Pozsonyi Zoltán Falak között Egy redemptus família három ...

Pozsonyi Zoltán

Falak között Egy redemptus família három generációjának

társadalmi helyzete a 18. századi Túrkevén

Max Weber szerint a történeti-jogi rendiség kialakulását megelőzte a viselkedésszociológiai ér te lemben vett rendiesedés folyamata. A m í g az első fogalmat az azonos jogál lás , az örökölt kivál tságok rendszere, a poli t ikai érdekek képvisele te határozta meg, addig a másod iknak az életvitel, a formális neveltetés és származás , a foglalkozás társadalmi preszt ízse volt az alap­ja. A német szociológus úgy vélte, hogy a viselkedésszociológiai ér te lemben vett rendiség sor­rendben a connubiumban (k i k ivel házasodik) , a kommenzalitásban (asztalközösség) , a foglal­kozásban, hivatásban (amelyet egy csoport monopol izá l vagy elutasít) , illetve a rendi konven­ciókban (szabályok, szokások) j u t kifejezésre. A viselkedésszociológiai rendiség túl is élte a történeti-jogi rendiséget , így ha az utóbbit jogi lag megszüntet ik , „megfogható" marad az előbbi.

Néhány esztendővel ezelőtt Kövér György a 19. századi magyar társadalom tagozódását egy háromdimenz iós struktúrában szemléltet te, amelynek tengelyei a tevékenységszerkezete t , a vagyon- és jövede lemmegosz lás t , illetve a rang és preszt ízst jelölik. Utóbbi vizsgálatakor f i ­nom elemzési szempontjainak (köszönés , megszól í tás , c ímzés , király előtti audiencia stb) kö­szönhetően m e g g y ő z ő e n bizonyította, hogy a korszakban lezajlott szerkezeti átalakulás során a történeti-jogi rendiség „tömbjei" v iselkedésszociológiai „forgácsokra" estek szét, amelyek nem tapadtak össze új „ rendekké ", új „ osztályokká ".1

Felbátorodva Kövér makro- és mikroszinten elvégzett sikeres analízisén, í rásunkban m i is zs inórmértékként használjuk a weberi megközel í tés t a (túr)kev(e)i mikroközösségben egy család és a lokális elit v iszonyrendszerének pontos(abb) feltérképezésére.

Jogi - társadalmi mil iő

A királyi koronabirtoknak számító Jászkun Kerületet a Néme t Lovagrend 1702-ben félmillió rajnai forintért megvásárol ta I . Lipóttól . A „nagyméltóságú Szent Rend" azonban képtelen volt remélt j övede lmé t biztosítani, ezért 1731-ben eladta a területet az eredeti vételárért a Pes­t i Invalidus Háznak. Egyik tulajdonos sem tudott j o b b á g y telkekre és majorságokra épülő ter­melési struktúrát kialakítani, a Jászkun Kerüle tben megmaradt a közösségi birtoklás és a föld-közösségi rendszer. A lakosok jogilag ugyan j o b b á g y o k voltak, a va lóságban azonban árenda-fizetőnek számí to t tak . 2

Ennek el lenére a j ászkunok nem nyugodtak bele az eladásba, vezetőik (több, kel lően elő nem készített próbálkozás után) 1745-ben elérték a megvál takozás t ( redempció) a porosz

Köszönöm témavezetőm, Mira György tanácsait, kritikai észrevételeit. [A tanulmány elkészítését a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tudományáért Alapítvány támogatta.] 1 KÖVÉR, 2001. 99-110. A szerző az asztalközösség alapján tanulmányozta egy kisváros elit társaságait. KÖVÉR,

1995. 217-221. A történeti-jogi kategóriák helyett a viselkedésszociológiai megközelítést részesítette előnyben Kósa László is, amikor a nemesség alsó rétegét vizsgálta. KÓSA, 2001.

2 KISS, 1979. 45-64. 102-108.; KISS, 1992. 59-81. Az összegek alább is rajnai forintban értendők.

háború miatt megszorult Mária Teréziánál . A kirá lynő által szentesített kiváltságlevél ér te lmé­ben a j á szkunok felvállalták a terület vételárának és a beruházások ér tékének megtérí tését , 1000 lovas katona kiállítását és felszerelését, a hadiadó , a nádori cenzus fizetését, a királyi szolgálatok teljesítését, illetve a nemesi felkelésekben való részvételt. Ennek fejében többnyi­re visszakapták eredeti kiváltságaikat. A redempció után megszűnt a földesúri alávetettség, a Jászkun Kerület az ország önálló törvényhatóságává vált. A terület a történelmi jogc ímre hivat­kozva kollektív nemességet nyert, a j ászkun települések lakói személyi leg szabad lakosok let­tek. A nemesek földesúri jogosí tványaikat nem gyakorolhat ták, hisz a redempcióból kifolyólag nemesi birtokok nem jöttek létre a törvényhatóságban. A nemesek személyük után nem, vagyo­nuk után viszont adóztak. Fél évszázadig jogilag gyakorlatilag nem különböztek a többi birto­kostól , a Jászkun Kerület közgyűlésének határozta ér telmében, 1802-től viszont néhány eset­ben (peres eljárás, útépítés, kvár té lyozás stb.) könnyítéseket kaptak. Igen sokan közülük (elfo­gadva a szabadparaszti „ életvilágot") redemptus nemesként a közigazgatás meghatározó sze­mélyiségeivé vál tak - nemcsak a településeken, hanem a Jászkun Kerület szerveiben is.

