-
III. É V F O L Y A M VIII. S Z Á M .
Szerkesztik:
m L E N D L A D O L F
»A TERMÉSZET« előfizetési ára a »HALÁSZAT* melléllapjíval
együtt
egy évre í forint. X »ffaiászat« ktllb'n, egy évre 1.50 frt.
Állat tani , Vadászat i és ha lásza t i foirjóiraí. - a - ™ * *
* * *
Megjelenik minden hó i-én és 15-én. Budapest, II., Donáti-utcza
7
és ernyesi
LAKATOS KÁROLY.
A természet - - és a muzeumok. z ember a kultúra legmagasabb
fokán is csak oda
borul a nagy istenség lábai elé, mely a természetben mindenütt
jelen van és épen úgy termé
szetimádónak vallja magát, akárcsak a legsötétebb ősember. De
hogyan is tagadhatnók meg azt, akinek létezésünket köszönhetjük ?
Minél intelligensebb, minél műveltebb az ember, annál inkább
megérti a természet titkos szózatát, melynek édes visszhangja ott
él minden igaz lélekben.
E z a nagy szeretet, ez a természetimádás késztette régidők óta
arra az embereket, hogy maguk köré gyűjtsék a földi világ kincseit,
mindent, a mi szépet ez a föld terem és szül s így képződtek azután
a tudósok gyűjteményei és a muzeumok nyilvános tárai i s ; mindez
csak azért, hogy gyönyörködtessen és a nagy világ ismeretére
tanítson.
A könyvnyomtatás föltalálása óta sok tudományos munkát írtak,
azért, hogy az egyes gondolkozók a maguk búvárkodásának eredményeit
másokkal is megismertessék, hogy tanítsanak bennünket arra, amit ők
jobban tudnak nálunk, vagy aminek gyakorlati tanulmányozásához
nekünk sohase lett volna alkalmunk. Ez a könyvbeli oktatás azonban
sohasem lehet annyira közvetlen, mint amily közvetlenül hat reánk a
szemlélet útján való tanítás. A mai időkben már minden téren
diadalmaskodott ez a felfogás, sőt az Uránia-szinházak révén
annyira vittük, hogy
a rejtelmes égi világ jelenségeit is szemmel látható képekben
tanulmányozhatjuk. A csillagászok számításai alakot öltenek s az
emberi ügyesség és illúzióink segélyével ott látjuk a világűrt
mindazon titkaival egyetemben, melyeket talán sohase láthatunk meg
a maga valóságában.
íme, a természet titkait kutató agyvelő már annyira vitte, hogy
a láthatatlant is láthatóvá teszi. A hús és izomzat által
kipárnázott emberi vagy állati csontváz se láthatatlan már többé,
mióta a Röntgen-sugár átjárja és a természetben rejlő fizikai
tünemények titkait is utánozza a fizikus, ha mindjárt csak kicsiben
is. És ezek az emberi boszorkánykodások mind hozzájárulnak ahhoz,
hogy szemléltetve oktassanak a földi s földöntúli világ titkainak
megismerésére.
Ezek után persze azt hinné a logikusan gondolkozó agyvelő, hogy
a modern világ múzeumi természettáraiban olyan nagyobb termek
vannak, hol ezeket az érdekes és tanulságos dolgokat a nagy
közönségnek ingyenesen be is mutatják?
Dehogy mutatják! Van ugyan itt-ott egy-egy szakintézet, mely
korlátolt számú közönség előtt előadásokat tart, — de ehhez a
lakosság nagy tömege hozzá nem férhet. A z ő számára csak a látható
földi világ gyűjteményes kiállítása van nyitva. Ezek az úgynevezett
természettárak.
Ne kalandozzunk el a külföldre s nézzünk szét minálunk: hol
vannak ezek a természettárak és milyenek ? A Magyar Nemzeti
Múzeumban látjuk a leggazda-
-
gabb gyűjteményt. Óh igen, itt sok szép hüllő, sok szép madár,
sok szép más állat és sok szép ásvány stb. van, — de mindez csakis
szakembereknek, tudósoknak való — laikusnak e gyűjtemények a lehető
legunalmasabban össze-zsúfoltaknak látszanak. Hosszú sorokba
felállítgatva, mint ahogy a könyvtárba a köteteket vagy a
fűszerkereskedésben a czukorsüvegeket sorozzák be lélekölően
egyhangú glédákba.
Csodálatos, de én a természetben még sohasem láttam ilyen hosszú
vonalakba sorakozó, feszesen, szinte peczkesen ácsorgó madárhadat,
legföljebb egy-egy sor fecskét, amint gyülekezés közben végig pihen
a táviró-huzalon. így gondolkozik a laikus, a nép. És a mi
muzeumunk természettárában, meg a vidéki muzeumok és iskolák
gyűjteményeiben, — és nagyrészt a külföldön is, — mindig csak
ezeket a lélekölően unalmas és képtelen hosszú glédákat látjuk,
ahol a hattyú egy sorban áll a túzokkal, a varjú a
paradicsommadárral és a mókus az oroszlánnal.
Megvallom, hogy ez egy kissé természetellenesnek látszik én
előttem a nagyközönségnek szánt természetiek tárában, nem is
említve azt a csekélységet, hogy elődeinknek a kitömésről homályos
sejtelmük se volt, már tuniillik, ami a kitömés művészetét illeti.
Mert az elejtett oroszlán bőre egy-egy múzeumi gyűjteményben nem
arra való ám, hogy abból egy oroszlánbőrrel bevont szalmazsákot
csináljanak. A magános ember utóvégre megteheti azt is, hogy
odahaza olyan szalmazsákot használjon, mely fölállítva a kétpúpu
tevéhez hasonlít, de a nyilvános és oktatási ezélzattal fölállított
természettárakban az legyen a főezél, hogy ott lehetőleg a
természetet utánzó gyűjteményekben szemléltessük a földi
világot.
Én nem akarok másra utalni, csak a múzeumi csarnokban rendezett
ornithológiai kiállítás remek csoportjaira, a gázlókra, sasokra
stb. és a millenniumi kiállítás keretében bemutatott pompás
kollekcziókra, melyeket a Természettudományi Társulat állított ki,
külön-külön bemutatva egy-egy madárcsoportot, a mezei ürgék életét,
az
irattárban éldegélő egércsaládot, az odvas fűzfatörzsbe
telepedett darázs-köztársaságot stb. Hát ezek a darazsak gombostűn
is csak ugyanazok maradtak volna s az egér még talán spirituszban
sem ázott volna el, — de mégis csak ég és föld a különbség e
kétféle preparálás és felfogás között. Örömmel konstatálom azonban,
hogy néhány év óta a M . Nemzeti Múzeumban már felölelik ezt az
újabb irányzatot is és pompás biológiai csoportozatok láthatók az
állattárban.
A z a parányi izlés és művész-érzés, ami bennem él, szinte
epekedve várja azt a boldog időt, mikor a mi Nemzeti Muzeumunk
természettárának az a része, amely a nagy közönségnek van szánva,
igazán hasonlítani kezd a természethez. Hiszen most is örömmel
gyönyörködhetünk egy-egy ilyen csoportban, mely már a mai
észszerűbb felfogás alapján készült ; de kívánatos volna, hogy a
nézőközönségnek szánt egész gyűjteményt reformáljuk.
A z én álmaim talán fantasztikusak egy kissé, de úgy óhajtanám,
hogy a természettárt (eltekintve a tudósok szakgyűjteményeitől)
első sorban az éghajlatok szerint csoportosítsuk s egy-egy nagy
panoráma keretében mutassuk be, ahol a művészet és a tudomány
vállvetve közreműködik abban, hogy a természet képét minél hívebben
s minél tanulságosabban mutassa be. így képzelem én a jegessark
vidékét, művészileg megfestett, hatásosan világított háttérrel s az
ottani ásvány-, növény-és állatvilág legtipikusabb képviselőivel,
akár több képben is odavarázsolva, melyek egyike az ottani telet, a
másik a nyarat mutatja be, esetleg érdekes staffage-al. így
képzelem a mérsékelt éghajlat többféle képét, a bérezek és a
fenyvesek hallgatag világát, a lombos erdők hangulatos képét, a
mocsarak rejtelmes zugait, a kalász-termő rónaságot, a csobogó
patak s a tükörtiszta tó életének bemutatását, a holdvilágos
éjjelt, külön-külön az egyes jellegzetes állatcsoportok társas
életének bemutatásával, akár Európa, akár Ázsia és Amerika, vagy
Dél-Afrika és Ausztrália faunáját és flóráját ölelve fel.
Elképzelem a forró-égöv érdekes panorámáit is, az emésztő
sivatagot, a buja őserdőt, a fantasztikus tengerfenéket, a
D s e z s m r s s R .
ég tegnap ősz volt, tiszta és napos; a virágkóró dértől
harmatos; a fák kopaszak, de zöld a várhalom S én sütkéreztem künn
a napon.
Ma reggel, ahogy ablakomhoz állok, fehér várost látok. Fehér a
hegy, völgy, az egész világ és hótól lombosak a kerti fák.
