Top Banner
3 5 7 Könyvtár a Lehel utcában Közép- iskolába készülünk Elfogták az újlipótvárosi gyújtogatót Fogászati alap- ellátás 8 Kötelezõ és ajánlott védõoltások 9 10 Mozgalmas kerületi sportév 12 Kiállítás a Városház Galériában A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. A polgármesteri hivatalban tartott ünnepélyen dr. Tóth József polgármester és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester köszöntötte a díjazottakat, illetve egyúttal gra- tuláltak annak a pedagógusnak, aki Karácsony Sándor-díjat vehetett át. – Az országos kitün- tetések 8-9%-át kerületi pedagógusok kapják – mondta köszöntõjében dr. Tóth József. Folytatás a 3. oldalon A városrész fejlõdésének nagy je- lentõségû dokumentumát fogadta el a képviselõ-testület az év elsõ, ja- nuár 13-án tartott ülésén. A „Közö- sen a XIII. kerületért” címû prog- ram Budapest Fõváros XIII. Kerü- leti Önkormányzat 2011–2014. évek közötti középtávú céljait, az elõttünk álló négy év önkormány- zati munkájának fõbb feladatait foglalja keretbe. Szervesen illesz- kedik a kerület 2009-ben elfoga- dott Integrált Városfejlesztési Stra- tégiájához, valamint az Európa Terv XIII. címû dokumentumhoz, amely a kerület 2007–2013 közötti fejlõdési irányait jelölte ki. A prog- ramot január 25-én ismerhették meg a sajtó képviselõi. A tájékozta- tót követõen kérdéseinkkel megke- restük dr. Tóth Józsefet, kerületünk polgármesterét. Folytatás a 4–5. oldalon Magas színvonalú a kerületi oktatás Magas színvonalú a kerületi oktatás Pedagógusaink elismerése Pedagógusaink elismerése Közösen a XIII. kerületért A városrész fejlõdésének programja Közösen a XIII. kerületért A városrész fejlõdésének programja Indul a farsangi szezon! Éppen csak kihevertük az ünnepi lakomázást, vízkeresztkor máris kezdõdik a báli szezon. A mulatságok végén a telet elûzzük, virágvasárnapon pedig már a tavasz közeledtét ünnepeljük.
16

Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

Oct 30, 2020

Download

Documents

dariahiddleston
Welcome message from author
This document is posted to help you gain knowledge. Please leave a comment to let me know what you think about it! Share it to your friends and learn new things together.
Transcript
Page 1: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

3 5 7Könyvtár a Lehel utcában

Közép-iskolába készülünk

Elfogták az újlipótvárosigyújtogatót

Fogászati alap-ellátás8Kötelezõ

és ajánlott védõoltások 9 10Mozgalmas

kerületisportév 12Kiállítás

a Városház Galériában

A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseketjanuár 21-én. A polgármesteri hivatalban tartott ünnepélyen dr. Tóth József polgármester ésHolopné Schramek Kornélia alpolgármester köszöntötte a díjazottakat, illetve egyúttal gra-tuláltak annak a pedagógusnak, aki Karácsony Sándor-díjat vehetett át. – Az országos kitün-tetések 8-9%-át kerületi pedagógusok kapják – mondta köszöntõjében dr. Tóth József.

Folytatás a 3. oldalon

A városrész fejlõdésének nagy je-lentõségû dokumentumát fogadtael a képviselõ-testület az év elsõ, ja-nuár 13-án tartott ülésén. A „Közö-sen a XIII. kerületért” címû prog-ram Budapest Fõváros XIII. Kerü-leti Önkormányzat 2011–2014.évek közötti középtávú céljait, azelõttünk álló négy év önkormány-zati munkájának fõbb feladataitfoglalja keretbe. Szervesen illesz-kedik a kerület 2009-ben elfoga-dott Integrált Városfejlesztési Stra-tégiájához, valamint az EurópaTerv XIII. címû dokumentumhoz,amely a kerület 2007–2013 közöttifejlõdési irányait jelölte ki. A prog-ramot január 25-én ismerhettékmeg a sajtó képviselõi. A tájékozta-tót követõen kérdéseinkkel megke-restük dr. Tóth Józsefet, kerületünkpolgármesterét.

Folytatás a 4–5. oldalon

Magas színvonalú a kerületi oktatásMagas színvonalú a kerületi oktatás

Pedagógusaink elismerésePedagógusaink elismerése

Közösen a XIII. kerületértA városrész fejlõdésének programjaKözösen a XIII. kerületértA városrész fejlõdésének programja

Indul a farsangi szezon!

Éppen csak kihevertük az ünnepi lakomázást, vízkeresztkor máris kezdõdik a báli szezon.A mulatságok végén a telet elûzzük, virágvasárnapon pedig már a tavasz közeledtét ünnepeljük.

Page 2: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

2 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

A képviselõ-testületjanuár 13-ai ülésén

– visszahívta Békesi Áront afelügyelõ bizottságból 2011. ja-nuár 13-tól, egyúttal megválasz-totta Busai Krisztinát a felügye-lõbizottság tagjának 2011. május31-ig;

– megalkotta Budapest Fõvá-ros XIII. Kerületi ÖnkormányzatKépviselõ-testületének Szerve-zeti és Mûködési Szabályzatárólszóló rendeletét;

– módosította a helyi vízgaz-dálkodási hatósági jogkörbe tar-tozó szennyvízelhelyezéshezkapcsolódó talajterhelési díjjalkapcsolatos adatszolgáltatási éseljárási szabályokról szóló rende-letét;

– egyetértett a Népfürdõutca–Vizafogó utca–Esztergomiút–Jakab József utca–Dagály ut-ca által határolt terület egy részé-nek a nagyvárosias, jellemzõenzártsorú beépítésû lakóterületkeretövezetbe való sorolásával,és azt kezdeményezi a FõvárosiKözgyûlésnél;

– módosította Városrendezé-si és Építési Szabályzatát Váci út(26017 hrsz. közterület)–Újpalo-tai út–Szekszárdi utca általhatárolt terület sza-bályozása érdeké-ben. A tervezettfelülvizsgálat el-sõdleges célja,hogy a jelenlegikeretövezeti be-sorolás lehetõsé-gét kihasználvamegadja a megfe-lelõ jogszabályifeltételrendszertegy térségi innovációsközpont kialakításához és avárosszerkezeti szerepkörénekmegfelelõ fejlesztést téve lehe-tõvé;

– módosította a Városrende-zési és Építési Szabályzatát Fö-veny utca–Madarász Viktorutca–Rákos-patak által határoltterület szabályozása érdekében.A tervezési terület tágabb kör-nyezetének dinamikus fejlõdésekövetkeztében történt funkció-váltások és a fejlesztési igényekidõszerûvé teszik a tömb részle-tes építésjogi követelményeinekrögzítését;

– elfogadta a Fõvárosi Önkor-mányzatot és a kerületi önkor-mányzatokat osztottan megilletõbevételek 2011. évi megosztásáravonatkozó rendelettervezettelkapcsolatban az elõterjesztésbenmegfogalmazott véleményt;

– elfogadta az Ének-zene ésTestnevelési Általános Iskolarészleges felújításának, homlok-zati nyílászárócseréjének, a Fu-tár Tagóvoda teljes rekonstruk-ciója befejezésének beruházási

célokmányát, a Petneházy u.83. sz. alatti családi napközi és aRadnóti Miklós Mûvelõdési Köz-pont módosított beruházási cél-okmányát;

– elfogadta a polgármesterihivatal köztisztviselõivel szem-ben támasztott, a teljesítmény-követelmények alapját képezõ2011–2014. évi kiemelt célokat;

– kérelmezi egy 905 m2 és egy1206 m2 területû, a magyar államtulajdonában álló ingatlannak azállami vagyonról szóló törvényalapján történõ ingyenes önkor-mányzati tulajdonba adását;

– az alacsonyabb ténylegesköltségek miatt tizenhét burko-latfelújításához elnyert támoga-tás esetében a fel nem használtrészérõl 16 641 434 Ft-ról lemon-dott;

– elfogadta a Budapest Fõvá-ros XIII. Kerületi Önkormányzattájékoztatási és kommunikációskoncepciója 2007–2010. évi fel-adatainak végrehajtásáról szólóbeszámolót, melyet továbbra ishatályban tart;

– elfogadta a nemzetközi kap-csolatok koncepciójának

végrehatásáról szólóbeszámolót, ha-tályban tartva akoncepciót. Fel-adatot határozottmeg, amely sze-rint folytatni kellaz eddigi kapcso-latokat. Az elõre-lépéshez a gyako-ribb programok-

hoz az együttmûkö-désbe bevont szerve-

zetek, intézmények, szemé-lyek számát lehetõség szerint nö-velni kell. További cél az egyeskapcsolatok tartalmának mélyí-tése. Az együttmûködés fõ szín-tere továbbra is az intézmények,szakmai közösségek, a lakosságlegyen;

– úgy döntött, hogy 2011-benpályázik a rövid, valamint a hosz-szabb tartamú közfoglalkozatásszervezésére. A közfoglalkozta-tás eddigi rendszerét 2011. évtõlkezdõdõen új támogatási rend-szer váltja fel. Megszûnik a köz-munkaprogram, a közcélú mun-ka, valamint a közhasznú mun-kavégzés, és helyükbe az egysé-ges közfoglalkoztatás lép. A köz-célú foglalkoztatást felváltó újforma a rövid és hosszabb idõtar-tamú közfoglalkoztatás. A rövididõtartamú közfoglalkoztatás ahelyi önkormányzatok minden-napi közfeladatainak ellátását se-gíti. A helyi önkormányzatok akötelezõen ellátandó, illetve ön-ként vállalt közfeladataik ellátá-sára igényelhetik a támogatást.

Újabb követelményeka köztisztviselõk feléA képviselõ-testület januári ülésénelfogadta a polgármesteri hivatalköztisztviselõivel szemben tá-masztott, a teljesítménykövetel-mények alapját képezõ 2011–2014. évi kiemelt célokat. Annakérdekében, hogy a hivatalban azegyéni munkavégzés még hatéko-nyabbá váljon, minõségi szintjenövekedjen és a teljesítményalapúdíjazás elfogadottá váljon, fontosvolt az objektív és konkrét felada-tokhoz köthetõ célok meghatáro-zása:

– a Közösen a XIII. kerületértprogramban a szakmai, ágazati

koncepciókban megfogalmazottfeladatok idõarányos teljesítése;

– a hivatal szervezeti egységei-nek munkatervében meghatáro-zott feladatok szakszerû és határ-idõben történõ végrehajtása;

– a polgárbarát, ügyfélközpon-tú, szolgáltató ügyintézés feltét-eleinek további javítása, az elekt-ronikus ügyintézés iránti bizalomerõsítése folyamatosan képzett,motivált, feladatát eredményesenellátó személyi állomány biztosí-tásával;

– a képviselõ-testület és abizottságok által elfogadott

döntések, feladatok végrehaj-tása;

– a célszerûség és a takarékos-ság szempontjainak megfelelõenaz önkormányzati gazdálkodásszabályszerûségének, hatékony-ságának biztosítása, az önkor-mányzati kintlévõségek csök-kentése;

– a beruházások és felújításokmegvalósítása határidõben, a köz-beszerzési törvény és a jogszabály-ok maradéktalan betartásával;

– a hivatal teljes tevékenységétátfogó Minõségirányítási Rend-szer hatékony mûködtetése.

Célokmányok a fejlesztésben

Kerületi álláspontA fõvárosi forrásmegosztáshoz

A képviselõ-testület januári ülé-sén elfogadta a Fõvárosi Önkor-mányzatot és a kerületi önkor-mányzatokat osztottan megille-tõ bevételek 2011. évi megosztá-sára vonatkozó rendeletterve-zettel kapcsolatban megfogal-mazott véleményt.

Megállapította, hogy a Fõvá-rosi Önkormányzatot és a kerü-leti önkormányzatokat osztottanmegilletõ bevételek 2011. évimegosztásáról szóló közgyûlési

rendelettervezetben az elõírásokgyakorlatba történõ átültetésetovábbra is több ponton vitatha-tó. A pontos deficitszámítás ér-dekében a testület javasolja agyámügyi igazgatási feladatokkiadásainak legalább a norma-tív hozzájárulással megegyezõnagyságú figyelembevételét.

A kerületekre jutó bevétel85%-a a mûködési kiadásokbólszámított deficit alapján kerül fel-osztásra, így az meghatározó mó-

don befolyásolja az egyes kerüle-tek forrásmegosztási pozícióit. Atestület javasolta, hogy a FõvárosiÖnkormányzat a 2010. évi beszá-moló elkészítése elõtt határozzameg és ismertesse a kerületi ön-kormányzatokkal, hogy melyszakfeladatok kiadásait veszi fi-gyelembe a forrásmegosztási szá-mításoknál. Ezzel megszüntethe-tõ lesz, illetve csökkenthetõ lenneaz elszámolható kiadások kerüle-tenként eltérõ értelmezése.

A képviselõ-testület januári ülésén elfogadta az Ének-zene és Testnevelési Általános Iskola részleges felújí-tásának, homlokzati nyílászárócseréjének, a FutárTagóvoda teljes rekonstrukciója befejezésének; aPetneházy utcai családi napközi és a Radnóti MiklósMûvelõdési Központ módosított beruházási célok-mányát.

Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola (képün-kön) a kerület védett épülete. A tízéves felújítási prog-ramnak megfelelõen 2009-ben megkezdõdött és2010-ben folytatódott a homlokzati nyílászárók cse-réje. A program harmadik ütemét 2011-ben tervez-zük elkészíteni. Nyáron készül el az alagsori konyha,az étkezõ felújítása a közmûvezetékek cseréjével, ill.az alagsor vízszigetelésének elkészítésével és a víz-szigetelési problémák megszüntetésével. A be-ruházás ez évi költsége165 millió forint lesz.

A Futár Tagóvoda 2010-es közbeszerzési pályáza-ta nem volt eredményes. A testület a beruházásicélokmányt módosította, lehetõvé téve, hogy a teljesrekonstrukció 2011 nyarán megvalósuljon (120 mil-lió Ft).

A Petneházy u. 83. sz. alatti, 56 férõhelyes családinapközi eredeti beruházási célokmánya még az óvo-da kialakításához készült. Azóta a programváltozás-

nak megfelelõen elkészültek a családi napkö-zi kiviteli tervei, és ennek megfelelõen mó-

dosult a kivitelezés és a beszerzés költség-összege (120 millió forint).

A Radnóti Miklós Mûvelõdési Köz-pont (RaM) célokmányának mó-

dosítására az áfaváltozás(20%-ról 25%-ra) átveze-

tése miatt volt szük-ség.

Page 3: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

32011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Nyugállományba vonult BaksaGábor, a Polgármesteri HivatalMûvelõdési, Ifjúsági és SportOsztályának vezetõje tavaly évvégén. A szakember hosszú évti-zedekig dolgozott az osztályon,de nyugdíjazása után sem sza-kad el a közoktatástól. Kérdé-sünkre szólt arról is, hogy a to-vábbiakban milyen feladatailesznek az oktatás területén.