A falvakra, mezővárosokra kiosztott megvál tási summa lakosok között i felosztása önkéntes vál lalás , illetve a hadiadó mér téke alapján történt. A redempció közjogi je lentősége mellett társadalomtörténet i határkő is, hisz az 1745 előtt jogi lag egységes parasztság két nagy „tömb­re " vált szét: a redempcióban közreműködö t t birtokos (redemptus), illetve az abból kimaradt földtelen (irredemptus) ré tegre . 3 A megvál takozásban já tszot t anyagi szerepvállalás nagysága határozta meg a jogokból való részesedést : egy 1752-ben meghozott határozat szerint az szá­mítot t birtokosnak a Jászkun Kerüle tben, aki legalább 20 forint értékű földet váltott. A re-demptusok közül kerültek k i a választ(hat)ók, ők legeltethettek (bizonyos öregszám erejéig) ingyen a közlegelőkön, vásár és piactaksát nem fizettek, rév- és vámfizetési mentességgel bír­tak, ingatlan vásárlásnál elővételi joggal rendelkeztek a nem redemptusokkal szemben. A z irredemptusok (akik közé olykor a mesterembereket és „ értelmiségieket" is besorol ták) nem rendelkeztek pol i t ikai jogokkal , házhelyet e lvétve kaptak, a közlegelőket taksa el lenében használhatták, állataik számát a redemptus érdekek szerint kor lá tozhat ták . 4

Túrkeve és a hozzá tartozó pusz ták 28 300 forintos redempciója 223 család közöt t oszlott meg: a redemptusok több mint ké tharmada 22-110, majd egynegyede 132-220 forint értékű földet váltott, a helyi társadalom csúcsát a 325-662 forintos birtokkal rendelkező két tucat fa­míl ia je lente t te . A vizsgálat főszereplőjének tekintett Vincze család 24 rovásnyi földért 528 fo­rintot fizetett a község kasszájába, amivel a negyedik legvagyonosabb kevi birtokos lett . 5

Foglalkozás

A Jászkun Kerüle tben az 1702 u tán is megmaradt alap- és középszinten a közigazgatás auto­n ó m szervezete: a falvak és mezővá rosok bíráit, esküdtjeit a helyi lakosok, az egyes kerületek tisztségviselőit , kapitányait a te lepülések képviselői maguk közül választot ták . 6 A megvál ta -kozás t követően a településeket ál talában 12 esküdt ( tanácsos vagy szenátor) és a bíró (aki

3 BAGI, 1995. 20-37. 4 BÁNKTNÉ, 1995/b. 163-167. Az 1762-es statútum szerint az elszegényedett redemptusok élethosszig élhettek a

redemptusokra vonatkozó jogokkal, ám leszármazottaik „csak" az ingatlanvásárlásnál lévő elővételi jogot érvé­nyesíthették. Egy 1823-ban meghozott határozat értelmében a legalább 25 forintos földdel rendelkezők számítot­tak birtokosnak.

5 BAGI, 1995. 43.; ÖRSI, 1996. 33.; 22 forintért 1 rovás földet mértek. 1 rovás szántónál 8 és 840/1200 hold, ka­szálónál 3 és 720/1200 hold volt.

6 KISS, 1979. 33.; KISS, 1992. 163-164.

mindig a tanácsosok egyike volt) irányította, az előbbiek megbíza tása élethosszig, utóbbié egy évre szólt. A bíró irányításával m ű k ö d ő helyi önkormányzat a lapvetően közigazgatási és b í ­ráskodási feladatokat látott el, de gazdaságszervező szerepe is említésre mél tó . A gyakran több napos kiküldetések, az éjszakába nyúló , idegtépő ülésezések próbára tették a tanácsosokat és a bírókat , akik hivatali fáradozásaikért fizetésben és természetbeni ju t ta tásban részesültek. Noha próbál ták megtiltani a rokonok egyidejű hivatalviselését, az atyafiságos összefonódást , a Jászkun Kerület településein a bírói poz íc ió néhány, tehetős (nemes) birtokos család p r iv i ­l ég iumává vá l t . 7 Nem volt ez máshogy Túrkeviben sem, a bírók archontológiája szerint 8-10 család „osztozott" a legjelentősebb preszt ízzsel , de egyben legnagyobb megpróbál tatással j á ­ró t isztségen 1745 és 1800 közö t t . 8

A Vincze család leányági gyökerének tekintett nemes Kal lós Istvánt összesen nyolc eszten­dőben ültet ték a bírói székbe a túrkeviek az 1720-as, 30-as években. A legtehetősebb birtoko­sok közöt t helyet foglaló Kal lós szerepe nem volt irigylésre mél tó , hisz egyensúlyoznia kel­lett az adó elt i tkolásában érdekelt lakosság és az ellentétes szándékú földesúri hatóságok kö­zött. A lókereskedelemből (a későbbi nagykun kapitánnyal együtt) nagy hasznot realizáló Kal ­lós bírói munkája mellett több mint hé tszáz forintos hitellel is segítette a nagykunság i telepü­lés t . 9 Sőt, 1744-ben m é g egy kilenc mázsás harangot is öntetett az eklézsia számára . Egyik ve­je , a megvál tásban részt vevő nemes Vincze Márton nemcsak a vagyont, hanem a társadalmi presztízst is örökölte tőle. 1745-ben egyházgazdának, a redempciót követően h á r o m alkalom­mal pedig bírónak választották. A folyamat nem állt meg, Vincze Már ton másodszülöt t fia, Pál , folytatva a hagyományokat , öt esztendeig volt a nagykun falu első embere. 1 0

1745-ben a terület kollektív nemessége t nyert, így a kisebb királyi haszonvéte lek (halászat, vadászat , boltnyitás, szesz- és húsmérés , malomtar tás stb) a megvál tot t tulajdon részét képez­ték. Á m ez a tulajdon, a hozzá kapcsolódó ingatlanokkal (mészárszékek, k o c s m á k stb) együtt (a jognak a váltott földhöz való kötődése miatt) a redemptusok közös tula jdonává vá l t . 1 1 A gyakorlatban azonban a beneficiumok bérleti jogá t a redemptus- tanácsos elitbe tar tozók sajá­tították k i .

Ha a Vincze családot közelebbről is megnézzük , akkor kiderül , hogy a família több benefi-cium bérléséből igencsak kivette a részét. 1753-ban 40 forint halhasznot regisztrál tak a tele­pülés ka s szá j ában , 1 2 Vincze Márton viszont néhány héttel később ennek az összegnek a több­szörösét, 228 forintot fizetett be a községi pénztárba halharmad címen. Igaz, ez nem a telepü­lést illette, hanem a község melletti Ecseg puszta harmadát bíró Borbély c s a l á d o t . 1 3 Az ösz-szeg nagyságrendjéből arra lehet következte tni , hogy az e lőbb jelzett család tulajdonához tar­tozó halászó vizeket hosszú évekig árendálhat ta a családfő, s minden bizonnyal je len tős hasz­not mondhatott magáénak. Nem deríthető k i , hogy Vincze Már ton pontosan mikor volt tagja egy (a ke v i vizeken) halászó társaságnak, de 1777-ben egy redemptus özvegyasszony átadta

