Krisztusban kkedves OOlvasó! - karmelitarend.hu · Krisztusban kkedves OOlvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy újra a Kármel folyóirat olvasótáborában köszönthetlek Téged!

Krisztusban kkedves OOlvasó!

NNagy örömömre szolgál, hogy újra a Kármel folyóirat olvasótáborában

köszönthetlek Téged! Szívbõl remélem, hogy ez a szám is elõsegíti majd

a Kármel misszióját, és ezáltal Te is még jobban megerõsödsz majd

Krisztusban.A 2011-es év utolsó száma ez, amely (ahogy a terjedelembõl is lát-

szik) ismét duplaszám formájában jelenik meg. Az újság rendszeres olvasói ezen

számot lapozgatva fel fognak figyelni néhány újdonságra, melyeket szeretnék itt a

bevezetésben röviden felvázolni.

Az elsõ jól észrevehetõ változás az újság szövegeinek új betûtípusa, mely

reményeink szerint könnyebben olvashatóvá teszi majd a cikkeket.

Most pedig tekintsük át az újság egészének struktúráját. A Kármel folyóirat

alapvetõen két nagy egységbõl áll. Az elsõ nagy egység ezentúl a „Tanítás” cí-

met viseli. Ahogy a cím is mutatja, ennek a résznek az a feladata, hogy folytassa

kármelita szentjeink misszióját, azaz a tanítást az Istennel és egymással való kap-

csolatról. Olyan cikkek jelennek majd meg itt, melyben szakavatott szerzõk meg-

felelõ hozzáértéssel és gondossággal kidolgozott írásaikban tanítanak a kármelita

lelkiségrõl. Így ez mindenki számára egy állandó képzési és elmélyülési lehetõség

lesz, hogy minél alaposabb ismeretet szerezzünk a Kármel karizmájáról, s egy elõ-

segítsünk keresztény identitásunk megerõsödését.

A második nagy rész több kis egységbõl áll, de mindegyiket a tanúságté-tel és a megosztás köti össze. Ez egy mindenki számára nyitott tér, ahol a ka-

pott kincseinket megoszthatjuk. Ez a rész fontosságában egyáltalán nem kisebb,

mint a „tanító” rovat, itt is Istenrõl tanulunk, csak éppen máshogy. Így is hason-

lítunk majd Avilai Terézhez, aki Istennel való kapcsolatát mind „tanító” formá-

ban (pl. Tökéletesség útja, Belsõ Várkastély), mind „tanúságtevõ” formában (pl.

Önéletrajz, Alapítások könyve) leírta. Bekerülhet ide bármilyen megosztás,

melynek célja egymás gazdagítása az ismeretekben, egymás megerõsítése a hit-

ben, reményben, szeretetben.

Ebben a részben szerepel az „Elmélkedés” rovat, ahová szeretettel várok

fõleg rövidebb reflexiókat bármilyen témában, amely keresztény életünkkel

kapcsolatos.A következõ rovat a „Neked születtem…” címet viseli, amely-

ben Alapítóanyánk születésének 500 éves évfordulójára készülünk, fõleg az õ

mûveinek olvasásakor közösen és egyénileg szerzett tapasztalatok megosztása

3JÉZUSRÓL NEVEZETT TERÉZ, KRISZTUS SZERELMESE ...Kármel 2011/5-6

TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

TTANÍTÁSANÍTÁS

JÉZUSRÓL NEVEZETT TERÉZ,KRISZTUS SZERELMESE,AZ EGYSÉG ÚTJA

P. Damaso Zuazua OCD elõadása2011. július 20-án, Saint-Rémyben

(megjelent a Mikhtav c. folyóirat 61. számában)

PP..Damaso Zuazua, sarutlan kármelita, spanyolországi baszk, egyházi tanul-

mányait Spanyolországban végezte, történelmi doktorátusát Bécsben sze-

rezte. A Monacói Nagyhercegség kármelita házának elöljárója, majd a

Teresianum rektora Kinshasában (Kongó).A Kármelita Rend missziójának általá-

nos titkári tisztségét két cikluson keresztül töltötte be. Jelenleg a spanyolországi

Vitoria kolostorának lakója. Tavaly megtisztelte jelenlétével Gödemesterházán

(Stânceni) az erdélyi szkitben a Színeváltozás címünnepét.

1.A szövegek a kontextusukban

Tekinthetünk-e úgy a spanyol kármelitára,Teréz de Cepeda y Ahumadá-ra, más

néven Avilai Terézre, avagy Jézusról elnevezett Terézre (1515-1582), mint az egység

egy útjára? Mûvében, A tökéletesség útjában a lutheránusokat és kálvinistákat „a sze-

rencsétlen felekezet” (A tökéletesség útja, 1,2) elnevezéssel illette. A szöveg ismert

elõttünk. Ugyanakkor ismerjük ennek a szánakozó kifejezésnek a hátterét? Vajon fá-

radoztunk-e azon, hogy megvizsgáljuk a kontextust, amelyben megfogalmazódott?

Nem az igazolásáról van szó, mert nem igazolható. Inkább a szöveg vizsgálatáról an-

nak a kornak a fényében,amelyben íródott,hiszen a szöveg egy adott idõ,körülmény,

kor befolyásának a gyümölcse.

A „lutheránusok” és „szerencsétlen felekezet” kifejezések II. Fülöp király

(1527-1598) Spanyolországának konkrét politikai, kulturális és történelmi viszo-

nyaira vonatkoznak. Ezeket a kifejezéseket nem vizsgálhatjuk kiszakítva a korból,

amelybõl származnak, és nem is helyezhetjük át õket napjaink viszonyai közé.

Teréz korában Spanyolországban az ökumenizmus hiányzott az egyházi hori-

zontról. De nézzük meg a közös pontokat: az avilai kármelita Teréz és az ágoston-

rendi Luther Márton (1483-1546) kortársak.A reneszánsz Európához tartoznak.

Teréz abban a Spanyolországban él, amely az egyazon évben, 1492-ben történt

nemzeti újraegyesítést és Amerika „felfedezését” követõen nagy politikai és val-

lási fellendülést él át. Az eislebeni ágostonrendi szerzetes Közép-Európában szü-

2 KRISZTUSBAN KEDVES OLVASÓ! Kármel 2011/5-6

által. Egy másik nagy blokk a „Kármel nagy családja” címet viseli, ahol a Sa-

rutlan Kármelita Nõvérek, a Világban Élõ Kármel közösségei, valamint a Skapu-

láré Társulatok tanúságtétele, megosztásai, hírei szerepelnek.

Ebben a számban jelenleg ez a három rovat szerepel, de tervben van egy „ta-

núságtétel” rovat indítása, ahol bárki elmesélheti saját életének eseményein ke-

resztül Krisztus szeretetének tapasztalatát. Sõt, egy interjú-rovat is lesz majd,

ahol minderrõl beszélgetõs formában lehet majd olvasni.

Ezen kívül vannak még egyéb rovataink, mint például most „Az alapításokkönyve”, melyben az említett mûnek a közeljövõben várható új kiadásáig közöl-

jük a szövegét. Jelenleg egy „Liturgia” rovat is gazdagítja az újságot, melyben egy

folytatásos cikksorozatot közlünk.Az „In memoriam” részben a kármelita csa-

ládunkban elhunytakról emlékezünk meg.Végül pedig hírek, könyvajánló és li-turgikus naptár zárja a folyóiratot.

Szívbõl invitálok mindenkit az újság közös szerkesztésére, mind a cikkek írá-

sával, mind az újság tartalmát vagy külalakját érintõ egyéb hozzászólásokkal. Ne

feledjük, hogy ez az újság a magyar Kármel közös fóruma, mely által egymást gaz-

dagítva mélyülhet egységünk. Azt is mindig érdemes tudatosítanunk, hogy a

Kármel újságnak küldetése van, hisz ez az egyetlen olyan folyóirat Magyarorszá-

gon, amely a kármelita lelkiség átadásával foglalkozik.

Örömmel közlöm azt is, hogy rendtartományunk megújulóban lévõ

weblapján (www.karmelitarend.hu) hamarosan olvashatóak lesznek az újság

régebbi számai! Valamint külön örömmel és lelkesedéssel adok hírt róla, hogy

rendtartományunk a Facebookon is megkezdte jelenlétét! Így mindenkit arra

hívok, hogy navigáljon a www.facebook.com/karmelitarend oldalra, s ott

„kedveljen” minket, így nyomon lehet követni a rendi családunkról szóló híreket,

eseményeket.

Hát akkor, kívánok hasznos és örömteli foglalkozást újságunk ezen számával

is!

Szeretettel Krisztusban,

Béri László Renátó ocdfelelõs szerkesztõ

[email protected]


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ami még fontosabb, az az, ahogyan V. Károly politikája befolyásolta a spanyol

nemzet életét Teréz de Cepeda fiatalságának idején. A császár volt az, aki végül

meggyõzte III. Pál pápát a Tridenti zsinat (1546-1563) összehívásáról6, amelynek

visszhangját Teréz számos teológus és zsinati atya közvetítésével hallotta. Ugyan-

így hallhatott híreket németföldrõl a császár szolgálatában Közép-Európában har-

coló spanyol katonáktól.

1558-ban a kármelita hírt kapott egy „lutheránus” gócpontról, amelyet

Valladolidban fedeztek fel, 100 kilométerre Avilától.A csoport vezetõje Augustin

Cazalla volt, aki kapcsolatban lehetett doòa Guiomar de Ulloa-val,Teréz hûséges

barátnõjével7.Továbbá Avilába érkezett egy bizonyos Juan Manteca, hogy kapcso-

latot teremtsen a jövõbeni alapítónõ és csoportja között. Így a szerzetesnõ is-

merte a Luther és tanítványai által elindított reformátor mozgalom terjedését az

országon belül és kívül egyaránt. 1562-ben,Toledóban doña Luisa de la Cerda ne-

mes asszony palotájában juthatott további felvilágosításokhoz.

Ez ugyanakkor Bartolomé de Carranza,Toledó érsek bíborosa letartóztatá-

sának és elítélésének idõszaka (1559). Fernando de Valdés fõinkvizítor IV. Pál pá-

pához folyamodott azért, hogy eljárást folytathasson bármely prelátus ellen, aki

eretnekgyanús, és ha az szükséges, elfoghassa és börtönbe vethesse8. „Ezidõtájt”

az ország megdöbbent az eretnekek elítélése, az ellenük folyó perek és a nyilvá-

nos eljárások, illetve ‘autos de fe’-k miatt Valladolidban,Toledóban, Sevillában ...

A nagy nemzeti tragédia visszhangja zengett mindenfelé az ibériai nap alatt. 1559.

novemberében az inkvízitor megfogalmazásában a király aláírta a törvényt : „ki-

rályságaink szülöttei ne hagyják el többé országainkat azért, hogy külföldi egye-

temeken tanuljanak”9. Ezek az események alapvetõen megrázták a katolikus lel-

kiismeretet a hitvédõ király birodalmában.

Noha V. Károly már visszavonult a politikai élettõl Yuste monostorába, nem

tudta megállni, hogy élénk reakciót ne tanúsítson, javasolva János régensnek (aki

II. Fülöpöt képviselte Németalföldön), hogy az eretnekek szigorúan „megbüntes-

senek és megfenyíttessenek”10. Ugyanebben az összefüggésben került sor az In-

dex létrehozására, amely 701 mû betiltását jelentette Fernando de Valdés fõink-

vizítor rendelete11 szerint 1559-ben. Ez a légkör valódi antiprotestáns pszichózist

6 M. Fernández Álvarez, op. cit., p. 635.7 Jézusról elnevezett Anna nyilatkozata Teréz boldoggá avatási és kanonizálási „perében”.V.ö.: BMC I,

471-4728 G. Parker, Felipe II, Planeta, Barcelona 2010, p. 334.9 Uo., p. 340. Kivételt képeztek ez alól a spanyol kollégiumok Coimbrában, Rómában és Nápolyban.10 Uo., p. 32811 Teréz e rendelet kapcsán írja: „Akkoriban, amidõn több spanyol nyelven írt könyvnek olvasását eltil-

tották, nekem igen rosszul esett a dolog, mert egyiketmásikat szerettem közülük, s nem volt szabad

többé hozzájuk nyúlnom (…). Ekkor azt mondta nekem az Úr: »Ne szomorkodjál: én majd élõ

könyvet adok neked.«”

4 JÉZUSRÓL NEVEZETT TERÉZ, KRISZTUS SZERELMESE ... Kármel 2011/5-6

T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

letett.Két esemény,egy történelmi és egy

politikai, fogja még inkább közel hozni

õket.Két évvel Teréz születése után,1517.

október 31-én fogja Luther Márton test-

vér kifüggeszteni 95 protestáló pontját a

wittenbergi katedrális kapujára1.

A német Luther Márton és a spanyol

Teréz a reneszánsz Európához tartoz-

nak, ugyanazon európai kereszténység-

hez.A vallás akkoriban gyakran keveredett

a politikával. A császár és a király beavat-

koztak a vallás ügyeibe, az Egyház tanaiba,

a Tridenti zsinatba.A spanyol király és csá-

szár a saját egyházi reformját folytatta,oly-

kor a római pápával ellentétesen. Luther-

ban és Terézben mindenekelõtt egy egy-

házreform véghezvitele iránti elkötelezõ-

dés volt közös. Csak az eszközök és a módszerek azok, amelyekben különböznek.

A hét német választófejedelem – köztük a mainzi, a trieri és a kölni érsek –

1519-ben a másik jelölt, I. Ferenc francia királlyal szemben I. Károly spanyol királyt

választotta a Szent Római Birodalom császárának2. Azt a Habsburg Károlyt, aki

egy személyben volt I. Károly Spanyolország királya, IV. Károly Nápoly királya és

V. Károly, német császár. Császárrá koronázására Nagy Károly történelmi városá-

ban,Aachenben került sor 1520. szeptember 29-én3.

Ez a történelmi esemény nem maradt következmények nélkül sem Luther, sem

Teréz életében. 1521. márciusában V. Károly összehívta a wormsi birodalmi gyûlést,

ahova meghívta Luther Mártont is.A „Kaiser” élõ szóban akarta meghallgatni Luther

reformjának ésszerû igazolását. Luther ekkor már – Lucien Febvré-vel szólva4 – „lu-

theránus” lett.A szerzetes németül beszélt, a császár franciául válaszolt.

Teréz pedig 19 évesen láthatta személyesen a császárt, amikor 1534. június 6-

án gyõzelmesen bevonult szülõvárosa falai közé5.

1 Luther Márton és Jézusról elnevezett Teréz szembeállítását német és spanyol oldalról is többször

megpróbálták. Emlékeztetünk P. Alberto de la Virgen del Carmen ocd munkájára, elõbb cikként:

Santa Teresa de Jesús, frente a la protesta y frente a Trento, dans Revista de Espiritualidad 5 (Madrid

1946) 185-205, 353-396. Kidolgozottabb, de továbbra is a korszak spanyolországi gondolkodását

tükrözi kiadott könyve: Santa Teresa de Jesús y Martín Lutero. ?Existencialismo optimista o existencialis-mo trágico?, Ávila 1950, 361 p

2 A választási eljárást IV. Károly 1356-ban kiadott „Aranybullája” állapította meg. V.ö.: Manuel

Fernández Álvarez, Carlos V, el César y el Hombre, Espasa Forum, Madrid 2000, p.106.3 Uo., p. 129.4 L. Fevbre, Martin Lutero, un destino, Ed. Fondo Cultura Económica, México 1966, p. 42-43.5 Efrén de la Madre de Dios-Otger Steggink,Tiempo y Vida de Santa Teresa de Jesús, BAC,Madrid 1968,p.55.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

hoz, és noha bízunk a mi Urunkban, a Tridentben összegyûlt Szent Zsinat által

(a gyógyír) az Isten kezébõl kell, hogy jöjjön, hisz ez az Õ ügye. Nagyon kérünk

titeket, különös figyelemmel gondoskodjatok rendjeitek minden szerzetesi kolos-

torában imádságokkal és áhítatokkal kérve Istent a mi Urunkat minden hatható-

sággal az említett vallás egységéért, engedelmességgel az Apostoli Szentszék és a

Római Egyház felé (...) szervezzenek a kolostorokban e célból körmeneteket,

csakúgy, mint az elõzõ évben, 60-ban.18”

Ignacio Tellechea a dokumentumot magyarázva aláhúzza Franciaország sajátos

helyzetét, hogy II. Fülöp döntését igazolja: „földrajzi közelsége okán és erõszakos-

sága miatt a kálvinizmus, úgy tûnik, különösen aggasztja II. Fülöpöt. Genf után Kál-

vin a prédikátorok tucatjait küldi Franciaországba, amelynek következtében nagy

ismertségre tesz szert. 1555 és 1559 között a kálvinizmus számos francia város-

ban megtelepedett: Párizs, Meaux,Angers, Poitiers, Loudun, Blois,Tours, Orléans,

Sens, Rouen,Troyes, La Rochelle,Toulouse, Chartres. Ezekben az években került

sor Poitiers-ban a kálvinista zsinatra, Párizsban több mint négyezer kálvinista gyû-

lésére (1558. május) [...] II. Fülöp helyesen ismerte fel, hogy a veszély »kezd átha-

tolni Franciaországon«19”.

Íme egy forrás, amelyre a terézi kifejezés kifejezett forrásaként tekinthetünk:

„Ezidõtájt hallottam Franciaország bajairól, ... s hogy mennyire terjed ez a szerencsét-

len felekezet. Emiatt sokat szenvedtem...”20 Talán ezen királyi levelek lehetséges vissz-

hangjaként írja Teréz lányainak: „arra az egyre kérlek, hogy valahányszor olvassátok ezt

az iratot, az én nevemben dicsérjétek nagyon Õ Szent Felségét és imádkozzatok az Õ

Egyházának elterjedéséért, a lutheránusok megtéréséért (...), én mindenben alávetem

magamat annak, amit a római katolikus Anyaszentegyház tanít. Ebben a hitben élek, ezt

vallom, ebben akarok mindig megmaradni és ebben meghalni.”21

II. Fülöp szavai mély vallásos visszhangot keltettek Teréz hispán ortodoxiát sze-

retõ lelkében. A király ezen kezdeményezései erõsen felrázzák „az Egyház leányá-

nak” lelkiismeretét, amikor látja, hogy „a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni

Krisztust! Földre akarják tiporni az Õ Egyházát!22” Ebben a szorult helyzetben, ame-

lyet Teréz az ország általános állapotáról kapott információk alapján észlel, az üdvös-

ség és az igazság a „szent katolikus császári királyi fenségnek, a mi Urunknak23” ol-

18 Tomás Álvarez, Escritos Teresianos III, Burgos 1996, p. 263-264. E levélhez – ahogyan az a külvilágra

reflektál és annak céljához – kapcsolódó magyarázathoz v.ö.. José Ignacio Tellechea, Plegarias por launión de la religión cristiana. Un sorprendente despacho de Felipe II (1560), dans Diálogo Ecuménico 20(Salamanca 1965) 137-179. Amint ez a történész bebizonyítja, már 1560-ban hasonló sürgönyök

születtek – amikre õ lelt a simancas-i levéltárban.19 Uo., p. 149.20 A tökéletesség útja, 1,2.21 Belsõ várkastély, Utóirat 4.22 A tökéletesség útja, 1,5.23 Levél II. Fülöpnek 1573. június 11-én


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

eredményezett Spanyolországban. Mindezek alapján

Terézzel együtt joggal mondhatjuk, hogy „nehéz

idõk voltak.”12

A XVI. század az ellentétek, az arany és a sötét-

ség százada. Ez a háttér adja nekünk a kulcsot a re-

formációt érintõ terézi szövegek olvasásához. Így

megérthetjük Teréz ismert „elszólását” A tökéletes-ség útjában: „Ezidõtájt hallottam Franciaország baja-

iról, s arról, hogy mily rettenetes pusztítást okoznak

benne a lutheránusok s hogy mennyire terjed ez a

szerencsétlen felekezet.13” Itt egy mondatba sûríti V.

Károly lemondó nyilatkozatát, melyet 1555. októ-

ber 25-én Brüsszelben tett közzé14. 1556. januárjá-

ban a birodalom déli királyságait fiára, II. Fülöpre

hagyta, aki így Spanyolország királya lett az ameri-

kai, az itáliai, a flandriai és francia birtokok uralmá-

val együtt15.A katolikus király a hit védelmezõjének

vallja magát, apjához, V. Károlyhoz hasonlóan, nyil-

vánvaló messiási komplexussal16.

Már Spanyolországba történõ visszatérésekor, 1559-ben a papok és kolostorok

számára körlevelek küldését rendszeresítette, amelyekben imát és bûnbánatot kért

azért, hogy az Úr megõrizze a hazát az eretnekségtõl és hogy az Úr segítse a hitet

az eretnekek okozta elmérgesedett helyzetben. Egyik levelében, amelyet a spanyol

egyház papjainak címzett, II. Fülöp nyilvános imákat kér az Egyház egységéért, a Tri-

denti zsinat eredményességéért, Erzsébet királyné egészségéért, a pestisjárvány

megszûnéséért, a Granada környéki alpujarrasi „moriszkók” elleni gyõzelemért17.

Világos tartalma és keltezése miatt egy másik levél még érdekesebb a szá-

munkra. 1561. március 3-án született, amikor Teréz épp a Szent József kolostor

alapításának elõkészítésével foglalkozik.A király a kolostoroknak címezve ezt ír-

ja: „Jól ismerik a helyzetet, amelyben keresztény szent hitünk ügyei állnak és azo-

kat, akik tõle elszakadtak oly sok tartományban és azon intézkedéseket, amiket

részünkrõl megvalósítottunk igyekezve minden lehetséges eszközzel gyógyírt ta-

lálni. Különösképpen ami Franciaországot illeti, mely oly közel van királyságunk-

12 Önéletrajz 33, 5: „Ennek következtében nagy remegve jöttek egyesek hozzám azzal, hogy ebbõl baj

lehet, mert kemény idõket élünk, s esetleg akad, aki elmegy az inkvizícióhoz és följelent engem.”13 A tökéletesség útja, 1,2.14 M. Martínez Álvarez, op. cit., p. 779-788.15 G. Parker, op. cit., p. 136-138.16 Uo.V.ö. az egész 5. fejezet a spanyol egyház reformjának és a pápasággal való kapcsolatainak sajá-

tosságai tárgyában (p. 212-252).17 G. Parker, op. cit., p. 218.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ez okozza Teréz érzelmi fûtöttségét, amely a tõle ismert szenvedéllyel tölti meg

tollát, amikor a „lutheránusokról” és a „szerencsétlen felekezetrõl” ír. Fõképp A tö-kéletesség útjának elsõ és harmadik fejezetében, Krisztust megszólítva: „Ó én Üd-

vözítõm! Mennyire sajog a szívem,ha erre gondolok!” Majd, saját nõvérei körén túl-

mutatva, a keresztényekhez intézi a kérdést: „Hová jutottak a keresztények? Mindig

azok sértegetnek Téged legjobban, akik legtöbbet tartoznak Neked!”31

Emlékszünk feljebb a drámai képre, a lángoló kifejezésre, amit Teréz A tökéle-tesség útjában használ: „Íme a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust!

Földre akarják tiporni az Õ Egyházát!”32 Mindez gondviselésszerûnek tûnik, mivel

ezt az egyházi helyzetet Teréz annyira a szívére veszi, hogy a megújított

Kármelben ismeri fel szüntelen imáinak célját.

Jesús Castellano elégedetten összegzi: „Az akkori Egyház viszontagságai közepet-

te Teréz hallja és követi a Tridenti zsinat történéseinek visszhangját, követi az Egyház

életét Spanyolországban, különösképpen a vallásháborúk okozta változásokat.”33

Spanyolországban is tudomást szereztek arról, hogy Németalföldön – amely

spanyol birtok –, 1566-ban Szent Lõrinc napján, egy protestáns csoport betört

egy kolostorba és minden képet összetört. Ugyanazon évben, augusztus 22-én

egy kálvinista hadoszlop Gand városának valamennyi templomában és kolostorá-

ban minden képet, ablaküveget és a katolikus kultúra egyéb szimbólumait mód-

szeresen lerombolt34.

A protestantizmus „továbbterjedése” Németalföldön keresztül zajlott. Így Te-

réz maga is látta, „hogy emberi erõ nem képes többé ezeknek az eretnekségek-

nek mind jobban elharapódzó tüzét elfojtani”35. Hozzáteszi még: „ezek a szeren-

csétlen lutheránusok feldúlják a legszentebb Oltáriszentség hajlékait, lerombolják

a templomokat, legyilkolják a papokat és megfosszák a népet a szentségektõl.”36

Talán kemény szavaival a képrombolás hírére reagált, amik a protestáns pusztítást

31 A tökéletesség útja, 1,332 A tökéletesség útja,1,5.A protestánsokra és az eretnekekre számos hivatkozást találhatunk a terézi

írásokban: Önéletrajz 7,4; 21,1; 32,6; 40,5-14, A tökéletesség útja 1,2; 3,1-8; Alapítások könyve 3,10; 18,5;

Belsõ Várkastély 5. lakás 2,10; Belsõ Várkastély 7. lakás 4,24.33 Jesús Castellano, Spiritualité thérésienne. Expérience et doctrine, Paulines,Abidjan 2006, p. 149-150.34 G. PARKER, op. cit., p. 377.A kálvinisták viszonya a képromboláshoz a vallási vezetõjük által hirde-

tett meggyõzõdésbõl származott: „Mi azt tartjuk, hogy Istent látható alakban kiábrázolnunk nem

szabad, mivel ezt õ maga megtiltotta, s mivel ez nem is történhetik anélkül, hogy dicsõsége csorbát

ne szenvedjen. (...) Isten fenségét, mely sokkal dicsõségesebb, hogy nem szemeink láthatnák, nem

szabad dicstelen rajzokkal megrontani.” Kálvin J.: A keresztény vallás rendszere I.1.XI. (InstitutioReligionis Christianae) Pápa, 1909

35 A tökéletesség útja, 3,1 Ismét Jesús Castellano az, aki finom érzékkel világít rá: „Az Egyház emberi

földrajza és történelmi hányattatásai Teréz számára nem jelentenek puszta anekdotákat, egyszerû

információkat vagy jelentéktelen felületes reakciókat. Ezek vallásos tapasztalatot hívnak benne élet-

re, az Egyházzal való azonosulás elkötelezettségét, mélyreható részvételét annak nagy bajaiban és

megújulási erõfeszítéseiben.” (V.ö.: op. cit., p. 150)36 A tökéletesség útja, 43. old. közepe


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

dalán áll. Érthetõ, hogy kötelezõnek hitte a „mi katolikus királyunk, don Felipe24”

utasításainak, politikai és vallási meggyõzõdésének követését. Számára elõször V.

Károly, majd II. Fülöp, az isteni hatalom letéteményesei voltak.

V.Károly idején okoztak „rettenetes pusztítást a lutheránusok”. Egy protestáns

lelkész emlékeztet minket arra, hogy „õ [V. Károly] az, aki történelmi kapcsolatot

teremtett Luther Márton – kivel 1521-ben a wormsi birodalmi gyûlésen találko-

zott – és Teréz között, aki látta õt [V. Károlyt] bevonulni 1534-ben Avilába”25.

Most, hogy II. Fülöp lett Spanyolország királya, ez „Franciaország bajainak”

ideje. II. Fülöp politikája a nemzet életében egy fordulat kezdete volt. Ez Avilai Te-

réz életében is érzõdött.Az 1559. április 3-ai cateau-cambrésis-i szerzõdés békét

hozott Franciaországgal. II. Henrik és Medici Katalin lányát,Valois Erzsébetet Spa-

nyol II. Fülöp következõ, harmadik feleségének szánták. 1560-ban valóban hitvese

is lett. Spanyolország Franciaország irányába fordult.A politikai-vallási hírek Teréz

lelkét ettõl kezdve érintik meg.

Ebben a kontextusban és ebben az idõszakban, lelki érettségében jut el Teréz

az avilai Szent József kolostor alapításának gondolatához. Ekkor kapja a pokolról

karizmatikus látomásait, ahol – egyéb reakciók között – elnyeri azt „a mélységes

fájdalmat, amelyet a sok elkárhozó lélek fölött érzek. Fõleg ezeket a lutheránuso-

kat sajnálom, mert hisz õk már a keresztség folytán, tagjai voltak az egyháznak. In-

nét azok a heves buzdulatok, hogy bárcsak tehetnék valamit a lelkek üdvére”26.

Ez az a belsõ aggodalom, ami végül eljuttatja arra a gondolatra barátai köré-

ben „miért ne élhetnénk mi a sarutlan nõvérek mintájára; s miért ne alapítanánk

mi is, mint õk, zárdát.”27 Erre az estére, amely az új kármel megalapításához veze-

tett, 1560 õszén kerül sor28.

Ugyanabban az évben, 1560-ban írja: „Soha nem aggódtam volna ezekért a

dolgokért, kivéve általában az eretnekekért, akik miatt gyakran bánkódom és mi-

kor erre gondolok, szinte mindig úgy érzem, hogy ez a bánat maga felér egy meg-

próbáltatással”.29

A Szent József kármelt 1562. augusztus 24-én30 fogják megalapítani a háttér-

ben közben „Franciaország bajaira és a szerencsétlen felekezetre” gondolva.

Ugyanezen évben („ezidõtájt”) Teréz és II. Fülöp számára fontos események tör-

ténnek. 1562. márciusában Henri de Guise herceg parancsára Vassy-ban tömeg-

mészárlásra került sor, amely kiváltotta a hugenották erõszakos ellenállását és

vallásháború tört ki.A mészárlásról, úgy tûnik,Teréz is hírt kapott.

24 Alapítások könyve 28,6. Ugyanezt a kifejezést használja: Alapítások könyve 29, 30.25 J. Boulet, Thérése d'Avila et Luther, dans Carmel 1982/2, p. 31.26 Önéletrajz 32,627 Uo., 10.28 Efrén-Steggink, op. cit., p. 134-137.29 Lelki számadások I.,Avila 156030 Önéletrajz 36,5


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

nem tartalmazza amit

még õ készített elõ ki-

adásra és egy évvel a ha-

lála után jelent meg

Evorában, Portugáliában.

A toledói változatba

újabb javításokat illesztet-

tek be.Elõször is átírták a

tiszta szellemi szeretetrõl

szóló tant A tökéletességútja elsõ fejezeteiben,

mert az az „alumbrados”

vagyis a megvilágosodottak tanításával megegyezõnek tûnt.Továbbá õ meg volt

gyõzõdve hitében arról, hogy Isten anélkül bocsát meg neki, hogy érdemeit néz-

né, egyedül isteni irgalmasságával. A kegyelmi állapotban való bizonyosságát is

megerõsítette, ami a lutheránusokat fellelkesíti, mert azt úgy értékelik, mint Lu-

ther bizalom-hitének hatását.Teréz ugyan felismeri jó tetteit, az Isten elé mégis

„üres kezekkel”41 járul, hiszi, hogy csakis az irgalom menti meg. Ez A tökéletességútja 36. fejezetének tanítása.

Azonban inkább fontoljuk meg krisztológiáját, jobban mondva krisztopátiáját,

ami még több párhuzamot mutat Teréz és különvált testvéreink között. Elegendõ

Marcel Bataillont42 olvasni, hogy elképzeljük Spanyolországra akkoriban mennyire

jellemzõ volt az a gyakran nemzeti, népi vallási eredetû túlzás, amit a külsõdleges

jelek és megnyilvánulások vonzottak. Teréz ezzel merészen és erõsen szembe-

száll. Mielõtt az Úr „élõ könyvként”43 megmutatta magát neki, már Jézus szemé-

lyisége belsõ lényegének vonzásába került.

Ehhez a tárgyhoz vizsgálnunk kell az Önéletrajz 22. fejezetét. Itt található egy

páratlan meggyõzõdés, tapasztalat és krisztológiai tanítás, amely antológiai és re-

ferencia értékkel bír a XVI. század teológiájában. Itt Teréz hitet, Krisztushoz való

személyes ragaszkodást, buzgó és határozott tanúságot tesz44. Szokatlan bátorság-

gal beszél, nem törõdik sem a közvéleménnyel, sem a toledói P. García domon-

kos teológus lehetséges reakciójával, akihez az Önéletrajz címû könyvét intézte.

„Egy dolgot akarok még mondani, amely nézetem szerint igen fontos, s ha Ke-

gyelmed is jónak találja, óvatosságra fog inteni másokat is, akiknek talán szüksé-

gük is van erre a tanácsra.” Ez a bevezetõ elõszó. Majd bemutatja a kérdés fon-

41 „Értesd meg velünk, Uram, hogy nem vagyunk tisztában önmagunkkal; hogy üres kézzel járulunk

eléd; és bocsáss meg nekünk nagy irgalmasságodban!” (A tökéletesség útja, 36,6)42 M. Bataillon, Erasmo y España. Estudio sobre la historia espiritual del s. XVI, México 1966, 921 p.43 Önéletrajz 26, 5.44 Teréz a tanítást kiegészítette: Belsõ Várkastély 6. lakás 7.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

jellemezték? Ezek a hírek késztették arra, hogy „az Egyház nagy szenvedésérõl”37

beszéljen. Ezek voltak az elsõ évei a Szent József kolostorban, amikor A tökéletes-ség útján dolgozott.

Teréz együttérzõen reagál a tudomására jutott hírekre és szavait az esemé-

nyek és az adott kulturális légkör hatására írja.

Azt hihetnénk, hogy kifejezésein az ökumenizmus zátonyra fut. Igaz az is, hogy

mondatait gyakran használták az ellenreformáció irodalmában. Azonban ezek a

fogalmak történelmi környezetük fényében jobban magyarázhatók. Elegendõ õket

jól körbejárni, hogy megértsük a valódi jelentésüket.

Mondatai, kifejezései, amelyek elsõre úgy tûnnek, hogy bármely ökumenikus

egyetértés elõtt bezárják az ajtót, eredeti szövegkörnyezetükbe visszahelyezve

inkább arról a meggyõzõdésrõl és tapasztalatról tanúskodnak, amelyet minden

keresztény átél bármelyik egyházban. Íme a Francia Református Egyház protes-

táns lelkészének, Jean Boulet-nak az értékelése. Biztosít minket arról, hogy Teréz

említett szövegeiben „nem található sem a gyûlölet, sem az agresszivitás semmi-

lyen nyoma, de nagy együttérzés és megkapó nagylelkûség, mely éppoly nagy és

éppoly megkapó, mint a tájékozatlanság a szóban forgó kérdésrõl.”38

Többrõl mint tudatlanságról, inkább félretájékoztatásról vagy politikai érdekû

hírközlésrõl van szó. Hozzá kell tennünk, hogy itt a „lutheránusok” és a „szeren-

csétlen felekezet” szánakozó kifejezéseket a kor ekléziológiájának általánosan el-

terjedt fogalmaként használja, mely ekléziológia a legnagyobb bizonyossággal és

szigorúsággal prédikálja az alaptételt: „az Egyházon kívül nincs üdvösség”. Mint

egyébként mindenki,Teréz is ezt a tant vallja, amikor leírja a lutheránusokról: „hisz

õk már a keresztség folytán, tagjai voltak az egyháznak”.39

2. Krisztológiai párhuzamok

Tapasztalatai alapján, Jézusról elnevezett Teréz korát meghaladóan Lutherhez

közeli állításokhoz jut el. Önmagára úgy tekint, mint akinek Isten teljesen ingyen

(„de balde”) megbocsátott, nem azért, mert õ maga is megbocsátott, mivelhogy

õt senki nem bántotta meg40. A kritikus már itt párhuzamot talál a lutheránusi

megigazulás tanával. Ez az eredeti kéziratban szerepel, az a másolat azonban már

37 „Amikor látom az Egyház nagy szenvedését, ami miatt sokat bánkódom, úgy tûnik nekem, hogy gúnyo-

lódás más miatt aggódni; így ezt folyton, szünet nélkül az Istenre bízom.” (Lelki számadások 3,7).38 J. Boulet, op. cit., p. 30.39 Önéletrajz 32,640 „Figyeljük meg, nõvéreim, nem azt mondja, hogy amint mi is meg fogunk bocsátani.(...)De mit tegyen

az ilyen szegényes teremtés, mint én, akinek oly kevés alkalma volt valamit megbocsátani, ellenben

annyija van, amiért bocsánatot kell kérnie? (...) én még ezekbõl az értéktelen megbocsátásokból is

oly keveset tudok neked felajánlani, Uram, hogy nekem teljesen ingyen kell megbocsátanod.” (A tö-kéletesség útja, 36,1)


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Emlékeztessünk még egyszer erre a végsõ következtetésre: „Teréz felfedezése

nem jelenti az istenségig való felemelkedést, miközben távolodunk az emberségtõl,

hanem mint a méhecske gyûjtjük össze Krisztus emberségének virágáról a virágport

és abban fedezzük fel az Isteni Személy szent jelenlétét. Krisztus emberré lett, hogy

megszentelje az emberséget, a természetes szükségleteket, egészen az esendõ em-

berséghez szorosan hozzátartozó gyöngeségekig, a bûnt kivéve (Zsid 4,15)”50.

Krisztus alakjának ilyen központi bemutatása – amely fõként a korszak kato-

likus eltévelyedését korrigálja –, a lutheránusok és kálvinisták helyeslését és di-

cséretét váltja ki. Luther összhangban érezhette magát Terézzel – azzal, aki oly

erõvel faragta egyetlen kifejezéssé: „Isten egyedül elég” –,mikor a Miatyánkot ma-

gyarázva ezt írja: „Szükséges, hogy Istenen kívül ne maradjon semmi és Isten le-

gyen minden mindenekben”51.

Fejezzük be ezt a terézi krisztusközpontúságról szóló jegyzetünket még azzal

megerõsítve, hogy Krisztus maga vált számára az „élõ könyvvé”52. Luther maga is

körülbelül hasonló tapasztalatokra jut: „Sem orvosság, sem tanács nem segített

volna rajtam, ha nem jött volna el Krisztus és nem nyitotta volna föl a Szentírást

és nem vált volna Szavai által tanácsadómmá és vigasztalómmá.” Egy összegzõ kö-

vetkeztetéshez nem találok jobbat, mint Jean Boulet lelkész értékelését: „ha pár

szóban kellene összefoglalni – márpedig kellene – mély egységét ennek e két,

sokszor ellentmondásos lelki vezetõnek, úgy hiszem könnyen és egyben õszintén

kijelenthetõ, hogy úgy Luthernek, mint Teréznek a figyelme lassanként Jézus

Krisztus személyiségére és különösképpen a szenvedõ Krisztuséra összpontosul,

és hogy a lutheri kereszt lelkiség összhangot mutat a terézi krisztusközpontú vallá-sossággal, jóllehet különbözõ érzékenységgel, ami talán csak a nemi különbözés-

ükbõl ered, és abból a ténybõl, hogy egyikük spanyol, másikuk német.”53

Albert de l’Annonciation mutatja be nekünk azon kortársak egyikének,

Auguste Lecerf lelkésznek az állítását, „aki a legalaposabban tanulmányozta Kál-

vint”.Véleménye szerint „az élõ kálvinizmus (...) abban mutatkozik meg, hogy az

Istennel, az igaz Istennel való találkozás valódiságának, egyszerûségének csodála-

tos igénye mozgatja. Ha a protestantizmusban párhuzamot akarunk találni azzal,

ami a cîteaux-i, vagy a kármelita misztikának a leglényege, bizonyosan nem téves,

sem nem túlzott azt állítani, hogy azt a kálvinizmusban felismerjük.”54

50 Efrén de la Madre de Dios, Bases biográficas del doctorado teresiano, EdE, Madrid 1973, p. 25-26.51 Martin Luther, Explication du Pater. OEuvres, Labor et fides, Genéve, p.159.51 Önéletrajz 26,5. Ugyanezen a helyen magyarázza el gondolatait: „Az Úr pedig akkora szeretettel foglalko-

zott velem és oktatott minden képzelhetõ módon,hogy azóta igen kevéssé,sõt majdnem egyáltalában nem

szorultam könyvekre.Õ Szent Felsége maga volt az az igazi könyv, amelyben szemlélhettem az igazságokat.

Áldott könyv, amely úgy belénk vési az olvasandókat és a teendõket, hogy soha sem tudjuk elfelejteni.”53 J. Boulet, op. cit., p. 37.54 Albert de l’Annonciation, Les Réformateurs et saint Jean de la Croix devant la piété du Moyen Age finis-

sant, dans Carmel 1962, p. 275.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

tosságát: „Egyes, a belsõ imáról szóló könyvek ugyanis azt mondják, hogy bár a

lélek a maga erejébõl nem képes följutni ennek a szemlélõdésnek színvonalára,

– lévén az teljesen természetfölötti és kizárólag az Úr mûve a lélekben, – azért

mindamellett elõsegítheti annak elérését.”45

Személyes és elmélyült tapasztalatot szerezve az Úrról „az imádság meghitt-

ségében”,Teréz korának tanított és hirdetett elveit nem tudja elfogadni. És biz-

tosnak érzi magát abban, amit ki akar fejezni: „Egész életemben olyan gyöngéd

áhítattal viseltettem Krisztus Urunk irányában! (...) Azért is, Uram, Kegyelmed ne

keressen más utat, még ha föl is ért volna már a szemlélõdés csúcsára; mert ez

az út teljesen megbízható. Ez a mi Urunk reánk nézve minden jónak forrása; Õ

majd személyesen fogja Önt oktatni. Elmélkedjék az Õ életérõl: ez a mi legjobb

mintaképünk.” Mindezt bizonyítékkal alátámasztván, megemlíti Szent Pál, Szent

Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bernát, Sienai Szent Katalin esetét és „sokan

mások is, amint ezt Kegyelmed jobban tudja nálamnál.” Hangsúlyozza és oktató-

an figyelmezteti a teológust: „Kegyelmed tartsa magát ehhez.”46

Teréz megtanít minket Krisztus „emberi” természetéhez közel kerülni. Ez az õ

harca az Üdvözítõ emberségének vitájában:Krisztus emberségének jelenléte és sze-

repe a lelki életben.Az emberi gyengeségnek szüksége van arra, hogy Krisztusban

mindig megtalálja érzéseinek visszhangját, fogyatékosságainak menedékét, mert: „na-

gyon is jól esik nekünk Krisztus Urunk barátsága. Benne ugyanis embert látunk, aki

fárad és szenved,mint mi.”47 Innen érkezik el Krisztus emberségének központi és he-

lyettesíthetetlen karakteréhez: „Az is világos elõttem, s azóta teljesen beláttam,

hogyha az Úristennek kedvében akarunk járni, s azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmek-

ben részesítsen bennünket, úgy illik és úgy akarja Õ, hogy minden ennek a szentsé-

ges emberi természetnek közvetítésével történjék”48. Így mutatja nekünk önmagát

mint „utat, mint modellt”, az evangéliumi önmeghatározása szerint. (Jn 14,6)

Ennek a témának a gyakorlati kérdését korrigálta Teréz a saját korában, aho-

gyan errõl ebben a helyénvaló megfigyelésben olvashatunk: „Teréz szellemiségé-

ben Krisztus emberségének misztikus kérdése szorosan kapcsolódik a keresz-

tény humanizmus és a felebarát szeretetének problémájához, Krisztus példájára.

Krisztus válik így minden keresztény cselekedet normájává; embersége a keresz-

tény humanizmusban tükrözõdik, emberszeretete az emberek iránt a jótékony-

ság alapjává válik; egy terézi krisztonómia elõtt találjuk magunkat, ami a keresz-

tény ideált és gyakorlatot magára a Krisztus Isten és Ember misztériumra alapoz-

za.”49 Krisztus, az igaz Isten és igaz ember, ahogy a Khalkedóniai zsinat határozta

meg 451-ben, az egész keresztény hit közös öröksége.

45 Önéletrajz 22, 1.46 Önéletrajz 22, 4.7.13.47 Önéletrajz 22,1048 Önéletrajz 22,649 Jesús Castellano, Spiritualité thérésienne …, p.95.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Pár évvel késõbb a Kármelben Athénagoras (1886-1972) konstantinápolyi öku-

menikus pátriarcha egyik kijelentése okozott meglepetést. Néhány spanyol püs-

pökkel folytatott kötetlen beszélgetés során „egy megbeszélésen, amely két órá-

nyit tartott”, megvallotta nekik: „Keresztes János és Teréz írásai leggyakoribb lelki

olvasmányaim. Eredetiben olvasom õket, szótár nélkül.”57 Ugyanaz a spanyol püs-

pök, aki ezt a közvetlen vallomást feljegyezte „minket biztosítva ” hozzáteszi: „Iga-

zi meglepetést volt számunkra, olyan valaki elõtt találni magunkat, aki tökéletesen

érti a spanyol nyelvet, azt egy kissé az olasszal és franciával keverve beszéli, néhány

régies kifejezést is használva.Amerikában több évig tanult spanyolul. Szent Teréz és

Keresztes Szent János mintha régi kasztíliai hangon beszéltek volna hozzá.”58

Rendtársunk, Jesús Castellano pozitívan és optimistán fogalmaz a Kármel és

az ortodoxia közeledésérõl, errõl a témáról elõadásokat is tartott, kiemelve azt

az úttörõ munkát, amely innen, a Saint-Rémy-i Kármelbõl származó keleti

Kármelben valósul meg Gödemesterházán (Stânceni). Elég csak Testvériségük fo-

lyóiratában megjelent publikációira utalnunk59. Ami Szent Terézt illeti, nem felej-

thetkezünk el ünnepének bizánci rítusú liturgikus szertartásáról, amelyet franciá-

ul Denis Guillaume állított össze majd késõbb román nyelvre is lefordítottak.

