Az ima, a meditáció és a Miatyánk magyarázata Nérei Ödöntől A Keleti Csillag-Rend kiadványa 4. füzet 1917.
Az ima, a meditáció
és a Miatyánk magyarázata
Nérei Ödöntől
A Keleti Csillag-Rend kiadványa
4. füzet
1917.
2
A „Keleti Csillag-Rend” kiadványa alapján készített
reprint változat
2004. Számítógépes szövegbevitel: Fáy Gábor
3
Ima vagy meditáció
E két szó használata és értelmezése az okkultizmussal foglalko-
zók között némi fogalomzavarra vezet, s ezért célszerűnek látszik,
hogy foglalkozzunk azzal, hogy mint és hogyan kellene magyarázni
azt a ténykedést, melyet e szavakkal illetni lehet.
Az ima szó az, mely a magyarban semmi kétséget nem hagy
hátra, amikor azt jelezzük ezzel, hogy a magát függőségben elismerő
emberi lény egy nálánál hatalmasabb Lényhez kíván felemelkedni,
avagy e Lénytől valamit elérni óhajt. A magyar szó értelmezésében
tehát az imában oly közvetítő eszközt kell elismerni vagy feltételezni,
mely az egyént arra képesíti, hogy akár közvetlenül, akár közvetve
magasabb erőhöz jusson, avagy arra képesíti őt, hogy segítséget kap-
jon, hogy kéréseinek teljesítését elérje.
Az ima tehát a közönséges fogalomban erősít, akár úgy, hogy
mibennünk fejlődik ki az erő, akár úgy, hogy erősebb, hatalmasabb
Erőkkel jövünk az ima segítségével összeköttetésbe.
És tényleg azt látjuk, hogy minden vallásban az imának ez a
rendeltetése, mert a vallások az emberiséget arra tanítják, hogy az imá-
val az őt teremtő és fenntartó Istenséghez kell fordulnia, mely minde-
neket teremtett.
Ha az imának ily értelembeli hatását tekintjük és kutatjuk, ak-
kor azt állapíthatjuk meg, hogy az, aki magát „gyengének”, vigasztal-
4 hatatlannak, reménytelennek, sze- rencsétlennek, stb. tartja, de erős
vallási érzülete van és ebben az érzületben olykép tud imádkozni, hogy
abban mintegy felolvad, elmerül -, az erősítést, vigaszt, reményt és
megnyugvást talál. Így olvassuk ezt sok hiteles leírásban és így kell
ennek lennie, mert különben az idők folyamán az imának a szokása
kijött volna a divatból, mert csak az tartja magát, aminek létjogosultsá-
ga van. Az ima hatásosságára az is vall, hogy kivétel nélkül minden
oly vallásban megtalálható, mely egy magasabb Lényt elismer, tanít.
Az a körülmény, hogy az ima formájának, szófűzésének, tartalmának,
stb. külsőségeinek más és más alakja van – aszerint, amint azon vallás,
amely azt előírja, az idők folyamán kialakult – nem változtat semmit a
belső értékén, mert az okkultizmus tudja és vallja, hogy nem a szavak
betűjében rejlik az erő, hanem azon gondolatban, amely a betűkből álló
szavakat formálja. Eltekintve attól, hogy szorosan véve az imát nem is
kell hangos szavakban elmondani, mint azt a vallások egyike-másika
tanítja, amint azt okkult szempontból el is kell fogadni.
Vannak az imának is elfajzásai, mint azt bizonyos vad népeknél
találjuk, vagy amint azt fejletlen népeknél látjuk, amikor az imádkozás
könnyebb elvégzésére még gépeket is konstruálnak, mely gépek sem-
mivel sem hathatósak annál, ha az imákat szánkkal gépiesen ledarál-
juk, anélkül hogy az elmondott szavak értelmével tisztában lennénk,
vagy azok értelmére gondolnánk. Az igazi vallási fogalomban elmon-
dott imának tehát teljesen átérzettnek kell lennie, s ilyenkor az emberi
lény mintegy az imában f e l o l v a d, az imával e g g y é lesz.
Az okkultizmus ismeri azon hatást, amikor az erős gondolat az
ember egész fizikumát átjárva abban kifejezést is nyer, mert a gondola-
tok élőlényekké válván az emberi lény ténykedésének felelnek meg.
Ily gondolatformák aztán jó vagy rossz, mondjuk inkább így: t ö r v é -
n y e s e n, lényüknek megfelelő hatásukat azzal éreztetik, aki nekik
életet adott. Az okkultizmus tanításai szerint az ily „gondolat-lények”
kiáradván az ember lényéből, ha elég erősek, eljutnak kitűzött céljuk-
hoz és onnan ismét visszatérnek azon forráshoz, ahonnan kiindultak.
Azt el kell mondani, hogy az ima is lehet „jó” vagy „rossz” ér-
telemben elmondott vagy elgondolt! Így tehát ennek megfelelően fog
hatni és működni. Hogy aztán nem minden elmondott vagy elgondolt
imának van meg a kívánt hatása, az nem attól függ, hogy van-e egyál-
5 talában hatásos ima, hanem sok oly mellékkörülménytől, melynek
tárgyalása ezúttal elmaradhat. Csak annyit kell megjegyezni, hogy a
hatástalan imának az oka abban is rejlik, hogy törvénytelen volt és az
illetőnek nem is volt meg a kellő lelki ereje, hogy kifelé hatni tudjon.
Azonban, és ezt ki kell emelni, miután már egy gondolat-lénynek életet
adott, ez élni is kíván s ezért visszaható erejével azon forráshoz tér
vissza, amelyből kikerült.
Így aztán egy rossz gondolat vagy ima nem árthat annak, aki el-
len intézve volt, de árt annak, aki kigondolta, elimádkozta, mert vissza-
térve hozzá, új hasonló gondolatok, vagyis imák szülő okává válnak. A
jó gondolat, vagyis ima ugyan szintén nem fog megfogamzani, ha al-
kotójának nem volt elég ereje, meggyőződése, de visszatérve a kiindu-
lási ponthoz, ott ismét olyan gondolatoknak, imáknak okozója lesz és
így folytatólagosan jót és üdvöset teremt.
Ehhez még csak azt kell hozzáfűzni, hogy „imádkozni” vagy
gondolkodni lehet anélkül is, hogy a szavakat hangosan elmondjuk és
egyáltalán anélkül, hogy sok szót mondjunk, így tehát lehet „egy” szó-
val és „szó nélkül” is imádkozni! És – talán – az az igazi ima, ha az
emberi lény ily módon tud felolvadni egy gondolatban, mely őt min-
dentől, ami rá nézve káros, el tudja távolítani oda, ahol boldogságát és
tökéletességét megtalálhatja. Ha így tudunk imádkozni, gondolkodni,
akkor az okkultizmus szerint is eggyé tudunk lenni belső lényünkkel,
melyet az okkultizmus az Istennel közösnek ismer, mert az okkultiz-
mus is elismeri azt, amit Pál apostol mond (1. Korint.III.16):
„….Avagy nem tudjátok-e, hogy ti az Istennek temploma vagytok, és
az Isten Lelke lakozik ti bennetek?” Eszerint tehát ha imánkban belső,
igazi Lényünkhöz fordulunk és mintegy elmélyedünk magunkba, elfe-
ledve földiségünket, akkor lesz a leghatásosabb az imánk, a gondola-
tunk.
