Moldova György-A Puskás-ügy.pdf

8/18/2019 Moldova György-A Puskás-ügy.pdf

1/248


2/248

A P u s k á s - ü g y t

ő l a z

Ö t ö d i k s í p s z ó i g


3/248

rakéta regénytár SorozatszerkesztőKardos György


4/248

MOLDOVA GYÖRGY


5/248

A Puskás-ügy

MAGVETŐ KIADÓ / BUDAPEST


6/248

© Moldova György, 1984


7/248

5

A Puskás-ügy

Négy vagy öt évvel ezelőtt Bécsben játszot-ták a szokásos őszi osztrák -magyar meccset.Ebből az alkalomból soha nem látott karavánkerekedett fel, minden nagyobb magyarváros elindította a maga külön autóbuszait.

Legalább harmincezer magyar turista lépte áta határt. Istenem, akkor kellett volna el-foglalnunk a gyanútlan Bécset, kiépíteni híd-főállásunkat a Márkus-féle boltban, ott gyü-lekeztek a fő erőink, és onnan beportyázni az

egész fővárost, de mi – mert én is ott jártam afeleségemmel –, örök magyar balekok, ezt alehetőséget is kihagytuk.

Magára a meccsre alig ment ki hétezerember, merő véletlen, hogy pontosan emlék-

szemaz eredményre: vagy győ

ztünk, vagykikaptunk – hacsak nem volt döntetlen. Amagyar emberfolyammal együtt mi is kintsétálgattunk a Mariahilferen, orrunkat be-fogva, hogy ne érezzük a kapitalizmus rotha-dását.

Ahogy megyünk ernyő alá bújva a kora


8/248

6

őszi esőben, egyszer csak ismerősök bukkan-

nak fel az ellenáradatban: Halmai Jóska, azÚjpesti Dózsa futballcsapatának akkori se-gédedzője a feleségével. A köszönés után márfolytatnánk is a sétát, de Halmai felemelt kéz-zel jelzi, hogy beszélni akar velem, megál-

lunk egy kirakat előtt. – Jó, hogy összefutottunk, megspóroltál

nekem egy telefont. – Parancsolj. – Volna-e kedved megírni Puskás öcsi élet-

rajzát?Elámultam. – Ez hogy jutott eszedbe? – Nyáron kint jártunk öcsinél Spanyolor-

szágban...

– Kivel? – Egy ősi nyugatnémet arisztokrata családsarjával...

– Hogy hívják az illetőt? – Mogyorósi Karcsi, ő is a Wekerle-tele-

pen született, a Honvédban focizott, 56-banPuskásékkal disszidált, most Karlsruhéban él.Szóval ültünk öcsiéknél, ittuk a kávét, és

cukkoltuk, hogy már minden ürgének meg-írták az életrajzát, már csak te vagy hátra,öcsi vette a lapot, és csak azt kérdezte: is-


9/248

7

merünk-e itthon valakit, aki meg tudná írni

ezt a könyvet? Mi téged javasoltunk, most aztszeretnénk tudni, hogy te hajlandó volnál-erá? Bólintottam.

– Persze, mondd meg nekik, hogy nagyonszívesen.

Tovább sétáltunk a Mariahilferen, az egészügy valószínűtlennek tűnt, gondoltam, akkorlesz belőle valami, amikor Osztyapenko szob-ra lépést vált.

Eltelt egy év, csak néha jutott eszembe ez

a beszélgetés, leginkább olyankor, mikor asportújságban Puskás nevét olvastam. Szil-veszter délutánján épp csomagoltam, anyó-somhoz készültünk Kanadába a szokásosnégyévenkénti látogatásra. Ilyenkor az ember

gondosabban pakol – soha nem lehet tudni,mi fogad – , az egyik bőröndbe beleraktam akonyhabútort, a másikba az ülőgarnitúrát,annyira elmerültem a munkában, hogy csaksokára vettem észre, szól a telefon. Halmai

Jóska jelentkezett. – Kérlek szépen, itt van öcsi barátja, az aMogyorósi Karcsi, akiről a múltkor beszél-tem neked, szilveszterezni jött Pestre a felesé-gével. Átadom neki a kagylót.

Mogyorósi bemutatkozott, aztán rátért aPuskás-könyv tervére:


10/248

8

–... „A szent tehén” után miért ne szü-

lessen egy „A szent labda”? Érzem, egy Pus-kás-életrajz nem hiányozhat a magyar sport-kötetek közül, örülnék, ha ebből a lelkese-désemből önnek is átadhatnék. Találkozhat-nánk, hogy beszél jünk az ügyről?

– Sajnos nekem el kell utaznom Kanadába. – Ebben az esetben arra kérem, írjon egy

pár sort öcsinek, hogy hajlandó vállalni ezt akönyvet. Megadnám a címét: Hotel Holiday,PO. BOX 204., PORT SAID, EGYPT. Mi.

pedig húsvéti vagy májusi budapesti lá-togatásomkor találkozhatunk, ha önnek ismegfelel.

– Kitűnő. Február elején jöttünk haza, akkor leültem,

és írtam egy levelet Puskásnak – akit egyéb-ként csak a pályáról ismertem játékosként,személyesen nem. Megpróbálom em-lékezetből felidézni a levél szövegét.

„Kedves Puskás Úr!

Megkeresett Halmai elvtárs és Mogyorósiúr azzal az ajánlattal, hogy írjak egy könyvetaz ön életútjáról. Nem tudom hogy ön be-leegyezését adta-e a vállalkozásukhoz, hanem, akkor elnézését kérem a zavarásért, vi-

szont ha valóban ez a szándéka, gratulálok


11/248

9

a szerencsés kezű választáshoz (gondoltam,

valahogy így kell beszélni egy Puskással).Mellékelek egy névjegyet címmel és telefon-számmal, szeretném, ha írna vagy felhívna,hogy megbeszélhessük a továbbiakat.

Üdvözlettel!” – vagy valami hasonló.

Feladtam a levelet, és vártam, eltelt végülvagy három hónap, de Puskás a füle botjátsem mozgatta. Május közepén újra Halmai jelentkezett:

– Kérlek szépen, öcsi jön haza a jövő hé-

ten, játszik egy öregfiúk meccsen a magyar-angol előtt. Karcsi is iderepül Karlsruhéból, jó volna, ha találkoznátok. Okés? Szombatreggel várlak az Engels téri parkolóban, ki-viszlek majd öcsihez.

A jelzett napon beültünk Halmai kisVolkswagenjába, és elindultunk kifelé azÜllői úton.

– Hol lakik Öcsi? – A Hotel Aeróban. Lett volna jobb hely

is, azért mentek oda, mert az anyós a Weker-lén él, és Erzsike, Puskás felesége a közelé- ben akart lenni, amíg itt vannak.

A szálloda előtt már ott várt minket Mo-gyorósi Karcsi, ugyanabból az „aranyásónemzedék”- ből származott, mint én, a hábo-rú után ugyanúgy indultunk el a külvárosból


12/248

10

a világ meghódítására. Most már ötvenedik

éve körül jár, egy nyugati üzletember elegan-ciája és megbízhatósága hamisítatlan Weker-le-telepi stílussal keveredik benne. Kezet fog-tunk, azóta évek teltek el, de barátságunkváltozatlan.

Bementünk a szállodába, kerestük Pus-kást, de a portás rázta a fejét:

– Puskás úr kiment a Honvéd-pályára,filmet készítenek vele.

„Az aranycsapat” című produkciót forgat-

ták, a kispesti pálya tribünjéből lekerek ítettekegy osztatot, és ezen a délelőttön ide gyűjtöt-ték össze gyerekkorom futballista bálványait.Puskás „öcsi” mellett ott ült Budai „Púpos”,Deák „Bamba”, Egresi „Csöpi” és sokan

mások. – Hogy tudták őket rábeszélni erre a fel-vételre?

– Mindnek szüksége volt az ötszáz forin-tos statisztapénzre.

Megálltam mellettük, és hallgattam a „du-mát”, úgy éreztem, hogy ha csak ennyit kap-tam az egész vállalkozásból, akkor is meg-érte.

Elfelejtettem megemlíteni, hogy erre a ta-lálkozásra május utolsó szombatján kerültsor, a hagyományok szerint ez az Ünnepi


13/248

11

Könyvbét első napja, nekem is dedikálnom

kellett 12 órakor a Keleti pályaudvarnál, 14órakor pedig a Váci utcában. Az idő telt-múlt, már tizenegy felé járt, mondom Mo-gyorósinak:

– Karcsi, nekem nemsokára el kell men-

nem, most vagy kiszeded öcsit a filmesekkeze közül, vagy halasszuk el az egész beszél-getést.

Mogyorósi térült-fordult, szemmel látha-tóan tekintélye volt Puskás előtt, mert Öcsi az

első szavára bólintott, és kijött az osztat-ból,megálltunk a tribün mögött a napsütöttefüvön.

–Öcsi – mondom neki –, egy dolgot tisz-tázzunk : akarod ezt a könyvet, vagy nem?

– Ne hülyéskedj, persze hogy akarom, mármegbeszéltük Karcsival. – És hogy képzeled el a munkát? Nézd: én most kint élek Port Saidban, van

naponta két óra dolgom, huszonkét órát rá-

érek, gyere ki egypár hónapra. Nem egy ügy,gondolom. – Pár hónap? – nagyot nyeltem persze

hogy nem ügy. Majd megbeszélem a kiadó-val. Mikor találkozzunk?

Szerdán, mondjuk délelőtt tizenegy óra f e-lé.


14/248

12

– Kilenckor.

– Akkor legyen tíz óra. – Rendben van.Karcsi bevitt a Keletihez, útközben kér-

dezem tőle. – Tulajdonképpen miért olyan fontos ne-

ked ez a könyv és az egész Puskás? – Már az én apám és az ő apja is barátok

voltak, harminc évig minden este találkoztakugyanabban a kispesti kocsmában. Mi isegyütt játszottunk Öcsivel, együtt léptünk le,

kint nagyon sokat segített rajtam. Én is fo-ciztam az NSZK-ban, de szétrúgták a térde-met, akkor jelentkeztem az edzőké pző főis-kolára, és a főiskolás évek alatt végig számít-hattam Öcsire. Mostanában én is próbálok

törleszteni neki. De mindezen túl: a barátom.Épp időre értem a sátorhoz, leültem, ésmár jöttek is a dedikálásra várók, akkora volta forgalom, hogy a pályaudvar felől jövőtájékozatlan lengyel turisták is beálltak asorba, később kid

erült, hogy a nekem kirakotttonikot és kólát akarták megvenni.Fél kettő után végeztem, a földalattival át-

mentem a Deák térre, mikor jövök fel az alul- járóból, látom, hogy ott ül az egyik padonkiadóm, a Magvető igazgatója: Kardos

György. Letelepszem mellé, és mondom ne-


15/248

13

ki, Puskás azt ajánlotta, menjek ki egypár

hónapra. Mit szólna hozzá? Kardos eltűnő-dött, néhány évvel ezelőtt félig-meddig hiva-talosan megígérték nekem, hogy kimehetekBolíviába, a készülő Che Guevara-könyvem-hez kellett volna anyagot gyííjtenem, de úgy

látszik, illetékes helyen közben megbántákaz ígéretet, mert mélyen hallgattak az ügyről. Úgy gondoltuk, most szinte kapóra jött ez akérés, mert mi bajt csinálhatok én Egyip-tomban? Legfeljebb Szadatnál vacsorázom.

