MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő: Dr. Semsei Imre, MTA doktor Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Prof. Iván László Kísérletes gerontológia: Prof. Székely Miklós Geriátria: Prof. Székács Béla Oktatás: Prof. Bakó Gyula Gerontopszichológia: Prof. Molnár Péter Életmód: Prof. Figler Mária Prevenció: Prof. Kiss István Társadalomgerontológia: Dr. Fábián Gergely Nemzetközi szerkesztők: Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu ) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta Felelős Kiadó: Karácsony Gyöngyi
66
Embed
MAGYAR GERONTOLÓGIA · kapcsolatban nemcsak az a gond, amit Moldova György egyik könyvében oly találóan mond, miszerint az idős korban sok szép azért nincsen, hanem a kifejezés
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
MAGYAR GERONTOLÓGIA
Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő: Dr. Semsei Imre, MTA doktor Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Prof. Iván László Kísérletes gerontológia: Prof. Székely Miklós
Geriátria: Prof. Székács Béla Oktatás: Prof. Bakó Gyula Gerontopszichológia: Prof. Molnár Péter Életmód: Prof. Figler Mária Prevenció: Prof. Kiss István Társadalomgerontológia: Dr. Fábián Gergely
Nemzetközi szerkesztők:
Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged
Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai
Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta Felelős Kiadó: Karácsony Gyöngyi
ii
MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM
Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682
On-line verzió: ISSN 2062-3690
TARTALOMJEGYZÉK
oldal
Szerkesztői levél (Dr. Semsei Imre) 1
Az idősoktatás/idősképzés mint önálló tudományterület
dr. Jászberényi József 2
Átértelmezett gondolatok a demográfiai krízisről, a következményekről és a
lehetséges stratégiákról
Dr. Kincses Gyula 9
Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás
dr. Semsei Imre 47
Megrendelés 60
Útmutató a közléshez 62
Angol tartalomjegyzék 64
1
SZERKESZTŐI LEVÉL
Tisztelt Olvasóink!
A hatodik évfolyam első számát tartja a kezében a kedves olvasó. Ebben a számban 3
cikk kerül közlésre.
Az első cikkben az idősoktatás kérdéskörében értekezik dr. Jászberényi József, aki a
Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetének vezetője, s
már évtizedek óta foglalkozik ezzel a témával. Nevéhez fűződik több könyv is, mely az
idősoktatással foglalkozik, s az ő alapításával indult el az Idősek Akadémiája programsorozat,
mely a főváros több kerületében is már sikerrel működik. Szakavatottan, első kézből
értesülhetünk az idősoktatás bizonyos kérdéseiről és ezzel párhuzamosan a felmerülő
problémákról is. Úgy tűnik, mintha lassan felnőtt korába lépne a gerontagógia, a hazai idősek
legnagyobb örömére, hiszen ők profitálnak legtöbbet az idősoktatás kiszélesedéséből.
A következő cikk dr. Kincse Gyula tollából származik. Ez a cikk a társadalmi
elöregedés problémakörét boncolgatja. Ismerteti az elöregedés egyes ismérveit, azok
következményeit valamint megkísérel választ adni a kihívásra, a lehetséges stratégiák
ismertetésével. Egy új gondolkodást javasol, még mielőtt visszafordíthatatlan károkat
szenvedne el a társadalom. Úgy véli, hogy az egyik legfontosabb felvállalandó viselkedés az
önkorlátozás lenne.
A harmadik cikkben dr. Semsei Imre is hasonló kérdéskörrel foglalkozik, az „őszülő
társadalommal”. A demográfiai változások és annak következményei súlyosan kihatnak a
társadalomra, s megoldást igényelnek. Intézkedések hiányában a „taigetoszi megoldás” lép
automatikusan érvénybe. Lennének azonban más megoldási lehetőségek is, mint például az az
emberek egészségének visszaállítása illetve fenntartása. Ezzel egyes problémák
automatikusan megoldódnának, s nem csak a stratégiagyártás szintjén rekednénk meg a
társadalmi elöregedés gondjainak megoldásában.
2
MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM
Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682
On-line verzió: ISSN 2062-3690
AZ IDŐSOKTATÁS/IDŐSKÉPZÉS MINT ÖNÁLLÓ
TUDOMÁNYTERÜLET
Jászberényi József
Összefoglalás
Esszémben néhány fontos elemet kívántam kiemelni a hazánkban örvendetesen terjedő
gerontagógiai gyakorlatok problémái közül. A sokéves képzési gyakorlat felől szólva ma
ezek a gondok látszanak a legerősebbeknek. A jövő biztosan válaszolni fog arra, hogy ezen
problémák leküzdésével a magyar gerontagógia felnőttkorába lép-e, avagy megmarad,
pontosabban megreked egy végiggondolatlan szakmai gyakorlatokkal működő, exkluzív
szakmai területnek.
Summary
Gerontagogy/Elderly Education as an Independent Discipline
In frame of this article, my goal was to highlight a few important elements of the
gerontagogy practice, which is fortunately widely spreading. These thoughts seem to be the
strongest elements taking into consideration the many-year educational practice. The future,
after surmounting the problems, will give an answer to the question if the gerontagogy
develops into the adult phase or it remains, or more precisely it stalls as a professional field
with a character of immature vocational practice.
3
Az utóbbi években Magyarországon az idősképzés/idősoktatás világa lassú, de
annál határozottabb változáson megy át. A magyarországi idősképzés – amennyire
ezen a területen alkalmazható a Bildung-folyamatok logikája és nyelve – kilépett a
„csecsemőkorból”, amikor egymástól független képzőhelyek, mindenféle komolyabb
gerontagógiai szakmai háttér nélkül alkalomszerű oktatást szerveztek, s egyre inkább
közelít a „gyermekkorhoz.” A gyermekkor kifejezés alatt elsősorban azt a korábbi
írásaimban franciának nevezett modellt értem, amelyben bár a szeniorok oktatásával a
társadalom több alrendszerében is foglalkoznak, a fő hangsúly egyre inkább a
felsőoktatáson van. A felsőoktatás céhe a maga szakmai alapjaival – egyfajta
gondoskodó szülőként – igyekszik biztosítani az idősképzés számára a megfelelő
gerontagógiai színvonalat. Ez az igyekezet azonban sajnálatos módin rengeteg
kívánnivalót hagy maga után, az alábbiakban olvasható esszém is az itt felmerülő
legfontosabb problémákra kívánja a figyelmet felhívni (itt jegyzem meg, hogy a
szöveg rövidített változata egy pécsi konferenciakötetben olvasható).
