Kuczi Tóth cjssp2

Kuczi Tibor – Tóth Lilla

Kockázatok kezelése bizonytalan minőségű áruk piacán

2011-ben és 2012-ben építőipari vállalkozók körébenfolytattunk kutatást két közép-magyarországi településen1.Különböző építőipari szakmákat képviselő cégek tulajdonosvezetőivel, illetve egyéni vállalkozókkal készítettünkinterjúkat2. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a gazdaság szereplőiközött milyen kooperációs módok alakultak ki, illetve hogyanvoltak képesek kapcsolatrendszerük, bizalmi viszonyaiksegítségével az építőiparban tapasztalható gazdasági visszaeséshatásait kivédeni-tompítani. Kutatásunkban azt tapasztaltuk,hogy a válság a vállalkozók korábban kialakultkapcsolatrendszerét alaposan átformálta; egyfelől a zsugorodókereslet hatására többen csak úgy tudtak megrendeléshez jutni,ha az ügyleteik biztonságát garantáló kapcsolathálójukon kívülis bonyolítottak tranzakciókat, másfelől a rokoni, szorosabbbaráti, ismerősi körön belül is „repedések” keletkeztek, főkénta fizetési kötelezettségek nem teljesítéséből adódóan,harmadrészt pedig többen feladták vállalkozásukat s példáulkülföldön vállaltak munkát, azaz kiléptek a network-ből.

A szereplők kilépése-cserélődése nem csupán a korábbankialakult hálózatokat módosította, hanem – persze ettől nemteljesen függetlenül - a kínálatot is szétzilálta,megbízhatatlan, ugyanakkor nehezen ellenőrizhető minőségűszolgáltatások jelentek meg a piacon; az éles versenykövetkezében gyakorivá váltak az irreálisan alacsony árat ésteljesíthetetlenül rövid határidőt kínáló vállalkozók. Ilymódon az árak elveszítették – ahogy később még rámutatunk –ezen a részpiacon egyébként sem megbízható információhordozószerepüket, az építőipari szolgáltatások minőségüket tekintvemég áttekinthetetlenebbé váltak.

1 A tanulmány a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005 kutatási projekt kereténbelül készült: A kutatást a TÁMOP 4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 projekt támogatta.2 Kutatási terepünk Albertirsa volt, ahol Tóth Lilla az 1990-es évek eleje óta több hullámban is végzett kutatásokat, eredményeiről különböző folyóiratokban (Tóth 1999; Tóth 2004, Tóth 2005; Tóth 2006) számolt be. Albertirsán 16 vállalkozóval találkoztunk (közülük néggyel már korábban is készült interjú). Emellett további négy vállalkozót kerestünk fel az Albertirsához közeli Pilisen.

A gazdasági krízis hatására tehát a vállalkozók hálózataijelentősen átalakultak. Az itt tapasztalt turbulens változásokarra késztetnek bennünket, hogy ne csupán a kapcsolatokválságot tompító hatását elemezzük, hanem kíséreljük meg ahálózatok formálódásának logikáját általánosabb szinten isföltárni. A recesszió emellett azt is nyilvánvalóbbá tetteszámunkra, hogy az építőipari, de más szolgáltatási területekrészpiacai működésének vannak olyan sajátosságai, amelyek aprosperitás időszakában is jelen vannak, bár kevésbészembeötlőek; ezeket a válság fölnagyítja, s ezáltal jólmegfigyelhetővé teszi. Nem minden áruféleség minősége mérhetőés ezáltal szabványosítható egyforma pontossággal (North 1990),sőt vannak olyan termékek, szolgáltatások, amelyekről mégutólag sem tudjuk egyértelmű bizonyossággal megállapítani, hogymegérte-e az árát; például a falba beépített csövek, vezetékekszakszerűtlen telepítéséről, ha szerencsénk van, sosem szerzünktudomást. Az a körülmény, hogy a vevők bizonyos részpiacokonzsábamacskát vásárolnak, jelentősen növeli a tranzakciókköltségeit, ami hatással van e piacok megszerveződésére,működésére, befolyásolja a szereplők viselkedését, s nem csupána vásárlókét, hanem a jobb minőséget nyújtó eladókét is.

Tanulmányunkban először a magyarországi építőiparhelyzetét tekintjük át, majd interjús tapasztalatainkat isfölhasználva e sajátos részpiac szabályozási környezetételemezzük. Dolgozatunk második részében a nem standardizálttermékek és szolgáltatások részpiacainak néhány sajátosságátmutatjuk be.

A magyar építőipar helyzete, az építőipar válságaAz építőipar és rokonszakmái piacának megvannak a maguk

sajátos kockázati tényezői. A fejlődő technológiák és eljárásokellenére a munkák nagy része ma is szezonális, ami az időjárás-szabta szigorú határidők miatt jelentős többletköltségeket(szervezés, túlórák, rendkívüli műszakok) von maga után.További kockázatot jelent, hogy a beruházások döntőentranzakció-specifikusak, ti. a szolgáltatók munkájuk eredményétnem tudják másnak eladni. A tranzakció-specifikusság amegrendelőkre is vonatkozik, legalábbis egy bizonyos idő utánmár csak jelentős veszteségek árán válthatnak partnert3. Azépítőiparban a végtermék előállítása mindig újabb és újabb

3 A partnerváltás költségeit befolyásoló tényezőkről l. Gereffy –Sturgeon 2005.

helyszínhez kötődő „üzemben” zajlik, többnyire gazdaságilagönálló vállalkozások részvételével, akik munkáját nagyon erősinterdependencia jellemzi; a leggyengébben teljesítő elem –gyakran korrigálhatatlanul - leronthatja az egész végtermékminőségét.

Növeli a bizonytalanságot, hogy a munkák sorrendje kötött(a csempézést meg kell, hogy előzze a vezetékek elhelyezése afalban stb.). A tervezhetőséget nehezíti, hogy az egymásraépülő munkafázisokat önálló, gyakran más megrendelésekben iselkötelezett, eltérő munkakultúrájú vállalkozások végzik, ígymindig fönnáll a csúszás veszélye, ami nem csak az adottépítkezés határidejét, hanem a társvállalkozók időbeosztását isfölborítja.

Az építőiparban a viszonylag magas lakossági megrendelőiarány a feketemunka hangsúlyos jelenlétét valószínűsíti, aminöveli e részpiac szabályozatlanságát. A lánctartozás – azalvállalkozók ki nem fizetésének több évtizedes gyakorlata és akorrupció4 pedig tovább nehezítik a tájékozódást. A föntebbszámba vett kockázatok miatt fokozott az igény a szereplőkkontrolljára, a normasértők, alkalmatlanok kiszorítására.

A magyar építőipar piacán elsősorban az Étv. (Az építettkörnyezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.Törvény, amelyet 2011. január 1-jén és 2012. január 1-jénmódosítottak) határozza meg a szektor jogi kereteit. Aminőséget és a szabványoknak való megfelelést részint azépítőipari tevékenységek jó részének engedélyhez kötése kívánjabiztosítani, részint pedig a beruházási tervek szakhatósági(katasztrófavédelem, az Állami Népegészségügyi és TisztiorvosiSzolgálat, természetvédelem stb.) jóváhagyása. Az építkezésekenaz egyes munkafeladatokat a kiviteli terv alapján és a szakmaiszabványok szerint kell végezni. Az építési napló a kivitelezésfontos dokumentuma; ebben rögzítik, hogy a projektbenrésztvevők milyen feladatot milyen technológiával végeztek azadott napon.

A szabályozás illetve a minőségbiztosítás fontos elemei akivitelezők által alkalmazott felelős műszaki vezető, illetve aberuházókat képviselő műszaki ellenőr. Kompetenciájukatbizonyítványokkal, gyakorlati idővel, referenciával kelligazolniuk, megbízójuk számára a szakmai kamaráktól és

4 http://www.transparency.hu/uploads/docs/CPI2012_map_and_country_results.pdfLetöltve: 2012. december 30.

szervezetektől kapott hivatalos működési engedélyük,jogosítványuk nyújtja a garanciát. A műszaki vezető belsőellenőri funkciót lát el, aláírásával hagyja jóvá amegfelelőnek tartott minőséget. A műszaki ellenőr pedig akivitelezőtől veszi át a munkát a beruházó számára, feltéve, hamegfelel a tervnek, a szerződésnek és a szabványoknak.

Úgy tűnik tehát, hogy az építőipari tevékenységek jólszabályozottak és kielégítően dokumentáltak. A gyakorlatbanazonban a minőségért felelős szereplők szakmai szempontjaitfelülírhatja a munkaadóval, megbízóval kapcsolatos lojalitás,és persze a személyes előnyszerzés szempontjai is. A kivitelezőspórolásból vagy kényszerhelyzetben nem ritkán eltekint aminőségi előírásoktól, de e tény fölött a munkaadójával lojálisműszaki vezető általában szemet huny, különösen akkor, ha erredirekt vagy indirekt módon ösztönzik is. Ezzel persze ő iskockáztat, mivel adott esetben elveszítheti műszaki vezetőijogosítványát, bár erre nagyon kevés az esély. A műszakiellenőrt a beruházó elvben azért alkalmazza, hogy a munkát azelőírt minőség teljesülése esetén vegye át. A gyakorlatbanviszont a megbízó gyakran azt várja tőle, találjon különbözőminőségi kifogásokat, hogy legyen ürügye arra, miért nem fizetiki a kivitelezőit. De arra is van példa, hogy az„ellenoldaltól” kapott kenőpénz fejében átvesznek kétesminőségű teljesítéseket is. Interjúalanyaink beszámolói szerinta haza műszaki ellenőrök kevés kivétellel „megvásárolhatóak”. Aműszaki ellenőrök befolyásolására azonban csak tőkeerősvállalkozók képesek, akik azonban nem feltétlenül vannakrászorulva a rossz feltételekkel kínált megrendelésekre.