Kardos megígérte: közbenjár, hogy a bolíviaiígéretet váltsák át egy egyiptomi utazásra.És eljött a szerda is. Mogyorósi közben

hazautazott, Halmai Jóskával és a régi nagy jobbszélsővel, Egresi „Csöpi”-vel mentem ki

az Aeróba. Pontban tíz órakor jelentkeztünka portán. – Puskás urat keressük. – Puskás úr meghagyta, hogy tizenegy órá-

ig nem szabad zavarni őt.

Mindegy, mit csináljunk, beültünk a papí-ron még zárva tartó étterembe, Egresi mintrégi vendéglátós elintézte, hogy kihozzanaknekünk egy-egy hosszúlépést, várakoztunk,közben Csöpi mesélt.

– Emlékeztek arra a régi balesetre, mikor1947-ben lezuhant a „Torino”, és az egész


16/248

14

csapat meghalt, köztük kilenc olasz váloga-

tott, mitőlünk Schubert Ernő, aki a Ganzbankezdett, majd csehszlovák válogatott lett, úgyvették meg az olaszok. Én akkoriban épp kintdekkoltam, szó volt róla, hogy leigazolok,első kézből ismerem az egész balesetet.

Annyi történt, hogy Spanyolországban olcsóvolt a gyémánt, a csapat tagjai vettek egyzacskóravalót. Tisztában voltak vele, hogy azolasz vámon nem tudnák áthozni, ezértOlaszország fölé érve a gép lejjebb ereszke-

dett, és ledobták a zacskót egy olyan körzet- ben, ahol a passzerok már vártak rá. Mindenrendben lement, csak közben a pilóta nemfigyelt a magasságra, így pont nekiment egyhegycsúcsnak, és mindenki szörnyethalt.

Közben az idő lassan már tizenegy óra f elé járt, túl a vendéglő üvegfalán kezdett bené- pesülni a szálló előcsarnoka. Az asztal mel-lől, ahol ültünk, jól fel lehetett ismerni anyüzsgésben néhány sportújságírót. Egresi és

Halmai megdöbbenve néztek egymásra. – Mit akarhatnak ezek itt?Vállat vontam:

– Hát nem mindegy? – Persze hogy nem mindegy. Maradj itt,

rendelj magadnak még egy fröccsöt, addig mikörülnézünk.


17/248

15

Tíz perc múlva jönnek vissza, nem látnak

a dühtől: – Tudod, miért jöttek? Mindannyian köny-

vet akarnak írni Puskásról. Mit szólsz hoz-zá?!

Széttártam a karomat:

– Vigyék! Életemben már sok minden utánfutottam, de munka után még soha, abbólmindig több jutott, mint amennyihez kedvemlett volna. írja meg más, ha akarja.

– Ez nem úgy van, megbeszéltük, hogy ezt

a könyvet neked kell megírnod, és nem fogjuk hagyni, hogy valami vamzer elvigye elő-lünk.

Tizenegy óra után néhány perccel jön le-felé a lépcsőn Puskás Öcsi elegáns öltönyben,

régi kispesti piros-fekete színekben pompázónyakkendőben, még le sem ért az előcsar-nokba, mikor Halmai és Egresi melléje lépett,akár a krimik detektívjei a rablót, két oldalrólmegmarkolták, és odahozták egyenest ven-déglői asztalunkhoz. Ú

tközben keresetlenszavakkal el-elhessegették az újságírók raját,akik megpróbálták követni. Egyedül egykopaszos, kövérkés férfi nem tágított tőlük,Hámori Tibor, hóna alatt egy zöld fedelűnyomtatott brosúrát hozott, azt hiszem,„Álomcsapat” volt a címe, leírta benne, hogy


18/248

16

az egyes posztokon kik voltak a legjobbak a

világ valaha élt futballista sztárjai közül, ha jól emlékszem, az angol Gordon Banks védettvolna, Djalma Santos és Facchetti játszotthátvédet, és elöl Puskás volt a balösszekötő. Hámori most mutatta Öcsinek a brosúrát, és

kérlelte, hogy ezt a róla szóló vázlatot egé-szítsék ki egy könyvvé. Puskás rázta a fejét:

– Nem lehet, Bobi, megbeszéltük MoldovaGyurival, hogy ezt a könyvet ő írja meg.

Hámori elhallgatott, tekintete arcról arcra

vetődött, mintha azt akarná felmérni, hogymennyi esélye maradt, mikor megbizonyoso-dott, hogy körülbelül annyi, mint Szálasinaka főtárgyaláson, odalépett hozzám, és kezetnyújtott.

– Gratulálok, öregem, írd meg olyan jól,ahogy csak tudod. – Kösz, megpróbálom.Hámori elment, mi négyen kiültünk a ven-

déglő tenyérnyi kerthelyiségébe, Öcsi rendeltnégy hosszúlépést, erősen izzadt, do

lgozott benne az előző napi 15-20 fröccs. – Hogy képzeled, Öcsi, hogy kezdjük el a

munkát és mikor? – Nézd, nyáron kint úgysem lehetne dol-

gozni, csak ősszel érdekes. Közben Egyi pto-mot bekapcsolják a nemzetközi távhívó rend-


19/248

17

szerbe, könnyebben tudok majd telefonálni,

vagy ha mégsem sikerül, akkor majd írokneked legkésőbb augusztus végéig.

– Szóval mindenképpen te jelentkezelmajd?

– Igen.

Én is rendeltem négy hosszúlépést, és meg-ittuk az áldomást az eljövendő közös mun-kára.

A zene ismeri az állandóan visszatérő, is-métlődő vezérmotívum fogalmát, ha ebben a

szerény elbeszélésben is feltalálható valamihasonló, akkor az nem lehet más, mint hogyPuskás nem jelentkezik. Mogyorósi hetenkéntsürgette őt levélben vagy táviratban, sohanem látott magaslatokba emelte a Budapest-

Karlsruhe-Port Said-Karlsruhe-Budapest vi-szonylatban lebonyolódó forgalmat, kérteÖcsit, hogy küldjön nekem egy hivatalosnaktekinthető meghívót, mert anélkül meg sem

próbálhatok szolgálati útlevelet igényelni – a

levelek másolatait Mogyorósi elküldte nekemis, megtöltenek egy vastag borítékot.Elmúlt július, augusztus, szeptember, már

jól benne jártunk az őszben, mikor Karcsiújra Pestre jött. Vacsora után beültünk be-szélgetni, letett az asztalra egy újabb paksa-


20/248

18

méta levelet, melyek mind megválaszolatla-

nok maradtak. – Ez az ügy mintha egy kissé nehezebben

bonyolódna a vártnál – jegyezte meg egy iga-zi üzletemberhez méltó eleganciával.

– Karcsi, nem volna jobb, ha elfelejtenénk,

hogy létezik egy Puskás nevű úr a Földön? Bizonytalanul pislogva nézett rám:

– De nem haragszol? – Én megmondtam neked, hogy szívesen

megírom ezt a könyvet, de nem mindenáron,

és most már úgy látszik, több fáradsággal járez az ügy, mint amennyit összesen megér. Deszerintem ez egyáltalán nem érinti a mi barát-ságunkat, igyunk erre.

– Készséggel – mondta a választékos Mo-

gyorósi.Ez a beszélgetés, ha jól emlékszem, egyhétfői napon zajlott le, csütörtökön este me-gyek haza, és látom, hogy a feleségem odaké-szített az asztalra egy légipostalevelet, meg-

nézem a bélyeget: egyiptomi vitorlások úsz-nak a vízen, felettük egy deltaszárnyú repü-lőgép húz át az égen. Nincs annyi ismer ősömEgyiptomban, hogy ne találtam volna ki rög-tön, kitől jöhetett. Hadd iktassam most idelegalább kivonatosan a levél szövegét, nincs


21/248

19

jogom megfosztani a világot egy eredeti Pus-

kás-dokumentumtól.

„17/9 1981PORT-SAID

Kedves Gyurikám!

Először is ne haragudj, hogy nem géppelírok, itt sajnos nincs.

Másodszor: egy kicsit megkéstem a leve-lemmel, ez azért történt, mert egy pár nappalezelőtt még úgy volt, hogy hazamegyek

Madridba, mert a dolgok itt nagyon rosszulálltak. Most hogy minden rendben van jelent-hetem, úgy hogy amit Pesten megbeszéltünkaz rendben van.

De mint azt amit megbeszéltünk ketten az

rendben van, de vannak dolgok, amiket sze-retnék tudni és ezek a következők. Az egész dolognak az anyagi része, a Ki-

adó hogy képzeli el a dolgot ezen a vonalon,kell-e szerződés? Én, gondolom, hogy igen,ha csak előzetes is, mert ha a történet nemérdekli vagy nem tudja kiadni, vagy ha érdek-li és ki tudja adni” (akkor mi lesz? gondolom,így kellene kiegészíteni a mondatot. M. Gy.)„Mi az, amit fizet neked, nekem, tudom,hogy a kérdés egy kicsit erős, de ezt tisztáznikell, ha százalékra is.


22/248

20

A Magyarországon kiadott könyvek össze-

gének a felvétele vagy felhasználása.A külföldön kiadott könyvek általi bevé-

tel összegeinek felvétele külföldön vagy Ma-gyarországon.

Gondolom, hogy a legkevesebb magyaron

kívül legalább hat nyelven ki lehet majd ad-ni.

Spanyol, német, angol, olasz, portugál, ju-goszláv azt hiszem ezekben minden nyelv

benne van és most esetleg a hároméves arab

munkám után még itt is ki lehet adni, még agörögöket ki is felejtettem.Gyurikám én biztos vagyok benne, hogy a

könyvet az említett országokban és esetlegmég máshol is ki lehet majd adni és éppen

ezért érdekel az anyagi része a dolognak.Légy szíves értesíts ezekről a dolgokról, hogyminden a legtisztább úton menjen, ha érdekes...

Ezenkívül még csak annyit, hogy kaptam

egy levelet a Hámori Tibortól, aki a Népsportszerkesztője és írta a regényeket Bo-zsikról,Sándorról és a többiekről. Azt írja, hogyminden engedélye megvan a Kiadójától,hogy velem csináljon egy könyvet, talántudja, hogy én veled vagyok összeköttetésbe,de szerinte az ő könyve egészen más vonalú


23/248

21

lenne, mint amit te írnál. Nekem nem tetszik

a dolog és nem válaszoltam neki és addignem is fogok amíg te meg nem mondod a vé-leményed, én azt hiszem, hogy egy könyvegy ember életéről és tapasztalatairól elég...

Ezzel búcsúzom és

baráti üdvözlettel:Puskás Ferenc”

Másnap felhívtam a Magvető Könyvk iadóigazgatóját, és bejelentettem:

– Főnök, Öcsi pénzt kér. Erre Kardos keresetlenül közölte, hogy sze-rinte mit hová Öcsinek.

– Nincs igazad – mondtam neki –, vagyokolyan önhitt, hogy azt képzelem: ha megjele-

nik egy könyvem, azt Hegyeshalomtól Bi-harkeresztesig puszta bizalomból megveszik,mert én írtam. De arra Nyugatra és visszaKeletre egy esetleges Puskás-életrajzot márnem az én nevem vinne el, hanem Öcsi képea fedőlapon. Ez egy tőke, és nekem ki kellfizetnem a kamatait.

– Ez mind igaz, de én nem adok erre egyvasat sem.