7 BÁNKINÉ, 1995/a. 67-97. 8 ÖRSI, 1996. 50-51. Az 1745 előtti időszakról nincs archontológia. 9 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 1736. júl. 5.; V. A. 501/d. Ösz-

szeírások, 1721-1848. 1730., 1733-1734.; KISS, 1992. 209. 1 0 ÖRSI, 1996. 16., 50-51. 1 1 1745 után három földtulajdonforma létezett: váltott, személyes tulajdonú föld; osztatlanul hagyott, közös redemp­

tus tulajdont képező föld (legelő, kaszáló, újraosztásos területek); községi földtulajdon (beneficiumok, házhelyek stb). Bánkiné, 1998. 185-190. A fentiek mellett a sziksóseprés, néhol a nádlás jövedelme, a káka-és gyékénysze­dés, illetve a gúzsvessző vágás is benefíciumnak számított. BÁNKINÉ, 2004. 95-109.

1 2 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 1753. nov. 13. 1 3 Uo. 1753. dec. 5.

a társasági helyét Vincze Pálnak, amit néhai férje Vincze Már tontó l szerzett. 1 4 A legnagyobb bevétel t azonban nem a halászat , hanem az 1751-ben egy évre, 1200 forintért kibérelt két kocsma hozta a Vincze famíliának. Természetesen nem a csa ládtagok mér ték a szeszt, hanem a kocsmát subárendába vevő csapláros(ok) állt(ak) a söntés m ö g ö t t . 1 5 Vincze István és Pál, apjuk nyomába szegődve, az egyik legbefolyásosabb birtokossal, K u n Jánossal közösen ugyanezeket az ingatlanokat 1776-ban há rom esztendőre, évi 3020 forintért kiárendálta. Majd 1782 és 1785 között a csapszékeket Vincze István két redemptus birtokossal vette bérbe 2800 fo r in té r t . 1 6 Amíg a halászó vizek árendátorai , illetve a vadászat i jogot megkaparintok között előfordultak olyan személyek, akik nem a pozicionális körhöz tartoztak, addig a legjelentő­sebb hasznot hozó kocsmák bérlői szinte kizárólag közülük kerül tek k i Túrkeviben a 18. szá­zad második f e l ében . 1 7

Szokások, szabályok

A legtehetősebb bir tokosokból rekrutálódó elit a megvál takozás után nemcsak az irredemptus, hanem a redemptus „ tömbtől" is fokozatosan elkülönült. Ez már a megszólítás formuláiban is manifesztálódott . A tanácsülési j egyzőkönyvek tanúsága szerint, ha szenátorok tettek javasla­tot vagy panaszkodtak, akkor nevük elé az „ uram ",SL „ közönséges " lakosok esetében viszont csak a „(szabad) lakos társunk" megszól í tás t í r t ák . 1 8

A redempciót követően a t isztviselők szidása súlyos pénzbüntetés t , egyes esetekben testi fe­nyítést vont maga u t á n , 1 9 ám ez nem minden esetben jelentett visszatartó erőt. A tanácsnokok­kal szembeni ellenszenvet gyakran az általuk elrendelt közmunkák , a többségi társadalom ér­dekét nem tükröző döntéseik váltották k i . A 18-19. század fordulóján Keviben történt esetek közül talán a fent nevezett, hat alkalommal bíróvá választott Kun János káromlása érdemel említést . Az 1798-ban már „csak" tanácsosi tisztséggel büszké lkedő , leköszönt bírót egy ha­lotti toron azért illették mocskos szavakkal („ baszom a bibirtsós képű annya születését"), mert őt gyanították néhány kellemetlen intézkedés szülőatyjának. M é g ennél is nagyobb bűnnek számított , amikor a következő esztendőben j ó néhány helybeli birtokos több alkalommal mal­mokban, kocsmákban összeült , hogy megvitassa a tanács számukra kedvezőtlen dön tésé t . 2 0

Emellett a tanácsos elit privilegizált helyzetét körülbástyázó, a mindennapi együttélés során gyakran megjelenő, a többség körében dühöt , haragot gerjesztő kedvezmények , előjogok to­vább erősítették. A szenátorok, illetve özvegyeik a malmokban, sorban állás nélkül őröltethet­tek, ha kurta kocsmát tartottak fenn, bünte tésben nem részesül tek - hogy csak a legkirívóbb példákat említsük. A há rom generációra kiterjedő vizsgálódás azt mutatja, hogy a Vincze fa­mília tagjai ugyanúgy kihasznál ták a többlet jogosí tványokat , mint a települési vezetés képvi­selői.

1 4 SZILÁGYI, 1966. 31. A halásztársaságok a kifogott halmennyiség harmadát adóként adták le. 15 JNSZML,V.A. 501/e.Contractusok, 1751-1842. szn., 1751.; SZILÁGYI, 1981. 95-107. A források egy személyt

említenek kocsmárosként, elképzelhető, hogy ő vette (családjával) subárendába mindkét kocsmát. Lásd JNSZML, V. A. 501/e. Borbírói számadások 1734-1849. szn., 1752-1753.

1 6 SZILÁGYI, 1981. 100-101. 1 7 SZILÁGYI, 1966. 11-32.; SZILÁGYI, 1992. 238-243.; SZILÁGYI, 1981. 95-108.; Néhány esztendőben hely­

beli görög kereskedők bérelték a csapszékeket. 1 8 SZILÁGYI, 1996. 281. 1 9 Az 1751-ben kiadott királyi reguláció X X I . pontja, illetve az 1799-es nádori statútumok I I . rendelése foglalkozott

a tisztviselők tekintélyének megóvásával. Vö. ARTICULI, 1844. 96.; STATUTA, 1844. 32. 2 0 SZILÁGYI, 1996. 282.