Történelmi adatokat keresve Szent Teréz értékelésérõl vagy hatásáról a protes-

táns írók körében, felleljük például Pierre Poiret-t (1646-1719).A lorraine-megyei

Metzben született, Svájcban és németföldön tanult. 1685-ben a Nantes-i ediktum

visszavonása után Németalföldön élt, távol hazájától.A legfõbb misztikus szerzõk-

rõl írt mûvében, melynek címe „Levél”, 14 kedvenc névbõl álló listát állít fel.A 3. és

a 4. helyet Keresztes Szent János és Szent Teréz foglalja el.A két karmelita mester-

rõl egy „Elogá”-t fogalmaz meg. Hogy Szent Terézrõl beszélhessen, tanulmányozta

az Önéletrajzot, A tökéletesség útját, A belsõ várkastélyt, Az alapítások könyvét, a Fohá-szokat és a Leveleket. Ismerte Ribera és Yepes által írt életrajzokat. Ismert elõtte,

hogy Teréz mûveit számos nyelvre lefordították, még latinra is 1616- ban Kölnben.

Pierre Poiret dicsérõ bekezdéseket szentel Teréznek: „különös hangsúlyt fek-

tet az imádság útjára, mind az aktív mind a passzív imádságra; olyan végtelen vagy

szavakkal kifejezhetetlen fokokat és kegyelmeket ér el melyeket Isten nyilatkoz-

tat ki neki az imában (...)” Végül,Teréz alapos ismeretének jeleként készít egy fel-

sorolást azon „szerzõkrõl, akikben megjelenek Szent Teréz jellemvonásai vagy

akik nagyon közel állnak hozzá”: heftai Szent Gertrúd, Morus Gertrúd, Morus

Szent Tamás unokahúga, Sienai Szent Katalin, a bencés Louis de Blois, Raymond

Jordain és „említhetnék még sok másokat.”60

57 Mons. José M. Cirarda, tanúságtétele, Ecclesia 1375 (Madrid 1968), p. 19.58 Uo.59 Részemrõl megemlíteném a rendtársammal együtt írt mûvet: El Carmelo Teresiano y la Espiritualidad

ortodoxa, dans Revista de Espiritualidad 245 (Madrid 2002), 567-588.60 T. Álvarez, San Juan de la Cruz y Santa Teresa en ambiente protestante, dans Monte Carmelo 114

(Burgos 2006) 7-14.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

3.A különvált egyházak értékelése

Különbözõ égtájakról érkeznek hozzánk tanúságtételek, melyek arról biztosítanak

minket,hogy a vitatkozó lelkektõl eltekintve,a békés szellemekben,Teréz vallási tapasz-

talatait és korának megfelelõ megfogalmazásait a különvált egyházak jóindulattal és

megértéssel fogadják.A Kármelben nem felejtettük el az anglikán egyház vezetõjének,

Dr. Ramsay-nak az athéni egyetemen 1962-ben elhangzott ünnepélyes szavait: „Bár az

anglikán egyház nem tudja elismerni a római egyház igényét arra, hogy magát tekintse

az egyetlen egyetemes katolikus Egyháznak, más összefüggésben építünk számos ró-

mai katolikus szellemi tanítására és példaértékû életére: Szent Terézére, Keresztes

Szent Jánoséra és sok más misszionáriuséra”55.

Kármelita körökben és a nyugati lelkiségi irodalomban a legnagyobb dicsére-

tekkel fogadták az anglikán teológus, E.W.Trueman Dicken mûvét56. Kutatásainak

középpontjában a miszticizmus áll, a

Kármel mesterei tanítását az imádság

és a keresztény tökéletesség csúcsa-

ként mutatja be.A szerzõ szerint kor-

társaink számára az imádság útjának

tanítása nem egyszerûen egy akadé-

miai feladat, hanem a legfontosabb

hozzájárulás napjaink egy nagy pasz-

torális problémájához.

Teréz és Szent János tanítását en-

nek fényébe helyezi.A szerzõ hozzáér-

tõen és szakavatottan mélyítette el a

Kármel tanítását. Trueman Dicken lel-

kész ezen munkájával bevezette az ang-

likán körökbe Teréz és Keresztes János

tapasztalatát és tanítását, felmutatva

ma számunkra ezen rendkívüli meste-

reket. Sõt minden keresztény hitvallás

fölé helyezi õket, azért, hogy az imád-

ság területén a közös egyetértés bol-

dog példáiként álljanak elõttünk.

55 A. M. García Ordás, Santa Teresa de Jesús y San Juan de la Cruz vistos por un anglicano, dans Revista

de Espiritualidad, 36 (Madrid 1967) 334.56 The Crucible of Love. A Study of the Mysticism of St.Teresa of Jesus and St. John of the Cross, Darton,

Longman and Too Lmt, London 1963, XIII-548 p. Íme néhány bemutatása, illetve recenziója a

könyvnek kármelitafolyóiratokban: G. Moro, Revista de Espiritualidad 36 (Madrid 1967) 108-109 ;A.

M. García Ordás, uo., p. 334-336 ; M. Martín del Blanco, Un sacerdote anglicano habla de Santa Teresay de S. Juan de la Cruz para nuestro tiempo, Monte Carmelo 76 (Burgos 1968) p.123-128.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

megbecsülését, összhangot fedezve fel közte és Wesley János (1703-1791) tanítása

között, aki Nagy-Britanniában a metodista mozgalmat alapította65.

Végezetül emlékezzünk – csak anekdotaszerûen – egy német protestánsra,

aki vette a fáradságot és lefordította a Belsõ várkastélyt, amely számos kiadást élt

meg. Fritz Vogelgsangról66 van szó. Elegendõ felidéznünk azokat a nehézségeket,

amelyeket a fordítónak az evangélikus kultúra hiányzó misztikus kifejezéseibõl

adódóan kellett legyõznie.

4. Egy kivételes tanú: Jürgen Moltmann evangélikus lelkész

Elhaladva a protestáns Ernst Schering mellett, aki egy figyelemreméltó mûvet írt

Terézrõl és Keresztes Jánosról67, szóljunk rögtön Jürgen Moltmannról. A szerzõ

hírneve, elemzéseinek mélysége és részletessége okán megérdemli ezt a különle-

ges figyelmet.Terézrõl és Lutherrõl egy esszében már 30 éve, de még ma is megvi-

lágítóan fejtette ki nézeteit68.Azt írja: a Teréz felé vezetõ úton „számos követ talá-

lunk, amelyeket el kell távolítani. Ezek az elõítéletek, amelyeket az egyház 400 éves

megosztottsága és a vallásháborúk váltottak ki. Köztük olyan elõítéletek is, melyek-

tõl maga Teréz sem volt mentes.”69 Mit ismert vajon Luther és Kálvin evangéliumi

hitébõl? Csak a veszélyrõl tudott, amit a protestálás általánosságban megtestesített,

és ami benne apokaliptikus képeket idézett elõ. De a reformátorok hatására és ne-

kik válaszul a Kármel reformjának gondolatát dolgozta ki, közremûködésként az

Egyház megújításában és javításában. Ilymódon nem õ lett vajon az ellenreformáció

egyik fõ alakja? Annál sokkal többé, a katolikus reform fõ alakjává vált. Gondolatvi-

lága egybecseng Kálvinéval az Egyházra, mint Isten tulajdonára tekintve, mint amely

hatalmát, fenségét és szuverenitását az Istentõl kapja.

„A világ lángokban áll”, ez volt a helyzet Teréz idejében, csakúgy, mint manap-

ság – emlékeztet minket ez a teológus. „A helyzet olyannyira komoly, hogy szük-

ségünk van a múlt tanúira, függetlenül attól, hogy melyik keresztény felekezethez

tartoztak (...) Az egység felé törekvés egyre inkább egyedül a keresztény ökume-

nizmus új feladataként és új tapasztalataként jelenik meg számunkra. (...) Közös

65 M.Wray,The ‘Life’ of St Teresa of Ávila: an ecumenical reading, in AA.VV., El libro de la Vida de SantaTeresa de Jesús. Actas del I Congreso Internacional Teresiano, Ávila 2011, p. 625-637.

66 F.Vogelgsang, Teresia von Ávila. Die Innere Burg. Goverts, Stuttgart 1966, 244 p.67 V.ö. még cikkeivel: E. Schering, Mystik und Tat. Therese von Jesus, Johannes vom Kreuz und die

Selbstbehauptung der Mystik. E. Reinhardt, München-Basel, 1959, 356 p.V.ö.: H.-J. Lauter, Katholische

in protestantischer Sicht, in Wissenschaft und Weisheit 23, Düseldorf 1960, 226-229; O. Schneider,

Un protestante alemán escribe sobre Santa Teresa de Jesús y San Juan de la Cruz, dans Revista de

Espiritualidad 20 (Madrid 1961) 281-288.68 J. Motmann, Die Wendung zur Christusmystik bei Teresa von Ávila, oder: Teresa von Ávila und

Martin Luther, dans W. Herbstrith (éd.), Gott allein.Teresa von Ávila heute. Herder, Freiburg 1982,

p. 184-208.A cikk megjelent még: Stimmen der Zeit 200 (Freiburg 1982) 449-463.69 Uo.: p. 184.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ha folytatjuk a példák keresését párhuzamokra más protestáns szerzõk és

Szent Teréz között, említsünk meg egy másik nevet, aki a mai napig elismert lelki ta-

nítómester. Õ Gerhard Tersteegen (1697-1769). Róla említik, hogy „íme valaki, aki

a Kármel gondolatait átvitte a református egyházakba.” Ezt állítja Klaus Ponkratz61.

Ezen nürnbergi protestáns lelkész szerint Gerhard Tersteegen a kármelita lelkiség

ismeretéhez Madame Guyonon (1648-1717) közvetítésével juthatott el.

Tersteegen a mai napig jelen van a protestáns hagyományban írásaival62 és az-

zal a nyolc egyházi énekkel az „Evangelischer Gesangbuch”-ban, amelyet a német

protestáns gyülekezet használ az istentiszteletein63. Ponkratz lelkész ebben a cik-

kében összeveti Tersteegen spirituális írásait és „Lieder”-eit Keresztes Szent Já-

nos szövegeivel. De Szent Teréz nyilvánvaló ihletét is kimutatja.A belsõre helye-

zett hangsúly a terézi tanítás visszhangjaként jelenik meg. Elegendõ felkutatni ki-

fejezéseit, mint „Ich in dir, Du in mir …” [In tebenned, Te énbennem], vagy a

„Gott ist genug” [Isten elég], amely mintha a „Solo Dios basta” [Egyedül Isten

elég] fordítása lenne. Egyébként amit Teréz a „belsõ várkastélynak” nevez, az

Tersteegen számára a „belsõ lelkek kis virágoskertje”, „az erõs vár, édes cella”.

Legyünk megértõek a korabeli, 1751. évi irodalmi ízlés iránt.

Tegyünk hozzá egy napjainkból származó tanúságtételt. 2008-ban a karmeliták

„Mount Carmel” folyóiratában64 egy metodista lelkész, Martin Wray nyilatkozott.

Felidézte a találkozását Szent Terézzel. Elõször diákként, majd már érettebb kor-

ban és egyre inkább vonzódva egy mélyebb lelkiség felé, a keresztény imádság egy

új megértésével, a lelkész Terézt úgy látja, mint „reális, határozott, elszánt és el-

kötelezett reformer, alkotó tanító és spirituális vezetõ, mély pszichológiai éleslá-

tással rendelkezõ személy.” Csodálja Terézben azt a módot, ahogyan elmagyaráz-

za a belsõ istentapasztalatokat, amelyeket szinte lehetetlen elmagyarázni. Ha

most lenyûgözve érzi magát Teréz zsenialitásától, az azért van, „mert Teréz elbe-

szélése a lelki utazásról egy hiteles panorámát nyitott az életem egy pillanatában.

(...) Segített értelmezni saját létemet.”

2010. augusztus 28-án egy konferencián az avilai Terézi és Szent Jánosi TudományokNemzetközi Központjában (CITeS), a Jézusról elnevezett Teréz Önéletrajzi könyvének

nemzetközi kongresszusán, Martin Wray újabb érvekkel világította meg Teréz iránti

61 K. Ponkratz, Johannes vom Kreuz in den Liedern von Gerhard Tersteegen, dans Karmel Impulse 17

(Birkenwerder 2007/4), 5-9.62 G.Tersteegen, Weg der Wahrheit, dans une édition relativement récente de Stuttgart 1968, 466 p.63 Keresztrõl elnevezett Johanna kármelita nõvér egy esszét szentelt Gerhard Tersteegen alakjának és

a kármelita misztikából merített ihletének: Neuebelebung der Mystik als Ansatz einer kommendenSpiritualität, Peter Lang, Bern-Frankfurt-Las Vegas 1979, 180 p. Ugyanígy Reinhard Deichgräber nyúj-

tott jó meglátást a nagy német mester leliségérõl, fõként egyházi énekei területén a hívek

gyülekezetében történõ énekléshez. V.ö.: Gott ist genug. Liedmeditationen nach Gerhard Tersteegen,

Vandenhoeck & Ruprecht 1997.64 M.Wray, Holy Nonsense:A Methodist Encounters Teresa, dans Mount Carmel 56 (Oxford 2008/1),

30-36.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

elkezdtem némi természetfölötti, az-

az nyugalmi imában részesülni, igye-

keztem eltávolítani magamtól minden

anyagi dolognak eszméjét. (...) Ó én

lelkemnek Ura! Ó egyetlen kincsem,

keresztre feszített Jézusom! Vala-

hányszor eszembe jut, hogy volt idõ,

amikor így gondolkoztam, belefájdul a

szívem! Úgy érzem, mintha valami

nagy árulást követtem volna el! Igaz,

hogy jóhiszemûen történt.”74

Ezzel Luther kereszt-teológiájának

a szívében vagyunk: „Így már senkinek

sem elegendõ és nem válik üdvére, ha

csak fenségében és dicsõségében is-

meri az Istent, ha nem ismeri õt meg-

alázottságában és a kereszt gyalázatá-

ban. (…) Tehát csak a megfeszített

Krisztusban van az igazi teológia és is-

tenismeret.”75 Ezt Luther 1518-ban jelenti ki a Heidelbergi disputa 20. tételében.

Moltmann után, egyéb párhuzamok is kimutathatóak a protestáns teológia és

a mi szent Kármelitánk között. És õ összegzésként azt mondja, hogy Krisztus ke-

resztje alatt, saját érdemek nélkül, üres kezekkel, minden keresztény felekezetnek

egy evangéliumi közösségben kell elhelyezkednie, a reformáció vagy ellenrefor-

máció nagy mestereit, a Jézusról elnevezett Szent Teréz szerzetesnõt és a volt

ágostonrendi szerzetest Luther Márton követve.

Összegzés

Teréz Önéletrajzának utolsó fejezetében elmondja, hogy megértett „vala-

mi igazságot ebbõl az isteni Igazságból”. Ez „bevésõdve” maradt a lelkében és

„új tiszteletet oltott belé Isten irányában”.Aminek következtében „az Úr meg-

értette velem, hogy õ maga az Igazság...”76, „az istenség olyan, mint valami igen

tiszta gyémánt, amely sokkal nagyobb, mint az egész világ – vagy pedig egy tü-

kör; (…) a mi összes cselekedeteink mind visszatükrözõdnek ebben a gyé-

mántban, amennyiben az mindent magában foglal, és semmi sem marad kívül az

74 Önéletrajz 22. fejezet75 Luther M.: Heidelbergi Disputáció, Luther füzetek 8., Magyarországi Luther Szövetség, 199976 Önéletrajz 40, 3.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

gyökér és szellemi közösség mindig is létezett az egyház különválása óta. Ez pe-

dig a misztikus mozgalom, tapasztalat és teológia.”70 És ez utóbbit evangélikus

testvérei felé címezi, mert a keresztény misztikával szemben õk mindig is ellen-

érzéssel viseltettek.

Teréz és Luther ugyanahhoz a korszakhoz tartoznak, közös a szellemi atyjuk

Szent Ágoston személyében. Ugyanígy transzcendentális misztikájukban Krisztus-

ra reflektálnak, az õ Emberségére, a megfeszített Istenre. A keresztény misztika

lényegében a kereszt misztikája, a Passió szemlélése, az eukarisztikus tapasztalat,

valamint Krisztus szenvedésének és halálának meditációja.

Egy másik párhuzam az önismeret Isten ismeretében.Teréz az imádságban Is-

tenrõl szerzett tapasztalatot és önmagáról: „Az imádságban értettem meg az éle-

temet...” Mindent az imádságban ért meg: nagyságát és nyomorúságát, az élet fájdal-

mait és örömeit.A belsõ út az Isten felé vezetõ út. Fõként ez a Belsõ várkastélyá-

nak pedagógiája. „Némely lelkek a várkastélynak csak külsõ kerületén tartózkodnak

s kisebb gondjuk is nagyobb, mint bemenni s megnézni, hogy mi van abban a drága-

látos épületben s hogy milyen lakásokat foglal magában. (...) Ha az ilyen lélek nem

látja be idejében nyomorúságos helyzetét, akkor úgy jár, mint Lót felesége.Az só-

bálvánnyá változott, mert kíváncsian visszatekintett, õ meg sóbálvánnyá lesz, mert

nem kíváncsi betekinteni a saját lelkébe.” Így szentenciaként állítja: „a lelki várkas-

tély belsejébe csak egy kapu vezet s ez az imádság és az elmélkedés. Nem akarok

itt különbséget tenni az ajakima és az elmélkedés között, mert hiszen ha az ajakima

igazán imádság, akkor szükségképpen elmélkedés kíséri.”71

Kálvin következõ megállapítása ennek lehetne a visszhangja: „Egész bölcsessé-

günk (...) két részbõl áll: Isten s önmagunk ismeretébõl. Egyébként, bár egymással

sok kapocs fûzi õket össze, nem könnyû eldönteni, hogy melyik elõzi meg és szü-

li magából a másikat.”72 Luther ugyanebben az értelemben mondja: „Isten és az

ember ismerete isteni és hiteles teológiai bölcsesség. Isten és az ember megis-

merését oly módon fogalmazza meg, hogy az üdvözítõ Istenre és a bûnös ember-

re hivatkozik.”73 Kire gondolhatott? Teréz összhangban áll a protestáns teológia

azon fontos pontjával, mely az emberrõl mint, „simul iustus et peccator” [egy-

szerre igaz és bûnös]-rõl beszél.

Szóljunk újra egy szót Krisztus megismerésérõl és Krisztus misztikájáról. Az

Önéletrajz 22. fejezete nyújtja nekünk a Lutherrel való összehasonlítás alapját.Te-

réznél olvassuk: „de hogy az ember teljesen eltávolodjék Krisztus Urunktól, hogy

az Õ szentséges isteni testét egy sorba helyezze ezzel a mi nyomorúságunkkal és

a többi teremtményekkel: nem, ezt a gondolatot nem tudom elviselni! (...) Mikor

70 Uo.: p. 186.71 A belsõ várkastély;Az elsõ lakás, I. fejezet72 Kálvin J.:A keresztény vallás rendszere I, 1, 1-2. (Institutio Religionis Christianae) Pápa, 190973 M. Luther, Zu Psalm 51,WA 40 II, 328


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

emberrel és igaz Istennel,

Krisztussal, Isten megtes-

tesült igéjével való hiteles

és tiszta találkozásának

igényében látjuk, mindket-

ten egyedül Istent helyezik

a középpontba, aki az Igé-

ben kinyilatkoztatott és az

Eukarisztiában megtört:

solus Deus, Dieu seul suffit,basta! Sola fide, sola gratia,sola scriptura. J. Moltmann

kifejti, hogy 400 sõt 1000

éves megosztottsága az

Egyháznak a másikkal

szembeni makacs elõítéle-

teket, a másikra alsóbb-

rendûként való tekintést

okoz. Terézzel és Márton-

nal, mindketten az Egyház

reformátorai, Keresztes Jánossal, Wesley-vel, Huss Jánossal, Kempis Tamással,

Valdes Péterrel, Assisi Ferenccel, Domonkossal, Loyolai Ignáccal, Páli Vincével,

XXIII. Jánossal és VI. Pállal megéljük a semper reformanda Egyházat, a II.Vatikáni

Zsinat, a Megigazulás tanáról szóló evangélikus-katolikus Közös Nyilatkozat és

Charta oecumenica a nyomdokain. Ebben a két, testvériségben eltelt napban, az

elõadások, a találkozások és az ünneplések emlékeztetnek minket arra, hogy az

egység létezhet: theologia non est sapientia sed experimentia (Luther). Úton va-

gyunk, az igazság keresésén, mert az Igazságban találjuk meg Istent. Szent Teréz, –

aki általában igen óvatos a doktrinális kitételekkel –, kidolgozott egy nagyszerû és

igen ortodox módot, egy forradalmi gondolatot az igaz alázatosságról a napjaink-

ban jelentõs teológiai és antropológiai vonatkozásokra – mondja Morgan annak

a könyvnek a kapcsán,

amit az Önök figyelmébe ajánlok: J.-M. Laurier, Marcher dans l’humilité,Thérésed’Avila et la théologie de la justification, Éd.du Carmel, 2003.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

õ végtelen terjedelmé”77. Rajtunk áll, hogy mi is belenézzünk ebbe a megvilágí-

tó „tükörbe”, hogy megtudjuk kik vagyunk és mi az amit teszünk.

Teréz nevel minket az Igazság felé haladni: „megértettem, mekkora elõny az, ha

az ember ügyet sem vet olyan dologra, amely nem visz bennünket közelebb Isten-

hez. Ebbõl azután azt is beláttam, hogy mit jelent az, ha a lélek amúgy igazában az

örök Igazság színe elõtt jár. (...) Ez az igazság, amely elõttem kinyilatkoztatta ma-

gát, maga az Igazság, és nincs sem kezdete, sem vége.A többi igazság mind ettõl az

Igazságtól függ, aminthogy ettõl a Szeretettõl függ minden egyéb szeretet, és ettõl

a Nagyságtól, minden más nagyság.”78

Itt van a találkozási és egyetértési pontunk, mert ma is „az igazság szabaddá

tesz benneteket” (Jn 8,32) minden bizalmatlanságtól, minden nehezteléstõl, min-

den elõítélettõl, minden szétválástól. Jézusról elnevezett Teréz, az elsõ nõi egyház-

doktor az egységnek is tanítója.Az igazságban, az igazsággal, az igazságért. Csatla-

kozzunk iskolájához, kötelezzük el magunkat az igazság mellett. „Aki az igazságot

keresi, akár tudja, akár nem tudja – figyelmeztet minket Edith Stein – Istent kere-

si.”79 És az ökumenizmusban errõl van szó. Keressük hát mindnyájan az igazságot,

mert benne megtaláljuk Istent, a közös Atyánkat.

Patrick Werrn lelkész hozzászólása az elõadás után:

Atya, megvilágítva Szent Teréz problematikus szavait az evangélikusokról,

eszembe jutottak Clairvaux-i Szent Bernát éppannyira problematikus kijelentései

a második keresztesháború idején a zsidókkal kapcsolatban és Luther Márton an-

tiszemita és szerzetesség ellenes szavai… Luthernél megjegyezhetjük, hogy nem

ismerte a zsidóságot belülrõl és hogy szerzetesség ellenessége zsigeri és neuró-

zisos; ami azokat a megjegyzéseit illeti, amelyeket Luther a Katolikus Egyházzal

szemben tett, azoknak súlyuk van, hiszen az az õ Egyháza! Szent Teréz anti-

lutheránus és antikálvinista szavai – amint Ön azt hangsúlyozta is – a reform erõ-

szakos formái, – úgymint a képrombolás – hatására születtek és kora hatalmasa-

inak az értelmezései is befolyásolták.Testvéreim, párbeszédeink, közös imádsága-

ink a Szent Illés Tesvériségben (Fraternité Saint-Élie) az egység útját mozdítják

elõ… Jómagam sokat tanultam találkozásaink során… Készek lennének megláto-

gatni engem, és egy evangélikus eukarisztiát ünnepelni együtt? Athosz-hegyi

Sziluan atyával együtt szoktam mondani: „Nem a különbségek eltörlésérõl van

szó, hanem az elválasztó jellemvonásuk elhagyásáról.” Szent Teréznek és Luther

Mártonnak ez a párbeszédben való szemlélése példamutató. Két életnek az igaz

77 Önéletrajz 40, 10.78 Uo.: 3. és 4.79 Édith Stein, Levél Adelgundis Jaegerschmid nõvérnek 1938.03.23., ESGA 3 (Brief 542), Herder 2000,

p. 300.

23A TESTVÉRI SZERETET PRÓBÁJA ...Kármel 2011/5-6

TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Habár Teréz lélekben szinte

egészen szabaddá vált a beteg-

ségségek kényszerítõ terhétõl,

vagyis az nem befolyásolták már

a lelki életben való elõrehaladá-

sában, mégis mindent megtett

azért, hogy az általa alapított kö-

zösségekben a nõvérek egész-

ségsége csorbát ne szenvedjen.

Több levelének végén a jó egész-

ség ajándékát kéri Istentõl cím-

zettje számára. Egyik esetben a

melegebb éghajlatú Dél-Spanyol-

országban található sevillai nõ-

vérközösség perjelnõjét felszólít-

ja arra, hogy változtassanak a ru-

házaton, mert „többet ér az,

hogy részt vegyenek a közösségi

együttléteken, minthogy mind-

annyian megbetegedjenek.”85

A betegek jelenléte a közösségben természetesen elkerülhetetlen. Szent Te-

réz rendkívüli figyelmet és törõdést igényelt a számukra. Ez nem pusztán egy kü-

lön erõbedobás, hanem nagyon jó alkalom a felebaráti szeretet gyakorlására,

mind az egészséges, mind a beteg nõvér részérõl. A betegekkel való igényes tö-

rõdésre maga az Úr buzdította Terézt egyik látomásában: „Azt felelte nekem,

hogy most nincs idõ a pihenésre, hanem siessek minél több ilyen zárdát alapíta-

ni, mert az ezekben szolgáló lelkek szolgálnak neki vigasztalásra. (…) Hogy külö-

nös gondjuk legyen a betegekre és hogy az a fõnöknõ, aki nem gondozza és dé-

delgeti betegeit, olyan mint Jóbnak barátai. Hogy Õ a betegséget a lelkek javára

küldi, ellenben a gondatlan fõnöknõ veszélyezteti a béketûrést.”86 A nõvérek sza-

bályzata követi is ennek a szellemét: „A betegeket ápolják nagy szeretettel, gon-

dossággal és gyöngédséggel, amennyire csak a mi betegségükbõl telik.A beteg pe-

dig dicsérje az Urat, ha jó ellátásban részesül. (…) A betegeket látogassák és vi-

gasztalják. Nevezzenek ki betegápoló nõvért, és pedig olyant, akiben megvan a

szükséges ügyesség és gyöngédség.A betegek pedig mutassák ki ilyenkor azt a tö-

kéletességet, amelyre az egészséges állapotukban tettek szert. Legyenek béketû-

rõk, okozzanak minél kevesebb alkalmatlanságot, fõleg amikor a baj nem nagy; le-

gyenek engedelmesek a betegápoló iránt, hogy ilyen módon elõbbre haladjanak a

85 Cta 330, 2. - Avilai Nagy Szent Teréz levelei II. / 274. old.86 Isteni kegyelmek IX. in. Szent Terézia Összes mûvei III. / 470. old.

22 A TESTVÉRI SZERETET PRÓBÁJA ... Kármel 2011/5-6

T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

A TESTVÉRI SZERETET PRÓBÁJA A SZENT TERÉZÁLTAL ALAPÍTOTT KÖZÖSSÉGBEN

„Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét”

(Gal 6, 2).

Péceli Bence Imre OCD – Budapest

MMinden közösség életében vannak olyan nehézségek, melyek az átlagos-

nál jobban megterhelik a közös életet. Amikor ezek felmerülnek, ak-

kor minden tagnak nagyobb erõfeszítést kell tennie azért, hogy a bel-

sõ harmónia ne boruljon fel. Szent Pál apostol így ír errõl: „Nekünk azonban, akik

erõsek vagyunk, kötelességünk, hogy elviseljük az erõtlenek gyengeségeit, és ne a

magunk kedvét keressük. Mindegyiktek igyekezzen keresni felebarátjának, kedvét,

javát és épülését! Hiszen Krisztus sem kereste a maga kedvét, hanem amint meg

van írva: Szidalmazóid szidalmai rám hullottak” (Róm 15, 1-3).

Avilai Szent Teréz is ismert ilyen nehézségeket az általa alapított közösségek-

ben. Meg is fogalmazta mûveiben azokat a magatartásokat, amelyeket a nõvérek-

nek a testvéri szeretet jegyében kell gyakorolniuk. Általában kétfajta nehézséggel

kell a közösségnek megbirkóznia: a testi-lelki betegségekkel és a bûnnel.

A testileg beteg testvérekkel való törõdés

Avilai Szent Teréz sokat küzdött a betegségekkel.Az Önéletrajzában beszámol

arról, hogy már serdülõkora óta jelentkezett gyenge egészségi állapota, amelynek

következménye lett, hogy nem folytathatta a tanulmányait.80 Részletesen leírta a

szerzetesi életének elsõ éveiben felbukkanó nagy betegségének történetét, amely

során majdnem az életét is elvesztette.81 Beszámolt arról is, hogy fiatalkori beteg-

sége az egész életére kihatott: rosszullétei több évtizeden keresztül elkísérték

õt.82 Ezek a szenvedések sok lelki haszonnal jártak, a türelemmel viselt fájdalmak,

rosszullétek, segítették abban, hogy szabadon és békében hordozza keresztjét.

„Ha az Úr azt látja, hogy javunkra szolgál ad egészséget; ellenkezõ esetben beteg-

séget küld. Áldott legyen mindenért.”83 Egyik versében pedig így ír: „Adj nekem

halált, adj nekem életet, / adj egészséget, vagy betegséget (…) Mit kívánsz, hogy

legyen belõlem?”84

80 Vö. Ö 3,3.81 Vö. Ö 4, 9; 5-7-6, 1.82 Vö. Ö 7, 11.83 Cta 24, 4. – Avilai Nagy Szent Teréz levelei I. / 85. old.84 Po 2.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

mellett, a szeretet elsõbbségének kell teret engedni. Ez a szeretet nem jelent en-

gedékenységet, de egy motiváló erõt adhat a betegnek.92 „Annyit azonban meg-

tehet a perjelnõ, hogy nem parancsol nekik olyasmit, amirõl tudja, hogy nem fog-

ják megtenni, mert nincs bennük annyi lelkierõ, hogy uralkodni tudjanak önmagu-

kon.Amennyiben célirányos, ügyesen és szeretettel vezesse õket, hogy hacsak le-

hetséges, iránta való szeretetbõl engedelmeskedjenek, ami sokkal jobb volna. Ez

meg is szokott történni, ha a perjelnõ mutatja, hogy nagyon szereti õket, s ezt

szóval és tettel értésükre adja.Azt pedig tudnia kell, hogy a lehetõ legjobb orvos-

ság, amelyet velük szemben alkalmazhat, az, ha erõsen foglalkoztathatja õket hiva-

talos teendõkkel, s nem ad nekik idõt az ábrándozásra, mert ez az õ megölõjük.

S még ha nem is végzik valami jól a dolgukat, inkább hunyjon szemet a hibáikra,

nehogy ha egyszer elvesztik a fejüket, még sokkal többet kelljen tõlük szenvedni.

Nézetem szerint ez a legmegfelelõbb gyógyszer számukra.”93

Elmondhatjuk, hogy Teréz már közel ötszáz évvel ezelõtt olyan tanácsokat

adott, mint amit ma a pszichológusok javasolnak a betegek számára. Úgy tûnik

ezekkel az emberekkel úgy kell bánni, mintha gyermekek volnának: vezetni, sza-

bályozni, kell õket, jó le foglalni õket munkával, és ha muszáj még büntetést is

kell alkalmazni.A betegeknek ezért sok szenvedést és megaláztatást kell elszen-

vedniük, de éppen ebben a helyzetben van alkalmuk arra, hogy növekedjenek az

alázat és a felebaráti szeretet erényében.Teréz is ismert olyan nõvéreket, akik

ebben jó példát mutattak, nem is felejetette el õket megdicsérni. „Én ismerek

egyeseket, akik úgyszólván teljesen elvesztették, az eszüket, amellett azonban

mélységesen alázatos és istenfélõ lelkek. Bár titokban agyonemésztik és agyon-

sírják magukat, egy tapodtat sem térnek le az engedelmesség útjáról, s türelme-

sen viselik a betegségüket, éppúgy, mint mások a testi bajokat. Pedig az õ vér-

tanúságuk kétségtelenül fájdalmasabb, s éppen azért nagyobb dicsõségre szá-

92 Vö.Alap 7, 9.93 Alap 7, 9.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

tökéletességben, a betegséget lelki hasznukra fordítsák, a nõvéreknek pedig épü-

lésére szolgáljanak.”87

Együttélés a lelki-beteg testvérekkel

A közösségi életet a testi betegeknél jobban igénybe veszik a lelki-betegség-

ben szenvedõ emberek. Ez Avilai Szent Teréz korában is valóság volt. Mûveiben

többször elõkerül a melankólia szó, amely alatt olyan érzelmi- és idegbetegséget,

fõleg depressziót és hisztérikus tünetekkel járó hangulati ingadozást értett, ame-

lyek mind nagyon gátolják a közösségi életbe való beilleszkedést az elszenvedõje

számára, és sok szenvedést okoz a velük együtt élõ egészséges közösségi tagok

számára is.88

A leghosszabb és legkörültekintõbb leírást ennek a bajnak a kezelési lehetõ-

ségeirõl az Alapítások könyvének 7. fejezetében találhatjuk meg. Érdemes lenne

az egész fejezetet idézni, de lássuk csak a legfontosabb megállapításokat. Teréz

szerint, jobb lenne fel se venni azokat a nõvéreket, akikben ennek a betegségnek

a gyanúja felmerül.Továbbá fontos, – a többiek megkárosítását elkerülendõen is

–, jól ismerni a melankólia tüneteket, hogy a beteg viselkedését meg lehessen ér-

teni.89 „Ha jól megfigyeljük, hogy mi jellemzi leginkább az ilyeneket, azt látjuk, hogy

mindenekelõtt igyekeznek minden áron érvényesíteni saját szeszélyeiket; kimon-

dani mindazt, ami csak a nyelvükre jön; hibákat fölfedezni másokban, s azok révén

elleplezni a magukéit. Mindenben a saját élvezetüket keresik. Egy szóval olyan em-

berek, akikben nincs önuralom. Tekintve tehát, hogy szenvedélyeik nincsenek

fékentartva, s hogy mindegyik szeretné megtenni azt, amihez éppen kedve szoty-

tyant: mi lenne akkor, ha senki sem tudna nekik parancsolni?”90

A legtöbb és legkörültekintõbb feladat a kezelésükben a közösség vezetõjé-

re, a perjelnõre hárul.Teréz szerint sokszor nincs más lehetõség mint az, hogy fé-

lelmet keltve, valamely büntetést kilátásba helyezve fegyelmezi õket.Több esetben

alkalmazhatónak látja a tényleges büntetést is, ami a korfelfogásnak megfelelõen,

adott esetben kolostoron belüli a közösségtõl való elválasztással, elzárással jár-

hat. Teréz szerint, ha valamelyik fõnöknõ csak úgy részvétbõl többet megenged

valamelyik ilyen bajban szenvedõ nõvérnek, akkor kockáztatja mind a beteg

gyógyulását, mind az egész közösség békéjét.91 Mindenesetre a szenvedélyeik fé-

ken tartására irányuló szigort mindig át kell hatnia a tudat, hogy a betegségük

nagyságának arányában felelõsek a tetteikért. A határozott fõnöknõi magatartás

87 Szabványok 8, 1. in. Szent Terézia Összes mûvei III. / 520. old.88 Vö. Jesús Barrena Sánchez, Teresa de Jesús, una mujer educadora, Institución gran Duque de Alba de

la Excma. Diputación Provincial, Ávila, 2000, 361. old.89 Vö.Alap 7, 1.90 Alap 7, 3.91 Vö.Alap 7, 3-7.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

meg tehát alaposan, vajon az ilyen kegyelmek

után, amilyenekben a lélek az imádság és pe-

dig fõleg a tökéletes szemlélõdés folyamán

részesül, megvan-e bennetek a teljes készség

megbocsátani nemcsak ezeket a jelentékte-

len, úgynevezett sértéseket, hanem igazi, sú-

lyos sérelmeket is, s vajon, ha erre alkalom

kínálkozik, tényleg megbocsátjátok-e õket?

Mert ha nem, akkor ne sokat adjatok az

imádságtokra. Az olyan lelket, amelyet Isten

ilyen magasztos imádságban emelt Önmagá-

hoz, ezek a sértések nem képesek többé

megsebezni.”98

A megbocsátásra való képességhez csu-

pán egyetlen dolog szükséges Teréz szerint:

Meg kell tapasztalni az irgalmas Isten szerete-

tét. „Én legalább nem tudom elhinni, hogy egy

lélek, amely oly közel jutott a személyes Irga-

lomhoz s ott megértette saját mivoltát s azt,

hogy mily sokat bocsátott meg neki az Úristen: hogy, mondom, az ilyen ne legyen

képes azonnal és a legnagyobb készséggel megbocsátani, és ne tudjon rögtön a leg-

szívélyesebben érintkezni azzal az emberrel, aki õt megsértette.Tekintve ugyanis azt

a sok vigasztalást és kegyelmet, az isteni szeretetnek annyi zálogát, amelyben õ ré-

szesül: öröme telik abban, hogy alkalma nyílik szeretetét valamiben kimutatni.”99

Teréz a saját életében csodálkozva tapasztalta meg az imádság azon gyümöl-

cseit, amelyek képessé tették õt a megbocsátásra és az ellenségszeretetre. Lelki

számadásaiban be is számol egy ilyen tapasztalatról. „Azoknak a nagy szenvedé-

seknek, támadásoknak és meghurcoltatásoknak elviselésére, az utóbbi hónapok-

ban, az Úristen nagy lelkierõt öntött belém. Annál nagyobbat, minél nagyobbak

voltak, úgyhogy sohasem fáradtam bele a szenvedésbe. Azokra, akik rosszat

mondtak rólam, nemcsak, hogy nem nehezteltem, hanem épp e miatt jobban

megszerettem õket. Nem tudom, hogyan volt ez lehetséges. Kétségkívül ez is az

Úristen nagy ajándéka volt.”100

Nézzünk meg egy olyan konkrét példát is, ahol a közösség tagjainak nagy erõ-

feszítéseket kellett tenniük a megbocsátás és kölcsönös kiengesztelõdés érdeké-

ben. Teréz leveleibõl elénk tárul a sevillai sarutlan kármelita nõvérközösségnek

egy olyan epizódja, ami a sarus üldözés keretében történt. Ennek az esetnek a rö-

98 TU 36, 8.99 TU 36, 12.100 Vö. Cta 284. – Avilai Nagy Szent Terézia levelei II. / 84. old.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

míthatnak a mennyországban. Idelent ez valódi tisztítótûz számukra, de legalább

odaát nem lesz részük benne.”94

Röviden áttekintettük a közösségi életben jelentkezõ betegségek két fajtáját.

Megállapíthatjuk, hogy a betegek jelenléte a közösség minden tagja számára vala-

milyen módon lehetõséget ad az erényekben való növekedésre, a terhek közös

hordozásával, az irgalmasság testi- és lelki cselekedeteinek gyakorlásával. Fontos

azonban itt is a bölcsesség, éleslátás és tapasztalat. Errõl Szent Teréz nagyon jó

példákat adott nekünk. Ha Jézus megígérte, hogy az Õ nevében összegyûlõk kö-

rében jelen van (vö. Mt 18, 20), akkor mondhatjuk, hogy a betegeket szeretettel

ápoló közösségben gyógyítóként jelenik meg, illetve a betegekben a békében

szenvedõ Jézusra lehet rátalálni.

Közös harc a bûnök ellen

Minden keresztény közösség alapvetõ feladata a bûnök elleni harc, a megtisz-

tulás és a megszentelõdés. Szent Teréz a nõvérek Konstitúcióiban a testvéri figyel-

meztetés illetõen az Evangélium által javasolt eljárásmódot erõsíti meg: „Senki se

korholja a másikat, ha azt látná, hogy valami hibát követett el, – hanem abban az

esetben, ha nagy hibákról van szó, szeretettel figyelmeztesse négyszemközt. Ha

pedig háromszori figyelmeztetés után sem javulna meg, akkor szóljon a perjelnõ-

anyának.”95

A terézi közösségben az elsõ Konstitúciók96 szerint minden héten egyszer

volt bûnbevalló-, vagy inkább hibákat orvosló káptalan.A nõvérek megintését sze-

retettel kellett végezni, de elengedhetetlenül szükséges volt a közösségen belüli

diszkréció, vagyis a titoktartás; a káptalanon elhangzottakat a nõvéreknek nem-

csak kiféle, hanem egymás között sem szabadott a szóbeszéd tárgyává tenni.97

A hibák és kisebb bûnök ilyenfajta közös megvallása már jó alkalmat adott ar-

ra, hogy a nõvérek tudatosan harcoljanak egymásért a bûnök elkerülése és jóvá-

tétele végett.Teréz azonban az ilyen formális, szokásszerû formák mellett, megkí-

vánta azt is, hogy a közösség tagjai mindig, minden helyzetben képesek legyenek

a megbocsátásra és a kölcsönös kiengesztelõdésre.

A Tökéletesség útja címû könyvének 36. fejezetében a Miatyánk imádság azon

mondatát elemzi, hogy „bocsásd meg a mi bûneinket.” Teréz szerint senki sem le-

het igazán szemlélõdõ ember, aki nem képes a megbocsátásra. „Fontoljátok meg

továbbá, nõvéreim, hogy azt mondja: »Miképpen mi is megbocsátunk«, vagyis

hogy, amint mondottam, bocsánatunkat bevégzett ténynek tekinti. Vizsgáljátok

94 Alap 7, 5.95 Szabványok 9, 10. in. Szent Terézia Összes mûvei III. / 522. old.96 Vagyis amit most is idézünk, mint Teréz írásának egyikét: az 1567-es Konstitúció.97 Vö. Szabványok 12, 1.5.6. in. Szent Terézia Összes mûvei III. / 527. old.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

A nõvérek valóban tettekre váltották és a két ellenlábas nõvér õszintén megbánta

súlyos botlását, és újra megtalálták helyüket a közösségben.103

A megbocsátás és a kölcsönös kiengesztelõdés konkrét formáit, lelki alapjait

és megtörtént példáit láthattuk.Avilai Szent Teréz közösségei, az általa javasolt ta-

nácsok követésével tanúsítják, hogy minden lehetetlen helyzet ellenére lehetsé-

ges az emberi kapcsolatok helyreállítása és a kölcsönös szeretet visszaszerzése.

A mai világban ennek megfontolása nagyon fontos, hiszen a kapcsolatok megsza-

kadásának rossz szokása ural minket: házasságok bomlanak fel apró sérelmek mi-

att, keresztény közösségek bénulnak meg olykor az együttmûködésre való kép-

telenség miatt.Az idén boldoggá avatott II. János Pál pápa hangsúlyozza az Egyház

felelõségét a kiengesztelés szolgálatában. „Az Egyház küldetést kapott, hogy ezt a

kiengesztelõdést hirdesse az embereknek és annak szentsége legyen a világban.

Az Egyház ugyanis Szentség, jele és eszköze a kiengesztelõdésnek, különbözõ cí-

men ugyan, melynek hatása más és más, de valamennyi arra irányul, amit Isten az

Õ irgalmas elhatározásában az embereknek nyújtani akar. Szentség puszta léténél

fogva, mint kiengesztelt közösség, mely Krisztus mûvét a világban tanúsítja és be-

mutatja”104 Legyünk mindnyájan tanúi annak, hogy jobb megbocsátani, mint hara-

got tartani, hogy nagyobb boldogság kiengesztelõdni, mint egymástól elszakadva

elszigetelõdni.

103 Ez a történet magyarul részletesen olvasható Szent Teréziáról nevezett Ernõ atya, Szent Terézia ésa kármeliták címû könyvének II. kötetében, 81-92. old.

104 II János Pál pápa: Kiengesztelõdés és bûnbánat a mai Egyház küldetésében, apostoli buzdítás 11.pont


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

vid története az, hogy az andalúziai kármelita tartomány sarus fõnöke hazug rá-

galmakat terjesztett Teréz, Jerónimo Gracián atya és Szent Józsefrõl nevezett Má-

ria nõvér, a sevillai közösség perjelnõje ellen, melynek az lett többek között a kö-

vetkezménye, hogy a perjelnõt leváltották és próbálták Kasztíliába elûzni, a kö-

zösség élére pedig egy Teréz meglátása szerint alkalmatlan nõvért neveztek ki.Az

egész ügyben a legfájóbb az volt, hogy ez a nõvér egy másikkal együtt összeját-

szott azokkal, akik a hamis vádakat terjesztették.

