ÁDÁM BORBÁLA ÁDÁM BORBÁLA MA MA G G Y Y AR AR IROD IROD AL AL OM OM az alapiskola 8. osztálya számára MA MA D D ˇ ˇ ARSKÁ LITER ARSKÁ LITER A A TÚR TÚR A A pre 8. ročník základnej školy s vyučovacím jazykom maďarským Slovenské pedagogické nakladateľstvo
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
ÁDÁM BORBÁLAÁDÁM BORBÁLA
MAMAGGYYARAR IRODIRODALALOMOMaz alapiskola 8. osztálya számára
MAMADDARSKÁ LITERARSKÁ LITERAATÚRTÚRAApre 8. ročník základnej školy s vyučovacím jazykom maďarským
A korszak uralkodó műfajai a novella és a regény. A novella rövidebb terjedelmű,
tömör szerkezetű prózai mű. Elnevezése olasz eredetű, újdonságot jelent. Középpontjá−
ban általában egyetlen, a mindennapokban játszódó esemény áll. Ez rendszerint a főhős
életének egy meghatározó pillanatát mutatja be. A legtöbbször kevés szereplőt felvonul−
tató sűrített cselekményben fontos szerep jut a párbeszédnek is, amely gyakran a jellem−
ábrázolás fontos eszköze.
A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, amely több szereplőt vonultat fel,
cselekménye kevésbé drámai, terjedelmében pedig általában hosszabb mű.
A realista regény a XIX. században jön létre. Alapjaiban nem különbözik a romanti−
kus regénytől, hangsúlyosabb szerepet kap azonban a társadalombírálat, az írók a múlt
helyett a jelen és a jövő ábrázolására törekednek. A főszereplők általában hétköznapi
karakterek, a helyszínek valóságosak. Az író a szereplőkről pontos lélekrajzot fest, a cse−
lekményeket azonban kívülállóként szemléli.
AA VVIILLÁÁGGIIRROODDAALLOOMM FFOOBBBB RREEAALLIISSTTAA KKÉÉPPVVIISSEELLOOII
Honore de Balzac (1799–1850, ejtsd: onoré dö balzak) francia író, a realista regény−
írás egyik megteremtője. Legnagyobb műve az Emberi színjáték regényciklus, amelynek
egyik legismertebb darabja a Goriot apó (ejtsd: gorio).
RREEAALLIIZZMMUUSS AAZZ IIRROODDAALLOOMMBBAANN
MMIIKKSSZZÁÁTTHH KKÁÁLLMMÁÁNN
((11884477––11991100))
Gustave Flaubert (1821–1880, ejtsd: güsztáv flóber) francia író, műveiben jelentős
szerepet kap a lélektan. Legismertebb művei közé tartozik az Érzelmek iskolája és
a Bovaryné, amelyben már a naturalizmus hatása nyilvánul meg. Regényeinek fő monda−
nivalója, hogy az ember csak az álmait félredobva, a valóság talaján két lábon állva tud
érvényesülni.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910) az orosz irodalom legnagyobb regényíró−
ja. Világszerte ismert művei közé tartozik a Háború és béke, illetve az Anna Karenina,
amelyekben az egész orosz társadalomnak állít tükröt.
A XIX. századi magyar regényírást Jókai Mór
munkássága emelte magas színvonalra. Nehéz volt
olyan témát találni, amelyet ő nem dolgozott fel,
szinte egyeduralma volt a regény műfajában.
Mikszáth Kálmán kivétel volt. Nem a romantiká−
ban próbált utat törni magának, történetei már a rea−
lizmus jegyeit hordozzák magukon. Ő a XX. század
egyik előfutára a magyar irodalomban. Témavilá−
gában egyaránt merít a hagyományosból és az új−
ból, a faluból és a városból. Írói eszköztárában a
konkrét megfigyelés, a meseszövés, a pontos ábrá−
zolókészség és az érzelmi telítettség egyaránt jelen
van. Novelláit, regényeit olvasva az ember úgy érzi,
mintha egy régi ismerős anekdotázna, mesélne
fáradhatatlanul. Egyedi humora, elbeszélőképessé−
ge az egyik legolvasottabb magyar íróvá tette őt.Benczúr Gyula:
Mikszáth Kálmán, festmény, 1910
7
Eugene Giraud:
Gustave Flaubert, portré, 1856
Ilja Repin:
Lev Tolsztoj portréja, 1887
Louis−Auguste Bisson:
Honoré de Balzac, portré, 1842
Az anekdota rövid, csattanós
történet, amelynek a központjában
általában egy kiemelkedő szemé−
lyiség cselekedeteinek vagy egy
eseménynek a mulatságos bemu−
tatása, jellemzése áll.
Mikszáth Kálmán a mai Szlovákia (Slovensko) területén található Szklabonyán (Sklabiná)
született paraszti kisbirtokos családban. A szülőföld világa, hangulata, a gyermekkori élmé−
nyek meghatározták egész életét és írói munkásságát. „Falun növekedvén, egy olyan háznál,
ahol könyvek nincsenek (a kalendáriumon kívül), csak igen későn, tizenöt éves koromban jöt−
tem rá arra a tudatra, hogy az olvasás nem minden esetben kényszermunka (mert annak
tekintettem addig), s minthogy beteges, elkényeztetett, s álmatlanságban szenvedő gyerek vol−
tam, a falu kitűnően mesélő embereit apám odarendelte vagy fogadta az ágyamhoz, akik
egész éjjel tartottak kísérteties s mindenféle tündértörténetekkel, míg csak el nem aludtam.”
Tanulmányait Rimaszombatban (Rimavská Sobota) és
Selmecbányán (Banská Štiavnica) végzi, majd Pesten tanul
négy évig jogot. 1871−ben Balassagyarmatra kerül, ahol
Mauks Mátyás főszolgabíró mellett dolgozik. Itt ismeri meg
Mauks Ilonát, akivel a kapcsolata regénybe illő. Az egymást
megkedvelő fiatalok házassági terveit Mauks Ilona szülei el−
utasították, így Mikszáth Pestre szöktette a lányt, ahol a szü−
lők tudta nélkül feleségül vette. Miután Mikszáth állását el−
veszíti, sokáig nem tudja megteremteni az anyagi feltételeket
kettejük számára, így Ilona három év után hazaköltözik, a há−
zasságot pedig felbontják. Mikszáth azonban írói sikerei után
újra megkeresi a lányt, akivel 1882−ben ismét házasságot köt.
Három fiúgyermekük született. Kapcsolatuk történetét később
Mauks Ilona visszaemlékezéseiben írta meg.
Mikszáth Kálmán 1881−ben Pesten a Pesti Hírlap szerkesztőségében talál munkát, és itt
is dolgozik 25 esztendőn keresztül. Ebben az évben jelenik meg a Tót1 atyafiak, a követ−
kező évben pedig A jó palócok című novelláskötete. A közvélemény nagy elismeréssel
fogadja, innentől kezdve írói sikere töretlen. Tagja lesz a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy
Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának is, 1887−től pedig a Szabadelvű
Pártot képviseli a parlamentben. Parlamenti élményeit, a képviselők sokszínűségét meg is
örökítette Országgyűlési karcolatok címmel, amelyek a Pesti Hírlapban jelentek meg.
Mikszáth Kálmán első két novelláskötetével hatalmas sikert aratott. A Jókai romantiká−
ját oly jól ismerő olvasóközönségnek tetszett Mikszáth sajátos, egyéni hangja, stílusa, egye−
di témaválasztása. A Tót atyafiak négy hosszabb történetet tartalmaz, szereplőiket az író
a tót paraszti világba helyezi. Magányosak, szűkszavúak, elszigetelten élnek a természet
8
1a szlovákok és a szlovének régebbi elnevezése
Mauks Ilona
2a koporsó vitelére használt állvány (Szent Mihály arkangyal a mennyei seregek vezére, aki átsegíti
a haldoklókat a túlvilágra) 9
közepén, többet társalognak az állatokkal, mint az emberekkel. Külső jellemzést nem is
nagyon kapunk róluk, belső világukat azonban annál jobban megismerjük. Mikszáth meg−
mutatja nekünk, hogy a látszólag kemény és durva emberek lelkében mi zajlik, milyen
szenvedélyekre képesek. Igazi jellemek, akik megpróbáltatásaik közepette is erkölcsileg
tiszták tudnak maradni.
A stílusban a romantika és a realizmus sajátosan keveredik, találunk még váratlan for−
dulatokat, eszményített szereplőket, részletes természetleírást, de a lélekábrázolás már
a realizmus jegyeit hordozza. A Mikszáth−művek jellegzetessége a lassabb kezdés, amit
aztán gyors történések követnek. A párbeszédek lényegesek, semmi fölöslegeset nem
mondat az író a szereplőivel.
A jó palócok történeteiben Mikszáth már más világba kalauzol bennünket: szülőföldje
tájaira, ahol minden ismerős a számára. A falusi emberek életét, mindennapjait, érték−
rendjét, hiedelemvilágát, egyszerű gondolkodásmódját veti papírra 15 kis novellában.
Ezek a tömör, rövid alkotások a balladák hangulatát árasztják, nincs részletezés, hosszas
leírás, az író csak a legszükségesebbre hagyatkozik. Érdekes írói megoldása Mikszáthnak,
hogy a természetet mint „szereplőt” minden novellájába belecsempészi. A bágyi csodában
a természet és az ember „összejátszása” adja az elbeszélés mondanivalóját, míg A néhai
bárány a gyermek szemén keresztül láttatja velünk az emberi gonoszságot.
AA BBÁÁGGYYII CCSSOODDAA
Kicsi a bágyi patak. A keskenyebbé vált ezüstszalag széles homokrámát kapott, és
a csillogó homoknak is, melyet a népregék tündéreinek pici lábai taposnak, sehol véget
nem érő füzesek a kerete.
A bágyi malomban nem tudnak őrölni. Tele van zsákkal az udvar, s türelmetlen férfiak,
asszonyok Gózonból, Csoltóról ülik a Bágy partját a malom környékén, és a vizet várják.
Ha nem jön, tesznek róla. Kocsipál Gyuri, a molnárlegény már Szent Mihály lovát2 is
ellopta a majornoki temetőből, lévén annak az elégetése csalhatatlan módja a záporeső
kierőszakolásának az égi hatalmasságoktól.
ÉRDEKESSÉGKik a palócok?
A főleg Hont, Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyékben
élők népi elnevezése. A nép eredetét tekintve többféle magyarázat
létezik. Egyes feltevések szerint török eredetű kabar nép, mások
a kunok egyik ágától származtatják őket. A gazdag hagyomá−
nyokkal rendelkező népcsoport nagy része főleg földművelésből
élt, de a méhészet és a halászat is elterjedt foglalkozási ág volt.
A palócok általában jókedvű, éles eszű, természetes humorral
megáldott emberek, akik jellegzetes nyelvjárásukkal is kitűnnek
a magyar nép köréből.
Legyen is foganatja, mert a zsilipek le vannak ugyan eresztve, s minden éjszakára
gyűjt is annyi vizet a gát, hogy a kereket megmozgassa, egy−két óráig – de mi az ennyi
életnek?3 Kieszi a penész az utolsó zsákot, mire sor kerül rá.
Mindenki bosszankodik, csak a molnárné, a gyönyörű Vér Klára jár−kel mosolyogva
az őrlők között, pedig neki van a legnagyobb kárára az idei szárazság.
Ha így megy, elpusztul a bágyi molnár, kivált, ha sokáig odamarad a katonaságnál,
mert hiába, nagy az árenda4 is – de meg, csak asszony az asszony, ha aranypaszomány−
nyal5 övezi is derekát.
Hanem ezt a véleményt nem hagyja szó nélkül Pillér Mihályné Gózonból.
– Asszonya válogatja biz azt. Igaz−e, Tímár Zsófi? Ámbátor a molnárnéért magam
sem teszem kezemet a tűzbe, mert a veres haj... hej, az a veres haj... Igaz−e, Zsófi lelkem?
– Nem igaz, Zsuzsi néni! Jó asszony az, ha szép is.
– Látod is te a fekete kendőd alul!
– Itt voltam, mikor a férje elment... hogy megsiratta, százszor megölelte.
– Minden okos asszony úgy viseli a viganóját,6 húgom, hogy a színes oldala van
kívül. Ej no... hát csak érzékenyen búcsúztak?
– A molnár azt kérdezte Klára asszonytól: „Hű maradsz−e hozzám?” Vér Klára így
szólott: „Előbb folyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az én szívem tőled elfordul.”
– A Bágy fölfelé? – kacagott fel Pillérné gúnyosan. – Ehhez tartsd magadat, Gélyi János!
