NYELVI KETTŐSSÉG AZ IDEGENBENetdk.adatbank.transindex.ro/pdf/many_solymosi.pdf · film olyan művészet, mint az irodalom, amelynek elsődleges anyaga a nyelv." (Bazin 1999. 74)

XI. ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

KOLOZSVÁR, 2008. május 23-24

„BABEŞ-BOLYAI” TUDOMÁNYEGYETEM

BÖLCSÉSZKAR

OLASZ-MAGYAR SZAK, I.ÉV

„MÁRTON GYULA” NYELVÉSZETI SZAKKOLLÉGIUM

NYELVI KETTŐSSÉG AZ IDEGENBEN

JIM JARMUSCH - FLORIDA, A PARADICSOM

Témavezető: Egyetemi hallgató: Pethő Ágnes Solymosi Boglárka

- 2 -

“The beauty of life is in small details, not is big events.”

Jim Jarmusch

1. Nyelv. Emberi kommunikáció

„A lényeg mindig mélyen a felszín alatt van. Semmire sem érvényes ez jobban, mint a

nyelvre.” (Péntek János 1988. 5) Péntek János gondolatával szeretném kezdeni dolgozatomat,

hiszen ez a gondolat részben megragadja vizsgálatom, kutatásom tárgyát. Azért csak részben,

mert e dolgozat célja nem a nyelv általános bemutatása, hanem egy adott filmben használt

nyelv vizsgálata, vagyis Jim Jarmusch: Florida, a paradicsom (Stranger than Paradise, 1984)

című filmjében használt nyelv a kutatásom tárgya.

Jim Jarmusch az a rendező, akinek filmjeiben a nyelv különös szerepet kap, mint például

a Kávé és cigaretta (Coffee and Cigarettes, 2003) című filmjében is.

A nyelv vizsgálata a Florida, a paradicsom című film kapcsán érdekes kutatás, hiszen a

filmben használt nyelv nem csupán csak tény- és ismeretközlő funkcióval rendelkezik, tehát a

kommunikáció nem puszta üzenetovábbítás, hanem mindig interakció, egyfajta „játszma”,

mely érzelmileg nem semleges.

Ezt pontosabban Walter J. Ong fogalmazza meg, aki a szóbeliséget két szakaszra tagolja:

elsődleges és másodlagos szóbeliségre. Az elsődleges szóbeliségben az extralingvális jelek

(gesztusok, mimika, testbeszéd stb.), a szupraszegmentális nyelvi jelek (analóg nyelvi jelek:

szó- és mondatintonáció stb.), valamint a szegmentális nyelvi jelek (a diszkrét hangjelekből

építkező szavak) tartoznak. A mai nyelvben már inkább a diszkrét jelek dominálnak.

A másodlagos szóbeliség Ong szerint a rádió, televízió, és a telefon megjelenésével jön létre.

Dolgozatomban főként azt fogom bemutatni, hogy a nyelv, amit használunk önkifejezés is

egyben, hiszen általa fejezzük ki egy adott kultúrához való tartozásunkat, azzal való

kapcsolatunkat, viszonyunkat és viszonyulásunkat, illetve világszemléletünket.

- 3 -

A filmben érdekes módon felfedezhető ember és nyelv viszonya, ember és kultúra

viszonya, illetve kultúra és nyelv viszonya. Ebből a gondolatból kiindulva vizsgálom a

Florida, a paradicsom című filmet nyelvhasználata szempontjából.

Otthonra lehet-e lelni egy idegen kultúrában? Elegendő-e az ország nyelvét beszélni,

ahhoz, hogy befogadják a kívülről érkezőket? Mit képes egy ember feladni, annak érdekében,

hogy elfogadják és befogadják egy idegen országba? Ezek azok a központi kérdések, amellyel

a film foglalkozik és amelyekre a filmben használt nyelv vizsgálata során választ kapunk.