A közbeszerzési pályázatokkal elsősorban a nagy cégekjárnak jól, tulajdonosi körük még nyomott árak mellett semszenved veszteséget. Gyakori az irreálisan alacsony áronelnyert pályázat, amiről már a kiindulóponton tudható, hogy nemlehet határidőre, megfelelő minőségben, a közterhek ésjárulékok korrekt befizetésével teljesíteni. Néhányfővállalkozó úgy oldja föl a problémát, hogy már előre azzalkalkulál, nem fog minden alvállalkozót kifizetni. Gyakranelőfordul, hogy a kivitelező, tudván, hogy nem fog fizetni, mára csődjét és jogutód nélküli megszűnését is előre betervezi.Egy interjúalanyunk szerint a „táplálkozási lánc vége halelőször éhen”. Ezekben az esetekben - mivel van írásosszerződés, és a munka elvégzése is dokumentált - vanjogorvoslati lehetőség. A lakossági piacon azonban nincs, mivel

többnyire nem kötnek szerződést és az elvégzett munkát semnaplózzák, műszaki vezetőt pedig a legritkábban alkalmaznak.

Az új ingatlan építése esetén kedvezőbb a helyzet, mivelbejelentés és engedélyköteles, ami magával vonja, hogy az ottdolgozó építőipari vállalkozók tevékenységét is legalizálnikell. A felújítások, kisebb átalakítások viszont a hivataloskontroll téren kívül zajlanak, így itt különösen fontos azinformális szabályozás, ami kikényszeríthetővé teheti aszerződésben nem rögzített megállapodásokat.

A rendszerváltás óta a magyarországi építőipar piacánakalakulását kétféle piaci válság, piaci turbulencia jellemezte(Laki 2011); a rendszerváltástól a 2000-es évek második feléiga bővülő piacon egyre több új szereplő jelent meg, ők a korábbiszabályokhoz nem mindig alkalmazkodtak, azokat átértelmezték,átformálták ezzel növelve a bizonytalanságot és a kockázatokat.A jelenlegi piaci turbulencia a szűkülő piacokon egyrészt azéles árversenyben (lásd közbeszerzési pályázatok irracionálisanalacsony árait) jelenik meg, másrészt ennek ellentétében, akartellekben nyilvánul meg. A kartellekkel kialakítottirracionálisan magas ár, mivel a rendszer tehetetlenségefolytán a szokott módon működik, nem eredményez magasabb, jobbminőséget. A minőség rontásában, a körbetartozás fokozódásbanmegnyilvánuló jelenségek a hallgatólagos szabályozásmegbomlására, diszfunkciójára utalnak.

Az építőipar helyzete erősen kötődik egy ország általánosberuházási állapotához és a befektetések csökkenése vagynövekedése döntő mértékben hat az iparág állapotára. Bármilyenlegyen azonban a helyzet ebben a szektorban magas ugyan akockázat, de nagy az elérhető nyereség is. Az építőiparban nagyösszegű beruházások folynak, amelyek sokak számára jelentenekvonzerőt. Magyarországon az építőipari piacfejlődés meghatározóösztönzője a kereslet volt. 2012 végén az építőiparteljesítménye 40 százalékkal marad el a 2005. évitől, míg azépítőipari vállalkozások száma alig csökkent. A hazaiépítőipari vállalkozások száma 90 ezer körül van, ezek avállalkozások méretüket tekintve kicsik és tőkeszegények, azinterjús tapasztalatok szerint számukra a csődtől vagymunkanélküliségtől való menekülés leggyakoribb módja a külföldimunkavállalás.

A lakásépítés piacán a jövőbeni kilátásokat jól jellemzi akiadott építési engedélyek száma, amely 1998. óta a negyedére(országosan összesen 7800-ra csökkent)5.

A piacok szociológiája Fligstein a The Architecture of Markets című könyvében

(2001) arra keresi a választ, hogy milyen tényezők határozzákmeg a gazdasági szereplők viselkedését. A gazdaságszociológiama már klasszikusnak számító képviselőivel6 összhangbanmegkérdőjelezi, hogy a vállalkozások kizárólag árjelzésekrereagálnak. Könyvében nagy ívű áttekintését adja a gazdaságicselekvéseket alakító különböző szintű szabályozásikörnyezeteknek. Ezeket részint a politika teremti meg, részintpedig magán a gazdasági életen belül jönnek létre. Az utóbbitFligstein – Bourdieu mezőelméletére támaszkodva – a piacokszerkezeti sajátosságaikból vezeti le. Elemzése szerint azegyes részpiacokon a legnagyobb és legbefolyásosabb cégekképesek tartósan megőrizni pozícióikat, mivel rá tudjákkényszeríteni a maguk alkotta – alapvetően versenykorlátozó -játékszabályaikat a többi vállalkozásra.

Fligstein nagy hatású írása lendületet adott a piacokszociológiáját feltáró kutatásoknak, így a szerző szükségesneklátta, hogy könyve publikálása után pár évvel munkatársávaláttekintse és rendszerezze az e témakörben születettmeglehetősen nagy számú és különböző megközelítéseket alkalmazócikkeket (Fligstein – Dauter 2007). Dolgozatukban a piacottovábbra is mezőként értelmezik, amelyben a tranzakciókatformális és informális előírások határozzák meg. A szabályozáshárom szinten jöhet létre; az első a formális szabályokszintje, azaz a tranzakciók jogi környezete, a második akülönböző szakmai szervezetek, kamarák magatartási előírásait,a minőségre, képzettségre vonatkozó ajánlásait magában foglalószint (illetve a szövetkezetek esetében az írásban rögzítettszabályzat), végül a harmadik a hallgatólagos megállapodásokszintje. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a szabályozásikörnyezet föntebb röviden vázolt szintjeivel kapcsolatoskutatási tapasztalatainkat.

5 Az adatok forrása a KSH6 Itt e megközelítés két emblematikus, talán legtöbbet hivatkozott képviselőjét említjük, hogy elkerüljük a hosszú hivatkozási listát. Coleman1988; Granovetter 1985.

A domináns cégek diktálják a részpiacok szabályait. Fliegstein föntebbvázolt megállapításaival egyet lehet érteni, sőttapasztalataink szerint az építőipar súlyos válságakövetkeztében a legtöbb vállalkozásnak tulajdonképpenmegfelelnének a domináns cégek versenykorlátozó szabályai,mivel maguk is a státus quo fenntartásában, s nem pedig a piacipozícióikat javító, ám kockázatosabb ügyletek lebonyolításábanérdekeltek. Interjúalanyaink stabilitásuk megőrzése érdekébenhabozás nélkül lemondtak a nagyobb nyereséget ígérő üzletilehetőségekről a kiszámíthatóbb, bár szolidabb nyereséggel járótranzakciók javára, különösen akkor, ha nem volt elegendőinformációjuk potenciális partnerükről. Beszélgetéseinkbengyakran ismétlődő toposz volt, hogy „jó üzletnek tűnt, hosszúidőre munkát adott volna, de nem mertem belevágni, mivel nemtudtam semmit a partnerről”.

Ugyanakkor kutatási eredményeink két szempontból iseltérnek Fliegstein piacok struktúrájáról adott leírásától.Egyrészt a hazai építőiparra nem érvényes, hogy a legnagyobbcégek által diktált játékszabályok szerint működne e részpiacösszes vállalkozása. Interjúalanyainkat szinte kivétel nélkülaz a törekvés jellemzi, hogy függetleníteni igyekeznek magukata piacot domináló nagyvállalatoktól, amit hálózatokbaszerveződéssel többnyire sikeresen el is érnek. A minőségre,határidőre, fizetési fegyelemre vonatkozóan saját hálózatiszabályokat alakítanak ki és tartanak fenn és akapcsolatrendszerük által lefedett piaci szegmensen kívül csakvégső esetben (például, ha másként nem tudnak megrendeléshezjutni) bonyolítanak tranzakciókat. Másrészt - az előbbiekbőladódóan - a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok a magukhatalmát csak a hálózatokon kívül rekedt vállalkozásokraképesek kiterjeszteni, egyébként nem a verseny korlátozásávalés ellenőrzésével, hanem épp ellenkezőleg: ennekfelfokozásával. Annak ellenére nem korlátozzák a versenyt, hogyaz árvetélkedés többnyire az alvállalkozók negatívszelekciójához, végső soron az általuk nyújtott szolgáltatásokminőségromlásához vezet.

A gazdasági szereplők az építőipar piacán tehát nemkizárólag a nagy cégek diktálta szabályok szerint viselkednek.Két, egymást alig befolyásoló piaci intézmény alakult ki,egyfelől a nagyvállalatok, másfelől a kis-és közepesvállalkozásokból álló hálózatok által létrehozott ésfenntartott szabályozási környezet, e két mező jól kivehető

eltérést mutat a fizetési fegyelemre, minőségre, a határidőbetartására, az egyes szakmák munkájának ütemezésére,összehangolására vonatkozó szokásokban és normákban.

Formális szabályok szintje. Írásunk elején röviden vázoltukazt a jogi környezetet, amely szabályozza az építőiparrészpiacát. Interjúink során gazdag anyagot gyűjtöttünk aformális szabályozás teljesítőképességéről. Ezekből most csakegy vonatkozást emelünk ki, a vállalkozók talán legsúlyosabbnakmondható gondját, a lánctartozást. A lánctartozás az elmúlthúsz évben az építőipar egyik legnagyobb problémájánakszámított, ám a gazdasági válság következtében nőtt azérintettek száma és emelkedett a behajthatatlan összegeknagysága is.