A kereszténység tanításai alapján álló vallások is így értelmezik
az igazi imát.
Lássuk mármost, mit kell értenünk a „meditáció” szó alatt
ugyancsak okkult értelmezésben.
A „meditáció” szó nyilván az angolból vagy franciából került
az okkultizmus szótárába és szószerinti fordításban: s z e m l é l ő –
d é s, e l m é l k e d é s, g o n d o l k o d á s szavakkal adható vissza.
6 Nyilvánvaló, hogy az ok- kultizmus azon igyekezetében,
hogy „tudományosan” kutassa a lét problémáit, igyekezett kerülni
minden olyasmit, ami őt – az okkultizmust – pietisztikus irányzat szí-
neiben tüntetné fel, és azon látszatot kelthetné, mintha egy új vallást
akarna létesíteni, amikor a túlvilági életet is kutatja.
De mert az okkultizmus kutatásaiban megtalálta azon „igazi”
belső embert, akit a vallások is többé-kevésbé tanítanak, csak termé-
szetesnek kell tartanunk, ha ezen belső emberi lény felismerésében
megállapította, hogy ehhez kell fordulnunk, ha az élet rejtélyeinek
felismerésére vágyunk. Ezt pedig csakis e l m é l k e d é s, s z e m l é -
l ő d é s, g o n d o l k o d á s útján érhetjük el! Mi sem természetesebb
tehát, hogy az okkultizmus erre fektetvén a fősúlyt, egy olyan szót ke-
resett, mely egyesítvén magában mind a három fogalmat, kifejezze azt,
amit az okkultizmussal komolyan foglalkozónak el kell érnie, ha teljes
eredmény a célja.
A „meditáció” tehát ezen értelmezés szerint nem egyéb, mint
keresése azon összeköttetésnek, mely a külső embert tulajdon belsejé-
vel, igazi Lényével közvetlen összeköttetésbe hozza, hogy ezáltal tisz-
tánlátóvá, a mindenséget megismerővé válhassék.
Azon oktatások közt, melyek az okkultizmus szerint, különösen
a teozófiai tanokban a meditációra vezetnek, az egyik legelső és leg-
fontosabb azon igyekezet, hogy képessé legyünk akképp elzárni ma-
gunkat, hogy külső benyomások ne zaklassák gondolatvilágunkat, és
teljesen elveszítsük külső környezetünket nemcsak lelki, hanem testi
szemeink elől is. De ne veszítsük el azon hatalmat, hogy ezen elzárkó-
zásból bármely pillanatban, minden megrázkódtatás nélkül ismét vis--
szatérhessünk normális állapotunkba.
A meditáció állapota tehát azon képesség, mellyel tudatos bete-
kintést nyerünk nemcsak az asztrális síkra, hanem még ezen túlra is.
Ekkor tudunk oly felismerésekre jutni, melyek közelebb visznek létünk
céljához. Ily állapotban ismerjük fel azon lelki és szellemi szükséglete-
inket, melyeket el kell érnünk, hogy fejlődésünket elősegítsük. A „fel-
ismerés”-ben benne van aztán a képesség is azon eszközök megterem-
téséhez, melyek a célhoz vezetnek Ezért mondja az okkultizmus, hogy
a meditáció erősebb segítőeszköz az imánál, mert t u d a t o s s á ké-
pezi az ember belső lényét és így igazolja azon közismert mondást,
7 hogy „segíts magadon és Isten is megsegít”. Mert ha magamban
felismerem, hogy Istentől származtam, már megszereztem a leghatal-
masabb segítőtársat, magát az Istent. És azon tudat, hogy „isteni” va-
gyok, ha igazi értelmezésben jut benső tudatomba, kizárja, hogy alan-
tas gondolatok vegyenek erőt rajtam. De – persze – számításba véve az
emberi gyengeségeket, nincs kizárva, hogy ezen megszerzett gondolat
nagyzóvá tegye az emberi lényt, és a hibás értelemben gyakorolt medi-
táció ép oly veszély rejt magában, mint a rossz irányú ima. A meditá-
ció alkalmával is érintkezésbe jutunk az asztrális síkon azon lények
gondolataival, akiknek gondolkodása a miénkkel rokon, egyforma és
azok megerősítvén a mi gondolatainkat, jó vagy rossz irányba vezetik
őket. Ha visszatérünk meditácionális elmélyültségünkből, könnyen azt
hisszük, hogy magasabb befolyásoknak engedünk, amikor saját kíván-
ságainkat, testi vágyainkat és szenvedélyeinket követjük, mint olyano-
kat melyekre felsőbb helyről kaptunk biztatást. Holott nem történt
egyéb, mint az, hogy sajátosságunk vonzására feleltek azok a lények,
akik velünk egyformán gondolkodnak, s a hasonlóság törvényénél fog-
va az ő társaságukban töltöttük el elmélkedésünket és saját gondolata-
inkban nyertünk megerősítést. Ez természetesen a jó irányban is meg-
történik, amikor aztán előnyünkre vezet.
Az elmondottak szerint tehát „ima” és „meditáció” nem egyéb,
mint két különböző formája azon igyekezetnek, mellyel az emberi lény
összeköttetést keres egy magasabb Lénnyel. Hogy milyen célból az az
egyéntől függ.
Aki imádkozik, az legtöbbször (nem mindig) egy tőle függet-
len, külsőleg elképzelt magasabb Lényhez fordul.
Aki meditál, feltételezi, hogy egy nagy mindenségnek parányi,
része, és keresi az összeköttetést azon forrással, melyből származik.
Mind a két esetben történhetik ez ö n z ő vagy ö n z e t l e n
célból, és eszerint az ima vagy a meditáció hasznos vagy káros lehet.
Így tehát mind a két fogalom alatt egy és ugyanazon tényke-
dést, igyekezetet, kísérletet értjük, mely az embert bizonyos tekintet-
ben segítheti, erősítheti, fejlődésre képesítheti, vagy éppen az ellenke-
zőjét okozhatja. Az emberi lény ebbéli ténykedése attól függ, hogy
milyen értelemben, milyen szándékkal és törekvéssel viszi ezt keresz-
8 tül. Az aztán, hogy a saját tanul- mányai alapján vagy pedig mások
tanításai, és útmutatásai szerint jár el, teljesen mellékes.
Hasonlítani lehet még az imát azon lépcsőhöz vagy létrához,
melyen az emberi lény felfelé törekszik az Istenhez.
A meditációt pedig azon célból végzett gyakorlatnak lehetne
nevezni, hogy megszokottsággá váljék az a gondolat, melytől fejlődé-
sünket várjuk.
Az ima belsőnket egy külsőleg elképzelt vagy kialakított hata-
lomhoz vezeti.
A meditáció gondolatunkat, külsőségünktől, mely csak ideigle-
nes, belsőnkhöz kívánja elvezetni, mely örök.
Mind a két módszer eredményes lehet, aszerint amint azt hasz-
nálni és űzni tudjuk. De mind a kettő kárunkra van, ha nem helyesen
alkalmazzuk.
Minden tehát értelmünktől és azon akaratunktól függ, hogy a
helyes utat keressük.