2. Film és nyelv viszonya

A film, vagyis a kép, illetve a nyelv viszonyának vizsgálatát a következő idézettel

vezetném be: „A nyelv »külvilága« kép, hisz írásként vagy beszédként egyaránt látvány, de

»belvilága«, fölidéző ereje nagyrészt képi jellegű, a kép kül- vagy háttérvilága, értelemadó

kontextusa pedig a nyelv, és világgá szerveződésének alapelvei sem függetlenek a nyelvi

logikától, a képek világa elemi hatását tekintve pedig sok szempontból a zenével

rokonítható.” (Pethő 2001. 10)

Következésképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a kép és nyelv szorosan összefüggnek

egymással, egy egészet alkotnak, illetve, hogy a nyelv módosítja a képet. (Deleuze 1985. 225)

André Bazin így fogalmaz a film és a nyelv viszonyáról: „A film nem más, mint folytatása a

többi művészetnek, (...) lehetőségei azonban annyival gazdagabbak és változatosabbak a

hagyományos művészeteknél, hogy teljesen különállónak tekinthetjük, s az egyetlen olyan

kifejezési technikának, amely valóban vetélytársa a beszélt nyelvnek, (...) úgy tűnik, hogy a

film olyan művészet, mint az irodalom, amelynek elsődleges anyaga a nyelv." (Bazin 1999.

74)

Tehát a filmet és a nyelvet nem lehet különválasztani egymástól, hiszen ahogy André Bazin is

foglamaz, a filmnek, mely ugyanolyan művészet, mint az irodalom, elődleges anyaga a nyelv,

elsősorban ezt használja fel, hogy bemutasson valamit.

A nyelv az, ami a filmet színessé teszi, a nyelv által tud hozzánkszólni a rendező szereplői

által, szereplőinek nyelvhasználata által, és közvetítetni egy részt „világából”, szándékaiból,

elképzeléseiből.

- 4 -

Jim Jarmusch Florida, a paradicsom című, 1984-ben rendezett filmjében a nyelv

főszerepet kap.

A rendező mindig is előszeretettel használt filmjeiben az angolajkú közönség számára

idegen nyelveket, tehát Jarmusch nem csak ebben a filmjében helyezi előtérbe nyelvet, illetve

a szorosan hozzáfüggő kultúrát, hanem például a Down by law (Törvénytől sújtva 1986) című

filmjében is megtalálható ez a nyelvi kettősség. Míg a Florida, a paradicsom című filmjében

az angol, illetve a magyar nyelv egymásra való hatását fedezzük fel, addig a Törvénytől sújtva

című filmben az angol és az olasz nyelv kerül egymáshoz közelebb. Mindkét filmben egy

kivülálló, egy teljesen más kultúrából érkező ember hoz változást az amerikaiak sivár,

unalmas és céltalan életébe. Az idegenek mindig más értékrendet képviselnek és ez a

különbség a más kultúrába való tartozásukból ered.

3. Jim Jarmusch. Florida, a paradicsom (Stranger than paradise) avagy az

amerikai álom?

„Egy álneorealista fekete komédiát kívántam rendezni egy elképzelt kelet-európai

filmrendező stílusában, akinek kedvence Odzu és aki jól ismeri az ötvenes évekbeli Nászutasok

című amerikai tévésorozatot” – nyilatkozta Jarmusch filmje kapcsán. (Klaniczay 1985)

Klaniczay Gábor szerint „már a fenti idézet is jelzi, hogy Jarmusch beállítottsága egy

kicsit poposan archaizáló. Vissza az ősforrásokhoz, a hőskor művészeihez, mint ahogy ezt már

sokan meghirdették és megkísérelték, de új keretbe foglalni a régi technikákat. Megkapó

neorealista premier plánok, de minden szeretet nélkül. Az arcokon, a mozdulatokban japános

merevség, de minden belső feszültség nélkül. Jarmusch maga „minimalista”-ként jellemzi

feketefehér filmjének stílusát. Valójában helyesebb volna az amatőrfilmezés technikáinak – a

Jonas Mekasig és Andy Warholig visszanyúló amerikai underground-tradíció értékeinek rafinált

és leleményes alkalmazásáról beszélni.” (Klaniczay 1985)

Jarmusch minden filmjében arra keresi a választ, hogy mi történik a szélsőséges helyzetbe

került emberekkel. Nem is igazán a cselekedeteik miértje érdekli – mint a legtöbb rendezőt -

hanem az, hogy hogyan kerülnek bele. Szereplőinek látszólag semmi céljuk sincs az életben, csak

sodródnak az eseményekkel. Gyakran zenészeket választ filmjei szereplőinek, és ez nincs

másként A Florida, a paradicsom című filmjével kapcsolatosan sem.