A megkérdezett 20 önállóból csaknem mindenkinek volt márebből származó vesztesége, az egyik interjúalanyunk úgybecsülte, hogy ez elérheti bevételei 30 százalékát is. Azelszenvedett kár nagysága természetesen a forgalom és bevételfüggvénye; a lakosságnak javító-szerelő szolgáltatást nyújtókértelemszerűen „csak” pár ezer forintos (10-20 EUR)behajthatatlan kintlévőségről számoltak be, bár az ebbe a körbetartozók sincsenek biztonságban. Például az egyik víz-ésfűtésszerelő egyéni vállalkozó nem kapta meg a járandóságát, denem úszta meg ennyivel, mivel a megrendelő pár hónappal későbbtovábbi munkákat is kért tőle, amit, bár tudta, hogy ismételtennem kapja meg az érte járó pénzt, nem mert visszautasítani, ti.a maffiára jellemző módon (fenyegetéssel) kényszerítették ki azengedelmességét. Bár az eset nem általános, jó mutatja, hogy aformális szabályok megléte önmagában nem ad biztonságot avállalkozóknak.

Mintánkban a 4-5 millió forintos (16-17 ezer EUR)veszteséget szenvedő cégek a tipikusak, bár akad olyanvállalkozó is (egy villanyszereléssel és biztonságiberendezések telepítésével foglalkozó üzletember), akitelmondása szerint 100 millióval csapott be üzlettársa. Azemlített 4-5 milliós behajthatatlan kintlévőségek többnyireegy-egy esetből származnak (interjúalanyaink a 200-300 ezerforintot (2-3 ezer EUR) el nem érő bennragadt kiadásaikrólüzletmenetük még elfogadható, „normál” eseményeként tettekemlítést), s nem pedig a különböző tartozások évek alattifelhalmozódásából, bár alkalmanként az is előfordul, hogy egyvállalkozót sorozatosan nagyobb „balesetek” érnek. Például azegyik villanyszerelő cég tulajdonosa minden mobilizálható

pénzét - 12 millió forintot - egy jelentősebb megrendeléshezszükséges anyagokba és az alkalmazottainak kifizetettmunkabérbe fektette, ám munkája ellenértékét nem kapta meg.Mivel számláit a megrendelő befogadta, így áfa tartozása többmint 6 millióra emelkedett, amit nem tudott megfizetni, így azadóhatóság családi házát terhelte meg ezzel az összeggel. Hogykikeveredjen a bajból, feladta önállóságát és Németországbanegy magyar fővállalkozó alkalmazottjának szegődött, akitőleleinte rendszeresen megkapta a fizetését, de egy idő után márcsak hitegették, hogy hozzájut a béréhez. Végül otthagyta acéget- 2 és fél millió forintja ragadt benn (a többi 20munkatársa hasonlóan járt). Összesen megközelítően 70 ezer EURösszeggel tartoznak neki, aminek visszaszerzésére aligha vanesélye.

Az általunk megkérdezettek közül - jelentős veszteségeikellenére - senki sem tett jogi lépéseket kintlévőségeikvisszaszerzésére, amit egybehangzóan a rossz törvényiszabályozással és a lassú bírósági ítélkezéssel magyaráztak.Úgy ítélték meg, adósaik a jogi kiskapuk kihasználásával(például csődöt jelentenek és más néven indítják újravállalkozásukat) elkerülhetik a felelősségre vonást. A többségazt sem engedheti meg magának, hogy szabályos és kellőenrészletezett, s így valóban védelmet nyújtó szerződést kössön,illetve ilyen megállapodásba a megrendelők nem is mennénekbele. Egyik beszélgetőtársunk például azért nem kapta megsorozatosan a pénzét, mert a megrendelő mindig újabb hibákattalált a munkájában (amit egyébként a tervrajzok szerintvégzett), ám kellően részletezett szerződés hiányában igazátnem tudta bizonyítani. (Egyébként a szerződést is csak késvekötötték meg vele, amikor már javában dolgozott az embereivel akivitelezésen.)

Megkérdeztük interjúalanyainkat arról is, hogy akkor iskifizették-e alkalmazottaikat, illetve alvállalkozóikat, ha őkmaguk nem kapták meg a pénzüket a fővállalkozótól. Határozottigennel válaszoltak, ami hihetőnek tűnik, mivel zömmelkapcsolataikon keresztül jutnak megrendeléshez (e problémárarövidesen visszatérünk) és a hallgatólagos megállapodások nagyszerepet játszanak a vállalkozás biztonságának megteremtésében.Ebből adódóan senki sem kockáztatja meg, hogy a sok munkával,hosszú idő alatt fölhalmozott társadalmi tőkéjét pillanatnyielőnyök miatt elherdálja. Persze előfordult, hogy nem tudtakfizetni, mivel maguk sem jutottak hozzá a pénzükhöz, de az

ebből adódó késlekedést a hálózaton belüli partnerektolerálták.

Kamarák, szakmai szervezetek szintjeMagyarországon néhány részpiacot kaotikus állapotok

jellemeztek a rendszerváltás után években, ti. bizonyostermékek vagy szolgáltatások iránt ugrásszerűen megnövőkereslet kétes minőségű áruk tömeges megjelenését vonta magaután. Például 1989-től már szabadon lehetett utazni a nyugatiországokba, illetve külföldi partnerekkel történő üzletikapcsolatok létesítésének sem volt akadálya, így egyszerrenagyon sokan szerettek volna idegen nyelveket – leginkábbangolt - tanulni. A megnőtt kereslet következtében gombamódszaporodtak a nyelviskolák, köztük olyanok is, amelyek alacsonyszínvonalú szolgáltatást nyújtottak; nem voltak megfelelőenképzett nyelvtanáraik, jól felszerelt tantermeik, bevételüknövelése érdekében felduzzasztották a tanulócsoportok létszámátstb. Ezen az áttekinthetetlen, rendezetlen, éles árversennyeljellemezhető piacon a professzionális, bár értelemszerűenmagasabb költségekkel működő nyelviskolák nehezen boldogultak,hiszen a vevők – más információk híján – az árak alapjántájékozódtak. A helyzetet végül egy szakmai szervezetlétrehozásával oldották meg, amely minőségi tanúsítványt adottki a szakmai kritériumoknak (képzett nyelvtanárok, maximáltcsoportlétszám stb.) eleget tevő vállalkozásoknak. Ily módon avevők már nem csak az árak, hanem a szolgáltatás minőségérevonatkozó információk alapján is választhattak a szolgáltatókközött (Laki 2006).

Az építőiparban szintén kaotikus volt a piac arendszerváltás után, bár a nyelvoktatástól eltérően arendezetlenség a mai napig fennmaradt, aminek a formálisszabályozás tökéletlenségein túl a szakmai szervezetek nemhatékony működése az oka. (Hozzá kell tenni, hogy a lakosságimegrendelők jó része alapvetően az olcsó szolgáltatásokatvásárolja, így ha lennének is minőségi ajánlásai a kamaráknak,minden bizonnyal süket fülekre találnának. Az egyikvillanyszerelő cég tulajdonosa panaszkodott, hogy nem sokesélye van megrendelőket szerezni a lakossági piacon, mivelbetartja a szakmai standardokat, az előírásoknak megfelelőminőségű anyagokat, részegységeket épít be a lakásokba, amelyekértelemszerűen drágábbak, így nem tud versenyezni a feketemunkát végző, olcsó kínai szerelvényeket felhasználókkalszemben. Megjegyezzük: nem minden részpiacon ilyen elnézők a

vásárlók a rossz minőséggel szemben, l. például anyelvoktatást.)

Interjúalanyaink egyöntetű véleménye, hogy tevékenységükreaz országos szakmai szervezetek nincsenek hatással, sőtnéhányan nem is tudnak létezésükről. Azt viszont többenfölvetették, hogy éppenséggel lehetne fontos szerepe ezeknek azintézményeknek, például készíthetnének valamiféle„feketelistát” a szakmailag kifogásolható munkát végző, illetvea fizetési fegyelmet súlyosan megsértő vállalkozókról, aminagymértékben növelné a tranzakciók biztonságát.

A kis mintánkba bekerültek tevékenységére a helyi szakmaiszervezeteknek sincs érdemi befolyása. Részint azért, mert amegkérdezett húsz vállalkozó közül mindössze egy kertépítő ésegy vízvezeték-szerelő él szinte kizárólag helyimegrendelésekből, a többiek jellemzően az ország egészterületéről, de néhányan még külföldről is kapnak megbízatást,így tevékenységükre nem lehet rálátása a helyi szervezeteknek.Részint pedig azért, mert a válság következtében az elismert,tekintélyes vállalkozók, akik szerepet vállalhatnának a szakmaiszervezetekben, viszonylag nagy számban föladták önállóságukatés külföldre mentek dolgozni, ezzel párhuzamosan pedig megnőtta fekete munka mértéke, amit a kamarák nem képesek szabályozni-kiszűrni. Így a rendszerváltáskor a vizsgált település nagytekintéllyel és befolyással rendelkező helyi szervezetei, azIPOSZ és a KISOSZ mára eljelentéktelenedett (Tóth 2007). AzIPOSZ 250 fős taglétszáma 30 főre csökkent, vezetőségeelöregedett, s lényegében nyugdíjas, illetve nosztalgiaklubként működik.

Hallgatólagos megállapodások szintje Ma már a gazdaságszociológia egyszeregyéhez tartozik,

hogy a hálózatoknak megatározó szerepe van a gazdasági életben,mégis meglepő volt tapasztalni, hogy az általunk vizsgáltépítőipari szegmensben eladók és vevők csaknem kizárólagszemélyes kapcsolataik révén találnak egymásra. Lehetőlegvégigkérdeztük, hogy interjúalanyaink miként jutottak hozzámegrendeléseikhez az elmúlt 3-5 évben, s alig akadt olyan, akiszámára addig ismeretlen vállalkozóval kötött volna üzletet.Néhányan kísérleteztek hirdetéssel, de ez nem hozott eredményt,kidobott pénznek ítélték próbálkozásaikat. Fontos megjegyezni,hogy nem csupán az eladók, hanem a vevők is ismeretségeikenkeresztül szerzik be a szolgáltatásokat az építőiparban.Utóbbiak számára - az építőipari részpiac sajátosságaiból

adódóan - lényegében a hálózat a legjelentősebb garancia aszolgáltatások megfelelő minőségére. (Ez a problémát később, anem standard szolgáltatások piacai kapcsán elemezzük.)