A z ország más részeihez hasonlóan a Jászkun Kerületben is az „ új parasztnak" nevezett c i ­gányok elkülönültek a társadalom többi rétegétől (vándorlásukat tiltották, lé t számukat regiszt­rálták, az engedély nélkül beköl tözőket kiti l tották a törvényhatóság t e rü l e t é rő l ) . 2 1 Vincze Pál 1788-ban befogadott egy Jászkisérről szá rmazó Lázók nevű cigány kovácsmester t , majd saját portáján házhelyet kívánt annak adni, ami ellen az esküdtek nem emeltek kifogást. Másfél esz­tendő múlva hatalmas tűz keletkezett Lázók (feltehetően fából készült) kéményében , de a ta­nács elé került eset után (valószínűleg szál lásadója miatt) nem büntet ték meg a cigány ková­csot . 2 2

Vincze István és társainak kocsmabér le té t követően 1785 novemberében az új csapszék-árendálók arról panaszkodtak, hogy Vincze Pál és egy más ik kevi gazda „az regulátiók ellen pálinkájokat házanként méretni bátorkodtak". A vizsgálat kiderítette, hogy nem a falu egyko­ri első embere, hanem testvérbátyja vétett: egyik szolgálónője valóban házról házra „hordoz­ta " (nyilván nem önszántából) a szeszt. Valószínűleg az árenda végén megmaradt készlettől így próbál t szabadulni az idősebb Vincze fiú. Hiába igazolódott be az árendátorok vádja, Vincze Istvánt nem intették meg, sőt m é g a pál inkát sem kobozták el t ő l e . 2 3

A Jászkun Kerületben 1787-től engedélyezték - elsőször egész évre, majd há rom hónapra mérséke lve (novembertől január ig) - a saját házban tör ténő fejenkénti bormérés t . Vincze Ist­ván és Pál üzleti szemléletét , profitéhségét ismerve feltételezhető, hogy a jelzett időponttól kezdve éltek a lehetőséggel - már csak azért is, mert 1785 után nem bérel tek kocsmákat . Az árusítás 1791 teléig nem zavarta a környékben lakókat, akkor azonban Kenéz Andrá s szená­tor tájékoztatta a tanácsot, hogy néhány nappal azelőtt, a hajnali órákban a Vincze fiúknál „nagy lárma veszekedés verekedés és káromkodás támadott", amire a szomszédok is feléb­redtek, majd gyülekezni kezdtek „nézésére és halgatására". A tanács az eset felderítésére „nyomozást" rendelt el, s má r a köve tkező napi tanácsülésen terítékre került a fagyos éjszaka parázs hangula tú krónikája. A „ vizsgálódásból kijött", hogy nem Vincze Pál portáján, hanem István fia, Lajos házánál hágott tetőfokára a hangulat. A poharazásba egyre jobban belemele­gedők két embert (akik közül az egyik, Lajos éves bérese volt) jó l e lagyabugyál tak. A főko-lomposok súlyos pálcabüntetést kaptak, Vincze Lajos felelősségét viszont senki sem firtatta 2 4

A megvál tás t követő negyedszázadban, más beneficiumoktól eltérően, a malmokat nem ad­ták haszonbérbe a Jászkun Kerületben, hanem a tanács által fogadott molnárok segítségével a lakosok fizetés el lenében szabadon őröltethet tek azokban. 2 5 A z 1770-as években hét malmot használ tak Keviben, amiből az egyik a Vincze család tulajdonában volt. A szárazmalom 1769-es felépítése a redemptus közösség érdekeinek figyelmen kívül hagyásával történt - derült k i a lefolytatott vizsgálatból . A megkérdezet t tanúk kivétel nélkül azt állították, hogy nem kellett más te lepüléseken őröltetni szemes portékájukat , mert a község hat malma kielégítette a la­kosság igényét 1769 előtt is. Azt követően előfordult olyan eset, hogy a Beret tyó vize miatt az egyik községi és a Vincze malmot nem használhat ták, de akkor is elégséges volt a másik öt.

2 1 BAGI, 1995. 75. 2 2 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 1788. jún. 29. (házépítés);

271/1790. (tüz). Később Lázókkal meggyült a baja Vincze Pál özvegyének. Kiderült, hogy a cigány nem tartotta rendben háza kéményét, sőt mesterségével is felhagyott. Mulasztásaiért a tanács kitiltotta a településről. Uo. 225/1795.

2 3 Uo. 1785. nov. 19. 161. 2 4 Uo. 901/1791. (bejelentés), 911/1791. (vizsgálat). A házaknál történő bormérés engedélyezéséről BAGI, 1995.

182-183. Két, nem az elithez tartozó, kurtakocsmát fenntartó nő súlyos pénz- és botbüntetésére SZILÁGYI, 2005. 333-334.

2 5 BÁNKINÉ, 2004. 105-106.

A val lomást tevők arra is rámutatat tak, hogy a családi malom felépítését mege lőzően a V in -czék szolgái a lkalmazójuk társadalmi rangjának kifejeződéseként a hat községi malomban ér­kezés után önthettek a garatba g a b o n á j u k a t . 2 6 A községi pénztára t je lentősen apasztó malom azért nem került lebontásra, mert a család vállalta, hogy azt kizárólag saját célra ha szná l j a . 2 7

„ Természetesen " eszük ágában sem volt ezt betartani, így a tanács 12 forintos büntetéssel kí­vánta súlytani a Vincze malmot használó helyieket! A lakosok t i l takozása végül eljutott a nagykun kapi tányhoz, Illésy Jánoshoz , aki engedélyezte (a települési vezetés nagy bosszússá­gára) a malomban való őröltetést . A szenátorok attól tartottak, hogy a példa ragadós lesz a töb­b i beneficium esetében i s . 2 8

Nem alaptalan félelmük (majd két évtized múlva) Vincze Pál újabb indí tványakor beigazo­lódott. Közvet lenül a kocsmaárendák körüli procedúra, bátyja elvesztése után Pál háza udva­rán boltot akart nyitni , amihez kérte tanácsos társai támogatásá t is. Szándéka meglepőnek tűnt, hisz a település tulajdonát képező , korszakunkban görög kereskedőknek bérbe adott boltok árukészlete kielégítette a lakosság igényét. A tanács é rdemben nem vizsgálta az ügyet , hanem a birtokosokat tömörí tő , j e len tősebb gazdasági döntésekben eljáró redemptus birtokosok gyű­lése elé utalta azt. A ( tanácsosok által vezetett) „nagyobb gyűlés" elutasító döntéséből kitű­nik, hogy a (meghatározó) birtokosok sarkukra álltak, s nem engedték a Vinczéknek tovább apasztani a községi b e v é t e l e k e t . 2 9