A többiek is nevettek. No 'iszen az kellene még, hogy az a kevés víz is visszafordul−
jon... Jámbor bágyi patak még lefelé is csak ímmel−ámmal folyik. Maholnap nekigyür−
kőzik a homok, s megissza az egészet egy kortyra.
Mindenik jól mulatott a patakon és a molnárné fogadásán, csak Gélyi János nem.
Elpirult a Pillérné szavára, mélyen a szemére húzta a kalapot, de mégsem olyan mélyen,
hogy el ne láthasson alóla a sövényig, ahol a molnárné ruhákat terítget a karóra száradni.
A napfény kiöltött nyelvecskéi végigtáncoltak a sövényen, s ahol megnyalják a ned−
ves vásznat, fehérebbé válik.
A Gélyi János szeme is arra vet sugarakat, s a Vér Klára arca pirosodik tőlük.
Észreveszik... hogyne... az őrlő asszonyok az odanézést is, a visszanézést is. Szóba rak−
ják... hogyne..., s amit nyelvük érint, nyomban feketébb lesz.
De nini, mintha ők beszélték volna hirtelen össze azt a sötét felhőt, egyszerre elborítja nyu−
gat felől az egész égboltot. No, emberek, gózoniak, majornokiak, mozogni fog itt a garat estére.
Kis uzsonna táján olyan záporeső kerekedett, hogy még a barázdák is patakká dagad−
tak. De 'iszen mégse bolond ember Kocsipál Gyuri, hogy elégette Szent Mihály lovát.
Három nap, három éjjel járt a malom, megfogyott az őrölni való meg az őrlő. Har−
madnap estefelé nem maradt más, csak Gélyi János tíz zsák búzája.
Talán szándékosan hagyta utolsónak a menyecske, hogy ő maradjon a legtovább?
De hátha csak incselkedik vele? Hátha az akácfa virága a kacsintása... Mindenkire hul−
latja, de olyan magasan nyílik, hogy nem lehet ágat szakítani róla...
3 búza4 haszonbérlet5 arany−, ezüst vagy selyemfonálból készített zsinór, amely a ruházat, ill. a bútorok díszítésére szolgált6 divatos egybeszabott ruha
10
7 a lekaszált növény tövéből nőtt friss hajtás8 korpaszerű liszt9 pince lejárata10szita, amelyen keresztül a lisztet tisztítják meg a korpától
Alig várta, hogy kijöjjön a szép molnárné.
– Hallod−e, Vér Klári... Magunkban maradtunk. Jól tetted, amiért utolsónak hagytál...
– Nem én hagytalak. Öregeké az elsőség a malomban – felelte Vér Klári sértődve,
s hátat fordított Jánosnak.
A köpcös, zömök legény eléje állott, s szép nagy szemei mámoros fényben égtek.
– Ne menj be. Azt akarom mondani, négy napja vagyok itt már szekérrel, elfogyott
a takarmányom, éhesek a lovaim. Adj egy köteg sarjút7 a padlásról.
– Akár kettőt.
– Én pedig már két éve vagyok szomjas egy csókodra – suttogá, s szemei bámészan tapad−
tak arra a liliomderékra, mely megtörni látszott ettől az egy szótól. – Adj egy csókot, Klára!
– Egy felet se, Gélyi János. A te szeretőd voltam valaha, de csókot mégsem adtam.
Most másnak a felesége vagyok.
Fölszakadt a sóhajtás a Gélyi János melléből:
– Verje meg hát az Isten azt a csillogó veres hajadat, mely a nyugalmamat megint
elsöpörte.
Befutott az asszony, még az ajtót is magára zárta. Nem is jött ki többet, csak az ablak−
ról törülgette le egyszer belülről az őszi könnyezést. János ott is megpillantotta.
– Hej, majszterné asszony! Mikor lesz már lisztté az én búzám? – kérdé fojtott gúny−
nyal az ablakhoz lépve.
– Nem lesz az, csak derce8 – vágta vissza csintalan mosollyal a molnárné. – Vagy
igaz, hisz te a zsákjaidat érted! Éppen mostan őrlik, a fele már megvan.
Ajkaiba harapott Gélyi János, s zavartan hebegte:
– Hát a másik fele?
– Egy−két óra alatt az is meglesz, s mehetsz isten hírével.
– Hanem addig legalább eressz be magadhoz a melegre. Otthon felejtettem a köd−
mönömet, fázom.
Klári megsajnálta, oly szomorú, panaszos hangon kéri. Aztán igazán hideg lehet ott
künn... hiszen ő is fázik, reszket az ablaknál, mikor azt feleli:
– No, gyere be hát, ha szépen viseled magad...
Bement Gélyi János, és akár ki se menne többé soha. De takaros asszony, de minde−
ne módos, járása, nézése, szava, mosolygása. Csak meg ne őrölnék hamar azt a búzát!
Gondolt valamit, s kiosont a molnárlegényhez. Rátalált a sötétben a füttyéről. A gá−
dorhoz9 volt támaszkodva.
– Te, Kocsipál Gyuri! Tied lesz a furulyám, ha megáll a malomkő, és meg nem moz−
dul reggelig.
– Hüm! De mikor annyi vizünk van!
– Mondd az asszonynak, hogy nem elegendő, hogy gyűjteni kell, s ereszd le a zsilipeket.
A pörgettyű meg a pitle10 zaja elnyelte fojtott hangját, de Kocsipál Gyuri mégis megértette.
– Ühüm! Csakhogy akkor átcsap a gáton...
11
– Ne törődj te azzal, neked adom még a selyemvarratú dohányzacskómat is.
– Szurkálóval, acélostul?
– Mindenestül.
Mikor leeresztette a zsilipeket Gyuri, megállt, várakozott. Hátha figyelmessé teszi a
molnárnét a kerék megállítása, s kijön, megindíttatja?
Senki sem jött sokáig. Egyszerre a gyertyavilág is elaludt bent a szobában. És a nagy
némaságban csak mintha messze, nagyon messze csikordult volna egyet egy kulcs a zárban.
Gyuri vigyorogva húzta szét nagy száját, kivicsorított apró fogai, amint bozontos
fejét megrázta, úgy néztek ki, mintha valami fehér lepke vergődnék a fekete éjben.
Nagyon meggyűlt a víz éjjel táján a malomgátnál, s amint a két sziklás hegyoldal között
megtorlódott, megduzzadt, de mert nem áradhatott ki, zúgva csapkodta egy darabig
a gátat, majd a partokat, hanem aztán meggondolta magát, s szép csendesen visszafordult.
A hold most bukkan ki, s végighúzza ezüstös fényes haját a bágyi patak tükrén.
A szél fölsivít bámulatában, felülről fúj, simogatni akarta a vizet – s íme, fölborzolta.
A füzesek, a sás, a mogyorófabokrok reszketve hajtják le fejeiket, s gúnyosan suttogják:
fölfelé folyik a bágyi patak!...
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. Elevenítsétek fel a történetet a vázlat és az alábbi kérdések alapján!
2. Magyarázzátok meg a bágyi patak szimbolikus jelentését! Mi a csoda a történetben?
12
I. Bevezetés
A szárazság miatt nem tudnak
őrölni a bágyi malomban.
II. Tárgyalás
a) A falusi emberek beszélgetése
b) Vér Klára és Gélyi János
viselkedése
c) Elered az eső – Vér Klára és
Gélyi János beszélgetése
d) Gélyi János „csodája”
III.Befejezés
„… fölfelé folyik a bágyi patak!”
Milyen babona fűződik a bágyi patakhoz?
Minek a segítségével akar a molnárlegény
esőt „fakasztani”?
Mit tudunk meg a molnárról és a feleségéről?
Mi alapján ítélik meg Vér Klárát?
Mit ígért Vér Klára a férjének?
Milyen kétértelműségek fedezhetők fel
a párbeszédben?
Mit eszel ki Gélyi János a célja elérése
érdekében, és ki segít neki?
Hogyan szolgálják a természeti képek a mű
befejezését?
3. Értelmezzétek a következő részletet! Miért pusztulna el a bágyi molnár?„Ha így megy, elpusztul a bágyi molnár, kivált, ha sokáig odamarad a katonaságnál,
mert hiába, nagy az árenda is – de meg, csak asszony az asszony, ha aranypaszomány−
nyal övezi is derekát.”
4. Keressétek meg az alábbi mondatban a metaforát, és értelmezzétek a jelentését! „Nem is jött ki többet, csak az ablakról törülgette le egyszer belülről az őszi könnyezést.”
5. Keressetek példákat a novellában a balladaszerű előadásmódra!
6. Fejtsétek ki, hogy mi a szerepe a novellában Tímár Zsófinak és Pillér Mihálynénak,majd értelmezzétek az alábbi idézetet: „Szóba rakják... hogyne..., s amit nyelvük érint,
nyomban feketébb lesz.”
7. Csoportosítsátok a romantikus és a realista jegyeket a műben! Dolgozzatok írásban!
13
AA NNÉÉHHAAII BBÁÁRRÁÁNNYY
Az napról kezdem, mikor a felhők elé harangoztak
Bodokon. Szegény Csuri Jóskának egész hólyagos lett
a tenyere, míg elkergette a határból Istennek fekete
haragját, melyet a villámok keskeny pántlikával hiába
igyekeztek beszegni pirosnak. Minden érezte az Isten
közeledő látogatását, a libák felriadtak éji fekhelyeiken,
és felrepülve gágogtak, a fák recsegve hajladoztak, a szél
összesöpörte az utak porát, s haragosan csapkodta fölfelé.
A Csökéné asszonyom sárga kakasa fölszállt a házfedélre, és onnan kukoríkolt, a lovak
nyerítettek az istállóban, a juhok pedig egy csomóba verődve riadoztak az udvarokon.
Hanem a harangszó, mely fönségesen rezgett a viharban, egy kis eső híján, s az is inkább
használt, mint ártott, elfordította a veszedelmet. A kísértetiesen szaladó búzavetések és
kukoricaszárak megállottak, lassanként kitisztult az ég, s csak a megdagadt Bágy höm−
pölygő vize, mely szilajon, zúgva vágtatott el a kertek alatt, mutatta, hogy odafönn
Majornok, Csoltó környékén nagy jégeső volt vagy talán felhőszakadás. No, ha most ez
egyszer ki nem csap az a patak, s ki nem önti a bodokiakat, mint az ürgét, akkor mégis jó
dolog keresztény katolikus falunak lenni – lutheránus vidéken. Megnépesült a part, s itt−ott
megvillant egy−egy ásó vagy kapa. Az öreg Sós Pál még csáklyát is hozott. A gazdák baráz−
dákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak aztán vissza ne térjen többedmagával!
Piszkosan hömpölygött alá az ár, s a partok tömött fűzfabokrairól nemcsak a leveleket
tépdelte le alul, de a kérget is lehámozta, itt−ott kirepedt az olvadékony földből egy darab,
s elmállott a vízben. Hajnalra szélesebb csipke szeli majd a határt, s a cikcakkjai is újak
lesznek! Gerendák, ajtók és mindenféle házi eszközök úsztak a hullámokon, szakajtó, zsúp
és ablaktábla. (Egész házakat mosott el a víz valahol!) Azután jött egy petrence, utána
pedig valami négyszögletes tuskót gurítottak a habok... A holdfény éppen oda vágódott.
Nem tuskó biz az, de tulipántos láda, s nini, egész csuda, milyen szépen ül ott a tetején egy
picike bárány. Az ám, most, hogy ím a partnak hozza a szél, Tóth−Pernye Jánoséktól egé−
szen jól látszik, amint két hátulsó lábát alászedve, az első lábacskáival megkapaszkodik.