A szakirodalomban Elinor Ostrom (1990) képviseli talán alegmarkánsabban azt a nézetet, miszerint nem az állam vagyvalamilyen más központ, hanem a lokális közösségek képesek aleghatékonyabb szabályozni a tranzakciókat. Példái (a svájcierdőtársulások, a spanyol és a Sri lankai öntözőközösségekstb.) csaknem kivétel nélkül zárt helyi és/vagy etnikailaghomogén csoportokra vonatkoznak. Úgy tűnik, hogy az elvártviselkedést kikényszerítő szabályok előfeltétele valamilyenhagyományokkal, szoros kötelékekkel rendelkező közösségekmegléte. A szabályok lehetnek történelmileg kialakultak, de egystabil közösségben akár tárgyalásokon, alkudozásokban ismegszülethetnek, ahogy ezt Ostrom az alanyai halászok esetekapcsán demonstrálta.

A lokális, zárt közösségekkel szemben a piaci szereplőkköre változékony: bármely tetszőleges időszakot tekintve ki-ésbelépések sokasága zajlik; vállalkozásokat alapítanak, illetveszüntetnek meg, megszokott és legitim a partnerváltás, így ahallgatólagos megállapodások esélye is más, mint például azerdő- vagy öntözési társulások esetében7. Megfigyeléseink7 Az Ostrom által elemzett közjavaknak, leginkább a korlátozott mennyiségbenhozzáférhető természeti erőforrásoknak, illetve a piacoknak van egy közös sajátossága. A dezertőrök ti. nem csak a közlegelők, hanem a „piacok tragédiáját” is előidézhetik, ha tevékenységük egy-egy termékkel, szolgáltatással kapcsolatos általános bizalom megrendülését eredményezi, ami a kereslet csökkenését vonja maga után. Egy adott részpiacra olyan vállalkozók is beléphetnek, akik a vevőket megtévesztve kétes minőségű szolgáltatást nyújtanak, ám a verseny önmagában nem minden esetben elég ahhoz, hogy a dezertőrök kiszelektálódjanak (ha nem helyettesíthető a termék, vagy ha nincs mód a minőségről megnyugtató jelzéseket küldeni a vevőknek), így további gazdasági szereplők is bátorítást kapnak az adott területre belépésre, ahogy a föntebb említett nyelviskolákkal kapcsolatban láttuk. Bizonyos esetekben a versenypiacok be is záródnak (Bara 1999), például a budapesti taxis vállalkozók veszteségeik ellenére sem lépnek át más területre, mert tőkéjük (gépkocsijuk, helyismeretük) máshol nem fektethető be. Ebből adódóan a túlnépesedő piacon kiéleződik a verseny, csökkennek a bevételek, amire - fejlesztési forrásaik nem lévén - minőségrontással reagálnak (ritkábban cserélnek autót, kevesebbet költenek a műszaki állapot fenntartására), ami nem vonja automatikusan maga után vevőik elvesztését, hiszen az utasok csak későn, a szolgáltatás igénybevétele során szembesülnek azzal, hogy a pénzükért nem megfelelő minőséget kapják. A piackudarcok szisztematikus áttekintését Miller (1992) végezte el. Írásunkban Millerrel ellentétben arra mutatunk rá, hogy a piackudarcok megoldásának nem a hierarchia az egyetlen alternatívája, a

szerint a változások ellenére mégis kialakulhat az ismételttranzakciókat bonyolítók stabil köre. Fontos kiemelni, hogy eszereplők között nem csupán a szakirodalomból ismert stratégiaiviszony (Axelrod 1984) jöhet létre, azaz nem egyszerűen apillanatnyi érdekeken túlemelkedő, hosszabb távú nyereséget,kölcsönös előnyöket eredményező, de továbbra is a gazdaságiracionalitás keretei között maradó bizalmi8, ám haszonelvűkapcsolatok alakulhatnak ki. A viszonyok túllendülhetnek ezen aponton: az Ostrom által bemutatotthoz hasonló közösségek iskiformálódhatnak, amelyek tagjai a stratégiai kapcsolatbanállóknál hatékonyabban képesek ellenőrizni a tranzakciókat,illetve szankcionálni az opportunista viselkedést.

A közösségképződés alapja, hogy az eladók és vevők egybizonyos részére is jellemző az, amit Sahlins (1972:185) acsere elemzése kapcsán kiemel: az ajándékozás barátságot szül,a barátság pedig ajándékozásra ösztönöz. Ez a megállapításnémi változtatással egybevág a kutatásunk során szerzetttapasztalatainkkal. Interjúalanyaink rendre arról számoltak be,hogy jó néhány tranzakció barátsággal végződött, ami viszont újüzleteket hozott. Egyik beszélgetőpartnerünk a következőképpenszerzi megrendeléseit: „Erről az üzletről (egy templomelektromos berendezéseinek szereléséről van szó) egy barátomtólértesültem. Ezt a barátomat egyébként úgy ismeretem meg, hogyvalaki beajánlott hozzá villanyt szerelni. Munka közbenösszebarátkoztunk. Egy csomó emberrel szerelés révén jöttemössze, akik ezután beajánlanak máshová. Rengeteg barátom van,akiket meg fogok hívni a negyvenedik születésnapomra.”

Vizsgálati eredményeink nem számítanak egyedinek, a vidékiMagyarország hagyományos értékrendjét tükrözőnek. Uzzi hasonlómegfigyeléseket tett New York City divatüzletben érdekeltvállalkozóinak körében. Egyik interjúalanya így nyilatkozott:„It is hard to see for an outsider that you become frends withthese people-business friends. You trust them and their work.You have an interest in what they’re doing outside ofbusiness.” (Uzzi 1997:42) Ez a jelenség nem csak a

problémák szabályozással is megoldhatók. Erre nincs általánosan alkalmazható recept, mivel részpiaconként változik, hogy az állam, a szakmai szervezetek, a vállalkozók hálózata, illetve ezek milyen kombinációja képes megteremteni a megfelelő szabályozó környezetet. 8 Többről van szó, mint a Sako (1992) által leírt bizalomról, amely ugyancsak az üzleti élet körén belül marad. Sem a szerződésbe, sem a kompetenciába vetett bizalom nem megy túl a gazdasági kapcsolatok területén.

kisvállalkozók körében, hanem a nagy cégek vezetői között istapasztalható. Morita, a Sony alapítója így számol be együzleti kapcsolat barátságba fordulásáról: „Olyan szerencsébenvolt részem, hogy régi japán barátom, Jamada Sidó bemutatottAdolph Grossnak. Gross nagy gyárak képviselője volt, AgrodCompany nevű vállalata a Broadway 514. szám alatt működött.Amikor mesélni kezdtem Grossnak a cégünkről, meg arról, hogymit próbálunk csinálni, azt mondta, hogy neki nagyon tetszik,amit hallott, és tüstént elvállalta a képviseletünket. Méghelyet is kínált számomra az irodájában, és kapcsolatunk azüzleti összeköttetés mellett személyes barátsággá alakult: nemcsak jó barátom lett, hanem sok mindenre meg is tanított. […]Megmagyarázta nekem Amerikát és az amerikai üzleti világot,miközben roppant gyakorlatias tájékoztatásokat is adott akülönféle amerikai üzleti vállalkozások jellegéről és ’image’-jéről, valamint arról, hogy hogyan lehet a legjobb üzletetkötni Amerikában. Emellett folyton megpróbált engem isamerikanizálni, vagy legalábbis némi nagyvilági csiszoltsággalés kifinomultsággal felruházni. (Morita, 1989:113-114) MoritaGross halála után ügyvédjével is baráti kapcsolatot alakítottki: „Eddie Rosiny meg én pedig olyanok lettünk, mint atestvérek, együtt dolgoztunk, együtt étkeztünk, együttgolfoztunk (bejuttatott vidéki üdülőklubjába, Spring Walleybe,New York államban), együtt oldottuk meg az üzleti problémákat.”(Morita 1989:115)

Uzzi hivatkozott cikkében a beágyazottság fogalmávalértelmezi az általa vizsgált vállalkozók kapcsolatait, amitcsak részben tudunk elfogadni. Granovetter (1985) ti. – átvévePolányi felfogását – abból indul ki, hogy az egyének már elevemeglévő társas, nem ritkán intézményesült (például rokonsági)viszonyai gyakorolnak hatást gazdasági tevékenységükre, illetvea vállalatok, sőt még iparágak megformáltságára is. Ebbőladódóan az egymással tranzakcióikba bonyolódó egyének nemhagyhatják figyelmen kívül társadalmi kötelékeiket, amelyekegyébként éppúgy segíthetik, mint gátolhatják őket. Uzziviszont olyan, a miénkhez hasonló eseteket mutat be, amelyekneképpen az a jellemzője, hogy a kiindulóponton még tisztángazdasági (eladó-vevő, megrendelő-beszállító) kapcsolatokat aszereplők a tranzakciók ismétlődésével lépésről-lépésrebeágyazzák, például barátságba fordítják át.