Azonban nemcsak a (redemptus) közösség érdekét sér tő, pénzügyi stabilitását veszélyezte­tő esetekben tanúsított elutasí tó magatar tást a települési vezetés , hanem akkor is, ha valaki a társadalmi tagozódás szimbolikus kifejeződését akarta megvál tozta tni . A huszonnegyedik életévét taposó Vincze Pál 1764-ben azt kérdezte a redemptus- tanácsos elittől, hogy a „ Temp­lomban lehet é magoknak [a családnak] különös [külön] Széket csináltattni; vagy amellyben most jár el szakasztani s ajtót reá csináltattni. " Vincze Már ton másodszülöt t fia hangsúlyoz­ta, hogy az „apró" módos í t á s nem öncélú, azt akkor használ ják majd „midőn Házoknál Uri Rendek jelennek meg". A szenátorok, akik között helyet foglalt a kére lmező apja is, egy hét elteltével adtak választ a nem mindennapi kérelemre. „Keresztény embernek szabadsága va­gyon a Templomba való menetelre s ha külső emberséges ember be megyén annak helyet is engednek carracteréhez képest de hogy külőnössen valaki székett csináltasson az meg nem en­gedtetik" - szólt a nem túlzot tan diplomatikus e lu t a s í t á s . 3 0

Keresztelők, (nem létező) házasságok

A m í g a tanácsülési j egyzőkönyvek a gazdálkodás , a közösségi szabályrendszer, a mindenna­p i „ életvilág " értékes mozzanatait őrzik, addig alig tudunk meg belőlük valamit egy személy,

2 6 JNSZML, V. A. 501/e. Száraz és vízi malmokra vonatkozó iratok, szn. 1770. 2 7 JNSZML, V. A. 50 l/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 156/1803. Ezt akkor rögzítették,

amikor az egyik családtag el akarta adni malombeli részét. 2 8 BÁNKTNÉ, 2004/b. 106-107. Ugyanő egy kiskunfélegyházi zsellér példáján mutatta be, hogy a malomból szár­

mazó bevétel elősegítette az anyagi gyarapodást, s az ebből fakadó társadalmi mobilizációt. BÁNKINÉ, 1995. 168.

2 9 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 446/1789. A jegyzőkönyv nem hozza az elutasító határozatot, de más források (vagyonösszeírás, családi jószágper) alapján bizonyos, hogy Pál nem nyitott boltot. A Jászkun Kerületben csak 1813-tól engedélyezték a redemptusoknak saját házuk udvarán a boltnyitást. BAGI, 1995. 185.

30 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 1764. febr. 5. 256., febr. 12. A templomi ülésrenddel kapcsolatos problémákra lásd KÓSA, 2001. 223-227.

egy család társadalmi erőteréről , személyközi viszonyairól . Ezek fel térképezéséhez esetünk­ben (naplók, memoárok , magánlevelek h iányában) peres anyagok, kocsma- és pusztabérleti szerződések, közigazgatási iratok, s leginkább születési és házassági matr ikulák szolgáltatnak értékes mozaikokat. 3 1

A török kiűzése után csak meglehetősen későn, 1743-tól kezdték vezetni a matr ikulákat Túrkevén. Ebből fakadóan nem deríthető k i , hogy a górcső alá vont család ősatyja, Kal lós Ist­ván két lányát k i tartotta keresztvíz alá az 1720-as években. Nem látunk tisztábban unokái ese­tében sem (akik kivétel nélkül az 1730-as évek utolsó harmada és a 60-as évek eleje között látták meg a napvi lágot) , hisz a születési matr ikulákban csak az 1760-as évek végétől jegyez­ték fel a keresztszülők nevét . A következő generáció vizsgálatánál azonban már pontosan elő­tűnnek azok a személyek, családok, amelyekkel a família keresz tkomasági kapcsolatban állt.

Az egyházi tanítás ér te lmében a keresztszülőnek segítenie kellett a vér szerinti szülőket a gyermek keresztény nevelésében. Az estek többségében azonban a keresz tkomákat nem neve­lési szerepkörük miatt választották, a komaság a (gazdasági) kapcsolatok kiépítését , szoro­sabbra fűzését célozta. Ha alaposabban szemügyre vesszük a keresztkomasági szövedéket , k i ­derül, hogy az idősebb Vincze fiú és a lokális vezető réteg között nem volt túl szoros a köte­lék: igaz István két gyermekét a legnagyobb preszt ízsű és vagyonú redemptus, K e n é z Mihály, a másik négyet viszont a két Jászkun Kerületen kívüli birtokos nemes és egy helyi ér telmisé­gi tartotta keresztvíz a l á . 3 2 Ezzel szemben öccse , Pál kizárólag a helyi elit i rányába orientáló­dott: hat gyermekének az e lőbb említett K e n é z Mihály, há romnak két kocsma- és pusztabér lő birtokos társa, a má r szintén idézett Kun János és a település nótár iusaként t evékenykedő Bo­ros György lett a keresztapja. 3 3

A keresztkomaságról alkotott képünk csak akkor lehet teljes, ha megvizsgál juk, hogy a túrkevei i l letőségű keresz tkomák viszonozták-e a Vinczék meghívása i t? A születési matriku­lák szerint egyik Vincze fiú sem tartott keresztvíz alá újszülöttet az elithez tar tozó famíliák­nál! Ez István esetében talán m é g elfogadható, hisz ő kötődöt t a leggyengébb szálakkal a ta­nácsos ré teghez, annál inkább szembetűnik Pál mel lőzöt tsége. Ezen túl csak egy, a vezető ré­teg rokoni rendszeréhez tar tozó család választot ta gyermeke keresztszülőjének Vincze Pál öz­vegyét. Esetében viszont nem szabad elhallgatni az alsóbb társadalmi rétegek részéről feléje áradó megbecsülés t , tiszteletet. Az egykori főbíró özvegye rengeteg alkalommal lett a helyi értelmiség (kántor, lelkész), mesteremberek (kovács , lakatos, könyvkötő) vagy egyszerű irre-demptus szolgák gyerekeinek keresztanyja. A z ország más tájaihoz hasonlóan Túrkeviben , tá­gabban a Nagykunságban sem illett elutasítani a szegényebbek, az alacsonyabb társadalmi rangúak keresztkomasági felkérését. Természetesen az összekomásodás nem törte át a társa­dalmi válaszfalakat, a mindennapokban nem mérséklődöt t közöt tük a vagyoni vagy szárma­zásból adódó k ü l ö n b s é g . 3 4

Amint kiderült a Vincze család harmadik generációja és a redemptus- tanácsos elit között nem volt kölcsönös a keresz tkomaság, a műrokonság mellett azonban érdemes a vérségi kap­csolatot lé trehozó házasságokat is megvizsgálni .