2009-től, a Zsigmond Király Főiskola Gerontoandragógiai Kutatóközpontjának
megszületésétől kezdődően egyre több hazai felsőoktatási intézmény szervez szenior
képzéseket, igazodván ahhoz a poszthumboldti egyetemfelfogáshoz, amelynek jegyében az
egyetem/főiskola egy szűk, tudásszolgáltató pozícióból elmozdul a regionális tudásterjesztő,
kompetenciafejlesztő, társadalmi felelősségvállaló szektor irányába. Ez a – nyugati
egyetemeken már a hetvenes években elkezdődő, nálunk pedig a rendszerváltás után induló –
folyamat, azonban nagyon sok veszélyt is rejt magában – a szeniorképzések tekintetében is.
Leginkább azt, hogy a felsőoktatási intézmények által szervezett képzések kimerülnek az
éppen valamiért aktuális kutatási szakterületek kissé népszerűsített formában történő
bemutatásában, és/vagy különféle projektpénzek gyors és végiggondolatlan felhasználásában,
és/vagy különféle celebek vagy sztárok érdeklődéskeltő felléptetéseiben. A szimpla
szabadegyetemi forma elsősorban azért probléma, mert ez a gondolkodás alapvetően nem
különbözik a tudományos ismeretterjesztő előadások logikájától, ez pedig nagyon távol van
az idősoktatás valódi céljaitól. A rövid ideig tartó képzésekkel pedig elsősorban az a gond,
hogy célszemélyei másra vágynak, mint amit kapnak a folytatás nélküli képzések során. A
celebek vagy sztárok felléptetésével elsősorban az a gond, hogy ez valójában minden esetben
egy közönségtalálkozó, amelynek nagyon kevés köze van a gerontagógiához, bár nyilvánvaló,
hogy figyelmet – ideig-óráig – lehet vele ébreszteni.
4
Mi a valódi célja az idősoktatásnak/idősképzésnek?
Az idősoktatás (gerontagogy) – amelynek diszciplináját a hetvenes évek végétől a
szakirodalom már leválasztja az andragógiáról és a gerontológiai-geriátriai területekről (vö.
pl. Lessa vagy Bolton munkáival) – célrendszere a vele módszereiben és célcsoportjában
szoros érintkezésben lévő andragógiánál és a tőle távolabb elhelyezkedő pedagógiánál is
sokkal összetettebb. Ahogy már jeleztem, súlyos félreértés azt gondolni, hogy az idősképzés
elsősorban a hagyományos, poroszos pszeudo-dialogikus szituációkra épülő tudásátadásról
szól – ez a gondolat azonnal meg is feneklik azon, hogy ha idősképzési folyamatban felkérjük
hallgatóinkat vizsgára, s mindjárt kiderül, hogy a döntő többség nem szeretne ilyen
kommunikációs-pszichológiai szituációban részt venni. Az idősképzés e sorok írójának
véleménye szerint elsősorban a közösségteremtődésről szól, méghozzá olyan, elsősorban a
hallgatók által konstruálódó közösségteremtődésről, amelynek a tanár egyenrangú résztvevője
és egyben katalizátora – ezért nem beszélhetünk közösségteremtésről, hiszen azt mindig
valaki vagy valakik szándékkal teremti(k), itt pedig egy spontán kibontakozó folyamatról van
szó. A szenior hallgatók számára elsősorban a szellemi és/vagy fizikai izoláltságból való
kitörést jelenti tehát a képzéseken való részvétel, s ezzel együtt merül föl számos más, de
kevésbé fontos ok is. E sorok írója a ZSKF egyik intézetvezetőjeként immár hatodik féléve
szervezi az ország legnagyobb idősképzési rendszerét, amelyben 2013 őszén, az ötödik
szemeszterben immár 8 helyszínen több mint 1800 hallgató vett részt.1
A résztvevőkkel folytatott tudományos konzultációkból, szervezett, illetve spontán
beszélgetésekből világosan kiderül, hogy a közösségteremtődésen túl egyes, kisebb
szegmensekben felmerül a munkalehetőség megszerzésének gondolata, más, kisebb
szegmensekben a szimpla időtöltés vágya. E két szegmensnél jelentősebb az a kör, amelynek
tagjai korábban az időmérleg munka és család irányába tolódó jellege miatt nem tudtak kellő
ismereteket szerezni egy-egy területen, s ezeket a harmadik korban kívánják pótolni (ők
elsősorban az angol és az informatikai képzéseket látogatják, amelyek a legsikeresebbek a
ZSKF rendszerében). Szintén markánsan jelen van az agy és/vagy a test karbantartásának
szempontja – ez a második leggyakrabban előforduló érv akkor, amikor a motivációkra
kérdezünk. (Nem véletlen, hogy rendkívül népszerűek a memóriafejlesztő és a jobb
agyféltekére irányuló, pl. rajz tanfolyamok is. de ezzel együtt sokan látogatják az időstornát
A WHO HFA adatbázisából származó táblázat (2013. novemberi online letöltés)
világosan mutatja: az idősek (itt: 65 év felettiek) aránya dinamikusan nő, és bár más a
bázis, de ez a növekedés üteme kvázi azonos Európa fejlett és kevésbé fejlett államaiban,
pontosabban térségeiben.
Ez a kérdés egész Európa jövőjét meghatározza: a kultúránk, a szokásaink, de a
világban betöltött szerepünk kerül veszélybe a demográfia lehetséges – és előre tudhatóan
negatív – forgatókönyvei miatt. A probléma tehát nem magyar, hanem európai probléma,
de Magyarországot ez az átlagosnál súlyosabban érinti, és az általános európai trend
ráadásul tovább rontja a mi kilátásainkat is.
2. ábra.
Magyarországot – mint általában az európai országokat – a második világháború után
tartósan a lakosságszám növekedése jellemezte. Ez a tendencia – ellentétben számos
nyugat-európai és volt szocialista országgal – már a ’80-as évek elején megtört, és elindult
a népesség tartós és folyamatos fogyása. Alacsony a születések száma, és bár a ’90-es évek
közepén megállt a halálozások arányának növekedése, a halálozási arányszámok még így
is magas szinten stabilizálódtak. Az emelkedés valójában már a ’70-es évek elején megtört
(lásd termékenységi ráta alakulását az ábrán), de a születések abszolút számában a Ratkó
gyerekek reprodukciós korba lépése miatt csak a 80-as években manifesztálódott.
A népességszám csökkenésének az alapja tehát az alacsony születési szám.
12
3. ábra.