Ünnepi pompa s mégis szomorít. Mintha az ősznek tarka színeit
megunták volna odafenn s így szólt volna az Úr ez éjjelen: »Legyen
a világ ezentúl fehér!« . . . És lett a világ tündöklő fehér.
Ilyen lesz egykor a kihalt világ, így állanak a házak s paloták.
És sehol ember, sehol egy madár, sehol egy dongva repülő bogár,
sehol egy út és sehol lábnyomok, csak fehér erdők, fehér
városok, fehér pompában fehér pusztaság, felhőtlen ég és örök
némaság.
Beteg vagyok, sorvasztó láz emészt. S hogy búsan nézem ezt a bús
világot, valami mondja : utoljára nézd, mert meglehet, utoljára
látod.
Óh, csak télen ne érjen a halál; olyan csúnya a téli temetés ! A
nagy csizmák, a fagyott ronda sár, a hóba ütött fáklya-serczegés;
lábát rázza a ministráns-gyerek; a pap szilvakék orral didereg; a
kántor meg ahogy itt énekel, füstként szállong minden kotája
fel.
Mert tudom én, ha halva fekszem is, nem hal meg bennem minden
gondolat. Mint leégett ház omladéka közt
-
miazmás ősmocsarat, mind úgy, hogy érdekes és tanulságos képet
adjon. De a legszívesebben álmodozom azon, hogy magyar hazánk
tipikus vidékeit, tipikus faunáját és flóráját lássam így
viszont.
Hisz az kétségtelen, hogy rengeteg összeget emésztene fel az
ilyen gyűjteményes csoportosítás, de másrészt világraszóló becset
adna ez az elrendezés a mi természettan gyűjteményünknek.
Annyit mindenesetre szeretnék megérni, hogy legalább az álmaim
tizedrésze valósuljon meg, bár őszintén megvallom, hogy abból egy
batka hasznom se lesz. De a szivemnek jól esett elmondani, hogy a
gyűjtemények is csak úgy érnek valamit, ha azokban lelket látni. A
pedanteria és igazság közt van némi különbség. A múzeumi
gyűjtemények általában lehetnek pedánsak, — de nem igazak.
Természet tárak — természet nélkül! E z a természetiszony a
legszembetűnőbb a vidéki
muzeumoknál. Hála istennek, de ma már az ország minden
nagyobb
városában múzeum-alapításról beszélnek, sőt több helyütt létezik
is már múzeum. De ne kérdezzük hogyan ?
Ezek a vidéki muzeumok egyelőre még inkább csak — lomtárak.
Képzeljünk ásatást, sok ásatást, igen sok ásatást, — az emberek
mindenfelé szántanak és ásnak — s eközben sok régi kődarab,
mammuth-fog és csorba urna kerül felszínre. Ezek a nagyobbrészt
jelentéktelen és értéktelen holmik képezik a vidéki muzeumok
alapját, u. n. archeológiai osztályát. A z így keletkezett múzeumi
alap lassankint kibővül, régi arczképekkel, amik a rosszaságuk
miatt máskülönben úgyis a padlásra kerülnének, régi szúette
székekkel, amiken állítólag Rákóczy György, Mária Terézia vagy
Kossuth ült, repedt kávéscsészékkel, amikből Dériné ivott kávét,
régi dohányzacskóval, melyből Csokonai gyújtott pipára stb. Némi
ásványtöredékek és színehagyott préselt növények is kerülnek a
gyűjteménybe, honnan természetesen a molyette kitömött állat sem
hiányzik (melynek a bal szeme kiesett), meg a fehér veréb és a
háromlábú csirke se maradhat el.
van még szikra a hült hamu alatt, így marad bennem egy kis
öntudat. És hallom majd a sok jövést-menést, a harangozást, a
leszögezést, az elhadart circumdederumot, a köhögést, a gyors
miatyánkot s a kocsit, hogy a havon nyikorog. Míg végre csend lesz.
Magam maradok.
* * *
Az élet oly bús, oly vigasztalan. Alig volt reggel, máris este
van. Nyugat felől a fehér hegyeken a nap egy piros felhőn lemegyen;
• aztán sötét van, sötét lesz sokáig; csak a hó világít.
Égj öreg kályha, lehelj meleget! Ott künn a világ jéggé
dermedett. Minden élő a zugokba v o n u l . . . Óh mennyi panasz
száll a hó alul, didergő, fázó bogárkák jaja. Kő és fakéreg, mind,
mind bús tanya.
És ezt nevezik vidéki múzeumnak! K i t érdekli mindez és k i
tanul ebből ? A természetnek se művészileg festett képekben, se
művészi preparácziókban sehol semmi nyoma. Épen így hiányzik a
nép művészkedése is : a faragott vagy bimzett ethnografiai tárgyak.
Szóval minden hiányzik onnan, a mi értékes és csak egyet találunk
fel biztosan: a lélekölő unalmat. Ezek a vidéki unalom-tárák is
fölötte bántanak engem. Hiszen a vidék népe is rászorult arra, hogy
ízlését és érzelmeit nemesítsük. Még talán jobban mint a fővárosi,
a hol mégis csak akad olyasmi, ami a lelkületet csiszolja.
A muzeumi-reform tehát a legégetőbb a vidéken, ahol minden
törvényhatóság találhat rá módot, hogy a múzeuma gyarapodását
rendszeres anyagi támogatással segítse elő. A 19-ik század végén
tehát ez a reform se késhet többé. A vidék is vegyen tudomást
arról, hogy a képzőművészetnek csakis a művészi alkotásai
nemesítenek s hogy a természet tár csakis úgy oktat, ha a biológiai
szempontok szerint van rendezve.
A vidéki muzeumok főhivatása az lenne, hogy vidékük tipikus
ásvány-, növény- és állatvilágát és lakosságuk tipikus viseletét
gyűjtsék egybe minél gazdagabban s mikor már az embert is
bemutatták, térjenek át az ember ipari- és képzőművészetére, mely
utóbbiak keretében a régi leletek s az ereklyék is elhelyezhetők.
Ilyen rendszerrel lehet múzeumról beszélni, — de ahol csak töröt t
római ibrikek, biczegő históriai asztalok és háromlábú csirkék
vannak, ott ne kérkedjünk a »muzeum« szóval. Ne bizony!
Kézdi-Kovács László.
Barlangban, a medve s mi is emberek, mi is csak'rakott
barlangban vagyunk s miről a medve arról álmodunk.
Óh csak még egyszer jöjj el szép tavasz, te enyhe napfény,
zöldelő fűszá} I i Oh csak még egyszer lássak ibolyát s hulljon
arezomba meleg napsugár. Hadd haljak meg egy tavaszi: napon s a
szívemre tegyetek ibolyát. Mindegy, ha én már azt nem is tudom,
csak tegyetek szívemre ibolyát.
. < Gárdonyi Géza
-
A tajtékos kabócza. Különféle kultúrnövényeinket más-másféle
apró kabóczék
(Cicadellidae) rongálják meg. Vannak olyanok, a melyek a rózsát
és almát, mások, a melyek a takarmánynövényeket és ismét mások, a
melyek a gabonaféléket támadják meg és szívják ki nedveiket.
Az erdészetileg fontos növényfajokra is jut holmi kártétel
ezeknek az ugró lábú és szívó szájú rovaroknak révén.
Legérdekesebb köztük az a kis kabócza, melyet tajtékzó kábócza
(Aphrophora spumaria — Ptyelus v. Philaenus spumarius) néven
jóformán minden iskolás gyermek ismer; ha nem is magát a
kifejlődött állatot, de legalább a lárváját, mert ez olyan módját
használja az önvédelemnek, a mi még a rovarvilágban is
furcsaságszámba megy. Pedig hát a hatlábúak közt amúgy ís sokkal
több az excentrikus természet, mint az emberek közt.
Tavaszszal — és még júniusban is — alig járhatunk ligetekben,
erdőtisztásokon, réteken és legelőkön annélkül, hogy a
legkülönfélébb növények szárán holmi tajtékos nyálcsomókat ne
találnánk.
A be nem avatott ember komolyan azt hiszi, hogy mások jártak
arra és — alkalmasint valami rossz fajta dohánytól — sűrűen
köpködtek. Talán többen ismerik erdész-olvasóink közül azt a
históriát, mikor a szalonokban és a főváros utczáin igen otthonos,
de a szabad természetben annál tájékozatlanabb erdőbirtokos nagy
haragosan rátámadt az erdészeti személyzetre, a miért megengedik,
hogy mindenféle nép szanaszét kószáljon az erdőben, melybe pedig
külön engedelem nélkül senki fiának sem szabad betennie a lábát.
Mikor az erdőtisztek a leghatá-rozattabban tiltakoztak a birtokos
kifakadásai ellen és komolyan erősítették, hogy a tilosba bizony
nem jár senki, a városi úr még dühösebb lett.
— Nekem mondanak ilyet? Azt gondolják, hogy engem el lehet
ámítani ? Nekem olyan bizonyítékaim vannak, hogy azok mellett
valamennyien el fognak hallgatni!