Teréz a távolból, egy másik kolostorból küldött levelekkel próbálta ezt az

egész közösség létét veszélyeztetõ helyzetet orvosolni. Elõször is, amíg a feszült

helyzet fennállt lelkesítette õket: Szolgáljak úgy az Urat, hogy hordozzák a ke-

resztjét és bízzanak az Õ irgalmában. Hangsúlyozta azt is, hogy minden körülmé-

nyek között engedelmeskedjenek az újonnan kinevezett perjelnõnek.101

Miután pedig helyreállt a rend, a rágalmakat visszavonták és az eredeti perjelnõ

visszakerült a helyére,Teréz elkezdte gyógyítgatni a megmaradt sebeket. Ezt csak a

megbocsátással lehet megtenni.Az egyik levelében nagyon konkrét tanácsokat ja-

vasol, az ideiglenesen megválasztott és ekkor már leváltott nõvérrel szembeni vi-

selkedéshez, melyeket a nõvéreknek az irgalmas testvéri szeretet jegyében kell

megtartaniuk. „Az elsõ, amit mondani akarok az, hogy nagyon buzgón imádkozza-

nak érte. (…) Imádkozzunk érte, nõvéreim imádkozzunk érte, mert hiszen még a

szentek között is akadt, aki elbukott, s azután újra szentté lett. Ki tudja, talán azért

is volt erre szükség, hogy alázatossá legyen; ha pedig az Úristen kegyelme õt belá-

tásra és rágalmai visszavonására bírja, mindnyájan igen sokat nyertünk a szenvedés

által, s esetleg õ maga is, mert hiszen bölcs az Úr s a rosszat is jóra tudja fordítani.

A második az, hogy még csak ne is gondoljanak arra, mintha jobb volna, ha õ eltá-

voznék az Önök kolostorából. Ennél nagyobb oktalanság alig volna elképzelhetõ, s

egyáltalán nem volna megfelelõ eljárás. (…) A harmadik az, hogy nem szabad vele

szemben semmiféle szeretetlenséget éreztetni, sõt ellenkezõleg, bárki legyen az

elöljáró, bánjék vele megkülönböztetõ gyöngédséggel, s a többiek valamennyien ta-

núsítsanak vele szemben kedvességet és testvéri szeretetet, a másikkal szemben

pedig hasonlóképpen. Igyekezzenek a múltat elfelejteni, s tegyen vele mindenki úgy,

amint szeretné, hogy õvele tennének, ha õ követte volna el azokat a dolgokat. (…)

Egyenlõre azonban azt tegyék meg, amit most mondtam, az Isten szerelmére ké-

rem önöket.Annyi bizonyos, hogy ha valaki õszintén óhajtja a szenvedést, nem fog

ellenszenvet táplálni azzal szemben, aki õt megbántotta, sõt ellenkezõleg, szeretni

fogja. Errõl fogják megállapítani, vajon haszonnal hagyják-e maguk mögött a kereszt

idõszakát. Remélem a mi Urunktól, hogy hamarosan minden rendbe fog jönni s

hogy a kolostoruk éppen olyan lesz, mint volt annak elõtte, sõt jobb annál, mert hi-

szen az Úr mindig százat fizet egyért.”102 Ezek a tanácsok valóban igazolták Terézt.

101 Vö. Cta 284. – Avilai Nagy Szent Terézia levelei II. / 84. old.102 Vö. Cta 294. - Avilai Nagy Szent Terézia levelei II. / 169-173. old.

31KALAUZ AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVÉHEZKármel 2011/5-6

TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

ságának megnyilvánulása. Itt keresendõ ennek a könyvnek a hiteles célja (Al. 2,6).

Ebbõl arra következtetünk, hogy az Alapítások könyve tulajdonképpen felszólít

minket, hogy járjuk be azokat az utakat, amelyek elvezetnek a szabadság teljessé-

géhez. A szabadság pedig csak úgy érhetõ el, ha a menyasszony átalakul a Võle-

gényben: „Ekkor így szólt hozzám az Úr: Leányom, az engedelmesség erõt ad” (Al.

elõszó 2).Az engedelmesség a Võlegény dolgaiért való munkálkodásban, a Belé ve-

tett teljes bizalomban és jelenlétének megtapasztalásában válik kézzelfoghatóvá.

Krisztus jelenti Teréz számára a missziós és evangelizációs célt.Teréz nagy realiz-

mussal és emberséggel közli velünk, hogy ennek a szabadságnak az elérése nem

könnyû feladat.Ahogy a középkori lovagoknak komoly erõpróbákon és fáradozá-

sokon kellett átmenniük, mielõtt elnyerték a szeretett hölgy kegyeit, s mint ahogy

Mózesnek, Ábrahámnak és számos más bibliai alaknak útra kellett kelni és nagy

nehézségeket leküzdeni, mielõtt elértek az ígéret földjére, úgy az Alapítások köny-ve is nagy fáradalmakat és gyötrelmeket mesél el.

Az Alapítások könyve csatateret állít elénk, ahol a gonosz csapatai küzdenek a

Nagy Kapitány csapatai ellen: vezérük Krisztus a maga emberségében, továbbá a

Legméltóságosabb Oltáriszentség jelenléte (Al. 3, 8 és köv.;Al. 28, 37 stb.).Az Ala-pítások könyvében bemutatott élet félúton van ég és föld között, a csoda és a go-

nosz jelenléte között, aki minden jót meg akar akadályozni. Minden alapítás, min-

den új kolostor gyõzelem lesz a gonosz felett; minden megnyert lélek a gonosz

veresége lesz.Teréz az Úr nagy tetteinek a krónikása. Egyszerû, bensõséges nyel-

ven, elsõ személyben meséli el az Úr tetteit annak az embernek a hitelességével,

aki ott volt a csatatéren és részese volt az eseményeknek. Otthont teremt, egy-

házat épít, közösséget formál.Tanácsokat ad, hogy meg lehessen nyerni a csatát,

ahol ez a folyton megújuló kaland magával fogja ragadni a leányait és az olvasóit.

30 KALAUZ AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVÉHEZ Kármel 2011/5-6

T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Szent Teréz születésének 5. centenáriumát elõkészítõ Bizottság:

KALAUZ AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVÉHEZ

Fordította: Ördögh Éva OCDS

1. rész:

DOKTRINÁLIS ÚTMUTATÓ

1.Alapítások könyve: egy folytonosan megújuló kaland

AAz Alapítások könyve egy karizma születését és fejlõdését mutatja be a XVI.

századi spanyol egyházban. Szent Teréz azt a vállalkozást folytatja, amit

az Önéletrajzban kezdett el, ahol elmesélte az elsõ alapítás, a Szent József

kolostor alapításának a történetét. Erre szükség is volt, mert egy polgárjogot ké-

rõ családnak igazolnia kell saját kezdeteit, így mutatva meg Isten mûködésének

igaz voltát a világban az emberek (Al. elõszó 2), ezúttal Teréz életén keresztül.

Így tekintve, az Alapítások könyve az Önéletrajz folytatása. Ha az Önéletrajz egy bel-

sõ önelemzést jár be, az Alapítások könyve egy kifelé fordulás eredménye, de mindket-

tõben alapvetõen Teréz van jelen: „én ismerek egy személyt…”, „… ez a személy…”,

„… azt mondom nektek…”, „… Amikor azt láttam…”, „… Én nem akartam…”.

Kora valóságával szembesülve,Teréz a krónikása akar lenni azoknak a kegyel-

meknek, amiket Isten vitt végbe ezen alapítások során (Al. elõszó 3). S itt már rá

is bukkantunk ennek a könyvnek az elsõ sajátosságára. Nem egy általánosságokat

érintõ történetrõl, hanem egy közösség történetérõl van szó, amely doktrinális,

didaktikai és magyarázó célokat hordoz.Azt akarta elérni a könyv megírásával, az

volt az eredeti célja, hogy az Úr dicsõségének szolgáljon a „testvéries együttélés

és rekreáció életstílusa szerint” (Al. 13, 5) megélt tapasztalaton keresztül. Ez a

misztika megtestesülése az engedelmességben.A szabadság teljességének a meg-

nyilvánulása Teréz személyében (Ö 4,10), és ebbõl az okból kifolyólag Isten nagy-


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

lönösen megfigyelhetõ a mû végén, amikor a burgosi alapítást írja le, ahol bõven

találunk elírásokat és íráshibákat, amelyek mintegy jelzik, hogy a vállalkozás felél-

te a szerzõ minden energiáját. Ezeken az oldalakon is érzékelhetõ, hogy közel van

Teréz halála”106. Szent Terézrõl nevezett Silverio atya így mutatja be ezt a mûvet:

„Szent Teréz nem látta el címmel ezt az írását. Az elõszó után fejezetekre

osztja a könyvet.A fejezetek alatt rövid tartalmi összefoglaló áll. Mindegyiket sa-

ját kezûleg írja, kivéve a XII. fejezetet, amely annak az apácának a tollából szárma-

zik, aki a címeket szerkesztette a Tökéletesség útja Escorialban található példányán.

Miután a caravacai alapítással (XXVII. fejezet) Teréz befejezte, amit az alapítások

második idõszakának nevezhetünk, a továbbiakban halála elõtt megírta a fennma-

radó négy fejezetet. Ezek különálló, az elõzõekkel azonos formátumú lapokon

vannak. Fejezetek helyett, a JHS feliratú fejléccel látja el a beszámolókat, majd a

megfelelõ összefoglaló következik. Kivétel a villanueva de la jara-i alapítás, ahol

csak ez olvasható:A villanueva de la jara-i zárdaalapítás.Az elõzõ fólión fejezte be

a caravacai alapítás elbeszélését úgy, hogy az elülsõ oldalon hat sort írt, a többi

hely üresen maradt. Ennek a hátoldalához van tûzve az az eredeti kis lap, amely

négy intelmet tartalmaz a reform menetére vonatkozóan.A kézirat utolsó fólió-

ján leírja a joghatóság változását, hogy ti. az avilai Szent József kolostor, amely ere-

detileg a megyéspüspök joghatósága alá tartozott, 1577-ben átment a Rend kor-

mányzása alá.”

Az Alapítások könyvének kézirata tökéletes állapotban fennmaradt. Néhány fe-

jezeten látszik, hogy sokat forgatták, mivel elhasználódtak a lapszélek.A könyv az

Escorialban használt szokásos módon van bekötve, és sárga virágos tokba van

rakva.A könyv aranyozása miatt eltûnt néhány betû, ill. szó azokból a széljegyze-

tekbõl, amelyek Gracián atyától származnak. Noha a kézirat összességében köny-

nyen olvasható, „a kézírás mégsem olyan gördülékeny és jól kivehetõ, mint a töb-

bi kéziraton. Különösen az utolsó fejezeteknél észlelhetõ, hogy bizonytalan a kéz,

amely a tollat fogja: Szent Teréz már nagyon idõs és megtört volt akkor, amikor

ezeket a részeket írta.Valószínûleg a gyengeség és az idõhiány magyarázza azokat

a – pusztán formális – hibákat, amelyek itt nagyobb számban találhatók, mint a

többi kéziraton…”107.

106 Teresa de Jesús, Obras Completas (Archivio Silveriano, 1), ed. Tomás Álvrez (de la Cruz), Monte

Carmelo, Burgos 1984, 4 ed., p. 1051.107 Santa Teresa de Jesús, Las Fundaciones (Biblioteca Mística Carmelitana, 5), ed. Silverio de Santa

Teresa, Monte Carmelo, Burgos 1918, pp. XXXVII-XXXVIII.A 2003-as évtõl kezdve számításba kell

még vennünk a Tomas Álvarez atya által készített facsimil kiadást is. Ezen kiadás vizsgálata és az azt

kísérõ tanulmányok olvasása jó szolgálatot tehet nekünk – a technika fejlõdésével – arra nézve,

hogy jobban megismerjük belõle a cenzor keze nyomát, Teréz egészségi állapotát, a szerkesztési

munka történetét,Teréz nyelvezetét és tanítását.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ám Teréz nem lehetett kívülálló, hanem maga is eggyé válik a szöveggel. Iga-

zolását adja a magatartásának és küldetésének a gyóntatói, a cenzorai és az

egész egyház elõtt.Az Alapítások könyvében folytatja az Önéletrajzban megkezdett

munkát. Noha itt Teréz világosan érzi, hogy szükséges igazolnia misztikus életét

azzal, amit közösségében végez.A krónika átalakul „köztes történetté”, átalakul

kérdésekké. Ez egy szent mûve vagy egy felvilágosult személy mûve? Saját erõfe-

szítésének a mûve vagy magának Istennek a mûve? Hogyan lehet megindokolni

a sarutlan Kármelt? Teréz a tények elmesélésével vall errõl.Világosságot keres.

Jóváhagyást keres mind a nõvérei, mind az egyház és általában a társadalom ré-

szérõl.Ahogy a Lazarillo de Tormes105 c. regényben a fõhõs kinyilvánítja saját tár-

sadalmi pozícióját, úgy Teréz az Alapítások könyvében elhelyezi önmagát a reform

összefüggésében.Ahogy a Lazarillo de Tormes-ban megnyilvánul a nevelõ célzat és

az erkölcsi mondanivaló, úgy az Alapítások könyve egy példaértékû keresztény

élet portréja.

Végeredményben az Alapítások könyve Teréz visszaemlékezéseit gyûjti össze.

Ebben az értelemben fõleg azok az emlékek vannak jelen, amelyek a leginkább

megérintették õt és mélyen az emlékezetébe vésõdtek. Ezért nagy átéléssel, szí-

nek, szagok, érzelmek széles skáláján sorakoztatja fel õket (Al. 28, 37). Gyakorlati

tanítást von le belõlük a nõvérei számára. Ebbõl a könyvbõl, mint az összes többi

mûvébõl is, sokat megtudhatunk Teréz intelligenciájáról, érzékenységérõl, a lehetõlegerõsebb eltökélt szándékáról, Krisztus iránti szeretetérõl, az Õ embersége és is-

tensége iránti szeretetérõl, amit egy olyan korban élt meg, amikor azt veszély fe-

nyegette.Az Alapítások könyve megtestesült válasz az idõk jeleire. Új evangelizáció.

Folyton megújuló kaland azok számára, akik összhangba kerülnek annak olvasásá-

val. „Nekünk most van a kezdetünk. Igyekezzetek mindig újra kezdve haladni a jó-

ról a még jobb felé.” (Al. 29, 32)

2.A könyv és mûfaja

Ennek a mûnek a kézirata a madridi El Escorial könyvtárban található. 132 fó-

lióból álló kötet, a fóliók mindegyike 303×201 mm-es papírlap.A kézírás Szent Te-

rézé. De mivel a mû több éven keresztül íródott, „bizonyos egyenetlenséget mu-

tat abban, ami a körvonalazás határozottságát és magát a szerkesztést illeti. Ez kü-

105 A Lazarillo de Tormes híres spanyol regény, a XVI-XVII. században elterjedt pikareszk irodalom pro-

totípusának tartják. A fiatal Lazarillo egy csavargó, aki minden eszközt megragad, hogy biztosítsa

magának a betevõ falatot. Folyton úton van, folyton éhes, a törvénytelen eszközöktõl sem riad vis-

sza a boldogulása érdekében. Felajánlja szolgálatait egy vaknak, egy istállómesternek, egy szerzetes

barátnak, aki búcsúcédulákat árul, egy vándor festõnek, végül egy fõpapnak, akinek a borát kínálja

eladásra. Lazarillo alakja a kimondott antihõst példázza, a körülötte zajló zavaros események azt a

bizonytalanságot tükrözik, amely V. Károly Spanyolországát jellemezte.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

a tények elmesélésében. Ilyen módon, amíg a krónika merev sémát követ, ahol

az eseményeket szigorúan objektív sorrendben kell elõadni, addig az Alapításokkönyvében ez a szempont csak általánosságban van jelen.Teréz szubjektívebb mó-

don sorolja fel a tényeket, figyelmet fordít a részletekre, visszaemlékezéseinek

frissességével színezi a szöveget. Fontossá válik, hogy milyen mély benyomást

keltett a szerzõben a bekövetkezett esemény. Inkább érzelmi, mint idõrendi fel-

sorolást kapunk (Al. 28, 37). Mindez nem azt jelenti, hogy eltûnik az objektivitás

vagy felborul a történések idõrendi felsorolása. Ha így lenne, csorbát szenvedne

a hitelesség kritériuma. Inkább arról van szó, hogy a szerzõ saját meglátásaival

és véleményével gazdagítja az objektivitást és az idõrendi felsorolást. Csak azo-

kat az eseményeket meséli el, amelyek érdeklik õt, viszont kihagyja beszámoló-

jából azokat, amelyek kora társadalmának voltak fontosak. Nem írja le a tájat és

azokat a személyeket sem, akik kívül álltak vállalkozásain.Tehát ez a könyv élete

eseményeinek, visszaemlékezéseinek a beszámolója. Visszaemlékezések krónikájá-val van dolgunk. Más szóval ez olyan mû, ahol Teréz kiválóan egyensúlyoz az ob-

jektív és a szubjektív között, ahol az objektív felsorolást vegyíti érzelmeinek, ér-

tékeinek, jelenlétének és csendjének széles skálájával.

3. Struktúra és olvasati szintek

Amikor meg akarjuk állapítani ennek a könyvnek a struktúráját, beleütközünk

a szöveg összetettségébe, hogy ti. idõbeli megszakításokkal íródott és különféle

tartalmakkal bír.Attól függõen, hogy milyen kritériumot használunk, eltérõ struk-

túrát fogunk kapni.

A legkézenfekvõbb struktúra az lenne, amely a történelmi tartalmak és a dok-

trinális tartalmak elválasztásán alapul. Ugyanakkor ez nem segítené elõ az olva-

sást, továbbá nem lenne egyértelmû, hiszen sok esetben a történelmi esemény

okául szolgál a doktrinális kifejtésnek.

Egy másik struktúra az lehetne, amely a könyv egyes fejezeteiben található el-

beszélésen alapul, úgy, hogy külön veszünk minden fejezetet.Az eredmény az elõ-

zõhöz hasonló lenne, sõt még problematikusabb is, mert szem elõl tévesztenénk

a könyv általános vízióját, valamint elsikkadna az Isten és a gonosz között a világ-

ban és a népek körében folyó harc perspektívája. Ezen kívül jelentõsen akadályoz-

ná a pedagógiai, doktrinális és történelmi szintek összekapcsolását.

Egy további lehetõség a szöveg belsõ struktúráján alapul, hogy ti. követjük a meg-

írás különbözõ szakaszait, megfigyeljük a párhuzamosságokat és a fejezetek közt

meglévõ különbségeket, s eközben vehetjük a fejezeteket egyenként vagy csoporto-

sítva. Az iménti szempontok figyelembevételével Víctor García de la Concha és


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ami a könyv keletkezésének idejét illeti, elsõként azt kell megemlítenünk, hogy

a mû megszakításokkal íródott, olyan idõszakokban, amikor az Istenért végzett te-

endõk kevés idõt engedélyeztek számára. Sietõsen íródott, továbbá életének utol-

só periódusát fogja át. Szent Teréz szavai szerint 1573-ban, pontosan augusztus 25-

én, „Szent Lajos francia király ünnepén” (Al. elõszó 2) kezdte a könyv megírását, és

a burgosi alapítás után 1582-ben, halála évében fogja véglegesen befejezni.

1573. augusztus 25-e és 1574. februárja között írja az elsõ 9 fejezetet (ez

utóbbi dátum arra vonatkozik, amikor elindul Salamancából a segoviai kolostor

alapítására). Már Valladolidban, vagy az avilai Szent Józsefbe perjelnõként való visz-

szatértekor írja a következõ hármat. 1575-

tõl kezdve írja a XIV. fejezetet, amely az aldo-

movari sarutlan férfi kolostor alapítását tár-

gyalja. A XIV-tõl a XX-ik fejezetig terjedõ

rész nehezen datálható. Szent Teréz egyik le-

velében találunk rájuk utalást (levél Lorenzo

de Cepedának 1576. július 24-én).A XXI-tõl

a XXVII-ik fejezetig terjedõ szakasz toledoi

tartózkodása alatt íródott. Ekkor 1576-1577-

ben járunk. Maga Teréz tudósít a befejezésük-

rõl, ahol elõször le is zárja a könyvet (Al. 27,

33).A dátum: 1576. november 14-e. Ezzel te-

hát befejezi a könyv elsõ megszerkesztését.A

további négy fejezet apránként íródik, ahogy

lassan megvalósulnak az alapítások Villanueva

de la Jarában (1580), Polenciában és Soriában

(1581), valamint Burgosban (1582).

Nincs könnyû dolgunk, ha meg akarjuk határozni a könyv mûfaját, lévén hogy

nem léteznek tiszta mûfajok. Nem olyan mûrõl van szó, amit be lehetne skatu-

lyázni egyetlen olvasatba. Nagyjából azt mondhatjuk, hogy a könyv krónika, ha

történelmi célkitûzését tekintjük, beszámoló, ha pszichológiai befogadását tekint-

jük, és didaktikus próza, ha pedagógiai funkcióját tekintjük. Benne egymás mellett

halad a tanítás, a krónika és saját tekintélyt parancsoló jelenléte. A tanítás és a

krónika forrását Teréz tapasztalata adja, valamint az az igénye, hogy tapasztalatát

közölje másokkal. A krónika és a tanítás sokszor átmegy dialógusba, õszinte és

közvetlen hangú dialógusba, amely igen hamar Isten felé fordul egyfajta imádsá-

gos monológban, ahol minden kereszténynek helye van. Máskor közvetlen kér-

déseket intéz a nõvéreihez és olvasóihoz. Ebben a beszélgetésben Teréz döntõ-

en az emlékezetére hagyatkozik a történelmi évszámokat és olvasmányainak

forrását illetõen (Al. elõszó 3; 20, 15). Ez nagyobb szabadságot enged meg neki


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Spirituális struktúráról van szó, amely a Szent József alapításának az elbe-

szélésével kezdõdik, és többé-kevésbé rendszerezett módon megismétlõdik

az összes többi alapításnál. Biztos támaszpontja az engedelmesség; a környe-

zet pedig, ahol az engedelmesség alakul és formálódik, az nem más, mint ez

az új szerzetesi életmód, amely a testvéries együttélés és rekreáció életstí-

lusát akarja megtestesíteni minden új alapításban. Ha ez a folyamat az Önélet-rajzban a lélek bensõjében zajlik, az Alapítások könyvében külsõleg zajlik, míg

a Tökéletesség útjában a közösségnek szánt tanácsok formájában érhetõ tet-

ten.

Ezt a struktúrát a következõképpen vázolhatjuk fel:

- Bevezetés: (Engedelmesség Istennek)

- Isten hívása valamire

- Személyes tapasztalat / beszámoló

- Munkák: (Az engedelmesség aszkézise: a megkülönböztetés)

- Dialógus önmagával

- Dialógus másokkal

- Dialógus Istennel

- Dialógus az ellenfelekkel

- Fejlemények: az alapítás (Az engedelmesség diadala)

- Segítséget keresve

a) Istennél

b) az embereknél

- A ház megszerzése

- A kaland befejezése

E vázlat alapján megvalósíthatunk egy olvasatot, amelynek három különbözõ

szintje van:

1. Történelmi szint:Az Alapítások könyve átnyújtja nekünk a szükséges adato-

kat ahhoz, hogy megismerjük, hogyan fejlõdött a reform: gazdaság, útirányok,

szállítóeszközök, személyek, akik segítik, ill. akik akadályozzák a vállalkozást,

a kolostorok földrajzi elhelyezkedése, az utazások és az alapítások során tör-

tént viszontagságok, a hála kifejezései stb.A terézi család kezdeteirõl kapunk

híradást. Szent Teréz levelei alátámasztják és kiegészítik ezt az olvasatot.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Guido Mancini felvázolt egy könnyen érthetõ struktúrát. Ez alapján a könyv há-

rom részre osztható aszerint, hogy hol és mikor íródott a szöveg.Az elsõ rész,

amely 1573-ban született, az I-XX fejezetig tart, amelyet további két egységre

oszthatunk.Az elsõ az alábbi alapításokat tartalmazza: Medina el Campo, Malagón,

Valladolid (Beatrix Ordóñez és Casilda de Padilla történetével), továbbá Duruelo

(I-XIV fejezet).A második a toledói alapítással kezdõdik – amely, lévén hogy ez-

zel kezdõdik a fejezet, az elõzõektõl eltérõ narrációnak hat –, majd gyors felso-

rolásban folytatódik a következõ alapításokkal: Pastrana, Salamanca (a perjelnõk-

nek adott tanácsokkal) és Alba de Tormes, amely a narráció ezen elsõ szakaszá-

ra jellemzõ sorokkal zárul:

„Ami az alapítások évszámait illeti, habár tõlem telhetõleg igyekszem reájuk

pontosan visszaemlékezni, nem tartom kizártnak, hogy olykor tévedek.Azonban

ez nem olyan fontos dolog, mert hiszen utólag ki lehet javítani; s azért én úgy

írom le, ahogy eszembe jut.Az eltérés nem lesz nagy, még ha csakugyan tévednék

is. (Al. 20, 15)”

A második rész a XXI-XXVII fejezetig tart, és leírja az alábbi alapításokat:

Segovia, Beas, Sevilla, valamint tartalmazza Jerónimo Gracián és Catalina Godínez

történetét. Ezek a fejezetek 1576-ban születtek, amikor Teréz Toledóban tartóz-

kodott, és bizonyos párhuzamosságot mutatnak az elõzõ résszel. Ebbõl arra gon-

dolhatunk, hogy Szent Teréznek volt egy elõzetes terve arról, hogy hogyan fogja

megszerkeszteni a könyvét, és még ehhez tartotta magát ezeknek a fejezeteknek

a megírásakor. Hozzátehetjük még, hogy elõször a XXVII. fejezettel zárult a

könyv, és úgy is hat, mint egy befejezett mû.A harmadik rész elveti ezt a tervet,

eltávolodik az idõben és akkor készül, mialatt megvalósul az alapítás. Ezt erõsíti

meg az adatok terjengõssége. Észrevehetõ, hogy jobban szorítja az idõ Terézt és

kevesebb lehetõsége van a fejezetek kidolgozására.Teréz nem a megszokott nyel-

vezetét használja, hiszen rengeteg részletet leír, érzõdik rajta az üldözések és az

újabbnál újabb nehézségek miatti fáradtság.

Ezeken a textuális struktúrákon kívül van egy másik,mélyebb struktúra is, amely

egységbe fogja az összes fejezetet és tartalmat. Eszerint az Alapítások könyve az Ön-életrajz folytatása és Tökéletesség útja elsõ részének a befejezése. Itt konkrétan az

aszketikus részrõl van szó, amikor az engedelmesség gyakorlásán keresztül jut el a

tökéletességre: a tökéletes szemlélõdés a szabadság teljességévé átalakult engedel-

messég. Imádság, lemondás, szeretet, alázatosság és engedelmesség mindig átalakul

testvéries együttéléssé és rekreációvá.Az engedelmesség megszûnik engedelmes-

ség lenni, hogy kinyilvánítsa annak a szabadságát, ami magasztos.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

4.Tartalom

Az Alapítások könyve tartalmát tekintve három fõ téma köré csoportosítható:

az engedelmesség, mint minden keresztény élet alapja, aztán a testvéries együtt-

élés és rekreáció életstílusa, amellyel új módon lehet megélni és megérteni a

szerzetesi életet, végül a teológiai kulcsban való történelem-olvasat, amely képes

választ adni az idõk jeleire.

a. Ekkor így szólt hozzám az Úr: „Leányom, az engedelmesség erõtad.„ (Al. elõszó 2) … „Mitõl félsz? Mikor hagytalak én cserben? Ugyan-az vagyok most is, aki voltam! Ne mulaszd el megvalósítani ezt a kétalapítást.” (Al. 29, 6)

Itt utalást találunk két terézi fogalomra: a „jelenlétre” és a „kapcsolatra”. En-

nek keretén belül kerül bemutatásra a terézi engedelmesség, mint a teljességgel

megélt szabadság gyakorlása. Mind a vízszintes dimenzióban, a testvérekkel, mind

a függõleges dimenzióban, Istennel. Az elsõ esetben mint eszköz, a másodikban

mint cél, amely a cselekvésben megélt szemlélõdés eredménye és az emberi lét

legmagasztosabb megnyilvánulása, amely utánozza a Fiú engedelmességét az Atya

iránt a keresztáldozatban. Õ mindig velünk marad a kenyér és a bor színe alatt,

mert sohasem fárad bele abba, hogy megalázza magát a mi kedvünkért (Al. 3, 13).

Teréz számára Krisztus a példaképe az engedelmességnek.

Ezért az engedelmesség azt jelenti, hogy teljesítjük Isten akaratát.Az engedel-

messég nem cél, hanem eszköz, a legrövidebb út, hogy eljussunk az Istennel való

egyesülésre, a szeretetbõl és odaadásból fakadó engedelmességre (Al. 5, 10).Az

engedelmesség megtérést, átalakulást követel, hogy megvalósítjuk Isten akaratát.

Az engedelmesség azt jelenti, hogy személyesen megvalósítjuk Krisztust az éle-

tünkben, hogy megtapasztaljuk a jelenlétét. Felajánlásként éljük meg az engedel-

mességet, amely Istenben való megnyugvást hoz (Al. 6, 22).

Az engedelmesség ezen kívül a felelõsség és a szabadság gyakorlása is, hi-

szen saját élettörténetünk adja hozzá a színteret. Kissé leegyszerûsítve azt

mondhatjuk, hogy az engedelmesség szabályozza az embernek Istennel és a

többi emberrel való kapcsolatát. Ezt mondja Szent Teréz: „Jobban szerettem

volna azt látni, hogy a gyóntatójának engedelmeskedik, mint azt, hogy annyi-

szor áldozik” (Al. 6, 18). Ezért ennek a kapcsolatnak szüksége van emberi köz-

vetítõkre, vagyis arra, amit tekintélynek vagy embereknek való engedelmesség-

nek nevezhetünk. Ezek a közvetítõk Istent képviselik. Itt az engedelmesség

kulcsfontosságú a megkülönböztetésében (Al. 6, 12). Csak Istennek tartozunk

engedelmességgel, és az Egyház is közvetítõ (Al. 5, 12). Ennek értelmében Teréz


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

2. Buzdítások és intelmek szintje: A történelmi tényekbõl és a példákból dok-

trinális és didaktikus értelmezésre jut.

a) A doktrinális szempont az engedelmességet és annak a lelki életben betöl-

tött szerepét járja körül. Elõszó: engedelmességbõl ír; II. fejezet: enge-

delmesség és hit; III. fejezet: Isten irgalma az engedelmességben találja

meg a gyökerét; IV. fejezet: az engedelmesség, mint radikális megtérés Is-

tenhez; V. fejezet: az engedelmesség és kapcsolata az imádsággal; VI-VIII.fejezet: a természetfeletti és a patológikus a megkülönböztetés kulcsát

jelentik az engedelmességben; X-XII. fejezet: a szegénység, a fájdalom és

az engedelmesség; XIV-XIX. fejezet: a szegénység, az akarat és az enge-

delmesség;XXIII-XXV. fejezet:Gracián atya portréja és az engedelmes-

ség; továbbá azok a fejezetek, amelyek az utolsó alapításokat mesélik el:

Caravaca, Villanueva, Palencia és Burgos, mint amelyek megszemélyesítik

saját engedelmességét. Eközben segítségére siet jelenlétével és bátorításá-

val a fõszereplõ, Õ Szent Felsége: „Mitõl félsz? Mikor hagytalak én cser-

ben? Ugyanaz vagyok most is, aki voltam! Ne mulaszd el megvalósítani ezt

a két alapítást.” (Al. 29, 6)

b) A didaktikus szempont folytatja azt, ami a Tökéletesség útjában is érvénye-

sült, és elõkészít a testvéries együttélés és rekreáció életstílusának töké-

letes megélésére.Teréz itt figyelmeztet a melankólia veszélyeire (VII. feje-

zet), néhány fontos tanácsot ad a perjelnõknek (XVIII. fejezet), realizmus-

sal tanít a közösségi életre (I-VIII, XIV-XVII, XXII-XXIII fejezet), életrajzi

portrékat mutat be, amelyek segíthetnek a jelöltek kiválasztásában (XI,

XII, XXIII-XXV, XXVI-XXVIII fejezet).

Ezek a didaktikus próza jellemzõi.Teréz, az alapító anya, ránk hagyja végren-

deletét.

3 Misztagógikus szint: Bemutatja a harcot Isten és a gonosz között. Ez a mély

struktúra megragadja a mû elsõdleges célját (Alap.

elõszó 3), továbbá beszámol arról, milyen indok ve-

zette Terézt a mû megírásakor, hogy ti. P. Ripalda és

P. Gracián parancsának engedelmeskedett. Ennek a

szintnek a szemléletében a történelem teológikus

hely, Teréz pedig olyan személy, aki tud olvasni az

idõk jeleiben. Ez a misztika megtestesülése kora

egyházában, ahol Teréz felvállalja saját felelõsségét.

A Lelki számadások segítenek jobban megérteni ezt

az olvasatot.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

a fájdalom és az engedelmesség; XIV-XIX fejezet: egyesíti a szegénységet, az

akaratot és az engedelmességet; XXIII-XXV fejezet: Gracián atya portréja és

az engedelmesség; s végezetül azok a fejezetek, amelyek az utolsó alapításokat

mesélik el: Caravaca,Villanueva, Palencia és Burgos, amelyek saját engedelmessé-

gét személyesítik meg.A fõszereplõ, Õ Szent Felsége segíti õt jelenlétével és ere-

jével. Ne feledjük, hogy ha az engedelmesség energiát ad és átalakít, az azért van,

mert Krisztus mindig jelen van, és sosem hagyja el. A szabadsággá vált engedel-

messég jelenti a tökéletes szemlélõdést, „mert ha nem adjuk oda egészen a mi

akaratunkat az Úrnak, hogy szabadon rendelkezhessék mindenrõl, ami minket il-

let: úgy sohasem fogja megengedni, hogy szomjunkat olthassuk ebbõl a vízbõl”

(TU 32, 9).

Összegzésképpen azt mondhatjuk, hogy Teréz testesíti meg az engedelmessé-

get és az Alapítások könyve ennek a megnyilvánulása, azért hogy az Isten dicsõsé-

gére elkezdett mû tovább növekedjék „a jóról a még jobb felé” (Al. 29, 32).

b. Nekünk most van a kezdetünk, igyekezzetek mindig újra kezd-ve haladni a jóról a még jobb felé (vö.Al. 29, 32), a testvéries együtt-élés életstílusában és a rekreációban, amelyet közösen tartunk (vö.Al. 13, 5).

Az Alapítások könyve azt folytatja, amit a Tökéletesség útjában elkezdett, ti. be-

szél a terézi közösségrõl és kifejti Teréznek a szerzetesi életre vonatkozó elkép-

zelését. Szerinte a szerzetesi élet: hitbõl fakadó elkötelezett választás, amely lát-

hatóvá válik abban, hogy „mindenemet odaadom a Mindennek” (CE 12, 19).

Krisztussal való találkozás, hogy szolgáljak neki (Al. 29, 33).A Krisztusba való ala-

kulás révén nyer jelentõséget; anélkül azonban, hogy a szerzetes elrugaszkodna az

élet realitásaitól, és elfeledkezne a fájdalom és az áldozat természetes jelenlété-

rõl.Teréz azonosítja a szerzetesi életet és az imádságot. Azonosítja a szerzetesi

életet és az aszkézist. Ez a keresztre feszített Krisztus követése (Al. 28, 43), kö-

vetve az õ engedelmességének a példáját.Amennyiben Krisztus-követés, úgy min-

dig új terv lesz (Al. 13, 5), a szabadság útja az egyház szolgálatában (Al. 1, 6). A

szerzetesi élet, vagyis az életstílusa a testvéries együttélésnek és rekreációnak,

amit közösen tartunk, szinonimája olyan kifejezéseknek, mint terv, kezdet, valami,

ami még befejezetlen.

Az Istennek való engedelmességet mindennap virrasztó várakozás állapotá-

ban, újdonságként kell megélni, figyelmesen hallgatva annak a szeretõ szavára, aki

a középpontja a közösségnek: Krisztus.A szerzetesi élet átalakul egy Krisztusban,

Krisztussal és Krisztusért való létté. Krisztus a kiindulópont és a cél. Kitüntetett

módon ünneplik és élik meg õt a terézi napirend központi szentségében: az Eu-

charisztiában.Az Eucharisztia a motorja és ösztönzõje minden egyes alapításának,

és ez jelenti a közösség központi elemét.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

néhány fontos tanácsot ad a perjelnõknek az engedelmességrõl, miközben há-

rom szempontot követ. Az elsõ pedagógiai szempont: alkalmazkodni kell az

alattvaló igényeihez, hogy az engedelmesség gyümölcsöt hozzon a keresztény

életben és az erények növekedésében (Al. 5, 11; 12, 2; 16, 3).A második embe-

ri szempont: az engedelmességet nem erõnek erejével kell gyakorolni (terézi

humanizmus) (Al. 5, 3; 18, 9; 11, 13). A harmadik a misztagógikus szempont,

amely a szereteten alapszik. Arra kell törekedni, hogy életre szóló baráti kap-

csolatra jussunk Istennel, és testvériesség jöjjön létre a közösség valamennyi

tagja között (Levél 1581. május 30-án). Ez emlékeztet bennünket arra a közös-

ségi modellre, amelyet így vázolt a Tökéletesség útjában: „ebben a mi házunk-

ban, ahol csak tizenhárman vagyunk, s ahol többet nem is szabad felvenni, kell,

hogy valamennyien egyenlõ jóbarátok legyenek, hogy mindnyájan egyenlõen

vonzódjanak egymáshoz, s így szeressék és kölcsönösen támogassák egymást”

(TU 4, 7).

Végeredményben Teréz számára az engedelmesség szabályozza a kapcsolatot

és megerõsödik a jelenlétben.Az engedelmességben van az üdvösség eszköze.Az

engedelmesség a Szeretetben születik meg, növekszik és oldódik fel.Az engedel-

mességben mutatkozik meg a szeretõképességünk. Csak aki szeret, az képes en-

gedelmeskedni, és csak aki engedelmeskedik, az képes szeretni. Az engedelmes-

ség: felajánlás és a Krisztussal való közösségünk megnyilvánulása (Al. 18, 11).

Az engedelmességre való buzdítás végeredményben bátorítani és fenntartani

akarja azt az eltökéltséget, hogy maradjanak hûségesek a reform eredeti szelle-

méhez.Az engedelmesség átalakította Terézt és átjárta a mûvét.

„Megvallom, hogy nekem örömet okoz, ha az engedelmesség dolgában még

túl is mennek a határon, mert rendkívül nagyra becsülöm ezt az erényt. Azért

igyekeztem is minden tõlem telhetõt megtenni, hogy ezt beléjük oltsam. Hiszen

az is igaz, hogy az én erõlködésemnek édeskevés lett volna az eredménye, ha az

Úr az õ végtelen irgalmában nem adta volna meg azt a kegyelmet, hogy valameny-

nyien hajlandósággal bírjanak erre az erényre.Adja Õ Szent Felsége, hogy az foly-

ton növekedjék köztünk.Amen. (Al. 18, 13)”

A következõ rendszerezés megkönnyítheti az Alapítások könyvének az olvasá-

sát. Elõszó: engedelmességbõl ír; II. fejezet: engedelmesség és hit; III. fejezet:Isten irgalma az engedelmesség gyümölcse; IV. fejezet, amelyben az engedelmes-

ség átváltozik radikális megtéréssé; V. fejezet: engedelmesség és imádság; VI-VI-II fejezet: a természetfeletti és a patológikus megkülönböztetõ szereppel bírnak

az engedelmességben. Az engedelmesség, egyesülve az áldozattal, isteni örömet,

Istenben való boldogságot terem. Áldozat nélküli engedelmesség nem tetszik Is-

tennek és nem jön Istentõl; X-XII fejezet: ahol együtt jelenik meg a szegénység,


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

A testvériesség eleven tapasztalata.

Radikalizmus a Krisztus-követésben.

Nagy vonzódás az Eucharisztia után.

Megélni az apostoli és az egyházért végzett imádságot.

Képesnek lenni arra, hogy átadja az Isten-tapasztalatát.

Ezekben a tulajdonságokban fellelhetjük a Krisztus-követés erényeit:

- evangéliumi radikalitás

- személyesen és közösségben megélt szegénység

- kölcsönös szeretet

- evangéliumi lemondás

- alázatosság

- és az Egyház szolgálata.

Az evangéliumi tanácsok alkotják a szerzetesi élet alapját, megmutatkoznak

mind az emberi erényekben, mind a teologális erényekben, megkönnyítik a szellemi

szabadság elnyerését (Al. 5, 15), továbbá kijelölik a szerzetes helyét a világban.

Az Alapítások könyve hangsúlyozza a szegénység fontosságát, ez ugyanis tanúságté-

tel a világban Isten országáról (Al. 14, 4-5; 15, 14-15). Ilyen az engedelmesség is, amely

megszervezi a közösséget és készségessé tesz minket,hogy magunkra öltsük Krisztust

(Al. 5), és együttmûködjünk a kegyelmével a személyes tervünk megvalósításáért a kö-

zösségi életben.A tisztaság viszont nincs közvetlenül megemlítve, mindazonáltal jelen

van minden egyes oldalon, mint amely szükséges környezetet teremt ahhoz, hogy a

könyvnek meglegyen az értelme (Al. 4, 5; 28, 14. 43; 31, 46-47).


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Ha ehhez hozzátesszük azt az azonosulást, ami Krisztus és az õ Egyháza között

van, megértjük, hogy a szerzetesi életnek és az imádságnak konkrét célja van: az,

hogy keresse a lelkek javát és üdvösségét, dolgozzon az Egyház elterjedéséért. Ez a

cél világosan kifejtésre kerül az Alapítások könyvében, amikor Teréz elmeséli a találko-

zását P. Alonso Maldonadóval (Al. 1, 6-7). A terézi szerzetesi élet: a missziós és az

Egyházért végzett imádság megtestesülése, amelyet a lélek a bensõjében él meg.

Ám ez az út veszélyeket rejt magában, legnagyobb ellensége a melankólia és a

képzelõdés (Al. 7).A rá jellemzõ realizmussal Teréz rámutat, mennyire szükséges

a józan belátás a hivatás terén, hiszen nem mindenki kapott erre az útra meghí-

vást (Al. 8), és nem mindenki képes hordozni a belsõ lemondás keresztjét azzal a

méltósággal, amellyel Krisztus hordozta az övét (Al. 22, 5). Ez a józan belátás szük-

séges ahhoz is, hogy megõrizzék az elvek tisztaságát és frissességét, s így eredeti

állapotában fenntartsák a vállalkozás tervét (Al. 4, 6-7; 27, 11-12). A Szent Teréz

által bemutatott élettörténetek szintén ezt a szándékot tükrözik, ti. le akarja írni

a terézi szerzetesi élet számára ideális jelölteket: Catalina de Cardona, Megteste-

sülésrõl nevezett Beatrix, Casilda de Padilla, Gracián atya stb. Összefoglalásul áll-

janak itt azok a konkrét tulajdonságok, amelyek ahhoz az életmódhoz szüksége-

sek, melyet a testvéries együttélés és rekreáció jellemez:

Alázatosság, önmaga elfelejtése, „önmaga megvetése”Imádságos élet.Erõs lemondás, bûnbánat.Szegénység és a Gondviselésbe vetett bizalom.Állhatatosság és eltökéltség.

Isten tetszésének keresése.Az Úrban való örvendezés (belsõ boldogság).Kipróbált erények, különösen az engedelmesség és az alázatosság.Szerénység és becsületesség.

Világosság és átlátszóság az életben.

Mások szolgálata: vágyakozás, hogy a lelkek javát szolgálja és vágya-kozás, hogy szenvedjen Istenért.

Tapintat és kedvesség.

A Szûzanya iránti szeretet.

Erõ a nehézségekben.

Türelem a betegségekben.

Egyenlõ bánásmód mindenkivel szemben.Szeretetteljes viselkedés (testvéri együttélés és rekreáció életmódja).Közölni az Isten-tapasztalatot.

Jó szándék.

Hála.


TTA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

Azzal a kísértéssel szemben, hogy elhagyja a bûnös Egyházat, õ tántoríthatatlanul

úgy érzi, hogy ennek az Egyháznak a leánya, mert „különösen napjainkban van ar-

ra szükség, hogy az Úristen barátai erõsek legyenek” (Ö 15, 5). Mindig szükség

van olyanokra, akik tanúságot tesznek a hitükrõl és világosságot gyújtanak a világ

elõtt (Al. 28, 5). Õk Isten katonái: egyszerû, alázatos emberek, akik gyengeségük-

kel segítik növekedni Isten mûvét, s miközben Isten akaratát keresik, tetteikkel

mint prófétai jellel vádat emelnek koruk gonoszságával szemben.

A reformációval szembesülve,Terézt hathatós missziós tevékenység és állan-

dó evangelizációs elkötelezettség fogja vezérelni. S ezt végig is viszi, miközben

mélyen osztozik az Egyház sorsában.A gyóntatókhoz csatlakozik, de nem hanya-

golja el a tudósokat sem. Életideálja, imája beilleszkedik abba, amit „modern jám-

borságnak” nevezünk. Demokratizálja és egyetemessé teszi az imádságot, mint

olyan utat, amely elvezet a szentségre.

Új életstílust kezdeményez, amely úgy akarja szolgálni az Egyházat, hogy köz-

ben beilleszkedik a társadalomba, vitatva azokat a hagyományokat, amiket a Meg-

testesülés kolostorban tanult. Az olyan kolostorokkal szemben, ahol sok nõvér

van együtt, olyanokat alapít, ahol kevesen vannak, Krisztus apostoli társaságának

példájára. A becsület témájával szemben az evangéliumi egyenlõség zászlaját lo-

bogtatja; a gazdag nõvérek kiváltságaival szemben a szegény nõvérekért száll sík-

ra (ahogy az avilai Szent József alapításánál, és a többi kolostornál is megmutat-

kozik, akár van jövedelmük, akár nincs); a kétkezi munka elterjedt megvetésével

szemben õ akarattal a kétkezi munka mellett dönt, azért, hogy a nõvérek szaba-

dok lehessenek döntéseikben és megóvják magukat attól a kísértéstõl és szolga-

ságtól, ami jótevõik tetszésének keresésébõl ered.Végül, a vallásháborúval szem-

ben a békés választ sürgeti: ezek az alapításai (TU 3, 1).