A helyzet súlyos, mert a demográfiai folyamatok részben kódoltak, így tartós népes-
ségfogyás prognosztizálható. Az elmúlt évek tartósan alacsony születésszáma meghatározza a
közeljövő népességének korösszetételét: a 10 évvel ezelőtt meg nem születettek nem fognak 10
év múlva megjelenni a munkaerőpiacon, és főleg nem fognak tíz-húsz éven belül szülni. A
Ratkó gyerekek demográfiai bummja a közeljövőben fordul teljes egészében az eltartotti
korba, de a demográfia törvényszerűségei miatt ez a hullám az „utórezgéseiben” már
csillapodik és szétterül: a „Ratkó unokák” és „dédunokák” már nem jelentenek hasonlóan
markáns demográfiai csúcsot. A természetes népszaporulat ugyan csak a ’80-as évek elején
fordult negatívba Magyarországon, de a baj sokkal korábbi: a ’70-es években került aktív
reprodukciós korba a Ratkó generáció, akiknél a pozitív családtámogatási rendszerek
bevezetése – GYES, lakástámogatás – ellenére a népesség-fogyást megalapozó teljes
termékenységi arányszám2 már a ’70-es években is folyamatosan csökkenő volt, és lényegesen
alacsonyabb, mint a többi szocialista országé3. A ’80-as években a Ratkó gyermekek
kikerültek a jellemzően reproduktív korból, így tovább csökkent a termékenységi mutató, ami
a növekvő halálozási számokkal együtt már a népesség jelentős és tartós fogyását
eredményezte. A ’90-es évek (az évtized eleji optimista „meglódulás” után) durva csökkenést
2 A teljes termékenységi arányszám (TFR, Total Fertility Rate) a szülőképes korú (15-49 éves) nőkre számított hipotetikus gyermekszám. Ennyi gyermeket szülne egy nő az élete folyamán, ha az adott évi gyakoriság egész élete folyamán állandósulna. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Teljes_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_ar%C3%A1nysz%C3%A1m) 3 WHO HFA adatbázis alapján, 2011. januári adatai állapot szerint
9 KSK demográfiai évkönyv és népszámlálási adatok az ESKI kigyűjtése alapján.
18
tehát komoly, és a demográfiai krízis érdemi beavatkozás nélkül mély társadalmi válságot
okozhat:
• Fenntarthatósági és versenyképességi hátrányt okoz a munkaképes korú
lakosság számának abszolút csökkenése. A növekvő eltartottsági arány a járulék- és
adóterhek növelésének kényszerével a kedvező versenyképességi folyamatot akaszthatja meg:
– a növekvő eltartottsági ráta miatt kényszerűen nő a közterhek aránya, így a
munkaerő is drágul, és ez nem versenyképes a világ olyan országaival szemben, ahol nem
(vagy nem ilyen mértékben) rakódnak szociális terhek az élő-munkára,
– hiába teremtődik egymillió munkahely, ha nincs, aki betöltse, és a szélesedő
idős generáció nyugdíját, egészségügyi és szociális ellátásának fedezetét megtermelje.
• Fenntarthatósági és finanszírozási válságot okoz a jóléti rendszerekben az
idősek arányának növekedése (nemcsak a nyugdíjrendszer, hanem az egészségügy és az
ápolás problémái miatt is10
);
• A családszerkezeti változások miatt a hagyományos öngondoskodási
rendszerek is meggyengülnek, működésképtelenné válhatnak. (Az öngondoskodás nem
egyszerűsíthető pénzügyi-előtakarékossági kérdésekre, hiszen a primer szociális gondoskodás
alapvetően szolgáltatáscsereként családi vagy kisközösségi körben zajlik, kikapcsolva minden
szervezett transzfert.)
Mindezek a kódolt/garantáltan prognosztizálható folyamatok durva társadalmi
hatások veszélyét vetik fel.
1. Nő a társadalmi polarizáció.
Miután veszélybe kerül a javak technológiakövető és igazságos hozzáférésének
biztosíthatósága (magyarul: a jóléti állam és juttatásai) a demográfiai és ebből következő
gazdasági folyamatok miatt, nő a társadalmi polarizáció, a társadalom kettészakadása
nyertesekre és reménytelenül és újratermelődően vesztesekre, tehát megfordul a 20. század
pozitív tendenciája, ami (legalábbis a fehér ember világában):
• csökkentette a szociális-kulturális egyenlőtlenségeket,
• minimalizálta/érdemben és folyamatosan csökkentette a létminimum alatt élők
arányát (azaz csökkentette, marginalizálta a mélyszegénységet),
10 A nyugdíjrendszer feszültségei (csökkenő járulékfizetők, növekvő kifizetések az idősödés miatt) ismertek és jól kal-kulálhatók. A kiadás-növekedés itt folyamatos, de lassú és pontosan kalkulálható. Az egészségügyben ugyanezek a problémák ugyanúgy megvannak, de ennél lényegesen nagyobb (nagyságrenddel nagyobb!) költségnövekedést okoz a technológiai fejlődés. Ráadásul miután az idősek (jelenleg 65+) átlagos életkora is emelkedni fog, tovább fog növekedni ennek a csoportnak az egészségügyi szükséglete a tartósan – folyamatos – kezelésre szoruló betegségek számának növekedése miatt.
19
• növelte a társadalmi mobilitást (ennek alapjául az oktatáshoz való széleskörű
hozzáférést tette),
• a saját jövedelmi helyzetétől függetlenül, mindenki számára egyformán igénybe
vehetően szakmailag korszerű, tisztességes egészségügyi ellátást biztosított.
Mindez múlttá válhat, mert nagy a kockázata annak, hogy a huszadik század végére
kialakult európai értékrend a régi gyakorlattal az ismert demográfiai és technológiai
trendek mellett nem tartható fent.
2. Komoly járulékos gazdasági kockázatokat hordoz
Az idősödés az aktív – inaktív lakosság arányeltolódásával, az újraelosztási ráta
növekedési kényszerével nagy eséllyel lassítja a gazdaságot. Ez egy kritikus pontot elérve egy
lefelé rohanó spirálba fordulhat. A 21. század jóléti társadalmának fogyasztása két típusra
bontható: alapszükségletek kielégítésére (táplálkozás, lakhatás, stb.) és a fogyasztási
szokások változásán alapuló, nem szükséglet, hanem igény alapú fogyasztásra (műköröm,
fitness, kutyakozmetika, „élmény-ipar” stb.). A technológiai fejlődés következtében egyre
kevesebb ember foglalkozik az alapszükségletek kielégítésével, és egyre többen dolgoznak a
rárakódó és generált igény kielégítéseken. Magyarországon a KSH szerint 2012-ben a
mezőgazdaság a GDP-hez 3,8 százalékkal járult hozzá, és 2011-ben a mezőgazdaság-,
erdőgazdálkodás-, halászat ágazatban az összes foglalkoztatottaknak csak a 5,2%-a
dolgozott11
. Ha Magyarország jobban ki akarja használni a magyar termőföld adottságait, és
növelni akarja a mezőgazdaság szerepét a GDP-ben, akkor azt a korszerű, nagyüzemi
technológiák terjesztésével teheti meg: a GDP arány növekedéséhez a foglalkoztatottság
csökkenése fog társulni.