Az egymással ügyleteteket bonyolító egyének tehát nemcsupán a rövid vagy akár hosszabb távú gazdasági előnyökre

tekintettel formálhatják kapcsolataikat, hanem a szimpátia,könnyű szót értés, azaz a szociális igényeik szerint is. Ezek aszorosabb, szimbolikusan is megerősített (interjúalanyainkközös vitorlázást, névnapok megünneplését, egymás gyerekeineklakodalmára járást említették), rendre barátságnak minősítettkapcsolatok megfelelő keretét adják a hallgatólagos szabályokmegalkotásának és betartásuk kikényszerítésének. A jó viszonypersze nem következik automatikusan az egyébként korrekt módonbonyolított ügyletekből, az egymással tisztességesen eljárófelek között nem szövődik okvetlenül barátság. Interjúalanyainkemlítést tettek olyan partnereikről is, akiket szakmaifelkészültség, üzleti tisztesség tekintetében elfogadhatónaktartottak, mégis kerülték velük a szorosabb együttműködést; nemvállaltak velük megrendelések közös teljesítését, de még csaknem is ajánlották egymás vevőiknek, az üzleti szférán kívülpedig nem érintkeztek, mivel eltérő volt a felfogásuk acsaládról, fogyasztásról stb., azaz hiányzott belőlük az apszichológiai affinitás, ami a jó kapcsolat feltétele.

Zelizer életművének9 talán legmarkánsabb szemléletijellemzője, miszerint az emberi kapcsolatokban egyszerre vannakjelen a gazdasági, illetve a személyes (pszichológiai, érzelmi)és értékmozzanatok, az egyének ily módon újra és újra olyanhelyzetekbe kerülhetnek, amelyekben össze kell egyeztetniük azökonómiai racionalitást a szimpátiával, lojalitással,barátsággal, szerelemmel. Egy korábbi tanulmányunkban (Kuczi-Tóth 2012) mikroszelekciónak neveztük azokat a kis léptékűváltoztatásokat, amelyeket az egyének az ismétlődő csereaktusoksorán szerzett tapasztalataik alapján végeznek kapcsolataikon.Az apró változtatások lényege, hogy a szereplők törekszenekügyleteikben a gazdasági és a társadalmi látszólagösszebékíthetetlen világát összeegyeztetni, kialakítani a kettőközött valamilyen – értékrendjüknek, beállítódásuknak, illetveüzleti érdekeiknek - megfelelő kompromisszumot. A sikeres, azazaz ügylet mind két résztvevőjét kielégítő összeegyeztetésmegerősíti, a kevésbé sikeres pedig meggyengíti az adottviszonyt. Nem közömbös például egy kapcsolat jövőjeszempontjából, hogy a megrendelő miként reagál arra, habeszállítója családi problémák miatt csúszik a teljesítéshatáridejével: megértést mutat, vagy épp ellenkezőleg, úgydönt, ezúttal nem kívánja az ügyletet a partnereperspektívájából is értelmezni. Ez utóbbi esetben sem változik

9 L. a szerző életművét összefoglaló kötetet (Zelizer 2011).

meg radikálisan a viszonyuk, nem szűnik meg, de csökken azintenzitása, a jövőben főként üzleti ügyekre korlátozódik,viszont ha megértést mutat, nőhet az intenzitása, gazdagodik atartalma.

A gazdasági és a személyes szféra összeegyeztetésekudarcának és ennek nyomán a kapcsolatháló kiágyazódásánaktanulságos példáját mesélte el egyik interjúalanyunk. Beszámoltarról, hogy a széles baráti körébe tartozó vállalkozók hosszúidőn keresztül egymást ajánlották megrendelőiknek. Ez agyakorlat az utóbbi időben módosult, néhányan úgy véltékugyanis, hogy nem megy a jó kapcsolat rovására, ha közvetítőijutalékot kérnek a vevők küldéséért. A dezertőröket idővelegyre többen, főként a fiatalabb generációhoz tartozókkövették, a szívességek üzleti alapra helyezésévelértelemszerűen egyre kisebb teret kaptak az önzetlen gesztusok,így a baráti viszonyok lépésről-lépésre az anyagiérdekkapcsolatok irányába tolódtak el. Azért tekinthető abemutatott esetben kudarcosnak a gazdasági és a személyesszféra összeegyeztetése, mert a változások gazdaságiszempontból is kontraproduktívnak bizonyultak: lecsökkent abaráti körbe tartozók száma (beszélgetőpartnerünk is kilépett acsoportból), ezáltal a beajánlásoké is, így végül mindenkikevesebb megrendeléshez jutott10.

Mivel az egyes ügyleteket kísérő módosítások többnyirekis léptékűek11 (például egy pozitív tapasztalat hatására atovábbiakban valamivel többször, vagy a korábbiakhoz képestkevésbé formális keretek között találkozunk valakivel), nemeredményezik a kapcsolatháló mélyreható átalakulását, ám azönmagukban nem jelentős változások hosszabb távon összeadódnakés a network már jól érzékelhető átstrukturálódását iseredményezhetik. Az átalakulásnak utólag jól kivehető aziránya: a kapcsolatok homogenizálódásához vezethet; atöbbiektől eltérő értékrendű, szakmai- és üzleti felfogással

10 Vizsgálatokkal igazolt, hogy ha egy tevékenység önkéntességét (esetünkbena megrendelők baráti alapon történő közvetítését) anyagi ösztönzőkkel váltják fel, csökkenhet az elköteleződés, ami hatékonyságromlással jár (Frey 1994). Zelizer (2011) az ápolási munkákkal kapcsolatban hívta fel erre az összefüggésre a figyelmet. 11 Persze vannak radikális változások is, a tranzakciókat a partnerek szakítása is követheti. A kapcsolatháló olyan típusú átalakulását a föntebbmár hivatkozott tanulmányunkban makroszelekciónak neveztük.

jellemezhető egyének idővel kiszelektálódnak a hálózatból, vagylegalábbis periférikus helyzetbe kerülnek12.

Mint fentebb említettük, Ostrom példáiban zárt, többnyireetnikailag homogén közösségek monitorozzák és szükség eseténszankcionálják a gazdasági szereplők viselkedését. Ugyanakkoraz interjús tapasztalataink azt mutatják, hogy a mikroszelekciófolyamatában is kialakulnak az Ostrom által elemzettcsoportokhoz hasonló, a tranzakciókat felügyelni képesközösségek. Ebben a folyamatban egy kettősség figyelhető meg.Egyfelől a mikroszelekciós lépések során formálódnak ki ahallgatólagos megállapodások; ügyletről-ügyletre születnek megés fogalmazódnak meg a résztvevőkben a minőségre,munkakultúrára, fizetési fegyelemre, elvárható korrektségre,illetve a magánéletre; a családra, a szabadidő eltöltésérevonatkozó közös elvárások, normák, alakul ki acsoportidentitás. Egyik vízvezeték szerelő beszélgetőtársunk azötös fogat kifejezéssel jelölte baráti körének identitását,plasztikusan fejezte ki ezzel, hogy egyszerre és egy iránybahúzó társakról van szó. Másfelől viszont éppen a tudatosítottés közösen elismert értékek szerint zajlik a szelekció és válikhomogénné a kapcsolatháló.

Persze az emberileg kellemes, biztonságosnak ítéltkapcsolatok is hordoznak üzleti kockázatot, mivel a vállalkozókgyakran illetlennek érzik, hogy aggályosan járjanak elrokonaikkal, barátaikkal tranzakcióik során. Előfordulhat, hogyegy-egy szituációban nem találják meg a gazdasági érdekeik és abarátságra, rokoni viszonyokra vonatkozó értékek közöttiegyensúlyt. Egy festékbolt üzlet tulajdonosa törzsvásárlóirészére 200 ezer forintban limitálta a hitelben elvihető árukértékét, ám testvérével kivételt tett, 5 millió forint értékűfestéket, vakolóanyagot stb. adott neki, aminek az árát a jelekszerint aligha fogja visszakapni. Két interjúalanyunkatüzlettársuk-barátjuk károsította meg, másoknak az ismerősikörükbe tartozók nem fizették vissza tartozásukat.

12 A kapcsolatformálódás jellemző irányának a homogenizálódást tartják (Kim és Aldridge 2005), Keefer és Knack (2008). A homogenizálódás szociálpszichológiai mechanizmusával kapcsolatban említhető Thibaut és Kelley [1959]Hartfield, Utne és Traupmann [1979], Grangberg és King [1980],O’Connell [1984], Condon és Crano [1988] munkái. Ugyanakkor nem közömbös, hogy a gazdasági és a személyes szféra milyen típusú összeegyeztetése révénmegy végbe a homogenizálódás. Mint a fenti példában láttuk, ha a homogenizálódás az gazdasági érdekek kizárólagossá válásának irányába halad, akkor csökkenhet a hálózat gazdasági teljesítőképessége.

Fontos megjegyezni, hogy a megkérdezettek barátaikkal,rokonaikkal szemben, amíg csak lehetett, igyekeztek fönntartanijóhiszeműségüket, tolerálták, ha eltértek az eredetimegállapodástól. A másik problémájának megértése abból isadódik, hogy akik jó viszonyban vannak, alaposabban ismerikegymás életkörülményeit, így több fölmentő okot találnak afizetési határidő túllépésére (például: most vált el, betegségemiatt nem volt egy ideig jövedelme stb.), a határidőből valókicsúszásra. A jó kapcsolatokból tehát jelentős kockázatokszármazhatnak, de a másikkal szemben mutatott – amikroszelekció során kialakult – bizalom adja a rendszerrugalmasságát is, hiszen nem kell részletes megállapodástkötni, a teendők és kötelezettségek könnyen hozzáigazíthatók aváltozó feltételekhez.

A megkérdezettek közül csaknem mindenkit ért csalódás,legtöbbször az elvégzett munkát, befektetett anyagot nemfizették meg a barátnak tartott partnerek, bár előfordult azis, hogy a közös vállalkozás hasznát (egy építőanyagotforgalmazó cégről van szó) az egyik fél társának tudta nélkülsaját vállalkozásában használta fel. Ezek a kudarcok ugyanakkornem jártak azzal a következménnyel, hogy a továbbiakbantartózkodtak volna az új üzleti kapcsolatok személyesséalakításától. Ez a jelenség hasonló a váláshoz. A válásokszámának emelkedéséből nem következik a házasság intézményénekválsága, sőt bizonyos értelemben a népszerűségét mutatja,hiszen az emberek még többszöri kudarc után is újrapróbálkoznak.