Miután pedig minden emberi lénynek megvan a külön fejlődési
útja, mindegyiknek keresni kell a részére megfelelőbbet, mert csak
ezen bír haladni.
9
Az Úr-Imájának okkult
értelmezése
Jelige: Máté VI. rész, 5. – 13. vers: „És ami-
kor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik
a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva
szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek.
Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig
amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és aj-
tódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon
van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyil-
ván. És amikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek
mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok
beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezek-
hez hasonlók, mert jól tudja a ti atyátok, mire van
szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. – Ti azért így
imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a
földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg ne-
künk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen
10 mi is megbocsá- tunk azoknak, akik ellenünk vét-
keztek, és ne vígy minket a kísértetbe, de szabadíts
meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hata-
lom és a dicsőség mindörökké. Amen!
Hány millió ember mondja el naponként a Miatyánkot, nem
gondolva semmit azon szavak belső értelmére, melyeket gépiesen
mormol! Hányan végzik imájukat úgy, mint egy olyan feladatot, me-
lyet kénytelenségből végeznek, miközben üzletükön, avagy szórakozá-
sukon jártatják gondolataikat!
Mindez pedig azért van, mert az emberek nem törekednek min-
den szónak és az azokból alkotott mondatoknak belső, úgyszólván tit-
kos, föl nem fedett értelmét is magukévá tenni.
Mindenki tapasztalhatta már, hogy ha valamit leír, legyen az
bár csak egy egyszerű levél, egyrészt időbeli, másrészt célszerűségi
okból nem képes vagy nem szándékozik minden gondolatát, mely a
tárggyal kapcsolatos, papírra vetni. Legyen a tárgy még oly alaposan
kidolgozva, az író bizonyára még többet is tudott volna róla írni.
Ha ezt így elfogadjuk, akkor elképzelhető, hogy egy, szavakban
rövid elbeszélésben vagy jelenésben nem foglaltatik benne az írónak
vagy az elbeszélőnek minden gondolata, melyet a tárgyról magának
elméjében kialakított.
Mindazonáltal a le nem írt gondolatok ott rejlenek a sorok kö-
zött, a leírt szavakban, és a figyelmes olvasónak, aki azokat gondolatá-
ba felidézni óhajtja, elméjében megjelennek a gondolat-asszociáció
törvénye alapján.
Okkult törvény, hogy a mindenségben semmi sem vész el, még
a gondolat sem. Így azon gondolat, mely valakinek az agyában meg-
született, örökéletű, és rokon-agyban ismét felszínre kerülhet, ha ezt e
rokon agy tulajdonosa is úgy kívánja.
Ennek az állításnak helyességét avagy valószínűségét megálla-
píthatjuk azon tapasztalat alapján, hogy ha valakinek levelét többször
átolvassuk, akkor tartalmát jobban megértjük, mint első olvasáskor. Ez
onnan van, hogy a sorok közötti – le nem írt – gondolatok rezgései
agyunkban bizonyos képzeteket támasztanak, amelyekről közönsége-
11 sen számot adni nem tudunk, mert ezt a jelenséget nem részesítjük
kellő figyelemben.
Ha ezen szempontból olvasunk valamit, akkor az olvasottat
mindig tökéletesebben fogjuk megérteni.
Ha már most a bibliát általában, de a Miatyánkot különösen,
ezen úgynevezett okkult szempontból olvassuk és tanulmányozzuk,
akkor sok mindent fogunk benne felfedezni, és belőle kiolvasni, ami a
felületes olvasás mellett szemünk és értelmünk előtt rejtve maradt.
Így példádul bizonyára kevesen vették észre, hogy a Miatyánk
már külső formájára is egy nagy okkult törvénynek felel meg, amen--
nyiben hét fő mondatra oszlik meg, azaz hét fő alkatrészből áll.
Ezen hét részt a következőkben találjuk meg:
az e l s ő részben o d a a d á s t találunk, amidőn azt mond-
juk, hogy:
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te ne-
ved”.
a m á s o d i k b a n m e g n y u g v á s t fejezünk ki imígy:
„Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben,
azonképpen itt a földön is”.
a h a r m a d i k b a n k é r e l e m foglaltatik: „A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma”.
a n e g y e d i k b ű n b á n á s t jelent azzal, hogy: „És bo-
csásd meg a mi vétkeinket”,
az ö t ö d i k a k i b é k ü l é s érzésének a kifejezése: „mi-
képpen mi is megbocsátjuk azoknak, akik ellenünk vétettek”,
a h a t o d i k b a n v é d e l e m é r t esdünk: „És ne vígy
minket a kísértetbe”, végül
a h e t e d i k b e n m e g v á l t á s é r t reménykedünk: „de
szabadíts meg minket a gonosztól”.
Ebben a hét mondatban találjuk – dióhéjban – összefoglalva
mindazokat a követelményeket, melyek mellett életünket berendezni
kellene, hogy Krisztus tanításának megfelelően követői lehessünk. Ha
mindazt, amit ezen rövid mondatokban összefoglalva találunk, belső
értékük szerint átélni is követni tudjuk, akkor fejlődésünk törvényes és
tökéletes lesz.
12 Kutatnunk kell tehát, hogy mi ezen mondatoknak a belső
tartalma, s ha ez sikerül, tanításait is, aki ezt a felséges imát nekünk
adta.
Egyszerűen magyarázva azt találjuk, hogy o d a a d á s s a l
kell lennünk Isten törvényeihez.
- m e g n y u g v á s s a l kell lennünk egy felsőbb akaratban,
- k é r n ü n k kell életfenntartásunkhoz a legszükségesebb
eszközöket,
- b ű n b á n á s t kell éreznünk azon törvénysértésekért, me-
lyeket akár tudatosan, akár tudatlanul is elkövettünk,
- k i k e l l b é k ü l n ü n k embertársainkkal minden kö-
rülmények között, ebben rejlik az általános emberszeretet,
- v é d e l m e t kell keresnünk gyengeségünk tudatában, az
ellentétes erőkkel szemben, amelyeket mérlegelni sem tu-
dunk, mert többnyire láthatatlanok, és végül
- a m e g v á l t á s b a n bízva, ernyedetlenül kell haladnunk
kitűzött utainkon.
Lássuk már most, mit mondhatnak nekünk az egyes mondatok,
ha azokat okkult értelemben vizsgáljuk, és belső értelmüket keressük.
„Mi Atyánk!” Nemde, ebben a „fiúság” érzetének a felkiáltása
van, amikor az elvesztett Atyát megsejti, megérzi, amikor hosszú tá-
vollét után az atyai hajlékhoz vezető útra lép és közeledik az atyai ház
küszöbéhez. Így kell éreznie annak, aki ezen ima első szavait ajkára
veszi. De csak akkor érezheti ezt, ha nem gépiesen, gondolkodás és
érzés nélkül mondja ki e szót, hogy Atyánk, mint betanult szót, hanem
átérzi annak belső értelmét.
Ugyanis az Atya szó belső értelme az volna, hogy rokonságban
érezzük magunkat Azzal, akit e szóval megjelölünk. Földi értelemben
sem nevezhetünk mást atyának, mint akitől függő helyzetben érezzük
magunkat. Ha már testileg véve elismerünk egy atyát, kitől testiségün-
ket nyertük, mennyivel inkább kell elismernünk okkult kutatásaink
alapján Atyánkul azt, akitől örökéletű szellemünket nyertük!