– Mikor nevezték ki az osztály élére?– Az osztályon 27 évig dolgoztam, ebbõl

25 évet osztályvezetõként. Tavaly novemberközepén már elkezdtem együtt dolgozni azutódommal, akivel december végéig tartotta nagyon szoros, intenzív együttmûködés.

– A január 1-jei nyugdíjba vonulása utánis dolgozik majd a közoktatás területén.Milyen programban vesz részt?

– Az általános iskolai felnõttoktatásbanveszek részt. Ez a képzés azonban nem csaka XIII. kerületi közoktatásban, hanem amagyar közoktatásban is hiányterületnekszámít. Akik valamilyen oknál fogva nemtudták elvégezni az általános iskolát, azok-nak szeretnénk a XIII. kerületben lehe-tõséget teremteni arra, hogy befejezzék a

tanulmányaikat. Az önkormányzat a Csatautcai iskolában tudja biztosítani afeltételeket a felnõttképzéshez. A közok-tatási törvény alapján kidolgoztam aképzéshez szükséges programot, amelyalapján megvalósítható a felnõttekoktatása. A szeptemberben induló képzés-sel párhuzamosan önkéntes mentorihálózatot is ki szeretnénk alakítani. Enneklényege, hogy iskolázott mentorok segítikmajd az általános iskolai felnõttoktatásbanrésztvevõket a tanulmányaik befejezé-sében.

ME.

Új osztályvezetõt neveztek kiHajdú Györgyné személyében aPolgármesteri Hivatal Mûvelõ-dési, Ifjúsági és Sport Osztályá-nak élére. A Pedagógiai Szolgál-tató Központ vezetését osztály-vezetõségre felcserélõ szakem-bert az új munkakörrõl és a jövõ-beni feladatokról kérdeztük.

– Mikor kezdte meg munkáját az osztályon?– Tavaly õsztõl kezdtem el dolgozni a Mû-

velõdési, Ifjúsági és Sport Osztályon. Az osz-tály foglalkozik az önkormányzati óvoda- ésiskolahálózat mûködtetésével, összefogja akerületi közmûvelõdési szervezeteket és fe-lel a kerületi sportéletért (diáksport, után-pótlás-nevelés, szabadidõsport stb.).

– Milyen feladataik lesznek 2011-ben?– A képviselõ-testület elkészítette az ön-

kormányzat következõ négy évre vonatkozóprogramját, amely 14 fõ területet ölel fel. Eb-ben találhatóak kimondottan oktatás, mû-velõdés és sport célú feladatok is. Ezen a te-rületen célul tûzte ki az önkormányzat töb-bek között az infrastruktúra-fejlesztést, azoktatás további korszerûsítését. A tervekközött az is szerepel, hogy szélesíteni kell azinternethasználók körét, és segíteni kell azidegennyelv-oktatást, továbbá a közterüle-

teken és a közintézményekben a Wi-Fi-szol-gáltatás elérhetõségét is meg kell teremteni.A következõ idõszak feladatai közé tartozik,hogy elõsegítsük az új Radnóti Miklós Mû-velõdési Központban a lakosok szükségle-teinek és igényeinek megfelelõ szolgáltatáskialakítását. A munkatársaimmal együtt aza célunk, hogy az eddigi minõségi szolgálta-tásokat megtartsuk és továbbfejlesszük, to-vábbá újabbakat is bevezessünk. Ahogy vál-tozik a világ, úgy változik a lakosság igénye,amelynek kielégítéséhez kell megtalálnunka legoptimálisabb utakat.

METZ

Érdekes feladatnyugdíjazás után

Új vezetés,sokrétû feladatkör

Angyalföld második legrégebben alapítottbibliotékája január 21-tõl modernizálva ésfelújítva várja olvasóit, akikbõl bizony vanszép számmal. Ez nem csoda, hiszen a kerü-letben sokan látogatják a könyvtárakat: a la-kosság közel a 15%-a, azaz 14 550 fõ iratko-zott be a helyi könyvtárak valamelyikébe.

– Az önkormányzatnak fontos, hogy a vá-rosrészben magas színvonalon mûködjeneka szolgáltatások – tájékoztatott HolopnéSchramek Kornélia alpolgármester. – Különöröm számomra, hogy éppen egy régikönyvtár felújítását ünnepeljük.

A Lehel utcai intézmény 1913 óta kínál ol-vasnivalót. Alapterületét bõvíteni nem lehe-tett, ám a zárt iroda-raktári rész megnyitá-sával, és a zsúfolt álgaléria felszámolásával ahelyiség 102 m2 területûre bõvült.

A mintegy 12 000 darabos könyvállományúj, célszerûen tervezett állványokon kapotthelyet. A gyermekek részére kis kuckót, azinternetezni vágyóknak külön négy férõhe-lyes blokkot alakítottak ki, ezenkívül lehetõ-ség van Wi-Fi használatára is. Emellett spe-ciális állományrésze, azaz nyelvtanulást se-gítõ dokumentumbázisa is megújult.

A felújított könyvtár akadálymentesített,így a böngészés a kerekesszékkel, babakocsi-val érkezõk számára sem jelenthet gondot.

A bibliotéka – melynek rekonstrukciójatizenötmillió forintba került – sajátosan il-leszkedik a XIII. kerületi könyvtárak sorá-ba: törzsolvasóinak nem csak hagyományosés modern szolgáltatásokat nyújt, de segítihasználóit a legmodernebb szolgáltatásokelérésében is.

SZABÓ VIKTÓRIA

Internet- és Wi-Fi-használat

Modern könyvtára Lehel utcában

Folytatás az 1. oldalról

– Az elismerések nem csak a tanárok mun-káját tükrözik, hanem az intézmények és a ke-rület színvonalát is. Az önkormányzat tovább-ra is biztosítja a szükséges feltételrendszert ahelyi pedagógusoknak. A képviselõ-testületfebruár 10-én fogadja el költségvetését, mely-ben az is szerepel, hogy a kerületi oktatásimunkától nem vonnak el pénzt, inkább továb-bi 154 milliós juttatást adnak a közszolgálatiszférában dolgozóknak, így növelve ezzel 600millió forintra a teljes támogatás összegét.

Dr. Tóth József ezután egyénileg is mél-tatta a díjazottak munkáját, majd gratuláltnekik példaértékû munkájukhoz.

A hat kitüntetett közül öten – dr. HermannPéterné, a Futár Tagóvoda óvodapedagógu-sa, Kovács Ágnes, a Zeneiskola hegedûtanára,Sági Judit, az Ének-zenei és Testnevelési Ál-talános Iskola igazgatója, Tamasi Istvánné, aHegedüs Géza Általános Iskola tanára, vala-mint Tüttõné Rácz Éva, a Gyöngyösi Tagóvo-da óvodapedagógusa – Arany Katedra Em-lékplakett kitüntetést, Pintér Károlyné, aTomori Pál Tagiskola tanítója pedig Kará-csony Sándor-díjat vehetett át a polgármes-tertõl. A díjazottak mindegyike több évtizededolgozik a városrészben, akik nem csak a gye-rekekkel, hanem szüleikkel való foglalkozástis mindennapi feladatuknak tekintik.

SZ. V.

Pedagógusainkelismerése

Page 4: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

4 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Folytatás az 1. oldalról

Széles körûegyeztetés

– Mi alapján állították össze ezta gazdag programot?

– Készítésénél figyelembe vet-tük és értékeltük a kerület fejlesz-tésében végzett eddigi munkák ta-pasztalatait. Az elõzõ ciklus sike-res programjait vétek lett volna ab-bahagyni, beépítettük a progra-munkba. Számuk nem kevés. Ezeka feladataink úgy kezdõdnek, hogy„Folytatjuk…”

– Az újabbakat mi alapján vá-lasztották ki?

– A dokumentum kidolgozásá-nál a gyõztes politikai párt prog-ramjára támaszkodtunk. Ez, gon-dolom, természetes, ez nyerte el aválasztók többségének tetszését,de áttanulmányoztuk a többi pártválasztási programját is. Kikértükcivil és társadalmi szervezetek vé-leményét, meghallgattuk díszpol-gáraink tanácsait. Tervezetét meg-jelentettük honlapunkon, lakossá-gi fórumokat szerveztünk. A szé-les körû egyeztetésnek köszönhe-tõen nagyon sok írásos véleménytkaptunk. Zömük támogatta elgon-dolásainkat, néhányat közülükmár beépítettünk az anyagba, a ja-vaslatok többségét a késõbbiek so-rán, a szakprogramok kidolgozá-sánál veszünk figyelembe.

Rugalmas igazodás

– Milyen célt tûztek maguk elé,amikor összeállították a progra-

mot, és kijelölték a megoldandó fel-adatokat?

– A városrész további fejlõdé-sének biztosítását, s mindent, amiezzel együtt jár. A település fejlesz-tésének folytatását, további ön-kormányzati lakások építését, in-tézmények korszerûsítését. Az ön-kormányzati szolgáltatás, azegészségügy, a közoktatás színvo-nalának további emelését. A szo-ciális területen eddig elért vívmá-nyaink megtartását.

– Mit vettek figyelembe készíté-sekor?

– Mindenekelõtt rugalmasanigazodunk a gazdasági és társadal-mi változásokhoz. Figyelembe vet-tük azt, hogy 2008 októbere ótamás világ van, és a gazdasági világ-válság hat országunkra is. Számol-tunk az ország gazdasági helyzeté-vel, a hazai és az uniós gazdaságifolyamatok bennünket érintõ vár-ható hatásaival. Számba vettük azállami költségvetés lehetõségeit,és azt a tényt, hogy a Parlament de-cemberi döntése értelmében azönkormányzati rendszerbõl for-ráskivonás történt és történikmajd még az elkövetkezendõ idõ-szakban.

– A dokumentum 14 fejezete213 konkrét feladatot tartalmaz.Nem vállalták túl magukat ebben agazdasági válsággal „megáldott”idõszakban?

– A realitások talaján állunk.Úgy gondolom, hogy több mint80 milliárdos vagyonunkkal, a ko-rábbi évek tapasztalataival, a mé-retgazdaságosság betartásával akerületi önkormányzat meg tudjateremteni a program finanszírozá-sát.

Számítunkpolgárainkra

– Mire támaszkodhat a programmegvalósítása során az önkor-mányzat?

– Eddigi eredményeinkre elsõ-sorban, a kerület stabil gazdaságihelyzetére. Életünk meghatározórészévé vált a külsõ körülmények-hez való igazodás. Stratégiánk ki-alakításakor felértékelõdött a sajáterõnk, a lehetõségeink és a képes-ségeink számbavétele, mozgósítá-sa. A gazdálkodásban mindinkábbelõtérbe kerül a fenntarthatóságelve, az energiatudatosság alkal-mazása. Kerületünkben közel

26 ezer vállalkozás van, többségükeredményes és sikeres. Az általukbefizetett helyi adók az önkor-mányzati bevételek meghatározórészét képezik. Terveink megvaló-sításában partnerként számítunka befektetõk együttmûködésére.És egyáltalán nem utolsósorban:közismerten lokálpatrióta polgá-raink cselekvõ közremûködésére.Tevékenységük biztos hátteret je-lent számunkra, és nagy segítségetterveink megvalósításában!

– Terveznek hitelfelvételt a meg-valósításhoz?

– Célunk továbbra is a pénzügyiegyensúly megõrzése, a hitelfelvé-tel nélküli, takarékos, felelõsségtel-jes gazdálkodás. Egyensúlyt tar-tunk a bevételek és a kiadások kö-zött. Az éves költségvetés legalább15 százalékát fejlesztésre fordítjuk.

Változása városfejlesztésben

– A városrész a fõváros elismer-ten legdinamikusabban fejlõdõ ke-rülete. Arculata jelentõs változásonment keresztül az elmúlt másfél év-tizedben. Mire számíthatunk amostani ciklusban?

– A koncepció visszatükröziazt, hogy van víziónk a kerületrõl.Van víziónk egyrészt a kerület fej-lesztésével, településszerkezeté-nek változásával, másrészt a mû-ködtetésével kapcsolatosan. Az el-múlt másfél évtizedben nem egymerész, utópisztikusnak tûnõ el-képzelésünkbõl lett késõbb reálisvalóság. Szeretném felhívni a fi-gyelmet egy jelentõs változásra.A következõ években a Váci útróla Dráva utca–Dózsa György út, il-

letve Róbert Károly körút vonalá-ra helyezõdik át a városfejlesztésfõ hangsúlya. Ezt egészíti ki a Rá-kos-patak 2,5 km-es zöldtengelye.

– Mit emelne ki legszívesebben adokumentumból?

– Nehéz feladat elé állított. Gaz-dag a választék, számomra mind-egyik kedves, megvalósítandó cél.Fontossági sorrend nélkül, csaknéhány példa: a hátrányos helyze-tû tanulók támogatása, az otthonlévõ kismamák szolgáltatásánakbõvítése. A prevenció, az egészség-ügyi mûszerfejlesztések. Oktatásiintézményeink: a Vizafogó, azÉnek-zenei, a Hunyadi ÁltalánosIskola, valamint a Zöld Ág és a Ma-darász utcai óvoda felújítása. A ke-rületi informatika fejlesztése, civilszervezetek támogatása. A Radnó-ti Miklós Mûvelõdési Központ– sokak számára már csak rövi-den: RaM – átadása, ahol új idõsekklubja nyitását tervezzük. Továbbisportpályákat, játszótereket épí-tünk. De mondhatnám a sétálóut-ca-programunkat, az Országbíróés Vizafogó lakótelep közterületei-nek megújítását, 50 muskátlis osz-lop kihelyezését, évente 300 fa te-lepítését. A közbiztonsági rend-szer további fejlesztését, újabb 100kamerával való bõvítését. Vanmég bõven, de a további felsoroláshelyett inkább a dokumentum ta-nulmányozását javaslom az olva-sóknak!

Növekvõ lélekszám

– Máshol csökkenésrõl panasz-kodnak, itt folyamatosan növek-

���

Közösen a XIII. kerületértA városrész fejlõdésének programja

Dr. Tóth József polgármester:– A koncepció visszatükrözi azt,

hogy van víziónk a kerületrõl

A programot január 25-én ismerhették meg a sajtó képviselõi

Page 5: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

52011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

szik a lélekszám. Gondolom, eztöbbletfeladatot is jelent az önkor-mányzatnak.

– Örömmel vállalt feladatokrólvan szó. A kerületünkbe költözõkzöme a fiatalabb korosztályhoztartozik, s ez meglátszik a növekvõgyermekáldásban is. Jó feltétele-ket kívánunk részükre biztosítani:275 óvodai és 200 bölcsõdei férõ-hellyel növeljük a meglévõket, ezutóbbit továbbra is ingyenesen ve-hetik igénybe a szülõk. Két tan-nyelvû óvodát létesítünk, és csalá-di napközit, ezentúl több kedvez-ménnyel, szolgáltatással kívánjukkönnyíteni a kisgyermekes csalá-dok életét.

– Megáll a folyamat, vagy to-vább folytatódik?