Szép patyolatgyapjas, két fekete folt van a hátgerincén, piros pántlika a nyakában. Nagyon
szerethette valahol valaki! Olyan türelmesen ül az ide−oda billegő jószágon, mintha jó−
szántából hajókáznék, s ha mekken is néha, csak azért, mert éhes. Pedig itt még ehetik is,
ha a láda bolondjában utoléri a petrencét. Nincs valami messze... amott fordul, ni, a Périék
pajtájánál! Nosza, szaladj hát utána, öreg láda! Nézték egy darabig, hogy majd csak
előbukkan a kanyarodónál, de meg nem láthatták. Elnyelte nyilván a sötétség, vagy hogy
talán Sós Pál uram fogta ki útközben a csáklyával... Hanem hát azt mondja őkigyelme,
hogy ott volt ugyan, de színét se látta a jószágnak, ami úgy is van akkor, ha olyan módos,
tekintélyes ember állítja, ki már az idén is kevesellte a mezőbírói hivatalt, mert öregbíró
lesz, ha élünk, esztendőre ilyenkorra. Ámbátor, ha már szóba jött az a bárány, mégis fur−
csa eset, hogy míg a felsővégen mindenki tud róla, Sós Pálék kertjénél egyszerre nyoma
vész, az alsóvégiek közül már nem látta senki. Amennyi itt a rossz nyelv, még mindjárt
másnap, ott a hálaadó misén is csak addig pihentek, míg az imádságoskönyvek leveleit nyá−
lazták, ahol pedig az Úr kímélő kegyelmét kellett volna inkább megköszönni, amiért nem
sújtotta a falut... de amennyi itt a rossz nyelv, százan is kinyújtják lapátnak, hogy a mások
becsületét hordják el rajta. Nyomban nekiestek a gyanúsítással Sós Pálnak: csak ő húzhat−
ta ki, senki más, a ládát! Hanem 'iszen, az Isten nem alszik, rossz tűz el nem alszik, nem
marad ez annyiban. Kerül annak gazdája akárhonnan! Súgtak, búgtak, hogy (ugyan ki szop−
ja az ilyeneket az ujjából?) ennyi meg annyi tömérdek régi ezüsttallér volt a ládában. Ami
igaz, igaz, lehet az öregnek is tarka macskája, mert a „nagyitalú” Mócsik György, a gózo−
ni szűcs olyasfélét mondott a minap itt jártában, hogy ebben a dologban, ha nem volna lakat
az ő száján... Ki tudhatja hát? De az már egyszer mégis bolond beszéd, az ezüsttallérokról.
Nem volt abban a ládában egy veszett garas sem, hanem (ma már tudjuk) benne volt a szép
majornoki Baló Ágnes kelengyéje: három perkálszoknya11, négy szélből az egyik, hat ola−
jos kendő, nyakba való kettő, ezüstcsatos mellény, tíz patyolat ingváll s azonfelül a mente
meg egy rámás csizma12, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve. Szegény Baló Ágnes,
benne volt abban a ládában mindene! Hogy az ár elmosta a csőszházat, elmosta a házassá−
got is. Gúnya nélkül nem léphet az oltárhoz szégyenszemre. Már mindene megvolt, pedig
beh keservesen mint cseléd szerezte, minden ruhadarabot egyenkint. Szüretre lett volna
meg a dolog, legalább úgy mondta az utolsó szombaton maga a vőlegény – de most már
vagy lesz valamikor, vagy sem. Bezzeg a búbánat venné fel a Baló Mihály házát, ha a ház
megvolna, ha nem éppen amiatt venné fel, mert a víz felvette. Ágnes majd kisírja két ra−
gyogó szemét, pedig legalább ő vigasztalhatná azt a szegény Borcsa gyereket, kinek a bárá−
nya veszett el gonoszul, a tarka Cukri bárányka, akivel együtt játszott, együtt hált...
Jó, hogy a cudar Bágy elöntötte a rétet is... úgy sincs már, aki selyemfüvét megegye, mert
a kedves, az édes Cukri bárány odalett... Milyen szépen rázogatta a farkát még az utolsó
nap, ugrándozott ott künn a verőfényben, Borcsa picike tenyerét hogy megnyalogatta, jám−
bor szemeivel nyájasan bámulta, mintha érezné, hogy utoljára látja!
De hátha megkerül, hátha visszahozzák?
14
11 csíkozott vagy mintázott olcsó szövet12 ráma – bőr, amellyel a csizma talpát a felső részhez erősítik
Jött is hetek múlva valami nesze az úszó ládának, amelyiken egy bárány ült, makacsul,
mintha őrizné. Látták Csoltón, sőt még Bodokon is, körülbelül éjfélre vitte odáig a haragos
folyó. No ez, ha úgy igaz, nem lehetett más, mint a Baló lányok kincse! El is indult Baló
Mihály azonnal. Majd kikeríti ő a lányai igaz jószágát,13 ha térdig kopik is a lába. S így esett
meg a csúfság Bodokon, hogy a legmódosabb ember házát kikutatták. Istenem, de csak nagy
úr is a törvény! Maga volt ott a bíró meg a tizedes, mert Baló Mihály a pletyka után indulva,
a hatalomhoz fordult. De nem volt foganatja: semmit sem találtak a Sós−portán. Bosszúsan
indult haza Baló, lányai egész a határig eleibe jöttek, ha vásárba lett vón, se várhatnák jobban.
– Megvan−e a bárány? – kérdé Ágnes fojtott hangon. Jaj, dehogyis merné a ládát kér−
dezni előbb! Még tán el is ájulna, ha hirtelen azt hallaná, hogy megvan.
– Se a bárány, se a láda. Pedig mindent kikutatott a bíró annál az embernél, akire gyanakszom.
Apróra elbeszélte, amit tudott. Ágnes a szép fejét rosszallóan csóválta.
– Kend, az erő, a hatalommal ment ellene, most én megyek, a gyenge – szólt dacosan –,
és a furfang lesz a fegyverem.
Csak a gyermek nem szólt. Pedig még ő is ott állt: a leggyengébb. Egy hétig járt oda
Ágnes, kutatott, fürkészett, fűt−fát kikérdezett. Gózonban is megfordult, hol egy lánya van
férjnél Sós Pálnak, hátha ott lesz a ruha? De nem ment semmire, sőt még tetejébe meg is
betegedett, kocsin kellett érte menni Bodokra. Hát lám, hiába volt az Ágnes útja is. Nem
segített sem a hatalom, sem a furfang. A gonoszok ereje nagyobb ezeknél. Hanem ha tán
elindult volna az igazság, nem álruhában, nem kerülő úton, nem pallossal, hanem csak
puszta kézzel?... Le kellett most már mondani a reményről is. Kár volt akár egy szalma−
szálat is keresztültenni ebben a dologban; mert csak rosszabbra fordul. Nemcsak a hozo−
mánya van oda a szegény Ágnesnek, hanem most már az egészsége is. Ahogy érte men−
tek, vánkost és dunyhát téve a kocsiülésbe, Boriskát is magával vitte az öreg, hadd lásson
egy kis világot ő is. Nyolcéves innen−onnan, s még nem volt ki soha a faluból, nagyon
anyás... vagy mit is beszélek, hiszen rég nincs már anyja szegénynek! Nagyobb volt az ije−
delem, mint a betegség, amint, nehogy a kocsi megrázza, gyalog mentek mind a hárman
a kövezett nagy utcán keresztül, hogy a haranglábnál majd felülnek. Ágnes olyan köny−
nyedén lépdelt, hogy akár hazáig kibírná. Bizony Isten, kár volt a kocsiért!
Hát amint a Csorba Gergelyéktől befordulnak, a Kocsipálék csűre mögül egyszer csak
szembe jön az egész elöljáróság meg a főemberek, köztük Sós Pál uram is, ünnepiesen
felöltözve, újdonatúj ködmönben, mely panyókára fogva14 lógott a válláról. Igaz biz'a –
az új templomot szentelték itt föl a mai napon.
– Nézd, Boriskám! Nézd meg jól azt a hosszú hajú magas embert – súgja kis húgának
Ágnes –, az vitte el a Cukrit.
Éppen a községházához értek őkegyelmeik, s minthogy Sánta−Radó Ferenc uram azt
találta megjegyezni a födélre, hogy új zsúp kellene rá, megállottak a falu hatalmasai,
s műértőleg nézegették az ócska eszterhajat.15 Már csak különös az, hogy minden kopik
a világon, még a községháza is!
Borcsa félénken nézte meg azt az embert, nagy, kék szemei tele lettek könnyel.
13 itt: vagyon14 vállra vetve15 nádból vagy szalmából készült háztető
15
Eközben ők is odaértek a faluházához. Baló Mihály uram dicsértesséket mondott, és
továbbment. Ágnes nemkülönben. De nini, az a bolond gyerek, a bizony odamegy egész
közel, s még meg is szólítja azt a hatalmas embert. Ejnye no, mire való az!
– Bácsi! – szólt csengő szelíd hangon. – Adja vissza a bárányomat.
A tanácsbeliek összenéztek. Kié vajon ez a szép, szomorú arcú leányka?
– Adja vissza a bárányomat! – ismétlé, s a vékony gyermeki hang úgy süvített a leve−
gőben, mint egy parittyakő.
Sós Pál odanézett fanyarul, aztán megigazította hátul palócosan fésűre fogott, deres
haját, s nyájasan kérdé:
– Miféle bárányodat, fiacskám?
– Az én Cukri bárányomat, a két fekete folttal a hátán, piros pántlikával a nyakában.
De hiszen tudja maga nagyon jól...
– Nem láttam én a te bárányodat soha – szólt szemlátomást kedvetlenedve. – Takarodj
innen, azt mondom...
Aztán odafordult a tanácsbeliekhez:
– Biz ez már régi fedél, bíró uram, becsurog biz ezen...
– Be ám, de a kelmed fedelén is nagyon becsurog, úgy nézem. Alighanem lyukas az
valahol, Sós Pál uram.
Fülig vörösödött őkigyelme a bíró gúnyos vádjára.
– Esküszöm, bíró uram, ebben a báránydologban...
A gyermek bámészan nézte a jelenetet, amint ingerülten hátrább taszítá ködmönét,
s kezét elővonván alóla, felemelte két húsos ujját az égre.
– Esküszöm kendtek előtt, itt a szabad ég alatt, az egy élő Istenre...
A gallérzsinór megereszkedvén a rántásban, magától oldózott, s a nehéz új ködmön
kezdett lassan−lassan lefelé csúszni, mígnem a csípőktől egyszerre lecsapódott a földre.
Boriska sikoltva egy szökkenéssel termett a leesett ruhadarabnál.
Mindenki ránézett. Még a vén Sós Pál szájában is ott akadt a következő esküszó. Jó
is, hogy ott akadt.
– Cukri! Kis báránykám! – kiáltott fel a leányka fájdalmasan.
Lehajolt. Fejecskéjét odaszorította, ahol a bélésen két barna folt látszott...
Ügyes szűcsmunka és szép tisztára mosott báránybőrből volt az egész bélés, hanem
az ismerős közepe mégis a legkülönb.
A kis Baló Borcsa könnyhullatásával még tisztábbra mosta.
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. Mi volt Csuri Jóska foglalkozása?
2. Soroljátok fel, hogy milyen természeti jelek vetítik előre a vihar közeledtét!
3. Melyik kifejezés jelentése lehet ez a szövegben?a) Lekaszált szénacsomó, melyet két rúdon vittek:
zsúp – szakajtó – petrence
b) Kézzel csépelt, csomóba kötött, tetőfedésre szánt szalma:
zsúp – szakajtó – petrence
16
c) Kenyértészta kelesztésére használt, gyékényből font fületlen kosár:
zsúp – szakajtó – petrence
4. Mutassátok be konkrét példákon, hogy melyek azok a részek, ahol az író „megjelenik”a szövegben!
5. Hogyan viseltetnek a falusi emberek a gazdagok iránt?a) szeretik és tisztelik őket
b) félnek tőlük, ezért nem mernek fellépni ellenük
c) félnek tőlük, ezért a kedvükben akarnak járni
6. Mit szeretett volna elérni Ágnes a színlelt betegséggel?
7. Mivel foglalkozik a szűcs?a) szőrmekészítéssel
b) kereskedéssel
c) asztalosmunkával
8. Mit nem tud legyőzni a furfang és a hatalom?a) a haragot
b) az irigységet
c) a gonoszságot
9. Milyen meseszerű elem található a mű befejezésében?
BBEESSZZTTEERRCCEE OOSSTTRROOMMAA
„Volt valami ebben a bolondban a nagy
emberből, mint ahogy minden nagy emberben
van valami a bolondból.” (Mikszáth Kálmán)
A Beszterce ostroma (1894) című regény
alcíme: Egy különc ember története. A re−
gény megtörtént eseményeken alapszik, erről
maga Mikszáth tájékoztat minket a könyv
Bevezetésében. A XIX. században játszódó
mű négy szerkezeti egységből áll: az első két
rész térben és időben teljesen különálló, az
események a harmadik részben kapcsolódnak
össze.
Beszterce ostroma, 1948
Az árvalány Apolka (Tolnay Klári) és
Pongrácz gróf (Ajtay Andor)
17
A két kötet megjelenését kisregények, regények és további novellák követték.
Mikszáth – úgy tűnik – kifogyhatatlan mesélőkedvvel rendelkezik, anekdotázik, ironi−
kus hangnemben szemlélteti az eseményeket. Írói sikere töretlennek látszik. Különc
embereket éppúgy megformál, mint történelmi témájú eseményeket.