Jézusról nevezett Szent Teréz számára a történelem kitüntetett helye annak,

hogy olvassunk az idõk jeleibõl és összhangba hozzuk akaratunkat Istenével, nyil-

vánvaló eszkatológikus távlatban. Ez azzal az eredménnyel jár, hogy a történelem

olvasata és az élet megértése megkülönböztetést igényel. Ezt fogja tenni Teréz a

pokolról szóló látomásától kezdve. Ezért az Alapítások könyve egy nagy kérdést

tesz fel, ill. egy beszámolót nyújt át azoknak, akik egyházi rangot tudnak adni en-

nek a mûnek.

Az Alapítások könyve egy élet-olvasat, amely az ember transzcendens érzéke-

lése és saját korlátolt létezésének tudata között helyezkedik el, és mindig is jelen

van az ember történelmében.Az Alapítások könyve Isten szeretetének a megta-

pasztalása, amit a már igen és a még nem eszkatológikus feszültségében él meg.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

A szerzetesi élet a keresztény tökéletesség egy bizonyos fajta keresése, miköz-

ben bizonyítékát adja Isten szeretetének (Al. 5, 15), s annak a szellemi szabadság-

nak, amely ebbõl a szeretetbõl születik (Al. 6, 15), mint a világért viselt türelem és

alázat példája (Al. 5, 15). Összefoglalásul azt mondhatjuk, hogy Teréz számára a

szerzetesi élet egy hitbõl fakadó mély választás, a Megfeszített és megváltó Krisz-

tus képe, egy teljes felszabadulás terve, amely az egyház szolgálatára vállalkozik.

Mindezt egy olyan környezetben kell megélni, melyet a rekreáció, a csend és a sze-

mélyes kiegyensúlyozottság jellemez.Vigyázó tekintettel figyelve arra, hogy ne ve-

szítsék el az önátadás radikalitását és az újdonság tapasztalatát:

„Belátom, hogy elvesztettem azt, amit õk munkájuk árán gyûjtöttek. Reád

azonban egyáltalán nem panaszkodhatom, s nem is illenék, hogy ezt bárki is meg-

tegye. Ha valaki azt látja, hogy Rendje bizonyos tekintetben süllyedésnek indult,

igyekezzék olyan kõszikla lenni, amelynek segítségével újra föl lehet emelni az

épületet.Az Úr bizonyára rásegíti erre.” (Al 4, 7)

c. „… hogy az Úristen nagy kegyelmeket árasszon hû szolgáira, ah-hoz minden idõ alkalmas.Vizsgálják meg inkább alaposan, nem esett-e csorba a hûségükön, s ha igen, javuljanak meg.” (Al. 4, 5)

Az Alapítások könyve rendkívül alkalmas arra, hogy megfigyeljük az Isteni

Gondviselés jelenlétét az emberi történelemben és magának Teréznek az életé-

ben.Az Elõszótól kezdve (3) hangsúlyt kap a könyvnek ez a célkitûzése.Az Úr si-

et segítségükre az alapítások során adódó sokféle nehézség megoldásában. Meg-

szerzi a házat Medina del Campóban (Al. 3, 3-4), megmenti a nõvéreket a bikák-

tól (Al. 3, 7), megerõsíti Terézt, hogy alapítson kolostort Malagonban, noha egy ki-

csi, és nehezen megközelíthetõ helységrõl van szó (Al. 9, 5), felszólítja, hogy kel-

jen útra az utolsó alapítások érdekében (Al. 29, 6).

Ezért azt mondhatjuk, hogy Teréz személyes megváltás-történetébe kapunk

bepillantást.Terézt úgy látjuk, mint aki – a nagy bibliai alakokhoz hasonlóan – a

nép élére áll, hogy elvezesse õket az ígéret földjére. S mint ahogy az ószövetségi

könyvek olyan szerkezettel élnek, amely kiemeli Isten jelenlétét, úgy itt is olyan

szerkezettel van dolgunk, amely Isten és a gonosz között a lélekben és a világban

folyó küzdelem drámaiságára összpontosít. Példaként említhetjük a Salamancában

töltött éjszakát, amikor az emberi félelem a kísértés jele, s egyúttal alkalom arra,

hogy Teréz kimutassa Istenbe vetett bizalmát (Al 19, 3-5).

Egy olyan korban, amikor tagadják Jézus jelenlétét és emberségét,Teréz erre

a maga Krisztus-tapasztalatával válaszol, és azzal, hogy minden egyes alapításnál,

amint megtörténik a birtokbavétel, elhelyezi benne az Oltáriszentséget (Al. 3, 9).

47SZÁMADÁSKármel 2011/5-6

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

ELMÉLKEDÉSELMÉLKEDÉS

SZÁMADÁS!

fr.Tavas Béla OCD, Budapest

AAz egyházi év utolsó napja van, és magamba nézek, milyen is volt az elmúlt

év.Más volt,mint a többi,mert átadtam magam Megváltómnak.Tettem egy

bátortalan lépést feléd, és Te nagy szeretettel öleltél magadhoz. Öröm, fáj-

dalom, szeretet, mind megvolt most is, mégis más volt, tisztább, fényesebb. Öröm

és szeretet, oly sokat kaptam, hogy meg sem tudom számolni. Elhalmoztál szere-

tettel, engem a kicsit, aki viszont szeret, annak ellenére, hogy mégis oly sokszor

megbántott. Igaz, nem akarva, csak szórakozottságból, figyelmetlenségbõl, mert

még nem tud igazán egyesülni veled. De akar, próbálkozik, és Te örömmel nézed

erõlködését. Hagyod, hogy tapasztaljon, és ez a tapasztalás erõsítse akaratát. Mert

Te azt akarod, hogy a két szeretet egyesüljön, ami még nem sikerült teljesen. Meg

is volt a „gyümölcse”, a gyötrõdés, a tétovázás döntéseimben, másokban keresve

a hibát, pedig én voltam a leghibásabb.

Ez pedig buta, szétszórt, hiábavaló gon-

dolatokhoz vezetett. Ez nem más, mint

a gonosz mesterkedése, mert csípi a

szemét, hogy jó akarok lenni. Támad,

ahol csak tud, de az ima segít, és az én

Anyácskám. Õ nem hagy el, megsegít,

és kijárja nekem a megvilágosodást.

Ilyen volt ez az év, öröm és bánat vál-

takozott, de több volt a jó, mert te

Uram, megmutattad nekem az utat, a

szeretet útját.A szeretet pedig megvi-

lágosít, látom hibáim, látom, hol kell

jobban figyelnem, és mi az, amit folytat-

nom kell. Hálát adok az elmúlt évért,

és az újban is Téged kell, hogy keresse-

lek és találjalak. A szeretet mélységei-

be kell zuhannom, csak ez lehet szá-

momra az út. Ima és szeretet legyen a

következõ év célja, ez határozza meg

minden napomat.


T TA

NÍT

ÁS

AN

ÍTÁ

S

5.Az Alapítások könyve egy család eposza

Az Alapítások könyve a terézi reform viszontagságait meséli el leíró, részlete-

zõ stílusban. Szent Teréz egyesével ír le minden alapítást, kivéve a Szent József

alapítását, amit már elmesélt az Önéletrajzban.

A könyvek abban áll a jelentõsége, hogy Teréz szemével láttatja a reform

történetét. Személyes történet, elsõ kézbõl kapott dokumentum. Teréz folya-

matos megtérésének a tör-

ténete. Minden alapításba

beleadja az egész életét, és

az alapításban látja összeg-

zõdni saját üdvösség felé

vezetõ útját, amelyet azon-

ban mindig veszélyeztet a

gonosz jelenléte, ill. a világ

által állított sokféle akadály,

hogy ne tudjon felragyogni

Isten mûve.

Az eddigiek fényében

nem lehet kétségünk afe-

lõl, hogy „korlátozott” az a

történet, amit az Alapításokkönyvében olvasunk. Teréz

nem akar a társadalom

krónikása lenni. Hallgat

azoknak a fontos esemé-

nyeknek a nagy részérõl, amelyek az életében történtek. Õ egy család törté-

netét meséli el, ahol a mindennapok eposszá emelkednek.

49GONDOLATOK AZ ÕREGSÉGRÕLKármel 2011/5-6

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

demszerzõ. El lehet békével fogadni, másokért felajánlani. Példát mutatni az el-

fogadásban. Ki lehet nagy lelki békével mondani, „legyen meg a Te akaratod”.

Lehet utolsó szavunk: „szeretlek Istenem”.

Az öregség ajándék és nagy lehetõség, ezért szép és boldog.

Mondhatjuk a zsoltárossal:

„Virul az igaz, akár a pálma,úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.

Az Úr házában van elültetve,Istenének csarnokában bont virágot.

Gyümölcsöt érlel öreg korában is,termékeny marad, szépen zöldellõ.”

(Zs. 91)

48 GONDOLATOK AZ ÕREGSÉGRÕL Kármel 2011/5-6

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

EL

MÉ

LK

ED

ÉS

GONDOLATOK AZ ÖREGSÉGRÕL

Krisztina OCDS, Miskolc

AAvilai Szt.Teréz tanítja: „Ha tied Isten, tied minden”.Az enyém Isten? Isten

az enyém. Felemelõ, csodálatos, félelmetes felismerés, bizonyosság. Az

enyém a SZERETET.A szeretet ajándékoz. Olyan ajándékot ad, amit sok

ember meg sem kaphat. Ez az ajándék az öregség.

Hálás szívvel és mély alázattal fogadjuk Isten ajándékát. Szent Teréz szerint

az igazi alázatosság és a lemondás mindig együtt járnak, olyanok mint az édes

testvérek s nem szabad õket egymástól elszakítani. Boldog alázattal fogadjuk el

ezt az ajándékot mely az öregség, és nézzük meg mit tartalmaz. Nagy kincs van

benne. Ez a kincs: idõ a földi létünkben.Amit szabadon használhatunk fel. És egy

kérdés.Ahogy az Úr Pétertõl is megkérdezte: „Szeretsz engem?” Vágysz a talál-

kozásra?

Isten elõbb szeretett. Szeretete hívott a földi létre, amely véges, de a szere-

tet örök. Örök szeretettel szeret, és ha ezt a szeretetet befogadjuk, mi is sze-

retjük Õt. Ebben a szeretet áramlásban megfogalmazódik a kérdésre a válasz:

igen, vágyom a találkozásra.A válaszban pedig benne van az is, hogyan használ-

juk fel a kapott idõt, az ajándékot.

Boldog várakozással, készülõdéssel. Tarzíciusz atya hasonlatával élve „a pá-

lyázathoz hozzá kell adni az önrészesedést”.Vagyis ha célunk az örök élet, ak-

kor nekünk is munkálkodni kell érte. Erre nagy lehetõség a fizikai erõnk fogyá-

sa. Teréz anyánk tanácsolja: „Minél gyakrabban legyünk Vele kettesben”. Isten

kegyelmével lehetõségünk van, hogy imaéletünk fejlõdjön. Minél gazdagabbak

vagyunk években, annál több hálával tartozunk az Élet Urának. Áldjuk és mag-

asztaluk Õt, és Õ felemel, ha lehangoltság zavarná lelkünket.

A lehetõségek adva vannak az üdvösség felé vezetõ úton. Lehetünk környe-

zetünkben az áldozatvállalás és a türelem példaképei. Mert aki az örök békét

megpályázta az a békét sugározza, a békét mozdítja elõ.

Igaz, hogy ez a szép öregkor is rövid.Valamilyen szenvedéssel zárul. Ekkor

tükrözõdik a lélek nagysága. Szemléljük a keresztre feszítettet. Õ értünk vállal-

ta a szenvedést.A mi szenvedésünk csak szilánk az Õ keresztjébõl. De lehet ér-

51MEGOSZTÁSOKKármel 2011/5-6

„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...

”T

EM

...”

Milyen országot kérünk? Milyen országot várunk? Hová jöjjön el? Az Atya

országának nagyságát, minõségét földi paraméterekkel nem határolhatjuk be,

nem jellemezhetjük.Az „Ország” az örök és tökéletes szeretet, az öröm és bol-

dogság országa, ahol Jézus Krisztus helyet készített nekünk. Kérhetjük ezt az

országot itt a földön is? „Ha valaki nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy

amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik” (Mt 11,23), és amint

Szent Terézia mondta: „... Isten kegyelmével lehetséges az, hogy az emberi lélek

már e siralom völgyében is élvezhesse ezt a boldogságotö (XXX. fejezet 6. be-

kezdés).

A sokasodó világi gondjaink közepette lelkünk megtalálhatja azt a nyugalmat,

békét, biztonságot, amit senki nem vehet el tõle! Lelkünk mélységébe nem ér el

munkahelyi intrika vagy megannyi ártó szándék. Ha visszagondolunk életünk ne-

héz helyzeteire, küzdelmeinkre, azok megoldására, fel kell ismernünk, hogy Isten

mindig velünk volt. Minden helyzetben ott volt Õ, országát megnyitotta, ha erre

akkor nem is gondoltunk. Hányszor éreztük, hogy olyan jó volt imádkozni, szinte

könnyûvé váltunk, vagy valamilyen különös nyugalom lett úrrá rajtunk, szinte

éreztük, hogy Isten jelenlétében vagyunk: lát minket, tud minden tettünkrõl, gon-

dolatunkról, átölel, véd szeretete.

Isten országát Szent Terézia különös kegyelem útján is megtapasztalhatta.Az

õ lelke ismételhette az apostolok szavait: „Uram jó nekünk itt lenni. Ha akarod,

csináljunk három hajlékot. Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.”

Mi történik velünk, amikor az értelem, akarat egyet akar: tartósan Isten or-

szágában maradni? Szent Terézia így válaszol: „... amikor a lélek bele van merülve

ebbe a nyugalmi imába, vagyis élvezi az akaratnak ezt a nyugodt és mélységes bé-

kéjét, nem tudná világosan megmondani, hogy miben áll ez a boldogság.” (XXXI.

fejezet 13. bekezdés), de „mikor a lélek ebbe az imába merült, az örök Atya ez-

zel már teljesítette is a kérését, amennyiben már idelent tette õt országának ré-

szesévé.” (XXXI. fejezet 16. bekezdés).

Szent Terézia anyánk nyomatékosan mutat rá, hogy az ima, az imában kimon-

dott kérés milyen felelõsséget jelent számunka. Gondoltunk-e arra, hogy amikor

Isten országának eljövetelét, lelkünkbe áradását kérjük, akarunk-e élni ezzel a ke-

gyelemmel? Be akarjuk tényleg fogadni, megváltoztatjuk életünket, tudatosan ké-

szülünk arra, hogy méltón szolgáljuk Istent? Ha komoly a kérés, miért cselek-

szünk másként: viszályt, békétlenséget szítunk közösségeinkben, semmitõl nem ri-

adunk vissza, hogy egyéni érdekeinket védjük, érvényesítsük. Talán észre sem

vesszük, de még a legkisebb hatalomtól is megváltozik értékrendünk, lassan már

nem emlékezünk arra, hogy mit jelent az „alázat” és a „szolgálat”. Ilyen cseleke-

detek, ilyen életvitel mellett a kimondott kérés csak szüleinktõl, tanítóinktól meg-

tanultak gépies ismétlése.

50 MEGOSZTÁSOK Kármel 2011/5-6

„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...”

TE

M...”

„NEKED SZÜLET„NEKED SZÜLET TEM…”TEM…”

AVILAI SZENT TERÉZ SZÜLETÉSÉNÉNEK 5. CENTE-NÁRIUMÁRA KÉSZÜLVE

MEGOSZTÁSOK

Gondolatok a Miatyánk szavairól Szent Terézia:

A tökéletesség útja címû mûve XXX-XXXI. fejezete alapján:

„Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod.”

AAlegszentebb imánk, a Miatyánk a megszólítás után azokat a kéréseket tar-

talmazza, amelyek belehelyeznek a szeretet áramkörébe, segítenek ab-

ban, hogy a szeretet áradását hittel befogadjuk, megéljük.

Miért nevezte meg pontosan a mi Urunk, Jézus Krisztus a kéréseket? Miért

határozta meg a sorrendjét? A kérdésekre Szent Terézia a Szent József kolostor

nõvéreinek így válaszolt: „...hogy ily módon jól megfontolhassuk, vajon hasznos-e

nekünk az, amit kérünk” (XXX. fejezet 2. bekezdés). Évszázadok teltek el, de a vá-

lasz aktualitásából nem veszített, ha beismerjük, hogy úgy imádkozunk, hogy nem

gondolunk a kérések tartalmára, nem elmélkedünk azon, hogy mit jelentenek szá-

munkra.

Hogyan forduljunk hát méltón az ég és föld Mindenható Urához, akit Jézus

Krisztus érdemeiért Atyának szólíthatunk?

A mi Urunk Jézus Krisztus, aki tökéletesen ismeri esendõ voltunkat, azt, hogy

gondolataink, cselekedeteink milyen hamar válnak „én központúvá” az imádság-

ban elsõ helyre az Isten nevét, országát, dicsõítését helyezi: „Szenteltessék meg aTe neved. Jöjjön el a Te országod.”

„Õ Szent Felsége belátta, hogy a mi gyönge tehetségünkkel nem vagyunk ké-

pesek megfelelõ módon s úgy, amint illik, megszentelni, dicsérni, magasztalni és

fennen hirdetni az örök Atyának szentséges nevét, hacsak meg nem adja nekünk

az Õ országát már idelent.” (XXX. fejezet 4. bekezdés)


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...

”T

EM

...”

A „Legyen meg a te akaratod” kimondott szó, vagy képesek vagyunk e sze-

rint élni is? A gyakorlat nem könnyû. Betegség, munkanélküliség, szeretteink hir-

telen halála, párválasztás kudarca, gyermekeink tévelygése, stb. mind-mind olyan

dolog, ami ellen fizikai létünk, emberségünk tiltakozik, s bizony kétségbeesés, el-

keseredés lesz úrrá rajtunk. Elvesztünk? Nem, gondoljuk Jézus Krisztusra, aki ha-

lálfélelmében is így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el (ez a kehely) anélkül,

hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod” (Mt 26,42).

A megváltásunkért kimondott „igen”, a teljesen átadott akarat megaláztatás-

ban, szenvedésben, gyötrelmes keresztútban, kínhalálban teljesedett be. Jézus

akarta vinni azt a keresztet, amit a mi bûneink tettek elviselhetetlenül súlyossá.

Hogyan is tanít Szent Terézia? „Nekem az a meggyõzõdésem, hogy a szeretet

a fokmérõje azon erõnek, amellyel a nagy és kis kereszteket képesek vagyunk

hordani” (XXXII. fejezet 7. bekezdés).

Ha elfelejtjük, hogy Isten jelenlétében élünk, ha hibát, bûnt halmozunk, van le-

hetõségünk az újrakezdésre, hiszen Jézus Krisztus „az összes emberek akaratával

együtt az enyémet is felajánlotta” (XXXII. fejezet 11. bekezdés).

Ha arra törekszünk, hogy Isten akarata szerint éljünk, a kellõ alázat meg van

bennünk, megadja az Úr azt a kegyelmet, hogy egyre tökéletesebben adjuk át ma-

gunkat az Atyának.

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,” (Mt 6,11)

Mit jelent nekünk a kenyér? Jelenti fizikai életünk fenntartásának forrását,másrészt

a Jézus Krisztus által tanított imában magába foglalja az adományokat, amelyekre szük-

ségünk van, valamint a legnagyobb ajándék jele.A megtört kenyér az Úr Teste, Isten

ajándéka:„Étkezés közben Jézus kenyeret vett a kezébe megáldotta,megtörte és ezek-

kel a szavakkal adta tanítványainak: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem«” (Mt 26,26).

A kenyér, mint Isten adománya, az embe-

riség egész történetében nyomon követhetõ.

A kenyér jel értékû: jele a bõségnek, szükség-

nek, vendégszeretetre kötelez, arra való,

hogy megosszuk.

A Jézus Krisztus által tanított imában a min-

dennapi kenyérre vonatkozó kérés alapja a gyer-

meki alázat, bizalom. Kifejezzük, hogy mindent

az Atyától várunk. Az Õ segítsége nélkül nem

tudjuk beváltani kimondott ígéretünket, hogy

„Legyen meg a te akaratod”. Hogy a segítséget

megtapasztalhassuk az Úr nekünk adta önmagát.


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...”

TE

M...”

Ha igyekszünk életünket a jézusi tanítás szerint formálni, arra a veszélyre is

ügyelnünk kell, amit a hadarva, sietve elmondott imádság jelent, melyre Szent Te-

rézia így figyelmeztet:

„... úgy vannak, mint aki igyekszik lehetõleg gyorsan elvégezni a napi munká-

ját, hogy bár, mint mondottam, az Úr kezeikbe adja az Õ országát, nem fogadják

el.” (XXXI. fejezet 18. bekezdés)

Adjon erõt, kegyelmet nekünk az Úr, hogy méltón dicsérjük nevét, tiszta szív-

vel óhajtsuk országának eljövetelét. A meghallgatás bizonyossága, hogy „Nagyon

közel van hozzátok az, akihez imádkoztok, s föltétlenül meghallja, amit mondtok.”

(XXXI. fejezet 18. bekezdés)

Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Magdolna ocdsVÉK Sopron

Gondolatok a Miatyánkban megfogalmazott kérésekrõl

Szent Terézia:A tökéletesség útja címû mûve XXXII–XLII. fejezete alapján

„Legyen meg a te akaratod, Miként a mennyben,úgy a földön is” (Mt 6,10)

AAz elsõ kérésekben kapott kegyelmekért mit adhatunk cserébe, hiszen

mindent Urunktól kapunk, minden az övé! Adjuk szabad akaratunkat, ki-

fejezzük a teljes ráhagyatkozást, „… mindenünkrõl lemondunk, ha meg-

adjuk azt, amit e szavakkal kifejezünk.” (XXXII. fejezet 2. bekezdés)

Szívbõl mondtunk ezeket a szavakat? Valóban lemondunk akaratunkról és

Urunk kezébe akarjuk tenni, hogy irányítsa egész életünket, annak minden törté-

nését? Alázattal, Istenbe vetett hittel képesek vagyunk elfogadni amit az Úr meg-

enged, vagy amivel megpróbál? Minden döntésünket úgy hozzuk meg, hogy elõbb

Isten kegyelmébe helyezzük, az Õ akaratát keressük? „Vagy talán csak azért

mondják, mert mindenki mondja, de nem kívánják, hogy tényleg így legyen?

(XXXII. fejezet 4. bekezdés)” Szent Terézia rámutat, hogy az Úr akarata menny-

ben és a földön mindig teljesül, felénk irányuló kegyelem, ha az akaratunkat alá-

rendeljünk Isten akaratának.


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...

”T

EM

...”

Nehezen kezeljük az igazságtalanságot, becsületünk csorbulását, érjen az minket

a családban, munkahelyen vagy bármely közösségben. Hogyan tudunk szívbõl, õszin-

tén megbocsátani? Jézus Krisztusra kell tekintenünk, Õrá, akit az emberek részérõl

a legsúlyosabb megaláztatás ért. Jézus ismer minket, tudja, hogy milyen esendõk, bû-

nösök vagyunk, ezért „a sérelmek megbocsátását, tehát mint a részünkrõl képzelhe-

tõ legnehezebb áldozatot ajánlja fel nevünkben” (XXXVI. fejezet 7. bekezdés).

Szent Terézia rámutat, hogy a világ múló dolgainak értékét helyesen kell értel-

mezni, kezelni.Ami csak átmeneti, idõleges, az abból fakadó sértés, szenvedés nem

szabad, hogy mély fájdalmat okozzon, hanem gondoljunk arra, hogy annak elvise-

lése kegyelmet szerez számunkra.

Ha megvizsgáljuk lelkünket meg kell értenünk, be kell látnunk, hogy Isten

mennyi mindent bocsátott meg nekünk.A baj, gond ettõl kezdve nem rettegéssel

tölt el, hanem Istenben bízva erõvel.

A tökéletesség felé vezetõ úton nagy veszélyt jelent az ördög, a kísértés, amivel

rabul ejt. Ehhez jó alany hiú természetünk, az, hogy hajlamosak vagyunk önmagunkat

egyre erényesebbnek, egyre tökéletesebbnek látni.A másik véglet, amikor a kísértõ

bûneinket megbocsáthatatlannak mutatja, olyan súlyosnak, hogy szent gyónástól is

visszatart, sõt méltatlannak mutat minket arra is, hogy Istent megszólítsuk. Mit tehe-

tünk, hogy felismerjük a kísértõt, a kísértést? Szent Terézia gyakorlati tanácsa:

„Igyekezzetek tõletek telhetõleg nem gondolni tovább saját nyomorúságtok-

ra, inkább Isten irgalmát fontoljátok meg. Gondoljatok arra, hogy mennyire sze-

ret bennünket és hogy mennyit szenvedett értünk.” (XXXIX. fejezet 3. bekezdés)

Isten iránti szeretet és istenfélelem az a két irányjelzõ, ami átsegít a kísértések út-

vesztõin.Az Isten felé irányuló igaz szeretet és félelem kizárják az irigységet, veszeke-

dést, élvezetek hajhászását, pazarlást, az "élj a mának" szemléletet. Sorolhatnánk azokat

a példákat, amelyek ma egyre több embert ejtenek csapdába. Szent Terézia szavaival:

„Könyörögjünk is Istenhez, ne engedje, hogy megbántsuk, és hogy a kísértés fölülmúlja

az erõt, amelyet nekünk annak leküzdésére ad” (XLI. fejezet 4. bekezdés).

Arra kell törekednünk, hogy halálos bûnt ne kövessünk el, tudatosan bocsá-

natos bûnbe se essünk.

Mikor követünk el tudatosan bûnt? A tanult definíció helyett cselekedetünket

most Szent Terézia tanítása alapján vizsgáljuk meg: „Uram tudom, hogy ide tekin-

tesz, tudom, hogy ellenzed, azonban én inkább az én szeszélyemet és vágyamat

akarom követni, mint a Te akaratodat” (XLI. fejezet 6. bekezdés).A bûn elkerülé-

sében a helyes istenfélelem segít. Hogyan juthatunk ennek birtokába? A rohanó,

modern világunkban ugyan úgy, mint ahogy Szent Terézia a kolostorban élõ nõvé-

reknek tanácsolta: „legyetek nagyon óvatosak, kerüljétek az alkalmat és az olya-

nok társaságát, akik nem növelik bennünk az Istenhez való ragaszkodást.Vigyáz-

zatok magatokra mindabban, amit tesztek, hogy sikerüljön megfékezni akaratoto-

kat” (XLI. fejezet 7. bekezdés).


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...”

TE

M...”

Amikor az Úr asztalához járulunk eszünkbe jut-e, hogy milyen kimondhatat-

lanul nagy ajándékot kaptunk? Bûnös, gyarló voltunk tudatában, alázattal, öröm-

mel teli szívvel közeledünk-e az oltárhoz, vagy csak beálltunk a sorba, mert más

is ezt tette? Átjárja-e gondolatainkat, aztán cselekedeteinket, hogy lelkünkbe Jé-

zust fogadhattuk? Õ jött el, hogy bennünk, velünk imádkozzék az Atyához, hogy

„a mi imádságunk az Övéhez lévén kapcsolva képes legyen Istentõl kieszközölni

számunkra azt, amit kérünk” (XXXIII. fejezet 9. bekezdés).

Mit kérünk, mire is irányul kérésünk? Csak a földi életünkhöz szükséges anya-

gi javakra, anyagi biztonságra? „Mindezt a pogányok keresik. Tudja a ti Atyátok,

hogy ezekre szükségtek van. Keressétek (elõször) inkább az õ országát (és annak

igazságát) és ezeket (mind) megkapjátok” (Lk 12, 30-31).

Ha méltón vettük magunkhoz a mennyei kenyeret, jussanak eszünkbe Szent

Terézia szavai:

„Mikor ezen a földön járt, ruhájának puszta érintése meggyógyította a bete-

geket, lehet-e tehát abban kételkedni, hogy bennünk is csodákat fog tenni?”

(XXXIV. fejezet 9. bekezdés)

Vajon kihasználjuk-e,hogy Jézussal lehetünk,vagy az Oltáriszentség vétele után már

máshoz szárnyalnak gondolataink, elfoglalnak ügyes-bajos dolgaink, vagy éppen öröme-

ink? Utóbbi esetekben megcsaljuk, szegénnyé tesszük önmagunkat.Gondoljunk azokra

is, akik az elkészített lakomán nem akarnak részt venni, akiket bûneik, vagy tévedéseik

visszatartanak az Oltáriszentség vételétõl.Milyen nehéz helyzetben vannak,hiszen meg-

fosztják magukat attól az éltetõ erõtõl, amely segít megélni Istennek tett ígéretünket.

„Bocsásd meg a mi vétkeinket,Amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek.

És ne vígy minket kísértésbe,Hanem szabadíts meg a gonosztól (Amen).” (Mt 6,12-13)

Megbocsátás:

Isten a megbocsátás Istene, megbocsátó Atya, ahogy azt Jézus Krisztus kinyi-

latkoztatta.

A szívtelen szolgáról szóló példabeszédben (Mt 18, 23-35) hangsúlyozta azt az

igazságot, hogy csak az kérheti Isten bocsánatát, aki megbocsát testvérének.

A minket ért sérelem hatására hányszor mondjuk, hogy „ezt sohasem bocsá-

tom meg”, vagy enyhébb változatban „megbocsátom, de ezt soha el nem felej-

tem”! Mennyire érzékenyen reagálunk a legkisebb sértésre is! Hiúságból milyen

mély sebet nevelünk szívünkben, pedig ahogy Szent Terézia mondta: „nem szabad

törõdnünk azokkal a nevetséges csekélységekkel, amelyeket sértéseknek szokás

nevezni” (XXXVI. fejezet 3. bekezdés).


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...

”T

EM

...”

kérdésemre (is) a fenti két fejezetben, ahol az Isten-szeretetrõl és Isten-félelem-

rõl tanítja leányait. E tanításokat megfontolva, teljesen érthetõ és világos, tiszta

képet kapunk.

A szeretet és a félelem – szerinte – az az egyetlen eszköz, hogy ijedezés

nélkül élhessünk a földi harcainkban: „Mert a szeretet siettetni fogja léptein-

ket, a félelem pedig nyitva fogja tartani szemeinket, hogy jól megnézzük, hová

lépünk”. De honnan tudjuk, hogy megvan-e bennünk e két nagy erény? Bizony,

nem tudható, de vannak jelei. E két erény ugyanis két hatalmas vár, melyekbõl

harcot folytatunk a világ és a gonosz lélek ellen: „Akik Istent igazán szeretik,

azok szeretnek minden jót, akarnak minden jót, kedveznek minden jónak, di-

csérnek minden jót, csakis a jókkal barátkoznak, azokat pártfogolják, azokat

veszik védelmükbe, nem szeretnek mást, mint ami igaz és megérdemli a szere-

tetet... Az a sajátsága ennek a szeretetnek, hogy különbözõ fokai vannak, s

aszerint nyilvánul is meg. Ha kevés van belõle, kevésbé látszik, ha sok, akkor

nagyon szembetûnik. De akár kevés legyen, akár sok, ha egyszer Isten iránti

szeretet, az mindig észrevehetõ." De mert itt a szemlélõdõ emberekrõl beszél:

„vagy sok bennük a szeretet, vagy nem szemlélõdõk, s azért náluk nagyon is

erõsen és sokféle módon nyilvánul ez az erény. Nagy tûz ez, s így szükségkép-

pen erõs a fénye. S ha nem így állna náluk a dolog, akkor nagyon vigyázzanak,

s legyenek meggyõzõdve, hogy van okuk a félelemre” – írja Teréz.

„Ha tehát az Isten iránti szeretet megvan valakiben, azt észre fogjátok ven-

ni” – majd a világi szeretettel hasonlítja össze: „Ó Istenem, mennyire különbö-

zõnek tûnik fel ez a két szeretet annak szemében, aki mindkettõt tapasztalat-

ból ismeri. Adja Õ Szent Felsége, hogy ezt megértsük, mielõtt elszólítana ben-

nünket ebbõl az életbõl!” Majd így folytatja: „Ó leányaim, ne keressük a kényel-

met, jól vagyunk mi így.Az egész élet nem egyéb, mint egy rossz fogadóban töl-

tött éjjel. Dicsérjük az Urat, és igyekezzünk megszenvedni bûneinkért ezen élet

folyamán.. Küldjön ránk szenvedést ebben az életben, nehogy észrevétlenül kí-

sértésbe jussunk.”

„Az Isten-félelem is olyan dolog, amelyet, ha egyszer megvan, szintén nagyon

könnyen észrevesz az ember, úgy önmagán, mint másokon. Még a kezdõknél is

azonnal meg lehet állapítani a jelenlétét, amennyiben rögtön szakítanak bûneik-

kel, a bûnre szolgáló alkalmakkal s a rossz társasággal.” Tovább folytatja: „Ha meg

akarjátok szerezni ezt az istenfélelmet, nõvéreim, az Isten szerelméért, értsétek

meg, milyen súlyos dolog az Úristen megsértése. Ennek belátása végtelenül fon-

tos. Foglalkozzatok ezzel a gondolattal igen gyakran, és elmélkedjetek fölötte...

Én nem is tudom megérteni, hogy merészkedhetik valaki még a legcsekélyebb

dologban is ellene tenni ekkora nagy Úrnak. De meg különben is, semmit sem

lehet csekélységnek nevezni, ami ilyen végtelen Felség ellen irányul, különösen ha

tekintetbe vesszük, hogy állandóan szemmel tart bennünket. Mert nézetem sze-


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...”

TE

M...”

„Szabadíts meg a gonosztól”, „vagyis ezen élet veszedelmeitõl ésszenvedéseitõl” (XLII. fejezet 1. bekezdés)

Korunk korszerûnek mondott szemlélete, hogy minél hosszabb idõt töltsünk

ebben az anyagi világban, az emberi élet tartama minél hosszabb legyen. Ennek ér-

dekében életünkben fontos helyet foglal el a test kényeztetése, kényelem, szóra-

kozás, pihenés. És Jézus élete? Szörnyû szenvedések sorozata, amit az Atya ellen

elkövetett bûnök, kárhozatba menõ lelkek sokasága súlyosbított. Mennyire eltér

világunk és az Isten akarata! „Õ azt akarja, hogy szeressük az igazságot, mi pedig

szeretjük a hazugságot. Akarja, hogy azt szeressük, ami örökké tart, mi pedig a

mulandó felé hajlunk. Kívánja, hogy szeressük a nagy és felséges dolgokat, mi pe-

dig ezen föld kicsinyes dolgaiért rajongunk. Óhajtja, hogy csakis azt szeressük, ami

bizonyos, mi pedig azt szeretjük, ami kétséges” (XLII. fejezet 6. bekezdés).Az el-

lentmondás feloldására Urunkat kell kérnünk, hogy „szabadíts meg a gonosztól.”

Gondolatainkat Szent Teréziát idézve fejezzük be:

Jézus Krisztus „tudta, hogy akik megtanulnak tökéletesen imádkozni, azok az

Õ Atyja kegyelmeinek segélyével nagyon magasra fognak jutni a tökéletességben”

(XXXVII. fejezet 5. bekezdés).

„Áldjuk és dicsérjük az Urat mindörökkön örökké, mert Õtõle származik

minden jó szavainkban, gondolatainkban és tetteinkben.” (XLII. fejezet 10. bekez-

dés )

Magyarok Nagyasszonyáról nev. Magdolna ocdsVÉK Sopron

Tökéletesség Útja: XL–XLI fejezetek

és Szent Pál: „A szeretetben nincs félelem”

IIsmerjük jól Szent Pálnak ezt a sokszor idézett kijelentését, gyakran találko-

zunk vele különféle alakban: pl. „Aki igazán szeret, az nem fél”. Megvallom,

hogy én sokáig nem értettem, és nem is gyakran hallottam errõl tanítást.

Hogyan függ össze e kettõ? Mitõl nem fél az, aki szeret? Emberektõl, helyzetek-

tõl, körülményektõl, Istentõl? Vagy másvalamitõl, valakitõl? Esetleg önmagától?

Számomra most Szent Teréz teljesen világos választ adott erre a fel nem tett


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...

”T

EM

...”

Teréz tanácsait – megérkezhetünk a Célhoz. Megértettük belõle, hogy az imád-

ság Istennel való beszélgetés. „A belsõ ima nézetem szerint nem egyéb, mint bel-

sõ barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt Õvele, akirõl

tudjuk, hogy szeret minket” – mondja Szentanyánk. Egyre inkább megéljük, ahhoz,

hogy Isten meghallgassa kéréseinket, gyakorolnunk kell az erényeket, odaadottnak

kell lennünk, le kell mondanunk önmagunkról, mert „mindaddig, amíg nem adjuk

magunkat teljesen Õneki,Õ sem adja magát egészen minekünk”.Alapvetõ az ima-

életben a kölcsönös szeretet gyakorlása, ragaszkodásaink elengedése és az alá-

zatosság. Az alázatosság az eszköze az összes erények megszerzésének. Fontos

a szilárd elhatározás, hogy kitartsunk Isten jelenlétének gyakorlásban, az imában.

A belsõ ima útján járni nem érzelmi, hanem akarati döntés. Ha belátjuk, hogy Is-

tennel beszélünk, akkor az ajakima is elmélkedéssé mélyül. „Ne engedd Uram,

hogy bárki is megengedhetõnek tartsa azt, hogy kizárólag csupán a szájával be-

széljen hozzád” – fohászkodik Teréz. Szintén elmélkedésbe mélyül az ajakima

(akár zsolozsma, akár rózsafüzér vagy más imádság) ha megkezdése elõtt végig-

gondoljuk, hogy kik vagyunk, milyen kicsinyek és Kihez fogunk beszélni. Ha vala-

ki ezt jól meggondolta, máris elmélkedést végzett.A mû végéig taglalja az elmél-

kedés és a szemlélõdés kegyelmeit. Itt megértettük, hogy az ajakimában és az el-

mélkedésben még tehetünk valamit a magunk erejébõl Isten segítségével egészen

az összeszedettségi imáig, azonban a szemlélõdésben már mindent Isten tesz ve-

lünk, ez kizárólag az Õ mûve.Többen felismerték, hogy mindaz, amit eddig nem

tudtak megmagyarázni maguknak az imában, azt Teréz feltárta és érthetõvé tette.

Volt, aki kiemelte, hogy Teréz inkább mindig saját magát látja a legrosszabbnak, ta-

nulhatunk tõle, ahogy nõvéreivel beszél. Megérintett minket és különös hatással

volt ránk Szentanyánknak a Miatyánkkal kapcsolatban megfogalmazott gondolatai,

melyek az imában a Mennyei Atyánk elé terjesztett hét kérés köré csoportosul-

nak. Egyetértettünk abban is, hogy nekünk kármelitáknak azért adta a Szûzanya ezt

a hivatást, hogy az Egyházért küzdjünk (imával, felajánlásokkal, stb.) növekedve a

szeretetben.Azt tapasztaltuk meg a közösségben, hogy bár vannak egyes kérdések-

ben viták, de egyre több fontos kérdésben egyetértettünk.

VÉK – Székesfehérvár


„NE

KE

D S

ZÜ

LE

T„N

EK

ED

SZ

ÜL

ET

TE

M...”

TE

M...”

rint a tudatosan elkövetett bûnnel ezt fejezzük ki: „Uram, tudom ugyan, hogy ez

a dolog nehezedre esik, de azért megteszem, csak azért is, Tudom azt is, hogy

idetekintesz, tudom, hogy ellenzed, azonban én inkább az én szeszélyemet és vá-

gyamat akarom követni, mint a Te akaratodat! S az ilyen eljárást talán szabad vol-

na csekélységnek nevezni? Én az ilyen bûnt nem tartom kicsinynek, hanem nagy-

nak, igen nagynak.”

A fejezet befejezéseként azt fejtegeti, miért van az, hogy „az istenfélõ ember-

nek puszta jelenléte – anélkül, hogy egy szót is szólna – torkán akasztja egy má-

sik embernek Isten elleni beszédét „...Azért ne is legyetek félõs természetûek és

merevek”, majd ennek számos káros hatását magyarázza. Befejezésül pedig össze-

foglalja a mondottakat: „Íme látjátok tehát, hogy ezen két erénynek segítségével,

az Isten iránti szeretetnek és az istenfélelemnek segítségével, nyugodtan és bizto-

san haladhatunk ezen az úton, bár sohasem óvatosság nélkül, mert a félelemnek

mindig elõttünk kell mennie. Amíg ugyanis a földön élünk, nem szabad magunkat

biztonságban éreznünk, ez nagyon veszedelmes volna.”

Ezeket s tanításokat kaptuk tehát Szent Anyánktól a Tökéletesség Útja befeje-

zõ oldalain. Mindezek annyira megszívlelendõek és elgondolkoztatóak, hogy akár

napi elmélkedésre is használhatóak. Mert Õ – az Úr vezetésével – valóban járta

is ezt az utat, a tökéletesség útját, így bõséges tapasztalatából juttatta nekünk e

morzsákat. Dicsérjük és áldjuk mindezért a Teljes Szentháromságot, a Teremtõ

Atyát, a Megváltó Fiút és a bennünket is mindig szeretettel irányító Szentlélek Úr-

istent.Amen.

Kerekes Margit ocds Jézusról nev.Teréz n.Csongrád – VÉK

Tapasztalatok a székesfehérvári Illés prófétáról nevezett VÉK közösségben

Szent Terézia:A tökéletesség útja címû mûvét olvasva

AAz ajánlott útmutatás alapján dolgoztuk fel és imádkoztuk át a mûvet.A ki-

alakult véleményeket összegezve úgy ítéljük meg, hogy e könyv címe akár

a keresztény ember útja a XXI. században is lehetne.A testvérek is egy-

re inkább megértették, hogy Teréznek Istentõl sugalmazott gondolatai örök ér-

vényûek, nemcsak a kolostorban élõ nõvéreknek szólnak, hanem minden ember-

nek, akik a tökéletesség útján akarnak járni, egy biztos úton, ahol – ha elfogadjuk

61AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVEKármel 2011/5-6

AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEÉn ezt a dolgot úgy magyarázom meg magamnak, hogy mikor az Úr elkezdi a

lelket örömökben részesíteni, a mi természetünk, amely annyira barátja az élve-

zeteknek, azonnal teljesen átengedi magát ennek a gyönyörûségnek, s attól való

féltében, hogy elveszti azt, még moccanni sem mer. Mert tényleg ez az élvezet

édesebb, mint azok, amelyeket a világ tud adni. Már most van olyan ember, akinek

gyönge a természete, vagy pedig akinél a szellem, illetve jobban mondva a képzelõ-

tehetség nem mozgékony, hanem, ha egyszer felfogott valami dolgot, akkor ott ma-

rad hozzátapadva, a nélkül, hogy el tudna tõle fordulni; mint ahogy például sokan

vannak, akik ha egyszer elkezdenek valamirõl, még ha nem is Istenrõl gondolkoz-

ni, egészen belemerülnek; vagy olyanok, akik képesek mereven nézni valami tárgyat,

s azt sem tudják, hogy mi van a szemük elõtt: szóval lassú, nehézkes jellemû embe-

rek,akik csupa szórakozottságból úgy látszik, még azt is elfelejtik, hogy mit is akar-

tak mondani. Ha tehát az ilyen részesül lelki örömben, akkor azzal is csak úgy jár,

mert az is különbözõ hatású, aszerint, hogy milyen kinek-kinek a természete, vér-

mérséklete és gyöngesége. Hátha még melankóliában is szenved az illetõ! Jaj, ne-

kem! Akkor lesz csak igazán telítve ezernyi élvezetes képzelõdéssel!

Errõl a szomorú nedvrõl majd valamivel késõbb fogok beszélni.Azonban az, ami-

rõl most szó van, nélküle is elõfordul; s ugyanez tapasztalható olyanoknál is, akik tel-

jesen ki vannak merülve a sok vezekléstõl.Az ilyenek, mint mondom, mihelyt a sze-

retetnek édessége átárad az érzéki részre, teljesen átengedik magukat neki, olymó-

don, amint leírtam. Pedig, nézetem szerint, szeretetük sokkal tökéletesebb volna, ha

nem hagynák el magukat ebben az eltompulásban, annál inkább, mert a belsõ imá-

nak ezen a fokán az embernek hatalmában van ellentállni.Amint ugyanis a testi gyön-

geség idején is érezhetõ egy bizonyos aléltság, amelynek következtében a beteg nem

tud sem beszélni, sem pedig mozogni: úgy van a dolog itt is, ha nem állunk ellen;mert

ha a szervezet gyönge, a szellemnek ereje leigázza és megbénítja.

Azt kérdezhetné valaki: de hát akkor miben különbözik ez az állapot az elra-

gadtatástól? Mert hiszen az is csak ilyesmi, legalább a közfelfogás szerint. Hiszen

igaz, hogy az is ilyesféle, de csakis látszólag, nem pedig valójában.Az elragadtatás,

illetve az összes tehetségeknek Istennel való egyesülése,mint mondom, rövid ide-

ig tart, s nagy hatásokat hoz létre a lélekben; belsõ világossággal és sok más egyéb

haszonnal párosul; közben pedig az értelem egyáltalában nem tesz semmit, hanem

csakis az Úr mûködik az akaratunkban. Itt ellenben egészen másképp áll a dolog,

mert a test ugyan meg van fogva, de nem az akarat, sem pedig az emlékezõtehet-

ség és az értelem, úgyhogy a mûködésük fegyelmezetlen, s ha véletlenül rá irá-

nyultak valami dologra, nem szûnnek meg rajta rágódni.