– Számításaink szerint a négyév alatt 2–4 ezer új lakás épülhet.A lakásépítésnél is változásra szá-mítunk. A következõ idõszakbanvárhatóan a rendhagyó környezetiadottságokkal rendelkezõ – víz kö-zeli, zöldudvaros, közösségi közle-kedéssel és intézményekkel ellá-tott – lakásegyüttesekre lesz na-gyobb kereslet és finanszírozó.Önkormányzatunk ezért e terüle-tek infrastruktúrájának fejleszté-sét kiemelten támogatja.

Az otthonteremtéssegítése

– Szinte egyedülálló a kerület la-kásépítési programja, a meglévõ épü-letek korszerûsítésére fordított erõ.

– Szeretnénk, ha minél többcsalád élne a kor színvonalánakmegfelelõ otthonban. Ehhez kívá-nunk erõnkhöz méltóan segítségetnyújtani. 20 új fecskelakás átadá-sát tervezzük, és 100 új önkor-mányzati bérlakást építünk.A meglévõknek javítjuk a minõsé-gét, folytatjuk korszerûsítésüket.Évente 400 millió forintot fordí-tunk az önkormányzati lakóházakfelújítására, és legalább 100 millióforinttal támogatjuk a lakásszö-vetkezeti és a társasházi épületekfelújítását.

– Mi lesz látható a programbólaz utcán?

– Fejlesztjük a sétálóutcák és agyalogoselsõbbségû közterületekrendszerét. Bõvítjük a kerékpárosközlekedés lehetõségét, és támo-gatjuk a vízi közlekedés megújítá-sát a Dunán. Javítjuk a kerületiutak mûszaki állapotát, a bizton-ságos közlekedés feltételeit. Bõvít-jük a fogyatékkal élõk számára azakadálymentes közlekedés fel-tételeit. Felújítjuk és ápoljuk a köz-úthálózat mentén lévõ fasorokat,zöldfelületeket. Évente felújítunklegalább 36 ezer m2 út- és járdafe-lületet. Parkolóházat/mélygarázsttervezünk Újlipótvárosban.

Polgárbarát hivatal

– Az állampolgár leginkább azönkormányzattal van kapcsolat-

ban, a polgármesteri hivatalban in-tézi ügyeit.

– Bõvítjük a polgármesteri hi-vatal elektronikusan is igénybe ve-hetõ szolgáltatásait. Kibõvítjük éskiterjesztjük a hivatal ügyfélkap-csolati tevékenységét, kialakítjukaz integrált ügyfélszolgálatot. Kor-szerûsítjük az önkormányzati in-tézmények mûködését, fejlesztjüka hivatal és az intézmények közöt-ti kapcsolatot. Olyan szolgáltatóhivatalt mûködtetünk és folyama-tosan fejlesztünk, amely ötvözi aszínvonalas és hatékony szakmaimunkát, a polgárbarát ügyinté-zést.

– Nem tartja politikai szem-pontból veszélyesnek a feladatnagyságát és konkrétságát?

– Mi mindig is az egyenes, vilá-gos beszéd hívei voltunk. Lakosa-ink értékelik, hogy partnernek te-kintjük õket. Programunk konk-rétságával, nyilvánosságával tény-szerûen látható, hogy mit szeret-nénk a következõ négy évben, amitmajd számon kérhetnek rajtunk.Ez nem baj, inkább ösztönzõleghat munkánkra, hogy meg tudjukcsinálni, amit elterveztünk.

Érdemes vállalni!

– Az önkormányzatok tevé-kenységét, feladatait a Parlamentés a kormány határozza meg, rá-adásul a kerület életét, mûködé-sét a fõváros döntései is befolyá-solják.

– A XIII. kerület elmúlt 20 évé-nek története példa arra, hogy akedvezõtlen külsõ körülményeksem akaszthatják meg egy közös-ség fejlõdését, ha bízik saját erejé-ben, ha összefogás, tervszerûségés határozott vezetés jellemzi abelsõ viszonyokat. Arra számí-tunk, hogy a hatalom többségét al-kotó politikai erõ nem korlátozzaaz önkormányzatok függetlensé-gét, és továbbra is biztosítja azt,hogy a polgárok önmaguk dönt-hessenek lakóhelyük, településüksorsáról.

– És hogy érzi polgármester úr,biztosítani fogja?

– Ebbe most nem mennék bele.A mi céljaink egyértelmûek és vi-lágosak. A „Közösen a XIII. kerü-letért” címû program megõrzi azeddig elért eredményeinket, bizto-sítani tudja a következõ négy év-ben is az önkormányzat színvona-las mûködését. A fejlesztések te-kintetében óvatossággal, de a to-vábbi fejlõdési pályát megtartvaszolgálja a kerületet. Elérhetõ cé-lokat tûz ki, konkrét, ellenõrizhetõfeladatokat tartalmaz. A kerület la-kói életkörülményeinek javítását,az önkormányzat dolgozóinak,partnereinek a kiszámíthatóságot,az elért eredmények megõrzésétajánlja programunk. Ezt érdemesvállalni és megvalósításáért dol-gozni!

JUSZTUSZ GÁBOR

Elfogták az újlipót-városi gyújtogatótA XIII. kerületi nyomozók egy rég-óta elhúzódó ügyet göngyölítettekfel sikeresen, elfogták a gyújtogatónéven elhíresült férfit, aki több al-kalommal okozott sok millió fo-rintos kárt a kerületnek az általa el-követett bûncselekményekkel.

A fiatal férfi december eleje ótatöbb esetben gyújtott fel motorke-rékpárokat, különbözõ hulladék-gyûjtõket nem csak az utcákon,

hanem a társasházak, panella-kások lépcsõházaiban is, és fõlegÚjlipótvárosban.

Az elkövetõt január 23-án haj-nalban fogták el a kerületi nyo-mozói, majd elõállították a Sza-bolcs utcai rendõrkapitányságon,ahol õrizetbe vették és késõbbgyanúsítottként hallgatták ki,majd átszállították a Gyorskocsiutcai fogdába.

Január 24-én a gyanúsított elõ-zetes letartóztatásának a tárgya-lása megtörtént, majd a PestiKözponti Kerületi Bíróság elren-delte 30 napra az elõzetes letar-tóztatását.

A fiatal férfi ellen közveszély-okozás és rongálás bûntette el-követésének megalapozottgyanúja miatt indítottak eljá-rást.

A tervek szerint három hónapmúlva birtokba vehetik azújlipótvárosiak és a Vizafogónélõk a Radnóti Miklós Mûvelõdé-si Központot (RaM). A többfunk-ciós épületegyüttest 3,5 milliárdforintért, teljes egészében sajátköltségén építteti meg az önkor-mányzat. Húsvétra a kerület délirészén is látogatható lesz egyönálló, többfunkciós kulturálislétesítmény, hasonlóan, mint avárosrész északi felén évtizedekóta mûködõ, modernizált An-gyalföldi József Attila Mûvelõdé-si Központ.

Áprilistól immár két nagy kul-turális intézmény szolgáltatásaitélvezhetik a lakók. Az egy éveépülõ RaM már szerkezetkész, el-készültek a homlokzati nyílászá-rók, befejezõdött a homlokzathõszigetelése, a zöldtetõkön márcsak a kertészeti munkák vannakhátra. Az épületen belüli falbur-kolások is a befejezésükhöz kö-zelednek, az erõsáram vezetéke-zése, szerelvényezése megtör-tént, a gyengeáramú-szerelésekkészültségi foka 80 százalékos.A kivitelezési munkákat az idõ-járás nem befolyásolja, az épület

ugyanis belül már fûtött. A mul-tifunkcionális teremben helyérekerült a dönthetõ, lépcsõzhetõnézõtér, üzempróbái rövidesenmegkezdõdnek. Megfelelõ ütem-ben halad a színháztechnikai be-rendezések elhelyezése, a hango-sítás és a fénytechnikai rendsze-rek kiépítése is.

A Radnóti Miklós MûvelõdésiKözpont egy XXI. századi épület-együttes lesz a Kárpát utca–Bes-senyei utca–Pannónia utca és aZöld Ág Tagóvoda, s a BoribonBölcsõde által határolt csaknem15 ezer négyzetméteres területen.

Miért RaM?Az új, számos szolgáltatást nyújtó mûvelõdési központ nevének megtalálásában a XIII. kerület la-kosságának közremûködését kérte a kerület vezetése. A beérkezett névötleteket közismert kerületiszemélyiségekbõl álló zsûri értékelte és választotta ki a legjobbakat. A bizottság a névjavaslatot be-küldõk között 750 ezer forintot osztott ki a legötletesebb nevek díjazásaként. A fõdíjat Balla Zsófiaköltõ vehette át.

A névválasztó pályázat díjátadó ünnepségén dr. Tóth József polgármester elismerõen beszélt aberuházással kapcsolatosan, amely számos ingyenes programmal várja majd az érdeklõdõket.

Tavasszal iránya RaM!

���

Tavasszal iránya RaM!

Page 6: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

6 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

T udják mit? Ne menjünk(jöjjünk) ma sehova. Hideg

van, odakint esik a hó (vagy hamost éppen nem, akkor mindjártfog), korán sötétedik (vagy hamost nem, akkor nemrég még eztcsinálta), influenzajárvány fenye-get (vagy ha nem, akkor már itt isvan), legjobb, ha az ember ilyen-kor nem megy egy tapodtat se.(Legfeljebb a levélládájáig, de aztis csak azért, hogy elolvassa ezt acikket.) Húzzunk egy karosszéketa kandalló (cserépkályha, konvek-tor, radiátor) mellé, és játsszunkvalamit.

J átsszunk térképeset. Terítsükmagunk elé kedves városré-

szünk (egészen gyengéknek: a XIII.kerület) térképét, és kezdjük bön-gészni. Nézzük például, milyen ér-dekességeket fedezhetünk föl az ut-canevek tanulmányozásával. Szá-moljuk meg mindenekelõtt, hányutcanévre lelhetünk szûkebb ha-zánkban. Van kedvük találgatni?Elárulom: kettõszáznégyre. (Ez senem sok, se nem kevés: éppen jó.)Ezt a kettõszáznégy utcanevet tet-szés szerint lehet csoportosítani.Ország, város, növény, híres em-ber, tudják. Lehet vetélkedve ûznia játékot, például, hogy az egyikmond egy híres embert, a másik-nak meg rá kell vágnia, van-e ut-cája nálunk vagy nincs. Vagy úgy,hogy meg kell mondani, kit tisztel-hetünk a mondott híres emberben.Emelt szintû játék igazi lokálpat-riótáknak: hogy hívták korábbana mondott utcát? És korábban? Ésmég korábban?

E gyszóval a lehetõségek vég-telenek: hamarabb véget ér

a tél, mint az angyalföldi utcás já-ték. Mi most egy igen egyszerû já-tékba fogunk, azokat az utcákatgyûjtjük össze, melyekbõl eljutha-

tunk majd valahova. (Ha önök er-re azt mondják, hogy hiszen min-den utcából eljuthatunk valahova,legtöbbször egy másik utcába –vagy folyópartra, mezõre, hídra,ilyesmi, még a legzsákabb zsákut-cából is eljuthatunk oda vissza,ahonnan indultunk –, mert hát ép-pen attól utca az utca, hogy vala-honnan valahova juthatunk rajta,akkor én erre persze csak igentmondhatok. De itt egy speciálisesetrõl van szó, arról tudniillik,hogy a mondott utcáról egy másiktelepülésre juthatunk, és erre ép-pen az adott utca neve utal.)

L eszek világosabb is, csak kikell várni. De elõbb jöjjön egy

kis utcanév-történeti vázlat. Pes-ten éppen úgy, mint más városok-ban (egyáltalán, a településeken)az utcáknak eleinte nem is voltrögzített neve: a helyiek nyilvánhívták valahogy, fõ útnak például,vagy felsõ utcának, vagy aPiripócsra vezetõ útnak, ha azonaz úton tényleg el lehetett jutniPiripócsra. Általában is ilyesfajtaföldrajzi fogalmakkal operáltak,Felsõ utca volt meg Alsó utca, az-tán jöttek azok a nevek, melyekfunkciók szerint különböztettékmeg a tereket, akkor lett Piac térmeg Városház tér meg Lövölde tér,meg ilyenek. A következõ etapbanjelentõs épületek (fogadók, kocs-mák, effélék) lettek a névadók.(Kevesen tudják, hogy a Szív utcameg a Dob utca egykori fogadóknevét õrzik, a Két Szívét meg a Há-rom Dobét.) És csak az utolsó más-félszáz évben kaptak az utcákolyan neveket, melyek híres embe-rekre utalnak. (Budapesten DeákFerenc érdemelte ki elõször, hogy aNagyhíd utcát, hol – egyébként azAngol Királynõhöz címzett foga-dóban – évtizedekig élt, róla ne-vezzék el.) Manapság e sokfajta

névadási szokás együtt létezik, debelõlük, mint a hagyma réteges le-veleibõl, következtethetünk azegész városra vagy városrészre.

É s most vissza eredeti felada-tunkhoz. Angyalföldön ösz-

szesen tizenkét olyan utca van,mely biztosan más településekrevezet vagy vezetett. Ezek közül né-hány egyidõs a településsel, õseinktényleg a Pozsonyi úton indulvajutottak el Pozsonyba, a Váci útonVácra, és az Esztergomi és a Viseg-rádi utca is elérhetõ földrajzi he-lyekre utalt. (Mégpedig a vonat-kozó vasútvonal kapcsán: egykoriállomásépülete ma is megtekint-hetõ.) Észak felé tehát számos útvezetett ki szeretett Angyalföl-dünkrõl, ide sorolhatjuk még azUjpesti rakpartot, persze, az jóvalkésõbbi képzõdmény, mint azelõbbiek: akik a tizenkilencedikszázad közepétõl Ujpestre akartakjutni (korábban az a településnem létezett), megelégedtek a Vá-ci úttal. Keletre a Gyöngyösi útmeg a Szegedi út tart (még ha mamár senkinek nem jut eszébe eze-ken elindulni, ha a mondott he-lyekre igyekszik), elvileg a Rákos-palotai út meg az Új Palotai út isrendeltetésszerûen használhatóvolna, de a Szekszárdi meg a Tataiúton senkinek se javaslom az elin-dulást, ha Szekszárdra vagy Tatá-ra vágyik.

A z Angyalföldi út pedig arrafigyelmeztet, hogy szeretett

városrészünk voltaképpen többegységbõl lett hatvan esztendejeösszetapasztva. (Mert különbennem vezetne út önmagához.)

Mit mondjak, elég jól sike-rült.

JOLSVAI ANDRÁS

Jövök-megyek 35.

Hõgye Katalin kerámiái és RainerMáté festményei láthatóak azÚjlipótvárosi Klub-Galériábanfebruár 11-tõl március 3-ig. A ki-állítás címe rejtélyes: „Jelentés…”,mély gondolatokat sejtet.

– A Wim Wenders, a bolgár iko-nok, Kondor Béla és Ottlik Géza ih-letésében készült tárgyakon az an-gyalok furcsa létezésben állnak.Különös érzés a tünékeny alakokatföldi, megfogható matériából:

agyagból elkészíteni – vezeti fel akiállítást Hõgye Katalin.