— De kérjük, méltóságos uram, hiszen ez úgyszólván lehetetlenség
. . .
— Hallgassanak ide! Ma künn jártam az erdőritkások-
ban és amint egy tetszetős helyen Jancsival leteríttettem a
plaidet, majd, hogy rosszul nem lettem. Mindenfelé csupa köpés.
Alig van fűszál, a melyet a bitangok le nem köptek volna.
Alkalmasint bagóztak, vagy mi az istennyila. Megyünk arrább, ott is
csak azt találjuk. Kíváncsi lettem, mennyire jártak a szemtelenek ;
kocsin megyek az erdő jó részén keresztül; a hol csak leszállunk,
minden gyöpös helyen szakasztott olyan disznóság ! Egész falunak
kellett az erdőben szemtelenkedni. Képzeljék csak, micsoda
szégyenbe kerülök, ha hölgytársaságot invitálok ki a zöldbe!
Az összes jelenlevők, a kiknek a beszéd szólott, hitetlenkedő
módon csóválták a fejüket.
— Nem hiszik ? No most rögtön jönnek velem, mielőtt a corpus
delicti elpárologna.
Neki indultak, ki is értek és a méltóságos úr undorodó
arczfintorgatással mutatja a bűnjeleket. De már most aztán más baj
támadt; az, hogy hangos kaczagásba ne törjön ki a kíváncsi
erdészcsoport. Mert ahogy azt a nyálat egyikük gyufaszállal
szétzavarja, ott berzenkedik a kellő közepén egy kis széles fejű,
hegyes farú, hatlábú állat.
— Nézzék csak meg a többit — sürgeti a méltóságos úr. Megnéztek
százat is. A haragos úr maga is elővett egy
fogpiszkálót, mert hát szégyenben maradni nem akart. Az egyik
gyakornok tisztelettel meg is magyarázta, hogy hát ez tulajdonképen
a »tajtékos kabócza« — így hívják a könyvekben. A meddig szárnya
nem nő, addig ezt a furfangot használja, hogy az ellenségeit
rászedje. A mesebeli szólásmódot variáczió-ban lehet ráilleszteni:
>Nyál előttem, nyál utánam, — senki engem meg ne lásson!«
»Soha ilyet* — dörmögi a méltóságos úr — »S. úr, majd szedjen
ezekből a csúf dögökből spirituszba ; beviszem Pestre. Ez is
nyilván valami új kellemetlenség, a mit Amerikából vagy Afrikából
hurczoltak be hozzánk.*
Amint látjuk, ravasz pára ez a mi habos kabóczánk és nem resteli
undort gerjeszteni maga körül, csak hogy békében hagyják. O azonban
semmit sem hagy békében, mert a legkülönfélébb növényeken üti föl
cseppet sem esztétikus házikóját. Mindenféle gyim-gyomon, azonkívül
fűzfahajtásokon is szívesen eléldegél, szívókáját beleszúrja a
növényszárba és ennek
TDac lásza fo l* a » D u n a « D r á t ? a l ^ ö z « « b e n
-
— T>A Termeszeit eredeti tárczája. —
ideg, csikorgó hideg van odakünn, olyannyira, hogy mikor
rágondolok a mai tervünkre, hát bizony isten, harczra készül az
irhám féltése vadász-szenvedélyemmel. Mikor kitekintek az ablakon s
látom, hogy vágtat a magas észak zord szülötte, a fagyasztó
förgeteg a tökösi hatalmas gáton; mikor fülembe csap az a sípoló
hang, melyet a
vén ezüstös nyárta ágai hallatnak, mint valami velőtrázó
jajpanaszt ; mikor látom, hogy minden élő behúzódott a meleg
szobába a dermesztő hideg elől: akkor úgy szeretnék én is itt
maradni a meleg kályha mellett s álmodni inkább arról, mire
elhatároztam magam. De az erdőmester, kit megedzett már a számos
évek viszontagsága, nem ismer irgalmat. Midőn megjön az ideje,
feláll s indulásra int. Künn vár már a kocsi.
Lehajtatunk a »Csorna« partján »Bátsziget« felé. A szél, mintha
csak útjában volna orrom, fülem, állam, nekik ront s marcangolja,
tépi, üti-veri — legalább úgy érzem — mindaddig, míg végre magam is
úgy gondolom, hogy igazán nincs már rajtam, mit annyira gyűlöl.
Most már jól van, nem panaszkodom.
Hamar czélhoz érünk, korán van még nagyon. A nap most bukott le
a látóhatár alján. Betérünk egy alacsony, nádfödeles
házikóba vacsorára. A kocsis lerakja a kosarakat s mi a
szegényes család engedelmével s egyszersmind végtelen örömére
megkezdjük a vadászos estebédet.
A nagyapó tisztességtudóan le sem akar ülni a mi jelenlétünkben,
pedig oly édesdeden kínálkozik a »búbos« padkája. A fiatal feleség
kimegy s még egy kéve nádat rak a »banya-kemencze« telhetetlen
szájába, pedig máris alaposan be van »dörrentve«. S aztán
megkezdődik a beszéd az évi termésről, a jövő évi reményről s hogy
melegebben folyjon a »diskurálás«, hát odanyújtok egy üveg jó fehér
villányit az öregnek. De biz igénybe kell vennem minden rábeszélő
képességemet, hogy rábírjam az öreget a »kóstolóra«. S aztán megy
körbe testvériesen. Úgy szeretem látni ezt az egyszerűséget, ezt a
hamisítatlan természetességet, mikor úgy tesz mindenki, a hogy
szokta volt eddig is; úgy szeretem látni azt az örömet, mely
betölti a szegény ember szívét, mikor valami igazi úr betér szerény
kunyhójába. Megbecsüli az a feljebbvalóját s nem felejti el soha
életében egyszer történt szíves látogatását.
Mire elvégeztük a vacsoránkat, besötétedett annyira, a mekkora
sötétségről szó lehet, mikor lábnyi magas hó takar be mindent,
mikor a csillagok ezernyi villogó lámpája ragyog az ég
boltozatán.
Gyalog baktattunk a befagyott Csorna jobb oldalán a j keskeny,
letaposott úton. Csikorgott lábunk alatt a megfagyott
-
nedveiből nemcsak a tulajdon testét é;íti föl, hanem tajtékból
álló kunyhóját is. De nemcsak ez a faj használ ilyen cselfogást,
hanem más rokonai is. Ezek közül a fűzfákon garázdálkodó Aphrophora
salieis-t gyakran emlegetik a rovarkönyvek.
A fűzfákon néha olyan sűrűen üldögélnek ezek a lárvák, hogy a
hajtások úgyszólván végig egy habréteggel vannak bevonva és már
messziről fehérítenek. Ilyenkor a bőven fejlődő tajték csöppekben
szokott lehullani és ha a megtámadott füzesben sétál az ember,
esernyőt taithat maga fölé, akárcsak valóságos esőben, ha olyan
ruha van rajta, melyet kímélni akar. A nép ilyenkor azt mondja,
hogy »a fűzfák könyeznek.« Magát a nyálat (kivált a német és az
angol nép) »kakukny ált-nak nevezi. Valószínűleg azért, mert a
kakuk is szeret a tajtékos fákon sürgölődni és a habban rejtőző
kabóczalárvákből, daczára csalóka köpenyüknek, falatozni. A svéd
nép tbékany áh-nak, a franczia nép pedig »tavaszi nyáh-nak
hívja.
Egyébiránt a tajtékzó kabócza-fajok csak addig élnek ilyen
nedves médiumban, a meddig meg nem szárnyasodnak. Mihelyt ennek
ideje elérkezik, kijönnek nyirkos hajlékukból és azontúl száraz
ruhában sütkéreznek a napon ; ha pedig nyugtalanítják őket,
ugrásforma repüléssel szöknek odább. Az Aphrophora spumaria
szárnyfedői nagyon sokféle színűek lehetnek. Néhány példány egészen
világos sárgásfehér, mások szárnyfedőin több vagy kevesebb barna
vagy feketés, jobbára márványszerűen mutatkozó tarkaság van; néha a
szárnyfedők egészen sötétbarnák és csak az oldalszélek feketék
(vár. laterális L.) és végűi olyan darabok is fordulnak elő, a
melyek egészen sötétbarnák vagy feketék tetőtől talpig (var.
len-eophthalmus L.).
A mi alföldi mezőinken és legelőinken a növényzet július és
augusztusban többnyire elszárad és elsárgul. Ennek meg-felelőleg
itt a tajtékos kabócza túlnyomó mennyiségben világos színű és a
sötétek vagy egészen feketék aránylag ritkák. Azok közt azonban, a
melyeket éjszaki Európából kaptam, a barna és fekete fajváltozatok
nagy számmal fordulnak elő. A megszár-nyasodott egyének júliustól
kezdve késő őszig élik világukat és a tojók petéiket növényrészek
hézagaiba rakják le. A peték kitelelnek és tavaszszal kelnek ki
belőlük a lárvák.
