Top Banner
másoló keret Az argentum másoló keret biztos felfekvést és megfelelõen nagy szorítóerõt biztosít, így kiválóan használható különféle történeti fotóeljárások alkalmazása során, ahol a negatívokról történõ kontaktmásolás napfény, vagy valamilyen UV fényforrás segítségével történik.* A másolást megszakítva, majd a másoló keret egyik felét felhajtva kontrollálhatjuk a másolás fokát. Visszazárás után a megvilágítást úgy folytathatjuk, hogy közben a negatív nem mozdult el a másolathoz képest. A másoló keret jó szolgálatot tesz akkor is, amikor sötétkamrában, elõhívópapírra készítünk kontaktmásolatokat. A másolást úgy célszerû elkezdeni, hogy elõször kifordítjuk a szorítóerõt biztosító pántokat, majd összefogva a másoló keret mindkét fõ elemét átfordítjuk azokat, mégpedig úgy, hogy az üveget hordozó rész legyen felül (bal felsõ kép). Ezután leemeljük az üveges keretet és félre tesszük. Most már behelyezhetjük a fényérzékeny papirost, majd rátesszük a negatívot, amit így könnyen lehet pozícionálni. Az üveges keret visszahelyezése után ismét összefogjuk az alsó résszel, így átfordítjuk az egészet, majd befordítjuk helyükre a szorító pántokat, s következhet a megvilágítás. A másoló keret három méretben készül: 24x30, 30x40 és 40x50 cm. Ezek névleges méretek, a fényérzékeny papirost befogadó rész valós mérete ettõl 1-1 cm-el nagyobb. Egyedi igény esetén ezektõl eltérõ méretben is gyártható. A beépített síküveg vastagsága - a névleges mérettõl függõen - 3 és 4 mm között változik. A másoló keretek alapanyaga kõrisfa. Nagy szilárdsága, rugalmassága, és esztétikus megjelenése teszi indokolttá használatát. A felületkezelés, mint ahogy a kameráknál, itt is egy speciális olajjal történik. © Soltész István Barlanglakások I., argentotípia, 1999 *sópapír, albumin, cianotípia, argentotípia, platinotípia, pigmentnyomat, olajnyomat, brómolaj nyomat, carbronyomat, stb.
1

másoló keretmásoló keret Az argentum másoló keret biztos felfekvést és megfelelõen nagy szorítóerõt biztosít, így kiválóan használható különféle történeti fotóeljárások

Jul 16, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: másoló keretmásoló keret Az argentum másoló keret biztos felfekvést és megfelelõen nagy szorítóerõt biztosít, így kiválóan használható különféle történeti fotóeljárások

m á s o l ó k e r e t

Az argentum másoló keret biztos felfekvést és megfelelõen nagy szorítóerõt biztosít, ígykiválóan használható különféle történeti fotóeljárások alkalmazása során, ahol a negatívokróltörténõ kontaktmásolás napfény, vagy valamilyen UV fényforrás segítségével történik.* A másolást megszakítva, majd a másoló keret egyik felét felhajtva kontrollálhatjuk a másolásfokát. Visszazárás után a megvilágítást úgy folytathatjuk, hogy közben a negatív nem mozdultel a másolathoz képest. A másoló keret jó szolgálatot tesz akkor is, amikor sötétkamrában,elõhívópapírra készítünk kontaktmásolatokat. A másolást úgy célszerû elkezdeni, hogy elõször kifordítjuk a szorítóerõt biztosító pántokat,majd összefogva a másoló keret mindkét fõ elemét átfordítjuk azokat, mégpedig úgy, hogy azüveget hordozó rész legyen felül (bal felsõ kép). Ezután leemeljük az üveges keretet és félretesszük. Most már behelyezhetjük a fényérzékeny papirost, majd rátesszük a negatívot, amitígy könnyen lehet pozícionálni. Az üveges keret visszahelyezése után ismét összefogjuk az alsó résszel, így átfordítjuk az egészet, majd befordítjuk helyükre a szorító pántokat, s következhet a megvilágítás.A másoló keret három méretben készül: 24x30, 30x40 és 40x50 cm. Ezek névleges méretek,a fényérzékeny papirost befogadó rész valós mérete ettõl 1-1 cm-el nagyobb. Egyedi igényesetén ezektõl eltérõ méretben is gyártható. A beépített síküveg vastagsága - a névlegesmérettõl függõen - 3 és 4 mm között változik. A másoló keretek alapanyaga kõrisfa. Nagyszilárdsága, rugalmassága, és esztétikus megjelenése teszi indokolttá használatát. A felületkezelés, mint ahogy a kameráknál, itt is egy speciális olajjal történik.

© Soltész IstvánBarlanglakások I., argentotípia, 1999

*sópapír, albumin,cianotípia, argentotípia,platinotípia, pigmentnyomat, olajnyomat, brómolaj nyomat,carbronyomat, stb.