– A tavalyi év nálam „viharfel-hõket” hozott. Elfutni nem tudtam,így a képekbe menekültem, ott ta-láltam nyugalomra a bibliai alakokés az angyalok által. Nekem segítet-tek – ajánlja a tárlatot Rainer Mátéa kerületiek figyelmébe. Anya és fiakiállítását Ceca Georgieva képzõ-mûvész nyitja meg.

B. I.

A mûvészaz angyalok kéme

Munkaerõ-piaciintegrációs módszerekAz Artemisszió Alapítvány konfe-renciát szervez Alternatív model-lek, együttmûködések és mód-szertani lehetõségek a munkaerõ-piaci integráció támogatásáracímmel február 17-én 9.30–17.30óra között az Angyalföldi József

Attila Mûvelõdési Központban. Atanácskozáson a hazai munkaerõ-piaci integrációs tevékenységmegvalósítói, a szolgáltatások cél-csoportjába tartozó személyek és aterülettel foglalkozó kutatók, civilés állami szférában dolgozó szak-

emberek osztják meg tapasztala-taikat.

A rendezvényre szeretettel vár-nak minden érdeklõdõt!

További információ awww.addtovabb.artemisszio.huweboldalon olvasható.

Pöttyös szoknyás cicák, a Balaton-ban csücsülõ zsiráf, mindig kaca-gó almafa, táncoló erdõ. Tarka tár-saság… Egy óvodás fejecskéjébenazonban ez jelenti a dolgok rend-jét. És ha még színes ceruzát isadunk a kezébe, mindjárt szá-munkra is láthatóvá válik ez azirigylésre méltóan üde világ, aho-vá egyébként mindannyian vágya-kozunk.

Vidám díjkiosztó ünnepséggelzárult január 13-án az a rajzpályá-zat, amelyet a Csata Utcai Általá-nos Iskola igazgatónõje, SzenteinéBukovinszky Katalin hirdetett

meg az angyalföldi óvodások szá-mára Zöld kréta… címmel, mely-re több mint 100 pályamû érkezett.A folyosógalérián kiállított nyertesképek, amelyek március végéig te-kinthetõk meg, a kicsik természet-szeretetérõl és mesés fantáziájáróltanúskodnak. A legszebb, legere-detibb rajzokat, festményeket ké-szítõ óvodások értékes jutalmak-nak örülhettek. A díjazottak a pá-lyázat fõvédnökétõl, HolopnéSchramek Kornélia alpolgármes-tertõl vehették át ajándékaikat.

FORMANEK ANNAMÁRIA

Rajzpályázat óvodásoknak

Zöld kréta

Page 7: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

72011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Mióta a kilencvenes évek elsõ felé-ben a Radnóti Miklós utca 8–10.szám alatti általános iskola felvet-te Gárdonyi Géza nevét, szép ha-gyománnyá vált az intézményben,hogy a Magyar Kultúra Napján is-kolanap keretében emlékeznekmeg az íróról. A Gárdonyi-napegyben az iskola ünnepe is, amelya többi között a tanulók munkájá-ról és kreativitásáról szól. MintBerkes Klára igazgatóhelyettes la-punknak elmondta, az idén január21-én a Hollán Ernõ utcai Zeneis-kola elõadótermében tartották azünnepséget külön az alsó és a felsõtagozatos tanulók számára.

Ezt megelõzõen kis ünnepségkeretében megkoszorúzták az is-kola épületében lévõ Gárdonyi Gé-za-emléktáblát. Az eseményenmost is jelen volt az író dédunoká-ja, Keller Péter, akit az elõzõ évek-hez hasonlóan meghívtak a Gárdo-nyi-napra. A Zeneiskolában meg-tartott iskolanapon a többi közöttkihirdették annak a pályázatnak azeredményét, amely szintén évekóta hagyomány az intézményben.A témát – amely ebben a tanévbena tûz volt – mindig az iskolaév ele-jén kapják meg a gyerekek. Ezutánlázas munka kezdõdik: a diákok –alsósok és felsõsök egyaránt – a té-li szünet végéig otthon és termé-szetesen tanáraik segítségével aziskolában számtalan megközelí-tésben dolgozzák fel a témát.

Az idén rekord számú, csaknemkétszázötven pályamunka érke-zett. Elõször a tanulók adtak mû-

sort a témában magyar költõk ésírók mûveibõl, valamint saját pá-lyamunkáikból. Majd BodócziDezsõné igazgató beszédben emlé-kezett meg a Magyar Kultúra Nap-járól és az idei évfordulók kapcsánhazánk két nagy fiáról, SzéchenyiIstvánról és Liszt Ferencrõl. Ez-után a pályázat eredményét ismer-tette.

A diákok fantáziáját megérin-tette a különleges téma: nemcsakszámtalan, a tûzrõl szóló éneket,verset, közmondást, szólást ésfestményt találtak, hanem magukis írtak, rajzoltak, festettek, maket-teket, fazekas- és famunkákat ké-szítettek. A pályamunkák egy ré-szébõl kiállítás nyílt az iskola elsõemeleti folyosóján. A legkiválóbbmunkák díjazásban részesültek.Ezt követõen, ugyancsak hosszúévek hagyományaként az iskolalegkiválóbb negyedikes és nyolca-dikos diákjai kaptak ünnepélyesnevelõtestületi dicséretet.

Végezetül a legnagyobb kitün-tetés, a Gárdonyi-díj átadása kö-vetkezett. A kitüntetetteket min-den évben azok közül választják ki,akik elsõ osztálytól kezdve az isko-la tanulói, jelesnél nem volt rosz-szabb tanulmányi eredményük,magatartásuk és közösségi mun-kájuk példamutató. Idén két diá-kot – Matusz Márk 8. a, valamintTéglás Anna 8. b osztályos tanulót– talált a díjra érdemesnek a neve-lõtestület.

(CS)

KözépiskolábakészülünkMegkezdõdtek a felvételi vizsgák aközépiskolákban. Ilyenkor gyak-ran felmerül a kérdés, tényleg amegfelelõ oktatási intézményt vá-lasztotta-e a gyerek? Az iskola ki-választása a családok egy részénélzökkenõmentes, de mit tehetünk,ha a kamasznak fogalma sincs,hogy mit szeretne tanulni? Dr. Ka-tona Györgyi pszichológussal ar-ról beszélgettünk, mi a feladata aszülõnek a továbbtanulásnál.

– Tudomásul kell venni, hogy akamaszok egy része tudja, hogymilyen szakma érdekli, ezért õkcéljaiknak megfelelõ iskolába je-lentkeznek. A másik részük vi-szont még keresi az útját, próbál-gatja, hogy mire képes, és így ala-kul ki az identitása, ami a 14-15éveseknél egyáltalán nem baj – tá-

jékoztatott a szakember. – A téblá-boló, de korántsem érdektelen fia-taloknál jó választás a gimnázium,ahol ugyan nem tanul szakmát, deaz érettségi után kiforrottabban eltudja dönteni, hogy melyik felsõ-fokú intézményben akar tovább-tanulni. A szülõknek azt is számbakell venniük, hogy nem mindenki-bõl lesz felsõfokú végzettségû fel-nõtt. Sok fiatal a képességei miatt akétkezi munkájából fog megélni.

Az anyukáknak és apukáknakazonban arra oda kell figyelniük,hogy a beteljesületlen álmaikatne a gyerekükön keresztül akar-ják megvalósítani. Ha a gyermekkialakult elképzeléssel rendelke-zik, akkor abban támogatni kell.Köthetõ viszont kompromisz-szum: tanuljon szakmát, ugyan-

akkor hobbiszinten élje ki azokataz irányultságait, amik hosszú tá-von nem jelentenek anyagi biz-tonságot.

A kamasz életében nagyon fon-tosak a barátok, a hasonló korúaktársasága, ami megváltozik, ha újiskolába kerül, és ilyenkor az új el-várások is megnehezítik a tanulóéletét. Éppen ezért fontos a stabilcsaládi háttér. A szülõknek tudni-uk kell, hogy milyen változásokkaljár a kamaszkor, és ezt meg kell ér-teniük. A serdülõknél gyakori,hogy nem akkor kezdenek beszél-ni a gondjaikról, amikor rákérdez-nek, hanem amikor õk úgy érzik,itt az idõ arra, hogy megosszákproblémáikat másokkal.

(METZ)

A kémia nemzetközi éveSzáz évvel ezelõtt, 1911 januárjá-ban Marie Curie-t kémiai Nobel-díjjal tüntették ki. Ugyanebben azévben alapították meg a KémikusEgyesületek Nemzetközi Szövet-ségét. A kettõs évforduló alkalmá-ból az ENSZ a 2011-es évet a Ké-mia Nemzetközi Évének minõsí-tette.

A fiatalok kémia iránti érdeklõ-dését kívánja növelni az a prog-ramsorozat, amelyet Kémia – a miéletünk, a mi jövõnk címmel indí-tottak útjára. A szervezõk a víz –mint az emberiség egyik legfonto-sabb kincse – tulajdonságainakfeltérképezését ajánlják. A MagyarKémikusok Egyesülete azonosultaz ajánlással, ezért az általános ésközépiskolákban vízzel kapcsola-tos látványos kísérletek bemutatá-

sát szorgalmazták. A programoksikeres hazai indulását tükrözi aVízzel tüzet – tûzzel vizet akció,

amelyhez többek között a kerületiPannónia Általános Iskola is csat-lakozott.

Az ENSZ 1994-ben március22-ét a Víz Világnapjává nyilvá-nította, azóta világszerte ezen anapon ünneplik egyik legféltet-tebb kincsünket, a vizet. Ma-gyarország is csatlakozott a nem-zetközi kezdeményezéshez,amelynek egyik fontos célja,hogy a jövõ generációiban tuda-

tosítsa a víz szerepének, védel-mének jelentõségét. A Tiszta Ví-zért Alapítvány és a GARBÓ Ki-adó pályázatot hirdet Életem avíz! címmel vers, novella, vala-mint grafika mûfajban. A pályá-zat beadási határideje február 20.

További részleteka www.garbokiado.hu weboldalon.

Irodalmi és grafikai pályázata GARBO Kiadónál

Életem a víz!

Gárdonyi-napA kultúra és a tûz jegyébenA kultúra és a tûz jegyében

Page 8: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

8 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Részletek a boltban.

LEHEL Piac, Emelet(a mozgólépcsõnél)

Hétfõ–péntek 9.00–18.00 �� szombat 9.00–13.00Telefon: 288-6960

!KERET + LENCSE!

akár 7990 Ft

INGYENES SZEMVIZSGÁLAT

Gyermekeink, unokáink egészsé-gének zálogai a védõoltások. Van-nak köztük kötelezõk és ajánlot-tak. Dr. Kádár Ferenc házi gyer-mekorvost, a XIII. kerületi gyer-mekalapellátás szakfelügyelõ fõ-orvosát a többi között arról kér-deztük, hogy ez idõ szerint melyikéletkorban milyen védõoltásokállnak a gyerekek rendelkezésére.

– Életük elsõ védõoltását a szü-letést követõ napokban még a kór-házban kapják meg a csecsemõk.A BCG oltás a tbc életveszélyes for-mái, így a tbc-s agyhártyagyulla-dás ellen ad védelmet. A régebbenhárom hónapos korban adott Di-Per-Te oltásban napjainkban elsõalkalommal két hónapos korbanrészesülnek a kicsik. Ez a vakcinamár ötkomponensû: nem csak atorokgyík (difteria), a szamárkö-högés (pertusis) és a merevgörcs(tetanusz) ellen véd, hanem agyermekbénulás, valamint az úgy-nevezett hemofilusz baktériumokozta, nagyon veszélyes agyhár-tya-, tüdõ-, gége- és középfülgyul-ladás ellen is.

A Di-Per-Te oltást három ésnégy hónapos, majd másfél és hat-éves korban kell ismételni. Difteriaés tetanusz ellen végül hatodikosztályban is kapnak egy emlékez-tetõ oltást a gyermekek. A vakci-nológusok szerint a csökkenõ vé-delem miatt tízévenként érdemeslenne a felnõttek immunmemó-riáját is felfrissíteni ezekkel a be-tegségekkel szemben.

– Pár évvel ezelõtt még több tíz-ezer forintos kiadást jelentett a szü-lõk számára, ha be akarták adatnigyermeküknek a pneumococcus el-leni védõoltást.

– Ezt a korábban csak ajánlottvédõoltást hamarosan kötelezõen

– de két éve már térítésmentesen –adjuk kettõ, négy és tizenöt hóna-pos korban. Ugyanis hiába vannakantibiotikumok, a pneumococcusáltal okozott agyhártyagyulladás,vérmérgezés, illetve tüdõgyulladásakár halálos is lehet: az oltás ezektõla súlyos szövõdményektõl óv meg.

A hasmenést, hányást, lázas ál-lapotot elõidézõ rotavírus-fer-tõzésen a legtöbb kicsi hároméveskoráig átesik. Általában nincsenekkomoly szövõdményei, de elõfor-dulhat, hogy kórházi kezelés válikszükségessé. Ezért is ajánlják a vé-dekezést: a szájon át adható, jó ízûoldat azonban igen drága, egy adagközel húszezer forintba kerül. Elõ-ször a Di-Per-Te-vel együtt adhatókét hónapos korban, majd egyhónap múlva kell megismételni.Csecsemõkorban ajánlott még asúlyos agyhártyagyulladást okozómeningococcus baktérium ellenivédõoltás. A vakcina – amelyet egyév elteltével kell ismét beadni – da-rabja háromezer forint körüli áronszerezhetõ be.

– Tizenöt hónapos korban kétkötelezõ „szuri” vár a kicsikre: ak-kor kapják ismételten a pneumo-coccus vakcinát, valamint a kanya-ró, mumpsz és rubeola elleni kom-binált védõoltást.

– A védõoltás azért is nagyonfontos, mert a kanyaró szövõdmé-nyeként évekkel a betegség lezajlá-sa után is jelentkezhet a teljes szel-lemi és testi leépüléshez vezetõagyvelõgyulladás. Tragikus lát-vány, amikor egy korábban egész-séges négy-öt éves gyerekkel eztörténik.

Másfél éves korban már bead-ható a szintén ajánlott bárányhim-lõ elleni védõoltás, amelyet két hó-nap múlva kell megismételni.A bárányhimlõ az esetek többsé-gében kicsi korban még könnyû le-folyású betegség, a hat évnél idõ-sebbek számára azonban egyre sú-lyosabb szövõdményekkel járhat.Ezért a gyermekorvosok kérésérekerületünk önkormányzata térí-tésmentesen biztosította a két,összesen hozzávetõleg tizenhá-

romezer forintba kerülõ védõol-tást azoknak az iskoláskorúaknak,akik még nem estek át bárányhim-lõn. Mivel egy terhesség során le-zajló bárányhimlõ rendkívül ve-szélyes a magzatra, javasoljuk,hogy ha egy gyermeket tervezõasszony nem kapta még meg a be-tegséget, és védõoltásban sem ré-szesült, mindenképpen kérjen há-ziorvosától védõoltást.

Még egy vakcina van, amit agyerek két-hároméves korábanmár a szülõk figyelmébe ajánlunk:a kullancs által terjesztett agyhár-tya- és agyvelõgyulladás elleni vé-dõoltás.