I. rész – Estella
Gróf Pongrácz István Nedec várának az ura, amely „valódi vár, bástyákkal, felvonó−
híddal, toronnyal, tömlöccel, kápolnával, földalatti utakkal, süllyesztőkkel. Meg régi
muskétás ágyú is volt hozzá vagy nyolc darab.” Egy bökkenő van csupán: a várúr
„megállította” az időt, mégpedig a XVII. században. Pongrácz gróf a század rendje és
módja szerint alakította ki az életét. A külvilág véleménye, történései nem érdeklik, mert
„Ide ugyan nem tolakodik be a XIX. század.” Középkori várúrként kiválóan elszórako−
zik: az őt szolgáló parasztokból hadsereget szervez, hadijátékokat és hadgyakorlatokat tart.
Ezredeseket, hadsegédeket nevez ki, és háborúkat indít saját maga ellen. Mindennapi életét
lovagi szokások és ünnepek töltik ki, illetve szerelmének, a XVI. században élő Medici
Katalin arcképének a nézegetése. Udvarában él Estella, az akrobatanő is, aki hol a vár
asszonya szerepében, hol pedig a hadba induló seregek buzdító amazonjaként16 tetszeleg.
Sokáig próbálkozik a gróf figyelmének felkeltésével, abban a reményben, hogy grófné vál−
hat belőle, de hiába. A regény első részében megismerjük a szomszédos elszegényedett
Behenczy bárókat is (Pál és fia, Károly), akik némi örökségből tengetik az életüket: „A fiú
Bécsben lumpolt, az apa Pesten vagy megfordítva, de sohasem együtt.” A pénz elherdálá−
sa után napról−napra szegényebben élik az életüket, bár Károly gyakran próbál élelmet sze−
rezni a környéken, mert „Károly báró ügyes, élelmes, ötletgazdag s csinos fiatal ember
volt. Egy kis svihákságot17 sem kellett kérnie a szomszédból: ha nekiindult, többnyire siker−
rel járt, s egypár napra valót beszerzett. Hiszen mindig akad valaki, akin lehetséges egy kis
eret vágni. Az Isten bölcsen rendezte be a világot – nem ok nélkül teremtette az ostoba
embereket. Ezek a leghasznosabbak.” Károly báró végül Nedec várába kerül, ahol előkós−
tolóként tevékenykedve megkedvelteti magát a vár urával – és Estellával. Ugyanis „a sok
kóstolgatásban egy idő óta másra támadt kedve. Az Estella piros, duzzadt száját szerette
volna megkóstolni.” Próbálkozása a vár tömlöcébe juttatja. Végül Estella menekíti ki, akivel
Besztercebányára (Banská Bystrica) szöknek. A hiúságában megsértett Pongrácz gróf a vá−
rostól kéri kiadatásukat. A város polgármestere azonban nem veszi komolyan az ügyet, ezért
Pongrácz gróf ostromot indít Besztercebánya ellen. Ezzel ér véget a regény első része. Mikszáth
rokonszenvvel mutatja be a várúr életét, aki amellett, hogy hóbortjainak él, nem válik az ol−
vasó szemében teljesen nevetségessé. Elvei, értékei vannak, amelyekhez ragaszkodik.
Nincs meg benne a korra oly jellemző törtetés és a képmutatás.
„Hogy bolond volt−e Pongrácz István? Ki tudja! A vé−
lemények megoszlottak efelett a környéken. Bolond−e vala−
ki azért, hogy úgy él, mint egy király? Hogy az emberi aka−
rat erejét tovább nyújtja, mint a többiek. »Én nem akarok
a XIX. században élni, visszamegyek a XVII.−be, mert
nekem úgy tetszik. Az idő jöhet, mehet, de engem nem visz,
odaállok, ahova akarok.«"
Az író az eseményeket számtalan anekdotával tűzdeli
meg, sok−sok humorral egybeszőve.
18
16 harcias nő17 szélhámosság
19
II. rész – Kedélyes atyafiak
A regény második részében az író Apollónia történetét mutatja be. Zsolnán (Žilina)
a három Trnowszky fivér (György, Péter, Gáspár) állandó vetélkedésben él egymással.
György halála után a kislánya – Apolka – árván marad. Az elhunyt két fivére összeve−
szik a kislány feletti gyámságon, majd megegyezés híján Apolka végül anyai rokonához,
Klivényi József, városi írnokhoz kerül. Egy véletlen eseménynek a következtében azon−
ban Apolka mégis találkozik a nagybácsikkal, akik félévente váltogatva viselik a gondját.
***
[...] Péter nagybácsi, akihez először került a leány, nyomban egy professzort hozatott
hozzája Turócszentmártonból, egy francia leány játszópajtást Genfből, selyemruhákat,
kalapokat, cipőket Besztercebányáról, sőt képeskönyveket halomszámra Prágából, s olyan
fényben, pompában nevelte, mint egy hercegkisasszonyt, hogy az egész városnak elállt
a szeme−szája. A félév elteltével aztán elküldte a professzort, meg a kis bonne−t18, elcsuk−
ta a szép szalagos ruhákat, csecsebecséket a szekrénybe, ráadta a Klivényiéktől hozott fol−
tos perkál szoknyácskát, a rongyos cipőt, a színehagyott pepita kendőt, és maga kísérte el
a Gáspár házáig, egész a kiskapuajtóig, ott érzékenyen megölelte, megcsókolta.
– No, eredj mármost ahhoz a gazemberhez.
Gáspár nagybácsi még nagyobb káprázatba hozta a várost; nemcsak rálicitált Péter
úrra, mert ő Bécsből rendelte meg a gyermek ruhaneműjét s egy pónifogatot vásárolt neki
Galiciából19, hanem azonfelül vérig megbosszantotta Pétert, egy olyan lépésre határozván
magát, mely bár meggyőződésével ellenkezett, de szíven találta az ellenséget. Nem
Turócszentmártonból hozatta a nevelőt a leányka mellé, hanem Debrecenből egy tősgyö−
keres magyar tanítót, akire szigorúan ráparancsolt, hogy magyar szellemben kell nevelni
a kis Apolkát. Egy elveszendő lélek ide−oda. Többet ér, hogy az a föld szemetje mérget
eszik egy félévig.
[...] Tromf tromfra. A harmadik félévre Péter nagybácsi megtudván Bécsben, hogy ott
a kontesszeknek20 egy kis szerecsenjök is van, nosza rögtön ő is kerített egy szerecsent,
a mellé hátaslovat, társalkodónőt, divatos ruhákat Párizsból és Turócszentmártonból két
nevelőt, akik belecsepegtessék a szláv szellemet, és elutáltassák a magyarokat.
De ez még mind semmi ahhoz a pazarláshoz képest, amivel erre Gáspár úr visszafelelt
a következő félévben. Ezt tessék aztán utána csinálni!
Gyönyörű női fogatot vásárolt a Csáky grófnőktől, kékselyem bélésű baldachinnal
a kocsi tetején; a bakon magyar kocsis, a lovakon cifra, sallangos magyar szerszám.
Társalkodónő, nevelőnő, két apró inas nyalka huszárruhában, mind magyarok, s mind az
Apolka szolgálatára rendelve. A nagykertjében egy kis palotaszerű villát építtetett neki,
locsogó szökőkutak előtte. Rózsabokrok, pálmák, egzotikus növények köröskörül; drága
brokát selyemmel bútorozott szobák bent, melyekbe minden héten össze voltak híva az
18ejtsd: bon; gyerek mellé fogadott lány19Spanyolország20grófkisasszonyok
egész városka előkelő leányai játszótársaknak. Csak egy királyleány ragyoghat, dúskálhat
ilyen pompában. Ámbátor tetszett ez a Gáspár úr Miloszláv fiának is, aki éppen vakáción
volt otthon a prágai egyetemről, s igen jól érezte magát a feslő bimbók, bakfisok között.
A jogász urat eleget ingerelték az ösmerősök az apja ellen: »Megőrült az öreged, min−
denedet elveri arra a fruskára! Ki látott már valaha ilyen szamárságot a világon!«
De a kis fruska olyan szép volt! Karcsú, nyúlánk, olyan előkelő úri volt a drága sely−
mekben, csipkékben, s olyan szépen tudott ránézni azokkal az édes szemeivel mindenki−
re, még a Miloszláv gyerekre is, hogy csak helyeselni lehetett, ha nem hagyják szükséget
szenvedni semmiben.
Az apát is váltig figyelmeztették a pánszláv21 barátai, ismerősei:
– Ej, ej, Gáspár! Hová lett az eszed, vén Gáspár! Tréfa, ami tréfa. A leánykáért nem
kár, de hátha a fiadra is ráragad az a veszedelem, amit a Péter bosszantására a házadban
összehoztál.
És csakugyan, a fiatal Trnowszky nagy barátságban látszott lenni mind Apolkával,
mind a debreceni nevelőjével, Szabó Pállal. Némelykor ott üldögélt a leckék alatt a leány−
ka szobájában.
De az öreg Trnowszky mégis csak makacsul rázta azt a nagy, kopasz fejét és vállat vont:
– Az mindegy. Ha az ember lő, hát lő. A serétekből oldalvást is eshetik valami...
oldalvást is. De azért mégiscsak lő. Hát én is csak lövök arra a zsiványra, míg csak el
nem pusztul, meg nem pukkad a mérgében.
Az egész város kíváncsi volt, hogy mitévő lészen most Trnowszky Péter, ha újra hoz−
zákerül Apolka? És hogy mi lesz mindezeknek a vége? [...]
***
Apolka kényeztetése végül nem vezet jóra, szerelmétől, Tarnóczy Miloslavtól (Emiltől)
elszakítják, majd Klivényi is megpróbálja a lányt minél jobban kiszipolyozni: feleségül akar−
ja őt venni, ezért Apolka elmenekül. Az öngyilkosságra készülő lányt másnap Blázy
polgármester egyik hajdúja találja meg ájultan a folyóparton. Ekkor érkezik meg Pongrácz
gróf az ostromló hadsereggel a városba. A regény két fő szála itt fonódik egybe.
20
III. rész – A túsz
Apolka Nedec várába kerül túszként a szökött Estelláért cserébe, ahol
teljesen megváltoztatja a gróf életét. Pongrácz István felhagy hóbortos
szokásaival, és gazdálkodásba kezd. Apolka lesz az élete értelme:
játszótársakat keres neki, gyönyörű ruhákba öltözteti,
védelmezi, taníttatja, még az álmát is őrzi.
Az időközben gyönyörű nővé
serdült „nedeci rózsa” híre csak−
hamar elterjed a környéken, kérők
egész sora pályázik Apolka kezére.
21pánszlávizmus – törekvés az összes szláv nép egyesítésére
A gróf kezdeti atyai érzései is szerelemmé változnak, féltékenységében még párbajt is
vív a lányért. A párbajban megsebesült grófot Apolka ápolja, aki sejti a gróf vonzalmát,
de viszonozni nem tudja. A lábadozó Pongrácz István elhatározza, hogy adoptálja a lányt,
aki ezáltal Nedec várának örököse is lesz egyben. Ez az elhatározása pecsételi meg végül
a sorsát: ügyvédet hív, hogy jogi úton is lebonyolítsa az örökbefogadást, csakhogy az ügy−
véd nem más, mint Trnowsky (Tarnóczy) Emil. A gróf számára világossá válik, hogy
a fiatalok szeretik egymást. Apolkát azonban nem engedi el, Tarnóczy Emilt pedig a vár
tömlöcébe veti.
IV. rész – Az éj
Tarnóczy Emil kalandos módon kerül ki a várból, és rögtön intézkedni kezd Apolka
„kiszabadítása” ügyében Blázy polgármesterrel együtt. Az időközben megcsúnyult
Estellát visszavásárolják Behenczy bárótól, így Pongrácz grófnak kénytelen−kelletlen el
kell engednie Apolkát. Ettől fogva azonban élete céltalanná, értelmetlenné válik. Apolka
elvesztésébe teljesen beleőrül, életéről is lemond, majd öngyilkos lesz. Az író a követ−
kező sorokkal zárja le a történetet:
„Bolond volt−e valóban, vagy csak játszotta néha a bolondot, azt magam sem óhaj−
tottam teljesen eldönteni. Hadd maradjon ez is titoknak. Elfér a többi között. Egyébiránt
meglehetős hűséggel beszéltem el, amit róla hallottam. A mese folyása nem az én érde−
mem. Alig komponáltam valamit közé. Hanem hogy hozzá mertem nyúlni e szokatlan,
groteszk tárgyhoz, az teljesen az én hibám. Tudom, hogy különös az, de szeretem
a különöset... És most már, midőn olvasóimtól búcsút veszek, még csak azon tépelődöm,
nem felejtettem−e ki egyet−mást? Talán a Tarnóczy esküvőjéről kellene még szólanom
valamit?... Ej, hiszen benne volt akkor egész terjedelmében a »Vágvölgyi Lap«−ban.
Még az Apolka öltözékét is leírták. Ha jól emlékszem, szürke útiruhát viselt, orgonavirá−
gos szalmakalappal.”