Amennyiben – akár a gazdaság ciklikus válságai és buborékjai, akár a fent leírt
demográfiai folyamatok következményeként – egy komolyabb recesszió következik be,
elsődlegesen nem a szükséget-alapú fogyasztás épül le (enni, lakni, fűteni, rétegesen – de
nem divatosan – öltözködni, világítani muszáj), hanem a kulturális váltásból, mediatizált
fogyasztásgenerálásból megnövekedett, nem szükséget-alapú igények kerülnek hátrasorolásra.
Ha valakinek választani kell az evés és a legújabb műköröm között, akkor vélhetően a
szépségipar lesz az, ami a halasztható fogyasztások listájára kerül. De igaz ez minden
„élményfogyasztás” alapú területre is. Miután a munkavállalók egyre nagyobb hányada
dolgozik a generált (nem alap) szükségletek kielégítésén, egy súlyosabb recesszió brutális
munkanélküliséget okozhat, mert a jelenlegi technológiai körülmények között az
növekedése korántsem etikai-esztétikai kérdés. A társadalmi igazságosság nem öncél, és valós
– robbanásveszélyes – konfliktussá akkor válik, amikor tömegek csúsznak
mélyszegénységbe – ennek minden következményével együtt – és az alsó harmad számára
a társadalmi mobilitás egyirányúvá válik: a lecsúszás valós veszély, a kiemelkedés
illúzió.
c) A hiányzó munkaképes középgeneráció pótlása elengedhetetlen a működő
gazdaságú államokban, és ez szükségszerűen munkaerőimportot, azaz bevándorlást okoz. Ez
lehet szervezett vagy spontán folyamat de – mint már látjuk – etnikai–kulturális
konfliktusok tömegét kódolja.
12 Az egyenlőtlenségek csökkentése forrást és a redisztribúciós ráta növelését igényli.
21
A fentiek együtt súlyos társadalmi zavarokhoz vezethetnek. A szociális biztonság és az
egyenszilárdságú egészségügyi ellátás szétzilálódása – változatlan vagy növekvő migráció
mellett – súlyos járványügyi helyzeteket teremthet, és az éhséglázadás jellegű zavargások
sokasodása is reális veszély a közbiztonság meggyengülése mellett. Mindemezek etnikai
feszültségekhez vezetnek: a migrációs folyamatok enklávék kialakulását hozzák, amelyek
országon belülre importálják a vallási, etnikai konfliktusokat, melyek nacionalista
összecsapásoba torkollhatnak/torkollanak. Ezekre a kérdésekre – mint Európa-szerte látjuk –
rossz, diktatúrához és nacionalizmushoz vezető válaszok is születhetnek, ami a
demokráciadeficit növekedése mellett a helyi háborúk lehetőségét is erősíti13
. A 2014.-i
EP választások eredménye is ezt a tendenciát igazolja a szélsőjobb, az „euro szkeptikusok”
erősödésével egyes államokban.
A pozitív forgatókönyv: a silver economy gazdasági hatása egy megváltozott
munkaerő-piacú világban
Létezik egy teljesen másfajta, ezzel ellentétes forgatókönyv is. Mert igaz, hogy hiába
teremtődik egymillió munkahely, ha nincs aki betöltse, de a megváltozott gondolkodás abból
indul ki, hogy erre – ennyi munkáskézre – nincs is szükség. A technológia fejlődése (robot-
technika, automatizálás, távfelügyelet stb.) miatt a tárgyi – fizikai szükségletek (élelmiszer,
lakhatás, ruházat, energia, közlekedési eszközök, kommunikációs eszközök stb.)
előállításához, a „termeléshez” egyre kevesebb ember (élőmunka) kell, tehát az elemi
szükségletek kielégíthetősége nem az aktívak-inaktívak arányán múlik, mert a technológia
fejődés a korstruktúra megváltozása ellenére is megteremti ennek a lehetőségét. A fő kérés
így nem az lesz, hogy ki fog itt „termelni”, hanem a fogyasztás – ezen belül is a szolgáltatási
rendszerek fenntarthatósága – lesz a legfontosabb kérdés.
Ennek megfelelően az új gondolkodás alapja kettős:
1. Át kell alakítani a foglalkoztatottságról, munka világáról alkotott képünket, más
modellt, társadalomképet, munkamegosztás kell keresnünk.
2. Az „inaktívakra” nem mint teherre, eltartandókra kell néznünk, hanem mint a
szolgáltatási rendszerek legnagyobb fogyasztóira, vagyis munkahelyteremtőkre.
Ad 1.
13 Hajlamosak vagyunk elfejteni, hogy a jóléti rendszerek és a demokrácia felvirágzásának századában (XX.század) voltak a legnagyobb etnikai és ideológiai alapú népirtások, és nemcsak a II. világháború kapcsán. Európában, Budapesttől pár száz kilométerre a század utolsó évtizedében is nacionalizmusra alapozott tömeges népirtással járó helyi háborúk voltak, és a mostani ukrán helyzet is hajszálon függ, hogy eszkalálódik-e, vagy „csak” ennyi életet követel.
22
8. ábra.
A foglalkoztatás, a munkahelyteremtés EU szinten központi kérdéssé vált. Az
EUROSTAT ábráján (forrás: Public Data explorer) látható, hogy az Uniós átlag 11% körül
mozog, de igen nagy a szórás az egyes tagállamok között. (Általában a déli és a szegényebb
országok esetében kiemelkedően magas a munkanélküliségi ráta.)
De a tendencia adott: a technológiai fejlődés a „termelésben” egyre kevesebb élőmunkát
fog igényelni, és a munkahelyek egyre nagyobb hányada a szolgáltatási szektorban keletkezik.
Mindebből következik, hogy nagyon vitatható az a modell, ami a teljes foglalkozatást
tekinti a gazdaság működésének és a szociális biztonság alapjának.
Teljes foglakoztatás már a Kádár rendszer vége felé is csak a kapun belüli
munkanélküliség tömegesedésével és a termelékenység jelentős romlásával volt fenntartható,
pedig akkor a szocialista országokat a technológiai leszakadás, azaz a relatíve magas
élőmunka-igény jellemezte. Azt is kimondhatjuk, hogy munkaerő-felszívó ereje a
szolgáltatási szektornak van, de a szolgáltatások „előállítása” nem kizárólag piaci módon
történik, illetve nem abban a modellben a leghatékonyabb. Kiemelten igaz ez egyes szociális
szolgáltatásokra, ami sok esetben sokkal hatékonyabb civil szervezetként, önkéntes
munkaként, illetve kisközösségi „szolgáltatás-csereként”. Az így dolgozó („szolgáltató”)
emberek hihetetlenül hasznos (és sok esetben költséghatékony) munkát végeznek, de ezek a
tevékenységek a hagyományos értelemben véve nem tekinthetők foglalkoztatásnak,
munkavégzésnek.