Föntebb röviden vázoltuk, hogy a magyar építőiparban sem aformális szabályok szintje, sem a kamarák, szakmai szervezeteknem képesek biztonságos környezetet teremteni a vállalkozókszámára. A mikroszelekciós lépések eredményeképpenkiformálódott hálózatok viszont alkalmasak lehetnek aszolgáltatások minőségének, a határidők betartásánakkikényszerítésére, sőt még a fizetési fegyelem biztosításárais. Az alábbiakban a nem jól mérhető (nem standardizált)szolgáltatások piacát vesszük szemügyre, és rámutatunk arra is,hogy az itt jellemző magas kockázatokat a kapcsolatok, illetvea vállalkozások minőséggel kapcsolatos meggyőző jelzéseiképesek mérsékelni.

A nem standardizált minőségű szolgáltatások piacainaksajátosságai

A vevők információszerzési lehetőségei különböznek azegyes részpiacokon. A leginkább egyértelmű helyzet astandardizált termékek adásvételét jellemzi. Ha mindentekintetben azonosak az árucikkek, akkor a termelők vagyszolgáltatók közötti verseny az árakra korlátozódik (Svedberg2003; Aspers 2010), a vevők ezek alapján tájékozódnak, hiszenszükségtelen az adott fajtához tartozó termékeketösszehasonlítaniuk. Bár a fogyasztóknak még a standard termékekvásárlása esetén is lehetnek kockázatai, itt is elkövethetnektipikusnak mondható hibákat. Bar-Gill (2007) egyebek mellett ahitelkártya piacot elemezve mutatta ki, hogy a fogyasztókelőnyben részesítik az akciós, rövid lejáratú (fél éves)alacsony kamatozású, ám a lejárat után a piacinál jóvalmagasabb kamatterhű hitelopciót a hosszabb futamidejű, denémileg drágább ajánlattal szemben. Az egyének többnyire túlsokat kockáztatnak ezzel a választással, mert tévesen aztfeltételezik magukról, képesek lesznek megállni, hogy hitelrevásároljanak a kedvező kamatozású periódus lejárta után is. Afogyasztási cikkek piacán a visszatérítés ígérete ugyancsakfogyasztói hibákhoz vezethet. A vevők hajlamosak azt az eladótválasztani, aki ugyan drágábban kínálja terméket, de bónuszt isad hozzá, amit ha beváltanak, a piaci árnál olcsóbb lesz avétel. A kereskedők arra a tapasztalatra alapozzák ajánlatukat,hogy elegendő számú olyan vevőjük lesz, aki nem képesellenállni a kedvező lehetőségnek, ám végül mégsem váltja be avisszatérítést. A vevők tehát a jól azonosítható termékekpiacán is - ahol viszonylag egyszerű a feladatuk, hiszenelegendő információ áll a rendelkezésükre - követnek elhibákat, amelyeket a fogyasztók tájékoztatásánakkiszélesítésére (is) irányuló piaci verseny nem tudkiküszöbölni. Sőt, mint Bar-Gill hangsúlyozza, az eladók éppenezekre a hibákra alapozzák értékesítési stratégiáikat.

A nem standard termékek részpiacain a vevőkinformációszerzési lehetőségei az előbb bemutatotthoz képestkorlátozottabb, hiszen nem kapnak (mivel nincsenek) egyértelműjelzéseket a kívánt árucikkek, szolgáltatások minőségéről, ígycsak a tranzakció után, késve realizálják, voltaképpen mit isvásároltak; például két szobafestés ára megegyezhet,tartósságuk viszont jelentősen eltérhet, egyik esetben két év,a másik esetben elegendő hét év után újra festetni a lakást.

Itt tehát a standard termékek piacaival összevetveszükségszerűen kockázatosabbak a vásárlói döntések. Ez abizonytalanság jellemzi az építőipar piacán zajló tranzakciókjelentős részét is. Mielőtt ennek részleteibe belemennénk,röviden érintjük a nem standard termékek részpiacainak azonkörét, amelyben az egyediség, a termékek másokkal valóösszemérhetetlensége nem okoz problémát, sőt, éppenellenkezőleg: értékképző.

Bizonyos árukról egyediségük ellenére is kapnak jelzéseketa vásárlók, így elegendő információ birtokában hozhatják megdöntéseiket. Például egy adott borféleség csak rá jellemzőzamatát, illatát, sajátos gyümölcsös karakterét stb. nemlehetséges kémiai összetétele alapján megadni, a forgalmazóknem is kísérleteznek ezzel, csupán néhány paraméterét(alkoholtartalmát, édes vagy száraz jellegét és a származásihelyét) tűntetik fel a palack címkéjén, ezek alapján alighahozható megalapozott vásárlói döntés. Ám még a járatlanfogyasztó sem téved nagyot, ha az árak alapján tájékozódik, ti.szakértők beavatott kisebbsége rendszeresen minősíti ezt azegzakt módon nem leírható termékfajtát, és közreműködésük révénalakul ki a borok rangsora, ami meghatározza értéküket. Aszakértők és a szaksajtó létrehozza e részpiacon az árukhierarchiáját (Benjamin and Podolny 1999), amely mérsékli avevők kockázatát. Az eladási árat a szőlőtermelő vidékekkitalált-újraalkotott hagyománya is növelheti, ahogy erre Ulin(1995) a bordói bor kapcsán rámutatott.

Számtalan, a föntebb vázolthoz hasonló részpiac létezik,ám ezek sajátosságai eltérőek, ugyanakkor abban megegyeznek,hogy az árak nem a kereslet és kínálat szerint alakulnak, hanemtársadalmilag konstruáltak. Például a haute couture szalonokbólszármazó divatruhák eladási árait a divatház presztizse, adivatbemutatók, a szaksajtó és a magas státusú vásárlókegyüttesen befolyásolják (Aspers 2010). A műtárgypiacon ettőleltér az árképzési mechanizmus, de az egyes darabok értékét ittsem a kereslet- kínálat, hanem a beavatottak véleménye, azaukciós ház rangja (az árverésen egybegyűltek társadalmistátusa, az eseményről tudósító újságíró lapjának tekintélye),a korábbi tulajdonosok kiléte (Thornton 2008) együttesenhatározza meg. Különösnek tűnik, de az Erdélyben élő,használtcikk kereskedéssel foglalkozó gábor cigányok körében issok tekintetben hasonlóan képződik a család rangjánakkifejezésére szolgáló - eredetileg az egyház vagy nemesi

családok által birtokolt ezüstpoharak – ára. Ezeknek atárgyaknak a presztizse tranzakcióról-tranzakcióra nő, mivelértékükhöz mindig hozzáadódik a pillanatnyi tulajdonostársadalmi rangja, így minél hosszabb a tulajdonlás történet,annál drágább. Az ügylet során egy rokonokból álló, többkorábbi adásvételben közreműködő „szakértő csapat” állapítjameg, hogy a szóban forgó pohárért megadható-e a kért – nemritkán 200-300.000 USD-t is elérő – ár (Berta 2012).

A nem standard termékek egy másik, meglehetősen nagyhalmazánál – ide tartoznak az építőipari szolgáltatások - azár-érték arány véletlenszerűen alakul, mivel itt hiányoznak aminőségre vonatkozó információk, nem történik meg az értéküktársadalmi hitelesítése - ezek hiányában viszont a vevőkzsákbamacskát vásárolnak. A tranzakciók minőségi standardokhiányából adódó bizonytalanságai egyformán érintik az eladókatés vevőket. Akerlof (1970) elemzéséből jól ismert, hogy ahasználtautó piacon a vevők választása az információsaszimmetria miatt meglehetősen kockázatos, nincsenek megvédve arejtett hibás vagy túlhasznált járművek megvásárlásától. Derosszul járnak az átlagnál magasabb minőséget kínáló eladók is,mivel nem tudják az árban érvényesíteni a kocsijuk jobb műszakiállapotát eredményező többletráfordításaikat. Ennélfogva inkábbkivonulnak a piacról, ami azokat a vevőket is előnytelenülérinti, akik egyébként hajlandóak lennének többet fizetni akedvezőbb műszaki állapotú járműért.

Ugyanakkor nem minden, a minőség korrekt megállapításátnélkülöző részpiacon indul be az Akerlof által leírt„bóvlisodáshoz” vezető mechanizmus. Például az építőiparbanhosszabb távon is jellemző, hogy egyformán jelen vannak asilány és a jó minőségű szolgáltatást nyújtó vállalkozók; averseny nem szelektálja ki az előbbieket, de az utóbbiak semvonulnak ki,13annak ellenére nem, hogy többnyire nincs módjukáraikban érvényesíteni az általuk nyújtott jobb minőségűszolgáltatások többletköltségét. Így az árak nem szükségképpena minőség szerint szóródnak, a vevőknek az árjelzések tévesinformációkat nyújtanak a termékek vagy szolgáltatások

13 Ebben a szakmában elmaradt a rendezetlen piac rendezetté válása, például a nyelvoktatáshoz vagy a borértékesítéshez hasonló – a vevőket informáló - hierarchia kialakulása, ezáltal a rossz minőségű áruk, szolgáltatások leértékelődése és kihullása a versenyből. Ez a probléma nem vezethető vissza a rendszerváltásra, mivel más részpiacokon megtörtént a rendezetté válás. L. erről Laki (2011).

megbízhatóságáról, ahogy ez Akerlof modelljében a használtautókpiacának kezdeti szakaszában történik.