- 5 -

„Jarmusch mondandója és stílusa egy pontosan körülírható kulturális miliőben

formálódott ki, a hetvenes évek végi és nyolcvanas évek eleji New York-beli nekikeseredett

művész-rockzenész szubkultúrában. Innen jöttek filmje szereplői is.” (Klaniczay Gábor 1985)

John Lurie, akit a filmben Willinek hívnak, zenész-performer, a Lounge Lizards nevű

„áldzsessz” rockzenekar szakszofonosa, az újhullámot követő No Wave érdekes és ismert

figurája, aki gyakori szereplője volt a hetvenes évek végi New York-i szupernyolcas underground

filmeknek is.

Bálint Eszter, akit a filmben Évának hívnak a Magyarországról kivándorolt, és 1978-ban

New York-ban letelepedett Squat színház tagja. Ő nemcsak világsikert ért el darabjaival (Pig,

Child, Fire; Andy Warhol’s Last Love, [Disznó, gyerek, tűz; Andy Warhol utolsó szerelme], Mr.

Dead and Mrs. Free), hanem a New York-i művészeti underground egyik meghatározó központja

lett.

A harmadik főszereplő, Richard Edson, akit a filmben Eddienek szólítnak, szintén zenész,

aki Lydia Lunch kísérőjeként és a legérdekesebben kísérletező nyolcvanas évek eleji New York-i

rockzenekar, a Liquid Liquid tagjaként lett ismert.

E hátom kulcsszereplő mellett a filmben szerepel még Éva nagynénje, Lotte néni, akit Cecilia

Stark alakít.

Amerika... A végtelen lehetőségek hazája. Szabadság. Remény. Tisztelet. Álmok

valóraváltása. Napsütés. Tengerpart. Boldog, mindig mosolygós, elégedett emberek. Ezek a

fogalmak, gondolatok jutnak legelőször az eszünkbe, mikor az Amerikai Egyesült Államokról

esik szó.

Valóban a fentebb felsoroltak jellemeznék ezt az országot? Vagy esetleg arról van szó,

hogy amit nem ismerünk, amihez még nem kerültünk elég testközelbe, az mindig a megtestesült

tökéletességet jelenti számunkra?

Filmek ezrei játszódnak e csodás országban, mindig ugyanazt a képet mutatva a külvilág felé. És

a néző elhiszi: ott minden lehetséges, egész egyszerűen csak akarnunk kell és álmaink valóra

válhatnak. Vajon ez az amerikai valóság?

A Florida, a paradicsom című film egyáltalán nem egy klasszikus hollywoodi film, nem

azt az Amerikát mutatja be, amelyiket mi a filmekből megismerhettünk. A filmben nem a

lehetőségek hazáját véljük felfedezni, sokkal inkább a szomorú valóságot, a realitást, itt egy

színtelen, kiábrándult világgal találkozhatunk. Bár Jarmusch mindvégig Amerika különböző

- 6 -

tájain forgatta a filmet: New York, Cleveland, Florida, mégis az elénk táruló kép nem egyezik

meg azzal a képpel, amit mi eddig az Amerika fogalomhoz asszociáltunk. Ez nem egy

megszokott Amerika. Ha nem tudnánk, hogy a film hol játszódik, összetéveszthetjük a világ

bármelyik tájával. Jarmuschnak éppen ez volt a célja: bemutatni egy teljesen más Amerikát, egy

teljesen más nézőpontból. Őt inkább az otthontalanság, legfőképpen a céltalanság érzése

érdekelte.

Hogy mi történik a filmben? Erre maga Jarmusch is nehezen tudott válaszolni, és

megjegezte, hogy sokkal könnyebb a film stílusáról beszélni, mint arról, hogy valójában miről is

szól és mi is történik benne.

A film három jól tagolt szegmensre osztható, annak függvényében, hogy Amerika melyik

részén játszódik a cselekmény.

3.1. The New World, vagyis az új világ

Filmünk első részének címéből már kiderül, hogy ami szemünk elé fog tárulni az nem

csak nekünk lesz új és szokatlan, hanem szereplőinknek is.