A munkanélküliségi ráta alakulása az EU tagállamokban
a 15 évnél rövidebb hátralévő várható élettartammal rendelkezők száma hogyan viszonyul a
társadalom - kortól függetlenül - dolgozó rétegéhez. Ez a mutató már figyelembe veszi az
időskori munkaképességet is és nem minősíti eltartottnak azokat, akik a nyugdíjas kor elérését
követően is dolgoznak. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a társadalom elöregedése mellett egy
sor olyan változás következett be az elmúlt évtizedekben, ami kihatással van a
nyugdíjrendszerek fenntarthatóságára: a nők foglalkoztatásának bővülése, a bevándorlás, a
nyugdíjas korúak foglalkoztatásának emelkedése, az egészségügy fejlődése és időskori
életminőség javulása és a diplomások arányának növekedése, ami lehetővé teszi a nyugdíjas
munkavégzést. Kutatásuk szerint amíg az OADR mutatók emelkedtek az elmúlt évtizedekben
– ez mutatja a társadalom elöregedését -, addig az REDR mutatók - vagyis a nyugdíjrendszerekkel
szemben jelentkező valós eltartási igény - valójában stagnáltak, vagy csökkentek.
De az új gondolkodás keretei ennél lényegesen tágabbak. Németh Tibor pl. a Ligetben16
arról írt, hogy a megatrendek egyrészt kiegyenlítést hoznak a ma ugrás-szerűen fejlődő
„kelet” és a fehér ember kultúrája – demográfiai tendenciái stb. között, másrészt a gazdasági
fejlődés központúságot egy érték-központúság válthatja fel, ami átértékeli a fenntarthatóság
elvárásait. Ezért – szerinte – nincs ok aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha
elöregszünk, és főleg, ha fogyunk.
De a gondolkodás itt nem áll meg. A kibontakozó új gondolat, a Feltétel Nélküli
Alapjövedelem (a későbbiekben FNA) abból indul ki, hogy irreális elvárás, hogy mindenki
munkajövedelemből, vagy abból származtatott jövedelemből (nyugdíj, feltételhez kötött
segélyek) éljen, és ráadásul ez nem is a célszerű, hasznos célképzet, nem racionális és
humánus társadalmi modell. Andor László az Európai Bizottság biztosa szerint17
„Az
alapjövedelem18
képes lehet a gazdaságot élénkíteni, általa az eddig reménytelennek tartott
településeken is megjelenhet a vásárlóerő, a jelenleginél nagyobb keresletet biztosítva a helyi
gazdaság szereplői számára. ….. A Bizottság ezen felül a kidolgozott alapjövedelem-
rendszerek alkalmazásának időnkénti kiértékelésével és a programok hatékonyságának
javítására vonatkozó ajánlásokkal segítheti a tagállamokat.” Nem elég köztudott, de az
alapjövedelemmel foglalkozó világszervezet, a Basic Income Earth Network (rövidítése:
BIEN) 2014 júniusában már a 15. világkongresszusát tarja Montreálban, „Re-democratizing
16 Németh Tibor: Alkony vagy hajnal? Liget, 2013/4 p: 5-16. 17 Lásd: „Jön a szociális minimum?” – Népszava, 2013. december 19. Lásd itt: http://nepszava.hu/cikk/1005953-jon-a-szocialis-minimum
18 Itt az „alapjövedelem” szó összefoglalóan, egyszerre jelenti a „garantált minimum jövedelem” és a „feltétel nélküli alapjövedelem” fogalmát. (Erről később.)
munkahelyek gyermekfelügyeleti munkájának támogatása, gyermekszámhoz kötött
lakástámogatási rendszer stb. Nagyobb társadalmi megértés mellett, aktívabban kell élni
ezekkel az eszközökkel.
Bizonyos közös alapelvek meghatározása elengedhetetlen. A támogatáspolitika nem
lehet kirekesztő, kizárólag vagy elsődlegesen egyes társadalmi csoportokat támogató. A
kérdést nem lehet elsődlegesen adókedvezménnyel kezelni27
. A különböző támogatástípusok
(alanyi támogatás a rászorultaknak és adókedvezmény, fogyasztási kedvezmény + közösségi
25 Report by the Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress (Joseph E. STIGLITZ, Amartya SEN, Jean-Paul FITOUSSI) www.stiglitz-sen-fitoussi.fr (A Stiglitz jelentés néven ismert dokumentum)
26 http://kitekinto.hu/europa/2010/11/29/boldogsag-index_merne_a_brit_joleti_rendszer_teljesitmenyet/ 27 Ne feledjük: ha az alacsonyabb jövedelmű rétegek gyermekszülési hajlandósága régen is alacsony lett volna a kormányzati intézkedések miatt, valószínűleg nem születnek meg azoknak a szülei, akik ma a társadalmi mobilitást kizáró születésszám-növekedésen dolgoznak.
illetve szolgáltatáscserén alapuló csoportok megteremtésére, megerősítésére is. Felborult
demográfiai viszonyok mellett a probléma nem kezelhető, mert a tevékenységalapú
öngondoskodás adekvát terepe elsődlegesen a család32
, másodlagosan a karitász. A munka
fogalmának megváltozása az új gondolkodásban kiemelt jelentőséget ad ennek: a jövőben a
megközelítés alapja megváltozik: nem az a munka, amiért munkabért kapunk, hanem aminek
közösségi haszna van.
32 Kopp Mária közlése szerint a teljes finn népesség körében végzett vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatban élők másfélszer, az egyedülállók két és félszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 64 éves korukig, mint a házasok. Közlése szerint a magyar vizsgálatok eredményei is azt mutatják, hogy a házas férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel érik meg a 69. életévüket, mint a magányosak. http://www.betegvagyok.hu/cikkek/a-magany-megbetegit
részéről nemcsak kötelesség, illetve jóérzés kérdése, hanem jól felfogott érdeke is a
társadalmi béke megőrizhetősége, a járványügyi helyzet stabilizálhatósága érdekében35
.
Az egyéni életstratégiákat ennek megfelelően, egyre inkább a leírtak tudatában kell
megtervezni. A közösséget (államot, társadalmat) csak végső „biztosítéknak” kell tekinteni,
és a szubszidiaritás elvén a kisközösségek szolidaritásán (is) a személyre-szabott
öngondoskodást kell előtérbe helyezni. Ezért az idősödésre való felkészülést (vö. egyéni
idősödés-management36
) már az iskolában el kell kezdeni, és a fiatal-középkor aktív részévé
kell tenni. Ennek lényeges eleme a mobilitás-kényszer és a változásnak, mint alap-
környezetnek a felismertetése. Ebben fontos eszköz az életfogytig tanulás evidenciaként
kezelése és az idősek képzése és átképzése.