Amint tehát földi atyánktól is függünk, földi törvények szerint,
annál inkább kell ezen helyzetünket olyannak ismerni el azzal szem-
ben, akit szellemi értelemben vallhatunk Atyánknak. Amint az enge-
delmes és atyja törvényeit szem előtt tartó gyermek, földi értelemben,
13 az atya kedvencéül tekinthető, akképp kell törekednie a szelle-
miségét felismerő emberi lénynek, hogy szellemi atyjával is íly kedve-
ző viszonyba jusson.
Az „Atya” megszólítás tehát a legszentebb érzelmeket kell,
hogy felkeltse abban, aki hozzá viszonyítva fiú-nak érzi magát és azzal
a kifejezéssel, hogy
„s z e n t e l t e s s é k m e g a t e n e v e d” óhajt közeledni
ahhoz, akinek hódolatát kifejezni akarja, mert ez a megszólítás a leg-
szentebb érzelmeket kelti fel abban, aki magát fiúnak, az Atya fiának
kezdi érezni, minden, ezen szóba foglalható értelemben.
Amint földi értelemben vett atyánkkal szemben is a gyermeki
hódolatot minden körülmények között kimutatni törekedünk, akképp,
sőt még jobban kell törekednünk ezt mennyei Atyánkkal szemben is
kimutatni. Mily öröm és boldogság uralkodik egy oly földi családban,
ahol a gyermekek szeretettel övezik körül a családfőt, az atyát, men--
nyire törekedik egy atya a hozzásimuló gyermekeit minden tőle telhető
kedvezménnyel ellátni, és így a szeretetet viszonozni! Mennyivel in-
kább várható ez azon mennyei Atyától, akit mint a legfőbb Szeretetet
ismerhetjük meg, ha erre vágyódunk!
Ha tehát mi az Ő nevének megszentelését óhajtjuk és kívánjuk,
akkor ezen tényünkkel egyúttal kifejezzük Hozzá való ragaszkodásun-
kat, Őt szentnek ismervén el. Szentnek, mert Ő benne látjuk megteste-
sülve mindazt, amit emberi lény magasztosnak és követendőnek láthat
és tudhat. Ebben az óhajunkban kifejezésre jut az is, hogy érdemesek
akarunk lenni az Ő atyai jóságára és hozzánk való hajlamára. Ebben
nyilvánul meg azon igyekezetünk, hogy parancsait, törvényeit elismer-
ve, azok betartására magunkat köteleseknek tartsuk és így azokat kö-
vetni is törekedjünk. Meg volt írva, hogy: „Istennek nevét hiába ne
vegyed!” Oly szent volt még a neve is, hogy annak a kiejtése a zsidó
törvények szerint meg volt tiltva! Ők féltek az Istentől, mert egy ha-
ragvó Istent ismertek csak, akinek a nevét sem volt szabad kiejteni.
Krisztus azonban megtanított bennünket arra, hogy nincs haragvó, csak
szerető Isten, kit Atyaként tekinthetünk, akit ennek hívhat az, aki ma-
gát Tőle származónak ismeri el.
Ezért tanította Krisztus azt, hogy: „Mi Atyánk”-nak nevezzük
Őt, ki nekünk a Szeretet törvényét adta, akinek szerető elnézésére és
14 megbocsátó jóindulatára számít- hatunk és segélyével bűnös vol-
tunkból ismét kiemelkedhetünk, ha kiküldött szent fiának, Krisztus
Urunknak tanításait elfogadjuk és követjük.
Amikor tehát Nevét a megszenteltetés kívánságával vesszük aj-
kunkra, akkor azon szándéknak kell bennünket vezérelnie, hogy le ne
térjünk többé azon útról, mely Hozzá visszavezet. Ezen erős feltevés-
ben mondjuk tehát naponként egyszer, imánk kezdetén: „Mi Atyánk,
szenteltessék meg a te neved.”
Azon szavak, hogy „J ö j j ö n e l a t e o r s z á g o d, l e -
g y e n m e g a T e a k a r a t o d, m i n t a m e n n y b e n, a z o n
k é p p e n i t t e f ö l d ö n i s” – már abbeli szándékunkat fejezik ki,
hogy magunkra kötelezőnek ismerjük el azokat a törvényeket, melye-
ket Isten a világmindenség részére alkotott. Mint a földi uralkodónak
alá van vetve az ország lakossága, melyen uralkodik, akképp kell hogy
magunkat alávessük a világ uralkodójának akarata alá, ha boldogulni
akarunk. Boldog azon ország, melyben uralkodó és alattvalók össz-
hangban élnek. Ezért kell azoknak, akik alattvalóságukat felismerik,
törekedniük uralkodójuknak akaratát megismerni, hogy azt a legtökéle-
tesebben követni is tudják.
Aki Isten országát magában és környezetében kialakítani, an-
nak eljövetelét elősegíteni akarja, az törekedni fog azon törvényeket,
melyek mellett ez megtörténhetik, megismerni, és azokat követni.
Mit teszünk a fizikai világban, hogy jól érezzük magunkat?
Megismerni törekedünk azon fizikai törvényeket, melyek segítségével
előállíthatjuk azon fizikai feltételeket, melyek testi jólétünket, kényel-
münket biztosítják. Ha tehát szellemiségünk felismerésében hiszünk
egy öntudatos túlvilági életben, meg kell ismernünk azon törvényeket,
melyek mellett, testi halálunk után, amikor a testi burkot levetettük, a
szellemvilágban is jól éreztetjük magunkat. De bizonyára már itt a fi-
zikai síkon előérzetünk lesz ezen állapotról, ha akként készülünk elő,
amint azt annak az országnak a felismert törvényei követelik.
Nincs e részben semmi nehézség, csak nem kell szorosan ahhoz
ragaszkodni, amit öt érzékünkkel naponként észlelünk, hogy tudni illik
nem vagyunk valami elkülönített világ, azért mert nem tudunk tudato-
san a túlvilággal közlekedni, hanem tételezzük fel, hogy Isten országá-
ban nincsenek elkülönítések, hacsak azt a magunk akaratából nem
15 okozzuk. Érezzük magunkat, mint az Ima első részében kifejezzük,
egy nagy isteni család gyermekeinek, akik csak ideig-óráig vannak
külön lakásokban elhelyezve. Ján. XIV. 2. szerint: „Az én Atyámnak
házában sok hajlékok vannak.” Így nem kell az elkülönítést olybá ven-
ni, mintha azokkal, akik külön lakásokban vannak, nem lehetne soha-
sem együvé kerülnünk, hanem törekedni kell azon törvényeket megis-
merni, amelyek mellett amazokkal a külön lakásokban közösségbe
lehet jutni, hogy ismét egy országban lévőknek érezzük magunkat.