Willie, filmünk központi hőse, már tíz éve kivándorolt Budapestről New Yorkba. Igazi

neve Molnár Béla, de jobban szereti, ha csak Willinek szólítják. Bár nemzetisége magyar, a film

során egyszer sem szólal meg magyarul. Pár éjszakára el kell szállásolnia unokatestvérét, Évát,

aki Budapestről érkezett, úticélja Cleveland. A lány pár napig marad, kibillentve a

szerencsejátékos Williet meglehetősen haszontalan hétköznapjaiból.

„A beszéd a személyiség egyik legfontosabb megnyilatkozási módja; tükör, mely a

személyiségről nagyon sok lényeges vonást tár fel.” (Annus-Lengyel) Talán ez az egyik

legfontosabb gondolat, amit figyelembe kell venni, amikor szereplőink dialógusát elemezzük.

E film nem csak az emigrációban élő magyarok sorsát mutatja be, hanem nyelvükhöz,

illetve kultúrájukhoz való különböző viszonyulásukat és kapcsolatukat is.

A film története csak másodlagos, hőseink nem jutnak messzire, alig tudnak túllépni saját

kicsinyességükön. A film képi világát a valóságos életterek sivársága és üressége határozza meg.

Minden kietlen, szemetes, elhagyatott, lepukkant. Mindenhol üres terek tárulnak szemeink elé.

Az első kép, amit látunk az a new york-i repülőtér, majd New York „kipusztult” utcái. Emberi

hangot nem hallunk. Eleinte a repülőtér zaja hallattszik, majd Jay Hawkins I put a spell on you

- 7 -

című száma, ami többször is elhangzik a film során, különleges hangulatot adva. „A szokásos

háttérzene fokozatosan átalakult zenei idézetté, ahol a zenei anyagnak megmaradt a drámai

funkciótól független jelentése. (...) Egy általános atmoszférát teremt az egész film körül. (...) így

a zenei kíséret önálló jelölőrendszerré kezd válni.” (Kovács 2005. 322)

A film e kezdeti részének története nagyrésze Willie lakásán zajlik, amely csupán

egyetlen szobából áll, illetve betekintést nyerünk a Jarmusch által bemutatott New York kietlen

utcáiba.

Az utcákon alig vannak emberek, vagy egyáltalán nincsenek, s ez az üresség a nézőt

gondolkodásra sarkallja. Jarmusch nem tálalja fel a valóságot, hanem engedi, hogy a nező

döntsön. Szinte nem is mutat meg semmit, mégis sokkal többet megtudunk így. A kép üres, így

nyíltabb és titokzatosabb.

„Az elhagyatott, üres terek használata (...) a szereplőket körülvevő elvont világ érzetét

kelti.” (Kovács 2005. 325)

A nyelvre vonatkozó megfigyeléseimet Walter J. Ong rendszerezését veszem alapul, az ő

nyelvelmélete alapján elemzem a filmben használt nyelvet.

Nemcsak a terek üresek, hanem a szereplők dialógusai is. Keveset beszélnek, csak a

leglényegesebbet közlik egymással. Szereplőinkből hiányzik a lelkesedés, az egymás iránti

érdeklődés, és ez legfőképpen a párbeszédeikben domborodik ki legjobban.

A rövid epizódokban általában két ember beszélget,és többségben vannak azok a jelentek, amikor

Willie beszélget Évával. E két szereplő párbaszéde időben rövid ideig tart, mindig Willie uralja

és irányítja a beszélgetést, hiszen ő az „otthoni”, akihez érkezik a lány.

Párbeszédeikben a nyelv közlési funkciói közül leginkább a tény- és ismeretközlő funkció

dominál, és ritkábban az érzelemkifejezés is felszínre kerül.

„Jarmusch minden egyes jelenetet egyetlen beállításból vesz fel, ami egyúttal lehetővé

teszi, hogy elmélyítse és vizuális egységbe fogja az egyes jelenetek eltérő hangulatát,

atmoszféráját. Ezt a hatást fokozza, hogy a jeleneteket rövid sötét szünetek választják el

egymástól, amitől a film egy mozgóképes fotóalbumra kezd hasonlítani.” (Klaniczay Gábor

1985)

A film e szegmensének legtöbb része Willie lakásán játszódik. A legtöbb jelenet olyan,

mintha egy statikus kép lenne, a kamera nem mozog, a szereplők ki mennek és bejönnek a képbe.