Részemrõl nem találok semmi jót ebben a testi elernyedésben, – mert nem

más ez a dolog. Megengedem, hogy a kiindulási pontja jó volt. Igen ám, de akkor

szolgáljon ez a kiinduló pont arra, hogy jól használjuk föl az idõt, s ne maradjunk

oly hosszasan eltompulva. Sokkal több érdemet szerezhetünk, ha egyszer, vagy

még inkább, ha gyakorta fölébresztjük magunkban a szeretet indulatát az Úristen

60 AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVE Kármel 2011/5-6

AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

AZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVEAZ ALAPÍTÁSOK KÖNYVE

VI. FEJEZET.

Azt fejtegeti, hogy a lelki embernek kára lehet abból, ha nem tudja, mikor kell ellentállniaa buzdulatoknak. Beszél azokról a vágyakról, amelyek a lelket a szentáldozás után epesztik,és arról, hogy milyen tévedések fordulhatnak elõ ezen a téren. Sok fontos dolgot tartalmaz

a mi zárdáink elöljárói számára.

SSokat törtem a fejemet azon,mi lehet oka annak a mélységes elmerültségnek,

amelyet egyeseken tapasztaltam; olyanokon tudniillik, akiket az Úr igen nagy

lelki örömökben részesít, miután õk maguk is semmit sem mulasztanak el,

hogy lelküket ezen kegyelmek befogadására méltó módon elõkészítsék. Nem be-

szélek itt most arról az esetrõl, amidõn Õ Szent Felsége felfüggeszti a lelki tehet-

ségeket, vagy pedig elragadtatást bocsát az emberre; mert hiszen errõl hosszasan

tárgyaltam más alkalommal108. Különben is ez utóbbi esetekre fölösleges szót vesz-

tegetni, mert nem tõlünk függnek, s ha igazi az elragadtatás, akárhogy igyekezzünk

is, nem tudunk neki ellentállni. Megjegyzendõ azonban itt is, hogy ez az erõs hatás,

amely ilyen tehetetlenné tesz bennünket, rövid ideig szokott tartani.

Azonban gyakran megtörténik, hogy a lélek bizonyos fajta nyugalmi imába me-

rül, amely valami lelki álomhoz hasonlít, s annyira elbódítja a lelket, hogy, ha az il-

letõ nem tudja, mi ilyenkor a tennivaló, igen sok idõt veszít, kimeríti testi erejét,

s mindezt saját hibájából és igen kevés lelki haszonnal. Szeretném magamat erre

vonatkozólag világosan megérttetni, de ez a dolog annyira nehéz, hogy nem tu-

dom, sikerülni fog-e.Azt az egyet azonban tudom, hogy azok a lelkek, akik ezen a

tévúton járnak, meg fognak engem érteni, föltéve, hogy hajlandók hinni nekem. Is-

merek néhányat, és pedig igen erényes lelkeket, akik hét-nyolc órát is eltöltöttek

ebben az állapotban, s azt hitték róla, hogy elragadtatás. Minden jámbor lelkigya-

korlat annyira meghatotta õket, hogy azonnal teljesen átengedték magukat ezen

érzelemnek, mert azon hiszemben voltak, hogy nem volna helyes ellentállni az

Úrnak. Már pedig az ilyenek, ha nem igyekeznek ezen az állapoton segíteni, las-

san-lassan odáig juthatnak, hogy belehalnak, vagy pedig megbolondulnak.

108 Önéletrajz 20. fej.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEEgyszóval, én nem látom, hogy mire volna jó ez az állapot. Mert hiszen a lélek

képes magát az Úristent élvezni. Ha tehát nincs igazam abban, amikor ezt az álla-

potot az említett okok egyikére vezetem vissza, akkor – tekintve, hogy Isten vég-

telen – miért maradna a lélek az Õ tulajdonságai és titkai közül csak egyetlenegy-

nek rabja?! Hiszen annyi van Õbenne, ami bennünket foglalkoztathat! S minél

több dologban igyekszünk szemlélni az Õ tulajdonságait, annál jobban tárul elénk

az Õ végtelen nagysága.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy egy ugyanazon óra, vagy nap folyamán

elmélkedjenek sokfélérõl; mert hiszen az ilyen eljárásnak az lehetne a következ-

ménye, hogy egyik tárgyból sem merítenének hasznot. Ezek kényes kérdések, s

nem szeretném, hogy olyasmit értsenek ki szavaimból, amit eszem ágában sem

volt mondani, vagy pedig félreértsék tanácsaimat.Annyi bizonyos, hogy igen fon-

tos dolog ezt a fejezetet jól megérteni, s bár fáradságomba kerül a megírása, szí-

vesen teszem, s azt szeretném, hogy ha valaki elsõ olvasásra nem érti meg, szíve-

sen olvassa át többször is. Ez fõleg a perjelnõknek és az újoncmesternõknek szól,

akiknek hivatásuk, hogy a nõvéreknek a belsõ ima terén tanáccsal szolgáljanak.

Mert, ha nem vigyáznak reájuk mindjárt kezdetben, meg fogják látni, mennyi ide-

jükbe fog azután kerülni, hogy kigyógyítsák õket az ilyenféle gyöngeségekbõl.

Ha el tudnám mondani mindazt a bajt, amit ezen a téren személyesen tapasz-

taltam, belátnák, hogy van okom ezt annyira hangsúlyozni. Csak egyet akarok meg-

említeni s abból azután következtethetnek a többire. Egyik zárdánkban van egy kar-

nõvér és egy szolgálattevõ nõvér, akik mindketten magas fokára jutottak a belsõ

imának; igen önmegtagadók, alázatosak és erényesek; az Úr nagyon dédelgeti õket,

és kinyilatkoztatja nekik az Õ nagyságát. Fõleg pedig annyira elszakadtak minden föl-

ditõl, és oly kizárólag az Õ szeretetének élnek, hogy miután mindenféle módon

próbára tettük õket, kénytelenek voltunk magunk is belátni, hogy amennyire embe-

ri gyarlóságuktól telik, tényleg a maguk részérõl is közremûködnek az Úrtól kapott

kegyelmekkel.Azért emelem ki ennyire az erényeiket, hogy annál jobban féljenek az

olyanok, akikben ezek hiányoznak. Ezen a két nõvéren tehát akkora epedõ vágyak

kezdtek jelentkezni az Úr után, hogy nem bírtak magukkal. Úgy érezték, hogy a

szentáldozás némi enyhülést szerez nekik, s azért kieszközölték gyóntatóiknál, hogy

bocsássák õket gyakran az Úr asztalához.Végül pedig annyira fokozódott bennük ez

a szenvedés, hogy úgy látszott, ha nem áldozhattak volna meg minden nap, belehal-

tak volna.A gyóntató atyák, akik közül pedig az egyik igazi lelki ember volt, látván,

hogy milyen kiválók ezek a lelkek, s mekkora bennük a vágyódás, azt gondolták,

hogy ez a legmegfelelõbb orvosság az õ bajukra.

Csakhogy a dolog nem maradt ennyiben, hanem az egyikben annyira fokozó-

dott az epedés, hogy korán reggel kellett megáldoztatni, mert különben, az õ né-

zete szerint, nem maradt volna életben. Már pedig ezek nem olyan lelkek, akik ké-

pesek volnának valami tettetésre, és semmiért a világon nem mondanának hazug-

ságot. Én nem voltam ott, de a perjelnõ megírta nekem ezeket a dolgokat, s el-


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

iránt, mint ha akaratunkat ily tétlenül hevertetjük.Azért is azt tanácsolom a per-

jelnõknek, hogy szüntessék meg az ilyen hosszas tespedést, amely nézetem sze-

rint csak arra jó, hogy megbénítsa a tehetségeket és az érzékeket, úgy hogy azok

nem tudják többé megtenni azt, amit a lélek nekik parancsol; s megfosztják attól

a haszontól, amelyet egyébként, ha rendesen mûködnek, õk szoktak neki hajtani.

Ha tehát észreveszi, hogy valakinél ez az állapot a testi gyöngeségnek következ-

ménye, tiltsa el a böjttõl és az önostorozástól – értem azoktól, amelyek nem kö-

telezõk, bár vannak esetek, amidõn nyugodt lelkiismerettel eltilthatja valamennyi-

tõl – s adjon neki valami hivatalt, amely elfoglalja.

Ugyanezt az eljárást kell alkalmazni olyanokkal szemben is, akik ha nem is es-

nek bele ilyen szellemi tespedésbe, túlságosan szabadjára eresztik a képzelõtehet-

ségüket, még a belsõ imával összefüggõ, magasztos dolgok terén is. Megesik ugyan-

is néha, hogy az ilyenek egyáltalában nem képesek magukon uralkodni. Különösen

abban az esetben, ha az Úrtól valami rendkívüli kegyelmet kaptak, vagy valami lá-

tomásuk volt, az ilyenek után a lelkük olyan sajátságos hangulatban marad, hogy azt

hiszi, folyton lát; holott errõl szó sincs,mert csakis egyszer látott.Ha az ember raj-

takapja magát azon, hogy ez az elmerülés már napok óta tart, igyekezzék más

irányba terelni a gondolkodását. Mert hiszen, amennyiben gondolatai az Úristenre

irányulnak, s az Õ dolgaival foglalkoznak, teljesen egyre megy, hogy errõl a tárgy-

ról elmélkedik-e, vagy pedig arról. S olykor épp akkora örömet szerzünk neki az-

zal, ha az Õ teremtményeirõl gondolkodunk, s arról a hatalomról, amellyel azokat

teremtette, mint ha elménk közvetlenül magára a Teremtõre irányul.

Ó, mekkora ennek a szerencsétlen emberi természetnek a nyomorúsága! A bûn

annyira megrontotta, hogy még a jóban is mértéket kell tartania, mert különben úgy

megrongáljuk az egészségünket, hogy magának a jónak sem vesszük többé hasznát.

Éppen azért igen sokakra, fõleg pedig az olyanokra nézve, akiknek a fejük gyönge és

a képzelõtehetségük beteges, életbe vágó érdek az, hogy tisztában legyenek önma-

gukkal. Csakis így tudnak majd az Úrnak igazán szolgálni.

Ha tehát valaki azt látná, hogy a mi Urunk kínszenvedésének, vagy a mennyei

boldogságnak valamely titka, vagy más hasonló dolog, annyira hatalmába ejtette a

képzelõtehetségét, hogy napokon át akarva sem tud másra gondolni, sem pedig

magához térni az ebbe való elmerülésbõl: értse meg, hogy saját érdekében föl kell

magát ebbõl ráznia. Mert ha nem teszi, idõvel – meglátja – kárát fogja vallani, s ak-

kor igazat fog nekem adni abban, hogy ez az állapot az említett okokból szárma-

zik, tudniillik vagy nagyfokú testi gyöngeségbõl, vagy pedig, ami még rosszabb, a

képzelõtehetség beteges voltából. Mert épp úgy, mint az õrült, hogyha megragad-

ja figyelmét valami, nem képes önmagán uralkodni, sem elfordítani elméjét, sem

másra gondolni; s nem lehet semmiféle érveléssel ilyesmire bírni, egyszerûen

azért, mert nem ura az eszének: ugyanaz történhetik meg ebben az esetben is

(bár, megvallom, ez nagyon édes õrület). Ellenben, ha melankólia keveredik hozzá,

ó, akkor igen nagy baj származhatik belõle.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEakikrõl az imént beszéltem.A sok vezeklés és böjtölés következtében annyira el-

gyöngült, hogy valahányszor a szentáldozáshoz járult, vagy pedig egyébként áhí-

tatra gerjedt, azonnal a földre rogyott, s úgy maradt nyolc-kilenc óra hosszat. Õ

is, meg a többiek is, ezt elragadtatásnak gondolták. Ez oly gyakran történt meg ve-

le, hogy azt hiszem, ha gátat nem vetettek volna neki, nagy bajba juthatott volna.

Ezeknek az elragadtatásoknak híre elterjedt az egész városban, amit nekem na-

gyon rosszul esett hallanom, mert az Úr kegyelmébõl átláttam a szitán, s elõre

féltem, hogy miképpen fog majd ez végzõdni. A gyóntatója nekem is lelki atyám

volt, s elbeszélte nekem a dolgot. Én megmondtam neki, hogy mi a véleményem,

s hogy az egészet idõpocsékolásnak tartom. Kifejtettem elõtte, hogy miért nem

lehet elragadtatás, s hogy gyöngeség az egész, s azt ajánlottam, tiltsa el a böjtö-

léstõl, a vezekléstõl, s hagyja meg neki, hogy keressen elfoglaltságot.A nõvér en-

gedelmes volt, s úgy is tett.Amint azután egy kis erõhöz jutott, az elragadtatások-

nak se híre, se hamva nem volt többé. Már pedig, ha csakugyan azok lettek vol-

na, hiába lett volna ellenük minden, amíg csak az Úristen nem szüntette volna be

õket.A szellemnek ereje ugyanis akkora, hogy a mienk hiába igyekszik ellentállni,

s hozzá, amint mondtam, igen nagy hatásokat hoz létre a lélekben. Míg ellenben

ez a másik tünet, akárcsak nem is léteznék, semmit sem hat a lélekre, csupán csak

a testet fárasztja el.

Ezek után tehát tartsuk állandóan szem elõtt, hogy mindazt gyanúsnak kell

tartanunk, ami annyira rabul ejt bennünket, hogy az értelmünk is elhomályosodik

tõle. Mert ezen az úton sohasem szerezzük meg a szellemi szabadságot. Ez utób-

binak ugyanis egyik sajátsága az, hogy mindenben fölleli Istent, és képes minden

tárgyról elmélkedni. A többi mind csak rabszolgasága a szellemnek, s eltekintve

attól, hogy a testre nézve ártalmas, annyira megkötözi a lelket, hogy nem képes

növekedni. Úgy van vele, mint aki útközben mocsárba vagy hínárba keveredik, s

nem képes belõle kivergõdni. így jár a lélek is, bizonyos tekintetben, pedig ennek,

ha elõre akar jutni, nemcsak szabadon kell járnia, hanem röpülnie is.

De mit tegyünk akkor, ha az ilyen lelkek azt állítják, vagy hiszik, hogy õk any-

nyira el vannak merülve az Istenségben és annyira magukon kívül, hogy nem ura-

ik önmaguknak és nem képesek elszórakozni. Pedig ez sokszor megesik. Jegyez-

zék meg, amit ismételve mondok, hogyha ez az állapot egy napig tart, vagy akár

négyig vagy nyolcig: az még nem ok az ijedelemre. Értsük meg egymást: abban

nincs semmi különös, ha egy gyöngébb szervezetû ember ennyi idõre kijön a

sodrából. De ha túlmegy ezen a határon, akkor közbe kell lépni. Az egésznek

megvan az az egy jó oldala, hogy bûn nincs benne, sõt az illetõ még érdemeket

is szerez.Azonban vele járnak az említett helytelenségek és még ezeknél is sok-

kal több.A szentáldozás terén különösen nagy volna a helytelenség, ha egy lélek,

akármekkora legyen is benne a szeretet, nem volna képes magát e tekintetben

is alávetni a gyóntatónak, vagy a perjelnõnek, a nélkül, hogy vele szemben a vég-

sõ eszközöket kellene alkalmazni. Hogy ne kelljen ilyenekhez nyúlni, szükséges,


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

mondta, hogy nem tud velük mit tenni; s hogy kénytelen volt alkalmazkodni ama

kiváló lelki vezetõk tanácsához, akiknek véleménye szerint csak így lehet rajtuk

segíteni. Az Úr kegyelmébõl én azonnal megértettem, hogy hányadán van a do-

log, mindamellett hallgattam, míg csak személyesen nem mehettem oda, egyrészt

azért, hogy elkerüljem a tévedés lehetõségét, másrészt pedig nem akartam szem-

behelyezkedni azzal az egyik lelkiatyával, aki helyeselte a dolgot, mindaddig, amíg

föl nem világosítottam õt okaimról.

Õ annyira alázatos volt, hogy amint odaérkeztem, és beszéltem vele, azonnal

elfogadta a nézetemet.A másikat, aki nem volt annyira lelki ember – sõt az elõb-

bihez hasonlítva egyáltalában nem volt annak mondható – semmiképpen sem le-

hetett meggyõzni. De ezzel én nem is törõdtem valami sokat, mert vele szemben

nem voltam annyira lekötelezve. Elkezdtem tehát a két nõvérnek lelkére beszél-

ni, és sok, nézetem szerint teljesen meggyõzõ érvet mondtam nekik annak bebi-

zonyítására, hogy tisztára képzelõdés, ha azt hiszik, meg kell halniok ezen gyako-

ri áldozás nélkül. Csakhogy ez a meggyõzõdés úgy belevette magát a fejükbe,

hogy mindez semmit sem használt, s érvekkel nem lehetett náluk célhoz jutni. Mi-

kor tehát beláttam, hogy hiába vesztegetem rájuk az idõt, azt mondtam nekik,

hogy ez az epedés én bennem is megvan, de azért reájuk való tekintettel én is

abbahagyom a mindennapi szentáldozásomat, mert be kell látniok, hogy nekik is

csak annyiszor szabad ahhoz járulniok, mint a többieknek. így azután együtt ha-

lunk meg mind a hárman. Mert ezt én jobbnak tartom, mint hogy ilyen szokások

csússzanak be ezekbe a zárdákba, amelyekben mások is szeretik az Úristent úgy,

mint õk, s szintén óhajtanák élvezni ezt a kiváltságot.

Akkora volt már a baj, amelyet a megszokás okozott, de meg azután az ör-

dögnek is bizonyára volt része benne: elég az hozzá, mikor beszüntettük az áldo-

zásukat, csakugyan úgy látszott, mintha meg kellene halniok. Én azonban hajtha-

tatlan maradtam. Minél jobban láttam ugyanis, hogy nem hajlandók engedelmes-

kedni, mert – nézetük szerint – erre nem képesek, annál világosabb lett elõttem,

hogy kísértés esete forog fenn. Ezt a napot nagy szenvedések között töltötték; a

következõ már egy kissé könnyebben múlt el, s így azután folyton csökkent a ne-

hézség.Végül már azt is el tudták nézni, hogy én mindennap áldoztam. Nem tet-

tem volna, az õ gyöngeségükre való tekintettel, azonban rám parancsoltak, hogy

tegyem meg.

Csakhamar úgy õk maguk, mint az összes nõvérek belátták, hogy kísértés volt

az egész, s hogy milyen jó volt ennek a visszaélésnek idejében véget vetni. Ugyan-

is nem sokkal utóbb ennek a zárdának nehézségei támadtak az elöljárókkal, –

nem a nõvérek hibájából, amint majd késõbb elmondom – s azok bizonyára nem

nézték volna jó szemmel ezt a szokást, s nem is tûrték volna meg.

Ó, de mennyi ehhez hasonló dolgot tudnék elmondani! Csak egyet akarok

még megemlíteni, amely azonban nem a mi rendünkben történt, hanem a ciszter-

cita nõvéreknél.Volt náluk egy nõvér, aki nem kevésbé volt erényes, mint azok,


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEis halt. Mikor tehát azt látta, hogy a szentmise bevégzõdik, õt pedig nem áldoztat-

ják meg, igen rossz néven vette a dolgot, s oly haraggal förmedt rá arra a papra,

hogy az egészen megbotránkozva jött hozzám elmondani az esetet. Nekem igen

rosszul esett a dolog, annál inkább, mert a betegnek tudtommal nem volt alkal-

ma még egyszer meggyónni, s ha nem csalódom, mindjárt az eset után meghalt.

Ebbõl értettem meg, hogy mennyire hátrányos reánk nézve az, ha a magunk

feje szerint járunk el bármiben is, hát még ilyen fontos dologban. Mert, aki ilyen

gyakran veszi magához az Úr testét, annak illik is annyira belátnia saját méltat-

lanságát, hogy azt nem merné megtenni a saját belátása alapján.Ami ugyanis hi-

ányzik bennünk ahhoz, hogy méltóan fogadhassuk szívünkbe mindenható Urun-

kat, – már pedig ehhez ugyancsak sok hiányzik – azt pótolja az engedelmesség,

vagyis az, hogy parancsra vesszük õt magunkhoz. Ha az a szentéletû asszony föl-

használta volna ezt a kínálkozó alkalmat, s mélyen megalázta volna magát; ha úgy

fogta volna föl a dolgot, hogy az a pap nem hibás, hanem, hogy az Úr látván az õ

nyomorúságát és méltatlanságát, nem akart bemenni egy ilyen hitvány hajlékba,

s maga intézte a dolgot úgy, amint történt: mondom, ha így gondolkozott volna,

talán több érdemet szerzett volna, mint magával a szentáldozással. Szóval úgy

tett volna, mint egy bizonyos személy, akit okos gyóntatói sokszor eltiltottak az

Úr asztalától, mert sokallták gyakori szentáldozásait. Igaz, hogy nagyon fájt neki

a dolog, de mivel többre becsülte az Úristen érdekét a magáénál, hálát adott ne-

ki azért, hogy megvilágította gyóntatójának elméjét, s az védelmébe veszi Õ

Szent Felségét, és nem engedi ilyen nyomorult hajlékba bemenni. Így fogva föl a

dolgot, nagy lelki nyugalommal tudott engedelmeskedni.A szíve ugyan sajgott a

gyöngéd és szeretõ fájdalomtól, de a világ minden kincséért sem mert volna a

parancs ellenére cselekedni.

Higgyék el nekem, hogy az olyan isteni szeretet, – már tudniillik, amit mi annak

tartunk – amely fölkavarja bennünk a szenvedélyeket, s így Isten megbántására ve-

zet; vagy pedig annyira megzavarja a szeretõ lélek békéjét, hogy nem hallgat többé

az ész szavára: az tulajdonképpen nem egyéb,mint merõ önzés.Az ördög pedig nem

alszik, hanem lesi az alkalmat, hogy minél nagyobb kárt okozhasson nekünk, amint

tette azzal a nõvel. Mert annyi bizonyos, hogy engem az a dolog nagyon megijesz-

tett. Nem mintha azt hinném, hogy emiatt nem üdvözült, mert hiszen nagy az Úr-

isten jósága: de annyi bizonyos, hogy ez a kísértés igen rosszkor jött.

Azért mondtam ezt itt el, hogy a perjelnõk legyenek óvatosak.A nõvérek pe-

dig szintén vigyázzanak, fontolják meg a dolgot, s vegyék szemügyre, hogy milyen

érzülettel járulnak ehhez a nagy Szentséghez. Mert ha azért teszik, hogy örömet

szerezzenek az Úristennek, akkor azt is tudni fogják, hogy neki kedvesebb az en-

gedelmesség, mint az áldozat109. Ha pedig ez így van, s én az engedelmességgel na-

gyobb érdemet szerzek, akkor miért búsuljak?! Nem mondom én, hogy ne érez-

109 1 Kir. 15,22.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

hogy ebben is, mint minden másban gyakoroltassák alattvalóikkal az önmegtaga-

dást, s érttessék meg velõk, mennyivel fontosabb az, hogy akaratukról lemond-

janak, mint az, hogy lelki örömben legyen részük.

A mi önszeretetünk szintén belevegyülhet ebbe a dologba. Magam tapasztala-

tából beszélek. Többször megesett velem, hogy közvetlenül a szentáldozásom

után, mikor még bizonyára a színek is egészen épek voltak bennem, látva azt, hogy

a többiek hogyan veszik magukhoz az Úr testét, szerettem volna, ha nem áldoz-

tam volna meg, csupán azért, hogy újra áldozhassak. Kezdetben nem láttam ezen

semmi kivetni valót, mikor azonban már jó sokszor támadt bennem ez az érzés,

észrevettem, hogy tulajdonképpen a magam gyönyörûségét keresem benne, nem

pedig az Úristen kedvét. Mikor ugyanis a szentáldozáshoz járulunk, rendesen

gyöngéd lelki öröm hatja át bensõnket, s ez volt az, ami engem vonzott. Mert hi-

szen, ha csak azt kívántam volna, hogy az Úristen a lelkemben legyen: Õt már ma-

gamba fogadtam! Ha pedig az vezetett volna, hogy teljesítsem parancsát és oda-

járuljak a szentáldozáshoz: hiszen azt már megtettem! Vagy talán az volt az ok,

hogy megkapjam a legméltóságosabb Oltáriszentséggel járó kegyelmeket? De hi-

szen azokat is megkaptam. Egyszóval világosan beláttam, hogy csupán csak azt az

érzéki gyönyörûséget óhajtottam újra élvezni.

Emlékszem, hogy az egyik városban, amelyben laktam, s amelyben nekünk zár-

dánk van, ismertem egy nõt, akit az egész lakosság Isten igen buzgó szolgálójának

tartott, s bizonyára az is volt. Naponkint járult a szentáldozáshoz, de nem volt ál-

landó gyóntatója, hanem egyszer az egyik templomban vette magához az Úr tes-

tét, máskor a másikban. Én ezt észrevettem, s jobban szerettem volna azt látni,

hogy egy embernek engedelmeskedik, mint azt, hogy annyiszor áldozik. A maga

házában lakott, úgy láttam azt tette, amihez kedve volt. Mivel azonban jó lélek

volt, nem követett el semmi rosszat. Néha-néha megmondtam neki a véleménye-

met, azonban õ semmit sem adott rám, s ebben igaza is volt; hiszen õ sokkal jobb

volt nálamnál. Mindamellett azt hiszem, jól tette volna, ha ebben a pontban köve-

ti a tanácsomat. Mikor odajött a Szent Alcantarai Péter testvér, összehoztam õt

vele, de akkor sem voltam megelégedve azzal, amit neki a saját lelkérõl beszélt.

De hát ez bizonyára csupán abból a mi emberi nyomorúságunkból eredt, amely-

nek következtében sohasem vagyunk valami nagyon megelégedve azokkal, akik

nem egy úton haladnak velünk. Mert azt hiszem, hogy ez a nõ jobban szolgált az

Úrnak és több vezeklést gyakorolt egy év alatt, mint én sok esztendõ folyamán.

Végül azonban – s ez az, amirõl beszélni akarok – rájött az a betegség, amely ha-

lálát okozta. Mikor ágynak esett, sikerült neki kieszközölnie, hogy a házában min-

den nap szentmisét mondjanak, s õt megáldoztassák.

Mivel azonban a betegség igen hosszúra nyúlt, egy pap, aki gyakran mondta ná-

la a szentmisét, s egyébként is buzgó szolgája Istennek, nem találta megengedhe-

tõnek, hogy a beteg ennyi idõn át, naponkint otthon áldozzék. Ez alighanem az ör-

dög kísértése lehetett, mert éppen ez volt a betegnek utolsó napja, amelyen meg


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEkönyvecskében mondtam már errõl valamit, de nem vagyok benne biztos; külön-

ben, nem sokat vesztek vele, ha újra visszatérek rá néhány szóval. Hátha az Úris-

ten megadja, hogy valami jót találjak mondani. Lehet, hogy ismétlésbe esem, de én

kész volnék százszor is mindig újra beszélni róla, azon reményben, hogy végre

mégis csak mondok olyasmit, amibõl másoknak haszna lesz. Mert ez a betegség

rendkívül találékony abban, hogy miképpen érvényesítse saját akaratát. Ha tehát

az ember az ilyen betegnek jelenlétét elviselhetõvé akarja tenni, s meg akarja aka-

dályozni abban, hogy kárára legyen a többinek, alaposan kell ismernie annak tü-

neteit. Megjegyzendõ, hogy akik ebben a bajban szenvednek, nem mind egyenlõ

mértékben kiállhatatlanok. Ha például alázatos és szelíd természetû lélekkel van

az embernek dolga, az ilyen ugyan sokat emészti magát, de másoknak, fõleg, ha

egyébként értelmes, nem okoz bajt. De meg azután különben is, ennek a bajnak

fokozatai vannak.

Határozottan meg vagyok arról gyõzõdve, hogy egyeseknél az ördög a melan-

kóliát eszközül használja; annak révén igyekszik õket hatalmába ejteni; s ha nem

vigyáznak, ez sikerülni is fog neki. Mivel ugyanis ennek a betegségnek egyik leg-

fõbb hatása az, hogy megbénítja az értelmet, ha ez egyszer elsötétült, mi mindent

nem mûvelnek a mi szenvedélyeink?! Azt mondaná az ember, hogy ha valakinek

nincs esze, az bolond, s ez így is van; csakhogy azoknál, akikrõl most beszélünk, a

dolog nem jut ennyire. Sajnos, mert az õrület kisebb baj volna! De ha az ember-

nek olyasvalakit kell értelmes lénynek tekintenie, s ennek megfelelõ bánásmód-

ban részesítenie, akinek tényleg nincs helyén az esze: az gyötrelmes feladat.

Akiken a melankólia teljesen úrrá lett, azok szánalomra méltó lények, de nem

veszedelmesek; s ha van eszköz, amivel féken lehet õket tartani, az csakis a féle-

lem.Vannak mások, akiknél ez a vészes betegség éppen csak, hogy elkezdõdött, s

még nem hatalmasodott el annyira; de azért ugyanabból a nedvbõl, ugyanabból a

gyökérbõl és törzsbõl fakad. Éppen azért, ha minden más eszköz elégtelennek bi-

zonyulna, ugyanahhoz kell nyúlni õvelük szemben is.A fõnöknõk tehát alkalmaz-

zák reájuk a rendi szabványokban elõírt büntetéseket, s értessék meg velük, hogy

nem fogják szeszélyeiket mindenben, sõt semmiben sem eltûrni. Mert ha az ilyen

betegek észreveszik, hogy egyszer-másszor mégis csak megvolt az eredménye az

õ hangos tiltakozásaiknak és szívszaggató jeleneteiknek (amelyeket az ördög su-

gall nekik, hogy ezek révén kárhozatba döntse õket), akkor nem lehet velõk töb-

bé bírni, s egy ilyen nõvér elégséges ahhoz, hogy feldúlja a zárda békéjét. Mivel pe-

dig az a szegény szerencsétlen önmagában nem talál elegendõ erõt arra, hogy

ellentálljon azoknak a képzelõdéseknek, amelyeket az ördög kelt benne: szüksé-

ges, hogy a fõnöknõ nagy bölcsességet tanúsítson a vele való bánásmódban,

nemcsak a külsõ, hanem a lelki dolgok tekintetében is. A betegnek értelme el

van homályosodva, kell tehát, hogy a fõnöknõé annál világosabb legyen, nehogy

az ördögnek sikerüljön ezen betegség révén azt a szegény lelket hatalmába ke-

rítenie. Mert a dolog igen veszedelmes. Néha ugyanis ez a baj annyira erõt vesz


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

zenek alázatossággal vegyes fájdalmat; nem mindenki jutott el a tökéletesség

olyan fokára, hogy ne fájjon neki, ha a szentáldozásról le kell mondania csupán

azért, hogy Istennek kedvében járjon. Mert ha egyszer az akarat teljesen szakított

minden önérdekkel, akkor világos, hogy ilyen esetben semmit sem fog fájlalni. Sõt

ellenkezõleg, örülni fog, hogy alkalma nyílik az Úrnak olyasmiben is kedvére ten-

ni, ami neki magának oly sokba kerül; meg fogja magát alázni, s be fogja érni a lel-

ki áldozással. Csakhogy kezdetben ez a nagy vágyódás a szentáldozás után, az Úr-

nak különös kegyelme. Igaz ugyan, hogy késõbb is az, de a kezdõknél azért eme-

lem ki, mert õnáluk ezt a kegyelmet különösen nagyra kell becsülni, tekintettel

arra, hogy a lelkük egyébként még nem szilárdult meg egészen a tökéletességben.

Mivel tehát ez a vágy õnáluk Isten adománya, nem lehet tõlük rossz néven venni,

ha fáj nekik, amikor eltiltják õket a szentáldozástól, föltéve, hogy a lelkük békes-

ségben marad, s fölhasználják az ilyen alkalmat az alázatosság gyakorlására. Ellen-

ben ha csak a legcsekélyebb fölindulás, vagy szenvedélyesség mutatkoznék is; vagy

pedig neheztelnének emiatt a perjelnõre, vagy a gyóntatóra: higgyék el nekem,

hogy kézzelfoghatóan kísértés az egész.

Hátha még – jaj nekem! – valaki elég vakmerõ ahhoz, hogy a gyóntató tilalma

ellenére is megáldozzék! Hát én bizony nem kérnék abból az érdembõl, amelyet

ez által szerez; mert ilyen szent dolgokban nincs megengedve, hogy önmagunk-

nak legyünk a bírái. Ez a tiszt azokat illeti meg, akikre a kulcsok hatalma van bíz-

va, s akik nyithatnak és csukhatnak. Kegyeskedjék az Úr bennünket megvilágosí-

tani, hogy ezekben a fontos dolgokban tudjuk magunkat miheztartani. Legyen

mindig velünk, nehogy az Õ saját kegyelmeit használjuk föl az Õ megbántására.

VII. FEJEZET

Hogyan kell bánni azokkal, akik melankóliában szenvednek.Szükséges a perjelnõk számára.

EEzek a Szent József-zárdabeli nõvérek, akiknek körében tartózkodom most,

midõn ezeket írom, nagyon kértek, mondjak valamit arról, hogy miképpen

kell bánni azokkal, akik melankóliában szenvednek. Mert igaz ugyan, nagyon

vigyázunk arra, hogy ilyeneket ne vegyünk föl, azonban ez a betegség annyira ra-

vasz, hogy, ha a szükség úgy kívánja, halottnak tetteti magát, s csak akkor vesszük

már észre, amikor már nem lehet a bajon segíteni. Ha jól emlékszem, egy kis


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VErevezettetni holmi helytelen részvét által,mert különben az ilyen betegek, az õ bolond

viselkedésükkel felforgatják az egész zárdát. Eltekintve attól a veszedelemtõl, amely,

mint mondtam,a szegény nõvért magát fenyegeti, az ilyen eljárásból egy másik nagy baj

is származhatik.Mivel ugyanis a többiek jó színben látják az illetõt – azt meg nem tud-

ják, hogy miként dúl bensejében a baj – amilyen nyomorult a mi természetünk,mások

is azt fogják képzelni,hogy õk is melankóliában szenvednek,s hogy így nekik is meg kell

engedni mindent. S tényleg az ördög nem fogja elmulasztani ezt az alkalmat, s fejükbe

beszéli ezt a hóbortot. Így azután az ördög akkora felfordulást okozhat,hogy mire ész-

reveszik,ugyancsak nehéz lesz segíteni a bajon.Ez akkora veszedelem,hogy e tekintet-

ben a legkisebb mulasztást sem szabad elkövetni. Ha tehát a melankóliában szenvedõ

nõvér szembeszállna a fõnöknõvel: bûnhõdjék érte éppúgy, mint az egészséges. Nem

szabad neki semmit sem elnézni. Ha rossz szót talál mondani egy másik nõvérnek,

ugyanaz legyen az eljárás, s hasonlóképpen minden egyéb ilyen dologban.

Igazságtalanságnak látszik, hogy egy beteget, aki nem tehet magáról, éppúgy

büntessenek, mint az egészségeset. Igen ám, de akkor az is az, amikor az õrülte-

ket megkötözik és megvesszõzik, a helyett, hogy megengednék, hadd gyilkoljanak

le mindenkit. Higgyenek nekem, én ezt kipróbáltam; s miután, azt hiszem, ugyan-

csak sok egyéb eszközzel tettem kísérletet, arra az eredményre jutottam, hogy

nincs más, ezen kívül. Az a perjelnõ, aki csupa részvétbõl az ilyeneknek meg-

ereszti a gyeplõjét, végül tûrhetetlen helyzetet fog teremteni. S még ha azután

sikerül is jóvátenni a hibát, közben a többiek bizonyára nagy kárát vallották.Az

õrülteket megkötözik és megbüntetik, nehogy gyilkoljanak; pedig hát az ember

sajnálja õket, mert nem tehetnek arról, hogy olyanok. Mennyivel inkább kell te-

hát arra vigyázni, hogy az ilyenek ne legyenek ártalmára a lelkeknek az õ fékte-

lenségeikkel. Különben is én igazán azt hiszem, mint mondtam, hogy igen sok-

szor a féktelenségre hajló jellem, az alázatosság hiánya és a fegyelmezetlenség

nagyobb szerepet játszik náluk, mint maga a melankólia. Mondom, egyeseknél ez

így van, mert észrevettem, hogyha van, aki félelmet tud bennük kelteni maga iránt,

akkor szépen beadják a derekukat.Tehát képesek engedni; de akkor miért nem tud-

nák ugyanezt megtenni Isten kedvéért? Én attól félek, mint már mondtam, hogy az

ördög ezen betegség leple alatt igen sok lelket igyekszik hatalmába ejteni.

Hozzá ez a baj mostanában divatosabb, mint valaha; olyannyira, hogy ami ma-

gában véve nem egyéb, mint önfejûség és fegyelmezetlenség, azt azonnal melan-

kóliának keresztelik el. S azért én azt szeretném, ha a mi zárdáinkban és egész

Rendünkben még csak ki se ejtenék soha ezt a szót, mert úgy látszik az már ma-

gában véve is féktelenséget hoz magával. Nevezzék súlyos betegségnek – föltéve,

hogy az – és kezeljék, mint olyant. Idõnkint ugyanis szükséges a nedvet valami or-

vossággal meghígítani, mert különben tûrhetetlenné válik. Ilyenkor az illetõ ma-

radjon a betegszobában, s jól jegyezze meg, hogyha onnét újra visszamegy a töb-

bi közé, alázatosnak kell lennie, mint a többinek, s engedelmeskednie kell, mint a

többinek; mert ha nem, akkor a baját nem fogják a javára könyvelni. Ennek így kell


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

a betegen, hogy teljesen hatalmába ejti az értelmet; s ilyenkor az nem felelõs tet-

teiért, akárcsak az õrült, akinek nem lehet hibául felróni, akármilyen bolondot

tesz is. Ellenben azoknál, akik nem õrültek, hanem csak ilyen beteges elméjûek,

van valamelyes felelõsség; de meg azután máskor egészen jól vannak.Arra kell vi-

gyázni, hogy mikor rájuk jön a baj, ne kapjanak rá meg nem engedett dolgokra,

mert akkor, még ha jobban lesznek is, nem bírnak többé saját magukkal, ami ret-

tenetes cselszövénye az ördögnek.

Ha jól megfigyeljük, hogy mi jellemzi leginkább az ilyeneket, azt látjuk, hogy

mindenekelõtt igyekeznek minden áron érvényesíteni saját szeszélyeiket; kimon-

dani mindazt, ami csak a nyelvükre jön; hibákat fölfedezni másokban, s azok révén

elleplezni a magukéit. Mindenben a saját élvezetüket keresik. Egy szóval olyan em-

berek, akikben nincs önuralom. Tekintve tehát, hogy szenvedélyeik nincsenek

fékentartva, s hogy mindegyik szeretné megtenni azt, amihez éppen kedve szoty-

tyant: mi lenne akkor, ha senki sem tudna nekik parancsolni?

Ismétlem, hogy én, akinek bõven volt alkalmam ilyen betegeket látni és velük

érintkezni, nem ismerek velük szemben más orvosságot, mint azt, hogy az ember

minden képzelhetõ úton-módon féken tartja õket. Ha nem elég nekik a jó szó,

meg kell õket büntetni. Ha a kis büntetés nem válik be, rájuk kell mérni a nagyot.

Ha egy hónapi börtön rövidnek bizonyulna, tartsák õket fogva négyig110. Nagyobb

jót nem tehetnek a lelkükkel; mert mint mondtam, s ismételve mondom, rendkí-

vül fontos, hogy õk maguk is megértsék, hányadán vannak. Igaz ugyan, hogy néha,

sõt gyakran nem tehetnek róla, de azért, mivel a bajuk legalább is legtöbbször

nem teljes õrület, nem zárja ki a bûnt – s így a lelkük nagy veszedelemben forog.

Mivel ugyanis az ilyen embernek értelme a betegségnek erõszakos hatása alatt

meg van támadva, hajlandó világos idõközökben is úgy cselekedni, amint cseleke-

dett, amikor nem tehetett magáról. Nagy kegyelme az Úristennek, ha az ilyen be-

tegnek van valakije, aki tud neki parancsolni, mert ez az egyetlen mentsége azon

veszedelemmel szemben, amelyre utaltam. S az Isten szerelméért, ha valamelyik

ilyen beteg olvasni találná ezeket a sorokat, gondolja meg, hogy esetleg örök üd-

vössége függ ettõl.

Én ismerek egyeseket, akik úgyszólván teljesen elvesztették az eszüket, amel-

lett azonban mélységesen alázatos és istenfélõ lelkek. Bár titokban agyonemész-

tik és agyonsírják magukat, egy tapodtat sem térnek le az engedelmesség útjáról,

s türelmesen viselik a betegségüket, éppúgy, mint mások a testi bajokat. Pedig az

õ vértanúságuk kétségtelenül fájdalmasabb, s éppen azért nagyobb dicsõségre

számíthatnak a mennyországban. Idelent ez valódi tisztítótûz számukra, de leg-

alább odaát nem lesz részük benne.

Ellenben azokkal szemben, akik nem engedelmeskednek a maguk jószántából, is-

métlem, a fõnöknõk alkalmazzanak kérlelhetetlen szigort, s ne engedjék magukat fél-

110 A börtönbüntetést korunkban a szerzetes rendek nem alkalmazzák többé.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEõket, s kell, hogy valamennyien, akik velük vannak, részvéttel legyenek irányukban.

Gondolják meg, hogy az Úr rájuk is küldhetne ilyen betegséget, s azért viseljék el

õket türelmesen, a nélkül azonban,mint mondom,hogy ezt velõk észrevétetnék.Ad-

ja az Úr, hogy sikerült légyen kifejtenem, mi a teendõ ezzel a súlyos betegséggel

szemben.

VIII. FEJEZET.

Néhány tanácsot ad a kinyilatkoztatásokraés a látomásokra vonatkozólag.

ÚÚgy látszik, mintha a látomásoknak és kinyilatkoztatásoknak puszta emlí-

tése is elegendõ volna arra, hogy egyesekben rémületet keltsen. Nem

értem, miért tartják olyan veszedelmes dolognak, ha az Úristen valakit

ezen az úton vezet, sem pedig, hogy honnét ered ez az ijedezés. Nem akarok én

most arról beszélni, hogy melyek a jók és melyek a rosszak, sem pedig azon tü-

netekrõl, amelyek alapján, amint azt nekem igen tudós emberek magyarázták, ezt

a kérdést el lehet dönteni. Csak azt akarom kifejtem, hogy mi a teendõje annak,

akinek ilyesmiben van része, mert kevés gyóntatóra fog akadni, aki emiatt rá ne

ijesztene. Mert ha a lelkiatyjának azt vallja, hogy a rossz szellem mindenfélével kí-

sérti; hogy istenkáromlásra készti; hogy esztelen és tisztességtelen dolgokat állít

a lelki szemei elé: annyi bizonyos, hogy ezáltal távolról sem fogja õt annyira meg-

botránkoztatni, mintha arról talál beszámolni, hogy angyalt látott és beszélt vele,

vagy pedig, hogy a keresztrefeszített Krisztus Urunk jelent meg neki.

Most én nem azokat az eseteket akarom fejtegetni, amidõn a kinyilatkoztatá-

sok Istentõl származnak, mert hiszen azt már úgyis tudjuk, hogy milyen jó hatás-

sal vannak a lélekre; hanem inkább azokat a szemfényvesztéseket, amelyekkel az

ördög igyekszik bennünket rászedni, fölhasználva erre a célra Krisztus Urunknak

és a szenteknek alakjait.Ami már most ezeket illeti, nekem az a meggyõzõdésem,

hogy Õ Szent Felsége nem fogja neki megengedni, s nem ád neki hatalmat arra,

hogy ezekkel az alakoskodásokkal bárkit is félrevezessen, hacsak az illetõ maga

nem hibás. Sõt ellenkezõleg, maga az ördög fog rajtaveszteni.Azt akarom monda-

ni, hogy nem fogja soha megcsalni az embert, addig, amíg alázatos.Azért is sem-

mi okunk sincs a félelemre, hanem ellenkezõleg, legyünk teljes bizalommal az Úr

iránt, s ügyet se vessünk az ilyen dolgokra, hacsak nem azért, hogy azok alapján

is dicsérjük Õt.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

lennie, azon okokból, amelyeket említettem, de amelyeket még sok mással told-

hatnék meg.A perjelnõknek kötelessége velük nagy szeretettel bánni, akárcsak az

anyának a gyermekével, a nélkül azonban, hogy ezt észrevétetné velük. Igyekezzék

fölhasználni minden eszközt a meggyógyításukra.

Úgy látszhatik, mintha ellenmondásba keveredném önmagammal, mert hiszen

eddig azt fejtegettem, hogy szigorúan kell velük bánni. Most is azt mondom. Mert

nem szabad azt hinniök, hogy érvényesíthetik szeszélyeiket, hanem kényszeríteni

kell õket arra, hogy engedelmeskedjenek. Mert éppen abban van a veszedelem, ha

azt hiszik, hogy azt tehetik, amit akarnak.Annyit azonban megtehet a perjelnõ, hogy

nem parancsol nekik olyasmit, amirõl tudja, hogy nem fogják megtenni, mert nincs

bennük annyi lelkierõ, hogy uralkodni tudjanak önmagukon.Amennyiben célirányos,

ügyesen és szeretettel vezesse õket, hogy hacsak lehetséges, iránta való szeretet-

bõl engedelmeskedjenek, ami sokkal jobb volna. Ez meg is szokott történni, ha a

perjelnõ mutatja, hogy nagyon szereti õket, s ezt szóval és tettel értésükre adja.Azt

pedig tudnia kell, hogy a lehetõ legjobb orvosság, amelyet velük szemben alkalmaz-

hat, az, ha erõsen foglalkoztathatja õket hivatalos teendõkkel, s nem ád nekik idõt

az ábrándozásra, mert ez az õ megölõjük. S még ha nem is végzik valami jól a dol-

gukat, inkább hunyjon szemet a hibáikra, nehogy ha egyszer elvesztik a fejüket, még

sokkal többet kelljen tõlük szenvedni. Nézetem szerint ez a legmegfelelõbb gyógy-

szer számukra.Arra is vigyázni kell, hogy ne tartsanak hosszú ima-órákat, s még a

rendeseket se egészen. Legtöbbször ugyanis beteges a képzelõtehetségük, s így a

hosszú elmélkedés nagyon megárthatna nekik.Hiszen még így is elég sok olyan dol-

got fognak összeálmodni, amit azután sem õk, sem más, akinek elmondják, nem lesz

képes megérteni.Vigyázni kell arra is, hogy halat csak nagyon ritkán egyenek, s ne

tartsanak olyan hosszú böjtöket, mint a többiek.