Ez tehát teljesen tőlünk függ. Amíg az elkülönítést magunk
nem rontjuk el, addig az fenn fog részünkre állni. Holott, ha egy ország
lakói leszünk mi, valamennyi teremtett lény, akkor nem lesznek so-
rompók, melyek megkülönböztetéseket képeznek. Törekedjünk tehát
arra, hogy beteljesedjék Krisztus Urunk azon oktatása, melyet János
ev. X. részében a 16. versben imígy olvasunk: „Más juhaim is vannak
nékem, melyek nem ezen akolból valók, azokat is elő kell hoznom és
az én szómat hallgatják. És lészen egy akol és egy pásztor.”
Íme így fog elkövetkezni az I s t e n o r s z á g a, amikor min-
den teremtménye az együvé tartozandóságot érzi és abban fogja érezni,
hogy az Isten országa itt a földön épp úgy megvan, mint a mindenség-
ben bárhol. Csak mi, bukott szellemek, azaz bűnös emberek állítottuk
fel azon önző sorompókat, melyek a mi külön országunkat alkotják,
ami által nem tudunk részesévé válni mindazon isteni adományoknak,
melyek csak az Isten - Atyát elismerő gyermekeinek osztatnak ki, ér-
demeik szerint.
Nyugodjunk meg tehát abban, hogy a nagy mindenségnek csak
úgy tudunk részeivé válni, ha elismerjük az összetartozást, az egy Te-
remtőt, az egy Világot, az egy Országot, az egy Törvényt, és ebben az
érzésben egyesülünk mindazokkal, minden nap, minden percben, akik
folyton és szünet nélkül kérik, hogy: „Jöjjön el a te országod, legyen
meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy itt e földön is.”
Az anyagi életnek egyik feltétele, hogy az elhasznált testi ré-
szek újakkal pótoltassanak. Szükségünk van tehát napi táplálékra. Ezt a
körülményekhez képest könnyebben vagy nehezebben szerezhetjük be.
Ehhez tehát minden körülmények között annak a segítségét kell kér-
nünk, akiben a legjobban tudunk bízni.
16 Kérésünk tehát abban összpontosul, hogy: „A m i m i
n d e n- n a p i k e n y e r ü n k e t a d d m e g n e k ü n k m a”.
Amint a szellem tápláléka szellemi, akképp az anyag megújhodásához
anyagra van szükségünk, és mert tapasztalatok szerint nem tudhatjuk,
hogy megérjük-e a holnapi napot, így elégséges, ha az anyagi rész
fenntartására csak a mindennapi kenyeret kérjük, és azért csak a min-
dennapi kenyeret kérjük, mert ebben a tápanyagban – feltéve, hogy
helyesen van készítve, amit feltehetünk arról, akitől ezúton kérjük –
minden együtt van, amire életünk fenntartásához szükségünk van.
Meg vagyon írva Máté VI. rész 25. versében: „…ne legyetek
szorgalmatosak a ti életetekről, mit egyetek, mit igyatok…” Azért csak
arra kell törekednünk, hogy a mai nap szükséglete legyen kielégíthető,
mert a holnap már nem okvetlen biztos, de amennyiben szükségünk
lesz, akkor ugyancsak Máté VI. rész 26. verse szerint: „Tekintsetek az
égi madarakra, mert azok nem vetnek, sem aratnak, sem a csűrbe nem
takarnak, mindazonáltal a ti mennyei Atyátok eltartja azokat: Nemde
nem drágábbak vagytok-e azoknál?”
Aki tehát bizalommal van aziránt, hogy kérése meghallgatásra
talál, az megnyugszik ebben a rövid pár szóból álló kérelemben, mert
tudhatja, hogy a gyermekét szerető atya nem hagyja őt ok nélkül szű-
kölködni és megadja neki azt, amire szüksége van. Meg van írva
ugyanis Máté VI. rész 33. versében az is, hogy: „Keressétek először az
Istennek országát és annak igazságát és mindazok megadatnak nék-
tek.”
Ha azonban a mindennapi kenyérért hosszasan imádkoznánk,
kérelmeznénk, úgy ez oly bizalmatlanságnak volna a jele, amely a Te-
remtővel szemben semmiképpen sem indokolt, mert akkor mindenha-
tóságában és mindentudóságában kételkednénk.
Félreértések elkerülése végett azonban meg kell jegyeznünk,
hogy semmiképpen sem értelmezhető az ima erejében való bizodalom
akképp, hogy magunk ne járuljunk ahhoz, hogy az életünkhöz szüksé-
geseket munka árán keressük meg. Sőt ellenkezőleg: amennyiben testi
és szellemi erőnk engedi, mindent el kell követnünk, hogy saját szor-
galmunk és munkásságunk eredményeképpen láttassék az, hogy fenn-
tartjuk magunkat. Csak ha magunk is hozzájárulunk, kapjuk meg a
segítséget, azaz megszenteltetik szellemi és testi igyekezetünk, hogy a
17 szükségessel elláttassunk. Bár tudunk eseteket, amikor az ima
hatásaként beáll a rögtöni segítség a kérelmező előtt felfoghatatlan
módon. De az ilyen esetek azok közé tartoznak, amelyeket nem lehet a
rendesek közé sorolni, hanem inkább példaadásul tarthatjuk szemünk
előtt, megerősítve bennünk azt, hogy még a legkétségesebb esetben is
el ne veszítsük bizalmunkat, amint azt megírva találjuk Máté XIX.
Rész 26. versében: „…Az embereknél ez lehetetlen, de az Istennél
mindenek lehetségesek…”
Épp úgy kell takarékoskodnunk, bármennyire bízunk is az iste-
ni segítségben, mert a takarékosság révén nemcsak magunknak szer-
zünk meg egy bizonyos megnyugvást, hanem ez képesít bennünket
arra, hogy fölöslegünkből szűkölködő embertársainkon segítsünk. Mert
az Isten segítsége mindenkor emberi segédkezéssel történik. Tehát az a
takarékos ember, aki Istenben hisz, mindenkor adni fog másoknak,
mert magát csak a földi javakon való sáfárnak tekinti, érezvén, hogy
abból köteles adni azoknak, akik szűkölködnek.
A hívő és a bizalommal bíró meg fogja érteni azon szavakat,
melyek Máté XIII. 12. szerint ekképp hangzanak: „Mert akinek va-
gyon, adatik annak és inkább bővelkedik…”
Ezek szerint tehát: dolgozzunk és imádkozzunk a
„,mindennapi” kenyérért.
Mit jelenthet az, hogy: „É s b o c s á s d m e g a m i v é t-
k e i n k e t”? Bizonyára csak azt, hogy egykor az Atya elé járulván,
tisztán akarunk előtte megjelenni.
Az ember ezen érzése abból a megismerésből fakadhat, hogy
nem vagyunk tiszták. Addig, míg erre fel nem eszmélünk, addig nem is
akarunk tisztálkodni. Tehát előbb a tisztátalanságunkat vagy bűnössé-
günket kell elismerni, hogy attól megszabadulni akarjunk.
Mi tehát a bűn?
Ezt olyformán határozhatjuk meg, hogy minden, ami ellenkezik
az isteni és emberi törvényekkel, az törvénytelenség – vagy bűn.
Isteni törvények alatt természeti és szellemi törvényeket, - em-
beri törvények alatt az egyes országbeli törvényeket értjük. A bűnök
mindegyikében azt lehet megállapítani, ami az emberszeretettel a leg-
szélesebb értelemben ellenkezik. Tehát mindazt bűnnek lehet mondani,
18 ami nem szolgálja embertársain- kat, hanem azok érdeke ellen tör,
a legtágabb fogalomban.