Az ismeretlen születésű, a település vezetését hosszú időre magára vállaló Kal lósnak két lá­nya érte meg a felnőttkort. A je lentős társadalmi preszt ízs mellett tetemes vagyonnal rendel­kező bíró egyik lánya sem helybeli gazdához ment nőül: Katalin férje, Sárkány Miklós , a

3 1 Egy személy kapcsolathálójára KOSA, 2001. 155-156.; NÓVÁK, 2003. 176-195.; ÖRSI, 1999. 194-201. 3 2 MOL, A 2452.; JNSZML, X I I I . 4. 13/1778. 3 3 MOL, A 2452. 3 4 Vö. KÓSA, 2001. 154-155.

Túrkevétő l nem túl messze fekvő Dévaványa (Heves és Külső-Szolnok vármegye) melletti Kérszigetről , Erzsébet házastársa, Vincze Már ton a Heves és Külső-Szolnok vármegyei Átánybó l s z á r m a z o t t . 3 5 A következő generáció esetében sem változott a kép: Vincze Márton öt é letben maradt gyermeke közül egy sem kevi i l letőségűvel kötötte öszsze életét. Vincze Ist­ván feleségének származása ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy nem helybeli (nemes) volt. A m í g Vincze Pál a Debreceni Református Kol légium nagyhírű profeszszorának, az Érmel lé-ken birtokos Szilágyi Sámuelnek Sára nevű lányát vette nőül , addig legidősebb húga , Anna egy Gömör-Kishont vármegyei birtokos nemeshez ment feleségül. A középső lány, Erzsébet pedig egy birtok nélkül i bihari nemes, az 1770-ben Kevibe került Marjai Albert prédikátor párja l e t t . 3 6

A 18. századi Túrkev iben amúgy sem erős endogámiá t a Vinczék harmadik generációja to­v á b b gyeng í t e t t e . 3 7 Vincze István és Pál összesen kilenc házasulandó gyermeke kivétel nélkül nem kevi i l letőségűvel lépett frigyre! A vezető réteg soraiban a Vinczékre j e l l emző exogámia nem volt gyakori, bá r előfordult ugyan, hogy egy-egy generáción esetében felerősödött a nem helyeikkel kötött házasságok s z á m a r á n y a . 3 8 A házassági matr ikulákra t ámaszkodva azonban kijelenthetjük, hogy a redemptus- tanácsos eliten belül dominál t az egymássa l való házasság­kötés gyakorlata. Ez a vélhetően tudatos döntési mechanizmus hosszú időre biztosította a ve­ze tő réteg minimál is vérségi és anyagi utánpótlását .

F a l a k között

A redempciót köve tően mind a redemptusokon, mind az irredemptusokon belül - a birtokolt földmennyiség és az állatszám alapján - kialakult egy vagyonos, egy közepesen tehetős és egy szegényebb réteg. A z anyagi aspektusú megközel í tésnél jóval bonyolultabb és e l lentmondá­sosabb a jászkun társadalom j o g i szempontú tagolása. A m á r ismert redemptusok és irredem-pusok mellett a polgárjoggal , ingatlannal nem, kizárólag lábas jószággal bíró, szolga állapotú zsellérek, valamint a speciális jogokkal és eltérő anyagi bázissal rendelkezők - akik közé egy­aránt beletartoztak a koldusok, az idegen munkavál la lók , a cigányok, a görög kereskedők, az „értelmiségiek" (orvosok, mérnökök , tanítók) - alkot ták a Jászkun Kerüle t l a k o s s á g á t . 3 9 A teljes jászkun tá rsadalom presztízs alapon történő klasszifikációja m é g várat magára , de annyi

35 JNSZML, V. A. 501/b. Közigazgatási iratok, 1739-1848. Cap. A. Fasc. 2. szn. 1746., Сар. C. Fasc. 10. 51/1806. Sárkányoknak két gyermeke született, akiket szüleik korai halála után a Vincze házaspár nevelt fel. A Sárkány-ág leszármazottainak házasodási stratégiáját nem vizsgáltuk, mert ők nem tartoztak az elithez.

3 6 Krisztina a család tiltása ellenére egy Kraszna vármegyéből elszármazott, Keviben botrányairól elhíresült rektor­hoz ment nőül anyja halála után. Itt házassági stratégiáról nem volt szó, így nem tekintjük a vizsgálat részének.

3 7 MOL, A 2452., A 2455.; Az endogámia Túrkevén 1743 és 1790 között 43,23%-os, Karcagon 1730 és 1800 között 85,4%-os volt. ÖRSI, 1990. 38-39.; ÖRSI, 2001. 132-133.

3 8 A település jegyzői posztját hosszú időn át betöltő Endrédi Pál hat lánya közül a négy férjezett egyike sem hely­beli birtokos felesége lett, fia viszont kevi redemptus lányt vett el. JNSZML, V. A. 501/b. Közigazgatási iratok, 1739-1848. Cap. A. Fasc. 1. szn. 1783. Marjai Albert lelkészként alkalmazott volt, nem tartozott a vezető réteg­hez, ezért gyerekei házassága nem képezi a vizsgálat tárgyát. Egyébként öt gyermeke közül négy nem helybeli­vel kötött házasságot, s legifjabb fia, József felesége sem a vezető réteghez tartozott.

3 9 BAGI, 1995. 67-80. A szerző a redemptusokon belül jogilag öt alcsoportot különböztetett meg.

biztosan állítható, hogy egy redemptus rangját, megbecsü l t ségé t életkora, „ módja " (vagyona), t isztsége határozta m e g . 4 0

1745 után a legtehetősebb bir tokosokból rekrutálódó redemptus- tanácsos elit tett szert a leg­je len tősebb tekintélyre.

A haszonszerző formák és a közösségirányítás kisajátí tásával, a település anyagi erőforrá­sainak el lenőrzésével a veze tő réteg és az abba nem tar tozók közöt t egy virtuális válaszfal ala­kult k i .