Az e csoportba tartozó állatok kártételei első sorban a
hó, hogy öröm volt hallgatni. A túlsó oldalon a regényes
Bát-sziget vén fűzfái sötétlettek felém. Ráhajlottak sokhelyütt a
jégre, bele is volt fagyva egy-egy ág, egy-egy kidőlt korhadó
fatörzs. A két parton a száraz nád zörgött kísértetiesen.
Csak oly ijesztő, néma csend ne borulna az egyhangú vidékre,
csak valami életjelt látna az öiökös egyformaság látásától elfáradt
szem, csak valami madárhangot hallana az ember e csöndes
éjszakában. O ! akkor hamar megbarátkoznék a szív e világgal.
De így, mikor csak az ég végtelensége s a föld határtalan
fehérsége veszi körül a vadászt, akkor olyan hangtalan, levert,
néma lesz az ember is, mint az őt körülvevő nagy természet. A
határtalanság, a végtelenség sejtésére kétségbeesik minden
képzelet.
Szótlanul megyünk előbbre-előbbre. Itt-ott megállunk egykét
pillanatra, nem hallani-e valami gyanús neszt, sípolást, zihá-lást,
az óvatos vidra árulóját. Semmi, semmi, csak a nádbuga sóhajt,
amint a meggyöngült szél hajtogatja előre-hátra.
Kezd világosodni. A hold felbukkan a fák közül. Szétteríti ezüst
leplét az égen, a földön s most már felül is, alul is ragyognak a
fényes csillagok. Fénytenger az egész világ, csak mi vagyunk benne
a sötét, köpenybe burkolt rémalakok Hirtelen megtorpan a lába
vezéremnek, majd nekiütődöm, amint gondolataimba mélyedve lépkedem
utána. VaJamj hang |
nemes füzféléket, melyek vesszei kosánonásra szolgálnak,
veszélyeztetik.
Kevés kabócza még nem okoz bajt, de ha sűrűn lepik el a
fűzhajtásokat, akkor ezeket annyira megrongálják szúrásaikkal és a
nedvek elvonásával, hogy a megtámadott fűzfavesszők kosárfonásra
többé-kevésbbé vagy egészen is alkalmatlanokká válnak. A legtöbb
helyen, ahol ez a baj előfordul, a fűzvesszők vágásakor az emberek
nem is tudják, hogy mitől ment tönkre az ültetvény termése. Az
ilyen vesszőkön kabóczaszúrások körül a szövet megbarnul, a
sebhegedéskor a kérgen ripacsos daganatok támadnak, a vesszők
növése visszamarad és — a mi a legrosszabb a dologban —
hajlékonyságuk csökkenik és helyette törékenység áll be.
A tajtékos kabóczákról azért irok épen most, mivel a fáczánosok
sorsa fölött a tél beköszöntése előtt szoktak dönteni és mivel
néhány megbízható megfigyelés szerint ezek a kabóczák a
fáczántenyésztésre nézve nem közömbösek. Mondják, hogy a fiatal
fáczánok közt mutatkozó nagy halandóság számos esetben semmi
másnak, mint a tajték-kabóczának, illetve lárváinak rovandó föl.
Régebben a szóban levő fáczánvészt meztelen csigáknak
tulajdonították; de Becker és Freyberg vizsgálataiból kitűnt, hogy
az állítólagos »meztelen csigák« nem egyebek, mint
tajtékkabócza-lárvák és hogy az elhullott fáczánfiókok begyében
nagy mennyiségben találták e rovarokat. A betegség okát Freyberg
nem abban találja, hogy a tajtékkabócza-lárvák mérgesek, hanem
abban, hogy a fáczánfiókok begyében hosszú ideig elevenek maradnak,
ide-oda mászkálnak és a begy falát csiklandozzák, a mitől nyilván
nemcsak rettegés lepi meg a szenvedő madarakat, hanem görcsök is,
melyek a halál direkt okai lehetnek. Hogy a kabócza-lárvák sokáig
életben maradnak a begyben, ez alkalmasint onnan van, mivel a
nyálas anyagban való életmódhoz lévén alkalmazkodva, a madárbegy
nedvei közt nem döglenek el mindjárt. Hogy a holt kabócza-lárvák
már nem veszedelmesek, azt kísérletek bizonyították be; megölt
lárvákat nagy adagokban fiatal fáczánok is baj nélkül fogyasztanak
el. — A tkabócza nyavalyát-ba esett fáczánok a rémület nyilvánvaló
jelei közt rázzák fejüket, görcsös fuldoklás jön rájuk, szédülnek,
elesnek, kinyújtják nyakukat és kiadják párájukat. Freyberg szerint
a kabócza-lárvák a garaton és szájon keresz-
ütötte meg fülünket. Megint az az üvöltő, tompa hang! Róka vakog
valahol a holdra.
Megyünk tovább. Szemünk odatapad a Csorna vastag hóval borított
jegére, ott is szokott mindig valami áruló jel akadni: a vidra
csapája. Eddig még sehol sem vehetett észre szemünk egyetlen nyomot
sem. De reményt veszteni nem szabad ; csak a hosszantűrőt, az
állhatatost jutalmazza meg a szerencse istenasszonya. Pedig könnyű
volt elveszíteni a kedvet. Metsző hideg bizsergette tagjaimat, a
lábaim meg csaknem lefagytak már a gyakori álldogálás miatt. De
azért csak reménykedtem fagyoskodva is tovább s hozzá még vérmes
remények dagaszták keblemet. Okvetetlenül akartam vidrát szerezni,
pedig látni való volt, milyen nehéz, milyen koczkadolog.
Megint valami hang. Mély, hosszantartó huhogás, kísérteties,
ijesztő e végtelen síri magányban. Egy bagoly. Vándorló árnyék
gyanánt lendül arrább, ő az elhagyatott éjszakai vidék kóborló
kísértete. Mikor már nem látta a szem, hangja még egyre búgott a
tülemben. Nem szeretem hallani a hangját, megijeszt mindig,
valahányszor utamba akad. Olyankor aztán úgy szeretnék egy
üdvözletet utána küldeni.
Vezérem letér az útról, odamegy a part szélére a nádhoz.
Nyomokat fedezett fel a havon. S csakugyan lefelé húzódtak, a merre
mentünk. Megdobbant a szívem. Hát mégis! S ezután
| már lassan, óyato.ían lépdeltünk az úton, gyakrabban
hallga-
-
tűi iparkodnak a begyből kimenekülni és egy részüknek ez sikerül
is. Ha ez tényleg így van, akkor a magam részéről azt hiszem, hogy
a mászkáló rovarok némelyike beletéved a légzőcsőbe és ennek
folytán támad a görcsös fulladozás, úgy, hogy a fáczánfiókok halála
tulajdonképen olyanformán állana be, mint mikor valaki halszálkától
vagy egyéb efféle tárgyaktól fullad meg. A betegséget, ha hamar
észreveszik, avval gyógyítják, hogy olajat öntenek a fáczán
szájába, mitől a görcsök csakhamar csillapodnak. Ez az eredmény úgy
volna megmagyarázható, hogy a kabóczalárvák légzőlyukai a zsírtól
betömődnek és így ők maguk fulladnak meg, a madár fulladozása
azonban megszűnik. — Megvallom, az egész ügy nem egészen tiszta és
kétségtelen előttem. Afelől is meg vagyok győződve, hogy különféle
egyéb bajokat is kabócza-betegségnek keresztelnek. A baj oka csak
abban az esetben állapítható meg, ha a fölbontott begyben csakugyan
megtalálják a corpus delicti-ket; már pedig kérdés, hogy hány ember
van abban a helyzetben, hogy efféle kritikus esetekben a
kabóczalárvákat föl birja ismerni.
Mondják, hogy. a leírt nyavalya többnyire ott fordul elő, a hol
a fáczánüókokat pulykák vezetik; ellenben ha fáczán-anyák vagy
pedig tyúkok gondjaira bízzák őket, akkor a veszedelem nem szokott
beütni. Ennek nem volna más magyarázata, mint az, hogy a pulyka
maga szereti a kabóczalárvákat és a kis fáczánokat rátanítja arra,
hogy a nyálbél kifogdossák az Aphrophorá-kat. Állítólag tulaj
donképen az éhség viszi rá az értékes ivadékot erre a végzetteljes
torkosságra, különösen akkor, ha reggel nem kapnak eleséget és üres
begygyei vonulnak ki legelészni.
Az én vidékemen tavaly és az idén ősszel igen sok, a szokottnál
jóval több tajtékkabóczát találtam hálózás közben és részben ez a
körülmény is arra nógatott, hogy e problematikus jelenség kérdését
fölvessem. Mert ha csakugyan komoly tényekkel állunk szemben, akkor
nem egy fáczánosnak balsorsa efféle okokból eredhet. És mivel a
kabóczák összefogdosása vagy rovarölő szerekkel való megölése a
költségek miatt nem jöhet számításba, talán azzal lehetne a bajnak
elejét venni, hogy a fáczánok legelésző helyein pulykákat
járatnánk, melyek — a
tództunk, mert hogy közelben a vidra, arról biztosak voltunk.