– Sok szó esik mostanában aHPV – humán papillóma vírus – el-leni oltásról.

– Ez a vakcina megakadályoz-za, hogy a szexuális élet soránszerzett vírusfertõzés következté-ben évekkel késõbb méhnyakrákalakuljon ki. Célszerû, ha a védel-met már a párkapcsolatot meg-elõzõen kialakítjuk. Mivel ma-napság egyre fiatalabb korban

kezdik a fiatalok a nemi életet, ti-zenhárom éves korban ajánlott aHPV elleni oltást a házi gyermek-orvossal beadatni. Tavaly a XIII.Kerületi Önkormányzat az év so-rán tizenharmadik életévüket be-töltõ lányok számára ingyenesenfelajánlotta a három, egyenkéntkörülbelül harmincezer forintbakerülõ védõoltást. Van még egy,minden tizenhárom éves gyerek-nek kötelezõ vakcina, a májgyul-ladás (hepatitis) egyik legsúlyo-sabb fajtáját kivédõ védõoltás,amelyet fél év elteltével kell meg-ismételni.

– Itt az influenzajárvány, de sokszülõ idegenkedik attól, hogy be-adassa gyerekének a védõoltást.

– Az idei oltás már többkompo-nensû: egyidejûleg véd a szezoná-lis influenza és a H1N1 ellen. Ezeka betegségek gyerekkorban az ese-tek többségében ugyan nem okoz-nak nagy bajt, de a kicsiket négy-öt napig magas láz gyötri, levertekés rossz a közérzetük. Ha megakarjuk kímélni magunkat, de fõ-leg a gyerekünket a felesleges szen-vedéstõl, érdemes bevállalni egyszúrást meg a körülbelül másfélezer forintos költséget.

– Vannak szülõk, akik attól tar-tanak, a sok védõoltás megterheli akicsiket, és gyengíti az immunrend-szerünket.

– Éppen ellenkezõleg: a védõol-tások erõsítik a gyerekek immun-rendszerét, és nem terhelik meg aszervezetüket. Sõt, a korszerûgyártástechnológia kedvezõ kö-vetkezményeként még a régebbengyakori mellékhatások – láz, rosszközérzet – is nagyon ritkák ma-napság.

CSOP VERONIKA

A városok szennyezett levegõje és a stressz igénybe veszi szervezetünk rejtett tartalékait. Télen sokan kü-lönbözõ készítményekkel, szintetikus tablettákkal próbálják pótolni a vitaminhiányt. Pedig ebben az év-szakban sem kell lemondanunk a vitamindús táplálkozásról! Idényzöldségekbõl és -gyümölcsökbõl íny-csiklandozó egészséges finomságokkal kényeztethetjük magunkat.

A súlyos szövõdményektõl óvnak

Kötelezõ és ajánlott védõoltások

Page 9: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

92011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Újszülött babaa Madarász KórházinkubátorábanDecemberben múlt egy éve, hogy aMadarász utcában babamentõ in-kubátort helyeztek ki. Éventeugyanis jó néhány újszülött vesztiéletét azért, mert a szülei nem kí-vánják felnevelni. Ezek a csöppsé-gek sokszor a kukában végzik.Újabban pedig nem ritka, hogy a

picit a kórházban „felejtik”. A Ma-darász Kórház hátsó frontján lévõkerítésnél kialakított fülke ablakamögött elhelyezett inkubátor éjjel-nappal nyitva áll. A nap huszon-négy órájában fûtik, a csecsemõ te-hát a leghidegebb télben is bizton-ságban van.

Január 16-án, vasárnap estevolt az elsõ alkalom, hogy a kór-házi osztályon megszólalt a csen-

gõ, amely jelezte: kisbabát he-lyeztek az inkubátorba. Mint ar-ról dr. Kemény János, a Gyermek-kor Alapítvány kuratóriumi el-nöke lapunknak beszámolt, a ró-zsaszín plédbe csomagolt kis-lányt jó állapotban találták. A há-rom kilót meghaladó súllyal szü-

letett csöppségnek a kórház dol-gozói a Madarász Viktória Zoénevet adták. A babát jelenleg acsecsemõosztályon ápolják. Afõvárosi gyermekvédelmi szak-szolgálat közremûködésévelminden bizonnyal nemsokáraszeretõ örökbefogadó szülõkhözkerülhet.

(CSOP)

A megbízhatóság és a jószínvonal a célPraxisba adják a fogászati alapellátást

A fogászati alapellátás biztosításatörvény által elõírt feladata az ön-kormányzatnak. Természetesenitt is, mint ahogy mindenütt, arratörekednek, hogy ezen a területenis színvonalas, hatékony és ered-ményes legyen a lakosság ellátása.Kerületünkben a fogászati alapel-látás helyzete, illetve javítása évekóta szerepel mind az önkormány-zat, mind az egészségügyi szolgá-lat napirendjén. Dr. Villányi Fe-rencet, a XIII. Kerületi Egészség-ügyi Szolgálat orvos igazgatóját atöbbi között a rövidesen bekövet-kezõ változásról kérdeztük.

– A fogászat – benne a fogor-vosok és a szakasszisztensek –munkáját vizsgálva megállapítot-tuk, hogy csökkent a teljesítmény,illetve az ellátott betegek száma.Ugyanakkor több lett a panasz, fõ-leg a rendelõben való hosszú vára-kozási idõre. Érkeztek negatív ész-revételek a munka minõségére és apáciensekkel való kommunikációhangnemére is.

Összesen huszonkét – tizen-négy felnõtt- és nyolc gyermekfog-orvosi – alkalmazotti státusból álla fogászat ez idõ szerint, és jelent-kezõk hiányában tíz betöltetlen ál-láshellyel küzdöttünk, annak elle-nére, hogy minden lehetõt megtet-tünk azok feltöltése érdekében.Részben ezért, vagyis a szakem-berhiány miatt kellett a betegek-nek sokat várni.

Most a fogorvosaink átlagélet-kora 59 év, többségük nyugdíjmellett dolgozik, és hosszú idõnkeresztül tisztességesen látta el fel-adatait. Ma már az alkalmazotti fi-zetések mellett nem érdekeltek ahatékony, gazdaságos és minõségi

munkavégzésben. A fogorvosialapellátás jogszabályi hátteremegegyezik a háziorvosokéval.Különbség csupán abban van,hogy a fogászati ellátást csak rész-ben finanszírozza a társadalom-biztosítás. A mi mai gyakorlatunkszinte már egyedülálló az ország-ban. Másutt – a fõvárosban és vi-déken egyaránt – privatizált fog-orvosok mûködnek területi ellátá-si kötelezettséggel, vagyis ugyan-úgy kötelezõen ellátják a körzetük-be tartozó betegeket, ahogy pá-cienseik legnagyobb megelégedé-sére a háziorvosok teszik.

– Mikortól várható változás ná-lunk, és mit jelent ez a betegek szá-mára?

– Az önkormányzat képviselõ-testületének tavaly novemberi ha-tározata szerint ez év április elsejé-tõl privatizált formában mûködikmajd a fogászati alapellátás. A fog-orvosok a továbbiakban nem al-kalmazottként, hanem egyéni vál-lalkozóként fognak dolgozni úgy,hogy területi ellátási kötelezettsé-gük lesz. Ez azt jelenti, hogy a kör-zetükbe tartozó betegeket kötele-sek ellátni.

A betegek számára továbbra isbiztosítva lesz a fogorvosválasztás.A fogorvos tehát szabad kapacitá-sa terhére vállalhatja körzetenvagy akár kerületen kívüliek keze-lését is, de ez nem mehet a körzet-hez tartozó betegek ellátásának ro-vására. A fogorvosi körzetek kiala-kítása már évekkel ezelõtt megtör-tént, a körzethatárok az Egészség-ügyi Szolgálat honlapján is megta-lálhatóak.

– Mi történik a jelenleg alkalma-zottként dolgozó fogorvosokkal?

– Felajánlottuk számukra a tb-vel való szerzõdéskötést, de kétgyermekfogorvos kivételével nemkívántak élni a lehetõséggel. Ezérta praxisokat több helyen is meg-hirdettük, a pályázatok beadásá-nak határideje 2011. február 10. Azezt követõ napokban bíráljuk el apályázatokat. Az önkormányzattérítés nélkül adja a nyertesekneka fogászati praxis mûködtetési jo-gát. Azt várjuk, hogy fiatalabb fog-orvosi kar alakul ki, amelynek tag-jai a körzetük agilis és megbízhatógazdáivá válnak.

– Marad-e a fogászat a Visegrá-di utcában, és vajon nem lesz-e azellátás költségesebb a betegek szá-mára, mint eddig volt?

– A rendelés helye nem válto-zik, tehát továbbra is az eddig meg-szokott helyen fogadják a fogá-szatra érkezõket. A változásoknem érintik a – nem az alap-, ha-nem a járóbeteg-szakellátás köré-be tartozó – fogszabályozó és száj-sebészeti rendelést. A továbbiak-ban is elérhetõ lesz az eddig is térí-téses panorámaröntgen. Ami a dí-jakat illeti, azokat a piac fogja sza-bályozni. Aki túl drágán dolgozik,azt kockáztatja, hogy elpártolnaktõle a betegek. Márpedig ebben arendszerben ez nem érdeke az or-vosnak, hiszen a bevétele a pácien-sek számától is függ. A szociálisanrászorulók részére az önkormány-zati támogatás ezen a téren to-vábbra is megmarad.

A fogorvosok a lakosságszámutáni fix díjon kívül a teljesítmé-nyük után kapnak térítést a társa-dalombiztosítástól. Ezek a privati-zált fogorvosok ugyanis – a ma-gánorvosokkal ellentétben – fi-nanszírozási szerzõdést kötnek atb-vel, és nem kérhetnek pénzt abetegtõl azokért a kezelésekért,amelyeket a tb részben vagy egész-ben térít.

Az önkormányzat – amelynekjoga van eldönteni, melyik ellátásiformát választja a lakosság minélszínvonalasabb ellátása érdeké-ben – az áprilistól életbe lépõ vál-tozásoktól velünk együtt azt várja,hogy a kerületiek számára az eddi-gieknél megbízhatóbb, a betegekteljes megelégedésére szolgáló fo-gászati ellátás valósuljon meg.

CSOP V.

Page 10: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

10 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

2010-ben is mozgalmas évet zártak kerületisportegyesületeink, a közelgõ 2012-es lon-doni olimpia miatt az idei esztendõ is izgal-masnak ígérkezik.

Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE el-nöke elmondta: a tavalyi esztendõben elsõ-sorban a cselgáncsozók, a kajak-kenusok,az öttusázók és vívók szállították az érmeketés a helyezéseket. Kiemelkedõ volt a kajakoslányok (Kovács Katalin, Kozák Danuta,Csipes Tamara, Szabó Gabriella) teljesítmé-nye, amely bizakodásra ad okot a 2011-eskvalifikációs világbajnokság és az olimpiaszempontjából is, míg a cselgáncsozó Mé-száros Anett nehéz mezõnyben, a sérülésselis megküzdve nyert Eb-aranyat és vb-ezüs-töt. A férfi párbajtõrözõk (Boczkó Gábor,Imre Géza, Somfai Péter) szintén kimagas-lóan teljesítettek. Az elnökségben történtszemélyi változások azt mutatják, hogy aHonvédelmi Minisztérium továbbra is fon-tosnak tartja és támogatja az egyesület ered-ményeit és az itt folyó munkát. Az idei év azolimpiai kvalifikációs versenyek jegyébenfog zajlani, és terveik szerint az atlétika, csel-gáncs, kajak-kenu, öttusa, sportlövõ, vívóés vízilabda sportágakban 16-18 versenyzõ-jük vehet majd részt a 2012-es olimpián.

Markovits László, a Vasas SC ügyvezetõelnöke szintén a sikerekrõl számolt be. A ta-valyi évben az angyalföldi nevelésû BacskaiBalázs gyõzelme az ökölvívó Európa-baj-nokságon, Szász Emese ezüstérme a vívóvb-n, a vízipólócsapat zsinórban megszer-zett negyedik bajnoki címe, a fiatal röplab-dás lányok szereplése a bajnokságban, to-vábbá a Sastin Marianna által elért bronz-érem és pontszerzõ helyezés a birkózó Euró-pa-bajnokságon, illetve vb-n emelkedik ki asorból. Pénzügyi szempontból erõ felett tel-jesítettek labdarúgásban is, de sajnos ez azeredményességben nem mutatkozott meg.Szintén örömteli, hogy 2010-ben, köszön-hetõen az önkormányzat kiemelt támogatá-

sának, folytatódhatott a létesítményfejlesz-tés a Fáy utcában, és a területrendezés mel-lett az Illovszky-stadionban is tudtak felújí-tásokat végrehajtani.

Az idei esztendõ a Vasasnál is sok tekin-tetben az olimpiai kvalifikáció terhe alatt fogeltelni, ezért a szakosztályokkal közösenszeretnék kiemelt fontossággal kezelni az in-dulási jog megszerzésére esélyes sportolóikügyeit. A piros-kéknél azonban a 2011-es évönmagában is kiemelkedõ lesz, hiszen azegyesület március 16-án ünnepli megalaku-lásának 100. évfordulóját. Ez a centenáriumminden Vasas-családtag életében mérföld-követ jelent, ezért egy ünnepségsorozatonfognak megemlékezni a jelen és a múlt nagysikereirõl, a sportklub legendás alakjairól és

mindenrõl, ami a piros-kék szimpatizánso-kat büszkeséggel töltheti el. Az önkormány-zat kiemelt támogatásával készül háromkönyv, amelyek közül az egyik Fügedy Péterszerkesztésében részletes statisztikai kimu-tatásokkal veszi számba a Vasas eredmé-nyeit, a másik, Vitray Tamás szerkesztésé-ben tizenkét neves szerzõ írásain és inter-júin keresztül mutatja be a klub történelmét.A harmadik kötetben Hegyi Iván a tíz labda-rúgó-aranyérem történetét meséli el. DoborDezsõ kamera segítségével próbálja végig-követni az eltelt száz esztendõ történéseit,amit egy 52 perces dokumentumfilmbenelevenít fel. Eközben zajlik a relikviák gyûj-tése, rendszerezése is, amelynek végén hi-tük szerint egy egyedi kiállítást láthatnak

majd az érdeklõdõk a Vasas három buda-pesti létesítményében. A szakosztályok is ki-veszik a részüket az ünneplésbõl, hiszen kö-zel 20 sporteseményt rendeznek meg a cen-tenárium jegyében. Ezek között találhatunknemzetközi utánpótlástornát, hazai után-pótlásversenyeket, felnõtt országos bajnok-ságot, továbbá különbözõ nyílt napokat, be-mutatókat. A születésnap nem csak a múlt-ról, de a jelenrõl és a jövõrõl is szól: március16-án Centenáriumi Gála lesz, ahol együttünnepelhet majd az egész Vasas-család.A gálával egy idõben Vasas-bélyeget ad ki aMagyar Posta, és további centenáriumiajándéktárgyak (képünkön), mint példáulretromez is megrendelhetõk, illetve megvá-sárolhatók lesznek az egyesület honlapjánkeresztül, valamint a Vasas-boltban.