4. A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi átalakítása, a
munkában töltött évek kitolása, valamint aktív és tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító
migrációpolitika)
A demográfiai folyamatok – a biológiai törvényszerűségek miatt – csak hosszabb távon
tudják korrigálni az eltartottsági rátát a munkaképes korosztály arányának javításával. Az
ország fenntartható működéshez „addig is” szükség van a hiányzó munkaerő pótlására.
Ennek két lehetséges módja:
A munkaképesség fogalmi átalakítása, a foglakoztatás kibővítése.
A munkaerő pótlása.
A foglakoztatás kibővítése, a munkaképesség fogalmi átalakítása megkezdődött.
Magyarország etekintetben komoly tartalékokkal rendelkezik. Bár a nyugdíjkorhatár nem –
kirívóan – alacsony, igen magas a korhatár alatt nyugdíj jellegű ellátásban részesülők száma,
33 Ehhez időnként a kötelező szombati vietnami műszak társult, ami végképp távolította a szolidaritás valós fogalmát. 34 A szolidaritás intézményrendszere nem a bismarcki társadalombiztosítással jött létre: az archetípus a bányatárs-ládák rendszere, amely horizontális kockázatközösséget teremtett meg. Bismarck érdeme a szolidaritás társadalmi osztályok közötti kiterjesztése, azaz nemcsak bányász volt szolidáris a bányásszal, de a bányatulajdonos is kényszerszolidaritást vállalt a bányászokkal. 35 Bismarck epititon ornansa sem a „szociálisan hú de érzékeny”, vagy „jótét lélek”, hanem a „vaskancellár” volt. 36 Magyarországon Orsós Éva által meghonosított kifejezés.
39
magas a rokkantak száma, nem megfelelő a megváltozott munkaképességűek foglakoztatási
lehetősége, viszont alacsony a nyugdíjas korúak (legális) munkavégzése.
2010 után az új kormány ezeken a területeken radikális, de a speciális élethelyzeteket
nem kezelő (fő irányaiban szükséges és ezért helyeselhető, de megoldásaiban elítélendő)
változásokba kezdett. Ezeket az elveket kell reális és humánus technikákkal életszerűvé tenni,
és emelni kell az igen alacsony foglalkoztatottsági rátát. Ehhez – akár a gyermekesek, akár az
megváltozott munkaképességűek és az idősek munkaerőpiacra vezetése érdekében – szükség
van a távmunka, a rugalmas munkaidő és a részmunkaidős megoldások kiterjesztésére.
Mindennek persze a feltétele a munkaerő-piaci kereslet, mert munkahelyek nélkül nem lehet
az embereket visszavezetni a munkaerőpiacra.
Már rövid távon az egyik legfontosabb társadalmi feladat a munkában töltött idő –
és ennek részeként – a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ennek persze előfeltétele a
munkahelyteremtés, amit az idősek növekvő fogyasztása is támogathat. Ugyanakkor a
kitolódó nyugdíjkorhatár egyre inkább egy új, háromsávos modellt támogat, amelyben egy
(a mai nyugdíjkorhatárhoz képest fokozatosan növekvő életkorig) „kötelező” a munkavégzés
(pontosabban nincs jogosultság öregségi ellátásra), és van egy sáv, ahol a munkavégzés és a
nyugdíj melletti munkavégzés mind adó, mind foglalkoztatási szempontból is összefolyik,
értelemszerűen (felbruttósítás után) adóztatva a nyugdíjakat. És van egy harmadik sáv, ahol a
meghatározó jövedelem forrása már a nyugdíj, illetve az öngondoskodási rendszerek. Ez a
harmadik sáv bizonyosan valahol 70 év felett lesz, de itt meg kell teremteni az egyéni döntés
és mérlegelés lehetőségét, hiszen lehet, hogy ez nem életkor, hanem állapot/képesség
függvénye.
Mindehhez fel kell adni azt a tradicionális szemléletet, amely az ember életét három nagy
(éles határvonallal elkülönített) szakaszra bontja: a tanulás évei, a munka évei, és a jól
megérdemelt pihenés szakasza. Ennek vége. Ezek a határok összemosódnak és átalakulnak.
Valahol 18 éves korunkig vélhetően később is „csak” tanulni fogunk, de utána a munka és a
tanulás összefolyik. Egyrészt a tanulás költségei miatt egyre többen fognak a tanulás közben
dolgozni, de ami a fontosabb: a változó környezethez való adaptálódás miatt általánossá válik
az életfogytig tartó tanulás. Az élet utolsó szakaszában ugyanígy össze fog folyni a
„munkával” és a „pihenéssel” töltött idő. Az életünk vége ehelyett aktív (munka + aktív
kikapcsolódás) és inaktív (ápolási/ellátási igény) szakaszra fog tagozódni, és az aktív szakban
a megélhetésünket (minőségi életünket) az előző életperiódus felhalmozása, a jogosult-
ságszerzéssel megalapozott jövedelempótló ellátások (ma ezt nyugdíjnak hívjuk) és a
csökkenő munkavégzés jövedelme együttesen biztosítja. Emellett (más kultúrában,
40
körülmények között) meg fog erősödni a klasszikus modellhez való visszatérés: az időskor
tevékenysége („munkája”) a családgazdaságra koncentrál, és a család adja az időskorú
biztonság egyik pillérét.
A másik lehetőség a hiányzó munkaerő külső pótlása, a munkaerőimport.
Elvben ebben is két lehetőség van: a vendégmunkások és a migráció. A vendégmunkás
(elvben) az ideális megoldás: szorgosan dolgozik, nem követel, nem akar etnikai, vallási
jogokat, és ha öreg vagy beteg lesz, hazamegy, törődjön vele tovább az az ország, ahol nem
dolgozott, nem adózott. Ez a modell alapvetően a gazdag országokban működik,
Magyarország sajnos nem az. A migráció politikailag forró krumpli, de a probléma
megkerülése nem állítja meg a folyamatot37
. Ezért a migrációs folyamatokkal szembe kell
nézni, és lehetőség szerint úgy kanalizálni, hogy ez ne segítse enklávék és etnikai konfliktusok
kialakulását.
Ezért a közeljövőben elkerülhetetlen egy középtávú migrációs politika kialakítása. A
migrációpolitika megítélése, kialakítása más jellegű tudást igényel, így ez a tanulmány – a
terület fontosságának hangsúlyozása mellett – csupán annyit jegyez meg, hogy
a rövid távú demográfiai és munkaerő-egyensúly enélkül nem javítható,
a migrációs folyamatok spontán is végbemennek, így szerencsésebb, ha ezek nem
véletlenszerűen, hanem a nemzeti érdekeknek megfelelően, tudatosan tervezetten történnek,
a közép- és hosszú távú hatások miatt fontos a nemzeti koherencia szempontjainak
szem előtt tartása.