21
A Trnowsky−fivérek
(Feleki Kamill és Joó László)
22
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. Melyik állítás helyes?A nagybácsik egymást próbálják felülmúlni, …
a) hogy megmutassák, ki szereti jobban Apolkát.
b) mert állandóan vetélkednek egymással.
c) hogy fitogtassák a gazdagságukat.
Mit jelent „magyar szellemben” nevelődni?
a) elsajátítani a magyar kultúrát, történelmet
b) magyaros ételeket enni
c) magyar nyelven tanulni
2. Párosítsátok össze a szavakat a jelentésükkel! Ha bizonytalanok vagytok, használjátok a Magyar értelmező szótárt!
tos bajusz, mely – ha leveses ételt eszik – belelóg a kanalába. A bajszát kezefejével szok−
ta elsimítani. Szája szép metszésű, de ha nevet, csúfondárosan széthúzza, ilyenkor lát−
szik gyönyörű, hibátlan fogsora. Ilyen egyforma, hibátlan fogakat már csak sátoros
cigányok és nagyon öreg hölgyek szájában látni. Álla élesen rárajzolódik széles tokájá−
ra. Nyaka kurta kálomista−nyak, alakja tömzsi, szélessége a valóságnál alacsonyabbnak
mutatja, hasa kicsit pohásodó, de általában inkább izmos, mint kövér.”
(Nagy Endre: Móricz Zsigmond arcképe)
Móricz Zsigmond, a magyar prózairodalom klasszikusa, a Nyugat első nemzedékének
tagja, a magyar realista regény és novellaírás legnagyobb művelője.
Gyermekkorának helyszínei: Tiszacsécse, a szülőfalu, ahol Móricz Bálint és Pallagi
Erzsébet kilenc gyermeküket nevelik. A család súlyos pénzügyi gondokkal küzd, de a
fiatal Móricznak ez a falu a „tündérsziget”. Hatéves koráig él itt. A család teljes anyagi
összeomlása után a szülők Prügyre költöznek, Zsigmond fiuk pedig a Túristvándiban
lakó nagybácsihoz kerül. Iskoláit Debrecenben, Sárospatakon végzi, az érettségit végül
Kisújszálláson teszi le. Sárospatakra így emlékezik vissza: „Első írói kínjaim s boldog−
ságaim rejteke, első emberi gyötrelmeim piaca; első szerelmes tüzeim ligete…”
Pesten egyetemi tanulmányokba is belekezd, de ezeket nem fejezi be, inkább újság−
íróként dolgozik. Egyetemi évei alatt fontos mérföldkő az életében, hogy részt vehetett
Négyesy László39 stílusgyakorlatain. Az itt szerzett tapasz−
talatokat később hasznosítja írói munkájában is, illetve itt
ismerkedik meg többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi
Dezsővel és Tóth Árpáddal.
1905−ben – háromévnyi ismeretség után – megnősül, fele−
ségül veszi Holics Eugénia tanítónőt, akit Janka néven szólít.
Regényeinek nőalakjaiban őt mintázza meg. Négy gyerme−
kük közül három lány – Virág, Gyöngyi és Lili – maradt élet−
ben. A mintegy 20 évig tartó házasság azonban – több válsá−
gon túljutva – végül Janka öngyilkosságával ér véget.
Móricz az első világháború alatt önkéntes haditudósító.
Az 1920−as évek elején tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak,
amelynek megbízásából népdalgyűjtő körúton vesz részt.
Fontos élmény ez az életében, mert az itt szerzett tapasztala−
taiból rajzolja meg később műveinek főhőseit.
Magánéletében is változás áll be: Janka halála után fele−
ségül veszi a kor egyik ünnepelt színésznőjét, Simonyi
Máriát. Ez a házasság sem bizonyul boldognak, így 1937−
ben elválnak. 1929−től együtt szerkeszti Babits Mihállyal
a Nyugatot, amelyben a prózai rovatért felel. 1933−ban
azonban otthagyja a folyóiratot, mert nem ért egyet
Babitscsal a szerkesztői elvek tekintetében. Önálló lapot
indít 1939−ben Kelet Népe címmel, amelyben a fiatal tehet−
ségeket kívánja pártfogolni. 63 éves korában halt meg
Budapesten agyvérzésben.
„Úgy tizenhat éves korom táján kezdtem figyelni az emberek előadásmódját… Első
megfigyeléseim persze olyanok voltak, hogy van, aki hadar, van, aki vontatottan beszél.
Vannak nyelvhibások, ezeket könnyű jellemezni. Vannak, akik dialektusban beszélnek.
Később olyan megfigyeléseim voltak, hogy vannak őszinte emberek, és vannak hazugok.
Már boncoltam az emberek jellemét abból a célból, hogy írás közben ugyanígy tisztán lás−
sam alakjaimat. Pedig még mindig nem írtam.”
Móricz Zsigmond írói tehetsége nehezen bontakozik ki, pedig már fiatalon elhatároz−
za, hogy ezt a pályát választja: „Hatéves lehettem, amikor először mozdult meg bennem
az a vágy, amiről akkor még nem sejtettem, hogy mi: az írói hivatás érzéke. Tizenkét éves
koromban már tisztában voltam vele, hogy «csak író» leszek, semmi más. Már ezóta
a tanulás csak másodsorban volt fontos nekem: én már azóta mindig csak teremteni
vágytam.” Hosszú idő után talál rá saját írói hangjára, 1908−ban a Nyugatban jelenik meg
59
Móricz Zsigmond és
Holics Eugénia
Simonyi Mária
39(1861–1933) tanár, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az egyetem böl−csészkarán tanítványai között önképzőkört (stílusgyakorlatot) szervezett, ahol olyan későbbi nyugatosköltők olvasták fel saját írásaikat, műveiket, mint Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső,Tóth Árpád. Négyesy László jelentős verstörténeti, verselméleti és irodalomtörténeti tanulmányokatis írt
60
első igazi novellája, a Hét krajcár, melyet a Tragédia, majd a Szegény emberek követ.
1936−ban Móricz megismerkedik Littkey Erzsikével (Csibével), egy lelencgyerekkel,
akit csakhamar örökbe is fogad. A tőle szerzett élményanyagot dolgozza fel a Csibe−
novellákban. Pályájának utolsó éveiben visszatér a paraszti témákhoz, utolsó novellás−
kötete – a Barbárok – 1932−ben lát napvilágot.
A Hét krajcár megjelenése után figyelnek fel a kortársak is igazából Móricz Zsig−
mondra. Ady Endre így ír az 1909−ben megjelenő Nyugat egyik számában a novellás−
kötetről: „…Móricz Zsigmond a legeseményesebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb,
legbölcsebb, legmagyarabb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója. Könyve, a »Hét
krajcár«, már címében s első történetében szomorú pecséttel megpecsételt írás. A hét kraj−
cár a büszke szegénységnek, a letaposott nemességnek olyan szimbóluma, mint Krisztus hét
vérző sebe. S ez a józan, bátor, bölcs, néha−néha szinte koldus őszinteségű író, ez a ke−
mény, kálvinista, magyar fiú olykor olyan titkos izgalmakat kelt s olyan végtelenségeket tárt
föl akaratlan vagy nagyon akart szimbólumaival, mint senki eddig. S a történetei.”
Jelentős barátság született kettőjük között. Ady hatása nagyon nagy volt Móricz egész
munkásságára, és befolyásolta a társadalomról kialakított képét is. Amit Ady versekben
mondott el, azt Móricz a prózai művekben fogalmazta meg. Ady ébresztette fel benne
a változtatni akarást, Móricz szavai szerint „rokon lelkek” lettek. „Ettünk együtt és ittunk
együtt és írtunk együtt. Marakodtunk is, veszekedtünk is: elveken soha, eszméken soha.
Óh, hogy ragadott, mily ellenállhatatlanul magával, mint az örvény, s én hogy úsztam
boldogan sodrában…”
Móricz Zsigmond korai műveinek témája a szegénysors, illetve a paraszti lét teljesen
újszerű bemutatása. Az eddigi harmonikus falukép megváltozik, Móricz naturalisztikus
módon tár elénk egy ínséges és nyomorúságos környezetet. A Tragédia című novellában
Móricz ezt a oldalt mutatja be. Az eddig jobbára idillként kezelt falukép mögötti ösz−
tönök által vezérelt világot tár fel, annak minden árnyoldalával. Egyik írói módszere a
jellemábrázolás, amelyről így ír Rónay György irodalomtörténész:
„A karakter, a jellem Móricznál maga az életsors, és az ember »életjelentőségének«
az alapja. A cselekmény, a mese, a történet ehhez képest másodrendű. (…) Hogy a re−
gényben mi fog történni, azt elsődlegesen nem az író szabja meg, hanem a jellemei, aki−
ket megteremtett vagy megidézett. »Az írás lélektanához tartozik – mondja –, hogy az írás
közben teremtődnek a dolgok, s csak a legritkább esetben igazodnak úgy, ahogy az író
képzelte, aki visszaél azzal a helyzettel, hogy éppen ő írja a regényt.« (…) Móricznál nem
a mese hívja elő a megfelelő karaktert, hanem a karakter teremti a mesét.”
TTRRAAGGÉÉDDIIAA
Mindenki a Sarudy−lány holnapi lakodalmáról beszélt. Ebéd után lehevertek az aratók
a keresztek40 tövébe, vagy a villákból, gereblyékből rögtönzött apró sátorok alá, ahol
egy−egy szoknya adott egy kis árnyékot a fekvők arcára. Elég az, csak hogy napszúrást
ne kapjon az ember.
40keresztbe rakott gabonakévék
61
[...] Kis János megette az almásételt, amit szeplős, málészájú fia, aki ijesztően hason−
lított hozzá, kihozott utána. Azután körülnézett, de lusta volt a keresztig menni s ott hely−
ben dőlt el a tarlón. A kalapját az arcára tette s nyomban elaludt. Még annyit hallott, hogy
Sarudy Pál borjút is vágatott a lakodalomra.
Azzal elaludt.
Senki sem törődött vele, a tulajdon fia sem. [...]
Mikor Kis János felébredt, első dolga volt megnyalni a száját. Álmában lakodalom−
ban volt, s nagyon jól teleette magát. Kedvetlenül gondolt rá, hogy elfelejtett mindent,
azt is, hol volt, azt is, mit evett. Legalább ne ébredt volna fel.
Hozzá volt szokva, hogy neki egész életében mindenről le kell mondani, hát nem soká
sajnálkozott. Másik oldalra fordult, és újra el akart aludni. Nem sikerült. Az arca olyan
vörösre vált a kalap alatt, mint a főtt rák. Lelökte a megfeketült szalmakalapot, s jól esett,
hogy a mezei szellő hűvösen érte a bőrét.
– Egye meg a fene ezt a vén Sarudyt – gondolta magában –, eleget dolgoztam neki
életemben, meghívhatna a lánya lakodalmára. Hadd laknék jól egyszer.
Felemelte a hüvelykujját:
– Lesz húsleves. Jó sárga, zsíros tyúkhúsleves. Az jó lesz. Abból megeszek egy tállal.
És már habzsolta is, szopogatta a sűrű, apró, sárgaszínű tésztacsigákat, amiket
marokszámra eregetett le a nyeldeklőjén.
– Dolgozni emberek! – kiáltotta valaki.
Kis János meg se mozdult. Eszébe jutott, hogy egyszer gyerekkorában valami lakodalom−
ban volt. Rokona is volt az a család, még se kapott az egész lakomából mást, csak tyúklábat.
Tehetetlen harag, vad düh fogta el. A keze ökölbe szorult, s érezte, hogy most olyat,
de olyat tudna ütni, hogy minden törne−zúzna utána.
De a hüvelyke mereven állt, erről lassan eszébe jutott, amire az imént gondolt.
– Azután töltött káposzta... Hatvanat megennék belőle, ... de ha ötvenet nem, egyet se.
– Dologra! – kiabáltak amott.
Ő is feltápászkodott. Éhesnek érezte magát. Odanézett a fekete falu cserépedényre.
Üres... Úgyse volna benne, csak valami lötty.
Megrúgta az edényt; megvetően és dühösen. Annak beszakadt az oldala. Különben
is drótozva volt már, s egy drótszál a bocskorához akadt:
– Üssön meg a guta! – káromkodott Kis János, és lerugdosta a lábáról a kölöncöt. – Már
míg élek, mindig ebbe a szegénységbe kell szuszogni. Az a vén bitang nem fog elhívni.
Egész nap rosszkedvű volt. Észre sem vette senki. Kis János amolyan láthatatlan ember
volt, akit senki sem lát meg. Így élte le az egész életét, sohase volt egy percig sem érdekes
ember. Se nem erős, se nem gyenge, nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem begyes; mi lett
volna, ami feltűnt volna rajta. Olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra.
Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi. Ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor
eljött az ideje, megházasodott. Akkor lakott utoljára jól, beteg is lett tőle. Katona nem volt,
a faluból tízszer se volt kinn, akkor is csak a vásáron. Nevetni csak egyszer nevetett életében
jóízűen, akkor, mikor az apja le akarta őt ütni, amiért megette az egész tál galuskát s amint
feléje sújtott, a saját ütésétől megtántorodott, felbukott, s falba vágta a fejét. Bele is halt.
Még ez az egy érdekelte: az evés. [...]
Este, ahogy hazamentek s a gazdának megmondták, mit végeztek – az ő falujukban
mindenki a maga kosztján dolgozott, – azt mondta a vén Sarudy.
– Emberek, asszonyok, hólnap este mindenki eljöhet a lányom lakodalmába. Annyit
ehettek, amennyi belétek fér.
Kis János majdnem elszédült. Valósággal megijedt. Attól ijedt meg, hogy nem bír majd
megfelelni a feladatnak. A többiek ujjongtak, éljeneztek, de ő hallgatott. Ott állt hátul, söté−
tedő este volt, senki se törődött vele. A többiek közt aztán ő is elindult nehézkes léptekkel
hazafelé.
Otthon megette a vacsorát; korpacibere41 volt. Csendesen, szótlanul. Félrerúgta a macs−
kát, amely a lábszárára kapaszkodott, s nyávogott. Nem gondolt semmit. De igen külö−
nösen érezte magát. Mintha nagy, nagy feladat várna rá, a legnagyobb életében. Nem volt
tisztában vele, de félve gondolt a holnapi lakodalomra. [...]
Kinyújtotta a hüvelykujját:
– Először lesz tyúkhúsleves... Ebből megeszek egy dézsával. Elmosolyodott. Arra gon−
dolt, hogy ha egy kádba öntenék azt a sok krumplilevest, köménymagos levest, meggy−,
korpa−, lekvárciberét, meg azt a mindenféle habart lét, amit ő életében megevett – ajajaj,
olyan nagy kád nincs is a világon, még az egri érsek pincéjében sincs olyan hordó. Ha az−
után együtt öntenék azt a jó ételt, amit ő evett valaha – avval talán még az ócska fazék se
lenne tele, amit ma felrúgott a mezőn.
Hirtelen úgy tetszett neki, mintha a lábán volna a bocskor, s érezné, ahogy beleakad
a dróttal az edény. Nagyot rúgott. Ha ágyon feküdt volna, az menten összerogy, de ez a szal−
ma nem sokat törődik az ilyen ficánkolással. Pedig Kis János nagyot rúgott. A szegény−
séget rúgta el magától.
Másnap reggel mogorván ébredt. Ahogy a rossz álmot kidörzsölte a szeméből, tisz−
tán érezte, hogy igen nehéz a melle. Mintha pántok szorítanák.
Összerántotta a szemöldökét.
– Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonából. Eleget kapáltam neki.
Nem mert reggelit enni. Ebédre meg se kóstolta az ételt, félt, hogy estére nem lesz éhes. [...]
Összeszorította a fogát, széles erős, nagycsontú állkapcsát és szürke szemeivel mereven
nézett előre. Egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával. De nem evett, megállta.
– Ötven töltött káposztát! – ismételgette magában, s vas elhatározással vágta kaszá−
jával a rendet. Taktusra, mint az aratógép. [...]
41a savanyított korpa levéből készített leves
62
42undorérzet43sertés hátgerince húsostul
63
Végre alkonyodott. Hazamentek a munkából. Otthon már dél óta állott a lakodalom.
Idő sem volt a hozzá készüléshez, le kellett ülni a terített asztalhoz.
Kis János egy zugba került; annál jobb. Falnak veti a hátát, s akkor hadd jöjjön az
ellenség. Ezzel a vak és vad elszánással szállott szembe valamelyik őse egy kétezer
emberből álló török sereggel.
Hozták a levest.
János nem sokallt, nem kevesellt semmit. Jó mély cseréptányért kapott, amit a sza−
kácsné színig öntött neki. Ujjnyi vastag volt a tetején az a sárga zsír, amely már nem is
szakadt karikákra, hanem egybefolyt.
Kis János fogta fakanalát, s nyugodtan, komolyan kezdett munkához. A bele reszke−
tett, s alig bírt uralkodni a mohóságán.
A tizedik kanálnál rettenetes megdöbbenés érte.
Úgy érezte, jól van lakva.
Sápadtság futotta el az arcát. Megérezte, hogy roppant feladatot vállalt magára.
Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél suhant át agyán a gondolat, hogy nem
fogja megbírni, amit vállalat.
Összerántotta vastag szemöldökét; alacsony homlokán függőleges ráncok gyűrődtek,
széles vasállkapcája összekattant, s nekiült újra a csatának.
Gépiesen, ahogy a kaszát eregeti ívben jobbról−balra, most a kanalat emelte taktusra
a szájához, míg csak a tányér ki nem ürült.
Akkor szédülést érzett és utálatos csömört.42 Az étel túl zsíros volt kiványadt, gyön−
ge, zsírtalan löttyökhöz szokott gyomrának.
Túrós csusza következett. Ízes, tejfölös, töpörtős, kövér. Jól telerakták a tányérát.
És Kis János kivette a sárga csontnyelű törött villát, s ugyanolyan nyugodtan, mint az imént,
ezt is sorra beraktározta. Nem érezte az étel ízét. Nyomást érzett odabent, és szeretett volna
levegőre menni. Vagy legalább káromkodni egy nagyot, keserveset. És végtelen fájdalom−
mal, irigységgel nézett körül a népen. Mindenki vidám volt, nevetett, habzsolt. És ő már tudta,
hogy vége. Ma már evett annyit, mint egész életében egy ülésre szokott. De összecsikorgatta
fogát, s odatartotta a tányérját a harmadik fogásnak. Ez lencse volt orjával.43 Kint, a cselédek
és munkások közt nem tartották meg a szokásos sorrendet, amit odabent a vőfély verssel
szabott meg. Azt adták, ami közelebb esett. Ez ebből evett, az abból. Kis János mindenből.
Így ment ez két óra hosszáig, megállás, pihenés nélkül.
Akkor jött a töltött káposzta.
– Ötvenet! – mondta magában Kis János, és a szemére fátyol szállt.
Nagy darab húsok voltak a töltött káposzták közé téve ráadásnak. És Kis János amint
a három hatalmas töltelék után egy ilyen darab szívós, fövetlen, rágatlan húsdarabot le
akart gyűrni – egyrémülten állt föl. A szeme kidagadt, szinte kiugrott vastag szemöl−
dökei alól, a nyakán az erek kötél vastagra dagadtak.
Utolsó józan eszével kirohant a házból.
Az eperfához ért, mikor megszabadult a bajtól. A torkán szorult darab, amely már
szinte megfojtotta, visszacsúszott a szájába.
64
Szemébe könnyek gyűltek, s állkapcsát olyan keményen vágta össze, hogy éket se
lehetett volna közé verni.
Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában:
– Dögölj meg, kutya.
Újra lenyelte a húst.
És most is képtelen volt rá. Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl.
Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult, s hanyatt vágódott.
Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csön−
desedett.
Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt. Reggel
felé egy részeg fölbukott benne.
A körorvos másnap fölboncolta, s meg volt győződve felőle, hogy pontosabban és biz−
tosabban megállapította e tragikus hős halálának okát, mint valaha drámaíró tette.
***A másfél nap alatt játszódó történet a szegénység, az örök éhezéstől meggyötört
ember tragédiája. A főszereplő egész egyénisége és lelkivilága eltorzult. Jelentéktelen
ember – ahogy a neve is sugallja, csak az ösztönök által vezérelve él. A mindennapi élet
örömei megszűntek a számára, csak egyetlen egy dolog motiválja: az evés. Ez egész
életének a központi mozgatórugója.
Móricz novellái kedvező fogadtatásra találtak, pályája egyre felfelé ível. Több regé−
nye követi egymást (Sárarany, Az Isten háta mögött), majd 1920−ban megírja a Légy jó
mindhalálig című regényét. A műben gyermekkora elevenedik fel: a valóságos világ
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. Jellemezzétek Kis Jánost a mű alapján! Milyen helyzetekben mutatja be az író a fő−szereplő jelentéktelenségét?
2. Az alábbi részletek alapján fogalmazzátok meg, hogy mit tudunk meg a főhős életéről!
„piszokban feketült szalmakalap”
„Senki sem törődött vele, a tulajdon fia sem.”
„Hozzá volt szokva, hogy neki egész életében mindenről le kell mondani, hát nem soká
sajnálkozott.”
„…mégse kapott az egész lakomából mást, csak tyúklábat.”
3. Keressetek groteszk részletet a novellában!
4. Milyen idilli képet tudtok felfedezni a történetben?
5. Mit jelképez az „ócska fazék” a történetben?
6. Miért nem tud örülni Kis János az ételnek? Miért válik „ellenségévé”az ennivaló?
7. Kis János a saját hibájából halt meg. Hol követte el a hibát?
8. Keressétek meg a mű záró részében a novella egyik legjelentősebb mondatát!
Választásotokat indokoljátok meg!
minden szépítés nélkül. Nyilas Misi átéli Móricz lelki viharait és megpróbáltatásait, ame−
lyek végigkísérték az író életét. A mű „pszichológiai gyermekregény”. (Nagy Péter)
Az 1920−as években több regényt is ír, amelyekben felfedezi a XIX. század végi
dzsentri−figurát. Az Úri muri és a Rokonok című regényében hiteles képet fest a kor
magyar társadalmáról.
Móricz saját bevallása szerint legkedvesebb regényének az 1924−ben írt Pillangót tar−
totta. A regény műfaja idill, ezt maga az író határozta meg. A mű a házasságában csaló−
dott Móricz reménykeresését tükrözi. Örömtelennek érzi az életét, csak az újrakezdés
jelentheti a kiutat. Ez az életérzés ihlette a Pillangó című művét. A regényben Darabos
Jóska és Hitves Zsuzsika mély és kitartó szerelmének a története mögött azonban ott buj−
kál a szegénység bemutatása is, bár az író ebben a művében kerüli a naturalista ábrázo−
lást. A fő motívum a szerelem, amely megszépíti a gyötrő szegénységet is.
PPIILLLLAANNGGÓÓ
Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika szerelme
az Alföldön szövődik, ahol mindketten napszá−
mosként dolgoznak. Itt a szerelem kezdetben
egyszerűnek tűnik, de a pár rokonsága nem nézi
jó szemmel a tervezett házasságot, mert úgy tart−
ják, hogy a szegény legény gazdag leányt ve−
gyen el feleségül. A pár Debrecenbe kerül, ahol
egyre távolabb sodródnak egymástól: Jóskát már
csak egy lépés választja el egy gazdag lánnyal
kötött házasságtól, mikor Zsuzsika teljesen két−
ségbeesik. Jóska megölését tervezgeti az esküvői
tömegben egy álarc mögé bújva. Végül azonban
belátja, hogy ennek nincs túl sok értelme.
***
… Zsuzsikának elfacsarodott a szíve, hát még ezt is megéri.
S csakugyan már fel is jött a hold, szép csorba aranyhold, fogyni kezd, későn jön, soká tart.
És jön a kocsi is.
És csakugyan oszlik a vendégség. Kiáll a banda az udvar közepére, s rákezdi a Rá−
kóczi−indulót.
Jóska pedig jön a menyasszonnyal.
Ugyanaz a prémes szürke bekecs van rajta, amiben a moziba volt, s a kalapja is úgy
szemébe húzva.
De egy hangot se szól, nem duruzsol, nem mizserál annyit, mint akkor az ő fülibe. Épp
ott megy el előtte, és ő csendesen, mintegy varázslatban, kinyújtja a kezét, s most mintha
a pillangó kirepülne belőle! „Ne ereszd el!…” hallja a Jóska hangját. „Vedd le a fejit…
Hogy ne tudjon repülni… Ha valamit megfogsz, az többet ne szálljon el a kezedbül.”
Pillangó, magyar tévéfilm, 1970
Zsuzsika (Venczel Vera)
65
66
És íme, íme egyetlen tiszta szerelem, mindennél fájóbb szerelem az elszállt pillangó utáni
sóvárgás. És ő kinyújtja, és ráteszi a fiú vállára.
Mintha lidérc volna. Jóska visszafordul, rögtön megérezte, mintha villám csapott
volna bele, de ő már vissza is vette a kezét, és a legény értetlenül bámult a csúnya fehér
fogú, vigyori fekete néger álarcra.