A vezetõk addig is már a következõ százesztendõre készülnek, hiszen arculatban ésmegnyilvánulásban is a korszellemhez iga-zodó Vasas kialakításán fáradoznak.

Kisebb egyesületeinkben is mozgalmashónapok után és elõtt állunk. Az Angyalföl-di Sportiskola és Diáksport Egyesület 2010-ben ünnepelte megalakulásának 10. évfor-dulóját. Eperjesiné Muts Éva, az egyesület el-nöke elmondta: ennek jegyében igyekeztekmegmutatni, hogy õk is sokra hivatottak.

Ezúttal is elsõsorban kézilabdában nyúj-tottak kiemelkedõt az ASI-s csapatok, de nõiés férfi vízilabdában is egyre inkább méltóellenfeleik tudnak lenni a legnagyobbaknak

Örömteli, hogy megalakult a gyermekfo-ci-szakosztály, amely jelenlegi negyven tag-jával alapot képez arra, hogy a kézilabdáhozhasonlóan korosztályos rendszerben egynagy utánpótlás-nevelõ bázis alakuljon ki,ahol megtalálja a játék örömét mindenki, akiõket választja. Az egyesület vezetése tovább-ra sem szövöget nagyratörõ terveket, inkábbigyekeznek megfelelni az éppen aktuális fel-adatoknak. Céljuk, hogy minél több kisgyer-mek találja meg Angyalföldön a mozgás örö-mét és váljon életformájává a sportolás.

SZABADOS

Mozgalmas sportévOlimpiára készülünk

Page 11: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

112011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Nem mindig volt olyan hosszú téli pau-za a magyar labdarúgásban, mint ma-

napság (igaz, mostanában akkor is futball-szünet van, ha zajlik a bajnokság). Hetven-hétben például már január harmincadikánpályára léptek a csapatok a Magyar (Nép-köztársasági) Kupáért, hogy aztán végig-játsszák az egész februárt. A fordulók há-rom-négy naponta, legkésõbb hetente kö-vették egymást, és már csak azért is sûrû volta program, mert a körmérkõzéses – egybenoda-visszavágós – küzdelmek négy, egyen-ként öttagú csoportban zajlottak.

A Vasas a Csepellel, a Doroggal, a Hon-véddal és a ZTE-vel került szembe, és a ja-nuári premieren Illovszky edzõ nem csoma-golta vattába játékosait: a Mészáros – Tö-rök, Hegedûs, Komjáti, Kántor – Gass,Müller, Zombori – Kovács, Izsó, Várady ti-zenegyet, azaz a legerõsebb összetételû csa-patot küldte csatába a Honvéd ellen.

A salakpályára.Az idõ ugyanis olyan rossz volt, hogy a

Fáy utcai gyepet legföljebb rongálni tudtákvolna, használni nem lehetett, de a játéko-soknak és a nézõknek a „kopogós” sem de-rogált, még annak dacára sem, hogy Török,Zombori és Várady a válogatott küszöbönálló latin-amerikai túrájára készült, s hogy aszurkolók majd megfagytak a matinén.Négyezren csak összeverõdtek délelõtt ti-zenegykor, a metszõ hidegben...

Az angyalföldi drukkerek igazából a hat-vankettedik és a hetvenötödik percben der-medtek meg: ekkor Pintér, illetve Lukács lö-vésére egyaránt késõn mozdult az elgémbe-redett Mészáros, így Várady beívelését Ko-vács hiába fejelte a hálóba, a kétgólos hát-rányt már nem sikerült kiegyenlíteni. Az 1-2nyomán a Fáy utcában számot vetettek a ki-eséssel, hiszen a rajt zûrös volt, és a folyta-tásban le kellett mondani az utazókról...

Ám a következõ hat találkozójából ötötmegnyert, és csak egyet adott döntetlenre avilágvándor triót nélkülözõ Vasas, amelybena Dorog elleni elsõ találkozón Fábián, Szõkeés Becsei Péter helyettesítette a hiányzókat.Angyalföldön Kovács, Müller és Gass hat-vanhét perc alatt elrendezett mindent (mégakkor is, ha a Bányász a hajrában pillanatokalatt felzárkózott 3-2-re), majd Tokod-altárón már a sérült Müllert is pótolni kellett– a középhátvéd Kanász játszott a helyén –,ám így is nyertek a piros-kékek, meg úgy is,hogy Kovácsot 1-0-nál „szövegért” kiállítot-ta Dravecz játékvezetõ. (Hogy a csatár mitmondott a mérkõzés bírájának, az már amúlt elfeledett részlete marad, de gyanítha-tó, hogy nem Petrarca szonettjeit idézte a pi-ros lapos játékos.) Gass Istvánt azonban ezsem zavarta: miután teljes létszámnál veze-tést szerzett, emberhátrányban szintén góltlõtt a dorogiak vendégeként (2-1).

A Csepel ellen aztán Gassnak a hajrábanegyenlítenie kellett, sõt – noha „a kilencven-bõl hetven percig a Vasas támadott, és hely-zetei alapján három-négy gólos gyõzelmet isarathatott volna” (idézet a korabeli króni-kából) – a végén az angyalföldiek örülhetteka döntetlennek. Olyan mámorosak azértnem voltak az 1-1-tõl...

Miként akkor sem ült ki arcukra a bol-dogság, amikor a ZTE-vel vívott meccsen,

1-1-nél Müller szabályos gólját váratlanul ér-vénytelenítette (nem túl) Nagy játékvezetõ.Ezen a találkozón a piros-kékek karmestereCserháti és Szíjgyártó között futballozott aközéppályán, de az új társaságban is megta-lálta a helyét, mert a második félidõben újabbgólt rúgott a korábbi Vasas-kapus Bolemá-nyinak, s azt már a bíró is megadta (2-1).

Izsó a gólokat tekintve még „néma” volt– bár a „Zete” ellen 0-0-nál, Gass tizenegye-se elõtt õt buktatták –, ám a legjobbkor jöttmeg a hangja. A zalaegerszegi találkozó 84.percében, 1-1-nél otthagyta õrzõjét, Fodort,a Vasas pedig lemásolta a Fáy utcai ered-ményt.

A 2-1 olyannyira a szívéhez nõtt a kom-pániának, hogy Csepelen szintén ilyen kü-lönbségû gyõzelmet ért el. Aszalai, miként aFáy utcában, megint a XXI. kerületieket jut-tatta elõnyhöz, de a hol „Sztyopának”, hol„Clarence-nek” becézett Szõke egyenlített,majd a jégkorongmeccseket is vezetõ Münczsporttárs a nyolcvanhetedik percben tizen-egyest ítélt a Vasas javára, és Gass úgy lõtte abüntetõket, akár a távollévõ Várady. Ezzel agyõzelemmel az angyalföldiek bejutottak azMNK négyes döntõjébe, azaz már tét nélküljátszottak Kispesten, az idõközben hazatér-tekkel együtt a legjobb összeállításukban. Azelsõ számú tizenegy ismét kikapott (0-2), és

a többiek nyilván nem mulasztották el meg-említeni Török Péternek, Zombori Sándor-nak és Várady Bélának, hogy amíg õk por-tyázni jártak, addig hat meccsbõl tizenegypontot szerzett a csapat, velük viszont egyetsem...

A négyes döntõt már jobb idõben, jú-niusban rendezték. Nem a Vasas vitte el apálmát, mivel a záró fordulóban 1-0-ra ki-kapott a Diósgyõrtõl. Ám nem volt az a szo-morú évad, a bajnoki címet ugyanis 1977-ben – mindmáig utoljára – a piros-kékekhódították el.

Akkoriban ment a játék õsszel is, télen is,tavasszal is...

HEGYI IVÁN

A NÉPSZABADSÁG FÕMUNKATÁRSA

Angyalföldi pálmafákMent a futball télen is

Vasas–Dorog 3-2, fehérben a három gólszerzõ (balról): Müller, Gass, Kovács

BudapestXIII., Róbert Károly krt. 57. (Csata utca sarok)telefon: 350-1616

VASÁRNAPIS NYITVA

Page 12: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

12 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Komplett szemüveg

divatoskeret

+ 1 párlencse

9900 Ft

XIII., Pannónia u. 48.329-4058

XIII., Pozsonyi út 1.270-3804

www.annaoptika.huH–P: 10–18-ig

Megváltozott a világ,mégis ide tartozomHa két hétig nem megyek ki, mármegváltozik az utcakép. Ez régennem így volt – meséli KalmárLászlóné, aki közel hatvan éve a ke-rületben él. Harminc évig a Viseg-rádi utcában, majd miután meg-özvegyült, a Hegedûs Gyula utca23.-ban kötött ki. – Hiába költöz-tek a gyerekeim Pest távolabbi ke-rületeibe, én már megszoktam itt.Nem akartam idegen lenni sehol,itt otthon vagyok – mondja Hildanéni, miért maradt és inkább köl-tözött egy kisebb lakásba. – Régenaz ember ismerte a hentest, a fû-szerest, szinte mindenkit, legalábbarcról. Ez ma már nincs így, meg-változott a világ, de mégis ide tar-tozom – meséli barátságos ottho-nában.

Pedig Kalmár Lászlónét „csak”a lakása köti ide, soha nem dolgo-zott a XIII. kerületben. A Zeneaka-démián tanult, ének szakon, líraiszopránjával bármikor meghódít-hatta volna a színpadot. – Rájöt-tem, hogy ez a csillogás nem az énvilágom, inkább a civil életet vá-lasztottam – idézi a múltat a mamár 86 éves asszony. – A kultúramindig vonzott, és a véletlennekköszönhetõen egy fõvárosi kultúr-ház igazgatója lettem, amely egysportklub volt valamikor, de énnyelvtanfolyamokat szerveztem,és szombat esténként táncestekettartottunk. Filmet is vetítettünk,mert megõrültem a beatzenétõl.Mindig összeszorítottam az öklö-met, ha meghallottam a könnyûze-nét, de a fiatalok imádtak oda járni.És nálunk soha nem volt semmi

botrány. Egyszer razziát tartottak arendõrök, és megkérdezték, hogylehet, hogy itt nincs dohányzás ésrészeg ember: „Mert az ifjúság nembelügy, hanem népmûvelés kérdé-se” – válaszoltam nekik.

Hilda néni sokat járt az Operá-ba és a Vígszínházba is, az éneklésmindig megmaradt szívügyének,kórusmûvészeti elõadásokat tar-tott, és templomokban is fellépettidõnként.

– Ma már ritkán mozdulok kiegyedül, a gyerekeim, unokáimhoznak-visznek mindenhová. Jóez a motorizáció, kényelmesebb azember élete, de az biztos, hogynem lehet látni olyan sokat a körü-löttünk lévõ világból. A kerületbõlis inkább a régi emlékeket õrzöm.

(BICÓ)

A sokoldalú mûvész

Káplár Ferenc sokoldalú mûvész.Tanulmányait a Képzõ- és Ipar-mûvészeti Gimnáziumban kezdte,ahonnan útja egyenesen vezetett aMagyar Képzõmûvészeti Fõisko-lára. Felvételét maga Szõnyi Istvánszorgalmazta, miután megtekin-tette munkáit. Remek mûvészosz-tályba került, ahol mestereiBernáth Aurél és DomanovszkyEndre voltak. A mozgókép bûvöle-te õt is megragadta, így került aSzínház- és Filmmûvészeti Fõis-

kola operatõr szakára, a legendásHerskó-osztályba. A Magyar Tele-vízióban húsz évig dolgozott ope-ratõrként. A nevéhez fûzõdikBalczó Andrásról és Béres József-rõl készült filmek operatõri mun-kája is, de talán legismertebb mû-ve az István, a király. Nyolc ízbenkapott operatõri nívódíjat.

Képzõmûvészeti érdeklõdésétmutatja, hogy díszlettervezéssel isfoglalkozott. 1965-tõl állítja ki mû-veit, hiszen mindig is elsõsorban

festõnek vallotta magát. Festésze-te az ellentéteken és azok egységénnyugszik. Sohasem megnyugvó,villódzó alkotó, aki új utakat keres,hol a kozmikus világot, hol a ma-gyar táj megkapó szépségét ábrá-zolja. Festményeit március 25-ig aVárosház Galériában (Béke tér 1.)a polgármesteri hivatal nyitvatar-tási ideje alatt tekinthetik meg azérdeklõdõk.

VAJDA

Gyertyagyújtásegy igazi emberért

A Raoul Wallenberg Egyesület 1988-as alapítása óta minden évben koszo-rúzással emlékezik meg Raoul Wal-lenberg 1945-ös végzetes eltûnésénekévfordulójáról. Hatvanhat éve, janu-ár 17-én látták õt utoljára, és halálá-nak körülményeit még ma is homályfedi. Önfeláldozó élete, halált megve-tõ bátorsága az Igaz Ember jelképévévált.

A Pozsonyi út–Wallenberg utcasarkán elhelyezett dombormûnéldr. Sebes József egyesületi elnök beszé-dében felhívta a figyelmet a fokozódóvallási és etnikai elõítéletekre, és harc-ra szólította fel a demokratikus embe-reket az újraéledõ kirekesztés ellen.A koszorúzási ünnepségen a XIII. ke-rületi önkormányzat vezetõi és mun-katársai is részt vettek.

V. I.

Kiállításmegnyitó a polgármesteri hivatal Városház Galériájában (balról jobbra) Feledy Balázs mûvészeti író, Illés József népmûvelõ ésKáplár Ferenc

Page 13: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

132011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Mûsoros-táncos rendezvény nyugdíjasoknakFebruár 1., kedd 14.00 (Sárgarózsa)Hogyan éljük túl a civilizációt – avagy életerõt életfogytig(Várhegyi László természetgyógyász elõadása– Természetgyógyász Klub)Február 3., csütörtök 18.00Országos Munkakutya Sportegyesület(közgyûlés) Február 5., szombat 16.00Ringató – Vedd ölbe, ringasd, énekelj (kisgyermekkori zenei nevelés)Február 7., hétfõ 11.00Mûsoros-táncos rendezvény nyugdíjasoknak(Életet az éveknek)Február 9., szerda 14.00Öngyógyítás égi energiákkal(Szillith mágus-jós és reiki mester elõadása és Energetikai állapotfelmérés Kristtián reikimesterrel – Természetgyógyász Klub)Február 10., csütörtök 18.00Ringató – Vedd ölbe, ringasd, énekelj(kisgyermekkori zenei nevelés)Február 14., hétfõ 11.00

Elõadómûvészeteket Kedvelõk Baráti Köre és Vers- és Prózaírók Baráti KöreFebruár 17., csütörtök 10.00Vidám farsangi nótamûsor cigányzenekarral(„Csizmadia Imre” Zenebarát Kör)Február 19., szombat 15.00

Minden héten:

Rákgyógyító légzés (gyógytorna)Kedden 9.00 kezdõknek, 10.00 haladóknakTermészetgyógyász Klub Csütörtökön 17.30 (elõadások, fény- és energiaadás, életmód-tanácsadás)TE+ÉN táncest Pénteken 18.00–21.30, vasárnap 17.00–21.00MODELLBÖRZE (cserebere, vétel-eladás)Szombaton 8.00–12.00Univerzális Élet (Õskeresztény Egyesület)Vasárnap 10.00–13.00 (Kozmikus Életiskola – az Isten szellemétõl kapott belsõ út oktatása)

Ha képbe akar kerülni a XIII. kerületrõl,NÉZZE A TV13 ADÁSAIT! A TV13 mûsorait hétfõn, szerdán és pénteken17.30-tól nézhetik a UPC és a DigiTV hálózatán.Riportok, beszámolók, hírek, tudósítások a XIII. kerület életérõl és lakóiról!Ha tudni akarja, hogy mi zajlik az önkormányzat ülésein, FIGYELJE A TV13 ADÁSAIT !Hétfõn – Önkormányzati hírekSzerdán – Angyalföldi magazinPénteken – Sport és kultúra

A TV13 mûsorait hétfõn, szerdán és pénteken 17.30-tól láthatja!Ismétlések: mindennap 17.30, 22.00,

1.00, 5.00 órakor és 10.00 órától.24 órás, folyamatos képújságunkban naponta

frissítjük a legfontosabb kerületi közleményeket!www.budapest13.hu; www.i-tv.hu

Szerkesztõség és stúdió: 1131 Budapest,

József Attila tér 4.Telefon: 788-7098.