A bűntől való megtisztulásnak az emberszeretet jelében kell
megtörténnie.
Ha földi életünkben bármely okból közeledünk egy oly ember-
társunkhoz, akit legjobb belátásunk szerint különbnek, magasabban
állónak, kiválóbbnak tartunk, mint amilyenek mi vagyunk, ugyebár
akkor törekedünk előtte külsőleg tisztán, kicsinosítva, tehát tetszetősen
megjelenni, ezzel azt akarván kimutatni, hogy érezzünk, miszerint a
kiválóbbnak, a felsőbbségnek ezen hódolattal is tartozunk.
Érezvén a földiségünkkel járó azon tudatot, hogy bizony telve
vagyunk hibákkal és tévedéseinkből származó alantas érzületekkel –
akkor, amikor az „Atyá”-hoz kívánkozunk, éreznünk kell, hogy belső
lényünket meg kell tisztítanunk és „bűnbocsánatért” esdve tulajdon-
képpen érzületünket akarjuk megtisztítani, hogy előtte megjelenvén,
méltóak legyünk színe elé járulni.
Tehát a vétkeink megbocsátásáért való esdeklés már magában
foglalja azok megbánását és az azoktól való megtisztulás vágyát. An-
nak beismerése, hogy hibásak lehetünk vagy vagyunk, már az első
lépés a javulás felé.
Mit tesz a tisztaságra tartó egyén, ha ruháján foltot lát? Ugyebár
törekedik azt minden kitelhető módon kitakarítani. Így tesz az is, aki
belső meggyőződéssel mondja el napi imájában azon fohászt, hogy:
„bocsásd meg vétkeinket”, mert megszabadulást kíván azoktól. Azon
vágy, hogy közelébe juthasson az „Atyá”-nak, eltölti azon igyekezettel,
hogy mind tisztább és tisztább lehessen, hogy a folytonos jelenlétre
érdemesnek tartassék.
Ha egyszer megindult azon folyamat, hogy egyik alantas érzést
a másik után kivetünk magunkból, akkor ezen érzések helyett más ér-
zések, jobbak, nemesebbek és magasztosabbak lépnek és kiszorítják
egymásután azokat, melyeket lassan-lassan mint olyanokat ismerünk
fel. Amelyek eltávolítottak Tőle, akihez visszatérni óhajtunk.
A nemesítő és tisztító érzésekkel nem egyeznek a lealacsonyító
és aljas érzések, és így jutunk a tisztuláshoz, ha kicseréljük vágyaink
célját. Az igazi cél pedig a tökéletesedés. S ha belátjuk, hogy nemcsak
nem vagyunk tökéletesek, hanem a tökéletességtől mindinkább távolo-
19 dunk, akkor hamar megfordulunk azon az úton, mely célunktól
mind távolabb vezet. Ha a „fiúság” érzésének felkiáltásával fordulunk
„Atyánk”-hoz, akkor remélhetjük, hogy segítséget nyerünk Tőle. És
lebegjen mindig szemünk előtt Lukács ev. XV. Részében leírt példa az
elveszett fiúról! A 7. versben meg van írva, hogy: „Mondom néktek,
hogy ilyen módon öröm lészen mennyben egy megtérő bűnös embe-
ren, nagyobb, hogy nem kilencvenkilenc igazakon”. Ebben van kife-
jezve az Atya szeretete, mely a megtérő, elveszettnek hitt fiút örömmel
fogadja vissza.
Ebben a hitben – nem, ebben a biztos tudatban – mondjuk el
azon napi fohászunkat, hogy: „és bocsásd meg a mi vétkeinket.”
Az a tudat, mely bennünk felismerése után felébred, hogy tudni
illik minden lény körülöttünk ugyanazon hibákban leledzik, megértését
adja annak, hogy a mi hibánk, törvénysértéseink, mondjuk bűneink,
ugyanazon forrásból erednek, mint embertársainké, az önzésből, ami a
földi lények eredeti bűne, hibája, mely összefügg anyagiságának érzés-
ével.
Ha ezt felismertük, akkor azon megbánással, amit érzünk saját
tévedéseink és hibáink folytán, kell hogy elnézés és bocsánat ébredjen
fel bennünk azok iránt is, akik ugyanazon okból ellenünk követtek el
valamilyen bűnt. Így keletkezhetik bennünk azon ígéret, hogy: „m i
k é p p e n m i i s m e g b o c s á t u n k a z o k n a k, a k i k e l l e
n ü n k v é t e t t e k.”
Csak ha saját bűneinket vagy törvénysértéseinket beismerjük,
tudunk elnézők és megbocsátók lenni azok iránt, akik hasonló helyzet-
be kerülnek.
A bűneinktől való megtisztulás nemesebb érzéseknek ad helyet
és a nemesítő érzések legnemesebbike a megbocsátás. Amíg bennünk a
megtorlás iránti vágy uralkodik, addig nem lehetünk jó érzéssel ember-
társaink iránt, akik ugyanazon szenvedélynek áldozatai, amikor elle-
nünk vétenek.
Már Krisztus urunk tanított arra, Máté V. 39. szerint, hogy: „Én
pedig ezt mondom néktek, hogy a gonosznak ne álljatok ellene gonos--
szal, hanem aki téged jobb felől arcul ütnéd, fordítsd annak a másik
orcádat is.” Amit azután Pál apostol a rómaibeliekhez írt levelének
XII. részében, a 17. versben imígy magyaráz: „senkinek gonosz helyé-
20 be gonoszt ne fizessetek.” Na- gyon természetesen, ha mindig
csak ugyanazon képen cselekszünk, mint ahogyan nem kellene, ha
viszonozzuk a rajtunk elkövetett sérelmeket, akkor soha sem lesz vége
az ellenséges indulatoknak, és az ezekből fakadó visszatorlási szán-
déknak.
Krisztus urunknak azon kioktatása, hogy: tartsuk oda másik or-
cánkat is, azt akarja velünk elérteni, hogy az irányunkban tanúsított
ellenséges indulatokat engedjük teljesen lefolyni, mert maguktól meg-
szűnnek, ha ellenállásra nem találnak. Az ellenséget nem ellenséges-
kedéssel, hanem szeretettel lehet csak lefegyverezni. Addig, míg ellen-
ségünk bennünk ellenséges indulatokat fog érezni avagy sejteni, addig
nem érzi magát legyőzetve.
Bizonyára nem könnyű dolog saját énünket, amit mindig a leg-
fontosabbnak tartottunk, látszólag másodsorba helyezni és mintegy
magunkat megtagadni, azonban ha azt kívánjuk, hogy velünk úgy bán-
janak, amint azt mi óhajtjuk, akkor nekünk kell a kezdeményezés útjá-
ra lépnünk.
Meg vagyon írva Máté VII. 2.-ben, hogy: „Mert a minémű íté-
lettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és minémű mértékkel mértek, olyannal
mérnek néktek.”
Ezek szerint nekünk kell az első lépést tenni a megbocsátás felé
és ne várjuk, amíg a másik kezdi. Különösen azoknak szól ez, akik
minden tanításban keresik azon értelmet is, ami a sorok között olvasha-
tó és akik felfogják a szavak belső értelmét.