Túlzásnak látszik talán,hogy annyi tanácsot adok ezen egy baj ellen, a többirõl pe-

dig nem beszélek, holott annyi minden súlyos betegség fordul elõ ebben a mi nyo-

morúságos életünkben, különösen nálunk, gyönge szervezetû nõknél. Két okból te-

szem ezt.Az egyik az, hogy ezek a melankóliában szenvedõk látszólag egészségesek,

s nem is akarják elhinni, hogy bajuk van; mivel pedig lázuk nem lévén nem kénytele-

nek ágyban feküdni, sem pedig orvost hívni, szükséges, hogy a perjelnõ legyen az or-

vosuk. Mert ez a baj a keresztény tökéletesség szempontjából sokkal veszedelme-

sebb, mint azoké, akik halálos betegen feküsznek az ágyukban.A másik ok pedig az,

hogy a többi bajból az ember vagy fölgyógyul, vagy pedig belehal; míg ellenben ebbõl

csoda ha felgyógyul, belehalni pedig nem hal bele; ellenben odáig juthat, hogy telje-

sen elveszti a józan ítélõképességét. Ez is egy neme a halálnak, és pedig olyan, amely

képes az egész testületet tönkretenni. Õk maguk keserves halált szenvednek bense-

jükben folytonos lelki gyötrelmeik, képzelõdéseik és aggályaik következtében, s így

az érdemük bizonyára nagy, habár õk mindezt rendesen kísértésnek nevezik. Ha si-

kerülne belátniok, hogy mindez a betegségüknek folyománya, és nem vetnének rá

ügyet: ez nagy könnyebbségükre szolgálna.Annyi bizonyos, hogy én nagyon sajnálom


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEHa az ember valami parancsot kap,vagy pedig kinyilatkoztatást a jövõre vonatkozó-

lag, akkor azt föltétlenül meg kell beszélnie valami okos és tudós gyóntatóval s csak azt

szabad tennie és hinnie, amit ez utóbbi mond. Megmondhatja a dolgot a perjelnõnek,

hogy ez azután gondoskodjék számára ilyen gyóntatóról.Ezenkívül pedig jegyezzék meg

maguknak egyszersmindenkorra,hogyha az illetõ nem akarna engedelmeskedni a gyón-

tatónak, vagy pedig nem bízná magát az õ vezetésére, akkor vagy rossz szellemtõl szár-

mazik a dolog,vagy pedig rettenetes fokú melankóliától.Mert föltéve azt az esetet,hogy

a gyóntató téved, gyónója semmi esetre sem jár el tévesen,ha szigorúan az õ utasításá-

hoz tartja magát, még ha az Úristen angyala szólt volna is hozzá. Mert errõl Õ Szent

Felsége elõbb vagy utóbb úgyis fölvilágosítja õt, s úgy intézi a dolgot, hogy minden jóra

forduljon.Ez az eljárás mindenesetre teljesen kizárja a veszedelmet,míg ellenben az, aki

másképp cselekszik, sok veszedelemnek és lelki kárnak teszi ki magát.

Ne felejtsük el, hogy az emberi gyarlóság igen nagyfokú, különösen a nõi nem-

nél, s hozzá a belsõ imának útján még jobban érvényesül. Azért is nem szabad

minden ötletünket és ábrándunkat mindjárt látomásnak minõsíteni. Higgyék el

nekem: ha igazán az, nem lehet félreérteni.Ahol pedig egy kis melankólia is van,

ott még sokkal nagyobb óvatosságra van szükség. Mert annyi minden ilyen kép-

zelõdés jutott már tudomásomra, hogy egészen elámultam, miképpen gondolhat-

ják ezek a jó lelkek látomásnak azt, amit egyáltalában nem látnak.

Egy alkalommal egy gyóntató jött hozzám, s nagy csodálkozással mondta el

egyik gyónójának esetét. Az illetõ ugyanis azt állította elõtte, hogy a Boldogságos

Szûzanya gyakran meg szokta õt látogatni; hogy oda szokott ülni az ágya szélére, s

azután egy óránál is hosszabb ideig beszél neki jövendõ dolgokról és más egyébrõl.

A sok badarság közül egyik-másik dolog mégis beteljesedett, s ennek alapján hittek

neki. Én mindjárt átláttam a szitán, de nem mertem szólni, mert olyan világot élünk,

hogy elõbb jól meg kell fontolnunk, mit fognak majd rólunk gondolni: csak így lehet

súlya a szavunknak.Azt mondtam tehát, várja meg, vajjon beteljesülnek-e azok a jö-

vendölések; érdeklõdjék egyéb jelenségek iránt, s nézzen jobban utána az illetõ sze-

mély magánéletének.Végül is kiderült, hogy bolondság volt az egész.

Annyi ilyen esetet tudnék felhozni annak bizonyítására, amit mindezzel mondani

akarok, hogy tudniillik a léleknek nem szabad hiszékenynek lennie, hanem várnia kell

egy ideig, s alaposan tisztában kell lennie önmagával, mielõtt szólna a gyóntatójának,

nehogy, habár akaratlanul, félrevezesse õt.Mert, ha a gyóntatónak nincs ezen a téren

tapasztalata, akármilyen tanult ember legyen is egyébként, nem lesz képes tisztán lát-

ni.Még alig néhány esztendeje, sõt nagyon kevés ideje annak,hogy egy ember hason-

ló dolgokkal alaposan az orránál fogva vezetett néhány igen tudós és lelki embert,

míg végre összehozták valakivel, akinek az isteni kegyelmek terén volt tapasztalata.

Ez azután rögtön világosan belátta, hogy a dolog részben õrület, részben képzelõdés.

Pedig akkor a dolog még nem volt szembeszökõ, sõt a tettetés nagyon is ügyes volt.

Kevéssel utóbb az Úr teljesen leleplezte azt, aközben azonban annak, aki átlátott a

szitán, volt mit hallania, mert senki sem hitt neki.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

Ismerek valakit111, akit gyóntatói állandó rettegésben tartottak ehhez hasonló dol-

gok miatt, pedig, amint a lelkére gyakorolt nagy hatások és az ebbõl fakadó jó cseleke-

detek bizonyították, s amint utóbb maguk a gyóntatok is belátták: mégis csak az Úris-

tentõl származtak. Szegénynek keresztet kellett magára vetnie és fügét mutogatnia –

mert így parancsolták – valahányszor megjelent neki az Üdvözítõ alakja. Késõbb meg-

beszélte ezt a dolgot egy domonkosrendi nagy tudóssal, Bañez Domonkos atyával, s

az azt mondta, hogy ezt nem jól tették, s hogy senkinek sem szabad így cselekednie.

Mert akárhol látjuk is a mi Urunknak képét, rendén való dolog, hogy tiszteljük,még ha

maga az ördög festette volna is. Mert õ nagy festõ, s képes erre. De azért akaratlanul

is jót tesz velünk, ahelyett, hogy ártana, ha a keresztrefeszített Jézust, vagy más valami

szent képet oly elevenséggel állít szemeink elé, hogy az szívünkbe vésõdik, és megma-

rad benne. Ez az érv teljesen meggyõzött engem, mert csakugyan, ha valahol valami

igen jó képet látunk,meg fogjuk azt becsülni, ha mégannyira tudnók is, hogy rossz em-

ber festette, s a mûvésznek bûnei egyáltalában nem fogják csökkenteni áhítatukat. Szó-

val a jó, vagy a rossz nem a látomásban van, hanem abban, aki azt látja, s nem fordítja

alázatosan hasznára. Mert ha az illetõben megvan ez az erény, akkor nem árthat neki

még az ördögi látomás sem, ha pedig nincs meg, akkor az istenibõl sem lesz haszna.

Mert hiszen ha ez utóbbinak nem sikerül a lélekben alázatosságot keltenie, beláttatván

vele, mennyire méltatlan az ilyen kegyelemre; s ha az illetõ inkább kevély lesz tõle: ak-

kor úgy van vele,mint a pók,amelyben minden táplálék méreggé válik,nem pedig,mint

a méh, amely mindenbõl mézet csinál.

Világosabban akarok beszélni. Ha a mi Urunk jobban meg akarja magát ismer-

tetni és szerettetni egy lélekkel, s e célból megjelenik neki; közli vele valamelyik tit-

kát; vagy pedig másvalami rendkívüli dédelgetésben és kegyelemben részesíti; õ pe-

dig, mint mondom, ahelyett, hogy megalázkodnék, s belátná érdemetlen, nyomorult

voltát, szentnek képzelné magát, vagy azt hinné, hogy valami kiváló szolgálatot tett

Istennek, s azzal szerzett érdemet erre a kegyelemre: akkor világos, hogy olyan,

mint a pók, s hogy azt a nagy jót, amely ebbõl reá háramlott volna, rosszra változ-

tatja.Viszont tegyük föl, hogy az ördög kevélységet akarván kelteni a lélekben, ilyen

jelenéseket állít eléje. Ha már most a lélek csakugyan azt hiszi, hogy Istentõl valók,

s megalázza magát; ha belátja, mennyire érdemetlen ekkora kegyelemre; ha igyek-

szik neki hívebben szolgálni; ha gazdagnak látja magát, holott,meggyõzõdése szerint,

nem méltó még arra sem, hogy az olyanoknál, akiket hallomása szerint az Úr ilyen

kegyelmekben szokott részesíteni, fölegye az asztalról hulló morzsát, s cselédjük le-

gyen; ha elkezd minél szigorúbb vezeklést tartani; ha több idõt szentel a belsõ imá-

ra; ha jobban vigyáz arra, hogy meg ne sértse az Urat, akit ezen kegyelmek szerzõ-

jének tart; ha törekszik tökéletesebben gyakorolni az engedelmességet: én biztosí-

tom arról, hogy az ördög nem fogja megismételni ezt a fondorlatot, hanem meg-

szégyenülve fog odébb állni, mert nem tudott semmi kárt tenni abban a lélekben.

111 A szentanya önmagáról beszél (vö. Önéletrajz 29.fej.).


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEtesi szellemben; s hogy miképpen gondoskodik napról-napra a mi Urunk, minden

szükségletrõl úgy a templom, mint a nõvérek számára. Újakat is vettünk föl, aki-

ket az Úr maga választott ki, hogy kiváló tulajdonságaik révén méltók legyenek

alapul szolgálni ezen lelki épület számára. Mert nézetem szerint a kezdeten for-

dul meg az egész jövõnek sikere, s akik késõbb jönnek, azon az úton haladnak,

amelyet készen találnak maguk elõtt.

Volt Tolédóban egy fõrangú hölgy, a medinaceli-i hercegnek nõvére, akinek

házában én egyszer hosszabb ideig tartózkodtam elöljáróim parancsára, amint

ezt elmondtam a Szent József-zárda alapításának történetében. Ez az úriasz-

szony akkor engem nagyon megszeretett s azt hiszem, ennek a vonzalomnak

volt némi része abban, hogy az a terv fogamzott meg benne, amelyet azután

megvalósított. Hiszen tényleg Õ Szent Felsége sokszor használ föl olyan esz-

közöket, amelyeket mi, akik nem tudjuk a jövõt, haszontalanságoknak tartunk.

Mikor tehát ez az úriasszony megtudta, hogy nekem engedélyem van zárdák

alapítására, elkezdett engem sürgetni, hogy létesítsek egyet egy Malagon nevû

helységben, amely az õ uradalmaihoz tartozott. Én azonban hallani sem akar-

tam róla, mert ez a község annyira kicsi, hogy a zárda megélhetését csupán

csak rendes évi jövedelemmel lehetett volna biztosítani; ennek pedig én nem

voltam barátja.

Mikor azonban megbeszéltem a dolgot egyes tudós emberekkel, s az én gyón-

tatómmal, ezek azt mondták, hogy rosszul teszek.Tekintve ugyanis, hogy a triden-

ti szent zsinat megengedettnek tartja az évi jövedelmet, szerintök nem kellene

emiatt elmulasztani egy zárda alapítását, amelyben, saját véleményem szerint is,

oly buzgón szolgálnák az Urat. Ehhez járultak ennek az úriasszonynak folytonos

sürgetései, úgy hogy végre is kénytelen voltam engedni. Elegendõ évi jövedelmet

biztosított. Nekem ugyanis az az elvem, hogy a zárdák legyenek vagy teljesen sze-

gények, vagy pedig legyen annyijuk, hogy a szükségleteik miatt senkit se kelljen ké-

résekkel zaklatniok.

A legszigorúbban biztosítottuk azt, hogy a nõvérek közül senkinek se le-

gyen semmije, hanem mindenben tartsák magukat a Szabványokhoz, éppúgy,

mint a többi vagyontalan zárdák tagjai. Mikor az okmányok ki voltak állítva, né-

hány nõvérért küldtem, hogy azokkal meg lehessen alapítani a zárdát. Azután

azzal az úriasszonnyal együtt elmentünk Malagonba, ahol még nem volt készen

számunkra a ház, hogy beköltözhettünk volna. Így tehát több mint egy hétig a

várkastélynak egyik lakosztályában laktunk. Az 1568-ik évi virágvasárnapon

végre megtörtént az alapítás.A lakosság körmenetileg jött értünk, mi pedig le-

fátyolozott arccal, fehér palástban elmentünk a községi templomba, ahol szent-

beszédet hallgattunk. Innét hozták azután a legméltóságosabb Oltáriszentséget

a mi zárdánkba. A jelenlevõk mind nagyon meg voltak hatva. Ott maradtam

még néhány napig.Az egyik napon a szentáldozás után, belsõ imába lévén me-

rülve, magától a mi Urunktól hallottam, hogy abban a házban híven fognak ne-


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

Ezen és hasonló okokból igen ajánlatos, hogy minden nõvér õszintén számoljon

be a perjelnõnek belsõ imájáról, ez pedig gondosan figyelje meg az illetõ nõvérnek

természetét és tökéletességi fokát, s közölje ebbeli észrevételeit a gyóntatóval, hogy

az tisztább fogalmat alkothasson róla.Ha pedig a rendes gyóntatónak nem volna meg

a képessége az ehhez hasonló dolgok megítéléséhez, válaszszon számára más meg-

felelõt. Nagyon vigyázzanak arra, hogy az ilyesféle dolgokról, ha mégannyira Istentõl

valók is, s egyáltalában bármilyen más csodás jellegû kegyelemrõl,ne beszéljenek ide-

genek elõtt, sõt még olyan gyóntatok elõtt sem, akikben nincs annyi okosság, hogy

tudnának hallgatni. Ez a szabály sokkal fontosabb, mintsem gondolnák. Sõt a nõvérek

egymásközt se beszéljenek ilyesmirõl. A perjelnõ pedig okosan érttesse meg min-

denkivel, hogy sokkal hajlandóbb dicsérni azokat, akik alázatosság, vezeklés és enge-

delmesség dolgában tûnnek ki, mint azokat, akiket Isten ennek a nagyon is termé-

szetfölötti belsõ imának útján vezet, még ha egyébként bennök is megvannak ezek

az összes erények. Mert ha csakugyan az Úr lelke vezeti õket, akkor megvan bennük

az alázatosság, s így a kevésre-becsülés örömet fog nekik okozni; következõleg ez az

eljárás nekik nem árt, a többieknek pedig használ.Az utóbbiaknak ugyanis, tekintve,

hogy ezeket a kegyelmeket, amelyeket Isten tetszése szerint osztogat, nem képesek

elérni, elmehetne máskülönben a kedvük az említett erények gyakorlatától. Igaz,

hogy ezek is Isten ajándékai, de az ember mégis csak sokkal többet tehet a megszer-

zésükre; a zárda szempontjából pedig nagyon értékesek.Adja meg nekünk õket Õ

Szent Felsége! Hiszen ha törekszünk, ha vigyázunk, ha imádkozunk: Isten nem is fog-

ja azokat megtagadni sem tõlünk, sem bárkitõl, aki az Õ irgalmában bízva igyekszik

azokat megszerezni.

IX. FEJEZET.

Elmondja, miképpen ment Medina-del-Campó-ból Malagonba, hogy megalapítsaaz ottani Szent József-zárdát.

MMennyire eltértem a tárgyamtól! De ki tudja, nem lesz-e esetleg ezen

tanácsok egyikének-másikának több haszna, mint az alapítások törté-

netének.

Szóval Medina-del-Campóban voltam, a Szent József-zárdában, s nagy öröm-

mel láttam, hogy azok az ottani nõvérek, mily pontosan követik az ávilai Szent Jó-

zsef lakóinak példáját mindenben, a fegyelemben, a testvéri szeretetben, a szerze-


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEnek én állottam az élén, azután pedig a medina-del-campói Szent Józsefben, mert

arra vettem utamat. Ez utóbbi helyen az egyik napon belsõ imába lévén merülve,

azt mondta nekem az Úr, hogy siessek, mert az a lélek nagyon sokat szenved. Így

azután bár még nem volt meg a kellõ felszerelés, szót fogadtam, s Szent Lõrinc-

napján értem Valladolidba. Mikor megláttam a házat, nagyon elszorult a szívem,

mert beláttam, hogy a nõvérek illõ elhelyezése azon a helyen rendkívül nagy költ-

ségekkel járna, de meg azután, bár nagyon kellemes volt, a kert pedig igazán pom-

pás, tekintve, hogy a folyó partján feküdt, nem lehetett egészséges.

Annak ellenére, hogy el voltam fáradva, misét kellett hallgatnom, s így elmen-

tem a mi Rendünk templomába, amelyet a város kapuja mellett láttam.Az is oly

messze volt, hogy a szomorúságom még megkétszerezõdött. Mindamellett nem

szóltam róla semmit a társnõimnek, nehogy elvegyem a kedvüket. Nagy titokban

tehát munkásokat hozattam, s néhány agyagfalat állíttattam föl, hogy meglegyen a

klauzúra és a szükséges helyiségek. Bár gyönge volt a hitem, de azért valamelyes

mégis csak volt, hogy az Úr, azok után, amiket nekem mondott, majd csak segít a

bajon.Velünk volt az a pap, akirõl már beszéltem, tudniillik De Ávila Julián, s azon

két említett szerzetes közül, akik sarutlanok akartak lenni, az egyik, aki éppen ta-

nulmányozta nálunk ezen új zárdáknak életmódját113. De Ávila Julián azzal veszõ-

dött, hogy megszerezze az egyházi hatóság engedélyét, amelyet már jóelõre meg-

ígértek nekünk, mielõtt még odaérkeztem volna. Nem sikerült a dolgot oly ha-

mar nyélbe ütni, hogy ne jött volna közbe egy vasárnap, mielõtt megkaptuk vol-

na az alapítási engedélyt. Arra azonban fölhatalmaztak bennünket, hogy misét

mondathassunk abban a helyiségben, amelyet kápolnává akartunk alakítani; s azt

meg is tettük.

Én nem is álmodtam volna, hogy akkor teljesedjék be az, amit az Úr nekem

arra a lélekre vonatkozólag mondott. Mert bár az elsõ szentmisérõl beszélt, én

azt értettem rajta, amelynél majd elhelyezik a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

Mikor a pap a szent Ostyával kezében odajött arra a helyre, ahol a szentáldozás-

hoz járultunk, s én odatérdeltem, hogy magamhoz vegyem az Úr testét, a pap ol-

dala mellett egyszerre csak ott láttam azt az említett úriembert, fényes és öröm-

tõl ragyogó arccal, és összekulcsolt kezekkel. Megköszönte nekem, amit kiszaba-

dítása érdekében tettem, s azzal boldogan fölment a mennyországba.

Annyi bizonyos, mikor elõször értesültem arról, hogy az üdvösség útján van,

meg voltam lepetve. Én nem mertem volna ezt remélni. Ellenkezõleg, nagy fájdal-

mat éreztem miatta, mert nézetem szerint olyan élet után, amilyent õ folytatott,

másképp kellett volna meghalnia, hogy üdvözülésében bízni lehessen. Igaz ugyan,

hogy voltak jó tulajdonságai, de másrészt nagyon is el volt merülve a világi élve-

zetekben, bár azért szerzetes nõvéreim elõtt említette, hogy sokszor gondol a

halálra. De hát a mi Urunk igen nagyra becsüli a legkisebb szolgálatot is, amelyet

113 Keresztes Szent János.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

ki szolgálni. Ha jól emlékszem, még két hónapot sem töltöttem ott egészen,

mert a lelkem folyton unszolt, hogy menjek már Valladolidba, megalapítani az

ottani zárdát. Hogy miért, azt mindjárt el fogom mondani.

X. FEJEZET.

Elmondja a valladolidi zárda alapítását, amely a kármelhegyi Boldogasszonyfogantatásáról van elnevezve.

NNégy vagy öt hónappal a malagoni Szent József-zárda alapítása elõtt, egy fi-

atal, elõkelõ úriember társalgás közben azt mondta nekem, hogy ha vol-

na kedvem Valladolidban alapítani, õ igen szívesen odaadná nekem egy ot-

tani házát, amelynek szép, nagy kertje van, s benne terjedelmes szõlõ. Késznek nyi-

latkozott azonnal rám is ruházni a birtokjogát ennek a nagyértékû ingatlannak.Én el-

fogadtam, a nélkül, hogy igazában szándékom lett volna a zárdát oda alapítani, mert

hiszen az a ház majdnem egy negyed mértföldnyire volt a várostól.Azonban úgy gon-

dolkoztam,hogy ha egyszer ott átestünk a birtokbavételen,majd átköltözhetünk ké-

sõbb a városba. Mivel pedig õ olyan lelkesedéssel tette nekem ezt az ajánlatot, nem

akartam megakadályozni ezt a jó cselekedetét és lehûteni a buzgóságát112.

Két hónappal utóbb – valami kevéssel több, vagy kevesebb is lehetett – olyan

hirtelenül jött rá egy nagy betegség, hogy elvesztette a beszélõképességét, s iga-

zában meggyónni sem tudott, bár sokféle jellel mutatta, hogy bocsánatért könyö-

rög az Úrhoz. Nagyon kevéssel rá meg is halt, és pedig jó messze onnét, ahol én

éppen tartózkodtam.Az Úr azt mondta nekem, hogy az üdvössége nagyon is koc-

kán forgott, de hogy megkönyörült rajta azon szolgálatáért, amelyet Szûzanyjának

tett azáltal, hogy odaadta azt a házat kolostorul az Õ Rendje számára; s hogy ad-

dig marad a tisztító helyen, amíg csak ott el nem mondják az elsõ szentmisét; ak-

kor azután kiszabadul. Ennek a léleknek súlyos kínjai nekem állandóan a szemem

elõtt lebegetek, úgy hogy bár tulajdonképpen Tolédóban szerettem volna alapíta-

ni, egyelõre lemondtam errõl, és siettem, hogy tõlem telhetõleg minél elõbb meg

alapítsam a zárdát Valladolidban.

A dolog nem ment olyan gyorsan, mint ahogy szerettem volna, mert kényte-

len voltam jó egynéhány napig Ávilában, a Szent József-zárdában maradni, amely-

112 Ez az úriember De-Mendoza Don Bernardin, az ávilai püspök fivére volt.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEmények hiába húzzák más irányba. Itt is így volt: három esztendeig tartották visz-

sza, és igyekeztek õt mindenképpen lebeszélni, de végül mégis csak belépett a Jé-

zus-társaságba. Errõl az úriasszonyról pedig egyik gyóntatója azt mondta nekem,

hogy a szíve soha életében nem volt annyira csordultig boldogsággal, mint azon a

napon, amelyen a fia letette a fogadalmat.

Ó, Uram! Mekkora kegyelem az, ha valakit olyan szülõkkel áldasz meg, akik igazi

szeretettel szeretik gyermekeiket; akik nem ezen, hanem a másvilágon igyekeznek

nekik olyan uradalmakat, elsõszülöttségi birtokokat és gazdagságot biztosítani, ame-

lyek sohasem érnek véget. Igazán szomorú dolog, hogy ez a világ olyan szerencsét-

len és vak, s a szülõk becsületbeli kötelességnek tekintik azt, hogy ezeket a hitvány

földi javakat a családjuk számára biztosítsák. Elfelejtik, hogy elõbb-utóbb mindennek

vége lesz; hogy minden mulandó dolog, ha el is tart egy ideig, végre mégis csak el-

pusztul; hogy nem érdemes vele sokat törõdni. Nem gondolják meg, hogy hiúságuk-

nak szegény gyermekeik adják meg az árát; hogy mekkora vakmerõség Istentõl elra-

gadni azokat a lelkeket, amelyeket Õ a maga számára kíván; s hogy mekkora jótól

fosztják meg õket. Mert még ha el is tekintünk attól az örök boldogságtól, amelyre

az Úristen hívja õket, már az is igen nagy boldogság, ha az ember megszabadul en-

nek a világnak rabigájától és törvényeitõl, és pedig annál nagyobb boldogság, minél

nagyobb súllyal nehezedtek rá ez utóbbiak. Ó, Istenem, nyisd meg szemeiket! Értesd

meg velük, hogy melyik az a szeretet, amelyre gyermekeik irányában kötelezve van-

nak. Ne engedd, hogy akkora rosszat tegyenek velük, s õk kénytelenek legyenek pa-

naszkodni szüleikre az utolsó ítélet napján, amikor kénytelen-kelletlen be fogják lát-

ni minden dolognak valódi értékét.

Mikor tehát Isten irgalma ezt a fiatal úriembert, ennek az úriasszonynak, De-

Acu?a Mária úrnõnek fiát – akinek neve De-Padilla Antal úr – körülbelül tizenhét

éves korában a világból a szerzetbe hívta, a családi vagyon az idõsebb leányra, De-

Padilla Lujza úrhölgyre maradt, nagybátyjuknak, De-Buendia grófnak ugyanis nem

voltak gyermekei, s így Antal úr örökölte ezt a grófságot, nemkülönben a

„Kasztilia-kormányzója” címet és méltóságot. Mivel azonban nem tartozik a tár-

gyamhoz, nem mondom el, hogy mennyit kellett rokonaitól szenvednie, mígnem

sikerült szándékát végrehajtania. Ezt csak az olyan ember tudja elképzelni, aki tud-

ja, mit adnak a világiak arra, hogy családjuknak magva ne szakadjon.

Ó, Fia az örök Atyának, Jézus Krisztus, mi Urunk, igazi királya a mindenségnek!

Vajjon mit hagytál Te hátra ezen a világon, amit mi, a Te leszármazottaid örökölhet-

nénk Tõled?! Vájjon mi más birtokod volt Neked, én jó Uram,mint a szenvedés, a fáj-

dalom, a gyalázat?! S ahhoz is csak a keresztfát adták neked, hogy rajta kiürítsed a

halálnak kínos, keserû kelyhét! Egy szóval, én Istenem, ha mi a Te igazi gyermekeid

óhajtunk lenni, s ha nem akarunk lemondani örökségünkrõl, nem szabad kerülnünk

a szenvedést.A Te címered: öt seb. Rajta tehát, leányaim, legyen ez a mi jelvényünk

is, ha az Õ birodalmának akarunk örökébe lépni. Kényelemmel, élvezetekkel, méltó-

ságokkal, és gazdasággal nem lehet megszerezni azt, amit Õ annyi véren vásárolt


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

valaki az Õ Szûzanyjának tesz, s nagy az Õ irgalma. Dicséret és áldás legyen neki

mindenekért! Mert így jutalmazza örök élettel és boldogsággal a mi nyomorult

szolgálatainkat, s akármilyen csekélyek legyenek is, Õ naggyá teszi õket.

Mikor azután elérkezett Nagyboldogasszony napja, az 1568-ik év augusztus

havának 15-ike, megtörtént ezen új zárdának birtokbavétele. Igen rövid ideig tar-

tózkodtunk benne, mert majdnem valamennyien nagyon betegek lettünk, mígnem

egy ottani úriasszony megkönyörült rajtunk. De-Mendoza Mária úrnõ a neve,

Cobos parancsnoknak felesége, és édesanyja De-Camarasa õrgrófnak. Igen buz-

gó keresztény és rendkívül jószívû volt, amit bõkezû adományai ékesszólóan bi-

zonyítottak. Még mielõtt személyesen érintkeztem volna vele, már akkor is sok

jótéteményét élveztem, amennyiben nõvére az ávilai püspöknek, aki az elsõ zár-

dánkban, de meg egyáltalában mindenben, ami Rendünk érdekébe vág, oly kegyes

volt irányunkban. Mivel annyira jószívû, s látta, hogy ott nagy nehézségek nélkül

nem maradhatunk, egyrészt mert távol lévén a várostól nem igen kapunk alamizs-

nát, másrészt meg a betegségek miatt, azt ajánlotta nekünk, adjuk neki azt a há-

zat, õ majd vesz nekünk helyette mást. Úgy is tett, és sokkal értékesebbet adott

helyette, azonfelül pedig ellátott bennünket eddig minden szükségessel, s meg fog-

ja tenni, amíg csak él.

Szent Balázs napján költöztünk új házunkba ünnepélyes körmenettel, amelyen

a lakosság nagy szeretettel vett részt. Ez az érzelem most is megvan, mert az Úr

sok irgalmasságot gyakorol abban a zárdában. Meghívott belé egyes lelkeket, akik-

nek életszentségét valamikor késõbb még csodálni fogják, és dicsõítik majd az

Urat, aki ily módon kegyeskedik kinyilvánítani mûveinek nagyszerûségét és ke-

gyelmeket árasztani teremtményeire.

Belépett például oda egy, aki a világ iránti megvetésével ugyancsak megmutat-

ta annak valódi értékét; pedig még egészen fiatal. Jónak látom itt elmondani az

esetet, egyrészt azok megszégyenülésére, akik szeretik a világot, másrészt pedig

azon fiatal leányok bátorítására, akiknek az Úr jó vágyakat és sugallatokat ad, hogy

legyen erejük megfogadni hívó szózatát.

Él ebben a városban egy úriasszony, akinek De-Acuña Mária a neve. De-

Buendia grófnak a nõvére és Kasztilia tartomány kormányzójához ment feleségül.

Egész fiatalon vesztette el férjét, s egy fia és két leánya maradt utána. Mint özvegy

olyan szentül élt, és oly erényesen nevelte gyermekeit, hogy érdemeire való te-

kintettel az Úr a maga szolgálatára választotta ki õket. Rosszul mondtam: három

leánya maradt. Közülök az egyik korán lépett szerzetbe, míg a másik nem akart

férjhez menni, hanem édesanyjánál maradva, vele együtt igen épületes életet élt.

A fiú már zsenge korában kezdte megérteni, hogy mit ér a világ, s hogy az Úris-

ten szerzetesi életre hívja õt; annyira, hogy senki sem volt képes õt ettõl eltérí-

teni. Megjegyzendõ, az édesanyja nagyon is örült ennek, s imáival bizonyára elõ-

mozdította az ügyet a mi Urunknál; azonban a rokonokra való tekintetbõl nem

árulta el érzelmeit. Egy szóval, ha az Úr a maga számára kíván egy lelket, a teremt-


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VElelke afelé hajlik, aminek sohasem fog vége szakadni; s õ kezdte belátni, hogy test-

vérei sokkal biztosabb pályát választottak, s hogy neki hagyták örökségül a világ

veszedelmeit. Egyrészrõl ez a gondolat foglalkoztatta, másrészrõl pedig nem tud-

ta, mindaddig, amíg meg nem kérdezte, hogy bár el van jegyezve, még mindig le-

hetséges szerzetbe lépnie, s így sokat búslakodott. Fõleg azonban jegyese iránt

érzett szeretete akadályozta õt abban, hogy megérlelõdjék benne az elhatározás,

s így nagy volt a lelki szenvedése. Mivel azonban az Úr tényleg kiválasztotta õt a

maga számára, lassankint csökkentette benne a jegyesi szeretetet, s növelte a vá-

gyat, hogy mindenrõl lemondhasson. Ezen idõben még csupán csak az a vágy ve-

zette, hogy biztosítsa örök üdvét, s erre a célra a legjobb eszközöket válassza.

Úgy látta ugyanis, hogy a világi dolgok közepette, elhanyagolná az örökkévalókat.

Maga az Úristen öntötte belé ebben az ifjú korban ezt a bölcsességet, amely ar-

ra indította, hogy azt igyekezzék minden áron megszerezni, aminek soha sem sza-

kad vége. Boldog lélek! aki oly korán megszabadult attól a vakságtól, amely annyi

öregembert kísér a sírig!

Mikor érezte, hogy a szíve újra szabad, elhatározta, hogy azt egészen az Úr-

istennek adja. Mindaddig senkinek sem szólt, most azonban megbeszélte a dol-

got nõvérével. Az utóbbi azonban gyermeki szeszélynek tartotta az egészet, s

igyekezett õt lebeszélni róla, fölhozva egy pár érvet amellett, hogy szépen üd-

vözülhet a házaséletben is. Erre õ azt felelte, hogy: „Hát akkor te miért hagy-

tad el a világot?” Így múlt el néhány nap.Vágya nõttön-nõtt, azonban édesany-

jának nem mert róla szólni, pedig talán éppen õ szította lelkében ezt a küzdel-

met buzgó imáival.

XI. FEJEZET.

Folytatólag elmondja, hogy miképpen sikerült De-Padilla Casilda úrhölgynek elérnieszent vágyainak célját, s belépnie a szerzetbe.

EEzidõtájt öltöztettek be ebben a Fogantatásról nevezett zárdában egy

szolgálattevõ nõvért, akinek hivatása történetét esetleg még elmon-

dom114. Mert bár egyszerû parasztleány lévén, rangban különbözik az

elõbbitõl, tekintve azokat a rendkívüli kegyelmeket, amelyekkel Isten elárasz-

114 Apostolokról nevezett Stefánia


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

meg. Ó, ti nagyurak! – az Isten szerelméért nyissátok ki szemeiteket! Fontoljátok

meg, hogy Jézus Krisztusnak igazi lovagjai, s az Õ Egyházának fejedelmei, egy Szent

Péter és egy Szent Pál, nem azon az úton jártak, amelyen ti! Vagy azt hiszitek talán,

hogy a ti számotokra új utak léteznek? Ne higgyétek ezt. Nézzétek, hogyan igyek-

szik az Úr meggyõzni benneteket az ellenkezõrõl ilyen fiatalkorú egyének példája ál-

tal, amilyenek azok, akikrõl most beszélünk.

Egynéhányszor volt alkalmam látni ezt az Antal urat, s beszéltem vele. Saját ál-

lítása szerint, szerette volna, ha még sokkal többje lett volna, hogy annál többrõl

mondhasson le. Boldog ifjú és boldog hajadon! Abban a korban, amelyben a világ

legjobban szokott zsarnokoskodni az övéin, õk, Isten különösön kegyelmébõl, láb-

bal tudták azt tiporni. Áldott legyen Õ, aki ekkora jót tett velük.

Mikor azután a családi birtok a nagyobbik nõvérre maradt, az ugyanazt tette

vele, amit a fivére. Ugyanis már gyermekkora óta teljesen ráadta magát a belsõ

imára – abban pedig megértteti velünk az Úr az igazságokat – s így éppoly kevés-

re becsülte azt, mint a fivére. Ó, Uram! – hányan lettek volna készen fáradni, szen-

vedni, pörösködni, sõt akár az életüket és becsületüket is kockára tenni csupán

azért, hogy biztosítsák maguknak ezt az örökséget! Nekik pedig azért kellett

ugyancsak sokat elviselniök, hogy szabad legyen róla lemondaniok. Ilyen a világ!

Õ maga állítja legjobban szemeink elé saját ostobaságait: de hát persze vakok va-

gyunk, s így nem látjuk meg. Csakhogy megszabadulhasson ezen örökség nyûgé-

tõl, a legnagyobb örömmel hagyta azt húgára, az egyetlen hátralevõ örökösre, aki

akkor tíz, vagy tizenegy éves volt.A rokonság, nehogy valamiképpen beálljon az a

félelmetes magvaszakadás, azonnal elhatározta, hogy a kisleányt összeházasítják

egyik nagybátyjával, édesatyjának fivérével. Meg is szerezték ehhez a római pápá-

nak fölmentését, s eljegyezték õket egymásnak.Az Úr azonban nem akarta, hogy

ilyen kiváló anyának leánya, és ilyen testvéreknek testvére rosszabbul járjon, mint

õk; s így történt meg az, amit el akarok mondani.

A fiatal leány eleinte tetszését találta a világias öltözetekben és piperében,

amelyek természetesen az õ zsenge korában és magas rangja mellett alkalmasak

voltak arra, hogy lekössék a szívét.Azonban alig volt két hónapja eljegyezve, mi-

kor az Úr elkezdte õt megvilágosítani, amit azonban õ akkor még nem értett

meg. Miután nagy örömben töltött el egy napot jegyesével, akit korát meghaladó

hévvel szeretett, egyszer csak mély szomorúság fogta el arra a gondolatra, hogy

az a nap véget ért, s hogy éppen így fog véget érni a többi is. Ó, nagy Isten! – íme,

ugyanaz az öröm, amelyet a mulandó dolgok szereztek neki, oltott beléje irányuk-

ban megvetést. Olyan szomorúság fogta el, hogy végre már a jegyese elõtt sem

volt képes titkolni hangulatát, habár még nem értette, mi a baja, s nem tudta mit

feleljen, mikor jegyese ezt kérdezte tõle.

Ezen idõtájban történt, hogy múlhatatlanul el kellett utaznia valahová, jó

messze attól a helytõl. Nagyon fájt neki az elválás, mert annyira szerette õt.Azon-

ban ekkor az Úr fölfedezte elõtte szomorkodásának igazi okát, tudniillik azt, hogy


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEatyáért, Domonkos mesterért, aki nekem is gyóntatom volt116, s akirõl ezen

könyv elején tettem említést. Mert én magam akkoriban nem voltam itt. Ez az

atya rögtön tisztában volt azzal, hogy az Úr lelke mûködik benne, s bár sokat

kellett szenvednie a rokonságtól, lelkesen fölkarolta az ügyét. Így kellene ten-

niök mindazoknak, akik az Úrnak akarnak szolgálni, valahányszor olyan lélekre

akadnak, akit Õ szerzetesi életre hív, s nem volna szabad annyi tekintettel

lenniök az emberi okosságra. Megígérte tehát neki, hogy támogatni fogja, s

hogy rövidesen visszasegíti a zárdába.

Sok rábeszélés után, s hogy az édesanyját ne okolják, ezen alkalommal még

engedett, s hazament. Mivel pedig vágyai folyton erõsbödtek, édesanyja bizalma-

san közölte a dolgot a rokonsággal, vigyázva arra, hogy a võlegény semmit se tud-

jon meg a titokról.Azt mondták rá, hogy gyerekség az egész; hogy várjon, míg fel-

nõ, mert hiszen még a tizenkettedik évét sem töltötte be. Õ erre azt jegyezte

meg: ha elég érettnek tartják arra, hogy férjhez adják és szabadjára eresszék a vi-

lágban, miért tekintik kiskorúnak ahhoz, hogy Istennek szentelje magát?! Olyan

okos dolgokat tudott mondani, hogy világosan látta az ember, nem a maga esze

beszél belõle ebben a dologban.

A dolog azonban nem maradt annyira titok, hogy a võlegény neszét ne

vette volna. Mikor Casilda errõl értesült, nem tartotta tanácsosnak bevárni

megérkezését. A Szeplõtelen Fogantatás ünnepén nagynénjénél, võlegénye

édesanyjánál tartózkodott, akinek errõl a dologról nem volt tudomása. Ezt

szépen megkérte, engedje meg, hogy falura mehessen a nevelõnõjével egy kis

kirándulásra. Nagynénje, hogy örömet szerezzen neki, megengedte, fogatot

bocsátott rendelkezésére, s a háznép közül néhányat kíséretül adott mellé-

je. Ezek egyikének Casilda pénzt adott, s meghagyta neki, vigyen egy-két kö-

teg venyigét ezen zárda kapujához, s várjon vele ott, míg õ odajön. Ezalatt õ

oly irányban hajtatott a kocsijával, hogy végre odaérkeztek a zárdához. Mi-

kor ott voltak a kapu elõtt, azt mondta, hogy kérjenek a forgónál egy pohár

vizet, de ne mondják meg, hogy ki számára lesz, s azzal sietve kiszállt a ko-

csiból. Azt mondták, hogy odahozzák neki a vizet, de õ nem akarta. A venyi-

gecsomók már ott voltak, s õ beizent, hogy jöjjön valaki a kapuhoz, s vegye

át õket; õ pedig egészen odaállt a kapu mellé. Mikor azután a kapu kinyillott,

õ hirtelen besurrant, odaszaladt a Szûzanya szobrához, megölelte azt, s kö-

nyörgött a perjelnõnek, hogy ne utasítsa ki. Odakint ez alatt a háznépe han-

gosan kiabált, és verte a kaput. Erre õ a rácsnál beszélt velük, s kijelentette,

hogy semmi áron sem hagyja el a zárdát; hogy menjenek és mondják meg

édesanyjának. A nõk, akik kíséretében voltak, nagy jajveszékelést csaptak,

azonban õ nem sokat törõdött velük. Mikor a nagynénje értesült a dologról,

azonnal odajött.

116 Bañez Domonkos


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

totta, Õ Szent Felsége dicsõségére szolgálna, s érdemes volna, ha emlékét

megörökíteném.

Casilda úrhölgy – mert ez volt a neve az Úr ama kedveltjének, – egyik

nagynénjével, aki jegyesének édesanyja volt, részt vett ezen a beöltözési szer-

tartáson, s rendkívül megszerette ezt a zárdát. Úgy gondolta, hogy mivel keve-

sen vannak és szegények, jobban tudnak szolgálni az Úrnak. Mindamellett még

nem szánta el magát arra, hogy elhagyja jegyesét. Mert ez volt, ami õt legjob-

ban visszatartotta. Elgondolta, hogy eljegyzése elõtt mindennap egy bizonyos

idõt szokott szentelni a belsõ imára, mert az õ jóságos, szentéletû édesanyja

erre szoktatta õt is, fiát is és egész házanépét. Hétéves koruktól kezdve ugyan-

is mindennap, egy meghatározott órában, bement velük a házikápolnába, s ta-

nítgatta õket arra, hogy miképpen elmélkedjenek az Úr kínszenvedésérõl.

Azonkívül gondoskodott arról is, hogy gyakran gyónjanak. Ennek köszönhette,

hogy teljesedésbe mentek hõ vágyai, s hogy Isten valamennyit a maga számá-

ra választotta ki. Õ maga mondta nekem, hogy folytonosan újra fölajánlotta

õket Istennek, s azért imádkozott, hogy mentse ki õket a világból, mert õ már

teljesen tisztában volt azzal, hogy mennyire nem érdemes azt valamire becsül-

ni. Elgondolom néha, ha majd ezek a gyermekek ott találják egyszer magukat

az örök boldogság élvezetében, s teljesen átértik, hogy ki juttatta õket oda: ho-

gyan fognak majd neki hálálkodni, s mennyire fogja növelni az édesanya boldog-

ságát az, hogy ott láthatja õket! Míg ellenben azok, akik csupán amiatt, mivel

szüleik nem úgy nevelték õket, mint Isten gyermekeit – holott sokkal inkább

az Övéi, mint a magukéi – ott látják magukat velük együtt a pokolra taszítva:

hogyan fogják õket átkozni, s mily irtózatos lesz az a kétségbeesés!

Visszatérve arra, amit mondani akartam, hogy tudniillik, eljegyzése óta még a

rózsafüzér elmondásához sem igen volt már kedve: mikor ezt észrevette, nagyon

megijedt, hogy ez majd mindig rosszabbra fog fordulni, míg ellenben arról meg

volt gyõzõdve, hogy ha ebbe a zárdába belép, örök üdvössége biztosítva lesz. Így

azután végleg megérlelõdött benne az elhatározás.

Õ és nõvére egy reggel, édesanyjuk társaságában, eljöttek ide, s története-

sen beeresztették õket a zárda belsejébe! Azt természetesen senki sem gya-

nította, hogy a fiatal leánynak mi a szándéka. Mikor egyszer bent volt, senki

sem tudta õt többé onnét távozásra bírni. Úgy sírt és zokogott, hogy hagyják

ott, s oly szívrehatóan könyörgött, hogy valamennyien el voltak ámulva. Édes-

anyja, habár szíve mélyén örült, félt a rokonságtól, s nem akart a dologba be-

leegyezni, nehogy azt mondják, hogy õ beszélte rá. A perjelnõ115 is ezen a vé-

leményen volt; de meg aztán úgy találta, hogy még túlságosan fiatal, s hogy job-

ban próbára kell tenni a hivatását. Ez délelõtt történt. Ott kellett maradniok

késõ estig, míg végre elküldtek a gyóntatójáért, ugyanazért a domonkosrendi

115 Mária Baptista anya, Szent Terézia unokahúga.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VEkésõbb ezt mondta, s õ annyira szentéletû, hogy nincs ok abban kételked-

nem, amit mond. Csakhogy leánya nem értette ezt meg. Hozzá az a lelkiatya,

akinél gyónni szokott, szintén nagyon ellene volt hivatásának, úgyhogy nem

volt egyéb támasza, mint az Úristen, s egy fiatal úrileány, aki édesanyja

házanépéhez tartozott, s akinél vigasztalásra talált. Így telt az idõ sok szen-

vedés és kellemetlenség közepette, mígnem betöltötte tizenkettedik évét.