Messze még nem kalandozhatott el, korán volt arra még nagyon. Egy
helyen aztán sokáig álltunk, de nagyon sokáig, nekem legalább
hosszúnak tetszett az idő, mert úgy fázott a lábam, hogy ott tudtam
volna hagyni az egész vadászatot, ha nem rösteltem volna megmondani
a szándékomat. Nem is lett volna foganatja. Várni kellett, hogy el
ne hagyjuk, ha esetleg halászik a jég alatt. Mikor ugyanis
felbukkan a léken, oly zihálást, szuszogást visz véghez, hogy
beválnék akár bárom kovács-fujtatónak, ezt aztán messze meghallja
az emrjer.
Végtelen örömömre megindult végre az erdőmester s mentünk jó
darabig lefelé még a parton. Szemembe ötlött már a »Szivattyú«
magas kéménye is, úgy gondoltam, nem sokáig tart már a cserkészet.
Mikor az embert valami gyötri, mikor fáj valamije, akkor oly
türelmetlen, oly hamar elveszti kedvét, legyen az magában véve még
oly érdekes mód, melylyel a kitűzött czél megvalósításáért
fáradunk.
De hiszen elfeledtem én mindjárt minden bajomat, mihelyt
meghallottam a vidra lihegését; rá sem gondoltam fagyoskodó
lábaimra, mikor megvillant az erdőmester rám irányzott két szeme.
Megcsillant — tudom — az enyéimben is a láng, az a tűz, mely a
vadász-szenvedély lázának hőmérője. Most már el tudtam volna lenni
akármeddig egy helyben, csak hogy azt a vidrát leteríthessem.
fönnebbi adatok után ítélve — elpusztítanák a veszedelmes
nyalánkságot a fáczánfiak elől.
Természetesen ebben a helyi körülményeket is tekintetbe kellene
venni és mindenesetre — a gyakorlati tapaszta
latokra támaszkodva — első sorban olyan vidékeken, ahol a
tajtékos kabócza gya
kori : kísérletezni kellene, hogy esetleg óhajtott sikert
érhessünk el.
Mindenképen érdekes volna, ha netán valahol ez irányban tett
kísérletekről az illetők lapun
kat is értesíteni szíveskednének.
Sajó Károly.
Capra sibiriea szarvak.
Sokáig álltunk ott a magas nád oltalma alatt mozdulatlanul, a
puskámat lövésre készen tartva. Vártam, vártam, a lihegés egyre
tartott a túlsó parton, de látni, nem láttam semmit sem. Egy vén
fűz állt a túlsó parton, gyökerei alól kimosta az ár a földet.
Onnan, abból a homályból, nem, abból a pokoli sötétségből hangzott
egyre az a roppant lihegés. Ott kellett lennie a vidrának, de szem
föl nem fedezhette. Pedig én úgy lestem már azt a pillanatot, hogy
egy parányi részét is észre-vehessem, — de hasztalan.
A ki volt már ehhez hasonló helyzetben szíves olvasóim közül,
annak fogalma lehet azon izgatottságról, azon dühről, mely betölté
egész lényemet. Mikor az ember fázik, fagyoskodik, gyalogol órák
hosszat, feláldozva a nyugalomra szánt éjt; mikor czélja
megvalósulásának utolsó pillanatához ért; mikor a szerencse egy kis
kedvezése elég volna arra, hogy czéljának, vágyának betöltésére
szolgáljon: akkor a véletlen ostoba játéka elront mindent, csúffá
tesz minden illúziót, arczúl csap minden eszményi ábrándot,
összedönti a tervet, melyet nagy fáradtsággal alkottunk, mint
valami hitvány kártyavárt.
A vidra, mikor hosszú idő múlva kilihegte magát, akkor egyszerre
— úgy látszik — mégint alábukott a vízbe a fa alatt s mi hasztalan
vártuk volna tovább a sikert. Talán hosszú idő
-
Az idei kiállításon ki kiválóságuk által. A trófeák, melyek az
idén
Az idei budapesti agancskiállitásról. Mint minden évben, úgy az
idén
is kiállítást rendeztek a magyar vadászok legelőkelőbbjei
azokból a szép trófeákból, melyeket Diana istennő jó voltából az
elmúlt szezonban összehozniuk sikerült.
A kiállítás czélja az érdeklődő vadászközönség gyönyörködtetésén
kívül még az is, hogy szemlélhető módon s összehasonlítás útján ki
legyen mutatható az, vájjon erőben, szépségben európaszerte
páratlanul álló fővadunk az idő folyamán kiváló ősi külső
tulajdonságaiban, eredeti díszében nem fejlődik-e vissza. különösen
a szarvasagancsok tűntek
szebbnél-szebb és erősebbnél-erősebb kivételesen a Royal-szálló
termében
kiállítva s disztingvált ízléssel elrendezve voltak, valóban
lebilincselő hatással voltak nemcsak a laikus szemlélőre, de a
hozzáértőket is valósággal elragadták.
Összesen 57 darab nyílt területen lőtt, 8 drb. vadaskerti
szarvas agancsa, 10 drb. dámlapát, 14 drb. őzagancs, 4 pár
zergekampó és végre 2 pár vadkan-agyar érkezett a kiállításra,
melyek mind a folyó évben lőtt vadról valók.
A biráló bizottságnak legkiváltj.a^nagy számban beérkezett nyilt
területi szarvasagancsok elbírálása „okozta a legnagyobb
nehézséget, mert úgy Frigyes — ^mint József Ágost föherczeg,
továbbá Nádasdy Ferencz, Majláth László, Andrássy Géza grófok s
többen egyaránt érdemes szarvasagancsokat küldtek. Végre a József
Ágost föherczeg által kiállított agancsnak — mint a kiállítás
legkiválóbb példányának — ítélték oda az első dijat. Volt ugyan a
kiállításon ennél hosszabb szárú és
múlva megeshetett volna a szerencse kedvezése folytán, hogy a
vidra elhagyja ezt a helyet, hogy másik lék után nézzen s hogy
akkor cső elé kerül; de ennyi időt elpocsékolni nem akarván,
kénytelenek voltunk nagy búsan — legalább a mi engemet illet -a
»Szivattyú«-hoz ballagni, hol várt reánk már a kocsi, hogy Bellyére
vigyen bennünket.
Most, mikor elvonul mindez^szemeim előtt, mikor a
mester-kélőképzelet szebbéjobbá varázsolja a multat: örömmel
gondolok már e kudarczomra is. Ha akkor valami nagy élvezettel nem
töltött is el, egy haszna mégis van, mert egy emlékkel gazdagítá az
átélt epizódok számát, melyekről el-elálmodozhatom majd később
éveim előrehaladtával. Glück István.
súlyosabb agancs is, de egynek sem volt a vastagsága a rózsától
egészen csaknem a koronáig oly egyenletes, mint ezé.
Egyébiránt a gróf Erdödi Rudolf elnöklete alatt működő biráló
bizottság (tagjai: Keglevics Gyula gróf és Inkei Antal) ítélete
szerint a következő bírálati eredményt közölhetjük :
I- ső dij: Kiállító József Ágost föherczeg; lőtte Piszkin
(Nyitra és Barsm.) 20-as. A rózsa körmérete 26 cm.; az agancsszár
hossza 103 cm.; a korona alatt 23 cm.; a közép-ág alatt 18 cm ;
rózsa felett 23 cm.; az agancs súlya 9-200 kiló.
II- ik dij: Kiállította s lőtte Kovacicán (Slavonia) Mihá-lovieh
Dömötör. ló ágas. A rózsa körmérete 26 cm.; az agancs szár hossza
103 cm.; korona alatt 23 cm.; közép-ág alatt 18 cm.; rózsa felett
23 cm.; az agancs súlya 8.425 kiló.
III- dik dij: Kiállító Frigyes föherczeg, lőtte: Dályok-Martin
(Baranyám.) 18 ágas. A rózsa körmérete 26 cm.; az
Az első díj nyertese: József Ágost kir. herczeg ő íensége .
agancsszár hossza 106 cm.; a korona alatt 20'/2 cm.; közép-ág
alatt 19 cm.; rózsa felett 23 cm.; az agancs súlya 8 250 kiló.
Helyeztettek még Gróf Nádasdy Ferencz (IV.), Gróf Erdődy Rudolf
(V.), Gróf Andrássi Géza (VI.), Gróf Mailáth László (VII.), Gróf
Hunyady Károly (VIII.), Frigyes föherczeg (IX.) és Gróf Nádasdy
Ferencz (X.) agancsai a kitüntetett sorrendben.
A tíz helyre sorozott agancsok voltak a kiállítás legjobbjai.
Ezek mind nyilt területen ejttettek el.
Kiállítottak még nyilt területen lőtt szarvasagancsokból igen
szép trófeákat: Fülöp Szász-Coburg-Gothai herczeg, Lipót
Szász-Coburg-Gothai herczeg, Günther Shleswig-Holsteini herczeg,
Szapári Péter gr., Nádasdy Ferencz gr.. Széchényi Béla gr., Hunyady
Gábor gr., Eszterházy Mihály gr. és Kendeffy Ádám úr.