Ha megértjük azt, ami az első részben azon szavakban jut kife-
jezésre, hogy: „Mi Atyánk”, akkor minden élőlényben testvért kell
látnunk és testvérrel szemben semmi ellenségeskedésnek nincs helye,
mert egy atyától származottnak kell tekintenünk magunkat, és az atya
örökébe csak úgy juthatunk, ha testvéreinkkel egyformán tudunk osz-
tozkodni, nem pedig ha örökségünkért viszálykodásokat folytatunk,
ami által az örökségbe való jutást késleltetjük.
Nem kell tehát azt hinni, hogy a megbocsátással és visszatorlás
nélkül magunkat másodsorba helyezzük. Hogy hátrányt szerzünk ma-
gunknak! Épp ellenkezőleg! Azáltal, hogy megbocsátásunkkal siettet-
jük a kiegyenlítést, elősegítjük azon időpont elérkeztét, amikor Isten
teremtményei között ellentét többé már nem lészen.
21 A megváltás épp abban áll, hogy a teremtmények között
kialakult ellentétek elsimulnak. Mindenkinek mindenkiben ugyanazon
jogosított lényt kell látnia és éreznie, nem különbségek, hanem hason-
lóságok jelzik a béke alapját, s ha mindenki csak megbocsátani akar,
akkor nem lesz többé mit megbocsátani. Elérkezett itt a földön a
mennyország, ahol megvalósul azon ígéret, hogy: „És lészen egy akol
és egy pásztor”.
Ha odáig jutottunk, hogy beismertük saját törvénysértéseinket,
tévedéseinket, mondjuk: bűneinket, és egy lépéssel tovább jutva meg-
tudunk bocsátani azoknak, akik ellenünk vétettek, akkor látjuk be, mily
gyarlók, gyengék és visszaesésre hajlók vagyunk. Ezen érzésünk vált-
hatja ki bennünk azon kérést, mely ezen szavakban van: „é s ne v í g y
b e n n ü n k e t a k í s é r t é s b e”.
Igen, a kísértések azok, amelyek gyengeségeinket és határozat-
lanságunkat próbára teszik, és ehhez kell segítséget kérnünk addig,
amíg magunkat elég erősnek tudjuk és érezzük.
De ki mondhatja magát elég erősnek ellenállni azon kísértések-
kel szemben, amelyek testiségünknek kedveznek? Hisz éppen abban
rejlik a veszély, hogy amíg ezen testiségünket azonosnak tudjuk
énünkkel, addig a testnek kívánságait és szokásait tartjuk a legszüksé-
gesebbeknek és azoknak kielégítését a legfontosabb teendőknek. Ebből
erednek azon hibáink és tévedéseink, melyek végeredményben testün-
ket és szellemünket romlásba viszik.
Amíg a testi életet tekintjük igazi életünknek, és nem töreke-
dünk felismerni, hogy a testünknek csak jó eszköz módjára kell szol-
gálnia szellemünket, addig természetesen a testi szükségleteket látjuk
fontosabbaknak. Addig nem azt keressük, hogy mi a szellem szükség-
lete. Ezért kell arra törekednünk, hogy szellemi erősséget, segítséget
kapjunk onnan, ahonnan szellemünk származott, mert csak ha felis-
merjük, hogy szellemünknek kell nagyobb fontosságot tulajdoníta-
nunk, akkor a testi szükségleteket azon mértékre szorítjuk le, amely
mellett a test természetes céljának a legjobban megfelel, de amely mel-
lett a szellem kifejlődése is megkapja a legelőnyösebb feltételeket.
A kísértés tehát abban rejlik, hogy nem ismerve fel szellemi
voltunkat, arra törekedünk, hogy testiségünk legyen mind erősebb és
annak vágyai és kívánságai teljesüljenek. Nyilvánvaló, hogy ez esetben
22 szellemi fejlődésünk hátramarad, mert fejlődésére nem jut sem idő,
sem alkalom. Annál kevésbé, mert ismert dolog, hogy a test vágyai
annál erősebbek lesznek, minél nagyobb súlyt fektetünk kielégítésükre,
így azután kifejlesztjük azokat a szükségleteket, melyek háttérbe szo-
rítanak minden fejlődést a szellemiség irányában. A kísértés tehát ab-
ban keresendő, hogy a testi igények olyképp fejlődnek, hogy a termé-
szetes szükségleteket úgyszólván naponként mind jobban és jobban
túllépik, így elhatalmasodva fölöttünk úrrá lesznek, rajtunk uralmat
nyernek. Mihelyt a testiséget úrrá engedjük magunk fölött lenni, szel-
lemünk második helyre süllyed és elveszíti részünkre a fontosságot,
illetőleg abba a sorba soroztatik, hogy a testiség szükségleteit teremtse
elő. A test szolgájává süllyed, elveszti első rangját, amelyre hívatva
van.
Ebből a kísértésből kell magunkat kimentenünk, mert különben
nem bírjuk elfoglalni azon helyet, mely minket szellemi voltuknál fog-
va megillet, ha ezt felismertük. Ebben pedig nem segíthet más, mint
azon Nagy Szellem, akitől származásunkat felismernünk kell, hogy
boldogulni tudjunk.
De nemcsak a testnek vannak hamis és szükségtelen kívánsá-
gai! Ha már ezeket legyőztük, akkor még mindig leselkednek reánk
azok a kísértések, melyek személyiségünknek kedveznek. Ezek között
találjuk azon lelki felhevüléseket, melyek személyes érzületeinket tol-
ják előtérbe. Mindazon érzületek, amelyek saját magunkat akarják
azon központba helyezni, amely körül forogjon napi életünk, amelyek
ezen érdekkörnek folytonos szem előtt tartását és fejlesztést teszik
szükségessé, ezek még mindig anyagiasságot mutatnak, mert ezek még
a testben nyilvánuló „személyiség” fontosságát tolják előtérbe.
A kísértés tehát lehet a testiséggel kapcsolatos, de lehet a sze-
mélyiséghez kötött is. Mindkét esetben gátolja a szellem fejlődését,
mert oly dolgot tart fontosnak, mely a testi halállal megsemmisül. A
személyi érzés ugyanis csak a testhez van kötve. Így tehát mindazt
kísértésnek lehet tekinteni, ami nem a mások, hanem csakis a saját
érdekeink előmozdítását célozza.
Ebből a kísértésből való mentesítést kell kérnünk, mert ezen kí-
sértés ellen tudunk a legnehezebben védekezni, lévén ebben a saját
énünk a leginkább érintett, és így a legnehezebben tudunk pártatlanul
23 ítélkezni afölött, ami részünkre jó, ha pillanatnyi nélkülözést kell
eltűrnünk, nélkülözést akár testi, akár lelki vágyakban. Pedig a lemon-
dás hozza meg a jövőben a legszebb kárpótlást.