E-mail:[email protected]

FSZEK XIII/2. sz. KönyvtáraPannónia u. 83. Telefon/fax: 349-7521

hétfõ, kedd, péntek: 14–19, szerda: 10–15, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/4. sz. KönyvtáraLehel u. 31. Telefon/fax: 320-8829

hétfõ, szerda, csütörtök: 14–19, kedd: 10–15, péntek: 11–15 óráig

FSZEK XIII/6. sz. Angyalföldi Kertvárosi KönyvtáraMosoly u. 40/A. Telefon/fax: 349-1532

hétfõ, szerda, péntek: 14–19, kedd: 11–16, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/7. sz. Radnóti Miklós KönyvtáraTátra u. 52. Telefon/fax: 349-6921

hétfõ, szerda, péntek: 14–19, kedd: 10–15, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/8. sz. KönyvtáraDagály u. 9. Telefon/fax: 340-3309

www.fszek.hu/dagaly, [email protected]étfõ, kedd, szerda, péntek: 9–19, csütörtök: 9–14, szombat: 13–18 óráig

Ízelítõ a XX. század elsõ felének sajtótermékeibõlA kiállítás megtekinthetõ: február 10-ig.

Könyvajánló:

Alexandre Dumas: A vörös szfinx (Európa, 2010)

Legát Tibor: Számos villamos (Jószöveg Mûhely, 2010)

Schäffer Erzsébet: A temesvári lány: anyuvalaz élet (Sanoma Budapest, 2010)Vass Virág: Sokszor csókol, India!

(Ulpius-ház, 2010)

A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

1139 Bp., Rozsnyai u. 3.Telefon: 349-6308, fax: 349-6307Levélcím: 1394 Budapest, Pf. 355

www.lmk.hu

Page 14: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

14 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

LLAAKKÁÁSSFFEELLÚÚJJÍÍTTÁÁSS!! SSZZOOBBAAFFEESSTTÉÉSSTT,, MMÁÁZZOOLLÁÁSSTT,, TTAA--

PPÉÉTTÁÁZZÁÁSSTT IINNGGYYEENNEESS TTAAKKAARRÍÍTTÁÁSSSSAALL,, PPAARRKKEETTTTÁÁ--

ZZÁÁSSTT,, PPAARRKKEETTTTAACCSSIISSZZOOLLÁÁSSTT,, PPAARRKKEETTTTAAJJAAVVÍÍTTÁÁSSTT,,

VVÍÍZZ--,, GGÁÁZZ--,, GGIIPPSSZZKKAARRTTOONNSSZZEERREELLÉÉSSTT,, CCSSEEMMPPÉÉ--

ZZÉÉSSTT,, VVIILLLLAANNYYSSZZEERREELLÉÉSSTT VVÁÁLLLLAALL KKIISSIIPPAARROOSS GGAA--

RRAANNCCIIÁÁVVAALL,, AAZZOONNNNAALLRRAA IISS.. TTEELL..:: 220022--22550055,, 0066--

3300--225511--33880000..

MMOOSSÓÓGGÉÉPP,, mikrosütõ, villanytûzhely javítása márka-

szervizes tapasztalatokkal, garanciával. Felújított auto-

mata mosógépek árusítása garanciával. Tel.: 453-

0567, 06-30-931-9955.

KKÖÖLLTTÖÖZZTTEETTÉÉSS,, lomtalanítás, áruszállítás, csomago-

lás, bútorszerelés, ingyenes felmérés, fuvarvállalás.

Tel.: 403-9357, 06-20-972-0347, 06-30-589-7542.

RREEDDÕÕNNYYÖÖSSMMÛÛHHEELLYY mindenfajta redõny gyártását,

javítását vállalja. Reluxák, harmonikaajtók, szalagfüg-

gönyök, napellenzõk mûhelyáron. Tel.: 370-4932.

AASSZZTTAALLOOSS vállal: ajtó-, ablakillesztést, zárszerelést,

küszöbkészítést, szigetelést, mázolást, lambériázást,

galériakészítést, pántok, zsanérok cseréjét, bútorké-

szítést, -javítást, -felszerelést, falfúrást. Tel.: 251-

9483, 06-20-381-6703.

KKEERRÍÍTTÉÉSS,, automata kapu, korlát, lépcsõ, elõtetõ, rács,

redõny, rovarháló, napellenzõ, reluxa, víz-, villanysze-

relés, gipszkartonozás. Tel.: 06-20-583-3395.

TTÉÉVVÉÉJJAAVVÍÍTTÁÁSS azonnal helyszínen! Villamosmérnök

végzettséggel, garanciával! (Orion, Videoton, ITT-

Nokia, Grundig, Nordmende, Samsung, Vestel,

Schneider). Tel.: 06-20-410-6393.

GGYYOORRSSSSZZAAKKII 00––2244. Angyalföldi gyorssegélyszol-

gálat hétvégén is, 0–24-ig. Víz-fûtésszerelés , csõ-

törés, dugulás. Szabó Károly & Kristóf. Tel.: 06-

30-971-3782, 360-4434, www.gyorsszaki.hu.

MMEEGGBBÍÍZZHHAATTÓÓ szakember vállal víz-, gáz-, fûtésszere-

lést, valamint komplett fürdõszobák kivitelezését. Bi-

hari Attila, tel.: 06-30-231-3177.

VVÍÍZZSSZZEERREELLÉÉSS gyorsszolgálat, csõtörések mûszeres

keresése, javítása, duguláselhárítás, kamerás csator-

navizsgálat, kerti csap vízvezetékcseréje ásással is,

garanciával. Tel.: 06-30-914-3588.

FFEESSTTÉÉSS,, tapétázás, mázolás, parkettacsiszolás,

laminált lerakás! Gyors kezdéssel, garanciával, re-

ferenciával. Pap Gábor szobafestõ vállalkozó. XIII.,

Pozsonyi út. Tel.: 06-30-942-4735, 360-2345.

TTÁÁRRSSAASSHHÁÁZZAAKK közös képviseletét vállaljuk 20 év ta-

pasztalattal, garanciával itt, a kerületben. Salgó Zsu-

zsanna, 06-30-949-5014.

BBAARRÁÁTTSSÁÁGGOOSS társasházak közös képviselete. Pro-

filunk: társasházak kezelése 50 lakásig. Fehér Ildi-

kó, 06-30-336-9152.

AA CCSSEECCSSEEBBEECCSSEE RRÉÉGGIISSÉÉGGBBOOLLTT,, HHOOLLLLÁÁNN EERRNNÕÕ

UUTTCCAA 1188.. keres szép régi tárgyakat, bútorokat, fest-

ményeket, szobrokat, kerámiákat, porcelánokat,

ezüstöket, szõnyegeket, könyveket és papírrégisé-

get. Készpénzfizetés és ingyenes kiszállás! Tel.:

06-20-973-3177.

OOPPEERRAA Antikvárium vásárol készpénzért könyveket,

könyvtárakat, hanglemezeket, vitrintárgyakat, képesla-

pokat, hagyatékot. Díjtalan kiszállás. Tel.: 332-0243,

06-20-922-0001.

IINNGGYYEENNEESS numizmatikai szaktanácsadás. Tel.: 349-

6854, 06-30-387-7188.

KKÉÉPPEESS SSPPOORRTT 1957–1979 közötti évfolyamai, Labda-

rúgás 1975., 1976. és 1979. évfolyamai kemény kö-

tésben eladók. Tel.: 207-4959.

BBÉÉLLYYEEGGEETT,, papír- és fémpénzt, képeslapot, régisége-

ket vásárolunk. VI., Andrássy út 16. Tel.: 266-4154.

EELLAADDÓÓ XIII., Taksony u. 14.-ben egy 34 nm-es, egye-

di fûtésû, teljesen felújított, új nyílászárókkal felszerelt

lakás 13 M Ft-ért. Tel.: 320-5763.

KKEERREESSÜÜNNKK--KKÍÍNNÁÁLLUUNNKK belvárosi, elsõsorban XIII., V.,

VI. kerületi kiadó-eladó ingatlanokat. Tel.: 315-0031,

06-70-428-8470, www.amadex.hu.

AA XXIIIIII.. KKeerrüülleettii EEggéésszzssééggüüggyyii SSzzoollggáállaatt KKöözzhhaasszznnúú

NNoonnpprrooffiitt KKfftt.. bérbeadásra kínálja az alábbi helyisége-

ket. 1. XIII., Visegrádi utcai szakorvosi rendelõ Alig ut-

cai önálló épületszárnya, magasföldszint, 3 db önálló,

de egybe is nyitható helyiség bármilyen (engedélye-

zett) tevékenység számára. A helyiségek alapterülete:

100 nm, 34 nm és 27 nm. A helyiségek különbözõ

mértékben felújításra szorulnak. 2. XIII., Szegedi úti

szakorvosi rendelõ IV. emeletén 2 db különálló, 7 nm-

es üzlethelyiség. Az üzlethelyiség frontja nyitott, mo-

toros mûködtetésû ráccsal zárható. Azonnal igénybe

vehetõ. Érdeklõdni a 452-4204-es telefonszámon le-

het.

ÉÉLLEETTJJÁÁRRAADDÉÉKKII szerzõdést kötne orvosnõ ottlakás nél-

kül egyedülálló, idõs személlyel, lakásért. Dr. Szûcs

Márta, 06-30-350-3585.

ÚÚJJLLIIPPÓÓTTVVÁÁRROOSSBBAANN fás környezetben napos, 59 nm-

es kétszobás, erkélyes lakás eladó. Tel.: 340-2437,

+36-20-201-9950.

KKUULLTTUURRÁÁLLTT személy részére kiadó, késõbb eladó

Újlipótvárosban berendezett 59 nm-es kétszobás, er-

kélyes, zöldövezeti lakás. Tel.: 340-2437, +36-20-

201-9950.

AA NNaappfféénnyy HHáázzaa OOrrvvooss ééss TTeerrmméésszzeettggyyóóggyyáásszzaattii RReenn--

ddeellõõbbeenn ingyenes életmód-tanácsadást ad dr. Sári Er-

zsébet belgyógyász fõorvos. Idõpont-egyeztetés e-

mailben az [email protected], telefonon a 270-

0343-as számon vagy személyesen a Gömb utca 27.-

ben.

TTÜÜDDÕÕGGYYÓÓGGYYÁÁSSZZAATTII magánrendelésemet megnyitot-

tam. Medidom, XIII. kerület, Gyöngyház u. 2. Rendelés

pénteken 12–14-ig. Bejelentkezés 06-30-500-2299,

dr. Forrai Ágnes.

CCSSAALLÁÁDDOOKKHHOOZZ közvetítünk megbízható, lelkiismere-

tes idõsgondozókat, házvezetõnõket és bébiszit-

tereket. EMPÁTIA, 06-20-465-8458, 06-70-380-

5650.

KKÉÉMMIIAA--,, MMAATTEEMMAATTIIKKAAKKOORRRREEPPEETTÁÁLLÁÁSSTT,, érettségire

felkészítést vállal egyetemi hallgató. Tel.: 06-70-383-

3842. ,

DDIIPPLLOOMMÁÁSS ZZEENNEETTAANNÁÁRRNNÕÕ vállal zongora-, fuvola-,

furulya-, ének-, szolfézs-, zeneelmélet-oktatást kezdõ

és haladó szinten. Tel.: 06-70-367-1810.

MMAATTEEMMAATTIIKKAA--,, angol-, német-, fizikakorrepetálás,

érettségire, nyelvvizsgára felkészítés. Házhoz megyek.

Tel.: 06-20-973-6467, SMS is küldhetõ.

MMAATTEEMMAATTIIKKAAOOKKTTAATTÁÁSSTT vállal fiatal magántanár

nagy gyakorlattal és extra türelemmel.

Újlipótvárosban házhoz is megy. Tel.: 06-20-267-

0377.

DDAAJJKKAA--,, gyermekfelügyelõ-, gyógypedagógiai asz-

szisztens-képzés. Kasza Képzõ, tel.: 276-5918. Nysz.

01006404.

MMAATTEEMMAATTIIKKAAOOKKTTAATTÁÁSS,, tehetséggondozás felsõ ta-

gozatosoknak, középiskolásoknak lelkiismeretes,

többéves gyakorlattal rendelkezõ szaktanárnál. Háznál

is. Tel.: 06-20-580-2758, 06-1-383-6120.

FFRRAANNCCIIAANNYYEELLVV--OOKKTTAATTÁÁSS minden szinten. Nyelv-

vizsgára, érettségire felkészítés a Teve utcában. Tel.:

06-30-265-4291.

CCOOMMPPUUTTEERRKKLLIINNIIKKAA:: számítógép-javítás, -karban-

tartás, -bõvítés, vírusirtás, telepítés, tanácsadás. In-

gyenes kiszállással! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30-

857-2653.

AA XXIIIIII.. KKEERRÜÜLLEETTII EEGGÉÉSSZZSSÉÉGGÜÜGGYYII SSZZOOLLGGÁÁLLAATT KKÖÖZZ--

HHAASSZZNNÚÚ NNOONNPPRROOFFIITT KKFFTT.. azonnali kezdéssel fõállá-

sú, kétmûszakos munkarendbe villanyszerelõi szakké-

pesítéssel karbantartó szakmunkást keres. Kérjük,

hogy szakmai önéletrajzát személyesen vagy postai

úton juttassa el a mûszaki osztályra, a 1139 Budapest,

Szegedi út 17. szám alá.

MMAAGGYYAARROORRSSZZÁÁGG legnagyobb klasszikus társkeresõ

hálózata. Sokszorozott esély a pártalálásra. S. Zsu-

zsanna, tel.: 06-30-229-2081.

TTAALLÁÁLLJJAA MMEEGG TTÁÁRRSSÁÁTT,, TEGYE TELJESSÉ ÉLE-

TÉT! DISZKRÉT TÁRSKERESÕ IRODÁNK SZEMÉ-

LYESEN SEGÍT ÖNNEK! TEL.: +36-20-469-2205.