– Nem is arra gondoltam, úgy képzeltem,hogy a saját pénzemből fizetném.

– Ez a te dolgod.


24/248

22

Mégis, mennyit kellene adni? Mennyit

szoktak? Elmentem a Szerzői Jogvédő Hi-vatalba, és megkérdeztem egy régi ismerős-től:

– Előfordultak már ilyen ügyek a gyakor-latban?

– Igen, ha különösen fontos vagy érdekesnyomtatványról volt, szó.

– És milyen kulcs szerint osztoztak? – A magyar honoráriumból 30-40 százalé-

kot kapott a témát adó és 60-70 százalékot az

író, a külföldi jogdíj pedig többnyire 50-50százalékban oszlik meg.Ez sok! – gondoltam magamban, haza-

mentem, elküldtem a családomat – mert min-den műfajt tudok művelni bármely zsivaj-

ban-zajban, csak a levélíráshoz kell körülöt-tem éteri csönd. Ennek a levélnek a fogal-mazványa is elhányódott, gondolom, Puskás-nál megvan, emlékezetből kell rekonstruál-nom a tartalmát. Valahogy így szólhatott:

„Kedves Öcsi!Köszönettel vettem leveledet, a benne fog-laltakra a következőket szeretném felelni.Először is felajánlom Neked, hogy írja megmás ezt a könyvet, felmentelek adott szavadalól, ha úgy érzed, hogy Hámorival vagy máshasonló kaliberű újságíróval könnyebben


25/248

23

vagy jobb anyagi feltételek között tudnál

dolgozni. Ha mégis ragaszkodsz hozzá, hogyén csináljam, az alábbiakat tudom ajánlani.

1. Kiharcoltam Neked a Kiadónál, hogykaphass a magyar jogdíjból húsz százalékot.

2. Kiharcoltam Neked a Jogvédőben, hogy

a külföldi jogdíjból kaphass harminc száza-lékot...”

Gondoltam, ha alkuszik, és engednem kellöt-tíz százalékot, én még mindig kereten be-lül maradok. Mint Mogyorósi Karcsi legjobb

magyar tanítványa, hasonló hangnemben vit-tem végig az egész levelet, nem szégyen be-vallani, hogy el voltam ragadtatva magamtól.Ilyen diplomáciai érzékkel miért is nem men-tem külügyi pályára? – borongtam ma-

gamban, és kinyitottam a rádiót, épp az EstiKrónika ment, az első hír, amit bemondtak:lelőtték Szadatot! Kész. Most egy ideig nem a futballal foglalkoznak majd Egyiptomban.Jól sejtettem, a levél Öcsit már Spanyol-

országban érte utol, most sem írt, de üzenteMogyorósival, hogy megfelelőnek találja azajánlatot, és ahogy a dolgok rendeződnek,nekilátunk majd a munkának.

Megint eltelt egy kis idő, talán már no-vember lehetett, mikor Budapesten sor kerülta Magyarország-Norvégia meccsre, arra


26/248

24

az emlékezetes összecsapásra, melynek alap-

ján Mészöly Kálmán szövetségi kapitánytKazinczy-díjra terjesztették fel a magyarnyelv magaslatait és főleg mélységeit feltárómegnyilatkozásáért.

A meccs után lefeküdtem és elaludtam –

úgy lehet, hogy már a meccs alatt –, arra éb-redtem, hogy a feleségem rázogat, ami elégkülönös eset, mert csak ritkán szokott fel-kelteni bárki kedvéért is.

– Mogyorósi Karcsi keres telefonon.

Az órára néztem: már tizenegy is elmúlt,mit akarhat ilyenkor? – Kérlek szépen, a meccs után tartottak

egy fogadást, most is itt vagyok, egy beszél-getés közben kiderült, hogy Hámori Tibor

megírta a könyvét Puskásról.Elhűltem. – De Karcsi, Puskás Öcsi előttem tiltotta

meg neki! Ha nekem nem hiszel, kérdezdmeg Halmai Jóskát vagy Egresi Csöpit, ők is

ott voltak akkor a Hotel Aeróban. – Tudom, már beszéltem Öcsivel, ő is felvan háborodva, arra kérlek, hogy holnapmenj be a Szerzői Jogvédő Hivatalba, éskérdezd meg, hogy lehetne leállítani ezt akönyvet.

Már úgy jártam a Jogvédőbe, mintha csak


27/248

25

hazamentem volna, megint megkerestem az

ismerősömet. – Joga van valakinek könyvet írni egy

olyan emberről, aki ezt nem akarja? – Igen, a törvények ezt megengedik, aztán

persze a megjelent könyv minden sorával,

minden adatával lehet vitatkozni, ha az ille-tő sérelmesnek találja.

Találkoztunk Mogyorósival, elmeséltem,hogy mit végeztem a Jogvédőben. Karcsiarra kért, hogy hívjam fel Puskást Madrid-

ban, és személyesen mondjam el neki, hogyáll a helyzet. Mit meg nem tesz az ember a barátaiért – lásd postai díjszabás nemzetközi beszélgetésekre.

Puskás felesége vette fel a kagylót.

– Mindjárt adom Öcsit, épp fürdik. – Jó, várok.Közben elképzeltem, hogy hullanak le a

vízcseppek a madridi fürdőszobában és aszázforintosok nálam, végre beleszólt a kagy-

lóba az egykori legendás csatár. – Mi van? Neki is elmeséltem a helyzetet, hogy hatal-

mi szóval nem lehet leállítani Hámori köny-vét.

– Ebben az esetben arra kérlek, hogy for-


28/248

26

dulj panasszal az Írók Nemzetközi Egyesüle-

téhez. – Tudod mit, Öcsi?! Fordulj te panasszal

az Edzők Nemzetközi Egyesületéhez, ottvannak közel egymáshoz a Nemzetközi Só-hivatal két oldalán.

– Rendben van, majd jelentkezni fogok.Persze hogy nem jelentkezett. Ezentúl én

sokáig másodkézből, barátok és ismerősökközvetítéséből követtem az eseményeket.

Nyilvánvalónak látszott: illetékes helyen úgy

döntöttek, hogy jobb lesz, ha ezt a könyvetnem én írom meg, zöld utat nyitottak Hámo-rinak, ő, mint sok vízben megmártózott em-

ber, élt a lehetőséggel, nyilván sarokba szorí-totta Puskást, közölte vele, hogy a könyvet

akkor is megírja, ha Öcsi elzárkózik a szemé-lyes nyilatkozattól.Öcsi, ezt csak feltételezem, megijedt, hogy

végleg kimarad a buliból, és megingott. Vanabban valami elképesztő, hogy az az ember,

aki a futballpályán a valaha élt legdörzsöl-tebb, legfifikásabb egyéniségek közé tarto-zott, milyen védtelennek és ügyetlennek mu-tatkozott az üzleti és általában a hivataloséletben. Abból a mérhetetlen vagyonból, amitösszefocizott, alig valami maradt meg akezében, legalább háromszor fosztották ki őt


29/248

27

fondorlatos üzlettársak. Most is reménytelen

helyzetbe került, és hogy mentse a veszettfejsze nyelét, belement ebbe a beszélgetésbe,vendégül látta Port Saidban Hámorit, és nyi-latkozott neki. Az anyaggyűjtésből és beszél-getésből született könyv azóta már közkézen

forog, gondolom, nincs semmi szükség rá,hogy elmondjam a véleményemet róla.

Közben egymás után jelentkeztek nálamaz újságírók, kérdezgették, hogy történt azügy. Szepesi György is felhívott, közölte: ő

nem tudott arról, hogy én is foglalkozom ez-zel a témával, azért vállalta el, hogy a Há-mori-könyv szakértője legyen. Nem vitatkoz-tam vele, ott van neki Végh Antal.

Egyedül Mogyorósi Karcsi nem adta fel a

tervét, hogy nekem meg kell írnom Puskáséletrajzát azt bizonygatta, hogy Hámorikönyve nem merítette ki ezt a hatalmas anya-got. Én bólintottam rá, de még a korábbiak-nál is kevesebb kedvem volt ehhez az egész

témához, úgy éreztem magam, mint egy gaz-da, aki aratásra készült, és amikor nekivága munkának, akkor látja meg, hogy valami-féle kóbor vadállatok lerágták a termés szí-nét.

Megint eltelt egy fél év, 1982 januárjábanMogyorósi újra eljött hozzánk.


30/248

28

– Kérlek szépen, sikerült szereznem egy há-

romszobás lakást Spanyolországban a világ- bajnokság idejére. Gyere ki, nézzünk megegypár meccset, és végre komolyabban tud-nánk beszélgetni Öcsivel is.

– Kösz, de annyira ismersz, hogy én nem

megyek a feleségem nélkül. – Tudod, mit? Hozzad.Bejön az asszony, mondom neki.

– És te elmennél a gyerekek nélkül?Mogyorósihoz fordultam:

– Úgy kell értenem a meghívást, hogy akét lányom is jöhet?Karcsi merően nézett vissza rám:

– Anyád nem ér rá? – Hát éppen ráérne, de ő már nehezen mo-

zog, szegény. – Ha akarod, gyertek négyen. Van háromszoba, elférünk.

Nyáron ki is utaztunk. Spanyolországi tar-tózkodásunk harmadik vagy negyedik nap-

ján elindultunk Alicantéba az argentin-ma-gyar meccsre, úgy gondoltuk, útközben meg-állunk Benidormban – itt van Puskásnak egy

bungalója.Megállunk Benidormban a portán, Karcsi

magyarázgat, hogy ez a városka a nyugatné-met maffia központja, ezerötszáz magánszál-


31/248

29

ló rendelkezik saját uszodával, nyáridőben

néha elfogy a víz. Én közben körbeforgatoma fejem, egy utcai telefonkészüléknél egy ko-

pasz, középkorú ember áll, aki rendkívülimódon hasonlít Cigányra, az egyik magyarnapilap sportrovatának vezetőjére. Mondom

Karcsinak, ő is rá néz. – Tudod, miért hasonlít annyira? Mert ő

az.Odamegyünk, Cigány ránéz Karcsi Merce-

des kocsijára:

– Mikor lesz már annyi pénzed, hogy ki-cseréld végre egy 1200-as Ladára? – Már el is van döntve, hogy mikor, a jövő

héten valamelyik vasárnap. Nem tudod, Öcsiitthon van?

– Nincs, találkoztam vele, felment Mad-ridba, csak holnap jön vissza a meccsre a té-vésekkel.

– Kár.Elköszöntünk, Karcsi felmutatott a hegy-

re. – Gyerünk, nézzük meg Österreicher szál-lodáját.

Österreicher Emil, mint bizonyára emlé-keznek rá, a legendás Honvéd vezetője volt,1956 után kint maradt Puskásékkal, sokáig„egyházi átok” alatt állt, de a spanyolországi


32/248

30

világbajnokságon újra igénybe vettük a szol-

gálatait – gyakorlatilag ő volt itt a magyarlabdarúgó-válogatott menedzsere.

Felkapaszkodtunk a szállodához, a há-rom- vagy négyemeletes épület kapujábanegy kétszemélyes, alkalmilag felvert sátor állt.

– Ebben ki lakik? – A budapesti n.-ik kerületi Ingatlankezelő

Vállalat két vezetője. – Nekik miért engedték meg? – Mert abban a kerületben lakik Österrei-

cher egyik rokona, és ha ők most itt felver-hetik a sátrukat, biztos, hogy hozzá kiküldikmajd a szerelőket, ha a rokon lakásában eltö-rik egy cső, vagy felpúpozódik a parketta.