A vevők számára a nem standard minőségen túl továbbikockázatot jelent az eladó jövőbeli teljesítményére vonatkozóbizonytalanság (DiMaggio és Louch 1998), ami az építőiparbankülönösen jelentős. Interjúalanyaink szerint a kőműves,burkoló, gázszerelő stb. vállalkozók gyakran alkalmazotttaktikája, hogy az éppen elvállalt építkezésre, lakásfelújítás-korszerűsítéshez irányítják minden alkalmazottjukat, a munkákatitt addig folytatják teljes kapacitással, míg el nem érik azt apontot, míg a vevő végérvényesen el nem köteleződik, azaz márcsak komoly időveszteséggel és sok vesződséggel tudna partnertváltani. E pontot elérve levonulnak a helyszínről és atovábbiakban csupán egy-két, más feladatoknál történetesennélkülözhető mester dolgozik tovább, a csapat pedig a legújabbmegrendelőnél kezd teljes erőbedobással. A vállalkozók ezzel ataktikával elérik, hogy vevőik kárára - időben széthúzva amunkájukat, azokat a megrendelőket sem utasítják vissza, akiketkapacitáshiány miatt egyébként el kellene küldeniük.

Kérdés, hogy ezen a kockázatos, szegényes vagy tévesinformációkkal jellemezhető piacon miként tudnak boldogulni avevők és az eladók? Írásunk további részében erre keressük aválaszt.

A vevők stratégiája: intenzív keresés – egymás közöttitranzakciók

Egy sor részpiac (építőipar, egészségügy, takarítás,gyerekfelügyelet stb.) sok tekintetben hasonlít a Geertz (1992)által leírt bazárkereskedelemhez, közös jellemzőjük, hogy azárra, a nyújtott szolgáltatás minőségére, fizetési fegyelemrevonatkozó információk szegényesek, rosszul elosztottak éskommunikáltak. Az információk következésképpen nagyon becsesnekszámítanak. Ebben a helyzetben az intenzív keresés a jellemző; avevők figyelme kevés számú termékre vagy szolgáltatásra terjedki, de ezeket alaposan megvizsgálják, leginkább az eladórólgyűjtenek információkat kapcsolathálójuk igénybevételével14.Geertz szembeállítja az intenzív keresést az extenzív, surveytípusú kereséssel, ami akkor valósul meg, ha standardizáltak atermékek. Ezen a termékpiacon a vásárlók arra törekednek, hogya lehető legtöbb eladót felkutassák, azaz az árajánlatokmegfelelően nagy mintájából válasszák ki a legkedvezőbbet.

14 DiMaggio és Louch (1998) a search embeddednes kifejezéssel jelöli a keresésnek azt a módját, amely a kapcsolatháló igénybevételével zajlik.

Hétköznapi tapasztalat, hogy lakásfelújításkor nem a nyíltpiacon, például hirdetések útján, illetve az áraik alapjánválasztjuk ki a mestereket, azaz nem survey típusú kereséstvégzünk, hanem ismerőseink segítségével próbálunk tájékozódnimegbízhatóságukról, hozzáértésükről. Interjúalanyaink vevőként(ha alvállalkozót keresnek) hasonlóan járnak el, illetve őket,mint eladókat is így választják ki a megrendelők. Egyik -építkezéseknél használt acélidomok, lemezek forgalmazásávalfoglalkozó beszélgetőpartnerünk az egész országra kiterjedőismeretségi körét használja a megbízhatatlan vevők kiszűrésére.Az építőanyag kereskedelemben az a gyakorlat alakult ki, hogy avállalkozók nem azonnal fizetnek a vásárolt áruért, hanem csakazután, ha ők maguk is bevételhez jutottak ezen anyagokfelhasználásával15. Ezt a lehetőséget többen kihasználják,elviszik az anyagokat, de nem a megállapodás szerint - sőtnéhányan egyáltalán nem – fizetnek. Meglehetősen nagy tehát azeladó kockázata, amit a vevőiről szerzett információkbirtokában mérsékelhet. Interjúalanyunk elmondása szerintterjedelmes ismeretségi köre (amelybe volt katonatársak,iskolatársak, egykori kollégái stb. tartoznak) segítségévelnéhány telefonnal szinte bárkiről ki tudja deríteni, mennyiremegbízható16.

Kutatásunk során fény derült arra is, hogy nem csupán aKKV szertorban használják a kapcsolathálót a megbízhatópartnerek felkutatására, hanem a nagyvállalatok is.Interjúalanyaink beszámolóik szerint a nagy cégektől (többekközött a MOL, Siemens, T-mobil, Philip Morris, DÉMÁSZ nevétemlítették) is személyes kapcsolataik révén, beajánlássalkapták meg a munkát. Vizsgálatunk során a beajánlások komplettrendszere rajzolódott ki számunkra, az adásvételek csaknemkizárólag személyes kapcsolatok igénybevételével bonyolódtak.

A gazdaság szereplői kapcsolathálójukat nem csupánkeresésre és információszerzésre használják, hanem igyekeznekmagukat a tranzakciókat is az ismeretségi körükön belüllebonyolítani. DiMaggio és Louch (1998) empirikus adatokkaltámasztották alá, hogy az emberek a nagy értékű nem standardtermékeket lehetőleg rokonaiktól, barátaiktól, barátaik15 Ez a jelenség az építőipar egészére is jellemző, így a lánctartozás leginkább itt alakul ki (Szűcs 2008).16 A bemutatott esetben az információs aszimmetria fordított irányú, mint például a használtautó piacon, de ez nem változtat a vázolt probléma lényegén. Akár az eladó, akár a vevő rendelkezik információs többlettel, a másik beágyazott kereséssel képes javítani a helyzetén.

barátaitól szerzik be, ezzel mérsékelve a tranzakciókockázatait. Kutatási tapasztalataink szerint a kapcsolathálóilyen típusú használata nem csak a fogyasztói piacon jellemző,hanem a vállalkozók körében is.

A gazdaságszociológiában Coleman (1988) ma márklasszikusnak számító munkái óta jól ismert, hogy a kapcsolatokmilyen típusú erőforrásokhoz teszik lehetővé a hozzáférést, ámennek kockázatmérséklő szerepéről a bizonytalan minőségűtermékek piacán kevesebb szó esik. Talán Landa (1994) emelte kia leghatározottabban, hogy bizonytalan szabályozásikörnyezetben (ahol fejletlen a gazdaságjog) a kapcsolatok(etnikai viszonyok) mérséklik az ügyletek kockázatát,csökkentve ezzel a tranzakciós költségeket. Bár a Landa és a miáltalunk vizsgált terepek és kultúrák, illetve a szabályozásikörnyezetek élesen elütnek, van egy általánosítható tanulságuk.Bármi legyen is a bizonytalanság oka, a gazdasági szereplőkigyekszenek tranzakcióikat ismeretségi körükön belülre terelni.Ha az ügyletek nem alkalmi jellegűek (a DiMaggio és Louch általvizsgáltak ilyenek voltak), hanem ismétlődőek, akkor ezek révéna kapcsolatok jól tagolt körökbe rendeződhetnek.

Egymást kiegészítő építőipari szakmák képviselői közötttartós kooperáció alakul ki (együtt vállalják el amegrendelések teljesítését, vevőket küldenek egymásnak stb.),ebbe a körbe korábban nem ismert vállalkozók csak beajánlásútján kerülhetnek be. Ugyanakkor ezek a csoportok nem zártak,az ide tartozók másokkal más megrendeléseket is elvállalnak.Interjúalanyaink közül azok bizonyultak a legsikeresebbeknek,akik több, egymással együttműködő vállalkozó-együttesnek istagjai, három-négy körbe is beletartoznak, ők érezték meglegkevésbé az építőipar válságát. Egy adott körbe tartozás nemcsupán a kooperáció jól ismert eredményeit (például ahatékonyságot növelő specializációt) biztosítja, hanem mérséklia nem standard szolgáltatásokkal járó bizonytalanságokat is.Beszélgetőpartnereink a következő előnyöket emelték ki.Elhárítható, hogy egy építkezésen, lakásfelújításon együttdolgozó, különböző szakmákat képviselő vállalkozók közöttpotyautasok legyenek (például az előírtnál rosszabb minőségűanyagokat használnak, azt gondolván: észrevétlen marad, ha atöbbiek kifogástalan munkát végeznek; vagy a számukralegkényelmesebb módon oldanak meg egy feladatot, nem törődveazzal, hogy megnehezítik a többiek dolgát). Elháríthatótovábbá, hogy valaki kizárólag saját érdekét követve, a neki

leginkább megfelelő időben végezze el a feladatát, esetleg egyjobb ajánlat kedvéért otthagyja az építkezést, felborítva ezzela többiek időrendjét.

A beajánlások rendszere tehát jelentősen csökkenti akeresési költségeket, amelyek a nem standardizált termékek ésszolgáltatások piacán, mivel a kínálat nehezen tekinthető át,egyébként is magas. Emellett a szerződési költségek ismérséklődnek, mivel a hálózat írásba foglalt szerződés nélkülis garanciát nyújt a minőségi munkára. A feladatokmegszervezésében és ütemezésében, az egyes tevékenységekösszehangolásában is előnyt jelent, hogy egymást ismerővállalkozók dolgoznak egy adott építkezésen, házfelújításon,mivel rugalmasan alkalmazkodnak az éppen előadódó helyzetekhez.

Az eladók stratégiájaHa a vevők valamilyen oknál fogva intenzív kereséssel nem

képesek információt gyűjteni a nem standard termékek ésszolgáltatások minőségéről, akkor úgy járnak, mint Buridánszamara, azaz képtelenek lesznek az információk hiánya miattszámukra azonosnak látszó dolgok közötti választásra (Gambetta1994). Megpróbálhatják a helyzetet külsődleges eszközökkel,például kockadobással föloldani, de ez az eljárás abazárkereskedelem jellegű piacokon, ahol a tartósság,használhatóság stb. tekintetében jelentősen különbözhetnek ahasonló megjelenésű portékák, meglehetősen kétes eredményrevezet.