A tanácsos elit egyik legfőbb feladata a társadalmi együttélést szabályozó helyi normarend­szer fenntartása volt. Ennek a normatív s t ruktúrának az alapját egyrészt a felsőbb igazgatási személyektől (nádor, j á s z k u n főkapitány, nagykun kapitány, stb.) érkező rendeletek, a Jászkun Kerület működés i kereteit j e len tő törvények, másrészt a mindennapi élethelyzeteket alakító, irányító helyi j ogszokások j e l en te t t ék . 4 1 Természetesen ezt a normarendszert a társadalmi sze-replők.Keviben is gyakran megpróbál ták megszegni, megkerü ln i , manipulálni . Ezeknek a sze­mélyeknek a felkutatása, felelősségre vonása a struktúra „üzembiztonságáért" felelős vezető réteg hatáskörébe tartozott. A vétkesek társadalmi állása azonban alapvetően determinál ta bal­lépéseik megítélését . Kissé sarkítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy a vezető rétegbe tar tozók normaszegése (az esetek többségében) nem vont maga u tán büntetést .

A vezető redemptus ré teg azonban minden olyan egyéni törekvésre nemet mondott, amely a közösség szimbolikus rendjét vagy materiál is háttérbázisát veszélyeztet te.

Ezekben az esetekben m á r nem számított az öt letgazda hovatar tozása - gondoljunk csak Vincze Pál boltnyitási és a templomi ülésekkel kapcsolatos kérésére. Sikeresen kivitelezett malomnyi tása viszont Le v i alapvetését igazolja, miszerint egyik normarendszer sem annyira strukturált, hogy kiküszöböl je a szabályok manipulá lásának, kijátszásának az összes lehetősé­g é t 4 2 A tévedés nagyobb kockázata nélkül állíthatjuk, hogy a fiatalabb Vincze fiú imént j e l ­zett próbálkozásai ( jelentősen) nem változtatták meg (a család) alku- és erőpozícióit a zárt kö­rön belül , ezt a l ici t révén később megkaparintott kocsmabér le tek bizonyítják.

A fókuszpontba állított család (Kallós Is tván személyét is beleértve) az 1720-as évektől kezdve a 18. század végé ig a lokális hatalmi elit oszlopos tagjának számított Túrkeviben. Vincze Már ton 1768-ban bekövetkezet t halá la után Pál fia 1776-os tanácsba kerüléséig formá­lisan nem volt képviselőjük az irányító testületben. A va lóságban azonban az idősebb Vincze fiú révén a család ebben az időszakban is belelátott a szűk kör munkájába. István, aki 1760-176l-ben a bécsi nemesi testőrségben szolgált, többször tiszteletét tette a tanácsülése­ken. Noha ő soha nem vol t szenátor (nem is je lö l ték) , annak el lenére tekintélyének köszönhe­tően a j egyzőkönyvekben a mindenkori bíró után, a szenátorok előtt tüntették fel a nevét - so­ha el nem hagyva hadnagyi rangját.

A Vincze família tagjai tehát három generáción keresztül egy hivatali közösséget képeztek a szorosan záródó, összetételét tekintve alig vál tozó redemptus- tanácsos réteg fiaival. A for­mális közelségből azonban semmi sem jelent meg magánéle t szférájában: a Vinczék vérsé-gileg nem amalgámozódtak a lokális elittel. A család és a vezető réteg közöt t húzódó

4 0 Az átányi gazdák esetében is hasonló kritériumai voltak a társadalmi megbecsülésnek. Vö. KÖVÉR, 2001. 108. A Jászkun Kerületben a (nemesi) származás helyett a váltásban való részvétel esett nagy súllyal a latba, ez azon­ban nem volt örök érvényű. Az „értelmiségiek", a görög kereskedők, a mesteremberek rangját, elfogadottságát nem vagyonuk határozta meg.

4 1 SZILÁGYI, 2005. 321-336. 4 2 LEVI, 2000. 89-90.

viselkedésszociológiai fal kontúrjai már az egyoldalú keresz tkomaságnál felsejlettek, de teljes valójukban csak a nem létező házasságoknál tűntek szemünk e l é . 4 3

Konklúz ió kérdőjelekkel

Ezek után adódik a kérdés , vajon miért épül t fel a fal? Erre közvet len és közvetet t argumen­táció h iányában nem tudunk választ adni, a rendelkezésre álló források kizárólag a harmadik generáció esetében teszik lehetővé egy ér te lmezési keret felvázolását. Vincze Pál 1792-ben bekövetkezet t halála után neje két alkalommal is kinyilvánítot ta: érmelléki nemes nőként nincs ínyére a paraszti é le tmód. Szilágyi Sára mega lázónak tartotta, hogy nemeseknek is pa­rancsolhatnak a tanácsban helyet foglaló „ közönséges " szenátorok (akik közöt t nem kevés ne­mes származású volt) . T ö b b e k között ezzel indokolta, hogy egyik eladósorba került lányát nem helybelihez, hanem vármegyei nemeshez adja f é r jhez . 4 4 Nemcsak neki, hanem sógorá­nak, Vincze Is tvánnak - (nagy)apjával el lentétben - sem fűlött a foga a paraszti létformához. Ha számon kérték rajta a f izikai munka elmulasztását , csak annyit felelt: „ nem dolgozom bi­zony én úgy mond, ha Úr akar az ember lenni, Úr legyek".^5 A z egykori gárda hadnagy sza­vai, illetve öccse templomi székkel kapcsolatos kérése azonban a jászkun mi l iőben nem külö­nösebben díjazott nemesi öntudatot manifesztál ta. A harmadik generációnál e lég karakteresen felbukkanó nemesi identitástudatra nincs bizonyí ték sem Kal lós István, sem Vincze Már ton esetében. Ennek vagy az oka, hogy a két férfiú a j á szkun szabadparaszti társadalmi környezet minden elemét elfogadta, vagy pedig az, hogy a személytelen forrásokban nincs lenyomata az elfojtott nemesi önazonosság kifejeződésének. Ha a nemesi gondolati szálat tovább szőnénk, akkor nehéz lenne logikailag megmagyarázn i , hogy miért adták az első és a másod ik generá­c ióban a lányokat „ külső " (értelmiségi) nemesekhez, amikor a Nagykunságban , s azon belül Túrkeviben nem egy vagyonos nemes találta meg számítását a 18. század elejétől kezdve. Mindezekből kitűnik, hogy minden erőfeszí tésünk ellenére sem tudunk összekötő kapcsokat találni a generációk döntései között, így sem megerősí teni , sem megcáfolni nem merjük a há­rom nemzedék házassági stratégiája mögö t t m e g h ú z ó d ó esetleges koherenciát . Metaforánknál maradva csak annyit ál lapítunk meg, hogy a Vinczék falak közöt t éltek: amíg a redemptus-ta-nácsos elit körüli fal (amelynek létére m á r Szilágyi Miklós a tanácsülési j e g y z ő k ö n y v e k ta­nu lmányozásakor rábukkant ) a társadalom széles rétegétől , addig a matr ikulák aprólékos vizs­gálatával leleplezett fal az elittől választotta el a Vincze família három generációját .