- 8 -

Igy többször előfordul, hogy nem mindig látjuk annak a szereplőnek az arcát, aki épp beszél, csak

annak, akihez beszél, így a hang „kilépik” a képből.

A szereplők nem csak beszédeikkel közölnek információkat, hanem testbeszédeikkel is. Például

Willie zsebretett keze nem csak azt fejezi ki, hogy nem tiszteli beszédpartnerét, jelen esetben

Évát, hanem azt is, hogy félválról veszi ezt az egész helyzetet.

Párbeszédeikből az is kiderül, hogy még idegenek egymás szemében, és gátolni akarják a

közelebb kerülést egymáshoz, az egymás megismerését. Ebből ered párbeszédeik ridegsége.

“Bármilyen nyelven is beszélsz, sosem tudsz mást mondani, mint ami vagy.” (Ralph

Waldo Emerson)

E gondolat tökéletesen illik Willire, eredeti nevén Molnár Bélára, akiről e részletben kiderül

anyanyelvével, illetve kultúrájával való viszonya. Ő a Magyarországról már tíz éve kivándorolt

fiatalember, aki teljesen amerikaivá akar válni, úgy, hogy teljesen beleolvad környezetébe, és

utánozni próbálja a körülötte élőket viselkedésében, öktözködésében, de legfőképpen

beszédében.

A telefonbeszélgetésből, aminek tanúi lehetünk Willie és Lotte néni között, kiderül a két

beszélőpartner viszonya anyanyelvükkel, hazájukkal, kultúrájukkal.

Lotte néni magyarul szólal meg, és mindvégig magyarul beszél Willievel. Willienek nem tetszik

ez a helyzet, a nyelvhasználat, többször is megkéri Lotte nénit, hogy csak angolul beszéljen vele.

A beszélgetés érdekes, hiszen két különböző nyelven folyik a kommunikáció, mégis a felek értik

egymást. Ez azért van, mert mindketten értik azt a nyelvet, amelyiken a másik megszólal.

Beszélgetésük nem mindig folyamatos, mert Willie a magyar nyelven hallott információkat

mindvégig megismétli angolul, és ez késleltei a végkifejletet.

Willie nem akar kapcsolatba kerülni múltjával, ami szorosan összefügött a nyelvel, amit használt.

Ő egy teljesen új világba került, szakítani próbál mindazzal, ami régi, és ezt leginkább

nyelvhasználatával tudja elérni. Nagyon jól megtanulta az ország nyelvét, és ő maga is

megváltozott.

Egy adott pontban kijelenti, hogy: „Én nem tekintem magam a családhoz tartozónak, érted?” E

mondatban kirajzolódik nyelvétől, nemzetétől, kultúrájától való tudatos elidegenedése.

- 9 -

3.2. One year later, vagyis egy évvel később

A film második része már egy időbeli támpontot nyújt nézői számára, tehát mindaz, ami

ebben a részletben történik egy évvel azután van, hogy Éva megérkezett Amerikába.

E részlet úgy kezdődik, hogy Willie és barátja, Eddie egy kártyapartin csalással rengeteg sok

pénzt nyernek és úgy döntenek, hogy mivel semmi más dolguk nincs, meglátogatják az

időközben munkába állt „idegen” rokont, vagyis Évát, Clevelandban, illetve Lotte nénit, akinél

Éva lakik. Lotte néni örömmel fogadja a már tíz éva nem látott Molnár Bélát, és barátját. Ételt és

szálást biztosít nekik meghatározatlan időre. E részlet Willie és Eddie távozásával zárul, akik

Clevelandban hagyják Évát, Lotte néni „zsarnokoskodása” alatt.

E szegmensnek a címe árulkodó, hiszen azt sugallja, hogy az ember időközben változik,

új tapasztalatokra tesz szert, több mindent megismer, és ez hozzásegít abban, hogy másként

tekintsen a világra.

Az események többsége Clevelandba játszódik, de ez a kép nem különbözik attól a képtől, ami a

nézőt New Yorkban fogadta. Ugyanaz a sivárság, kietlenség uralkodik Cleveland utcáin, mint a

nagyvárosban. Egyetlen változás az időjárás, ugyanis Clevelandban tél van, fagy, és hó borít

mindent.