Azzal megnyugodott, hogy semmi, s felsegítette az asszonyt a kocsiba. Akkor ő is
fellépett a kerékre, hogy mellé ül.
S akkor Zsuzsika felemelte a kezét az elszállt pillangója után, és elsikoltotta magát
panaszosan, keservesen, mint egy csecstől elszakított kismalac, kisgyerek:
– Joóska!!!
A legény kiegyenesedett, megfagyott a vére.
Zsuzsika letépte az álarcát, és kitárta a kezét a legény után.
– Megájj csak, hé – szólt a legény a kocsisnak, s leugrott a szekérről.
Szörnyű izgalom, zavarodás.
– Hát te meg itt vagy! – mondta a lánynak.
Azzal ölbe kapta, összecsókolta, s visszaszólt a kocsira.
– Mán engedelmet kérek, tésasszony, én nem megyek tanyára! Szeginy legíny vagyok,
szegíny jányt akarok! Isten áldja.
Ezzel a kis maszkával úgy eltűnt a tömegben, a holdfény kétes világán, hogy bottal
se tudták ütni a nyomát.
És szaladt, szaladt, mint boldog kísértet a boldog teherrel, ki a világbul, és mintha
szárnya nőtt volna, repült, repült. Jaj be jó, jaj be jó…
És muzsika szólt felettük, a hulló hó édes muzsikája; angyalok röpködtek s tündérek
csipogtak a lelkük fölött:
– Kajdásznak.
– Azér van torkuk…
– Vedd le a fejit…
– Akkor nem tud repülni…
– Nem is… Nem is… Amit egyszer megfogsz, ne repüljön többet ki a kezedbül…
A szívük muzsikált, és a testük görcsösen ölelte egymást.
És a hó vastagon hullott a debreceni kövér házakra, angyalok rázták boldogan, ragyo−
gón, és tündérek csengettek víg muzsikát.
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. A pillangó megjelenése keretet alkot a regényben, kezdő és záró motívum is egyben.Olvassátok el a regény első fejezetét, majd magyarázzátok meg a jelentését a történetben!
2. Keressetek bizonyítékot az olvasott részletben arra, hogy a két szerelmest elválasztha−tatlan érzelmek fűzték egymáshoz!
3. Értelmezzétek az alábbi részletet!„…egyetlen tiszta szerelem, mindennél fájóbb szerelem az elszállt pillangó utáni sóvárgás.”
4. Értelmezzétek a „boldog teher” kifejezést! Stilisztikailag milyen szóképnek felel meg?
5. A szövegkörnyezet alapján próbáljátok kitalálni, hogy mit jelent a „mizserál” szó!
Az 1940−es évek sok új témát tartogatnak az író számára. 1941−ben megjelenik
a Csibe gyermekkorát bemutató Árvácska című regény, amely a lány elbeszélései alap−
ján készült. Ennek köszönhetően Móricz szinte a szemtanú hitelességével írja le Csöre−
Csibe megdöbbentő életét, amely egyben súlyos társadalomkritikát is hordoz magában.
Írói pályájának utolsó szakaszán egy régóta szövögetett nagyszabású tervbe kezdett:
háromkötetes regényciklust tervezett a híres betyárról, Rózsa Sándorról. Az első kötet –
Rózsa Sándor a lovát ugratja – 1941−ben készült el. A Szegeden és környékén játszódó
regény Móricz remekműveinek egyike. Rózsa Sándor tipikus népi hős, aki csikós−
legényből lett betyár. Megszökve a szegedi börtönből bandát alakít, azzal járja a pusztát,
és ahol kell, ott igazságot szolgáltat. A történet mellett azonban a regény fő erőssége
a hiteles táj− és korrajz, amely alapján pontos képet kapunk Szeged és környékének tár−
sadalmi és közigazgatási viszonyairól. A pusztáról, ahol ember alig jár, és Szegedről,
ahol a városi kisnemesek szipolyozzák ki a szegényebb rétegeket. Rózsa Sándort már−
már lírai hősnek festi meg az író, akit a családja iránti szeretet és a szerelem motivál.
A trilógia második részét – Rózsa Sándor összevonja szemöldökét – Móricz nem tartot−
ta teljesen befejezettnek, a tervezett harmadik részt pedig már el sem tudta kezdeni.
MMEEGGBBOOKKRROOSSOODDOOTTTT LLÓÓ
Rózsa Sándor letekerte a karikást, megforgatta a feje fölött, s retteneteset durrantott
vele. De ettől a fiatal ló, aki még nem volt hozzászokva a durrogtatáshoz, mögijedt, kiug−
rott. A legény belevágta a sarkát a vékonyába. A ló ugrált, és a másik lovat, a Csillagot
is magával rángatta. A meg szintén megkavarodott, az is elkezdte cifrázni. A lovas most
ráfeküdt a tomboló csikó nyakára, s mintha a fa ágán ülne, a hintázó kötelét oldaná le,
eloldotta Csillag nyaklóját, eleresztette. A Csillag el is szaladt, nekivágott a pusztának,
nem is lehetett tudni, merre megy.
Nem is törődött vele, hanem ahogy magában maradt a pejkóval, hát ennek oskolát akart
adni. Vette a kurta korbácsát, a kancsukát, s verni kezdte vele a lovat. Nem haragból. Ész−
szel. Elébb a farát verte, de oly keményen, hogy felrepedezett annak a szőre szálán a por.
A ló egyre jobban megbomlott. A legény mintha hozzá lett volna nőve.
– Fogsz te énalattam ugráni? A zanyád... erre−arra...
Most mind kényesebb helyeken vagdosta. A hasa alatt, a két hátulsó lába közt. Sűrűn,
keményen, mint a jégeső. De úgy, hogy aztán nyoma ne maradjon. A ló egészen meg volt
őrülve. Két lábra állott, de a legény a szíját oly keményen tartotta, hogy a ló visított a hör−
géstől. Körbe−körbe vágtatott, nem tudott kirohanni az udvarból, mert mikor már az udvar
szélén volt, a lovas mindig meg tudta fordítani, s bent rajcsúroztak a tágas nagyudvaron.
De addig, addig vége nem akart szakadni.
A lovat meg kell törni.
Egész úton jól viselte magát, most ütt itt ki rajta a szűz makrancoskodás. Nem hagy−
hatja az öccsére. Bandinak már készen kell adni a lovat. Ez az ő dolga, ezt neki kell el−
végezni. Hát pihenés nélkül csak vágta. Vágta, ahogy csak kell. Nem fertályévenként hu−
szonötöt, eccerre kiadta neki az ötszáz ütést vagy tán ezret. Addig vágta, hajtotta, rohant
vele, de a ló soha nem tudott belerohanni se a színbe, se a disznóólba, se fedél alá, karám−
67
ba, se az ágasfába; egyáltalán semmi kárt nem tudott tenni magában, mert vasmarokkal
tartotta, osztán annak, akárhogy meg is volt vadulva, ott kellett menni, ahol ő akarta.
A lány berohant a konyha ajtaján a rettenetes vadság elől, onnan kukucskált ki, már
látni se bírta, mit csinál ez a szörnyű vadember avval a lóval. Csak kimeredt a szeme, és
nézett irtóztató rémülettel, egész teste úgy reszketett, mint a csikóé; amikor a ló végre
végképp kimerült, letört, térdre csuklott, és kínjában messze kinyújtotta a nyelvét, a taj−
ték szakadt róla, és minden erejét elvesztette, ledőlt a földre, hanyatt vetette magát, ott
kezdett el vonaglani, akkor a lány sikoltani kezdett a legényért, hogy úgy látta, azt a ló
maga alá gázolta, de alig nyitotta ki a szemét, már a legnagyobb ámulattal látta, hogy az
most is talpon van, és a rugódozó lovat addig veri, amíg az egészen el nem veszti az ere−
jét. Még egyszer lábra akart állni, de nem bírt, ott az udvar közepén kétszer−háromszor
is lerogyott, végre tajtékot túrt, lihegett, mint egy megszúrt disznó, s a legény, az meg ott
állott mellette, s kis szavakat kezdett neki mondani, füttyentgetett és csiccsentgetett a
nyelvével, s mikor a ló már megadta magát s elfeküdt a földön, mint egy hulla, akkor
ráhajolt, megveregette a fejét, a nyakát, simogatni kezdte: akkor a ló újra felrobbant, újra
lábra állott, újra vágtatni kezdett, a legény újra utána, a kötőféket egy percre el nem
eresztette, újra megverte, de már nem olyan vadul, hanem szinte békítve és szelídítve.
S folyton morgott felé, csitító hangokat és kis szavakat, dürrögve és anyáskodva.
Aztán a ló megadta magát sorsának.
Megállott. Leeresztette a fejét. Minden tagja, minden izma reszketett, facsaró tajték.
– Jó van, kis lovam, jó van, bogaram, jó van, kedvesöm, angyalom, gyünyörűségöm.
S otthagyta a lovat magában.
A ló megérezte, hogy szabad, abban a pillanatban kivágott, hogy elszalad. De a fiú
már rajta volt, elkapta a kantárt. Mire a ló szembefordult vele, mint egy farkas, rá akart
rohanni. Juliska újra sikoltott, mintha üt ölnék. De a legény újra elfogta, újra kancsukáz−
ni kezdte a lovat, mire az kínjában, dühében, erőtelenségében, végre megadta magát.
Se le nem dőlt a földre, se nem háborgott tovább, állott lehajtott fővel, végig−végig resz−
ketve, de tűrte a verést, s mikor a tanítómestere már maga is kimerült, ott maradt állva,
mint egy kimustrált remonda44.
Most már el lehetett ereszteni a kötőfékszárát.
Rózsa Sándor a kúthoz ment, fogott egy vödör vizet, hozta és végigöntötte a lovon.
A ló már nem bánta, már akármit lehetett vele csinálni.
Tűrte, mint a hulla.
Egyik vödör a másik után, csak úgy zúgott végig a lovon a víz, s nagy tó kerekedett
az udvar derekán, amiben a harminc kacsa vígan ellubickolhatott osztán.
Most a legény megölelte a kis ló nyakát, megcsókolgatta, megbirizgálta, simogatta.
Veregette, dürrögött neki, szerelmes hangokat adott.
– Jó van, Pejkó. Jó ló vagy. Erős ló vagy. Bírós vagy. Embör lösző.
A ló úgy állott a négy remegő lábán, csak fújt, csak fújt, csak lihegett. Léhogott és
fújt és szuszogott és alig bírt élni.
A legény otthagyta, ment be a házba.
44fiatal, még nem tanított katonaló
68
Móricz Zsigmond regényeit és novelláit
több ízben is filmvászonra vitték: az 1930−as
évektől kezdve olyan rendezők, mint Ranódy
László (Légy jó mindhalálig, Árvácska), Bán
Frigyes (Úri muri), Máriássy Félix (Roko−
nok). A Légy jó mindhalálig és a Rokonok
kétszer is feldolgozásra került, ez utóbbit
legutoljára 2006−ban filmesítette meg az
Oscar−díjas rendező, Szabó István.
KÉRDÉSEK ÉS FELADATOK
1. Magyarázzátok meg, hogy mit jelent egy lovat betörni!
2. Válasszátok ki a helyes megoldást!Mennyi egy fertályév?
a) egy év b) fél év c) negyed év
3. Keressétek ki a novellából, hogy mely szavakra illenek az alábbi magyarázatok! Segítségetekre lehet a Magyar Néprajzi Lexikon is!
a) az állat hasát borító bőr
b) a lovak fejére való kantárszerű kötél
c) vastag szíjból készített korbács
d) a ló habzó verítéke
e) az állatok terelésére való kötélből vagy szíjból készített eszköz
f) kötél vagy szíjhurok a ló nyakán, amit a kocsi rúdjához erősítenek
ÉRDEKESSÉG
Az író lánya, Móricz Virág 1953−ban jelenteti meg az Apám regénye című művét, amely−
ben így emlékezik vissza édesapjára és a művek keletkezésére:
„Tele volt a ház családdal, lármával. Őt ez nem zavarta, kívánta, szerette. Hajnalban
kelt, háromkor, négykor, odaült az írógépe elé és verte, hogy jobban csattogott, mint abla−
ka előtt a sárgarigók. Mire a ház felkelt, már túl volt egy folytatáson, mire reggelihez ültünk
a verandán, már egy sort aludt is a kényelmetlen kis karos díványon, s frissen ült közibénk.
De különös lehetett neki nézni a nagy családot, a jelent a múlt után.
Nem szerette, ha valaki belenéz az írásába, még azt se, hogy az újságfolytatásokat olvas−
sa. Sose tűrte, hogy a jelenlétében valaki az írását olvassa, azt se, hogy beszéljen róla.