Igen, a lemondás már magában foglalja a megváltás fogalmát,
mert ha lemondani tudunk, akkor megszabadulunk azon bajoktól, me-
lyeket vágyódásainkkal magunkra zúdítunk, miután azokat vagy nem,
vagy csak részlegesen tudjuk kielégíteni, ha pedig ki tudjuk elégíteni,
akkor meg fokozódásukat kívánjuk, és így új meg új kísértéseknek
leszünk kitéve. A kísértéseket pedig egyrészt a mi saját alantas vágya-
ink, alantas gondolataink, másrészt pedig vagy testben, vagy csak szel-
lemben hozzánk csatlakozó, velünk hasonlóan érző társaink okozzák,
akik velünk és általunk akarják a mieinkhez hasonló vágyaikat kielégí-
teni és fokozni.
A megváltást tehát abban kell keresnünk, hogy a bennünk
szunnyadó és időlegesen csak elnyomott, de mint parázs a hamu alatt,
életre keltést vágyó szikra, újra fel ne ébredjen. Ezen élesztést kísérlik
meg azok, akik mondhatni „törvényszerűen” a megkísértésünkre van-
nak rendelve, hogy meggyőződésünk ereje kipróbáltassék. Addig, míg
ily próbát ki nem állottunk, addig nem tudhatjuk, hogy a fejlődésre
való hajlam megerősödött-e bennünk. Nem szabad tehát a megpróbál-
tatások elől kitérni, nem szabad végettük másokat elítélni, sem ezek
végett panaszkodni, hanem a megpróbáltatást alázattal kell fogadni,
mint jó alkalmat egyrészt arra, hogy hit- és meggyőződésbeli erőinket
a magunk részére is kifejlesszük, másrészt pedig, hogy legyőzve a kí-
sértést, a kísértőt magát is meggyőzzük.
Ezen utóbbi ténykedésünkkel, ha tudni illik a kísértőt is meg-
győztük helytelen és téves működésétől, egyúttal a jövőben is nyugtot
biztosítottunk magunknak az ismétléstől, sőt azt mondhatni, hogy a le-
és meggyőzött kísértőből segítő jó barátot formáltunk, aki ahelyett,
hogy félrevezetne hasonló veszélyek ellen a legjobban tud megvédeni.
Azt lehet mondani, hogy a megváltás egyszerre kettős védfalat épít,
mert hasonló esetekben nemcsak a magunk erejével, hanem az egyúttal
megváltott kísértő ellenálló erejével tudunk védekezni. A saját meg-
győződésünk fokozódik a meggyőzött erejével.
A „Gonosz”-tól való megszabadítás tehát nem abból áll, hogy
az úgy nevezett gonosz ne férkőzhessen hozzánk, hanem abban, hogy
24 erőnk legyen azt le-, illetve meg- győzni és őt is a jó útra téríteni.
Kérjünk tehát segítséget ahhoz, hogy ily alkalomhoz jussunk, mert
csak így szabadulhatunk meg végleg bajainktól.
Tartsuk azonban folyton szemeink előtt Máté evangélista taní-
tását (XII. 43-45.). mely szerint:
Mikor pedig a tisztátalan lélek [a rosszra való hajlam, vagy a
rosszra csábító belső avagy külső szózat, inger] … kimegyen valaki-
ből, jár száraz helyeken, [olyanokon, ahol vágyait kielégíteni nem tud-
ja]… keresvén nyugalmat és nem talál”….[A kielégítetlen vágy nyug-
talanságot idéz elő].
„Akkor ezt mondja: Megtérek én a házamba, ahonnét kijöttem,
és mikor odamegyen, találja azt üresen, [ha az ember alantas érzéseit
ideig-óráig ugyan legyőzi, de helyettük nemesebb érzéseket nem keres,
akkor ü r e s marad a lelke és a régi vágyak a megszokás hatalmánál
fogva újra felmerülnek]…szépen megseperve és ékesítve.” [azaz ké-
szen az új jövevény: a nemesebb érzések befogadására].
„Amikor elmegyen és vészen maga mellé más hét lelket, gono-
szabbakat ő magánál és bémenvén lakoznak ott,”…[Az üres lakás kí-
vánja a lakót és a szépen feldíszítettben kellemes elhelyezés található,
így aztán az előbb kiűzött vágyak fokozott, „hétszeres” erővel kerítik
hatalmukba azt, aki nem tud ellenállani, vagy mondjuk: más, jobb „la-
kóról” gondoskodni]…”És lészen annak az embernek utolsó állapota
gonoszabb az elsőnél…”[azaz a „recidiva”, vagyis visszaesés a régi
betegségbe – a bűnben levőséget is ennek lehet nevezni – sokkal ros--
szabb állapotot létesít, mint volt az első].
Ez a magyarázata annak, hogy miért kell a megváltásért re-
ménykednünk azzal, hogy: „d e s z a b a d í t s m e g a g o n o s z
t ó l”, mert a visszaesés után sokkal nehezebben tudunk a jó útra térni,
mert „hétszeres”-en erősebben hatnak reánk a visszafogadott alantas
vágyak, megerősödve az alantasok sokaságával. Ezt nagyon sokan
észlelték már, amikor ideiglenesen lemondván egy-egy szenvedélyük-
ről, melyet annak ismertek el, bár csak egészségi okokból, de ha aztán
– elmúlván az okozat – ismét ráadták magukat arra, nemcsak hogy
másodszor le nem tudtak szokni, hanem ezen szenvedélyük fokozot-
tabb mértékben uralkodott rajtuk. Íme a visszatérő gonosz lélek, aki
„hét más lelket” vesszen maga mellé!…
25
A Keleti Csillag-Rend
Alapelvei.
Odaadás *** Kitartás *** Szelídség
1. Hisszük, hogy nemsokára megjelenik a földön egy nagy szel-
lemi tanító és már most úgy akarunk élni, hogy méltók lehes-
sünk Őt felismerni, mikor eljön.
2. Ezért iparkodni fogunk, hogy állandóan Ő reá gondoljunk és
mindennapi kötelességeinket az Ő nevében a legjobb képessé-
günk szerint végezzük.
3. Amennyire rendes kötelességeink megengedik, arra fogunk tö-
rekedni, hogy naponta időnk egy részét egy olyan munkának
szenteljük, mely alkalmas arra, hogy az ő eljövetelét előkészít-
se.
4. Igyekezni fogunk, hogy mindennapi életünk három fő jellem-
vonása az odaadás, a kitartás és a szelídség legyen.
26 5. Minden nap munkáját rö- vid ájtatossággal kezdjük
és végezzük, hogy áldását kérjük minden cselekedetünkre, ami
Ő érte és az Ő nevében teszünk.
6. Különös kötelességünkké tesszük a kiválóság elismerését és
tiszteletét, bárkiben is jelentkezzék, és igyekezni fogunk, hogy
együttműködjünk azokkal, kiknek szellemi fölényét érezzük.
7. Gondoljunk ezen elveink terjesztésére.
A Rendbe való felvételhez csak ennek a hét pontnak az elvi elfogadása
szükséges. Alapszabályai a Rendnek nincsenek, s tagjainak nem kell
tagdíjat fizetniük.
A Keleti Csillag-Rend szervezete:
Védnöke: Annie Besant,
A Teozófiai Társulat elnöke.
Képviselők az öt földrész minden nagyobb országában.
Magyarországi képviselő: Nérei Ödön (Budapest, I. Magyarádi út 55. )
aki készséggel nyújt felvilágosítást az érdeklődőknek és a belépni
szándékozóknak.
27