A történések többsége Lotte néni házában játszódnak. Ez a lakás már jóval otthonosabb,

mint Willie new york-i lakása.

Itt már több szereplővel találkozunk, így elkerülhetetlen az, hogy többet is kommunikáljanak

egymással. A párbeszédekben nagyobb szerepet kap Willie mellett Eddie, aki Willie kissé

szórakozott, de jó humorral megáldott amerikai barátja.

A kettőjük dialógusaiban mindig Willie az irányító, ő uralja a beszédet, ő hozza a döntéseket,

Eddie úgymond alárendeli magát Willienek. De mindezt azért teszi, mert sorsuk hasonló.

Egyiknek sincs munkája, csak tesznek vesznek, és ebben a semmittevésben társak lehetnek.

Beszélgetésük felépítése általában abból áll, hogy Eddie feltesz egy egy kérdést Willinek, Willie

pedig válaszol. Néha félválról, néha komolyabban, néha közömbösen, és van amikor egy

mosollyal, egy tekintettel.

A kameramozgás itt is különös szerepet tölt be, főleg azokban a jelenetekben, amikor

Willie és Eddie utaznak Cleveland felé. Az utazás során a kamera mindig az autón „belül” van, és

a két fiatalembert hátulról filmezi, úgy, hogy az arcukat a néző nem látja, csak néha néha a

- 10 -

profiljukat. Csak a hangjukat halljuk. Ez egy érdekes technika, hiszen ebben az esetben a néző

úgy érzi magát, mintha ő is része lenne ennek az utazásnak, az autó hátsó ülésén ülve, és így

mindent látva. Nem csak azt, amit a két szereplő lát, vagyis az utat, amelyen haladnak, hanem a

két szereplőt is.

Szereplőink párbeszédében már nem csak a nyelv tény- és ismeretközlő funkcióját véljük

felfedezni. Itt már erőteljes szerepet kap a nyelv érzelemkifejező funkciója is. Ez azzal

magyarázható, hogy szereplőink jobban megismerték egymást, közelebb kerültek egymáshoz,

vagy esetleg arról lenne szó, hogy az idő, az a bizonyos egy év átértékelte bennük a dolgokat,

egymáshoz való viszonyulásukat?

Éva és Willie dialógusai is már egy más hangulatot sugallnak. Willie már nem az a

nagyvárosi fiú, aki lenézi az Új világba érkező lányt. Egymásra mosolyognak, nevetgélnek

együtt, örülnek annak, hogy újból találkoztak. Egy adott pillanatban Willie viccet is akar

mondani Évának, bár ez balul sül el, ugyanis nem emlékszik jól a viccre, és ezen is csak

nevetnek, mintha régi jó barátok volnának.

Ebben a részletben megjelenik egy újabb szereplő, akinek eddig csak a hagját hallottuk, ő

Lotte néni a Magyarországról már jó ideje kivándorolt nagynéni.

„Lotte néni persze megkapóan hiteles – akár Jeles András is filmezhette volna – szinte

megható, hogy őszinteségében még annak sem tud ellenállni, hogy időnként elégedetten bele ne

mosolyogjon a kamerába, mely őt filmezi – de számunkra ő inkább a jólismertség hol kedélyes,

hol fanyar hangulatát idézi fel.” (Klaniczay 1985)

Ő az, aki az idegenben is próbál megmaradni magyarnak, s ez nem csak nyelvhasználatából

tűnik ki, hanem viselkedéséből is. Magyar ételeket főz, és bőségesen megvendégeli a hosszú utat

megtett fiatalembereket.

Ismét megjelenik a nyelvi kettősség, de itt már egy érdekesebb jelenségnek lehetünk

tanúi. A magyar és az angol nyelv között már nincs meg az a merev határ, mint az előző részben.

A két nyelv közötti határ kezd elmosódni, és ez főleg Lotte néni beszédéből tűnik ki igazán, aki

próbál magyarul beszélni, de érződik, hogy nagy hatással van anyanyelvére az idegenben

használt nyelv.