Nevetett, elhessentette a szót. Sose beszélt arról, amit írni akart: »ha elmondom, nem írom
meg«. De beszélt sokat a környezetről, melyben regénye lejátszódott, ahonnan kiemelte
a lényeget. Különösen este, mikor a gyerekek eltűntek a verandáról, csak a felnőttek
üldögéltek a nagy asztal körül. Fel−le s körbe járt, hátratett kézzel, hirtelen nagy mozdula−
tokkal, nevetett, lelkesedett, szenvedett, suttogott és kiabált.”
Rokonok, 2006
Kállai Ferenc, Csányi Sándor, Tóth Ildikó
69
JJUUHHÁÁSSZZ GGYYUULLAA((11888833––11993377))
ÉRDEKESSÉG
Olvassátok el Juhász Gyula visszaemlékezéseit a Négyesy−féle szemináriumokról!
„Van a budapesti magyar királyi tudományegyetem bölcsészeti fakultásán egy állandó
irodalmi szeminárium, amelynek hivatalos neve: Magyar stílgyakorlatok. Vezető tanára
Négyesy László. Ennek az irodalmi szemináriumnak én nyolc szemeszteren át voltam buzgó
és tevékeny hallgatója, vagy hat szemeszteren át pedig titkárja is. […] A padokban diákok
és diáknők ültek, akikből idővel a mai magyar irodalom javarésze rekrutálódott.45
Kosztolányi Dezső egy őszi délutánon mutatkozott be nekem, a titkárnak, és jelentette, hogy
Baudelaire−fordításokat akar fölolvasni. Babits Mihály szintén fordításokkal kezdte, de ő
Baudelaire mellé Goethét is fölvette, akinek Parlagi rózsáját olyan szemérmesen és olyan
énekelve olvasta föl, hogy a lányok megmosolyogták. Ma Budapest legnagyobb sikerű
fölolvasó estélyén olyan tapsokat kap, mint a fergeteg. […] Négyesy nagyon kedves, jó−
szívű tanárunk volt, végtelenül előzékeny, az ifjúságot megértette, és a tehetséget meg−
becsülte. Bizonyos, hogy konzervatívabb volt, mint mi, és nem mindig osztotta nézeteinket,
de hiszen mi az irodalmi forradalom zászlóját bontogattuk akkor, fiatalságunk boldog
májusában. Az új magyar irodalom nevében hadd köszöntöm őt, az új rendes akadémikust;
én a vén diák, a régi titkár.” Szeged és Vidéke, 1918. május 4.
45toborzódott
70
„Van életünkben egy nagy pillanat,
Mikor érezzük, mégis érdemes volt,
Ragyog a szemünk és ragyog a mennybolt
S mi elfelejtünk minden árnyakat.
Lehet, hogy minden káprázat csupán
S az ember egy bús életen keresztül
E pillanatot keresi, mely eltünt
S hiába néz az elillant után.”(Juhász Gyula)
Juhász Gyula a Nyugat első nagy nemzedékének a tagja. Tragikus élete nem adott elég
teret a kibontakozásának. Költészete igazi hangulatlíra, verseiben az impresszionizmus
uralkodik. Költeményeinek alapmotívuma a magány és a boldogságkeresés, pesszimista
világnézete a versekben köszön vissza.
Szülővárosa Szeged, ahol egészen a gimnáziumi tanulmányok végéig marad, majd
a budapesti bölcsészkar hallgatója. A Négyesy−szeminárium egyik legműveltebb, a fiatal
költőnemzedék egyik legígéretesebb tehetsége.
Tanulmányai végeztével az ország legkülönbözőbb tájain kapott tanári állást, többek
között Máramarosszigeten, Léván (Levice), Nagyváradon és Szakolcán (Skalica).
71
1908 és 1911 között, Juhász Gyula nagyváradi tartózkodása idején, a város egy pezs−
gő szellemi élet központja volt. Itt adták ki a Holnap című antológiát is, amely Juhász
Gyula versei mellett többek között Ady Endre és Babits Mihály költeményeit is tartal−
mazta. A költő így ír a versgyűjtemény jelentőségéről 1918−ban a Délmagyarország
című folyóiratban: „…Csakhamar egy új mozgalom is erősítette a Nyugat törekvéseit,
egy vidéki antológiának, a nagyváradi Holnapnak megjelenése és küzdelme az irodalmi
maradisággal. A Holnap adta a magyar nyilvánosságnak Babits Mihályt és Balázs Bélát,
és a Holnap révén nyert országos elismerést Ady Endre költészete.”
Ebben a városban ismeri meg a költő Sárvári Annát. A nem túl jelentékeny színésznő
és Juhász Gyula között nem alakul ki komolyabb kapcsolat. A körülrajongott nő igazá−
ból nem méltatta figyelemre a csöndes és visszahúzódó költőt. Juhász Gyula tudatában
volt ennek, Anna személye mégis egész életére kihatott. Az örök emlékezés szimbólu−
mává vált számára, idealizálta, eszményítette a nőt. Szerelmes verseit nem is konkrétan
hozzá írja, ezek inkább Annáról szólnak, illetve a költő sokáig táplált érzéseiről. Juhász
Gyula mintegy 70 versben idézi fel Sárvári Anna emlékét.
A Milyen volt… kezdetű költemény a Szakolcán eltöltött évek alatt született. Az örök
magánytól szenvedő költőben újra élednek a régi emlékek, Anna alakja hosszú idő után
újra felnagyítódik. A vers az impresszionista líra egyik legszebb darabja. Egyszerű, meg−
ható, a természeti képek mindenki számára érthetően fejezik ki a költő érzéseit. A táj a vers−
ben Anna alakját testesíti meg. A több év távlatából emlékező költő három évszak szép−
ségén keresztül látja szerelmét. A nyár, az ősz, a tavasz három érzést vált ki: a boldogságot,
a búcsúzás feletti keserűséget és végül a reményt. Mindhárom versszakban megtalálható
a kérdező forma, amely a múltbeliségre utal. A válasz mindháromszor: „nem tudom már”.
A költő a táj látványán keresztül elhalványuló emlékek után kutat, a vers hangulati alá−
festését szinesztéziák, jelzők és alliterációk segítik.
MMIILLYYEENN VVOOLLTT……
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.Sárvári Anna
AANNNNAA ÖÖRRÖÖKK
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
Az Anna−szerelem lezárásának tekinthető az Anna örök című költemény, amely megis−
merkedésük után csaknem két évtizeddel keletkezett. Már a cím is állítás: Anna, illetve az
Anna−élmény örökkévalóságát bizonyítja. A 18 soros vers – annak ellenére, hogy nincsen
versszakokba tagolva – három szakaszra bontható. Az első 6 sor a múlt emlékképeit idézi
fel csupa múlt idejű ige (elmaradtál, elfakult, elmosódott, elsuhant) segítségével. Anna
eltűnni látszik a költő életéből. A költő nyugodt, beletörődő hangvétele azonban csak lát−
szólagos. A második szakasz a jelen állapota, a záró része viszont ellentmondásos: „,…ó de
mégis/ne hidd szivem, hogy ez hiába volt...” A harmadik szakasz a hibák felsorolása.
A költő sugallja, hogy ezeknek az okozója Anna, tehát mégsem tudja őt elfelejteni. Az utol−
só – és egyben mind a mai napig legvitatottabb – sor litániaszerű. Imaformát kölcsönöz a
versnek, isteni magasságokba emelve Annát. Érdekessége a sornak, hogy az elmúlt évek
kiadványaiban a költemény az „Amen” szóval zárult, míg a költő eredeti kéziratában az
Kosztolányi Dezső költő, műfordító, prózaíró. Egyike a legműveltebb poétáknak.
A Nyugat munkatársa, mégis kilóg a nemzedéktársak sorából. Hiányzik belőle Babits és
Juhász búskomorsága, Ady forradalmi lendülete. Ő a szépséget és a formai tökélyt tar−
totta a leglényegesebbnek a költészetben. Kedveli a szerepjátékot (amikor egy elképzelt
helyzetbe éli bele magát), illetve a nyelvi játékokat. Életelvét Babitsnak fogalmazta meg
egyik levelében: „… szeretnék nagyon, de nagyon szerepelni, élni és mindig csak élni.”
Kosztolányi Dezső Szabadkán54 látta meg a napvilágot. Kosztolányi Árpád, a költő édes−
apja később így írta le fiának a születését egy levélben: „Március 29−e 1885−ben, mikor
születtél, éppen virágvasárnapra esett. Szép, enyhe, verőfényes tavaszi nap volt. Vidáman,
reményekkel telten állottunk az ágy körül, melynek párnái között aludtad édes álmodat.
Anyai nagynéném (…) így szólott: szép és jeles napon született, híres ember lesz belőle.”
Tanulmányait a szabadkai gimnázium−
ban, majd Pesten végzi. A Négyesy−féle stí−
lusgyakorlatokon mély barátságot köt
Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Ezt
a barátságot gazdag levelezésük is őrzi.
1904−ben Bécsben tartózkodik, ahol Sig−
mund Freud55 elveit tanulmányozza. A Bu−
dapesti Napló, majd pedig a Nyugat mun−
katársa lett. Első verseskötete, a Négy fal
között 1907−ben jelenik meg, országos
hírnévre azonban az 1910−ben megjelent
A szegény kisgyermek panaszai című kötet
megjelenése után tett szert.A szabadkai Városi Főgimnázium 1910−ben
54Subotica – város Vajdaság északi részén, Szerbiában55ejtsd: zigmund frojd (1856–1939) – osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalízis (mélylélektan)
megalapítója
89
A kötet egyik legmeghatóbb darabja az Üllői−úti fák. A Színházi Élet 1928−ban meg−
jelenő januári számában feltettek Kosztolányi Dezsőnek egy kérdést, ami arra vonatko−
zott, hogy melyik az „ő utcája”. A költő így felelt: „…Az Üllői utat választottam, mert itt
laktam évekig, itt írtam első verseimet, délfelé itt járnak a szép, szegény leányok, az éhes,
vidám diákok, éjszakánként itt ragyognak fel a klinikák tükörablakai, és itt virágoznak az
»Üllői−úti fák«.” A versben a költő az ifjúságtól búcsúzik. Az éppen virágzó fák látvá−
nya melankolikus életérzést vált ki belőle. Elgondolkozik az élet rövidségén, meghitt
hangon beszélget a fákkal. Beletörődve veszi tudomásul, hogy a természet túlél minden−
kit, de hogy hová repül az ifjúság, arra választ senkitől sem kap a költő.
ÜÜLLLLOOII--ÚÚTTII FFÁÁKK
Az ég legyen tivéletek,
Üllői−úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
Üllői−úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői−úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél busan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjuság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői−úti fák.
ÉRDEKESSÉG
A Négy fal között kötet bírálói között volt Ady Endre is, aki éles kritikával illette a pálya−
társat. Kosztolányi ezért örök ellenszenvet táplált iránta. A két költő közötti viszály alap−
ja azonban nem csak egyszerű féltékenykedés volt, életfelfogásuk, művészi világuk is üt−
között egymással. Kosztolányi az egész Ady−jelenséget, az egész Ady−kultuszt bírálta,
mikor így írt róla 1929−ben, tíz évvel a költő halála után:
„Állandóan szólogatja a Holnapot, mely szebb lesz, mint a Ma vagy a rút Tegnap.
Az a huszonnégy óra, mely az időhatárok között elmúlik, döntő. A nagybetűs szavak titkos
jelképek gyanánt szakadatlanul ismétlődnek verseiben. Nemegyszer ezt olvassuk: Mák, ami
nem az ismert növény, hanem a »ma« többes száma, s egy ízben ezt is olvassuk: »életemnek
csak mája fázik«, ami nem az ismert epeválasztó szerv, hanem a »ma« egyes száma. [...] Ő maga is »küldetést« érez, mégpedig többfélét. Az első körülbelül az, hogy ennek a föld−
nek a Messiása legyen. Hogy miből áll az ilyenfajta küldetés, nem tudjuk.”(Az írástudatlanok árulása)
Másoknak is így nyíljatok,
Üllői−úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjuság,
Üllői−úti fák.
A szegény kisgyermek panaszai című kötettel Kosztolányi végérvényesen beírta magát
a modern költők sorába. A versgyűjteményben a költő újra gyermekké lényegül át, lélek−
tani hitelességgel tárja fel saját gyermekkori élményeit, vágyait, félelmeit. Kettős látószög
érvényesül: a felnőtté, aki emlékezik, és a gyereké, aki rácsodálkozik az őt körülvevő világ−
ra. Az impresszionizmus a gyermek szemén keresztül érvényesül, aki olyannak hisz min−
dent, ahogy azt éppen a pillanatnyi benyomások hatására látja. A kötetben szereplő
Mostan színes tintákról álmodom című költemény egyben Kosztolányi hitvallása is.