Megyünk beljebb, az udvaron egy nagyobb

sátor áll: – És ez kié? – Az i.-i téesz vezető jéé. – Nekik miért szabad? – Ők szállítják a pezsgőt.

– Kinek? – Kitalálhatod.És csakugyan: az udvaron is hűtőszekrény

áll, megtömve pezsgősüvegekkel. Megyünk,és beljebb, a medence szélén L., a néhány év-vel ezelőtti vendéglátóipari botrány vezér-


33/248

31

alakja issza a pezsgőt. Mogyorósi elhúzza a

száját. – Hogy írta néhány éve egy újság: dolce

vita – bolsevita.És még mindig nincs vége a hírességek so-

rának, Szusza Feri, az egykori legendás új-

pesti csatár passzolgat Kubalával, aki háromország válogatottjában is játszott, és végül A.,a budapesti műanyagkirály, aktív sok szorosmilliomos. Ő nyújt felénk egy pezs-gőspoharat, nem szeretem a pezsgőt, épp hogy

megkóstolom, és mondom A.-nak: – De kár, hogy nem tudtunk találkozniÖcsivel.

– Miért nem tudtatok? – Tegnap felment Madridba.

– Öcsi? Öt perce beszéltem vele telefonon,otthon van a bungalójában. – Nem létezik, Cigány azt mondta, hogy

elutazott.A. elnézően elmosolyodik:

– Mi haszna lett volna Cigánynak abból,hogy ti tudtatok volna beszélni Öcsivel?! – De mi kára? – Az Cigányt nem érdekli, ő egy önzetlenül

rossz ember.Felhívtuk Öcsit, meghívott minket másnap

délre olyan rögtönzött ebédfélére. Tizenegy


34/248

32

körül értünk újra Benidormba, Mogyorósi, az

elegancia mestere kerített valahol egy csokorvirágot, és felmentünk a tetthelyre, Öcsi ga-tyában ült a bungaló teraszán, egy táska-rádión próbált valamilyen meccsközvetítést

behozni.

– Üljetek le, fiúk.A bungaló eredetileg a tengerre nézett vol-

na, de elébe építettek egy nyolc-tíz emeletesszállodát.

– Nem sajnálod, hogy elvették a kilátást?

Öcsi vállat vont: – Mi üzletem van nekem a tengerrel ? Egyévben sok, ha kétszer megfürdök benne.

A felesége közben megterített, míg térült-fordult, Öcsi észrevétlenül leemelt az asztal-

ról egy üveg fehér bort – Erzsike nyilván til-totta –, és óvatlan pillanatokban egyet-egyetkortyolt belőle. Végigmértem: pocakja majd-nem a térdéig lógott. Focizni nem felejtett el,ezt láttuk az öregfiúk meccsen az angol-ma-

gyarelőtt, de hogy lehet edző egy 98 kilós

ember? Hogyan követelheti meg a játékosai-tól, hogy vigyázzanak a súlyukra? CsernaiPálon, a Bayern München mesterén nincsegy felesleges deka sem, Kubala, aki valahaszintén edzőként dolgozott, ha eljött nyaral-


35/248

33

ni Benidormba, naponta többször is felfutott

a hegycsúcsra vezető 96 lépcsőf okon.Eszünk, közben beszélgetünk, nem emle-

gettem a Hámori-könyvet, eszembe jutott arégi mondás: „halottat a temetőből vissza-hozni szigorúan tilos”, inkább megpróbáltam

szóra bírni Öcsit azokról az események ről, melyek tudomásom szerint életének for-dulópontjai voltak, de ő mindenre lek erekítettválaszt adott, elkerült minden konfliktust.

– Emlékszel még rá, hogy rúgott le Lieb-

rich azon a bizonyos 8: 3-as magyar-nyugat-német meccsen?Puskás legyint:

– Az nem úgy volt! Nagyon nehéz direktlerúgni valakit, nagyon sokat kell futni ahhoz

az illető után. Az az igazság, hogy véletlenüleltalált. – Most szóltak neked, hogy menj ki a ma-

gyar csapathoz? – Nem.

– Ha mégis kihívnának, mit mondanál a játékosoknak? – Semmit. Mostanra már minden eldőlt.

Én meccs közben nem szoktam tanácsokatadni, akkor már csak összezavarnám a gon-


36/248

34

dolatot – mondta, és lenyúlt a lábához letett

borosüvegért.Vagy két órát beszélgettünk, aztán elkö-

szöntünk. Sokáig hallgatagon ültünk a ko-csiban, már elhagytuk Benidormot, mikorKarcsi megkérdezte:

– Mit szólsz hozzá? – Anyám mesélt egyszer egy emberről, aki

nyitott biztosítótűket nyelt le, és becsukvaszarta ki őket. Ez jutott eszembe.

– Értem. És megírod?

– Nézd, ezt a könyvet három alapállásbóllehetne megírni. Meg lehetne írni Puskás le-gendáit, mit mondott a bíróknak, Farkas Mi-hálynak és így tovább – ezek a legendák

jórészt nem igazak. Azt is meg lehetne írni,

hogy az egész Puskás-mítosz eléggé bizony-talan alapokon nyugszik – ezt minek? Miértártsunk Öcsinek, és miért döbbentsük meg azolvasókat? Harmadszor: lehetne írni egyőszinte könyvet róla mint emberről – ehhez

viszont Öcsi nem elég érdekes jellem! A ci- pőjét sem kötheti meg korábbi riportalanya-imnak: Berendinek, a ferencvárosi állomás-főnöknek, vagy Leskónak, a hegyal jai sző-lésznek. Tizedrészannyit sem csinált életé-

ben, mint ők.


37/248

35

– Akkor tehát vége a Puskás-ügynek?

– Alighanem. Mogyorósi felsóhajtott. – Na jó, menjünk, egy óra múlva kezdő-

dik a magyar-argentin.


38/248

36

Régi és új főnökök

Hiba volt, hiba van, hiba lesz. A régi bátaszéki főnök megjegyzése

egy hiánylati bizonylaton)

Jászfényszaru negyedik csoportú állomás aHatvan-Szolnok vonalon, három vágánnyalrendelkezik: az egyik átmenő fővágány, a

másik megelőző-kitérő, a harmadikon nemfogad vonatokat, ezen csak rakodás folyik.

Az állomás előtt nem állnak meg a gyors-vonatok már csak azért sem, mert gyorsvo-natok nem is járnak errefelé. A felépítmény

ugyan bírná a 100 kilométeren felüli sebessé-get is 1963-ban építették a katonák –, deahány állomás van a vonalon, annyiféle jel-zőberendezéssel van felszerelve, többnyireelavult gépekkel, és ez lehetetlenné teszi az

egységes magasabb sebesség bevezetését. Avonatok majdnem másfél óra alatt teszik megaz 50 kilométeres utat Hatvantól Szolnokig.

Mint az egész országban, ezen a vonalon isfokozatosan visszaesik a személyforgalom,

aki siet, nem utazik vasúton. Messze esik az


39/248

37

állomásépület a falutól, a környéken szapo-

rodnak az autóbuszjáratok, és egyre több amagángépkocsi is. 1974-ben 37 365 utas for-dult meg az állomáson, 1975-ben már csak31 710, a pénztár átlagos napi bevétele nemérte el az ezer forintot.

Még a kofák is elszoktak a vasúttól, béreltteherautók viszik őket a tanya kapujától aszolnoki vagy a salgótarjáni piacig, a téeszek,állami gazdaságok is kocsival hordják el a

primőrt, a paradicsomot. Az állomásnak egy-

re nehezebb teljesíteni a havi 300 tonna be-rakást – ennyit ír elő a terv Jászfényszarunak –, látszólag jelentéktelen mozzanatokat ismegérez, például, ha a zöldpaprika-palán-tázás idején fúj a szél, és az első ültetést ki-

tépi a földből, az állomáson is kétségessé vá-lik a terv teljesítése.A főszezonban, mikor volna feladás és be

lehetne hozni a lemaradást, nem kapnak ele-gendő vagont. A téesz, az állami gazdaság

beadja igényeit – belföldi szállításhoz egynappal korábban kell megrendelni a vagont,exporthoz két nappal előtte, mert ezekkel aszállítmányokkal szemben magasabb műsza-ki követelményeket támasztanak, példáulszemélyvonati fékberendezéssel kell ellátniőket –, a jászfényszarui f őnök felírja a nap-


40/248

38

lójába, és jelenti Hatvannak, Hatvan továb-

bítja Szolnoknak, ahonnan másnap, általábanéjszaka elindul egy tolatós tehervonat azüres kocsikkal.

A vagonokat a vonatvezető osztja szét,nála van az igénylések jegyzése, de a rend

hamar felborul. Szolnok után az első nagyobbállomás Újszász, a vonat megáll, Újszászesetleg csak két kocsit kért előzetesen, demost leszed tizenötöt. Tételezzük fel, hogy avonatvezető becsületes, és megpróbálja tar-

tani magát az utasításhoz. – Ez a kocsi Jászfényszarué! – Most hol vagy? – kérdezi a forgalmi

szolgálattevő. – Újszászon.

Akkor add le itt. Nekünk kell, neked selesz rá több gondod.Vita nincs, a forgalmistának jogában áll

elkérni a kocsikat – ő megnyerte a csatát, avasút elveszítette. A szerelvény megy tovább,

ha maradt rajta még néhány kocsi, leszediJászberény, Jászfényszarunak csak mutatóba jut.

A kocsielosztásnál egyre inkább eluralko-dik az „aki bírja – marja” gyakorlata, terjed-nek a különféle trükkök. Az állomásokonéjszaka orvul leakasztanak egy-két kocsit, a


41/248

39

zárlámpát előbbre viszik, hogy ha a vonatve-

zető hátranéz, ne vegye észre. A téeszek igye-keznek megnyerni a vonatvezetők k egyeit, te-lirakják a vezérállást paprikával, paradicsom-mal.

– Fogadjátok el, fiúk. még ha a túloldalon

le is rugdossátok, mert valahogy le ne szok- janak róla – biztatják a főnökök a mozdony-személyzetet.

Eldugnak kocsikat, az egyik állomásonelőfordult, hogy hét-nyolc napra is félrerak-

tak egy osztrák ÖBB kocsit, mert a környék- beli ktsz a következő héten csipeszt expor tált,és be akarta biztosítani magát, magyar kocsikszándékos vesztegeltetése pedig még gyako-ribb. Ez magasabb szempontból alig valami-

vel jobb a szabotázsnál, mert minden kocsi-nak lehetőleg mindennap meg kellene ter-melnie a maga pénzét, ahogy én számolga-tom, legalább ötszáz forintot.

Az egész magyar vasút kocsihiánnyal küsz-

ködik,igénybe veszi tőkés orsz

ágok vagon- jait, és részesedéséhez képest aránytalanul so-kat használ a közös KGST-kocsiparkból is,de ez még mindig kevés.

A különféle okokból veszteglő-késő teher-vonatok gyakorlatilag tovább csökkentik akocsiparkot, „letestelik” az országot, mert


42/248

40

milliárdok fekszenek el, a gyárak, a mező-

gazdaság hiába vár az árura, a gépekre. Aveszteglő kocsik magát a vasutat is f enye-getik, ha számuk eléri az összes kocsimeny-nyiség kétharmadát, a magyar vasút bedugul.