Már Éva sem szólal meg magyarul, és őt is idegesíti akárcsak Williet, hogy Lotte néni

makacs kitartással magyarul beszél velük. Éva az eltelt egy év alatt nagyon jól megtanult angolul,

ez főként akkor figyelhető meg, mikor telefonon beszél. Míg az első részben arra kéri a telefon

- 11 -

másik oldalán levő beszédpartnerét, hogy lassabban beszéljen, most már magabiztos

könnyedségel beszél féltékenykedő udvarlójával telefonon.

Willie ez idő alatt olyan jól eltudta titkolni származását az Új világ előtt, hogy még Eddie

sem jött rá, hogy barátja valójában magyar. Ez abból adódott, hogy Willie olyan tökéletesen tudta

utánozni az amerikai életstílust, illetve nyelvet, hogy szinte észrevétlenül vált amerikaivá, olvadt

be a társadalomba.

3.3. Paradise, vagyis Paradicsom

A film harmadik része különös fordulatokat rejt magában szereplői sorsára nézve.

Willie és Eddie egy hirtlen jött ötlettől vezérelve nekivágnak Floridának, Évát is magukkal

cipelve. Florida számukra maga a testet öltött paradicsomot jelenti, legalábbis a fejükben. Egy

olcsó motelszobában szállnak meg, másnap Willie és Eddie egy agárversenyen elvesztik az

összes pénzüket. Álmuk összedőlt, pénz nélkül nincs mit csináljanak Floridában. Hiába jutottak a

Paradicsomba, pénz nélül senkik. Éva egy kalapot vásárol, és sétálni indul a tengerpartra. Egy

furcsa kinézetű férfi összetéveszti valakivel, és a kezébenyom egy halom pénzt. Éva összepakol,

és indul a reptérre, egy levelet hagy a fiúknak, melyben értesíti őket távozásáról. A két

fiatalember egy lóversenyen ismét pénzt nyertek. Mivel Évát már nem találják a motelben, utána

mennek a reptérre. Willie jegyet vásárol, hogy lehozza Évát a gépről, de itt a történet egy érdekes

fordulatot vesz: Éva helyett Willie utazik vissza Magyaroroszágra, Éva pedig Amerikában marad.

Filmünk utolsó részének címe valami nagyon jót, kellemeset sugall, a néző úgy érezheti,

hogy végre minden jóra fordul, s csak a végén derül ki, hogy a cím kissé ironikus.

Az események Floridában játszódnak, pontosabban egy olcsó motelszobában és annak

környékén. Ez a hely sem különbözik az eddig bemutatott New Yorktól és Clevelandtől. Ez a

hely is ugyanolyan sivár, puszta, mintha itt is a semmi közepén lennének. Itt is az üres terek

dominálnak, de ez már figyelemfelkeltő, hiszen mindenkiben egy olyan kép van Floridáról, mint

ahogy Eddie is fogalmaz: „Az gyönyörű hely. Fehér tengerpart, lányok bikiniben, Cape Carneval,

Miami Beach, pelikánok és flamingók, bizarr madarak.” Jarmusch lehangoló képet fest az Igéret

földjéről.

E részben a már ismert szereplőkkel találkozunk: Évával, Willievel és Eddievel. A

kommunikáció e három szereplő között zajlik, de mint az eddigi két részben, a kommunikációt

- 12 -

Willie uralja és irányítja. Mindig az ővé az utolsó szó, úgy is lehet fogalmazni, hogy Éva és

Eddie alá vannak rendelve Willie akaratának. Bár Eddie és Éva néha szóban tiltakoznak és

lázadnak az „uralom” ellen, végül mindig Willie győz.

A dialógusok legtöbbször folyamatosak, de fellelhető olyan párbeszéd is Willie és Eddie

között, ahol nincs folyamatosság. Ez olyankor jön létre mikor Eddie egymásután teszi fel a

kérdéseket, de Willie nem hajlandó válaszolni, mert túl elfoglalt, így a párbeszédnek nincs egy

végkifejlete.

Ismét a nyelv tény- és ismeretközlő, illetve érzelemkifejező funkciója érvényesül,

akárcsak a második részben.

A kamera ismét statikus állapotot vesz fel, csak egy pontból látjuk a történéseket, a

szereplők azok akik mozognak.

Szereplőink már csak angolul beszélnek egymással, meg sem szólalnak magyarul. Az

egyetlen kacsolat a magyar nyelvel a levél, amit Éva ír Willinek magyarul, melyben közli, hogy

elment a repülőtérre.