Tudnak-e segíteni a valóban jó minőségű termékeket ésszolgáltatásokat kínáló eladók vevőiknek a választásban?Gambetta szerint igen: arra törekednek, hogy személyesreputációt építsenek. Példájában a kereskedők,étteremtulajdonosok annak a maffiacsoportnak a szolgáltatásátfogják igénybe venni, amelyik inkább képes velük elhitetni,hogy valóban hathatós „védelmet” tudnak nyújtani. A szimbolikustőkének nagy szerepe lehet a nem standard piacokon; apszichiáterek, ügyvédek, fűtésszerelők, de akár a vendéglőkkiválasztásában is.

A mintánkba került vállalkozók között három olyan önállóakadt, akiket elsősorban szakmai reputációjuk révén keresnekföl a vevőik, és csak másodsorban jutottak beajánlás útjánmegrendeléshez. Egyiküknek, aki téglaburkolatokat készít,sikerült országos ismertségre szert tennie. Mivel számontartják, a válság ellenére is gyakran hívják igényes, átlagfölöttinek szánt épületek kivitelezési munkáihoz. Büszkén

mesélte, hogy egyik legutóbbi megbízatása alkalmával egynagyvárosi (szegedi) jelentős cégnek dolgozott, ahová a nevealapján hívták. Egyébként sokat tesz vállalkozásamárkásításáért; rendszeresen szerepel mintafallal a Konstrumakiállításon, illetve több építőanyag kereskedés telephelyén iskiállítja a bemutatófalát. A másik vállalkozó szintén burkoló,neki regionális szintű reputációt sikerült teremtenie, olyanreferencia munkái vannak, mint például egy kórház műtőjénekburkolása. Lakóhelye környékén, kb. 70 kilométer sugarú(Budapesttől Ceglédig) körben a különleges minőségű csempézést,kőlap lerakást igénylő beruházók nagy eséllyel őt bízzák meg. Aharmadik vállalkozó cserépkályhás, ő nemrég van ebben aszakmában, ismertségét épp most próbálja fölépíteni, többekközött albumot állított össze az eddigi munkáiból.

A többi interjúalanyunknál a megrendeléseiknél a beajánlása hangsúlyos, ugyanakkor a beszéd-repertoárjukban hangsúlyosanjelen van a minőség; kérdezés nélkül is sokszor és sokatbeszéltek róla. Egyikőjük a másfélórás interjú legalábbnegyedrészében a minőség fontosságát ecsetelte. Alegsikeresebbeknek egyébként valóban jó nevük van aszakmájukban, számon tartják őket az építészek, építőanyagforgalmazó kereskedőházak, megbízatásaikhoz nem egyszer az őközvetítésükön keresztül jutnak hozzá.

Néhány összefoglaló megjegyzésKutatásunk legfontosabb tanulsága, hogy más ágazatokkal

ellentétben a rendszerváltás után az építőipari részpiac nemmozdult el a kezdeti - természetesnek tekinthető -rendezetlenség állapotából a rendezetté válás felé. Ennek oka,hogy négy, egymással alig érintkező részhalmazból áll. A(1)helyi, lakossági igényeket kielégítő javító, karbantartóönállók mellett kiépültek a (2)kis-és közepes vállalkozóktartósan együttműködő körei, amelyek az országos piacon vannakjelen, csakúgy, mint a (3)nagy cégek, amelyekhez a(4)hálózatokon kívül rekedt bolygó vállalkozások kapcsolódnak.A nagy cégek viselkedését (a politikai korrupción túl aformális szabályozási környezet alakítja, amelyet nem ritkán amaguk javára értelmeznek. A jogszabályok, hatósági előírásoknem regulálják kielégítően a KKV szektorba tartozó önállóktevékenységét, így nem kapnak kellő védelmet a különbözőkockázatokkal (például a lánctartozással kapcsolatosbizonytalanságokkal) szemben. Ebből a szférából azok a

vállalkozók tűnnek hosszú távon sikeresnek, amelyekhálózatokban működnek, mivel a kapcsolatrendszerükön belülkialakított hallgatólagos megállapodások biztonságosabbá teszikügyleteiket.

A kapcsolathálónak azért is kiemelkedő a szerepe, mert azépítőipar sajátos részpiac, az ide sorolható szolgáltatások nemelhanyagolható része csak jelentős költségekkel volnaszabványosítható. A nem standard áruk adásvételének pedig magasa kockázata.

HIVATKOZOTT IRODALOM

Akerlof, George A. (1970): The Market for „Lemons”: Qualitative and Uncertainty and the Market Mechanism. In Quarterly Journal of Economics. 84:488-500.

Aspers, Patric (2010): Orderly Fashion. A Sociology of Markets.Princeton and Oxford: Princeton University Press.

Axelrod, Robert (1984): The Evaluation of Corporation. New York, Basic Books.

Bara Zoltán (1999): Bezáródó piacok az átmeneti gazdasági rendszerekben. In Közgazdasági Szemle 46(5): 446-461.

Bar-Gill, Oren (2007): The Behavioral Economics of Consumer Contracts. In Oren Bar-Gill-Richard E. Epstein: Consumer Contracts: Behavioral Economics versus Neoclassical Economics. An Exchange between Oren Bar-Gill and Richard E. Epstein. New York University School of Law. Law and Economics Research Paper Series. No 7-17. http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=982527 letöltve 2012. 06. 20.

Benjamin, Beth A. – Joel M. Podolny (1999): Status, Quality, and Social Order int he California Wine Industry. In Administrative Science Quaterly, 44:563-589.

Coleman, James S. (1988): Social capital int he creation of human capital. In American Journal of Sociology. Vol 94:95-120.

Berta Péter (2012): Presztizsfogyasztás és házasságpolitika – egy gábor roma használtcikk társadalmi karrierjének tükrében (2000-2012). In Berta Péter (szerk.): Használtcikkultúrák. Ideológiák, gyakorlatok és értelmezői

közösségek. Budapest: MTA BTK Néprajztudományi Intézet. 85-138.

DiMaggio, Paul – Hugh Louch (1998): Socially embedded consumer tranzastions: for what kinds purchases do people most often use networks? In American Sociological Review, Vol. 63 (October): 619-637.

Fligstein, Neil 2001: The Architecture of Markets. Princeton University Press, Princeton.

Fligstein, Neil – Dauter, Luke 2007: The Sociology of Markets. In The Annual Review of Sociology. 33:105-128.

Frey, Bruno (1994): How Intrinsic Motivation Is Crowded Out andIn? In Rationality and Society, Vol 6. No. 3 334-352.

Gambetta, Diego 1994: Inscrutable Markets. In Rationality and Society, 6:353-368.

Geertz, Clifford 1992: The Bazaar Economy: Information and Search in Peasant Marketing. In Granovetter, Mark – Richard Swedberg (eds.): The Sociology of Economic Life. Westview Press, Boulder, San Francisco, Oxford. 225-233.

Gereffy, Gary – Timothy Sturgeon 2005: The governance of globalvelue chans. In Review of International Political Economy.12:1:78-104.

Granovetter, Mark (1985): Economic action and social structure:the problem of embeddedness. In American Journal of Sociology, 91(3):481-510.

Kim, Phillip H. – Howard Aldrich (2005): Social Capital and Entrepreneurship. Boston, Delft: NOW, The Essence of Knowledge.

Kuczi Tibor – Tóth Lilla (2012): A kapcsolatok dinamikája és a nyelv. In Kultúra és Közösség, Vol. 3 (3-4):57-70.

Laki Mihály (2006): Az idegennyelv-oktatási piac átalakulása. In Közgazdasági Szemle, 53(10): 880-901.

Laki, Mihály 2011: A termék- és szolgáltatáspiacok átalakulása.http://econ.core.hu/file/download/ktik15/KTIK15_tanulmany.pdf letöltve: 2012, március 5.

Landa, Janet Thai (1994): Trust, Ethnicity, and Identity. Ann Arbor: The University of Michigan Press.

Miller, Gary (1992): Managerial dilemmas: the political economyof hierarchy. Cambridge: Cambridge University Press.

North, Douglass C. (1990): Institutions, Institutional Change and Economoc Performance. Cambridge: Cambridge University Press.

Ostrom, Elinor 1990: Governing the Commons. Cambridge University Press, Cambridge.

Sahlins, Marshall 1972: Stone Economics. Aldine de Gruyter, NewYork.

Sako, Mari (1992): Prices, quality and trust. Cambridge: Cambridge University Press.

Svedberg, Richard (2003): Principles of Economic Sociology. Princeton and Oxford: Princeton University Press.

Szűcs Nóta (2008): Lánctartozás a kereskedelmi hitelezés irodalmának tükrében. In Hitelintézeti Szemle 7(4): 399-417.

Thornton, Sarah (2008): Seven Days int the Art World. New York-London: W.W. Norton and Company.

Tóth, Lilla (1999): Vállalkozói kapcsolatok egy községben, vállalkozók képe a helyi közvéleményben. In Lengyel, György (szerk.): Kisvállalkozások megszűnése, bővülése és kapcsolatrendszere. Műhelytanulmányok. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, Budapest 135 -173.

Tóth, Lilla (2004): A bizalom szerepe a helyi gazdasági kapcsolatokban. Szociológiai Szemle 4., Budapest 95-129.

Tóth, Lilla (2005): The Role of Trust in Local Economic Relations. Review of Sociology 1., Budapest 47-79.

Tóth, Lilla (2006): A siker szociális reprezentációi vidéki vállalkozók körében. Társadalomkutatás 1.,Budapest 121-150.

Ulin, Robert C. (1995): Invention and Representation as Cultural Capital: Southwest French Winegrowing History. InAmerican Antropologist, 97(3): 519-527.

Uzzi, Brian (1997): Social Structure and Competition in Interfirm Networks: The Paradox of Embeddedness. In Asministrative Science Quarterly, Vol. 42, No. 1:35-67.

Zelizer, Vivian (2011): Economic Lives. How Culture shapes the economy. Princeton and Oxford: Princeton University Press.

Zelizer, Vivian (2011): The Economy of Care. In Economic Lives. How Culture shapes the economy. Princeton and Oxford: Princeton University Press.