Minden második vagonnak mozgásban kell

lennie, dolgoznia kell, gyorsítani kell futásu-kat, és jobban meg kell szervezni munkáju-kat. Dicséretes és elvetendő példát egyarántlehet idézni: egy olasz cég gépkocsikat hozottMagyarországra speciális autószállító vago-

nokban, mivel a szerződés szerint min-denképpen egy hétre kellett fizetni a kocsi- bért, nem hagyták vesztegelni a vagonokat,hanem sietve kirakták és felküldtek Záhony-

ba, lehoztak vele egy-két szállítmány Zsigu-

lit. Kisbéren egy vagonból cementet pakoltakki, besötétedett, és félbemaradt a munka, dea rakodók nem szóltak senkinek, ezért a ko-csit besorozták az éjszakai kezelő teher -vonatba, két hétig futott feleslegesen, meg-

járta Hegyeshalmot, Ferencvárost, Komá-romot, amíg újból visszakerült Kisbérre, és be lehetett fejezni a rakodást.

A kocsitartózkodási idő a forgalmi munkaegyik legfontosabb minőségi mutatója, az érkezés után nyolc-tíz órával el kellene kül-deni a vagont. A késlekedőket kocsiállás-


43/248

41

pénzzel, fekbérrel lehetne gyorsabb munkára

biztatni – ez elég tekintélyes büntetés: az első24 órában 24 forint órabért, a harmadik na-

pon már 100 forintot és még a vasúti terüle-ten földre dobott tűzifa után is két forint öt-ven fillért kellene felszámolni mázsánként

és naponként. De miért törekedjen a főnök behajtani az álláspénzt vagy a fekbért, mikoregy fillért nem kap belőle. Javasolták, hogylegalább ötven fillért adjanak száz forint után

– mint ahogy a jegyvizsgálók is részesednek

a vonaton kirótt pótdíjakból –, de fentről aztválaszolták, hogy nem tudják hová bekalku-lálni.

A vasút látszólag takarékoskodik, valójá- ban évente milliókat veszít, mert a főnökök-

kel gyakran „lehet” beszélni, korrigálják azérkezés, a kirakás idejét, csökken a kocsi-álláspénz, a fekbér, cserébe jön a f őnöknek atéesztől egy fél disznó vagy a gyártól egy ét-készlet, cipő vagy műszőr kalap.

–És az ellenőrzés milyen? kérdeztem az

egyik főnököt. – Meg szokták mondani előre, hogy mikor

jönnek, akkor gyerünk, suvick. Már akkorörülök, mikor meglátom, hogy nyolcan száll-nak le a vonatról, feszes mellel járkálhatok,mert lám csak: nyolc ember kell, hogy ellen-


44/248

42

őrizze, amit én egyedül csinálok, tehát én

nyolcat érek. – Sok hibát felfednek? – Az ellenőrző közegek nem szoktak ki-

menni a szakaszra, csak behozatják a napló-kat, és aláírják. Nem is nagyon faggatóznak,

a vasútnál régi szabály, hogy állomásvizsgá-latnál intelligens ember csak kétszer kér va-lamit, ha arra sem adják elő, nem kéri mégegyszer.

– Ilyen ellenőrzésnél hogy tudják azt meg-

állapítani, mióta vesztegel egy vagon itt azállomáson? – Sehogy, lehet, hogy azt gondolják: bírja

a KGST.

A jászfényszarui állomás létszámát 17 f ő benszabták meg, ebből jelenleg öt poszt üres:három váltókezelő, egy szolgálattevő, egymálházó hiányzik.

– Hogy van az, hogy a vasútnál mindenüttkevesebb ember dolgozik: a mozdonyvezető egyedül marad a vezérállásban, mert leveszikmellőle a vonatvezetőt, a pályaőrt helyettesítia vasbakter, és mégis egyre nő a létszám-hiány?

– Azért van, mert szaporodnak az íróasz-


45/248

43

talok, ha egy forgalmista megrendez csak úgy

passzióból egy szavalóversenyt, lehet, hogyegy fél évvel később már kiemelik, és önállókulturális szervező lesz a csomóponton. A se-gédhivatalokat régen elvitte egy öreg vasutas,most felülről odahelyeznek egy sereg 18-20

éves lányt, akiknek ráadásul még hosszú idő is kell, hogy beletanuljanak a munkába.

– A felsőbbség segít? – Igen, küldtek egy papírt, hogy tíz napon

belül töltsem fel a létszámot, mert különben

...! De a gépelésnél lemaradt róla, hogyancsináljam. A közlekedőedények törvényealapján ugyanis az emberek oda mennek,ahol többet fizetnek nekik.

Egy váltókezelő havonta 1750 forintot kap,

és hatszor harminc forint éjszakai pótlékot,ezért nemcsak dolgoznia kell, hanem ahogyaz F2-es utasításba finoman bújtatva bevet-ték, az élete árán is köteles biztosítani a vas-úti közlekedés biztonságát.

Ki jön ide? Olyan fiút vettünk fel málházó-nak, akinek annyi belátása sincs, hogy ne avillanyoszlop és a mozgó vonat között sza-ladjon el, hanem a villanyoszlopon túl. Mikormegkérdeztük róla, csak annyit mondott:

– Siettem.Mégis felvettem, mert így tudtam csak meg-


46/248

44

szabadulni egy részegtől, aki 20 év alatt 25

állomáson szolgált. Akkor jött szolgálatba,amikor akart, mikor megkapta a fizetést, vettegy fél disznófejet, csőtésztát, a többit meg-itta.

– Nem tudta megfegyelmezni?

– Hogyan?! Ha berúg egy emberem, énnem büntethetem meg őt, legfeljebb leszon-dáztathatom, aláírathatom a jelentést két ta-núval, és felterjeszthetem Pestre. Három hó-napon belül kell csak válaszolniuk, az utolsó

héten szoktak küldeni egy megrovást. Perszeaz emberek azt mondják egymás között: –Látod, hiába ugat, Pesten le sem szarják afőnököt.

A főnöknek csak felelőssége van, hatalma

nincs. A múltkor jött haza egy kormányzativonat Csehszlovákiából, előr eszóltak Hat-vanba, hogy a főnök adjon fel egy csomagkávét, mert elfogyott. A főnök megvette asaját zsebéből, két másodpercre megállt a vo-

nat, és feladta, nemhogy a pénzét nem adtákmeg, hanem még le is tolták, hogy miért nemvizsgálta meg a kávét, hátha meg volt mér-gezve?!

– Maga mennyit keres? – Nekem mint főnöknek 2300 forint a


47/248

45

munkaköri bérem, ehhez jön még 700 forint

rangfokozati bér, és kész. – Prémium? – Az állomás teljes negyedévi prémiumke-

rete 1400-2700 forint, valamilyen ünnepélyesalkalommal, mondjuk Nehru kiszabadulásá-

nak ötvenedik évfordulóján ezt kellene szét-osztani 17 ember között. Elképzelheti, mi jut

belőle nekem.Én nem hasonlíthatom magam a téeszel-

nökhöz, aki tízezer forintot keres, pedig ha én

hibázom, száz embert megölhetek, ha pedigő eltol valamit, legföljebb száz holddal többtököt vetnek. Én még az utolsó gyalog-munkáshoz sem mérhetem magam, a paraszt-nak, igaz, hogy füstölög a sarka a trágyától,

de azt mondja: elmegy a téesz ből, ha egynyáron nem keres egy-egy Trabantot, én, afőnök, még egy motorkerékpár árát sem tu-dom összehozni.

De még itt, a vasúton belül sem becsülnek

meg minket: a Fradiban egy kocsirendező

kétezer forinttal keres többet, mint én, mástmondok: még a saját forgalmistám is lehagy,mert neki összejön egy hónapban 1600 forinttúlórapénz, a főnök viszont nem túlórázhat.Én állandóan szolgálatban vagyok, négy ésfél kilométer ide a falu, ha elmegyek nyirat-


48/248

46

kozni, be kell jelentenem, és még jó, ha nem

válaszolják azt, hogy menjek vasár nap. A fő-nökök nem mernek élni: megáll a vonat?!Hol az állomásfőnök?! Nem áll meg a vonat?Hol az állomásfőnök?! Fingott az utas? Holaz állomásfőnök?

Nem mondok mást, a hatvani csomópon-ton 830 dolgozó közül 65-en kértek csak kül-földi kiutazást, pedig öt év szolgálat után mégaz Egyesült Államokban is kapnának kedvez-ményt, a többiek egyszerűen nem jutnak hoz-

zá, sem erejük, sem kedvük, sem idejük nincsaz utazásra. – A többi környékbeli főnök is úgy él, mint

maga? – Amelyik főnök megköt a helyén, az meg

tudja alapozni az egzisztenciáját, fóliasátrakatépít, az arca féloldalas lesz a huzattól, dehárom éven belül eltartja őt a pa prika és a

paradicsom, a vasút csak a zsebpénzt adjaneki. De én nem szándékozom örökre itt

maradni. – Mi a kapcsolata a faluval? Mi a rangjamagának Jászfényszarun?

– „A főnök nem engedi kinyitni a va-gont!” – tudniillik ezt szokták mondani a ra-kodók, ha olyan fuvarlevéllel jönnek a téesz-

ből, ami nincs lebélyegezve. Ennyi a szere-


49/248

47

pem, más semmi, a múltkor szóltak, hogy

iratkozzam át a községi pártszervezetből aszakmaiba.

Már dél körül jár az idő, a főnök áthívnaminket a lakásába egy pohár borra, de egyhivatalos fekete Volga áll meg az ablak alatt.

Magas rangú vasúti vendégek tesznek hiva-talos szemlét, nincs sok mondanivalójuk,egyikük jegyzi csak meg, hogy az alátétfákatlánccal, lakattal kellene biztosítani, nehogyelvesszenek. A főnök nyel egyet, udvariasan

és türelmesen sorolja a nehézségeket. Ilyenutasítást csak akkor lehet kiadni, ha egyide- jűleg minden állomáson bevezetnék, ez sok- ba kerülne, és a fogyóeszköz-állomány növe-léséért a vasút komoly büntetést fizetne. A

láncot és lakatot meg kellene igényelni, amiaz anyagellátás mostani helyzetét figye-lembe véve hónapokba telik – nem is beszél-ve arról, hogy ha a lánc gyönge, eltépik, haerős, ellopják. A Volga utasai sincsenek meg-győzve, fü

ggőben hagyják az ügyet, mikor

visszaülnek a kocsiba, a főnök megtöröli ahomlokát:

– Majd lesz valahogy, nem lőnek.


50/248

48

Bent a szolgálati lakás nagy szobájában hat-

van év körüli, alacsony, testes férfi olvasgataz asztal mellett, a főnök édesapja – és elődjea jászfényszarui állomás főnöki posztján.

– Feltett szándéka volt, hogy vasutast ne-vel a fiából?

– Nem kellett nevelni őt, az első szó, amitkimondott: a mama volt, a második: a vonat.Mikor betöltötte a 18. évét, kértem a fő-nököt, vegyék fel a vasúthoz és adják a ke-zem alá tanítani. Négy hét alatt tette le az el-

ső vizsgát. – A fia van olyan főnök, mint maga volt? – Másféle. Én ceruzakoptató voltam, ha az

írógépen melléütöttem egy betűt, kido btam a papírt, nincs javítgatás. Ő – mutat a fiára –

inkább hajcsár. – Szocialista társadalmunk neveltje –mondja a fiatalabb főnök rezzenéstelen arc-cal.