Ekkor megtudta, hogy rokonsága miben töri a fejét. Belátva azt, hogy nem

tudják kiverni fejébõl a tervét, elhatározták, hogy beadják abba a zárdába,

amelybe a nõvére lépett be, mivelhogy abban az élet nem olyan szigorú.

Mihelyt errõl értesült, elhatározta, hogy igyekezni fog minden lehetõ

eszközt felhasználni, csakhogy elérje szíve vágyát, s megvalósíthassa szándé-

kát. Midõn tehát egy napon édesanyjával szentmisére ment, s a templomban

édesanyja belépett egy gyóntatószékbe, nevelõnõjét elküldte az egyik szer-

zetes-atyához azzal a kéréssel, hogy mondjon a szándékára egy szentmisét.

Mikor pedig látta, hogy a nevelõnõ eltávozott, gyorsan levetette sárcipõ-

jét118, s a kabátja ujjába dugta, azután följebb húzta hosszú szoknyáját, s a le-

hetõ legnagyobb sietséggel elindult ezen zárda felé, amely jó messze volt

onnét.A nevelõnõje, mikor nem találta a templomban, utána sietett, s mikor

már-már utolérte, odakiáltott egy embernek, hogy fogja meg. Az illetõ ké-

sõbb elmondta, hogy nem volt képes mozdulni, s így kénytelen-kelletlen to-

vább engedte. Odaérve a zárda külsõ kapujához, azt bereteszelte maga után,

s elkezdett kiáltozni, hogy eresszék be. Mire a nevelõnõ odaérkezett, már

bent volt a zárdában, ahol azonnal beöltöztették. Így valósultak meg tehát

azok az üdvös vágyak, amelyeket az Úr oltott a szívébe. Õ Szent Felsége ha-

marosan elkezdte õt megjutalmazni szellemi kegyelmekkel, õ pedig híven

kezdett neki szolgálni nagy lelki örömmel, mélységes alázatossággal és min-

denrõl való lemondással. Áldott legyen örökkön-örökké Õ, aki ezen szegé-

nyes daróc ruha alatt oly boldoggá tudja tenni azt, aki valamikor annyira

szerette a gazdag és fényes öltözeteket. Bár azért a daróc sem volt képes

elfödni szépségét, mert az Úr gazdagon megáldotta õt úgy testi, mint lelki

elõnyökkel, rendkívül megnyerõ jellemmel, és éles értelemmel, úgyhogy a

nõvérek valamennyien áldják érte Õ Szent Felségét. Bárcsak adná Isten,

hogy sokan követnék hivatásuk kegyelmét úgy, amint õ követte.


AZ

AL

AP

ÍTÁ

SO

K K

ÖN

YV

EA

Z A

LA

PÍT

ÁS

OK

KÖ

NY

VE

A dolognak az lett a vége, hogy sem a nagynénje, sem a jegyese, akik oda jöt-

tek és a rácsnál beszélve vele, igyekeztek õt eltántorítani, nem értek el mást, mint

hogy nagy lelki fájdalmat okoztak neki, addig, amíg vele voltak, de ezzel csak még

rendíthetetlenebbé tették elhatározását.A jegyese sok jajveszékelés után, azzal ál-

lott elõ, hogy sokkal nagyobb szolgálatot tehetne Istennek azzal, ha alamizsnát

osztogatna. Casilda azt felelte erre, hogy azt csak tegye meg szépen õ maga.Töb-

bi ellenvetéseire pedig azzal vágott vissza, hogy neki fontosabb a lelke üdvössége;

már pedig õ érzi gyöngeségét, s tudja, hogy a világ bûnre vivõ alkalmainak köze-

pette nem volna képes lelkét biztosítani; hogy jegyesének nincs oka reá neheztel-

ni, mert hiszen nem másért, hanem csak Isten kedvéért hagyta el õt: már pedig

ezt nem tekintheti sértésnek. Mikor jegyese végre belátta, hogy semmivel sem

tudja megingatni, fölkelt és otthagyta. Ezt sem vette a szívére, sõt ellenkezõleg,

emiatt egészen kiábrándult belõle. Mikor az Úristen valódi fényében mutatja meg

az igazságot valamely léleknek, akkor a kísértések és zavarok, amelyeket az ördög

támaszt ellene, csak még inkább elõbbre segítik, mert ilyenkor már Õ Szent Fel-

sége küzd az érdekében. Ebben az esetben is világos volt, hogy az a fiatal leány

nem a maga eszébõl meríti, amit mond.

Mikor jegyese és rokonai belátták, hogy hiába erõlködnek, s hogy szép-

szerével nem tudják kilépésre bírni, erõszakhoz nyúltak. Királyi parancsot

eszközöltek ki, amelynek értelmében ki kellett õt hozni a zárdából, és sza-

badlábra helyezni. Ezen egész idõ alatt, amíg bent volt, tudniillik a Foganta-

tás ünnepétõl egészen Aprószentek-napjáig117, amikor elvitték, világi ruhában

volt a nõvérek között, de úgy végezte a szerzetesi élet összes kötelmeit,

mintha már be lett volna öltöztetve, s csak úgy ragyogott a boldogságtól.Az

említett napon a rendõrség jött érte, s egy úriember házához vitték. Keser-

vesen zokogott, mikor mennie kellett, s folyton azt hajtogatta, hogy minek

kínozzák õt, hiszen úgysem fognak vele célt érni. Odakint azután ugyancsak

volt rábeszélés és pedig úgy szerzetes papok, mint mások részérõl. Egyesek

ugyanis gyerekeskedésnek tartották az egészet, mások pedig azt óhajtották,

hogy élvezze vagyonát és társadalmi állását. Nagyon hosszúra kellene nyúj-

tanom az elbeszélés fonalát, ha el akarnám mondani, mindazt a sok vitatko-

zást, amely ebben az ügyben folyt, s hogy miképpen állta meg a helyét min-

denkivel szemben.Valósággal álmélkodtak azokon a dolgokon, amiket nekik

mondott.

Mikor látták, hogy minden hiábavaló, édesanyja házában helyezték el,

hogy ott tartsák egy ideig. Ez már ráunt erre a sok veszekedésre, s egyálta-

lában nem kelt védelmére, sõt úgy látszott, mintha már õ is ellenezné ter-

vét. Talán azért viselkedett így, hogy jobban próbára tegye. Nekem legalább

117 1573.dec. 8-dec.28.118 Elõkelõ nõk ruházatának volt kiegészítõ része.

89SZENT TERÉZZEL A SZENTMISÉBENKármel 2011/5-6

LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

õsi liturgiában, mindent, amit hangosan kellett olvasni, recitáltak.A recitálás álta-

lában magas hangon történik (Pl. passió stb.). Ezért a recitáló hang és a legmé-

lyebb hang közti távolság terc, kvart, vagy kvint. Ennél nagyobb hangterjedelem

nincsen. Teréz is beszél nekünk a recitálás szépségérõl, egyszerûségérõl, a Szab-

ványokban. „Az ének ne legyen dallamos, hanem egyenlõ magasságban és

egy hangon végezzék.” A Kármelben különösen fontos szerintem az egyszerû-

ségre való törekvés az éneklésben is.

Ünnepélyes szentmisében az olvasmány-recitálást, lektorok vagy diakónusok

végzik.A Szentmise olvasmányait a Lectionarium tartalmazza.Több kötetbõl áll,

Magyarországon háromból, amit A, B, C betûvel jeleznek. Ez Vasárnapi olvasmá-

nyok 3 kötetét különíti el. A „C” betûvel jeleznek minden olyan évet, amelynek

évszáma maradék nélkül osztható hárommal.A rákövetkezõ év „A” lesz. Hétköz-

napi olvasmányoknak két sorozata van: I. és II.Az I. sorozatot a páratlan számú, a

II. sorozatot páros években olvassuk fel.

Graduale: A szolgálattevõ az ambó lépcsõjérõl énekelte. Ezért

Responsorium graduale a hivatalos neve, de hívják psalmus responsoriusnak is

(válaszos zsoltár). Dávid király szervezte meg a zsinagógákban a templomi zenét.

Kijelölte a szent sátornál azoknak a helyét, akik „énekléssel szolgáltak a megnyi-

latkozás sátrának hajléka elõtt.” A templomnak voltak saját énekesei, sõt zeneka-

ra is.A zsoltárok Salamon király idejében váltak a zsidó templomi liturgia részé-

vé. A babiloni fogság idején megszûnt a templomi liturgia, így a zsoltárdallamok

egy része elveszett. Kr.u. 70-ben lerombolták a Jeruzsálemi templomot, ezért a

gyász jeléül megtiltották a hangszerek használatát a zsinagógákban. Ez az egyik ma-

gyarázata annak, hogy a ha-

gyományos zsoltár, és grego-

rián éneklés hangszer nélkül

történik Egyházunkban is.

(Esetleg nagyon halk orgonakí-

séret lehet, ami segíti a maga-

biztos éneklést). A graduale-t

az olvasmány és a szentlecke

között énekeljük,ha hétközna-

pi szentmise van, akkor az ol-

vasmány után közvetlenül.

Responsorium (válaszos ének)

néven is ismert,mert válaszol-

gatva énekelték. Az elsõ ver-

set csoportosan, a másodikat

szólóban, (szólisztikusan),

azután újból az elsõ vers kö-

88 SZENT TERÉZZEL A SZENTMISÉBEN Kármel 2011/5-6

LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

LITURGIALITURGIA

SZENT TERÉZZEL A SZENTMISÉBEN

Igeliturgia

„Én majd élõ könyvet adok neked.”(Ön.XVI.f.)

Szent Arcról nev. Magdolna OCDSBudapest

AAz ige liturgiájának legfõbb részét a szentírási olvasmányok, az Evangélium,

és az azok közti zsoltárok alkotják. Majd mindezek után következik a

homília, a Credo (Hiszekegy), és az egyetemes könyörgések.

Az idõk folyamán az olvasmányok száma és szakaszaik változtak. Régebben

évenként tértek vissza a felolvasott részek az egyházi évnek megfelelõen. Ma a

vasárnapok, és ünnepnapok szentírási részei 3 évente, a köznapi olvasmányok

kétévente térnek vissza. Hétköznapokon, és ünnepeken általában egy olvasmányt

és egy evangéliumi szakaszt hallunk. Fõünnepeken valamint vasárnap két olvas-

mányt és egy evangéliumi szakaszt olvasnak fel.

Elsõ olvasmány: Az Ószövetségbõl van. (Csak húsvéti idõben van az Újszö-

vetségbõl.) Az Evangélium ószövetségi elõképét állítja szemünk elé, azért

hogy az üdvtörténet folyamatosságát jobban érzékeljük. Ünnepélyes szentmisé-

ben és a klasszikus római rítusban (tridenti) recitálva éneklik az olvasmányt (ez

az un. Missa cantata, aminek jelentése énekelt mise). Szent anyánk azt kéri lá-

nyaitól a Szabványokban, hogy „Vasár, és ünnepnapokon énekeljék a szentmisét.” A

többi nap ének nélkül mondják el. Ez is segíthet minket a szilencium megtartá-

sában, a kármelita templom csendjében történõ belsõ imában, kármelita lelkisé-

günk fejlõdésében, Jegyesünk hangjának felismerésében, Akit a csendben hallha-

tunk meg igazán.A recitáció lényege, hogy a szöveg szabályozza a dallamot.Végte-

len mennyiségû szöveget képes elhordozni. Ez azt jelenti, hogy egy hangra sok

szótag énekelhetõ. Ezekkel az olvasmány-recitáció technikákkal hosszabb szöve-

geket tudtak énekelni. Szimbolikus jelentése ennek a módnak az, hogy nem

egy egyszerû emberi közlésrõl van szó hanem maga Isten van jelen az Igelitur-

giában, és az Õ üzenetét közli a felolvasó szolgálattevõ. Teréz így ír az Igé-

ben jelenlévõ Úrról: „Õ Szent Felsége maga volt az az igazi könyv,amelyben szemlélhettem az igazságokat.” (Ön.XXVI.f.) Gyakorlati célja

az is volt, mégpedig az, hogy jól hallható legyen, mivel nem volt más erõsítés.Az


LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

evangéliumi, vagy más szentírási szakasz. Kisebb számban költemények is. Majd

még egyszer következik az alleluja vers. Az alleluja alkotások a középkor végéig

tartottak, gregorián dallammal.A többszólamú ének kicsit kiszorította a gregori-

án éneket.Az alleluját a középkorban a szekvencia követte.

Tractus: Megszakítás nélküli, szóló zsoltározást jelent. Zsidó zsinagógai ha-

gyomány.Attól megszakítás nélküli, hogy nem énekeltek benne refrént.A liturgia

legrégibb része. Két tónusa van, tehát igen visszafogott. Recitáló jellegû, így gyor-

san lehet énekelni, akármennyi szótaggal.A zsidó zsoltározás ilyen. Szövege több-

nyire zsoltár, de a nagypénteki és húsvéti liturgiában az ószövetségi kantikumokat

is tractusként énekeljük. Nagyböjtben imádkozzuk ezt.

Szekvencia: liturgiatörténetileg a befejezõ alleluja vers után van a helye.Az

alleluja utolsó (melizmatikus) „a” hangjára tették a szöveget kezdetben. Dallami-

lag egyszerûbb, népiesebb hangvételûek. Nem teljes liturgikus „rangra” emelt

dogmatikus költemények.A Tridenti zsinat négyet tartott meg ezekbõl a szentmi-

sében, de ez nem azt jelenti, hogy betiltotta volna bármelyiket is. Lehet énekelni

a többit is. Ez a négy pedig a „Victimae paschalis” (húsvéti), a „Veni Sancte

Spiritus” (pünkösdi), a „Lauda Sion” (Úrnapja) és a „Dies irae” (halottak napi).A

„Stabat Mater” (Fájdalmas Anya ünnepére) csak a XVIII. században került bele a

misekönyvbe. Húsvétkor és Pünkösdkor kötelezõ a szekvencia eléneklése, több

ünnepen, szabadon választott.

Evangélium: a legdrágább olvasmány, mert maga Jézus szól hozzánk.Az olvas-

mányok olvasmánya, örömhír. „Az áldott könyv, amely úgy belénk vési az olva-

sandókat és a teendõket, hogy

soha nem tudjuk elfelejteni.”

(Ön.XXVI.f.) Az evangélium fel-

olvasását mindig körmenet elõz-

te meg, mind a keleti rítusokban,

mind nyugaton. A díszes evangé-

liumos könyv Krisztust jelképezi,

amit gyertyákkal kísértek. Az Al-

leluja alatt tömjén kerül a tömjé-

nezõbe, majd két gyertya kísére-

tében a diakónus hozza el az ol-

tártól az Evangéliumos könyvet.

A diakónus áldást kér a fõcele-

bránstól a felolvasás elõtt, hogy

Krisztus segítse méltóan meg-

szólaltatni az Örömhírt.Az evan-


LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

vetkezett. Ennél elterjedtebb volt, hogy a szólista, és egy kisebb kórus váltakozva

énekelte. Zsoltártónusaink zenei összhangban vannak antifónáink hangnemével.Az

antifónák 8 tónusba vannak szerkesztve, így hozzájuk 8 zsoltártónust határoztak

meg. Mindig az antifóna mutatja meg, hogy melyik tónusban kell énekelni a zsoltárt.

Ezek a tónusok közösségi éneklésre alkalmassá vált recitációk.A szóbeli, és a zenei

kultúra együttesen jelenik meg a zsoltárokban. Zeneileg az egyedisége az, hogy két-

soros dallamok vannak, amelybõl az elsõ nyitott, a második lezárt. Ezt érzékeljük

amikor közösen zsoltározunk akár a szentmisében, akár a zsolozsmában: a csillag

elõtti mondatrész végén nyitva marad a dallam, mint ahogy a szöveg sem zárul le,

a csillag utáni rész végén lezárul a szöveg a dallammal együtt.

A graduale mindig visszautal az elsõ ószövetségi olvasmányra.A hívõközösség

ül a zsoltáréneklés alatt, és énekkel válaszol a megfelelõ résznél. A graduale jel-

legzetessége, hogy a benne szereplõ melizmákat a nyelvi tagolás kifejezésére

használja fel. Ilyen melizmákat láthatunk olyan zsoltárszövegekben, ahol egy-egy

szótag alá van húzva egy kis vonallal (pl.Adoremus). Írásjeleink szerepét veszi át.

Nagyon fontos része a szentmisének a zsoltározás.Vannak olyan templomok, ahol

ezt nem kísérik orgonán, csak az emberek hangja szól.Váljon ez is elmélkedéssé.

Teréz ezt mondja nekünk: „A lelki várkastély belsejébe csak egy kapu vezet s

ez az imádság és az elmélkedés, ha az ajakima igazán imádság, akkor szük-

ségképpen elmélkedés kíséri.” (BV: I. lakás)

Második olvasmány (Szentlecke): Vasárnap és fõünnepeken olvassuk fel.

Ezt a szentírási részt az apostoli iratokból (Szent Pál levelei, katolikus levelek,

Apostolok Cselekedetei, Jelenések könyve) vesszük.

Teréz is nagyon szerette e szentírási részeket. Elragadóan beszél mûveiben

Szent Pálról, Szent Péter apostolról és Szent János evangélistáról. Olvassuk nagy

szeretettel Terézzel együtt mi is ezeket a részeket!

Alleluja: A héber szó jelentése: „dicsérjétek Jahvét!”. Nyugaton Nagy Szent

Gergely pápa vezeti be keleti hatásra. Ez a felkiáltás volt az, amihez legszíveseb-

ben odakapcsolták keresztény testvéreink a szöveg nélküli, ujjongó éneklést, amit

jubilálásnak nevezünk. Szavak nélkül dicsérték Istent, a lélek mélyébõl, szavakba

nem foglalható kiáltásokkal. „Mihelyt a mi lelkünk teljesen megszabadul

mindattól, ami teremtmény s így Isten iránti szeretetbõl üres lesz, az Úr

azonnal maga tölti be ezt.” (BV.II.fej.)

Eleinte csak Húsvétkor, késõbb más nagy ünnepeken is énekelték, majd foko-

zatosan vasárnapokra is bevezették, késõbb hétköznapokra is. Kereszténységünk

kezdetén egy rövid dallammotívum volt, amit igen hosszan tartó jubilálás köve-

tett. Ez a szó utolsó hangjának hajlításos díszítése. Késõbb a jubilálást megrövidí-

tették, és un. „verzust” (szöveget) tettek a helyére, amely az aktuális ünnephez,

vagy szentírási részhez kapcsolódott.A verzus többnyire zsoltárszöveg, de lehet


LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

Fiú teremtmény, és mivel teremtmény, ezért nem örökkévaló. Ezeket a ta-

nokat egy Áriusz nevû presbiter kezdte hirdetni 318-ban. Igen gyorsan elterjedt

ez a mozgalom az ügyes propaganda miatt, ezért Nagy Konstantin császár ösz-

szehívta 325-ben a Niceai Zsinatot (hogy a birodalom egységét megõrizze).

Mit mondott ki a Niceai I. Egyetemes Zsinat? Egy hitvallást szövegezett meg.

Kimondja, hogy: a Fiú egylényegû az Atyával (homousziosz) és nem te-

remtmény: „Isten az Istentõl, világosság a világosságtól, született de nem teremtetett,ki egylényegû az Atyával.”

Az egyháztanító Szent Terézia anyánk így tanít minket: „Én úgy láttam

a dolgot, hogy a három Személy teljesen különálló; hogy mindegyikre kü-

lön rá lehet tekinteni, és Vele beszélni. Hiszen ezt az igazságot az is bizo-

nyítja, amint az késõbb eszembe jutott, hogy csupán csak a Fiú vett fel em-

beri testet. Ezek a Személyek egymást szeretik, egymással érintkeznek, egy-

mást ismerik. Hogyan mondhatjuk, hogy a háromnak egy a lényege? Mind

a három isteni Személyben összesen csak egy akarás, egy képesség, és egy

hatalom van, olyannyira, hogy az egyik semmit sem tehet a másik nélkül.”

(Isteni Kegyelmek XXXIII.)

A hitvallást két püspök kivételével mindegyik aláírta, így a birodalmi hitval-

lás lett. Meg kell említenem Szent Atanáz alexandriai püspököt, aki nagy erõvel

védte az Atya és a Fiú egylénye-

gûségét. Kívülrõl tudta az egész

Szentírást. A zsolozsma olvas-

mányos imaórájának olvasmá-

nyai között is sokat olvashatunk

tõle. Sajnos azonban a Szenthá-

romság mibenlétével kapcsola-

tos viták tovább folytatódtak.

Makedoniosz (konstantinápo-

lyi) püspök elfogadta a zsinat Fi-

úra vonatkozó tanítását, de azt

hirdette, hogy a Szentlélek kisebbaz Atyánál és a Fiúnál, szolgája ne-kik, teremtmény, e világ legfelsõb-brendû szellemi lénye. Ez a

Makedonianizmus. Ezért Nagy

Theodosziosz császár 381-ben

összehívta a Konstantinápolyi II.

Egyetemes Zsinatot. Ismételten

hitet tett az egylényegûség mel-

lett, és kibõvítette tanítását a


LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

géliumot bevezetõ párvers alatt homlokunkra, szánkra, és szívünkre keresztet

rajzolunk, jobb hüvelykujjunkkal, nyitott tenyérrel. Ez azt szimbolizálja, hogy

eszünkkel felfogjuk, szánkkal megvalljuk, szívünkkel hisszük, amit hallunk. „Mikor

az Úr közölni akar valamit, azt a léleknek legbensõbb bensejében értteti

meg.”(Ön.XXVII.f.) A felolvasó is keresztet rajzol a fejezet kezdetére.Az evan-

gélium recitálása kicsi hangterjedelmû tónussal történik, olvasmány-recitációs

módban (itt is terc kvart vagy kvint).A szavak végén, megcsókolja a felolvasó az

evangéliumos könyvet, keleti rítusokban fel is emeli (sok helyen nyugaton is), és

halkan ezt imádkozza: „Az evangélium tanítása legyen bûneink bocsánatára.” Azevangélium szavainak, odaadó hallgatása bûneltörlõ hatású.

„Nincs tehát szükség semmiféle közvetítõ eszközre, hogy ez a két jó ba-

rát megértse egymás iránti szeretetét, hisz képesek kiolvasni egymás sze-

mébõl a gondolatokat.” (Ön.XXVII.f.)

Homília: A liturgiának kezdetektõl fogva fontos része.A püspök mindig a ka-

tedráról (tanítói székébõl) mondta.Vasárnap és ünnepnap kötelezõ, de hétköz-

napra is ajánlják. Az Egyház az igehirdetõk szentbeszédén keresztül magyarázza

nekünk az Igét a maga teljességében. Nekünk az a dolgunk, hogy Máriával és Te-

rézzel együtt befogadjuk. „A táplálék el van készítve, és be van kebelezve, ne-

ki nincs más dolga, minthogy élvezze.” (Ön.XXVII.f.) Az homíliának az a cél-

ja, hogy a közösség minden tagja még jobban szeresse az Urat. „Egész szívével

azon van, hogy az illetõ megszeresse Istent, és kegyelmében legyen.”

(TÚ.VI.f.)

Credo: Hitünk foglalatát tartalmazza, ezért fontosnak tartok itt néhány mon-

datnyi történelmi áttekintést. Ma is felütötték fejüket ezen eretnekségek modern

változatai (New Age, õsmagyar kultuszok,Táltos stb.), ezért különösen lényeges-

nek tartom, hogy átgondolva, lassan imádkozzuk hitünk foglalatát Terézzel, egy-

háztanítónkkal együtt. „Ha én ajakima közben teljesen felfogom és belátom,

hogy Istennel beszélek, akkor ezt az ajakimát elmélkedéssel kisérem.”

(TÚ.XXII.f.)

Az II. és III. században sokan Isten egyeduralmát (monarchiáját) kezdték hir-

detni, és tagadták az isteni személyek különbözõségét. Ez a volt a monarchian-izmus. Ennek elsõ hirdetõje Theodotosz 190. körül.Õ a Fiút alárendelte az Atyá-

nak. Egy másik irányzat ezen eretnekségen belül azt tanította, hogy az Atya és Fiú

teljesen egy, ezért az Atya lett emberré. Leghíresebb képviselõje Szabelliosz volt

(218 körül). Egyházunk elvetette ezeket az eretnekségeket, és hitet tettKrisztus, az Atyától különbözõ, de isteni személye mellett. Egy ennél je-

lentõsebb eretnek mozgalom is megjelent a kereszténységben, amit arianizmus-

nak hívnak. Ezen mozgalom szerint a Fiú a semmibõl lett, tehát nem az Atya lé-

nyegébõl született, ezért nem egylényegû az Atyával. Ebbõl következik, hogy a

95PERJELNÕ VÁLASZTÁS A MAGYARSZÉKI KÁRMELBENKármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

A KÁRMEL NAGY CA KÁRMEL NAGY C SALÁDJASALÁDJA

Egyedül az EgyetlennelA sarutlan kármelita nõvérek rovata

PERJELNÕ VÁLASZTÁSA MAGYARSZÉKI KÁRMELBEN

2011. szeptember 22-én a Sarutlan Kármelita Nõ-

vérek közössége perjelnõvé választotta: az Euka-risztiáról nevezett Ágnes nõvért, aki 1974-ben

született és 2005-ben tett örökfogadalmat. Isten se-

gítse, és a Szûzanya támogassa szolgálatában az Egy-

ház javára!

„Elsõsorban azt rendeljük el, hogy közületek az egyiklegyen a perjel, akit erre a tisztségre egyhangúlag, vagylegalább a nagyobb és okosabb rész megegyezésével vá-lasszanak meg. Neki azután a többiek valamennyien fo-gadjanak engedelmességet, s miután megfogadták, igye-kezzenek ezt összes cselekedeteikben az igazságbanmegtartani, ugyanígy a tisztaságot és a tulajdonjogról va-ló lemondást.”

”Te pedig B. testvér és bárki legyen is a perjelségbenutódod, tartsátok állandóan eszetekben és gyakoroljátokcselekedeteitekben azt, amit az Úr mond az evangélium-ban: »aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,és aki köztetek elsõ akar lenni, legyen a ti cselédetek«(Mk 10,43-44; Mt 20, 26-27).

„Ti pedig, többi testvérek, alázatosan tiszteljétek perje-leteket. Benne ne annyira az õ saját személyét tekintsétek,mint inkább Krisztust, aki õt fölétek helyezte (vö. Zsolt 65,12), aki az egyházi elöljárókrólazt mondja: »aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg« (Lk10,16), hogy a megvetés ítéletet ne hozzon rátok, hanem ellenkezõleg, az engedelmességáltal érdemeljétek ki az örök élet jutalmát.”

(Részlet a Kármel Regulájából)


LIT

UR

GIA

LIT

UR

GIA

megtestesülésre és a Szentlélekre

vonatkozó tétellel. A Szentlélek Is-

ten, személyében különbözik az

Atyától és a Fiútól, megvan a saját

„ismertetõjegye”. A Szenthárom-ság dogmáját Nagy Szent Vazulfogalmazta meg: egy termé-szet és három személy. Szent

Terézia anyánk, egyháztanítónk így

ír errõl a misztériumról nekünk:

„Meglehet- e az Atya a Fiú és a

Szentlélek nélkül? Nem, mert egy

a lényegük, és ahol jelen van az

egyik, ott vannak mindhárman,

mert nem lehet Õket széjjelvá-

lasztani. Mindhármuk csakis egy

mindenható Isten és a három is-

teni Személy csak egy isteni Felség.” (Isteni kegyelmek, XXXIII.)

A Credo-t a szentmisébe elõször Antiochiában illesztették bele. Rómában

csak 1014-ben került be a liturgiába. Nem tartották a mise fontos részének,

azért, mert nem Rómából indult ki az az eretnekség, amire ez a hitvallás választ

adott. Csak vasárnapokon és ünnepen énekelték.VIII. Benedek pápa (1012-1024)

rendelte el II.Henrik császár kérésére a hitvallás általános betételét a szentmisé-

be. Keleten és a spanyol-mozarab liturgiában mindennap elimádkozzák (a Pater

Noster elõtt, Úrfelmutatás után). Az atya intonálja és a hívek válaszolnak. A Tri-

denti rítusban a celebráns kitárt karral énekli a Credo-t.

Mindig énekelték. Jó lenne, ha ma is egyre több helyen tennék ezt. Recitáló

technikával lehet énekelni. Hangfekvése nem magas, a hangkészlet közepén van a

túba-hang.

Egyetemes könyörgések (Oratio fidelium): Lezárja az igeliturgiát. Az

õskeresztények hosszan könyörögtek, az egész emberiségért. Ezeknek maradvá-

nyai a nagypénteki könyörgések. Könyörgünk az egész Egyházért, az emberisé-

gért, különféle szükségletekért. Isten népe királyi és papi szerepét gyakorolva

imádkozik minden emberért.

97A KÁRMEL MINT BEFOGADÓ FÖLDKármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

võje, mindennek sikerülnie kell. A Kármelben el lehet esni anélkül, hogy össze-

törnénk magunkat.A kolostorban nem tehetjük, amit szeretnénk, de jogunk van

hibázni.A befogadó föld jelenti az irgalmasság megélését egymás felé. Olyan tér,

ahová – mint tékozló fiú – mindig haza lehet menni.Teréz életének tapasztalata

is ez: Áldott legyen az, aki annyira várt engem – írja Önéletrajzában. Befogadó

földdé kell válnunk a másik számára. Ez azt jelenti, hogy nem esem kétségbe sem

a magam, sem a másik miatt.A várni tudás az irgalmasság tapasztalata.

Mélyen megéljük az Úrral kötött szövetséget és a barátságot egymással.

Együtt válunk olyan földdé, amely az Úré.A Teremtés könyvében olvassuk, hogy a

föld puszta volt és üres, mielõtt a Lélek betöltötte volna.

Milyen gyümölcsöt ad a Lélek a földnek, amely kiteszi magát sugarai-nak?

„A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jó-

ság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22)

Isten földjévé válni:

1. A szeretet (agapé) Istentõl jön.Az öröm, a béke… Isten ajándékai.

2. Ugyanakkor lelki küzdelmet kívánnak a türelem, a jóság, a jóakarat, a

jóindulat. Meg tudjuk teremteni magunk között az áldás terét például

azzal, hogy jót mondunk a másikról, áldjuk a másikat.

3. Edzenünk kell magunkat az alázatban, hitben, önuralomban.Az alázatot

nem érezzük, nem tudjuk; a hitet nem látjuk; az önuralom nem egye-

dül a mi akaratunktól függ. Mindezek Isten ajándékai, de csak a lelki

küzdelem után.

Isten pozitív módon nevel. Elõször nekünk adja a szeretetet, örömöt, békét,

melyekért azután egymás között meg kell harcolnunk, meg kell küzdenünk.A lel-

ki küzdelem gyümölcse annak belátása, hogy az Õ gondolatai a mi gondolataink

fölött állnak.

Máriával a kereszt alatt

A Szûzanya hosszan élt a Szentlélek sugarában. Õ a megtestesült kontempla-

tív élet, Isten számára befogadó föld, és õ is megvívta a maga lelki küzdelmeit. Má-

ria mások számára is a befogadás földjévé lett.A kereszt tövében minden keresz-

tény számára a befogadás földjévé vált. Mi is akkor leszünk befogadó földdé má-

sok számára, ha együtt vagyunk Máriával a kereszt alatt.

A kontemplatív élet:

– imában várni Jézus visszatérésére, mint Mária nagypéntek után;

– élni a várakozást Jézus második eljövetelére;

– jelenlétében élni és szolgálni Õt.

96 A KÁRMEL MINT BEFOGADÓ FÖLD Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

A KÁRMEL MINT BEFOGADÓ FÖLD

HHa kívülállóknak beszélnék a Kármelrõl, azt mondanám: A Kármel ima,

mint életstílus. Számunkra azonban a Kármel föld, amit Isten eljön meg-

látogatni, ahol Isten befogadott akar lenni.

Ez a föld mi vagyunk, akiben Istennek kedve telik. Mi

vagyunk az a föld, akit Isten kiválasztott, hogy kedve

teljék benne.Tágabban: a közösség Isten földje.Azért

jön meglátogatni ezt a földet, „Mert ahol ketten vagy

hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok

közöttük” (Mt 18,20).

A Kármelben élni nem más,mint fölajánlani az Úr-

nak egy befogadó földet, ami hallgató szívet kíván,

mely hallgatja Isten szavát és a világ életét.Aktív hall-

gatás ez: hallani a világ életét és engedni, hogy belénk

kerüljön, és mindezt Istenen keresztül magunkba ven-

ni. Isten pedig átalakítja a világot rajtunk keresztül.

Ezért a kármelita nõvér tesz valamit. Mûve, hogy

hagyja, Isten integrálja benne a világ életét. Befogad és

Isten az Õ szavának fényében átalakítja. Ennek érde-

kében belsõ kertünket gyomlálnunk, mûvelnünk kell.

A munkának két pólusa van: a szív, amely hallgat és a

lelki küzdelem. Segítenek, hogy azzá a belsõ országgá

váljunk, melyet Isten átalakít, és ahol szívesen van.

Hivatásunk, hogy felajánljuk a szívünket, mint földet

Ennek feltétele: szeretni Istent és embertársainkat, mint magunkat. Ha pedig

Istennek fölajánljuk a befogadó földet, akkor testvéreinknek is föl kell ajánlanunk.

A testvérszeretet mind a Regulában, mind A tökéletesség útjában benne van: le-

gyenek mindnyájan barátok, segítsék egymást. El kell fogadnunk a különbözõsé-

get, sõt örülni kell a másik ajándékának. Tovább menve: oly módon kell együtt

lennünk, hogy minden nõvér kifejezésre juttathassa ajándékát, és ezáltal válunk

olyan földdé, ahol meg tudunk bocsátani.A világban a sikeres embernek van jö-

99„...KERESZTJE MELLETT OTT ÁLLT...” (JN 19,25)Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

„…KERESZTJE MELLETT OTT ÁLLT…” (JN 19,25)

AASzeplõtelen Fogantatásról nevezett Mária Erzsébet nõvér 2011. ok-tóber 15-én ünnepélyes örökfogadalmat tett a magyarszéki MindenszentekKármel kolostorában. A szentmise fõcelebránsa dr. Udvardy György pécsi me-

gyéspüspök atya volt.

Hogyan lett a Kármel az otthonod?

Plébánosunktól kaptam meg Corona Bamberg: Az embersége ára címû könyvet,

amelyben elõször olvastam szerzetesekrõl.Többek közt arról is, hogy õk egyszerû

emberek, ami elgondolkodtatott: ha egy-

szerû emberek lehetnek szerzetesek,

akkor – jött a nagy kérdés – vajon én is

lehetek az? El is kezdtem utánanézni, mi-

lyen szerzetesrendek vannak. Amikor

elõször olvastam a Kármelrõl, azt gon-

doltam: „Ez biztos nem”. Plébánosunktól

azonban kaptam még egy könyvet:

Lisieux-i Szent Teréz Önéletrajzát,amelynek

elolvasása után már semmi kétségem

nem volt,merre induljak tovább.Öt éven

át tartó folyamatos ismerkedés után

2005-ben léptem be a Kármelbe. Utólag

visszagondolva már értem, milyen fontos

a megfelelõ fölkészülési idõ az élet egy-

egy meghatározó döntése elõtt. Hasz-

nomra vált a fõiskolán (zsámbéki tanító-

képzõ) eltöltött négy év.

A csend, a magány és emellett a kö-

zösségi élet, valamint minden, ami ezzel

az életformával jár, fokozatosan tisztíta-

nak és készítenek elõ az igazi ÉLET-re.

98 A KÁRMEL MINT BEFOGADÓ FÖLD Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

Az alázatot, hitet, önuralmat nem tudjuk a saját erõnkbõl megvalósítani. A

megalázódások segítenek bennünket ezen az úton. Ne akarjuk mindenáron meg-

érteni a történéseket, hanem éljük tovább konkrét életünket, és majd egyszer Is-

ten megnyitja lelkünk szemét.

A közösség megtartó ereje

Fontos, hogy intenzív, jó közösségi életünk legyen.A testvéri szeretettel sokat

segítünk egymásnak.A magány útját mindnyájunknak végig kell járnunk, de még-

sem izolálódunk. A testvérszeretet segít a magányos belsõ harcokban, anélkül,

hogy beszélnénk róla egymásnak.A rekreáció feladata: újrateremteni a többieket.

Segítünk egymásnak abban, hogy az alázat és a megalázódás útján tudjunk járni,

ha szeretettel, derûvel megyünk a rekreációra.

A belsõ egyensúly megõrzése

A szeretet mozdítja elõre életünket, a hit pedig válasz a szeretetre. Kap-

csolatunk Istenben kezdõdik, mi csak hittel válaszolunk. A cél: mindig szünte-

lenül ingyenesen szeretni, és nem belefáradni, még akkor sem, ha nem látjuk,

mit tesz általa Isten, tehát anélkül, hogy látnánk hatékonyságát. Meg kell ma-

radnunk az ingyenes és magafelejtõ szeretetben. Ugyanakkor az is fontos, hogy

megõrizzük belsõ egyensúlyunkat, és éppen olyan fontos Isten szavának

emésztése, mert ez segít megmaradni a testvérszeretetben. A személyes

egyensúly megõrzése érdekében testünket is el kell lazítanunk (séta, olvasás

stb.). Ehhez szükséges a jó önismeret: mi szerez nekem örömet. Az ember

ökológiai ismerete nélkülözhetetlen: mi kell nekem ahhoz, hogy élni tudjak. Is-

ten ugyanis emberségünkben találkozik velünk.

Christin nõvér OCD,a francia Thérése-Elisabeth föderáció elnökének elõadása nyomán

101„...KERESZTJE MELLETT OTT ÁLLT...” (JN 19,25)Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

utolsó pont, amikor a Szûz-

anya még anyai tekintélyével

ezt mondhatta: „Tegyétek

meg, amit mond.” – És meg-

történt a csoda. Innentõl

kezdve változás állt be kap-

csolatukban, ami a kereszten

újabb fordulatot vett: most

már Jézus kért a Szûzanyától.

Sokat adott nekem ez a vál-

tás: kérhetett. Mindketten

bejártak egy utat, ami nem

volt könnyû, és fõként a

Szûzanyának nem lehetett

könnyû. Mindenek ellenére

ott tudott állni.

Miben példa különösenis számodra a Szûzanya?

Szeretném eltanulni tõle

az anyai szívet, hogy oda tud-

jak állni bárki mellé, akár a

közösségben, akár olyan em-

ber mellé, akit nem ismerek, akár olyan mellé, akit ismerek; hogy ott tudjak állni

az emberek keresztje mellett a magam eszközeivel. Nekem nincs sok eszközöm

a Kármelben, mert behatárolt az életünk, de azzal, ami van, ott tudjak állni.

A legtöbb, „ami van” a Kármelben, az emberi szívben folyó küzdelem.Ez a mi erõsségünk, és egyben gyöngeségünk megtapasztalása.

Törekedtem arra, hogy akármennyire is nehéz lelkiállapotban vagyok, tudjak

mosolyogni, még ha sírok is.Akármilyen küzdelmek is vannak az életünkben, óri-

ási ajándék, hogy a Kármelben lehetünk. Néha nehéz, de úgyis boldog vagyok, az-

zal a nehézzel együtt, ami éppen van. Fontos, hogy ne hagyjam magamon elural-

kodni, mert nem az a fontos, hogy nehéz, hanem hogy boldog vagyok a

Kármelben.

A magyarszéki kármelita nõvérek

100 „...KERESZTJE MELLETT OTT ÁLLT...” (JN 19,25) Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

Találkozott-e a Kármelrõl alkotott elképzelésed a valósággal?

Mikor elindultam, nagyon sok elképzelésem volt, amelyek nem állták meg a

helyüket. Egyfelõl jó, hogy van egyfajta elképzelés, másfelõl kell, hogy ez az idõ

folyamán csiszolódjon, egyszerûsödjön.A Kármelben eltöltött évek folyamán pél-

dául a Jézussal való kapcsolatom teljesen megváltozott. Lehetnek szép elképzelé-

seim, de amikor kézzel foghatóan a mindennapokban kell megélnem, képes va-

gyok-e szeretni, vagyis hogyan tudom az életemet az evangélium szerint élni - ez

egészen más, mert aprópénzre kell váltanom, amit tanultam.

A Kármelnek erõsen apostoli dimenziója van, annak ellenére, hogykonkrét apostoli tevékenységet nem végzünk. Mégis mindannyiunk szí-vében él az a tûz, ami Kis Terézben is megvolt. Mit jelent ez számodra?

A napi küzdelmek, amelyeket megélünk, például: hogyan dolgozok föl egy-egy

nehéz helyzetet, vagy egyáltalán hagyom-e, hogy felszínre törjön bennem; az egy-

mással való kapcsolatban mi az, amit hagyok, hogy megtörténjen – mindez óha-

tatlanul kisugárzik. Hosszú idõ után láttam meg, hogy amit a Kármelben meg-

élünk, nemcsak rólam és a másikról szól, hanem sokkal több annál. Ez a tény rá-

ébresztett a saját felelõsségemre is.

Mit gondolsz a magány és a közösségi élet viszonyáról?

A rekreáció segít megélni a magányt.Amikor bennem küzdelmek dúlnak, oda-

mehetek a testvérhez és belekapaszkodhatom. Egyszerû dolgokról beszélgetünk

a rekreáción, de ami fontos benne, az a testvéri közösség, amely támasz. Este és

délben is, például ebéd után két mondat, amit egymáshoz intézünk: szavak nélkül

hordozzuk egymást.

Misztériumod a Szeplõtelen Fogantatás.A Szûzanya hogyan van jelenaz életedben?

Hosszú út, míg bejárom ezt a misztériumot.Tavalyi éves lelkigyakorlatom új

színt hozott az életembe, és talán mélységet is.A Szûzanyáról szóló olvasmányok-

kal és evangéliumokkal imádkoztam. Eddig nem láttam a Szûzanya emberi arcát,

ami ekkor egy pillanatra föltûnt elõttem. Az angyali üdvözlet elõször nyilván fé-

lelemmel töltötte el, ami természetes emberi reakció arra a közlésre, hogy „az

Isten Fiát fogod szülni”. Jézus pedig elfogadta, hogy Mária az édesanyja, és enge-

delmeskedett neki. Egyszerre azonban történt egy váltás, amit a kánai menyegzõ-

ben véltem fölfedezni: „Még nem jött el az én órám” – felelte Jézus. Ez volt az

103CSENDBEN, TELJES ODAADOTTSÁGBAN, JELSZERÛEN...Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

got, a teljes életet, és kifejezzük a magunk törékeny módján: készek vagyunk

együttmûködni ezzel az üdvösséges tervvel és mûvel.

Ki a szerzetes?

Isten csodájának vagyunk tanúi ebben az ünnepi liturgiában; Isten formáló ere-

jének, amikor megjelenik a Bölcsesség, és átélhetjük – kedves Erzsébet nõvér, te

egészen sajátos módon – istengyermekségünket, a szabadságot, Isten Lelkének mû-

ködését, az üdvösség mai napját, az üdvösség pillanatát.Az Isten embert megmen-

tõ mûve valósul meg, lesz jelenvalóvá, láthatóvá, kézzelfoghatóvá ebben a liturgikus

ünneplésben és abban a gesztusban, amit itt most láttunk.Akarod az üdvösséget eb-

ben a közösségben mindvégig, ennek a közösségnek rendje és szabálya szerint.Az

Isten nem szûnik meg saját életében részesíteni az embert.A szerzetes egészen sa-

játosan, jelszerûen ennek az üdvösséges mûnek, az üdvösséget akaró Istennek a

megjelenítõje. Erre vállalkozol most te is.A szerzetes nem érthetõ, nem értelmez-

hetõ döntéseiben, állhatatosságában; egyetlenegy pontból értelmezhetõ: Isten or-

szágából.A szerzetes Isten országának a jele. Egyrészrõl jel: megjelenít, fölhívja a fi-

gyelmet, elgondolkoztat, megállít bennünket, hogy értelmezzük mindazt, ami körül-

vesz, amit látunk, másrészrõl: a szerzetes és a szerzetesközösség jelenvalóvá is te-

szi Isten országát a maga törvényeivel, belsõ szabályaival, az üdvösség mûvével, a vi-

lágot megszentelni akaró isteni erõnek megjelenítésével. Éppen ezért a fogadalom-

tételben kimondott szavak, egyértelmûvé teszik a Szó teremtõ erejét.Az isteni Szó

hangzik el, amely létre is hozza mindazt, amit a szavak jelentenek és kifejeznek.

