig keresi az új és újabb lehető-ségeket. A kiállítás a
debreceni egyetem építészmérnöki tanszékének legújabb
oktatásmódszertani állomását kívánja minden érdeklődő szá-mára
megmutatni.
A kiállítás megtekinthető naponta 10.00-19.00 óra között.
február 8-19. – Kölcsey Központ, földszinti körfolyosó
A belépés díjtalan.
-
február 21. 9.00-12.00 – Kölcsey Központ
„Itt a farsang áll a bál…” A farsang a karácsonyi ünnepkör
végén, vízkeresztkor január 6-án indul és a húsvéti ünnepkör
kezdetéig, ham-vazószerdáig tart. A szokások és hiedelmek zömének
szempontjából többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és
húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot „
farsang farkának „ is nevezik.. Ezek a felszabadult mókázás, vagy
ahogyan mondják: a fordított világ napjai. Kicsik és nagyok
egyaránt örömmel vesznek részt ezekben a mókás „kalandokban.”
Szerepjáték vagy farsangi bál alkalmával, óriási élményt jelent a
gyerekeknek, ha egy időre más bőrébe bújhatnak. Az igazi farsangi
hangulat megteremtéséhez több dolog szükséges: ötletes játszóház,
ahol a családok játékos formában szerezhetnek is-mereteket az adott
ünnepről, kipróbálhatják a jelmez és álarckészítést. Továbbá
szükséges a megfelelő muzsika, amely lehetőség arra, hogy a
közönség akár táncra is perdülhessen. A kitűnő hangulatról az Alma
együttes gondoskodik. A műsorukban régi és új dalok is elhangzanak,
valamint a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódóan „játszanak együtt” kis
közönségükkel.
Program:9.00-13.00 Játszóház – Kölcsey Központ,
földszint11.00-12.00 Az Alma együttes műsora – Kölcsey Központ,
Nagyterem
Belépőjegy az Alma együttes műsorára: 1200 Ft
Központban a gyerekek
Farsang az Alma együttessel
-
április 22. kedd 19.00 – Nagyterem
Belépőjegy: 2700 Ft, 3400 Ft
Budapest Bár „Volume 2 Tánc”lemezbemutató koncert
A 2007-es Volume 1 című CD óriási sikere után a népszerű
Budapest Bár új dupla lemezét mutatja be. A Budapest Bár csapata
teljesen új kon-cert-színházi műsorral készül, sok egóval, némi
drámával, fanyar iróni-ával és persze utánozhatatlan tehetséggel.
Az új album vidám, táncos, pörgős. Sztepp, rumba, swing és őrületes
improvizációk adják meg az alaphangot. Karády Katalin, Jávor Pál, a
XX. század első felének bárze-néje, filmdalai és slágerei hangzanak
fel Stux úrról, a tisztes őszes ha-lántékról, a Horváth-kertről, a
Niagaráról, a csapodár Józsefről és illatos májusokról. A különös
helyszín a sohasem látott bár öltözője, ahol Robi mágus vezetésével
a legnagyobb varázslók bűvölik el a nagyérdeműt. A közönség cinkos
szemlélője lehet a kulisszák mögötti hangulatnak.
Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert - hegedű Farkas Mihály -
cimbalom Farkas Richárd - bőgő Ökrös Károly - tangóharmonika,
zongora
Közreműködik: Behumi Dóri (Ex Jazz+Az), Ferenczi György, Frenk,
Keleti András (Colorstar), Kiss Tibor (Quimby), Kollár-Klemencz
László (Kiste-hén tánczenekar), Lovasi András (Kispál és a Borz),
Németh Juci, Ruttkai Bori (Specko Jedno), Szűcs Krisztián (HS7)
február 24. 19.00 – Kölcsey Központ, Nagyterem
-
március 5. - április 5. – Kölcsey Központ, Bényi Árpád terem
Jankovics Marcell sokrétű személyisége nem jellemezhető egyetlen
szóval – író, illusztrátor, rajzfilmrendező egyszerre. Sokan nőttek
fel a filmjein: ki ne ismerné a Magyar népmeséket, a János vitézt,
vagy a Fehérlófiát. 1974-ben Sisyphus című munkáját Oscar-díjra
jelölték, 1977-ben pedig elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany
Pálma-díját a rövidfilmek kategóriában. Számos elismerése között a
legrangosabbak a Kossuth-díj (1978), Príma Primissima - díj (2007),
legutóbbi pedig a Kulturális Világtanács által odaítélt Leonardo da
Vinci - díj (2009), amelyet a kortárs vizuális művészet érdekében
végzett tevékenysé-géért kapott.Kiállításán korábbi rajzfilmjeiből,
valamint az Ének a csodaszarvasról (2002) és a rövidesen elkészülő,
Az ember tragédiája című munkájá-ból mutatunk be képeket, valamint
egyedi alkotásokat.
A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10.00-19.00
óra között.
A belépés díjtalan.
Jankovics Marcell kiállítása
-
the world tourCSB & SPA Entertainment proudly present
Jegyek kaphatók a ticket express Jegyirodáiban és az eventim
hálózatában.www.showtimebudapest.hu internetes Jegyrendelés:
www.tex.hu
a showtime budapest production
az abba eredetizenekarának tagjaival
vendég: waterloo (s)
kisér a
the national symphony orchestravezényel: matthew Freeman
''a legJobb abba az abba óta''
www.abbatheshow.com
2010. Február 14. 19:30debrecen - FÔnix csarnok
sh20_abba_190x190db.indd 1 1/5/10 8:11:27 PM