– Én megemelem a kalapomat előtte, hogy

mint küszködik-veszekszik egész nap. A vasútnagyon megváltozott, valaha még arra gon-dolhattam: süt a nap, kék az ég, nem bántsenki, én sem bántok senkit. Az apósomtól,régi vasutastól tanultam a filozófiámat: netürelmetlenkedj, majd kiforogja a vasút ke-reke!


51/248

49

Az élet nagyon megváltozott, régen jó volta vasútnál szolgálni, minden egyforma volt;minden irodában ugyanaz az olajjal porta-lanított padló, azonos fizetés, ha egy állo-másfelvigyázó valahol 185 pengőt k apott,

akkor az egész országban minden állomás-felvigyázónak ennyi járt, nem úgy, mint most.A szolgálatban viszont nem volt két nap, amiegyformán múlt volna el, az ember élete úgyelrepült, hogy észre sem vette. Éjszakánként

szerettem leülni az irodában, hallgattam,ahogy a távíró kattog: „FC (Ferencváros)hívja Keletit, BK (Budapest Kitérő), mehet a910-es...” Figyeltem, hogy közelednek felénka vonatok.

Pedig akkor még 24/24-eztünk – huszon-négy óra szolgálatra jött huszonnégy óra pi-henés, mikor bevezették a 12/24-et, úgy érez-tem, hogy minden 12 óra után egy vasárnapotkapok.

Persze, ha valaki főnök volt, akkor sem

hagyhatta el az állomást, ha nem volt szol-gálatban, legföljebb a község közigazgatásikörzetében mozoghatott, akkor is meghagy-ta, hol találják. Az én főnököm – akinél avasutat kezdtem – egy évben egyszer ment be

a városba: mikor beíratta a lányát az iskolába.Aznap reggel végigjárta a forgalmistát, a


52/248

50

távírászt, de még az árupénztárost is, és mind-

nek külön-külön a lelkére kötötte: – Ha valami történne, kérem, a gimnázium-

ba mentem beíratni a lányomat, azonnal küld- jenek utánam.

– Az állomásfőnöknek régen milyen rangja

volt a faluban? – Egy faluban nagyobb úr nem élt, mint

az állomásfőnök, egyedül ő lakott emeleten.Plébános, patikus, orvos sült a maga zsírjá-

ban, a főnök független volt a falutól, neki

csak Budapestről parancsoltak. – A főnökök tartottak cselédet? – Próbált volna ne tartani, a környéken rá-

szóltak: nem szégyelli magát a tiszt úr, hogya feleségét dolgoztatja?! Lehet, hogy nem

fogja elhinni, de én ismertem olyan váltó-őröket is, akik cselédet tartottak. – És milyen társadalmi életet vittek ? – Forgalmista voltam, mikor György-nap

reggelén felszólt nekem a főnök: – Szégyel-

lem magam, hogy a forgalmistám még nemköszöntött fel engem.Az ajtó nyitva volt, az előszobában ott állt

egy hordó sör csapon, a másik a jégen. Hosz-szú asztalra butéliákat, boros- és söröspalac-kokat raktak ki, nagy lábasokban főtt a főnökkedvence: borjúpörkölt gombával. Egész


53/248

51

nap jöttek a gratulálók: a főjegyző, az orvos,

a szállító kereskedők. De nemcsak a neve napján keresték a f őnök

jóindulatát. Mikor Szabadszálláson szolgál-tam, működött a faluban a Kovács-malom –három fia volt az öreg Kovácsnak: Antilop,

Palilop, Sanyilop. Akkora úr volt, hogy ha jött haza a Keletiből, az Or ient expresszt ismegállították a kedvéért. Ez a Kovács min-den hónapban odaállíttatott a főnök ajtajá banegyven kiló kenyérlisztet és tíz kiló nullás

lisztet, de minden vasutas megkapta a magarészét a malomtól, csak a tiszteknek haza-szállították, az alacsonyabb rangúaknak pedigérte kellett menni.

A pincészet adott napi egy liter bort – el-

sején és tizenötödikén megtöltöttek egy 15literes lapos demizsont – , a sűrítőtelep ötlite-res üvegekben küldte át a meggyet és a mál-naszörpöt, pedig akkor én még csak forgal-mista voltam.

Szüretkor jön hozzám a Nyúl bíró. – Tiszt úr, adjon egy hordót, megtöltömmusttal, lefojtja, milyen jó lesz karácsonykor.

Nem volt hordóm, nem tudtam, hogy kelllefojtani a mustot, megcsinálta helyettem

Nyúl bíró. – Tessék majd karácsonykor kinyitni


54/248

52

Soltvadkerten az állomásfőnök bornagy-

kereskedő lett. Amikor gyapjút szállítottak, a főnökök

nem bízták senkire ezt a munkát, magukmérlegeltek, reggel 4-kor vették fel a gyapjút,mert akkor a harmattól jó nedves, többet

nyom – a kereskedők ezt is meghálálták ne-kik.

De nemcsak jövedelem volt, hanem fegye-lem is. Aki a vasúthoz került, annak alá kel-lett írni: tudomásul veszem, hogy a szolgálat

minden indokolás nélkül felmondható, perszehogy mindenki kereste a munkát.Ha valaki karambolt csinált, a seggére ver-

tek, ha hozzányúlt valamihez, nem maradha-tott meg, és ha leülte a börtönt, kurva lett a

szűzből, nem k erülhetett vissza a helyére. – A felszabadulás után megváltozott a hely-zet?

– Nem rögtön. 1946-47-ben hozták be aB-listát, akkor kinyírták a vasút színe-javát.

Ez nem politikai dolog volt, mert a nyilasokatmár rég elintézték. 1948-ban a Budapest– Kiskőrös – Kalocsa Kelebia vonalon már csakketten maradtunk meg a régi f őnökök közül:Fodor Lexi és én. Aztán Lexit is elküldték,mert Kenderesen, Horthy Miklós falu jában ővolt az állomásfőnök.


55/248

53

– Magának nem történt semmi baja?

Eddig ráérős kényelemmel, csöndesen be-szélgettünk az asztal mellett, de ennél a kér-désnél az öreg állomásfőnök felugrott és elé-

bem állt, piros arca elsápadt, kissé kidülledőszemei megteltek könnyel.

– Kérem, én azt akarom mondani, hogyén mindig katolikus magyar ember voltam, ésaz is maradok, amíg élek.

Merev tartással az ablakhoz lép, kezét há-tul összefogja, és kibámul a sínekre, nehéz,

húzó lélegzetvételén ér ződik, hogy sír. Nemértem a kitörését, de kérdezősködni nem le-het, hallgatok.

Később a fiatal főnök, mikor kikísért avonathoz, elmondta a történetet: apja a fel-

szabadulás előtt Kalocsán szolgált, és Grősz,a kalocsai érsek néha bejött hozzá az állo-másra beszélgetni. Mikor Grősz ellen elindulta nagy pör, az öregnek fejére olvasták, hogyaz érsekkel barátkozott – mintha kiutasíthatta

volna az állomásról a kalocsai érseket –, nem bocsátották el, de nem engedték, hogy nyolcfőnél nagyobb személyzetet foglalkoztatóállomást vezessen.

Az öreg vasutas megtörli a szemét, elné-zést kér, hogy megfeledkezett magáról, ésvisszaül a helyére.


56/248

54

– Teli voltak az újságok: megszüntetjük a

vidéki kiskirályokat, ha egy ember két-háromórát késett, és hazaküldtem, még ki sem tettea lábát, már jött a párttitkár: így nem lehet

beszélni egy dolgozóval. Akkor kezdett le-zülleni a szolgálat színvonala, mert akkor

kezdtek el félni a f őnökök. Idegeneket hoztaka nyakunkra, jött egy szabólegény nyolcórakor az Igazgatóságra, és 12-kor már vasútifelügyelő volt. Csodálkoztam: még csak fe-lügyelő? Mikor annyi idő alatt már főfelü-

gyelő is lehetne! – És mért nem bíztak a régi vasutasok- ban?

Az öreg állomásfőnök ingatja a fejét. – Nem tudom, kérem, nem volt okuk rá.


57/248

55

Kérdés

a „Lakáskultúra” rovathoz

„Héttagú családommal már hosszabb ideje

egy utcai telefonfülkében lakunk, mely rá-adásul alul-felül be is ázik. Kérem, adjanaktanácsot, hogy kellene lakályosan berendez-ni? Jövedelmem 2900 forint, plusz családi

pótlék, plusz húspénz, plusz közlekedési hoz-

zájárulás, plusz lakbér-kiegészítés. Tisztelettelolvasójuk, Kovács Jánosné vállalati kéz- besítő.”

Válasz: Többféle megoldás is kínálkozik,ezek közül a legkézenfekvőbb, hogy kedves

levélírónk épít a telefonfülkéhez hat-nyolcszobát, szoláriumot és terráriumot, télikertet padlófűtéssel, ebben az esetben figyelmébeajánljuk a múlt számunkban közölt terveket.Ha ízlés- vagy felfogásbeli okokból mégis

ragaszkodna az eredeti telefonfülkéhez –anyagi problémák természetesen fel sem me-rülhetnek, erről bárki meggyőződhet, aki fo-lyamatosan olvassa rovatunkat; a levelébenfelvázoltak szerint Ön is öt forrásból húz jö-vedelmet –, szóval ebben az esetben a kö-


58/248

56

vetkező elképzelést ajánljuk a figyelmébe.

Lakásuk közepes komfortfokozatúnak te-kinthető – a telefon ugyanis a bérleményenbelül van. A berendezés látszólag talán nehézfeladatnak mutatkozik, de az adottságok he-lyes kihasználásával kellemessé és meghitté

tehetik kis otthonukat. Gondoljanak arra,hogy a viszonylag szűk tér nemcsak hátr á-nyokkal jár, de számtalan előnnyel is, példáulnem fér be a televíziókészülék.

Alapgarnitúrának a BUBU vállalat „Do-

berdo” szekrénysorát ajánljuk a „Don-ka-nyar” hajlított heverővel és a „Hét torony”ülőgarnitúrával. Ezek a bútorok méretükettekintve viszonylag terjedelmesek, de márszállítás közben szétesnek, így kevés helyet

foglalnak el.A gyerekeket és a nagyszülőket célszerűvolna a kabátgallérjuknál vagy a nadrágtar-tójuknál fogva a kagylótartó horogra fel-akasztani, ez rendkívül megkönnyíti a lakótér

szervezését. Ajánljuk továbbá, hogy néhánycsaládtag időnként menjen át szilárd halmaz-állapotból folyékony vagy gőzalak ba, így azegyébként nehezen belakható üres sarkokat ismegfelelően lehetne hasznosítani. Kínai bel-sőépítészek ötlete, hogy soványabb


59/248

57

és alacsonyabb termetű családtagjainkat pré-

seljük le a telefonkönyv lapjai közé, de ez vé-leményünk szerint meggondolandó, mert atelefonnévsor később kis házi könyvtárunkalapjául szolgálhat.