Tisztaság, szegénység, engedelmesség

A fogadalomtételben elhangzik a tisztaságra, szegénységre, engedelmességre

vonatkozó fogadalom és ennek szavai. Ez nem pusztán egy aszketikus tevékeny-

ség része, hanem Jézus

Krisztus legbensõségesebb

magatartásának fölfedezése,

megjelenítése és annak a

szándéknak kifejezése, hogy

egy akarok lenni azzal a

Krisztussal, aki értünk sze-

génnyé, engedelmessé lett,

aki mindenben az Atya aka-

ratát akarta teljesíteni. Jézus

Krisztus lelkülete lesz jelen-

valóvá, ezt a lelkületet ünne-

peljük a közösségben, a kö-

102 CSENDBEN, TELJES ODAADOTTSÁGBAN, JELSZERÛEN... Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

CSENDBEN,TELJES ODAADOTTSÁGBAN,JELSZERÛEN…

Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök atya homíliája

2011. október 15-én, a Szeplõtelen Fogantatásról nevezett

Mária Erzsébet nõvér ünnepélyes örökfogadalmán

A homília elõtt a fogadalomtevõ hívása

Perjelnõ: Az Úr rád tekintett, s te felismerted Õt, mert neveden szólított: „Erzsébet”.Erzsébet nõvér: Hívtál, Uram, íme, itt vagyok.Püspök atya: Erzsébet nõvér, mit kérsz Istentõl és szent Egyházától?Erzsébet nõvér: Isten irgalmát, a rend szegénységét és a nõvérek közösségét a

Kármelhegyi Boldogságos Szûz Mária Sarutlan Nõvérei Rendjének magyarszéki Min-denszentek Kolostorában. Szeretném egész életemben Krisztust követni, virrasztva azimában és a szeretetben, Isten dicsõségére és a világ üdvösségéért.

Mind: Istennek legyen hála!

Isten és ember találkozása

A szentírási szakaszok (Bölcs 7,7-14; Róm 8,14-17.26-27; Jn 4,5-15a) megérin-

tettek bennünket, mint ahogy ez a rövid liturgikus párbeszéd is. Elhangzott a

Szentírás tanítása a bölcsességrõl, az istengyermekségrõl, a szabadságról, Isten

Lelkérõl és Jézus Krisztusról, mint az üdvösség forrásáról. És elhangzott ez a pár-

beszéd az ember szándékáról: kész befogadni ezt az Istentõl akart üdvösséget,

azon az úton, módon, a legszemélyesebben, ahogyan az Úr ezt készíti.

A szentírási szakaszok gyönyörûen beszélnek Isten és ember kapcsolatáról, az

üdvösségrõl, Isten létérõl, és arról a létrõl, amelyet az emberrel meg akar oszta-

ni. Nagyon szépen leírják ennek a mai ünnepnek a tartalmát is: Isten és ember

legszemélyesebb, legbensõségesebb találkozását. Isten csodája ez, amelyet mi

szemlélünk, amelynek részesei, tanúi vagyunk.

Mi emberek, a magunk törékenységével, vágyaival, szándékaival egy készséget

tudunk kifejezni: vágyunk az üdvösségre.Vágyjuk az Istenben föltáruló gazdagsá-

105BESZÁMOLÓ ...Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

A világban, de nem a világbólA Világban Élõ Kármel rovata

BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS VILÁGBAN ÉLÕKÁRMELITÁK VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSÉRÕL

2011. október 21 és 23-a között a Magyar Rendtartomány Világban Élõ Közös-

ségeinek vezetõi országos választási konferenciára jöttek össze. A plébániákhoz

hasonlítva analóg módon mondhatjuk, hogy ha a plébánia a közösségek közössé-

ge, akkor az országos VÉK konferencia a VÉK közösségek közössége, és a közös-

ség vezetõnk a Provinciális atya, vagy a megbízottja. Jelen esetben dúskáltunk a jó-

ban, mert András atya és Tarzíciusz atya személyében két vezetõnk is volt.

Elõször a közösségek beszámoltak az elmúlt idõszakban végzett munkáikról,

gondjaikról.Tapasztalatot cseréltünk, hogy az egyes közösségek miként végzik Jé-

zusról nevezett Szent Terézia Tökéletesség útja c. mûvének olvasását.A közössége-

ink sem mentesek a világtól. Mivel a magyar társadalom elöregszik, sajnos ez jel-

lemzõ a közösségeinkre is. Mivel sok az idõs testvér az egyes közösségekben,

ezért még mindig folyamatosan csökken az országos VÉK létszáma, sok testvérünk

már az Üdvözítõnél jár közben értünk. Felmerült annak is a lehetõsége, hogy a

Provinciális atya engedélyét kérve a jelentkezési idõt jobban széthúzzuk, hisz az

életkörülmények sokat változtak az évek folyamán. Mind lehessen korábban, mind

pedig még egy kicsit késõbb is jelentkezni Világban Élõ Kármelitának.

104 CSENDBEN, TELJES ODAADOTTSÁGBAN, JELSZERÛEN... Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

zösség minden tagjának döntésében, így most Erzsébet nõvér döntésében. Nem

eszközként, hanem valóságként, mint ami a lényeget jeleníti meg. Így szeret az Is-

ten. Nem mindig értjük, nem mindig látjuk tisztán. Mi szeretnénk értelemmel

megérteni, beléhatolni, de egy kapcsolatot nem lehet birtokolni. Egy kapcsolatnak

lehet örülni, lehet éltetni, lehet küzdeni, szenvedni, áldozatot hozni érte, mert ez

az, ami az ember lelkét teljessé, gazdaggá teszi – különösen, ha ez a kapcsolat min-

den tekintetben Istenre irányul. Ennek a döntésnek, a fogadalomtételnek célja: alegteljesebb szeretet megjelenítése. Nem funkcióról van szó, hanem életrõl. Nem ar-

ról, hogy ezentúl mit fogok tenni, vagy hogyan tegyem azt, hanem: mi mozgatja

életem legbelsõ rugóit. Jézus Krisztusnak a szeretete, ahogyan Õ megjelent kö-

zöttünk: tisztaságban, engedelmességben, értünk vállalt szegénységben.

Fontos az Egyháznak

Kedves Erzsébet nõvér! Szüksége van a világnak, szüksége van az Egyháznak a

te fogadalmadra. Ha csak a funkció oldaláról néznénk, akkor miért lenne fontos?

Itt, ebben a közösségben néhányan, néhány százan tudunk errõl az eseményrõl.

Miért gondoljuk, hogy az egész Egyház számára fontos? Azért, mert Isten jelen-

létét fedezzük fel, Istennek az embert üdvözíteni akaró szándékát. Ha senki sem

tudna errõl az eseményrõl, ha csupán szívünk legbensõbb mélyén történne, ez ak-

kor is ünnepi pillanat, ünnepi gesztus az egyetemes Egyház számára, mert szól az

Isten, megérinti az embert, az ember pedig válaszol. Kifejti: tudom, hogy Te vagy aSzeretet, tudom, hogy Te vagy életem középpontja, tudom, hogy Te vagy reményem ésjövõm, s mindig Nálad akarok lenni.

Isten mûvét csodáljuk személyedben, életutadban és a fogadalomtételben.

Fontos az Egyháznak, mert erõsíted a reményt. Fontos az egész világnak, mert az

üdvösség reményét teszed kézzelfoghatóvá és jelenvalóvá: az Úr biztosan megér-

kezik, az Úr biztosan eljön, és mert az Isten jó, a Jóisten jót akar az embernek.

Üdvösséges cselekedet

Fogadalmaidat, életedet a közösség karizmájának megfelelõen szeretnéd élni:

csendben, teljes odaadottságban, jelszerûen. Mi, akik itt vagyunk, mindnyájan kér-

jük, kívánjuk, esedezünk, hogy amire most vállalkozol az Úristen erejében, legyen

mind számodra, mind az egész Egyház számára üdvösséges cselekedet. S ha néz-

zük fogadalmaid napról napra történõ megújítását, akkor jelenvalóvá válik Isten

bölcsessége, istengyermeki létünknek méltósága. Jelenvalóvá válik az a szabadság,

amely az elkötelezõdésben nyeri el igazi értelmét. Isten Lelkének erejét tapasz-

taljuk, s az üdvösségnek örülünk.Várjuk kimondott szavaidat, várjuk fogadalmai-

dat, mert mindannyiunkat megerõsít: erõsíti bennünk az üdvösség reményét.

Ámen..

107BESZÁMOLÓ ...Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

Nyugat-magyarországi régió: Szánthó Zoltánné, akit a provinciális atya ké-

sõbb megbízott az elnöki teendõk ellátásával is.

Észak-magyarországi régió: Törökné Tompits Györgyi

A VÉK Országos Választmány Titkára: Takács Antalné

A VÉK Országos Választmány Pénztárosa: Szántó Gyöngyi

Dr.Vén Emõke, mint leköszönõ elnök, még megszervezte az Országos VÉK lel-

kigyakorlatának és konferenciájának idõpontját.A lelkigyakorlat idõpontja: 2012.

március 9-11-ig, helyszíne:

Leányfalu, Lelkigyakorla-

tos ház. A lelkigyakorlat

vezetõje:András atya lesz.

A konferencia idõpontja:

2012. október 5-7-ig

ugyancsak Leányfalun le-

foglalt idõpontban. Felhív-

ja az új elnökség figyelmét,

hogy már márciusban kell

lefoglalni a szálláslehetõ-

séget a lelkigyakorlatos

házban, mert annyira teli-

tettek az idõpontok.

Tarzíciusz Atya megjegyezte, hogy fontos feladata lenne az új koordináto-

roknak, hogy fiatalokat szervezzenek a rendbe. Fontos az egyes statútumok

megváltoztatása, kibõvítése, és annak elõkészítése. Fontos feladatnak látná

azt is a koordinátorok részérõl, ha segítenék az egyes hívõk helyét megke-

resni az egyes közösségekben, akár VÉK közösségben, akár Skapuláré Társu-

latokban.

Szent Arcról nevezettKlára Benedikta OCDS

106 BESZÁMOLÓ ... Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

Ezek után a leköszönõ vezetõség számolt be a munkájáról.A VÉK titkára csak

megerõsíteni tudta a közösségvezetõk beszámolóját, valamint a létszámmal kap-

csolatosan hozzátette, hogy szerencsére vannak már biztató jelek, mivel folyama-

tosan vannak új jelentkezõk az egyes közösségekben.

Dr.Vén Emõke beszámolt róla, hogy már tulajdonképpen 10 éve, hogy ellátja

az Országos VÉK elnöki tisztjét. Ezen idõszak alatt Tarzíciusz atya és a konferen-

cia tagjai segítségével lefordításra került az elfogadott konstitúció, és elkészültek

a statútumok, amiket nyomdai úton kinyomtattunk és a közösségek kezébe ad-

tunk. Ezt a 12 közösséget összefogni óriási szervezési munka, hogy mindenkinek

jól megközelíthetõ helyen legyen és anyagilag is elfogadható legyen. Mi,Világban

Élõ Kármelita közösségvezetõk, mint a közösségünk felelõs vezetõi nem csak a

közösségünkért kell helytállnunk, hanem családunkért, és munkahelyünkért is.

Ezért az anyagiakon kívül az idõnkkel rendelkezünk a legkevésbé. Ez idõ alatt há-

rom közösség is megszûnt: a szegedi közösség, mely jelenleg imacsoport, és Mun-

kás Szent József közösség, ami sajnos kihalt, valamint az érdi közösség is a buda-

pesti Keresztes Szent János közösségbe olvadt bele. Jelenleg 12 VÉK közösség van

a Magyar Rendtartományban.

Tarzíciusz atya felhívta figyelmünket, hogy mennyire fontos a kinyomtatott

konstitúciót és a statútumokat rendszeresen forgatni, olvasni. Egy új megoldást

javasolt, hogy az Országos VÉK elnök válláról a terhet levéve, ne két részre osz-

szuk, hanem három régióra az országos VÉK közösségeit, s válasszunk három ré-

gió felelõst, akiknek feladtuk a koordináló tevékenység lesz, azaz a közösségek

összefogása az apostoli munkákban. Célszerû lenne, ha a régiókon belül a közös-

ségek jobban megismernék egymást, és tudnának egymásnak jobban segíteni.

Javasolta a három régiót az alábbiak szerint felosztani:

1. Kelet-magyarországi régió Kunszentmárton központtal: Kunszentmár-ton,

Csongrád, és Csíkszeredai VÉK közösségek.

2. Nyugat-magyarországi régió Attyapuszta központtal: Attyapuszta, Keszt-

hely, Sopron, Gyõr, Székesfehérvári VÉK közösségekkel.

3. Észak-magyarországi régió Budapest központtal: a három budapesti VÉK

közösség és Miskolc (mivel legkönnyebben Budapestet tudja megköze-

líteni).

Ezután a VÉK Országos konferencián résztvevõ testvérek feloszlottak régiók-

ra és minden egyes régióban a testvérek megválasztották a saját régiójuk taná-

csosát.Az eredmény az alábbi lett:

Kelet-magyarországi régió: Kutas Tibor, aki bár nem volt jelen a választáson,

de telefonon keresztül értesülve az eredményrõl elfogadta, és elvállalta.

109EVEZZ A MÉLYRE! (LK 5,4)Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

CCS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

EVEZZ A MÉLYRE! (LK 5,4)

Lelkigyakorlat, 2011. szeptember 9-11.

AAsoproni Keresztes Szent Jánosról nevezett VÉK Közösség lelkigyakorlat-

ra indult Hegykõre 2011. szeptember 9-én, a plébánia közösségi-lelkigya-

korlatos házába. Az elõadásokat Dr. Reisner Ferenc kanonok, plébános

atya tartotta. A triduum alapgondolata: Nagy Szent Teréz Tökéletesség útja c.

könyve, amit az egyházmegyés plébános atya áttanulmányozott, és ebbõl 4 elõ-

adást tartott közösségünk számára.

A kegyelem tesz képessé arra, hogy az elhangzott elõadásokból ízelítõt adjak.

2015. évben ünnepeljük Nagy Szent Teréz születésének 500. évfordulóját, amit hat

éves elõkészületi idõ elõz meg. Ennek a második elõkészületi évnek szellemében

kezdtük meg ezt a lelkigyakorlatot.A tartalmas, mély elõadásokból megpróbálok

valamit megosztani az olvasótáborral, illetve az elõadásokból szeretném kiemel-

ni az „Evezz a mélyre! – a belsõ ima, összeszedettség, jelenlét, párbeszéd Szent

Teréz Tökéletesség útja alapján” c. elõadást.

Az elsõ meglepetés akkor ért bennünket, amikor megláttuk, hogy az emeleti

elõadó terem kápolnaként is szolgál, és így ott van a szentségi Jézus állandó je-

lenléte, a kitett Oltáriszentség. Mind az elõadásokkor, mind a közösségi, egyéni

imában, késõ esti-éjszakai virrasztásban állandóan velünk volt! Mit jelentett kö-

zösségünk számára ez az állandó jelenlét? – sokat! Imádást, dicsõítést, engeszte-

lést, kérést – sok-sok kegyelmet!

Lelkigyakorlatunkat Mária ünnepek vették körül: szeptember 8-a Szûz Mária

születésnapja, szeptember 12-e pedig Szûz Mária neve napja.Az egyik elõadásban

Máriát szemléltük, aki anyánk és nõvérünk, az Úr tökéletes tanítványának minta-

képe. Egyszerû helytállása a világban, aktív részvétele a megváltói mû kibontako-

zásában, a napba öltözött asszony képe a Jelenések könyve alapján.

„Evezz a mélyre”! (Lk 5,4) Mi a mélység? A hûséges Istenarc, amit a csend, az

ima, Szentírás ismerete tár fel elõttünk. De mélység a mi lelkünk is lehet, amely

Jézust szemléli, valamint a küldetésünk és szolgálatunk tere is. Eveztünk a mélyre

a belsõ imában, azaz az összeszedettségben, jelenlétben, párbeszédben!

Az imádkozó ember egy utazás elõtt áll, aki úgy dönt, hogy felszáll erre a ha-

jóra, vagyis belép, tovább megy, végigmegy az ima útján.Avilai Szent Teréz ellátott

108 AVILAI SZENT TERÉZ ÜNNEP MISKOLCON Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

AVILAI SZENT TERÉZ ÜNNEP MISKOLCON

ÖÖrömmel, várakozva készültünk a búcsút megünnepelni, mivel templomunk

Avilai Szent Teréz tiszteletére lett 1944-ben felszentelve.A kármeliták 1942-

ben érkeztek Miskolcra.A város ünnepélyesen fogadta õket és a hívek ha-

mar szívükbe zárták a szentéletû szerzeteseket. Lelki életük a városra és környékére

is kisugárzott. Letelepedésükkel egyidõben megalakult a Világi III. Rend. Ezt a csodá-

latos lelki és szellemi fejlõdést törte derékba 1950-ben a szerzetesek feloszlatása.

A szerzetesek szétszóratásával a Világi III. Rend is a szétszóratás sorsára jutott.

1990.-ben a szerzetesek újjászervezõdésével párhuzamosan – az akkor még

élõ – III. Rendi tagok P. Rumi Tamás provinciális atya engedélyével 1991-ben ujjá-

szervezték a világi rend miskolci közösségét. Így Avilai Szent Teréz ünnepe egybe

esett a VÉK megalakulásának 20. évfordulójával.

A búcsú megszervezését Papp Zoltán atya végezte nagy lelkesedéssel. Gon-

doskodott a folyamatos gyóntatásról.Az ünnep fényét növelte Vörös András atya,

aki a búcsúi szentmise elõtt lelkigyakorlatot tartott. Ez a Tökéletesség útja c. mû

átolvasásának és átelmélkedésének csodálatosan szép és méltó befejezése volt.

Terézt az Úr oktatta és adta nekünk, az utókornak. András atya segített a

terézi hagyatékot helyesen értelmezni. Nagy szeretettel közvetítette az Örök

Igazságot.Tanításaiból Isten ingyenes ajándékai áradtak felénk.Az Úr kegyelmébõl

egy testvérünk felvette a Skapulárét.

Bízunk a Szûzanya szeretetében, hogy palástját oltalmazóan fölöttünk tartja és

hálát adunk a jó Istennek a szép ünnepünkért.

Csombók Barnabásné Krisztina OCDS

111AZ Õ MEGBÍZATÁSA A PAPSÁG MEGMENTÉSEKármel 2011/5-6

IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAMIN MEMORIAMIN MEMORIAM

AZ Õ MEGBÍZATÁSA A PAPSÁG MEGMENTÉSE

„Meghaltatok, és életetek Krisztussal

az Istenben el van rejtve.” (Kol 3,3)

MMagyarok Nagyasszonyáról nevezett Má-ria Kriszta nõvérünk (Mérfalvi Klára) életének90., szerzetesi hivatásának 70. évében 2011.

szeptember 29-én az örök atyai házba tért.Temetése 2011.október 6-án volt Magyarszéken, a Mindenszentek Kármelkolostorának temetõjében.

Önéletrajzából

1922. április elseje születésem dátuma. A hely: Devecser, akkor ott tanított

édesapám. Nyolc nap múlva kereszteltek meg, amiért – sajnos – csak nagyon ké-

sõn kezdtem el igazából hálát adni.

Félév múlva már Kunszentmártonba költöztünk, az egyik tanyasi iskolába:Veker-

tanyára.Ott született a húgom, Ili.Nagy szegénységben éltünk,majdnem a „világ vé-

gén”. De jó emberek vettek körül, aki elment az iskola mellett, mind beszólt: kell-e

valami a városból? (…)

Négy éves voltam, Ili két és fél, amikor újra költöztünk.Az áthelyezés Szeged-

Felsõtanyára szólt, 5 km-re a tanyaközponttól, a Külsõ-Galygonyai iskolához. …

édesanyánk lett az új tanító néni, két évig nekünk is, édesapánk pedig a tanító úr.

Akkor nekünk is így kellett szólítani õket.

Boldog gyermekévek

Rengeteg emlékem maradt meg akkori életünkbõl.Véget nem érõ játékok, a sza-

badságnak, a természettel való együttélésnek egy olyan boldog öröme, ami egész

életemre meghatározó maradt. Édesapánk sok mindenre megtanított: facsemetét

110 EVEZZ A MÉLYRE! (LK 5,4) Kármel 2011/5-6

A K

ÁR

ME

LA

KÁ

RM

EL

NA

GY

NA

GY

C CS

AL

ÁD

JAS

AL

ÁD

JA

bennünket olyan útravalóval, amely kitart addig, hogy beérjünk a célba. Amikor

írásait olvassuk az imáról, akkor nemcsak az imamódokat tanulmányozzuk, hanem

mintegy megéljük az Õ erõs vágyódását is az Istennel való mélyebb egységre.

Az imádság gyakorlata nem más, mint egyszerûen egy „belsõ barátságnak” az

ápolása, vagyis tulajdonképpen két élõ személy közötti szeretetkapcsolat megélé-

se. Ha két személyt valóban a szeretet köt össze, akkor ebbõl következik, hogy

mirõl és hogyan társalognak. „Ha tehát az imádság Istennel való beszélgetés, –

aminthogy az – akkor legelsõsorban jól meg kell fontolnotok, hogy ki az, akivel

beszéltek, és kik vagytok ti magatok, mert csak így fogtok Õvele illõ módon be-

szélgetni” (TU 22,1). A belsõ ima útján sziklaszilárdan kell végigmenni. Fontos,

hogy ember ne forduljon vissza, ha egyszer rálépett a belsõ ima útjára!

Gondolataink összeszedése ima elõtt (TU 26,2) elengedhetetlen. „Megvizsgál-

juk a lelkiismeretünket, elmondjuk a Confiteor-t, és keresztet vetünk ... Nézzetek

valaki után, aki társul szegõdjék hozzátok. Már pedig ugyan kiben találhatnátok

jobb társat, mint abban a Mesterben, aki maga tanított meg bennünket arra az

imádságra, amelyet el akartok mondani.”

Isten jelenléte – az Úr nagy szeretete, aki közel enged magához bennünket.

Egy élõ kapcsolat, aki téged szeret, és aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson

rád.

Az imádkozó személy számára óriási lehetõség, hogy az Istennel való párbe-

szédben, a ráfigyelésben és a csendben megkaphatja a választ saját személyes kül-

detésére, tudatosítva magában cselekedetei és élete értelmét. Istennel folytatott

beszélgetésünk soha nem unalmas, kényszeredett, üres vagy semmitmondó. Ez a

beszélgetés õszinte. Semmi kétségünk nem lehet afelõl, hogy Isten szava megbíz-

ható. Õ sohasem a levegõbe beszél.Amit mond, azt komolyan is gondolja. Mi sem

válaszolhatunk másként csak nyíltan és õszintén. Persze tudnunk kell, hogy ez

sokszor nem kellemes.Az Istennel való párbeszéd épülésünkre, javunkra szolgál,

a mi érdekünkben történik, azzal a céllal, hogy életünk alapvetõ fordulatot ve-

gyen, megújuljon. Vigyük Jézus elé minden nap örömünket, nehézségeinket, szí-

vünk szeretetét!

Aki Jézust követi, nem fél lemondani akár saját magáról, saját elképzeléseirõl

is, mert „ ahogyan Szent Teréz mondta – „aki Istent birtokolja, annak semmi sem

hiányzik, Isten egyedül elég!”

A Te Deum elimádkozása után köszönetünk szállt Reisner Ferenc plébános

atya felé is, aki nem sajnált idõt, fáradságot, vállalta triduumunkat. Áldja meg érte

az Úr és a Kármel Édesanyja: óvja, védje, vezesse, hogy minél több lelket vezes-

sen az Istenhez!

Julianna ocdsVÉK Sopron


IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

Szüleinktõl sok jót tanulhattunk: egyenességet, õszinteséget, a mindig igaz-

mondást, a becsületességet és az emberek szeretetét. (…)

A negyedik polgári után kijelentettem, hogy elegem volt az apácákból, nem

akarok az ottani tanítóképzõbe menni. Édesanyám nem erõltette…

Így kerültem kereskedelmi iskolába. Vonattal jártunk be Szegedre. Tanulmányi

eredményeim alapján jó tanulónak számítottam, de nem tanultam alaposan.Verset

sohasem tudtam megtanulni… Az algebrát végképp nem értettem, a számtant sem

kedveltem. Annál inkább szeretettem a földrajzot, a kémiát. Hogyan gondoltam

mégis, hogy kereskedelmibe menjek, azt csak késõbb értettem meg, már a kolos-

torban.A gép- és gyorsírást tanultatta meg velem az Úr, aminek nagy hasznát vet-

tük a konferenciabeszédek és lelkigyakorlatok lejegyzésénél.Az Õ útjai! (…)

Érettségi után a tanárképzõbe jelentkeztem, de a nyár folyamán vakbélgyulla-

dással megoperáltak és édesapát behívták katonának. 1940-et írtunk.

Szeptemberben még elég gyenge voltam, és azt gondoltuk, várok egy évet a

fõiskola megkezdéséig. Közben édesapám egyik jó barátja, a fõjegyzõ megkérdez-

te, nem volna-e kedvem a községházára menni gépírónak. Elmentem.Véget nem

érõ jegyzõkönyvek másolásával, szerzõdések írásával jól begyakoroltam magam a

gépelésbe.

Elfelejtettem megírni, hogy 1939-ben szüleimet Kistelekre helyezték. Ott új-

ra kezdtem a nagylányok Mária Kongregációjába járni. Harmadik polgárista vol-

tam, amikor kongreganista lettem…

Kis Teréz – a hivatás kezdete

A kisteleki kongregáció prézese az egyik káplán úr volt:Vass József. Õ mesélt

egy alkalommal a szentéletû barátokról, akiket Keszthelyen látott. – Most is van-

nak szentek, most is lehet szentté válni. – Ez nekem nagy meglepetést okozott.

Az életem nagyon szabványos volt, a parancsok betartásának kötelezettségével

véget is ért.A zárdai négy év nagyon sokat jelentett! – Vass atyától akkor kaptam

Kis Teréz életrajzát. Lenyûgözött, megfogott és nem is engedett el. Leírhatatlan

hatással volt rám. Az Úr akkor kezdett vágyat önteni a szívembe, hátha én is…

én is… Neki adhatom magamat egészen? Elfogad?

Hónapokon át, hol az „igen”, hol a „nem” volt az erõsebb. Úgy látszik, az atya

már látta, hogyan mûködik a kegyelem a lelkemben, sokat imádkozott értem, és

lassan „igenné” lett bennem a hivatás. 1940. december 6-át írtunk. Hivatali szü-

net volt, és az egész elöljáróság, valamint a hivatalnokok a tíz órás nagymisére

mentünk. Ott maradtam a templomban, és Jézus olyan erõvel és boldogsággal töl-

tötte be a szívemet: biztonsággal, hogy igenis Õ hív és én egészen az Övé akarok

lenni. December 8-án a Szûzanya Szeplõtelen Szívébe és kezébe tettem életemet.

Legkézenfekvõbb volt arra gondolnom, hogy a zárda, ahová az Úr hív, a sze-

gedi Miasszonyunk zárdája. Csak ezt ismertem. Édesanyámmal el is mentünk de-

112 AZ Õ MEGBÍZATÁSA A PAPSÁG MEGMENTÉSE Kármel 2011/5-6

IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

szemezni, melegágyat készíteni, palántálni. Sokszor vitt magával vadászni. Mi voltunk

Ilivel a hajtók, s boldogan vittük haza a zsákmányt: nyulat, fácánt, foglyokat. Nyáron

segítettünk játszópajtásainknak birkát, libát õrizni.A kerti munkában is szívesen vet-

tünk részt: locsoltunk, gyomláltunk, segítettünk krumplit, kukoricát vetni, lestük, ho-

gyan nõnek a virágok, hogyan bontják szirmukat. Szüreteltünk a gyümölcsöskertben.

Édesanyánk megtanított gépen varrni, kézimunkázni. A nyári szünetben az iskola

munkatermét rendeztük be babaszobának, és – különösen esõs, hûvös idõben – ott

tanyáztunk. Sokat olvastunk, rajzoltunk.

A nyári szünet legnagyobb eseménye: utazás a nagymamához, édesanyánk szü-

leihez Csehszlovákiába, Bártfától északra, 11 km-re, közel a lengyel határhoz.

Nagypapa az üveggyárban dolgozott, üvegcsiszoló volt. Mi édesapával, sokszor a

nagypapával is és a rokon gyerekekkel, sokat jártunk az erdõbe, szinte minden

nap. Gombát szedtünk, délután a patakban fürödtünk és élveztük a fenyvesek su-

sogását, nem gyõztünk betelni a hegyek-völgyek szépségével.

Galygonyától a legközelebbi templom 5 km-re volt. Nagy ünnepeken kocsival

mentünk szentmisére, sokszor pedig gyalog. De a rendszeres az volt, hogy édes-

apánk tartott – most úgy mondanánk – igeliturgiát. Sokat énekeltünk a többi gye-

rekkel és felnõttel, akik eljöttek.A hitoktatást is õ végezte, az elsõáldozásra is õ

készített elõ.Aztán eljött egy-két alkalommal a plébános úr, kikérdezett bennün-

ket és az elsõáldozásra bementünk a templomba. (…)

Tanulmányok

Negyedik elemi után szüleim Szegedre vittek, az iskolanõvérek polgári iskolá-

jába. Ott voltam bentlakó. (…)


IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

Édesapám jött el értem Szombathelyre, és talán februárig maradtam velük.

Április 2-án cserélt gazdát Szombathely. Borzalmas idõk voltak azok.

Pécsre visszatérve az új életkezdés öröme töltött el bennünket és a hála, hogy

újra együtt lehetünk.

1947 Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén tettem le ünnepélyes fogadalma-

mat…

1948 novemberének egyik vidám rekreációján Erzsébet anya levelet tartva

kezében nagy újságot hozott: Kriszta nõvérnek kis testvére lesz. Igen, édes-

anyánknak 49 éves korában 1949. január 7-én kisfia született. Édesapám akkor írt

nekem elõször hosszú levelet – addig csak édesanyám írt –, többek között: „he-

lyetted küldte a jó Isten”.

Szétszóratás

1950. június 9-rõl 10-re virradó éjjel elvesztettük pécsi otthonunkat.

Tiszaújfaluba internáltak bennünket…

Tiszaújfaluról egy kis idõre Kistelekre mentem szüleinkhez, majd 1951 janu-

árjában vissza Pécsre, az ostyasütõbe. Nyári szabadságom alatt láttam, milyen ne-

héz helyzetben vannak a szüleim.A háború utáni szegénység, a rendszertelen és

kevés fizetés miatt el kellett küldeniük a lányt, aki addig a kis Nándival volt, míg

õk az iskolában tanítottak. Írtam Erzsébet anyának a helyzetrõl: úgy látom, otthon

szükség van rám. Mivel Pécsett nélkülözni tudtak, Erzsébet anya úgy döntött,

menjek haza, segítsek.

1956-ig voltam második anyja a kis Nándikának. (Ezt késõbb õ fogalmazta meg

így.) Húgom 1949-ben ment férjhez Budapestre, és az õ kis Máriája is sokszor

volt Kisteleken, így két gyerek lett rám bízva.

Az akkori idõk nagyon sok megpróbáltatást jelentettek. Olyan nagyon éreztem,

hogy a jó Isten irgalmából élek. Õ mindig adott nekem lehetõséget az imádságra és

a lelki dolgokra. Így biztosította számomra az egyensúlyt a szolgálat és imádság.

1956

1956-ban mehettem vissza Pécsre, nyáron. Okt. 23! Sohasem felejtem el. 1956

Mindenszentek ünnepe a templomunk búcsúja újra ünnep volt! Talán egy hét sem

telt el, már nem tudtunk az ostyasütõbõl a Nap utcai lakásunkba sem menni. El-

indultunk ugyan, hogy a lakóinknak ostyatörmeléket vigyünk, a hat gyereknek,

mert élelmet nem lehetett beszerezni – s azt utca végén egy tank ágyúcsövét irá-

nyították ránk, így amilyen gyorsan csak tudtunk, visszamentünk. (…) Karácsony

felé aztán újra megindult a munka, süthettük az ostyát, nehezen, lassan helyreállt

a postaforgalom is.


IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

cember közepén, de azt mondták,

most nincs fölvétel, jelentkezzem a

következõ év augusztusában. Szüle-

im részérõl persze ez nem ment

könnyen, a leghatározottabban el-

lenezték.Valószínû, nem hittek a hi-

vatásomban. Igazán csak jót akar-

tak és féltettek a csalódástól.

A Kármel

Közben Vass atya Szegedre kül-

dött P. Hunyához, aki a pécsi

Kármel felé irányította utamat. Je-

lentkezésemre Erzsébet anya azt

válaszolta: nincs hely, betelt a lét-

szám. 1942. január 26-án meghalt

Aloysia anya, így hamarosan meg-

kaptam azt az áldott levelet, mely-

ben Erzsébet anya húsvét utánra

tûzte ki belépésem idejét.

Április 12-én kísértek el jó szüleim a Kármelbe. Nehéz volt az elválás, de ki-

nyílt a titokzatos klauzúra-ajtó, és úgy éreztem, otthonra találtam. Minden nagyon

tetszett nekem, nem éreztem nehéznek a kármelita életet.

1943. január 10-én kaptam meg a szent ruhát. P. Brokárd celebrálta a szent-

misét. Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária Kriszta lett az új nevem.

1944. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén tehettem le az egy-

szerû fogadalmat. Utána nagyon nehéz idõk következtek. Háború volt. Sok éjsza-

kát töltöttünk ébren a légiriadók miatt. Legbiztosabb hely volt: kórusunk oltára

elõtt, Jézusunk lábainál.

A háború viszontagságai – örökfogadalom

A következõ évben a provinciális atya úgy látta jónak, hogy a nõvérek egy ré-

sze induljon Keszthelyre, illetve Szombathelyre… November 12-én Magdolna

nõvérrel ketten keltünk útra Szombathelyre, az utolsó vonatok egyikével. Másfél

napig tartott az út – hol álltunk, hol mentünk… Rengeteg menekülõ…

Szombathelyrõl nemsokára hazaküldték az újoncokat. (…) Kerubina nõvér,

aki elõzõleg Pécsrõl jött, mint újoncmesternõ-helyettes, õ volt rajta, hogy én is

elmenjek. Szüleim és Ili akkor már Ajkán voltak a nagymamánál. Édesapám kato-

na volt…


IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

Gondoskodás a szülõkrõl

1977. április 15-ig dolgoztam az ostyasütõben. Nyugdíjas idõmet Pesten kezd-

tem a közben özveggyé vált húgomnál.Azzal a szándékkal hagytam ott az ostya-

sütõt, hogy majd idõs szüleinknek segítségére leszek, ha Nándi öcsémék (közben

õ is megnõsült) elköltöznek Szegedre.

Ez hamar bekövetkezett, de mielõtt õk elmentek volna, haza kellett mennem:

szeptemberben édesanyánk meghalt, édesapánk hetvennyolc éves volt.Talán egy

évig laktunk együtt öcsém családjával, s aztán ketten maradtunk, édesapámmal.

Lassan mutatkoztak nála az agyér-elmeszesedés jelei, végül pedig annyira legyön-

gült, hogy most már két és fél éve fel sem tud kelni az ágyból. Elõször egyedül vi-

seltem gondját, aztán húgom is leköltözött Kistelekre, hogy ketten ápoljuk. 1986

áprilisában feljöttünk Pestre a húgom lakásába.

1977-ben úgy mentem Kistelekre, hogy sivatagba megyek. De be kell valla-

nom, nem hiszem, hogy a sivatag terméketlen lett volna. Édesapánkon keresztül

sok-sok kegyelmet adott nekünk az Úr, és sok mindenre tanított. Hiszem, hogy

benne Önmagát bízta ránk és szolgáltatta ki Magát nekünk. De ugyanúgy kell ne-

künk is kiszolgáltatnunk magunkat és egész életünket Õneki.

Kriszta nõvér egyike volt azon nõvéreknek, akik a rendszerváltoztatás után, 1991-ben újraindították Pécsett a Sarutlan Kármelita Nõvérek közösségét. Fokozatosan rosz-szabbodó egészségi állapota miatt 2007-tõl Budapesten a Miasszonyunkról nevezettSzegény Iskolanõvérek idõsek otthonában élt.

A Kármel Krónikája Kriszta nõvérrõl följegyezte: „Az õ megbízatása a papság men-tése.” A nõvérek ugyanis fölosztották maguk között a különbözõ társadalmi csoporto-kat, s mindegyikük fõként azért a csoportért ajánlotta föl imáit, áldozatait.

Kriszta nõvérünk, járj közben kármelita családodért és járj közben

a papságért!

Hálás szívvel kármelita nõvéreiMindenszentek Kármel, Magyarszék


IN M

EM

OR

IAM

IN M

EM

OR

IAM

Minden évben jutott építkezés, tatarozás, festés, meszelés, hol a Nap utcában,

hol a templomban, hol az ostyasütõben. Sok-sok izgalmas napot éltünk át: figyel-

tek bennünket, bejöttek, ellenõriztek, kihallgattak és behívattak vallatásra.

A mi jó Urunk ígérte, hogy „megadja nektek, mit kell szólnotok” – igazán be-

teljesedett. (…)

Az ezüstfogadalom kegyelmei

1969-ben, az ezüstfogadalmam elõtti lelkigyakorlatom érezhetõ nagy válto-

zást hozott lelki életemben. A mi Urunk addig soha nem tapasztalható módon

elém tárta életemet, hibáimat, egész bûnös magamat. Igazából akkor sirattam meg

mindent, amit az Õ szeretete ellen elkövettem. Olyan szeretetet és erõt öntött

a lelkembe, hogy egészen megváltozva jöttem ki a lelki magányból. (Ezt Vilma né-

ni fogalmazta meg így.) Megváltozott a kapcsolatom elsõsorban a jó Istennel, az-

tán testvéreimmel szemben is.Tudtam, ez egyedül az Õ mûve volt. Nyitottá, be-

fogadó képessé tett mindarra, amit Õ akart, hogy megtegyek.Amire sok-sok éven

át törekedtem – hiá-

ba –, azt most játsz-

va tette meg ben-

nem. Jelenléte olyan

valósággá lett ben-

nem, szeretete min-

dent könnyûvé és le-

hetségessé tett. Igaz-

ságai elkezdtek be-

lülrõl fényleni, és el-

kezdett egyszerûvé

és igazzá lenni min-

den bennem és kö-

rülöttem. – És mégis

tudom, hogy meg-

maradtam törékeny,

sebezhetõ, esendõ,

nyomorúsággal teli

valakinek. De kezé-

be vett elképzelhe-

tetlen jósággal, hogy alakítson, gyógyítson, megbocsásson, tanítson. Egész lénye-

met kiszolgáltattam Neki, hatalmat adtam Neki magam fölött. Hibáim nagy része

megmaradt, sok-sok gyarlóságom,de tudom,hogy Õ jobbá tesz – nagyon kicsi lépé-

sekkel. Mert „nem az, aki ültet, sem nem, aki öntöz, hanem aki a növekedést adja…”

119ÉVFORDULÓKármel 2011/5-6

HÍR

EK

/ K

ÁR

ME

LIT

HÍR

EK

/ K

ÁR

ME

LIT

A L

ITU

RG

IKA

LIT

UR

GIK

US

NA

PT

ÁR

US

NA

PT

ÁR

HÍREKHÍREK

SSzeretettel köszöntjük Takács Nándor Jusztinpüspök atyát, rendtársunkat, aki idén októberben

ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját (az-

az gyémántmiséjét). A Kármel újság olvasói nevében kívá-

nunk neki imádságos szeretettel további jó egészséget és

örömteli szolgálatot!

Caritate Christi – Fidelitate Mariae (Krisztus szere-

tetével – Mária hûségével).

KÁRMELITKÁRMELITA LITURGIKA LITURGIKUS NAPTÁRUS NAPTÁR

December

14. szerda Keresztes Szent János atyánk,áldozópap és egyháztanító, – fõünnep

16. péntek Angyalokról nevezett Boldog Mária szûz, – választható emléknap

Január

3. kedd A Szent Családról nevezett Boldog Illésáldozópap, – választható emléknap

27. péntek Szent Henrik de Ossó áldozópap, – választható emléknap

FebruárFebruárban nem lesz kármelita szent ünnepe vagy emléknapja.

Számlaszámaink:Sarutlan Kármelita Rendtartomány Gyõri Rendháza és TemplomaBank: UniCredit 10918001-00000020-63350043 (erre lehet a folyóiratraszánt adományokat befizetni)

„Kármelita Kispapok neveléséért és P. Marton Marcell Boldoggáava-tásáért” alapítvány (Célja: a nevében foglaltak és a Kármelita Rend összes tevékeny-ségének támogatása. Közhasznú szervezet! Az adományok az adóalapból levonhatók)Bank: 11100104-18055359-10000001; Adószám: 18055359-1-41

118 A KÁRMEL REGULÁJA Kármel 2011/5-6

KÖ

NY

VK

ÖN

YV

AJÁ

NL

ÓA

JÁN

LÓ

KÖNYVKÖNYVAJÁNLÓAJÁNLÓ

A Kármel látóhatára címû sorozatban megjelent:Sr. Éliane Poirot:A Kármel Regulája

Magyarázatokkal

AAvilág több száz kármelita kolostora a Kár-

melhegyi remetéknek adott XIII. századi

Regula szerint él.

Ez a Regula minden más tevékenységet az

ima köré rendez. Központi gondolata és elõírá-

sa: „éjjel-nappal elmélkedni Isten törvényérõl és

imádságban virrasztani”. Ez az imádkozó virrasz-

tás nem elszigetelt liturgia, hanem Istenre ha-

gyatkozó élet. A Kármel a szüntelen imádság

csendjében kapcsolódik a megváltás mûvéhez.

A szerzõ, Éliane nõvér bizánci rítusú kármeli-

ta szerzetesnõ.A Szent Illés Monostor (Francia-

ország, Saint-Rémy-les-Montbard) tagja. Jelenleg

Romániában él, hogy egy hasonló Kármelt alapít-

son a Maros megyei Gödemesterházán.A katoli-

kus hittudományok doktora és a párizsi Saint-

Serge Ortodox Teológiai Intézet diplomása.Több

tanulmányt publikált, francia és román nyelven, Il-

lés és Elizeus prófétáról az õskeresztény irodalomban és a bizánci liturgiában.

Megrendelhetõ: a www.karmelita.hu honlapon keresztül,vagy levélben: 7396 Magyarszék, Kármelita Kolostor 1.

A folyóiratot gyõri rendházunktól lehet megrendelni. Nincs meghatározottelõfizetési díja, adományokat fogadunk el érte. Egy szám önköltségi ára kb.320.-Ft, (postaköltség nélkül; természetesen a duplaszám ennek kétszerese). Ezcsak irányár.Aki ennél kevesebbet tud adományozni, annak sem szüntetjük megelõfizetését, amennyiben igényt tart újságunkra. Csekkeket évente kétszerpostázunk, a folyóirattal együtt, azon lehet fizetni (a magas banki díjak miattajánlatos csak évente egyszer megtenni, nagyobb összegben).

Köszönjük, hogy imáikkal és anyagi hozzájárulásukkal támogatják Rendünketés folyóiratunkat. Isten fizesse meg. Minden jótevõnkért templomainkbanhavonta egy szentmisét mutatunk be.

TTARARTTALALOMJEGYZÉKOMJEGYZÉK

Egy évben hat szám jelenik meg.

Kiadja a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány8360-Keszthely,Tapolcai út 1/A,Tel-fax: 83/311-601

www.karmelitarend.hu

A kiadásért felel P. Bakos Rafael OCD tartományfõnök

Felelõs szerkesztõ: Fr. Béri László Renátó OCD

Szerkesztõség: Kármelita Rendház, 1134 Budapest, Huba u. 12.E-mail: [email protected];Tel.: (30) 526 5055, Fax: (1) 350-0867

Elõfizetés: P. Puvák Tarzíciusz OCDKármelita Rendház, 9021 Gyõr,Aradi vértanúk u. 2.

E-mail: [email protected].: (96) 618 863, Fax: (96) 618 864

Borítóterv: Fehér Márta OCDS

Nyomdai elõkészítés: Pozsgai Attila

Nyomás: Alto Nyomda, 8000 Székesfehérvár, Irányi D. u. 6.; Felelõs vezetõ:Vass Tibor

Krisztusban kkedves OOlvasó! …………… 1

TANÍTÁS ……………………………… 2Jézusról nevezett Teréz,Krisztus szerelmese, az egység útja … 2

A testvéri szeretet próbájaa Szent Teréz által alpítottközösségekben ……………………… 22

Kalauz Az alapítások könyvéhez ……… 30

ELMÉLKEDÉS ………………………… 47Számadás……………………………… 47

Gondolatok az öregségrõl …………… 48

„NEKED SZÜLETTEM...” ………… 50Avilai Szent Teréz születésének5. centenáriumára készülveMegosztások ………………………… 50

AZ AALAPÍTÁSOK KÖNYVE ……… 60VI–XI. fejezet ………………………… 60

LITURGIA …………………………… 88Szent Terézzel a szentmisében ……… 88

A KKÁRMEL NNAGY CCSALÁDJA … 95Egyedül az EgyetlennelA sarutlan kármelita nõvérek rovata .. …. 95

Perjelnõ választás a MagyarszékiKármelben …………………………… 95

A Kármel mint befogadó föld………… 96

„...Keresztje mellett ott állt...” (Jn 19,25) 99

Csendben, teljes odaadottságban,jelszerûen... …………………………… 102

A világban, de nem a világbólA Világban Élõ Kármel rovata

Beszámoló az országos Világban ÉlõKármeliták választmányi ülésérõl …… 105

Avilai Szent Teréz ünnepMiskolcon …………………………… 108

Evezz a mélyre (Lk 5,4) ……………… 109

IN MMEMORIAM ……………………111Az Õ megbizatása a papságmegmentése ………………………… 111

KÖNYVAJÁNLÓ ……………………118Sr. Éliane Poirot:A Kármel Regulája … 118

HÍREK …………………………………119

Takács Nándor Jusztin püspök atyaévfordulója …………………………… 119

KÁRMELITA LLITURGIKUSNAPTÁR ………………………………119

Krisztusban kkedves OOlvasó! - karmelitarend.hu · Krisztusban kkedves OOlvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy újra a Kármel folyóirat olvasótáborában köszönthetlek Téged!

Documents