4 3 A kölcsönös keresztkomasági meghívások, a lakodalmak jó alkalmat kínáltak volna az asztalközösség(ek) megte­remtésére.

4 4 JNSZML, V. A. 501/f. Törvényszéki jegyzőkönyvek, 1792-1813. 158/1795., 501/b. Közigazgatási iratok, 1739-1848. Cap. C. Fasc. 9. 60/1805.

4 5 JNSZML, IV. A. 5/b. 19. f. Törvényszéki jegyzökönyvek. 11. köt. 93/1815. 69. Ezt egy cseléd vallotta a família 1791-ben kezdődött, s kereken öt évtizedig elhúzódott jószágperének első felvonásakor.

Felhasznált források

JNSZML IV. A. 5. V. A. 501 X I I I . 4.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Jászkun Kerület törvényszékének iratai, 1701-1847. Túrkeve város tanácsának iratai, 1521-1848. A Felsővályi Vincze család iratai, 1700-1898.

MOL, А. Magyar Országos Levéltár, Mikrofilmtár, 2452­2457. Túrkeve ref. anya­

könyvek

Felhasznált irodalom

ARTICULI, 1844. BAGI, 1995.

BÁNKINÉ, 1995/a.

BÁNKINÉ, 1995/b.

BÁNKINÉ, 1998.

BÁNKINÉ, 2004.

KISS, 1979.

KISS,1992.

KÓSA 2001.

KÖVÉR, 1995.

KÖVÉR, 2001.

LEVI, 2000. NÓVÁK, 2003.

ÖRSI, 1990. ÖRSI, 1996.

ÖRSI, 1999.

ÖRSI, 2001.

STATUTA, 1844. SZILÁGYI, 1966.

Articuli Jazygum et Cumanorum. Pest, 1844. Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forrada­

lomig, 1745­1848. Szolnok, 1995. Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása, 1745­1876. Szol­

nok, 1995. Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület mezővárosainak társadalmi mobilitása, s az azt szabályozó és befolyásoló tanácsi és kerületi statútumok hatékonysága. In: Mezőváros - kisváros. Rendi társadalom - Polgári társa­dalom, 4. Szerk. Mikó Zsuzsa. Debrecen, 1995. 163-170. Bánkiné Molnár Erzsébet: Közbirtokosságok a Jászkun Kerületben. In: Zounuk, 13. Szerk. Zádorné Zsoldos Mária. Szolnok, 1998. 185-217. Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület gazdasági autonómiája, I I . In: Zounuk, 19. Szerk. Zádorné Zsoldos Mária. Szolnok, 2004. 93-136. Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri ha­tósága idején (1702-1731). Bp., 1979. Kiss József: A Pesti Invalidus Ház jászkunsági földesurasága, 1731-1745. Bp., 1992. Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában". A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon. Bp., 2001. Kövér György: Kisvárosi elit társaságok. Hajdúböszörmény a két világhábo­rú között. In: Mezőváros - kisváros. Szerk. Mikó Zsuzsa. Rendi társadalom - Polgári társadalom, 4. Debrecen, 1995. 217-221. Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól az első vi­lágháborúig. In: Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalom­története a reformkortól a második világháborúig. Bp., 2001. 9-186. Levi, Giovanni: Az életrajz használatáról. Korall, 2000. 2. sz. 81-92. Nóvák Veronika: Keresztelők és temetések. Nicolas Versoris kapcsolatrend­szere. In: Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. Rendi társadalom - Pol­gári társadalom, 12. Szerk. Dobrossy István. Miskolc, 2003. 176-195. Örsi Julianna: Karcag társadalomszervezete a 19-20. században. Bp., 1990. Örsi Julianna: Túrkeve története а X V I I I . században. In: Túrkeve földje és népe. 2. köt. Szerk. Uő. Túrkeve, 1996. 5-60.

Örsi Julianna: Laczka János élete és kapcsolata nagykunsági környezetével. In: Laczka János emlékezete. Szerk. Rideg Sándor. Karcag, 1999. 123-220. Örsi Julianna: A túrkevei református házasságkötések társadalom-néprajzi vonatkozásai. In: Túrkeve földje és népe. 3. köt. Szerk. Uő. Túrkeve, 2001. 113-158. Statuta pro judiciis Jazygum et Cumanorum. Pest, 1844. Szilágyi Miklós: Halászat Túrkevén és Kunszentmártonban а X V I I I . század­

ban. In: Uő. Adatok a Nagykunság X V I I I . századi néprajzához. Szolnok, 1966. 5-71.

SZILÁGYI, 1981. Szilágyi Miklós: Túrkevei kocsmabérletek а X V I I I . század második felében. In: Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 30. évfordulójára. Szerk. Dankó Imre. Túrkeve, 1981. 95­107.

SZILÁGYI, 1992. Szilágyi Miklós: A rétség gazdasági jelentősége a 18-19. század fordulóján. In: Túrkeve földje és népe. 1. köt. Szerk. Örsi Julianna. Túrkeve, 1992. 219-270.

SZILÁGYI, 1996. Szilágyi Miklós: A mezővárosi társadalom belső szervezet és külső kapcso­latai. In: Túrkeve földje és népe. 2. köt. Szerk. Örsi Julianna. Túrkeve, 1996. 275-312.

SZILÁGYI, 2005. Szilágyi Miklós: A nagykunsági helyi jogszolgáltatás szokásjogi alapja. In: Jogszabályok - jogszokások. Jászkunság kutatása, 2005. Bibliotheca Cuma-nica, 6. Szerk. Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 2005. 321-336.