MMEEGGUUNNTT,, kidobásra szánt könyveit boldogan elszállí-

tom. Nem vagyok kereskedõ. Tel.: 06-20-956-4084.

JJUUDDOO (cselgáncs) tanfolyam óvodásoknak és iskolá-

soknak! Önvédelmi tanfolyam nõknek! Erõsítés, rela-

xáció, alakformálás. Szekeres Ákos, 06-70-344-7434.

AA XXIIIIII.. KKEERRÜÜLLEETTII EEGGÉÉSSZZSSÉÉGGÜÜGGYYII SSZZOOLLGGÁÁLLAATT Köz-

hasznú Nonprofit Kft. alkalmankénti vagy rendszeres

igénybevétellel oktatási, konferencia-, bemutató elõ-

adások céljára termet bérbe ad. A helyszín: Budapest

XIII., Szegedi út 17. (Egészségház). A terem befogadó-

képessége asztalok melletti elhelyezésnél maximum

35 fõ, asztal nélküli ültetésnél maximum 50 fõ. Az

igénybevétel lehetséges idõpontja hétfõtõl péntekig

8.30 és 19.30 óra között. Érdeklõdni lehet a 452-

4204-es telefonszámon. Elõadás-technikai berende-

zéseket a bérlõnek kell biztosítani. A terembérlet ára

6000 Ft/óra (áfamentes).

EGYÉB

SPORT

KÖNYV

TÁRSKERESÉS

ÁLLÁS

SZÁMÍTÁSTECHNIKA

OKTATÁS

GONDOZÁS

EGÉSZSÉG

INGATLAN

RÉGISÉG

KÖZÖS KÉPVISELET

FESTÉS, MÁZOLÁS

VÍZ-, GÁZ-, FÛTÉSSZERELÉS

SZOLGÁLTATÁS

�� APRÓHIRDETÉSEK �� APRÓHIRDETÉSEK �� APRÓHIRDETÉSEK ��

XXIIII.. kkeerr..--bbeenn,, SSzzaabbaaddssáágg--hheeggyyeenn,, aa CCSSIILLLLEEBBÉÉRRCCII

ÜÜDDÜÜLLÕÕTTEELLEEPPEENN ggyyöönnyyöörrûû,, öörröökkppaannoorráámmááss,,

114400 nnööll--eess tteelleekk 7755 nnmm--eess ééppííttmméénnnnyyeell eellaaddóó.. BBee--

jjáárraatt aa ffõõúúttrróóll.. ÁÁrraa:: 2222 MM FFtt.. TTeell..:: 0066--2200--225511--77770099..

Megbízható partner a könyvelésben!LIFO Könyvelõiroda a Mammut közelében

Szakértõ szolgáltatás korrekt áron.LIFO Ügyviteli Szolgáltató Kft.

Telefon: 316-7182, 06-20-410-0534E-mail: [email protected]

• teljes körû könyvelés• bérszámfejtés• hatóságok elõtti képviselet• szaktanácsadás

AZ APRÓHIRDETÉS ÁRA 15 SZÓIG BRUTTÓ 2700 FT, EZEN FELÜL SZAVANKÉNT 125 FT. LAPUNK KÖVETKEZÕ SZÁMA 2011. FEBRUÁR 15-ÉN JELENIK MEG.LAPZÁRTA: 2011. FEBRUÁR 7. A LAPBAN MEGJELENÕ HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT A SZERKESZTÕSÉG NEM VÁLLAL FELELÕSSÉGET.

Széles körû szolgáltatássalvárjuk kedves vendégeinket!– szolid árak, magas színvonal –

fodrászat � kozmetikamûkörömépítés

pedikûr � manikûr � szoláriumok1139 Budapest, Fiastyúk u. 38.

Nyitva tartás: H–P: 7–18 � Sz: 8–13Telefon: 06-1/239-5417,

+36-20/327-02-94www.monikafodrászat.atw.hue-mail: [email protected]

PPoolliibbeellllaa OOllaasszz NNyyeellvviisskkoolláábbaann KKIISSCCSSOOPPOORRTTOOSS

OOLLAASSZZTTAANNFFOOLLYYAAMMOOKK aa DDóózzssaa GGyyöörrggyy úúttii mmeettrróó--

mmeeggáállllóónnááll.. IInnffoorrmmáácciióókk:: wwwwww..ppoolliibbeellllaa..hhuu,, 0066--

3300--229911--77334499..

www.elanstudio.hu

CSOCSÓZÁSI LEHETÕSÉGANGYALFÖLDÖN

rendszeresen tisztított és vízszintezettGarlando Olympic asztalon

Bärenherz Magic versenylabdákkal

1138 Budapest, Újpalotai út 13.(A sportpálya kiszolgáló épületének

földszintjén, a büfénél.)

Page 15: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

152011. február 1 . T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Mozgásszervek fájdalma,gerinctartási problémákalapos vizsgálat utáni

diagnózis, lézeresvagy akupunktúrás kezelés,

gyógytorna,gyógymasszázs

dr. Simon Erzsébetreumatológus fõorvos,

fizikoterápiásés rehabilitációs szakorvos

Hollán Ernõ utca 33.Telefon: 06 (20) 241-7674

e-mail:[email protected]

AA PPaallaattiinnuuss--hháázzaakk eeggyyiikkéébbeenn,, mmiinnddeenn sszzoobbáájjáávvaall DDuunnáárraappaannoorráámmááss,, iiggéénnyyeesseenn ééss tteelljjeesseenn ffeellúújjííttootttt,, eellssõõ eemmeelleettii,,111122 nnmm--eess lluuxxuussllaakkááss ttuullaajjddoonnoossttóóll eellaaddóó..

33 sszzoobbaa,, hhaallll,, kkoonnyyhhaa,, sszzeemmééllyyzzeettii,, 22 ffüürrddõõsszzoobbaa.. EEggyyeeddiiffûûttééss,, kkllíímmááss,, úújj nnyyíílláásszzáárróókkkkaall.. ÁÁrr:: 6677,,22 MMFFtt.. TTeelleeffoonn:: 0066 ((3300)) 339966--55666600

VI., Lehel u. 5. (Bulcsú u. sarok); Telefon: 349-6550XIII., Béke u. 106. (Fiastyúk utcai sarok); Telefon: 329-9573XIII., Váci út 44. (Lehel téri templomnál); Telefon: 330-1978Rendel: dr. Majetics Zsuzsanna fõorvos

és dr. Gyurákovics Margit fõorvos

Multifokális lencsekipróbálási akció:31 370 Ft/db helyett

9700 Ft/dbRészletekrõl érdeklõdjön

az üzletekben.

Megrendelhetõ telefonona 237-5060-as, faxon a 237-5069-es

számon és e-mailbena [email protected] címen.

MEG

JELE

NT!

4990 Ft

SSzzoollggáállttaattáássaaiinnkkSzemész szakorvosi magánrendelés

Állandó 20%-osnyugdíjas-, diák- és kismamakedvezmény

Gyermekszemvizsgálat,kancsalság- és tompalátásszûrés

Gyermekkeretek széles választékban

Idõszakos zöldhályogszûrés, szemüvegkeret-akcióval

� diplomás optometrista látásvizsgálat �

kontaktlencse-illesztés, ápolófolyadékok � rendszereskontrollvizsgálat � márkás szemüvegkeretek

és napszemüvegek � számítógépes képernyõ elõttimunkavégzéshez kapcsolódó látásszûrés,

cégeknek helyszíni kivonulással �

MMeeggnn

yyiittoo

ttttuunnkk

!!CCssaallááddiiaass llééggkköörr,,

sszzaakkttuuddááss,, mmiinnõõsséégg,, ggaarraanncciiaa

Nyitási akció: 20% kedvezvény

szemüvege árából

Idõpont-egyeztetés: 780-2635Nyitva tartás: H–P 10–18 óráig

1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 4–6.

Friedrich August Kekulé, a XIX. századi né-met kémikus hosszú éjszakákon át töpren-gett a benzol vegyületének talányos szerke-zetén, míg egy hajnali órában végül elszen-derült, és különös álmában egymás farkábaharapó kígyók jelentek meg lelki szemeielõtt… Az álom ráébresztette arra, hogy abenzol gyûrûs szerkezetbe rendezõdik. Aperiódusos rendszer feltalálója, DimitrijMengyelejev a szó szoros értelmében meg-álmodta a táblában elrendezõdõ elemekrendszerét, a Nobel-díjas Otto Loewi pedigálmai útvesztõjében bolyongva sikeresenrátalált arra a kísérleti eljárásra, amellyel el-lenõrizhette az idegsejtek kémiai jelátvitelé-vel kapcsolatos hipotézisét. De ne gondol-juk, hogy Oneiros, az álmok istene csupán akémikusokkal volt ilyen bõkezû. Még EliasHowe, a varrógép feltalálója is változatos ál-mok szövedékén át jutott el korszakalkotófelfedezéséig…

A fenti példákban közös elem, hogy amegoldásra álmukban rátaláló kutatók éb-ren is sokat gondolkodtak az adott kérdé-sen, így elméjük az éjszakai alvás látszólagelhagyatott színfalai mögött tovább elemez-te, vizsgálta a megoldandó problémát. Élénkés gyakorta különös álmaink arról tanús-kodnak, hogy agyunk alvás közben is inten-zív munkát végez, ráadásul az álmok egyesjellegzetességei (pl. bizarrság, érzelmi szí-nezet, vizuális hangsúly) arra utalnak, hogyaz álmodó tudat minõségileg eltér az ébertudati mûködéstõl. Álmainkban gyakranegészen távoli tudattartalmak – az elmúlt

nap eseményeinek töredékei, gyermekkoriemlékek, kósza gondolatok, érzések – keve-rednek egymással és fonódnak össze több-nyire koherens álomtörténetté. Habár ezeka történetek sokszor meglehetõsen önké-nyes logikát követnek, és ébrenléti tudatunkszámára többnyire zavaros, értelmetlen és afeledés padlásszobájába számûzendõ lim-

lomnak tûnnek, az még a fenti anekdotikuspéldákból is látható, hogy egyes esetekbenaz álmok értékes tudósítói lehetnek a tuda-tunk panorámáján kívül esõ, változatos agyitevékenységnek…

Vajon az álmodás és a kreativitás e gyü-mölcsözõ találkozása pusztán néhány zse-niális elmében fordulhat – és akkor is csak

ritkán – elõ? Hisz a lángelmék álmaikban isbrillírozhatnak, de mi a helyzet a többiek-kel? Az álmok és a kreativitás rokonsága ab-ból a szempontból is kézenfekvõnek tûnik,hogy voltaképpen mindkét jelenség „kibú-jik” tudatunk kontrollja alól, s akaratunktólfüggetlenül munkálkodik. Egy problémakreatív megoldása általában váratlanul, hir-telen „toppan be” tudatunk színpadára,anélkül, hogy tisztában lennénk a megoldás-hoz vezetõ logikai lépésekkel. Hasonlókép-pen álmainkban is hiányzik az önreflektív,tudatos komponens. Ennek köszönhetõennem tudatosul bennünk, hogy álomtörténe-teink forgatókönyvírói is mi magunk va-gyunk, így tulajdonképpen csak kiélvezõi –vagy rossz álmok esetén elszenvedõi – lehe-tünk saját alkotásainknak. Mindezek a ha-sonlóságok arra ösztönözték az álomkuta-tókat, hogy alaposabban megvizsgálják azálmok és a kreativitás kapcsolatát. Egy kér-dõíves vizsgálat eredményei szerint ugyanisnem csupán a mûvészek, hanem az „átlag-emberek” is merítenek ihletet az álmaikból.A felmérés szerint az álmok körülbelül 8 szá-zaléka segíti az embereket különbözõ, krea-tivitást igénylõ problémák, feladatok vagyhelyzetek megoldásában… Egy azonban bi-zonyos: a kreatív tevékenységhez koránt-sem elég pusztán aludni és álmokra várni.Ébren is gondolkodnunk kell.

(Simor Péter pszichológus gondolatait aMindennapi Pszichológia 2010. 6. számábanolvashatjuk.)

Fotó: Cornelia Kopp

Aludjunk rá egyet: álom és kreativitás

Page 16: Közösen a XIII. kerületért - Budapest13A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetéseket január 21-én. ... (120 mil-lió Ft). A

16 2011. február 1 .T I Z E N H A R M A D I K K E R Ü L E T I H Í R N Ö K

Alapító fõszerkesztõ: Sas György (1922–2004). Felelõs kiadó: Machos Ferenc. Fõszerkesztõ: Czeglédi Ildikó. Szerkesztõ: Jusztusz Gábor. Fotó, tördelés: Holczer Gábor.

A szerkesztõség címe: 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Nyomdai munkák: Sprint Kft., e-mail: [email protected], www.sprintkiado.hu

Hirdetésfelvétel: Sprint Kft., 1137 Bp., Újpesti rkp. 7., hétfõtõl péntekig 9–15 óráig, telefon: 237-5060, 237-0242, fax: 237-5069, e-mail: [email protected] ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Elõzõ rejtvényünkben egy kerületi költõnk, díszpolgárunk nevét és verseskötetének címét rejtettükel. A helyes megfejtés: Baranyi Ferenc: Vegyület. Nyerteseink: Köves Béláné, Telki László.

Mostani rejtvényünkben egy kortárs költõnk, prózaírónk nevét és kötetének címét rejtettük el. Be-küldési határidõ február 7. A helyes megfejtést beküldõk között a Hungarovox Kiadó könyveit sorsol-juk ki.

Kiadja a print Kft.

AnyuvaltáncolokA Balansz Tánciskola Anyuval táncolok címmel óvodás korú gyermekekszámára hirdetett meg rajzpályázatot. A beérkezett sok szép alkotást feb-ruár 28-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk az Angyalföldi Gyermek- és If-júsági Házban (Dagály utca 15/A). Az örömteli ihletésû képek minden bi-zonnyal elcsábítják majd a felnõtteket egy kis közös családi mozgásra!Bõvebb információ a www.kult13.hu weboldalon.

Pódiumbeszélgetésekre hívják alakosokat az Angyalföldi József At-tila Mûvelõdési Központba Celebvagy nem celeb? címmel. A rendez-vényen ismert, a médiában gyak-ran szereplõ színészekkel, zené-szekkel, modellekkel és humoris-tákkal ismerkedhetnek meg a ke-rületiek. A jelenlévõk kérdésekettehetnek fel a meghívottnak, ígykerülve közelebb a sztárokhoz. Azegykori modell, Sütõ Enikõ feb-ruár 23-án 18.00 órakor várja azérdeklõdõket.

És hogy kik lesznek továbbivendégek? Errõl a közönség dönt-het. Ötleteiket, javaslataikat [email protected] e-mail címreCeleb vagy nem celeb? tárgysorralküldhetik el. Bõvebb információt aprogramszervezõtõl a +36 (30)452-1044-es telefonszámon kér-hetnek.

Ámor nyila

Sokan repesve várják a Bálint-napot, míg egyesek a szerelmesek giccstengeré-nek tartják február 14-ét. Szerencsére Ámor nyila nem a reklámfogásoknak hó-dol, így bármikor szabad a csók!

Celeb vagynem celeb?