Hasznosíthatjuk a különböző beépített sze-

relékeket is, a panaszos leveleknek szánt do- bozban élelmiszer-tároló kamrát rendezhe-tünk be; ha ez túl nagynak bizonyulna a ren-delkezésünkre álló élelmiszerek mennyiségé-hez képest, akkor egyúttal ruhatárnak is

használhatjuk, egyelőre talán nem fér beleminden holmink, de ebben a tekintetben iskedvező változásokra számíthatunk: a Gyu-faskatulyagyárat most állítják át gardróbokkészítésére. Apró, inkább csak környezetet

színesítő, hangulatot fokozó ötlet: a szám-tárcsát is igénybe vehetjük különféle díszítő-elemek kiakasztására, például feltehetünk egy„Hit, remény, szeretet” feliratú falvédőt, dearra ügyelnünk kell, hogy a „remény” szó ne

épp a nulla számjegy alá kerüljön.Ami az egészségügyi helyiségeket illeti, atisztálkodásra feltehetőleg nincs gondjuk, hi-szen mint említette, a telefonfülke alul-felül

beázik. Szárazabb időben a családfő köpjönfel néhány pofa vizet, helyes célzás esetén aszűk térben egyenletesen oszlik el majd a csa-


60/248

58

ládtagok felületén. Vécé helyett pedig a

Konyech Antal-Szentesi György által alkal-mazott vitamódszert ajánljuk, róluk ugyanisköztudomású, hogy minden szart egymásrakennek. Üdvözöljük, kedves levélírónk.


61/248

59

Vigyázzunk a szabványokkal!

1.

Moharos, a „Vörös Posztó” gyár főmérnökeegyedül próbálta felépíteni a szocializmust akilencedik kerületben, tavaly sérvet, most pe-dig infarktust kapott.

– Úgy történt..., de kezdjük egy kicsit

messzebbről. A mi gyárunkban kétféle szö-vőgép dolgozik: öt svájci Sulzer -gyártmányúés huszonöt egy népi demokratikus, mondjukalbán típusból, a BTSZ- ből. Mi a külön bségköztük? Úgy formára semmi, az alkatrészeik

csereszabatosak, vagyis a svájciból átrakha-tók az albánba, és fordítva is. A svájciakigazán elszégyellhetnék magukat, hogy le-koppintották ezt az élenjáró albán terméket,és még nekik volt pofájuk hirdetést feladni avilágsajtóban, hogy semmiféle felelőss

égetsem vállalnak az albán gépért, mert az egy-szerű szabadalmi lopás. Erre csak a kapita-listák képesek, fordítva ez még sohasem for-dult elő!

Annyi különbség azért mégiscsak volt,hogy a Sulzer alkatrészei mintha egy kicsit


62/248

60

tartósabbak lettek volna. Például a gép egyik

legfontosabb eleme: a mikrovetélő 9 millióvetést bírt el, az albán pedig jó ha egymilliót,aztán elkopott, tartalékot persze nem küldtek,a gépek sorra leálltak. Kértünk szerviz-szerelőket, de az albánok egyelőre nem je-

lentkeztek.Azt találtam ki, hogy írok a Sulzer-cégnek:

szükségünk volna az öt géphez 30 mikrove-télőre, küldjenek nekünk – gondoltam, ennyi-

ből az összes albán gépen le tudom cserélni.

Válasz helyett egy hét után beállított hozzánkkét svájci szerelő; a cég úgy találta, ha ilyenmértékben használódnak el az alkatrészek, azcsak abból eredhet, hogy rosszul vannak

beállítva a gépek, mutassuk meg, ők majd

megvizsgálják. Akkor éreztem magamon azinfarktus első jeleit: mintha egy íjász nyíl-vesszőjét a szívemnek irányítaná; bűn bánóan

bevallottam, hogy ez a sok mikrovetélő azalbán gépekhez kell. Utálkoztak, undorodtak,

kiköptek elém, de engem csak az érdekelt,hogy az alkatrészeket végül is itthagyták;felszereltük az albán gépekre: jobban termel-tek, mint új korukban. Utána két napra lenéz-tem az egyik vidéki fióküzemünkbe, mikorvisszaértem, gyászos arccal fogadtak a kapu-

ban.


63/248

61

– Mi történt?

– Tegnap megjöttek az albán szervizszere-lők.

– És ez miért baj? – Mert meglátták a gépeken az új Sulzer-

vetélőket.

– Csak nem?Csak igen. Jól letoltak minket, hogy mit

barkácsolunk mi itt, és minden vetélőt lecse-réltek eredeti albánnal.

Akkor úgy éreztem, hogy az íjász elengedi

a nyílvesszőjét, és egyenest beleállna a szí-vembe. A többit már láthatod.

2.

Lányom, Zsófia október 28-án, Simon, Júdásnapján született; ez a nap sokáig nem zavar-ta az életét, de ötéves kora után válaszút elékerült: elmenjen-e most iskolába, vagy várjon

még egy évet. Amúgy sikerült gyereknektartják, az én eszemet és az anyja szépségétörökölte; az óvó néni azt tanácsolta, hogy

próbáljuk meg még az idén.Hamarosan kiderült, hogy nagy fába vág-

tuk a fejszénket: a szeptemberi gyerekeketmég felveheti az iskola igazgatója a saját sza-


64/248

62

kállára, de az októberi gyerekek sorsát már

sokkal magasabb szakállak vigyázzák.Bementünk Zsófiával a nagy épületbe, sze-

gényt jól megforgatták, megnézték, még a fo-gait is, mint a vásári lónak, aztán jött a fe-keteleves: a lélektani tesztek. Egy kedves fe-

hér köpenyes nő leültette a lányomat: – Na,Zsófia, itt találsz mindenféle házakat, rakjálössze belőlük egy kis utcát.

Dolgozik a lány keményen, aztán bejelen-ti, hogy kész van. A pszichológusnő ránéz,

elkomorodik. – Menj csak ki, Zsófika, beszélni szeret-nék az apukáddal.

Becsukódik az ajtó, döbbenten kérdezem: – Mi van ezzel a gyerekkel? Leprás?

– Rosszabb. Moldova úr, meg kell mon-danom nyíltan: a maga gyereke teljesen elvan sivárosodva!

– Elsivárosodva?! Ezt miből gondolja? – Nézze meg, milyen utcát épített!

– Én úgy látom, a házak elég jól állnak, bár az állami építőipar dolgozna így. – Az igaz, de egyetlen fát sem rakott a há-

zak közé, és ez az elsivárosodás legbiztosabb jele.

– Hát mindenesetre köszönöm, majd be-szélek a fejével.


65/248

63

Már az utcán elővettem Zsófiát:

– Te büdös kölyke! Majd adok én nekedelsivárosodni! Miért nem löktél oda nekikegypár nyomorult fát?!

– De apu, nem lehetett. – Már miért ne lehetett volna?

– Nem láttad? A tízemeletes házak ilyenalacsonyak voltak – mutat a kezével öt centit

–, a fák meg ilyen magasak – húzza szét a kéttenyerét fél méterre hogy rakhattam volnailyen bazi fákat ilyen kis házak mellé?

Utánanéztem, persze hogy két külön szö-vetkezet gyártotta a házakat és a fákat – éselfelejtették egyeztetni az arányokat.


66/248

64

Sok a baj!

1.

Egyszer benézek egy falusi kocsmába, azöreg sírásó ott könyököl a pultnál és panasz-kodik.

– Nem tudom, mi van itt, kérem, minden-ki örökké akar élni! Semmi munkám hetek

óta.Legközelebb, mikor újból arra vetődtem,megint összetalálkoztam az öreggel:

– Mi van, bátyám? Még mindig nem megyaz ipar?

A sírásó megdörzsölte a kezét: – Dehogynem. Hála Istennek, halnak márszépen!

2.Tavaly elküldték nyugdíjba Katzenbach dok-tort, az öreg sorozóorvost is. Világéletébenivott, este már hátrahajtott fejjel kellett járnia,hogy ki ne folyjon belőle. Ettől ugye mégszáz évig is a helyén maradhatott vol-


67/248

65

na, de sajnos a szeme is meggyöngült, és ez avesztét okozta. Sorozásnál az újonc csuklójahelyett véletlenül a sajátját fogta meg, hosz-szan figyelte a pulzust, aztán megszólalt:

– Fuj, részeg disznó! Alkalmas.

3.

Egyik barátomat, M. Gábort 1956 végén

nagy fontosságú munkával bízták meg: nekikellett megszerkesztenie az 1957-es debreceninaptárat. Gábor nekilátott a munkának, azelső kilenc hónap ment, mint a karikacsapás,de októberben elakadt, mégpedig a 23-ik

napnál, mely köztudomásúan az OSE (Ok-tóberi Sajnálatos Események) kezdő idő- pontja volt. Gábor eltűnődött, milyen színnel jelölje az új naptárban? Ha piros betűvelnyomnák, és ne adj' isten, mégiscsak hét-

köznap lesz, okvetlenül kitör a botrány. Hameg feketével szedik, és mégis ünnepet ren-delnek erre a napra, az is épp elég, hogy ő ki-törje a nyakát. Belenézett az újságokba egykis tájékoztatásért, de minél tovább olvastaőket, annál kevésbé tudott kiigazodni – aki éltés olvasott akkoriban, tanúsíthatja. Gá-


68/248

66

bor tanácstalanságában az öreg nyomdász-

hoz fordult. – Mit csináljunk, Gyula bácsi? – Maga csak hozasson egy demizson bort,

a többit bízza ránk. – De nem lesz cvikli?

– Cvikli? Lehet, hogy a végén még kitün-tetést kap.

El is készült rendben az 1957-es debreceninaptár; ma már a könyvészeti nevezetességekközé tartozik, mert ez az egyetlen naptár a

földön, melyben október 22-re egyenest ok-tóber 24-e következik.

4.

Bárányt igen fiatalon választották meg párt-titkárnak Budapest egyik belső kerületében.Korához illő lendülettel fogott munkához;kötelességének érezte, hogy a lehető legrö-videbb idő alatt megváltsa a világot.

Egy, a Bárány gondjaira bízott kerületbenműködtek a nagy szakszervezetek központjai,Bárány sorra járta valamennyit, és mindenfőtitkárnak elmagyarázta, hogy mi is az amozgalmi munka. Egyik nap Récsényivel, aKözalkalmazottak nagy tekintélyű főtitkárá-


69/248

67

val hozta össze a sors, Bárány neki is leadta a

főbb tudnivalókat, anélkül hogy bemutat-kozott volna. Récsényi végighallgatta, ésutána csak ennyit mondott:

– 1919-ben, mikor Horthyék letartóztat-tak, Lenin személyesen interpellált az érde-

kemben. Ön kicsoda?

5.

Egy lakótelep szélén egy régi lebontott épülethelyére szobrot emelnek. A művész szokásosmodern figurát tervez három fejjel, kilenc ésfél lábbal, a lakók fel vannak háborodva, deaz egyik környékbeli öreg vigasztalja a szob-

rászt. – Ne törődjön velük, művész úr, ezek itt jöttment emberek, fogalmuk sincs semmiről. Nekem elhiheti, a maga szobra méltó ehhez arégi épülethez, amit lebontottak.

– Miért? Mi állt itt: templom, munkásott-hon? – Hát nem éppen: bolondház.


70/248

68

6.

Dolgozott a textiliparban egy tisztességesöreg főmérnök, Sós Imre. Azt a lovat kellütni, amelyik jól húz – neki is nyakába raktákaz egész iparág gondját: újévtől szilveszterig

járta a fonodákat és a szövödéket, regge-lenként még sötétben indult el, és már be-sötétedett, mire hazaért. A felesége mindig

bepakolt neki valami uzsonnát, de egész napnem jutott hozzá, hogy megegye, ott dobta be

esténként a ház előtt a kukába. A sofőr sokáigfejcsóválva figyelte ezt a feszített mun-katempót, nem akart szólni, de egyszer csakkicsúszott belőle:

– Sós elvtárs, Sós elvtárs, csak megtaní-

tották magát trappban szarni!7.