5. Medikális-biológiai eszközök: a termékenység elősegítésének kiemelt támogatása a
kutatásokban és az orvosi eljárásokban.
Az Orbán-kormány számos társadalompolitikai eszközzel (elsősorban az adórendszer
és a kommunikáció formálásával38
) törekszik a demográfiai folyamatok megfordítására. Ez
dicsérendő, de a kormány a pénzügyi, társadalmi, intézményi eszközök fontossága mellett
alulbecsüli a biomedikális eszközök, a reprodukciós medicina lehetőségeit.
A reprodukciós medicina az egészséges utódlással foglalkozó tudományterület. Célja
kettős:
37 A KSH 2011. január 26-i gyorsjelentése szerint a 2010. január–novemberi természetes fogyás 35 282 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 000 fővel csökkent. Eszerint a migrációs egyenleg az időszakban 15.000-es pozitív egyenleget mutat, ami igen jelentős hatású, hiszen ez a születésszám 18%-ának felel meg. A 2011. decemberi gyorsjelentés keve-sebb, de még mindig közel 10 000-es pozitív migrációról beszél (33 290-es természetes fogyás és 24 000-es összes fogyás mellett). 38 http://haromkiralyfi.hu/
a születendő gyermekek számának növelése (olyan párok, nők hozzásegítése a
gyermekvállaláshoz, akiknek erre előtte nem volt lehetősége),
a születendő gyermekek egészségének garantálása, azaz a károsodással született
gyermekek számának csökkentése.
A reprodukciós medicina jelentőségét az alábbi tények emelik ki:
a gyermekvállalás az utóbbi tíz évben egyre idősebb korra tolódott ki, emiatt
általában nő a meddő párok aránya, mert az életkor előre-haladtával csökken a
termékenység,
az anya életkorával nő a veszélyeztetett terhességek, a sérült gyermekek száma,
magas a koraszülések aránya.
A születési szám növeléséhez nem elég a gyermekvállalási kedv: képesség is kell
hozzá. Magyarországon alulbecsülik a meddőség szerepét a társadalmi reprodukcióban39
.
Ebben szerepet játszik, hogy a meddőség hagyományosan stigmatizáló társadalmi megítélése
miatt a meddőségek jelentős része ma rejtett meddőség. A szakemberek véleménye szerint az
az állítás tűnik mértékadónak, amely szerint a reprodukciós korban levő párok 20%-a
valamilyen termékenységi problémával küzd, a 35 és 45 év közötti párok esetében ez az arány
már 25% feletti. Elfogadva azt a feltételezést, hogy a meddőség a gyermeket vállalni
kívánókat és a gyermeket nem akarókat azonos arányban sújtja, a 95.000-es évi
születésszámot figyelembe véve a meddőség elvben évi 19.000 (azaz: tizenkilencezer)
gyermek meg nem születéséért „felelős”. Tudnunk kell, hogy a női meddőségek a korszerű
technológiák alkalmazásával közel 50%-ban kezelhetők, a férfi terméketlenség az esetek
80%-ban kezelhető. A korszerű kezelések adta lehetőségek azt jelentik, hogy a meddőség
miatt meg nem született évi 19.000 gyermekből ma már a reprodukciós medicina korszerű
eszközei képesek lennének évi 12-13.000 gyermek megszületését lehetővé tenni.40
Ma ez a lehetőség nincs megfelelően kihasználva. A mesterséges megtermékenyítés
(IVF - in vitro fertilizáció) és az egyéb meddőségi kezelések évente ma még csak 2000-2500-
gyermek születéséhez járulnak hozzá. Ezért – beleszámítva a terápia elutasításának
lehetőségét is – a területben rejlő elvi potenciál ismeretében óvatos becslések szerint is 6-
8000-rel lehetne évente növelni a születendő gyermekek számát. És az IVF nem az egyetlen
39 Ezzel a kérdéskörrel többek között a Ciris Budapest-tel együttműködve az Egészségügyi Szakértői Műhely foglalkozott kutatási szinten 40 http://www.eszm.hu/index.php?menu=12&almenu=472&tipus=cikkek&menuszint=1; és http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/reprodukcios_medicina_nemzetstrategiai_jelentosege/167034/,
(inkább csak a végső) eszköz a gyermektelen párok esetében. A cél nem a képesség lombikkal
való pótlása, hanem a helyreállítása, azaz a meddőség megelőzése és kezelése.
Ezért meg kell hirdetni az „Egészséges és Tudatos Utódlás Programját” amely
egyaránt szolgálja az utódlásra való felkészülést, a születések számának növelését és a
születendő gyermekek egészségi kockázatának csökkentését, ideértve a koraszülés
megelőzését is.
Összegzés
A demográfiai trendek (elöregedés és lakosságszám csökkenés) fokozott kihívások elé
állítják Európát. Az ismert forgatókönyvek ellentmondásosak: a kutatók/elemzők inkább
vészharang pártiak, de megjelentek azok a hangok is, amelyek egy megváltozott világban ezt
természetes megatrendnek, és nem katasztrófahelyzetnek tekintik. Abban azért a legtöbben
egyetértenek, hogy beavatkozás, személet/modellváltás nélkül valóban a negatív
forgatókönyvek diadalmaskodnak. Annak, hogy ez ne így legyen, előfeltétele a negatív
demográfiai trendek megfordítása. Ennek kell alárendelni minden egyéb közpolitikai célt,
intézkedést, mert különben nem csupán a hagyományos európai értékrend és modell, a XX.
század szociális vívmányai kerülnek veszélybe, de a társadalom alapműködése, a régió békéje
is veszélybe kerül.
A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés
kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet, vagy a célok,
a „modell” korrigálására is szükség van egy értékrend-váltás kapcsán. Egyre
nyilvánvalóbb, hogy a demográfiai trendek megfordítása önmagában nem elég – márcsak
azért sem, mert a kedvező demográfiai trend kezdetben rontja, és nem javítja az eltartottsági
rátát – ezért szemlélet- és modellváltásra, a munka fogalmának és szerepének átértékelésére is
szükség van. A kérdés csupán a mérték és az ütem, és főleg: mekkora traumák veszteségek
árán következik be mindez.
Európa az elmúlt évtizedek legmélyebb és legátfogóbb válságát éli át, és óriási hiba ezt
pénzügyi válságként kezelni, a profithajhász bankok és szekértolóik, nemzetközi
összeesküvések nyakába varrni. A válság mögött ma a „szintentartó/bővített” túlfogyasztás
áll, ami állami szinten a jóléti rendszerek finanszírozhatatlanságában jelentkezik. Ez – a
válságokon keresztül, de anélkül is – durva szociális és politikai feszültségeket okoz, és
mindennek a legvégső oka az „ember-fedezet” hiánya, a demográfiai torzulás.