-
E l s ő d í j .
A Il-ik dijat nyert Mihálovich-íéle agancs egészen sötétbarna
színű, remek 18 ágas volt. Frigyes föherczeg 18-sa azért
helyeztetett a III-ik helyre, mert szárágainak száma több volt, de
szárainak vastagságával nem szárnyalta túl a Il-ik dijat nyert
16-ost.
Ezeken kívül még Nádasdy Ferencz gróf remek kollek-czióját kell
különösen is kiemelnünk.
A vadaskerti agancsok ahhoz képest, hogy hazánkban sok és igen
szépen berendezett, kiváló szakszerűséggel kezelt vadaskertet
tartanak fenn — csekély számban érkeztek be. Az összes díjakat
Draskovich Iván gróf baranyamegyei remek 14, 16 és lei ágú trófeái
vitték el, melyek viselői egytől-egyig a nemes gróf sajátkezűleg
ejtett zsákmányaihoz tartoznak.
Kiállítottak még vadaskerti agancsokat: Bombelles Mariiái, gróf
Almássy Dionysius, gróf Károlyi Mihály, gróf Keglevich György és
gróf Dessewffy Emil.
Igen tanulságos volt e tekintetben is a kiállítás, amennyiben az
a tudvalevő dolog szemlélhetővé lön téve, hogy a nyilt-téri vadnak
agancsa fejlettebb, erősebb és szebb, azonkívül súlyra nézve is
tetemesebb, mint a zárt vadasok agancsa, minthogy a kerti vad a
kerített helyen a letaposott fű miatt is kevesebb, gyöngébb és
silányabb tápértékű élelmet talál. Ennek daczára a kiállított
vadaskerti agancsok is díszére váltak volna bármely nyilt
területnek is.
A kiállított dámlapátok közül a helyezések a következőkép
történtek:
I- ső dijas : Kiállította és lőtte gróf Erdődy Rudolf
(Novi-marot, Horvátország).
II- ifc dijas: Kiállította és lőtte Fülöp Szász-Coburg-Gothai
herczeg (Pa. Vacs, Pestm.)
III- ik dijas: Kiállította és lőtte Kendeffy Gábor (Csek-lész,
Pozsonym.)
Kiállítottak még: Lipót Szász-Coburg-Gothai herczeg, gróf
Almássy Dénes, gróf Széchényi Pál és Kendeffy Gábor.
A kiállított dámlapátok közül kétségkívül Erdődy Rudolf gróf
által lőtt horvátországi dámszarvasok trófeái voltak a legjobbak,
melyek egyenletes sötétbarna színükkel és széles lapát-laikkal
méltán feltűnést keltettek. Hanem a másod- és harmadik dijasok
méltánylandó gyönyörű példányok valának.
Ozagancs csak csekély számmal küldetett be és valóban
érthetetlen, hogy ebből a vadból, a melyből évenként ezerszámra
kerül teritékre, oly elenyésző csekély számú trófea került
bemutatásra! Természetesen épen kevés számánál és talán
kvalitásánál fogva is a kiállításnak ez a része az idei őzagancsok
évjáratára nézve tájékoztató nem lehet.
A helyezés a következő bírálati megállapodás képét adja : I-ső
dijas: Kiállította és lőtte gróf Mailáth László (Dolnyi-
Miholjácz, Szlavónia). II ik dijas: Kiállította gróf Wenckheim
Frigyes, lőtte
Inkey Antal (v. Fás, Békésm.) III-ik dijas: Kiállította és lőtte
Ory Aladár (Arad,
Aradm.) Kiállítottak még mind igen szép kapitális
példányokat:
József Ágost föherczeg, Fülöp Szász-Coburg-Gothai herczeg,
Széchenyi Antal gróf, Keglevich Gyula gróf és Hunyady Károly
gról.
A zerge-kampók két első diját (I-ső és II ik) Kendeffy Gábor
szép, erős példányai vitték el, a III ikat Inkey Antal kampója
nyerte. Kizárólag hunyadvármegyei példányok voltak kiállítva.
A vadkan-agyarakra kitűzött érmek közül csak egyet adtak ki egy
Kassa vidékén lőtt kani hatalmas agyaraiért. K i állította Pongrácz
Károly gróf.
Meg kell még említenünk Ung és Mármaros vármegyék bérbeadott
kincstári területein lőtt ü3 drb 12—18-ast és egy drb. 20-as
agancsot.
Ezt a szép kiállítást, mely hazánk vadászati tekintetben való
nagy gazdagságáról tanúskodott, nemcsak társadalmunk
legelőbbkelőbbjei és minden érdeklődő vadász meglátogatta, de a
király O Felsége is érdeklődéstől vezettetve hosszabb időt szentelt
megtekintésének. Október 22-én délután érkezett oda Paar gróf
lőhadsegéd kíséretében s valóban beható szakértelemmel szemlélt és
bírált meg minden érdemesebb trófeát. A kiállítás elnöke Eszterházy
Mihály gróf, továbbá az agancskiállítások megteremtője Nádasdy
Ferencz gróf fogadta s mutatta be Ő Felségének az igen sikerült
kiállítást, A fogadásnál megjelent még Darányi Ignácz népszerű
miniszterünk nemeskéri Kiss államtitkár kíséretében és Egerváry
Gyula vadászati felügyelő, mint a kiállítás rendezője.
A Felségnek különösen az első díjat nyert szarvastrófea kötötte
le az érdeklődését; de minden kiválóbb példányt látható
érdeklődéssel tekintett meg és behatóan tájékoztatta magát egyes
kiállítási tárgyak felől. — A királynak mindenre kiterjedő
figyelmét felköltötték azok a kitömött állatok is, melyeket Dr.
Lendl Adolf dermoplasztikai laboratóriuma állított ki s ez
Harmadik díj.
-
alkalommal Darányi m'níszter be is mutatta a felséges úrnak
Lendl doktort, akit O Felsége egyes állatokra vonatkozó kérdésekkel
tüntetett ki. Különösen az első díjas zergebak (Kendeffy
Gábor-féle), melyet a párisi kiállítás számára készített ki a
Lendl-féle laboratórium — s két hatalmas mufíón ragadta meg a
király figyelmét.
A kiállítás, mely október 20-tól 25-ig volt nyitva, valóban a
legteljesebb erkölcsi eredménynyel zárult s bizonyára sokáig
emlékezetében fog maradni mindazoknak, akik csak gyönyörködhettek
benne. Végre tudósításunkat azzal zárjuk, hogy igen kívánatos
volna, ha a versenyzésre, illetve a vadásztrófeák ki-állíthatására
szélesebb körben is alkalom nyittatnék.
Jdger Albert.
R i t k a a g a n c s a b n o r m i t á s . (Képünkhöz.)
Ennek a meglepő kültekintetű szarvas-trófeának a fényképét
Thúróczy Tibor úr volt szíves szerkesztőségünkbe beküldeni a
következő sorok kíséretében:
»Ezen abnormis szarvasagancs viselőjét, idősb gróf For-gách
Károly ghymesi hitbizományához tartozó vélsiczi pagonyában, 1899.
ápril 7-én, a vadászlaktól alig 200 lépésnyire, az erdőőr tacskója
megállította. Az erdőőr a hang után oda sietett és miután látta,
hogy a szarvas teljesen lesoványodott, kimerült állat,
leszúrta.
Ennek a szarvasnak mellékelt fényképen bemutatott agancsa
hasonlít az őzvadnál gyakrabban előforduló parókás-agancs-nak
nevezett abnormitáshoz. A fővadnál az ilyféle agancsképződések még
eddig ismeretlenek voltak és csakis a régi vadászkrónikákban
előforduló rajzok közt található némi nyoma.
A különben normálisan kifejlődött erős testalkatú szarvasnál
csak az tűnt fel, hogy kívülről a heréknek nyoma sem látszott, a
kizsigerelésnél azonban a bőr alatt kis mogyorónagyságú
elnyomorodott herét találtak.
Az állat körülbelül 10 éves lehetett. Az agancs súlya 2'/2 kiló,
méretei a következők : jobb szár 40 cm., bal szár 41 cm. hosszú; a
rózsa körülete 27 cm., a rózsatőé 15 cm.