A történet nem lezárt, cselekménye nyitott végű, de nem csak a cselekmény maradt

nyitott, hanem a szereplők sorsa is abban a világban, amelyet maguknak választottak.

„A nyitott végű szerkezet gyakran a történetben megjelenő kiszámíthatatlanságból vagy

bizonytalanságból következik.” (Kovács 2005. 102)

4. És végül...

A film eredeti címe, Stranger than paradise (szó szerinti fordítása: Idegenebb, mint a

paradicsom) már előrevetíti, hogy amit látni fogunk az nagyon különös és szokatlan lesz. A

címben már megfogalmazódik egy helyzet, egy életérzés: maga az idegenség érzése.

Nem csak a hely idegen, ahova szereplőink mentek, hanem az egymással való

kapcsolatuk is, s ezen a helyzeten nem igen akarnak változtatni. Ez a hozzáállás, mint láttuk,

főként a beszédben, a nyelvhasználatban nyilvánult meg. Annyira idegenek egymással szemben,

hogy legtöbbször még arra sem méltatnak, hogy egyazon nyelvet beszéljenek. S ha ez mégis

sikerül, azért van, mert egy valaki mindig feladja önmagát.

Nem találják a közös hangot, a közös nyelvet. Bár értik egymást, mégis más a céljuk.

Willie múltjától, s így nyelvétől próbál elszakadni és beolvadni az amerikai társadalomba, míg

- 13 -

Lotte néni vagy éppen Éva az idegenben is próbálnak önmaguk maradni, nem adván fel teljesen

anyanyelvüket, és főleg nem tagadják meg ezt. Közben folyamatosan ismerkednek az idegen

kultúrával és nyelvel.

„Döbbenjünk rá arra, hogy létezik egy ilyen Amerika is, továbbá vegyük észre, hogy

tegnapelőtti, s tegnapi romantikus elvágyódásaink mai megfelelője ebbe a megnevezhetetlen

sivárságba vezet.” (Klaniczay 1985)

A film fő cselekménye mégis a lelkekben zajlik. Az otthontalanság, kiábrándultság és

csalódottság talán Jarmusch egyetlen másik filmjében sem lett ennyire finoman bemutatva.

Ez a kettős nyelvhasználat az idegenbe kivándorolt emberek anyanyelvének sorsát is

fölvázolja, ecseteli, méghozzá nagyon valósághűen. Ez nem egy egyéni, különleges helyzet, ez

egy egyetemes szituáció, probléma. Minden idegenbe kivándorolt ember nyelvhasználatára

érvényes.

Mit képes az ember feladni egy jobb életért, egy jobb világért, egy (amerikai) álomért? A

válasz egyszerű: saját anyanyelvét.

Dolgozatomat Márai Sándor gondolatával zárnám, melyet a Gyertyák csonkig égnek

című regényében fogalmaz meg: “Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat.

Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi

szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk

mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk.”

- 14 -

Képmelékletek:

1.Florida, a paradicsom



- 15 -



- 16 -


- 17 -

Szakirodalom:

BAZIN, André:

Korunk nyelve 74-79. In: Mozgóképkultúra és médiaismeret szöveggyűjtemény

GILLES Deleuze:

Cinema 2 The time image London, The Athlone Press, 225-261.

KOVÁCS András Bálint:

2002 A film szerint a világ. Palatinus

KOVÁCS András Bálint:

2005 A modern film irányzatai. Az európai művészfilm 1950-1980. Palatinus

PETHŐ Ágnes:

2002 Képátvitelek. Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből. Kolozsvár, Scientia

PÉNTEK János:

1988 Teremtő nyelv. Bukarest, Kriterion

SOUKUP, Paul A. (managing ed.):

2004 Walter J. Ong, S.J. A Retrospective. Center for the Study of Communication and

Culture

KLANICZAY Gábor:

1985 Florida, a Paradicsom-Különös idegenség kerestetik. Filmvilág/december

http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5947 Letöltés időpontja 2008. április 25

- 18 -

NYELVI KETTŐSSÉG AZ IDEGENBENetdk.adatbank.transindex.ro/pdf/many_solymosi.pdf · film olyan művészet, mint az irodalom, amelynek elsődleges anyaga a nyelv." (Bazin 1999. 74)

Documents