A pozitív forgatókönyv szerint a technológiai fejlődés kompenzálja a munkaképes
korosztály demográfiai hiányát. Ennek megvan a realitása, de ez a munka fogalmának, a
43
munka világának az átalakítását igényli. Munkára elsősorban a szolgáltatási szektorban lesz
szükség, de a humán szférában (szociális gondoskodás, oktatás, személyreszabott
gondoskodás, információszolgáltatás stb.) fel fog értékelődni az önkéntesség, laikus /civil
segítés, piaci mechanizmusokat kikapcsoló szolgáltatáscsere. (Ezt hívták régen segítésnek,
odafigyelésnek, kalákának). Ezért nem reális annak a modellnek a kizárólagossága, amelyek a
megélhetés forrásául (szinte) kizárólag a munkajövedelem és azok származtatott jövedelmeit
(munkabér, nyugdíj, előzete4s foglalkoztatáshoz kötött segély/támogatás) tekinti.
Felértékelődnek a Feltétel Nélküli Alapjövedelem jellegű megoldások, amelyek
megalapozzák ezt a szemléleti váltást.
Ahhoz, hogy a helyzet középtávon normalizálódjon, és az addig eltelő idő is komoly
károsodások nélkül legyen túlélhető, a probléma tudatosodása után egy olyan komplex
programra van szükség, amelynek fő elemei a következők:
A gyermekvállalási kedv növelése, a reprodukciós ráta emelése;
Szemléletváltás: az adaptív folyamatok támogatása, a globális és egyéni idősödés-
management támogatása, ideértve a civil és laikus önsegítés támogatását is;
A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi
átalakítása, a munkában töltött évek felső korhatárának jelentős kitolása, valamint aktív és
tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító migrációpolitika);
Medikális-biológiai eszközök: a termékenység elősegítésének kiemelt
támogatása a kutatásokban és az orvosi eljárásokban.
Mindennek előfeltétele, hogy a társadalom megértse, mi több, elfogadja, hogy:
– összhangba kell hozni a jóléti rendszerekkel kapcsolatos elvárásokat, és
– az ezért vállalt egyéni és közösségi áldozatokat.
A gazdasági fedezet nélküli elvárások és ígéretek nem hoznak sem társadalmi békét, sem
fejlődést. A jövőben ezért a gazdasági fejődés és a közösségi fejlődés (kisközösségek
működése, közszolgáltatások működése, hozzáférése) új egyensúlyát kell megtalálni.
Gazdasági növekedésteljesítmény nélkül nincs fenntarthatóság. Kis túlzással – és a
végeredmény szempontjából – mindegy, hogy milyen nyugdíjrendszer van egy országban –
állami vagy magán, járulék- vagy váromány-fedezetű –, a lényeg az, hogy a jövőnek van-e
gazdasági fedezete. Ha ez megvan, akkor működhet az állami gondoskodás, és lehet
hatékony az előtakarékosság is. Ha meg nincs gazdasági fedezet, nem működik a gazdaság,
akkor mindegy, hogy az állam képtelen teljesíteni a kötelezettségeit, vagy az előtakarékosság
váromány-fedezete füstölt el. A gazdaságfedezet csak előfeltétel, mert az igazi kérdés az
44
idősödésből származó szociális – mentális - egészségügyi igények kielégíthetősége, aminek
megteremtéséhez új kereteket kell találni, mert a hagyományos állami újra-elosztási –
közszolgáltatási rendszerek – mint kizárólagos megoldások – egyre alkalmatlanabbá válnak.
Mára már az is nyilvánvaló, hogy a kizárólag gazdasági növekedésre optimalizált
társadalmi rezsim olyan közösségi károkat okoz a szociális rendszerek, a közszolgáltatások
leépítésével, ami kizárja a tényleges és tartós gazdasági növekedést.41
A demográfiai
folyamatok megfordítása – és a jóléti rendszerek adaptálása a kialakult helyzethez –
valóban sorskérdés. A fenntartható fejlődés ma már felértékelődő érték, de ez korántsem
környezeti kérdés, legalábbis Európában bizonyosan nem. Számunkra a demográfiai és
technológiai trendek mellett a jóléti rendszerek átalakításának kihívása a fenntarthatóság
igazi kérdése, amihez a fent leírt értékrend változásra van szükség. Ennek alapja a problémák
tudatosításán alapuló közmegegyezés, és ez teheti – ha nem is sikeressé, de – elfogadottá az
intézményrendszer szükségszerű átalakítását és a szerzett jogok felülvizsgálatát. Mindez
bizonyosan nem megy konfliktusok nélkül. De az értelmes kormányzás inkább vállalja a
társadalmi érés és megértés folyamata kapcsán rendszeresen jelentkező kisebb, de sorozatos
konfliktusokat, mint a megszorítások szükségességének tagadásából fakadó robbanásveszélyt.
Ehhez a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam
kialakítására van szükség, amelynek fontos eleme az öngondoskodás. Az öngondoskodás
ugyanakkor nem egyszerűsíthető pénzügyi előtakarékosságra, pénzügyi transzfer
mechanizmusokra: kisközösségekre, szolidaritásra és személyes közreműködésre van szükség
a fenntartható modellhez. A közösségi érzés, a nemzettudat erősítése fontos eleme a
jövőképnek, de az az állam, amelyikben a nemzet fogalma nem hasonló identitású
kisközösségekből, hanem kizárólag alattvalókból építkezik, bizonyosan sérülékeny. Az állam
szerepe és felelőssége vitathatatlan, és jelentős marad a jövőben is, de a korszerű államnak
jobban kell építenie a kisközösségek, a családok öngondoskodására, mert az állam saját
ellátórendszerein keresztül csak sokkal drágábban, rosszabb hatásfokkal tudja pótolni a
primer közösségek öngondoskodási, önellátási funkcióit.
Ehhez az értékrend-váltáshoz, új gondolkodáshoz nem könnyű eljutni, de reménykedjünk
abban, hogy még a súlyos, visszafordíthatatlan károsodások előtt sikerül. Ennek első lépcsője,
hogy felismerjük, hogy a XXI. század egyik legfontosabb értéke az önkorlátozás.
41 Lásd még Freund Tamás szép példabeszédét a vérszívó denevérekről, ahol az önzés génje szelekciós hátrány, az együttműködésé (a „szolidaritásé”) pedig szelekciós előny.
45
IRODALOM
Bruck H, Dworschak B. (2006): Ageing and Work in Europe - Strategies at company level
and public policies in selected European countries. The „Demographic Change: Public
Relations and Marketing Strategy” project, Stuttgart.
Cseres-Gergely Zs. (2007): Active ageing strategies to strengthen social inclusion – a peer