A ghymesi 1̂5 ezer katasztrális hold vadászterületen a gyakori
cserkészet és hajtóvadászat, valamint az erdészeti alkál
it á s o d i k d f j .
mazottak nagy száma daczára is, ezen agancsos soha és senki
által nem észleltetett, miért is valószínű, hogy valamely
szomszédos erdőbirtokos területéről váltott át.«
APRÓ KÖZLEMÉNYEK. A szarvas kö'nye a régiek hiedelmében. A múlt
század
ban Pápai Páriz Ferencz orvos a szarvas könyét pestisnél ajánlja
mint legjobb izzasztót. A köny-gödör megszáradt váladékáról különös
felfogást fogad el és közöl, melynek a régiek balhiedelme adott
alapot. Plinius óta tartotta fenn magát az a balhit, hogy a szarvas
természetes ösztöne folytán halálos ellensége és pusztítója a
kígyóknak.*) Szerveit is sokféle módon alkalmazták a kigyóméreg
ellen egészen a mult századig. Ennek a felfogásnak a következőben
ad helyet Pápai Páriz.**) Az eredeti szöveg szerint:
»A' vén Szarvasnak a' szeme szegeletén öszveaszott nedvességnél
vagy könynél, nintsen hathatósb izzasztó állat; any-nyira hogy
ugyan a patak mődgyára foly emberről a' veríték, ha Pápa-fű vízben
3, vagy 4 árpaszem nyomót megiszik benne. E ' felől egy régi
Theomnestus nevű Ló-orvos irja : hogy, midőn a Szarvas béliben
Geleszta terem, akkor a' természet indításából Kigyóbarlangot
keres, s' onnan a Kígyókat orrával ki-szúrja, 's meg-észi; ottan
forrásra siet, 's az orrát mélyen belé dugja a' hideg vízbe, 's úgy
fújja ki a' szemén a mérget. Az a' méreggel egygyütt kifolyt
könyve, osztán a' szeme szegeletin megasz erősen, mint a kő ; és
igen sík, mintha megpallérozták volna. De végre, mivel nehezen lát
tőlle, le dörgöli a' Szarvas. Törökországban ez igen kedves, igen
meg-is tartya a' ki — kaphattya : — úgy írják kiváltképpen az Asiai
Törökök felől «
Közli: L. % *) Die Naturgeschícite des Cajus Plinius Seoundus.
Dr. G. C. Wittstein.
Leipzig 1881. Cajus Plinius vet. História Naturális. Llber X X V
n i . oap. 42. **) Pápai Páriz Ferencz. Pax Corporis. Kolozsvár
1764. pag. 337.
-
vignei, az Indus mellett az O. cycloceros, Tarim-Gecken körül O.
Hodgsoni. Ázsia északi és keleti részében nagyok, erősek, hatalmas
szarvakkal; — délen és nyugaton sokkal kisebbek, helylyel-közzel
nem nagyobbak a mufflonnál.
Az egyik ábra az O. Ammon koponyáját ábrázolja, A szarvak
szélessége 75 cm.
A másik ábra a mi kőszáli kecskénk (Capra ibex) közeli
rokonának, a C. sibiricának koponyája. A szarvak s maga az egész
állat is, sokkal erősebb, mint európai rokona. Körülbelül azokon a
helyeken található, ahol a vadjuhok élnek.
AHai-i vadásatrofeák. A dilurium-korban egész Európában el volt
terjedve a vadjuh; ma csak Szardiniában, Korzikában él egy fajta, a
mufflon, a mely mindenben hasonlít a közönséges juhhoz, csak
erősebb alkatú. Ázsiában 12 faj él, melyek a következők: a
nyugat-szibériai altai-i hegységben és Kamt-schatkában él az Ovis
nivicola, Amur vidékén az O. argali, a mongolok lakta területen az
O. jubata, Tiáncsán és a Balkas tó körül az O. karelin, az Aral-tó
mellékén a O. poli, a Káspi-tó környékén az O. arkal, Perzsia
északi részén O. Gmelini, Perzsia középső táiain az O. Blanfordi, a
Karakorum hegyekben az O.
Ovis Ammon szarvak.
Feleletek szerkesztőségünkhöz intézett szakkérdésekre.
A havasi-szajkóról. (A. D. Pozsony). A havasi szajkónak nem egy,
de két alakja fordul elő nálunk, egyik: a közönséges (Nu-cifraga
caryocatactes) és a másik a szibériai (Nucyfraga macrorrhyncha).
Utóbbi az előbbinek csak fajtája (subspecies), mely hazánkat csak
telente látogatja meg, olyankor, midőn hazájából: Szibéria és
Japánból kivándorol, mely alkalommal nemcsak hegyes, de lapályos
vidékeken is található európa-szerte. Vándorlása nem minden évben
történik, de az utolsó évtizedben csaknem évente megjelent s
már-már rendes téli jelenséggé kezd válni nálunk. így például az
idén is már jelentkezett, még pedig szokatlanul korán:
október közepével. Ez időből máig több darab küldetett Dr. Lendl
Adolf laboratóriumába kitömés végett — és még mindig elég sűrűn
érkeznek küldemények az ország különböző részeiből ; a budai hegyek
közül is került már néhány darab. — Ami külsejét illeti, csak a
csőréről, melynek felső kávája valamivel mindig hosszabb az alsónál
(a mandibula csücskét túl éri) — és egészben véve is karcsúbb; —
továbbá a többinél rövidebb szélső farktollakon levő szélesebb, a
tollnak majdnem Va-részét elfoglaló fehér csúcsfoltja által
különböztethető meg a nálunk
állandó, közönséges fajtól, melynek csőre inkább tompított,
vaskosabb és a szélső farktollain
levő fehérség is keskenyebb. — A szibériai havasi-szajkót Dr.
Madarász Gyula mutatta ki hazánkból és írta le először.
A vaddsa-sdrkányról. (T— y. úrnak. Titel.) Késő ősszel, amikor a
fogoly — kivált sík helyeken — istenért sem várja be a vizslát,
vagy á puskást: csak vadász-sárkánynyal lehet eredményesen vadászni
rajok. Ilyen sárkányokat különféle czél-szerű kiállításban és
teljesen felszerelve minden vadászati kellékraktárban kaphatni
Budapesten. Természetesen csak olyan időben lehet használni az ily
»sárkányokat«, ha némi csekély szél lengedez ; viszont nagy szélben
nem lehet vele birni. Ha ily készülékkel akarunk vadászni, akkor
egy segítőre van szükség, ki a sárkányt felereszti és vezeti, a mit
előbb be kell gyakorolni. — Kopár helyen nem, hanem csakis oly
terepen lehet alkalmazni a sárkányt, ahol némi födöző és búvó
helyek kínálkoznak a foglyok számára és ily helyen kitűnően
beválik.
I Hanem csak akkor kell felereszteni ezt az ijesztő készüléket,
ha
-
— 1 1 -
a foglyokra ráakadtunk s azok már ki- és ismétlen leszállottak.
A sárkánynyal aztán lassan közeledünk a leszállási hely felé — a
sárkányt játszatva : majd alacsonyabbra, majd magasabbra eresztve,
— mely mozzanatok a foglyokat annyira lekötik, hogy a földhöz
lapulva mozdulni se mernek s alig verhetők föl, épen mintha
legádázabb ellenök: a héja, keringelne felettük. Épen említett
vérszomjas ragadozótól való roppant félelmük okozza azt, hogy a
sárkányban is hasonló vészes ellent sejtve, láttára mintegy
megigézetten szinte a menekülésre is képtelenek. Megjegyzendő, hogy
ugyanazon fogolycsapatot csak addig lehet
csalira venni, míg a sárkányban a turpisságot föl nem fedezik s
kellően respektálják azt. A gyakori találkozások ugyanis
kiábrándítják őket s aztán már messziről fölkeledeznek s idején
megszöknek a vadász elől. — Kutyát az ily kivételes vadászatokra
csak közelkereső, vak engedelmességűt vihetünk; a divatos
kengyelfutó »Lord«-ok és »Miss«-eket minden bizonynyal otthon kell
hagyni, hadd nyalogassák a bocskorukat. Fehértarka kutyát
egyáltalában ki nem szabad vinni a sárkányos vadászatokra, mert a
foglyok már messziről megsejtvén a czifra gunyájokat, még
idejekorán pokolegyháza felé igyekeznek.
Minő golyót használjunk medve és vadkannál ? (K—n úrnak.
Veszprém). Sima csőből minden más lövedék mellőzésével csakis a
rotaeziós ürgolyót ajánlhatjuk. Ez, mint saját prakszisunkból
állíthatjuk, minden létező lövedéket felülmúl halálos hatás
tekintetében; az expansiv golyó tálalási eredménye ehhez képest
csekélység; csakis a robbanó golyó mérkőz-hetik vele hatás
dolgában, annélkül, hogy rongygyá lőné a vadat. Czélhoz érve
ugyanis kis kerek lyukat vág, az átfúrt testben
azonban rbppant szaggatást visz véghez s ha csontot ér, ellapul
és tízszerte nagyobb lyukat szakit a kimenetnél, mint elől. Szóval
nincs vad, mely egy ily golyóval jó helyen találva, fekve ne
maradna; de nem kellő helyre applikált lövésnél is veszve van, mert
az ily golyó oly vérzést idéz elő, hogy ennek következtében is
rövid időn el kell pusztulnia a vadnak. E golyó, vagyis inkább
»lövedék«-fajta — mint ábránkon látható : belül dralban van vonva,
különben pedig üreges. A huzalok következtében a betóduló levegő a
golyót hossztengelye körül forgatja, minek következtében a golyó 80
— 90, sőt 100 lépésre is razáns röptét megle
hetősen megtartja és ily távolságoknál laposan soha sem vág be;
50 60 lépésről pedig hajszálnyi pontossággal találja a czélt jó
fegyverből. Hanem a szokottnál jóval nagyobb adag lőport kell a
háta mögé önteni: a 16-os kalibernél 5 és '/s grammot, 12-es
kalibernél 6 és felet. Behelyezésnél a golyó fagygyúval jól
bekenendő és a fojtással fedett lőportőltésre — melyre még egy
vékony kártya-lapot helyezünk — oly módon tolandó a patronban, hogy
a kivájt rész kifelé álljon; azután a hüvelyt lecsavarjuk. Kaphatók
az ily golyók 20, 16, 14 és 12-es kaliberhez minden
vadászati-kellék kereskedésben.