Meghalt Sztálin, Kisbért is fellobogózták fe-kete zászlókkal. Bejön a faluba a környékbeli

paraszt, útja elvezet a kocsmába, rendel kétdeci bort, és megkérdezi a csapostól: – Miért van itt ez a rengeteg fekete zászló? – Miért?! Hát maga nem tudja, hogy meg-

halt Sztálin?

– Hát azt tudtam, csak azt nem tudtam,hogy kisbéri volt.


71/248

69

Magyar saláta

1.

Még tavaly meghalt Jenő bácsi, az öreg kri-tikus, idén meghívtak a sírkőavatásra. Hogyelmegyek-e? Egy kritikus sírkőavatására?Akár mindennap.

Jenő bácsi sírja egy gesztenyefa alatt állt,

épp hullott róla a termés. A szertartás után azözvegy nem tartott áldomást, egy pohár sörtsem fizetett, hanem felvett a földről néhánygesztenyét, és a markunkba nyomta.

– Ezt Jenő bácsi küldi nektek!

Mikor az özvegy arrébb ment, a barátomfanyarul megjegyezte: – Kár, hogy nem hamvasztották el az öre-

get. – Miért?

– Mert akkor legalább sült gesztenyét kap-tunk volna.


72/248

70

2.

Maszek vásározókkal utazom együtt egy ponyvás teherautón; a kereskedők unatkoz-nak, és szórakozásból szakszervezeti alap-szervet alakítanak. Képest választják meg

titkárnak – mert ő szokta árulni a bólogatósmadárfigurákat.

– Kedves szaktársak! – mondja Kepes –szomorúan jelentem, hogy Sós Dezső szak -társunknak nem megy a bolt, hetek óta a

helypénzt sem árulja meg. Ezért arra kérem atagságot, hogy szavazzon meg a számáranyaralási segélyt.

Sós szót kér: – Meghatottan veszem tudomásul a szak-

szervezet gondoskodását, de nem fogadha-tom el, arra kérem a titkár elvtársat, hogyinkább ő nyaralja ki a segélyemet.

3.Egy személyzetis panaszkodik nekem:

– Mi sohasem fogjuk utolérni a kapitalistavezetőképzést. Gondold meg: a tőkés márgyerekkorában megtanul parancsolni – azinassal, a sofőrrel, a szobalánnyal.


73/248

71

– Ha ez így van – mondom akkor az én

hároméves lányom is a legjobb úton van,hogy igazi szocialista menedzser legyen.

– Olyan jól szervez? – Nem, hanem a múltkor elvette magának

az óvodában az egész kalácsot, és mikor szól-

tak érte, belerúgott a dadusba.

4.

Az őrségi határőrparancsnok – nem a mos-tani, a régi, Nyújtó alhadnagy – látogatást tetta szomszéd parancsnoknál, és a szíves ven-déglátók kocsival küldték haza. Már órák ótamentek, a sofőrnek fogalma sincs, hogy mer-

re járhatnak. – Gyújtson fel már egy reflexiót, és nézzükmeg ott azt a jelzőtáblát.

Felvillantják a fényszórót, és feltűnt a jel-zőtábla: „Laza padka”.

– Forduljunk vissza, elvtársak, eltéved-tünk. Én ismerem a környéket, ilyen falunincs errefelé.


74/248

72

5.

Két ember fát vág az őrségi erdőben; sok áigcsöndesen dolgoznak, aztán az egyik meg-szólal :

– Hát akkor Isten veled!

– Miért? Hová mész? – Én sehová, feléd dől a fa.

6.

Egyik vasárnap délután épp mentem haza-felé, mikor a Halom utca sarkánál kiabálástés hangos szitkozódást hallok a Makkhetesvendéglő söntése felől. Megállok bámészkod-

ni: kisvártatva egy rendőr jön ki a kocsmá ból,egy köpcös, kopott pepita ruhát viselő férfittaszigál maga előtt, feltehetőleg a botrányokozóját, elő akarta állítani a kapitányságon.

Átvágnak az udvaron, a rendőr megfogja

a kerítésnek támasztott biciklijét, és meg- próbál felülni rá, de úgy, hogy közben nekelljen elengedni a letartóztatott személyt. Akísérlet nehezen sikerült, mert a pepitaruhásengedetlenkedett, rángatta magát; a rendőrvégül megsokallta, és levert neki egy


75/248

73

nagy devecseri pofont. Erre a pepitaruhás az

égnek löki a karját, és teli torokból üvöltenikezd:

– Na megállj, most beleharaptál a szappan- ba! Véged van örökre, mert vedd tudomásul,hogy én spicli vagyok!

Azóta sem hallottam ilyesmivel dicseked-ni.


76/248

74

Minőségi csere

DIOGENÉSZ: Jó napot kívánok. Ez ké-rem a Központi Lakásügyi Osztály?

ELŐADÓ: Ez. Nem tud valahol egy la-kást? Megy férjhez a lányom.

DIOGENÉSZ: Sajnos nem tudok.

ELŐADÓ: És legalább egy albérletet?Szóval azt sem? Kár. Maga kicsoda?DIOGENÉSZ: Diogenész, a filozófus.ELŐADÓ: És mi az a sok cucc, amit ma-

gával hozott?

DIOGENÉSZ: Ez a hordóm, amiben la-kom, ez a lámpásom. Ezek meg a korlátaim.ELŐADÓ: Milyen korlátai vannak magá-

nak?DIOGENÉSZ: Eszmei, ugyanis egy kissé

idealista vagyok.ELŐADÓ: És most mit kíván? DIOGENÉSZ: Minőségi csere ügyében

jöttem: szeretném elcserélni a hordómat. Az ahelyzet, hogy egy kis pénzhez jutottam.

ELŐADÓ: Miből? DIOGENÉSZ: Többféle forrásból. Elő-


77/248

75

szőr is borbértárolást vállaltam a Borkom-

binátból.ELŐADÓ: És nem lett borszagú a hor -

dója?DIOGENÉSZ: A Borkombinát boraitól?!

Alig győztem lekaparni a faláról a gyantát.

Aztán ebből a pénzből k iadtam a műveimetmagánkiadásban.

ELŐADÓ: Ez hogy jutott az eszébe? DIOGENÉSZ: Járt itt egy magyar író, egy

végtelen kedves ember, almát árult, ő taná-

csolta. Egy trilógiám volt, talán tetszett látni:„Mitől beteg a görög filozófia?”ELŐADÓ: Igen, mintha egy kirakatban...DIOGENÉSZ: Azt nem hiszem, nem ke-

rült boltokba, Pluto árulta lenn az aluljáróban,

akarom mondani az alvilágban zsákokból.Meg a két szomszéd házmester és Sanyi, afruttiárus.

ELŐADÓ: Ez még mindig kevés egy cse-réhez.

DIOGENÉSZ: De már volt egy kis tő

-kém, belekezdtem egy pénzügyi manőverbe.ELŐADÓ: Mit vett? Részvényt? DIOGENÉSZ: Részvényt?! Mit hozhat

az? Tíz százalékot? Húszat? Tantuszt vettem,öt éve hatvan fillérért, most két drach-


78/248

76

mát ér: 230 százalékos haszon! Szóval bele-

mehetek egy cserébe.ELŐADÓ: Rendben van, felveszem az

adatokat. A hordója szövetkezeti hordó, vagytelepszerű társas?

DIOGENÉSZ: Magánhordó, pontosabban

örökhordó.ELŐADÓ: Tartozása van rá? DIOGENÉSZ: Nincs egy fillér sem, igaz,

hogy a kádár már nem is tudna adni ilyencélokra. Szegény Arkhimédésznek most fog-

lalták le a fürdőkádját. ELŐADÓ: Mennyi az alapterülete? DIOGENÉSZ: R négyzetszer pi.ELŐADÓ: Ha maga disznólkodik, én rög-

tön abbahagyom. Még hogy pi?! Na, és mi-

lyen igénye volna? Volna itt ez-az, példáulSzemirámisz függőkertje. Hatszázmillió, plusz OTP. Ehhez a kölcsönhöz viszont márkezes is kellene.

DIOGENÉSZ: Honnan vegyek én egy ke-

zest? Még egy lábasom sincs.ELŐADÓ: Nem ismeri például Dáriust?Őt elfogadná az OTP.

DIOGENÉSZ: Sajnos én csak a szegényLázárt ismerem, ő azt hiszem, kevés.

ELŐADÓ: Igen, ő már el van adósodva


79/248

77

amúgy is. És mit szólna egy blokklakáshoz

Augiász istállójában? Épp most renoválja aHerkules Szövetkezet.

DIOGENÉSZ: Merre fekszik az?ELŐADÓ: Egész odáig jön a HÉV, egy

nagy üzletközpont is van ott. „Augiász! Ha itt

vásárolsz, adu ász!”DIOGENÉSZ: És ehhez mennyit kellene

ráfizetnem?ELŐADÓ: Ezt már viszonylag könnyű ki-

számítani. Az új lakás használatbavételi díja

ugyan nem lehet kevesebb, mint a régi lakásalapterületének háromszorosa után számítottnégyzetméterenkénti pótdíj kilencszereséneka fele, vagy ha az páros számmal végződik,akkor a legkisebb közös többszörös szorozva

a legnagyobb közös osztóval, plusz köfa, plusz ha piac mellett van, akkor köfa és kofa.Ez a maga esetében pont egymillió drachma.Illetve hány óra van most?

DIOGENÉSZ: Fél három.ELŐADÓ: Akkor egymillió

-egyszázezer.DIOGENÉSZ: Mennyi?ELŐADÓ: Most már egymillió-százkét-

ezer. Mit kérdezősködik annyit? DIOGENÉSZ: Ó, hát ez rengeteg! Nem

kaphatok valami kedvezményt?


80/248

78

ELŐADÓ: Elvileg szó lehet róla. Milyen

az arcformája: kerekded, hosszúkás?DIOGENÉSZ: Mi köze az én arcomnak a

kedvezményhez?ELŐADÓ: Mert ez pofára megy. Hadd

nézzem: nem sok esélye van rá, hogy kedvez-

ményt kapjon – túl vékony bőr van az arcán.DIOGENÉSZ: Mit csináljak? Talán kezd-

jek bele egy építésbe?ELŐADÓ: Önerős? Szegény jó Sziszifusz

ügyfelünk jut az eszembe, ő pr óbálkozott há-

zilagos kivitellel, a hegytetőn akart építeni.Mindig felgörgetett egy követ, aztán vissza-esett.

DIOGENÉSZ: A kő. ELŐADÓ: Nem, az életszínvonal.

DIOGENÉSZ: Hát ha ez se megy, akkorszeretnék kérni egy tanácsi bértelket valami-lyen jobb helyen.

ELŐADÓ: Tanácsi bértelket?! Bocsássonmeg; mondja még egyszer, hogy hívják ma-

gát?DIOGENÉSZ: Diogenész.ELŐADÓ: Nem, nem hallottam ilyen ne-

vű miniszterhelyettesről. Egyébként csak adja be a kérelmét, és éljen egészségesen, igyonsok tejet. Majd értesítjük, hagyjon itt egy bo-rítékot és egy százdrachmás bélyeget.


81

Moldova György-A Puskás-ügy.pdf

Documents