I R O D A L O M .
Aa nOrsz. állatvédo-egyesület« az » Állatvédők törvény könyve«
czímű kiadványát ujabban a nagyobb városok rendőrkapitányi
hivatalainak szétosztás végett több száz példányban ingyen
megküldte. Szétosztott továbbá az egyesület bérkocsisok között
ezideig 2000 példányt a »Lógondozás« czímű populáris műből és a
jövő évi »Ajándékkönyvecske« czímű kiadványa számára alkalmas
anyagot szerzendő, három rendbeli irodalmi pályázatot hirdetett
egyfelől a tanítók kaszinója útján, másfelől
két középiskola felsőbb osztálya hallgatói körében. Tervbe vette
az egyesület, hogy madár-étető helyek berendezésével a székes
főváros temetőiben is védelmére kél a hasznos éneklő madaraknak s
akcziót indított arra nézve, hogy az ily szárnyasokkal való
nagymérvű kereskedésnek gát emeltessék. Az egyesület tagjainak
száma jelenleg 1491, ide nem számítva az alapító tagokat. A tagsági
díj egy évre 2 korona.
Hasonló egyesület működik Kolozsváron igen,sok taggal és igen
kedvesen szerkesztett lapjuk is van, az : ^Allatok védelme* czímű
havi közlöny, mely gyönyörű czikkecskékben foglalkozik az
állatvédelem és ápolás és humánus elveinek ügyével. E füzetes, igen
jól szerkesztett folyóirat előfizetési ára egész évre 1 forint.
Szívesen ajánljuk olvasóink figyelmébe és pártfogásába.
Előfizetések Kolozsvárra (Széchy-villa, I. emelet) küldendők.
"DÁRSONY ISTVÁN, remek tollú vadászíró munkatársunk-
tói ismét egy pompás munka hagyta el a sajtót. A gyönyörű
illusztrácziókkal értékesített mű czíme: *Magyar természeti és
vadászképek*, mely úgy tartalmára, mint kiállítására nézve is
minden bizonnyal egyik gyöngye lesz az idei karácsonyi
könyv-piacznak. — A munkára még visszatérünk. " p E L E K I SÁNDOR,
lapunk kedvesen csilingelő házi poétája egy
verskötetre hirdet előfizetést, mely » Vándorfelhök* czím alatt
januárban íog megjelenni. Előfizetési ára kötetenként 1 frt és
(diszkötésben) 2 frt. Előfizetések a Wodiáner kiadóczéghez
(Andrássy-út 21.) küldendők. — Még írunk róla.
Vadászat. Mint Révay László báró értesít bennünket, kis-selmeezi
nagy vadászatai e hó 23. és 24-én folytak le a lehető legszebb
eredménnyel. Ugyanis terítékre került 26 drb. őz (!) és 7 drb.
kapitális vadkan! Szívesen gratulálunk mi is a gyönyörű
vadászsikerhez.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK. I. K. (Szathmár-Németi). A foglyok téli
etetésére igen jó
utasítás foglaltatik a Diezel-Mika-féle vadászmunkában;
ugyancsak e mű a fáczántenyésztést is kimerítően tárgyalja. A mű
megrendelhető intézetünkben is 10 írtjával.
G. Henrik úrnak. — A beküldött kézirat rendelkezésére áll; mi
nem közölhetjük. — Ajánluk figyelmébe az orsz. Állatvédő-Egyesület
kiadványait; megtalálja ezek között mindazt, amit kivan. Dicsérendő
működést fejt ki ez az egyesület, amelynek tagja lehet Ön is.
Jelentkezzék e czélból az egyesület irodájában (VII,
Nefelejts-utcza 14.)
Fölkérjük mindazon tisztelt előfizetőinket, kik lapunk
előfizetési díjával m é g hátralékban vannak, hogy azt lehetőleg
mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Új előfizetőknek megküldjük a már
megjelent számokat is.
B EKÖTÉSI TÁBLÁK L A P U N K MULT ÉVFOLYAMÁHOZ MÉG MINDIG «• • •
» • • KAPHATÓK INTÉZETÜNKBEN. DARABJA, BÉRMENTES KÜLDÉSSEL, 1
FORINT.
-
Ő cs, és kir. fensége József föherczeg udvari szállítója. O cs.
és kir. fensége József Ágost föherczeg kamarai szállítója. Ő kir.
fensége Ferdinánd bolgár fejedelem udvari szállítója. O kir.
fensége Fülöp szász-coburg-gothai herczeg
szállítója.
Budapest, 1892. arany-érem. Debreczen, 1894. elsör. állami érem.
Leipzig, 1894. díszoklevél. Lemberg, 1894. elismerő oklevél. Zenta,
1895, első aranyérem. Moszkva, 1896. e. ezüst-érem. Budapest, mill.
kiáll. 1896. 2 érem. Lttdenscheid, 1897. ezüstérem. Brllssel, 1897.
arany-érem. Legmagasabb és magas elismerések. A Vallás- és
Közoktatási, a FBldmiveléstlgyi Ministeriumok és Budapest Székes
Főváros Tanácsának ajánlásai. A M. N. Múzeum és
Európa elsőrangú múzeumainak szállítója.
D^ LENDL ADOLF, P R E P A R A T O R I U M A ÉS
TANSZERKÉSZITŐ-INTÉZETE. BUDAPEST, II. ker., Donáti-utcza 7.
sz.
Kitömött állatok, biológiai csoportok, vadásztrofeák,
állatfejek, természetrajzi gyűjtemények, csontvázak, modellek,
mindenféle preparátumok és tanszerek.
Dús raktár, kitűnő készítmények, jutányos árak. Árjegyzékek
bérmentve és ingyen.
—--v Az intézet Dr. LENDL ^ÍDOLF személyes vezetése alatt álL
-v—
S K A B A KÁROLY H . . FEGYVERGYÁROS, BUDAPEST, VI. ker.,
Váczi-körut 83. sz,
ajánlja dús raktárát mindennemű vadász- és védelmi fegyverek,
vadászeszközök, lőpor és lőszerekben. Javításokat is elfogad. Képes
árjegyzéket csakis vevők számára bérmentve küld:
Kovács FereHCB, » gyár képviselője.
A g y á r a lap í t ta to t t 1865-ben.
Nemezgyár Részv.-Társ. T E M E S V Á R (Józsefváros).
Törv. védve, számos elismerés. Biztos hatás.
Különösen vadászoknak és erdészeknek ajánlhatók: a jómlnöséoü
gyapotM készült és kipróbált oyóoyliatásü,
$ m e g h ű l é s é s l é g h u z a m e l l e n v é d ő i g
VADÁSZ-INGEK.
heuma ellen védő és heumát biztosan gyógyító
alsó ruhák. Dr. Szana-féle antirheumatikus ingek, kar- és
mellvédők, alsónadrágok stb.
—• J u t á n y o s árajtc. •-—• Raktár: BUDAPEST, WEBER és
TÁRSA, Erzsébet-körut 19.
3 Árak utánvét mellett: 1 kar-védő 1.—, 1 láb-védő 1.50, 1 térd-
és ezombvédő 1.20, 1 pár váll-védő 1.—, 1 haskötő 1.20, 1 hátvédő
1.80, 1 mell-védő 1.80, 1 hát- és mell-védő 3.—, 1 pár talp-védő
—.40, 1 pár lábuij-védő -.65, 1 pár
lábkendő —.60, 1 vadász-ing 5.—, 1 alsó-nadrág 3.80. r T T M T T
T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T
T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T M T T M M f
Y T T T T T T T T T T TTT T T T T I M M M M M I T T T T T T T T T T
T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T T , . .
.
2 -2 E
>• fi? r
.52 £ í
3S a -
T T T T T T T T T Y T <
mi ».SISKOGK|UFI|II MUIIETSUBET* JIlá^SSZSTS
S0KSZ0R0S3TÓS0K.
Clickék folyóiratok, könyvek, árjegyzékek és tudományos művek
számára.
Kitűnő kivitelben, legjobb módszerek szerint előállítva.
— Jutányos árak. —
Czím csakis: BUDAPEST, VI. ker., Király-utcza 30. szám. TELEFON:
18—99.
*A Természen szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, II.,
Donáti-utcza 7. dr. Lendl Adolf intézete.
3223.9'.- • ti «tott Markovita -is Garatnál, Budapest,
Lázár-utcsa 13.